|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| gab287 | 2013. 05. 20. 19:28:00 | #25859 |
 Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Valami oltári mázlink van, s hamar találunk egy parkolóhelyet, elég közel a parthoz, pedig a korai időpont ellenére már igen nagy a tömeg.
Kiszállunk, Haru a kezembe nyomja a cuccokat – törölközők, pokróc – és lezárja a kocsit. Noha hozzá vagyok szokva, hogy megbámulnak az utcán, azért nem kerüli el a figyelmemet, hogy most még a szokásosnál is nagyobb figyelemmel vannak irántam az emberek.
Pontosabban, irántunk.
A pasik szemei kocsányon lógnak, ahogy Haru mellettem lépked egyszerű, könnyű, nyári ruhájában, s a hozzá passzoló, fehér, gladiátor sarujában. Na, igen, eléggé feltűnő látvány. Hosszú combjait szinte teljesen szabadon hagyja a rövid ruhácska, ami látványosan feszül jókora mellein, az öv pedig kihangsúlyozza lehetetlenül vékony derekát. A csajok hol engem stírölnek, féltékenyen, hol Haru-t méregetik, elzöldülve az irigységtől. Szóval, nem kis figyelmet kapunk, ahogy a parton grasszálunk, megfelelő helyet keresve a fövenyen.
Nagyjából a mindenség közepén sikerül megtalálnunk azt a néhány négyzetméternyi szabad helyet, amelyen végül letelepedünk. Kiterítem a pokrócot, elrendezgetem a törölközőket.
- Na, szívem? – kérdezi aztán Haru – Mit szólsz, megyünk fürdeni?
Kedvesemre mosolygok, majd szó nélkül lekapom magamról az inget. Érzem, hogy szinte felfal a szemével, amint előbukkan a testem a ruhadarab alól, s ahogy elnézem, nem kevesen vannak ugyanígy. A pasik rosszul vannak az irigységtől, a lányok pedig leplezett csodálattal bámulnak – soha nem ismernék el, hogy igen is, vonzónak találják a hatalmas, dagadó, vadállati izmokat – igaz, jó páran vannak, akik utálkozva fanyalognak.
- Ja, mehetünk! – mondom végül, és tovább vetkőzök, mígnem csak a fürdőnadrágom marad rajtam.
Érdekes, hogy nem lepődik meg. Általában egy egyszerű, klasszikus szabású fürdőnadrágot néznek ki belőlem, esetleg egy négyzet-fazont. Na, ez ugyan klasszikus, de a zipzárral nem egy hétköznapi látvány. Ashley megfogalmazása szerint olyan visszafogottan ribancos – bármit is jelentsen, pláne, egy sráccal kapcsolatban. Viszont, mintha Haru egy kicsit sem lepődött volna meg! Mintha számított volna rá, hogy valamilyen kissé kihívó fürdőnadrágban fogok parádézni…
Összehajtogatom a cuccaimat, aztán várakozón-kérdőn nézek Haru-ra. Ő azzal a szexuális ragadozó mosollyal néz vissza rám, amit elsőként ismertem meg, amikor megláttam őt a pubban. Lassan felnyúl a hátához, és kioldja a ruhácska kis masináját, majd szexisen hagyja, hogy az testéről lecsúszva a lábainál gyűljön össze a fövenyen.
Ismét elámulok rajta, hogy milyen dögös lány!
A teste egyszerűen tökéletes, vagy legalábbis nagyon közel van hozzá, és ezt nem csak én látom így. A pasiknak kiugrik a szemük az üregükből, amint meglátják Haru-t a szexi fürdőruhában, a csajok pedig nem győznek ellegyezni pasijaik szeme előtt, hogy őket is észrevegyék.
Érzem, hogy kissé hevesebben ver a szívem, és hogy odalent is, mintha éledezni kezdene az alvó oroszlán. Nyelek egyet, s csak remélem, hogy talán nem pirultam el az eléggé 18+ korhatáros gondolatok hatására, amelyeket Haru izgalmas testének látványa keltett bennem. Haru valószínűleg észrevesz valamit, mert mosolya egyre szélesebb az ajkain, amitől persze, most már érzem is, hogy kissé mintha égne a fülem.
- Hú… – kezdem rekedten, aztán kicsit átfogalmazom – Akarom mondani… Wow… Jól nézel ki, Haru!
Haru arcán kissé mintha megváltozna a mosoly, s most nem a nagyvadat látom benne, hanem a kedves, édes, szerelmes lányt.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz, szerelmem! – válaszolja, s hozzám lép.
Nem nagyon zavartatja magát – vagy talán éppen azért! – hogy a látótávolságon belül lévők szemeinek össztüzében állunk, s úgy csókol meg, ahogy azt kell! Hosszan, mélyen, szenvedélyesen, erotikusan. Kicsit sem zavar – ezt Haru áldásos hatásának tudom be! – hogy amikor elszakadunk egymástól, szinte biztos, hogy mindenki pontosan méretet tud venni éledező szerszámomról, ahogy kirajzolódik a fürdőnadrágomban, a textilnek feszülve.
Kéz a kézben sétálunk le a vízhez, s vetjük magunkat a habok közé.
Nem tudnám megmondani, mennyi időt töltünk a vízben, de szerintem több órát, és nem csak kettőt. Általában meglepődnek rajta, hogy mennyire jól úszok, de Haru-nak nem vagyok ellenfél. Legalább olyan jól tempózik, ha nem jobban, és biztosan hosszabban bírná, mint én – az én izmaimat nem maratonikra találták ki. Aztán, van, hogy a – nekem – nyakig érő vízben csókolózunk, és élvezzük egymás testét, van, hogy kijjebb játszunk, fogócskázunk, birkózunk, fröcsköljük egymást.
- Életem – szól aztán Haru, kicsit lihegve a legutóbbi birkózástól – mit szólnál hozzá, ha most tartanánk egy kis pihenőt és megkajálnánk? Aztán pihenünk egy kicsit, és majd utána visszajövünk?
Nekem nem kell az ilyet kétszer mondani! Egy töltött lovat fel tudnék most falni!
- Nem hangzik rosszul! – mosolygok rá vidáman – Mit szeretnél enni?
- Kaviárt és salátát, természetesen! – vágja rá azonnal, de látom a szemeiben a játékos fényeket.
- Hm, értem – játszom az urat – Milyen salátát szeretne a kishölgy?
Érzem, hogy lágyan, és szeretetteljesen meglegyinti a tarkómat, közben a hátamra kéredzkedik. Értem, hogy mit szeretne, így összekulcsolom a kezeimet a popsija alatt, így ballagunk vissza a helyünkre.
- Meg a fenéket, húst akarok és mindenféle zsíros öntetet rá! – mondja közben Haru vidáman – Egyszer élünk, nem igaz, szerelmem?
Végig bohóckodjuk a pár tucat méter távolságot a plédünkig, úgy dülöngélek vele, mintha részeg lennék, Haru pedig felszabadultan, vidáman nevet, és persze kapaszkodik, hogy le ne zuhanjon a hátamról.
Miután magunkhoz vesszük a pénzt, elballagunk a büfékhez. Elég sokan vannak, de azért nem vészes, ki lehet bírni. Haru jelzi abbéli igényét, hogy próbáljam meg túlélni nélküle az elkövetkezendő perceket, míg ő meglátogatja a hölgyeknek fenntartott mosdót. Biztosítom felőle, hogy – ugyan rendkívüli kínszenvedések árán – de túl fogom élni távollétét.
Hosszan bámulom Haru vérforralóan tökéletes, feszes, kerek popsiját, ahogy távolodik. Alig tűnik el a mosdók bejárata mögött, egy behízelgő modorú, amúgy kellemes, fiatal férfi-hangot hallok meg a hátam mögött:
- Istenem, az a segg!!!
Hirtelen sarkon fordulok, és egy húszas évei közepén járó, ázsiai pasival találom magam szemközt. Nagyjából olyan magas lehet, mint én, de – természetesen – sokkal kisebb, karcsúbb, amolyan fotómodell-izmos. Egyik oldala végig van varrva, egy gyönyörű, művészi tetoválással, ellenkező oldali csípőjén hasonló motívum díszeleg. Még pasi szemmel is nagyon jól néz ki a srác, igazi, gyönyörű modell, fekete hajjal, és veszélyesen csillogó fekete szemekkel.
- Figyelj, haver – morranok oda neki barátságtalanul – értem én, hogy rágerjedtél más csajára, de azért ezt pofátlanság hangoztatni is!
- Más csajára?! – nevet fel a fickó gúnyosan – Ugyan! Legfeljebb egy kis időre kölcsönbe kaptad, tőlem! – mutat magára a hüvelykujjával dölyfösen.
Ezen a kijelentésen megdöbbenek.
Először is a tényen, hogy valaki képes úgy beszélni egy lányról, mintha csak a tulajdona lenne, mintha csak egy tárgy lenne. Másodszor, hogy – állítása szerint – ismeri Haru-t, mi több, járt vele!!!
- Ki a franc vagy te?! – kérdezem gyanakvóan.
- Haru pasija! – vigyorog magabiztosan.
- Egy frászt!!! – vágom rá azonnal, kezdek egy kicsit bepipulni – Haru az én kedvesem!!! Még egyszer megkérdezem, ki a franc vagy te?!?!
- Ó, ó, milyen kis hevesek vagyunk! – gúnyolódik vigyorogva – És milyen kis zabálnivaló vagy!!! Kedvesem!!! Hát, szerintem arra a kis ribancra még nem nagyon mondta senki sem, hogy kedvesem!!! – nevet a fickó.
Egy hosszú pillanatig nem szólalok meg. Magamban elszámolok tízig. Nem lenne jó, ha itt, mindenki szeme láttára beteríteném, mint Moszkvát a hó!
- Na, idefigyelj, cimbora! – mondom neki vészjósló hangon – Nem tudom, hogy ki az ótvaros rosseb vagy te, és hogy mit képzelsz magadról, de nagyon jól vésd az eszedbe azt, amit most mondok neked, mert még egyszer nem mondom el! Azért nyugodj meg, lassan mondom, hogy te is megértsd!
A szavamba vágna, de felemelt ujjammal figyelmeztetem:
- Meg ne merj szólalni, öreg!!! – tétovázását kihasználva folytatom – Szóval, ha még egyszer így beszélsz Haru-ról, nagyon gondosan nézz körbe, hogy ne legyek a környéken, és ne halljam! Nagyon savanyú tudok lenni, és azt nem akarod megtudni, hogy milyen vagyok olyankor!!! A másik, bármi közöd is volt Haru-hoz, az a múlt, és vége!
- Vége?! – kontrázik azonnal, ahogy felocsúdik az előző megdöbbenéséből, amit azzal okoztam, hogy beléfojtottam a szót – Dehogy van vége! – alaposan végigmér, tetőtől, talpig – Tény, hogy rendesen fel vagy szerelve! Ekkora izmokat még magazinokban sem láttam, soha, még harminc éve szteroidon élő, profi testépítőkön sem, nemhogy egy olyan csikón, mint te! És hát el kell ismerni, hogy műszerezettség tekintetében is, valószínűleg, versz engem! De, ha az hiszed, hogy másfél mázsa izom, meg egy huszonöt centis fasz elég ahhoz, hogy Haru-t boldoggá tedd, nagyon tévedsz! Haru egy igazi vadmacska – fűzi karba a kezét a mellkasa előtt, pöffeszkedően – Tudni kell bánni vele, és arra nem mindenki képes! Sok faszinak beletört már a szerszáma a próbálkozásba, előttem is, és utánam is! Mindig visszatért hozzám, most sem lesz másképp! Nem is lehet, hisz’ csak tőlem kaphatja meg, amire vágyik, szóval Haru-t csak én tudom kielégíteni. Ő az enyém…
Megérzem, hogy valaki néz.
Hátrapillantva Haru-t pillantom meg, ahogy gyilkos dühtől szikrázó tekintettel mered ránk. Karjában pattanásig feszülnek az izmok, ahogy ökölbe szorítja a kezét, még egy ér is átdomborodik karjának selymes bőrén.
- Drágám – szólalok meg, felfogván, hogy itt háború lesz, ha most nem lépünk le. Magamat is meglepem vele, mennyire hideg, fagyos a hangom, szerintem a pasi, ha nem is fossa tele tőle a nadrágját, de talán megfontolja, hogy felbőszítsen-e – az ismerősöd épp távozni készült. El is felejtettem, mit kértél, gyere, rendeljünk!
Hátat fordítok a fickónak, de érzékeim tökéletesen kihegyezve fürkésznek minden, apró, árulkodó jelet. A boksz megtanított rá, hogy érzékeljem az apró neszekből, mozdulatokból, rezdülésekből, hogy mi lehet veszélyes, és mi nem. De a pasas, úgy tűnik, most nem mer rendesen belém kötni, talán, mégis csak megrettent az általa oly kevésre becsült, másfél mázsányi izomtól. Kisvártatva eltűnik, nem érzem a jelenlétét a közelünkben.
Haru leforrázva áll mellettem.
Ez talán részben a pasas hatása, de valószínűleg én magam is hozzáteszek ehhez. Bármennyire is szeretem őt, most egy kicsit megingott a bizalmam. Érzem, hogy valami van a háttérben, amiről nem tudok. Talán, ez a pasas az a bizonyos, kísértő múlt, amit Haru említett? Talán, tegnap találkoztak, és attól volt úgy kiborulva? És, vajon mi történt azon a találkozón?
Haru nagy játékos, szemernyi kétségem sincs felőle, hogy ha megcsalt, azt sosem tudom meg, ha ő nem akarja, hogy megtudjam. Tehát, tegnap, akár meg is csalhatott ezzel a pasival. Ami, ha őszinte akarok lenni magamhoz, nem is lenne annyira meglepő! Én – hiába vagyok másfél mázsa, kigyúrt izom – csak egy 16 éves kis pöcs vagyok, az a faszi viszont legalább 23, de inkább 25 éves, felnőtt férfi.
Baszd meg, Nicky, ne legyél már hülye!!! – oltom le magam – Hisz’ ez a pasi pont ezt akarta!!! Éket verni közénk!!!
Nehéz lehiggadni, de mire sorra kerülünk, sikerül. Csak valami pokoli erős, mindent elemésztő kíváncsiság marad. Nem utálom Haru-t, és még mindig bízok benne. De tudni akarom, hogy mi van a háttérben!
- Jó napot, mit szeretnének? – kérdezi a pultos csaj udvariasan, ám meglehetősen kismértékű lelkesedéssel.
- Uhm… – pillogok kifelé a fejemből, kell pár pillanat, mire összevakarom magam. Gyorsan átfutom a választékot, és megakad a szemem a gyömbéres lazacon. Az egy rendkívül magas protein tartalmú étel, kb. 40% tiszta protein van benne. Szuper! – Azt hiszem, hogy én abból a gyömbéres lazacból érek… Igen, abból kérek… Mennyi egy szelet?
- Ki van írva! – válaszol a lány nem túl barátságosan.
- Nem az ára – kérdezem türelmesen – hanem, hogy mennyi a súlya?
- Ja, hogy az! – lepődik meg, és esik ki az ellenszenves szerepéből – Hát, nem is tudom… Olyan tizenöt-tizenhét deka körül…
Akkor olyan 500 kalória körül van, és 60-65 gramm protein, per darab – saccolom fejben.
- Akkor kettőt kérnék, párolt zöldségekkel!
A legtöbben őrültnek néznének, ha tudnák, hogy min jár ilyenkor az agyam. Az „átlag halandó” nehezen tudja megérteni, hogy mi, profi, vagy életvitelszerű testépítők miért számolgatjuk a kalóriákat, a protein-, és zsírtartalmat. Én különösen szerencsés vagyok, mert az a genetikai elváltozás, aminek az izmaimat köszönhetem – pontosabban, ami lehetővé teszi, hogy ekkora izmaim legyenek, hisz’ valójában az edzéseknek köszönhetem őket – egyben azt is eredményezi, hogy sokkal szárazabbak az izmaim, a testem sokkal kevesebb zsírt raktároz, mint egy átlagos fiúé. Én kis odafigyeléssel könnyedén tudom tartani azt az alacsony testzsír százalékot, amiért a többieknek szó szerint meg kell szenvedniük, és régen, Schwarzenegger idejében, még versenyre is elég volt. De, ehhez azért kicsit nekem is oda kell figyelnem az étkezésemre, ezért igyekszem alacsony zsírtartalmú, magas protein tartalmú ételeket fogyasztani.
- Igen, máris – térül fordul a csaj, s nemsokára leteszi elém a műanyag tányért, majd Haru-hoz fordul – És, Önnek, kisasszony mit adhatok?
- Két deci vodkát, és ugyanennyi whisky-t! – válaszol karcos, rekedtes, elkeseredett hangon, lassan térve magához.
A pultos lány kerekre nyílt szemekkel bámul Haru-ra, de végül nem mond semmit, csak kiméri a letális mennyiségű italt. Én sem teszem szóvá. Szó nélkül kifizetem a majd’ 40 dollárt, és odébb lépünk.
Szerencsénkre találunk egy szabad asztalt, s leülünk, egymással szemben. Haru hanyagul lehajítja a táskáját a széke mellé, de előtte előkotor belőle egy bontatlan doboz cigit. Hopp! Haru mióta cigizik?! Mondjuk, szemmel láthatóan nagyon ritkán, ha egyáltalán valaha is!
- Dominick, mit érzel irántam? – szegezi nekem a kérdést aztán.
Hogy mi van? – lepődök meg, felvonva a szemöldökömet – Hogy jön ez most ide?!
- Természetesen szeretlek, Haru – válaszolom határozottan, habár értetlenül, nem tudván, hogy hová is szeretne ezzel kilyukadni.
Szerelmem egy lendülettel betolja a vodka felét. Tudom, hogy nagyon tud inni, így meg sem lepődök rajta. Aztán akkurátusan rágyújt. Mélyen leszívja a füstöt, majd lassan fújja ki, míg hátradől a székén.
- Én is szeretlek – kezd bele a mondandójába – és nem akarom, hogy a múltam árnyai kettőnk közé álljanak – beleszív a cigibe, és folytatja – Ezért most elmesélem neked az életem fontosabb eseményeit. Kicsit hosszú lesz – füsteregetés – de ezek mind olyan dolgok lesznek, amik azzá tettek engem, aki most vagyok. Egyél nyugodtan, az jót tenne mindkettőnknek.
Jót tenne mindkettőnknek, hogy eszek?! – értetlenkedek, de végül nem szólalok meg. Érzem, hogy ez most nem az a pillanat, amikor ilyesmin meg kell akadni.
Szót fogadok, és nekilátok a lazacnak, közben tekintetemet Haru-ra függesztem. Nem vizslatóan, és nem vallatóan. Csak érdeklődően. Viszont így is látom, hogy valami nagyon nincs rendben kedvesemmel. Még sosem láttam ilyennek. Eltelik egy kis idő, mire rádöbbenek, hogy Haru fél, retteg!!! Jézusom, ki ez a faszi, hogy így retteg tőle?!?! – ráncolom a homlokom, láthatatlanul.
- A szüleim teljesen átlagosak – kezdi a történetet – Apám hivatalnok, anyám háztartásbeli. Ő… a maga hagyományos módján gyönyörű asszony – elképzelem a kistermetű, japán nőt, ahogy a lakásban tesz-vesz, olyan, mint a filmekben. Apró termetű, filigrán, kedves arcú – Mellettük természetes volt, hogy komoly gyerek voltam, sosem jártam el a barátaimmal. Mondjuk nem is igazán voltak… Aztán 13 éves koromban egy elég kétes hírű osztálytársam átjött, és megkérte a szüleimet, hogy engedjenek el hozzájuk egész éjszakára. Ők örömmel beleegyeztek, és mikor látták rajtam, hogy vonakodok, még erőltettek is. A lány persze nem magukhoz vitt, hanem egy goukon-ra. Az… afféle csoportos, ismerkedős randi.
Hogy micsoda?!?! – lepődök meg – Csoportos, ismerkedős randi?! Hát… Elég furák ezek a japánok!!! Nem is nagyon értem, egyébként, hogy mit mond, nem nagyon tudom elképzelni, hogy zajlik egy ilyen.
- Nyolcan voltunk, négy lány és ugyanennyi fiú – folytatja, miután szív egyet a cigiből – Nem tudtam ellenállni az alkoholnak, így mikor a társaság úgy döntött, hogy felmegyünk az egyikük lakására, már elég elbódult voltam. A barátnőm rögtön eltűnt egy ajtó mögött az egyik sráccal, ahogy a többiek is. – azért ez elég meredeken hangzik nekem. 13 évesen, egy lány, gondolkodás nélkül megy szobára egy sráccal?!?! Mi a franc zajlik Japánban?!?! – Már csak mi maradtunk a házigazdával, aki mosolyogva javasolta, hogy menjünk be a szobájába, mert az hangszigetelt, így nem hallatszik át semmi a falakon. Arra gondoltam, hogy akkor nem halljuk majd a többiek nyögéseit, az eszembe sem jutott, hogy az én hangomat sem hallhatják, így követtem a srácot. Nem azt mondom, hogy megerőszakolt, mert nem. Én is élveztem, amit csinált… már amennyire egy 13 éves kislány élvezni tudja a dolgot.
Nem szólalok meg. Nem tudom, hogy mennyire olvashatók le a gondolataim az arcomról, de nem kissé vagyok ledöbbenve! 13 évesen lefeküdni egy vadidegen pasassal!!! Azért ez nem kispályás kaland!!! Főleg úgy nem, hogy Haru hangjából úgy érzem, mostanra már úgy megbánta, mint a kutya, amelyik hetet kölykezett!
Haru szív egy utolsót a cigiből, majd elnyomja a hamutálban. Kortyol egyet a vodkából, majd rágyújt egy újabb szál cigire, s tovább mesél:
- Következő héten is elmentünk a barátnőmmel, de egy másik társasággal. A dolgok egyre inkább elvadultak, a szüleim nem tudtak semmiről, vagy talán csak úgy tettek, mintha nem éreznék a ruhámból, hajamból és a bőrömből áradó tömény alkohol, cigaretta és szex-illatot. Ez az egész… két évig ment így.
Azta! Minden héten buli, pasik, lehet, hogy új pasik, minden héten más?! 13-14-15 évesen?! Azért ez eléggé odabasz!!! Azon kapom magam, hogy azt számolgatom, vajon hány fasz járhatott Haru testében? Száz? Annál is több? Aztán leoltom magam, az első döbbenet után, emlékeztetem, magam, hogy engem ez kicsit sem érdekel, vagy zavar. A többség szerint, ha egy lánynak sok partnere volt, akkor az kurva. Én nem mérek két mércével. Ha a fiúnak dicsőség, hogy sok lányt megdöntött, akkor szerintem egy lánynak sem szégyene, hogy sok fiúval szexelt. Ő miért ne „élhetne”, miért ne próbálgathatná magát, miért ne kalandozhatna?
- 15 évesen, a barátnőm öngyilkos lett – hallom Haru-t – Suliba mentem, és épp léptem volna be az ajtón, mikor a teste földbecsapódott tőlem alig két méterre. Vér és agyvelő fröccsent rám, nekem pedig az volt az egyetlen gondolatom, hogy mehetek haza átvenni az egyenruhám
Úr isten!!! – hasít belém – Hogy lehet valaki ennyire kiégett?! Mert azt biztosra veszem, hogy Haru nem ilyen érzéketlennek született. Én nem ilyennek ismertem meg, ő most nem ilyen. Igen, kemény, határozott, rámenős, de nem érzéketlen! Ó, nem! Nagyon nem az, épp ellenkezőleg, még ha minden erejével igyekszik is leplezni!
Aztán eljut a tudatomig, hogy mi történt Haru-val! Látta meghalni a legjobb barátnőjét! Mi több, ráfröccsent a vére, az agya!!! Uramisten, szegény kis szerelmem! – szörnyülködök – Mit kellett neked átélned, kibírnod?!?! Én biztosan megbolondulnék, ha ez velem történik, és mondjuk Ashley-t látnám így meghalni, az ő vére, és agya szennyezne be!
- Ezek után közöltem a szüleimmel, hogy elköltözök. Szó nélkül beleegyeztek, nem mintha kényszeríthettek volna – szív egy slukkot ismét – Két kikötésük volt, amikkel nyugtatni próbálták a lelkiismeretüket. Az, hogy viszonylag jó környéken kell laknom és nem élhetek egyedül. Így találkoztam Haru-val…
Ugyan, nem említi, hogy ő az a fickó, aki leszólított, de valahogy úgy mondja, hogy szemernyi kétség sincs bennem, pontosan tudom, hogy róla beszél. Haru?! Milyen érdekes, hogy ugyanaz a neve, mint kedvesemnek!!! Nem vagyok járatos a japánnal kapcsolatos dolgokban, így nem tudom, hogy ez mennyire gyakori, vagy mennyire ritka arrafelé…
- Akkor még nem volt annyira híres modell, mint most – magyarázza szerelmem – épp akkor kezdett. Nem vett komolyan, azt hitte, hogy csak egy kislány vagyok. Természetesen, még vadabbul kezdtem élni, volt olyan nap, hogy vagy ötször elmentem mindendféle sráccal, akik gyakran nem egyedül voltak.
Azt gondoltam, hogy nem nagyon tudja már fokozni a meglepetésem. De tudja. Naponta öt különböző srác?! És volt úgy, hogy nem egyenként?!?! Még, ha csak heti egy ilyen napja volt, akkor is kétszázötven srác egy évben!!! – cikáznak a fejemben a gondolatok – Huh!!! Azért… azért ez nagyon kemény! Azt hiszem, inkább négyjegyű számmal kifejezhető szexpartnerei mennyisége!
Kezdem nagyon-nagyon kispályásnak érezni magam. Haru egy igazi nagyvad – a legtöbben ordas kurvának neveznék – akihez képest én semmi vagyok, hisz’ egyetlen partnerem sem volt még. Ő már több fiúval is volt egyszerre! Kezdem nem érteni, hogy miért van velem? Mit akarhat tőlem? Kezdem azt gondolni, hogy – ha nem is az a fasszopó Haru az egyetlen, aki képes rá – én biztosan nem tudom kedvesemet kielégíteni!!!
- Egy este épp beugrottam a közös lakásunkba – folytatja – hogy éjjelre összeszedjem néhány cuccomat, mert az egyik állandó szeretőmnél akartam éjszakázni. Haru bejött a szobámba és megtörtént, aminek meg kellett. Részeg voltam, valószínűleg be is voltam drogozva.
A rohadt kis buzi! – gondolom dühösen – Kihasználja a lehetőséget, amikor egy lány védtelen! Igazi macsó!!! Hogy kasztrált volna a doki véletlenül, amikor meghámozta a faszodat!!!
Újabb szál cigire gyújt, majd nagyot kortyol az italból is. Haru nagyot sóhajt, és látom rajta, hogy megkönnyebbül, ahogy mesél. Mintha, most kibeszélné magából az összes „bűnét”, amit valaha elkövetett, és ezáltal egyben meg is tisztulna a lelke, hogy nem kell többé hordoznia a terhet.
- Ezek után amolyan se veled, se nélküled kapcsolatunk volt. Én nem vettem róla tudomást, de mindig igyekeztem akkor menni haza, mikor dolgozott. Minden időmet különféle pasiknál töltöttem. Nem egyszer fordult elő, hogy egy divateseményen találkoztunk, ahol ő modellkedett, én pedig valaki kísérője voltam. Akkor egyszerűen megragadta a kezem, kiráncigált és hazavitt, ledobott az ágyunkra és a magáévá tett. Én pedig nem ellenkeztem…
Szóval így elégíted ki, te mocsok! – fortyan bennem tovább a düh. Ha most itt lenne, azt hiszem, hogy nem nagyon tudnák megmenteni a mocskos kis életét tőlem, hacsak le nem lőnek – Letépem a faszodat, kis buzi, és legyömöszölöm a torkodon, ha legközelebb meglátlak!!!
- Minden találkozásunk így végződött, és minden alkalommal kicsit mindketten belehaltunk. Tegnap, mikor megint találkoztunk…
Ne! Kérlek, ne! Ki ne mondd!!! – fohászkodok magamban. Nem tudom, hogy mit tennék, ha azt hallanám, amitől tartok.
- …az után jöttem rá, hogy Haru talán pont azt akarta tőlem, amit te adtál nekem!
Megkönnyebbülten, s egyben meglepetten kapom fel a fejem. Megkönnyebbülten, hogy nem azt hallottam, amitől tartottam, s meglepetten, mert nem értem, hogy miről beszél.
- Te olyan vagy nekem, Dominick, mint a friss szél egy forró napon. Mint a hűvös víz a sivatagban. Dominick, te számomra maga vagy a megváltás. Nagyon hálás vagyok neked azért, hogy megismerhettelek. Persze tudom, hogy ez most sok lehet neked, és tökéletesen megértem, ha ezek után látni sem bírnál… – újabb szál cigi tol csókolni való, izgalmas ajkai közé, s lángra kattintja a szép, ékszer öngyújtóval, majd bátran a szemembe néz. Bátran, de látom a tekintetében a félelmet, a rettegést – Szóval Domi… Mondd, mit szeretnél most?
Az előző mondatai hatása alatt állok, döbbenten nézek kifelé a fejemből. Még soha, senki nem vallott nekem így szerelmet. Eltart egy darabig, mire rájövök, hogy mit is kérdezett. Jézusom, attól fél, hogy most kirúgom!!! – hasít belém a felismerés. Két okból sajdul bele a szívem. Egyrészt, hogy neki annyira fontos a mi kapcsolatunk, hogy attól szorong, hogy szakítok vele. Másrészt a tudat, hogy ennyire fontos vagyok neki! Olyan érzés, amiben még sosem volt részem, és olyan fura, fájdalmas-eufórikus hangulatba kerülök tőle.
Nagy nehezen összevakarom a gondolataimat, és olyan nyugodtan, és magától értetődően próbálok megszólalni, amennyire csak tőlem telik:
- Hát, nem is tudom… Arra gondoltam, hogy esetleg te is ehetnél valamit, aztán elvinnélek egy eldugott, nyugis partszakaszra, ahol csak mi ketten lehetünk…
Haru úgy néz rám, mint aki szellemet lát. Szemei elkerekednek, s hitetlenül mered rám egy hosszú pillanatig.
- Ennyi?! – kérdezi aztán csendesen. Próbál nagyon határozott, és tárgyilagos lenni, de nem tudja leplezni a hangjában az aggodalmat, hitetlenkedést, meglepődést.
- Jaj, Haru! – mosolyodok el, és nem is akarom elrejteni a szerelmet, amit ez iránt a lökött csaj iránt érzek – Azt hitted, hogy majd most kirúglak, igaz?
Kedvesem idegesen beleszív a cigibe, aztán csak bólint egyet.
- Idejössz hozzám? – tolom hátra a székemet, hogy hozzám férjen. Haru kis gondolkodás után, tétován áll fel. Elnyomja a félig elszívott cigarettát, majd megkerüli az asztalt, és leül az ölembe. Magamhoz vonom, lágyan, szerelmesen. Lassan oldódik, hosszú másodpercekbe telik, mire átkarol, és hozzám bújik. Egyik karommal szorosan magamhoz ölelem, másik kezemmel lágyan simogatom a haját.
- Nem akarlak kirúgni, sosem gondoltam ilyesmire – mondom halkan, nyugtatóan – Persze, van mit megbeszélnünk! De szeretlek… És, amíg ez nem változik, nem engedlek el!
Hajával játszadozó kezemmel magamhoz húzom őt, és lágyan szájon csókolom. Kesernyés, nikotin ízt érzek a pihe-puha lágyságon, de valamiért tudatommal ezt Haru keserűségének, és ijedtségének tulajdonítom, semmint a cigarettának, hiába tudom, hogy az tehet róla. Nem vagyok mohó, sem erőszakos, hanem lágy, és lassú, mély, és érzelmes. Csókommal megnyugtatni akarom, biztosítani felőle, hogy éppúgy szeretem, mint reggel, amikor felébredt mellettem.
- Miért vagy ilyen megértő velem?!?! – kérdezi zavartan, aztán.
- Te miért egy tizenhat éves szűz fiú mellett ébredtél reggel?! – kérdezek vissza, komolyan.
Egy hosszú pillanatig csak néz rám, majd elmosolyodik:
- Mert olyan imádnivaló, kedves srác vagy, amilyenhez még sosem volt szerencsém!
- Te pedig egy édes csaj vagy, akiben ott van a szende kislány, és a vadító dög! – kacsintok rá.
- Szende kislány?! – ráncolja a homlokát – Faszt!!! Minden vagyok, csak szende kislány nem!!!
- Ó, dehogy nem! – nevetek rá – Nagyon nem akarsz annak látszani, de én már átlátok a szitán! Igen is, te sokkal inkább vagy egy édes kis angyal, és a pasi faló szex ragadozó csak álca!
Hosszan mered rám, szemeiben a haragos villanások, és a szerelmes csillogás vegyül. Aztán keserűen elmosolyodik:
- Hihetetlen, hogy téged nem tudlak átverni!
- Miért? Át akarnál? – vonom fel az egyik szemöldökömet félig-meddig komolyan.
Tétován megvonja a vállát:
- Igen… Nem… Nem is tudom… Tudod… Amit megtanultam az elmúlt négy évben az az, hogy ne engedjek magamhoz túl közel senkit… Ne legyek szerelmes… Vagy, legalábbis, ne lássák rajtam. Mert úgyis csak kihasználják, és úgyis csak fájdalmat okoznak… Így aztán… Inkább csak kefélek… És elrejtettem a szende kislányt, a szerelmes hercegnőt a kemény, szexi vadmacska álcája mögé… És most rettegek, hogy te felfedezted ezt…
Megsimogatom az arcát, lágyan, kedvesen:
- Nem tudom, hogy ez hová vezet közöttünk, nincs üveggömböm – mondom halkan, mélyen a szemébe nézve – De azt megígérhetem neked, hogy nem foglak bántani! Szeretlek, Haru! És akit szeretünk, azt nem bántjuk!
- Megígéred, hogy nem bántasz?! – kérdezi félénken. Ez most annyira nem az a Haru, aki élve kettéharapja a pasikat! Annyira édes, és szeretnivaló, annyira kedves, és annyira emberi! Annyira szerelmes vagyok!!!
- Soha nem bántalak, Haru! – ígérem neki halvány mosollyal.
- Én sem téged! – ígéri hasonló mosollyal, majd kicsit elkomorulva kérdez – Mit mondott neked Haru?
- Haru? – nézek rá értetlenül.
- A srác! – magyarázza sürgetően, majd észbe kap, hogy én nem ismerem őt – Ja, igen! Szóval, ő Haruhiko, a volt pasim. Röviden ő is Haru, mint én…
- Ah, értem – emelem fel az egyik szemöldökömet.
- Szóval, mit mondott neked? – kérdezi Haru izgatottan, ismét.
- Tulajdonképpen semmi érdekeset – vonom meg a vállam, és próbálom felidézni, hogy mit is mondott – Valamit hadovált róla, hogy ő a te pasid, de felvilágosítottam, hogy nagy tévedésben van, mert te az én kedvesem vagy. Erre kiröhögött. Aztán elmondta, hogy sok pasid volt őelőtte is, meg utána is, de végül mindig visszatértél hozzá, merthogy, csak ő tud téged kielégíteni.
- Az a mocsok! – fortyan föl Haru, de csak egy pillanatra, aztán mély levegőt vesz. Szemében düh, és rettegés vegyül, ez utóbbit nem nagyon tudom mire vélni. Szemmel láthatóan próbál lehiggadni, és úrrá lenni a félelmen, és haragon, ami csak lassan sikerül – Na, jól van, Domi, ne is figyelj arra a szemétládára! Ne foglalkozz vele, akármivel is próbálja teletömni a fejedet!
- Nyugi, Haru! – mosolygok rá bíztatóan. Persze, nem vagyok ennyire nyugodt, mint amennyire annak próbálok látszani, de most nem akarom Haru-t a saját bizonytalanságaimmal traktálni – Nem veszem őt komolyan, ő csak egy vesztes, aki nem tud beletörődni, hogy elhagytad!
- Így van! – kapaszkodik a szóba, mint a fuldokló a szalmaszálba – Az! Egy vesztes! Akitől már megszabadultam!
Nem látom rajta azt a mély meggyőződést, amit el akar hitetni velem, de ezt most nem teszem szóvá. Ráérünk majd ezeket a dolgokat megbeszélni, amikor már kicsit lehiggadtunk.
- Valami kaját emlegettél!!! – pillant Haru a büfék felé, egy éles váltással
* * *
Haru egy jókora hamburger mellett dönt.
Nagy élvezettel harapja a méretes zsemlébe gyömöszölt, közel 20 dekás húspogácsát, sajtot, zöldségeket, s ketchup-ba mártogatott sült krumplival fojtja le. Az sem zavarja, hogy a steak-szósz végigcsorog az állán, és ez nagyon tetszik nekem. Idegbajt tudok kapni tőle, amikor affektálva, kificamított kisujjal próbál valaki egy fél kilós hamburgert begyömöszölni az arcába, és nyivákolva hisztizik, ha kifolyik egy kis lé.
- Huh, hát ez isteni volt! – vigyorog, amikor végez az, egy töltött ló mennyiségével felérő adaggal, és elégedetten, cuppogva törölgeti az arcát, és kezeit a szalvétákkal.
- Nem semmi, hogy ezt így betoltad! – mosolygok rá – Ha stresszes vagy, akkor eszel?
- Aha! – bólogat hevesen – Mindig megéhezek, ha valami gáz van…
- Na, akkor majd igyekszem távol tartani tőled a gáz dolgokat, mert így nagyon hamar mértani alakzatot fogsz ölteni! – kacsintok rá vigyorogva, majd kérdő pillantására hozzáteszem – Gömb!!!
- Gonosz vagy! – vágja hozzám a galacsinná gyúrt szalvétákat – Mázlista vagyok, nem tudok hízni!
- Hát, japánban lehet, hogy nem, de a jó kis amerikai konyhától nagyon hamar plus size méretű leszel! – nevetek – Hacsak, nem adod be a derekadat, és jársz el velem edzeni!
- Na, megint itt tartunk! – hunyorog gúnyosan – Mégis csak kicsi a bicepszem az ízlésednek!!!
- Jaj, Haru, dehogy! – mosolygok rá, és átnyúlva az asztal fölött, megfogom a kezét, majd finoman magam felé húzom. Haru ismét feláll, és áttelepszik az ölembe.
- Már mondtam – folytatom aztán – hogy igen, tetszenek a kigyúrt lányok is, de nem egy fitnesz bajnokkal akarok járni, hanem veled! Csak… Olyan szép tested van, kár lenne, ha a nagyszerű amerikai kajákkal sikerülne tönkretenned ezt a gyönyörűséget! – simítok végig lapos, feszes hasán, amin egyetlen gramm felesleget sem lehet felfedezni. Aztán még játékosan kacsintva hozzáteszem – Az, persze, teljesen más, ha esetleg fitnesz bajnok akarsz lenni!
- Akár lehetnék is! – válaszolja hetykén – Bármi lehetek, ami csak akarok! Tökéletes alapokkal rendelkezem! – pöffeszkedve emeli fel a karját, és befeszíti a bicepszét, amin azért lenne még mit fejleszteni, ha valóban fitnesz-bajnoki babérokra akarna törni. Aztán elnevetjük magunkat játékos pózolásán.
- Bolond vagy, csaj! – simogatom meg a karját. Feszes, formás, de lányosan vékony – Tökéletes vagy így, miattam ne akarj izmosodni, csak magad miatt!
- Tudom! – mosolyog vissza – Még nem tudom, hogy mit akarok kezdeni az életemmel… Bármi lehetek, akár fitnesz modell is… Bár, azt hiszem, hogy ahhoz nem vagyok eléggé kitartó… Vagy talán mégis… Nem is tudom… Annyira nem ismerem még magam!
- Mások sem, a mi korunkban, ne izgulj! – nyugtatom meg.
- De te tudod! – néz rám komolyan – Kiskölyök korod óta tudod, hogy testépítéssel akarsz foglalkozni…
- Az véletlen! – vonom meg a vállam – Nyolc évesen sem kellett zseninek lenni hozzá, hogy kitaláljam, ha edzeni kezdek, nagyobb izmaim lehetnek, mint bárkinek a világon, eddig! És ehhez még tönkre sem kell tennem a szervezetemet doppingszerekkel… Akkor még csak annyit tudtam, hogy én akarok lenni a legizmosabb ember a földön!
- Ez szerintem már mostanra sikerült! – szúrja közbe.
- Valószínű – vonom meg a vállam, s úgy próbálom leplezni enyhe zavarom, hogy folytatom a mondókámat – Azóta, persze, már egész más a motiváció, és már azt is tudom, hogy igen, ezzel akarok foglalkozni, edző szeretnék majd lenni…
- Na, nem irigylem azokat a srácokat, akiket majd te edzel! – mosolyodik el – Az örökös kisebbrendűségi komplexus, és frusztráció, hogy sosem lehetnek olyanok, mint te! – aztán elkomolyodik – De, látod? Te már tudod, hogy mit akarsz majd csinálni! Én meg csak sodródom az életben! Erre a cserediák programra is csak azért jelentkeztem, mert jó bulinak tűnt!
- És nem az? – kérdezek vissza vigyorogva.
- De, az, de…
- Akkor élvezd ki! – nevetek fel – Nem kell mindent nagyon komolyan venni! Majd kitalálod, hogy mit akarsz csinálni az életben! Most csak élvezd, hogy itt vagy, velem…
- Ó, azt nagyon élvezem! – hajol közel hozzám, és csókol meg, majd kacéran kacsintva hozzáteszi – És még mennyire fogjuk élvezni!
- Annyira biztosan nem, mint velem! – halljuk azt a hangot, amit valószínűleg a legkevésbé akarunk hallani az életben.
Haru felpattan az ölemből, és dühödten fordul a hang irányába.
A másik Haru egy-két lépés távolságra áll tőlünk, és önelégülten mosolyog, karba font kézzel, peckesen kihúzva magát. Én is gyorsan felállok, két ok miatt is: le kell tudnom, fogni Haru-t, és le kell tudnom, ütni a másikat, ha úgy hozza a sors.
- Na, ide figyelj, Haru! – mordul kedvesem a betolakodóra, de valahogy nem érzem benne azt az erőt, és elszántságot, amit amúgy érezni szoktam kedvesemből – Szerintem Domi eléggé világosan az értésedre adta, hogy semmi keresni valód a közelemben! Én az ő párja vagyok, te a múlt vagy, amit lezártam! – aztán még hozzáteszi, mintegy odabökve – Vesztesekkel nem foglalkozom!
- Jaj, Haru, ne kezdd már megint! – vigyorog a pasi önelégülten – Hányszor is játszottad ezt el az elmúlt több mint fél évben? Húszszor? Harmincszor?
- Takarodj! – sziszegi Haru, és szinte látom, hogy remeg a dühtől, és a félelemtől. Érzékeny pontján találta el a faszi!
- Kussolj! – morranok, beléfojtva a szót a hapsiba, amikor látom, hogy visszavágna – Haru megmondta, hogy nem akar téged látni! Tűnj el a színről, és ne kerülj még egyszer a szemünk elé!
- Mert? – vigyorog magabiztosan – Megmondasz anyunak?!
- Haru, ne bosszantsd fel Dominick-et! – figyelmezteti vészjósló hangon szerelmem – Jó egy hete öten akarták megkéselni, még jó darabig mindegyikük a kórház vendégszeretetét élvezi!
- Hűha! – kerekednek el a fickó szemei, és ennek, szerintem, csak kisebbik része megjátszott. Bár nagyon úgy akarja feltüntetni, mintha csak gúnyolódna, valójában most először, félelmet vélek megcsillanni a szemeiben. De, persze, mint minden, magától elszállt, nagyképű pöcs, ő sem képes elfogadni a vesztes helyzetet – Akkor majd vigyázok, nehogy magamra haragítsam a kis amerikai pitbull-t! De itt, úgysem mer megütni!!!
- Ki akarod próbálni, buzikám?!?! – mordulok halkan, de jól hallhatóan, s egy lépést teszek felé.
Kartávolságra vagyok tőle, simán elérném egy egyenessel. Persze, nem akarom megütni – itt semmiképpen sem! – de ezt neki nem kell tudnia. Higgye csak, hogy gondolkodás nélkül lecsapom, ha nem hagy bennünket nyugton, és nem fog zavarni, hogy ezren látják.
Szemmel láthatóan hatásos volt a fellépésünk Haru-val, mert a japó pasas megadóan felemeli a kezét:
- OK! Látom, túl sok tesztoszteront toltál be ma reggel, cimbora! – mondja gúnyosan – De, ne hidd, Haru, hogy ennyivel megúszod! Tőlem nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni! Mindig ott leszek, mint egy árnyék, és mindig kísérteni foglak!
- Ne merészeld! – sziszegi kedvesem – Tűnj el az életemből, egyszer, s mindenkorra!!!
- Sajna, nem tehetem! – tárja szét a karjait a mocsokláda – Te hozzám tartozol, Haru, és ezt te is tudod! Csak idő kérdése, és rájössz! Na, pá’, ne érezzétek magatokat túl jól!
Azzal sarkon fordul, és elgrasszál.
- Ez nem egészen normális! – intek a fickó felé, amikor már biztosan hallótávolságon kívül van.
- Sosem volt az – húzza el a száját Haru. Szinte látom, ahogy beleborzong, amint átsuhannak az emlékek az elméjén – De, ez most valami más… Ez…
- Szerinted megőrült? – kérdezem komolyan.
- Nem is tudom… – vonja meg a vállát tanácstalanul – Talán… De, lehet, hogy csak meg akar ijeszteni bennünket, hogy szétzilálja a kapcsolatunkat!
- Legyünk résen! Aztán, ha nagyon nem akar lekopni, akkor majd jól feljelentjük! – mondom határozottan.
- Aha, de a zaklatást azt bizonyítani is kell! – néz rám kedvesem ijedten – És Haru nem hülye! Sosem fog olyan helyen, és módon ránk szállni, hogy az bizonyítható legyen!
- Akkor majd elrendezem a pofáját! – válaszolom harciasan – Legfeljebb felfüggesztettet kapok érte! Annyit meg elbírok!
- Jaj, édesem! – ölel át Haru – Inkább hagyd! Majd csak lenyugszik ez az őrült…
- Vagy nem, de az biztos! – teszem hozzá kétkedően, aztán kicsit lelkesebben folytatom – Na, gyere, menjünk! Van egy szép hely, ahová el szeretnélek vinni!
* * *
Egy jó órával később, egy elhagyatott partszakaszon állunk meg, valahol Malibu közelében.
Ezt a partot látogatják páran, de nemigen mennek le a fövenyre. Kevesen vannak, akik ismerik azt a kis „ösvényt”, amelyen, a sziklákon lemászva, le lehet jutni, épségben, a többiek meg nem kockáztatják meg.
- Biztos, hogy itt kellene lemenni? – aggodalmaskodik szívem csücske – Ott lankásabbnak tűnik…
- Aha, de ott simán lecsúszol – magyarázom – mert alig vannak kiálló kövek, itt meg hidd el, hogy szinte lépcső van lefelé, csak tudni kell, hol keresd!
- Hát, remélem, hogy már nem először csinálod… – sóhajtja, de nem túl nagy meggyőződéssel.
Ennek ellenére könnyedén lejutunk a fövenyre.
- Ugye, hogy nem is volt nagy ügy! – mosolygok Haru-ra.
- Nem, de majd még vissza is kell mászni!
- Felfelé mindig könnyebb, mint lefelé! – biztosítom felőle, és kézen fogva őt, elindulok a víz közelébe – Gyere, heverjünk le a vízhez közel!
Pár perccel később már a pléden heverünk, összebújva.
- Mit érzel Haru iránt? – kérdezem aztán.
Kedvesem megfeszül mellettem. Hangja idegesnek tűnik, amikor visszakérdez:
- Miért kérded?
- Nyilvánvaló, hogy valami van köztetek – magyarázom nyugodt hangon. Nem akarom, hogy jobban ráfeszüljön a dologra, mint kell – Amikor elkezdtél mesélni, úgy éreztem, hogy félsz…
Hosszú ideig nem válaszol, aztán mégis csak megszólal:
- Igen, féltem… De nem Haru-tól… Vagyis, nem csak tőle… – ismét elhallgat, hosszan. Aztán épp akkor szólal meg, amikor már megkérdezném, hogy akkor mitől félt – Attól féltem, hogy elhagysz…
- Elhagylak? – kérdezek vissza, kissé meglepetten – Miért tettem volna?
- Ugyan, Domi! – mosolyodik el keserűen, ahogy rám pillant – Tudjuk, hogy kurva vagyok! Azt sem tudom megmondani neked, hogy százával, vagy ezrével voltak pasik az életemben! Éveken keresztül minden egyes nap keféltem, és gyakran nem csak egy pasassal!
- Matekból egész jó vagyok, ezt már kisakkoztam! – mosolyodom el bíztatóan, majd még hozzáteszem – De pénzt nem kaptál érte, így nem vagy kurva!
Haru megint mély hallgatásba burkolózik, majd jelentőségteljesen rám néz, és nagyon halkan szólal meg, szinte nem is hallom:
- Ami azt illeti, de igen. Kurva vagyok.
Egy nagyon hosszú pillanatig értetlenül nézek rá. Nem nagyon akarom megérteni mondata lényegét.
- Ne légy naiv, Domi! – folytatja – Szerinted miből van a Porsche? Miből béreltem a villát? Miből van mindig pénzem bulizni?
Hosszú másodpercekig, talán percig sem szólalunk meg. A gondolataimmal vagyok elfoglalva. Azon töprengek, hogy vajon nem tudtam én ezt már eddig is? Nem tűnt fel ez nekem? Azért az igen ritka, hogy egy diáklány Porsche-val járjon suliba, olyan göncöket viseljen, mint Haru, egyedül fenntartson egy villát, és mindig legyen pár száz dollárja, ha bulizni megy! Tulajdonképpen, mindig is sejtettem, hogy valami ilyesmivel keresi meg rá a pénzt. Csak, nem nagyon törődtem ezzel. Akkor, most vajon mi változott? Tulajdonképpen semmi. Haru nem változott, én nem változtam.
A szerelem nem változott.
- Azt hiszem, hogy ezt én mindig is tudtam… – töröm meg végül a csöndet – Csak, nem törődtem vele.
- Tudtad, a fenéket tudtad! – csattan fel ingerülten – Ne legyél már ennyire mulya!!! Lökj már el magadtól, és üvölts velem, hogy takarodj innen, ordas kurva!!!
- Ezt akarod? – kérdezem tőle nyugodtan.
- Jaj, dehogy akarom! – kapaszkodik belém kétségbeesetten, szemeiből lassan gördülnek alá a könnycseppek – Nem akarom! De azt sem akarom, hogy megalázkodj, és elfogadj egy ilyen lányt, mint én!!!
- Húha! – mosolyodok el – Ez így nehéz lesz! Ne szakítsak veled, de ne is fogadjalak el!
- Hülye vagyok, igaz?! – neveti el magát keserűen – Szeretnék veled lenni, de tudom, hogy nem lehetek veled, nem kérhetem, hogy megbocsáss…
- Akkor, ne kérd! – vonom meg a vállam – De fogadd el, ha megtörténik!
- Miért, megtörténik? – kérdezi lemondóan, mégis reménykedően.
- Meg – bólintok.
- De, miért?
- Mert szeretlek – csókolom meg, nem túl mélyen, magunkhoz képest szinte szűziesen, lágyan, aztán még hozzáteszem – És, mert többet nem teszed meg!
- Olyan szűzies leszek, mint egy apáca! – mosolyodik el lelkesen, eltökélten.
- Na, azt azért nem akarom! – nevetem el magam, aztán rákacsintok – De csak velem legyél olyan, mint egy ordas kurva!
- Ó, hogy itt valakinek milyen mocskos a fantáziája! – bújik hozzám – Az leszek! A te, saját bejáratú, privát kis kurvád!
- Te is ezt akarod? – kérdezek vissza, bizonytalanul.
Ijedten emeli fel a fejét, és néz a szemembe:
- Miféle kérdés ez, Domi?!
- Hát, tudod… – vonom meg a vállam tanácstalanul – Én… Én még tapasztalatlan vagyok. Még sosem voltam csajjal. Te meg… Hát, mondjuk úgy, hogy valószínűleg egy szex-világbajnok vagy…
- Hová akarsz ezzel kilyukadni, szívem?! – kérdezi Haru összeszűkülő szemekkel.
- Hát, izé… – dadogok kicsit zavartan, és érzem, hogy mostanra már lángol a fejem – Tudod… Amit Haruhiko mondott… Hogy, csak ő tud téged kielégíteni!
- Megölöm azt a mocskot!!! – fortyan fel kedvesem – Ki fogom belezni azt a fasszopó kis buzit!!!
- Nyugi már, édesem! – próbálom csitítani – Valami rosszat mondtam?!
- Domi, mondtam, hogy ne foglalkozz vele, bármit is mondott!!! – hajol fölém komolyan. Szemei haragosan villognak, ám valahol, egészen hátul némi bizonytalanságot, és félelmet is látok bennük, amiket egyelőre nem nagyon tudok mire vélni.
- Miért, így van, nem? – kérdezem halkan – Nem tudott más kielégíteni, csak ő!
- Ez nem igaz! – vágja rá azonnal. Hosszú pillanatig csak bámul rám, azokkal a gyönyörű, félelemmel, bizonytalansággal árnyékolt, haragosan villogó szemeivel. Aztán lehunyja őket, sóhajt egyet, s újra rám néz, immár nyugodtabban. A harag háttérbe szorult, s a félelem, és a bizonytalanság kerül előtérbe – Nézd, Domi! Az igaz, hogy Haru-val fergeteges volt a szex. Még akkor is, amikor igazándiból csak ő volt az aktív, és én jóformán csak hagytam… De az nem igaz, hogy mással nem tudtam kielégülni! Vagyis… – bizonytalanodik el, szinte érzem kínlódását – Igazándiból…
- Szóval igaz – sóhajtok lemondóan.
- De veled ez másképp lesz! – fogja a kezei közé az arcomat – Érzem, tudom! Téged szeretlek, és te igaz szerelemmel szeretsz engem!!! Biztos vagyok benne, hogy veled fogom megismerni azt, milyen is a szerelmeskedés, milyen az igazi beteljesülés!!! Haru-val az csak baszás volt, az csak a szexről szólt, semmi másról! Veled egészen más, hisz’ szerelmesek vagyunk egymásba!!!
Hiszem is, meg nem is, amit mond. Hinni akarom, mert szeretem, és mert annyira szüksége van rá, hogy igaza legyen – no és, persze, az én önbecsülésemnek is kell. És nem hiszem, mert én tapasztalatlan vagyok, és ha tapasztalt férfiak nem voltak képesek kielégíteni őt, akkor én mit tudhatok, amit ők nem tudtak?
- Hát – szólalok meg kicsit talán józanabbul, mint egy ilyen helyzetben az kívánatos lenne – az első alkalommal ki fog derülni, amikor kipróbáljuk!
- Lehet, hogy nem először fog sikerülni – teszi hozzá halkan, de magabiztosan – Lehet, hogy sokszor nekiugrunk majd, mire sikerülni fog! De sikerülni fog, tudom!
Haru rám mászik, elhelyezkedik rajtam, és mélyen, szenvedélyesen, követelőzően szájon csókol.
Atya világ! – száguld át az elmémen a gondolat – Csak nem, itt a parton fogjuk először megpróbálni?!
|
| Airi-chan | 2012. 12. 27. 17:14:51 | #24660 |
 Karakter: Eguchi Harukichi
Megjegyzés: gab287-nek és Dominak
Szerelmem hozzám hasonló lelkesedéssel reagál, ám ahogy gondolatban végigfut az ötleten, az arckifejezéséből leszűröm, hogy kifogásol valamit:
- Az ötlet nem rossz – tőlem van, és a part szerepel benne. Hogy lehetne rossz?! - , de ma még csak hétfő van… A vasárnap még nagyon messze van! – és jobban belegondolva, igaza van. Hétfő, mi? Pedig már egy egész hétre elég probléma merült fel… Haru…
- A francba – húzom el felsóhajtva a számat – Nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy szerda, esetleg csütörtök van már…
- Na, várj csak! – mosolyog rám Domi halványan, némi sunyi beütéssel – Adj egy percet!
Ezzel elenged, és valahonnan előhalássza a mobilját, majd pár pillanatnyi keresgélés után a füléhez emeli a kis készüléket és beleszól:
- Dr. Hastings, Dominick Cassar vagyok… Igen, köszönöm, egészen jól… pontosabban őszintén szólva azért hívtam ön, Dr. Hastings, mert jól jönne még egy nap pihenő… – a meglepetésem lassan hálás és örömtől ragyogó mosolyba megy át. Ez a srác… hihetetlen – Vagy esetleg kettő! Holnap, és holnapután… Igen, tudja, hogy nem szoktam ilyesmit kérni, és ismer annyira, hogy tudja, nem fogok belőle rendszert csinálni! Igen, Dr. Hastings, mindketten… Nagyon köszönöm, Dr. Hastings!
- Nagy vagy, szerelmem! – azonnal csókot lopok tőle, miután bontotta a vonalat – Imádlak!!!
- De nem csak azért, mert szereztem igazolást holnapra, és holnaputánra, ugye?! – bolond, ez a legkisebb dolog.. sokkal fontosabbakért szeretem.. mint a természetes, minden hátsó szándéktól mentes jóindulata és segítőkészsége, a türelme, az odaadása… Egy egyszerű igazolás.. .ezekhez képest igazán elbújhat.
- Bolond vagy!!! – ölelem át ismét Domit – Persze, hogy nem!
Jó ideig nem teszünk mást, mint öleljük egymást és hallgatjuk a másik légzését. Ez a pillanat annyira jó, annyira bensőséges és intim. Ennyire elégedett még sosem voltam az eddigi életemben, még akkor sem, mikor Haru… Fenébe, az az idióta… Hogy jöhetett ide? Miért van még itt, Amerikában is a nyakamban? Miért nem veszi észre magát? Hogy tudja nem meglátni, hogy a hideg ráz a jelenlététől és félek tőle? Nekem nem a mumus a legrosszabb rémálmom, hanem Ő… És most újra itt…
- Elmeséled, hogy mi a baj? – Domi kérdésére visszatérek a sötét múltból és rájövök, hogy Haru nem olyan személy, akiről szívesen mesélnék életem szerelmének, így úgy döntök, hogy füllentek neki egy kicsit. Azt hiszem, ez az első alkalom.
- Baj? – nézek rá végül kérdőn pillázva, ám újabb jelét adja annak, hogy őt bizony nem tudom átverni.
- Nincs semmi baj… Csak… - most találj ki valamit, Haru, mert cinkes lesz a helyzet..
- Haru! – szerencsére nem várja meg a szerencsétlenkedésem végét és lágy hanggal megállít – Nem vagyok hülye, kérlek, ne nézz annak! Már akkor láttam, hogy valami baj van, amikor megálltál a ház előtt a kocsiddal…
A szemembe néz, és én egy pillanatra harag lesz rajtam úrrá. Mi a fenéért nem képes fapofával belenyugodni? Utálom, hogy ennyire átlát raktam és szinte – noha indirekt módon, de – kikényszeríti belőlem a helyes választ.
Aztán persze észreveszem magam,, és sikerül lenyugodnom, mikor eszembe jut, hogy épp ezt szeretem benne. Domi mellett jobb ember lettem, mert Domi fantasztikus.
- Mindig meg tudsz lepni, szerelmem! – szólalok meg csendesen, arcomon halvány mosollyal. Ujjaimat cirógatva végighúzva az álmaimban számtalanszor látott arcon– Az egy dolog, hogy meglátod, hogy valami nem stimmel, bár egy tizenhat éves fiúnál már az is nagy szó! De törődsz is velem!!! – itt hintek ajkaira egy lágy puszit, benne minden gyengéd érzelemmel – Na, ez az, amihez nem szoktam hozzá…
- Nem tudom, hogy miféle pasikkal kavartál eddig, kincsem! – sóhajtja egy hajszálnyit sajnálkozva, és a helyzet hirtelen komédiájától nevetni lenne kedvem egy pillanatig. Ám ahogy felugrik bennem egy arc, a fekete hajával és szemeivel.. Haru kegyetlen, semmivel sem törődő mosolya..
- Hát, jobb, ha nem tudod meg – közlöm elhúzott szájjal.
- Ez a baj? – halk, tapogatózó hangon kérdezi, mint egy sötét barlangba betévedt utazó – A múlt?
Istenem, Domi, tényleg nem kéne mindenre rájönnöd velem kapcsolatban. Félek, hogyha továbbra is mindent meglátsz belőlem, elfordulsz tőlem a hibáim miatt. A hibák, amiket megtettem és a hibák, amiket magamban hordozok… Ezek túl soknak fognak bizonyulni a számodra
- El fogom egyszer mesélni, ígérem! – egy lágy puszi után visszafektetem a sötét gondolatoktól nehéz fejem Domi mellkasára, és teljes testemet az övéhez igazítom – De most olyan jó így! A nyugalom, és biztonság… – rögtön nyugodtabban simítok végig az izmoktól dagadó, gyönyörű karján, ami a biztonság megtestesítőjeként jelenik meg szemeim előtt – Te vagy a legfiatalabb srác, akivel jártam, de még soha, senki mellett nem éreztem magam ilyen biztonságban!
Domi erre nem válaszol, csak körém fonja a karjait és szinte érzem, hogy mennyire szeret és mennyire meg akar védeni. Talán még saját magamtól is… Hajszálnyit birtoklón emelem át a lábam Domién, és a lábai közé csúsztatom. És amit ott érzek…
- Ó – hangomban kellemes meglepődés – Szegénykém, még mindig fel vagy izgulva…
- Hát… – zavartan dadog. Egyelek meg… – Igencsak felspannoltál a tejes akcióddal…
- Feltüzellek, aztán meg itt hagylak kielégületlenül – hangom ellágyul, míg kezeimet végigvezetem a mániámmá vált testen – Gonoszság, nem szabad így viselkednem azzal, akit szeretek!
- Ugyan, Haru… – Zavarba jött, nem tudja követni a hirtelen váltásomat.
- Figyelj, szerelmem – kezdem el magyarázni az érzéseimet – Most nem szeretném, hogy egymásnak essünk, erre most nem vágyom. De arra nagyon vágyok, hogy… hogy örömet… gyönyört okozzak neked! Csak lazíts… és élvezd a pillanatot!
Ezzel a végszóval csúsztatom ujjaimat az ágyékára, és a nadrággal mit sem törődve veszem kezeim közé az általam „kínzásra” ítélt testrészt. Míg lágyan, finomkodva becézgetem, lassan Domi fölé hajolok, és izgató csókba vonom. Élvezem a csókot, de azt még inkább, ahogy a farka egyre keményebb és keményebb lesz a kettőnk csókjától. A tudat, hogy ilyen hatással vagy RÁ.. Hogy én vagyok rá ilyen hatással… jobb mindennél. Lejjebb siklatom a kezem, miközben már egész testemmel Domi fölé kerültem. Az övének feszítem a csípőm, ügyelve, hogy kettőnk ajka egy pillanatra se váljon külön. Kezeim közben lassú, bódító utat járnak be a testén, míg csak karjaim engedik. Kis híján elmosolyodok, mikor megérzem fenekem félgömbjein a nagy tenyereit, ahogy gyúrni, markolgatni kezdik. Nyakához hajolok, lágyan harapdálom, nyalogatom, vagy csak apró, édes kis puszikat nyomok rá, egyre lejjebb és lejjebb haladva, végig a mellizmain, szótlanul, hagyva, hogy Domi csak a testét érő ingerekre tudjon koncentrálni, ám a hasához érve, nem bírom megállni..
- Uhm… – hangomból kicsendül saját élvezetem - Még sosem láttam ilyen brutális hasizmokat!
Hosszú út után végül csak elérek a nadrágjáig, amit az előbbiekhez hasonló lassú tempóban kezdek kigombolni, majd eltávolítani. Végül csak ledobom az ágy mellé, hogy ne legyen útban. Sietve simítom kezeimet újra Domi csípőjére, hogy immár az egyetlen, kettőnket elválasztó ruhadarabot, az alsóját is levegyem. Szerszáma keményen feszül az anyagnak, és azt látva, ahogy kiszabadítva kőkeményen a mennyezet felé ágaskodik… teljesen felizgat. Az alsóját is eldobom, amolyan nemtörődöm módon. Van most izgalmasabb dolgom… Szemeimet lassan, ráérősen végigjártatva a legszebb dolgon, amit valaha láttam… Domi… mindenhol gyönyörű.
- Hihetetlenül nézel ki! – nem bírom megállni a mosolygást – Ha csak fotón látnám, azt hinném, hogy kurva jó fotoshop! – ujjaim végigsiklanak combjain – Ilyen teste senkinek nem lehet, nem, hogy egy tizenhat éves srácnak!
Közelebb hajolva fonom a kezem farkára, pontosan látva, mennyire élvezi szerelmem a még csak most kezdődő kényeztetésemet.
- És ez itt! – hangom önmagától átváltott elégedett, erotikus morgássá – Sok mindenre fel voltam készülve, de erre azért nem számítottam! Még pornó filmekben sem gyakran látni ekkorát!!! – fonom ujjaim a farka köré, ám pár centi hiányzik ahhoz, hogy teljesen közrefogjam. Másik kezeimmel is rámarkolok, ennek ellenére még bőven akad hely a makkja alatt – Japánban ilyen nincs! Imádom Amerikát!!! – kicsit úgy érzem magam, mint egy kislány, aki megkapta élete eddigi legnagyobb nyalókáját. Végül is, a valóságban nem állok ettől olyan távol. Hirtelen viszont olyan snassznak érzem a dolgot, ezért a párnák közé bújva kezdek kutakodni Domi síkosítója után.
- Na, lássuk csak, hol tartod? Aha, meg is van! – arcom elé emelve kezdem olvasgatni a címkét. Kissé meglepődve sikerül kisilabizálni. A legjobb, mi? – Wow! Látom, semmiből sem veszel gagyit! Szilikon-bázisú!
- Miből gondoltad, hogy egyáltalán van nekem?! – kérdi életem párja kissé megdöbbenve és meglepődve.
- Szereted a jó kocsikat, jó kajákat, jó ruhákat, jó csajokat! Mindennek megadod a módját, kizártnak tartottam, hogy szárazon játszadozz magaddal, az fapados megoldás, nem vallana rád! - úgy látszik, sikerült már téged kiismerni, drágám.
Kezeim közt a tubussal fészkelem vissza magam Domi combjai közé, hogy végre nekiálljak az igazi mókának. Felpattintva a síkosítót csorgatok bőséggel a farkára, majd a kezeimre is. Még egy utolsó pillantást vetek a címkére, hogy tudjam, milyet vegyek majd a legközelebbi alkalomra.
Ezután –egyelőre még – lágyan tenyerembe fogom Domi kemény farkát, élvezve, hogy ettől az érintéstől is megfeszül a teste.
- Lazíts, szívem! – nyalom meg halványan az ajkaimat, miközben az ujjaim lassan táncolnak az új, kedvenc „játékomon” – Csak nyugi… Élvezd, amit csinálok, ne törődj semmivel!
Domi légzése egyre gyorsul, csakhamar válik felszínes zihálássá, a kezeimre tapadó szemei lassan fátyolosodnak el.. Ahw, ez az… Képtelen vagyok elfojtani a mosolyomat, így arcomra is kiül, mekkora örömömet lelem a dologban, kicsit magamat is meglepve azzal, hogy csak és kizárólag Domi öröme lebeg a szemem előtt, ráadásul teljes mértékben élvezve, amit csinálok. Imádom, hogy most én vagyok az erősebb, hogy valósággal a kezeim közt tartom Domit. Újra nyeregben érzem magam tőle.
Nem akarom, hogy szerelmem bármiben is hiányt szenvedjen, így teljes „szakértelmem” bevetve részesítem őt a lehető legszélesebb körű élményben.
Hol mindkét kezem használva ölelem körbe, hol csak a tenyereim érnek hozzá a farkához, egyfajta sodró-mozgással, hol csak ujjaim érintik lágy, pihekönnyű érintésekkel. Hol a farka tövét kényeztetem, hol a makkját, csak az ujjaimat használva. A számat a következő alkalomra tartogatom.
Teljesen beleélem magam a „játszadozásba”, csak az ránt vissza a valóságba, hogy Domi teste megremeg, elárulva számomra, hogy bizony, életem elérte a gyönyör küszöbét. Ahogy felnyög, azonnal elveszem a kezeimet a kényeztetett területről, és míg egyik kezemmel csak ágyéka körül cirógatom, addig a másikkal megtámasztva magam hajolok Domi mellé, hozzá simulva.
- Ugye, mennyire más, hogy nem te csinálod magadnak?
- Nem is gondoltam, hogy ez ilyen is lehet! – hangja karcos, izgatóan rekedtes. Láthatóan küzd, hogy le bírjon nyugodni, míg a legtöbb pasi ebben a pillanatban kétségbeesve űzné a gyönyört. Egy pillantást vetek köztünk billegő, kőkemény farkára, és a látvány újfent eszembe juttatja, hogy Domi gyönyörű.
- És ez még csak a kezdet, szerelmem! – szerelmesen, hosszan csókolom, engedve, hogy beszálljon a dologba, és magához ölelve simogasson. Szabad kezem ujjai eközben alattomosan közelítenek Domi szerszáma felé, majd miután marokra fogom, édesen belenyög a csókba. Nyelveink tánca érzéki csatába megy át, és pontosan tudom, hogy kevéssé érzi ujjaim ügyködését, mivel a csókunkra koncentrál.
- Hm, ez nagyon fincsi volt! – szakítom ki magam a csókból, visszafészkelve magam combjai közé– Imádom, ahogy csókolsz! Már csak a csókoddal képes vagy benedvesíteni!
- Az sosem baj – nyög fel, öntudatlanul jelezve, hogy intenzívebben érzi, ha csak egyfelől „támadom” – Majd jól jön, ha oda jutunk…
- Oda jutunk, ne félj, szerelmem! – megeresztek felé egy kacsintást, majd szemeimet visszavezetem Domi farkára – Minden lány álma egy ilyen hatalmas gyönyörűség, én sem fogom kihagyni, nyugi! De most az a lényeg, hogy neked nagyon jó legyen!
Tovább folytatom édes kínzását, ezzel tulajdonképpen nagyobb örömet okozva magamnak, mint gyönyört neki. Ösztöneimre hagyatkozva űzöm Domit a beteljesülésig, ám hosszú ideig nem adom meg neki a számára enyhet adó löketet, amivel átlendülhetne az orgazmuson.
- Nem bírom tovább, Haru! – édesem hangot is az türelme végének.
- Ó, dehogynem, szerelmem! – mosolyogva álltatom azzal, hogy szenvedései még közel sem értek véget, azonban látva a görcsös, kemény mozdulatot, ahogy ujjai összezáródnak, és farka acélkeménysége világosan jelzi, hogy Domi elérte a tűréshatárát, ezek után már kegyetlenség lenne tőlem, ha tovább ingerelném. Ennek ellenére még pár percig folytatom játékomat, majd mozdulataim kissé darabossá válnak, gyorsabbá, majd szavakkal is megadom Dominak az „engedélyt.
- Gyerünk, nagyfiú! – hangom izgatott, hiába próbálnám leplezni – Hadd lássam, mire vagy képes!
Édesem pedig nem hagy cserben, pár másodperc múlva elélvez, farkából hosszan spriccel élvezete bizonyítéka, beborítva a felsőtestét. Azt hiszem… ez volt életem legerotikusabb képe. Ezt nem hiszem, hogy überelni lehet. Jobban fel vagyok izgulva, mint azt lehetségesnek tartottam.
- Wow! Ez nem semmi! Ne hagyd abba! Még, szerelmem, gyerünk! – kezemet tovább járatva szerszámán kikényszerítem belőle az utolsó cseppeket is a még mindig kőkemény testrészből. Domi lihegve kapkodja a levegőt az ágyon fekve, így melléfekszem, továbbra sem hagyva abba a simogatását. Teste meg-megvonaglik, ahogy érintésem érzékeny pontokat simít, megkínzott szerszáma még ezek után is csak nagyon-nagyon lassan kezd veszíteni keménységéből.
- Nem semmi, Domi, ezt a mennyiséget szerintem az iskolai focicsapat sem tudná összedobni! – nevetek pajkosan – És, azért az sem utolsó, hogy a műszered egy ilyen orgazmus után sem nagyon akar lankadni!
- Basszus, szívem, nem sok híja volt, hogy belepusztulok! – hangja fáradt, szinte űzöttnek mondanám, ahogy megszólal – Egy pillanatra se kép, se hang nem volt!
- Komolyan?! – elégedettségem határtalan, örömöm mosoly formájában kiül arcomra is.– Akkor tetszett, amit csináltam?
- Viccelsz?! – mélyed bele a szemembe, a tekintetében pedig tisztán látom örvényleni az irántam való érzéseit. Szerintem ezt ezek után gyakran fogjuk játszani unalmas délutánokon… – Életem legnagyobb orgazmusa volt, még sosem éreztem ehhez fogható gyönyört!!!
- Akkor már megérte – mély levegőt véve gördülnék kedvenc helyemre, azaz Domi mellkasára, azonban közbevág, hangja kis híján megállít:
- Csupa ragacs vagyok, szívem! – szerelmem, egyelek meg…
- Ez is te vagy, Domi! Szerinted, ha majd nyalakodni támad kedvem, akkor undorodva elhajolok, amikor elélvezel?! – pimaszul, játszadozva kérdezem, majd kacsintva folytatom - Megtanulhatnád, hogy egy mocskos, perverz kis dög vagyok! Én imádok mindent, ami szex, és nem is kell feltétlenül az ágyban történnie, és igen, én imádom a pasim gecijét is, mert az is ő!
Válaszolni azonban nem hagyok időt neki, mondandóm befejeztével azonnal rátapasztom ajkaimat az övéire, egy szenvedélyes, érzéki csókkal megpecsételve számára ezt az élményt.
Percekkel később lihegve vet fel egy javaslatot:
- Szerintem, menjünk lefürdeni, mert most már aztán minden van rajtunk!
- Miért? – ugyan, kérlek, ez a legjobb pillanat… – Csak tej van rajtunk! Tehéntej, és csődör tej!
- Bolond csaj! – nevet fel Domi, és ezzel az erotikus légkör úgy adja át helyét a mesebeli boldogságnak, ahogy az meg van írva – Azért is imádlak, mert lükébb vagy, mint a sokéves átlag! – lágy mosollyal követem szerelmemet.
Én is szeretlek, Domi.
Este, a vacsoránál Domi szülei – akik mesébe illően jó fejek – szerencsére minden fennakadás nélkül elfogadták az iskolakerülést, ám mikor felvetettük, hogy nem itthon töltenénk a következő két napot, nem hagyták szó nélkül. Aztán Dominak és nekem persze valahogyan sikerült elmagyarázni a helyzetet, és áldásukat adták a szabadnapjainkra, amit kettesben tölthetünk.
A délutáni kalandunk Domival teljesen felvidított, ezért meglehetősen boldog aura vesz körül, mígnem este, lefekvésnél Domi megemlíti a kettőnk közt történteket:
- Ugye, tudod, hogy nagyon megleptél a délutáni akcióddal?
- Melyikkel?! – bajszom alatt elégedetten somolyogva duruzsolok – A tejessel?
- Hát, azzal is – elragadó mosoly szerelmem részéről – de most nem arra gondoltam. Hanem, hogy olyan figyelmes voltál velem…
- Ja, hogy azzal… - egy pillanatra megállok, megpróbálom szavakba önteni, hogy egészen pontosan hogyan is érzek a délutáni tetteim iránt. Boldog vagyok, és elégedett persze…épp ez az, hogy meglepően elégedett - Hát, azzal magamat is megleptem… Én… Én nem ilyen vagyok… vagy voltam. A szex eddig mindig rólam szólt, elvettem, ami nekem kellet, és nem foglalkoztam vele, hogy vajon a másik megkapta-e, amire vágyott? – míg a szemébe nézek és végigsimítok Domi arcán, csak az jár a fejemben, hogy mennyire szeretem ezt a srácot, és hogy mekkora mázlim van, hogy találkozhattam vele - Te vagy az első, akivel ez megfordult. Fura érzés, hogy az a fontos számomra, hogy te megkapd, amire vágysz, de a legfurcsább az, hogy nincs bennem hiányérzet, hogy ez nem volt kölcsönös… – szerelmes mosoly, ezúttal tőlem – Talán mert tudom, hogy úgyis, kamatostul kapom vissza tőled, még ha megpróbálom megakadályozni, akkor is!!!
- Hát, abban biztos lehetsz, szerelmem! Nem tudod megakadályozni, hogy olyan gyönyörökben legyen részed, mint még soha!!!
- Biztos voltam benne – kacsintok rá – És nem akarom megakadályozni!
Reggel még Domi előtt ébredek, ami nem is meglepő, tekintve, hogy tegnap valószínűleg rendesen elfárasztottam. Sóhajtva fúrom arcomat a mellkasába, és végül csak átadom magam keserű gondolataimnak.
Haru… igaza volt. Elalvás előtt, már félálomban, beugrott elém az arca. Világosan emlékszem még, mi történt akkor. Kettőnk lakásában voltunk, abban a lakásban, ahol 15 évesen, a szüleimtől való elköltözés után egyből meghúztam magam. Akkoriban még nem vettem észre, de Haru valahogy amolyan apafigura volt számomra. Idősebb, erősebb, akire számíthattam.
Akkor még csak 2 évre nyúlt vissza a „múltam”, a hírem sem terjedt el akkor még annyira. Aznap este épp csak beugrottam pár cuccomért a lakásba, mert egy szeretőmnél szándékoztam tölteni az éjszakát. Eléggé részeg voltam, és szinte biztos, hogy valamilyen drogot is belekevertek az italomba. Vagy talán szívtam valamit… tényleg nem tudom pontosan. Forgott körülöttem a világ, és furcsa súlytalanság vett erőt rajtam, míg a szobámban rámoltam át a telefontöltőm, és némi fehérneműt és váltásruhát egy nagyobb válltáskámba. Épp az ajtó felé indultam, mikor az kitárult, és maga a nagy Haru állt a küszöbön. Pontosan emlékszem, hogy a tépett, szakadt, vérvörös felsőjéből kilógott a válla, és egy lyukon kikukucskált az oldalára varrt nonfiguratív tetoválás. Egyszerű, fekete, passzos nadrág volt rajta szegecses övvel. Azt hiszem, mezítláb volt, azt nem figyeltem meg, mint ahogy az arcát sem abban a pillanatban. Lassan, megfontoltan tartott felém, míg én hol a vállára, hol a tetoválására függesztettem a szemem. Abban a pillanatban, ahogy ott állt előttem, és először megéreztem a veszélyt, számomra hihetetlen erővel kiverte a kezemből a táskát, és odalökött az ágyra. Én újfent elbódulva néztem. Emlékszem, eszembe jutott, talán az egyetlen értelmes gondolatomként akkor este, hogy így, felém fordulva, háta mögött a plafontól padlóig érő ablakokon át beszűrődő Tokió fényében olyan volt, mint egy angyal. Épp, mint én. Egy megkísértett, elbukott angyal a fekete hajával és éjsötét szemeivel. Minden olyan homályos volt. Mondott valamit, de nem hallottam. A következő pillanatban már felettem térdelt és egy nyakkendővel összekötözte a kezeim a csuklómnál. Fél markával leszorította karjaimat az ágyra. Meztelen bőrömet hűvösen cirógatta a szürkéskék selyem, ami az ágyat fedte. A szemei, amikkel szétfeszítette a combjaimat, egy őrültté voltak. Egy őrült, önmagában csalódott, bukott angyalé. Az arca, ahogy belém hatolt… az jelent meg tegnap este a szemeim előtt…
Vajon el kéne mondanom Dominicknak? Vagy ne adjak neki esélyt, hogy meglássa ezt a szégyenfoltot a múltamban? El kéne titkolnom előtte, hogy egy kislány érzései miatt, eldobva magamat, teljesen behódoltam egy férfinak, aki örömmel kihasznált? Örömmel… dehogy is… fájdalommal, és összetörve. Biztos azt várta, hogy ellenállok. Talán úgy is lett volna, ha akkor nem lettem volna bedrogozva. Talán az én hibám volt….
Felnézek Domira, és fájdalmas arckifejezéssel engedek útjára egy sóhajt. Pár másodperc, és már Domi vidám, kéken ragyogó szemeiben mélyedhetek el.
- Hogy aludtál, szerelmem? – kérdem tőle egyből, felvidulva.
- Huh – meglepetten nyög fel – Köszi szépen, nagyon jól! – még elmosolyodva teszi hozzá:
– Gondoskodtál róla, hogy jól aludjak!
- Ez volt a célom! – hangom vidám, miközben figyelem, ahogy lustán kinyújtóztatja gyönyörű testét. Tekintetemet vissza nem fogva lesem Domi minden porcikáját. Sehol egy tetoválás…
- Régóta ébren vagy, cicám? – ránt vissza a jelenbe a kérdésével.
- Hát, már gyönyörködöm benned egy ideje! – kacsintok szerelmemre.
- Miért nem ébresztettél fel? – valósággal hozzátörleszkedem a kezéhez, mint egy kiscica, ahogy rásimítja tenyerét az arcomra.
- Elvoltam itt… gondolkodtam…
- Miről? – láthatóan érdekli, biztos zavarja, hogy kicsit szét vagyok esve.
- Nem is tudom… Minden féléről… – vonom meg nemtörődöm módon a vállam – A kísértő múltról… A jelenről… Rólad… Kettőnkről…
A matracon keresztül érzem, ahogy az idegesség megfeszíti a testét. Bizonyára olyan bugyuta gondolatok járnak a fejében, hogy rájöttem, mégsem elég jó hozzám, és a többi. Édes, nekem te vagy a megváltás.
- Igen? – tétova a hangja, bizonytalan. Butaságokon gondolkodott – És? Mire jutottál?
- Ne ijedezz, csődöröm! – küldök felé egy megnyugtató mosolyt és végigsimítok az arcán – Nincs gáz! Csak… Most ilyen időszakom van. Tudod, hogy nem voltam, vagy vagyok egy egyszerű eset, és… khm… fogalmazzunk úgy, hogy elég mozgalmas a múltam, és hosszabb időszakra nyúlik vissza, mint gondolnád. Úgyhogy van bőven, amin gondolkodjak, vagy megoldjam, ha az élet úgy hozza…
Összeráncolt szemöldökéből látom, hogy tényleg próbál megérteni, és kezdi kapizsgálni, hogy mi lehet a probléma. Majd mintha egy pillanatra megvillanna a tekintetében a megértés, mintha megélte már volna a problémámat… Áh, ugyan kérlek, Domi túl jó, hogy ilyen jellegű problémái legyenek!
- Jól van – küld felém egy mosolyt, halványan, erőltetetten – Azért, ha valami nyűgöd van, ha segítségre van szükséged, akkor csak szólj!
- Úgy lesz, szerelmem! – ezzel megadom neki a szokásos jóreggelt-csókot.
- Akkor vakarjuk össze magunkat, aztán induljunk neki a napnak, szívem! – paskolgatja meg a combom, amitől egy pillanatra felhorgad bennem a reggeli kielégületlenség, de hamar tova is tűnik – Van valami elképzelésed, hogy hová szeretnél menni?
- Semmi különös, csak ki a partra – mosolyogva vonom meg a vállam-ötlettelenségem jeleként – Mára is dögletes meleget mond az időjós, szeretném a tengerparton élvezni!
- Tudok egy-két eldugott helyet, ahol nem nagyon lennének rajtunk kívül – meséli érdeklődve, gondolom, továbbgondolta a tegnapikat. Ha egyszer rákap az ízére… De…
- Öhm, nem, jó lesz nekem itt a legközelebbi strand is –vágom rá azért sietve. A nyilvánosság jó. Ott nem történhet velünk baj. Ha sokan figyelnek… Haru nem léphet semmit. És ha mégis merne, hát ott lesz Domi, hogy megvédjen. Vagy ha őt próbálná támadni, ott leszek én, hogy elbátortalanítsam. Ha pedig mindketten a célpontjai lennék, hát ott az árgusan figyelő tömeg.
- Ok, szívem, ahogy szeretnéd! – édesem arcán némi meglepettséget látok, de ellenvetés nélkül egyezik bele a dologba. Először én megyek el zuhanyozni, majd míg Domi átveszi a helyem a fürdőben, egy fiókból kikeresem az egyik kedvenc fürdőruhámat, majd magamra kapva, ráveszek még egy könnyű, lenge, bő szabású ruhát. Még bepakolok pár szükségesnek ítélt dolgot, mire Domi elő is mászik a fürdőből. Ezek után könnyű reggeli.
- Menjünk az én kocsimmal, rendben? – kérdezem vidáman, és tényleg lelkes vagyok, már nincs bennem félelem Haru iránt. Már ha épp nem gondolok rá… De csak nem… - Nekem jó, szívem! – szeretetteljes, ragyogó mosoly, míg beülünk gyönyörű, doromboló cicuskámba, aki amúgy egy igazi kis dög Porsche. Belül is csak a legszükségesebb, az is csak erotikus, fekete bőrrel…
- Szóval, ilyen egy Porsche belülről – érdeklődve ismerkedik a drágámmal. Tényleg, még nem is csücsült benne – Német, ugye?
- Aha – egész egyszerűen nem bírok a fene nagy büszkeségemmel – Imádom!!! Úgy megy, mint egy vadállat!!!
- Azért egyben szeretnék megérkezni a strandra! – kezd Domi pimaszkodásba. Túlzásba vitt aggodalom a hangjában, látványosan kitámasztja magát. Ha most szerintem padlógázzal elindulnék, akkor se mozdulna. Életem…
- Gonosz vagy! – húzok bele játékosan a vállába, majd még mindig nevetve teszem gyújtásba a drágámat. Kicsit erőteljesebben lépek a gázba, mint az szükséges lenne, ezzel is kiadva feleslegesnek tartott indulataimat, mire a gyöngyöm úgy ugrik meg, hogy öröm nézni is, nemhogy vezetni.
- Aha, ez a büntetés?! – kérdi Domi vigyorogva, mintha ő nem élvezné…
- Csak kapaszkodj, szívem! – adok neki tanácsot, le sem véve a szemem az útról. Japán vagyok, nekünk azért fontosak a törvények. Legalábbis a közlekedési szabályok… Már ha épp van rendőr a környéken. Jó, oké, nem is az utat lesem hanem a zsarukat az út szélén. És?
- Még mielőtt fénysebességre gyorsulunk, jelezném, hogy a strand csak két kilométerre van! – mintha nem tudnám, drágám. Rendesen meghajtom a kicsikémet, kétszáz felett megyünk, így két perc múlva már parkolóhelyet keresek magunknak.
Persze nem is mi lennénk, ha nem fordulna azonnal minden számpár felénk, és nem súgnának össze az emberek a hátunk mögött.
Szerencsére hamar találok egy üres helyet, viszonylag közel a parthoz. Miután kiszálltunk, lezárom a drágámat, miután Domi kezébe nyomtam a törölközőket és a pokrócot tartalmazó táskát. A pénztárcám és egyéb cuccaim a kézitáskámban vannak.
Beljebb sétálunk, és valahol az egész közepén le is táborozunk. Meglehetősen nagy a tömeg, és sokan figyelnek kettőnket, ezért biztonságban érzem magunkat.
Pár pillanatnyi szótlan nézelődés után mosolyt erőltetek az arcomra, és Domi felé fordulok, aki már le is pakolt:
- Na, szívem? Mit szólsz, megyünk fürdeni?
Szerelmem rám mosolyog, és szó nélkül lekapja magáról az ingjét. Csorgatni kezdem a nyálam, és csak az térít magamhoz, hogy Domi kiadja az engedélyt:
- Ja, mehetünk! - és tovább vetkőzik, mígnem csak a fürdőnacija marad rajta. Felegyenesedik, összehajtva a ruháit, majd kérdőn rám néz. Mélyen a szemébe nézek és egy pillanatra megcsillantom arcomon azt a bizonyos „szexuális ragadozó-mosolyt”, ami szinte az első volt, amit megismert, ezzel is jelezve Dominak, hogy igen, itt most izgalmas kis dolgok fognak történni részemről. Ezzel a mosollyal emelem fel az eddig testem mellett tartott karjaim, ujjaimmal kibontva a ruhám hátul lévő masniját. Ezek után az egyszerű, kis fehér ruha önmaga súlyától csúszik végig a testemen, összegyűrődve hullva a lábaim köré. Fojtottan hallom, ahogy néhány körülöttünk lébecoló pasi felnyög, de csak Domi reakciója érdekel. Lassan, kiélvezve a látványt jártatja végig a pillantását a testemen, majd vissza. Nyel egyet, és hajszálnyit elpirul. Megköszörüli a torkát. A mosolyom szélesedik, Domi még inkább pirul.
- Hú.. Akarom mondani.. Wow.. Jól nézel ki, Haru.
Arcomon a ragadozó-mosoly aranyosba megy át, és végigvág rajtam az érzés, hogy igen, én, Eguchi Haru, olyan szerelmes vagyok, mint egy felhőkarcoló.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz, szerelmem – lépek oda hozzá, majd mit sem törődve a ránk szegeződő élveteg női- és férfipillantásokkal, megcsókolom Domit, amúgy rendesen, szerelmesen.
Mindketten mosolygunk, mikor ajkaink elvállnak, és mikor kezébe csúsztatom az enyém, gyengéden megszorítja, majd egyetértésben indulunk a tenger felé.
Hosszú-hosszú órákig elvagyunk a vízben, hol messzire beúszunk – Domi meglepően jól úszó, ám én méltó ellenfél vagyok számára - , hol a – Dominak – nyakig érő vízben összeölelkezve csókolózunk, hol a térdig érő vízben játszunk az iszappal, hol lespricceljük a másikat a sós vízzel. Mikor úgy látom, hogy Domi is elfáradt és már én sem bírom tovább, elé terjesztem a javaslatom:
- Életem, mit szólnál hozzá, ha most tartanánk egy kis pihenőt és megkajálnánk? Aztán pihenünk egy kicsit, és majd utána visszajövünk?
Domi amolyan napsugarasan ragyogó mosolyt villant felém:
- Nem hangzik rosszul. Mit szeretnél enni?
- Kaviárt és salátát, természetesen – nem bírom megállni a poénkodást, szinte egész délelőtt ezt csináltuk.
- Hm, értem. Milyen salátát szeretne a kishölgy?
Játékosan meglegyintem a tarkóját, miközben a hátára mászom, ő pedig ért a szóból és fenekem alatt összekulcsolva a kezét feláll, és a táborunk felé visz, hogy összeszedjük a szükséges dolgainkat. Értsd: a pénzt. Felnevetek, ahogy Domi elkezd jobbra-balra dőlni, és hangomban is tisztán érezhető a vidámság, ahogy megszólalok:
- Meg a fenéket, húst akarok és mindenféle zsíros öntetet rá! Egyszer élünk, nem igaz, szerelmem?
Miután összeszedtük magunkat, Domi magához veszi a pénztárcáját és beállunk a sorba. Elég nagy a tömeg, és noha a felállított ernyők árnyékolnak, alattuk még fullasztóbb a hőség. Egy pillantást vetek a női mosdó felé, majd engedek az ingernek és tájékoztatom Domit, hogy egy pillanatra legyen meg nélkülem, és ha nem érnék vissza, rendeljen nekem is.
Szerencsére gyorsan visszaértem, nem volt az a női mosdókra jellemző sorban állás. Ám amikor visszaérve meglátom Domit, ő mással beszél. A hátát fordítja felém, így eltakarva a másik felet, de a testtartásából ítélve meglehetősen feszült. Már közvetlenül a háta mögött vagyok, mikor mellé lépek, és megpillantom a beszélgetőtársát. Még épp sikerül elcsípnem Haru utolsó szavait, mielőtt mindketten észrevennének:
- … szóval Harut csak én tudom kielégíteni. Ő az enyém…
Érezhetően fokokat csökken a hőmérséklet, ahogy a dühöm átterjed az egész testemre. Haru ott áll Domi előtt, kihúzva magát, mellkasa előtt elégedetten keresztbe fonva a karjait, mások által szívdöglesztőnek titulált mosollyal az arcán néz kettőnket. Válla egyenes, az oldalán lévő tetoválás kiegészült még eggyel, a bal csípőcsontjánál, hasonló motívummal. Hosszabbra hagyott haját átvetette a vállán.
Kezeim ökölbe szorulnak a testem mellett, egész alakom szinte remeg a gyilkos dühtől.
Ha csak egy rossz szót mert mondani Dominak, ha valamit elrontott, ha valami ezek után megváltozik kettőnk között… meg fogom ölni ezt a mocskot, arra esküszöm. Ha el meri venni tőlem Domit, azt az embert, aki a világot jelenti nekem… isten a tanúm rá, hogy olyan szenvedést fogok neki okozni, amihez a Pokol csak gyerekjáték lesz. Olyan kínzásokban részesítem majd, amikről ez az utolsó senkiházi még csak álmodni sem mert… ha Domi…
- Drágám, az ismerősöd épp távozni készült. El is felejtettem, mit kértél, gyere, rendeljünk. – Domi hangja fagyosan cseng, miközben hátat fordít Harunak, akinek a mosolya csak még szélesebb lesz, míg int nekem. Ezek után csak hátat fordít és eltűnik a tömegben.
Ahogy Domira pillantok, a testtartása elutasító, én pedig kis híján elsírom magam. A pultos lány hangja térít észhez:
- Én Önnek, kisasszony mit adhatok?
- Két deci vodkát és ugyanennyi whisky-t – hangom karcos, rekedtes, de elkeserítő módon az. A lány nagy szemeket mereszt, de megérezhet valamit a hangulatomból, ugyanis szó nélkül fizet. Dominick sem szól mellettem egy szót sem.
Szerencsénkre sikerül találnunk egy szabad asztalt, ahová leülhetünk egymással szemben. Ledobom a székem mellé a táskám, miután sikerült kihalásznom belőle egy bontatlan doboz cigit. Szinte sosem gyújtok rá, de most elég feszült vagyok.
- Dominick, mit érzel irántam?
Szerelmem felhúzza a szemöldökét, láthatóan nem érti, hogyan lyukadtunk ki az ő érzéseinél.
- Természetesen szeretlek, Haru.
Felhajtom a vodka felét, majd rágyújtok. Lassan fújom ki a füstöt, míg hátradőlök a székben.
- Én is szeretlek, és nem akarom, hogy a múltam árnyai kettőnk közé álljanak – szívás – ezért most elmesélem neked az életem fontosabb eseményeit. Kicsit hosszú lesz – füst – de ezek mind olyan dolgok lesznek, amik azzá tettek engem, aki most vagyok. Egyél nyugodtan, az jót tenne mindkettőnknek.
Domi szót fogad, én pedig rettegek, a szó szoros értelmében. A pillanat, mikor szembesítem életem szerelmét a sötét oldalammal… hamarabb elérkezett, mint hittem. Ha ezek után már látni sem bír… természetesen meg fogom tudni érteni, és képes leszek elhagyni, ha azt akarja. Persze bele fogok halni, de ő ebből mit sem láthat majd.
- A szüleim teljesen átlagosak. Apám hivatalnok, anyám háztartásbeli. Ő… a maga hagyományos módján gyönyörű asszony. Mellettük természetes volt, hogy komoly gyerek voltam, sosem jártam el a barátaimmal. Mondjuk nem is igazán voltak… Aztán 13 éves koromban egy elég kétes hírű osztálytársam átjött, és megkérte a szüleimet, hogy engedjenek el hozzájuk egész éjszakára. Ők örömmel beleegyeztek, és mikor látták rajtam, hogy vonakodok, még erőltettek is. A lány persze nem magukhoz vitt, hanem egy goukonra. Az… afféle csoportos, ismerkedős randi. Nyolcan voltunk, négy lány és ugyanennyi fiú. Nem tudtam ellenállni az alkoholnak, így mikor a társaság úgy döntött, hogy felmegyünk az egyikük lakására, már elég elbódult voltam. A barátnőm rögtön eltűnt egy ajtó mögött az egyik sráccal, ahogy a többiek is. Már csak mi maradtunk a házigazdával, aki mosolyogva javasolta, hogy menjünk be a szobájába, mert az hangszigetelt, így nem hallatszik át semmi a falakon. Arra gondoltam, hogy akkor nem halljuk majd a többiek nyögéseit, az eszembe sem jutott, hogy az én hangomat sem hallhatják, így követtem a srácot. Nem azt mondom, hogy megerőszakolt, mert nem. Én is élveztem, amit csinált… már amennyire egy 13 éves kislány élvezni tudja a dolgot – mondom keserű hanggal, arcomon fintorral. Lelki szemeim előtt felrémlenek a pillanatnyi képek, és én újra átélem a dolgokat, és most jóval érettebben belátom, mekkora hiba volt minden. Minden, amit tettem, és minden, amit tenni engedtem másoknak. Ha visszacsinálhatnám, akkor este ki sem tettem volna a lábam a szobámból.
Domi nem néz rám, eszik szótlanul, minden falatot alaposan megrágva. Kis szünetet tartok, kortyolok az előttem lévő alkoholból és rágyújtok egy újabb szálra.
- Következő héten is elmentünk a barátnőmmel, de egy másik társasággal. A dolgok egyre inkább elvadultak, a szüleim nem tudtak semmiről, vagy talán csak úgy tettek, mintha nem éreznék a ruhámból, hajamból és a bőrömből áradó tömény alkohol, cigaretta és szex-illatot. Ez az egész… két évig ment így. 15 évesen, a barátnőm öngyilkos lett. Suliba mentem, és épp léptem volna be az ajtón, mikor a teste földbecsapódott tőlem alig két méterre. Vér és agyvelő fröccsent rám, nekem pedig az volt az egyetlen gondolatom, hogy mehetek haza átvenni az egyenruhám – Domi karja láthatóan megfeszül, de újabb falatot emel a szájához és eszik tovább szó nélkül. Visszagondolva kiráz a hideg magamtól. Önző voltam, érzéketlen és rettenetesen kiégett. Egy kislány nagyot tud csalódni az életben, ha ilyen mértékben szembesítik a felnőttek mocskos világával.
- Ezek után közöltem a szüleimmel, hogy elköltözök. Szó nélkül beleegyeztek, nem mintha kényszeríthettek volna. Két kikötésük volt, amikkel nyugtatni próbálták a lelkiismeretüket. Az, hogy viszonylag jó környéken kell laknom és nem élhetek egyedül. Így találkoztam Haruval. Akkor még nem volt annyira híres modell, mint most, épp akkor kezdett. Nem vett komolyan, azt hitte, hogy csak egy kislány vagyok. Természetesen még vadabbul kezdtem élni, volt olyan nap, hogy vagy ötször elmentem mindendféle sráccal, akik gyakran nem egyedül voltak. Egy este épp beugrottam a közös lakásunkba, hogy éjjelre összeszedjem néhány cuccomat, mert az egyik állandó szeretőmnél akartam éjszakázni. Haru bejött a szobámba és megtörtént, aminek meg kellett. Részeg voltam, valószínűleg be is voltam drogozva.
Újabb szálra gyújtok, nagyot kortyolva. Mélyről sóhajtok, és ahogy csak beszélek és beszélek, úgy érzem, hogy megtisztulok, hogy lekopik rólam a múlt mocska, ami az idők folyamán valósággal beleivódott a lelkembe.
- Ezek után amolyan se veled, se nélküled kapcsolatunk volt. Én nem vettem róla tudomást, de mindig igyekeztem akkor menni haza, mikor dolgozott. Minden időmet különféle pasiknál töltöttem. Nem egyszer fordult elő, hogy egy divateseményen találkoztunk, ahol ő modellkedett, én pedig valaki kísérője voltam. Akkor egyszerűen megragadta a kezem, kiráncigált és hazavitt, ledobott az ágyunkra és a magáévá tett. Én pedig nem ellenkeztem – Domi megfeszíti az álkapcsát és hallani vélem, ahogy megcsikordulnak a dühtől a fogai. Most... biztosan utál. Bizonyára látni sem akar, és ezek után minden gond nélkül eldob magától… Érzem, ahogy hosszú évek letagadt könnycseppjei szúrják a szemem.
- Minden találkozásunk így végződött, és minden alkalommal kicsit mindketten belehaltunk. Tegnap, mikor megint találkoztunk… azután jöttem rá, hogy Haru talán pont azt akarta tőlem, amit te adtál nekem – erre felkapja a fejét, és a szemeimbe néz. A máskor nyitott könyvként működő ragyogó kék szemeiből most nem vagyok képes olvasni, számon maguktól csúsznak ki a szavak:
- Te olyan vagy nekem, Dominick, mint a friss szél egy forró napon. Mint a hűvös víz a sivatagban. Dominick, te számomra maga vagy a megváltás. Nagyon hálás vagyok neked azért, hogy megismerhettelek. Persze tudom, hogy ez most sok lehet neked, és tökéletesen megértem, ha ezek után látni sem bírnál… - újabb szál cigi kerül a számba, újra kattan az öngyújtó – Szóval Domi… Mondd, mit szeretnél most?
|
| gab287 | 2012. 06. 23. 18:26:56 | #21666 |
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Megjegyzés: Haru-nak
Minden pillanatban magamon érzem a tekintetét.
Jenny mindig úgy helyezkedik, hogy bármelyik padon, vagy erőgépen dolgozok is, zavartalanul szemmel tarthasson. Ez, persze, hízelgő is, de azért meglehetősen zavarban is vagyok tőle, és hát, meg kell valljam, nem vagyok nyugodt felőle. Nem tudom, hogy mit fog még kitalálni, nem vagyok felkészülve rá, hogy mit kellene tennem, ha ne adj’ isten rám akarna mászni. És per pillanat, még azt is kinézem belőle…
Valamivel fél hat után érek haza. Amikor leparkolok a ház előtt, sem a szüleim Cadillac-jei – apu egy vadállat, több mint 550 lóerős CTS-V-t hajt, anyu pedig egy Escalade-t – sem pedig Haru Porsche-ját nem látom, sehol.
Felballagok a szobámba, és lecuccolok, majd lemegyek a konyhába, és valami vacsora után nézek. Mások számára úgy tűnhet, hogy én naponta csak egyszer eszek, mégpedig reggeltől estig. De valójában minden nap hétszer eszek, kisebb mennyiségeket, igaz, ezek a kisebb mennyiségek egy átlagos, velem egykorú fiú napi kalória bevitelének több mint a felét teszi ki. Több mint másfél mázsa izmot valamivel táplálni kell!
Épp befejezem a vacsorát, amikor meghallom az európai, hathengeres boxer-motor jellegzetes morgását.
Kilépek a ház elé. A fekete Porsche elcsöndesedik, és várom, hogy kiszáll belőle kedvesem, de nem történik semmi. A sötétített üvegen keresztül látom a körvonalait, ahogy bent ül, mozdulatlanul, előre meredve. Csak nincs valami baj? – fut át a gondolat a fejemen. Komótosan a kocsihoz lépek, és bekopogok az ablakon, az anyósülésnél. A zajra Haru riadtan kapja felém a fejét, majd kicsit megnyugodva nyitja ki az ajtót. Aha, szóval valami történt!
Mosolyogva száll ki a kocsiból, de most nem igazán tud meggyőzni. Ha nem láttam volna az előzményeket, akkor biztosan bevenném a mosolyt, de így nem.
- Bocsi, hogy késtem Szerelmem – mondja, miközben a táskája után kutat a kocsiban – de elmentem kávézni egy barátnőmmel és kicsit elnéztük az időt. Képzeld, jövő héten lesz a belvárosban egy új klub megnyitója, nincs kedved eljönni velem?
Megtalálja a táskáját, kiegyenesedik, s mosolyogva hozzám lép. Megölel, de csak futólag, olyan rövid időre, mintha csak udvariassági ölelés lenne. Basszus! – rémülök meg – Megtudhatta, hogy Jenny rám nyomult?! De honnan? Kitől? És nem is történt semmi, leráztam!!!
Szinte automatikusan válaszolok, tartózkodóan, jóformán nem is tudom, hogy mit mondok:
- Hát persze, hogy elkísérlek. Én is hallottam már a helyről valamit, de most nem ugrik be.
Persze nem hallottam semmit, fogalmam sincs, hogy miről beszél. Közben befelé sétálunk, a házba.
- Hm, én is elfelejtettem, de holnap utána érdeklődök. Mesélj, mi volt az edzőteremben!
Nem válaszolok azonnal, azon elmélkedek, hogy mi lehet a baj? Vagy beköpött valaki neki, és olyasmit állított, ami nem is történt meg, vagy vele történt valami, amiről nem akar beszélni. Esetleg meggondolta magát, de nem akar összetörni, és ezért nem meri elmondani?!
Csak nézem, ahogy a hűtőbe pakolja a cuccokat, amit vett, és azon morfondírozok, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy egy ilyen dögös, imádnivaló csaj szóba állt velem. És persze, logikus a feltételezés, hogy rájött, egy tizenhat éves kis pöcs nem pálya neki…
Lassan kezdek mondókámba, de csak gépiesen, felületesen, mert a gondolataim egészen máshol járnak:
- Semmi különös. Csak a szokásos, mint mindig. Kicsit punnyadtam, nem kellett nagyon megerőltető dolgokat csinálni… – nézek elmerengve, miközben agyamban csak úgy száguldoznak a gondolatok.
Egy pohár tejet önt magának, és velem szemben felpattan a pultra. Természetesen, mivel senki nem tanította meg a csordultig telt pohár tejnek, hogyan is viselkedjék ugrabugrálás közben, az kibillen a kezéből, s tartalma végigömlik a testén.
Ez a kis jelenet azonnal visszaránt a valóságba, és felráz réveteg gondolataimból. Haru inge nedvesen tapad a testére, az ő esetében ez a látvány minden, tíz évnél idősebb hímneműnél jelentős vérnyomás emelkedést okoz, s gyorsan fokozódó vérbőséghez vezet bizonyos testrészben. Eddig egészen máshol kalandozó gondolataim a ma reggelhez kanyarodnak vissza, amikor Haru karcsú, meztelen, ruganyos teste az enyémhez simult. Életemben először érzem azt a késztetést, hogy itt, és most meg kell dugnom ezt a lányt!!!
- Oh, nocsak, milyen kis ügyetlen vagyok – mondja. Ilyennek még sosem hallottam a hangját, úgy búg, mint egy profi kurva, csupán a hangjával képes lenne merevedést okozni bárkinek – Teljesen eláztattam az ingemet…
Tétován végigsimít a nyakán, kezei lassan lejjebb csusszannak a melleire, majd ugyanolyan lassúsággal vissza. Tekintetemmel vágyakozva követem a karcsú, finom ujjak kalandozásait, ahogy léhán simogatja izgalmas testét. Idővel megint visszatérnek a mellei környékére, s lassan elkezdi kigombolni az inget. Egyik gomb, a másik után, kínzó lassúsággal, miközben kezei néha visszatérnek a nyakához, néha még feljebb, végigsimít csókolni való ajkain, lenyalja ujjáról a tejet. Szinte belepirulok saját gondolataimba, melyik pasinak ne jutna eszébe, hogy valami egészen máson is körözhetne mozgékony nyelvével, és valami egészen mást nyalogathatna le róla.
Kisvártatva lecsúsztatja az ingét vállairól, s kezei már a melltartóján babrálnak:
- …és még a melltartóm is teljesen olyan lett… Lehet, hogy le kéne vennem, nem?
A pillantás, ahogy incselkedve rám néz, a kacér mosoly, és a csábító, viselkedés megteszi a hatását, minden szégyenlősség lehámlik rólam. Felpattanok a székemről, két, hosszú lépéssel előtte termek, s mohón, követelőzőn szájon csókolom. Karjaimmal átölelem, ő szorosan simul hozzám, kezeim a fenekére csusszannak, és ölét erősen az ágyékomnak feszítem. Akarom, hogy érezze, hogy mennyire felizgatott, akarom, hogy érezze, hogy mennyire kívánom őt.
Még sosem voltunk ennyire vadak, durván faljuk, marcangoljuk egymást, mint két feltüzelt, párzásra kész vadállat. Kezei izmaimat markolják, az enyémek hol a fenekét gyúrják, hol melleit masszírozzák. Ajkaink egymáséira feszülnek, követelőzőn falja a másikét, nyelvünk vad csatát vív egymással, s vér serken, ahogy meg-megmarjuk a másikat.
Magamhoz szorítva felkapom, lábait a derekam köré kulcsolja, s könnyedén indulok el vele a szobám felé. Út közben sem hagyjuk abba egymás marcangolását, keményebben, durvábban, vadabbul kívánjuk a másikat, mint valaha. Útközben valahol elhagyom a pólómat, észre sem veszem, mikor kerül le rólam.
Ledobom az ágamra, és egyszerűen letépem róla a melltartót, nem babrálok a kapcsokkal. Mohón veszem birtokba a jókora, telt, kemény melleket, amelyek még így, fekve is egészen hetykén állnak, majdnem, mintha szilikonból lennének.
Azt hiszem, hogy valamit mond, de nem értem, nagyon figyelek, el vagyok foglalva a két, gyönyörűséges félgömbbel. Aztán megérzem tenyerét a mellizmaimon, ahogy nekem feszülnek, és próbálnak eltolni. Nem hagyom abba a kényeztetést, de felpillantok, tekintetünk találkozik.
Ledermedek attól, amit a hatalmas, sötétszürke szemekben látok. Zavarodottság, félelem, s könnyek, amelyek most lassan végigcsordulnak édes kis pofiján.
Legördülök róla, és mellé simulok, lágyan, óvón átkarolom.
- Sajnálom, Haru, ne sírj! Bocsáss meg, többet nem fordul elő ilyen…
- Mi az, hogy sírok? – csattan fel azonnal, mérgesen – Nem sírok! Teljes hülyeségeket beszélsz…
Egy mozdulattal fojtom belé a szót, ujjaimmal lágyan végigsimítok az arcán, ott, ahol a könnycseppek legördülnek. Majd a szeme elé tartom az ujjam, amelyen ott ül a csillogó kis gyöngyszem.
Alaposan meglepődik a látottakon, majd zavartan a mellkasomra dől. Élvezem testének súlyát, forró bőrének érintését, ahogy hozzám simul. Nem szólunk egy szót sem, karjaimmal szerelmesen magamhoz vonom, lágyan simogatom, hogy megnyugodjon. De érzem, hogy ez nem lesz annyira könnyű, könnyei megállíthatatlanul gyöngyöznek, végigcsorognak az arcán, le a mellizmaimra, majd végiggördülnek a bőrömön, és eltűnnek összesimuló testünk között.
Szótlanul fekszünk így, nagyon hosszúnak tűnő ideig, majd Haru egyszer csak megszólal:
- Szívem, mit szólnál, ha vasárnap délután együtt lemennénk a partra? Amolyan randi-szerűségnek fogd fel a dolgot! – mosolyogva felnéz rám, könnyáztatta arcán kicsit talán erőltetett, de őszintének tűnő mosoly játszik – Na?
- Az ötlet nem rossz – kezdek bele, majd kicsit szomorúan folytatom – de ma még csak hétfő van… A vasárnap még nagyon messze van!
- A francba – görbül le a szája széle kissé – Nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy szerda, esetleg csütörtök van már…
- Na, várj csak! – nézek rá halvány mosollyal – Adj egy percet!
Kibontakozok az ölelésből, és a telefonom után nyúlok.
- Dr. Hastings – szólok bele a telefonba – Dominick Cassar vagyok… Igen, köszönöm, egészen jól… pontosabban őszintén szólva azért hívtam ön, Dr. Hastings, mert jól jönne még egy nap pihenő… – Haru szemei elkerekednek egy kicsikét, de aztán hálásan mosolyogni kezd – Vagy esetleg kettő! Holnap, és holnapután… Igen, tudja, hogy nem szoktam ilyesmit kérni, és ismer annyira, hogy tudja, nem fogok belőle rendszert csinálni! Igen, Dr. Hastings, mindketten… Nagyon köszönöm, Dr. Hastings!
- Nagy vagy, szerelmem! – csókol meg, amikor leteszem a telefont – Imádlak!!!
- De nem csak azért, mert szereztem igazolást holnapra, és holnaputánra, ugye?! – kérdezem tőle incselkedve.
- Bolond vagy!!! – bújik ismét hozzám – Persze, hogy nem!
Hosszú percekig nem szólunk egymáshoz, csak élvezzük egymás közelségét. Már negyed óra is eltelt azóta, hogy Haru visszatáncolt, de izgalmam alig csökkent azóta, ahogy összesimulva fekszünk egymás karjaiban.
- Elmeséled, hogy mi a baj? – kérdezem aztán.
- Baj? – fordul felém meglepett arcot vágva, de nem sikerül annyira meggyőzőre, mint szeretné – Nincs semmi baj… Csak…
- Haru! – fojtom belé a szót lágyan – Nem vagyok hülye, kérlek, ne nézz annak! Már akkor láttam, hogy valami baj van, amikor megálltál a ház előtt a kocsiddal…
Hosszú másodpercekig farkasszemet nézünk. Látom a hatalmas, szürke szemekben, hogy egy pillanatra felhorgad benne a harag, aztán abban a pillanatban kis is alszik, és átadja helyét valami egészen másnak.
- Mindig meg tudsz lepni, szerelmem! – mondja aztán csendesen, halványan mosolyogva, és lágyam végigsimít az arcomon – Az egy dolog, hogy meglátod, hogy valami nem stimmel, bár egy tizenhat éves fiúnál már az is nagy szó! De törődsz is velem!!! – lágyan szájon csókol – Na, ez az, amihez nem szoktam hozzá…
- Nem tudom, hogy miféle pasikkal kavartál eddig, kincsem! – sóhajtom kicsit talán sajnálkozva.
- Hát, jobb, ha nem tudod meg – húzza el a száját.
- Ez a baj? – kérdezem halkan – A múlt?
Hosszú ideig nem válaszol, mintha nem tudná, hogy mit is mondjon.
- El fogom egyszer mesélni, ígérem! – mondja végül, s egy lágy csókot lehel megint az ajkaimra, majd visszateszi a fejét a mellkasomra, és hozzám simul – De most olyan jó így! A nyugalom, és biztonság… – simít végig derekával vetekedő vastagságú karomon – Te vagy a legfiatalabb srác, akivel jártam, de még soha, senki mellett nem éreztem magam ilyen biztonságban!
Erre nem nagyon tudok mit válaszolni, így inkább csak óvón magamhoz ölelem, hogy érezze, mennyire szeretem, és hogy vigyázok rá. Haru átemeli a combját az enyémen, és két lábam közé simítja.
- Ó – lepődik meg – Szegénykém, még mindig fel vagy izgulva…
- Hát… – dadogom zavaromban – Igencsak felspannoltál a tejes akcióddal…
- Feltüzellek, aztán meg itt hagylak kielégületlenül – duruzsolja, miközben kezeivel becézőn simít végig a testemen – Gonoszság, nem szabad így viselkednem azzal, akit szeretek!
- Ugyan, Haru… – nyögöm ki zavartan. Nem tudom mire vélni, teljesen meg vagyok zavarodva, hogy mit is akar. Az előbb leállított, most meg újrakezdi?!
- Figyelj, szerelmem – kezdi lassan, hangja most nem az az erotikusan búgó, mint a konyhában, inkább kedves, és szeretetteljes, mint egy szerelmes tinilányé – Most nem szeretném, hogy egymásnak essünk, erre most nem vágyom. De arra nagyon vágyok, hogy… – kalandozik a keze lágyan a testemen – hogy örömet… gyönyört okozzak neked! Csak lazíts… és élvezd a pillanatot!
Haru kezei lassan az ágyékomra siklanak, és a farmeron keresztül rámarkol félárbocon lévő farkamra, enyhén megremegek érintésétől. Lassan masszírozza, miközben fölém hajol, s lágyan csókolózni kezdünk. Nyelvünk lassú, érzéki táncba kezd, érzem, hogy nagyon gyorsan, ismét felizgat, s farmerom egyre szűkebb lesz.
Haru keze feljebb siklik, majd egész testével rám gördül, miközben a csókolózást egy pillanatra sem hagyjuk abba. Ágyéka az enyémnek feszül, s csípőjével körözve izgat tovább, miközben kezei a testemre siklanak, s lágyan simogatva fokozza gyönyörömet. Nem tudom megállni, kezeim a fenekére teszem, élvezem, hogy milyen kemény, és kerek, finoman megmarkolom, lágyan gyúrom.
- Nyugi, csődöröm! – lihegi, ahogy abbahagyjuk a csókolózást – Ez most rólad szól, csak lazíts, és élvezd!
Lejjebb siklik, kezeim lecsúsznak feszes popsijáról, tehetetlenül hullanak testem mellé. Aztán lassan felemelem karjaimat, s engedelmeskedve a felszólításnak, kezeimet a fejem alá teszem, és átadom magam az élvezeteknek.
Haru ajkai, nyelve a nyakamon kalandozik, kezeit másfelé érzem a testemen. Lágy csókokkal becézget, és nyelvével nedves rajzolatokat hagy a bőrömön, ahogy egyre lejjebb, és lejjebb kalandozik rajtam, immár lapos, kockás hasamon
- Uhm… – duruzsolja élvezettel – Még sosem láttam ilyen brutális hasizmokat!
Hamarosan eljut farmerom derekáig, s lassan elkezdi kigombolni, majd lehúzkodja rólam. Ledobja az ágy mellé, majd kezei visszatérnek a csípőmre, s elkezdi lesimogatni a sport-boxert is, amelynek elasztikus anyagát már szinte szétszakítja ágaskodó szerszámom. Ahogy kibújtatja belőle, kőkeményen pattan elő, s mered a mennyezet felé.
Haru a farmer után küldi alsómat, s pár, hosszú másodpercig kedvtelve méreget.
- Hihetetlenül nézel ki! – mosolyog – Ha csak fotón látnám, azt hinném, hogy kurva jó fotoshop! – simít végig a combomon – Ilyen teste senkinek nem lehet, nem, hogy egy tizenhat éves srácnak!
Közelebb hajol, s kezei lassan elérkeznek a farkamig. Megremegek, ahogy ujjaim a szárára siklanak, szinte beleborzongok a gyönyörbe, pedig még csak megérintett.
- És ez itt! – morogja élvezettel – Sok mindenre fel voltam készülve, de erre azért nem számítottam! Még pornó filmekben sem gyakran látni ekkorát!!! – marokra fogja, ám ujjai nem érik körbe, egy-két centi még hiányzik hozzá, s elég hosszú, hogy kényelmesen, a másik kezével is rámarkoljon, s még így is maradjon pár centi a makkom alatt, szabadon – Japánban ilyen nincs! Imádom Amerikát!!! – mosolyog lelkesen.
Aztán elengedi, s behúzódik az alacsony polcok hátlapját fedő párnákhoz:
- Na, lássuk csak, hol tartod? – billenti ki az egyik, az ágy fejéhez legközelebbi párnát – Aha, meg is van! – emeli ki mögüle a kis tubust, s emeli a szeméhez, hogy egy pillanatra megtanulmányozza – Wow! Látom, semmiből sem veszel gagyit! Szilikon-bázisú!
Meglep vele, hogy elsőre megtalálja, és még jobban, hogy feltételezte, hogy van síkosítóm!
- Miből gondoltad, hogy egyáltalán van nekem?!
- Szereted a jó kocsikat, jó kajákat, jó ruhákat, jó csajokat! – kacsint rám nevetve – Mindennek megadod a módját, kizártnak tartottam, hogy szárazon játszadozz magaddal, az fapados megoldás, nem vallana rád!
Visszatelepszik combjaim közé, lepattintja a kupakot, és bőségesen csorgat tartalmából lüktető farkamra, a színtelen, olaj-sűrűségű folyadék végigfolyik a szárán. Tenyerébe is folyat belőle, majd egyenletesen eloszlatja mindkét kezén, s lágyan rámarkol kőkemény szerszámomra. Érintése nyomán szinte megremegek a gyönyörtől.
- Lazíts, szívem! – duruzsolja, közben kezei lassan járnak a farkamon – Csak nyugi… Élvezd, amit csinálok, ne törődj semmivel!
Nagyon hamar szinte az elviselhetetlenségig korbácsolja gyönyörömet! Húúú, basszus, Domi, ha ezt így folytatja, egy percig sem fog tartani, nemhogy egy óráig!!! – fut át az agyamon, miközben próbálok úrrá lenni a helyzeten, hogy nehogy beégjek. De, már pusztán a látvánnyal is annyira felizgat!
Haru szemmel láthatóan nagyon élvezi, amit csinál! Arcán elégedett öröm ragyog, ahogy kezeivel a szerszámommal játszadozik, nem az az unott, „megcsinálom-mert-ezt-várja-tőlem-a-pasi” arckifejezés, amivel a legtöbb lány teszi ugyanezt – legalábbis ahogy videókon láttam ezt – hanem valóban élvezi, hogy velem játszhat. És amit művel!!! Még sosem láttam ilyesmit! Mindkét kezét használja, s nem csupán marokra fogva a gépies, le-föl mozgást ismeri! Tenyereivel öleli körbe, és pumpálja le-föl, vagy mintha sodorná, van, amikor csak ujjbegyeivel cirógatja, lágyan – olyan érzés, mintha pillangószárnyak simogatnának – néha a szárát masszírozza, máskor a makkomat, egyszóval hihetetlen változatos, amit csinál, szinte virtuóz módon kényeztet, mintha csak egy hangszeren játszana! Mesterkedése során nagyon hamar oda jutok, hogy már csak másodperceim vannak hátra, és elélvezek, hangosan felnyögök.
Haru abbahagyja a kényeztetésemet, és mosolyogva mellém fekszik, hozzám simul, egyik karjára támaszkodva, másik kezének ujjaival az ágyékomon kalandozik, a farkam körül, de nem ér hozzá.
- Ugye, mennyire más, hogy nem te csinálod magadnak? – kérdezi szeretetteljesen.
- Nem is gondoltam, hogy ez ilyen is lehet! – nyögöm ki. Még mindig küzdök, hogy kissé lehiggadjak, de nem könnyű. Farkam kőkeményen mered a mennyezet felé, lüktetve billeg előre-hátra, mint egy megfeszített bambuszrúd, szárán kidagadnak, szinte felrobbannak az erek.
- És ez még csak a kezdet, szerelmem! – hajol hozzám, és lágyan, szerelmesen szájon csókol. Hosszan, érzékien, szerelmesen csókolózunk, karjaimmal magamhoz ölelem, lágyan simogatom a testét. Érzem, hogy szabad keze farkamra vándorol, s lágyan ismét kényeztetni kezd. Belenyögök a csókba, de nem hagyom abba, nyelvemmel érzéki csatát vívok Haruval. Félelmem ellenére – hogy a kettős támadástól sokkal jobban felizgulok – valahogy könnyebb úrrá lennem az érzékeimen, s most kicsit jobban bírom Haru ügyködését.
- Hm, ez nagyon fincsi volt! – duruzsolja, ahogy elszakadunk egymástól, s ő visszatelepszik combjaim közé – Imádom, ahogy csókolsz! Már csak a csókoddal képes vagy benedvesíteni!
- Az sosem baj – nyögöm neki. Ismét mindkét keze engem kényeztet, így megint komoly kihívás uralni gyönyörömet – Majd jól jön, ha oda jutunk…
- Oda jutunk, ne félj, szerelmem! – kacsint rám, majd a farkamra pillant – Minden lány álma egy ilyen hatalmas gyönyörűség, én sem fogom kihagyni, nyugi! De most az a lényeg, hogy neked nagyon jó legyen!
És gondoskodik róla, hihetetlen, amit művel! Hamar megint a határ közelébe juttat, ám elképesztő érzékkel tart ott, az orgazmus előtt egy hajszállal. Szinte minden mozdulatára kéjesen megremegek, és egy idő után szinte kínzóvá válik a gyönyör. Nem tudom, hogy mennyi ideig játszik velem így, nekem nagyon hosszúnak tűnik.
- Nem bírom tovább, Haru! – lihegem neki kéjtől fátyolos hangon.
- Ó, dehogynem, szerelmem! – mosolyog rám, s magabiztosan folytatja játékát.
Görcsösen belemarkolok a lepedőbe, és felnyögök, ahogy értő ujjai mesteri módon tovább kényeztetnek. Nem hiszem, hogy a farkam volt valaha ilyen kemény, már nem is lüktet, acél mereven áll, s még a legvékonyabb hajszálerek is szinte felrobbanni látszanak rajta. Percek múltán a gyönyör szinte elviselhetetlen, minden egyes kis szőrszál az égnek áll a testemen, ahogy beleborzongok, és jóformán egész testemben remek.
Érzem, hogy nincs tovább, már elodázhatatlan az orgazmus.
Kissé határozottabbá válnak mozdulatai, kezei tempósabban járnak a farkamon fel, s alá, talán megérezte, hogy már képtelen vagyok tovább kitartani.
- Gyerünk, nagyfiú! – búgja izgatottan – Hadd lássam, mire vagy képes!
Nem kell sokáig bíztatnia, talán egy fél perc sem kell hozzá, s életem legerősebb orgazmusa söpör végig a testemen, egy pillanatra elsötétedik körülöttem minden, ahogy a szerszámom szinte felrobban. A következő pillanatban visszajön a kép, látom az egymás után több, hosszú, vastag sugárban spriccelő, sűrű, tejfehér lét, ahogy beborítja a fejem mellett a párnát, mellkasomat, hasamat.
- Wow! – hallom Haru elragadtatott hangját – Ez nem semmi! Ne hagyd abba! Még, szerelmem, gyerünk! – masszírozza a farkamat, s nem nagyon kell bíztatnia, szerintem még életemben nem spricceltem ennyit. Amikor alábbhagy, addig masszírozza, míg az utolsó cseppeket is kipréseli még mindig kőkemény farkamból.
Fáradtan heverek az ágyon, Haru mellém fekszik, hozzám simulva, lágyan, finoman simogatja szerszámomat, miután elült a gyönyöröm. Iszonyú érzékeny, minden egyes mozdulatával kis gyönyörszikrákat csihol, meg-meg remegek, ahogy végig villannak rajtam. Lassan, nagyon lassan kezd veszíteni keménységéből, még percek múltán is szinte kőkemény.
- Nem semmi, Domi, ezt a mennyiséget szerintem az iskolai focicsapat sem tudná összedobni! – nevet pajkosan – És, azért az sem utolsó, hogy a műszered egy ilyen orgazmus után sem nagyon akar lankadni!
- Basszus, szívem, nem sok híja volt, hogy belepusztulok! – nyögöm neki fáradtan – Egy pillanatra se kép, se hang nem volt!
- Komolyan?! – kérdez vissza elégedetten mosolyogva – Akkor tetszett, amit csináltam?
- Viccelsz?! – nézek a szemébe, s szerintem ha akarnám sem tudnám leplezni, mit érzek – Életem legnagyobb orgazmusa volt, még sosem éreztem ehhez fogható gyönyört!!!
- Akkor már megérte – gördülne rám.
- Csupa ragacs vagyok, szívem! – mondom figyelmeztetően, amit figyelmen kívül hagyva folytatja mozdulatát.
- Ez is te vagy, Domi! – mondja aztán – Szerinted, ha majd nyalakodni támad kedvem, akkor undorodva elhajolok, amikor elélvezel?! – kérdezi, s pajkosan, kacéran kacsintva folytatja – Megtanulhatnád, hogy egy mocskos, perverz kis dög vagyok! Én imádok mindent, ami szex, és nem is kell feltétlenül az ágyban történnie, és igen, én imádom a pasim gecijét is, mert az is ő! – hangsúlyával nyomatékosítja mondandóját, hogy azért kétség ne férjen hozzá, hogy ez csak annak az egy, szerencsés kiválasztottnak jár.
Válaszolni már nem tudok, mert ajkaink ismét összetapadnak, és elmerülünk egy különösen szenvedélyes, és érzéki csókban.
- Szerintem, menjünk lefürdeni, mert most már aztán minden van rajtunk! – lihegem neki percekkel később.
- Miért? – kérdez vissza nevetve – Csak tej van rajtunk! Tehén tej, és csődör tej!
- Bolond csaj! – nevetem el magam – Azért is imádlak, mert lükébb vagy, mint a sokéves átlag!
* * *
A szüleim persze, csodálkoztak, mikor este megjöttek, hogy másnap, meg szerdán sem megyünk suliba, de nem nagyon ellenkeznek. Természetesen – amikor említettük, hogy nem itthon töltenénk az időt – nem hagyták szó nélkül, hogy akkor meg hova lesz a menet, ha suliba nem megyünk, de végül megértettem velük a helyzetet, és beleegyeztek az intézményesített iskolakerülésbe.
Haru-nak szemmel láthatóan jobb kedve lett azt követően, hogy játszadozott velem. Nem tudom, hogy mi van a háttérben – talán egyszer el fogja mondani – viszont az nyilvánvaló, hogy ő, annak ellenére, hogy ragadozó habitusa épp az ellenkezőjét sugallja, önzetlenül tud szeretni. Állítólag, a legtöbbeknél a szeretkezés kölcsönösségi alapon megy, csak a tényleg közel álló párok, az igazán szerelmesek azok, akik úgy is kényeztetik a párjukat, hogy nem várnak érte viszonzást. Reméltem, hogy Haru ilyen, de igazán nem hittem benne. Mivel én teljesen tapasztalatlan vagyok, szűz, ezért nekem szükségem van arra, hogy ő segítsen nekem, de nem hittem, hogy ennyire figyelmes lesz. Egyszerűen nem ezt sugározza magából, és ezzel nagyon meglepett.
- Ugye, tudod, hogy nagyon megleptél a délutáni akcióddal? – mondom neki, amikor este, alváshoz készülődve, összesimulva fekszünk az ágyban.
- Melyikkel?! – kérdez vissza mosolyogva – A tejessel?
- Hát, azzal is – mosolygok vissza – de most nem arra gondoltam. Hanem, hogy olyan figyelmes voltál velem…
- Ja, hogy azzal… – gondolkodik el – Hát, azzal magamat is megleptem… Én… Én nem ilyen vagyok… vagy voltam. A szex eddig mindig rólam szólt, elvettem, ami nekem kellet, és nem foglalkoztam vele, hogy vajon a másik megkapta-e, amire vágyott? – mélyen a szemembe néz, ujjaival szeretetteljesen végigsimít az arcomon – Te vagy az első, akivel ez megfordult. Fura érzés, hogy az a fontos számomra, hogy te megkapd, amire vágysz, de a legfurcsább az, hogy nincs bennem hiányérzet, hogy ez nem volt kölcsönös… – aztán ismét elmosolyodik – Talán mert tudom, hogy úgyis, kamatostul kapom vissza tőled, még ha megpróbálom megakadályozni, akkor is!!!
- Hát, abban biztos lehetsz, szerelmem! – mosolygok rá – Nem tudod megakadályozni, hogy olyan gyönyörökben legyen részed, mint még soha!!!
- Biztos voltam benne – majd kacsintva hozzáteszi – És nem akarom megakadályozni!
* * *
Amikor kinyitom a szemem reggel, Haru hatalmas, szürke szemeivel találom szemben magam.
- Hogy aludtál, szerelmem? – kérdi mosolyogva.
- Huh – nyögöm meglepetten – Köszi szépen, nagyon jól! – majd mosolyogva hozzáteszem – Gondoskodtál róla, hogy jól aludjak!
- Ez volt a célom! – feleli vidáman, miközben én lustán nyújtózkodok. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy tekintete kedvtelve kalandozik a testemen.
- Régóta ébren vagy, cicám? – kérdezem tőle aztán.
- Hát, már gyönyörködöm benned egy ideje! – kacsint rám.
- Miért nem ébresztettél fel? – simogatom meg az arcát.
- Elvoltam itt… gondolkodtam…
- Miről? – kérdezem, komolysága felerősíti érdeklődésemet.
- Nem is tudom… Minden féléről… – vonja meg a vállát fektében – A kísértő múltról… A jelenről… Rólad… Kettőnkről…
Egy pillanatra lefagyok, s érzem, hogy egy jeges marok szorítja össze a gyomromat.
- Igen? – kérdezem tétován – És? Mire jutottál?
- Ne ijedezz, csődöröm! – mosolyodik el, s megsimogatja az arcomat – Nincs gáz! Csak… Most ilyen időszakom van. Tudod, hogy nem voltam, vagy vagyok egy egyszerű eset, és… khm… fogalmazzunk úgy, hogy elég mozgalmas a múltam, és hosszabb időszakra nyúlik vissza, mint gondolnád. Úgyhogy van bőven, amin gondolkodjak, vagy megoldjam, ha az élet úgy hozza…
Próbálom megérteni, hogy vajon miről beszélhet. Talán felbukkant valami a múltjából. Vagy valaki. És ez most bonyodalmakat okoz neki, de nem meri elmesélni. Eszembe jut Jenny, s egyből megértem, hogy milyen helyzetben lehet. Én sem döntöttem még el, hogy mesélek-e neki a tegnapi afférról?
- Jól van – mondom neki halvány mosolyt erőltetve az arcomra – Azért, ha valami nyűgöd van, ha segítségre van szükséged, akkor csak szólj!
- Úgy lesz, szerelmem! – csókol meg.
- Akkor vakarjuk össze magunkat, aztán induljunk neki a napnak, szívem! – paskolom meg a combját, finoman – Van valami elképzelésed, hogy hová szeretnél menni?
- Semmi különös, csak ki a partra – vonja meg a vállát mosolyogva – Mára is dögletes meleget mond az időjós, szeretném a tengerparton élvezni!
- Tudok egy-két eldugott helyet, ahol nem nagyon lennének rajtunk kívül – mondom neki érdeklődve.
- Öhm, nem, jó lesz nekem itt a legközelebbi strand is – mondja sietve. Tényleg kis riadalmat láttam a szemében?!
- Ok, szívem, ahogy szeretnéd! – egyezek bele meglepetten, de nem teszem szóvá a dolgot.
Megfürdünk – most külön-külön, mert úgy gyorsabbnak ítéljük a dolgot – aztán egy könnyű reggeli után nekiindulunk a partnak.
- Menjünk az én kocsimmal, rendben? – mondja lelkesen, látom rajta, hogy tényleg fel van dobódva, hogy kimegyünk a partra.
- Nekem jó, szívem! – mosolygok rá, s beülünk a dögös, fekete Porsche-ba. A beltér fekete bőr, egyszerű, de elegáns, semmi fancy csicsa-micsa.
- Szóval, ilyen egy Porsche belülről – nézek körbe a kocsiban érdeklődve – Német, ugye?
- Aha – villantja rám büszke mosolyát – Imádom!!! Úgy megy, mint egy vadállat!!!
- Azért egyben szeretnék megérkezni a strandra! – mondom tettetett aggodalommal a hangomban, és látványosan megmarkolom a majré-vasat, meg kitámasztom magam a lábaimmal.
- Gonosz vagy! – bokszol bele a vállamba, aztán nevetve indít. A hathengeres boxer-motor felmorran, majd Haru gázt ad, nem kicsit. A kocsi úgy lő ki, mint egy ágyúgolyó.
- Aha, ez a büntetés?! – kérdem vigyorogva.
- Csak kapaszkodj, szívem! – válaszolja, de szemét nem veszi le az útról.
- Még mielőtt fénysebességre gyorsulunk, jelezném, hogy a strand csak két kilométerre van!
Erre már nem válaszol, mert figyelmét leköti a vezetés. Mire idáig jutunk a társalgásban, már száz felett megyünk, és szerintem nagyjából tizenöt másodperc múlva lépjük át öreg GMC Yukon-om végsebességét. Kétszáz felett már nem is nézem az órát, inkább azért imádkozok, hogy ne fussunk bele egy rendőrjárőrbe. Ilyen sebességtúllépésért nem kérdeznek semmit, a helyszínen agyonlőnek bennünket!!!
Azonban szerencsénk van, alig öt perccel később lefékezünk a parti sétánynál, és óvatosan araszolva parkolóhelyet keresünk.
|
| Airi-chan | 2012. 03. 09. 16:15:38 | #19717 |
Karakter: Eguchi Harukichi
Megjegyzés: Dominak
Azok a kék szemek engem néznek, csak engem. Ismeretlen – számomra eddig ismeretlen - érzések gyúlnak fel bennük, majd az izmos test leszáll a trónról – az én trónomról -, s egyetlen intéssel semmissé teszi a testemet megbéklyózó vastag láncokat. Felém nyújtja a kezét, és ki tudom olvasni azokból a világot jelentő kék szemekből, hogy ha kérem, visszaadja a trónomat… de.. már nem kell. Sikerült megtanulnom, hogy a földön heverő puha szőnyegek néha sokkal kényelmesebbek tudnak lenni, mint az a méltóságteljes, hideg márványtrón. Könnyek lepik el a szemem, bensőmben elcsitíthatatlan birtoklási vágy ég mégis. Szükségem van rá.. létfontosságú számomra az a kék szempár… Elfogadom a felém nyújtott kezet, s egy hirtelen mozdulattal ölelem meg. Aztán már csak ketten vagyunk, az ölében ülök, körülöttünk illat- és színorgiát tartanak a virágok, és szerelmüket dalolják fejünk fölött a madarak. Mosolyogva, hirtelen mozdulattal kapom felé a fejem, s meglepetésként gyors puszit hintek ajkaira, majd homlokom nekitámasztom az övének, hogy közvetlen közelről tudjak elmélyedni abban a gyönyörű kék szempárban.. Furcsa gondolat üt szöget a fejemben. Ez a két szem.. túl szép ahhoz, hogy egy átlagos halandó is láthassa.. Ez csak a hozzánk hasonló isteneknek megengedett… Talán.. Talán el kéne rejtenem, kisajátítanom…
Lassan lépek át az álomvilágból a valóságba, és kellemes meglepetésként érzékelem Domi nagy mancsát a fenekemen. Ej, de bátrak lettünk hirtelen! Felsóhajtok, s első szavaimat szerelmemhez intézem:
- Hát te? Nem bírsz aludni, szerelmem?
- Már kialudtam magam, cica! – hallom a hangjában a mosolyát. Imádom.
- Máris?! – akaratlanul ránc szalad a homlokomra. Még korán vaaaaan.. – Miért, mennyi idő van?
- Fél hét lesz hat perc múlva – hangzik a válasz.
- A francba! Akkor fel kell kelnünk! Milyen jó volt a múlt héten, hogy nem kellett suliba mennünk!
- Bizony. Még egy kicsit lustizhatsz, de aztán össze kell vakarnod magad! – persze… hogy nem. Még nagyon korán van, ez nekem nem fog menni.. csak egy órácskát had késsek, léégyszi…
- De… – kicsit közelebb csusszanok Domi kényelmes testéhez – olyan jó ez így! Nem lehetne, hogy kihagyjuk a mai napot? – kicsit még a kidobott kiskutyapillantásommal is bepróbálkozok, de még nagyon reggel van, ezért nem érek el túl nagy sikereket az ügyben. Pedig de jó is lenne…
- Szerelmem, te most iskolakerülésre buzdítasz?!?! – Domi hangjában játékos szigor, tipikusan abból a fajtából, amitől végigborzong a hátamon a kellemes hideg. – Bajba akarsz sodorni? Ha indokolatlanul hiányzunk az iskolából, azért még felfüggesztés is járhat!!
- Itt is?!?! A picsába! Akkor mitől olyan szabad a szabad világ?!?! Itt még szigorúbbak a szabályok, mint nálunk… - az isten szerelmére, 17 éves vagyok! 17! Nem vehetek ki pár szabadnapot minden következmény nélkül?
- Ne háborogj, cica, nem vagy te tenger! – nevet Domi egy ót, majd összeborzolja a fejem tetején lévő szénaboglyát. Hmm… Vajon ha felnyávognék és hozzádörgölőznék a kezéhez, mit szólna? Majd valamikor feltétlenül ki kell próbálnom!
- Jól van na… – mormogom a bajszom alatt – Hát, ha nem kerülhetem el szomorú sorsomat… - ahh, elég a drámából, engem most Domi jobban érdekel! – Hogy aludtál, szívem? Először aludtál együtt egy lánnyal, nem?
- Aha! És nagyon nem volt rossz! – dob felém egy kacsintást – Igaz, hogy szokatlan volt, meg sokszor felébredtem, de mégis kialudtam magam… Pont ezen morfondíroztam, mikor felébredtél.
- Hát, majd akkor minden este együtt alszunk, és akkor hamar megszokod – közlöm vele a jövőnkre vonatkozó terveimet és megajándékozom magam egy Jóreggelt-puszival. Ami természetesen elvadul és hosszú-hosszú percekig tartó csókcsata kerekedik belőle. Ahh, Domi, ha ezt így folytatjuk, biztos, hogy nem megyünk suliba!
- Huh, ezt imádom! – mondom, enyhén zihálva, kezem pedig máris Domi ágyékára csusszan l – Nem semmi, hogy milyen hamar felizgulsz! Azért remélem, hogy nem élvezel el ilyen gyorsan! – kacsintok rá egyet enyhén pimaszkodva.
- Uhm… – jaj, máris pirul a drágám – Hát, nem tudom… Még nem próbáltam… Lánnyal, legalábbis… - mi az, hogy lánnyal, legalábbis?? Ez nyitva hagyott mondat, ami felpörgeti a gondolatmenetemet. Domi, meg kellene tanulnod, hogy előttem ilyet sose mondj, mert mindig rosszra gondolok.
- Miért, fiúval igen?!
- Nem, persze, hogy nem! – neveti el magát – Azt hiszem, teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy hetero srác vagyok!- ohh, ez remek! Így már csak a világ összes többi nőjére kell gyanús szemmel néznem.
- Ez azért jó hír! – kacsintok – Azt mindjárt gondoltam, hogy még lánnyal nem próbáltad, hisz’ már megbeszéltük párszor, hogy szűz vagy!!! – nevetek fel jóízűen – Mennyi ideig bírod, amikor magaddal játszol? – teszem fel neki egy visszafogottnak indult ragadozó-mosollyal.
-Ó, cseszd meg, cica, imádod, hogy zavarba hozol?! – fortyan fel a drágám piruló fejjel.
-Igen, nagyon, szerelmem! – békülő csók és tovább folytatom a „pimaszkodást” – Na, hány perc? Biztos megmérted már, hogy meddig bírod!
Sóhajt, majd vet rám egy pillantást a szeme sarkából, beilleszt egy szemforgatást is, csak hogy tudjam, ezt a témát szívesen elkerülné.
-Valamivel több, mint egy óra! De ez csak egyszer volt, azért ennél rövidebb ideig szokott tartani…
Több mint egy óra?! Meglepetésemben még egy kis füttyentés is kicsúszik az ajkaim közül.
-Az igen! Nem rossz, nagyon nem rossz!!! – megeresztek Domi felé egy elégedett mosolyt, megcsókolom, majd felhozom neki azt a témát, amit elengedhetetlennek tartok, csak azért, nehogy felkészületlenül érje a dolog. – Azért, ha az első alkalommal majd nem bírod olyan hosszan, mint ahogy elképzeled, ne lepődj meg! Teljesen természetes, hogy eleinte hamar elmész majd… De ezen nem szabad görcsölnöd, mert ez természetes dolog, és majd változik!
Arca számomra vicces kifejezést vesz fel, világosan látni, mennyire megleptem őt.
-Te… Te most aggódsz értem? – még a hangja is meglepődöttségéről árulkodik.
-Nem, azt hiszem, nem ez a megfelelő kifejezés… Inkább csak… – a nagy gondolkodásban visszaejtem nehéz fejemet a tökéletes helyére, Domi izomtól dagadó mellkasára. – Nem tudom! Csak nem akarom, hogy túlságosan nagy elvárásokat támassz magaddal szemben! Annyira azért már ismerlek, hogy mindig a legjobbra törekszel, maximalista vagy! És szeretnélek… felkészíteni rá, hogy nehogy csalódás érjen, mert a szerelemben a kevesebb néha több!
-Tudod, valóban azt szeretném, hogy ne szenvedj hiányt semmiben, ha először együtt leszünk. És kicsit… Kicsit tényleg izgulok, hogy milyen lesz, hogy vajon meg tudok-e majd felelni neked? Hisz’ te annyira tapasztalt vagy már! Az eszemmel persze tudom, hogy nem szabad ezen görcsölni, de azért ez nem olyan könnyű. Mert szeretném, hogy életed egyik legnagyobb élménye legyen a számodra!
Felnézek rá, ajkamon halvány mosoly kacérkodik:
-Domi! – kedvesen végighúzom ujjaimat az arcélén – Teljesen mindegy, hogy csupán egyetlen percig tart majd a nagy hevületben, vagy addig kefélsz, míg összeesek a fáradtságtól, nekem biztosan az életem legnagyobb élménye és legszebb szeretkezése lesz! És tudod miért, te kis butus? Mert az a fiú fog szeretni engem, akibe szerelmes vagyok!!! – kedves, szerelmes csókot szándékozom adni neki, amolyan eskü gyanánt, ám nem is mi lennénk, ha nem vadulnánk be, s nem úgy falnánk a végére egymás ajkait, mintha az életünk függne tőle.
-Azt hiszem, hogy szeretlek, Haru! – Hmm, szerelmi vallomás Domitól, nekem, még többet jelent, hogy rekedt hangon, enyhén zihálva adja elő. Tulajdonképpen Domin fekszem, így valamelyest érzem, hogy gyorsul fel egy picit a szívverése.
-Azt hiszed?! Nem vagy biztos benne? – ugyan Domi, ennél lehetnél egy hajszálnyit határozottabb.
-De igen – bólint olyan komolysággal, mintha az oltár előtt állva, egész életére kötelezné el magát. – Szerelmes vagyok beléd, Eguchi Harukichi!
Akaratlanul is mozdulatlanná merevedek, tudat alatt talán attól félve, hogy egy apró mozdulatom is tönkreteheti ezt a varázslatos pillanatot. Nem merek megszólalni, csak visszaejtem a fejemet, arcomat Domi mellkasába fúrom, nehogy meglássa a boldogságtól kicsordulni kívánkozó könnyeimet. Közben Domi hatalmas ujjai a hajammal játszadoznak, ezzel, ha lehet, még meghittebbé varázsolva a pillanatot.
Talán örökké így is maradnánk, ha nem hallatszana orbitális csipogás a csípőm felől.
-Kicsim, szerintem lassan neki kellene kezdenünk a napnak… Tudod, zuhany, reggeli, aztán irány a suli! – ej, Domi, akkor végérvényesen le lett szavazva a lógási tervem?
-Igen, tudom! – pillantok rá mosolyogva, majd ki is pattanok az ágyból.
Fülig érő vigyorral kapom magamra az ágy mellől a köntösömet, majd egyéb holmimat, amikre igényt tartok zuhanyzás közben, illetve után.
-Szerinted kaphatok anyudtól reggelire palacsintát, juharsziruppal? –hirtelen jött ötlet, elkábult boldogságom bizonyítékának tekinthető. – Azt annyira szeretem!
Domi vezet, hagytam neki, holott ez az egyik kedvenc szórakozásom. Még élvezném is, ha nem tudnám, hogy hamarosan el kell válnunk, mert sajnálatos módon, nem egy helyen vannak az óráink.
Domi leparkol, én pedig érzem az arcomon, hogy engem néz. Mosolyogva fordulok felé, teljesen tudatában annak, hogy a magamutogató énem felébredt, nagyot nyújtózik ebben a szempillantásban és a következő pillanatokban tombolni fog. Sok-sok ember előtt.
-Na, akkor menjünk, forgassuk fel a suli életét! – adom ki a parancsot Szerelmemnek.
Kikászálódok a kocsiból, pár szempillantás múlva Domi is csatlakozik mellém, átkarol, én pedig viszonzom. Így indulunk el a bajárat felé. Egyszerre lépünk, egymásra mosolygunk.
És ekkor kezdődik igazán. MINDENKI minket néz, nemcsak a közelben állók, hanem a lehető legtávolabbiak is. Páran a telefonjuk fölé hajolva írják ki a hírt, ha jól látom, néhány fotó is készül suttyomban. Előre megmondom, a hír olyan gyorsan terjed már most, ahogy eddig még semmi. Kihúzom magam, felemelem a fejem, sütkérezek a rám szegeződő pillantásokban.
Hmm, mennyire imádom én ezt!
-Ezt nagyon élvezem! – mormolom az orrom alatt, tudatában annak, hogy Domi világosan hallja – Csorgassátok csak a nyálatokat, csajok! Igen, jól láttok, ennek a dögös csődörnek a kedvese vagyok!
-Az hagyján! – válaszol a felszólításomra szívem szerelme – Nézd a pasikat, milyen irigykedve bámulnak! Igen, mert egy olyan gyönyörű, izgató lány lovagja vagyok, mint te!
Meglepően hosszú időnek érzem, míg elérünk a főbejáratig. Ott Domi felém fordul, és viszont. A mosolyunk állandósult, én nyakig el vagyok merülve azokban az imádott szemekben. Azonban szöget üt a fejemben a gondolat, mely szerint a mára feladott történelem esszéhez hozzá sem láttam. Harmadik órám lesz, azt hiszem… Oh, addigra bőven kész leszek vele.
-Na, adj egy csókot, szerelmem, aztán menjünk, mert a büdös életben nem jutunk be az órákra, aztán magyarázkodhatunk! – nevetek fel.
És a búcsúcsók, amiből búcsúszex is simán kialakulhatna vadságát, hosszúságát tekintve, ha nem ebben a nyavalyás gimiben basznánk el az időnket!
Nem mintha ez zavarna engem, de Domi azért mégis csak valami romantikusabb elsőt érdemel.
- Mindjárt elhányom magam, baszki! – magamban cifrán káromkodva, angolul és japánul egyaránt elküldöm a halálraítélt közbeszólót a jó édes életbe – No, nem az előadás miatt, mert az nagyon forró! De miért egy trollal kell ezt csinálnod, gyönyörűm? – azonnal felé fordulok, és szemtől szembe kezdem oltani a barmot.
-Ki a fasz vagy te, buzikám, és mi a szart képzelsz te magadról, hogy csak így beleugass a nagyok dolgába?!?! Húzz el innen a retekbe, és meg ne lássalak tíz méternél közelebb még egyszer!!! – folytatnám tovább is, de a kis díszhomár közbe vág. Közbe mer vágni. Nem engedi, hogy befejezzem a mondandóm. ÉN.
-No, a kis keleti csodának hogy felvágták a nyelvét! – durván röhög, hasonlóan egy disznó röfögéséhez.
-Josh, jobb lenne, ha most nem idegesítenél fel! – hallom Domi hangját a hátam mögül, számomra is meglepő hidegséggel.
-Kussolj, Cassar!!! – szól oda a Szerelmemnek. – Most a csajjal van dumálni valónk!
-De nekem nincs, seggfej!!! – Mégis hogy a jó életbe meri sértegetni Domit? Ki ez a kis balfék, hogy az ÉN félistenemet meri utasítgatni?! – Tünés!
-Ó, ó, ó! – ha rázza a fejét, inkább majomra hasonlít, mint disznóra. Kész hordozható állatkert! – De én még nem akarok! Egyszerűen nem hagyhatom, hogy egy ilyen kis baba, mint te, egy ilyen mutánssal kavarjon! Meg kell, hogy győzzelek róla, hogy egyrészt sokkal jóképűbb vagyok, mint ez a troll, másrészt én tuti, hogy emberből vagyok, nem úgy, mint ez az állat!
-Ha még egyszer rosszat szólsz rá, belemászok az ocsmány pofádba, köcsög!!! – nagy kegyesen figyelmeztetem. Általában pedig ütni szoktam előbb.
-Vigyázz a szádra, ribanc!!! – most belém folytja a szót. Már épp készülnék beoltani a sárga földbe, de Domi megelőz.
-Te vigyázz a szádra, faszkalap!!! Mennyibe fájt a híd a pofádban? Négy rongy?- kész, ki ez a jéghideg hangú macsó mögöttem? Mert, hogy menten rácuppanok, az biztos. Hát hol bújt el Dominick alfahím személyisége?
-Ne feszítsd túl a húrt, Cassar! – mondandójával célba talált, még ha én személy szerint nem is értem. Híd?
-Nyugi Josh, ha nem szarakodsz velem, akkor olcsón megúszod a mai napot! Húzzatok innen, és hagyjatok nekünk békét. Akkor nem kell újabb négy rongyot költened a pofázmányodra!
Ocsmány képét még inkább elcsúfítja a rátelepedő vigyor.
-Most jó kedvem van, ezért nem csapjuk szét a képedet, troll…
Itt szakadt el nálam a cérna, az öklöm hamarabb csapódik az arcába, mint az agyam felfoghatta volna. Tiszta erőből ütöttem, nem nőieskedtem. A srác is egy lépést hátrál.
-Mondtam, hogy belemászok a homlokzatodba, faszkalap!!! – sziszegem.
Itt dühödik fel a szemétke, fenyegető lépést tesz felém, hozzám hasonló gyors mozdulattal. Pofonra lendíti a kezét, szinte érzem a csípést az arcomon, a lendület szele is megcsap, ám a várt fájdalom elmarad. Arcomtól alig egy centire az undorító keze lebeg, Domi hatalmas ujjai a csuklójára szorulnak, olyannyira kihasználva testi adottságait, amennyire még nem láttam. Tisztán hallom a csontja recsegését. A srác felszisszen, fájdalmas fintort vág, egyértelműen hiába próbálkozik fájdalma leplezésével, kigúvadt szemekkel mered Domi alkarjára, amelyet én személy szerint csodálok. Inkább érzem, mint látom Domi mozdulatát, mire a megkínzott illető térdre rogy a lábam előtt. Domi a hátrébb bámészkodókhoz intézi a szavait, hasonlóan hideg stílusban, mint az előbb.
-Ha bármelyiketek hozzá mer érni Haruhoz, akár csak egy ujjal is, annak kitépem a lábát, és azzal verem agyon! –halálosan hideg hang, egy távolabb álló lány, méghozzá az osztálytársam, jól láthatóan megborzong. Két nagydarab srác felemelt kézzel hátrál egy lépést.
Az előttem térdelő fiú is félve bólint, bennem pedig megrezdül valami, ahogy a lábaim előtt térdelve, rettegéssel a szemében behódol az erősebb előtt…. Érezni vélem az ellenállást, ahogy belévájom a körmeimet, az izmok akaratlan összehúzódását, ahogy megpróbál elhúzódni a fájdalom forrásától…
-Takarodjatok! – Dominick dörrenő hangja hideg zuhanyként ér, és én meglehetősen zavartan térek vissza a valóságba.
-Még találkozunk, gyönyörűm! Neked pedig, véged, Cassar!!! – fenyeget meg minket a srác, teljesen feleslegesen. Mit tudsz tenni ellenünk most, ha már behódoltál előttünk? Int egyet, és a sleppjével együtt elvonul.
-Uramisten, szerelmem! – fordulok felé, hangomban enyhén zendül meg az ijedtség zöngéje, a zavar azonban erősebb, nem tudom rendezni magamban az előbbi érzéseket, az izgalmat, amit az előttem térdeplő srác váltott ki– Komolyan mondom, még a szar is belém fagyott az előbb, amikor megfenyegetted őket! Te ilyen is tudsz lenni?!?!
Domi homlokráncolva elnéz fölöttem, majd hirtelen jött zavarában dadogva mentegetőzni kezd.
-Ne… Ne haragudj… Nem akartalak megrémiszteni! Csak… Csak egyszerűen iszonyatosan dühös, és… bosszúszomjas… vérszomjas lettem, amikor megpróbált megütni… Még sosem éreztem ilyesmit azelőtt!!!
-De nem tette! – egyértelműen megrettent magától, ez pedig aggódást vált ki belőlem. Meg kell nyugtatnom! – Mert te gyors voltál, és szemfüles, tudtad, hogy mire készül, és időben magakadályoztad benne! Nyugi szívem, már elmúlt!
-Igen, tudom… Csak… Csak én is megrémültem magamtól! – olyan riadtan néz rám, hogy menten belesajdul a szívem!
Felnevetek:
-Most, akkor képzeld el azt, hogy ha te beszartál magadtól, akkor ők mit érezhetnek!!!
Domi is nevet, így adjuk ki magunkból az előbbi feszültséget, s noha a nagy része elpárolgott, egy kevés még makacsul ott marad.
-Hát, azt hiszem, hogy most tartanak tőlem egy kicsit! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen indulatok lehetnek bennem!
-Nocsak, nocsak! Csak nem kihoztam belőled a vadállatot?!?!
-De igen, szívem, csak félek, nem egészen úgy, ahogy szeretted volna – lágyan megcsókol, tudom, hogy megnyugtatásra vágyik.
-Hát… Majd azon leszek, hogy úgy is kihozzam belőled a vadállatot! – pajkosan rákacsintok.
-Azért te sem voltál semmi, megleptél vele, hogy milyet bemostál Josh-nak! – a dicséret hallatán ici-picit büszke vagyok magamra.
-Figyelmeztettem – vonok vállat mosolyogva – nem vette komolyan! Így járt!
-Azt tudod, hogy ezek most nem fognak békén hagyni bennünket?! – gondterhelt a drágám – Josh rád szállt, engem meg már nagyon régóta ki akarnak készíteni!
-Majd rajta veszt! – magabiztosságom most is, mint rendszerint, határtalan. – De most menjünk, mert szégyenszemre úgy fogunk elkésni az óráról, hogy közben itt vagyunk a suliban! Ebédnél találkozunk!
-Már alig várom, szívem! – éééészbontó mosolya van a srácnak – Suli után én gyúrni megyek, tudod…
-Semmi gond, hidd el, feltalálom magam! – utolsó érintésként megsimizem az arcát – Mikor érsz majd haza?
-Negyed hat körül.
-OK, otthon várlak!
Gyors csók és húzok megírni a töri esszémet. Fél füllel természetesen hallom, hogy mi vagyunk a téma, vadabbnál vadabb változatok hangzanak el, és még én is elképedek, hogy a pletyka szerint mennyiszer kamatyoltunk már Domival a suliban.
Délután három körül a parkban futok, ez is egy új szokásom, Domihoz lehet köze. Az elmúlt időszakban, mikor ő edzet, én eljártam futni a közeli parkba. Itt is érzem a rám szegeződő pillantásokat, a feszes, fekete sortom alól látszik a tangám vonala, a fehér toppom mély kivágásából kikandikál a melltartóm fekete csipkéje, és mikor elhaladtam a fű mellet, a locsoló épp felém járt, a parkban sétáló férfiak legnagyobb örömére, teljesen eláztatva engem, tetőtől talpig, azonban nem csak a ruhám, de a hajam is nedvesen tapadt az arcomhoz. A fülemben közepesen hangosan szól egy jó remix.
Hirtelen két kar fonódik a derekamra, és ránt hátra, én pedig ösztönösen kezdenék el kapálózni, azonban rájövök, hogy ez az ölelés, ez a két kar ismerős. Abbahagyom és megfordulva nézek a srácra.
- Haruhiko!
- Ugyan, drágám, hívj csak Harunak!
Végignézek a srácon- mit srácon, férfin, elvégre már huszonöt lesz ebben a hónapban – és még mindig ugyan olyan dögös, mint mikor még egy albérletben laktunk. Meglehetősen drága mulatság volt, én a szeretőimmel fizettettem ki, ő pedig a modellkedésből kereste a kenyerét.
Fekete haja csak úgy ragyog, hasonló színű szemei pont azokat az érzéseket sugározzák felém, amik miatt elköltöztem tőle. Rajongás, imádat.
Kiráz a hideg.
- Haru, drágaságom, nincs kedved eljönni velem kávézni, elmerengeni a régi szép időkről?
- Ebben a ruhában? Hülye vagy?
Végigmér, látom rajta, mennyire tetszik neki a látvány. Gondolatban Dominick után fohászkodom.
- Öltözz át!
Nem merek ellenkezni, Haru szinte az egyetlen olyan ember, akinek nem merek nemet mondani. Komoran bólintok.
Egy kellemes kis helyre ülünk be, a város másik felén. Fekete cicanadrág, s hosszú, fehér ing van rajtam, széles, fekete övvel.
- Mit szeretnél, Haru? Sőt, mit keresel itt? Úgy emlékszem, világosan megmondtam, hogy soha többé nem akarlak látni.
- Ejnye, Drágaságom. Három hónapig bírtam ki nélküled. Lásd be, én vagyok számodra a tökéletes férfi. Bárhová mész a világon, én követlek.
Lesütöm a szemem, kortyolok egy nagyot a tejeskávémból. Ő is kortyolt egyet az előtte álló whiskey-ből. Felállok a székből, vállam fölött hátravetve a szavakat:
- Figyelj, Haru. Hagyj békén. Boldog vagyok, van egy srác, akit szeretek. Ne avatkozz bele, nagyon jól tudod, hogy vannak olyan kapcsolataim, amikkel elintézhetlek.
- Szívecském, ne szólok bele. De te is tudod, hogy ma este, mikor a srác mellet próbálsz elaludni, én fogok a fejedben járni. És holnap, valahányszor megcsókolod, az én csókjaimra fogsz emlékezni.
Válaszra sem méltatom, csak futó pillantást vetek az órámra. Fél hat.
Dominick már otthon van.
Leparkolok a fekete Porschémmal a ház előtt, és dobogó szívvel, remegve ülök a vezetőülésben. Haru… Itt van. Megint itt van, és beleszól az életembe. Az istenit, huszonöt évesen letehetne már rólam a fenébe, elvégre világhíres divat modell!
Kis híján a könnyeim csorognak, mikor bekopognak az ablakomon. Félve kapom oda a fejem, szerencsére nem az a vadállat az, hanem Dominick. Az én fantasztikus, isteni kedvesem.
Remegő kézzel nyitom ki az ajtót, gyorsan élethűnek ható műmosolyt erőltetek a pofimra és a táskám után kutatva, ügyelve arra, hogy ne nézzek Domira, kezdek a napja iránt érdeklődni:
- Bocsi, hogy késtem, Szerelmem, de elmentem kávézni egy barátnőmmel és kicsit elnéztük az időt. Képzeld, jövő héten lesz a belvárosban egy új klub megnyitója, nincs kedved eljönni velem? – megtalálom a táskám, s továbbra is mosolyogva Domihoz megyek, és sietve átölelem, szinte azonnal elhajolva tőle. Érzem magamon Haru kölnijét, szóval biztosan ő is érzi, ruhámba is beleivódott a whiskey erős, domináns szaga.
Vonakodva válaszol, én pedig csak reménykedem benne, hogy semmiségnek fogja fel a dolgot, és egy szót sem szól érte:
- Hát persze, hogy elkísérlek. Én is hallottam már a helyről valamit, de most nem ugrik be.
- Hm, én is elfelejtettem, de holnap utána érdeklődök. Mesélj, mi volt az edzőteremben!
Már a konyhában álldogálunk, én a hűtőbe pakolok pár dolgot, amit hazafelé vettem, Domi pedig a hátam mögött ül. Furcsán ideges vagyok attól, hogy titkolóznom kell előtte, bár tudom, hogy jól tudok hazudni. Nem kell tudnia arról, hogy a férfi, aki az első volt számomra, itt van a városban és követ. Mert Haru nem nyugodik bele ilyen könnyen, az biztos.
Azonban Domi most nem kezd rögtön hosszas mesélésbe, tart egy rövid szünetet, s csak utána kezdi el:
- Semmi különös. Csak a szokásos, mint mindig. Kicsit punnyadtam, nem kellett nagyon megerőltető dolgokat csinálni…. – elmerengve néz, gondolkodik valamin, de nem figyelek. Öntök magamnak egy pohár tejet és felcsüccsenek a pultra, Domival szemben. Azonban a mozgástól a csordultig lévő pohár kibillen, és az egész rám ömlik. Már ugranék le, mikor felfogom a mellkasomra szegeződő pillantást. A kék szemeiben vágy csillan, ami kihozza belőlem a kisördögöt. Kéjes, vadító hangon hívom Domit játékba:
- Oh, nocsak, milyen kis ügyetlen vagyok. Teljesen eláztattam az ingemet…. – lassan végigsimítok a nyakamon, a melleimen, majd vissza. Dominicket figyelem, kezei a pulton nyugszanak, szemei rátapadnak a fel-le haladó ujjaimra. Lassan kezdem kigombolni az ingem, kezem néha felcsúszik a számhoz, vagy csak a nyakamra. Lecsúsztatom a felsőm a vállamról, és a melltartóm kerül sorra - …és még a melltartóm is teljesen olyan lett.. Lehet, hogy le kéne vennem, nem? – incselkedve nézek fel Domira, aki eddig bírta a kis közjátékot. Felugrik a székről és már ott is van előttem, forró csókkal felejteti el velem a helyzetet, én pedig elvesztem az uralmam kettőnk felett.
Elvesztem, vagy el akartam veszteni mindent, teljes készséggel simulok Domihoz, testünk a másikénak feszül, ajkunk a másikét falja. Ő is teljesen kivetkőzött magából, vadabb, követelőzőbb, erőszakosabb, mint eddig bármikor. Teljesen átveszi meggyengült kezeimből az irányítást, én pedig azt teszem, amit szavak nélkül kér – követel – tőlem. Bele harapok az alsó ajkába, mire az egyik keze becsusszan fenekem alá és magához húz. Nem figyelek semmire, csak a csókra, kezeim a hajába tépnek, ő is keményen fog, ahol ér.
Hirtelen eldőlök, és ijedtségemben kinyitom a szemem. Domi hálószobájában vagyunk, mindketten az ágyon, Ő csukott szemmel hajol a mellemhez, és óvatosan kezdi kényeztetni a mellbimbóm. Ám hiába az újabb ráhatás, magamhoz térek. Mikor és melyikünk vette le rólam a melltartóm?
- Neeh… Dominick, hagyd abba… kéh..kérlek…. – fel sem néz, ezért –bár tudom, hogy teljesen fölösleges- megpróbálom eltolni magamtól. Nem zavartatja magát, de felnéz rám…
És hirtelen ledermed. Összezavarodok, ez mintha nem az az ember lenne, akit ismerek… akit szeretek. Félbeszakadt zihálás tör fel belőlem, Domi szeme pedig megtelik sajnálattal.
Elhúzódik, majd azonnal újra ott van mellettem, kellemesen meleg karjai átölelnek, és belesuttog a fülembe:
- Sajnálom, Haru, ne sírj! Bocsáss meg, többet nem fordul elő ilyen…
Felhorkanok, nem tűröm szó nélkül előző szavait:
- Mi az, hogy sírok? Nem sírok! Teljes hülyeségeket beszélsz… - folytatnám tovább is, de arcomhoz nyúl, megsimogatja majd a szemem elé tartja a kezét, amelyen rajta csillog egy könnycsepp.
Megdöbbenve bámulom, majd Domi mellkasára dőlök. Hosszú ideig fekszünk így, egy szót sem szólva egymáshoz. Biztos vagyok benne, hogy most próbál rájönni, mi miatt történt ez, egyáltalán mi volt ez. És hogy miért sírtam, illetve miért nem állnak el a könnyeim még most se.
Én azonban csak egyvalakire gondolok. Egyetlen személy volt eddig csak, aki ezzel a tűzzel, szenvedéllyel akart a magáénak. Akit azonban nem lehetett megállítani, ha beindult, sem szóval, sem tettel.
Arra gondolok, hogy Domi mostani viselkedése milyen kísértetesen hasonlított Haruhiko hajdani tetteihez.
Hosszú-hosszú ideig fekszünk így, mígnem egy gondolat üt szöget a fejemben, amit azon nyomban meg is osztok Domival:
- Szívem, mit szólnál, ha vasárnap délután együtt lemennénk a partra? Amolyan randi-szerűségnek fogd fel a dolgot! Na? – nézek mosolyogva a kedvesemre. Remélem, ez a program valamennyire kiveri majd a fejemből Harut, és ismét csak Domi körül fog majd járni az eszem.
|
| gab287 | 2011. 08. 24. 09:41:04 | #16212 |
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Megjegyzés: Haru-nak
Haru egy pillanatra lefagy.
Hú, basszus, pedig olyan jó ötletnek tűnt! – rémülök meg – Most lehet, hogy elrontottam azt, ami még igazándiból el sem kezdődött?
Felegyenesedik, testsúlya az ágyékomra nehezedik, ami most közel sem váltja ki azt az izgalmas érzést, amit más helyzetben megtenne. Zavartan a hajába túr, másik kezével lekapja szemüvegét:
-Figyelj, Domi, ez nem olyan dolog, amibe könnyedén beleegyeznék. Talán ha nem szeretnélek ennyire… Mindenesetre ezt most hirtelennek érzem. Tudnál adni nekem egy kis gondolkodási időt?
Meredten bámulom, több dolog miatt. Egyrészt, még sosem láttam szemüveg nélkül. Fura. Haru szép lány, talán nem egy világklasszis, modell szépségű csaj, de majdnem. Viszont iszonyú vonzereje van, ami most, hogy nincs rajta a szemüvege, megváltozik. Nem kevésbé vonzó, sem jobban, csak egyszerűen egészen más. A szemüvegben kissé felnőttes, kicsit… tanárnénis? Így, szemüveg nélkül csajosabb, babásabb… Másrészt, kicsit kevésbé szar dumát is kitalálhatott volna! Méghogy túlságosan szeret?!?! Jó vicc!!!
-Szóval gondolkodási idő, Dominick? – kérdezi végül, miközben visszaveszi a szemüvegét.
Egy pislogással sikerül újra bootolnom:
-Hát, engedd meg, hogy őszinte legyek, Haru, de nem örülök neki. Ez eléggé... fura, hogy azért nem költözöl hozzánk, mert túlságosan szeretsz…
Meg sem várja, hogy befejezzem, szavamba vág:
-Figyelj, Domi. Az elmúlt négy évben sok helyen laktam. Átmenetileg, legalább is. Olyan nagy gond, ha azt szeretném, hogy ez most más legyen, mint az a számtalan többi, amiben eddig volt részem?
Nem tudom, hogy erre mit kellene mondanom, ezért végül inkább nem szólalok meg. Erre kicsit felhúzza az orrát. Leszáll rólam, és az ajtó felé indul, válla felett veti vissza nekem:
-Én elmegyek. Majd valamikor még visszatérünk a témához…
Attól tartok, ha most hagyom elmenni, akkor ez végérvényesen tüske marad bennünk, hogy az első komoly dolgot nem voltunk képesek megbeszélni egymással! Felpattanok, pár, hosszú lépéssel utolérem, finoman, de határozottan megragadom a csuklóját, és egy mozdulattal megperdítem a tengelye körül:
-Nem, Haru! Most beszéljük meg! – nyúlok át a válla fölött és csukom be mögötte az ajtót. Ajkaim csupán egy-két centiméterre az övétől, érzem forró leheletét az arcomon. Kicsit visszahúzódok, mert tudom, hogy ha sokáig ilyen közel kell lennem hozzá, nem bírom megállni, hogy megcsókoljam.
Haru felnéz rám, érzem, hogy gondolataimat próbálja kiolvasni.
-Dominick – szólal meg halkan – ha kényszeríteni próbálsz, akkor ellenállok. Ezt tudnod kéne.
-Rendben Haru – mondom beletörődően – akkor mit akarsz? Szeretnél ideköltözni?
A válaszával minden eddiginél jobban meglep! Általam kőbevésettnek hitt elhatározásával ellentétben felszabadultan elmosolyodik, mintha egy nagy terhet gördített volna le a szívéről:
-Igen. Bár erősen kétlem, hogy az összes cuccom beférne a házba, szóval párat el kell adnom. De te majd segítesz nekem, ugye, Domi?
-Mi? – kérdezem döbbenten, egyszerűen nem tudok eligazodni rajta!
-Ide fogok költözni!
* * *
A következő hét egy részében orvosi igazolással vagyunk távol az iskolától, tekintettel a verekedésre, sérüléseinkre, és az érzelmi megrázkódtatásra, másik felében igazgatóival, hogy lerendezhessünk mindent Haru költözése körül. Nem volt könnyű, úgy, hogy ő sem nagykorú, apumék segítettek néhány dologban. Egy csomó dolgot eladott – úgyhogy most vastag lett a lány! – a megmaradt dolgait meg átcűgöltük hozzánk.
Tulajdonképpen az egész hetünk elmegy erre, és már megint vasárnap este van.
Ami a legmeglepőbb volt számomra az egész hétben, hogy Haru milyen… kedvesen viselkedett velem! Biztos voltam benne, hogy legalább egyszer megpróbál rám mászni, de nem tette! Viszont, sosem mulasztotta el, hogy megérintsen, megsimogasson, megcsókoljon, bárhol is voltunk. És ez olyan… aranyos volt! Korábbi, eléggé rámenős, majdhogynem erőszakos önmagához képest ez a viselkedés szinte szűzies. Mindeközben mégsem vesztette el erotikus kisugárzását, ragadozó habitusát, és ez az ellentét, ha lehet, még inkább vonzóvá teszi őt a számomra. Érzem, hogy lassan, de biztosan szeretek bele ebbe a szédült, japó lányba!
Este, lefekvés előtt, úgy döntök, átmegyek hozzá egy jóéjtpuszira.
Kilépek szobám ajtaján, és megállok egy pillanatra a következő előtt, hisz’ Haru az enyémmel szomszédos vendégszobát kapta. Ezen nem kicsit csodálkoztam is, de anyum sejtelmes mosolya láttán megértettem, hogy pontosan tudják, mi zajlik. Tiltani nem akarnak, mert akkor olyasmit tennénk, amit senki nem kontrollál, ezért inkább megpróbálnak irányítani, és ellenőrizni bennünket, és bízni a józan ítélőképességünkben. Imádom a szüleimet, szerintem ők a legfrankóbb ősök a világon!
Aztán benyitok Haru szobájának ajtaján.
Haru az ablak előtt áll, egyetlen, apróka bugyi van rajta, gyönyörű, szexi teste, mint egy csodálatos szobor fénylik a csillagok, a hold, és az éjjeli lámpák sejtelmes fényében. Meglepetten kapja felém fejét, majd mikor rájön, hogy csak én vagyok, kedves mosoly ül ki édes kis pofijára. Érzem, hogy enyhén elpirulok, ahogy meztelen testén legeltetem tekintetemet, de egy pillanatra sem veszem le róla a szememet, noha egyáltalán nem próbálja leplezni meztelenségét. Olyan természetesen viselkedik, mintha egy sí-overáll lenne rajta, nem csupán egy szexi kis bugyi.
-Öööhm… bocs’, Haru, csak gondoltam átjövök. Nem gondoltam, hogy… – végül nem fejezem be. Csak gyönyörködöm szépségében, kedvtelve legeltetem rajta a szememet.
-Holnap lesz az első napom a suliban, mióta járunk – mondja elgondolkodva. Izgatott feszültséget vélek hallani a hangjában, mintha kicsit tartana a holnaptól – Még csak egy hét, mégis úgy érzem magam, mintha a fél életemben ott lettél volna velem.
Egy pillanatra meglepődök, ez olyan burkolt szerelmi vallomással felérő kijelentés, ami egyáltalán nem jellemző Haru-ra. Legalábbis arra a Haru-ra nem, akivel először találkoztam. De arra, akit az elmúlt egy hétben ismertem meg, már sokkal inkább!
Belépek a szobába, és halkan becsukom magam mögött az ajtót. Átsétálok a szobán, halvány, bíztató mosoly játszik ajkaimon. Ugyanakkor kissé talán… aggódok is? Haru mindig nagyon határozott, és magabiztos, és nehezen kezeli az olyan helyzeteket, amikor elfogják a kétségei. Olyankor olyan védtelen… Olyankor talán fél is! És nekem nem jó érzés, amikor így látom, kételyek között!
Átölelem, óvón, szeretetteljesen. Tudom, hogy imádja, hogy ilyen baromi nagydarab vagyok, erőt merít belőle, biztonságérzetet ad neki, amikor karjaimat köré fonom.
-Ne aggódj, Haru. Rólad van szó, tehát biztosan a lehető legjobban jössz majd ki a helyzetből! – kacsintok rá magabiztosan, és bátorítóan.
-Fényezd csak azt a hatalmas egómat – neveti el magát végül, előbbi melankolikus feszültsége egy pillanat alatt elszáll, szemei vidáman, magabiztosan csillognak – abból sosem elég!
Haru lábujjhegyre áll, s én mozdulatából értem, hogy mire vágyik. Csókunk nem mély, inkább ártatlan puszi, ám Haru-ban felébred a ragadozó, és szinte erőszakosan nyomul nyelvével a számba, amivel persze bennem is felébreszti az alvó vadállatot. Hevesen csókolózunk, szenvedélyesen, már-már agresszíven, szinte harapjuk egymás ajkait. Haru karjai nyakam köré fonódnak, kezei hajamba túrnak. Én sem vagyok rest, kezeim lecsusszannak, karcsú derekán, csípőjén simítanak végig, majd feszes, kerek fenekén állnak meg. Határozottan beléjük markolok, majd tenyeremet aláigazítva könnyedén felemelem őt. Halkan felnyikkan, az elmúlt egy hétben sem tudta még megszokni, hogy ötvenakárhány kilója nekem nem súly, könnyedén emelgetem, akár egy kézzel is, mint egy átlag srác egy kiló kenyeret.
Aztán Haru egyszer csak elhúzódik, pihegve, kipirulva néz rám:
-Domi, itt hagyjuk abba!
Mintha meg sem hallanám, ajkaimmal nyakán kalandozok, egyik kezemmel tartom, másikkal derekát, hátát simogatom. Abban a pillanatban észre sem veszem magam, vágytól fűtötten, önkéntelenül törnek fel belőlem a szavak:
-Te is akarod, nem igaz, Haru?
Egy pillanatig, mintha tétovázna, majd kezeit mellkasomnak feszíti. Önkéntelenül engedelmeskedek ki nem mondott kérésének, s elhúzódok tőle kicsit, felfüggesztem teste, ajkaimmal történő felfedezését.
-Igen, szerelmem, de… tudod, én meglehetősen hangos vagy szex közben, a szüleid pedig kis híján itt vannak a szomszéd szobában.
Na, ez most nem hiányzott annyira… – gondolom, és annyira rosszul esik amit mond, hogy fel sem tűnik, hogy szerelmemnek szólít, pedig ez az első alkalom. Persze, tudom, hogy Haru nem egy szentéletű csaj, és nemhogy minden este más pasival bújt ágyba, de egy este talán nem is egyel, ám most valahogy érzékenyen érint, hogy erre emlékeztet. Még ha, nem is szándékosan tette…
Haru a nyakam köré fonja a karjait, és mélyen a szemembe nézve suttogja:
-Tudod, Dominick, még sosem csináltam ezt olyan emberrel, akibe szerelmes lennék, szóval izgulok. Nem tudom, hogy fogok viselkedni, ezért szeretném, ha az első alkalommal senki sem zavarna minket. Meg tudod érteni, édesem?
Döbbenet, öröm, csodálkozás. Ez a három dolog – egymillió másik mellett, persze – kavarog most bennem. Egyrészt, hogy kimondta, hogy szerelmes belém, noha nem így, nem ilyen egyszerűen, de kimondta! Sosem hittem benne igazán, hogy ki fogja mondani valaha, noha persze azért sejtettem, éreztem, hogy így van. Másrészt, csodálkozom, hogy izgul. Ő, aki már talán megszámlálhatatlan pasival szexelt eddig, izgul, egy szűz fiúval történő együttlét miatt?!?! Harmadrészt boldog vagyok, hogy ezeket megosztja velem, mert ez azt jelenti – legalábbis nekem – hogy tényleg szeret, komolyan gondolja. Olyasmiket mondott most nekem, amiket teljesen kizárt, hogy bárki másnak, valaha is bevallana!!!
Szóval izgul. Nem mondom, hogy én nem! Életemben először leszek lánnyal, ha szerelmeskedünk Haru-val, és persze, hogy bennem van, hogy szeretnék olyan jól teljesíteni, hogy élete legnagyobb élménye legyen számára az első együttlétünk! Persze, az eszemmel tudom, hogy ha irreális elvárásokat támasztok magammal szemben, az a visszájára is üthet, de hát, ha egyszer… szeretem!
Belátom, hogy ha ennyire fel vagyunk spannolva, és mindketten izgulunk az első alkalom miatt, jobb, ha olyan időpillanatban, és helyen történik meg, amikor, és ahol nyugodtan egymáséi lehetünk, anélkül, hogy azon kellene stresszelnünk, hogy vajon ki, mit hall, vagy nyit ránk, véletlenül?
-Rendben – sóhajtok nagyot végül – Akkor én megyek is… – érzem, hogy enyhe pír ül ki az arcomra, hisz’ annyira ügyetlen a helyzet!
Haru előkapja azt az ellenállhatatlan, kiskutya tekintetét, amit akkor szokott bevetni, ha valamit nagyon akar:
-Dominick, képes lennél magamra hagyni?
Felnevetek. Istenem, te csaj! – gondolom magamban megkönnyebbülten – Hihetetlen nagy játékos vagy!!!
Elengedem Haru-t az ölelésből, és az ágy felé lépek, majd a világ legtermészetesebb mozdulatával heveredek le, a vékony, nyári takarót magamra húzva. Haru szó nélkül követ, és kiskifli-nagykifli következik. Kényelmesen elfészkeli magát karjaim közt, és az ölemben, én átkarolom, egyik kezem egyik mellére siklik, félárbocon lévő farkam popsijának vájatába fekszik. Csintalanul fészkelődik egy kicsit, aztán elnyugszunk.
De gondolataim csak pörögnek, és hamarosan azon kapom magam, hogy félálomban arról fantáziálok, hogy mit is kezdek majd Haru-val, ha végre odajutunk. Ahelyett, hogy testem lenyugodna, érzem, hogy farkam egyre csak duzzad, egyre keményebben feszül Haru testének, és egyre forróbbnak érzem a levegőt magam körül. Nem lesz ez így jó, így nem fogok aludni! – sóhajtok magamban, és végül halkan megszólalok:
-Haru, nem vennél fel valamit?
Álomittasan morgolódik valamit, de nem értem, hogy mit, végül mégis csak felkászálódik, és lábaimon áthajolva próbál elérni egy köntöst. Aztán hosszasan nyújtózkodva – istenem, milyen gyönyörű a teste ennek a csajnak!!! – mégis csak eléri az szóban forgó ruhadarabot, és hanyagul belebújik. Arra már nem telik, hogy az övet is megkösse a derekán, de végül is nem is számít. Az a lényeg, hogy addig rajta legyen, amíg elalszunk.
Ha holnap reggel meztelenül ébred mellettem, az nem baj, sőt!
* * *
Általában fél hétre állítom az ébresztőt, de ritkán szoktam addig aludni, szinte mindig felébredek öt-tizenöt perccel hamarabb.
Ma sincs ez másként, negyed hét van, amikor az órámra pillantok.
Haru édesen alszik mellettem, jobbról. Pontosabban rajtam. Feje a vállamon/mellkasomon, jobbról félig rám fordulva, testével szorosan hozzám simulva, bal combja kicsit felhúzva, a testemen, karjával lazán ölel magához, keze bal mellizmomon nyugszik. Teste meztelen, eltekintve az apró kis bugyitól, a takaró a lábainknál, a köntös, amit felvett, valahol lent lehet, nem is látom.
Túl közelről látom édes pofiját, egészen felülről, de azért látom, hogy ajkain halovány mosoly játszik, szemei sebesen járnak lehunyt szemhéjai alatt. Vajon mit álmodhat?!?! – mélázok, ahogy gyönyörködöm benne – Remélem, valami nagyon huncut dolgot! Boldogan fektetem jobb kezemet feszes popsijára, balt a fejem alá fűzöm, és mosolyogva relaxálok kicsit.
Először aludtam egy lánnyal éjszaka!
Még soha nem töltöttem senkivel az éjszakát, és nagyon szokatlan volt. Nagyon sokszor felébredtem, hisz’ nem vagyok hozzászokva, hogy valaki más is van velem az ágyban, ráadásul nem a saját ágyamban. De mégsem vagyok fáradt, valami megmagyarázhatatlan energiával tölt fel az, hogy reggel úgy ébredek, Haru csendesen szuszog mellettem, érzem teste melegét, ahogy hozzám simul, hajának finom illatát, súlyát, ahogy rám nehezedik. Megmagyarázhatatlan boldogság lesz úrrá rajtam, szinte eufórikus öröm, hogy itt van velem, hogy érinthetem, hogy érzem, hallom, látom őt!
Ez lenne a szerelem?!?!
Mélázásomból elhaló sóhaj ráz fel, majd Haru megmozdul rajtam. Felnéz rám, és elmosolyodik:
-Hát te? – kérdi álomittas hangon – Nem bírsz aludni, szerelmem?
-Már kialudtam magam, cica! – mondom halkan, mosolyogva
-Máris?! – ráncolja a homlokát csodálkozva – Miért, mennyi idő van?
-Fél hét lesz hat perc múlva – válaszolok az órámra pillantva.
Fura szokásom, hogy órámat soha nem veszem le, mindig a kezemen van. A tizennegyedik születésnapomra kaptam ezt az órát, a szüleimtől, egy svájci, FORTIS-t. A különlegessége, hogy mechanikus automata, és ébresztős! Egy kis harang van benne, mint a régi vekkereken, csak sokkal kisebb. Nem túl hangos, de én felébredek rá. Egyszer megnéztem a neten, hogy mibe kerül egy ilyen ébresztős, automata FORTIS, és azóta tudom, hogy édesanyám miért szólít drágámnak!
-Afrancba! – morog Haru – Akkor fel kell kelnünk! Milyen jó volt a múlt héten, hogy nem kellett suliba mennünk!
-Bizony – bólogatok mosolyogva – Még egy kicsit lustizhatsz, de aztán össze kell vakarnod magad!
-De… – bújik hozzám szorosan – olyan jó ez így! Nem lehetne, hogy kihagyjuk a mai napot? – néz rám kiskutya szemekkel. A kis mocsok! – mosolygok magamban – Tudja, hogy nem tudok ellenállni ennek a pillantásnak, de most muszáj lesz!
-Szerelmem, te most iskolakerülésre buzdítasz?!?! – kérdezem tőle tettetett szigorral – Bajba akarsz sodorni? Ha indokolatlanul hiányzunk az iskolából, azért még felfüggesztés is járhat!!!
-Itt is?!?! – lepődik meg – A picsába! Akkor mitől olyan szabad a szabad világ?!?! Itt még szigorúbbak a szabályok, mint nálunk…
-Ne háborogj, cica, nem vagy te tenger! – nevetek rá, és beleborzolok amúgy is kissé kócos hajába.
-Jól van na… – morogja sóhajtva – Hát, ha nem kerülhetem el szomorú sorsomat… - aztán kicsit feljebb csusszan, mosolyogva néz rám – Hogy aludtál, szívem? Először aludtál együtt egy lánnyal, nem?
-Aha! – bólintok – És nagyon nem volt rossz! – kacsintok rá – Igaz, hogy szokatlan volt, meg sokszor felébredtem, de mégis kialudtam magam… Pont ezen morfondíroztam, mikor felébredtél!
-Hát, majd akkor minden este együtt alszunk, és akkor hamar megszokod – válaszolja és szájon csókol. Lágyan, és érzelmesen, mégis szenvedélyesen. Hosszú percekig faljuk egymást, még a világ is megszűnik körülöttünk, nem létezik más, csak mi ketten.
-Huh, ezt imádom! – pihegi Haru aztán, egyik keze immár félkemény szerszámomra simul – Nem semmi, hogy milyen hamar felizgulsz! Azért remélem, hogy nem élvezel el ilyen gyorsan! – kacsint aztán kicsit gonoszkodón.
-Uhm… – pirulok el kicsit – Hát, nem tudom… Még nem próbáltam… Lánnyal, legalábbis…
-Miért, fiúval igen?! – kérdez vissza azonnal, vicceskedve.
-Nem, persze, hogy nem! – nevetem el magam – Azt hiszem, teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy hetero srác vagyok!
-Ez azért jó hír! – kacsint rám – Azt mindjárt gondoltam, hogy még lánnyal nem próbáltad, hisz’ már megbeszéltük párszor, hogy szűz vagy!!! – nevet rám vidáman – Mennyi ideig bírod, amikor magaddal játszol? – kérdezi aztán ragadozó vigyorával.
-Ó, cseszd meg, cica, imádod, hogy zavarba hozol?! – kérdezek vissza égővörös fejjel.
-Igen, nagyon, szerelmem! – és megcsókol. Aztán incselkedve néz rám – Na, hány perc? Biztos megmérted már, hogy meddig bírod!
Nem igaz ez a csaj! – sóhajtok nagyot, de ahogy rá pillantok, látom, ezt nem fogom megúszni. Néha, ha valami beveszi magát az agyába, akkor az istennek nem lehet onnan kiverni! Szemeimet forgatva végül válaszolok neki:
-Valamivel több, mint egy óra! De ez csak egyszer volt, azért ennél rövidebb ideig szokott tartani…
Halkan füttyent, mintha a második mondatomat meg sem hallotta volna:
-Az igen! Nem rossz, nagyon nem rossz!!! – mosolyog elégedetten, majd szájon csókol, és kedves mosollyal, de komolyan néz a szemembe – Azért, ha az első alkalommal majd nem bírod olyan hosszan, mint ahogy elképzeled, ne lepődj meg! Teljesen természetes, hogy eleinte hamar elmész majd… De ezen nem szabad görcsölnöd, mert ez természetes dolog, és majd változik!
Ezzel a mondattal most meglep. Két okból is. Egyrészt, azzal, amit mond. Másrészt, hogy ezt most elmondja nekem. Ezek szerint őt is foglalkoztatja az első együttlétünk, amiről tudtam, hisz’ tegnap említette, csak azt nem tudtam, hogy az is foglalkoztatja, hogy én ezt majd, hogy élem meg! És mivel ő annyira tapasztalt már, szeretne felkészíteni, hogy ne érjenek meglepetések. Annyira meg tud lepni ez a csaj néha!!!
-Te… Te most aggódsz értem? – kérdem meglepődve.
-Nem, azt hiszem, nem ez a megfelelő kifejezés… Inkább csak… – visszafekteti a fejét a mellkasomra – Nem tudom! Csak nem akarom, hogy túlságosan nagy elvárásokat támassz magaddal szemben! Annyira azért már ismerlek, hogy mindig a legjobbra törekszel, maximalista vagy! És szeretnélek… felkészíteni rá, hogy nehogy csalódás érjen, mert a szerelemben a kevesebb néha több!
-Tudod – kezdem tétován – valóban azt szeretném, hogy ne szenvedj hiányt semmiben, ha először együtt leszünk. És kicsit… Kicsit tényleg izgulok, hogy milyen lesz, hogy vajon meg tudok-e majd felelni neked? Hisz’ te annyira tapasztalt vagy már! Az eszemmel persze tudom, hogy nem szabad ezen görcsölni, de azért ez nem olyan könnyű. Mert szeretném, hogy életed egyik legnagyobb élménye legyen a számodra!
Haru felemeli a fejét, halvány mosollyal az ajkain mélyen a szemembe néz:
-Domi! – cirógatja meg az arcomat – Teljesen mindegy, hogy csupán egyetlen percig tart majd a nagy hevületben, vagy addig kefélsz, míg összeesek a fáradtságtól, nekem biztosan az életem legnagyobb élménye és legszebb szeretkezése lesz! És tudod miért, te kis butus? Mert az a fiú fog szeretni engem, akibe szerelmes vagyok!!! – és szájon csókol. Vágytól fűtött, heves csók, nyelvünk vad csatát vív egymással.
-Azt hiszem, hogy szeretlek, Haru! – mondom neki aztán, rekedten, levegő után kapkodva. Még sosem mondtam ezt senkinek, hevesen ver a szívem, és nem csak az előbbi, tüzes csóktól.
-Azt hiszed?! – kérdez vissza incselkedve – Nem vagy biztos benne?
-De igen – bólintok lassan, komolyan – Szerelmes vagyok beléd, Eguchi Harukichi!
Haru egy pillanatra megdermed, mintha nem számított volna rá, hogy kimondom, szemei talán kicsit jobban csillognak. Aztán elmosolyodik, és végül szó nélkül, hozzám simul, fejét a mellkasomra teszi. Én hajával babrálok, és olyan jó ez így, szavak nélkül, csak érezni egymás testét, jelenlétét.
Aztán egyszer csak megszólal egy halk, de határozott csengőhang, a bal csuklóm felől. Ah, az ébresztő! Fél hét van…
-Kicsim, szerintem lassan neki kellene kezdenünk a napnak… Tudod, zuhany, reggeli, aztán irány a suli!
-Igen, tudom! – emeli fel a fejét mosolyogva, aztán kimászik az ágyból.
Egy pillanatra meglepődve fekszem ott, és nézem, ahogy Haru üdvözült mosollyal az arcán felveszi a köntösét, majd gyűjtögető életmódot folytatva veszi magához a cuccokat, amikre a fürdőben lesz szüksége. Mintha be lenne lőve!
-Szerinted kaphatok anyudtól reggelire palacsintát, juharsziruppal? – fordul felém vidáman – Azt annyira szeretem!
* * *
Leparkolok a suli előtt.
Leállítom a motort, és várakozón nézek Haru-ra. Mosolyogva néz vissza rám, nagyon boldognak látszik. Én meg attól vagyok boldog, hogy őt boldognak látom. Hm… Nem tudom, hogy ennek így most volt-e értelme, de a lényeg az, hogy mindketten boldogok vagyunk, és vigyorgunk, mint a vadalma!
-Na, akkor menjünk, forgassuk fel a suli életét! – mosolyog Haru.
Kiszállunk, Haru mellé lépek, balról, átkarolom a derekát, kezem a csípőjén nyugszik, jobb oldalán. Érzem, ő is átkarol, és így indulunk a suli felé. Lépteimet az övéhez igazítom, egymásra mosolygunk.
Nem tévedtünk.
Mindkettőnket jól ismernek a Wilson Woodrow-ban, érthető okokból. Haru az egyetlen cserediák nálunk, így mindenki pontosan tudja, hogy ki ő, arról nem beszélve, hogy aprócska mikro-miniszoknyái a legrövidebbek az egész suliban – néha annyira, ha egy kicsit lehajol az ember fia, akkor láthatja feszes popsijának alsó ívét – így aztán a srácok nyálukat csorgatva, a csajok meg irigykedve bámulják meg. Én meg… Nos, sosem arról voltam híres, hogy elvegyülnék a tömegben. Így aztán a suliban mindenki pontosan tudja, hogy kik vagyunk.
Most pedig úgy néznek ránk, mintha UFO-t látnának.
-Ezt nagyon élvezem! – mondja Haru halkan, vigyorogva – Csorgassátok csak a nyálatokat, csajok! Igen, jól láttok, ennek a dögös csődörnek a kedvese vagyok!
Haru rengeteget változott az elmúlt egy hétben, de még mindig meg tud lepni. Amikor megismertem, ez a mondat így hangzott volna a szájából: „Csorgassátok csak a nyálatokat, ribancok! Igen, jól láttok, ez a dögös csődör az enyém!” Azért a két mondat között zongorázni lehetne a különbséget!
-Az hagyján! – mondom neki mosolyogva – Nézd a pasikat, milyen irigykedve bámulnak! Igen, mert egy olyan gyönyörű, izgató lány lovagja vagyok, mint te!
Fürdőzünk a diákok figyelmének tengerében, szemmel láthatóan nem nagyon tudják felfogni, amit látnak. Nem tudom, hogy mi veri ki jobban a biztosítékot? Az a tény, hogy a suli szörnye a legdögösebb vendégdiákkal kever, vagy, hogy a legdögösebb vendégdiák foglalt, és a suli szörnyét választotta?
A főbejárat előtt megállunk, és egymás felé fordulva, mosolyogva, szerelmesen nézünk egymás szemébe. Istenem, milyen geil! – fut át az agyamon – De nem érdekel! Boldog vagyok, és Haru is az, csak ez számít! Hogy csöpögős? Hát, istenem! A szerelem az, nem?!?!
-Na, adj egy csókot, szerelmem, aztán menjünk, mert a büdös életben nem jutunk be az órákra, aztán magyarázkodhatunk! – neveti el magát aztán.
Azt hiszem, hogy ez a csók bevonul a suli íratlan történelmébe.
Elnyílt ajkakkal közeledünk egymáshoz, nyelvünk már jóval azelőtt pajkos játékba kezd a másikkal, hogy szánk találkozna. Csókunk heves, szenvedélyes, és mély, és nem kevéssé erotikus, testünk szorosan egymásnak feszül, ágyékunk lassú tánccal simul a másikénak. Haru karjaival átölel, felemeli egyik combját, és körém fonja, kezem végigsiklik rajta, élvezettel simogatom, másik kezemmel fenekét markolom, szinte szeretkezünk a többi diák döbbent tekintetének kereszttüzében. Azt hiszem, hogy sokan közülük még pornófilmekben sem láttak hasonlót, nemhogy élőben, arról nem beszélve, hogy csak álmodnak róla, hogy ilyesmit átéljenek. Hosszan, nagyon hosszan élvezzük egymás testét, és csókját, szinte elveszünk egymásban.
-Mingyárt elhányom magam, baszki! – szakítja félbe csókunkat durván egy gúnyos hang – No, nem az előadás miatt, mert az nagyon forró! De miért egy trollal kell ezt csinálnod, gyönyörűm?
-Ki a fasz vagy te, buzikám, és mi a szart képzelsz te magadról, hogy csak így beleugass a nagyok dolgába?!?! – csattan fel Haru, engem jócskán megelőzve, még fordultában, alig, hogy elszakadnak ajkaink egymástól – Húzz el innen a retekbe, és meg ne lássalak tíz méternél közelebb még egyszer!!! – aztán meg is látja, és fel is ismeri a hang forrását, de mielőtt folytathatná, Josh már vissza is vág:
-No, a kis keleti csodának hogy felvágták a nyelvét! – röhög fel durván, csatlósai, Craig és Quinn lelkesen követik. Josh-sal és bandájával régóta tart a harc. Gyakorlatilag, mióta ide járok, nem mulasztják el, hogy belém ne kössenek. Hárman vannak, no meg, persze, a holdudvar, de lényegében hármójukkal szokott gondom lenni. A legutóbb nagyon összeverekedtünk, engem két napra, őket egy hétre függesztették fel.
-Josh, jobb lenne, ha most nem idegesítenél fel! – mondom halkan, vészjóslón.
-Kussolj, Cassar!!! – dorongol le keményen – Most a csajjal van dumálni valónk!
-De nekem nincs, seggfej!!! – ellenkezik szerelmem – Tünés!
-Ó, ó, ó! – ingatja a fejét Josh – De én még nem akarok! Egyszerűen nem hagyhatom, hogy egy ilyen kis baba, mint te, egy ilyen mutánssal kavarjon! Meg kell, hogy győzzelek róla, hogy egyrészt sokkal jóképűbb vagyok, mint ez a troll, másrészt én tuti, hogy emberből vagyok, nem úgy, mint ez az állat!
-Ha még egyszer rosszat szólsz rá, belemászok az ocsmány pofádba, köcsög!!! – sziszegi Haru.
-Vigyázz a szádra, ribanc!!! – vált Josh keményebb hangnemre, és még folytatná, de közbevágok:
-Te vigyázz a szádra, faszkalap!!! – Hangom nyugodt, de olyan hideg, hogy jégkockát lehetne gyártani vele, nagyüzemben – Mennyibe fájt a híd a pofádban? Négy rongy?
-Ne feszítsd túl a húrt, Cassar! – látom Josh-on, hogy felidegesíti az előbbi mondatom.
A legutóbbi verekedés alkalmával, amikor felfüggesztettek, kivertem három fogát, és egy porcelán hidat kellett csináltatni a helyére. Több, mint négyezer dollárba került, a szülei levonták a zsebpénzéből, még most sem kap egy vasat sem, sőt, amit keres, azt is haza kell adnia. Kicsit kellemetlenül érinti az eset felemlegetése.
-Nyugi Josh, ha nem szarakodsz velem, akkor olcsón megúszod a mai napot! – vonom meg a vállam – Húzzatok innen, és hagyjatok nekünk békét. Akkor nem kell újabb négy rongyot költened a pofázmányodra!
Josh egy pillanatra mérlegel, majd elvigyorodik:
-Most jó kedvem van, ezért nem csapjuk szét a képedet, troll…
Eddig jut a mondandójában, mert Haru, egy követhetetlenül gyors mozdulattal, bemos neki egy akkorát, hogy egy lépést hátratántorodik tőle. Nem egy kislányos, lágy pofont, nem! Egy kemény öklöst a jobb szeme alá!!!
Josh zavartan megrázza a fejét, látszik rajta, hogy nagyon meglepte a dolog.
-Mondtam, hogy belemászok a homlokzatodba, faszkalap!!! – sziszegi Haru.
Josh dühödten néz rá, és egy fenyegető lépést téve felé, szinte ugyanolyan gyorsan mozdul, mint Haru, az előbb. De keze nem csattanhat kedvesem arcán, mert elkapom a csuklóját, alig egy centire Haru-tól, aki rezzenetlen pillantással állja az eseményeket. Nem fogom vissza magam, gátlástalanul használom embertelen erőmet, szinte hallatszik, ahogy az izmok, inak, csontok halkan recsegnek kezem alatt. Josh felszisszen, és fájdalmasan eltorzul az arca, minden erejére szüksége van, hogy a nyilvánvaló fájdalmát leplezze, miközben kigúvadó szemekkel bámulja az alkaromat, ahogy minden egyes izomköteg tökéletesen kirajzolódva dagad ki, és vaskos erek, vékony hajszálerek sűrű hálózata szövi át őket. Egy csuklómozdulat, és Josh újabb, fájdalmas nyögéssel térdre rogy előttünk. Az erőfeszítés egy kicsit sem látszik rajtam, amikor megszólalok, mondandómat mindhármukhoz, és kicsit távolabb álldogáló, riadtan bámészkodó holdudvarukhoz is intézem:
-Ha bármelyiketek hozzá mer érni Haruhoz, akár csak egy ujjal is, annak kitépem a lábát, és azzal verem agyon! – mondom halkan, fagyosan, ám mégis jól hallhatóan. Távolabb az egyik csaj megborzong, Craig és Quinn felemelt kezekkel, egy lépést hátrálnak.
Josh is megláthat valamit a tekintetemben, mert fájdalmas fintorral, beleegyezően bólogat.
-Takarodjatok! – mondom, és elengedem.
Feláll, megszorongatott karját leengedi, mintha mi sem történt volna, pedig pokolian fájhat neki. Nem törtem el – bár megtehettem volna, elég erős vagyok hozzá – de a zúzódások, amiket szerzett, majdnem olyan fájdalmasak.
-Még találkozunk, gyönyörűm! – emeli fel figyelmeztetően a másik kezét Haru felé, majd fenyegetően hozzám fordul – Neked pedig, véged, Cassar!!!
Int a csatlósainak, és rajongóiknak, majd elvonulnak. Craig, ahogy ellép mellettem, jobb mutatóujját lendületesen elrántja nyaka előtt.
-Uramisten, szerelmem! – fordul aztán hozzám Haru homlokráncolva, kicsit talán ijedten – Komolyan mondom, még a szar is belém fagyott az előbb, amikor megfenyegetted őket! Te ilyen is tudsz lenni?!?!
Egy pillanatra elgondolkodok.
Még magamat is megleptem az előbb. Iszonyatosan feldühített, hogy meg akarta ütni Haru-t, és olyan bosszúszomj… nem is! Sokkal inkább vérszomj lett úrrá rajtam, hogy abban a pillanatban talán meg is tettem volna, ha tényleg megüti szerelmemet!!! Még sosem éreztem ehhez fogható gyűlöletet… nem is tudom pontosan elmondani, hogy mit is éreztem! Csak azt tudom, hogy ha valaki bántani meri Haru-t, azt puszta kézzel tépem cafatokra!!! És ebben a pillanatban még abban sem vagyok biztos, hogy nem tenném meg valóban!!! Rendkívül zavarba ejtő, és felkavaró felismerés…
-Ne… Ne haragudj… – dadogom neki zavartan – Nem akartalak megrémiszteni! Csak… Csak egyszerűen iszonyatosan dühös, és… bosszúszomjas… vérszomjas lettem, amikor megpróbált megütni… Még sosem éreztem ilyesmit azelőtt!!!
-De nem tette! – simogatja meg az arcomat Haru aggódva – Mert te gyors voltál, és szemfüles, tudtad, hogy mire készül, és időben magakadályoztad benne! Nyugi szívem, már elmúlt!
-Igen, tudom… Csak… Csak én is megrémültem magamtól! – mondom neki, riadtan bámulva gyönyörű szemeibe.
Elneveti magát:
-Most, akkor képzeld el azt, hogy ha te beszartál magadtól, akkor ők mit érezhetnek!!!
Zavartan felnevetek én is, kicsit oldódik bennem a feszültség, bár nem múlik el teljesen.
-Hát, azt hiszem, hogy most tartanak tőlem egy kicsit! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen indulatok lehetnek bennem!
-Nocsak, nocsak! – búgja kedvesem, és szorosan hozzám simul, csípőjét pajkosan dörgöli az ágyékomhoz – Csak nem kihoztam belőled a vadállatot?!?!
-De igen, szívem, csak félek, nem egészen úgy, ahogy szeretted volna – válaszolom neki félig komolyan, és lágyan megcsókolom.
-Hát… – mondja aztán mosolyogva – Majd azon leszek, hogy úgy is kihozzam belőled a vadállatot! – kacsint rám pajkosan.
-Azért te sem voltál semmi, megleptél vele, hogy milyet bemostál Josh-nak! – dicsérem meg.
-Figyelmeztettem – vonja meg a vállát Haru mosolyogva – nem vette komolyan! Így járt!
-Azt tudod, hogy ezek most nem fognak békén hagyni bennünket?! – kérdezem gondterhelten – Josh rád szállt, engem meg már nagyon régóta ki akarnak készíteni!
-Majd rajta veszt! – mosolyog magabiztosan – De most menjünk, mert szégyenszemre úgy fogunk elkésni az óráról, hogy közben itt vagyunk a suliban! Ebédnél találkozunk!
-Már alig várom, szívem! – mosolygok rá – Suli után én gyúrni megyek, tudod…
Hétfőn, szerdán, pénteken, szombaton, és vasárnap gyúrok, kedden, és csütörtökön bokszolni járok. Ezt a múlt héten sem hagytam ki, egyszer sem, Haru mostanra már képbe került, hogy minden nap edzek, vagy ezt, vagy azt. Ráadásul szerdán még, az edzés után deolgozok is, négy órát, a Sport Palace-ban.
-Semmi gond, hidd el, feltalálom magam! – simogatja meg az arcomat – Mikor érsz majd haza?
-Negyed hat körül.
-OK, otthon várlak!
Egy gyors csókot váltunk, és megyünk a saját társaságunkba, Haru Holly-ékhoz, én meg Ashley-ékhez. Persze, ők is szóvá teszik a történteket, és ez a téma, amíg el nem kezdődik az óra.
Gondterhelt vagyok, egész nap ez jár a fejemben.
* * *
Úgy látszik, ez egy ilyen nap.
Már épp kezdem túltenni magam a reggeli eseményeken, amikor újabb probléma üti fel a fejét, mégpedig Jenny személyében, a Lusty-ban. Három óra után egy-két perccel érek oda, korai még az igazi rohamhoz, az majd csak öt után várható. Az öltöző ilyenkor kihalt, egyedül vagyok bent. Épp a térdnadrágot rángatom magamra, amikor lépteket hallok, majd egy búgó, szexi hangot:
-Hello, Domi!
-Szia Jenny! – fordulok meglepetten a felém tartó lány felé.
Jenny vadítóan néz ki, ismét. Egy feszes, fitness nadrág van rajta, tangájának pántja magasra kanyarodik csípőjén, és egy fitness top, amiből szinte kibuggyannak hatalmas mellei. Teste tökéletesen kigyúrt, nőiesen izmos, igazi fitness-bajnok alkat. Nagyon szexi lány, nekem mindig is nagyon tetszett, de mindig csak egy elérhetetlen álom maradt, hisz’ ő huszonegy éves, én meg csak tizenhat, még ha a testem nem is ezt sugallja.
-Huh, mindig meglepsz, hogy mennyire jól nézel ki! – búgja halkan. Nagyon közel áll meg előttem, és ujjaival lágyan megcirógatja mellkasom – Ezek a mellizmok! Isteni tested van!
Akárhányszor találkozunk, Jenny mindig kerít rá alkalmat, hogy hangot adjon csodálatának. Most is látom a szemén, hogy nagyon tetszik neki, amit lát. De… most mintha valahogy másképp csillognának azok a szép, acélos-szürke szemek! Azonnal zavarba jövök – mint mindig, ha azt érzem, hogy tetszek egy csajnak – és érzem, hogy elpirulok:
-Öööö… Köszi… - nyögöm ki dadogva, mire látva zavaromat, elmosolyodik. Ám ez a mosoly most nem olyan, mint máskor! Ez most egy ragadozó mosolya:
-Olyan édes vagy, amikor így elpirulsz! – susogja – Pedig biztos, hogy ezer lány dong körül, minden nap! – tenyere a vállamra simul, majd lejjebb csusszan, és bicepszemet méri fel – Istenem, hogy lehetnek egy tizenhat éves srácnak ekkora izmai?!?! – kérdi csodálattal a szemeiben – Már attól benedvesedek, hogy megérintelek!
Ajjaj! – csendül a riadó a fejemben – Ez nem a szokásos, ártatlan kis játék! Valami átkattant Jenny agyában, a múltkor! A legutóbb elmaradt a kis közjáték, ami már szinte hagyomány közöttünk. Meg is lepődtem, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Most viszont némi értelmet kap a dolog.
-Figyelj, Jenny! – kezdem határozottan – Nagyon szexi csaj vagy, és minidig is nagyon tetszettél, de nekem párom van!
-Ó! – kerekedik el a szeme – Nocsak, becsajoztál? Mikor?
-Egy hete…
Felbátorodva elmosolyodik:
-Ugyan, az még nagyon az eleje, még bármi lehet belőle! – keze tovább utazik a testemen, egyre lejjebb kalandozik – Addig meg mi is jól érezhetnénk egymást, senkinek nem kellene megtudnia! – mondja aztán vágyakozón, és keze még lejjebb csusszan. Mielőtt azonban a jókora, még nyugalomban lévő domborulatra siklana, finoman, de határozottan megfogom a csuklóját:
-Jenny, ez nem fog megtörténni! – mondom neki eltökélten – Én nem olyan srác vagyok, nem fogom megcsalni a páromat, még egy olyan dögös lánnyal sem, mint te vagy!
Jenny engedelmesen hátrébb lép, hátával a szekrényeknek dől, egyik keze a mellére siklik, másikkal a combját simogatja, kéjesen. Kihívóan mosolyog rám:
-Majd meglátjuk, Domi! Szerintem te sem fogsz kihagyni egy felejthetetlen kefélést velem! – kacsint rám, közben keze feljebb siklik a combjáról, beleremeg, amikor ujjai a textilen keresztül kissé benyomulnak a hasítékba. Nagyot nyelek, majd rekedten szólalok meg:
-Én most megyek gyúrni, Jenny… Jó szórakozást!
Szerkesztve gab287 által @ 2011. 10. 12. 07:02:41
|
| Airi-chan | 2011. 07. 15. 23:52:14 | #15117 |
Karakter: Eguchi Harukichi
Megjegyzés: (gab287-nek és Dominak)
Eltelik pár pillanat, mire valamit is reagálna a kérésemre, de akkor is csak hangosan felnevet.
- Hihetetlen vagy Haru! Ez a nézés!!! Volt már olyan, hogy valaki nem csinálta meg neked azt, amit kértél?!?!
Nevetve vonom meg a vállam:
- Nem igazán! Eddig mindig, mindent megszereztem, amit csak akartam! –aztán elkomolyodok egy kicsit, és hozzáteszek még egy, a jövőre vonatkozó kommentárt is – És itt, Amerikában is meg fogom szerezni!
Ha jól látom, Domi elpirul egy picit, de nem nézhetem meg figyelmesen, mivel valaki épp a torkát köszörüli mellettünk. Természetesen mindketten odakapjuk a fejünket.
Egy rendőr. Egész jóképű, bár egy kicsit dolgozhatna a növekvő pocakján, de egész karizmatikus ember benyomását kelti bennem. Az ilyen emberre biztos bukik a Jó Háziasszonyok Szövetsége. Illetve a Szingli Harmincasok Klubja is. Valahonnan rémlik, hogy mintha már láttam volna valahol, és épp fordulnék vissza Domi felé, mikor a csávó egy szemvillanással végigmér mindkettőnket. Engem nem méltat valami nagy figyelemre, ami alapból gyanús, pláne, hogy egy pillanatra megakad a szeme Domi bicepszein. És ekkor beugrik, hol láttam. Dan-nel voltunk egy melegbárban, még az ismeretségünk elején, hogy felszedjünk egy kissrácot, akit szadizhatunk. Ott láttam ezt a pasit is. A fene gondolta volna, hogy rendőr.
Érzem, ahogy elönt a birtoklási vágy, hogy rajtam kívül senki se nézzen rá Domira. Senki az égvilágon, még ha szükségem is lenne az illető szimpátiájára.
Szerencsémre neki nem tűnt fel, hogy ismerjük egymást – legalábbis látásból.
Mindenesetre, ha még egyszer végignézi Domit – az ÉN Domimat, bekockáztatok egy feljelentést, de kikaparom a szemét és megfojtom!
Domi persze nem vesz észre semmit. Még szerencse.
A Rendőr Bácsi elkezd kérdezősködni, és mikor megtudja, hogy mindketten kiskorúak vagyunk, néz egy nagyot. Elkéri Domi diákigazolványát is, természetesen. Értesíteni akarja a szüleit, de a srác könnyedén kiverekedi magát a szorult helyzetből, mikor azt mondja, hogy ezután rögtön haza megy, és beszámol az őseinek.
Velem természetesen nem szimpatizál. Teljesen felháborodik, mikor közlöm vele, hogy nem vagyok amerikai állampolgár, pontosabban cserediák vagyok, továbbá, hogy még nem vagyok nagykorú és egyedül élek.
Hosszas huza-vona után közli, hogy be kell mennem a dirivel az őrsre, hogy vallomást tegyek erről a mostani balhéról, és hogy rendezzék az ügyemet.
Mielőtt azonban teljesen felhúzna, lelép, bár előtte még végigméri Domit, természetesen úgy, hogy a fiú ne vegye észre.
- Remek! – kezdek bele egy alapszintű hisztibe – Most a nyakamra ültetnek valakit, aki minden lépésemet lesni fogja! Baromi jó lesz!
- Szerintem – fűz kommentárt Domi a sztorihoz elgondolkodva – valószínűleg oda kell költöznöd majd valamelyik diák családjához!
- Még jobb! – mondom elhúzva a számat. Mióta nem felügyelnek rám? Mikor teljesen meg tudok állni a saját lábamon? Hülyeség!
- Nem értelek, Haru! –mondja felhúzva a szemöldökét – Ez természetes, hogy tizennyolc alatt nem élheted az életedet teljesen szabadon! Nem tudom, hogy nálatok, Japánban, mi a szokás, de nálunk nagyon szigorúan veszik az ilyesmit!
- Hát, nálunk is... – morgom az orrom alatt. Bár akkor is hülyeség, hogy miért kell valaki olyannak felügyelet alatt állni, aki teljesen jól megvan a nélkül is. Pedig még a harminc körüli anyámasszony katonái is totál gondoskodhatnak magunkról?!
Nagy nehezen elengednek minket, de már nem különösebben jutnak el hozzám a külvilág történései, mivel az energiaszintem eléggé alacsonyan van most a megszokotthoz képest, és lényegében itt helyben el tudnék aludni. Akár állva is.
- Gyere, hazaviszlek! –ajánlja fel Domi, miközben megfogja a kezem. Egy kicsit meglep, hiszen nem sok ember fogja meg a kezem ennyire könnyedén. Általában átkarolják a derekamat, vagy a vállamat, vagy valami.. De Domi azonnal el is ereszti a kézfejem. Gondolom, azt hiszi, hogy zavart. Mosolyogva csúsztatom vissza a kezem az övébe, miközben szótlanul sétálunk oda a kocsijához.
- Nem kell ám – utalok az ajánlatára – Elsétálok haza...
- Aha, persze! - szusszant egyet, miközben a szemeit forgatja – Majd szépen hagylak ezek után egyedül lófrálni az utcákon?
- Csak nem féltesz engem, Domi? – felnevetek az aggódásán..
- Hát, őszintén szólva, csalánba nem csap a mennykő! –közli velem vigyorogva, majd lazán odaszúr még egy poént is – Nem téged féltelek, hanem Long Beach-et!
- Gonosz vagy! –vágom vállon, majd felé kacsintok. – De legyen, megvédheted tőlem a várost, hazavihetsz!
Beülünk a kocsiba, majd Domi vontatott párbeszédbe kezd egy ismeretlennel a mobilján, amit fél füllel hallgatok, egészen addig, míg el nem ragad az álom.
Egy pillanatig csak hallgatom a tenger morajlását – vagy valamit, ami nagyon hasonlít ehhez a hanghoz -, mielőtt kinyitom a szemeimet. Felülök és körbenézek, szemeim egy pillanatra megállnak a rózsaszín füvön és a citromsárga égen, de a mellettem álló fák kék lombja érdekesebb elfoglaltságot ígér. Minden annyira ismerős és izgalmas – ez az én Birodalmam. A következő pillanatban már egy vajszínű folyó partján lógatom a lábam, szemeimet az égre függesztve, ahogy az színt vált. Vidám citromsárgából energiától pattogó kék lesz. Lényegtelen történésként veszem észre, amint a látómezőm szélén a pink fű smaragdhoz hasonló zölddé válik, a kék lombkorona – megirigyelve a zöld fű tökéletességét, felveszi annak a színét, csupán pár árnyalattal sötétebben. Az erdő szétválik, széles utat hagyva a két rész között, az ösvény végén pedig ragyogó fény villan fel, először csak egy pillanatra, majd később folyamatos pulzálással. A mellkasomban sürgető kényszer támad, hogy elszakadva az ijesztő, áttetsző víztől, a furcsa kék égtől, a fenyegető zöld fűtől, rohanjak a fény felé. Nem ellenkezem, mezítelen talpam alatt csattog a nedves zöld fű, minden szála nyílhegyként fúródik a talpamba – de nem érzem, csak rohanok a fény felé. A hófehér kastély előtt állva megtorpanok egy pillanatra, de végül kitárom az ajtót és belépek.
A szolgák – arctalan, névtelen emberek – meghajolnak előttem – az Úrnőjük előtt.
Egy hófehér, égetően hideg márványtrónon ülök, előttem unalmas, képmutató fecsegés a többi isten szájából.
Nyílik az ajtó – a mai vacsorát hozzák. Csinos, telt idomú, energikus lányok és melankolikus modell alkatok, apró, remegő fiúcskák és büszke, izmos férfiak.
Egy nagy, izmos test, szőke fürtök, égkék szemek. Az új világ új egének színét hirdeti.
Zene szól a semmiből, körülfonja a testem, belopózva a bőröm alá, mozgásra késztetve a dermedtre fagyott testemet – vagy talán a szívemet.
Elgyengültem, az erőm, a hatalmam nyomtalanul eltűnt – vagy csak elbújt a lelkem legmélyére. A kék szemek tulajdonosa ül a trónon – az én trónomon - , mosolyogva kér a szolgáimtól, a szemeiben furcsa, őszinte, de megfejthetetlen csillogás, mikor leláncolt testemre néz. Mert az istennőt, a Mindenség Úrnőjét leláncolták. A szőke férfi láncolta le – csupán a csillogó tekintetével – és az arcán átfutó édes pírral.
Arra térek magamhoz, hogy ébren vagyok. Mármint az találóbb kifejezés, hogy már nem alszok, de még mindig kábán fekszem az ágyamon. Igen, az ágyamon, és nem az ágyamban, mivel nem vagyok betakarózva. Próbálok rájönni, hogy miért nem hajtottam végre ezt a műveletet, de a tegnapi utolsó emlékemnek az bizonyul, hogy Domi kocsijában ülök, azt hallgatva, ahogy telefonon beszél valakivel.
Valamint egy zagyva, de mozgalmas álom, amiből csak egy bizonytalanul ismerős kék szín maradt meg. Biztos valami nyamvadék tóparton voltam, vagy valami.
Összeráncolom a szemöldököm.
Jesszusom Haru, hogy lehet ekkora baromságot álmodni? Biztos kiütötted magad valamivel a bulin. Vagy a verekedés ártott meg.
Hosszas rákészülés után végre elhatározom magam, és kinyitom a szemem. A szoba fényben fürdik, valószínűleg erre ébredtem fel. Vagy arra, hogy a szemüvegem nyomja a fejem.
Nyögve ülök fel, hogy bosszúsan lekapjam a szívemhez nőtt látásjavítómat, arra gondolva, hogy át kéne állnom a kontaktlencsére.
Csak ekkor esik le, hogy a rucim eltűnt rólam, és csak egy bugyi és a hozzá tartozó melltartó van rajtam. Ami azt illeti, ez pontosan két ruhadarabbal több, mint ami általában itthon lenni szokott rajtam.
Feltápászkodok, és miközben a fürdőszoba felé tartok, megszabadulok a rajtam lévő csipkétől. Miközben elhaladok a fürdő falára szerelt tükör előtt, meg kell állnom.
Először is lesokkolnak a karomon és combjaimon lévő véraláfutások, ahol a vadbarmok megszorongattak. De akad pár darab a nyakamon is, de az messze halványabb, mint a többi. Magaménak mondhatok továbbá egy csini foltot a gyomorszájamnál, és egyet a szemet alatt.
Remek, valószínűleg, ha még tökéletesen is látnám, elájulnék a borzalomtól.
Vigyorogva fordulok el a tükrös faltól:
- Égbekiáltó bűn tönkretenni egy ilyen tökéletes testet. Ez bosszút követel… - idézem egy régebbi szeretőm szavait, miután egy verekedés helyszínéről támolyogtam el hozzá.
Egy zuhanyzás után, teljesen nedves testel lépkedek végig a szobán a szemüvegemért, mikor is meglátok halványan egy cetlit az éjjeliszekrényemen. Miután felkapom a keresett eszközt, el is tudom olvasni az üzenetet:
„Ha felébredtél, gyere át! Fél öt után bármikor jöhetsz, várlak!
A cím:
377 Marina Park Lane, Long Beach
Ha közbejönne valami, a mobilszámom:
555-452-1505
Domi”
Rövid az üzenet, de legalább négyszer kell elolvasnom a szöveget, hogy a lassan pörgő agyam felfogja a szavakat. Még sosem gondoskodott rólam ennyit senki. Ha feltételezzük, hogy ő hozott haza és vetkőztetett le.
De egy hozzám hasonló dögös bige is ébredhet egy papírfecnire az éjjeliszekrényén.
A cetlire bambulva tapogatózok a telefonom után, amit hamar meg is találok. Mosolyogva ütöm be a számát és a címét a mobilomba, majd be is rakom gyorshívóba.
Egy pillanatig nem tudom, hogy mit csináljak ez után, és még túl korán van ahhoz, hogy a rendőrségre menjek a dirivel.
A telefonomra meredek, ami egy remek ötletet ad.
Máris tárcsázom az egyik leggyakrabban hívott japán számot. Furcsa lesz ennyi idő után az anyanyelvemen beszélni.
Amint hallom, hogy a barátnőm felveszi a telefont, beleszólok, hiszen jól tudom, hogy az ismeretlen számról jövő hívásoknál hogy jár el. Elküld a fenébe ordibálva, és levágja a kagylót.
- Szia, Aya! Haru vagyok!
Egy pillanatig néma csönd a vonal végén.
- Haru, tényleg te vagy az? Jesszusom, mióta elhúztál itthonról, nem is hallottam rólad! Mesélj mi van!
Bizonytalan érzések támadnak bennem. Túl… energikus, azt hiszem. Valamit titkol.
- Mi történt, Aya? Tudod, hogy tudni fogom, ha hazudsz!
Hosszas huzavona után kiböki:
- Összejöttem Aki-val.
Beleharapok az alsó ajkamba, majd kitör belőlem a nevetés, miközben kihangosítom Ayát.
- Most mi olyan vicces, Haru? Tényleg összejöttem vele, hallod!
- Tudom, tudom. Csak annyira abszurd. Az elmúlt pár hétben nem volt időm arról filózni, hogy mi lehet otthon. Túlságosan lekötnek az itteni dolgok.
- Hát, Haru, te mindig ilyen kis földönfutó voltál. Mármint sosem kötődtél senkihez, ezért akkor mentél el, ha akartál.
Végigfekszem az ágyon, mellkasomon a telefonnal.
- Most valami van. Egy srác.
Itt elakadok. Aya azonban veszi a lapot.
- EGY srác? Bele vagy zúgva, mi?! Eddig egyetlen pasiról beszéltél csak úgy, hogy EGY.
Sokáig beszélünk, miközben a rendőrségre készülök.
Én pedig semmi mást nem éreztem, mint kétségbeesett zavart, miközben hallgattam, hogy mi minden történt odaát.
Már ….. nem tartoztam oda.
Bosszúsan ülök a tükör előtt, mivel alig sikerül eltakarni a szemem alatti lila foltot. A diri nyavalygása se javított a kedvemen. Azt mondta, hogy ad egy hetet, hogy találjak egy helyet magamnak, vagy nála fogok élni.
Összezárva egy perverz vénemberrel? Mondjuk, nem ez lenne az első eset, de most ott van Domi.
Tényleg nem tudom, mit kéne tennem. De ezzel ráérek később foglalkozni. Úgy tartják, hogy a kis gondokat nagyokként kell kezelni, míg a nagyokat kicsikként. Szóval most a randim a legnagyobb gondom.
Mikor valahogy sikerül eltüntetni a foltot - ami már sokkalta jobb állapotban van, mint reggel, a többivel egyetemben - , felveszem a ruhákat, amiket kiválasztottam.
Egy farmer rövidnaci, ami nem olyan rövid, mint szokott, hogy a combomon lévő véraláfutásokat eltakarja, egy feltűnő, de mégis visszafogott dekoltázsú topp – gondolom Domi szüleivel is találkozni fogok - , és egy feltűrt ujjú ing, a melleim alatt összehúzva.
Pár perccel fél öt után érkezek meg Domiékhoz, és miközben csengetek, a szívem a torkomban ver. Csak tudnám, hogy mitől…
Az ajtót egy csinos nő nyitja ki, akinek valahol hasonló vonásai vannak, mint Dominak. Gondolom, ő az édesanyja.
- Gyere csak, Nicky már említette, hogy jössz! – invitál beljebb az előtérbe.
- Köszönöm, Mrs. Cassar! – hajlok meg kissé japán szokás szerint. Annyira furcsa ezt csinálni, igazán régen volt rá szükség.
- Szia, Haru! – hallom Domit a lépcső felől.
- Hello, Domi!
- Akkor én nem is zavarlak benneteket –mondja Domi anyukája, sőt, még ha jól látom, kacsint is egy kicsit. Dominick természetesen zavarba jön. – Nicky, ne felejtsd el megkínálni a barátnődet egy kis üdítővel, és nassal!
- Persze, anyu! –fogad szót. Olyan édes! – Már vittem fel, mindent!
Amint a hölgy lelép, szemétkedős vigyorral fordulok Domi felé:
- Persze, anyu! –ismétlem el a szövegét, kissé túljátszva – Milyen kis bűbáj, jófiú vagy te, itthon!
- Na, te sem panaszkodhatsz! – szól vissza azonnal – Smúzolásban világbajnok vagy, ahogy az előbb elnéztem! Jóban kell lenni a préda anyjával, igaz? Úgyhogy te csak ne élcelődj rajtam! Én büszke vagyok rá, hogy szeretem és tisztelem a szüleimet, és ők is szeretnek, és büszkék rám! – szavaiból süt az önérzet. Szép a családi együttérzés. Na, nem mintha ismerném ezt az érzést.
- Jól van, na! –visszaváltok vigyorból bocsánatkérő mosolyba – Nem akartam a hab lelkedbe gyalogolni! Amúgy meg... – teszem hozzá, kicsit elgondolkodva – Őszintén szólva örülök, hogy ilyen a viszony közted, és a szüleid között... Kicsit talán irigyellek is...
Domi persze azonnal engem vesz oltalmába.
- Mert? Nálatok ez nem így van? Mondjuk feltűnt, hogy még egyszer sem említetted meg a szüleidet...
- Hát, mondjuk úgy, hogy nem teljesen felhőtlen a kapcsolatunk... –kérdő tekintetét látva, kénytelen vagyok folytatni – Nem kimondottan rossz a kapcsolatunk, de nem is jó. Közömbösek vagyunk egymásnak... Majd elmesélem, ha szeretnéd.
-OK – mondja feltartott kézzel – Nem erőltetem, mesélsz, ha úgy érzed, hogy szeretnél! –aztán felfelé mutat az emeletre – Gyere, erre van a szobám!
Ez a beszéd, ez már ismerős terep – legalábbis annak kéne lennie. Szóval igazán nem tudom megérteni, hogy mitől érzek kényszert arra, hogy ropogtassam az ujjaim – hiszen ezzel a rossz szokásommal pár éve felhagytam, hogy leplezzem az idegességemet.
A szobába lépve fellángol a kíváncsiságom. Szép nagy szoba, fürdik a fényben. Holdfényben szeretkezni – milyen romantikus.
Csak ezt követően esik le, hogy a hangszóróból mi szól:
- Nocsak! A kis jólfésült fejedből ki nem nézné senki, hogy heavy metal-ra lazulsz!
- Öhm… - felhúzza a vállát – Pedig leggyakrabban azt hallgatok… Meg persze még sok minden mást is, de tény, hogy inkább vagyok rocker, mint bármi más…
Meglepő. Ezt igazán nem vártam. Valami country-t képzeltem el hozzá, illetve bármit, kivéve ezt. Ez olyan…. Nagyfiús. Tetszik.
Aztán vált a dal, valami lágyabb kezdődik, amikor pedig bevadul, majdnem kiugrok a bőrömből.
A következő dolog, amit szemrevételezek, az ágy fölötti poszter.
- Azta! Nem semmi ez a csaj! – mondom kerekre tágult szemmel. A nő szexi, izmos lábakkal, csini derékkal rendelkezik és bájos arccal. Továbbá széles vállakkal. Ami engem illet, a széles vállakat csak pasiknál szeretem, a lányok terén inkább a légies, modell-alkatot favorizálom.
- Ja, ő? – int egyet a kezével Domi – Amanda Erhardt-Savell. Volt testépítő, később fitness-re váltott. De már nem él, szegény, 2008-ban meghalt...
- Nocsak?! –elmélázó a hangom, de aztán a gúny is felüti a fejét – Nem bírta a szervezete a szteroidokat?
- Nem erről van szó, bár tudomásom szerint ő nem is élt ilyesmivel... Erre a szintre még el lehet jutni doppingszerek nélkül is – közli vállvonogatva – Nem, agyonlőtte a pasija, mielőtt saját magával is végzett...
- Oh! Drámai... –mondom halkan, bár talán picit szarkasztikusan sikerült. Nem kenyerem ezek a velejéig romantikus, hősszerelmeseket tömörítő sztori folyamok. Picit humorosba váltva folytatom, pedig valamennyire komolyan gondolom a kérdést – És? Mennyi időm van így kigyúrni magam?
A srácnak látszólag nem esik le, mire gondolok:
- Öööö... Hogy? Mi?
- Ezek szerint, neked az izmos, kigyúrt csajok jönnek be – közlöm a megállapításom halál komolyan
- Jah! – be tudom azonosítani a pillanatot, mikor megvilágosodik – Nem... Vagyis igen... Nem… Izé… Ők is! Nemcsak ők, hanem ők is tetszenek! Persze nem mindegyik! Szerintem Amanda nem csak, mint testépítő szép, hanem mint nő is vonzó, és ezért tettem ki a poszterét, miután olvastam, hogy mi történt vele... Amúgy meg –fejfájdítóan gyorsan vált a végletekig zavartról érettre és komolyra – Ha gyúrni akarsz, akkor tedd! De ne mások miatt, ne miattam, hanem magadért! Ha pedig egyébként nem tennéd, akkor másért se tedd meg! Ezt csak úgy lehet, és érdemes csinálni, ha pontosan tudod, hogy miért teszed, és ez az ok benned van, nem pedig, rajtad kívül áll!
- Hű! –az elhivatottsága elkápráztat – Ezt nagyon komolyan mondtad! Neked ez az életed, igaz?
- Nyolc éve csinálom, nagyon gyerek fejjel kezdtem – közli bólintva – Akkor még nem tudtam róla semmit, hogy miért is csinálja az ember, csak azt tudtam, hogy izmos akarok lenni, a legizmosabb a Földön! De ma már persze nem ez a motiváció, hanem egy életforma. Elképzelni nem tudnám, hogy egyetlen napot is kihagyjak! Ma is voltam…
Félbeszakítva a monológját közelebb lépek, és felemelt fejjel nézek Domi szemébe. Ami eléggé problémás, mert az ő szeme nagyon magasan van, az enyém pedig – magas sarkú nélkül – eléggé alacsonyan
- Ezt szeretem benned, Dominick Cassar! Az ellentéteket! Tizenhat éves vagy, de nagyon komolyan tudsz gondolkodni, mint egy felnőtt! Aztán a másik pillanatban kitör belőled a suta kamasz fiú, és csinálsz valami marhaságot! –nem állok ellent a késztetésnek, hogy megérintsem. Legalább az arcát – Az édes, fiús arcod –kezem lejjebb siklik bűvöletes mellkasára – és ez a vadállati test! Csupa ellentét! Imádom!
Domi persze elpirul.
- Hát, azért benned is van, jócskán! – rekedt a hangja, mikor válaszol. Olyan.. kellemesen rekedt.
- Nocsak, tényleg? – kérdem pimaszul, miközben előbújik belőlem a kisördög.
- Igen, persze! – a rekedtsége eltűnt. Kár – Állandóan adod a nagymenő, kemény csajt, de valójában te is egy nagyon érzékeny, és szeretnivaló lány vagy, csak ezt elrejted magadban, jó mélyre…
Leblokkolok. Ha sértegetnek, leszólnak, azzal tudok mit kezdeni. Ha megfenyegetnek, azt is lerendezem. Ha ódákat zengnek rólam, mosolyogva hallgatom. De ha egy ennyire nem igaz, de kedves jelzővel illetnek…. Ezzel egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni.
- Szeretnivaló?! –tudom jól, hogy a meglepődöttségem világosan érződik a hangomon. De nem zavar. Most nem. – Te… Úgy gondolod, hogy szeretnivaló vagyok?
Nem válaszol. Közelebb lép, és épp, hogy el tudok kapni a szemeiben egy villanást. A melleim súrolják a testét, mikor megcsókol.
Mindenre számítottam, kivéve erre. Ha jól gondoltam, elvileg nekem kéne azt a szerepet játszanom, aki folyamatosan teper.
Visszacsókolok, a tempónk lassú, de mély, valahogy igazán új élményt jelent számomra.
Aztán megérzem az erős kezeit a karomon, majd a hátamon, és szabad utat engedek a nyelvének.
Felemelem a karjaim, és Domi nyaka köré fűzöm őket, miközben még inkább hozzá igazítom a testem az övéhez.
Észrevétlenül szűnik meg a külvilág, nincs semmi, csak a sötétség a szemhéjaim mögött, a hozzám préselődő test, a széles karok a hátam mögött, és Domi, ahogy egy csókkal lemezteleníti a lelkemet.
Aztán elválnak az ajkaink, és pedig túl rövidnek érzem az egészet.
- Huh, ez… Ezzel most megleptél, Domi! – mondom nevetve a srácnak. Ez egy igazán gyilkosan jó csók volt.
- Hát… - kezdi vállat vonva – Gondoltam, ez talán minden szónál meggyőzőbben mutatja meg neked, hogy mit gondolok rólad!
- Az biztos! – még mindig mosolygok, és kacsintok egyet – És meg kell mondjam, hogy nagyon finom volt! Tudod, hogy kell egy lányt megcsókolni! – mi az hogy! Mozgalmas magánéletem alatt ritkán volt olyan élményben részem, ami akár csak fele olyan jó lett volna, mint ez. Pedig csak egy csók volt…
- Pedig… - megint vállat von, láthatóan zavarban van, az arca édes piros színben pompázik – Ez volt az első csók… Nekem… Ez volt az első…
Egy pillanatra ledöbbenek. Aztán rájövök, hogy kamu. Ki van csukva, hogy valaki minden gyakorlás nélkül ennyire észvesztően tudjon csókolni. Ha valaki, hát én igazán tudhatom.
- Nem semmi, úgy látom, hogy résen kell lennem! Majdnem átvertél! Nagyon ügyes, egy pillanatra sikerült megetetned!
- Pedig… Pedig nem kamu! – ha lehet, félszegen a legédesebb – Tényleg te vagy az első lány az életemben, és veled csókolóztam életemben először!
Megint ledöbbenek:
- Ez most… Ez most tényleg nem kamu?!?! – egyszerűen nem hiszem el – Komolyan?!?! Azt tudtam, hogy még szűz vagy, de hogy még csak nem is csókolóztál?!?! Ez most igaz?
- Igen! Miért akarnék hazudni? Nem inkább azt kellene hazudnom, hogy már ezer lányt megdugtam?!?!
Nem – nem, egyáltalán nem kéne. De hogy létezik az, hogy egy ilyen fantasztikus pasi még csak nem is csókolózott? De az első csókja ennyire édes és térd-remegtető…
- Hát, ha ez igaz, akkor egyre inkább kíváncsi vagyok, hogy mire lehetsz képes az ágyban, te szűz csődör!!!
Egy árnyalattal pirosabb lesz, aztán elhúzódik és témát vált.
- Öhm… Akkor nézünk filmet?
- Persze!
- Milyen filmet szeretnél?
- Pornót! – adom ki a kívánságom ellenkezést nem tűrve. Rám mered, elégé ledöbbent képpel, amin egyszerűen nem vagyok képes nem elnevetni magam. – OK, rendben van, nézzünk valami mást! Ha most pornót nézek veled, halálbiztosan rád mászok! De tiszteletben tartom, hogy te ennél lassabb tempót szeretnél! – kacsintok rá édesen.
Megkönnyebbültnek tűnik, miközben lefejti magáról a kezeimet.
- Van egy új pszicho-thriller – közli – Még én sem láttam, és állítólag van benne pár izgalmas, erotikus jelenet is – mosolyog rám – szerintem egészen elfogadható kompromisszum lenne a pornó, és a „valami más” között!
- OK, jól hangzik! De akkor az ágyadból nézzük! – közlöm vele, miközben mosolyogva a széles ágyra pattanok. Aztán mikor meglátom az arcát, újra kibuggyan belőlem a nevetés.
– Jaj, ne nézz már ilyen ijedten, ígérem, hogy jó kislány leszek, és nem foglak megerőszakolni!
Miután elindítja a filmet, oda telepedik hozzám, és egymáshoz simulva nézzük végig a filmet.
Bevallom, mikor már vagy a hatodik ember hal meg valami brutális módon, kezd herótom lenni az egésztől. Ennyi vér egyszerre…. – nem az én világom. A zene is borzolja az idegeim, a hirtelen váltások után pedig – ahogy rájövök – általában mindig valami szörnyűség jön.
Aztán jönnek a pikánsabb részek, mi pedig kihasználjuk az alkalmat, hogy jobban megismerkedjünk egymás testével. Az elején még felvetődik bennem a gondolat, hogy nagyon olyan a hangulat, de megígértem Dominak, hogy viselkedni fogok.
De a helyzetemet csak nehezíti, mikor megérzem Domi férfiasságát, rásimítom a kezem, miközben megint elönt a magabiztosság. Ez az én terepem.
- Ejha, Domi! Ennyire tetszik a film? –érdeklődöm évődőn, és gyengéden belemarkolok, aztán mikor leesik a tantusz, elkerekedett szemekkel pillázok Domira. – Hű, baszd meg! És ez még csak félárboc?!?! – nem hiszem el. Domi farka hatalmas lehet, ha abból indulok ki, hogy távolról sincs teljesen felizgulva. Azt a jó….. Most hirtelen nagyon távolinak tűnik a nap, mikor végre megkapom.
- Nem a film, Haru... –elégedetten veszem észre, hogy a rekedtsége visszatért. – hanem te! És... hát, jah... ez még csak afféle ízelítő! – közli meglepően alfahím-kisugárzással, miközben az arca már kevésbé piros, mint az előbb.
-Wow! –elégedettségem határtalan – Úgy látszik, hogy sikerült kifognom Amerika legnagyobb bikáját! Alig várom, hogy betörhessem! – közlöm vele kihívón, majd odahajolok hozzá még egy csókért. Ez talán picit vadabb, mint az előzőek. És be kell valljam, Domi minden alkalommal jobban csókol.
Miután végre vége annak a borzalomnak, elnyúlunk az ágyon, egymásba gabalyodva, miközben a filmről beszélünk. Igyekszem elhitetni Domival, hogy tetszett, mindezt úgy, hogy próbálok nem is rágondolni.
Aztán szóba kerül kettőnk kapcsolata.
- Akkor mi most járunk? –teszi fel Domi a fő kérdést.
- Nem úgy néz ki? – érdeklődöm mosolyogva, még mélyebben belesüppedve az ölelésébe. .
- Akkor holnap, a suliban velem fogsz csókolózni mindenki szeme láttára?
- Hát, persze! –döntöm hanyatt a srácot az ágyon, én pedig a csípőjére telepedek. – Az ember azzal szokott csókolózni, akivel jár, nem?
- Hát, azért ahogy rámásztál ma arra az ápolónőre! –kezdi bizonytalanul– És abba már nem is merek belegondolni, hogy mit műveltél a mentős fiúval!!!
Egy pillanatra kisördög énem azt mondja, hogy tagadjam le. De én nem akarok hazudni Dominak. Már nem.
- Semmi olyat, amit ne tudhatnál – mondom megvonva a vállam – Mivel mindenáron be akart vitetni a kórházba, muszáj volt bizonyítanom neki egy csókkal, hogy nincsen semmi bajom! De! –vágok közbe, mielőtt egyáltalán megszólalhatna – De! Akkor mi még nem voltunk együtt! Nemrég csókoltál meg, itt, a szobádban, akkortól tekinthetjük úgy, hogy mi járunk!
- És ez hol garancia arra, hogy nem csalsz meg?!?! –a hangja gúnyos és rideg. Nem szeretem tőle ezt a hangsúlyt.
- Figyelj, Domi! –hajolok le hozzá, miközben a karjaimat megint a nyaka köré fonom – Nem ismersz még engem, és amit eddig láttál belőlem, talán nem sok okot ad rá, hogy megbízz bennem! –a hangom meglepően nyugodt, pedig majdnem sírok, annyira csalódott vagyok. De miben csalódtam? Talán magamban….? – De mégis arra kérlek, hogy bízz bennem! Meg fogod látni, hogy érdemes leszek rá!
Egy alig észrevehető mosollyal jutalmaz.
- Nagyon nagy játékos vagy te, Eguchi Harukichi! Pontosan tudod, hogy azt teszel velem, amit csak akarsz, és hogy nem tudok rád haragudni, mikor így nézel rám! –kapok tőle egy édes csókot – Nagyon kedvellek, nagyon vonzó lány vagy, és tudni szeretném, hogy hova vezet ez a dolog kettőnk között! –aztán elkomolyodik – Megbízok benned, de nem azért, mert okom van rá, hanem mert megkértél rá! Nagyon remélem, hogy nem fogok csalódni…
- Biztosan nem fogsz! – közlöm vele vidáman, és komolyan is gondolom. A kellemetlen témát lezárva hosszan csókolózunk. Én pedig azon kapom magam, hogy azzal törődök, hogy Domi élvezze. Az én igényeim és vágyaim csak másodlagosak az övéhez képest.
Aztán újfent eluralkodik rajtam a felfedezők kíváncsisága, és érdeklődve simítok végig minden izmán , ami a szemeim elé kerül.
- Tavasszal, egy rövid ideig kevertem egy ismert, amerikai, profi testépítővel – közlöm vele a gondolataimat, miközben elgondolkodva követem egy lüktető ér útját Domi bicepszétől kezdve az ujjaiig. – Másfél hónapot töltött Japánban. Több mint tíz évvel volt idősebb, mint te, és ipari mennyiségben nyomta magába a szteroidokat. De sehol sem volt hozzád képest! A te karod, ellazítva, mikor alszol is nagyobb, mint az övé volt felpumpálva, és befeszítve, a legjobb napján!!! Még testépítő magazinban sem láttam sosem ilyen izmokat! –halál komolyan vetem fel neki a kérdést, mely már régóta foglalkoztat – Embernek nem lehetnek ilyen izmai, nemhogy egy tizenhat éves srácnak! Mi a titok? Milyen csodaszert próbálnak ki rajtad? És mióta?
- Mióta? – szólal meg vontatottan – Születésem óta…
Megdöbbenek, és mérhetetlen undor érzek. Ki az a szörnyeteg, aki mindenféle kísérleti gyógyszert etet egy kisbabával?!
- Micsoda?!?! Születésed óta tömnek valamiféle szuper-doppinggal?!?!?!
Rám nézve elneveti magát. Jesszusom, Domi, igazán nem tudom, ebben mi olyan nagyon vicces!
- Nem, dehogy is! Csak vicceltem! Egészen másról van szó, bár tény, hogy születésem óta végigkísér a dolog – ezt nem értem. Gondolom ki is ült az arcomra, mivel Domi elkezdi magyarázni – Semmilyen titkos kísérlet nincs a háttérben, nincsenek csodaszerek, szuper-drogok. Ez… Ez egy genetikai elváltozás eredménye…
Először eltart egy ideig, míg elküldöm a francba az olyan rémlépeket, mint hogy egy teljesen fehér szobában védőruhás emberek egy rideg fém asztalon hatalmas injekciós tűkkel szurkálnak egy szöszke, kékszemű kisbabát.
Aztán leesik, hogy mit mondott. Genetikai elváltozás.. Nem mondhatnám, hogy nagy ász vagyok bioszból, sőt alapjában véve természettudományból, de valamikor, egy depis korszakomban kevertem egy biológussal, bár nem sok maradt meg. De azt tudom, hogy ez nem normális. És ami nem normális, azt rendszerint eltörli az Univerzum.
Aztán hideg rettegés ráz meg, mikor rájövök, hogy nem akarom, hogy holmi kis senki Felsőbb Hatalom belekontárkodjon a jövőmbe. Márpedig Domit az életem részeként képzelem el. Ami ettől eltér az abszurd és abnormális.
Halkan, szinte suttogva teszem fel a kérdéseimet.
- Beteg vagy? Súlyos?
Rámeredek, miközben igyekszem az agyamba vésni az arcát – ki tudja, mennyi ideig tehetem még meg. Lényeg, ami lényeg, a szemeim átvették még a hallásom szerepét is, ezért Domi szavai közül csak pár jut el a tudatomig:
- … betegségnek, és …. súlyos, olyan értelemben, ahogy …… Bár, azt nem tudja senki ….. … mennyi ideig fogok élni? …. nem sokkal fogom túlélni a huszadik születésnapomat, ………., mint a legtöbb amerikai.
Jéggé dermedve kapom magam elé a kezeimet::
- Úristen! Már csak néhány éved van?!?!
- Nem semmi vagy! – nevet fel. Igazán nem tudom, mi olyan nevetséges! Már csak.. négy éved van hátra! – Vagy nem figyeltél, vagy szelektív a hallásod! Azt mondtam, hogy előfordulhat! De azt is mondtam, hogy legnagyobb valószínűség szerint, legalább annyi ideig fogok élni, mint a legtöbb amerikai!!!
- Huh! –fújom ki a levegőt megnyugodva. – Az jó! Nem tudom, hogy hol leszünk négy-öt év múlva, - én legszívesebben melletted lennék - de azért nagyon szomorú lettem volna, ha kiderült volna, hogy már csak pár éved van! És… Mi is ez a genetikai elváltozás?
- Hm… Van egy gén – kezd el egy újabb monológot – ez a miosztatin. Ez egy pár, tehát valójában két génről beszélünk. Az emberekben mindkettő aktív, és az a feladata, hogy szabályozza az izomsejtek szaporodását, és növekedését. Namost, ez a gén-pár az én szervezetemben ugyan jelen van, de mindkettő inaktív. Az égadta egy világon nem csinálnak semmit!
- Aham! – kezdem, mikor végre megvilágosodom a témával kapcsolatban – Magyarán az izmaid teljesen korlátlanul fejlődnek, és te meg ráadásul még kényszeríted is őket, az edzéssel!!!
- Igen! – vigyorog – Minden testépítő erről álmodik, de nekem adatott ez meg! Ráadásul, az én szervezetemben vagy hússzor magasabb a tesztoszteron szint, mint egy átlagos kamasz fiúéban, és senki nem tudja, hogy miért! Viszont legalább nem kell szteroiddal tömnöm magam, mint a profi testépítőknek!
- Hűha, akkor te aztán valami vadállatian kanos srác lehetsz!!! – sajnálom, Domi, de ez kiáltott egy kommentárért!
Domi persze elpirul, pluszban még szemforgatással is kontrázik. Drágám, ez alaptéma egy párkapcsolatban!
- Hát, mindenesetre nem akármilyenek ezek az izmok! – dicsérem, miközben végigfuttatom ujjaimat a vállán, majd a bicepszein.
– Milyen feszesek, még így, ellazítva is! Feszítsd meg a karod, légyszi! – kérem lelkesedéstől csillogó szemmel – Hadd tapogassam meg, hogy milyen hatalmas, és kemény!
Természetesen megteszi. Persze teljesen zavarban, ami arra késztet, hogy emlékeztessem, volt már pár közös élményünk:
- Jaj, Domi! Hisz’ járunk, és már meztelenül is láttalak! Ne légy zavarban, ha az izmaidat csodálom! Amúgy én imádom a kigyúrt pasikat, és nem is tagadom!
Újra befeszít, én pedig kikerekedett szemmel csodálom.
- Azta! – érdeklődve simítom végig, majd megpróbálom átfogni – természetesen sikertelenül.
– Milyen kemény! Nem semmi! Mintha kőből lenne! Hogy lehet az emberi hús ennyire kemény?!?!
- Hát… nem tudom, hogy másoké milyen, mert nem tapogattam mások izmait – szemmel láthatóan feszélyezi a csodálatom. Ez felkérés keringőre, hogy kiderítsem, meddig mehetek el.
- Hidd el, sokkal keményebb, mint bárkié, akivel eddig találkoztam, még annál a testépítőénél is! – mosolyom magabiztos, aztán ismét felvetem a teljesítőképességét – Ezek után már csak arra vagyok kíváncsi, hogy itt is – simítom csípőmet Domiéhoz – ilyen eszméletlenül kemény vagy-e?
- Bár nekem nincs összehasonlítási alapom, de szerintem le leszel nyűgözve! – ami először elképeszt, az a hangjából sugárzó magabiztosság, ami meglehetősen szokatlan. Aztán örömmel konstantálom, hogy visszatért a hangjába az a szexis rekedtség. Ám mielőtt eleresztenék egy elégedett megjegyzést, Domi felvet egy, a témától teljesen eltérő kérdést – Te sosem gondoltál rá, hogy eljárj konditerembe?
- Na, mi van? – verek be a vállába játékosan, miközben duzzogó arckifejezéssel nézek rá – Mégis csak nyápic vagyok neked?
- Nem, dehogy is! – mentegetőzik Domi – Csak… Piszok jó tested van, nem arról van szó, szerintem a legtöbb lány a fél életét feláldozná, ha legalább fele ilyen jó teste lehetne! Csak annyi, hogy mindent lehet még tökéletesebbé tenni!
- Szóval akkor még is csak több izom kéne rám? – kötöm az ebet makacsul a témához.
- Nem igazán! – kezdi, miközben szemeivel végigmér, hogy még lássa is azt, amit a kezei már megismertek – Talán egy pár kiló, legfeljebb öt! Sokkal inkább csak azért kellene edzened, hogy feszesebbek legyenek az izmaid, kerekebbek! Szerintem két év múlva tele lenne veled az összes magazin, mint a legtökéletesebb testű lány a világon!
Elképzelem magam hasonló testel, mint az ágy fölötti poszteren lógó Amandáé, de a látvány annyira nem hasonlít arra, aki vagyok, hogy nem bírom ki nevetés nélkül:
- Nem vágyok rá, hogy velem legyenek tele a magazinok! Elég, ha az az egy valaki gyönyörködik bennem, akit én szeretnék! Meg aztán… Szerintem ezt nem nekem találták ki! Nem vagyok eléggé fegyelmezett hozzá! De téged egyszer szívesen megnéznélek edzés közben!
- Áh, csak kiábrándulnál belőlem! Legyint Domi – Izzadok mint a ló, vörös a fejem az erőlködéstől, kidagadnak az erek a testemen, szóval nem egy szexi látvány!
Ahogy szavai hallatán megjelenik egy kép a fejemben, kénytelen vagyok ellentmondani! A látvány… hát az minden, kivéve a nem szexit. Arról nem is beszélve, hogy a valóság sokkalta jobb lehet, mint holmi rózsaszín köddel bevont álomkép. Számomra legalábbis.
- Dehogynem! – fejtem ki a gondolataimat, miközben hozzáigazítom puhány testemet Domi fantasztikus izomzatához – Betölti a levegőt a szín izom tested forró illata, a tömény tesztoszteron gőz! Ez is te vagy! És én… Mindenestül akarlak!
Aztán Domi minden előzmény nélkül témát vált, teljesen elfeledve az előzőt:
- Figyelj csak! Gondolkodtam egy kicsit a helyzeteden, és tutti biztos, hogy a rendőrök csak akkor nem vonják be a gyámügyet, ha talál neked az igazgató egy családot, aki befogad, amíg itt tanulsz!
Mit akarsz most ezzel a témával? Egy hétig még elleszek a kecómban aztán kikönyörgöm Dan-től, hogy nála legyenek a cuccaim.
- Jah! Azt hiszem, hogy igazad lehet…
- Gondolkodtál már rajta, hogy kinél laknál szívesen?
A hangsúlya alapján pontosan tudom, hogy ő már igen.
- Mi jár a fejedben, Domi?
Jól láthatóan meglepődik. Kérlek, drágaságom! A cserediákok okosak….
- Hát… Igazándiból arra gondoltam, hogy lakhatnál nálunk is! Már megbeszéltem anyuékkal, nagyon szívesen látnak vendégül, amíg itt leszel, Amerikában!... Mit szólsz?
Sokk. Megdermedek egy pillanatra, mire Dominick szemiben megcsillan némi.. aggodalom, azt hiszem. Erre nem gondoltam. Na, ebből most hogy másszak ki? Most kéne megcsillogtatni a bravúros eszedet, Haru, drágaságom.
Sóhajtva egyenesedek ki, már amennyire ezt Domi ölében ülve meg tudom tenni, majd zavartan túrok bele a hajamba, miközben lekapom a szemüvegem.
- Figyelj, Domi, ez nem olyan dolog, amibe könnyedén bele egyeznék. Talán ha nem szeretnélek ennyire.. Mindenesetre ezt most hirtelennek érzem. Tudnál adni nekem egy kis gondolkodási időt?
Pár pillanatig a szemeimbe mélyed, nekem pedig csak ekkor jut eszembe, hogy még sosem látott szemüveg nélkül.
Ennek oka pedig meglehetősen egyszerű. E nélkül olyan vaksi vagyok, mint egy denevér. Bár ő tud tájékozódni az ultrahangjával. Szóval sosem veszem le. Kivéve, ha épp szexszelek valakivel. Belegondolva, a dolgok mindig akkor vadulnak el, mikor leveszem a szemüvegem..
Ezt megelőzve gyorsan felkapom a szemcsimet, és igyekszem visszaterelni Domit az eredeti témához.
- Szóval gondolkodási idő, Dominick?
Pislog egyet, majd észhez is tér:
- Hát, engedd meg, hogy őszinte legyek, Haru, de nem örülök neki. Ez eléggé.. fura, hogy azért nem költözöl hozzánk, mert túlságosan szeretsz..
Szavaiba vágok, meg sem várva a mondandója végét:
- Figyelj, Domi. Az elmúlt négy évben sok helyen laktam. Átmenetileg, legalább is. Olyan nagy gond, ha azt szeretném, hogy ez most más legyen, mint az a számtalan többi, amiben eddig volt részem?
Nem szól. Most megint mivel sértettem meg?
Leszállok róla és az ajtó felé indulva szólok még neki hátra:
- Én elmegyek. Majd valamikor még visszatérünk a témához…
Erre felkapja a fejét. Felpattan az ágyról, majd pár lépéssel utolér, elkapja a csuklómat és maga felé fordít.
- Nem, Haru. Most beszéljük meg. – ezzel átnyúl a vállam fölött és becsukja mögöttem az ajtót, miközben szája vészes közelségbe kerül az enyéhez.
Már megint előkapta valahonnan ezt az alfahím kisugárzást, a magabiztosságról nem is beszélve.
Amint elhajol tőlem, felnézek a szemébe, de most nem tudok eligazodni rajta, ötletem sincs, mire gondolhat ebben a pillanatban. Mindenesetre dühös vagyok. Nekem senki sem mondhatja meg, hogy hova mehetek és mikor.
- Dominick, ha kényszeríteni próbálsz, akkor ellenállok. Ezt tudnod kéne.
- Rendben Haru, akkor mit akarsz? Szeretnél ideköltözni? – kérdezi, de látom, hogy már feladta az egészet. Én alig tudok elfolytani egy vigyort. Szeretem azt tenni, amire egyáltalán nem számít.
- Igen. Bár erősen kétlem, hogy az összes cuccom beférne a házba, szóval párat el kell adnom. De te majd segítesz nekem, ugye, Domi?- teljes siker. Úgy néz rám, mint aki szellemet lát.
- Mi? – kész, nem bírom ki nevetés nélkül.
- Ide fogok költözni. – csak azért is.
Hosszú napok telnek el, mire mindent sikerül rendeznem. Adódtak problémák, mert még csak 17 vagyok, de a többségükön sikerült átlendülnöm. Valamint az sem mellékes, hogy Domi a teljes szabadidejében a rendelkezésemre állt.
Mindenesetre a bútoraim nagy részét eladtam, figyelemre méltó összeget bezsebelve értük, ami pedig megmaradt, átköltöztettem.
Szóval ez lesz az első itt töltött éjszakám. A sok rohangálás közben nem gyakran jutott eszembe az, hogy mielőbb megrontsam Domit, inkább megtanultam örülni az apró dolgoknak. Ahogy megfogta a kezem, a csillogásnak a szemében, mikor rámnézett, erős ölelésének, miközben csókolóztunk…
Csak remélni merrem, hogy az előttünk álló pár hónap ugyanolyan idillben fog telni, mint a költözésem elmúlt hete.
Meglepetésemre izgulok. Elönt az idegesség, mikor erre az estére gondolok. De tényleg, remegő kezekkel, lábakkal, pillangókkal a gyomromban.
Szinte teljes ellentéte vagyok a pár nappal ezelőtti ribancnak, ami azért szép teljesítmény. 180 fokos változás rekord idő alatt.
Mosoly kúszik az arcomra, ahogy végiggondolom azt a pár dolgot, amik az elmúlt napokban oly rendszeresen megrohantak, majd kényszerítem magam, hogyletegyem a kezemben tartott fésűt a tükör elé, majd felálljak a puha székről.
Most érzem csak, mennyire kimerített ez az egész herce-hurca.
Fáradtan eresztem le vállamról a selyem köntöst, majd leteszem az ágy végére. Egy szál bugyiban lépek az ablakhoz, mikor kinyílik az ajtóm.
Meglepve kapom oda a fejem, majd arcomra kedves mosoly kúszik, mikor látom, hogy Domi áll az ajtóban. Arcán édes pír, bár nem olyan erős, mint ami eleinte volt rá jellemző. Azt hiszem, kezdi megszokni a jelenlétem. Ennek pedig csak örülni tudok.
- Öööhm.. bocs, Haru, csak gondoltam átjövök. Nem gondoltam, hogy… - nem fejezi be a mondandóját, viszont egy pillanatra sem venné le rólam a szemét. Azt az elbűvölő, ragyogó kék szempárt, ami kihozza belőlem azt, amit oly sokáig elrejtemm magmban, aminek a létezéséről én magam is elfelejtkeztem.
- Holnap lesz az első napom a suliban, mióta járunk. Még csak egy hét, mégis úgy érzem magam, mintha a fél életemben ott lettél volna velem.
Nem szól semmit, bár gyanítom egy ilyen lélekfeltárós, szerelmi vallomásra hasonlító kijelentés után nehéz valamit mondani. Belép az ajtón, majd halkan becsukja maga mögött.
Odalép hozzám, és átölel. Arcán az a mosoly, amit arra az esetre fejlesztett ki, ha netán eluralkodnának rajtam a kétségeim.
Érdekes mosoly, első pillantásra kedves, odaadó, gondoskodó, s fáj, mikor meglátom a leheletnyi szomorúságot mögötte. Nem szereti, mikor nem vagyok biztos magamban.
- Ne aggódj, Haru. Rólad van szó, tehát biztosan a lehető legjobban jössz majd ki a helyzetből. – mondandóját kacsintással zárja. Én pedig felvidulok, mintha az előbbi mélabús idegességemet elfújták volna. Hangom csilingel a szoba falai közt, nevetésem Domi arcára is öszinte mosolyt hoz.
- Fényezd csak azt a hatalmas egómat, abból sosem elég – csillogó szemekkel állok lábujjhegyre Domi ölelésében, s csak remélni merem, hogy mindent ki tud olvasni a tekintetemből, amire kíváncsi.
A csók nem mély, csupán ajkaink találkoznak, azonban engem ettől az ártatlan puszitól elborít a vágy, így majdnem erőszakosan mélyítem el. Karjaim szinte maguktól fonódnak Dominick nyaka köré, ujjaim önkéntelenül túrnak a szőke fürtök közé.
Az engem ölelő karok lecsúsznak a hátamról, át a derekamon, a csípömön, hogy a fenekemnél álljanak meg. Mikor minden erőfeszítés nélkül felmel, felnyikkanok, azonban a csókot nem szakítom meg. Még mindig meglep, Dominick mennyire könnyedén emelget.
Azonban a vigyorom akaratlanul kiül az arcomra. Az elmúlt egy hét alatt sok mindent csináltunk Dommival, azonban mégse csináltunk semmit. Az előjátéknál megálltunk, sőt, egy két ruhadarab mindig közénk állt, aztán mikor úgy gondoltuk, hogy innentől kezdve nem tudnánk leállni, abbahagytuk. Én elmentem a régi lakásomba, Dominick pedig itt maradt. Viszont így, hogy csupán egy fal van köztünk – ugyanis közvetlenül az ő hálója mellett szobát kaptam – nem tudom, hogy fogunk visszakozni.
Leginkánn magamon döbbenek meg. Mióta nem ugrok rá egyből egy pasira, miután az lesmárolt? Mindenesetre én személy szerint örülök ennek a változásnak. Kicist ilyen lehet, mikor egy drogos tisztán jön ki az elvonóról. Viszont én valószínűleg megint bűnbe fogok esni.
Elhajolok Domitól, mire kérdő tekintettel néz a szemembe.
Rendben, Haru! Csillogtass meg valamit a zsenialitásodból, ismét. Lehetőleg vadítóan, hogy Dominak ne kelljen csalódnia.
Nagy levegőt veszek, és pirulva kezdek bele egy elterelő hadműveletbe:
- Domi, itt hagyjuk abba!
Szája a nyakamra kalandozik, majd visszacsúszik az államra, kezei a derekamat símogatják, én pedig kis híján elolvadok. Végülis… miért ellenkezem? ..
- Te is akarod, nem igaz, Haru? – Édes Teremtőm, kész, végem.. Megint ez a magabiztosság.. Azt hiszem veszélyes teremtményt alkottam. Fntasztikus test, lehengerlő magabiztosság, ha az ösztönei kezdik átvenni az irányítást..
Stop! Térj észhez, Drágám. Te azt akarod, hogy az első együttléteteken ne kelljen semmi miatt aggódni. Szóval végy nagy levegőt.
Mellkasára teszem a kezeim, s próbálom eltolni magamtól. Ez természetesen sikertelen próbálkozás, egyenesen reménytelen, de Dominick ösztönösen elhajol tőlem.
- Igen, szerelmem, de… tudod, én meglehetősen hangos vagy szex közben, a szüleid pedig kis híján itt vannak a szomszéd szobában. – füllentés hazugság hátán, valamint oda vissza.
Először is, nem egy afférom történt könyvtárban, szóval természetesen teljesen halk is tudok lenni. Valamint a szülei szobája a ház másik végében van, valószínűleg azt sem hallanák, ha teli torokból sikoltoznék.
Beharapom az alsó ajkam, mikor látom Domin, hogy megsértődött. Megint mi a francot ronthattam el?
Elgondolkozom az előző pár mondatomon.
Bingó.
Eszébe juttattam azt a számos számtalan pasit, aki már megfordul az ágyamban.
Jó, Haru. Korrigálljunk. Menni fog.
Felemelem a kezeimet, a nyaka köré fonom őket, és elsuttogom az előbbi mondta folytatását, szerelmi vallomással körítve:
- Tudod, Dominick, még sosem csináltam ezt olyan emberrel, aki szerelmes lennék, szóval izgulok. Nem tudom, hogy fogok viselkedni, ezért szeretném, ha az első alkalommal senki sem zavarna minket. Meg tudod érteni, édesem?
Szemeibe mélyedve mélyedek, előre megpróbálva rájönni, hogy fog reagálni. Azonban az aggodalmam fölösleges, a szerelmi vallomásaim után kennyérre lehet kenni. Erre hamar rájöttem és meglehetősen hamar elkezdtem a amgam javára fordítani.
Bűntudatom persze nincs, hisz minden vallomást halálosan komolyan gondoltam, ezt pedig ő is tudja.
Végül sóhajtva egyezik bele a kérésemre, homlokát az enyémnek dönti.
- Rendben. Akkor én megyek is… - pirul. Megint.
Szóval nem akar velem aludni? Nos, az nem számít. Velem fog.
Előkaparom kiskutya szemeimet, amiket meglehetősen rég vetettem be ellene:
- Dominick, képes lennél magamra hagyni?
Felnevet, majd leszáll rólam, az ágy másik felébe lép, majd befekszik a takaró alá. Mosolyogva követem, kényelmesen befészkelve magam az ölelésébe.
Az álom pengevékony határvonalán dülöngélek, mikor Dominick megszólal:
- Haru, nem vennél fel valamit?
Meglehetősen morcosan engedelmeskedek a kérésének, s orrom alatt érthetetlen morgással küldöm el egy tengerparti kéjutazásra. Ez is egy új szokásom. Szinte sosem káromkodok. Illetve, Dominak nem mondok csúnyákat, nem küldöm el a fenébe, vagy vágok a fejéhez olyan titulusokat, melyek megsérthetnék.
Közben feltérdelek, kinyújtózkodom, s próbálom elérni a selyem köntösömet, közben szinte ráfeküdve Domi lábaira. Mikor sikerül megkaparintanom a kérdéses darabot, visszatérdelek, s lassú, hanyag mozdulatokkal veszem fel vállaimra. Ahhozz azonban túl lusta vagyok, hogy az övet is megkössem, noha tudom, hogy reggelre a köntös valahol az ágy mellett fog gyűrődni.
Visszafészkelem magam a kényelmes, meleg ölelésbe, s egy perc nem telik bele, mire elalszok.
|
| gab287 | 2011. 04. 15. 11:58:25 | #12959 |
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Megjegyzés: Eguchi Harukichi-nek
Beültetem a kocsiba, aztán előveszem telefonom, és hívom a 911-et. Gyorsan elmagyarázom, hogy hol vagyunk, és mi történt velünk. Közben pillantásomat egy pillanatra sem veszem le Haru-ról. Nem néz ki túl jól... Vagy azért, mert komolyabbak a sérülései, mint az kívülről látszik, vagy azért, mert megijedt. Ezt sajnos nem tudom megmondani, csak azt látom, hogy sápadt, és remeg. Csak remélni tudom, hogy csupán az utóbbi...
Behajolok a kocsiba, miután leteszem a telefont. Tényleg aggódok érte. Valahogy... valamilyen, számomra megmagyarázhatatlan oknál fogva fontos nekem, és fáj, hogy ez megtörténhetett vele. Rosszul esik látnom, hogy szenved, hogy rosszul érzi magát... Vonz ez lány, mint a fény a molylepkét, noha nagyon más, mint a legtöbb lány. Sokkal keményebb, határozottabb, önállóbb... erőszakosabb... kurvásabb... Talán épp ez vonz benne, és az a kontraszt, amit ezzel szemben most fedezek fel, illetve akkor láttam benne, amikor a nappalija közepén zokogva nézett rám.
Homlokom aggodalmasan ráncolva kérdezem:
-Mindjárt itt lesznek értünk! Jól vagy?
Haru keserűen felnevet, de nevetése köhögésbe fullad. Kétségbeesetten próbál levegőhöz jutni, ám köhögve ez nem annyira megy, azt meg nem nagyon tudja abbahagyni. Tehetetlenül nézem vergődését, ahogy fuldokolva összegörnyed, és gondoskodón a hátára teszem a kezem, bár persze nem tudok kézrátéttel gyógyítani. Valami banális véletlen folytán épp ebben a pillanatban kezd csillapulni a fojtogató köhögés, Haru végre kiegyenesedik, könnyes szemmel pillant rám.
Hátrébb lépek, amint látom, hogy megpróbál kikászálódni a kocsiból. Hátamat a falnak vetem:
-Vissza kéne ülnöd! – mondom neki, ahogy rogyadozó lábakkal kiszáll a kocsiból.
-Ne nevetess! Csak tudom, hogy mit kell tennem, hogy ne legyek rosszul! – lép mellém, és szintén a falnak dől.
Elhaló nyögésre leszünk figyelmesek. Az egyik utcai macsó – épp a bandavezér – erőtlenül próbál feltápászkodni. Mire észbe kapok, Haru odalép mellé, és dühének minden erejével rúg bele talppal a pasasba, aki abban a pillanatban hanyatlik vissza a földre. Még földet sem ér, amikor Haru sarkon pördül, majd elvágódik.
Azonnal mellé ugrok, és felsegítem:
-Úr isten, Haru, jól vagy?
-Nem – néz fel rám kicsit zavartan – A cipőm sarka beragadt a mellkasába.
Ahogy a pasasra nézek, Haru lábainál, nem túl szívderítő a látvány:
-Szerintem ne feszegesd azt a cipőt – mondom neki aztán egy fintorral.
-Megöltem? – kérdi ijedt hangon, még pár könnycsepp is végiggördül az arcán.
Magamhoz ölelem, vigasztalóan. Olyan apró, törékeny, és védtelen most, szinte elveszik a karjaimban:
-Nem, de azért ez csúnya volt. És gyerekes – meg sem próbálom elrejteni rosszallásomat.
Egy kicsit még szorosabban simul hozzám, majd nehéz sóhajjal szakad el karjaimtól, és fordul hátra megnézni a szerencsétlent.
-Ez nem is olyan durva – mondja, majd egy rántással szabadítja ki a cipőjét. Szerencsére most nem egy tizenöt centis, extrém tűsarkú van rajta, így nem ment annyira mélyre. Kicsit vérzik a seb, de belehalni biztosan nem fog.
Meglepődve kapjuk fejünket a mentőautók zaja hallatán. Haru zavartan felnevet:
-Hú, most azért ez meglepett!
Kézen fogom, és a mentők felé húzom, csak lazán vetek oda egy választ:
-Ja.
A mentősök kezelésbe vesznek bennünket, külön-külön. Olyan sebességgel találjuk magunkat a mentőkocsikban, hogy észre sem veszem, Haru hol, és mikor tűnik el mellőlem. Közben a mentőorvosok kirohannak a szétvert bandához.
Engem egy gyönyörű, szőke ápolónő vesz kezelésbe, de nem is akármilyen fajta! Nagyjából huszonöt év körüli, igazi nedves álom, olyan, amilyen a legmocskosabb férfi-fantáziákban az ápolónő lenni szokott! Képtelen vagyok levenni a szemem hatalmas melleiről, hosszú, izmos combjairól, és érzem, hogy iszonyú szűk lesz a farmerom. Mire ellátja a sebeket a kezeimen, szerintem olyan vörös lesz a fejem, mint egy cékla!
Aztán egyszer csak váratlanul egy aggódó Haru landol a nyakamban:
-Jaj, Dominick, jól vagy? Annyira sajnálom, hogy miattam sérültél meg! Remélem kiengesz…
A mondat félbeszakad, mivel – ahogy elenged – meglátja az ápolónőt. Abban a pillanatban meglátom azt a villanást a szemében. A ragadozó, amikor meglátja a prédát.
Haru nekiugrik a csajnak, és szinte a mentő ajtajához préseli:
-Szia, cica. Haru vagyok. Ellátnál? – búgja olyan erotikusan, hogy lassan attól tartok, a farmerom szét fog szakadni. Ugyanakkor nagy, ártatlan szemekkel pillázik fel a csajra, mint egy védtelen kislány, akit mindenki csak bánt.
Megköszörülöm a torkom, hogy felhívjam rá a figyelmet, jelen vagyok. Nem szeretném, hogy Haru a szemem láttára megmássza a csajt. Sőt, nem szeretném, ha bármikor is, bárkit megmászna! Rajtam kívül, persze...
Az ápolónő ijedten rám néz, majd eliszkol. Haru könnyedén ledobja magát mellém, és olyan ártatlan hangon érdeklődik, mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna:
-Mit mondott? Kell kórházba menned?
Hát, ez nem igaz! – pipulok be, kissé zavartan – Az előbb meg akarta erőszakolni az ápolónőt, most meg úgy tesz, mintha csak Disneyland-ben volnánk!
-Nem, de mi volt az előbbi közjáték? – csapok le rá vádlón, és nem is próbálom leplezni dühömet, zavartságomat.
Ő csak fúj egyet, mint egy kiscica:
-Légy hálás! Én csak leszállítottam rólad. Majdnem égett a fejed, gondoltam lefoglalom.
Aham! Lefoglalod! – pöförgök magamban – És mi lett volna, ha nem látom? És tényleg! Vajon mit művelhettél a mentős fiúval?!?! Merthogy azt bizony, nem láttam!!! – hergelem tovább magam, de végül nem szólalok meg, mert érzem, hogy most csak nagyon rondán összevesznénk. Muszáj lesz ezekről elbeszélgetnem vele – próbálom lecsitítani magam – Ez hosszútávon nem fog menni, ha szeretnénk valamit kezdeni egymással... Már, persze, ha egyáltalán mindketten komolyan gondoljuk, és nem csak játszadozunk a másikkal...
Végül megpróbálom, viszonylag nyugodtan megtörni a közénk zuhant csendet:
-Akkor, gondolom, a mai randink elmarad.
Haru kicsit elébambulva válaszol:
-Áttehetnénk máskorra….
Hát, ez nem volt valami meggyőző... – sóhajtok lemondóan, és beletörődőn bólintok:
-Ja…
Elmosolyodik, rám emeli incselkedően csillogó, sötétszürke szemeit:
-Nagyon elnéző vagy, Domi! Találkozol velem, miközben öt pasival szórakozok, és te még beleegyezel, hogy áttegyük a randinkat?
-Nem vagy normális, Haru, hogy még ilyenkor is poénkodsz! – mosolyodok el kicsit. Hihetetlen ez a csaj, egy mondattal fel tud vidítani!
-Igaz! – neveti el magát – Tudod mit, Dominick? Menjünk el hozzátok délután és nézzünk meg egy filmet!
Úgy néz rám, mint egy kiskutya, aki nagyon ügyesen megcsinálta a kunsztot, és most várja a jutalomfalatot! Képtelen vagyok haragudni rá, egyszerűen kitör belőlem a nevetés:
-Hihetetlen vagy Haru! Ez a nézés!!! Volt már olyan, hogy valaki nem csinálta meg neked azt, amit kértél?!?!
Haru nevetve megvonja a vállát:
-Nem igazán! Eddig mindig, mindent megszereztem, amit csak akartam! – aztán kicsit komolyabban, kihívó kacsintással még hozzáteszi – És itt, Amerikában is meg fogom szerezni!
Kissé elpirulok, amikor megértem, hogy vajon mire gondolhatott, és épp válaszolnék, amikor egy diszkrét köhintésre leszünk figyelmesek.
Egy rendőrtiszt áll előttünk. Nagydarab fickó, kicsit kövérkés, de jó kiállású, szerintem nem sikertelen a nőknél – de persze ezt nem tudom megítélni, mert én fiú vagyok, és ráadásul csajpárti. Amúgy engem Greg Grunberg-re emlékeztet, azt hiszem, így hívják a színészt, aki egy zsarut játszott egy mutánsos sorozatban.
-Hogy vagytok? – kérdezi, barátkozó hanglejtéssel – Túl vagytok a nagy ijedelmen?
Haru kicsit közelebb simul hozzám, de leplezetlenül végigméri a pasast. Aztán megint meglátom azt a csillanást a tekintetében! A rohadt életbe! – tunningolom fel az agyamat nagyjából egy ezred másodperc alatt – Ez a csaj képtelen tíz percet kibírni flörtölés nélkül?!?! Ráadásul egy zsaruval?!?! – pöförgök magamban.
Nem tudok tovább pörögni ezen, mert a rendőrtiszt kérdezősködni kezd. Az eseményeket akarja felderíteni, mi történt, hogy történt, ki ütött meg kit, ki provokálta a másikat, stb. Hamar kiderül azonban, hogy csak tizenhat vagyok – amit amúgy eléggé nehezen hisz el, csak miután megmutattam a diákigazolványomat – ezért mindenáron értesíteni akarja a szüleimet, de végül sikerül lebeszélnem róla, hisz’ innen haza megyek, majd én elmesélem nekik. Abban maradunk, hogy holnap bemegyek apummal, vagy anyummal, vallomástételre. Aztán kiderül, hogy Haru helyzete sem teljesen tisztázott. Nem elég, hogy nem amerikai állampolgár, de ráadásul még nem is nagykorú, és itt tartózkodása alatt bár van a felügyeletével megbízott személy, valójában egyedül él, egy bérelt házban! Úgyhogy holnap neki is be kell mennie a rendőrségre, az iskolaigazgatóval – ő a felügyeletével megbízott személy, és akit egyébként a rendőrség hivatalosan értesíteni fog, még ma – egyrészt vallomástételre, másrészt, hogy a tényleges felügyeletét megnyugtatóan biztosítsák.
-Remek! – duzzog, miután a rendőrtiszt otthagy bennünket – Most a nyakamra ültetnek valakit, aki minden lépésemet lesni fogja! Baromi jó lesz!
-Szerintem – mondom neki elgondolkodva – valószínűleg oda kell költöznöd majd valamelyik diák családjához!
-Még jobb! – húzza a száját.
-Nem értelek, Haru! – vonom fel a szemöldökömet értetlenül – Ez természetes, hogy tizennyolc alatt nem élheted az életedet teljesen szabadon! Nem tudom, hogy nálatok, Japánban, mi a szokás, de nálunk nagyon szigorúan veszik az ilyesmit!
-Hát, nálunk is... – morogja csendesen.
* * *
Végül elengednek bennünket, megússzuk a kórházat is. Haru eléggé fáradtnak tűnik, hisz’ az egész éjszakát áttáncolta.
-Gyere, hazaviszlek! – mondom neki, és kézen fogom. Fura, de olyan természetesen jön a mozdulat. Egy pillanatra, mintha meglepődne rajta, mire ijedten elengedem a kezét. Aztán elmosolyodik, és most ő fogja meg az enyémet, de nem teszi szóvá a közjátékot. Lassan a kocsihoz sétálunk:
-Nem kell ám – mondja közben – Elsétálok haza...
-Aha, persze! – fújok a szemeimet forgatva – Majd szépen hagylak ezek után egyedül lófrálni az utcákon?
-Csak nem féltesz engem, Domi? – kérdezi nevetve.
-Hát, őszintén szólva, csalánba nem csap a mennykő! – mosolygok rá, majd kicsit gonoszkodón viccelve bököm még oda neki – Nem téged féltelek, hanem Long Beach-et!
-Gonosz vagy! – öklöz bele a vállamba nevetve, aztán megadóan rám kacsint – De legyen, megvédheted tőlem a várost, hazavihetsz!
Beülünk a kocsiba, és elindulunk, közben előszedem a telefonomat, és felhívom a munkahelyemet. Elmesélem, hogy mi történt, és szabadságot kérek a mai napra. A főnök elég rendes pasas, és bár eleinte haragudott, hogy nem értem be időben, de így azért megérti, és elnézi nekem.
Mire leteszem a telefont, kiderül, hogy nem volt egy rossz ötlet, hogy felajánlottam, hazaviszem Haru-t, mert elbóbiskolt mellettem. Hát, igen – gondolom magamban mosolyogva – nem aludt egész éjszaka, sőt, táncolt, bulizott, ami azért nem éppen egy relaxációs program, utána meg megtámadták az utcán, és verekedett. Elhiszem, hogy lemerült, mint a Duracell-nyuszi!
Vezetés közben gyakran pillantok felé, és feledkezem bele látványába. Nagyon szép lány, nem a megszokott, barbie-baba, bár a teste akár az is lehetne. Sok fiúnak nem jönnek be az ázsiai csajok, de nekem általában tetszenek, Haru-t pedig különösen szépnek látom. Olyan selymesnek, puhának látszik aranyló bőre, olyan izgalmas, csókolni valók apró, duzzadt ajkai, haja fényes, csokoládészín zuhatagként öleli körül szép arcát! Na, és a teste! A lányok ölni tudnának érte, ha ennyire vékony derekuk lenne, és mégis ekkora melleik, nem beszélve végtelen hosszú combjairól! Mintha egy anime-ből lépett volna ki! Pusztán a látványával, a közelségével képes felizgatni, farmerem folyamatosan szűkebb, mint szeretném.
Amikor megállok a ház előtt, leállítom a motort, és egy pillanatig tanácstalanul nézem. Egyszerűen nincs szívem felébreszteni, olyan édesen alszik! Szemei csukva, lehetetlenül hosszú szempillái meg-meg rebbennek. Álmodik... Vajon miről álmodhat most? – mélázok kíváncsian.
Hirtelen ötlettől vezérelve óvatosan kiveszem kis táskáját az öléből, és előhalászom a kulcsát. Aztán amilyen halkan tudok, kikászálódok, a kocsit megkerülve kinyitom az ajtót Haru mellett, és megpróbálom olyan óvatosan kiemelni, ahogy csak bírom, remélve, hogy nem fogom felébreszteni. Egy kicsit, mintha ébredezne, valamit érthetetlenül motyog, de a szemeit nem nyitja ki. Félálomban átkarolja a nyakamat, ezzel tudatlanul is megkönnyítve a dolgomat. Könnyedén emelem ki a kocsiból – számomra – habkönnyű testét, és indulok meg vele a ház felé. Egy kézzel is erőlködés nélkül tartom, amíg kinyitom az ajtót, és azért imádkozok, hogy ne legyen élesített riasztó a házban. Fohászom meghallgatásra lel, mert különösebb zajongás nélkül jutunk be a házba. Elég tágas ház, de nem tart sokáig, mire meglelem Haru hálóját. Hát, mit mondjak? A fülledt erotika birodalmába lép az ember. Nagyon ízléses, modern, de csak úgy süt belőle az érzékiség, a szexualitás, minden úgy van kialakítva, hogy az embert hangulatba hozza. Én is csak nehezen tudok koncentrálni, hogy Haru-t óvatosan letegyem az ágyra, aztán alaposan gondolkodóba esek. Nem tudom, hogy a szoba hangulata miatt-e, de azon elmélkedek, hogy nem kellene-e levetkőztetnem? Eléggé le lett amortizálva a ruci rajta a támadás során, meg a tisztától is eléggé messze van már, nem kellene így hagynom. Végül aztán elhatározom magam, és óvatosan elkezdem kihámozni a ruháiból. Nem hiszem, hogy megharagszik érte, hisz’ már láttam meztelenül, pontosabban egy apró tangában, ráadásul most csak a ruhát veszem le róla, a többi marad, természetesen. Úgyhogy óvatosan elkezdem levetkőztetni, de nagyon vége van szegénynek, meg sem rebben a szempillája mesterkedésem során.
Hamarosan – egy apró fehérnemű-szettől eltekintve – meztelenül fekszik előttem az ágyon, és egy pillanatra megállok, és csak gyönyörködök a látványban. Gyönyörű teste van, karcsú, feszes, izgalmas, bőre sima, és selymesen, aranyszínben fénylő. Kedvem lenne megérinteni, végigsimítani ingerlően szép testét, hibátlan bőrét, de persze nem teszem, kicsit sem lenne fair. Majd, ha ő is szeretné. Hülye vagyok, hisz’ ha rajta múlt volna, már rég megdugtam volna! – gondolom halvány mosollyal.
Óvatosan betakarom, majd kerítek egy kis noteszt, meg tollat, és egy üzenetet írok neki:
„Ha felébredtél, gyere át! Fél öt után bármikor jöhetsz, várlak!
A cím:
377 Marina Park Lane, Long Beach
Ha közbejönne valami, a mobilszámom:
555-452-1505
Domi”
Oda teszem az éjjeliszekrényre, majd halkan távozok.
A hazafelé vezető úton azon elmélkedek, hogy vajon kit kerít az iskolaigazgató, akinél Haru lakhat, amíg itt lesz? Aztán egy nagy ötlet ver tanyát a fejemben, és elégedetten elmosolyodok. Én kitaláltam! – vigyorgok – Már csak anyuékkal kell megdumálnom!
Fél nyolc után egy kicsivel érek haza, anyum persze nagyon meglepődik. Aztán meg megijed, amikor meglátja a ragtapaszokat a kezemen. Apám persze egyből sejti, hogy valószínűleg verekedtem, rá is kérdez. Elmesélem nekik, hogy mi történt, amitől anyum nem lesz nyugodtabb, de végül mindketten azt mondják, hogy büszkék rám, hogy kimentettem azt a lányt. De lehetett volna több eszem, és ahelyett, hogy nekilátok hősködni, hívhattam volna a rendőrséget is. Végül is igazuk van, meg is halhattam volna, ha megkéselnek! De megúszom egy alapos fejmosással, nem lesz belőle szobafogság. Anyumék jó fejek, nagyon ritka az, amikor komoly büntetést kapok, igaz, nem is nagyon adok rá okot. Bár nem először keveredek verekedésbe, de sosem én kezdeményeztem, és ezt ők is tudják. Sokan voltak/vannak a suliban, akik meg akarják mutatni, hogy milyen nagymenők, és egy ekkora barmot is el tudnak verni, persze eddig még nem sikerült.
Megbeszélem velük a nagy ötletemet is. Először meglepődnek, és kérik, hadd beszéljék ezt át egymás közt, de ebédnél végül is – állításuk szerint – örömmel egyeznek bele. Megkérem őket, hogy ezt hadd mondjam el én Haru-nak, amikor átjön, ne tegyenek rá utalást, amíg én nem beszéltem vele.
* * *
A nap hátralévő részében sokat merengek azon, hogy vajon mi, és hogyan fog történni, ha Haru átjön? Ez tulajdonképpen egy randi, és ráadásul eléggé intim körülmények között, a saját szobámban. Vajon tiszteletben fogja-e tartani, hogy én nem szeretnék ágyba bújni vele még egy darabig, amíg legalább egy kicsit meg nem ismerem? Vagy esetleg annyira visszafogott lesz – hogy „el ne ijesszen”! – hogy még csók sem lesz?
Na, azért ez a csók dolog is elég sokszor jár a fejemben. Haru az első barátnőm lesz, ha ő is úgy akarja, úgyhogy még sosem csókolóztam… Nem tartom magam hülye gyereknek, meg azt mondják, hogy majd az ösztönök irányítják az embert, de azért csak parázok tőle, hogy nem leszek-e túl suta? Lehet, hogy úgy elbénázom, hogy Haru-nak egyszer, se mindenkorra elmegy majd a kedve tőlem…
Valamivel negyed öt után – túl vagyok a mai edzésen is – már lezuhanyozva, frissen, üdén heverészek az ágyamban, és a legfrissebb FHM magazint olvasgatom, a hifi-ből pedig az 1989-es Skid Row lemez szól – most épp az 18 And Life.
Pár perccel fél öt után szólal meg a csengő, szívem akkorát dobban, hogy azt hiszem, mindjárt kiszáll a mellkasomból! Nagyon izgatott vagyok, Haru az első lány, akivel járni fogok, ha úgy alakul az élet, és mindketten így akarjuk. Milyen hülye vagy, Nicky! Hisz’ megmondta, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem szerez magának! – jut eszembe – A kérdés már csak az, hogy addig tart a fellángolás, amíg meg nem dugom, vagy esetleg kitart addig, míg vissza nem utazik Japánba? Afelől semmi kétségem, hogy legfeljebb egy évünk van, míg Haru haza nem utazik. Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, működhet egy távkapcsolat, tízezer kilométer távolságból, főleg egy olyan könnyűvérű lánnyal, mint ő.
Leszaladok a lépcsőn, anyum épp akkor tessékeli be Haru-t az előtérbe:
-Gyere csak, Nicky már említette, hogy jössz!
-Köszönöm, Mrs. Cassar! – válaszol Haru, enyhe meghajlással. Kiütközik a japán kultúra, azonnal, amilyen formalitással viselkedik anyummal. Egy pillanatra megdermedek a lépcsőn, annyira meglepődök! Nocsak! Ilyen kis udvarias-szendék is tudunk lenni? – vonom fel a szemöldökömet, aztán kicsit rosszmájúan még hozzáteszem – Nem szabad elijeszteni a préda anyukáját, mi?!?!
-Szia, Haru! – köszönök neki.
-Hello, Domi!
-Akkor én nem is zavarlak benneteket – mosolyog anyum mindentudóan, esküszöm, még kacsint is rám egyet! Erre persze enyhe színt kap a fejem – Nicky, ne felejtsd el megkínálni a barátnődet egy kis üdítővel, és nassal!
-Persze, anyu! – válaszolok, kissé feszengve – Már vittem fel, mindent!
Amint anyum otthagy bennünket, Haru kaján vigyorral az arcán fordul felém:
-Persze, anyu! – idézi karakírozva előző szavaim – Milyen kis bűbáj, jófiú vagy te, itthon!
-Na, te sem panaszkodhatsz! – vágok vissza egyből – Smúzolásban világbajnok vagy, ahogy az előbb elnéztem! Jóban kell lenni a préda anyjával, igaz? Úgyhogy te csak ne élcelődj rajtam! Én büszke vagyok rá, hogy szeretem és tisztelem a szüleimet, és ők is szeretnek, és büszkék rám! – mondom neki önérzetesen.
-Jól van, na! – vesz vissza egy kicsit mosolyogva – Nem akartam a hab lelkedbe gyalogolni! Amúgy meg... – fűzi hozzá kicsit komolyabban, elgondolkodva – Őszintén szólva örülök, hogy ilyen a viszony közted, és a szüleid között... Kicsit talán irigyellek is...
Erre én is megenyhülök, és óvatos érdeklődéssel kérdezem:
-Mert? Nálatok ez nem így van? Mondjuk feltűnt, hogy még egyszer sem említetted meg a szüleidet...
-Hát, mondjuk úgy, hogy nem teljesen felhőtlen a kapcsolatunk... – kérdő tekintetemre még hozzáteszi – Nem kimondottan rossz a kapcsolatunk, de nem is jó. Közömbösek vagyunk egymásnak... Majd elmesélem, ha szeretnéd.
-OK – teszem fel a kezem – Nem erőltetem, mesélsz, ha úgy érzed, hogy szeretnél! – aztán felfelé intek a lépcsőn – Gyere, erre van a szobám!
-Nocsak! – vonja fel a szemöldökét Haru – A kis jólfésült fejedből ki nem nézné senki, hogy heavy metal-ra lazulsz!
-Öhm… - vonom meg a vállam – Pedig leggyakrabban azt hallgatok… Meg persze még sok minden mást is, de tény, hogy inkább vagyok rocker, mint bármi más…
Közben a zene vált, és a következő dal, az I Remember You kezdődik, a lágy, akusztikus gitárral, de persze igazi heavy metal balladaként nem sokáig marad ilyen visszafogott.
Haru halkan füttyent, ahogy tekintete megáll az ágyam feletti poszteren:
-Azta! Nem semmi ez a csaj! – kerekednek el a szemei kissé.
-Ja, ő? – intek a kép felé – Amanda Erhardt-Savell. Volt testépítő, később fitness-re váltott. De már nem él, szegény, 2008-ban meghalt...
-Nocsak?! – kérdi halkan, majd kissé mintha gúnyorosra váltana a hangja – Nem bírta a szervezete a szteroidokat?
-Nem erről van szó, bár tudomásom szerint ő nem is élt ilyesmivel... Erre a szintre még el lehet jutni doppingszerek nélkül is – vonom meg a vállam – Nem, agyonlőtte a pasija, mielőtt saját magával is végzett...
-Oh! Drámai... – válaszolja halkan, első hallásra talán kissé szarkasztikusan. De látszólag megérinti a dolog, noha sosem hallott sem Amanda-ról, sem a pasijáról korábban. Úgy látszik, Haru csak látszólag kemény, valójában talán érzékeny lélek. Aztán vált a hangja, félig vicces, félig komoly, ahogy félrefordított fejjel kérdez, a kép felé intve – És? Mennyi időm van így kigyúrni magam?
Meglep a kérdéssel, nem is értem:
-Öööö... Hogy? Mi?
-Ezek szerint, neked az izmos, kigyúrt csajok jönnek be – néz komolyan a szemembe.
-Jah! – gyullad fel a százas izzó a fejemben – Nem... Vagyis igen... Nem… Izé… Ők is! Nem csak ők, hanem ők is tetszenek! Persze nem mindegyik! Szerintem Amanda nem csak, mint testépítő szép, hanem mint nő is vonzó, és ezért tettem ki a poszterét, miután olvastam, hogy mi történt vele... Amúgy meg – folytatom komolyan – Ha gyúrni akarsz, akkor tedd! De ne mások miatt, ne miattam, hanem magadért! Ha pedig egyébként nem tennéd, akkor másért se tedd meg! Ezt csak úgy lehet, és érdemes csinálni, ha pontosan tudod, hogy miért teszed, és ez az ok benned van, nem pedig, rajtad kívül áll!
-Hű! – mosolyodik el Haru – Ezt nagyon komolyan mondtad! Neked ez az életed, igaz?
-Nyolc éve csinálom, nagyon gyerek fejjel kezdtem – bólintok – Akkor még nem tudtam róla semmit, hogy miért is csinálja az ember, csak azt tudtam, hogy izmos akarok lenni, a legizmosabb a Földön! De ma már persze nem ez a motiváció, hanem egy életforma. Elképzelni nem tudnám, hogy egyetlen napot is kihagyjak! Ma is voltam…
Haru közelebb lép hozzám, mosolyogva áll meg előttem. Sötét, szürkés szemei most szinte kéken csillognak, csodaszépek. Megcsap parfümjének izgalmas illata, közelségével egyébként is alaposan feltunningolja a vérnyomásomat.
-Ezt szeretem benned, Dominick Cassar! Az ellentéteket! Tizenhat éves vagy, de nagyon komolyan tudsz gondolkodni, mint egy felnőtt! Aztán a másik pillanatban kitör belőled a suta kamasz fiú, és csinálsz valami marhaságot! – egyik kezét felemeli, és végigsimít az arcomon – Az édes, fiús arcod – ujjai lejjebb vándorolnak, a mellkasomra – és ez a vadállati test! Csupa ellentét! Imádom!
Érzem, hogy enyhe pír futja el az arcomat, nem bírom, ha dicsérnek:
-Hát, azért benned is van, jócskán! – válaszolom rekedten.
-Nocsak, tényleg? – kérdezi incselkedve.
-Igen, persze! – jön meg a hangom – Állandóan adod a nagymenő, kemény csajt, de valójában te is egy nagyon érzékeny, és szeretnivaló lány vagy, csak ezt elrejted magadban, jó mélyre…
-Szeretnivaló?! – kérdez vissza, meglepődése őszintének látszik. Egyetlen, jól elhelyezett mondattal sikerült belőle kihozni az érzékeny, imádnivaló lányt, mint akit a nappalijában, a házibuli végén, vagy a verekedés után láttam – Te… Úgy gondolod, hogy szeretnivaló vagyok?
A következő pillanatban mintha robotpilótára kapcsolna az agyam. Egy fél lépéssel közelebb lépek hozzá, testünk összeér, és egészen egyszerűen szájon csókolom. Egy pillanatra meglepettnek tűnik, de aztán érzem, hogy visszacsókol. Lassan, érzékien csókolózunk, szinte megrészegít ajkainak édes íze. Felbátorodok, kezeim kalandozni indulnak testén, és öntudatlanul, óvatosan bepróbálkozok nyelvemmel. Haru átkarolja a nyakam, testével a testemnek simul, ahogy nyelvünk lassú, pajkos játékba kezd egymással. Hosszú percekig ízleljük egymás ajkait, játszunk izgalmas játékokat, aztán levegő után kapkodva, lihegve szakadunk el egymástól.
Hát, a zenei aláfestés nem éppen vág témába! – fut át az agyamon a banális gondolat, ahogy az I Remember You fájdalmas-szakítós dallamai szivárognak a hangdobozokból. De Haru-t ez szemmel láthatóan kicsit sem izgatja, egészen máshol jár az agya:
-Huh, ez… Ezzel most megleptél, Domi! – nevet rám.
-Hát… - vonom meg a vállam félszegen – Gondoltam, ez talán minden szónál meggyőzőbben mutatja meg neked, hogy mit gondolok rólad!
-Az biztos! – mosolyog, aztán rám kacsint – És meg kell mondjam, hogy nagyon finom volt! Tudod, hogy kell egy lányt megcsókolni!
-Pedig… - vonom meg ismét a vállam, most viszont tényleg nagyon félénken, és céklavörös fejjel – Ez volt az első csók… Nekem… Ez volt az első…
Haru pár másodpercig merően néz rám, aztán elneveti magát:
-Nem semmi, úgy látom, hogy résen kell lennem! Majdnem átvertél! – kacsint rám – Nagyon ügyes, egy pillanatra sikerült megetetned!
-Pedig… Pedig nem kamu! – bizonygatom félszegen – Tényleg te vagy az első lány az életemben, és veled csókolóztam életemben először!
Haru most egy pillanatra megdermed, aztán döbbent arccal néz rám:
-Ez most… Ez most tényleg nem kamu?!?! – kérdezi hitetlenkedve – Komolyan?!?! Azt tudtam, hogy még szűz vagy, de hogy még csak nem is csókolóztál?!?! Ez most igaz?
-Igen! Miért akarnék hazudni? Nem inkább azt kellene hazudnom, hogy már ezer lányt megdugtam?!?!
Haru egy pillanatra elmereng, karjai még mindig a nyakam körül, teste a testemnek simulva, aztán elmosolyodik, ágyékát finoman az enyémnek feszíti:
-Hát, ha ez igaz, akkor egyre inkább kíváncsi vagyok, hogy mire lehetsz képes az ágyban, te szűz csődör!!!
Erre nem tudok mit válaszolni, és csak remélni tudom – bár nem bízok benne – hogy nem érezte meg már nem teljesen nyugalomban lévő férfiasságom. Hogy zavaromat leplezzem, egy éles váltással megpróbálok valahogy kitérni:
-Öhm… Akkor nézünk filmet?
-Persze!
-Milyen filmet szeretnél?
-Pornót! – vágja rá egyből, határozottan, meg sem várva, míg felsorolok néhány lehetőséget. Megrökönyödött képem láttán, elneveti magát, és engedékenyen teszi hozzá – OK, rendben van, nézzünk valami mást! Ha most pornót nézek veled, halálbiztosan rád mászok! De tiszteletben tartom, hogy te ennél lassabb tempót szeretnél! – kacsint rám.
Hálásan nézek rá, és kibontakozok az öleléséből:
-Van egy új pszicho-thriller – mondom közben – Még én sem láttam, és állítólag van benne pár izgalmas, erotikus jelenet is – mosolygok rá jelentőségteljesen – szerintem egészen elfogadható kompromisszum lenne a pornó, és a „valami más” között!
-OK, jól hangzik! De akkor az ágyadból nézzük! – ugrik terebélyes fekhelyemre mosolyogva, aztán elneveti magát – Jaj, ne nézz már ilyen ijedten, ígérem, hogy jó kislány leszek, és nem foglak megerőszakolni!
Egymáshoz simulva nézzük végig a filmet, a félelmetesebb jeleneteknél Haru félénken bújik hozzám szorosan, ijedten meg-meg rezzen egy-egy hirtelen, ijesztő váltásnál. Nocsak! – mosolygok magamban – A szexuális csúcsragadozó mégsem mindig olyan rettenthetetlen, kemény vadmacska?!?!
Az erotikus jeleneteknél persze pajkosan össze-össze pillantunk, csókolózunk, kezünk felfedezőútra indul a másik testén, de Haru tényleg jó kislány, és nem tesz olyasmit, amit esetleg nem szeretnék. Még!!! Élvezettel simogatom karcsú, ruganyos testét, és átfut a gondolat a fejemen, hogy – bár most is nagyon izgató, és szuper-jó teste van, de mindent lehet tökéletesíteni! – a legdögösebb, legtökéletesebb testű lány lehetne a Földön, ha mégis rá tudnám venni, hogy eljárjon konditerembe! A gondolat, és ahogy kezem Haru-n kalandozik, izgalomba hoz, férfiasságom – ha nem is teljes nagyságában, és keménységével – szinte szétszakítja a farmerom, ami persze nem kerüli el Haru figyelmét! Kezét, magabiztos mosollyal az eltéveszthetetlen, hatalmas domborulatra simítja:
-Ejha, Domi! Ennyire tetszik a film? – kérdezi kacéran, majd finoman belemarkol, mire elkerekednek a szemei – Hű, baszd meg! És ez még csak félárboc?!?! – kérdi hitetlenkedve, ugyanakkor leplezetlen izgalommal a hangjában.
-Nem a film, Haru... – válaszolom rekedten, céklavörös fejjel – hanem te! És... hát, jah... ez még csak afféle ízelítő! – fűzöm hozzá még számomra is meglepő önbizalommal, és határozottsággal, és talán már arcomon is múlik a pír.
-Wow! – mosolyog Haru elégedetten – Úgy látszik, hogy sikerült kifognom Amerika legnagyobb bikáját! Alig várom, hogy betörhessem! – kacsint kihívóan, és megcsókol. Azt hiszem, hogy ha ez a csók egy filmben történne, biztosan megkapná a +18-as korhatárt!
Mikor vége a filmnek, egymás karjaiban heverünk az ágyban, és a látottakról dumcsizunk. Mindket-tőnknek tetszett, persze, benne a férfi főszereplő hagyott nagyobb nyomot, bennem meg a női!
Aztán lassan elterelődik a szó a filmről, és inkább egymással foglalkozunk.
-Akkor mi most járunk? – kérdem tőle, kicsit talán hitetlenül. Valahol a lelkem mélyén még kicsit tartok tőle, hogy valamiféle játékot játszik velem.
-Nem úgy néz ki? – kérdez vissza mosolyogva.
-Akkor holnap, a suliban velem fogsz csókolózni mindenki szeme láttára?
-Hát, persze! – fordul rám, és ül az ölembe, lovagló ülésben – Az ember azzal szokott csókolózni, akivel jár, nem?
-Hát, azért ahogy rámásztál ma arra az ápolónőre! – válaszolom neki bizonytalanul – És abba már nem is merek belegondolni, hogy mit műveltél a mentős fiúval!!!
-Semmi olyat, amit ne tudhatnál – vonja meg a vállát – Mivel mindenáron be akart vitetni a kórházba, muszáj volt bizonyítanom neki egy csókkal, hogy nincsen semmi bajom! De! – emeli fel a mutatóujját figyelmeztetően, amikor látja, hogy épp megszólalnék, némileg feldúltnak tűnő fejjel – De! Akkor mi még nem voltunk együtt! Nemrég csókoltál meg, itt, a szobádban, akkortól tekinthetjük úgy, hogy mi járunk!
-És ez hol garancia arra, hogy nem csalsz meg?!?! – kérdem tőle kissé gúnyorosan, és kétkedően.
-Figyelj, Domi! – fonja karjait a nyakam köré. Szemei, csodaszép, sötétszürke szemei ártatlanul csillognak – Nem ismersz még engem, és amit eddig láttál belőlem, talán nem sok okot ad rá, hogy megbízz bennem! – hangja nyugodt, de kérlelő, talán bűnbánó? – De mégis arra kérlek, hogy bízz bennem! Meg fogod látni, hogy érdemes leszek rá!
Halványan elmosolyodok:
-Nagyon nagy játékos vagy te, Eguchi Harukichi! Pontosan tudod, hogy azt teszel velem, amit csak akarsz, és hogy nem tudok rád haragudni, mikor így nézel rám! – lágyan megcsókolom – Nagyon kedvellek, nagyon vonzó lány vagy, és tudni szeretném, hogy hova vezet ez a dolog kettőnk között! – kicsit komolyabban teszem még hozzá, mélyen, gyönyörű, sötétszürke szemeibe nézve – Megbízok benned, de nem azért, mert okom van rá, hanem mert megkértél rá! Nagyon remélem, hogy nem fogok csalódni…
-Biztosan nem fogsz! – derül fel az arca, és hevesen csókolózunk, hosszú percekig vívunk nagyon izgalmas nyelvcsatát. Haru kezei élvezettel barangolnak a testemen, mint ahogy az enyéim az övén. Érzem, hogy leltárba veszi az összes izomköteget rajtam, élvezettel simogat.
-Tavasszal, egy rövid ideig kevertem egy ismert, amerikai, profi testépítővel – mondja aztán elgondolkodva. Mutatóujjával a bicepszemen végigfutó, kidagadó eret követi a karomon, le az alkaromra, és tovább, míg el nem tűnik a kézfejemen, az ujjaim között – Másfél hónapot töltött Japánban. Több, mint tíz évvel volt idősebb, mint te, és ipari mennyiségben nyomta magába a szteroidokat. De sehol sem volt hozzád képest! A te karod, ellazítva, mikor alszol is nagyobb, mint az övé volt felpumpálva, és befeszítve, a legjobb napján!!! Még testépítő magazinban sem láttam sosem ilyen izmokat! – néz hirtelen a szemembe komolyan – Embernek nem lehetnek ilyen izmai, nemhogy egy tizenhat éves srácnak! Mi a titok? Milyen csodaszert próbálnak ki rajtad? És mióta?
-Mióta? – válaszolom lassan – Születésem óta…
Leírhatatlan döbbenet ül ki az arcára, talán még valami viszolygás is:
-Micsoda?!?! Születésed óta tömnek valamiféle szuper-doppinggal?!?!?!
Elnevetem magam döbbent arckifejezését látva:
-Nem, dehogy is! Csak vicceltem! Egészen másról van szó, bár tény, hogy születésem óta végigkísér a dolog – értetlen, kérdő arckifejezésére folytatom – Semmilyen titkos kísérlet nincs a háttérben, nincsenek csodaszerek, szuper-drogok. Ez… Ez egy genetikai elváltozás eredménye…
Szemeimmel Haru-t fürkészem. Nem vagyok nyugodt felőle, hogy erre nem fog felpattanni, és itt hagyni. De semmi ilyesmi nem történik. Először értetlenül néz rám, aztán ez mintha némi rettegéssel vegyülne. Halkan megkérdezi:
-Beteg vagy? Súlyos?
-Nem, nem mondanám betegségnek, és biztosan nem súlyos, olyan értelemben, ahogy használtad a kifejezést – próbálom megnyugtatni – Bár, azt nem tudja senki megjósolni, hogy vajon mennyi ideig fogok élni? Nem kizárt, hogy nem sokkal fogom túlélni a huszadik születésnapomat, de a legvalószínűbb, hogy hasonló kort fogok megélni, mint a legtöbb amerikai.
Haru ijedten kapja a kezét a szája elé:
-Úristen! Már csak néhány éved van?!?!
-Nem semmi vagy! – nevetem el magam – Vagy nem figyeltél, vagy szelektív a hallásod! Azt mondtam, hogy előfordulhat! De azt is mondtam, hogy legnagyobb valószínűség szerint, legalább annyi ideig fogok élni, mint a legtöbb amerikai!!!
-Huh! – sóhajt nagyot, megkönnyebbülten – Az jó! Nem tudom, hogy hol leszünk négy-öt év múlva, de azért nagyon szomorú lettem volna, ha kiderült volna, hogy már csak pár éved van! És… Mi is ez a genetikai elváltozás?
-Hm… Van egy gén – magyarázom neki – ez a miosztatin. Ez egy pár, tehát valójában két génről beszélünk. Az emberekben mindkettő aktív, és az a feladata, hogy szabályozza az izomsejtek szaporodását, és növekedését. Namost, ez a gén-pár az én szervezetemben ugyan jelen van, de mindkettő inaktív. Az égadta egy világon nem csinálnak semmit!
-Aham! – csillan felismerés a szemeiben – Magyarán az izmaid teljesen korlátlanul fejlődnek, és te meg ráadásul még kényszeríted is őket, az edzéssel!!!
-Igen! – vigyorodok el – Minden testépítő erről álmodik, de nekem adatott ez meg! Ráadásul, az én szervezetemben vagy hússzor magasabb a tesztoszteron szint, mint egy átlagos kamaszfiúéban, és senki nem tudja, hogy miért! Viszont legalább nem kell szteroiddal tömnöm magam, mint a profi testépítőknek!
-Hűha, akkor te aztán valami vadállatian kanos srác lehetsz!!! – vigyorog Haru.
Hogy ennek a lánynak mindenről a szex, és a teljesítőképességem jut eszébe! – forgatom a szemem égővörös fejjel, de végül nem szólok egy szót sem.
-Hát, mindenesetre nem akármilyenek ezek az izmok! – simít végig a vállamon, és a bicepszemen – Milyen feszesek, még így, ellazítva is! Feszítsd meg a karod, légyszi! – kérlel lelkesen – Hadd tapogassam meg, hogy milyen hatalmas, és kemény!
Kimondottan kényelmetlenül érzem magam ilyenkor, de azért természetesen megteszem neki. Észreveszi zavarom:
-Jaj, Domi! Hisz’ járunk, és már meztelenül is láttalak! – mosolyog – Ne légy zavarban, ha az izmaidat csodálom! Amúgy én imádom a kigyúrt pasikat, és nem is tagadom!
Elkerekednek a szemei egy kicsit, amikor megfeszítem a karom, és bicepszem nagyjából a fejével azonos méretű gömbbé dagad.
-Azta! – csodálkozik rá, és izgatottan tapogatja meg, érdeklődve próbál belemarkolni, de hát kicsi hozzá a keze – Milyen kemény! Nem semmi! Mintha kőből lenne! Hogy lehet az emberi hús ennyire kemény?!?! – álmélkodik.
-Hát… nem tudom, hogy másoké milyen, mert nem tapogattam mások izmait – mondom zavartan. Határozottan feszélyez a dolog.
-Hidd el, sokkal keményebb, mint bárkié, akivel eddig találkoztam, még annál a testépítőénél is! – mosolyog magabiztosan, aztán kaján vigyorral teszi hozzá – Ezek után már csak arra vagyok kíváncsi, hogy itt is – riszálja meg a csípőjét az ölemben, ágyéka nem teljesen nyugalomban lévő szerszámomnak feszül – ilyen eszméletlenül kemény vagy-e?
A pír cseppet sem halványul, ám ennek ellenére még számomra is meglepő önbizalommal, és magabiztossággal, noha kissé rekedten vágom rá:
-Bár nekem nincs összehasonlítási alapom, de szerintem le leszel nyűgözve! – aztán nem hagyok neki lehetőséget, hogy hangot adjon elégedettségének, egy hirtelen, éles fordulattal megpróbálom elterelni magamról a témát, mert már határozottan kényelmetlenül érzem magam ennyi rajongástól övezve – Te sosem gondoltál rá, hogy eljárj konditerembe?
-Na, mi van? – öklöz bele a mellkasomba áldurcásan – Mégis csak nyápic vagyok neked?
-Nem, dehogy is! – rázom a fejem hevesen – Csak… Piszok jó tested van, nem arról van szó, szerintem a legtöbb lány a fél életét feláldozná, ha legalább fele ilyen jó teste lehetne! Csak annyi, hogy mindent lehet még tökéletesebbé tenni!
-Szóval akkor még is csak több izom kéne rám? – kötözködik tovább játékosan.
-Nem igazán! – kedvtelve méregetem Harut, kezeim lustán kalandoznak a testén, élvezettel simogatom ingerlő domborulatait – Talán egy pár kiló, legfeljebb öt! Sokkal inkább csak azért kellene edzened, hogy feszesebbek legyenek az izmaid, kerekebbek! Szerintem két év múlva tele lenne veled az összes magazin, mint a legtökéletesebb testű lány a világon!
Elneveti magát:
-Nem vágyok rá, hogy velem legyenek tele a magazinok! Elég, ha az az egy valaki gyönyörködik bennem, akit én szeretnék! Meg aztán… Szerintem ezt nem nekem találták ki! Nem vagyok eléggé fegyelmezett hozzá! De téged egyszer szívesen megnéznélek edzés közben!
-Áh, csak kiábrándulnál belőlem! – legyintek zavartan – Izzadok mint a ló, vörös a fejem az erőlködéstől, kidagadnak az erek a testemen, szóval nem egy szexi látvány!
-Dehogynem! – simul hozzám Haru – Betölti a levegőt a szín izom tested forró illata, a tömény tesztoszteron gőz! Ez is te vagy! És én… Mindenestül akarlak!
Féltem tőle, hogy valami mást mond! De végül nem… Nagyon kedvelem Haru-t, és egyre inkább érzem, hogy valami különleges történik közöttünk, de nem akarom addig kimondani, amíg nem vagyok biztos benne… És ahhoz nekem kell még egy kis idő, kell, hogy találkozzunk, hogy együtt legyünk, hogy megismerjük egymást.
Hopp! Együtt legyünk! – ver tanyát a gondolat a fejemben, és eszembe jut a nagy ötletem.
-Figyelj csak! – kezdem – Gondolkodtam egy kicsit a helyzeteden, és tutti biztos, hogy a rendőrök csak akkor nem vonják be a gyámügyet, ha talál neked az igazgató egy családot, aki befogad, amíg itt tanulsz!
Haru elhúzza a száját:
-Jah! Azt hiszem, hogy igazad lehet…
-Gondolkodtál már rajta, hogy kinél laknál szívesen? – kérdezem ártatlan szemekkel.
Haru egy pillanatra fürkészőn néz rám, aztán érdeklődve szólal meg:
-Mi jár a fejedben, Domi?
Azta! – lepődök meg – Ennyire kiismert volna?!?!
-Hát… – kezdem félszegen – Igazándiból arra gondoltam, hogy lakhatnál nálunk is! Már megbeszéltem anyuékkal, nagyon szívesen látnak vendégül, amíg itt leszel, Amerikában!... Mit szólsz?
Szerkesztve gab287 által @ 2011. 04. 15. 23:03:49
|
| Airi-chan | 2011. 03. 21. 20:52:05 | #12449 |
Karakter: Eguchi Harukichi
Megjegyzés: Domi-nak
- Sziasztok, lányok! Én is örülök, hogy látlak, Haru!
Hangjában alig észrevehetően rezdül meg egy gúnyos él. Felidegesítettem? Nem érdekel. Ki ő nekem? Senki! Akkor meg mit jön ide pofázni?
- Nem muszáj jópofiznunk. Inkább bökd ki, hogy mit akarsz?- Igyekszem minél ellenségesebb lenni, hátha így ért a szóból. Nálam egy esélye van mindenkinek. Te elbasztad, Domi. Vagyis nem. Pont ez a baj.
- El akarlak hívni randira!- Hangja könnyed, mintha csak az időjárásról lenne szó vagy egy dolgozatról. És ez megdöbbent. Ő most nem az a Domi, akit megismertem. Vagyis nem teljesen. Most sokkal…sokkal magabiztosabb. Olyan srác, aki ide mer jönni és leszólítani. Ez pedig bosszantó. Sosem tudtam behódolni valakinek, szóval a rengeteg egomániás srác csak az idegeimre ment, lévén, hogy rendszerint nem volt okuk semmiféle önbizalomra.
Másrész ez most az, amit hiszek? Domi, ez a hihetetlenül büszke és régimódi szűz kisfiú idejön hozzám, magasról téve a megaláztatásra, amit kapni fog, csak azért, hogy elvigyen egy randira? Hol itt a hiba? Tudtam én, hogy majd visszajössz hozzám, akár egy elkóborolt kiskutya vagy valamilyen háziállat.
Ettől a gondolattól persze nyeregben érzem magam, ezért újfent előjön lealázó modorom, erősebben, mint valaha.
- Már elkéstél, Kisfiú! Az egyszeri alkalom volt, a bulin! –és hogy jobban kifejezzem elutasításom, magamhoz húzom Hollie-t – És egyébként is, Hollie-val járok, ha nem tűnt volna még fel!
- Ugyan, Haru –mosolya, ami kiült az arcára valahogy annyira idegen tőle. Kétkedő, enyhe felsőbbség-érzettel – Te is tudod, én is, és Hollie is, hogy ez nem igaz! Hollie csak egy pótlék! –persze, ez egyértelmű. De attól még tabu. Bunkóság nyíltan kimondani. Azonban nem rám figyel, már Hollie-val szemez– Ne haragudj, Hollie, nem akarlak bántani! Nagyon helyes csaj vagy, és szuper a tested! Mindig is jó csajnak gondoltalak! –a mostani mosolya émelyítően jópofizó. Már elnézést, de kit akarsz most elvinni akkor? – És jó darabig nem fogom elfelejteni a mennyei melleidet! –Mondandóját kacsintással zárja le. Én pedig egy egoista mosolyt tüntetek el az arcomról. Hollie mellei mennyeiek? Mármint annyira ártatlanok? Ebből a szempontból nézve igaz. Nekem pokoli melleim vannak. Bűnösek és élvezhetőek.
Mindenesetre, ha Hollie most elolvad a kicsi és ártatlan Domi-tól, én nem fogom összekanalazni. Szóval rácsapok a fenekére, hogy magához térjen. Elvégre az istenit neki! .Itt csak tőlem lehet olvadozni! Itt én vagyok a legjobb!
- Ne vigyorogj már így! – Domi-hoz fordulok, próbálok minél gúnyosabb, pimaszabb lenni, de jól tudom, hogy nem sikerül teljesen. Az a magabiztosság, ami belőle árad, még ha nem is igazi, elbizonytalanít. Nyugtalanító. Egyre nehezebb fenntartani ezt a stílust.
– Domi, Domi! Nagy tévedésben vagy te! Egy lehetőséged volt, hogy megdugj, de azt balfasz módon, elbarmoltad. Én már rég túlléptem ezen a dolgon, és már más izgatja a fantáziámat!
Szerintem itt kéne eljönnie a pillanatnak, mikor vörös fejjel, megszégyenítve, fülét-farkát behúzva elhúzza a csíkot. De ez a mai nap ilyen, mintha az egész világa feje tetejére állna. Domi a magabiztosság szobra, Haru, aki nem tud megijeszteni egy 16 éves kissrácot.
Dominick közelebb jön. Aztán még közelebb, egészen addig, míg széles mellkasa neki nem ütközik a melleimnek. Lehajol a fülemhez, és mielőtt megszólalna, mély levegőt vesz. Érzem, ahogy szuszogása meglenget pár selymes tincset a nyakamon.
- Ugyan már, Haru! Te csak szeretnél túllépni rajtam! – súgja.
Susogása ellen nem tudok mit tenni, lehelete megborzongat. A hőség ellenére érzem, ahogy libabőrössé válik a karom.
Ekkor érzem meg. Domi illata…. Elkábít. Valahogy így érez a pillangó, mielőtt a gonosz húsevő növény rácsapná a virágát. És ez őszintén megrémít, ugyanakkor olyan izgalom tombol mélyen bennem, amit még nem éreztem. Az új szerep izgalma. Egy pillanat alatt feltörnek bennem a róla szóló gondolataim. Szerelmes vagyok belé, és teljesen fölösleges ez ellen tennem is valamit. Még sosem éreztem magam ennyire…. Kiszolgáltatottnak? Sőt.. még sosem voltam kiszolgáltatott. Zihálva veszem a levegőt, igyekezve minél többet érezni Dominick testéből. Az illata, a nekem feszülő mellkasa, a rám szegeződő szemei…. Nekem ez még nem elég. Rekedtes a hangom, mikor megszólalok:
- Túl sokat képzelsz magadról, Domi!
- Igen? –valamennyire megnyugtat és kijózanít, mikor hallom, hogy az ő hangja sem cseng hűvösen. Túlfűtött. – Biztos vagy ebben, Haru? –most a másik oldalamra hajolva susog. – Nem lehet, hogy csak rettegsz bevallani az igazságot, még magadnak is?
Szavai, hangsúlyai egyre jobban behódoltatnak, ennyire még senki sem került közel ahhoz, hogy magába bolondítson. Hosszú másodpercekre van szükségem ahhoz, hogy meg bírjak szólalni. Hangom még mindig rekedt, csupán fátyolosabb lett:
- Péntek, és szombat éjszaka bulizok!... Vasárnap délelőtt alszok...
- Én vasárnap délelőtt dolgozok, úgyhogy teljesen jó –mondja azonnal. Hangja izgatott. Lassan már nyoma sincs az előbbi személyiségének. – Vasárnap délután érted megyek, háromra, OK?
Ez a visszatért hang, és viselkedés.. Ez az igazi Domi. Ez segít visszanyernem önuralmamat. Legalábbis kívülről.
- Jó lesz –bólintok hűvösen. Igyekszem minél összeszedettebbnek látszani, minél nyugodtabbnak. De csak nagy nehézségek árán sikerül. – Jah, és Disneyland-be vigyél!
- Disneyland-be?! – gondolom, ezzel most megleptem. .
- Aha! –válaszolok vidáman. – Először járok az Államokban, és gyermekkori álmom, hogy eljussak Disneyland-be –ekkor térek magamhoz. Túlságosan elengedtem magam. – Meg, aztán, az a te igazi tereped, nem?
Érzem, hogy alulmaradnék, ha nem vinnék be egy övön aluli találatot.
O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O
Kissé kábultan ülök a konyhámban, csak arra nézek fel, hogy Hollie elém rak egy pohár vizet, majd leül velem szembe:
- Mesélj!
Pislogva nézek rá:
- Mire gondolsz?
Elmosolyodik, kissé cinkosan.
- Ma délután Domi lesokkolt, mi? Ne aggódj, engem is! Ami azt illeti, ritka az olyan férfi, aki ennyire lehengerlő lenne.
Nyakig elvörösödve iszom ki a vizet. Nagyot csattan az asztalon, mikor lerakom.
- Te ezt nem érted. Én még sosem kábultam el ennyire. Szinte teljesen elvette az eszem. Szó szerint. Egyszerűen… Egyszerűen nem ismerek magamra. És ez megijeszt. Olyan, mintha megint tizenhárom lennék.
Hollie félrebillentett fejjel néz rám:
- Akarod, hogy emlékeztesselek arra, hogy melyik Haru is vagy?
- Ezt hogy érted?
- Te nem az a kislány vagy. Te egy valódi ragadozó vagy. Bármire képes vagy, ha akarod. Bebizonyítsam? – kérdezi, arca alig pár centire van az enyémtől. Folyamatosan a szemembe nézve közelíti arcát az enyémhez. Az utolsó pillanatban kapom mutatóujjam az ajkaim elé:
- Ne! Menj haza, Hollie! Késő van.
Egy pillanatig rám mered, majd szó nélkül sétál ki a szobából. Az ajtóból még visszanéz rám:
- Teljesen odavagy érte, igaz?
O.O.O.O.O.O.O.O.O.O.O
Karomat magam köré fonva sétálok hazafelé. Dan-nel mentünk bulizni, de ő pár órája lelépett valami modellel. Nekem meg nem volt kedvem taxit hívni, szóval elindultam gyalog. A hajnali levegő kellemesen hűvös, lassan a nap is felkel. Az utcákon alig vannak emberek, az el-elhúzó kocsik is ritkák. Ettől pedig valahogy olyan… magányosnak érzem magam. Megrázom a fejem, hogy elkergessem ezeket a hülye gondolatokat.
Ekkor egy érdes, nagy kéz tekeredik a csuklómra és a derekamra, majd beránt az egyik sikátorba. Amint valahogy felfogom a helyzetet, kissé bepánikolok.
Öt, nem épp szende könyvkukacnak kinéző srác bámul rám farkas-vigyorral.
Az elhelyezkedésük alapján egy ízlésficamos, agyonszteroidozott vesztes lehet a vezetőjük.
Az egyik faszkalap egy lépéssel közelebb jön, én pedig ösztönösen elhúzódnék, de a csávó, aki behúzott az utcáról, még mindig tart, karjaival szinte a testébe présel. Undorító.
- Hú, jó bőr vagy anyukám!
Beszólását a többiek obligát röhögéssel fogadják, amitől ez a kis senki nagymenőnek érzi magát. Szégyen.
- Ha hozzám mertek érni, megbánjátok!
Fenyegetésemet is vihogva fogadják:
- Ugyan már, kislány! Mit tudnál tenni egyes-egyedül öt ilyen jókötésű fiatalemberrel?
- Hát, megverni nem tudlak igaz. De intelligenciában toronymagasan verlek titeket.
Mintha egy kissé nyomottabb lenne a levegő.
- Úgy? De tudod, marhára nem érsz semmit az eszeddel, ha mind az öten megerőszakolunk.
Dühöm egyre feljebb kúszik, érzem, ahogy egyre inkább elnyomja veszély-érzetemet.
- Ts… Szart se értek ebben a világban, kis buzik. Ahelyett, hogy engem próbáltok zaklatni, basszátok meg egymást.
Egy erős pofon csattan az arcomon. Szám sarkában egy vércsepp siklik le. Felrepedtek az ajkaim.
Ettől valamennyire helyre jövök, de elég végignéznem a bandán, és máris pofázok. Nem tudom, miket vágok a fejükhöz, azt sem, hogy ők miket mondanak. Pár pofon még elcsattan, majd egy kocsi hajt be a sikátorba. Valahogy olyan ismerős, de most nem kifejezetten vagyok toppon.
Szerencsére az autó hangjára az összes pasas odafordul.
Hallom, hogy valaki kiszáll a kocsiból, de nem látom kicsoda, mivel az egyik behemót eltakarja előlem.
Ötük közül kettő ott áll az oldalamon, egy-egy kezemet lefogva, míg a másik három a most jött idegennel néz szembe:
- Ez igen, cimbora! Milyen anyagot tolsz? Ez engem is érdekelne – mondja leplezetlen csodálattal.
Pár pillanat múlva egy ismerős-hiányolt hang szólal meg:
- Ebben, barátom egyetlen milligramm szteroid sincs! De ez nem feltétlenül mondható el rólatok… Biztos emiatt vagytok ennyire felpörögve!
Legszívesebben felsikoltanék az örömtől, mikor rájövök, hogy ez Dominick hangja, de ez most eléggé problémás lenne, mivel ezek az állatok pár perccel ezelőtt majdnem megfojtottak.
- Nem kéne beleütnöd az orrodat, haver! – mondj a vezér.
Mikor egy pillanatra egymásra nézünk, szemében hitetlenkedés villan. De csak egy másodpercre, majd azonnal el is tűnik. Mire készülsz?
A gondolat hatására aggodalmasan pillantok körbe.
- Mit szeretnétek ezzel a csajjal? – Domi hangja ártatlanul csendül, számomra csak úgy süt belőle a megjátszás.
- Szerinted? –vihogja az egyik állat, aki mellettem áll– Apám, olyan teste van, mint egy Barbie-babának! Hát, persze, hogy fel kell próbálni egy ilyen bőrt!
Erre a kijelentésre felmegy bennem e pumpa – megint - , szóval gondolkodás nélkül fordulok felé és leköpöm.
- Rohadj meg, faszkalap!
Pechemre ezt a beszólásomat nem viseli olyan könnyedén, mint az eddigieket, szóval jutalmul kapok tőle egy istenes pofont. Habár félig-meddig magamnál vagyok, már az is komoly erőfeszítésekbe kerül, hogy nyitva tartsam a kezem.
Szóval egy kissé elvesztem a kapcsolatot a külvilággal.
Mikor valamennyire összeszedem magam, meglepetten könyvelem el magamban, hogy Domi épp három ellenféllel küzd egyszerre, és két testőröm közül már csak egy áll mellettem. Ám ő is vagy másfél fejjel magasabb, mint én és isten tudja, mennyivel több izom van rajta, mint rajtam.
Megrázom a fejem.
Az istenit, Haru! Elfelejted, ki vagy? Emlékezz, hogy Japánban hogy emlegettek utcai körökben! Nem te voltál a legjobb nő utcai harcban, aki egy férfival is bármikor szembeszállt? Emlékezz, hogy mennyit verekedtél régen is! Mennyire szeretted, mikor megnyertél egy-egy harcot, egy nálad kétszer nagyobb fickó ellen!
Igen, de az már régen volt.. Kijöttem a gyakorlatból…
Nem! Lehet, hogy már nem vagy olyan nagyon toppon, de ezt az egy figyelmetlen, IQ mínusz légyszar faszkalapot simán levered!
Miután meggyőzöm magam,l a tettek mezejére lépek, és a szabad kezemmel bemosok az ürgének egy csinosat. Egy ideig még elvagyunk egymással, és egy-egy csúnya ütés után pofán térdelem a balfaszt. Ts…. Még verekedni se tud. Mekkora szégyen már, hogy egy lány legyőzte!
Aztán egy pillanat múlva lihegve csúszok térdre az ájult pasi mellé.
Egy pillanat alatt végigfut a fejemben minden sérülésem. Egy csúnya monokli, egy felrepedt szemöldök, amitől alig látok, és egy helyre kis gyomorszáj-horog miatt bekövetkezett sérülés. Príma. Szinte nevetni lenne kedvem. Még egyben vagyok, és nem erőszakoltak meg. Most mondja valaki, hogy nem vagyok mázlista!
Ekkor Domi ugrik oda mellém, s ahogy háta mögé nézek, látom a másik négy pasit. Huhh.. Profi vagy, kisfiú…
- Jól vagy, Haru?
Valahogy boldog vagyok, mikor meghallom aggódó hangját, pedig ő se lehet valami jó formában.
- Voltam… már jobban is… - préselem ki magamból néhány fintorral egyetemben. Még mindig fáj a beszéd a fojtogatásuk miatt.
- Gyere, ülj be a kocsiba, míg kihívom a zsarukat! –Dominick olyan könnyen kap fel a karjaiba, mintha vagy húsz-huszonöt kilóval könnyebb lennék, mit amilyen.
Mikor beültet az anyósülésre, hátradőlök, s a tőlem fél méterre álló Domi-t figyelem, ahogy szakszerűen, szinte gyakorlottan mondja el a mentősöknek, hogy pontosan hol is vagyunk.
Miután lerakta, behajol hozzám:
- Mindjárt itt lesznek értünk! Jól vagy?
Mondandója közben arca aggódó fintorba fordul, szemöldökeit összehúzza. Keserűen felkacagok, de a nevetésem valahol félúton köhögésbe fullad. Előregörnyedek, és a mellkasomra szorított kézzel próbálok levegőhöz jutni, de a köhögéstől nem tudok, abbahagyni viszont szinte lehetetlennek tűnik.
Domi a hátamra rakja az egyik kezét. Nem ütögeti a hátam, meg semmi, egyszerűen csak odarakta.
A köhögésem csillapul, és mikor visszadőlök, könnyes szemmel próbálok elkerülni még egy ilyen rohamot. Felsóhajtok és kiszállok az autóból.
- Vissza kéne ülnöd. – mondja Dominick.
- Ne nevetess. Csak tudom, hogy mit kell tennem, hogy ne legyek rosszul. – Mondom, miközben odamegyek hozzá, majd nekidőlök a mellette álló falnak.
Az egyik molesztálóm, azt hiszem éppen a bandavezér, erőlködve nyög fel, és épp tápászkodna négykézlábra. Egy pillanatig csak figyelem, majd odalépek hozzá, és a mellkasába építem a magas sarkúm. Fordulnék el, és mennék vissza Domi mellé, mikor hasra esek.
- Úr isten, Haru, jól vagy? – terem mellettem Domi, aki az előbb még vagy öt méterre állt. Felnézek rá:
- Nem. A cipőm sarka beragadt a mellkasába.
Dominick egy pillantást vet a lábamra, majd elfintorodik:
- Szerintem ne feszegesd azt a cipőt.
Felhúzott szemmel nézek rá:
- Megöltem? – érzem, hogy pár könnycsepp kipréselődik a szememből. Nem vagyok gyilkos! Ez önvédelem volt!
Domi magához ölel, szinte elveszek a mellkasában:
- Nem, de azért ez csúnya volt. És gyerekes. - a hangja egy kissé korholóvá válik.
Nem válaszolok, csak igyekszem minél többet szívni az illatából, minél jobban megjegyezni az ölelését. Ez most olyan… jól esik.
Egy nehéz sóhajjal szakadok el a karjaitól, és fordulok hátra megnézni a szerencsétlent.
- Ez nem is olyan durva – mondom, majd egy rántással szabadítom ki a cipőm. Nincs semmi baja. Igaz, hogy vérzik egy kicsit, de ennek nincs olyan nagy sarka, ami maradandó problémát okozhat.
Mikor a két mentőautó megáll a sikátor előtt, én is és Domi is meglepődve kapjuk oda a fejünket. Zavartan felnevetek:
- Hú, most azért ez meglepett!
Domi lazán válaszol, miközben a kezemet fogva húz maga után a mentőautók felé:
- Ja.
További beszélgetésre azonban nincs lehetőség, szinte azonnal eltépnek minket egymástól, és a tekintetemet is kénytelen vagyok elszakítani róla, mivel egy helyes, izmos, kékszemű mentős fiú kezd el kérdezgetni. Majd hosszas eszmecsere után kijelenti a teendőt:
- Jön velünk a kórházba kisasszony! Lehet, hogy belső vérzése van, ezért megfigyelés alatt kell tartanunk.
Felkapom a fejem:
- Nem. Nincs semmi bajom!
Összeráncolja a szemöldökét, és hosszas monológba kezdve fejti ki, hogy milyen bonyodalmak származhatnak belőle, ha ilyen félvállról veszek egy belső vérzést, azonban már nem olyan magabiztos, mikor feltérdelve a mentő padlójára kapom el nyakát és kényszerítem bele egy fullasztó csókba. Mikor már úgy gondolom, hogy elég kába, elhajolok tőle. A szemei homályosak, és a hangja is fátyolos, mikor megszólal:
- Ez mi volt?
Ártatlanul elmosolyodva nézek a Mentős Fiúra:
- Nekem nincs semmi bajom. Inkább azt az öt barmot kéne megvizsgálnia, ők jobban megsérültek.
- De hát lehet, hogy….
A szájára illesztem a mutató ujjam:
- Ugyan, ne tessék butáskodni! Megígérem, hogy ha rosszul érzem magam, elmegyek a kórházba! Jó?
- Hát, végül is nem kényszeríthetlek, hogy menj kórházba, de…
Pár lépést távolodok, majd elbúcsúzom:
- Na akkor erről ennyit! Ne tessék aggódni!
Még utánam kiált valamit, de ekkor már Domi-t keresem, és pár pillanat múlva meg is találom a másik mentőautóban. Épp egy bögyös, szőke kurva ugrabugrálja körül a szegény, teljesen zavarban lévő Domi-t. Megszaporázom lépteimet, és szinte Domi nyakába vetődök:
- Jaj, Dominick, jól vagy? Annyira sajnálom, hogy miattam sérültél meg! Remélem kiengesz……
Abbahagyom a mondatot, mivel közben már elengedtem a pipacs piros fiút, és „először” megpillantottam az őt ellátó ápolónőt. Szinte rámászom, és nekipréselem a mentő ajtajának, annak ellenére, hogy minimum egy fejjel magasabb nálam.
- Szia, cica. Haru vagyok. Ellátnál? – nagy, ártatlan szemekkel pillázok fel rá, holott szavaimból és a hangomból tömény erotika árad.
Domi megköszörüli a torkát, mire a szőke kurva elvörösödve ránéz, majd elrohan. Ekkor fordulok Domi mellé és laza mozdulattal dobom le magam mellé:
- Mit mondott? Kell kórházba menned?
Zavartan, enyhe dühvel válaszol:
- Nem, de mi volt az előbbi közjáték?
Fújok egyet, mint egy kiscica:
- Légy hálás! Én csak leszállítottam rólad. Majdnem égett a fejed, gondoltam lefoglalom.
Úgy tűnik nem tud mit reagálni a válaszomra, az azonban kétségtelen, hogy egyre mérgesebb. A csöndet végül mégis Ő töri meg:
- Akkor gondolom, a mai randink elmarad.
Magam elé bambulok:
- Áttehetnénk máskorra….
- Ja…
Mosolyogva nézek rá:
- Nagyon elnéző vagy, Domi! Találkozol velem, miközben öt pasival szórakozok, és te még beleegyezel, hogy áttegyük a randinkat?
Dominick picit elmosolyodik:
- Nem vagy normális, Haru, hogy még ilyenkor is poénkodsz.
Elnevetem magam:
- Igaz! Tudod mit, Dominick? Menjünk el hozzátok délután és nézzünk meg egy filmet!
Ragyogó kisállat-szemekkel próbálom rávenni Domi-t az öteletemre….
Szerkesztve Airi-chan által @ 2011. 03. 21. 20:54:57
|
| gab287 | 2011. 02. 26. 15:31:29 | #11731 |
Karakter: Dominick Cassar (kitalált)
Megjegyzés: Eguchi Harukichi-nek
Látom Haru összeszűkülő szemein, hogy mintha egy kicsit felhúzta volna magát, hangja ellenségesen csattan:
-Semmi. Jössz és kész. Később majd lesz kedved.
Aha! Megyek és kész. Na, és hogy akarsz rávenni, kisanyám? – gondolom magamban gúnyosan.
-Nem áll szándékomban, te pedig legyél akármilyen nagymenő, kevés vagy, hogy akár csak megmozdíts! – fonom karba a kezeim. Amekkora darab vagyok, nem kicsit látványos póz, ezt jól tudom. Megtanultam használni adottságaimat, és néha ki is használom.
-Domi! El sem tudod képzelni, hogy hány srác cserélne veled. Gondold meg még egyszer!
Határozottan bosszúsnak tűnik. Őszintén szólva, nem gondoltam, hogy ennyire fel fogja dühíteni a dolog. Két eset lehetséges: vagy ennyire rám van indulva – ezt nem tartom annyira valószínűnek – vagy egyszerűen nincs hozzászokva, hogy bárki is ellentmondjon neki, és ezt rosszul tűri.
-Figyelj, Haru. Jól nézel ki, meg minden, de én nem fekszek le senkivel, akibe nem vagyok szerelmes.
Hangosan felkacag. De, míg máskor élvezem csilingelő nevetését, ez most nem tetszik annyira. Mintha enyhe téboly vegyülne önfeledt kacagásába. Látom, hogy a többiek szűkölve húzzák meg magukat.
-Igen? Nem fekszel le senkivel, akibe nem vagy szerelmes? Ugyan, ne lódíts! Te nem fekszel le senkivel! – erre persze lángra kap a fejem. Tizenhat évesen még talán nem szégyen, hogy szűz az ember, de Haru szájából most ez úgy hangzik, mintha a legnagyobb lúzer lennék a világon, aki ráadásul még impotens is – Mondd, gondod lenne a dologgal? Vagy esetleg valami beteges fétised van? Bilincsek? Kötelek? Állatok?
Na, a bilincsek, és miegyéb emlegetése során, fejem megkapja a végső színt. Mi a baj a bilincsekkel?! – gondolom ijedten, mint akit rajtakaptak, hogy recskázik.
-Állj le, Haru! Semmi ilyesmiről szó sincs! És mi bajod azzal, hogy még szűz vagyok? Keresem az igazit! És egyáltalán! Honnan veszed te ezt?
-Na ne röhögtess! Az igazit?
Ismét felnevet, ez most még ijesztőbb, mint az előző alkalommal. Lassan csillapodik le, majd amikor befejezi, lassan felém sétál. Közel lép hozzám, nagyon közel, meztelen testünk szinte összeér. Megérzem vadító parfümjének illatát.
Fürkészőn bámul a szemembe, mintha megpróbálná kiolvasni a gondolataimat. Meglepődnél, kicsi szívem, ha tudnád, hogy most mire gondolok! – mosolyodok el magamban.
Halkan szólal meg, olyan halkan, hogy szerintem csak én hallom, mit mond:
-Ne viccelődj. Számtalan pasi baszott már meg. Számtalan csaj sikította már a nevem, mikor elélvezett. Talán kétszer, ha azt hittem, szerelmes vagyok. De még sose voltam. És nem is próbáltam.
Kissé meglepődve nézek rá. Nem nagyon értem, hogy miért mondja ezt most nekem, de kicsikét sajnálni kezdem ezt a lányt. Több tucat férfival és lánnyal volt eddig, és egyikükbe sem volt szerelmes? – gondolom meglepett szomorúsággal – Ennyire kiégett lenne? Vagy ennyire tárgyként kezeli mindenki? Vagy ennyire alábecsüli önmagát?
Haru felkuncog, és vidáman folytatja:
-Elárulok neked valamit. Az élet játék. Igazság nincs. Csak az erősebb kutya baszik szabály van érvényben. Hogy tisztában légy az erőviszonyokkal, elárulom, halvány gőzöd sincs, mekkora befolyásom van. Minden fontos ember a tenyeremből eszik, ha akarom. Nézd, Domi! Nem fenyegetlek meg, meg semmi. Csak figyelmeztetlek, hogy ha törik, ha szakad, bizony az enyém leszel! És tudod miért?
Kis hatásszünetet tart:
-Nekem még soha, senki nem mondott nemet! Senki, egyetlen kivétellel. Vagyis kettővel, veled együtt. És ez nagyon fellelkesít. Beindít. Nem érdekel, bármit megteszek – és ez tényleg bármit jelent – hogy kipróbáljalak!
Nem nagyon tudok mit válaszolni erre, ezért inkább csendben végignézem, ahogy megfordul, és elindul a fürdő felé. Sóvárogva nézem valószerűtlenül tökéletes fenekét, és egy pillanatra átfut a fejemen a gondolat, hogy hülyeséget csinálok. Nem, nem csinálsz hülyeséget, Nicky! – gondolom aztán – Haru iszonyú dögös lány, gyönyörű, izgató! De nem vagy szerelmes belé, most nem más, mint egy szuper-csinos csaj a tömegből! Talán, egyszer majd belé fogsz szeretni, és majd akkor lefekszel vele, de nem most! És nem így! Parancsszóra, mert őkelme azt hiszi, hogy csak csettint egyet, és már térdelsz is le, hogy kinyald a punciját!
Egy pillanatra megáll, de nem fordul vissza:
-Egy egyszerű igennel simán megúsztad volna.
Ezt mondjuk nem értem, hogy mire gondolt, hisz’ megmondtam, hogy nem fekszem le senkivel, ha nem vagyok szerelmes! Mit nem lehet ezen érteni?
-Mire kijövök, hogy rendbe rakjam a terepet, ne legyen itt senki – folytatja, majd menne tovább, de Hollie hangja megállítja:
-Haru, én itt maradnék veled – mindenki ránéz, ő pedig elpirul, de halkan folytatja – Segítek takarítani.
Haru egy ízig-vérig édes, hatéves szűzlánykás mosollyal lép eléje:
-Tudod mit, Hollie? Hagyjuk a takarítást! Gyere velem fürdeni!
Szegényke még inkább pirul, én pedig már csak rá koncentrálok, azt is elfelejtve, hogy itt lopják az estét.
-Re-rendben.
Aztán kissé meglep a következő mozdulatával.
Megcsókolja Hollie-t!
Hosszú, és szenvedélyes csók, igazi, mint a filmekben. Ajkaik kissé elnyílnak, és mozdulataikból látszik, hogy nyelvük komoly csatába kezd egymással. Iszonyú izgalmas látvány, még sosem láttam lányokat csókolózni, pláne nem ilyen belemenősen!
Azonnal el is szégyellem magam, mint aki meglesett egy párt, ahogy szeretkeznek, és elfordulok. Összekapkodom a cuccaimat, és kiiszkolok a nappaliból, csak kint, az előtérben rángatom magamra ruháimat, a többiek kisebb-nagyobb fáziskésésekkel, hasonlóképpen tesznek.
Mielőtt kilépnék az ajtón, meggondolom magam, és visszaindulok a nappaliba. Illik elköszönni a házigazdától, és a neszezésekből, halk beszélgetésből hallom, hogy még ott vannak. Megdöbbent, amit a nappaliban látok, ahogy belépek.
Haru a nappali közepén térdel, és ahogy felém kapja édes arcát, látom, hogy szemeiből patakzanak a könnyei!
Szóhoz sem jutok a meglepetéstől, és egy nagyon hosszú pillanatig csak meredten nézem. Képtelen vagyok elvenni róla a tekintetem, egyrészt, mert rettenetesen érzem magam, hogy ezt én idéztem elő. Másrészt viszont, mert olyan megkapó, és gyönyörű a lány. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ebben a pillanatban jövök rá, hogy most az igazi Haru-t látom. Nincs játék, nincs színészkedés, álca, csak ő maga, és az őszinte szomorúság, és csalódottság a szemében. És ez az őszinteség az, amitől most olyan gyönyörű, mint még soha!
* * *
-Nem vagy normális, Domi! – ingatja a fejét Zach – Én tuti, nem hagytam volna ki Haru-t!
-Héj – kap egy tockost a fejére Vicky-től – Én is itt vagyok ám, legalább ne akkor reklámozd, hogy megdugnád Haru-t, amikor én is itt vagyok!!!
-Úgy értettem – teszi hozzá a nyakát behúzva Zach – hogy ha nem lennél a barátnőm!
-Na, persze! – puffog Vicky halkan.
-Nyugi már, srácok! – csitítom őket – Nem dugott meg senki, senkit!
-Hát, ez az, ezt próbálja Zach magyarázni neked! – vigyorog Katie – Haru iszonyúan rád van indulva! Bármit megtett volna neked!
-Hát… - vonom meg a vállam bizonytalanul – Azt észrevettem… De…
-Mit de? – néz rám Vicky – Nem tetszik a csaj?
-Pfú, dehogynem! – vágom rá azonnal a szemeimet forgatva – Iszonyú dögös csaj! És végzős!!! De… - vonom meg a vállaimat tétován – Most gondoljatok lúzernak, de én komolyan gondoltam, amit Haru-nak mondtam! Nem akarok lefeküdni olyan valakivel, akit még csak nem is ismerek… Nekem… Valahogy több kell! Nem mondom, izgatja a fantáziámat, milyen lehet egy lánnyal szeretkezni… De akkor is! Azt szeretném, hogy ha lefekszek valakivel, akkor az tazért tegye, mert szeret, és nem azért, mert úgy nézek ki, ahogy, vagy akkora a farkam, amekkora!
-Hát! – fűzi hozzá Katie incselkedve – Őszintén szólva nekem is összefutott a nyál a számban, amikor megláttalak meztelenül, Nicky! Nem is dicsekedtél vele, hogy ló volt az apád!!!
-Hehe! – fanyalgok halkan.
-Ne szerénykedj, Nicky – mosolyog Vicky – Most már tuti, hogy te vagy a legnagyobb csődör az egész suliban, de szerintem az egész városban! Nem elég, hogy te vagy a legizmosabb ember a földön, de ráadásul, a farkad mérete is passzol a többi testrészedhez!!! – neveti el magát!
-Srácok, lehetne, hogy leszálltok a farkam méreteiről? – válaszolok ingerülten, leginkább zavaromat leplezve. Még az is zavarba hoz, ha az izmaim méreteiről beszélgetünk, akkor el lehet képzelni, hogy ég a fejem, amikor a szerszámom a téma.
Egy darabig együtt megyünk, aztán elválunk egymástól, mindenki megy a maga útján.
Úgy döntök, hogy hazasétálok. Innen nagyjából másfél óra gyaloglás, ahol lakok. Igaz, holnap dolgozni megyek, de majd csak túlélem.
Nem tudom kiverni a fejemből Haru könnyes pillantását. Nem szeretek senkinek sem fájdalmat okozni, főleg nem valakinek, akit úgy egyébként kedvelek, vonzó a számomra. De szemmel láthatóan most sikerült. De vajon mivel? Miért volt olyan fontos az ő számára, hogy ágyba vigyen? Ennyire belém van zúgva? Áh! Az ki van zárva! – sóhajtok lemondóan – Egy ilyen menő, végzős csaj nem egy tizenhat éves srácba bolondul bele! Még ha nem is vagyok éppen egy átlag, tizenhat éves… Nem, az ilyen csajok menő pasikra mozdulnak rá, pénzes csókákra, üzletemberekre, és hírességekre! Hisz’ mondta is!
Akkor? Akkor mi lehet a háttérben? Csak egyszerűen azt hitte, hogy kapva kapok az alkalmon, és amikor kiderült, hogy nem, ő ezt egyszerűen szégyenként élte meg? Hogy nem sikerült egy harmadikas kissrác fejét elcsavarnia? Á! Ettől miért bukott volna ki? – értetlenkedek – Nem… Itt valami egészen más van… De mi?
* * *
Sokszor eszembe jut az elkövetkezendő napokban az, az ominózus buli. Vegyes érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban. Egyik oldalról nagyon bánt, hogy esetleg fájdalmat, vagy csalódást okoztam Harunak, mert bár szívem szerint sok mindent okoznék neki, ez a kettő a legkevésbé sincs a listán. Másrészt viszont, nehezen tudom elképzelni, hogy egy Haru-hoz hasonló lányt ilyen mértékben megviselne, hogy egy kis tizenhat éves srác visszautasítja! Ki van zárva! Akkor? Akkor mi?
A suliban nem futunk össze, azt hiszem, hogy mindkettőnk szerencséjére. Nem baj, ha ülepednek a dolgok egy kicsit, mindkettőnkben. Még én sem tudom, hogy pontosan mit is akarok Haru-val/-tól, nekem is idő kell, mire egyenesbe jövök magammal... meg talán ő sem fogja leharapni a fejem, ha esetleg valamikor összefutunk, és szólnék hozzá.
Becky-nek is feltűnik – pár nappal később – hogy valami nincs rendben, amikor a havi méréseket végzi. Havonta minden testméretemet megméri, testsúllyal, és testzsír százalékkal együtt, és feljegyzi, egy táblázatban. A doktorijára készül, és a disszertációjának témája én vagyok, így részletesen, és pontosan nyomon követi a fejlődésemet.
-Mi van veled, Nicky? – kérdezi, miközben feljegyzi az utolsó adatot is – Semmi reakció?
-Hogy? Mi? – kérdezek vissza gondolataimból felriadva.
-Épp most jegyeztem meg, hogy tudomásom szerint te vagy a legizmosabb ember a földön! Minden méreteddel lekörözted Victor Richards-ot! Mondjuk a derekad kivételével, a tiéd vagy húsz centivel vékonyabb! Meg a csuklóid, és a bokáid…
-Huh! – vonom fel a szemöldökömet. Két hete nagy valószínűséggel sokkal lelkesebben reagáltam volna, de most egész más foglalkoztat – Komolyan?
-Hát, ez eléggé vérszegény... – sandít rám gyanakodva – Mi van veled? Hol jár az agyad? Már egy hete egészen máshol járnak a gondolataid! Azt hitted, nem vettem észre?
-Hát... – vonom meg a vállam.
-Mi van? Elmeséled?
-Persze... Nem titok – vonom meg a vállam megint, és elmesélem Becky-nek, hogy mi történt egy hete, hétvégén, Haru-nál.
-És most fogalmam sincs, hogy mi van – fejezem be tanácstalanul.
-Hát, szerintem erre csak ő adhat választ...
-Hát, ettől féltem... – sóhajtok egyet.
-Nem mered megkérdezni tőle? – vonja fel a szemöldökét érdeklődve Becky.
-Hát... nem is tudom... Igazándiból nem tudom, hogy mit is akarok ettől a csajtól... Vagy, hogy akarjak-e valamit egyáltalán? Mégis csak végzős, tizennyolc, én meg csak most kezdtem a harmadikat, és tizenhat vagyok...
-Szerintem ezzel ne foglalkozz, ha őt nem zavarja, akkor téged miért zavar? – kérdezi vigyorogva – Amúgy meg... Elárulok neked egy titkot! Ennyi idősen én is a fiatalabb fiúkra buktam!
-Komolyan?! – kerekednek el a szemeim – De... De miért?
-Hát... – mosolyog Becky incselkedve. Most olyan, mint egy kamaszlány, szinte el is felejtem, hogy harminhat éves, és gyereke van – Mert olyan helyesek vagytok, ti, szende tizenöt-hat-hét évesek... Olyan édesek, kisfiúsak... Olyan ártatlanok... Még bennetek van a megronthatóság édes íze! Lehet, hogy Haru-t is ez vonzza benned! – aztán elneveti magát – Vagy legalábbis ez is, mert afelől kétségem sincs, hogy a ragyogó kék szemednek, szívdöglesztő mosolyodnak, és a mesés testednek sem tud ellenállni!
Ekkorra már nagyjából céklavörös a fejem, úgyhogy zavartan lesütöm a szemem.
-Na, ez az, amiről beszélek, Nicky! – mosolyog – Zabálni való vagy ilyenkor, amikor zavarban vagy! De nyugi, nem ugrok rád! Én ezen már túl vagyok rég, ne izgulj! De, visszatérve Haru-hoz... Szerintem, nem vagy közömbös neki. És ő neked?
-Pfú – fújok nagyot – Hát, iszonyú dögös csaj! Persze, hogy rá vagyok indulva... Szeretném megismerni, aztán meglátjuk...
-Hát, akkor ezt mondd el neki!
-Hm... – húzom el a számat – Nem te vagy az első, aki ezt mondja...
* * *
Majdnem két, teljes hét telik el úgy, hogy nem találkozunk Haru-val. Pedig nem kerülöm – és gondolom, hogy ő sem kerül engem – de valahogy mégsem futunk össze, még véletlenül sem.
Sokat gondolkodtam azon, amit Becky – meg Ashley, meg Katie, meg Vicky, meg még egy páran – mondtak, hogy lépnem kellene valamit, aztán majd kiderül, hogy mi van. És végül nagy nehezen elhatározom magam. Úgy döntöttem, hogy elhívom Haru-t, randira. Aztán meglátjuk, hogy mit lép rá. Ha kiröhög, akkor legfeljebb tudom, hogy mégis hányadán állunk… Ha meg eljön velem? Hát… végül is akkor is megtudunk valamit!
Ashley szerint viszonylag határozottnak kell lennem. OK, hogy esetleg pont a szendeségem vonzza, de azért mégis csak egy menő csaj, nem lehetek tutyi-mutyi. Határozottnak, és kicsit talán rámenősnek is kell lennem, még ha esetleg el is pirulok, és zavarba is tud hoz. De meg kell mutatnom neki, hogy mégis csak pasi vagyok, a javából, vagy legalábbis majd leszek, egy-két év múlva.
Elhatározásomban az sem tudott megingatni, hogy Haru közben szemmel láthatólag becsajozott. A buli után egy-két nappal már állandóan együtt voltak Hollie-val, sőt, azzal sokkolják a sulit, hogy teljesen nyíltan vállalják leszbi kapcsolatukat. A tanárok kicsit ki vannak akadva, de nem mernek fellépni, nehogy botrány legyen belőle, hogy a Willson Woodrow-ban diszkriminálják a homoszexuálisokat. Úgyhogy Haru-ék szabadon turbékolnak, és egyetlen alkalmat sem szalasztanak el, hogy felkorbácsolják a kedélyeket leplezetlen, francia csókjaikkal, és összesimulásukkal.
De úgy döntöttem, hogy ez legyen Haru problémája. Döntse el ő, hogy Hollie-t választja, vagy engem!
Csütörtök van, közel két hete volt az ominózus házibuli, Haru-nál. Nem szokatlan Long Beach-ben, hogy harminc fok meleg van így szeptember vége felé, de ez a negyvenkét fokos forróság azért még itt is meglepő, majdnem rekord. Állítólag a születésem előtt négy évvel volt ilyen forró a szeptember utoljára, akkor negyvenöt fok volt. Egy könnyű teniszpólót viselek, és egy vékony, nyári vászonnadrágot, de így is érzem, hogy a ruha nyirkosan tapad a testemre, bőröm nedvesen fénylik a vékony izzadságfilmtől.
A suli parkjában ebédeltem meg, egy nagy fa árnyékában, Ashley-ékkel, és épp elhatároztam, hogy ma lesz a napja, amikor elhívom randira Haru-t, amikor meglátom őket kilépni az iskola épületéből. Haru nagyon vadítóan néz ki feltűnő, ciklámen színű miniruhájában, minden fiú nyálát csorgatva bámulja gyönyörű testét, míg a lányok csak az irigységtől sárgán fintorognak.
Eljött az idő, Nicky! – gondolom magamban, és egy mély levegőt veszek. Aztán felállok, és ahogy ellépek a többiektől, és elindulok Haru-ék felé, lazán visszaszólok nekik:
-Mindjárt jövök, srácok, csak beszélek Haru-val!
Ahogy feléjük sétálok, látom, hogy a két lány egymás felé fordulva, halványan mosolyogva váltanak pár szót. Egymásba vannak feledkezve, mintha a külvilág nem is létezne a számukra. Ezek smárolni fognak! – fut át a kósza gondolat a fejemen, de nem zavartatom magam. Valami megmagyarázhatatlan önbizalom, és határozottság lesz úrrá rajtam, és most egy pillanatig sem zavar a gondolat, hogy könnyen lehet, hogy egy heves nyelvcsatát fogok megszakítani mindjárt.
De nem kell megszakítanom, még épp nem kezdenek hozzá, mikor megállok előttük.
Haru mogorván felnéz rám, és csak foghegyről veti oda nekem:
-Mit akarsz?
Ha nem is illan el minden önbizalmam, és határozottságom, ami egy pillanattal korábban még ott buzgott bennem, mindenesetre kissé alábbhagy, és felszínre tör szende énem, ahogy elpirulok. Nyugi, Nicky, csak semmi pánik! Csak határozottan, magabiztosan, ahogy eltervezted! – bíztatom magam.
-Sziasztok, lányok! – válaszolom neki csak egészen enyhe éllel – Én is örülök, hogy látlak, Haru!
-Nem muszáj jópofiznunk – hangjában nem sokkal kevesebb ellenségességet vélek hallani – Inkább bökd ki, hogy mit akarsz?
-El akarlak hívni randira! – mondom ki, olyan könnyedén, mintha csak anyámtól kértem volna egy pohár vizet, még magamat is meglepem vele, hogy milyen egyszerű volt. Igaz, hogy enyhe pír azért ég az arcomon, de szerintem nem olyan nagyon vészes.
Haru határozottan meglepődik, meredten, döbbenten néz rám egy nagyon rövid pillanatig, aztán sikerül visszarángatnia lenéző álarcát. De ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy meglássam, amit akartam. Egy reménykedő, lelkes csillanás, mielőtt ismét visszabújik az álcája mögé, és gúnyosan elvigyorodik:
-Már elkéstél, Kisfiú! Az egyszeri alkalom volt, a bulin! – aztán átkarolja Hollie derekát, és magához húzza, mintha a tulajdona lenne – És egyébként is, Hollie-val járok, ha nem tűnt volna még fel!
-Ugyan, Haru – mosolyodok el kétkedően – Te is tudod, én is, és Hollie is, hogy ez nem igaz! Hollie csak egy pótlék! – ahogy ezt kimondom, Hollie szemébe nézek – Ne haragudj, Hollie, nem akarlak bántani! Nagyon helyes csaj vagy, és szuper a tested! Mindig is jó csajnak gondoltalak! – mosolygok rá bíztatóan – És jó darabig nem fogom elfelejteni a mennyei melleidet! – kacsintok rá végül.
Bár elsőre nagyon csúnyán nézett rám, de mire végeztem a mondandómmal, Hollie szinte olvadozni látszik a szavaimtól, és csillogó szemekkel mosolyog rám. Haru ennek közel sem örül annyira, figyelmeztetően paskol Hollie fenekére:
-Ne vigyorogj már így! – aztán hozzám fordul, ismét megpróbálja a gúnyoros arcát adni, ami csak félig-meddig sikerül. Látszik rajta, nem megy olyan könnyen, hogy fenntartsa távolságtartó, lenéző viselkedését – Domi, Domi! Nagy tévedésben vagy te! Egy lehetőséged volt, hogy megdugj, de azt balfasz módon, elbarmoltad. Én már rég túlléptem ezen a dolgon, és már más izgatja a fantáziámat!
Ez az! – gondolom elégedetten, és egyben nagyon izgatottan – Most jöhet a nagybelépő! Összeszedem minden bátorságomat, és valami olyat teszek, amit szerintem, Haru nem néz ki belőlem, de – bár hosszasan tervezgettem – még én is meglepődök, hogy meg merem tenni.
Egészen közel lépek hozzá, mellkasom a melleit érinti, jobbról közel hajolok a füléhez. Érzem parfümje illatát, amibe még keveredik valami, valami sokkal izgatóbb. Haru felhevült testének saját illata szinte az egekig korbácsolja a vérnyomásomat, mint egy párzásra kész hím vadállat, mikor megérzi az alfanőstény illatát. Sosem éreztem még ehhez foghatóan izgatót.
Megrendszabályozom csapongó gondolataimat, és halkan mondom neki, szinte csak súgom a fülébe:
-Ugyan már, Haru! Te csak szeretnél túllépni rajtam!
Érzem, hogy beleborzong, szinte megremeg, ahogy leheletem végigsimít a nyakán, ahogy mellizmaim a testének simulnak. Úgy látom, hogy őrá hasonló hatással van az én illatom, kicsit mintha hevesebben venné a levegőt, arca kissé kipirul. Nem lépek hátrébb, közvetlen közelről fürkésszük egymás tekintetét. Merész húzásom miatt kissé pirulva ugyan, de állom Haru csillogó szemeinek kereszttüzét. Hangja rekedtes, amikor tétován megszólal:
-Túl sokat képzelsz magadról, Domi!
-Igen? – kérdezek vissza, az én hangom sem sokkal tisztább az izgatottságtól – Biztos vagy ebben, Haru? – most balról hajolok a füléhez, és susogom neki halkan – Nem lehet, hogy csak rettegsz bevallani az igazságot, még magadnak is?
Cselekedetem hasonló, ha nem jelentősebb hatással jár, mint az előbb. Látom rajta, hogy minden lelki erejére szüksége van, hogy rendbe szedje magát, másodpercekig nem is szólal meg, majd fátyolos, rekedt hangon válaszol:
-Péntek, és szombat éjszaka bulizok!... Vasárnap délelőtt alszok...
-Én vasárnap délelőtt dolgozok, úgyhogy teljesen jó – vágom rá izgatottan – Vasárnap délután érted megyek, háromra, OK?
-Jó lesz – bólint kimérten, sokkal összeszedettebben, de érzem rajta, hogy belül azért közel sem ennyire hűvös, és nyugodt – Jah, és Disneyland-be vigyél!
-Disneyland-be?! – kérdezek vissza meglepetten.
-Aha! – helyesel vidáman – Először járok az Államokban, és gyermekkori álmom, hogy eljussak Disneyland-be – aztán enyhén gúnyos kacsintással fűzi hozzá – Meg, aztán, az a te igazi tereped, nem?
Nem is ő lenne, ha nem szúrna vissza egyet…
* * *
Szombaton, hajnalban frissen, és kipihenten ébredek. Szombatonként hatra kell mennem, mert a nyitásig fel kell tölteni az áruház polcait áruval a hétvégi rohamra. Fél ötkor szoktam kelni, és fél hatkor indulok.
Ilyen korán reggel szinte kihaltak Long Beach utcái, csak a legádázabb, legkitartóbb parti-arcok támolyognak hazafelé az éjszakai buli után. Szeretek ilyenkor autózni, lehúzott ablak mellett, halk zenével.
Egy sikátor mellett hajtok el, amikor kiáltásokra leszek figyelmes. Olyan váratlanul hallom meg, hogy nem is jut el a tudatomig, hogy milyen kiáltások ezek. Első gondolatom, hogy hadd kiáltozzanak, de aztán valamilyen megmagyarázhatatlan késztetés folytán mégis lassítok, majd visszafordulok a néptelen utcán. Lekapcsolom a zenét, és fülelek. Ahogy közeledek a sikátorhoz, hallom egyre tisztábban, hogy mintha egy női hangot hallanék, meg néhány férfiét. Még nem tudom kivenni a szavakat, de a hanglejtésből nem kedélyes cseverészés zajlik ott.
Behajtok a sikátorba a kocsival.
A kis utcácska végén egy kocsi áll, azon túl néhány pasas. Nehéz kivenni, de közöttük mintha egy lány ficánkolna. Nah, remek! – morgom magamban – Már megint, mibe keverted magad, Nicky?!
A pasasok a motor hangjára megfordulnak, és felhagynak a csaj inzultálásával. Megállok a kocsijuk mögött, és kiszállok, könnyed léptekkel indulok meg a kis csődület felé. A vezéregyéniség – egy tetovált, jókötésű, tipikus rosszfiú – kicsit előrébb lép, és halkan füttyent egyet:
-Ez igen, cimbora! Milyen anyagot tolsz? Ez engem is érdekelne! – mondja leplezetlen csodálattal.
Barátunk elég jól kigyúrt hapsi, de a közelemben valószínűleg erős kissebségi komplexus gyötri. Igaz, mellettem az éppen regnáló Mr. Olympia is elszégyellné magát, nagy valószínűséggel. Hogy még inkább elbizonytalanítsam, tőlem szokatlan határozottsággal, és rámenősséggel emelem fel a karom, és feszítem meg a bicepszem. Szinte kiugrik a szeme az üregéből, ahogy nagyjából emberfej méretű gömbbé dagad az izom a karomon. Még jó, hogy egy trikó van csak rajtam, mert egy póló, vagy ing ujját, cafatokra szaggattam volna így.
-Ebben, barátom, egyetlen milligramm szteroid sincs! – bökök az izomkötegre, majd leengedem a karom – De ez nem feltétlenül mondható el rólatok… Biztos emiatt vagytok ennyire felpörögve!
-Nem kéne beleütnöd az orrodat, haver! – válaszolja a vezér arrogánsan, miközben lassan lépkedek feléjük. Ahogy közeledek, úgy helyezkednek ők is. Mindannyian tudjuk, hogy itt előbb utóbb bunyó lesz, úgyhogy mindenki próbál megfelelő helyzetbe kerülni. Ahogy közeledek, és ők is mozdulnak, meglátom a csajt is, és egy pillanatra még a szar is belém fagy!
Hát, te mi a radai jókórságot keresel itt, Haru?!?!
Mivel úgy érzem, hogy nem előnyös, ha rájönnek, hogy ismerjük egymást, megpróbálok úgy tenni, mintha nem ismerném őt. Egyelőre úgy tűnik, hogy beválik. Már csak azon imádkozok, hogy Haru ne szólja el magát. Egyelőre nem is teszi, ő is csak aggodalmasan pillog körbe. Két pasas keményen tartja, szája sarkából vér szivárog. A pasik nyilván megfelelő erőhatások alkalmazásával próbálták együttműködésre bírni. Most nem ficánkol, próbálja felmérni a helyzetet, szemmel láthatóan reménykedik, hogy kedvezőbb helyzetbe kerülhet, idővel.
-Mit szeretnétek ezzel a csajjal? – kérdem álnaivan, elengedve korábbi figyelmeztetését a fülem mellett.
-Szerinted? – röhög fel az egyik, aki Haru-t tartja – Apám, olyan teste van, mint egy Barbie-babának! Hát, persze, hogy fel kell próbálni egy ilyen bőrt!
Haru erre felé fordul, és nemes egyszerűséggel pofán köpi a pasast:
-Rohadj meg, faszkalap!
Erre viszont, amaz visszakézből lekever a csajnak egy akkorát, hogy attól félek, leesik a feje. A hatás nem marad el, Haru félájultan lóg a pasasok karjában. Talán nem ment el az áram teljesen, de láthatóan problémái akadtak, hogy behatárolja térben és időben a helyzetét.
Legszívesebben nekiugranék ezeknek az állatoknak, de nem tehetem. Akármilyen erős is vagyok, azért mégis csak öten vannak, nagyon rosszul is járhatok, ha elkapkodom a dolgot. Valószínűleg mindenféleképpen le tudom verni őket, de nem mindegy, hogy mennyire sérülök meg, és őket mennyire töröm össze.
-Fiúk, nem szeretném meglátni, hogy még egyszer valamelyikőtök hozzányúl a csajhoz! – mondom keményen, közben lassan-lassan közelebb lépkedek a vezérhez – Úgyhogy jobb is lesz, ha most elengeditek, és mi szépen elmegyünk. Senkinek nem esik bántódása!
A vezér felröhög, haverjai engedelmesen követik. Úgy néz ki, hogy szerintük hárman is le tudnak nyomni, mert a kettő nem mozdul el Haru mellől, a másik három meg kezd bekeríteni. A főnök abbahagyja a röhögést, majd lenézően veti felém:
-Na, és aztán, ha nem? Lehet, hogy akkora vagy, mint közülünk kettő együttvéve, de mi öten vagyunk!
-Versenyszerűen bokszolok! – válaszolom figyelmeztetően. Megpróbálom elijeszteni őket, hátha kikerülhető a verekedés. Nem szeretek verekedni, tisztában vagyok az erőmmel, pontosan tudom, hogy akár egy ütéssel agyon tudok ütni valakit! És ezt semmiképpen sem szeretném – Ki akarod próbálni, hogy mi lesz?
A vezér erre gyors mozdulattal előránt a zsebéből valamit. Diszkrét csattanás jelzi, hogy a penge kinyílt.
-De nincs acélból a bőröd, haver! – vigyorog magabiztosan – Úgy belezlek ki, ha nem húzod el a csíkot, mint egy csirkét!
Na, ez az, amitől féltem! Bíztam benne, hogy nem akarnak késelni, de rosszul hittem… Így már azért kicsit neccesebb a helyzet, mert tényleg nincs acélból a bőröm. Ráadásul már elég közel vagyunk egymáshoz, majdnem karnyújtásnyira, cimborái jobbról, és balról szintén bekerítettek. De megpróbálom leplezni aggodalmamat, és ezzel még inkább elbizonytalanítani, hátha megúszható a verekedés:
-Figyelj, cimbora! Az a kés nem ér keresztül a mellizmaimon! – bökök a mellkasomra – Szóval egy szúrással nem tudsz megölni! Ki akarod próbálni, hogy utána még szét tudom-e ütni a fejedet? Csak úgy mondom, hogy fél tonnával nyomok fekve, szerinted, kibírja az arcod, ha bemosok egyet?
A fél tonna kis túlzás, mert valójában szériában „csak” négyszázötven-négyszáznyolcvan kilót nyomok, igaz, a rekordom valamivel hatszáztíz kiló felett van. Ez „csak” százhuszonöt kilóval több, mint az érvényes világrekord.
Mindenesetre jól hangzó lódítás, ám sajnos eredménytelen:
-Húzás, haver! – mordul fel a vezér, és felém mozdul.
A picsába! – sóhajtok magamban – Akkor csak bunyó lesz!
Felkészülök a harcra, súlypontot váltok, de karjaimat nem emelem fel, hadd higgye, hogy váratlanul ér majd a támadása. Remélhetőleg ezzel meg tudom majd annyira lepni, hogy esetleg egyetlen ütéssel ki tudom vonni a forgalomból.
Előre ugrik, és megpróbál megszúrni, ahogy számítottam.
Jobbkezes, így mozdulata nekem balról érkezik, kicsit szélesen, és alacsonyan jön. Bal kézzel csapok rá, és miután a kés így már veszélytelen, kissé balra, a kés felé is hajolok, amivel annyira meglepem, hogy jobbom teljesen szabadon száguld bele az arcába. Nem fogom vissza magam, csak annyira, hogy saját kezemet ne törjem darabokra.
Nagyon megdöbben, hogy milyen gyors vagyok. Eszébe sem jutott, hogy egy ekkora barom, mint én, ilyen gyors lehet. Öklöm az arccsontján találja el, tompa, csúnya reccsenés hallatszik, kezembe ismerős fájdalom hasít, ahogy felreped a bőröm. Az ütés erejétől fickó két-három métert repül nekem balra, és kicsit hátra, magatehetetlenül puffanva ér földet, és nem mozdul többet. Haverjai megtorpannak, és ijedten hőkölnek vissza. Egy pillanatig csak méregetjük egymást, aztán mindketten rám rontanak.
Rutinos utcai verekedők, de nem képzettek. Viszonylag könnyedén táncolok el előlük a szűk helyen, hogy egyszerre csak egy férjen hozzám. Szabályos küzdőállást veszek fel, és egyelőre csak hárítok, hamarosan úgyis lesz adandó alkalom, amikor gond nélkül bevihetek egy tiszta ütést.
Közben szemem sarkából látom, hogy a Haru-t fogva tartó két pasas közül az egyik szintén beszáll a játékba. Sajnos rossz ütemben jön, így oldalba tud támadni, míg a másik pasassal vagyok elfoglalva. Gyorsan elindítok egy támadást, majd amaz védekezését kihasználva egyből el is táncolok, így megakadályozva, hogy mindketten, egyszerre támadhassanak rám.
Hárman köröznek körülöttem, így nem túl sok mozgásterem van, hogy egyszerre csak egyet tartsak magammal szemben. Néha sikerül, néha nem. Amikor sikerül úgy mozognom, hogy csak egy tud elérni, azonnal támadást indítok, ami a harmadik alkalommal, sikerrel is jár. Bal öklöm kérlelhetetlenül száguld ellenfelem jobb oldalába, amitől ő is hátra esik, vagy két méterre. Tudom, hogy végleg nem vontam ki a forgalomból, de így legalább már csak ketten maradtak, egyelőre.
Ahogy forgolódunk, közben újabb hangokra leszek figyelmes, és ahogy ismét látókörömbe kerül Haru, megdöbbenve látom, hogy az őt fogva tartó pasival kezd hadakozni! Szemmel láthatóan ő is rutinos – ám képzetlen – verekedő, így nem teljesen esélytelen a harcban ellenfelével szemben.
De nem érek rá Haru harci képességeit elemezgetni, és erre a bal oldalamba hasító fájdalom döbbent rá. Míg figyelmemet megosztotta a lány akciója, egyik támadóm kemény ütést helyez el a testemen, és ezt már csak megfeszített hasizmaimmal tudom tompítani. Páncélszerű izmaim megvédenek a komolyabb sérüléstől, de a fájdalmat én is érzem.
Eltáncolok, majd ellenfelem felbátorodását kihasználva ellentámadásba lendülök. Nem számít kirohanásomra, és egy gyors, rövid sorozás után – amit sikeresen véd – egy brutális, tiszta felütéssel találom állcsúcson. Nagyon csúnyán recsegnek a csontjai, biztosan nem fog tudni szilárd táplálékot venni magához soha többet. Emberem egy méter magasra emelkedik a levegőbe, majd pár méterre hátrébb ér földet, és mozdulatlanul marad.
Így már csak ketten maradtak, mivel közben a másik összeszedte magát, és visszatért a harcba. Sikerül őket úgy kitáncolnom, hogy egyszerre csak egy fér hozzám, és lassan, egyenként csapom le őket. Egy-egy kósza ütéssel elérnek, de szerencsére – köszönhetően több éves boksz jártasságomnak, na és persze embertelen izmaimnak – nem tudnak bennem kárt tenni. Napokig fognak sajogni a helyek, ahol eltalálnak, de majd kiheverem.
Lihegve állok a kiterített négy pasas között, és Haru felé kapom a tekintetem, aki épp abban a pillanatban térdel bele az előre görnyedő hapsi arcába, aki megadó, fájdalmas sóhajjal, ájultan csuklik össze. A lány lihegve, elkínzott arckifejezéssel, fáradtan rogy le mellé, a földre. Alaposan megviselte a küzdelem, korábban felrepedt szája mellé begyűjtött egy komoly mokkát a bal szeme alá, és felrepedt a jobb szemöldöke is, meg amit még esetleg nem látok. Nagyon le van amortizálva szegény, amitől nagyon rosszul érzem magam, hisz’ bármennyire is akartam, képtelen voltam megvédeni!
Odaugrok, leguggolok mellé a földre:
-Jól vagy, Haru? – kérdezem aggodalmasan, saját fájdalmam egyelőre nem nagyon izgat.
-Voltam… már jobban is… - lihegi, fájdalmas fintorok kíséretében.
-Gyere, ülj be a kocsiba, míg kihívom a zsarukat! – kapom ölbe könnyedén, és emelem fel a földről, mint egy kisgyereket. Legfeljebb ötvenöt kilója nekem meg sem kottyan, edzésen nincs olyan gyakorlat, amihez ilyen kicsi súlyt használnék.
Szerkesztve gab287 által @ 2011. 02. 27. 11:42:29
|
| Airi-chan | 2011. 02. 16. 19:47:46 | #11407 |
Karakter: Eguchi Harukichi
Megjegyzés: Nicky-nek
Egy pillanatig figyelem vörös arcát, majd megunva állok félre az ajtóból, hogy beengedjem őket:
- Szevasztok! Gyertek be!
Arcomra a szexuális-ragadozó-mosoly nagyon gyenge változata kerül. Nem akarom elijeszteni a kisfiút….még….hehe..
Nicky félreáll, s mindenkit beenged maga előtt, megakadályozva, hogy belépte után, bevágjam mindenki orra előtt az ajtót. Mikor végre nagy nehezen átlépi a kéglim küszöbét, szinte azonnal belékarolok:, s kissé lábujjhegyre állva suttogom szexisen a fülébe:
- Örülök, hogy eljöttél, Kisfiú!
Kis híján közelebbről megismerkedek a földdel, mikor hirtelen megtorpan. Ejnye, ez igazán nem tetszik a néninek, kisfiú…csak abban az esetben torpanj meg előttem, ha hirtelen megfordulsz és lesmacizol, okszi?
Azonban kezeimet lefejti magáról, s szembefordul velem, miközben mélyen a szemembe néz.. Ebben nincs semmi izgató, nyuszi!
- Te, figyelj, Haru! Nem lehetne, hogy maradnánk a Dominick-nél? Nick, Nicky, Dom, vagy Domi, mindegy, de a lényeg, hogy van nevem is!
Egy pillanatra meredten nézek rá, el sem hiszem, hogy ilyen lenézően beszélt hozzám! Na de nem adom ilyen könnyen a nevedet, kisfiú..
Feszülten elmosolyodok, de szavaim pimaszul csusszannak elő ajkaim közül:
- És ha nem? Akkor mi lesz? Megmondasz anyunak?
Ne légy ilyen óvatlan velem! Mert piszkosul megbánhatod! Nem igazán vagy tisztában vele, hogy kikkel is vagyok tegező viszonyban, kisfiú.. Olyan Bácsik és Nénik, akikről te max. a híradóban hallasz.. Bizony-bizony… Szóval elég egy szó, és anyuci kénytelen lesz megvonni a zsebpénzedet… mivel kajára se fog telni…kissé gonoszkás hangulatom lenne? Lehet…
Szóval kisfiú, ne pimaszkodj velem, mert még a végén meg találod bánni, és nem tudsz aludni éjszaka... bár.. ha jó kisfiú leszel, akkor sem fogsz tudni aludni.. igaz, akkor teljesen más okok miatt.. hehe..
- Azt nem –vonja meg hanyagul a vállát,– De akár haza is mehetek, úgyis van egy-két könyvem, amit még nem olvastam ki…
Könyv? Ez komoly? Utálom az okos pasikat. Azt hiszik, nem többek egy egy éjszakára szóló ágymelegítőnél. Csak akkor fogadom el, ha egy pasi okos, ha piszkosul gazdag. Ők meg tudják érteni, hogy mekkora összegre is van szükség ahhoz, hogy egyrészt megmaradjanak az egyik szeretőmnek, másrészt, hogy a média és Állambácsi ne tudjon a kis ügyeikről… hehe…
- Oké, Nicky, megdumáltuk! –mondom vállat vonva, s mellé lépve karolok belé, hogy bevezessem a nappaliba. A buli már javában tart, az emberek összeismerkedtek, és épp az egyik kedvenc zeném szól, s az énekes épp azt ecseteli, milyen jó is volt a múltkori éjszaka a két általános iskolás kislánnyal.. Perverz… de jó a hangja… és az állóképessége is jó..
- Mit iszol? –libbenek könnyedén a bárpult mögé, s szemeimet ráfüggesztve közlöm vele a tényeket – És nem mondhatsz olyat, amiben nincs alkohol!
- De kocsival vagyok!
Ejnye Nicky, ez nem elég jó indok.. én például tökéletesen vezetek úgy is, ha már 2000 dollár értékű pia van a testemben.. Erre nem olyan rég jöttem rá…
- Majd holnap érte jössz!
Vagy akár haza se mész, míg ki nem józanodsz….
- Szóval?
- Huh… Akkor valami gyengét, mert nem szoktam inni!
Ez komoly? Ne légy már ilyen, kicsim.... Pont, mint én voltam 13 évesen az első bulimban, mielőtt elvették volna a szüzességem… de aztán rákaptam az élet ízére…
- Jaj, ne legyél már ilyen jófiú! – mondom homlokráncolva, s ha most azonnal nem mond egy jól megbolondított pát, keverek én neki olyat, hogy az első pohár után meztelenül tesz látogatót a szomszéd rock-sztárnál..
- Ahogy akarod, de te takarítasz, ha mindent összehányok! –nevet rám bele egyezően. – Legyen egy vodka narancs!
Jól van, kisfiú! Ezt akartam hallani!
- Na, kezdésnek nem lesz rossz!
S máris a pia elkészítésével foglalatoskodom. Egy kissé talán megbillen a kezem, miközben a vodkát töltöm, de egy fene…
Miután kész a pia, odamegyünk a többiekhez. Ha jól tudom, a baráti körből ismer már pár egyént, de Dan-t és Hollie-t nem, pedig ők a legjobb barátaim Amerikában.
A buli elején vagy másfél óra elmegy a tánc címen előadott vonaglásra, az ismerkedő beszélgetésekre és a hülyülésre. Közben ügyelek, hogy Nicky kezében szinte sose legyen üres a pohár. Leitatlak, ha nem gond..
Mikor épp a szomszédlány karakterrel dumcsizok, akiről már tudom, hogy Katie-nek hívják, Hollie hangosan felvet egy program-tervet:
- Srácok, mi lenne, ha játszanánk valamit?
Játék? Én sok játékban benne vagyok.. Csak ne ragadjunk le a hatéves apácanövendékek szintjén!
- Jó ötlet, de csak ha valami szexi játék! – mondom mosolyogva, s igyekszem úgy Nicky-re kacsintani, hogy csak ő vegye észre. A tettemet egy sóhajjal nyugtázza.. Itt valami nem stimmel..
- Az lesz, Haru, ne izgulj! Igazság vagy Bátorság-ra gondoltam, de kicsit fűszeresebben! Érdekel mindenkit?
Igazság vagy Bátorság? Egy pillanatra nem ugrik be, de aztán eszembe ötlik.. Szóval üvegezünk? Jó játék.. Intim és merész.. Egy ilyen játék miatt lovagoltam meg először egy pasit. Mindenki végignézte. Jó buli volt, és jó társaság..
Mivel senki sem ellenkezik, Hollie barátnőm folytatja:
- Akkor a szabályok: az alap a jól ismert, üveges játék. Körbeüljük, és valaki megforgatja az üveget. Amikor megállt, a forgató feltehet egy kérdést annak, akire mutat, amire őszintén kell válaszolnia, vagy egy feladatot ad neki, amit végre kell hajtania. Ha a választ, vagy a feladat végrehajtását nem fogadjuk el, vagy visszautasítja az, akire az üveg mutatott, akkor egy ruhadarabot le kell vennie. A páros ruhadarabok egynek számítanak! Utána az forgat, akire az üveg utoljára mutatott. Az győz, akin marad valami ruha, úgy, hogy a többiek mind meztelenek!
Igen, a már kívülről fújt szabályok. De azért jó bulinak ígérkezik. Vannak itt jó fej emberek, akikkel öröm és szórakozás az élet.
- Aha, ez izgi! – mondom vigyorogva. De hiányzik itt még egy nyeremény. Szóval..- De még egy szabályt hozzáteszünk! A győztes kiválaszt valakit a jelenlévők közül, és két órát tölt vele a szobámban!
Szóval, mivel egyértelmű a nyereségem, jól fogok szórakozni Nicky „felnőtté” avatásán..
Hollie sem marad adósom, rögtön helyesli az ötletemet.
- Huh! Ez így még izgibb!
Neked is van egy kiszemelted a jelenlévők közül, drágaságom? Rendben..
A cuki Katie is felszólal, miközben Dan felé pillantgat:
- És mit lehet kérdezni?
Ugyan kislány, tudsz te ennél jobbat is! Ez annyira egyértelmű!
- Bármit, minél intimebb, annál jobb! –válaszolok. – Ez a feladatokra is igaz! Amúgy meg, ha a feladathoz partner kell, akkor te leszel a partner. De ez kétélű, vigyázat! –kissé figyelmeztetem a társaságot. Legyünk tisztában a dolgokkal – Ezzel lehet arra kényszeríteni valakit, hogy levegye egy ruháját, mert olyat kérek tőle, aminek a rám eső részét biztosan nem vállalnám be, de arra számítok, hogy ő sem fogja, szóval nincs para, és levetettem vele egy ruhát. De ha mégis bevállalja, akkor nekem meg kell csinálnom vele, különben én veszek le egy ruhát! Érthetőek a szabályok?
Már bocs, de aki nem érti.. IQ mínuszban? Hm? Valakinél esetleg?
Mivel ellenkezést nem kapok, csak bíztatást a kezdésre Zach részéről, már kezdeném. De Hollie, akit a perverz házi bulik királynőjeként azonosítok, eszembe juttat még egy alapszabályt:
- Várjatok, még a ruhadarabok számát egyeztetni kell! Kin van a legkevesebb számú ruhadarab?
Bár ez így kevésbé szeszélyesebb, de egye fene. Legyen.
- Szerintem rajtam – szólok közbe – Bugyi, cipő, ruha. Három.
- Rajtam is annyi –azt a pár szalagot ruhadarabnak vesszük? Bár,,felőlem..– Akkor mindenki: cipő, zokni le, hogy csak három ruhadarab maradjon!
Mindenki vetkőzni kezd, igaz csak pár ruhadarabot, de már haladunk.
Mindenki leül a szoba közepén egy körbe, én pedig előkerítek egy üres borosüveget a bárpultból.
- Mivel én vagyok a házigazda, én pörgetek először!
Gondolom, ez egyértelmű, nem? Pörgetek, és az üveg pont Katie-n áll meg.. Ez nem véletlen, angyalkám… Téged is megnéznélek egy mocskos, szexszel töltött éjszaka után.
- Jah, bocsi, Haru, még egy dolog! Ha az üveg két emberke között áll meg, a pörgető választ, hogy melyikük, oké?
Ez egyértelmű, én kis ribancom! De ha még egyszer közbeszólsz, nem állok jót magamért.. És még egyszer bocsika, de bepiálva, kielégítetlenül kissé morcos tudok lenni… Szóval ne agyaljunk a szabályokon, hanem játszunk!
Katie felé fordulok, s egy kis bemelegítővel kezdek:
- Akkor, mivel ő az első, egy szelíd, bemelegítő kérdés a Szomszédlánynak: szűz vagy még? Ha igen miért? Ha nem, akkor mióta nem?
Igaz, hogy ez több kérdés, de nem gond. Az édeske válaszol:
- Öööö… - el is pirult – Nem… Nem vagyok már szűz… Fél éve nem.
- Remek! –vigyorgok. Szent ég! Basszus, hol voltál te, apácazárdában?! Vagy csak erre nincsenek olyan beteges, perverz pedofilok, mint otthon Japánban? – Én ezt megvettem.
A többiek is elfogadják a választ, így a kis apáca pörget. Az üveg Nicky-n áll meg.
Hajrá csajszi, valami durvát! Vetkőztessük a kis félistent!
- Oké, Domi, akkor halljuk, hogy ha meghíznál, és ezzel minden öt kiló plusz súllyal két és fél centivel tudnád nagyobbá tenni a farkadat, akkor hány kiló plusz súlyt vállalnál be?
Bonyolult kérdés. Számolni is tanulnak az apácák? Bár tény és való, jó kérdés. Otthon majd elsütöm.
- Semennyit! – azonnal rávágja – Nem szorulok rá! Amekkora van, az pont elég!
Ennyire egoista vagy, vagy önhitt? Vagy van mire alapoznod? Bár ahogy eddig nadrágon keresztül megfigyeltem, nem szorul rá arra a plusz öt kilóra, de már sok farkat láttam, és egyáltalán nem biztos, hogy az övé olyan kiemelkedő lenne. Bár tény, hogy elég csinos helyezést érne el.
- Hűha! Mekkora mellénnyel van itt valaki! –vigyorog velem együtt mindenki– Na, majd ha már elveszítetted az alsónadrágodat is, akkor majd meglátjuk, hogy van-e mire magabiztosnak lenni! Forgass!
Szót fogad, az üveg pedig pár pillanat múlva rajtam áll meg. Arcát elnézve, nem fog kímélni. Úgy a jó! Csak ne kelljen kiadnom magam.
- Akkor, Haru, egy ártatlan kérdést kapsz: van-e ebben a szobában olyan, akiről fantáziáltál már, de még nem kaptad meg, és ha igen, akkor kiről?
Basszus, olyan nehéz lett volna, ha nem ezt kérdezi? Ilyet egy magamfajta nő sosem vallana be. Ha akarunk valakit, azt megkapjuk!
Arcomon ugyanúgy kint ül a vigyor, csupán észrevétlenül merev maszkká merevedett.
De ebből a helyzetből még égés nélkül kijöhetek. Szóval tündéri, édes mosoly, hangos, csilingelő kacagás, és még azt feltételezik rólam, hogy szűzkislány vagyok:
- Oké, megfogtál! –elkezdem letenni a gyilkos eszköznek is beillő cipőmet– De lesz még visszavágó, ne örülj!
Miután megszabadultam a ruháim egyharmadától, pörgetek. Zach a célpont, és én kisujjból kivágok egy „feladatot”. Nem kell sokat gondolkodni, otthoni haverok bulijain ez egy alapfeladat:
- Na, Zachy-fiú! Leveted a nadrágodat, meg az alsódat és hagyod, hogy azt tegyek a farkaddal öt percen keresztül, amit csak akarok. De nem élvezhetsz el!
A srác elvörösödik, elsápad, aztán leveti az ingjét. Attól rezelt be, hogy itt a csaja, vagy attól, hogy nem bírna ki a számban öt percet? Bár.. Igaza van.. nem bírná ki.. Legfeljebb három percet adnék neki.
A következő körben legtöbben vetkőznek, odafirkantom a nevem Katie fenekére – vagány kislány-, megtudom Hollie legerotikusabb álmát – ugyan, ennél vadabb dolgokat szoktál csinálni, de mindegy- , Zach egy tükörrel smacizik – velem is megtehetnéd- , és közlöm a társasággal, hogy három napja voltam utoljára lánnyal. Ennél a feladatnál mintha Hollie egy kicsit elpirult volna. Igen, rólad van szó.. Jó volt, megismételhetnénk valamikor.
Ezután én pörgetek, az üveg pedig Nicky-n áll meg. Ez az! Most visszakapod, hogy megszívattál! De kedves leszek, szóval nem adok olyan húzós feladatot. Mosolyogva nézek rá:
- Nos Nicky, akkor fogd szépen a telefonodat, hívd fel azt a lányt, akibe bele vagy zúgva, és hívd el randira, most, mindannyiunk előtt!
Na, most kiderül, hogy van-e szerelme, vagy kiadja-e magát, mint ahogy engem is megpróbált kényszeríteni? Ne hidd, hogy hülye vagyok! Nem hagylak hidegen, ugye?
Sóhajt egyet, majd megszabadul az ingjétől. Ennek pedig mindenki örül. Én konkrétan szó szerint a nyálam csorgatom, így meg is nyalom az ajkaim. Ááá, egy kicsit se ciki a dolog… Hova süllyedtél, te kis ribanc? Egy kisfiúra izgulsz fel? Most komolyan.. Szedd össze magad! Játék, ne vedd komolyan…
Mikor kibukkan a teste, elfüttyentem magam:
- Ez igen! – tágra nyílt szemekkel bámulom. – Hát, azért ez nem semmi! Láttam már egy-két brutálisan kigyúrt pasast, de ez eddig mindent visz!
Harapdálni való mellizmok, kockahas, ami azért kiállt, hogy belevájd a körmöd… Gyere hozzám, te félisten.. Ne bassz… Már másodszorra.. Hova lett a lealázó modorod, te lány?! Nem létezik, hogy belészeress! Fiatalabb, mint te! Az istenit! Szedd össze magad! Nem vagy belézúgva! Az istenit! Tudom! De ez a test! És a személyisége! Annyira aranyos! Térj már észhez! Most is milyen bunkó volt már! Pedig a lábaid előtt kellene hevernie! De a bunkó pasik szexik! Minid is imádtam a bunkó kanokat! Akik nem kímélve beledöngölnek az ágyba…. Cseszd meg Haru! Hogy a picsába lehetsz ennyire kiéhezett? Három napja nem szexeltél! Az semmi!
Jó, elég. Ez az elmezavar jele, hogy magammal vitázok! Bár azért elég pró vagyok, hogy nem veszik észre.. Illetve, mikor magamhoz térek, már Zach kiesett, a többiek vetkőznek, Dan pedig hazudik.. Még hogy egyszer volt fiúval, de az borzalmas volt? Kedvenc elfoglaltságod kisfiúkat megrontani! Beteg, hazug pedofil! Most igazán nagyot nőttél a szememben! Pislogás nélkül hazudsz a szemünkbe. Már csak ezért se buktatlak le..
A következő körökben már vannak perverz feladatok, és már ott tartunk, hogy mindenkin egy-egy ruhadarab van – már akin van valami- , csak Nicky-n és rajtam van ruha. Vetkőzz már az istenit!
Ekkor Domi kikap egy feladatot.. Ahol bevallom, mindkét félre féltékeny vagyok.. lennék Hollie helyében, hogy Nicky az én mellemen nyalakodhasson, másrészt Domi-val is helyet cserélnék. Csípem Hollie-t.
Mikor végeznek, odaszólok, válaszolva Hollie jelentésére:
- De nem ám! Jó kis bemutató volt!
Nemsokára már csak Nicky, Katie és én vagyunk játékban, mi is rendesen alulöltözve. Figyelmem nem kerüli el Domi látványosan feszülő alsója. Meg kell nyernem, aztán jössz velem szobára, Kisfiú!
Párszor rajtakapom, hogy engem stíröl. Tetszik? Nem csak neked.. Minden kéjenc, gazdag pasinak tetszik..
Ekkor Katie kiadja a feladatot Nicky-nek, hogy verje ki magának egy takaró alatt, azonban már venné is le az alsóját. Ne ilyen meggondolatlanul!
- Most mi a gond? – mosolygok – Nem látunk semmit, csak azt, hogy mozog a kezed a takaró alatt, meg az arcodat, amikor elélvezel!
Azt pedig nagyon hamar szeretném látni!
- Höh, jó vicc! – dünnyögi – Nem, ezt passzolom, és ti maradtok játékban!
Ezzel letolja az alsóját. Rendesen vörösödik, de megteszi. Hidd el, ha velem maradsz, ez meg se fog kottyani! Szeretek nyilvános helyeken rosszalkodni..
Mikor felemelkedik, megerősíti elképzeléseim. FÉLISTEN!
Azt a jó..! Hogy lehet valaki ennyire kívánatos minden szempontból? Legszívesebben morogva felugranék és berángatnám a szobámba.. Vagy nem.. Itt ugranék rá és lovagolnám meg.. Hát, csajszi, gratulálok! Belezúgtál, nem kicsit! Most vagy először komolyan szerelmes, igaz? És? Már biztos, hogy az enyém lesz! Nem adom!
- No lám! –mondom még mindig kissé sokkosan– A kisfiú tényleg igazat mondott az elején, nem szorul rá, hogy undorító, vastag zsírtömeg mögé rejtse gyönyörű izmait, csak hogy nagyobb farka legyen! Az, hogy bőven elég, ami van, még elég enyhe kifejezés!
A kis édes megint elpirul…
Ezután egy alapfeladattal rakom ki Katie-t a döntőből.
- Nah, akkor ez is megvolna! –vigyorgok magabiztosan a játékosokra– És akkor most a jól megérdemelt jutalmam, a két óra a szobámban, azzal, akit kiválasztok!
Hosszan nézegetek mindenkit, de már a játék kezdetekor tudtam, hogy kit fogok választani:
- Nicky-fiú, te leszel, akivel eltöltöm a két órát, kettesben!
A kis édes félrenyel, aztán felköhög. Mikor rendezi légzését, rám néz, fel áll a kanapéról, és tudom, hogy itt valami nem stimmel.. Dettó ugyanúgy néz ki, mint az általános sulis szerelmem, aki elutasított, mikor bevallottam neki az érzéseim..
- És mi van, ha én nem szeretném?
- Hogy mi van?
- Mi van, ha én nem akarnék szobára menni most veled?
Mi van? Mi van?! Rendesen felidegeltél, ezért kissé ellenséges hangon szólok hozzá:
- Semmi. Jössz és kész. Később majd lesz kedved.
- Nem áll szándékomban, te pedig legyél akármilyen nagymenő, kevés vagy, hogy akár csak megmozdíts!
Ezzel karba fonja a kezeit, demonstrálva, hogy ő épp oda szándékozik tapadni a padlóhoz.
- Domi! El sem tudod képzelni, hogy hány srác cserélne veled. Gondold meg még egyszer!
Ha ennyire idióta, kénytelen vagyok megváltoztatni róla a véleményemet.
Te kis senki! Ennyit rólad! Utolsó, idióta senkiházi! Nemet mondasz? Nekem? Nekem?!
Nem kicsit vagyok felhúzva.
- Figyelj, Haru. Jól nézel ki, meg minden, de én nem fekszek le senkivel, akibe nem vagyok szerelmes.
Kész. Vége. Elszakadt a cérna. Gratulálok, Domi! Kihoztad belőlem az állatot.
Hangosan felkacagok, kissé talán őrülten, s mintha páran megborzonganák a jelenlévők közül.
- Igen? Nem fekszel le senkivel, akibe nem vagy szerelmes? Ugyan, ne lódíts! Te nem fekszel le senkivel! Mondd, gondod lenne a dologgal? Vagy esetleg valami beteges fétised van? Bilincsek? Kötelek? Állatok?
A kissrác feje már egy túlérett paradicsommal verseng, de nem állok le.
- Állj le, Haru! Semmi ilyesmiről szó sincs! És mi bajod azzal, hogy még szűz vagyok? Keresem az igazit! És egyáltalán! Honnan veszed te ezt?
- Na ne röhögtess! Az igazit?
Megint felkacagok, ha lehet még erősebb benne az őrült hangszín, mint az előbb. Lassan csillapodok le, és amikor befejeztem, odasétálok Nicky elé. Természetesen halálos kuss az egész társaságban. Egy nyamvadt pisszenés sincs. Mikor elé érek, belebámulok a szemeibe. Ha tudnám, hogy mi jár most az agyadban! Biztos jól szórakoznék!
Csendesen mondom el az utolsó szavaimat, csak ő hallja:
- Ne viccelődj. Számtalan pasi baszott már meg. Számtalan csaj síkította már a nevem, mikor elélvezett. Talán kétszer, ha azt hittem, szerelmes vagyok. De még sose voltam. És nem is próbáltam.
Kicsit felkuncogok, Domi pedig teljes kussban, néma döbbenettel figyel:
- Elárulok neked valamit. Az élet játék. Igazság nincs. Csak az erősebb kutya baszik szabály van érvényben. Hogy tisztában légy az erőviszonyokkal, elárulom, halvány gőzöd sincs, mekkora befolyásom van. Minden fontos ember a tenyeremből eszik, ha akarom. Nézd, Domi! Nem fenyegetlek meg, meg semmi. Csak figyelmeztetlek, hogy ha törik, ha szakad, bizony az enyém leszel! És tudod miért?
Kis szünetet tartok, hogy még kis butus létére is felfogja:
- Nekem még soha, senki nem mondott nemet! Senki, egyetlen kivétellel. Vagyis kettővel, veled együtt. És ez nagyon fellelkesít. Beindít. Nem érdekel, bármit megteszek - és ez tényleg bármit jelent - , hogy kipróbáljalak.
Eltávolodok tőle, és elindulok a fürdőszobába, és út közben megállva dobok oda pár szót:
- Egy egyszerű igennel simán megúsztad volna.
Szemeimet végigjáratom az egybegyűlteken:
- Mire kijövök, hogy rendbe rakjam a terepet, ne legyen itt senki.
Ezzel indulnék is, de Hollie hangja megállít:
- Haru, én itt maradnék veled.
Mindenki ránéz, ő pedig elpirul, de kitalál egy szánalmas indokot:
- Segítek takarítani.
Erre igazán megsajnálom, szóval egy ízig-vérig édes, hatéves szűzlánykás mosollyal lépek elé:
- Tudod mit, Hollie? Hagyjuk a takarítást! Gyere velem fürdeni!
Szegényke még inkább pirul, én pedig már csak rá koncentrálok, azt is elfelejtve, hogy itt lopják az estét.
- Re-rendben.
Nem akartam ezt csinálni. Nem direkt csináltam. Csak úgy megtörtént Én sem tudom, hogyan. Megcsókoltam.
Hosszú csók volt, és szenvedélyes.
Mire abbahagytuk, már mindenki elhúzta a csíkot.
Ekkor buggyannak ki az első könnyeim. Ez pedig belőle hozza ki a gondoskodó oldalát.
- Mi van velem? Olyan hülye vagyok! Olyan idióta. Idióta, idióta Dominick!
Könnyes szemekkel nézek fel a nálam fél fejjel magasabb lányra:
- Talán nem vagyok vonzó?
Ekkor hallom meg a lépteket, azonban ez is túl késő. Mikor odakapom a fejem, már ott is áll az összeomlásom okozója, Dominick. Először nem szól, csak bámul rám, szinte transzba esve. Legyél rá büszke! Egy kezemen meg tudnám mondani, hányan láttak eddig sírni.
Nem szól egy szót sem, mikor sikerül félrenéznie rólam, csak elfordul és elmegy.
O.O.O.O.O.O.O.O
Már két hét eltelt, azóta a buli óta. Dan elég jól fogadta a kiborulásom, miután félig-meddig kimagyaráztam magam, ráfogva a hisztimet az idegen ország okozta stresszre.
Azt viszont kevésbé tolerálta, hogy összejöttem Hollie-val. Nyíltan együtt vagyunk, így ő lett az első, akit tényleg a páromnak mondhatok, noha ez jókora túlzás.
Ami azt illeti, az egész suli erről beszél. Tényleg mindenki. Az elsősök, és a végzősök egyaránt.
Süt a nap. Túlságosan süt. Forróság van,. Az izzadság vékony, csillogó lepelként borít be. Hollie-t ugyanúgy, és mindketten a másikat nézzük. Az iskolaudvar szinte néma körülöttünk. Érzem magamon azt a számtalan pillantást.
- Minket néznek.
Hollie felnevet.
- Téged irigyelnek tőlem, Haru!
Már csókolnám meg, mikor egy nagy árnyék vetődik közénk és a Nap közé.
Felnézve Dominick-et látom meg. Nem is láttam két hete. Nem is érdekel. Őt azonban érdekelhetem, ugyanis mondani akar valamit.
Morcosan ránézek:
- Mit akarsz?
Elpirul, de nem hat meg. Túltettem magam rajta. Félig-meddig.
|
|
