Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2. 3. 4.

Akahige2014. 08. 08. 23:47:11#30959
Karakter: Nokurol
Megjegyzés: loranekónak


Az eligazító teremben még soha nem volt a Dusk-nak ennyi speciális katonája. Általában csak három, max öt van meg egy halom rohamegység (amolyan gyalogjai a Dusknak gépfegyver kard-pajzs, ijesmi)- Még egyikünk sem tudta, miért csak speciális katonákat rendeltek a terembe, csak annyit tudtunk, gyülekezzünk oda. Most mindenféle lény, és ember sereglett ott, az egyszerű kardforgatóktól egészen a félistenekig. Már türelmetlenül vártuk, hogy megtudjuk, mi az oka a rendhagyó eseménynek. Végül várakozásunk kifizetődött. Egy szőke lány lépett a terembe. ismertem, Lucy-nak hívták, és a speciális katonák küldéséért volt felelős. Megköszörülte a torkát, mire az alapzaj lezárult.

- Uraim, hölgyeim, had áruljam el, miért csak maguk vannak itt a teremben! Helyesebben had indítsak egy kérdéssel! Tudja-e valaki, mi az az Utarefson szervezet?

A kérdést mély csönd fogadta.

- A híres filmes vámpír, Nosferatu nevének megfordítása. Ezzel már utal is a szervezet céljára. A Földön élő vámpírok teljes kiirtása.

Erre zúgolódni kezdett a tömeg. Elég vegyes volt a reakció. Voltak, akik kedvelték a vámpírokat, viszont voltak, akik irtóztak tőlük. A mellettem ülő katanás csaj csak ennyit morgott nekem.

- Remélem már megtalálták Edward Cullent.

Én csak kurtán visszamosolyogtam, ugyanis én a kérdésben (na, nem az Alkonyatban, hanem a föntiben) pártatlan voltam.

- Mi több, rendkívül jól csinálják – folytatta Lucy. – Csak a napokban tűnt fel nekünk, hogy a szervezet egyáltalán tevékenykedik, ugyanis megölte az egyik vámpírunkat. Visszanézve azonban több általunk nyilvántartott vámpírral is végeztek. És ki tudja, hogy hány felügyelet nélkülivel. Hogy megállítsuk a vérontást, kiküldünk egy ügynököt minden általunk szemmel tartott vámpírhoz, amíg le nem zárul a vészhelyzet.

- Ja, mert a vámpírok olyan védtelenek! – Kiáltott fel valaki, mire többen fölnevettek.

- Igen azok – válaszolta a lány. – Nyilván egy átlagos terroristacsoporttól nem is féltenénk őket, de az Utarefson pontosan vámpírok felkutatására és megölésére szakosodott. Gondolom, nem kell elmondanom, hogy mi történt, mikor legutóbb nem vettünk észre egy szakosodott csoportot.

Erre aztán mindannyian elhallgattunk, és tovább figyeltünk.

- Nagyon helyes. Minden vámpírhoz egy ügynököt küldünk…

- Egyet? – Ezúttal én voltam a kérdező. – Mi történt a szokásos háromfős csapatokkal?

- Sok speciális katonát nem küldhetünk akcióba. Például egyik vámpírunk sem mehet. Érthető okból a vérfarkasok sem. – Itt megint nevetés hullámzott végig a termen a közismert vámpír-vérfarkas ellentét miatt. – Azokat sem érdemes kiküldenünk, akik gyengébbek egy átlagos vámpírnál, és még vannak ilyen apróbb indokok, amiért egyik-másik tagunknak nem szabad mennie. Így relatíve kevés bevethető tagunk marad, ezért mindenhova egy-egy főt küldünk. De ha bárkinek van jobb ötlete, azt örömmel várunk.

Senkinek nem volt. Mindenki tudta, hogy Lucy és a többi küldetésfelelős érti a dolgát, és nem küldene ilyen küldetésre, ha nem lenne muszáj.

Az eligazítás végén mindenkinek kiosztották a mappáját. Az enyém volt a legrosszabb. Névnek „név ismeretlen”volt beírva. Az még nem is zavart volna, ugyanis egy vámpírt csak metalálok külső alapján, de tartózkodási helynek „pontos hely ismeretlen” volt megjelölve, csak egy ír városka nevét láttam. Ez tökéletes. Valószínűleg én kaptam a legrosszabbat

- A tiéd milyen? – Kérdezte az előbbi lány. – Én egy százhúsz éves fószert kaptam. Remélem, legalább jól néz ki.

- Az enyém is jó – fintorogtam. – Csak azt nem tudom, hogy kit keresek, és hogy hol.

~~~

- Vámpír? – Kérdezte az öregember meglengetve horgászbotját. – Erre nincsenek vámpírok, vagy legalábbis nem tudni róla. Őszintén szólva nagyon remélem, hogy nincsenek.

- Akkor ezzel se jutottam közelebb hozzá – sóhajtottam. – Elnézést, hogy raboltam az idejét.

A koma jól megnézett magának. Szemügyre vette hegyes füleimet, és hátamon az íjat meg a teli tegezt.

- Te ugye nem vagy vámpír?

- Dehogy. Tünde vagyok.

- Aha, akkor sok szerencsét!

Miután elmentem, megérkezett a horgász társa.

- Ez meg ki vó’t?

- Mit to’m én. Valami vámpírt keres. Vigyázni kell vele. Lehet, ho’ vaj van a fején.

A probléma az volt, hogy az egész falut végigkutattam, és ilyen válaszokat kaptam. Félnapi kutatás után semmivel nem jutottam előre. Végül mikor leültem egy padra pihenni egy kicsit, egy kislány félősen odajött hozzám.

- Furcsa füleid vannak. Mint a boszorkánynak.

- Boszorkány?

- Igen, aki az erdőben él. Soha senkinek nem engedi, hogy a házához elmenjen.

Elgondolkodtam. Egy próbát megér.

- Én most mégis meglátogatom.

Elindultam az erdőben, és egyre mélyebbre mentem benne, amerre állítólag a „remete lány” él, ahogy a falusiak nevezték. Mikor odaértem, be kellett vallanom, hogy első osztályú vámpír-lak az az erdő. A nap fénye alig-alig szűrődött át a fák között, ami otthonossá tehette egy éjjeli lény számára.

A ház kicsi volt, de kényelmes. Egy tűvel sikeresen megpiszkáltam a zárat, és beléptem a házba. Sötét volt, valószínűleg senki nem volt otthon. A biztonság kedvéért felhúztam az íjam, nem tudtam, mennyire vendégszerető a koma… vagy csaj. Leültem, gondolván, hogy majd megvárom. Nem is kellett sokáig várnom.

Egyszer csak egy alak jelent meg kinn a sötétben. Kulcs csördült, de nem volt rá szükség.

- Nyitva hagytam volna? – Kérdezte magától, miközben belépett a házba.

Kellemes női hangja volt. Mikor belépett, egy pillanatra elállt a szívverésem. Tudtam, hogy az ő fajtája nagyon csábító, de még így is váratlanul értek a bájai. Szőke haj, csinos vonalak, nagyon szép volt.

- Ideális hely ez rejtőzködésre – jegyeztem meg, mire ő megpördült a tengelye körül, és rám nézett.

- Mit keresel itt? Ki vagy? – Csattant föl.

- A nevem Nokurol.

- Tűnj a házamból! – Förmedt rám.

- Attól tartok, nem mehetek.

- Különben mi lesz?

- Meghalsz.



Szerkesztve Akahige által @ 2014. 09. 02. 22:20:27


oosakinana2012. 04. 27. 21:11:58#20672
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Hugimnak)


Felmegyek és összepakolom Seb-et, meg a ki cuccainkat is, mert végre egy jó nap is eljön az életünkbe, aminek annyira örülök. Régen voltunk ennyire együtt, de itt az ideje mindennek. Amint lemegyünk kapunk csókot a homlokunkra, majd felkapja a kosarat és már indulunk is.
- Én vezetek. – meglobogtatja a kulcsot, de én csak aggódok értük.
- Biztos menni fog? Nem kellene már ilyen állapotban vezetned. – kérdezem aggódva, de csak lágyan megsimogatja az arcomat.
- Drágám, amíg még beférek a volán mögé, addig nem kell aggódnod. – kuncogja el magát, majd kapok egy forrócsókot is.
Beülünk a kocsiba, de egészen addig nem vagyok nyugodt, amíg épségben oda nem érünk. Kicsim leteríti a pokrócot én meg felállítom az ernyőt. Gyönyörű időnk van szerencsére, aminek kifejezetten örülök. Elmegyek a terápiára, ami egész jól sikerül, de szemmel tartom a családomat is és látom, hogy jól el vannak. Amikor végzek, mindhárman bemegyünk a vízbe és játszunk, úszunk, meg jól el vagyunk, aminek nagyon örülök.
*
Az idő telik és a lábam is egyre jobban helyre jön. Már biztosabban tudok sétálni és már nem kell a kocsi. Este van, és fent játszok a kicsivel, amikor meghallom szerelmem hangját.
- Sebastian! – kiáltja kicsikém én meg felpattanok, már amennyire tudok és lesietek.
- Igen szívem? – hát igen a futás még nem az erősségem, de azért fejlődő képes vagyok.
- Keresd meg a slusszkulcsot. – nem értem, mit akarna, de amikor lejjebb nézek és meglátom a foltot, már tudom és oda is sietek hozzá, hogy megöleljem.
- Csak nem?- kérdezem izgatottan és a hasát simogatom.
- De igen. Itt az idő. – súgja, majd kapok puszit is az ajkaimra. El is sietek, hogy kiálljak a kocsival, meg hívom a kórházat is, hogy várjanak minket, mert nem sokára meg fogunk érkezni. Már  lépcső előtt várom őket, mert nem akarom még én is hátráltatni a menetet így nem megyek fel.
Óvatosan jönnek le ők is a lépcsőn. Kicsikémtől egyből elveszem a táskát, majd kifelé terelgetem őket.
- Fiam, nyisd ki gyorsan az ajtót. – kérem meg fiunkat, aki már megy is és kinyitja. Beülnek a kocsiba, én meg bepakolok.
- Odatelefonáltál a kórházba? – kérdezi, amire bólintok és látom, hogy most kezd kicsit érdekes lenni a dolog, mert sápadtsága eléggé látványos.
- Persze, édesem. Már várnak minket. – mondom lelkesen, majd megszorítom a kezét. - El sem hiszem. Annyira boldog vagyok! Tarts ki, drágám! Lélegezz mélyeket! – biztatom szentemet, amire elmosolyodik.
- Semmi baj, szerelmem, jól vagyok. – simítja kezét a hasára.
Egyből bepattanok a kocsiba és már megyünk is. Amikor megérkezünk kincsemet tolószékbe ültetik, majd elviszik én meg addig a kicsi Seb-et be adom a megőrzőbe és rohanok életem után amennyire tőlem telik.
*
Ez most kicsit nehezebb szülésnek bizonyul, mint az előző. Hosszabb ideig tart és látom kicsikémen, hogy teljesen ki van merülve, de már csak egy kicsit kell kitartania.
Nem sokára meg is jelenik a kicsi lányunk, aki teli torokból üvölt fel. Elmosolyodva nézünk egymásra, majd az orvost figyelem.
- Gratulálok. Egy gyönyörű kislányuk született. – mondja a doki, majd el is viszik a kicsit kivizsgálni, meg megtisztítani. Örülök, hogy túl vagyunk rajta és egészséges a picikénk. Kicsimet áttolják egy szobába, ahol majd együtt lehetünk a lányunkat. Végre ő is meg van. Most már tényleg boldog összetartó család leszünk. Kicsimmel megyek, de elmegyek Sebastianért, hogy felhozzam anyukájához.
Ám el is alszik, amit megértek. Nagyon ki van merülve, de a fiúnk is. A karjaimban alszik, amin elmosolyodok. Ám ahogy nem akarják hozni a kicsit látom, hogy Layla nagyon aggódik, ahogy én is, de nem akarom mutatni.
Ám a hosszú várakozás után megjelenik az orvos. Meg se szólal, de Layla már faggatja.
- Doktor úr, mondja, miért nem láthatom a kisbabámat? – ahogy megkérdezi, az orvost figyeljük, de nem sugároz túl jót az arckifejezése. Kicsim elsápad, amire megfogom a kezét.
- Ki kell vizsgálnunk a picit. Sajnálatos módon viszont találtunk valamit... – kezd bele, ám erre a kijelentésre én is aggódni kezdek, meg szerelmem is megszorítja a kezemet. - A kislányuk szíve nagyon gyenge. Attól tartok, egy ideig bent kell tartanunk megfigyelésen. – ahogy kiejti a szavakat kincsem sírva fakad. Szegénykém.
Az orvos mindent elmagyaráz nekünk, hogy mire kell vigyáznunk, ami annyit jelent, hogy nem élhet normális rendes életet. Nem szaladhat, nem csinálhat semmi hirtelen mozdulatot vagy megterhelőt, mert az életébe kerülhet.
Látom kincsemen, hogy nagyon kivan, de én is csak gondolkozok, hogy mit csinálhatnánk.
- Most mi lesz vele? – kérdezi kincsem aggódva és sírós hangon.
- Vigyázni fogunk rá és mindent megteszünk érte. – próbálom nyugtatni. – Rendben leszünk hidd el nekem.
- De nem hallottad, hogy mi történhet vele? – nagyon kétségbe van esve szegénykém.
- De hallottam, mi meg mindent meg fogunk érte tenni, ahogy eddig is mindent meg tettünk Sebastianért. – mondom őszintén.
- Éreztem, hogy valami baj lehet belőle. – mondj a fejét fogva.
- De él és egészséges. – hívom fel a figyelmét a dolgokra.
Nagyon nehezen, de megtudtam nyugtatni. Behozzák nekünk a kicsi lányunkat és mintha semmi nem látszódna rajta. Alszik, meg ha ébren van, akkor eszik, meg mozog. Nagyon édes. Teljesen olyan, mint az anyja, annyi különbséggel, hogy az én hajamat örökölte. Imádni való egy csöppség. Sebastian, meg mindenével vigyáz rá, hogy rendben legyen, aminek kifejezetten örülünk. Szól nekünk, ha kicsit pihennénk, vagy esetleg fontos dolgot beszélnénk meg…
~*~
Lassan telnek az évek. A fiunk, már 3 éves és a lányunk 2. Rá kell szólnunk, hogy ne rohangáljon, de amúgy minden rendben van vele szerencsére. Nagyon sokat aggódunk értük, de hát ez egy szülőnek a dolga.
Már én is teljesen rendbe jöttem, mert már futni is tudok és szoktam is elmenni olykor egy félórára, de nem erőltetem túl magam, mert nem akarok vissza esni. Betartom az orvos utasítását.
Kicsim úgy az elmúlt években, vagy is a kicsi Sarah születése után úgy döntött, hogy nem szeretne több gyereket, főleg meg ilyen veszélyekkel nem, ezért elintézte, hogy ne eshessen többet teherbe, így nekem sem gond, ha esetleg egy éjszakai aktusnak nem figyelek az óvszerre, bár sajnálom, hogy ilyet csinált magával. Tény, hogy én is aggódnék, ha becsúszna még egy gyerek, de annak nem örülök, hogy műtötték.
Az elmúlt két év alatt szerencsére sikerült kicsit titokban megszerveznem egy kis esküvőt magunknak, ami Las Vegasban lesz. Találtam egy olyan kápolnát, ahol szívesen összeadnak minket így most már teljesen jogosan mondhatjuk, hogy egy család vagyunk.
Éppen az úti célunk felé tartunk. Eljöttünk egy kis üdülésre ide, bár Layla semmiről nem tud, csak annyit, hogy kikapcsolódunk, meg világot látunk. A kápolnához érve kicsit furcsán néz rám.
- Sebastian, miért vagyunk mi itt? – fogja a kicsi Sarah kezét, nálam meg Sebastian van.
- Menjünk be nézzünk szét. – próbálom csábítani.
- De miért? Miben sántikálsz? – húzza össze a szemöldökét. – Ismerlek, már tudom, hogy valamiben sántikálsz ne is tagadd. – Nem titkolhatom tovább és nagyot sóhajtva elé sétálok.
- Ebben a kápolnában összeadnak minket. Már lassan egy éve szervezem, hogy eltudjam intézni a dolgokat, mert minden vágyam lenne, hogy egy rendes család legyünk, mint férj és feleség. – mondom, amire teljesen lesokkolódik, de könnybe is lábad a szeme.
- Sebastian. – mondja a nyakamba borulva csókol meg szenvedélyesen. Magamhoz ölelve simogatom a hátát, miközben a kicsik tapsolnak nekünk. – Annyira boldog vagyok. – mondja sírva, miközben a tarkómat simogatja.
- Én is boldog vagyok. Menjünk be. – bemegyünk, majd kicsimnek adnak egy kis esküvői ruhát én meg addig vigyázok a csöppségekre, meg elszórakoztatom őket.
A ceremónia nagyon szép és kincsem végig hullajtja a könnyeit, amin elmosolyodok és próbálok olykor letörölni, majd elérkezünk a várva várt kérdéshez.
- Layla akarja-e a itt megjelent Sebastian férjének?
- Igen akarom. – mondja elcsukló hangon öröm könnyeivel megpecsételve.
- Én ön Sebastian akarja-e az itt megjelent Layla-t feleségének.
- Minden vágyam. Igen. – mondom ki, majd megcsókoljuk egymást…
 
VÉGE 


vicii2012. 04. 22. 19:47:48#20596
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Szerelmetes tubicámnak)


Annyira fájtak a szavaik… bármit mondhatok, akkor is a szüleink maradnak, a vérköteléket nem szüntethetem meg.
Mégis, képes voltak ilyeneket mondani… ez annyira… annyira fáj…
Én sosem lennék képes még csak hasonlót sem mondani az én édesemnek. Nem lennék képes ilyen lelki terror alá vetni az egyetlen gyermekemet. Helyesbítek, a gyermekeimet. Egy anya sem lehet ennyire kegyetlen… vagy mégis?
- Minden rendben lesz.- gurul mellém Seb, és megnyugtatóan az arcomat és a hátamat kezdi simogatni. Most nagyobb szükségem van rá, mint eddig bármikor. – Most már miattuk nem kell aggódni. Olyan lesz minden, mint eddig volt.
- És ha valami baj lesz, kihez forduljak tanácsért?- kérdem halkan szipogva, mire Seb csak lágyan elmosolyodik.
- Természetesen, vagy hozzám, vagy ha én sem tudok segíteni, akkor megyünk az orvoshoz. Ők amúgy is biztosabban meg tudják mondani, hogy mi lehet a baj.- mondja kedvesen. – Meg kincsem, már ott van, hogy egy gyereket félig felneveltünk, ha nála nem hibáztunk és nem kellett segítség, akkor a második picihez sem fog kelleni.- próbál megvigasztalni, én pedig szipogva letörlöm a könnyeimet. Ó Seb, mihez kezdenék én nélküled?
- Tudom, de mégis rossz, hogy tudom nincsenek mellettünk.- mondom halkan, mire kapok szerelmemtől egy édes csókot.
- Eddig sem voltak.- mondja komoran. Ekkor sírás hangzik a szomszéd szobából, a kis drágánk felébredt. Biztos voltam benne, hogy ezután a veszekedés után fel fog ébredni… - Tudtam, hogy fel fogják kelteni.- mondja Seb is. Én ár indulnék a kis prücsökhöz, de ekkor Seb megfogja a kezem. – Pihenjél. Sok volt nektek ez a mai nap. Majd én gurulok.- mondja, majd átmegy a szobába, én pedig sóhajtva letörlöm a könnyeimet. Össze kell szednem magam… most már nem vagyok gyerek. Anya vagyok, aki felelősséggel tartozik a családja iránt. Nem omolhatok össze. Erősnek kell maradnom.
Pár perc múlva szerelmem feltűnik ölében a picúrral. Leteszi mellém az ágyra, mire az ölembe mászik, én pedig elmosolyodva ölelem magamhoz.
Seb felül az ágyra a másik oldalamról. Életem két szeretett férfija…

***

Eltelik fél év, és minden kezd helyrejönni. Seb egészen jól halad a rehabilitációval, már járni is tud. Persze még messze van attól, hogy olyan legyen mint régen, de egyértelműen javul az állapota, aminek szívből örülök.
A kincsem is növekszik a szívem alatt. Kislány lesz a drága, aminek nagyon örülünk. Már mocorog is a kis hercegnő, bár nem olyan eleven, mint annak idején Seb volt.
Épp reggelit készítek, mikor két erős kar fonódik a derekam köré.
- Jól vagytok?- kérdi szerelmem, miközben kezét a hasamra csúsztatja. A kisasszonyka épp mocorog.
- Igen és nagyon aktív volt az éjszaka.- újságolom mosolyogva, miközben kezemet vőlegényem kezére simítom. – Te hogy vagy?- kérdem felé fordulva, a szemeibe pillantva.
- Napról napra jobban.- mondja, majd kapok egy édes csókot. Jó ezt hallani… lassan talán tényleg minden rendbe jön. – Nagyon sokat segít a rehabilitáció, főleg, hogy mostantól vízben fogunk gyakorolni, mert ott jobban tudom erősíteni a lábaimat.- magyarázza, én pedig elmosolyodom. Ez talán sokat segít neki, hogy újra víz közelében lehet. Hiszen Sebastiannak szinte lételeme már a víz.
- Az tényleg jó. Merre lesztek?- kérdem kíváncsian.
- Ma a partra fognak levinni minket.- meséli halkan. – Mi lenne, ha lejönnétek ti is Sebastiannal?- kérdi, én pedig lelkesen elmosolyodom, ez nagyszerű ötlet!
- Úgy is olyan régen voltunk lent. A kicsinek is jól esne egy kis kikapcsolódás, annyit segít mostanában itthon, mert vigyázni akar rám.- mesélem kuncogva, mire szerelmem elmosolyodik. A kisfiunk kész férfi már most. Mindenáron vigyázni akar rám, ezért minden pillanatban azt lesi, miben segíthet anyunak. Egy kis angyal.
- Rendben, akkor felmegyek összepakolok. Készíts addig pár szendvicset és majd utána megyünk a partra. Lent leszünk egész nap.- mondja, majd felsétál az emeletre, én pedig nekilátok, hogy uzsonnát készítsek magunknak. Szépen mindent elpakolok egy kosárba, és épp végzek, mikor a két férfi megjelenik.
Mosolyogva nyomok csókot mindegyik homlokára, majd a kosarat felkapva indulunk ki.
- Én vezetek.- mondom meglobogtatva a slusszkulcsot, de Seb aggódva pillant rám.
- Biztos menni fog? Nem kellene már ilyen állapotban vezetned.- mondja aggódva, de csak megcirógatom az arcát.
- Drágám, amíg még beférek a volán mögé, addig nem kell aggódnod.- kuncogok fel, majd kap még egy forró csókot. Végül beülünk, és lemegyünk a partra. Én leterítem a plédet, Seb pedig felállítja a napernyőt. A kicsivel onnan nézzük, ahogy a csoporttal tornázik. A kis drágám közben nekilát homokvárat építeni, majd a rehabilitáció végeztével hárman megyünk be a vízbe és jókedvűen lubickolunk. Egyszerűen csodálatosan telik a nap. Bár sose érne véget...

*

Az idő pedig lassan telik, és végül eljön a várva várt pillanat. Épp vacsorát készítek, mikor elönt az ismerős érzés.
- Sebastian!- kiáltom mosolyogva, miközben elzárom a gázt. Ma már nem lesz ebből vacsi.
- Igen szívem?- siet le a lépcsőn. Már egészen rendbe jött, magabiztos jár, csak a futás esik még nehezére.
- Keresd meg a slusszkulcsot.- mondom mosolyogva, mire először nem érti, mire célzok, de ahogy meglátja a nedves pizsamámat, boldogan siet hozzám és ölel magához.
- Csak nem?- kérdi izgatottan, kezét a hasamra simítva.
- De igen. Itt az idő.- súgom, majd puszit nyomok a szájára. Izgatottan elsiet. Én kényelmesen felsétálok az emeletre, egy táskába holmikat pakolok. Magamnak pizsamát, tisztálkodási szereket, meg a picinek apró kis rugdalózókat.
Aztán besétálok a kicsikénkhez. A kis Seb a játékkatonáival játszik éppen. Mikor meglát, feláll és a kezeit nyújtja, én pedig a karomba veszem.
- Drágám, most mondanom kell valamit. Bemegyünk a kórházba, ahol a doktor bácsik már várnak minket. Meg fog születni a húgocskád.- mesélem neki lassan, mosolyogva, ő pedig nagyra tágult szemekkel, lelkesen néz rám.
- Tényleg?- kérdi, én pedig bólintok.
- És mivel te leszel a bátyja, lesz egy nagyon nagy feladatod. Igazi felnőttes dolog!- mondom komolyan, az a gyönyörű arcocskája pedig egészen kipirul az igalomtól.
- Micsoda?
- Mivel a húgocskád pici lesz még és védtelen, a te feladatod lesz, hogy vigyázz rá, Sebastian.- mondom megcirógatva az arcát.
- Rendben! Vigyázni fogok rá, anyu! Megígérem!- mondja komoly arccal, én pedig nevetve hintek puszit az arcára.
- Köszönöm, drágám.
Kiáltást hallok odalentről, Seb keres kétségbeesetten.
- Vár minket az apu, menjünk.- mondom, miközben leteszem a földre, és felveszem a táskámat. Óvatosan lesietünk a lépcsőn, Sebastian pedig izgatottan veszi el tőlem a táskát és kezd el kifelé terelgetni.
- Fiam, nyisd ki gyorsan az ajtót.- mondja a drágánknak, aki sietve engedelmeskedik. Kocsiba ülünk, és a fájások lassan jelentkezni kezdenek.
- Odatelefonáltál a kórházba?- kérdem sápadtan, ő pedig bólint. Bár egyszer már túl voltam egy szülésen, mégis, a fájdalom megszokhatatlan.
- Persze, édesem. Már várnak minket.- mondja lelkesen, majd megszorítja a kezem. - El sem hiszem. Annyira boldog vagyok! Tarts ki, drágám! Lélegezz mélyeket!- biztat, én pedig rámosolygok.
- Semmi baj, szerelmem, jól vagyok.- mondom halkan, kezemet a hasamra simítva. Érzem, ahogy a pici mozgolódik bennem.
Amint beérünk a kórházba, rögtön tolószékbe ültetnek és felvisznek a szülészetre. Sebastian pedig beadja a picit a gyermekmegőrzőbe. Mikor betolnak a betegszobába, már mellettem áll, bemosakodva és beöltözve, szorosan a kezemet fogva. És elkezdődik a tortúra.


*

A vajúdás sajnos nem megy zökkenőmentesen. Órákig tart, sokkal tovább, mint a kisfiunknál. Már nagyon ki vagyok merülve.
Aztán végre, előkerül a pici is, és hangosan felsír. Megkönnyebbülten felsóhajtok.
- Gratulálok. Egy gyönyörű kislányuk született.- mondja az orvos. Sajnos nem tarthatom rögtön a karjaimban, mert a nővérkék elviszik megmosdatni. Meg rögtön, mint ahogy az lenni is szokott, vért vesznek tőle és megvizsgálják, hogy minden rendben van-e.
Engem áttolnak egy egyszerű kórterembe, ahol pihenhetek. Sebastian velem jön, aztán elhozza a fiunkat is.
Nagyon fáradt vagyok, de addig nem tudok aludni, amíg nem tarthatom a karjaimban a lányomat. Azonban telnek a percek, de még mindig nincs sehol. Kezdek aggódni.
Végül bejön a doktor, én pedig máris kérdésekkel bombázom.
- Doktor úr, mondja, miért nem láthatom a kisbabámat?- támadom le rögtön, az orvos pedig gyászos képpel teszi be az ajtót. Elsápadok.
- Ki kell vizsgálnunk a picit. Sajnálatos módon viszont találtunk valamit...- kezd bele, én pedig megszorítom szerelmem kezét. Mindketten aggódunk. - A kislányuk szíve nagyon gyenge. Attól tartok, egy ideig bent kell tartanunk megfigyelésen.- mondja, és én sírva fakadok.
Az orvos elmagyarázza, mivel jár mindez. A szívizom gyenge, ezért a nagyobb megterhelést nem bírja. Ha túlságosan igénybe van véve, akkor a pici szíve akár meg is állhat. Vagyis, nagyobb korában távol kell tartania magát a sportoktól, a futástól, és mindenféle fizikai megerőltetéstől.
Ó istenem, az én kis drágám... hát mi lesz vele így? Nem csinálhat semmit, amit a korabeli gyerekek...


oosakinana2012. 04. 02. 18:12:50#20209
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Hugimnak)


Feláll kincsem és kimegyünk szüleinkhez várva a kivégzésünket kicsit.
- Magyarázatot várok. – jelenti ki apa is halkan keresztbe font kézzel. Layla sóhajtva leül a fotelbe, én meg mellé gurulok.
- Mikor Layla szakított Michaellel, idejött, mert tudta, hogy ti úgysem értenék meg. – kezdek bele halkan a mesébe, de erre anyámnak kezd egyre vörösebb lenni a feje.
- Nem kellett volna szakítanod vele, ha tudtad, hogy terhes vagy! – közli eléggé élesen, amire csak kincsem felnyög egyet. 
- Te leélnéd az életedet egy olyan alakkal, akit nem szeretsz, ráadásul megcsalt? – kérdezem meg anyámat még nyugodtan, amire csak büszkén kihúzza magát,mintha vele is csak ez történt volna.
- Természetesen, ha arról van szó, hogy a gyerekem ne apa nélkül nőjön fel. – mondja makacsul. Nem hajlandó az észérvekre hallgatni.
- Anya, az én döntésem volt, hogy otthagyom Michaelt. – mondja kincsem kicsit kimérten, de remélem nem lesz gond belőle.
- Kislányom, az ég szerelmére! Nem teheted ezt a fiaddal! Az a szerencsétlen gyerek teljesen össze van zavarodva! Azt hiszi, Sebastian az apja! És erről csakis te tehetsz! Ez természetellenes! – emeli fel a hangját és úgy kezd kicsit kiabálni velünk. Azt hiszem ha így fogják folytatni nem sokáig lesznek látogatóba.
Látom Laylan, hogy mindjárt kiosztja anyámékat, ezért inkább át veszem tőle a szót megint.
- Anya, kíváncsi vagy a többire, vagy csak veszekedni jöttél? – kérdezem meg élesebb hangnembe, amire végre elhallgat. Kincsem csak kinéz az ablakon. Ez nem tesz jót se neki sem a picinek.
- Természetesen nem veszekedni jöttem. Jól van, akkor most azt mondjátok el, kié a második gyerek? – ettől a kérdéstől féltem, de végül is felsóhajtok.
- Nagyjából egy hónapja történt. Layla épp hazafelé tartott este a boltból, mikor egy perverz rátámadt és megerőszakolta. Nemrég derült csak ki, hogy várandós lett, de nem volt szíve elvetetni a gyereket. – mondom tagoltan és megfontoltan, hogy ne tudjanak belekötni, bár ahogy őket ismerem úgy is belefognak.
- De hát ez a gyerek egy idegentől van! – Na mit mondtam.
- Lehet, de akkor sem tehet semmiről! – feleselek vissza.
- Az ég szerelmére, ti nem vagytok épeszűek!! Hát erre neveltelek én titeket?! És mondjátok, mégis mi a tervetek? Együtt akarjátok felnevelni őket? Nevetséges, egyszerűen nevetséges! Egyikőtök sincs még erre felkészülve! Ráadásul ismerlek, fiam, te folyton csak a nőket hajkurászod! Csapnivaló apa vagy! – kel ki teljesen magából anya, amire kicsit bennem is felmegy a pumpa. Nem is ismernek azt se tudnák ki vagyok, mi vagyok 2 éve. Nem is láttak. Meg se látogattak.
- Nem, nem az! Sebastian nagyszerű apa! Mindent megad a fiamnak, amire szüksége van! Michael nem lett volna képes ennyi szeretettel nevelni ezt a gyereket! – emeli fel kincsem a hangját, amire kicsit meglepődök, de meg is ijedek, hiszen nem jó, hogy így felhúzza magát.
- De ő a bátyád! – kezd el kiabálni anya. Én meg az ajtó felé kezdek el fülelni, hiszen erre képtelenség, hogy a kicsi ne keljen fel. 
Erre szerelmem felpattan és úgy kezd el anyánknak kitálalni.
- Na és akkor?! Szeretem őt! – mondja ki őszintén. Nem mondom, hogy nem lep meg, de örülök, hogy felvállalja és ezek után én sem fogok mást csinálni.
Anyáék teljesen ledöbbennek és csak kerek szemekkel néznek ránk.
- Mit mondtál? - kérdi anya teljesen lesápadva.
- Azt, hogy szeretem őt! Mindennél jobban! Sebastian boldoggá tesz, mindent megad nekünk, amire csak szükségünk lehet! Ő csodálatos apja a gyereknek, és a következő kicsinek is az lesz! Ugyanis mindketten tőle vannak! – tálal ki teljesen mindent anyáéknak, amit nem hiszem, hogy sokáig fognak bírni, főleg, hogy látom anyán mennyire elfehéredett.
Nem is kellett sok anya elájulva esik össze.
Apa erre csak felkel a fotelből és felkaparja anyát a földről.
- Csalódtam bennetek. Nem erre neveltelek titeket. – mondja halkan, de annál szikrázóbb tekintettel, amit Layla is meg én is állunk.
- Boldogok vagyunk, és csak ez számít. – mondja eltántoríthatatlanul.
- Nem nevezhetitek magatokat többé a gyerekeimnek. – mondja, amire csak megrázza a fejét Layla.
- Nem érdekel. Amint anya magához tér, távozzatok. – közli még, majd fogja magát és szó nélkül bemegy a szobába. Gondolom, ki van készülve és nem sokára utána is megyek, de előtte még beszélnem kell apával, pár dolgot tisztáznom kell vele.
- Mit akarsz még? – néz rám ellenségesen, mire felveszi anyát az ölébe.
- Mielőtt bármit mondanál, hogy tudjátok, milyen vagyok, csak had tisztázzak valamit. Azért jöttem el otthonról, mert már nagyon rég óta szerelmes voltam Layla-ba és egyszerűen rossz volt látnom Michael-lel. – mondom, majd folytatom. – Amikor eljöttek hozzám, és összevesztek akkor mondtam el Layla-nak mindent, de ő még is őt választotta, de visszatért, mert ő is szeret engem. És ha elfogadjátok, ha nem akkor is ez lesz.
- És nekünk ehhez mi közünk?
- Az hogy mióta eljöttem otthonról arra se méltattatok, hogy meglátogassatok, most meg egyik percről a másikra felbukkantok és elkezdtek ócsárolni minket? Hát ennyit jelenték csak nektek? – kérdezem tőle, cseppet sem mérgesen, inkább csalódottan. – És még ti csalódtatok bennünk? Akkor mi mit mondhatnánk? Felénk se néztek, hát ilyen egy szülő? Én legalább mindent megadok a fiamnak és a szerelmemnek. – jelentem ki, majd megfordulok. – Eddig is megvoltunk nélkületek. Ezek után is megleszünk, de majd ne felejtsétek el, hogy ha ócsárolni akartok minket, hogy ti hagytatok el bennünket. – mondom még az utolsó szavakat, majd bemegyek szerelmem után a hálóba, hogy vigaszt nyújtsak neki.
Bemegyek és látom, hogy kincsem sír. Odagurulok hozzá és elkezdem az arcát simogatni, meg a hátát.
- Minden rendben lesz. – mondogatom. – Most már miattuk nem kell aggódni. Olyan lesz minden, mint eddig volt.
- És ha valami baj lesz, kihez forduljak tanácsért? – teszi fel a kérdést, amire elmosolyodok.
- Természetesen, vagy hozzám, vagy ha én sem tudok segíteni, akkor megyünk az orvoshoz. Ők amúgy is biztosabban meg tudják mondani, hogy mi lehet a baj. – magyarázom. – Meg kincsem, már ott van, hogy egy gyereket, félig felneveltük, ha nála nem hibáztunk és nem kellett segítség, akkor a második picihez sem fog kelleni. – próbálom mondani az érveket, amiket találtam.
- Tudom, de még is rossz, hogy tudom nincsenek mellettünk. – mondja, amire csókot lehelek ajkaira.
- Eddig sem voltak. – jegyzem meg, majd sírást hallok a másik szobából. – Tudtam, hogy fel fogják kelteni. – jegyzem meg és látom, hogy állna fel, de megfogom a kezét. – Pihenjél. Sok volt nektek ez a mai nap. Majd én gurulok. – mondom kedvesen, majd megfordulok és átmegyek Sebastianhoz.
Bemegyek hozzá, majd az ölembe veszem és elkezdem simogatni. Nagyon bújik hozzám és érzem rajta, hogy fél. Minden fele tekinget és megnézi, hogy maradtak-e a helyükön a dolgok.
- Minden rendben van. Menjünk át a mamához? – kérdezem, amire bólint.
Átmegyünk szerelmemhez és leteszem mellé, mire odabújik, majd átmegyek a másik oldalára és felmászok az ágyra, hogy tudjak velük lenni.
~*~
Lassan eltelik fél év és egyre jobban kezdek fejlődni. Igaz még nem tudok olyan sokat sétálni, mint szeretnék, de már az is nagy változás, hogy olykor eltudok sétálni a nappaliból a konyhába, meg vissza, esetleg fel a lépcsőn. A lakásban már egyedül szoktam közlekedni, csak terhet nem bírok még magammal vinni, mint mondjuk a fiamat, vagy a mennyasszonyomat.
Layla-nak már nagy a hasa és érezni, hogy a picike rugdos. Azt is megtudtuk, hogy kislányunk lesz, aminek nagyon örülök, hiszen mindig is szerettem volna egy kislányt is. Boldogok vagyunk, és minden rendben van, ami a legjobb.
Most is lassan sétálok ki a konyhába, mert még szaladni nem tudok. Kincsem ott áll a pult mellett és reggelit készít. Odasétálok hozzá és megölelem, majd kezemet a hasára helyezem.
- Jól vagytok? – kérdezem meg, amikor érzem, hogy a picike rugdos.
- Igen és nagyon aktív volt az éjszaka. – teszi kezét a kezemre. – Te hogy vagy? Megfordulva néz a szemembe.
- Napról napra jobban. – mondom őszintén, majd csókot adok ajkaira, miközben arcát két tenyerem közé veszem. – Nagyon sokat segít a rehabilitáció, főleg, hogy mostantól vízben fogunk gyakorolni, mert ott jobban tudom erősíteni a lábaimat. – magyarázom neki.
- Az tényleg jó. merre lesztek? – kíváncsiskodik szerelmem.
- Ma a partra fognak levinni minket. – mesélem majd eszembe jut valami. – Mi lenne ha lejönnétek ti is Sebastiannal? – vetem fel az ötletet, amire csillogni kezd a szeme.
- Úgy is olyan régen voltunk lent. A kicsinek is jól esne, egy kis kikapcsolódás annyit segít mostanában itthon, mert vigyázni akar rám. – meséli szerelmem, amin elmosolyodok.
- Rendben, akkor felmegyek összepakolok. Készítsél pár szendvicset és majd utána megyünk a partra. Lent leszünk egésznap. – mondom neki, amire bólint és neki is lát a szendvics készítésnek én meg felbaktatok az emeltre, hogy összekészítsem a fiamat, a cuccait, meg a mi cuccainkat. 


vicii2012. 04. 01. 18:29:47#20177
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)


Amint hazaérünk az orvostól, nem kis meglepetéssel találjuk szembe magunkat… ami a jelenlegi helyzetünket tekintve nem mondható épp pozitívnak…
Ugyanis anya és apa ácsorog tanácstalanul a házunk előtt.
Neee… ez nem lehet igaz… miért kell pont most betoppanniuk egy ennyire kényes helyzetben…?
Seb tolószékben, van egy bájos, közös kisfiunk és én újra állapotos vagyok… ennél rosszabb időpontot ki sem foghattak volna egy látogatásra…
- Végre megjöttetek.- mosolyognak ránk, majd megpillantják Sebet a tolókocsiban. – Veled meg mi történt?- kérdi anya, majd Sebhez siet. – Jól vagy? Minden rendben van?
- Jól vagyok anya, ne aggódj.- hárítja Seb, majd a kisfiunkat az ölébe ülteti és beviszi a lakásba.
Rossz érzés fog el, miközben követem és anyuék kezdik behordani a bőröndöket… vajon hány napra tervezték a látogatást…?
- Mi az hogy jól vagy, hiszen nem tudsz járni!- mondja rémülten.
- Köszi, hogy emlékeztetsz rá.- húzza el Seb a száját.
Felsóhajtok. Ez egyre rosszabb…
- Miért nem szóltatok?- kérdi anya felháborodva.
- Anya.- pillant rám megszeppenten a kis Seb, felém nyújtva a kezecskéit. Szegény kicsikém… nem is tudja ki ez a két ember, biztosan meg van szeppenve.
Felveszem a karjaimba és nyugtatóan cirógatni kezdem.
- Minden rendben van. Kézben tartjuk a dolgokat.- próbálom megnyugtatni, de biztos vagyok benne, hogy anyát ennyivel nem lehet lecsillapítani. Ismerem már annyira, hogy mindenben csak a rosszat lássa és napokig lovagoljon a dolgokon…
- Látom. A bátyád lesérülve és van egy gyerek i nálatok. Ez meg mégis mi akar lenni? Magyarázatot követelek.- mondja egy hárpia hangján.
Kezdek nagyon ideges lenni…
Tényleg csak azért jött, hogy még inkább megnehezítse a dolgunkat…?
- Már akkor terhes voltam, amikor lejöttem otthonról Michael miatt és elváltunk.- mondom végül elkínzottan, azt mégsem mondhatom el nekik, hogy ki a gyerek igazi apja… félek, hogy a végén még szívrohamot kapna valamelyikük…
- És miért nem maradtatok akkor együtt? Meg mégis, mi az, hogy nem szólsz és az unokámnak miért kell apa nélkül felnőnie?!- kezd bele megint.
Érzem, ahogy karjaimban a kis kincsem egyre nyugtalanabb… én is megijednék egy ilyen éles, ellenséges hangtól.
- Kérlek anya, nem ülhetnénk le egy kicsit?- szól közbe végül Seb is, én pedig hálásan pillantok rá. – Most jöttünk haza a rehabilitációmról és eléggé fáradtak vagyunk.- mondja őszintén, és hála istennek anya végre csendben marad egy picit.
Végre szusszanhatok egyet. Fáradtan leülök a kanapéra, a kis Seb pedig nyugtalanul fészkelődik az ölemben. Ez így nem lesz jó, ráadásul megint kavarogni kezdett a gyomrom…
Bizonyára látszik rajtam, hogy megint elkapott a rosszullét, mert Sebastian aggódva gurul mellém.
- Rendben vagy?- kérdi a kezemet megfogva, én pedig bólintok. most annyira jól esik a közelsége. Legszívesebben elmenekülnék anyánk elől… de sajna előle lehetetlen…
- Mi a baj? Valamit még eltitkoltok előlünk?- kérdi egyre dühösebben.
- Nem várnátok egy kicsit?- szól vissza Seb is, látszik rajta, hogy őt is kezdi nagyon idegesíteni.
- Nem szeretem ezt a hangnemet drága fiam.- szól anya élesen, mire egyetlen tündérkém csempergetni kezd az ölemben.
Ó drága kicsikém…
- Apa.- mászik Sebhez rémülten. Menten meghasad a szívem…
- APA???- kérdi anya is teljesen lesokkolódva. Csak ezt ne. – Te nem lehetsz az apja, hiszen testvérek vagytok!- mondja olyan hangosan, hogy szerintem még a szomszédban is hallják.
- Layla beviszed, lefekteted?- pillant rám szerelmem.
- Persze.- bólintok, majd felkapom a kicsit és elsietek vele. ebben a helyzetben ez lesz a legjobb, nem akarom, hogy még jobban megrémüljön szegény.
- Meg se nézhetjük ezt a gyönyörűséget?- állít meg anyám felháborodottan. Most mit tegyek…? Kétségbeesetten pillantok Sebre.
- A kicsinek pihennie kell, mert dél van. Fáradt is és össze van zavarodva.- mondja szerelmem erőteljesen, majd biccent a fejével, én pedig sietve távozom.
- Majd ha felkelt megnézitek.- közli anyuékkal ellentmondást nem tűrően. - - Üljetek le. Nem sokára visszajövünk.- hallom még.
Én előre sietek, majd megnyugtatom az én kincsemet… lágy puszikat hintek a az arcocskájára és dúdolok neki, amitől végre megnyugszik.
Végül beteszem a kiságyba és betakargatom, szinte percek alatt elnyomja az álom.
Átmegyek a hálóba, és ott várom meg Sebet. Leroskadok az ágyra…
- Ne aggódj, minden rendben lesz.- gurul hozzám, majd lágy csókot hint a kezemre.
- De miért jöttek ide?- kérdem kétségbeesetten, pont a legrosszabbkor. – Nem szabad idegeskednem, mert akkor csak rosszabb lesz. Így is veszélyes, hogy terhes vagyok, de ha anyuék itt vannak, még veszélyesebb.- mondom aggodalmasan, a babára gondolva.
- Nincs semmi baj. Minden rendben lesz. Megoldom a dolgokat.- mondja, miközben magához ölel, én pedig jólesően simulok az erős karokba… ó Seb, mihez is kezdenék én nélküled…?
Végül maga felé fordítja a fejem és lágy csókot hint az ajkaimra.
- Viszont, amíg itt vannak, vissza kell fognunk magunkat. Nem tehetünk azt, amit akarunk.- mondja, én pedig megértően bólintok. Tisztában vagyok a helyzet súlyával. – Majd én megmagyarázom a dolgokat, te csak légy nyugodt.
- De a babánkat hogy fogod megmagyarázni?- kérdem a bennem növekvő kincsre gondolva, miközben a hasamra simítom a kezemet. – Meg hogy fogod megmagyarázni, hogy Sebastian teljesen olyan, mint te és ráadásul a nevetek is egy?- kérdem tovább, ebből nem tudjuk majd kivágni magunkat…
- Az hogy hasonlít rám nem gond. Megmondjuk, hogy ezt a gént örökölte, de majd el fog múlni. A másik picire meg majd mondunk egy olyat, hogy megerőszakoltak, de nincs szíved elvetetni, mert ez a pici nem tehet a történtekről.- mondja, de nekem egyáltalán nem tetszik az ötlet.
- De…- tiltakoznék, de mielőtt bármit is mondhatnék, egy csókkal folytja belém a szót.
- Nincs semmi de. Légy ott velem, a többit majd én elintézem.- mondja biztatóan a szemembe nézve, én pedig beleegyezően bólintok. Biztosan tudja, mit csinál, én pedig megbízok benne.
Felállok, majd együtt megyünk vissza életünk megkeserítőihez…
- Magyarázatot várok.- jelenti ki apa halkan, keresztbe font kezekkel. Én sóhajtva leülök velük szemben a fotelbe, Seb pedig mellém gurul.
- Mikor Layla szakított Michaellel, idejött, mert tudta, hogy ti úgysem értenék meg.- kezd bele halkan Seb, mire anyámnak szinte vörösen villannak a szemei.
- Nem kellett volna szakítanod vele, ha tudtad, hogy terhes vagy!- közli éles hangon, mire fáradtan felnyögök.
- Te leélnéd az életedet egy olyan alakkal, akit nem szeretsz, ráadásul megcsalt?- kel a védelmemre Seb.
Anyám erre csak büszkén kihúzza magát.
- Természetesen, ha arról van szó, hogy a gyerekem ne apa nélkül nőjön fel.- mondja konokul, és ezt már nem bírom ki.
- Anya, az én döntésem volt, hogy otthagyom Michaelt.- mondom halkan, kimérten, nem szándékozom felhúzni magam.
- Kislányom, az ég szerelmére! Nem teheted ezt a fiaddal! Az a szerencsétlen gyerek teljesen össze van zavarodva! Azt hiszi, Sebastian az apja! És erről csakis te tehetsz! Ez természetellenes!- emeli fel ismét a hangját, s kezd el úgy károgni, akár egy rosszmájú holló. Ezt gyűlöltem mindig benne…
Mielőtt még valami olyat mondhatnék, amit utólag magam is megbánnék, Seb szerencsére közbeszól.
- Anya, kíváncsi vagy a többire, vagy csak veszekedni jöttél?- kérdi élesen, mire a nő kénytelen elhallgatni.
Én egyre növekvő indulatokkal pillantok ki az ablakon.
- Természetesen nem veszekedni jöttem. Jól van, akkor most azt mondjátok el, kié a második gyerek.- mondja végül, Seb pedig felsóhajt.
- Nagyjából egy hónapja történt. Layla épp hazafelé tartott este a boltból, mikor egy perverz rátámadt és megerőszakolta. Nemrég derült csak ki, hogy várandós lett, de nem volt szíve elvetetni a gyereket.- mondja halkan, tagoltan, megfontolva minden egyes szót.
- De hát ez a gyerek egy idegentől van!- rikoltja.
- Lehet, de akkor sem tehet semmiről!- felesel Sebastian.
Én az ajkaimra harapok, kezdek nagyon kiakadni…
- Az ég szerelmére, ti nem vagytok épeszűek!! Hát erre neveltelek én titeket?! És mondjátok, mégis mi a tervetek? Együtt akarjátok felnevelni őket? Nevetséges, egyszerűen nevetséges! Egyikőtök sincs még erre felkészülve! Ráadásul ismerlek, fiam, te folyton csak a nőket hajkurászod! Csapnivaló apa vagy!- kel ki magából, és ezen a ponton elszakad bennem a cérna.
- Nem, nem az! Sebastian nagyszerű apa! Mindent megad a fiamnak, amire szüksége van! Michael nem lett volna képes ennyi szeretettel nevelni ezt a gyereket!- emelem fel én is a hangom, nem tűröm, hogy így beszéljen.
- De ő a bátyád!- kezd el anya is kiabálni.
Felpattanok a fotelből, nincs joga, hogy ebben a házban üvöltözzön velem.
- Na és akkor?! Szeretem őt!- vágom a fejéhez.
Döbbent csend telepedik közénk.
- Mit mondtál?- kérdi anya sápadtan.
- Azt, hogy szeretem őt! Mindennél jobban! Sebastian boldoggá tesz, mindent megad nekünk, amire csak szükségünk lehet! Ő csodálatos apja a gyereknek, és a következő kicsinek is az lesz! Ugyanis mindketten tőle vannak!- tálalok ki dühösen, de egyben büszkén is. Igen, büszke vagyok rá, hogy ez a férfi a szerelmem és a gyerekeim apja.
Ezen a ponton anya egyszerűen elájul.
Apa csak higgadtan felkel a fotelből és megpróbálja magához téríteni anyát.
- Csalódtam bennetek. Nem erre neveltelek titeket.- mondja halkan, szikrázó szemekkel. Állom a pillantását.
- Boldogok vagyunk, és csak ez számít.- súgom halkan, rendíthetetlenül.
- Nem nevezhetitek magatokat többé a gyerekeimnek.- folytatja, de csak megrázom a fejem.
- Nem érdekel. Amint anya magához tér, távozzatok.- közlöm még utoljára, majd szó nélkül bevonulok a szobába. Leroskadok az ágyra, arcomat a kezeimbe temetem és sírva fakadok.
Én nem így akartam… bármennyire is idegesítettek, mégiscsak a szüleink… szeretem őket, de ha nem képesek elfogadni, hogy mi így vagyunk boldogok, akkor tényleg ez volt a legjobb döntés…


oosakinana2012. 03. 23. 14:53:01#20020
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Hugimnak)


Boldog születésnapot Húgocskám!

Délután kincsem visz el a kórházba, mert nem tudok vezetni. Útközben viszont meg kell állnunk, mert nagyon rosszul van. Aggódok érte nagyon, de majd a doki megmondja mi lesz a gond. Látom kicsit Layla-n, hogy
ő is aggódik meg fél is pedig nincs semmi oka rá.
Bemegyünk a kórházba, majd lifttel felmegyünk az emeletre. Az orvos már vár minket, azonnal bemehetünk.
Miközben a doki engem néz meg a terápiát csináljuk szerelmem és a fiúnk a képeket nézegetik és magyarázza, hogy mi hogy merre van.
Egy kisebb szenvedés után lesz vége a vizsgálatnak és kincsem már egyből áll is mellénk.
- Nos? Van valami változás? – kérdezi aggódva, de az orvos csak elmosolyodok.
- Gratulálok, úgy tűnik, a terápia használ. Bár a férje még mindig nem érez semmit, de az idegek nem haltak el, továbbra is működnek. Ha így haladunk, hamarosan újra lábra állhat, apuka. – veregeti meg a vállamat, amire elmosolyodok.
- Hallod ezt szívem? – kérdezem vidáman, amire elkacagja magát és kapok egy puszit az arcomra.
- Hallom bizony. És elmondhatatlanul boldog vagyok. – látom rajta, hogy ő is boldog, de eszembe jut a reggeli rosszul létes dolgok és az orvosom felé fordulok.
- Doktor, megvizsgálná a feleségemet is, kérem. Az utóbbi időben elég rosszul van, és nem tudjuk, mi baja lehet. – mondom neki aggódva.
- Persze. – bólint. Engem visszaültetnek a székbe. Fiam jön az ölembe, majd Layla ül fel az asztalra.
Elkezdi vizsgálgatni én meg aggódva és feszülten figyelem, hogy vajon mi lehet, de végül meg kér minket, hogy kövessük. Egy ultrahangos szobába megyünk be, amit nem értek, de látom Layla sem.
Megkéri, hogy feküdjön fel. Felhajtja a felsőjét, majd bekeni a hasát és elkezdi nézni. Értelmetlenül nézünk össze kicsimmel, hogy most mi van, de reméljük, hamarosan kiderül.
Az orvos pontosít a képernyőre, majd amikor abba hagyja, egy kendőt nyújt kicsimnek, aki elkezdi törölgetni a hasát. A doktor mosolyogva néz ránk. Mi az oka az örömre? Igazán minket is beavathatna.
- Gratulálok. Önök ismét szülők lesznek. – amint meghallom meglepetten nézek az orvosra, de szerelmem is.
- Azt… azt akarja mondani, hogy várandós vagyok…? – hallom meg kincsem bizonytalan hangját.
- Pontosan azt. – bólint, majd amikor leesik, hogy mit is mondott. Boldogan ujjongva gurulok szerelmem mellé és húzom le magamhoz egy csókra.
- Layla… imádlak… teljes szívemből szeretlek… - súgom neki boldogan, mire ő magához ölel szorosan. Igen még mindig necces nekünk gyereket vállalni, de akkor is boldog vagyok, hogy tőle van.
- Nagyjából egy hónapos lehet, de ebben még nem lehetünk biztosak. Komolyabb kivizsgálás kell. – ahogy meghallom, elkezdek gondolkozni, hiszen ottan körül tettünk egy egész éjszakai szex maratont, ha jól tudom.
- Értem… köszönjük…  - néz rám ragyogó szemekkel. - Édesem, még pontosan 8 hónapod van, hogy ismét talpra állj. – közli velem az igazságot.
- Menni fog, szívem… ígérem.
- Mami, papa? – néz rám értetlenül fiacskám, de csak megsimogatjuk a fejét.
- Kicsikém, nemsokára meghozza a gólya a kistestvéred. – mondom el neki kedvesen mosolyogva, de még mindig értetlenül néz rám. – Majd ha nagyobb leszel megérted. – mondom kedvesen, majd elköszönve az orvostól haza megyünk.
~*~
Ahogy hazaérünk nagyon nagy meglepetés fogad minket és nem kicsit sápadunk le kicsimmel… Anyuék állnak a házunk ajtaja előtt bőrönddel.
- Végre megjöttetek. – mondják mosolyogva, de amikor meglátnak engem nem kicsit meglepődnek. – Veled meg mi történt? – kérdezi, és egyből oda siet. – Jól vagy? Minden rendben van? – kezd el egyből faggatni.
- Jól vagyok, anya ne aggódj. – mondom neki, majd megfogom, a fiamat az ölembe ültetem és begurulunk.
- Mi az, hogy jól vagy, hiszen nem tudsz járni. – mondja teljesen felháborodva.
- Köszi, hogy emlékeztetsz rá. – jegyzem meg, majd bemegyünk a lakásba.
- Miért nem szóltatok? – kezdi el hadarni a kérdéseit, mire fiacskám az anyukájára néz.
- Anya. – mondja és felé nyújtja a kezét, aki felveszi és anyánkra néz.
- Minden rendben van. Kézben tartjuk a dolgokat. – jegyzi meg testvérem.
- Látom. A bátyád lesérülve és van egy gyerek is nálatok. Ez meg még is mi akar lenni? Magyarázatot követelek. – mondja határozottan, amire nagyot sóhajtok. Ezért nem akartunk szólni nekik, mert tudtuk, hogy ez lesz.
- Már akkor terhes voltam, amikor lejöttem otthonról Michael miatt és elváltunk. – magyarázom, amire kikerekedett szemekkel néznek rá. Szegény. Most fogják szét szedni.
- És miért nem maradtatok akkor együtt? Meg még is, mi az, hogy nem szólsz és az unokámnak, miért kell apa nélkül felnőnie? – halmozza el kérdésekkel.
- Kérlek anya. Nem ülhetnénk le egy kicsit? – mondom neki kicsit mentve szerelmemet. – Most jöttünk haza a rehabilitációmról és eléggé fáradtak vagyunk. – mondom neki őszintén a dolgokat.
Kicsit végre csendben marad, majd bemegyünk. Layla leül, bár látszik rajta, hogy rosszul van. Odamegyek hozzá és megfogom a kezét.
- Rendben vagy? – kérdezem meg, amire bólint egyet, de sajnos anya is meghallja a kérdésemet.
- Mi a baj? Valamit még eltitkoltok előlünk? – jön a számon kérés.
- Nem várnátok egy kicsit? – kezdek kicsit mérges lenni. Emiatt is jöttem el anyáméktól.
- Nem szeretem ezt a hangnemet drága fiam. – mondja anyu mérgesen, amire kicsi fiunk megijed.
- Apa. – mászik át hozzám én meg magamhoz ölelem.
- APA?? – akad ki anyám. – Te nem lehetsz az apja, hiszen testvérek vagytok. – kezdi el szinte kiabálni, amire nagyot sóhajtok.
- Layla beviszed, lefekteted? – jobbnak látom, ha ezt a beszélgetést nem hallja tovább Seb.
- Persze. – feláll és felveszi, majd elindul, de ekkor anyánk hangja állítja meg.
- Meg se nézhetjük ezt a gyönyörűséget? – kérdés kérdés után. Layla aggódva néz rám.
- A kicsinek pihennie kell, mert dél van. Fáradt is és össze van zavarodva. – Bólintok szerelmemnek. – Majd ha felkelt megnézitek. – adom nekik is az utasítást, amire végre kicsit lehiggadnak. – Üljetek le. Nem sokára visszajövünk. – mondom, majd kincsem után megyek, hogy megbeszéljek vele párdolgot.
Bemegyek és nagyot sóhajtok, de látom, hogy szerelmem kétségbe van esve és az ágyon ül. Odagurulok hozzá.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. – mondom kedvesen és megsimogatom, majd a kezére adok puszit.
- De miért jöttek ide? – kérdezi aggódva. – Nem szabad idegeskednem, mert akkor csak rosszabb lesz. Így is veszélyes, hogy terhes vagyok, de ha anyuék itt vannak, még veszélyesebb. – mondja aggódva, mire magamhoz ölelem.
- Nincs semmi baj. Minden rendben lesz. Meg oldom a dolgokat. – mondom, majd magam felé fordítom a fejét és megcsókolom. – Viszont, amíg itt vannak, vissza kell fognunk magunkat. Nem tehetünk azt, amit akarunk. – mondom neki, amire bólint. – Majd én meg magyarázom a dolgokat, de csak légy nyugodt.
- De a babánkat, hogy fogod megmagyarázni? – teszi a hasára a kezét. – Meg hogy fogod meg magyarázni, hogy Sebastian teljesen olyan, mint te és ráadásul a nevetek is egy? – halmozza a kérdéseket.
- Az hogy hasonlít rám nem gond. Meg mondjuk, hogy ezt a gént örökölte, de majd elfog múlni. A másik picire, meg majd mondunk egy olyat, hogy megerőszakoltak, de nincs szíved elvetetni, mert ez a pici nem tehet a történtekről. – mondom neki az alternatívákat.
- De… - próbálna belém kötni, amit nem hagyok, és egy csókot lehet az ajkaira.
- Nincs semmi de. légy ott velem. A többit, majd én elintézem. – mondom a szemébe nézve, amire bólint. Feláll, majd együtt megyünk ki a szobából, hogy szembe nézzünk a veszedelmünkkel. 

Szerkesztve oosakinana által @ 2012. 03. 23. 14:53:57


vicii2012. 03. 18. 19:36:29#19934
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Bátyusnak - Oosakinana-senpainak)


Mikor hazaérek a rendőrségtől, tombol bennem az ideg. Csapkodok, szitkozódok. Dühösebb vagyok mint valaha. Az a szemétláda… mégis hogy a francba képzelte…? Hogy tehette ezt velem…? Miért akarja minden áron elrontani az életem? De majd megmutatom én neki… megmutatom, milyen is egy megsebzett, szerelmes nő…
Tombolásomban Seb szakít meg, tolókocsiban megjelenik az ajtóban.
- Mi történt?- kérdi.
- Miért szálltál ki az ágyból? Pihenned kéne, nem pedig mászkálnod!- kiáltok rá dühösen, nem kellene ezt tennie, az orvos azt mondta, ágynyugalomra van szüksége! Erre ő mégis ezt csinálja, pedig tudja jól, mennyire veszélyes! Nem hiszem el!
- Amint látod, nem mászkálok, hanem gurulok.- javít ki, én pedig nem bírom tovább, elpattan bennem valami.
Hatalmas veszekedésbe kezünk. Még soha nem volt részem ilyenben, sőt, talán még soha nem is veszekedtünk komolyan. Hangosan ordítunk egymással, de én vagyok a hangosabb.
- Mami, papi.- hallom meg kisfiunk hangját. Döbbenten meredek a megszeppent gyerekre.
Te jó ég, mit tettem. Én ostoba… nincs már így is elég bajunk? Össze kellene tartanunk ezekben a nehéz percekben, nem pedig egymás ellen fordulni. Ennek most csakis én vagyok az oka.
Michaelre vagyok dühös. És ezt nem a családomon kellene levezetnem.
Borzalmas feleség vagyok. És borzalmas anya…
- Előbb nyugodj le, majd utána beszélünk.- mondja Sebastian egy komoly pillantással, nekem pedig elszorul a torkom.
Csak szótlanul nézem, ahogy odagurul a kicsihez majd az ölébe veszi.
- Jól aludtál kispajtás?- kérdi a kis drágától, majd eltűnnek a szobában.
Én pedig magamba roskadva ülök le a kanapéra, arcomat a kezeimbe temetem.
Ennek nem így kellett volna történnie…
Jól van Layla, nagy levegőt. A múlton már tudunk változtatni, koncentrálj a jelenre és a jövőre. Először is le kell nyugodnom, majd bocsánatot kérnem Sebastiantól, végül pedig elintéznem Michaelt. Igen, ez így jó lesz.
Ám gondolataim közül egy nagy puffanás ránt ki, én pedig aggódva sietek be a szobába.
Sebastian volt az, elterülve fekszik a földön, a tolókocsi kicsit arrébb, felborulva. Biztos akkor csúszott i alóla, mikor megpróbált visszamászni az ágyba.
- Sebastian.- mondom aggódva, majd leguggolok mellé. – Jól vagy? Megütötted magad?- érdeklődöm aggódva, mire ülő pózba tornázza magát és biztatóan rám mosolyog.
- Igen csak kicsúszott alólam a szék.- mondja, majd kezei közé fogja az enyémet. – Lenyugodtál végre?
- Sajnálom az előbbit.- mondom lehajtott fejjel. – Nem volt igazam, de annyira feldühített, hogy Michael ezt merte tenni veled.- vallom be őszintén, a dolog mélyen a lelkembe taposott. Közvetetten ez az egész csakis az én hibám… ha annak idején nem megyek hozzá Michaelhez, hanem egyszerűen véget vetek a kapcsolatunknak, ez sosem történt volna meg…
Nagy, meleg kezét az arcomra simítja majd felemeli a fejem, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
- Együtt mindent megoldunk. Ne foglalkozz vele. csak mi vagyunk hármasban, érted?- mondja komolyan, én pedig bólintok. igaza van…
Magához húz, majd kapok egy édes csókot…
Mikor elválunk egymástól, a kis szentem hozzám totyog majd kapok egy cuppanósat az arcomra. Mindketten felnevetünk, ő sem akart kimaradni a jóból.
- Gyere segítek felülni az ágyra.- mondom, majd megpróbálom felhúzni, de persze sikertelenül. Túl nehéz nekem…
Majd amikor nem tudja tovább nézni az elkeseredett próbálkozásaimat, egyszerűen az ölébe húz.
- Seb mit csinálsz?- kérdem meglepetten.
- Csak veled akarok lenni így egy kicsit.- mondja, majd szorosan magához ölel. Nyakát átkarolva simulok hozzá még jobban…
Mihez kezdenék, ha ő nem lenne nekem…?
- Nem szeretnél felülni az ágyra?- pillantok rá, mire elmosolyodik.
- Nem érzek semmit úgy sem. Nyugi.- mondja.
Ettől kicsit összefacsarodik a szívem, de aztán egy csókkal elűzi minden rossz gondolatomat…
 
***
 
A napok lassan cammognak, a hetek pedig még lassabban, én pedig egyre jobban aggódok. Seb elkezdte a rehabilitációt, de semmi sem változott. Továbbra sem érez semmit. Nagyon aggódok miatta.
Nálam furcsa rosszullétek jelennek meg… egyre többször van hányingerem… furcsa dolgokat kívánok meg, és ijesztően sokszor rókázok.
Nem tudom, mi bajom lehet, de most nem is érdekel. Seb miatt jobban aggódok.
Épp most is a wcről jövök ki, rosszabbul vagyok, mint valaha…
- El kéne menned kivizsgáltatnod magad.- mondja Seb aggódva, de csak megrázom a fejem.
- Jól vagyok, csak valamivel lehet elcsaptam a hasamat.- mondom halkan, de még magam sem hiszek túlzottan a kifogásban.
- Ma úgy is menni kell a kórházba, ott az orvosom megvizsgál, rendben?- pillant rám kérlelően, én pedig beletörődve felsóhajtok.
- Rendben van, de tényleg nincs semmi bajom.- tiltakozom továbbra is.
- Majd meglátjuk édesem.- mondja. Én csak mosolyogva lépek mellé, majd lehajolok hozzá egy édes csókra.
 
***
 
Délután kocsiba ülünk. Én vezetek a kórházig, mint az utóbbi időben általában. De nem bírom ki, egyszer muszáj megállnunk, mert megint rosszul vagyok.
Oké, most már én is kezdek aggódni.
Igazából eddig azért nem akartam elmenni orvoshoz, mert féltem. Mi van, ha nekem is valami bajom van…? Ha kiderül, hogy beteg vagyok…?
Bőven elég most nekünk Seb állapota, nem kell még több baj. De most már nincs visszaút.
Bemegyünk a kórházba, majd lifttel felmegyünk az emeletre. Az orvos már vár minket, azonnal bemehetünk.
Kicsi kincsem élénken nézelődik a karomon, majd amíg az orvos szerelmemet vizsgálja, mi nézelődünk. Érdeklődve kérdezősködik a falra kiakasztott ábrákról, én pedig mosolyogva magyarázok neki.
De fél füllel persze az orvost hallgatom.
Mikor vége van a vizsgálatnak, kíváncsian lépek melléjük.
- Nos? Van valami változás?- kérdem aggódva, mire az orvos szélesen rám mosolyog.
- Gratulálok, úgy tűnik, a terápia használ. Bár a férje még mindig nem érez semmit, de az idegek nem haltak el, továbbra is működnek. Ha így haladunk, hamarosan újra lábra állhat, apuka.- mondja a doktor, majd megveregeti Seb vállát, aki boldogan elvigyorodik.
- Hallod ezt szívem?- kérdi vidáman, én pedig kacagva nyomok csókot az arcára.
- Hallom bizony. És elmondhatatlanul boldog vagyok.- mondom én is vidáman.
Ám ekkor Sebnek eszébe jut valami.
- Doktor, megvizsgálná a feleségemet is, kérem. Az utóbbi időben elég rosszul van, és nem tudjuk, mi baja lehet.- kezd bele aggódva, én pedig felsóhajtok. Jellemző, még ilyenkor is másokra gondol…
- Persze.- bólint az orvos. Sebet visszaültetjük a székébe, majd az ölébe ültetem a kisfiunkat. Most én ülök fel a vizsgálóasztalra.
Az orvos vizsgálni kezd, aztán pár perc múlva mintha eszébe jutna valami, megkéri, hogy kövessük. És átvisz minket egy olyan rendelőbe, ahova még akkor kellett visszajárnom, mikor a kis Sebet vártam. Ultrahang…?
Megkéri, hogy feküdjek az asztalra, felhajtja a felsőmet majd a zselés anyaggal bekeni a hasamat, végül beüzemeli a gépet.
Sebastiannal összenézünk, egyikünk sem érti a dolgot.
Kíváncsian figyeljük a monitort, de képzetlen szemünknek semmi különös nincs rajta. Az orvos koncentrál, feszült figyelemmel nézi, majd elmosolyodik, és átnyújt egy kendőt. Míg én a hasamat törölgetem, ő szélesen ránk mosolyog.
- Gratulálok. Önök ismét szülők lesznek.- jelenti ki, én pedig hitetlenül nézek az orvosra.
- Azt… azt akarja mondani, hogy várandós vagyok…?- kérdezek vissza bizonytalanul, nm hiszek a saját fülemnek…
- Pontosan azt.- bólint az orvos, mire Sebastian ujjongva gurul mellém és széles, boldog mosollyal húz magához egy csókra.
- Layla… imádlak… teljes szívemből szeretlek…- súgja a boldogságtól mámorosan, én pedig szorosan magamhoz ölelem…
- És mennyi idős, doktor?- kérdem érdeklődve.
- Nagyjából egy hónapos lehet, de ebben még nem lehetünk biztosak. Komolyabb kivizsgálás kell.- mondja, én pedig elgondolkodva visszaszámolok. Nagyjából egy hónapja lehetett Seb balesete… akkoriban költöztünk be az új házba.
- Értem… köszönjük…- ragyogó mosollyal pillantok szerelmemre.- Édesem, még pontosan 8 hónapod van, hogy ismét talpra állj.- közlöm vele a nagy igazságot.
- Menni fog, szívem… ígérem.- mondja.
- Mami, papa?- néz ránk a kis Seb értetlenül, mire kedvesem megsimogatja a kis buksiját.
- Kicsikém, nemsokára meghozza a gólya a kistestvéred.- újságolja el neki Seb a nagy hírt…


oosakinana2012. 03. 11. 21:15:11#19806
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)


- Persze, hogy behozom… már úgyis nagyon aggódik érted. – kijelentésére meglepetten kezdek el pislogni.
- Tényleg…? – kérdezek vissza, amire bólint egyet, majd a kezemet is megszorítja.
- Folyton azt kérdezgeti tőlem, hogy hogy vagy, meg mikor jössz végre haza. Nagyon hiányzol neki. – suttogja, majd a fejét a mellkasomra helyezi, én meg ellágyultan kezdem l simogatni tincseit. - Mindketten nagyon szeretünk, Seb. Te vagy a mindenünk. Ezért többször ne is kérj tőlem olyan badarságokat, hogy hagyjalak vagy engedjelek elmenni, rendben? - kér meg halkan, amire csak bólintok.
- Megígérem, Layla. Soha többé nem fogok kiejteni a számon ilyet… - ígérem meg, és próbálom betartani, de ha nem fogok felépülni, akkor nem tudunk mit csinálni.
Pár perc csend telepszik közénk és csak élvezzük, hogy együtt tölthetjük a pillanatot. Nagyon élvezzem, hogy velem van. Mondjuk az zavar, hogy nem tudok járni. A kezét simogatom meg a haját, majd észreveszem a gyűrűt, ami nálam volt, de most az ujján van rajta.
- Hát ez meg? – töröm meg a csendet és az ujjára mutatok, ahol a kis kincsem van, amit én akartam neki adni.
- Ezt… ezt nálad találták… - mondja halkan és még meg is forgatja az ujján, de látom, hogy nem akarja levenni. – Mond Sebastian, ez az, amire gondolok…? – néz a szemeimbe.
Elmosolyogva bólintok.
- Igen, egy ideje már tervezem, hogy megkérdezzem tőled…- kezdem el mondani a dolgokat, majd a megfogva kezét a számhoz emelve kézfejére adok egy lágy csókot, amire teljesen elpirul, de a boldogságot látom az arcán.
- Layla… hozzám jönnél feleségül? – kérdezem mosolyogva, amire megint könnybe lábadnak a szemei.
- Te hülye… testvérek vagyunk… - mondja félig nevetve, amire én is elnevetem magam.
- Las Vegasban minden lehetséges… - mondom tovább, hiszen már képzeletben mindent elterveztem. Erre persze a nyakamba borul boldogan.
- Hát persze hogy hozzád megyek, te bolond…! – kiáltja könnyezve, majd szorosan megölel és a nyakamba fúrja fejét, amin én is elmosolyogok.
Mikor felemelkedik, letörlöm megint könnyeit.
- Megint sírsz. – jegyzem meg. Megfogja a kezemet, majd a tenyerembe kapok egy puszit.
- Mert valahogy mindig eléred, hogy sírva fakardjak… - mondja fülig érő mosollyal.
~*~ 
Másnap tényleg behozza a fiamat, aki nagyon örül nekem és persze én is neki. Be nem áll a szája és csak meséli mi történt vele, legalább is ahogy ő tudja elmondani. Mindenről mesél, hogy vigyáz a mamára és mennyit segít neki, meg aki vigyáz rá ő is mennyire kedves vele. Annyira aranyos, hogy szinte le sem lehet lőni.
Viszont az elmaradhatatlan kérdést is felteszi.
- Apu, mikoj jössz haza? – néz rám kíváncsi szemekkel, mire kincsem aggódva néz rám.
- Nemsokára, kicsim. – simogatom meg a fejét. 
~*~ 
Pár nap múlva miután hazamehettem és kaptam egy szép kis tolószéket is kaptam egy hívást a rendőröktől, hogy menjünk be, mert meg van a tettes. Layla azt mondja, hogy majd ő elmegy én meg pihenjek szépen. Nagyon aggódik értem és ápol, ahogy csak tud. Hálás vagyok érte, de nem akarom, hogy teljesen kimerüljön. Neki is kell pihennie nem pedig csak engem ápolnia, de végül beleegyezzek, hogy ő menjen el helyettem.
Pár óra múlva jön csak haza, de hallom, hogy csapkod. Kezdek kicsit ideges lenni, mert nem jön be hozzánk. Seb elaludt, így nagy nehezen átmászom a tolószékbe és kihajtom magam kicsimhez.
- Mi történt? – gurulok oda hozzá, de csak azt érem el, hogy rám förmed.
- Miért szálltál ki az ágyból? Pihenned kéne nem pedig mászkálnod. – kezdi a magad C-n.
- Amint látod, nem mászkálok, hanem gurulok. – jegyzem meg, de erre csak még mérgesebb lesz.
Olyan veszekedésbe kerülünk bele, amilyenbe még soha nem volt részünk. Ő is a fejemhez vágja a dolgokat én meg próbálok érvelni ellenne, vagy legalább is lenyugtatni, de ez valahogy esélytelen.
A veszekedésünknek a fiúnk lesz a vég szava.
- Mami, papi. – dörzsöli meg a szemét, mire ránézek, majd Layla-ra.
- Előbb nyugodj le, majd utána beszélünk. – mondom halkan, majd odagurulok kisfiamhoz és az ölembe veszem. – Jót aludtál kispajtás? – kérdezem tőle, miközben visszamegyek a szobába.
- Igen, de miért voltatok hangosak? – néz rám álmos szemeivel.
- Ne aggódj. – simogatom meg a fejét. – Játsszál nyugodtan. – adok puszit a fejére, majd leteszem az ágyra. Mellé gurulok és megpróbálok felmászni, de ez a folyamatom annyira nem sikerül. A szék felborulva gurul ki alólam én meg egy hatalmas dübbenéssel kerülök a földre.
- Apa. – szalad hozzám a fiam, de a nagy hang zavarra még szerelmem is besiet.
- Sebastian. – siet oda hozzám és le guggol mellém. – Jól vagy? Megütötted magad? – kérdezi, mire ránézek és felülök.
- Igen csak kicsúszott alólam a szék. – nézek a szemébe, majd megfogom a kezét. – Lenyugodtál végre?
- Sajnálom az előbbit. – mondja elszégyellve magát. – Nem volt igazam, de annyira feldühített, hogy Michael ezt merte tenni veled. – mondja el végre az igazi gondját.
Kezemet az arcára simítom és felemelem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Együtt mindent megoldunk. Ne foglalkozz vele. Csak mi vagyunk hármasba érted? – mondom neki, amire bólint egyet. Magamhoz húzom és csókot adok a szájára, amit szerettem volna akkor, amikor megérkezett.
Amint elválunk kicsikénk is odajön és puszit ad Layla-nak, amin jót kacagunk.
- Gyere segítek felülni az ágyra. – mondja megpróbál felemelni, de ez már tudjuk, hogy reménytelen, ezért inkább lehúzom magamhoz és az ölembe ültetem. Mondjuk nem érzek belőle semmit. – Seb mit csinálsz?
- Csak veled akarok lenni így egy kicsit. – ölelem magamhoz, mire nyakamnál fogva ölel meg szorosan.
- Nem szeretnél felülni az ágyra? – néz rám, amin elmosolyodok.
- Nem érzek semmit úgy sem. Nyugi. – mondom, majd megcsókolom szerelmemet.
~*~
A hetek elég nehezen telnek. Elkezdtük a rehabilitációmat, de még semmi nem alakul. Igaz az orvosok azt mondják csak nyugodjak meg menni fog, de kezdem feladni a reményt. Viszont, ami megüti a szememet, hogy az utóbbi időben kincsem egyre sűrűben jár wc-be, de sajnos nem pisilni, hanem inkább rókázni.
Most is éppen onnan jön ki és elég rossz színe van.
- El kéne menned kivizsgáltatni magad. – mondom aggódva a székemben ülve.
- Jól vagyok, csak valamivel lehet elcsaptam a hasamat. – mondja fáradtan.
- Ma úgy is menni kell a kórházban, ott az orvosom meg vizsgál rendben? – nézek rá kérlelően, amire csak nagyot sóhajt.
- Rendben van, de tényleg nincs semmi bajom. – mondja hajthatatlanul.
- Majd meglátjuk édesem. – lehajol hozzám egy édes csókért, amit örömmel viszonzok neki.
Most már csak tényleg arra lennék kíváncsi, hogy mi baja lehet, mert ez akkor sem normális, akár hogy is mondja… 


vicii2012. 03. 11. 13:51:13#19785
Karakter: Layla Kandwell
Megjegyzés: (Szerelmemnek - Oosakinana-senpainak)


- Vi…zet…- hallom meg az ismerős, halk hangot.
Azonnal kiránt éber álmomból. Mikor felnézek, látom hogy szerelmem magához tért, ettől pedig elönt a megkönnyebbülés édes érzése…
- Sebastian.- sóhajtok fel megkönnyebbülten, majd azonnal a kancsóért kapok, hogy teljesítsem kívánságát. Öntök neki egy pohárba a folyadékból, majd lassan megpróbálom megitatni. Jócskán folyik mellé a vízből, de most ez érdekel legkevésbé.
Ó édes istenem… magához tért… életben van…
- Jól vagy Sebastian?- kérdem tőle aggódva. – Annyira aggódtam érted.- mondom reszkető hangon, csak egy hajszál választ el tőle, hogy ezúttal e a megkönnyebbüléstől kezdjek sírni.
Lassan felemeli remegő kezét, majd letörli kibuggyanó könnyeimet…
- Ne sírj. Minden rendben van.- próbál megnyugtatni, de csak megrázom a fejem.
- Hogy lehetne minden rendben? Hiszen elütöttek.- mondom kétségbe esetten, mire kezébe fogja remegő kezeimet…
- Hidd el nekem, hogy rendben vagyok. Hamarosan hazamehetünk.- mondja biztatóan, én pedig bólintok. bárcsak úgy lenne…! Bárcsak úgy lenne…
- Ezzel a kijelentéssel még kérem várjon.- jelenik meg az ajtóban az orvos. – Meg kell vizsgálnom, hogy minden rendben van-e.- mondja, miközben figyelmeztetően rám pillant. Értem…
Bólintok, hogy felfogtam az üzenetet, majd fájó szívvel elhagyom a kórtermet.
Ó istenem… annyira reménykedem, hogy minden rendben… bárcsak hazamehetnénk pár napon belül!
Pár hosszú és idegtépő perc múlva az orvos kijön, én pedig idegesen lépek elé.
- Doktor úr, mondja meg, rendbe jön a férjem?- kérdem idegesen. A férj szó már szinte öntudatlanul jön a számra…
- Nos… nem fogok hazudni magának. A férje deréktól lefelé lebénult. Elég jó esélye van a felépülésre, de nem tudhatjuk, meddig tart a rehabilitáció, vagy egyáltalán sikerrel jár-e. Lehetséges, hogy egy életre tolószékbe kerül.- mondja, én pedig megpróbálom elfojtani a feltörő könnyeket.
Mikor belépek a szobába, látom Sebastianon, hogy elég zaklatott állapotban van.
- Mindent megoldunk együtt.- lépek hozzá, engem nem érdekel, hogyha tolószékbe kerül. Én szeretem őt, akármi is történjen, kitartok mellette…
- Nem lesz semmi sem jobb. Nem tudok járni, Layla.- mondja őszintén, én pedig megremegek. – Béna vagyok. Tolókocsiba fogok ülni. Nem fogok tudni egyedül csinálni semmit.- mondja kétségbe esetten, majdhogynem hisztérikusan.
- De én segítek neked. Együtt képesek leszünk rá.- próbálom meggyőzni, nem mondhatja ezt! Nem adhatja fel!
- Nem Layla. Te nem ezt az életet érdemled, meg Sebastian sem. Nem kell egy bénát ápolgatnod, aki meg sem érdemli. Egy igazi erős férfi kell neked, meg Sebastiannak is, aki mellett biztonságban lehet.- mondja halkan, beletörődve. Megrázom a fejem… nem teheti ezt velem… pont most… képtelenség…
- Sebastian ne csináld ezt. Ne mond ezeket.- kérem tőle remegő hangon… ez olyan kegyetlen… pont most akarna ellökni magától? Pont most, amikor már minden rendbe jönni látszott…? Sosem voltam ennyire boldog senkivel… képes voltam elfogadni, hogy ő a saját bátyám, de az sem érdekelt, azon is túlléptem! Ezen is túl fogok valahogy! Szükségem van rá… szükségem van rá!
- Én már nem fogok tudni vigyázni rátok többet.- mondja halkan… - Tényleg nagyon sajnálom, de el fogok majd költözni, amint kiengednek innen.- közli velem.
Elszakad bennem a cérna.
Felpofozom.
Meglepetten pillant rám.
- Hülye vagy!- emelem fel a hangom. Nem lehet ennyire érzéketlen! Nem lehet ennyire ostoba! Hogy mondhat nekem ilyeneket??? Hogy képes erre? – Hogy lehetsz ennyire idióta? Ne másokra gondolj végre az életben, hanem magadra is.- kezdem kiosztani, közben pedig könnyeim peregnek arcomon… - Nem fogod elérni azt, hogy elhagyjalak vagy hagyjalak elmenni. Ott van a fiad is! Neki is kelleni fogsz. Nem fog más apát elfogadni, csak téged. Légy akár milyen akkor is te vagy a példaképe, aminek nagyon örülök. Én mindig számítgattam rá, még akkor is, amikor a legjobban megbántottalak, és most te is számíthatsz rám. Nem foglak egyedül hagyni ebben a dologban. Felejtsd el, hogy egyedül lennél, mert nem. Most már hármasban vagyunk.- hadarom egy szuszra, nem fogom engedni, hogy tönkretegye a saját és a mi életünket is. Abból nem eszik, ha akarja, ha nem, akkor is mellette maradok!
- Szeretlek Layla.- mondja végül halkan, nekem pedig nagyot dobban a szívem. – De nem akarom tönkre tenni az életeteket.- mondja bűntudatosan. Megrázom a fejem. Istenem, ez a barom nem figyelt arra, amit mondtam? Azzal tenné tönkre, ha csak úgy elmenne!
- Azzal tennéd tönkre, hogy ha elmennél vagy ellöknél magadtól.- mondom ki a gondolataimat, majd közelebb lépek hozzá és ismét leülök a székre. Seb megfogja a kezem és vigasztalóan simogatni kezdi.
- Behozod Sebastiant?- kéri halkan, én pedig elmosolyodom.
- Persze, hogy behozom… már úgyis nagyon aggódik érted.- mondom halkan, mire meglepetten pislog rám.
- Tényleg…?- kérdi döbbenten, én pedig bólintok. Megszorítom a kezét.
- Folyton azt kérdezgeti tőlem, hogy hogy vagy, meg mikor jössz végre haza. Nagyon hiányzol neki.- súgom halkan, miközben fejemet a mellkasára fektetem. Ellágyulva kezdi cirógatni a hajam… - Mindketten nagyon szeretünk, Seb. Te vagy a mindenünk. Ezért többször ne is kérj tőlem olyan badarságokat, hogy hagyjalak vagy engedjelek elmenni, rendben?- kérem halkan, mire bólint.
- Megígérem, Layla. Soha többé nem fogok kiejteni a számon ilyet…- ígéri meg, és nekem ez nagyon sokat jelent.
Pár percig csendben élvezzük egymás társaságát, amire eddig nem volt lehetőségünk. Ő közben a hajamat, arcomat, kezemet cirógatja, én pedig megnyugodva hallgatom a szívverését.. az elmúlt három napot gyakorlatilag a kórházban töltöttem, és alig aludtam valamit. Nagyon fáradt vagyok, az aggódás teljesen kimerített…
- Hát ez meg?- töri meg szerelmem a csendet, miközben az ujjamon lévő gyűrűre mutat. Ó…
El is felejtettem. Ezt a gyűrűt találták nála a baleset idején… az orvos nekem adta, én pedig felhúztam…
- Ezt… ezt nálad találták…- mondom halkan, miközben megforgatom az ujjamon. De nem szándékozok levenni. – Mod Sebastian, ez az, amire gondolok…?- kérdem halkan, a szemeibe nézve.
Elmosolyodva bólint.
- Igen, egy ideje már tervezem, hogy megkérdezzem tőled…- hozakodik elő a dologgal, majd a kezemet ajkaihoz emeli és lágy csókot hint a kézfejemre. Boldogságtól kipirultan, epekedve hallgatom…
- Layla… hozzám jönnél feleségül?- kérdi mosolyogva, nekem pedig újra könnybe lábadnak a szemeim… ez a szemét mindig eléri valahogy, hogy pityeregjek…
- Te hülye… testvérek vagyunk…- mondom félig nevetve, mire csak felnevet.
- Las Vegasban minden lehetséges…- pedzegeti tovább a dolgot, én pedig nem bírom tovább, a nyakába borulok…
- Hát persze hogy hozzád megyek, te bolond…!- kiáltom könnyezve, mire szorosan magához ölel… fogalma sincs, ezzel mennyire boldoggá tesz…
Mikor elhajolok tőle, letörli kicsorduló könnyeimet.
- Megint sírsz.- jegyzi meg halkan, mire kuncogva fogom meg kezét majd hintek csókot a tenyerébe.
- Mert valahogy mindig eléred, hogy sírva fakardjak…- mondom levakarhatatlan mosollyal.
 
***
 
Másnap beviszem hozzá a kisfiunkat, aki mindennél jobban örülök, hogy végre láthatja az apukáját. Lelkesen mesélni kezd neki mindenféléről, hogy ő milyen nagyfiú már, mert segített a maminak a főzésben, meg hogy Sandra, aki az elmúlt napokban vigyázott rá milyen kedves is. Mint akit felhúztak, úgy pörög…
Aztán felteszi a nagy kérdést.
- Apu, mikoj jössz haza?- kérdi kíváncsi szemekkel, én pedig aggódva tekintek Sebre.
- Nemsokára, kicsim.- mondja a kis drága fejét megsimogatva.
 
***
 
Aztán megjelennek a rendőrök is. Kikérdezik a drágámat a balesetről, majd engem is, persze csak formalitásból. Szívem elmeséli, hogy mit látott, egyáltalán hogy mire emlékszik…
Aztán pár nap múlva hívást kapunk a rendőrségtől.
Mondom a drágámnak hogy maradjon csak, én majd bemegyek. Nem szeretném ha elhagyná az ágyat, még nem. Ki tudja, milyen következményekkel járna.
Így hát magukra hagyom a fiúkat és bemegyek a rendőrségre.
Ott tájékoztatnak, hogy nemrég megállítottak egy járműt, amin vérnyomok vannak. Még vizsgálják, hogy a vér a férjemtől származik-e, de valószínű, hogy igen.
A sofőrt jelenleg is bent tartják.
Megkérdezik, hogy akarom-e látni, én pedig bólintok. még szép, hogy akarom látni azt a szemétládát.
Mikor odavezetnek a cellához és megpillantom a sarokban üldögélő alakot, ledöbbenek…
- Layla?- kérdi meglepetten, majd felpattanva közelebb lép és megmarkolja a rácsokat.
- Michael…?- kérdem döbbenten..
Ez nem lehet…
- Ez lehetetlen… te?- kérdem megrázva a fejem. Mögöttem a rendőr szemfülesen figyel.
- Layla, ki kell innen hoznod. Ezek nem tudják, mit beszélnek… én nem ütöttem el senkit…- sziszegi halkan, a tekintete annyira kétségbeesettnek tűnik…
- Nem hiszek neked, Michael.- mondom hidegen, mire először meglepődik, aztán elborítja az agyát a vér…
- Tönkre foglak tenni, te mocskos kis kurva. Téged, a gusztustalanul perverz bátyádat meg a korcs gyereketeket… tönkre foglak tenni mindannyiótokat…- mondja vérben forgó szemekkel, én pedig elborzadva nézek rá.
- Te beteg vagy…- suttogom elszörnyedve.
- Én beteg? Te vagy a beteg, amiért őt választottad helyettem! Remélem, kinyiffant…- vigyorog a képembe.
Elborul az agyam.
- Te szemétláda! Megöllek! Meg foglak ölni!!!- sikoltok fel, majd nekiesnék, de a rendőr lefog és visszahúz.
- Hölgyem, nyugodjon meg!- próbálna lehiggasztani, de nem megy neki…
- El fogom intézni, hogy egy koszos börtönben rohadj életed végéig, te görény!- sziszegem fenyegetően, majd a rendőr elvonszol…


oosakinana2012. 03. 10. 11:10:15#19739
Karakter: Sebastian Kandwell
Megjegyzés: (Húgocskámnak ~ Viciinek)


Lassan kezdek ébredezni és érzem, hogy valaki a kezemet fogja. Nem bírom megmozdítani. Hasogat a fejem is, meg a hátam. Csipogást is hallok, majd nyitogatni kezdem lassan a szemeimet. Nagyon kapar a torkom.
- Vi..zet. – mondom halkan. A hangom is annyira nem lehet hallani.
- Sebastian. – hallom meg Layla megkönnyebbült hangját. Egyből a kancsóért kap és tölt egy kis vizet. Odajön és megpróbál megitatni, mondjuk a fele mellé folyik, de nem zavar. Folyadék, ami oly éltető az emberek számára.
- Jól vagy Sebastian? – hallom a kérdéseket sorba, amik megkönnyebbülést jeleznek nekem. – Annyira aggódtam érted. – mondja sírósan.
Felemelem a kezemet és letörlöm a könnyét.
- Ne sírj. Minden rendben van. – mondom gyengén.
- Hogy lehetne minden rendben, hiszen elütöttek. – mondja kétségbe esetten, mire megfogom a remegő kezeit.
- Hidd el nekem, hogy rendben vagyok. Hamarosan hazamehetünk. – mondom, de ekkor jelenik meg az orvos.
- Ezzel a kijelentéssel még kérem várjon. – jegyzi meg. – Meg kell vizsgálnom, hogy minden rendben van-e. – néz az én kicsikémre, aki megértően bólint, majd feláll és kimegy a teremből.
- Doktor úr. Mi a gond van velem? – nézek rá komolyan.
- Még nem tudjuk, hogy sikerülte mindent rendbe hozni a műtét alatt, mert elég sok sérülése volt, de minden tőlünk telhetőt megtettünk.
- Mikor volt a balesetem? – kérdezek rá, hogy mennyi ideje is vagyok eszméletlen.
- Három napja történt a balesete. – mondja őszintén, amin nagyot sóhajtok. – A felesége azóta van bent ön mellett. – magyarázza, amire nagyot sóhajtok.
- És milyen következményekkel számolhatok?
- Esetleges emlékezet vesztés, a többit meg majd a vizsgálat alatt tudom megállapítani. – mondja, amire bólintok.
Odasétál hozzám és elkezd vizsgálni, ám amikor a lábamnál van, semmit nem érzek. Teljesen megijedek, hogy mi történik velem.
Kiderül, hogy lebénultam deréktól lefele annyira megütöttem a gerincemet, de még nem tudom, hogy mennyire végleges a bénulásom. Az orvos próbál nyugtatni, de nem tudom, hogy hogyan kéne. Nem tudok járni. Nem tudok dolgozni. semmiben nem tudok segíteni Layla-nak és a kisfiamnak.
Amint az orvos kimegy, bejön húgocskám, de cseppet sem vagyok boldog, de ahogy látom ő sem túlzottan.
- Mindent megoldunk együtt. – jön oda hozzám, de ez most mondjuk nem a legjobb alkalom a sajnálkozásra.
- Nem lesz semmi sem jobb. Nem tudok járni Layla. – mondom ki neki is az igazságot. – Béna vagyok. Tolókocsiba fogok ülni. Nem fogok tudni egyedül csinálni semmit. – mondom ki a zord valóságot.
- De én segítek neked. Együtt képesek leszünk rá. – próbál bíztatni.
- Nem Layla. Te nem ezt az életet érdemled, meg Sebastian sem. Nem kell egy bénát ápolgatnod, aki meg sem érdemli. Egy igazi erős férfi kell neked, meg Sebastian-nak is, aki mellett biztonságban lehet. – mondom halkan.
- Sebastian ne csináld ezt. Ne mond ezeket. – mondja elcsukló hangon.
- Én már nem fogok tudni vigyázni rátok többet. – mondom szomorúan. – Tényleg nagyon sajnálom, de el fogok majd költözni, amint ki engednek innen. – mondom halkan. Az én szívem is nagyon fáj.
Ám amit legközelebb érzek az egy hatalmas pofon az arcomon. Meglepődve emelem fel a fejemet és nézek Layla-ra, de csak a dühös arc kifejezésével találom szembe magam.
- Hülye vagy. – kel ki kicsit magából. Dühös rám, de még is folynak a könnyei. – Hogy lehetsz ennyire idióta? Ne másokra gondolj végre az életben, hanem magadra is. – mondja tovább kiakadva. – Nem fogod elérni azt, hogy elhagyjalak, vagy hagyjalak elmenni. Ott van a fiad is. Neki is kelleni fogsz. Nem fog más apát elfogadni csak téged. Légy akár milyen akkor is te vagy a példaképe, aminek nagyon örülök. Én mindig számíthattam rád, még akkor is, amikor a legjobban megbántottalak és most te is számíthatsz rám. Nem foglak egyedül hagyni ebben a dologban. Felejtsd el, hogy egyedül lennél, mert nem. Most már hármasban vagyunk. – hadarja tovább és még folytatja is a fejem okítását, ami nagyon jól esik, de még mindig félek, hogy tönkre teszem vele az életüket.
- Szeretlek Layla. – mondom, amikor befejezte a mondandóját. – De nem akarom tönkre tenni az életeteket. – jegyzem meg.
- Azzal tennéd tönkre, hogy ha elmennél, vagy ellöknél magadtól. – válaszolja, és végre közelebb jön, majd visszaül a székre. Meg fogom a kezét és elkezdem simogatni.
- Behozod Sebastiant? – nézek rá kérlelve. Szeretném, ha együtt lennénk, mert az ad nekem igazi erőt, ha a fiam is bent van velem együtt. 


<<1.oldal>> 2. 3. 4.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).