Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Út közben se sokat hallom a hangját, ijedt cicaként bújik hozzám, még akkor is, amikor leülünk az orvos rendelõjében.

Egyszóval nincs a legjobban, szerencse, hogy kértünk idõpontot, és hamar behívják.

Ha tovább várunk itt kint, lehet elájulás miatt került volna az orvos elé.

Nem engedi, bekísérjem, de az nem jelenti azt, hogy amikor kiér, nem támadhatom le egybõl kérdéseimmel. Érdekel, mi volt vele, mit mondott neki a doki stb…

- Semmit. – válaszol szûkszavúan, de legalább mosolyog. - Felírt gyógyszereket, azokat elmegyek, kiváltom, de nekem ma nincs kedvem próbálni, ha nem haragszol. – kis lökött… Magamhoz szorítom… Ilyenen aggódni… Még szép hogy én nem, nem is lenne jogom mérgesnek lenni.

És… Örülök neki, hogy õ sem az, és engedi, hogy késõbb is vele legyek. Valamit érzek iránta, bár azt nem tudom mit.

- Nincs semmi baj érthetõ. – válaszolok neki szóban is, de még mindig a karjaim közt tartom. Nagyon jó érzés már az is, ha így van a közelemben, és az érintésemtõl mintha õ is nyugodtabb lenne.

- El kéne menni a gyógyszertárba, mert minél késõbb veszem be, annál nagyobb a lehetõség a babára. – szakítja végül nagy sokára félbe az idillt.

Zavartan biccentek, és engedem el, hogy elindulhassunk. Majd… A gyogyiszertár felé menet közben kezét kapom el, mert megint kezd olyan lenni, mint egy anyátlan kisgyerek. Nem akarom, hogy visszasüllyedjen az elõbbi depressziójába.

Hozzám érve már le is kezeli magát, bár mintha megint nyomasztaná valami…

- Minden rendben? – cirógatom meg arcát.

- Igen. – ereszt meg felém egy halovány mosolyt.

Egy olyat, aminek nem bírok ellenállni, a pultnak kell döntenem, hogy egy gyengéd csókot lophassak ajkairól.

Átölelve nyakam, hajamba túrva viszonozza, viszont amikor elszakadunk egymástól, visszarántva a földre a fellegek közül jelenti ki, szülei miatt haza kell mennie.

Szívesen lennék vele, de nem tudom, mit szólnálak hozzá õsei, ha elkísérve Nanát bejelenteném nekik, helló, mától kezdve itt lakom, mert belebetegszem, ha a lányuk nincs a közelembe.

Úgyhogy inkább mosolyogva simogatom tovább, miközben alaposan átrágva szavaim válaszolok:

- Rendben én meg elmegyek a haverokkal bulizni. Régen voltam velük. – porzik a májam, de ha választanom lehetne, inkább Nanát választanám, mint a mai partit.

- Oké. Érezd jól magad, de vigyázz magadra. – vigyorogva bólintok, és csókolom meg újra. Ha nem is vigyázok magamra, a mentõsök akkor is összeszednek.

Hazakísérem, aztán már irány is a dizsi, ahol a haverok már várnak…

A disco átköltözött a fejembe, morogva fogom meg egyik karommal arcom, homlokom, hátha sikerül megállítanom agyam sajgó lüktetését, de sajnos ez nem használ.

Rohadt másnaposság… Lehet, innom kéne valamit attól hamarabb elmúlna.

- Hiro… Jól vagy? Mi történt veled? – hallok meg magam mellõl egy ismerõs hangot, ezért habár fáj a mozdulat, résnyire nyitom szemeim, és kinézek még mindig fejemen lévõ ujjaim között.

Nagy, és bántó a fény, ráadásul minden fehér. Egyedül õ, csillagom tûnik ki a halkan csipogó környezetbõl.

- Helló szépségem. – suttogom, furcsán erõtlenül. Arra emlékszem, hogy egyik haverom valami új pirulát emelt el otthonról, és azt próbálgattuk, piával milyen a hatása, ahogy azzal is tisztában vagyok valószínûleg emiatt fekszem a kórházban.

Viszont az nem rémlik – akármennyire is töröm sajgó koponyám – Nanát mikor hívtam fel, jöjjön be hozzám. Ráadásul egy szál köntösben, és hálócuccban.

- Azt én is szeretném tudni, mi történt, ha már képes vagy a beszédre. – hallok meg egy komor hangot a háttérbõl. – Tisztában vagy azzal, hogy az a gyógyszer, és piamennyiség, amit kimostunk a gyomrodból akár meg is ölhetett volna, ha a kishölgy nem hoz be?! – he??? Mi van? Nana miatt értem be idõben??? Haverjaim hol voltak, amikor összeestem?

Még mindig hunyorogva a fénytõl próbálok meg felülni, majd dõlök vissza tuskóként, amikor megszédülök, ezért inkább csak fejem fordítom az orvos felé.

- Õ hozatott be? – kérek megerõsítést tõle, de nem bírom folytatni, valami kaparja a torkom, köhögõroham tör rám, amin csak az a víz segít, amit Nana nyom a kezembe, miután valahogy feljebb állítja az ágyamat.

- Még nincs teljesen magánál, ahogy így elnézem nem is emlékszik arra, mi történt vele. – legyint egyet Nana felé lesajnálón, és távozik is a további faggatózás, vagy magyarázkodás helyett. Ami szégyen rám nézve, hiszen egy ilyen beszólás után minimum agyonverném, ha több erõm lenne, mint amit magamban érzek. – Majd késõbb visszajövök, hátha akkor jobban ki tudjuk faggatni. – miattam… Próbálkozhat ez a szarházi késõbb is, úgyse fogom neki elmondani azt, ami dereng.

- Köszönöm szépen, hogy megmentettél. – teszem le a poharat, és nézek életem megmentõjére bûnbánóan, kiskutyás szemekkel.

- Te is segítettél nekem. – válaszol komoran, majd megkérdi, mégis miért csináltam ekkora marhaságot, hogy gyógyszereket, és piát vettem be, azt is hozzátéve, hogy válaszom õszinteségétõl függ, itthagy-e, valamit, hogy szóbaáll-e velem mindezek után.

- Tudod… - kezdek bele válaszomba nehézkesen. – Én szeretném neked elmondani, de nagyon félek attól, ha megteszem, tényleg nem állsz velem szóba. – mosolyogva hajol hozzám közelebb, és lehel ajkaimra egy finom, Nanaízû csókot.

- Had halljam. Akkora ostobaság nem lehet. – ehh… Én is azt szeretném, ha kisebb lenne, de nem akarok neki hazudni, vagy kisebbíteni tettem súlyosságán.

Nagy sóhajtással erõt véve magamon avatom be abba, hogy ez egy nálunk megszokott szórakozási forma, csak ezek szerint most túl messzire mentünk.

- Hát igen. – kever le egy pofont felállva. – Nem is értem, hogy hogy lehettetek ennyire õrültek.

- Sajnálom… - sóhajtom fásultan, amire a válasza még egy erõteljesebb pofon minden eddiginél jobban lüktetõ agyam legnagyobb örömére.

A következõnél úgy érzem, ki fog robbanni a fejembõl.

- Marha… Eszement idióta… - illet ilyen, és ehhez hasonló szép szavakkal illet, miközben hála a jó égnek újabb pofon helyett visszaül, bár kezei még ökölben. – És ha meghaltál volna?! – nem válaszolok erre. Nem tudom mi lett volna, ezen nem is gondolkodtam még eddig.

- Bocsáss meg. – egy puszival jutalmazza ajkaimat és kíváncsian várom még mindig, hogy mit fog mondani vagy cselekedni ettõl függ minden a jövõnk és gondolom, ezt õ is érzi, mert folytatja. - Nem elég, hogy elvettem tõled a legértékesebb kincsed, még nagy valószínûséggel az életed, a továbbtanulási lehetõségeid is elpuskáztam azzal, az idiótaságommal, hogy nem húztam gumit. Tényleg könyörgöm azért, bocsáss meg én gyönyörû csillagom, és ígérem, ha nem gyûlöltél meg azért, amit tettem, és hagyod mindenben támogatni foglak. Még dokit is tudok hozzád hívni, akár most rögtön is, hogy felírassunk vele egy esemény utáni tablettát, ha nem akarod, hogy terhes legyél. – ahogy meghallom szavait. Megkönnyebbülök. Úgy látszik jól döntöttem és nem feleslegesen adtam oda neki magam. Halványan elmosolyodok, miközben õt figyelem.

- Ha meggyûlöltél is támogatlak, csak messzebbrõl… - feláll és megpróbálna egyedül hagyni, de visszahúzom magamhoz. Elmondom neki, hogy nem gyûlölöm és szeretném, ha velem maradna, mert most szükségem van rá.

Ahogy magához ölel el is alszok annyira jó érzés és meg nyugtat. Másnap reggel telefoncsörgésre leszek figyelmes, amit Hiro vesz fel és utána meg is tudjuk, hogy elaludtunk. Sietésünk jelképéül megengedem neki, hogy együtt fürödjünk, mert ránk fér. A tus alatt meg is próbál megint bepróbálkozni, de nem engedem és kitartok amellett, hogy suliba kell mennem, pedig a tegnapi után nekem is jól esne, de nem szabad tisztába vagyok vele.

Beérve a suliba egy csókkal búcsúzunk el, majd mindenki megy a saját tantermébe. Egyszer csak megjelenik Hiro és egy szendvicset nyújt nekem, mert õ sokat hozott és ezt nekem adja. Nagyon kedves tõle, mert iszonyatosan éhes vagyok és el is kezdem enni a szendvicset.

Reggel megbeszéltük, hogy ugyan úgy fog velem foglalkozni, mint mindenkivel, hogy egybõl ne szálljanak rám, de már így is mindenki elkezdett óvni tõle, de nem érdekelnek, a szavak én tudom milyen.

Azt is megbeszéljük, hogy eljön velem a nõgyógyászhoz és utána még próbálunk is.

- Kezdem azt hinni fát kéne ide ültetni, hogy ne a tûzõ napon kelljen rád várnom. – fogad mosolyogva és magához ölelem, mikor kilépek, de most kicsit feszült vagyok.

- Bár… Már egész jó színem van, nem gondolod? – megérzi feszült hangulatomat, mert megfogja a kezemet és bíztat róla, hogy nem hagy magamra. Mosolyogva bólintok és elindulunk.

Nem sokat beszélgetünk, csak hozzábújva sétálunk az orvoshoz. Bemegyünk és a rendelõbe és szerencsére nem kell sokat várnunk, mert kevesen vannak és idõpontunk is van. Behív, de Hiro-t kint hagyom. Szeretném egyedül elintézni a dolgokat.

Megbeszélem az orvossal a dolgokat, hogy mi van, és miket lehet tudni a dolgokról, és hogy írjon fel nekem esemény utánit is meg fogamzás gátlót is, mert jól jönne. Beleegyezik és két receptet ír, amiért hálás vagyok

Kimegyek, majd Hiro egybõl feláll és odalép hozzám.

- Mit mondott? – érdeklõdik, amire elmosolyodok.

- Semmit. Felírt gyógyszereket, azokat elmegyek, kiváltom, de nekem ma nincs kedvem próbálni, ha nem haragszol. – mondom halkan, mire magához ölel, ami nagyon jól esik.

- Nincs semmi baj érthetõ. – mondja megértõen és tovább ölel engem, miközben próbáljuk a másikat is megnyugtatni.

- El kéne menni a gyógyszertárba, mert minél késõbb veszem be, annál nagyobb a lehetõség a babára. – mondom halkan, amire bólint, majd elindulunk és meglepetésemre megfogja a kezemet és összekulcsolja a sajátjával. Elindulunk és nagyon jó érzés kerít hatalmába.

Elmegyünk a gyógyszertárba és kiváltom a gyógyszereket, majd elmegyünk Hiroékhoz és be is veszem az esemény utánit. A pultnak dõlök és csak magam elé bámulok. Nem szabad többet ennyire felelõtlennek lennem. Egyszer csak Hiro terem elõttem. Felemeli a fejemet államnál fogva és a szemembe néz.

- Minden rendben? – érdeklõdik, és az arcomat simogatja, miközben én belesimulok simogatásába.

- Igen. – elmosolyodok. A pultnak nyom kicsit és megcsókol, amit viszonzok, és a nyakánál ölelem magamhoz. Kicsit a hajába is beletúrok – Ma viszont haza kell mennem, különben a szüleim kiakadnak. – mondom neki és tovább simogat.

- Rendben én meg elmegyek a haverokkal bulizni. Régen voltam velük. –mondja, amire elmosolyodok.

- Oké. Érezd jól magad, de vigyázz magadra. – kérlelem, amire bólint egyet és megcsókol.

Este tényleg otthon vagyok, és az ágyamba fekszek, miközben Hiro jár a fejembe. Rossz érzésem támad, de nem tudom hova tenni.

- Nana! – hallom meg Hiro hangját, amire kipattanok az ágyból és az ablakomhoz megyek.

- Hiro mit keresel itt? – kérdezem és próbálom minél halkabban.

- Nana, szükségem van rád. Veled akarok lenni. – mondja, de nincs rendben valami. Alig áll a lábán.

- Lemegyek, csak maradj csendben. – mondom neki, majd felveszem a köntösömet és lemegyek hozzá, de még mindig furcsának találom.

- Nanácskám. – mondja és megpróbál odajönni, de esik.

- Hiro. – szaladok oda. Érzem, hogy bûzlik az italtól, de el is ájult. Ez nem lehet igaz. Megpróbálom keltegetni, de semmi. És valami folyik a szájából is. Teljesen megijedek. Berohanok és hívom a mentõket, akik 10 perc múlva meg is érkeznek. Bemegyek én is vele nem érdekel, hogy köntösben vagyok. Beviszik, egybõl a mûtõbe én meg kint várom idegesen, hogy végre kihozzák. Mi lesz vele? Meg mit csinált? Nem teheti tönkre magát, mikor pont most találtam rá. Nem teheti ezt velem.

- Menjünk most, mert késõbb már a suliba nincs kedvem visszatérni. – ohh igen??? Ez még jobb, mint terveztem...

- Rendben hercegnõm. – hajolok meg felé vigyorogva, és át is karolnám, ha nem távolodna el.

- Gyakorolni megyünk, ahogy megígérted és nem másért. – persze, persze, hogy gyakorolni. Mi másért mehetnénk??? Ugyanmár… Errõl a véleménye, ha a kezeim közé veszem úgyis megváltozik.

Levakarhatatlan vigyorral arcomon baktatok mellette, és hallgatom, amit mond, nagynéha bólintva felé, bár nem sokat fogok fel ebbõl az egész színházasdiból.

Szerencsére nem is kell, hamar megérkezünk hozzánk, és bevonulunk szobámba, a józan ész eldobásának szentélyébe.

Bár az ajtót egyenlõre csak becsukom, mert nem akarom elijeszteni. Megtenni így is bármit megtehetek vele.

- Nos, akkor kezdhetjük? – kérdi, amikor visszaérek mellé, ezért bólintok. Én már készen állok... Khmm… Az a baj, szó szerint.

Nekem is odanyomja a szövegkönyvet, ezért elõjátékként hajlandó vagyok belelapozni, és elõadni vele egy-két jelenetet.

Legalábbis addig, amíg egy olyan részhez nem érünk a történetben, hogy nekem miközben hasának meleg bõrére teszem kezem kell a hátának simulva a fülébe suttognom a szövegem.

Teljesen beindulok, és õ se épp a hideg miatt borzong meg karjaim között, ezért sóhajokat csalok ki ajkai közül azzal, hogy nyakának érzékeny bõrére csókolok.

Majd mivel hagyja magát, szinte teljesen nekem dõl, tovább kábítom csókjaimmal, és cirógatásommal.

- Ezt nem szabad. – szabadítja ki magát a kezeim közül villám gyorsasággal, amikor azt hittem, már nyert ügyem van, és fordul felém.– Nem lehet, még gyakorolnunk kell. – olyan kis édes… Ezt mondja õ, de vörös arca, és az elõbbiektõl felforrósodott teste mást sugall. Nem épp a színházasdit, hanem egy kis lepedõakrobatikát akarnak gyakorolni, ugyanannyira mint amennyire én.

- Csak hagyd magad, nem foglak bántani. – búgom halkan, miközben közelebb lépdelek hozzá. Nem épp nyugszik meg szavaimtól, továbbra is hátrál elõlem a falig.

Innen viszont már sajnos nincs menekvése karmaim közül. Bár ha annyira nem szeretné, mint azt állítja, akkor simán szájba verhetett volna, mielõtt egy forró, és puha csókot leheltem volna ajkaira, hogy visszasüllyesszem elõbbi bódult állapotába.

Önként, és dalolva viszonozza csókom, miközben kezeivel átöleli nyakam.

Lejjebb vándorlok csókjaimmal nyakára, amitõl még jobban pihegve sóhajtozik ajkam minden egyes bõréhez érésekor.

Akkor adja meg magát teljesen, valamint engedi meg nekem, hogy a karjaimba kapjam, és óvatosan végigfektessem az ágyamon, amikor erélyese fenekébe markolva húzom magamhoz közelebb, hogy érezze azt a vágyat, amit õ ébresztett bennem.

Hatalmas tûz, és már legszívesebben oltanám is forróságában, de akkor soha nem lenne az enyém teljesen. Ezért magam visszafogva, a lehetõ leggyengédebben csókolom továbbra is felforrósodott bõrét, szabadítom meg falatnyi felsõjétõl, szabaddá téve ezzel a ténykedésemmel hatalmas, formás melleit.

Kérdõn, és kíváncsian figyelem, de mivel nem ijed meg ettõl se, finom, és puha halmait is kényeztethetem, csókolgathatom kedvem szerint.

Amikor már bimbói teljesen kemények, lejjebb is megcirógatom hasát, oldalát, mielõtt levenném nadrágját, és már egy kicsit benedvesedett bugyikáját.

Most se ijed meg, vagy áll ellen, amikor lábai közé, édes gyümölcséhez férkõzök, nyögve hagyja, hogy csókolgassam, nyalogassam, és simogassam.

Hamarosan már nem csak nyelvemmel, ujjaimmal is kényeztetem, tágítom, bár ekkor egy kicsit le kell fognom, mert amellett, hogy hangosan nyög, sóhajtozik, dobálja is magát, így próbálva közelebb nyomni magát ösztönösen ujjaimhoz.

Nem szeretném, hogy elõttem élvezzen el, ezért amikor már elég közel érzem a csúcshoz, és elég tágnak farkamhoz, ledobom magamról farmerom, és alsóm, amik már õrjítõen szorítottak, és felé mászok, hogy miközben megcsókolom elsüllyedhessek forró barlangjában.

Meglep, hogy erõsebben markolva a hátamba sikít fel, de ha tényleg ártatlan volt, akkor azzal nem segítenék neki, ha most kicsusszannék belõle, mert egy életre elvenném a kedvét.

Inkább azzal próbálom meg oldani fájdalmát, hogy elkezdek benne mozogni.

Pár perc elteltével már velem együtt sóhajtozik, és nyög, az orgazmust hajtva. Majd amikor elérem a csúcsot, és testébe élvezek, követ a fehér semmibe.

Kihúzódva testébõl látom meg a véres foltot lepedõmön, ami jelzi, tulajdonosa elõttem még nem volt senkivel.

- Tényleg szûz voltál? – kérdezem csendesen. Pedig immár egyértelmû, ahogy más is…

- Igen. – válaszol pihegve.

Közelebb vonom magamhoz, miközben izzadt testünkre egy puha takarót terítek. Nem akarom, hogy megfázzon. Így is épp elég gondot okoztam neki.

- Bocsáss meg. – hintek egy puszit ajkaira, amikor elég bátorságot gyûjtöttem magamban a szóláshoz, majd mivel érdeklõdve várja a folytatást, nem szakít félbe, nagy levegõt veszek, és folytatom, amit elkezdtem:

– Nem elég, hogy elvettem tõled a legértékesebb kincsed, még nagy valószínûséggel az életed, a továbbtanulási lehetõségeid is elpuskáztam azzal, az idiótaságommal, hogy nem húztam gumit. Tényleg könyörgöm azért, bocsáss meg én gyönyörû csillagom, és ígérem, ha nem gyûlöltél meg azért, amit tettem, és hagyod mindenben támogatni foglak. Még dokit is tudok hozzád hívni, akár most rögtön is, hogy felírassunk vele egy esemény utáni tablettát, ha nem akarod, hogy terhes legyél. – fogalmam sincs, miért mondom most ezeket, de csak attól, hogy Nana depressziója, amit éreztem már azóta, mióta mellé feküdtem oldódott egy kicsit, szavaim, valamint oldalának cirógatása miatt, és megajándékozott egy halovány, de így is tündöklõ mosollyal, már úgy érzem, én is jobban vagyok.

Pedig… Egy-egy ilyen aktus után eddig az segített, ha a lányhoz, akivel voltam hozzávágtam egy algopirint, azzal, hogy esemény utáni tabi, és kivágtam a ruháit ablakomon minden kapcsolatot megszakítva vele a késõbbiekben.

Nanával nem lenne szívem ilyet tenni. Õ valamiért más.

- Ha meggyûlöltél is támogatlak, csak messzebbrõl… - állnék fel mellõle, hogy egyedül hagyjam, de visszahúz, és átölel azzal, hogy nem gyûlölt meg, maradjak még egy kicsit mellette.

A kicsibõl sok lesz, hamar elnyomja karjaim közt az álom, ahogy engem is, elnyom, szuszogását hallgatva, másnap reggel ébredünk, amikor haverom felhív, és akkor is késésben vagyunk, ezért együtt tusolunk, hogy idõt spóroljunk.

Bár… Ha nem lenne olyan akaratos a kicsikém, mint amilyen tegnap nem volt, bizony nem érnénk be idõbe még a reggeli lespórolásával se, az iskolába, de hát Istenem… Olyan szépek a mellei… És olyan kívánatos a teste… Nem tehetek róla, ha a bûn jut róluk eszembe.

Amikor beérünk egy gyengéd csókkal köszönök el tõle, és kérem meg vigyázzon magára, majd mivel még van idõnk az órák kezdetéig, meg is látogatom osztályába, azzal az ürüggyel, hogy sajnos sok szendvicset vettem, ezért az egyiket vagyok annyira nagylelkû, és neki adom.

Hálásan mosolyogva köszöni meg, és kezdi el enni, éhes volt. És szerencsére reggel a suli felé tisztázni is tudtam vele, hogy nem akarom most hirtelen rászálljanak, és bántsák miattam, ezért fogok ilyen csúnyán viselkedni, de amiket mondani fogok, azt nem kell komolyan vennie.

Azt is tisztáztuk, délután elmegyek vele a nõdokiig, és ha marad idõnk, még próbálni is próbálunk.

- Kezdem azt hinni fát kéne ide ültetni, hogy ne a tûzõ napon kelljen rád várnom. – fogadom mosolyogva, és ölelem át, amikor kilép a suliból õ is a nap végén.

- Bár… Már egész jó színem van nem gondolod? – sajnos most is érzem, hogy feszült, ezért a bohóckodást és rosszabbik énem félretéve váltok komolyabbra, és szorítom meg bátorítóan a kezét, azt suttogva, vele leszek, nem lesz baj.

Mosolyogva biccent, és jön velem.

- Ki fognak minket csapni. – kezd bele komolyan, majd mikor meghallom, hogy mit kell teljesítenünk, megnyugszok és elmosolyodok.

- Dehát ez egyszerû. – sóhajtok megkönnyebbülten. – Csak annyi a dolgunk, hogy... – nem fejezem be, mikor meglátom elszomorodott arcát. – Ne mond, hogy nem bírsz megtanulni egy pár sort. Nem nehéz egyáltalán. Ha kell beléd is verem. – keserûen felnevet, de csak addig, amíg a falnak nem nyomom és mérgesen nézek rá.

- Mondtam. Ha kell beléd verem, de megcsináljuk. Értve vagyok?! – mondom neki szigorúan, mire csak bólint egyet. Elengedem, majd felkel, és szigorú tekintettel néz a többiekre, akik csak röhögnek rajta, hogy ennyire kézben tudom tartani a dolgokat. Ezt viszont megelégelem és elküldöm õket onnan a lehetõ leghamarabb. Nem fogom hagyni, hogy rajtunk röhögjenek.

- Hidd el... – kezd bele megint, mikor már kettesben vagyunk. – Még ha tavaszig is kell, nincs rá esély, hogy megtanuljam.

- Mit mondtam az elõbb?! Meg fogod tanulni és késsz.

- Rendben. – sóhajtja, majd folytatja. – És a próbák között kinél gyakoroljuk a szerepeket?

- Azt még meglátjuk. Csak szerezzük meg a szövegkönyvet is ehhez az egészhez.

- Hogy mit??? – nagyot sóhajtva nézek rá, majd bosszúsan visszahúzom az irodához. Leültetem és én megyek be a forgató könyvért, mert van még mit mondanom annak a senkiházinak.

Egy nagyot megint veszekszek azzal a hülyével, majd megkapva a könyveket megyek kis Hiro-hoz és a kezébe nyomom.

- Ez a szövegkönyv, tedd el. Délután pedig ha ráérsz el is kezdhetjük.

- Hát a próbát természetesen. – mondom neki, mire lesik, hogy mit is mondtam és mit akartam elmagyarázni neki az elõbb.

- Úgy jó lesz, ha nálunk találkozunk? – kérdezi, amire csak elkezdek pirulni, hiszen nem tudom mi lesz, még ott vagy éppen mit akar elintézni.

- Találkozhatunk nálatok. – mondom halkan, majd a fejemet a könyvbe rejtem, mert nem akarom, hogy lássa mennyire zavarba hozott, de lassacskán észhez térek és visszatér a régi Nana.

- De csak szigorúan tanulni fogunk. – mondom fenyegetve.

Bólint, majd megesküszik, hogy csak kizárólag tanulni fogunk. Elmegyünk az órákra, majd amikor végzünk, éppen mennék hazafele, amikor a kapu elõtt megvár, mire megállok és át hallgatom, hogy mit szeretne.

- Hol találkozzunk? – teszi fel a kérdést.

- Menjünk most, mert késõbb már a suliba nincs kedvem visszatérni. – jegyzem meg, mire csak kaján vigyor jelenik meg az arcán.

- Rendben hercegnõm. – mondja és át is karolna, de kibújok a karjai alól.

- Gyakorolni megyünk, ahogy megígérted és nem másért. – figyelmeztetem, mire a karját felemelve sétálunk egymás mellett és mesélem neki a szerepkörnyezetet, ahogy elolvastam és megértettem a dolgokat meg a történteket. Õ csak bólogat mellettem.

10 perces séta után megérkezünk hozzájuk. Bemegyünk és szerencsémre a szülei nincsenek itthon, aminek én nagyon örülök, mert nem nagy kedvem van most ismerkedni senkivel.

Felmegyünk a szobájába, ahol csak simán becsukja az ajtót. Ez egy jó jel legalább tuti, hogy nem akar megfektetni, amire meg is könnyebbülök.

- Nos, akkor kezdhetjük? – kérdezem tõle, amire csak bólint.

Elõvesszük a szövegkönyvet, majd elkezdjük olvasni és megpróbáljuk el is játszani már egybõl a dolgokat és meglátjuk, hogy fognak menni a dolgok.

Nagyon jól megy és még Hiro is jól alakít, de akkor változnak meg a dolgok, mikor egy elég meredek helyzetben állunk. Hiro teljesen a hátamnak simul, a keze a hasamon van, míg a fülemhez hajolva olvassa a szöveget és a fülembe suttogja. Teljesen libabõrös leszek tõle. Behunyom a szememet. Teljesen beleéli most magát a szerepbe. Ajkait nyakamon érzem meg, amire felsóhajtok kicsit és érzem, hogy valami megindult bennem.

Tovább folytatja, és egyszerûen képtelen vagyok leállítani. Kezeivel a puci hasamat simogatja, mert csak egy topp van rajtam, ami a melleimet takarja. Volt barátom soha nem volt képes ennyire lázba, meg izgalomba hozni, mint ahogy õ most meg teszi ezzel az érintéseivel. Ekkor térek észhez.

- Ezt nem szabad. – mondom halkan, majd eltávolodok tõle és szembe fordulok vele. – Nem lehet, meg gyakorolnunk kell. – mondom, de nem vagyok olyan maga biztos, mint régebben voltam.

- Csak hagyd magad nem foglak bántani. – suttogja, majd közelebb lép hozzám, de én hátrálok egészen addig, amíg a falat el nem érem. Ott meg torkollik az utam. Odalép hozzám a falhoz nyomva csókol meg szenvedélyesen.

Elveszítettem az agyamat nem bírom tovább. Viszonzom a csókját. Karjaimat nyaka köré teszem, aminek örömmel engedelmeskedek, bár a vészcsengõ ott van belül, és éppen szólalnék meg, mikor a nyakamra tér át csókjaival. Teljesen elveszek benne. Felsóhajtok tettére, majd mikor fenekembe markol bele ezzel közelebb húzva a már éledezõ vágyához felnyögök halkan és most már teljesen átadom magam neki.

Mikor megérzi, felkap a karjaiba és az ágyon fektet végig óvatosan, majd felém hajolva csókolgat édes és mámorító csókjaival. Viszonzom a csókot. Leveszi rólam a toppot így meztelen melleimmel találja szembe magát. Nem igazán takarom magam, mert hát büszke vagyok a testemre. Elkezdi csókjaival halmozni, amire felnyögök és megemelem mellkasomat. Egyre jobban belelendül bimbóim megkeményítéséhez, ami csak nagyon-nagyon tetszik és élvezem a helyzetet. Nem sokkal késõbb elindul lejjebb, majd nadrágomat és fehérnemûemet veszi le rólam. Annyira elkábított, hogy szinte nem is fogom, fel mit csinál, csak még többet akarok belõle.

Lábaimat szétfeszítve kezdi el barackomat kényeztetni. Eleinte csak csókokkal halmozza el, majd nyelvével, miközben folyamatosan simogat. Felnyögök az érintésire és a cselekedetére. Soha nem éreztem ilyet, de nagyon jól esik, és sok ilyet akarok még, fõleg ha vele élhetem át. Mikor ujjait belém helyezi, hangosan felnyögök, majd elkezdek vonaglani alatta. Pár perc múlva még néhány ujját társítja az elõzõekhez, amire nagyon nagy élvezetet nyújt nekem.

Nem sokkal késõbb mielõtt elélveznék, kihúzza ujjait. Levesz magáról mindent végül felém hajolva megcsókol, és farkával hatol belém, amire kicsit felsikítok, hiszen még soha nem voltam senkivel és éppen most vette el a szüzességemet, ami nem kicsit fájdalmas. A hátába markolok kicsit, majd szinte egybõl elkezd mozogni benne, amire fájdalom is van a jóérzés mellett. Nem tudom, mit csináljak vagy, hogy csináljam. Nem akarom elrontani a dolgokat, de azt is akarom, hogy õ is élvezze a történteket.

Ahogy mozog, bennem nem sokára mindketten az orgazmus közeli állapotba kerülünk. Felnyög és belém élvez el, ezzel engem is magával húzva életem elsõ orgazmusa felé. Kicsúszik belõlem és ekkor látja meg a vérfoltot, ami belõlem jött, ezzel is jelezvén, hogy igen szûz voltam, amíg el nem vette.

- Tényleg szûz voltál? – kérdezi döbbenten. Gondolom az is lesett neki, hogy nem védekeztünk és akár gyereke is lehet tõlem.

- Igen. – válaszolom, és most kíváncsi vagyok, hogy mit fog csinálni. Ha kidob, akkor nagyon meg fogja keserülni a dolgokat, de ha itt marad, segít és „mindent” meg tesz értem, akkor talán még arról is szó lehet, hogy ezek után összejöjjünk.

Mindketten kiválasztjuk, és lediktáljuk rendelésünk. Amikor pedig kihozzák a kért ételeket, csodálkozva nézünk át egymáséra.

Én azon vagyok elképedve, hogy Nana kevesebbet eszik, mint egy kisegér, Nana pedig nem gyõzi elképzelni, hova fér belém annyi minden, amit kikértem.

Hát megmutatom neki. Nem csalás, nem ámítás, a gyomromba megy minden.

Amint végzünk a vacsorával, tovább faggatom, próbálok vele ismerkedni, bár azt lehet, hogy nem kellett volna megkérdeznem tõle, a barátja nem féltékeny-e rá azért, mert itt van egy másik sráccal.

Kissé feldühödve válaszol:

- Egy. Azzal vagyok, akivel éppen lenni akarok. Nekem nem szabja meg senki, hogy mikor kivel és hol lehetek. Kettõ. Szerintem még nem vagyunk olyan ismeretségbe, hogy ilyeneket megosszak veled.

- Jól van. Nem kell leharapni a fejem, csak egy kérdés volt. – védekezek egybõl, amikor kis szünetet hagyva zsörtölõdésében inni kezd.

- Bocsi, nem így akartam fogalmazni. – vesz visszább, belátva elszaladt vele a ló. - Nincs barátom. – igen? Akkor mégis mitõl lettél ennyire szomorú?

Valami bántja... De mindegy... Nem firtatom ezt a témát legközelebb. Vagyis nem tudom ezzel volt-e a gond.

- Mi a baj? – vizslatom át arcát még egyszer, minden kis rezdülésére figyelve. A nincs semmi, és a ha nem haragszol mennem kell is arra utal, tényleg egy nagyon csúnya sebet szakítottam fel benne.

- Legalább az elérhetõségedet add meg. – gyönyörû vigasz smseket tudok küldeni.

- Holnap reggel a suliban megtalálsz. – ez kínzás... Most ha látni akarlak menjek be?! Pff... Na mindegy... Majd megoldom. Ami fontosabb:

- Várj egy kicsit. Ez még a tiéd. – hozatom neki a vacsora közben rendelt virágokat ki.

Természetesen egy csokor vörös rózsa. Ezek a virágok úgyis valamiért az összes nõt le tudják venni a lábukról.

- Kö… köszönöm. – akadnak el szavai, amitõl egybõl gyõzelemittasan elvigyorodom. Nyertem...

Arra, hogy nem ugrál tovább, hanem egy puszit ad számra, nem számítottam, eléggé meglepett. Nem is bírom neki felajánlani, hogy hazakísérem, leesett állal állok, miközben õ elköszön, és hazamegy.

- Elnézést uram itt a számla. – szán meg végül, és térít magamhoz az egyik pincér.

Ekkor is csak miután megérintsem pusziját fizetek, és távozok.

Nagyon jól esett. Ráadásul... Mintha amikor az arcomhoz ért volna egy nagyobbat dobbant volna a szívem is. De lehet, hogy már csak attól hallucinálok, hogy még ma nem ittam semmit...

Igencsak másnapos vagyok, de egy forró fürdõvel rendbehozom magam, amennyire tudom, hogy amikor a bandám nem kidõlt tagjai kopognak, indulásra késsz legyek.

Azért, hogy láthassam Nanát, be kell mennem a suliba, biztos nem venné be, hogy megbetegedtem egy nap alatt. Vagyis lehet, csak értesíteni nem tudnám errõl a tényrõl.

Odaérve hiába hasogat a fejem, már tudom jól döntöttem, amikor meghallom barátnõm sikolyát.

Futva teszem meg a maradék köztünk lévõ távot, és teszem támadója vállára a kezem.

Aki nem túl erõs. Amint rám néz, elsápadva fordul sarkon, és szelel el. De jó modor tanírása céljából nem tudok utána menni, úgy, mint ahogy bandám követi. Egy reszketõ Nana bújik karjaim közé, gondoskodnom kell róla.

- Jól vagy? – kérdezem aggódva megcirógatva a hátát. El se hiszem, hogy nem üthetek az iskolában és ettõl elszabadul a pokol, mert az ilyen kis szarháziak, mint amilyen ez is volt arra vetemednek, hogy mások csaját próbálják megerõszakolni.

- Ühüm. Köszönöm, hogy segítettetek. – lép egy kicsit hátrébb, megkönnyebbülve, azt se bánva, hogy arcát is megsimogatom.

- Ugyan már kis csillag. Tudod, hogy mindig segítek. – vigyorgok rá rosszfiúsan.

Elveszek szemeiben, még akkor is csak nehezen tudok tõlük elszakadni, amikor a hangosbemondón keresnek minket.

Sejtettem, hogy az elõzõért kapni fogok, bár azt csodálom, hogy a diri az én tündérem is behivatta. Ahogy azon se bírok napirendre térni, hogy az említett a kezem megfogva lépdel mellettem.

Kedvenc dirim fennkölt hangon érdeklõdik affelõl, mi is volt az a kis felfordulás, ami miatt nem láthatott élõpornót. Majd rátér a búcsúra is.

- Mi az, hogy kirúgja? – kérdi erre Nana.

- Jól hallotta kisasszony. Hiroto-nak nem ez az elsõ incidense itt nálunk. – igen ez az faszfej. Mond csak el neki...

- NE ide figyeljen. Nézze meg jobban azt a hülye felvételt, ami a szekrényébe van és meglátja, mi történt valójában. Hiroto hozzá sem nyúlt a sráchoz. A barátai meg enged védtek mivel, majdnem a folyosó kellõs erõszakolt meg és még ezek tényében is Hiro-t akarja kirúgni? Akkor maga valami elmebeteg. – ejjha...

Nagy szemekkel nézek Nanára. Így kiabálni... Tudja, hogy ezzel a kis akciójával elérte, velem együtt repüljön innen???

- Ide figyeljen kisasszony. Ha nem fejezi be most azonnal, akkor meggondolom magam és magát is ki fogom rúgni. – megmondtam...

- Tudja mit, nem érdekel. Ha Hiro megy, akkor én is megyek vele együtt, de jól gondolja meg, mit csinál, mert egy életre tönkre tudom tenni a suli hírnevét és utána meg vadászhatja a tanulókat. A szülök, sem akarják majd ide engedni a gyerekeiket. – hehe... Na most kapaszkodj a parókádba öreg... Asszem neked beolvasott egy nálad minimum 30 évvel fiatalabb csaj.

Egy olyan belevaló pipi aki már ki is robogott.

He??? Akkor én egyedül maradtam a diri...

- Zeshin Hiroto! – vág a szavamba. – Maga maga... Ezt a lányt ennyire meg tudta rontani egy pár nap alatt?! Hogy képzeli?! Tényleg azt hiszi, már mindent megengedhet?!

Tajtézik, mint valami õrült, nem is lehet vele beszélni, csak sunnyogva hallgatni, amit magyaráz.

De legalább... Nana fenyegetése miatt nem mer kirúgni se engem, se õt. Legalábbis nyíltan. Megígérte, hogy nem fog, ha a most esedékes iskolák közti fellépésen beállunk valami buzi színdarabba, két más iskolába átiratkozott színész helyére, és sikeressé tesszük a sulink.

Ami lehetetlen... Pont én, mint színész???

Az én állandóan részeg agysejtjeim szerintem olyan komoly szerepet, mint amit rám akar sózni nem fognak tudni eltárolni. Bár ezzel szerintem õ is tisztában van azért vigyorog ennyire.

- Viszlát! – köszön el mézesmázosan, miután megkér, mondjam el a szitut, vagyis azt, hogyha rajtam is múlik, ki vagyunk rúgva Nanának.

- Nana. – szólítom meg szomorúan, felkínált kezét elkapva, de egészen addig nem mondom el neki, mit mondott, amíg el nem érünk az egyik biztosan kameramentes folyosóig.

Hát igen... Azért amit megtaláltunk még szép, hogy leszedtük, jó árat adtak értük, sok piát vehettünk abból is.

- Ki fognak minket csapni. Kezdem nagy komolyan. Majd folytatom, azzal miért, amitõl egy túlságosan is megnyugszik.

- Dehát ez egyszerû. – sóhajt megkönnyebbülten. – Csak annyi a dolgunk, hogy... – nem folytatja tovább, elkapja szomorú pillantásom. – Ne mond, hogy nem bírsz megtanulni egy pár sort. Nem nehéz egyáltalán. Ha kell beléd is verem.

Keserûen fölnevetek. Legalábbis addig, amíg a falnak nem nyom.

- Mondtam. Ha kell belédverem, de megcsináljuk. Értve vagyok?! – mivel nem tudok beszélni bólintok. Majd amikor elenged, és felkelek a földrõl a lehetõ legszigorúbban nézek azokra, akik körülöttünk állnak, és azon röhögnek, végre valaki rövid pórázra fogok.

Bár a tömeg csak akkor oszlik, amikor Nana nincs jobb dolgotok, mint mirajtunk röhögni kérdéssel, dühös macska módjára küldi el õket.

- Hidd el... – kezdem, amikor újra kettesbe kerülünk – Még ha tavaszig is kell, nincs rá esély, hogy megtanuljam.

- Mit mondtam az elõbb?! Meg fogod és késsz.

- Rendben. – sóhajtom, majd egy hirtelen ötlet után hozzáteszem. – És a próbák között kinél gyakoroljuk a szerepeket?

- Azt még meglátjuk. Csak szerezzük meg a szövegkönyvet is ehhez az egészhez. – hehh???

- Hogy mit??? – nézek rá kérdõn, amire nem mond semmit, csak bosszúsan visszarángat az igazgatóhoz azzal, hogy jókisfiú módjára üljek le az ajtó mellett elhelyezett székek egyikére, és várjam meg.

Majd amikor baljóslatú kiabálások után kiér egy könyvszerû vaskos izét az a kezembe.