|
|
Szerepjáték
(Fantasy)
| FIGYELEM! |
A játék szigorúan korhatáros, erőszakot, ronda beszédet, és tabu témákat tartalmazhat!
Tovább olvasás, csak saját felelőségre!
|
| haaaani | 2014. 07. 14. 22:51:59 | #30640 |
 Karakter: Angelus
Hosszú életem során sok mindent éltem már meg. Amennyi jót annyi rosszat is.
Sokak életét mentettem meg, de soknak az életét is elvettem.
Mindig a legjobb döntést hoztam, mindenkinek a legjobbat. Nem hibázhatok, mindenki előtt legalább tíz lépéssel előrébb kell lennem. Egyetlen hiba és az egyensúly megbomlik.
Isten döntéseit is többször tettem jóvá, és ő meri magát a mindenségnek nevezni. Pedig ő is csak egy bábú a sakk táblámon, ahogy Lucifer is, és az Arkangyalok is.
És a halandókról akkor ne is beszéljünk a sok gyalogos.
Bár ők még mindig érdekesek, még mindig tudnak a meglepetést hozni unalmas életembe.
Rájuk nem mondhatom azt, hogy fekete vagy fehér.
Ők még tudják élvezni az életet, hiszen olyan kevés idejük van. Nem úgy mint nekem.
Én rohadtul ráérek.
- Angelus - hallom meg Gabriel hangját az ajtóból. Ő volt az első arkangyal akit megtaláltam, és ő állt elsőnek mellém. Meghajol.
- Mondd, Gabriel - rásandítok. Lépései kimértek, ahogy közeledik. Fél tőlem, de a félelemnél sokkal jobban tisztel. A világon hozzám a leghűségesebb. Még Istent is elárulná értem. Hiszen nekem köszönhet mindent.
- Egy alakváltóról van szó - a fajtájukból már elég kevés van, mondhatni egy veszélyeztetett faj lett már csak nagyon kevésről tudunk.
- Derek Kolven, az egyed neve és valószínűséggel hamarosan megfog halni - semleges hangja már szinte idegesítő. Annyi halált látott már ő is, hogy úgy beszél róla mint az evésről. Ablakhoz sétálva a felhőkre pillantok, becsukom szemeimet.
A világon bárhol bárkit megtalálok csak a személyre kell gondolnom. Ha Luciferre gondolnék pillanatok alatt megtudnám, hogy épp az egyik szeretőjét kurógatja.
Egy smaragdzöld szempárra figyelek fel, fények ragyognak benne. Ruházata sok mindent nem takar. Hosszú selymes fekete haja mellkasát simogatja.
Sok ember veszi körül, kamerákat is látok. Biztosan színész lehet vagy talán modell, inkább az utóbbi alakját figyelembe véve.
Épp nekem való a kis alakváltó, de most inkább az életét kell megmentenem, és valószínűleg meg is kell védenem.
Az elmúlt pár száz évben elkezdték gyilkolászni az alakváltókat. Eddig nem léptem közbe, mert nem tartottam fontosnak, de mostanra annyira visszaesett a számuk, hogy az egyensúly kezd megbomlani.
Nagy valószínűséggel Isten kezdte el őket megöletni, hogy a kis halandóiból nehogy farkasok, vadmacskák legyenek. Hiszen, ha egy alakváltó megharap egy embert az átalakulhat.
Bár elég szépen éltek egymás mellett egy két falkával volt csak gond. Bár ahogy látom Isten bekeményített, csak azt nem tudom még, hogy kiket bérelhetett fel. Ő nem mocskolja be kezeit inkább másokra bízza.
- Az angyalokkal keressétek az alakváltókat és tereljétek őket egy nagy falkába - ez egy kis időbe biztosan belefog telni, de így könnyebb őket megvédeni. - Tudom, hogy nem nagyon fog nekik tetszeni az ötlet, de győzzétek meg őket - hangom vészesen komor. Tudom, hogy Gabriel megfogja őket győzni megvannak rá az eszközei.
Egy zöld mezőn pihenek, és a bárány felhők sokaságát figyelem. Szárnycsapásokra leszek figyelmes oldalra pillantva Dragont látom meg, ahogy épp leszállni készül. Pontosan mellém érkezik, és gyengéden megnyalja arcomat. Születésem óta velem van ez a kis sárkány paci.
Ő az egyetlen élőlény akit ennyire közel engedtem magamhoz. Lefekszik mellém, fejét mellkasomra teszi úgy nézz szemembe. Visszatükröződik rideg tekintetem. Már nem is emlékszek mikor mosolyogtam utoljára, ami úgy szívből jött.
Annyi mindent éltem már meg, hogy nem is csoda, hogy szívem ennyire megkeményedett.
Nem is lehetek gyengéd, főleg az én pozíciómban nem.
- Angelus nagy úr , bocsáss meg, hogy pihenés közben zavarlak - Uriel, gyengéd simogató hangja zavar meg a semmit tevésben. Dragon, már rohan is hozzá, hogy üdvözölje az angyal már a fejét simogatja. Megköszörülőm a torkom, hogy nem érek rá örökké.
- A fiút megtaláltam és a szobádban várakozik - Uriel, mindig gyors és precíz. Kevés az olyan feladat, amit nem tudott elvégezni.
- Mivel tudom, hogy nem szeretsz magyarázkodni ezért nagyjából felvilágosítottam a fiút, hogy miért lett ide hozatva - okos egy angyal jó régóta ismer már. Nem vagyok oda azért ha valaki folyton kérdezősködik.
- Hogy viselte? - kérdezem meg, mire elmosolyodik.
- Nagyon nem tetszett neki - sejtettem, hogy ez lesz a válasza.
Biztosan most kicsit ki van borulva, de majd rá fog jönni, hogy csak életben akarom tartani.
Nyugodtan sétálok szobám felé már itt hallom feszült gondolatait. Benne lévő szörny is feszült.
Benyítok, zöld macska szemekkel találom magam szembe amik szúrósan méregetnek.
Fehér inge félig van begombolva így belátást engedve mellkasára. Fehér bőre csak úgy csillog.
Idegesen rágcsálja ajkait, amit be kell vallanom nagyon szexisen csinálja.
- Uriel, elmondta neked, hogy miért hozattalak ide. Közlöm veszélyben vagy, és én megfoglak téged védeni. Remélem ez minden kérdésedre választ ad - hangomra még a vér is megáll ereiben, lehet, hogy egy kicsit könnyebb hangnemben kellett volna kezdenem. Fürkésző tekintettel nézek végig rajta arcánál pihenek meg. Ijedtsége átvált haraggá.
- Egy: megtudom védeni magam. Kettő: Egy király fotózásról hozattál el, amiért pipa vagyok. Három: Ki a fene vagy?
|
| linka | 2013. 12. 17. 20:43:11 | #28582 |
Karakter: Raven
Megjegyzés: Amarille-nek ( Shilla Morgan) - Kezdés
Mosolyogva ülök a kormánynál miközben várom, hogy a rendőr méltóztasson végre az ablakhoz fáradni. Kocsijának kéken és vörösen villogó lámpája már az agyamra megy pedig alig vagyok itt pár perce. Lehúzom az ablakot aztán egy széles mosollyal köszöntöm a rendőrt, habár azt már nehezen magyarázhatnám el neki, hogy mit keres egy hulla letakarva a hátsó ülésemen. Én becsületszavamra mondhatom, hogy próbálom betartani az általam hozott szabályokat... de annyira nehéz. Egyébként is ki kérte azt az alakot, hogy szaladjon bele a tőrömbe. Tehetek én erről?
- Van valami gond uram? - kérdem teljes komolysággal, ajkaimról eltüntetve a mosolyt.
- Miért kocsikázik ön egyedül egy ennyire elhagyatott úton késő este? - kérdi zseblámpájával a pofámba világítva. Hunyorogva fordulok el tőle, hiába van tökéletes látásom az erős fény még engem is el tud vakítani.
- Előbb kezdjük inkább a bemutatkozással – morgom halkan és még jobban elfordítom a fejem, hogy vegye végre a lapot. Úgy tűnik őt sem éppen az esze miatt szeretik az emberek.
- Forgalmit, jogosítványt kérek – nyújtja ki a kezét. Ajkaimra egy újabb mosoly telepszik.
- Raven – mutatkozok be megrázva felém nyújtott kezét, habár jól tudom nem éppen kézfogás céljából tette.
- Érdekes név. Forgalmit, jogosítványt kérek – mondja ismét. Kiveszem zsebemből aztán átnyújtom neki. Zseblámpáját megállás nélkül villogtatja hol a képre hol pedig az arcomra. Semmi szokatlan nincs azon a jogosítványon, szinte már igazínak tűnik. Ő biztosan azt hiszi majd, hogy én egy békés éjszakai kocsikázó vagyok.
- Mi az ön teljes neve uram? - kérdi zseblámpája pedig megállapodik az arcomon.
- Raven – felelem udvariasan. Szemöldökét ráncolva néz rám aztán annyiban hagyja. Na szép, minta rendőr. De megértem. Biztosan van neki is jobb elfoglaltsága mint a hidegben ácsorogni és vitatkozni egy idegennel. Zseblámpájával újra bevilágít a kocsiban aztán a lámpa fénye megállapodik a letakart testen.
- És ott mi van? - kérdi komolyan. Áh semmi különös, csak egy hulla letakarva néhány pokróccal meg egy véres karó. Akár mindezt el is mondhatnám neki, vagy kinevetne vagy kapnék egy kényelmes cellát.
- Csak egy zsák ruha – felelem szenvtelenül mintha minden a lehető legnagyobb rendben volna. Az az idióta nem hogy annyiban hagyná, hátrasétál és kinyitja a hátsó ajtót csak, hogy megbökdöshesse nekem a hullát. Felsóhajtok, de nem teszek semmi egyebet.
- Csöpög a zsákja – szólal meg hátulról, homlokomat a kormánynak döntöm és veszek egy mély levegőt. Csöpög a zsákom. Nahát! Ki hitte volna.
- Rá se rántson. Ez előfordul – magyarázom neki a lehető legnyugodtabb hangomon. Gondolatban viszont már vagy háromszor felnyársaltam őt is.
- Menjen haza az a vacak nagyon csöpög – morogja ásítva aztán becsapja az ajtót és visszasétál a kodcsijához, meg sem várva eltűnését beindítom a motort és elhúzok onnan. Ez az alak tényleg összevérez mindent, még holtában is az agyamra megy.
...ooOoo...
Előrébb görnyedek és próbálok úgy tűnni mintha belefeledkeznék az orrom előtt lévő jegyzetekkel teli lapba. Legújabb áldozatomnak még semmi híre, ami elszomorít. Felpillantok és észrevétlenül körbenézek. Szokásos esti tömeg zajong a táncparketten amíg én a félreeső páholyoknál ülök az egyikben. Memorizáltam külsejét és szokásait. Mindent tudok róla. Néhány perc múlva fel is bukkan oldalán egy emberrel. Gáz vagy haver. Kabátom zsebébe nyúlok, a karót észrevétlenül sötét ruhámhoz szorítom és nagyrészt elrejtem. A kipécézett alak felé veszem az irányt, szemeimbe néz elmosolyodom aztán mintha csak véletlenül nekimennék meglököm őt vállammal a karó hegye pedig a helyére csúszik, még nem szúrtam a szívébe de már csak idő kérdése.
- Hoppá – vigyorodom el, a lány mellette érdekesen néz rám. - Menj és igyál valamit – nézek mélyen a szemeibe és ő elködösült tekintettel indul el a bár felé. Jó barátomat átkarolva kivezetem őt az épületből aztán a karót még mélyebbre nyomom. Amint a karó eléri a szívét bőre sorvadni kezd és végül eltűnik a csontjairól. Elragadó látvány. Megdörzsölöm kezeimet és a kocsim felé indulok el. Nem messze mögülem cipők koppannak egy könnyű súly alatt. Megfordulok felkészülve egy esetleges támadásra de csak egy lány az. Egy lány veszettül eltökélt arckifejezéssel. A feje felett pislákoló lámpa tökéletes megvilágításba helyezi egyhangú öltözetét ami nemes egyszerűséggel nem áll más színből mint a fekete. Nem hibáztathatom őt emiatt hiszen praktikus szín és jól is áll neki. Főleg ha öltözetéhez még hozzáveszem vörös haját is. Hmm... fincsi. Viszont lassacskán kel fel a nap én pedig nem szeretnék túl sok időt kint tölteni. Semmi bajom a naptól egyszerűen csak nehezen tolerálom az erős fényt. És ez alól a zseblámpák sem kivételek. Elfordulok tőle és újra a kocsim felé indulok. Kíváncsi volnék arra, hogy az én maradványaim mennyire lennének öregek. Legalább annyira halott vagyok mint Elvis. A lány mozdul, hallom ruháinak a súrlódását. Megfordulok és még éppen időben kapom el a csuklóját amit megszorítok de csak annyira, hogy a tőr kiessen ujjai közül.
- Rossz az időzítés szivi – ragadom meg másik kezét is aztán lefogom őt. Gyorsan végigtapogatom őt és elveszek tőle minden éles vagy gyilkolásra alkalmas eszközt. Amint ezzel meg vagyok a kocsimhoz rángatom őt és belököm egyenesen rá a hullára. Na bakker meg van mit felejtettem el kiszedni. De legalább még nincs olyan erős szaga. - Bocsi aranyom – sóhajtom csalódottan aztán kupán vágom. Így legalább nyugton marad és nem nyávogja végig az utat nekem.
Kiszállok a kocsiból aztán a potyautast felkapva leviszem őt a pincébe ahol egy székhez kötözöm. A hullát pedig elásom a kertben, úgyis van ott hely. Miután befejeztem a rögtönzött temetést visszamegyek a lányhoz aki már már kínos lassúsággal nyitja ki szemeit.
- Eressz el – kiáltja szinte azonnal amint észhez tér annyira, hogy lázadozni tudjon helyzete ellen. Minek néz ez engem valami közönséges aszfatbetyárnak?
- Ha elárulod kinek dolgozol – mondom megállva előtte, tekintetem megkeményedik, elvégre ez egy komoly helyzet.
- Senkinek nem dolgozom – morogja dacosan szemeimbe nézve. Ó hát hogyne, mert engem ilyen mesebeszédekkel meg lehet győzni. Felnevetek aztán újra közel hajolok hozzá, fogaimat kivillantom csak hogy tudja kivel is van dolga.
- Hallottam már rólad. Tulajdonképpen mi ketten nem is különbözünk olyan sokban egymástól. Te is ölsz vámpírokat, és képzeld én is ölök vámpírokat.– mondom elvigyorodva.
- Nem vagyok gyilkos. Én nem ölök ártatlan embereket pusztán a hecc kedvéért – fakad ki. Anyám borogass.
- Jaj hallgass már el – morranok rá kimondottan bosszúsan. Minek is hoztam én ezt magammal egyébként?
|
| Rauko | 2010. 12. 07. 14:24:54 | #9673 |
Karakter: Amai
Megjegyzés: VÉGE
A másik fél kérésére.
|
| Rauko | 2010. 11. 13. 14:32:14 | #9296 |
Karakter: Amai
Megjegyzés: Ritsukának
Épp pár démon elöl menekülök, mikor egy nagy kapuhoz érek. Hátrapillantva látom a kiéhezetten engem vizslató szemeket, így nincs választásom: bemászok. Azonnal egy csapat őr kezd felém rohanni: fantasztikus! Sikeresen bemásztam valaki birtokára. Valakiére, aki nagyon gazdag lehet…
Ahogy haladok a kertben, egyre jobban lemaradnak mögöttem, és hiába kiabálnak, majd hülye leszek megállni! Csak cukkolom őket, visszaszólogatok, és tovább iszkolok előre, helyesebben tenném, de valaminek nekirohantam. Félve pillantok fel, de amit látok, az meglep.
Olyan földöntúli, kék szempár pillant le rám, hogy menten dorombolni kezdenék, ha nem lennék halálra rémülve a ténytől: ez a valaki majdnem két fejjel magasabb, mint én! De akkor is… ahogy mellkasát fixírozom… izmos és szép férfi! Az arca és a haja nagyon kellemes összhangban vannak kristálykék szemeivel, és ez nekem borzalmasan tetszik! Annyira belemerülök a nézelődésbe, hogy észre sem veszem, ahogy beérnek minket a katonák, és már csak arra figyelek fel, hogy a nagydarab őrök rángatnak valami szoba felé. Vendégszobának nevezte, ha jól hallottam. Hát, vagy szerencsém van, vagy itt ez a börtön gúnyneve.
Végül kettesben maradok vele. Azt hiszi, hogy nem látom, vagy nem értem, miért nem zavarja, hogy ilyen éhes szemekkel méreget. Szinte hallom a gondolatait, ahogy leszaggatja a ruháimat, az ágyra dob és magáévá tesz. Mondjuk, ellenemre nem lenne, ez tény, hiszen ez a démon nagyon szép. Kifejezetten kellemes ránézni.
- Mégis, miért törtél be a kastélyomba? - kérdezi végül. Felsóhajtok, felállok és leveszem a köntöst, hogy felfedjem magam. Igen, a testemmel akartam pénzt keresni, de nem volt bátorságom és elmenekültem.
- Menekülök - jelentem ki, ahogy próbálom rejteni a pirulásomat. Amikor meglátja az áttetsző, semmit sem takaró kis anyagot rajtam, még éhesebb és vágyakozóbb szemekkel mér végig.
- Miért?
- Megtámadott pár démon, én pedig elrohantam előlük, fogalmam sem volt, hogy merre futok, és a következő pillanatban ott találtam magam abban a kertben, ahol megálltam, hogy kifújjam magam és azt hittem, hogy leráztam a támadóimat, de ekkor megjelentek az őrök és ők vettek üldözőbe - mondom, de szemmel láthatóan nem figyelt rám, testemet bámulja. Mondjuk, nem zavar, hiszen neki mindent szabadna: szép, kellemes kinézetű, erős.
- Értem. Ez esetben maradj itt. - Feláll és elindul kifelé. - Felesleges szökéssel próbálkoznod. Innen me jutsz ki észrevétlenül. - Magamra hagy.
Amint elmegy, álmosnak érzem magam, ezért alszom egyet. Mire felkelek, már este van, én pedig kellemetlenül érzem magam. Befogadott, és még csak meg sem köszöntem és a nevét sem tudom. Kinyitom az ajtó, és az előtte álló őrre pillantok.
- Melyik az urad hálója? - Kajánul vigyorogva néz végig rajtam. - Ne bámulj, mert kikaparom a szemed! - kiabálok rá. Megmutatja az irányt, de az az idegesítő vigyor nem lohad le a képéről. Ahogy benyitok, megértek mindent.
Ledermedve állok az ajtóban, olyan… hihetetlen, amit látok. Ami még hihetetlenebb, az az a tény, hogy ez nekem most rosszul esik. Hallom, hogy mondott valamit, de nem tudok figyelni… Olyan szemekkel nézett rám, hogy biztos voltam benne: akar engem. Erre benyitok, és itt találom egy… egy… KURVÁVAL!
- Szépségem, gyere, feküdj ide hozzánk - csábít mézédes hangjával, ahogy a szoba csendjét betöltik a szex hangjai, illatai. Nem tudok mit csinálni… Nem akarok osztozni rajta, senkivel, semmilyen körülmények között, és jelenleg minden gusztusom elvesztettem vele kapcsolatban. Akármennyire szép férfi, nem vagyok hajlandó megosztott második lenni az ágyasával, hiszen az első úgyis saját maga. Odalépek az ágyhoz, a fiú rám pillant. Vágytól ködös tekintettel néz rám, én meg nemes egyszerűséggel karmolok arcába. Felsikít, a démon meg csak bámul rám, de nem várok tovább. Fújok egyet a fiúra, aztán a démonra, és kisétálok. Átlátszó ruhám igyekszik követni mozgásomat, farkincámmal idegesen körözök, füleim a fejemhez tapadnak, annyira dühös vagyok. Mégis… minek néz ez engem?! Hogy egy kurva vagyok, akárcsak az a szőke picsa?! Amai nem ribanc!
Feldúltan megyek a kert felé. Mindenkire fújok, aki elmegy mellettem, kortól, nemtől és beosztástól függetlenül. Amikor a rózsák közé érek, valaki megragadja a karomat. Fáj a szorítása, ezért ösztönösen fújok fel megint, mert a szagából érzem: ez a démon.
- Majdnem kikapartad a szemét - mondja dühösen. - Mi értelme volt ennek?
- Megnyugtattam a saját lelkemet! Engedj, elmegyek! - Nem enged el. - Hallod?! El akarok menni a kastélyodból, engedj már el!
- Nem mész sehova… tönkretetted az estémet. Az a fiú nagyon szép volt, de neked hála, ágyasból fokozhatom le konyhai segédnek - sóhajt fel. - Miért csináltad?
- Mert… mert… mert ahhoz volt kedvem! - Még mindig kapálózok.
- Látom, ma nem megyek veled semmire, ugye?
- Nem! Egyébként is… mit akarnál kezdeni velem?! Vágyaid kielégítésére van elég ágyasod, ha jól gondolom, országod legszebbjei és büszkeségei - fújok rá idegesen. - Minek neked egy neko, akinek még lakni sincs hol?
- De épp hiány van közöttük. Emlékszel? Valaki majdnem megvakította az egyik legszebbet - sóhajt fel.
- Nem leszek ágyas! Én egy neko vagy, inkább ölj meg! - Elszánt vagyok, mérhetetlenül sértett és majdnem ugyanennyire dühöd. Én nem vagyok egy lyuk, ahova bedughatja a farkát, engem nem érdekel semmi, nem leszek az ágyasa!
- Megnyugodnál végre? - sóhajt fel kedvesebben, majd leül egy padra és magával ránt, így egyenesen az ölébe ülök. Farkincámmal kíváncsian körözök a levegőben, néha hozzáérve arcához, karjához. - Miért vagy ilyen pukkancs? - mosolyog rám. - Olyan szép neko vagy… lélegzetelállító szemeid vannak, és a tested égi ajándék. De a jellemeden lenne még mit formálni. - Már kezdenék fújni, mikor csendre int. - Nem úgy értettem - nevet fel. - Nem sértésnek szántam, de kicsit ingerlékeny vagy.
- Nem vagyok hozzászokva a csicsás, úri világhoz - mondom sértetten. - Csak egy szerencsétlen macska vagyok, aki állandóan démonok elöl menekül, mert valamiért minden ocsmány és ronda dög meglát és akar engem - jelentem ki felhúzott orral, mire felnevet. - Mi olyan vicces?
- Én is az ocsmány és ronda kategóriába tartozom? - Ránézek. Olyan szép férfi, és vele szívesen lennék… de nem vagyok hajlandó ezer másik fiúval osztozni.
- Éppenséggel… nem teljesen… - vallok őszintén, mire egyik kezével arcomra simít, a másikkal a derekamat öleli. Farkincámat karjára fonom, így simogatom én is, miközben mindkét kezem mellkasán pihen, és dorombolni kezdek, halkan, alig hallhatóan, de csak neki… Felnézek rá, és bármit megadnék érte, ha megcsókolna.
|
|
