|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Eshii | 2015. 04. 30. 00:55:03 | #32807 |
Karakter: James Smith
Megjegyzés: ~Leiranomnak
Napok óta minden este meccsem van. Szerencsére nem komoly ellenfelek, ami az egészségemnek jó, a pénztárcámnak azonban kevésbé. Szinte mindenki rám fogad, ez a fogdás dolog pedig akkor a legjobb, ha nagy a különbség, s az győz, akire a legkevesebben fogadtak. No de, nem baj ez. Így is akad pénzem, éhen nem fogok halni.
Minden nap leugrom a közeli közértbe bevásárolni valami kaját a napra. A kenyeret csak frissen szeretem, így nem veszek csak fél kilósat. Felvágott, vaj s tej a hűtőbe minden nap kell, néha a kosaramba esik valami rágó, édesség. Megkívánom, s van rá pénzem, ez van. Egy helyre megy. Hízni úgyse fogok, minden este leverem a kilókat magamról s az ellenfelemről is.
Szóval egy ilyen rutinos bevásárlásomon érzem, hogy figyelnek. Nem zavartatom magamat, távozom. Azonban mikor másnap is a hátamba mélyed egy szempár, elhatározom magamat, hogy megkeresem. Nem kell sokáig nyomozósat játszanom, hamar kiszúrom a leányt, aki bőszen rajzol. Mikor mellé lépek, a papíron a saját arcvonásaim köszönnek vissza. Megvagy!
- Hmm ügyes rajz. Igazán hízelgő a számomra, hogy ezért leskelődik utánam –szólalok meg, mire ijedten ugrik fel.
- Bo… bocsánat nem lett volna szabad – szabadkozik rögtön, fel se fogva, hogy nekem ez milyen furcsán jól esik.
- Semmi baj, csak nem tudtam miért követi itt a boltban a lépteimet mióta idejárok –felelem őszintén. - Azt hittem tolvajnak néz és kíváncsi voltam miért jár annyit a keze a papíron –teszem még hozzá, majd a kezemet nyújtom, hogy bemutatkozhassam. –James Smith vagyok. - Mélyen a szemembe néz s nagyokat pislog hozzá. Kicsit kellemetlenül érint a dolog, lassan már visszahúznám a kezemet, de végül utána nyúl s kezet ráz velem.
- Eione Bried vagyok – mutatkozik be.
- Na és miért is rajzolsz pont engem Eione? – érdeklődöm, míg zsebre vágom a kezemet. A kosár a földön van, az se tűnt fel neki, hogy leraktam. –Te amolyan művész féle vagy?
- Valami olyasmi. Mármint nem tartom magam művésznek, csak szeretek rajzolni és alkotni. Azért rajzoltalak, mert megfogott az arcod karaktere – motyogja nagy döbbenetemre, míg magához öleli a vázlatfüzetét. - Mert van benne valami, amit nem tudok megmagyarázni.
- Ohh értem. – Igazából nem, de ez így tök jól hangzik. A törött orrom kit fog meg? - Nos… ha kérhetem, akkor ne settenkedjen utánam, ugyanis nem szeretem. – Katonaság, ketrecharc… így már érthető lenne, de ezt nem kötöm az orrára. - Inkább beszéljünk meg egy önnek és nekem is alkalmas időpontot és modellt ülök önnek. – Csak hogy növeljük az önbecsülésemet, s ne egy szörnyet lássak minden reggel a tükörben.
- Sajnálom nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. Nekem nincs pénzem, hogy fizessek önnek, azért mert modellt ülne nekem – szegi le tekintetét. Ez a kislány tényleg azt hiszi, hogy kérek azért, hogy a ronda képemet rajzolgassa? Nekem kéne fizetni!
- Én nem kérek érte fizetséget. Hízelgő a számomra, hogy valaki érdeklődik az arcberendezésem iránt – vigasztalom, hogy ne aggódjon ezen. - Mikor végzel ma a munkában? – kérdem. Aznapra nincs meccsem, másnap viszont egy eléggé komoly, egy kis lelki terápia nem ártana. Ha szétverik a képemet, legalább művészeti szempontból érdekes leszek.
- Eione! A polcokon nincs kint az árú! – szól közbe egy férfi, gondolom a főnöke.
- Megyek! – kiált vissza, majd újra rám néz. –Bocsánat, de mennem kell dolgozni – felpattan s siet is a dolgára. Nos, én nem ismételem el magamat sohasem, nem vagyok az a típus. Egyszer elmondom kristálytisztán, aztán kész, többet nem. Egy halk sóhajjal indulok el végül fizetni. Én ezen nem akadom fent.
Hazamegyek, lepakolok, majd elmegyek kocogni. A kocogás végén megállok egy hotdogosnál, veszek két nagyobb adagot s elfogyasztom őket. Nagyban tömöm magamban, mikor kiszúrok a padon egy alakot, aki bőszen rajzol. Nem kell sokat gondolkoznom azon ki is az. Odakocogok hozzá, fel se tűnik neki, csak mikor felnéz s nem talál az előző helyemen.
- Megint összefutottunk és ismét engem rajzol? – guggolok mellé s nézek a füzetére. Mini James-ek vannak mindenhol.
- Ahm… i… igen. – Nekem sem kell több inkább mellé telepszem a padra.
- Nos ha már mind ketten itt vagyunk és láthatóan van ideje, ahogy nekem is akár le is rajzolhat szemtől szembe.
- Re… rendben – feleli zavartan, de nem bizonytalanul. Érdekel hogy látnak az emberek. S egy művész a saját gondolatait is beleviszi a képbe. Emellett jól esik kicsit a hátsómon ülni, legalábbis az első tíz perc elég könnyen eltelik. Utána azonban előjön az örökmozgó énem, így egy sóhajjal rakom keresztbe a lábaimat.
- Valami gond van? – kérdezi egy kis fáziskéséssel.
- A gond nem itt kezdődik – felelem. – De ha beszélgetnénk közben, az jó lenne.
- Mi történt az orrával? – teszi fel rögtön a kérdést, s én biztosra veszem, hogy azt rajzolja.
- Eltört –felelem nemes egyszerűséggel. – Sokszor. Nagyon sokszor. Szóval ezért ilyen – mutatok rá, mire ő végül felnéz rám.
- Nincs vele semmi gond. Egyedi – jelenti ki, majd újra rajzolni kezd.
- Ferde – javítom ki, mire felkuncog. Azonban elfelejt beszélni, én meg nem tudok mivel előjönni, így kicsit ficeregni kezdek a padon. Egy darabig tűri a mozgolódásomat, de aztán rám szól.
- Ne mozogjon, így másképp vetül a fény – mutat rám a ceruzával, mire én egy hatalmasat sóhajtva felveszem az előző helyemet.
- Így jó lesz? – kérdezek rá, mire ő csak bólint s rajzol tovább. A lábfejemmel ütöm az ütemet egy fejemben menő számra, míg hallgatom a ceruza sercegését a papíron. Aztán mikor már nagyon unom a dolgot kicsit oldalra döntöm a fejemet, s óvatosan rásimítok a jegyzetfüzetének tetejére s úgy nyomom lejjebb. Szerencsére rögtön feltűnik neki, így nem rontom el a rajzot.
- Tessék? – kérdezi zavartan.
- Nem mondtam semmit, csak meg szeretném nézni – felelem, mire ő a szemöldökét enyhén ráncolva közelebb húzza magához.
- De hát még nincs is kész! – Eme felháborodására széles vigyor ül ki az ajkaimra.
- Bocsánatot kérek, túl türelmetlen vagyok! – nevetem. – Akkor rajzoljon csak tovább. – Nem is kell neki kétszer mondani, folytatja is.
- Mindjárt kész, nem kell már sok. Talán siet valahová? – Nagyon örülök a kérdésnek, legalább eltereli a figyelmemet arról, hogy több mint fél órája egy helyben ülök. Többnyire.
- Oh, ma nem – felelem nyugodtan. – Ma időm, mint a tenger.
- Miért szokott elfoglalt lenni, ha szabad kérdeznem? – kérdez vissza.
- Amiért maga is – felelem. – Munka. Gondolom család. Bár az messze él. Mindegy is. S a maga családja? – kérdezek rá, mire megáll a rajzolásban, s üveges tekintettel mered maga elé. – Nem kell felelnie, hagyja csak! – vágom rá rögtön. – Halad már az a rajz, megnézhetem? – próbálom visszarántani, s úgy tűnik sikerül is mikor felé hajolok.
- Nem, még nincs, csak pár percet kérek még! - eszmél fel, majd újra sebesen rajzolni kezd. – Maga tényleg türelmetlen.
- Örökmozgó. Szeretek mozogni. Ezért is tört el az orrom, többek között – gondolkozom hangosan, de nem jön válasz. Nagyon belemerül, aztán hirtelen diadalittas mosollyal az ajkán egyenesedik ki. Rám néz, majd vissza a rajzra, s ezt elismételi egy párszor. Türelmetlenül csúszom közelebb, mire ő egy zavart mosollyal fordítja lassan felém a jegyzetfüzetét.
- Nos, én elég jónak érzem – teszi hozzá, míg a tekintetem a képre csúszik. Nem rossz… talán jobb, mint a tükörből visszanéző felem.
- Ennél ferdébb az orrom – jegyzem meg, mire ő tagadóan megrázza a fejét. – Dehogynem! Minimum háromszor eltört. Lehetetlen, hogy csak ennyire görbe.
- Pedig csak ennyire görbe – bólint pár aprót. – Hihet nekem.
- Legyen. – A zsebembe nyúlok a telefonomért, hogy megnézzem mennyi az idő. – Nekem most mennem kell. Ha máskor is elkapom, mert ezek szerint el kell, hisz nem szól, s lesz időm, megint lerajzolhat. Benne van?
- Oh, nagyon jó lenne! – feleli, míg zavartan magához öleli a füzetét. – Köszönöm szépen a kedvességét. – Ez nem az, kislány. Tényleg nem az.
- Ugyan. Akkor legyen további szép napod! – köszönök el tőle egy apró szalutálással, míg felállok a padról s kocogva megindulok hazafelé.
|
| Leiran | 2015. 04. 04. 12:06:18 | #32706 |
Karakter: Eione Bried
Megjegyzés: Eshiimnek~Kezdés
Élet
Mi is az élet? Az amit kapunk s majdan vissza kell adnunk? Vagy az, amit végig játszunk színjáték? Színjáték ez igazából? A valóság lenne az élet a színészet meg csak illúzió, vagy pont fordítva? Mi van, ha az álom a valóság és a valóság az álom?
Úgy gondolom mindenkinek mást jelent az élet szó. Több féleképpen definiálható, hiszen mindenki más és egyéni. Senki sem egyforma és így az életről alkotott képe is mást jelent. Sose értettem azokat az embereket, akiknek sok a pénze mégse él. Nem fedezi fel a világot, nem jár el sehova, csak kuporgat és kuporgat. Mikor szemmel láthatóan tehetős még is a legolcsóbb ételeket veszi meg a boltban. Élet az ilyen? Hol önmagunkat sanyargatva vonjuk meg tőle azt, ami jó?
Ezen gondolatok foglalkoztatnak miközben a boltban állva pakolom fel a polcra az árut és látom vásárolni az embereket. Hosszan és alaposan megnézek egy két arcot és egy-egy érdekes figurát. Ők észre se vesznek engem, de ez így jó. Legalább gyűjthetem fejben a modelleket az újabb képemhez. Átlagos hétköznap a kis boltban. Mély levegőt véve hallom meg a kis csengőt az ajtó felett. Odapillantva egy nem igazán magas férfi lép be. Körülbelül velem egy magas lehet Max pár centivel magasabb. Arca se az a tökéletesség orra itt-ott eldeformálódott már. Nem éppen tehetős kinézetű, de mégis megfog. Szemeimmel követem, ahogy kosarat véve az akciós termékeinkhez megy. Lassan egy konzervvel kezemben lépek ki a polc sor mögül félig, hogy alaposan megfigyelhessem. Nem láttam még itt és teljesen felkeltette az érdeklődésemet.
Végig figyelem, míg vásárol, de ahogy mindenki ő se figyel fel rám. Mikor távozik, folytatom a munkámat. A nap a különös férfin kívül átlagosan telik azonban végezvén a munkában haza menve az ő arcát kezdem el felskiccelni egy vázlatfüzetembe a sok közül. Teljesen újat kezdek neki. Remélve majd még látom a boltban.
Másnap magammal viszem a vázlatfüzetet és végzem, a munkámat mikor újra belép a tegnapi férfi. Lerakva mindent követem óvatosan a vázlatfüzetemmel és ceruzámmal és őt kezdem el rajzolni. Mozog így nincs könnyű dolgom, de mégis sikerül főbb vonásait megörökítenem. Így megy ez heteken keresztül, mikor egyszer szem elől tévesztem. Kilépek a füzetemmel a nyíltabb térre és úgy kezdem el mindenfelé keresni, azonban sehol se látom meg.
- Hmm ügyes rajz. Igazán hízelgő a számomra, hogy ezért leskelődik utánam. –szólal meg hirtelen vállam felől a férfi öblös reszelős hangja. Megrezzenve ugrok fel ijedtemben.
- Bo… bocsánat nem lett volna szabad. –mondom egyből szabadkozva.
- Semmi baj, csak nem tudtam miért követi itt a boltban a lépteimet mióta idejárok. Azt hittem tolvajnak néz és kíváncsi voltam miért jár annyit a keze a papíron. –mondja ki nyugodtabb hangon és nyújtja a kezét nekem. –James Smith vagyok.
Hosszan nézek rá azt hittem dühös lesz amiért rajzolom őt. Sokan nem szeretik ezért is csinálom sutyiba és az igazság az, hogy nincs pénzem modellt megfizetni sem. Elfogadom kézfogását.
- Eione Bried vagyok. –mondom zavartan nézve rá.
- Na és miért is rajzolsz pont engem Eione? –kérdezi zsebre vágva a kezét. –Te amolyan művész féle vagy?
- Valami olyasmi. Mármint nem tartom magam művésznek, csak szeretek rajzolni és alkotni. Azért rajzoltalak, mert megfogott az arcod karaktere. –válaszolom magamhoz ölelve a füzetemet. –Mert van benne valami, amit nem tudok megmagyarázni.
- Ohh értem. Nos… ha kérhetem, akkor ne settenkedjen utánam, ugyanis nem szeretem. Inkább beszéljünk meg egy önnek és nekem is alkalmas időpontot és modellt ülök önnek. –mondja, én pedig csak még jobban magamhoz húzom a füzetemet.
- Sajnálom nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni. –mondom zavartan és úgy nézek fel rá. –Nekem nincs pénzem, hogy fizessek önnek, azért mert modellt ülne nekem. –nézek le magam elé és teljesen elszégyellem magam.
- Én nem kérek érte fizetséget. Hízelgő a számomra, hogy valaki érdeklődik az arcberendezésem iránt. –mondja elmosolyodva. –Mikor végzel ma a munkában? –kérdezem érdeklődve. Zavartan nézek fel rá és igazából nem értem miért ilyen kedves velem.
- Eione! A polcokon nincs kint az árú! –szól rám a főnököm.
- Megyek! –kiáltok vissza és újra a férfira nézek. –Bocsánat, de mennem kell dolgozni. –fogom menekülőre és ellépve előle megyek vissza a sorok közé, kipakolni a dolgokat. Hallom a férfi sóhaját még, de nem fordulok vissza. Lerakva a vázlatfüzetet folytatom az áruk kipakolását ő pedig a vásárlást.
A pénztárhoz megy majd elköszönve megy ki a kisboltból. Alsó ajkam harapom be és igazából még senki nem ajánlotta fel nekem, hogy lesz a modellem. Nem tudom miért nem csaptam le rá. Talán mert már megszoktam a sunyi rajzolgatást.
A munkaidőm leteltével a parkba megyek ki és letelepedve egy fa tövébe ott figyelem az embereket és rajzolgatok kikapcsolódásképpen. Már egy ideje ott ülök, mikor megpillantom a boltból a férfit és akaratlanul áttérek az ő rajzolására. Éppen eszik, és gyors skiccekkel vázolom fel magamnak mozgását. Kezem gyorsan jár, és minden pillanatképet felvázolok. Egyiket jobban kezdem el kidolgozni és teljesen belemerülök. Mikor ismét felnézek a férfi már nincs ott.
- Megint összefutottunk és ismét engem rajzol? –kérdezi mellém guggolva, én pedig ismét megrezzenve nézek fel rá.
- Ahm… i… igen. –mondom és leül elém.
- Nos ha már mind ketten itt vagyunk és láthatóan van ideje, ahogy nekem is akár le is rajzolhat szemtől szembe. –mosolyodik el és nem igazán tudom hova rakni ezt a dolgot. Kicsit bizonytalanul bólintok.
- Re… rendben. –mondom beleegyezvén és mikor leül, őt kezdem el rajzolni.
|
| linka | 2014. 02. 03. 16:41:30 | #29242 |
Karakter: Elliott Fisher
Megjegyzés: Cameronnak ( Shilla Morgan)
Fáj a fejem. Ami azt hiszem a tegnapi éjszaka után nem meglepő. Apám sem várhatja el tőlem, hogy ne hívjam át a haverokat magamhoz amikor ő elmegy itthonról. Három embernek pedig bőven megfelel az az alkohol mennyiség, ami az én szobámban található. Ki hitte volna, hogy ilyen huzatuk van ezeknek is. Fene az alkoholista fajtájukat. Fejemre húzom a takarót, amikor apám léptei hangzanak fel lentről. Valami halkan puffan, aztán mintha bútorokat mozdítanának el helyükről. Csend. Kulcsok csörrennek meg, az ajtó nyílik ő pedig elmegy. Ásítva fordulok hátamra, legalább volt annyi eszem, hogy a függönyöket behúztam. Azt se tudom mennyi lehet most az idő. Halántékomat tapogatva ülök fel, majd letotyogok a lépcsőn. Hűvös van. Csupasz mellkasomat dörzsölgetve fordulok a konyha irányába. Egy tál müzli majd mindent helyre hoz. Félálomba battyogok a hűtőhöz, az odavezető úton majdnem orra esek valamiben. Két ujjammal szemeimet kezdem el tapogatni, többet nem iszok. Na persze, ezt párszor már megfogadtam magamnak, de valahogy mindig kimegy a fejemből.
Kinyitom a hűtőt és kiveszem belőle a tejet a szekrényből pedig a müzlitasakot. Öntök magamnak egy tálba, aztán gondolataimba merülve indulok el a fiókokhoz. Szemeim megakadnak egyetlen apró bökkenőn. Tudtam, hogy van valami fura a konyhába. Halvány szemek merednek rám pontosan abból a székből amiben én szoktam reggelente ücsörögni. Ez elfoglalta a helyemet.
- Apa – kiáltok fel az emeletre, majd fejemhez csapok. Minek ordibálok, már rég elment valahová. De én most mit kezdjek ezzel itt? Minek hozza haza a munkáját? Eddig mindig volt hely ahová elrejthette a hozzá hasonló emberkéket. Látszik, hogy már kezd kiöregedni a szakmájából. Mindenesetre, ha nekem befuccsol a tovább tanulás, akkor még mindig ígéretes emberrabló válhat belőlem. A legjobbtól tanulnék. Kezembe veszem a müzlis tálat a kanalat pedig a számba teszem. Egy széket húzok a lány elé, megfordítom és a háttámlára könyökölve ülök le. Kényelmesen megreggelizek, miközben le nem veszem szemeimet a csajról. Próbálom eldönteni, hogy őt most vajon mi célból hozhatta ide? Biztosan van valaki akinek majd hiányozni fog. Talán már keresik is. Homlokát ráncolva néz engem, mocorogni kezd egy kicsit majd minden mozdulata abba marad. Szemei a pult melletti csapra villannak majd vissza rám. Feltételezem éppen készül kiszáradni. Leteszem a tálat, felállok és a hűtőt újra kinyitva öntök neki egy pohár narancslevet. Nem akarom, hogy szomjan haljon. Még a végén apám engem kezdene el hibáztatni, hogy hagytam meghalni. És nekem is kellene eltüntetnem a testét. Rosszul tűröm a hullákat magam körül. Ujjaim közé csippentem a tapaszt amivel elhallgattatták. Töprengve nézek a lány arcára aztán kerek szemeire. Hát ez fájni fog neki, de csak egy pillanatra. Gyorsan letépem szájáról, ő pedig grimaszolva fordul el tőlem.
- Bocsi – csúszik ki a számon aztán számat beharapva nézek rá. Nem tehetek róla, de röhejes az a fej amit éppen vág. A kezeit már nem oldozhatom ki, egy szívószálat rakok a narancslébe és felé tartom. Gyanakodva kezd el méregetni, ezzel csak az idejét pazarolja na meg az enyémet.
- Gyerünk már. Igyál – szólok rá türelmemet vesztve. Ha apám hazajön és így lát minket, nagyon nem lesz elragadtatva a látványtól. Elméletileg nekem, most a közelébe sem kellene lennem. Idióta, ő rontott. Minek hozta egyáltalán haza? És miért pont itt kötözte meg őt? Mély lélegzetet vesz, majd végre valahára elfogadja a kedvességemet. Tényleg szomjas lehetett, az üres poharat gyorsan elmosom és szárazra törölve elpakolom vissza a szekrénybe.
- Ki vagy te? - nem fordulok meg kérdésére, inkább tovább kukatok valami fájdalomcsillapító után. Amikor torkát kezdi el köszörülni vállam felett nézek hátra rá.
- Elliott – felelem visszafordulva felé és diadalittasan a magasba emelem a gyógyszeres dobozt. Értetlenül mered rám, nem áll szándékomban elmagyarázni neki, hogy éppen készül szétszakadni a koponyám belülről.
- Volnál szíves elengedni? - a hatás kedvéért még szempilláit is megrebegteti előttem. Tüneményes. Kár, hogy nekem még csak meg sem fordult a fejemben az az opció, hogy őt szabadon engedem.
- Nem – mosolyodom el gonoszkásan. Valahonnan a bejárati ajtó felől újabb zajok. Hoppá. Úgy néz ki apuci hazatalált. Lazán nekidöntöm hátamat a falnak, mellkasom előtt pedig karjaimat fonom keresztbe. Elmélyülten kezdem el tanulmányozni lábujjaimat, miközben apám átvág a folyosón egyenesen a konyhába.
- Hát te? - kérdi ásítva egy nagyot aztán a lányra néz. Szemöldökét megemelve néz rám. - Édes fiam, mond csak. Neked teljesen elment az eszed?
- Szomjas volt – vonok vállat. Most minek cifrázzam a dolgokat.
- Ha fél perccel később érek be, el is engedted volna mi? - morogja kinyitva a szekrényt és egy guriga szigetelőszalagot húz elő amiből levág egy jókora darabot és a lány szájára tapasztja. Na annak a leszedését már nem vállalom. Majd lebűvöli ő magának, ha lesz kedve meg lehetősége. Cipőit lerúgva indul meg fölfelé a lépcsőn. Meghökkenve nézek utána.
- Őt meg itt hagyod? - kérdem kezemmel a lány felé intve aki kitágult pupillákkal néz kettőnkre. Az ő helyében én is elveszettnek érezném magam.
- Miért, netalántán vigyem magammal fel az emeletre aludni? - morogja gúnyosan, és eltűnik a lépcső tetején.
- Ne is foglalkozz vele, ő mindig ilyen – magyarázom mentve ami még menthető. Lilám sincs arról, hogy miért akarom apámat jobb fényben feltüntetni a szemeiben. Bízni határozottan nem fog benne. Szeretni sem fogja. Felesleges túráztatnom akkor ezen a számat meg az agyamat. Lesz ami lesz. Töltök magamnak egy pohár narancslevet aztán beveszem az egyik kis bogyót. Remélem ettől majd el is fog múlni a fejfájásom.
|
| Saya | 2011. 09. 29. 18:22:37 | #16994 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: {Nanának}
Köszönöm Nana neked ezt a szerepet, mert nagyon szerettem! ♥
Másnap reggel telefoncsörgésre kelek. Olyan álmos vagyok, hogy meg sem nézem ki az, csak felveszem.
-Igen, tessék? –szólok bele fáradtan.
-Szia szerelmem. –szól bele egy ismerős hang.
-Jacob, miért nem pihensz még? –felülök közben az ágyban.
-Nélküled nem tudtam, meg hallani akartam a hangodat. Ma találkozunk? Átjössz, vagy elmegyünk valamerre? –jaj Jacob…
-Ma a családommal leszek, egy kiállításra fogunk elmenni. Anyuék engem is elvisznek, hogy velük legyek. –mikor megígértem, nem tudtam, hogy ma már itthon lesz.
-Rendben, azért remélem, jól fogod érezni magad, és meglásd minden rendben lesz. –remélem.
-Jól vagy Jac? Olyan furcsa a hangod. –ez nyugtalanít.
-Persze. Jól vagyok. Érezd jól magad a szüleiddel. Most megyek, mert beszélnem kell a bandával. –oh értem.
-Rendben, de vigyázz magadra. –aggódom miatta.
-Te is kicsim. Szeretlek. Szia.
-Én is szeretlek. Szia. –köszönök el, aztán leteszem a telefont.
Aggodalmam miatt nincs nagyon kedvem elmenni a találkára, de nem tehetek mást. Ám értelme az nem sok volt, mert a szüleim csak komolyan el akartak beszélgetni velem. Szeretnek, hiszen a lányuk vagyok, így megkapom az itteni házat. Nem akarják, hogy el kelljen költöznöm, és apám rám is bíz pár kisebb munkát, amiket az egyetem mellett is végezhetek majd. Főként papírmunka, de én nagyon hálás vagyok. Ez után jön a hidegzuhany, ugyanis kiderül, hogy Jacob beszélt velük…El sem hiszem, nem is mondta…
A szüleim azonban még mindig nem értenek egyet a kapcsolatunkkal, így az öcsémet is magukkal viszik, és ők sem jönnek haza majd. Látni csak akkor láthatom őket, ha én megyek, de Jacob nélkül. Ez annyira nagyon fáj…
Mivel elég korán végzek, úgy döntök, hogy elmegyek Jacob-hoz. A szüleim nem szívesen, de kitesznek nála. Jenny mondja, hogy nincs itthon, szóval felhívom őt, de nem veszi fel. Megint felhívom, aztán újra és újra, de semmi. Szólok Jenny-nek, hátha ő el tudja érni, de neki sem válaszol. Mi itt vagyunk, ő meg sehol…mi történhetett? Jenny szerint a próbateremben is meg kéne nézni…Elindulunk oda.
-Jacob…-hála az égnek, hogy itt van.
-Sziasztok. –köszön, mikor meglát minket- Mi a baj, történt valami? –kérdezi, miután kikapcsolja a zenét.
-Aggódtunk, mert nem vetted fel a telefont. –odamegyek hozzá, hogy megöleljem, ő meg simogatja a hátamat, hogy megnyugodjak végre. Annyira féltettem őt…
-Nincs semmi baj, csak táncoltam. –mondja.
-Szóval akkor ideges voltál? –kérdezi Jen tőle.
-Ne menjünk bele a részletekbe. –miért ilyen feszült köztük a hangulat? Mielőtt megkérdezhetném, Jacob rám néz.- Hogyhogy nem a szüleiddel vagy? –most nem mondhatom el az igazságot…
-Hiányoztál, és látni szerettelek volna. Anyuék ki is tettek nálad, de Jenny mondta, hogy nem vagy otthon, és azóta próbálunk felhívni. Végül Jenny említette, hogy itt tuti megtalálunk, és eljöttünk ide. –mesélem el neki a féligazságot.
-Pedig nem kellett volna aggódnotok. Jól vagyok. –ad egy puszit.
-Mi a baj? Olyan puskaporos köztetek a levegő. –nem vagyok vak.
-Csak reggel elbeszélgettünk, és nem tetszik, amit a másik mond. –mondja Jenny.
-Zárjuk a témát, rendben? Nem akarok veszekedni senkivel sem. –elenged- Elmegyek, letusolok, jövök mindjárt. –miért ilyen rideg velem?
-Megbántottam őt? –nézek értetlenül Jenny-re.
-Inkább én bántottam meg, de csak jót akarok nektek. Téged sem akartalak megbántani azzal, hogy engedj meg bizonyos dolgokat, csak hát nem értelek meg. Nem leszel ettől sem több, sem kevesebb. Egyedül az a baj, hogy félsz…Meg kéne barátkoznod az emberi testtel, és felfedezni, hogy egy férfi milyen örömöket nyújthat. Persze feleségül is mehetsz a bátyámhoz, mert ő már most elvenne, vagy bebizonyíthatod, hogy bízol benne, és lesz időd megtervezni álmaid esküvőjét. –mosolyog.
-Nem hinném, hogy Jacob el akarna venni…Tudod, ő már elég idős, hogy nős legyen, de még csak szóba sem került. –mosolygom keserédesen.
-Csak fél, hogy elijeszt, hiszen még annyira fiatal vagy. Hidd el, még ma elvenne, ha szeretnéd. –vigasztal Jenny.
-Gondolod, hogy nem lett még elege belőlem?
-Dehogy. Nagyon szeret. –mosolyog.
Közben a barátja hívja, meg alig 10 perc múlva Jacob is megérkezik.
-Én megyek Most hívott Matt, hogy menjek át hozzájuk. Este nem leszek otthon. –jaj Jenny…egyszer tényleg teherbe esel…
-Most csak így hirtelen? De rendben, menj, ha akarsz. –Jenny megsértődik, és menne, de Jacob még megfogja a kezét- Vigyázz magadra kérlek.
-Jól van. Jól van. –elmegy.
-Minden rendben? –kérdezi kedvesen, és megölel. Végre.
-Igen. –jobban hozzá bújok- Elmegyünk sétálni kicsit a partra, ahol kettesben lehetünk? Most csak vele szeretnék lenni, na meg ki kell használni, hogy még jó idő van.
-Persze. Mikorra kell hazamenned?
-Anyuék visszamentek külföldre. Egyedül vagyok a házban, így teljesen mindegy, de nem akarok későn menni, mert holnap el kell kezdenem megint dolgozni. –még most sem mondom el neki a teljes igazságot.
-Rendben. –mondja, és el is indulunk.
Viszont a séta nem úgy alakul, mint szerettük volna, mert én nem tudom, hogy viszonyuljak Jacob-hoz, ő meg egészen máshol jár. Aztán hirtelen megáll, és maga felé fordít.
-Beszélnünk kell. –de miről?
-Mi a baj?
-Nem akarlak elveszíteni, de azt sem akarom, hogy félj tőlem, és ne merj, mondjuk velem aludni, vagy kettesben lenni velem a házban. Menjünk el hozzám, kérlek, és beszéljük meg a dolgokat. –rendben, bólintok is.
Elsétálunk hozzá…
Mikor megérkezünk, leülünk egymás mellé a nappaliban. Nem tudom, hogy melyikünknek kéne megszólalni először, de kezd feszültté tenni ez a csend.
-Jacob…beszélni akartál velem, de most nem mondasz semmit? –mosolygok kínosan.
-De igen, csak nem tudom hogy…hogy kezdjek bele…Csak annyit tudok, hogy engem csak a te véleményed érdekel, és szeretném, ha te is csak rám hallgatnál. El kell hinned, hogy őszinte vagyok hozzád, és azt is, hogy várni fogok rád…-szorítja meg a kezeimet.
-Én ezt tudom, és azt is, hogy tényleg nagyon fontos vagyok neked…-el kell mondanom- Először nem akartam erről beszélni, de a szüleim elmondták, hogy beszéltél velük. Sajnos nem sok sikerrel…-látom, hogy nem érti- Elbúcsúzni jöttek, a házat nekem adták, és megkértek, hogy boldoguljak egyedül…-nézek lefelé.
-De…Hogy tehették? Hogyan voltak képesek…Tudod mit? Ne számít. Bebizonyítod nekik, hogy nincs igazuk, és ők fognak hozzád jönni. –ölel szorosan magához.
-Nem tudom, hogy akarom-e még…-mondom, mire döbbenten néz rám- Megbántottak, ok nélkül bántottak…egy darabig gondolni sem akarok rájuk…Csak annak örülök, hogy az öcsém a szüleivel lehet. Ő még kicsi, szüksége van rájuk. –mosolygom.
-Jaj Farrah, neked olyan nagy szíved van, még most sem magadra gondolsz. –ölel meg újra.
Az ölelés közben elkezdek gondolkodni azon, hogy mennyit jelent nekem Jacob, és az, hogy nem vagyok egyedül. Most voltaképp ő a családom, hiszen ő a szerelmem, én meg…nem adok neki semmit, ami ezzel kéne, hogy járjon…
-Jacob, kérhetek valamit? Nem…nem jönnél át hozzám? –simulok hozzá közelebb.
-Ha szeretnél hazamenni, hát persze. Indulhatunk is…-áll fel.
-Csomagolj be pár ruhát…-mosolygom.
-Úgy érted, hogy nálad is aludhatok? –mosolyodik el ő is végre.
-Igen, szeretnélek meghívni magamhoz. –annyira boldog lesz, hogy azonnal felrohan a szobájába pakolni.
Hagyunk egy üzenetet Jenny-nek, hogy ha hazajön, tudja, hogy nálam van Jacob, aztán elmegyünk hozzám. Gyorsan összeütök neki valamit, közben mesélek neki a mai napomról is, hogy mindenről tudjon. Látom rajta, hogy nehezére esik csendben maradnia, de megkérem, hogy ezentúl ne próbáljon segíteni…
Később úgy döntünk, hogy még napnyugta előtt kimegyünk a kertbe levegőzni.
Jacob hamar átöltözik, de én még elpepecselek a szobámban.
Nemrég Jenny-vel vettem egy nagyon kihívó bikinit, amire jobban mondva rábeszélt. Fel kell vennem, be kell bizonyítanom, hogy nem félek Jacob-tól, és azt is, hogy ki tudok bújni a csigaházamból. Gyerünk Farrah, menni fog. Fel is veszem, és úgy megyek a kertbe.
-Itt vagyok…-szólalok meg mögötte, mire megfordul.
-Farrah…te…te olyan…gyönyörű vagy…-néz végig rajtam, de én csak kínosan nevetek. Kicsit le vagyok fagyva, mert kényelmetlenül érzem magam, de próbálok visszazökkenni.
-Köszönöm…öhm, nem megyünk be inkább? Kicsit rosszul érzem magam…-fel sem kellett volna vennem ezt az izét.
-Bemehetünk…-mosolyog, aztán felkap, és úgy visz be.
Furcsa érzés úgy hozzábújni, hogy most félmeztelen, de igyekszem nem mutatni zavaromat.
A szobába érve letesz az ágyra, és lassan fölém támaszkodik. Rám mosolyog, aztán lágyan megcsókol.
-Olyan szép vagy…-simítja piros arcomra kezét- Szeretlek…
-Én is szeretlek…-pislogok fel félénken rá.
Kezeim derekáról hátára csúsznak, hogy puhán belekapaszkodjak. Tényleg jó ilyen közel lenni hozzá, annak ellenére, hogy nagyon-nagyon zavarban vagyok.
Jacob is látja, hogy nem tudok magammal mit kezdeni, így inkább csak ledől mellém úgy, hogy közben magához húz. Most, hogy így a mellkasán fekszem, érzem mennyire gyorsan ver a szíve, ahogy az enyém is. Ujjaimmal lassan simítok végig rajta, majd teszem szíve fölé tenyeremet. Olyan boldognak érzem magam, úgy igazán boldognak…Közelebb hajolok hozzá, és megcsókolom. Nem akarom, hogy ennek a pillanatnak vége legyen, legszívesebben örökre a karjaiban maradnék…Újra teljesen megbízom benne, és végre nem kell félnem attól sem, hogy neki kevés, ha csak összebújunk. Köszönöm szerelmem…
Végre megtaláltam azt a valakit, aki mellett megöregedhetek, aki mellett boldog lehetek, és akinek teljesen odaadhatom a szívemet és...
-THE END-
A folytatás az olvasók fantáziájára bízva, de úgy is tudja mindenki... :)
Szerkesztve Saya által @ 2011. 09. 29. 18:28:41
|
| oosakinana | 2011. 08. 10. 13:18:38 | #15731 |
 Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Farrahmank ~ Saya-nak)
- Jacob! – hallom meg húgom hangját, mire oda nézek integetek nekik és elindulok feléjük.
- Farrah! – ölelem meg kicsimet. Nagyon hiányzott bár húgom is, de ő még sem a szerelmem. Hosszú csókot is adok ajkaira.
- Szia… már nagyon hiányoztál…- pislog rám kicsim a csók után, mire Jenny köhögni kezd.
- Oh Jenny, szia! – ölelem meg húgomat, majd kicsim kezét fogom meg és megyünk kifele.
Mesélek nekik az útról és a munkámról is, hogy megtudja kicsim, hogy mit csináltam, bár a szüleiről inkább nem beszélek. Nem aakrom, hogy esetleg megharagudjon, mert beleavatkoztam, de nem akarom, hogy szomorú legyen. Ők is mesélnek az itthon történtekről még húgom barátjáról is mesélnek, hogy összejöttek megint, aminek annyira nem örülök, de ha így akarja, nem szólok bele.
Nem sokkal később Jenny kettesben hagy minket, aminek örülök, hiszen nem tudok betelni Farrah-val annyira hiányzott, hogy minden percet vele akarok tölteni. Mondjuk, nem beszélgetünk semmit, csak csókolózunk, de még ez is nagyon nagyon jó.
- Lassan ideje lesz mennem…- szakítja meg csókunkat.
- Menned? De hát hova, és miért? – olyan jó lenne, ha itt maradna.
- Most, hogy már itthon vagy, és Jenny is jól van, hazaköltözhetek. – hát persze, de várjunk csak haza? - Nem is mondtam… a szüleim azt mondták, hogy hazamehetek, de… - na ez tök jó, akkor még is miért hajtja le a fejét. - nem úgy tűnt, hogy látni akarnak, sőt az öcsém sem jöhet vissza… - szóval ez a gond? Hiányzik az öccse.
- Kicsim, ne légy elkeseredve. Ez már haladás…- gyengéden magamhoz ölelem. Úgy néz ki még egyszer beszélnem kell a szülőkkel. - Nem akarsz mégis maradni? Jól elleszünk, és minden éjjel a karomba zárhatnálak.
- Ne butáskodj… - mondja elpirulva.
- Nem gondoltam semmi rosszra…- emelem fel a fejét, hogy gyönyörű szemébe nézhessek. - de ha gondoltam is, az neked is jó lenne. – jegyzem meg mosolyogva, mert igen el tudnám képzelni magunkat egymás alatt.
- Jacob, ez nem vicces! – elfordul tőlem.
- Ki tudja, talán nem is vicceltem. – ölelem át hátulról és a nyakához bújok. - Nagyon hiányoztál… nézd el nekem, ha most nem tudok betelni veled. – suttogom fülébe.
- Te is nagyon-nagyon hiányoztál… - felém fordul és egy hihetetlenül lágy csókot kapok tőle, amit természetesen viszonzok.
Visszadőlök vele az ágyra, de úgy, hogy felette legyek. Végig simítok karján, majd derekán állapodik meg a kezem. Nem akarom, hogy megijedjen így nem is akarok tovább menni csak annyira, hogy elhagyva ajkait a nyakát kezdem el csókolgatni.
- Jacob… - sóhajtva túr bele hajamba, ami nagyon jól esik. Nem érzem, hogy ellenkezne, de akkor sem fogok még tovább lépni. Tudom, hogy nem akarja és még nincs rá felkészülve így nem is fogom belehajszolni semmibe.
- Ti is kértek… - már megint húgom kelletlenkedik. - Oh te jó ég. – kimegy a szobából és az ajtó is becsukódik, majd vissza kiabál. - Nem láttam semmit, nyugodtan folytassátok!
- Jenny… - kicsim kimászik alólam, amire csak nagyot sóhajtok. Húgom után megy. Gondolom most lesz a nagy elbeszélgetés, de azért jobb ha lmegyek hátha kell segítség.
Mikor leérek Jenny egyik kérdését kapom el. Mintha a zsigereimben éreztem volna, hogy mi lesz a téma.
- Nincs szex?
- Igen… - hallani lehet szerelmem hangján, hogy zavarban van.
- De miért nem? Csak azért vársz, mert várni akarsz az esküvőig, vagy nem vagy még készen rá? Bár az előbb nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenedre volt. – osztom húgom véleményét, de mi ezt már megbeszéltük Farrah-val és nem akarom, hogy olyanra beszélje rá Jenny, amit ő nem akar vagy rontson a helyzetünkön.
- Kérlek, ne mondd ezt…
- Mit? Hogy szeretitek egymást? A testiség velejárója. – ez igaz, de mindennek meg vannak a határai és a szabályai.
- Igen, tudom, de én még Jacob-nak sem tudom magam odaadni esküvő nélkül. – megértem és ha tényleg azt szeretné, hogy elvegyem, akkor elfogom venni, de csak akkor a úgy érzem rajta, hogy komolyabban velem szeretné összekötni az életét.
- És egy kis ízelítőt sem szeretnél? – húgi kezded túl lépni a határokat.
- Ezt meg hogy érted? – ezt nem kellett volna megkérdened.
- Jacob biztosan tudná…- neveti el magát. - Ugyan Farrah, ne légy fukar magadhoz, és a bátyámhoz sem. Már pár hónapja együtt vagytok, de még semmi nem történt…
- Jenny! – szólalok meg. Nem akarom, hogy folytassa és olyat mondjon, ami senkinek nem lenne jó.
- Sajnálom bátyuskám, de szerintem Farrah is képes lenne…
- Elég! Én sem avatkozom bele, hogy mit csinálsz a barátoddal, szóval te se tedd ezt! Mi ezt már megbeszéltük, és csakis Farrah az, aki megmondhatja, hogy mi legyen. – megyek oda kicsimhez és megölelem. Most kicsit pipa vagyok Jenny-re. Tudom, hogy jót akar, de akkor sem akarom erőltetni a dolgokat és azt sem akarom, hogy a szex miatt legyen vége a kapcsolatunknak.
- Jól van, jól van… én csak intézni akartam neked egy jó estét, de ha nem kell… - elindul a szobája felé, de én megállítom.
- Jenny, ne mondjam még egyszer!
- Jacob, hagyd, igaza van… és úgy sajnálom, hogy neked csak ilyen barátnő jutott. –mondja szerelmem. Látom az arcán, hogy bűntudata van és elszégyelli magát, de nem akarom, hogy akárkihez is hasonlítgassa magát.
- Farrah, te olyan… olyan csodálatos vagy, számomra teljesen tökéletes nő. Kérhetni sem kérhetnék szebb, jobb, és kedvesebb barátnőt, mint amilyen te vagy. – mondom mosolyogva. - Nem fogok hazudni, igen, akár most is szeretkeznék veled, de tudok várni, és hidd el, hogy ez számomra nem gond. – gyengéden megölelem.
- De Jenny azt mondta… - nem tudja befejezni, de nem is kell.
- Ne törődj vele. – nézek a szemébe. - De azt tudnod kell, hogy nem csak egy aktussal tudnánk a mennyekbe repülni. – megfogom a kezét és egy ujjbegyeire hitek csókot. Mutató ujjának hegyét számba csúsztatom, majd amikor kihúzom, végig nyalok rajta.
Látom megrémül rajta, de nem tehetek róla. Tényleg kívánom és szeretném érezni vagy megkóstolni. Pasiból vagyok, de még sem akarok erőszakos lenni.
- Én nem akarom, hogy nyalogass, vagy valami az én számba csússzon! – emeli fel ijedten a hangját és megpróbál ellépni tőlem, de nem hagyom, mert elkapva húzom magamhoz vissza.
- Csak vicceltem Farrah. – nevetem el magam, de a szívem mást mond. Ő inkább felizgult. - Látnod kéne az arcodat. – megint megölelem, de a szívem sajnos még mindig őrült tempóba vágtázik, de csak miatta.
- Szerelmem, jól vagy? – néz rám, amire bólintok. - Itt parkol előttetek az autóm, most jobb lesz, ha megyek. – kapok egy puszit az arcomra. - Pihenj le, mert nagyon gyorsan ver a szíved, és amúgy is ki kell pihenned ezt az egy hónapot. – mondja mosolyogva, de tudom, hogy fél és miattam.
- Biztosan nem akarod, hogy veled menjek? – csak a fejét rázza.
Elgondolkozik, de nem akarom, hogy gond legyen. Csak őt akarom és senki mást. Vele akarok lenni mindennél jobban, minden féleképpen, de amíg nem akarja addig nem erőltetem. Ha csak esküvő után szeretne velem lenni, akkor meg fogom kérni a kezét, amint úgy érzem, hogy igent mondana és örömmel jönne hozzám.
- Szeretlek, és írj, ha hazaértél. – simogatom meg az arcát, amikor a kocsihoz érünk.
- Én is szeretlek, és írok majd, ne kapcsold ki a telefonodat. – kapok egy csókot, majd beszáll a kocsijába és már nincs is itt.
Olyan rézésem van, hogy menekül tőlem, meg attól, hogy velem legyen és valami is lehessen közöttünk. Bemegyek a szobába és kicsit mérges vagyok Jenny-re, ezért beszélnem kell vele, hogy legközelebb ne csinálja ezt, mert annak nem lesz jó vége, viszont, amikor felmegyek hozzá, már látom alszik.
Nem akarom felkelteni. A szobámba lépve pityeg a telefonom, hogy sms-t kaptam a kicsikémtől. Megérkezett. Válaszolok is rá:
„Örülök, hogy épségben értél haza. Bárcsak ott lehetnék az én gyönyörű hercegnőm mellett, hogy elalvás előtt egy utolsó csókkal búcsúzzam. Mindennél jobban szeretlek. Aludj jól.”
Amint ezzel megvagyok, letusolok, végül elfekszek az ágyba és odafekszek, ahol kicsim illatát érzem, és végül elalszok.
~*~
Másnap reggel eléggé nyúzottan ébredek, hiszen kicsikém nincs velem, aminek nagyon nem örülök. Szeretnék ma is vele lenni vagy legalább látni, de előtte még Jenny-vel is beszélnem kell. Felveszem a telefonomat és hívom kicsikémet.
- Igen tessék? – szól bele kicsit fáradt hangon.
- Szia, szerelmem. – köszönök neki mosolyogva.
- Jacob, miért nem pihensz még?
- Nélküled nem tudtam, meg hallani akartam a hangodat. – mondom őszintén. – Ma találkozunk? Át jössz vagy elmegyünk valamerre? – kérdezem tőle kedvesen.
- Ma a családommal leszek egy kiállításra fogunk elmenni. Anyuék engem is elvisznek, hogy velük legyek. – magyarázza, amire kicsit elszomorodok.
- Rendben, azért remélem jól fogod érezni magad és meglásd minden rendben lesz. – nyugtatom kicsikémet.
- Jól vagy Jac? Olyan furcsa a hangod.
- Persze. Jól vagyok. Érezd jól magad a szüleiddel. – mondom kedvesen. – Most megyek, mert beszélnem kell a bandával. – mondom kedvesen.
- Rendben, de vigyázz magadra.
- Te is kicsim. Szeretlek. Szia.
- Én is szeretlek. Szia – elköszönünk egymástól, majd leteszem a telefont. És Jenny lép be a szobába. Látom az arcán, hogy mindent hallott és hogy aggódik.
- Ne szólj bele tegnap már megmondtam. – figyelmeztetem.
- Jó tudom, nem akarok semmit sem mondani, de ez akkor sem jó, amit csináltok, te állandóan látni akarod meg segítesz neki, ő meg nem segít a helyzeteden és nem enged semmit. – magyarázza, de csak mérgesen állok fel.
- Jenny. Ne szólj bele. Tudok mindent és nem fogom soha belekényszeríteni olyanba Farraht, amit nem akar. Ha ő az esküvőig akar várni, akkor el fogom venni, amint úgy érzem, hogy felkészült arra, hogy megházasodjon. – mondom komolyan.
- De Jacob. – próbálna, de elegem van.
- Jenny elég legyen. – szólok rá erélyesebben. – Farrah ilyen és én ilyennek szeretem, ha ő nem akar lefeküdni velem, nem fogom erőltetni. – mondom komolyan. – és te se akard ráerőltetni. Ha meghallom, hogy beszélsz erről vele, akkor azt hiszem, vissza fogsz költözni anyáékhoz. – mondom komolyan.
- Ezt nem teheted. – mondja mérgesen.
- De megtehetem. Én sem szólok bele, hogy kivel vagy együtt. Sőt melletted voltam akkor is, amikor azt hitted terhes vagy a barátodtól. – emlékeztetem.
- Jót akar neked az ember és csak leosztod meg megfenyegeted. Hát, köszi. – hisztizve vágódik ki a szobámból.
Nagyot sóhajtok és csak megfogom a fejemet. El kell mennem itthonról. Ki kell mozdulnom. Nem elég, hogy kicsimmel sem lehet, de még húgom is haragszik rám. Hogy mindig én vagyok a rossz. Ezt nem hiszem el.
Összeszedem a cuccaimat és elmegyek a terembe, ahol próbálni szoktunk. Zenét kapcsolok be és neki kezdek táncolni, hogy ki adjam magamból a feszültséget, ami felgyülemlett a történtek miatt.
Hallom, hogy csörög a telefonom, de nem akarom felvenni. Most csak egyedül akarok lenni és gondolkozni. Miért lett minden ilyen nehéz? Vagy csak én látom egyre nehezebbnek a dolgokat? Sokszor csörög a telefonom, de nem nézem meg ki az.
Nem tudom mióta táncolok, de egyszer csak két hangot hallok meg.
- Jacob. – odafordulok meg Jenny-t meg Farrah-t látom meg aggódó tekintettel.
- Sziasztok. – köszönök lihegve. – Mi a baj történt valami? – kérdezem, amikor kikapcsolom végre a zenét.
- Aggódtunk, mert nem vetted fel a telefont. – mondja kicsim, majd odajön és megölel, mire a hátát simogatom.
- Nincs semmi baj, csak táncoltam. – magyarázom.
- Szóval akkor ideges voltál? – teszi csípőre a kezét a Jenny.
- Ne menjünk bele a részletekbe. – mondom szúrós tekintettel, majd kicsimre nézek. – Hogy hogy nem a szüleiddel vagy?
- Hiányoztál és látni szerettelek volna. Anyuék ki is tettek nálad, de Jenny mondta, hogy nem vagy otthon és azóta próbálunk felhívni. – magyarázza. – Végül Jenny említette, hogy itt tuti megtalálunk és eljöttünk ide.
- Pedig nem kellett volna aggódnotok. Jól vagyok. – adok egy puszit kicsim fejére.
- Mi a baj? Olyan puskaporos köztetek a levegő. – említi meg kicsikém.
- Csak reggel elbeszélgettünk és nem tetszik, amit a másik mond. – mondja hugocskám
- Zárjuk a témát rendben. Nem akarok veszekedni senkivel sem. – elengedem kicsimet is. – Elmegyek, letusolok. jövök mindjárt. – felveszem a cuccaimat és bemegyek a fürdőbe, hogy a nagy csomó izzadtságot lemossam.
Beállok a tus alá. Tudom, hogy a lányok beszélgetnek, de nem tudom miről, de az biztos, hogy ha valami olyat fog mondani Jenny Farrahnak, amitől meg fog változni, akkor nem fogok neki megbocsájtani akár mennyire is szeretem.
Tízperc múlva térek vissza hozzájuk, de hirtelen hallgatnak el, ami nagyon gyanús.
- Én megyek. Most hívott Matt, hogy menjek át hozzájuk. Este nem leszek otthon. – jegyzi meg Jenny.
- Most csak így hirtelen? – nézek rá felhúzott szemöldökkel. – De rendben menj, ha akarsz. – már éppen távozna felhúzott orral, amikor megfogom a kezét. – vigyázz magadra kérlek. – kérem lágyabb hangon.
- Jól van. Jól van. – és már megy is tovább.
Kicsim felé fordulok, majd elmosolyodok.
- Minden rendben? – kérdezem kedvesen, majd megölelem.
- Igen. – bújik hozzám kicsit. – Elmegyünk sétálni kicsit a partra, ahol kettesben lehetünk? – teszi fel a kérdés.
- Persze. Mikorra kell haza menned? – nézek rá érdeklődve.
- Anyuék visszamentek külföldre. Egyedül vagyok a házba így teljesen mindegy, de nem akarok későn menni, mert holnap el kell kezdenem megint dolgozni. – magyarázza, amit megértek teljes mértékben.
- Rendben.
Elmegyünk sétálni és beszélgetünk kicsit, de érződik, hogy másabb a levegő közöttünk Farrah is távolság tartóbb én meg csak el vagyok mélyedve gondolataimba és nem az igazi ez a hülye szex téma kavart meg mindent, pedig olyan jól elvoltunk. Hiányzik a csókja, amit eddig nem kaptam és nem is adtam neki. Nem akarom elveszíteni, de ha mindig ez lesz a választó fel közöttünk, akkor nem tudom, meddig fogjuk tudni húzni a dolgokat.
Ám nem bírom tovább. Megállok és kicsimet magam felé fordítom.
- Beszélnünk kell. – mondom komolyan, amire látom, kicsit megijed.
- Mi a baj?
- Nem akarlak elveszíteni, de azt sem akarom, hogy féljél tőlem és ne merj, mondjuk velem aludni vagy kettesben lenni velem a házba. – magyarázom – Menjünk el hozzám, kérlek és beszéljük meg a dolgokat. – kérem meg, amire bólint.
Nem mondunk semmit, csak szépen sétálunk hozzám, amikor megérkezünk, leülünk a nappaliba a kanapéra és őt figyelem.
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a beszélgetésnek a vége, de szeretném, ha végre tiszta lappal indulhatnánk. Fontos nekem nagyon Farrah. Szeretem és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy együtt maradjunk és boldogok legyünk. Nem akarok rá semmit sem erőltetni úgy fogunk haladni, ahogy azt ő szeretné. Remélem, ezt ő is meg fogja érteni és végre megint olyan lesz a kapcsolatunk, amilyennek kell lennie, meg amilyennek mindannyian szeretnénk, hogy legyen. Boldoggá akarom tenni, de ahhoz az kell, hogy ne feszültség legyen közöttünk meg távolság tartás.
|
| Saya | 2011. 08. 09. 00:32:26 | #15682 |
Karakter: Farrah Lee
-De, együnk. –mindkettőnknek szed, és enni kezdünk.
-Nem is tudtam, hogy ilyen finoman tudsz főzni. –tényleg nagyon ízlik.
-Csak neked megy, mert a szeretetemet is bele tettem. -mondja megfogva a kezemet.
Vacsora közben még beszélgetünk, jól érzem magam, mint mindig, ha vele vagyok. Vacsora után a nappaliba megyünk filmet nézni, no meg persze még kicsit beszélgetni. Szinte a semmiről beszélünk, de mégis jól elvagyunk. Tényleg jó itt lenni.
Egy romantikus filmet nézünk, miközben Jacob a karomat simogatja. Tetszik a film, de olyan fáradt vagyok, hogy elszundítok. Már csak arra ébredek, hogy Jacob a karjaiba vesz, de nem igazán vagyok magamnál, csak aludni szeretnék…Jó éjt…
Másnap reggel meglátom, hogy Jacob mellettem fekszik. Félmeztelen? Ez…ez nem helyes.
Próbálok kibújni karjaiból, de Jacob is felébred, és inkább a nyakamhoz bújik.
-Jó reggelt. –te jó ég, hát tényleg fent van?
-Mióta vagy ébren? –lehet, hogy már sokkal előbb felkelt?
-Amióta elkezdtél mocorogni. –mosolyogja.
-Nem akartalak felébreszteni. –megsimogatom az arcát bocsánatkérésként.
-Semmi gond szerelmem. –a szemembe néz, majd megcsókol- Hogy aludtál?
-Nagyon jól. Ne haragudj, hogy film közben elaludtam. –elég kínos ez nekem.
-Csak fáradt voltál, hiszen kemény hetek voltak az elmúltak. Este meg nem tudtam, hogy átöltöztesselek vagy sem, de még egyelőre úgy döntöttem, hogy nem szeretnék gondot, így ruhában maradtál. –ohh, értem.
-Köszönöm. –tényleg nagyon hálás vagyok, hogy tisztel engem.
Még reggeli előtt kapok pár csókot, hogy jobban induljon a nap. Közben Jenny is megjön.
-Jó reggelt. –mi a baja? Vagy csak nekem tűnik furcsának?
-Szia Jenny. –köszönök neki, majd Jacob is. Próbálunk beszélni vele, de valami tényleg nem stimmel…Mikor kimegy…
-Valami nem stimmel vele. –mondja Jacob.
-Olyan szomorú. –felelem.
Jacob közelebb jön, és megcsókol.
-Felmegyek, beszélek vele, rendben? –bólintok.
Pár perc múlva Jacob lejön, mikor valaki csenget. Odajön, és megcsókol.
-Felmész Jenny-hez? Szegény ki van borulva. –komoly a baj?
-Mi a baj? –kérdezem aggódva.
-Kevin szakított vele, és lehet, hogy gyereket vár tőle. –mi?
-Megyek is. –azonnal megyek Jenny-hez.
Nekem is elmeséli, hogy mi történt, de sajnos nem tudok sok mindent tenni a vigasztaláson kívül. Jenny annyira ki van merülve, hogy miközben az ölembe feküdve pityorgott, el is alszik. Közben Jacob is felér.
-Ki volt az? –kérdezem, aztán leül mellém, és kapok egy puszit a számra.
-A menedzserem. A bandát elhívták egy másik országba. –meséli a derekamat simogatva- Ma este indulok. –micsoda? Ez lehetetlen…
-És mi lesz Jenny-vel? –most óriási szüksége lenne rá. Ad egy csókot közben.
-Mindkettőtökért aggódok, de arra szeretnélek megkérni, hogy amíg én nem leszek itt, ideköltözhetnél, hogy tudj rá vigyázni. Tudom, hogy a szüleid miatt nem szeretnél ideköltözni, de amíg nem leszek itthon, kérlek szépen…-nos…
-Rendben. Addig ideköltözök. –nem tudnám amúgy sem magára hagyni Jenny-t. Ezért egy újabb csókot kapok.
Nehéz tőle elbúcsúzni, hiszen olyan sokat leszünk távol, és csak nemrég vagyunk újra együtt.
Bár a szívem megszakad, az élet mégsem állhat meg Jacob nélkül.
Közben kiderül, hogy Jenny nem állapotos, bár előtte kibékül a barátjával. Azt hiszem, hogy a fiú csak megijedt, de két nap alatt kitisztulta feje, és bocsánatot kért.
Elég gyorsan, mégis lassan telik el ez az egy hónap. Gyorsan, mert négy hét az nem sok, de lassan, mert Jacob nincs mellettem. Igaz, hogy közben is sokat beszélünk telefonon, de az nem az igazi.
Jacob érkezése napján kimegyünk Jenny-vel elé a reptérre. Kicsit későn indulunk, de szerencsére még így is előbb érünk ki, mint ahogy a gép leszáll. Pár perc múlva…
-Jacob! –kiabál Jenny, mert ő látja meg először. Integet nekünk, aztán elindul felénk.
-Farrah! –szegény Jenny, mintha ő ott sem lenne, Jacob engem ölel karjaiba, és ad egy hosszú csókot.
-Szia…már nagyon hiányoztál…-pislogok rá a csók után, aztán Jenny köhögni kezd.
-Oh Jenny, szia! –öleli meg őt is Jacob, aztán megfogja a kezem, és így indulunk kifelé.
Mesél az útról, a munkáról, mi is mesélünk neki az itthoni dolgokról, szóval elmegy az idő hazafelé, meg otthon is. Aztán Jenny kicsit kettesben hagy minket.
Igazából nem is nagyon beszélgetünk, mert Jacob karjaiban fekszem, és szinte csak csókolózunk.
-Lassan ideje lesz mennem…-szakítom meg egyik csókunkat.
-Menned? De hát hova, és miért? –nem emlékszel?
-Most, hogy már itthon vagy, és Jenny is jól van, hazaköltözhetek. –oh tényleg- Nem is mondtam…a szüleim azt mondták, hogy hazamehetek, de…-lehajtom a fejemet- nem úgy tűnt, hogy látni akarnak, sőt az öcsém sem jöhet vissza…-úgy érzem magam, mint egy kivert kutya.
-Kicsim, ne légy elkeseredve. Ez már haladás…-gyengéden magához ölel- Nem akarsz mégis maradni? Jól elleszünk, és minden éjjel a karomba zárhatnálak.
-Ne butáskodj…-mondom elpirulva.
-Nem gondoltam semmi rosszra…-biccenti fel a fejemet- de ha gondoltam is, az neked is jó lenne. –micsoda? Miért mosolyogsz így?
-Jacob, ez nem vicces! –elfordulok.
-Ki tudja, talán nem is vicceltem. –ölel át hátulról, és a nyakamhoz bújik- Nagyon hiányoztál…nézd el nekem, ha most nem tudok betelni veled. –suttogja édesen a fülembe.
-Te is nagyon-nagyon hiányoztál…-felé fordulok, elmosolyodom, és lágyan megcsókolom őt.
Lassan eldőlünk az ágyon úgy, hogy ő kerül fölém. Kezével végig simít a karmon, majd derekamon állapodik meg. Olyan jól esik a csókja, hogy még azt is megengedem, hogy a nyakamra térjen át.
-Jacob…-sóhajtok fel a hajába túrva. Az eszem azt súgja, hogy most azonnal lökjem el, de a szívem tudja, hogy csak csókol, és tisztel, így nem kell félnem…
-Ti is kértek…-nyit be Jenny- Oh te jó ég. –kilép a szobából, becsukja az ajtót, és aztán bekiabál- Nem láttam semmit, nyugodtan folytassátok!
-Jenny…-kimászom Jacob ágyából, hogy utána menjek. Nem kell messzire, mert még mindig itt áll a szoba előtt. Beszélnünk kell. –karon fogom, és elindulunk a konyhába.
-Én tényleg nem akartalak megzavarni titeket. Ilyenkor miért nem zárjátok be az ajtót? –harap bele a friss pizzába- Te is kérsz?
-Nem köszi. –sóhajtok- Hidd el, nem zavartál meg semmit, csak csókolóztunk. Tudod, hogy köztünk…szóval…-tördelem az ujjaimat.
-Nincs szex? –miért mondod ki?
-Igen…-nagyon ég az arcom, nem szeretek erről beszélni.
-De miért nem? Csak azért vársz, mert várni akarsz az esküvőig, vagy nem vagy még készen rá? Bár az előbb nem úgy tűnt, hogy nagyon ellenedre volt. –nevet.
-Kérlek, ne mondd ezt…
-Mit? Hogy szeretitek egymást? A testiség velejárója. –mosolyog.
-Igen, tudom, de én még Jacob-nak sem tudom magam odaadni esküvő nélkül. –ez így igaz.
-És egy kis ízelítőt sem szeretnél? –csikiz meg, de felpattanok.
-Ezt meg hogy érted? –de lehet, hogy nem akarom tudni.
-Jacob biztosan tudná…-nevet- Ugyan Farrah, ne légy fukar magadhoz, és a bátyámhoz sem. Már pár hónapja együtt vagytok, de még semmi nem történt…
-Jenny! –szól rá Jacob.
Vajon mióta van ott? És csak azért szólt rá, mert látta, hogy sarokba vagyok szorítva, vagy azért, mert nem akarta hallani a válaszomat?
-Sajnálom bátyuskám, de szerintem Farrah is képes lenne…
-Elég! Én sem avatkozom bele, hogy mit csinálsz a barátoddal, szóval te se tedd ezt! Mi ezt már megbeszéltük, és csakis Farrah az, aki megmondhatja, hogy mi legyen. –jön közelebb, és ölel át.
-Jól van, jól van…én csak intézni akartam neked egy jó estét, de ha nem kell…-elindul a szobájába, de Jacob még utána szól.
-Jenny, ne mondjam még egyszer!
-Jacob, hagyd, igaza van…és úgy sajnálom, hogy neked csak ilyen barátnő jutott. –bűntudatom van, mert ennyi év után próbálkozott újra a szerelemmel, most én mégsem tudom azt megadni neki, amit a volt barátnője.
-Farrah, te olyan…olyan csodálatos vagy, számomra teljesen tökéletes nő. Kérhetni sem kérhetnék szebb, jobb, és kedvesebb barátnőt, mint amilyen te vagy. –mosolyog- Nem fogok hazudni, igen, akár most is szeretkeznék veled, de tudok várni, és hidd el, hogy ez számomra nem gond. –gyengéden megölel.
-De Jenny azt mondta…-nem akarom megismételni.
-Ne törődj vele. –a szemembe néz- De azt tudnod kell, hogy nem csak egy aktussal tudnánk a mennyekbe repülni. –megfogja a kezem, de csak ujjbegyeimre hint csókot. Mutatóujjam hegye szájába csúszik, és mikor kihúzom, végig nyal rajta.
Ez meg volt??? Jaco mióta lett ennyire…ilyen utaló? Nem bírom tovább!
-Én nem akarom, hogy nyalogass, vagy valami az én számba csússzon! –emelem fel ijedten a hangom, és lépnék hátrébb, de elkap.
-Csak vicceltem Farrah. –nevet- Látnod kéne az arcodat. –újra megölel, de nem vagyok benne biztos, hogy csak viccelt. Olyan gyorsan ver a szíve, szinte kiugrik a helyéről…
-Szerelmem, jól vagy? –nézek rá, de bólint- Itt parkol előttetek az autóm, most jobb lesz, ha megyek. –adok egy puszit az arcára- Pihenj le, mert nagyon gyorsan ver a szíved, és amúgy is ki kell pihenned ezt az egy hónapot. –mosolygom.
-Biztosan nem akarod, hogy veled menjek? –megrázom a fejemet.
Igazából csak nem akarom, hogy aztán bejöjjön. Képtelen lennék hancúrozni vele az ágyban, és arra sem lennék képes, hogy arra kényszerítsem, hogy egy ágyban feküdjünk, de ne érhessen hozzám. Sajnálom, de erről is le kell mondanunk.
-Szeretlek, és írj, ha hazaértél. –simogatja meg az arcomat, mikor a kocsihoz kísér.
-Én is szeretlek, és írok majd, ne kapcsold ki a telefonodat. –megcsókolom, beszállok, és megyek is.
Hazaérve rögtönk írok neki, de a válaszát csak zuhanyozás után, az ágyban nézem meg.
„Örülök, hogy épségben értél haza. Bárcsak ott lehetnék az én gyönyörű hercegnőm mellett, hogy elalvás előtt egy utolsó csókkal búcsúzzam. Mindennél jobban szeretlek. Aludj jól.”
-Én is szeretlek Jacob, és remélem, hogy nem haragszol, és megértesz engem…Jó éjt! –suttogom az ablakon kinézve Jacob háza irányába, aztán eldőlök az ágyban, és elalszom.
|
| oosakinana | 2011. 07. 02. 21:04:16 | #14719 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Farrahmank ~ Saya-nak)
Meglepetésemre a szülei nem kérdeznek semmit. Ettől most félnem kéne, vagy esetleg aggódnom, hogy nem akarnak szinte tudni rólam semmit? Mondhatni hűvösek velem. Kicsim azért, elkezd mesélni, hogy ismerkedtünk meg és mit csinálni, de erre apukájának a válasza, hogy a táncikálásból nem lehet megélni. Pedig én olyan jól megtudok és meg lehet. És ha meg kiöregedek belőle? Akkor szerzek más állást, mert tudok szerezni. Nem sokáig kell, hallgatom, mert megy mindenki pakolni.
Haza is érünk, de rossz előérzetem van. Szerelmemmel jöttek szülei is. Vajon mit szeretnének csinálni? Nem tudom még egyelőre, de majd kicsimtől megtudakolom.
Otthon Jenny. Egyből elkezd faggatni, hogy mi történt, és hogy sikerült a dolog, amit elmesélek neki és azt is elmondom, hogy a szülei hogy viselkedtek velem, amin ő is meglepődik, de csak remélni tudja, hogy nem lesz nagyobb gond. Én is ezen a véleményen vagyok, de valamiért a rossz előérzetem nem hagy nyugodni.
Amikor Farrah meg jelenik az ajtómban könnyes szemekkel, már tudom, hogy a rossz érzésem beigazolódott. Bejön és elmesél mindent, amit az apja mondott. Jól esik, hogy mellettem állt kicsim, de rosszul is érzem magam, hiszen nem lett volna szabad, hogy idáig fajuljanak a dolgok.
- Farrah, miattam kellett elhagynod az otthonodat, az a legkevesebb, hogy nálam maradj. De nem csak ezért, hanem azért is, mert szeretlek. Meg akarlak védeni mindentől. –ölelem szorosan magamhoz.
- Köszönöm neked, de nem maradhatok. Van valamennyi félretett pénzem, az elég lesz pár napra, hogy kivegyek egy kis szobát magamnak, aztán dolgozni fogok. Igaz, hogy sok mindenhez nem értek, de van egy kedves hölgy az utcában, és neki van egy kis fagyizója, egy virág üzlete… felváltva dolgozhatnék nála. Megleszek. – mondja mosolyogva, de nem hagyhatom.
- Előttem nem kell erősnek mutatnod magad…- suttogom a fülébe.
Érzem, hogy jobban kapaszkodik belém. Szorosan tartom. Elhiszem, ha fél, de én itt leszek neki és segíteni fogom mindenben, ha csak kaját kell neki vennem, vagy ott kell vele legyek esetleg kicsit a tanulásban, de nem fogom magára hagyni. Mindenhogy támogatni fogom, ahogy csak tudom és erőmből telik. Szeretem Farraht. És ezen semmi nem fog változtatni.
A következő héten el is kezd dolgozni. mellette készül az érettségire, amit az évvégén sikeresen le is tesz. Ott vagyok az ünnepségen. Igaz egy próbát le kellett mondanom, de érdekel. Most Farrah az első az életemben, így ha azt mondja, hogy ugorjak, akkor azt kérdezem hova. Eljöttek a szülei is, de nem beszélnek vele, sőt azt is elmondják, hogy visszautaznak. Látom szerelmemen, hogy ez fáj neki, de majd megpróbálom elfeledtetni vele a gondokat, ha csak egy kis időre is.
Egy két személyes romantikus vacsorát szánok szerelmemnek, amit én fogok otthon megfőzni. Ma szerencsére még nálam is alszok kicsikém. Nem akarom megijeszteni meg semmi így úgy döntök, inkább nem lesz semmi olyan, ami a szexre terelné a témát. Inkább csak megvacsorázunk, és szépen nézünk együtt egy romantikus filmet, ami kicsimnek is hátha tetszik. Ígérek neki egy meglepetést, de csak annyit árulok el neki, hogy egy cipős dobozban elfér. Legalább is egyelőre. Később meg majd kiderül, hogy mekkorára nő.
Sietek kicsimhez, hogy minél hamarabb megmutassam neki az ajándékomat, meg minden mást, amit szeretnék és elkezdődjön a tökéletes este.
- Szia! – köszön szerelmem csillogó szemekkel, ami nagyon tetszik és örülök, hogy így vár, a ruháról meg ne is beszéljük. Egyszerűen észveszejtő, ahogy kinéz benne. Nem is tudom, mit mondhatnék szépségéről.
- Szerelmem…- szólítom meg szerelmemet olyan lágyan, ahogy csak tudom. Odaérve hozzá ajkaira adok egy puha és lágy csókot. Annyira finom ajkainak íze, hogy nem akarok elszakadni tőle egy pillanatra sem, pedig tudom, hogy a nyílt utcán vagyunk.
- Jacob, még valaki meglát…- néz körbe kipirultan.
- Had lássanak. Lássák csak, hogy nekem van a világ legszebb barátnője. – mondom őszintén bókolva.
Mikor megérkezünk hozzám. előre engedem, ahogy már várja az előkészített terep. Jenny-t ma elküldtem a barátjához, hogy kettesben tudjunk lenni Farrah-val. Meg van terítve, mécsesekkel van körbe véve az egész ház ami tökéletes hangulat világítást biztosít. Halk, lágy zene szól, ami csak fokozza a romantikus hangulatot. Szeretném, ha ez az este emlékezetes lenne számára.
- Ez gyönyörű…- mondja elalélva, amin én csak elmosolyodok.
- De a te szépségedhez semmi, ahogy bármi más is a világon. – bókolom őszintén, miközben hátulról megölelem. Megfogom a kezét és az asztalhoz vezetem. Egy csókot hintek a kézfejére, végül leültetem az asztalhoz.
- Olyan vagy, mint egy mesebeli herceg, és engem is hercegnővé teszel. – jegyzi meg mosolyogva.
- Nem kell azzá tennem, te hercegnőnek születtél…- nézek mélyen szerelmem szemébe.
- Jacob, ne bókolj egész este, mert… mert már így is nagyon zavarban vagyok. – nevet fel kínosan. - Éhes vagyok. Nem eszünk? – próbálja terelni a témát, de komolyan gondolom, amiket mondok neki.
- De együnk. – szedek szerelmemnek, majd magamnak is végül elkezdünk enni, de kíváncsian várom, hogy mit mond az ételre, amit neki csináltam.
- Nem is tudtam, hogy ilyen finoman tudsz főzni. – jegyzi meg, amire elmosolyodok.
- Csak neked megy, mert a szeretetemet is bele tettem. – megfogom kicsim kezét, amire elmosolyodok.
Tovább eszünk és közben beszélgetünk. A vacsora végeztével beülünk a nappaliba és ott folytatjuk a beszélgetést. Nagyon jól elvagyunk és én ennek örülök a legjobban. Összebújva simogatom és élvezzük a közös pillanatokat. A filmnézés is nagyon jól sikerül. Beteszek egy romantikus filmet, ami remélem neki is tetszeni fog.
Magamhoz ölelve terítek magunkra egy takarót. Kicsim karját simogatom. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egyenletesen szuszog. Lenézek és látom, hogy elaludt. Ennyire fáradt lett volna vagy csak nem túl sokat aludt a napokban?
Kikapcsolom a tv-t, felveszem a karjaimba és felviszem az emeletre szerelmemet. Lefektetem az ágyba. Gondolkozok, hogy öltöztessem-e át vagy sem, de nem szeretnék galibát, ezért inkább ruhában hagyom. Én azért átöltözök és csak egy szál pizsamanadrágba fekszem mellé. Szorosan magamhoz húzom és végül mélyen én is elalszok.
~*~
Másnap reggel mocorgásra ébredek, kicsit kinyitom a szememet és látom, hogy szerelmem szeretne kibújni mellőlem, de nem engedem. Szorosan magamhoz húzom és a fejemet a nyakához helyezem.
- Jó reggelt. – szólalok meg, amire kicsit felsikkant. Lehet azt hitte, hogy alszok és álmomban ölelem ennyire magamhoz?
- Mióta vagy ébren?
- Amióta elkezdtél mocorogni. – mondom kedvesen.
- Nem akartalak felébreszteni. – érzem meg kezét arcomon, amin csak elmosolyodok.
- Semmi gond szerelmem. – nézek mélyen a szemébe és csókot adok ajkaira. – Hogy aludtál? – érdeklődök.
- Nagyon jól. Ne haragudj, hogy film közben elaludtam. – kér tőlem bocsánatot, pedig erre semmi szükség nincs.
- Csak fáradt voltál, hiszen kemény hetek voltak az elmúltak. – nézek mélyen a szemébe. – Este meg nem tudtam, hogy átöltöztesselek vagy sem, de még egyelőre úgy döntöttem, hogy nem szeretnék gondot így ruhában maradtál. – magyarázom a ruha esetét.
- Köszönöm. – elmosolyodok lágyan. Már ezért a mosolyért megérte felkelni.
Rengeteg csókot váltunk mire végre ki tudunk mászni az ágyból. Lemegyünk reggelizni is és pont ekkor lépbe a húgom is.
- Jó reggelt. – köszön, de valamiért olyan furcsa, mintha szomorú lenne.
- Szia Jenny. – köszön szerelmem és én is köszönök neki. Egy kicsit beszélgetnek, de egyre furcsább húgom. Nem szokott ilyen lenni. Mintha semmi nem érdekelné.
Végül inkább megszakítva a beszélgetést távozik a szobájába.
- Valami nem stimmel vele. – jegyzem meg.
- Olyan szomorú. – ért egyet szerelmem. Felállok, majd odamegyek és csókot adok ajkaira.
- Felmegyek, beszélek vele rendben? – bólintással enged utamra.
Felsétálok. Bekopogok a szobájába, majd egy sírós szabad után bemegyek. Látom könnyeit, ami nagyon aggaszt. Leülök mellé az ágyra.
- Mi történt?
- Kevin szakított velem. – mondja sírva, mire magamhoz ölelem egyből és a hátát simogatom.
- Minden rendben van. Ne sírjál. Találni fogsz egy sokkal jobb férfit tőle, aki szeretni fog és tisztelni. – magyarázom neki, de csak a fejét rázza, majd a szemembe néz.
- Nem érted Jac. Lehet, hogy gyereket várok tőle. – mondja, amire ledöbbenek, de ő meg zokogva borul rám.
- Mindent meg fogunk együtt oldani. Melletted leszek. – adok puszit a fejére, majd hallom, hogy csengetnek. – Mindjárt felküldöm Farraht. – lefektetem, majd lemegyek a konyhába, ahol szerelmem van.
Odamegyek hozzá és csókot adok ajkaira.
- Felmész Jenny-hez szegény ki van borulva. – mondom kedvesen, mire aggódva néz rám.
- Mi a baj?
- Kevin szakított vele és lehet gyereket vár tőle. – látom, hogy kikerekednek a szemei.
- Megyek is. – mondja, és már szinte szalad fel húgomhoz.
Örülök, hogy ilyen jó barátnője van Jenny-nek mint szerelmem. Már megint csengetnek, mire ajtót nyitok és a menedzserem az.
- Jac van egy nagy gond. – jegyzi meg, mire nagyot sóhajtok. Úgy látszik, ez a nap nem nekem kedvez.
- Mi a baj Harold? – fogom a fejemet és várom az ítéletet.
- Ma hívtak, hogy egy hónapra el kell utaznotok a bandával, mert fellépésetek lesz. – ez annyira nem nagy gond így meglepődve nézek rá.
- És még is mikor?
- Pont ez a baj, hogy ma este kell indulnotok. – Na puff. Ezt is el kiabáltam rendesen.
- Rendben. Ott leszek, csak még előtte el kell intéznem egy két dolgot. – bólint és távozik is.
Felmegyek az emeletre, hogy fogom ezt elmondani nekik, hiszen mindkettőjüknek szüksége van rám és nem hagyhatom őket egyedül, bár mondjuk, ha ketten hagynám őket, hogy itt legyen mindketten, akkor az úgy lehet, megoldana mindent, csak előbb még beszélnem kell velük.
Bemegyek, majd látom, hogy húgom elaludt szerelmem ölébe, aki a haját simogatja.
- Ki volt az? – kérdezi érdeklődve, mire leülök mellé és csókot adok ajkaira.
- A menedzserem. A bandát elhívták egy másik országba. – mesélem neki, miközben a derekát simogatom. Látom, hogy kérdezne és azt is tudom, hogy mit. – Ma este indulunk.
- És mi lesz Jenny-vel? – néz rám, mire ajkaira adok csókot.
- Mindkettőtökért aggódok, de arra szeretnélek megkérni, hogy amíg én nem leszek itt. Ideköltöznél, hogy tudj rá vigyázni. Tudom, hogy a szüleid miatt nem szeretnél ideköltözni, de amíg nem leszek itthon, kérlek szépen. – nézek a szemébe szinte könyörögve. Aggódok értük, de tudom, ha együtt lesznek, akkor minden rendben lesz.
- Rendben. Addig ideköltözök. – egyezik bele, amire megcsókolom, és az arcát kezdem el simogatni.
A nap további részét együtt töltjük hármasban, de este sajnos el kell mennem. Elköszönök tőlük. Kicsimnek adok mindent, kulcsokat, pénz, na meg sok csókot, mert nem egy hónapig nem kaphatok. Remélem minden rendben lesz velük és simán fognak menni a dolgok.
~*~
A fellépés napján egy nagy csarnokban vagyunk, a vendégek között nézelődök, amikor egy ismerős házaspárt találok látok meg egy kis fiúval. Hiszen ez szerelmem családja. Éppen mennék oda, hogy beszélnék velük, de nem lehet, mert a fellépésünk kezdődik, és a haverok húznak vissza, hogy táncoljak végre egyet.
Felmegyünk a színpadra és végül egy nagyon jó műsort adunk elő még vissza is tapsolnak minket, de csak meghajlásra van idő, mivel eléggé hosszú a műsor így is. Már alig várom, hogy vége legyen mindennek és tudjak beszélni kicsim szüleivel, hogy térjenek észre.
Mikor végre meg tudom őket közelíteni. Tyler egyből felismer, és már szalad is hozzám, csak az anyukája megfogja a kezét, hogy ne császkáljon el. Megrázom a fejemet és odamegyek a szülőkhöz.
- Jó estét. – köszönök nekik, mire rám néznek végre, de nem szólalnak meg. – Tudják mit, nem várom el, hogy beszéljenek velem, de legalább akkor hallgassák meg, amit mondani akarok. – mély levegőt veszek, majd folytatom. – Farrah nagyon rosszul érzi magát, hogy elküldték maguktól. Hiányoznak neki és szeretne megint a családjával lenni, de egyben engem is szeret. – mondom komolyan. – Nem áll szándékomban kihasználni a lányukat. Komoly érzéseim vannak felé és bármit meg fogok tenni annak érdekében, hogy Farrah boldog legyen, de akkor lesz csak igazán boldog, hogy ha önök elfogadják a kapcsolatunkat.
- Maga akar kioktatni minket a lányunkról? – kérdezi kicsit fellengzősen az apuci.
- Nem kioktatni akarom magukat, csak elmondom, amit gondolok, és amit érzek. – válaszolom. – Amióta megláttam Farraht és ismerem, egyre erősebb érzelmek kötnek hozzá. Ha esetleg azt kérdezné, hogy ha elvenném a lányát miből tartanám el, azt tudom mondani, hogy a keresetemből. A végzetségemmel bármikor el tudok bárhol helyezkedni, de a táncolásból is van jó sok megtakarított pénzem. Vagy ha azt szeretné megkérdezni, hogy még is mikor venném el a lányát, csak annyit tudok rá felelni, hogy akkor, amikor ő is felkészült lesz arra, hogy a feleségem legyen. Nem erőltetek rá semmit a lányukra és soha nem is fogok. Nem feküdtem le Farrah-val, mert tiszteletben tartom. Nekem egy nő nem a szex szimbóluma. 6 éve volt utoljára komoly kapcsolatom Farrah előtt. Azután nem voltak egyéjszakás kalandjaim sem és nem fogok Farrah-re sem rátámadni. Meg fogom várni azt, hogy azt mondja igen is szeretné, ha ez az esküvőnk után lesz, akkor addig fogok rá várni. – mély levegőt veszek, majd a szülőkre nézek. – Csak szeretem volna ha tudják és ez alapján mérlegelnének és visszafogadnák a lányukat, aki nagyon örülne önöknek. – mondom őszintén, végül ott hagyom őket, hogy gondolkozzanak. Igen is komolyan a szándékaim Farrah-val, de még nem akarok ennyire előre rohanni, mert nem szeretném elrémiszteni magamtól.
~*~
Az egy hónap hamar eltelik szerencsére, főleg a sok fellépések miatt. Szerelmemmel sokat beszélgetünk, bár az a beszélgetés a szüleivel állandóan gondolkoztat és remélem rendbe fognak jönni közöttük a dolgok.
Ma repülök haza. Remélem minden jól ment otthon, mert most csak boldogságra és együtt töltött pillanatokra van szükségem, amit életem két nőjével tölthetek: Jenny-vel és… Farrah-val, a szerelmemmel.
|
| Saya | 2011. 06. 25. 20:33:23 | #14531 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: {nanának~Jacob-nak}
-Nincs miért bocsánatot kérned. –mondja, miközben magához ölel- Megértem, hogy félsz, de hidd el, nem fogok veled olyat tenni, amit te nem akarsz.- zavaromban csak mellkasához bújok, mert nem akarom, hogy lássa mennyire elpirultam- Szeretlek Farrah, és nem akarlak elveszíteni. –erre már szemébe nézek, és ezt kihasználva megcsókol. Olyan jól esik, belső bizsergést érzek. Nem csak azt a bizonyos „pillangók repkednek a gyomromban” érzést, ez ennél több. Szerelem? Igen. Vágy? Még nem igazán ismerem az érzést…Nem tudom.
Kopogás szakít minket félbe, aztán édesanyám hangját hallom meg.
-Farrah! Kicsikém, bent vagy?
-Ez anya. –tudatom Jacobbal is, de ő csak megcsókol.
-Menj, nyisd ki nyugodtan, addig rendet teszek a hálóba. –hát jó, bár én nem vagyok ilyen nyugodt, mint te…
Csak annyit mondok anyámnak, hogy Jacobbal kibékültünk, de képtelen vagyok elmondani, hogy velem töltötte az éjszakát, még ha nem is olyan értelemben. Megbeszéljük úgy is, hogy együtt reggelizünk, és ez tökéletes alkalom lesz arra is, hogy hivatalosan is bemutassam nekik Jacob-ot.
Megyek megkeresni őt, miután a szüleim elmennek, de mikor meglátom egy szál törölközőben, úgy döntök, hogy kimegyek, mert nagyon zavarban vagyok.
-Várj. –megfogja a kezemet, hogy ne menjek ki. Nem tudok a szemébe nézni. –Tudom, hogy szokatlan helyzet. –végig simít arcomon, majd lágyan megcsókol.
-Jacob, ez nekem…nem megy. –sajnálom.
-Ne aggódj, mondtam, hogy nem csinálok semmi olyat, amit nem szeretnél. –tovább simogatja az arcomat.
-Tudom, de kérlek, öltözz fel. A szüleim azt mondták, menjek reggelizni, és le szeretnélek vinni téged is. –mesélem el neki terveimet.
-Rendben, akkor felöltözök, addig, ha gondolod, t is letusolhatsz. –kapok még egy csókot, aztán megyek is. Egy egyszerű kis ruhát veszek fel, majd Jacob után megyek.
-Nagyon gyönyörű vagy. –bókol, és újra zavarba hoz.
-Köszönöm. –köszönöm meg, mire egy puszit ad a homlokomra.
-Mehetünk? –bólintok, és karon fogva elindulunk.
Mikor odaérünk, megpillantjuk a szüleimet, és velük van Tyler is, aki odafut hozzánk.
-Szia tücsök. –Jacob kézjelekkel is köszön neki. Ő is mutogat neki valamit, amit le is fordítok.
-Szia Jacob. Nagyon hiányoztál, és jó végre megint látni. –mondom a fordítást, de…
-Te is hiányoztál ám nekem. Remélem szófogadó kisfiú voltál, mert akkor esetleg valami meglepetést is hozok számodra. –Jacob…Te meg mióta tudsz…? – Mi a baj? –kérdezi megfogva a kezemet.
-Mikor tanultál meg kézjelekkel beszélni? –kérdezem meglepetten.
-Amíg te a szüleiddel voltál három hónap alatt beiratkoztam egy tanfolyamra, és ott tanítottak meg, hogy tudjak én is beszélni az öcséddel. –komolyan?
-Oh Jake. –megölelem őt.
-Bármit megteszek érted, amit csak tudok, és amit csak lehet. –annyira aranyos.
-Köszönöm. –nem tudunk tovább ölelkezni, mert a szüleim is közelebb jönnek.
-Jó napot fiatalúr. –köszönti apu kissé hűvösen.
-Jó napot kívánok. Jacob Wolf vagyok. –mutatkozik be úgy, hogy engem nem enged el- Örülök, hogy megismerhetem önöket. –kezet nyújt apámnak.
A legnagyobb meglepetésemre a szüleim szinte semmit sem kérdeznek Jacob-tól. Nem tetszik ez nekem, és a hűvösségük sem. Lehet, hogy a korkülönbség miatt? Azért én kicsit mesélek, hogy honnan ismerem meg, hogy ő mit csinál, de az apám szerint a „táncikálásból” nem lehet megélni, ráadásul hamar ki is öregszik belőle az ember. Ez a beszélgetés kezd nagyon kínos lenni, még szerencse, hogy hamarosan indulnunk kell. Kínos 20 perc után mindenki megy csomagolni…
Örülök, hogy most a szüleim jönnek haza, mert mostanában nagyon keveset tudtunk együtt lenni, annak persze kevésbé, hogy Jacob-ot így ritkábban láthatom, mert csak most békültünk ki…
-Farrah, komolyan kell veled beszélnem. –mondja apám, mikor a nappaliba érek a kipakolás után. Anyu az öcsémmel kimegy a kertbe, vagyis valami olyanról fogunk beszélni, amit neki nem kéne hallania.
-Hallgatlak. –leülök.
-Jacob-ról van szó…-gondoltam- Nem olyan dolgokat hallottam róla, mint amiket szerettem volna. Nem hinném, hogy egy ennyivel idősebb, bizonytalan jövőjű fiú mellett kéne elkötelezned magad.
-Apa! Elkötelezni? Ezt hogy érted? Még csak most ismerkedtünk meg, nem tervezünk házasságot, vagy összeköltözést. Le szeretnék diplomázni, egy jó állást szerezni magamnak, még semmi komolyról nem esett szó köztünk. –magyarázom.
-Igen, de Jacob már elég idős. Bizonyára nem te vagy neki az első barátnője…tudod, mire célzok. Nem szeretném, ha történnének bizonyos dolgok köztetek, amiket nem lehet visszacsinálni, és amit talán később meg is bánnál. –ohh, értem.
-Én nem hinném, hogy Jacob elvárná tőlem, hogy ilyen lépésre szánjam el magamat, és…
-Nem fogja elvárni, egyszerűen megteszi. Magához édesget, és nem fogsz tudni nemet mondani. Nem akarom, hogy a lányom így járjon. Jacob felnőtt férfi, neki szükségletei vannak szexuális téren, amihez te még nem vagy elég érett. Nincs tapasztalatod, és ennek így is kell maradnia az esküvődig! Az egyetlen lányom vagy, nem hagylak elkallódni. Nem kertelek tovább…szakítanod kell vele. –mi?
-De apa…Csak a képzelgéseidre alapozva elvárod tőlem, hogy ellökjem magamtól a boldogságot?
-Boldogság? Ez nem boldogság, csak naivság. Azt mondja, amit hallani akarsz…
-Sajnálom, de ez nem fog menni…-lesütöm a pillantásomat.
-Farrah, választanod kell. Vagy végleg elválnak útjaitok, vagy a családoddal kell megszakítanod a kapcsolatodat. Ha nem tudlak lebeszélni a végzetedről, akkor el kell engednem a kezedet, mert nem fogom végig nézni a szenvedésedet. –mondja komolyan.
-Jacob ezt sosem kérné tőlem…nem úgy, mint te…-miért kell választanom?
-Nos, Farrah? –kérdezi.
-Sajnálom, de tudom, hogy tévedsz, így…-végig sem mondhatom.
-Jól van hát…Akkor pakolj szépen össze. –olyan rideg…
-Ezt úgy érted, hogy…?
-Úgy. El kell költöznöd. –sírva rohanok fel a szobámba.
El sem hiszem, hogy az apám kidobott…De miért? Esélyt sem adott Jacob-nak. Talán, ha bebizonyítom, hogy Jacob megbízható, és nem fog kihasználni…De nem tudom, hogy akkor én meg fogok-e tudni bocsátani…
Miután összepakolok, kocsiba ülök. Először Jacob-hoz megyek, de nem azért, hogy hozzá költözzek, azzal csak apámat igazolnám. Röviden elmesélem neki, hogy mi is történt.
-Farrah, miattam kellett elhagynod az otthonodat, az a legkevesebb, hogy nálam maradj. De nem csak ezért, hanem azért is, mert szeretlek. Meg akarlak védeni mindentől. –megölel.
-Köszönöm neked, de nem maradhatok. Van valamennyi félretett pénzem, az elég lesz pár napra, hogy kivegyek egy kis szobát magamnak, aztán dolgozni fogok. Igaz, hogy sok mindenhez nem értek, de van egy kedves hölgy az utcában, és neki van egy kis fagyizója, egy virág üzlete…felváltva dolgozhatnék nála. Megleszek. –mosolygok.
-Előttem nem kell erősnek mutatnod magad…-súgja a fülembe.
Jobban belekapaszkodok az ingjébe, de nem mondok semmit. Félelmetes belegondolni, hogy most csak Jacob van nekem, másfelől megnyugtató, hogy rá számíthatok. Félek az új élettől, de ezt érte teszem. Nem kérte, sőt próbált lebeszélni, de én nem fogom titkolni őt. Ő annál többet ér nekem…Szeretem…
A következő héten dolgozni kezdek, és mellette készülök az érettségire. Nem hiába, mert a tanév végén sikeresen megszerzem a bizonyítványt. Jacob is eljön az ünnepségre, sőt…Most váratlanul ért, de a szüleim is. Az öcsém „elmondja”, hogy visszautaznak, de ők nem akarnak beszélni sem velem. Anyu szeretne, de csak egy ölelésre jön oda hozzám, mert apám szerint nem szabad engedniük. Nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz lesz…
Jacob egy kis vigasztalásul kétszemélyes ünneplésre visz. Otthon fog főzni, és ma nála alszom. Alszom, nem mást. Nem tudom, hogy apám értékítélete szerint mekkora bűnt követek el azzal, ha a szerelmemmel egy ágyban alszom, de nem is érdekel. Bízom benne, és nem ez lesz az első eset. Egy meglepetést is ígér, amit még nem tudok mi, de nagyon kíváncsi vagyok. Csak annyit árult el róla, hogy egy cipős dobozba belefér. Lehet, hogy megint könyvet kapok? Nem tudom, de mindjárt kiderül, ugyanis Jacob megérkezett értem.
-Szia! –köszönök neki boldogan. Most biztos csillognak a szemeim, és érzem, hogy egy kicsit el is pirultam, mert az izgalomtól hevesen ver a szívem. Egy csinos felsőt vettem fel, mert Jacob-nak láthatóan tetszett legutóbb is.
-Szerelmem…-még a hideg is végig fut a hátamon, ahogy megszólít, és azután megcsókol. Olyan hosszú és olyan puha ez a csók, hogy egy pillanatra azt is elfelejtem, hogy az utcán vagyunk. Pedig ott vagyunk, és ezt nem itt kellene…
-Jacob, még valaki meglát…-nézek körbe pirultan.
-Had lássanak. Lássák csak, hogy nekem van a világ legszebb barátnője. –édes.
Mikor megérkezünk hozzá, előre enged. Csodaszép látvány fogad, ahogy beljebb sétálok…megterített asztal, illatos mécsesek, és halk zene, amit Jacob kapcsol be.
-Ez gyönyörű…-még a lélegzetem is elakad. Mivel érdemeltem ezt én ki?
-De a te szépségedhez semmi, ahogy bármi más is a világon. –mondja hátulról átölelve, majd megfogja a kezemet, és az asztalhoz kísér. Egy csókot hint a kézfejemre, aztán segít leülni.
-Olyan vagy, mint egy mesebeli herceg, és engem is hercegnővé teszel. –mosolygom.
-Nem kell azzá tennem, te hercegnőnek születtél…-néz a szemembe.
-Jacob, ne bókolj egész este, mert…mert már így is nagyon zavarban vagyok. –nevetek kínosan- Éhes vagyok. Nem eszünk? –terelem gyorsan a témát.
|
| oosakinana | 2011. 05. 02. 13:51:04 | #13353 |
Karakter: Jacob Wolf
Megjegyzés: (Saya-nak ~ Farrah-mnak)
- Jacob, ez nem… nem akarom ezt. – ellök magától és elkezd szaladni. Nem fogom ilyen könnyen feladni. Utána szaladok és követem, hogy merre megy.
Az egyik lakosztályra megy. A kulcsot végig húzza, és már menne be, amikor gyorsan odamegyek. Megfogom a derekát és beviszem a szobájába, akkor is beszélni fogok, ha ő nem akarja. Nem lökhet el magától. Mindent meg fogok tenni érte, hogy meggyőzzem.
- Jacob, te meg mit csi… - nem hagyom, hogy befejezze a kérdést, mert ajkaira tapadva csókolom meg édesen, ami annyira hiányzott.
Az ajtónak döntöm, ami bezáródik magától. Eleinte próbál ellenkezni, de feladja és viszonozza csókomat. Szóval akkor én is hiányoztam neki, nem csak ő nekem.
- Szeretlek Farrah, és nem akarlak soha többé elveszíteni. – suttogom neki, miközben ajkaitól párcentire távolodok el csak.
- De nekem időre van szükségem, mert összezavarodtam. Talán neked is át kéne gondolnod a dolgokat, nem? – elpirulva néz arcomra. Mit gondolkodjak azon, hogy szeretem és vele akarok lenni?
- Pontosan tudom, hogy mit szeretnék, és az te vagy. Miért nem hiszel nekem? Kétségbeesésemben már nem tudtam mit kitalálni, de mikor megtudtam, hogy hol vagy, azonnal tudtam, hogy ide kell jönnöm. Látnom kellett téged, nem bírtam volna már ki egy napot sem úgy, hogy ne érintselek meg… - végig simítok a karján és végül a hajába túrok.
- Tényleg nem csapsz be? Nem lesznek új meglepetések, régi barátnők, eltitkolt múlt? – néz mélyen a szemembe és tudom, hogy onnan szeretne megtudni mindent.
- Az igazat mondom, bízz bennem… - mondom teljesen őszintén. Ha ennek nem fog hinni, akkor semminek.
- Hiszek neked. – végre bízok bennem megint. Behunyja szemeit, mire odahajolva csókolom meg lágyan és végre megint a fellegek felett repkedek.
Nem sokkal később már az ágyban ülünk és beszélgetünk. Megbeszéljük mi volt a másikkal, amíg külön voltunk. Megtudom, hogy sokat szenvedett miattam, amiért rosszul érzem magam, ezért simogatásaimmal és csókjaimmal halmozom el. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzá és ne érintsem meg minden percben. Addig beszélgetünk, hogy a végén egymás karjaiban alszunk el és lépünk az álmok birodalmába.
Csodálatos álmom van. Farrah-val vagyunk együtt és éppen kényeztetem minden fele csókjaimmal. Eleinte melleit csókolgatom és simogatom, minden erőmmel, miközben ajkain édes sóhajok szakadnak fel és engem kezd egy kicsit az őrületbe kergetni vele.
Lejjebb haladva hasán csókolok végig, egészen ágyékáig, amit nyelvemmel kezdek el izgatni ő meg egyre hangosabban kezd el nyögdécselni alattam. Nem sokkal később ujjamat is társítom hozzá. Nem kell sokat várnom, hogy elélvezzen tetteimtől, majd meglepetésemre, most ő fektet le engem és kezd el végig járni testemen.
Folyamatosan nyöszörgök, mert annyira jól esik, hogy az valami fergeteges. Nem hagyom neki, hogy az őrületbe kergessen, hanem lefektetve felé hajolva hatolok belé. Mindketten élvezettől nyögünk fel és alig bírjuk ki, hogy ne menjünk el most már is megint.
- Farrah… - nyögöm nevét, majd elkezdek mozogni benne és még több nyögés hagyja el ajkaimat, de egyszer csak ajtócsapódást hallok.
Elkezdek ébredezni. Kinyitom szemeimet, majd álmatagon nézek körbe, de sehol senki. Felállok, és ekkor látom, hogy kint van, az erkélyen elmosolyodok és utána megyek. Kinyitom az ajtót, de ekkor hallom, hogy valakivel beszélget.
- Ugye nem hiszi azt Jacob, hogy azért aludtam vele, mert mást is szeretnék? Én nem olyan vagyok, mint a régi barátnője, én nem tudok vele még… - hallom szavait, majd megfordulva észrevesz engem. - Most le kell tennem, szia… - kinyomja a telefont. - Jacob…
- Farrah… - elmosolyodok. Most fél, hogy csak meg akarom fektetni? Ismerhetne már egy kicsit, hogy ha akarnám már megfektetettem volna, de nem teszem.
- Sajnálom… - mondja bűnbánóan, mire hozzám bújik. Azt hiszem ezeket a dolgokat meg kell beszélnünk.
- Nincs miért bocsánatot kérned. – válaszolom kedvesen és magamhoz ölelem, miközben a hátát simogatom. – Megértem, hogy félsz, de hidd el, nem fogok veled olyat tenni, amit te nem akarsz. – nem válaszol semmit, csak fejét a mellkasomba fúrja. – Szeretlek Farrah és nem akarlak elveszíteni. – mondom őszintén, mire felemelem a fejét és megcsókolom lágyan, de szenvedélyesen, amit viszonoz.
Nem akarom, hogy gondok legyenek közöttünk. Csókunkat kopogás szakítja meg, majd hangokat is hallunk.
- Farrah. Kicsikém bent vagy? – szólal meg egy női hang.
- Ez anya. – mondja nekem, amire egy csókot adok neki.
- Menj, nyisd ki nyugodtan, addig rendet teszek a hálóba. – mondom kedvesen, amire bólint.
Bemegyek és rendbe teszem az ágyat, amíg ő ajtót nyit. Majd elmegyek, kicsit felfrissítem magam. Még szerencse, hogy a hálóból is nyílik a fürdő ajtaja. Levetkőzök, majd beállok a tus alá és elkezdek tusolni, hogy felfrissüljek. Éppen a tükör előtt állok, egy száll törölközővel a derekam körül, amikor nyílik az ajtó és Farrah lépbe rajta, de amint meglát el is pirul, és már menne is kifele.
- Várj. – mondom neki, majd megfogom a kezét, mire megáll. Szembe fordítom magammal, de annyira zavarba van, hogy nem is néz a szemembe. – Tudom, hogy szokatlan a helyzet. – kezdek bele, majd kezemet arcára helyezem és megsimogatom, majd finoman felém fordítom a fejét és megcsókolom. Bátortalanul viszonozza, amin nem lepődök meg.
- Jacob ez nekem… nem megy. – mondja halkan.
- Ne aggódj mondtam, hogy nem csinálok semmi olyat, amit nem szeretnél. – mondom őszintén és az arcát simogatom.
- Tudom, de kérlek öltözz fel. A szüleim azt mondták menjek reggelizni és le szeretnélek vinni téged is. – mondja, amire elmosolyodok.
- Rendben, akkor felöltözök, addig, ha gondolod te is letusolhatsz. – mondom kedvesen, amire bólint. Még egy csókot adok neki, amit kicsit bátrabban viszonozza.
Kimegyek és felveszem az öltönyömet, ami tegnap volt rajtam, mert nincs itt semmi más ruhám, ezért csak ezt tudom felvenni. Mikor végzek, a konyhába megyek, hogy egy kicsit igyak, mert megszomjaztam. Nem sokkal később kijön Farrah is, de a lélegzetem eláll a látványtól. Egy csodálatosan szép ezüstszínű ruhában jön ki. Nem túl elegáns, de még sem túl snassz. Hasánál van egy masni, ami feldobja a ruha hangulatát, miközben a szoknya része a térde alá ér egy kicsivel.
- Nagyon gyönyörű vagy. – mondom őszintén, amire kicsit elpirul és lehajtja a fejét.
- Köszönöm. – válaszolja. Odamegyek és végig simítok a karján, majd a homlokára adok egy csókot.
- Mehetünk? – bólint, majd belém karolva indulunk el. Kimegyünk az ajtón, majd összekulcsolom a kezünket és úgy sétálunk tovább.
Leérünk az ebédlőbe, ami nagyon gyönyörű és csodálatos látvány. Mosolyogva nézek kicsimre, amit viszonoz. Egy asztal felé néz, ahol látom, hogy két idősebb pár ül, mert Tyler, aki mint észre vesz, feláll, és szinte száguld hozzám, és meg amikor megérkezik, felveszem.
- Szia tücsök. – köszönök neki kézjellel.
- Szia Jacob. Nagyon hiányoztál és jó végre megint látni. – hallom Farrah hangját, ahogy fordítja nekem, de megértem mit mond. Leteszem Tylert, majd guggolva kezdek el neki mutogatni.
- Te is hiányoztál ám nekem. Remélem szófogadó kisfiú voltál, mert akkor esetleg valami meglepetést is hozok számodra. – kacsintok rá, amire fülig ér a szája és elkezd bólogatni, majd Farrah-ra néz. Felállok és én is ránézek, de látom nagyon meg van lepődve. – Mi a baj? – kérdezem tőle és megfogom a kezét.
- Mikor tanultál meg kézjellel beszélni? – kérdezi meglepődve.
- Amíg te a szüleiddel voltál három hónap alatt beiratkoztam egy tanfolyamra és ott tanítottak meg, hogy tudjak én is beszélni az öcséddel. – magyarázom kedvesen.
- Oh. Jake. – mondja meghatódva és megölel, amit viszonzok, miközben a derekát és a hátát simogatom.
- Bár mit megteszek értetek, amit csak tudok és amit csak lehet. – mondom őszintén.
- Köszönöm. – suttogja és tovább ölel szorosan, majd torok köszörülést hallunk meg, amire kicsit elengedjük egymást és a szülőkkel találjuk szembe magunkkal.
- Jó napot fiatalúr. – hallom az apuka kicsit kimért hangját.
- Jó napot kívánok. – köszönök kedvesen. – Jacob Wolf vagyok. – mutatkozok be kedvesen, de Farrah-t nem engedem el. – Örülök, hogy megismerhetem önöket. – nyújtok kezet az apának, akivel farkas szemet nézek és várom, hogy mi fog kisülni ebből az érdekesnek induló reggeliből, de semmi féle képpen nem leszek tiszteletnek, hiszen még is csak szerelmem szüleiről van szó.
Legyenek, bármilyenek tűrni fogok és nyelni, hiszen csak a lányukat akarják védeni, én meg szeretni akarom a lányukat, meg a fiúkkal foglalkozni, mert nagyon aranyos kis srác. Meg nem akarom, hogy Farrah megharagudjon rám, hogy szemtelen vagyok a szüleivel, így bármit sodorjon, elém ez a reggeli ki fogom tűrni és túl fogom élni a próbát minden féle képpen.
|
| Saya | 2011. 05. 01. 22:21:28 | #13343 |
Karakter: Farrah Lee
Megjegyzés: {Nanának}
Délután csengetésre leszek figyelmes. Vajon ki lehet az?
-Jacob. –mindjárt kiugrik a szívem a helyéből…
-Farrah…Sajnálom, amiket mondtam, mert elveszítettelek, de ha meg nem mondom el, akkor a múltamat titkolom el előtted, amit nem akarok. Nem akarom, hogy titkaim legyenek előtted.
-Nézd Jacob…azt hittem ismerlek, de be kellett látnom, hogy még nem teljesen. Nem tudom, ki vagy és azt sem, hogy én mit akarok egyáltalán tőled, vagy akarok-e. –tényleg össze vagyok zavarodva egy kissé…
-Én tudom, hogy mit akarok tőled, de ha azt kéred, hogy lassítsunk, akkor megteszem. Megteszek bármit, csak ne dobj el magadtól, könyörgöm. –oh…mit tegyek?
-Inkább azt mondom, hogy ismerkedjünk és legyünk barátok. –mosolygom.
-Rendben, abban benne vagyok, hogy egyelőre legyünk barátok, de szeretném, ha a barátnőm lennél megint, és boldogok lennénk együtt. –magyarázza, hogy mit szeretne.
-Sajnálom. –mondom lehajtott fejjel, aztán becsukom előtte az ajtót.
-Farrah, sajnálom, hogy nem mondtam el korábban, ami miatt most itt vagyunk, de nekem már csak te számítasz. Szerelmes vagyok beléd, és a szívemet már magaddal vitted. Csak kérlek, engedd, hogy bebizonyítsam, hogy komolyan gondolom. –kiabálja az ajtón keresztül.
Nem válaszolok neki. Az ablakon keresztül nézem, ahogy elmegy. Nem tudom, hogy ez így volt-e helyes, de féltem kinyitni az ajtót…
Eltelik pár nap, de Jacob nem jelentkezik. Nekem meg ideje visszamennem a szüleimhez, ahol ráadásul egy álarcos bál is lesz. Csak pár napra megyek vissza, mert hamarosan vizsgáim lesznek.
A bál napján furcsa érzés lesz úrrá rajtam…Jacob jut az eszembe, de tudom, hogy itt most nem bukkanhat fel. Mégis…mindegy, el kell terelnem a gondolataimat róla.
Már a bálon beszélgetünk, mikor úgy érzem, hogy valaki néz. Üldözési mániám lenne, vagy csak fáradt vagyok? Nincs időm gondolkodni, mert kezdődik a tangó.
Mikor párcserére kerül a sor, egy férfi erősen ölel magához. Olyan ismerős az illata, az ölelése…a szemei…Bár tekintetéből keveset látok a fények miatt.
A tánc végén a férfi hirtelen eltűnik. Hiába nézek körbe, nem látom sehol. Családom társaságában maradok egy darabig, majd az erkélyre megyek ki egyedül.
-Szabad egy táncra? –kérdezi egy ismerős hang mögülem. Megfordulok. Nem lehet igaz…
-Jacob, te…-ujjait ajkamra teszi és megfogja a kezemet.
-Kérlek, táncolj velem. –az erkély közepére húz, kezét derekamra teszi, és táncolni kezdünk. Végig a szemembe néz, én meg úgy engedelmeskedem neki, mintha megbabonázva lennék.
-Jacob, ez nem…nem akarom ezt. –ellököm magamtól, és szaladni kezdek. Mindegy hogy hova, csak el innen. Vissza kell jutnom a szállásomra.
Szerencsére másik lakosztályban vagyok a szüleimtől és az öcsémtől, így legalább ők nem látják majd, hogy mennyire felzaklatott ez az este. El sem hiszem, hogy utánam jött…Úgy zakatol a szívem, hogy szinte kiugrik. Már a kártyát húzom le a zárban, és lépnék be az ajtón, de ekkor valaki átöleli a derekamat, és úgy húz a szobába.
-Jacob, te meg mit csi…-nem tudom befejezni a kérdést, mert megcsókol.
Az ajtónak dönt, ami magától be is záródik. Egy ideig próbálom eltolni magamtól, de ez csak egy-két másodpercig tart, mert annyira hiányzott már a csókja, hogy hagynom kell magam.
-Szeretlek Farrah, és nem akarlak soha többé elveszíteni. –suttogja halkan pár centire ajkaimtól.
-De nekem időre van szükségem, mert összezavarodtam. Talán neked is át kéne gondolnod a dolgokat, nem? –nézek fel kipirult arccal a szemébe.
-Pontosan tudom, hogy mit szeretnék, és az te vagy. Miért nem hiszel nekem? Kétségbeesésemben már nem tudtam mit kitalálni, de mikor megtudtam, hogy hol vagy, azonnal tudtam, hogy ide kell jönnöm. Látnom kellett téged, nem bírtam volna már ki egy napot sem úgy, hogy ne érintselek meg…-végig simít a karomon, majd a hajamba túr.
-Tényleg nem csapsz be? Nem lesznek új meglepetések, régi barátnők, eltitkolt múlt? –a szeméből próbálom kiolvasni, hogy őszinte-e.
-Az igazat mondom, bízz bennem…-igen, tényleg őszintének tűnik.
-Hiszek neked. –becsukom a szememet, így újra meg mer csókolni.
Az ágyon ülve beszélgetjük át az este további részét. Főleg arról beszélünk, hogy mi történt, mióta nem voltunk együtt. Néha megcsókol, vagy megsimogat, amitől bár zavarban vagyok, mégis jól esik. Nem is tudom mikor, de így alszunk el, mert olyan sokáig beszélgetünk.
Reggel arra ébredek, hogy Jacob keze a derekamon pihen, így csak nagyon óvatosan tudok kimászni, nehogy felébredjen. Előveszem a telefonomat, és írok egy üzenetet a szüleimnek, hogy jól vagyok, nehogy aggódjanak miattam, hogy tegnap csak úgy eltűntem.
Elmegyek lezuhanyozni, épp a fogamat mosom már, mikor meghallom rezegni a telefonomat az asztalon. Ránézek, és látom, hogy Jenny az. Kimegyek a teraszra, és felveszem.
-Szia Jenny, mi újság? –szólok bele jókedvűen.
-Szia…-csend- Öhm…történt valami? –nem mered megkérdezni?
-Igen, történt, de úgy értesültem, hogy erről te is tudsz. –Jacob mesélte az este.
-Mire gondolsz? –jaj Jenny, nem kell tovább az ártatlant játszani.
-Jacob…mond ez neked valamit? –nevetem el magam halkan.
-Szóval tényleg találkoztatok? És? Kibékültetek? Mondj már valamit, ne kelljen mindent harapófogóval kihúzni belőled. –mondja türelmetlenül.
-Eddig azt sem tudtad, hogy miről beszélek, most meg ilyen sürgős lett? –húzom az időt.
-Ne csináld ezt velem…-jól van, jól van.
-Igen, kibékültünk? –Jenny sikítását hallom meg a telefon túloldalán.
-Na végre! Nálad van? Vele is szeretnék beszélni. –hát…
-Még alszik, de felkelthetem, mert úgy is ideje lenne. Átbeszéltük az egész éjszakát, és…-magyarázom neki, közben bemegyek, de meglepetésemre Jacob beszél álmában.
-Farrah…-elmosolyodom, de…valami nyöszörgő hangot is kiad utána.
-Jenny, most nem…alkalmas…-visszaszaladok az erkélyre.
-Valami baj van?
-Jacob…rólam álmodik…-halk kuncogást hallok meg.
-Olyat? –hm?
-Milyet? –nem értem.
-Valami perverz dolgot. –nevet még mindig.
-Dehogy! Biztosan nem. Ugye…ugye nem? –kérdezem kicsit ijedten.
-Mi a baj? –szerinted?!
-Én…én nem akarom, hogy ilyet álmodjon, mert mi még nem tartunk ott, és egyébként is. Ő már gondolom túl van az elsőn, én meg nem, és azt sem tudom, hogy…Nem tudok semmit, és nem vagyok kész semmire. Nekem már az nagyon nagy lépés volt, hogy vele aludjak, nem akarok semmi olyat, és…
-Nyugi Farrah, vegyél levegőt. –szól közbe Jenny, és valamit hallok mögülem, de nem nézek hátra.
-Ugye nem hiszi azt Jacob, hogy azért aludtam vele, mert mást is szeretnék? Én nem olyan vagyok, mint a régi barátnője, én nem tudok vele még…-fordulok hátra, és meglátom Jacob-ot- Most le kell tennem, szia…-kinyomom a telefont- Jacob…
-Farrah…-elmosolyodik.
-Sajnálom…-bűnbánóan hozzá bújok. Gondolom az a zaj az ajtó volt, tehát az utolsó mondatomat hallotta….nagyszerű.
|
|
