Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Szerepjáték
(Fantasy)

<<1.oldal>> 2. 3.

Nejicica2013. 12. 20. 00:07:06#28597
Karakter: Krad Ewon




- Gyere… - Húzom magam után életem értelmét miután hangosan felmordult a hasa. Gondolom éhes, nem lehetett könnyű idáig eljönnie, egyedül.

Felvezetem a házba, a konyhában meg meleg ételt készítek neki. Mikor végzek megkeresem. A nappaliban találok rá elnyúlva a kanapén. Biztosan fáradt.

Elégedetten kezdi el enni az ételt, én meg mérhetetlen örömmel és szeretettel nézem Őt. Szerelmem, én érted élek.

- Honnan tudtad hogy itt vagyok? Nem... Hogyan tört meg a varázslatom? – Végig ezen gondolkodtam főzés közben. Gyenge varázslat, nem nehéz megtörni, de mégis érdekel a kiváltó oka.

- Az egyik osztálytársamnak hála. Megmutatta a tablót, amin te is szerepelsz.. Onnan ugrottál be... Utána kifaggattam, és elmondta, hogy Párizsba jöttél. Az apja annál a  bíróságnál dolgozik, ahol az ítéletet hozták. És soha többet nem megyek el tőled! Örökre melletted maradok, meg fogsz unni a végére, annyira sokat fogok a nyakadon lógni! Az év minden napján, a nap minden percében, sőt másodpercében melletted leszek! Nem fogsz tudni elmenekülni tőlem! Ezt garantálom! – Mosolyogva karolom át a derekát és csókolom meg forrón. Tudom, hogy soha többé nem engedem el. Soha!

- Vállalom a kockázatot...Tashu. – Szenvedélyesen falom ajkait, Isten tudja mennyi ideig, de ez pont jó így.

- Tashu....Szeretlek. – Nem tudom hányszor mondtam már neki, és ki tudja mennyiszer fogom még, életem leggyakoribb mondata lesz.

- Én is téged, Krad.

A szerelem átkarol és összezár bennünket. Sosem tudhattam mi a teljesség, a tökéletes boldogság, de ez a gyermek, Tashu, Ő ráébresztett, megmutatta nekem! Nem lehetek elég hálás érte, csak annyit tehetek, hogy feltétel nélkül, és örökké szeretni fogom.

VÉGE

 



Nejicica2013. 06. 10. 00:01:25#26095
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak


 
Nyakamat átkarolva húz le magához újabb csókra. Annyira jólesik érintése, beleborzongok mindenhol a mély csodálatba, amit vele szemben érzek. Elvarázsol.
Felegyenesedve nézek vörös szemeibe, elveszek bennük. Fejét megbiccenti, széles mosolya mögül megvillannak hófehér fogai. Szabad? Tényleg? Szétárad bennem a melegség.
Folytatom, amit abbahagytam. Ahol csak érem simítom, kényeztetem testét. Olyan régóta vágyom már erre.
Kezemet szám követi, végigcsókolom selymes bőrét, néhol elidőzgetek. Olyan éjszakát nyújtok neki, amit sohasem fog elfelejteni. Legalább is bízom benne, hogy még ha többé nem is láthatjuk egymást, ő emlékezni fog rám, hacsak egy kicsit is. Itt helyben megígérhetem, hogy nekem nem lesz más. Nem is menne, soha. Csak Ő kell, életem végéig. S ha véget ér az övé, vele együtt akarom átlépni a halál küszöbét. Csak mi ketten.
Hiú ábránd.
Mintha valaha is egy helyre kerülhetnék vele. Úgy érzem, gyenge vagyok a végleges búcsúhoz. Ki kell élveznem minden morzsáját ami még az enyém lehet.
Végighúzom lassan ujjaimat combja belső felén, szinte nekem okoz azzal örömöt, hogy ezt megtehetem vele. Lehúzom az utolsó falat is ami elválaszt kettőnket. Teljes valójában tárul elém, olyan gyönyörű… Kezeivel takargatni kezdi magát. Felkuncogok gyermeteg viselkedése miatt. Ugyan mit szégyellhet a világ legszebb teremtése?

- Gyönyörű vagy. Ne takard magad. Látni szeretnélek Tashu. – Felemelkedem, homlokára pedig csókot hintek. Egyik kezemmel megfogom az övéit és finoman odébb tolom. Zavartan fordítja oldalra arcát felfedve előttem nyaka hamvas bőrét.

- Nem vagyok gyönyörű... és ez annyira ciki! – Megrázza fejét, tincsei hálásan lebegnek minden mozdulatára, olyan a haja akár a lobogó tűz, csak fehérben.

Pillanatokon belül elernyed teste, szépen lassan megnyugszik, kezeivel kétségbeesetten kapaszkodik a lepedőbe. Mintha érne bármit is kincsem, de nem kell félned, az életemnél is jobban vigyázok rád, azt hiszem ezt már be is bizonyítottam neki.

Állkapcsa vonalától egészen ágyékáig végigsimítok rajta. Ha jól érzem, valaki nagyon örül nekem. Kezemmel kezdem el kényeztetni, had szokjon hozzá. Arcán sötét pír terül szét. Hálás lehetek, hogy én lehetek az első neki. Figyelni fogok, hogy csodás emlékként maradjon meg neki.

Figyelem arcát, minden reakciójáról tudni szeretnék. Látom, hogy élvezi, itt az ideje, hogy egyel magasabb szintre lépjünk.

Számba veszem, és úgy elégítem ki. Felszakadó nyögése, az, ahogy hirtelen a hajamba bújnak az ujjai és zihálni kezd. Egyszerűen mindenét imádom.

- K... Krad mit...? Ahh. – Visszaesik az ágyra, felnézve rá vizslatom arcát. Szája elé kapja kezét. Szívesebben hallgatnám, ahogy nyögdös a kéjtől, de nem lehet minden tökéletes. Teste ívbe feszül mikor eléri az orgazmus, s orvul elragadja. Számban érzem meg gyönyörének bizonyítékát. Nyelek egyet.

- B... Basszus! Bocsi! Ne haragudj! – Ijedten ül fel és simítja arcomra tenyerét. Elmosolyodva hajolok hozzá, hogy megcsókolhassam. Magára húzva dől a párnák közé. Hátamat simogatja kezével. Olyan kellemes.

- Nem kell bocsánatot kérned... – Mélyen a szemeibe nézek. Ujjai tincseim közé bújnak. - Folytathatom? – Várok egy keveset, de így sem kell sokat, mosolyogva biccent.

Egyik kezem fenekére simítom. Tökéletesen a kezembe illik, nem is kérhetnék jobbat, nem mintha akarnék. Lábait a vállaimra emelem. Még nem közösült senkivel, főleg nem így. Vigyáznom kell a törékeny kis testére. Az ágy melletti asztalról elveszem a síkosítót. Ujjaimat belemártom, majd szétkenem rajtuk. Bejáratát kezdem el masszírozni, megremeg érintésemre. Elkezdem előkészíteni. Hangosan felnyög, ahogy becsúsztatom az első ujjam.

- E... Ez... Fáj... – Megdermedek. Tudtam, hogy ez lesz, de mégsem tudom máshogy megoldani. Csak ő a fontos, ha nem bírja, nekem ennyivel kell beérnem.

- Tashu... – Aggodalmasan ejtem ki a nevét, mintha csak sóhajtanék. Halványan elmosolyodik.

- Folytasd... Kérlek. – Erre a kérésre hogy lehetne nemet mondani. Újra dolgozni kezdenek benne ujjaim. Ahogy enged szorítása, úgy bátorodom én is. Mikor már úgy érzem rám is készen áll kihúzom ujjaimat.

- Tashu... Kész vagy? Nem bírom már tovább... Benned akarok lenni. – Hímtagom fájdalmasan feszül hasamnak. Ez a teljes igazság. Ha nem ő feküdne alattam, már rég nekiestem volna, de ő más, különleges, életem értelmével a lehető legfinomabban kell bánnom.

Látom rajta hogy benne van, ismét a síkosítóért nyúlok hogy merevedésem jól bekenhessem vele. Kell a plusz segítség, és még így is fájdalmat fogok neki okozni.

- Igen. Kész vagyok. – Határozottan csillognak íriszei. Megemberelve magam, megfeszült testtel és idegekkel illesztem magam bejáratához. Na, most kell csak uralkodnom magamon. Ahogy lassan magába fogad idegeim pattanásig feszülnek. A gyönyör, ahogy forró teste szorítja az enyémet, megőrjít. Szemeit összeszorítja fájdalmában. Összeszorul a torkom. Várok, amíg szorítása nem enged. Szégyenemre úgy érzem, ha megmozdulok, rögtön elmegyek. Uralkodnom kell magamon.

Ütemesen kezdek el pumpálni csípőmmel. Minden mozdulat, újra és újra magába fogad édes teste. Körmeivel nemegyszer végigszántja a hátam. Állatias nyögések törnek fel belőlem. Istenem… Nem tudom érzetem-e valaha ennél nagyobb örömöt. Sóhajai, nyögései csak úgy simogatnak, hangja kerget az őrület felé. Egyedül Őt érzem, és csakis Őt. Mindenhol.

Egyre gyorsabb tempóra váltok. Kezdem érezni, hogy nemsokára vége, és együtt repülhetünk a fellegek közé.

Hatalmas nyögéssel engedem bele magomat testébe. Velem együtt jut el a csúcsra.

Mellé esve zihálunk nem is tudom meddig. Legvadabb álmaimban sem hittem, hogy ilyen észveszejtő lesz. Olyan naivak voltak a képzelgéseim.

Magamhoz szorítom forró testét. Bárcsak örökké így maradhatnánk. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat.

~§~

Reggel mikor felébredek jegesen mar szívembe a tudatosodás. Itt az idő, el kell mennem. Soha többé nem láthatom. Oldalra fordulok. Békésen szuszog hozzám bújva szerelmem. Gombóc keletkezik a torkomban, nem tudom elég erős vagyok-e. De muszáj megtennem. Érte, hogy békés életet élhessen, és ne a tanárával kelljen együtt lennie. Mellettem nem lehet családja, nem vehetem el, és nem lehetnek gyerekeink. Ahogy végigszántanak fejemben a gondolatok keserűen elfintorodom. Nem tart minden álom örökké, nem is tudom miben reménykedtem. Csak fogadd el, tovább lépni viszont nem tudom hogy valaha is képes leszek-e.

- Tashu... Szívem. Ideje felkelni. – Pillekönnyű csókkal ébresztem. Mikor felhúzom az ágyon összerezzen.

- El tudsz menni egyedül lefürödni, vagy segítsek? – Ez az arc. Elmosolyodom, vicces ahogy gyötrődik, nagyon látványos. Ennyire azért nem fájhat, tudom hogy nagy színész. De ha ezen múlik felkaphatom és bevihetem a karjaim közt akár egy hercegnőt.

- Egyedül is tudok járni. – Elbotorkál az ajtóig. Nyelek egy nagyot mikor becsukódik mögötte az ajtó. Egyedül vagyok, és ez így is lesz életem végéig, képes leszek ezt elviselni? A magányt ahogy egyre csak belülről szaggat szét és emészt fel? Nem voltam még ilyen helyzetben. Hosszú életem során eddig csak egyszer voltam szerelmes. Hosszú hónapokon át depressziós voltam utána, de igazából sohasem kaphattam meg akire vágytam. De most itt van Tashu, mindenét nekem adta, ahogy én is mindenemet felajánlottam neki. Tőle elszakadnom, új életet kezdenem és nem a régi árnyékában élni. Lehetetlennek tűnik. Leélem szépen a maradék éveimet, magányomban, s mikor elviszi a halál kedvesemet, önnön végzek magammal. Nem élhetek olyan világban amelyben Ő már nincsen.

Összepakolom a fontosabb dolgaimat. Lemegyek a nappaliba körülnézni hogy van-e még valami a fontos. Ledobom a  kanapéra bőröndöm. Mellé ülve temetem kezeim közé arcomat. Pár perc múlva felemelem a fejem. Oldalra nézve megakad a szemem valamin. Elkomorulok.

Odasétálok és megforgatom kezeim közt az ezüst gyertyát. Megtegyem? Meg kéne?

Tashu sápadtan sétál le a lépcsőn, hozzám bújva rejti arcát mellkasomba. Komoran nézem. Kezemet fejére simítva altatom el. Szemei lassan lecsukódnak. Elkapva testét fektetem el a kanapén.

Szinte semennyi erőm sem maradt, de ehhez nem is nagyon kell, egy ember is képes lenne megcsinálni. Kezembe veszek két ezüst gyertyát meggyújtom két oldalamon és leteszem őket, rózsaolajat kenve a kezemre simítom végig a kanócig őket. Felejtésvarázslat, csak nem magamon alkalmazom. Nem fog sokáig hatni, nem tudom mindenkivel elfelejtetni, hogy itt jártam, csak arra elég, hogy könnyebben feldolgozza, hogy elmentem és hogy időt nyerjek. Bárcsak rajtam is működne, de az én elmémet már nem ilyen könnyű kijátszani. Ha szerencsém van, sosem nyeri vissza száz százalékosan a velem kapcsolatos emlékeit. Mély levegőt veszek amikor elmondom a kívánságom. Nem este van, és még az alkonyhoz sem közelít, de remélem így is működni fog ha bevetem csöppnyi erőmet.

Mikor befejezem szomorúan nézek a mögöttem békésen szuszogóra. Fájdalma még álmában is látszik. Ahogy hat a mágia, vonásai lassan kisimulnak. Maga alá teper a gyötrelem. Ez a helyes. Így könnyebb lesz neki. Felkapom és berakom a kocsiba, becsatolom az övét majd visszamegyek azért a pár bőröndért amit összepakoltam. Később jönnek a maradék cuccért.

Olyan lassan vezetek ahogy csak tudok. Idegesen markolászom a kormányt. Nem akarom ezt, egyszerűen nem…

Megállok a házuk előtt. Utoljára kezembe veszem kincsemet. Megcsókolom, lágyan, simítom akár a csendes szellő. Szemeimet összeszorítva emelem ajkaim homlokához, szívom magamba illatát, szorítom erősen.

~§~

(ZENE)

Élettelenül meredek ki a repülőgép ablakán, a fájdalom felismerhetetlenségig torzítja szívem. Képes lennék itt helyben végezni magammal.

Mikor megérkezem Párizsba elöntenek a nosztalgikus emlékek. Mióta is jártam itt. Talán száz-százötven éve? Kitudja. A bánat hozott haza. Beülök egy taxiba, elnavigálom hova vigyen, ideje hazamenni.

Egy szép panelház legfelső emelete a családomé mióta csak megépül a ház. Nem egy mai darab, mégis ezért lehet olyan híres. Hogy bejussak egy hatalmas tömegen kell átverekednem magam.

Beérve rögtön a teraszra visz az utam. Az erős szellő belekap a hajamba és felrántja. Érzem, összetörtem, porrá lett a szívem.

~§~

Gyötrelmesen telnek a hetek. Pénzem van, így nem kéne dolgoznom, de egyedül, itt, ebben a hatalmas házban megőrülnék, így jobb híján az utcákat járom. Nem akarok dolgozni menni, még nem érzem magam késznek arra, hogy hosszú távra földbegyökerezzek. Vajon Tashu hogy van? Visszatért már a megszokott, szép kis életéhez. Sikerült? Elfelejtett?

Minden éjszakám szenvedés, forgolódom, nem bírok aludni, ezt az állításomat alátámasztják a hatalmas karikák a szemem alatt. Nem az-az ember néz vissza rám a tükörből akit eddig ismertem. Az-az ember elveszett. Vagy inkább csak örök szerelme mellett maradt végleg. Jobb is így. A mellkasomban tátongó űr betölti elmémet minden egyes percben, nem vagyok képes szinte semmire, mintha csak egy báb lennék, egy lélektelen porhüvely, talán így is van.

Céltalanul bolyongok az éjszaka kellős közepén a parkban. Egy árva lélek sincs. Sejtelmesen felvillannak Tashuról az emlékképeim. Miért kell ennyire kínozni? Elmosolyodom, ahogy nevető arca feldereng előttem. Napról-napra egyre gyönyörűbb. Leejtem fejemet, csak bámulok magam elé. Ezek a képek egyre nagyobb szenvedést okoznak, egyre valóságosabbak. Vágyakozva nézem felém futó hű mását.

Csak úgy fejlődnek a hallucinációk, mintha hozzám szólna, kezét arcomra simítaná. Az élet kegyetlen iróniája hogy még most is csak őt látom.

- Tashu… - Megsimítom arcát. Beszívom édes illatát, szorosan hozzám bújva zokog fel.
Érzem.

Lassan jut el fáradt elmémig a valóság.

Tényleg itt van?

Ijedten nézek végig rajta. Ő nem lehet itt! Hogyan? Mikor elenged ráncolja homlokát és szemöldökét. Idegesen mered rám. Szemei könnyeznek a dühtől, vagy talán a boldogságtól, megkönnyebbüléstől. Kezét lendíti és egy meglepően erős pofont vág le nekem. Bennem reked a levegő. Meglepődve, hatalmasra nyílt szemekkel meredek rá.

- Hogy tehetted ezt velem?! – Úgy fújtat akár egy felháborodott kismacska. Karjaim közé vetve magát csókol meg forrón, szenvedélyesen, szerelmesen. Eddig halottnak vélt szívem újra dobogni kezd. Egyetlen szerelmem, soha többé nem engedlek el.



Szerkesztve Nejicica által @ 2013. 06. 10. 00:28:34


Nejicica2013. 05. 30. 15:56:59#25982
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak



A szag egyértelművé teszi, hogy hol vagyok. Nem érzek semmi mást a fájdalmon kívül. Üvölteni tudnék, de félek hogyha megmozdulok, akkor vége mindennek, felébredek és a világ hallani fogja a szenvedésem. Inkább magamba fojtom.

Transzban vagyok, már nem is tudom mióta. Egy ideje már nem számolom a napokat. Így gyorsabban gyógyulnak a sérüléseim. A lehető leggyorsabban próbálom rendbe hozni a testem. Már csak pár perc, érzem. Csak addig gyógyítom magam, amíg lábra nem bírok állni, a többit a természetre bízom. A külvilágot tökéletesen érzékelem, mindennel tisztában vagyok, ami körülöttem történik.

Szárnycsapkodást hallok az ablak felől. Tudták, hogy most fogom kinyitni a szemeimet.

Így is teszek, a hirtelen fény rosszul esik. Pislogok párat, a világ szinte rózsaszín a sok gyógyszer miatt. Körbenézek, a tanács baglya meredten bámul rám. Nem hittem, hogy valaha is magamhoz térek, de megtörtént, nincs menekvés. Tashut még egyszer látnom kell az ítélet előtt.

Nehezen felülök az ágyon. Kinyújtom a karomat, a bagoly rászáll, éles karmai végigkarcolják a bőrömet. Leveszem a lábáról a papírt és elolvasom. Ahogy sejtettem, és ma délután. Keserűen elmosolyodom.

Egy nővér besétál, eltávolítja az infúziót, mellém teszi a ruháimat. Levetkőzöm, a sebeimet még egyszer átköti, mielőtt elmegyek. Javarészt rendbe raktam magam, de ez még kevés, nem is lesz elég időm meggyógyulni. Csak Tashut láthassam, másra már nem vágyom.

Ahogy végzek kisétálok, az ajtóban két vén vár hogy elvezessen. Sandán végignéznek rajtam. Igen, nevetségesen gyenge vagyok most, minden erőmet a gyógyulásra fordítottam, így alig van bennem szufla.

Elvezetnek a bíróságra.

Bent a teremben akár a nap az égen, úgy ragyog szerelmem arca a többi ember közt. Egyenesen felém fut. Ahogy végignézek rajta a lehető legbiztosabb leszek abban, hogy jól cselekedtem, nem bánok semmit. Érte tettem mindent.

A karjaim közé veti magát. Amilyen szorosan csak tudom, tartom a testét. Sohasem akarom elengedni. Egyetlen kincsem.

Lazábban fogom, könnyes szemekkel néz fel rám az ingembe kapaszkodva. Szegénykém, nem lehetek valami bíztató látvány. Gyorsan áttapogat, ahogy megérzi a kötéseket lesápad.

- Menj vissza. – megfordítva noszogatom előrébb. Végig engem néz. Bizonytalan léptekkel, falfehér arccal megy vissza.

Határozottan nézek a bíró szemébe. Az egyetlen félelmem, hogy elveszítem életem szerelmét.

~§~

Hosszú tárgyalás volt. A végkifejlet meglepett. Nem kapok halálbüntetést, és hogy miért? Tashu vallomása meghatotta a bírót. Kiterített mindent, a szerelmünket, a történteket. Sikere volt. A bűnöm viszont megbocsáthatatlan. Hat embert megöltem, mágiával. Száműztek a kontinensről. Haza kell térnem Európába. Ez felér a halállal.

Még egy engedményt kaptunk. Az utolsó estémet vele tölthetem, mielőtt eltűnök örökre.

Visszakaptam a kocsim kulcsát, Tashu szüleivel váltottam pár szót. Hálásak, amiért megmentettem a fiukat, de egy úttal megvetnek, örülnek, hogy elmegyek. Valahogy pont így gondoltam. De egy estébe belementek, ha reggel, ahogy a reptérre megyek, hazaviszem.

Amint beülünk a kocsiba, és kellő távolságban leszünk mindenkitől, leparkolok az út szélére. Áthajolva az ülésen húzom az ölembe kedvesem. Kitör belőle a zokogás, a gondolat miatt, hogy többé nem láthatom, nekem is könnyek szöknek a szemembe. Amikor felnéz rám meglepődik, letörli könnyeimet, és forró csókot kapok nyugtatás képpen. Nem kellenek ide szavak.

Gyorsan hazavezetek, nem akarok egy percet sem elpocsékolni a vele töltött időmből. Ahogy bejut a házba azonnal felfut a lépcsőkön. Lerakom a cuccaimat és követem. A hálószobámba ment. Ágyba fúrt arccal talárok rá. Hátához simulva ölelem magamhoz. Itt van mellettem, de már most hiányzik.

- Nem akarok nélküled élni! – Szembefordulva velem ragadja meg az ingem nyakát közelebb rántva.

- Ne sírj, fáj így látnom téged. – Összeérintem a homlokunkat. Mellette olyan nyugodt vagyok. Lassan abbahagyja a szipogást, tenyereit a nyakamra simítja.

Belenézek a szemeibe. Úgy csillognak akár két gyémánt. Lassan összeérintem ajkainkat. Fájdalmas, akár a búcsúcsók. Gombóc van a torkomban.

Eldöntöm az ágyon és fölé mászom. Ha már többé nem láthatom, had kapjam meg azt, amire az első pillanattól kezdve vágyom. Édes testét.

Szenvedélyesen veszem birtokba száját. Nyelvemmel táncrahívom az övét. Lassan felhúzom a pólóját, engedelmesen bújik ki belőle. Kezemmel minden centiméterét végigsimítom. Nyákát végigcsókolva haladok lejjebb testén. Sóhajaitól végigborzong a gerincem.
Végigcsókolom hasfalát, kigombolva gatyáját csúsztatom be a kezemet. Felnyög  érintésemre. Kihúzom a kezemet, feje mellett két oldalt megtámaszkodva nézek mélyen a szemeibe. Ha elfogad, akkor nincs visszaút.
- Tashu, készen állsz a szerelmemre? Nem akarok semmit sem erőltetni, ha nem szeretnéd, itt abbahagyom.


Nejicica2013. 05. 26. 16:58:55#25946
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak



- Nem akarok hazamenni. – Fogja magát és szépen hátat fordít nekem magára rántva még jobban a takarót. Igen? Nem fogad szót? Bár megértem, én sem akarom, hogy hazamenj kicsim, de a szüleid már biztosan aggódnak.

 

Nála ismét csak más módszereket kell bevetnem. Ha ő nem megy, akkor viszem én. A puha anyaggal együtt a karjaim közé kapom és leviszem a kocsihoz, cicaként simul hozzám. Leérve berakom az anyósülésre és becsatolom az övét. Kicsit kába vagyok már, de beülök a kormány mögé. Halkan felbúg a motor.

 

- Kösz apuci. – Apuci, hát ez perverz megközelítése a dolgoknak. Gondolatban fejbe is vágom magam, hogy ilyet hoztam ki a szavaiból. Vigyorog akár a vadalma, ezt nem lehet nem viszonozni.

 

- Ne szemtelenkedj. – Oldalba csípem, ez is egy rossz szokásom, akárcsak a hajborzolás. Megugrik picit, majdnem megfejelve a tetőt. Elindulok a kocsival, ki a főútra. Pár perc csak a házukig. Leparkolva várom a jutalmam a fuvarért. Hozzám hajolva kapok egy pillanatnyi puszit. Egy kicsit azért hosszabbat is megérdemeltem volna.

 

Kipattan a kocsiból, lassan szedegeti egymás után a lábait. Megvárom, amíg beér a házba és becsukja maga után az ajtót.

 

Amint megvan, elindulok hazafelé. Magányos vagyok egyedül az autóban, bele se akarok gondolni milyen lesz az ágyban úgy, hogy percekkel előtte még ott pihegett édesen hozzám bújva. Lefelé görbül a szám, ahogy végigfutnak a gondolatok a fejemben. Most nagyon magányos lettem.

 

Beérve a házba a hűtő felé veszem az irányt. Szeretek enni, méghozzá jó sokat, néha ebbe ölöm az érzéseimet, akárcsak a nők.

Megpakolva magam jó adag kajával elmegyek lezuhanyozni. Mobilom csörgésére azonnal kiugrom a vízsugár alól. Tashu üzent. Melegség árad szét bennem, ahogy elolvasom üzenetét. Meglágyulva válaszolok neki. Olyan vagyok, mint az eszüket vesztett, szerelmes tinik.

~§~

Kora reggel a telefonom rezgésére ébredek fel. Kómásan nyúlok a készülék után.

- KRAD! Üldöznek! – Kiált bele Tashu a telefonba. Felpattannak a szemeim, a fejem azonnal kitisztul a hirtelen sokk miatt.

 

- Kik?! Hol vagy?! Bújj el valahova, azonnal indulok! – Szinte kiabálok. Hallom, ahogy zihál, szóval kergetik, ő meg menekül. Nem értem miket mond, a levegőhiány miatt csak ostobaságokat beszél, félhet és meglehet zavarodva. Összeszorul a gyomrom és kezdek bepánikolni.

 

- KRAD! – Hangja visszaránt a valóságba, sír, körülötte meg nevetnek. Fellobban bennem a gyűlölet és a méreg. Nem tudom kikkel állok szemben, így a rendőrségnek nem szólhatok, egyedül kell elrendeznem. Lerohanok és kocsiba ülök. A kerekek hangos csikorgással tépik az utat. GPS segítségével követem Tashu telefonját. Tisztának kell lennie a fejemnek. Az élete veszélyben van, nem ugorhatok oda és robbanthatom a fejükre a tetőt. Kell egy terv.

 

Első lépés, felmérni a terepet, második, Tashu megtalálása, harmadik, ellenség kiiktatása, ha emberek nem használhatok mágiát vagy a fejemet is vehetik, ha mágusok, ez a gond nem áll fent. Aggódom nagyon Tashuért. Idegesen rágom a számat és markolászom a kormányt a gázt pedig padlóig nyomom.

 

Bekanyarodok a rakparthoz. A kocsit leállítom, és odalopakodom ahhoz az épülethez, amiből a jelet fogom. Egy elhagyatott raktár. Mindenhol dobozok hevernek. Körbemegyek szemügyre véve a bejáratokat, esetleges menekülőm utakat. Elöl, és hátul van egy hatalmas ajtó. Az túl feltűnő lenne. A tető és a szellőző az egyetlen reményem. Felmegyek a lépcsőkön a tetőre, a vészkijáratot használva behatolok az épületbe. Semmi fegyverem. Ez még gondot jelenthet. A teljes felső szint nyitott, be lehet látni a földszintet. A falnak dőlve keresem kedvesem. Középen van, a főoszlophoz kötötték. Száját kipeckelték.

 

Egy hájlabda sétál be elégedetten nagy léptekkel körülötte három gorillával.

 

- Ő lenne a mai zsákmány? – Kicsim arcát ujjai közé véve nézi meg. Kezét becsúsztatja pólója alá. Az a mocsok! Hogy mer hozzányúlni!? Kaparom a földet, ahogy szétvet az ideg. Hogy merészeli…

 

Életem ijedten próbál elhúzódni tőle. A zsírpacni felnevet a sikertelen próbálkozásai miatt. Nem tudom mit tehetnék, teljesen kétségbe vagyok esve. Véve pár mély levegőt próbálom kitisztítani a fejem. Jól van, ez nem játék. Fel vannak fegyverkezve. Semmilyen erő nem szivárog a testükből. Nem használhatok mágiát. Rosszul néz ki a helyzet.

 

Van a fő muki, mellette három gorilla, édesem két oldalán is egy-egy. Hat egy ellen. Haha, nem egyenlő küzdelem, rájuk nézve.

 

Elrúgom magam mellől az egyik dobozt. Leesve az emeletről csap hatalmas zajt. Elbújok a többi mögé.

 

- Azonnal nézzetek utána mi volt ez! – Két bérenc felrohan. Visszafojtom levegővételeimet. Amit közelebb ér az egyik elkapom a torkát és berántom magam mellé. Tarkójára ráütve iktatom ki közben elvéve a fegyvereit. Ahogy beér a másik is berúgom az egyik szobába. Azonnal előkapja a pisztolyát. Felém lőve vele eltalálja az egyik karomat. Mielőtt összeesnék tiszta erőmből fejbe verem a pisztollyal. Holtan esik össze. Odatámolygok a falhoz. Be kell kötnöm a kezem mielőtt felér a többi is vagy végem. Az éles fájdalom teljesen leköti a figyelmemet. Letépem a pólóm egy darabját és a karom köré kötöm közben megállás nélkül az ajtót figyelve és hallgatva, hogy mikor jön valaki. A pisztoly elsült így már biztos tudják, hogy behatoltak.

 

 Felveszem a gorilla ruháit, hajamat betűröm a sapka alá, és felteszem a szemüveget. Lesz pár másodpercem mielőtt észreveszik hogy én vagyok az. Ki kell használnom, és gyorsan kell cselekednem.

 

Lassan kidugom a fejem hogy ismét körbenézhessek. Várnak, hogy én lépjek előbb. Ahogy kívánják. Lesétálok a lépcsőn, magam mellett húzva a halott őr testét. Arccal lefelé ledobom a hájfej elé.

 

- Szép munka. – Felnevet. Zsíros tokája csak úgy remeg minden mozdulatára. Felfordul a gyomrom az undortól.

A fejes halántékához nyomom a pisztoly csövét.

- Ha bárki megmozdul vége! – Idegesen nyomom oda erősebben a fegyvert. – Dobjátok el a fegyvereket! – Üvöltök torkomszakadtából. Folyamatosan hátrálok Tashu felé és figyelem az őröket. Tétováznak.

- Nem hallottátok, le a fegyvereket idióták! – Rimánkodik a kezem közt. Gusztustalan egy ember.

- Krad! – Tashu kiáltása eltereli a figyelmem. Éles fájdalom nyilall a fejembe, ahogy hátulról leütnek. Szóval volt még egy beosztott. Megrökönyödve vágódom el a földön. Remegve emelem a kezem a fejemhez. Tiszta vér mindenem, de nem nagyon érzem az adrenalin miatt vagy csak a sokk, a karomat már semennyire sem érzem, mintha meg sem sérültem volna, de persze ez nem így van.

Minden fegyver nekem szegeződik. Tehetetlenül nézem, ahogy odasétál Tashuhoz, Magához rántva vigyorog rám.

- Attól tartok ez nem sikerült. De amiért beleszóltál az üzletembe az életeddel fizetsz. – Végighúzza virsli ujjait szerelmem arcán majd egy hatalmas pofont lekeverve neki kerül a földre. Megkötözve, fájdalomtól sírva hever a földön. Gyűlöletem őrjöngő tűzviharként tombol bennem.

- De Ő sem fogja ennyivel megúszni, különösen figyelni fogok rá az eladásánál, hogy rendesen megkapja amit megérdemel. – Megcsillan arany foga, kihívóan tekintetével engem figyel. Letépi Tashu felsőjét. Kezei megszállottan simogatják benyúlva gatyájába. Szerelmem kipirosodott, könnyes szemekkel néz rám és tűri, amit vele tesznek.

Elszakad bennem a cérna.

Elemi erővel tör ki belőlem energiám. Felkapom Tashut és távol tőlük megállok.

- A halál túl kegyes nektek, de be kell érnem ennyivel. – Felgyorsítva magam rohanok ki az épületből kezemben szorosan tartva kedvesem remegő testét. Karjai úgy kapaszkodnak belém, mintha soha többé nem akarna elengedni. Amint biztonságos távolságba érünk halkan suttogni kezdek.

- Flipendro. – Levegőbe repül az egész épület hatalmas károkat okozva. Leültetem kicsikémet az egyik kőre, kezemet az arcára simítom. Kitágult szemekkel nézi a mögöttem végbemenő robbanást. Közepes szintű átok, bármit fel lehet vele robbantani. Nem visszavonható, és mértékétől függően megbélyegezheti élete végéig a mágust. És a következmények? Nem érdekelnek, Machiavelli típus vagyok.

- Jól vagy? – Lágyan nézek rá, olyan boldog vagyok, hogy komolyabb bántódás nélkül megúszta. Szája elé kapva kezeit néz végig rajtam. Sajnálom, hogy így kell látnia.

Látásom homályosodni kezd, a testem elnehezül, hangja távolodik tőlem, nevemet kiáltozza újra és újra. Lehet most látom utoljára, magamba szívom a látványát. Még így is, leizzadva, koszosan is tökéletes. Elégedetten elmosolyodom. Örülök, hogy megtudtam menteni, és biztonsága helyezni, ha ezt túlélem valahogy, a tanács biztosan le vadász és megölet, de engem nem érdekel már semmi, csak hogy érezhessem teste melegét.

Önkívületi állapotba esve ragad magával a sötétség.


Nejicica2013. 05. 24. 21:09:28#25915
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak



- Hűűűű... – Kellő hatást értem el nála. Elégedett vagyok. Elmosolyodom nyitva hagyott száján. Mellésétálva fogom meg apró kezét. Olyan selymes a bőre. Elkezdem befelé húzni. Fel a lépcsőn, az ajtót kinyitom neki és betessékelem. Körbenéz, ahogy egy jó és kíváncsi ember módjára illik. Bár én is ezt tenném. Az új környezet mindig érdekes lesz. De hozzá fogsz szokni kicsim, sokat leszel itt.

 

- Komolyan... Itt laksz? – lekapja a cipőit, követem és biccentek egyet. Naná hogy itt lakom. Pár hónapja költöztem csak ide. Még nem olyan, mint amihez hozzá vagyok szokva, de majd szépen kialakítom a saját környezetemet. Talán ebben kicsit maradi vagyok.

 

- Igen itt. – rásimítom a tenyerem szép kis arcára. Elindulva a nappali felé nézek rá hátra. Na? Nem jössz? - Gyere. – Invitálom beljebb. Mellém sietve csúsznak törékeny kis ujjai az enyémek közé. Oda is illenek.

 

Bevezetem, majd leülök az egyik kanapéra és megpaskolom a mellettem levő helyet. Nem harapok, nyugi.

 

- Ülj csak le. Vagy állni szeretnél? – Kicsit húzom az agyát. Nagyon zavarban van, amitől rettentően jó kedvem van. Egyszerűen nem lehet nem szeretni. Lehelyezi magát mellém, de olyan óvatosan mintha egy bombára ülne rá éppen. Ki tudja, lehet.

 

Megfogom a kezét, hogy kicsit felengedjen, én is jobban érzem magam, ha hozzám ér.

 

- Nos... A növényesnél érdekesebbet tanulunk. – Felállva mellőle az egyik gardróbhoz megyek. Kiveszek egy fehér pólót és visszamegyek hozzá. Ledobom az asztalra és fölé hajolok.

 

- Incontaminatus Clandestin Amoveo – Lila, a kedvenc színem. Rákoncentrálva döntöm el magamban, hogy mire kinyitom a szemem már más színe legyen. Nem nehéz, mégis ha nem képes komolyan venni ítéletnapig várhatok arra, hogy sikerüljön neki, mindezen gondolatok ellenére én bízom benne. Nem a magam kedvéért állok itt ezzel vacakolva.

 

- Színváltoztató varázslat. Csak egy színre kell gondolnod, és koncentrálj a pólóra. Először persze, mondd ki a varázsigét. – Erősen lehunyva a szemeit kezd el próbálkozni. Elsőre természetesen nem megy, ahogy nekem sem ment.

 

Öt-tíz perc múlva elmosolyodom, ahogy a póló színe elkezd átváltani pirosra, ezzel egy időben Tashu elkezd felengedni, mire kinyitja a szemeit a póló is kész. Elégedetten nézek rá. Büszkén kihúzza magát.

 

- Ügyesebb vagy, mint gondoltam Tashu. – Megragadom csuklóját és finoman magamra húzom, hogy szembe ülhessen vele. Felmorranva szívom magamba látványát. Szinte tökéletes.

 

Beleegyezve karolja át a nyakamat és villant egy olyan Tashus vigyort, ami belőlem is kihozza a jókedvet.

 

- Jó tanárom van. Ennyi az egész. – Ezt eddig is tudtam kicsim, de jól esik a te szádból hallani. Érzem, ahogy duzzad az egóm. Felegyenesedve veszem birtokba édes ajkait. Picit meglep, ahogy végignyal a számon. Kacéran néz a szemeimbe.

 

Drágám hidd el hogy csak erre a jelre vártam egész nap! Mohón kapok mézédes szája után és veszem birtokba. Kinyitva ajkait enged be, hogy táncra hívhassam piciny nyelvét. Szenvedélyes csókja ledönt a lábamról. Akár a profik úgy csábít el minden eltelt pillanattal egyre jobban és jobban. Eddig is az őrületbe kergetett, de ahogy egész teste hozzásimul az enyémhez azzal egyszerűen megvadít. Szégyenemre úgy uralkodik el rajtam a vágy akár egy amatőrön.

 

Zihálva válunk el egymástól. Te jó ég! Minden nap egyre szerelmesebb leszek belé. Benyúlok pólója alá, nem várhatja, hogy ezek után kibírjam úgy, hogy nem látom hófehér bőrét.

 

Vállamra ejti a fejét, édesen piheg, ahogy kezem felfedezi ropogós kis testét.

 

Hirtelen ötlettől vezérelve egy pillanat alatt a hátára döntöm és fölé mászom. Nyekkenve egyet vesz tudomást a történtekről, de nem hagyva neki időt tulajdonítom ki ismét ajkait. Falom ahol csak érem, kezem meg nem állva simogatja felsőtestét. Belesóhajtozik a csókunkba. Letérek nyakára és úgy csókolom végig, ahogy nyelvemmel végignyalok rajta megfeszül és hátranyújtja a fejét mintha csak azt szeretné hogy jobban hozzáférjek. Nyögése kicsit visszaránt a földre.

-Megijedtél? – Felemelkedem róla és a szemeibe nézek. Kipirult arccal, kócos hajjal, duzzadtra csókoltan és ködös szemekkel pillog fel rám. Látom elvettem az eszét, ahogy ő is az enyémet. Lemászom róla és mellé ülök rendezve ingemet, a hajamnak már úgy is mindegy.

- Nem. – Érdeklődve pillantok oldalra. Nem? Hát nem egy kiscicával van dolgom? Még a végén oroszlán lesz belőle. Kicsit elvigyorodom ettől az gondolattól. A nagymacskákat is szeretem.

- Menjünk fel, mára nem terveztem mást. – Felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem, még mindig kicsi csapzottan fogadja el a segítségem. Felsegítem és picit magamhoz rántva puszilom meg hirtelen. Nagyra nyílnak a szemei a hirtelen mozdulattól.

- Mit szeretnél fent csinálni? – Félénken kérdez rá. Hangosan felnevetek. A kis érzékeny.

- Ne aggódj, nem esek neked, igyekszem uralkodni magamon, de nincsenek acélból az idegeim, úgyhogy ne kísérts. – Rákacsintok, miközben felfelé húzom a lépcsőn. Mintha picit felkapná a vizet. Komoly léptekkel kezd inkább ő húzni engem.

- Én nem félek!  - Nagy szavak egy pici cicától. Erősen fogja a kezem. Elmondom merre menjen, trappolva húz maga utána folyosón át. Ahogy belép a szobába alábbhagy a nagy bátorsággal. Igen, üdvözöllek az oroszlán barlangjában.

Várakozóan néz fel rám.

- Jó leszek. – Még fel is emelem a kezem. Tudom, hogy ő is akar engem, de eszem ágában sincs erőltetni, minden időm az övé, én megvárom, még ha évekbe is telik. Mert szeretem. Ilyen egyszerű. Odasétálok a tévéhez és lehajolok a CD-khez.

- Megnézünk valamit? – Már az ágyon helyezkedik el. Mesésen néz ki rajta, megmozdul bennem valami, de inkább elnyomom. Felveszem a tartókat és odaviszem. Hamar kiválaszt egy horror filmet, amit be is rakok. Összebújva nézzük. Imádom  a horror filmeket, ha a barátaimmal nézem nem bírjuk ki röhögés nélkül. Még jó múltkor meg is dobáltuk a tévét popkornnal, egyszerűen nem lehet ezeket komolyan venni. Látom kicsikém hozzám hasonló beállítottságú. A film végére el is szenderedik mellettem. Elfintorodok ahogy az órára nézek.

- Kelj fel. Hazaviszlek. – Csókkal ébresztem. – Gyerünk, már késő van. – Elmosolyodik, karjait a nyakam köré fonja és lehúz magához még egy csókra.


Nejicica2013. 05. 22. 21:12:31#25888
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak


 

 


Csak meredten bámul rám. Kavarognak az érzelmek a szemiben, a száját rágcsálja. Halkan köhintek egyet. Kitisztulnak a szemei, de nem tesz mást. Én ezt nem bírom. Nem akarom hallani amiket a fejemhez vághat. Menekülőre fognám, de elkapja az ujjaimat.

- Tanbá'... – Édes hangja végigsimítja testem. Hátrafordulok, de nem néz rám. - Nincs kedve... Velem ebédelni? Szeretnék... beszélni magával. – Lesüti gyönyörű szemeit. Hirtelen azt sem tudom mit mondjak. Felgyullad bennem a remény lángja, és vágyakozni kezdek. De miért is lenne szerencsém? Csak nem akar megalázni mások előtt. Szóra nyitnám a számat, amikor megfordul és indulna is el, de kezét megfogva megállítom.

- Örömmel Tashu- kun. – Bíztatás képpen rámosolygok. Ne félj kedves, csak mond ki, neked könnyebb lesz.

Viszonozza a mosolyomat. Elindul az udvar felé, én meg akár egy árnyék követem. Az udvar egy elzárt sarkába vezet, ahol senki sincsen. Milyen figyelmes. Nem is tudtam erről a részről… Leül egy padra én meg mellé. Nem csinál semmit, csak bámul maga elé. Talán beteg?

- Tashu- kun. – Szólítom meg, egy picit felkapja a fejét. Vállára simítom a kezem. - Minden rendben? Furcsának tűnsz. – Ha beteg és az a baja szólnom kell a nővérnek.

Nagy szemekkel néz rám, homloka vörös és kiverte a víz, teljesen lesápadt.

- Maradj itt, ide hívom az orvost!

-Tanbá'...Én... – Megállok. Várom, hogy mondjon valamit de nem teszi. Mikor éppen mondani akarnám, hogy nem kell félnie, biztosan semmi komoly baja nincsen megszólal.

- Ha... Magával... Nos. Ha én magával... – mormogja az orra alatt, de nem értem tisztán.

- Tashu-kun. Nyugodtan mond meg mi nyomja a lelkedet. – Közelebb hajolok hozzá. Most már végig motyoghatja én hallani fogom. Megsajnálom szegény gyereket. Idáig hallom, ahogy kattognak a kerekek a fejében. De valahogy megijeszt ezzel a viselkedéssel. Ez nem vall rá.

- ÉN AZT HISZEM SZERETM ÖNT! – Kiáltja el magát. Hatalmasra nyílnak a szemeim. - Amióta megláttam csak... ön jár a fejemben, és ha a közelemben van, furcsán érzem magam.... Szeretem... önt... Szerelmes... vagyok ....magába... – Előbbi szavai csak úgy visszhangoznak a fejemben. Szeret?

Ismeretlen érzés kerít magába. Mi lehet ez? Talán öröm, boldogság? Nem tudom, de elképesztően kellemes. Szeret. Viszonozza a szerelmem. Nem vet meg! Nem undorodik! Érzelmeim kiülnek az arcomra, ahogy maga alá gyűr a megvilágosodás. Pillangók repkednek a gyomromban, mintha a felhők fölött repülnék.

-  Tashu-kun... – Akár az angyaloké úgy cseng a neve. Meglágyulva nézek rá. Úgy érzem mindjárt kitörnek belőlem az érzéseim.

-  JÓ OKÉ, FELEJTSE EL! NEM MONDTAM SEMMIT VETTE!? – Rám üvölt. Arcán legördül pár könnycsepp. Rám se nézve kezd el rohanni. El tőlem.

Összezavarodom. Mi ez? Kétségbeesésem eluralkodik rajtam és úgy rohanok utána, mintha az életem függne tőle, hogy elkapom-e.

Felgyorsítom magam. Pár másodperc alatt beérem.

Csuklóját elkapom és visszarántom. Erőtlenül esik nekem. Derekánál és tarkójánál elkapva szorítom erősen magamhoz. Nekidőlök a falnak, hogy senki se láthasson minket az udvar másik végéből, vagy a tantermekből.

Megszeppen, majd kitör belőle a sírás. Ingemet szorongatja, és úgy fúrja arcát a mellkasomba. Szorosan tartom. Ujjaim selymes tincsei közé bújnak, derekát szorosan tartom. Arcomat a hajába fúrom. Felzaklatott a kitörése, meg kell nyugodnom nekem is.

 Így állunk, amíg alább nem hagy a sírással.

Amint befejezi hatalmas szemekkel néz fel rám. Örömmel a szívemben nézek szép kis arcára és végigsimítok rajta.

- Ez annyira zavaró. – Újra elbújik. Elkuncogom magam a nagy boldogságban. Annyira szép és aranyos.

Engedek az ölelésen, kicsit eltolom magamtól és mélyen a szemébe nézek.

- Én is szeretlek. – Cékla vörös lesz. Odahajolva hozzá nyomok egy csókot a homlokára. Nem sietünk sehova. Nem akarom elijeszteni.

- Amúgy, megtanultam a vízlabdás cuccot. – Kivirul az arca, ahogy összeteszi a kezeit. Szemeit összeszorítja, édesen fintorog a nagy koncentrációban.

Sikeresen létrehozza és megtartja a gömböt. Elégedetten megborzolom a haját.

- Ügyes vagy! – Csendben szitkozódva tűri, hogy tönkreteszem a haját, a labdát meg eldobja oldalra. – Az óráimon ezentúl nem fogsz több könyvet látni. – Hatalmas megkönnyebbüléssel néz fel rám. Gondolom ez lehetett a megváltás.

A földet bámulva csúsztatja vékony kis ujjait a tenyerembe.

-Nekem mennem kell. – Tündérisége elvarázsol. Bár nem tetszik, hogy csak most vallottunk egymásnak, és már is távol lesz tőlem.

-Hazavigyelek? – Nem akarok távol lenni tőle. Elpirulva néz fel rám.

-Hát, ha nem gond, Tanbá’. – Pimasz mosolya megnevetett. Nem olyan megszeppent kis ártatlan kölyök ez.

~§~

 

Nem bírok másra nézni. Csak őt látom. Alig bírom ki, hogy ne érjek hozzá. Végig csak a puszija járt az eszemben, amit tegnap a kocsiban kaptam. Azonnal el is menekült utána. Csak úgy néztem. De legalább tetszett neki az én másik kicsikém, a gyönyörű kocsim. Ő a második szeretőm.

Sokszor azt veszem észre, hogy az ajkaimat fogdosom. A tegnapi kis manővere után újra beleszerettem. Amikor ránézek óra közben megtámasztott fejjel néz előre. Engem figyel. Alig bírom visszafogni mosolyomat.

Megfogom a cserepet, amit behoztam az órára.

- Lauyer Cemana. – Kezemet elhúzom a cserép felett. A benne lévő rózsamag meg elkezd kinőni. Kisebb bokor nő ki pár perc alatt. Eközben viszem körbe, hogy mindenki láthassa. Amint befejezi a növést megállok Tashu padja mellett letépek egy szálat és odanyújtom neki. Na, valaki a zoknijáig pirult. Lerakom a tanári asztalra a többit.

-Növény mágia. Abban az esetben szokták használni, ha gyógynövényt kell betakarítani, de a növény még nem alkalmas rá. Gyorsítja a növekedést. Mivel ez csak egy egyszerű rózsamag volt így pár perc alatt elérte a végleges formáját. – A lányok figyelmét alaposan felkeltettem. Tashu a padra dőlt így nem látom az arcát. Ilyen unalmas lennék, hogy alszik? Nála felmerülhet.

A csengőszóra elkezdenek pakolni. Összeszedem a cuccaimat és mennék a következő órámra, de felkelti a figyelmem a kedves alvó diákom. Odamegyek és rákoppintok a fejére.

-Ébresztő! – Morcosan néz rám.

-Nem aludtam! Csak megvártam hogy ide gyere. – Feláll és hozzám bújik. Kiéhezve ölelem át vékonyka kis testét. Igen, ez kellett már nekem is. Elenged, felveszi a rózsáját és kisétál a teremből még mosolyogva hátraintve. Megzabálom.

-Ne felejtsd el, ma korrepetálás! – Szólok gyorsan utána. Megáll és egy pillanatra elgondolkozik, végül vigyorogva bólogat.

Már csak két óra, és kettesben lehetünk.

Minden másodperc akár az örökkévalóság. Nem tudok mit kezdeni magammal. Dolgozatot irattatok a lezárandó anyagból, így csak ülök és figyelek. A csengő akár a szabadság hangja. Talán az is. Ledobják a dolgozatokat a padra és búslakodva kisétálnak. Nem is volt nehéz. Szemöldök ráncolva nézem a dolgozatokat. Csupa üres, kihagyott feladatok. Javító szagot érzek.

Becsukódik az ajtó. Odanézve látom ahogy ott áll kedvesem. Leteszem a lapokat. Odasétálok, megcsókolom a homlokát, átkarolom a derekát és magamhoz ölelem. Karjait a nyakam köré fonja. Ártatlanul pislog fel rám. Sármosan rámosolygok.

-Ma a növényeset vesszük át Tanbá’? – Odasétál az asztalhoz és a dolgozatokat kezdi el lapozgatni. Ugyan olyan arcot vághattam mint most Ő.

- Krad.

- Mi? – Hátrapillant a válla felett.

- Csak Krad, ha kettesben vagyunk. – Előre fordul és bólint egyet. Hátához simulok és elveszem tőle a papírokat. Nyakába csókolok. Halkan felsóhajt. – Rám figyelj csak. – Megpuszilom a haját, felkapom a cuccaimat és megállok az ajtóban.

-Nem itt vagyunk? – Zavartan néz rám és a tágasra nyitott ajtóra. Nem kedvesem, sokkal jobb helyet találtam a gyakorlásra. Nyugodtabb, tágasabb, nem mellesleg szebb és romantikusabb.

-Nem. Hozzám megyünk. – Felcsillannak a csodálatos vörös szemei. Mintha megcsípték volna, úgy spurizik ki a teremből. Na mi van? Tetszik az ötlet?

Ledobom a tanáriba a könyveket és felkapom a kabátomat, zsebre vágom a kocsi kulcsomat és a pénztárcámat.

Már nem zavart annyira a kocsimban. Kicsit tépdesi az ujjait.

-Szeretnél valamit? – A pirosnál megállva ránézek és a kezére simítom az enyémet. Automatikusan összefűzi az ujjainkat.

- Hát… - Nagyon zavarban van. Odahajolok és gyors csókot nyomok finom ajkaira. – Hány éves vagy? – Amikor végre kinyögi elnevetem magam. De imádnivaló.

- A ténylegest, vagy amennyinek látszom? – Elbambul rajtam. Gondolom nem erre a válaszra számított.

- Mind a kettőt. – Érdeklődve csillognak szemecskéi. Nem lehet neki ellent állni.

-Egészen pontosan kétszázötvenegy. De huszonkilencnek vagyok regisztrálva. – Hallom, ahogy koppan az álla a földön.

- Az nem lehet! – Felkiáltva fordul felém. Tarkóján végigsimítok, de nem veszem le a szemem az útról. Mindjárt otthon vagyunk. Nem szokásom bárkit is hazavinni. De ő más. Ő különleges.

- Az erősebb mágusok, akárcsak én, tudják manipulálni a teret és az időt is. – Hitetlenkedik. Nem csodálom, amikor tanulni kezdtem én sem hittem benne, csak amikor már sikerült.

Bekanyarodok a ház elé. A kapu gombnyomásra kinyílik. Beparkolok.

- Na, megjöttünk.





Szerkesztve Nejicica által @ 2013. 05. 22. 21:15:29


Nejicica2013. 05. 21. 20:07:46#25878
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak


 

Vége van mára a tanításnak, habár számomra ez semmit sem jelent, elvégre az estisekkel lesz még négy órám. Azt hiszem, addig viszont elugrom haza. Minden jobb, mint itt dolgozatokat javítani. Ráér az később is. Felkaparom magam a kanapéról és sétálnék is ki, de meglepetésemre valaki éppen kopogtat. Amúgy is kinyitottam volna az ajtót.

- Mekkora mázli. – Fújja ki magát egyik kedvenc diákom. Nem tehetek ilyet, de mégis kerültem, mert hatással van rám a szemtelen viselkedése ellenére. - Pont önt kerestem Tanbá'. – Nem szeretem ezt a megnevezését, de kisebb bajom is nagyobb annál, minthogy ezen fent akadjak.

- A korrepetálás miatt jöttél igaz, Tashu-kun? – Költői kérdés igazából. Egyértelmű. Nem repesek a gondolatért, de akkor is szívemen viselem a sorsát. Remek kölyök, csak még nem nőtt fel. Elsétálva mellette indulok el a termükig, cipője kopogásából ítélve mögöttem jön.  Benyitok a terembe és a tanári asztallal szembeni padra ráteszem a kezem. Legyen csak jó közel.

- Tanbá'! Miért jöttünk ide? Ugye nem szeretne máris hozzálátni a korrephez? – Gondoltam ez egyértelmű. Hála neki lőttek a délutánomnak, de az övének is.
Nagyot sóhajtok.

- Igen kölyök. Máris elkezdem. Minél hamarabb végzünk, annál jobb lesz mindkettőknek. – Beül a padba és elővesz egy füzetet. Én egy kicsit másra gondoltam. Elveszem a füzetét és nézegetni kezdem. Egy-két szó és rengeteg firka, kreatívnak kreatív ezt nem tagadhatom.

- Elárulnád nekem, hogy miért veszel mindent viccnek? – Gyerekes a viselkedése, mindjárt felnőtt lesz jogilag, pár év az egész, változtatni kell a jellemén, felelősségteljesebbnek kell lennie és a jövőbe kell tekintenie. Ez nem játék, ez az élet.

- Mert... Egyszerűbb mindent viccnek venni. Meg aztán, ez tetszik másoknak. Élvezem, ha nevetnek rajtam. – Kicsit mintha gondolkozna, egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy komolyan beszél. Reményeimnek azonnal megy a pofon. Visszatér szokásos mosolya.

- A Tanbá' mindig is ilyen magas volt? – Ahogy végignéz rajtam kiszélesedik a mosolya.

Kicsit meglep. Nem nagyon tartozik rá a múltam, de neki elárulom. Még tiszta, beszennyezetlen, az evolúció még nem tette rá a mocskos mancsát, és megmosolyogtat a gondolat, hogy ez foglalkoztatja leginkább.

- Én is voltam gyerek, de világ életemben magasabb voltam a többieknél. – Ez az igazság, nincs mit tagadnom ezen. Megborzolom a haját, mert végül is jobb kedvem lett az ártatlanságától. Selymes fürtjei akár a friss levegő cirógatása. Egy pillanatra megfeledkezem magamról.

Nem tetszését kifejezve veszi le a kezemet a fejéről. Ez nem lep meg, senki sem szereti, ha borzolják a haját, de mégis mindenkivel ezt csinálom. Lehet én is csak kicsit bosszantani akarom az embereket.

- Nos... Akkor tessék. – Nyújtom oda neki a könyvet. A szemeiben tükröződik a halálfélelem. - Az első három oldalt olvasd el. Utána megbeszéljük és gyakorlunk. – Látszik a maximális undor, ahogy a könyv után nyúl. Meglepetésemre azt teszi, amit mondok, pedig nem erre számítottam.
Megnyugszom amint pár percen belül leejti a fejét a könyvre. Gondolom meg volt a tíz sor.

- Ne hisztizz. Hamarabb végzünk, ha nem hisztizel. – Most hogy tudom, hogy tud olvasni egy masszívabb szöveget, elvárom tőle, hogy azon a három oldalon átverekedje magát.

Várok két percet, látom, hogy nem mozognak a szemei.

- Más módszer kell hozzád úgy látom. – Elveszem tőle a könyvet és lapozok benne kettőt. Ahogy ránézek, kicsit elszörnyülködöm. Szegény kölyöknek szinte kifolytak a szemei. Nem hittem, hogy valaki ennyire reménytelen, még ilyen kevés elméletnél is.

Mutató ujjammal körözni kezdek magam előtt, másodperceken belül egy vízlabda formálódik, amit megtartok a kezemben.

- Alap vízmágia. Összegyűjtöttem a párát és egy labdává gyúrtam össze. Nem kell más, minthogy összpontosíts, érezd, ahogy a pára megtestesül és próbáld egy helyre begyűjteni. Általában egy-két nap gyakorlás után szinte rutin lesz. – Kicsit felkeltettem az érdeklődését, a kísérletezést mindenki szereti.

-  Átadom, próbáld megtartani a levegőben. – Mellém sétál, és felém nyújtja a kezét.

-  Legyen tiszta a fejed, és egyszerűen csak gondolj arra, ahogy a kezedben tartod. – Átrakom a kezébe, de azonnal összeesik és lefolyik a kezén. Ijedtében visszarántja és összegörnyed. Talán nem szóltam hogy forró?

-  Ez megégetett! – Teljesen felháborodik. Kipirult arccal és idegesen mered rám.

-   Újra.

- Azt lesheti. – Szinte köpi a szavakat. Nagyon bedurcizhatott. Leszállok a padról és odasétálok hozzá. Kezembe veszem az övéit és egy tálat formálok velük, majd összegyűjtöm a párát és elengedem.

- Tanbá' nem örülnék neki, ha eljátszaná az előbbit. – Mormogja az orra alatt. Elengedem a kezeit és egyet hátra lépek. Nagy szemekkel néz rám.

- Látod, egyedül csinálod. Megtanultad, hogy ha elejted, akkor megéget. Ez persze nincs így csak én játszottam veled, de tudat alatt sikeresen megjegyezted. – Mosolygok rá. Még mindig zavartan néz rám. Felemelem az egyik szemöldököm, mire észbe kap, és újra elejti. Most már hideg víz landol a kezében így nem ijed meg.

- Ennyi lenne, látod, alig volt fél óra. Ha megtanulod holnapig, hanyagolni fogom a könyveket. – Hátat fordítok és kisétálok a teremből. Már nincs értelme hazamenni, Isten is úgy akarja, hogy dolgozatokat javítsak.

Hallom ahogy utánam rohan és bevárom.

- Szóval nem lesznek könyvek? Egy sem? – A lényeg megragadt a fejében. Nyakára simítom a kezem. Puha bőre vonz akár a fény a lepkét. Feje mellé hajolok. Hajtincseim előreomlanak a vállam felett, néhány rajta állapodik meg.

- Ha megtanulod holnapig. – Felegyenesedem. A földet bámulja. Valószínűleg nem érdekle, vagy taszítom. Egy vénember hogyan is érdekelhetné. Picit lebiggyesztem az ajkaimat. Kezem visszaesik magam mellé. Megfordulok és elindulok a tanárihoz. Csak felborzoltam a saját idegeimet.

Az ellenkező irányba elkezd futni. Most már pedofilnak hisz, ez a napom fénypontja.  Ekkora idiótát, mint én. Letörve sétálok be a tanáriba. Nem is tudom mit képzeltem.

 

~§~

 

Nem aludtam semmit. Egész éjszaka álmaimban Tashu teste vonaglott az enyém alatt. Érezhettem forró, selymes bőrét. Tekintete végig az enyém volt. Szerethettem testét, lelkét. Ezek az álmok után nem csoda, hogy csapzottan megyek be az iskolába. Szétszórt vagyok, többen meg is említették. A szemem alatti táskák is csak lefelé húzzák a fejem. Egy hangocskát hallok a fejemben és azt suttogja szüntelenül, hogy aludj-aludj. De nem lehet, még van egy órám. Tashuval.

Besétálok a terembe, inkább körbe sem nézek. Ledobok egy adag lapot az első padra.

- Osszátok szét, ha nem fejezitek be, akkor lecke marad. – Ledobom magam a székbe. Zavarban érzem magam, és hülyén. Hozzám nem méltóan lapokat osztogatok. De ma nem megy több, csak essek túl az órán.

Végig csak az ölemben pihenő könyvet olvasom, félek felnézni. Ahogy csengetnek, megvárom, hogy mindenki kimenjen a teremből, majd ha már egy hangot sem hallok felállok és összeszedem a lapokat.

Ahogy felnézek, megfagyok.

- Tashu-kun? – Csak a nevét bírom kiejteni. Egyenesen a szemembe néz. Na, most jön a megaláztatás.



Szerkesztve Nejicica által @ 2013. 05. 21. 20:20:12


Nejicica2013. 05. 20. 16:34:09#25853
Karakter: Krad Ewon
Megjegyzés: ChiChan-nak


 



Megrökönyödve állok az asztal mögött. Elém tárul a sok képzetlen, neveletlen diák nemtörődömsége. Tűzlabdákat dobálnak, sötét mágiát árasztanak magukból, fénykötelekkel kötik le egymást.
Ráérősen kihúzom az ingem a nadrágomból, hajamat kibontom. Úgy tűnik, nem vagyok elég feltűnő számukra. Talán fel kéne hívnom magamra a figyelmet?

Vállamról ledobom a nehéz könyvet, amit eddig cipeltem. Kemény borítása miatt hangosan csapódik a tömörfa asztalon. Idegesen fújtatok egyet.

- Akár az oviban, nevetségesek vagytok. – Nem emelem fel a hangomat. Nincs rá szükség, elvégre mágiám már fojtogat. Látom, már mindenki rám figyel. Nagyon helyes, elvárom a töretlen figyelmet. Elvégre egoista vagyok, szeretem tisztán hallani a hangom.

- Krad Ewon a nevem. Megteszi a Tanár úr is. – Felvésem a nevem a táblára. Felülök az asztalra a könyvet pedig körbeadom.

- Nem szeretem az unalmas órákat. Az elméleti oktatásban sem hiszek. A gyakorlat sokkal érdekesebb, így nagyrészt ebben lesz részetek az órámon. De ami elméletre szükségünk van az elkerülhetetlen, jobb, ha beletörődtök. – Nem néz ki reménytelennek az osztály, alig mondtam pár mondatot, de már csillogó szemmel néznek rám. Jó, ha minden szempár rám szegeződik. Alap követelmény.

Hangos léptek a folyosóról. Valaki fut, majd kicsapódik az ajtó és lihegés. Megérkezett az első késő.

- Elnézést a késésért! – Odafordulva nézek végig a diákon. Hófehér kócos haj. A fehér haj mindig is tehetséges embert jelölt. Mégis mintha hatalmas betűkkel a homlokára lenne írva hogy bajkeverő. Felegyenesedik és megszeppenve néz rám.

-  Az első órámról rögtön elkésel.  – Rosszallóan rázom meg a fejem. Ez nem szép tőled.

-  Hogy hívnak? – Teszem fel a legtermészetesebb kérdést, mégis meglepődött arccal néz még mindig. Észbe kapva gyorsan elhadarja.

- Tashu Toshiba Uram! – Határozottan kihúzza magát majd, ahogy végig néz vigyorgó osztálytársain zavartan elmosolyodik.

- Nos, Tashu-kun. Megtisztelnél vele, ha legközelebb időben ideérnél. – Ujjammal felé legyintek. A következő pillanatban már egy szamár sapka van a fején. Meglepődve veszi le a fejéről és forgatja meg a kezei közt.

- Az óra végéig a fejeden marad, Tashu-kun. Most ülj le a helyedre. – Mindenki mással együtt véve engem is szórakoztat, ahogy őt is. Nem hiszek a büntetésben sem, de elvárom a figyelmet és a pontosságot.

Az óra további része viszonylag eléri a megkívánt színvonalat. Kedves diákjaim többsége képes végig ülni a tanórát, ám ez egyesekre nem mondható el.
Leteszem a krétát az asztalra. A diákok közben összepakolnak, egyikük az asztalomra csúsztatja a névsort. Hálásan biccentek felé mire vörös arccal kirohan a teremből.

- Tashu-kun, kérlek, maradj még egy percre. – Orrát lebiggyesztve sétál oda hozzám, néhányan még vállba veregetik együttérzésként. Pedig nem is eszem embert.

-  Igen, Tanár úr? – Mellém lép és az asztalomon lévő könyvvel kezd el babrálni.

- Elég rosszak a jegyeid, ahogy látom. Nem kéne késned, és az órán sem figyeltél. Ezt nem szemrehányásként mondom, csak megkérlek, hogy ezentúl figyelj jobban, vagy meg is bukhatsz. – Továbbra is birizgálja a könyv lapjait. Nem néz a szemembe.

-Tudja, nem éppen erősségem az elmélet. – Tisztában van a helyzetével. Az ablakon kezd el kibámulni. Igen tudom, szívesebben lennél bárhol máshol. Ne hidd hogy én szívesen teszem ezt.

- Nem mondom, hogy könnyű az anyag, de ha kicsit is figyelsz rá, akkor nem lesz probléma.  – Felállok és kicsit hátba veregetem bíztatás képpen. Elég alacsony termetű, alig ér fel a vállamig. De nagyon aranyos, ahogy zavarban van, mégis hatalmas volt a szája a többiek előtt. Édes.

- Kapsz egy hónapot, ha látom, hogy belehúzol, nem buktatlak meg. Tudod ez nem nehéz, csak kicsit erőltesd meg magad és meglesz a kettes. – Mennék már éppen ki a teremből, de a hangja megakadályoz.

- Kérem. Tanár úr. Nincs más megoldás? Egyszerűen rosszul leszek, ha egy oldalon tíz szónál többet látok, a betűk összefolynak, a testem remegni kezd és leizzadok. – Megborzong még ráadás képpen. Nagy színész a gyerek. Ötös az előadásért.

- Hallottam már önről. Kérem, korrepetáljon! Biztos vagyok benne, hogy ha ön segít, menni fog! – Elhúzom a számat. Korrepetálás. Nem hiszem, hogy nála érne bármit is. Egy bohóc ez a gyerek, semmit sem vesz komolyan. Szerintem most is csak szórakozik. Nem szeretem az ilyen típusú embereket. Bár semmi bajom a szórakozással, amíg gyerek az ember tegye csak ami jól esik. De ez egy iskola, gyakorlatilag az ő munkahelye, itt tanulja meg hogyan helyezkedhet el az életben.

Nagy, csillogó szemeket mereszt rám, hatalmasat sóhajtok és a tarkómra teszem a kezem.

- Egy hónap, ha látom, hogy van értelme veled foglalkozni, segítek. Ne szúrd el, kölyök. – Hálálkodóan meghajol. Kirohan a teremből én meg fájó szívvel nézek utána. Csak egy gyerek. Egy gyerek. Nem vagyok normális, már csak azt sem szabadott volna, hogy jobban megnézem. Én vagyok a nevetséges. Így megjegyeztem.



Szerkesztve Nejicica által @ 2013. 05. 20. 16:46:19


Lee2012. 03. 18. 10:49:06#19922
Karakter: Hwoarang
Megjegyzés: Elizabeth-nek


 Hajnalban elveszek egy fél literes energiaitalt az árát beteszem a  kasszába majd elindulok haza. Még sötét van és egy parkon kell átmennem haza felé jól látok sötétben. Mp4-em fülhallgatóját beteszem fülembe és elkezdem max hangerőn hallgatni a metál zenéket. Ahogy egy lámpa alá érek valaki elfut előttem úgy látom jó kedve van vagy részeg vagy meg örült. Felvont szemöldökkel nézek az illető után majd valami leteríti odamegyek inkább egy csávó az megakarja erőszakolni. Felsóhajtok majd leveszem a  maszkomat és ledobom az mp4-met és oda gugolok melléjük  és ahogy rám néz a csávó elkezdek hörögni merev nézéssel nézek rá és elkezdenek vörösödni a szemeim közben kinőnek vámpírfogaim. Felkiált rémülten hogy vámpír és menekülne de torkánál elkapom és a fának lököm akkora erővel hogy a fa törze hangosat reccsen.

 

-         ugye nem kell még egyszer meglátnom ezt?- kérdem sunyi vigyorral ránézve

-         Nem nyugi nem lesz ilyen- mondja teljesen beszarva

-         Vámpír vagyok…200 éves de sosem tettem ilyet- mondom

 

Majd elrántom a fától és odarángatom a lányhoz és mondom neki hogy kérjen bocsánatot. Ahogy megteszi pofán ütöm a srácot. Sunyi vigyort ejtek erre megüt a srác. Tovább üt majd felszívva magamat elkezdek kihajolni az ütései elöl és hirtelen ütöm gyomorszájon majd mögé lépve befogom fujtó fogásba és úgy tartom kezeimet hogy hátra nyomjam gigáját. Amikor  elengedem elkezdem ütni mikor ütne rátalpalok térdére így térdre rogyik. Majd fejbe térdelem a srác kifekszik a földön.

 

-         Figyelni fognak mostantól te rohadék….örülj hogy nem öltelek meg- mondom ránézve mereven.

-         Gyere bazdmeg ölj meg akkor- mondja maradék erejéből. Ezen jót nevetek

-         Nem….Túl egyszerű lenne…Gyerek 10 küzdősportban vagyok mester szintű. Szégyen lenne ha most így bántanálak-mondom és kiröhögöm majd a lányhoz megyek aki hirtelen lép hátra- hé jól vagy?- kérdem ránézve közben ugyanolyan lettek szemeim mint amilyennek a boltban látott. Látom fél tőlem- ne félj tőlem én nem foglak bántani téged én csak jót akarok neked- mondom neki

-         O oké…- dadogja

 

Felveszem a  fűről a dolgaimat majd rámosolygok bolintok neki hogy jöjjön. Hazakísérem még beszélgetünk ott jól el nevetgélünk. Látom már nem annyira zavarja hogy vámpír vagyok. Befelé kezd menni de nyitva hagyja az ajtót felvont szemöldökkel lépek be. Egész éjjel nagyon jól elvagyunk másnap elvileg szabadságon van. Mikor tervezek elmenni megadja a számát én meg hogy hol lakok. Majd mikor az ajtónál vagyok előveszek egy mintás arany nyakláncot és nyakába akasztom erre mikor felfogja mi is az felcsillan a szeme és átölel. Furának tartom hogy valaki átölel rég nem volt már velem ilyen. Én is megölelem lágyan majd arcán simítok végig

 

-         pihenj most aztán ha gondolod találkozhatunk ma még- mosolygok rá

-         Oké úgy lesz-mosolyog rám

 

Megadom neki még a telefon számomat hogy azért ha kell tudjon keresni úgy is majd köszönés képen kapok pár puszit amit viszonzok és mosolyogva elköszönök tőle és indulok haza közben elkezdek zenét hallgatni. Mikor hazaérek pihenek kicsit majd csinálok kaját. Pár óra mulva valaki csenget és akkor éppen fürödtem és borotválkoztam így egy szál boxerben és borotva habos arccal nyitok ajtót Elizabeth az előszőr a testemen akad meg a szeme majd az arcomon és rámutatva nevet egyet. Kijebb nyitom az ajtót és ahogy bejön becsukom az ajtót elkezdünk beszélgetni közben borotválkozok.


Rauko2011. 08. 20. 15:42:05#16113
Karakter: Akari
Megjegyzés: - vége -


Bocsi, megpróbáltam megírni, de nem megy. Sajnálom.


<<1.oldal>> 2. 3.

© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).