|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| Thalia | 2013. 08. 12. 14:12:36 | #26834 |
 Karakter: Jake Mattew Summerdale
Megjegyzés: Leirannak
- Jó reggelt, uram. Jól aludt? Megfelelő volt a reggelije? – köszön rám George a főkomornyikom ahogy belépek a dolgozószobámba.
- Igen köszönöm, minden rendben volt. –mosolyodom el. – Őn hogy van George?
- Jól uram, köszönöm. 4 levele érkezett ma reggel, engedelmével az asztalára tettem őket ahogy mindig. A mai menü szintén az asztalán van. Illetve a mai nap folyamán érkezik két hölgy, mert mint előterjesztettem önnek szükségünk lenne még egy szobalányra. Azt gondolom így túl sok dolog jut egy szolgálóra.
- Igen, emlékszem. Amikor megérkeznek küldje őket hozzám.
Leülök az asztalhoz és felbontom az első levelet, majd válaszolok és ez így folytatódik. Nem sokkal ebéd előtt kopogtatnak az ajtón.
- Jöjjön be. –George mögött egy nagyon apró fiatalnak tűnő neko lány érkezik.
- Jó napot kívánok Uram. A hölgy Haina Heineko uram és a szobalány állás ügyében jött. Úgy vélem kiváló adottságai vannak a munka elvégzésére, de a végső döntést ön hozza meg. – mutatja be.
- Köszönöm George. Távozhat. Kisasszony kérem fáradjon közelebb és foglaljon helyet. – dőlök hátra a karosszékemben.
- Üdvözlöm Jake Mathew Summerdale Uram. Köszönöm, hogy fogad. – igen csak megijed amikor meghallja hogy George bezárta az ajtót.
- Nem harapok kisasszony. Mesélne nekem önmagáról?
- A kérése számomra parancs uram. Árvaházban születtem és nőttem fel. Onnan elkerülve szobalánynak, szolgálónak szegődtem, mert csak ilyen munkát találtam. Egyik kedves gazdám, megtanítatott zongorázni. Írni, olvasni még az árvaházban tanultam meg. Nagyon szeretem a zenét és a könyveket. Szabad időmben, ha tehetem ezeknek a kedvteléseknek teszek eleget, de szeretek örömet okozni másoknak. – néz rám egy pillanatra. –Az első gazdám volt az egyetlen kedves személy az életemben, de sajnos meghalt és a fia már nem volt olyan, mint édesapja. Felmondtam és szerencsésen elengedtek. A következő munkám alkalmával is meg voltak velem elégedve. Onnan is én mondtam fel bizonyos okok miatt, amit nem szeretnék részletezni uram, ha nem gond.
- Nem kell olyat elmondania kisasszony amit nem szeretne. – mosolyodom el, látszik a karjain miért jött el. Vagyis valószínűleg szökött. Egy bántalmazott lányt ritkán engednek felmondani –Jól látom kisasszony, hogy előző munka helyén bántalmazták? – teszem fel a kérdést, de inkább a reakciójára vagyok kíváncsi, mert kimondani úgysem fogja.
- Ho… honnan veszi uram? – kérdezi ijedten. Tehát igen, bántalmazták.
- A csuklóján lévő horzsolásokból hoztam a következtetésem. Hol volt ezelőtt szolgáló?
- Ezek? Jaj neeem. Csak ügyetlen voltam és egy faodúból nem tudtam kihúzni a kezem. – szégyenkezik.
- Értem. A fülei miatt akadt hogy bántották?
- Ö… sajnos igen. – válaszolja még jobban szégyenkezve, már csak az íróasztal sarkát meri nézni.
- Itt nem kell aggódnia miatta. Előbb-utóbb találkozni fog majd a palotában más érdekes lényekkel. Nos én nem látom akadályát hogy nálunk dolgozzon. A minden második vasárnap délutánja szabad lesz, ebben az időben azt tesz amit szeretne, nyugodtan elhagyhatja a palotát vagy ha kívánja a zeneteremben zongorázhat.
- Köszönöm a kegyességét uram. – mondja miközben halvány mosoly jelenik meg az ajkán. Én csengetek, mire George lép be.
- George, a hölgyet én is megfelelőnek találom, így amikor szeretne kezdhet. Engedélyeztem neki hogy a szabad délutánjain zongorázhasson a kis zeneteremben, legyen szíves és a többit egyeztesse vele ön.
- Igen, uram. És uram édesanyja kérdezi hogy számíthat-e önre az ebédnél.
- Kérem mondja meg neki hogy mindenképpen ott leszek a szokott időben. – bólintok. – Niki hogy érzi magát?
- Jól, uram. Úgy tűnik már túltette magát a legutóbbi szoba felgyújtásán. – erre a mondatra Haina még jobban összehúzza magát.
- Rendben. Niki képes irányítani a tűzet, többé-kevésbé. – fordulok a lányhoz. – Nem kell aggódni nem fog kárt tenni önben. Most elmehetnek.
Egy órával később együtt ebédelek a anyámmal, a hugommal és az öcsémmel. Édesapám jelenleg a városban lakik és ott intézi családunk ügyeit, amíg ő távol van minden az kezem alatt történik és mivel a legkevésbé sem kívánok apámnak csalódás okozni mindenre oda is figyelek. Ebéd után néhány órára visszavonulunk a könyvtárban. Majd Nikivel kettesben sétálunk egyet.
- Még mindig úgy látom hogy bűntudata van –szólalok meg séta közben.
- Már hogy is ne lenne bűntudatom – tör ki hirtelen az addig csendben sétáló lány. A természete is olyan akár a tűz, hamar lángra kap, majd épp oly hamar el is illan. – Hiszen majdnem leégettem a kastélyt.
- Ön megint túloz mindössze az a szoba kapott lángra amelyben épp gyakorolt. – válaszolom nyugodtan.
- De ha nem ér oda időben a másik szoba is kigyulladhatott volna, és a következő. Akár az otthonukat is porig égethettem volna.
- De odaértem és eloltottam a tűzet. Azért van most ön itt mert meg kell tanulni irányítani az erejét én pedig azért vagyok segítsek és koorigáljam amit szükséges. Remélem ez az apró baleset nem veszi el a kedvét a további gyakorlástól.
***
Hainaval nem találkozom a nap folyamán, valószínűleg máshol adott neki munkát George. Este amikor vacsora után visszavonulok a szobámban találom amint éppen az ágyamat készíti elő.
- Uram. – ugrik el az ágytól ijedten és lehajtja a fejét.
- Haina folytassa csak nyugodtan. – ahogy közelebb érek hozzá látom hogy egész testében reszket.
- Sajnálom hogy még nem végeztem. – a hangja halk és reszket.
- Semmi gond, de miért fél ennyire? – kérdezem rá nézve.
|
| Leiran | 2013. 08. 12. 12:15:58 | #26832 |
Karakter: Haina Heineko
Megjegyzés: Thaliamnak (kezdés)
Az előző gazdámtól épp, hogy csak el tudtam szökni, és elégé megráztak a dolgok, de túl kell lépnem rajta és ennek első lépése egy új munka. Ma megyek a meghallgatásra egy kastélyba. Lassan haladok az úton. Gyalog közelítem meg a hatalmas épületet. Egy csodálatosan szép és világos kastélyt látok magam előtt.
/Nem az én alkotásom, pusztán illusztráció/
Mára hívott be meghallgatásra egy idő komornyik, aki a ház szolgálóiért felelős. Lassan és magabiztosan haladok át a hídon és egy csoda szép előudvar fogad.
/Nem az én alkotásom, pusztán illusztráció/
Kicsit félve kopogok be, ahol az idős Komornyik fogad.
- Jó napot kisasszony. Miben segíthetek? –Teszi fel a kérdést kedves hangján.
- Haina Heineko vagyok, és a szolgáló állás interjújára jöttem. –Mondom meghajolva tisztelettel.
- Ohh jöjjön be kisasszony. –Mondja kedvesen és beengedve irányít át a kastély konyha részébe. A konyha hatalmas és elégé sokan sürgölődnek, forgolódnak. Onnan tovább menve egy kisebb fogadó szobába megyünk, ahol hellyel kínál. Leülök megköszönve a helyet és kihúzva egyenes háttal ülök. Térdeimre helyezem kezem összefonva ujjaim.
- Nos, Akkor kezdem a bemutatkozással. A nevem George A ház komornyikja. A kastélyban szolgáló dolgozók vezetője vagyok, én leszek a közvetlen felettese. Minden reggel én osztom ki a munkákat a szolgálóknak. Minden munkacsoportra meg vannak a kiszabott dolgozók. Mint tudja szobalányra van jelenleg szükségünk, de olykor be kell segíteni a felszolgálásba is az étkezéseknél. Közvetlenül akkor fog a ház urával és családjával érintkezni. Hol dolgozott eddig? –Teszi fel illedelmesen a kérdést.
- A Gereton kastélyban dolgoztam ezelőtt, és sajnálatos módon onnan el kellett szöknöm, mivel nem… nem bántak velem, úgy ahogy azt el tudtam volna viselni. –Mondom leszegett fejjel és elszégyellve magam.
- Megértem kisasszony. Sok rosszat hallottam az ottani szolgáló hölgyektől, nem kell szabadkoznia. –Mondja kedves megértő hangon. –Miért gondolja, hogy önnek való lenne az általunk kínált állás?
- Szorgalmas, kötelezettség tudó, illedelmes vagyok. Munkámra igényes vagyok. Nem szeretem a félig kész dolgokat és szeretnék egy olyan helyen dolgozni végre, ahol nem a külsőm miatt vesznek fel. –Mondom el őszintén a dolgokat.
A komornyik bólint és megérti a dolgot. Még elég sokáig tart a meghallgatás, majd egy próba takarítást is csinálok az egyik vendég szobán és elégedettnek találom a leendő főnökömet.
- Én úgy gondolom alkalmas a kastélyunkban való munkára, de a végső igent a kastély urától. Jake Mathew Summerdaletól kapja meg. Kérem, kövessen a dolgozó szobájába. –Mondja a maga szigorú ám illedelmes, kedves hangján és átvezet a kastély urához. Bekopog a dolgozóba majd vár.
- Jöjjön be. –Szól ki egy kellemes férfihang, ami megcsapja fülem. Ezután lépünk be mind a ketten én a komornyik mögött lépek be.
- Jó napot kívánok Uram. A hölgy Haina Heineko uram és a szobalány állás ügyében jött. Úgy vélem kiváló adottságai vannak a munka elvégzésére, de a végső döntést ön hozza meg. –Mondja illedelmesen amire a ház ura bólint.
- Köszönöm George. Távozhat. Kisasszony kérem fáradjon közelebb és foglaljon helyet. –Mondja kellemes hangján, amire kicsit megszeppenve lépek ki a komornyik háta mögül és lépkedek közelebb. Meghajolok előtte.
- Üdvözlöm Jake Mathew Summerdale Uram. Köszönöm, hogy fogad. –Mondom tisztelettudóan, majd csak ezután foglalok helyet. A komornyik meghajol, majd kilép és ránk zárja az ajtót. Megszeppenve nézek fel rá.
- Nem harapok kisasszony. Mesélne nekem önmagáról? –Kérdi érdeklődve, én pedig bólintok.
- A kérése számomra parancs uram. –Mondom és magam elé nézve kezdek el mesélni. –Árvaházban születtem és nőttem fel. Onnan elkerülve szobalánynak, szolgálónak szegődtem, mert csak ilyen munkát találtam. Egyik kedves gazdám, megtanítatott zongorázni. Írni, olvasni még az árvaházban tanultam meg. Nagyon szeretem a zenét és a könyveket. Szabad időmben, ha tehetem ezeknek a kedvteléseknek teszek eleget, de szeretek örömet okozni másoknak. –Mondom egy picit elmosolyodva és lopva pillantok fel a férfira, utána újra magam elé. –Az első gazdám volt az egyetlen kedves személy az életemben, de sajnos meghalt és a fia már nem volt olyan, mint édesapja. Felmondtam és szerencsésen elengedtek. A következő munkám alkalmával is meg voltak velem elégedve. Onnan is én mondtam fel bizonyos okok miatt, amit nem szeretnék részletezni uram, ha nem gond. –mondom félénken magam elé nézve. Farkam szorosan húzom magamhoz.
- Nem kell olyat elmondania kisasszony amit nem szeretne. –Mondja kedves mély hangján és mosolyogva néz rám. –Jól látom kisasszony, hogy előző munka helyén bántalmazták? –Kérdez rá én meg teljesen megrémülve pillantok fel.
- Ho… honnan veszi uram? –Kérdem, mert hiába igaz, nem akarom rossz színben feltüntetni a másik nemes urat.
- A csuklóján lévő horzsolásokból hoztam a következtetésem. –Mondja teljesen nyugodt hangon. –Hol volt ezelőtt szolgáló?
- Ezek? Jaj neeem. Csak ügyetlen voltam és egy faodúból nem tudtam kihúzni a kezem. –Mondom zavartan és oldalra nézve, próbálom elfedni a szégyenemet.
|
| Nanami Hyuugachi | 2012. 01. 02. 21:26:17 | #18402 |
Karakter: Calastor
Megjegyzés: ~Padma hercegnőnek~
Hogy elszakadjak kicsit a saját világomtól, kicsit benézek az emberek közé, a városokba. Elindulok hát, nem késlekedem. Hosszú utat teszek meg, mire feltűnik egy város a láthatáron. Először csak a háztetőkön ugrálva figyelem meg az embereket, hogy be tudjak illeszkedni, és ne legyek egyből őrült és furcsa. Pár napig csak figyelek csendben, aztán egy férfitől ellopva a cuccait – persze őt megölöm –, felveszem. „Pont a méretem!” Majd elvegyülve az emberek közt, én „teszem” a dolgom. Jó pár napig csak így tengődöm, de aztán betérek egy állatkereskedésbe. Végig nézem az egészet, de a kígyóknál leragadok. Megkérdezem, hogy ki lehet-e őket venni a terráriumból, és mikor igenlő választ kapok, akkor kiveszem és „dédelgetem” őket. Jó pár napig csinálom ezt, míg egy furcsa lány jön be. Egyből megérzem, hogy más, mint a többi ember, csak épp azt nem tudom, hogy miért. „Talán ő is hasonló hozzám? Nem tudom, de meg akarom tudni!” Majd figyelmemet ismét a kígyó „bűvölésre” fordítom. Érzem, hogy merre megy, és szándékosan arra megyek én is. Egy sikátornál elém borul a táskája és rögtön leguggol, hogy felszedje a táska tartalmát. „Istenem! A nők fognak a sírba tenni! Mennyi kacatjuk van? Hogy lehet ennyi mindent belegyömöszölni abba a kis táskába? Ráadásul förtelmesen néz ki!” A gondolatmenetemből, ő ránt vissza.
- Elnézést kérek! – kezd magyarázkodni, de közben próbál a szemembe nézni. – Máris odébb megyek! – mondja, majd feláll.
Mért is ne, lehajolok, hogy segítsek neki, de mire felegyenesedem, elkapja a kezemet és a sikátorba berántva, nekilök a falnak. Pillanatokon belül ott terem még valaki, aki összeszedi a maradék cuccot és beáll elénk, hogy senki ne lássa, mit csinál velem.
- Ne kiabálj! – sziszegi az arcomba. – Ha jót akarsz magadnak elmagyarázod, hogy mi a fene volt az ott a boltban, most azonnal! – kezd el parancsolgatni.
Igaz, hogy meglepett, hogy egy nő, ilyen erőt képes kifejteni, de most, hogy jobban megnézem, egész szép ez a kiscsaj. Hófehér haja leér egész a fenekéig, aminek a teteje kicsit tépettebb fazonra van vágatva. Szeme gyönyörű, szinte már igéző. Teste karcsú, akár a nádszál, mégis az ereje nagyon meglepett. Egy barna fekete kockás mini szoknya van rajta, és egy fekete rojtosabb felső rész, ami kihangsúlyozza fehér haját. Egyszerűen gyönyörű ez a csaj. „Kell nekem és meg is fogom szerezni!” Gondolatmenetemből, ismételten ő szakít félbe.
- Kérdeztem valamit! Válaszolj! – hangja parancsoló.
- Ha nem, akkor mi lesz? – kérdezem, enyhe gúnnyal a hangomon. – Mit árthat nekem egy ilyen szépség, mint te? – mondom és megvillannak piros kígyó szemei és villás nyelve is. – Az annya! Te egy naga vagy, igaz? – kérdezem, mert végre leesett a tantusz. – Ezért volt olyan furcsa érzésem veled kapcsolatban!
- Honnan tudod? – kérdezi még mindig ingerülten.
- Ráadásul az uralkodó fajtából. Jól ismerem a fajtádat! Tudom mikre vagytok képesek, de meg kell, hogy nyugtassalak, rám nem hat semmilyen kígyó féle bűbáj! Én más vagyok, mint a többi áldozatod! – mondom neki eléggé gúnyosan.
Egyetlen egy mozdulattal kitépem magam a karjai közül és őt nyomom a falhoz a torkánál fogva.
- Had ne kelljen bántanom egy ilyen kis szépséget! Kérlek, kímélj meg ettől! – mondom és végig nyalok a nyakán.
Eléggé bedühödött, mert egy óriásit taszít rajtam. A falon landolok, majd csúszok le a földre. Mikor újra ránézek, már nem az a szépség áll előttem, hanem egy 15 méternyi farokkal rendelkező, fehér pikkelye kígyó-ember. Szám gúnyos mosolyra húzódik, majd felállva, legyintek egyet kezemmel és kígyók tömkelege kezd el csúszni feléje. Lefogatom a szépségeimmel, majd közel menve hozzá, folytatom a beszélgetést vele.
- Arra a kérdésre a válasz, hogy mit csináltam a boltban, az rá a válasz, hogy beszélgettem. Beszélgettem a kígyókkal. De erre…
Nem tudom befejezni, mert kiszabadítja magát a kígyóim „karmai” közül. Én meg csak mosolygok.
- Most az egyszer nem akarok harcolni. Kérlek, hagyj utamra menni. Nem akarok senkit sem bántani! Főleg nem egy ilyen szépséget. Persze, amikor nem vagy félig kígyó. Akkor kicsit… nem tudom. Na, mindegy! Már meg sem szólalsz?
|
| timcsiikee | 2011. 01. 22. 23:50:05 | #10708 |
 Karakter: Morris Wen
Megjegyzés: ~ Nayunak
Morris:
Édes álom simítja ki finom vonalú arcát, hosszú fekete pillái lágyan pihennek, s egyenletes szuszogása tölti be a szobát. Milyen ártatlan és milyen egyszerű lélek, mégis oly’ csodálatos. Gyermeki ugyanakkor már kész érett, s mikor kék szemei ragyognak, szebb akár az ég. Az én védencem. Vágyakozva simítanám meg fejét, hogy ujjaim elmerüljenek szőke fürtjeiben, de csak egy aprócska érintést engedek meg magamnak, s egy tincset csúsztatok csak arrébb. Hirtelen riad fel, a szekrény sarkára teszem kezem, hogy véletlenül se érje el, s felette lebegve figyelem, ahogy a takaróba gubózva fekszik tovább nyugodtan, félálomba merülve vissza.
Elmosolyodom.
Testvére zavarja fel újra szerencsére, hisz én nem tehetem, bár megtehetném.
Csak körbelengem őket a szobában, hallgatom az egyoldalú beszélgetést, majd mikor újra magára marad, büntetlenül csodálhatom. Áldás ugyanakkor cseppnyi szenvedés, amit én választottam magamnak.
Felül az ágyra, szemeiben édes csillogás, arcán pír, s minden mozzanata és lélegzetvétele tele van reménnyel. Szeretném tudni, hogy ilyenkor vajon mire gondol, de megfogadtam, hogy csak akkor nézek bele a gondolataikba, ha fontos.
Végi követem, míg eléri az iskolát, közben nem csak őt, hanem magát a környezetét is figyelem, hiszen ez a dolgom. Mikor meglátom, hogy egy rémült biciklis halad felé, és még kiált is, hogy nem tud megállni, hirtelen tolnám arrébb, de… kezeim áthatolnak rajta egy kis ponton. Fenébe, gyorsabban kell cselekednem.
Alig két méterre, egy félreeső részen egy pillanat alatt tudok magamra egyszerű emberi alakot ölteni, aminek arca pontosan olyan, mint az enyém, csak szárnyak nélkül, és számára hétköznapi ruhában. A másodperc tört része alatt kapom el, magamhoz rántom, s pont ekkor suhan el mellette a száguldozó, én pedig hátraesem vele.
El is felejtettem, hogy emberi alakban néha átveszek néhány emberi tulajdonságot. Például ha nem is fáj, de sebesülni, azt meg tudok.
Elkezd rajtam mocorogni, orromba kúszik édes illata, érintem végre, s emberi szívem pulzusa hirtelen az egekig szökik, de visszafogom magam, amennyire csak tudom.
Mikor észreveszi, hogy nem a földön, hanem… egy emberek fekszik, ijedten pattan hátrébb, paprika piros arccal.
- El-elnézést, én nem láttam... – milyen édes, hangja zene füleimnek, szebb, mint a hárfa. Akaratlanul is mosolyra fakaszt. Nekem csak az a fontos, hogy Ő épségben legyen. Kíváncsian fürkésző tekintettel mér végig, és minden pillanatát élvezem, habár nem lenne szabad látnia. Szerencsére most csak egy egyszerű embernek tart, és ez így helyes.
- Semmi baj, csak félre rántottalak előlük. Jól vagy? – kérdem halkan, mire kipirosodott arccal lesüti szép szemeit, és bólint. Jól van…
Felállok, és őt is felsegítem, mikor pont zöldre vált a lámpa.
- Gondolom iskolába mész – mérem végig egyenruháját, hogy kicsit se legyen feltűnő az, hogy jól tippeltem. – Messze van?
- Nem – rázza meg édesen fejét, majd a zebra másik végébe mutat – Ott a bejárat – mikor észreveszi, hogy szabad az út, hirtelen kap észbe és már sietne is, mikor lassabb léptekkel követem.
- Még addig elkísérlek, nehogy bajod legyen.
- Igazán… nem szüksé… - elcsuklik hangja, hamar átérünk a zebrán, s most vigyáznom kell arra, hogyan pillantok rá, mert most nem tehetem, kicsit sem feltűnően. Az iskola kapujában elköszön, integet én pedig a fal mögé rejtőzve változom vissza, elbújva a világ szeme elől, amikor gyorsan visszafut, de már nem lát engem. Szinte közvetlen elé megyek, majd mellé.
- Elfelejtettem, meg kö… szönni – a végére elhalkul, csak mosolyogva követem, mikor kisebb csalódottsággal battyog be, majd sietősre váltalak léptei, nehogy a becsengő megelőzze. Elég köszönet az épsége.
~*~
Az órák alatt csak az ablakpárkányon ülve figyelem őt, ahogy jegyzetel, néha ki-kiles az ablakon, rajtam keresztül, s a sokadik pillantás után hátam mögé nézve szemlélem, hogy a felsős fiúk éppen fociznak az udvaron. Testnevelés óra, pont Mylo-nak is ez jön a történelem után. Gyanúsan figyelem, vajon melyik alakot lesheti ilyen lelkesedéssel, de sajnos nem tudok rájönni, túl sokan vannak odakint.
Amikor a tanár hirtelen kérdez tőle, felpattan helyéről, és én közelebb hajolva fülébe súgom a választ, mire kicsit megremeg, s hasonlóan remegő hanggal válaszol a tanárnak, aki helyeslően, elismerően bólogat.
Az óra után nagy lelkesedéssel kapja össze cuccait, olyan hévvel indul meg, hogy sokkal jobban kell figyelnem környezetére, mint eddig, nehogy nekifusson valakinek, vagy valaminek. Olyan izgatottság lengi körül, bele sem kell látnom a fejébe ahhoz, hogy tudjam elég nyomós oka van sietségének és arcára fagyott mosolyának, ami az út haladtával egyre csak csökken, s mire az öltözőkhöz ér, már inkább csak feszültség, és aggodalom ül meg arcán.
Az öltözők folyosójának végén van egy rácsos ablak a mellett áll meg egyedül. Társai még biztos javában csak a folyosón sétálnak fent, a felsőbb évesek pedig akik átöltöznek, egyesével vonulnak ki. Egész alakját figyelve látom, hogy minden egyes ajtónyitásnál eláll a lélegzete, majd hatalmas sóhajjal nyugszik meg, de nem sok idő telik el újra és újra nyílik az ajtó, mikor láthatóan kilép a várt személy.
- Öh… öhm… Blake! – hirtelen hangosodik fel, mikor már pár lépést haladt a fiú.
A szólított érdeklődve fordul meg, Mylo mögött állva komoran figyelek minden pillanatot. Szívemben csak remélni tudom, hogy nem az következik, amit soha nem vártam.
- Szia… mit szeretnél? – teljes testtel fordul felé, sőt visszalép, míg majdnem közvetlen elé nem ér.
- Én… nos én… izé… - lábát billegeti, ujjait babrálja, arca paradicsom pirosan virít, s minden jel bennem apró dühöt farag, elhűl a levegő, s mikor rájövök mindenre, ordításom helyett egy hangos villám csapódik be kívül az ablak mellett.
Mylo felsikkantva csapódik az izmos alaknak, s ide érzem heves szívverését.
Nem… nem, nem, nem… Még nincs itt az ideje… Nem engedhetem.
Az én Mylom… Nem… nem adom senkinek.
|
|
