Ez az! Ma felléphetek az egyik, rossz hírû szórakozóhelyen. Nem sokan vállalnák ezt be, de hát istenkém, legalább pár napig lesz mit ennem, és még fellépõ ruhát is kapok. Imádom a drága ruhákat… elégedetten mosolygok, és kezdek készülõdni. Megfürdök, majd hajam kezdem fésülgetni. Tökéletesen kell kinéznem. Kapok egy enyhe sminket is, majd felveszem ruhámat. Már hallom is, ahogy engem szólítanak.

Felmegyek a színpadra, és egy vérforraló számot kezdek énekelni, csípõmet a dal ritmusára riszálom. Behunyom a szemeim, és mindent beleadok, kezeim a testemet simogatják. Ha megfelelek, talán máskor is hívnak, és az még több napi élelmet jelent. A dal végén tapsvihar fogad, ezért ráadással lepem meg õket. Leülök a színpad szélére, épp hogy egy karnyújtásnyira tõlük, combom fehér bõre kivillan a ruha alól, és egy még erotikusabb dallal örvendeztetem meg a lelkes közönséget. Buján mosolygok, rájuk, arcom kipirul a melegtõl, bár ez még jól is jön, illik a szám fülledt hangulatához.

 Látom a felém nyúló kezeket, de mindig ügyesen kibújok az érintések elõl. A végén meghajolok, és hangos füttykoncert kíséretében levonulok. Pihegve dõlök a falnak, kezem ziháló mellkasomra szorítom. Ekkor talál be a tulaj is. Elégedett a produkciómmal, és vár máskor is. Nagyon örülök, összekaparom magam, és elmegyek fürdeni. Jól esik a langyos vízsugár felforrósodott testemnek, de nem áztathatom sokáig magam, le kell lépnem. Megtörülközök, és magamra kapom az alsóm. Eben a pillanatban kicsapódik az ajtó, és egy idegen férfi áll ott. Kissé megilletõdök, de nem mutatom. Mérges pillantást lövellek felé.

-         Kimenne? Épp öltözök!- vetem felé megvetõen, de ezzel csak azt érem el, hogy közelebb jön, tekintete, mint egy prédára lesõ vadé… ez nem jelent nekem jót, hisz kizárásos alapon én vagyok a zsákmány, de nem adom könnyen az ártatlanságom. Ha eddig sikerült megõriznem, nem egy ilyen tökfilkónak adom oda.

-         Nem tudom, mit képzel magáról, de hagyjon békén. - fújok rá, de már elõttem is áll, és maga felé fordítja az arcom. Nem tudom, mit vétettem, hogy mindig betalálnak az ilyen szadista alakok..

-         Azt képzelem magamról, hogy nem érdemes velem ilyen hangnemben beszélned, virágszál. Nem illik hozzád. - vág vissza, de legalább elenged, amit ki is használok, és hátralépek. Tekintetem titkon az egérutat keresi.

-         Húzzon innen és felejtsen el! – mondom magabiztos hangon, de.. megcsókol. Õ... engem. Pár pillanatig levegõt se kapok, majd ellököm, és kába szemekkel pislogok fel rá.

-         Eszem ágában sincs elfelejteni téged, virágszál. És teszek róla, hogy te se felejts el engem. Még találkozunk. –int egyet, és magamra hagy. Lerogyok a kemény földre, és elmorzsolok egy könnycseppet. Ez a barbár nem érdemli meg, hogy miatta sírjak. Ismét lefürdök, most jéghideg vízben, majd pillanatokon belül felöltözök, és elmenekülök. Sietve szedem a lábaim a kihalt, éjszakai utcán. Sehol egy teremtett lélek. Ez jó, nem nagyon szeretem az embereket, de most nyugtalanít is az egyedüllét gondolata. Nem érzem magam biztonságban…

Alig haladok pár métert, amikor egy kocsi fékez mellettem, berántanak, bekötik a szemem, és lelöknek a padlóra. Nem tudom, kik lehetnek, csak hangokat hallok, de nem hozzám szólnak, olyan, mintha itt se lennék. Valami olyat szûrök le belõle, hogy eladnak hímkurvának. Remek, lehet a szüleim vállalkozása továbbfejlõdött? Ekkor valaki hasba rúg, mire felnyekkenek, de nem mutatom, hogy fáj. Hirtelen fékez az autó, megállunk, engem pedig kirángatnak, és belöknek egy helyiségbe, ahol rajtam kívül már van pár fiatal, és rémült fiúcska.

Van, aki nálam is fiatalabb, nem lehet több 12nél. Ez borzalmas. Amikor leveszik szememtõl a kötést, megpróbálom megharapni elrablómat, de nincs szerencsém, visszakézbõl akkora öklöst kapok, hogy felreped a szám. – Te állat! Így nem fog kelleni senkinek. – üvölt támadómmal egy másik férfi, majd felránt hajamnál fogva, és a sarokba lök. Nagyon fáj a hasam és a szám, de nem adom meg nekik azt az örömet, hogy könyörögjek… az nem én lennék.

Eltelik pár óra, majd ismét kiragadnak engem, és még pár fiút, majd egy másik szobába visznek, ahol letépik rólunk a ruhákat. Körülöttünk székeken idegen férfiak pöffeszkednek, és szivaroznak, szinte vágni lehet a füstöt. Fulladozni kezdek, gyûlölöm a cigaretta szagát, rosszul vagyok tõle, beleivódik a bõrömbe és a hajamba. Próbálom magam takargatni, de nem sikerül, kezem mindig elütik, és valahányszor visszarakom, ráütnek egy pálcával. Már nagyon fáj a kezem, így megszégyenülten állok, és hagyom, hogy rajtam legeltessék a tekintetüket. Nem sírok… akkor sem, pedig az inger fojtogat.