|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2014. 03. 02. 21:43:08 | #29461 |
 Karakter: Ian Taylor
Megjegyzés: (Eshiimnek)
- Itt is vagyok – tér vissza egy kisebb mosollyal a száján, de látom rajta, hogy ez nem az igazi. Ha valóban mosolyog azt nem így szokta tenni. Furcsa, hogy milyen dolgokat veszek észre rajta. Eddig még tényleg soha nem foglalkoztam ilyennel egy lánynál sem. Kezdek beteg lenni.
- Elsőnek azt hiszem le kéne mindenhol fertőtlenítenünk téged.
- Mindenhol? – na jó ha ezt így folytatjuk tovább, akkor elsőnek a farkam lesz leápolva.
- Ahol bibid van – pedig már kezdtem reménykedni, hogy a kemény tagommal kezdi, amire el is vigyorodok. – Kezdjük a kezeddel – elhelyezkedik mellettem és a kezét az ölébe veszi én meg hagyom, hogy leápolja, bár nem tudom mennyire sikerülne most leápolnia ott lent, mert eléggé feszült vagyok még.
Elkezdi lefertőtleníteni és fáj egy pöttyet, de egy hangom nincs, csak figyelem a kezeit, amit csinál éppen velem, mert az érdekesebb, mint a fájdalmam.
- Sajnálom, hogy így alakult, Ian – rá emelem a fejemet és őt figyelem.
- Ne sajnáld – nyújtom másik kezemet. – Nem kérek sebtapaszt. – mondom, amikor már rakta volna rá.
- És puszit? – mi van? megütötték a fejét is, vagy mi? – Semmi… - látom zavarát, de végül inkább elveszem a kezemet és megfogva arcát hajolok oda hozzá, hogy adja az első pusziját, amit kigondolt, hogy ad.
- Ian? – most ő néz rám teljesen érthetetlenül, miközben megsimítja az arcomat és homlokunk összeér. Nem éppen erre gondoltam, de akkor, ha a tettből nem ért, akkor jöjjenek a szavak.
- Kérek… - elmosolyodok, majd folytatom, amit szeretnék. – Mindegyikre.
- Hol kezdjem? – szerinted hova kérem, amikor ott vagyok előtted? – Értettem – meg is kapom az első puszimat, majd a következőt a szememre, ami érzékenyebb, mint a többi. Kapok még egy párat, és a kezét is megérzem a hajamban. Annyira finomak az érintései, hogy nem tudok betelni velük.
- Chaya… - mondom a nevét halkan, mire megfogja kezeimet és azokat is kezelésbe veszi, miközben egyik kezével a felsőmmel kezd el babrálni. Azt hiszem abban, majd segítenem kell neki. Mielőtt viszont teljesen belemerülne a csókolgatásomba, felemelem a fejét, és ajkaira adok egy lágy csókot, ami fáj, de nem érdekel. Érezni akarom ajkainak ízét.
- Most én… - eltol magától, amit annyira nem csípek, de rendben legyen. Közelebb csúszik, madj leveszi rólam a pólót, amit segítek neki és engedelmes kisfiúként emelem fel a karomat, hogy letudja venni és segítek is neki, ahol csak tudok.
Viszont a sokk hatás igen csak most érte, mert a mellkasom láttán kicsit lefagy és úgy bámulja. Hát igen alaposan ellátták a bajomat, de ezt holnap senki nem fogja látni, csak a szememet, meg a számat. Bőven elég, hogy azt látják de majd kimagyarázom magamat.
A hasamat meg is simítja, de összehúzom, meg érzékeny. Ott lehet, hogy kicsit nagyobb is lesz majd a gond, de majd meglátjuk. Ma még úgy sem csinálok semmit.
- Bocsánat… Erre viszont hideg vizes borogatás kéne – igen valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani.
- Mi van a puszikkal? – azok tuti jobban begyógyítaná őket.
- Nem tudom, lehet már késő, de ha hideg vizes borogatással fekszel itt vagy tíz-tizenöt percet, akkor a megsérült erek a hideg hatására összehúzódnak, s nem lesznek akkora lila foltjaid. Addig kapsz további kényeztetést, de kérlek, most feküdj el.
- Chaya ezt te se gondolo… - komolyan most akarna doktor nénist játszani? Ám nem hagyja, hogy végig mondjam, mert az ágyba fektet el és ajkaimra is tapad. Hmmm. Ezt el tudnám viselni tovább is, mint ő azt tervezte.
- Kérlek… - úgy látom nem lesz más választásom így elfekszek tényleg rendesen.
- Most örülsz? – még a kezemet is széttárom az ágyon, amire csak elmoyolsodik. De legalább boldog.
- Ne mozdulj! Mindjárt jövök – már rohan is, hogy hozzon nekem valami hideg vackot én meg addig az ágyában fekszek, ahonnan minden felől Chaya illata terjeng. Teljesen bekábít és be is indít. Kezdek tőle megnyugodni, ám ez a nyugodtság pont addig marad csak meg, amíg meg nem hozza a cuccokat és a hasamra nem teríti, amire felszisszenek. A hideg miatt is, de a fájdalom se kutya.
- Ez is a te hibád – megjegyzésemre viszont eléggé látványosan elszomorodik.
- Tudom, és nagyon sajnálom – jaj ne kezdj el nekem sírni. Nem így gondoltam te butus.
- Csak vicceltem – tényleg komolyan vette pedig nem annak szántam. Hát jó azt hiszem, ilyenekkel nem sűrűn fogok viccelődni, mert szar látni, hogy szar kedve van.
- Lekezelem a másik kezedet is – ápol, mint egy igazi ápolónő, én meg nem ellenkezek tovább. Hagyok mindent és teszem, amit kér. Amikor végre lekerül rólam az a szar teszem kezemet a combjára, hogy ne legyen annyira búvalbélelt, mert nincs értelme, hogy az legyen. Ha akarom simán megtehettem volna hogy ott hagyom a saját döntésem volt és ezt jobb ha elfogadja.
- Akkor készen is vagyok? – kérdezem meg, mert már elegen van a fekvésből, mert különben itt alszok el.
- Még nem. Bekenem a zúzódásaidat krémmel. Utána – el is kezdi bekenni a sérüléseimet azzal a krémmel, amit mutatott nekem. – Bár azt se bánom, ha még itt maradsz egy kicsit s kipihened ezt a napot…
- Oh, cica. Máskor ezt egy fergeteges orgazmussal hálálnám meg, de bevallom neked, talán egyedül a farkam nem fáj – jegyzem meg neki és ezt most komolyan mondom, de ahogy látom elpirulni elvigyorodok. – Meg azt se akarom megvárni, míg anyádék hazaérnek.
- N-nem érnek haza egyhamar – hmmm, ez csak nem felhívás keringőre? Ám valamin nagyon elgondolkozhatott, mert annyira elvörösödött, hogy akkor nem láttam ilyen vörösnek, amikor elsőnek megdugtam. Nem is bírom ki nevetés nélkül, főleg, amikor két kezébe temeti arcát. Annyira édes, amikor pirul.
- Ne nevess… - olyan aranyos, amikor a duzzogit akarja eljátszani.
- Fáj a hasam – a nevetéstől, meg a foltoktól nagyon fáj a hasam, ám amikor egy nyomást érzek az egyiknél abba marad minden és felszisszenve nézek szúrós tekintettel Chaya-ra. Ez mocsok húzás volt, de fog még ő jönni az én utcámba és vissza kapja. Végül csak elkapom a kezét és magamra húzom, amire mind a ketten elnevetjük magunkat, bár nekem kicsit fáj, de jobb ha azt látja, hogy jól vagyok.
A nevetés végül abba marad és csak mélyen nézünk egymás szemébe. Nagyon meghitt pillanat. Soha egy lánynál sem éreztem még csak hasonlót sem. A szívem is megdobban, ahogy figyelem és egyre jobban azt érzem, hogy akarom őt, ahogy van. mindig ő jár a fejemben. Vele kelek és vele fekszek nap, mint nap. De ez úgy sem működne. Ő is ugyan olyan, mint a többi.
Felülök és ahogy megfogom a pólómat fel is veszem. Nem szabad semmilyen érzéseket táplálnom senki iránt, mert csak fájdalom lesz.
- Itt az ideje, hogy menjek – fájdalmak közepette veszem fel a pólót, de végül felállok. – Kösz az ellátást. – ránézek még, majd végül elindulok le az emeletről, de folyamatosan, csak az értetlen arca van előttem, amibe mintha egy kis szomorúság is párosult volna és ez engem érdekel. Most először életemben, de érdekel.
A kilincset fogom, amit nem tudok lenyomni. Nem engedi a belsőm, hogy lenyomjam, hogy itt hagyjam.
- A francba. – mondom magamnak majd úgy megyek vissza Chaya szobájába. Becsukom az ajtót, mire eleinte szomorú tekintettel szinte már könnyessel néz rám, de végül nagyon meglepődik, hogy én vagyok az.
- Ian. – ejti ki a nevemet, mintha éppen imába foglalná. Nem mondok semmit, hanem inkább odamegyek hozzá a kezéből, ledobom a földre az elsősegély dobozt, majd megfogva arcát csókolom meg. Fáj a szám, de nem foglalkozok vele, csak ő érdekel most, és olyat fogok csinálni vele, amit eddig még soha senkivel nem csináltam.
Nem engedem el a csókból, hanem magamhoz ölelve simítom meg hátát, miközben az ő kutakodó kezeit is megérzem a hátamon, meg a hajamba is. Mikor hol, ami kegyetlenül jól esik. Ez a csók meg ezek az érintések is sokkal bensőségesebbek, mint eddig bármikor bárkivel lett volna és szerintem ezt ő is érzi, hogy másabb lesz, mint az eddigi dugásaink, mert azok csak azok volta. Ez viszont nem.
Az ágyhoz vezetem, ami előtt megállunk és leveszem róla a felsőt, végül végig fektetem az ágyon, miközben felé helyezkedek. Nem érdekelnek a fájdalmaim, és az sem érdekelnek, ha esetleg holnap rosszabbul fog kinézni. Most annyit tudok, hogy őt akarom.
Ahogy én is vetkőztetem, úgy vetkőztet ő is engem, amibe besegítek neki. Végül teljesen meztelenül fekszek rajta, míg ő alattam. Megcsókolom, ám végül a nyakára térek át, ahonnan hamar tovább is haladok, hogy mellei után ágyékához érjek le, ahol egy kis kényeztetésben van része. Még sem akarom, csak úgy minden nélkül belévágni magam. Nála erre nem vagyok képes.
Amikor már elég nedvesnek érzem és tágnak hozzám a tárcámért nyúlnék, de megfogja a kezemet és inkább magára húz, hogy édes csókkal némítsa el feltörekvő kérdésemet, de hát rendben, ha így akarja, hogy ne húzzak fel semmit, akkor rendben eleget teszek néma kérésének.
Bejáratához helyezem magam, és óvatosan csusszanok belé, nem úgy, mint eddig tettem, hogy csak belévágtam magam. Nem tudom, de most jobban vissza fogom magam, és inkább tényleg arra figyelek, hogy neki legyen jó és élvezze azt, hogy velem együtt van. Teljesen belé hatolok, amire felnyögünk mind a ketten. Feje mellett támaszkodok meg, miközben homlokomat az övének támasztom, miközben lassan és bensőségesen kezdek el mozogni benne.
Az egész szeretkezésünk ilyen és teli van érzésekkel, meg bensőséges dolgokkal, amilyennel még nekem sem volt részem. A nyögéseink töltik be az egész szobát, meg a szenvedély. Élvezem minden egyes percét és látom rajta, hogy ő is sokkal boldogabb így én is az vagyok. A nyakába temetem az arcomat, miközben így folytatom tovább egészen a végéig, ám előtte valami kikívánkozik belőlem.
- Szereltek Chaya. – a vége nyögésbe fullad, mert elérjük a csúcsot és mind a ketten hangosan felnyögve, élvezünk el. Még párat rámozgok, hogy az összes szintet elérjük, amennyit csak kell.
Kifáradtam és most kicsit ránehezedek, miközben érzem, hogy átölel és a hajammal játszik. Azonban csak kicsúszok belőle és mellé fekszek, miközben ő hozzám bújik teljesen. Magamhoz ölelem és nem kellenek most a szavak. Semmi nem kell csak ennyi, hogy egymás mellett legyünk és élvezzük a csendes pillanatokat. Azt hiszem tényleg szeretem ezt a nőt is mellettem.
Ezekkel és hasonló gondolatokkal alszok el mellette, ami tőlem igazán ritka, mivel soha egy lány mellett nem aludtam ennyire meghittem, főleg ha én mentem hozzájuk, de itt most olyan jó békés és megnyugtatja az eddig háborgó lelkemet.
~*~
Másnap reggel hamarabb ébredek meg, mint Chaya. Óvatosan emelem fel a kezemet, hogy megsimogassam édes arcát, mert még mindig rajtam fekszik és nem is lesz szerintem hajlandó elengedni úgyhogy élvezem a pillanatokat, és simogatom, meg cirógatom, miközben a fejére adok puszikat.
- Még nem akarok felkelni olyan jó így. – mondja nyűgösen, amire elmosolyodok.
- De lassan iskolába kell menni, meg nekem is nem ártana haza ugranom átöltözni, mivel a tegnapi ruhámba nem mehetek. – jegyzem meg neki, amire nagyot sóhajt.
- Illúzió romboló vagy. – lemászik rólam és a másik oldalára fordulva takarózik be, ám nem hagyom ennyiben.
Mögé mászok és a hátának simulok, miközben meredező farkamat nyomom fenekének, miközben megölelem és nyakára meg vállára adok csókokat.
- Ne légy morci. Inkább örülj neki, hogy itt maradtam és élvezd ki a pillanatot, amíg ki tudod. – fektetem a hátára és úgy nézek a szemébe, majd édes csókot adok neki, miközben felé mászok, hogy esetleg egy kis reggeli tornát is végezzünk. Ágyékom övének nyomom, amit nagyon is szeretne, de terveinket megszakítják.
- Chaya. Kicsim kelj… - meg akad anyuka a mondata közelén, ahogy meglátja, hogy én a lánya felett fekszek és kicsim melleiből láthatja, hogy nem éppen vagyunk teli ruhákkal. Na jó azt hiszem, hogy majd most kell elhúznom a legjobban a szelet.
|
| Eshii | 2014. 03. 02. 18:25:32 | #29457 |
Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ Nanámnak
Megőrjít. Ezt ő is jól tudja, s mocskosul élvezi. Jól tudom, hogy mellettem más csajokhoz is jár. Nem kéne, hogy zavarjon, mert engem is csak kihasznál, de… érthetetlen okokból mégis úgy érzem, valamiért én hozzá, ő pedig hozzám tartozik. Nem bántom, bár sokszor veszekszem vele, úgy mint az ismeretségünk elején. De igazán tettekkel, nem. Megtehetném, amit ő: más srácokkal lógok, vagy éppen flörtölök. Bulikba járok hétvégén, és egy éjszakára bebújok másokhoz, de… nem megy.
Meg ott van az a tény is, hogy élvezem, ahogy tilosban járunk. Teljesen megbolondított, előhozta belőlem azt az ént, amiről fogalmam sem volt. Nem csak a kiéhezett vadmacskát, hanem azt a lány is, aki törődni akar egy sráccal. Hisz akármennyire is szemétnek próbál tűnni, azon kívül, hogy addig erősködött, míg elő nem hozta azt, ami mélyen bennem lapult… velem soha nem volt se agresszív, se bunkó.
Ginával sokszor átrágjuk rajta magunkat, mindent megbeszélek vele, s habár tapasztalata nincsen, maga a tény, hogy velem van, erőt ad. Bár eléggé ironikus a dolog, hisz nekem kéne támaszként állnom számára, nem pedig fordítva. Az Iannal folytatott vérlázító, de annál furcsább kapcsolatom szerencsére nem megy rá a jegyeimre. Talán ezért sem tudok józanul hozzáállni a dolgokhoz. Van még egy másik ok is, de az Gina se meri felhozni. Én is elnyomom. Jobb is így.
Aznap már a második nap nem látom Iant. Előző nap be se jött iskolába, s bár páran azt mondják, hogy reggel látták. Én azonban nem hiszek nekik. Akkor biztosan megkeresett volna, legalább egy kis szóváltásra. Legalábbis a szívem mélyen ezt remélem. A nap lassan telik el, én pedig alig várom, hogy hazamehessek, s bebújva az ágyamba elmerülhessek az önsajnálat tengerén.
Ezekkel a gondolatokkal sétáltam hazafelé. Ginának bent kellett még maradnia matek korrepetáláson, így teljesen egyedül voltam. Megesett ez már többször is, nincs vele bajom. Egészen addig így gondoltam, míg öt pasi nem állta el az utamat. Fel sem néztem rájuk, ugyanis nem volt hozzá merszem. Egy gyenge próbálkozással megpróbáltam őket kikerülni, mire a legszélső erősen rászorította a felkaromra.
- Ne menj sehová, cicuska – vihogja, mire én rántok egyet a karomon, de csak én bánom meg. – Ne ficánkolj! – kezd el a sikátor felé rángatni, mire én sikítozni kezdek, ahogy csak a torkom bírja.
- Engedjetek el!
- Legyél már csendben, nem fog fájni! – röhögi az egyik, de én nem hallgatok rá. Nagyon félek, az ilyenféle mondatokból csak a legrosszabbra számíthat az ember.
- Engedjétek el nem hallottátok a hölgyet? – csendül egy ismerős hang, mire odakapoma fejemet. Ian!
- Ne szólj bele te kis senki – röffeni a nagyszájú.
- Takarodjatok innen – feleli Ian olyan félelmetes arccal, hogy beleremegek. Értem jött… Nekem akar segíteni…
- Ian – szólítom meg halkan, enyhe remegő hanggal. Nagyon félek. És nem csak a srácok miatt, hanem azért is, mert baja esik. Ők öten vannak, ő meg egyedül!
- Ne aggódj megvédelek – szól hozzám, mire megremeg a szám, s kis híja annak, hogy el ne sírjam magamat.
- Nézzétek már a kis szerelmes hős lovag. Megmenti a barátnőjét. Na gyertek lássuk el a baját – neveti a csapat főnöke, majd egyszerre indulnak el Ian felé. Azonban csak négy, az ötödik még mindig engem fog, jó erősen.
Nem tudom felsikítok e, mikor nekiesnek Iannak, annyira ködös minden. Féltem, nagyon féltem, nem akarom, hogy baja essen. Mikor az első jobbegyenes az arcát éri, hatalmasat sikítok, s próbálok a fogva tartóm kezei közül menekülni. Ütöm és vágom, míg ő egyre erősebben fog.
- Engedj el! Hallod? Engedj el! – sikítozom, majd inkább a harcolók felé fordulok. - Ian! Hagyjátok békén! Ne bántsátok! Ian! – Beveri az egyik orrát, azonban a másik három még mindig ott van. A szemem láttára verik el… és én nem tudok segíteni
- Szemetek! – visítom, majd tovább ficánkolok. Iant addig egyre csak püfölik, ő pedig próbál védekezni. Ekkor fut be Kai, szó szerint.
- Ne olyan hevesen emberek. – S tarol is a táskájával. Ian lassan felkel a földről, s kissé tántorogva bár, de határozottan elindult felénk. A szorítás körülöttem erősödik, mire én nyelek egy nagyot.
- Szeretnéd, hogy kidekoráljalak? – kérdezi meg Ian a nagydarabtól, mire az egy nagyot taszít rajtam, s a földre kerülök.
- Gyere te kis macska piszok – válaszolja a srác magabiztosan, mire Ian nekiesik. Jól kijön a létszámi előny, hisz ezt a srácot pillanatok alatt legyűri a földre. Kai kicsit távolabb a táskáját lóbálja nagy vigyorral a képén. Nehezen feltápászkodom, majd újra Ian felé nézek. Totál nincs képben, úgy veri a tagot, mintha… mintha meg akarná ölni.
- Kai! – kiálltok oda bátyámnak, aki hamar észbe kapva odaszalad hozzám. A kezembe nyomja a marha nehéz táskáját, majd rögtön megy Ian leszedni az ötödik tagról.
- Ian. Állj le – szól rá, s szedi le Iant a tagról. Lerakva Kai táskáját a földre, remegő lábakkal odasietek hozzá. Pocsékul fest, s ezt komolyan is értem. A szája kicsattant, s láthatóan arca kapott jó párat.
- Ian. Jól vagyok. Nyugodj meg kérlek – beszélek hozzá kicsit halkabban, mire rám néz. Kai lassan elengedi, mire Ian nagy örömömre megölel. Boldogan bújok védelmező karjai közé, s veszek egy mély levegőt. Szeretem az illatát. Annyira szeretem az illatát…
- Nem lesz több ilyen. Téged nem bánthatnak – suttogja a fülembe, mire én még jobban hozzábújok, s az addig visszatartott könnyeim is elerednek. Nem akartam előtte sírni, de nem bírom tovább…– Minden rendben van – teszi hozzá, míg én csak csimpaszkodom a felsőjébe.
- Gyertek menjünk haza, mielőtt magukhoz térnek – jegyzi meg Kai, de én nem engedem el Iant. Nem és nem. Érezni akarom, ahogy ver a szíve, ahogy veszi a levegőt, hogy nem esett baja… komoly baja. Lassan sikerül úgy helyezkednem, hogy elindulhassunk, azonban ő még mindig átkarol, én pedig hozzábújva sétálok.
Nagyon bánt a dolog, szégyellem, hogy nem voltam elővigyázatosabb. Akkor mindez nem történt volna meg. Ha ottmaradtam volna az iskolába, s megvárom Ginát, nos, akkor se. S ha Ian nem avatkozik közbe, ki tudja mi történt volna. Ha elveszik azt a kis pénzemet, nem bánom, de Ianon kívül más nem nyúlhat hozzám.
- Köszönöm – szipogom őszintén, s törlöm meg nedves szemeimet. Kedveskedve a kezemet simogatja, amitől kicsit megnyugszom.
- Nem kell köszönnöd ez a legkevesebb – feleli kedvesen, amitől nagyot dobban a szívem. Lassan a házunkhoz érünk, ő azonban nagy döbbenetemre megáll az ajtóban, s előre enged. Csak nem gondolja, hogy ezek után, majd szépen besétálok a lakásba és úgy csinálok, mintha semmi sem történt volna?
- Gyere be – fogom két kezem közé kezeit, amelyek a harc során megsérültek. El kell látnom, körbe kell csókolnom, hogy tudja mennyire hálás vagyok azért, amit értem tett.
- Most pihenésre van szükséged – simít végig egyik kezével óvatosan arcomon. – Kai vigyáz rád – teszi hozzá, mintha ez annyira érdekelne Nem magamat féltem, hanem őt! Miért nem tudja ezt felfogni?
- És veled mi lesz? – kérdezek vissza, s közelebb lépve óvatosan simítok mellkasára, míg ő derekamra kulcsolja kezeit.
- Meg leszek. Ne aggódj miattam – feleli, mire én lábujjhegyre állva csókot lehelek ajkára. Nem gondoltam volna, hogy fájdalmat okozok ezzel, így mikor felszisszen, nagyon elszégyellem magamat.
- Bocsánat – kérek elnézést, miközben hátrébb lépek s hajamba túrok. Ajkára halovány, féloldalas mosoly kúszik.
- Semmi baj, majd holnap találkozunk. Menjél – int az ajtó felé, ahol Kai vár, de én nem indulok el, hanem továbbra is kezét fogom.
- Gyere be kérlek, legalább addig, amíg ellátom a sebeidet – kérlelem, mert így nem tudom elengedni. Nem, az nem én lennék. Tenni akarok érte valamit, látni, hogy legalább a sebei nem fertőződnek majd el.
- Rendben – adja be végül a derekát, mire széles mosollyal az ajkamon húzom be az ajtón. Anyuék nincsenek otthon, valamelyik baráti családnál vannak vendégségbe, estére várjuk csak őket. De ha otthon is lennének… az se érdekelne. Felvezetem a szobámba, majd leültetem az ágyamra. Még elő kell szednem az elsősegélydobozt a fürdőből. Ott kap el Kai.
- Hé, húgi… - simít rá a hátamra, mire felnézek rá. – Jól vagy?
- Hála neked és Iannak igen – felelem mosolyogva, majd veszem ki a kis dobozt. – Nem is tudom mi lett volna, ha nem jöttök… de ez nem is lényeg, hisz nem történt meg és…
- Chaya – simít rá a vállamra, mire én zavartan a szemeibe nézek. Nagyon komolyan figyel. – Tényleg jól vagy?
- Nagyon megijedtem… - suttogom, majd kicsit oldalra nézek, s letörlöm azt a pár könnycseppet. – De ez most nem lényeg. Te megsérültél?
- Nem – rázza meg a fejét, majd enged el. – Ian viszont igen. Menj csak – hálás mosolyt küldök felé, majd sietve elindulok a szobám felé. Az említett pedig ott ül az ágyamon, borzos vörös hajjal, feldagadt ajkakkal, s falamon lévő képeket nézegeti.
- Itt is vagyok – mosolygok rá, majd behúzom magam után az ajtót. Kai maradjon csak magának, fontos dolgom van. Leülök Ian mellé, aki érdeklődve rám néz. Halovány mosolyt küldök felé, majd az ölembe rakott elsősegély dobozkához nyúlok. Van benne minden: sebtapasztól gézen át, fertőtlenítőig.
- Elsőnek azt hiszem le kéne mindenhol fertőtlenítenünk téged.
- Mindenhol? – kérdez vissza, mire zavartan elmosolyodom.
- Ahol bibid van – javítom ki magamat, mire újra féloldalasan elmosolyodik. – Kezdjük a kezeddel – ülök fel az ágyra törökülésben, majd rakom ölembe elsőnek jobb kezét. Olyan görcsösen tartja, hogy biztos vagyok benne, még mindig nagyon feszült. Több helyen is vérző sebek vártak. Egy kis vattára alkoholt öntök, majd gyengéden elkezdem a sebeit lefertőtleníteni. Egy szót, se hangot nem hallat. Felnézek rá, míg ő szigorú tekintettel figyeli mit csinálok vele.
- Sajnálom, hogy így alakult, Ian – csúszik ki a számon.
- Ne sajnáld – vágja rá, majd nyújtja a másik kezét. – Nem kérek sebtapaszt.
- És puszit? – kérdezek rá, mire értetlenül bámul rám. – Semmi… - csücsörítek zavartan, de mielőtt rányomhatnám a másik kézfejére a vattát, két keze közé fogja arcomat, s odahajol hozzám.
- Ian? – pislogok rá értetlenül. Szemeiben ott csillog a jól ismert pimasz láng, a vágyéval együtt. Gyengéden rásimítok arcára, majd homlokomat a homlokának döntöm.
- Kérek… - dörmögi, mire szélesen elmosolyodom. – Mindegyikre.
- Hol kezdjem? – kérdezem halkan, mire sebes ajkával elmosolyodik. – Értettem – suttogom, majd egy gyengéd, nagyon óvatos csókot hintek kicsattant szájára. Halkan felsóhajt mikor tovább lépek, a bal szemére. Vöröslik körülötte a bőr, jól tudom, hogy oda is kapott. Újabb puszi. Lassan túrok bele vörös tincseibe, majd orrommal kicsit megpiszézem.
- Chaya… - dörmögi, mire én próbálom visszatartani a kuncogást. Ezután a lekezelt kezét veszem csókkezelésbe. Látom rajta mennyire élvezi, s ennek nagyon örülök. Másik keze jön, közben pedig már a pólója szélével babrálok. Másik kezét hamar elhúzza tőlem, majd a hajamba túr, s sebes ajkával egy gyengéd csókot hint ajkamra. Kicsit húzza a száját, jól értem én, hogy fáj neki.
- Most én… - tolom kicsit el a vállánál fogva, míg ő érdeklődve figyel engem. Közelebb csúszok hozzá, majd a pólója aljához nyúlva kezdem el levenni róla. Engedelmesen emeli fel két karját, hogy letudjam róla venni. Azonban az igazi sokk csak akkor ér, mikor ott ül előttem félmeztelenül.
Az egész mellkasa televan vörös foltokkal, a hasáról ne is beszéljünk. Akad az oldalán is, s biztos vagyok benne a hátán is. Csak az ujjbegyeimmel simítok a kérdéses területekre, de így is behúzza a hasát.
- Bocsánat… Erre viszont hideg vizes borogatás kéne – nézek komolyan a szemébe.
- Mi van a puszikkal? – kérdez rá, mire én elmosolyodom.
- Nem tudom, lehet már késő, de ha hideg vizes borogatással fekszel itt vagy tíz-tizenöt percet, akkor a megsérült erek a hideg hatására összehúzódnak, s nem lesznek akkora lila foltjaid. Addig kapsz további kényeztetést, de kérlek, most feküdj el.
- Chaya ezt te se gondolo… - kezdene bele a tiltakozásba, mire én lehajolok, s a mellkasa egy épp pontjára egy látványosabb csókot nyomok. Rögtön el is felejt ellenkezni.
- Kérlek… - motyogom, mire felsóhajt, s lassan eldől az ágyon.
- Most örülsz? – tárja szét két kezét, míg én elnézem a heverésző alakját. Önkéntelenül is elmosolyodom, majd bólintok egyet.
- Ne mozdulj! Mindjárt jövök – pattanok fel az ágyról, majd sietek el vizes rongyokért. Visszasietek a szobába, majd a jól kitekert rongyokat a mellkasára teszem. Felszisszen a hideg és a fájdalom miatt, mire én kedveskedve megcirógatom az arcát.
- Ez is a te hibád – jegyzi meg, mire szomorúan elmosolyodom.
- Tudom, és nagyon sajnálom – szipogok, mire ő elkapja a kezemet.
- Csak vicceltem – jelenti komolyan, de mindegy. Csak azt mondta, amit én is gondoltam.
- Lekezelem a másik kezedet is – suttogom, majd esek is neki. Csendben maradunk, akkor is, mikor leveszem róla a hidegrongyokat, s áttörlöm egy törölközővel. Ekkor ér hozzám újra, a combomat kezdi el egyik ujjával cirógatni. Szeretem, mikor ezt csinálja.
- Akkor készen is vagyok? – érdeklődik, mire én tagadóan megrázom a fejét.
- Még nem. Bekenem a zúzódásaidat krémmel. Utána – tekerem le a tubusról a tetejét, majd nyomok a tenyerembe egy nagyobb adagot. – Bár azt se bánom, ha még itt maradsz egy kicsit s kipihened ezt a napot…
- Oh, cica. Máskor ezt egy fergeteges orgazmussal hálálnám meg, de bevallom neked, talán egyedül a farkam nem fáj – pózol be, míg a mellkasát kenem gyengéden, a szavaitól már kicsit piros arccal. – Meg azt se akarom megvárni, míg anyádék hazaérnek.
- N-nem érnek haza egyhamar – felelem kicsit zavartan. Belegondolva ágyban még nem is csináltuk… Vajon milyen lehet vele együtt elaludni, majd reggel felkelni? A karjai között. Hozzábújva. Elneveti magát, ahogy zavaromban mind a két kezemet a vörös arcomra csapom. De ő ezt nem értheti, biztos vagyok benne.
- Ne nevess… - motyogom, mire lassan abbahagyja.
- Fáj a hasam – jelenti ki, mire én karba tett kézzel nézek rá, s egy kevésbé piros folthoz nyúlok. Nevetése abbamarad, szisszenve nyúl oda, majd mérgesen kap el a kezemnél fogva, s ránt magára. Itt már én is nevetek, ahogy ő is vigyorog rajtam. A nagy nevetés azonban elhalkul, mikor mélyen egymás szemébe nézünk. Elveszek a szürke tekintetében, valami leírhatatlan érzés mocorog belsőmben. Ennek az idillnek ő vet véget, felül velem együtt, majd a pólójáért nyúl.
- Itt az ideje, hogy menjek – veszi fel vontatott mozgással, majd áll fel az ágyról. – Kösz az ellátást. – S lelép a jól ismert gyorsaságával. értetlenül pislogok utána, nagyon hirtelen ért ez az egész. Nem értem mi ütött belé…
|
| oosakinana | 2014. 02. 23. 20:33:52 | #29409 |
Karakter: Ian Taylor
Megjegyzés: (Chayamnak)
- Egy szörnyeteg vagy – ez igaz. Másoktól is megkaptam már, ám a csókjától finom borzongás fut végig a testemen.
- Köszönöm a bókot – válaszolok neki, majd felállok, mire ő is, és végül felöltözve mennék is onnan, mivel csak beköszöntem neki.
- Igazán leszokhatnál már erről – állít meg azzal, hogy megfogja a kezemet, de én nem értem, hogy miről van szó. – Ha arra van eszed, hogy be gyere és… elrendez – nocsak, csak nem zavarba jön a kicsike? -, akkor maradj itt, míg kiválasztom melyik nadrágot vegyem meg.
- Most komolyan azt akarod, hogy itt maradjak, míg felpróbálsz pár nadrágot? – ezt most nem tudom komolyan gondolta-e meg pont tőlem várja el, ám amikor egy igen vadító rucit mutat. – Aha… - nézem meg alaposan és el is képzelem benne. – Ez jobban tetszik. Ezzel kezd.
- Ez lesz a jutalom, ha itt maradsz.
- Jutalom? – felnevetek szóhasználatán. – Az már megvolt, cicám – kacsintok rá, de csak a vállamnál fogva lök meg egy kicsit, kifelé a fülkéből.
- Akkor nem kell maradnod – csak nem beduciztál kis szívem? – Menj csak el. Majd látlak, szia – ez a hozzá állás viszont nem igazán tetszik. Na jó egy kis ruha próbába talán nem fogok bele halni.
- Úgysincs más dolgom, akkor maradok – mondom neki végül és hát tényleg így van. Nincs semmi gondom és akkor már miért ne maradhatnék, amikor viszont vigyorogva elhúzza a függönyt beszólok neki. – Ez totál felesleges! Már mindenhol láttalak! – mondom neki és szerintem az üzletben dolgozók is hallották.
- Az nem baj, ha más is bejön ide, miközben bugyiban szambázok itt? – na jó ez egy nagyon fogós kérdés és alaposan át kell gondolni a dolgokat, hogy melyik lenne a legjobb, de azt hiszem, hogy csak én akarom látni, meg tudni a dolgokat.
- Most el van nézve a dolog – jegyzem meg, amire hallom kuncogását, de végül csak elkezdődik a divat bemutató. Ez az első nadrág eléggé gáz. Szarul áll neki és nem is hozzá illik, meg nem is értem amúgy, hogy minek akar nadrágot? Teljesen felesleges, na meg az én dolgomat hátráltatja, bár lehet, hogy pont ez a szándéka vele, de majd rájön, hogy engem ez sem állít meg.
Na de lassan látom a fényt az alagút végén, mert fogynak a nadrágok mindig látom, ahogy elhúzza a függönyt és mutatja, amilyen förmedvényt éppen magára rángatott, bár a végére egész jó nacikat szedett ki. Jól simulnak a fenekére és megmutatják azt, amibe legszívesebben bele markolnék és még egy menetre hívnám, csak nincs nálam több gumi. A francba. Többel be kell tankolnom, meg bár hiába gondolom, hogy meghíznám ezzel a menettel is teljesen kielégített és azt érzem, hogy nem csak fizikailag, de máshogy is, amit nem igazán értek, de nem is foglalkozok vele teljesen.
Ahogy végre a nadrágoknak vége, már tűkön ülve várom, a ruhát, de erre már ülni sem bírok, hanem állok és úgy figyelem, ahogy elhúzza a függönyt és pózolva áll meg előttem. Ezt már szeretem, ha nem érezném úgy, hogy jól vagyok tuti meghúznám még egyszer. Na meg persze, ha lenne nálam még egy gumi. Alaposan végig mérem, de végül csak a szeménél állapodik meg tekintetem.
- Ha nem lennénk már túl egy meneten, már rég feltűrtem volna a ruhát rajtad és istenesen… - nem hallgat végig, mert elhúzza a függönyt ezzel engem megfosztva a látványtól. – Chaya…
- Értettem a célzást – azt tudom, de nem mutattad meg teljesen a ruhát. – Mi az?
- Hátul nem láttam a ruhát. Eddig mindig megfordultál. – kis duzzogi, na ezért aztán kap, nem is mást, mint egy fenékre csapást.
- Mi a…!
- Mert pimasz vagy, pedig hálásnak kéne lenned – visszasétálok a falamhoz, és úgy nézek rá. – Amúgy meg jól áll. – jegyzem meg kedvesen, mert ez a ruha tényleg jól áll. Szeretném majd levenni egyszer róla, ha épségben megússza…
- Köszönöm – tetszik a mosolya és erre most figyeltem fel. Megvárom, amíg összeszedi a nadrágokat, meg a ruhát, amit meg akar venni, majd úgy sétálunk a pénztárhoz, ám ami ott megüti a szememet kicsit sem tetszik.
- Ez pocsék – mondom ki az őszintét. Remélem nem akarja komolyan megvenni. – Ennyi erővel egy zsákot is magadra húzhatnál.
- Én fogom felvenni, és nekem tetszik!
- Nekem meg nem. Inkább ne is vedd meg, szörnyű. – komolyan mondom, ha meg veszi, ollóval fogok járni a suliba, hogy leszedhessem róla és szét vagdossam. Nem akarom, hogy felvegye. Tönkre fogom tenni. Veszek inkább helyette neki mást, de tönkre teszem.
- Akkor marad vagy megy?
- Marad! – egy francokat.
- Megy! – ezt akarta mondani. – Ne csináld, ez… ez… anyám nem vett fel ilyet harminc éve se!
- Akkor még jobb – egy francokat jobb. Az a nadrág, már most halálra van ítélve. Nem lehet rajta túl sokat, mert még a végén… áááh bele se merek gondolni. Végül csak kifizeti és ott hagyjuk a boltot.
- Valld be, azért csináltad, hogy felhúzz – a mosolya megerősíti a gyanúmat. Ez tényleg azért csinálta, ezért még kapni fog. – Nem is tagadod?
- Ugyan, ez csak egy nadrág Ian – egy frászt nadrág. Én meg mintha csak egy pasi lennék. – És amúgy is, nincs jobb dolgod? Mintha azt mondtad volna, hogy igen… én meg feltartottalak. Szörnyű vagyok. Tudod mit? Megyek is.
- Hé, hé, hé – nem olyan hevesen kisanyám, egy ilyen nap után nem fogsz csak úgy elmenni mindenféle búcsúcsók nélkül. Ami az enyém azt követelem és ezt bizony be is hajtom. – Most már mehetsz. Holnap látlak, s remélem abban a ruhában – nyalom végig ajkaimat, mert igazán izgató és tuti, hogy egyszerű dolgom is lesz vele.
- Meg a francokat – na majd meglátjuk kisanyám… meglátjuk…
~*~
Vasárnap békén hagytam, bár nem is mozdult ki szerintem a lakásból, de kitudja. Egyenlőre hagyom, majd Hétfőn vagyis ma megkeresem. Éppen a termük felé sétálok, amikor látom, hogy Kai megragadja Chaya karját és úgy húzza vissza. Ez kicsit sem tetszik és ha nem tudnám, hogy a bátyja már régen leütöttem volna, csak nem tudom, hogy ez engem miért is zavar? Csak dugom Chaya-t…. vagy nem?
- Mi megy itt? Testvéri veszekedés? – lépek oda végül hozzájuk egy vigyorral, de ez Kai-nak jelzés, hogy eressze el nagyon gyorsan a húgát vagy letöröm a kezét.
- Aprót kéreget – Egy vad barom. Ha pénz kell neki, miért is a tesóját zaklatja? Zaklatom én eleget. Nem kell még neki a tesója is.
- Húgi, húgi, húgi… - végül úgy néz ki csak be adja a kicsike a derekát, mert úgy vágja bele tesója markába a pénzt.
- De mára csend a neved! – tetszik a kis vadmacska. Remélem azért egyszer azt is elérem, hogy az ágyban vagy éppen szex közben is ilyen legyen.
- Szia cicám – köszönök neki mellé sétálva, mert nem engedhetem csak így el. Bizony ma is lesz valami és remélem ezt ő is tudja.
- Neked is szia. Ne haragudj, de most tényleg nem érek rá. Első órában biosz témazáró és még át kell néznem pár dolgot. A következő szünet se jó, mert akkor meg időutazást fogok tenni – nem szabadulsz tőlem ilyen könnyen Chaya. Nem mész el, amíg nem beszélünk.
- A bioszt már átvettük – zárom el az útját az ajtóban, hogy ne tudjon bemenni és úgy nézek rá, ám amikor arcomat megcirógatja meglepődök. Mi a szart csinál? Mióta vagyunk ennyire bensőséges kapcsolatban?
- Bizonyos értelemben igen, de kétlem, hogy ez segíteni fog nekem abban, hogy leírjam a hormonok nevét és funkcióját. A tesze-toszóteron meg csak egy a sok közül. – na jó ezt meghagyom neki ezt a pályát így arrébb is állok, de jobb ha valamit tisztázok vele:
- De utána velem leszel.
- Az öledbe is beülök – hmmmm. Lovagolni szeretnél? Semmi akadálya drága szívem, csak kérned kell, és már nyergelem is a kis fickót, aki egész életében nem volt annyiszor bezárva, mint amennyit mostanában van.
- Szavadon foglak – és ha így szeretnéd így is lesz. Ott is hagyom és most kivételesen én is órára megyek.
Végül tényleg igazam lett és a mai nap folyamán lovagolt rajtam a kicsike, amit igazán élveztünk és nem csak én, hanem ő is. Viszont az este folyamán egy másik csajt vittem fel a szobámba, akivel viszont az egész estét végig dugtuk, de még sem tudott nekem olyan kielégülést adni, mint Chaya, délelőtt, pedig vele csak egy menetet nyomtunk le.
~*~
A napok is így telnek el. Hol Chaya-t zaklatom, és egyre jobban érzem rajta, hogy akarja a dolgokat és már alig várja, hogy belé hatoljak és alaposan ellássam a baját. Van, amikor más csajokat kergetek, de egyre jobban kezd elmenni tőle a kedvem és meg is ritkítom őket, mivel egyikkel sem jó. Nem élvezem és azt is kezdem egyre nehezebben tűrni, ha más csaj hozzám ér. Nem tudom, ez mi akar pontosan lenni, de azt tudom, hogy nekem csak Chaya kell teljesen. Egy lánnyal sem éreztem még ilyet és ez az érzés, valahogy rátesz még egy lapáttal, hogy ne tudjak másra gondolni, mint rá.
Tegnap nem kerestem Chaya-t és senkit. Suliba se mentem, mert gondolkozni akartam. Egésznap otthon feküdtem az ágyamban és a plafont bámultam, miközben rendre Chaya arca rémlett fel előttem, hol az amikor élvezetében láttam, hol pedig mosolyában. Simogatásait is érzem az arcomon, mert erre is rászokott mostanában, hogy cirógatja az arcomat, vagy éppen lágy puszikat ad hol az arcomra, hol pedig a nyakamra.
Ma viszont már mennem kellett suliba, mert apám megkért, így eljöttem, de végig a tetőn voltam. Nem mentem sehova. Nem volt kedvem. Viszont most ideje hazafelé sétálni, mielőtt a tömeg megindul. Nem akarom, hogy lássanak.
Viszont ahogy elsétálok az egyik sikátor előtt sikítást hallok, amikor odafordulok Chaya-t látom meg, ahogy éppen 5 srác próbálja vagy kirabolni vagy, megerőszakolni pontosan nem tudom, de valahogy nem akarom megvárni a végét.
- Engedjétek el nem hallottátok a hölgyet? – kérdezem meg eléggé vészjósló hangon, miközben leteszem a táskámat a földre.
- Ne szólj bele te kis senki. – mondják nekem a kigyúrt szekrények, de engem meg kegyetlenül nem érdekel. Olyan nőt bántanak, akit nagyon nem kéne nekik.
- Takarodjatok innen. – mondom felvéve a legfélelemetesebb állarcomat, amit még Chaya soha nem látott.
- Ian. – hallom reszketeg hangját és tudom, hogy fél. Ezektől bárki félne, de bennem meg most a tesztoszteron kegyetlen nagy és meg fogom védeni, ha addig élek is.
- Ne aggódj megvédelek. – szólok neki oda.
- Nézzétek már a kis szerelmes hős lovag. Megmenti a barátnőjét. Na gyertek lássuk el a baját. – mondják és felém közelednek.
Ennyi volt. Bekattantam. Csak négyen jönnek felém, mert az 5. Chaya-t fogja, amitől bekattan az agyam és nem fogom hagyni, hogy ennyire lebecsüljenek és azt sem, hogy bántsák. Meg kell védenem ezt súgja az ösztönöm, így amikor nekem esnek én viszonzom a kedvességet és úgy ütöm őket, ahogy csak tudom. Bár bekapok elég kemény ütéseket és még a végén azt is megérem, hogy ketten kifognak és úgy ütnek.
Chaya sikítását és kiabálását hallom, de most nem tudok vele foglalkozni, mert a sajátjaimmal kell. Végül a fejemmel beverem az egyiknek az orrát, amire megtántorodik, de igen az én fejemet is betörik kicsit, de ez legyen a kisebb bajom. Nem nagyon sikerül őket legyőzni egészen addig, amíg meg nem jelenik haverom, aki egyben Chaya bátyja is.
- Ne olyan hevesen emberek. – üti le őket a táskájával, amibe gondolom egy téglát tett, mert csak úgy hullnak el az emberek, ahogy megüti őket és fájlalják mindenüket. Ám a második ájult emberke után felállok n is összeszedve magam és amíg Kai a néggyel játszadozik, addig én odamegyek az ötödikhez.
- Szeretnéd, hogy kidekoráljalak? – kérdezem meg, amire végre elengedi Chaya-t, aki a földre kerül, mert eldobja, amire nekem megint bedurran az agyam.
- Gyere te kis macska piszok. – kész végem van. neki esek az ürgének és nagy nehezen, de sikerül letepernek és úgy verem, ahogy csak tudom. Lehet még tovább is verném, ha Kai nem szedne le róla és tartana vissza.
- Ian. Állj le. – szól rám és úgy állít fel róla, majd nem sokkal később Chaya is odajön hozzám.
- Ian. Jól vagyok. Nyugodj meg kérlek. – kér meg, és ekkor kezdek lassan magamhoz térni, amire Kai is elenged, mivel már nem ellenkezek vele, amint elenged igaz fájdalmak közepette, de megölelem Chaya-t.
- Nem lesz több ilyen. Téged nem bánthatnak. – mondom komolyan, mire érzem, hogy teljesen hozzám bújik és mintha a felsőm is elkezdene nedvesedni. – Minden rendben van. – mondom neki, bár ezek a köcsögök az én bajomat is eléggé ellátták. Nem mértem fel alaposan a dolgokat, de ez Chaya hibája, mert ennyire elveszi az agyamat.
- Gyertek menjünk haza, mielőtt magukhoz térnek. – bólintok, de Chaya-t nem engedem el. Normális esetben, ha nem fájnának egyes testrészeim, akkor tuti a karjaimba venném, és úgy vinném, de most csak magamhoz ölelve sétálunk. Fáj a szemem piszkosul, mert oda is kaptam. Holnapra nem fogok látni, úgy érzem. A szám is felcsattant, és az is fel fog dagadni.
Ahogy sétálunk nyugodtan kisebb fájdalmakkal egyszer csak Chaya megszólal:
- Köszönöm. – szipog egy kicsit és látom, ahogy megtörli a szemét, de csak a karját kezdem el simogatni.
- Nem kell köszönnöd ez a legkevesebb. – válaszolok normálisan, sőt még kedvesen is, miközben sétálunk a házuk felé, ahol viszont megállok az ajtóban, de Chaya-t beengedem.
- Gyere be. – fogja meg a kezemet, ami kicsit szét van verve, de már kezd rászáradni a vér.
- Most pihenésre van szükséged. – simítom meg most én az arcát óvatosan. – Kai vigyáz rád. – nyugtatom meg.
- És veled mi lesz? – érdeklődik, miközben közelebb lép hozzám és kezét óvatosan helyezi mellkasomra én meg a kezemet derekára.
- Meg leszek. Ne aggódj miattam. – kérem meg, majd ahogy felágaskodik, hogy csókot adjon ajkaimra, kicsit felszisszenek, főleg, mert nekem kegyetlenül fáj a szám.
- Bocsánat. – zavartan áll kicsit hátrébb és beletúr a hajába, de csak elmosolyodok féloldalasan, mert máshogy nem tudok.
- Semmi baj, majd holnap találkozunk. Menjél. – intek az ajtó felé, ahol tesója várja, de csak nem mozdul, hanem a kezemet fogja.
- Gyere be kérlek, legalább addig, amíg ellátom a sebeidet. – kérlel, de nem tartom jó ötlet, ha a szülők meglátnak eléggé meglesz rólam a véleményük, ám az ahogy rám néz… nem tudok nemet mondani.
- Rendben. – egyezek bele, majd bemegyünk, de szerencsére a szülők nincsenek itthon. Így viszont felmegyünk Chaya szobájába, ahol eddig még sosem jártam, de igazán szép. Leültet és ott várok, addig, amíg vissza nem érkezik.
|
| Eshii | 2014. 02. 23. 16:12:17 | #29405 |
Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ oosakinanának
Amint becsúszik a kezem a nadrágjába, tudom, hogy őrültséget csinálok. Hevesen ver a szívem, jobban, mint mikor vetkőztetett vagy mikor a nyelve… a nyelve ott a… szóval ott járt. Kicsit jobban lehajtom a fejemet, érzem, ahogy újra bizseregni kezdek ott lent, már csak az emlékektől is. Az azonban semmihez sem hasonlítható, mikor egész tenyeremmel a kemény hímtagjához érek. Rendesen beleremegek, de nem éppen undoromban. Leírhatatlan vágy veszi át rajtam az irányítást. Ujjaim rákulcsolódnak, a tenyeremben lüktet életerőtől duzzadva. Én pedig atyaég, úgy élvezem!
Azonban hamar rájövök, hogy hasonló dolgot vált ki belőle, ha így rámarkolok, mert már a falnak is nyom. A kezem már rég nem a kemény részét fogom. Ajkamra tapad, szenvedélyesen csókol, beleremeg a térdem is. Nem tudom hány csajjal gyakorolhatta, de olyan istenien jól csinálja, hogy az felháborító. Nekem dörgöli azt a csodát, ami addig a gatyájában lapult, én pedig eszemet vesztve emelem fel kicsit lábamat, hogy jobban érezzem. Észvesztő!
Egészen addig, míg elő nem kerül a gumi. Akkor kicsit helyrerázódom, felgyullad bennem a vészjelző kislámpa, s rögtön szólásra is nyitom a számat.
- Mire készülsz? – kérdezem kicsit zavartan, ugyanis jól tudom, mikor kell felhúzni attól, hogy szerencsém még nem volt hozzá.
- Ne foglalkozz semmivel – nyúl állam alá, majd csókol meg újra. Felemeli a lábamat. Érzem, hogy a dolgok kezdenek eldurvulni, s a „kinyalásból” „benyalás’”lesz. Tiltakoznék, hogy hagyja abba, de már késő. Egy határozott lökéssel merül el bennem. A fájdalom áramként szalad végig testemen, elszakad ajkától s nagy szemekkel bámulok rá. Körmeimet hátába mélyesztem, azonban van eme rossz dolog mögött valami kellemes dolog, amit olyan nehezen tudok magamban is megfogalmazni. Ahogy feszít, ahogy lüktet, ahogy… érzem őt.
- Ugye milyen jó? – suttogja a fülembe, amitől megborzongok. Ahogy a fájdalom enyhül, úgy kezd el bennem mozogni. Lassan ring velem, s a kezdetleges fájdalom már csak pislákol odalent, helyette ott van a jól ismert bizsergés. Őt nézem, az arcát, azt az elégedett arcát, ahogy az izmai megfeszülnek minden lökésnél. Nem is tudom, hogy képzeltem el a dolgot, de… lehet, hogy nem így. De azt tagadni nem tudnám, hogy jól csinálja a dolgot, pedig nekem velem van az első alkalmam.
Jobban magamhoz húzom, érezni akarom, jobban, még! Nem hezitál, gyorsít a tempón, én pedig alig bírom a levegőt kapkodni. Nyaka köré fonom karjaimat, együtt nyögünk, együtt sóhajtunk. Bár így is párszor túl erősen lök rajtam, a fájdalom belém hasít. De így is, atyaég, így is elmegyek, vele együtt. Ez pedig… nos, ez teljesen benne volt az első szerelmeskedésem álomképében.
Még tart egy darabig, még én a saját karomat nem bírnám felemelni. Olyan erő van benne… minden értelemben. Ha jobb passzban lennék, még kuncognék is rajta. Aztán lassan kicsúszik belőlem, amitől egy újabb nyögést vált ki belőlem. Rajtam mosolyog, miközben megszabadul a gumitól. Én meg csak örülök, hogy támaszt a fal, anélkül már rég a földön feküdnék, összerogyva. Végül odahajol hozzám, s egy gyengéd puszit lehel ajkaimra.
- Isteni vagy cicám. – kacsint rám, majd a jól ismert taktikájával lelép. Ekkor csúszok lentebb a falnál, leülök, majd próbálom magamat összeszedni. Nem így képzeltem el a dolgokat, sőt… Nagyon nem.
Lassan összeszedem a ruháimat, a bugyimat is a billiárdasztalról, felöltözöm, majd még mindig bizonytalan lépésekkel elindulok megkeresni Ginát. A járás fáj, az aktus túl vad volt nekem elsőre, odalent minden fáj… Imádkozom, hogy másnapra elmúljon. Miután összeszedem Ginát, aki a bárpultnál ücsörög egyedül – legalább őt nem rontották meg, aminek nagyon örülök – karon ragadom, s elindulok vele haza. Nem ellenkezik, csak belém karol, nem kérdez, csak kedveskedően a kezemre simít. Ezért szeretem én őt ennyire, szavak nélkül is megért.
~*~
Másnap reggel Ginának haza kell mennie, mert csak addig engedték el. Tízre pontosan a házban kell lennie, s mindketten jól tudjuk már mit kap érte, ha nem. Hazakísérem, addig is vele lehetek, meg amúgy is a városközpontba tartok, hogy vegyek magamnak egy erényövet… jó, egy nadrágot. Mindig is a szoknyákat részesítettem előnyben, de Ian megismerése után rá kellett jönnöm, egy jó nadrág erényt menthet.
Még mindig lassabban mozgok, bár a helyzet már nem olyan durva, mint előző este. Akkor még pityeregtem is, miután felfogtam mi történt. S nem is azért, mert megtörtént: hanem mert olyan piszkosul élveztem. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy elmegyek gyónni, mert az ingyenes lelki segély szolgálat.
A kedvenc boltom felé igyekszem, mindig ott vannak a legjobb leárazások a jó ruhákra. Nézek pár nadrágot is, de rossz szokásomhoz híven a csinos ruhácskák is felkeltik az érdeklődésemet. Válogatok közülük párat, majd elindulok a hátul lévő próbafülkékhez. Sajnos a méret nem mindig egyezik, minden gyártónál más jó, én pedig nem vagyok olyan plázamacska, hogy ezeket bemagoljam. Próba szerencse. Már éppen nyúlok a szoknyám hátsó cipzárjához, mikor valaki elhúzza a függönyt, s belém mellém. Mikor meglátom, hogy Ian az, minden udvariaskodás kiszáll belőlem.
- Te meg… - ereszteném ki dühömet, de máris az ajkamra tapad és a falnak nyom. Nagyon ismerős ez a helyzet, azért próbál ütni és a hangomat is kiengedni, de már túl jó a megerőszakoláshoz. Keze lassan becsúszik a szoknyám alá, s belém mártja ujját. Az ismerős érzés miatt halkan felnyögök, mire végre engedi, hogy levegőt vegyek.
- Így már sokkal jobb – mozgatja bennem ujját, míg én ajkamba harapva próbálok a lehető leghalkabban nyögdécselni. – Gondoltam beköszönök neked ide – cseverészik velem, mintha most lenne annak az ideje… egy mérges pillantással letudom, míg ő a bal lábamat felrakja a próbafülkében lévő székre. Így még jobban hozzám fér, s már jól tudom mi fog jönni. S az nem teljesen az ő hibája lesz…
- Kérlek ne. Ne itt. Bárki bejöhet, vagy meghallhat – könyörgök neki, miközben próbálom összezárni a lábaimat.
- Nyugalom. Elnémítalak – feleli, mintha ez olyan pofon egyszerű lenne.
- De… - tiltakoznák, de betapasztja számat a sajátjával, s nyelvével enyémre simít. Hallom, ahogy az övével babrál, slicc hangja, s olálá, ott vagyunk, ahol előző este. Én a falra felkenve, ő pedig mélyen bennem.
- Csak élvezz – közli velem, én pedig próbálok a lehető leghalkabban élvezni a parancsára. A fenekembe markolva felkap, amitől bennem reked a levegő. Ez a szög teljesen más, még jobban magamban érzem, de ez sem elég. Dereka köré kulcsolom lábaimat, ő pedig nem áll meg a mozgásban, határozott lökésekkel hajt az élvezet kapuja felé. Újra együtt repülünk, az élvezet szárnyán. S tényleg elintézi, hogy ne sikítsak, mert bizony ez az orgazmus sokkal erőteljesebb, mint ez előző. Számat szájával tapasztja be, egymás szájába nyögünk. A falnak nyom, de nem érdekel, az se, ahogy lassan a földre rak.
- Még mindig te vagy a legjobb. Tőled tökéletesebb nincs – suttogja, amitől kellemes bizsergés szalad végig a gerincemen, majd a nyakamhoz hajol s egy gyengéd csókot hint rám. Nem tudom mi vesz rá, de beletúrok a vörös üstökébe, mire rám néz.
- Egy szörnyeteg vagy – suttogom neki, majd hasonló gyengéd csókot hintek ajkaira.
- Köszönöm a bókot – duruzsolja, mire én felvont szemöldökkel megpaskolom az arcát. Felegyenesedik, ahogy én is felállok. Már menne, de a keze után kapok, s visszahúzom.
- Igazán leszokhatnál már erről – dörmögöm neki, mire értetlenül néz le rám. – Ha arra van eszed, hogy be gyere és… elrendez – erre elvigyorodik -, akkor maradj itt, míg kiválasztom melyik nadrágot vegyem meg.
- Most komolyan azt akarod, hogy itt maradjak, míg felpróbálsz pár nadrágot? – kérdezett vissza, mire én előkaptam a kupac alól azt a csinos kis nyári ruhát. – Aha… - méregette. – Ez jobban tetszik. Ezzel kezd.
- Ez lesz a jutalom, ha itt maradsz.
- Jutalom? – kérdez vissza nevetve. – Az már megvolt, cicám – kacsint rám, mire én meglököm a vállánál fogva.
- Akkor nem kell maradnod – jelentem ki. – Menj csak el. Majd látlak, szia – hessegetem lelkesen, de látom rajta, hogy ez már nem tetszik neki. Ha kérdem nem marad, ha azt akarom menjen pedig igen… Nem értem.
- Úgysincs más dolgom, akkor maradok – jelenti ki, de már a próbafülkén kívülről. Én csak egy elégedett vigyort küldök felé, míg ő felvont szemöldökkel néz vissza rám, egészen addig, míg el nem húzom a függönyt. – Ez totál felesleges! Már mindenhol láttalak! – szól oda, mire én felsóhajtva letolom a szoknyámat.
- Az nem baj, ha más is bejön ide, miközben bugyiban szambázok itt? - kérdezek vissza, mire egy kis csend után jön is a válasz.
- Most el van nézve a dolog – kuncogva húztam fel az első nadrágot. Elsőnek eléggé közömbös képpel figyelt, bár a másodiknál már láthatóan javult a lelkesedése. Persze, mert az jobban a fenekemre simult. Nem kellett neki arról tudnia, hogy ez mind miatta volt, s hogy pont kapóra jött az ottléte. Így legalább tudtam melyiket kell megvennem: amelyik egyáltalán nem tetszik neki, de nekem igen.
Ahogy fogyunk kifelé a nadrágokból, egyre szélesebb vigyor terül el az arcán. Jól tudom, hogy már a ruhát várja. S mivel lelkesen végigállta azt a hat percet, meg minden nadrágot fel és lerángattam magamról, hajlandó vagyok a ruhát is felvenni. Mielőtt elhúznám a függönyt, megnézem magamat a tükörben. A ruha hátul nyitott, a hátam közepétől takar, elől pedig jól rám simul. A mellkivágásnál enyhe csipke díszíti, ahogy a pántokat is. A színe kellemes bézs, s ha jól emlékszem egy remek kis topánkám is lenne hozzá.
Veszek egy mély levegőt, majd elhúzom a függönyt. Csípőre tett kézzel pózolok be, s figyelem az arcát. Elsőnek végigmér, a fejem búbjától a lábujjaimig, majd széles vigyorral a képén egyenesen a szemembe néz.
- Ha nem lennénk már túl egy meneten, már rég feltűrtem volna a ruhát rajtad és istenesen… - ecseteli, mire én elhúzom a függönyt. – Chaya…
- Értettem a célzást – szólok vissza, mire ő újra elhúzza a függönyt. – Mi az?
- Hátul nem láttam a ruhát. Eddig mindig megfordultál. – Duzzogva fordítok neki hátat, mire nagy döbbenetemre a fenekemre sóz egyet.
- Mi a…!
- Mert pimasz vagy, pedig hálásnak kéne lenned – sétál vissza, s veti hátát a falnak. – Amúgy meg jól áll. – Csak nézem azon a kis résen keresztül, halovány mosollyal az ajkamon. Újra lenézek magamra, majd fel rá.
- Köszönöm – küldök felé egy széles mosolyt, majd a jól ismert kézmozdulattal elhúzom a függönyt s visszaöltözöm abba a ruhába, amiben érkeztem. Két farmert választok ki, meg a ruhát. Épp a pénztárnál állok, ő pedig mellettem, mikor feltűnik neki, hogy az egyik naci pont az, amin a száját húzta.
- Ez pocsék – bök a fejével rá, mire én elhúzom a számat. – Ennyi erővel egy zsákot is magadra húzhatnál.
- Én fogom felvenni, és nekem tetszik!
- Nekem meg nem. Inkább ne is vedd meg, szörnyű. – A pénztárnál álló nő zavartan figyelte az eszmecserénket, majd végül elmosolyodott.
- Akkor marad vagy megy?
- Marad! – vágom rá.
- Megy! – jön a válasz Iantól. – Ne csináld, ez… ez… anyám nem vett fel ilyet harminc éve se!
- Akkor még jobb – nyújtom át a pénzt, majd a zacskót a kezembe veszem. Elbúcsúzok az eladótól, még Ian is morog neki valamit, majd együtt lépünk ki az utcára.
- Valld be, azért csináltad, hogy felhúzz – méreget, míg én csak mosolygom. – Nem is tagadod?
- Ugyan, ez csak egy nadrág Ian – felelem. – És amúgy is, nincs jobb dolgod? Mintha azt mondtad volna, hogy igen… én meg feltartottalak. Szörnyű vagyok. Tudod mit? Megyek is.
- Hé, hé, hé – húz vissza, majd mielőtt tiltakozhatnék, szenvedélyesen szájon csókol. – Most már mehetsz. Holnap látlak, s remélem abban a ruhában – nyalja meg a száját, mire fülig pirulok.
- Meg a francokat – sietek tova, nehogy kapjak a nagy számért.
~*~
Hétfő reggel van, én pedig nagyon álmos és nyűgös vagyok. Előző este sokáig tanultam, aznap egy biológia és történelem dolgozat vár rám, meg az osztályra is. Csak míg a legtöbbjüket nem érdekli, engem nagyon is. S maga a tény, hogy hétvégén milyen züllött életformát folytattam… Ég tőle a képem. Mellesleg nagyon remélem, hogy nem futok össze Iannal, ugyanis érzem, legfőbbképp a lábam között, hogy mélyreható kapcsolatot szeretne majd kialakítani. Nekem pedig nincs hozzá kedvem, de tényleg.
A termek felé igyekszem, reménykedve abban, hogy senki és semmi nem áll az utamba. Még át akarom nézni a biológiát, hogy minden biztosan menjen. Azonban Kai sétál mellém, amitől rendesen meglepődöm. Előző nap szidást vártam tőle, de ehelyett csak kedveskedve megcsapkodta az arcomat. Marha ijesztő volt.
- Hé húgi, van apród?
- Van, de mire kell?
- Cigire.
- Következő szünetben adok – hessegetném el.
- Most kéne – erősködik.
- Nem. Érek. Rá – tagolom neki, mire felhúzza az orrát, s visszahúz a kezemnél fogva.
- Két kibaszott ötöst adj. Kééérlek – suttogja. Mérgesen nézek rá, nem szeretem mikor ezt csinálja. Gyerekes és felháborító.
- Mi megy itt? Testvéri veszekedés? – lép mellénk Ian, széles mosollyal a képén.
- Aprót kéreget – nézek Kaira, mire ő kifújja a levegőt, s mintha én nem érteném a helyzetet, megpaskolja a fejemet.
- Húgi, húgi, húgi… - Kiszedem a farzsebemből az aprót, majd mérgesen a kezébe nyomom.
- De mára csend a neved! – közlöm vele, míg ő csak vigyorogva bólogat. Egy futó pillantást vetek Ianra, s mielőtt elkapna, gyorsan tovaindulok. Nincs szerencsém, mellém csapódik.
- Szia cicám – dorombolja, amitől libabőrös leszek. De nem szabad hagynom, nem és nem.
- Neked is szia. Ne haragudj, de most tényleg nem érek rá. Első órában biosz témazáró és még át kell néznem pár dolgot. A következő szünet se jó, mert akkor meg időutazást fogok tenni – állok meg a terem ajtaja előtt, de nem hagy bemenni.
- A bioszt már átvettük – dől az ajtófélfának, mire én felsóhajtok. Gondolhattam volna, hogy ez lesz! Kézfejemmel megcirógatom az arcát, amin láthatóan megdöbben egy kicsit.
- Bizonyos értelemben igen, de kétlem, hogy ez segíteni fog nekem abban, hogy leírjam a hormonok nevét és funkcióját. A tesze-toszóteron meg csak egy a sok közül. – Arrébb áll, de mielőtt beengedne komolyan a szemembe néz.
- De utána velem leszel.
- Az öledbe is beülök – jelentem ki, bár csak poénból. Végre beenged, de nagyon széles vigyorral a képén.
- Szavadon foglak – szól utánam, de mire visszanézek, már nincs az ajtóban.
|
| oosakinana | 2014. 01. 30. 21:37:37 | #29186 |
Karakter: Ian Taylor
Megjegyzés: (Chayamnak)
- Itt vagy, vadmacskám – találom meg őket a pultnál, amikor magamra hagynak. Jó lesz ez az este, ha ennyire fogócskázni fogunk, bár nem fogom mostantól hagyni.
- Nem – de itt vagy. Látom és milyen jól fogjuk egymást érezni az este folyamán. Gina jól működött.
- Mit nem? Nem vagy itt, vagy nem vagy a vadmacskám? – na erre kíváncsi leszek, bár azt látom, hogy itt van nagyon is. És még milyen gyönyörű ruhában és alkatban.
- Mindkettő.
- Ugyan már. Kértek inni? Valami csajosabb pia? Én állom – erre nem mondhatnak nemet a csajok imádják azt, legalább eddig az összes csajt megtudtam ezzel hódítani.
- Nem szoktunk alkoholt inni – tetszik ez a kis ridegség sokkal jobban felkelti az érdeklődésemet. És ahogy látom nem jön be nála a pénz se akkor majd kitalálok valami mást.
- Csak egy kicsit, abba nem fogtok belehalni. Egy csajos mix, azt mindenki szereti – ha iszol akkor könnyebben hagyod magad na légyszi. Nem akarok most annyira szenvedni veled, mint legutóbb.
- Atyaég, le akarsz minket itatni? Szép próbálkozás – naná, hogy le akarlak, de ez a hangnem kicsit sok, de végül csak egy vigyorral az arcomon hajolok közel hozzá.
- A múltkor semmi nem kellett, cicám. Ne fáraszd magadat, szín józanul sóhajtoztál a kéjtől. – de még mennyire és milyen jó lenne ha megint ugyan ezt tennéd. - Gyere, táncoljunk – na ne duzzogj. Akkor is jönni fogsz. Nem lesz más választásod.
- Nem tudok, ha tudok se akarok, amúgy is megyünk haza – persze cica. Nem úgy van az, ahogy te elképzelted. Ma még akkor is kinyalom a te mézes csuprodat, mert a múltkori ízek alapján igen csak finom.
- Elsőnek táncolunk – rántom vissza magamhoz, bár úgy akartam, hogy az ölembe üljön és azon belül a farkamra.
- És… És Gina? – kit érdekel a kis csaj. Majd ellesz. Nem kisbaba, hogy fogni kelljen a kezét.
- Elfoglalja magát. Ugye? - na nem meg mondtam. Meg amilyen jó csaj szerintem nem fog egyedül maradni sőt ha jó éjszakája lesz neki is, akkor meg dugják őt is. A kicsikét a derekánál fogva húzom magamhoz, majd alaposan végig nézem. Nagyon csini ebben a ruhában. Igazán szívderítő látvány és főleg farok állító látvány, de még milyen jó lenne, ha a ruha sem lenne rajta. Majd megoldjuk, hogy ne legyen rajta.
Beérünk a táncparkett közepére, ahol megállva rántom magamhoz. Egyenlőre még csak csípőjére teszem a kezemet, és úgy kezdünk el táncolni. Innentől kezdve nem lesz menekülésed kisasszony. Nem hagylak elmenni. Itt fogsz maradni, majd felmegyünk a szobámba, ahol meg úgy kinyallak, hogy öröm lesz hallgatni a sikongatásaidat.
- Mi az? – nem tud a szemembe nézni. Ennyire zavarba lenne közelségemtől? Lehet többet kéne táncolnunk.
- Semmi – ja persze, akkor nézzük mit tudunk kihozni a dolgokból. Kezemet lecsúsztatom a fenekére, ami jó formás és kerek. Nagyon tetszik – A kezed… - tökéletes helyen van.
- Mi van velük? – vigyor az arcomról nem hiányozhat.
- Rossz helyen vannak – biztos? Alaposan belemarkolok, hogy eldöntsem igaza van-e, de én nem így gondolom a dolgokat. Tökéletesebb helyen nem is lehetne.
- Tényleg? Nem is tűnt fel.
- Nekem viszont igen – visszapakolja a kezemet a helyére, de ezzel a ruhát húzza, ami viszont nekem tetszik. Nem akarom, hogy más is lásson olyat, amit csak én akarok. Mellkasomnak dönti a fejét, amin megint csak jót vigyorgok. Úgy látom, kezd ő is a hálómba kerülni. Meg is igazítom a ruháját, amire összeszorítja a lábait, de én csak kuncogva hajolok füléhez egy csókot adva rá.
- Csak megigazítottam – magyarázok neki, hogy ne aggódjon. – Más ott nem láthat, csakis én – csak ennyit mondok és magam felé fordítva állát tapadok ajkaira, hogy végre egy élvezetes csókban részesítsem. Ajkait harapdálom, miközben kezemet is visszacsúsztatom fenekére. Annyira fini érezni a testét, ahogy hozzám simul. Amikor érzem, hogy eléggé ellágyult és nem fog nyelvemre harapni akkor dugom csak át a nyelvemet és kezdem el táncra hívni az övét. Érzem, hogy bele merül ő is és alig tud mozdulni, meg lépkedni, de ez csak még jobb.
Segítek neki mozogni és most akarnék bevadulni, de elszakítja ajkait és inkább a vállamba bújik, ami nagyon nem tetszik, de fogom még így elbódítani, amikor nem fog tudni ellenállni nekem. Teszek róla, hogy legyen ilyen. Amikor viszont ki akar bontakozni karjaimból még jobban nem tetszik és nem is engedem. Szorosan tartom magamnál.
- Hé, most mi a bajod? – á-á. Nem mész innen sehova maximum a hálóba, ahol nyalakodni fogok.
- Semmi, csak mennem kell – te csak azt hiszed édesem. Nem mész te sehova. Itt maradsz szépen velem, és együtt fogjuk élvezni az éjszaka további részét.
- Ne bolondozz már! Még csak most kezdünk belemelegedni a dolgokba. Nézd, Gina is társra talált – tudom, hogy ez lenne a következő kifogása, de most már maradnia kell. Nem szakíthatja el barátnőjét a faszitól, aki éppen rá akadt, mert igen elég sokat ivott.
Dünnyög valami, de nem hallom bár nem is érdekel. Nem fogom elengedni mostantól és remélem, hogy ezzel ő is tisztában van. Imádom a testét és az enyém lesz ha törik ha szakad. Bár kérdés, hogy a lompost mikor fogom megmártani édes nektárjába, de az is pont időben meg fog történni.
- Megszomjaztam – ám nem arra, amire te gondolsz. A Te édes nedvedre szomjaztam meg és nem csak én, hanem a farkam is. – Ideadod a kulcsot? – szólok a fiúkának, aki nálunk dolgozik, így elég hamar meg is kapok a biliárd szobának a kulcsát, mert ilyenkor zárni szoktam. Oda csak én mehetek dugni másokkal. – Kösz.
- Mihez kell a kulcs? – majd mindjárt megtudod édes cicababa, hogy mihez kell.
- Ez a billiárd terem kulcsa, amit nem mindenki kap ám meg – adok egy csókocskát ajkaira, miközben megfogva csuklójánál fogva megyek vele be. Cicának viszont igen más tervei vannak, amit én jócskán keresztül húzok. Magamhoz rántva indulok el a biliárd terem felé.
- Én nem tudok játszani… - kit érdekel? Komolyan ennyire naiv vagy, hogy azt hiszed Biliárdozni megyünk?
- Nem baj.
- Ki lesz még ott?
- Én, te, meg a hangod – Kicsit bentebb is taszítom, én meg addig bezárom az ajtót, hogy még véletlenül se zavarjon meg senki – Hisz lógok neked egy dologgal. – amire én nagyon is emlékszem, hiszen megígértem.
- Nem, nem – hiába menekülsz meg ellenkezel élvezed, amikor hozzád érek. – Nem lógsz semmivel! – megnyalva ajkaimat nevetem el magam. Komolyan azt gondolja, hogy ilyen élvezetes dolgot hagyok ki?
- Szeretem betartani a szavamat. Híres vagyok ám róla. – főleg, ha ilyenről van szó.
- Nem kell betartani! Vagy… ha ennyire akarod, akkor… Akkor kössünk alkut… - nem szabadulsz. Menekülhetsz, de nem fogsz innen már nem. a barlangomban vagy én meg nem sokára a tiédben leszek.
- Alkut? Itt maximum én alkudozhatok. Hogy ruha maradjon, vagy ne. – ám azaz alku, sokkal élvezetes dolgokról fog szólni.
- Marad!
- Nem baj, a bugyid az megy – felesleges menekülnöd. Akkor is az enyém leszel és úgy fogod élvezni, mint még eddig soha.
- Ne! Nem megy semmi. Marad minden! MINDEN! Ne gyere közelebb! Hagyj békén, sikítok! – csak vigyorogva közelítek hozzá. A farkam már előre lüktet az élvezetekre, amiket együtt fogunk átélni a kicsikével. Még akkor is élvezetes lesz, ha én szenvedni fogok közben kicsit.
- Mondtam, hogy csak te meg én, meg a hangod lesz itt – na akkor kezdjünk neki az élvezeteknek. Felpakolom a kicsikét a biliárd asztalra. – Mindig is ki akartam próbálni így.
- Én nem! – be is tapasztom inkább a száját sajátommal és úgy csókolom. Kezeimmel gömbölyű kis halmocskáira tapadok,amiket meg markolászok, de jelen pillanat a nyögés mellett azt is elérem, hogy elkezdjen hadonászni. Nem eszik viszont olyan a forró kását. Megfogva kezeit helyezem a feje fölé. Csak útban lesznek.
- Akkor csak te meg én leszek itt. A hangomat elfelejtheted – ha harc hát legyen harc. Nézzük ki fog hangosabban nyögni?
Kezemmel a ruha alá simítok, ám nem mellei felé, hanem ágyéka felé kalandozok el. Elérve a célomat eleinte csak bugyin keresztül kezdem izgatni és nedvesíteni a kicsikét. Olyan jó, hogy ennyire a kedvemre tett. Nem is kell sokat szenvednem, mert egybe ruha van rajta. Köszönöm édesem.
Le is veszem róla a zavaró tényezőt, mert anélkül sokkal nagyobb élvezetet fogok neki nyújtani az egyszer biztos, ám ő nem figyel rám, hát legyen, majd fog még engem nézni. Eleinte csak kezemmel simítok végig, de csak nem akar kötélnek állni, hát legyen. Te akartad. Lehajolva lehelek rá, amire persze nem hogy felém néz, de még egy sóhaj is kiszakad belőle. Ezt akartam hallani kicsike.
Akkor kezdjünk bele, ha már rám figyel. Elöször csak egy csókot adok rá, de a számat végig húzom az egész pináján, és még a nyelvemmel is izgatom. Istenem, de finom.
- Ian, kérlek ne… - persze. Nem sokára azt fogod kérni ne hagyjam abba. Végig nyalok rajta, majd mikor mégegyszer megtenném zárná el előlem az utat, de nem hagyjuk. Kell az én kis játék szerem. Szét feszítem a lábát másik kezemmel. Hogy még jobban elengedje magt, miközben nyalom a combját is simogatom elég közel ágyékához. Annyira finom és már a bejáratát is nedvesítem. Oda fog majd valamikor behatolni az ő játék szere, ami nem más mint a farkam. Na jó akkor lépjünk magasabb fokra. Nyelvemet befugom hüvelyébe és úgy izgatom. Feltérképezem alaposan a dolgokat, hogy semmit ne hagyjak ki. Mindent meg akarok tudni amit csak lehet.
Igyekszem a lehető legjobban kinyalni, hogy ne akarjon többet ellenkezni velem és ő maga könyörögjön nekem, hogy dugjam meg, vagy nyaljam ki, vagy más egyéb dolgot, mert ha törik, ha szakad akkor is elfogom érni nála ezt a dolgot.
Nagy erőt véve magamtól szakadok el édes barlangjától, majd felegyenesedek és ruhája alá nyúlva markolom meg melleit. Olyan jó őket fogdosni, ha lehetne soha nem is engedném el, de nem sétálhatok így az utcán, mert igen megnéznének minket az emberek.
- Élvezed, ugye? – húzom még közelebb magamhoz és farkamat igaz nadrágon keresztül, de pinájához nyomom. Grrr. De jó lenne már jó alaposan megmártani benne a lompost. Már ettől az érzéstől simán elmennék, hogy belegondolok, meg megmozgatom itt egy kicsit, de ahogy elnézem neki is tetszik a dolog nagyon is.
- Élvezed hát – nézek egyenesen szemébe, kicsit megcirógatva kipirult arcát. – De tudod… úgy döntöttem meghallgatom azt az alkut. Bár tudom, hogy úgyis csak ki akartál jutni. – felültetem, hogy úgy nézzek a szemébe, miközben szövegelek. Elveszem az ajtóból a kulcsot. – Nem kínozlak tovább – bár kitudja még a végén lehet meggondolom magam. – HA kiveszed a kulcsot, szabad vagy – csak érezzem meg a kis kacsóját a farkamon. Úgy teszek, mintha bedobnám a kulcsot a gatyámba, hogy onnan bányássza ki, de csak a kezembe marad, amit a farzsebembe rejtek el.
- Én… - nem vagyok kíváncsi a mentegetőzésére. Intek a fejemmel, mire engedelmesen lemászik és felém lépked azokkal az édes lábaival.
- Elmehetsz. Komolyan – közelebb lép, amire elmosolyodok. Kíváncsi leszek, hogy mit fog itt most csinálni, meg véghez vinni. Szememmel végig követem minden mozdulatát.
Kibontja az övemet, majd ki is gombolja, végül óvatosan húzza le a cipzárt. Kedves, hogy figyelembe veszi, hogy ott van egy meredező farok, ami csak érte áhítozik. Tetszik az is, hogy ennyire elpirult a látványtól, meg a tudattól, hogy ennyire közel van hozzá. Ahogy olykor keze hozzá ér bőrömhöz kegyetlen jól esik. Nagyon finom érintése van.
- Ügyes lány vagy te, Chaya – végül eljön a nagy pillanat és beledugja kezét a gatyámba, ahol persze semmit nem fog találni, csak a farkamat, de azt viszont jó bőven.
Érzem kutakodó kezeit a gatyámba és csak vigyorgok rajta. Egyszer csak egész tenyere hozzá ér farkamhoz, amire felsóhajtok és lüktet egyet a kicsike is. Mintha felkeltette volna az érdeklődését, mert rá is fog, amivel alá írta a saját halálos ítéletét, vagyis a szüzességének a halálos ítéletét.
A falnak nyomom, de úgy, hogy kicsit nyekken a kicsike, de nem baj. Ajkaira tapadva csókolom meg mohón és élvezem, hogy itt van. ágyékomat övének nyomom és mintha a lábát is a derekamra tenné, amelyiket felemelem, hogy érezze. Bizony ez most benned fog mozogni, mert nagyon jól felhúztál. Előszedem a tárcámat, de csak az óvszert szedem ki belőle, hogy szétszakítva tehessem a farkamra, amit azóta megszabadítottam.
- Mire készülsz? – kérdezi ködös tekintettel, de mintha kezdene kicsit észhez térni, amit nem szabad neki még nem.
- Ne foglalkozz semmivel. – emelem fel a fejét és úgy marok ajkaira tovább kábítva, miközben megint felemelem a lábát, hogy ne lássa tevékenykedésemet, na meg, hogy minél közelebb legyek hozzá. Barlangjához illesztem magam és érzem, hogy tiltakozna, de már késő.
Egy erős lökéssel hatolok bele, amivel át is szakom a szűzhártyáját. Ő maga elszakad ajkaimtól és a szemei is kinyílnak a szájával együtt, bár a felsőmet sem kímélő a hátammal együtt, mert úgy karmol belém.
- Ugye milyen jó? – suttogom a fülébe, majd egy kicsit várok, de utána egyből elkezdek mozogni benne. Eleinte lassan, de ahogy érzem hogy szorosabban ölel magához lábával is, meg hallom, hogy a nyögéseit felváltják a kéjes nyögések gyorsítok. Nincs kedvem sokáig elhúzni a dolgot. Így is szar érzés, hogy ez a szar a faszom van, de hát nem akarok a legjobb haver hugiját teljesen tönkre tenni.
Fokozom a tempót és csak úgy tömködöm ahogy annak lennie kell. Bár lehet, hogy kicsit durva vagyok, hát nem tehetek róla. Ezt hozza ki belőlem, na meg a lehető legmélyebben akarok benne lenni.
Ám mivel mind a ketten nagyon felvoltunk húzva így nem tart túl sokáig az aktus és szinte egyszerre nyögünk fel mind a ketten. Első eset, hogy egy csaj miatt a gumiba élvezek és nem belé… amíg lihegünk kicsit benne maradok, hogy érezzem ezt az érzést, ahogy körülöttem lüktet barlangja. Végül kicsúszok belőle, amire megint felnyög. Elvigyorodok, majd leszedem magamról a gumit és a kukába dobom kiskölykeimmel együtt.
Odahajolva hozzá adok ajkaira egy lágyabb puszit
- Isteni vagy cicám. – kacsintok rá, majd mielőtt még felébredne húzom fel a bokszeremet a nadrágommal és nyitom ki az ajtót, de úgy is hagyom, hogy kitudjon jönni én meg megyek vissza a tömegbe bulizni.
Az este folyamán többet nem is találkozunk, mivel én ezután olyan piszok részegre leiszom magam, hogy semmire nem emlékszem arra sem, hogy hány csajt dugok még az este, de arra kifejezetten emlékszem, hogy egyik sem volt olyan jó, mint Chaya.
~*~
Másnap reggel, vagyis délbe kicsi fejfájással ébredek fel. Kimászok az ágyból és egy szál bokszerben mászok le a földszintre. A személyzet már rendbe tett mindent, aminek örülök. Nem sokkal később megjelenik Kai a vendégszobából és eléggé szétzilált állapotban.
- Na mi van hosszú volt az este? – kérdezem vigyorogva.
- Ahogy látom neked is. – jegyzi meg és úgy vágódik le mellém a kanapén. – Kivel voltál az este? Vagy inkább kérdezzem úgy mennyivel?
- Nem emlékszem, meg nem is számoltam. Arra viszont emlékszem, hogy a húgod a húgodat kurva jó volt elsőnek felpróbálni. A többiek nem is voltak olyan jók, mint ő. – vigyorodok el, de a következő pillanatban már Kai a nyakamat fogja.
- Megkértelek, hogy őt hagyd ki ebből. – erre csak a gyomorszájába rúgok egyet és össze is esik. Felállok, és úgy nézek rá.
- Te nekem nem parancsolhatsz. A saját házamban meg főleg nem. Jó lenne, ha meg tanulnád, hogy hol a helyed. – nézek komolyan rá. – Vigyáztam. - hívom fel a figyelmét. – használtam gumit, amit másnál soha nem teszek meg. Úgyhogy jegyezd meg és kapd össze magad, vagy kikerülsz a mózeskosárból. – hagyom ott magára és felmegyek az emeletre felöltözni, hogy sétálni induljak a városba. Ilyenkor ez a legjobb szórakozásom főleg, hogy hétvége van.
~*~
Ahogy a városban sétálok egyszer meglátom az én kis kedvesemet. Elvigyorodva bújok el, hogy ne is lásson, és követni kezdem. Az egyik butikba megy be, és ahogy elnézem egyedül van. Helyes és tökéletes. Utána lopakodok, majd ahogy megnézi a ruhákat, bemegy a fülkébe, hogy felpróbálja őket. És a kicsike ráadásul kedvez nekem, mert szoknyában van.
Elhúzza a függönyt én meg utána megyek. Az öltözők el vannak kerítve. Belépek az öltöző fülkébe, amire kerek szemekkel néz rám.
- Te meg… - kezdene el kiabálni, de nem hagyom neki, hanem a falnak nyomva csókolom meg, hogy lazuljon el. Próbál ütni és sikítani is, de nem megy ám ilyen könnyen.
Kezeimet lába közé csúsztatva hatolok a szoknya alá ezzel bugyiját is félre tolva hatolok bele ujjammal, akármennyire nem akarja erre viszont már felnyög.
- Így már sokkal jobb. – kezdem el izgatni a kicsikét. Ő meg próbálja magát némítani, mert a tegnapi után már nem tudja úgy titkolni, ahogy szeretné. – Gondoltam beköszönök neked ide. – mozgatom benne továbbra is ujjamat. Egyik lábát felteszem a bent lévő székre, hogy nagyobb helyem legyen.
- Kérlek ne. Ne itt. Bárki bejöhet, vagy meghallhat. – próbál könyörögni, de az egyre nedvesedő bejárata nem ezt mutatja, pedig még a lábát is próbálja összezárni.
- Nyugalom. Elnémítalak.
- De… - nem akarok több szót. Amíg ujjaimmal izgatom ajkaimmal csókolom. Másik kezemmel kibontom övemet, de előtte a tárcából kiveszem a gumit. Letolom a nadrágomat a bokszeremmel és már az álló dákómra húzom a kotont.
- Csak élvezz. – engedem el ennyire ajkait. Visszatámadom, majd félre tolva bugyiját hatolok megint belé, amire szorosan kapaszkodik megint belém, de már nem karmol annyira, mint tegnap karmolt. Szóval elkezdte élvezni azt,amit csinálok. Helyes.
Belé hatolva kezdek el mozogni hasonló képen lassabban, majd felgyorsítok. A fenekébe markolva emelem fel, az ő lábai, meg derekamra kulcsolódnak, aminek kifejezetten örülök, mert így sokkal jobban tudom döngetni és mélyebben is tudok bele hatolni, ami nem csak neki, de nekem is sokkal hamarabb az orgazmust jelenti.
Hamarosan meg is érkezik az érzés, és mindketten együtt repülünk a magasságokba. A falnak nyomom kicsit, majd kirakom a földre és én is kicsúszok belőle.
- Még mindig te vagy a legjobb. Tőled tökéletesebb nincs. – hoz ki belőlem ilyen mondatokat, miközben a nyakára adok egy érzékeny csókot…
|
| Eshii | 2014. 01. 15. 21:32:49 | #28933 |
Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ oosakinanának
Olyan kellemetlen érzés fog el, mikor másnap belépek az iskolakapun oldalamon Ginával. Az előző nap történteket elmeséltem neki, ő is tud a dolgokról, s láthatóan félt. Da ahogy az igazgató, úgy ő se tud ezek ellen mit tenni. Előző este megfordult a fejemben, hogy feljelentem, de atyaég, ilyen messzire csak nem menne el!
Nagyon megkönnyebbülök, mikor nem látom se reggel, se az első órában. Remélem, talált magának valami könnyebb husit, aki szívesen veszi a mélyre törő célzásait. A második óránál se látom, egyre nyugodtabb és mondhatni boldogabb vagyok. Lelkesen körmölök a második óra végéig, majd mikor kicsengetnek, lassan szedelőzködni kezdek. Nem sietek sehová sem, a büfébe sem kell mennem, mert van kajám. Gina mellettem állva csacsog az előző esti tévéműsorról, mikor megüti fülünket egy torokköszörülés. Ian az. Mindketten ránézünk, mire ő int Ginának, hogy menjen ki.
- Már megint te, mit keresel itt? – szegezem neki a kérdést, majd egy kétségbeesett pillantást vetek Gina után. Itt lenne az ideje, hogy hasznosítsa magát! Bár ezt leshetem…
- A tegnapi ígéretemet jöttem beváltani – jegyzi meg nagypofával, mire egy pillanatra kifut belőlem a vér. A mit? Becsukja az ajtót, itt már rosszat sejtek. Minek bezárni? Nagyot nyelek.
- Nem fog idejönni senki és nem is fognak zavarni – kacsint rám. – Úgyhogy kiengedheted a hangodat nyugodtan.
- Felejtsd el. Nem fogsz velem semmit csinálni – közlöm vele, majd a biztonság kedvéért hátrálok. Nem mintha félnék, vagy valami ilyesmi… De mikor megindul utánam a még nagyobb biztonság kedvéért futásnak eredek. vagyis csak erednék, mert elkap, s úgy rángat a kémia szertárba, mintha rongybaba lennék.
- Hagyj békén. Engedj ki. – A falnak nyom, majd nagy döbbenetemre megcsókol. Próbálom ellökni magamtól és ellenkezem én lelkesen, de nem jön össze. A nagy igyekezetemben még a nyelvét is a számba csúsztatja. Az első reakcióm erre az, hogy ráharapok. Nekem ne nyújtogassa sehová sem a nyelvét! Felszisszen, remélem ezzel elmegy a kedve, de nem… Vigyorog.
- Vad cicus – duruzsolja, majd minden gond nélkül tér vissza a molesztálásomhoz. Ajkát nyakamra tapasztja, de nem ettől fagy meg bennem a vér… hanem attól, hogy az egyik kezével becsusszan a szoknyám alá. Már megint! S a legszörnyűbb mégis az, hogy valamennyire még… Nem! Nem élvezem!
- Hagyj bhékén – csúszik ki a számon végre az, amit akarok. Eddig csak halkan sóhajtozni tudtam, s a kezét eltolni.
- Nyugi engedd magad és hidd el élvezni fogod – suttogja a fülemben minden szégyenérzet nélkül, majd kicsit meg is csócsál ott.
Szidom. Piszkosul. Igaz, halhatóan elhalnak a szavaim, nincs olyan élük, mint szeretném, de erről ő tehet. Gátlástalanul érint, simogat, s piszok jól csinálja. A tudat, hogy a belső szörnyem vele együtt örül ennek a mocskos szituációnak, melybe a kémiaszertárban kerültünk, megrémít. Ez nem én vagyok! Tiltakozom. A fennmaradó erőmmel csakis arra futja… egy darabig. Aztán már a saját hangom is megrémít, így inkább befogom a számat, ajkamat harapva próbál kontrolálni magamat.
- Milyen nedves vagy idelent. – Kussolj! – Nézzük csak meg, hogy bentebb is vagy ilyen nedves – suttogja.
„Már így is égek a szégyentől, hát nem látja, hogy tönkretesz?! Szemétláda! Mégis…” Még a gondolataimról is megfeledkezem, mikor belém csúsztatja az egyik ujját. Nagy szemekkel nézek elégedett képére, s szégyenemre még fel is nyögök. „Ez… Ez…!”
- Hmmmm. Még aztán itt vagy sikamlós. Milyen jól csúszna benned a farkam is. – Ha csupán a rekedtes hangja, s az elsuttogott szavak nem lennének elegek, még az említett testrészét is hozzám nyomja. Atyaég, ugye nem…?!
- Enghedj… elhhh – nyögök fel, miután kellőképpen felborzolja az idegeimet odalent. S nem is amiatt akarom oly kétségbeesetten, hogy eltűnjön, mert annyira zavar, amit tesz… Épp ez az. Lángol a testem, minden mozdulatától csillagokat látok, bizsergek, a hideg ráz… A kezeit már nem eltolási célból szorongatom, inkább csak azért, hogy még jobban érezzem, hogy ott van… ott lent… bennem… A másik kezemmel a felsőjét markolom, mintha kettőnk közül ő akarna elszökni..
- Még nem engedlek el – közli velem suttogva, majd még egy ujját belém mártja. Tátott szájjal, hang nélkül tűrök mindent, így azt is, hogy még nagyobb terpeszbe kényszerít. Kiszakad belőlem az első hangos nyögésem, majd a következő, és a következő… Fél kézzel tart, a másikkal a felsőmnél matat. Már ez sem érdekel. Félig levetkőztet, kiszabadítja az egyik mellemet. Ajkai rátapadnak, duplán ostromol. Összeszorítom ajkaimat, nem adhatom oda magamat egy hozzá hasonló szemétnek… De olyan piszok jól csinálja! Egy apáca is megkönnyezné. Ebben biztos vagyok.
Egyre gyorsabb tempót diktál, én pedig nem bírom tovább. Mintha azzal is az ő kezére játszanék, hogy próbálom magamat visszafogni. Mellesleg, mindig is érdekeltek a piszkos dolgok, s reménykedtem benne, hogy majd később – jóóóval később – akad hozzá párom is, de… De nem így gondoltam!
Kezére s pólójára marok, testemet elönti a forróság, nincs kontrol, nincs szégyenérzet, csak a gyönyör. Hangosan felnyögök, itt a vége. Elengedi mellemet, kihúzza belőlem két ujját. Őt nézem, ő pedig engem. Nedvemtől ragacsos ujjait ajkához emeli, s szörnyülködésemre megnyalja. Kezd múlni a mámor, fejemet is elfordítom, látni sem akarom.
- Nagyon finom vagy édesem – suttogja, majd odahajol hozzám, s futó csókot ad. ott fog hagyni, indul kifele. Menjen is, jó messzire. De mielőtt még kilépne a szertárból hátranéz zilált alakomra. – Legközelebb kinyallak – kacsint, majd el is tűnik. Felháborodottan kapkodom a levegőt, a sírás kerülget, de összeszedem magamat. Nem is igazán rá vagyok mérges, hanem magamra. Mert élveztem… Megigazítom a felsőmet, megfogadom, ahogy hazaérek kimosom. Árad belőlem a kellemes illata. Legalább, ha görényhez méltóan büdös lenne!
Összekucorodom a falnak döntve hátamat. Szörnyű. Borzasztó. Még mindig lüktetek odalent… Még mindig érzem forró ajkát a mellemen… a nyakamon… És a fülemben csengenek a mocskos szavai. „Én meg fogom ölni! Én megölöm!”- temetem arcomat két tenyerembe. Szégyellem magamat. Piszkosul. Ekkor szalad be hozzám Gina. Leguggol mellém, magához von, erősen ölel. Szeretem. Jaj, de szeretem. Még ha volt olyan gyáva, hogy a szószban hagyjon, de nem tehet róla. A családi háttere tehet erről. Magamhoz vonom, arcomat a hajába temetem. Magyaráz nekem dolgokról, felét se értem. Lényegtelen.
~*~
A hét további napjain nem nyúl hozzám az a szemét. Az eset után alaposan lezuhanyoztam, mintha ezzel lemostam volna magamról azt a kis mocskos foltot. Sajnos azonban szinte minden nap megfordul körülöttem, kacsingat, s ajkát nyalja, tudatva, hogy legközelebb, ő engem… ő engem ki… Hagyjuk! Minden alkalommal ég a képem, a csajok is sejtenek valamit, s félek ez a híremre megy. Mert nem volt addig semmilyen, de ha az iskola nagymenő csődöre az ajkát nyalogatja neked, az sokat elárul.
Gina megkért arra, hogy hétvégén ruccanjunk ki bulizni. Érzem, hogy nem az ő akarata van a háttérben, s próbálok hárítani azzal, hogy fáradt vagyok s az ő szülei se örülnének annak, ha kitudódna a dolog. Mert már megesett egy párszor, hogy átjött hozzánk aludni, mi meg elmentünk bulizni. De jól tudta, hogy kell rávenni a dolgokra. Elmentünk előtte délután vásárolni, s sikerült beszereznem egy tök jó ruhát. Fekete, combközépig érő, háromnegyedes ujjú szépség, mely mindent csak sejtet, de semmit sem mutat. Az alján pedig csipkeberakás van. Aztán végül felavatási ceremóniaként elmentünk abba a buliba.
Belépve érzem, hogy elkap a táncolási vágy. Közlöm is ezt Ginával, aki kuncogva bólint, ő is így van vele. Elindulunk a bárpult felé, bár mi sosem fogyasztunk alkoholt. Jól érezzük magunkat anélkül is. De mielőtt odaérhetnénk, egy magas, vörös hajú srác lép elénk.
- Sziasztok – duruzsolja, majd odaránt magához és megcsókol. A fenébe, hát ő is itt van?
- Te paraszt – lököm el magamtól, s már lendítem is a kezemet, hogy egy szép tenyérnyomot hagyjak az arcán. A tervem meghiúsul, elkap a csuklómnál fogva.
- Nyugalom kis vadmacska – vigyorog le rám, majd a fülemhez hajol. – Ma még élvezetekben lesz részed – harapja meg a fülemet. Mozdulni sem bírok, beugrik a múltkori kis… afférunk. Köldökig vörösödöm, majd inkább megragadom Gina kezét, aki csak tátott szájjal bámul minket, majd magam után húzva elindulok.
- Menjünk haza! – jelentem ki, miután megkapjuk a kólánkat. – Megisszuk, és ugyan olyan lendülettel, ahogy bejöttünk, távozunk. Otthon meg beteszünk valami jó kis csajos filmet, elalszunk rajta, reggel csinálunk pár szendvicset, pizsamában, majd megint nézünk valamit, tanulgatunk és ki nem tesszük a lábunkat a lakásból – magyaráztam neki a tervet, míg ő csak bólogatott. – S nem kell majd hazudnod otthon, hogy mit csináltunk. Semmit – dünnyögöm a poharamba, majd iszom meg az utolsó kortyot is. Lendületesen vágom rá a pultra, mintha lehúztam volna egy kisadagnyi alkoholt, pedig csak rostos volt.
- Itt vagy, vadmacskám – ül le a másik oldalamon lévő bárszékre az előző vörös bozontos.
- Nem – jelentem ki, pedig jól tudom, hogy ez nem kérdés.
- Mit nem? Nem vagy itt, vagy nem vagy a vadmacskám? – kérdez vissza.
- Mindkettő.
- Ugyan már. Kértek inni? Valami csajosabb pia? Én állom – teszi hozzá, majd meglobogtat a kezében egy nagyobb bankjegyű papírost.
- Nem szoktunk alkoholt inni – közlöm vele ridegen. A lehető legellenségesebbnek kell vele lennem, hogy végre lekopjon.
- Csak egy kicsit, abba nem fogtok belehalni. Egy csajos mix, azt mindenki szereti – győzköd továbbra is.
- Atyaég, le akarsz minket itatni? Szép próbálkozás – horkantok, ami láthatóan nem tetszik neki. Közelebb hajol, szemeiben ott csillog a jól ismert kiismerhetetlen láng, ajkán vigyor ül.
- A múltkor semmi nem kellett, cicám. Ne fáraszd magadat, szín józanul sóhajtoztál a kéjtől. – Ég a képem, igaza van. - Gyere, táncoljunk – nógat, de én fejemet elfordítva próbálok tudomást sem venni róla.
- Nem tudok, ha tudok se akarok, amúgy is megyünk haza – hadarom, majd Ginát karon ragadva iszkolnék, ha lehetne.
- Elsőnek táncolunk – húz vissza, annyira, hogy elengedem barátnőm kezét.
- És… És Gina? – gyenge indok, de más nem jut eszembe.
- Elfoglalja magát. Ugye? - A válasz csakis egy heves helyeslő bólogatás. A gyomrom összeszűkül, ahogy a csípőmre simít, s odahúz magához. Együtt indulunk el a táncparkett felé, ami egyre jobban feszélyez. „Bár nyilvánosan biztos nem csinálna olyan mocskos dolgokat.” Vigasztalom magamat, majd felnézek rá. Engem mustrál, széles vigyorral az ajkán, perverzen csillogó szemekkel. „Tévedtem. Mindent kinézek belőle!”
Hirtelen megáll, maga felé fordít, szinte teljesen magához húz. Két kezem mellkasának szorul, míg ő a csípőmre simít, s lassan ringatni kezd. Jól tudom, hogy nem úszom meg, így próbálom én is felvenni a ritmust, hogy minél hamarabb túlessünk a dolgon. Egy darabig az arcát nézem dacosan, de a szép szemei, haloványmosolyra húzott ajkai hamar újra zavarba hoznak. Jóképű srác. Nagyon is.
- Mi az? – dörmögi kellemesen mély hangjával, mire én megrázom a fejemet.
- Semmi – dünnyögöm, majd felsimítok a vállára, míg ő ezzel ellentétesen le, a fenekemre. Megköszörülöm a torkomat, de nem felel, se nem mozdul. – A kezed…
- Mi van velük? – kérdez vissza huncut fénnyel a szemeiben.
- Rossz helyen vannak – közlöm vele, mire ő gyengéden belemarkol a fenekembe. Kicsit nagyobbra nyílnak a szemeim, igen, nyílt szinten taperol. Nem is ő lenne.
- Tényleg? Nem is tűnt fel.
- Nekem viszont igen – nyúlok hátra, s tolom fentebb a kezeit. Sajnos a ruha is megy velük, nem túl együttműködő a srác. Egy darabig még az arcát figyelem, majd egy halk sóhajjal inkább a mellkasának döntöm a fejemet. Már a tekintete vértlázító… Bár így nehezebben tudunk táncolni, de úgy tűnik nem nagyon zavarja a dolog. Egyik kezét a combomnál érzem, a ruhámmal babrál. Összeszorítom két lábamat, mire elneveti magát, s agy döbbenetemre csókot nyom a fülemre.
- Csak megigazítottam – duruzsolja. – Más ott nem láthat, csakis én – teszi hozzá, majd egy határozott mozdulattal állam alá nyúl, s felemeli a fejemet. Lecsap ajkaimra birtoklóan, nem hagy menekvési utat. Kelletlenül bár, de engedek az ostromának, de okos, az előző eset után nem támad le rögtön a nyelvével. Ajkamat harapdálja gyengéden, nyelvével simít rajtuk végig. Mikor már ezzel, s a fenekemet cirógató kezeivel kellő képen ellágyít, csak utána simít rá nyelvemre. Kész, meghaltam. Marha jól csókol, felháborítóan, térd remegtetően. Alig bírok tovább lépdelni, s a ritmusra mozogni. Az ajkain csüngök, ő pedig marhára élvezi.
Fenekemre mar, úgy mozgatja csípőmet kicsit a ritmusra. Halk sóhaj szalad ki ajkamon, s jobbnak látom, hogy megszakítsam a csókot. Nem tetszik neki, de nem érdekel. Arcomat a vállához simítom, az se érdekel, hogy hol a keze a hátamnál. Úgy zakatol a szívem, s ég a képem… Érzem, hogy ott kell véget vetnem a dolognak, mert még nem jött igazán lázba, s talán van még esélyem a lelépésre. Ostoba remény, mikor próbálok szorításából kimászni, nem enged.
- Hé, most mi a bajod? – húz vissza magához.
- Semmi, csak mennem kell – motyogom. Beugrik a mondata, amivel otthagyott a múltkor. Na, azt semmiképp nem hagyhatom! Le kell lépnem. Azonnal.
- Ne bolondozz már! Még csak most kezdünk belemelegedni a dolgokba. Nézd, Gina is társra talált – bök a fejével a bárpult felé, ahol barátnőm egy sráccal beszélget. Nehezen kivehetőek, de felismerhetőek.
- Nem baj, akkor is… - pihegem inkább magamnak, mint neki, mert a nagy hangzavartól biztosan nem hallja. Tovább táncolunk, vagyis valami ahhoz hasonlót csinálunk, én pedig azt lesem, mikor tudok kitáncolni a karjai közül, egyenesen az ajtó felé.
Olyan erősen fog, mintha tudná mi jár a fejemben. Azonban nem tudnám barátnőmet csak úgy otthagyni, ki tudja kivel, abba pedig belebetegednék, ha vele is azt művelnék, mint velem. Így maradok annál, hogy Ianba kapaszkodva táncolgatok a zenére, míg ő hol a nyakamba csókol, hol a fenekemet cirógatja.
- Megszomjaztam – dörmögi egyszer csak a fülembe, azzal a kellemesen mély hangjával, majd gond nélkül indul el velem a bárpulthoz, pontosan a másik irányba, ahol Gina van. – Ideadod a kulcsot? – szól oda a pultosnak, aki a kis szekrény mellett felakasztott pár kulcsból egyet odadob Iannak. – Kösz.
- Mihez kell a kulcs? – értetlenkedem.
- Ez a billiárd terem kulcsa, amit nem mindenki kap ám meg – feleli vigyorogva, majd odahajol hozzám, s egy futó csókot nyom ajkaimra. Nem értem miért nem kapott le igazán, ahogy szokta. Ahogy a csuklómnál fogva elindul velem, a gyomrom összerándul, s inkább a táncparkett felé mennék, mint a folyosókhoz. Meg is indulok, de egy határozott rántással magához von, s nem enged.
- Én nem tudok játszani… - nyekergek.
- Nem baj.
- Ki lesz még ott?
- Én, te, meg a hangod – vigyorog le rám, majd elfordítja a kulcsot. Nagyot taszít rajtam, már bent is vagyunk, kulcs csörren, zár kattan. – Hisz lógok neked egy dologgal.
- Nem, nem – rázom fejemet. – Nem lógsz semmivel! – Elneveti magát, majd megnyalja ajkát. Fülig vörösödöm, a célzás egyértelmű.
- Szeretem betartani a szavamat. Híres vagyok ám róla.
- Nem kell betartani! Vagy… ha ennyire akarod, akkor… Akkor kössünk alkut… - próbálok határozott lenni. El kell érnem, hogy leszálljon rólam. Vagy, hogy megunjon…
- Alkut? – nevet fel. – Itt maximum én alkudozhatok. Hogy ruha maradjon, vagy ne.
- Marad!
- Nem baj, a bugyid az megy – indul meg felém határozottan, míg én csak hátrálok és hátrálok.
- Ne! Nem megy semmi. Marad minden! MINDEN! Ne gyere közelebb! Hagyj békén, sikítok! – ekkor sikerült a billiárdasztalnak ütköznöm. Ian beér, majd rám kacsint.
- Mondtam, hogy csak te meg én, meg a hangod lesz itt – majd egy határozott mozdulattal felrak a billiárdasztalra s a hátamra dönt. – Mindig is ki akartam próbálni így.
- Én nem! – kiáltom utolsó levegőmmel, mielőtt betapasztaná számat sajátjával. Két kezével melleimre simít, belenyöszörgök a csókba. Büszke vagyok magamra: egyáltalán nem élvezem. Mérgesen vágok rá, mire elengedi ajkamat, egyik kezével pedig hadonászó kezeimet a fejem felé szegezi. Kényelmetlen a póz, fáj tőle a hátam, de egy szavam sincs.
- Akkor csak te meg én leszek itt. A hangomat elfelejtheted – suttogom neki oda elszántan, amitől szemeiben felgyullad a jól ismert tettre kész láng. Ruhám alá nyúlva hasamra simít. Gyengéden cirógat, míg én oldalra bámulok. Egyre lejjebb csúszik a keze, a bugyimmal szórakozik. Lassan rám simít, két ujjával köröz a bugyimon keresztül rajtam. Összeszorítom számat, erősen koncentrálok a falon lévő csoportképre. Mind középkorú pasi.
Lekerül rólam a bugyi. Egy szavam sincsen, talán feltűnik majd neki, hogy nem élvezem úgy, mint ahogy szeretné. Igaz, múltkor megfogott. De azóta készültem, és… és nem arra gondolok, mit csinál velem, hanem én mit csinálnék a tetemével. Továbbra is dacosan meredek a falra, bár összerezzenek, mikor bugyi nélkül simít végig rajtam. Nagyot nyelek, sóhajt fojtok el, ajkamat harapom. Egészen addig megy az önkontrolom, míg lehelete meg nem csap.
Odalent.
Halk sikkantással fordulok felé, míg ő engem figyel. Erre várt, hogy felé nézzek végre. Lássam perverzen csillogó szemeit, elégedett vigyorát, ahogy felettem szuszog. Ha nem fogná le két kezemet arcomat biztosan a két kezem közé rejteném. Gyengéd csókot hint lent rám, de attól is elönt a forróság.
- Ian, kérlek ne… - nyögök fel kétségbeesetten, mire a válasza… a nyelve. Felsikkantok, ahogy gyengéden nyal kincsemre. Ösztönösen zárnám össze két lábamat, de másik kezével megakadályozza. Nem elég a becéző nyelve, mely felfedezőútra kél igaz még nem bennem, de már a kapumnál, de másik kezével a belsőcombomat cirógatja. Kezdek ellazulni, elveszteni a fejemet. Halk sóhajok törnek ki belőlem, félig lehunyt pilláim alól figyelem minden mozdulatát. Nyelve egyszer csak eltűnik bennem, mellkasomból pedig hatalmas nyögés szakad ki. Be, ki, be ki, körözés, be, ki, körözés…
Egyszerre sóhajtok és nyögök, azt sem tudom hol vagyok. Fogni sem kell, elengedi kezemet, én pedig a billiárdasztal szélébe kapaszkodom. Ha kívülről látnám magamat, biztosan saját kezemmel vetnék életemnek véget… Vonaglok alatta, néha csípőmet is megemelem, hogy még, még, még…! Ne hagyja abba, szeressen még! Nyögéseim hozzám is eljutnak, bal öklömre harapok. Nem szól hozzám, szája és nyelve mással van elfoglalva… bár tény, hogy az is hozzám tartozik. De még mennyire!
Aztán egyszer csak lassítani kezd, majd egy nagy sóhajjal felegyenesedik. Ruhámat feljebb tornázza rajtam, s benyúlva alá, a melltartóimon keresztül mar melleimre. Nagyot nyelve hajolok közelebb hozzá, míg ő elégedetten csillogó szemekkel vizslat.
- Élvezed, ugye? – Nem válaszolok, de pihegésem, s ködös tekintetem mindent elárul neki. Közelebb húz magához, mezítelen alfelemhez nadrágját nyomja. Bennem reked a levegő, tátott szájjal bámulok két szép szemébe. Atyaég, milyen furcsa érzés! S mennyire felpezsdül tőle a vérem… még jobban!
- Élvezed hát – dünnyögi, majd két keze közé veszi arcomat, cirógatja kicsit. – De tudod… úgy döntöttem meghallgatom azt az alkut. Bár tudom, hogy úgyis csak ki akartál jutni. – Alig fogom fel a szavait, sőt… Csak az tűnik fel, hogy már ülök, ő pedig messzebb áll s egy kulccsal babrál. – Nem kínozlak tovább – dünnyögi. – HA kiveszed a kulcsot, szabad vagy – kacsint rám, majd egy gyors mozdulattal kibontja az övét, s behúzza a hasát, majd a kulcsot a nadrágjába ejti.
- Én… - nyekergek, miközben ő megigazítja az övét. Fejével int, hogy menjek közelebb. Lassan csúszok le a biliárdasztalról s lépek oda hozzá.
- Elmehetsz. Komolyan – bizonygat, míg én őt bámulom. Oly szinten ég minden porcikám, de legjobban az zavar, hogy majd felrobbanok… odalent. És olyan piszkosul akarom. Nyelek egy nagyot, helyre kell magamat ráznom. Be kell nyúlnom oda!
Odalépek elé, majd lenézek az ölére. Nem jobb a helyzet, mint nálam. De meg kell tennem. Az övével babrálok, ő pedig a kezét a háta mögött összekulcsolja. Jöhet a slicc… ami a merevedése miatt nagyon kényes téma. Pirulok, de mégis egy kicsit élvezem. Ilyet még sohasem csináltam… Feljebb húzom a pólóját, s a homályos látásom mellett is szemet szúr, hogy kicsit libabőrös. Nagyot nyelek, felnézek rá.
- Ügyes lány vagy te, Chaya – dörmögi, én pedig újra leszegem a fejemet, majd egy kis bátorsággyűjtés után becsúsztatom kezemet az alsójába…
|
| oosakinana | 2013. 12. 27. 20:06:49 | #28709 |
Karakter: Ian Taylor
Megjegyzés: (Eshiinek)
Ahogy felérek a tetőre elfekszek és úgy hunyom le a szememet, hogy pihenek és csak vigyorogjak magamban az előbbi kis incidens miatt. Ám azt is elkezdem tervezgetni, hogy miként fogom őt is magamba bolondítani, mint a többieket, akik nem akartak engem egy kicsit sem. Már előre látom, hogy milyen jól fogok szórakozni és meg fogom törni. Itt mindenkit megtörök. Ez az én birodalmam.
Ahogy fekszek egyszer csak az igazgató ki az ajtón és rám néz. Megkér, hogy menjek vele, amit nem értek. Ennyire ki akarja húzni a gyufát vagy mi? Út közbe emlékeztetem a dolgokra, mert bár nem tudom mi vár ott rám, de az tuti, hogy ha bármit mondani mer, amit nem kéne akkor köpve lesz és lesheti az állását, meg a családját is és mehetek a hajléktalan szállóra minden további nélkül.
Hát nincs mit tenni, mint megtenni, amit mondtam, majd lesétálok a tetőről és úgy megyek az igazgatóiba. Belépve ám a kicsikét látom meg. Vigyor költözik az arcomra, és alaposan végig mérem a kicsikét. Na akkor azt hiszem, hogy most foga majom a vízbe ugrani. Rá fogsz jönni, hogy ebben az iskolába te nem győzhetsz és kezdhetsz hozzá szokni ehhez a gondolathoz cica baba. A diri leül a székébe, de én nem veszem le a tekintetemet, a
- Ülj le, Ian…
- Úgyse maradunk sokáig – nem akarok itt maradni és tdja, hogy nem is fogok. – Nincs mit megbeszélni.
- Nincs mit? – csak vigyorogni tudok. Olyan édes, amikor háborog.
- Nem bántottalak – és így van. MÉG nem bántottam. – És amúgy is – na jól figyelj Chaya, mert itt ez a rendszer van, amit én mondok, mindenki azt csinálja. -, ez nekem itt nem dirigál.
- Ez egy komoly probléma, Ian… Át kell beszélnünk, hogy ne hozzon rossz fényt az iskolára… - kit érdekel az iskola? Azt ott basztad el, amikor az anyámat meg döngetted haver.
- Nem érdekel az iskola olyan szempontból, mint téged – Ám nem figyelek többet, rá, hanem inkább a kicsikére emelem tekintemet. – Tényleg iderángatattál? Épp szépeket álmodtam veled – tetszik, hogy ennyire harcolni akar velem, de akkor sem fog semmit sem elérni.
- Mondom ez egy nagyon komoly ügy, Ian Taylor.
- Én meg mondom, hogy nem érdekel, hogy mit pofázol – nem hozzá beszéltem. Nem osztottam neki lapot, akkor minek szól bele? Szerintem a telefont sem nyújtottam neki oda, hogy vegye fel.
- Igazán érdekelhetne, én vagyok az igazgató és… - már megint szövegel. Nem meg mondtam neki, hogyha bármit el elárul, akkor köpök mindenkinek?
- Akármit is adsz itt elő, nem fog összejönni. Bár eléggé kiábrándító, hogy nem bírod felfogni, hogy kussolj. Gyerünk csajszi – a kicsikére nézek és magamhoz ölelve akarok elmenni végre innen -, menjünk.
- Ian, éppen az igazgatói irodában vagy, mert a kishölgy…
- A kishölgy velem jön. Gyere – állítom fel, mert már kezd herótom lenni az igazgató szövegeitől. Utálom és szívből gyűlölöm. Arról nem is beszélve, hogy az anyámnak még igen gyereke is született tőle, mert mostanában gyerekkel szoktam látni, amiről nem is tud. Elkezdem kivezetni a kicsikét, hogy végre beszélgethessek vele.
- Eressz el! – na úgy látom a kicsike megtalálta a hangját, meg önmagát. – Szépen vagyunk. És ez még egy jó középiskola. Nekem órán van a helyem. Ugye? – kit érdekel, hogy neked mid van? – Akkor itt sem vagyok.
- Hékás… - vigyorogva nyúlok utána. – Nekünk még beszélnivalónk van. Majd utána visszamész az órádra.
- Velem te nem beszélsz meg semmit – te csak azt hiszed édesem. Nem jöttél még rá, hogy itt az van, amit én akarok. – Én tanulni járok ide. Nem időt eltölteni. Viszlát – elkuncogom magam kijelentésére, de nem hagyom ennyiben. A dirivel majd legközelebb számolok. A kicsike után megyek. Megfogom a karját és úgy kényszerítem megállásra.
- Nem gondoltam volna, hogy végigjárod az egész tanári kart a nemrég történt apróság miatt – mérgesen fordul felém. Húúú. Vadmacska egyre jobban tetszik.
- Bocsánat, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány, s hagyom mindezt szó nélkül. Vagy tudod mit? Nem is bocsánat. Engem legalább… - elvigyorodok, mert tudom mit akart mondani, és ne aggódj édesem, ami késik, nem múlik kicsit sem.
- Folytasd csak nyugodtan – még közelebb lépek hozzá, hogy ha nem akarja nem kell kiabálnia. – Csupa fül vagyok.
- Hozzád hasonló taj paraszttal még életemben nem találkoztam, pedig Kai büszkélkedhet barom haverokkal.
- Köszönöm.
- Nem bók volt – de én annak vettem.
- Tudom én, egyelőre. Ami késik, nem múlik. Nemsokára azért fogsz könyörögni, hogy hozzád érjek – jegyzem meg, mert ez így van. Mindegyik így van. Most már könyörögnek, de nem tudom miért, ő még is másabb. Valami meg magyarázhatatlan dolog köt hozzá, ami kicsit irritál, de nem foglalkozok vele, hanem inkább jól szórakozok.
- Nekem órán lenne a helyem.
- Nekem meg benned lenne a helyem – vágom rá, amire jócskán meglepődik.
- Jézusom… - találja meg a hangját, de csak annyit tesz, hogy megfordul. Ne aggódj kislány fogsz te még sírni után, amikor nem látsz ezt garantálom neked.
- Ma elengedlek, de csak azért, hogy érzed a hiányomat. Legyél jó kislány, Chaya – suttogom szinte majdnem a fülébe. - Holnap majd pótolunk!
- Meg a fenéket! – pedig fogunk. Rajtad leszek picinyem és olyan dologban lesz résed, amilyenben nem sűrűn volt mostanában.
A nap további részében inkább békén hagyom és nem foglalkozok most vele, hanem félig meddig bejárok én is órákra, de szart se figyelek. Végig azon jár az agyam, hogy miként fogom megdugni a kicsikét. Addigra még Kait is le kell rendeznem. Szereznem kell neki egy csajt, hogy azzal foglalkozzon.
~*~
Másnap már eléggé felvagyok ajzva, hogy legalább a nyelvemet megmártóztassam a kicsikében. Annyira imádom, hogy az iskolai egyenruha kötelező így nem kell semmi mással bajlódnom, csak a bugyival. Az első órát még megvárom, hogy vége legyen még a másodikat is, mert a második óra után hosszabb a szünet. Addig is egy csajt intézek Kai-nak, aki addigra lefoglalja, amíg én a hugicájával foglalkozok. Sőt ez alatt a kis megfigyelés alatt arra is rájöttem, hogy az egyik csaj a barátnője és állandóan együtt vannak. Szóval lesz kivel közelebb kerülnöm hozzá.
Amikor kicsengetnek a második óráról, már korábban ott vagyok és megvárom, amíg mindenki kimegy a teremből egyedül a kicsike, meg barátnője marad bent.
- Khhhhm. – megköszörülöm a torkomat, mire mindketten rám néznek, majd intek a drága barátnőjének, hogy tünés kifele, mire már szedi is a sátor fáját
- Már megint te mit keresel itt? – kérdezi meg bunkón, de láttam én, hogy a barátnője után nézett, hogy ne hagyja itt.
- A tegnapi ígéretemet jöttem beváltani. – jegyzem meg. Becsukom az ajtót és be is zárom, amire mintha nagyot nyelne. – Nem fog ide jönni senki és nem is fognak zavarni. – kacsintok rá. – Úgyhogy kiengedheted a hangodat nyugodtan.
- Felejtsd el. Nem fogsz velem semmit csinálni. – hátrál, de csak annyit ér el vele, hogy utána megyek, majd amikor futásnak ered elkapom és a terem szertárjába viszem be, hogy még jobb ellegyünk zárva az emberektől.
- Hagyj békén. Engedj ki. – mondja, de eszem ágába nincs.
A falnak nyomom, majd ajkaira tapadva csókolom meg birtoklóan, amire próbál ellökni magától és ellenkezni, de ezzel csak annyit ér el, hogy még jobban kívánom. Hiába ellenkezik akkor is az enyém lesz. Hevesen és birtoklóan csókolom, majd amikor nyelvemet csúsztatom át szájába ő ráharap, amire felszisszenek, de végül elvigyorodok.
- Vad cicus. – jegyzem meg, majd inkább a nyakát kezdem el csókolni és egyből szoknyája alá nyúlva keresem meg érzékeny pontját, amit elkezdek izgatni.
- Hagyj bhékén. – mondja két sóhaj között, miközben próbálja vissza fogni magát, meg levenni a kezemet ágyékáról.
- Nyugi engedd magad és hidd el élvezni fogod. – suttogom, miközben a fülét is megcsócsálom kicsit.
Nem érdekel, hogy miket mond vagy miket nem. Nem figyelek oda, hanem inkább félre tolva bugyiját úgy izgatom érzékeny pontját, bár ahogy érzem már kezd nedvesedni. Annak ellenére, hogy mennyire nem akarja elméletben, idelent nagyon is izzik a levegő. És annyira sajnálom, hogy még nem engedhetem el, mert akkor tuti elszalad, de szívesen megnyalintanám mézes csuprát.
Egy idő után viszont elhallgat, és csak ajkait harapja. Helyes legalább most már elkezdte élvezni a dolgokat. Tovább izgatom még egy kicsit, miközben a nyakát csókolgatom.
- Milyen nedves vagy ide lent. Nézzük csak meg, hogy bentebb is vagy ilyen nedves. – suttogom neki és teljesen el van vörösödve, majd akkor nyílik nagyra a szeme és nyög fel, amikor ujjamat belé vezetem egyenlőre csak egyet. Meg is vonaglik alattam egy kicsit. – Hmmmm. Még aztán itt vagy sikamlós. Milyen jól csúszna benned a farkam is. – az említett dolgot a lábának nyomom, hogy érezze, nem kicsit bekeményedtem alul, de azért még nem fogom belévezet. Egyelőre játszadozunk.
- Enghedj… elhhh. – nyögi fel, ahogy megmozgatom benne ujjaimat, mert mindig tudom mikor kell megmozgatni, de a kezei már kicsit sem elfele tolnak, hanem inkább markolják a felsőmet.
- Még nem engedlek. – suttogom, majd még egy ujjamat csúsztatom belé, miközbe nagyobb terpeszbe rakom és úgy mozgatom benne ujjamat, amire már nem tudja nyögéseit nagyon vissza fogni, pedig rajta van az ügyön.
Másik kezemmel még a felsőjét is felhúzom, hogy melltartóból kivéve mellét adjak rá csókot és szívogassam meg. A tempót is fokozom. Meg-megvonaglik alattam és érzem, hogy nagy nehezen tudja, csak vissza fogni magát, amit én annyira élvezek. Néha egy-egy nyögés ki is csúszik ajkain, meg nyöszörgés is hagyja el torkát, még ha a száját nem. Ez az babám élvezz.
Nem kell sokat várnom és egy nyögéssel adja tudtomra, hogy jól végeztem a dolgomat, mert elélvez. Elengedem melleit, majd ujjaimat is kihúzom forró ágyékából, majd szám elé emelve nyalom le nedvét, amire még jobban kipirul és el is fordítja a fejét. Nem tud még reagálni semmit, mert túlságosan is piheg még.
- Nagyon finom vagy édesem. – suttogom, majd még egy csókot adok még ajkaira és úgy hagyom ott a szertárba, bár még egyszer vissza fordulok. – Legközelebb kinyallak. – kacsintok rá, majd mielőtt észhez térhetne, hagyom magára és megyek ki a teremből farkamat megigazítva, hogy ne nagyon látszódjon, hogy mi a szitu.
Ahogy kimegyek a teremből, megcélzom barátnőjét.
- Gina. – szólok neki oda és mindenki eléggé aggódva néz minket. – Gyere velem. – kérem meg, majd elvezetem onnan. Nem kell, hogy bárki tudjon az kis ügyletünkről.
- Igen? Valami rosszat tettem? – kérdezi meg aggódva, amire csak elmosolyodok.
- Ne aggódj nem, csak annyit akarom mondani, hogy hétvégén tartok egy bulit és oda hozd el Chaya-t, de úgy, hogy ne tudjon róla kihez jöttök. – mondom neki a parancsot.
- De engem a szüleim nem szoktak elengedni. Esetleg Chayaékhoz engednek el, de oda se mindig. – mondja aggódva, amire elvigyorodok.
- Ne aggódj a szüleid miatt, majd én elintézem. Neked csak annyi a dolgod, hogy elhozd hozzám megértetted? – kérdezem meg, amire bólogat. – Ne cseszd el. – szólok még rá, majd ott hagyom őket és vigyorgok magamnak.
Nem sokké később haverommal is összetalálkozok, aki kérdezi, hogy merre voltam, de csak annyit mondok, hogy volt egy jó szünetem hozzá hasonlóan, amire eléggé bepipul, de nem szól semmit. Félti azért a kis pozícióját, ahogy látom. Mondjuk azért biztosítottam róla, hogy a kígyó a helyén maradt és nem köpködött sehol, amire némely meg nyugodott, de látszik rajta, hogy még mindig félti tőlem a hugát. Elmondom neki, hogy hétvégén bulit tartom és számítok a részvételére, amire persze egyből beleegyezik, mert akkor tudja, hogy lesznek csajok jó bőven.
~*~
A hét további napjában hagyom, hogy Chaya had gondolkozzon azon, amit csináltam vele, bár elég sűrűn megfordulok arra fele amerre ő van, de olyankor csak rákacsintok, majd megnyalom ajkaimat. Ekkor mindig vörösen fordul el tőlem, de csak jót kacagok. Ma viszont a bulim lesz és ideje, hogy felkészüljek rá és okozzak Chaya-nak egy jókora meglepetést.
Már gyűlik a tömeg erősen és Kai is itt van, aki már rávetette magát az egyik bombázóra. Hát igen hoztam neki husit nem is kicsit, szóval legyen csak velük elfoglalva.
Ahogy mászkálok és iszogatok, na meg táncolok egyes pipikkel, de nem őket fogom megdugni, hanem mást, bár még őt sem dugni akarom egyenlőre, de majd meglátjuk, hogy mi lesz a helyzet. Ahogy körbe nézek meglátom a kicsikét, ahogy a barátnőjével sétál befelé.
- Sziasztok. – köszönök oda nekik, majd Chaya-t magamhoz rántom egy csókra, mielőtt még feleszmélne.
- Te paraszt. – lök el magától és pofont is kapnék, ha nem kapnám el a kezét.
- Nyugalom kis vadmacska. – mondom vigyorogva, majd a füléhez hajolok. – MA még élvezetekben lesz részed. – harapom meg a fülét, majd amikor eltávolodok tőle, látom el van pirulva, de csak meg fogja barátnője kezét és úgy távoznak a közelemből. Ne aggódj, ami késik nem múlik…
|
| Eshii | 2013. 12. 27. 20:05:59 | #28708 |
Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ oosakinanának
Anyáék már megint leléptek valahova, én pedig otthon maradok egyedül. Kai, az egyetlen, drága, kedves bátyókám is csavarog valahol. Nem érdekel annyira a dolog, jobbnak látom én is élvezni a napsütést, ami odakint fogad. Legjobb barátnőmmel, Ginával lógok egy kicsit, de mivel hamar haza kell indulnia, én sem vesztegelem tovább az időt. Az ajtó nyitva, ami meglep.
- Kai, itthon vagy? – bújok be a bejárati ajtón, s érdeklődöm. Anyáék biztos zajonganának, pakolásznának. Remélem nem épp a pornóját nézi, mint a múltkor…
- A nappaliban vagyunk – érkezik a nem túl biztató válasz. Szóval többen nézik… aha.
- Ki van itt? – érdeklődöm előre, nem akarok szívbajt kapni. Van az a haverja, a lófogú Kevin.
Ritka egy szerencsétlen, nem örülnék, ha ő csápolna vissza lelkesen. De nem. Nagyon nem. Egy idegen srác ül Kai mellett. Vörös haj, izmos test, motoros sál és kesztyű, de ami a legdurvább az engem mustráló szürke szemek. Kiráz tőlük a hideg…
- Te meg ki vagy? – szegezem neki a kérdést. Nem tetszik. Már nem tetszik.
- Ian Taylor – közli velem a nevét, majd nagy csalódásomra folytatja. – Az iskola vezetője, ahova most kezdtél el járni. – Felszisszenek. Én meg Hamupipőke vagyok, s elvesztettem a fapapucsomat odakint az erdőben…
- Kai. Ő az újabb talpnyalód? – dünnyögöm oda bátyámnak, mire nagy meglepetésemre a vörös feláll. Atyaég, marha magas! Jó, benéztem, nem kell leütni… És amúgy is nem szó szerint értettem. A bátyámnak igazi ereklyéi vannak a pornó terén. Erről egyszer Kevin világosított fel, mikor nálunk volt… Erre is értettem.
- Ian, kérlek. Ő még is csak a húgom – kérleli, amiből ki tudom következtetni, hogy biza, a bátyám is nyal valakinek. Az említett csak felsóhajt, nincs verekedés. Remek. – Chaya tényleg ő ott a vezér – intézi hozzám a szavait bátyó, marha komolyan. – És kérlek ne húzd ki nála a gyufát. – Az említett vezér közben visszaül a kanapénkra. Na szép, ezért hagytam ott az iskolámat… Hogy hozzá hasonló bunkókkal találkozzak. Máris hiányzott a kollégium…
- Miért ismerkedsz ekkora görényekkel? – Mert ez az. Csak szaga nincsen. Még.
- Mert kis szívem az iskolában a görények az ászok. A tesódat is ismered. Ugyan olyan perverz gondolkodása van, mint nekem és nem mellesleg imádja megdönteni a lányokat – vigyorog hozzá, míg engem az undor kerülget. – És te leszel az új áldozatom – jelenti ki, amin én meglepődöm, a bátyám pedig… megijed.
- Ian. Ő a kishúgom és nálunk vagy – kezd bele az ellenkezésbe, de mikor a nagyképű felemeli a kezét, elcsendesedik. Ezt én is ki fogom próbálni!
Gondolataimból Ian ránt ki, ahogy megindul felém. Képén elégedett mosoly, amit oly szívesen eltörölnék szavakkal, sőt, akár egy pofonnal is. De ok nélkül nem esünk neki senkinek, még ha kivételesen oly szívesen is megtenném.
Meg akar érinteni, arcomra simítani, de ellököm kezét. Én nem vagyok holmi könnyűvérű kis nőcske, aki csettintésre a földön fekszik szétrakott lábakkal. Főleg nem egy hozzá hasonló tahónak…
- Holnap találkozunk.
- Remélem messzire elkerülsz – közlöm vele ellenségesen, míg ő csak mosolyog, s kisétál a házunkból.
- Milyen tahó görényekkel barátkozol te? És ennek nyalod a talpát? Szőrös legalább? – akadok ki, miután bezárul a srác mögött a bejárati ajtó. Kai már fel is pattan s elém lép. Nagyon komoly a képe.
- Te ezt nem érted. Nagyon jó barátom. A legjobb.
- Az lehet, hogy neked igen, de nekem nem! Előtted közölte velem, hogy… hogy…! – kapkodtam mérgesen a levegőt, de már éreztem, hogy az arcom is lángol.
- Holnap ne gyere a közelembe. Sőt, húgi, indulj el hamarabb. Ian később jár be. Menj be a terembe. Maradj a csajokkal. Vagy tudod mit? Maradj itthon.
- Nem fogok egy tahó paraszt miatt kimaradni, Kai!
- Akkor menj be és zárkózz be az egyik wécébe.
- Kai, te totál zakkant vagy – mértem végig. – Inkább azon agyalj miért ne mondjam el anyáéknak, hogy a legjobb haverod zaklatott.
- Chaya… Ne csináld már. Húgi…
- Paraszt vagy. Utállak – közöltem vele, majd inkább felsiettem a szobámba. Fel kellett dolgozni a dolgokat…
~*~
Reggel még is úgy teszek, ahogy Kai mondta. Korán elindultam, s a bejárósokkal együtt értem be. Gina is velem tart, felháborodottan közlöm vele az előző nap történteket. Csendben hallgat, s óvatosságra int, mintha nem tudnám ezt magamtól is. Meg eszem ágában sincsen a társaságát keresni. Együtt meghúzódunk az egyik kihalt folyosón, majd a csengő után elsőként sietünk a termek felé. Jó, hogy Gina úgy ismeri már a gimit, mint a tenyerét.
Az óra elején bemutatkozom, a tanárnő még nem ismer. Utána nekikezdenénk az órának, de valaki nem csapná ki az ajtót.
- Mr. Taylor – szól rá a tanárnő, míg bennem egy pillanatra megáll az ütő is. Mit keres ez itt?
- Pofa be – inti csendre roppant keményen, majd indult el felém… - Te velem jössz – ragadja meg a kezemet, míg én az első döbbenet után visszafeleselek neki.
- Órán vagyok. Nem megyek sehova. – Szisszenések sorozata, majd Gina halk csuklása az utolsó dolog, amit érzékelek. Ian elvetemülten rám villantja fogait, majd kérdez.
- Tegnap Kai nem mondott el mindent? – Majd felránt a padból a vállára hány, akár egy zsák krumplit. Bennem reked a levegő, talán ezért nem jön ki hang a torkomon, de azért lelkesen csapkodom, ahogy csak tudom. Nem hiszem el, soha ilyen meg nem fordult velem, mintha egy nagyon rossz álomba cseppentem volna…
- Folytassa a tanítást tanárnő – indult el velem Ian, míg én rendületlenül ütöm tovább.
- Eressz el te bunkó – verem hátát mire újra megfordul velem a világ, s talajt érzek a lábaim alatt.
- Akkor ismételjük csak át a dolgokat. Ez az iskola az enyém. Itt azt csinálok, amit akarok – közli velem, miközben teljesen a szekrényeknek passzíroz.
- Beképzelt majom – közlöm vele az első jelzőt, ami eszembe jutott, majd egy próbát teszek, hogy ellökjem.
- Lehet, de te akkor is az enyém leszel – jelenti ki úgy, mintha engem a piacon be lehetne szerezni egy kis apróért.
- Nem vagyok tárgy, nem leszek senkié, mert ő úgy gondolja – világosítom fel, s próbálom mindezt a lehető legdurvább hangnemben tenni. De a fene vigye el, már megint csak vigyorog. Én meg tarthattam volna a számat, mert amit ez után tesz, teljesen sokkol. Ajkát nyakamra tapasztja, majd egyik kezével becsúszik a lábam közé. A folyosón. Az iskolában… Simogat. A hirtelen ért ingertől szétnyílnak ajkaim, zavart sóhaj hagyja el őket. Erre rádöbbenve összeszorítom őket, s dacosan meredek rá. Szemét! Ezért megfizet!
- Itta folyosón megdughatnálak, és senkit nem érdekelne – közli velem, de szerencsére addigra kezét kihúzta a kényes helyről.
- Egy bunkó paraszt vagy semmi más – köpöm mérgesen az arcába. A gyűlölet erőt ad. Ahogy a szégyenérzet is. Úgy tűnik nem tetszik neki a helyzet, mérgesen csap a fémszekrényekre egy hatalmasat, melytől ijedten összerezzenek. A fejem mellett tette. Ha szétveri a fejemet, akkor se fog megdugni!
- Tanuld meg hol a helyed és akkor jól elleszünk mi ketten – kacsint rám, majd nagy megkönnyebbülésemre otthagy.
Addig bírják idegeim, egy halk nyögéssel kísérve a földre rogyok. Szerencsére már messze jár, nem látja kétségbeesett énemet, melyet fűt a bosszúvágy. Belépett a házunkba… meglátott… és eldöntötte, hogy megdug. Ilyen emberek tényleg léteznek?!
Nagy nehezen felállok a földről, majd elindulok a tanári felé. Nem fogom hagyni magamat! Nem erre tanítottak a szüleim, s a bátyám sem. Bár a legjobb barátja tette ezt velem... de nem érdekel. Milyen barát az, aki az állítólagosan tabu span húgára mozdul rá?
Nagy nehezen megtalálom a tanárit, s mikor megkérdezik miért vagyok ott, kijelentem, hogy komoly panaszom van egy Ian Taylor nevezetű fiúra. A bent lévő tanárok felsóhajtanak, sokat sejtően összenéznek, majd nagy döbbenetemre az egyik tanár úr ennyit mond:
- Várjál az igazgatói előtt. Szólok neki.
Szóval, ez már nem az első eset, s a tanárok nem is foglalkoznak a helyzettel. Na szép, napról-napra megbánom, hogy kényelmi szempontból ide iratkoztam át. Nem is kell várakoznom, az úr máris fogad. Elég gondterhelt az arca mikor megkérdezi mi történt, én pedig eldalolom neki, hogy zaklat. Persze, azt kihagyom, hogy a lábam közé nyúlva hallgatatott el, valahogy nem vagyok rá túl büszke, s amúgy is… Nem tudnám elmondani úgy, hogy a képem ne lenne rákvörös. Néha bólint egyet, s hümmög, hogy megértette. Bár ez nagyon sokat nem segít.
- Nos, ha szeretnéd, behívathatom Iant, hogy átbeszéljük ezt a dolgot közöttetek.
- Ez nem dolog – dünnyögöm -, ez probléma.
- Leülnél egy kicsit, míg intézkedem? – mutat a falnak állított pár szék felé. Nem tiltakozom, helyet foglalok. A sok felhajtás helyett ülhetnék az órán, értelmesen tölthetném az időmet, tanulhatnék. A berendezést nézegetem, a sok képet, az igazgató elég kopár íróasztalát, amin csak egy laptop áll.
Nyílik az ajtó, s Ian lép be rajta. Amint meglát, újra széles vigyor terül el a képén, ami már komolyan aggaszt. Vagy értelmi fogyatékos, hogy nem bírja felfogni a helyzet komolyságát, vagy szimplán olyan bőr van a pofáján, amit egy láncfűrésszel se lehetne levágni. Mindkettő nagyon komoly probléma, nekem. Mögötte rögtön az igazgató lép be, majd szó nélkül a helyére fárad, s leül. Ian közben engem mustrál, láthatóan élvezi a dolgot. Én nem. Megint olyan rossz előérzetem van…
- Ülj le, Ian…
- Úgyse maradunk sokáig – jön a válasz. – Nincs mit megbeszélni.
- Nincs mit? – kérdezek vissza felháborodottan.
- Nem bántottalak – vonja meg a vállát. – És amúgy is – fordul az igazgató felé, aki egyre kétségbeesetten mustrál minket -, ez nekem itt nem dirigál.
- Ez egy komoly probléma, Ian… Át kell beszélnünk, hogy ne hozzon rossz fényt az iskolára… - próbálkozott valamit kinyögni az igazgató, de Ian tett rá.
- Nem érdekel az iskola olyan szempontból, mint téged – vág vissza, majd nagyot sóhajt. – Tényleg iderángatattál? Épp szépeket álmodtam veled – néz le rám széles vigyorral a képén, míg én a lehető legcsúnyább nézésemmel figyelem.
- Mondom ez egy nagyon komoly ügy, Ian Taylor.
- Én meg mondom, hogy nem érdekel, hogy mit pofázol – vág vissza, míg engem már lassan a kétségbeesés fojtogat. Az igazgatóval is ugyanolyan kőbunkó, mint bárki mással!
- Igazán érdekelhetne, én vagyok az igazgató és…
- Akármi is adsz itt elő, nem fog összejönni. Bár eléggé kiábrándító, hogy nem bírod felfogni, hogy kussolj. Gyerünk csajszi – lép mellém, míg én hatalmas nagy szemekkel bámulok rá -, menjünk.
- Ian, éppen az igazgatói irodában vagy, mert a kishölgy…
- A kishölgy velem jön. Gyere – nyúl a derekamhoz, majd ránt fel a székből. Annyira nem értem a helyzetet, hogy kicsit a mellkasának ütközöm, nincs erőm tiltakozni sem. Az igazgató sem tud vele mit kezdeni. Simán letegezte, s közölte vele, hogy legyen a pofája lapos. De ha senki nem tud megvédeni… akkor…
- Eressz el! – csattanok fel, majd lököm el magamtól a kezeit. – Szépen vagyunk. És ez még egy jó középiskola. Nekem órán van a helyem. Ugye? – meredek a minket bámuló dirire, aki bólint egyet. – Akkor itt sem vagyok.
- Hékás… - kap a kezem után Ian. – Nekünk még beszélnivalónk van. Majd utána visszamész az órádra.
- Velem te nem beszélsz meg semmit – rántom ki kezemet, de a kesztyű miatt eléggé nehezen s fájdalmasan megy. – Én tanulni járok ide. Nem időt eltölteni. Viszlát – sietek ki az ajtón, de Ian utánam ered. Persze, hogy is fordulhatott meg a fejemben, hogy majd hagy elsétálni? Konkrétan arra gondoltam, hogy futok, de így… Így eszem ágában sem volt.
- Nem gondoltam volna, hogy végigjárod az egész tanári kart a nemrég történt apróság miatt – jött utánam, mire én megálltam s mérgesen felé fordultam.
- Bocsánat, hogy nem vagyok olyan, mint a többi lány, s hagyom mindezt szó nélkül. Vagy tudod mit? Nem is bocsánat. Engem legalább… - elcsendesedem, s elvörösödöm. Nos, lehet hogy nem rendezett el a folyosón, de rajta volt az ügyön.
- Folytasd csak nyugodtan – feleli szórakozottan, majd lép közelebb. – Csupa fül vagyok.
- Hozzád hasonló taj paraszttal még életemben nem találkoztam, pedig Kai büszkélkedhet barom haverokkal.
- Köszönöm.
- Nem bók volt – felelem.
- Tudom én, egyelőre. Ami késik, nem múlik. Nemsokára azért fogsz könyörögni, hogy hozzád érjek – hajol hozzám közelebb. Kicsit le is kell hajolni. Igazából, külsőre jó pasi, mert hazudnék, ha nem ezt állítanám. De belülről, atyaég, inkább egy lófogú, pattanásos, kocka srác magyarázott volna nekem a legújabb online játékáról!
- Nekem órán lenne a helyem.
- Nekem meg benned lenne a helyem – válaszolja, mire nagy szemekkel pislogok rá.
- Jézusom… - felelem kiakadva, majd hátat fordítok neki. Már a képét sem bírom nézni. Az önelégült tekintete, a perverz mosolya…
- Ma elengedlek, de csak azért, hogy érzed a hiányomat. Legyél jó kislány, Chaya – először szólít a nevemen, amibe beleborzongok. Nem jó dolog ez… - Holnap majd pótolunk!
- Meg a fenéket! – dörmögöm az orrom alatt, majd gyorsabb tempóra váltva sietek a terem felé. Nagyon nehezemre érzelemmentes arccal leülni, főleg, hogy mindenki engem figyel. A fennmaradó pár percben próbálok csakis az órára figyelni, de nem megy. Csakis Ian szavai járnak a fejemben, az összes, mind amit aznap s előző nap is nekem mondott. Ha csak dugi akar, miért nem keres magának egy erre roppant alkalmas személyt? Akad itt is biztosan. ha meg mind megvolt már neki, keressen messzebb. Tőlem a lehető legmesszebb!
|
| oosakinana | 2013. 12. 27. 19:21:00 | #28707 |
Karakter: Ian Taylor
Megjegyzés: (Eshiinek)
Egy újabb iskolai tanév kezdődik, de nem akarok bemenni. Legjobb úgy kezdeni az évet, ha legjobb haverommal lógjuk el a napot. Kai-jal az élet csupa mosoly és kacagás. Hasonlóan ő is perverz hozzám és a jobb kezem. Vele vagyok a legjobb viszonyba mióta az iskolába járok. Nem voltam még soha náluk, de nem is bánom annyira. Nálunk jobban el lehet hülyülni. Ám most említette, hogy a tesója is az én iskolámba fog járni, amire elmosolyodtam és megkértem, hogy menjünk el, mert meg akarom ismerni a tesóját. Na meg beavatni a dolgokba.
Meg is érkezünk és a szülők nincsenek otthon, aminek kifejezetten örülök. Kettesben vagyunk és beszélgetünk, amikor nyílik az ajtó.
- Kai itthon vagy? – halljuk meg édes csilingelős hangját. Már jól kezdődik.
- A nappaliban vagyunk. – kiált ki haverom én meg vigyorogva vágyom azt a kis szépséget, aki az oroszlán barlangjába érkezett meg.
- Ki van itt? – ekkor jelenik meg a nappaliba. Elég alaposan végig mérem és tetszik az amit látok nagyon is tetszik. – Te meg ki vagy? – kérdezi kicsit távolságtartóan, mert gondolom nem tetszik neki, hogy végig bámulom.
- Ian Taylor. – mutatkozok be. – Az iskola vezetője, ahova most kezdtél el járni. – mondom neki, amire csak ciccent egyet.
- Kai. Ő az újabb talpnyalód? – na ez viszont nem tetszik és eléggé bepipulok, fel is állok, hogy neki menjek, de Kari megfogja a kezemet.
- Ian kérlek. Ő még is csak a húgom. – kér meg, amire nagyot sóhajtok. – Chaya tényleg ő ott a vezér. – kezdi komolyan a dolgokat, majd úgy néz hugára. – És kérlek ne húzd ki nála a gyufát. – kérleli én meg közben vissza ülök.
- Miért ismerkedsz ekkora görényekkel?
- Mert kis szívem az iskolába a görények az ászok. A tesódat is ismered. Ugyan olyan perverz gondolkodása van, mint nekem és nem mellesleg imádja megdönteni a lányokat. – vigyorodok el. – És te leszel az új áldozatom. – jegyzem meg, amire Kai rám néz.
- Ian. Ő a kishúgom és nálunk vagy. – felemelem a kezemet. Azért másnak a házának a tájékát tisztelem, főleg, meg az övét.
Fel is állok, majd úgy nézek a kicsikére. Milyen jó is lesz, amikor alattam fog nyögni és élvezkedni. Már előre imádom és várom azt a pillanatot, amikor a rabja lesz annak, amit csinálok és nem fog tudni senkit elviselni csak engem. Jó les fincsi szűz husit betörni. Legalább is, amit a testvére mesélt róla még egy barátja sem volt így szerintem még szűz.
- Én mentem. – mondom Kainak, majd kezet rázunk, de még odasétálok a kicsikéhez, és megsimítanám az arcát, ha nem ütné el a kezemet. – Holnap találkozunk.
- Remélem messzire elkerülsz. – mondja ellenségesen, én viszont csak nagyot mosolygok és magukra hagyom.
Jó parti lesz azt hiszem a kicsike. Élvezet lesz betörni.
~*~
Másnap, ahogy betérek az iskolába nem sokkal később csapódik hozzám Kai. És eléggé morcos, de úgy látom jobb tisztázni a dolgokat.
- Na ide figyelj haver. – kezdek bele komolyan. – Ez itt az én iskolába igaz? – bólint. – És ugye tisztában vagy vele, hogyha bármiben is szabotálni mersz vagy ellenem teszel valamit, akkor pokollá teszem a hátra lévő napjaidat, sőt még azt is elintézhetem, hogy megbukj és itt maradj, hogy kínozhassalak tovább. – nézek rá, amire nagyot nyelve, de bólint.
- Mire akarsz kilyukadni? – kérdezi meg végül, bár érzem a félelmét.
- Arra, hogy a húgod egy szemre való teremtés és ő az enyém lesz, de ha ezt bármi féle módon szabotálni mered esküszöm, hogy arra a szintre jutsz, ahol a többiek vannak, és ha oda kerülsz ők is kínozni fognak. – jegyzem meg, és látom, vágja hogy mi a dörgés. – Helyes. – bólintok, majd úgy kezdünk el mászkálni, végül becsengetnek.
Mindenki órára megy, de nekem nincs kedvem egy kicsit sem. Körbe járom az egész iskolát, mire megtalálom, hogy hol van a lányka, akit én annyira keresek. Most megmutatom, hogy mennyire is van hatalmam ebben az iskolában.
Bemegyek a terembe, mire mindenki rám néz, de össze is húzzák magukat, hogy véletlenül se vegyem észre őket.
- Mr. Taylor. – hallom a tanár hangját.
- Pofa be. – szólok vissza keményen, amire összerezzen kicsit. – Te velem jössz. – fogom meg a csajszi kezét, de ő kihúzza.
- Órán vagyok. Nem megyek sehova. – Na erre mindenki felszisszen, de csak elvigyorodok.
- Tegnap Kai nem mondott el mindent? – kérdezem meg, majd felrántom a padból és a vállamra hajintom, aminek következtében elkezd csapkodni a tanár viszont nem mer semmit csinálni. – Folytass a tanítást tanárnő. – mondom, majd úgy viszem ki Chaya-t.
- Eressz el te bunkó. – csapkodja a hátamat, majd leteszem és úgy nézek rá.
- Akkor ismételjük csak át a dolgokat. Ez az iskola az enyém. Itt azt csinálok, amit akarok.
- Beképzelt majom. – feszíti tovább a húrt és próbál ellökni, mert közben a szekrényhez szorítottam.
- Lehet, de te akkor is az enyém leszel. – jelentem ki.
- Nem vagyok tárgy nem leszek senkié, mert ő úgy gondolja. – próbál kemény lenni, de csak elvigyorodok. Nyakához hajolva adok nyakára csókot, majd kezemet ágyékára helyezve érintem meg érzékeny pontját, amire kicsit felsóhajt, bár próbálja vissza fogni magát, de ezzel csak még jobban megmosolyogtat.
- Itt a folyosón megdughatnálak, és senkit nem érdekelne.
- Egy bunkó paraszt vagy semmi más. – erre az ellenkezésre viszont már nem tűröm tovább és a feje mellett csapok a szekrénybe, ami behorpad
- Tanuld meg hol a helyed és akkor jól elleszünk mi ketten. – kacsintok rá, majd ott hagyom és tovább megyek egyenesen a tetőre, hogy sziesztázzak.
|
| Andro | 2013. 11. 28. 18:09:18 | #28390 |
Karakter: Kagami Shinya
Megjegyzés: (Fuyuminak) VÉGE
Közös megegyezéssel.
|
|
