|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| Rauko | 2013. 10. 26. 22:52:23 | #27900 |
 Karakter: David Connor
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
A csók annyira… hah. Istenien finom, mint mindig.
- Jól van, szemtelen porontyom. Remélem, éhes vagy, mert úgyis lenyomom a torkodon a reggelid, ha allergiás leszel rá. Szóval jössz velem. Sajnálom, de nem szervírozom a reggelit is az ágyba. Nem fogok este a morzsákon szunyálni.
- Elkényeztetsz, te égimeszelő - suttogom vissza.
- Amíg bele nem sütlek a desszertbe - mondja, majd lepottyant a kanapéra, betakar és már megy is a konyhába pakolászni. Én épp azon szenvedek, hogy kikászálódjak, és lehetőleg ne akadjak be a takaróba felálláskor, mert elzúgok, megütöm magam, felszakad a seb…. neeeeem kell. Inkább szenvedek, egészen addig, amíg meg nem hallok valami ismeretlen telefoncsengést. Sergej beszél valakivel. Erre már azért kicsit sietni kezdek. Dolgozik benne a félelem, hogy feladott, és épp a zsarukkal tárgyal, az aggodalom, hogy valami olyasmi, ami régi dolog és ami miatt ilyen.
- Minden rendben? - kérdezem, hiszen a pult majdnem megrepedt, úgy szarráverte a mobilt.
- Vonszold a segged a szaros kanapéra és csak egy kicsit... Dugulj el. Hívj bébicsőszt vagy amit akarsz - üvölt rám. Megszeppenek, elönt a düh, aztán rájövök. Ha most itt hagyom, az életben nem enged közel magához. Valahol el kell kezdeni, még akkor is, ha jelenlegi állapotomban nem biztos, hogy ,meg tudom védeni magam. De három lépésre már ott a késkészlet. Baj nem lehet, még így, összeverve is jó vagyok. Remélem…
Mögé lépkedek, és a hátára simítok. Összerezzen, majd megfordul és felpakol az asztalra. Lépne el, meg akarom ragadni, de még a szorító mozdulat előtt megáll.
Itt meg kicsit felpörög minden. Csók, simogatás, majd megadom neki azt, amit most adhatok, hogy levezessen egy adag feszültséget. Mikor elélvez, megkérdezem.
- Ki hívott?
- Proshloye.
- Mi?
-A múlt, törpike. Megbaszta a reggelinket. Meg el. Remélem, a müzlit bírod, mert kissé elment a kedvem a sütizéstől.
Megcsinálja a konyhát, majd a székre pakol át.
- Jó étvágyat.
Szótlanul telik a reggeli. Minden rezdülését, minden mozdulatát figyelem. A düh még mindig ott szaladgál benne, ha egy szót se szólna és nem az előbb hagyta volna, hogy kiverjem neki, akkor is nyilvánvaló lenne. Saját példán okulva tudom, hogy most vágyik egy kis magányra. De hogy a picsába zavarjam el? Ha kiszagolja, hogy segíteni akarok, nyálasnak kiált ki és nem megy. Vagy megy, de örökre. Merthogy ráakaszkodom és nem hagyom lélegezni. Mi a faszt csináljak?
A gondolat szikraként robban, csodálom, hogy nem hallja a pukkanást az agyamból.
- Sergej - szólítom meg halkan. - Talán nem a legalkalmasabb, de kérnem kell tőled valamit - mondom neki.
- Mond.
- Elfelejtettem, hogy ma kell elmennem a fegyverkereskedőhöz, akitől venni szoktam pár cuccot. Reggeli után nem mennél be a városba? Csak pár cucc kellene, letudod egy fél óra alatt. - Rám néz. A szemembe, én meg megremegek. Mióta ilyen cseszettül szép a szeme?! Rohadj el Sergej!
- Írd le a címet és megyek. - Épp befejezzük, így feláll, elpakol, majd felnyalábol és a kanapéra ültet. Kapok gyógyszert, teát meg távirányítót is. Lediktálom a címet, adom a kulcsot és a céges telefont, hogy el tudjam érni. A magánosról is tudok bonyolítani egy gyors telót, ahogy hallom elmenni.
- Üdv, Inna! Gyors leszek. Megy hozzád egy Sergej nevű pasi a nevemben. Azt mondtam, hogy ma kellett volna találkoznom veled egy szállítmány miatt. Ugye számíthatok rád?
- David, hát hogyne. Lógtam egyel, ezzel letudom. És adjak is neki valamit? - kérdezi.
- Hát… sokkolód ha van… meg valami kis cukiságot. - Okézza, elbúcsúzunk és leteszi. Sóhajtva dőlök hátra. A végén még a kibaszott mennyországba jutok.
* * *
Majdnem három óra múlva ér haza, nyakig izzadtan, de nem kérdezek semmit, csak nézem, ahogy szó nélkül a fürdőbe megy és hallom, ahogy zuhanyozik. Nem fogom kérdezni, hogy hol volt. Semmi közöm hozzá. Csak remélhetem valahol mélyen, hogy nem baszni, hanem ugrabugrálni. Míg egyedül voltam, arrais rájöttem, hogy le tudnom nyomoztatni, de nem fogom. Azzal elmarom magam mellől. El fogja mondani, ha akarja és ha valaki bántotta, meg fogom ölni. Ha akarja.
Ahogy kijön, ledobja magát mellém. Nem merek közelebb húzódni most. Ha dugott, lehget nem akarja, hogy a közelében legyek.
- Sikerült találkozni Innával? - kérdezem. Nincs a hangomban és a kérdésben sem semmi hátsó szándék, nem akarom tudni, ha mással volt. Pont.
|
| Laurent | 2013. 10. 26. 22:23:35 | #27899 |
 Karakter: Sergej
Megjegyzés: ~Rauko~ Chibinek
Hihetetlen, hogy mennyire ébren alszok annak ellenére, hogy kurva fáradt vagyok. Ezért pattan ki a szemem, ahogy a kis töpszli megmoccan mellettem. És mivel álmában nyilván megfordul... De most ébren van, és úgy tűnik készül valamire.
- Hova szaladsz, minimanó?
- Csak mosdóba. De ha felállni segítesz, a többit rendezem.
Hát legyen. Felállítom, csak épp nem a legjobb... számomra legjobb értelemben, és amíg várok rá, az ágyon ülök. Írok Toninak, hogy ne fosson, jól vagyunk. Pár órája hallottam az ajtót csukódni mögötte. Visszatotyog a törpike, én meg ágybadugom újra. Nem is rossz. Amíg az én feladatom...
- Toni dolgozni ment.
- Rendben, legalább lefoglalja magát. - magyarán leszarom.
- Csak aggódik értem. - ahogy akarod...
- Fáj valahol?
- Nem, seholsem.
- Akkor hozom a gyógyszereidet. - térülök, fordulok, lehajtok egy kis nyugtató hatású rumot, majd megyek vissza, és belediktálom a bigyókat.
- Hé…
- Hm?
- Köszönöm.
Anyádnak köszönd. A puszikáid meg tartogasd a kuty... öcsédnek. Annak. Vagy nyomd a seggedbe. Amikor azonban elkényelmesedve elalszik, nem tudok megszólalni. Kényelmes, kellemes így feküdni. Igazán.
~*~
Feltűnik ám, ha a légvétele megváltozik. Meg hogy finoman bámul. Talán mert nem az első eset, hogy felületesen alszok. Kilenc év sok idő a gyorstalpalóra.
- Tudtál aludni?
- Ja.
- Akkor kérem.
Már majdnem megkérdezem, hogy mit kér ugyan. De látom a lehunyt szemeit, és ahogy a száját nyújtja felém... Kínálgatja magát. Én meg ki vagyok, hogy az ingyen-nasiból ne vegyek, igaz? Reggelim mindig indulhatna így. Tépem, nyúzom, és falom ajkait. És közben le van hunyva a szemem, de csak őt látom a belső kis vetítőmön. Ahogy csukott szemekkel vár rám. Vagy csak a csókomra. Belenyög, én meg elhajolok.
- Jól van, szemtelen porontyom. Remélem, éhes vagy, mert úgyis lenyomom a torkodon a reggelid, ha allergiás leszel rá. Szóval jössz velem. Sajnálom, de nem szervírozom a reggelit is az ágyba. Nem fogok este a morzsákon szunyálni.
- Elkényeztetsz, te égimeszelő. - duruzsolja az ölemben lógva.
- Amíg bele nem sütlek a desszertbe. - dünnyögöm, majd lecsapom a kanapéra, és betakarom őt tetőtől talpig. Amíg lassan, óvatosan kivergődik alóla, a konyhába mászok. Bundáskenyér. Tojás, meg serpenyő, szeletelek, forgatok, csörög a telefonom. Meglepetten nézek rá, az égvilágon senki sem szokott keresni rajta. Én szoktam kaját rendelni. És persze ha megunom a készüléket, akkor kártyával cserélem. Egy darab telefonszám sincs benne, kivéve a kedvenc kajáldáimét. Ezért fura, hogy csörög.
- Mifasz? - szólok a kagylóba, mire a túloldal nagy hallgatások után megszólal.
- Nyikolaj?
Orosz akcentus, ismerős női hang, és egy pillanatra lefagyok. A villáról a serpenyőbe pottyanó kenyér zökkent ki, meg a felfröccsenő forró olaj.
- Téves.
Leteszem a telefont, és vadul feltúrom a konyhát egy húskloffolóért. Úgy sújtok le, hogy a pult is belereped. Szitkozódva kapok a tűzhelyhez, lekapcsolva a lángot, és a lángoló serpenyőt a mosdóba hajítom. Ablakot nyitok, és keresek valami töményet a hűtőben.
- Minden rendben? - hang az ajtóban, de nincs kedvem most senkihez. Rá se nézek.
- Vonszold a segged a szaros kanapéra és csak egy kicsit... Dugulj el. Hívj bébicsőszt vagy amit akarsz.
Nem csak simán mogorva vagyok. Tudom, dühöm rossz emberen töltöm le. Nem is dühös vagyok igazán, inkább... milyen? Lapockámra simul egy kéz, én meg összerezzenek. Még mindig itt áll? Vagy én ragadtam a padlóra? Ziláltan fordulok meg, csípőjénél fogva pakolom az asztalra, majd otthagyom. Otthagynám. Épp csak karomra simít, én meg rávetem magam.
Felnyög. Tőlem, a csóktól vagy a fájdalomtól, nem tudom. Leszarom. Mintha így akarnám megmutatni annak az idegenné lett nőnek, hogy már túlvagyok rajta. Más lettem. Valahol örülök, hogy így történt. Homlokom megint az övén, és fújtatva igyekszek csillapodni. Keze a nadrágomban, én meg combját markolom ujjlenyomatosra. Én lököm magam a tenyerébe, bár ő sem kímél. Torokhangon hörögve élvezek el, és jócskán lecsillapodva szusszanok, kifújva magam.
- Ki hívott? - halk kérdés. Szóval látta a telefon...félét. Vagy a csöngést hallotta.
- Proshloye.
- Mi? - szemöldöke felszalad, és egy pillanatra zavartan néz rám.
-A múlt, törpike. Megbaszta a reggelinket. Meg el. Remélem, a müzlit bírod, mert kissé elment a kedvem a sütizéstől.
Dünnyögöm kevésbé felzaklatva. A kaját... illetve a kokszot a kukába szórom, és elmosom az edényt, majd elkészítem a kaját, és székre ültetem.
-Jó étvágyat.
Szükségem van egy kis levegőre. Reggeli után ha tetszik neki ha nem, én furikázok egy sort.
|
| Rauko | 2013. 10. 26. 19:32:27 | #27896 |
Karakter: David Connor
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
Felvonja a szemöldökét, majd lehajolva az ujjai közé kapja az állam és csókolni kezd. Eleinte picit finomabban, de lassan ébred az, amit szeretek, így a végén már kifulladva hagyom, hogy a nyelve a számba csússzon és ott ismerkedjen az enyémmel. Meg tudnám ezt szokni…
- Babapiskótát, vagy törpbogyót kérsz? - kérdezi, de nem az igazi az él a hangjában.
- A beígért cukorkámat. - Próbálkozok, de nem jön össze. Talán magát tartja hibásnak? Oké, ő a hibás, de bumm, majd túlleszek ezen is. Nem kellene ennyire nagy feneket keríteni a dolognak.
- Öcsisajt a boltban furikázik, hogy vegyen neked csukifinom csidijót, úgyhogy lenyomod azt a torkodon a cucu helyett. Még egy hajnali sápítozás egy kialvatlan éjjel után, és én töröm el ezét, azát, hogy izgulenciázzon amiatt. Bár akkor a nyakamon ragadna. Talán csak kicsukom. És a csengőt leszerelem. És előtte lekötözöm, hogy kopogni se tudjon. Áh, macerás. Sonkásan dobom az éléskamrába.
Mosolygok. Szeretem, mikor ilyen…izé. Sergej. Amikor mogorva és morgós, az nem olyan jó, nem tetszik ennyire. Az is ő, közben meg mégsem. Nekem a kötekedős, tépve csókolós pasi Sergej, nem a morgós, aggódós.
Hazaugrik Toni is, és körberajong.
- Tuti minden rendben? - kérdezi.
- Biztos, ne izgasd magad - mosolygok rá. - Hidd el, nem lesz baj. Te is tudod, túléltem már ennél szarabbat is, nem ez fog elvinni. Nyugi.
Aztán megjelenik megint Sergej és elvisz zuhanyozni. Levetkőztet, majd, mire megfordulok, támasztva a csempéket, már mellettem áll, meztelenül. Csókolom, mert szabad, de annyira nem virgonckodok, mert ha felszakadnak a sebek, bepisilek a fájdalomtól, az tuti. Mikor végzünk, megtörölget, és felöltöztet, majd a szobámba visz. Toni hozza fel a teát és a gyógyszereimet, de elzavarja és dél ide vagy oda, befekszik mellém. Nem tagadom, álmos vagyok, így nem örülök, mikor megcsörren a céges. De lerendezi. Annyit mond, végig a szemembe nézve, hogy nyaralunk. Je, jó kis nyaralás, az fix.
Amennyire merek, annyira mozgok csak álmomban is, így nem csavarodunk össze teljesen, de bőven sötét van, mikor felkelek. Mozdulok, de akármennyire finom vagyok, azonnal felpattannak a szemei.
- Hova szaladsz, minimanó? - kérdezi álmosan.
- Csak mosdóba. De ha felállni segítesz, a többit rendezem. - Felállít, majd egyedül sétálok el a mosdóig és vissza. Az ajtóra ragasztva találok egy papírt, hogy Tonit behívták és dolgoznia kell, de ahogy tud jön és bármi kell, hívjuk. Visszamegyek, ő az ágyon ül, és segít visszafeküdni rá.
- Toni dolgozni ment - mondom neki.
- Rendben, legalább lefoglalja magát - sóhajt fel.
- Csak aggódik értem. - Mocorgok picit, majd behelyezkedek.
- Fáj valahol? - kérdezi.
- Nem, seholsem.
- Akkor hozom a gyógyszereidet - áll fel, és már megy is. Percekkel később ér vissza, friss teával és a gyógyszerekkel. Engedelmesen veszek be mindent, majd fekszem vissza, úgy, hogy mellém férjen ő is. Hálás vagyok neki, hogy itt van velem, hogy segít és nem hagyott el, pedig most tuti nem carpe diem.
- Hé… - suttogom, mikor már fekszünk.
- Hm?
- Köszönöm - sóhajtom, és egy puszit nyomok a nyakára, mert az van közel, majd oda dugva az orrom, beszipuzom az illatát és megint visszaalszok.
* * *
Mikor felkelek, süt a nap. Reggel van, juppi. Most nem mocorgok, mégis perceken belül felkel ő is.
- Tudtál aludni? - kérdezem.
- Ja.
- Akkor kérem - jelentem be, lehunyom a szemem és várok. Pillanatok telnek el, míg megérzem ajkait az enyémeken, és megint olyan rohadt jó, mint mindig. Soha, senkivel nem smároltam még ennyit, de vele valahogy jó. Különlegesen jó…
|
| Laurent | 2013. 10. 26. 18:38:37 | #27893 |
Karakter: Sergej
Megjegyzés: ~Rauko~ Chibinek
Figyelem, ahogy ébredezik, mégis alig hiszem el. Nézem a szemeit felnyílni, majd moccan, és tiltakozik a fájdalom ellen.
- Minimanó, mi a baj? - és rámnézve mosolyog, holott miattam van ilyen helyzetben.
- Kicsit még fáj. De nemsokára jobb lesz. Figyelj, ott a céges telefon a pulton, ha minden igaz. Amíg nem épülök fel, csak ölést vállalj, oké? - meg a faszt.
- Nem vállalok semmit, amíg rendbe nem jössz. Hozom a gyógyszereidet. - amíg nem látom pattogni, addig nem szivathatom. Csak emiatt érzem ezt a szart a mellkasomban.
- Törjem a teába? - kérdezem a pirulákra utalva.
- Le tudom nyelni, csak segíts fentebb ülni. - mint egy csicskás, úgy lépek oda. Azzal magyarázom, hogy mihamarabb felépül, annál hamarabb szivathatom újra. - Miért nem mész aludni?
- Mert nem vagyok álmos. - kerül az álommanó... Hiszen itt hever félholtan. És a kezem fogja. Édes.
- Pedig akármennyire mini vagyok, nem férsz mellém. - valahogy nem esik jól, hogy ő viccelődik. Mosolyog hozzá, igen, ez lehet a baj. - Nem lesz semmi gáz, ne parázz. Két nap és egyben leszek.
- Remélem is. Ez a Günter vagy ki kicsoda?
- Ő egy német köcsög. Náci geci, aki itt szedte meg magát és azt hiszi, hogy övé a világ. Háromból kétszer ő kínoztatott meg. Egy görény.
- Már volt ilyen?
- Hogyne lett volna. Én is hibáztam már, emlékszel, egyet meséltem is. Csak Günter túl nagy hal és sosem bántja a seggem vagy a farkam. Ezért él még. - és ezért nem ugrok most máris megkeresni őt. - Meg mert nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnám iktatni a full hadseregét… szóval örülnék, ha nem kezdenél se most, se máskor magánakcióba. - azt hiszem képes lenne utánam vonszolni magát, ha útra kelnék. - Sergej!
- Oké, oké, nem fogok. - majd ha felépültél, hogy a nyakamban liheghess... addig talán kímélem a világot magamtól. - De most aludj.
- Köszönöm, hogy távol tartottad Tonit. Nagyon lelkis. Most hol van?
- Adtam neki egy kis gyógyteát és elaludt.
Megnyugodva alszik vissza. Én pedig ajánlom annak a dojcse faszinak, hogy a következő egy hétben emigráljon másfelé, mert nem csak a szukája fog az asztalon elvérezni. És nem csak horror-viccesen. Tényleg élvezni fogom.
~*~
Reggel Tonit megnyugtatom, hogy a bátyus jól van, tegnap már este nyekergett, semmi gond, majd kirugdosom a boltba őt, hogy vásároljon vitamint meg anyámfaszát a betegnek, és ő el is tűnik. Mintjárt jobb, egy sápítozóval kevesebb. Teszek fel teát, csinálok szendvicseket a maradék kajából, de mielőtt tálalhatnék, hallom ébredezni a kanapélakót.
- Jó reggelt óriás. - hogy nem fogyott el a mosolyoghatnékja. - Kérek egy reggeli csókot. Vagy undi vagyok és nincs?
Szemöldök felvonva hajolok hozzá közel, ujjaim közé fogva állát, és megcsókolom. Fulladásig. Levezetek minden szart rajta, hadd érezze, amit én. Amit mások aggodalomnak, én meg névtelennek hívok, észrevétlen lopja magát a csókba, így nyelvem a szájába lökve dúlom fel a száját, megharapdálva, és nem hagyva, hogy fejét egy centire is elmozdítsa.
-Babapiskótát, vagy törpbogyót kérsz? - kérdezem mogorván.
-A beígért cukorkámat.
-Öcsisajt a boltban furikázik, hogy vegyen neked csukifinom csidijót, úgyhogy lenyomod azt a torkodon a cucu helyett. - morgom, míg a konyhába fordulok a reggeliért. - Még egy hajnali sápítozás egy kialvatlan éjjel után, és én töröm el ezét, azát, hogy izgulenciázzon amiatt. Bár akkor a nyakamon ragadna. Talán csak kicsukom. És a csengőt... - harapok. - leszerelem. És előtte lekötözöm, hogy kopogni se tudjon. Áh, macerás. Sonkásan dobom az éléskamrába.
Magam elé dünnyögök, míg tolom a szendvicseket befelé, és igyekszek figyelmen kívül hagyni az irritáló vigyort picuri arcán. Mielőtt még én törölném le a vigyorát, Toni ment meg. Jön és hídehúdehá, én meg szemforgatva tűnök el egy fekete rumos teával a konyhában. És láss csodát, csendben, zavartalanul eszem meg a reggelimet. Ami, nappaliból behallatszó hangok ellenére, nem pokróc.
Aztán megyek, felnyalábolva a fekvőbeteget, és elhessegetve a csipogó öcsit ujjat szopni vagy pakolni vagy amit akar, a fürdőben leteszem egy pillanatra a manócskát, hagyva, hogy kapaszkodjon belém, amíg lehámozom róla a kötést. Aztán langyos víz alá dugom. Fogalmam sincs, én hogy kerülök mellé mezítelenül, de nem tiltakozok. A csókja ellen sem. Ám ezek mellett szigorúan a mosdáshoz tartom magam. Sebeit kilötykölöm, egyik sem látszik gyulladtnak. Zúzódások, meg hegek... Kíváncsi vagyok, mit adott a doki.
Bolytos... izé... -hos törölközővel szárazra törlöm, majd pizsigatyót kap, és ágybacipelem. A ciripelő öcsiket elküldöm mesét nézni, mondván a farkam nem kép a Louvre-ban. Én is átöltözök, és újra átkenem a sebeket, meg bekötözöm. Azt is, ami gyógyultnak látszik. Aztán ágyba tuszkolom, az ajtó előtt dübörgő kezéből elveszem a teát meg a bogyókat s a nózijára csukom az ajtót.
-Húzz haza, Hófehérke. Vagy főzz ebédet. Ha megint felvered az alvó bátyád, akkor megtanítom, mi a tolerancia. Közvetlenül a tapintat szó után.
Vágom hozzá a csukódó ajtó kíséretében, a teát belenyomom a csendben somolygó alakba, majd homlokánál fogva vízszintesbe tolom. Aztán szó nélkül bújok mellé. Fáradt vagyok. És amíg itt leszek, addig ő sem kel fel. Pittyen a telefonja, hozzám esik közelebb. Végig az ő komolyodó kék szemeit nézve kinyúlok, felveszem, fülemhez teszem, egy ,,Nyaralunk” szóval letudom, és leteszem. Forogjanak fel, mint halak a halászlében! Azzal magamhoz kanalazom, akaratlanul is vigyázva a sebeire, nehogy felnyíljanak, és lehunyva a szemem szusszanok. Itt az álommanó, és lám, az álmom is.
|
| Rauko | 2013. 10. 26. 17:25:41 | #27889 |
Karakter: David Connor
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Ne aludj, hallod? Majd ha összekötözött a doktorbácsi, kapsz egy cukorkát, és mehetsz csicsikálni. Addig kurvára ne merészelj meghalni. - De édes. Aggódik értem?
- Csak nem aggódsz, hülye? - kérdezem.
- Ha le kéne írni amit érzek, a düh szó mindenre illik. Azt vakartad, hogy nem fogod tartani a hátad helyettem. Most minden értelemben ezt tetted. Ha felépülsz, én magam kötözlek a saját asztalodhoz.
Elkezdi lemosni rólam a koszt meg a vért, de azt hiszem, nem lesz baj. Nem érzem, amit régen igen, hogy nagyon közel a halál. Most csak szarul vagyok. Távol tartja Tonit, ezt még meg kell köszönnöm neki.
Mire a doki kiér és elkezd taperolni, elalszom…
* * *
Kinyitom a szemem. Végigszánt rajtam a fájdalom, vonaglok egyet és felnyögök.
- Minimanó, mi a baj? - kérdezi egy édesen lágy hang. Oldalra fordulok és elmosolyodom.
- Kicsit még fáj - suttogom. - De nemsokára jobb lesz - jegyzem meg. - Figyelj, ott a céges telefon a pulton, ha minden igaz. Amíg nem épülök fel, csak ölést vállalj, oké? - kérdezem.
- Nem vállalok semmit, amíg rendbe nem jössz - jelenti be makacsul. - Hozom a gyógyszereidet.
Elsiet, majd teával és bogyókkal tér vissza.
- Törjem a teába? - kérdezi.
- Le tudom nyelni, csak segíts fentebb ülni. - Mellém lép és picit felhúz, amíg nyelek, tartja a fejem, majd visszaenged. - Miért nem mész aludni?
- Mert nem vagyok álmos. - Milyen egyszerű válasz… de nem tetszik, hogy ilyen komor. Megfogom a kezét, hiszen pont elérem. Rám néz.
- Pedig akármennyire mini vagyok, nem férsz mellém - jegyzem meg, próbálva vicceskedni, de csak egy sóhajt és egy kézszorítást tudok kihozni részéről a dologból. - Nem lesz semmi gáz, ne parázz. Két nap és egyben leszek.
- Remélem is - morogja. - Ez a Günter vagy ki kicsoda? - kérdezi.
- Ő egy német köcsög. Náci geci, aki itt szedte meg magát és azt hiszi, hogy övé a világ. Háromból kétszer ő kínoztatott meg. Egy görény - sóhajtok fel.
- Már volt ilyen?
- Hogyne lett volna. Én is hibáztam már, emlékszel, egyet meséltem is. Csak Günter túl nagy hal és sosem bántja a seggem vagy a farkam. Ezért él még. Meg mert nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnám iktatni a full hadseregét… szóval örülnék, ha nem kezdenél se most, se máskor magánakcióba. - Egy ideig nem felel, csak rám n éz. Próbálok szigorú lenni, nem tudom, mennyire jön össze. - Sergej!
- Oké, oké, nem fogok - mondja, de kicsit mintha rám hagyná inkább. Pedig tényleg remélem csinál faszságot. - De most aludj. - Nem engedi el a kezem, ami valamiért rohadtul jól esik.
- Köszönöm, hogy távol tartottad Tonit. Nagyon lelkis. Most hol van? - kérdezem suttogva.
- Adtam neki egy kis gyógyteát és elaludt. - Okézom, és lehunyom a szemem. Aludjunk…
* * *
Mire megint felkelek, már süt a nap. Nyögök egyet, ahogy egy mozdulatra az oldalamba nyilall a fájdalom, de rögtön ott áll mellettem Sergej.
- Jó reggelt óriás - mosolygok fel rá halványan. - Kérek egy reggeli csókot. Vagy undi vagyok és nincs? - kérdezem. Kíváncsi vagyok…
|
| Laurent | 2013. 10. 26. 16:48:25 | #27888 |
Karakter: Sergej
Megjegyzés: ~Rauko~ Chibinek
- Keressünk zsiráfosat utána, hogy te is ki legyél elégítve?
- Nahát, milyen kis visszavágós kedved van ma reggel. - imádom, amikor ilyen kis pimasz. Kap egy kis fejpattpatt-ot. Az idillt a végzet hangja... izé. A telefon töri meg.
- Günter, mit tehetek érted? - szusszanva nézek rá. Miért érdekel, miféle pasikkal telefonál? - Nyitva a kapu, hozd. - éktelen sápítozás túloldalról. - - Érteni, érteni, csak ne üvöltözz – piros gombot nyom, és rámnéz. - Vásárlás elnapolva, kapok egy sürgős büntetnivalót.
- Lehet az enyém?
- Végülis…
~*~
Vér. A nő kapálózik, és vergődik, megnehezíti a dolgom, de ettől rohadt izgalmas lesz. Ordít, tudja, hogy nem halhat meg. Ettől meg gőzölök, mert olyan, mintha lépesmézet lengetne az orrom előtt. Csak az ilyen nőkkel szerettem kefélni. Akik tudták, mit akarnak. A szende szüzikék meg a tanítónéni félék nem voltak az eseteim. Szeretem a vadakat.
- Felszaladhatunk aláírni a papírt, hogy mit tettetek vele? - mögöttem az idegen hang. Nem zavar, csak fura, hogy más is van itt. És nem itt végzi, persze.
- Persze. Sergej…
- Menjetek csak.
Kilépnek, én pedig az asztal felé fordulok. A nő próbálkozik, sérteget, vegődik... Nem megy sokra. Hát gonosz vigyorral löki magát a nyiszálóm felé. Bele az élébe, ami oly könnyen tépi húsát, mintha egy vizes lufi lett volna. Sokkoltan nézem, ahogy a vér viccesen felspriccel. Mint egy szökőkút. Mindig ilyen? Próbálom leszorítani, de az éltető nedű csak kifolyik az apró lyukon. Fura. Innen, ebből a szögből még sose néztem az ilyet.
Azt hiszem... azt hiszem szólnom kéne valakinek.
- Manó… - nem tudom, mit lát a törpi, de igen sápadt lesz pillanatok alatt.
- Mi a faszt…
- Elszakadt egy artéria… elvérzett… pedig…
Igyekszek azt a lirikusan komikus pillanatot leírni, de nem megy. Azt látni kellett volna. Ahogy ott álltam, tehetetlenül. Olvastam, mi van a borítékban, tudom, miért van itt ez a manusz is. Aki nyelvét a szavaiért a seggébe dugnám. Meg tudnám tenni. Gond nélkül. Lépnék vele, de a töpörtyű eléáll. Miért teszi ezt? Az istenit, mit hősködik? Azt mondta, hogy nem húzza ki ilyen helyzetekből a seggem. Akkor miért? Zavartan állok, és nem értem, miért történik ez az egész.
Még akkor sem, mikor Toni befut, én meg ürügyként a tévé képernyőjét fixírozom szemeimmel, hátha választ kapok. Akkor sem, amikor feltűnő nagy csend támad válaszom után. Idegtépő és irritáló a csend, tele a ki nem mondott dolgokkal. Főleg olyanokkal, amiket nem értek. Vagy igazán nem is akarom megérteni. A kedvenc levesem, amibe nem kóstoltam évek óta, mert keserű utóízt hagy, mi? Ezt jól kifőztem.
~*~
Amikor az autóból kipottyantanak egy aprócska csomagot, csodálom Tonit. Oda mer menni, pedig alig mozdul. Vagy talán nem is.
- Istenem… David! - és behozza a csomagját. - Hívok egy orvost.
Vérpöttyök mindenfelé. A töpszli arca sápadt, szemei üvegesek, mindenütt folydogál. Nem úgy, mint az a ribarc. Ezt is csak úgy, szenvedélyesen, egyszerre mindenütt. Nem értem őt. Toni elmegy a kütyüvel, én meg megközelítem a még minden bizonnyal élő alakot.
- Miért csináltad? - szemeim nem tudom róla levenni.
- Mert velem már csináltak ilyet és túlélem. - hangja elkenődik, álomkarcos, de nem akarom hagyni, hogy elaludjon. - Te még új vagy, lehet megölt volna Günter dühében. Kicsit lobbanékony...
Hogy a fenébe van még kedve mosolyogni? Pillái csukódnak, én pedig pillanatok alatt guggolok mellé, és megfogom a kezét. Egyedül az tűnik most biztonságosan megfoghatónak. Toni jelenik meg remegve, elküldöm vízért, és visszafordulok a manócskához.
-Ne aludj, hallod? Majd ha összekötözött a doktorbácsi, kapsz egy cukorkát, és mehetsz csicsikálni. Addig kurvára ne merészelj meghalni.
-Csak nem aggódsz, hülye? - mormolja halkan, de szemeit azért felnyitja.
-Ha le kéne írni amit érzek, a düh szó mindenre illik. - hangom számonkérővé válik. - Azt vakartad, hogy nem fogod tartani a hátad helyettem. Most minden értelemben ezt tetted. Ha felépülsz, én magam kötözlek a saját asztalodhoz.
Sziszegem közelről, mert jön Toni a langyos vízzel meg rongyokkal. Tapasztalat, vagy csak előrelátó? Remélem, az utóbbi. Inkább csak meg-meg érintve a bőrét finoman lemosdatom, és Toni meg hozza a csere-vizet. Mire többé-kevésbé látom, mennyire súlyos, kissé megnyugszok. Még fennáll a gyulladás, vérveszteség meg egyéb veszélye, de ha a most kopogó a doki, lesz esélye.
Az orvos fürgén áll neki, nem totojázik, papírozik. Persze, tuti feketén csinálja. Felesleges lenne. Ott állok fölötte, nem törődve a pillantásokkal, és figyelem, ahogy dolgozik. Meg a liliputi arcát. Aki hihetetlenül törékenynek tűnik ebben a pillanatban ott fekve.
Dühöm lassan csillapodik, ahogy a szakértő kezek haladnak a súlyosabbtól a finomabbakig. Aztán fordítunk rajta egyet, és a túloldalt is. Szoborként állok, Tonit végig távol tartva, küldve vízért, teát főzni vagy bármi. Lehet, látott ilyet, de ahányszor belép ide, mindig olyan fura arcot vág.
Mire a karcsú alak egy csekket hagyva az asztalon meg ezerféle utasítást – lelép, áttérek a kettes fázisba. Nyugodt vagyok. Gyilkosan, bicskanyitogatóan nyugodt. A puha, alig-plédet ráterítem a szundikálóra, majd a teájába a kikészített bogyókat belemorzsolom por-formájában, és az alvó ajkait kinyitva kissé belecsepegtetem apránként. Van időm. Kurvára nem vagyok álmos.
Az órákkal, napokkal, vagy csak percekkel későbbi fázisnak nem adok nevet. Sőt tudomást sem veszek róla. De lábaimnak járhatnékja van, tüdőmön mintha valami nehéz lenne, és a szívem meg kissé félrekalapál. Minden hangosabb szusszanásra az alvót figyelem, és a láz apró gyanújára lázmérőt szegezek rá. Átázott kötéseit átkötöm, ahogy meg lett hagyva, felváltva kenem meg mosom meg ilyenek, és közben sikerül a gyógynövényes teámmal kiütni a kuruttyoló meg idegeskedő Tonit. Csönd ül a lakásra. A kanapé mellett üldögélek, térdemre támasztva állam, és az álom messze elkerül. Az ilyen érzések miatt nem akarok kötődni senkihez. Egy kicsit sem. Itt kéne hagyni az egészet, de a Név nélküli érzelem itt tart. Félek, nem lesz jobb neki, mire felébred.
|
| Rauko | 2013. 10. 26. 16:02:13 | #27887 |
Karakter: David Connor
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Mi történt? - kérdezi álmos hangon.
- Mert?
- Karácsony Apraja falván? - Hah...
- Dugulj el.
- Azért nem válsz meg tőlem hamarabb, ha jól viselkedsz vagy ilyesmi - jegyzi meg, és kell egy perc, hogy felfogjam, mit kér. Azt hiszi… hah. Idióta. - Addig maradok, míg nekem jó. Önző fasznak hívhatsz, de ez van.
- Biztos van oka annak is, hogy ilyen elcseszett alak vagy. Nem baj, nekem azért volt gyerekszobám. Csak reggelit csináltam. Nem nagy cucc.
- Csak magamra számíthatok. Ezt hamar megtanultam, gyorstalpalón. És nekem is volt gyerekszobám. - He? - Három, ha a nyaralókét nem vesszük. Azt hitted, mindig az utcán éltem, törpike? - kérdezi vigyorogva, én meg nem merem elhinni. - Bár az elkényeztetettség megmagyaráz pár faszságot.
- Mivel az arrogáns seggek ritkán esznek reggelire jómodort, valahogy sejtettem.
- Hát, azt azért el tudom mondani, hogy a te segged is elég arrogáns. Szóval, minimanó, mi a mai program? - kérdezi, még mindig sütizve és teázva.
- Először elmegyünk bevásárolni. Nem csak kaját, de kell még pár cuccot is vennem még. - Pár vegyszer, egy sokkoló…
- Okés. Úgyis a kedvenc ingem tönkrement tegnap... - Nicsak.
- Az óriási méretedben csak azt gyártanak? - Revans. Heh.
- Nem, csak a pólókban nem nézek ki ilyen jól. Ejnye, fiam. Hát nem tanultál jó modort? Egyél rendesen az asztalnál.
Elém lép és megtörli a számat, majd persze le is nyalja… én meg mélyíteném a csókot, de persze, hogy nem hagyja. Nem ellenkezek, hagyom, hadd tegye, amit akar és meg is van a jutalmam érte.
- Né má, prüszök, ott a rokonod! - villantja meg megint köcsögebbik énjét.
- Keressünk zsiráfosat utána, hogy te is ki legyél elégítve? - kérdezem.
Ha már én nem elégíthetem ki, amikor akarom…
- Nahát, milyen kis visszavágós kedved van ma reggel - paskolja meg a fejem. Csörög a telefonom, így nem tudok visszavágni.
- Günter, mit tehetek érted? - kérdezem.
- Én küldeni szerető. Te büntetni, de nem megöl! Ha te megöl, én öl te! - Ideges. Alapjáraton jobban megy neki a nyelv pedig.
- Nyitva a kapu, hozd.
- Tíz perc és ott lenni, de ha megöl, David, én ölni te! Érteni?!
- Érteni, érteni, csak ne üvöltözz - sóhajtok fel. Kinyomja. - Vásárlás elnapolva, kapok egy sürgős büntetnivalót.
- Lehet az enyém? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Végülis… - sóhajtok fel.
* * *
Már javában zajlik a büntetés, Sergej élvezi, Günter egyik vezető embere is itt van és vár. A nő félrekefélt, de Günter szereti. Ch.
- Felszaladhatunk aláírni a papírt, hogy mit tettetek vele? - kérdezi a férfi. Ők szoktak kérni, leírva, hogy tudják mutatni az orvosnak, hol és mit kell kezelni.
- Persze. - Társam felé fordulok. - Sergej…
- Menjetek csak. - Mi meg megyünk, bízom benne, hogy nem ragadtatja el magát.
Épp a papírt írom, amikor beállít Sergej.
- Manó… - Felnézek és kiesik a kezemből a toll. Csupa vér.
- Mi a faszt…
- Elszakadt egy artéria… elvérzett… pedig… - Mellé lépek, és a vállára teszem a kezem. Megszorítom. Baj van. Most kicseszett nagy baj van…
- Ez esetben valamelyikőtöknek velem kell jönnie a büntetést elszenvedni - mondja a férfi. Elé lépek, hogy én leszek az. Sergej tiltakozik, de egy pillantást vetek rá, és rájön, hogy most nem kell. Most kibaszottul nincs helye a hülyéskedésnek.
* * * Órákkal később * * *
Csupa vér vagyok. Korbácsoltak, vágtam és égettek, tele vagyok sebekkel megint, de legalább hazahoztak és nem nyírtak ki. Günter az autóban még besózta az egyik vágást, hogy soha ne felejtsem el, mi jár a hibáért, majd kidobtak. Azt mondta, csak a tapasztalat és az eddigi jó eredmények miatt hagy életben, még szerencse. A csaj ráadásul kölyköt várt volna tőle. Csak tudnám, hogy akkor miért akarta megkínoztatni…
Toni azonnal kirohan elém, ahogy a kapura dőlök fájdalmamban.
- Istenem… David! - A karjába vesz. Ellenkeznék, de mindenhol fáj. - Hívok egy orvost - szuszogja sírásközeli állapotban, és lefektet a kanapéra, majd elsiet a telefonomhoz, amit itthon hagytam ugyebár. Tudja, abban van egy magándoki szőáma, aki ilyen esetekben segít.
- Miért csináltad? - kérdezi Sergej, mellém lépve és végignézve rajtam. Felsőm nincs, a mellkasom nem is látszik a vértől és a sebektől.
- Mert velem már csináltak ilyet és túlélem - suttogom. - Te még új vagy, lehet megölt volna Günter dühében - mondom, és elmosolyodom. - Kicsit lobbanékony...
Álmos vagyok… aludni akarok… mindenhol fáj…
|
| Laurent | 2013. 10. 26. 15:31:57 | #27886 |
Karakter: Sergej
Megjegyzés: ~Rauko~ Chibinek
Az út hazafelé halk, eseménymentes, és szótlan. Mellettem a liliputiak fű alatt gondolkoznak, kell is lehet, mert most ez a csend jólesik, és kellemes. Elégedetten terpeszkedek az ülésen. Fejemből kizárok minden zavaró tényezőt, és csak carpe diem.
- Akarsz kajálni? Vagy csinálok egy tejes shake-et, és nézhetünk a hálómban valami filmet elalvás előtt.
- Hm. Oké. De valamivel bolondítsd meg kicsit. Addig keresek filmet.
És én jobbra el. Áthúzom a ruhám alvós cuccra, majd végignyúlok az ágyon. Bizsergek, és izmaim kifáradtak. Jól esik csak ejtőzni, és nem kell egy másik flancos fellépésre sem készülni. Várom a kis manócskámat, aki belépve adja is a finiminit, és egy szexi show-t levágva öltözik át nekem, majd indítja a ketyerét.
- Így jó?
- Ja.
Kell ennél több? Úgy érzem magam, mint valami király. Lehet, az is vagyok. Sergejovinában, ahol a manók szolgálnak. Gonosz vigyorom a gondolatra nem látja, épp el van foglalva azzal, hogy a képernyőn kocsányosítsa a szemét. Én meg rajta. Jó beosztás.
Közben meg a nyamit iszom. Nemtom, mi ez, de marha finom. Krémes, édes, és könnyen csúszik. Tuti nem egy egyszerű shake. Túl jó hozzá. De a legjobb része nem a csokireszelék. Hanem ahogy alváshoz készülve lassan hozzámkúszik, és ott szunnyad el. Mi ez, ha nem édes?
~*~
A reggelem tökéletes. Nap süt, a pelém az orrom rágja éhében, és közben az ágy is még kellemesen meleg, illatos. És persze baj, hogy egyedül vagyok, de azért kényelmesen ki tudok nyújtózni. Vajon minek kell a törpének egy ekkora ágy?
Feltápászkodok, és megmosom a fogam, megpocsolom az arcom, majd megválok nadrágomtól, és öltöznék tovább, de nem megy. Finom illatok csábítanak egy ingben meg egy alsóban lefelé. Egy kis konyhatünci libeg ide-oda.
- Tej a hűtőben, tea és kávé a pulton ha kell. - oldalra billentem a fejem, de lépek, és teát töltök, majd úgy, cukor nélkül belekortyolok. Körbelesek, de gondolom a rum egyelőre álomkép marad. Korán van még.
- Mi történt? - pillogok álmosan a teám pereméről a sütikre.
- Mert? - felpillant rám a képernyőről, míg a szemöldököm megemelem.
- Karácsony Apraja falván? - bökök a sütikre.
- Dugulj el. - dünnyögi, és reggelizik.
- Azért nem válsz meg tőlem hamarabb, ha jól viselkedsz vagy ilyesmi. - szólok, mire tekintete lassan kérdőn kúszik rám. - Addig maradok, míg nekem jó. Önző fasznak hívhatsz, de ez van.
- Biztos van oka annak is, hogy ilyen elcseszett alak vagy. - és vállat von. - Nem baj, nekem azért volt gyerekszobám. Csak reggelit csináltam. Nem nagy cucc. - és közönyösen a tévére néz újra.
- Csak magamra számíthatok. Ezt hamar megtanultam, gyorstalpalón. És nekem is volt gyerekszobám. - elvigyorodok. - Három, ha a nyaralókét nem vesszük. - meglepett pillantása rámugrik. - Azt hitted, mindig az utcán éltem, törpike? - elvigyorodok.
- Mivel az arrogáns seggek ritkán esznek reggelire jómodort, valahogy sejtettem. - és kifürkészhetetlen szemeit a hajtincsei mögé rejti.
- Hát, azt azért el tudom mondani, hogy a te segged is elég arrogáns. - és gonosz vigyort vetek rá, majd kiiszom a teám, és a sütikből veszek párat, míg újratöltöm. - Szóval, minimanó, mi a mai program?
- Először elmegyünk bevásárolni. Nem csak kaját, de kell még pár cuccot is vennem még.
-Okés. Úgyis a kedvenc ingem tönkrement tegnap... - lebiggyesztem ajkaim egy pillanatra, mert a halálhörgések még a fülemben dalolnak, és valahogy feldob.
-Az óriási méretedben csak azt gyártanak? - bök felém.
-Nem, csak a pólókban nem nézek ki ilyen jól. - vágom rá, mire prüszkölve felnevet. Jól áll neki a jókedv. Nem olyan jól, mint a düh, de szexi így. - Ejnye, fiam. Hát nem tanultál jó modort? Egyél rendesen az asztalnál.
Felállva szalvétával lépek hozzá, és száját törlöm meg, majd lehajolok, és ajkairól is lenyalom a kis sütidarabokat, de ahogy a csókot mélyítené, hajánál fogva visszaültetem a pattogót. Megpaskolom a fejét, és oldalra húzva a fejét egy forró csókot kap jutalmul nyakára, hogy nem ellenkezik. Aztán elégedetten és jóllakottan sétálok el, vissza a helyemre. Mivel már távirányítóm van, adót váltok. Épp a bolhákról értekeznek a NatGeon-n.
-Né má, prüszök, ott a rokonod!
|
| Rauko | 2013. 10. 25. 22:34:33 | #27880 |
Karakter: David Connor
Megjegyzés: ~ LaunakRautól
- Hah! Késő. Már csúnyán meg vagyok rontva, nem? Tegnap leitattál, és nem másztam négykézláb az ágyadig, de attól még számíthatsz rám. Arra is, hogy kézzel tépem le a golyóid, ha rámmászol. - Oh, hát hogyne.
- Persze, rohadék, ahogy akarod.
- Ne menjünk még haza. - Mert miért ne?! - Az ott mi?
- Valami építkezés - felelem, a félkész irodaházat szemlélve. Itt áll egy ideje.
- Menjünk oda.
- Minek? Nem húzom ki a segged a szarból megint!
- Akkor hagyj ott. Visszatalálok, ne aggódj.
- Most jó, zsenikém?
Nem is hall, még le sem állok, már ki is mászott az ablakon. Idióta! Utána kapnék, de már… aztakurva!
Olyan tíz-tizenöt emelet magasban akrobatikázik, engem meg a földön kerülget a szívbaj. Ugrik egyet, rá egy rúdra, amiről épp csak el tudok rugaszkodni, már esik is le! IDIÓTA!
- Kiugráltad magad, hülye? - morranok rá, amikor lejön végre.
- Igen, fiam - feleli nyugodtan. Ennyire… jó?
- Mire volt ez jó? Ha leesel, még a te hullád is cipelhetem.
- Mi a fasz bajod van? - kérdezi, rám pillantva, én meg elkezdem kifejteni. Csakhogy nem hagyja végigmondani, elkap és a motorháztetőre dob. Igen, végre megint ez a vadság! Kikészít. Rákulcsolom a kezem és a lábam, majd én kezdem tépni, minden ijedtségemet a csókba ültetve.
- Ne félj, minimanó. - Van abban valami intim, ahogy a homloka az enyémhez dől. Olyan intim, amilyet még sosem éltem át. - Nem döglök meg, mert még nem éltem ki magam. - Letesz a földre. - Ide még el akarok jönni párszor. Kell ez a hely.
Felsóhajtva indítom a kocsit. Idióta. De annyira nyugodt. Olyan békés most, mintha fogalmam sincs, mit csinált volna. Bár mondjuk a szórólapokon volt, valami akrobata izébizé volt a cirkuszban, nem is rossz. Akkor lehet, hogy ez kellene neki? Hm. Végülis mennyi lehet egy olyan szar? Valahova felhúzatni neki egy állványt. Biztos jó kedve lenne tőle.
De mi a faszra gondolok?! Majd. Később esetleg, egyelőre még azt se tudom, hogy kettőnk közt mi van. Őt meg minek kérdezzem, csak elzavarom. Mint a kisállat. Ha gyorsan akarod csinálni, tuti elszalad. De nekem kell. Nem is ez a Sergej, hanem az a vad, fékezhetetlen alfahím, ami a fürdőben volt, és ami előmászik belőle, ha csókol. Tép, szaggat, nem tudom megállítani, és ez olyan hihetetlenül jó. Végre valaki, aki el tud nyomni… végre férfi!
Hazaérve beállok a garázsba. Látom, ő is fáradt.
- Akarsz kajálni? - kérdezem. - Vagy csinálok egy tejes shake-et, és nézhetünk a hálómban valami filmet elalvás előtt.
- Hm. Oké. De valamivel bolondítsd meg kicsit. Addig keresek filmet.
Eltipeg, én meg csinálom a shake-et. Tejeset, csokireszelékkel. Szerintem brutálisan finom.
Mire felérek a tálcára pakolt poharakkal, már az ágyon ül átöltözve. Leteszem, ledobom a pólómat és a nadrágomat, és egy alvós pólót keresek. Most úgy… kell.
Megkeresem a kis kütyüt, majd bekapcsolom. Elég modern cucc, így a szemközti falra vetítem ki.
- Így jó? - kérdezem.
- Ja.
Valami akciófilm. Nem láttam még. Elszopogatjuk a shake-et, ahogy látom, ízlik neki, majd lefekszik. Melléfekszem, és nem is akarok elaludni, de annyira békés, annyira nyugodt így, hogy elcsábít, így a mellkasához bújva nyom el az álom.
* * *
Reggel majdnem pont ugyanígy kelek fel, rajta, csak már a lábam is. Elmosolyodom, majd kimászok alóla és lemegyek a konyhába. Csinálok valami reggelit…
Közben előkerül Toni, hogy mennie kell melóba, de ha tud majd jön, én meg fagyasztós sütit veszek ki és azt sütök meg. Mire Sergej leér, már megtálalok, és épp valami idióta mesét nézek a tévében.
- Tej a hűtőben, tea és kávé a pulton ha kell - intek neki a jóreggelt után. Szexi így reggel…
|
| Laurent | 2013. 10. 25. 22:07:15 | #27878 |
Karakter: Sergej
Megjegyzés: ~Rauko~ Chibinek
Elégedetten minden szempontból távozok a fürdőből. És meghökkent, amikor a pelém a villangó nyakában találom. Az illatom érezné rajta? Sosem értettem őt, de hozzám tartozik, és betartja a szabályokat, így megmaradt.
- Mit nézel így? Hozzá se értem. - tulajdonképpen helyesek így együtt. - Csak leültem. Megszagolt és már a nyakamban is volt. Mellesleg jössz velem később a Hulláshoz? Elviszem neki a hulláinkat.
- Toni? Pizza? - kérdezem, miután beleegyezek.
- Toni elment pizzafiúskodni, mert nem tudják kihozni, de szerintem max félóra és itt van.
Hát akkor foglaljuk le magunkat. Messze a kísértéstől, de lássam a tévét. De rég láttam ilyet! Elszórakoztatom magam a műsorral meg a látvánnyal, ahogy a törpi ül a nyakában a sállal. Aztán megjön a kaja, és kezdődik az este kellemes része. Már-már családias a hangulat, ahogy evés közben szócsatázunk. A hangulat újra könnyed lesz a Hullás pali felé és vissza. Tetszik.
- Szándékodban áll velem aludni? Nem rontalak meg, ne félj.
- Hah! - felnevetek, a mögé rejtve sikertelen minden keserűségem. - Késő. Már csúnyán meg vagyok rontva, nem? - motyogom könyökölve a markomba, majd vállat vonok. - Tegnap leitattál, és nem másztam négykézláb az ágyadig, de attól még számíthatsz rám. - kis szünet után hozzáteszem. - Arra is, hogy kézzel tépem le a golyóid, ha rámmászol.
- Persze, rohadék, ahogy akarod. - dünnyögi.
- Ne menjünk még haza. - szólalok meg, kifelé bámulva. - Az ott mi? - mutatok a távolba.
- Valami építkezés.
- Menjünk oda. - felcsillannak a szemeim. Lehet megvan a tökéletes hely...?
- Minek? Nem húzom ki a segged a szarból megint!
- Akkor hagyj ott. Visszatalálok, ne aggódj. - oda se figyelve élvezem, ahogy kanyarodik.
- Most jó, zsenikém?
Szarkasztikus hangja elhal, ahogy a még mozgó autóból pattanok ki, és a vasállványos akármit nézem. Valami díszizé lehet, mindenütt acél meg vasrudak a levegőben, állványféleképpen, mégis esztétikus. Pillanatok alatt ugrok az első ,,emeletre” és levetem magam a mélybe, elkapva egy útbaeső rudat, és fellendítem magam a magasba. Akárha koreográfia lenne, csak mégsem. Élvezem a veszélyt a magasban, hogy nem tudom, melyik van rögzítve és melyik nem. Pár csörömpölve hullik le, ahogy elrugaszkodok róla. Otthon vagyok. Háttal vetem magam előre a legtetejéről, és olykor lassítom magam egy-egy cölöpbe kapaszkodva lefelé menet.
Nem tudom, hogy nap vagy év volt, amíg fent voltam, vagy csak egy másodperc, de izmaim kellemesen zsonganak, ajkaimon egy öntelt vigyor arroganciával fűszerezve, szélfútta, szénakazal hajam próbálom frizurába igazítani.
- Kiugráltad magad, hülye? - most mit idegeskedik?
- Igen, fiam. - bicskanyitogatóan higgadt vagyok.
- Mire volt ez jó? Ha leesel, még a te hullád is cipelhetem. - pattog mögöttem irritáló hangon.
- Mi a fasz bajod van? - nézek rá, és megállok.
-Te! - arcom pillanatok alatt hidegül el. - Jössz itt a hülye szövegeddel, és azt hiszed menő vagy? Mert marhára nem...
Megelégeltem. A kocsi motorháztetejére kenem, és lesmárolom. Beválni látszik a módszer, csak visszafelé sül el. Lábait-kezeit rámkulcsolja, és most ő mar, tép szét. Tetszik. Talán megbocsájtok a szaváért. Mert voltam én egy ember baja, és nem lett jó vége. Soha többet. Inkább rágyújtom a házat, de nem hagyom magam befolyásolni.
-Ne félj, minimanó. - kifulladva döntöm homlokom az övének. - Nem döglök meg, mert még nem éltem ki magam. - hóna alá nyúlva teszem a földre. - Ide még el akarok jönni párszor. Kell ez a hely.
Magam elé dünnyögve szállok autóba. Talán egy kis filmezés még jöhet, ami alatt szundíthatok. Most minden tökély.
|
|
