|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Kita | 2011. 01. 29. 17:10:29 | #10912 |
Karakter: Elizabeth Snape (Zi)
Megjegyzés: Timcsnek *
- Lecsúszok a korláton, hatalmasat dobbantva puszta lábaimmal a fényes mahagóni padlón. Adnak a dologra a burzsoá mindenüket, lábaim terpeszbe dobva állok, kezem szigorúan a hátam mögött tartva, mint az amerikai haderő ha Pihenj!-t vezényelnek.
- Rendeződjetek rendes sorba! – vezényelem és mintha a hóba pisálnának, futnak szét mindenfelé, beállva. Még ki is húzzák magukat eszem a szívüket. – hmm.. kezdetnek megteszi – vakarom meg az állam. Hallom a hímek kuncogását, de szopni fogtok bogárkáim, mert a lányokat ÉN MAGAM veszem kezelésbe. Na jó. A bálig megkapjátok őket, mert én úgy döntök.
- A fiúkáknak a fenti kanok találnak ki valami feladatot, kivéve… neked – bökök rá az egyik krumplijára az arca közepén – és neked – csavarom meg a másik orrát is. Tökéletesek lesznek. – Ti szépen itt maradtok velem, a többi hímegyed pedig húzza fel a csíkot!
Mennek, mint a libák. Li-li-li-li-libuskák… hehehe…
- Lássuk csak – járkálok, majdnemhogy díszlépésben. Fenekem alsó íve kivillan a falatnyi farmerban, a hasamon megfeszülnek az izmok. Szinte harapni lehet a feszültséget, imádom reggelente a félelem szagáááát… - Kezdjük mondjuk… veled – rántom magamhoz a kicsi szőke tündért. Próbál cikázni a tekintete, de bíborszínű szemeimmel a fogságomban tartom. Enyém vagy, lovacskaa… nem vagy enyém?
- Én? – dadogja. – Mit kell tennem?
- Mentem megzabállak – vigyorgok rá őrülten. – Cuki az akcentusod!
Fülig vörösödik. Jáááj… hátrafordulok, ahol szobatársnőm az orrán fújja ki a füstöt, mosolya átdereng, és felém fújja.
- Imádom reggel a szöcskék szagát – mondja sejtelmes hangon.
- Snoopy drága, a két fiúka a tied – intek nagylelkűen. Megnyalja az ajkait, piercingje megvillan.
- Tökéletes. Két izomember… hehehe… gyertek, el kell nyomni a suli épületét – vihog és lecsúszik, maga után intve a két kullogó fiút. Végignézem a lányokat, az én személyes kiszemeltemet még mindig el nem engedve.
- Nos. – kezdek bele de fentről kérlelés és könyörgés, velőtrázó sikoltások hangzanak le, átszellemült arccal figyelem a lassan szopránba átfutó férfihangokat.
- Ölik a menyasszonyt – mondom- kis szoprán kórusfiúkák – vigyorgok és kijön az egyik srác vigyorogva.
- Zi, édes, minden oké?
- Persze – biccentek, átkarolva a szőke lányka derekát. – hogy haladtok.
- Méltóságteljesen – biccent és a vállára csapja a baltát. Elröhögöm magam, a lányka mellettem remegni kezd. Ránézek, amíg a srác visszamegy.
- Hja édeseim, aki a legjobb házba akar kerülni, szenvednie kell – vigyorgok, és azonnal két lány egy hatalmas tál fehér kockacukorból épített várat hoz ki. Intek egyet nagylelkűen. Körbekínálják, addig a számba teszem a cigit, de nem gyújtom meg. Nem cigizek. Csak jól néz ki.
- Vegyetek galambocskáim, nyereményetek két szem cukorka, akár be is kaphatja – vigyorgok, gyanakodva elvesznek egy-egy cukrot, és a szájukba veszik, majd sűrű öklendezés közepette köpik vissza egy szempillantás alatt. – Nocsak, nem megy? – vigyorgok, a lányok görnyedeznek a nevetéstől.
- Pedig csak ecetes – röhög fel a virágbogaram.
- Ja, húsz százelékos! – nevetnek. A második körbe, háttérzenével a fiúk ordításával, jajongásával, ami éppen hogy kölcsönzi a kért horrorisztikus hatást… figyelem ahogy egy srác leront az emeletről, vörös fejjel, agyonmázolva és a fejét a csap alá dugja.
Hm.
Snoopy is visszajön, a két fiú szinte élőhalott, barátnőm tanácstalanul tárja szét a karjait.
- Nem tudták elnyomni az épületet – mondja színházi kétségbeeséssel. Szintúgy megcsóválom a fejem.
- Mily sajnálatos – nézek végig a kis társaságon. – Válassz ki még kettőt és próbáld meg velük. Ja…- nézek a fiatalokra, felkészülve a szónoklatra. – Iskolánkban sok rééégi hagyomány dívik - dobom keresztbe a lábam, a kis szőke fejét simogatva kajánul. Vörösödik, volt már egypár ízes beszólásom a számára. – És a Réééégi és Bööölcs Omega ház sose szakítja meg a hagyományokat. Így – emelem fel az ujjam – nektek is hozzá kell járulni a leendő házatok hírnevéhez. Ezért mindenkinek kötelező a részvétel a holnapi versenyen. Egyszerű futóverseny lesz, nem kell túllihegni.
- Meg túlöltözni – röhögött Snoop. Ránézek mérgesen, nem kell ellőni a poént minél előbb.
- Rendben. Snoop, drágám, a tieid… szolgáld ki magad – állok fel, látom, hogy a szőkeség felsóhajtana, de nem engedem el a kezét. – Nem-nem, rád igényt tartok, te velem jössz! Hogy hívnak, angyalom? - hajolok hozzá közel, durván sértve az intim szférát.
- Ki-ki-ki… - dadogja, mivel már majdnem simogatják a szempilláim az arcát.
- Te-te-te… - dadogom vissza csúfolódva. – Téged, szöszi.
- Kiriko – nyögi ki. Biccentek és elhajolok elégedetten.
- Szöszi – szögezem le. Nyel egyet, és nem szól vissza. Hjaj, megint egy passzív alattvaló, ki meghajol nagyságom előtt… - Neked különleges feladatot szánok – villannak rá a szemeim nagyon-nagyon gonoszan, és elfehéredésében gyönyörködve kuncogok fel. – Nem fog fájni… nagyon…
|
| timcsiikee | 2011. 01. 03. 23:58:35 | #10255 |
 Karakter: Hairato Kiriko
Megjegyzés: ~ Kitának
Kiriko:
Izgatottan lépek a campus területére, elcsodálkozva nézek körbe a hatalmas parkon, a fákon, a messze és közelebb lévő épületeken. Szebb, mint ahogy elképzeltem. Emiko egy másik épületbe, azaz házba ment, hogy leadja jelentkezését, sajnos elfelejtettem, hogy hova. Azt hiszem az Omegába ment. Vagy a Deltába? Azt hiszem ideje lesz a listákat, szórólapokat és egyebeket előkerítenem. Jó pár lapot hordozok az ölemben, egy irányba haladva vakon próbálom előkapni közüle a térképet, vajmi sikerrel. Szinte remeg a kezem olyan izgatott vagyok. Igaz a nyáron rengeteget gyakoroltam az angolt, nyelvvizsgám is van, meg minden, mégis teljesen más, hogy egy olyan országban vagyok, ahol szinte csak ezt beszélik. Beszélgettem már angolul más itt élőkkel, de az nem fogható ehhez… Vajon könnyen be tudok majd illeszkedni? Annyira örülnék neki.
Egy fiú rohan tőlem nem messze, hangosan kiált valamit egy irányba, de nem felém, majd egy hangos koppanás, és előttem huppan a földre, elkerekedett szemekkel nézek le rá… Mi… mi történt vele?
Ugye jól van?
Egy lány jön ide, kicsit lengébb öltözetben, lábát a fiúra teszi, és meghökkenésem még nagyobb lesz. Mit csinál?
A kezeimben lévő kupacot figyeli, amit szétválogattam, sőt végigmér… Valamit rosszul vettem volna fel? Ugye nem?
- Kicsi góóóólya. Úgyis találkozunk a szemeszternyitón. – kicsit gyorsan mondja, de a lényeget megértem, de mielőtt válaszolhatnék, elakadt lélegzettel, elvigyorodik, és még jobban elbizonytalanodom. Megfordul, és magamra hagy, vagyis… a földön heverő srácot leszámítva egyedül maradok.
Azt mondta találkozunk még. Biztos, hogy ő is itt lakik valamelyikben ugye? Furcsa egy lány, de… nagyon szép volt az arca, még akkor is, ha ilyen… vad a kinézete.
~*~
OMEGA Ház… Az előző háromban nem találtam Emikot, talán itt lesz. Többen is állnak már a ház előtt, kezemben a szórólap, tekintetemmel ismerős hajkoronát keresek, amit nehezen, de végül megtalálok.
- Emi! – sivítom hangosan, végre felém fordul, és észrevesz, de már szaladok is neki, szorosan átölelve.
- Végre megvagy – páran leállnak minket figyelni, hisz a japán nem túl gyakori szóhasználat, de vele jobban szeretek és szeretnék így beszélgetni.
- Hol voltál eddig? – kérdezi halkabban.
- Megnéztem a többi házat, azaz csak előtte, hogy ott vagy-e, de nem láttalak. Te hová tűntél?
- Én… - mielőtt válaszolhatna, kitárul az ajtó, mindenki elnémul, és szinte csodálattal nézünk a kilépő egyénre.
- Nagy szeretettel és más egyébbel üdvözlünk titeket, kis gólyák. Lépjetek beljebb, és várjátok a végzetet – vigyorog a srác, szinte minden foga rikítóan világít, ahogy beterel minket.
Tényleg azt mondta, hogy végzet? Bár biztos csak úgy mondta nem?
- A halálba indulók köszöntenek! – kiáltja el magát egy lány, felnézünk az emeletre, és a korláton ül egy ismerős arc. Jé… ez az a csajszi, aki pár órával ezelőtt a parkban sétált egy… zászlóba bugyolálva.
Mosolyt erőltetek arcomra, bár nagy zavaromban elég nehéz, nem is tudom mi sül ki belőle, én félénken intek felé egyet, de csak elvigyorodik.
Oldalra billenti magát, könnyedén csúszik le a korláton, majd a végén nagyot dobban a parkettán. Félrelökött terepszínű sapiját úgy néz ki, mintha kiegyenesítené, de inkább egyik oldalról a másikra löki, kezeit háta mögött fűzi össze, és élveteg mosollyal, gúnyos tekintettel mér minket végig.
- Rendeződjetek rendes sorba! – kiáltja el magát, reflexszerűen szinte mindenki vigyázba vágja magát, s nagyjából egy öt soros négy oszlopos kis embertömeget alkotunk, szinte meg sem kell mozdulnom. Csak nyelek egyet, mert a torkom kezd kiszáradni.
- Kezdetnek megteszi. – járkál fel-alá akár egy parancsnok, felül a srácok kárörvendő kuncogását hallom le, csak félve pillantok fel, de látom vigyorukat is, valamint azt is, hogy összesúgnak.
- A fiúkáknak a fenti kanok találnak majd ki valami feladatot, kivéve… Neked – bök az egyik orrára – és neked – a másik, mellette álló orrát böki meg. Érdekes választás. Az egyik egy nagyobb termetű, a másik meg olyasmi alkatú lehet, mint én. – Ti szépen itt maradtok velem, a többi hímegyed pedig húzza fel a csíkot.
Szót fogadva vonulnak fel, egyre fogyatkozunk, hisz alig van itt most öt-hat lány, és a két fiú.
- Lássuk csak… - újra járkálni kezd, de most közöttünk, hisz azóta sem mertünk megmozdulni. – Kezdjük, mondjuk… Veled – hirtelen átkarolja vállamat és magához ránt, felsikkantok, és előre hajolok kicsit, félve pillantanék Emikora, de csak a vörös hajú lány arcát látom.
- Én? – makogom halkan – Mit kell tennem?
|
| Kita | 2011. 01. 01. 23:53:14 | #10209 |
Karakter: Elizabeth Snape (Zi)
Megjegyzés: Timcsnek *
Reggel valami furcsa csiklandozásra kelek fel.
Nem merem kinyitni a szemem, vazze, ilyen nincs!
Ha valakinek a keze a cickóimra tévedt, eltöröm.
Lassan kinyitom a kezem. Jesszus, hol vagyok? Basszus, meghalnak. Isten bizony, faszokkal fogjuk díszíteni az Omega ház oromzatát.
***
Egy zászlót leszaggatva az egyik oszlopról csináltam magamnak egy… hát, egy cipőfűzővel is többet értem volna el. Kettészakadt, micsoda tógám lett! Egyet megkötök csak úgy tessék-lássék a melleimen, a másikat pedig csak úgy a csípőmön. Persze, a seggem fele kilóg.
Meztélláb, minden alsóneműt hiányának teljes tudatában sétáltam végig a parkból, ahol megtaláltam magam egy szál faszban, azaz a koli egész területét átrappolom légvonalban. Csupasz talpaimmal gázolok a fűben, parasztszemüveggel árnyékolom a szemeimet kis fintorral a nap felé nézve, saccolgatva, hány óra.
Olyan délután egy. Talán.
Most kezdődtek a tavaszi szemeszterek, én meg máris full részeg vagyok. Szííígyen, te…
- Csá, Zi!
- Szeva csaj!
- VASLADY!!! – ordít valaki utánam, mire egy konzervet baszok felé. Fejem találta és felnyalta a macskaköves járólapokat. Egy halk sikkantásra lustán felhúzva az ínyem, mint egy veszett kutya, fordulok oda.
Megnyalom a számat. Mmmmicsoda szépség, lepetézek menten. Amikor a kis segges, akit felrúgtam, fel akar kelni, a fejére lépek és a kislány fölé magasodok, végigmérem. Megszeppenve, kicsit hátrahőkölve tűri, hogy elhúzva a számat kis gúnyos fogvillogtatás mellett mérjem végig.
Menten megzabálom, itten bizony.
- Hmmpffmm… - morogta a tag a talpam alatt, de le se szarom. A tündérke csak pislog rám, rózsabimbó ajkacskái kicsit elkerekednek. Lejjebb siklanak a szemeim, végig a blúzocskáján átderengő csipkés melltartócskáján, a kezében tartott könyvkupacra, aminek a tetején a kezükbe nyomott reklámfecnik voltak.
Micsoda profizmus, két kupac; a kidobásra ítéltek, mert ugye védjük a környezetet, a másik pedig amit szépen a könyvecskéire tett, ami elnyerte a tetszését.
Az OMEGA ház. Óh, drágám, cseppentett mézecském… mentem elélvezhetnél, imádnám nézni. Showtime.
Elvigyorodok és ketté hajtva a pedánsan egyenes lapot, és visszadobom a karjaiba.
- Kicsi góóóólya – sziszegem neki sátáni vigyorral, megnyalva a számat. – Úgyis találkozunk a szemeszternyitón.
- Ööö… próbálná nyögni, de csak elvigyorodok, had villogjon mind a harminckét fogam.
Aztán sarkon fordulok és enyhe fellibbenés után a szoknyám némi füttyszót csikart ki pár két lábon járó kangörcsből.
***
A szobámban dübörög a zene, de hála a hangtompított falnak és füves kis szobatársamnak a jacuzziért, a levágott szárú farmeromban ücsörgök és lábat áztatva pecázok a buborékok között.
Lógatom a horgot egy fadarabról meg minden, csak csali nincs rajta. Egy cigi lóg a számban, de nincs meggyújtva, a póló ujját feltűrtem, és… pecáztam.
- Buffalo Soldier… - emeltem fel az egyik kezem és lassan integetek, mint egy koncerten. Snoopy felnéz rám a vizipipa mellől és egy gyufaszálat meggyújtva integet ugyanúgy majd elröhögi magát. – Nem is vagy betépve! – vádolom meg.
- Nem hát – mondja beszívva a levegőt. – Ez csak zöldalmás tabak.
- Hé, csajok, új husik! – lép be az egyik virágbogaram, nekidőlve az ajtófélfának. Felkapom a fejem és a sapkám is; egy német katonai kis… izé. Éppen hogy leszorítja a fejem búbján a kóchajat, de kétoldalt úgy szétáll mint Einsteinnek.
- Liblingellek! – kiáltottam fel és megcsavarintottam a vérvörös melltartójának pántját. – Szexi.
- Tudom – vigyorog.
Lesietünk az aljára, ritmusosan egy menetelős dalt ordítva teli torokból, egyszerre. És ha nem kapsz rétest estére…
- Akkor mi is lesz?
- Őőő… - vakarta meg Snoopy a tarkóját. Rátámaszkodok a fa korlátra és végigmérem a gólyákat.
- Hol az én bögyös angyalkám? – dünnyögöm, a cigit a fülem mögé téve.
- Ki?
- Semmi – legyintek. Aztán kiszúrom az angyali fürtöket. – Jackpooot!
Megrezzennek. Úúúúúgy imádom ezt az érzést… átdobom a lábaim a korláton és felülök, keresztbe dobva formás combjaim.
- A halálba indulók köszöntenek! – ordítom el magam felemelve a kezem, félrecsapott katonai sapkácskámba.
Megrezzennek, összehúzódnak, mint a verebek.
Indulnak a halálba… az ziheeer…
|
|
