- Egyél. – hallom meg a hangját, de amit utána mond, na attól tényleg rázni kezd a hideg. - Az sem segít, ha visszaesel. Akkor majd anyád fog ápolni. Ígyis már minden fortélyt bevetett, hogy megtaláljon. Néhány ügyfelem vigyorogva mesélte, hogy pár köteg pénzzel akarta õket megvesztegetni, hogy találjanak meg téged, és aki ellopott, azt öljék meg. – tudtam, hogy anyám józan esze már teljesen elment, de hogy ennyire az már tényleg sok. Nem elég, hogy bennem kárt tesz még másban is akar? Oké, hogy nem tudná Kurot, de akkor is.

- De amíg csak lehet, addig maradhatsz itt. Azt az idõt pedig felesleges megmérgezni szomorúsággal vagy dühhel. Rendben? Bólintok, hiszen igaza van, na meg nem akarok neki gondot, így még ha rossz is, akkor is magamba fojtom. Kapok még egy szájra puszit, majd a kanalat elém emeli. - Most egyél.

Elkezd etetni, amit kár tagadni, hogy élvezzek és nyugodtabb leszek, de akkor is a szavai nem mennek ki a fejembõl, de ezt nem mutatom ki. Szépen lassan megetet, és azért a kaja is jól esett, majd pont, amikor befejezzük, megjelenik az egyik emberre, amitõl persze zavarba jövök, de nem mozdulok most.

Az ajtóra pillantok és a tekintetem mindent elárul, hiszen ha gyógyultnak állapít meg, akkor elküldhet Kuro, de mondjuk a hangom nem tért vissza, és amíg így van, akkor maradhatok nem de? Elkísér a szobámig, de csak én megyek be, de legalább az orvos férfi, erre is biztos Kuro gondolt.

Némán köszönök, biztos, hogy tudja, mi a helyzet. Megnézni a sebeim, majd megnézni a hangszálaim, de ugye azoknak semmi baja. Elkezd kérdezni, hogy mi történt, amikor elment a hangom, de nem mondok semmit, mert nem akarok beszélni, vagyis írni róla. Kicsit próbálkozik, de rájön, hogy semmi haszna. Felsóhajt, de azért megmondja, hogy ha beszélek, róla az segíthet, bár õ maga se tudja megmondani, hogy mikor jön vissza a hangom. Csak bólogatok, majd elköszön és elmegy, gondolom, még beszél Kuroval is. Nem telik el sok idõ és meg is jelenik.

- Beszéltem a dokival. Nekem se akarod elmondani, hogy mi történt akkor pontosan? – kérdezi, de csak rázni kezdem hevesen a fejem. Nem akarom felidézni, nem akarok anyámra gondolni.

- Oké, nem fogom erõltetni. – lép oda, majd az arcomra simít és megcsókol. – Úgy terveztem, hogy elüthetnénk együtt az idõt, de még egy kis munka közbejött, de csak egy – két óra, utána a tiéd vagyok, mit szólsz? – leheli a fülembe, amitõl rögtön elpirulok, majd rápillantva bólintok. Kapok még egy csókot, majd távozik. Igen csak fontos ember, bármit is csinál.

Elterülök az ágyon és visszagondolok a szavaira. Azt mondta, hogy visszajöhettek, majd, mint egy régi barát, de a barátok nem tesznek olyan dolgokat, amiket mi tettünk, de mégis milyen kapcsolatba vagyunk mi? Hogyan tekint rám? Különben is minek gondolok már megint erre? Nem merem már a mai után megkérdezni, mert félek hallani a választ, ha van egyáltalán.

Kicsit így vagyok, majd visszamegyek a szalonba, minden úgy van, hagyja, ahogyan itt hagytam, de az nem jelent semmit. Felsóhajtok, majd mindent átviszek az én szobámba, hiszen ide csak Kuro jön be, de majd résen leszek, bár még mindig nem tudom, hogy hova rejtsem utána, fõleg, hogy ez a õ háza, mondjuk, ha nem festeném tovább és megsemmisíteném, de az nem megy, egyszerûen muszáj lefestenem, így tovább is folytatom. Ismét teljesen belemerülök a munkába és minden kis apró részletre figyelek, hogy olyan legyen, mint õ vagyis közelítse meg picit a valóságot. Lehunyom a szemeim és magam elõtt látom ismét vággyal teli tekintetét. Szemeinek a megfestésére kifejezetten nagy hangsúlyt fektetek, azok a szemek, melyek mindig teljesen bûvkörük alá vonnak. Megremeg picit a kezem. Gyerünk Yuuta szedd össze magad és ne csorgasd itt a nyálad, hanem alkoss.

Veszek pár nagy levegõt, majd folytatom. Amint befejezem az arcát, a felsõtestét kezdem el megalkotni, ami szintén annyira tökéletes, hogy egyszerûen muszáj megfesteni. Kuro olyan, mintha ha a múzsám lenne, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni, sõt bûn lenne egy ilyen istent veszni nem lefesteni, lerajzolni egyszóval megörökíteni.

Felidézem magam elõtt a testét, minden egyes részletre figyelve, bár tény, még nem volt idõm sokat gyönyörködni benne, de még jó, hogy hamar megjegyzem a dolgokat és könnyen visszatudom idézni. Sõt az nem is menne, ha modellt állna, mert tuti nagyon zavarba lennék, hiába nem én lennék a modell, de az biztos, hogy nem haladnék valami gyorsan, fõleg, hogy valahogyan mindig rajta felejtem a tekintetem.

A kép nem színes, leszámítva gyönyörû kék szemeit, melyekre ugye a legtöbb hangsúlyt fektettem. Elégedetten nézzem a mûvemet, igaz van még mit tanulnom, de most ismét igen csak kedvet kaptam a rajzoláshoz és a festéshez. Legközelebb pedig, talán egész alakos képet csinálok róla, talán egy aktot, de ahhoz többi idõ, tényleg hány óra van? Az órára pillantok és már három óra eltelt lassan, mióta elment. Jól elidõztem, de õ is vagy lehet, hogy itt volt és fel se tûnt? Ááá biztos nem, kétlem, hogy szó nélkül hagyta volna. Le kéne takarni és elrakni valahova, de még nem száradt meg. Kicsit tanakodom, végül arra jutok, hogy megkeresem, vagyis megkérdezem, hogy merre van.

Kilépek az ajtón és elindulok, és amikor már a lépcsõn vagyok, pont vele futok össze.

- Pont hozzád tartottam. Bocs, elhúzódtak a dolgok nélkülem komolyan semmit se tudnak megcsinálni. – morog picit. Elõveszem a füzetem és rögtön írni kezdek.

- *Semmi baj, elfoglaltam magam.* - nyújtom át.

- Csak nem festettél? Olyan a kezed, meg kicsit az arcod. – kuncog. Ehhh valamiért ez meg se lep, ez annyira rám vall.

- Befejezted? – kérdezi, mire csak bólintok.

- Megnézhetem? - rögtön elvörösödök és megrázom a fejem.

- Miért lettél ennyire vörös? Most már igazán érdekel, hogy mit alkottál. A másikat is megmutattad, sõt nekem adtad. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon most miért titkolód, csak nem valami huncut dolgot festettél? – vigyorodik el és ettõl még vörösebb leszek, hiszen félig igaza van és fõleg, hogy már az akton törõm a fejem.

- Biztos nem mutatod meg? – húzz magához. – Szépen kérlek. – leheli a fülembe és bele is nyal. Komolyan most miért kínozz?

Rápillantok kicsit durcásan, de nem bírok neki nemet mondani és ezek után, ha nem mutatnám meg most már tuti, hogy nem tudnám elrejteni elõle. Felsóhajtok hangtanul, majd kibújok az a ölelésébõl és elindulok a szoba felé, õ pedig csak kuncogva követ, majd beérve, ha lehet még vörösebb leszek, de még se tudom levenni róla a szemem, mert kíváncsi vagyok ezek után a reakciójára.

Visszahúzz az ölébe és úgy nézi az alkotásom. Nagyon izgulok és le sem veszem a szemem róla. Nem mostanság készítettem úgy képet, hogy oda is adtam az illetõnek és ilyen portrét még nem is csináltam. Le se veszem róla  a szemem és igaz nehéz bármit is leolvasni az arcáról, de most úgy látom, hogy tetszik neki, remélem nem tévedek, ha mégis, akkor átjavítom, hogy tetsszen neki.

- Nagyon jó lett. Persze, nem csak az alany miatt. – suttogja a fülembe a választ én pedig fülig pirulok, és nagyon boldog vagyok. Lehet, másnak ez egy semmiség lenne, de nekem nagyon sokat jelent, hogy örömet okoztam neki és én is adhattam neki valamit. Tény ez semmi ahhoz képest, amiket én kaptam tõle, de azért kezdetnek nem rossz. Már éppen írnék neki, amikor felpillant és követve a tekintetét meglátom a pincért. Ohh mamám ez annyira zavarba ejtõ. Rögtön kipattanok az ölébõl és átülök a saját helyemre. Oké, tény, hogy nem olyan rég még csókolóztunk, de akkor bele voltam merülve a dolgokba, de most mégis csak úgy mond lebuktunk, na nem mintha szégyellném, de akkor is, persze õ csak kuncog rajtam, de tudom nem rosszból teszi és a mosolya teljesen elveszi az eszem.

Próbálom rendezni a gondolataim és inkább az elém táruló kajákat, sõt inkább isteni csemegéket figyelem, vagyis inkább már szinte csorgatóm a nyálam. Örülök, hogy szerencsés alkatom van, és nem hízok, mert különben bajban lennék és már rég egy bálna lennék. Nem mondok semmit és nem hálálkodok most kivételesen, hanem falni kezdek. Mindenbõl eszek egy kicsit vagy éppen többet, de közben többször felpillantok rá, pontosítva végig õt figyelem, kivéve, amikor rám pillant, mert akkor elkapom a tekintetem, nem vagyok am feltûnõ..

A levegõ egyre jobban forrósodik, és tényleg úgy érzem, hogy kigyullad a fejem, hogy miért? A válasz egyszerû, a velem szembe ülõ isten úgy nézz rám, hogy elolvadok. Vajon az ilyen tekintetre születni kell? Nekem biztos nem menne, és ha ez nem lenné elég, még ott van az, ahogyan eszik, olyan erotikusan, hogy azt el se lehet mondani. Direkt kínozz engem és nagyon is élvezem, az a csoda, hogy nem nyelem félre a falatokat.

Kicsit még eszek, majd végül arrébb tolom a tányérom, elvégre kell hagyni egy kis helyet a desszertnek is. Megfogja a kezem, és elkezd húzni, gyorsan körbepillantok és mivel nem látok senkit így átülök az ölébe, mennyivel kényelmesebb, mint a széken ülni, pedig arra se lehet panaszom. Állam alá simít és megcsókol. Most már nem is tétovázok, hanem rögtön viszonzom édes csókjait, melyek annyira finomak, hogy nem tudok vele betelni. Amíg nem volt Õ sosem hittem, hogy ennyire lehet élvezni a csókolózást, pedig lehet nagyon is.

A csók után kinyitva a szemem egy fincsi eperrel találom szembe magam, ohh szóval ismét itt volt a pincér, most bezzeg fel se tûnt, na de inkább nem is foglalkozok vele, hanem inkább ezzel a fincsiséggel, amit már éppen bekapnék, de a kis piszok elveszi elõlem, na, ez nem szép dolog. Durcásan pillantok rá, erre kapok az orromra egy kis habot. Felpillantok rá, hogy mégis miért is csinálja, és akkor lecsókolja róla, majd leharapva felét az epernek, átnyújtja nekem. Hmm, ez már tetszik és bármennyire is finom egyértelmûen az õ csókja a mennyeibb. Így játszunk egy kicsit végül igen csak szenvedélyesen mar az ajkaimra, mibe beleremegek. Egyre jobban belemerülünk és egyre inkább kábább vagyok, és mire kapcsolok, már a kocsijában ülök az ölébe vele szembe. Tényleg elveszi az eszem és teljesen beindít, annyira, hogy már lent is kezdek éledezni, pedig csak csókolt és mégis a testem forr. Végigsimít az oldalamon, majd a merevedésemre simít, mitõl kissé megrémülök, és hátra ugrok, de hála a gyors reakciójának idõben megtart, és nem esek le. Mindenhova nézzek, csak rá nem végül visszahajolok hozzá, ez most tényleg váratlanul ért, pedig sejtettem, hogy nem csak csók lesz, de mégis, minden annyira új és ismeretlen, ami megrémít, de mégis élvezem. Magához ölel, én pedig hozzábújok. Olyan jól esik a közelsége, és az érintése. Gyengéden simogatni kezdi a hátam és szépen lassan megnyugodom. Tudom, hogy nem akar bántani és semmit nem fog rám erõltetni õ nem az anyám. Lassan sikerül megnyugodnom kivéve ott lent. Most komolyan miért kell mindig ilyen cikis helyzetbe keverednem?

Megérkezünk, én pedig gyorsan kipattanok az ölébõl és próbálom takarni magam ott közepén… átkozott szûk nadrág, és ha ez nem lenne elég, naná, hogy ott vannak az emberei, legszívesebben elásnám magam, de mielõtt erre módot találnék, Kuro elküldi õket szerencsére. Igyekszem gyors léptekkel a szobámhoz érni, majd amikor a kilincset megfogom, megérzem a kezét az enyémen és még szorosan hozzám simul. Megremegek és a szívem ismét hevesebben kezd verni, csoda, hogy még nem ugrott ki a helyérõl. Kapok egy csókot a fülemre, majd belesuttog.

-Akkor jó éjt, Yuuta.

Ez most komoly? Most tényleg itt akar hagyni? Én ezt nem akarom, mert bármennyire félek, mégis vele akarok lenni. Döbbenten pillantok rá és ekkor az ajkaimra tapad. Minden egyes alkalommal egyre hevesebben és hevesebben csókol meg. Megfordulok és az ajtónak dõlve igyekszem ugyanolyan hevességgel viszonozni a csókját, de van még mi tanulnom az biztos. Közelebb von izmos testéhez és engedelmesen kiscica módjára hozzásimulok. Combját az ágyékomnak nyomja és mozgatni kezdi, hangtalanul felnyögök és megmarkolom az ingjét. Levegõhöz se hagyj jutni és mindig újabb és újabb csókot kapok, és mire kettõt pislogok, már az ágyban vagyunk. Keze felfedezõ útra indul, amit egyáltalán nem bánok, hiszen tényleg nagyon jól esik az érintése. Lábaim közé fészkelõdik és így megérzem…. megérzem… a farkát. Nagyot nyelek, tényleg ilyen hatással vagyok rá, hogy áll neki? Nem értem mit lát bennem, de nem is ez számít. Gondolataimból az újabb csókja szakít ki, mellyel most a nyakamat kényezteti. Oldalra döntöm a fejem és csak hangtanul vonaglok alatta.  Keze becsúszik a felsõm alá és simogatni kezdi a hasamat, miközben a gombokat kapcsolja ki, nagyon profi. Simogatni kezdi, immáron már csupasz mellkason én pedig csak az ingjébe markolok, majd a tarkójára simítok finom mozdulatokkal. Csókokkal, finom szívásokkal kezdi el behinteni a bõrömet és egyre keményebb leszek. Egy – két érzékenyebb résznél, fõleg a sérülésemnél megremegek, így azokat a részeket kerüli, olyan figyelmesen. Egyre lejjebb halad és mire már a nadrágomnál van, a farkam nincs is a nadrágomba, hogy mikor került ki, arról fogalmam sincs. Megharapdálja az alhasam, majd a büszkeségem tövén végigcsókol, mire jobban megfeszül a testem, és teljesen készen vagyok. Felpillant rám és a szemembõl a vágyat lehet kiolvasni. Végignyal a farkamon és nem tudok egyebet tenni, mint vonaglani a kéjtõl. Ujjaim erõsen a lepedõt markolásszák, a fejemet a párnába nyomom. Tényleg itt fekszek alatta, alig pár nap után egy férfi alatt, akit nem is ismerek, vajon helyes dolog ez? Megérzem a tekintetét magamon és zavartan, vörös pofival, némi kétellyel rápillantok, és éppen mondanám, hogy talán lassítani kéne, de akkor hirtelen elnyeli a férfiasságom. Kipattannak a szemeim és egy hangtalan nyögés hagyja el az ajkaim. Minden porcikám megremeg a kényeztetésétõl és egy perc alatt kikapcsol az agyam, nem gondolkozom és nem is akarok, csak a pillantnak, az általa adott gyönyörnek élek.

Nem kell sokáig tevékenykedni és elég hamar elélvezzek. Felkúszik hozzám és magához ölel, de nekem még kell pár perc, hogy összeszedjem magam, a gondolataim és minden mást. Lassan normális lesz a légzésem és enyhül a remegésem, és akkor felpillantok rá, de az õ szemei csukva vannak. Oké, most nekem is kéne tennem valamit, igaz? Lassan elkezdek végigsimítani izmos felsõtestén és egyre lejjebb haladok, de ezzel egy idõben a remegésem és visszatér, de most nem jóból, mert félek, de viszonoznom kéne, akkor is, amit adott. Mire elérném a nadrágját, megragadja a kezem, meglepetten pillantok rá.

- Amíg nem akarod, addig ne tedd. Én nem kényszerítelek. Érted?

Mondja komolyan, mire csak bólintok. Igen õ tényleg nem az anyám és nem kényszerít, nem okozna nekem rosszat, ezt érzem, még ha nem is ismerem. Ebben a pár napban, tõle olyan sok jót kaptam, amit már rég nem tapasztaltam.

Hirtelen elkezdi lehúzni a nacim, mire kicsit megriadok, de rájövök, nem akar semmi rosszat, nálam pedig anyám miatt egy ez rossz beidegzõdés, de Kuro mellett változni fog. Magához ölel én pedig a fejem a mellkasára fektettem. Állam alá simít és lop még egy utolsó csukott, majd lehunyja a szemeit. Ismét elhelyezkedem rajta és lehunyom a szemem, majd mosollyal az arcomon alszom el…

Reggel elõbb ébredek, mint õ és kinyitva a szemem rögtön elpirulok. El se hiszem, még mindig, hogy mik is történtek köztünk és fõleg, milyen hamar, de a legfontosabb, hogy tényleg nem bánok semmit, bár még mindig tele vagyok kérdésékkel, de idõvel csak megtudom rá a válaszokat. Nézem alvó arcát, majd megpillantok valamit a párnája alatt. Mivel igen csak kíváncsi vagyok így óvatosan átnyúlok felette, és már pont hozzáérnék, amikor megragadja a kezem, mitõl megrémülök, és ha tudnék még hangot is adtam volna neki.

- Az nem gyerekeknek való. – suttogja, de a szemei még le vannak csukva. Nagyon jó érzékei vannak, ijesztõen jó.

- Inkább adj nekem egy csókot. – mondja még mindig lehunyt szemekkel a kezemet fogva, de nem mozdul. Nagyot nyelek és még vörösebb leszek. Picit még hezitálok, de nem azért, mert nem akarom megtenni, de még mindig igen csak zavarba ejtõ bármi is történt köztünk. Végül oda hajolok és egy apró csókot lehelek az ajkaira.

- Csókot kértem aranyom. – jegyzi meg féloldalas mosollyal, de még mindent nem tesz semmit. Komolyan direkt kínozz, de legyen, bizonyítok neki, hogy tudok én am. Ismét megcsókolom, de most rendesen, mire felmorran és pillantok alatt, maga alá teper és elmélyítõ a csókot.

- Kezdetnek nem rossz. – harap az ajkaimra, majd picit eltávolodik tõlem és komolyabb arccal nézz rám.

- Tudni akarod, hogy mi van a párna alatt igaz? – kicsit szégyellve elkapom a tekintetem, majd visszapillantva rá félénken pillantok.

- Mondtam már neked, hogy sokan szívesen látnának jó mélyen a föld alatt igaz? – ismét bólintok picit dühös tekintettel, hogy ártani akarnak neki, de még mindig nem értem a dolgokat, egészen addig, amíg elõ nem veszi a fegyverét.

- Így nyugodtan alszom. – mondja érzelemmentes arccal. Megdöbbenek elsõre, de így teljesen érhetõ. Picit mocorogni kezdek, hogy kimásszak alóla. Felemelkedik, majd kigurulok alóla és a jegyzetem megfogva írni kezdek.

- *Már mindent értek. Jobb félni, mint megijedni, nem?* - nyújtom át neki.

- Te se félsz? – vonja fel a szemöldökét.

- *Nem, sõt melletted biztonságban érzem magam.* - firkantom le õszinte válaszom. Elolvassa, kicsit mintha ledöbbenne, majd picit elmosolyodik.

- Te tényleg különleges vagy. – kuncog, majd ismét maga alá húzz, én pedig engedelmesen hagyom. – Mit szólnál, ha elmennék fürdeni? – leheli a fülembe és bele is nyal, mire beleremegek.

- *Fürdeni?* - tátogom, ennyit is biztos megért.

- Igen, a tegnapi után ez már semmi nem gondolod? – nézz huncutul a tekintetembe, mire lángba borul a pofim. Nos, ez igaz, de akkor is zavarba ejtõ, de vágyok rá. Félénken bólintok, mire felnevet.

- Akkor gyere te kis paradicsom. – vigyorog és kimászik az ágyból. Oké ez mind szép és jó, de én pucér vagyok, így nem akarok kimenni. Már éppen mondanám neki, de õ mintha gondolataimba olvasna, elõvesz a szekrénybõl egy köntöst. Elmosolyodom, majd kikelek az ágyból és belebújok. Megfogja a kezem és kimegyünk, persze az emberei ott vannak, de mikor meglátnak minket, elmennek, de még így is a padlót kémlelve megyek utána. Bent elengedni a kezem, õ pedig vetkõzni kezd és a tekintetem le se tudom venni rólam, hiszen annyira szexi és amikor lekerül róla minden akkor középre pillantok, de akkor rögtön elkapom a tekintetem. Jesszusom, mekkora neki, és ha tovább megyünk, vagyis lefekszünk, akkor azt fogja nekem betenni és akkor még nagyobb lesz. Kizárt, hogy belém férjen.

- Gyere cicus. – szakít ki a gondolataimból átmenetileg. Leveszem a köntösöm, õ pedig finoman behúzz maga mellé.

- Zavarba vagy igaz? – simít az állam alá így elérve, hogy ránézzek. Bólintok, bár úgyis tudja a választ.

- Édes vagy. – csókol a nyakamba, majd megnyitja a csapot. Nyom tusfürdõt a kezébe és mosdatni kezd. Elõször a hátamat kezdi el finoman beszappanozni, mire jólesõen felsóhajtok. Most már nekem is kéne tennem valamit, de tényleg. Én is nyomok a tusfürdõbõl a kezembe és a hátára simítok. A kezeim remegnek, de most az izgatottságtól.

- Tudod, hogy nem kell, semmit kényszerbõl csinálod. – jegyzi meg komolyan, de erre csak határozottan bólintok és bátrabban kezdem el mosdatni, mire csak elégedetten elvigyorodik. Olyan izmos háta van és úgy látom élvezi, ahogyan mossom, aminek nagyon örülök.

- Olyan finom puha a bõröd. – leheli a fülembe, majd magához ölelve forrón megcsókol. Viszonozza a csókját, hozzá simulok és a hajába túrok. Csók után a nyakam kezdi el finoman harapdálni és kezével finoman a fenekembe markol. Hangtalanul felnyögök és a testem egyre forróbb, de nem a víz miatt, hanem miatta.

- Yuuta. – suttogja igen érzékien, majd az egyik mellbimbóm veszi a szájába. Nem fürödtem még így, de kifejezetten tetszik és ennek nyoma is lesz.

- Olyan érzékeny tested van. – vigyorog, és a farkamra simít, majd simogatni kezdi. Lehunyom a szemem és a vállába markolok. Egyik kezével kényeztet, míg másikkal a derekam öleli át, ezzel is megtartva engem.  

- Olyan kívánatos vagy. – búgja, mire kinyitom a szemem és kábán rápillantok. Elveszi a kezét és nekem nyomja már éledezõ farkát. Jobban megremegek, és ismét felnyögök hangtalanul, õ pedig rögtön a számra tapad, és vadul csókolni kezd. Annyira émelyítõ és finom a csókja. Végigsimít a hasamon egészen le a farkamig, de mielõtt elkezdene, ismét izgatni össze fogja a farkunkat és úgy kezdi el mozgatni a kezünket.

- Élvezed? - direkt kínozz, lemerem fogadni, de most nem nézzek félre, hanem szemeimbe nézve bólintok, majd a hajába túrva én kezdeményezzek magamtól egy csókot, nem egy puszikát, hanem egy rendes csókot adok. Elmosolyodik, és ismét elmélyíti, miközben a kezét egyre jobban mozgatja. Hol az ajkaim vagy nyakam, vagy éppen a fülem puszilgatja és amikor tehetem csak nézem az arcát, ami most így még helyesebb, sõt nekem már gyönyörû. Teljesen megihlet. Szinte egyszerre élvezzünk el és ha nem tartana, akkor tuti összecsuklana a lábam. Magához ölel picit, amíg a légzésem ismét nem normalizálódik, majd megmosdat és magát is, mert én igen csak kába maradok az egész fürdés alatt.

Kint megtörül és rám adja a köntösöm, én pedig mindent hagyok neki.

- Most mennem kell dolgozni, de ebédre haza jövök jó?- simít az arcomra. Bólintok és kapok még egy csókot, majd visszakísér a szobámba és elmegy.

Felöltözök, majd elterülök, és csak rá tudok ismét gondolni és arra, ami történt. Még inkább meg vagyok zavarodva és kicsit félek is, mert mi van, hogy ha meggyógyulok, akkor elküld? Nem tartozik nekem semmivel és oké, hogy tényleg tetszik nekem, de mégis csak meg van a maga élete, amibe hirtelen belecsöppentem. Tudom, nem szeret kérdésekre válaszolni, de erre tudni akarom a választ.

Nap folyamán csak erre tudok gondolni, hogy mi lesz késõbb. A sebeim már szépen gyógyulnak igaz még nem jött vissza a hangom és remélem nem is fog egyhamar, mert akkor az azt jelenti, hogy meggyógyultam, de én nem akarom elmenni, nem akarok anyámhoz visszakerülni.

Délután szólnak, hogy hamarosan megérkezik Kuro. Összeszedem magam és a nap folyamán elõször mozdulok ki, mert még csak nem is reggeliztem, nem volt étvágyam, ami nagy szó. Lesétálok és leülök, és hamarosan befut õ is.

- Szia. – köszön én is tátogok egy sziát, majd kapok egy csókot is, amit viszont rögtön viszonzok. Leül, és máris tálalnak, de közben megszólal a mobilja.

- Bocsi ezt fel kell vennem. – kimegy, én pedig csak bámulom a tányért, de nem nyúlok hozzá a kajához.

- Miért nem eszel? Mondták, hogy reggelit se ettél. Baj van? – pillant rám, amikor visszajön, de csak ingatni kezdem a lehajtott fejem.

- Mi a baj kölyök? – nyúl az állam alá és felemeli a fejem. Elkapom a fejem és írni kezdek.

- * Amikor meggyógyulok, akkor elküldesz? * - nyújtom át neki. Legszívesebben azt írtam volna, hogy itt akarok vele maradni, de nincs merszem még. Idegesen nézzek rá és a pólómat markolászom. Vele olyan jó, végre ismét élek és boldog vagyok, nem akarok ismét a pokolba visszakerülni.

- Mert ez az én medencém. – morogja, mire picit azért el is mosolyodom. Ez olyan kis édes gyerekes válasz. - És mert nem akarom, hogy megint valami bajod legyen. Már épp gyógyulófélben vagy. Talán tüdõgyulladást akarsz?

Megrázom a fejem és kissé elszégyellem magam. Nem akartam én gondot okozni, csupán felkavart, amit láttam. Az arca talán, minta megenyhülne. Végigsimít finoman az arcomon, ezzel kisimítva egy vizes tincset az arcomból. Láthatóvá válik így a sérült szemem, de az õ esetében nem zavar, hiszen már tudja az igazságot. Nem tudom most se kiolvasni vajon mire gondol, de teljesen megbabonázz a szemeivel ismét, ledermedek, és nem tudok mozdulni, de nem is akarok. Olyan közel van ismét, mint pár órával ezelõtt, amint lehunyja a szemét én is így teszek és várok a csókjára, de ez nem történik meg. Kinyitom a szemeim, de az övé még mindig csukva van. A homlokát az enyémnek dönteni, de ennél többet nem tesz. Olyan, mint aki próbálna uralkodni magán, de én ezt nem akarom, éreznie akarom újból azokat az ajkakat. Kissé csalódottan felsóhajtok, amikor elkezd kivinni, de eszem ágába sincsen elengedni, legalább ennyire érezhetem õt. Bolond vagyok tényleg, elõbb volt egy nõvel, miért is akarna egy kölyökkel lenni. Kiérve rám teríti a köntösét, olyan finom férfias illata van, mint neki.

- Menj, zuhanyozz le meleg vízzel, és öltözz át, mielõtt aludni mész. – suttogja a fülembe, amitõl jólesõen megborzongok. Na persze most ebben az állapotban pont aludni tudnék. Érzem, hogy magába szívja az illatom, a forró lehelete mentén, pedig csak úgy bizsereg a bõröm. Elindul velem a fürdõbe, én pedig amennyire csak lehet, jobban bújok hozzá. Felérve a fürdõhöz mindenkit elhasogat szerencsére, majd végül bent letesz, de nem mozdulok.

- Most már tényleg jó lenne, ha pihennél. Az ilyen éjszakai mulatozások nem tesznek jót az egészségednek se. – suttogja, mire igen halványan elmosolyodom, bár még mindig nem az igazi, de egészen jól haladok. Körbepillantok, hátha találok itt valami íróeszközt, de õ a tenyere közé fogja az arcom és ismét igen közel hajol hozzám, és az ajkait finoman az enyémhez nyomva, mire én nem bírom tovább és megcsókolom, de erre már neki se kell több és viszonozza a csókom. A hajamba túr és közelebb húz magához. Hozzásimulok az izmos testéhez és átkarolva a nyakát élvezem a helyzetet. Picit felsóhajtok és a következõ pillanatban megérzem a nyelvét, mire még jobban felsóhajtok és igaz elég sután, de igyekszem elmélyíteni a csókot, megkeresve az õ nyelvét. A testem egyre jobban kezd forrni, annak ellenére, hogy pár perce még jéghideg volt. A másik kezével a hátamra csúszik majd a derekamra és végül a fenekemre simít. Megremegek a mozdulatától, de továbbra sincs bennem félelem és undor sem, hanem csak az ismeretlen vágy, amit már az elsõ perctõl, amikor hozzám ért, egyre jobban nõ bennem. Nem tart sokáig a csókunk és lassan eltávolodik tõlem. Rápillantok zavartan és látszik, hogy teljesen meg vagyok kavarodva és számtalan kérdésem, amit akkor is fel akarok tenni, ha akarja, ha nem. Kapok még egy apró szájra puszit, majd megszólal.

- Zuhanyozz le, és gyorsan öltözz át meleg ruhákba. Nem kéne még jobban megbetegedned. – ismétli meg korábbi gondoskodó szavait, mely annyira jól esnek, fõleg, hogy érzem, nem csak a levegõbe beszél és ezek nem csak üres szavak, hanem tényleg foglalkozik velem, csak azt nem tudom még mindig, hogy vajon miért.  Végigsimít a fejemen, ahogyan már sokszor tette és távozni akar, de nem engedem. Utána nyúlok és finoman megragadom a csuklóját.

*Miért?

Tátogom ennyit úgyis ért. Visszalép, és már remélem, hogy mond valamit, de csak egy puszit kapok és egy semleges választ.  

- Mert miért ne.

Kacsintok rám, de ezzel csak még jobban összezavar. Most akkor tényleg csak szórakozik, vagy maga se tudja, mit akar, vagy egyszerûen nem akarja kiadni magát? A kérdések, melyekre nem tudom választ csak egyre több és több lesz. Kissé morcosan nézzem a távolodó alakját, mert az nagyon nem fair, hogy nem válaszol a kérdéseimre. Végül felsóhajtok és levetve a ruháim a zuhany alá állva, lassan megfürdök. Még mindig érzem ajkai izét az enyémen és többször is. Holnap most már tényleg beszélek vele, mert ez így nagyon nem lesz jó. Kilépve megtörülközõk és mivel a ruhám vizes, így a törülközõ csavarom magam köré és kilépek. Meg se lep, hogy ott van két embere, de legalább most nem voltak bent. Felsóhajtok és elindulok a szobám felé, errõl is beszélni fogok Kuroval, hogy nem kell, hogy folyton a nyakamba legyenek az emberei, bár úgy érzem ebbõl nem fog engedni, de már az is haladás, ha már a fürdésnél nincsenek ott.

 Szobámba érve, felveszek, egy alsót majd kiterülök az ágyamba. Hosszú volt ez a nap és igen mozgalmas, de még se tudok aludni. Minden annyira hihetetlen még mindig, az egész olyan, mint egy álom, de ha az, akkor jó sokáig nem akarok felébredni.  Sokáig elmélkedem a történteken, de végül csak elnyom az álom.

***

Reggel felébredve még kicsit fetrengek, majd elindulok fürdeni. Kilépve, naná, hogy ott van a jól megszokott kis társaságom, de meglepõ módon, csak a mosdó ajtajáig kísérnek. Belegondolva tegnap is beküldhette volna õket, de nem tette, szóval biztos az õ keze van a dologba. Az tény még mindig fura, hogy körülöttem vannak legtöbbször, de legalább itt egyedül lehetek. Miután végzek, kilépek és visszakísérnek a szobámba, ahol megírom, hogy most nem megyek le enni. Párszor rákérdeznek, hogy biztos e, de végül, csak felfogják. Most valahogy még nincsen étvágyam és még mindig zavarba vagyok a tegnap miatt, bár tény nem akarok és nem is tudok bujkálni elõle, de még kell egy picike idõ. Leülök az ágyra és elkezdem kenegetni a sérüléseim. Nagyon jó krémet kaptam és igaz még fáj és nem a legszebb, de ahhoz képest, hogy ez a harmadik nap az eset óta, egész szép, fõleg, amelyek nem voltak olyan mélyek, például a hasamon. Pont végzek a sérüléseim ellátásával, amikor betoppan Õ. Totál elpirulok és rögtön magam elé kapom az ingem, ami elég vicces reakció azok után, hogy tegnap csókolóztunk, de akkor is zavarba vagyok, fõleg, hogy úgy nézz, mint egy ragadozó. Végül csak elfordul, én meg gyorsan magamra kapom az ingem és gyorsan belegombolom, bár a kezem remeg a nagy zavaromba.

- Nem jöttél le reggelizni. – közli, miután felöltözök. - Azt hittem, rosszabbodott az állapotod.

*Sajnálom, hogy gondot okoztam * - írom le gyorsan a választ, nem akartam én gondot okozni és azt, hogy aggódjon értem, ami még mindig nagyon jól esik. Minden embernek szüksége van arra, hogy egy pici törõdést kapjon, még ha tagadja is, és az én esetembe, aki már el is felejtette, milyen érzés is ez, fõleg jól esik.

- Ez nem gond. – borzol finoman a hajamba, mire megkönnyebbülök azért. - Csak a gyors gyógyuláshoz rendes táplálkozás is kell.

- Délelõtt el kell mennem, de délután lesz idõm. Ha akarod, elmehetünk valahova. – ha lehetséges most már fülig pirulok. Ez most komoly? Elmegyünk valahova csak mi ketten? Akkor ez egy randi? Ááá biztos nem, hiszen azt se tudom, hogy mi is ez köztünk, na meg két férfi nem randizhat egymással vagy mégis? Hiszen csókolózhatnak is és mást is tehetnek, akkor ezt miért ne? A kérdés már csak az, hogy õ errõl, hogyan vélekedik. Elmélkedésembõl érintése szakít ki.–

De ahhoz enned kell, és ágyban pihenni, nem ruhástól fürdõzni. Vigyázz magadra, rendben?

Leheli szinte az ajkaim közé.  Kábultan nézzem, de végül hevesen bólogatni kezdek. Bólint és elmegy és most még az emberei se zavarnak. Egy – kettõre meg is jött az étvágyam az már biztos. Meg is írom, hogy enni szeretnék és le is megyünk az étkezõbe. Pár perc múlva már terül – terül, asztalkám van. Most is igen csak belakmározok, majd miután végzek, kimegyek a teraszra. Az asztalon meg is találom a tegnap félbehagyott rajzom. Teljesen el is feledkeztem róla. Most így belegondolva, lehet jó páran látták, ami igen csak zavarba ejtõ, de mindegy is már. Folytatom is és teljesen belemerülök a rajzolásba. Mikor végzek elégedetten nézzek végig a mûvemen, egész jó lett, majd oda is fogom neki adni, úgyis már látta, és legalább én is adok neki valamit. Kicsit még lent vagyok, majd visszamegyek az átmeneti szobámba. Kipakolom minden ruhát, amit kaptam. Van bõven választék olyan sok holmit kaptam, az biztos, hogy több van, mint otthon, pedig arra se panaszkodhatok. Elkezdem õket egyenként felvenni, mert most, hogy elmegyünk, még jobban tetszeni akarok neki. Nem tudom miért hívott el, de számomra ez sokat jelent és bárhogyan nézzem nekem ez olyan, mint egy randi. Elpirulok, erre a tényre. Voltam már randin lányokkal régen, de egyik se mozgatott meg, mint, hogy most Kuroval megyek el. Mindent felpróbálok és végül egy szûk világosszürke naci mellett döntök és egy kockás fekete ing mellett. Minden mást visszapakolok, majd elmegyek fürdeni és még hajat is mosok és utána a szobámba visszatérve felöltözök. Az ingemen a felsõ három gombot nem gombolom be. Belövöm a hajam is, de a szemem most is eltakarom, mert nem akarom, hogy az idegennek ezt nézzék. Elkészülve megnézem a magam a tükörbe és az összhatás, nem is olyan rossz. Még soha senkinek nem akartam ennyire tetszeni igazán, mint neki. Leülök az ágyra és izgatottan várom a férfit, aki teljesen felkavarta az érzéseim.

Nem is kell már sokat várnom és be is toppan.

- Szia. Látom, elkészültél. – fal fel szinte a tekintetével. Zavartan félrepillantok, de csak pár másodpercre, végül visszapillantok rá és bólintok.

- Elkészülök én is és mehetünk is. Van valami kívánságod, hogy hova menjünk? – ez nem is gondolkoztam, nekem csak egy számít, hogy vele lehetek. Meg fogom a papírt és írni kezdek.

- *Rád bízom, hogy hova menjünk. * - nyújtom át neki.

- Oké, ez megbeszéltük. 20 perc múlva lent találkozunk. – jelenti ki és csak egy bólintást vár meg és elmegy. Megfigyeltem már, ha valamit õ mond, az úgyis van, de viszont én is makacs vagyok, ezért nem menekül a kérdéseim elõl.

A 20 percet alig bírom kivárni és fel – alá mászkálok vagy meglesem magam a tükörbe és igazítok a hajamon meg a szerelésemen. Totál be vagyok zsongva, pedig ezt se hittem volna, hogy valaki vagy egyáltalán valami tényleg érdekelni fog. 15 perc elteltével már lent is vagyok, õ pedig percre ott van a megbeszélt idõre. Emberei akkor elmennek és csak ketten maradunk. Le se tudom venni róla a tekintetem és többször végigmérem. Nagyon jól nézz ki, mint mindig, mint aki most lépett volna ki egy divatmagazin fõcímlapjáról. Elvigyorodik, de nem tesz megjegyzést most még.

- Nos, akkor menjünk. – kinyitja elõttem az ajtót, majd kimegyünk a kocsijához, amit csak most nézzek meg. Nagyon illik hozzá, még csak filmekben vagy újságokban láttam ilyen jó kocsit. Ez se volt két fillér az már biztos. Ennek az ajtaját is kinyitja, tátogok most is egy köszönömöt, majd beszállok és bekötöm magam. Oldaltáskámból, mivel azt is kaptam, kiveszem a jegyzetfüzetem és rá írom a kérdésem.

- *Hova viszel?* – mutatom meg neki.

- Az legyen meglepetés. – kacsint rám, majd az arcomra simít. – Tetszeni fog. – közelebb hajol és kapok egy apró csókot, majd õ is beköti magát és elindulunk. Az ajkamra simítok, a szívem pedig a torkomba dobog.

Az út csendben telik, mivel én nem tudok, õ meg nem beszél feleslegesen. Egyre izgatottabb vagyok, és többször rápillantok, de amikor õ is odanézz, akkor elkapom a tekintetem zavartan. Nem megyünk sokat, olyan fél óra múlva meg is érkezünk egy étteremhez. Mire kikapcsolom az övem már nyitva is az ajtómat. Most komolyan azt akarja, hogy meggyulladjak zavaromba vagy esetleg folyékony halmazállapotúvá váljak? 

- Itt is vagyunk. Ez az egyik kedvenc éttermem. – jegyzi meg. Elindulok be és már kívülrõl is nagyon tetszik. Bent úgy köszöntik õt, mint valami herceget és amint közli a menedzser vagy esetleg tulaj a kinézete alapján, hogy a kinti rész, csak a miénk, ahogyan Kuro kérte, hát majdnem dobok egy hátast. Alapból nagydolog, ha már egy felsõbb vezetõ köszönt, de ez nem semmi. Oké tény gazdag és befolyásos, de hogy ennyire?

- Yuuta gyere már. – fogja meg a kezem és végre kapcsolok. Vajon, hányszor szólított?

- *Bocsi.* – tátogom, mire csak a hajamba borzol.

- Semmi gond. – villant rám egy szívdöglesztõ mosolyt, majd kimegyünk a kertbe, ahol ismét leesik az állam. Mindenhol gyönyörû növények vannak, a berendezésrõl nem is beszélve, de ez még semmi. Egy csodaszép kis tó is található, gyönyörû szép madarakkal, még hattyúk is vannak,  igaz az õ madaraihoz nem fogható.

- Küldöm is a pincért. Érezzék jól magukat. – biccent illedelmesen a férfi és bemegy.

- Tetszik igaz? – pillant rám, és megfogva a kezem az egyik asztalhoz vezet. Leülve rögtön körmölni kezdek.

- *Nagyon tetszik, még sosem voltam, ilyen csodás helyen. Köszönöm szépen.* - nyújtom át neki.

- Édes, nem kell, mindig mindent megköszönöd. Megérdemled. – simít a kezemre. Tényleg megérdemlem? Annyi rossz után, talán tényleg egy kis jó is jár nekem? Pár nappal ezelõtt, csak álmodoztam róla, hogy kijutok a pokolból és most ez az álom valóssággá válik, de vajon meddig? Amíg meg nem gyógyulok vagy tovább? Bárhogyan is legyen, még ha rövid ideig is tart, sose fogom elfelejteni és hálás leszek neki, de ez biztos, most nem gondolok arra, hogy mi lesz késõbb, csak kiélvezem a pillanatot.

- Szereted a bort Yuuta? – simít végig ismét a kezemen, majd elveszi, és egy borlapot kezd el nézni.

- *Párszor ittam csak, tudod, én nem járok el inni vagy szórakozni, mint a velem egykorúak.* - adom át neki a válaszom. Amíg nem halt meg az édesapám és anyám nem tette azokat a szörnyû dolgokat, társasági ember voltam, de tény, ha mind ez nem történik meg, akkor se az lenne az életcélom, hogy leigyam magam.

- Igen, mert te más vagy. Különleges. – ismét elvörösödöm. Minden egyes szavával és tettével megdobogtatja a szívemet és megmelengeti a lelkemet. Már el is kezdem tátogni a köszönõmet, de eszembe jutnak a szavai, így végül nem fejezem be, csak édesen pillantok rá.

- Na azért. – jegyzi meg vigyorogva. – Ízleni fog ez a bor biztos vagyok benne. – amikor leteszi az itallapot, már ott is terem a pincér, mintha erre várt volna. Kuro leadja a rendelést és mire kettõt pislogok, már ott is van a poharamba a bor. Ez aztán a gyors kiszolgálás.

- Annyit igyál, amennyi jól esik, és persze bármit választhatsz nagyon jó a konyhájuk, de ha gondolod, segítek, bár szerintem neked mindene ízlene, kis haspók. – kuncog egyet, de csak egy durcás pillantást kap, végül hangtalanul felnevetek. Igaza van, imádok enni és kevés kaja van, amit nem eszek meg.

- Igyunk erre a napra. – emeli a poharát. Koccintok vele és belekortyolok a vörös nedûbe. Elégedetten nyelem le a finom párlatot.

- *Nagyon finom.* - írom le.

- Mondtam én. – dõl hátra elégedetten. Ismét csend telepszik közénk. - Oké Yuuta, gyerünk, szedd össze magad és tedd fel neki a kérdéseid. Ingemet kezdem el markolászni mindkét kezemmel és hol õt, hol pedig az asztalt lesem. Pár percig vár, végül megfogja mindkét kezem.

- Elárulod még ma, ami a nyomja a kicsi lelked? – vonja fel a szemöldökét. Mindig átlát rajtam. Felsóhajtok és kihúzom a kezem és leírom a kérdésem. Belegondolva, most jobb, hogy nem tudok beszélni, leírni és zavarba ejtõ.

- *Tetszem neked?* - nyújtom át végül a papírom, bár lemerem fogadni, hogy nem lepem meg a kérdésemmel.

- Aki az ellenkezõjét állítja, annak kivágom a nyelvét. – közli nemes egyszerûséggel. Megszeppenten nézzek rá elsõre, mert ez igen egyedi vallomás, de mire feldolgozom, vörös pofival elmosolyodom és ez most tényleg szívbõl jön.

- Veled mi a helyzet? Te hogyan érzel irántam? – kérdezz vissza, neki persze ez nem okozz gondot. Ismét írni kezdek remegõ kézzel, mert nagyon izgatott vagyok.

- *Teljesen megvagyok zavarodva, mióta itt vagyok. Tudod én anyám után, sose hittem, hogy valaha valaki érdekelni fog és fõleg nem azt, hogy egy férfi, de mégis megtörtént. Minden annyira kusza, de egyet biztosan tudok, hogy tetszel nekem, de ez még számos egyéb kérdést vett fel.* - érkezik a válaszom. Számos kérdések egyike, hogy akkor most lesz köztünk valami? Oké tetszem, neki most már biztosan tudom, de hogyan tovább? Akkor én meleg vagyok, és mi van azzal a nõvel, akivel volt

- Tudod Yuuta az a te bajod, hogy túl sokat gondolkozol. – ez igaz, de hát, ha ennyi kérdés van bennem, nem tudok ellenne tenni. – Kicsit kapcsold ki az agyad és csak az élvezd a pillanatot. – hajol közelebb és az arcomra simít. – Még nem is mondtam, hogy ma fõleg csinos vagy. Miattam csípted ki magad? – most komolyan miért kell ilyeneket kérdeznie, ha tudja rá a választ. Picit várok. Végül bólintok.

- Ennek örülök. – leheli az ajkaim közé, majd megcsókol, de most nem áll meg. Végigsimít az ajkaimon a nyelvével, mire rögtön utat engedek neki. Felkuncog és átdugva a nyelvét, megkeresve az enyémet táncra hívja, majd hirtelen egy finom mozdulattal az ölébe húz, és magához ölelve mélyíti el a csókot. Eleinte igen csak bátortalan vagyok, de végül teljesen átadom magam neki. Nem érdekel, hogy megláthatnak minket és semmi más, csak az, hogy végre kapok tõle egy igazi csókot, sõt életem elsõ igazi csókját és ráérek, majd késõbb elmélkedni, faggatni, most csak élvezem ezt a mesés pillanatot. Egészen addig csókolózzunk, amíg el nem fogy a levegõnk.

- Olyan finomak az ajkaid, még ez a bor is szörnyû ízû hozzá képest. – oké kész végem van. Tényleg el fogok folyni a bókjaitól. A földet bámulom, mintha valami érdekeset látnék és hangtalanul lihegek a csók miatt, végül felállok és a táskámhoz lépek, majd átnyújtom neki a rajzomat.

- *Tiéd* - tátogom és nem mozdulok.

Közelebb hajol hozzám, de annyira, hogy szinte már összeérnek az ajkaim. Most sincs bennem félelem vagy éppen undor, sõt inkább azt akarom, hogy megcsókoljon. Félig lecsukom a szemeim és várom, hogy megérezzem az ajakait, de nem tesz semmit. A szemeimet végül teljesen lecsukom és magam is meglepem, de nagyon félénken és alig – alig, de ajkaimmal érintem az övét. Nem kell neki több és megcsókol. Igaz nem igazi csók csak egy kis szájra puszi és egy pillanatig tart, de mégis olyan hatással van rám, ami leírhatatlan. Anyámmal ugye az egész kényszer és lányokkal se volt igazán dolgom. Egy barátnõm volt, ha lehet annak mondani. Pár hétig jártunk, majd rájöttünk, hogy nem illünk össze és barátok lettünk ismét. Csak csókig jutottunk meg egy kis simogatás, de semmi olyan helyen. Rajta kívül még egy lánnyal volt egy csók és ennyi. Anyám óta pedig nem akarok tõlük semmit. Most pedig itt van Kuro és nagyon furcsa hatással van rám.  Elválva, ha lehet, még vörösebb vagyok, mint eddig. Csoda, hogy nem gyulladok meg. Nem tudok most se kiolvasni semmit a tekintetébõl én pedig teljes ellentéte vagyok és egy nyitott könyv vagyok, és mindent le lehet olvasni az arcomról. Végigsimít az arcomon, majd lop tõlem még egy apró csókot. Kicsit csalódott vagyok, hogy csak ennyit kapok, és ez még jobban összezavar

- Menjél, aranyom. Készülj a vacsorához. Mára valami különlegeset rendeltem, remélem tetszeni fog. 

Leül mellém, és végigsimít a kezemen. Nem tagadom, jól esik az érintése. Amikor tálalni kezd, elrejtem a kacsóm az asztal alá, majd visszarakom, de akkor nem ér hozzá és én se teszek semmit, inkább enni kezdek. Ismét terülj terülj asztalkám van. Komolyan ez olyan, mint egy álom. Imádok tényleg enni és itt fõleg van étvágyam, mert nincs ki, aki elvegye, vagyis az anyám

- Nem tudtam, mit szerethetsz, hát csináltattam mindenfélét. Egyél, ami csak jólesik. De ha kérsz desszertet is, csak szólj!

*Igazán nem kellett volna ennyit fáradni miattam. *

*Esetleg... Kérnék valami desszertet.

Írom le, hiszen igen csak édesszájú vagyok. Biccent és az egyik embere el is rohan. Nem írok többet, csak enni kezdek. Nem tudok betelni ezzel a sok finom falattal, de úgy eszek, hogy a desszertnek maradjon hely, bár annak mindig marad. Amikor végzünk és pislogok kb. kettõt már ott is van elõttem egy torony. A szemeim felcsillannak, és szó szerint leesik az állam. Komolyan, mint a mesékbe.  Áldom az eget, hogy ilyen jó géneket örököltem, mert itt ebben a két napban is tuti híztam volna, ha nem így lenne. Próbálom azért visszafogni magam, de nem igen megy és mindent megkóstolok, de végül csak megtelek a pocim. Hátra dõlök elégedetten és a megtelt hasikám kezdem simogatni. Csak én ettem, vagyis inkább faltam, mert mondta õ nem szereti és addig dolgozott és nem mesét olvasott. Éppen írni kezdenék, hogy megköszönjem, amikor elkapja a kezem.

- Gyere, mutatok valamit.

Fel is segít és azt is megengedni, hogy belékaroljak. Tény tudnék magamtól menni már, de elég bizonytalan meg legalább így közelebb lehetek hozzá.  A fenébe, ezekkel a fura gondolatokkal. Nagyon kíváncsi vagyok vajon hova vezet, de igen hamar meg is tudom. Egy üvegházba lépünk be és tátva marad a szám. Ilyet még az állatkertbe se láttam. Ez mesés, sõt annál is szebb. A madarak a gyönyörû növények az aranyos kis szökõkút minden annyira csodás. Kapkodom a tekintetem jobbra – balra, fel – le, amíg meg nem pillantok egy gyönyörû pávát, de igen csak rémisztõ. Bizonytalanul nézem, majd Kurora pillantok, aki csak egy kis zacskót ad jelezve, hogy dobjam a földre én pedig így teszek.  A páva odajön, de én még mindig tartok tõle így a befogadóm mellé lépek, ezzel is biztonságot keresve, de erre semmi okom, mert a madár jóízûen falatozni kezd és a már nem is ijesztõ. Az arcomra ismét mosoly szökik annyira kellemes és szép itt. Egyre több madárka jön csipegetni, én pedig nem tudok betelni velük.

- Tetszik? – hallom meg a mély hangját. Elõkapom a füzetem és írni kezdek.

- *Igen nagyon, de meg se érdemlem ezt a sok jót.* - nyújtom át neki. Tényleg nem értem, hogy miért ilyen jó hozzám.

- Ugyan ne viccelj ez semmiség. Örülök, hogy tetszik. – villant meg egy olyan mosolyt, amibe belepirulok.

- Neked lehet nem az, de nekem igen sokat jelent.* - firkantom le. Mindent olyan lazán kezel ismét, és lehet ez neki tényleg semmiség, de engem boldoggá tesz. Mellette úgy érzem, igenis számítok valamit és érek valamit és nem csak egy tárgy vagyok, akit akkor használnak, amikor tetszik.

- Csak élvezd.*borzolja meg a hajam és el is veszi a füzetem. Oké vele tényleg nem lehet vitatkozni, de ilyen téren nem is akarok.

Bólintok és tovább etettem, ezeket a csodás madarakat. Gondolok egyet, majd felveszek pár magot és kicsit lehajolva, ezzel bepucsítva kinyújtom a kezem. Az egyik madárka oda is jön hozzám és a kezembõl kezd el csipegetni. Ettõl még jobban bezsongok és abba bele se gondolok, inkább vajon honnét vannak ilyen madarai. Az biztos, hogy nem két fillér volt és alapból kitudja, hogy milyen úton szerezte, de ez engem nem is érdekel, Megmutatta nekem õket és ennél nekem több nem számít és különben is ki vagyok én, hogy felette ítélkezek, amikor semmit nem tudok róla igazán, csak azt, amit nekem mutat és kapok tõle és az mind csak jó.

- Yuuta nekem most el kell mennem, de te maradjál még nyugodtan. – ettõl picit elszomorodom, de még jó, hogy háttal vagyok neki. Felállva megfordulok, és mivel nála van a papírom, csak bólintok. Nem örülök, hogy elmegy, de hát nem várhatom el, sõt nem is kérhetem meg, hogy maradjon, hiszen fontos ember õ és meg van a maga élete, amibe csak úgy hirtelen belecsöppentem.

- Itt lesz az egyik emberem és tudod, ha bármi kell, akkor csak szólj. A reggelinél találkozunk. Aludj jól. – simít az arcomra, majd távozik. Szomorúan nézzek utána és igaz minden szép itt, de így, hogy elment nem az igazi. Felsóhajtok, majd leülök a padra. Szeretném õt jobban megismerni. Nem az érdekel, hogy mivel is foglalkozik, és honnét van ennyi pénze, hanem, hogy miket szeret csinálni, mi a kedvenc étele és ehhez hasonló átlagos dolgok. Feltûnt, hogy nem az a beszedés fajta és már én sem és mos nem az állapotom miatt, hanem csak egyszerûen elvoltam a saját kis elveszett és megtört világomba, de vele mégis beszélgetnénk.

Kicsit még itt vagyok, majd végül felmegyek a szobámba a szokásos kis kísérettel. Belebújok a pizsimbe, vagyis csak egy alsóba, mivel abba szoktam aludni. Elég sokat forgolódok, mert most nem igen találom a helyem nem úgy, mint tegnap mellette. Feladom végül és kikelek az ágyból, majd felöltözök, és lassan kimegyek a szobából azzal a szándékkal, hogy lemegyek a kertbe, csak nem lesz belõle baj. Lassan, komótosan elindulok. Csönd van és sötét, de ez a állapot nem tart sokáig. Az egyik szobából, mely résnyire van nyitva, fény szûrõdik ki és hangokat is hallok. Gyõzz rajtam a kíváncsiság és arra veszem az utam, fõleg, ha jól tudom az az õ szobája. Közelebb érve a hangokat egyre jobban ki tudom venni. Ez nem egyszerû hang ez nyögés még hozzá egy nõé. Az ajtó elé érve nem bírom ki és beljebb tolom az ajtót kicsit. Azt remélem, hogy tévedek és az egyik embere és õ hancúrozik magammal, de tévednem kell. Az elém táruló látvány egyáltalán nem tetszik, ahol éppen Kuro egy nõvel van és igen szenvedélyesek. Pár másodpercig nézzem õket, végül elsietek le a kertbe. Levegõ kell, minél hamarabb. Én hülye mégis mit is hittem. Egy felnõtt egészséges férfi és még hozzá egy nagyon jó pasi, mégis mit akarna egy olyan szerencsétlen fiútól, mint én? Csalódottnak és becsapottnak érzem magam, de legfõbbképpen ostobának. Nem haragudhatok rá, hiszen nem ígért semmit és semmi sincs köztünk, elcsattant egy csók, sõt még annak se mondható, de csak ennyi semmi több, de mégis annyira rossz volt õt látni mással, de mégis miért? Nem tetszhet ennyire és nem azért, mert férfi, hanem még csak nem is ismerem õt, akkor mégis miért? Talán, mert végre valaki kicsit foglalkozott velem és figyelembe vett? Káosz van bennem egyre jobban. Kérdések, melyekre nem tudom a választ.

Lent kidõlök a kanapéra és lehunyom a szemem, de akkor õket látom meg.

- *Ostoba ostoba ostoba.* - tátogom magamra utalva. Az vagyok ez nem kétség egy ostoba barom.

Vajon az a nõ ki lehetet? Csak egy szeretõ, egy kaland? Azt mondta eddig magányosan evett, de attól még lehet a barátnõje csak nem élnek együtt, de akkor meg miért csattant el az a csók? Tudni akarom a válaszokat, bármi is legyen az.

Nem bírok egy helybe maradni muszáj lehûtenem magam. Felkelek és a medence felé megyek, majd ruhástól belemászok. Megborzongok, de jól esik ez a hideg. Mély levegõt veszek és lehunyva a szemem, lemerülök. Az lenne a legjobb, ha szakadna, az esõ vagy legalább esne. Igen az esõ mindig lenyugtat, magam se tudom miért.

Már éppen mennék fel levegõért, amikor csobbanást hallok meg, és mire odanézzek, egy erõs kar felránt a felszínre.

- Mégis mi a fenét csinálsz? Elment az eszed? – morog rám Kuro. Meglepetten pislogok az elsõ pár másodpercben nem értem, hogy került ide, hiszen igen csak elvolt. Lehet meglátott és azért van itt?

 - *Semmit.* - tátogom, ennyit csak megért.

- Semmit? Neked aludni kéne és gyógyulnod erre itt áztatod magad a hideg vízbe az éjszaka kellõs közepén. – a hangja mérges, de többet nem tudok kivenni.

- *Miért vagy itt?* - tátogom tovább. Meg se próbálok menekülni a szorításából, úgyse tudnék.