|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| oosakinana | 2011. 03. 26. 18:55:11 | #12540 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
- Nekem ez nem megy, nagyon sajnálom. – lehajtja a fejét. - Hét év… milyen régen megvan már az a levél, és mégis…a mai napig nézegeted. Nem tudod őt elfelejteni, igaz? Ne is válaszolj… - Farrah nincs igazad. Folytatja. - Talán meg kéne keresned… lehet, hogy ő is gondol még rád, és most, hogy az álmaitoknak éltek, talán helyrehozhatnátok a kapcsolatotokat. – nem mondhatod ezt. Ezt te sem akarod főleg meg én nem.
- Farrah, ez nem…
- Kérlek, ne mondj semmit. Annyira szeretted, hogy elengedted őt, és mivel számomra te nagyon fontos vagy, most én is ezt teszem. Ha egy kicsit is, ha egy egészen kicsit én is fontos vagyok neked, akkor megkeresed azt a lányt, akár a világ másik végén is, és boldog leszel vele. – ne mond ezt, látom, hogy szenvedsz még a gondolatától is. Nem fogom megkeresni soha, mert nem érdekel.
- Farrah, én nem akarom őt megkeresni, én csak…
- Ugyan… Nézz rám, nézz csak rám… Olyan mások vagyunk, nem szabadott volna bele sem kezdeni. Te jobbat… többet érdemelsz annál, mint amit én tudok nyújtani. – látom, ahogy a szeme könnybe lábad. Nem teheti ezt. - Légy boldog értem is. – halványan elmosolyodik, majd végül kiszalad a klubból, én meg utána szaladok, de nem érem el meg a tömeg olyan nagy és sűrű, hogy elveszítem szemem elől.
Ez nem lehet igaz. Visszamegyek és akkorát verek a falba, hogy az még nekem is fáj, de nem foghatom a lelkemben való fájdalomhoz. Soha nem sírtam még lány elvesztése miatt, de most ez is megtörtént. Pár könnycsepp végig folyik az arcomon. Nem lehet igaz. Nem hagyhat el. Nem engedhetem. Egyszer csak megjelenik Jenny és meglepődve néz engem, majd odajön és megölel.
- Mi történt? – kérdezi, de csak a fejemet rázom, hogy semmi meg inkább nem akarok róla beszélni. – Farrah? – kérdezi, amire bólintok. Túl jól ismer ahhoz, hogy hazudni tudjak neki meg nem is akarok. Nem akarok többet hazudni senkinek, elegem van a hazugságokból.
Úgy döntünk, hazamegyünk, jobban szólva ő hazakísér engem, mert azt akarom, hogy menjen át és legyen Farrah-val neki most nagyobb szüksége van Jenny-re mint nekem. Láttam a fájdalmat a szemébe.
- Jenny menj át Farrahhoz. – mondom neki, és értetlenül néz rám.
- De Jacob. Neked is szükséged van rám. – mondja, mire csak rá nézek.
- Figyi én most másodlagos személy vagyok. én tudok egyedül lenni, de Farrah-nak nem tesz jót, ha egyedül van. Könyörgök, menj át hozzá, engem úgy sem akar látni. – mondom halkan és lehajtom a fejemet.
- Rendben át megyek hozzá. – adja be a derekát. Felveszi a kabátját és már nincs is otthon. Nagyot sóhajtok, majd felmegyek a hálómba.
Elfekszek az ágyamban és csak a plafont kezdem el figyelni. Folyamatosan csak Farrah jár a fejemben. Nem akarok senkitől semmit, csak ő kell nekem Jessei nem érdekel ő a múlt és már több mint 6 éve nem beszélek vele. Nem számít nekem semmi. De ezt Farrah-nak már úgy sem lesz lehetőségem elmondani. egyszer csak csörög a telefonom. Felveszem.
- Igen tessék? – szólok bele zombi hangon.
- Elég szar a hangod Jac. – halom Matt hangját.
- Szia. Bocsi csak nem úgy ment a dolog, ahogy szerettem volna. – mondom halkan és nagyot sóhajtva.
- Mi történt?
- Csak végleg szakított velem Farrah. – mondom halkan.
- És te ezt hagyod? – hallom felháborodott hangját. – Tudod, mit 10 perc múlva ott vagyok nálad és átmosom az agyadat. – mondja komolyan és már ki is nyom. Nincs semmi kedvem most Matt-hez elegem van, és egyedül akarok lenni, de úgy látom, őt nem nagyon érdekli, a dolog inkább jön és az idegeimmel játszik, amik amúgy is eléggé tropák.
10 perc múlva már tényleg itt van. Minden csengetés nélkül engedi be magát a házba és egyből a szobámba jön, ahol megtalál.
- Még is mit csinálsz? – kérdezi, mint egy számonkérést.
- Szerinted minek néz ki? – nézek rá, majd nagyot sóhajtva felülök és úgy figyelem, bár semmi kedvem nincs hozzá.
- Minek itt gubbasztasz ahelyett, hogy vele lennél és inkább bizonygatnád, neki tényleg mennyire szereted? – kérdezi, és mintha dühös lenne.
- Mert nem kíváncsi rám érted? – vágok neki vissza és felállok az ágyról, miközben farkas szemet nézek vele. – Azt mondta menjek vissza a volt barátnőmhöz, aki nem érdekel, és azt se tudom, merre van. Ő azt hiszi, nem szeretem, és nem tudom, mit csinálhatnék még többet. Bevallottam neki, hogy szeretem, mit csinálhatnék még? – kérdezem, mire kapok egy taslit.
- Ez nem te vagy. – mondja komolyan. – Az a Jacob, akit én megismertem nem itt sírna és húzná a száját, hogy jaj nem tudom mit csináljak. Hiszen bevallottam, hogy szeretem. – utánoz gúnyosan, de komolyan folytatja. – Hanem igen is harcolna azért a lányért, aki végre önmagáért szereti. Az a lány miattad jött vissza. Nem emlékszel miket meséltél róla? Teljesen bele vagy hullva mit akarsz még elérni ebben az életben? Meg mindened a boldogságon és azon a lányon kívül. – nyitja fel a szememet. – Szedd össze magad, és hódítsd vissza a szerelmedet, ne hagyd, hogy elüldözzön magam mellől.
- Tudom és meg is kéne tennem, de miért erőltessem rá magamat, ha ő nem akarja? – hülye kérdésemre még egy taslit kapok, de erősebbet.
- Szereted? – bólintok. – Ő is szeret, mert hazajött hozzád, mert megtehette volna, hogy többet kint maradt, de hazajött. Akkor meg ne legyél ennyire nyámnyila és igen is harcolj érte, akár mennyire is ellent mond neked. – vágja nekem, amire elkezdek gondolkozni.
Az est további része is úgy telik, hogy Matt próbál egy kis józan észt erőltetni a fejembe, hogy végre térjek észhez és ne hagyjak egy ilyen szerelmet elfutni, mint Farrah. Késő hajnalra belátom, hogy igaza van, de akkor már nem mehetek át hozzá. Biztos alszik.
Másnap reggel mikor felébredek hangot hallok a konyhából. Felkelek és Jenny-t látom a konyhában. Elkezdem kíváncsiskodni, hogy mi volt mit beszéltek, de nem tudom meg. Azt mondja, ha tényleg tudni akarom, mit mondott nekem Farrah, akkor menjek el hozzá és kérdezzem meg személyesen, de figyelmeztet, hogy ha eltolom megint és sírni fogja látni miattam, ki fog herélni. Tudom milyen Jenny-t és azt is tudom, hogy komolyan gondolja. Farrah a legjobb barátnője és tudom, akár csak én a legjobb barátomért, mindent megtenne még a kútba is ugorna, ha arra kérné. Ezt imádom a tesómban, hogy nem hagyja cserben a barátait.
Már most át akarok menni hozzá, hogy megtudjam, mi van és egyáltalán mi lesz akkor most tényleg velünk, de Jenny leállít. Azt mondja, hogy hagyjam, most egy kicsit magára had gondolkozzon, és majd délután menjek át. Akkorra még lehet ki is piheni magát, mert eléggé fáradtnak tűnt reggel. Rábólintok és várom, hogy végre délután legyen.
Mire délután lesz nem érdekel, hogy Jenny mit mond. Felkapom a cuccaimat és átmegyek Farrah-hoz az ajtó előtt megállok, és mély levegőt veszek. Nagyon izgulok olyan jó lesz megint látni. Remélem ő is kicsit örülni fog nekem. Becsengetek, majd pár perces szöszmötölés után ajtónyitás hallatszódik és meglátom Farrah-t, aki kikerekedett szemekkel néz rám.
- Jacob. – mondja a nevemet, mire ránézek.
- Farrah. Sajnálom, amiket mondtam, mert elveszítettelek, de ha meg nem mondom el, akkor a múltamat titkolom el előtted, amit nem akarok. Nem akarom, hogy titkaim legyen előtted. – kezdek bele mondandómba, mire végig a szemembe néz és gondolom, próbálja kitalálni őszintén beszélek-e, de én tényleg komolyan gondolom a dolgokat.
- Nézd Jacob. Azt hittem ismerlek, de be kellett látnom, hogy még nem teljesen. Nem tudom ki vagy és azt sem, hogy én mit akarok egyáltalán tőled vagy akarok-e. – mondja komolyan.
- Én tudom, hogy mit akarok tőled, de ha azt kéred, hogy lassítsunk, akkor megteszem. Megteszek bármit, csak ne dobj el magadtól, könyörgöm. – kérlelem, amire nagyot sóhajt.
- Inkább azt mondom, hogy ismerkedjünk és legyünk barátok. – mondja mosolyogva, de ez nekem egyáltalán nem tetszik.
- Rendben, abban benne vagyok, hogy egyenlőre legyünk barátok – hangsúlyozom ki az egyenlőre szót. -, de én szeretném, ha a barátnőm lennél megint és boldogok lennénk együtt. – válaszolom, amire lehajtja a fejét.
- Sajnálom. – suttogja, majd becsukja az ajtót én meg az ajtóhoz megyek.
- Farrah. Sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, ami miatt most itt vagyunk, de nekem már csak te számítasz. Szerelmes vagyok beléd és a szívemet már magaddal vitted. – kiabálom be az ajtón. Nem érdekel, hogy mindenki az utcán hülyének néz. – Csak kérlek, engedd, hogy bebizonyítsam, hogy komolyan gondolom. – mondom még mindig neki, de nem kapok választ. Azt hiszem nem is fogok most már kapni.
Nagyot sóhajtok, majd végül hazamegyek. Felmegyek a szobámba és az összes levelet összetépem, nem érdekel, hogy ha éppen egy baráttól kaptam vagy valami. Nem fogom megnézni őket. A szobám ajtajába meglátom Jenny-t.
- Mit mondott? – érdeklődik.
- Azt hogy legyünk barátok, de én nem csak a barátja akarok lenni, én a pasija akarok lenni, akiben megbízik, és aki ott van mellette, ha szüksége van rá, és akinek mindent elmondhat. – mondom és tovább tépkedek.
- Most csinálsz? – kérdezi.
- Összetépem az összes levelemet, hogy ne legyen több ilyen. – mondom komolyan és egy versenyre való meghívót is sikerül összetépnem, ahova egyéni meghívót kapnak emberek és anélkül nem lehet bejutni.
- Jac. Te megbolondultál! – kiabálja el magát. – Ez egy meghívó volt. – kezd rá és kezébe veszi a papírt.
- Nem érdekel. Most egyedül, aki érdekel az Farrah és ha ezek nincsenek, akkor jobb lesz. – mondom, majd felkapom és kidobom őket a kukába. – Ennyi volt.
- Te hülye vagy. Agyadra ment Farrah. Örülök neki, ne értsd félre, de azért egy ilyen fontos versenyt félre dobni, amire annyira akartál elmenni és ráadásul a napokban lenne, de tényleg hülye vagy. – mondja és a papírral a kezében magamra hagy, de el is megy valamerre.
A napok telnek és Jenny megharagudott rám az összetépett meghívó miatt, de nem érdekel az a hülye verseny. Farrah-t akarom. Egyik nap Jenny ír nekem egy levelet, amit a konyhába találok meg.
Farrah ma elmegy a szüleihez Los Angelesbe, ahol egy álarcos partit fognak tartani a Grand Hotel dísztermében.
Puszi Jenny
Elmosolyodok és magamban megköszönöm neki az információt. Felkapom a táskámat és teszek bele pár ruhát meg öltönyt, amire szükségem lehet. Telefonom foglaltatok helyet a repülőn és már megyek is.
Megérkezve elmegyek a Hotelbe, ahol a parti lesz. Foglaltatok egy szobát igaz nem éppen a legolcsóbb, de nem érdekel. Farrah-ért bármit megteszek, bár nem tudom, hogy megszeretné-e tudni, hogy itt vagyok. felveszem az öltönyömet, ami szinte sosem volt még rajta, de kell. Felveszem a maszkomat is, ami csak a szememnél van, de attól még nem látni ki vagyok.
Este 8-kor kezdődik a parti. Lemegyek és bemegyek. Sok embert látok, de én csak egyet keresek a szememmel. Meg is látom a számomra keresett személyt. Egy párral beszélget, meg ott van Tyler is. Akkor gondolom ők a szülei. Nagyon szépek együtt, bár látom Farrahn, hogy egyáltalán nem boldog, de a maszk, amit feltesz, eltakarja bánatos arcát.
- Hölgyeim és Uraim kérem, sorakozzanak fel a tangóhoz. – látom Farrah megindul nem tudtam, hogy tud táncolni. Bár most így végig gondolva tényleg nem sok mindent tudok róla, de majd mindent ki fogok deríteni, de most beállok a sorba.
Megszólal a zene. Nagyon jó és tetszik is. Nem sűrűn tangóztam, de érzem a zenét és menni fog, meg a szüleim régebben tanítottak rá. Odasétálunk a lányokhoz, bár sajnálom, mert nem Farrah lett a párom, de folyamatosan őt nézem. Gyönyörűen táncol és ebben a ruhában is tökéletesen néz ki.
Párt kell cserélnünk és végre Farrah a párom. Szorosan kell ölelnem és olyan jó érzés, de mintha valamit ő is megérezne. Nem mond semmit, csak mélyen a szemembe néz, de tovább kell táncolnunk, de amikor csak tudunk, mélyen nézünk egymás szemébe, miközben vakuk is megvillannak. Olyan jó a karjaim között tartani és táncolni vele.
Sajnos minden jónak vége szakad, mert a zene is elhalkul. Nem tudom, hogy elmondjam neki vagy csak egyszerűen tűnjek el és majd otthon várjam meg? Nem tudom, mit csináljak. Csak egymás szemébe nézünk, mikor odajönnek a szülei meg Tyler is. Rájuk pillant, amire én beleolvadva a tömegbe és egy kicsit eltűnök, de csak egy kis sarokba, ahonnan tudom figyelni. Látom, keres a szemével valamit vagy valakit, lehet, hogy engem, de nem vagyok benne biztos. Sőt egyáltalán nem vagyok biztos.
Jó ez a parti tetszik és kellemes társaság is van, de még jobb lenne, ha Farrah mellettem lenne és nem kéne bujkálnom előle, de végül is nem is kell. Látom kimegy az erkélyre. Utána megyek. A korlátnak dőlve nézi a kertet, ami a hotelnek van.
Ekkor szólal meg egy gyönyörű zene.
- Szabad egy táncra? – kérdezem, és hangomat gondolom felismeri mert egyből megfordul és kerek szemekkel néz rám.
- Jacob te… - folytatná is, de ujjamat ajkaira teszem és megfogom a kezét.
- Kérlek, táncolj velem. – kérlelem, miközben a szemébe nézek. Az erkély közepére húzom. Kezemet derekára teszem és elkezdek vele táncolni, de a szemét egy pillanatra sem eresztem.
|
| Saya | 2011. 03. 26. 00:22:56 | #12530 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: {Nanának}
-Jobban, mint gondolnád. –mondja, majd leül az ágyra, és magához húz. A hasamra ad egy puszit, amitől persze zavarba jövök. Ez nem elég neki, mert magával rántva az ágyra húz.
-Bolond vagy. –zavaromon túllépve nevetni kezdek.
-De te teszel azzá. –válaszol, miközben az arcát simogatom, és egy puszit is kapok. Az a baj, hogy már nagyon álmos vagyok.
-Mit szólnál ahhoz, hogy kérek húgomtól neked alvós cuccot, és utána meg pihiznél egy kicsit? –kérdezi figyelmesen.
-Rendben. –mosolygom.
Jacob maga mellé fektetve csókol és simogat.
-Sietek vissza. –miután bólintok, megy Jennyhez.
Üldögélek az ágy szélén, mikor megpillantok egy levelet. Lehet, hogy nekem kezdte el írni? Ígérte, hogy írni fog, csak közben én hazajöttem. Lássuk csak…Ez…
Ahogy olvasni kezdem, elered a könnyem. Megcsalt?
-Farrah…-jön be Jacob.
-Ez nekünk nem fog menni. Átvertél. –azonnal kiszaladok a házból, de utánam jön.
-Farrah, ez nem igaz. –mikor utolér, megfogja a kezemet- Kérlek, hallgass meg.
-Elegem van a magyarázatokból. Nem akarlak többet látni. –sikerül kirángatnom a kezemet a kezéből, aztán elszaladok.
Mikor hazaérek, tovább sírok, de még a síráshoz is fáradt vagyok, így hamar elalszok.
Másnap párszor felhív Jacob, sőt sms-t is küld, de jobbnak látom nem felvenni, és tovább nehezíteni.
Később Jenny látogat meg, és próbál meggyőzni arról, hogy félreértettem mindent. Megkér, hogy legalább menjek el, és hallgassam meg. Nagy nehezen belemegyek.
Egy Red Rose nevű helyre megyünk. Addigra érünk oda, mire Jacobék színpadra kerülnek. Jenny rábök egyikükre.
-Ő az. -súgja a fülembe.
Az előadásuk után odamegyünk.
-Jacob. –szólítja meg Jenny.
-Jenny, nem a…-de nem fejezi be, mert meglát engem.
-Na, magatokra hagylak, hogy megbeszéljétek a dolgokat. –magunkra is hagy.
-Farrah, az a levél…-kezd bele, de mások is odajönnek.
-Jac…szóval ő lenne az a nő, aki miatt úgy le voltál törve? –hogy én? Micsoda?
-Héé. Tűnjetek innen. Miért akarjátok elűzni Jac mellől az egyetlen lányt, akit látunk 7 év óta? –mi? Annyira szerette azt a lányt, hogy azóta…? Nem tudom, hogy sírjak-e vagy örüljek.
Miután ez a fiú, aki közbeszólt, elviszi a többieket, Jacob kezd el beszélni.
-Farrah, nem tudom, hogy Jenny mit mesélt neked, vagy mit nem, de szeretném, ha tőlem vagy tőlem is hallanád. Azt a levelet 7 éve írtam a volt barátnőmnek, de nem mertem neki odaadni, akkor már tudtam, hogy én merre fogok menni, és ő is tudta. Nem akartam egyikünk álmát sem szétszakítani. De a levél nekem már nem számít, csak néha nosztalgiázok, és annyi. Most már te vagy az életem. –megfogja a karjaimat.
-Jacob…-kezdek bele, de félbeszakít.
-Kérlek, had mondjam végig. –jól van…bólintok- Amíg nem voltál velem három hónapig nagyon hiányoztál, és minden nap megfordult a fejemben, hogy utánad megyek, de gondoltam nem annyira örültél volna annak, ha egyszer csak úgy hirtelenjében beállítok, hogy itt vagyok, mert nem bírtam volna tovább. –egy kicsit elmosolyodom- De amikor megláttalak a szobám ajtajában, az maga volt a megváltás számomra. Örültem, hogy megint itt vagy, és végre a karjaim között tarthatlak és csókolhatlak. Farrah, emlékszel a tegnap este feltett kérdésedre, hogy mennyire kedvellek?
-Igen, emlékszem. –a szemébe nézek.
Akkor most meg mondom az igazi választ. –hm?- Szeretlek Farrah, és nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarlak elveszíteni. –mondja ő is a szemembe nézve.
Eszembe jut, amit mondott…”néha nosztalgiázok”…
-Nekem ez nem megy, nagyon sajnálom. –lehajtom a fejemet -Hét év…milyen régen megvan már az a levél, és mégis…a mai napig nézegeted. Nem tudod őt elfelejteni, igaz? Ne is válaszolj…-nem akarom hallani az igent- Talán meg kéne keresned…lehet, hogy ő is gondol még rád, és most, hogy az álmaitoknak éltek, talán helyrehozhatnátok a kapcsolatotokat. –magamra erőltetek egy mosolyt.
-Farrah, ez nem…
-Kérlek, ne mondj semmit. Annyira szeretted –vagy szereted, de ezt nem mondom ki, mert fáj gondolnom is rá-, hogy elengedted őt, és mivel –én is szeretlek, de ezt sem mondom ki, mert így csak nehezebb lenne- számomra te nagyon fontos vagy, most én is ezt teszem. Ha egy kicsit is, ha egy egészen kicsit én is fontos vagyok neked, akkor megkeresed azt a lányt, akár a világ másik végén is, és boldog leszel vele. –ne sírj Farrah, csak még egy kicsit légy erős.
-Farrah, én nem akarom őt megkeresni, én csak…
-Ugyan…Nézz rám, nézz csak rám…Olyan mások vagyunk, nem szabadott volna bele sem kezdeni. Te jobbat…többet érdemelsz annál, mint amit én tudok nyújtani. –könnybe lábad a szemem, de nem hagyom leperegni a könnycseppeket- Légy boldog értem is. –halványan elmosolyodom, aztán szaladni kezdek a kijárat felé.
Jacob ugyan próbál utánam jönni, de akkora a tömeg, hogy fél percen belül szem elől veszt.
Mikor hazaérek, belehasít a szívembe a fájdalom. Olyan csalódott vagyok. Siettem hozzá, mikor megérkeztem, de minek? Mást szeret, én csak pótlék lennék. Haragudni csak magamra haragudhatok, hiszen mit is vártam egy nálam ennyivel idősebb fiútól? Jacob…remélem egy nap megbocsátod a butaságomat, hogy beléd mertem szeretni, és így megnehezítettem az életedet. Mert szeretlek, ha fáj is, és ha nem is szeretsz viszont. Nem számít…csak az, hogy te boldog légy, mert az számomra is vigasz lesz.
Zuhanyzás után pizsamába bújok, és az ágyban, filmet nézve és csokit majszolva vigasztalom magam egy romantikus filmmel, mikor valaki csenget. Ugye nem…?
Lerohanok a lépcsőn, és ajtót nyitok.
-Jenny? Szia! –egy kicsit megkönnyebbülök, hogy csak ő az.
-Miért vagy ilyen Farrah? –bejön, így becsukom az ajtót -Hogy lökheted el magadtól a bátyámat? Otthon szenved, már el sem mert jönni, de szinte könyörgött, hogy jöjjek át helyette. –Jenny elég feldúlt.
-Az ő érdekében…-kezdek bele, de félbeszakít.
-A volt barátnőjét elengedte, de téged annyira szeret, hogy nem tud. Ő érte még az álmairól sem mondott le, de érted még azt is megtenné. Egyik nap is kérdezte, hogy mit gondolok, zavar-e téged az, amit csinál. Szerinted miért? –tágra nyílnak a szemeim a meglepetéstől- Három hónapon keresztül azt hallgattam, hogy mikor jön már haza Farrah, vajon most mit csinálhat Farrah, vajon Farrah is gondol rám…Farrah, Farrah, Farrah a nap 24 órájában csak te voltál Jacob témája. Azzal a lánnyal az elutazás után is néha leveleztek, barátok lettek, de már ez a levelezés is abbamaradt. Nem miattad, hanem Jacob érzései miatt, mert kihűltek. Megérdemli a testvérem, hogy boldog legyen! –Jenny…
-Azt hiszed, hogy én nem szenvedek? Nem érted, hogy mindig ez motoszkálna a fejemben, hogy mi lenne, ha feltűnne az a lány, és engem félredobna? Én…én még szinte egy kislány vagyok hozzá. Én nem tudom boldoggá tenni…-az a lány biztosan megtette. Ő volt az első szerelme, ahogy ő nekem. Úgy képzeltem, hogy az első szerelmemmel tanulok meg igazán szeretni, hogy vele leszek boldog…Jacob az első igazi, de ez sosem teljesülhet be.
Az a másik biztosan mindent megadott neki, lelkileg és…testileg is. Az ő fülébe súgta a szerelmes szavakat az együttlétük után, és nem az enyémbe. Biztosan rá gondolt akkor is, mikor úgy csókolt. Még mindig ég a szám a sok szenvedélyes forró csóktól, libabőrös leszek, ha rá gondolok, hogy milyen szorosan ölelt magához…Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az utolsó közös emlékünk…
-Farrah…meg kell ezt beszélnetek. –hiába kérlelsz Jenny.
-Megbeszéltem magammal. Tudtam, hogy ennyi idősen Jacobnak már nem én leszek az első lány az életében, de nem gondoltam volna, hogy közben van valaki más is. Én tudtam volna szeretni, mindent megtettem volna érte, de nem másodikként…így nem…-Jenny előtt nem bírom magam tartani, sírni kezdek.
-Jól van, semmi baj, ez nem így van. –magához ölel, és úgy vigasztal tovább- Adj magatoknak még egy esélyt…Ha akarod, pár napig közvetítek közöttetek, hogy megnyugodjon a kis lelked. –ad egy puszit a homlokomra. Most kicsit olyan, mintha az anyukámmal beszélgetnék. Jaj de hiányzik, olyan jó volt velük…
-Én…-mit mondjak?
-Csak próbáld meg. Jacob bevallotta, hogy szeret, nem? –bólintok- Ismerem annyira, hogy tudjam, nem mondaná, ha nem lenne igaz.
-Tényleg így gondolod? És, ha ő is rájön, hogy nincs, ami összetartson? –annyira különbözőek vagyunk…
-Feküdj le vele, és ess teherbe, akkor majd lesz. Úgy is szeretnék nagynéni lenni. –kacag fel hangosan.
-Dehogy! És ne mondd ezt! –előre dőlök, hogy eltakarjam az arcomat.
Jenny úgy dönt, hogy itt marad ma éjszakára nálam. Legalább nem leszek egyedül.
Együtt nézzük meg a filmet, de lelkileg valahol egészen máshol járok. Újra Jacob ágyában vagyok, és vele nézem…
Reggel Jenny elég korán elmegy. Kiengedem, aztán visszafekszem aludni. Jó tanácsként azt javasolta, hogy ha újra nem is vagyok vele járni, legalább megint kezdjek el vele találkozgatni. Még nem tudom, hogy mit csináljak. Szívem szerint megkeresném azt a lányt, és elhoznám ide, hogy tudjam melyikünket választaná. Talán örökre elveszteném. Az is lehet, hogy tényleg nem szeretné újra látni. Szeretnék neki hinni, de most nagyon össze vagyok zavarodva. Egy újabb esélyt próbálok adni magamnak, de csak kis lépésekkel. Most egy darabig úgy is egyedül leszek lesz időm magamra is.
|
| oosakinana | 2011. 03. 20. 20:46:32 | #12424 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
- Mi a szüleinknél leszünk… sajnálom, tényleg sajnálom. – a földre néz.
- Semmi baj, megértem. Majd ha visszajöttetek, megünnepeljük hárman az újévet. – simítok végig arcán, ami olyan bársonyos.
- De egy darabit ott is leszünk…- teszi még hozzá.
- Nem baj, én nem szaladok el. – válaszolok mosolyogva, majd elkezdem levenni a felsőmet.
- Mi-mi-mit csinálsz?! – dadogja ijedten és még a kezemet is megfogja. Nagyon aranyos.
- Meg fogok fázni, te mondtad. – mondom kínosan.
- Oh, igen…- leveszem, és még segít is benne, ami nagyon kedves tőle, amikor meglátja, felsőtestemet egyből elpirul, ami annyira jól áll neki. –Talán most jobb lenne, ha hazamennél, mert tényleg megbetegszel…- Látom kellőképpen zavarban van, így nem vitatkozok.
- Rendben van. Találkozunk még, mielőtt elutaztok? – reménykedve nézek szemeibe.
- Azt hiszem… most kell elbúcsúznunk. – viszonozza tekintetemet.
Egy ideig csak figyeljük egymást és próbálom kitalálni a gondolatait, de cégül magamhoz húzom és lágyan megcsókolom. Végül annyira megkívánom édes ajkait, hogy elkezdem mélyíteni és nyelvemmel is áthatolok szájába csatára hívva nyelvét.
Édesen viszonozza a csókot és már tudom, hogy nagyon fog hiányozni, amíg haza nem jön és nagyon nagy kérdés mikor fog jönni.
- Nagyon jól csókolsz. – adok még egy puszit kipirult arcára. Látom, kicsit össze van zavarodva, ezért választ nem várok tőle, inkább én folytatom. –Vigyázzatok magatokra, és siess vissza…
- Igyekszem. – bólint.
Kikísér, majd az ajtóban megöleljük, végül haza megyek.
~*~
Nagyon lassan telnek a napok, a hetek és a hónapok. Már három hónapja nem láttak Farraht, csak webkamerán keresztül. Nagyon hiányzik és szeretném már nagyon magamhoz ölelni és a karjaimban tudni. Közben intézem, a dolgaimat próbálgatok a bandával és van pár fellépésünk is. Sőt még egy siketeknek való iskolába is beiratkozok, ahol megtanítanak a jelbeszédre, hogy tudjak én is beszélgetni Farrah testvérével.
Ma lesz Jenny születésnapja és bulit rendez. Nekem semmi kedvem nincs, mert csak Farrah-ra vágyok, hogy végre visszajöjjön. Azt hiszem belészerettem, most már csak ő kéne, hogy jobban megbizonyosodhassak róla.
Most is éppen fent vagyok a szobámba és elaludtam. Egyszer csak érzem, hogy valaki rajtam mászik. Eleinte eljátszok a gondolattal, hogy Farrah az, hiszen nincs itthon és nem szólt mikor jön, ezért kipattannak a szemeim.
Jenny egyik hülye barátnője, akarja, hogy megfektessem, és már könyörög, de nem adom be a derekamat. Nem fogom megcsalni a nőt, akit szeretek.
- Csak egyszer…- könyörög a csaj és az ágyra szorít.
- Nem érted, hogy…- próbálom a szájába rágni, de ekkor oldalra nézek és meglátom Farraht. basszus.
- Bocsánat, csak a barátomat keresem, de úgy látom, hogy ő nincs itt…- a francba. Lelököm magamról a csajt és utána szaladok.
- Farrah! – vágom ki az ajtót. - Ez nem az, aminek látszott. Aludtam, és akkor jött be. Észre sem vettem. Meg akart csókolni, de nem hagytam. Hinned kell nekem, mert…- mondom hadarva, de amikor meglátom öltözetét, még a lélegzetem is elakad.
- Mert? – néz rám félszemmel én meg még mindig gyönyörűsége hatása alatt vagyok.
- Nagyon szép vagy… - mondom neki áhítattal.
- Mennem kell…- ezzel a két szóval visszarángat a valóságba, de megfogom kezét megállítva cselekedetében.
- Kérlek… Nem mehetsz így el, főleg nem egy félreértés miatt. – mondom neki, majd a csaj elviharzik mellettünk. Végre eltűnt remélem nem is fog visszajönni.
- Én nem is tudom… Nem akarok egy lenni a sok buta és hiszékeny lány közül. – nem válaszolok a buta feltevésre, inkább behúzom a szobámba, becsukom, ajtót végül neki döntöm. – Jacob… - érzem, hogy most kicsit megijesztettem.
- Szeretném, ha maradnál, mert az igazat mondom. – összekulcsolom kezünket és reménykedek, hogy ettől kicsit megnyugszik.
- Ne kínozz, összezavarsz, én nem így képzeltem ezt a mai…- akkor tegyük olyanná. Magamhoz ölelem és megcsókolom. Próbál ellenkezni, de végül viszonozza csókomat.
- Te kínzol, mert nem hagytad, hogy átöleljelek, mikor három hónapja csak erre várok. Nem tudod elképzelni, hogy mennyire vártalak, és most, hogy itt vagy előttem…nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű. – őszintén szólnak szavaim számból. Nagyon hiányzott és annyira nagy ajándék, hogy itt van előttem.
- Ugye nem csapsz be? Ha más kell, én megértem…- ez butaság. Még ne is gondolj ilyenre.
- Senki más nem kell. – arcát simogatom meg, amit egy lágy csókkal pecsételek meg. - Maradsz? – elpirulva bólint. - A szobában maradjunk? – megint egy bólintás a válasz.
Le akarom ültetni az ágyra, de valami nem jó, mert nem akar.
- Ez olyan kínos, de nem vennéd le a plédet? Nem akarok arra emlékezni, amit az előbb láttam, és ez a pléd arra emlékeztetne…- mondja zavartan.
- Leveszem. – mosolyogva leveszem, majd leülök. - Gyere! – megragadom derekánál fogva és behúzom az ágyba.
- Jacob, félreérted, én… én nem…- kezd el kínosan nevetni.
- Te érted félre. – nevetem el magamat. - Csak pihenünk egy kicsit, jó? Olyan rég láttalak, most csak arra vágyom, hogy magamhoz öleljelek. – elpirul szavaimra, ami annyira jól áll neki.
- Jól hangzik…- helyes válasz.
Leveszi a cipőjét és bebújik mellém a takaró alá. Olyan jó, hogy itt van velem. Mellettem. Magamhoz ölelem, és a hátát simogatom. Nem akarom egy pillanatra sem elengedni. Most érzem magam igazán boldognak. Tényleg nagyon belészerettem.
Pár percig csókolózunk. Boldog vagyok, és nem akarom, hogy elmúljon ez az érzés. Karjaimban tartom, de egyszer csak egy váratlan vendég lépbe a szobámba ráadásul kopogás nélkül.
- Jacob, nem láttad…- kezdi hugim. - de, láttad. – elmosolyodik és elfordul látványunktól. És mi lett volna, ha most tényleg szeretkezés közben lennénk, akkor is ránk nyitná az ajtót? Na, szép mit ne mondjak.
- Ez nem az, aminek látszik! – kincsem egyből kiszáll és megigazítja a ruháit.
- Ugyan-ugyan…ha huncutkodni akartok a takartok a takaró alatt, hát tegyétek. Én megyek. – kezdi már megint a hülyeségeit. Azt hiszem, el kell, majd vele beszélgetnem.
- De tényleg nem…- miközben a lányok szem cseréjét hallgatom, csak a hülye húgom miatt vagyok ideges és a fejemet is fogom miatta. Ha el fogja üldözni mellőlem nem, leszek boldog tőle.
- Jó, de akkor sem szeretnék zavarni. Legyetek jók. – kacsint és kimegy.
- Talán jobb lenne mennem…- néz vissza rám. Odamegyek hozzá és megfogom a kezét, de nem bír a szemembe nézni, annyira zavarban van a történtek miatt.
- Azt mondtad pár napja, ha jössz is, egyedül jössz. Egyedül lennél otthon, nem igaz? –bólint. - Akkor ne siess annyira, olyan boldog vagyok, ha velem vagy. Vigyázni akarok rád. – mondom mosolyogva.
- Jó, de Jenny azt fogja hinni, hogy mi úgy töltjük együtt az éjszakát, de én még nem…- elfordul zavarában. Miért foglalkozik annyit a húgommal? Nem kéne. Miért nem lehetne, hogy csak mi vagyunk, és nem figyelünk másokra?
De nem bírom ilyennek látni, de ha ennyire fél mellettem aludni, akkor le fogok menni a nappaliba, és meg agyabugyálok Jenny-t ha mindenki elment, hogy fogja be a száját és legközelebb inkább ne mondjon semmit és csak bulizzon.
- Ha szeretnéd, lemegyek a nappaliba. Nem mondom, hogy aludj Jennyvel, mert itt van a barátja, és gondolom, hogy ő is marad, de ha zavar, hogy velem egy ágyban kell aludnod, lefekszem a földre, vagy átmegyek egy másik szobába, ha úgy szeretnéd. Kérünk Jennytől valamit, amiben aludhatsz, eszünk valamit… Ne menj el…- kérlelem és egy lágy csókot nyomok ajkaira.
- Miért vagy velem ennyire kedves? Meg sem érdemlem…- kezd bele, amit én meglepődve hallgatok. – Vártál rám, figyelmes vagy… ennyire kedvelsz? – mosolyogva néz a szemembe. Pont, ahogy szeretem látni vidáman és mosolyogva.
- Jobban, mint gondolnád. – mondom őszintén. Leülök az ágyra és odahúzom magamhoz, majd a hasára adok egy puszit, amire érzem, megremeg és el is vörösödik. Hátra dőlve húzom magamra, amire kicsit sikít, de amikor landol, elkezd nevetni.
- Bolond vagy. – jegyzi meg nevetve, amit szeretek hallani.
- De te teszel azzá. – válaszolom, miközben az arcomat simogatja. Annyira bársonyos keze van. Belecsókolok és tovább élvezem a társaságát, de látom, hogy eléggé fáradt gondolom az utazás kivet belőle.
- Mit szólnál ahhoz, hogy kérek húgomtól neked alvós cuccot és utána meg pihiznénk egyet? – érdeklődök kedvesen.
- Rendben. – mondja, mosolyogva magam mellé fektetem, majd megcsókolom, és az oldalát simogatom.
- Sietek vissza. – bólint, majd felállok és lemegyek, kérek testvéremtől egy-két alvós cuccot és szerencsére a kezembe is nyom egyet, de csak elvigyorodik, amit nem értek.
- Figyelj Jenny. Majd beszélnünk kell komolyan. – mondom neki és most az egyszer komolyan vesz.
- Rendben, de ne rontsd el, a születésnapomat kérlek. – mondja már vigyorogva és már megy is tovább.
Visszamegyek Farrah-hoz a ruhákkal, de könnyes szemei fogadnak, amikre megijedek és egy papírt látok a kezembe. Jaj, bármit csak ezt ne. Ez egy nagyon régi levél.
- Farrah… - megyek oda hozzá.
- Ez nekünk nem fog menni. átvertél. – mondja, és már szalad is ki a házból én meg utána.
- Farrah. Ez nem igaz. – kiabálom és utána szaladok. Az utcán érem után és fogom meg a kezét. – kérlek hallgass meg. – kérlelem.
- Elegem van a magyarázatokból. Nem akarlak többet látni. – mondja sírva nekem, amire ledöbbenek és kiszedi kezeit kezem közül, mire távolodó alakját figyelem.
Lesújtva és szomorúan megyek haza. Mindenki próbálna hívni inni, de elküldöm őket. Felmegyek a szobámba és elfekszek, majd csak a plafont bámulom. Hogy lehettem ennyire hülye? Miért nem löktem már ki akkor?
Egyszer csak kopogtatást hallok, de nem szólalok meg nincs kedvem senkihez, viszont Jenny-t ezt nem érdekli. Bejön és leül mellém.
- Mi a baj? – kérdezi, mire csak fújtatok.
- Szerinted? Farrah elszaladt. Azt hiszi átvertem egy több mint 7 éve írt levelemmel. – mondom és elfordulok.
- Miért nem magyarázod meg neki?
- Mert azt mondta soha többet nem akar látni. Meg szerinted nem próbáltam? – nézek rá, mire nagyot sóhajt, majd mintha egy égő gyulladna a feje fölött, ami nekem egyáltalán nem tetszik.
- Holnap hol fogtok fellépni? – teszi fel a kérdést.
- Red Rose-ban. – mondom neki, de gyanúsan nézek rá. – Mit tervezel? – kérdezem tőle.
- Te csak csináld a dolgod. – mondja vigyorogva, majd feláll és kimegy.
Fejemet csóválom, és remélem, nem akar valami marhaságot csinálni, mert akkor kettéhasítom a hátát, akár mennyire szeretem. Főleg, hogy az egyik társam szerelmes belé. Ajjaj, azt hiszem ez már nagyon nem jól fog kezdődni.
Egész este alig alszok, egyszerűen nem jön álom a szememre és csak Farrah csalódott arca jár a fejemben. Nem akarom így látni, meg boldog akarok lenni vele. Csak ő van a szívemben. El kell, neki mondanom végre mit érzek iránta, akkor hátha rendbe jön minden és elhiszi, amit mondok.
A másnap nagyon hosszan telik és nagyon rosszul. Próbálom hívni Farrah-t, hogy hallgasson meg, de nem válaszol. Nem veszi fel a telefont vagy kinyomja. Sms-t is küldök neki, de nem reagál rá. El akarok menni hozzá, de Jenny nem enged. Szép a világ összeesküdött ellenem.
Este már a klubban vagyok a haverokkal.
- Hát veled meg mi van? Mitől vagy ilyen búvalbaszott? – kezd el faggatni Matt.
- Semmi hagyjatok békén. – rázom le őket és a színpadhoz megyek, majd a közönséget figyelem.
- Csak nem csaj van a dologban? – kérdezik vigyorogva kórusban.
- Nem tudnátok leszállni rólam végre? – akadok ki rájuk. – hagyjatok már végre békén és a saját dolgotokkal foglalkozzatok. – ordítok velük, ami engem is meg lep. Tényleg ennyire megváltoztatott volna ennyi idő alatt is?
- Akkor beletaláltunk. – jegyzik meg vigyorogva és pacsiznak, végül mennünk kell a színpadra.
Mikor megszólal, a zene elkezdünk táncolni és a tömeg megőrül értünk. A sapka a fejünkön van, így annyira nem lehet minket felismerni, de idővel az is lekerül rólunk. Két kicsi srác is táncol velünk. Két társnak a kisöccse. Nagyon jól illenek a csapatba és őket könnyebb dobálni, mint magunkat és ez sok mutatványhoz jól jön, amitől még jobban szeretnek minket.
Nagyon jól megy. Látszik, hogy a profik vagyunk. Mindenki elkezd az őrjöngő tömeg felé menni, de csak a színpadok, viszont én hátul maradok, sőt inkább le is megyek. Leginkább azt kívánom, hogy Farrah itt legyen velem és meghallgassa, amit mondani akarok.
- Jacob. – hallom Jenny. Hangját és felállok.
- Jenny nem a… - de elakad a szavam is, amikor meglátom Farrah.t mellette.
- Na, magatokra hagylak, hogy beszéljétek meg a dolgokat. – mondja rám kacsintva, majd széles vigyorral a képén távozik.
- Farrah az a levél… - kezdenék bele, de ekkor megjelennek a haverok.
- Jac. – mondják és odajönnek, majd meglátják Farrah-t. – szóval ő lenne az a nő, aki miatt úgy le voltál törve? – kérdezik vigyorogva, majd Matt jön segítségemre.
- Héé. Tűnjetek innen. Miért akarjátok elűzni Jac mellől az egyetlen lányt, akit látunk 7 év óta? – szól rájuk és látom kicsit Farrah meglepődik, de végül is Mattnek sikerül elvinni a srácokat, amiért nagyon hálás vagyok.
- Farrah nem tudom, hogy Jenny mit mesélt neked, vagy mit nem, de szeretném, ha tőlem vagy tőlem is hallanád. Azt a levelet 7 éve írtam a volt barátnőmnek, de nem mertem neki odaadni, akkor már tudtam, hogy én merre fogok menni és ő is tudta. Nem akartam egyikünk álmát sem szétszakítani. – egy kis szünetet tartok. – de az a levél nekem már nem számít, csak néha nosztalgiázok és annyi. Most már te vagy az életem. – megyek közelebb hozzá és kezemet karjaira teszem.
- Jacob… - kezdene bele, de félbe szakítom.
- Kérlek, had mondjam végig. – kérlelem, amire egy bólintást kapok válasznak. – Amíg nem voltál velem három hónapig nagyon hiányoztál és minden nap megfordult a fejemben, hogy utánad megyek, de gondoltam nem annyira örültél volna annak, ha egyszer csak úgy hirtelenjében beállítok, hogy itt vagyok, mert nem bírtam tovább. – mondom neki, amire picit elmosolyodik. – De amikor megláttalak a szobám ajtajába az maga volt megváltás számomra. Örültem, hogy megint itt vagy és végre a karjaim között tarthatlak és csókolhatlak. – hatásszünet, majd mély levegő és folytatom. – Farrah, emlékszel a tegnap este feltett kérdésedre, hogy mennyire kedvellek? – kérdezem tőle.
- Igen emlékszek. – néz mélyen a szemembe.
- Akkor most meg mondom az igazi választ. – látom, nem érti, mit akarok kihozni ebből. – Szeretlek Farrah és nem akarom, hogy vége legyen. Nem akarlak elveszíteni. – mondom ki őszintén érzéseimet és mélyen a szemébe nézve várom, hogy mit fog mondani és remélem, vissza fogom kapni szerelmemet.
|
| Saya | 2011. 03. 13. 15:07:42 | #12224 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: Nanának
Reggel elég korán kelek, aztán meghallom, hogy valaki csenget. Mivel az öcsém akarja kinyitni, hagyom neki.
-Szia kis haver. –köszönti Jacob őt, majd beljebb jönnek- Szia Farrah. –köszön nekem is.
-Szia Jacob. Öcsém már nagyon várta, hogy itt legyél. –mondom, ő meg odajön hozzám, és egy rózsát ad át nekem.
-Remélem, azért nem csak öcsikéd várta nagyon. –mélyen elpirulok. Az öcsém megtöri a zavartságot, mert húzná máris ki Jacobot. –Ne haragudj, de hív az ígéretem. –dehogy haragszom. Inkább hálás vagyok, hogy ennyit törődsz a testvéremmel.
-Gyere majd ki hozzánk te is, kérlek. –szól vissz az ajtóból Jacob.
-Rendben, nemsokára megyek. –felelem.
Később én is kimegyek hozzájuk, sőt hócsatába is keveredem.
-Jól van, ezt még visszakapjátok. –mondja Jacob. Tovább játszunk, mindenki jól érzi magát.
A hócsata közepette Jacob felém kezd el futni, én meg előle. Nem akarok sokat futni, hagyom, hogy elkapjon. Ráesek, de ezen is csak nevetünk. Picit elpirulok ölelő karjaitól, főleg mikor kapok egy puszit a szám mellé.
-Gyertek, menjünk be. –állok fel zavartan, de öcsém oda jön. Oh, értem.- Jól van, akkor felépíthetitek a hóembert, addin én bemegyek, és készítek forró kakaót. –az majd felmelegít.
-Vigyázni fogok rá. –mondja Jacob. Ebben biztos voltam, így nyugodt szívvel megyek be kakaót készíteni. Fél órája, hogy bejöttem, meg is melegedett. Hol lehetnek már? Mikor erre gondolok, Jacob toppan be.
-Szerintem öcsédnek ne melegítsd meg, mert elaludt a nappaliban. –oh, valóban?
-Kis telhetetlen. –mosolyodom el, ha a mai napra gondolok. Rég láttam az öcsémet ennyit mosolyogni.
-De aranyos. –közelebb jön hozzám, én meg felé fordulok- Szeretnélek meghívni titeket hozzánk szilveszterezni. –oh…
-Jacob, mi…-várjunk csak…mellkasára teszem a kezemet- Úristen, hiszen te át vagy fagyva, és a ruhád is csuromvizes. –gyorsan szaladok egy plédért, hogy tegye magára, de mielőtt ez megtörténne, megfogja a kezemet és egy lágy csókot hint rá.
-Mi a válaszod? –kérdezi.
-Mi a szüleinknél leszünk…sajnálom, tényleg sajnálom. –válaszolom a földet nézve.
-Semmi baj, megértem. Majd ha visszajöttetek, megünnepeljük hárman az új évet. –simít végig az arcomon.
-De egy darabit ott is leszünk…-teszem hozzá.
-Nem baj, én nem szaladok el. –mosolyog, aztán elkezdi levenni a felsőjét.
-Mi-mi-mit csinálsz?! –kérdezem dadogva az ijedtségtől, és lefogom a kezét, mielőtt levehetné.
-Meg fogok fázni, te mondtad. –mosolyog kínosan.
-Oh, igen…-jól van Farrah, ügyesen kínos helyzetbe hoztad magadat. Kárpótlásul segítek neki levenni, de magam ellensége vagyok, mert meztelen és izmos zavarba hoz. –Talán most jobb lenne, ha hazamennél, mert tényleg megbetegszel…-és legalább én is lenyugszom.
-Rendben van. Találkozunk még, mielőtt elutaztok? –néz szemeimbe.
-Azt hiszem…most kell elbúcsúznunk. –én is rá nézek.
Meg akarom csókolni, érezni ajkait, mert most olyan sokáig nem láthatom újra. Képes vagyok én erre? Jacob, kérlek, segíts…És mint egy varázsütésre, magához húz és megcsókol.
Először csak puhán, alig érinti ajkaimat, de aztán elmélyíti, sőt nyelve is átcsúszik a számba. Igyekszem nem bepánikolni és viszonozni valahogy…
-Nagyon jól csókolsz. –ad egy puszit elpirult pofimra. Annyi minden kavarog a fejemben, hogy azt mondjam neki: te is, vagy köszönöm, de egy hang sem jön ki a torkomból. –Vigyázzatok magatokra, és siess vissza…
-Igyekszem. –bólintok.
Még az ajtóban megöleljük egymást, aztán elmegy. Kezdhetek pakolni…
Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzeltem. Három hosszú hónap után térek vissza a szüleimtől. Az öcsém ott maradt, mert belekezdett egy kezelésbe. Én nem maradhattam ennél tovább, aminek örülök is meg nem is. Egyrészt nem akartam egyedül hazajönni, másrészt Jacob már nagyon hiányzott. Bár webkamerán keresztül beszélgettünk, az mégsem az igazi. Viszont kapok egy sms-t, hogy ma házibuli van náluk. Jenny születésnapja van.
Délelőtt érek haza, így kipakolás után még el tudok menni ajándékot venni Jennynek. Egy édes kis karkötőt veszek neki, remélem, hogy tetszeni fog. Viszont eszembe jut valami…
Szépnek kell lennem, hogy tetszem Jacobnak. Veszek magamnak egy nagyon szexi felsőt, és egy hozzá illő, fekete nadrágot is, és most jobb színem van, mint szokott lenni, hála a napfénynek. Remélem, hogy tetszem majd Jacobnak.
Mikor hazaérek, ledőlök pihenni. Nem hívom fel őket, hogy itthon vagyok, meglepetést szeretnék okozni. Pár óra múlva ébredek csak fel, és készülődni is kezdek. Szépen besütöm a hajamat, teszek fel egy kis sminket és parfümöt, aztán megyek is.
Mikor megérkezem, félve szállok ki a taxiból. Furcsán érzem magam ebben a ruhában, de Jacob kedvéért mindent…Hallom a zenét, még a kertben is van pár ember. Gondolom kopogni, azt nem kell, meg amúgy is felesleges lenne. Benyitok, és körbenézek. Jennyt pillantom meg, ezért rögtön odamegyek hozzá. Felköszöntöm, de nem nagyon tudunk beszélgetni a zenétől és a tömegtől sem. Mindenki Jennyvel akar lenni.
Hagyom is, csak Jacobot szeretném megtalálni már. Jenny szerint itt kéne megvárnom, de nekem ez nem tetszik annyira.
Felmegyek a szobájába, hátha ott találom. Gondolkodóba esem, hogy kopogjak-e vagy sem, de aztán ara jutok, hogy na nincs bent, akkor be sem megyek. Benyitok…
-Csak egyszer…-mondja a lány, aki Jacob felett támaszkodik, pontosabban az ágyra szorítja.
-Nem érted, hogy…-kezd neki magyarázni valamit, mikor oldalra néz és meglát.
-Bocsánat, csak a barátomat keresem, de úgy látom, hogy ő nincs itt…-hajtom le a fejemet, aztán becsukom magam mögött az ajtót. Már nincs barátom, nincs…
-Farrah! –vágja ki az ajtót Jacob- Ez nem az, aminek látszott. Aludtam, és akkor jött be. Észre sem vettem. Meg akart csókolni, de nem hagytam. Hinned kell nekem, mert…-jobban megnéz, és elakad a szava.
-Mert? –nézek rá fél szemmel. Érzem, hogy nem sok jogom van őt kérdőre vonni három hónap után…
-Nagyon szép vagy…micsoda? Hogy mondhatja ezt pont most?
-Mennem kell…-elindulnék, de megfogja a kezemet.
-Kérlek…Nem mehetsz így el, főleg nem egy félreértés miatt. –mondja, aztán elviharzik mellettünk az a lány. Nem úgy tűnik, hogy túl boldog, szóval mégis igaz, hogy Jacob nemet mondott neki? Valóban így lenne, vagy csak nyugtatom magam?
-Én nem is tudom…Nem akarok egy lenni a sok buta és hiszékeny lány közül. –válasz helyett behúz a szobába. Becsukja az ajtót, és finoman neki dönt. –Jacob…-hirtelen még levegőt sem kapok, összerezzenek a közelében, mint egy riadt őzike.
-Szeretném, ha maradnál, mert az igazat mondom. – a kezembe kulcsolja a kezét.
A torkomban dobog a szívem, egy pillanatra azt hittem azt mondja, szeret…
-Ne kínozz, összezavarsz, én nem így képzeltem ezt a mai…-nem tudom befejezni, mert átölelve csókol meg. Annyira hiányzott, nem bírom ellökni.
-Te kínzol, mert nem hagytad, hogy átöleljelek, mikor három hónapja csak erre várok. Nem tudod elképzelni, hogy mennyire vártalak, és most, hogy itt vagy előttem…nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű. –még sosem láttam ilyen tüzet a szemében. Eddig igen visszafogott volt a kapcsolatunk, de ez a három hónap úgy látom, hogy őt is megviselte.
-Ugye nem csapsz be? Ha más kell, én megértem…-ha nagyon fog fájni is.
-Senki más nem kell. –megsimogatja az arcomat, majd egy lágy csókot lehel ajkaimra- Maradsz? –elpirulva bólintok- A szobában maradjunk? –végül is jó lesz, így megint bólintok.
Le akar ültetni az ágyra, de…
-Ez olyan kínos, de nem vennéd le a plédet? –Nem akarok arra emlékezni, amit az előbb láttam, és ez a pléd arra emlékeztetne…-mondom zavartan.
-Leveszem. –mosolyog. Le is veszi, de így meg csak az ágynemű maradt…jaj…-Gyere! –megragadja a derekamat, és egyszerűen behúz az ágyba. Jó ég!
-Jacob, félreérted, én…én nem…-nevetek kínosan. Ugye nem gondolja, hogy mi…?!
-Te érted félre. –neveti el magát- Csak pihenünk egy kicsit, jó? Olyan rég láttalak, most csak arra vágyom, hogy magamhoz öleljelek. –oh de édes vagy. Viszont megint elpirulok.
-Jól hangzik…-válaszolom.
Leveszem a cipőmet, aztán bebújok mellé a takaró alá. Nem gondoltam volna, hogy ma egy ágyban fogok vele feküdni, de bízom benne, tudom, hogy nem tenne semmi illetlent. Bár az a furcsa tűz a szemében…remélem, hogy tudja, még közel sem vagyok kész ilyen dolgokra.
Pár percig csak csókolózunk. Ez egy kicsit fura nekem, de Jacob karjaiban biztonságban érzem magam. Kezdek egészen megnyugodni annak ellenére, hogy számomra egy a jellememmel nem összeegyeztethető szituációban vagyok, de…
-Jacob, nem láttad…-nyit be Jenny- de, láttad. –fejezi be a mondatot elmosolyodva, és el is fordul
-Ez nem az, aminek látszik! –kimászom az ágyból, és megigazítom magam.
-Ugyan-ugyan…ha huncutkodni akartok a takartok a takaró alatt, hát tegyétek. Én megyek. –miért nem érti?
-De tényleg nem…-erősködöm tovább. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy mi…Szegény Jacob, meg sem mer szólalni, csak a fejét fogja az ágyban ülve.
-Jó, de akkor sem szeretnék zavarni. Legyetek jók. –kacsint, és becsukja az ajtót maga mögött.
-Talán jobb lenne mennem…-nézek vissza Jacobra, aki odajön hozzám, és megfogja a kezemet. A kezét nézem, nem bírok a szemébe nézni, mert nagyon zavarban vagyok.
-Azt mondtad pár napja, ha jössz is, egyedül jössz. Egyedül lennél otthon, nem igaz? –bólintok- Akkor ne siess annyira, olyan boldog vagyok, ha velem vagy. Vigyázni akarok rád. –mosolyogja.
-Jó, de Jenny azt fogja hinni, hogy mi úgy töltjük együtt az éjszakát, de én még nem…-elfordulok. Neki már biztosan volt testi kapcsolata is, talán már ennyi idősen is volt, mint amennyi most én vagyok. Hogyan is mondhatnám, hogy nem akarom, hogy ő is félreértse…Én nem akarok…
Mi lesz, ha évekig együtt maradunk, és egyszer eljutunk oda?! Jó ég! Ki fog evetni az ügyetlenségem miatt, pedig nem akarok kevesebb lenni a szemében, mint egy másik lány.
Féltékeny vagyok valakire, akit nem is ismerek. Miért nem vagyok idősebb, vagy miért nem fiatalabb Jacob? Nagyon zavarban vagyok.
-Ha szeretnéd, lemegyek a nappaliba. Nem mondom, hogy aludj Jennyvel, mert itt van a barátja, és gondolom, hogy ő is marad, de ha zavar, hogy velem egy ágyban kell aludnod, lefekszem a földre, vagy átmegyek egy másik szobába, ha úgy szeretnéd. Kérünk Jennytől valamit, amiben aludhatsz, eszünk valamit…Ne menj el…-egy lágy csókot ad a számra.
-Miért vagy velem ennyire kedves? Meg sem érdemlem…-én nem adok neki semmit, ő meg olyan sokat törődik velem. –Vártál rám, figyelmes vagy…ennyire kedvelsz? –mosolyodom el, és végre sikerül a szemébe is néznem.
|
| oosakinana | 2011. 01. 24. 16:49:57 | #10756 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
- Én…nem is tudom, hogy mit mondjak… - kezd bele, de én csak annyit akarok, hogy itt maradjanak velem.
- Nem kell semmit sem mondanod, nekem elég az is, ha maradsz. – válaszolom neki kedvesen és kezet csókolok.
- Én nem hinném, hogy ez helyes volna…- mondja, és már látom rajta, hogy indulna, de ekkor meg fogom a kezét.
- Nem akartalak megijeszteni vagy sürgetni, csak egy vacsorát kérek, ennyi az egész. Ha akarod, többé nem kereslek, de mi veszítenivalód van, ha maradsz? Kérlek…ha már idáig eljöttetek…Hidd el, hogy jól fogjuk magunkat érezni. – próbálom értelmes érvekkel meggyőzni, hiszen tényleg annyira szeretném.
- Nos…rendben van, és köszönjük a meghívást. – egyezik bele, amire nemcsak én leszek nagyon boldog, de ahogy látom az öcsikéje is. Leülünk az asztalhoz.
Nagyon jól érezzük magunkat. Oda figyelek Farrah minden eges szavára és mondatára, meg persze a testvérére is figyelek, bár a jelbeszédet még nem értem, de Farrah segít benne, hogy megértsek mindent.
Annyira aranyos és rendes lány. Kár hogy már nem találkoztam vele hamarabb, mert akkor már lehet, hogy a barátnőm lenne, és nagyon boldog lennék vele. Remélem ő is velem, mert a lehető legboldogabbá próbálnám tenni.
A vacsora után hazakísérem őket, mert nem akarom, hogy bajuk essen. Megérkezünk az ajtóhoz és a kis srác már szalad is befele. Gondolom elfáradt, de még így is, majd egy hóemberépítéssel tartozok neki, amit remélem holnap vagy minél hamarabb meg is tudok csinálni.
- Köszönöm ezt a szép estét, jól éreztem magam. Be kell vallanom, hogy… kellemesen csalódtam. – lesüti szemeit előtte.
- Én köszönöm, hogy maradtatok. – válaszolom neki, mert ez így igaz..
- Hát akkor… - felbiccentem a fejét és rá mosolygok édesen.
- Igen? – nézek mélyen szemébe mosolyogva.
- Én csak…el akartam búcsúzni… - válaszolja halkan.
- Rendben. Jó éjszakát! – válaszolom neki, bár kicsit elszomorodok, hiszen nem akarom most máris itt hagyni.
- Öhm…- kapok egy puszit az arcomra, mire megfogom gyengéden a derekát és magamnál tartom, de nem erőszakosan, hogy bármikor, ha akar, el tudjon lépni. – Jacob…
- Nem teszem meg, ha te nem akarod. – mondom neki és remélem, érti, miről van szó.
- Én… nem tudom… azt hiszem, hogy szeretném…
- Tényleg? – húzom kicsit közelebb magamhoz, amire egy apró bólintást kapok.
Odahajolok ajkaihoz és egy édes csókot lehet szájára, ami annyira édes és finom, hogy szinte elolvadok tőle teljesen. Szeretném többször érezni ajkainak édes ízét, de most nem szabad elriasztanom, ezért nem is húzom olyan hosszúra, pedig legszívesebben megtenném.
- Én most már tényleg…- ellép tőlem a csók után.
- Nem akartalak megijeszteni, remélem, hogy nem tartod tolakodásnak ezt a kis csókot. – fejrázást kapok válasznak, ami jót jelenthet.
- Csak időt kérek. Ez nekem nagyon furcsa, hisz az egyik barátom bátyja vagy, és van egy kis korkülönbség is közöttünk. Nem beszélve a gátlásaimról…
- Semmi baj, én türelmes vagyok. Rád megéri várni, és ha majd többet találkozunk, jobban fogsz bízni bennem. – mondom neki, mert szándékozok még közös programot csinálni. Megfogom a kezét és egy lágy csókot lehelek rá. – Jó éjt, aludj jól!
- Te is, és vigyázz hazafelé… Még egyszer köszönjük az estét, szia! – int búcsút, majd bemegy a házba.
Elindulok én is hazafelé és nagyon boldognak érzem magam. Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen boldog még egy ilyen kis csóktól is, mint amit tőle kaptam. Nagyon megtetszett Farrah és ahogy érzem, egyre jobban kezdek belehabarodni és ezzel ár tenni nem sokat tudok, csak annyit, hogy megpróbálom meghódítani, a lehető legjobban, hogy a végén együtt legyünk boldogok nagyon.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek elég fittnek, de nagyon boldognak érzem magam. Lemegyek és megpörgetem hugit is, aki csak érdeklődve figyel engem.
- Beléd meg mi ütött bátyus? - érdeklődik.
- Csak jó napom van. – felelem egyszerűen.
- Gondolom, a jó napodnak köze van Farrah-hoz is, meg a tegnap esti kis vacsorátokhoz is. – mondja mosolyogva és nevetve.
- Inkább nem kérdezem, meg honnan tudod. – mondom mosolyogva, majd bekapok pár falatot. – Most elmegyek, majd egyszer jövök, ne add el a házat, ne is üsd ki a ház falait, na meg a többi, de tudod te azt. – mondom viccelődve, majd beszállok a kocsimba és már szinte repesztek Farrah-ékhoz.
Megérkezek és becsengetek, mire dobogó hangot hallok, majd ahogy az ajtó kinyílik, Farrah öcsét látom, meg és egyből megölel.
- Szia, kis haver. – köszönök, mire megfogja a kezemet és egyből beráncigál, ahol Farrah mosolyog öccsén. – Szia Farrah. – köszönök neki kedvesen.
- Szia Jacob. – köszön vissza. – Öcsi már nagyon várta, hogy itt legyél. – mondja kedvesen, mire odamegyek hozzá és egy rózsát nyújtok neki.
- Remélem, azért nem öcsikéd várta nagyon. – mondom kedvesen, mire látom, hogy elpirul, de nem tudjuk nagyon befejezni, mert egy kis emberke már a kezemet ráncigálja, hogy menjünk ki, amin elmosolyodok. – Ne haragudj, de hív az ígéretem. – mondom nevetve, majd elindulok. Segítek felöltözni, majd kilépünk a házból, de az ajtóból visszanézek.
- Gyere majd ki hozzánk te is, kérlek. – kérem kedvesen, mert szeretnék vele is lenni, ha már átjöttem hozzájuk.
- Rendben, nem sokára megyek. – válaszolja, majd becsukom az ajtót és kimegyek a rosszcsonthoz.
Elkezdünk hógolyót csinálni az aljának, hogy görgetjük és akkor lesz alja, de ekkor hirtelen egy hógolyó csattan a fülemnél. Felnézek, de csak annyit látok, hogy Farrah az öccsénél áll. Nem is láttam mikor jött ki. Még egy hógolyót kapok.
- Jól van, ezt még visszakapjátok. – mondom és a hóemberépítésből inkább hógolyózás lesz.
Nagyon jól érezzük magunkat és kicsit így hátha Farrah-hoz is közelebb kerülök, de be kell, hogy valljam, nem csak Farrah miatt vagyok a kis lurkóval, hanem mert nagyon aranyos és rendes kölyök. Megérdemli, hogy vele is foglalkozzak és ne hajintsam félre, mint egy követ.
Vagy jó félórát hógolyózunk és már szinte csurom víz a ruhám, mert csak engem bombáznak, de hát annyi kell. Egyszer csak Farrah felé futok, aki meg elkezd, nevetve menekülni előlem mikor meg fogom, megbotlunk és elesünk, de úgy próbálok, hogy én kerüljek alulra. Ez meg is van.
Rajtam fekszik és mosolyogva ölelem magamhoz, miközben kipirult arcával találom szembe magam. Odahajolok hozzá és mivel nem tudom, hogy mi a véleménye a dolgokról, ezért most még az arcára adok egy puszit, de közel van a szájához.
- Gyertek, menjünk be. – mondja zavarában és feláll, mire öcsikéje odamegy hozzá és elkezd neki valamit mutogatni. – Jól van, akkor felépíthetitek a hóembert, addig én bemegyek és készítek forró kakaót. – mondja kedvesen és felkönyökölve nézek rá kedvesen.
- Vigyázni fogok rá. – mondom kedvesen, mire elmosolyodik és bemegy a házba. Felállok, és végre felépítjük a hóembert. Nagyon nagy és sok munkával jár, de megéri.
Amíg felépítjük, kint vagyunk még vagy félórát, bár én a vizes ruháimmal már teljesen szétfagytam, de nem panaszkodok, mert jól érzem magam. Sokat játszunk és nevetgélünk. Látom Öcsikén, hogy teljesen ki van merülve, ezért inkább bemegyek vele, leveszi a ruháit és szinte egyből a kanapét támadja be. Lefekszik és két perc múlva már alszik. Mosolyogva megyek oda és terítek rá egy takarót, hogy ne fázzon meg.
Felegyenesedek és belépek a konyhába, ahol éppen Farrah melegíti a kakaót.
- Szerintem öcsédnek ne melegítsd meg, mert elaludt a nappaliba. – mondom kedvesen, mire rám néz.
- Kis telhetetlen. – mondja mosolyogva és viccelődve.
- De aranyos. – mondom kedvesen és közelebb megyek Farrah-hoz, mire felém fordul. – Szeretnélek meghívni titeket hozzánk szilveszterezni. – mondom neki és reménykedek, hogy igent fog mondani.
- Jacob mi… - kezd bele, majd a kezét a mellkasomra teszi. – Úr isten, hiszen te teljesen át vagy fagyva és a ruhád is csurom vizes. – jegyzi meg, majd bemegy és hoz egy plédet, hogy terítsem magamra, de megfogom a kezét, amire puszit adok.
- Mi a válaszod? – kérdezem tőle megint, hiszen annyira örülnék neki, ha jönnének és Jenny is örülne nekik.
|
| Saya | 2011. 01. 16. 01:39:32 | #10538 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: Nanának~Jacobnak
-És hogy vagy, hogy telik a szüneted, nem is beszéltünk azóta, hogy elkezdődött a szünet. –faggat Jenny. Kicsit zavarban vagyok, hogy Jacob is itt van, és ezt ős is észreveszi.
-Magatokra hagylak. Fent leszek a szobámban. –oh…
-Ne menj már el. Maradj itt velünk és beszélgess te is velünk. –mondja Jenny.
-De szerintem Farrah csak hozzád jött, nem hozzánk. –én meg sem merek szólalni.
-Jaj, ne csináld már Jacob. Ülj le a fenekedre és maradj nyugton! –Jenny nagyon határozott.
-Bocsi, azt hiszem átaludtam azt a részt, hogy a te házadban lakunk. –most komolyan össze akarnak veszni?
-Jaj, ne légy már ilyen. –Jen megfogja a bátyát és szépen leülteti az egyik fotelbe –És most szépen itt maradsz, mert most jönnek az ajándékok.
-Akkor én megyek. –igazán nem akarok zavarni.
-Nem. Te sem mész, hanem szépen itt maradsz, mert a Jézuskánk neked is hozott ajándékot. –nekem? Biztos ez?
-De én…-engem is leültet.
-Nem mész sehova, itt maradsz szépen velünk, amíg kiosztom az ajándékokat. –csendben várom, míg Jenny visszaér a fától. Meglepetésemre nekem adja az első dobozt.
-Tessék, ezt Jacobtól kapod. –Jacob vett nekem ajándékot? Csak nem a…?
-Kö…köszönöm. –kibontom, és bizony igazam lett. Az a könyv az, amit egyik nap visszaadtam neki.
-Szívesen. Remélem, ki fogod olvasni. –kicsit zavarban vagyok, pedig válaszolni illene.
-Ki fogom és köszönöm. –elgondolkodva simítom meg a könyvet, aztán kicsit bele is kukkantok. Közben nagyban zajlik az ajándékozás, lassan mindenki megkap mindent.
Jól érezzük magunkat az ünneplés közben, de aztán az órára nézek, és tudom, hogy mennem kell…
-Ne haragudjatok, de mennem kell, mert a szüleim otthon vannak, és szeretnék velük is lenni. Csak gondoltam, benézek. –igen, nem akartam eddig maradni, de úgy elrepült az idő.
-Hazakísérlek. –mondja Jacob.
-Nem kell, hazatalálok. –erre igazán semmi szükség, de tényleg.
-Ilyen sötétben nem foglak egyedül hazaengedni. –oh már…
-De tényleg nem lesz semmi bajom. –közben Jacob minden egyes visszautasításom ellenére is a cipőjét veszi.
-Nem akarom, hogy bajod essen. –végül aztán mégis belemegyek. Jacob segít felvennem a kabátomat, elköszönök Jennytől, aztán mehetünk is.
Kicsit zavaró, jobban mondva kínos, de egész úton nem szólalunk meg. De aztán Jacob…
-Nem lenn kedved eljönni velem vacsorázni? –én? Vacsorázni vele?
-Nem tudom Jacob. Nekem ott van az öcsém, rá kell vigyáznom, ha anyuék visszamennek dolgozni. –mondom neki.
-Beszélhetek majd a testvéreddel? –egyre kevésbé értem…
-Miért? Mit akarsz neki mondani?
-Nem fogom bántani, csak egy kérdést szeretnék neki feltenni. –de ezt miért nem tőlem kérdezi? Hát…
-De csak egy kérdés. –egyezem bele.
Ki is hívom…
-Szia, Jacob vagyok. Szeretnék kérdezni tőled valamit, mint férfi a férfitól. –leguggol hozzá, és súgva mondja neki tovább. Láthatólag nem rossz dologról van szó, mert a testvérem örül neki. Akkor megbízhatok benne.
-De ezt kérlek, ne mondd el senkinek. Legyen a kettőnk titka, rendben? –aztán odajön hozzám.
-Mit mondtál neki? –kérdezem tőle.
-Hamarosan meg fogod tudni. Vigyázz magadra. –az arcomra kapok tőle egy puszit, aztán elköszön és elmegy. Fura volt ez az egész…mi lesz ebből…
Pár nap múlva igen fura dolog történik. Az öcsém ragaszkodik hozzá, hogy elmenjünk valahova, de nem mondja meg, hogy hova. Ez lenne a…? Majd kiderül…
Egy étteremben érkezünk meg, amit először nem tudok mire vélni, de aztán meglátom Jacobot.
-Te…hogy? –ez volt a titok?
-Meghívtalak az öcséddel együtt vacsorázni, meg majd tartozok neki egy hóemberépítéssel is. Kérlek, ne haragudj rá, én kértem meg, hogy hozzon el, mert így láthatlak is, aminek nagyon örülök. –egy vörös rózsát nyújt át.
-Én…nem is tudom, hogy mit mondjak…-ez nagyon váratlanul ért. Akkor ez most egy randevú?
-Nem kell semmit sem mondanod, nekem elég az is, ha maradsz. –kedvesen kezet csókol nekem, úgy bánik velem, mintha hercegnő lennék.
-Én nem hinném, hogy ez helyes volna…-már gondolkodom az induláson, mikor Jacob megfogja a kezemet.
-Nem akartalak megijeszteni vagy sürgetni, csak egy vacsorát kérek, ennyi az egész. Ha akarod, többé nem kereslek, de mi veszítenivalód van, ha maradsz? Kérlek…ha már idáig eljöttetek…Hidd el, hogy jól fogjuk magunkat érezni. –miért vagy ennyire meggyőző?
-Nos…rendben van, és köszönjük a meghívást. –miközben leülök, arra gondolok, hogy mennyire rendes volt tőle, hogy az öcsémet is meghívta. Más kérte volna, hogy hagyjam otthon, de ő nem…Ő igazán rendes és figyelmes, és a testvéremre is odafigyel.
Jól mulatjuk el az időt, sikerül egészen feloldódnom Jacobb társaságában, pedig először féltem, hogy meg sem bírok majd szólalni. De valahogy minden olyan egyszerűen tűnik, ráadásul odafigyel arra, amit mondok, ez igazán fontos számomra.
Mikor hazaérünk, az öcsém előre szalad. Szerintem csak arra lesz ereje, hogy eldőljön, és aludjon, nem szokott ilyenkor elmászkálni, és bizony annyira elbeszéltük az időt, hogy este 9-et is elütötte már az óra.
-Köszönöm ezt a szép estét, jól éreztem magam. Be kell vallanom, hogy…kellemesen csalódtam. –sütöm le szemeimet előtte állva.
-Én köszönöm, hogy maradtatok. –még most is többes számban beszél, olyan rendes.
-Hát akkor…-szeretnék elköszönni, de mielőtt befejezném, felbiccenti fejemet és rám mosolyog.
-Igen? –néz még mindig mosolyogva.
-Én csak…el akartam búcsúzni…-motyogom halkan.
-Rendben. Jó éjszakát! –egy kicsit mintha keserédes lenne a mosolya, vagy csak nekem tűnik annak?
-Öhm…-egy puszit adok az arcára, de mikor elhajolnék, megragadja a derekamat. Nagyon gyengéden tart, bármikor el tudnék lépni. –Jacob…
-Nem teszem meg, ha te nem akarod. –megtenni? Meg akar csókolni? Máskülönben miért nézné a számat? De hát ő már 25…én meg…Mit tegyek?
-Én…nem tudom…azt hiszem, hogy szeretném…-kimondtam?!
-Tényleg? –még közelebb húz magához, mire picit bólintok.
Csak egy nagyon lágy és puha csókot kapok, ami nem tart tovább egy másodpercnél. Mégis olyan finom, hogy szinte égeti ajkaimat.
-Én most már tényleg…-ellépek tőle.
-Nem akartalak megijeszteni, remélem, hogy nem tartod tolakodásnak ezt a kis csókot. –megrázom a fejemet.
-Csak időt kérek. Ez nekem nagyon furcsa, hisz az egyik barátom bátyja vagy, és van egy kis korkülönbség is közöttünk. Nem beszélve a gátlásaimról…-sajnos.
-Semmi baj, én türelmes vagyok. Rád megéri várni, és ha majd többet találkozunk, jobban fogsz bízni bennem. –kezet csókol- Jó éjt, aludj jól!
-Te is, és vigyázz hazafelé…Még egyszer köszönjük az estét, szia! –intek neki, aztán megyek a házba.
Furcsa bizsergést érzek a gyomromban, tényleg olyan, mintha pillangók repkednének benne. Izgatott vagyok már a gondolattól is, hogy majd újra láthatom őt, főleg ha arra gondolok, hogy ma megkaptam tőle az első kis csókunkat is. Az elsőt? Igen, mert biztosan még lesz több is. Ő majd megtanít mindenre, a bizalomra, a nyitottságra, a csókokra és az ölelésekre is. Legszívesebben sikítanék örömömben, de…Rá kell döbbennem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Sok minden, és sok mindenki fogja nehezíteni a kapcsolatunkat, ha ez már annak mondható.
Várjunk csak…akkor én most az ő…barátnője vagyok? Nem, ez még korai. Vagy mégsem? Mondjuk úgy, hogy fennáll egy bizonyos kapcsolat közöttünk, igen, így lesz a jó.
Mivel nagyon fáradt vagyok, egy gyors zuhany és fogmosás követően az ágyamba fekszem és már alszom is.
Jacob, aludj jól te is!
|
| oosakinana | 2010. 12. 26. 21:09:43 | #10035 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
Ahogy egymás szemébe nézünk, teljesen elhatárolom magam a külvilágtól és csak Farrah-t figyelem. Nem akarom, hogy bármi is elszakítson tőle, de akkor meghallok egy ismerős hangot.
- Hello! – halom meg Mia hangját, aki odajön hozzánk és ezzel kiszakítva Farrah kezét az enyémből.
- Mia…- köszönök neki, de eléggé meg vagyok lepve, hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyenkor erre fele mászkál.
- Tegnap nem hívtál fel a felvétel után, pedig azóta is be vagyok kapcsolva. – lóbálja meg előttem a telefonját, majd Farrahra néz. - Ő a húgod? Szia, kislány, én Mia vagyok, a bátyád nagyon közeli ismerőse, igaz? – Istenem kérlek bármit csak ezt ne… amíg én könyörgök, addig Mia végig simít a mellkasomon.
- Én csak… nem érdekes. Nem akarok zavarni. Sziasztok! – visszaadja a könyvet és elszalad onnan. Ne kérlek, maradj.
Utána nézek, és csak nézem távolodó alakját, de látom, hogy Jenny utána megy, amire kicsit megnyugszok, de én akarok, vele beszélni én akarom megnyugtatni.
- Hahó Jake. – integet Mia a szemem előtt. – Itt vagy? – kérdezi, szinte a fejembe mászva, mire csak hátrébb lépek.
- Mia kérlek ezt már ezerszer megbeszéltük. Köztünk nem lesz soha semmi. – mondom neki nyíltan, hogy ha még eddig nem vette volna észre.
- Na de miért?
- Mert te nem vagy hozzám való. Nem szeretlek szerelemből és nem is tudnálak. – mert már mást kezdtem el szeretni.
- De honnan tudod, ha meg se próbáljuk? – kérdezi, amire csak nagyot sóhajtok.
- Mia. NEM. – hangsúlyozom ki, majd a könyvvel a kezemben, megyek el onnan.
Amikor leérek a pláza elé, Jenny elég szúrós szemekkel néz rám, de a fene se tudja mit vétettem.
- Mi a baj? Farrah merre van? – kérdezem és körbe nézegetek és keresem szemeimmel, de semerre sem találom.
- Hazament. Köszi, szépen. – löki oda elég gúnyosan, majd beszáll a kocsiba. Nem értek semmit, hogy most mi a baja és miért én vagyok a rossz már megint, de azt hiszem, lassan kezdem megértem, hogy ez mind Mia miatt van. Nagyot sóhajtok és beszállok a kocsiba, végül hazamegyünk.
~*~
Párnap elteltével semmi nem változik Hugi még mindig zabos rám, bár a szülinapi partimat segít megszervezni. Mondom neki, hogy hívja meg Farrah-t is, mert örülnék neki, ha itt lenne, de akkor megáll előttem.
- Mit akarsz Farrahtól? – teszi fel a kérdést elég rosszmájúan.
- Szerinted mit akarok tőle? – kérdezem, és farkas szemet nézek vele.
- Csak trófeának kéne, valld be, hogy nem akarsz tőle mást. – vágja a fejemhez, amivel nem kicsit megbánt.
- Na, ide figyelj hugi. Látom, még nem ismersz eléggé. Tudhatnád, hogy nem vagyok a híve az egyéjszakás kalandoknak. – mondom komolyan. – És képzeld kedvelem Farrah-t a jelleme miatt és nem azért, mert le akarom fektetni. Meg akarom ismerni, és ha esetleg ő is úgy akarja, akkor szeretném, ha a barátnőm lenne, de ha te közbe avatkozol és mindent megteszel annak érdekében, hogy ez ne így legyen, akkor köszönöm szépen a kedvességedet, hogy elüldözöd a boldogságomat mellőlem. – mondom neki komolyan, majd levágom a rongyot, ami a kezemben volt és elmegyek sétálni egyet.
Más sem jár a fejembe csak Farrah mióta nem láttam. Meg kell tudnom hol lakik és beszélnem kell vele, mert különben itt fogok meghülyülni mindenki szemeláttára.
~*~
Eljön a születésnapi bulim és mondta hugi, hogy elhívta, és tőlem is bocsánatot kért én meg jó testvér módjára meg is bocsájtottam neki, de Farrah a szülinapim bulimon se jelenik meg, ami elszomorít. Felmegyek a szobámba és inkább ott ülök az ablakba és kifele bámulok. Egyszer csak kopognak és hugi jelenik meg az ajtóba.
- Beszélhetünk? – kérdezi, mire csak nagyot sóhajtok.
- Gyere csak be. – mondom, majd felé fordulok. – Miért nem vagy lent? – kérdezi, mire az ablak felé nézek.
- Nincs kedvem bulizni. – mondom halkan.
- Farrah miatt? – bólintok, majd felállok.
- Csak jó lenne, ha ő is itt lenne. – mondom, majd felveszem a könyvet, amit neki vettem, de nem fogadta el. El akartam olvasni, de nem tettem meg, mivel nem használtam akarom neki adni, hanem vadi újan.
- Belezúgtál? – teszi fel következő kérdését.
- Még nem tudom, de már kezdek valami hasonlóhoz közelíteni, igaz, hogy még csak egyszer láttam. – mondom neki. – De mindegy. Én nem érdeklem őt, ezért jobb lesz ha elfelejtem. – mondom, majd a könyvet felteszem a polcra.
- Lehet, hogy beteg azért nem jött el, mert mondta nekem a suliban, hogy nem érzi túl jól magát. – mondja hugi, amire csak nagyot sóhajtok. Végül is lehet benne valami. Nem is beszélünk róla többet, hanem lemegyünk bulizni, bár cseppet sem vagyok boldog, de az állarc meg van.
~*~
Másnap reggel összetakarítok a lakásba a buli maradékait, addig húgi elmegy, mert eszébe jutott, hogy valamit elfelejtett, meg az egyik haverjához is átugrik. Éppen végzek a takarítással, amikor kopognak. Kimegyek ajtót nyitni, de nem kicsit meglepődök a látványon, de egyben szívem az majd kiugrik a helyéről örömében.
- Farrah! Azt hittem, hogy beteg vagy, ne jöttél el a születésnapi partimra. – mondom neki.
- Igen. Hát… nem kellettem én oda, biztosan voltatok elegen. Boldog születésnapot utólag is. – mosolyog rám, de egyből témát vált. - Jenny?
- Átment valakihez. Megvárhatod bent is. – ajánlom fel neki.
- Majd inkább később visszajövök…- megfordul és menne, de megfogom a karját, amivel megállásra kényszerítem.
- Miért kerülsz engem? – a szemébe nézve kérdezem meg tőle.
- Nem kerüllek, csak…- Nem fejezi be a mondatát, pedig kíváncsi lennék, hogy mit fog mondani.
- Csak? – lépek hozzá közelebb, hogy jobban a szemébe nézhessek meg minél közelebb legyek hozzá és ez a távolság egyre csak kisebbedni látszik.
- Fagyöngy! Csókot! – sikítja hugi, amire Farrah egyből ellép előlem. Most megint haragszom rá.
- Jenny…- mondja a nevét én meg csak figyelem őket. Csak jött volna pár perccel később. Jobban szerettem volna.
- Gyere be egy kicsit! – kacsint rá, majd megfogja a kezét és behúzza. Bemegyek utánuk, mire egyből a nappaliba ülnek le beszélgetni.
- És hogy vagy, hogy telik a szüneted nem is beszélgettünk azóta, hogy elkezdődött a szünet. – mondja hugi és várja a beszámolót, mire látom, hogy Farrah rám néz. Vettem a célzást.
- Magatokra hagylak. Fent leszek a szobámban. – válaszolom, majd elindulnék, mire hugi felém kapja a fejét.
- Ne menj már el. Maradj itt velünk és beszélgess te is velünk. – mondja, mire kicsit meglepődök. Hogy lett hugi ennyire segítőkész és mi történt vele?
- De szerintem Farrah csak hozzád jött nem hozzánk. – válaszolom, és rá nézek.
- Jaj, ne csináld már Jacob. Üljél le a fenekedre és maradj nyugton. – mondja nekem parancsolóan, mire csak felhúzom a szemöldököm.
- Bocsi azt hiszem átaludtam azt a részét, hogy a te házadban lakunk. – kezdek el gondolkozni.
- Nyaj ne légy már ilyen. – mondja, majd feláll, és a fotelhez cipel, végül leültet. – És most szépen itt maradsz, mert most jönnek az ajándékok. – mondja vigyorogva, amire még én is meglepődök, nem hogy Farrah.
- Akkor én megyek. – mondja, mire Jenny rá néz.
- Nem. Te sem mész, hanem szépen itt maradsz, mert a jézuskánk neked is hozott ajándékot. – mondja vigyorogva, amire meglepődök nem kicsit.
- De én… - kezd bele, de hugi út is leülteti.
- Nem mész sehova itt maradsz szépen velünk, amíg kiosztom az ajándékokat. – mondja neki mosolyogva, majd a fához megy, ahol ki vannak készítve az ajándékok, még az enyémek is, amiket én csomagoltam. Hugi te nagy csirkefogó.
Feláll, majd a fához megy és kivesz egy ajándékot, amit oda visz Farrah-hoz.
- Tessék ezt Jacobtól kapod. – nyújtja oda neki, amire még én is meglepődök. Mit ad neki hugi? Ezt egyszerűen nem értem. Nem értek semmit.
- Kö… köszönöm. – mondja, majd elveszi. Félénken és óvatosan nyitja ki, majd amikor meglátom benne a könyvet, amit én vettem neki megnyugszok és elmosolyodok.
- Szívesen. Remélem, ki fogod olvasni. – mondom kedvesen, mire rám néz elpirulva.
- Ki fogom és köszönöm. – mondja, majd megsimítja a könyvet és elkezdi nézegetni.
Nagyon jól megy most már minden. Megkapja mindenki a saját ajándékát és mindenki örül mindennek főleg, hugi, amikor meglátja, hogy tőlem mit kapott, ami egy új mobiltelefon volt, amilyenre vágyott.
Még egy kicsit ünnepelünk, és még iszogatunk is, de csak rostosat. Nem akarok senkit sem leitatni, mert akkor engem, nem hogy anyuék lincselnek meg, de még igen Farrah-nak a szülei is.
Egyszer csak Farrah az órára néz.
- Ne haragudjatok, de mennem kell, mert a szüleim otthon vannak és szeretnék velük is lenni. Csak gondoltam benézek. – mondja, mire feláll és én is követem példáját. Kinézek az ablakon és látom, hogy már elég sötét van.
- Haza kísérlek. – jelentem ki, mire rám néz mindenki, de hugi csak mosolyog.
- Nem kell, haza találok. – próbálna tiltakozni.
- Ilyen sötétben nem foglak egyedül hazaengedni.
- De tényleg nem lesz semmi bajom. – próbál még mindig tiltakozni, de már a cipőmet veszem, és rá nézek.
- Nem akarom, hogy bajod essen. – mondom neki és a kabátját tartom neki, hogy felsegítsem. Nagy nehezen csak belemegy és felveszi a kabátját végül. Elbúcsúzunk hugitól, majd elindulunk, de nem szólunk egymáshoz szinte semmit. Végül megtöröm a csendet és elszánom magam.
- Nem lenne kedved eljönni velem vacsorázni? – kérdezem meg tőle, mire meglepetten néz rám.
- Nem tudom Jacob. Nekem ott van, az öcsém rá kell vigyáznom, ha anyuék visszamennek dolgozni. – mondja, mire támad egy ötletem.
- Beszélhetnék, majd a testvéreddel? – kérdezem tőle cselesen.
- Miért? Mit akarsz neki mondani? – kérdezi aggódva.
- Nem fogom bántani, csak egy kérdést szeretnék neki feltenni. – nyugtatom meg.
- De csak egy kérdés. – egyezik bele, majd mikor megérkezünk, az ajtóban várok, amíg kihozza a testvérét.
- Szia, Jacob vagyok. Szeretnék kérdezni tőled valamit férfi a férfitól. – mondom leguggolva hozzá. Kicsit közelebb jön, és bólint.
Elmondom neki a tervemet, amit kigondoltam és látom, hogy megcsillan a szeme, bár kicsit részletesebben elmesélem neki, hogy mit szeretnék testvérétől és csak remélni tudom, hogy ne mondja el neki, de majd megkérem, hogy maradjon a kettőnk titka.
Mikor befejezem, örömében elkezd ugrálni és tapsolni, amin csak mosolygok, de ahogy látom Farrah kicsit furcsállja a dolgokat, de nem baj had legyen neki meglepetés.
- De ezt kérlek, ne mond el senkinek. Legyen a kettőnk kis titka rendben? – kacsintok rá, mire csak bólint mosolyogva, majd úgy tesz, mintha becipzárazná a száját, hogy hallgatni fog, aminek csak nagyon örülök.
Odamegyek Farrah-hoz és elmosolyodok.
- Mit mondtál neki? – érdeklődik.
- Hamarosan meg fogod tudni. – válaszolom neki. – vigyázz magadra. – odahajolok, és az arcára adok egy puszit, majd elköszönve tőlük távozok és megyek haza várva a napot, amit megbeszéltem az öcsivel, hogy elhozza Farrah-t a kedvenc éttermembe.
~*~
Olyan lassan telnek nekem a napok, hogy azt el nem tudom hinni. Hugi is faggat, hogy mi van mit beszéltem meg Farrah öcsével, de nem mondom meg neki sem, mert tudom, hogy Farrah kérte meg, hogy kémkedjen kicsit.
De amikor eljön az a nap, amikor menni kéne, hugit otthon hagyva megyek egyből az étterembe. Leülök az asztalhoz és várom, hogy végre megjöjjenek mind a ketten. Nem is kell sokat várnom és pár perc múlva Farrah az öcsévvel együtt belép. Olyan gyönyörűen néz ki. Testvére felé néz és elkezd neki mutogatni, de én felállok, és feléjük indulok, mire az öcskös felém kezd el mutogatni. Farrah megfordul és mintha a lélegzete is elállna.
- Te… hogy? – kérdezi akadozva, amire csak elmosolyodok.
- Meghívtalak az öcséddel együtt vacsorázni, meg majd tartozok neki egy hóemberépítéssel is. – mondom mosolyogva és ránézek Farrah-ra. – Kérlek, ne haragudj rá, én kértem meg, hogy hozzon el, mert így láthatlak is, aminek nagyon örülök. – mondom őszintén, majd egy vörös rózsát nyújtok elé, amit neki vettem, miközben szemeit figyelem, hogy mit fog reagálni. Ha most felpofoz és itt hagy, akkor reménytelen az eset és nem fogok többet próbálkozni, de ha itt marad velem, akkor reménykedni fogok, hogy egyszer mi is lehetünk egy pár valamikor.
|
| Saya | 2010. 12. 26. 01:45:20 | #10015 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: {Nanának}
Mire Jacob felér, addigra én már az ágyon fekszem. Először rá sem merek nézni azok után, hogy egy szál törölközőben láttam meg odalent.
-Szia Jake. –köszön neki Jenny, és megölelik egymást.
-Sziasztok. Hogy telt a napotok? –kérdezi Jacob, de mielőtt még mondhatnék valamit…
-Cssss Maradj csendben, filmezünk. –pisszegi le barátnőm a bátyját.
-Akkor jó filmezést. Lent leszek a nappaliban, ha szükség lenne valamire. –mielőtt kimenne, összetalálkozik a szemünk. Gyorsan elkapom a fejem, de talán a zavaromat így sem tudtam már leplezni.
A film végét Jenny már végig aludja. Én kicsit megszomjazom, így kikapcsolom, és lemegyek, hogy keressek valami innivalót.
Ahogy leérek, megpillantom Jacobot a kanapén alva. Óvatosan lefektetem, hogy kényelmesebben legyen, és ne fájduljon meg reggelre a nyaka. Lassan simítok végig az arcán, nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy megtegyem.
Lássuk csak…mivel takarhatnám be…? Áh, megvan! Találok egy plédet, azt ráterítem. Így jó lesz, megyek is. Jó éjt…
Reggel is az első utam a konyhába vezet. Fura álmom volt. Azt álmodtam, hogy Jacob feljött és megsimogatott. Vajon tényleg csak álom volt?
Jacob…ő már fent van?
-Jó reggelt. –köszön- Nemsokára kész a reggeli. –reggeli?
-Jó reggelt. Te tudsz főzni? –hoppá- Jaj, ne haragudj. Nem akartam tiszteletlen lenni.. –erre elneveti magát.
-Ne aggódj, nincs semmi gond. Tudom, hogy kicsit nehéz elhinni, de meg kellett tanulnom ellátni magamat, meg a húgomat. Ülj le nyugodtan, nemsokára kész a palacsinta. –jól hangzik. Leülök és türelmesen várok.
-Jó étvágyat. –mondja, miután leteszi elém, közben Jennyi is megérkezik.
-Bátyus elviszel minket vásárolni, igaz?
-Jenny, tudod, mit szoktam neked mondani az ilyen dolgokról. –nem akarja?
-Légyszi segíts meggyőzni. -néz rám Jenny.
-Figyelj Jenny, ha nem visz el minket, akkor majd elmegyünk busszal. –én nem erőltetném a dolgot Jacobnál, ha ő nem akarja.
-Nem fogom hagyni, hogy busszal menjetek, elviszlek titeket. –Jenny ennek nagyon örül, és csatlakozik hozzánk reggelizni.
A plázába felé elég sokat beszélgetünk, de ahogy megérkezünk, rögtön indulhat a vásárlás. Jenny sok mindent vesz, de nekem csak egy valami tetszik meg. Egy könyv.
-Szereted a könyveket? –kérdezi Jacob, mikor meglátja, hogy mit bámulok.
-Szoktam olvasni, de nincs annyi időm, mert az öcsémmel szoktam játszani. –nem panaszként mondom, mert nagyon szeretem őt. Újra a könyvre nézek.
-Örülhet az öcséd, hogy ilyen nővére van, mint te. –elmosolyodom szavait hallgatva.
-Jenny, hogy ilyen bátya van. –mosolygom.
-Farrah! Gyere, nézd meg, hogy mit találtam. –mit tehetnék? Megyek.
Pár perc múlva Jacob is csatlakozik.
-Tessék. –egy könyvet nyújt felém. Mi ez? –Megvettem neked, hogy egy kicsit felszabadulj, ha ezt a könyvet olvasod. Láttam mennyire szeretnéd, csak nem mered megvenni. –mondja szelíd mosollyal az arcán.
-De nem fogadhatom el, hiszen a saját pénzeden vetted. –nem lenne illő.
-Szeretném, ha elfogadnád, mert neked szánom. –gyengéden megfogja a kezemet, és átcsúsztatja a könyvet. Csak fogjuk egymás kezét, miután Jacob végig simít az enyémen. Megint lefagytam, mint mikor először találkoztunk. Úgy érzem magam, mint Csipkerózsika a száz éves álomban, bár mellette nem volt ott a herc…
-Hello! –egy feltűnően közvetlen lány szakítja félbe gondolatmenetemet, sőt kézfogásunkat is.
-Mia…-a nevén szólítja, szóval ismeri. A barátnője lenne?
-Tegnap nem hívtál fel a felvétel után, pedig azóta is be vagyok kapcsolva. –lóbálja meg előtte mosolyogva a mobilját, majd rám néz- Ő a húgod? Szia kislány, én Mia vagyok, a bátyád nagyon közeli ismerőse, igaz? –simít végig kacéran Jacob mellkasán, és mielőtt még ő reagálhatna…
-Én csak…nem érdekes. Nem akarok zavarni. Sziasztok! –visszaadom Jacob kezébe a könyvet, majd gyorsan elszaladok. Egy közeli padnál állok meg, amire leülök gondolkodni.
Barátnője van. De akkor mit akart tőlem? Milyen ostoba vagyok, egy percig azt hittem…Ugyan már Farrah, az a lány sokkal időseb nálad, és tapasztaltabb is. Hogyan gondolhattad, hogy egy ilyen fiú, mint Jacob majd felfigyel rád? Különben sem lettem volna alkalmas bármiféle kapcsolatra, még barátságra sem vele. Csak a második húgának tekint Jenny miatt, és udvariasságból kedves velem. Milyen hülye vagyok, úgy haragszom magamra.
-Farrah, téged kerestelek. –fogja meg vállamat Jenny.
-Ne haragudj, nem akartalak otthagyni, de nem szerettem volna megzavarni Jacob és a barátnője beszélgetését. –magyarázkodom kínosan, majd lehajtom a fejemet.
-Miára gondolsz? Ő nem a barátnője, csak egy csaj, aki fut utána. Elég idegesítő, ha engem kérdezel…-fintorog Jenny. Közben én akaratlanul is elmosolyodom. Ez ösztönös, magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Talán örülök…Örülök?
-Farrah…te ugye nem…? Nem az nem lehet, hogy tetszik a testvérem. Igaz?!
-Hogy tetszik-e? Oh…öhm…nem, én nem úgy. –nem tudom.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek téged, és biztosan sógornőként is szeretnélek, de mint barátnőd, azt kell, hogy mondjam a bátyám nem neked való. Túl nagy a korkülönbség, és egészen más világban éltek. –tudom.
-Most miért mondod ezt? Egyikünk sem tekint a másikra úgy! Ő nekem is olyan, mintha a testvérem lenne. Azt hiszed, hogy nem tudom mindazt, amit elmondtál? De! –jelentem ki határozottan. Mert igen, el kell fojtanom ezt az érzést, ami kezdett kibontakozni bennem. Nem szabad, hogy érezzek bármit is. Nem szabad…Jobb, ha egyedül megyek haza.
Pár napja annak, hogy szó nélkül hagytam ott Jennyt és Jacobot is, és mentem haza egyedül. Jennyvel azóta találkoztam az iskolában, de amióta szünet van, vele sem beszélek. Nagyon elfoglalt volt, készült a bátya születésnapi partijára. Engem is meghívtak, de…
Inkább a kisöcsémmel otthon ünneplem meg a karácsonyt. Másnap a szüleim jönnek haza, így már négyen leszünk.
Másnap a szüleim érkezése után és persze az ajándékozás és a karácsonyi ebéd után is van időm átugrani pár barátomhoz is. Jennyhez is átmegyek, ő az egyik legjobb barátnőm. Ám ahelyett, hogy ő nyitna ajtót, Jacob teszi.
-Farrah! Azt hittem, hogy beteg vagy, ne jöttél el a születésnapi partimra. –tudom-tudom..
-Igen. Hát…nem kellettem én oda, biztosan voltatok elegen. Boldog születésnapot utólag is. –mosolygom- Jenny?
-Átment valakihez. Megvárhatod bent is. –öhm…
-Majd inkább később visszajövök…-indulnék is, de megfogja a karomat.
-Miért kerülsz engem? –kérdezi már a szemembe nézve.
-Nem kerüllek, csak…-hogy mondjam el, hogy nem akarom, hogy arról beszéljenek, ami nincs? Nem akarom, hogy szánakozzanak rajtunk.
-Csak? –miért kell ilyen közel jönnöd? Érzem minden lélegzetvételét, finom parfümjének illatát, ami az orromba száll…
-Fagyöngy! Csókot! –szinte sikítja a fülünkbe az érkező Jenny. Gyorsan ellépek.
-Jenny…-most nagyon haragszom rá. Hogy hozhatott ennyire zavarba? De ha nem jön…Képzelődtem, vagy tényleg megcsókolt volna? Farrah! Jusson eszedbe az a 7 év, ami közöttetek van! Hét, vagyis hetes év!
-Gyere be egy kicsit! –kacsint rám, aztán megfogja a kezemet és behúz. Jacob szótlanul kullog utánunk, de gondolom, hogy bent még úgy is beszélünk egy keveset.
|
| oosakinana | 2010. 12. 18. 23:46:16 | #9835 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
Ez a nap is úgy megy a mint a többi mostanában. Videó felvételeket készítünk, videó klipekhez. Nekem kell úgy alakítanom a koreográfiát, hogy meg van kötve a kezem és a fantáziám is, amit nagyon nem szeretek. Ma ráadásul olyan szép idő van. Imádom a telet még a hideg ellenére is. Gyönyörű minden, amikor ellepi a hó és nem látszik szinte semmi más. Annyira tudok benne gyönyörködni, de persze a munkához annyira már nem füllik a fogam, amikor el kell seperni a havat, hogy ki tudjak állni, de hát, ahogy mondani szokták minden jóban van valami rossz.
Annira eltelik a nap, mire végzünk a felvétellel, hogy észre se veszem, hogy már este van. Beülök a kocsimba és a többieket is haza fuvarozom, majd indulok haza a sajátlakásomba, ahol jó meleg van, és végre lefürödhetek.
Beállok a garázsba, végül belépek a házba, egyből a szobámat célzom meg. Leveszem magamról mindent és belépek a fürdőbe, ahol elkezdem folyatni magamra a jó meleg vizet, hogy lemossa rólam a mai nap mocskát, mert belőle sajnos. Alaposan megmosakszok, majd mikor kiszállok a tus alól, megtörölközök, majd magam köré tekerve egy törölközőt lemegyek a konyhába, ahol valami ehető kaja után nézek. Éppen megfordulok, hogy a hűtőhöz menjek, amikor meglátok egy ismeretlen, de gyönyörű teremtést a konyha ajtajában.
- Hát te meg ki vagy? – kérdezem az ismeretlen, aki amúgy nagyon gyönyörű, és kedvesnek is néz ki, csak nem tudom, miért van itt, meg hogy került be a házamba.
- Farrah. – mondja édesen gyönyörű nevét, majd folytatja. – Jenny csoporttársa.
- Én meg Jacob, Jenny bátyja. – válaszolok mosolyogva, majd elkezdek közelíteni felé, mire csak hátrébb lép. - Csak kezet akartam veled fogni.
- Oh igen… - elfordítja a fejét és felém nyújtja a kezét, amire csak mosolyogni tudok.
- Mi a baj? –kérdezem meg, miközben megsimogatom a kezét, ahogy a kézfogást befejezzük. Látom, kicsit elgondolkozik, de a végén, csak annyit mond:
- Semmi, én csak a kukoricáért jöttem le. Nem akartalak megzavarni. – magyarázza, miközben még mindig nem néz rám, de én folyamatosan csak őt figyelem és nem tudom levenni róla a szememet annyira megfogott benne valami.
- Felviszem én nektek. Mindjárt felöltözöm, és belenézek a mozitokba, persze ha nem túl lányos. – nevetem el magamat, miközben észreveszem, hogy elmosolyodik, ami csak még szebbé varázsolja bársonyos arcát.
- Ahogy gondolod. – mondja, majd ahogy észreveszem, menekülve megy vissza az emeletre, ami elgondolkoztat, hogy ennyire rossz társaság lettem volna, vagy túlságosan megijesztettem.
Visszamegyek a szobámba. Megtörölközök, majd felveszek egy kis nadrágot és trikót is. Felveszem a kukoricát és elindulok húgocskám szobája felé, mert tudom, hogy ott vannak. Mikor megérkezek, megállok és bekopogok, majd csak akkor lépekbe, mikor engedélyt kapok rá. Bemegyek és gyönyörű látvány tárul elém. Farrah-t látom meg szinte először, ahogy az ágyon fekszik, és a tv-t figyeli. Olyan gyönyörűen néz ki.
- Szia Jake. – köszön Jenny, amire elmosolyodok és odajön, megölel, amit viszonzok.
- Sziasztok. – köszönök, majd hugi elveszi a tálat, amibe a popcorn van. – Hogy telt a napotok? – érdeklődök és mindkettőjükre nézek.
- Cssss. Maradj, csendben filmezünk. – pisszeg rám hugi, amin csak elmosolyodok. Megnézem a filmet és valami érdekes filmet néznek, ahogy figyelem, de lányos.
- Akkor jó filmnézést. Lent leszek a nappaliba, ha szükségetek lenne valamire. – mondom, majd kimegyek, de még visszanézek rájuk mármint inkább csak Farrah-ra, de tekintetünk összeakad, amire elpirul és a fejét is elkapja, én meg elmosolyodok.
Lemegyek a nappaliba, majd előveszem a jegyzettömbömet, majd elkezdek firkálgatni alakzatokat, meg ami éppen az eszembe jut, miközben zenét hallgatok, de nem hangosan, hogy odafent a lányok tudjanak filmet nézni, vagy ha éppen aludni, akkor had tudjanak nyugodtan aludni. Nem akarom zavarni őket.
Ahogy elkezdem írni az új zenére a koreográfiát, egyszer csak azt veszem észre, hogy a gondolataim nagyon Farrah-ra terelődnek. Annyira szép és a vonásaiból ítélve nagyon kedves és segítőkész, legalább is, ahogy én elnéztem, és remélem, nem tévedek sokat.
Annyira elfáradok, hogy észre sem veszem, amikor elalszok a kanapén a zenét hallgatva.
Éjszaka érzem, hogy valaki finoman mintha elfektetne a kanapén, majd be is takarna. Ahogy érzem az illatokat tuti, hogy nem a hugi, mert az ő illatát egyből megismerem így csak a vendégünk lehet. Jól esik, ahogy hozzám ér az szinte maga a menjek. Érzem, ahogy finoman és óvatosan végig simít az arcomon is. Legszívesebben felkelnék és beszélgetnék vele, de képtelen vagyok, annyira álmos vagyok.
Betakar egy pléddel, ami lent van, majd a távolodó lépteket hallom meg.
Másnap reggel mikor felébredek, mondhatni, hogy kipihent vagyok, de nem teljesen. Mikor visszaemlékszek az este történtekre elmosolyodok és megsimítom ott az arcomat, ahol ő megsimogatta. Annyira jól esett. Nem is tudom mikor simogatott meg így utoljára valaki, jobban szólva egy nő.
Felállok, felmegyek a szobámba, hogy felvegyek egy normálisabb ruhát, majd mikor elindulnék lefele, megállok hugi ajtaja előtt. Egy ideig csak nézem, az ajtót mintha szuggerálnám, hogy jöjjön ki rajta valaki, de nem jön senki. Halkan lenyomom a kilincset és látom, hogy a lányok alszanak.
Odasétálok Farrah mellé. Olyan nyugodt és édes az arckifejezése. Kicsit másabb, amikor ébren van, akkor olyan gondterheltebbnek tűnik. Halványan végig simítok az arcán, majd kimegyek a szobából és úgy döntök, lemegyek és készítek neki finom reggelit. Összeütök egy kis palacsinta tészta alapot, majd a serpenyőt elől véve kezdem el kisütögetni.
Félórát szenvedhetek vele, mikor egyszer csak lépteket hallok a lépcső felől. Oldalra nézek és Farrah-t látom meg álmos kora reggeli fejjel.
- Jó reggelt. – köszönök neki. – Nem sokára kész a reggeli. – mondom, mire csak meglepett arcával találom szembe magam.
- Jó reggelt. – köszön kicsit késlekedve. – te tudsz főzni? – érdeklődik, majd mikor észbe kap, a szája elé rakja a kezét. – Jaj, ne haragudj. Nem akartam tiszteletlen lenni. – kezd el mentegetőzni, amire csak elnevetem kicsit magam.
- Ne aggódj nincs semmi gond. Tudom, hogy kicsit nehéz elhinni, de meg kellett tanulnom ellátni magamat, meg a húgomat. – mondom kedvesen. A kajára nézek, ami nem sokára készen van. – Ülj le nyugodtan nem sokára kész a palacsinta. – mondom kedvesen, mire leül és kicsit mintha a tekintetét a hátamon érezném.
Mikor elkészülök, felállok, majd odaviszem neki és lerakom az öntetekkel együtt.
- Jó étvágyat. – mondom kedvesen, mire hugi letrappol.
- Bátyus elviszel minket vásárolni igaz? – néz rám gyönyörű szemeivel, amire sóhajtok, hiszen tudja, hogy nem szeretem, ha utolsó pillanatban szól nekem valamiről.
- Jenny. Tudod mit szoktam neked mondani az ilyen dolgokról, mire mellettem Farrah-ra néz.
- Légyszi segíts meggyőzni. – mondja neki és kicsit tényleg segít a meggyőzésben, hogy Farrah-val is többe lehet, esetleg sok mindent megtudhatok róla.
- Figyelj Jenny ha nem visz el minket, akkor majd elmegyünk busszal. – mondja kedvesen, de nem fogom hagyni, hogy busszal menjenek, hiszen bármi előfordulhat és megtörténhet.
- Nem fogom hagyni, hogy busszal menjetek, elviszlek titeket. – egyezek bele, mire hugi a nyakamban köt ki, majd leül reggelizni Farrah mellé és elkezdi jártatni a száját.
Reggeli után mindenki feláll, beszállunk a kocsimba és már megyünk is a plázába, mert a lányok, jobban szólva a húgom odakérte. Folyamatosan beszélgetnek, amit jó hallani így legalább meg tudom, hogy Farrah-nak vagy egy öccse, aki néma és speciális suliba jár és egyedül laknak. Egy kicsit nem érem, hiszen gondolom, szülei vannak, de nem szólok bele a dolgokba, majd segíteni fogok nekik, ahogy tudok és megpróbálok a kis sráchoz is közelebb kerülni, de nem csak hozzá, hanem legfőbbképpen Farrah-hoz.
Megérkezünk, és egyből mennek a butikokban meg az ékszer üzletben, amin elmosolyodok, de hugi mindig táskákkal jön ki Farrah viszont nem. Egyszer megáll az egyik könyves boltnál és egy romantikus könyvet kezd el nézni. Teljesen belefeledkezik a nézésében, mire odalépek mellé.
- Szereted a könyveket? – kérdezem tőle, mire rám emeli tekintetét.
- Szoktam olvasni, de nincs annyi időm, mert az öcsémmel szoktam játszani. – mondja és visszanéz a könyvre.
- Örülhet, hogy az öcséd, hogy ilyen nővére van, mint te. – mondom bókolva, amire mosolyt csalok az arcára.
- Jenny, hogy ilyen bátya van. – néz rám halvány mosollyal, amivel megmosolyogtat engem is.
- Farrah! Gyere, nézd meg mit találtam. – halljuk meg Jenny hangját, amire én csak nagyon sóhajtok, hogy itt kell hagynia, de ahogy látom, hogy nem nagyon akar ő sem menni, de a végén még is csak megfordul és odamegy húgomhoz.
Addig én bemegyek a könyvesboltba és megveszem Farrah-nak azt a könyvet, amit nagyon nézett. Mikor megvettem, kimegyek és megkeresem őket, de még mindig annál a butiknál vannak, ahova Jenny hívta. Elmosolyodok, majd odamegyek Farrah-hoz.
- Tessék. – nyújtom neki oda a könyvet, mire kerek szemekkel néz rám. – Megvettem neked, hogy egy kicsit felszabadulj, ha ezt a könyvet olvasod. Láttam mennyire szeretnéd, csak nem mered megvenni. – mondom kedvesen.
- De nem fogadhatom el, hiszen a saját pénzeden vetted. – próbálja finoman visszautasítani, de nem fogom most hagyni magam, mert szeretnék kedveskedni neki, hogy legalább tőlünk kapjon kedvességet.
- Szeretném, ha elfogadnád, mert neked szánom. – megfogom édes puha kezét, majd kezébe adok a könyvet és rámosolygok, végül kicsit meg simítom és úgy állunk egymással szembe és figyeljük a másik tekintetét, bár én még midig arra várok, hogy elfogadja az ajándékot és végre azt mondja, hogy rendben köszönöm szépen és elfogom olvasni.
|
| Saya | 2010. 12. 14. 00:44:30 | #9793 |
Karakter: Farrah Lee
Hideg, télies napra ébredek. Az ágyból kikelve lustán nyújtózom egyet, hisz még csak félig vagyok ébren, mint minden reggel hatkor. Este nem húztam le szobám ablakán a redőnyt, így tökéletes kitekintést nyerek a hófödte tájra, és a csúszós útra.
Gyors fogmosás és zuhanyozás után felöltözöm, hogy lesöpörjek, valamint megpróbáljam kevésbé csúszóssá tenni az utat előttünk. Némi faforgács áll rendelkezésemre, ami ilyenkor talán az egyik legtökéletesebb, hisz a só mégis csak tönkre tenné a betont.
Mire végzek, meglátom kisöcsémet az ajtóban állni. Gyorsan odaszaladok hozzá, és elmutogatva megkérdezem, hogy miért kelt fel ilyen korán…
A válaszából kiderül, hogy túl izgatott volt aludni, hiszen csak úgy, mint én, ő is imádja a havat, és szeretne minél több időt kint tölteni ilyenkor. Persze ezt inkább délutánra halasztom, hisz neki és nekem is iskolába kell mennem. Bár ő a betegsége miatt speciális iskolába jár, mégis nagyon okos, és szorgalmas. Én is próbálok lépést tartani az egyetemen, de nehéz egyszerre diáknak, és „anyának” is lenni. Az öcsém még túl kicsi, hogy egyedül boldoguljon, nagyon sok figyelmet igényel, bár minden erejével azon van, hogy ne legyen a terhemre.
Reggel előbb őt teszem le az iskolánál, majd az egyetemre hajtok. Szerencsére ma nem robbantam le, mint általában. Sajnos csak egy öreg autót tudtam magamnak venni, de nem panaszkodom, legalább nem kell gyalog vinnem az öcsémet sem, és én is gyorsabban beérek.
Az iskola szokásosan indul. Negyed órával csengetés előtt érek be, így van egy kis időm beszélgetni. Jenny, az egyik csoporttársam elmeséli, hogy a bátyjánál lakik, mert csak így tud rendesen bejárni az iskolába, és egy kicsit az én testvéremről is beszélgetünk.
-Hogy van az öcséd? Nem javul? –kérdezi.
-Sajnos még nem, egy kicsit sem. Pedig sokat jár a speciális intézetbe, de eddig még eredménytelenül. Ma például ott is alszik, hogy jobban szokja az ottaniakat. –mesélem neki.
-Nem akarsz átjönni hozzánk ma? Csak, hogy ne legyél egyedül abban az üres házban. –öhm…
-Nem akarok alkalmatlankodni…-felelem kínosan.
-Ugyan már, nem zavarnál. A testvérem úgy is későn jön ma haza, dumcsiznánk, filmeznénk…jobb, mint egyedül kuksolni otthon. –talán igaza van. Amúgy sem akarom megbántani, ha már ilyen kedves volt és meghívott.
-Rendben, akkor iskola után hazamegyek, és nálatok találkozunk. –legalább hozok valami ropogtatnivalót a film mellé.
-Nem kell hazamenned, majd én adok neked ruhát. Holnap amúgy s hétvége van, nem kell tanulni. –ez így nem lesz jó…
-De én…-kezdek bele.
-Semmi de! Ma csak az a feladatod, hogy jól érezd magad. –rendben, bólintok.
Délután az órák után elindulunk Jennyékhez. Ők sem laknak túl messze, de a kocsimmal megyünk, mert nem szeretném az iskolánál hagyni, másrészt szakadó a hó, ilyenkor amúgy sem lenne jó gyalogolni.
Mikor megérkezünk, Jenny jól befűt, hogy kicsit átmelegedjünk. Egy sortot és egy pólót kapok, hogy kényelmesebben legyek, de ettől inkább kényelmetlenül érzem magam. Zuhanyozás után még egy pici ideig gondolkodom, hogy felvegyem-e őket, de aztán arra jutok, hogy ajándék lónak…
Kellemes délutánunk van, beszélgetünk, filmet nézünk Jenny szobájában. Aztán kiderül, hogy a második adag pattogatott kukorica a konyhában maradt. Én vállalkozom rá, hogy felhozom.
De mikor leérek, nagy meglepetés fogad. A konyhában egy szemmel láthatóan a zuhany alól most jövő férfi áll, derekán egy törölközővel. Megfordul, rám néz, nekem meg földbe gyökerezik a lábam. Most komolyan a torkomban érzem a szívemet?
-Hát te meg ki vagy? –én? Hogy én? Mi…mi is a nevem? Jaj…hirtelen mindent elfelejtek.
-Farrah. –válaszolom röviden, de ez még némi kiegészítésre szorul- Jenny csoporttársa.
-Én meg Jacob, Jenny bátyja. –mosolyogva közelít felém, én meg hátrálni kezdek- Csak kezet akartam veled fogni. –ehh…
-Oh igen…-elfordítva a fejemet nyújtom a kezem neki, hogy kezet fogjunk.
-Mi a baj? –simogatja meg a kezemet a kézfogás után, hogy megnyugtasson. Jenny miért nem mondta, hogy a testvére ilyen kedves és…izmos…
-Semmi, én csak a kukoricáért jöttem le. Nem akartalak megzavarni. –magyarázkodom, miközben tekintetét érzem magamon.
-Felviszem én nektek. Mindjárt felöltözöm, és belenézek a mozitokba, persze ha nem túl lányos. –nevet. Milyen aranyos az arca, mikor nevet, az én arcomra is mosolyt csal. Kár, hogy sokkal idősebb…biztos nem sok közös témánk lenne, ha tényleg maradna mozizni velünk. Kínos lesz? Bizonyára…
-Ahogy gondolod. –gyorsan vissza is szaladok Jennyhez, hogy elmondjam neki, a testvére fogja felhozni a kukoricát.
|
|
