Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Site

	Bleach
	Death Note
	Egyéb Anime
	Fantasy
	Full Metal Alchemist
	Harry Potter
	Hentai
	Hetalia Axis Powers
	Inuyasha
	Kuroko no Basuke
	Manga, PC és könyv
	Naruto
	Soul Eater
	Togainu no Chi
	Vampire Knight
	Yaoi
	Yuri

	Befejezett szerepjátékok
	Bleach
	Death Note
	Egyéb anime
	Fantasy
	Halloween
	Harry Potter
	Hentai
	Inuyasha
	Karácsony
	Karácsonyi novellapályázat
	Kuroko no Basuke
	Naruto
	Nem anime
	Soul Eater
	Vampire Knight
	Yaoi
	Yuri

Bejelentkezés

Közlemények

Chatbox

Linkek

AnimGO (anime és manga ismertetõk, feliratok)

További linkek...

Szerepjáték
(Hentai)

oosakinana	2016. 03. 12. 20:46:19	#34082
Karakter: Ian Taylor Megjegyzés: (Eshiimnek) Szavaimra egy nagyon kedves gesztust kapok tõle, amit az elmúlt 7 évben senkitõl sem kaptam, csak tõle. Bár nem mintha sok mindenkinek hagytam volna, hogy ezt tegyék. Régebben kirázott volna a hideg egy ilyentõl és úgy ordítottam volna le az illetõnek a haját a fejérõl, hogy csak úgy ámul és bámul. Nagyon finom és meleg a keze, amikor az arcomra teszi. Egymás szemét nézzük, bár remélem kilátja belõle, hogy most azonnal magamévá akarom tenni, mert annyira kanos vagyok, hogy képes vagyok bármit szétszaggatni… - Hoztam sütit – szakítanak félbe minket, de egy vigyort küldök neki, hogy azért annyira ne legyen lelombozódva, mert ha tovább maradtunk volna úgy, akkor biztos, hogy itt a kanapén tettem volna arról, hogy a vágyam csillapodjon. - Köszi anyu. - S nos Ian… maradsz ma estére, vagy holnap? – ezt a részét nem akarom vállalni. Elég volt a jó pofizásból… – Lehet jobb lenne holnap, akkor grillezhetnénk is. Chaya, szerinted? – nem fogjuk ezt sûrûn eljátszani. Nem fogok minden héten vagy mindennap jó pofizni. Havonta egyszer. Amúgy meg igyekszem elkerülni anyádékat. - Addig is maradj ma is vacsorára. Ha már ilyen szép virágokat kaptam, ki kell raknom az asztal közepére – de jó, hogy nélkülem eldönti, hogy mi legyen és ha most bármilyen indokkal lelépek, akkor biztos, hogy Chaya lesz az elsõ, aki leszedi a fejemet. Ezért sem szerettem kapcsolatba bonyolódni senkivel, ami ennyivel komolyabb. – Chaya, a tiédet is vízbe raktam, nem akarod felvinni a szobádba? - De, felviszem. Te maradj csak itt, azzal a lábbal ne lépcsõzz nekem! – ha akarnék se tudnék nagyon elmenni gyorsan, mivel a lábam eléggé kellemetlenül hasogat már megint. Összeszorított szemekkel kezdek el simogatni kicsit, hátha csillapodik a fájdalom, de már esélytelen. Azt hiszem, hogy be kéne lõnöm magam fájdalomcsillapítóval, de akkor oda lenne az uralmam a viselkedésem felett, így legalább a fájdalom kicsit észhez térít. - Itt is vagyok! – siet vissza hozzám. Csak õ el ne törje a lábát, mert attól még nem fogok neki kegyelmezni. Azonban a helyett, hogy hozzám bújna és dorombolna a párnákkal kezd el baszakodni. Ha ennyi energiája van, akkor akár rám is bukhatna úgy az ölembe. - Mit csinálsz? – Remélem, hogy észhez tér. Ha csak meghúzódott a lábam nem kell felpockolni… – Ugye nem azt, amire gondolok? - De, de! – mit meg nem kell tennem egy kis szexért cserébe… – Fontos, hogy vigyázz a lábadra, amit most nem teszel meg. Rendes barátnõként figyelek erre – kegyetlenül nem tetszik ez az egész. Utálom, amikor babusgatnak, vagy egyéb dolgokat tesznek értem. Az viszont, hogy végre hozzám bújik nagyon is tetszik. Remélem nem jön be senki, és egy kis egyéb extra dolgokat is tudunk csinálni tv nézés közben. Chaya anyja folyamatosan bejön érdeklõdni, hogy mit nem szeretek enni és hogy nálunk kifõz, amire csak adok egy választ, de alapjáraton nem szoktunk fõz kaját enni, vagy ha igen akkor valahonnan hozatjuk, de ezt még sem mondhatom… Az hogy meg-megszakítva bejön viszont pont elég arra, hogy ne tudjak semmihez sem hozzá kezdeni, fõleg, hogy õ is leállít. Pedig csak neki akarok jót. Gondolom már õ is ki van éhezve, elvégre a legjobbhoz szoktattam hozzá a legtöbb alkalommal, így már õ is kérheti. Kai viszont csak vigyorog, csak tudnám, hogy min. Fog még õ is így járni. Teszek én róla… tudom hogy hova szokta vinni a csajokat és mikor, amikor éppen nagyon kanos. - Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt – még egy utolsó illedelmes szarság, utána végre nem kell egy ideig csinálni… egészen holnap délutánig. - Ugyan, ezer örömmel. Gyere csak, ha jól esik. Apjuk úgyse szól bele, ugye? – egy vigyor jelenik meg a számon, amikor nem szól semmit az apja, csak mint egy legyõzött vad. Fülét farkát behúzva bámulja a tv-t. Én gyõztem és ez sokkal jobb mindennél. Ha ezek után még is tiltja tõlem Chaya-t biztos, hogy nem fogok jót állni magamért és agyon verem. Ahogy elköszönve távozok Chaya-val, aki kikísér az ajtóig, nem telik bele egy másodpercbe se és már a csukott ajtón találja magát, miközben olyan mohón és vadul csókolom, hogy az már szinte éget. Nagyon hiányzott és így akartam csókolni egész végig, amíg azért nem könyörög, hogy tegyem a magamévá. Akarom ezt a csajt mindennél jobban. Nem tudom, hogy mit csinál velem, de kegyetlenül az ujja köré csavart… - Remélem anyád nem mérgezett le. – jegyzem meg visszatérve önmagamhoz, ami mindig elrontja a romantikus pillanatokat, mert nem teljes mértékben csípi fõleg, ha nem szex áll a középpontban. - Mi? – imádom, amikor ki van akadva. Olyan szexi és csábító. Elvigyorodok, amibõl tudhatja, hogy csak hülyülök és ilyet nem gondolnék komolyan, csak akkor ha lenne rá jó okom. Az apjából kinézném. - Bár révén, hogy anyja lánya vagy… s belõled kiindulva… elõbb szúr le a konyhai késsel vacsora közben, mintsem lassan kínozzon – nem tudom miért, de szeretem, amikor nevet. Szeretem hallgatni és megnyugtat, amikor hozzám bújik, de ezt ne várja soha senki, hogy be is valljam. - Így van! Szóval a kaja biztos – akkor legalább erre fel készülök, hogy ha egyszer annyira nagyon felhúzom Chaya-t, hogy kés lesz nála és nagyon meg fogom bánni, legalább is az életem. - Akkor jöjjek át holnap este? – szívok mélyet illatából, ami teljesen begerjeszt. Magamévá akarom tenni itt és most… - Anya is ugyan olyan sértõdékeny, mint én – jaj, de jó. Akkor semmilyen kifogást nem fognak elfogadni, pedig már kezdtem gondolkozni. – Nagyon örülnénk neki. Mondanám, hogy gyere megint öltönyben – felejtsd el. Utálok öltönyt venni és nem is fogok az egyszer biztos. -, de attól tartok, hogy a családi grillezést mi odafent töltenénk… kettesben… ruha nélkül… - elvigyorodok kijelentésére. Ha ennyire tudja, akkor meg fõleg nem értem. De mindegy erre csak annyit kell mondani, hogy nõi logika… - Boszorka – ki fog készíteni még addig van egy olyan érzésem. Fenekébe markolva húzom közelebb magamhoz, hogy érezze milyen hatással van rám. – Imádkozz, hogy a családi kis grillezés után anyádék ne nyissanak ránk, míg a lábad között lesz a fejem, nyelvemmel a kedvenc kis helyemen… - grrrrr. Belegondolok és már megint lüktet a farkam egyenesen ágyékának. Annyira kívánom. Annyira hiányzik a hangja a nedvessége a farkam körül. Minden nagyon hiányzik már. - Nem érdekel, ha ránk nyitnak… - helyes. Nem is õ lenne, ha nem rontottam volna meg ennyire. Tetszik, hogy ennyire bevállalós lett és majdnem hogy csak miattam, de tetszik nagyon is. Már alig várom a holnapi napot. Ajkaira tapadva adok egy vagy csókot neki és szinte beleolvad a karjaimba. Helyes drága. Te is vágyakozz csak utánam annál jobb lesz a holnapi menet. A búcsúzkodás után viszont ideje hazamenni és sajnos nincs a közelben. Egy ideig gyalog megyek, amikor viszont már nem bírok a fájdalom miatt. Leülök egy ház tövébe és hívok egy taxit, ami egybõl hazáig repít, ahol leszedálom magam fájdalomcsillapítókkal. Annyira sikerül, hogy azt se tudom hol vagyok és mit csinálok, csak annyit tudok, hogy forog körülöttem a világ és kurva jól érzem magam… ~*~ Nem tudom mennyi az idõ, mert most kezdek magamhoz térni, de nem magamtól, hanem a telefonom csörgése kezd el ébresztgetni. Meg se nézem, hogy ki az, csak automatikusan megnyomom a felvétel gombot és a fülemhez veszem. - Igen? – Eléggé kába vagyok még a tegnapi szedálástól. - Ian. Minden rendben van? – hallom meg Chaya hangját. - Persze miért ne lenne? – tápászkodok kicsit feljebb. Fasza anyag volt az amit tegnap bevettem, mert még nem fáj annyira a lábam. Amennyire fáj az meg elhanyagolható. - Mert elég furcsa a hangot ez az egyik a másik, meg hogy itt kellene már lenned nálunk. Tegnap megígérted anyáméknak, hogy eljött hozzánk grillezni. - Bassza meg. – pattanok ki szinte egybõl az ágyból, aminek következtében egy kicsit elõre vágódok, mert rossz lábra akartam állni, de a falnál megtudok támaszkodni. – Ne haragudj. Elaludtam, de majd elmagyarázom, ha megérkezem. - Vigyázz magadra kérlek. – hallom meg aggodalmas hangját a kis vadmacskámnak. - Majd te vigyázol rám. – incselkedek vele. – De most akkor leraklak és 10 perc múlva meg is érkezem. Szia. – lerakom a telefont, amikor õ is elköszönök és elkezdek készülõdni, Felkapok magamra egy hosszú nadrágot, meg egy izom trikót, amire majd felveszek egy inget, hogy még jobban nézzek ki. Lemegyek a garázsba és ahogy elnézem a jármûveket rá kell hogy jöjjek egyikkel sem tudok elmenni. Fõleg, hogy a gyógyszereket elviszem magammal, és azokkal nem lenne jó még egy autóbalesetet szenvedni, na meg az sem lenne a legjobb, ha csuknának. Végül annál maradok, hogy hívok egy taxit és azzal megyek el Chaya-ékhoz, hogy túl essek a grillezésen, bár remélem, hogy utána esetleg õ jön el hozzám és alaposan meglovagol, mert már nagyon jól esne. - Szia. – ölel meg és kapok egy csókot, amikor meglát, hogy megérkeztem. – Már nagyon vártunk téged. - Szia. – Ölelem meg, de a kezem egybõl letéved a fenekére és bele is markolok jó erõsen. – Bocsánat a késésért. - Mi történt? Azt mondtad, hogy elmondod, amikor eljössz. – mondja nekem kicsit aggódva. - Semmi komoly, csak hatottak a fájdalomcsillapítók és elaludtam. – Vázolom fel a finomabbik történést, de nem hazudtam egy kicsit sem. - Még is mennyit vettél be? – néz rám eléggé gyanakvó tekintettel és most jelen pillanat nem sajnálom, hogy megzavartak minket. - Ááá Szevasz Ian. – nyújtja felém a kezét Kai, én meg elengedem egyik kezemmel Chaya-t és kezet rázok vele. – Chaya anya keres. Segíteni kéne neki. – tájékoztatja. - Rendben megyek. Gyere Ian. – fogja a kezemet és húzna be, de megállítom. - Menjél és megyek mindjárt, csak beszélek párszót Kai-al. – adok egy csókot neki, majd amikor elmegyek Kaira nézek, mert úgy látom éppen indulóba van valamerre és sejtem, hogy merre megy, de nem faggatom. - Mondjad mit akarsz? – nincs rossz szándék a kérdésében, de akkor sem tetszik. - Kai attól mert levagyok sérülve és anyádéknál vagyunk még nem jelenti azt, hogy így beszélhetsz velem. – mondom gyilkos tekintettel. – Nem gyengültem meg egy kicsit sem. Még így is szét tudom rúgni a seggedet. – lépek közelebb hozzá és õ meg hátrál megszeppenve. - Bocs. - Na azért. – lépek hátrébb. – Ha bármi van csörögj és ott vagyok. Számíthatsz rám, bármiben. – bólintunk egymásnak, majd õ elsiet én meg bemegyek a lakásba és köszönök a szülõknek. Chaya anyukája nagyon boldogan fogad, az apja meg csak megtûr és nem vitázik. Soha nem fog elfogadni, de ebben egyet kell értenem vele. Én ebben az esetben lehet lelõném az illetõt sniperrel jó messzirõl csak próbáljon meg a lányomhoz nyúlni… bár kötve hiszem, hogy nekem valaha is lesz gyerekem… Már nagyban folyik a grillezés én meg a kerti hintán ülök, mert már nagyon fáj a lábam, de még nem akarok bevenni semmit, mert úgy érzem, hogy késõbb jól fog jönni. Egyszer csak Chaya ül mellém és hozzám bújik. - Baj van? – karolom át és magamhoz húzom. - Semmi csak elbambultam. – adok a homlokára egy puszit, amikor a kezét a lábamra teszi. – Fáj? – Erre most mit mondjak?... Nem fáj, olyan kellemes törött csontokkal sétálni, meg állni. - Még nem vészes. – zárom le ennyivel a dolgot. - Kai merre van? – hirtelen téma váltás. Szerintem eddig is ez érdekelte. Erre csak egy félmosoly jelenik meg az arcomon. - Minden rendben van vele ne aggódj. – kérem meg. – inkább azt mond meg nekem, hogy miként fog átjönni hozzám este, hogy végre meghassalak. – csillan meg a huncut fény a szemembe és a nyakához hajolva csókolok bele a nyakába. - Valamit nem mondasz el nekem. – jegyzi meg, amire csak felnevetek. - Sok mindent nem mondok el neked, mert nem akarlak bajba keverni és jobbnak látom, ha nem tudsz róluk. Kai ügyeivel kapcsolatosan, ha õ nem mondta el neked, akkor nem az én tisztem tájékoztatni téged, hogy mikor miben mászkál. – jegyzem meg. – Meg sok nap van még elõttünk, majd szépen lassan elkezdek mindent mondani neked, de majd csak akkor, amikor kimásztam mindenbõl. – jegyzem meg neki komolyan, mert ehhez ragaszkodom. Nem akarom, hogy feleslegesen bajba kerüljön. - Csak nem hosszútávra tervezel Ian Taylor? – vigyorog, miközben a mellkasomat cirógatja, de erre csak elmosolyodok. - Majd meglátjuk. – magamhoz húzva csókolom meg vadul és szenvedélyesen. Leszarom a szüleit, mert már szükségem van rá nagyon… Ám mint minden kellemes pillanat ezt is megszakítják, bár most a telefonom csörgése az. Elõveszem és látom, hogy Kai az… - Mondjad. – felveszem és legszívesebben felállnék, hogy félre vonuljak, de már ahhoz túlságosan is fáj a lábam, hogy megtegyem. - Ian segíts kérlek. Baj van. – hallom Kai kétségbe esett hangját. - Nem sokára ott vagyok. – le is rakom a telefont, de már keresem ki a telefonomból a leggyorsabb ismerõsöm számát. - Mi a baj? Ki volt az? – kezd el aggódni, amikor érzi, hogy megfeszülnek az izmaim. - Hoznál nekem egy pohár vizet? – kérem meg, de ragaszkodik most. - Ian, válaszolj kérlek, mi történt? - Kérlek, hozz nekem egy pohár vizet. – nyomatékosítom, és figyelmeztetõ szemekkel nézek rá, amikbõl remélem sejti, hogy ne kérdezõsködjön most, majd felveszik a telefont. – Gyere értem sürgõsen, 2 másodperced van rá. – adom ki a parancsot, és a címet is elmondom. Chaya közben feláll és elsiet nekem vízért, én meg elõveszem 3 féle fájdalomcsillapítót, a három legbikábbat, és bekapom, amikor visszahozz a vizet. Elveszem a vizet és le is nyomom a gyógyszerekkel együtt. - Köszönöm. – Adom vissza a poharat és felállok. – El kell mennem. Sajnálom, hogy nem tudtam tovább maradni, de sürgõs. – mondom komolyan. – Este gyere át és megbeszéljük a dolgokat. – mondom komolyan, mert ez most jelen pillanat nem az a szituáció, amikor Kai-nak a seggét tovább tudom védeni. - Had menjek veled. – kér meg és már hallom a kocsi dudáját. Hát igen jól jön egy olyan ember, akit nem érdekel, hogy mikor mérik be a zsaruk mert nem tudják utolérni a rendszámát, meg nem tudják leolvasni… - Most nem jöhetsz, majd este gyere. – ez inkább utasítás, meg parancs, mint kérés, de jobb így neki. – Majd este mindent megtudsz a mondani dologról. Vigyázok magamra. – ígérem meg, majd elnézést kérek Chaya szüleitõl és apám vállalkozására hivatkozva, hogy segítenem kell leléplek és ott hagyom õket. Chaya kikísér, adok neki egy csókot. - Akkor este gyere. – bólint, majd még egy csók és már pattanok is be a kocsiba, hogy minél hamarabb mehessünk segíteni. Elég rossz környéken volt Kai és a barátnõje, akinek sikeresen csinált egy gyereket, de nem tehetnek róla, amikor a csaj szülei megtudták a dolgokat kidobták és Kai nem merte haza vinni, amikor én felajánlottam nem kért a segítségembõl, meg fasírtban is voltunk, így most a város legveszélyesebb részében van. Amint odaérünk leverünk mindenkit, mert útközben még szóltam pár embernek, akik jobban a verekedésbe. Igaz, hogy én is kapok még párat, a mostaniak mellé, de egy barátért, mindent meg kell csinálni. Amikor vége van az egésznek beültetjük õket a kocsiba és elmegyünk hozzánk. A vendégszobába kísérem fel õket, és egybõl hívom az orvosunkat, akinek ráparancsolok, hogy most máris jöjjön le, ha nem szeretne gubancot, és mivel tudja, hogy milyen vagyok így le is jön. Miközben a doki vizsgálja a csajszit Kai-al a szobámban ülünk és a sebeit látom el, mert neki csak foltjai vannak, meg egy két kicsattant seb, de amúgy semmi komoly szerencsére. - Köszi, hogy eljöttél. - Figyelj. Attól mert balhéban voltunk, nem jelenti azt, hogy nem segítek. Fõleg ilyen ügyben, azt viszont remélem tudod, hogy ha meg akarjátok tartani a gyereket, akkor itt kell maradnotok? Legalábbis Lia-nak biztos, ha nem akarod haza vinni és anyádéknak elmondani a dolgokat. – jegyzem meg neki. - Ha még nem vetélt el, akkor tudom. – sóhajt egyet és pont ekkor vágódik ki a szoba ajtóm, ahol Chaya jelenik meg, de amint meglát minket mintha kicsit le is fagyna, azt se tudja, hogy kihez menjen oda elõbb és csak kettõnket figyeli. -Kai, Ian. – hallom az aggodalmat a hangjából. - Chaya te meg mit keresel itt? – ijed meg. - Én mondtam, hogy jöjjön. Neki el kell mondanod, hogy mi van. – mondom Kai-nak. – Chaya a húgod. Nem cipelheted egyedül a dolgokat, mert nagyon jól tudom, hogy mi válhat belõled. – Elég csak rám nézni. Chaya felé fordulok. – Szimplán annyi történt, hogy… - Ian. – szakít félbe Kai. – Majd én elmondom. – sóhajt egyet. - Akkor magatokra hagylak. – elkezdek kibicegni a szobából, de Chaya mellett megállva adok egy csókot ajkaira. – Figyelmesen hallgasd. – mosolyodok el, majd lemegyek a nappaliba, ahol lefekszek és mostantól azt hiszem tényleg pihentetni kell a lábamat, mert így nagyon nagy szarban leszek. Beveszem pár fájdalom csillapítót és várom, hogy hassanak…

Eshii

2015. 07. 17. 15:19:55

#33190

Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~Nanámnak

- Mióta az évek alatt felépített falam mögé bejutottál azóta nem voltam senki mással szóval igen - feleli nagy meglepetésemre, sõt, folytatja is. – Bocsánatot viszont azért nem kérek, mert azzal nem fogom semmisé tenni azt amit tettem és amit mondtam. Ha eltörik egy tányér az sem áll össze újra, ha bocsánatot kérsz tõle. Azt belátom, hogy hülye voltam, mint az esetek 80%-ban. Igyekezni fogok, hogy ne bántsalak meg, de nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Soha nem éltem úgy, hogy másra kelljen figyelnem magamon kívül.

- Rendben akkor ezt betudom bocsánatkérésnek és tõled még ez is elegendõ a tapasztalatok alapján - incselkedem vele boldogan, mire õ felhúzza az egyik szemöldökét.

- Ahogy gondolod – hagyja rám. Azonban mikor hozzábújok, hogy érezhessem teste melegét és isteni illatát, minden szó nélkül cirógatni kezd. Egy darabig elégedett cicaként dorombolok neki, aztán eszembe jut, hogy nemrégiben még kórházban volt.

- Hagylak pihenni, meg lassan amúgy is haza kell mennem – adok hangot gondolataimnak, amik még nekem is meglepõen nehezemre esnek. Olyan jó megint vele lenni… erre azonban csak még erõsebben magához húz, aprót még szisszen is hozzá, annyira.

- Ne menj el kérlek – szólal meg, mire én aggódva, de boldogan bújok hozzá.

- Bolond. Ennyire ne akard összetörni magad miattam – sóhajtom.

- Emlékszel, hogy mit mondtam miért fekszek itt? – kérdez vissza, mire én zavarba jövök. oh, de hogy emlékszem rá! Bolond, felelõtlen… de szeretem. S ezek szerint õ is engem, amivel rettentõ boldoggá tesz engem.

Remélem én is fel tudom így dobni, anélkül, hogy lefeküdnék vele. Szeretném, ha átélné ezt az érzést úgy, hogy nem bánja, nem harcol s akarja. Bár belegondolva, már rég le kellett volna tepernie, hogy beférkõzhessen a lábaim közé, erre csak ölel, ciráz, amit én is viszonzok. Sosem gondoltam volna, hogy Ian Taylor ily gyengéden fog tartani a karjaiban, külön kérésére. Sõt, ezt tetõzi azzal, hogy megkér arra, aludjak nála. Kicsit gyõzködnie kell, hisz azt szeretném, ha rendesen tudna aludni, de nem tágít eme elhatározása mellõl. Látom rajta, hogy fáj mindene még, s talán ez vesz rá arra, hogy mellette maradjak s ápolgassam. Azonban a szüleimnek nem kéne emiatt aggódnia, így megkérem, hogy hívja fel a bátyámat, aki majd szépen elintéz mindent. Ennyivel bõven jön nekem.

~*~

Egy hét telik el mióta újra összejöttünk Iannal. Én minden nap elmennék hozzá, hogy megnézzem hogy van s kicsit ápolgassam, azonban ez sajnos nem oldható meg mindig. Anyuék is programokat szerveznek, Ginát sem akarom hanyagolni. Emellett Iannak is pihennie kell. Feküdni az ágyban, ülni, lustulni. Ez kell most neki, csak nehezen érti meg.

Épp otthon esz a fene, mert apa nem akar elengedi sehova, hisz elõzõ nap Ginánál voltam. Mióta megtudta, hogy Iannal szorosabb kapcsolatba kerültem olyan, mintha legszívesebben az ágyamhoz láncolna a hátralevõ életemben. Mikor megszólal a csengõ egy darabig le sem megyek, azonban mikor beszélgetés foszlányokat hallok feléled bennem a kíváncsi kis fruska. Leporolom a felsõmet, hátha rám ragadt valami, majd megindulok lefelé.

- Ki volt az? – érdeklõdöm, habár ismerõs a hang így hirtelen a magaslati levegõ hatására nem tudom megmondani honnan. Ahogy meglátom Iant öltönyben, anyámat virággal a kezében, olyan hiper gyorsan rakok mindent össze, hogy én ledöbenek. Egy dolog azonban mégse teljesen tiszta…– Ian. Te meg? – Nem beszéltük meg, hogy átjön, vagy bármit. Anyunál virág van, apu mérges, bár õ mindig az.

- Szia Chaya – nagy meglepetésemre még egy kisebb csokor van nála, amit nekem ad oda. – Ezt neked hoztam – nem szólok semmit, de csak elveszem, hogy gyönyörködhessek benne. Ian apuhoz fordul, míg anya mellém áll mosolyogni. – Ezt önnek hoztam. Szeretnék elnézést kérni a legutóbbi viselkedésemért és kirohanásomért. Szeretném, ha elölrõl kezdenénk.

- Ne hogy azt hidd, hogy kenyérre kenhetsz azért, mert ideállítasz pár gazzal és egy üveg vacakkal – apa rögtön kezdi is, hisz ha nem tenné, még a végén minden könnyebb lehetne.

- APA! – kiáltom el magamat. Nem igaz, hogy nem tud engedni! – Ne légy ilyen. Adj neki egy esélyt.

- Kérlek foglalj helyet. – Anya az, aki végül kisegít minket. Vet apámra egy sokat sejtetõ pillantást, miszerint legyen jó fiú, különben a kanapén alszik, majd elindulunk a nappali felé. Én rögtön Ian mellé szegõdöm, a kanapén is mellé ülök. Nem néz ki valami jól, még feküdnie kéne, emellett hol a gipsze és mégis mit képzelt ez? Bolond!

- És még is mit akarsz itt? Meg a lányomtól? – Apa rögtön a közepébe vág, hisz a kellemes csevegés még a végén túl könnyûvé tenné a dolgunkat. Köszönöm apa, így szeretlek…

- Szeretném, ha megismernének, így bármit kérdezhet. Választ fogok adni minden kérdésére. A lányával meg még nem tudom pontosan, hogy milyen terveim vannak. Soha nem gondolkoztam elõre eddig. Jelen pillanat annyit tudok, hogy a lányukkal akarok lenni és meg akarom védeni, hogy ne érhesse bántódása. – Megilletõdve nézek Ianra, aki ennyire kulturáltan, figyelmesen és tisztelettudóan válaszol az én éppenséggel eléggé bunkó apámnak.

- Azért bicegsz most is, mert verekedtél? Legutóbb lila folttal jöttél most meg sántítva? Legközelebb hordágyon fognak ide szállítani? – Egek apa! Ha tudnád…

- Nem. A lábamat, csak a football edzésen húztam meg. Késtem az óráról, mert édesapámnak kellett segédkeznem. Ezért a bemelegítem elmaradt. Ebbõl következett a baleset – hazudja gyorsan, mindenféle szemrebbenés nélkül. Nem baj, én is szoktam, fõleg apunak.

- Legutóbb nagyon kiakadtál, amikor anyádról kérdeztem… - Nem akarom, hogy errõl beszéljen szegény, így míg a kezét simogatom, közbevágok apám szavába.

- Apa kérlek ne kezd elölrõl az egészet. Nem akarok balhét. Nem lehetne nyugisan megoldani ezt az egészet? – kérdem szinte könyörögve, azonban apa hajthatatlan. Ian azonban úgy tûnik nem húzza fel magát nagyon a dolgon. A szemembe néz, majd halvány mosollyal az ajkán megszólal:

- Nem baj. Én mondtam, hogy minden kérdésére választ adok – gyengéd puszit kapok az arcomra, s ezek után apám felé fordul. – Még is mire lenne kíváncsi az anyámmal kapcsolatosan?

- Miért nincs veletek és legutóbb miért voltál annyira ellenséges e témával kapcsolatban? – Ian nagyot sóhajt, lehunyja szemeit, de aztán csak belekezd.

- Nos… az édesanyám megcsalta édesapámat és emiatt a szüleim elváltak és azért nem szeretek róla beszélgetni és vélem úgy, hogy nincs anyám, mert én nyitottam rájuk a szeretõjével. Senkinek nem kívánom, hogy ugyan azt átélje 11 évesen, amit én akkor átéltem. Arról nem is beszélve, hogy utána még az apámat is helyre kellett ráznom, hogy talpra tudjon állni és ne menjen csõdbe a cége.

- És a tanulmányaid? Miért is vagy még középiskolás? Ha nem akarsz tanulni, akkor miért nem mész dolgozni? Apád pénzén akarsz megélni egész életedben? – apa nem kegyelmez Iannak, amit nagyon nem értékelek. Igen, Ian nem mintadiák s igen nem a legjobb módon szedett össze, de még Kai is érzékeli a változást.

- Azért nem foglalkoztam a tanulmányaimmal, mert édesapám cégénél dolgozok, mint apám jobb keze, amit nem tud elintézni, abban segítek neki és egyéb dolgokat. Nem tartottam fontosnak, hogy a tanulmányaimmal foglalkozzak viszont õ meg ragaszkodik hozzá, hogy leérettségizzek – feleli Ian kimérten, amirõl jól tudom, hogy nem teljesen klappol. Ezt azért át fogom vele beszélni, hogy igenis vagy nekifekszik a tanulásnak vagy az elmondottaknak kezd neki. Nekem céljaim vannak és ha õ benne nincs ambiciózus se törtetõ vágy ebbõl bizony szakítás lesz.

- Értem – esik gondolkodóba apa a hitelesen elõadott elõadáson. – Bocsi – szól oda, majd feláll s nemes egyszerûséggel elvonul. Ilyet se láttam még! Anya is elmegy, de õ szerintem csak a konyhába. Itt az alkalom, hogy leszidjam ezt a vakmerõ bolondot.

- Te meg még is mi az ördögöt csinálsz? –vonom kérdõre cseppet sem kedvesen. – Gipszben kéne még feküdnöd otthon – teszem hozzá suttogva.

- Tudom, de azt akartam, hogy apádék olyan fiút lássanak melletted, amilyet leírtál nekem egy hete, hogy miért örülnének, ha azzal a görccsel jönnél össze. Viszont ne szokj hozzá ehhez az énemhez, mert csak a szüleidnek szól, hogy ne veszekedj miattam velük, de ennyi. – Széles mosollyal az ajkamon simítok egyik kezemmel az arcára. Nem szól semmit, csak mélyen a szemeimbe néz, amitõl kellemes bizsergés fogja el egész testemet. Kezem után nyúl, õ azt kezdi el kedveskedve simogatni. Idilli ez a pillanat, szívmelengetõ. Nem bánnám, ha örökre így maradhatnánk, csak õ meg én…

- Hoztam sütit – lép be anya a képbe, amire nagyot sóhajtva elhúzódom Iantól. Õ is szusszan egy nagyot, sõt, egy félmosolyt is küld felém.

- Köszi anyu – nézek édesanyámra egy hálás mosollyal, míg a szemközti fotelbe ül le.

- S nos Ian… maradsz ma estére, vagy holnap? – kérdezi érdeklõdve. – Lehet jobb lenne holnap, akkor grillezhetnénk is. Chaya, szerinted? – néz felém, míg én széles mosollyal az arcomon bólintok. Imádlak anya!

- Addig is maradj ma is vacsorára. Ha már ilyen szép virágokat kaptam, ki kell raknom az asztal közepére – teszi hozzá széles mosollyal. – Chaya, a tiédet is vízbe raktam, nem akarod felvinni a szobádba?

- De, felviszem – bólintok egy aprót, majd Ianra nézek. – Te maradj csak itt, azzal a lábbal ne lépcsõzz nekem! – jelentem ki ellentmondást nem tûrõen, majd egy gyors puszit az arcára hintve elsietek anyuval a nyomomban. Kapok pár elismerõ mosolyt, meg hogy az õ lánya vagyok, amitõl csak fülig ér a szám. Sietek a virággal, nem akarom szegény Iant sokáig egyedül hagyni. Az asztalomra rakom a vázát, majd visszarobog a nappaliba. Ian ott ül, kezében egy süteménnyel s a bekapcsolt tévét nézi.

- Itt is vagyok! – sietek mellé izgatottan, hisz nem mindennap fogadják el az emberi szülei a párját. Emellett nagyon jól néz ki ebben az öltönyben. csak azt sajnálom, hogy még a lába nem az igazi. Errõl rögtön az jut eszembe, hogy fel kell párnázni a lábát. Összeszedek pár díszpárnát a kanapéról, amit õ csak felvont szemöldökkel figyel.

- Mit csinálsz? – kérdezi, majd mikor megállok fellette sóhajt egyet. – Ugye nem azt, amire gondolok?

- De, de! – bólogatok helyeslõen, míg párnatornyot építek egy kis kitámasztással. – Fontos, hogy vigyázz a lábadra, amit most nem teszel meg. Rendes barátnõként figyelek erre - ecsetelem. Válaszul csak sóhajt egy nagyot, azonban mikor leülök mellé s hozzá bújok, máris enyhülni látszik.

Összebújva tévézünk egészen addig, míg anya nem hív minket vacsizni. Az egész család asztalhoz ül, anya igazán kitett magáért ama két órában. Apa nem szól be senkinek semmit, amit én nagyon is értékelek. Apró kis csevejt folytatunk csak, alapvetõ dolgokra, mint az idõjárás, az ételek. Anya megkérdezi Iant náluk ki fõz, van e olyan amit nem szeret – gondolom, hogy olyat ne fõzzön ha jön -, míg Kai a sarokban csak vigyorog mindent tudóan.

- Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt – szól oda Ian édesanyámnak, mielõtt kikísérném. Anya csak jókedvûen legyint egyet.

- Ugyan, ezer örömmel. Gyere csak, ha jól esik. Apjuk úgyse szól bele, ugye? – néz apa felé, aki kissé durcás képpel a tévét nézi. Ian arcára kiül egy mosoly, majd rám néz. Van valami huncutság a szemeiben, amit igaz jól ismerek, de nem tudom hova rakni. Egy kézfogással apámtól is elbúcsúzik, Kaitól meg tök felesleges, úgyis összefutnak eleget.

Ahogy bezárul mögöttem a bejárati ajtó, Ian rögtön fel is ken rá, hogy egy vadabb csókot lophasson. Nem habozok viszonozni, átkarolom a nyakát majd addig el sem engedem, míg a levegõm el nem fogy. Akkor is csak oly messzire merészkedem tõle, hogy homlokomat homlokának támaszthassam. Pipiskednem kell kicsit, pedig õ is lehajol hozzám, de ezt is úgy imádom.

- Remélem anyád nem mérgezett le – töri meg a meghitt pillanatot egy igen érdekes mondattal.

- Mi? – kérdezek vissza kicsit kiakadt nevetéssel, míg elhúzódom tõle. Arcán pajkos mosoly játszik, rögtön tudom, hogy csak poénkodik.

- Bár révén, hogy anyja lánya vagy… s belõled kiindulva… elõbb szúr le a konyhai késsel vacsora közben, mintsem lassan kínozzon – teszi hozzá egy kis gondolkodás után, amit én nevetéssel fûszerezett öleléssel hagyok rá.

- Így van! Szóval a kaja biztos – fúrom arcomat a vállához, hogy még egy pár utolsó szippantást elraktározzak az illatából. Fél kézzel ölel át egy kicsit, azonban mikor elhúzódik, nagyot sóhajtva egyenesedem ki.

- Akkor jöjjek át holnap este? – kérdezi kicsit halkabban, mintha nem hinne a meghívás valódiságában.

- Anya is ugyan olyan sértõdékeny, mint én – válaszolom. – Nagyon örülnénk neki. Mondanám, hogy gyere megint öltönyben – nyúlok az említett ruhája felé, hogy két kézzel simíthassak végig a mellkasán -, de attól tartok, hogy a családi grillezést mi odafent töltenénk… kettesben… ruha nélkül… - ecsetelem, majd egy csábos pillantást vetek rá, széles mosollyal az ajkamon. Szerintem már a hangsúlyomból leszûrte az elsõ szónál, hogy mit akarok.

- Boszorka – feleli szexisen morogva, amitõl egy halk sóhajjal hagyom, hogy a fenekemnél fogva odahúzzon magához. – Imádkozz, hogy a családi kis grillezés után anyádék ne nyissanak ránk, míg a lábad között lesz a fejem, nyelvemmel a kedvenc kis helyemen… - Nekem sem kell több, vágyakozva nyögök fel. Legszívesebben az ajkára marnék s valami olyan helyre rángatnám, ahol már most magáévá tehetne, azonban nem szabad. Egyrészt, mert a család hallaná a nyitott ablakoktól, ahogy a nevét sikítozom kéjesen, másrészt még fáj a lába, így kell azaz ágy.

- Nem érdekel, ha ránk nyitnak… - közlöm nemes egyszerûséggel, miután megtalálom a hangomat. Nyel egy nagyot, majd hatalmas nagy vigyorral a képén csókol meg újra, de úgy… oh istenem, de úgy! A bugyim sajdul már bele…

Még egy kicsit búcsúzkodik tõlem, az ajkamat csókolja, ahogy én az övét. Hosszasan szeretném még érezni az ízét a számban, illatát az orromban, így nehézkesen engedem csak el. Õ pedig élvezi, hogy ennyire a rabjává tett, s ezért egyáltalán nem is hibáztatom. Még egy darabig figyelem a távolodó alakját, majd egy nagy sóhajjal bemegyek, hogy egy langyos zuhannyal helyrerakjam éledezõ hormonjaimat.

oosakinana	2015. 04. 14. 21:02:06	#32757
Karakter: Ian Taylor Megjegyzés: (Chayamnak) Párnap telik el, mire kiengednek a kórházból, és nyugodtan tudok a saját ágyamban pihenni. Kai-on kívül senki nem jön meglátogatni. Apám is csak azért néz fel, hogy mire van szükségem, de ennyi. Nem társalgok senkivel nem is baj. Így jár az, aki szemét másokkal és nem akarja, hogy törõdjenek vele. Egyik nap viszont az álmomból édes kéz simogatása ébreszt fel, amelyik oly régen ért hozzám. Megfordítva a fejemet még az édes illatát is érzem, amit egybõl felismerek… Chaya. Ennyire aggódott, hogy eljött hozzám, vagy Kai küldte? A mennyei varázsnak végül véget vet. Elveszi a kezét. Remélem nem akar menni, ezért megfogom a lábát és eléggé kómás hangon szólalok meg. - Ne hagyd abba… - kérem meg és lassan kinyitom a szememet, majd ránézek. Tekintetünk találkozik. Nagyon szép szemei vannak… annyira hiányzott,hogy azt elmondani nem tudom. – Arra kértelek… hogy ne hagyd abba, Chaya… kérlek. Reagálva kérésemre átmászik felettem, hogy mellém tudjon feküdni. Annyira fáj a lábam, hogy jelen pillanat perverzkedni is elfelejtettem, ami tõlem szokatlan, de hát ez van. Olykor nekem is kijár a pihenõnap. A szemeitõl viszont nem szakadok el. Örülök, hogy itt van mellettem, és nem akarok egy pillanatot sem elszalasztani. - Egy görény vagy… - ezzel az eggyel nagyon tisztában vagyok akkor is ha nem mondják. A sokéves munka, amivel megóvom magam egy olyan összeomlástól, amit apámnak volt része, de õ még is e mögé a fal mögé tudott férkõzni. - Mégis itt vagy – jegyzem meg a nyilvánvalót. – Kai küldött? - Dehogy… ha tehetné még azt is semmissé tenné, hogy beengedett téged a házba – a múltkor nem ezt mondta nekem, bár azért, mert tudja, hogy leszarom amit mond. – Magamtól jöttem. - Miért? - Mert… érdekelt mi van veled – szavai megdobbantják a szívemet. Szokatlan. Nem sokszor éreztem ezt, amit most érzek. Szokatlan, hogy érdeklek valakit és nem csak érdekbõl. – Butaságokat csináltál mostanában. Aggódtam érted – ezeknek a sok butaságoknak te voltál a hibája, hogy eltudjalak kerülni, de nem megy. Nem tudom magam távol tartani tõled… - Mehetsz is, megmaradok… - amint kimondom a mondatot meg is bánom. Nem akarom, hogy itt hagyjon. – Vagyis maradj még egy kicsit… mesélj egy kicsit arról az új… srácról – ha arra a másik srácra gondol legszívesebben megint leinnám magam, ahogy láttam õket smárolni. - Seanrõl? – szóvak így hívják a kis görényt, azt hiszem, hogy majd meg kell látogatnom, hogy szálljon le Chaya-ról mert õ az enyém. - Nem tudom a nevét. - Nem is kell, felesleges információ – szerintem nem. Tudom kinek a veséjét rúgjam le. – S mit meséljek róla, hm? Hogy csókol, vagy mekkora a farka? – na jó ez a szint, ahol inkább menjen. El is engedem. A tõrök csak úgy forognak a lelkemben. Ezért nem szabad senkit sem magamhoz engednem. - Menj – pont emiatt nem akartam senkibe se beleszeretni, de akkor sem fogok úgy össze borulni mint apám, csak szimplán vissza térek a régi énemhez teljesen. – Még mindig itt vagy? – nem mozdul, de miért nem? Mit akar? - Nem feküdtem le vele… - az arcára sandítok. Vajon tényleg így van, vagy csak engem akar nyugtatni, hogy ne heréljem ki a srácot? – Egyetlen egyszer csókolt meg… de az se igazi csók volt. Nem engedtem, hogy az legyen – és most nyomták meg rajta a gombot, és csak beszél, de nem baj így legalább mindent tudok… – Kedves és rendes srác… szerintem apám lenne a legboldogabb, ha hazavinném. Ambiciózus. De atyaég, nem is járok vele, s már azt tervezgette hova fogunk együtt menni egyetemre! Idegesítõ, tapadós… - én meg elsõ találkozásunknál letepertelek a suliba és kielégítettelek. – Te is az voltál, de máshogy… - tény. Az orgazmus jobb, mint a tervek. – De mindegy. - Én milyen voltam? Hogy máshogy? - Oh, ennyire lényeg ez? – naná, hogy lényeg. Szerinted miért kérdeztem meg? – Járni sem jártunk… csak egy ostoba kis fruska voltam a sok közül, aki felkerült a listádra. Bár lehet még mindig az vagyok… - ez nem így van és eléggé buta, hogy így gondolja. Igaz nem mondtam soha neki semmit, de tõlem ilyet ne is várjanak. Sokkal több attól, amit elmond, de nem tudom szavakban, hogy mondjam el neki. Az éreztetésében meg fõleg nagyon gyér vagyok. - Igen, rajta van a listámon. A legtetején, nagy betûkkel, kétszer aláhúzva… s nem át. - Oh, milyen csodás… - úgy látszik ez nem volt éppen a legjobb bók, amit kimondtam, de ez nálam már nagy elõny. - Ez egy bók volt, jó? Gondolom nem örülnél annak, ha most arról áradoznék mennyire imádok veled lefeküdni, hogy milyen szûk és nedves vagy, vagy mikor a nevemet sikí… - elmosolyodok, amikor befogja a számat. Jó tudni, hogy erre még mindig érzékeny és eltudom pirítani vele. - Értem, elég lesz, jó? – értem én,d e ez a fegyver máskor is jól fog jönni, bár leginkább jobban szeretném, ha csókjaiddal némítanál el. - Akkor ne folytassam? – pedig szívesen elmondanám, mennyire imádok benne lenni és hogy milyen is belülrõl… grrrr… mindjárt felizgulok csak a gondolatra. - Ne! Elõbb még azt mondtad menjek… - az még azelõtt volt, hogy elmondta volna, hogy nem feküdt le azzal a köcsöggel. – Remélem jól szórakozol! Egy dög vagy… jesszusom, mekkora dög! – még is emellett a kis dög mellett vagy és remélem nem is szeretnél elmenni mellõlem. - Azért mentem el berúgni, mert az a kis fasz megcsókolt. Meg akartam ölni, letépni mindenét, fõleg a száját és a kezét, amivel hozzád ért… - jönnek belõlem a szavak egy kisebb csend után. Ha õ is õszinte volt velem, akkor itt az ideje, hogy megtudja most valójában miért fekszek ebben az ágyban törött lábakkal és min jár még mindig az eszem annak ellenére, hogy tudom nem történt semmi közöttük. – Lehet nem kellett volna tényleg eljönnöd. Megint ezt érzem… bárkit megölnék, aki hozzád ér. Az enyém vagy. – és ha továbbra is fog keresni akkor tényleg kifogok sajátítani és senkinek nem fogom engedni, hogy hozzá érjen. Nem nyúlhat senki ahhoz a lányhoz, aki közel tudott férkõzni hozzám. Az viszont enyhén meglep, hogy nem húzza fel magát és ordít le, hanem inkább hozzám kucorodik és fejét a vállamra hajtja. ~Hát jól van Chaya Monroe mostantól az enyém vagy és nem fogsz szabadulni tõlem, akár mennyire szeretnéd. Ez volt az utolsó esélyed, amikor elmehettél volna és azt mondhattad volna, hogy nem kérsz belõlem.~ - Akkor változtatok a szavaimon. Itt fogsz maradni Chaya Monroe – magamhoz húzom mert most adtam fel azt, hogy lemondjak róla. – Különben utánad megyek és elrabollak. - Mert a tiéd vagyok? - Így van. Csak az enyém... az én mézes bödönöm, amit csakis én nyalogathatok kedvemre. – csak hogy tisztán lássa a dolgokat és e szerint cselekedjen. Nem félek bárkivel összeverekedni vagy összeveszni. - S Ian… te pedig az enyém vagy? Ezt akarod mondani, ugye? Meg hogy sajnálod, hogy bántottál, ok nélkül. S hogy többet nem fogsz, mert… mert ha nem is szeretsz, kedvelsz annyira, hogy ne tedd ezt meg újra. Tisztelsz. Mert n… - ne fecsegj már feleslegesen. Magamhoz húzva adok ajkaira csókot, hogy ezzel is elnémítsam. Levegõ hiány miatt szakadok el tõle és nézek a szemébe, majd egy levegõt veszek, hogy választ adjak kérdéseire. - Mióta az évek alatt felépített falam mögé bejutottál azóta nem voltam senki mással szóval igen. – adok választ elsõ kérdésére, viszont komolyabban folytatom. – Bocsánatot viszont azért nem kérek, mert azzal nem fogom semmisé tenni azt amit tettem és amit mondtam. Ha eltörik egy tányér az sem áll össze újra, ha bocsánatot kérsz tõle. Azt belátom, hogy hülye voltam, mint az esetek 80%-ban. Igyekezni fogok, hogy ne bántsalak meg, de nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Soha nem éltem úgy, hogy másra kelljen figyelnem magamon kívül. – mondom el az amit gondolok. - Rendben akkor ezt betudom bocsánatkérésnek és tõled még ez is elegendõ a tapasztalatok alapján. – jegyzi meg mosolyogva, amire felhúzom a szemöldökömet. - Ahogy gondolod. – jegyzem meg, majd elkezdem simogatni a hátát, ahogy hozzám bújva fekszik. Behunyom a szememet és pihenek még egy kicsit, mert szükségem van rá. Fáradt vagyok pláne az ilyen lelkizõs téma után eltudok fáradni. - Hagylak pihenni, meg lassan amúgy is haza kell mennem. – próbálna felállni mellõlem, de nem engedem el, sõt még jobban szorítom magamhoz, amit nem kéne, mert nagyon a lábamnak szorítom és felszisszenek a fájdalomtól. - Ne menj el kérlek. – kérem meg, mire egybõl visszafekszik és aggódóan néz rám. - Bolond. Ennyire ne akard összetörni magad miattam. – jegyzi meg, amire felhúzom a szemöldökömet, és úgy nézek rá. - Emlékszel, hogy mit mondtam miért fekszek itt? – kérdezem meg, amire csak elpirulva bólint. Az egész estét így töltjük és végül még arra is megtudom gyõzni, hogy nálam aludjon, bár elég volt olykor egy kisebb fájdalmat beszínlelnem és már is meggondolta magát, aminek nagyon örülök. Végül õ vett rá arra, hogy Kai-t felhívjam. - Szevasz haver. Mondjad? – veszi fel Kai a telefont. - Szevasz. Figyi már, mentsd már ki Chaya-t a szüleiteknél. Itt marad nálam estére. – mondom neki a tényállást. - Jól meggondoltad, hogy mit csinálsz? - Fogd be, és csak tedd meg Chayanak ezt a szívességet, a többit majd én elintézem. – elköszönve tõle teszem le a telefont és az este további részét az én vadmacskámmal foglalkozva töltöm, bár kár, hogy nem lehettünk együtt, mivel a lábam nem engedi, de nem baj, ami késik nem múlik és úgy is fog még az élvezettõl nyögdécselni. ~*~ Ez az egy hét, amíg az ágyban kellett feküdnöm eléggé elviselhetetlen volt számomra, de nem bánom, mert legalább Chaya velem volt. Most már viszont nincs és én meg elhatároztam magam. Nem fogom engedni, hogy miattam vesszen össze a szüleivel. Mivel apám nincs itthon nagy nehezen lebicegek a földszintre, majd keresek valami nagyon keményet és fogom letöröm a gipszet a lábamról, mert nincs nekem arra szükségem. Legalább is a mai nap folyamán nincs. Felmegyek bár eléggé fájdalmasan és inkább csak a jó lábamon ugrálok, mert nem tudok rajta menni és az erõm kell ahhoz, amikor a szüleinél leszek. Nem tudom, hogy fogom végig bírni a dolgot, de megfogom tenni… Felöltözök szépen, ami annyit jelent, hogy öltönyt veszek fel, és eléggé kicsípem magam. A hajamat is normálisan megfésülöm, hogy arra se legyen gondjuk és elhatároztam magam, hogy bármit kérdeznek, megpróbálok higgadt maradni és válaszolni a tõlem telhetõen… Taxival megyek, mert nem akarom megerõltetni a lábamat semmivel fõleg meg nem a motorozással. Chaya így is szívrohamot fog kapni, ha meglát, de nem baj. Megérkezve bekopogok a házukba és várom, hogy ajtót nyissanak. Igyekszem legkevésbé a törött lábamra tenni a súlyt, mert akkor valószínûleg összeesek, ha sokat állok rajta. Így is kegyetlenül fáj. - Szia. Mi járatban vagy erre? – köszön kedvesen Chaya anyukája, amikor ajtót nyitva meglát. - Jó napot kívánok. – köszönök vissza illedelmesen. – Elnézést szeretnék kérni a legutóbbi kifakadásomért és szeretném elölrõl kezdeni a bemutatkozást és az ismerkedést, ha lehetséges. – igyekszem felvenni a legbájosabb és nyálasabb arcomat, szövegemet. - Persze, de nincs semmi gond. Gyere beljebb. – invitál beljebb, amit meg is teszek. Igyekszek rendesen menni, de azért sántítok, mert fáj a lábam. - Ezt önnek hoztam. – nyújtok át egy csokor virágot. – Virágot a virágnak. – teszem hozzá, amin elmosolyodik. - Igazán nem kellett volna. – elveszi és utánam becsukja az ajtót. Leveszem a cipõmet, eléggé lassan, de megoldom, hogy lekerüljön, majd beljebb megyek és a nappaliba ott van Chaya apukája, akire felkészültem és biztos, hogy ki akar megint készíteni, de nem fogom hagyni neki. - Jó napot kívánok. – köszönök az apjának, akitõl szúrós pillantásokat kapok. - Te meg mit keresel itt? Nem hívott senki. – kapom a szavakat. - Ki volt az? – hallom meg Chaya hangját, és amikor meglát, hogy állok meg ahogyan kinézek eléggé ledöbben. – Ian. Te meg? – alig jut szóhoz, de semmi baj. Számítottam rá. - Szia Chaya. – köszönök és adok neki egy csokor rózsát. – Ezt neked hoztam. – nyújtom át, amit csak nagyon nagy döbbenete után hajlandó elvenni tõlem, majd visszafordulok az apjához. – Ezt önnek hoztam. – nyújtok oda egy dísz tasakot, amiben a világ legjobb alkoholja van, amit kapni lehet. – Szeretnék elnézést kérni a legutóbbi viselkedésemért és kirohanásomért. – nézek egyenesen az apja szemeibe. – Szeretném, ha elölrõl kezdenénk. – tartom továbbra is a szemkontaktust. - Ne hogy azt hidd, hogy kenyérre kenhetsz azért, mert ideállítasz pár gazzal és egy üveg vacakkal. – kezdi egybõl, de nem bánom, most mindent elviselek. - APA! – kiált rá Chaya, amikor magához tér. – Ne légy ilyen. Adj neki egy esélyt. - Kérlek foglalj helyet. – Ez az a mondat, amire már idejövetelem óta várok. Bólintok, majd egy kicsit bicegve, de a kanapéhoz térve ülök le. Chaya egybõl mellettem terem és aggódón néz rám. Elmosolyodok, de a kezemet a lábamra simítom, mert hát a francba is de piszkosul fáj. - És még is mit akarsz itt? Meg a lányomtól? – kezdi el megint a társalgást az apja. - Szeretném, ha megismernének, így bármit kérdezhet. Választ fogok adni minden kérdésére. A lányával meg még nem tudom pontosan, hogy milyen terveim vannak. Soha nem gondolkoztam elõre eddig. Jelen pillanat annyit tudok, hogy a lányukkal akarok lenni és meg akarom védeni, hogy ne érhesse bántódása. - Azért bicegsz most is, mert verekedtél? Legutóbb lila folttal jöttél most meg sántítva? Legközelebb hordágyon fognak ide szállítani? – jogos a felvetés, de ezt most kihazudom. - Nem. A lábamat, csak a football edzésen húztam meg. Késtem az óráról, mert édesapámnak kellett segédkeznem. Ezért a bemelegítem elmaradt. Ebbõl következett a baleset. – adok elõ egy elég hihetõ hazudságot, amit remélem be is nyelnek. - Legutóbb nagyon kiakadtál, amikor anyádról kérdeztem… - kezd bele, de Chaya közbe lép miközben a kezemet simogatja. - Apa kérlek ne kezd elõlrõl az egészet. Nem akarok balhét. Nem lehetne nyugisan megoldani ezt az egészet? – néz rá kérlelõen, de az öreg hajthatatlan, de mielõtt õ szólna én fordulok Chaya felé és nyugodtan igyekszem válaszolni. - Nem baj. Én mondtam, hogy minden kérdésére választ adok. – adok az arcára egy puszit, majd vissza fordítom a fejemet. – Még is mire lenne kíváncsi az anyámmal kapcsolatosan? – teszem fel a kérdést. - Miért nincs veletek és legutóbb miért voltál annyira ellenséges e témával kapcsolatban? – tudtam, hogy fel fog jönni. Nagyot sóhajtva hunyom le a szememet, majd kinyitva nézek a férfira. - Nos… az édesanyám megcsalta édesapámat és emiatt a szüleim elváltak és azért nem szeretek róla beszélgetni és vélem úgy, hogy nincs anyám, mert én nyitottam rájuk a szeretõjével. Senkinek nem kívánom, hogy ugyan azt átélje 11 évesen, amit én akkor átéltem. Arról nem is beszélve, hogy utána még az apámat is helyre kellett ráznom, hogy talpra tudjon állni és ne menjen csõdbe a cége. - És a tanulmányaid? Miért is vagy még középiskolás? Ha nem akarsz tanulni, akkor miért nem mész dolgozni? Apád pénzén akarsz megélni egész életedben? – kapom továbbra is az osztást, de igyekszem nem foglalkozni a rágalmakkal, bár kezdi feszíteni a húrt. Ilyenkor csak elég ha megmozdítom a lábam és a fájdalom veszi át az uralmat. - Azért nem foglalkoztam a tanulmányaimmal, mert édesapám cégénél dolgozok, mint apám jobb keze, amit nem tud elintézni, abban segítek neki és egyéb dolgokat. Nem tartottam fontosnak, hogy a tanulmányaimmal foglalkozzak viszont õ meg ragaszkodik hozzá, hogy leérettségizzek. – magyarázom a sikertelen tanulmányaimat, ami persze nem igaz, de egy képet meg kell mutatnom magamnak. Ha a valóságot tudnák meg akkor itt és most hajintanának ki az ajtón. - Értem. – gondolkozik el az öreg. – Bocsi. – feláll és ott hagy minket kettesben Chaya-val. - Te meg még is mi az ördögöt csinálsz? – kérdezi szigorúan és mérgesen. – Gipszben kéne még feküdnöd otthon. – suttogja, mert gondolom nem akarja elrontani az álcámat. - Tudom, de azt akartam, hogy apádék olyan fiút lássanak melletted, amilyet leírtál nekem egy hete, hogy miért örülnének, ha azzal a görccsel jönnél össze. – magyarázom neki. – Viszont ne szokj hozzá ehhez az énemhez mert csak a szüleidnek szól, hogy ne veszekedj miattam velük, de ennyi. – hívom fel a figyelmét arra, amire igazán szükséges.

Eshii

2014. 12. 07. 16:52:13

#32056

Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ oosakinanámnak

Az, hogy elfelejtsem Iant, szinte lehetetlennek tûnik. Napok, sõt hetekkel késõbb is. Nem megyek oda hozzá, nem beszélek vele, de figyelem… már ha iskolában van. Nagyon eldurvult a helyzet, annyira, hogy a bátyám se igazán lóg vele. Az más, hogy apám megölné, ha túl sokat lógna. Mert lóg, csak anyuék nem tudják. Össze-összejárnak, de láthatóan iskolában már nincs olyan nagy jópofizás. Ian heti egyszer benéz, ha az apja be tudja hozni. Sajnálom szegény férfit. S bizonyos szinten a srácot is, hogy eddig süllyedt. Mi ütött belé? miért csinálja ezt? Eddig is voltak húzásai, de… annyira megváltozott.

Nem igazán kéne már vele foglalkoznom, s azaz igazság, hogy az is lenne a legjobb. Van egy srác, úgy hívják, hogy Sean. Nagyon rendes, kedves, figyelmes… mégse tudom minden figyelmemet nekiszentelni. Hiányzik belõle valami, valami ami Iant felejthetetlenné teszi számomra. Nem tudnám megmondani mi az, s õszintén, lehet velem van a probléma… én vagyok túl fruska. De Seannel én magam nem tudok mit kezdeni. Õ viszont tudja mit kezdjen velem.

Kedvel. Megmondta pár nappal ezelõtt, sõt, azt is, hogyha én még nem kedvelem, az se baj. Õ próbálkozik. Hallott arról, hogy Ian rám volt kattanva – érdekes, nem tudott akkor udvarolni -, s valamiért remekül tud mindent idõzíteni. Hetek telnek el, mikor elõször veti be magát igazán. Beszélgetünk valami apróságról, azt hiszem a vizsgákról. Mond valami vicceset, én pedig nevetek rajta, õ pedig csík néz engem s néz… míg végül közelebb nem hajol s gyengéden meg nem csókol. Ajkával becéz csak, de nem sokáig hagyom. Lassan elhajolok tõle, s legszívesebben elfutnék. Nem így terveztem… szégyellem magam.

A távolban a többi hajkorona között megpillantok egy vöröset. Siet valamerre, de ezt a hajszínt nem tudom eltéveszteni. Ian. Látta volna…? Nincs jó érzésem ezzel kapcsolatban…

~*~

Éjszaka arra kelek, hogy a folyosón nagy a motoszkálás. Csütörtök hajnal van már, Kai hangját vélem felfedezni. Káromkodik, tombol. Nagy nehezen kimászok az ágyból, majd óvatosan kinyitom az ajtómat s a szobájához lépek. Bent van, tisztán hallom, ahogy szebbnél szebb káromkodásokat rak össze. Álmodna? Nem is tudom… aprót kopogok, de nem figyel fel rá, így hát benyitok. Rumli van a szobájában, õ pedig a földre dobált ruháin lépked.

- Mi a baj…? – érdeklõdöm tõle halkan, mire hirtelen megáll, s rám néz.

- Chaya? Felébresztettelek?

- Olyan hangosan tombolsz, hogy kész csoda anyáék nem jöttek még fel… - mosolygom, majd odasettenkedem mellé. – Mi az?

- Nem tudom, hogy el kéne e mondanom, de… az egyik haver most írt. Ian õ… - erre még közelebb férkõzöm hozzá, az utcáról beszûrõdõ lámpafényben kiveszem a zaklatott tekintetét.

- Mi van Iannal?

- Karambolozott. Részeg sofõr, buli… kórházban van.

~*~

Szörnyû napom van. Ian kómában, igaz nem súlyosak a sérülései, de egyedül õ és egy másik srác élte túl. Borzasztó! Miért csinálta? Hogy csinálhatta ezt? Szegény édesapja… Csak õ van már neki. A napok telnek, magához tér, pihengetnie kell. A következõ héten a kórházból is kikerül, én pedig… én nem is tudom. Nem akarok Seannel lenni. Jól tudom, érzem. Ezt megbeszélem vele is, hogy sajnálom, de nem fog menni. Nem tudok vele lenni, mikor a szívem máshová húz. Hiába bántott… bolond vagyok. Bolonddá tett. Nem kívántam neki semmi rosszat, ilyet pedig végképp nem.

Egyik nap aztán elhatározom magam, s valahogy Ianék házának az ajtajánál találom magam. Napok óta õ jár a fejemben, vajon hogy lehet. Kai nem nagyon akar róla beszélni… tereli a témát, nem válaszol. Én pedig egyre jobban aggódom érte, érdekel mi van vele. Megbocsátottam volna? Nem tudom… azt hiszem nem. Csak egyszerûen érdekel az épsége. S azért vagyok itt most, hogy megkérdezzem, hogy van. Nem is kell felmennem hozzá, elég az édesapjával beszélnem. Igen! Ez lesz a legjobb. Így hát végül csak bekopogok, s várok.

Nyílik az ajtó, s egy ismerõs szempár tekint le rám érdeklõdve. Ian édesapja az, az én pedig szívem hirtelen sebesen kezd el verni. Nyitnám a számat, de õ csak mindentudó mosollyal kinyitja jobban az ajtót.

- Szia, gyere csak be – teszi még hozzá. Elmotyogok én is egy köszönést, s megköszönöm. Leveszem a csizmámat. Õsz vége van már, kezd nagyin hideg lenni, így sál is van a nyakamban s vastagabb, õszi kabátomat felakasztom a fogasra.

- Nem zavarok? – kérdezem, mire kapok egy tagadó fejrázást. – Biztos?

- Biztosan. Ha fel szeretnél menni, menj csak, bár lehet Ian alszik.

- Én… nem biztos, hogy jó ötlet – motyogom. – Nem beszélünk túl sokat. Rég óta. Csak… meg szerettem volna kérdezni hogy van. Ezért… Ezért felesleges volt leöltöznöm – nyúlok újra a kabátomért, de a férfi gyengéden ráteszi a kezét a vállamra.

- Soha nem hozott haza senkit. Semmire. Sehogy. – Nagy szemekkel nézek rá a férfira. – Mostanában nagyon furcsa… mióta elmentél. De ez nem a te hibád, mielõtt félreértenéd. Hanem az enyém, hogy nem voltam ott neki, mikor kellett. Még régebben. S most… - Csak nézzük darabig egymást, nem értem a helyzetet. Mit szeretne nekem mondani? Nem tudom.

- Nem beszélsz vele? – böki ki végül nagy nehezen. – Pár szót.

- Igazából már rég megbántam, hogy eljöttem – sóhajtom. – Nem volt jó ötlet… nagyon nem.

- Gondolom, akkor ne is mondjam meg neki, hogy itt jártál… - méreget a férfi.

- Ne, kérem ne.

- Nem örülne neki? – érdeklõdik.

- Nem tudom…

- Szerintem igen…

- Mondja, mégis mit vár tõlem? A fia egy görény! – szalad ki hirtelen a számon. – De… néha úgy éreztem… hogy csak magányos… - suttogom, de aztán elönt hirtelen a méreg. Hányszor mondtam neki, hogy hagyja abba, hogy hagyjon békén? Hányszor?! Az apja sem különb. Férfiak! Mind szemét. – Mindegy! Tudja mit? Felmegyek. Megnézem, de nem szólok hozzá. Örül? Örül hát! – dühöngök, amit nagy szemekkel fogad. Nem zavartatom magamat, elindulok a lépcsõ felé, s kicsit dúlva-fúlva sietek fel. Megnézem és kész. Csak rányitom az idióta ajtót, és kész!

Már ott is vagyok, s nagy lendülettel kopogás nélkül benyitok. Ian tényleg az ágyán fekszik, a törött lába pár párnán nyugszik, õ a hátán fekszik, s láthatóan tényleg alszik. Sápadt, az arcán pár karcolás nyoma. Be van takarva, az ágya mellett egy flakon víz, s egy fájdalomcsillapítós doboz. Nem, nem volt jó ötlet feljönnöm, tudtam én… csak hevesebben ver a szívem, érte, miatta… Óvatosan lesek a hátam mögé, de Ian apja nincs ott. Remélem elégedett!

Óvatosan bezárom magam mögött az ajtót, nehogy felkeltsem, s közelebb lépek, lábujjhegyen. A szemöldökénél mintha lenne pár varrat, a takaró felett nyugvó kezén jó pár lila folt és varos seb.

- Oh, Ian… - suttogom, míg teljesen az ágya mellé nem lépek. Önkéntelenül is leguggolok mellé, s egész közelrõl figyelem alvó alakját. Békés… olyan békés. Arcát nem torzítja el a düh, mint mikor legutoljára ebben a szobában láttam. Óvatosan rásimítok a takarón keresztül a mellkasára, mire nagyot szusszan. Alszik. Még mindig alszik… Milyen fájdalmai lehetnek? Kai azt mondta nem súlyos az állapota…

Gyengéden simogatom a takarón keresztül, õ pedig lassan felém fordítja a fejét, még mindig lehunyt szemekkel. Rásimítok az arcára, megcirázom kicsit, majd felsóhajtok s felállok. Csak magamat kínzom. Nincs ezen mit szépíteni. Azonban mielõtt elindulhatnék, Ian keze rásimul a lábamra.

- Ne hagyd abba… - sóhajtja halkan, rekedt hangon. Lenézek rá, õ pedig résnyire nyitott szemekkel néz engem. Olyan hevesen ver a szívem, hogy majd kiszakad a helyérõl. Gyengén kapaszkodik a lábamba, ujjait a vastagharisnyámba mélyeszti. – Arra kértelek… hogy ne hagyd abba, Chaya… kérlek.

Visszahajolok hozzá, lassan rátérdelek az ágy szélére, óvatosan átvetem rajta az egyik lábamat, míg végig a szemeibe nézek, amik álomtól ködösek még, majd a másik oldalára fekszem az ágyban. Nagyon sóhajtok, ahogy oldalra fordulok mellette, míg õ lassan felém fordítja a fejét.

- Egy görény vagy… - suttogom neki oda, míg óvatosan kisimítok az arcából egy tincset.

- Mégis itt vagy – közli halkan a tényt, mire felsóhajtok. – Kai küldött?

- Dehogy… ha tehetné még azt is semmissé tenné, hogy beengedett téged a házba – felelem. – Magamtól jöttem.

- Miért?

- Mert… érdekelt mi van veled – felelem, míg jobban összekuporodom mellette. Nem tudnám igazán szavakba foglalni miért vagyok ott… tényleg nem. – Butaságokat csináltál mostanában. Aggódtam érted – fájdalmas mosoly ül ki az arcára, majd inkább a plafont kezdi el bámulni.

- Mehetsz is, megmaradok… - Felsóhajtok, majd mikor megmozdulok, megfogja a kezemet. – Vagyis maradj még egy kicsit… mesélj egy kicsit arról az új… srácról – köpi az utolsó szót, s csak a kezemet figyeli.

- Seanrõl? – kérdezek rá, de sejtem, hogy igen, róla van szó. Nem tudom miért kéne róla mesélnem… vagy… nem, lehetetlen, hogy bármit is érezzen irántam. Már nem.

- Nem tudom a nevét – morogja.

- Nem is kell, felesleges információ – intézem el egy vállrándítással. – S mit meséljek róla, hm? Hogy csókol, vagy mekkora a farka? – szalad ki a számon, mire õ sértõdötten felhorkan, s elenged.

- Menj – közli, míg nagy levegõt véve újra a plafont kezdi el bámulni. – Még mindig itt vagy? – kérdezi pár perc után, míg én sokat sejtõ mosollyal figyelem.

- Nem feküdtem le vele… - jegyzem meg halkan, amire a szeme sarkából rám néz. – Egyetlen egyszer csókolt meg… de az se igazi csók volt. Nem engedtem, hogy az legyen – suttogom. Csak úgy jönnek belõlem a szavak, át se gondolom õket. – Kedves és rendes srác… szerintem apám lenne a legboldogabb, ha hazavinném. Ambiciózus. De atyaég, nem is járok vele, s már azt tervezgette hova fogunk együtt menni egyetemre! Idegesítõ, tapadós… - magyarázom, majd Ianra nézek, aki engem figyel. – Te is az voltál, de máshogy… - lassan hozzáérek a takaró feletti kezéhez. – De mindegy.

- Én milyen voltam? Hogy máshogy?

- Oh, ennyire lényeg ez? – bújok hozzá közelebb, hogy érezzem az illatát, amit úgy szeretek. – Járni sem jártunk… csak egy ostoba kis fruska voltam a sok közül, aki felkerült a listádra. Bár lehet még mindig az vagyok… - motyogom az orrom alatt. Nem látom értelmét a beszélgetésnek, de nem tudok mellõle felkelni. Fõleg azután nem, hogy óvatosan homlokon csókol.

- Igen, rajta van a listámon. A legtetején, nagy betûkkel, kétszer aláhúzva… s nem át.

- Oh, milyen csodás…

- Ez egy bók volt, jó? Gondolom nem örülnél annak, ha most arról áradoznék mennyire imádok veled lefeküdni, hogy milyen szûk és nedves vagy, vagy mikor a nevemet sikí… - befogom a száját, s pírral az arcomon nézek rá.

- Értem, elég lesz, jó? – morgom, míg a szemeiben felcsillan az a fény, amiért annyira rajongok. Mikor elveszem a kezemet a szájáról, mosolyog.

- Akkor ne folytassam? – kérdi pimaszul.

- Ne! Elõbb még azt mondtad menjek… - morgom, míg õ csak mosolyog rajtam. – Remélem jól szórakozol! Egy dög vagy… jesszusom, mekkora dög! – fekszem mellé a hátamra, s csak bámulom én is a plafont.

- Azért mentem el berúgni, mert az a kis fasz megcsókolt. Meg akartam ölni, letépni mindenét, fõleg a száját és a kezét, amivel hozzád ért… - szólal meg egy idõ után, mire én döbbenten ránézek. Õ továbbra is csak felfelé néz. – Lehet nem kellett volna tényleg eljönnöd. Megint ezt érzem… bárkit megölnék, aki hozzád ér. Az enyém vagy – sziszegi a végét inkább magának, mint nekem.

Hevesen ver a szívem, a kimondott szavaknak fel kéne húzniuk, helyette csak egyfajta kellemes bizsergés jár át. Odamocorgok hozzá, s mikor érdeklõdve rám néz, a fejemet a vállára hajtom, sõt, óvatosan át is karolom. Nem szól semmit, csak a kezemre simít, majd nagyot szusszanva a takaróját rám is rám teríti.

- Akkor változtatok a szavaimon. itt fogsz maradni Chaya Monroe – karol át, s húz magához. – Különben utánad megyek és elrabollak.

- Mert a tiéd vagyok? – kérdem halkan.

- Így van. Csak az enyém... az én mézes bödönöm, amit csakis én nyalogathatok kedvemre. – Ebbe is belepirulok.

- S Ian… te pedig az enyém vagy? Ezt akarod mondani, ugye? Meg hogy sajnálod, hogy bántottál, ok nélkül. S hogy többet nem fogsz, mert… mert ha nem is szeretsz, kedvelsz annyira, hogy ne tedd ezt meg újra. Tisztelsz. Mert n… - folytatnám, de az állam alá nyúlva odahúz magához egy csókra. Lassan kóstol, felfedez, s alaposan kifullaszt. Mikor elengedi az ajkaimat, mélyen a szemeimbe néz, majd felszusszan, levegõt vesz, hogy belekezdjen, én pedig feszülten várom.

oosakinana	2014. 07. 31. 17:55:21	#30837
Karakter: Ian Taylor Megjegyzés: (Chayamnak) Ezt az együttlétet sem így gondoltam, ha nem így alakult volna a mai napom, ahogy alakult, de kegyetlen sok minden történt, amit nem tudok csak úgy szimplán feldolgozni fõleg, hogy itt van. Lehet ne így kéne csinálnom, de én ilyen vagyok, ha ezzel egy életre elüldözöm magamtól, akkor már soha nem lehetek boldog. Õ volt talán azaz egyetlen nõ, aki nem hazudott volna nekem, de így… Utálom a családomat és utálom az egész személyiségemet, amit anyám miatt fejlesztettem ki a kegyetlenségemet, de már nem tudok vele mit kezdeni, ha megváltoznék, már nem én lennék. Érzem, hogy fáj neki, meg látom az arcán, de jelen pillanat nem érdekel inkább a nyakához hajolva foltokat hagyok ott neki, hogy attól függetlenül tudja mindenki, hogy az enyém, mert vissza fogom szerezni minden félek éppen és örülni fogok akkor ha esetleg megbocsát. Õ is karmolja a hátamat, hogy ne maradjak ajándék nélkül, bár nem fogok az tuti. Nem foglalkozok most senkivel csak a saját sértettségemmel, amirõl nem tudom, hogy lefogok tudni szokni… Miatta meg kell próbálnom, mert nem akarom érezni, hogy mennyire fájdalmat okozok neki és nem csak fizikailag. Vagy annyira összekötõdtünk, vagy nem tudom, hogy miért, de érzem, mert valamilyen téren nekem is fáj. Érzek egy fajta mardosó fájdalmat a lelkemben, ami eddig még soha nem volt ott. Nem sokára el is élvezem, majd sóhajtozva fekszek mellé, mire õ felül. Végül felállva kezdi el összeszedni a ruháit én meg figyelem, hogy mit csinál. Tény és való, hogy nyugodtabb vagyok, de látok rajta mindent, amit okoztam neki. - Hová mész? – bár szerintem ez hülye kérdés, hogy elhagy, de nem tudok vele mit kezdeni. Ilyen görény vagyok és jobb ha látja a teljes valómat és most menekül amíg még tud. - Szerintem nyilvánvaló. Végeztél, nem? Akkor haza. - S ha nem? – üldözzük el a lehetõ legjobban. Nem lenne neki jó, ha együtt maradnánk, mert tönkre tenném, csak még jobban. - Akkor is – mindent ki lehet olvasni a szemébe, amit most irántam érez és ez a legjobb érzés, amit csak tehet. – Egyedül is kitalálok, ne fáradj. Szia. – felülök, de eszem ágába nincs kikísérni, vagy kimenni vele. Tényleg jobb lesz neki nélkülem. Amikor elhagyja a szobát ugyan az a keserûség ül rám, mint amikor anyut rajta kaptam. Felállok, majd magamra kapok egy bokszert és úgy sétálok le a földszintre, ahol látom Chaya, már elfele menne, de apám megállította. Egy szúrós pillantást kapok, majd távozik én meg a konyhába megyek inni egyet. - Ian. – hallom apám hangját, mire lehúzom a pohár vizet. - Mit akarsz? – rá se nézek, mert nem akarok. Nem akarom, hogy bárki bármit lásson rajtam. - Miért csinálod ezt? Miért üldözöl el mindenkit magad körül? Azt mondta ez a kislány, hogy nem bántottad, de nem hiszek neki. – támad nekem. - Semmi közöd hozzá. Én nem szólok bele a te életedbe, te meg ne szólj bele az enyémbe. Semmi közöd nincs hozzád. – vészjóslóan beszélek vele. - Az apád vagyok. Igen is van közöm hozzá. - Akkor kellett volna apaként foglalkoznod velem, amikor az a kurva elment. Akkor képes voltam egyedül eltartani téged és magamat, úgyhogy ne mond, hogy az apám vagy, mert ahhoz vissza kéne tekerned az idõ kerekét. – zárom le ennyivel a beszélgetést, majd egy üveg pia társaságában megyek fel az emeletre, ahol átgondolhatom a dolgokat és egyben pihenhetek is egyet. ~~ Eltelik egy nap én meg otthon vagyok, és fokozatosan csak építem le magam a piával. Feleslegesnek látom, hogy kijózanodjak, mert akkor olyat fogok tenni, amit nem akarok és nem vallana rám. Apám próbálna bejutni hozzám, de elküldöm a halál faszára. Azt tervezgetem, hogy másnap nem is megyek be a suliba, hanem csak inkább otthon maradok és halálra vedelem magam. Viszont a drága apám megváltoztatja a tervemet, mert elvisz az iskolába az akaratom ellenére is. Ezért utálok inni, mert akkor tud felettem uralkodni, meg akkor eltud vinni bárhová az akaratom ellenére. A napszemüveg rajtam van, mert azért az erõs fény még bántja a szememet. Ahogy oldalra nézek meglátom Chaya-t. irtó szexi és nagyon jól néz ki. Legszívesebben megdönteném, de nem lehet. Jobb lesz neki nélkülem, akkor nem fogom bántani és esélye van a boldogságra. Ott is hagyom, amikor elmennek és elmegyek a saját dolgomra. Még szerencse, hogy reggel tettem be magamnak egy kis inni valót alkohol formájában így fogom tudni inni, ám ebben a tervemben a kedves Kai zavar meg. - Te köcsög. Mit tettél a hugommal? – taszít a falnak és a úgy tart a nyakamnál, amire nekem kezd elborulni az agyam. - Kai. Engedj el. – mondom komolyan. - Megerõszakolod a hugomat? Normális vagy? Ilyen barát vagy? – akad ki továbbra is, de már nagyon elegem van. Megfogom a kezét és egy ideget nyomva engedtetem el magamat és térdeltetem le. - Hagyj békén és szállj le rólam. Azért nem foglalkozok most a tesóddal, hogy boldog lehessen és ne legyen velem. Inkább hálás lehetnél nekem, hogy nem teszem még jobban tönkre az életét és hagyom élni. Úgyhogy inkább mielõtt még vagdalkoznál a folytatást nézd. Most lehet szenved miattam, de késõbb jobb lesz neki. – engedem el. – Most ha megbocsátasz, akkor megyek részegedni. – hagyom ott a döbbent Kait, majd felmegyek a tetõre, ahol elõvéve a piámat kezdem el fogyasztani az innivalót. ~~ Egy hónap telt már el így, hogy ne is beszélek Chaya-val, de folyamatosan figyelem, már amikor iskolába vagyok, ami nem sûrûn van. Otthon vagyok inni és a beszélgetésünk után Kai is többet van velem fõleg esténként, mert olyakor hülyeségeket is szoktam csinálni, mert eljárok otthonról megint. Vezetek ittasan, de olyan is van, hogy más vezet én meg a tetõn utazok, de még sok más hülyeséget is megcsinálok. Észrevettem, hogy Chaya-nak új pasija van, akivel nagyon boldog. Ezt akartam látni, de most még is féltékeny vagyok és legszívesebben leszedném róla. Ma viszont a lehetõ legrosszabb érzésem van, ahogy messzirõl figyelem õket. Egyszer csak a srác közelebb hajol hozzá és… most kerekednek el a szemeim. Ez a kis görény lesmárolja az én Chaya-mat. ne jó ebbõl elegem van. Nem bírom tovább és elegem van ebbõl a látványból, hogy állandóan úgy flörtölnek, hogy elõttem vannak. - Ebbõl elegem van. – jegyzem meg magamnak, hogy senki ne hallja, majd a kezemben lévõ üveget levágom a beton oszlopra, aminek következtében az egész eltörik és a kezembe is fúródnak szilánkok, amik fájnak, de a dühöm ezerszer erõsebb most. Elindulok feléjük, hogy itt hagyjam ezt az egész kócerájt, de látom Chaya-n a félelmet. Nem mond semmit, de én sem, csak elviharzok mellettük, de úgy, hogy a kis ficsurnak a vállát lökjem az enyémmel, de kiviharzok. Elegem van ebbõl a napból és az életbõl is. Legszívesebben most törnék zúznék, amíg csak van mit, de helyette inkább felhívom a haverokat, hogy jöjjenek értem, de hozzanak piát is. - Na mi van mi történt? – kérdezi már a részeg sofõr. - Add a piát és a többivel ne foglalkozz, majd én foglalkozok vele. – kapom ki az üveget a kezébõl, majd elkezdem inni a piát, mintha valami ivólé lenne és a lehetõ legfinomabb. Folyamatosan iszok és érzem, hogy kezdek tompulni, ahogy beszélgetünk a többiekkel. A vezetõ is annyira részeg mint mi így az egyik kanyarban hátra fordul hozzánk, amire félre fordítja a kormányt a következõ pillanatban meg már a szemben lévõ kocsiba ütközünk és még oldalról is jönnek belénk… ~*~ Lassan kezdem nyitogatni a szememet, és csupa fehérség vesz körbe. Nem tudom mennyi idõ telt el vagy hogy mi is történt valójában. Egyedül annyit tudok, hogy karamboloztunk. Kinyitom a szememet teljesen és akkor látom meg, hogy Kai áll az ablaknál és kifelé néz belõle. - Ne legyen ennyire komor az arcod haver. Nem áll jól neked. – jegyzem meg bár eléggé kivagyok száradva. - Végre hogy magadhoz tértél. – kapja egybõl a fejét és már jön is oda hozzám. – Hogy érzed magad? - Mennyi ideig aludtam? – kérdezem meg, de el is mosolyodok. – Teljesen jól. Kipattanok az egészégtõl. – jegyzem meg, bár amikor megpróbálok felülni a lábammal nehézségek adódnak és fel is szisszenek eléggé. - Nyugi. Az egyik lábad eltört és az be van gipszelve, de amúgy is óvatosan kéne mozognod. Egy napig kómában voltál. Elég komoly autóbaleseted volt. Te meg a másik hátul ülõ srác élte túl a balesetet a többiek meghaltak. – tájékoztat, amire kicsit elkomorodok. - Értem. – Erre nem tudok mit mondani. Ahogy vissza emlékszek, hogy miért is ültem be abba a kocsiba inkább kívánom azt, hogy bár én is meghaltam volna. - Mi történt? - Egy szóval el tudom neked mondani az egészet. – nézek rá. – Chaya. – nem mondok többet és úgy nézek rá a lábamra kitakarva, ami tényleg be van gipszelve, de én magam is teli vagyok kisebb horzsolásokkal és foltokkal. – De hagyjuk inkább az egészet. Ez van. Megtörtént a múltat nem forgathatjuk vissza. - Miért nem kérsz tõle bocsánatot, ha ennyire bánt a dolog? - Törj el egy tányért, majd kérj tõle bocsánatot. Változott valami? – nézek rá felhúzott szemöldökkel. – Meg jobb neki nélküle. Boldogabb lesz, mint velem lehetne, hiszen én egy görény vagyok. De nem akarok errõl többet beszélgetni. Kérésemet megérti és másról dumálunk, amíg bent van nálam, de lassan mennie kell én meg ott maradok. Igaz késõbb apám is bejön, de nem tárgyalok vele annyit amennyit kéne. Inkább csak a saját magam sanyargatásába süllyedek, miközben arra gondolok, hogy vajon Chaya mennyire lehet boldog azzal a sráccal.

Eshii

2014. 06. 29. 16:48:50

#30457

Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ oosakinanának

Lassítani kezd, így sikerül beérnem. Gondolkozom megkérdezzem e mi volt ez, s végül úgy döntök így lesz a leghelyesebb. Maximum hazaküld, én pedig eleget teszek a kérésének, s hagyom kicsit.

- Ian mi történt veled? – kérdezem aggódva, míg õ mogorván rám néz. Készülök az elküldésre, de nem teszi meg.

- Semmi – morogja, de látszik rajta mennyire elege van mindenbõl s mindenkibõl.

- Ian… - nyúlok a keze után, hátha így segíthetek neki. Azt akarom, hogy tudja, ott vagyok mellette.

- Nem akarok róla beszélni. Legalább is az utcán nem. – Olyan… semmilyen a hangja. Jobbnak látom, ha csak rábólintok, s követem õt. Nem szólalunk egymáshoz, feszült csend telepedik közénk. Érezhetõen tombol magában, s nem igazán szeretném, ha az utcán adná ki a gõzt, így nem kérdezõsködöm. Majd. Õ is mondta: nem akar róla beszélni, az utcán meg végképp. ismerõs a környék, hamar betérünk Ianék házába. Épp a cipõmet veszem le, mikor lábdobogásra leszek figyelmes.

- Ian Taylor! –Kiabál egy mély férfi hang, ami nagyon hasonlít Ianéra. biztosan az édesapja lesz az, aki eléggé pipa hangulatban van.

- Mit akarsz? – szegezi a kérdést apjának durván. – Csak nem felhívott az a kurva? – Összerezzenek a szóhasználatra. Atyaég, robbanás lesz!

- Ne merj így beszélni az anyádról. Lehet, hogy csinált egy hülyeséget, de ettõl függetlenül az anyád. Õ szült téged.

- És most ennek annyira örülnöm kéne? Bár ne szült volna meg, akkor nem tudnád a fejemre olvasni. De ha már itt tartunk, nem is tudom, hogy kinek köszönheted azt, hogy nem mentél csõdbe és talpra álltál még idõben. – Olyan érzésem van, hogy el kéne mennem… komoly családi veszekedés ez. Nem tudom Ian akarja e, hogy tudjak errõl. – Ha már ennyire egymás fejére vágjuk a dolgokat. Én „hálás” leszek annak a kurvának, te meg légy hálás a dög fiadnak.

- Ez akkor sem mehet így tovább. Nagyon megbántottad. Most szépen elmész hozzá és bocsánatot kérsz a délutáni viselkedésedért. – Erre Ian felröhög, amitõl gombócok keletkeznek a torkomban. Atyaég, nagyon kikelt magából…

- Addig álljál fél lábon, amíg én elmegyek hozzá. Felejtsd el. Ott rohadjon meg, ahol van. – Ian apjának lendül a keze, de Ian elkapja. Jézusom… így viselkedik az apukájával is? Komolyan elgondolkozom azon, hogy lehet haza kéne mennem. Csak felidegesíteném a jelenlétemmel…

- Meg ne próbáld még egyszer - fenyegeti apját.– Gyere Chaya menjünk a szobámba – szól hozzám, így oda a menekülés. Lehet így kell lennie: meg kell vigasztalnom. Tudnia kell, hogy bármi van én mellette vagyok. Elõre enged az ajtóban, majd bevágja azt. Összerezzenek a hangra, ez nem a húzat volt, csak õ tombol.

- Ne aggódj legyek akármilyen ideges és mérges akkor sem bántok nõket. Fizikálisan legalább is. – Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban… De inkább elnyomom. Szüksége van rám.

- Az a nõ az anyád volt? – érdeklõdöm óvatosan. Tombolja csak ki magát, ha úgy jobb neki. Õ eközben az ablakhoz lép, kinyitja majd merészen kiül. teszi fel óvatosan a kérdést,

- Ja, de szerintem rájöttél, bár lehet, hogy belõle jöttem ki, a szememben akkor is csak egy gerinctelen undorító kurva. – Nagyon csúnyán beszél róla… s a legdurvább, hogy soha senkirõl nem nyilatkozott még így.

- Mi történt? – motyogom bizonytalanul.

- Röviden megkúratta magát a mostani igazgatónkkal én meg rajta kaptam õket. – Bennem reked a levegõ, s igazán halvány lila gõzöm sincs arról, mit is mondhatnék erre.

- Sajnálom. Mostanában volt? – Gratulálok Chaya, jó kis kérdést tettél fel… végtére is egy kisbabát tologatott, biztosan nem a múlthéten volt!

- 11 éves voltam, amikor az egész történt. Errõl senki nem tud, csak a szûk család. Azt, hogy az a kurva kinek mondta el nem tudom, de csak magát égeti a dolgokkal.

- Ian. –Közelebb lépek, s gyengéden a kezére simítok. – Attól még, hogy ezt csinálta. Kicsit kedvesebb is lehetnél vele, hiszen még is csak az anyád. – „Szóval a kurva szót elhagyhatnád” gondolom, de nem mondom ki. Így is úgy néz rám, mint a véres rongyra.

- Semmi közöd hozzá, hogy miként bánok az emberekkel, vagy éppen az apámmal, vagy az anyámnak csúfolt kurvával. – Igen érzékenyen érint a dolog… azt még megérteném, ha ribancozza, de kétlem, hogy az igazgató fizetet volna neki érte.

- Te egy akkora bunkó vagy, hogy azt elmondani nem lehet. – szalad ki a számon. - Tahó vagy.

- Akkor minek vagy velem? Nem kötelezett rá senki -vág vissza.

- De igen az pedig te voltál, segg fej – közlöm vele a tényt, s jobbnak látom ha lelépek. – Amúgy meg szerencsétlenségemre azért vagyok veled, mert beléd szerettem te vadbarom . –Tisztáztuk, remek! Most uzsgyi.

- Nem kértem, hogy szeress. Nem kell szeretned. – jön utánam, de ez most pont nem érdekel. Hogy lehet valaki ilyen tuskó?!

- Bocsi, hogy nem tudom azt mondani magamnak, hogy ne szeresselek többet, mert tudod ez nem így mûködik – oktatom ki.

- Akkor megmutatom, hogy mekkora vadbaromra pazarolod az idõdet. – Letámad, durván csókol meg, s egy hirtelen mozdulattal az ágyára vág. Gombóc keletkezik a torkomban, a gyomrom is rosszat sejtve mocorog hasamban. Felnézek rá, arca teljesen eltorzult, nem ismerek rá. Bántani fog…?

- Ian – szólítom, hátha csak ez kell neki, de nem. Ugyan olyan szörnyetegként tornyosul felém.

- Csend! – dörmögi ellentmondást nem tûrõen, majd vetkõzni kezd. Felém mászik, s durván vetkõztetni kezd. Úgy esik nekem, mint még soha, s felsikítok. Nagyon megijedek tõle, hogy bántani fog… aztán eszembe jut az este, amit nálam töltött. Azt mondta szeret… ezzel hitegetem magam.

A düh, a csalódottság, az összes aznapi sértettsége így jön ki rajta. Csak így engem is bánt, hisz én vagyok kéznél, én vagyok azaz idióta, aki hagyja magát. Durva velem… a ruhát is szinte letépte rólam, nagyon remélem, hogy fel tudom majd még õket venni. Nem csókol, csak harap s mar.

Eszköznek használ ahhoz, hogy lenyugodjon, hogy megbüntessen mindenkit. Ezt másképp is meg lehetne oldani. Ha azt mondta volna, hogy így tud egy kicsit lenyugodni, feküdjünk le… megtettem volna érte. Igen, meg. De így…

Fáj, ahogy durván belém löki magát, fel is szisszenek. Egy kicsit sem vagyok ráhangolódva az aktusra. Nagyokat lök rajtam, szétfeszíti teljesen a lábaimat, nyakamra tapasztja száját, s lila foltokat szív rajta. Vállába marok, kapaszkodok belé körömmel. Én sem kímélem, s hiába lenne kedvem ellenkezni, nem teszem. Azt akarom, hogy lássa az arcomat, érezze a lényemen mennyire rosszat tett velem. No meg a másik tény: feleslegesen próbálkoznék. Nagyon erõs.

Nyöszörgök, ha fáj, s a könnyeimet nyeldekelem. Alig várom, hogy végezzen. Soha nem volt még ilyen, hogy egyáltalán ne élveztem volna. Szörnyû ez, tudom én, de mindezek ellenére is szeretem. Csak épp ezt a szeretetet bezárom hatalmas nagy betonfalak közé, s eldugom a szívem legmélyére. Várnom kell vele, vagy pedig elpusztítani… én magam sem tudom még.

Nagyot nyögve élvez belém. Védekezni sem volt hajlandó, s ha nekem nem lett volna eszem a fogamzásgátlót szedni, lehet még komoly problémám is akadna ebbõl. S csak az hiányozna! Megölne a szégyen, aztán apám is megnyúzna. Ian kifújja magát s mellém fekszik, én pedig lassan felülök. Fáj mindenem, de legjobban a szívem, amit most kellett szögesdrótok mögé zárnom. Hamarabb kellett volna, tudom én…

Lassan felállok, s elkezdem a ruháimat összeszedni, s felvenni. Mikor már csak a felsõm van hátra, a mellkasát simogatva felém fordul. Láthatóan lenyugodott egy kicsit, én viszont nem. Csak most kezdek belejönni. Elsõnek is hazamegyek, lezuhanyozom s kisírom magam. Megint. Apám is tuti meg fog nyúzni, emiatt a görény miatt.

- Hová mész? – dünnyögi, mikor magamra húzom a kabátomat. Be is gombolom, a pólóm kissé elszakadt.

- Szerintem nyilvánvaló - motyogom. – Végeztél, nem? Akkor haza.

- S ha nem? – kérdez vissza, szemöldökét ráncolva.

- Akkor is – közlöm vele, s felé nézek. Próbálom az érzéseimet elnyomni, az összest. – Egyedül is kitalálok, ne fáradj. Szia. – Erre megmozdul, de csak felül.

Nem jön utánam, amirõl nem tudom eldönteni, hogyan is kéne éreznem. Bár eléggé vicces lenne, ha ruha nélkül sietne utánam… s nem Ianos. Ahogy a kijárat felé haladok, megpillantom az édesapját, ahogy a nappaliban ül s maga elé mered. Megállok az ajtóban, magam sem tudom miért. Elemezgetni kezdem a férfit, Iant s a nõt is: magyarul az egész családot, s rájövök a fiúk sokkal jobban hasonlat az apjára. Ekkor fordul a férfi az ajtó felé s pillant meg. „Ha õ is vörös lenne, akkor egy idõsebb kiadású Ian nézne rám.

- Viszontlátásra – köszönök el tõle zavartan, s sietek tovább. õ azonban utánam siet.

- Hé kicsi lány, várj! – siet utánam, mire én kelletlenül bár, de megállok a folyosón. – Bántott? Hirtelen ér a kérdés. Nagyokat pislogok rá, õ pedig zavartan a hajába túr. – Nem így kellett volna kezdenem… Hogy hívnak?

- Chaya Moore vagyok. De ne aggódjon Mr. Taylor, nem történt semmi. Nem bántott.

- Biztosan? Mert én… - kezdene bele, de én a szavába vágok.

- Biztosan – mosolygok. – Viszont nekem mennem kell, otthon már várnak. Ne haragudjon.

- Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett megismerkednünk. Örültem a találkozásnak Chaya, s remélem legközelebb legalább egy vacsorára vagy ebédre itt maradsz s jobban meg tudjuk egymást ismerni – nyújtja a kezét, hogy kezet foghasson velem. Szimpatikus férfi. Ian igazán tanulhatna tõle!

Ekkor jelenik meg az emlegetett szamár – pardon, görény – a folyosón, felöltözve, s hiába terveztem viszonozni édesapja gesztusát, csak egy szúrós pillantásra telik a fia felé, s suhanok is kifelé az ajtón.

~*~

Tervemhez méltóan otthon kisírom magam a zuhany alatt, miután apám jól lehord. Mindketten megsértõdünk, s elvonulunk. Kai bebújik mellém az ágyba, jól látja ám, hogy mi történt… rendes báty révén vigasztal, én pedig életemben elõször, mióta beléptem a tini korba elsírom a gondjaimat neki. Mérges, érzem a szorításán, de csak csitítgat. Szeretem õt. Nagyon. Másnap csak otthon vergõdöm, Kai baromkodom, beülök mellé kockulni is. S közben megérik bennem a terv.

Hétfõ reggel a szokásosnál is korábban kelek, hogy kicsíphessem magam. Nem nagyon, csak kicsit. Elõtte sosem használtam sminket suliba, de aznap a szempillaspirált nem sajnálom, s igazi boci szemeim lesznek. Mikor kimegyek a fürdõbõl a szép kis ruhámban Kai csak füttyent egyet.

- Klasszikus bombázó vagy!

- Ez volt a cél – kuncogom. – Na menjünk, ne késsünk el.

- Bosszúszomjas kicsi húgom – vigyorogja. – Kezdek félni tõled.

- Félj is! A körmeimet is kihegyeztem. Ölni lehet velük.

- Huhú!

Így megyünk iskolába, barátnõm is csatlakozik hozzánk. Nem figyelek senkire se, próbálom élvezni azt, amim van. nem akarom, hogy bárki is lássa – fõleg Ian csatlósai –, hogy szomorú lennék. A nyakamon lévõ komoly nyakkiszívást, amit elõzõ este kaptam keserves munkával, de sikerült eltüntetnem egy kilónyi alapozó alatt.

Kai hamar elbúcsúzik tõlünk, van benne valami fura, amit nem tudnék megmagyarázni. Elõzõ nap sem mondott semmit, csak vigasztalt. Nagyon remélem, hogy nem fog semmi marhaságot sem csinálni… nem akarom, hogy foga bánja az én ostobaságomat. Kicsit kint vagyunk az udvaron, s ekkor jelenik meg Ian is. Tudom, hogy rögtön kiszúr, de csak a vállam felett nézek rá.

- Menjünk – motyogom oda Ginának, aki aprót biccent. Nem akarok vele beszélni, így a tömegen át besietünk az iskolába, be a terembe.

Szerkesztve Eshii által @ 2014. 07. 31. 14:52:29

oosakinana	2014. 06. 24. 18:54:25	#30368
Karakter: Ian Taylor Megjegyzés: (Chayam-nak) Puffogok még egy nagyon jó darabig és csak nagyon nehezen sikerül lenyugodnom. Utálom, ha az anyám felõl kérdeznek, bár ha nem kérem meg Chaya, akkor lehet nem is lett volna ez. Ezzel a kérésemmel felhívtam a figyelmet túlságosan is a családomra. Na mindegy már ezen agyalni. Az apjánál így sem szereztem volna túl jó benyomást, hiszen ha azt nézzük az õ kis drága lánykáját dugom nap mint nap. Na jó erre nem tudok nem mosolyogni. Vajon mi lehet most vele otthon. Nagy lehet a balhé vagy a szobájában van? Lehet vissza kéne mennem hozzá? A francba nagyon is megváltoztatott ez a kis csaj…. Bár nem mintha ellenemre lenne a dolog. - Ian! – amint meghallom a nevemet hirtelen nem tudom hova párosítni, ám amikor megfordulok már látom a kicsikét, ahogy lihegve közeledik felém. Mi a szösz akar ez lenni? - Chaya? Hát te? – meg vagyok lepõdve? Naná. A fene gondolta volna, hogy utánam szalad. Nem éppen egy olyan csajnak ismertem, aki csak úgy a fiúk után rohangál… ha csak…. Na jó inkább hagyjuk abba az ábrándozást. - Azt hitted, hogy majd otthon ülök a fenekemen és kisírom a szememet? – valami hasonló, mivel a lányok leginkább ezt szokták csinálni hasonló helyzetben. – Egy apai pofon pedig semmi azért, hogy ne veszítselek el. - Chaya… - álljon meg a menet. Megütötte az apja? – Ha megüt téged én megölöm! – váltok agresszív kismalac típusra. Nem fogom hagyni senkinek, hogy bántsák. Amikor viszont hozzám bújik én örömmel ölelem magamhoz és a hátát simogatom picit és éppen azt kezdem el tervezgetni a fejembe, hogy ha ez megtörténik miként fogom az apját csendben kivégezni. - Ne haragudj… - de édes és még õ kér bocsánatot, pedig én rohantam el. Ez sem sûrûn fordult még elõ, de kegyetlenül jó az illata. – Ha tudom, hogy ez lesz, nem kértelek volna erre. - Az anyukád még mindig aranyos – jegyzem meg, mert az anyját tényleg csípem. Õ volt normális az apja helyett is. Na de most már követelem a csókomat, ami megillet egy ilyen dráma után. Édes ajkai teljesen elkábítanak. Teljesen magába bolondított a kis bolond, de hülye leszek ezt neki bevallani. Ám minden jónak ennek is vége szakad és elszakadok ajkaitól, de igen hamar visszatérek, de csak egy kisebb puszira, különben azt hiszem, itt fogom a magamévá tenni, és nem érdekel, hogy ki lát, vagy hogy éppen közszeméremsértést követünk el. - Sétálunk egyet? – szakad ki belõlem a kérdés, bár nem tudom, hogy mi indokolja, bár ha azt nézzük az a séta a házunk felé is lehet, vagy egy csendesebb helyre, ahol ki engedhetem magamból az állatot. - Veled kettõt is – nana. Mi a manó? - Ne flörtöljön kisasszony, mert fel fogom falni – bár anélkül is felfalom, csak nem mindegy, hogy most egybõl vagy esetleg késõbb. - Falj fel! – ezt a választ vártam és mindjárt meg is teszem Chaya. Ne aggódj emiatt. Menten felfoglak falni. – De elõtte sétáljunk – drága kicsi Chaya. Nem jöttél még rá, hogy nem jó játszadozni az éhes oroszlánnal? - Chaya… - remélem kiérzi a hangom, hogy penge élen táncol. – De csak egyet – adok eleget kérésének, és kéz a kézben sétálunk a parkban. Úgy sem sétálunk sokat, bár nem mintha lenne rá szükség, mert tökéletesen jól elvagyok az ágyban vele. Úgy néz ki a legjobban. Viszont, ami engem is meglep, hogy élvezem a sétát és a beszélgetést is. Nem is tudom, mikor beszélgettünk utoljára ennyit, mint most, bár tudom rá a választ… Soha… Ilyen az élet. A boldogságomat a mai nap folyamán még egy valami nagyon, de elrontja… az Anyám. - Nem lehet… - miért pont most kell megjelennie? Ki a franc kíváncsi rá? Mert én kurvára de nem. Egyszerûen a hányinger kerülget, amikor meglátom. Bár hasonló érzésem van olykor az igazgatóval is, csak õt tudom zsarolni, ezt a szukát meg nem. - Mi a baj? – kérdésére inkább nem válaszolok, mert eléggé bunkó lennék. Inkább csak megszorítom picit a kezét, hogy maradjon csendben. - Ian! – és még emlékszik a nevemre. Bár felejtette volna el… - Mit akarsz? – remélem nem várt szívélyes bájcsevelyt, mert akkor tuti, hogy kinyírtam volna. Nagyon jól tudja, hogy utálom, hiszen én magam hajintottam ki a házból. Minden ajándékát visszaküldtem, amit küldött és még csináltam pár dolgot vele. - Örülök, hogy látlak. - Én kibaszottul nem – és örülnék, ha elhúznál innen. Viszont valami nem stimm. Lejjebb nézek és meglátom a babakocsit, amibe egy gyerek van. Remélem nem õ szülte, meg nem az övé, bár ahogy elnézem nagyon is. Van némi hasonlóság közöttünk. – Még egy szerencsétlen? Õt is tönkreteszed, ha? Mekkora egy szemét vagy. Jobb lett volna, ha meg se szülöd szegényt. - Ian! – Szól rám, de ezzel a nõszeméllyel nem tudok normális hangnemben beszélni ne is várja tõlem. - Ne szólj bele, Chaya! – szólok rá erélyesebben a kelleténél, de ebbe akkor se szóljon bele, mert szart sem tud. - A barátnõd? – mi a szart érdekel? Ne akarj tudni semmit. - Semmi közöd hozzám. Semmi. Az lenne a legjobb, ha elköltöznél valahova, az isten háta mögé, s szegény gyereket is békén hagynád. Csak egy újabb életet fogsz tönkretenni, mert csak ahhoz értesz, meg ahhoz, hogy szét tedd a lábadat. Gusztustalan vagy. Undorodom tõle – csak hogy tisztázzuk a dolgokat. – Elég is volt ennyi belõled. Nem akarlak többet látni, de ha mégis összefutnánk, csak húzz el mellettem, mert ha hozzám szólsz, felkavarodik a gyomrom. - Ian… - nem fogsz meghatni a mûkönnyeiddel, hülye ribanc. Ott is hagyom õket. Nem érdekel, hogy ott hagyom Chaya-t, de mi a szarért most jelent meg. Ezek szerint az elmúlt idõszakban, csak ezért nem láttam, de nem is baj. Kurassa meg magát ahányszor csak akarja és szüljön kölyköt. Addig sem látom, bár a helyében a kölyköket árvaházba adnám, mert ott is jobb lesz nekik. Tombolok kegyetlenül. Ez most jobban felhúzott, mint Chaya apja. Ettõl még a gyomrom is felfordul nem is kicsit. Mindig hasonló élményben van részem, ha találkozok vele. Csak egy darabok loholok ennyire, végül lassítok, amire Chaya is utol tud érni. - Ian mi történt veled? – teszi fel a kérdést és látom rajta, hogy aggódik, de jelen pillanat még mindig nem vagyok eléggé nyugodt állapotban. - Semmi. – az arcon viszont még mindig eléggé elutasító és rideg. - Ian… - megfogja a kezemet és gondolom, arra akar rávenni, hogy elmondjam neki a történteket, de nem most fogom és nem az utcán. - Nem akarok róla beszélni. Legalább is az utcán nem. – jegyzem meg színtelen hangon, amire bólint és folytatjuk az utat hozzánk, de síri csendben. Én nem fogok megszólalni, mert még azért a méreg esz belülrõl nem is kicsit. Chaya meg gondolom, nem mer megszólalni most, bár annyira nem is bánom. Nem akarok olyan csinálni vagy mondani, amit késõbb megbánhatok. Nem sokára haza is érkezünk és beengedem, majd levéve a cipõmet megyek beljebb. - Ian Taylor! – hallom apám mérges hangját és nem sokkal késõbb meg is jelenik. - Mit akarsz? – kérdezem tõle kicsit sem kedvesen. – Csak nem felhívott az a kurva? – vetem oda a dolgokat. Ezt soha nem tudtam megemészteni, hogy még mindig tartja a kapcsolatot vele. - Ne merj így beszélni az anyádról. Lehet, hogy csinált egy hülyeséget, de ettõl függetlenül az anyád. Õ szült téged. – vágja a fejemhez. - És most ennek annyira örülnöm kéne? Bár ne szült volna meg, akkor nem tudnád a fejemre olvasni. – mondom mérgesen és kegyetlenül. – De ha már itt tartunk, nem is tudom, hogy kinek köszönheted azt, hogy nem mentél csõdbe és talpra álltál még idõben. – vágom hozzá én is a dolgokat. – Ha már ennyire egymás fejére vágjuk a dolgokat. Én „hálás” leszek annak a kurvának, te meg légy hálás a dög fiadnak. – jegyzem meg neki. - Ez akkor sem mehet így tovább. Nagyon megbántottad. Most szépen elmész hozzá és bocsánatot kérsz a délutáni viselkedésedért. – az utolsó mondatára elkezdek röhögni, de inkább az ördögi, az elmebeteg és a biztos, hogy nem megyek sehova röhögésemmel. - Addig álljál fél lábon, amíg én elmegyek hozzá. Felejtsd el. Ott rohadjon meg, ahol van. – Meg is pofozna, ha nem fognám meg a kezét. Szegény Chaya, csak ámuldozva áll mögöttem és gondolom nem tudja hova tenni a dolgokat. Most egy olyan dologba csöppent bele, amibe nem akart szerintem. - Meg ne próbáld még egyszer. – hangom vészjósló és fenyegetõ is. – Gyere Chaya menjünk a szobámba. – mondom neki szinte parancsként, majd szinte eldobom apám kezét és felmegyünk az emeletre. Ahogy bejön a szobába becsapom az ajtót, amire mintha egy kicsit összerezzenne. - Ne aggódj legyek akármilyen ideges és mérges akkor sem bántok nõket. Fizikálisan legalább is. – teszem hozzá, hogy ezzel tisztába legyen. Viszont lelkiekben ezerszer rosszabbat teszek vele. - Az a nõ az anyád volt? – teszi fel óvatosan a kérdést, miközben az ablakhoz megyek. Kinyitom és kiülök, hogy friss levegõt szívjak. - Ja, de szerintem rájöttél, bár lehet, hogy belõle jöttem ki, a szememben akkor is csak egy gerinctelen undorító kurva. – használom még mindig a szavakat rá, mert nem tudok szépen beszélni róla. - Mi történt? – gondoltam, hogy megfogja kérdezni pláne a mai nap után. - Röviden megkúratta magát a mostani igazgatónkkal én meg rajta kaptam õket. – mondom a rövid történetet. - Sajnálom. Mostanában volt? – kérdezi meg. Nem tök mindegy, hogy mikor volt? - 11 éves voltam, amikor az egész történt. – ha már mesélek, bár még így sem szívesebben mesélek a történtekrõl. – Errõl senki nem tud, csak a szûk család. Azt, hogy az a kurva kinek mondta el nem tudom, de csak magát égeti a dolgokkal. - Ian. – közelebb lép és megsimítja a karomat. – Attól még, hogy ezt csinálta. Kicsit kedvesebb is lehetnél vele, hiszen még is csak az anyád. – mondja kedvesen, amire eléggé mérges szemekkel. - Semmi közöd hozzá, hogy miként bánok az emberekkel, vagy éppen az apámmal, vagy az anyámnak csúfolt kurvával. – látom rajta, hogy válaszom eléggé érzékenyen érintette, de le szarom most eléggé csípõs vagyok erre a témára és ne is várjon tõlem mást. - Te egy akkora bunkó vagy, hogy azt elmondani nem lehet. Tahó vagy. - Akkor minek vagy velem? Nem kötelezett rá senki. - De igen az pedig te voltál, segg fej. – vágja nekem, majd elindul az ajtó felé. – Amúgy meg szerencsétlenségemre azért vagyok veled, mert beléd szerettem te vadbarom. – na mindenre számítottam csak erre nem. - Nem kértem, hogy szeress. Nem kell szeretned. – lépek közelebb hozzá. - Bocsi, hogy nem tudom azt mondani magamnak, hogy ne szeresselek többet, mert tudod ez nem így mûködik. – kiakad továbbra is. - Akkor megmutatom, hogy mekkora vadbaromra pazarolod az idõdet. – vadul marok ajkaira és nem hagyom, hogy többet mondjon, majd elengedem és olyan durván és keményen vágom az ágyra, ahogy eddig még soha nem bántam vele, de nem tehetek róla eléggé feldühített és nem most jelen pillanat szerencsétlenségére csak így tudok lenyugodni sehogy máshogy. - Ian. – hallom a hangján, hogy egy kicsit fél és meg is értem. Én is félnék jelen pillanat magamtól, de õ akart minden áron velem lenni, akkor most viselje a következményeit. - Csend! – dördülök rá egy kicsit, miközben ledobom magamról a ruhákat. Felé mászok és leszaggatom róla is, amire egy kisebb sikoly is elhagyja az ajkait. Remélem azért nem fogom egy életre elüldözni magam mellõl…

Eshii

2014. 04. 05. 18:34:58

#29669

Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ Nanámnak

Jól esik szeretettel elhalmozni, fõleg azok után, hogy megmentett. Nagy odafigyeléssel kenegetem a mellkasát, de egyben óvatosan is, nehogy megnyomja, s fájdalmat okozzak neki. Õ azonban túlságosan is komoly képet vág az egészhez, amihez nem vagyok hozzászokva. Más esetben széles vigyorral az arcán figyelné az eseményeket, perverz dolgokat suttogna, amitõl vörösödnék is. Akkor azonban még egy hang se hagyja el ajkait.

- Ian… - szólítom halkan, de csak néz a semmibe. – Ian! Ian – végre valahára felém fordul, én pedig aggódva közelebb hajolok hozzá. – Valami baj van?

- Dehogy csak elgondolkoztam – vágja lá, majd kezét a feje alá helyezi. – Elõre szólok, amíg a szemem nem alakul valahova nem vagyok hajlandó elmenni hozzátok – olyan komoly hangsúllyal mondja, hogy nem hiszek a fülemnek.

- Akkor eljössz? – Ragyog fel bennem a remény. Nem hittem volna, hogy belemegy egy ilyenbe, hisz… hisz nem is járunk igazán. Nem kérdezte meg. Én meg nem fogom, az olyan durva lenne.

- Ja, de mondtam, hogy csak akkor, ha már lejjebb lohadt a szemem. Viszont kérlek azt mond meg a szüleidnek, hogy a szüleimrõl nem vagyok hajlandó beszélni úgyhogy ne is próbálkozzanak – teszi hozzá halkabban, majd fél kezével magához von, én pedig szó nélkül bújok karjaiba. Nagyon szeretem, s ha eljön az ideje, majd el is mondom neki. Ámbár az is megeshet, hogy így halok meg, anélkül hogy lenne merszem elmondani neki. Félek attól, hogy kinevetne… De már az is haladás, hogy találkozni akar a szüleimmel.

- Rendben beszélek velük és akkor a hétvégén át jössz? Ott is maradsz? – nézem arcát, miközben megrohamozom a kérdéseimmel. Ha ott aludna, akár együtt is fürödhetnénk. Nem biztos, hogy anyáék megengednék… akkor meg együtt tévéznénk. Atyaég! Hiába néz furcsán rám, nem zavar. Ráér, késõbb is.

- Majd még meg látom – feleli, ami a bátyámtól hallott kedves nemnek bizonyul. Nem zavar, tényleg nem. Mindennek eljön az ideje. Aznap sokat vagyunk együtt, azonban suli után szétválnak az útjaink. Onnantól Ginát boldogítom, aki szerencsémre velem örül együtt.

~*~

Elérkezik a nap, mikor Iannak jelenése van nálunk. Én ezerszer elmondtam anyáéknak, hogy a családjáról nem szeretne beszélni, amit Kai is támogat. Nyoma sincs az eleinte erõsen „Menekülj Ian elõl!” akcióinak, amit betudok a beletörõdésbe. Anya is nagyon várja, bár apa eléggé fura. Persze, én vagyok az egy szem lánya, akinek udvarlója van… vagy mije. Kicsit aggódom, soha nem csináltam még ilyet, nem akarom elszúrni. Mikor meghallom a csengõt boldog mosollyal az ajkamon pattanok fel, s szaladok ajtót nyitni. Jól tudom ki az, gondolkodás nélkül simulok karjaiba s tapadok ajkaira. Jaj, de szeretem!

- Szia már vártunk – nézek fel rá. Kellemes illata megbabonáz, s ahogy felöltözött, atyaég! Nem az a nagyon kinyalt, romantikus filmekbe illõ, de nem is a szokásos vagány ruházata.

- Szia. Az ilyen üdvözlésektõl, akár kezdhetnénk is a hálóba és majd utána mennék a pofavizitre – már válaszolnék is a huncutkodására, azonban a hátunk mögött felcsendül apa torokköszörülése. Elvörösödve jövök rá, hogy bizony fültanúja volt a dolgoknak.

- Bejöttök még ma? – érdeklõdik mogorván, mire elengedem Iant, de azért a keze után kapok s úgy kísérem be. Gombóc van a torkomban, s nem hiába. – Felejtsd el a hálót, vagy leszedem a tökeidet. – sziszegi apa Iannak, míg én próbálok nem visszaszólni. Ha tudná… ha csak kicsit is sejtené… Ian azonban illedelmesen bazsalyog, sõt, a cipõjét is leveszi. Apa csak mérgesen vizslatja.

- Jó napot kívánok – köszön illedelmesen anyunak mosollyal az ajkán.

- Szia. Örülök, hogy végre megismerhetlek így is – üdvözli anya, majd mikor átgondolja mit is mondott, elvörösödik. Ian élvezi a helyzetet, én pedig kicsit oldalba bököm. Rossz fiú!

- Mondtam Chaya-nak, hogy csak akkor szerettem volna eljönni, amikor már javulnak a sérüléseim – kezd bele vörösöm, de apa közbeszól.

- Kislányom még is hogy képzeled ezt a dolgot? Összejössz egy huligánnal, aki állandóan verekszik. Nézd meg most is hogy néz ki – mutat Ianra. Szerintem pedig irtó szexi, és már elnézést, hogy megvédett!

- Nem huligán abba az iskolában tanul amelyikbe én és nem verekszik – jelentem ki, s még folytatnám, de igen, apa megint közbevág.

- Még is hány éves vagy? – szegezi a kérdést Iannak.

- 18 vagyok.

- Na, látod drágám megmondtam, hogy kicsit sem való a mi drága lányunkhoz. Egy huligán és ezen felül még mindig középiskolába jár. Már régen le kellett volna érettségizne. Nem bízhatunk meg benne. Túl idõs és kitudja, hogy mit csinál még, amirõl te sem tudsz Chaya. Megtiltom, hogy járj vele. – Döbbenten pislogok apára. Kaial mi van? Õ is tizennyolc, verekedik is, sõt, bõven nincsenek olyan jó jegyei, mint Iannak. Szegény nem hiába tiszta ideg már, érzem a görcsösen szorított öklén.

- Na ide figyeljen – kezd bele Ian a jól ismert hangsúllyal, amitõl kicsit tartok.– Chaya azt csinál, amit akar. Semmit nem tud rólam és most azért ítélkezik, ahogy kinézek. A miérteket meg sem kérdezi. Ennyire fél attól, hogy nagyon megszeret a lánya és inkább engem választ, mint magát? Könyörgöm egyszer úgy is elfog innen menni. – Vissza kell tartanom attól, hogy neki ne menjen apának. Nagyon nem szeretném, hogy ilyenféle baj legyen, s tényleg eltiltsanak tõle. Anya is aggódóan vizslat minket.

- Elõször is azért vagyok így kidekorálva, mert a hét elején Chaya-t megtámadta öt benga állat, mert meg akarták erõszakolni és megvédtem, amihez az kellett, hogy így szét verjenek, de a lányuk épségben van. Az hogy még mindig iskolába járok az meg az én dolgom. Magának semmi köze össze úgyhogy jobb ha visszább vesz magából – dörmögi Ian.

- Conrad, kérlek hagyd abba. Hallottad, hogy megvédte a lányunkat – nyugtatgatja anya apát, majd Ianhoz fordul. – Ne haragudj kérlek. Kérlek foglalj helyet. Kérsz esetleg valamit? – „Anya, te vagy a reményem!”

- Nem kérek köszönöm – feleli udvariasan, de közben apával le nem veszik egymásról a szemüket.

- Gyere –rángatom a nappaliba. – Kérlek, nyugodj meg – cirógatom a pólón keresztül a mellkasát. Õsz van, de nem láttam nála kabátot. Nem fázna? – Tudom, hogy milyen apám és hidd el meg fog békélni, csak kérlek, nyugodj meg.

- Azt se tudja, ki vagyok, és már ítélkezik? – kérdezi apró fájdalommal a hangjába, amitõl megszakad a szíve. Pipiskedve hintek csókot ajkaira, azt akarom, hogy tudja, ott vagyok neki s én semmiért nem ítélem el. Még a mocskos, kezdetleges húzásaiért sem. Cirógatom egésze addig, míg anyuék meg nem jelennek újra.

- Mond csak ha már ilyen hõs vagy a családom szemébe, akkor még is mit akarsz a lányomtól? – Csúnyán nézek apára, anya pedig sajnálkozva mered ránk Iannal. Tudom jól, hogy õ mindent megpróbált…

- Maga szerint, ha csak hülyíteném eljöttem volna erre a hülye pofavizitre?

- Említette Chaya, hogy nem akarsz a családodról beszélni – folytatja apa, amire felkapom a fejemet. Eddig Ian nagy lábait nézegettem, amiket szürke zokniba bújtatott.

- Apa mielõtt még belekezdenél, hagyd abba – vágok közbe, de ez se elég.

- Lányom ne szólj bele. Ennél a kölyöknél valami bûzlik és mindent ki fogok deríteni. – ugat le szó szerint, majd Iant hergeli tovább. – Szóval miért is nem akarsz beszélni a szüleidrõl. Azt már tudom, hogy csak apáddal élsz. Édesanyád merre van?

- Apa! – rivallok rá, miközben Kai is berobog a meghitt családi korai vacsorára. Jöhetett volna hamarabb is, megint pornót nézett, a fejemet rá!

- Semmi köze hozzá – sziszegi Ian.

- De még is olyan kíváncsi lennék, szívesen megismerkednék az anyáddal is, meg az apáddal is. – Apa túlfeszíti a húrt, ami elpattant. Ian sebesen felpattan s úgy néz apámra, Kai pedig ugrásra készül, ha le kéne fogni õket. Remek! Ennél rosszabb nem is lehetne.

- Nekem nincs anyám, úgyhogy szálljon le rólam meg a családomról is. Semmi köze nincs hozzájuk és soha nem is lesz, errõl magam kezeskedek – vágja apámhoz a szavakat élesen, ökölbeszorított kézzel. Tévedtem, lehet rosszabb. Kapkodom a levegõt, megszólalni sem tudok, mikor kirántja kezét a kezembõl. Jézusom! Ne, ne, ne! Pedig olyan érthetõen megkértem anyáékat, nem egyszer. Érzem, ahogy könnyek mardossák a szemeimet, s mikor hallom az ajtócsapódást, párat eldörzsölök a szemem alatt.

- Olyan nagy kérés volt az, hogy errõl ne faggasd? – bukik ki belõlem a kérdés, a sírástól remegõ hangon.

- Ez egy szélhámos – mutat az ajtó felé apám felháborodottan. – Azt hittem több eszed van.

- Úgy tûnik az értetlen apámra ütöttem! – vágok vissza, mire a háttérben hallom, ahogy Kai elfojt egy röhögést.

- Na, idefigyelj kislányom, te velem nem beszélhetsz így, értetted? – pattan fel a székrõl, méregtõl vöröslõ fejjel. Anya a keze után kap, de lerázza. – Lehet már tizenhét éves vagy, de ettõl én vagyok az apád, s míg az én házamban laksz s az én pénzembõl élsz, addig azt csinálod, amit mondok!

- Mit szeretne, mit csináljak? – kérdezem, s látom rajta, hogy nagyon kevés választja el attól, hogy istenesen ne pofozzon fel. Azonban bennem is van elég méreg, lehet gondolkodás nélkül visszaütnék.

- Felejtsd el, ezt a szemétládát. Azt! – vágja hozzám kegyetlenül, mire én bólintok. Aha, majd ha fagy, lilán. Felállok, majd minden gondolkodás nélkül elindulok a bejárati ajtó felé.

- Húgi! – siet utánam Kai, mire én könnyes szemmel ránézek. – Hé, semmi gáz – csipkedi meg az arcomat, mire kitörik belõlem a dolog.

- Én úgy félek, hogy többet nem áll velem szóba! – hüppögöm, de próbálom a bõgést visszatartani.

- Ugyan már, szóba fog. – Tagadóan megrázom a fejemet, mire nagy döbbenetemre odavon magához s megölel. – Nem láttam még ilyennek egy csajjal sem. Sõt, marhára nem emlékszem olyanra, hogy bármelyik csajánál is megjelent volna pofavizitre.

- Tényleg? – suttogom felsõjébe kapaszkodva. – Nála ez ilyen nagy szám…?

- Orbitálisan.

- Bár… igazad van – mosolyodom el. – Egyik este azt mondta, hogy szeret, szóval… remélem… - Hirtelen tol el magától Kai, arca eltorzul a döbbenettõl.

- Mit mondott?

- Azt, hogy szeret.

- Komolyan? Nem csak belebeszéled valamibe, aminek valami piszkos hátsószándéka lett volna? Tudod milyen…

- Ne kezd te is, Kai… - lököm el a kezét mérgesen. – Azt hiszem fel tudom ismerni a szeretlek szót, fõleg ha a nevem is mögötte van. És hogy ez így is maradjon, utána megyek. Ha nem jövök este haza, nála maradtam.

- És ezt ki mondja el anyáéknak? – kérdez vissza, miközben én az ajtóhoz sétálok.

- Te. Ki más? – húzom fel egy sportcipõt, ami a ruhámhoz pont nem illik, de lényegtelen. Kai még jobban kiakad, de nem érdekel. Fontosabb dolgom is van. Felkapok egy vékony, õszi kabátot majd becsukom magam mögött az ajtót, s szaladok is. Nagyon remélem, hogy nem késtem el semmivel se.

Elsõnek azt se tudom merre induljak, de aztán beugrik merre is van a lakásuk. Kocogva indulok el a járdán, remélem nem késtem el. Helyre akarom hozni azt, amit apa elcseszett nekem. Ha pedig nem sikerül… bele se merek gondolni. Nem nyírnék ki senkit, de egy hétig békésen ellennék a szobám egyik magányos sarkában, és mellõznék mindent.

Úgy szaladok, ahogy csak bírok. Félek attól, hogy már késõ lesz, hogy ezek után úgy dönt elég volt belõlem… Én akkor tuti kicsinálom. Ha arra volt esze, hogy magába bolondítson, akkor vállalja a súlyos következményeit! Pasi, ne csak akkor legyen olyan vagány, mikor be akar jutni a bugyimba. Akkor is álljon két lábbal, zsebre vágott kézzel, mosollyal az arcán, mikor hasonló helyzetbe kerülünk. Ki kell egymásért állnunk! Hasonló gondolatokkal bolondítom magam futás közben, fût a tettrekészség. Úgy tûnik nem hiába teszem mindezt, ugyanis a távolban megpillantom alakját. Zsebre vágott kézzel halad lassan hazafelé.

- Ian! – kiáltok utána, mire megáll. Kocogásra válltok, míg õ lassan felém fordul. Oda minden gonosz terv, helyettük jönnek a bocsánatkérési formák. Nem akarom elveszíteni, nagyon nem…

- Chaya? Hát te? – néz rám enyhén meglepõdve. Nem is csodálom, hisz a történtek után nem ezt várná el tõlem egy srác. Mellesleg a futócipõ-kisruha-õszikabát trió biztosan nem szexi. S azt is tegyük hozzá, hogy a futás miatt kicsit pihegek is.

- Azt hitted, hogy majd otthon ülök a fenekemen és kisírom a szememet? - puffogom, míg õ továbbra is döbbenten pislog rám. – Egy apai pofon pedig semmi azért, hogy ne veszítselek el.

- Chaya… - fogja fel a szavaimat. – Ha megüt téged én megölöm! – csattan fel. Hiába az apámról van szó, mégis maga a tény, hogy így reagál… Boldog mosollyal az ajkamon bújok hozzá. Átölelem széles mellkasát, az õ kezei is óvón körém fonódnak. Olyan jó illata van, úgy szeretem. Az egész srácot úgy szeretem…

- Ne haragudj… - motyogom a mellkasába, míg õ a hajamba fúrja arcát. – Ha tudom, hogy ez lesz, nem kértelek volna erre.

- Az anyukád még mindig aranyos – dörmögi fülembe, majd azt a pár kósza hajtincset kisöpri arcomból. Lehajol hozzám, ajkát gyengéden ajkamhoz érinti, majd a lehetõ legérzelmesebben megcsókol. Majd felrobbanok a boldogságtól. Nem veszett az ügy, s ez heves dobogásra készteti a szívemet. Oh, szerelem! Pont egy ilyen rosszfiúba kellet beleesnem?

Bolondot csinált már belõlem, aki nem csak ugrik minden szavára, de élvezi is. Annyira reménykedem abban, hogy érzi mindezt, s talán enyhén, de viszonozza is felém. Nem kell kimondania, sok lenne neki. Én már szívesen suttognám a fülébe pirulva, de attól tartok még ez korai. Hinni akarok Kainak, hogy eddig egy csajjal se mélyült így el a kapcsolata. S hinni akarok annak az extázisban született szónak is, ami az elmémbe égett. Lassan elhajol tõlem, még egy utolsó, leheletnyi könnyed csókot hint ajkaimra, majd két keze közésimítja arcomat. Már tudom, hogy jól tettem, hogy utána eredtem dacolva mindennel.

- Sétálunk egyet? – kérdezi, miközben kézfejeimet cirógatja.

- Veled kettõt is – felelem, mire elvigyorodik.

- Ne flörtöljön kisasszony, mert fel fogom falni – fenyeget, amitõl kellemes borzongás fog el. Elõtör a mocskos énem, nem bírom ki, hogy ne incselkedjek vele.

- Falj fel! – pipiskedek, s suttogom a szavakat. Szemei éhesen csillannak, elégedettség tölt el. – De elõtte sétáljunk – teszem hozzá édes kis mosollyal, huncutul csillogó szemekkel.

- Chaya… - morogja, de azért összekulcsolja ujjait az enyémekkel. – De csak egyet – jelenti ki. Rákacagok válaszul, majd elindulunk kéz a kézben. Kellemes érzés együtt sétálni azzal a személlyel, akiért tûzbe raknád a kezedet. Akiért te magad is tûzben égsz… Együtt nevetgélünk, viccelõdünk. Nem akarok komoly témáról beszélni, azt akarom, hogy mindig így mosolyogjon. Nem gúnyosan, hanem úgy, mint aki boldog.

Nem tudnám megmondani pontosan mikrõl csevegünk, ugrálunk a témák között, párszor megszakítjuk a beszélgetést egy-egy csókkal. Nyoma sincs a fél órai – vagy több – hangulatnak. Megállítanám az idõt, hogy örökre ilyen boldogok maradhassunk! Legalábbis így gondolom egészen addig, míg a parkba érve Ian egyszer csak lecövekel.

- Nem lehet… - dörmögi az orra alatt, míg én értetlenül nézem mi is történik. Arcáról lefagy a mosoly, helyette elkomorodik, homlokát is ráncolja. Abba az irányba nézek, ahová õ is, de nem látok ott egy babakocsis nõn kívül mást.

- Mi a baj? – kérdezem, de válasz helyett csak megszorítja a kezemet.

- Ian! – Zavartan kapom a fejemet a hang irányába. A nõ az, a babakocsival. Szép, mosolygós.

- Mit akarsz? – meglep a mogorva hangnem, nem hallottam még ilyennek egyetlen egy nõvel sem. Bár a hölgy nem lepõdik úgy meg, mintha ez már mindennapos lenne.

- Örülök, hogy látlak.

- Én kibaszottul nem – hörgi Ian. Görcsösen szorítja a kezemet egészen addig, míg tekintete le nem téved a babakocsiban gõgicsélõ apróságra. Akkor elenged, s láthatóan felfújja magát. – Még egy szerencsétlen? Õt is tönkreteszed, ha? Mekkora egy szemét vagy. Jobb lett volna, ha meg se szülöd szegényt.

- Ian! – szólok rá. Ez már túlzás! Nem tudom mi folyik itt, de ez kegyetlen volt.

- Ne szólj bele, Chaya!

- A barátnõd? – puhatolózik a nõ, de Ian rá se hederít.

- Semmi közöd hozzám. Semmi. Az lenne a legjobb, ha elköltöznél valahova, az isten háta mögé, s szegény gyereket is békén hagynád. Csak egy újabb életet fogsz tönkretenni, mert csak ahhoz értesz, meg ahhoz, hogy szét tedd a lábadat. Gusztustalan vagy. Undorodom tõle – köpködi a szavakat. – Elég is volt ennyi belõled. Nem akarlak többet látni, de ha mégis összefutnánk, csak húzz el mellettem, mert ha hozzám szólsz felkavarodik a gyomrom.

- Ian… - suttogja a nõ, mire az említettben elpattan valami, s elviharzik mellettünk. Döbbenten pislogok távozó alakja után.

- Elnézést – nyögöm ki végül, majd indulok el utána. Nem kiabálom a nevét, nem hinném hogy meghallaná a tomboló dühétõl. Ehelyett csak futok, s remélem, hogy egyszer meg fog állni, mert nem hinném, hogy tudom vele tartani a tempót.

Nem értem a helyzetet, soha nem láttam még olyannak. Dühöngött. Olyan volt, mint egy sebzett állat… csak nem? Csak nem az édesanyja volt? Visszagondolva nagyon hasonlított az arcuk. De ha igen mit vétett az asszony ellene? Ian eléggé lobbanékony, de egy apróságért nem lenne ilyen durva senkivel sem. S így még jobban érthetõ az, miért nem akar az édesanyjáról beszélni. Elváltak volna a szülei? Sose mondta. Sose kérdeztem. Itt lenne az ideje? Nem most… így is tombol…

Szerkesztve Eshii által @ 2014. 04. 05. 18:46:39

oosakinana	2014. 03. 03. 19:02:05	#29468
Karakter: Ian Taylor Megjegyzés: (Chayamnak) - Ian, gyorsan, szállj le! – hesseget, amint az anyja elhagyja a szobát. Most miért? Pedig befejezhetnénk, amit elkezdtünk. - Aranyos anyukád van – állapítom meg, majd amint kipattan az ágyból meztelen testét figyelem. – De gondolom az apukád nem aranyos. - Vedd fel! – vágja hozzám a ruháimat. Egyszer akarok itt maradni és akkor is kidobják a szûrömet. – Öltözz gyorsan, még anya vagy apa nem jön vissza – csak úgy kapkodja a ruháit. Annyira aranyos, amikor ennyire aggódik. - Ha nem lennék szétverve akkor az ablakon is kilógnék, de nem hinném, hogy ez most alkalmas lenne – állapítom meg, mert megfordult a fejembe, de még olykora mozgás is nehezemre megy, na meg a szememre sem úgy látok, ahogy kéne. – Szerencse, hogy nem vágtunk jobban a közepébe. - Lehet téged ez szórakoztat – naná, hogy szórakoztat, hiszen vicces helyzet. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar ránk nyitnak. -, de én rendesen félek. – odamegyek hozzá, hogy megnyugtassam és egy csókot is nyomok ajkaira, ám amikor lépteket hall elég erõszakosan tol ki az ajtón és egy olyan pontot is eltalál, ami kegyetlenül fáj. Felszisszenek, mert ne tudom anélkül hagyni. - Chaya! – na ez a faterja a hangjából ítélve engem meg tovább tol Chaya. - Jó reggelt! – köszönök neki oda, ám csak tovább tol és végül az ajtón is kitesz, bár anyucinak is küldök egy intést, és hagyom, hogy kilökjön az ajtón. Semmit nem kapok, csak egy lég puszit, majd rám csapja az ajtót. Így se tettek még ki pedig voltam már egy pár csajnak az ágyába. Sõt! Még soha nem tettek ki sehonnan. Ezért még szopni fogsz drága, de keményen. ~~ Végül hazamegyek és átöltözök, meg kicsit letusolok a suliba viszont csak Chaya miatt megyek. Eszem ágába nincs bemenni az órákra. Így amikor nem találom a terembe felmegyek a tetõre, tudja mindenki, hogy ott kell keresni, ha akarnak valamit. Éppen egy cigit szívok el, amit otthon találtam a régi dobozok közül és hát károsítani kell magam egy kicsit. Amikor elszívom utána egy rágót is bekapok, amikor megjelenik Kai. - Szevasz. – köszönök neki. – De jó kedved van. – jegyzem meg. - Ha tudnád milyen vihart kavartál otthon. Apáék õrjöngnek. – jegyzi meg. – És az a jó, hogy nem rám dühösek. - Látom szeretsz hasznot húzni Chaya-ból. – jegyzem meg. - Jó fõleg most, hogy elég nagy szarban vagyok. – jegyzi meg, amire felvonom a szemöldökömet. - Mi van? – kérdezek rá, mert rossz ha már így kezdi. - Az egyik csajt túl jól sikerült felcsinálnom. - Tényleg nagy szarban vagy bazd meg. – jegyzem meg neki. – De majd elintézzük. Beszélj a csajjal, hogy vetesse el és kifizeted a teljes összeget. – mondom neki. - De mibõl? Anyámék sem tudják. - Nem kell nekik megtudniuk, meg ne foglalkozz a pénzzel elintézem helyetted ezt a dolgot, te csak beszéld le a csajjak a dolgokat, hogy mikor hol merre és ennyi bõven elég. A többit majd én intézem. – bólint és meg is köszöni a dolgokat, mert nem tudunk tovább beszélni, mert még páran csatlakoznak hozzánk azzal, hogy szeretnének a sleppem lenni, amire nem mondhatok nemet így fent maradunk és dumálunk. Nem tudom mennyit beszélgetünk, ám ahogy kinyílik az ajtó oda nézek és meglátom Chaya-t. Na erre vártam, hogy megjelenjen és milyen jó, hogy tudja mikor merre keressen. Ügyes kislány. Oda is megyek hozzá. - Szia – köszönök neki, mire lábujjhegyre áll és úgy csókol meg én meg viszonzom. – Rég láttalak. - Oh, nagyon – hát persze, hogy régen volt, fõleg, hogy a reggeli tornát sem tudtuk megcsinálni, pedig igényeltem volna. - Kai elmondta mi volt. Anyádék kiakadtak. - Azt is elmondta, hogy látni akarnak téged? – ez viszont kicsit sem tetszik. Összevonom a szemöldökömet és úgy rázom meg a fejemet. - Ezt kihagyta. - Nem is tudom miért – kapok még egy csókot viszont ennyivel nem fog elintézni azt garantálom, de azt sem hagyom, hogy hamar elszakadjon. - Mond csak… - térek vissza a hangomhoz.. – Nincs kedved a reggelit befejezni? – cica ne csináld ezt az ajakharapásod, csak jobban felhevíti a véremet. Ennyire kínozni akarsz? - Olyan rövid ez a szünet… - ne keress kifogásokat. Órára akkor mész be amikor akarsz. – Viszont az ebédszünet hosszabb – ám ha te órára akarsz menni legyen, ám az ebéd szünetben enyém leszel és még utána egy óráig minimum. - Akkor majd ebédelünk együtt – túlságosan is azt nézem, hogy mi a jó neki. Kezdek eltunyulni ez nagyon nem jó. – Amúgy minden rendben van? – túlságosan is vigyorog. Kezdem azt hinni baja van. - Azon kívül, hogy apa és anya kiakadt… én… nagyon jól érzem magamat – ez meglepõ egy ilyen után a csajok általában bõgni szoktak, vagy lelkileg meg vannak zuhanva – És te? - Mindenem fáj, szóval igényelem a gyógy csókokat – meg is fogja az arcomat és lehúzva magához kapok csókokat, amik jól esnek, de ha így folytatja tovább, akkor itt fogom jól helyben hagyni mindenki elõtt. - A többi helyre meg ebédszünetben. - Nem bírok addig várni – naná hogy nem. türelmetlen vagyok és mindig megkapom azt amit akarok és én most õt akarom! - Pedig érdemes. Több idõnk lenne… több dologra – simít mellkasomra és elgondolkozok ajánlatán. Remélem még egy menetre gondol. – Meg a többiek így is kigúvadt szemmel néznek. Akkor következõ szünetben… - sok a szöveg drága inkább adj egy csókot. Magamhoz húzva tapadok ajkaira egy szenvedélyesebb csókra. - Gyere a tornateremszertárhoz. – búcsúcsók és már megy is én meg vissza megyek a többiekhez és kiadom nekik a parancsot, hogy Chaya-hoz nem nyúlhatnak egy ujjal sem, sõt ha én nem vagyok nekik kell vigyázniuk rá, hogy ne bántsák egy szóval sem. Magyarán a teljes védelmük alatt kell állniuk. Várom a szertárnál, aminek a kulcsát a tesitanártól kaptam meg. Nem sokára meg is jelenik, majd egy csókot váltunk, végül kinyitom és beengedem. Bemegyek, végül bezárom az ajtót, aminek az lesz a vége, hogy amikor megfordulok Chaya igen csak hevesen támad be, amin kicsit meglepõdök, de nagyon jól esik és ugyan olyan hévvel igyekszem viszonozni a csókját. Imádom, amikor szoknyát vesz, mert nincs sok dolgom, ahogy most sem. Szoknyája alá nyúlva veszem le a bugyiját, mert csak felesleges tényezõként van rajta. Ahogy kezébe simul farkam felsóhajtok és a matracok felé vezetem. Leveszem róla a felsõt és a melltartót, majd elfektetem. Leveszem a saját felsõmet is, miközben vállamnál fogva húz magához. Annyira jó, hogy ennyire akar végre õ is. Szeretem az ilyet, de nála még jobban szeretem. Amikor nadrágommal bíbelõdik, segítek neki és a bokszeremet is letolom magamról, mert kicsit a farkam kinyomta a vágyakozás miatt. Mindeközben a puszijaimat is megkapom, aminek kifejezetten örülök, különben reklamáltam volna. Egy kicsit eljátszok melleivel, de nem húzom tovább a dolgokat, mert nagyon is melegségbe vágyik tagom, így belé is hatolok, hogy egy fergeteges menetben legyen részünk. Most viszont másabb vagyok, mint tegnap este. Most vadabb és mohóbb vagyok, de ahogy érzékelem nem bánja kicsit sem, aminek én örülök. Nem is kell sokat várni a beteljesedésre, ám nem csúszik ki egybõl, hanem egy kicsit várok. Csak akkor csúszok ki amikor már megnyugodtunk. Ám egy gyengéd puszit kap, hogy had örüljön. - S most jöhet a kúra másik fele – erre a kijelentésre, már örülnék is, hogy kezdhetjük a második menetet, amikor viszont elõveszi a kenõcsöt, csak nagyot sóhajtok és elfekszek a szivacson. – Olyan okos és ügyes fiú vagy! – még úgy is beszél velem, mint a kutyával. - Kösz, Chaya… - mondom neki, de hagyom, hogy leápolja a mellkasomat. Csendben vagyok és csak figyelem amit csinál, miközben gondolataimba mélyedek. Teljesen megváltoztat ez a nõszemély. Kifordít önmagamból és ez terjesmértékben nem tetszik, bár ahogy gondoskodik rólam az igen… csak hát na. Nem igazán vagyok ehhez a dolgokhoz hozzá szokva, hogy valaki gondoskodjon rólam. Leginkább én szoktam magamról meg másokról rólam viszont nem. - Ian. – nem tudom hányadik szólásra figyelek fel, ezzel vissza rángatva a valóságba és aggódó arcát tekintem meg. – Valami baj van? - Dehogy csak elgondolkoztam. – mondom, majd a kezemet a fejem alá teszem és úgy fekszek mellette. – Elõre szólok, amíg a szemem nem alakul valahova nem vagyok hajlandó elmenni hozzátok. – jegyzem meg komolyan. - Akkor eljössz? – mintha boldog lenne tõle mert elmegyek hozzájuk, de ha már rajta kaptak minket, meg ha félig meddig amúgy is járunk, csak még nem mondtuk ki, akkor azt hiszem ja ideje elmennem hozzájuk. - Ja, de mondtam, hogy csak akkor ha már lejjebb lohadt a szemem. – Bár nincs annyira meg dagadva, de azért érzem, hogy homályosabban is látok, meg a többi egyéb dolog. – Viszont kérlek azt mond meg a szüleidnek, hogy a szüleimrõl nem vagyok hajlandó beszélni úgyhogy ne is próbálkozzanak. – jegyzem meg neki, mire fél kezemmel magamhoz húzom õ meg hozzám bújik. - Rendben beszélek velük és akkor a hétvégén át jössz? Ott is maradsz? – kérdezi meg felnézve rám, amire felhúzom a szememet. Azt nem akarja, hogy egybõl költözzek oda. - Majd még meg látom. – válogatom meg a szavaimat, mert nem akarom megbántani erre rájöttem tegnapi nap folyamán. A nap hátra lévõ része nagyon kellemesen telik. Együtt vagyunk, de csak annyira amennyire pont elég. Legalább is egyenlõre nekem. Az estét viszont külön töltjük és meglepetésemre még bulizni sem megyek el a haverokkal, ami tõlem aztán igazán meglepõ. Lehet kezdek kicsit beteg lenni. ~~ A hét elég hamar eltelik és az én szemem is gyógyul, ami annyit jelent, hogy jelenést tehetek a szülõknél pofavizitre. Kicsit öltözök csak ki. Nem viszem túlzásba, mert nem akarom és úgy kopogok be a lakásba, hogy valaki beengedjen. Nem kell túl sokat várnom és már ki is nyílik az ajtó, majd Chaya repül a karjaimba, majd ajkaimra ad édes csókot, amit viszonzok. - Szia már vártunk. – mondja csillogó szemekkel. - Szia az ilyen üdvözlésektõl, akár kezdhetnénk is a hálóba és majd utána mennék a pofavizitre. – jegyzem meg vigyorogva majd torokköszörülésre leszek figyelmes és az apja lehet, hogy mindent hallott, de leszarom. - Bejöttök még ma? – kérdezi meg, mire Chaya elenged és a kezemet fogva kísér be én meg megyek utána, de az apja még oda szól nekem. – Felejtsd el a hálót, vagy leszedem a tökeidet. – mire ez a nagy keménykedés? Már oly régóta nem szûz a kicsi lánya, meg annyiszor megkaptam amennyiszer csak akartam. Ám nem szólok vissza, hanem csak jót mosolygok rajta. Levéve a cipõmet megyek be. - Jó napot kívánok. – köszönök az anyának, aki rám néz és elmosolyodok. - Szia. Örülök, hogy végre megismerhetlek így is. – a kijelentésére még õ maga is elvörösödik, amin én jót derülök, de Chaya-tól kapok egy kis oldalba bökést. Értem a célzást. - Mondtam Chaya-nak, hogy csak akkor szerettem volna eljönni, amikor már javulnak a sérüléseim. – magyarázom és nem tudom folytatni, mert apuci egybõl közbe szól. - Kislányom még is hogy képzeled ezt a dolgot? Összejössz egy huligánnal, aki állandóan verekszik. Nézd meg most is hogy néz ki. – mutat rám és ocsárolna tovább is, ha ne szólna közbe az említett. - Nem huligán abba az iskolában tanul amelyikbe én és nem verekszik. – én ezt a helyedben nem mondtam volna, mert azért ha azt nézzük elég sokat verekszek, csak azokban én nem sérülõk meg. - Még is hány éves vagy? – a saját lányának sem hagyja, hogy végig mondja, amit szeretne. Kezd apuci felbaszni. - 18 vagyok. - Na látod drágám megmondtam, hogy kicsit sem való a mi drága lányunkhoz. Egy huligán és ezen felül még mindig középiskolába jár. Már régen le kellett volna érettségizne. Nem bízhatunk meg benne. Túl idõs és kitudja, hogy mit csinál még, amirõl te sem tudsz Chaya. Megtiltom, hogy járj vele. – jegyzi meg apuci, amire felszalad a szemödlököm és még kicsim elõtt szólalok meg, de idegben van az egész testem. - Na ide figyeljen. – kezdek bele. – Chaya azt csinál, amit akar. Semmit nem tud rólam és most azért ítélkezik, ahogy kinézek. A miérteket meg sem kérdezi. Ennyire fél attól, hogy nagyon megszeret a lánya és inkább engem választ, mint magát? Könyörgöm egyszer úgy is elfog innen menni. – hívom fel a figyelmét és érzem, hogy Chaya fog, mert igen sajnos jól látja a dolgokat, hogy simán neki mennék az apjának. - Elöször is azért vagyok így kidekorálva, mert a hét elején Chaya-t megtámadta öt benga állat, mert meg akarták erõszakolni és megvédtem, amihez az kellett, hogy így szét verjenek, de a lányuk épségben van. az hogy még mindig iskolába járok az meg az én dolgom. Magának semmi köze össze úgyhogy jobb ha visszább vesz magából. – tájékoztatom az apját. - Conrad kérlek hagyd abba. Hallottad, hogy megvédte a lányunkat. – mondja kedvesen és nyugtatólag az anya én meg úgy ölelem tovább Chaya-t. – Ne haragudj kérlek. – néz rám. – Kérlek foglalj helyet. Kérsz esetleg valamit? - Nem kérek köszönöm. – nézek farkas szemet az apjával. - Gyere. – rángat el onnan Chaya, majd bemegyünk a nappaliba. – kérlek, nyugodj meg. – simít mellkasomra. – Tudom, hogy milyen apám és hidd el meg fog békélni, csak kérlek, nyugodj meg. - Azt se tudja, ki vagyok, és már ítélkezik? – kérdezem meg, amire kapok egy csókot. Tudja, mivel nyugtasson le, vagy terelje el a gondolataimat. Nem sokkal késõbb lenyugszok és a szülõk is visszatérnek. - Mond csak ha már ilyen hõs vagy a családom szemébe, akkor még is mit akarsz a lányomtól? – veti oda nekem a kérdést, ami kicsit sem tetszik, de nincs más választásom. - Maga szerint, ha csak hülyíteném eljöttem volna erre a hülye pofavizitre? – kérdezek vissza. - Említette Chaya, hogy nem akarsz a családodról beszélni. – erre csak még jobban összehúzom a szemöldökömet és úgy nézek rá, de kicsim is felkapja a fejét. - Apa mielõtt még belekezdenél hagyd abba. – mondja Chaya, ám úgy érzem, hogy nem fogja. - Lányom ne szólj bele. Ennél a kölyöknél valami bûzlik és mindent ki fogok deríteni. – szól rá a lányára, majd vissza néz rám. – szóval miért is nem akarsz beszélni a szüleidrõl. Azt már tudom, hogy csak apáddal élsz. Édesanyád merre van? - Apa! – szól rá erélyesebben Chaya bennem, pedig pattanásig feszülnek az idegek és közben Kai is megjelenik és érzi a feszültséget. - Semmi köze hozzá. – mondom vészjóslóan. - De még is olyan kíváncsi lennék szívesen megismerkednék az anyáddal is, meg az apáddal is. – na kész betelt a pohár. Felállok, és úgy nézek rá, bár Kai már beáll, hogy rohanjon ha támadnék. - Nekem nincs anyám, úgyhogy szálljon le rólam meg a családomról is. Semmi köze nincs hozzájuk és soha nem is lesz errõl magam kezeskedek. – mondom komolyan, és ökölbe van szorítva a kezem, majd mielõtt még bármi hülyeséget csinálnék kikapom a kezemet Chaya kezébõl, mivel közben megfogta és úgy trappolok el onnan a házból. Annyi a szerencséje az öregnek, hogy tényleg komolyabb érzéseim vannak a lánya irányt. Csak ezért nem bántom, pedig már régen megtettem volna…

Eshii

2014. 03. 03. 14:40:25

#29465

Karakter: Chaya Moore
Megjegyzés: ~ Nanámnak

Oly hirtelen ér a dolog, hogy otthagy. Rosszul esik… s nem értem. Rosszat csináltam volna? Mert mondani nem mondtam. Csakis tehettem. Más nem ugrik be. Olyan hosszú és borzasztó napom volt, legalább õ nem tette volna ezt velem! Elerednek a könnyeim, s már nem is érdekel, hogy Kai rám nyithat. majd jól lesikítom a fejét, hogy menjen kifelé. Azonban mikor nyílik az ajtó, s felnézek, nem Kai áll ott érdeklõdõ képpel, hanem Ian. Nagyon meglepõdöm, nem vártam õt. Hisz az elõbb viharzott el, nem túl jó kedvûen
- Ian – ejtem ki nevét, mintha csak jelenés lenne. Pedig nagyon is úgy tûnik, hogy valódi. Elszánt arckifejezéssel indul meg felém, én meg csak figyelem a felrepedt ajkát s monoklis szemét. Kiveszi kezembõl az elsõsegélydobozt, s lerakja a földre, majd két keze közé fogva arcomat megcsókol.

Magához ölelve simít hátamra, de én sem tétlenkedem. Gyengéden hátára simítok, fel a nyakához, majd beletúrok a hajába. Aztán vissza. Tényleg ott van velem, engem csókol, engem simogat. Beleborzongok abba, ahogy nyelve az enyémet cirógatja. Nem vad, nem durva… hanem gyengéd és tele van érzelmekkel. Ahogy nekem simul érzem, mennyire kíván engem. De ez kölcsönös. Megveszek azért, hogy meztelen bõröm az övéhez simulhasson.

Az ágyhoz vezet, ahol aztán megállunk s csókokkal vegyítve vetkõztetni kezdjük a másikat. Nem tudom mi hozta vissza vagy mi ütött belé… de soha olyan jól nem éreztem még magamat vele. Végigfektet az ágyon, majd kissé vontatott mozdulatokkal felém helyezkedik. Tudom, hogy sok helyen sebei vannak, így a lehetõ leggyengédebben érintem. Bár õ nem ilyen elõvigyázatos, sokszor hirtelen mozdulatokat tesz, amiket nem kéne, de a szája szélének rándulásán kívül egy hangja sincsen.

Tovább simogatjuk le a másikról a ruhát, s közben végig csókoljuk egymást. Soha nem csináltuk még így, se ilyen lassan, se ilyen meghitt környezetben. Hiába tudom mi vár rám, a szívem hevesen kalimpál a mellkasom börtönében, mintha ez lenne az elsõ... s bizonyos értelemben tényleg ez az. Ahogy meztelen bõre az enyémhez ér, ahogy lába a lábamhoz simul, ajka ajkamat érinti kellemes bizsergés fut végig a gerincemen. Érzem, hogy ez más lesz, másabb mint addig, szebb és jobb. De Vele. Csakis Vele.

Nyakamra lehel csókokat, onnan lentebb halad, majd melleimet, s végül az ágyékomat kényezteti egy kicsit. Édes kínban szenvedtet, minden porcikám lángol az érintéséért, akarom, hogy bennem legyen. Elõkerül a tárcája, s venné ki az óvszert, de nem hagyom neki, kezénél fogva odahúzom magamhoz s kedvesen megcsókolom. Nem kell arról tudnia, hogy elmentem az orvoshoz, hogy felírjon fogamzásgátlót. Anya se tud róla, Gina kísért el. Betöltöttem a tizenhatot, így nem volt semmi akadálya. S amúgy is, nemrégiben töltöttem a tizenhetet, s éreztem, jobb ha vigyázok magamra…

Nem szól semmit, csak lassan és óvatosan elmerül bennem. Soha nem csinált addig hasonlót, új az élmény, ahogy lassan vesz birtokába. Bennem reked a levegõ, arcát nézem, ahogy koncentrál. Biztosan nehéz visszafognia magát, de mégis megteszi. Én pedig olyan leírhatatlanul boldog vagyok! Mondhatnak róla akármit, õ igenis rendes srác. Csak a rendes srácokat elnyomják… Elég ha velem rendes. Ha csak nekem mutatja meg a valódi énjét. Ha csak az enyém.

Teljesen elmerül bennem, együtt nyögünk fel a gyönyörtõl. Fejem mellett támaszkodik meg, az izmai megfeszülnek a karján. Lassan felém hajol, homlokát homlokomnak dönti, miközben mozog bennem. De nem úgy, mint elõtte, sokkal bensõségesebben, minden mozdulatot kiélvezve. Az addigi összebújásainkat is élveztem, de ez… ez annyira tökéletes, hogy legszívesebben így maradnék vele örökre.

Továbbra is óvatosan simogatom, s nem karmolok belé. Szegény így is tele van sebekkel, nem akarok neki fájdalmat okozni. Ebben a meghitt, gyönyörû, élvezettel teli pillanatban meg végképp nem. Együtt nyögünk, sóhajtunk, élvezzük a másikat s örömét. Vele együtt mozgok, ajkát csókolom, hajába túrok. Minden porcikáját akarom. Mindet! Arcát nyakamhoz simítja, hangos sóhajjal vetem hátra a fejemet, míg õ továbbra is mozog bennem, de már egy kicsit gyorsabban. Én is érzem, õ is érzi: lassan itt a vége, közeledik a szerelmeskedésünk vége. Ki kell élveznünk minden pillanatát, s biza én ezen vagyok. S a beteljesülés elõtt még nyílik az ajka, még utolsó leheletével fülembe nyög két szót, mely elmémbe ég:

- Szeretlek Chaya. – A nevem nyögésbe fullad, de így is jól értem. S oh, atyavilág! Nem csak a testem száll az élvezettõl, hanem a szívem is. Olyan intenzív orgazmusom még nem volt, sõt, olyan hosszú ideig sem. Vajon õ is érzi? Érzi mennyire szeretem?

Rám nehezedik, de nem bánom. A szívem még mindig hevesen kalapál, s maga a tény, hogy így is érzem õt, magamban és magamon is, szüntelen mosolyt csal arcomra. Átölelem, egyik kezemmel vörös tincseit tekergetem. Szeretem a haja színét, a szemének pajkos csillogását, a bõre ízét, az illatát… Kicsúszik belõlem s mellém fekszik, én pedig engedelmes kiscicájaként bújok hozzá. Boldog vagyok, boldogabb, mint valaha.

Óvó karjaiban vagyok, érzem a teste melegét, a szívének minden dobbanását, s az arcomon a szuszogását. Meg se fordul a fejemben, hogy megbánhatom e azt, hogy kiengedtem a szerelmes szörnyetegemet. Hisz a válasz egyértelmûen nem lenne. A karjai közt ér az álom, olyan békésen szuszogok, mint még sosem.

~*~

Arra ébredek, hogy Ian ébrezget: arcomat cirógatja, vagy a hajamba osztogat csókokat. Soha nem ébredtem még így, de biztos vagyok benne, hogy hamar hozzá tudnék szokni. A karjaiban, hozzábújva, orromban az illatával…

- Még nem akarok felkelni olyan jó így – nyekergem, majd még jobban hozzábújok.

- De lassan iskolába kell menni, meg nekem is nem ártana haza ugranom átöltözni, mivel a tegnapi ruhámba nem mehetek – duruzsolja a fülembe a tényeket, mire felsóhajtok. Igaza van. Nagyon is.

- Illúzióromboló vagy – mászom le róla, majd a másik oldalamra fordulok. Attól, hogy igaza van, még nem kell ugranom. Azonban õ sem hagyja ennyiben, mögém furakszik, s a kedvenc játszópajtásomat a fenekemnek nyomja. Ennyitõl megmozdul bennem a hancúr szörny, ajkamba harapva élvezem, ahogy nyakamat és vállamat csókolgatja.

- Ne légy morci. Inkább örülj neki, hogy itt maradtam és élvezd ki a pillanatot, amíg ki tudod. – cirógat úgy, hogy a hátamra feküdjek, majd mélyen a szemembe néz. Oh, igen… az ó hancúr szörnye már felébredt. No nem baj, reggel még egy belefér. Édes csókkal kábít el, majd felém mászik, s kemény tagját hozzám simítja. Oh, igen Ian, igen… határozottan támogatom az ötletet! Azonban nyílik az ajtó, s nem a pofátlan bátyám az.

- Chaya. Kicsim kelj… - csilingeli anya, de a látvány után rögtön el is némul. Lassan fogom fel a dolgokat, ahogy anya is. Egy határozott mozdulattal vágja be az ajtót.

- Ian, gyorsan, szállj le! – hessegetem, mire mellém csusszan.

- Aranyos anyukád van – jegyzi meg, míg én meztelenül kimászok az ágyból, s a földre dobált ruháját kezdem el összeszedni. – De gondolom az apukád nem aranyos.

- Vedd fel! – dobom oda a ruháit, mire õ egy széles vigyor után felhúzza az alsóját. – Öltözz gyorsan, még anya vagy apa nem jön vissza – húzom fel én is a bugyimat, majd magamra rántom a pólómat.

- Ha nem lennék szétverve akkor az ablakon is kilógnék, de nem hinném, hogy ez most alkalmas lenne – rángatja fel a sliccét. – Szerencse, hogy nem vágtunk jobban a közepébe.

- Lehet téged ez szórakoztat – igazítom el magamon a pizsi nadrágomat, amit széles vigyorral a képén néz -, de én rendesen félek. – Odalép hozzám, majd egy futó csókot nyom az ajkamra. Ekkor csendül fel a lépcsõn a jól ismert dübögés, mire én szinte kitolom Iant az ajtómon. Felszisszen, és én nagyon is sajnálom, hogy ilyen erõsen kellett a sebei ellenére viselkednem, de nem akarom, hogy a farka bánja. Azt nagyon megsiratnám.

- Chaya! – Apa az, én pedig egy futó mosolyt küldve tolom tovább Iant.

- Jó reggelt! – köszön az idióta, amit apám tátott szájjal fogad. Lerobogunk a lépcsõn, anya a nappali ajtóban áll összezavarodva. Ian oda is int köszönõen, mire anya, szerintem a sokk miatt, enyhe bamba ábrázattal visszaint. Ahogy kint van az ajtón a levegõben küldök felé egy csókot, majd erõteljesen rávágom azt. Jobb ha megy, s az is jobb, ha csak én fogom azt az orbitális veszekedést átélni, ami éppen a lépcsõn tart lefelé.

- Ki volt ez a srác? Miért volt összeverve a képe és… miért volt a szobádban? Igaz az, amit anyád mondott, hogy épp rajtad tekergõzött, miközben mindketten meztelenek voltatok? – A fejemet a bejárati ajtónak döntöm, majd felsóhajtok. Hamar ki kell találnom valami jó kis sztorit, különben igaz, hogy már nem szûzen, de meghalok…

~*~

Kaial együtt futunk a suli felé, hogy beérjünk. Olyan fejmosást kaptam, hogy csak na. Talán el is sírtam magamat, ha nem lebegett volna mindvégig lelki szemeim elõtt Ian széles mosolya. Anya nagyon kiakadt, apa tombolt… Kai meg a háttérben hol röhögött, hol komoly képpel meredt maga elé. Aztán mikor kiderült, hogy védekeztünk, és figyelt rám, és Kai is fülelt – itt nagyon csúnyán néztem rá, míg õ fapofával vissza -, hogy nehogy baj legyen, megúsztam pofon nélkül. Azonban Iannak lesz egy rossz hírem…

- Gyerünk Chaya, ne vigyorogj, fuss!

- Futok, oh, futok! – nevettem, míg Kai felszisszent, mintha megcsípte volna valami. Bár lehet csak rájött, hogy már menthetetlen vagyok.

A folyosón õ elindul a lépcsõk felé, én pedig balra kanyarodom. Még szálingózik pár ember a folyosókon, sõt, a tanárnõ is akkor megy a terem felé. Elszaladok mellette, de azért illedelmesen köszönök neki. Nem sokkal elõtte érek be a terembe, s ülök le Gina mellé.

- Hol voltál? Reggel sokáig vártalak és… - suttogja oda, mire én csendre intem.

- Elmondom majd, ígérem – csitítom, majd egy biztató mosolyt küldök felé, hogy ne aggódjon. Alig bírom végigülni az órát, Ginának is csacsogni akarok, no meg szaladnék Ianhoz is. Remélem azért érdekli mi történt, miután elment. Megeshet, hogy Kai már felvilágosította, de biza kap érte, ha igen, mert látni akarom a vörös képét!

Az óra utolsó pár percében elkezdem a mesét, Gina az ajkához kap, mikor elmesélem mi történt délután, s hogy Ian mentett meg. Utána nagyon halkan folytatom, hogy elláttam a sebeit, s így tovább. Kicsit elpirul, de végül megkönnyebbülten felsóhajt.

- Végre… Azt hittem nekem kell majd felvilágosítanom téged arról, hogy bele vagy esve.

- Gina! – pisszegem le, majd egyszerre nevetünk fel. Nem haragszik azért, mert otthagyom a szünetben. Addig is lemásolja rólam a házit. Kettesével szedem a lépcsõfokokat a tetõ felé, tudom, hogy Ian ott szokott a haverokkal vagy egymagában csövelni. S tényleg ott van, pár haverjával. Ahogy meglát széles vigyor ül ki a képére, s elém siet.

- Szia – köszön, amit én egy pipiskedéssel összehozott csókkal viszonzok. – Rég láttalak.

- Oh, nagyon – felelem, míg õ két keze közé fogja enyéimet. Csak mosolygunk, mint két beszívott.

- Kai elmondta mi volt. Anyádék kiakadtak.

- Azt is elmondta, hogy látni akarnak téged? – érdeklõdöm, mire összevont szemöldökkel, tagadóan megrázza a fejét.

- Ezt kihagyta.

- Nem is tudom miért – adok neki még egy csókot. Ez kicsit hosszabbra nyúlik, pihegve válok el ajkaitól.

- Mond csak… - köszörüli meg a torkát. – Nincs kedved a reggelit befejezni? – Ajkamba harapva nézem arcát. Egy kósza tincset kisöprök a szemébõl, pont abból, ami körül már enyhe lila folt virít.

- Olyan rövid ez a szünet… - válaszolom. – Viszont az ebédszünet hosszabb – folytatom, mire széles vigyor terül el Ian arcán.

- Akkor majd ebédelünk együtt – kacsint rám, míg én aprót bólintok helyeslõen, széles mosollyal az arcomon. – Amúgy minden rendben van? – teszi fel hirtelen a kérdést, mire én hümmögök egyet.

- Azon kívül, hogy apa és anya kiakadt… én… nagyon jól érzem magamat – vallom be õszintén. – És te?

- Mindenem fáj, szóval igényelem a gyógy csókokat – jelenti ki, míg én nevetve arcára simítok, s kicsit lejjebb húzom. Elsõnek a szeme alá adok egy gyógy csókot, majd az ajkára.

- A többi helyre meg ebédszünetben.

- Nem bírok addig várni – jelenti ki, de én csak a haját piszkálom.

- Pedig érdemes. Több idõnk lenne… több dologra – suttogom, majd félreérthetetlen mosollyal rásimítok a mellkasára. – Meg a többiek így is kigúvadt szemmel néznek. Akkor következõ szünetben… - kezdenék bele, de belém fojtja a szót egy fergeteges csókkal.

- Gyere a tornateremszertárhoz. – Még egy búcsúcsókot adok neki, majd a csengõre visszaindulok a teremhez. Kellemes bizsergés fut végig a hátamon, ahogy belegondolok miket is fogunk csinálni. Rosszabb leszek, mint Kai!

Óra után úgy sietek a szertárhoz, mintha az életem múlna rajta. Aznap még nem is ettem, csak ittam pár kortyot, de így is tele vagyok energiával. Ian már ott vár, gyors köszönõ csók, majd elõkapja a szertár kulcsát. Nem kérdezem honnan van, én már semmin nem lepõdöm meg. Betessékel, majd ránk zárja az ajtót, nekem meg csak ennyi kell. Rácsapok az ajkaira, míg õ mordulva a fenekemre simít.

A matracok felé terel, én pedig ajkán csüngve lépdelek. Benyúl a szoknyám alá, beakasztja a mutatóujját hátul a bugyimba, majd lehúzza. Én sem tétlenkedem, rásimítok elõl a nadrágjára, ami már úgy domborodik, hogy vétek úgy hagyni. Kigombolom, majd lehúzom a sliccét. Kemény tagja a kezembe simul, õ pedig felsóhajt. Nyakamba csókol, majd a matracokra fektet. Leveszi rólam a felsõmet, ezt követi a melltartóm is, majd végre a saját felsõjét is. A vállánál fogva húzom közelebb, kicsit fel is ülök, hogy egész mellkasommal az övének feszülhessek. Két kezemmel közben a nadrágját próbálom letolni róla, amiben készségesen segít. Ezek után minden sebére csókot hintek. A mellkasán lévõkre több idõt szentelek, azt akarom, hogy érezze a törõdésemet.

Ajkaival melleimet becézi, míg én izmos hátát simogatom. Hamar visszatér ajkaimhoz, s míg ott ostromol, hasonló lassúsággal, akárcsak este, birtokába vesz. Azonban a lökései sokkal birtoklóbbak s vadabbak, de nem bánom. Az elõzõ esti testi és lelki egyesülés után én már semmit nem bánok. Hamar elmegyünk mindketten, s csak akkor csúszik ki belõlem, mikor lenyugodtunk. Ad ajkamra egy gyengéd puszit, amit viszonzok. Nagyon szeretem, s legszívesebben világgá kürtölném, de érzem, nincs még itt az ideje.

- S most jöhet a kúra másik fele – jelentem ki, majd elõhalászom a táskámból az elõzõ esti krémet. A lelkesedése alább hagy, inkább kidõl a matracon, amin én csak nevetek. – Olyan okos és ügyes fiú vagy!

- Kösz, Chaya… - dörmögi, míg én a mellkasát kenegetem lelkesen, meztelenül.