- Nos, nekem csak egy lyuk vagy. Szép borítású lyuk, aki gazdag is. Szórakozni jöttem ide, és nem terveztem maradni örökre. Egy idõ után úgyis megunnánk egymást, minimanó, és elválnának útjaink. Könnyítsük meg ezt egymásnak.
Most nagyon fájnának a szavai. Csalódott is lehetnék, ha nem azzal foglalkoznék, hogy embereket vallatok, és kiszûröm, mikor mondanak igazat. Van abban tény, amit mond, de nem igaz. Összességében semmiképp.
 - Nézz rám. - Hiába szólítom fel, nem teszi. - Sergej! - Ha már hazudsz, hazudj a szemembe. - Nézz ide, vagy kitolom a szemeid, zsiráf!
Szeme sarkából pillant csak rám.
- Nem merj nekem hazudni. Te akartad, hogy sose hagyjalak egyedül, most meg te löksz el.
- Én nem... - Erre így most nincs idõm.
- Jól gondold át. Mert amit most mondasz nekem, az alapján fogok lépni.
- Én... El akarok menni. Fél évet kérnék. Az alatt letudnám az volt életem gondjait. És aztán... Aztán haza akarnék jönni. Ha még várna valaki. - Miért hiszi, hogy megvárom, ha át akar verni? - Nem akarom, hogy öcsisajt hazaérve csak egy csinos kis kupacot találjon belõled. Az orosz fagy és az orosz revans kemény. - Még mindig egy kis szardarabnak hisz…? - A Romanov apám túszulejtve zsarolni akar, hogy legyen újra a cicája. Most már tetszik neki a Démoni Sergej. Újra meg akarja dugni. De akár megyek, akár nem, csúnya lesz a vége.
- Tehát inkább itthon hagynám engem, hogy te kilyuggasd magad, a lyukad meg egy cári fasszal tömesd - állapítom meg a tényeket.
- Anyám küldte ezeket az alakokat, csak ezért nem küldtem még õket melegebb éghajlatra. Nem azért nem akarlak belevonni, mert... Nem szégyellek, vagy mert félek, hogy rád veti hálóját a sok ruszki. Hanem mert még akkor is, ha nem ismerem el... Vissza akarok ide jönni, és ugyanitt folytatni mindent. - És én nem vagyok hajlandó ebbe belemenni.
- Mert gondolod, hogy csak úgy visszajöhetnél - jegyzem meg.
- Ha nem vársz, akkor nem jövök.
- Nem foglak várni, zsiráf. - Akármennyire vagy gyáva fasz, én akkor is tudom, hogy akarsz engem. És pont ezért nem engedlek egy egyedül. - Mert veled megyek. És ha még egyszer hazudsz nekem, a nyelved akármilyen tehetséges is, kivágom. Aztán addig duglak, amíg csak az én nevem fogod tudni hajtogatni.
- De...
Kurvára nincs de.
Elkapom és véresre marom a száját. Õ meg hagyja. Megint behódol nekem, de a testét most nem veszem el. Ez túl komoly dolog.

Amikor végzek, és már kellõen véres, a nyakára hajolok, és nem szívom, a szó legszorosabb értelmében megpróbálok belõle kitépni egy darabot. Felordít és a hajamnál fogva húzna le magáról. Mikor engedem, és a nyakát is szemlézem közben látom, hogy gyönyörû, vérzõ, vörös sebet hagytam.
- Ez bõven ott lesz egy darabig. Ha ránézel jusson eszedbe, hogy te sétáltál be az én életembe. De nem mész el akkor, amikor akarsz. Az elején szóltam, hogy ne gyere. Te jöttél. Most már az enyém vagy. Nem fél év múlva, nem tiszta, lerendezett múlttal, most vagy az enyém. Így, ahogy vagy, a múltaddal, a jeleneddel. Ez nem kibaszott akciófilm - simítok az arcára. - Ha itt lelõnek, belehalsz, mert ez valóság Sergej. Nem Die Hard meg Rambo, hogy kiirtod egyedül az ellenségeidet. Ha egyszer megadatott neked az a mázli, hogy aki mindent megadna neked szintén profi vallató és gyilkos, akkor ne próbálj nélküle ilyesmit intézni, értetted? - sziszegem. Nem felel. - Leszarom, hogy azt hiszed, bajom lehet. Bajom akkor is lehet, ha semmit nem teszek csak ülök a seggemen. De ha már van rá esély, hogy lerendezzük ezt, akkor megyünk. Együtt. Mert amikor az elsõ orosz lekémlelte a régi házamat, én is belekeveredtem. Már akkor, amikor beléptél az életembe, érted?
Még mindig nem felel, így megint az arcára simítok és magam felé irányítom a tekintetét.
- Most telefonálok, rendelek két jegyet és reggel megyünk hozzátok. Értetted? Kiszabadítjuk apádat, megöljük azt a kis köcsögöt, visszajövünk, és akkor megint megdughatsz, értetted? - kérdezem.
- Még mindig nem érted? - kérdez vissza suttogva. Elég gyenge lábakon áll már a próbálkozása.
- De értem. De te érted, hogy egy farok van, ami a seggedbe való? És az nem egy cár fiacskájához tartozik, hanem hozzám. Rám nõtt és nem rá. Megvolt az esélye, elkúrta. Most megbüntetjük, hazajövünk és elfelejtünk mindent, oké? Leszarom, hogy gyáva vagy kimondani, tudom, hogy pont annyira szeretsz és ragaszkodsz hozzám, mint fordítva. Tagadhatod, ha neked jobb, de tudom, hogy csak félsz. Pedig nem kellene. Mert nem hagylak el. Veled voltam, vagyok és leszek is, mert én így döntöttem.
Most néz rám elõször magától, mióta belekezdtem. Vajon…

- Tudod jól, hogy belõlem sosem elég. - Egoista vigyorba kúsznak ajkai.
- Hülye... Néha olyan hangulat romboló tudsz lenni - jegyzem meg a nyakának.
- Én? Ó, köszönöm. Azonban mielõtt én is hozzád hasonlóan élvezném az életet, miért hanyagoltál mostanáig? - kérdezi, és nem tudom eldönteni, hogy az él is mû-e, amivel kérdezi.
- Zsiráf. A személyzettel beszéltem, meg a biztonsági szerkentyûket intéztettem. Nem jó? - Örülhetne, hogy gondoskodom a jólétünkrõl.
- Jó. De azt intézhetnéd az ölembõl is. - Az üres poharat az asztalra teszi.
- Szóval hiányoltál. Tudod, te is jöhetsz ám utánam, nem kell várnod, amíg én jövök.
- Nem vagyok én valami kölyök, aki sírva fakad mert nincs itt senki. Csak egyedül unatkozok. - Mintha émn valami öleb lennék. Ch…
- Szóval hiányoztam.
- Meg a halál.
Ki akar tenni kényelmes helyemrõl, így inkább ölelve ragaszkodom, és csókolni kezdem. Eleinte nem csókol vissza, de amikor elkezdem rágcsálni az ajkait, készségesebb lesz.
- Fáj a seggem. - Elhúzok, hiszen érzem, hogy fel fog izgulni, na meg én is.
- Rendben, kis egérke. Mára kapsz pihenõt.
- Milyen kegyes, zsiráf. - Cinizmusom szinte szagolható.
- De csak mert a társaságoddal kárpótolsz, minimanó - jegyzi meg a hajamba nevetve.
- Tudom. Az én társaságom felbecsülhetetlen.
- Valami pöffeszkedik az ölemben. Felállnál, míg elhajtom? - kérdezi.
Megint kezdünk belemelegedni, de Moses megszakítja a csevegést.
- Uram - néz Sergejre. - Bizonyos Vladimir Deriska keresi önt. Az elõszobában várakozik. Mondjam, hogy alszik, és jöjjön vissza késõbb?
- Nem. Máris megyek. - Akkor mennék már én is, de nem enged. - Biztos tudják, hogy velem vagy, meg hogy kapcsolatunk van. Nem akarom, hogy tudják, mennyire komoly. Az oroszok elég... furcsák.
- Ez nem vita téma, égimeszelõkém - jelentembe. Nem megy egyedül orosszal találkozni.
- Nem is. Maradj itt. Nem kell neked is céltáblának lenned. - Kapok egy fullasztó csókot, amitõl én is picit engedékenyebb leszek.
- Negyed órát kapsz. Ha nem jössz vissza, akkor utánad megyek a pokolba is - mondom, ölelve.
- Igenis, minidiktátor.
Elvigyorodik és kisétál. Moses utána, de elkapom a kezét.
- Ha úgy látja, hogy baj lehet, ölje meg a vendéget, hiába fegyvertelen - nézek rá szigorúan.
- Igenis, uram. - Bólint, és elindul kifelé.

Eltelik a negyed óra - másodpercre pontosan, csak akkor megyek ki.
- Mosesv - nézek rá. - Hol van Sergej? - kérdezem, mikor nem találom a nappaliban:
- A fürdõszobában, uram - tájékoztat. Bólintok és elindulok a célállomásra.
Ahogy beérek látom, hogy a kádban fekszik, de épp teszteli a tüdeje kapacitását. A kád szélére ülök és a víz alatt megsimogatom a haját. Azonnal fel is bukkan, de már a mimikája jelzi, hogy nincs minden rendben.
- Mi történt? - kérdezem. - Miért keresett meg az orosz?
- Semmi közöd hozzá - prüszköli idegesen. Elkapom az állát és annál fogva fordítom magam felé. Erõszakosan próbálna elhajolni, de erõsebben tartom.
- Mi történt? - ismétlem meg a kérdést mélyen a szemébe nézve.
- Mondtam, hogy semmi közöd hozzá - jelenti be, de nem néz a szemembe.
- Ki tudom deríteni, hogy ki ez - jegyzem meg.
- Ne mássz bele a dolgaimba pöttöm - fújja, még mindig idegesen, de talán csalódott… vagy nem is tudom. Úgy döntök, hogy ne ütöm most tovább a vasat, elengedem, és kifelé indulok. Utánam szól, de nem figyelek rá, makacsul haladok a nappali felé, ahol felütöm a laptopot és megnézem a kapunál levõ kamera képét, majd elkezdem futtatni az arcfelismerõt. Viszonylag hamar kapok látszólag tökéletesen fals találatot.
A név eleve nem stimmel, így felsóhajtva csukom le a lapost. Felhívhatnám Ivant hogy ki ez, derítse ki, neki vannak Oroszban kapcsolatai.
Abban mondjuk igaza van, hogy semmi közöm hozzá. DE. Mivel kezdek egészen biztos lenni benne hogy szeretem és nem akarom elengedni, mert vele akarok élni, valamiért automatikusan jogot érzek arra hogy megtudjam, ha bánja valami. És az, hogy nem mondja el, lehet, hogy azt is jelenti, hogy neki csak a kecó kell meg a seggem. Meg néha a farkam…
Hirtelen egy kéz csúszik a tarkómra és masszírozni kezdi. Tudom, hogy õ az.
- Lenyugodtál? - kérdezem, hátra sem nézve.
- Te kaptad fel a vizet, hisztikirálynõ - feleli vissza.
- Nem vagyok hisztikirálynõ. - Elcsapom a kezét, felállok és vele szembe lépve a szemébe nézek. - Csak kezdek rájönni, hogy sokkal több vagy nekem, mint egy sokalkalmas dugópajti. Tudni akarom, ha bánt valami, mert ha neked szar, nekem is az - jelentem ki, mélyen a szemébe nézve.

- Igen. Nem szeretem a kávé szagát. Gyilkolni képes vagyok, ha arra kelek. És jó lenne valami felcímkézés, mert ez a sok név... nem vagyok telefonkönyv. - Mennyire picsa. Na, ezt a kávét azért majd megbeszélem velük.
- Megtanulod - jegyzem meg.
- Nem fogom. A kacsák leléphetnek, ha kellenek, akkor tudni fogják. A kertbe meg nem akarok mûvészi alkotásokat. Zsiráfok, csillámpónik és egerek. Semmi mást. Ha valaki csönget, és még nem keltünk fel, csak akkor szóljanak róla, ha haláleset áll fenn. Van ennek a minidiktátornak egy öccse. Nem túl nehéz betéveszteni. Dülledõ szemekkel fog megjelenni, és errõl a kis egérrõl fog kérdezõsködni. Rajta kívül az elõtéren túl senki sem jöhet, amíg nem kérjük.
- Igenis.
- Ez nem a katonaság. - Legyint. - Olyan Igenis, uram szöveg megteszi. Kacsák, lelépni.
- Elképesztõ vagy.
- Elképesztõen bunkó? - kérdezi.
- Kacsák?
- Hát, olyan kis libasorban álltak, meg olyan fura arcuk is van...
- Csak ismeretlenek. - Beleborzolok a hajába. Imádom, hogy ilyen.
- Amit akarsz. Én azonban egy reggelit akarok. Mit kell ezért tenni? Napirendet írni a tollasoknak?
- Majd szólnak. Most jöttek. - De szar fõnök lenne.
- Te melyiket kedveled? - He? - Miért? A komornyik, azzal a szemüveggel, meg olyan nagypapis külsõvel... Nekem marhára bejön.
- Mondd, hogy nem buksz rá. - Apakomplexus, szia.
- Majd anyád! Az én zsánerem kimerült az én ölemben.
- A farkad? - kérdezem jókedvûen.
- Meg aki rajta szokott ülni. De tényleg éhes vagyok.
- Akkor menjünk, és nézzünk kaja után. Nem lettünk kitiltva a konyhából vagy ilyesmi.
- Megnyugtató.
A kaja közben megbeszélünk mindent, ami most hirtelen fontosnak látszik. Sergej mellettem ül, nem akart elülni mellõlem, de nem is értettem, miért kellene.
- Tetszik. Tetszik, hogy itt vagy. És hogy én is itt vagyok. Meg hogy a kis baromfik is itt hápognak. De a legjobb az, hogy nem fáj a seggem.
Cuki.

- Majd teszek róla, hogy fájjon - jelentem be.
- Nagyon rázakkantál erre a megdugsz témára - jegyzi meg.
- Mert éhes vagyok, zsiráf - suttogom az ajkaira. - És ne kapok eleget enni - biggyesztem le az ajkaimat, mire felnevet, majd kapok egy csókot, közben ölel és simogat. Kezdek aggasztó szinten beleesni ebbe a melákba.

* * *

A nap további részében hu, de megetetett. A személyzet pakolt, ismerkedett a környezettel, de alig láttuk õket. Mi elvoltunk. A fürdõben, a kertben., a teraszon, az ágyban… és többségében az én seggem fáj.
De a másnap reggel borzasztóan tetszik. Lemegyünk, már terítve vár az asztal.
- Kellemes reggelt - köszöntöm Scottot, Davidet és Mosest. Mr. Carter épp valamit tevékenykedik. Vissza is köszönnek.  - Ha valaki kávézik…
- Mindent megoldottunk, Mr. Connor, Mr. Carter otthonról hoz nekünk kávét, így nincs illata. Ha így megfelel - fordul Sergej felé.
- Tökély - ásítja zsiráfom.
Megkapunk mindent, aztán kivonulunk a nappaliba beszélgetni. Én Sergej ölébe ülök, õ a hátamnak dönti a fejét és oda szuszog.
- Nos, fiúk - pillantok a szobafiúkra. - Gondolom, tudjátok, hogy mivel foglalkozunk - nézek rájuk. Bólintanak. - Akkor nem lesz gond, igaz? Nem szeretnék olyan dolgokat alkalmazni rajtatok, amiket általában.
- Nem lesz baj, uram - ígérik meg.
Megbeszéljük, hogy Moses segíteni is tud, hiszen van tapasztalata a takarításban is, a kínzásban is ha kell. Azonnal jelleggel kihívom a biztonságisokat és megcsináltatom a rendszert, szólok a személyzetnek, hogy orosz-veszély van. Délre elfáradok és szusszanva keresek Sergejt. A teraszon borozik.
- Na, csak nem hiányoztam - jegyzi meg enyhe sértettséggel.
- Ne hisztizz - sóhajtok fel és az ölébe bújok. - Mellesleg a kamra jól halad, majd szaladj le, nézd meg. És valami töltött hús lesz az ebéd, azt mondta Mr. Carter. - Elveszem a bort, belekortyolok, majd csókot lopok, bújok.
- Mi van veled, manó? Mi ez a bújás? - kérdez rá, mikor már majdnem a bõre alatt vagyok majdnem.
- Nem tudom. Most úgy érzem, mintha ne lenne elég belõled - suttogom.
Szerelmes lennék? Ez már az? És csak én érzem ezt?

- Hát igen. Jó velem lenni. - Idióta. - Megértem én. Talán nemsokára jöhet egy kutya, majd az elsõ gyerekek... Hogy repül az idõ.
- Hülye. Persze, ha kihordod a gyereket... - Elõszedem a bûbájpillantást, mire meglepõdik, majd felnevet.
- Méghogy én? Többnyire nem én vagyok alul, minimanó.
Toni csörög. Felveszem és dumálni kezdünk, de persze Sergej nem hagyja. Addig még elvagyok, amíg ne, kerülök közel a végéhez, de akkor már nem tudok a házról mesélni.
- Visszahívlak.
- Hívlak én. Tíz perc? - kérdezi
- Nem, majd én hívlak. - Kinyomom. Nyamm.
- Úgy látom. Hatásos volt a figyelem felkeltõ akcióm. - Elhajol?! HOVA?!
- Ha nem folytatod, én...
- Ne fenyegetõzz, mert gyorsabban rádmászok. - Megint a vadabbik énje. Hmmm, imádom. - Ideje felavatni az új házat, nem gondolod?
A délután meg elmegy a házavatással. Minden szobában. Kiderül, hogy a kanapénak mennie kell, nem szexre tervezték.
Aztán a konyhában élõ tányért játszom neki, és még ezt is baszottul élvezem. Nyalogat, kényeztet…
Majd a ki tudja hanyadik elélvezés után nekiesik a vacsinak.
- Tetszik valami? - Tök meztelen. Jelenleg minden tetszik. - Pedig se biztonsági berendezés, meg a vacsorámat is én fõzöm... Hallatlan. - Felnevetek. Hülye… - Azonnali hatállyal elköltözök, mert legalább egy személyes élõ legyezõ kijár hatalmasságomnak.
- Meg egy külön ajtó az egódnak.
- Én itt nem maradok tovább! Tehetségem nem értékelik! Megyek és lefürdök.

És persze, hogy nem fürdik egyedül, utánamegyek. Mögé állva fordítom, helyezgetem, és elkényelmesedve illesztem a látványtól merev farkam a helyére.
- Mit csinálsz, manó?
- Gyereket - felelem cicavigyorral, majd lassan belehatolok.
De most negyedannyira sem vagyok cuki és édes, mint az elsõnél. Most elveszek. Adok is, de elveszem, amit akarok.

* * *

Reggel… délelõtt Uni csengetésére kelünk fel. Köntös, majd lebattyogok nyitni. A szex miatt nehéz menni, fáj mindenem…
- Nocsak - mér végig. - Hancúrparti? - kérdezi vigyorogva.
- Házavatás - ásítom. Mögé pillantva látom meg a csapat embert. - Ez mi a faszom? - kérdezem felvont szemöldökkel. Közben leér Sergej is, és hátulról átkarolva pillant ki õ is.
- Kis elõválogató volt és csak megbízhatóbbakat hoztam át. Akinek nem gond a melótok - mondja Uni. - Menjünk be.

És bemegyünk. Sorban mutatkoznak be, csak pasik. Nõ nem is nagyon van. Pasiból van öreg, fiatal, ronda, helyes, hetero, meleg…
- Amúgy egy vagy két komornyik kell? - kérdezi Uni.
- Egy elég - felelem. - Úgyis õ a szadibb, én csak akkor kérek ha muszáj. - Persze a vállamba harap, hiszen az ölében ülök.
- Kertész, szakács, pár szobafiú, hogy rend legyen és ennyi. Manó sofõrködik, az nem kell - teszi hozzá zsiráf.
- Nyald ki a manóét - morgom.
- Megvolt - jelenti be büszkén, mire Uni felnevet. - Amúgy olyan személyzet kell, aki nem nyit ránk, nem zavar meg sehol.
- Ezek olyanok, ne izgasd magad, cukifiú - mosolyog rá Uni.
Végül kiválasztunk mindenkit. A szakács egy idõsebb, negyvenes pasi, de nem kell neki bentlakás. A kertésznek sem, aki egy fiatal, hetero srác, frissen született, két kölyökkel. A szobafiúkból kettõ lett, egy vendégszobába kérték magukat, gyanúsan nem véletlenül. A komornyik egy idõsebb, karakteres arcú pasi, aki korábban egy francia kínzókamra felügyelõje volt. Kifejezetten tetszett a modora, Sergejnek is, így minden rendben, végzünk és Uni le is lép, mert meg kell mutatnia a régi kecót egy érdeklõdõnek.
- Szóval… a szobafiúk Scott és David, a szakács Mr. Carter, a kertész Michael, a komornyik pedig Moses, igaz? - Mindenki bólogat, ahogy a neveket olvasgatom. - Szuper. Sergej, akarsz mondani valamit? - kérdezem.

- Undi vagy, törpe. Addig úgyse halhatok meg, míg az új ház összes szobájában halálra nem kefélem a segged...
Kiszállok, miután ránéztem. Nem lesz baja. Laza meló, nem is vagyunk rá kevesen. Nem lehet baj.
Mielõtt átérünk, még kapok egy csókot, aztán buli indul. Karom, tõr, fegyver nem kell, nem szeretem. Mögöttem, elõttem azzal mennek, nekem a maradék jut. Meg aki nem purcan ki a golyóktól. Valahol belül élvezem, pláne, hogy mögöttem jön Sergej is. Kicsit direkt teszem magam neki, hogy észrevegye. Hehe. Amikor kapok egy gyors csókot tudom, az akció sikeres volt.
Elérjük az irodát, ahol belépve látjuk, hogy már dolgoznak a náci faszon. Amíg életben van és lát, felé állok, és suttogok neki.
- Találkozunk a túlvilágon - mosolygok rá és egy mozdulattal kitolom a szemeit. Elõkapom a formalinos üveget, bele, Uninak ajcsi pipa.
Amikor már kint készülünk felgyújtani a kibaszott kérót, egy alak moccan és lõ, de mielõtt reagálhatnék, Sergej a földre taszít és rám fekszik. Ellenkezek, de a szívem olyan tempósan ver, hogy ki akar esni. Megmentett…
- Ne merészelj pattogni, ha más elvégzi a munkát helyetted. Ha kilyukadsz, feltámasztalak, hogy megölhesselek, világos? Elégetjük a hullát, és húzunk haza - néz mélyen a szemembe.
- Ha te mondod... Aggódsz, hogy elfolyok? - kérdezem.
- Igen.
Egy szó, egy tekintet és mennyi ígéret… beleremegek.

Már lángol a kéró, amikor Mark mellém lép.
- Szóval vettetek új házat? - kérdezi.
- Ja - mosolygok fel rá, kezem Sergejébe csúsztatva. Érezni akarom. De nem löki el az ujjaimat, hagyja, hogy az övéire szorítsak. - Majd ha lesz idõd, hívj és átjöhetnétek megnézni - mondom Ivannak is.
- Hétvégén szabad vagyok - dobja fel Mark, Ivan rábólint, én meg megyek is, és hagyva Sergejt vezetni, elkényelmesedek.
- Nem baj, hogy meghívtam õket, igaz? - kérdezem Sergejt. - Jó fejek, jó megrendelõk.
- Engem nem zavarnak, legalább lesz kinek mutogatni a kecót - vigyorog rám. Elmosolyodom én is. Na igen. Jó kis házikó, az tuti, és rögtön oda is hajtunk.
- Nyugodtabb vagyok most, hogy Günternek vége - sóhajtok fel, és a combjára teszem a kezem. - Fáradt vagyok, de nyugodt - mosolyodom el.
- Én is. - Rám néz, majd a kezét az enyémre teszi és vezet tovább.
Nem szólunk többet. ÉN annyira fáradt vagyok, hogy el is szundizok, akkor simogat éberre, amikor már a ház elõtt állunk. A költöztetõ még itt van, és Johnny-ék is.
- Hellóka szépségeim - szalad elénk Uni. - Majdnem minden kész. Johnny-ék még visszajönnek majd holnap, de a többi nagyjából kész. - Eddig volt cuki. Elém lép, és a szemembe néz. - Ide a szemeket - parancsolja. Vigyorogva adom át neki. Nézegeti, majd a kezébe önti elõször az egyiket és összenyomja. Mosolyogva, lenyugodva élvezi, ahogy az ujjai között szétfolyik a lötyi, az elsõ is és a második is. Kicsit beteg azért õ is.

* * *

Még további három óra. Közben mi is elugrottunk a nagyáruházba összeszedni kaját, piát, ilyesmiket és ott is hagytunk egy fél vagyont. Sergej akarta fizetni, és valahogy jól esett, hogy én összeszedem, kipakolom, õ meg fizeti. Ahogy már otthon vagyunk ketten, kipakolva mindent a helyére, csörög a telóm. Uni, hogy holnap tízre hozza a személyzetet válogatni. Okézom.
- Tudod - fordulok Sergej felé. - Most nem vágyom többre az élettõl - mondom. - Itt vagyok, gazdag vagyok, nyugodt, jó melóm van és te is itt vagy - lépek mellé, és magamhoz is ölelem. - Jó, hogy velem vagy.