 Karakter: Cristopher Llyord
Megjegyzés: (Roksana-nak)
- Hát nem is tudom, talán ez egy picit korai lenne még. – válaszolja szégyellősen. – Ezt még jobb, ha átgondolom. – mondja, de egyáltalán nem néz a szemembe, talán fél valamitől?
- Hogyan tudom meg, hogy mire jutottál?
- Felhívlak… nem ígérek semmit. De felhívlak. – válaszolja, majd látom, hogy nincs minden rendben. Megfordul, és egyből elszalad onnan. Valami rosszat mondtam? Hugival egymásra nézünk és kezdek kicsit kétségbe esni. Nem tudjuk mi történt, de majd bocsánatot kell kérnem tőle, ha lesz rá lehetőségem.
Úgy döntünk, inkább hazamegyünk, mert itt már többet nem hiszem, hogy tehetnénk meg amúgy is a főnök is lassan finoman kiküld mindenkit. Csak Roksana jár a fejembe, és hogy vajon mivel bánthattam meg ennyire.
***
Eltelik két nap és semmi hírt nem kaptam felőle. Hugi közben hazament és ő meg otthon tengeti napjait párjával. Ma éppen otthon fekszek, és a tv-t bámulom. Semmi kedvem sincs kimenni, de a bár dolgait. Semmi kedvem nincs így kiveszek egy szabad napot. Éppen mikor kicsit szundikálnék el, megcsörren a telefonom.
- Tessék, Christopher Llyord telefonja.
- Helló, itt Roksana. – mikor meghallom gyönyörű hangját egyből felülök rendesen. – Tudod, az étteremből a felszolgáló.
- Tudom, tudom. Téged elfelejteni, elég nagy bűn. – bókolok neki, bár jobb lenne ha személyesen láthatnám. – Gondolkoztál ezek szerint a vacsorameghíváson?
- Ööö, igen. Gondolkoztam.
- És?
- Arra jutottam, hogy mivel rég nem volt már ilyenben részem, meg aztán a múltkori történtekre hivatkozva, ennyivel igazán tartozom neked. – válaszolja, de a válasza engem kicsit elszomorít és meg is lep.
- Tehát akkor nem azért jössz, mert kedved van, hanem mert kötelességednek érzed? – kérdezem meglepődve.
- Ööö, erre nem igazán tudok válaszolni, ne haragudj. – hosszú csend telepszik a vonalra. – De, mi lenne, ha akkor egyeztetnénk az időpontot.
- Bármikor rád érek, kedves.
- Akkor talán ma? Nyolckor?
Benne vagyok mindenben. Megbeszéljük, hogy egy kellemes kis étterembe megyünk vacsorázni. Nem túl csicsás, de nem is túl lepukkant. Pont az a közép szint. Remélem, azért jól fogja magát érezni.
***
Már az étteremben ülök, és csak várok, de nem jön. Lehet, hogy csak poénból mondta, hogy igen. Nem tudom. felállok, és éppen mikor venném, fel a kabátomat az ajtó felé nézek és meglátom Roksana-t. mosoly húzódik az arcomra és odasétálok hozzá.
- Azt hittem már el sem jössz!
- Ne haragudj, kissé elszámítottam magam, de igyekeztem. – válaszolja lihegve. Az asztalhoz vezetem, udvariasan lesegítem róla a kabátot, majd miután leültünk kérünk egy kis italt. Mikor megkapjuk, elkezdünk beszélgetni a munkáinkról és egyéb dolgokról, de nagyon jól érzem magam vele és szeretném, ha még sokáig tartana.
Nem sokkal később mikor megkapjuk a kaját még mindig be nem álla szánk és csak beszélgetünk. Viszont egyszer csak elkezdem mesélni, hogy anyámék milyenek voltak. Egyedül neveltem fel testvéremet és olyan mintha a saját gyerekem lenne. Elmondom mennyire nem vélem anyámat normális anyjának és erről is kifejtem a véleményemet. Egyszer csak eszembe jut valami, amit fel is teszek neki.
- Nem hiszem, hogy te például készen állsz az anyaságra, túl érzékeny vagy és nincs is társad, aki segítene a nehézségeken, nem igaz? – kérdezem tőle.
- Én ezt nem így gondolom. – válaszolja és elfordítja a fejét, de látom, hogy nincs minden rendben. Már megint rosszat mondtam volna?
- Valami baj van, kedves?
- Ne becézgess, légy szíves. – rám szól, mire teljesen össze vagyok zavarodva és nem értek semmit. – Mielőtt újra feltennéd a kérdést, hogy mi a fene bajom van!... Elmondanám, hogy túl vagyok 2 szülésen és egy házasságon. De ha mindez nem lenne elég, nem azért vagyok érzékeny, mert ilyen típus vagyok, hanem mert a saját gyerekemet a szemem előtt gyilkolták meg, a másikat pedig tépték ki a kezemből és lőtték szitává. – szemei könnybe lábadnak és már tudom, hogy elszúrtam mindent. – A férjemet pedig kérdezés nélkül mészárolták le. Minden nő sorsa az volt, hogy keféljen a rossz, szemétláda, letelepedni vágyó néppel, hogy népesedni tudjanak. Több száz nőt erőszakoltak meg a szabad ég alatt…
- De én elmenekültem! Elmenekültem és elköltöztem Oroszországból. – a könnyei elkezdenek folyni végig az arcán. – És, ha most nem haragszol, én távozom. További jó étvágyat Christopher Llyord. – felkapja a kabátját és kiviharzik az épületből. Na, bravó Cris egy lángelme vagy. Kifizetem az ételt meg a fogyasztásunkat, és ahogy csak tudok Roksana után sietek. Remélem, meg fog nekem tudni valaha bocsátani, amit kötve hiszek, de azért a remény hal meg utoljára.
Szerencsére sikerül még időben utolérnem.
- Roksana, kérlek! Ne haragudj a tapintatlanságomért! – mondom neki. Kezeimet a vállára rakva nézek mélyen a szemébe. – Ne haragudj rám!
Tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyire bunkó paraszt voltam. Meg kell tanulnom be fogni a számat nincs mese. Ahogy figyeljük egymást egy ismerős dalt hallunk meg a Pub-ból ami mellett állunk.
Kiveszem a kezéből a kabátot és a közeli székre teszem le. Odalépek hozzá és egy táncra hívom meg. Meg fogom a kezét és lassan elkezdünk táncolni. Nem létezik senki csak mi ketten.
Annyira jó vele táncolni. Mintha mindig is együtt táncoltunk volna. Annyira szép minden és nyugodt. Mikor végzünk közel húzom magamhoz és nem akarom elengedni. Annyira jó, hogy itt tarthatom a karjaim között.
Nem sokkal később csak annyit érzünk, hogy elkezd szálingózni a hó. Felnézek és nem is akár milyen pelyhekben hull a hó. Pár perc elteltével tapsot hallunk a pub-ból. Elmosolyodok, és jól esik, hogy ennyi embernek tetszett a táncunk, mert másképp nem tapsolnának.
Roksana szemeibe nézek és ő viszonozza a tekintetemet. Nagyon jól esik, hogy a közelemben van, és végre van valaki, akiért bármit megtennék, és akit végre szeretnék magamnak tudni. Még annak ellenére, hogy amint kiderül idősebb tőlem.
- Ennél jobban nem is végződhetett volna ez a vacsora! – mondom neki, majd egy lágy csókot hintek homlokára, amire látom, hogy elmosolyodik. Tetszik a mosolya nagyon és olyankor még gyönyörűbben ragyog. Megfogom a kabátját és ráterítem, hogy ne fázzon meg, mert azt nem szeretném, ha miattam lenne beteg.
Úgy döntök, elkísérem haza, hogy minden rendben legyen meg így legalább nyugis minden. Most már tudom, melyik témákat kell kerülnöm, amiket meg is teszek, hiszen nem akarom elveszíteni. Igaz, hogy még nem az enyém, de akkor sem akarom elveszíteni, mert akkor az nagyon rossz lenne, főleg, hogy ennyire megkedveltem.
Beszélgetünk, amíg a házához nem érünk. Megáll az ajtó előtt, majd velem szembe fordul.
- Köszönöm, hogy hazakísértél és a táncot is. – mondja, mire csak elmosolyodok.
- Én köszönöm, hogy megtiszteltél jelenléteddel. – nézek mosolyogva a szemébe. Odahajolok, és egy puszit adok az arcára. – Remélem, hogy foglak még látni Roksana. – nézek a szemébe és látom, hogy kicsit elpirult.
- Majd meglátjuk, hogy lesz időm.
- Rendben. – mosolygok rá, majd a kezét megfogom, és a kézfejére adok egy puszit. – Aludj jól drága Roksana. – mondom neki kedvesen.
- Te is Cristopher. – válaszolja, majd bemegy én meg megvárom, amíg az ajtó becsukódik, majd utána megyek. Haza sétálok, és rá kell, hogy jöjjek nem is lakok olyan messze Roksi-tól, ami csak jó.
Elkezdek ásítozni így már tudom, hogy ideje lefeküdni. Leveszem a göncömet. Az ágyhoz sétálok, majd eldőlök, mint egy krumplis zsák. Egy ideig csak a plafont figyelem, és a táncunkra gondolok, ami annyira jó volt és meghitt, meg romantikus. Több ilyen estét kell megejtenünk, csak természetesen nem szabad, hogy legyen benne veszekedés, mert azt nem akarom.
Ahogy elmélkedek, lassacskán elfog az álom, majd elalszok.
~*~
Másnap reggel a bárban kell kezdenem, amit annyira nem bánok, hiszen régen is voltam bent és amilyen mákom van pont most fognak jönni, ellenőrizni minket. Szerencsére, mindent rendbe találnak, és nem tudnak bele kötni semmibe, amire én csak elégedetten és büszkén mosolygok. Büszke vagyok a bárra, amit létre tudtam hozni ön erőből és sok munkával.
Ahogy telik a nap végig Roksi-ra gondolok és a tegnap eltöltött közös esténkre és valamikor meg kéne ismételnünk, amire van is egy nagyon jó ötletem. Felhívom a legdrágább virágüzletet, majd rendelek egy csokor vörös rózsát, amit az étterembe címzek, mert remélem, hogy dolgozik Roksi. Kártyát is küldök vele, amire egy kis szöveget íratok azzal a szöveggel: „Köszönöm a tegnapi napot nagyon jól éreztem magam és szeretnélek ma este elvinni egy csodálatos helyre. Kérlek szépen, 9-re készülj el, mert akkor megyek érted. Szeretettel: Cris.”
Elküldetem, majd egyből hazamegyek és összepakolok kaját, meg mindent, amire szükségünk lehet. Kimegyek egy kis tisztásra, ami nagyon szép éjszaka és a csillagokat is lehet figyelni, ha szeretnénk. A közelben van egy kis patak, ami olyan lágy hangzást nyújt a környezetnek, hogy az valami romantikus. A földre megterítek és gyertyákat is gyújtok. Rendesen elő készítek mindent. Vigyázok, hogy a környezetet egy kicsit se szennyezzem és még véletlenül se égjen le az erdő ezért a gyertyákat üvegcsékbe rakom. Összeszedem magam, majd elmegyek Rokszi-ért.
Nem sokára meg is érkezek. Becsengetek és várok. Mikor kinyílik az ajtó meg is lepődök, hogy milyen gyönyörű és csodálatos egy teremtés.
- Nagyon gyönyörű vagy. – bókolom neki egyből, mire látom, hogy elpirul.
- Köszönöm szépen. – mosolyog rám.
- Mehetünk?
- De hova megyünk? – kérdezi és mintha egy kis félelmet hallanék a hangjában.
- Meglepetés, de remélem tetszeni fog. – nyújtom felé a kezem, hogy fogja meg és akkor elindulhatok. Kicsit tétovázva, de a végén még is csak a kezembe adja kezeit és elindulunk az erdőbe, ahol már minden ki van készítve és elő van rendezve.
Úgy közben beszélgetünk és jól telik az oda fele út. Nagyon jól esik Roksana-nak a társasága és nagyon kellemes. Végig mosolyog, ami még gyönyörűbbé teszi. Elmeséli a napját, hogy mennyire meglepődött a csokron, amit küldtem neki.
- Be kell, hogy valljam az igazat Roksana, nagyon jól érzem magam veled és szeretnék minél több időt eltölteni veled, hogy jobban megismerjelek. – mondom őszintén, mire látom, hogy kicsit elkezd feszengeni. Gondolom a volt férje miatt, de nem boncolgatom tovább a témát és témát váltok.
Nem sokkal később mikor megérkezünk az erdőbe. Befogom a szemét, hogy teljesen meglepetés legyen, de engedi.
- Cris mit akarsz? – kérdezi aggódva, mire odaállok elé, megfogom a kezét és mélyen a szemébe nézek.
- Roksana. Megbízol bennem? – kérdezem és még mindig mélyen nézek a szemébe.
- Azt hiszem igen. – mondja halkan, de kicsit sem magabiztosan.
- Ígérem nem foglak bántani és olyat sem fogok veled csinálni, amit nem szeretnél, de kérlek szépen, engedd, hogy most én vezesselek. – kérem meg és olyan boci szemekkel nézek rá, ami már kénytelen kicsit nevetni.
- Na jó, csak kérlek ne nézz így többet. – mondja, amire csak bólintok. Befogom finoman a szemét, majd beljebb megyek, és mikor elérek a meglepetés helyre elengedem a szemét és várom, hogy mit fog reagálni. Teljesen romantika az egész. Gyertyák világítanak csak. Étel a pokrócon és kicsit még rózsaszirmokkal is körbe hintettem, a hangulat kedvéért, de nem szeretnék semmi olyat, ami ő nem szeretne. Látom, hogy teljesen meg van lepődve.
- Na hát. – a meglepettséget, a meghatódottság és az öröm keveréke vegyül. – Hogy jutott eszedbe ilyet csinálni? – néz rám, mire elmosolyodok.
- Nem tudom, csak gondoltam egyet és megcsináltam. Te ihletted. – mondom neki mosolyogva, mire elpirul. Annyira jól áll neki a piros szín, hogy nagyon. A plédhez vezetem, majd leültetem rá. Leülök vele szembe, majd szépen elkezdünk enni és közben nagyon jól beszélgetünk. Próbálom kerülni a számára fájdalmas témákat, mert nem akarom, hogy rossz élménnyel menjen el innen. Azt szeretném, ha boldogan és mosollyal, az arcával tudnám hazáig kísérni.
Mire mindent megeszünk te is leszünk, mire rám néz.
- Te egy egész hadseregre készítettél enni valót? – kérdezi viccelődve.
- De elfogyott és ez a lényeg. – mosolygok rá. Elfekszek, mire érdeklődve néz rám.
- Mit csinálsz?
- Feküdj el és nézz fel. Meg fogod látni. – kacsintok rá. Nagy nehezen meg kicsit vonakodva elfekszik, és ekkor látja meg a csillagokat.
- De gyönyörű.
- Akár csak te. – mondom kicsit őt figyelve. Rám néz és elpirulva, majd elkapja a fejét és inkább az eget figyeli. Mosolyogva nézek én is vissza az éger egy ideig csak figyeljük.
Megint Roksana-ra nézek, majd oda ficergek ahol ő van és magamhoz ölelem. Szerencsére nem tiltakozik, aminek örülök és még a fejét a vállamra is teszi. Annyira örülök és boldog vagyok, hogy itt van velem és én itt tudok vele lenni. A karját kezdem el, simogatom, majd a csillagképeket találjuk ki, hogy mi micsoda, amiken jókat nevetünk, és nagyon jól érezzük magunkat. Remélem ez sokáig így lesz és így marad
|
