Valahogy sosem fért a fejembe, mért kell büntetést adni valakinek, ha megvédi magát. Hogy mért õ szívja meg, mért nem az, aki miatt kénytelen volt keményebb módszereket alkalmazni? Csak azért mentesül fel a provokáló fél, mert többen vannak mellette, és többen hazudják ugyanazt? Mért vannak ilyen igazságtalan módszerek? Vagy talán nem a módszerek igazságtalanok. Lehet, hogy csak én nem tudom elfogadni õket.

- Gary, ez már a harmadik kihágásod a héten - sóhajt fel az igazgató, ezzel kifújva a szájából a sok cigifüstöt, amitõl kis híján felfordulok, de nem teszem szóvá. Úgyse érdekelné. - Ha így haladsz, hamarosan valami nagyobb büntetést kell kiszabnom rád. Mégis mit csináljak veled? - Komolyan ezt kérdi? Szerintem az én javaslataimmal nem lenne megelégedve.

- Az egész Sadik hibája. Õ kezdte - morgom az orrom alatt, de a diri csak a fejét rázza.

- Igen, múltkor meg Gilbert. De ez a tényeken nem változtat, tekintve, hogy a tanárok téged szedtek le a betört orrú Törökországról, és nem fordítva.

Oldalra pislantok. Lehet, hogy így volt. De nem bántottam volna, ha nem provokálja ki. Gyûlölöm, ha a múltra emlékeztet. Lehet, hogy régen hatalma volt felettem, de ma már nem. És nem is lesz soha!

- Nem kérek újabb esélyt - szegem le a fejem. Nincs szükségem rá, hogy megkegyelmezzenek. Férfiként fogom viselni a büntetést, akármi is legyen az. Bármi…

- Tudom. Az nem te lennél. Mindenesetre most még megúszod. Te értékes diákunk vagy, Gary. Magyarországra nagy szükségünk lehet még. Épp ezért - kis szünetet tart, amíg elnyomja az elszívott csikket a hamutartóban. - Csupán másik lakosztályt kapsz. - Heh? Csak ennyi?! - Jelenleg Roderichkel vagy egy szobába, ugye? - Némán bólintok. - És azon a folyosón van még Poroszország, Törökország, Franciaország és Anglia lakosztálya is. Hm, nagy lehet ott az élet, az egyszer biztos.

Erre inkább nem mondok semmit. Nem az igazgató szokta hallani, ahogy este Francis és Artúr csatát vív, hogy melyiküké legyen a felsõ ágy. Többnyire nem jutnak megegyezésre, így az éjszaka többi részében egymást püfölik a helyért. Nem tudom, ki volt az a marha, aki azt ajánlotta, hogy szobatársak legyenek. Mindenesetre már megszoktam. Ausztriával mindig klasszikust hallgatunk, ha már nagyon elfajulnak a dolgok. Aludni remekül lehet rajta, az már biztos!

- Megvan! - a diri élesebb hangja kizökkent a gondolataimból. Kérdõen bámulok rá. - A legjobb megoldás az lesz, ha Feliks szobájába helyezlek át.

- Feliks? - húzom fel az egyik szemöldököm. - Mért éppen az õ szobájába? Hiszen õ Torisszal lakik együtt.

- Tudom, de Litvániának haza kell utaznia egy idõre, így a helye amúgy is megüresedne. És te jóba vagy Feliksszel, nem? Lengyel magyar, két jó barát…

- Kérem, ezt csak úgy ne énekelgesse. Berúgva poén, de szimplán nincs olyan jó hangzása - húzom el a szám, mire a diri csak vállat von.

- Lényegtelen. De a döntésem végleges. Még ma cuccolj át hozzá.

- Igenis, Hidekaz-sensei - hajolok meg engedelmesen, csak, mert a japánoknál így szokás, aztán sarkon fordulok, és kisétálok az irodából. Persze, neki mindent szabad, csak mert õ a diri. De örülnék neki, ha nekem is ekkora hatalmam lenne!

Mindenesetre a parancs az parancs. De mielõtt elmegyek, még visszafoglalok pár területet Poroszországtól…

~³ ³ ³~

- Sajnálom, hogy el kell menned, Gary-chan. Azért majd mindenképpen találkozunk párszor, kis hely ez a W Akadémia! - búcsúzik Ausztria integetve, és ennél jobban nem is szúrhatja el az álcáját, miszerint nem örül a távoztamnak. Csak úgy süt az arcáról a boldogság, amit nem is csodálok, hiszen így rengeteg felszabadult helye lesz, ráadásul még kupi sem lesz, ahogy õt ismerem. Ha csak nem tartogat neki is valamit a rejtélyes sors. Hmm, végül is az úgy lenne fer. Ne csak én szopjak már!

Dudorászva indulok meg az akadémia túl végébe, ahol a többi szoba foglal helyet. Útközben jó párszor elfelejtem, merre is kéne mennem, de hát ez Ausztria hibája, az õ tájékozatlansága lassan rám is átragad!

De azért sikeresen megérkezek a kijelölt szobához. Elgondolkodva bámulok az ajtóra, nem, mintha kétségeim lennének afelõl, hogy jó helyre jöttem-e. Jó helyre jöttem, ez biztos, és ezt az elképzelést alá is támasztja az ajtó közepén elhelyezkedõ óriási névtábla:

69.

Lengyelország

és

Litvánia

Tuti, hogy ezt nem írták félre. De sajnos kicsit át kell majd irkálnom, mikor már törzslakos leszek itt. Valahogy nem érzem magam Litvániának, és nem is fogom, ha hegyeket mozgatnak se. Apropó hegyek. Vajon Feliks mi mögé bújt el odabent?

Végül csak nagyot sóhajtva benyitok a szobába, és kicsit sem meglepve látom, hogy üres. Illetve nem az, az ágy mintha külön életet élne, ütemesen rezeg. Unott képpel meredek az alatta lévõ két szempárba, mire a remegés abbamarad, és síri csönd vesz körül minket.

- Üdv, Lengyelor… - kezdeném a szép köszöntõt, mikor a szõke hirtelen a nyakamban landol, ami bennem rekeszti a szót.

- Magyarorszááááááág! Csak te vagy az? Szupcsi! Már azt hittem, valami dilis fazon fog idejönni, azt nem mondták, hogy te leszel az. Egyébként szereted a ropit? Van pár raktáron. Ééééés ugye fogunk majd együtt énekelni? Kérlek, Garyyyyy!

Óriási, megrökönyödött szemekkel nézek fel a lengyelre, aki hirtelen észreveszi magát, lepattan rólam, és az egyik sarokba megy gombát növeszteni. Heh? Ezt most nem értem! Mondtam tán valami rosszat?

… és akkor leesik. Persze, hiszen Feliks fél az idegenektõl. No nem, mintha én idegen lennék, de azért mégis. Egy jó ideje már nem találkoztunk, és õ emberfóbiás. Ah, hogy is felejthettem el? Az elõzõ tettébõl sem ez jött le… na mindegy. Odalépek az emeletes ágyhoz, és s táskám ráhelyezve nekilátok a kipakolásnak.

Remélem, azért mi legalább majd abban meg tudunk egyezni, ki legyen fölül.