|
|
Szerepjáték
(Yaoi)
| yoshizawa | 2011. 02. 19. 19:08:46 | #11508 |
 Karakter: Naetsu Haru
Megjegyzés: (Kenshinemnek)
Amint végzek ruhái lefejtésével, a lehető leggyengébben kapom ölbe pucér kis harci sérültem, és teszem a kádba.
Ahol persze egyből felkiáltva húzza magát össze, a víz annyira csípi sebeit.
Ha nem tudnám magam kontrolálni ki is szedném belőle, hogy mint egy kisbabát a karjaim közt vigasztaljam. Pedig az a pár szó, amit akkor nyújtanék neki, nem segítene annyit rajta, mint amennyire ez a fürdő segíthet.
- Nyugodj meg. Engedd, hogy megfürdesselek. – kérem gyengéden. Csak egy kicsit… Utána biztosra veszem, hogy jobb lesz…
- De fáj. – kezd el pityeregni, amikor a kezembe veszem a szivacsot.
- Már biztonságban vagy nyugodj meg. – kezdem el lemosni, viszont nem bírom sokáig kínozni. Hamar feladom, és kiveszem, hogy legalább akkor szárazra törölve vihessem fel aludni.
Sajnos rosszabb bőrben van, mint ahogy azt valaha is el tudnám képzelni, még azt se engedi, leitassam testéről a vizet. Azt hajtogatja, miközben hatalmas könnycseppek potyognak szemeiből, hogy jól van, menni fog neki egyedül is.
Egy fenét van jól, ezt megcsinálni meg nem tudja, ha pont annak aki nála még talán jobban is ismeri a testét nem hagyja. Mérgesen vágom le kezemből a törölközőt, és veszem helyette őt karjaim közé, ahelyett, hogy átadnám neki, majd szólalok meg, miközben ránézek:
- Nem vagy jól és ezt a vak is látja. – erre már nem tud mit mondani, hagyja, hogy az ágyunkba vigyem, és ráadjak egy bő pólót.
Még nem teljesen száraz a teste, de talán elég meleg van, nem fog megfázni. A póló meg egy kicsit védeni fogja sebeit. Nem olyan, mint egy kötés, de reggelig ez is jó lesz. Addig már nem akarom újra kínozni.
Mellette maradok, és cirógatom is, amíg el nem alszik, ekkor megyek le, és segítek haverjaimnak kitakarítani a pincém.
Így az orvost is meg tudom kérni, amikor megérkezik, hogy holnap jöjjön ki újból, és vizsgálja meg, arra alapozom döntésem, hogy nehezen tudott csak elaludni.
***
Gyorsan kipattannak szemeim, de még ennél is gyorsabban ugrok ki az ágyból, és indulok betegem keresésére, amikor fölébredve tudomásul veszem, hogy nem tudom megsimogatni, mert nem fekszik mellettem.
De egy hangyányit sem leszek nyugodtabb akkor, amikor végre meghallom szöszmötölését, a konyhából.
Idegesítő, hogy azután a tegnapi nap után itt téblábol ahelyett, hogy feküdne. Csak azt nem értem, mi az Istent művel?! Ha éhes szóljon, rendelek neki valamit. Pénzem van elég.
- Hát te meg mit csinálsz? – támadom is le kapásból.
Viszont amikor hangomtól megugrik, inkább nem folytatom azzal leoltását, hogy azonnal takarodjon vissza az ágyába, megpróbálok megnyugodni, amikor találkozik tekintetem riadt szemeivel.
Retteg így is…
- Jó reggelt. – köszön vissza, amikor végre beazonosítja, hogy én jöttem be hozzá és ettől megnyugszik egy kicsit. – Csak reggelit, mert nem akarom, hogy megint rendelni kelljen, meg, ha már egyszer tudok főzni, akkor ki is használhatnánk. – olyan szép a mosolya… Brr… Viszont a lényeg:
- De inkább pihenned kéne a tegnapi miatt. A mellkasod hogy van? – lépek hozzá közelebb.
Reggelit… Persze… Meg majd utána simán elmegy suliba is nem? Kit akar átverni azzal, hogy keménynek mutatja magát?!
- Nincs semmi gond. Jól vagyok, ja, igen a mellkasom. Bekötözöd? – mosolyogva biccentek neki, majd mielőtt előszedném a gézt, és a fertőtlenítő krémet sebeire, megkérem arra, itt hagyja is abba a főzést, jöjjön velem, és pihenjünk együtt.
Ráér az még, Hidetáék is úgyis jönni fognak. Legvégső esetben rá bízom kosztoltatásunk.
Kenshinnek elegendő alapanyag nélkül úgyse menne a főzés. És… Ha jól láttam a szatyrot tegnap a ház előtt akkor pont vásárolni indulhatott, amikor azok a szemetek letámadták.
- Jól vagyok tényleg. Nincs semmi gond. Nem fogok, gondot okozni többet ígérem. – ül le a nappaliban.
- Ne beszélj már marhaságokat. Miért okoznál gondot? – kérdezem, amikor lehúzza pólóját, de nem válaszol. Mindegy… Akkor, majd ha úgy gondolja elmeséli.
Csöndben ülök le mellé, és húzom végig ujjaim mellkasának azokon a csíkjain, amiket az a szemét vésett rá. Több kérdést nem is teszek fel neki, szegénynek így is elég nehéz lehet visszafognia a sikítását.
Hamar végzek sebei ellátásával, és bekötözésével szerencsére a sokéves másfajta sérülések miatti tapasztalatom miatt, puszikkal jutalmazom kitartását, türelmét.
- Kérlek, ne haragudj rám. – fordul felém, és hajtja le a fejét hirtelen, én meg már megint nem értem, mire gondol. Lassan már komolyan mondom bonyolultabb lesz megfejteni a gondolatait, mint egy nőét.
- Még is miért kérsz bocsánatot és miért ne haragudjak rád? – kérdezem, döbbenetem szerintem leolvasható az arcomról is.
- Megszegtem a szavamat, amit neked tettem. Megígértem, hogy nem fogok lemenni a pincébe és még is lementem. Kérlek, ne haragudj rám. Nem akartam megszegni a szavamat és nem akartam lenni oda. Kérlek, ne küldj el magad mellől. – hogy mi van??? Ez most… Komoly???
- Idióta! – kólintom fejbe jelképesen. – Ez a legnagyobb bajod?! Amikor nem is saját akaratodból mentél oda, hanem úgy vittek le, miután elkábítottak.
- De akkor is… Nekem nem lett volna szabad… - szól vissza könnyes szemekkel, legalábbis amíg gyengéden végigcirógatva az arcát el nem érek ajkáig, és ujjaimmal óvatosan be nem tapasztva közelebb nem vonom magamhoz, csókommal félbeszakítva.
- Figyelj picúr! – szólalok meg a csóktól elpirult arcát tanulmányozva közben. - Mit nem lett volna szabad? Hagynod, hogy levigyenek? Ezt gondold át. Lesből támadtak rád, és biztos vagyok abban, el is kábítottak azok a gerinctelen férgek. Jól sejtem? – csak egy biccentéssel, és további könnycseppekkel helyesel.
- Hidd el… - folytatom cirógatását. - Még nekem se lett volna ellenük esélyem, ha meglepnek. Bár hibás vagyok, mert amikor tudtam baj lehet, magammal kellett volna vinnelek a bázisra. Az nem mentség, hogy aludtál, ahogy az se, hogy nem akartam, hogy megijedj a munkatársaimtól. Ha most meghaltál volna én… - nem tudom folytatni, dacosan folytja belém most ő további szavaim egy lágy csókkal, mielőtt kijelentené, nem vagyok hibás, itt van, és él.
Olyan rendes. Mosolyogva biccentek felé, habár legbelül még mindig mar, és éget a bűntudat. Nem vigyáztam rá, és most miattam nagyon rosszul van, szenved. Az, hogy ezt igyekszik nem mutatni pedig mit sem változtat ezen a tényen.
- Annyira édesek vagytok egymáshoz galambocskáim, mindjárt sírni fogok a meghatódottságtól. – Kenshin felsikkantva a hirtelen hangtól, közelebb is bújik hozzám, hogy karjaim közt keressen magának menedéket. Legalábbis addig, amíg túljutva első döbbenetemen kicsit hitetlenkedve a nevén nem szólítom betörőnket:
- Hideta… Hát te mégis hogy kerülsz ide?! – a kérdezett, mintha először nem is hallaná szavaim mutatkozik be mosolyogva Kenshinnek, aki már őket nézi rémült tekintettel.
Csak amikor ettől a kicsike visszabújik hozzám, sejtésemnek megfelelően félve főnökömtől közli mosolyogva, a pincekulcsot, meg az orvost hozta vissza.
- Bocsánat a zavarásért, és a betörésért. – lép előrébb az emlegetett szabadkozva. – Ha nem jó az időpont visszajöhetek talán majd megint máskor.
Meghajol, és távozna, ha Hideta nem ragadná meg karját, és penderítené vissza.
- Nyugi doki! Tökéletes az időpont. Vagy még későbbre akarod tenni a vizsgálatot Haru? Felvállalva azzal, hogy a te egyetlenednek baja essen? – ohh basszameg… Ez beszívott… Ennyire eszement egy beszédstílusa…
- Nem akarom későbbre tenni. – vonom ölembe Kenshint, amikor biccentéssel jelzi, hogy ő se, és szedem le mellkasáról a kötést óvatosan, hogy az orvos megnézhesse a sebeket, miközben próbálom magam visszafogni. Nem hagyhatom most még az orvossal se kettesben kicsim azért, hogy megtépjem idióta főnököm.
- Ezek a sebek szakszerűen el is vannak látva, csak így tovább. – közli egy gyors szemrevételezés után az idehívott, és az általa okozott kellemetlenségek miatt elég ideges orvos, mielőtt elköszönve tőlünk gyorsan távozna.
Nem hittem volna, hogy képes úgy megvizsgálni Kenshint, hogy a kicsike a vizsgálat, és a kötözés közben alig szisszen fel, vagy rezzen össze a fájdalomtól, tényleg profi, ahogy Hideta megmondta.
Azt is röntgen nélkül meg tudta állapítani, röntgen nélkül, hogy a bordái se törtek el.
- Mielőtt a keresésemre indulnál, szólok, erre vagyok… - hallom meg a konyhából a másik betörőnk hangját, épp amikor Kenshint dicsérem meg kitartásáért apró puszikkal, és bókokkal.
A hirtelen kurjantástól megint összerezzen sérültem, de amikor más életjelet nem hall a konyha felől, suttogva kérdi meg, ő-e az egyik okom arra, hogy itthon hagytam.
Felnevetek, mielőtt biccentenék, és visszasuttognám a fülébe:
- Igen kicsim. Határozottan ő az egyik ok. De hidd el, nem mindig ilyen. Csak ma túlontúl jó kedve van valami, talán a támadóink elkapása miatt. – drogozni soha nem drogozik, ahogy én, noha a viselkedése néha rosszabb egyik-másik ügyfeléénél. Viszont ő velem ellentétben szeret ártatlan, Kenshinhez hasonló fiúkat bedrogozni azért, hogy azok vele legyenek, amíg ő azt szeretné.
- És most mi a fenét csinál? Nem kéne megnézni?
- Nyugi, maradj csak itt, velem. – húzom vissza óvatosan ölembe. – Feltalálja magát. – ahogy ismerem, most úgyis főz valamit, és csak útban lennénk neki.
|
| oosakinana | 2011. 01. 16. 12:48:11 | #10547 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Harumnak)
Teljesen szétverik a mellkasomat és annyira meg vernek, hogy már lassan alig élek. Előre borulok, de a kötelek megtartanak, viszont a kezemet is már teljesen kidörzsölték és már lassan az is elkezd vérezni. Miért nem tudnak minket békén hagyni?
- Hol van Haru utoljára kérdem... – kérdezik meg, de tényleg nem tudom, merre van, de ha tudnám, se mondanám el.
- Nem tudom... – válaszolom mire még egy ostorcsapással viszonoznak, amire felkiáltok, és megint előre esek, ahol a kötelek megfognak.
- Mit akartok tőlem? – lép elő kicsim és rájuk néz. Haru menj innen bántani fognak. Mondom magamban, amit sajnos nem is hall. Kiszedik a fegyvert a számból, majd kicsimre szegezik, én meg előre dőlök megint.
- Még egyszer felteszem a kérdést, hátha nem fogtátok fel. – mondja komolyan. - Mit akartatok tőlem köcsögök? – kérdezi, de nem válaszol senki. Elég idegesnek tűnik, de képtelen vagyok, akár mit csinálni vagy éppen egy kicsit gondolkozni. A sebeim nagyon fájnak és képtelen vagyok másra koncentrálni.
- Haru... – motyogom halkan és mosolyogva, mire az egyik odajön hozzám, a hajamba belemarkol és felemeli, közben egy pisztolyt szegez a fejemre, hogy hátha Haru megrémül, de inkább én tojok be tőle. Nem sűrűn fogtak még eddig pisztolyt a fejemhez, se a számba. Teljesen meg vagyok ijedve és nem tudom, hogy mi lesz ezek után.
Közben a fickók kiabálják, hogy s drogját akarják, de gondolom, nem fogják megkapni, mert nincs itt. Én meg megszegtem a Harunak tett ígéretemet, mert lejöttem a pincébe, amit nem lett volna szabad. Megígértem neki, hogy nem fogok ide lejönni és most még is itt vagyok lent.
Képtelen vagyok felfogni, mi történik, csak annyit érzek, hogy valaki magához ölelve szed le onnan, ahova ki voltam kötve.
- Ez gyors volt. Mentőt is hívtál? – hallom kincsem hangját teljesen közelről ezek szerint az ő kezébe vagyok. Megnyugszok kicsit, bár örülnék, ha meg se történt volna a dolog.
- Azt nem, hiszen ő már félig meddig közénk tartozik. De hidd el, kitűnő orvos fogja ellátni. – válaszolják, aminek kicsit örülök, de most per pillanat inkább csak félek és menekülni akarok. Elmenekülni a világ elől mindenki elől, hogy ne bánthassanak.
- Haru... – szólok neki. – Azt hittem ezek... Hogy ezek meg...
- Tss ne beszélj! – int csendre elég szigorúan, amire csak elszomorodok, mire hozzá teszi. – Én is azt hittem, de sikerült még időben visszaértünk.
- Hol voltál? – kérdezem, mire sóhajt egyet. Lehet, nem akarom inkább megtudni. Mindegy is most már csak az a lényeg, hogy vele legyek és végre megnyugodjak és biztonságba érezzem magam. Elindul velem lassan felfele.
- Mindjárt elmesélek mindent. – suttogja halkan, majd az ajkaimra kapok egy csókot. – De most már tényleg ne beszélj. – bólintok, majd még egy csókot kapok, ami nagyon jól esik.
Felérve bezárja az ajtót, ami nekem is jobban esik és biztonságot ad, majd letesz a kanapéra és elmegy vizet engedni nekem, de nem akarom, hogy magamra hagyjon félek, hogy megint megtörténik velem és megint át kell élnem a dolgokat.
Mikor visszaér, szinte menekülve bújok ölelésébe. Nem tudom, meddig fogom tovább bírni ezeket a dolgokat, de nagyon nem bírom, és egyszerűen elegem van mindenből csak Haru-val akarok lenni és nem érdekel senki és semmi.
Haru próbálkozik levágni rólam a maradék ruhát, de amikor hozzám ér így is felszisszenek, hiszen iszonyatosan fáj. Felvesz a kezébe, majd bevisz a fürdőbe és beletesz a vízbe, ami iszonyatosan csíp így felkiáltok kicsit és összehúzom magam de úgy sem jobb.
- Nyugodj meg. Engedd, hogy megfürdesselek. – kéri, de iszonyatosan fáj.
- De fáj. – mondom halkan és szégyen nem szégyen, de elsírom magam. nem bírom tovább a dolgokat magamba tartani.
- Már biztonságban vagy nyugodj meg. – próbál nyugtatni, majd kicsit lemossa felsőtestemet, de nem nagyon hagyom neki, mert piszkosul fáj. Úgy dönt inkább, hogy kivesz a fürdőből, de megtörölni megint nem hagyom magam, mert abba bele is halnék. Most lehet, megnehezítem Haru életét, de nem tehetek róla.
- Jól vagyok menni fog egyedül is. – mondom neki két könnycsepp között.
- Nem vagy jól és ezt a vak is látja. – nem is mond, semmi mást felvisz a hálóba és letesz az ágyra. Nem mondok semmit, csak hagyom, hogy azt tegyem velem, amit akar. Rám ad egy pólót is, de eléggé bántja a sebesült felületet, de perpillanat tényleg ez a legjobb, majd holnap reggel, ha meg nyugodtam és kipihentem magam, megkérem, hogy kötözze be, mert akkor nem kevésbé fog fájni remélem.
~*~
Másnap reggel felébredek és Haru ott van mellettem. Alszik mélyen. Olyan aranyos, amikor alszik. Teljesen nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Óvatosan, de fájó mellkassal kiszállok az ágyból. Iszonyatosan remegek és félek, de nem szabad tovább nehezítenem a napjait, hiszen tegnap is nagyon megnehezítettem a napját.
Nem akarom, hogy tovább kelljen miattam aggódnia, mert akkor én sem leszek boldog meg ő sem. Úgy kell tennem, mintha semmi nem történt volna, jobban szólva, mintha meg sem történt volna a tegnapi nap.
Lemegyek a konyhába és valami reggelit félének látok neki, hogy ne kelljen megint kaját rendelnünk inkább együnk valami ehetőt, amit én készítek el, addig is elterelem a gondolataimat és nem a tegnap történtekre gondolok.
- Hát te meg mit csinálsz? – hallom meg a hangját, amire ugrok egy kicsit, mert nem számítottam rá és iszonyatosan megijedek.
- Jó reggelt. – köszönök. – Csak reggelit, mert nem akarom, hogy megint rendelni kelljen, meg, ha már egyszer tudok főzni, akkor ki is használhatnánk. – mondom kedvesen és mosolyogva.
- De inkább pihenned kéne a tegnapi miatt. A mellkasod hogy van? – kérdezi és odajön.
- Nincs semmi gond. Jól vagyok, ja, igen a mellkasom. Bekötözöd? – kérem tőle kedvesen, amire csak bólint.
- Hagyd azt a főzést és inkább gyere, pihenjünk együtt. – mondja, majd előszedem a gézt.
- Jól vagyok tényleg. Nincs semmi gond. Nem fogok, gondot okozni többet ígérem. – mondom neki, majd leülök. Remélem nem fog elküldeni, mert abba valahogy belehalnék. Nem akarok vissza menni a bátyámhoz.
- Ne beszélj már marhaságokat. Miért okoznál gondot? – mondja, de nem válaszolok. Egyelőre nem is beszélünk többet, csak bekeni az egész mellkasomat, amire próbálom türtőztetni magamat, hogy ne kezdjek el sikítani fájdalomtól, majd bekötözi gyengéden, miközben puszikat kapok a nyakamra és a vállamra.
Jól esik a kényeztetése, és hogy velem van. Biztonságban érzem magam vele, de egyedül is boldogulnom kell, hiszen ha egyetemre megyek, akkor nem retteghetek mindig mindentől. Minden rezzenéstől, vagy ha éppen valaki elköhögi magát. Meg kell erősödnöm.
Ekkor jut eszembe, hogy mit vétettem. Haru-val szembe fordulok és ránézek.
- Kérlek, ne haragudj rám. – mondom halkan és lehajtom a fejemet.
- Még is miért kérsz bocsánatot és miért ne haragudjak rád? – teszi fel a kérdést és látom rajta, hogy nem ért semmit.
- Megszegtem a szavamat, amit neked tettem. Megígértem, hogy nem fogok lemenni a pincébe és még is lementem. Kérlek, ne haragudj rám. – mondom könyörgő szemekkel. – Nem akartam megszegni a szavamat és nem akartam lenni oda. Kérlek, ne küldj el magad mellől. – könyörgök tovább és csak a válaszát várom, márt, jelen pillanat látom, hogy le van fagyva teljes mértékbe és nem tudja hova tenni a szavaimat és a kérésemet.
|
| yoshizawa | 2011. 01. 16. 10:54:27 | #10541 |
Karakter: Naetsu Haru
Megjegyzés: (Kenshinnek)
A gyönyör is egyszerre tör ki mindkettőnkből, amíg ő sikítva élvez hasamra, addig én nyögve élvezek belé, hogy utána egyből mellé ledőlve húzhassam magamhoz.
Ennyire intenzív élményben még nem volt részem soha...
- Köszönöm szépen. – hallom meg halk hangját egy kis idő múlva fülem mellett, amit meg is puszil.
Ha ezt a ma estit köszöni meg, vagyis kiderül, már előbb is hajlandó lett volna velem lefeküdni, esküszöm, főbelövöm magam.
- Mit köszönsz kis buta? – cirógatom meg arcát mosolyogva.
- Mindent. Hogy elmenekítettél bátyámtól, és hogy ilyen élményeket élhetek át veled. Olyan érzésem van, mintha megint megtanítatnának szeretni. - hehh... Arra inkább te tanítasz engem.
- Ugyan már. – borzolom össze még jobban haját, és húzom magamhoz egy vad nyelvcsatára.
- Szeretlek. – hogy mi??? Ez kissé váratlanul ért...
Csodálkozva nézek végig tincsein, ragyogó szemein, ajkain. Komolyan gondolja??? Pont egy ilyen embert, aki mások életének tönkretételéből él???
- Én is. – legalábbis azt hiszem...– Jól érzem veled magam és – teszem hozzá - én köszönöm, hogy akkor megszólítottál.
Mosolyogva húz magával zuhanyozni, hogy miután lemossuk egymást úgy, ahogy vagyunk, zavaró ruhák nélkül merülhessünk álomba, a legteljesebben kihasználva egymás társaságát.
***
Már rég fölébredtem, farkam is keményen követeli a jussát, amióta végignéztem Kenshin, de csak azért, hogy szeretkezzen velem nem fogom fölébreszteni. Várni fogok rá.
Hoppá...
Mobilom csörgésére nem számítottam a mai nap, nagy baj lehet, másként nem keresnének...
A kijelző Hideta nevét mutatja, úgyhogy valami tényleg nem stimmel.
Gyorsan kapom fel készülékem, és megyek ki vele, hogy kicsim ne ébresszem meg beszélgetésemmel. Majd amikor leteszem is ugyanolyan nesztelenül, gyorsan öltözök, és zárom rá a házat.
Egy pár szemét függő már egy ideje fosztogat, és öl minket, csak azért, hogy drogunk elvigyék. Egészen eddig még nyomaik se találtuk.
Viszont most a jelek szerint szerencsénk volt. Egy párukat elkaptuk, amikor újabb társunk torkát akarták átvágni.
Úgyhogy Hidetáék összeszedik az összes emberünk, hogy miután kihúzzák az elfogottakból, hova készültek még, összefogva lépjünk, mielőtt újabb emberünk elveszítjük.
***
- Mindegyik megvan? – kérdem Hidatát, undorodva elfordítva fejem a Sekiék által megkínzott szerencsétlen bolondok holttestéről. Nem bántak velük kesztyűs kézzel az egyszer biztos, de ezt kiérdemelték.
- Még kettő hiányzik. – veszi ki kezemből a bőröndöt, amiben idecipeltem a drogom. De tudjuk hol vannak, nem lesz újabb áldozat. Mosolyog rám.
- Ezt nem értem. Honnan veszed, hogy leálltak a hullagyártással? – megyek utána. - A múltkor is egyszerre két helyre törtek be... – meg se áll szavaimra, mosolyogva rakja bőröndöm a rejtekhelyen lévők mellé, és indul el egy pár fegyverért.
- Onnan, hogy ezek a szarrágók beköpték, hozzád indultak, társaik biztos ott lesznek még este is, rád várva, hogy kinyisd nekik házad.
- Hogy mi?! – kérdek rá kétségbeesetten, de meg se várva válaszát rohanok a kocsim felé.
- Haru mi a baj? – ér utol, amikor beindítom az autóm. Az egyik őr fegyverét már elkértem.
- Egy ideje nem lakom egyedül. Beugrasz? Akkor elmesélem. – sóhajtom, és kitolatok. Hideta mellett meg se kell állítanom a kocsit. Füttyent embereinek, akik úgyis tudják, merre kell jönniük hozzám, és már úton is vagyunk.
- Emlékszel még a múltkori pókermeccsre? – kezdem tárgyilagosan, majd amikor bólint, szépen lassan elmesélem neki, hogy ismertem meg azt a kis tündérkét, aki most valószínűleg nagy veszélyben van, ha beengedte azokat a drogfüggő állatoknak.
***
Az ajtó nyitva...
Elkéstem...
Megkövülten nézem, de amikor meghallom kicsim ordítását, futni kezdek a ház felé, hogy segítsek neki. Még itt van, és él.
Hideta szól valamit utánam arról, hogy ők majd hátulról jönnek, de már nem nagyon törődök vele. Csak Kenshin lebeg a szemeim előtt, segíteni akarok neki.
Ahogy ordított... Biztos kínozzák valamivel.
- Hol van Haru utoljára kérdem... – üti meg fülem az egyik idióta hangja. Azé aki minden bizonnyal a legközelebb áll az én édes kis lakótársamhoz.
- Nem tudom... – válaszol sejtésemnek megfelelően Kenshin, mielőtt egy ostor csattanása, valamint fájdalmas kiáltása visszhangzana a pince terében.
A fene vigye el...
- Mit akartok tőlem? – lépek elő, hogy meglássanak. Nem bírok tovább nyugton maradni. Ezek bántották. Kezelésre lehet szüksége.
És igen... Ha most vártam volna...
Azt a pisztolyt, amit döbbenetük elmúltával rám szegeznek... Tuti nem véletlenül volt a kicsike szájában.
- Még egyszer felteszem a kérdést, hátha nem fogtátok fel. - lépek közelebb - Mit akartatok tőlem köcsögök? – kezd elfogyni a türelmem. Csak állnak, és néznek, mint a birkák. Pedig Kenshint... Azalatt a rövid idő alatt, amíg nem voltam mellette képesek szinte eszméletlenre sebezték.
Egész bőrén hatalmas vörös hólyagok, és vércsíkok jelzik a helyeket, ahol az ostor érte.
- Haru... – motyogja mosolyogva, halk hangon, amikor felfogja, itt vagyok, de több beszédre nincs lehetősége. Az egyik faszfej most, hogy megmozdult, visszatért Kenshin mellé, és amíg társa remegő kézzel azért ordibál, adjam oda nekik rögtön a drogom, ő a haját tépve fordítja felém a kicsike gyönyörű arcát. Persze pisztolyát fejéhez nyomva.
Legalábbis addig, amíg egy alkoholos rongy miatt el nem alszik.
Nagyot sóhajtva, mosolyogva figyelem a másik őrült leszerelését is, majd haveromhoz lépek, mielőtt gyengéden megölelném, és leszedném kötelékeiről újból elájult lakótársam:
- Ez gyors volt. Mentőt is hívtál? – kuncogva int nemet fejével, amit furcsállva nézek, hiszen ő mindig gondol mindenre, de hamar megmagyarázza döntését:
- Azt nem, hiszen ő már félig meddig közénk tartozik. De hidd el, kitűnő orvos fogja ellátni. – hehh... Mosolyogva nézem ahogy felakasztja Kenshin helyére a jómadarakat. Neki nem lehet nem hinni.
Ugyanúgy, ahogy azt se lehetne vele közölni, ne itt verje péppé ezeket az alakokat.
- Haru... – hívja fel magára a figyelmem az ölembe fekvő – Azt hittem ezek... Hogy ezek meg...
- Tss ne beszélj! – intem csendre szigorúan. Aztán mivel úgy látom, nagyon szomorú lett hozzáteszem. – Én is azt hittem, de sikerült még időben visszaértünk.
- Hol voltál? – sóhajtva szólok haverjaimnak, hogy fölmentem. Bár mintha meg se hallanák, annyira megbabonázva figyelik a kötözöttsonkák. Ha kinyitják kezeik, várakoztatás nélkül kezelésbe akarják őket venni, túl sok bajtársunk veszett el miattuk.
- Mindjárt elmesélek mindent. – suttogom ajkaira, miután gyengéden megcsókolom. – De most már tényleg ne beszélj.
Bólint, ezért kap még egy nyugtató csókot.
Fölérve a pincéből első dolgom az, hogy a bejárati ajtót kulcsra zárom, a kulcsát pedig elteszem. Hideta emberei ugyan kint állnak, de jobb a békesség. Csak így érzem most magunk biztonságban, és merem a pihegő Kenshint letenni a kanapéra, amíg én teliengedem a kádat vízzel.
Szegény az átélt szörnyűségek miatt így is nehezen engedi csak el kezem, és egyből bújik vissza karjaim közé, amikor visszaérek. De olyannyira... A rajta maradt ruhacafatok alig bírom testéről levágni.
Szerkesztve yoshizawa által @ 2011. 01. 16. 11:11:09
|
| oosakinana | 2010. 12. 26. 01:12:19 | #10012 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Harumnak)
Ahogy felsőtestemet cirógatja iszonyat jól esik és nem is akarok tiltakozni. Mikor bimbóimat megtalálja, kicsit döbbenten nyögök fel, ahogy elkezdi kényeztetni egy idő után, már kéjes sóhajok hagyják el ajkaimat. Nagyon jól esik minden mozdulata, remélem, majd egyszer én is viszonozhatom ezt a szívességét, amit ő nyújt most nekem.
Amint kezei lejjebb siklanak, hirtelen érint az érzés, amikor vágyamra markol rá, ezért egy kicsit megugrok, de magához ölelve simogat és próbál megint ellazítani, ami sikerül neki.
- Rosszul csináltam, hogy így megijedtél? – kérdezi, amint kezeivel elindul testemen felfele.
- Nem... – suttogom sűrű levegővételek közepette, amit csókjaival is kivált belőlem. – Jól esik, amit csinálsz... Csak olyan hirtelen nyúltál hozzá...
- Ohh... Értem... – Hirtelen felkap az ölébe, amire megint meglepődök és hirtelen ölelem meg a nyakát is, hogy még véletlenül se ejtsen el. - Szóval akkor... Ha lassabb vagyok, nincs ellenvetésed ellene, folytathatom...
Gyengéden megcsókol, amit viszonzok is. Ha vad lennél, még akkor sem tiltakoznék az ellen, hogy ma este magadévá tegyél és uralkodj rajtam kedved szerint, hiszen minél több időt veled töltök, egyre jobban kezdek beléd bolondulni. Úgy csavarsz az ujjaid köré, hogy az már valami fergeteges.
A csókot egy pillanatra sem szakítja, meg mikor óvatosan elhelyez az ágyon.
- Nincs okod félni, óvatos leszek, és lassú. – simít végig felhevült és elég forrótestemen, amit ő váltott ki belőlem. Lefekszik mellém és végig egymás szemébe nézünk.
- De... De a zuhany... Nem zártuk el... – mondom neki kicsit aggódva, de ekkor merev ágyékát az enyémnek dörgöli, amitől elveszítem a fejemet és közben a nyakamra tapadva kezdi el csókjaival halmozni és lágyan szívogatni.
Mostan már teljesen el vagyok lazulva. Hátamra fekszek, majd a plédet markolom, ahogy nyögések hagyják el ajkaimat. Felemelkedik, hogy vigyorogva a szemembe nézhessen, ahonnan most ár csak a vágyat olvashatja ki.
- Visszaviszlek alá tisztálkodni, miután teljesen bemocskoltalak...
Felnyögök szavaira, de megszólalni nem enged. Ajkaimra tapad, miközben a hasamról és minden honnan a vízcseppeket simogatja le beleértve a farkamat is, aminek következményeként felnyögök. Teljesen a hatása alatt vagyok, és nem kell ennél több, hogy jobban érezzem magam és ellazuljak. Kezeimet éden fekete tincseibe túrom, hogy jobban kényeztethessem, bár még bizonytalan vagyok kicsit, de annyi kell, majd legközelebb, többet fog kapni. Érzem, hogy egyik kezével lefele siklik bejáratomhoz, ahova ujjait csúsztatja be, hogy elkezdjen tágítani kellőképpen.
Kéjesen ejtem ki nevét ajkaimon, majd lábaimat jobban széttárom, hogy nagyobb teret engedjen neki magamhoz, ezzel is jelezve, hogy már mennyire akarom őt végre. Mind, eközben amíg engem tágít vágyamon is tovább mozgatja kezeit, amivel lassacskán a csúcs felé hajszol és érzem, hogy nem sokára el is érem. Légzésem nagyon felgyorsul, amit gondolom, észreveszi, mert abba hagyja ékességem kényeztetését.
Kihúzza ujjait is és felém emelkedve néz mélyen szemeimbe, azokkal a gyönyörű sötétbarna szemeibe.
- Kenshin... – tudom, mit akar kérdezni, de nem fogom hagyni, hogy, feltegye, mert nagyon akarom őt. Ha most hátrál meg esküszöm megfogom erőszakolni. Ajkai után kapok és szenvedélyesen, mohón megcsókolom, amit meglepettsége után viszonoz is.
- Tegyük meg! – kérem rekedtes hangon.
Mosolyogva emeli fel lábamat, és ahogy látom, örömmel tesz eleget kérésemnek. Lassacskán belém csusszan, és annyira jól esik ez az érzés. Nem is tudom mikor szeretkeztem utoljára egy jót szerelemből.
Teljesen együtt mozgunk és érezzük a másikat. Egyszerre nyögünk fel és jutunk el a mámoros orgazmus világába, csak amíg én kicsim hasára élvezek, addig az ő magja bennem árad szét, ami a lehető legjobb érzés, most számomra, mert így legalább tudom, hogy ő is teljes mértékben élvezte a dolgokat és nem csak én jutottam el a csúcsig. Ahogy minden élvezet hullámot átéltünk kicsúszik belőlem és mellém gurul. Szorosan hozzá bújok, ő meg magához ölelve simogatja a hátamat. Kezeimet mellkasára rakva simogatom édesen.
- Köszönöm szépen. – suttogom a fülébe, amire egy csókot is adok.
- Mit köszönsz kis buta? – érdeklődök, majd az arcát simogatom.
- Mindent. Hogy elmenekítettél bátyámtól, és hogy ilyen élményeket élhetek át veled. Olyan érzésem van, mintha megint megtanítatnának szeretni. – mondom neki kicsit érzelgősen.
- Ugyan már. – megsimogatja a fejemet, majd megcsókol szenvedélyesen, amit viszonzok, és még feljebb kúszok hozzá.
- Szeretlek. – suttogom a fülébe, amire elmosolyodik, majd a szemembe néz.
- Én is. – válaszolja, de még nem mondja ki. – Jól érzem veled magam és én köszönöm, hogy akkor megszólítottál. – mondja kedvesen, amire elmosolyodok.
Megtisztítjuk magunkat, majd egymáshoz bújva meztelenül alszunk el édesen.
~*~
Másnap reggel mikor felébredek furcsamódon Haru-t nem találom magam mellett. Pedig tegnap este nem szólt, hogy el kéne mennie. Semmit nem mondott. Biztos kint van a konyhában. Felállok, felveszem a ruhámat és kimegyek a konyhába, de sehol senkit. Ez nagyon furcsa. A pince ajtót kinyitom, de nem megyek le. Lekiáltok, de semmi választ nem kapok, ezért vissza is zárom.
Gondolom valami sürgősdolga akadt. Megnézem a hűtőjét, de semmi kaja, na, jó akkor menjünk el vásárolni, mert ma én fogok főzni neki. Felveszem a cipőmet és irány a legközelebbi bolt. Felveszem a kulcsomat és megyek is, de amint kiérek, két csávó lefog egy sötétebb helyen a kulcsot kilopják a zsebemből és a házba mennek, amíg megpróbálnék sikítozni meg segítséget kérni zsebkendőt tesznek az orrom és a szám elé. Kloroform. Ismerem fel, de már túlkésőn elsötétül előttem minden.
~*~
Mikor felébredek, csak annyit érzek, hogy teljesen ki vagyok kötözve, de szerencsére még ruha van rajtam. Odajön az egyik fejes.
- Végre felkeltél. – mondja vigyorogva. – Merre van a kis barátod, Haru? – kérdezi vigyorogva, amire csak nagyot nézek.
- Nem tudom, miről beszél. – adom neki a hülyét, de tényleg nem tudom, merre van.
- Ne húzd az időt. Kell a drogja, de most. – mondja komolyan, majd egy ostorcsapást érzek a hasamon ezzel szék véres csíkot hagyva maga után. Tovább folytatják a faggatózást, de mivel semmit nem mondok, nekik tovább vernek ostorral, azzal szinte meg teljesen majdnem halálra csapkodnak és vérzek kicsit. Előre roskadok, ahogy ki vagyok kötve és csak imádkozok, hogy valaki találjon rám és mentsen meg, mert szeretnék még szerelmem karjai között ébredni és aludni. Félek, nagyon félek, hogy többet nem láthatom majd…
|
| yoshizawa | 2010. 12. 26. 00:01:33 | #10006 |
Karakter: Naetsu Haru
Megjegyzés: (Kenshinnek)
Amint kifizettem vacsink, a konyhába megyek, hogy tányérakat szedhessek hozzá elő és tálalhassam is az egyik hatalmas szeletet újonnan érkezett lakótársamnak.
- Jó étvágyat. – fűzöm hozzá műveletemhez.
- Neked is. – hallom halk válaszát, miközben mellé telepedek.
Mosolyogva harapok bele pizzámba, de gondolatban már nem itt, az éjszakánál járok... Mellettem fog aludni, úgyhogy végig érezhetem, vagy akár csókolgathatom is selymes bőrét, ha ahhoz van kedvem...
Ráadásul nem csak most, ezen az éjjelen, hanem az elkövetkező napokban is...
Hamarosan csak az üres doboz díszeleg az asztalon, de a beszélgetést, amit evés közben elkezdtünk még egy jó darabig folytatjuk barátairól, bátyjáról, arról, miket is szeret csinálni.
Egészen pontosan addig, amíg el nem kezd laposakat pislogni, ásítozni.
Ekkor küldöm el fürdeni.
Bólint, és feláll, viszont ahelyett, hogy hamar el is indulna a fürdő felé, föltesz egy igen hülye kérdést:
- Aludni gondolom, a vendégszobába fogok vagy itt a kanapén? – kis naiv... Nem mondtam volna el???
Kuncogva simítok végig puha bőrén, mielőtt felvilágosítanám arról, hogy el van tévedve, mert bizony velem kell aludnia.
Azt pedig, hogy ezen nem vitatkozhat velem, nem csak szigorú arcvonásaimmal, azzal is elég egyértelműen jelzem számára, hogy levonulok a pincébe, ahova nem követhet.
Megállapodtunk, és ha megszegné az egyezségét, biztos, hogy elég csúnyán megbüntetném...
Rendben... Okos fiú...
Beállt zuhanyozni, hallom, ahogy a pince falában lévő csövekben megindult a víz.
Ettől kicsit nyugodtabban folytatom zsebeimből az el nem adott cuccosok, fegyvereim kipakolását, valamint készülök össze a következő munkanapra, mielőtt követném példáját, és én is letusolnék, hogy tisztán mászhassak mellé az ágyba, és ölelhessem magamhoz a kis mormotát, aki szinte az egész ágyat egymaga elfoglalta. És... Aki se ölelésemre, se cirógatásomra nem mozdul, úgy alszik, mintha leütötték volna.
***
Csalódottan, fájón lüktető merevedéssel aludtam el, de most ezért revansot veszek. Újra elkezdem simogatni, pizsamája két legfölső gombját is kigombolva, hogy kerek, formás vállaihoz jobban hozzáférhessek.
Olyan hirtelen pattannak ki szemei, és ül fel, hogy ha nem lennének jók a reflexeim, most gazdagabb lennék egy törött orral, de ezt nem jegyzem meg neki. Ahogy elnézem még szegény kicsike nincs teljesen magánál, azt se foghatta fel, meztelen vagyok.
- Jó reggelt. – ülök fel én is, hogy a fülébe tudjak duruzsolni. Várakozásaimnak megfelelően ettől egy kicsit meg is nyugszik.
- Ezek szerint nem álmodtam. – hmm... Attól volt ennyire ideges, hogy azt hitte engem csak álmodott???
Ez nagyon tetszik...
- Még is miről, hogy az éjszaka ledöntöttelek és olyan szeretkeztünk, hogy még a második szomszéd is hallotta? – terelem vissza felém a figyelmét. Túlságosan elgondolkodott másról...
- Vicces vagy Haru. – jegyzi meg nevetve.
És kanos is válaszolnám neki a legszexszisebb kandúr dumámmal, miközben körülölelném, és magamhoz húznám, de hiperaktív a kicsike így hajnalok hajnalán. Már nincs is mellettem...
- Hé hé. Hova sietsz ennyire? – biztos, hogy nem azért vetkőzik, hogy nekem már a ruháival ne kelljen bajlódnom.
- Elhiszem, hogy neked majd csak este kell menned, melózni, vagy amikor szeretnél, de nekem sajnos suliba kell mennem. – elkerekedett szemekkel nézek végig formás testén.
Milyen suli???
- Még is milyen suliba? – kérdem meg, amikor túlesek első döbbenetemen. Közben pedig magamban szurkolok azért, hogy ne derüljön ki róla, 16 éves sincs.
Annyira gyökér vagyok...
Pont a korát nem kérdeztem tőle tegnap...
- Egyetemre.
Huhh...
Nem tudom visszafojtani azt, mennyire megkönnyebbültem... Épp elég, hogy a rendőrség kábszerárusításért akar leültetni. Nem hiányzik, hogy most még kiskorúak megrontását is a nyakamba varrják.
Alig bírom magam visszafogni attól, hogy kimásszak utána és visszahúzzam magamhoz. Főleg akkor, amikor lehajol egy-egy ruhadarabjáért, és ettől jobban látszó formás popsijának mutatásával kínoz...
- Egy kulcsot kaphatok, hogy ha nem lennél itthon? – kérdi meg végezve a felöltözéssel.
Lustán, vigyorogva mászom ki az ágyból, és megyek oda hozzá. Azt hittem, kiharcolja, hogy én vigyem be, és hozzam vissza azért, hogy itt tarthassam magamnál:
- Persze, de nem szeretnél reggelizni? – simítom végig újra kezét, nyakát...
Bizonygatnám is arról, mennyire meleg, forró lenne az a reggeli, de megint nem hagy kibontakozni.
Újfent leráz magáról. Csak most azzal, hogy ne haragudjak, nincs ideje.
Mindegy... Úgyis meg fogom kapni előbb vagy utóbb...
Az egyik pótkulcsot nyomom a kezébe, és miután célozgatok arra egy kicsit este itthon leszek beszélgetésre készen állva, elköszönünk egymástól. Bár ez nekem túl kevés. Főleg miután már egyszer megízleltem édes kis ajkacskáit.
Éppen ezért van az, hogy amikor kilépne, visszarántom egy vad csókra. Egy olyanra, amibe minden szenvedélyem, vágyam belesűrítem.
Nem menekül, apró kis kezeivel nyakamba, hajamba kapaszkodva viszonozza hevesre érzelmeim, csak eztán indul el az iskolája felé.
***
Már egy teljes hete itt lakik, és még mindig komolyan gondolom vele a kapcsolatot. Egyszerűen nem tudom megunni, pedig egyszer sem feküdtem le vele, addig nem jutottunk el, még úgy se, hogy erősen próbálkoztam.
De... Képtelen lennék vele erőszakoskodni, mindenképp kivárom, amíg ő szeretné.
Legfeljebb elősegítem, ez minél előbb bekövetkezzen...
Egy üzleti megbeszélésen voltam, épp most érkeztem haza.
Kenshim is itthon van már, és épp fürdik, ha jól hallom.
Fürdőszoba... Hmm...
Hamar levetkőzök, és belépek kicsim után, hogy mohón szoríthassam karjaim közé. Ez, hogy nem zárta be a fürdőajtót egy nagyszerű lehetőség a kezdeményezésre...
Összerezzen hirtelen támadásomtól, de nyugtatón súgom a fülébe:
- Nyugi, csak én vagyok az. – a gonosz farkas...
- Legalább szólhatnál, hogy ne rémüljek halálra. – kezd el duzzogni velem dühösnek szánt hangon.
Amitől nevethetnékem támad. Kis érzékeny... De majd Haru bácsi tesz arról, hogy elfelejtsed dühödet...
- Ne haragudj. – kérem halk, könyörgő hangon, mielőtt még nyakának érzékeny bőrére hintenék egy pár puszit.
Felsóhajt műveletemtől, és közelebb bújik hozzám, hogy kezeimmel, amikkel átölelem, jobban hozzáférjek mellkasához.
Hülye lennék nem kihasználni, amíg ő bátortalanul simogatja karjaim, addig én tovább ízlelgetem nyakát, cirógatom felsőtestét.
Döbbenten nyög fel, amikor megtalálom egyik kicsiny mellbimbóját, majd újra, és újra, amikor játszani kezdek vele, és társával, de már az átélt élvezeteinek ad hangot, nem meglepettségének, mint először...
Amint megkeményednek, kezeimmel lejjebb tévedek hasára, és kőkemény ágyékára. Bár utóbbitól ijedten ugrana arrébb, erősen megtartva kell cirógatom, és csitítanom, ahhoz, hogy újra ellazuljon.
- Rosszul csináltam, hogy így megijedtél? – kérem ki a véleményét gyengéden, kezeim most fölfelé végigvezetve testén.
- Nem... – suttogja halkan pihegve puszijaim miatt – Jól esik, amit csinálsz... Csak olyan hirtelen nyúltál hozzá...
- Ohh... Értem... - kapom ölbe mosolyogva a szavába vágva, amitől kicsit meglepetten kapaszkodik a nyakamba és néz rám. - Szóval akkor... Ha lassabb vagyok, nincs ellenvetésed ellene, folytathatom...
Gyengéden csókolom meg és indulok el vele a szobánk felé, nem hagyva időt neki arra, hogy esetleg tiltakozzon, vagy valami kegyetlen, és elutasító választ vágjon a fejemhez.
Az ágyra is óvatosan teszem le, vigyázok rá, miközben még mindig hevesen csókolom.
- Nincs okod félni, óvatos leszek, és lassú. – simítok végig újra felhevült bőrén, amikor lefekszek mellé, végig a szemébe nézve közben.
- De... De a zuhany... Nem zártuk el... – próbálkozik a szabadulással addig, amíg merevedésem az övéhez dörgölve a nyakára nem tapadok.
Ettől a rémtettemtől abbahagyja az ellenkezést, teljesen elkábulva, nagyot sóhajtva dől hátra, hogy az ágyneműbe markolva figyelje tovább vigyorom teljesen ködös tekintetével.
- Visszaviszlek alá tisztálkodni, miután teljesen bemocskoltalak...
Felnyög, de szólásra most se hagyok neki időt, újra ajkain csüngök. Gondosan lecirógatva közben a vízcseppeket oldaláról, hasáról, merevedéséről, kínzóan lassú mozdulatokkal.
Kezeivel már nem az ágyneműt markolja, tincseim között érzem meg vékony ujjait. És habár eléggé félszegen kényeztet, eléri, hogy belemordulva csókunkba siklassam másik kezem egyik barlangjába.
Kéjesen sóhajtva a nevem, terpeszt szét jobban, hogy még egy pár ujjam becsúsztatva testébe tágíthassam. Lassan teszem, közben végig hímtagját kényeztetve. Nem akarom elriasztani semmiképp sem mellőlem, tényleg ez a vele töltött időszak életem legszebb időszaka.
Közel járhat már a csúcshoz, szaporán liheg, sóhajtozik, ezért kihúzom ujjaim barlangjából, és gyengéden simítom meg arcát, és fordítom fejét magam felé, hogy lássam gyönyörű szemeit.
- Kenshin...
Most ő lep meg, meg se várva kérdésem tapad ajkaimra hozzám dörgölve magát úgy, hogy csillagokat lássak.
- Tegyük meg! – kér rekedtesen.
Hát jó...
Mosolyogva, óvatosan emelem fel lábait, hogy miközben megcsókolom, elmerülhessek forróságában.
Minden egyes újabb lökésemkor is egyszerre sóhajtunk fel, miközben öleljük, csókoljuk a másik testét, ahol érjük.
A gyönyör is egyszerre tör ki mindkettőnkből, amíg ő sikítva élvez hasamra, addig én nyögve élvezek belé, hogy utána egyből mellé ledőlve húzhassam magamhoz.
Ennyire intenzív élményben még nem volt részem soha...
|
| oosakinana | 2010. 11. 14. 18:56:09 | #9336 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Haru-nak~Yosizawanak)
- Igen... Az is benne van a paklimban, hogy megduglak valamikor... – válaszolja minden körítés nélkül. Hirtelen nem tudom, hogy mit gondoljak, vagy mit csináljak, hiszen így még nem hoztak el. Meg egyáltalán soha nem hoztak el.
Egy kicsit összerezzenek és próbálok hátrálni, de a fal utamat állja. Nem tudom, hogy mit kezdhetnék a helyzettel. Maga felé fordítja arcomat, ami olyan vörös, hogy mindjárt felgyullad, de komoly szemekkel néz szemeimbe.
- Viszont nem csak AZ miatt hoztalak el ide. Azért is, mert szeretnélek jobban megismerni, tetszel nekem... – folytatja a szövegét, amivel nem tudom, hogy mit kezdhetnék. Örülök, hogy nem csak ki akar használni, hanem meg is akar ismerni. Így már kicsit kevésbé félek tőle, de azért jobb félni, mint ijedni.
Egy ideig csak állunk egymással szembe és az szemeit figyelem és próbálok megtudni valamit, de nem igazán megy. Mikor megunja, hogy csendben állunk egymással szemben ott hagy a szobába. Leülök az ágyra és elkezdek gondolkozni.
Képtelen vagyok, másra gondol, csak Haru-ra és a tekintetére, ami olyan tökéletes, hogy nem tudom elfelejteni. folyamatosan itt lebegnek a szemeim előtt pillantása és a fülemben hangzik mondata, amit mondott, hogy tetszem neki és szeretne megismerni.
Nagy nehezen felállok az ágyról és kimegyek. Akkor látom, hogy Haru lerakja a telefont és rám emeli szemeit.
- Remélem szereted a méretes dolgokat. – mondja, amire teljesen meglepődök és kicsit talán meg is ijedek. Egyből elvörösödök és védekezésre is emelem a kezemet, de csak annyit érek el vele, hogy Haru elkezd nevetni és nem is tudja abba hagyni, amit nem értek.
Vigyorogva kezd el cukkolni, ami nem tetszik, de hát ez van, ezt kell szeretni. Pár perccel később megszólal:
- Most konkrétan egy óriáspizzára gondoltam, amit talán még azelőtt kihoznak nekünk, mielőtt rád vetném magam, de az is elég hatalmas...
- Nem is arra gondoltam... – lépek hátrébb és próbálok mentegetőzni, de ahogy látom teljesen felesleges.
- Rendben, elhiszem. – válaszolja, és megnyalja a száját, amire csak nyelek egyet. Mosolyogva figyel engem és közli, hogy körbe vezet a házon.
Bólintok, mire odajön hozzám a kezeit a vállamra dobja és elkezd körbe vezetni. Meg kell hagyni nagyon jó illata van, és még csábít is a dolog, hogy itt fogok lakni. Teljes élmény, amiből remélem jó dolog fog kisülni. Végig mutatja a hálókat a fürdőket.
A pincét és a raktárát is megmutatja, de egyben szól is, hogy ne menjek oda, mert az nem lenne szerencsés se neki se nekem.
Hallgatom figyelmesen, hogy hova nem szabad még mennem esetleg. Tetszik nagyon a ház és még a nappaliban lévő hatalmas kanapé a legjobb, mert ott legalább kényelmesen el lehet férni, bár az ágy is olyan, hogy juj…
Megnézem az anyagát, majd leülök rá és élvezem a kellemes puhaságot.
- Ezt is kipróbálhatjuk. – levágódik mellém az ágyra én meg csak figyelem. Bekapcsolja a tv-t is és mielőtt szólnék, folytatja. – Ha gondolod, ehetünk itt.
Bólintok, mert mi tagadás tényleg éhes vagyok. szerencse, hogy mindent megeszek, és nem vagyok az a válogatós fajta, de azért remélem nem csak állandóan pizzán és gyors kaján fogunk élni. Lehet, majd megmutatom neki a főző tehetségemet.
Beviszi a konyhába a pizzát, ahova követem. Leteszi és vesz két tányért, majd elém rakja.
- Jó étvágyat.
- Neked is. – elkezdünk enni. Eleinte nem szólunk egymáshoz, de a végén még is csak elkezdünk beszélgetni. Igaz, hogy semmiségekről beszélgetünk, de legalább beszélgetünk és majd talán egyszer személyesebb dolgokról is fogunk tárgyalni.
Este már elég későre jár, mikor észbe kapunk. Haru megszólal.
- Menj, előbb tusolj le te, majd én utána megyek. – mondja, mire csak bólintok, de eszembe jut valami.
- Aludni gondolom, a vendégszobába fogok vagy itt a kanapén? – érdeklődök, mire csak elkezd kuncogni, majd a kezét az arcomra simítja.
- Babám te el vagy tévelyedve. – mondja, majd közelebb jön hozzám. Mélyen a szemembe néz, majd egy puszit ad ajkaimra és folytatja. – Velem fogsz aludni és nincs apelláta. – válaszolja, majd feláll és lemegy a pincéjébe.
Ha nincs hát nincs. Felállok és elmegyek lefürdeni. Folyamatosan csak Haru jár a fejembe, meg a csókjai, amiket kaptam tőle. Alaposan letusolok, majd felveszem az alvós göncömet és befekszek az ágyba, amin teljesen érezni lehet Haru-nak az illatát, ami teljesen megnyugtat és elveszi az eszemet. Ahogy belemélyedek a párnájába, lassan el is alszok. Hosszú volt a mai napom és agyilag is teljesen nulla, így nem csoda, ha elalszok.
~*~
Másnap reggel arra ébredek, hogy valaki elkezd simogatni. Kicsit felriadok és körbe nézek. Haru-t érzem meg, ahogy felül hozzám és a meztelen vállamra ad puszit.
- Jó reggelt. – dörmögi a fülembe, ami mosolyt csal arcomra.
- Ezek szerint nem álmodtam. – jegyzem meg halkan, de boldogan és kevésbé feszülten, mint tegnap. Azt hiszem csak a fáradtság tett feszültté.
- Még is miről, hogy az éjszaka ledöntöttelek és olyan szeretkeztünk, hogy még a második szomszéd is hallotta? – kérdezi mosolyogva, amire odakapom a fejemet és a mosolya láttán felfogom, hogy mi a helyzet.
- Vicces vagy Haru. – elmosolyodok, majd az órára nézek, de egyből ki is pattanok és elkezdek kapkodni.
- Hé hé. Hova sietsz ennyire? – érdeklődik az ágyból figyelve.
- Elhiszem, hogy neked majd csak este kell menned, melózni, vagy amikor szeretnél, de nekem sajnos suliba kell mennem. – jegyzem meg, mire kikerekednek a szemei.
- Még is milyen suliba?
- Egyetemre. – egy megkönnyebbült sóhajt hallok meg. Elvigyorodok. Felöltözök, ami végig néz és kivételesen nem zavart. Felveszem a táskámat is, majd felé fordulok. – Egy kulcsot kaphatok, hogy ha nem lennél itthon? – nézek rá és látom, hogy elvigyorodik.
- Persze, de nem szeretnél reggelizni? – feláll és odajön hozzám, mire végig simítja a kezemet és a nyakamat cirógatja kicsit.
- Nincs időm, ne haragudj. – mondom, majd kimegy az ajtóhoz és az egyik pótkulcsot nyomja a kezembe.
- Tessék, amúgy most este nem biztos, hogy megyek melózni. – mondja és felhúzza a szemöldökét, amire csak nevetnem kell egy kicsit.
- Rendben, akkor majd találkozunk. Szia. – köszönök el és mikor lépnék ki az ajtón, megfogja a kezemet és visszaránt magához, amikor mohón és szenvedélyesen kap ajkaim után. Picit elmosolyodok. Helyes reakció. Közelebb lépek hozzá és viszonzom a csókot, ahogy csak tudom. kezeimet nyaka köré fonom és picit beletúrok hajába, hogy mélyítsem ezt az isteni és érzéki csókcsatát.
Nagy nehezen elválok tőle és elmegyek a suliba.
~*~
Nem nagyon történt semmi az elmúlt 1 hétben. Haru-val nagyon jól megvagyunk, és egyre jobban kezdjük megismerni egymást teljes mértékben. A kapcsolatunk is mintha komolyabb és szilárdabb kezdene lenni. Eddig még nem történt semmi. Bár reggelenként néha mind a ketten ébredünk merevedéssel, de hát ilyen az élet. Olyan Haru nem tudja megállni, hogy ne szóljon be valamit, de mostanra meg tanultam nevetni rajta és esetleg visszaszólni, ha valami jó az eszembe jut.
Nem rég értem haza a suliból és Haru nincs itthon. Azt hiszem, hogy elment melózni. Nagyot sóhajtok, majd ledobom a cuccaimat és beállok és jó meleg tus alá és megfürdetem magam. Végig mosom testemet és minden porcikámat megtakarítom. Ahogy fürdök egyszer csak valaki a hátam mögött terem és magához ölel. Megijedek, mert nem tudom, hogy ki az.
- Nyugi, csak én vagyok az. – hallom Haru hangját és érzem, ahogy meztelen testünk összeér.
- Legalább szólhatná, hogy rémüljek halálra. – korholom le kicsit.
- Ne haragudj. – suttogja, majd ajkai a nyakamra tévednek, amire egyből elszáll minden haragom. Tudja, mit kell csinálni, hogy ne haragudjak. Picit felsóhajtok, hogy tustára adjam, élvezem, amit csinál. Kezeimmel kezeit simogatom, amiket a felsőtestemen vándoroltat. Baromira jól esik, amit csinál. Nem fog érdekelni csináljon, velem bármit nem fogom leállítani.
|
| yoshizawa | 2010. 11. 13. 23:43:53 | #9316 |
Karakter: Naetsu Haru
Megjegyzés: (oosakinananak)
Halkan elmagyarázza az utat, indulhatunk.
Szerencsére nem lakik messze, rövid út után elérjük lakhelyéig.
És... Bár úgy képzeltem el ezt az egész pakolást, hogy befut, hoz néhány ruhát magának, aztán kifut, és indulunk tovább, hozzám, ahol kideríthetem, ez a bármit tehetsz velem mire is terjed ki igazából nála, bejössz kérdésének, pontosabban hatalmas szemeinek, és édes, félszeg mosolyának nem tudok ellenállni, vigyorogva bólintok, és követem, amikor kiszáll.
Meglep azzal, hogy kezem fogva vonszol fel az emeletre, amikor bemegyünk a házba, de mégse annyira, mint azzal, hogy ránk zárja szobájának ajtaját.
- Mit szeretnél? – nézek rá kérdő tekintettel levéve napszemüvegem. Azt akarhatja, hogy már most, itt tegyem is a magamévá???
- Pakolni, csak a kellemetlenkedők miatt zártam be az ajtót, hogy ha ne talán egy haza tévedne. – jahh értem... Pedig már kezdtem örülni... Grr. De mindegy. Ami késik, nem múlik...
Előszed egy hatalmas bőröndöt. Majd amikor félig teliszórta ruháival, kérdő tekintettel néz rám:
- Mit pakoljak? – és most erre én mit mondjak? Tőlem akár jöhetnél meztelenül is, nekem elég, ha a bájos testedet hozod?
- Amire úgy érzed, szükséges lehet nálam. – ez talán bölcsen hangzik.
Hagyom is, hogy megeméssze szavaim, amíg gondolkodik legalább körbejárom szobáját. Vagyis volt szobáját. Majd... Mivel még nem végez a pakolással, úgy döntök, ülve várom tovább elkészülését.
Rosszabb, mint egy nő... Nem néztem az órámra, nem is merek rá nézni, de az biztos, hogy nem két perce ülök itt, mert kezd zsibbadni a seggem.
- Készen vagy? – szólítom meg, amikor már egy kis ideje engem néz, újabb keresgélés helyett.
Bólintott... Ezt el se hiszem. Végre... Készen van...
Fölkelek, és a kezembe veszem igencsak hasadásig tömött bőröndjét, hogy miután kikulcsoltam szobája ajtaját, levihessem kocsimba.
Mire befeszegetem a csomagtartóba, már ő is mellém ér, folytathatjuk utunk hozzám. Vagyis immár az ő otthona felé is.
Kíváncsi vagyok, fog-e neki tetszeni, de erről úgyis majd csak ott tudom megkérdezni.
***
- Megérkeztünk. – nézek rá, miközben kiszállok, hogy kicsit kinyújtóztathassam tagjaim.
Az, hogy tágra nyílt szemekkel nézi lakom, és annak környékét is, mosolygásra késztet. Olyan aranyos arcot vág...
Kiszabadítom a kocsiból, és elhurcolom az ajtóig bőröndjét, mielőtt még itt megtámadnám.
Nem tudom, hogy hogy fért bele a fél szobája szatyraiba, de szerencsére lesz elég helye, ahova kipakolhatja, őket még úgy is, hogy a pincébe, ahol a szállítmányok tartom nem mehet le.
- Szép házad van. – ér utol.
- Köszi. Nem szeretem a nagy feltűnést pont elég lesz ez a ház és ezt díszítgetnem ízlésem szerint, ami most már a te házad is. – jajj... Ezzel a kis pírral az arcán csak még szebb, mint eddig, kár volt felé néznem...
- Köszönöm. – hebegi édesen. Legalábbis ha jól olvastam le ajkairól. Amik... A külvilágot, és annak hangjait kizárva tudatomból vonzanak magukhoz közelebb, és közelebb...
Hívásuknak végül nem is lehet már ellen állni. Eleget téve nekik lehelek rájuk egy csókot.
Tulajdonosuk pedig ettől... Ledermedve, döbbenten áll, és néz hatalmas szemekkel.
Viszont... Amint túlesik ijedelmén, becsukott szemmel, hevesen viszonozza érzelmeim, ahelyett, hogy elfutna.
Kiélvezem teljes mértékben, hogy átadja magát nekem, mielőtt jóllakott mosollyal faképnél hagyva őt vonulnék be hálószobámba.
Ide hozom be cuccait, itt fog aludni velem, nem lesz külön szobára szüksége a kicsikének. Ha ettől a csóktól nem futott világgá, akkor attól a hírtől se fog.
- Haru. – hallom meg tétova hangját valahonnan a nappaliból, ezért kinézve invitálom errefelé.
Egyből jön, bár kissé megütközve nézi ágyamat, amiben rajtam kívül még senki nem feküdt. Hiszen... Ide, házamba nem hozok be akármilyen kis alkalmi partnert. Óvatosnak kell lennem a konkurens terjesztőkkel, és azok embereivel...
- Ne aggódj, majd ki fogod próbálni minden értelemben. – próbálok vele beszélgetést kezdeményezni, hogy végre ne leesett állal állva várjon egy sült galamb érkezésére, de szavaimtól csak még jobban kétségbe esik...
Vörös arccal lép hátrébb, mielőtt elkezdene mintegy pánikszerűen kérdezgetni:
- Miért akartad, hogy ide költözzek? Csak a szex miatt? Ne érts félre nem akarom vissza vonni a szavamat, csak mégis érdekelne, hogy mit tervezel azzal, hogy ide költöztetsz magadhoz. – Pff... Kis drága... Nagyon fél attól a lehetőségtől, hogy alattam fog izzadni, mégis igyekszik tartani magát a szavához.
- Igen... Az is benne van a paklimban, hogy megduglak valamikor... – válaszolok neki őszintén. Nincs szívem áltatni. Pláne nem azután, hogy megosztotta velem aggodalmát.
Egyből összerezzen, és hátrébb is lépne, amikor hozzá lépek, ha nem állná útját a fal, és magam felé fordítom pipacsszín arcát, de bíztató jelnek veszem, hogy még sírni nem sír. - Viszont nem csak AZ miatt hoztalak el ide. Azért is, mert szeretnélek jobban megismerni, tetszel nekem... - bár ha nem jön oda hozzám, és köti meg azt az idióta fogadást, talán sose veszem észre. Mármint azelőtt, hogy Hideta, vagy valaki más onnan a páholyból elraboltatja, és drogfüggővé teszi, elvéve csillogását, mint annak a másik fiúnak is, akire nem tudtam eléggé figyelni...
Csak áll, és nézi szemeim, arcom, nem tud mit mondani szavaimra, ezért magára hagyom, hogy átgondolhassa őket.
Én már legszívesebben úgyis valami kajafélét, vagy őt, vagy őt, valami kajafélével emésztenék, úgyhogy telefonálok egy pizzáért.
Épp akkor lép ki a hálóból, amikor leteszem a telefont.
- Remélem szereted a méretes dolgokat. – szólítom meg vigyorogva, de nem tudom folytatni azzal, hogy mert rendeltem egy óriás pizzát magunknak vacsorára.
Hiszen újból vörössé vált arcszínének, valamint védekezésre felemelt kezeinek látványától elkapott a nevetőgörcs...
Félreértelmezte szavaim...
Még mindig vigyorogva kezdem el cukkolni, amikor végre újra meg tudok szólalni:
- Most konkrétan egy óriáspizzára gondoltam, amit talán még azelőtt kihoznak nekünk, mielőtt rádvetném magam, de az is elég hatalmas...
- Nem is arra gondoltam... – lép tétován hátrébb... Persze... Persze... Te aztán nem...
- Rendben, elhiszem. – közlöm somolyogva egy szájnyalintás után, mielőtt témát váltva jelenteném be neki, hogy körbevezetem, és segítek neki kipakolni, mielőtt meghozzák vacsoránk.
Bólint, ezért átölelve vállát, szorosan magamhoz húzva indulok el vele, hogy bemutathassam neki minden egyes szegletét házunknak, a szobából nyíló fürdőtől kezdve az emeleti vendégszobákig.
A pincét, vagyis raktáram, és az ott lévő börtöncellaszerűséget természetesen meg se említem neki. Amiről nem tud az ember, az nem fájhat.
Érdeklődve néz meg mindent, és hallgatja a bemutatásom. Ami a legjobban tetszik neki talán, az a hatalmas kanapé, ami a szobánkkal szembeni nappaliban van.
Ezt is hatalmas lelkesedéssel nézi meg, tapogatja, majd ül le rá.
- Ezt is kipróbálhatjuk. Vágódok le mellé, bekapcsolva a Tv-t, de most egy kicsit gyorsabban folytatom szavaim, mint az előbb. – Ha gondolod, ehetünk itt.
Bólint.
Helyes. És...
Mintegy végszóra már szól is a csengő, itt a pizza. Remélem, szereti azt, amin az égvilágon mindenféle zöldség, hús, és sajt megtalálható, mert ha nem, akkor muszáj lesz főznöm.
Ami után...
Valószínűleg sírva fog könyörögni már akkor is azért, hogy többet ne tegyem, amikor a konyha felé indulok...
|
| oosakinana | 2010. 10. 31. 19:03:56 | #8987 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Haru-nak~Yosizawanak)
Ahogy próbálok nyerni nem, jön össze. Tutira le van zsírozva a meccs. Ezért nem szeretek jönni ilyen versenyekre, mert itt mindig csalnak, hiába adják le a tv-ben akkor is csalnak. És ez nem tisztességes.
Amikor kiesek, csak nagyot sóhajtva mászok le és szerencsétlenségemre elég sok pénzt buktam szinte az összeset. Megint fel kell szednem magam, mert ez így nem lesz jó móka, ha így folytatódik tovább a játszma, mert teljese el fogok adósodni. Mennem kell a kis halakhoz és velük kell játszani egyre jobban meg kel tanulnom a dolgokat és akkor minden jobb lesz és rendben lesz, vagy teljesen át kell térnem a táncolásra és akkor nem lesznek ilyen gondjaim, hogy csalnak, mert a táncverseny az egy tisztességes párbaj ott az nyer, akinek nagyobb a közönsége vagy éppen ki a legjobb táncos.
Gondolataimból Haru hangja hoz vissza.
- Szia! – szólít meg mikor elém ér. – Láttam az egészet, nagyon ügyesen játszottál.
- Köszönöm. – húzom el a számat, mert ha tényleg ügyesen játszottam volna, akkor nyerek is. – viszont kiestem... Úgyhogy most, ahogy megegyeztünk, azt csinálsz velem, amit csak akarsz.
- Még úgy is ezt vallod, hogy nyilvánvalóan csaltak a még bent lévő játékosok? – dörgöli meg halántékát és kicsit meglepődök, hogy ő akarja vissza vonni a fogadásunkat, amikor én ajánlottam fel.
- Észrevetted? – esik le a tantusz, hogy ő is észrevette, de ami a legfontosabb leveszi a szemüvegét így szembe találom magam gyönyörű sötétbarna szemeivel.
- Nem lehetett nem észrevenni, nyilvánvaló volt. – mondja, és megint megkérdezi, hogy tárgytalannak vegye-e a fogadásunkat, de nem fogom vissza vonni a szavamat.
- Az, hogy csaltak nem változtat azon, amiben megállapodtunk. – mondom ki határozottan, mert így gondolom annak ellenére, hogy nem tudom pontosan mibe keveredtem bele és azt sem tudom, hogy mi lesz ennek a vége.
- Biztos vagy ebben? – kérdezi megint, de újfent csak igennel válaszolok, mire a kezét nyújtja felém.
- Akkor gyere velem. – kéri, mire megemelem, kicsit tétován a kezemet az a kezébe adom. – Elhozzuk a cuccaid a bátyád lakásából, és elmegyünk hozzám. Nagyon szeretnélek odaköltöztetni magamhoz kezdésként.
- Honnan tudsz te róla?! – meglepődök, azokon, amiket tud és megijedek tőle, hogy honnan tudja meg egyéb dolgok és már védekezésbe állok be, hogy ha kell megtudjam védeni magam, de megnyugtat és elmondja, honnan tudja a dolgaimat.
- Kicsit érdeklődtem tőle, bocsánat érte, legközelebb inkább téged kérdezlek.
Elpirulok, de helyeslően követem, hogy merre megy.
- Mondod, merre menjek? – kérdi, mikor már mind a ketten a kocsiban ülünk és már a nap szemcsije is a fején van, hogy még is merre menjen.
Elmagyarázom neki, hogy merre menjen, majd elindulunk még szerencse, hogy most bátyám oda van dolgozni, így legalább nem fog kiakasztani a hülyeségeivel és nem fogja azt várni tőlem, hogy hagyjak fel minden marhasággal szerintem, amit csinálok.
Mikor megérkezünk, rá nézek.
- Bejössz? – kérdezem tőle és rá nézek, bólint. Kiszállunk, majd a házba megyünk. Mivel nem ismeri ki magát, ezért megfogom a kezét és felviszem az emeletre. Beviszem a szobámba, majd bezárom az ajtót, hogy ha ne tán-tán még is hazajönne egy kellemetlenkedő.
- Mit szeretnél? – kérdezi levéve a napszemcsijét.
- Pakolni, csak a kellemetlenkedők miatt zártam be az ajtót, hogy ha ne talán egy haza tévedne. – mondom el neki az igazat, majd előveszem a bőröndömet és elkezdek pakolászni eleinte a ruháimat, majd rá nézek. – Mit pakolja? – érdeklődök.
- Amire úgy érzed, szükséges lehet nálam. – válaszolja, majd elkezd járkálni, majd felül az asztalomra, onnan nézelődik.
Tovább pakolok mindent amit csak kell vagy esetleg szükségem lehet. A paklijaimat is elpakolom meg a gépemet a tanulni valókat, meg minden egyéb dolgot, amire csak szükségem lehet.
30 óra szöszmötölés után úgy érzem végre készen vagyok és rá nézek, de nem bírok megszólalni. A látvány, amit látok elég jól meg ragadja a valómat és mintha egy álomvilágba vinne. Olyan gyönyörűen néz ki. Mivel nem kapcsoltam lámpát, mert anélkül is tökéletesen látok így csak a holdfény világítja meg gyönyörű arcát és jól kidolgozott testét, amit még egyenlőre csak sejteni tudok, hogy az van.
- Készen vagy? – néz rám, mire csak bólintok. Megfogja a bőröndömet és elindul lefelé, de remélem, hogy azért nem fog leesni, amíg ő kiviszi a cuccomat írok egy levelet bátyámnak, hogy elköltözök és majd valamikor beszélünk. A kulcsokat az asztalon hagyom, és már megyek is ki. Nem akarok többet ebbe a házba lenni, mert valahogy kiráz tőle a hideg és nem akarok többet a bátyámmal együtt lakni.
Beszállok a kocsiba és elindulunk Haru felé. Az oda fele úton nem beszélgetünk, de nem is baj. Kicsit el vagyok mélyedve a gondolataimba, de nem amiatt, hogy helyes-e amit csinálok, hanem azért, mert nem tudom, hogy mi lesz, ennek a vége vagy egyáltalán én mit akarok, mi legyen ennek a vége. Nem is ismerjük egymást, bár most már lesz elég időnk, hogy megismerjük egymást és talán alakuljon közöttünk valami, ha lehet egyáltalán erről szó, mert ki tudja, hogy Haru melyik nemhez vonzódik. Bár kicsit már sejtem, hogy a férfiakhoz, de még sem vagyok olyan tökéletesen biztos a dolgomban, mint amilyennek látszok. Bár nekem nagyon tetszik, de még meg kell ismernem ahhoz, hogy jobban tudjak dönteni mit, akar és mit nem vele.
Gondolkozásomból hangja hoz vissza, amire csak odakapom a fejemet.
- Megérkeztünk. – kiszállok, és mikor meglátom, a házát kicsit meglepődök, hiszen valahogy nem erre számítottam. Valami villa szerűségre gondoltam nagy menőségéből, de csak örülök, hogy ilyen normális kis házban lakik.
- Szép házad van. – jegyzem meg. És közelebb megyek.
- Köszi. Nem szeretem a nagy feltűnést pont elég lesz ez a ház és ezt díszítgetnem ízlésem szerint, ami most már a te házad is. – elpirulok a szavaira, hogy most már az én házam is.
- Köszönöm. – mondom még mindig elpirulva, mire odajön, felemeli a fejemet és egy csókot nyom ajkaimra, amikor teljesen megdöbbenek, de viszonzom a csókot.
Elválik, tőlem elmosolyodik, majd egy csomagommal bemegy a házba. Teljesen le vagyok döbbenve, hogy most mi van, vagy esetleg mi lehet belőle. Pici szívem kezd egyre hevesebben verni.
Mikor magamhoz térek, felveszem a többi cuccomat és követem a házba, hogy még is hova tegyem a cuccaimat.
- Haru. Szólok neki, mire ki néz, gondolom én a hálóból.
- Gyere, itt lesznek a cuccaid. – mondja, mire bemegyek és meglátom tényleg a hálót. Iszonyatosan hatalmas francia ágyon akad meg a szemem. Gondolom, észreveszi, mert a következő megszólalása elég érdekesre sikeredett.
- Ne aggódj, majd ki fogod próbálni minden értelemben. – mondja vigyorogva, amire teljesen láb vörösbe burkolózik az arcom és mindjárt itt égek el helyben annyira hülyén érzem most magam.
- Miért akartad, hogy ide költözzek? Csak a szex miatt? – teszem fel neki a kérdéseket és remélem, hogy válaszokat is kapok rá, mert valahogy érdekelne a dolog, ezután a beszólása után. – Ne érts félre nem akarom vissza vonni a szavamat, csak még is érdekelne, hogy mit tervezel azzal, hogy ide költöztetsz magadhoz. – magyarázom neki, hogy még véletlenül se értse félre a dolgokat. Nagyon is tetszenek a cselekmények, csak azért a homályos részekre szeretnék választ is kapni…
|
| yoshizawa | 2010. 10. 31. 14:19:10 | #8975 |
Karakter: Naetsu Haru
Megjegyzés: (oosakinananak)
Egy bekamerázott épület... Ahol olyan esemény folyik, amit a Tv is közvetít...
Igen... Minden dealer álma. Legalábbis az enyém...
Jobb, biztonságosabb helyet nem is találhatott volna Hideta az utca helyett ma estére, komolyan...
Grr...
De ha lebukok... Péppé verem, amikor szabadulok...
Azért nem most ütöm addig, amíg nem lesz lapos, mert a szokásos nyolc óra helyett itt csak addig kell itt lennem, amíg itt szeretnék lenni.
Szóval ezt kihasználva a lehető leghamarabb le fogok lépni. Ebben a hónapban már úgyis elég sok, mocskos pénzt szedtem be törzsvendégeimtől, nem hiányzik, hogy még többjük haljon meg a jólétemért...
Nyehh... Igen... Például ő...
Ma már másodszor jön ide. És hiába mondtam a szemébe, ugyanúgy, ahogy tegnap és tegnapelőtt is, hogy mostanság halálos mennyiségű anyagot szed, nem érdekli, akar minden áron, és egyre többet.
Úgyhogy...
Ha jól számolok, és más dealek velem ellentétben osztanak neki, nincs vissza egy hete. De ki lehet a haverja?
Soha nem láttam...
Ugye ő nem függő??? Kár lenne érte... Hiszen még így napszemüvegen át is tündökletesnek találom rövid, szőke tincseivel, és éjkék szemeivel...
- Szia Hyou mi járatban? – köszönök ügyfelemnek. Nem akarok a másik srácra nézni, mert egyszerűen nem viselném el, ha pont ő, egy ilyen szép fiúcska kérne drogot.
- Adj, anyagot kérlek. – hörgi válaszát a kérdezett, ami miatt jobban szemügyre veszem, teljesen elterelve figyelmem társáról, de egyre biztosabb vagyok abban, nem kaphat, mert itt halna meg tőle...
- Már az előző heti adagodat is hitelre vetted. Nem fizetted ki. Úgy hogy nem kapsz. – rossz kifogás, de az életed a tét kölyök...
- Adj neki, majd én mindent kifizetek mindent. – he??? Ezt a tünemény mondta???
Csodálkozva nézek rá, reménykedve abba, hogy nem ő szólt...
Ennyire nem veszi észre haverján, hogy az rosszul van???!!! Inkább egy elvonóba kéne elrángatnia...
De a hangja... Varázslatos... Hallani akarom újra, ezért jobban felé fordítva fejem kérdem meg:
- Honnan lenne neked annyi pénzed?
- Onnan, hogy mondjuk versenyző vagyok és a játszma végére 10-szer ennyim lesz, mint amennyit most neked odaadok. – persze... Sok szép mesét hallottam már, de ez minden túltesz. Ő, mint résztvevő?! Mióta van pókerban ovis korcsoport???
- Ja persze te játékos pisiseket ide nem engednek be. – válaszolok vigyorogva. Legalábbis szülői kíséret nélkül...
- Na, fogadjunk.– húzza ajkait cinkos mosolyra. - Ha versenyzek és nyerek, akkor adsz neki ingyen két heti adagot, de ha neked lesz igazad, akkor azt csinálsz velem, amit akarsz. – hehh... Mosolyogva teszek úgy, mintha gondolkodnék...
Két heti adagot veszthetnék, ha ez a kölyök tényleg olyan jó, mint ahogy mondja. Viszont ha kiesne, amibe biztosabb vagyok...
Azt tehetnék majd vele, amit csak szeretnék...
Egy ilyen lehetőséget egyszerűen nem szalaszthatok el.
- Rendben megegyeztünk. – nyújtom felé a kezem talán túlságosan is kevés idő elteltével, majd megkérdem tőle a nevét.
Ha már itt maradok a bajnokságon, tudnom kell, kinek is a kiesésért szurkolok.
- Kenshin Mori. A tiéd?
Nagyon aranyos, ahogy keresi a tekintetemet, de nem nevetem ki, helyette inkább bemutatkozok neki.
Ha hozzám érünk, majd azért mindenképp megmagyarázom a kicsikének az ilyen hatalmas napszemüvegek előnyét, és hasznosságát akkor, amikor valaki meg akarja nehezíteni azt, hogy azonosítsák mondjuk egy kamerafelvételről.
- Szia Kenshin megint jöttél veszíteni? – szólítja meg hirtelen az egyik belépő srác. Az, akit Hideta már mutatott nekem egy fényképen.
Igen. Valamilyen Akira, ha jól emlékszem a nevére, és ő a legesélyesebb szerinte a győzelemre, azért is tett rá egy nagy rakás pénzt. Ismerik egymást???
- Nyerni jöttem drága Akira. – vág vissza neki a kis Kenshin, amin csak még jobban ledöbbenek. Ezek szerint igen...
Játszhattak is már egymás ellen???
A francba... Ha igen... Még a végén tényleg elveszítem az esélyt arra, hogy Kenshint jobban megismerjem.
- Arra kíváncsi leszek. A legutóbbi országoson sem tudtál megverni. – provokálja tovább az előttem állót az érkező.
- De azóta fejlődtem és ne akard tudni mennyire. – hát ezzel nem győzted meg. Inkább mintha elégedetté tetted volna azzal, hogy meg tudta törni pókerarcod.
- Ja persze. na akkor majd az asztalnál találkozunk. –búcsúzik, és vonul el leülni. Elmélázva figyelem, ahogy az asztalnál ülő többi játékost is, és latogatom a kicsike esélyeit, egészen addig, amíg meg nem kérdi még mindig azon a véleményen vagyok-e, hogy nem fog játszani.
Hehh... Ez a számonkérő hangszín...
- Most már az a véleményem hogy nyerni nem fogsz. Nem hiszem, hogy tényleg olyan jó lennél, mint azok ott az asztalnál. – bökök fejemmel a többi játékos felé, tovább dühítve a kicsikét.
Legalábbis bízok abban, hogy nem vagy olyan jó...
- Majd meglátjuk, de ha nem figyeltél volna, hangoztatom még egyszer. Országos versenyen második lettem. – mosolyogva csóválom meg fejem.
A legutóbbi országosra egy csomó nagyágyú el se tudott menni, de ezen most nem kezdek el vele vitatkozni, hagyom, hogy magabiztosan elviharozzon helyet foglalni.
Amikor már leül, vagyis amikor már nem látok esélyt arra, hogy visszatér fordulok csak a még mindig mellettem álló, és már erősen verítékező Hyouhoz:
- Kaphatsz egy kevés anyagot most is, de akkor egy pár dolgot el kell róla mesélned. Rendben?
Bőszen bólint egyet, és kezd el beavatni a mint szavaiból megtudom, nem is olyan ovis korú fiú életének történetébe.
Legalábbis egy részébe. Elmondja, hogy mikor találkozott vele a suliban, hogy milyennek ismerte meg. De kitér például arra, is, hogy a kicsike már öt éve a bátyjával él, mert meghaltak a szülei, valamint arra, nem tudja, észrevettem-e, de tetszek neki, ugyanis nem épp a gyengébbik nem iránt vonzódik.
Ennyit elég is tudnom.
Vagyis... Egyenlőre nem nyaggatom tovább Hyout, mert már nagyon nehezen veszi a levegőt a hiánytól. Megköszönve segítségét nyomok a kezébe pár tablettát, és indulok el keresni olyan helyet, ahonnan mindent láthatok.
Hideta említett valami páholyfélét, ha jól emlékszem.
Áhh igen, ott van. Ő is innen fogja lesni az eseményeket, és úgyis azt mondta szeretettel vár, ha meggondolnám magam, és maradni szeretnék...
Kitörő lelkesedéssel fogad, és ültet le maga mellé, pont most kezdődik el a játék is. Bár szavai valamiért rossz érzéseket ébresztenek bennem.
Mi az, hogy megláthatom, hogyan is lehet könnyen sok pénzt szerezni?! És miért kuncogott szavai hallatán a mellette ülő két zsűritag??? Levajazhatták a versenyt?!
***
Igen... Jól sejtettem sajnos.
Ez aztán bunda a javából...
Kenshin egyre elkeseredettebben küzd, de semmi esélye. Előbb, vagy utóbb ki kell esnie, mert Akira, és még két másik játékos győzelmére hatalmas pénzeket helyeztek.
Nagyot sóhajtva köszönök el a mellettem ülőktől, fontos üzleti ügyekre hivatkozva és indulok el lefelé, felé, amikor föláll. Teljesen a sárba döngölték talán még lelkesedését is ezzel a játékkal.
- Szia! – szólítom meg, amikor elé érek. – Láttam az egészet, nagyon ügyesen játszottál.
- Köszönöm. – húzza száját fájdalmas mosolyra. – viszont kiestem... Úgyhogy most, ahogy megegyeztünk, azt csinálsz velem, amit csak akarsz.
- Még úgy is ezt vallod, hogy nyilvánvalóan csaltak a még bent lévő játékosok? – dörgölöm meg halántékom.
Bánt idiótaságom, vagyis az, hogy adok neki egy esélyt a menekülésre, de úgy érzem, az még ennél is fájdalmasabb lenne számomra, ha ezt a kis fiúcskát ennyire megtörten, saját , újbóli beleegyezésén kívül vinném magammal.
- Észrevetted? – néz rám csodálkozva, amire levéve szemüvegem bólintok.
- Nem lehetett nem észrevenni, nyilvánvaló volt. – válaszolok keserűen. Majd elmosolyogva hirtelen pirulásán kérdem meg újra arról, hogy döntött, tárgytalannak vehetem-e fogadásunk.
- Az, hogy csaltak nem változtat azon, amiben megállapodtunk. – jelenti ki határozottan egy kis gondolkodási idő után, bár szemeiben az elszántság helyett elég sok félelmet látok csillogni.
- Biztos vagy ebben? – nézek újra tekintetébe, kérdésem közben, de mivel ismét igennel felel, felé nyújtom a kezem.
- Akkor gyere velem. – kérem közben gyengéden, amire tétován megemeli kezét. – Elhozzuk a cuccaid a bátyád lakásából, és elmegyünk hozzám. Nagyon szeretnélek odaköltöztetni magamhoz kezdésként.
- Honnan tudsz te róla?! – húzódik hátrébb, karjait támadásra készen emelve maga elé, de egyből megnyugodva engedi, hogy elkapjam őket, és magamhoz húzva kicsiny testét elinduljak vele, amikor barátja felé biccentek és elmondom neki, hogy egy kicsit bizony érdeklődtem tőle.
- Kicsit érdeklődtem tőle, bocsánat érte, legközelebb inkább téged kérdezlek.
Helyeslően, piros arccal bólint, és követ, egészen az autómig.
- Mondod, merre menjek? – kérdem, amikor hozzám hasonlóan ő is helyet foglal, és beköti magát. Napszemüvegem természetesen már újra az arcomon.
|
| oosakinana | 2010. 10. 17. 11:30:46 | #8668 |
Karakter: Kenshin Mori
Megjegyzés: (Haru-nak~Yosizawanak)
Reggel izgatottan kelek fel, hiszen ma lesz egy nagyon fontos póker verseny, amire egész végig gyakoroltam és vertem meg sorba mindenkit. Már lassan sikerül olyan szintre kifejleszteni érzékeimet meg az arcvonásaimat, hogy alig lehet látni, amikor blöffölök. Lemegyek a konyhába, ahol bátyám már a reggelivel küszködik. Nagyot sóhajtok.
- Ne add, ide majd én megcsinálom. Úgy sem tudod kezelni. – mondom neki, mire hálásan néz rám.
- Köszi, öcskös. Megmentő vagy. – elvigyorodik, majd felül a pultra. – És mi ez a kivételes korán kelés, na meg ez az izgalom? – kérdezi, mire csak ránézek.
- Nem hiszem el, hogy ilyen lyukas a fejed! Még ezt is elfelejted. – mondom neki, mire csak kínosan kezdi el vakarni a fejét.
- Bocsi, de ismerhetnél már, hogy mindent elfelejtek.
- Már kezdek hozzá szokni elvégre volt rá 20 évem. – mondom neki csípősen, nagyot sóhajtva.
- Ne morogj Kenshin. De végre elmondhatnád, hogy mi van.
- Póker verseny egy hasonló szintű, mint amin második lettem. – magyarázom neki, mire látom, hogy elkámpicsorodik.
- Már megint az a hülye póker. Nem tudnál valami értelmesebb szakmát választani? – zsörtölődik.
- Figyelj Shu. Te a munkáddal szerzel pénzt én más hogy. Szokj hozzá a gondolathoz, hogy ezzel foglalkozok és világhírű póker játékos leszek. – mondom komolyan és a szemébe nézek.
- Nem igaz, hogy nem fogod fel. A póker játékosokra tudod, hogy fáj a foga az embereknek pláne meg a híresekre. Te nem vagy tisztába, mit kockáztatsz kölyök. – mondja nekem és próbál vitatkozni, de tudja, hogy nem ér el nálam vele semmit.
- Nem érdekel, az én életem azt csinálok vele, amit akarok, és amíg fizetem, a rezsi rám eső részét ne szólj bele, hogy mit csinálok.
- És az semennyire sem érdekel, hogy a bátyád vagyok és aggódok érted?
- Most az egyszer nem. – válaszolom keményen, majd mikor készen lesz, a reggeli lerakom, elé felveszem a cuccomat és elindulok az épületbe ahol meg lesz rendezve.
Sietek, ahogy csak tudok, közben próbálom kiadni a mérgemet amit bátyámnak köszönhetek. Gyűlölöm, amikor beleszól az életembe és meg akarja mondani mit, csináljak. Ha majd meg akarnak ölni, akkor megölnek, mit érdekel engem? Anyáék óta amúgy sem érdekel.
Belépek az épületbe, ami egy nagyon elegáns és kamerákkal felszerelt helyre vezet, ami nem engedi, hogy a játékosok csaljanak. Mindent lát, amit csak lehet vagy nem lehet. Ámulattal nézek körbe, majd egyszer csak meglátok egy pasit a sarokban. Fekete cucc és napszemüveg van rajta. Nem hiszem el, hogy bentre kéne, hiszen ide bent nincs nagy világosság, de azt meg kell hagyni, hogy irtóra szexin néz ki és helyes. Végig nézem, majd megjön egyik haverom.
- Kenshin szia. – mondja, mire rá nézek.
- Szia Hyou.
- Lenne egy nagy kérésem tőled. – néz rám, mire csak érdeklődve nézek vissza és még az egyik szemöldökömet is felvonom.
- Te nekem gyanús vagy. De mond, mit szeretnél? – kérdezem tőle.
- Látod ott azt a fickót? – mutat az előbb végig mért csávókára. – Kérlek, vegyél nekem tőle anyagot. – mondja boci szemekkel, amire meglepődve nézek rá, hiszen soha nem tudtam, hogy drogozik. Teljesen le vagyok döbbenve.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan? – kérdezem tőle, mire csak rám néz elpirulva és látom, hogy remeg mindene. Elvonási tünetek. Nagyot sóhajtok. – Gyere velem. – mondom neki komolyan. Odamegyünk a férfihoz.
- Szia Hyou mi járatban? – kérdezi a fickó. Ezek szerint tényleg ismeri.
- Adj, anyagot kérlek. – mondja haverom, amire a srác csak felhúzott szemöldökkel néz rá.
- Már az előző heti adagodat is hitelre vetted. Nem fizetted ki. Úgy hogy nem kapsz. – mondja komolyan, mire nagyot sóhajtok.
- Adj neki, majd én mindent kifizetek mindent. – mondom, mire csak rám emeli tekintetét.
- Honnan lenne neked annyi pénzed?
- Onnan, hogy mondjuk versenyző vagyok és a játszma végére 10-szer ennyim lesz, mint amennyit most neked odaadok. – mondom komolyan
- Ja persze te játékos pisiseket ide nem engednek be. – mondja, mire kicsit felmegy bennem a pumpa.
- Na, fogadjunk. – mondom neki és kicsit elmosolyodok. – Ha versenyzek és nyerek, akkor adsz neki ingyen két heti adagot, de ha neked lesz igazad, akkor azt csinálsz velem amit akarsz. – mondom neki, amire látom, hogy kicsit elmosolyodik, és gondolkozik.
- Rendben megegyeztünk. – mondja, és a kezét nyújtja. – a nevedet megtudhatom?
- Kenshin Mori. A tiéd? – nézek rá és próbálom belőni hol, lehet a szeme, bár ez a szemüveg nagyon, nagyon zavar.
- Naetsu Haru. – kezet rázunk, majd lassan érkeznek a többiek is. nem sokkal később belép egy nagyon veszélyes ellenfél, akit eddig még soha nem tudtam kijátszani.
- Szia Kenshin megint jöttél veszíteni? – hallom a férfi hangját és látom, hogy Haru meglepődik kicsit.
- Nyerni jöttem drága Akira. – mondom neki negédesen.
- Arra kíváncsi leszek. A legutóbbi országoson sem tudtál megverni. – mondja vigyorogva és önelégülten.
- De azóta fejlődtem és ne akard tudni mennyire. – mondom és most elég magabiztos vagyok.
- Ja persze. na akkor majd az asztalnál találkozunk. – int és távozik, mire Haru-ra nézek.
- Na még mindig az a véleményed, hogy nem fogok játszani?
- Most már az a véleményem hogy nyerni nem fogsz. Nem hiszem, hogy tényleg olyan jó lennél, mint azok ott az asztalnál. – mondja és az asztal felé mutat.
- Majd meglátjuk, de ha nem figyeltél volna, hangoztatom még egyszer. Országos versenyen második lettem. – magyarázom, majd otthagyom őket és leülök a helyemre, és várom, hogy elkezdődjön a meccs, de nem tudom Haru jár a fejembe. Csak tudnám mi a fene tudott megfogni benne ennyire, hogy nem tudok leszállni róla gondolataimba.
|
|
