Szinte elolvadok a karjaiban.
- Gregor… - lihegem, mikor váratlanul hátradõl az ülésem. Õ közben már nyakamat csemegézi.
- Tudom… - morran. – De ne várj tõlem mást, ha ilyen édeseket mondasz nekem.
Mély, franciacsókjától minden gondolat kirebben a fejembõl. Ösztönösen feljebb húzom a lábam, így véletlenül már kemény öléhez érek.
- Francba, kiskandúr… Ha így folytatod, tényleg rojtosra dugom a kis segged… - mormogja.
- Ahh, azt ne… - nyüszítem. Talán õ tényleg képes lenne rá. Még így is érzem a korábbiakat, nem kéne tetézni.
Száját elégedetten nyalogatva indul újra útnak. Halkan visszaállítom az ülést, majd a kezembe veszek egy térképet. Lepillantok a pittyogó GPS-re, majd megkeresem hol is vagyunk.
- Nemsokára megérkezünk a következõ szálláshelyünkre. A GPS szerint nagyon kis település, lehet, hogy nehéz lesz szállást találnunk – hallom meg borzongató hangját.
- Igen, látom. Az a neve, hogy WhiteLake. De nincs itt folyó, se semmilyen víz, nem is értem. Itt egy tábla – bökök a régies stílusú, faragott táblára. – Lélekszám 20? Ez most egy vicc?
- Francba.
- Mi a baj? – pillantok rá.
- Az ilyen kicsi zárt települések aberráltak. Ha nem egy vérfarkas kolónia, akkor csupa elmerozzant él itt, vagy nagyon öregek. Remélem az utóbbi, mert nincs kedvem dolgozni.
- Vajon van seriff? – mélázom el.
- Biztos nincs.
- Hú. Nézd, ott egy kocsma! Hihetetlen, hogy egy kocsma megél 20 fõs lakosságból…
Könyvtár nincs, de kocsma van. Ennyit a kultúráról.
- Hát, ja. De legalább van remény rá, hogy esetleg a kocsmárosnak van kiadó szobája, és talán vacsorázni is tudunk nála, különben ráfanyalodhatunk a csomagtartóban lévõ konzervkajákra – morogja félhangosan.
Bekanyarodik az épület elé, majd leállítja a motort. Nézem, ahogy a kósza szél meglebegteti haját. Annyira jóképû! Ellenõrzi a fegyvereit. Kissé reszketve az esti hûvös levegõtõl várok rá. Hamar elkészül, így a kocsma felé vesszük az irányt. Belépve szinte arcon csap a bûz. Nem akarom meghatározni, minek is az egyvelege ez.
Szinte ijesztõ az a némaság, mellyel fogadnak minket. Gyorsan végigpásztázom a helyiséget. Az egyik férfi tekintetétõl ösztönösen közelebb lépek Gregorhoz.
- Üdv! – lép a pulthoz Gregor.
- Mit adhatok? – néz ránk az alacsony férfi. Vadászom könnyedén pattan fel az egyik székre.
- Van kiadó szobája egy éjszakára?
- Akad. Átutazóban?
- Talán.
Hirtelen kap egy sört, míg elém egy pohár tej kerül. Nem zavar, hiszen szeretem a tejet. Finom, és egészséges. Magamon érzem Gregor tekintetét, miközben lenyalom a szám szélét.
- Miért jöttél ide, vadász? – mordul fel egy férfi, mire kedvesem felé fordul.
- Utálom ismételni magam.
- Hová mész?
- Majd pont elmondom neked. És most menj vissza sörözni, amíg kedves vagyok. – inti le, majd miután a férfi engedelmeskedik, hozzám fordul. – Nézd meg õket, Silas. Mit érzel?
- Bizsergést… - felelem. Nem tudom másként leírni a bõrömet érõ szikrákat.
- Ó ez hízelgõ, kiscicám – elpirulok kaján hangjától. – De arra figyelj, hogy õk milyen energiát bocsátanak ki magukból. Érzed?
Ahogy rákoncentráltam az érzésre felerõsödött. Mégis mi ez?
- Igen, érzem… Valamiféle… mintha elektromosság lenne… Mint amikor a mûködõ tévé képernyõjét megérintem… Olyan furcsa…
- Ez a likantrópia. Ha ilyet érzel, akkor öreg vérdögrõl van szó. Minél öregebb, annál erõsebb érzés – simogatja meg hajamat. – Ilyenkor született vérállatot látsz. Ez itt egy belterjes kolónia, valószínûleg saját lányaikkal és testvéreikkel párzanak és szaporodnak már régóta.
Végigsiklik a tekintetem a termen, végül rajta állapodik meg.
- Miért mondod ezt nekem?
- Azért, kis kandúrom, mert ha legközelebb ilyet érzel, és én nem vagyok a közeledben, akkor csak egyet tehetsz, és ezt jól jegyezd meg: fuss. Világos?
- Igen… Akkor most továbbutazunk?
- Nem. Itt maradunk éjszakára, mert pihennem kell, már tizenhat órája vezetek. Kocsmáros! Hol a vacsoránk?
Két túlpakolt tányért kapunk. Te jó ég, én ennek a negyedét sem tudom megenni.
- Ez finom – morran Gregor. Nem tudom, hogyan bírt ennyit enni. Én már rég befejeztem, és azon vagyok, nehogy kipukkadjak. Kezembe nyomja a kulcsot, és elõre küld. Pilledten dõlök végig az ágyon, majd hirtelen megérzek valami furcsát. Mintha nem lennék egyedül. Felülök és riadtan nézek körbe. Kezeimmel babrálok, mikor Gregor belép az ajtón. Azonnal feltûnik neki, hogy nem úgy viselkedem, ahogy szoktam.
- Mi van?
- Olyan érzésem van, mintha figyelnének – motyogom, miközben felpattanok.
Összevont szemöldökkel szemrevételezi a szobát. Körbejár, még a fürdõbe is benéz, majd elõttem áll meg.
- Nincs itt senki – hajol le hozzám, majd forró csókkal illeti ajkaimat. – Biztos csak az utazás miatt képzelõdtél.
- Lehet – dõlök széles mellkasára. Mélyen magamba szívom finoman férfias illatát, melybe enyhe izzadság szag vegyül. Valahogy izgatóan hat rám…
- Közös zuhany? – veti fel az ötletet, közben hajamba bújtatja kezét.
Biccentve egyezek bele. Vállamat átkarolva terelget be a fürdõszobába. Segít vetkõznöm, közben elégedetten szemlél. Sajnos az apró fülkében már nem tudja visszafogni magát. Fenekemnek dörgöli éledezõ vágyát.
- Olyan szép vagy cicuskám – mormogja fülembe.
- Gregor, ne! – nyögöm erõtlenül.
Maga felé fordít, s egy bódító csókba von. Ujjai fenekem vágatába siklanak, s ánuszom ingerlik.
- Már a kocsiban alig tudtam visszafogni magam – hörgi. – Túl izgató vagy.
Csak egy elhaló nyögéssel válaszolok. 

Reggel hullafáradtan ébredek. A mellettem vidáman kávézgató Gregor nézek.
Nem értem, honnan van benne ennyi energia? Kétszer tett a magáévá az éjjel, és most nem tudok járni. Leviszi a csomagjainkat, majd engem is a karjaiba kap.
A kocsmában a pultnál kisebb tömeg van, s nagyon néznek valamit. Vadászom egyenesen odavisz, hiszen fizetni is kéne, de amit meglátunk…
Nem véletlenül éreztem, hogy valaki figyel. Képesek voltak bekamerázni a szobát, és most azt nézik, ahogy Gregor engem… Arcom vérvörösen fúrom Gregor kabátjába. Nem merek felnézni rá, túlzottan megalázottnak érzem most hozzá magam.

- Mi a baj?

- Még egy kicsit kellemetlen ott lenn – picsogja pirosan.

- Fáj?

- Kicsit.

Ó, hát ezen könnyen tudok segíteni. Vigyorra húzódik a szám.

- Akkor meggyógyítalak. Kutyaharapást szõrivel!

***

A kocsiba sápadtan, és halk szisszentgetésekkel ül be, és egész úton mocorog, mert mindene fáj, ezért megszánom szegényt. A farkam kéjesen salyog, és kimerülten, nyugodtan pihen a nadrágomban, amilyen már nagyon régen nem volt. Ezt neki köszönhetem, nem lehetek hálátlan, mellesleg nekem is érdekem a gyors regenerálódása.

Út közben beugrunk az egyik város helyi plázájába, õ ruhákat vesz, én pedig beugrom a patikába és egy vegyesboltba.

Amikor késõbb az autónál megkapja a párnát, csodálkozva nézi.

- Párna? – helyes a feltevés.

- A szexi kis feneked alá – kacsintok rá.– Ha egész úton úgy ficánkolnál, mint ahogy idáig tetted, kiraknálak a kocsimból.

- Mégis kinek a hibája? – morogja halkan, és önelégült mosollyal nyitom ki neki a kocsiajtót. A volán mögé dobódom, és figyelem ahogy a párnával barátkozik.

- Idõvel majd hozzászoksz.

Ha pillantással ölni lehetne, vérben fürödnék, hehe.

Hagyom aludni, még a kedvéért a rádiót is lehalkítom. Aranyosan nyifog álmában, de amikor ujjammal megcirógatom az arcát, olyankor elhallgat. Még ez is édes rajta. Hasán feltûrõdik a pólója, kivillan helyes kis köldöke is. Hrr. Alig várom már, hogy a hotelbe érkezzünk és jól megdöngethessem.

Phil…

Azonnal elkomorodom, amikor eszembe jut. Nem kis ára van a szívességeinek, de nekem különösen magas lesz. Vajon mit talált ki az a kis szenya…

Silas mocorogni kezd, ezért elfordítom figyelmem az üres autópályáról, hogy vessek rá egy pillantást. Mindenhogy szexi, így álmosan, kócosan, gyûrött pofival is. Ha beletemetném arcomat a nyakába, biztosan édes álomillata lenne.

- Jó reggel napfény! Tudtad, hogy álmodban úgy nyüszögsz, mintegy kölyökmacska?

- Nem is igaz! – lebiggyeszti alsóajkát, amitõl megsajdulnak a fogaim, úgy megharapdálnám.

- Dehogynem – kuncogom, de leolvad arcomról a mosoly, amikor ismét az sztrádára figyelek. – Sietnünk kell, mivel négy nap múlva telihold. Még elõtte látnia kéne annak a fasznak. Bár valószínûleg már túl késõ.

Csak sikerüljön. Nagyon akarom ezt a kismacskát, kurvára. Azt hiszem, nagyon dühös lennék, ha átalakulna, és én nem tehetnék érte semmit. Megérzi bennem a feszkót, mert karomra simítja selymes kis tenyerét, és már ettõl bizsergek a lábujjamig.

- Ha nem tud segíteni, az sem baj. Én már annak is örülök, hogy legalább veled találkozhattam.

Ránézek. Na jó, ez már sok. Félrehúzódom, leállítom a motort és rávetem magam. Olyan finom édes a szája, olyan puha a haja, olyan szexi, ahogy belenyöszörög a számba, meg kell veszni érte… Kezecskéi hajamba kapaszkodnak, amikor egy pöccintéssel a háttámláját vízszintesbe helyezem.

- Gregor… - zihálja, amíg én lassan és kéjesen végignyalom a nyakának ívét, akár egy nassolásra készülõ vámpír.

- Tudom… - dörmögöm. – De ne várj tõlem mást, ha ilyen édeseket mondasz nekem.

Nyöszörgõ, elnyíló ajkai közé tolom a nyelvem, és egy mélytorkos csókkal fojtom belé a szavakat, mielõtt tovább ront a helyzetén, ami már amúgy sem rózsás. Combját megmozdítja, ami kemény ágyékomhoz ér, és felszisszenek.

- Francba, kiskandúr… Ha így folytatod, tényleg rojtosra dugom a kis segged… - dörmögöm vágytól vödörmély hangon.

- Ahh, azt ne… - nyifogja, és ettõl muszáj nevetnem. Lemászom róla, és beindítom a motort. Visszakanyarodom az útra, és megnyalom a számat. Még érzem az ízét…

Csendben vezetek, a country zene kellemesen körbeölel minket. Silas idõközben megigazította az ülést, és már nem paradicsomvörös. Elmélyülten böngészi a térképet.

- Nemsokára megérkezünk a következõ szálláshelyünkre. A GPS szerint nagyon kis település, lehet hogy nehéz lesz szállást találnunk – mormolom.

- Igen, látom. Az a neve, hogy WhiteLake. De nincs itt folyó, se semmilyen víz, nem is értem. Itt egy tábla – mutat ujjacskájával az ablak felé. – Lélekszám 20? Ez most egy vicc?

- Francba.

- Mi a baj? – fordul felém, szemei édesen csillognak a délutáni napfényben.

- Az ilyen kicsi zárt települések aberráltak. Ha nem egy vérfarkas kolónia, akkor csupa elmerozzant él itt, vagy nagyon öregek. Remélem az utóbbi, mert nincs kedvem dolgozni.

- Vajon van seriff?

- Biztos nincs.

- Hú. Nézd, ott egy kocsma! – mutat megint az ablakra. – Hihetetlen, hogy egy kocsma megél 20 fõs lakosságból…

Elhúzom a számat.

- Hát ja. De legalább van remény rá, hogy esetleg a kocsmárosnak van kiadó szobája, és talán vacsorázni is tudunk nála, különben ráfanyalodhatunk a csomagtartóban lévõ konzervkajákra.

Beparkolok az épület elé, és kiszállok. A sivatagi szél belekap a hajamba, a kocsi fûtése után kellemetlen az esti hideg. Felveszem a bõrkabátomat, megigazítom alatta a derekamra csatolt pisztolyt. Csuklómon kis tõr, és mindkét csizmám szárában komolyabb kések. Ez az alapfelszerelésem, nélküle a sarki kávézóba sem mennék.

Hagyományos lengõajtón sétálunk be, Silas szuszogva követ, nem tetszik neki a szag, ami fogad bennünket. Nem is csodálom, a dohányfüst, az áporodott sörszag, a vizelet és az izzadtság fanyar egyvelege szinte falként tömörül elénk. Odabent néma csönd fogad, pedig tele a kocsma. A hosszú pultnál három szakállas harmincas, testes férfi ül, a helyiségben lévõ öt asztalból három szintén foglalt. Ahogy elnézem, a város fele. A másik fele bizonyára otthon mosogat, vagy a gyerekeket gondozza.

- Üdv. – Mondom, és a pulthoz sétálok. Mögötte egy tipikus sztereotípia áll: középkorú, hájas, kopasz férfi, pecsétes ingben, szürke ronggyal törölget egy poharat. Mennyire sablonos.

- Mit adhatok? – recsegi. Felülök a bárszékre.

- Van kiadó szobája egy éjszakára?

- Akad. Átutazóban?

- Talán.

Kérés nélkül landol elõttem egy sör, Silas tejet kap. Klasszikus vidéki szívatás. Silas egy szót sem szól, megissza az egészet, még a tejbajszát is lenyalja, láthatóan nagyon ízlett neki. Kiscica. Egy nyers hang szakítja félbe bámészkodásom, és én megpördülök lassan a székemmel, hogy lássam is, ne csak halljam.

- Miért jöttél ide, vadász? – vicsorít rám egy termetes méretû földmunkás. Elhúzom a számat.

- Utálom ismételni magam.

- Hová mész? – zihálja. Láthatóan jól felpumpálta magát, bizonyára a közelgõ telihold is bezavart. Szemei sárgán megvillannak. Vérfarkasok. Kurva anyjukat, hogy folyton ilyenekbe botlik az ember… Elvigyorodom.

- Majd pont elmondom neked. És most menj vissza sörözni, amíg kedves vagyok. – Szót fogadva visszaül az asztalhoz. Végtelenül nyugodt vagyok, nincs az az isten, hogy ezek nekem merjenek rontani, hisz a félelmük csípõs szagától bûzlik az egész kocsma. Karjaimmal a pultra támaszkodom. – Nézd meg õket, Silas. Mit érzel?

- Bizsergést… - válaszolja némi tanakodás után.

- Ó ez hízelgõ, kiscicám – kuncogom halkan. – De arra figyelj, hogy õk milyen energiát bocsátanak ki magukból. Érzed?

Rémült kis szemecskéit az asztalnál ülõkön végigfuttatja.

- Igen, érzem… Valamiféle… mintha elektromosság lenne… Mint amikor a mûködõ tévé képernyõjét megérintem… Olyan furcsa…

- Ez a likantrópia. Ha ilyet érzel, akkor öreg vérdögrõl van szó. Minél öregebb, annál erõsebb érzés – magyarázom neki, és megsimítom szép hosszú haját. – Ilyenkor született vérállatot látsz. Ez itt egy belterjes kolónia, valószínûleg saját lányaikkal és testvéreikkel párzanak és szaporodnak már régóta.

Tétován néz rájuk, majd rám.

- Miért mondod ezt nekem?

- Azért, kis kandúrom, mert ha legközelebb ilyet érzel, és én nem vagyok a közeledben, akkor csak egyet tehetsz, és ezt jól jegyezd meg: fuss. Világos?

- Igen… Akkor most továbbutazunk?

- Nem. Itt maradunk éjszakára, mert pihennem kell, már tizenhat órája vezetek. Kocsmáros! Hol a vacsoránk?

Nemsokára elénk kerül két megrakott tányér, és minden visszatér a normál kerékvágásba, kivéve hogy hirtelen kiürül a kocsma, csak két hím marad a sarokban, valószínûleg õrködni hagyták itt õket.

- Ez finom – bólintok, miközben az utolsó falatokat is bekapom. Leöblítem a sörrel, majd böffentek egy jóízût. Megkapjuk a szobakulcsot is. Felküldöm Silast, és a kocsiból felviszem a csomagjainkat.

Õ már a kétszemélyes ágyon ücsörög, és idegesen tördeli az ujjacskáit. Ledobom a földre a táskákat, és felhúzom jobb szemöldököm.

- Mi van?

Miért akarja ezzel a témával elrontani a hangulatot?
Mielõtt bármit is reagálhatnék, megszólal a telefonja.
- Picsába! – morran föl, majd elmászik mellõlem. – Igen?
Figyelem izmai játékát a bõre alatt, ahogy hajába túr. Közben kissé zavartan szemlélem a körmeim vájta vörös csíkokat.
- Elvállalom. Az adatokat küldd át mailen!
Mosolyogva fordul felém.
- Jó hírek? – könyökölök fel. Elmerengve simogatja meg combomat. Kellemes az érintése.
- Fiatal még az éjszaka, mit szólsz egy kis kocsikázáshoz? – szegezi nekem a váratlan kérdést.
Végülis felõlem oké.
- Rendben, és hova megyünk?
- Minnesota.
Mintha rugóra fektettek volna, úgy pattanok fel.
- De hát az a szomszéd állam, legalább három nap autóval!
- Aha. Meghallgathatod a legjobb country lemezeim az úton, akár kétszer is. Hát nem szuper?
Vigyora elárulja, hogy nem viccel. Tényleg oda akar menni.
- És velem mi lesz? Megígérted, hogy… - hazaviszel. Ám nem engedi befejezni.
- Így igaz, de mielõtt hazamész, elbúcsúzol, és aztán kinyíratod magad velem, elviszlek valakihez, aki szakértõ a likantrópiában. Õ majd megvizsgál, és talán tehet is érted valamit.
Hajamba maró keze nem okoz fájdalmat. Közelebb von magához, így orrunk összeér. Ad egy eszkimó puszit.
- Lehet, hogy tud rajtam segíteni? – nyögöm ki. Ha… ha ember maradnék, az annyira nagyszerû lenne. Nem jelentenék veszélyt senkire, s vesznem sem kéne.
Ez a halvány reménysugár hihetetlen ül boldoggá tesz.
- Nem tudom, de megér egy utat, nem gondolod?
- De igen…
- Nem akarlak felesleges reményekkel kecsegtetni, Silas. – néz rám komolyan. – Valószínûleg így is úgyis átváltozol majd, de akkor is elmegyünk ahhoz a seggfejhez, kerül, amibe kerül. Márpedig kurva sokba fog kerülni, és veszélyes is lesz.
- Miért?
- Mert… én öltem meg a bátyját. És hát… nem igazán kedvel engem, és akkor most nagyon cizelláltan fogalmaztam.
Megölte a bátyját? Jézusom!
- Miért… Miért ölted meg a testvérét?
- Nem is tudom… Talán mert vérfarkas volt, és épp a szemem láttára támadott meg egy gyermeket. Szerinted?
Így egy kicsit azért más. Puhán csókolok ajkaira. Annyi mindent tesz értem, hogy el sem bírom hinni.
- Köszönöm, hogy segíteni akarsz rajtam, még ha nem is értem, hogy miért teszed.
- Szívesen – morogja, miközben magához ölel. – És azért teszem, mert kibaszott gyönyörû vagy, és ha csak egy hangyányi esély van arra, hogy ember maradj és a szeretõm légy, akkor azt kihasználom.
Tulipirossá válok a gondolattól, hogy õ tényleg ennyire akar engem.
- Nyomunk még egy menetet indulás elõtt? – kacsint vidáman.
Nem is vár választ, egyszerûen ledönt az ágyra, mire felnyüsszenek. A hátam, a derekam, a csípõm, a fenekem! Ez most nagyon nem esett jól.
- Mi a baj? – pillant rám enyhén aggódón.
- Még egy kicsit kellemetlen ott lenn – pirulok el.
- Fáj?
- Kicsit – ismerem be félre biccentve a fejem.
- Akkor meggyógyítalak – villant felém egy farkas vigyort. – Kutyaharapást szõrivel! – kiáltja vidáman.
Esélyem sincs reagálni.

 
Még kétszer tett a magáévá, mielõtt elindulhattunk volna.
Egy boltnál megállunk, hogy ruhákat vegyünk nekem, közben Gregor eltûnik valahova.
A kasszánál vár rám, kezében egy nagy szatyorral.
- Az mi?- pillogok kíváncsian.
- Ajándék – közli magabiztosan. – Majd meglátod, tetszeni fog.
Jesszom! Remélem nem valami perverz dolog.
Gyorsan kifizetjük a ruhákat, az egyik mosdóban átvedlek. Gregor még elrángat kaját venni, hogy útközben ne nagyon kelljen megállnunk. Végül a kocsinál a kezembe nyomja a rejtélyes szatyrot.
- Párna? – pislogok meglepetten a legalább öt centi vastag szivacsos ágynemûre.
- A szexi kis feneked alá – vigyorodik el. – Ha egész úton úgy ficánkolnál, mint ahogy idáig tetted, kiraknálak a kocsimból.
- Mégis kinek a hibája? – motyogom nem létezõ bajszom alatt.
Engedelmesen berakom az ülésre a párnát, s tény, hogy így már nem olyan kényelmetlen, de azért kicsit helyezkednem kell.
- Idõvel majd hozzászoksz – jelenti ki elégedett hangon.
Gonosz dög – duzzogok magamban. Csak ne lenne rám ilyen hatással.
Beindítja a motort, és nekivágunk az útnak. Sokáig hallgat, csak a zene szól. Rajtam erõt vesz a fáradságom, s az autó ringatózásának hatására elalszok.

Nem tudom mennyit alhattam, de Mellettem Gregor rendületlenül vezet.
- Jó reggel napfény! – pillant rám. – Tudtad, hogy álmodban úgy nyüszögsz, mintegy kölyökmacska?
- Nem is igaz! – csücsörítem.
- Dehogynem – neveti, majd hirtelen elkomorul. – Sietnünk kell, mivel négy nap múlva telihold. Még elõtte látnia kéne annak a fasznak. Bár valószínûleg már túl késõ.
Nézem a szikla merev arcot, ahogy az utat bámulja. Kezemet feszültséget sugárzó karjára simítom.
- Ha nem tud segíteni, az sem baj – mosolyodok el. – Én már annak is örülök, hogy legalább veled találkozhattam.
Hosszan néz rám, utána félreállítja a kocsit, s hevesen ajkaimra tapad.
Néha tényleg nem értem ezt a férfit.

Atyaég… Mennyire forró, szûk, és mégis puha… És milyen szép, ahogy egy könnycsepp kicsordul a szeme sarkán.

- Lazíts! Ha továbbra is ennyire szorítasz, nagyon fog fájni… - préselem ki magamból a szavakat, miközben félájultan lebegek a gyönyör kapuja és a vadul követelõzõ vágy között.

- Nem… megy…

- Nyugi – mormolom a szájába. Milliméterenként araszolok elõre benne, és az izomgyûrû csak lassan és nehezen enged a szorításán, de még mindig nem eléggé. Itt és most képes lennék azonnal elélvezni, de nem akarom elkapkodni, mert annyira hihetetlenül kibaszottul kurva jó érzés benne lenni, hogy ez leírhatatlan!

- Annyira forró és szûk vagy. El nem hiszed, hogy mekkora önuralmamba kerül, hogy ne tépjelek szét – hörgöm kissé vadállatiasan, de hát én már csak ilyen vagyok, majd megismer jobban.

Lassan, nagyon lassan végre eljutunk odáig, hogy én benne mozgok, õ pedig nyüszítve élvezi. Egek… Ahogy végigkarmolja a hátam… Wahh, fogalma sincs, mennyire imádom ezt! Tehát megfelelõ helyen masszírozom belülrõl, mert pont amikor célzottan és gyakorlott profiként ott döföm meg a farkammal, õ piszkosul élvezi.

Végül már nem bírom tovább, a nevemet nyöszörögve remeg a karjaimban, szemei egészen feketék a kéjtõl… Hangos hörgéssel robbanok szét benne.

Imádom ezt. Nincs ennél jobb az egész világon…

Izzadtságtól és a nedveinktõl ragacsosan heverünk, mint két rongybábu. Mélázva bámulom a plafont, selymes hajával játszanak ujjaim. Feje a vállamon pihen, ujjai mellkasomon és hasamon barangolnak. Milyen meghitt, mintha ezer éve ismernénk egymást, és azóta is szeretõk lennénk. Talán egy korábbi életünkben azok voltunk, ezt senki nem tudhatja. Megpuszilom a fejebúbját.

- Elképesztõ vagy, cica. Jól vagy?

- Ühümm…

- Akkor jó. – Ez egy nagyon különleges alkalom, ezért ráharapok egy cigire. – Kérsz?

- Most nem.

A plafon felé fújom a füstöt, és ellazolva simítom végig hátának selymes bõrét. Furcsán komoly és csöndes.

- Ugye nem a szüzességed siratod el? – ha most elkezd hisztizni, megharapom. Mosolyog, és ez pokolian jól áll neki, talán most elõször szól igazán nekem, és nem másoknak.

- Dehogy is. Örülök, hogy veled történt meg… Csak fáradt vagyok, és zsibbadok.

Megpuszilom az duzzadtra csókolt szájacskáját.

Elfogy a cigaretta, ezért elnyomom a hamutartóban. Talán már el is aludt… Olyan szép, kedves, aranyos. Olyan kibaszott pocsékolás, hogy vérállat lesz belõle, amikor a szeretõm is lehetett volna. Elkéstem. Ha csak egy nappal korábban érkezem, akkor megmenthettem volna, és most vadul hancúroznánk, gondtalanul és boldogan. De így… Így csak épp kóstolót kaphatok belõle, és aztán végig kell néznem, ahogy meghal. A kezeim által. Ez de szar.

- Silas – töri meg a csendet a hangom. – Biztos, nem gondoltad meg magad? Biztos, meg akarsz halni?

Felemeli a fejét, kinyitja a szájacskáját, és ezt a pillanatot választja a mobiltelefonom, hogy megtörje a csendet.

- Picsába – morgom, felkelek a puha meleg ágyból, és a szélén ülve nyúlok a rezgõ-csörgõ készülékért. A kijelzõn csak annyi szerepel, hogy Phil. – Igen?

Csendben hallgatom a beszámolóját, és hosszú hajamba túrok. Tetszik amit hallok, nagyon is.

- Elvállalom. Az adatokat küldd át mailen.

Bontom a vonalat, és vállam felett jókedvûen lenézek a párnán pihenõ cicámra.

- Jó hírek? – kérdezi, karjára támasztja a fejét, és ettõl megsokszorozódik a szexis szintje. Mmrr. Megcirókázom csupasz combját, és méla mosollyal bólintok.

- Fiatal még az éjszaka, mit szólsz egy kis kocsikázáshoz?

- Rendben, és hova megyünk?

- Minnesota.

Felül, haja sötét felhõként lebben utána a hirtelen mozdulattól.

- De hát az a szomszéd állam, legalább három nap autóval!

- Aha. Meghallgathatod a legjobb country lemezeim az úton, akár kétszer is. Hát nem szuper? – vigyorgok rá.

- És velem mi lesz? Megígérted, hogy…

- Így igaz, de mielõtt hazamész, elbúcsúzol és aztán kinyíratod magad velem, elviszlek valakihez, aki szakértõ a likantrópiában. Õ majd megvizsgál, és talán tehet is érted valamit. – Belemarkolok selymes hajzuhatagába, és közelebb húzom az arcát, orromat az övéhez érintem.

- Lehet, hogy tud rajtam segíteni? – kérdezi elcsukló hangon.

- Nem tudom, de megér egy utat, nem gondolod?

- De igen…

- Nem akarlak felesleges reményekkel kecsegtetni, Silas. Valószínûleg így is úgyis átváltozol majd, de akkor is elmegyünk ahhoz a seggfejhez, kerül amibe kerül. Márpedig kurva sokba fog kerülni, és veszélyes is lesz.

- Miért?

- Mert… én öltem meg a bátyját. És hát… nem igazán kedvel engem, és akkor most nagyon cizelláltan fogalmaztam.

- Miért… Miért ölted meg a testvérét?

- Nem is tudom… Talán mert vérfarkas volt, és épp a szemem láttára támadott meg egy gyermeket. Szerinted?

Arcomra simítja kezecskéit, és számon érzem puha ajkait.

- Köszönöm, hogy segíteni akarsz rajtam, még ha nem is értem, hogy miért teszed.

- Szívesen – mormolom, és végigsimítom a hátát, egyszersmind magam felé húzom ezzel a mozdulattal. Meleg és puha, illatos és szexi, de mennyire hogy az. - És azért teszem, mert kibaszott gyönyörû vagy, és ha csak egy hangyányi esély van arra, hogy ember maradj és a szeretõm légy, akkor azt kihasználom.

Elvörösödve néz fel rám, és ettõl a mély zavartól muszáj vigyorognom.

- Nyomunk még egy menetet indulás elõtt? – kacsintok rá.

Elengedi lábaim. Rácsavarodom, mint medveszõlõ a fára, nehogy itt hagyjon.
Kemény pénisze ülepemnek feszül. Ösztönösen kezdek el hozzádörgölõdzni. Kezei mindenhol ott vannak. Csókjainak forróságától szinte lángra kapok.
Óvatosan ráharapok a nyelvére, mire morran egyet. Körmeim vállába mélyesztem, de nem hagyom abba mozgást.
- Ez az… - hörgi. – És most fordulj hasra.
Felém magasodik. Elképesztõen izgatóan néz ki. Kissé visszakozva teljesítem a parancsát. Egyrészt félek, másrészt kellemetlen, ahogy a farkamhoz ér a lepedõ anyaga. Vágya fenekemhez simul, közben megérzem testének édes súlyát magamon.
- Gregor… Gregor… - kántálom, ahogy fogai a vállamba mélyednek.
Nyelve forrón siklik végig gerincemen, édes borzongást keltve bennem. A párnába marok, annyira jó.
- Gregor… Akkor mi most… csinálni… fogjuk…? – nyöszörgöm bizonytalanul.
Vállam felett pillantok rá. Tekintetünk összekapcsolódik. Jeges íriszeiben forró vágy ég. Arcán izzadság gyöngyözik, haja nedves nyakához tapad.
- Igen, Silas. És kurvára élvezni fogod – mormolja izgató hangon, mire felnyögök. Fenekembe mélyeszti fogait, majd szétfeszíti a két partot. – Emeld fel a hátsódat!
Engedelmesen teszek eleget utasításának, amit nem bánok meg. Ujjai elölrõl kényeztetnek, míg nyelve bejáratomat ostromolja. Kétszer élvezek el, mire végre enged nekem pár légvétnyi szünetet. Hasam ragad a saját ondómtól, és ez eléggé kellemetlen. Valami hideget érzek meg a fenekemnél, amit kezével ken rám, és zavartan nézek hátra.
- Fordulj felém, kiscicám, látni akarom az arcod, amikor beléd hatolok! – duruzsolja.
Erõtlenül hemperedek hátamra. Kábán figyelem, ahogy térdeim behajlítva a könyék hajlatának feszülnek. Egyik keze a csípõmön pihen, míg a másikkal ánuszomhoz igazítja férfiasságát. Épp csak makkjával hatol a testembe, én máris megfeszülök.
- Lazíts! – súgja rekedten. – Ha továbbra is ennyire szorítasz, nagyon fog fájni.
- Nem… megy… - zihálom.
- Nyugi – kezdi e csókolgatni a kulcscsontom. Nyakamon át ajkaimra siklik, s forró csókkal próbálja elvonni figyelmem. Közben lassan hatol belém, szinte milliméterenként. Mikor teljes hosszát magamban tudhatom, fújtatva áll meg. Vállaimat kezdi harapdálni. Mindkét kezével csípõm markolja olyan erõvel, hogy valószínûleg nyoma fog maradni.
- Annyira forró és szûk vagy – morogja a bõrömbe. – El nem hiszed, hogy mekkora önuralmamba kerül, hogy ne tépjelek szét.
Aprót mozdul bennem, de már nem olyan kellemetlen, mint az elején. Ezen felbátorodik. Elõször csak ringatózunk, mint a tengeren felejtett hajó, utána egyre erõsebb lökésekkel tesz a magáévá. Az egyik lökésével eltalálja a prosztatám, mire felnyüszítek.
Nevét ismételgetem mantraként, mikor levegõhöz jutok.
Már egyáltalán nem finomkodik, én pedig vállaiba, hátába vésem élvezetem nyomait.
- Gregor – nyöszörgöm, mikor újra kéjmirigyemhez ér. Talán szánt szándékkal, talán véletlenül, ám ismét odadöf. Nem bírom tovább, és nevét kiáltva érem el a gyönyör legfelsõ fokát. Morogva vágja belém magát még néhányszor, s végül megérezhetem magamban forró magját.
Levegõ után kapkodva simulunk össze. Könyökére támaszkodik. Lusta csókot kapok, miközben kihúzódik belõlem. Mellém heveredik, majd magához karol, kezét derekamon pihenteti. Õ a hátán fekszik, a fejem vállán pihen, közben mellszõrzetét birizgálom.
- Elképesztõ vagy, cica – simogat meg szabad kezével. – Jól vagy?
- Ühümm – biccentek. Még közelebb bújok hozzá. Nem merem megmondani, hogy nagyon fáj a hátsó felem.
- Akkor jó – mosolyodik el. Az éjjeliszekrényrõl magához ragadja a cigarettáját, s rágyújt. Felém nyújtja az izzó szálat. – Kérsz?
A cigaretta füstje körülöleli õt, s elnyomja a kellemesen férfias illatát.
- Most nem – felelem halkan.
Jó lenne örökre így maradni, nem gondolni a rosszra, és a holnapra.
- Ugye nem a szüzességed siratod el? – néz rám furcsa tekintettel.
- Dehogy is – mosolyodom el. – Örülök, hogy veled történt meg… – ismerem el enyhén pirulva. – Csak fáradt vagyok, és zsibbadok.
Mosolyogva hajol hozzám egy cigaretta ízû puszira. Bágyadt békében hallgatom, ahogy elfogyasztja a rákrudat.
- Silas – simít hátamra. – Biztos, nem gondoltad meg magad? Biztos, meg akarsz halni?
Ezt most miért hozta fel? Nem értem. Hiszen már megbeszéltük, nem?

- Mééég…

Fülig érõ vigyorral folytatom. Tetszik, hogy ennyire kéjvágyó, és nem is rejti véka alá, nem játssza meg magát, õszinte.

- Te akartad – dörmögöm mellkasának, és folytatom tovább a kóstolgatását. Motoszkáló kezei a hajamban és vállaimon jólesõen bizsergetnek, pláne amikor próbálna levetkõztetni is. Letépem magamról az inget, és visszazuhanok rá. Mmh, milyen puha és édes a bõre… Észbontó ez az illat, borzong az egész testem a vágytól, a farkam fájón lüktet már. Szeretném végigharapdálni az egész testét, beborítani bõrömmel az övét, és szétmarcangolni. Morogva behunyom a szemeim, rámarkolok kemény farkára. Selymes a bõre, és forrón lüktet az ujjaim között. Már ennyitõl megrándul az enyém is a nadrágomban. Megnyalom a számat, és izzó tekintetem az övébe mélyesztve lassan masszírozni kezdem. Megfeszül, és édes nyögéssel jutalmazza komoly erõfeszítéseimet.

- Elképesztõen erotikus vagy. Nehezen hiszem el, hogy még senkivel sem voltál együtt.

- Pedig igaz… - pihegi.

Elengedem õt, de csak néhány másodpercre, amíg levetem a maradék gönceimet is, és fölé térdelek. Micsoda látvány, ahogy feltárulkozva vár engem…

- Hrmmm… - dorombolom lágyan, és nyakának puha bõrébe mélyesztem a fogaimat. – Olyan kibaszott szexi vagy. Ha még élne az a köcsög, megköszönném neki, hogy elrabolt téged, és így az utamba kerültél.

Felemelkedem, megfogom a lábait, széttárom és szinte félbehajtom a testét, ahogy felemelem és a kezei mellé szorítom a bokáit. Így mindent láthatok, és pont olyan lenyûgözõ, ahogy sejtettem. A tökéletes segg rózsaszín kis nyílással a közepén, egyszerûen gyönyörû.

- Itt is szép vagy.

Mutatóujjammal végigsimítom, és érzem ahogy összehúzódik az izomgyûrû. Lenézek az arcára, sötét szemeiben vágy és rémület csillog, ezért elmosolyodom, és elengedem a lábait, hagyom hogy kényelmesen elhelyezkedjen alattam, és széttárt lábait a derekamra fonja, karjait pedig a nyakam köré. Merevedésem fenekéhez nyomódik. Megcsókolom ezt a kis tündért, kezeim testén barangolnak. Nyugi Gregor, ráérsz. Ez az elsõ neki, majd a többi alkalommal szétmarcangolhatom, most nem. Nem vagyok vadállat, menni fog.

Fogaival finoman megharapja a szájában tobzódó nyelvemet, és elégedetten felmordulok. Körmöcskéi vállamba marnak, ágyéka az enyémhez dörgölõzik.

- Ez az… - sziszegem, és õ felbátorodva folytatja érzéki kis táncát alattam. – És most fordulj hasra. Rekedt és vödörmély a hangom. Karjaimon támaszkodva felemelkedem, hogy helyet adjak neki, de nagyon nehezére esik szót fogadnia, végül megteszi. Visszanehezedem rá, és keményen lüktetõ merevedésemet fenekéhez préselve vállába harapok finoman.

- Gregor… Gregor…

Nyelvem forró csigaként kúszik végig a gerincén, egyre lejjebb és lejjebb rajzolom az õrjítõ apró kis köröket, és Silas élvezi, de nagyon.

- Gregor… Akkor mi most… csinálni… fogjuk…?

Felnézek rá. Arca a párnán pihen, sötét haja fekete tengerként öleli körül. Kis kezei a párnába kapaszkodnak, hátán a nyálam és verejtékcseppek csillognak a kislámpa halvány fényében. Szép.

- Igen, Silas. És kurvára élvezni fogod – karcol a levegõbe mélyen vibráló hangom, és õ borzongva felnyög. Lágyan beleharapok fenekének egyik kemény félgömbjébe, majd széthúzom õket. – Emeld fel a hátsódat.

Megteszi.

Az ezt követõ fél órában csak nyöszörögni és sikkantgatni képes, és amikor már másodszor élvez rá a farkát masszírozó kezemre, miközben a nyelvem dolgozza meg a hátsó bejáratát, akkor elérkezettnek látom az idõt a folytatásra. Vakon az éjjeliszekrény felé nyúlok, és a fiókból elõrántom a síkosítót. Másik kezem tocsog Silas spermájától, ezért türelmetlen mozdulattal a lepedõbe törlöm, majd a kezembe nyomok egy diónyi mennyiséget. Sokra lesz szükség, ez a kiscica nagyon szûk. Megujjazni sem mertem, mert az fájdalmasabb, mintha lassan megdugnám. Tudom mit beszélek. Bekenem a farkamat, és jó nagy adagot a fenekére is kenek. Készen áll.

- Fordulj felém, kiscicám, látni akarom az arcod, amikor beléd hatolok – dörmögöm neki lágyan. 

- Bárki szívét képes lennél összetörni, tudod? – suttogja.
- Én nem… - nem szeretném senki szívét sem összetörni.
Megcirógatja az arcom, majd hajamba siklik keze.
- Az a vérdög, aki elrabolt téged…
- Khalas…? – kérdezek rá.
- Khalas – bólint rá. – Nem segített a vámpír gazdáján, pedig nagyon erõs kötelék van a vámpír és állatkája között, mégis hagyott engem besétálni a hálókamrába. Hagyta, hogy végezzek mindenkivel, és õ végignézte. Te kellettél neki.
- De hát miért…? El akart adni, nem?
Ezt nem értem. Miért kellhettem neki annyira, hiszen a gazdája biztosan fontosabb.
Élvezem, ahogy puha haja az arcomhoz ér. Ajkai rátalálnak az enyémekre, és kapok egy lepkeszárny csókot.
- Egy vagyont fizetne érted bármelyik meleg vámpír. Gyönyörû, fiatal, finom vérû vérmacska nagyon kevés, és kelendõ áru a piacon, kiscicám. És te aztán kivételesen szép vagy, még engem sem hagysz hidegen.
Fogaim számba mélyesztem, közben már paradicsomokat megszégyenítõ színt öltök. Õ komolyan érdeklõdik irántam? Pedig azt hittem, hogy csak egy kellemetlen, s kelletlen feladat vagyok a számára.
Szenvedélyes csókba von, mintegy igazolva a korábbi szavait. Összeszoruló ujjai a hajammal együtt a fejemet is hátra húzzák, így önkéntelenül kínálom fel neki anyakamat. Nem rest, azonnal megízleli a bõröm. Néhány helyen erõsebben is megszívja.
- Gregor… - nyüszítem, mikor már mellkasom kényezteti.
- Mondjad cicám.
- Mééég – zihálom ködös aggyal.
Annyira szeretnék együtt lenni vele, de félek is. Mi van, ha csak én szeretném? Mi van, ha neki csak egy könnyed kis szórakozás vagyok? Nem értem magam. Minek aggódom én ezen? Elvégre nem vethetek semmit a szemére, hiszen nem is olyan sokára távozom az élõk sorából.
- Te akartad – morogja.
Egy pillanatig sem tétovázva tér vissza mellkasomhoz, közben én vágytól reszketõ kezeimmel a hajába túrok. Lejjebb siklatom ujjaimat, s próbálom kiszabadítani õt a felsõjébõl. Megunva bénázásomat, õ maga veti le, s hajítja az ágy mellé. Immáron szabadon végig tudok cirógatni a hegekkel teli, ám szépen kidolgozott felsõtestén.
Kezei lejjebb barangolnak testemen, s nyögve hajlik ívbe a hátam, mikor ágyékomhoz ér.
- Elképesztõen erotikus vagy – mormogja elégedetten. – Nehezen hiszem el, hogy még senkivel sem voltál együtt.
- Pedig igaz… - nyögöm elfúló hangon.
Körmeit végighúzza vágyamon, mire ismét felnyögök. Az egész testem remeg. Vágyködös tekintettel figyelem, amint megszabadul minden ruhájától. Meztelenül térdel vissza felém.
- Hrmmm… - mormogja torkomba harapva. A dünnyögését szinte a tüdõmben érzem. – Olyan kibaszott szexi vagy. Ha még élne az a köcsög, megköszönném neki, hogy elrabolt téged, és így az utamba kerültél.
Nem tusom felfogni, mit is mond, testem sikít a kielégülésért.
Könnyed mozdulattal tárja szét a lábaimat, közben én a vállába kapaszkodom. Jelenleg úgy érzem magam, mint egy léggömb, muszáj egy biztos kapaszkodó, és ez Gregor. Bokáimat a kezeim mellé helyezi. Ez a póz igazán kényelmetlen,így ernyedten engedem el az izmos vállait.
- Itt is szép vagy – jelenti ki.
Egyik ujjával végigsimít bejáratomon. Most tényleg megtesszük ugye? Ugye nem csak játszik velem?

Végül persze nekem kell megmosdatnom, ami elég bénán megy, mivel soha nem csináltam még ilyet. Megtörlöm, köntösbe csomagolom, és az ágyba dugom. Mellé dõlök, de még utcai ruhában vagyok, mégsem tudok elszakadni tõle, olyan szívszaggatóan néz rám. Puha kis arcát cirógatom, meg a haját.

- Esther halott. Többé nem bánthat – közlöm vele, ha nem tudná. Erre kakaót kér. Az agyam eldobom, de a reszketeg kis csipogásának nem tudok ellenállni, így rendelek neki, meg vacsorát is. Nem lep meg, hogy  nincs étvágya, de nem erõltetem rá, inkább csendben megvacsorázom, és elolvasom az emailjeimet. Nahát, visszaírt az egyik kollégám, holnap mehetek is hozzá, épp a közelben szállt meg õ is. Remek.

- Holnapután tovább megyünk. Útközben még szeretnék belépni valahova.

- Rendben – mosolyog rám a takarókupac alól. – Már alig várom, hogy találkozzak apuékkal.

Ez a boldog arckifejezés, és a kis csilingelõ nevetés hihetetlenül édes, és elvarázsol, még ha nem is nekem szól, hanem másnak. Mellé ülök, és megcirógatom arcát. Igen, érdemes volt megmentenem õt, és egyáltalán nem kolonc a nyakamon, nem így érzem.

- Annyira szép vagy kiscica. - Megpuszilom a száját, és ahogy fölé hajolok, hosszú hajam elõre omlik. Ez a pirulás… - Bárki szívét képes lennél összetörni, tudod?

- Én nem… - pislog édesen. Mosolyogva simítom végig az állát, és belebújtatom ujjaim a selymes tincsei közé is.

- Az a vérdög, aki elrabolt téged.

- Khalas…?

- Khalas. Nem segített a vámpír gazdáján, pedig nagyon erõs kötelék van a vámpír és állatkája között, mégis hagyott engem besétálni a hálókamrába. Hagyta, hogy végezzek mindenkivel, és õ végignézte. Te kellettél neki.

- De hát miért…? El akart adni, nem?

Biccentek, hajam körbecirógatja az arcát. Lehajolok, számmal megsimítom az övét.

- Egy vagyon fizetne érted bármelyik meleg vámpír. Gyönyörû, fiatal, finom vérû vérmacska nagyon kevés, és kelendõ áru a piacon, kiscicám. És te aztán kivételesen szép vagy, még engem sem hagysz hidegen.

Ajkát harapdálva, még pirosabb arccal pislog fel rám, szemei egészen feketének tûnnek most.

Na most érkezett el az a pillanat, hogy rohadtul rá akarok mászni. Lehajolok hozzá, és lassan megcsókolom. Nem ellenkezik, engedelmesen nyitja puha szájacskáját. Nyelvem dárdaként fúródik belé, és elégedetten morogva ízlelem édes kakaós ízét. Hajában játszó ujjaim ökölbe szorulnak a vágytól. Forró lehelete arcomat cirógatja, illata finom virágos, keveredik a sampon szappanos aromájával. Hrr… Nyakára csúszik a szám. Milyen hihetetlenül puha, selymes a bõre… Ez a srác dugásra termett, esküszöm.

- Gregor… - sóhajtja édesen. Ez a hang… Felemelem fejemet a mellkasáról, amely már csupaszon tárul elém, és a szemébe nézek.

- Mondjad cicám.

Váratlanul csontvázak veszik körül Khalas-t, s a földre kényszerítik. Engem is megragad kettõ. Reszketve várom, hogy most mi lesz. Valószínûleg valami borzalma fog velem történni. Nem normális dolog, hogy a holtak elõmásznak a sírjukból.
- Õt engedjétek el – hallom meg Gregor hangját. Felpillantva látom, amint kabátját szétnyitja. – Gyere ide, Silas!
Hozzá sietek. Orromat mellkasába fúrva keresem a megnyugvást. Karja a kabáttal együtt tekeredik körém. Testem, lelkem melengeti ez az ölelés. Itt van. Megvéd.
- Hozzáértél, pedig tudtad, hogy õ az enyém, te vérdög. Mielõtt meghalsz, meséld el, mi volt vele a terved.
- Én cs-csak el akartam adni…! Csak eladni… - sipítja Kalash. Ki kell zárnom õt a tudatomból.
- Ki változtatta át õt? Te voltál?
A sikítása csontomba hatol, akárcsak néhány napja a harapása.
- Mindegy. Öljétek meg.
Erõsödik köröttem a szorítás, s én élvezettel szívom magamba Gregor férfiasan fanyar illatát. Azt már kevésbé élvezem, amit hallok, hiszen felismerem a szakadó szövet, hús, és inak hangját. Egyszerûen borzasztó.
- Silas, menjünk – simogatja meg a fejem. – Vége van, õ sem bánt többé. 
Jelenlegi életem egyetlen biztos pontjába kapaszkodom, azaz belé. Puhán feszegeti le magáról ujjaim, majd ölbe kap, akár egy királykisasszonyt. Arcomat immáron nyakába temetem.
- Elmegyünk a hotelbe – suttogja fülembe. – Forró fürdõt kapsz, és finomat eszünk, okés? Egykettõre elfelejted ezt az egészet, ne is gondolj rá.
Kocsiba pakol, utána takaróba bugyolál. Hallom, hogy telefonál, ám nem igazán tudok rá figyelni. Az életem lassan kezd egy rémálomhoz hasonlítani.
Csakhamar ismételten karjaiban találom magamat. Ernyedten hagyom, hogy vigyen, ahová csak akar. Hideg követ érzek meg a popsim alatt. Nem kellemes. Gregor nagy kezei kicsomagolnak mindenbõl, ami csak rajtam van. Óvatosan pakol bele a kád vízbe. Kellemesen melengeti a lehûlt testemet. Zavarban vagyok, félek, közben pedig tisztelem, és csodálom Gregor-t.
Lágy cirógatást érzek meg arcomon. Annyira jól esik a gyengédség ennyi borzalom után.
- Jobban vagy? – kérdi halkan.
Remegõn biccentek egyet. Most túl gyenge vagyok még a beszédhez is. Aludni akarok, és nem gondolni semmire.
Puhán takarítja le a testem, mintha porcelánból lennék, úgy vigyáz rám. Egy hatalmas fürdõlepedõbe csavar, majd az ágyra fektet. Simogatni kezd, mire kölyökmacskaként törleszkedem az érintésbe.
- Esther halott – szólal meg hirtelen. – Többé nem bánthat.
Az jó. Akkor haza fog vinni, aztán…
- Kaphatok kakaót? – kérdem halkan. Hangom idegenül magas, és reszketeg. Egy haldokló verébre emlékeztetem magam.
- Persze – mosolyog rám. – Mindjárt hozatok egy bögrével.
- Jó.
A sokk alább hagy bennem. Már a hidegtõl cidrizek. Gregor is észreveszi, mert rám teríti a paplant.
- Nehogy megfázz.
Õ annyira kedves, és jó. Biztosan egy csodálatos ember várja õt haza. Amit pedig velem tett, az csak játék. A macska is játszadozik az egérrel mielõtt megöli. Néha még utána is.
Pár perc múlva illatos kakaót kapok, közben Gregor vacsorázik, azonban hiába invitál, nincs étvágyam.
- Holnapután tovább megyünk – szólal meg az evés végeztével. – Útközben még szeretnék belépni valahova.
- Rendben – mosolyodom el. – Már alig várom, hogy találkozzak apuékkal.
Szívbõl jövõen nevetek fel.
- Annyira szép vagy kiscica – simít végig ajkaimon, majd egy puha csókot hint rá.
Azonnal elpirulok zavaromban. Gregor túl jó pasi. Nem is pasi, hanem férfi. A Férfi. Sõt a FÉRFI. Csupa-csupa nagybetûvel.