|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 02. 26. 16:08:04 | #32552 |
 Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
Kissé elszédültem a sok fejrázástól. Na, ez nem fog jót tenni... na de hát... akkor is! Akihiko megérdemel annyit, hogy ne töltse ébren miattam az éjszakát. Gondolom, egy vámpírnak is kell néha egy kis alvás. Bár eddig vámpírt csak könyvekből és filmekből ismertem, fogalmam sincs, mennyi ennek a valóságalapja.
Arra eszmélek fel, hogy ajkaink ismét összeforrnak, és nyelveink úgy köröznek egymás szájában, mint az éhes keselyűk. Amint csókcsatánk végetér, nyelvei végigkúsznak ajkaimon, majd óvatosan a párnára helyez. Ez furcsa... legutoljára akkor gondoskodtak rólam így, mikor... már nem is emlékszem. Vajon... bántak velem egyáltlalán így valaha?
Álmomban visszatérek arra a helyre, ahol a csecsemőkorom elkezdődött. Jó érzés viszont látni azt a házat, ahol egykor az igazi szüleimmel éltem. Mi sem változott, ugyanaz a narancs kárpit, ugyanaz a fehér fotel, ahol mindig apával játszottam, a piros konyha, ahol anyu a finomabbnál finomabb süteményeket gyártotta. A gyerekszoba sarkában ott gubbasztott a régi macim, az utolsó emlékem anyuéktól. Ismét átélem azt, ahogy elrabolnak, és megölik a szüleimet. Ilyenkor hangosan felkiáltok, bár nem tudom, Akihiko mennyit hall ebből... végigpereg előttem az eddigi életem, amely másból sem állt, csak szenvedésből, kínokbó, sebekből, és könnyekből.
***
Mintha egy macska nyalogatná az arcom... Mi? Amint kinyitom a szemem, látom, hogy Akihiko és a cicája van mellettem. A fent említett fiú könnyeden mosolyog rám, és kényelmesen terpeszkedik az ágyon. Visszamosolygok hát rá. Egyedül csak ő tudja ezt kiváltani belőlem, ami furcsamód meglepő. Eddig azt hittem, hogy ez teljes mértékben lehetetlen... de hát, egy gengszter se tévedhetetlen.
- Jó reggelt Akihiko. - kapok egy csókot a homlokomra, mire felkuncogok.
- Neked is jó reggelt, Sayuri.
Ajkai a nyakamhoz tapadnak. Oh... már megint szomjas? De hát... tegnap már ivott... de nem, mégsem az, nyakamat kényeztetni kezdi apró csókokkal, és harapásokkal, csak úgy, mint a melleimet. Hajába markolok, mikor nyelve elrejtőzik bennem. Kéjesen nyögök fel minden egyes mozdulatára, pláne, amikor két ujja belémcsúszik.
Nem sokkal később egy nyögés kíséretében... Szállok. A takarón pihegek, és próbálom valahogy csillapítani a szívverésemet.
- Akihiko... - sóhajtok, miközben melléülök.
- Igen?
- Mondták már neked, hogy milyen jól értesz ehhez? - kuncogok fel, majd visszaveszem a pólóját.
Zavarában elpirul. A kis édes!
- Öh...
- Jó, nyugi, nyugi. - nevetek még mindig. - Mellettem nem kell zavarban lenned.
- Ebben biztos vagyok. - mosolyodik el ő is. - Kérsz valami reggelit?
- Igen. - generálok egy szenvedélyes csókcsatát. Már vagy legalább századjára csókoljuk vissza a másikat, mikor a cica felnyávog.
- Oh, Yori! Éhes vagy? - a macska csak hozzásimul, és bocsiszemekkel néz rá némi élelem reményében. - Egy pillanat.
- Én ezer évet is várok, ha kell. - bólintok, majd ölembe veszem Yorit és simogatni kezdem, amíg Akihiko lemegy neki valamilyen macskakajáért. - Szép cica. Mióta van nálad? - kérdem tőle, miután visszatért, egy macskatállal a kezében.
- Már régóta. Hűséges kis cicus.
- Azt látom. - pláne, hogy most nyalta meg az arcom. Biztos, hogy Akihiko és az ő viszonya rendíthetetlen. Régebben nekem is volt háziállatom... de csak volt. A gengszterházba nem hozhattam, mert "ott nincs szükség holmi rühes macskára"... pff. - Nem kellene dolgozni menned? Idő van.
- De, tényleg. Sajnálom!
- Ne sajnálj semmit, ez a kötelességed!
- El ne szökj amíg nem vagyok itt! - "dorgál meg".
- Igyekszem! - nyomok egy puszit az arcára, majd miután elhagyta a házat, a cicához fordulok, és dögönyözni kezdem. - Yori drága, nem tudod, merre van a konyha? - a cica felugrik az ölemből, és mutatni kezdi az utat a helység felé. Állati egy GPS, az már biztos.
***
A délután nagyon gyorsan eltelt, már esteledik, ez azt jelenti, hogy Akihiko hamarosan itt lesz. Jelenleg a kádban ülök, és kinyújtóztatom fáradt végtagjaimat. Az egész napot Yorival töltöttem. Az a macska egy igazi energiabomba!
Már épp kászálódnék kifele, mikor a fürdőszoba ajtaja kitárul, és belép rajta a vámpírka.
- Javasolhatnám az úrnak a kopogást? - kapok egy törülköző után, és bebugyolálom magam vele.
- Oh, ezer bocsi, nem tudtam. - szegényke elvörösödik.
|
| Jack Black | 2015. 02. 01. 15:26:22 | #32389 |
 Karakter: Akihiko Hirobu
Megjegyzés: ~gengszteremnek
-Már nem? -Elcsodálkozom kijelentésén. Szerencsére gyorsan elértem, hogy ne az legyen a célja, hogy végezzen velem. Nagyszerű.
- Szó sincs róla. Nem akarom, hogy bajod essen, még ha az elején gond nélkül képes lettelek volna lepuffantani. -Szemei csillognak, úgy beszél hozzám. Ne feledd, Akihiko; Ő a rabszolgád, nem a barátnőd!
Egy aprócska probléma van. Porszem csúszott a gépezetbe... Lassacskán belé szeretek. Elmosolyodom.
-Álmos vagy már? -Kérdem lágy hangon. Olyan vagyok vele, mint ahogy a cicám viselkedik velem... Különös, én mondom.
-Picit. -Nyomatékosításképpen ásít egyet.
-Aha, látszik rajtad... -Nekem nem tudsz hazudni, kislány. Azt megérzem, és nem igazán veszem jó néven. Mellettem aludj csak nyugodtan, majd én őrtöm álmaidat.
- Jó, előtted nem tudok hazudni.Majd leesik a fejem. -Vallja be.
-Akkor pihenj. -Hangom kedvesen cseng, ne miattam virrasszon.
-De... nem akarom, hogy virrassz miattam! -Ahogyan fejét rázza, tincsei ide-oda repülnek. Hirtelen elkapom arcát és erőteljesen megcsókolom őt. Kissé meglepődik, de engedi. Nyelvemet gyengéden vezetem végig ajkain, majd szépen lefektetem őt a párnára. Halvány mosollyal az arcán néz rám, simogatni kezdem a hasát. Biztosan nagyon fáradt, hiszen gyorsan álomba merül.
Egész éjjel figyelem őt. Néha össze rándul, és néha motyog valamit. Nem sokat bírtam kiszűrni belőle, de amit igen, az alapján a gengszter életével kapcsolatos dolgokról álmodhat. Sokat szenvedett emiatt a munka miatt, ezt már most átlátom. Nem lehetett könnyű neki.
Reggel Yori kelti őt fel, azzal, hogy megnyalogatja az arcát és mászkál rajta. Sayuri könnyed pillantást vet rám mikor meglát és el is mosolyodik.
-Jó reggelt Akihiko. -Néz rám, én pedig csak fölé mászva megcsókolom homlokát.
-Neked is jó reggelt, Sayuri. -Régen ébredt már lány mellettem, és ez most különösen jó érzés volt.
Ajkaim lassan nyakához nyomom, ő pedig kicsik meghökken, azt hiszi meg akarom harapni. Csókolni és harapdálni, na meg szívogatni kezdem nyakát, ami nyögésre készteti őt.
Ajkaim lejjebb vándorolnak, a póló pedig lekerül róla a földre. Véfre feltárulkoznak elettem formás mellei. Egyik mellét jól megmarkolom, mire felnyög. Nagyon zavarban van, de tagadhatatlanul élvezi amit csinálok. Ajkaim is végig siklanak mellein, mellbimbóját ajkaim közé szorítom és meghúzom.
Ahogy ajkaimmal végighaladok testén, folyamatosan nyöszörög és nyög, ami elégedettséggel tölt el. Hajamba markol, mikor lehúzom bugyiját és egy hirtelen mozdulattal méllyül el benne nyelvem. Mikor látom, hogy mekkora élvezetet byújt ez számára, belé csúsztatom két ujjamat és lassan mozgatni kezdem.
Nyögései egyre sűrűbbek lesznek, miközben hol gyorsabban, hol lassan csinálom. Nyelvemmel végig csiklóján kőrzök. Egyszer csak egy hangos nyögés kíséretében megremeg alattam, eléri őt a gyönyör. Kapkodja a levegőt, én pedig gyengéd csókot nyomok csípőjére.
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 17. 16:28:05 | #32321 |
Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
- Te szűz vagy még? - hangja édesen cseng, a kérdése mégis megrettent. Miért akarja ezt tudni? És mivel szolgálna a hasznára, ha tudná? És milyen választ vár? Jaj... Csak megrázom a fejem. Nem, már rég nem vagyok az. De hát, ez a munkámmal jár... Nem tehetek ellene semmit, ez a sorsommal jár együtt. Ha az igazi szüleim megtudnák ezt, már rég szégyenkeznének miattam... de amit nem tudnak, az nem fáj nekik, igaz?
Lassan lekerül rólam a nadrág, egy szál bugyiban fekszek az ágyon. Édesebbnél édesebb csókokat nyom ajkaimra, amit én csodálattal fogadok. Hogy lehet valaki ennyire csábító? Ah, őrület...
Ahogy végigsimít a dekoltázsomon, kellemes bizsergés járja át a testem. Érezhettem már ezelőtt valami hasonlót? Nem, ez egészen új. Csókcsatánk véget ér, amint keze a testemre téved. Mélyet szívok a levegőből, majd figyelem, mihez akar kezdeni. Kezei után ajkai térképezik fel testem minden pontját, mindre egy kélyesen hangzó nyögéssel válaszolok. Már épp az alhasamnál jár, mikor kezeim az arcára helyezem. Sajnálom, Akihiko, de... félek egy kicsit. Ami igazából nagy röhej, ezelőtt sosem rettentem meg egy ilyen kalandtól, de most mégis... vele más.
- Adok egy jó nagy pólót, és csinálok enni utána. - dorombolja a fülembe. Szinte iszom a szavait. Jobban felfrissítenek, mint egy pohár friss limonádé.
- Köszönöm. - megrázza a fejét, és felémnyújtja az egyik pólóját.
- Ma nálam alszol, és a továbbiakban is valószínűleg. - nekem megfelel, csak veled maradhassak. Amíg ő levonul harapnivalót készíteni, én a pólót vizsgálom. Szép kis darab... lehet, hogy át kéne térnem a fiú ruhákra? Mélyen magamba szippantom a ruhadarab jellegzetes, Akihiko illatát. Áh... amint meghallom lépteit, gyorsan magamra kapom a felsőt. Nem hiányzik, hogy megtudja, mit műveltem...
A tálcán, amit elém rak, gusztososabbnál gusztusosabb szendvicesk sorakoznak. Illedelmesen megköszönöm, majd enni kezdek. Furcsa, nem hittem, hogy valaha még illedelmes leszek valakivel... cöh...
- Nagyon jól áll így a pólóm.
- Köszönöm Akihiko... - pislogok rá zavartan. Később inni is kapok, és egy film is kerül a lejátszóba. Felőlem mehet, de a film fog érdekelni a legkevésbé. Leveszi a pólóját, ami a melltartóm mellé kerül, ami kissé zavarbaejtő, de a kockái még jobban borzolják a kedélyemet. Puszit nyom az arcomra, mire halkan felnevetek. De kis édes!
Mellém bújik, már egy szál alsóban fekszik mellettem. Ööö, Akihkio... az arcszínem már ismét a vörös összes árnyalatát tükrözi. Mellkasára fekszek, ő karjaiba zár, és az oldalamat simogatja. Ha a karjai közt vagyok, számomra megszűnik az egész világ, csak ő van, meg én... Lehunyom a szemeim, és kitör belőlem egy halk sóhaj.
- Akkor sosem mehetek haza már?
- Miért, te haza akarsz menni? - nem, erről szó sincs! Csak kérdeztem. - Meg is ölnél még, ha lehetőséged adódna?
- Nem. Már nem. - mosolyodom el halványan. Már eszem ágában sincs végezni vele.
- Már nem? - csodálkozik. Azt hiszem, furcsa neki, hogy már nem akarom lelőni.
- Szó sincs róla. Nem akarom, hogy bajod essen, még ha az elején gond nélkül képes lettelek volna lepuffantani. - nézek fel rá csillogó szemekkel.
Elmosolyodik. Én is mosolyognék, ha nem lennék fáradt. Már erőm sincs a vigyorgáshoz.
- Álmos vagy már?
- Picit. - ásítok.
- Aha, látszik rajtad...
- Jó, előtted nem tudok hazudni.Majd leesik a fejem.
- Akkor pihenj.
- De... nem akarom, hogy virrassz miattam! - rázom meg a fejem, tincseim ide-oda repülnek.
|
| Jack Black | 2015. 01. 07. 20:02:47 | #32262 |
Karakter: Akihiko Hirobu
Megjegyzés: ~Gengszteremnek
- Igazából, talán nem is engem küldtek volna rád. Ha nem késem el, akkor nem lehetnék most itt. De ez most lényegtelen. Hogy mivel szolgáltál a halálra? Gyanítom, azzal, hogy embereket öltél. Ha jól emlékszem, az egyik áldozatod testvére keresett fel minket, hogy valamelyikünk végezzen veled. Nem érdekelte, hogy életeket mentesz, sem az, hogy ez a túlélésed egyetlen kulcsa. Csak az, hogy megbosszúlja a testvérét. Velünk akarta elvégeztetni a piszkos munkát, neki nem volt hozzá elég mersze... hah, gyáva alak. - Magyarázta a kérdésemre. Én sosem azért öltem, mert akkora élvezet lett volna benne. Igen, élveztem. De csak mert a bennem rejlő fenevad is élvezte. Egy vagyok azzal az énemmel, és ez ellen sajnos semmit nem tehetek... Semmit.
Tovább? -Bírom folytatásra,a szavai égetnek akár a tűz.
- Amikor hallottam rólad, egyből megtetszettél. Gondolj csak bele, az első különleges áldozat... Nyílván ezt az érzést már te is ismered... - cirógatja meg az állam. Ezt szeretem. Csináld nyugodtan, ez jól esik. - Nos, még sosem láttalak azelőtt, így nem tudhattam, hogy ilyen hatással leszel rám. Ezért azt hittem, könnyen végezhetek veled, ez a munkám. Jó, lehet, hogy nem valami tisztességes, de hát a gengszterség sosem volt az. A munkámat végeztem... volna, ha nem csábítottál volna el. Lényegében ennyi. -Szemei csillognak. Gondolom azért, mert belátta, hogy elcsábítottam. Oh, Sayuri te kis buta... Hiszen te csábítottál el engem...
Karjaim dereka köré fonódnak, arca vörös színben pompázik. Nagyon aranyos. Kislányos hatást kelt.
Eléggé meg van szeppenve. Élvezem, hogy én váltom ezt ki belőle...
- Milyen szép vörös lett az arcod... -Egyre jobban zavarba jön. Igen, legyél csak zavarban. Abból csak jobban látom hogy élvezed, és hogy nem vagyok neked közömbös.
-Te csak fogd be! -Morogja, de hangja szinte remeg, orrcája vörös.
- Ne aggódj, lesz még jobb is... Kuncogok halkan, kezeim a nadrágjához vándorolnak. Kissé megremeg. Nem akarok olyat csinálni, amit ő nem akar.
-Te szűz vagy még? -Kérdezem a fülébe suttogva, mire csak zavartan megrázza a fejét. Huh, jó, akkor nem kell aggódnom, hogy valami irreálisan rosszat teszek. Persze nem akarok mindenen átesni már első nap. Ő túl fontos nekem ahhoz. Nekem ő sokkal többet jelent ennél...
Lassacskán lehúzom róla a nadrágot és megpuszilom az ajkait. Azért az nem árt senkinek, hogyha hozzá érek egy picit, igaz? Végig simítok melle felső részén, azaz a dekoltázsán. Ajkai elválnak egymástól ahogy forró kezemmel megérintem a testét. Mély levegőt vesz és a kezemet figyeli. Kezeimet felváltják ajkaim, gyengéd csókokat szórok szét a testén egyre haladva lefelé. Már hasa aljánál járok, mikor megérzem apró kezeit az arcomon. Fél. Vagyis... Ez nem olyan félelem, csak aggodalom inkább.
Nem kell aggódnod, én semmi rosszat nem teszek.
-Adok egy jó nagy pólót és csinálok enni utána. -Duruzsolom a fülébe. Arcairól képtelen elmúlni a pír, ami még mindig megmosolyogtat. Olyan gyönyörű így is. Gyönyörű ő mindenhogy...
-Köszönöm. -Dorombolja, mint egy kiscica, ami most lett jól megsimogatva. Megrázom a fejem és a szekrényemhez megyek. Jól magára húzza a takarót, én pedig felé nyújtom az egyik pólómat.
-Ma nálam alszol, és a továbbiakban is valószínűleg. -Nézem a szemeit, majd levonulok és készítek neki valami ehetőt. Miután sikerül pár szendvicset össze hoznom, felmegyek és az ölébe rakom a tálcát. Melltartója a földön hever, a pólóm pedig testén pihen. mhm...
Megköszöni az ételt és enni kezd.
-Nagyon jól áll így a pólóm. -Mosolygok rá kedvesen, nagyon régen nem vonzódtam már nőhöz ennyire.
-Köszönöm Akihiko...-Ahogy lassanként megeszi a szendvicseket hozok neki inni i, s közben beteszek egy filmet. Szeretném őt kicsit jobban megismerni. Ledobom a pólómat az ágy mellé, így látszanak kockáim, amik engem nem igazán érdekelnek, de számára biztos érdekesek. Izmaim megfeszülnek miközben az ágyra támaszkodom és nyomok egy puszit orrcájára. Halkan felnevet, amitől bizsergést érzek a hasamban. Akkor most ki kinek a rabszolgája...?
Mellé bújok és a gatyám i sleveszem. Alsóban fekszem mellette, ami őt láthatólag zavarba hozza. Mellkasomra hajtja a fejét én pedig jól magamhoz ölelem és az oldalát simogatom. Lehunyja szemeit és sóhajt egyet.
-Akkor sosem mehetek haza már? -Kérdezi.
-Miért, te haza akarsz menni? -Kérdezek vissza válasz helyett. Nekem nagyon fontos hogy neki jó legyen. De miért érzek így...? Ő a vér-rabszolgám. Engem pedig jobban érdekel ő, mint én magam...
Érdekes. -Meg is ölnél még, ha lehetőséged adódna?
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 07. 18:21:12 | #32260 |
Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
Miután szenvedésem véget ér, mellém fekszik, és maga felé fordít. Ránk húzza a takarót, majd finoman átölel. De jó érezni azt a melegséget, amit csupán a kezei között lehet megtapasztalni! Áh, fantasztikus... nyugi, nyugi!
- Hogy érzed magad?
- Eléggé szédülök. - még nem szoktam hozzá, és egy darabig azt hiszem, nem is fogok.
- Hozzak neked valamit? Enni vagy inni kérsz? - simítja meg gyengéden az arcom. Ebben az érintésben sokkal több lakozik egyszerű érzelmeknél. Ez annál sokkal bonyulultabb.
- Nem, majd később. - nem érdekel, hogy milyen gyenge vagyok. Ha meghalok, legalább olyasvalaki mellett pusztulok el, akit szeretek. - Veled szereténk lenni most. - más nem is érdekel. S talán nem különbözőek az érzéseink.
- Itt vagyok, és nem mozdulok mellőled. Mondtam, tőlem mindent megkapsz amit szeretnél. - Egy kezet érzek az alhasamnál. Nyilván az övé, másé nem lehet. Lágyan cirógatni kezdi, mire kicsit megborzongok, de attól még jólesik.
- Olyan szépek a szemeid. - szólok kissé zavartan.
- Köszönöm. Te pedig gyönyörű vagy. Elképesztően. - naaa, ugyan már! A végén még elpirulok... Nem mosolyog, tehát komolyan gondolja. Hűű.
- Mit mondasz annak, aki felbérelt téged? Egyáltalán mivel szolgáltam rá a halálra? Tudom, hogy sok embert öltem, de mindig azért tettem, hogy éljek. Én csak így maradhatok életben. De ezen kívül semmi rosszat nem tettem. A kórházban életeket mentek. Mit tettem hát, hogy olyan ridegen képes lettél volna kivégezni...? - zúdítja rám kérdéseit.
- Igazából, talán nem is engem küldtek volna rád. Ha nem késem el, akkor nem lehetnék most itt. De ez most lényegtelen. Hogy mivel szolgáltál a halálra? Gyanítom, azzal, hogy embereket öltél. Ha jól emlékszem, az egyik áldozatod testvére keresett fel minket, hogy valamelyikünk végezzen veled. Nem érdekelte, hogy életeket mentesz, sem az, hogy ez a túlélésed egyetlen kulcsa. Csak az, hogy megbosszúlja a testvérét. Velünk akarta elvégeztetni a piszkos munkát, neki nem volt hozzá elég mersze... hah, gyáva alak. - fújom ki a levegőt, egy szuszra sokat meséltem.
- Tovább? - még nem elég? Hát jó, mondhatom én, ameddig akarod.
- Amikor hallottam rólad, egyből megtetszettél. Gondolj csak bele, az első különleges áldozat... Nyílván ezt az érzést már te is ismered... - cirógatom meg az állát. - Nos, még sosem láttalak azelőtt, így nem tudhattam, hogy ilyen hatással leszel rám. Ezért azt hittem, könnyen végezhetek veled, ez a munkám. Jó, lehet, hogy nem valami tisztességes, de hát a gengszterség sosem volt az. A munkámat végeztem... volna, ha nem csábítottál volna el. Lényegében ennyi.- nézek fel rá csillogó szemeimmel.
Hirtelen arra eszmélek, hogy kezei derekam közé fonódnak. A fejem színe már szinte egy paradicsom színével vetekszik, annyira meglepett. Alig bírok akár egy szót is kinyögni, nehezemre esik, a szavak a torkomhoz forrtak, pedig ez nem jellemző rám.
- Milyen szép vörös lett az arcod... - mosolyodik el. Azt hiszem, ettől még jobban zavarba jövök...
- Te csak fogd be! - még nem nagyon kell tudnia, mit érzek iránta, bár szerintem már sejti...
- Ne aggódj, lesz még jobb is... - lassan kezei a nadrágomhoz közelítenek. Egészen megremegek ennek hatására, de valahogy mégis jó érzéssel tölt el ez az egész. Itt sokkal jobb sorsom van, mint otthon. Már ha azt a mocskos pöcegödröt egyáltalán az otthonomnak nevezhetem.
Szerkesztve Kikyou-chan00 által @ 2015. 01. 07. 18:31:17
|
| Jack Black | 2015. 01. 06. 20:07:31 | #32246 |
Karakter: Akihiko Hirobu
Megjegyzés: ~Gengszteremnek
Mikor elhajolok tőle, ismét elmosolyodom. El van pirulva. Nála simán nyert ügyem van... Nem mondom hogy neki nincsen nálam...
- Hát, én most... izé... mondhatjuk. -Mégjobban zavarba jön. Az az illat... mhm...
- Nos, akkor megvizsgálhatlak ismét? -Teszem fel újra a kérdést. Nem akarok elsietni úgy semmit, de a vérét bármikor szívesen veszem.
- Persze, mi baj lehet belőle? -Arca rákvörös, lassan pólója aljához vezeti apró kezeit s lehúzza azt. Végig vezetem tekintetem kerek keblein. Oh, bár ne lenne rajtad az a melltartó, kislány... Elképesztően jó alakja van. Vékony derék, markolni való csípő, kecses tartás és telt mellek. Egy vad és kemény csajszi, ilyen körítéssel... Elképesztő.
Elő szedem sztetoszkópom. Egy orvosnál mindig van pár orvosi cucc otthon.
- Nálad mindig van sztetoszkóp? -Kérdi mikor hozzá érintem mellkasához a fémet. Nem szoktam zavarban lenni, de ő... Ő olyan dolgokat tesz az elmémmel, amik az agyamnak nagyon nem tetszenek, de a szívemnek annál inkább.
- Nem árt fekészülni. -Szólok majd megkérem, lélegezzen mélyeket. Meg is teszi, s nem bírom levenni szemeim melleiről, ahogy azok emelkednek, majd vissza süllyednek. Lassan végig vezetem sztetoszkópomat mellkasán majd a hasán. Megkérem, forduljon meg és szintén végig csúsztatom a hátán is. Halkan felnyög, amin elmosolyodom. Hideg, igaz?
Lassan félre teszem a műszert majd fölé hajolok és nyakán vezetem végig ismét az ajkaim. Egyszerűen nem megy... Képtelen vagyok neki ellenállni... Nem akarom őt mindig bántani, vagy éjjel-nappal a vérét venni, de vámpír énem elő tör belőlem s nem tudok neki parancsolni. Ilyenkor néha nem érzem magam többnek egy vérszomjas ösztönlénynél, és azt kívánom, bár tehetnék ellene valamit. Nem akarom megölni őt... Túl hamar, túl fontos lett nekem.
-Mit csinálsz? -Kérdez rá, a hangjában mintha vágyakozást hallanék. Nyilván nem a harapásomra vágyik. Viszont én most ebben a pillanatban semmi másra sem vágyom.
- Mondtam, hogy a vér-rabszolgám leszel. -Morgom ködös tekintettel, s nyelvem vezetem ismét végig nyaka puha bőrén. Újra felszakítom a sebet a nyakán, így belemélyesztve éles fogaimat. Ízletes vére kellemes hatást kelt ahogy folyik le a torkomon.
Nem iszom sokat belőle, ahhoz most túl gyenge. Hamar el is hajolok tőle. Úgy van, érezd csak hogy kié vagy. Tudd, kihez tartozol.
Magam felé fordítom és ledőlök mellé az ágyba, megtörlöm vértől vörös ajkaimat.
Magunkra húzom a takarót és gyengéden átkarolom.
-Hogy érzed magad? -Kérdezem, s felemás színű szemeimmel arcát vizsgálom.
-Eléggé szédülök. -Motyogja még ködös tekintettel. Ő is élvezte, tudom. Hiszen nagyszerű érzés mikor a véredet veszik. Igen, fáj ahogy a húsod átszakítja az éles szemfog, de utána nagyszerű.
-Hozzak neked valamit? Enni vagy inni kérsz? -Simogatom meg gyengéden az arcát.
-Nem, majd később. -Néz fel rám majd közelebb bújik és mellkasomra hajtja a fejét. -Veled szeretnék lenni most. -Csillannak meg szemei, mire magam is elmosolyodom. Én is szeretném hogy velem legyél.
-Itt vagyok, és nem mozdulok mellőled. Mondtam, tőlem mindent megkapsz amit szeretnél. -Kezdem cirógatni a hasát, amitől végig fut rajta a hideg. Nem volt senkim egészen azóta...
Azóta, hogy átváltoztam. Voltak egy éjszakás kalandok, de azok nem értek fel ehhez...
-Olyan szépek a szemeid. -Jegyzi meg kicsit zavartan-
-Köszönöm. Te pedig gyönyörű vagy. Elképesztően. -Szavaim komolyan ejtem ki, nem mosoylodok el, nem bírok. Túl komolyan gondolom ahhoz. Arcára élénk pír ül ki. Gengszter ... Csak nem szerelmes lettél? Nagyon rossz döntés egy vámpírt szeretni.
-Mit fogsz mondani annak, aki felbérelt téged? Egyáltalán mivel szolgáltam rá egyáltalán a halálra? Tudom, hogy sok embert öltem, de mindig azért tettem, hogy éljek. Én csak így maradhatok életben. De ezen kívül semmi rosszat nem tettem. A kórházban életeket mentek. Mit tettem hát, hogy olyan ridegen képes lettél volna kivégezni...?
Szerkesztve Jack Black által @ 2015. 01. 06. 20:12:50
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 06. 19:07:59 | #32245 |
Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
Kérdésemre lágyan felnevet. Ne röhögj már, ez egy igenis komoly kérdés! Az ágyra telepszik macskájával együtt. Milyen aranyosak! Oké, Sayuri, hagyd abba a nyáladzást!
- Akkor válsz vámpírrá, ha én úgy akarom. Ezentúl ha iszol a véremből, megkezdődik az átváltozás folyamata. Nem olyan egyszerű az, Sayuri.... Gondolj csak bele, mennyi vámpír lenne, ha mind azzá válna, akit megmarunk... De veled más terveim vannak, kislány. - hogy mi van?
- Milyen tervek? - remegek meg.
- A vér-rabszolgámmá teszlek. Megharaplak, ha kedvem tartja, ergo uralkodok a saját életed felett. Kitulajdonítom azt... Egyenlőre.
- De nem... Azt nem lehet. - vált át egészséges arcszínem falfehérre. Na, azt már nem!
- Nyugi, Sayuri. Közel sem vagyok olyan kegyetlen és szemét, mint amilyennek te gondolsz. Cserébe tőlem mindent megkapsz, amit csak szeretnél. - megsimítja arcom, de én nem finomkodom, és erősen ellököm kezét.
- Tűnj el innen, Te szemét! - kiáltok rá. Remélem, bevette ezt a maszlagot. Ugyanis eszemben sincs megölni, sokkal inkább azt akarom, hogy életben maradjon.
- Szívesen megvizsgálnálak újra. Csak tudni szeretném, hogy tényleg minden rendben van-e. - mosolyodik el. Ez... ez meg van húzatva? Csak nem képzeli, hogy levetkőzök előtte?! Hirtelen közelebb hajol felém, egészen addig, amíg ajkaink összeérnek. Ekkorra arcom már szinte lángol. Eleinte csak a levegőt fújja ki, aztán megcsókol. Ellenkezni próbálok, dehát ő vámpír, és ki az, aki nem csábul el tőlük? Még viszonzom is a csókot, amin elmosolyodik.
Mikor csókunknak vége szakad, rám néz, és elmosolyosik ismételten.
- Mégis csak élvezted?
- Hát, én most... izé... mondhatjuk. - jövök teljesen zavarba.
- Nos, akkor megvizsgálhatlak ismét?
- Persze, mi baj lehet belőle? - kérdezem, még mindig rákvörösen. Óvatosan lehúzom a felsőm, és hagyom, hogy megvizsgáljon.
- Nálad mindig van sztetoszkóp? - kérdem, mikor hozzám ér a hideg eszköz.
- Nem árt fekészülni. - szól, majd utasít, hogy lélegezzek nagyokat. Érzem, hogy ez nem egy átlagos kivizsgálás lesz. És a gyanúm be is bizonyul, ugyanis megérzem a sztetoszkópot végigcsúszni a mellkasomon, majd a hasamon. Arra kér, hogy forduljak meg, én engedelmeskedem. Ahogy a hideg műszer végigsiklik a hátamon, aprót felnyögök.
Pár pillanat múlva érzem ismét ajkait a nyakamon kalandozni.
- Mit csinálsz?
- Mondtam, hogy a vér-rabszolgám leszel. - Nyelve ismét csak végigkúszik nyakamon, és már csak azt érzem, fog belémmártja fogait. Felnyögök, amint megérzem, ahogy a vér lassanként távozik belőlem...
|
| Jack Black | 2015. 01. 05. 18:47:22 | #32242 |
Karakter: Akihiko Hirobu
Megjegyzés: Egyetlen gengszteremnek
-Ho-Hol vagyok? -Néz körbe kissé rémülten, miután végre kinyitja szemeit. Milyen aranyos, mikor nagy szemekkel pilláz és látszólag meg van rémülve. Ki is ne lenne megrémülve egy vámpír társaságában..?
-Üdvözöllek szerény hajlékomban! -Szólalok meg.
- Mondd, hogy csak álmodom! -Motyogja. Ugyan már kislány... Ez itt mind véresen komoly...
Hirtelen felszisszen és apró kezét nyakához szorítja. Az én birtokomban vagy, jól látod. Megjelöltelek
téged. Mrrr...
-Ez a valóság. -Világosítom fel, ajkaimra apró mosoly csúszik. Könyörögni fog még a harapásomért, ha elérem nála, hogy vágyjon rá...
-Jól van, már rá jöttem! -Gyilkos tekintettel néz rám, majd körbe viszi tekintetét a szobán. Miért érzem úgy hogy nem jön be neki? Oké, kicsit sötét, de egyébként szerintem tök átlagos. Na. Átlagos ha mondom! Normális és kész!!-Egyébként, nem rossz lakás. -Na ugye, mondtam én.
-Kösz. -Vetem neki oda. El kell nyomnom magamban ezeket az érzéseket... Ez a lány meg akart engem ölni. Valami gengszter suhanc csajszi... Az ilyenekkel jobb nem leállni.. Azt hiszem.
Oh, bár ne tetszettél volna meg, kislány...
- Lenne egy... na jó, pár kérdésem.
- Mondd csak, miért hozál ide? -Kíváncsi, és az is lesz még egy darabig, gondolom.
- Nem akartam, hogy meghalj. -Válaszolom, ezt már kedvesen. Hiszen ez az igazság... Nem akartam őt megölni. Sőt. még ide is hoztam, és reménykedem benne, itt is tudom tartani. Majd mindig kitalálok valami indokot.
Simán a vér-rabszolgámmá tehetném. Oh, igen, Akihiko, ez egy remek kis ötlet. Úgy is olyan pompás íze van.
- Ha megharaptál, akkor én is... én is... - Ugyan... Csak nem azt akarod kérdezni...? Túl sok filmet nézel, kedvesem... - én is vámpírrá válok? -Halkan nevetni kezdek, és leülök az ágy szélére hozzá. Yori fejét cirógatom közben s hagyom hogy áttelepedjen az ágyra.
-Akkor válsz vámpírrá, ha én úgy akarom. Ezentúl ha iszol a véremből, megkezdődik az átváltozás folyamata. Nem olyan egyszerű az, Sayuri.... Gondolj csak bele, menyni vámpíre lenne, ha mind azzá válna, akit megmarunk... De veled más terveim vannak, kislány. -Elmosolyodom saját incselkedő hangomon.
-Milyen tervek? -Rémül meg azonnal. A gengszter lánykát megijeszti a jelenlétem. Annyira aranyosnak találom.
-A vér-rabszolgámmá teszlek. Megharaplak, ha kedvem tartja, ergo uralkodok a saját életed felett. Kitulajdonítom azt... Egyenlőre. -Vázolom fel, kissé mintha össze zavarnám.
-De nem... Azt nem lehet. -Fehéredik el.
-Nyugi, Sayuri. Közel sem vagyok olyan kegyetlen és szemét, mint amilyennek te gondolsz. -Kuncogok fel halkan. -Cserébe tőlem mindent megkapsz, amit csak szeretnél. -Ülök hozzá közelebb és mrgdimítom az arcát, de ellöki kezem.
-Tűnj el innen, Te szemét! -Kiáltja el magát. PEdig érzem, hogy hogyan viszonyué hozzám. Kedvem támad incselkedni vele egy kicsikét. Mi lenne ha... umm... igen.
-Szívesen megvizsgálnálak újra. Csak tudni szeretném, hogy tényleg minden rendben van e. -Mosolyodom el, s finoman célzok rá, hogy dobja le a pólóját. Szíve hevesebben kezd verni, én pedig fokozom még egy picit. Egészen közel hajolok ajkaihoz, míg nem súrolom ajkaimmal puha s telt ajkait. Szépen lassan kifújom a levegőt majd hirtelen forrón és szenvedélyesen megcsókolom. Először peóbál persze tiltakozni, de egy vámpírnak ember legyen a talpán aki ellenáll...
Viszonozza végül a csókomat, aminek hála akaratlanul is mosoly kúszik ajkaimra...
|
| Kikyou-chan00 | 2015. 01. 05. 16:43:42 | #32240 |
Karakter: Sayuri
Megjegyzés: ~vámpíromnak
Szemeiből elvesznek az eredeti színek, majd helyükét vérvörös árnyalat veszi át. Hm, tehát beindult a kis aranyos... Mereven nézem, ahogy előbukkannak hosszú, éles szemfogai. Lassan nyalja végig ajkait, majd elmosolyodik. Mit akarsz tenni? Csak nem megharapni? Az kéne még!
Váratlanul elém kerül, majd lefogja a kezeim. Mi a...? A falnak szorít, majd a fülemhez hajol, mindezt kínzó lassúsággal teszi. Őrjítő...
- Harapott már meg téged valaha vámpír? - szavai édesen cirógatva jutnak el hallójárataimba. Megremegek, amint ajkai véletlenségből a fülcimpáimhoz érnek. Miért csinálom ezt? Ennek nem így kellene történnie! Egyre jobban a falhoz préselődök, pláne, mikor nekemnyomja testét, így a csípőnk összeér. Már világos, nem tudok elmenekülni.
- Szállj le rólam! - kiáltanék, de a szavak szinte odaforrottak a torkomhoz. Próbálkozok felemelni a kezem, amiben a fegyver lapul, de esélyem sincs. A francba!
Ajkai lassanként nyakamra tapadnak, én próbálom elrángatni onnan a fejem, de sikertelenül. Nem, nem haraphatsz meg! Ki-kizárt! Nyelve már-már kínnzóan lassan csúszik nyakamon, mire ösztönösen összezárom az ajkaim, nehogy hallassak egyetlen apró nyögést is.
- Majd óvatos leszek. - kuncog. Nem tudom, hogy ez megnyugtat-e... Magam se tudom, mit érzek most? Félelmet? Minden bizonnyal. Vágyat? Nos, azt hiszem... igen. Nehezemre esik ezt gondolni, de sajnos van benne igazság. Most már szemfogai kúsznak végig a nyakamon, megfelelő helyet keresve. Ne, kérlek, csak ezt ne! Már késő, arra eszmélek fel, hogy fogai már bennem is vannak. Nagyot nyögök fel, testem teljes egészében megremeg.
Már alig állok a lábaimon, annyi vért vett tőlem. Talán... meg akar ölni? Hát, legalább elmondhatom magamról, hogy egy vámpír kezei közt haltam meg. Valamilyen szinten ez is egy rang, nem? Érzem, ahogy lassan elájulok, szédülök, a látásom is már kezd néha kihagyni. Ám ekkor elenged, és hátrébb lép. Én csak szerencsétlenül szédelgek, a mellettem álló szekrénybe kapaszkodok, hogy össze ne essek. Pár pillanat múlva már nem érzek semmit, csupán azt, hogy száguldok valamerre...
***
Fogalmam sincs, hány óra lehet, sőt azt se, hogy milyen napszak. Áh, nekem már úgy is mindegy... Felőlem akár földrengés is lehetne, azt se érezném. Apránkánt nyitogatom szemeimet, majd megvárom, amíg kitisztul az előttem álló kép.
- Ho-hol vagyok? - nézek körbe bágyadtan. Nem ismerem ezt a helyet. Olyan vámpíros. Ah, hát persze, hisz ez Akihiko szobája! Azt hiszem...
- Üdvözöllek szerény hajlékomban!
- Mondd, hogy csak álmodom! - mondom, inkább magamnak, mintsem neki. A nyakamba hirtelen iszonyatos fájdalom áll. Felszisszenek, majd odarakom az egyik kezem. Még meleg, és két nagy luyk tátong ott. Ezek szerint nagyon is valós volt minden, és nem csupán álmodtam az egészet.
- Ez a valóság. - mondja, mintha nem lenne egyértelmű.
- Jól van, már rájöttem! - lövellek felé pár gyilkos pillantást. Ámulva nézek körbe. Minden olyan egyedi, és bizarr. Még számomra is, ami nagy szó, elvégre sosem ijedek meg, de még most is futkos a hideg a hátamon. - Egyébként, nem rossz lakás.
- Kösz.
- Lenne egy... na jó, pár kérdésem.
- Mondd csak, miért hozál ide?
- Nem akartam, hogy meghalj. - minő érdekes. Vajon úgy érez irántam, mint én iránta? Ah, nem, Sayuri, miket beszélsz?!
- Ha megharaptál, akkor én is... én is... - na, nyögd már ki! Sayuri, nem lehetsz ilyen béna! - én is vámpírrá válok?
Pár percig néma csend lepi be a szobát, majd végre választ kapok a kérdésemre, ami nem hagy nyugodni.
|
| Jack Black | 2015. 01. 04. 17:46:33 | #32235 |
Karakter: Akihiko Hirobu
-Valóban, én tökéletesen érzem magam. Te viszont nem vigyorogsz már olyan sokáig...-Legnagyobb meglepetésemre elő ránt egy fegyvert. Mi a franc? A fejemnek szegezi, arcára önelégült mosoly ül ki.
-Mihez akarsz azzal kezdeni? -Kérdezem mereven, nem mozdulok. Túl sok reményt fűztem ehhez a lányhoz. Ha tudnád kislány, hogy az agyát hiába akarod szétloccsantani egy vámpírnak...
-Csak a munkámat végzem. -Suttogja a fülembe, megremegek szavai hallatán. -Vámpír.
-Te...honnan tudsz erről? -Döbbenek le. Mégis honnan jött ez a lány, és honnan a francból tudja, hogy mi vagyok?
-12.-es szabály. Egy jó gengszter mindig ismerje az áldozatait. Csak egyet nem értek... hogy tudod kibírni, hogy ne öld meg a betegeket? -Gonosz vigyor ül ki képére, nem tudok ehhez mit hozzáfűzni. Néha rettenetesen nehéz, mikor egyik-másik műtőben folyik a vér.
- Tulajdonképpen mi sokban hasonlítunk. Mindkettőnk embereket öl, szereti a vért, és nem parancsolhat nekünk senki. Lényegében majdnem ugyanolyanok vagyunk. De csak majdnem... Tudom, hogy a véremre pályázol. -Szavai meglepnek. Ez a lány ma elég sokadjára lep meg...
-Ho-Honnan? -Motyogom.
-Sok éves tapasztalat jutalma.
Hirtelen elkapja a fegyvert a fejemtől majd feláll, kutakodni kezd. Össze vissza kutat, én pedig kíváncsian figyelem. Elő kap pár tűt.
-Mire készülsz?
-Mindjárt meglátod...-Az egyiket az ujjába állítja. Kövér vércsepp buggyan ki belőle, én pedig beszippantom mámorító illatát. Rögtön felé kapom a fejem. Szemem hirtelen vörös színben kezd pompázni, ajkaim közül hegyes szemfogak türemkednek elő. Lassan nyalom csak végig ajkaim és halványan elmosolyodom.
Egy földöntúlian gyors mozdulattal előtte termek, kezeit pedig leszorítom. Meglepődik.
A falnak nyomom és a füléhez hajolok. Minden mozdulatom őrjítően lassú.
-Harapott már meg téged valaha vámpír? -Suttogom a fülébe egy kósza vigyor kíséretében. Megremeg egy percre. Mrrr...
Nem jön válasz a kérdésemre. Tehát nem. Sosem volt még dolga vámpírral. Apró testét a falhoz szorítva nyomom neki teljes testemet. Csípőm csak azért is az övének feszítem. El kell őt gyengítenem.
-Szállj le rólam! -Kiabálni akar, de hang alig jön ki a torkán. Fegyverét próbálja mozgatni, de olyan erősen szorítom a kezét, hogy esélye sincs.
Ajkaim lassan nyaka forró bőrére kalandoznak, mire próbálja elrántani a fejét. Imádom érezni ahogy megrémül. Imádom ahogy ez a vakmerő és kegyetlen lány, betölti az áldozat szerepét. Hmm...
Nyelvem fájdalmasan lassan siklik végig nyakán, erősen össze zárja ajkait a lány.
-Majd óvatos leszek. -Kuncogok a nyakába. Már szemfogaim vezetem végig a nyakán, megfelelő helyet keresve. Egy ponton megállapodom végül és kegyetlenül nyakába harapok. Zene füleimnek ahogy éles fogaim felszakítják bőrét, majd úgy szintén az ezt követő kélyes nyögés. Össze zárom szemeim ahogy a forró vér folyik le a torkomon. Isteni érzés. Eszméletlen...
Csípőm ugyan úgy az övének feszítem közben, sőt a mámor hatására meg is mozdítom kicsit.
Rossz emberrel kezdtél, kislány... De nem foglak megölni. Ahoz túl finom vagy a számomra...
Már majdnem eszméletét veszti, néha halkan felnyög párat. Elengedem hát fogaimmal a nyakát és hátrébb lépek. Alig áll a lábán, így természetfeletti gyorsaságommal otthonomba viszem.
***
Ébredezik. Sokat aludt, naygon legyengült...
Pisztolyát jól elzártam a lakásban, most úgymond fogvatartom őt itt. Csak nem akartam magára hagyni meghalni. Igaz, meg akart ölni, de az akkor sem én lettem volna. Cicámat simogatom, közben figyelem ahogy lassan kinyitja szemeit. A nyakán a seb még csak alig gyógyult be.. Az én fognyomom van a nyakán. Én jelöltem meg... Mostmár az enyém, akár akarja, akár nem.
Szerkesztve Jack Black által @ 2015. 01. 04. 17:49:10
|
|
