Anime szerepjáték.hu - Magyarország elsõ korhatáros anime szerepjáték oldala

Hogy este ne unatkozzak, ezért a biztonság kedvéért elviszem az egyik barátomat, hogy tudja kivel beszélgetni, amíg Peterék játszanak, na meg arról nem is beszélve, hogy a csajnak is randija lesz, így nem kell sokáig vele lennem. Ám az hogy ki pogózhatom magam az mindennél jobban fog esni, mert már irtózatosan régen buliztam egy igazán jót és most ez tényleg jól jött.

Megérkezek, és bár nem köszönök Peter-nek, de a bandatagok, akikkel összefutok, legalább viszik a hírt, hogy igen megjelentem és ne aggódjon. Egész idõ alatt, amíg Lina-val beszélgetek, érzem, hogy figyelnek, de próbálok nem foglalkozni vele, hiszen még is csak jól érezni jöttem magam nem pedig balhézni, mert tõlem kitelne, hogy balhézzak egy kegyetlen jót. Inkább iszok egy keveset és csak táncolok. Mondjuk, nem akarok teljesen részegre leinni magam, mert holnap menni kéne még dolgozni, mert nem lenne jó, ha a fõnök kirúgna.

Éppen táncolok barátnõmmel, amikor egy testet érzek meg a hátam mögött. Hmmm. Eléggé izmos és Lina reakciójából elnézve igen helyes is, mert csalódottan, de végül is távozik. Hát rendben, akkor menjünk bele a játékba. Táncolunk és próbál taperolni nem is kicsit, de álljon meg a nász menet. Nem adjuk magunkat olyan könnyen, mint azt õ gondolja. Próbálom takarni a melleimet és az ágyékomat, hogy azért küzdjön meg egy kicsit értük, ha már annyira akarja.

Nem adja fel a harcot és továbbra is próbálkozik, aminek végre beadom a derekamat, mert szeretném, ha birtokolnának ma este. Ezért, hogy ezt a tudomására is adjam, na meg hogy mit szeretnék az éjjel folyamán fenekemet nyomom ágyékának, ami ha jól sejtem elég méretes darab és mintha már kicsit fél húsban lenne…

Ám amikor férfiasan fordítja maga felé a fejemet, hogy ajkaimra tapadva kezdje el ízlelni ajkaimat újabb borzongás suhan végig az egész testemen. Olyan jól csókol, hogy Grrr. Szavakat nem találok rá, fõleg, amikor uralkodón szorítja altestemet farkához, amire felsóhajtok a csókba.

Levegõhiány miatt ér véget a csókunk, ám amikor kinyitva a szememet meglátom, hogy ki is csókolt le nem kicsit meglepõdök. Hiszen ez az a srác, aki délelõtt a boltba jött.

- Úgy látom mindig tudod, hogy rontsd el az estét. – szólal meg eléggé epésen és szinte már sértõdötten.

- Még hogy én? Te jöttél ide apukám és te másztál rám. Én csak hagytam magam, hogy hátha egy jó partiban lesz részem. – jegyzem meg és végig nézek rajta. – De csalódnom kellett… - Pedig valójában olyan szexin néz ki és még talán az esetem is lenne.

- Hülye picsa. – fordul meg és távozik.

Így kell elrontani az egész estémet. Nem is értem, hogy minek jöttem el ide, amikor nem is akartam. Otthon akartam volna maradni és pihenni vagy aludni… De el akartam jönni, hogy szexeljek végre egy jót valakivel erre attól el sikerül el vennie a kedvemet ennek a görénynek. Kezdek teljesen bepókhálósodni lent. Valakinek segítenie kéne rajtam.

Már éppen azon gondolkozok, hogy elhúzok, de pont ekkor hagyják abba a zenélést a többiek így kötelezõen meg kell jelennem, hogy igen itt vagyok bár semmi kedvem nincs hozzá… Hátra megyek, de még az a gyökér is ott van, de eléggé távol állok meg tõle.

- Baby. – hallom meg Peter hangját, mire hozzám lép és a karját átdobja a vállamon. – Na milyenek voltunk? – kérdezi vigyorogva. Nagyon jól tudja, de az egó növelés miatt szüksége van megerõsítésre.

- Igen még mindig jók voltatok. – jegyzem meg, de ezt is csak azért, mert tudom, hogy Peter milyen és õ mindig mellettem volt vele nem tudok olyan kegyetlen lenni mint másokkal.

- Köszi. – mondja vigyorogva, majd odavezet a nem kívánatos személyhez. – Baby bemutatom neked Jory-t. Jory bemutatom neked Baby-t. – mutat be minket egymásnak.

- Bunkó. – mondom a srácnak egybõl, aki a kedvességemet nem hagyja viszonzatlanul.

- Hülye picsa. – Na jól kezdõdik az ismerkedésünk.

- Hé gyerekek veletek meg mi van? – kérdezi értetlenül. – Még nem is tudtok egymásról semmit. – próbálkozik Peter, de ezzel most nagyon befürdött.

- Már sikerült a mai nap folyamán találkozunk. – mondom neki, de csak értetlenül néz rám.

- Mindegy, majd õ elmondja, ha akarja én elmentem, csak köszönni jöttem. – adok Peternek egy puszit. – További szebb estét. Sziasztok.

Köszönök el, majd szépen ott is hagyom õket és elmegyek valamerre kicsit sétálni, csak hogy ne kelljen otthon lennem, mert nincs kedvem hozzá, hogy anyámékat hallgassam, ahogy éppen az ágyban elégítik ki egymást, miközben én tökre feszült vagyok és kielégületlen.

Másnap elég nyúzottan ébredek, de nem érdekel. Késõn értem haza és ráadásul mostohámba is belebotlottam, aki megpróbált aggódva beszélni velem, de szó szerint elküldetem melegebb éghajlatra, mert ont rá nem volt hangulatom. Erre persze, mint lenni szokott sírva ment fel anyámhoz így most várom az osztást, de nem nagyon érdekel.

- Darby! – hallom anyám éles hangját. Na mit mondtam? – Még is mit képzelsz magadról? – kérdezi felháborodva. – Csak aggódik miattad te meg csak úgy simán elküldöd? – veszekedik, de ezt valahogy leszarom.

- Na figyelj anya. Nem érdekel, hogy mit csinálsz vele, de nekem egy anyám van és egy apám, aki sajnos meghalt. Nem kell nekem még egy anyapótló, mert annak pont elég vagy te is. Nem én akartam, hanem te. Egy ideig eltûrtem, de most már valahogy nem érdekel, és nem tudom eltûrni. – mondom komolyan, amire nagyon felkapja a vizet és kapok egy pofont is.

- Takarodj a házamból és soha nem akarlak látni itt. – mondja komolyan.

- Na ezt a napot is megértük. Büszke lehetsz magadra. – mondom neki megvetõen. – A cuccaimért visszajövök, most nem tudom elvinni. – fejezem be a mondandót, majd végül kimegyek a házból.

Felhívom Petert, aki egy ideig befogad a lakásába, amíg nem találok magamnak valami olyat, amit tudnék fizetni, amiért nagyon hálás vagyok neki, de most irány a meló és majd utána látogatjuk meg az új lakhelyemet.

Jory:

Zsebre vágott mancsokkal trappolok az utcán. Hmm… lehet inkább haza kéne caplatnom az este elõtt kipihenni magam, csak hogy száz százalékkal tudjak tombolni. Nem is rossz ötlet.

Viszont elhaladok egy zenebolt mellett, aminek a kirakata egybõl megragadja tekintetem. Belépek, ajtó kis csilingeléssel jelzi hogy bizony én becsörtetek a kis helyiségbe, hogy eltûnjek a sorok között. Senki nincs bent rajtam és az eladócsajon kívül, aki nemsokára engem lesve kuncogni kezd.

- Mi olyan nevetséges?

- Semmi – motyogja vissza. Chh…

- Jefferson Airplain cd-tek van? A legújabb albumból?

- Most komolyan azt várod tõlem, hogy a több millió cd közül mondasz nekem egyet és én csiripeljem, hogy merre találod? – hátast dobok a csajtól.

- Ahogy mondod – ez a minimum ha már itt dolgozol bazdmeg.

- Tudod mit? Keresd meg magadnak, ha annyira kell.

- Azt hiszem rosszul hallok. Elmondanád még egyszer? – közelebb lépek a pulthoz, és felé magasodva bököm ki a szavakat.

- Nem vagyok papagáj, nem szeretem ismételgetni magamat. Találd meg magad. – merész a kicsike, nagyon vagánynak hiszi magát.

- Darby minden rendben? – gondolom ez a góré. Felhajolok mielõtt azt hinné zaklató lennék.

- Igen uram – csiripeli egyhangúan. Nyád… Ide se jövök többet.

~*~

Zsúfolt pincekocsma, széttolt asztalok, színpad. Mindenki kezében egy-egy sör vagy koktél, esetleg tömény, bár az nem marad sokáig kézben. Nálam egy doboz feketesör virít, s a dobossal röhögcsélve beszéljük ki a disznó dolgainkat. Jelenesetben én hallgatom az övét.

- … aztán megbántam… a barátnõje sokkal jobban nézett ki, de milyen lenne már ha most rá nyomulnék?

- Semmilyen… mit nyomorogsz ezen? Szard már le… ha azt is meg akarod dugni akkor nincs akadálya.

- Mekkora egy görény vagy – közli vigyorogva, miközben elkezd hangolni.

- Köszi – viszonzott vigyorral iszok sörömbe. – Jó buli lesz, szeretem ha sok a csaj.

- Naná… szóltam Tomnak, hogy kevés pasi, bigék dögivel… milyen lenne már, ha több farok részegedne le elõttünk mint csaj? Szívesebben adok cicire aláírást, mint pöcsre – csak röhögök vele.

- Helyes, helyes. Hánykor is kezdtek?

- Papíron kilenckor de simán lehet fél tíz is. Mire összegyûlik annyi ember. A legtöbben meg inkább hátul ülnek minthogy elõrejönnének, ezért nem szeretek kezdeni… ha elõttünk játszanak az jó, mert már akkor leisszák magukat, nálunk meg tombolnak.

- Van benne valami.

- Uh – nyög fel hirtelen és meg csak fancsali képpel nézem mi baja. – Ott vannak A csajok.

- Mármint akit mondtál? – hátrafordulok miközben magyaráz. Egy barnás vagy fekete hajú bige szemben áll, nagyban magyaráz neki egy kis vörös. Szép segg… kábé ennyi jut el az agyamig. - Melyik–melyik? – kérdezek újra.

- A fekete megvolt, a vöröset mondtam…

- Nem rossz… Ha már a fellépésetek alatt úgyis lerészegednek utána simán lecsaphatsz.

- Áh… nem akarok csõgörény lenni.

- Pedig megéri – fordulok vissza felé kaján vigyorral. – Viszont ha neked nem kell…

- Tiéd a pálya tesó – felszisszen a dobbal mintha ezzel akarta volna lezárni mondatát, de tudom csak hangol. – Menj és csapj le rá. Annyit tudok még róla a beceneve Baby.

- Ez komoly? – röhögésbe fojtom meglepõdésem – Tökély… „helló baby” – figurázom ki mély hanggal. – De ne légy balfasz. Méghogy most kapjam le? Ugyan… semmi érzéked az idõzítéshez.

- De lukérzékem van – csak vigyorog – Néha az elég.

- És még én vagyok a pöcs – vállába öklözök. – Na hagylak hangolni, aztán hamar kezdjétek, nincs kedvem csivitelni.

Lelépek a dobogóról még utoljára a csajokra nézek de még mindig a fekete arcát látom csak, aki észrevesz ép buja tekintettel hozzá szerény mosollyal pillog rám. Csitri… Frednek elég szar az ízlése én egybõl a vöröset választottam volna.

~*~

Jól nyomják, egyre ugrálósabb számokat adnak elõ, s minél több a pia annál többen visítanak és énekelnek velük. Nem kell ide elõzenekar a nélkül is kurvajó hangulatot csinálnak.

Legurítom az utolsó korty sörömet, nem tudom már hányadik, de a kellemes érzethez mindenképp hozzásegített akármennyi volt.

Jöjjön a vadászat.

Egy élénkvörös hajzuhatagot nem nehéz kiszúrni fõleg ha õ az aki az egyik legnagyobb hévvel riszálja és dobálja magát. A pia és az idõ megtette a hatását, remek. Innentõl nem lesz nehéz a pálya.

Átverekedem a tömegen nem egy puha kis kéz lefogna hogy táncoljak vele, szép pofi de nem fog meg, a kíváncsiság most kivételesen jobban hajt. Lerázom, megyek tovább persze oldalazva rögtönzött tánc nélkül ez lehetetlen jobban mondva át kell slisszolni az ugrálók és dülöngélõk között, miközben épp mögé érek.

Háttal van de ez nekem pont elég. Hátához simulok ezt a fekete kis csajszi meglátja és kisebb csalódottsággal ámbár mégis beletörõdõ vigyorral oldalaz el, ahogy belemelegszem a csaj tapintatos fogdosásába. Nem ellenkezik igazán bár kezével takarja a tiltott pontokat esetleg eltereli a kezem ha rossz helyre téved, viszont, nem engedek sokat az ellenállásból.

Szeretem a harcot, ahogy lassacskán de mégis megadja magát.

Nem fordul hátra én is élvezem hogy formás segge nyomódik hozzám, elölrõl lesz még lehetõségem megfigyelni, az tuti…

Érezni a mozgásán eleget ivott már, de mégsem azaz ájulásig picsarészeg mozgás. Mázlim van. Imádlak idõzítés.

Amikor vége a számnak, elõre hajolok kicsit hátrarántom fejét, ajkaira tapadok, miközben felfalom viszonozza és lassacskán teljes testtel fordul felém, karjai nyakamban találnak kapaszkodót, én a hátára terítem egyik tenyeremet, a másikkal a seggébe markolok és még jobban magamhoz vonom többet ígérve, egészen fulladásig, majd elhajolok tõle, kinyitva szemem.

Na ne bassz…

Most is a boltban unom a fejemet, éppen egy újságot kezdek el olvasni, amikor meg szólal az ajtó csengõje.

- Baby mi a helyzet veled? – hallom meg Dante hangját, mire ránézek, és kicsit elmosolyodok.

- Téged is lehet látni? Nagyon eltûntél mostanában. – jegyzem meg, mire csak legyint egyet. Akkor szokta ezt csinálni, ha csaj van a dologba. Felhúzott szemöldökkel nézek rá, amire nagyot sóhajt.

- Jól van na. Tudod mi a helyzet, de most nem ezért jöttem.

- Akarod mondani küldtek. Ha meg már rád parancsoltak, akkor nem más lehet, mint Peter. – állapítom meg, mert mindig csak õ szokta küldeni hozzám Dante-t.

- Csak ennyire kiismertél minket kislány?

- Titeket nagyon könnyen ki lehet. Na de mi az üzenet? – kíváncsiskodok.

- Ma lesz egy koncertjük és oda kell lejönnöd. Ja és azt is mondta, hogy ha tiltakoznál, akkor említsem meg, hogy haragudni fog érte, ha nem jelensz meg. – elvigyorodik, ami annyira irritál. Simán lemosnám a képérõl az önelégült mosolyát.

- Jól van, ott leszek, csak most tûnj innen, mert dolgoznom kell. – mondom komolyan, amire bólint, és egy integetéssel távozik is.

Megrázom a fejemet. Csak tudnám, hogy mit szeretne ennyire Peter. Midig van valami terve, hogy ha futárt küld, hogy elhívjon egy fellépésükre, mert õ annyira nem bír titkot tartani, mint egy 5 éves kisgyerek.

Gondolataimból megint az ajtó csilingelése ráz fel, ahogy odapillantok egy elég érdekes figurát látok meg. Fekete haj, amibe zöld és kék színek pompázni, akár csak egy papagáj. Na meg az a sok ékszer, ami benne van, hát nem biztos, hogy fémdetektor közelébe engedném. Szegény mûszer kiakadna teljesen.

Kuncogásom kicsit hangosan is kiadom, mire rám néz az illetõ.

- Mi olyan nevetséges? – szólal meg bariton hangján, ami szinte egybõl bekúszik a fülembe, de akkor is nevethetnékem van.

- Semmi. – vágom rá szûkszavúan. Az újságom mögé rejtem mosolygós arcomat.

- Jefferson Airplain cd-tek van? A legújabb albumból? – most komolyan tõlem vár választ? Ránézek, felhúzott szemöldökkel.

- Most komolyan azt várod tõlem, hogy a több millió cd közül mondasz nekem egyet és én csiripeljem, hogy merre találod?

- Tudod mit? Keresd meg magadnak, ha annyira kell. – vágom rá kicsit bunkóbban a kelleténél.

- Azt hiszem rosszul hallok. Elmondanád még egyszer? – néz rám komolyan, és már lassan az asztalon támaszkodik.

- Nem vagyok papagáj, nem szeretem ismételgetni magamat. – tartom a szemkontaktust. – Találd meg magad. – vágom oda, mire kicsit rácsap az asztalra és már mondani is készülne valamit, de ekkor lép ki a fõnök.

- Darby minden rendben? – kérdezi, mire a srác is felegyenesedik, és nem mered azokkal a szép szemeivel rám, bár most inkább megölne, ha jól olvasok belõle.

- Igen uram. – válaszolom, majd a srác kivágtat az üzletbõl. Miért van olyan érzésem, hogy nem most láttam elõször és utoljára?

A nap további része dögunalmasan telik. Van pár vevõ, akik visznek is valamit, de a legtöbb mindenki csak körbenéz, és már távozik is. Az esti banzájra viszont készülni kell. Kinyitom a szekrényemet, de nem ér túl nagy meglepetés. Kiveszem az egyik fekete együttesemet. Hajamat kifésülöm, egy kis parfüm, a cuccaim és már lépek is, különben harmadik világháború fog kitörni, pláne, ha Peter rákezd.

Bár az agyam, még mindi azon kattog, hogy mit akar csinálni. Remélni tudom csak, hogy nekem nem fog fájni túlzottan.

- Dai! – szólal meg kincsem ijedten, amit nem értek. – Menjünk a korházba.

- Miért? – kapom fel a fejemet és kincsemet nézem. Nem értek semmit.

- Mert szülni fogok. – nyöszörgi kincsem. Felpattanok, mikor eljuta tudatomig, hogy szerelmem mit mondott, majd egybõl elkezdek kapkodni. Leszólok anyumnak, hogy jöjjön és segítsen szerelmemnek, amit meg is tesz. Leviszi a kocsiba én meg követem õket. Igyekszünk a kórházba, ahogy csak tudunk. Ahogy beérünk, egybõl szólnak az orvosnak, közben végig kincsem mellett maradok. Rossz látni, hogy szenved és most még segíteni sem segíthetek rajta.

- Hogy vagy kicsim? – érdeklõdök kincsemtõl, mire felém fordítja a leizzadt fejét. Szegénykém, annyira rossz így látni.

- Nagyon fáj. – hallom elfúló hangát.

- Most fognak elvinni a szülõszobába. – simogatom meg az arcát és tudatom vele, mi fog történni.

- Velem jössz? – szorítja meg a kezemet.

- Persze. – bólintva mosolygok rá kicsit bíztatóan, mire visszamosolyog.

Érdekesen folyt le a szülés nem sok kellett, hogy összeessen. Rájöttem, hogy ennyi vér láttán kicsit elfog a hányinger és a szédülés, de szerencsére mindent megúsztam teljes mértékben és szerelmem is jól van a két fiammal együtt véve. Nagyon boldogok vagyunk, és ez tetszik. Ennél nagyobb csodával nem is tudott volna szerelmem megáldani.

- Kicsim. – suttogom szerelmemnek, amikor a kórteremben vagyunk és látom, hogy felébredt.

- Igen? – álmosan tekint rám, majd a két kis baba láttán elkezdi nyújtani a kezét. Oda is adom neki a legidõsebbet, akit mosolyogva figyel. Olyan jól áll a kezébe és nagyon boldogok leszünk, én ezt már tudom.

- Milyen nemûek? – simogatja nagyobbik fiunkat.

- Két fiú. – válaszolom mosolyogva és boldogan.

- Melyik az idõsebb?

- Amelyik nálad van.

- Lehetne õ Eciko? – kincsemet figyelve látom, hogy nagyon boldog, de egyben most iszonyatosan fáradt is, amit nem csodálok, hiszen most hozott világra nekem két csodálod fiúgyermeket.

- Persze. – bólintok. – Kell venni még 1 ágyat. – foglalok helyet kicsim mellett, hogy megnézhesse a másik gyermekét is.

- Ez legyen a legkevesebb. – neveti el magát kicsit. – Mikor mehetek haza? – néz a dokira, aki éppen most lép be.

- Akár most is, bár én elõtte felöltöznék. – mondja nevetve.

- Akkor megfogadom a tanácsot. – elmosolyodik kincsem, majd odaadja nekem a másik fiamat is és feláll. – Anyuék már látták õket? – keresi a táskáját.

- Akkor mutasd be õket, amíg öltözöm! – mondja szégyellõsen kincsem.

- Jól van. – elmosolyodok, majd felállok és kimegyek a nagy szülõkhöz meg a családhoz, akik nagyon boldogok és iszonyatosan örülnek a fiúknak. Nagyon tetszik nekik, aminek én örülök a legjobban, bár kicsit eltervezem, hogy kincsemet az elõttem való szégyellõségérõl le fogom majd szoktatni, de majd idõvel. Nem sokkal késõbb kijön, és a szüleim megölelgetik és õk is boldogok. Anyám végre belátta, hogy jobb volt az, hogy engedett a saját fejünk után minket. Kincsem testvérei meg megpörgetik a levegõbe, és ahogy látom Ecci még el is érzékenyül.

- Gyere picim. – veszi el kincsem az idõsebbik fiunkat. – Eciko. Õ itt a névadód. – mutatja be bátyának a picit, aki a neve hallatán megint elkezd sírni.

Otthon anyámék elmennek vásárolni mindenbõl még egyet, amibõl szükséges. Kincsem kipakol a táskából, addig én fiaimmal játszok az ágyon és nagyon jól szórakozunk, majd két kislány is kéne hozzájuk, hogy ne legyen pasi uralom. Ebédnél felváltva eszünk, hogy valaki mindig legyen a fiúkkal. Olyan kis aranyosak. Amíg én apummal beszélgetek, hogy valami munkát kéne nekem szerezi, addig kincsem az öcséimmel beszélget és a fiúkat mutatja meg nekik.

Kincsem a nap folyamán még párszor megeteti a gyerkõcöket, amikor ugyan is nem lehetek bent, de majd ez is változni fog idõvel. Este lefektetjük és végre mi is az ágyba fekszünk egymáshoz bújva boldogan és immáron egy teljes családként.

- Ezek után minden más lesz? – érdeklõdik kincsem és hallom, hogy aggódik, de nem kell mitõl félnie, mert nem lesz semmi gond.

- Mi lenne szerelmem? Felneveljük a gyerekeinket lesz még sok melléjük és boldogan fogunk élni. – válaszolom mosolyogva és megcsókolom. – apám úgy is ad munkát, így most már biztosra ott hagyom az egyetemet és elkezdek dolgozni, meg majd a kocsira a jogsit is le fogom tenni, hogy tudjalak titeket mindenhova vinni. – mondom kedvesen és elkezdem simogatni.

- De én nem akarom, hogy ott hagyd az egyetemet ez önzõség az én részemrõl, meg a gyerekeink részérõl. – mondja halkan és a mellkasomat piszkálja.

- Kincsem azt hittem ezt már megbeszéltük. Ott fogom hagyni az egyetemet, mert ha mellette dolgozok, akkor semmi idõm nem lesz rátok, arról nem is beszélve, hogy lemaradok mindenrõl, akkor a kicsi gyermekeim életébõl. – mondom neki és próbálok a legjobban érvelni, hogy belássa, tényleg igazam van.

- Tudom, de akkor is az volt az álmod, hogy elvégezd és menõ ügyvéd legyen belõled. – mondja még mindig, majd felülök és ránézek.

- Gabi nem érted? – fordulok felé. – Már nagyon régóta te vagy az álmom meg a gyerekeink. Nem érdekel mi lesz az egyetemmel, csak azt akarom, hogy a kicsiknek le kelljen semmirõl se lemondaniuk. Viszont azt sem akarom, hogy anyámék fizessenek mindent nekik, mert oké, hogy õk a nagy szülõk, de mi vagyunk a szülei. Én vagyok, az apjuk nekem kell, megkeresnek a mindennapi kenyerünket, amibõl el tudjuk látni õket meg magunkat is. – mondom neki még mindig komolyan, amire elfordítja a fejét és nem néz rám.

Felé térdelek, majd a fejét visszafordítom felém, hogy rám nézzen.

- Gabi értsd meg engem most már csak a családunk éltet. Boldog és szép jövõt akarok kettõnknek a gyerekekkel együtt. – válaszolom komolyan és õszintén. Nagyot sóhajt és látom, hogy még mindig nem tetszik neki a dolog.

- Ezzel én is így vagyok, hogy boldog és szép jövõt akarok, viszont a te jövõdet sem akarom keresztbe vágni. Lehet a késõbbre kellett volna a fiúkat is. – mondja, amitõl begurulok és fájnak a szavaim.

- Hallod mit beszélsz? – elengedem és felállok, felveszem a ruháimat. – A saját gyermekeinket akartad volna elvetetni vagy eltitkolni elõttem? – teljesen fel vagyok háborodva. – Azt hittem szereted õket, és hogy boldog akarsz lenni. Akkor miért nem tudod elfogadnia döntéseimet? – kérdezem tõle, majd kimegyek a hálóból és inkább a kicsik szobájába megyek.

Az ágyukhoz lépek és elkezdem õket nézni. Azt hittem, hogy boldogok leszünk, és egy nagycsaládként élhetünk együtt, de látom, kicsim nem akarja. Elbizonytalanodtam, hogy most már mit is akarok. Fájtak kincsem szavai a gyerekekkel kapcsolatosan. Nem gondoltam volna, hogy egyszer tõle fogok ilyet hallani, de nem fogom hagyni, hogy elmenjen a kicsikkel együtt. Felkelt Yuri. Felveszem a karomba, majd elindulok vele lefele.

A nappaliba érve leülök a fotelbe és csak kicsi fiammal játszok. Egyszer csak lépteket hallok. Odanézek és apám jön oda hozzám.

- Mi a baj Daisuke? – teszi fel a kérdést, mire csak nagyot sóhajtok.

- Csak kicsit összezörrentünk Gabi-val. – mondom halkan és a kicsimmel játszok. – Nem akarja, hogy ott hagyjam az egyetemet és dolgozzak. Meg azt mondta, hogy várnunk kellett volna a kicsikkel, ami nagyon fáj. – mondom õszintén apámnak.

- Látod fiam. Nehéz dolog apának meg férjnek lenni. Igazad adok Gabinak, hogy várhattatok volna még vele… - kezd bele és közbe szólnék felháborodva, de leint. - … viszont ez már így alakult. Meg kell oldanotok a dolgokat együtt. Sok olyan dolog lesz, még ami fájni fog és a fiaidtól is kapni fogod a pofonokat. Meg kell tanulnod elviselni, túllépni rajta és szeretned õket. Mert mindenki hozzád tartozik most már. – tudom, hogy igaza van, és ez rettentõen bosszant. Feláll, majd ott is hagy a saját gondolataimmal.

Hogyan legyen tovább. Kicsi fiamat nézem és elkezdek gondolkozni, hogy mit kéne csinálnom tovább. Szeretem õket, csak hát olyan fura helyzet ez az egész. Csak reménykedni tudok, hogy minden helyre jön, és semmi nem romlik meg közöttünk.

Egyszer csak megint lépteket hallok. Felnézek és látom Gabi az Ecci-vel a kezével. Leül a kanapéra és minket figyel. Látom rajta, hogy valamit mondani és csak várok, hogy mi lehet az.

Ahogy megérzem, hogy valaki a hajammal játszik egybõl kinyitom a szemem és a szerelmemre nézek.

- Gabi. – nézek rá pislogva, mert már volt hasonló érzésem, és tudni akartam jól érzem a dolgokat, de szerelmem gyönyörû szemeivel találom szembe magam, ami kicsit megnyugtat, de még is, aggódok, hogy mi lesz ezek után velünk.

- Szia. –köszön mosolyogva, aminek én csak nagyon örülök, és azt akarom, hogy örökre mosolyogva nézzen rám és ne legyenek szomorú pillanataink.

- Gabi! – mikor feleszmélek, hogy tényleg szerelmem az, szorosan megölelem és csókokat hintek arcára.

- Mi történt, amíg aludtam? – kicsim visszafekszik én meg mellé ülve simogatom az arcot, de nem mondok, semmit nem akarom, hogy megint gond legyen. – Baj van a babával? – nincs szívem hazudni és csak bólintok egyet. Látom, hogy megijed és a kezét a hasára teszi.

- De az orvos azt mondta, hogy ha nem idegeskedsz többet akkor mire látszani fog, hogy terhes vagy elmúlik a veszélyeztetett idõszak. – mondom biztatóan és látom rajta, hogy gondolkozik erõteljesen. - Figyelj, kicsim! –megfogom a kezeit és õt figyelem. – Szeretném, ha nem járnál iskolába! – mondom neki komolyan, hogy mit szeretnék, de látom, hogy nem akarja, de remélem rá fog jönni, hogy mennyire fontos, hogy rendben legyenek és egészségesek legyenek mind a ketten.

- Dai… - sóhajt egyet. – Ezt beszéljük meg otthon! – néz szemeimbe és látom, nincs jól.

- Jó. – bólintok, majd óvatosan megcsókolom, amit mosolyogva viszonoz.

Kicsimet elég hamar kiengedték a korházból, de pihennie kell, és nem érheti semmi stressz, amitõl próbálom is megóvni, ahogy csak tudom, ezért anyuékkal meg kicsim tesóival megbeszéltük, hogy ha én nem tudok vigyázni szerelmemre, akkor õk lesznek, vele felváltva attól függ, ki hogy ér rá, de valaki mindig rá fog érni szerencsére.

- Kicsim kipakoltál már? –lépek be mosolyogva a szobába és látom, hogy kicsim az ágyban fekszik.

- Ühüm. –bólint, majd összegörnyedve fordul a fal felé..

- Álmos vagy? – befekszek szerelmem mögé. Magamhoz ölelem, és a hasát simogatom.

- Egen! – nyomja nyakamhoz hideg orrát, amire elmosolyodok..

- Aludjunk Anyucim! –elkuncogom magam, majd kicsit szorosabban ölelem magamhoz.

- Oké Apa! –a kezemet az arcához húzza, és lassan elalszik, és pár perc múlva én is követem õt az álomvilágba.

Reggel arra kelek, hogy valaki ajkaimat kóstolgatja, aki csak szerelmem lehet. Mikor eltávolodna, nem hagyom, ajkai után kapok és megcsókolva húzom vissza kicsit az ágyba, hogy ne hagyjon magamra, mert akkor nagyon unatkoznék nélküle, meg nem is lenne jó.

- Szia, Apuci. – vigyorog rám.

- Jó reggelt. –megsimogatva az arcát próbálok észhez térni.

- Igen és Ti picim? –érdeklõdök és kezem a hasára siklik.

- Igen apu! – nyávogja gyermeteg hangon..

- Akkor együnk! – kikapom az ágyból, majd mikor leérek, a konyhába lerakom egy székre és elkezdek valami reggelit készíteni nekik, hogy egyenek, mert nem szabad éheztetni õket. Neki kezdek és készítek pár szendvicset, mert azt könnyebb és hamarabb is meg van, mint akár mi más.

- Jó étvágyat! –leteszem a tányért elõ, majd egy csókot adok ajkaira.

- Neked is! – elneveti magát, majd láb lengetve kezd neki az evésnek. Mikor befejeztük az ebédet kicsim felteszi a kérdést, amit még a kórházban kezdtünk el megbeszélni, de akkor megkért, hogy hanyagoljuk a témát azóta meg nem firtattam.

- A sulival kapcsolatban komolyan gondoltad? – érdeklõdik, miközben a ölembe tornázza magát.

- Igen. Hiszen a suli nagyon nagy teher és az idegesség fõ oka. – mondom komolyan érveimet.

- De Apuuuu! – próbál boci szemekkel hatni rám, de most sajnos nem fogok engedni, mert nem szabad, ha az egészségüket akarom. – Legalább levelezõn hagyj, tanuljak!

- De a tanulástól ideges leszel, ha ideges leszel, akkor a babának baja lesz, ha babának baja lesz, akkor neked is bajod lesz, ha neked bajod lesz én meg fogok halni! – simogatom arcát és magyarázom az összefüggéseket neki.

- De megígérem, hogy nem lesz bajom? Nem kell sok tanulás, hogy tudjam az anyagot. – kérlel tovább, de nem fogom hagyni magam.

- Mi lenne, ha megvárnánk, míg megszületik? 6 hónap múlva, Te lehetsz az osztály legjobbja! – mondom neki ötletemet, majd az ölembe veszem és elindulok vele, fel a hálóba.

- 6 hónap hosszú idõ! – sóhajt, majd átkarol és hajammal játszik.

- Tudom, Kicsim, tudom! – lefektetem az ágyra – De gondolj a gyerekünkre!

- Igazad van! – elfészkeli magát az ágyon és látom, hogy elkezd gondolkozni. Befekszek mellé és magamhoz ölelve simogatom, kezdem a hasát.

- Min gondolkozol? – érdeklõdök merengésébõl visszahozva és tovább simogatom picike hasát.

- Semmi különösön. –néz mélyen a szemembe, és csak figyeljük a másikat.

- Dehogynem valamin nagyon elgondolkodtál! –elmosolyodok, majd kezemet a fenekére rakom és közelebb húzva magamhoz markolok bele.

- Mit kapok, ha elmondom? –érdeklõdik felhúzott szemöldökkel.

- Egy csókot! –közelítek ajkai felé, de az ujjával megállít tevékenységemben.

- De én mondom meg hova kérem! – nevet fel és nagyon is tetszik a játszma.

- Ahogy akarod! – majd kap egy eszkimó puszit is.

- Azon gondolkodtam, hogy mi legyen a gyerek neve! Szerinted? –mosolyog rám, mire.

- Mit szólnál ahhoz, ha a fiú lenne, a bátyáid nevét kapná? – érdeklõdök kedvesen, miközben puszikkal halmozom el, majd a szemébe nézek és csak könnyek látok benne, amire megijedek. – Ne haragudj nem akartam rosszat mondani. – kezdek el mentegetõzni és próbálom szerelmemet megnyugtatni, de csak lehúz magához és szenvedélyesen megcsókol, amin eleinte meglepõdök és nem értem teljesen, hogy mit miért csinál, vagy én nem csinálok valamit jól, de hát van ilyen. Mikor észbe kapok, viszonzom a csókot és szorosan ölelem magamhoz. Mikor elvállnak ajkaink a szemembe néz.

- Imádlak Daisuke. Ennél boldogabbá nem is tehetnél. – mondja kedvesen és folytatja. – És mit szólnál, ha a lány lenne, akkor a hugaid nevét kapná? – érdeklõdik, amire hirtelen nem tudok mit mondani. A húgaim nevét? Miwako, Harada. Kicsit elgondolkozva fekszek és csak nézek ki a fejembõl. – Dai. – hallom kicsim aggódó hangját, mire rá nézek.

- Ne haragudj, csak kicsit elgondolkoztam. Eszembe jutottak és hogy milyen régen voltam már kint náluk. – mondom és kicsimet simogatom, mire az arcomon érzem kezeit.

- Sajnálom. Nem akartam felhozni. – mondja, mire csak megcsókolom.

- Semmi gond. És tökéletes névválasztás. – mondom neki mosolyogva.

- De ha nem akarod, akkor nem kell csak egy ötlet volt tõlem, de ahogy látom rossz ötlet. – teszi hozzá és kicsit elfordul tõlem, mire utána kapok és visszafordítom magam felé.

- Egyáltalán nem volt rossz ötlet. Nagyon tetszik tényleg, csak így ha belegondolsz tényleg elég régen voltam már kint náluk. – mondom és csókokkal halmozom el. – Ha lány lesz, akkor kérlek, legyen a húgaim nevük a neve. – nézek rá, mire halványan elmosolyodik, de tudom, hogy nem olyan, amilyet már megszoktam tõle.

- Rendben, akkor az lesz. – mondja, e érzem, hogy nagyon elrontottam a kedvét, amit nem akartam és nem akarom egyáltalán bántani.

A 6 hónap elég hamar eltelt, de kicsim, hogy húzz az agyamat, csak azért sem kérdezte meg az orvostól, hogy milyen nemû gyerekünk lesz. Ma már nagyon nagy hassal járkál minden fele. Olyan szépen néz ki nagy hassal, hogy azt elmondani nem lehet.

Ma reggel is éppen arra kelek, hogy kicsim a hasához beszél.

- Csss. Nyugodj meg, kérlek, ne rugdoss ennyire. – mondja a kicsinknek, aki az elmúlt napokban nagyon megélénkült. Kinyitom a szememet és puszit adok kicsim hasára és elkezdem simogatni, majd anyuci ajkaira adok csókot.

- Nem hagyott aludni? – érdeklõdök, mire csak álmos szemével találom szembe magam.

- Nem nagyon egész éjszaka focizott az egyik vesémmel, de már nem tudom hirtelen melyikkel. – mondja, mire megcsókolom és hátára fektetem, miközben a hasát simogatom. Igaz, hogy kívánom nagyon szerelmemet, hiszen elég régen voltunk már együtt, de nem fogom kockáztatni a gyermekünk egészségét és épségét, a kanosságom miatt.

- Lesz jobb is nem sokára. Elméletben egy hét múlva kell megjönnie a picinek utána, tudsz jobban aludni. A gyerek szobát is ugye már berendeztük így nem kell aggódni semmi miatt, csak pihenned kell. – mondom neki.

- Az addig rendben van, de ha visszamegyek a suliba, kevesebb idõm lesz a kicsinkre. – mondja, és mintha szomorú lenne miatta. – Nem akarom semmilyen fontos eseményrõl lemaradni az életébõl. – mondja, mire a nyakára adok puszikat.

- Akkor nem suliba mész, hanem tanárt fogadunk melléd és akkor itthon fogsz tanulni így mindig a picivel maradhatsz.

- Tényleg? – néz mosolyogva a szemembe és boldogan.

- Igen én meg majd elmegyek dolgozni, hogy ne csak anyámék tartsanak el minket. – mondom kicsimnek és az arcát simogatom.

- De akkor így kevesebb idõd lesz ránk, ha a sulit is folytatod. – mondja, amire elmosolyodok.

- Ne aggódj, a sulit ott fogom hagyni…

- Nem teheted meg. – mondja egybõl tiltakozva, mire csak megcsókolom.

- Szerelmem, nekem most már te meg a kicsink a családom és nekem nem kell ennél több. Örülök, hogy veletek lehetek, és ezért fogok dolgozni, hogy mindent megadhassak nektek és ne legyenek nehézségeink, ha elköltözünk. – magyarázom neki.

- De akkor sem lenne szabad ott hagynod.

- De megteszem, mert ti sokkal többet jelentetek számomra, mint a suli és nagyon szeretlek titeket. – suttogom és megcsókolom szenvedélyesen, amit viszonoz.

- Mi is szeretünk. – mondja kicsim. Megváltozott a terhessége alatt. Felnõttebb lett és érettebben is viselkedik. Kicsit örülök is, de nem is, mert szerettem azt a kis hóbortos angyalomat, de reméljük, hogy majd néha megmutatkozik az is és akkor megint olyan lesz, mint régen a picink elõtt. – Min gondolkodsz? – érdeklõdik mosolyogva.

- Csak rajtad, hogy milyen gyönyörû kismama vagy. Sûrûn szeretnélek így látni. – mondom viccelõdve, mire csak játékosan megcsapja a vállamat.

- Fogd be. – mondja mosolyogva. – Jó érzés, de egyben fájdalmas is. Nem mondom, hogy légy a helyemben, mert eléggé furcsa látvány lennél. – mondja nevetve. – de tapasztalnád meg a fájdalmas részét. Nem csak a jót, amikor meg kell csinálni. – mondja, amire el is pirul, de én csak megcsókolom.

- Jó tudom, ne haragudj, de akkor is szexin nézel ki. – válaszolom, majd megfogom, a kezét és vágyamra rakom, ami kicsit készen van feleségem szépségétõl és a vállára adok puszit, majd a nyakára.

- Én sem bírtam imádott férjem! – suttogja és arcát a nyakamba fúrja miközben az orrát meleg nyakamhoz dörgöli és kiráz a hideg, de a megszólítás és jól esett.

- Mondd még egyszer! – szorítom magamhoz.

- Férjem! – nevet édes hangján, ami nagyon jól esik és tetszik, hogy végre boldog és nincs olyan rossz kedve, mint tegnap volt.

- Kicsim! – ölembe kapom, és úgy viszem az ebédre. Leteszem a székre, ami a vendégek körének legközepén található. Leülök mellé és mostantól csak bulizunk, ameddig csak bírjuk.

A buli után elindulunk kicsimmel házunk felé és végre egypár vagyunk, aminek nagyon örülök. Ahogy sétálunk meg az este folyamán kicsit kimelegedtem, ezért a felsõm félig szét van nyitva és a nyakkendõ a nyakamba, miközben a zakómat a vállamra dobom és úgy fogom kicsim kezét.

- Dai! – mosolyogva karjaimhoz simul és látom, hogy behunyja a szemeit. Gondolom álmos, amit nem csodálok. – Gabriella Eishi vagyok! – Kuncogja el magát, de tényleg így van.

- Igen! – megállítom szerelmemet. Szenvedélyesen megcsókolom. Felkapom az ölembe, hogy had pihenjen a picivel együtt. A házban finoman az ágyra fektetem. Az oldalát simogatom, miközben lehúzom a cipzárját. Viszont olyat látok, ami kicsit meg lep és nem kicsit gyanús. Egy foltot. Kicsim bõrén.

- Mi történt? – simogatom sebét, ami nem tetszik.

- Öhm… Izé. – látom, hogy elpirul, de akkor is tudni szeretném a választ. – Ecci becsípte a cipzárral.

- Nem persze, hogy nem! – nevetve beletúr a hajamba. Felhúz magához, hogy szenvedélyes csókot adjon, amit örömmel viszonzok. Csókunk közben érzem, hogy a gombok csak úgy kifele gombolódnak, de akkor én sem leszek rest és elkezdem tovább vetkõztetni kedvesemet. Az estét édes szeretkezéssel töltjük, amit végre, mint férj és feleség követünk el egymással.

Reggel arra ébredek fel, hogy drága feleségem rám pattan és boldogan köszönt csicsergõ hangján, ami zene füleimnek.

- Jó reggelt! – lehajol hozzám és ajkaimra kapok egy kis puszit.

- Neked is! – válaszolom álmosan és kicsit még fáradtan.

- Hogy aludtál? – simogatja arcomat, ami nagyon jól esik.

- Remekül! – mosolyogva nézek a szemébe és egy csókot nyomok a tenyerébe.

- Öhm, Daisuke! – elfordítja a szemét és el van pirulva.

- Igen? – kérdezem mosolyogva és a kezemet derekára simítom, és ott pihentetem.

- Hát én… én – a fejé a mellkasomra dönti, amivel már megijeszt kicsit. – Prûd vagyok. – motyogja, de tisztán értem mit mond.

Kicsit ledöbbenek, de így most már összeállnak a képek. Miért nem szereti, ha társaságba a szex a téma, meg hogy tegnap miért volt olyan morci a reggelinél.

- Kicsim, miért nem szóltál hamarabb? – kérdezem tõle 10 perc agyforgás után.

- Mert féltem és még mindig félek, hogy el fogsz hagyni. – válaszolja és érzem, hogy párkönnycsepp meztelen mellkasomon landol. Egybõl felülök vele együtt és az arcát velem szembe fordítom magammal és tényleg sír.

- Soha nem foglak ilyenért elhagyni, mert szeretlek a feleségem vagy és az egy hülye, aki ilyenért elhagyna. – mondom, mire látom, hogy még szomorúbb lesz és elkezd kicsit jobban sírni.

- Egyik barátnõm ezért hagyott el. – mondja és kicsit zokogva a nyakamba borul.

- Ne haragudj kicsim. – ölelem magamhoz és a hátát simogatom. – Nem érdemelte meg, hogy a barátnõje légy. – mondom neki és tovább ölelem magamhoz.

Nem mond semmit és inkább én sem teszem, hogy ne rontsam tovább a dolgokat. Addig ölelem és simogatom, amíg meg nem nyugszik. Kicsit sokáig tart, de szerintem a terhesség is rá tesz egy lapáttal. Nem engedem el és mellette maradok. Nem fogom hagyni, hogy baja essen, és nem fogom soha magára hagyni, mert azt én sem élném túl. Nem tudok nélküle élni és nem is akarok.

Mikor megnyugszik. Kicsit eltávolodik tõlem és megtörli a szemét.

- Ne haragudj. – suttogja halkan és még mindig elcsukló hangon.

- Nincs semmi baj. – mondom neki és letörlöm az arcáról a könnyeket, miközben õt figyelem.

- De van. Ma vagyunk elsõ nap férj és feleség én meg úgy kezdem az házasságunkat, hogy kiakadok. – mondja és látom, hogy mindjárt hisztizésbe kezd, ha nem teszek, valamit ellenne.

- Kicsim. Figyelj, rám kérlek. – fogom meg karjait a vállánál, de nem szorítom meg és próbálok rá hatni. – Nincs semmi baj. Ez elõ fordul a kicsi miatt is ki vagy akadva. Ez nem a te hibád. – próbálom elmagyarázni neki a dolgokat, de csak nem megy ez úgy, ahogy én szeretném. Meg kell jobban tanulnom kezelni ezeket az eseteket.

- De ez nem mentség semmire sem. – mondja, és már megint kezd, kiakadni én meg csak aggódok érte és a piciért, mert tudom, hogy a sok idegeskedés nem tesz jót nekik.

Csak hisztizik, addig, amíg össze nem görnyed, és a hasát kezdi el fogni.

- Dai. Fáj a hasam. Nagyon fáj. – mondja kis nyöszörgés után. Egybõl megijedek a telefonért kapok és hívom a mentõket, akik 10 perc múlva meg is érkeznek. Addig felöltöztetem kicsimet és én is felöltözök. Próbálom nyugtatni, de most én is meg vagyok ijedve teljesen.

Mindenki bent van a kórházban és kicsimért aggódunk, meg a pici babánk miatt. Teljesen ki vagyok készülve. Ha nem lenne szégyen már régen elsírtam volna magam, de erõsnek kell magam mutatnom, mert kicsimnek szüksége van rám és nem lehetek gyenge. Látnia kell, hogy nincs semmi baj és itt vagyok mellette.

Nem sokkal ki jön az orvos.

- Ki a kisasszony családja? – érdeklõdik, mire a testvérek mennek egybõl oda. Tanácstalan vagyok. Nem tudom, hogy mit csináljak. Én is a családja vagyok. Le vagyok fagyva és nem tudom, hogy mit csináljak.

- Dai. Gyere ide. – szólnak, mire szinte rohanok oda.

- Gondolom, tudják, hogy a kisasszony terhes. – mondja, mire közbe vágok.