- Yasu… ugye tegnap este… szóval, tegnap este nem… történt…- kérdem bizonytalanul végül, mikor már nem bírom tovább. Reménykedem benne, hogy csak egy csók volt és ennyi, hogy nem csináltam magamból akkora sült barmot, de van egy olyan érzésem, hogy Fortuna asszony tegnap este nem az én pártomon állt.

- Ha arra gondolsz, megdugtál-e, a válaszom igen. Egész éjszaka szexeltünk.- közli halál nyugodt hangon, ám én közel sem viselem ilyen jól a hírt. Hirtelen köpni nyelni nem tudok, csak állok meredten, szinte a lélek is kiszáll a testembõl.

Magamról sem tudok, gondolataimból is Yasu röhögése ránt vissza...ezen mi olyan fergetegesen nevetséges?! – Nyugi már, semmi több nem történt! Ne vágj ilyen rémült képet!- ahol eddig rémület volt, most a harag vette át a helyét. Dühömben fejen vágom a röhögõ fiút, mire az csak nyüszít valamit

- Úgy kell neked. Legalább rádöbbensz, hogy velem nem lehet szívózni.- morgom dühödt tekintettel, majd karjaimat össze fonva elindulok a dolgom után. – És Yasu… látott minket valaki tegnap este?- fordulok vissza. Remélem nem vette észre senki. Õ csak a fejét rázza. Hál' istennek...

.oOo.

A nap hátra levõ része sem telik jobban. Nem igen szólunk egymáshoz, csak ha nagyon muszáj és igyekszünk tudomást se venni a másikról...legalábbis én igyekszem.

Néha azért rá pillantok, csak a munka miatt, hisz mégis a fõnöke volnék, vagy mi...

ahogy látom megint a punnyadást választja, de mivel tudom, hogy jó tetováló, ennyit még elnézhetek neki. Már megszoktam.

Én a dolgomat végzem, adminisztrálok, számlákat bogarászok, délre érkezik egy kliens is, szerencsére két óra alatt végzek vele... szeretem ezt az életet, de néha fárasztó és néha napján unalmas is, fõleg, ha a beosztottak egész nap henyélnek!

Mérgesen lépek az alvó fiú mellé, majd pörgetem meg teljes erõbõl a széket, amin ül. Mondanom sem kell, rögtön felébred és bele telik pár körbe, míg meg tud állni.

- Munkaidõben nincs lazsálás!- korholom le a fiút.

- Ezt nem kellett volna… rohadj meg…- sziszegi, én csak vigyorgok. Úgy kell neked!

- Megérdemelted.- rántok vállat, mire fölpattan és már rohan is a mosdóba. Kellett neked ennyit innod...

.oOo.

A délutáni bowling közös megegyezéssel napolva lett, szerencsétlen Mike szülinapja el lett halasztva....túl fogja élni szerintem.

Meló után nincs kedvem haza menni, így a ház melletti parkban sajátítom ki magamnak az egyik padot, oda ülök le rajzolni, elmélkedni és pihenni. Szeretem ezt a parkot. Kiskoromban sokat idõztünk itt a szüleimmel, és az otthon, ahonnét jöttem sincs túl messze innét. Ez a környék az otthonom, és ugyan már nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel, nem neheztelek rájuk. Furcsa belegondolni, hogy igazából nem is a szüleim...mármint nem vér szerint...fogalmam sincs honnan jöttem...

- Szia...- halk, nõi hang csapja meg a fülem, mire majdnem elejtem a füzetemet.

- Szia!- húzódik mosolyra a szám, ahogy végig mérek a lányon. Apró test, hosszú barna haj, fekete szemek... semmi rendkívüli, de már tudom is, mire fogom õt fölhasználni...

.oOo.

Másnap a lánnyal az oldalamon megyek be.

Korán van még, nincsenek is sokan, csak két vendég, Yasu meg még egy srác, akit alig egy hónapa vettem fel.

- Reggelt mindenkinek!- csapok mosolyogva Yasu vállára, aki morcos fejjel fordul meg, majd mikor a lánnyal találja szembe magát, meg is fagy egy pillanat alatt.

- Neked is...fõnök...-motyogja, aztán mint akinek hirtelen dolga akad tovább is áll. Talán...csak nem...

A nap hátra levõ részében sem nagyon szólunk egymáshoz. Én az asztalomnál, a lány hol a magazinokat lapozgatja, hol engem, vagy a fiúkat figyeli. Yasu viszont látványosan kerül mindkettõnket. Oké, tudom, hogy homokos, de ennyire gyûlöli a csajokat?

Ahogy elhalad mellettem véletlen- vagy talán nem is annyira véletlen- meglöki a karom... még jó, hogy éppen nem tetoválok.

- Figyelhetnél jobban is!- morranok fel, mire õ csak horkant, majd tovább megy..ezek szerint sikerült felhúznom az agyát.

.oOo.

Zárás elõtt egy órával járunk.

Az utolsó vendégünkkel is végzünk nemsokára, és a kiscsaj is halálra unja már magát

- Hé, Rosier, nem mehetnénk hamarabb, és akkor lenne idõnk még másra is..tudod, egy kis szórakozás, na?- kérdi mézes mázos hangon, a nyakamnál átkarolva. Persze pont akkor, amikor Yasu ide néz, mintha megérezné, hogy történni fog valami.

Azt a fájdalmas képet amit vág elég nehéz lenne leírni, de szarul esik neki, az biztos. Fel is pattan, amikor látványosan lekapom a csajt és kiviharzik a szalonból. Talán nem kellett volna idáig elmennem a bosszúval...

Pár perc múlva utána megyek.

Nem ment messzire, csak a sarkon áll, nekidõlve a falnak és a fejét fogja
- Minden oké?- kérdem, mintha nem tudnám, hogy koránt sincs minden rendben
- Mintha nem tudnád- pillant rám dühös fejjel, majd elfordul- szándékos volt?
- Ugyan mi?- játszom az ostobát

Az órám hajnali ötkor kelt, anyázva nyomom ki, bár legszívesebben a falhoz vágnám azt a szart. Sajnos jelenleg nincs pénzem újra. Percekig csak ülök, mint aki nem is tud magáról, majd mikor már kezd kitisztulni a fejem a tegnapi ivászat után erõt veszek magamon és felkelek. Szerintem csak azért nem estem le eddig, mert ágy helyett csupán egy matracom van. És ma még a skicceket is meg kell terveznek! Komolyan, mintha robot lennék!

Kótyagosan iszom meg a kávémat, majd irány a fürdõ, gatyát cserélek és már megyek is, bár szerencsésnek mondhatom magam, a szalonom a lakásom alatt van, de kell idõ a takarításra, leltárra és még a többiekhez is lesz egy két szavam nyitás elõtt.

Ahogy a pultok, állványok és szanaszét dobált mûanyagpoharak közt lépkedek hirtelen egy mozgó kupacba botlok. Majdnem ráestem...

- Mi a fasz...- zsörtölõdök, majd a lábammal kezdem böködni. Nem erõsen, csak hogy megmozdul-e megint, vagy én képzelõdtem. Hangos zsörtölõdéssel aztán végül megmozdul, ezzel leszórva magáról a sok szemetet.

- Yasu?- kérdem a fejemet fogva- mi a francot keresel te itt? És mért a szemét alatt töltötted az éjszakát?- hirtelen beugrik pár kép, ahogy a tegnap esti összeröffenés alatt mindketten jócskán a sárga földig ittuk magunkat...igazából nem is emlékszem mit, vagy kit ünnepeltünk...

- Nem mindegy az neked? Inkább segíts fel, ha már felkeltettél!- nyújtja felém a kezét, mire megragadom és sokadik próbálkozásra fel is húzom.- asszem az a tizenhetedik Vodka-Martini nem kellett volna...

.oOo.

- Mond, emlékszem bármire is, a tegnap estébõl?- kérdem, miután már magához tért õ is.

- Azon kívül, hogy lekaptál és azt énekelted tied a világ? Nem igazán.- kis híján megáll bennem az ütõ. Hogy mit csináltam?!

- Ugye most csak ugratsz?- oké, tudom, részegek voltunk, na de akkor is... két pasi... kösz, kihagyom.

- Úgy nézek ki, mint aki ugrat? Mellesleg, nem úgy tûntél, mint aki csak úgy a brahiból tette volna..

- Na jó...azt hiszem egy nap elég ennyi sokk...- teszem le a kezemben szorongatott vizes poharat, majd elindulok visszafelé. Felmászok az emeletre, hogy kicsit össze szedjem magam. Útközben elmegyek egy naptár elõtt, és mint kiderült, feleslegesen keltem ilyen korán, ugyanis vasárnap van, vasárnap pedig csak délután nyitunk. Na...szép!

Nem töltök fönt sok idõt, de mire visszatérek Yasu már nincs itt.

Nem kellene, hogy érdekeljen, hisz azért annyira nem nõttünk össze, hogy állandóan egymás nyomában loholjunk, mint valami pincsikutya, mégis valahogy szarul esik, hogy lelépett.

Egyedül az üzletben...valahogy nem találom a helyemet. Fel alá járkálok, kitakarítok, pakolok...bármit, csak hogy lekössem a figyelmemet.

Azt hiszem igazán nem is az zavar, hogy nincs itt, hanem amit mondott.

Mégis mért csináltam volna ilyet? Elment az eszem?! Oké, részegek voltunk mind a ketten, de akkor is...õ meg rám hagyta!

.oOo.

Még egy óra a nyitásig...

valahogy még mindig nem vagyok önmagam. Elejtek mindent, elbambulok és meg sem hallom amikor a fiúk szólnak hozzám...talán ki kellene vennem egy nap szabit...

- Szimplán annyi, hogy nem fogok senkivel sem hármasba szexelni. – pont erre a válaszra számítottam. – Nem fogom hagyni, hogy más a szemem láttára is taperoljon. Ha nem látom nem érdekel, mert utólag nem tudok vele mit kezdeni, de ha ide mered hozni, akkor tuti, hogy ki fogom rugdosni az ajtón. – most már tényleg biztos, hogy féltékeny, olyan kis édes.

- Eric csak nem féltékeny vagy? – kérdezek azért rá, adva az ártatlant, mintha nem szándékosan csináltam volna az egészet.

- De tudd meg, kurvára féltékeny vagyok. – zene füleimnek.

- Még is miért? – adom tovább a hülyét, olyan jól tudok színészkedni.

- Szerinted? – tõle akarom hallani. – Mert szerelmes vagyok beléd te szerencsétlen.

- Olyan szabályokat állíts fel, amit te sem tudsz betartani még is hogy van ez? – mondom vissza a saját szabályát, de ezzel csak leplezve azt, hogy mennyire boldog vagyok. Hevesen dobogó szívem, szinte lehetetlen csitítani.

- Nekem tök mindegy. Én fogok meghalni, nekem tök mindegy, hogy mi van. Az a lényeg, hogy te ne légy szerelmes. – picit megremegek, legszívesebben visszaszólnék, még ha tudom, ezzel csak jót akar, de az isten szerelmére az érzéseknek nem lehet parancsolni.

- Értem. – mondok végül csak ennyit, hiszen nem árulhatom el magam, mert akkor elveszíteném már most és azt nem bírnám ki. Húznom kell az idõm addig, amíg letesz errõl a szabályról. Nehéz lesz, mert egy makacs dög, de én is.

Csend telepszik közénk végül õ elmegy a fürdõbe. Kicsit még maradok, majd követem és hozzásimulok.

- A ruha felesleges nem gondolod? – suttogom a fülébe és vetkõztetni kezdem, vagyis kezdeném, de õ eltol.

- Most menj el. – majd ha fagy.

- Eric ugye ezt most nem mondod komolyan? – fordulok felé, már mereven, na igen õ tényleg hamar beindít és a tény, hogy szeret még nagyobb hatással van rám, a szexi, vizes testérõl ne is beszélve. – Teljesen be vagyok gerjedve és téged akarlak. Nem fogok elmenni. – közlöm vele és utána megyek. Eleinte tiltakozik, de én egy szemét fasz vagyok, és nem hagyom õt békén, nem akarok neki rosszat, de túlságosan kívánom, és minden porcikája kell nekem, fel akarom falni. Kissé tényleg erõszakos vagyok, de utána már nem tud nekem ellenállni és õ is akarja, mert azért a farkam, nem tettem volna be erõszakosan, de erre nem is volt szükség. Megint más a szeretkezésünk, és a kapcsolatunk egy újabb szintet lépett feljebb.

~*~

Napok teltek el, mióta bevallotta, hogy szeret engem, de a szabályához tartja magát még, de a még-en van a hangsúly. Ryunak mindent elújságoltam és õ továbbra is szurkol nekem. Most is éppen hárman sétálunk minden jó, amíg kedves barátom meg nem szólal.

- Ez is elég vicces, de a legviccesebb az volt, amikor Akashi megkért, hogy szívjam ki a nyakát. – neveti el magát, én pedig megremegek. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire idióta?  – Annyira nem bírta ki. – és még folytatja, komolyan mondom, hogy agyon verem. – Hopsz.

- Szóval akkor, hogy is volt azaz éjszaka? – ezt magyarázzam ki valahogyan, de mégis hogy?

- Öhm. – vakargatom meg a tarkóm és Ryura pillantok, bár ezek után jobb, ha õ meg se szólal.

- Ne rá nézz, hanem nekem mond, hogy akkor mi is van. – szorul a hurok a nyakam körül nem is kicsit. – Menjünk egy kicsit sétálni. – bólintok bár igen csak kelletlenül. Arrébb menve feltûnik, hogy remeg a kezed. Ryu pedig jobbnak látja, ha magunkra hagyj és elmegy.

- Eric a kezed. – lépek hozzá közelebb, de elrejti.

- Nem a kezemre koncentrálj, hanem a válaszra, amit adni fogsz nekem, hogy miért is szívattad ki Ryuval. – nézz rám komolyan, talán ennyire komoly még nem is volt. – Miért hazudtál? Még is mire volt jó? – nem tudok válaszolni, mert aggódom a remegése miatt és nem akarom, felbosszantani meg nem szívesen vallanék az meg a másik.  

- Édes be kéne venned a gyógyszered. – mondom már aggódva.

- Megmondtam, hogy ne törõdj vele, hanem válaszolj. – húzza fel magát még jobban, de ettõl csak még jobban remeg a keze.

- Elõbb vedd be a gyógyszered. – szigorítom meg a hangom.

- Ne húzz fel még jobban. Válaszolj. – morog rám.

- Nézd már azt a csávót, hogy remeg a keze és még gyógyszert is kell szednie biztos most szökött valahonnét. – üti meg a fülem egy fasz hangja.

- Mit mondtál te paraszt? – nézzek rá gyilkoló tekintettel és elindulok felé.

- Kit neveztél parasztnak, te udvari bohócot. Hogy nézel már ki. – kezd el kóstolgatni, amit pont leszarok, de a kicsikém senki se bánthatja.

- Az angol királynõt mégis kit neveznék, te idióta? – kérdezem ironikusan.

- Akashi hagyjad. – hallom meg Eric hangját, de nem törõdök vele.

- Ohh na mi van harap a kutyuli? Talán fáj az igazság? – gúnyolódik tovább, mire csak elsötétül a tekintetem és behúzok neki egyet.

- Na, idefigyelj aranyom, ne kóstolgass, mert nagyon megbánod. – húzom fel magam még jobban.

- Ezt, hogy merted? – próbál megütni, de megragadva a karját a háta mögé tekerem.

- Könnyen és egyszerûen, és ha nem állítod le magad, akkor nagyobbat kapsz. Szóval takarodj innét és máshol rontsd a levegõt. - csavarom meg még jobban a karját.

- Haver nyugodj le. Elmegyünk. – lép közbe a haverja.

- Eresz már el. – remeg meg és egyet még csavarom, majd a földre vágom. – Húzz el. - morgok rá, mire a haverja segítségével feltápászkodik és elmennek.

Elégedetten elvigyorodom és visszafordulok a szépségem felé, aki még csúnyábban nézz rám.

- Mégis mire volt jó ez a jelenet? – von kérdõre, mintha olyan nagy bajt csináltam volna.

- Csak megvédtelek a kurva életbe, ez is baj? – akadok ki.

- De nem akárhogyan védtél meg. Gyerünk, nyögd már ki, hogy mi folyik itt. – üvölt már rám szinte.

- Az basszus, hogy szeretlek oké? Beléd estem és minden csak hazugság volt. Senkivel nem feküdtem le csak fenntartottam a látszatott és azt akartam, hogy féltékeny legyél, az pedig nem hagyom, hogy bárki is beszóljon neked. – mondom el egy szuszra.

Lehatja a fejét és csend telepszik közénk. Gyengédem megfogom a kezét, de kirántja.

- Megmondtam, hogy ne szeress belém. – suttogja.

- Szerinted én így akartam? Tudod, az érzéseknek nem lehet parancsolni, de ezt pont neked nem kéne magyaráznom, mert te is szeretsz. – próbálom meggyõzni.

- Az más és ezt elmondtam. Meg fogok halni, tudod jól. – mondatába belesajdul a szívem.

- Igen tudom, de addig együtt lehetnék. – suttogom.

- Sajnálom, de nem. Nem vagyok hajlandó veled találkozni, felejts el, hidd el neked is ez lesz a legjobb, majd meglátod. – feleli, de nem nézz rám.

- NEM. – üvöltsem el magam. – Hagyj, döntsem már el én, hogy mi a jó nekem.  Tisztában vagyok a dolgokkal, de addig még van idõnk, hagyj legyek veled kérlek. – simítanék az arcára, de elkapja.

- Nem tudod. Végeztem veled. Ég veled. – fordít hátat, de megragadom a kezét.

- Akkor mond a szembe, hogy vége. – remegek meg. Rám emeli dühös mégis fájdalmas tekintetét.

- Felejts el. – nézz mélyen a szemembe, majd kihúzva a karját elrohan.

Csak nézem távolodó alakját, majd egyszerûen térdre rogyok. Senkibe nem voltam még szerelmes, senkinek nem könyörögtem, hogy legyen velem, erre most megtörténik, és ezt kapom. Nem akarom ezt elfogadni, nem és nem…

Magam se tudom, hogy hogyan, de eljutok Ryuhoz, aki rögtön szabadkozik, hogy ne haragudjak rá. Hibáztathatnám õt, de felesleges lenne, mert úgyis kiderültek volna a dolgok, hiszen Eric nem hülye és ki tudja én meddig tudtam volna tartani magam, na meg más helyzet is lebuktathatott volna. Mindent elmondok neki, õ pedig egyelõre csak nyugtat és vigasztal. Olyan jó, hogy van nekem, mert nélküle tuti megkattannék. Hála neki kicsit sikerül megnyugodnom és végül el is alszom, túlságosan hosszú volt ez a nap.

***

Másnap felébredve, olyan vagyok, mint egy mosott szar és csak a fekete démonra tudok gondolni és arra, hogy vele akarok lenni. Barátom kedvéért eszek pár falatot, majd átbeszéljük a dolgokat, miszerint nem szabad feladnom, hiszen eddig olyan elszánt voltam és nem szabad feladnom az elsõ csalódás után, amivel én is tisztában vagyok, de szükségem volt a megerõsítésére.

Délután el is megyek Erichez, de bármennyiszer csöngetek és kopogok, kérlelem, de nem nyit ajtót, pedig tudom, hogy otthon van. Visszamegyek Ryuhoz, majd onnét írok, hívom a szerelmem, de semmi válasz. Szóval tényleg ennyire komolyan gondolta, de én is, és nem fogom feladni, ha még bele is kattanok, de akkor se.

***

Másfél hét telt el, de a helyzet változatlan és bárhogyan keresem, nem reagál. Lassan kezdem úgy érezni magam, mint egy zaklató, de mit tegyek, ha nem válaszol? Most is a színes hajú barátomnál lakom, mert ez sokat segít és igaz õ is akar telefonálni, de nem hagyom, mert tudom, hogy a szépségem csak jobban felhúzná magát. A napjaim abból állnak, hogy dolgozok és õt keresem, de semmit nem érek el vele, így egy végsõ lépésre szánom el magam.

Elmegyek hozzá ismét a munka után, ahogyan eddig tettem, de persze nincsen reakciója, de most nem nyugszok bele.

- Te akartad. – sóhajtok fel, majd neki rohanok az ajtónak, mert ha nem nyit ajtót, akkor betörõk. Szerencsére nincsen közvetlen szomszédja, de ha lenne, se érdekelne, még az se, ha zsaruk jönnének ki, akkor is beszélek vele.

- Nyisd ki vagy betöröm az ajtót. – szólok be, de még mindig nem reagál. Most komolyan azt hiszi, hogy nem tudom betörni? Rugdosom, neki megyek többször és már fáj a karom a lábam, de nem érdekel. Ismét neki mennék, amikor meghallom, hogy nyitódik a zár, de csak résnyire és az ajtólánc még fent van.

 - Mit mûvelsz te állat? Nem hagysz békén és még a az ajtóm is tönkre akarod vágni?  Menj el, vagy azt akarod, hogy hívjam a rendõröket? – fenyegetõzik, pedig ennyire ismerhetne, hogy nem érdekel.

- Menj hátrébb, mert fájni fog. – figyelmeztetem, és mire mondana bármit is berúgom az ajtót, így már kinyílik, õ pedig pont el tud ugrani.

- Elment az eszed te vadbarom. Mit képzelsz magadról? – robban fel szinte a méregtõl, de nem érdekel, csak az, hogy láthatom. Bevágom az ajtót és falnak nyomva a feje fölé nyomom a kezeit.

- Most pedig végighallgatsz. – szorítom le erõsen, nem akarom bántani, de azt se, hogy elmeneküljön. Már szólalna meg, de nem hagyom.

- Amikor meghalt a családom megfogadtam, hogy senki nem fogok a közelembe engedni. Ez ment is amíg nem jött Ryu. Õt a közelembe engedtem és megszeretem, de másokkal továbbra is távolságtartó voltam és a testiségnek éltem, amíg nem jöttél te. Elõször tényleg csak a tested érdekelt, de ahogyan telt az idõ ez szépen lassan átalakult és megijedtem és még magamnak is nehezen tudtam bevallani, hogy ez több mint puszta testiség, meg hogy jól elvagyunk, annak ellenére, hogy milyen fogadalmat állítottál fel. Majd megtudtad a titkom és utána én a tiéd és akkor elmenekültem, de most már gondolom, tudod, hogy miért. Próbáltam küzdeni akkor még jobban az érzéseim mellett, hiszen ezért kerültem mindenkit, mert féltem a múlt megismétli önmagát, de mint mondtam az érzelmeknek nem lehet parancsolni. A többit pedig tudod magadtól is. – hadarom el, majd hirtelen magamhoz ölelem. – Kérlek, Eric ne üldözz el. Tudom, hogy jót akarsz, de nem tudok nélküled élni és így is fáj, nagyon szeretlek már most és tudom, hogy még jobban beléd fogok esni, de legalább, amíg lehet, veled szeretnék lenni és szeretni téged. – suttogom már szinte könyörögve. Rá pillantok, és szabad kezemmel végigsimítok az arcán. – Láthatod, hogy nem adom fel és továbbra se fogom és küzdeni fogok érted. – mondom, igen komolyan végül olyan lágyan megcsókolom, ahogyan eddig még soha.

- Részvétem a családod miatt. – arcomra simít. Belesimulok a kezébe. Tényleg annyira jól esik fõleg most. – Nagy teher, amit most elmondtál nekem és megértem, hogy nem akartad, de most már nincs semmi baj. – bólintok, de nem mond többet csak megcsókol és ezzel segít a legjobban. Rögtön viszonzom a csókját ez segít rajtam most a legjobban, hogy érezzem õt. Magához ölel és most én meg bújok hozzá, mint egy kisgyerek. Átmegyünk az ágyhoz ahol lefektet és így folytatja a kényeztetésem. Általában nem szeretem, ha átveszik az irányítást, de most nem érdekel sõt jól esik, hogy õ uralkodik úgy mond. Leszedi a ruhákat rólam, de én se maradok tétlen és én is így teszek és persze közben csókolom és simogatom. Már most teljesen más minden sokkal intenzívebb és meghittebb. Az egész testem végigcsókolja végül szopni kezd, amit istenien csinál viszont most nem hagyom neki, hanem felhúzom egy csókra magamhoz. Imádom az édes ajkait, amik lehet most még zamatosabbak. Minden tökéletes, de akkor úgy helyezkedik el. Ez most komoly? Oké, hogy õ irányít, de azért ne essünk túlzásba.

- Mit csinálsz? – morgok rá. Ne lépjük át a határt.

- Semmit, csak engedd el magad és élvezd. – könnyi ezt mondani.

- Hé itt nem ez a menet van. – morgok tovább, de a kis dög csókkal hallgatat el. Rafinált nem is kicsit.

- Nyugodj meg. – kezdi el simogatni a farkam is. Érti a dolgát nem is kicsit. Még vitázunk úgy mond egy kicsit, de végül beadom a derekam. Nincs erõm most küzdeni túlságosan kivagyok és érezni akarom valahogyan most ha õ lesz bennem ám legyen. Nem készít fel és nem is baj, azért ennyire megakarom tartani a seme szerepem. Lassan elkezd belémhatolni, ami igen csak kellemetlen és próbálom a fájdalmas hangom visszafogni. Legalább most megtapasztalom a másik oldalt. Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik, de nála nem bánnom. Másnak biztos nem engedném meg, ahogyan sok más dolgot se. Lassan csinálja és a fájdalom megmarad igaz, de szépen lassan élvezni is kezdem. A végén már vele együtt mozgok és teljesen átadom neki magam. Ott csókolom és simogatom ahol csak érem, amíg el nem érjük a csúcsot. Ez most így sokkal jobban kifárasztott meg úgy az egész nap. Lelkileg nagyon megviselt. Miután kihúzódik belõlem letisztítom magunkat másra nincs erõm majd holnap fürdök. Hozzábújok és nem eresztem õt. Cirógatni kezd és pillanatok alatt el is alszom.

~

Reggel elõbb ébredek enyhén fájó seggel. Kellemetlen, de kibírom. Már sokkal jobban vagyok, ha nem lett volna mellettem tuti ma is kilennék nem is kicsit. Lassan kimászok és igen vicces járással kimegyek a fürdõbe. Beállok a csap alá és megnyitom a vizet, Hamarosan megérkezik az én kis megrontom.

- Hogy vagy te vadállat? – felé fordulok.

- Mennem kell dolgozni. – sóhajtok fel. Legszívesebben itthon maradnék a fájó seggemmel. Ryu tuti lefogja vágni a dolgokat. Ott fog röhögni ahogyan ismerem, bár ha megtudja mi is történt elõtte akkor nem fogja ezt tenni.

- Jól van, akkor én haza ugrok. – erre csak bólintok. – Este átjössz egy kis partira?

- Így is fáj a seggem a tegnapi miatt. – jegyzem meg kissé zavartan. Komolyan minek kell felemlegetnem? Odajön és a kezét a felsõtestemre teszi, de megint remeg. Egyre inkább tudni akarom miért.

- Akkor most te fogsz engem megdugni. – hát ez alap.

- Majd még meglátom. – felelem, de nem tudom levenni a szemem a kezérõl.– A kezed? – bukik ki belõlem. Már elrejtette, de hiába nem vagyok vak se hülye.

- Ne foglalkozz vele. – ez így még gyanúsabb. Szerencséje van, mert csengetnek – Nyiss ajtót. – kapok egy csókot és tovább próbál öltözni. Felsóhajtok magamra kapok egy törcsit és ajtót nyitok. Ryu áll a túloldalon. Szeret váratlanul beállítani és érzéke van hozzá, hogy a legrosszabbkor jöjjön. Most is csak azért jött, hogy menjünk együtt munkába meg éppen ehhez volt kedve. Komolyan ez a srác.

- Sziasztok. – felvonom a szemöldököm. Még csókot se ad az oké, de hát fel se öltözött rendesen.

- Hé. A felsõdet miért nem gombolod be? – húzom vissza.

- Nincs kedvem. – kérdõen nézzek rá. Oké tény, hogy extrém, de azért így õ se szokott flangálni. Lemerem fogadni, hogy a keze miatt van.  – Este várlak. – felsóhajtok és Ryu is igen furcsán nézz. Bemegyünk a nappaliba és elmondok neki mindent a kiborulástól kezdve a sexig. Picit mosolyog, de nem szólogat be. Bemegyünk a melóba, de többször rákérdezz, hogy biztos jól vagyok e és ha szeretnék haza mehetek. Nemet intek, hiszen tényleg jobban vagyok csak a fenekem sajog, de lelkem jobban van hála neki. A legfurcsább, hogy nem bántam meg, hogy elmondtam neki. Igaz magamtól nem most tettem volna, de egyszer biztos elmondtam volna fõleg, ha az egyik rémálmomnál ott van. Amióta vele vagyok nem jött elõ. Nem tudom mi az oka, de örülök neki nagyon is. A nap szokásosan telik majd este elmegyek a partira és este ismét lefekszünk, de  a megszokott felállásban.

***

Eltelik pár hét mióta megtudta a múltam. Nem kérdezz rá többet és én nem mondok semmit neki. Találkozunk ugyanúgy, ahogyan eddig, de mindketten tudjuk minden más most már fõleg, de ezt egyikünk se mondja ki. Egyre jobban kötõdök hozzá és most már tényleg nem tudok és nem akarok másra ránézni sexelni meg fõleg nem. Õ azóta nem volt bennem, de talán majd még ezt is megengedem neki. Nagyon jól elvagyunk szinte mintha járnánk csak nem mondjuk ki. Az érzés ami bennem kavarog egyszerre jó is meg ijesztõ is. Ellent mondok teljesen magamnak, hiszen pont azért voltak egyéjszakás kalandjaim, hogy senkihez ne kötõdjek. Tény, hogy senki nem is fogott meg igazán, de esélyt se adtam senkinek, hogy megismerjük egymást erre jött õ. Elõször csak a sex miatt találkoztam vele többször mert vele volt a legjobb a sex, de igen hamar átalakultak a dolgok még ha nem is akartam észrevenni. Teljesen lenyûgözz a személyisége. Magam se tudom, hogy ez már szerelem e hiszen soha nem voltam az és azt se tudom, hogy õ mit érezz pontosan, Nem beszélünk érzelmekrõl és addig jó. Minden szinte túl tökéletes már leszámítva a remegõ kezét. Már alig bírom ki, hogy ne kérdezzek rá, mert a múltkori eset óta nem említettem meg, de tényleg tudni akarom.

Ismét nála vagyok és ismét egy nagyon jó kis szexen vagyunk túl.

- Nem jössz tusolni?

- Kifárasztottál. – elvigyorodom majd kimegyek. Nem bírok magammal és kutakodni kezdek és találok is egy erõs gyógyszert. Oké kész most már tudnom kell mi van.

- Azt hol találtad? – kérdezi meg amikor meglát.

- Én azt akartam kérdezni, hogy minek kell neked ilyen erõs gyógyszereket szedned. – nem szokásom senkit faggatni, de ez most teljesen más.

- Semmire add azt ide. – ez egyre gyanúsabb.

- Most már magyarázatot követelek. – akadok ki. Ez is azt jelenti, hogy nagyon is érdekel õ.  – mostanában egyre sûrûbben kezd el remegni a kezed és ilyen gyógyszer találok a szekrényeden, még is mi folyik itt? – nem nyugszom amíg meg nem tudom.

- Ülj le kérlek. – rosszul kezdõdik.

- Tudod van egy súlyos betegség, amit úgy hívnak, hogy Parkinson-kór. – már ettõl megremegek. – Az a betegség azzal jár, az elsõ és a második stádiumban, hogy remeg az ember keze. – ez nem lehet igaz. – Már 2. stádiumú Parkinson-kóros vagyok. – felnevetek kínomba.

- Na jó ne nézz hülyének. – ez csak egy rossz vicc. – Most komolyan, miért kellenek a gyógyszerek?

- Nem vicceltem. – tényleg komolyan mondja – Szerinted, miért nem dolgozok? Miért lakok ennyire szerényen? – tényleg nem dolgozik. Úgy voltam vele nem akar vagy még nem tudja mihez akar kezdeni, de nem több – Szerinted, miért kérdtelek meg, hogy ne légy szerelemes belém? – most már érhetõ minden.

- Ez komoly? – kérdezek rá még utoljára.

- Gyógyíthatatlan és nem tudni mennyi idõm van hátra. Nem tudom mennyire fog felgyorsulni a leépülésemnek a folyamata, de addig legalább ki akarom élvezni az életet. Nem akarom, hogy bárki szenvedjen miattam. – teljesen megdermedek. Ez nem történhet meg. Közel engedem magamhoz erre ez derül ki. Sejtettem, hogy valami betegsége lehet, de ez erre nem gondoltam volna. Mikro megtudok mozdulni felöltözök és elrohanok sõt menekülök. Ez csak egy rossz álom lehet és nem több. Miért történik ez velem? Mi rosszat tettem én az életben? Miért voltam ilyen hülye, hogy ennyit voltam vele? A félelem, hogy ismét elveszítek valakit beigazolódik. Én idióta barom mennyi mindent megtettem, hogy senki ne akarjon erre én magam rontottam el mindent.

Rögtön Ryuhoz vezet az utam. Nem tudok most egyedül lenni. Odaérve mindent elmondok neki. Most már tudom, hogy belészerettem. Különben nem fájna ennyire a szívem. Ryu alig gyõzz nyugtatni és vigasztalni. Ostorozom magam, hogy ebbe a helyzetbe kerültem, Nem sírok, de a lelkem zokog. A családom temetésén sírtam utoljára azóta nem. Egyszerûen nem bírok és félek, ha megtenném nem bírnám abbahagyni és elárulnám magam teljesen és kiderülne mennyire sebezhetõ is vagyok a külsõm ellenére és ahogyan viselkedni tudok. Igen ezt az álcát direkt csináltam egy védelem volt ami Eric elõtt szépen lassan lehullott, de miért kellett megtörténnie. Ott kellett volna hagynom a picsába. Átkozott érzelmek.

***

 Egy hónap telt el mióta megtudtam mindent. Ryu azóta nem engedett haza. Bármennyire akartam menni nem engedte és igazából ezt idõvel én is beláttam, hogy jobb így. Nem telt el úgy nap, hogy nem gondoltam rá. Senkivel nem voltam azóta alapból még bulizni se voltam. A betegség után olvassunk és Ryu többször mondja, hogy keressem meg hátha van remény meg vele lehetnék addig, de nem erõszakoskodik viszont titokba többször is felhívja, de a végén mindig bevallotta. Haragudtam rá, de a végre az lett, hogy megbocsátottam, hiszen tudom, hogy csak jót akar. Eric se keress meg bármit is mond neki a barátom. Én is jobbnak látom, hiszen megfog halni és ha továbbra is vele vagyok akkor még jobban megszeretek talán így még eltudom felejteni vagyis ezt gondoltam az elején, de az érzés, hogy vele akarok lenni erõsebb lett és gyõzött végül felkerestem az egyik nap.

- Te hogy kerülsz ide? – nem ilyen fogadtatásra számítottam vagyis magam se tudom mire számítottam. Elmentem szó nélkül egy hónapra és most hirtelen megjelenek, de magam se tudom mit is mondjak pontosan.  

- Bemehetek? – csak ennyit tudok elsõre mondani.

- Gyere. – bólint. A meglepettségen kívül semmit nem tudok leolvasni az arcáról. Bemegyünk majd leülünk a nappaliba.

- Nos miért jöttél? Azt hittem nem foglak már látni. – ezzel nincs egyedül.

- Én is így voltam vele. Nagyon megkavart amit mondtál fõleg tudod a múltam miatt így még érzékenyebben érintett. – picit elhallgatok. – Vagyis miattuk akadtam ki. Nem viselem jól az ilyet. – javítom ki magam. Emlékszem mit kért tõlem, hogy ne szeressék belé és azt hittem menni fog sõt biztos voltam benne. Nem szabad megtudnia, mert akkor biztos elküldene és azt nem akarom. Magam se értem miért teszem ezt. Tudom, hogy fájni fog, de reménykedek, hogy mégis lehet rajta segíteni vagy ha nem még tart addig boldog leszek vele. Semmit se tudok. Az biztos nem a józan eszemre hallgatok, hanem a szívemre pedig nem kéne, de nem tudok mit tenni.

- Akkor se értem, hogy miért nem vagy itt. – szakít ki a gondolataimból.

- Azért mert jól elvagyok veled és ez kölcsönös nem? A testünk jól összepasszol és tetszel, de ennyi semmi több. – jól tudok színészkedni és remélem be is veszi.

- Tényleg csak ennyi? Amit mondtam, hogy ne szeress belém ahhoz tartom magam. Neked lenne rossz ez te is tudod, de ha csak annyiról van szó, amit mondtál akkor folytathatjuk. – elmosolyodom. Nem akarok neki hazudni, de ez kell, hogy vele legyek. Vicces, hogy idáig jutottam. Senkivel nem akartam lenni erre a haldokló fiúnak hazudok az érzéseimrõl csak, hogy vele legyek. Bolond vagyok.

- Csak ennyi. Nem kell engem féltened. Szóval mit mondasz Eric? – simítok az arcára és felveszem a szokásos mosolyomat. Akashi féle csábító vigyort villantom meg.

- Mondom, ha tényleg csak szimpátia és testiség hülye leszek nemet mondani. – leheli az ajkaim közé. Nem bírom tovább és megcsókolom mohón. Viszonozza a csókom rögtön. Annyira jó érezni ismét. Nem tudom, hogy tényleg mit érezz õ, de lehet én csak tetszem neki vagyis úgy érezz, ahogyan elmondtam az elõbb mit érzek én, ami ugye hazugság. Nem is számít, csak annyi, hogy ismét vele vagyok.

- Nos akkor ezt megbeszéltük. Mond csak mi történt veled mostanság? – kérdezem a csók után.

- Éltem tovább az életem. Szórakoztam másokkal dugtam mivel a bikám eltûnt. – vigyorog rám. Picit megremegek, de tartanom kell magam. Nem bukhatok le.

- Jól tetted bár lemerem fogadni senki se tudott engem felülmúlni vagy csak megütni a szintem igaz? – próbálom egoval elütni a dolgot. Na meg tényleg van önbizalmam.

- Az önbizalmad látom még mindig meg van. Nem voltak rosszak, de ahogyan mondtad a mi a testünk összepasszol és hát csak veled voltam akkor. – ezt igennek veszem akkor. – Viszont egyvalamit nem értek. Miért mondta Ryu, hogy kivagy borulva teljesen? – szegezi nekem a kérdést. Basszus errõl elfeledkeztem.

- Mert ki is voltam, de mint mondtam a családom miatt ennyi. Szerintem érhetõ nem? – teszem fel fordítottan a kérdést. Ez még igaz is, mert hát emiatt is viselt meg még jobban a többit meg nem kell tudnia. Talán majd egyszer vagy ha nem tudom megjátszani magam tovább meg nem hülye õ.

- Ez igaz. Remélem tényleg így van. Na és te mivel ütötted el az idõt? – kérdezz rá.

- Éltem az életem. Munka és pasik. – vigyorgok. Hoznom kell a formám és ez igaz rólam, hogy dugtam másokkal.

- Ez hülye kérdés volt. – nevet fel, de olyan fura mintha féltékeny lenne, de lehet én képzelem be.  

- Az hát. Most viszont elég volt a beszédbõl. Tudod bárkivel voltam nem elégített ki engem szóval most pótoljuk be ezt az egy hónapot. – csókolom meg vadul mielõtt még bármit mondana. Most se tiltakozik és nem is beszélünk többet.

A nap további részében ki se mászunk az ágyból. Nagyon jó vele most még jobb. Nagyon kivoltam éhezve, de nem csak a testére, hanem az egész lényére. Most se sex van köztünk, hanem szeretkezés bár nem tudom õ, hogy gondolja. Annyira akarom tudni, de nem kérdezhetek, mert azzal is elárulnám magam.

- Végre kielégültem. – vigyorgok amikor már kidõltünk a sokadik menet után.

- Ezzel én is így vagyok. Imádom, hogy ilyen sokáig bírod. – simít a farkamra a kis perverz.

- Melletted nem nehéz, de ha így simogatsz akkor ismét elkaplak cica. – harapok a nyakába.

- Ki mondta, hogy ez a célom? – vigyorodik el kajánul és a vége az lesz, hogy ismét benne kötök ki.

Ott alszom és olyan mélyen, mint a bunda. Megszoktam, hogy vele alszok már nélküle nem megy. Reggel a napot megint sexxel kezdjük utána pedig elmegyek dolgozni. Bent mindent elmondok Ryunak. Fel vagyok dobva és sokkal jobb kedvem van. Nagyon örül nekem bár szerinte õszintének kell majd lennem, de megért hiszen most nincs más választásom.

***

Következõ hetek úgy telnek mielõtt kiderült volna a titka egy kivétellel. Azt mondom neki, hogy mással is dugok csak azért, hogy még jobban bebiztosítsam magam, hiszen amikor még nem tudtam semmit akkor is úgy viselkedtünk, mint egy pár, de ezt most nem szabad csinálnom nem bukhatok le még nem, de elakarom majd mondani mit érzek, hacsak nem bukom le elõbb. Elérem, hogy belém szeressem ha még nem történt meg, mert a mai napig nem tudom. Lassan fogom csinálni. Elérem azt hogy ne küldjön el és nem fogom engedni. A betegségét és szépen lassan felhozom, hogy biztos nincs e gyógymód, hogy megmozgatott minden követ, mert lehet õ feladta, de én nem fogom. Már semmit nem veszítetek. Belebolondultam ez nem kétség és nem akarok ellene küzdeni. Szeretem és õ az igazi. Még ha õ nem is küzd én küzdök helyette is és ha még sincs gyógymód akkor is vele maradok, mert ha meghal ígyis fájni fog, de akkor se hagyom magára. Vele maradok és önzõ módon nem érdekel mit akar majd. Tudom jól csak jót akar nekem, de nem érdekel akkor se fogom engedni, hogy elzavarjon. Nem leszek gyáva és nem menekülök többé. Ryu mindig mondta adjak magamnak esélyt, hogy boldog legyek ígyis és teljesen igaza volt. Mindenben támogat engem és mellettem van. Erõt ad nekem és hát neki is köszönhetõ, hogy megkerestem a szépségem. Többször is találkozunk hármasban és szerencsére ez sem átlátszó, mert elõtte is ismerte na meg meséltem neki mennyire szeret barátkozni így reális. Örülök, hogy kedvelik egymást és Ryu is azon van, hogy találjunk valami gyógymódot még ha lehetetlen is. Már õ is úgy van vele, hogy tényleg jobb, ha még nem tudja Eric az igazi érzéseim. Meglepõen, de azzal is egyetért, hogy hazudjam azt, hogy mással is dugok sõt egyszer egy közös talin még fel is hozza az egyik állítólagos ukém, hogy mennyire nem bírtunk már a buliba magunkkal. Õ nem dug senki mással, mert azt mondja teljesen kielégítem. Hízok az egom ettõl nem is kicsit, de titkon azt remélem, hogy többrõl van szó és többet érezz irántam. Egyre inkább úgy érzem féltékeny és eldöntöm ezt lefogom tesztelni na meg még jobban megakarom alapozni a hazugságom. Megkérem a szövetségem, hogy hagyjon rajtam nyomokat. Eleinte ezt nem akarja, de belemegy, mert õ is kíváncsi már mit is érezz a kicsikém.

Két napig nem is találkozóm vele, de ilyet már csináltam persze rossz volt nélküle, de hát játszanom kell magam, bár azt nem tudom nem furcsa a neki ez a hirtelen váltás, hogy most másokkal is vagyok bár miért lenne.

Este be is állítok hozzá a nyakamon lévõ szép foltokkal, amiket persze, hogy nem rejtek el.

- Hello édesem. – csókolom meg amikor beenged.

- Szia te csõdör. – leheli az ajkaim közé. Beljebb megyünk és bent kanapén elhelyezkedek õt pedig az ölembe húzom. – Hiányoztam cicamica? Vagyis úgy kérdezem a farkam hiányzott e? – vigyorgok kajánul.

- Ez nem kérdés, de látom a te farkad nem unatkozott. – simít végig a nyakamon. Kezdõdhet a játék.

- Ne is mond. Végre egy igen tüzes kiscicát fogtam ki. Igaz nem ért a nyomodba, de az tény, hogy õt többször is megfogom dönteni. – nyalok végig az ajkaimon.

- Hajrá. – húzza el a száját. Igen egyre biztosabb vagyok, hogy zavarja. A kérdés, hogy miért? Tényleg csak azért mert jó vagyok az ágyban és zavarja, hogy mást is kielégítek vagy többrõl van szó?

- Arra gondoltam csinálhatnánk hármasban is. Na mit szólsz? Kiélhetnéd a seme éned. Szerintem még ketten is lehetnénk benne. Neki is mondtam és benne volt. Na mit szólsz? Akár ma is jönne. – húzom tovább az agyát. Remegni kezd, de most nem a betegsége miatt, ahogyan szokott. Ohh hogy akkor milyen nehéz tartanom magam, hogy ne bukjak le. Legszívesebben akkor még inkább ölelném és suttognám, hogy vele vagyok, de még ez se tehetem. Nem akarok már sokáig színészkedni fõleg, hogy napról- napra jobban szeretem.

- Elég. – pattan ki az ölembõl. – Nem érdekel kivel dugtál oké? Hármasba meg fõleg nem fogok dugni veletek. – húzza fel magát. Bingó. Biztos féltékeny és ez nem úgy tûnik, hogy csak a sex miatt pusztán, hogy más is megkapja a farkam.

- Most meg mi bajod? Úgy viselkedsz, mintha megcsalnálak vagy nem tudom. – morgok én is pedig belül mosolygok.

Bocsi. Jövök mindjárt. – döbbenten nézzek rá, ahogyan kimászok az ölembõl és kimegy a fürdõbe. Nem értem ezt az egészet. Biztos nem a sextõl ijedt meg, de akkor mégis mitõl? Hamarosan visszatér, úgy mosolyog mintha mi sem történt volna.

- Valami gond van? – érdeklõdöm, mert igen csak kíváncsivá tett. Az ölembõl és ott folytatná, ahol abbahagytuk.

- Egyáltalán semmi. – tudja le ennyivel és rögtön a lényegre tér. Nem akar róla beszélni és ezt tiszteletben tartom mivel én is utálom, ha úgy faggatnak, ha én nem akarom. Ezzel a viselkedéssel még érdekesebb számomra.

- Most nem én fogok kényeztetetést kapni. – közlöm vele, amikor éppen elõttem térdel már. Kicsit bezavart ez a kézremegés, de nem felejtettem, hogy hol tartottunk. Felrántom magamhoz és tovább kínoznám

Elvigyorodok, majd megint kezdem az egésze elölrõl, de hát annyira édesen könyörög, hogy dugjam meg, hogy nem bírok neki ellenállni így megkapja a farkamat, ami persze nem sincs ellenemre. Ismét reggelig dugunk és az egész házat felavatjuk. Nem megyek haza most, hanem nála maradok. Jó vele és úgy gondolom ez még nem jelent semmit és belefér.  Pár óra alvás után arra ébredek, hogy a természet már igen csak hív. Próbálok halkan kimászni, hogy ne ébresszem fel.

- Még is hova mész én vadállatom? – tényleg egy perverz kiscica, ezért is tetszik annyira, meg tényleg van egyénisége.

- Ki kell üríteni, ami a vízhólyagomban van benne. – közlöm széles vigyorral.

- Pedig azt hittem, hogy az éjszaka mindent ellõttél. – ohh kapni fog még abban biztos lehet.

- Ne aggódj, olyanom van még ahonnan az jött. – kacsintok rá, majd kimegyek a wcre majd amikor végzek a kézmosás után az arcom is felfrissítem. Elkezdem keresni és a konyhába meg is találom.

- Mi az? – megyek oda és látom vérzik az ujja. – Mit csináltál te szerencsétlen? – kérdezem marha kedvesen, de letörlöm az ujját.

- Köszönöm. – elmosolyodom picit. Bunkó vagyok tény, de azért nem vagyok egy szívtelen dög annyira. – Bocsi. – Bólintok és öntök magamnak egy kávét és rá is gyújtok.  Visszajön és megkér, hogy maradjak itt vele. Mást kiröhögnék sõt itt se maradtam volna a sex után, de ennek a felhívásnak örülök és igent mondok rögtön. Abból még nem lesz baj, ha kicsit többet vagyok vele meg amúgy is isteni teste van és imádom.

Egész nap együtt vagyunk és persze többször is megdöntöm õt. Nap vége felé azért már készülni kezdek hazafelé.

- Ígérj meg nekem valamit. – elhúzom erre a szám. Nem szeretem az ilyen kijelentéseket.

- Tudtommal nem vagyunk olyan viszonyba, hogy ígérgessek neked. – húzom fel magam kissé. Nem is járunk akkor mégis miért kéne tennem.

- Ez az ígéret tetszeni fog. – egyre kíváncsibb vagyok vajon mirõl is van szó.

 – Ígérd meg, hogy soha nem leszel belém szerelmes. – ledöbbenek és hirtelen nem is tudok megszólalni. Micsoda kérés tényleg nem hétköznapi ez a srác, de ez egyre jobban tetszik.

- Ez könnyû lesz teljesíteni és tényleg tetszik ez ígéret. Jó veled és nem csak az ágyban, hanem amúgy is jól érzem magam veled, de semmi több ennél nincs semmi kötöttség és addig jó. – vigyorodom el. Igen amíg errõl van szó addig nincsen semmi fájdalom.

- Ezzel egyetértek. Örülök, hogy ezt megbeszéltük. – mosolyog rám és kapok még egy csókot.

- Viszont most lépek szépségem. Holnap után benne vagy egy találkozóba? – simítok a

formás kis popójára. Legszívesebben egész nap benne lennék.

- Benne vagyok te csõdör. – vigyorodik el. Váltunk még egy csókot majd elindulok haza fele.

Örülök tényleg, hogy egy véleményen vagyunk. Nem akar többet tõlem és én se tõle. Igaz nem tudom õ miért így van ezzel, de nem is kell tudnom, hiszen én se akarok többet. Jól elvagyunk együtt, de közben mással is lehetünk. Ennyirõl szól ez az egész.

***

A következõ hetekben vagy vele vagyok vagy dolgozok, vagy éppen Ryuval megyek el valahova. Egye jobban megtetszik nekem Eric annyira, hogy mással el se megyek, pedig lenne rá lehetõségem, de nem akarok, hiszen õ minden szempontból kielégít. Furcsa érzések kezdenek bennem kavarodni, és amikor nincs velem akkor hiányzik, de ezt betudom annak, hogy tényleg passzol hozzám, de ez akkor se egy komoly kapcsolat csupán együtt ütjük el az idõt semmi több. Ryu szerint ez már szinte járás, de én nem értek vele egyet, mert nem így van. Nem szabunk a másiknak feltételt nem kérünk semmit a másikon semmit számon. Több, mint testiség, de kevesebb, mint egy járás, ha mégis érezném, hogy ez kezd több lenni valamelyikünk részérõl akkor megszakítok vele minden kapcsolatot és õ is ezt tenni. Ott van az ígéretünk és igaz nem lehet az érzéseknek parancsolni, de küzdeni lehet ellene vagy jó mélyen elnyomni. Eddig ment és most is menni fog. Igaz közelebb engedtem magamhoz, de nem úgy, mint a drága barátomat. Õ tudja a múltam és az érzéseim, de a fekete szépségnek nem kell ezt tudnia, mert az már mindent komolyabbá tenne és ezt nem szabad megengednem soha.

Már lassan egy hónapja találkozgatunk. Többször fordult már elõ azóta is, hogy remegni kezdett és furán viselkedett, de nem mondott semmit én pedig nem kérdeztem mi is a baja. Biztos vagyok benne, hogy van valami, de nem vagyok a pasija, hogy számon kérjem és bármennyire is vagyok kíváncsi egyrészrõl még se akarom tudni.

Egyik nap éppen egy étteremben vagyunk, amivel nem lenne gond, de egy fazon amióta itt vagyunk igen feltûnõen nézz. Nem úgy, mint aki akarna tõlem valamit vagy éppen meg van botránkozva a külsõmön csupán méreget, ami egyre idegesítõbb már éppen beszólnék, amikor odajön hozzánk.

- Sziasztok bocsánat a zavarásért. Kérdezhetek valamit? Nem vagyok benne biztos, mert nagyon sokat az öt év alatt, de te nem Akashi Hattari vagy? – kérdezz rá. Jobban megnézzem õt. Ismerõs, de nem tudom honnét hirtelen.

- Mégis miért akarok tudni? – kérdezem a szokásos stílusomban.

- Tényleg te vagy az. – hagyja figyelmen kívül a válaszom. – Sokat változtál, de te vagy az. Keith Zachari vagyok. Egy osztályba jártunk igaz nem voltunk igazán barátok, de azért nem is voltunk rosszban. – most már emlékszem. Igen meg van a srác. Nem egy körben mozogtunk, de beszélgettünk egymással. Nem hittem volna, hogy találkozók vele vagy mással. Miért kellett mégis megtörténnie? Nem akarom vele beszélgetni, ahogyan senki mással a múltamból.

- Bocs haver, de nem tudom ki vagy és összekeversz valakivel. – próbálom lekoptatni. Eric igen érdekesen nézz rám, amit megértek, de azt meg fõleg nem akarom, hogy õ bármit megtudjon.

- Biztos, hogy nem. Tényleg nem emlékszel rám? Mindenki aggódott érted annyira eltûntél a családod temetése után. – elsötétül a tekintetem és minden forogni kezd körülöttem. Látom még beszél, de egyszerûen nem hallom meg amit mond. Remegni kezd minden porcikám. Nem hiába költöztem el jó messzire. A sok emlék, a régi ismerõsök, barátok helyek és illatok mindent otthagytam. Erre most itt áll velem szembe a múltam egy része és kimondta a legfájóbb mondatot amit nem akartam soha viszont hallani. Elég az, hogy ezzel kell élném, de egyedül, nem kell másnak is emlékeztetnie rá.

Gondolataimból egy meleg kéz érintése hozz vissza.

- Akashi basszus jól vagy? – kérdezi meg tõlem Eric kitudja már hányadszóra.

- Ne haragudj nem akartam semmi rosszat mondani. – mondja a volt osztálytársam.

- Megmondtam összekeversz valakivel a kurva életbe. – pattanok fel és szinte fellökve kiviharzok. Már fizettünk, de az se érdekelne, ha nem így lenne. El kell mennem minél messzebbre. Érzem egyre rosszabbul leszek. Az emlékek csak úgy jönnek fel. A temetés, amikor ott álltam egyedül. Hiába vettek körül a barátaim, az ismerõsök, tanárok, akik mind segíteni akartak nekem és támogatni akartak semmit se ért. Senki nem tudta mit érzek és a segítség az lett volna, ha visszaadják nekem a családom visszaforgatnak mindent és meg nem történté teszik ezt a borzalmat, ami az egész életemre kihat. Azon a napon minden megváltozott, aki voltam akkor eltûntem jó mélyen magamba.

- Akashi várj már….. – hallom távolból a hangot, de nem akarok megállni csak tovább futok, de a hang egyre közelebb ér és nekem mintha a lábaim sõt az egész testem ólomból lenne és egyre nehezebben mozgok.

- Azt mondtam állj. – ragadja meg karom. Erõteljes mozdulattal maga felé fordít.

- Mi történt? Miért rohantál el? Komolyan megijesztettél. – aggódik értem. Nem akarom, hogy aggódjon értem. Jó érzés, de mégis rossz hiszen akiért aggódunk és érdekel mi van vele az valamilyen szinten fontos számunkra és én nem lehetek az számára és nekem se õ, mert akkor minden felborul, amit megfogadtunk.

- Semmi közöd hozzá. Nem járunk nem vagy a pasim, hogy számon kérjél. – rántom ki a kezem. Igen nem vagyok az, de mégis miért érzem azt, hogy beszélni akarok? A mellkasom egyre jobban szorít, úgy érzem mindjárt rosszul leszek, ha nem adok ki magamból amit érzek.   

- Nos ebben igazad van, de attól még aggódhatok érted nem? Otthagytál csak úgy szó nélkül, de ha nem akarod elmondani nem fogok erõszakosodni, de legalább enged, hogy haza kísérjelek oké? Abban még semmi nincsen, de igen csak mardosna a bûntudat, ha most ilyen állapotba itt hagynálak. Veheted úgyis, hogy nem akarom, hogy kidõljön a sexpartnerem, na? – mosolyodik el lágyan és az arcomra simít. Beleremegek az érintésébe ez most olyan más. Nem úgy hat az érzékeimre, ahogyan eddig most nem azt a vágyat érzem, hogy megdugjam csupán jól esik egy gyengéd érintés. Megfogom a kezét és erõsen megszorítom. Nem értek semmit. Ahogyan most kimondta, hogy mik is vagyunk valamiért nem tetszett, de miért? Én is így gondoltam rá, de egyre inkább ott motoszkált bennem egy ismeretlen érzés, amit nem értettem. Ez már több mint egy egyszerû szórakozás? Nem értem, de most nem is érdekel, csak egyet akarok, hogy most velem maradjon.

Nem mondok semmit csak elindulok vele hozzám, de a kezét nem eresztem. Úgy érzem, ha megtenném akkor összeesnék.

Hamar odaérünk hozzám. Már volt itt fent nálam ismeri a járást. Õ se szól semmit csak fogja a kezem és simogatja. Jól esik túlságosan jól. Fent leülök vele a kanapéra és csak akkor engedem el. Rágyújtok és még jó darabig csendben vagyok.

- A srác… én tényleg ismerem õt…… csak nem akartam ismernim vagyis nem akartam, hogy õ felismerjen és beszéljen, de mégis megtette… pedig azt hittem ez sok piercing hatásos és nem fog senki felismerni….. nem akar senki közel kerülni hozzám. – mosolyodom el halványan, de a mosoly minden csak nem vidám.

- 5 éve történt, de még mindig úgy emlékszem rá, mintha pár percre történt volna. Egy futóversenyem volt ismét, amire mindig eljött az egész családom ritka volt, hogy ha valaki nincs ott. – mélyet szívok a cigimbõl. – Már lassan kezdõdött volna verseny, de õk nem voltak ott és nem is szóltak…. mérges voltam elõször, hogy mégis hol vannak, hiszen nem szóltak nekem…. nem akartam nélkülük, de a csapatom se hagyhattam cserbe… - egyre jobban remeg a hangom. – Akkor már nem voltam dühös, hanem inkább aggódás lett rajtam úrrá…. megnyertük a versenyt, de õk sehol nem voltak.. – itt hallgatok és már a cigim se tudom szívni annyira remeg a kezem. Kiveszi a kezembõl és elnyomja. A hátamra simít, nem mond semmit csak vár.

- Odajött egy tanárom és akkor már tudtam nagy a baj…. baleset történt és meghaltak mind.. a szüleim a húgom és a bátyám…. mind meghaltak…. – suttogom a végén. – Mind…. – ismétlem meg. – Az õ monogramjuk van a ujjaimon…

Magam se értem miért mondtam most el, de a legfurcsább, hogy jó volt neki elmondani.

- Most már tudod az én titkom. – pillantok rá, elõször mióta itt vagyunk. Az arcomról most csak a magányt és a fájdalmat lehet leolvasni semmi mást.