El se hiszem, hogy a mai nap végre személyesen találkozhatok a példaképemmel. A legújabb könyvét jött a városunkba dedikálni, amit már elolvastam és még többször is elfogom, ahogyan a többi könyvét is. Lenyûgözz a tudása és a tapasztalata. Bár mindketten emberekkel foglalkozunk õ pszichológus, én meg pszichiáter vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy a tanulmányai nincsenek a segítségemre. Én magam is szoktam cikkeket írni és egy könyvem is megjelent már, de számomra ez csak hobbi.  Haruo annyi idõs, mint én és már nagyon sokra vitte és fogja is vinni. Sose voltam rá féltékeny és nem is tekintetem rá vetélytársként. Büszke vagyok arra, amit elértem és egyre magasabbra és magasabbra helyezem a lécet. Mindig is szeretem feszegetni a korlátaim és amint elérem az egyik célom, tûzöm is ki a következõt.  Annak viszont nagyon örülnék, ha õ elismerné a munkáságomat, de már az is nagyon jó lenne, ha tudnék vele beszélni és talán erre ma sor kerül.  

Nagy nehezen elkészülök, ami elég hosszú folyamot volt, mivel rengetegszer átöltöztem. Komolyan úgy csinálnék, mintha egy randira mennék, olyan izgatott is vagyok. Megnézem magam még egyszer tükörbe. Végül egy farmert és egy szürkés inget veszek fel, valamint egy vastag bõrnyakláncot a nyakam miatt.  Elteszem a szükséges dolgokat, köztük a csipogómat is, bár szabadnapom van, bármikor riaszthatnak, ami nagyon remélem, ma nem fog megtörténi. Imádom a munkámat, ezt másként nem is lehetne végezni, de mindenkinek kijár a kikapcsolódás, és ami nap nagyon fontos.

- Akkor indulás.  – veszek egy nagy levegõt és lemegyek a kocsimhoz és elindulok. A mosoly végig ott van az arcomon. Olyan izgatott vagyok, és ha minden jól megy és szerencsém lesz, akkor beszélhetek is vele.

20 perc alatt oda is érek. Leparkolok, majd elmegyek a könyvesboltba, ahol a dedikálás lesz. Még van 10 percem így rágyújtok egy cigire. Lehet, hogy már vannak itt, de ráérek, na meg akkora sor nem lesz, mint például egy romantikus regény aláírásánál.   

Zsebembõl elõveszek egy kis kártyát, melyen a következõ szöveg áll a címmel együtt: „ Kedves Huiliang Haruo!  Örömmel venném, és nagyon megtisztelõ lenne, ha ideje engedi, akkor egy italt meginna velem a közeli kávézóba. Elõre is köszönöm. Tisztelettel: Amori Asato”

Remélem nem fog teljesen dilisnek nézni maximum nem jön el. Soha életembe nem csináltam még ilyet még tiniként se, hogy valakit randira hívjak. Neki is csak azért nem mondom szemtõl – szembe, mert nem akarom feltartani a sort, meg ez senki másra nem tartozik csak rá.

Elszívva a cigit elnyomom, majd bemegyek a könyvesboltba.

- Jó napot kívánok a dedikálásra jöttem. – mondom az eladó hölgynek.

- Szép jó napot. Erre tessék. – mutatja az irányt. Odamegyünk, és már vannak a sorba, de ígyis csak páran vannak elõttem. Beállok a sorba és egyre nagyobb lesz az izgatottságom.  Pár perc múlva egy kellemes hang üti meg a fülemet.

- Jó napot kívánok mindenkinek. – megy el mellettünk, aki miatt jöttünk. Élõben még jobban nézz ki. Nem tagadom, mint férfi is tetszik. Nem mondanám meg róla, hogy orvos, de sose szabad a külsõ alapján ítélni, hiszen rólam se szokták megmondani, ahogyan koromat se.

Ahogy halad a sor egyre jobban szemügyre veszem. Õ az a férfi, akire azt mondják szép, de mégse lányosan. Kedvesen mosolyog mindenkire és látszik, hogy nem játssza meg. Jó emberismerõ vagyok így biztos vagyok benne, hogy ez szívbõl jön, amire én nem vagyok képes.  Nagyon kellemes megjelenése van, de a rózsaszín haja az tényleg meglepõ. Ez afféle hóbort lehet? Nem szeretem ezt a színt, de neki nagyon jól áll.

- Köszönöm szépen. – fogy el elõttem a sor.

- Jó napot kívánok. – mosolyog rám kedvesen. Tényleg nagyon szép férfi. – Hogy van?

- Jó napot kívánok. Remekül köszönöm szépen. Már nagyon vártam ezt a napot. – mosolyodom el és ez tényleg az, már amennyire futja tõlem. – A nevem Amori Asato. – nyújtom át a könyvet.

- Ez kedves.  Milyen szép neve van. – mosolyog, majd aláírja. – Parancsoljon. – adja vissza.

- Köszönöm szépen. Csodálatos volt a könyve, ahogyan a többi is. – mondom õszintén. Szeretném, ha tudná, mert nem tudom, hogy lesz e lehetõségem beszélni vele.

- Végén még zavarba hozz. Köszönöm. – olyan szép mosolya van.

- Csak õszinte vagyok.  Mihamarabbi viszontlátásra. – mondom sejtelmesen, majd leteszem a kártyát és elmegyek, meg se állok a kávézóig.

Rendelek magamnak egy kávét és rágyújtok egy újabb cigarettára.  Kinyitom a könyvet és elmosolyodom az aláírásán, ami szintén nagyon szép.  Elkezdem olvasni a könyvet teljesen belemerülve, egészen addig, amíg egy ismerõs hang ki nem szakít.

- Látom, tényleg tetszik Önnek a könyv. – nevet fel. Felpillantok, és tényleg õ van itt.

- Eljött. – mondom kissé döbbenten, majd kapcsolva felállok. – Köszönöm, hogy elfogadta a meghívásom. – nyújtok kezet és ismét bemutatkozom.

- Ráértem és kíváncsivá tett. – fogadja el a kézfogásom, szintén bemutatkozik, majd helyet foglalunk. – Mit szólnál, ha tegezõdnék?

- Benne vagyok, úgyis egyidõsek vagyunk. – vigyorgok.

- Egyidõsek? Komoly? Fiatalabbnak nézel ki a korodnál. – erre csak felkuncogok.

- Igen mindenki ezzel jön, de ez rólad is elmondható. – jegyzem meg.

- Nem te vagy az elsõ, aki ezt mondja. – mosolyog. – Milyen kellemes hely. – pillant körbe és a pincér is megérkezik, rendel magának egy teát. Nekem még van kávém így semmit se kérek.

- Köszönöm, hogy szántál rám idõt. – mondom hálásan.

- Ugyan elég legyen már. Szívesen jöttem és ma már nincs több dolgom. – mondja kedvesen.

- Ennek örülök. Tudod én is orvos vagyok, bár pszichiáter, de a könyveid nagy segítség számomra. – kezdek bele.

- Szóval egy kollega. – nyugtázza. – Örülök neki, hogy segíthetem a munkádat, ez mindig boldogsággal tölt el. Kérdezz csak bátran.