|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Nauki | 2016. 03. 28. 17:43:43 | #34132 |
 Karakter: Amanda Spirgshill
Megjegyzés: Catgirl-nek
- Akkor menjünk-, mondtam és nekiindultunk, igazából mentem amerre éppen kedvem tartotta. Valahogy a birtokunk széle felé gondoltam, hogy megyünk, bár fogalmam sincs miért.
- Igazán szép idekint az idő nem igaz? Bár szívesen meg tanulnék rendesen lovagolni. Még a szüleim is örülnének. – nagy szemekkel nézek rá. Jól hallottam, amit mondott? Meg akar tanulni lovagolni?!
-
Te? A városi fiú? Lovagolni? – nevettem fel halkan, de annál határozottabban. Nem igazán illet az összképéhez ez az egész ötlet.
- Most mi olyan hihetetlen ebben? Na és, ha városi vagyok? – húzza össze a szemeit és oldalra dönti a fejét, ezzel egy kicsit bűntudatot kelt bennem, a piszkálódásaim miatt, talán túl messzire mentem.
- Se... semmi csak olyan ez, mintha... nem is tudom. Azt hittem utálod ezt a vidéket vagy valami hasonló. – dadogom, zavaromban és a hajamba túrok a szabad kezemmel. Megbántottam volna? Morfondírozok.
- Attól változhat a véleményem. Annyira nem is borzalmas itt a vidéken, ha van kivel elütnöd az időt- vallja be nekem - Mond csak a barátaid miért lepődtek meg? Talán valami hatkezű és hatlábú szörnyeteget vártak? – mosolyodik el én pedig felkacagok.
- Nem... dehogy is! Csak így hirtelen szembesülni veled... hmmm, hogy is mondjam-jövök zavarba, de mivel tovább beszélek jól leplezem- Igazán mély benyomást teszel az emberre. Tudod Miss Anna sok jót, viszont rengeteg rosszat is mondott rólad. Így inkább valami elzüllöttebb gyereket vártunk. - kuncogva nézek rá, ő pedig nagyokat pislog. Már egészen elhagytuk a bírtokunkat és a szomszéd szellembirtok kesze-kusza mezején jártunk.
- Mint látod nem vagyok egy városi fenegyerek aki a maffiában tevékenykedik. Az egy dolog, amit a szüleim és a nagyimék mondtak. Igen eléggé zűrös ügyeim lettek, na meg kissé romlottak a jegyeim, de ez nem a világ vége könyörgöm! – dohogja, majd elnéz oldalra és nagyon elbambul de én az eget kezdem el szemlélni, biztos új neki a környezet. Könyvelem el.
- Hé nem mehetnénk közel, ahhoz a házhoz? Valami furcsát látok az oldalán- bök a romos épület felé. A szellemtanya főépülete. Évekkel ezelőtt, még mikor apáék gyerekek voltak, akkor élt itt egy házaspár, a nő nyomtalanul eltűnt, a férje pedig fejbe lőtte magát, állítólag azóta itt kísért. Emiatt a babona miatt, pedig inkább senki sem megy a közelébe és nem veszi meg, azért ilyen lepusztult.
- Biztos vagy benne... oda akarsz menni? – néztem rá kissé rémülten és meglepetten.
- Igen, talán félsz a háztól? – húzza fel a szemöldökét csipkelődve. Revánsot vesz, állapítom meg végül elhessegetem a rémtörténetet.
- Jól van te akartad. - morogtam. Elindultunk együtt a házikó felé ami egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Az évek alatt teljesen lepusztult. Az enyhe savas esők kikezdték a tetőt, a nyári kánikula és a téli fagyok miatt a falon a kövezet lemállott, a fagerendák pedig korhadni kezdtek. A növényzet se volt teljesen rest, az egész épületet behálózták a gazok és az indák. Ennyit egy régi tanya pompájáról. Ahogy közelebb érünk karmazsin vörös foltot figyelek meg az épület oldalán…
Vér…
Vér…
Vér…
Visszhangozza egy kis hang a fejemben. A lovam érzi az ijedségemet és a jeges félelmemet, ami felfelé kúszik a gerincemen és idegesen toporogni kezd alattam.
- Azt hiszem szólnunk kell a rendőrségnek - mondta higgadtan Eliot.
- Ez... itt... meg...megöltek valakit? - dadogtam mire megfogta lágyan a kezemet.
- A jelek szerint nagyon úgy tűnik. Viszont tényleg menjünk vissza és beszéljünk a rendőrséggel. Ez már nem a mi reszortunk. - mondta kedves hangon, de a szavai szinte úgy jutottak el a tudatomig, mint a lassan csobogó patak hangja. Szétcsatoltam a nyergeket, ugyanis a lovam nagyon ideges volt, nem akartam, hogy esetleg felrúgja a másikat, most megfeledkeztem róla, hogy nem tud lovagolni. Félrenéztem, mikor arrébb mentem, de nem kellett volna. Az ablakon néztem át, ahol egy holttest hevert.
- Te.. oh istenem... - suttogtam. Odasétált mellém a másik lovunkkal, és meglátta, amit én. Az előzőekhez hasonlóan itt is csinált képet.
- Vissza tudsz vezetni a házhoz vagy vegyem át? – kérdezte, mire megráztam a fejem. Nem lenne jó ötlet, hiszen Belle-t már így is felidegesítettem, remegő kezeimmel nem hiszem, hogy elbírnék vele hazáig. Óvatosan átcsúszott mögém a nyeregbe és összecsatolta a nyergeket. Megfogta a kantárt és megindította a lovat. Egyik kezével szorosan magához ölelt és úgy nézett le rám miközben lépésben haladtunk visszafelé- Nem lesz semmi baj. Megígérem- mondta halkan, de én valahogy nem hittem neki.
Visszafelé azon rimánkodtam, hogy ez az egész egy rossz álom legyen.
Nagyjából hat óra hossza telt el, hogy felhívtuk a rendőrséget és bejelentést tettünk. A képeket is megmutattam nekik, de persze gyanúsan méregettek minket, jobban mondva inkább a szőkét, hallva az előéletéről, bár így átgondolva ehhez képest azok a kis balhék, amiket elkövetett semmik. Majd azután, hogy velünk beszéltek a helyszínelés kezdetét vette. Remélhetőleg el is kapják a gyilkost viszont addig azt tanácsolták, hogy aki farmokon él az a közelebbi szomszédjához költözzön a nyomozás ideje alatt.
Mivel mi közvetlen kerítés szomszédok vagyunk, ahogy felénk mondják, nekünk szinte kötelezővé tették a költözést, ami igencsak nehezen kivitelezhető. Nagy lóállományunk van, ami 17lovat jelentett, felénk az egyik legnagyobb ménes. Teheneink is akadtak, bár azokat inkább csak saját megélhetésre a tejük miatt tartottuk. Csirke telep, tyúkok, pár kakas. Disznók, sajátfelhasználásra, illetve pár példány tenyésztésre és a piacra. Kutyák, abból négy nagyobb példány, a macskák, akiket mindig etetünk, de ők igazából nem a sajátjaink, hanem kóborok. Akadtak továbbá libák, gyöngytyúkok és egyéb állatok. A költözés itt szinte lehetetlen. Végül hosszas tanakodás után Crawerék felajánlották, hogy menjünk hozzájuk. Van egy öreg szabad istállójuk, amit ha a mai nap kipofozunk, tudjuk használni. Apu jó ötletnek tartotta, így a 20férőhelyes öreg épület restaurálására ment el az egész napjuk az öreggel, de jöttek páran segíteni hallva mi történt a szomszédunkban. A lovakat átvezettük, legalább közben eltereltem a gondolataimat.
Az öregeink úgy döntöttek a tehenek és a többi állat marad, majd átjárunk figyelni rájuk, a birtokra úgyis jönni kell dolgozni, de ezt apu vagy én sose egyedül fogjuk megtenni, sőt a nagyszüleim se mehetnek át egyedül,úgy volt, hogy a kis birtokukról hozzánk költöznek és az egyik ismerősünk gyerekeinek adják el a pici tanyát, de ezt elnapoltuk így. Egyedül két kutyát hoztunk el, azért őrizetlenül még se maradhatnak a körülmények miatt. Pár tyúkot továbbá, a három közül az egyik üres bokszba, meg egy kakast. A másik kettőbe pedig hoztunk két tehenet. Apu még átment pár báláért Mr. Crawer traktorával, hogy azért mégse rajtuk élősködjünk.
Külön szobákat kaptunk, amiért nagyon hálásak voltunk. Apa Mrs. Crawerék melletti nagyobb hálót kapta, míg én az Eliot melletti szobát, azonban ezek között volt egy ajtó. Az új szobám ágyán ülök és a kocsi kulcsot szorongatom. Nemrég értünk vissza, én hoztam a két nagyobb kutyusunkat. Sóhajtva nézett le rám a szőke, még mindig viharvert állapotban voltam, nem nagyon dolgoztam még fel az eseményeket. Lágy szorítást éreztem a vállamon mire picit összerezzentem, majd a városi fiú leült mellém az ágyra. Lassan csúsztatom csak fel a tekintetem az arcára a padlóról.
- Ne aggódj semmiért sem. Minden a legnagyobb rendben lesz. Az állatok is biztonságban vannak a nagyiéknál és ti is. Valami gond van, csak át kell jönnöd hozzám- simogatja meg kedvesen a vállamat.
Az otthon maradt állatokra gondolok. A lovakat hoztuk el, mert a ló tenyészetből élünk meg, valamint a földjeinken megtermett növényekből.
- Ez... olyan hátborzongató akkor is - suttogom.
- Igen, tudom. Engem is megrázott ez az egész. Nem hittem volna, hogy nyáron pont egy hullát találok egy romos házban - nyugtat - Pihenj le én is megyek pihenni. Bármi van szólj- mondja határozottan én pedig bólintok. Még utoljára rám tekint, majd elhagyja a helyiséget.
Eldőlök az ágyon és az eddigi életemen kezdek el gondolkozni, hogy az istálló tűzön kívül, nem történt semmi ijesztő, vagy szomorú dolog velem. Anya halála óta teljesen béke volt a környéken. Bár a tűz nem szándékosan volt gyújtott, nem volt jele szánt szándéknak, így azt lehet balesetnek nevezni. Nem volt semmi kegyetlen, amit más ember követett el, főleg egy ember megölése. Megráztam a fejemet és a szobából kilépve a fürdőbe mentem. Még párás volt a csempe, gondolom, nemrég fürdött valaki. én is ezt terveztem. Visszamentem a szobába és elővettem a piperés táskámat és a pizsamámat, ami egy rövidnadrágból és egy bő fekete felsőből állt. Gyorsan letusoltam, majd kicsit lenyugodva, a szobába mentem, becsuktam az ajtót és elfeküdtem, de amint lehunytam a szemem a holttest képe villant fel a szemem előtt. Végig úgy éreztem, hogy figyelnek, mindig az egyik sötét sarokba pislogtam, de nem állt ott senki. Kétségbeesésem utolsó mentsváraként átkopogtam a térelválasztó ajtón. De nem jön azonnal válasz, lehet, hibát követtem el. Ijedtem meg.
- Igen? – szólal meg kisvártatva belülről a válasz. Óvatosan kinyitom az ajtót és bebotorkálok a helyiségbe. Betörtem az intimszférájába, jövök zavarba.
- Itt... lehetnék kicsit veled? Nem akarok a házban járkálni és apát megkeresni- magyarázom közben zavartan kalimpálva a kezeimmel.
- Persze, gyere csak nem zavarsz... igazából én sem tudtam aludni. – vallja be és kiszáll az ablakból, leül az ágyra, és jelez, hogy foglaljak helyet mellette. Tétován ülök le és, mint mindig ha ideges vagy feszült vagyok beletúrok a hajamba.
- Szerinted megtalálják annak a szerencsétlennek a gyilkosát? – kérdezem.
- A rendőrség valószínűleg mindent megtesz az ügy érdekében és ezért nem is kell aggódnunk. Látod a biztonságot részesítették előnyben ezért mondták, hogy akik csak tudnak, ideiglenesen bútorozzanak össze. Tudom, hogy... gondolom sok emléket felkavart, de ezek a dolgok olyanok, aminek nem állhatunk az útjába. Ahol én lakom szinte minden napos a gyilkosság, ami persze hátborzongató, de az élet... velejárója- halkul le a hangja a végére. El sem tudom képzelni, milyen lehet egy olyan helyen élni, mint, amilyenen ő él. Rajtam biztosan kitörne a frász, mint most. Felnézek az arcára és ő is engem néz, így találkozik a tekintetünk.
- Azt sem lehet könnyű feldolgozni, ha olyan városban élsz, ahol ez... mindennapos. Viszont a mai nap zűrös volt talán jobb lenne pihennünk – mondom, és látom rajta, hogy ő is ezt akarta mondani.
- Én elalszom a fotelben, te használd az ágyat- mondja, és kel is fel én pedig megijedek, hogy megint egyedül maradok a sötétben megbújó alakkal. A keze után kapok, ő pedig meglepetten néz rám.
- Inkább te is aludj az ágyon. Most szükségem van a közelségre- kérem vörös arccal, ami a félhomályba nem látszik, de félre kell, hogy nézzek.
- Te a takaró alatt leszel én meg fölötte. Búj be addig összébb húzom a függönyt. Így bárki beláthat. – mondja és az ablakhoz megy elhúzni a sötétítőt. Beburkolózom a takaróba, s mikor mellém fekszik kissé tétován, de szorosan hozzábújok, mire átölel s egyből érzem, hogy nyugalom ereszkedik rám. Biztonságra lelek a karjai között.
- Jó éjszakát- suttogom.
- Jó éjszakát, álmaid nyugodtak és szépek legyenek- súgja a fülembe, amibe egy kicsit beleborzongok, de hamar elalszom, hiszen nincs mi miatt aggódnom, így, hogy ő vigyáz rám.
Reggel arra kelek, hogy a függönyök közötti kis résen erőteljesen süt be a nyári nap. Lassan húzom ki kezeimet a takaró alól, fejem Eliot mellkasán pihen. Feltámaszkodom, ügyelve rá, hogy ne keltsem fel. A hátán fekszik, egyik keze alattam volt, a másikat pedig maga mellett pihentette. Elmosolyodom, de eszembe jut miért jöttem át este. Megrázom a fejem és úgy űzöm el a szörnyű képeket. Az órára nézek, ami az éjjeliszekrényen van. Már délelőtt 10óra van! Te jó ég, én már reggel 7kor mindig fel szoktam kelni. Idegesen hunyom le a szemeimet, majd lemászok az ágy végébe, ahol leszállok. Elioton egy alsónadrág van, elmosolyodom és halkan kimegyek a szobából. A konyháig meg se állok, ahol nagymamám Petunia és Mrs. Crawer már az ebédet főzik szorgosan. Bűntudatos ábrázattal ülök le a reggeliző pulthoz.
- Jó reggelt kedvesem!- köszönt egy gyors puszival a nagyi.
- Sajnálom, hogy eddig aludtam- szabadkozom, de Mrs.Crawer leint.
- Nem akartunk felkelteni titeket, olyan békésen aludtatok- mosolygott hamiskásan az idős asszony, mire fülig pirultam.
- Mi…mi ne…-kezdeném mire a mama leint.
- Tudjuk- simítja meg kedvesen az arcomat- Nehéz napotok volt tegnap, szükségetek volt egymásra, hogy megnyugodjatok- tesz le elém két gőzölgő bögrét- Egy kis kamilla tea, a tiédbe sok citromot raktam. Igaz nyár van, de azért igyátok meg, jól fog esni- cirógatja meg a kezemet. Hálás mosollyal fogom meg a két bögrét és indulok vissza a szőke szobájába. Halkan rúgom be az ajtót, de mikor belépek látom, hogy felesleges. Az ágyon ül és a vékony fénycsóvát vizslatja. Meghallva engem egyből rám kapja a tekintetét.
- Kamilla tea- magyarázom kérdő tekintetét látva, ekkor veszem észre, hogy a nagyi elhozta otthonról a bögrémet, ami egy bocit mintáz. Kuncogok egyet, majd a másik poharat a kezébe adom és picit, finoman lökök rajta, így beljebb húzódik és én is odaférek, nem kell keresztülmásznom az ágyon.
- Mióta vagy fent?- kérdezi álmosan.
- Pár perce- mosolygok- a nagymamáink már az ebédet csinálják, azt mondják hagytak minket aludni- mesélem.
- Értem- kortyol egyet,majd elégedetten felsóhajt- Ez nagyon finom, meleg de még is jólesik a mostani hőség ellenére is- néz rám, én viszont nem válaszolok, hiszen nem tudok mit. Hosszas hallgatás után, mikor kiiszom, a bögre tartalmát végül megszólalok.
- Nem tudom, ki mennyire merészkedik ki a földjére ma- sóhajtok- vége a hétvégének, tegnap volt a vásár, apu azt mesélte miközben pakolásztunk, hogy azt is megszakították.
- Hát, ha okosak, akkor többen egyszerre, de kimennek, nem szabad ilyesmi miatt megszakítani az életritmust, az csak a kárukra megy…- mondja okosan, mire csak bólintok.
- Szerintem öltözzünk fel és nézzük meg kell e valamit segíteni- javaslom.
-Ahogy akarod- jön a válasz. Még egy kicsit üldögélek, majd átmegyek újdonsült szobámba. A tegnap összerakodott holmiijaim között találok egy kényelmes fekete rövidnadrágot, keresek hozzá egy sima ujjatlan kockásinget, egy piros akad a kezembe, majd még felkapom a barna bakancsomat. Elindulok lefelé. A bejáratnál ledobom a cipőmet, mire a nagyi rosszallóan kitekint a konyhából.
- Anna néni tudok valamit segíteni?- lépek be hozzájuk a konyhába, közben a hajamat egy hanyag kontyba feldobom a fejem tetejére.
- Nem igazán- jön a töprengő válasz.
-Úgy hallottam a többi fiatal kint a régi játszótéren verődött össze- meséli apa, aki ekkor jött be- most, hogy visszafelé traktoroztunk Pettersonéktól, útközben összefutottunk az öreg Johnsonnal ő mondta- harap bele egy piros almába, amit a pulton lévő kosárból csent el.
- Mit kerestetek Pettersonéknál?-kérdezem kíváncsian. Larekék nem említették, hogy apunak mennie kell hozzájuk.
- Tegnap este bedöglött a traktoruk és pár bálát kellett átvinni hozzájuk, tudod csereüzlet- magyarázza és egyből eszembe jut, hogy bálákra szoktak elcserélni tejet. Ekkor Eliot is leszállingózik az emeletről, odalép a mamájához, aki egy puszival köszönti. Aranyosnak találom a jelenetet így elmosolyodok.
- Miért nem mentek ti is?- kérdezi a mama.
- Jó ötlet Petunia- mosolyog Anna néni.
- Hová is?- értetlenkedik a szőke.
- A régi játszótérre, ott vannak a srácok- magyarázom- mit szólsz?- kérem ki a véleményét.
- Rád bízom magam- vonja meg a vállait.
- Akkor megyünk- integettem körbe- ebédre itt vagyunk- kiabáltam még vissza az ajtóból. Felkaptam a kocsim kulcsát a cipős szekrényről és felvettem a cipőmet. Egy keveset várnom kellett a kocsiban ülve a fiúra, de nem volt vészes.
- Pontosan hol van az a hely?- kérdezte mikor becsukta az ajtót.
- A központ szélén, semmi extra, pár traktorkerék, fára akasztott hinta, meg hasonlók. Azóta van egy másik korszerűbb, a kisgyerekek inkább azt használják, viszont mi a másikon nőttünk föl- emlékszem vissza. Közben beindítottam a kocsit és lassan döcögtünk végig a kicsit kátyús utakon egészen a régi játszótér széléig, ahol leparkoltam. Kiszálltunk és egyből ránk meredtek a többiek és összesúgtak. Mikor odaérünk barátnőim egy emberként ölelnek át és még a fiúk is odajönnek egy egy ölelésre.
- Örök, hogy jól vagy…vagytok- javítja ki magát Mason és Eliot felé tekint, majd kezet nyújt neki. A többiek nem tesznek így nem tudom mi ütött beléjük.
- Nem furcsa- suttogja nekem Melisa.
- Mi?- kérdezem kíváncsian és meglepetten.
- Feltűnik és találtok egy holttestet- suttogja, nekem pedig egyből felfordul a gyomrom, a szám elé kell kapnom a kezemet.
- Melisa!- szól rá erélyesen Linsie- Hogy lehetsz ilyen tapintatlan?- kérdezi döbbenten.
- Egész végig te is osztottad a véleményemet- fonja keresztbe a karjait a lány, erre már a fiúk is idefigyeltek ránk.
- Igen, de…-kezdi Linsie.
- Nincs semmi de, egyetértettél velem, ne kezd el itt a jókislányt adni- szidja le én pedig nem értek semmi. Kihátrálok a két lány mellől, egészen addig, míg neki nem ütközök valakinek. Hátrapislogok és Eliot áll mögöttem.
- Minden rendben?- néz rám aggódva.
- Nem nincsen!- kiabál rá Melisa, mire Linsie rángatni kezdi a kezét, hogy hagyja abba- Idejössz és úgy teszel mintha totál természetes lenne- nem tudom mi ütött belé.
- Fejezd be Mel!- suttogom halkan.
- Ne védd Amanda! Mi van, ha ő tette és azért vitt oda, hogy büszkélkedjen vele? Erre még nem gondoltál?- kel ki teljesen magából, mire észbe kapnék, már lendül a kezem és csattan az arcán. Ijedten húzom vissza a kezem a hang hallatára. A lány csak lehajtja a fejét a többiek pedig döbbenten állnak, megfagy a levegő.
- Nem voltál ott- suttogom- Ő volt az, aki visszahozott! Ha ő nem lett volna velem teljesen besokallok és egy jó ideig, tuti nem kevered haza! Nem tudom mi van veled, de keress meg, ha újra ép az eszed- suttogom mérgesen és fogom magam és elvágtatok onnan a kocsiajtót úgy csapom be, hogy megfeledkezem róla, hogy mennyire szeretem ezt a kocsit. Eliot gyorsan utánam siet és beszáll mellém.
Egészen hazáig csendben megyünk. Még van egy óránk ebédig, úgy döntöttem nem akarok bemenni a házba. Nem voltam képes a fiú szemeibe nézni, szégyelltem magam a barátaim helyett is, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek, hogy megvádolják szegény srácot? Holott nem tehet semmiről…
Kiszállok és elindulok a birtokon az erdő felé. Mikor már egészen bent jártam, megtorpantam, hátamat egy fának vetettem és lecsúsztam egészen a tövébe. Leültem és lehunyt szemmel mélyeket lélegeztem. Nemsokára lépteket hallottam meg és összerezzentem. Páni félelem lett úrrá rajtam és felhúztam a lábaimat. Az előtte lévő bokor zörgött, visszafojtottam a lélegzetemet is. Majd mikor megláttam a szőke buksit megnyugodtam. Nyomában két kutyusom loholt, akik egyből rám vetették magukat.
- Amikor elindultál megiramodtak utánad, bevallom, hogy nélkülük nem találtalak volna meg- guggol le elém és mélyen a szemeimbe néz. Kutyáim megnyugszanak és elfekszenek a két oldalamon.
- Sajnálom- suttogtam, mire kezét arcomra csúsztatja.
- Nem tehetsz róla, ők mondták.
- Még is vacakul érzem magam, hiszen a barátaim…
- Úgy tűnik van, aki mégse…- mondja szomorúan mosolyogva. Végül arrébb tolja Hóborcot és leül mellém- Gyere ide- húz magához, úgy, mint mikor aludtunk.
- A nagyiéknak ne mondd el- kérem halkan.
Két nap telt el azóta, hogy ott az erdőben csendben üldögéltünk.
Az ügyben nem volt előrelépés.
Most este 7 óra van. Éppen a vacsoránkat fogyasztjuk, még mindig Anna néniéknél lakva. Kopogásra leszünk figyelmesek. Mr. Crawer megy ajtót nyitni, mi kíváncsian fülelünk.
A rendőrség az.
Negyedóra múlva tér vissza köreinkbe, gondterhelt arcot vágva.
- Eltűnt az egyik gyerek még reggel, a rendőrség nem akart pánikot…- suttogta meggyötörten- megtalálták nemrég… a…a holttestét- suttogta. Mindenkiben egy emberként hűlt meg a vér.
- Ki az a szegény gyerek apus? –kérdezte Anna néni.
- Melisa Hart- és ez az a pont mikor forogni kezd velem a szoba.
- Hol találták meg?- kérdezte a nagypapa.
- A világítótorony mellett egy bokorba- belegondolva, hogy én is lehettem volna, hiszen csak ő és én szoktunk oda járni.
- Mi történt vele?- kérdezte Petúnia néni hüledezve, őt is sokkolta a hír.
- Megerőszakolták… majd… majd… -nem tudta befejezni, még az öreg férfi szívébe is belemartak a történtek- ne haragudjatok, de nem a gyerekek fülének való- utalt ránk. De én nem foglalkoztam vele, csak Melisa neve kavargott az agyamban. Fel akartam állni, de a lábam megcsuklott, és ha apa nem kap el, akkor az asztal alá esek. Kiabálni kezdett, hogy valaki hozzon egy hideg rongyot. Én már csak arra emlékszem, hogy a kanapéra fektet.
Sok volt ez az egész nekem…
|
| Catgirl | 2015. 09. 27. 10:05:19 | #33511 |
 Karakter: Eliot Crawer
Megjegyzés: Angyalomnak~Naukinak
- Menjünk vissza, a barátnőim aggódni fognak, hogy hová tűntem- mosolyog rám és, ahogy feláll elkezdi leporolni magát.
- A barátnőid? Nem a szüleid dolga lenne az aggodalmaskodás?- kérdeztem kíváncsian. Ez nekem új.
Egy ideig meg sem szólal mire kezdem úgy érezni, hogy valamit marhára rosszul csináltam. Vagy éppen rosszat mondtam és nem hiszem, hogy tetszik neki. Egyszer csak rám mosolyog.
- Édesanyám meghalt mikor 16 voltam. Apám, meg egész nap kint dolgozik, megállás nélkül, valószínűleg otthon alszik- elkomorulok kissé és rá kell jönnöm, hogy sajnálom őt.
- Mi történt vele?- kérdezem meg kissé rekedtes hangon. Mi a fene? Mióta érzékenyülök el? Ez a lány olyasmit hoz elő belőlem amit azelőtt soha sem éreztem.
- Majd, egyszer elmesélem- mondta keserű mosollyal és berohan a nyitott ajtón. Először se köpni, se nyelni nem tudok. Majd zsebre vágott kezekkel indulok meg utána kissé a gondolataimba mélyedve. Biztosan nagy trauma lehetett neki, hogy elveszítette az édesanyját. Hangjára kapom fej a fejemet mivel követtem őt és meg is érkeztem az úti célomhoz. Hozzá.
- Nézd- szól hátra és mutat az egyik irányba. Egy csapat emberre lányok és fiúk összeverődtek. Mégis ebben mi az érdekes?
- Látom, mi van velük?- kérdezem nemtörődömül és rá pillantok majd újra vissza a társaságra..
- A barátaim- mosolyog és elindul hozzájuk. Remek. Mikor orda érünk kíváncsi tekintetekkel találom szembe magamat. Talán ennyire furcsa lenne az arcberendezésem?
- Amanda, te meg milyen jóképű pasit szedtél össze?- kérdezi egy alkoholtól kipirult arcú leányzó.
- Már megint sokat ivott?- kérdezte a méz barna hajú és sötétbarna szemű srácot, aki az említett hölgy mellett foglalt helyet. Odébb csúszva leülünk mi is a félköríves ülőalkalmatosságra.
- Egy pöppet- mondja az egyik lány- Bemutatnád a barátodat?- kérdezi a lányka. Én azt sem tudom ki mi hol van.
- Persze, de feledékeny vagyok- kapott a fejéhez- Srácok ő itt Eliot Crawer, Miss Anna unokája.
- Ne már!- hüledezik az egyik - Te vagy Anna néni unokája? Rengeteget mesélt rólad!- kuncogott fel a lány majd idegenvezetőm Amanda rám néz.
- Eliot ők itt a barátaim, az iszákos lány Linsie, ő itt Melisa- mutatott az illetőre - Ő ott Derek, a vöröske Mason, a fekete pedig Linsie ikertestvére Larek.
- Örvendek- mondtam kurtán. Én ezek után csak megfigyelőként funkcionálok a társaságban. Hajnali egy felé Amanda úgy gondolja ideje hazamenni.
- Mivel vagy?- kérdezi aggódva Larek. Legalábbis azt hiszem.
- Gyalog, a kocsimba nem fértünk volna el hárman- erre csak fintorogni kezd a srác.
- Mert miért nem? Emlékezz vissza egy héttel ezelőtt mi fiúk meg Linsie a platón ti meg Melissával az utastérben. Ilyen komplikált dolgot- fintorgott tovább. Bár lehet valami új arckifejezés jobb lett volna.
- Hazakísérem- állok fől ellentmondást nem tűrően majd mikor elköszönt a bagázstól elindulunk kifelé.
- Kösz, nem kell hazakísérni, ne fáradj- mosolygott rám. Istenem a nők. Mindent túlkombinálnak.
- Hazakísérlek- jelentettem ki. Negyedóra sem telik bele már Amanda hatalmas házának verandáján találom magamat. Jó gyorsan repül az idő.
- Hatalmas- néztem végig a házon.
- Az- sóhajtott. Milyen boldogtalan ez a kis apró hang amit kiadott magából.
- Nem szereted?- kérdeztem rá mert igen csak birizgálta a fantáziámat.
- Túl nagy és üres- pillant rá a házra- Míg anyu élt mindig csengett a nevetésétől és mindig tele volt élettel, de most- szomorúan tekintettel néz újra a házra. - Köszönöm, hogy hazakísértél, de megyek, mert holnap korán kelek- közelebb lépve hozzám felpipiskedik majd egy könnyed, de lágy csókot nyom az arcomra mire én nagyokat pislogok. Elmosolyodom kissé és megérintem az arcomat. Milyen kis édes. Otthon gyorsan lezuhanyoztam és az estén gondolkodva aludtam el a puha ágyban.
Másnap reggel igen csak kómásan ébredek fel és azt sem tudom, hol, hány órakor, melyik évszázadban vagyok. Talán a tegnapi buli és esti lefekvés mégis kiütött pár nap alatt eléggé elszoktam én ezektől a dolgoktól. Majd eszembe jut, hogy mit beszéltünk meg Amandaval és szinte azonnal kitisztul a tudatom. Kivágtatok a fürdőszobába és gyorsan megmosom alaposan minden részemet. Kezdem megkedvelni a lányt, bár ezt az ő orrára nem kell kötni. Eléggé felvágták a nyelvét ami mindig megmosolyogtat. Bár a barátainak az első reakciója eléggé komikus volt. Lemegyek mikor meglátom, hogy a nagyi éppen reggelit készít mire odamegyek és megpuszilom.
- Szia kisfiam, hogy aludtál? - mosolyog rám olyan nagymamásan. Eleinte büntetésnek éreztem, hogy itt kell lennem, de talán nem is olyan rettenetes ez a dolog.
- Jól nagyi, te, hogy aludtál? - nézek érdeklődve majd leülök és szinte azonnal kapom a reggelimet mire felcsillannak a szemeim.
- Jól, nagyon jól. Mond csak mára mit tervezel? Bent fogsz a szobában penészedni? - kérdezi tőlem rosszallóan mire feltartom a kezeimet.
- Nem nem megyek Amandahoz. Megbeszéltük, hogy elmegyünk valamerre. - mondtam majd tovább ettem a finom reggelit.
- Ez remek hír kicsikém. Jó barátokra lelhetsz itt. - mondta drága nagyon, felnéztem rá és elgondolkodtam ezen. Mikor végeztem elmostam a tányért. Megpuszilom a nagyit és megyek is ahhoz a házhoz, ahol tegnap elköszöntem a lánytól. Szétnézek és bizonytalanul bekopogok az ajtón. Nem jön egy kannyi válasz sem így már gondolkodom, hogy jobb lenne lelépni amikor meghallom Amanda hangját.
- Elioooot!- kiálltja a nevemet először azt sem tudom, hogy merre nézzek mikor meglátom őt a domboldalon, visszaintek neki majd el is indulok. Hamarabb leér mint én szemügyre veszem fél másodpercre a szép lovat, akit vezet.
- Jó reggelt- köszönt boldogan én pedig újra felmérem a helyzetet majd újra rá pillantok.
- Neked is- köszönök vissza- Na akkor ráérsz?- kérdezem tőle reménykedve.
- Uh, tényleg megígértem, hogy elmegyünk. éppen lovagolni készülök- nézett rá a kék szemű paripára.
- Áh, értem- mondom némileg csalódottan. Ennyit a mai tervekről. Úgy tűnik a szobába penészedés nem is olyan rossz ötlet. - Majd máskor.
- Tudsz lovagolni?- kérdezi hirtelen. Mi a fenét akar most ezzel?
- Egyszer sem ültem lovon életemben- vallom be őszintén most tök felesleges lenne, hogy hazudjak. Ekkor a kezembe nyomja a vezetőszárat. Pislogtam kissé mint hal a bizonyos szatyorban. Majd nemsokára már egy vezetőszárral és kötőfékkel lép ki a szabadba. Rosszat sejtek. Nagyon rosszat.
- Akit fogsz, őt Snownak hívják- állt meg mellettem. Remek szép név. - Ő lesz a pacid, majd egy kötéllel a nyergeinket összecsatolom, ne aggódj- mosolyodik el mire én nem akarom bevallani, de tényleg tetszik a lány, majd kapcsolok. Kissé értetlen fejet vágva nézek rá végül, de azért bólintok engedelmesen. A legelőre megy és mikor visszajön egy szép lovat hoz vissza, krémszínű alapon barna foltos igazi kis nőies pacit. A mosó helységbe vezetjük őket majd Amanda lecsutakolja őket. Viszont már a nyergeket ketten hozzuk ki. Melyik milyen én biztosan nem mondanám meg. Szerintem nyereg az nyereg. Felnyergeli őket majd fel is kantározza. Milyen kis ügyes.
- Na figyelj- felszáll a lóra - Valahogy így próbáld meg- mosolyog rám, szerintem elég magabiztosan. Minden nehézség nélkül fellendülök a nyeregbe mint aki régóta lovagol.
- Ez biztos, hogy jó ötlet?- kérdezem tőle nagy érdeklődéssel. Furcsa lovon ülni.
- Mi van? A városi fiú beijed a lovaglástól?- pimaszkodik mire felébreszti a bizonyítani vágyamat.
- Soha- szerintem még arcomon és szemeimen is látni azt, hogy készen állok a harcra.
- Akkor menjünk- azzal egy elegáns mozdulattal összeköti a D gyűrűnél a két nyerget. Igazán jót mulat magában, ahogy észreveszem és összehúzom a szemeimet. Szép lassan nekiindulok a gyönyörű domboldal másik felének megsimogatom a ló nyakát.
- Igazán szép idekint az idő nem igaz? Bár szívesen megtanulnék rendesen lovagolni. Még a szüleim is örülnének. - mormogtam és néztem a tájat. Mikor nem érkezik válasz Amanda felé nézek aki nagy szemekkel nézett rám.
- Te? A városi fiú? Lovagolni? - nevetett halkan mire kezdek megsértődni, de komolyan!
- Most mi olyan hihetetlen ebben? Na és, ha városi vagyok? - húzom össze a szemeimet majd oldalra döntöm a fejemet.
- Se... semmi csak olyan ez, mintha... nem is tudom. Azt hittem utálod ezt a vidéket vagy valami hasonló. - dadogta zavartan miközben a hajába túrt szabad kezével. Igazán gyönyörű mint egy angyal. Vajon tudja ezt magáról? Mégis min gondolkodom én jó isten?! Remélhetőleg nem vörösödöm el a fülem tövéig.
- Attól változhat a véleményem. Annyira nem is borzalmas itt a vidéken, ha van kivel elütnöd az időt. - vallottam be vontatottan. Majd újra eszembe jutott valami. - Mond csak a barátaid miért lepődtek meg? Talán valami hatkezű és hat lábú szörnyeteget vártak? - mosolyodom el mire rám mered és elneveti magát.
- Nem... dehogy is! Csak így hirtelen szembesülni veled... hmmm, hogy is mondjam. Igazán mély benyomást teszel az emberre. Tudod Miss Anna sok jót, viszont rengeteg rosszat is mondott rólad. Így inkább valami elzüllöttebb gyereket vártunk. - kuncogva néz rám. Pislogok nagyokat majd elképzelem magamat amint isten tudja milyen maffiában keménykedek. Nos el kell könyvelnem a vidéki srácok eléggé furcsák.
- Mint látod nem vagyok egy városi fenegyerek aki a maffiában tevékenykedik. Az egy dolog amit a szüleim és a nagyimék mondtak. Igen eléggé zűrös ügyeim lettek, na meg kissé romlottak a jegyeim, de ez nem a világ vége könyörgöm! - dohogtam. Elfordítom a fejemet ekkor látok meg egy romos épületet és valami furcsa pacát az oldalán. Összehúzva a szemeimet próbálok valamit még jobban kivenni az egészből. Rá nézek Amandara.
- Hé nem mehetnénk közel, ahhoz a házhoz? Valami furcsát látok az oldalán. - bökök a romos épület felé. Valami furcsa kifejezés ül ki a lány arcára.
- Biztos vagy benne... oda akarsz menni? - néz rám még furcsábban mire nem értettem ezt az egészet. Tényleg furcsa.
- Igen, talán félsz a háztól? - húzom fel a szemöldökömet csipkelődve. A kölcsön kenyér vissza jár alapon.
- Jól van te akartad. - morogta. Elindultunk együtt a házikó felé ami egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő. Sőt! Leginkább azt a benyomást keltette, hogy kiverheti az embert a hideg veríték. Elhúzom a számat. Milyen jó kis kilátások, ám ahogy a paca elkezdett normálisan kirajzolódni úgy esett le a tantusz. Ez tényleg vér, nem is kevés mennyiség. Felpillantok a törött ablakra. Lövés nyomok. A betört részen pedig szintén vér.
- Azt hiszem szólnunk kell a rendőrségnek. - próbáltam higgadt maradni. Egy nyikkanás sem jött mellőlem mire gyanúsan oldalra néztem. Szerencsétlen olyan fehér volt mint a fal talán egy kísértet is megirigyelte volna a színét.
- Ez... itt... meg...megöltek valakit? - dadogta mire megfogtam lágyan a kezét. Most hazudjak vagy kitérő választ adjak? Egyik sem tetszetős egy ilyen helyzetben.
- A jelek szerint nagyon úgy tűnik. Viszont tényleg menjünk vissza és beszéljünk a rendőrséggel. Ez már nem a mi reszortunk. - mondtam kedves hangon ami tőlem ritka, de hát úgy meg van rémülve. Bár nekem sem éppen a kellemes szó jut eszembe erről az egészről. Elővéve a telefont lefényképezem a helyszínt.
- Te.. oh istenem... - suttogta majd rá néztem épp az ablakon befelé pillantott. Odavezettem a lovat, ahogy tőle láttam és... egy hulla. Nagyot nyelek elhúzom onnan a lányt és azt is lefényképezem.
- Vissza tudsz vezetni a házhoz vagy vegyem át? - tudakolom tőle. Mire csak rázza a fejét én pedig óvatosan átcsúszok a háta mögé. Megfogom a kantárt és megindítom a lovat. Egyik kezemmel magamhoz ölelem úgy pillantok az arcára. - Nem lesz semmi baj. Megígérem. - mondtam halkan.
* ~o~ *
Nagyjából hat óra hossza telt el, hogy felhívtuk a rendőrséget és bejelentést tettünk. A képeket is megmutattam nekik majd azután a helyszínelés kezdetét vette. Remélhetőleg el is kapják a gyilkost viszont addig azt tanácsolták, hogy aki farmokon él az a közelebbi szomszédjához költözzön a nyomozás ideje alatt. Mivel Amandaék birtokának szinte tőszomszédságában van a romos ház így átköltöztek hozzánk. Na meg persze jöttek az állatok is. Édesapja a nagymamámék melletti hálószobát kapta míg Amanda az enyém mellett lévőt amik között megtalálható egy ajtó is. Sóhajtok Rá pillantok a leánykára aki még mindig rezignált állapotban van. Lágyan megszorítom a vállát és leülök mellé az ágyra. Lassan pillant fel rám még mindig hamuszürke arccal.
- Ne aggódj semmiért sem. Minden a legnagyobb rendben lesz. Az állatok is biztonságban vannak a nagyiéknál és ti is. Valami gond van csak át kell jönnöd hozzám. - mondtam kedvesen és megsimogatom a vállát.
- Ez... olyan hátborzongató akkor is. - suttogta mire felszusszanok. Hát meg kell hagyni én is eléggé ki vagyok bukva emiatt, de én is elhagyom magamat akkor az egyikőnknek sem éppen dicséretes. Csak még nagyobb lenne a fejetlenség abból meg semmi jó nem származna.
- Igen, tudom. Engem is megrázott ez az egész. Nem hittem volna, hogy nyáron pont egy hullát találok egy romos házban. - motyogtam majd megsimogattam az arcát. - Pihenj le én is megyek pihenni. Bármi van szólj. - nyomatékosan meg kérem újra mire bólint, hogy értette. Kedvesen mosolygok, felállok és bemegyek a saját szobámba.
Lezuhanyoztam és ahelyett, hogy lefeküdtem volna az ágyba odalépek a nyitott ablakhoz. Kinézek a csillagos égboltra majd újra az jut az eszembe mennyire zűrzavaros ez a nap és az egész nyár. Felhők kezdik ellepni az amúgy tiszta égboltot mire halovány, szomorkás mosoly jelenik meg ajkaimon. Igen. Illik a helyzetünkhöz mely most oly kilátástalannak és borúsnak látszik. Egy szép nap egyszerűen katasztrófába torkollik.
Szüleim jutnak hirtelen az eszembe kik annyira féltenek engem. Vajon, ha tudták volna, hogy ez fog történni elengednek ide? Nem hiszem. Megrázom a fejemet majd beletúrok a hajamba. Eszükbe sem jutott volna ide küldeni engem a nagyiékhoz. Viszont amint tudomást szereztek volna az egészről ők bizony iderepülnek. Jellemző lenne rájuk. Nagyon is kiszámítható lépés, hisz ők ilyenek. Végül beülök az ablak mélyedésébe úgy nézem a lassan leszakadó ég drámáját. Az esőcseppek lusta mozdulatokkal érkeznek meg a földre. Majd az elsőket követve felbátorodnak és sietnek egymás után mintha valami sürgős dolguk akadt volna idelent. A holdat a felhők eltakarják így gyógyító fénye sem menti meg az idelent élőket a nagy sötétségtől. Milyen különös úgy érzem magamat mint akit beszippantott egy fekete lyuk pedig nem is velem történt meg a dráma. Talán... Amanda volt rám ekkora hatással. Ez egyszerre ijesztő és felszabadító érzés. Ennek lehet, hogy így kellett történnie. Ez volt megírva a nagykönyvben. Pont.
Nem tudom mióta üldögélek sötét és vidám gondolataim örvényében, mikor meghallok egy halk szelíd kopogást. Arra fordítom a fejemet. Összehúzva a szemöldökömet jövök rá bizony elmúlt már hajnali két óra is. Húha! Nagyon kikapcsolt az időérzékem a nagy gondolatok közepette.
- Igen? - szólalok meg végül, ne tűnjek idiótának. Legalább a saját szemszögemből ne.
Óvatos mozdulattal nyílik az ajtó egy szőke hajkoronát látok meg legelsőként. Szóval nem tud aludni. Mikor belép bezárja maga mögött az ajtót, látszik rajta mennyire zavarban van. Lenézek magamra és megkönnyebbülten konstatálom vettem fel legalább magamra egy pizsama alsót. Hangja ráz fel ebből a gondolatomból is.
- Itt... lehetnék kicsit veled? Nem akarok a házban járkálni és apát megkeresni. - magyarázta egy kisebb legyintő mozdulat kíséretében.
- Persze, gyere csak nem zavarsz... igazából én sem tudtam aludni. - vallom be, kikászálódom az ablak mélyedésből és odalépve az ágyhoz lehuppanok rá. Megpaskolom magam mellett a helyet úgy nézek fel rá. Tétován odalépkedve leül mellém és beletúr a hajába.
- Szerinted megtalálják annak a szerencsétlennek a gyilkosát? - kérdezte hirtelen. Ezt nem igazán tudtam hova tenni így a szemközti falra pillantottam. Utána vissza Amandára és kissé kimérten szólaltam meg.
- A rendőrség valószínűleg mindent meg tesz az ügy érdekében és ezért nem is kell aggódnunk. Látod a biztonságot részesítették előnyben ezért mondták, hogy akik csak tudnak ideiglenesen bútorozzanak össze. Tudom, hogy... gondolom sok emléket felkavart, de ezek a dolgok olyanok, aminek nem állhatunk az útjába. Ahol én lakom szinte minden napos a gyilkosság ami persze hátborzongató, de az élet... velejárója. - suttogtam és lehajtottam a fejemet. Ez olyan rossz érzés, pont vele ilyenekről beszélgetni. Megérzem a pillantását magamon nem is értem hogyan. Mégis mint aki simogatna, pedig hozzám sem ér. Felnézek, tekintetünk találkozik és összekapcsolódik egy végtelen percig.
- Azt sem lehet könnyű feldolgozni, ha olyan városban élsz, ahol ez... mindennapos. Viszont a mai nap zűrös volt talán jobb lenne pihennünk. - mondta ki amit még én magam is gondolok. Kár ezt körberágcsálni ötször vagy hatszor. A szörnyűség akkor is megtörtént, ha akarjuk... ha nem.
- Én elalszom a fotelben, te használd az ágyat. - mondtam neki, éppen állnék fel, amikor megfogja a kezemet én pedig rá kapom a tekintetemet.
- Inkább te is aludj az ágyon. Most szükségem van a közelségre. - mondta zavartan. Félre nézett mire oldalra döntöttem a fejemet.
- Te a takaró alatt leszel én meg fölötte. Búj be addig összébb húzom a függönyt. Így bárki beláthat. - mondtam neki, odasétálva a függönyhöz behúzom. Az eső még mindig zúdul a földre mint egy vastag ködfelleg.
Odasétálva az ágyhoz a takaró fölé fekszem, Amanda tétován, de lassan hozzám kucorodik én pedig megölelem.
- Jó éjszakát. - suttogta halkan.
- Jó éjszakát, álmaid nyugodtak és szépek legyenek. - súgtam fülébe. Ölelve őt egy ideig a szemközti falat néztem újra.
Hallottam, ahogy lassan lelassul a légzése és végre sikeresen elalszik. Legalább most már pihen és nem rágódik olyan dolgokon amikről nem ő tehet. Azt a szerencsétlent vagy okkal vagy csak szórakozásból nyírták ki ami eléggé gyomorforgató. Úgy döntök jobba erről nem beszélni anyáéknak és remélhetőleg a nagyiék sem említik meg nekik. Képesek bármire vagy iderepülnek vagy minket visznek el innen. Igaz Amandanak itt vannak a barátai még sem szívesen hagynám magára. Olyan lenne mintha cserben hagynám egy nagy harc közepén plusz mi vagyunk az úgy nevezet szemtanuk.
Kint az idő még jobban elmordul és szinte viharrá kerekedik annyira elkezd fújni a szél és egyre erősebben hallani az esőcseppek kopogását. Igen. Ez az idő tökéletesen tükrözi azt ami ma történt. Két életnek olyan mezsgyére kellett lépnie amiről nem hitték, hogy együtt lépik meg főleg az első nehézségeket tekintve. Lepillantok a lány békés arcára. Talán ez a nyár tényleg felforgatja mind a kettőnk életét, remélhetőleg jó irányba.
Lehunyom a szemeimet majd halkan felszusszanok. Minden jó dolog, rossz eseményekkel kezdődik, minden tündérmesében megjelenik a gonosz farkas. Lehet, hogy a mi történetünkben éppen a gyilkos lesz az aki egymáshoz terel minket?
Ezekkel a gondolatokkal léptem át az álom mezsgyéjét. Itt az ideje szép álmokba ringatni magamat amik talán egyszer valósággá válnak.
|
| Nauki | 2013. 11. 02. 08:44:18 | #28034 |
Karakter: Amanda Spirgshill
- Csak így egyedül üldögél itt a hölgy? Ki az a szemtelen, aki nem kéri fel?- hallok egy férfias és csipkelődő hangot a háta mögül. Mikor rá pillantok, kikerekednek a szemeim. Egy szexi fekete cowboy ingbe és egy hozzá passzoló nadrágban van, valamint cowboy csizma és kalap. Szőke tincsei rakoncátlanul járják saját útjukat homlokán.
- Ki hitte volna, hogy a városi fiúcska így is fel tud öltözni! –mondom elcsodálkozva és csipkelődve, mire közelebb hajol hozzám.
- Akkor megmutathatom a tánctudásomat is? Ami nem a városira értendő- mondja sóhajtva. Ismeri a country táncokat? Az ki van csukva! Kezemet nyújt felém, habozok egy pillanatig, de aztán elhatározom magam, ha le akarja égetni magát nem állom útját. Elhelyezkedik velem szembe a férfi oldalon, míg én a nőin, nagyszülei éppen pont mellettünk állnak. Összenéz az öregével, kacsintanak egymásnak, majd mikor a ritmusos és már jól meg szokott zene felcsendül táncolni, kezd a férfisor. Szerintem látszik, rajtam mennyire meglepődök, mégsem olyan városi taj paraszt, mint amilyennek hittem. Nagyon sokat nevetünk, nagyon jól érzem magam vele. A tánc végeztével odalép hozzám.
- Utána szeretnél még táncolni vagy menjünk el sétálni? –néz rám kérdőn. a tánctól kipirult arccal és még mindig a tánc hatása alatt, csillogó szemekkel nézek vissza rá.
- Menjünk sétálni szép ilyenkor az égbolt és titokzatos is- elmosolyodok, mire csak bólint.
- Rendben van, legyen, ahogy akarod- nekidől a pultnak, mivel időközben lesétáltunk a parkettről a bárhoz. rendelek magamnak egy kis narancslevet, most valahogy nem csúszna le az alkohol.
Mikor megiszom, elindulunk ki sétálni. Feltekintek, amint kiérünk. A csillagos égbolt a maga titokzatos végetlenjével mosolyog le ránk, a megannyi gyönyörű csillag képében. Mikor kicsi voltam, mindig is úgy gondoltam, hogy édesanyám onnan fentről figyel és vigyáz rám, ez most sincs másképp, tudom, hogy most is figyel. Tudom, hogy haragszik rám, mert a külsőségek alapján ítéltem meg ezt a szőke kétlábonjáró meglepetés ciklont.
- Múltkor voltam egy kis felderítő úton van egy szép tisztás egy kis tóval a közepén. Nem megyünk megnézni? Bár te biztosan százezerszer voltál ott- néz mélyen szemeimbe.
- Voltam egyszer kétszer, de menjünk. Este még sohasem láttam–mondom, kissé zavartan. Nem tudom, mi van velem. Miért vagyok én ilyen? Miért van rám ilyen hatással? Elindulunk lassan. Erdőnk a maga hátborzongató, de még is hívogató magányos csöndességével fogad be minket. Fantasztikus ilyenkor, bár ijesztő. a fák hallgatnak, csak néha susognak össze. Vajon rajtunk nevetnek?
- Miért kerültél ide a drága nagyvárosodból? –kérdezem hirtelen.
- Túl sok borsot törtem a környezetem orra alá. A szüleimnek annyi nem volt elég hogy a jegyeim nem romlottak az egyetemet túl sok volt nekik hogy bandázom, és nem ülök állandóan otthon – vállat von
– így ide küldtek a nagyszüleimhez kis modort tanulni. Bár neked egy barbár városi lehetek csak – pillant rá.
- Sosem mondtam, hogy barbár lennél! –mondom hirtelen erős felháborodással a hangomban.
- Mégis gúnyosan levontad a következtetést reggel és ez az egy dolog a sok közül, amit rühellek– a vízhez sétálunk és letelepedünk a tóparton a zsenge harmatos fűbe.
- Igazad van… - motyogom.
- Holnap be kell mennem a faluba ha, gondolod, utána kimehetnénk a rétre… Az öregek kedvéért próbálom megszeretni a falusi életet. Más nem állt eddig szóba velem rajtad kívül. De ha nem szeretnél jönni azt is megértem. Gondolom, sok dolgod van.
- Szívesen veled megyek- mondom szinte gondolkodás nélkül, határozottan.
- Akkor már a holnapi program meg is van – a vizet kezdi kémlelni. Kérdések ezrei kacskaringóznak a fejemben. De mindegyik, vagy túl személyes, vagy kissé bunkó, így inkább megtartom a kérdéseimet későbbre.
- Menjünk vissza, a barátnőim aggódni fognak, hogy hová tűntem- mosolygok rá, majd felállok és leporolom magamat.
- A barátnőid? Nem a szüleid dolga lenne az aggodalmaskodás?- kérdezi kicsit kíváncsian. Időközben elindulunk visszafelé. Egy kis ideig csöndben maradok. Eliot érdekesen, már-már aggódva néz rám, nem e rosszat szól. Elmosolyodok.
- Édesanyám meghalt mikor 16 voltam. Apám, meg egész nap kint dolgozik, megállás nélkül, valószínűleg otthon alszik- rápillantok és őszinte sajnálat süt vissza a szeméből.
- Mi történt vele?- kérdezi kissé rekedtes hangon.
- Majd, egyszer elmesélem- mondom keserű mosollyal és berohanok a nyitott ajtón, magára hagyva Eliotot. Mikor beérek, a bárhoz megyek, kérek egy kis narancslevet. Időközben, valahogy szőkém is mellém csapódik és csöndben követ. Szememmel barátnőimet kutatom, meg is találom őket egy bokszban üldögélni a fiúk társaságában. De jó, együtt a banda.
- Nézd- szólok hátra a szőkeségnek, mire kíváncsian követi a kezemet tekintetével. A baráti társaság felé mutatok.
- Látom, mi van velük?- kérdezi, olyan mit érdekel engem stílusban.
- A barátaim- mosolygok, majd odasétálok. Mikro odaérünk, kíváncsian kapják a szemüket vendégemre.
- Amanda, te meg milyen jóképű pasit szedtél össze?- kérdezi Linsie, az alkoholtól kipirult arccal.
- Már megint sokat ivott?- kérdezem Dereket a mézbarna hajú és sötétbarna szemű srácot, aki az említett mellett foglal helyet. Odébb csúsznak így én, és Eliot is kényelmesen le tudunk ülni, a félköríves ülőalkalmatosságon.
- Egy pöppet- mondja Melisa- Bemutatnád a barátodat?- kérdezi.
- Persze, de feledékeny vagyok- kapok a fejemhez- Srácok ő itt Eliot Crawer, Miss Anna unokája.
- Ne már!- hüledezik Melisa- Te vagy Anna néni unokája? Rengeteget mesélt rólad!- kuncog barátnőm. Váltok vele egy szokásos, ezt majd kitárgyaljuk pillantást, majd Eliothoz fordulok.
- Eliot ők itt a barátaim, az iszákos lány Linsie, ő itt Melisa- mutatok rá- Ő ott Derek, a vöröske Mason, a fekete pedig Linsie ikertestvére Larek.
- Örvendek- mondja kurtán. Ezek után Eliot szinte meg sem szólal, mi a többiekkel iszogattunk még egy kicsit, majd olyan hajnali egy felé én úgy döntöttem, hogy hazasomfordálok.
- Mivel vagy?- kérdezi aggódva Larek.
- Gyalog, a kocsimba nem fértünk volna el hárman- erre csak fintorog.
- Mert miért nem? Emlékezz vissza egy héttel ezelőtt mi fiúk meg Linsie a platón ti meg Melissával az utastérben. Ilyen komplikált dolgot- fintorog.
- hazakísérem- ál föl ellentmondást nem tűrőn szőkém. Elköszönök mindenkitől, majd kifelé vesszük az irányt.
- Kösz, nem kell hazakísérni, ne fáradj- mosolygok rá.
- Hazakísérlek- jelenti ki. Meglepetten bólintok és negyed órás séta után hatalmas házunk verandája előtt ácsorgunk.
- Hatalmas- futtatja rajta végig szemét.
- Az- sóhajtok.
- Nem szereted?- kérdezi.
- Túl nagy és üres- pillantok a házra- Míg anyu élt mindig csengett a nevetésétől és mindig tele volt élettel, de most- szomorúan pillantok a házra- Köszönöm, hogy hazakísértél, de megyek, mert holnap korán kelek- közelebb léptem, felpipiskedtem az arcához és egy könnyed csókot leheltem oda. A következő pillanatban már a szobámban dobáltam le magamról a ruhákat. Lezuhanyoztam, lemostam a sminkemet, majd befeküdtem aludni.
Másnap reggel álmosan nyitogatom a szemeimet. Az órámra pillantok, reggel nyolc. A késő van. Sóhajtok. Kikászálódok az ágyból, megágyazok, majd a szekrényből előveszek egy vékony krémszínű lovaglónadrágot, meg egy fehér ujjatlant. Felveszem a fehérneműemet, majd a többi holmit. Gyorsan megmosakodom, felkötöm a hajamat. Nemsokára már a konyhában lakmározom, a frissen sült tojásomat szalonnával, egy kis narancslével. A verandára kilépve, meg csak a reggel jóleső kellemes friss illata. Felveszem a lovaglócsizmámat, majd lekapom a kobakomat a hintaágyról, a lovaglópálcámmal egyetemben. Apu valószínűleg bement a traktorral, mivel nem láttam a helyén állni. Biztos bevitte a terményeket, Vasárnap van, vásározó nap. Az istállóba érve, a lovak hangos nyerítéssel üdvözölnek. Kiskutyám fut felém az istálló túl végéről. Leguggolok, így mikor nekem ugrik hátra esünk.
- Jól van Sota elég lesz- azzal letessékelem magamról. A kezemben tartott lovaglópálcám és kobakom, az ajtó mellett kisasztalra rakom. A lovakat kivezetem a legelőre, majd kitakarítom a bokszokat és friss szénát teszek alájuk. A legelőn összeszedem fehér kancámat Snowot. Mikor befelé baktatunk, egy szőke buksit pillantok meg a ház verandáján.
- Elioooot!- kiálltok neki a domb oldalából. Integetek is hozzá és rövidesen észre is vesz. Lassan megindul felém, én pedig időközben leérek és kivezetem a lovat.
- Jó reggelt- köszöntöm boldogan. Érdekesen néz rám, majd a kezemben tartott vezető szárra.
- Neked is- köszön vissza- na akkor ráérsz?- kérdezi.
- Uh, tényleg megígértem, hogy elmegyünk. éppen lovagolni készülök- nézek a kékszemű pacira.
- Áh, értem- látom a szemében a csalódottságot- Majd máskor.
- Tudsz lovagolni?- kérdezem hirtelen.
- Egyszer sem ültem lovon életemben- vallja be őszintén. kicsit töprengek, majd a kezébe nyomom a vezetőszárat és eltűnök az istállóban. Rövidese előbukkanok, egy vezetőszárral és kötőfékkel a kezemben.
- Akit fogsz, őt Snownak hívják- állok meg mellette- Ő lesz a pacid, majd egy kötéllel a nyergeinket összecsatolom, ne aggódj- mosolygok. Kicsit értetlen fejet vág, de azért bólint. Visszamegyek a legelőre és megkeresem Bellet a krémszín alapon barna foltos paripát. Ezek után a mosóba vezetjük a lovakat. Gyorsan átcsutakolom mindkettőt, majd Eliot segítségével kihozzuk a nyergeket. Nekem egy angol nyerget, neki egy westernt. Nyergelek, amjd kantározok. Kobakot mégsem veszek, hisz Eliottal így csak egy kis séta lesz, pedig ki akartam menni a military pályára. Mindegy.
- Na figyelj- aztán felszállok- Valahogy így próbáld meg- mosolygok rá. Minden nehézég nélkül felkeveredik a lóra.
- Ez biztos, hogy jó ötlet?- kérdezi immáron a lovon ülve.
- Mi van? A városi fiú beijed a lovaglástól?- pimaszkodok.
- Soha- csillan meg szemében a bizonyításvágy.
- Akkor menjünk- azzal fogom a két csatos végű kötelet, majd összecsatolom a D gyűrűnél a nyergeket. Mi lesz még itt te Úr Isten… kuncogok magamban.
|
| Catgirl | 2013. 09. 15. 13:41:00 | #27349 |
Karakter: Eliot Crawer
Megjegyzés: Naukinak~ Amandamnak~
A pokolba kívánom az egészet. Nem akarom ezt, sőt felőlem be is zárhatnának egy katolikus iskolába. Mégis ide küldtek a nagyszüleimhez egy kisvárosba ahol halál unalmas minden. Na, jó azért nem minden segítek nagypapámnak ez mégis csak izgalmasabb mindennél. Anyámék minden félórába hívják nagyit nem-e szöktem meg. Mint ha valami házi őrizetes lennék, aki közveszélyes a környezetére. Igazán humoros… De komolyan az. Sóhajtok és megtörlöm a homlokomat rohadt meleg van idekint. Nagypapával a kerítést hozzuk helyre és ahol a fát tárolják. Ha lehet a nap ebben az egy hétben még jobban kiszőkítette a hajamat. Elmehetnék hidrogén szőkének, akinek nincs agya.
- Fiam menj, bekérlek és hozz inni. Tikkasztó ez a meleg. –sóhajtja, James papa mire elvigyorodom.
- Rendben vén csont máris hozom. –nevetek mire morog egyet.
- Nem vagyok vén! Nagyon is fitt vagyok, kétszer lefutlak. –vigyorog, rám mire nevetünk.
- Rendben kihívás elfogadva. – kacsintok.
Besétálok a kis vidám konyhába. Elisa nagyi ki tudja, merre császkál már megint. Lehet, újra hímez, bár már pöfög az ebédünk. Beletúrok hajamba, ami ennek hatására még jobban összekócolódik. Töltök limonádét, és hogy jó hideg legyen jeget is pakolok bele. Belekortyolok a hűsítő italba, amikor csengetnek. Ki a fene lehet ilyenkor? Megindulok az ajtó fel és kinyitom. Egy hosszú szőke hajú leánnyal találom szemben magamat. Nem a magas emberek táborát színesíti. Kék szemei vannak igazán kifejezőek. Hmm… Az ajkairól ne is beszéljünk, kedve támad az embernek megcsókolni. Formás lábai vannak alacsony termetéhez képest. Legalább nem vette észre, hogy végig stíröltem, mert az elég ciki lett volna. Körül belül azt hihetné, hogy egy perverz idióta vagyok a sok közül.
- Mi kéne?- kérdezem mogorván, amolyan városi stílusban.
- Elnézést, de erre felé ezt úgy mondják, hogy: Miben segíthetek?- oktat ki. Mire felhúzom a szemöldökömet. Kicsit pimasz a kis fruska nem mondom.
- Ki az fiam?- hallom nagyi hangját, majd lépteit is, amint az ajtóhoz igyekszik. Rövidesen ki is tessékel az útból és mosolyogva néz le a lányra.
- Áh, Amanda, szerbusz!- köszönti és egy puszit nyom az arcára- Miben segíthetek?- kérdezi udvariasan.
- Meghoztam a heti adagot- mutat a mellette lévő kosárra, immár mosolyogva.
- Édesapád már megint túlzásokba esett!- kacagja, majd a fejéhez kap - Áh, Amanda ne haragudj, ő itt az unokám!- tol maga elé engem. Csodás nagyi még égess is be. A kiscsajt amúgy sem érdekli, ki a fene lehetek.
- Már volt szerencsém hozzá- mosolyog rám gúnyosan. Rögtön elönt, a méreg, egyszer kapjam, el meglátjuk mennyire lesz gúnyos a mosolya.
- Ne haragudj, ha esetleg rosszat szólt, még nem szokott hozzá az itt léthez. Tudod a városból érkezett hozzánk a nyárra- meséli nagy buzgón a vénlány.
- Így már érthető- bólogat a kis leányka. - Amanda Springshill vagyok, nagyon örvendek a találkozásnak- nyújtja nekem kezét, mire csak szem forgatva elfogadom.
- Eliot- felelem kurtán.
- Nekem most mennem kell, ezer dolgom van, még a mai nap folyamán- mosolyog rá a nagyira.
- Remélem, estére csak felszabadulsz! Szombat van, ma van a szokásos heti táncest!- kiállt utána a nagyi. Én már akkorra bemegyek a házba. Érdekli, a fityfenét mi van már rég megígértem a nagypapinak, hogy kiviszem a hűsítőt. Kilépek, mire rám néz kérdő tekintettel.
- Nagyi bemutatott Amandanak. –mondom, nemes egyszerűséggel mire a vénség felnevet. Igen úgy látom, nagyon jól szórakozik…
Estefelé nagyi beterel minket a házba. Már a vacsora kész mégis szigorú fejjel néz ránk. Kérdőn tekintek nagyimra majd nagypapámra. Te jó ég miben mesterkednek ezek? Elisa megköszörüli a torkát és jelentőségteljesen rám néz. Értetlen fejjel nézem őket mire nagy sóhajt hallatnak, és végre kibökik mibe is akarnak belerángatni.
- Kisfiam… Arra gondoltunk mi lenne, ha elmennél a ma este megrendezett heti táncestre. Mi is mennénk a nagypapáddal és te is megismerkedhetnél jó pár fiatallal. – mosolyog, rám bíztatóan mire lenyelem a heves tiltakozásomat.
- Rendben van. Legyen, ahogy szeretnétek, akkor megyek zuhanyozni. – ellököm, magamat a pulttól mire összenéznek meglepetten.
- Rendben. Menj csak… - dadogja nagymamám mire már el is tűnök a lépcsőn.
Magamban morgolódom. Annyit még hallok, hogy nagyban beszélgetnek, de már nem értem mi lehet a téma. Bemegyek a fürdőbe és lekapkodom a ruhákat. Mindet a szennyes tartóba pakolom, végül beállítom a vizet és lemosom magamról a mai nap izzadságát és porát. Egész nap kint voltunk megint egy hét alatt rengeteget barnultam és úgy nézek ki, mint egy szimpla falusi ember. Bár ami azt illeti, apránként kezdek hozzá szokni ehhez a helyhez. Mikor kilépek, a zuhany alól gyorsan magam köré tekerem a törülközőt és bevágtatok a szobámba. Hajamból még kicsit csepeg a víz, de nem foglalkozom vele. Gyorsan átnézem a ruhatáramat végül egy fekete cowboy ing és egy hozzá illó nadrág mellett döntök. Előhalászom a cowboy bakancsot és a fekete cowboy kalapot így a kutya sem mondja, meg hogy városi vagyok. Megtörülközöm, felhúzom az alsóneműt és a többi ruhadarabot. Hajamat gyorsan megszárítom azért csak ne vizes hajjal menjek, el végül meghagyom úgy kócosan. Lesétálok az öregek is kész vannak már akkorra. Meglepődnek.
- Neked honnan volt ilyen göncöd? –néz nagyapám tányérnagyságú szemekkel.
- Az nem lényeg, de szerintem induljunk. –mondom, diplomatikusan majd neki vágunk sétálva.
Jó nagy gyalogtúra után mikor megérkezünk, megcsap minket a countryzene. Hűh ilyet sem sűrűn hallgatok. Szétnézek a teremben és megakad a szemem Amandan. Árválkodva ül, a pultnál elköszönök nagyiméktól és megállok a hölgyemény mellett.
- Csak így egyedül üldögél itt a hölgy? Ki az a szemtelen, aki nem kéri fel? – mondom és nekidőlök a széke mellett az ivóként szolgáló pultnak. Rám pillant, majd tányérnagyságú szemekkel végig mér.
- Ki hitte volna, hogy a városi fiúcska így is fel tud öltözni! – mondja, elcsodálkozva mire közel hajolok hozzá.
- Akkor megmutathatom a tánctudásomat is? Ami nem a városira értendő. –sóhajtom. Kezemet nyújtom, felé látom, hogy habozik, végül megfogja és megyünk a táncparkettre. Elhelyezkedem a férfi oldalon, míg ő a nőin. Nagyszüleim pont mellénk állnak összekacsintunk a vén rókával és mikor felcsendül, a zene a férfisor egyszerre kezd táncolni. Látom a szöszikén nem kis meglepetést okoztam. Bocs Amanda hogy nem vagyok olyan formálatlan bárgyú városi, mint aminek elkönyveltél. Nevetünk, fura mód jól érzem magamat a társaságában. Mikor vége a táncnak kiterelem, hogy igyon. Sokan megbámulnak minket.
- Utána szeretnél még táncolni vagy menjünk el sétálni? –nézek rá kérdőn mire kipirult arccal csillogó szemekkel néz fel rám.
- Menjünk sétálni szép ilyenkor az égbolt és titokzatos is. –mosolyodik, el mire bólintok.
- Rendben van, legyen, ahogy akarod. – nekidőlök a pultnak és elgondolkodom egy kicsit.
Mikor megissza, elindulunk ki sétálni. Az éjszaka tényleg kellemes és az ég is titokzatos. Felszusszanok, zsebre vágom, kezeimet rá pillantok néha-néha. A szél meg-meglebbenti szőke fürtjeit. Kicsit elgondolkodtató hogy vajon mit gondolhat rólam, de vajon ez engem miért érdekel? Rá pillantok az erdőre és elvigyorodom.
- Múltkor voltam egy kis felderítő úton van egy szép tisztás egy kis tóval a közepén. Nem megyünk megnézni? Bár te biztosan százezerszer voltál ott. – nézek szemeibe kérdőn.
- Voltam egyszer kétszer, de menjünk. Este még sohasem láttam. – mondja kicsit zavartan lehet, nem tudja hova tenni a viselkedésemet. No, hát ez az ő baja.
Elindulunk lassan. Minden állat neszét szinte hallani az erdőben. Mókusok motoszkálnak a faágak között. Madarak helyezkednek. Őzek és rókák járják a talajt őrjáratozva. Távolban farkas vonyítás is halható. Igazán hátborzongató. Felnézek az égboltra zavar a hold valamiért. Rá pillantok a lányra és kicsit elmosolyodom.
- Miért kerültél ide a drága nagyvárosodból? –néz, rám mire lenyelek egy morgást.
- Túl sok borsot törtem a környezetem orra alá. A szüleimnek annyi nem volt elég hogy a jegyeim nem romlottak az egyetemet túl sok volt nekik hogy bandázom, és nem ülök állandóan otthon. – vállat vonok. – Így ide küldtek a nagyszüleimhez kis modort tanulni. Bár neked egy barbár városi lehetek csak. – pillantok, rá majd megállok a tisztás szélénél. Felpillantok a holdra és megrázom fejemet.
- Sosem mondtam, hogy barbár lennél! –mondja, némi felháborodással mire rá emelem tekintetemet.
- Mégis gúnyosan levontad a következtetést reggel és ez az egy dolog a sok közül, amit rühellek. – megindulok a víz felé. Lépked mellettem.
- Igazad van… - motyogja kelletlenül, ahogy én látom.
- Holnap be kell mennem a faluba ha, gondolod, utána kimehetnénk a rétre… Az öregek kedvéért próbálom megszeretni a falusi életet. Más nem állt eddig szóba velem rajtad kívül. –nézem a vizet. – De ha nem szeretnél jönni azt is megértem. Gondolom, sok dolgod van.
- Szívesen veled megyek. – néz rám komolyan. Szemeibe nézek, rá mosolygok kedvesen és bólintok.
- Akkor már a holnapi program meg is van. – tekintetemet a vízre emelem. Valami nagyon fúrja a lány oldalát és látom, készül kibökni a kérdést. Csak nehogy égnek álljon tőle a hajam.
|
| Nauki | 2013. 08. 19. 18:02:50 | #26977 |
Karakter: Amanda Spirgshill
Megjegyzés: Catgirlnek -kezdés-
A kedvenc fehér pántos felsőmben és a farmerrövidnadrágomban lépek ki, hatalmas házunk verandájára. Ott felhúzom a barna lábszárközépig érő csizmámat. Még egyet húzok az övemen, majd kalapomat a fejemre rakva indulok meg a hatalmas barna pajtába, mely csak egy a sok közül. Beérve egyből meg is találom édesapámat.
- Jó reggelt!- köszöntöm mosolyogva.
- Neked is!- lép oda és ad egy puszit az arcomra- összekészítettem Crawerék heti zöldség, gyümölcs kosarát. Szeretném, ha elvinnéd, nekik- néz rám boci szemekkel apu. Én csak felkacagok, majd fejcsóválva a kosárhoz lépek.
- Hú, ennek van súlya!- kiálltok még vissza apunak. Az igazság, az, hogy elbírom a nehéz dolgokat, de ez, ennek tényleg jókora súlya van. Elcipeltem a kétszemélyes fehér Chevrolet Chevy 1963 C10. Jó kis autó, az évjáratától függetlenül. Kikanyarodtam a farmunkról, a jobb minőségű földútra, majd pár utcával feljebb meg is álltam a jól ismert öreg épület előtt. Korához képest nagyon szép állapotban van. Minden régi dolog nagyon értékes, általában falun mindent megjavítunk, és nem kidobunk, a városba nem így tesznek. Nagyot sóhajtva szállok ki. A kulcsot benn hagyom, csak a motort állítottam le. Itt lopásra példa még nem volt. Ez egy nagyon kellemes és nyugodt hely, kevés ilyen van a világon. Hátra sétálok a platóhoz és lekapom róla a kosarat. Mire az ajtóhoz érek már rendesen kifulladok. Becsöngetek. Mr. vagy Miss Crawerre számítottam, de ehelyett, egy magas izmos, kócos szőke hajú férfi nyit ajtót.
- Mi kéne?- kérdezi mogorván, amolyan városi stílusban.
- Elnézést, de erre felé ezt úgy mondják, hogy: Miben segíthetek?- oktatom ki. Mire felhúzza a szemöldökét.
- Ki az fiam?- hallom Mr.Crawer hangját, majd lépteit is, amint az ajtóhoz igyekszik. Rövidesen ki is tessékeli az útból a szőkét és mosolyogva néz le rám.
- Áh Amanda, szerbusz!- köszönt és egy puszit nyom az arcomra- Miben seíthetek?- kérdezi udvariasan.
- Meghoztam a heti adagot- mutatok a mellettem lévő kosárra, immár mosolyogva.
- Édesapád már megint túlzásokba esett!- kacag, majd a fejéhez kap- Áh, Amanda ne haragudj, ő itt az unokám!- tolja maga elé a szőkét.
- Már volt szerencsém hozzá- mosolygok rá gúnyosan.
- Ne haragudj, ha esetleg rosszat szólt, még nem szokott hozzá az itt léthez. Tudod a városból érkezett hozzánk a nyárra- meséli.
- Így már érthető- bólogatok- Amanda Springshill vagyok, nagyon örvendek a találkozásnak- nyújtok neki kezet, mire csak szem forgatva elfogadja.
- Eliot- feleli kurtán.
- Nekem most mennem kell, ezer dolgom van, még a mai nap folyamán- mosolygok az öregre.
- Remélem, estére csak felszabadulsz! Szombat van, ma van a szokásos heti táncest!- kiállt utánam az öreg. Mire befejezi, a mondatát már a kocsiban ülök, még visszaintek neki, majd következő uticélom felé veszem az irányt. Délelőtt segítek a táncház feldíszítésében, délután pedig a lovakat viszem ki a legelőre, majd utána barátnőim átjönnek készülődni a hét órakor kezdődő mulatságnak.
A nap gyorsan eltelt, a táncház terme fantasztikus lett. A színpadra bevittünk pár kisebb bálát és boros hordót. A bár elejét virágfüzérekkel aggattuk tele. A fényeket bekötöttük e helyére, a mikrofonokat és a hangszereket pedig felállítottuk. A lovakkal töltött idő is fantasztikusan telt. Ezen két program között beugrottam Larek kis éttermébe és rendeltem magamnak egy kis csirkés ragut, ami a helyiek specialitása, de ott csinálják a legjobban. Mire hazaértem, a veranda lépcsőjén Melisa ücsörgött, barna haja fonatban omlott a hátára, mogyoró barna szemeit rám emelte és elvigyorodott.
- Szia- köszöntöttem miután leparkoltam és felértem.
- Szerbusz- felsétáltunk a szobámba. a táskájából elővette az estére hozott ruháit, majd átöltözött. Kieresztette a haját és megkért, hogy fonjak neki hatos fonást. Megcsináltam, amire kért, de a fonatba, narancssárga szalagokat is fontam.
- Eszméletlen vagy!- ugrott a nyakamba mikor végeztem. Szép lassan Linsie is megérkezik. Mire kész lett, már csak rám vártak. A szekrényem előtt álltam és az ágyra hajigáltam ki a ruháimat, amikre folyamatosan nemet mondtak.
- Ha így folytatod el fogunk késni!- szólt rám az órára pillantva Linsie, a fekete szépség.
- De mindegyiket lepontozzátok!- túrok bele a ruha kupacba.
- Ehhez mit szólsz?- lép oda a szekrényemhez Melisa, és elővesz egy fehér alapon rózsaszínes, apró virágmintákkal díszített vállnélküli, félhosszú ujjú szoknyát, mely combközépig ér, ha nem rövidebb.
- Ezt?-kérdezem- Nem túl…- kezdeném kritizálni mikor hangosan, felsóhajtanak. Linsie is a szekrényhez lép és elővesz egy barna snassz elől gombos mellénykét, ami mell alá ér és onnan hosszú derékig érő csíkok lógnak le róla.
- Ezt vedd fel hozzá a barna indiáncsizmáddal, amin ilyen csíkok vannak!- mutat a mellényre.
- Biztos?- erre csak egyöntetűen bólintanak. Mosolyogva elveszem a ruhákat, majd a fürdőben magamra kapom őket. Kiérve, gyorsan leültetnek az ágyam szélére, enyhe sminket kapok. szemceruza, tus és szempillaspirál valamint barackszín ajakfény. A hajamat kibontom, és egyszer átmennek rajta göndörítővel, amitől rövidebb lesz egy kicsivel szőke loboncom. Mivel az én kocsim kicsi így gyalog indulunk útnak. Negyed óra alatt ott is vagyunk. Belépve a country zene tölti meg füleinket édes ritmusával. a pulthoz lépünk és rendelünk egy kis poitint. A legjobb ital a környéken és piszok erős. Két barátnőmet megérkezésünk után nem sokkal fel is kérték táncolni. Én pedig egyedül iszogattam a pultnál ülve.
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 11. 02. 16:39:27 | #17551 |
Karakter: XIII (Thirteen) „Tiny”
Megjegyzés: Morának
Arra eszmélek fel, hogy valaki
vizet önt a fejemre. A víz, rögtön el kezd párologni, viszont magamhoz térek
tőle. Mögöttem 2 jól megtermett férfi áll, míg előttem egy egész falu…
lemészárolva. A házak falai tiszta vér. Az emberek testrészei, össze-vissza, itt-ott
hevernek a szintén véres földön. A kezeimre pillantok, melyekről csöpög le a
vér. Szétnézek, hogy mit műveltem, majd elégedettséggel tölt el a művem. A
házak faláról csepeg le a vér, emberi belek lógnak mindenhol, a fejek
szétdobálva a végtagokkal együtt. Hátrafordulok, és két férfira nézek.
Szemükben fájdalom, gyűlölet és harag csillan, amit irántam táplálnak.
Elindulok feléjük, de félve iszkolnak el. Füttyentek egyet, majd hűséges inasom
jelenik meg, egy fogattal.
- Uram! Ön megint lenyűgöző volt! – mondja, de úgyis tudom,
hogy csak a talpamat akarja nyalni ezzel a szöveggel.
- Köszönöm! A palotába vigyél, de azonnal! – adom ki a
parancsot.
Eleget tesz parancsomnak, és a
palotámba visz. Mikor megérkezünk, szolgáim már ott várnak a kapuban. Leszállok
fogatomról, majd elindulok, és végig nézek rajtuk. Egy-kettőnél megállok, és a
fülébe susogom azt a varázsmondatot, „Este a szobámba! Várlak!”. Persze, ha ez
kitudódik, akkor sem lesz semmi baj, mert hát itt én vagyok az úr és mindenki
nekem engedelmeskedik. Mert ha nem így lesz, akkor ismét őrjöngeni kezdek.
Tudják szolgáim, hogy milyen vagyok, ha őrjöngök. Ismernek már, hisz több éve
szolgálnak.
Este a szobámból különös, mégsem
furcsa hangok hallatszanak ki. Nálam az szokássá vált, hogy minden este szex
orgiákat tartok. Természetesen ezeknek mindig én vagyok a középpontjában.
Mindig mással történik a kivitelezés. Valamikor csak 2-3 emberrel, valamikor
pedig egy egész tömeggel. Ezek, az élvezetekről szólnak. Arról nem beszélek,
hogy néha meg is ölöm azt, akit megdugok. Nem mindig, de néha igen.
Másnap reggel egymás hegyén-hátán
ébredünk. Kikászálódok a tömegből és elordítom magam. Azonnal kitakarodnak a
szobámból. A seggem fáj, hisz nem csak én dugok, de engem is megdugnak. A fejem majd szétrobban, hisz pia nélkül nincs orgia.
Bemegyek a fürdőbe, és hideg vízzel mosakodom meg, hogy forró testem lehűljön. Zuhanyzás
után felöltözök, a szokásosat veszem fel. A 13-as számú pólómat, fekete
nadrággal. Mára semmi dolgom sincs, így a trónterembe megyek és trónomra ülve,
szolgáimmal etetem meg magamat. A reggelimet egyik szolgám zavarja meg, mire
dühös leszek. A földön kúszva kér bocsánatot, mire engedélyt adok neki, hogy
elmondja miért zavart meg a reggelimben.
- Nagy uram! Egy vörös hajú démon ivadék jött, hogy
beszéljen nagyságoddal. Én mondtam neki, hogy nagyságos úr reggelizik ilyenkor
nem szabad zavarni, de majdnem megölt. Rám parancsolt, hogy azonnal jöjjek és
kérjek engedélyt a nagyságos úrtól.
- Engedd be! – kiáltom hirtelen.
Ő elfut és pár perc múlva egy
vörös hajú démon lép be az ajtómon. Teste tökéletesen izmos, jól kidolgozott.
Haja rövid, tépett vörös színű, mégis két tincs derekát súrolja. Szemei bordón
villannak a félhomályban. Fülei idegesen rándulnak meg. Bal fülében ezüst
karika villan meg. Bőre kellemes barna színű. Körmei kicsit hosszabbak az
átlagnál. Ahogy megáll, meglebben a nyakában lévő fekete gyöngy nyaklánc. Arca
nyugodt, démoni származása ellenére. Bal arc féltekén egy csúnya karmolás alakú
égésnyom díszeleg. Ruházata tiszta fekete. Míg felsője kicsit lengébb, nadrágja
feszes, mely látni engedi hatalmas farkát.
Elismerően bólintok, mikor végig
mérem. Számat körbe megnyalom, persze szexisen, had izgassam fel egy kicsike
vágyát. Milyen jó lehet az ágyban. Elképzelem, hogy hatalmas farkam ki-be jár a
seggében. Máris elfogott a vágy. Megszerzem ezt a pasit. Csak az enyém lesz,
senkié sem.
- Mért jöttél? – kérdezem a kicsikét.
- Apám szövetségeseket gyűjt a démon vadászok ellen.
Szeretné, ha te is egy lennél közülük.
- Mért lennék a te apád szövetségese? Mi hasznom van belőle?
Mit kapok cserébe?
- Te is életben maradnál. A démoni faj ideje lassan lejár.
Ha nem fogunk össze, még egy ilyen hatalmas birodalom is romba dőlhet.
- Van egy kis gond az elméleteitekkel! Hogy én, soha nem
lépek szövetségre senkivel sem. Nekem nincs szükségem szövetségesre. – mondom
hanyagul és a lábamat átvetem a jobb karfán. – Viszont, meggondolom az
ajánlatodat, ha nálam maradsz egy ideig.
- Mégis mennyi időről lenne szó?
- 20 év. Se több, se kevesebb. – mondom és közel vonom
magamhoz az egyik szolgáló fiút. Megcsókolom és fülébe susogom, hogy szopjon
le. Azonnal teljesíti a parancsomat.
- Mit képzelsz te magadról? Még hogy 20 évig? 2 napot sem
maradnék.
- Vigyázz a szádra! Nem tudod kivel beszélsz!
- A birodalom urával!
- Ez igaz, de nem tudod, milyen hatalmas is az erőm! Eddig
még nem akadt erőmnek párja! Se szépségemnek, de ez most mellékes.
- Egoista vagy! Egyszer ez a túlzott önimádat fog a sírba
vinni!
- Mint mondtam, vigyázz a szádra! Persze kár, hogy nem
maradsz. Pedig szükségem lett volna egy jobb kézre is. – picit felcsillan a
szeme, de jól palástolja. – Menj haza és gondold át az ajánlatomat! – intek
szolgáimnak, hogy vigyék ki.
Kiviszik, én meg tovább folytatom
előző tevékenységemet. Hangosan élvezek bele a szájába. Még egy szolgámat közel
intem magamhoz, melynek kicsatolva nadrágját, veszem számba méretes farkát.
Természetesen az előbbi démon sem rest, mert ő hátulról hatolt belém. Én szopom
az előttem álló farkát, míg hátulról dugnak. Ez most kivételes eset, hogy megengedem, hogy megdugjanak. Átélve szopom a szolgám farkát.
Még jobban felizgulok, ha arra gondolok, hogy az előbb itt járt vörös hajú
démon seggéből, ki-be járkál a farkam. Nem is kell sok, én is, meg a két
szolgám is elélvez. Miután meg volt az orgia, rendbe szedem magam és megyek a
dolgomra.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2011. 11. 03. 19:36:52
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 10. 16. 12:17:10 | #17297 |
Karakter: Lady Nelly Freelove
Megjegyzés: Vége
Szia!
Bocsi, de nem tudom folytatni!
VÉGE!!
|
| Hentai Chibi | 2011. 09. 15. 12:42:06 | #16685 |
Karakter: Sui
Megjegyzés: Vámpíromnak
Nem tudom merre futok, azt sem tudom hogy hol lehetek. Csak egy biztos, hogy szúr az oldalam és így alig kapok levegőt. az emberi test nehezen bírja az efféle megterhelést, én meg alapból nem vagyok valami jó erőben. Hátra pillantok, még mindig üldöznek. Szorosan fogom a szilánkot a kezemben. Ezt akkor sem adom!! Menekülők, de kezd egyre későbbre járni. Bújok, mászok, futok. Veszítsétek már el a nyomomat, vagy hagyjatok! De amilyen balszerencsés vagyok, ez nem fog megtörténni. Akkor meg már valaki segítsen!!!! Legszívesebben megállnék pihenni, de nem lehet. Ahhoz túl sok forog kockán. Nem szabad, futni kell!!
Hirtelen botlok meg és gurulok le egy dombos, fás, fűves részen. a szilánkot egyre erősebben markolom, hogy szinte már a kezembe szúrom, de nem ereszthetem. Forog velem minden ... Csak éljem túl. Legszívesebben sikítanék, de nem lehet, mert akkor megtalálnának. A domb végén egy fának érkezek.
- Aucs.. - csak halkan merem kinyögni. Fááj ... Ez tényleg nagyon fájt. Négykézláb helyzetemből felkelek a földről és egyik kezemben a szilánk, másikkal oldalamat fogom. Szerintem nem törött semmim, de nagyot kaptam most. Kissé bicegve indulok meg egyenesen előre, de most már végképp nem tudom hol is vagyok.
Egy házhoz érek, mese szép. Közelebb merészkedek és csak remélni tudom hogy semmi és senki sem támad rám. Az ajtóban félve megtorpanok és kissé bátortalanul ugyan de kopogok. Semmi válasz. Bátortalanul nyitok be és megindulok bentebbre. Remélem neme haragszik meg senki, de el kell tűnnöm mielőtt ám akadnak azok az alakok. félve nézek körbe, hogy van-e valahol valaki ....
- ÁÁááááá. - hatalmas puffanással érkezek a földre, viszont ez már kevésbé fájt. Egy fehér szőrpamaccsal szemezek ... Nem pici, de édes és szép nagy. Meglepetésemre nem bánt, hanem nyalogat. El nevetem magam a nagy ijedtségre. Olyan kis aranyos.
- Kira, gyere ide. - már le is száll rólam. tehát Kira a neve. Szép név. - Hogy merészeltél belépni a házamba? - fekvő helyzetemből ijedten kelek fel és igyekszem a legapróbbra húzni magamat. Most félek csak igazán, de remélem nem fog bántani.
- Ne haragudjon, hogy ilyen kései órán zavarni merem, de egy bandita horda elől menekültem be az erdőbe és eltévedtem. Két napja bolyongok, és nem találok ki. Aztán megláttam, ezt a kastélyt és gondoltam meghúznám itt magam. - mondom meg az őszintét. Hát igen. Két nap menekülés és bujkálás nem éppen egy leányálom.
- Rendben maradhatsz. Gyere megmutatom a szobád. - erre kicsit megdöbbenek is. Csak így? Rendben van? Mindenesetre nagyon hálás vagyok és követem az emeletre.
- Köszönöm kedvességét. Kaphatnék valami ételt és inni valót? - kérdezem elég szépen pirulva. Bátortalan vagyok, mint mindig.
- Kira, menj el vadászni. De most valami nagyobbat hozz. - döbbenten nézem Kira-t. Jó kis házi kedvenc, bár elsőre ijesztő, de nagyon édes. - Maradj a szobádba, amíg nem szólok. Ha olvasni szeretnél, menj a folyosó végére és ott van a könyvtár. A mosdó és a fürdő, a melletted lévő szoba az. Máshova nem mehetsz. Megértetted? - ismerteti a szabályokat. Hát legyen, ezeket nem is nehéz betartani.
- Igen, kisasszony. Azért megmondaná a nevét? - valahogy mégiscsak hívnom kell. És szeretem tudni kinek tartozok hálával, hátha egyszer majd tudom viszonozni. Ha nem halok meg és visszatérhetek Hozzájuk ...
- Lady Nelly Freelove. Neked pedig Sui. - haaa??? Erre elég szépen megdöbbenek. Honnan tudja, hogy engem Sui-nak hívnak? Talán velük van és ő is meg akar ölni? fejemben millió kérdés cikázik és elég szépen meg is ijedek. Ki ő? Honnan tudja a nevemet?
- Honnan tudja a nevemet?
- Mondd csak, félsz a vámpíroktól? - ez a mosoly kissé megrémít és a szemfogak. V-vámpír ... Hátrálni kezdek. Hallottam róluk, de most látok először egyet. Nem hittem volna, hogy ilyenek a vámpírok, mint ő. kezdek félni, hiszen a táplálékuk a vér... és én vérrel rendelkező lény vagyok! - Ne aggódj, ha jó kislány leszel nem bántalak. - és magamra is hagy. Ha jó leszek? Mit jelent nála az hogy ha jó leszek?
Egész idő alatt csak ezen töprengek. Ha jó leszel. De én jó vagyok vagy most mi van? Létszi Michael ... vagy Gabriel ... vagy valaki! de valaki mentsen már meg! Félek, azt sem tudom hol vagyok, hogy hogy jutok haza. Egy szem szilánk van nálam, de az is használhatatlan. ráadásul így is halandó vagyok és meg akarnak ölni.
Vacsorára lemegyek. Finom illatot érzek. Megállok a közvetlen közelében, nem is olyan ijesztő.
- Még egyszer nagyon szépen köszönöm. - mosolyodok el aranyosan. - És csak azért ijedtem meg mert életemben először láttam vámpírt, eddig csak hallottam róluk. - ismerem el. Nem szól semmit csak bólint. - Én angyal vagyok ... Azaz most inkább halandó, de angyal voltam ... - pirulok. A szomorú emlékre össze szorul a szívem. Én voltam a hibás, mert nem védtem meg magam és így emberként a földre kerültem gyermeki testben a gömbömet meg eltörték. Már sosem jutok vissza úgy érzem. Itt fogok emberként meghalni, de azért még küzdők. Ismét látni akarom Őket, haza akarok jutni.
Csak rám néz és én elfordítom tekintetemet. Mindig zavarba jövök a nézésétől. A vámpírok tényleg nagyon csodálatosak, de nekem azt mondták veszélyesek is. Vajon ő is olyan? És meg fog engem ölni?
|
| Nanami Hyuugachi | 2011. 07. 10. 17:51:29 | #14955 |
Karakter: Lady Nelly Freelove
Megjegyzés: Chibimnek
A vámpíroktól eltérően, rám nem hat a nap és a kerszt. Csupán az ezüst képes nekem ártani.
Ma is, mint minden reggel, evéssel kezdem a napot. A nyúl, amit a házi kedvencem, Kira ejtett nagyon finom. Legalábbis a vére azaz. Amint végzek vele és kiszívom a vérét, odadobom neki, had egye meg. Reggeli után, kiengedem őt a szabadba, hadd játszon egy kicsit. Odahozza nekem a kis labdáját és nyomja neki a lábamnak.
- Játszani akarsz? - kérdem tőle, miközben megsimogatom és leguggolok mellé. - Hát jól van, tessék. - kikapom a szájából a labdát és eldobom. Egész délelőtt és délután játszottunk. Késő délután bemegyek és a kedvenc könyvemet kezdem el olvasni. Majd kopogást hallok. Mikor lemegyek már az ajtó nyitva van és sikítást hallok a könyvtár szoba felől. Azonnal ott termek és látom, hogy Kira egy fehér, rövid hajú lánykát teper le és kezd el nyaldosni. A lány nevetésbe tör ki. Egy idejig mosolyogva nézem őket, végül hidegen mondom ki a nevét.
- Kira, gyere ide. - azonnal a lábamhoz jön és elszégyenli magát. - Hogy merészeltél belépni a házamba? - kérdem a lányt, aki a földön fekszik. Ilyedten húzza össze magát és félénken áll fel.
- Ne haragudjon, hogy ilyen kései óran zavarni merem, de egy bandita horda elől menekültem be az erdőbe és eltévedtem. Két napja bolyongok, és nem találok ki. Aztán megláttam, ezt a kastélyt és gondoltam meghúznám itt magam.
- Rendben maradhatsz. Gyere megmutatom a szobád. - modnom neki és elindulok fel az emeletre. Az én szobám melletti szobát kapja.
- Köszönöm kedvességét. Kaphatnék valami ételt és inni valót? - kérdi szerényen.
- Kira, menj el vadászni. De most valami nagyobbat hozz. - nyávog egyett és már itt sincs. - Maradj a szobádba, amíg nem szólok. Ha olvasni szeretnél, menj a folyosó végére és ott van a könyvtár. A mosdó és a fürdő, a melleted lévő szaba az. Máshova nem mehetsz. Megértetted?
- Igen, kisasszony. Azért megmondaná a nevét?
- Lady Nelly Freelove. Neked pedig Sui.
- Honann tudja a nevemet? - kérdi és megilyed.
- Mondd csak, félsz a vápíroktól? - kérdem és ördögien elmosolyodom. A szemfogaim kivillantak. Félelem futott végig az arcán és hátrálni kezdett. - Ne aggódj, ha jó kislány leszel nem bántalak. - azzal eltünök.
Szerkesztve Nanami Hyuugachi által @ 2011. 07. 28. 11:21:30
|
| oosakinana | 2011. 04. 25. 23:10:42 | #13215 |
Karakter: Kai Taramis
Megjegyzés: (Dzsinemnek ~ Vége)
Vége
|
|
