|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 04. 17:06:09 | #32234 |
 Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
Áh, egy újabb unalmas nap, egy újabb "családi" megbeszéléssel... Nagyszerű. Nálunk a családi beszélgetés nem úgy zajlik, mint másoknál. Mi itt komoly mukáról beszélünk, tele sok-sok vérrel, mocsokkal, szennyel, és kemény bánásmóddal. Ha egy átlagos família meghallaná ezeket... hát biztos, hogy egyből feldobnák a talpukat.
Szokásom szerint késve érkezek, ami az idézőjeles apámat eléggé csak bosszantja. Jól van már, nem vagyok óra!
- Sayuri, már megint elkéstél!
- Igen, tudom. - vonom meg a vállaim. De most komolyan, ebben mi olyan nagy tragédia? Itt vagyok, az már kevésbé lényeges, hogy tíz perccel később a megbeszéltnél.
- Tudod, mennyit jelent az a tíz perc? Már ki is osztottuk, kinek kit kell megölnie! - csattan fel anyám.
- Neked csak egy uncsi kórházi dolgozó maradt. - veti felém szavait kedvesen a nővérem, Hikari, már amennyire egy gengszterfamília kedves tud lenni.
- Nem baj, nekem jó lesz. - kórházi dolgozó? Ennél biztos többről van szó, hiszen Hikari szemében mintha féltékenység tükröződne. Ó, csak nem te akartad ezt az ürgét? Hah, már késő. - Na, és mi a pontos személyleírás?
- Bizonyos Akihiko Hirobu. Munkája szerint kórházban dolgozik, könnyű lesz megtalálnod. - mosolyog rám Alice. - Az itt leírtak szerint nem egy egyszerű ember. - Hikari szemében az a bizonyos "ki ne mondd, mi az, mert akkor csak még jobban beindul, különben is én akartam őt magamnak" érzéskavalkád lobog. - Hanem vámpír.
- Vámpír? - döbbenek le teljesen, majd elégedett vigyorra húzom ajkaim. Még nem volt dolgom velük, de feltételezem, nem lesz nehéz végezni velük. - Rendben, elfogadom.
- Már hogy is ne fogadnád el! Na indulás, egy-kettő! - amint meghallom apám szavait, úgy sprintelek ki a szobából, akár egy felturbózott nyúl. Vámpír... hm... de akkor, ha kórházban dolgozik, hogy bírja azt a rengeteg vért? Mert például egy műtétnél nem hiszem, hogy kevés folyna... mindegy, majd kitalálom.
***
Egy óra múlva már a váróban ülök, és várom, hogy bemehessek. Alig akad egy-két ember rajtam kívűl, de ők is már távozóban. Nagyszerű, ezek szerint én vagyok az utolsó. Tökéletes.
Pár pillanat után már a rendelőben ülök, velem szemben egy eléggé csak helyes fiú ül. Talán ő az, akit keresek. Remélem is, semmi kedvem sincs ahhoz, hogy itt üljek fél órát, mire megérkezik majd az áldozat.
- Szép jó estét kisasszony! - köszön. Nos, akkor itt az ideje a taktikának. Bájosan mosolygok rá, hogy elhitessem vele, tényleg páciens vagyok. Végigmérem, majd ajkaimba harapok. Ez általában mindig bejön, úgy látom, most is sikerrel jártam. Szinte már túl egyszerű dolgom van.
- Sayuri vagyok! - azért térjünk el a kisasszonyról, légyszíves. Még mindig vigyorgok rá, nem akarom megtörni az álcát. Pár percen belül úgy is meghal, addig kicsit kiszórakozom magam.
- A szakorvos éppen nem ér rá, műt éppen. Helyette én foglak megvizsgálni. - hohohó, bingó! - Szóval, mi a baj?
- A tüdőm... mintha fájna. - pislogok pár nagyot a hatás érdekében. Előszedi a sztetoszkópot. De utálom ezeket a műszereket! Na mindegy, a munkámat végzem.
- Le kell venned a pólódat. - csak nem zavarban vagy? Ez pont kapóra jön. Elkezd megvizsgálni, én engedelmeskedem, utasításaira mélyeket lélegzek. Szerintem már tudja, hogy kutya bajom sincsen. Na végre, kezdenek felpörögni az események!
- Szóval, miért jöttél igazából? Nem hinném hogy bármi baj lenne... - húzza ravasz kis mosolyra az ajkait.
- Valóban, én tökéletesen jól érzem magam. Te viszont nem vigyorogsz már olyan sokáig... - rántom elő pisztolyom, majd a fejének szegezem. Szinte már túl könnyű volt idáig eljutni.
- Mihez akarsz azzal kezdeni?
- Csak a munkámat végzem. - súgom a fülébe, mire kicsikét megremeg. - Vámpír.
- Te... honnan tudsz erről? - kérdezi döbbenten.
- 12.-es szabály. Egy jó gengszter mindig ismerje az áldozatait. Csak egyet nem értek... hogy tudod kibírni, hogy ne öld meg a betegeket? - vigyorodok el gonoszan.
Semmi válasz... ó, tehát annyira nem lehet könnyű.
- Tulajdonképpen mi sokban hasonlítunk. Mindkettőnk embereket öl, szereti a vért, és nem parancsolhat nekünk senki. Lényegében majdnem ugyanolyanok vagyunk. De csak majdnem... Tudom, hogy a véremre pályázol.
- Ho-honnan?
- Sok éves tapasztalat jutalma.
Hirtelen ötlettől vezérelve elveszem a fejétől fegyverem, majd a rendelőben lévő asztalhoz lépek. Addig kutakodok a fiókjaiban, ameddig meg nem találom azt, amit keresek. Tűk. Hegyesebbnél hegyesebb tűk.
- Mire készülsz?
- Mindjárt meglátod... - az egyik tűt az ujjamba szúrom. Amint kicsordul a vérem, ő egyből felkapja a fejét. Annyira szeretem kínozni az áldozatokat! Jólesik látni a sok szenvedést, amit ott pár perc alatt produkálnak!
|
| Jack Black | 2015. 01. 04. 16:09:39 | #32233 |
 Karakter: Akihiko Hirobu
Megjegyzés: Kikyoumnak
Megint hosszú műszak. Szeretek kisegítő lenni a kórházban, de szívesen haza mennék már. Itt a kórházban egyébként sem tudok kajálni. A vérszállítmányos kocsi már megérkezett egy órája. Brian, az egyik vér szállító tudja a titkom, ezért is dolgozom kórházban. Így kevesebbet kell embert ölnöm mivel mindig kapok a vérszállítmányból. Ez mindenkinek jó. Az embereknek is és nekem is. Túl sok embert öltem már meg ahhoz, hogy ne legyen bűntudatom.
Lassan végig simítottam az orvosi köpenyemen, vissza kellett mennem segíteni.
Segítenem kell egy tüdőszűrőben. A srác teljesen egészséges valószínűleg. Elmondása szerint még sosem dohányzott és a vérvételi leletek szerint nem is hajlamos különböző betegségek össze szedésére.
Elő készítek hát neki mindent, aztán el is készül a tüdőszűrője.
-Köszönjük, majd értesítjük ha jöhet az eredményért. -Mosolygok rá kedvesen, ő pedig kisétál a kórteremből.
-Még egy esetnél ott kellene lenned. Azután mehetsz haza. -Szól a kollégám. Végre, mehetek Yorihoz. Biztos éhes már. Az én kiscicám jelent nekem mindent.
-Pszt. Akihiko! -Szólít meg Brian miközben loholok át a másik terembe.
-Brian! -Mosolygok rá.
-A táskádba tettem. -Mosolyog. Kellemes számomra a mosolya.
-Mostmár túl sokkal tartotom neked. Valamikor meginnál velem egy kávét? -Kérdezem, Brian jó barátom.
-Persze! -Bólint majd tovább megy.
A klinika legfiatalabbikjaként ismer itt mindenki, de senki nem kezel gyerekként, ami azért jól esik.
Most meg kell vizsgálnom egy lányt, akinek elvileg a tüdejére van panasza.
-Szép jó estét kisasszony! -Köszönök kedvesen, ahogy meglátom, megcsillan a szemem. Igazán szépséges lány. Mosolya kedves felém, belevaló csajszinak tűnik. Szép zöld szemei végig siklanak rajtam, majd beharapja ajkát.
-Sayuri vagyok! -Mosolyog és mintha ravaszságot vélnék felfedezni a szemében. Milyen gyönyörű hosszú a haja... Oké, koncentrálj!
-a szakorvos éppen nem ér rá, műt lppen. Helyette én foglak megvizsgálni. -Mosolyodom el kedvesen. Szóval mi a baj?
-A tüdőm... Mintha fájna. -Pislog nagy szemekkel. Be akar vágódni? Elő szedem sztetoszkópomat majd felveszem.
-Le kelle venned a pólód. -Szólok finoman, most az egyszer kissé zavarban vagyok. Pedig nem szoktam. Az illatta... Olyan finom. Kedvem támad a fogaimat a nyakába mélyeszteni. A hideg sztetoszkópot a mellkasához nyomom amint lehúzza a textilt. Mélyeket sóhajt, én pedig akaratlanul is elmosolyodom. Semmi... Ennek a lánynak semmi baja sincs.
-Szóval, miért jöttél igazából? Nem hinném hogy bármi baj lenne... -Húzom ravasz mosolyra a számat.
|
| Weritas | 2011. 04. 21. 15:35:02 | #13102 |
Karakter: Khoro Fedis
Megjegyzés: Neero-nak
Lassan magamhoz térek. Uhh, de kómás vagyok. Résnyire kinyitom a szemem és Yuri halvány alakját látom magam előtt. Erre megörülök és teljesen kitárom a szememet. Felettem van és közel. Olyan gyönyörű.
- Én győztem és mégis én vagyok az, aki kezelésre szorul. - mondom mosolyogva.
- Megijesztettél. - feleli halkan és egy csókkal lep meg.
- Ez kicsit vér ízű volt. - jegyzem meg, de aztán én is adok egy apró válaszcsókot.
- Khoro...talán... - érzem, hogy valami nehezet próbál kimondani - azt hiszem...szeretlek.
Lelkemet teljesen elönti a boldogság és a vágy. Finoman magam mellé húzom az ágyba és miközben csókolom simogatással kényeztetem teste minden porcikáját.
- A páncélod egy kicsit nyom. - szólal meg elpirulva Yuri.
- Az nem a páncélom. - vigyorodok el és gyorsan levetem poros páncélomat.
Gyengéden visszahúz maga mellé és fölém helyezkedik. Átkarolom és finoman magamhoz szorítom. Mikor újra felül, leveszi felsőjét és elém tárja fedetlen melleit. Még jobban fokozódik bennem a tűz. Kezeim a hajába futnak és fentről egyre lejjebb haladva csókolgatom. Megfordítom magunkat és mindketten vadul elkezdjük kihámozni egymást ezekből a most már nevetségesen felesleges ruhadarabokból. Végül mindketten meztelenül fekszünk egymáson és hevesen csókolózunk. Finoman beléhatolok, amitől érzem, hogy feltör belőlünk az energia. Lassan mozgok benne, nem akarom, hogy bármi rossz történjen. Annyira csodálatos érzés. Tökéletesen egyként mozdunk és éljük át ezt a hihetetlen gyönyört. Fokozom a ritmust, amitől mindketten a mennyekben érezzük magunkat.
...
Halk nyögések közepette érzem, hogy mindjárt elérem a tetőpontot, és ő is. Végül egy forró csókkal egymásba tapadva megyünk el, én pedig szinte részegülve látom magunk körül a szobát.
Lilo...
- Ki az a LiIo? - kérdezi egy rideg és elutasító hang a távolból. Mint mikor kipukkasztanak egy buborékot, olyan hirtelen térek magamhoz. Yuri van velem szemben és olyan szemekkel tekint rám, amiktől a hideg futkos a hátamon. Végre belém hasít felismerés, hogy mit is tettem, mit is mondtam az elmúlt egy percben!
- Uram atyám! Yuri ne haragudj! Én nem akartam... - hogy lehettem ilyen ostoba!
- Nem kell magyarázkodnod. - válaszol hidegen - Inkább ne is beszéljünk róla!
Egy hirtelen mozdulattal fejem köré varázsol egy buborékot, amiben szapora légzésemmel hamar kidőlök...
Hosszú percekkel később vagy talán órák volnának? Mindegy, magamhoz térek és felöltözöm. A fogadónál próbálkozom elsőnek, de a tulaj csak elhúzott szájjal ad nemleges választ. Nincs mit tennem, tovább kell próbálkoznom.
Lassan már beesteledik, mikor az erdőben kutatva egy halovány fényforrást pillantok meg. Arra menve egy apró alakot látok meg az avarba lapulva. Yuri az! Megtaláltam!
- Yuri! - fordul hirtelen felém - Istenem de jó, hogy... - folytatnám, de egy gyors mozdulattal elhallgattat a kezével és a bokrok közé húz.
- Hallgass! - suttogja idegesen - Ha most elárulsz minket, bajban leszünk! - azzal ujját a számra téve lemászik rólam és lassan visszakúszunk a narancsszín fényforráshoz. Néhány férfit pillantok meg a szomszédos királyság színeiben.
- Nem akkora ellenfél ez a város, mint ahogy azt a király állította. - mondja az egyik sisakos a tűzbe bámulva.
- Azért ne becsüld alá őket. - figyelmeztette egyik bajszos és hallhatóan öregebb társa.
- Most miért? Gyakorlatilag gond nélkül beosontunk.
- Szerencsénk volt, semmi több. Egyedül annak a robbanásnak köszönhetjük, hogy elterelődött rólunk a kapuőrök figyelme. - Yurival hirtelen egymásra nézünk, majd gyorsan visszafordulunk.
- Mindegy, bárhogy is volt most már tudjuk hányadán is állunk velük.
- Holnapután pedig már jöhetünk is vissza a delegációnkkal. - fejezi be a beszélgetést a bajszos.
Intek Yurinak, hogy vonuljunk vissza. Kiérünk az erdőből, itt úgy gondolom már tisztes hallótávolságon kívül vagyunk-
- Yuri én... - kezdeném a mondatot, de ujját a számra teszi. Elmosolyodom, de rögtön le is hervad, mikor látom, milyen szemekkel figyel engem. Közben elered az eső.
- Én... már nagyon régóta járom a világot és hozzád hasonlóval még soha nem találkoztam. Megkedveltelek! De akkor mondd, miért kellett ekkora fájdalmat okoznod nekem? Beléd szerettem, hát nem érted?! - mondja kipirult arccal.
- Én is szeretlek, hidd el! Kérlek bocsáss meg nekem, tudom hihetetlenül ostoba voltam...
Arca visszanyeri szép halványát, de szemei továbbra is fagyosak felém.
- Megrendült benned a bizalmam. Nem tudom, de valamiért még mindig fontos vagy nekem. - apró mosolyra húzódik a szám, de egyszerre fáj is a szívem, mert én tényleg szeretem őt. - Khoro én tovább állok, nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen szálak fűződjenek hozzám. - mondja halkan, amire teljesen lefagyok. Csak annyit veszek észre, hogy szorosan fogom a kezét és leszegett fejjel hajtogatom neki a szavaimat:
- Ne... - érzem, hogy az esővel együtt könnyeim is folynak az arcomon - könyörgöm neked ne! Kérlek ne hagyj el, nélküled nem tudok boldog lenni! Ne hagyj itt... kérlek! Ne! Ha elmész én...
- Khoro.... kérlek hagyj mennem! - mondja ő is sírva és egy határozott mozdulattal kirántja fogvatartott kezét a markomból. Elszalad, már húsz nem harminc méterre lehet tőle, de én még mindig ledermedt tagokkal nézem, ahogy kaszájával lassan tovatűnik a halkan kopogó esőbe.
Felébredek. A szállásomon vagyok. Úgy késő délutánra járhat. Hogyan kerültem ide? Fogalmam sincs, nem is érdekel. Csak annyit érzek, hogy sajog a szívem. Felöltözöm és kimegyek a szobámból. A folyosón belém hasít a felismerés: egy sereg fog nemsoká kopogtatni a küszöbön és erről, még a király sem tud!
Kirohanok az épületből, majdnem feldöntve ezzel a parancsnokot.
- Khoro fiam! Vigyázhatnál, ha már így száguldozol!
- Elnézést, uram! - kiáltok vissza a vállam fölött, de már kint is vagyok az kaszárnyából. Percekkel később már a királyi vár kapuja előtt lihegek és sietve felmutatom a jelvényemet. Kettesével szedem a lépcsőfokokat, amíg el nem érem a tróntermet. A posztoló két őr méregetve figyel engem.
- Maga mit akar itt? - szegezi nekem az alabárd.
- A királlyal szeretnék beszélni, fontos ügyben. - mondom határozottan.
- És ugyan mi lenne az a "fontos" dolog? - dobja vissza a labdát.
- Egy készülő háború, ha még sokáig húzza a drága időnket. - mondom türelmetlenül.
A két őr egymásra néz, majd az egyik bólint és beengednek.
Hát, nagyobbra számítottam. Persze méretes a trónterem, de azt hittem, hogy azért ennél többre telik nekünk. De ezt most hagyjuk, nem ezért jöttem.
- Őfelsége! Khoro Fedis hadnagy kihallgatást kér öntől! - mondom és haptákba vágom magam.
- Megadom, beszéljen! Mi olyan sürgős? - kérdi a király.
- Tegnap este kihallgattam az erdőben egy beszélgetést, ami a szomszédos királyság katonái között zajlott. Úgy tűnik, holnap meg akarnak támadni bennünket egy nagyobb hadsereggel.
- Értem. Bizonyára a kuzinom még mindig képtelen elfogadni, hogy én kaptam a nagyobb területet. Te jó ég! Még mindig mennyire gyerek! - kuncog halkan magában.
- Uram, én azért ezt ne vegyük félvállról. Akárhogy nézzük is, háborúhoz vezethet, ha nem vigyázunk. A tegnapi beszélgetés alapján úgy ítélték meg, hogy nem vagyunk túl nagy ellenfelek a számukra.
- Nyugodjon meg katona. Nincs mitől félnünk, biztos forrásból tudom, hogy a kuzinomnak nincs számottevő serege velünk szembe, így nincs ok az aggodalomra.
- De uram. Azért nem kéne mégis felkészületlenül várnunk őket...
- Fedis! Azt mondtam nincs ok a pánikra! - szólal élesen.
- Bocsásson meg, felség.
- De - gondolkozik el egy kicsit - legyen ahogy te akarod, legalább gyakorlatoznak kicsit a katonáim. Most távozz!
A kapun kilépve hirtelen lemerevedek. Lassan balra pillantva egy alakot látok a kőfalnak támaszkodni. Karba font kezekkel néz rám, arcába lógnak hosszú kék fürtjei.
- Yuri! - kiáltom örömtelin és szorosan átölelem.
- Khoro...én - kezdi mondani.
- Ne, kérlek ne mondj semmit! Tudom, hülye voltam. - hadarom elérzékenyülve.
- Khoro...én megfulladok. - fejezi be a mondatot. Észreveszem, hogy a kelleténél kicsit jobban szorítottam magamhoz. Kicsit szédül, de nem bánom, hogy tovább kell a karjaimban tartanom.
Felnevet. Megörülök neki és mélyen a szemébe nézek.
- Hogyhogy maradtál? - kérdezem még mindig átölelve.
- Átgondoltam a dolgokat. Figyelj bárhogy is volt a múltban az a te dolgod, nem az enyém. De el kell döntened, hogy elengeded-e vagy sem. És amúgyis, kell, hogy valaki védje a hátadat. Nélkülem már az első körben kicsinálnának. - vigyorog Yuri és egy csókot nyom az ajkamra. Finom édes...
- Értesítettem a királyt a tegnap történtekről. - mondom hosszú percekkel később.
- Gyere velem. - mondja halkan és ujjait a csuklóm köré fonja, azzal lassan elindulunk város felé. A nap lassan lenyugszik
- Mesélnél nekem Liloról? - kérdi tőlem váratlanul.
- Lilo..ő... - keresem a szavakat.
- Khoro... ne aggódj. - nyugtat meg finom hangjával.
- ...együtt voltunk újoncok, mikor beválasztottak minket a Különleges Osztaghoz, de évekkel később a király elleni puccskísérletben...elvesztettem őt. Sajnálom, de soha nem fogom tudni elfeledni őt. Ne érts félre, téged szeretlek. De mint emlékkép, örökre bennem fog maradni.
- Megértem. - sóhajt egyet Yuri, majd kedvesen mosolyogva felém fordul. - De még egyszer meg ne próbálj ilyet tenni velem, mert tovább fogom buborékba zárni a fejed. - fejezi be a kis szadista.
- Ér-értem. - felelem riadtan, majd mindketten felnevetünk.
- Lenne kedved holnapra egyet gyakorolni? - kérdem később.
- Persze, de ha megkérhetlek, most ne ájulj el nekem megint. - mondja szurkálódóan.
- Jó, jó, rendben! - nevetek fel - De nem hagyom magam, tudod.
- Igen, azt tudom, hogy milyen fárasztó tudsz lenni néha.
- Nem is. - feleli a sértődött kisgyerek.
A kaszárnyáig játszadozunk egymással, majd bent egy kisebb közönséggel jó pár órán keresztül gyakorolunk, de most finomabban. Mikor már mindketten hullafáradtnak érezzük magunkat, elmegyünk fürdeni. Ő még előtte beteszi a kaszáját hozzám; az az átkozott kasza, még mindig kiráz tőle a hideg. Később a szobámban hálóing gyanánt az egyik pólómat adom oda neki, természetesen nevetségesen kicsi rá, de nem zavartatja magát. Átkarolom és heves csókolózásba fordulunk. De kezét a mellkasomra teszi és gyengéden eltolja magát tőlem.
- Ki kell pihennünk magunkat.
- Rendben. - sóhajtom.
Az ágyra nézünk. Kuncogunk, mert persze, hogy kicsi kettőnknek.
- Enyém a padló stippi-stopp! - kiáltom gyerekesen és a pokrócot lekapva vár hanyatt is dobom magam a földön.
- Hülye... - nevet fel Yuri, miközben bemászik az ágyamba.
- Kényelmes?
- Igen, köszönöm.
- Milyen jó, ha az ember vendég... - mondom ironikusan. Nem késik a válasz, rögtön fejbe is kapom a párnámat.
Padlórecsegésre ébredek. De még nem kelek fel, színlelve az alvást óvatosan meglesem mit csinál. Már átöltözve áll az ablakom előtt, miközben a kinti tájat fürkészi.
- Olyan furcsa, hogy milyen nyugodt minden. - szólal meg halkan.
- Fenébe. Ennyire nyilvánvaló volt?
- Nem, csak jobb a látásom mint hiszed. - mondja félmosollyal. Felkelek és mögé lépek.
- Mintha előre próbálná bepótolni a természet, ami később meg fog történni. - folytatja zavartalanul.
A Nap még csak most töri át a horizontot, de már eközben is mindent fényesre fest.
- Én sem gondolom úgy, hogy egy ilyen szép pirkadat utáni nap csatával kéne, hogy teljen. - jegyzem meg helyeslően.
- Tudom, de ezt már nem kerülhetjük el. - sóhajtja Yuri.
- Sajnos.
- Gyere sétáljunk egyet mielőtt elkezdődik. - szólal meg boldogan Yuri és elkapja a kezem.
- Jó ötlet, gyerünk. De azt azért megvárod, míg felöltözöm? Tőlem mehetek így is... - mondom vigyorogva. Olyan szép mikor mosolyog...
Gyorsan magamra kapom a páncélomat és percekkel később már a kaszárnyán kívül tapossuk a harmatos füvet.
Két óra múlva látjuk, ahogy a katonák kivonulnak teljes fegyverzetükben és formációkat gyakorolnak.
- Sikerült meggyőznöm a királyt, hogy legalább ne felkészületlenül várjuk a támadást.
- Miért, ellenkezett? - néz kérdőn Yuri.
- Nem látja ellenfélnek a másik uralkodót, de azért jobb az elővigyázatosság.
Éles kürt hangja hasít végig az éteren, mire mindenki az erdő felé fordítja a tekintetét. Az ellenfelek első csoportja most bukkan elő a rengetegből, készen a támadásra.
- A kaszám... - mondja Yuri idegesen.
- Gyorsan szaladjunk vissza érte.
Míg ő a szobámba siet addig én is felszerelem magamat a kardommal, késekkel és néhány bombával. Mikor újra összefutunk, furcsán méreget engem.
- Mi az?
- Semmi, csak furcsa, hogy most először látlak igazi fegyverrel.
- Ennyire hihetetlen lennék? - kérdezem játszva az egoistát.
- Idióta... - nevet fel és kirohanunk az épületből, bele a már javában tartó csata közepébe.
Kint azonban olyat látunk, amivel nem számoltunk. Az ellenséges katonák nem a király kuzinjának színeit viselik, ráadásul még ki sem értek az erdőből és már megtöltötték a tisztást...
|
| Weritas | 2011. 01. 30. 23:03:06 | #10966 |
Karakter: Khoro Fedis
Megjegyzés: Neerocicának
-Azt el is felejtettem mondani, -szól közbe Yuri- hogy voltak itt a drága katona társaid, a nem túl kedves kapitányoddal és téged kerestek.
Itt egy kicsit megijedek.
-Azt mondtam nekik, -folytatja- hogy gyomorrontásod lett és, hogy nem vagy szállítható állapotban. De ma feltétlen jelentkezned kell, különben nekem a fejemet veszik.
-Jaj, ne! -esem most már kétségbe- A felettesem úgy bánik velem, mint saját fiával, nem szabad neki csalódást okoznom. Azonnal vissza kell mennem a kaszárnyába.
Már kelnék fel, de ő finoman megállít:
-Szó sem lehet róla! Előbb enned kell valamit, hogy előre kapj! -mondja és egy tálcán kenyeret és tejet tol elém. Eddig nem is gondoltam, hogy ennem kéne, de amint megláttam a szerény elemózsiát azonnal éreztem az éhséget. A falatokat lassan rágom meg, kiélvezve minden ízüket, noha egyszerű kenyér és tej, isteni finomak.
Az ebéd, mint később megtudtam, végeztével magamra veszem a páncélomat és az induláshoz készülődök. Még mielőtt az utolsó pántot meghúzhatnám Yuri hirtelen megragadja a karomat:
-Induljunk Khoro! -azzal magával ránt és kiráncigál a fogadóból.
Kint végre elereszt, így be tudom fejezni a vértem, de közben azt figyelem, vajon mi izgathatta fel ennyire? Menet közbe megpillantom a kaszáját:
-Nem lehetne, hogy azt a kaszát ne hozd magaddal? Vagy legalábbis tartsd tőlem távol. -iszonyodom, tudván, hogy ilyen veszélyes ez a fegyver.
-Nyugalom! Nem fog bántani többé! -mondja vidáman Yuri. Mi üthetett belé?
A kaszárnyához érve hirtelen megtorpanunk. Én kérdőn nézek rá, de ő csak a lassan szürkülő eget bámulja. Én is ugyanígy teszek és észreveszem, hogy a Napot már teljesen elfedték a fellegek. Netán vihar közeleg? Ezért olyan izgatott? De... várjunk csak, akkor ezek szerint ő képes megérezni a közelében levő vizet? Ez megmagyarázná, miért tudta hol is van pontosan a fürdő...
A gondolatmenetemet hamar félbe szakítja az eleredő eső, természetesen midkettőnket bőrig áztat. Yurira nézek és látom, ahogy széles mosollyal az arcán lassan ragyogni kezd. Az egész testét beborító fényáradat egyre csak erősödik, mintha egy végtelen erőhöz kapcsolódott volna.
Hirtelen egy hatalmas vízzuhatagot kapok a nyakamba. Ugyan nem semmi az ereje, de kevés ahhoz, hogy ledöntsön a lábamról. Felnézek és megpillantom Yurit, ahogy vigyorog: csak játszik. Erre én is felderülök. Kaszáját a földbe szúrja, gondolom akkor most egy kis kétkezes harc következik. Következtetésem hamar megtörik, ugyanis ő egy gyors varázsmozdulatot tesz, mire egy víznyaláb hirtelen körém tekeredik és azonnal megfagy. Nem is kell mondanom csapdába ejtve ezáltal.
-Hé ez így nem igazságos! -mondom mérgesen. Belátja, hogy én tényleg nem ilyesféle csatákra lettem kiképezve, ezért egy mozdulattal felolvasztja a jeget körülöttem, hogy újra szabadon mozoghassak.
Közben folyamatosan nevet, és pont ez kell nekem. Míg ő elvan magával nekirugaszkodok és lerántom a sárba. Felnevetek és elkezdem csikizni. Mindketten forgolódunk a sárban, hol itt hol ott egymás fölé keveredve. Ő válaszul egy hatalmas sárkupacot vág az arcomba, pár pillanatra megbénítva ezzel. Míg megpróbálom kitisztítani az arcom érzem, hogy valami súlyos csapódik belém és terül el a hátamon. Mikor végre újra tisztán látok megtudom, hogy apró sárlabdákkal bombáz, amit természetesen azonnal viszonzok. Meglep, hogy nem is próbálja kivédeni a lövéseimet, ezért egy hatalmasat markolok az iszapos földből és lassan közeledem felé. Ő még mindig kába ezért ébresztésül az egészet a fejére vágom. Kezemmel lassan belesimítom a hajába, közbe már a mosoly a fülemig ér.
Végre feleszmél és észreveszi, hol is van tulajdonképpen. Alig néhány centi a köztünk lévő távolság és így közelről már úgy ragyog, akár egy csillag. Gyönyörű...
Hirtelen arra eszmélek fel, hogy ajkai az enyémen vannak és csókolózunk. Hihetetlen érzés, nem akarom, hogy vége legyen. Teste most már valósággal tündököl. Körülöttünk a cseppek felfénylenek és akár csak a prizmán átmenő fénysugarak, a világ minden színében ragyognak.
Hangok zavarják meg ezt a csodás percet, pedig mi mindent meg nem adnék csak, hogy tovább élvezhessem a csókját.
-Sajnálom! Én csak...-dadogja, de nem tudom mire vélni az egészet. Valamit elrontottam? Biztosan. Érzem, hogy elvörösödöm.
-Kérlek, felejtsd el! -kiáltja és visszarohan a város felé, otthagyva engem sárosan, zavarodottan.
-Ugye, fiam, hogy előre megmondtam?! -szegezi hozzám a kapitány
-Ez nem igaz, uram! -tiltakozom- Nem is tudom, hogy mondjam, de én hát azt hiszem beleszerettem Yuriba.
-Óh hát Yuri a neve?! Nem elég, hogy úgy bánt velünk, mikor érted jöttünk, mint egy nagy rakás szemétre még a védelmedbe veszed és azt mondod szereted? -kel ki most már teljesen magából a kapitány.- Mégis mit gondolsz? Hol van az eszed?!
-A helyén uram. Hát az öné? -kérdezem halkan, lesütött fejjel
-Mit mondtál? -döbben le hirtelen
-Azt, hogy mégis milyen jogon bírálja el maga bárki szerelmét? -most már üvöltök- Nem is ismeri! Azt se tudja, hogyan érezhet mikor egyedül áll szembe az ostoba tömeggel! Senki nem áll mellette pedig ha valakinek, hát neki szüksége vana támogatásra! És hogy jön ahhoz maga, hogy így tudatlanul elítélje őt?! -érzem, hogy könnyes a szemem.
A kapitány csak döbbent áll és néz rám.
-Még kiskoromban, mikor már jól tudtam forgatni a kardot maga volt az, aki felismerte a bennem levő lehetőséget és beajánlott az Osztag újoncai közé. Azóta apámként tisztelem, de ezzel a húzással... de ezzel a húzással... -nem tudom visszafojtani az érzéseim, érzem ahogy lassan egyre több könny kerül a szemembe. De nem engedhetem meg magamnak, hogy ísrni lásson, azt nem! Gyorsan kilépek a szobából és a szobámba megyek. A hátam mögül már csak a kiáltozását hallom.
A szobámban látom, hogy még mindig egy merő kosz vagyok, ezért a fürdő felé veszem az irányt. Hosszasan állok a zuhany alatt, közben azon gondolkozom, vajon ő most mit csinálhat.
Visszatérve korán lefekszem, hogy holnap hajnalban visszamehessek a fogadóba.
A Nap játékosan kelt, ahogy lassan felkel a távolban. Pont a szemembe süt, szóval hunyorgok kicsit. Még nagyon korán van, álmos vagyok. Lassan felemelkedem és megdörzsölöm a szememet. Hirtelen egy hatalmas ütés éri a fejemet.
-Hé mi a francot... -kiáltom dühösen, de akkor meglátom a kapitányom arcát.- Maga az? Mégis mit akar tőlem ilyenkor?!
-Ostoba! Mégis hogy képzelted, hogy csak úgy elmész a kapitányod kihallgatásáról!
-Sajnálom... -mondom felismerve a helyzetet.
-Fiam, tudod, hogy nekünk a várost kell megvédenünk, de ha a védelmezők közt is baj van
akkor, hogy várhatnák el tőlünk bárki is az emberek oltalmát?
-Uram... Ezt nem érti. Szeretem őt! -mondom és felülök az ágy szélére.
-Tudom fiam. -mondja mosolyogva és kezét a kócos fejemre teszi.- Tudom, hogy hogyan érzel, hidd el.
-Akkor mégis miért...
-Mert van egy kötelességünk.
Ehhez nem tudok mit mondani. Látja rajtam, hogy felfogtam. Feláll és kilép a szobából.
-Majd elfelejtettem. -mondja gyorsan a válla fölött- Mivel nem jelentetek meg a király előtt, hamarosan mindkettőtöket keresni fogja a Királyi Gárda. -azzal becsukja és elmegy.
A...Királyi...Gárda? Uram isten. Azonnal értesítenem kell Yurit.
Gyorsan felveszem a páncélzatom és az oldalamra erősítem a kardomat, igaz nem szeretik ha valakinél fegyver van de most nem érdekel. Viszonylag hamar a városba érek, onnan már csak pár perc a fogadó. Remélem még nem ment el.
Benyitok a 12-esbe. Szerencsére itt van. Alszik. Közelebb lépek hozzá. Látom, hogy sírt. Elfog a szomorúság. Letérdelek mellé és megfogom a kezét.
-Khor...Khoro? -kérdi félálomban
-Igen, én vagyok. -felelem halkan
-Köszönöm, bármit is tettél. -mondja és megszorítja a kezemet, majd újra elalszik. Én felállok, hogy a fotelben várjam meg míg felébred, de olyan erősen fogja a jobbomat, hogy képtelen vagyok mozdulni. Elmosolyodom és lefekszem mellé a padlóra. Kemény és hideg, de hamar visszaköszön a hajnali fáradtság és elalszom.
Felébredek. Még mindig a földön vagyok, de már egy takaró alatt. Felülök és megpillantom, ahogy az ablakpárkányon könyököl és a kinti világot szemléli. Teljesen elkalandoztak a gondolatai, így azt sem veszi észre, hogy felülök az ágyra. Kis idő múlva köhintek egyet, de mintha meg sem hallaná. Feladom, odalépek hozzá és megfogom a vállát. Hirtelen felém kapja a fejét és rám néz. Tekintete megenyhül és megfogja a kezem. Feláll és rámnéz. Tekintetében ezernyi kérdést látok, de nem tudom kiolvasni őket.
-Figyelj most arra, amit mondani fogok Yuri. -mondom komoly képpel
-Igen? -válaszolja, miközben a könnyeit törölgeti.
-Azért kerestelek fel, mert el kell mondanom valamit.
-Igazán?
-Hát, ez önmagában nem igaz -mondom és elpirulok. -Féltem, hogy nehogy bajod essék, ugyanis a király ránk küldte a Királyi Gárdát.
-Értem.
-Nem is aggódsz?
-Mi miatt? -kérdi és feláll.- Nekem semmi dolgom nincs velük.
-De tudod te egyáltalán, hogy mi is az a Királyi Gárda?
-Mégis honnan tudhatnám? -kérdi ingerülten- Amióta idejöttem csak azt hallom, hogy menj ide, jelenj meg ott, különben jön a haddelhadd! Teljesen kiborulok ettől a várostól. Legjobb lenne, ha most azonnal elmennék innen.
-Kérlek ne mondj ilyeneket. -mondom komor képpel- Nem akarom, hogy elmenj.
-Khoro?
-Kérlek értsd meg Yuri, én...én szeretlek téged. -mondom fülig elvörösödve.
-Szeretsz?
-Igen, mindennél jobban! Nem akarom, hogy itt hagyj! Kérlek maradj!
Az ablakhoz lép és megmarkolja a felsőjét. Látom, hogy kínozza valami.
Egy gondolat villan be a fejembe: Lehetséges, hogy ő még talán soha nem volt szerelmes?
Felállok, mögé lépek és átkarolom. Érzem, ahogy zakatol a szíve. Ennyire meg lenne rémülve? Fejemet a vállára teszem és beleszuszogok a fülébe. Felnevet és elhúzza a fejét tőlem. Megfordul és hozzám bújik.
-Jó most ez így, kérlek maradjunk így egy kicsit. -mondja Yuri
-Jó -mondom és hosszú percekig így állunk összebújva, boldogan.
-Rendben. -szólal meg Yuri kis idő múlva.
-Mi van rendben? -kérdezem
-Rendben elmegyek a királyotokhoz, csakhogy végre vége legyen ennek az egész hülyeségnek.
-Köszönöm. -mondom és megpuszilom a homlokát.
A királyi udvar előtt, megállok. Yuri kérdőn néz rám. Mosolyogva megrázom a fejem és egy nagyot fújok. Megvárja míg felkészülök, majd tovább megyünk. Őfelsége tanácsterme előtt azonban az őr megállít.
-Csak a lányt hívatta Őfelsége, magának semmi keresnivalója odabenn.
-De mégis, hogyan... -kezdem a kérdést
-Megértettük, köszönjük. -szakít félbe Yuri. Kérdőn nézek rá de ő csak mosolyog, majd megpaskolja a Kaszáját. Megértem, mit szeretne mondani, bólintok és kint megvárom.
Pár óra múlva visszajön, de látom nagyon aggasztja valami.
-Na hogy ment?
-Szerencsére minden jól sikerült. Kicsit megszidott ugyan, de mint mondtam engem nem nagyon izgat mások véleménye. -mondja de még pár percig rajta tarrtom a szemem. Aztá, mikor már majdnem sikerül harmadjára pofára esnem felhagyok vele.
A kaszárnyát megpillantva eszembe jut valami:
-Nem lenne kedved, egyet harcolni velem?
-Tessék? -kérdi meglepődve
-Csak úgy, edzés szintjén. Na, mit szólsz hozzá?
-Hát nem is tudom.
-Na, légyszí! -erősködöm tovább
-Na jó rendben. De ne feledd te akartad! -mondja somolyogva.
-Ne félj, nem fogom. -mondom vidáman.
Bent a gyakorlópályára megyünk, ahol épp az újoncok kapnak kiképzést. Eszembe sem jutott megszívatni őket, pedig ez a beavatás része! A pálya széle felé veszem az irányt, ahol a gyakorló botokat tartjuk. Megfogok két hosszút a sok közül és átnyújtom Yurinak.
-Nem lehetne inkább, hogy mindketten normális fegyverekkel harcoljunk? -kérdi
-Miért, félsz, hogy a kaszád nélkül esélyed sincs ellenem? -kérdem gúnyosan
-Nem én! -válaszol dacosan és kaszáját a földbe szúrja, jelezve, hogy nem fogja használni.
-Pedig már azt hittem, hogy több erő van benned. Balszerencsémre pont egy gyenge kis vízidomárt fogtam ki. -cukkolom, amitől szabályosan égnek áll a haja.
-Mit mondtál? -kiáltja mérgesen- Gyenge kis vízidomár?!
Azzal kezdetét vette a küzdelem.
Hagyom, hogy elsőnek ő támadjon. Nekirugaszkodik és támadásba lendül. Rosszul mértem fel a helyzetet, iszonyú gyors. Épp sikerül hárítanom az ütést, mikor döbbenve veszem észre, hogy a botom erősen megrepedt. Mostantól jobban kell figyelnem, nem semmi ellenfelet kaptam ki. Elönt a harci mámor és én is belelendülök. Egymásnak osztjuk a csapásokat, de álljuk a sarat. A botok lassan már elég ramaty állapotban vannak, de ők is állnak minket.
Yuri hirtelen felugrik és a fejemre üt. Felemelem a botom, de szabályosan ketté töri. Döbbenve figyelem az eseményeket, de hamar fel kel ocsúdnom, mert különben végem. Ha a botnak annyi nem baj marad még így is két kardformájú fegyverem. Csak hogy ez így baromi veszélyes, ezért a két hegyes végét letöröm. Így már sokkal gyorsabban tudok mozogni. Beviszem az első ütést, a fejére, amitől egy kissé megtántorodik. Megáll, felnéz és látom, hogy szájából lassan csorog a vér. A szemét nem látom, csak a megjelenő szadista vigyort az arcán. Felkiált és felém roham. A döbbenettől sokkolva nem is veszem észre mikor akkorát vág a gyomromba, hogy azt hiszem mentem visszajön az ebédem. Aztán még egyet mér a hátamra, amitől pedig azt hiszem mentem kettéhasadok. Erősen megingok, majd a földre zuhanok. Erőt kell vennem magamon és fel kell állnom. Lassan megy ez nem kérdés. Érzem, hogy egy vészjósló árnyék magasodik fölém. Ő az és készül bevinni a végső csapást. Látom, hogy közeledik felém a bot, de elkiáltom magam:
-Azt már nem! -és azzal elgurulok és felpattanok, a testem majd összeesik a fájdalomtól. Ledöbben egy pillanatra, de nekem pont ez kell. Két botommal a lába alá nyúlok és a földre terítem. Botja messze gurul tőle.
-Sakk-matt. -mondom és nyakához érintem a botomat, majd azzal a mozdulattal el is hasalok a földön, eszméletlenül.
Szerkesztve Weritas által @ 2011. 01. 30. 23:35:51
|
| Weritas | 2011. 01. 25. 17:48:12 | #10786 |
Karakter: Khoro Fedis
Megjegyzés: Neerocicának
- Yuri! -kiáltok idegesen, mikor beérek a fürdőbe. A megszeppent nőkre ha lehet még jobban rájön a frász mikor meglátnak engem, egy férfit. Éles sikolyok visszhangja adódik a most már amúgy is kibírhatatlan visítások mellé. De most ez nem érdekel, Vajon ő jól van?
Meglátom őt, ahogy boldog arccal néz rám. Szinte mintha nem is engem figyelne, de nem tudom elfordítani a fejem. Ösztönösen, vagy inkább csak a kísértés miatt, lejjebb viszem a tekintetem. Észhez tér és még mielőtt bármit is láthatnék egy gőzfüggönnyel választ el kettőnket.
Teljes döbbenet lesz urrá rajtam, arra eszmélek fel, hogy körülöttem áll majdnem az egész brigád. A történtekről faggatnak.
Hirtelen Yuri hangja szólal meg mellettünk:
-Sajnálom, hogy zűrzavart okoztam. A nevem Yuri Oskana és varázsló vagyok. -mondja, mire mindenki reflexből előkapja fegyverét és a hang forrása felé szegezik azokat.
- Engedjétek le a fegyvert! Ez csak egy…lány. Igaz, hogy mágus, de csak fürdeni szeretett volna. Teljesen ártalmatlan! -szólalok fel Yuri védelmében
-Honnan veszed ezt fiam? -kérdi a kapitány gyanakvóan.
-Nem fogok ártani senkinek, csak pihenni tértem be a maguk birodalmába. -magyarázza meg a lány a helyzetet- Sajnálom, hogy kicsit elragadtattam magam, de imádom a meleg vizű fürdőket. Ígérem, hogy nem fog ilyesmi előfordulni még egyszer.
Látom, hogy a kapitányom már ellenzésre nyitja a száját, ezért gyorsan közbevágok:
-Én kezeskedem róla!
-Persze, te minden fiatal lányról kezeskedsz, igaz? -kérdi gúnyosan a kapitány, azzal kimennek a fürdőből, engem is magukkal ragadva.
-Szóval, fiam mit is mondtál az előbb? Kezeskedsz érte? -szegezi nekem a kérdést a kapitány a lakosztályán.
-Úgy van uram. -mondom határozottan.
-De hisz láthattad, mekkora ereje van ennek a...
-Lánynak, uram. -egészítem ki mielőtt még olyat mondana, ami sértő lehetne.
-Lánynak. Mihez kezdesz vele, ha még egyszer ekkora kalamajkát fog okozni? Tudom fiam, szép lány, ezt megértem. De ha nem vigyázol nem csak magadat, hanem az egész várost veszélybe sodorhatod azzal, hogy itt tartod. Mint kapitány nem engedhetem, hogy ekkora kockázatnak ki legyenek téve a lakosok.
-De uram... -szólalok fel
-Khoro! Értsd meg Ez nem rendszer, ha mindenféle idegen ott megy be és ki, ahol neki tetszik. Nem utolsó sorban, ha jól emlékszem a te jelvényeddel engedték be a királyi palotába, nem?
-De, uram...-törődöm bele, de nem fogom feladni. - Épp ezért kérem uram, hogy hadd maradjak ÉN vele addig ameddig nálunk vendégeskedik. Igaz, hogy egy kis kuplerájt okozott a fürdőben, de nem hiszem, hogy azt szánt szándékkal tette volna. Szerintem ha mellette leszek, még idejében le fogom tudni állítani, mielőtt még valami más bajt okozhatna.
-Szép beszéd volt fiam, de sajnos a hegyi beszédet nem nekem, hanem holnap a királynak kell elmesélned. -mondja halkan a kapitány.
-Te-tessék? -kérdem elhűlve.
-Tán csak nem hitted, hogy azt a robajt csak mi és a városbeliek hallottuk? Természetesen a király is első kézből értesült a kis incidensről. Nem telt bele pár percébe se, hogy megtudja kik miatt remegett bele gyakorlatilag az egész palota.
-Értem, uram. -nyelek egyet- És mikor kell megjelennünk őfelsége előtt?
-Holnap délben lesz esedékes, ne késsetek.
-Igenis uram. -mondom és borús ábrázattal kimegyek az ajtón.
Elmegyek a fogadóba, ahol a portás igencsak furcsálva méreget engem. Én kérdőn nézek rá, mire észreveszi magát és rám mosolyog, de tudom ez csak színjáték. Kopogok, semmi. Nem kezdek el újra játszani, benyitok. Illetve akarnék, de most zárva van az ajtó. Lemegyek a portáshoz. Ő mikor meghallja melyik szoba kulcsáról van szó, fintorogva adja azt át nekem. Válaszra se méltatva otthagyom és visszamegyek az ajtóhoz, majd benyitok.
Szemügyre veszem a szobát: kicsi, és csak egy pár bútor van benne. A fal java részét a tágas ablak foglalja el, amin keresztül vidáman szökik be a délutáni napfény. Leülök a bevetetlen ágy szélére és várom, mikor ér vissza a lány.
Este felé be is fut és benyit az ajtón. Meglepődik hisz úgy tudta, bezárta. Belép és megpillant:
-Hogy jutottál be a szobámba már megint? -intézi hozzám a kérdést, mondjuk jogosan
-Hadnagy vagyok tán elfelejtetted? -nézek rá kérdőn.
Elhúzza a száját, majd egy kissé meginog a lábán és megkapaszkodik fegyverében.
-Figyelj! Nincs jogod csak úgy belépni a szobámba! -mondja ingerülten, de látom a szemeit, ahogy azok már-már lecsukódnak.
-Csak személyesen akartam veled közölni, hogy a király találkozni szeretne veled! -mondom gyorsan, de szavaimból semmi nem jut el hozzá, egyensúlyát elveszítve zuhan a föld felé. Elkapom még mielőtt baja esne és karomba véve az ágyhoz viszem. Már épp letenném, mikor megakad valamin a szemem: rajta. Most, hogy így elnézem még soha nem voltam ennyire közel hozzá. Szemei csukva, teste mély álomba zuhanva fekszik a karjaim között. Istenem, újra elönt az régi bizsergető érzés. Kissé elpirulok és még egyszer megnézem magamnak. Eszemve akarom vésni minden porcikáját, annyira gyönyörű.
De megrázom a fejem és lefektetem az ágyba. Lemegyek a portáshoz és kérem, hogy hozasson valami ételt a szobájába. Ő kénytelen kelletlen megteszi, amit kérek, majd kis idő múlva kopog a szoba ajtaján. Mikor kinyitom látom, ahogy már a lépcsőfordulónál tart és megy vissza a földszintre.
-Paraszt... -mondom és beviszem az ételt.
Leteszem az asztalra és úgy döntök megvárom, míg magához tér. Bezárom az ajtót, majd a felveszem a földről a kaszáját, hogy a falnak támasszam. Mikor kezembe veszem hirtelen elönt valamiféle erő, nem tudom mi, de érzem, hogy tejesen feltölt. Aztán váratlanul, mintha rájött volna, hogy nem én vagyok a gazdája, tűzforróvá válik, meg is égeti a kezem, de nincs időm ráeszmélni, ugyanis egy hihetetlen gyors energiahullám a falnak dob engem. Fejem erőteljeset koppan és érzem, ahogy valami meleg folyik végig a nyakamon. Aztán sötétség...
Egy sötét lyukban vagyok. A távolban egy apró fény gyúlik majd elkezd bővülni. Csak nő és nő, mire már akkora lesz, hogy végül átveszi a nyomasztó ürességet... Egy halk hangot hallok, ami minduntalan egyre csak erősödik
-Khoro! Khoro! -szól valaki. Lassan kinyitom a szemem, de még eléggé homályosan látok. Kék hajfürtök zuhataga borítja el az arcomat. Aztán valami apró és meleg dolog folyik végig az arcomon, aztán újra és újra.
Kezdek tisztábban látni és észreveszem, hogy az ágyban fekszem. Páncélom a közli fotelban van ösazehányva, így kénytelen vagyok felfedezni, hogy csak az aslóm és az atlétám van rajtam.
Felettem pedig Yuri könnyes arca. Kezeivel megtörölgeti szemeit, mikor látja, magamhoz térek. Észreveszem, hogy kezei vibrálóan kékek, akárcsak a haja. Mintha valami erő áradna belőlük.
-Ki...Ki az a Khoro? -kérdezem
-Oh, Istenek! -sápad el Yuri és összeroskad. Halk sírásba kezd, óriási bűntudat tölti meg a szívemet.
-Ne... -nyögöm
Felkapja a fejét és figyeli mit mondok:
-Ne... Ne haragudj. -mondom mostmár vigyorogva- Kérlek bocsáss meg, ezt muszály volt.
Nem bírom tovább, elkezdek röhögni. Ő értetlenül bámul, majd mikor felismeri a helyzetet olyan sötét szempárral néz rám, amitől megfagy a vér az ereimben.
-Teee, te utolsó... -mondja halkan, mire kicsit félni kezdek- Hogy merészelted ezt tenni velem?!
Ajkai varázsszavakat formálnak, majd egy hatalmas vízhullám jelenik meg a semmiből és azt egyesen rámzúdítja!
-Te mocskos disznó! -kiáltja újra, majd további sértéseket vág a fejemhez, na meg újabb hullámokat.
Végén már nem bírom tovább:
-Kérlek bocsáss meg, nem akartam... -mondom, de fáradtságom ellenére nagyon élvezem a helyzetet. Belémhasít a felismerés: ő is.
Megállok és ránézek. A varázslatoktól ugyan kissé elfáradt, de az arca picit kivörösödött a kis játékunk közben. Rám mosolyog, majd egy végső mozdulattal a földre szegezi botját. Levágódok, majd kitör belőlem a nevetés. Egy csikiző-bűbájt bocsátott rám. Nem bírom abbahagyni a röhögést.
Percekkel később már mikor látja, hogy rákvörös a fejem, ereszt a varázslat szorításából és hagyja, hogy felüljek az ágyra.
-Örülök, hogy a humorodból mit sem vesztettél. -közli, mosolyog.
-Hát még én. -mondom kuncogva.
-Mikor felébredtem, megláttam ahogy a fal mellett feküdtél eszméletlenül. A sérüléseid, nos hát -keresi a kímélő szavakat- igencsak életveszélyesek voltak...
Ettől megrémülök.
-Az erő amivel becsapódtál -folytatja- felrepesztette a koponyádat és ráadásként az agyrázkódástól egy kis időre leálltak az életműködéseid is... Nem tudom mennyire voltak súlyosak a sérüléseid, de nagyon megrémültem, megpróbáltalak meggyógyítani, de továbbra sem mozdultál. De szerencsére utána magadhoz tértél.
Őszinte mosollyal az arcán lép ide hozzám és mélyen a szemembe néz:
-Köszönöm. -mondom őszintén.
-Szívesen. Még soha nem találkoztam olyan férfival mint te. -mondja pár centire az arcomtól.
-Én se még olyan gyönyörű lánnyal, ment te. -felelem halkan és érzem arcomat eláraszta a forróság...
-Várj egy pillanatot kérlek. -szakítom félbe az idillt.
-Igen?
-Meddig voltam eszméletlen? -kérdem félve
-Két napig? Talán egy kicsivel többel. -feleli sóhajtva majd elhúzódik tőlem. Egy kicsit sajnálom, hogy meg kellett törnöm ezt a tökéletes percet, de meg kellett tudnom.
-KÉT napig? Te jó isten... Nekünk tegnap találkoznunk kellett volna a királlyal! -hátradőlök az ágyon.
-A királlyal? -kérdezi Yuri
-Igen a tegnapelőtti kis incidens híre hozzá is eljutott, ezért tegnap délben egy találkozóra hívott bennünket. Gondolom a részletekről akart kifaggatni. -mondom és közben karomat a szemem elé teszem.
Enyhe csönd telepszik ránk.
-Na mit gondolsz a helyzetről? -kérdem egy kis idő múlva
-Semmit. -hangzik az egyszerű válasz.
-Hogyhogy semmit? Ezt hogy érted Yuri? -ülök fel az ágyra,
-Nekem semmi dolgom a ti királyotokkal, soha nem is érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek. -feleli határozottan.
-Hogy érted ezt? -kérdőn nézek rá.
-Én már nagyon hosszú ideje járom ezt a világot és mikor az emberek megtudták ki vagyok vagy üldözni vagy isteníteni kezdtek engemet. Ezt soha nem tudtam elviselni, ezért mindig igyekeztem semleges maradni, bármit hozzott is a sors.
-Ezt nem tudtam. Borzalmas érzés lehetett bármiféle szál nélkül élni az életed...
-Egészen ez idáig...
Egy furcsa fényt látok a szemében, majd azzal a pillantással felém fordul. Rám néz és elmosolyodik.
Képtelen vagyok levenni róla a tekintetem...
|
| Weritas | 2011. 01. 23. 19:35:22 | #10723 |
Karakter: Khoro Fedis
Megjegyzés: Neerocicának
Hm... a fürdő. A fürdő és a lányok. És a lényeg, meztelenül. Lassan felmászom a fürdő falán. Már majdnem elérem a tetejét.
-Khoro fiam, mégis mi a francot művelsz?! -kiállt rám a kapitány. Ettől megijedek és leesek. Szerencsére pont a nyakamra érek földet, szóval megmaradok. Felkelek és kezemmel a tarkómat maszírozva a kapitányomra nézek:
-Öhm, semmit uram, tényleg semmit. -mondom kicsit elvörösödve és megpróbálok elszlisszolni mellette, de grabancot ragad és nem enged utamra.
-I-igen, uram? -kérdem kicsit félve
-Nos... -meglátok a sátáni vigyort az arcán- Ha ennyire szeretnél meztelen lányokat bámulni, menj be a városba. Hallottam, hogy egy nő a termálforrásainkat szeretné szemügyre venni, gondolom szívesen elkísérnéd.
-Ami azt illeti uram... -próbálom ekerülni az elkerülhetetlent
-Mi az fiam? Tán nem szeretne egy idős hölgynek segíteni? -kérdi mosolyogva, de én meglátom a szadista fényt a szemében
-De-dehogynem uram. -mondom megtörve.
Elenged én meg szemlesütve elindulok a város felé, ahol valószínűleg egy vén öregasszonynak kell majd a bütykeit vakargatnom.
A város kapujánál megkérdezem, hol is szállt meg a nőszemély. Közlik, hogy a város központi fogadójában vett ki egy szobát, így arra veszem az irányt. Hamarosan elérem a fogadó ajtaját és belépek.
-Elnézést, egy hölgyet keresek, aki nemrég érdeklődött a termálfürdőink után. -mondom a bajszos portásnak.
-Igen, a 12-es szobában van, egy emelettel feljebb.
-Köszönöm, viszlát. -mondom és elindulok a lépcsőkön.
10-es, 11-es, 12-es, áhá megvan. Kopogok. Halk neszezés üti meg a fülemet.
-Igen? -szól egy hang a szobából, így belépek.
Meglátom őt. Egy gyönyörű fiatal lány. Hosszú kék haja kissé kócosan fest, gondolom pont alvás közben zavarhattam meg. Bőr ruhája ráncosan feszül FIATAL tesére. Ettől felderülök és kibukkan belőlem:
-Hála Istennek! Már azt hittem, hogy te is egy rusnya vénasszony vagy! -mondom nevetve, de látom ő nem élvezi annyira mint én, ezért gyorsan lecsillapodok.- Szóval a nevem: Khoro Fedis! A különleges katonai osztag hadnagya vagyok. Üdvözöllek a királyságban! -nyújtom közben a kezem, majd megrázza a jobbomat.
-Az én nevem Yuri Oskana, vándor vagyok. Úgy hallom van a kastélyban meleg vizű forrás. Szeretnék eljutni oda, ha lehetséges!
-Igen, ez valóban így van. Ha gondolod holnap szívesen körbevezetlek a királyság területén. -mondom kissé meglepődve. Vajon mit szeretne itt?
-Remek, élnék a lehetőséggel, viszont most aludni szeretnék! -irányít a finoman az ajtó felé.
-Öhm… persze, ez csak természetes. Már itt sem vagyok, pihenj nyugodtan! -mondom és kifelé indulok.- Holnap délben érted jövök! -azzal kilépek a szobából.
A folyosón egy régi érzés kerít a hatalmába. Elszomorodom.
-Lilo... -motyogom, de azatán egy kérdés fogalmazódik meg bennem: Minek egy lánynak ekkora kasza?
A kaszárnyában összefutok a kapitánnyal.
-Nos fiam, hogy sikerült a randevú? -kérdi gonoszan
-Jól ment uram. A lánynak igen szép vonásai voltak. -kacsintok és kaján vigyorral eliszkolok a hoppon maradt kapitányom mellett.
A szállásomra érve egy mappát pillantok meg az asztalomon. Az ideji újoncok névsora. Már előre felcsilllan a szemem, milyen válogatott meglepetésekkel fogom őket megajándékozni. Este korán lefekszem, de valamiért nem tudom kiverni a lányt a fejemből.
Másnap reggel kipattan a szemem. Órámra nézek: 10 óra. Huhh, nem késtem el. Gyorsan elmegyek fürödni. A zuhanyzóban természetesen csak hideg víz van, de ez is része a kiképzésünknek. Magamra terítek egy törülközőt és visszasietek szállásomra. A szobámban gyorsan felöltözöm, majd elmegyek bekapni pár falatot. Reggelim végeztével az órára pillantok: fél tizenegy. Akkor még bőven van időm. Úgy döntök, mégis inkább elindulok a városba.
A piacon nézelődöm. Bódék, kereskedők, vevők. Mindig rácsodálkozom, mekkora is ez a város. Az egyik kofánál egy idős asszony árulja a portékáit: virágok, magok, szappanok. Tekintetem megakad, ő meg rögtön potenciális vevőnek tekint:
-Üdv kedveském! Ugye egy fiatal hölgy számára vásárol? -kérdi, közben ráncai széles mosolyra húzódva.
-Hát, i-igen... -makogom- Egy lányt kísérek a királyi termálfürdőbe és neki szeretnék adni valamit.
-Akkor próbálja ki a különleges háziszappanomat, biztos tetszeni fog a kisasszonynak.
-R-rendben. -mondom és leteszem a pénzt az asztalra.
Egy kis lila csomagban viszem a féltenyérnyi szappant és elindulok a fogadó felé. A portás már mosolyogva köszönt, én pedig fejemet biccentve felmegyek az emeletre.
12-es, kopogok. Semmi. Ismét kopogok, megint semmi. Kezdek aggódni. Elment volna? Még egyszer kopogok aztán megpróbálkozom a kilinccsel. Meglepődök, nyitva. Belépek:
-Elnézést nem akarlak megzavarni... -mondom és megpillantom őt, ahogyan mélyen alszik az ágyban.
Arca gyönyörű, ahogy a beszökő napsugarak megvilágítják. Mellkasa finom emelkedik miközben beszívja a levegőt. A takarótól többet nem látok, sajnos, de nem mintha akarnék tőle bármit erkölcstelent. Kezében még mindig ott a kasza, amitől újra kiráz a hideg. Becsukom az ajtót és közelebb megyek hozzá. Az ágyhoz érve megállok. Megint az a furcsa, jóleső érzés. Ettől kicsit elvörösödöm.
-Hé, kisasszony, dél van, ébredjen... -szólongatom és finoman megrázom a vállát
Egy szempillantás múlva a falnál találom magam és döbbenten nézek körbe, hogyan is jutottam ide. Végül észreveszem, hogy egy penge szorul a nyakamhoz, ő pedig ijesztő tekintettel mered rám. Már-már dühös.
Aztán rájön, hogy csak én vagyok az és ellép előlem, majd egy pár döbbent pillanat múlva én is felállok és felveszem az idő közben elgurult csomagot.
-Jaj...öhm... -keresi a szavakat- Elnézést kérek. Azt hittem egy idegen az, aki... hát tudjuk mit akarhat egy alvó lánytól egy olyasfajta alak.
-Semmi baj. -mondom majd egy percre a nyakamhoz kapok, nyílván felsértette a kasza, mikor a falhoz szegezett. Észreveszi és egy röpke percre aggodalom és bűnbánat jelenik meg a tekintetében.
-Jaj, sajnálom! Nem akartam, illetve ha te olyan lettél volna... -mondja elkapva a tekintetét, mikor ránézek.
-Katona dolog! -vigyorgok széles mosollyal.- Nos, gondolom szeretné rendbe szedni magát, addig kint várok a folyosón. -mondom és elindulok az ajtó felé. Hallom, ahogy kicsit fészkelődik. Már épp kilépnék, mikor megszólal:
-Nem kell így beszélned velem. -mondja, mire megfordulok és kérdőn nézek rá.- Kérlek, szólits egyszerűen Yuri-nak.
-Rendben. -mondom és hálás mosollyal a szememben kimegyek a szobából.
Pár perc múlva csatlakozik hozzám és elhagyjuk a fogadót. A kastély felé menet nem igen figyeli a látnivalókat, csak megy, mintha csak a forrás lenne az egyedüli célja. A kapunál egyszerűen csak felmutatom a jelvényem és bemegyünk a palotába. Bent szinte a lány azonnal a forrás felé indul, pedig az egy teljesen más részén van a királyi udvarnak.
-Öhm, bocsi -szólok hozzá- De te mégis honnan tudod, merre van a fürdő?
Megtorpan, hirtelen rám emeli a tekintetét. Aggodalom fog el...
-Láttam néhány füdőköpenyes lány elmenni, mikor beléptünk, gondoltam arra lesz a fürdő. -mondja. Szerintem egy kicsit túl gyorsan is. Mindegy, de akkor is...
-Jaa -vonom meg a vállam és megyünk tovább.
Pár perc múlva elérjük a fürdőt én pedig búcsúzóra fordítom a szót:
-Hát itt volnánk és tessék, ezt neked hoztam. -mondom és nyújtom a is lila csomagot
De ő csak áll és nem csinál semmit.
-Yuri, jól vagy? -kérdem, mire ő mint aki transzból jön fel magához tér
-Mondtál valamit, elnézést? -mondja idegesen, mire én nyújtom az ajándékot
-Ez mi?
-Meglepetés, neked hoztam. Reggel vettem egy öreg hölgytől. -Brrr! Most eszembejutott, hogy akár annak nőnek a retkes lábát is mosdathatnám, jujj!- Remélem tetszeni fog. -azzal átadom neki az ajándékot.
-Köszönöm. -mondja és előveszi a papírosból az apró szappant. -majd rám néz.- Ez kedves, nem kellett volna.
Elpirulok. Majd széles mosollyal búcsúzom, ő pedig belép a fürdőbe. Elindulok haza, de még előtte szeretném még egyszer utóljára látni őt, így visszafordulok. Látom, hogy ő is végig engem nézett és most elkepja a tekintetét, majd megfordul és elszalad a gőztől már nem látható helyiségbe.
Kifele menet azonban egy hatalmas robajra kapom fel a fejem, ami véletlenül pont a fürdőből jött...
|
|
