Észrevétlenül teltek az órák melyekben, térképeimben temetkezve töltöttem.   Sabo friss információ szerint a közelben egy új sziget és ez által új kaland is vár reánk.  Rég volt, hogy új szigetre bukkantunk volna. Rég biztosítottam az embereimnek egy jó kis kalandos szigetet, de, ha minden jól megy az új sziget egy felfedezetlen kincses bánya lesz. Már ha lesz rajta valamiféle kincs.  Gondolataimat a szememre jövõ álom szakította félbe.  Észrevétlenül dõltem rá megkezdet, vagy éppen már befejezet jegyzeteimre, térképeimre hogy utat engedjek az álomnak mely már napok óta nem jött a szememre illetve nem hódoltam be neki, de most mindennél jobban esett.

-          Kapitány! – hallom meg valakinek a hangját az ajtó felöl. Elõször fel se fogom, hogy ki az vagy, hogy melyik évet és napot írjuk vagy, hogy egyáltalán mennyit aludhattam.

-          Vacsorát hoztam… bejöhetek? – folytatja és idõközben már felismerve a hangját rájövök, hogy Alex zavart meg. Eleinte hezitál valószínûleg azért, mert nem adtam neki semmilyen válasz reakciót, majd pár per elteltével a résnyire nyitott ajtón keresztül becsúszik, egy tálcával a kezében melyen valószínûleg vacsorám van.

-          Alex… mit akarsz? – kérdezem tõle nem túl barátságosan.

-          Vacsorát hoztam. - teszi le elém a friss kaját és csak áll elõttem.

-          Mennyi az idõ? – kérdezem miközben fáradtan beletúrtam kócos szõke fürtjeimbe.

-          Nem tudom, de már jócskán beesteledett- hátrébb és készülne elhagyni a szobát, de én maradásra intem. Amire csak szótlanul bólint és helyet foglalva az egyik ládán az arcomat kezdi el kémlelni.

-      Nem is értem mit láttam meg benned, de ismerõs voltál már az elsõ pillanattól - jegyzem meg csak úgy magamnak.

-     Megfordultam már pár kikötõben, de az is lehet, hogy csak hasonlítok, valakire- von vállat és továbbra is csak farigcsál a kis tõrrel a kezében.

-            Kölyök, nem azért adtam azt a kést, hogy játsz vele- morgom neki mérgesen. Azért a pofátlanságnak is van határa és õ ezek szerint nem ismeri.

-          Tudom én azt, de ez nem az a tõr. Ez a sajátom, apámtól kaptam, mielõtt eljöttem otthonról- mondja  én pedig kissé megkönnyebbülök majd kinyújtva a kezemet felé õ a kezembe adja.

-          Valóban más a markolata.. honnan szerezte? – mégis kísértetiesen hasonlít anyám hagyatékára.

-           Apám a nagyapámtól kapta, aki szintén a tengeren élt. Sajnos nem ismertem személyesen, a neve Félszemû Mathias volt- amint kimondja a nevet a vér is megfagy az ereimben. Az a Matthias? Minden kalózok apja. Aki elindította az új kalózkort melyben a tengerészet már csak egy apró porszem. Az a Matthias aki felszabadította világot a tengerészet zsarnoki markából?  Az anyám Félszemû Matthias osztagában szolgált. Nem hiszem el, hogy ez a kis törpe ennek a nagy kalóznak a törvényes vére.

-          Kérlek, hagyj, most magamra- mondom neki csöndesen. Még fel kell dolgoznom ezt az új infót. Hirtelen túl sok ez ma nekem és még a napnak sincs vége attól függetlenül, hogy sötét van mégis minden egy nap alatt zúdult a nyakamba. Igen eseménydús évek elé nézek, amíg ezzel a sráccal utazok. Vajon tudja, hogy milyen fontos vér csörgedezik az ereiben?

 Másnap szokatlanul korán keltem. Már hajnalban leváltottam a kormányost és aludni küldtem.   Jól esett a reggeli friss hideg levegõ. Gondolataimból egy sziget körvonala hozott vissza mely a horizont vonalában hol felbukkant a tejködben hol pedig elbújt benne.  

-          Ha nem tévedek, az új sziget terül el elõttünk, amirõl nem rég szereztem neked infót. – lép mellém Sabo és kényelmesen rátehénkedik a vállamra, ha nem lenne a legjobb barátom már rég lelöktem volna magamról.

-          Én is úgy gondolom, hogy nem tévedsz. – vigyorogtam rá majd elküldtem, hogy ébressze fel a népet, mert hamarosan földrészre érünk.

Lassan minden álmos fej megjelent a fedélzeten.  Elsõként Chris és Alex akik korukhoz méltóan sokkal fittebben keltek mint vén kalóz társaik.

-          Egy új sziget! – csillant meg Chris szeme és meg se várva, hogy kikössünk õ már vetette volna be magát a vízbe, hogy elsõként vehesse birtokba a szigetet. Még pont idõben kaptam el a grabancát.

-          - Ne olyan sietõsen! – és mint a kismacskát visszaemeltem a fedélzetre. Morcosan karba tett kezekkel várta a további fejleményeket.

-          Csapatokra oszlunk. – közöltem velük a terveimet és elégedetten láttam, hogy egyenlõre senki se tiltakozik.

-          Oké, én a kapitánnyal és Sabo-val megyek. – jelentette ki Chris és ismét útra kelt volna, ha nem kapom el megint.

-          Nem, nem te Alexal mész. Úgyis keveset beszélgettek egymással itt a remek alkalom, hogy jól kijöjjetek a másikkal. - mosolygok rájuk szemtelenül.

-          Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha mi együtt mennénk, ha bajba kerülne nem biztos, hogy megtudnám, menteni. Tekintve a fizikai állapotomra és az õ korában a gyerekek annyi energiával vannak megáldva, amit egy felnõtt elképzelni se tud már. És én amúgy se tudom kezelni a hiperaktivitását.

-          - kit hívsz te gyereknek? – Morog rá Chris és még mielõtt elfajulna, a helyzet mindkettõjüket megragadom és az idõközben kikötött hajóról a sekély vízbe lököm õket.

-          Én vagyok a kapitány! – közlöm, velük mintha nem tudnánk.  

-          2 óra múlva találkozó a hajónál. Indulás! – hápognának még nekem egy kicsit, de aztán inkább csöndben csak a parancsot teljesítve eltûnnek a sziget dzsungeles erdejében. Csak most tûnt fel, hogy az egész sziget egy nagy dzsungel. Remélhetõleg nem kerülnek majd nagy bajba, de akkor is az én hajómon az emberek egy nagycsaládot alkotnak vitának itt nincs helye.

Még futólag hallom, ahogy Chris osztja az észt Alexnek.

-          Ha rohamod lesz, én esküszöm, hogy itt hagylak amúgy is neked már rég alulról kéne szagolnod az ibolyát. – magamban elkönyveltem, hogy nehéz napjuk lesz, de talán a nap végére már megtûrik egymást vagy nem.

-           A lehetõ legrosszabb párost raktad össze. – lép mellém Sabo rosszallóan.

-          Az lehet, de épp ezért fogjuk követni õket.  – vigyorogtam rá majd leugorva a fedélzetrõl követtem a két vitázó kölykünket. 

-          Remélem, tudod, hogy mit akarsz?- ér utol a jobb kezem.

-          Kalandokkal teli életet. – nevetem rá és közben rá kellett jönnöm, hogy alig 10 perce indultunk utánuk máris elvesztettük õket a fák tengerében.

-          És most? – fordul felém Sabo miközben egy tockossal jutalmazza kiváló navigációs képességeimet.

-          Most .. Nos hát ünnepélyesen is bejelentem neked , hogy elveszettük õket.

-          Nem mondod! – kiabál rám kissé ingerülten.

- És az a megoldás, hogy mindenki elõl eltitkolod? Mi lett volna, ha nem vesszük észre, hogy beestél vagy, ha túlkésõn ugrok utánad? – pattan fel bosszúsan, majd méregetni kezd
- Sajnálom, de meg kell értenie, nincs más lehetõségem. Nekem a tenger az életem. Képtelen lennék a hátra lévõ életemet a szárazföldön eltölteni. – felelem dacosan. Igaza van, túl súlyos ahhoz, hogy ezt eltitkoljam, de ha nem lehetek a vizen, az olyan számomra, mintha nem is élnék.
Látszik rajta, hogy mennyire pipa, de végül csak kifújja a levegõt
- A döntést meghoztam a legelsõ szigeten kidoblak, hacsak nem mutatod meg nekem a rátermettségedet. – mondja, miközben egy méretes ládában kezd el kotorászni. Két kardot húz elõ, amibõl az egyiket a lábam elé dobja. Õ most.. komolyan párbajozni akar?! -  Kihívlak egy párbajra. Csak úgy akárki nem lehet a kalózkirály hajóján. Ki kell harcolnod magadnak a helyet. – sziszegi mosollyal az arcán, miközben mindent arrébb rúg.

- Hajrá kapitány! Gyõzd le ezt a kis nebáncs virágot.- kiáltja az a Chris nevû kölyök…sosem fogom kedvelni, már most látom.
Percekig állok még meredten. Sosem voltam jó kardforgató, igaz, nem is próbáltam az lenni…sosem vonzottam a fegyverek igazán. Végül nagyot nyelek és felveszem a pengét és neki rontok. Könnyen védi ki minden próbálkozásomat, de egyelõre nem támad…ki akar fárasztani, amihez nem is kell sokat várnia.
Már éppen lendíti is a kardját, amikor hirtelen megdermed. Nem tart tovább pár pillanatnál, így mikor ki akarnám használni a lehetõséget újra lendül a kardja, eltérítve az enyémet. Megragadja a karomat, de mikor már azt hinném el akarja vágni a torkom, egy tõrt nyom a markomba.

- Rendben velünk maradhatsz, de még egyszer nem húzlak ki a vízbõl, ha netalántán ismét bele zuhannál. – mondja, majd sarkon fordul és ott hagy. A többiek csak néznek, hol rám, hol a kapitányra..én meg állok ott értetlenül. Egy tõr…de mi ebben olyan különleges? Mert biztosan van benne valami…különben nem nézne rám így mindenki

- Te vagy az elsõ, aki nyilvánosan magánál hordhatja ezt a tört. – válaszolja a kapitány jobb keze, mielõtt feltehetném a kérdést - Vigyázz rá hisz ez egykoron a kapitány édesanyja tulajdonát képezte. – erre csak bólogatni tudok. Nem igazán jut eszembe semmi épkézláb mondat.
Mikor már mindenki szétszéledt és is a dolgom után indulok… kell valami, hogy lekössem a figyelmemet. A tõrt az enyém mellé csúztatom, egészen hasonló a kettõ.. talán ugyanattól a kovácstól való
Estefelé, mikor már a legénység elcsendesül egy tányér sülttel és burgonyával kopogok be a kapitány kabinjába. Egész délután ki se dugta az orrát…remélem nem lett miattam baja
- Kapitány..- nyitom résnyire az ajtót- vacsorát hoztam…bejöhetek?
semmi válasz.
hezitálok még pár pillanatot, mielõtt kinyitom annyira az ajtót, hogy a tálcával a kezemben át tudjak csusszanni a résen.
A kapitány az asztalánál ül, és mintha bele temetkezne valamibe. Finoman érintem meg a vállát, mire nyöszörögve emeli fel a fejét és hátra fordul hozzám
- Alex… mit akarsz?
- Vacsorát hoztam- teszem le mellé a tálcát
- Mennyi az idõ?
- Nem tudom, de már jócskán beesteledett- hátrébb lépek, hogy hozzá férjen az ételhez, de mikor el akarnám hagyni a szobát int, hogy maradjak. Jobb híján az egyik ládára ülök le. Figyelem, ahogy nekilát az ételnek, a szája szegletébe szökõ mosoly pedig arról árulkodik, ízlik neki az étel. Bizonyára finom, a mi kosztunk burgonya és konyhai maradék, de nem panaszodok. Nem vagyok válogatós, fõleg nem itt, fõleg nem ilyen helyzetben.
- Nem is értem mit láttam meg benned, de ismerõs voltál már az elsõ pillanattól- jegyzi meg két falat közt. én csak bólintok és elõ veszem a késem- a sajátomat- hogy jobb híján azzal kössem le magam
- Megfordultam már pár kikötõben, de az is lehet, hogy csak hasonlítok valakire- vonok vállat
- Kölyök, nem azért adtam azt a kést, hogy játsz vele- morogja össze szûkült szemekkel
- Tudom én azt, de ez nem az a tõr. Ez a sajátom, apámtól kaptam, mielõtt eljöttem otthonról- erre már a kezét nyújtja, én pedig oda adom, hogy közelebbrõl i láthassa
- Valóban más a markolata.. honnan szerezte?
- Apám a nagyapámtól kapta, aki szintén a tengeren élt. Sajnos nem ismertem személyesen, a neve Félszemû Mathias volt- mintha szellemet látna, úgy megdermed. Vissza nyújtja a tõrt, majd vissza fordul
- Kérlek hagyj most magamra- mondja szinte suttogva, én pedig felkelek és elhagyom a kabint. Talán ismerte a nagyapámat? Talán az anyjának köze volt hozzá? Talán több közük van egymáshoz, mint hittem…

Nekitámaszkodva az íróasztalomnak csöndben figyelem a dokit, ahogy alaposan megvizsgálja. Majd szemet szúr, hogy megrázza a fejét.

-          - Mi történt? – kérdezem tõle kissé megrémülve. Csak nem halt meg, hisz látom, hogy emelkedik és süllyed, a mellkasa tehát életben van. Akkor mégis mi lehet a baj?

-          - Tudtad, hogy egy szívbeteg kölyköt szedtél fel? – fordul felém nagyot sóhajtva.

-          - Ha jól sejtem már a végsõ stádium elõtti utolsó fázisban van. Vagyis még él és mozog, de a napjai meg vannak számlálva. – közben a takarót fentebb húzza a kölykön.

-         -  Szívbeteg? – kérdezem döbbenten. Ezt égis, hogy tudta eltitkolni elõlem?

        Órákkal késõbb tér csak ismét magához. Egész idõ alatt bent voltam és rá vigyáztam pedig legszívesebben a tengerbe dobtam volna a kis hülyét.

- Magadhoz tértél végre?..- morgom neki nem túl barátságosan. Tekintettem viszont megakad a kézmozdulatán.

- Kapitány.. – nyögi erõtlenül nekem.

- Azért azt megemlíthetted volna, hogy szívbeteg vagy.. igen, tudok róla. Az egyik emberem megvizsgált miután összeestél - sziszegem neki akár egy mérges kígyó. Borzasztóan felidegesített azzal, hogy ezt a komoly betegséget csak így eltitkolta elõlem.

- Mit szándékozik velem csinálni most, hogy tudja a titkom?- kérdezi, de tekintetét már nem emeli reám. Ó, ha te azt tudnád bogaram!

- A következõ állomásnál kiteszlek. Ilyen állapotban nem jöhetsz velünk. Nincs szükségem egy haldokló koloncra- annyira felidegesített, hogy muszáj volt kiszelõztetni a fejemet és minél messzebb kerülni tõle.

Utam a fedélzetre vezet, ha már a szobám foglalt. Rossz hangulatomat látva az emberek nem jönnek oda hozzám poénkodni. Kerülnek akár a forró kását. Pedig én ritkán vagyok ilyen. Csak akkor, ha valami igazán felbosszant, akkor harapok meg mikor anyámnak, a halálának az évfordulója van. Ezen ritka alkalmakon jobb kerülni engem.  És most mindkettõ egybeforrt.

Felbosszantott, mert hazudott.  És veszélyes kalandba akart vágni velem, pedig amit legkevésbé sem tudok elviselni az egy társ halála.  Felbosszantott, mert ugyanolyan betegsége van, mint egykoron anyámnak is volt.  

Konyhaszekrénybõl kivett rummal próbáltam kezelni a haragomat. Kisebb nagyobb sikerrel.

Helyet foglaltam egy jobb napokat is megélt fa széken, amit a kormányhoz húzva a lábaimat a kormányra felpakolva kezdtem el irányítani a hajót.  Közben nagyokat kortyoltam az üvegbõl, amibõl jócskán meg is fogyott már a rum. Megint le fogom inni magam, de kit érdekel a kölyök hibája.

Sabo egyik régi könyvét véltem felfedezni a hajópadlón. Felvettem majd bele- bele olvasgattam nem igazán kötött le. Halk léptek hangjára figyeltem fel. Hátra se kellett néznem mára megszólításból tudtam, hogy ki jött látogatóba.

- Kapitány…- áll meg mögöttem pár perces néma csöndben.

- Mit akarsz?- kérdezem, de csak azért se adom meg azt a tiszteletet, hogy feléje fordulok. Hisz õ se tisztelt meg engem az igazsággal.

- Csak tudni szeretném, miért haragszol ennyire… - kérdezi kissé bizonytalanul. És valóban van benne valami. Hisz nem egy öreg házaspár vagyunk, akik évek óta ismerik egymást épp csak pár napja léptünk be egymás életébe. Mégse tudok nem haragudni rá.

- Hogy miért? Mert hazudtál nekem. És mert veszélybe is sodorhattad volna valamelyik emberemet ezzel!- felelem neki mérgesen.

- Tudom…de úgy éreztem, ha elmondom, nem engednéd, hogy a hajódon szolgáljak - feleli. Én pedig végre feléje fordulok.

- És az a megoldás, hogy mindenki elõl eltitkolod? Mi lett volna, ha nem vesszük észre, hogy beestél vagy, ha túlkésõn ugrok utánad? – mérgemben felálltam és mérgesen néztem rá. Kb egy magasak voltunk. Így nem igazán volt felette tekintélyem.

- Sajnálom, de meg kell értenie, nincs más lehetõségem. Nekem a tenger az életem. Képtelen lennék a hátra lévõ életemet a szárazföldön eltölteni. – feleli nekem dacosan.

Majd felrobbanok a dühtõl, de helyette csak a hajamba túrva hangosan kifújtam a levegõt.

-          - A döntést meghoztam a legelsõ szigeten kidoblak, hacsak nem mutatod meg nekem a rátermettségedet. – mondom miközben az egyik fenti fegyveres ládából kihalásztam neki egy kardot. Majd a lába elé dobtam.

-         -  Kihívlak egy párbajra. Csak úgy akárki nem lehet a kalózkirály hajóján. Ki kell harcolnod magadnak a helyet. – közben arrébb rúgtam a könyvet és a széket is, hogy elegyen helyünk a harchoz. Legényeim kíváncsian figyeltek minket. Chris már most kiabált.

-          - Hajrá kapitány! Gyõzd le ezt a kis nebáncs virágot.

Figyelmen kívül hagytam Chris kiabálást és vártam Alex mikor veszi fel végre a kardot a földrõl és áll harci állásba.

Percek teltek el mire elhatározza magát, hogy megküzdjön velem. Felemelve a földrõl a kardot támadó állást vesz fel. Majd elsõként ront nekem.

Könnyû szerrel védem, ki a támadásait meg se kottyan olyan harmat gyenge. És már most liheg. Látszik, hogy a szívének mér ez a kis rohanás is komoly gondot jelent.

Elégedetten figyelem, hogy milyen gyenge. És még õ akar kalózhajón szolgálni. Gyõzelem ittasan vinném be neki a kegyelemdöfést, amikor is egy emlékkép ragad el a valóságtól.

Anyám harca egy erõs kalózzal. Hangosan liheg és néha meg kell támaszkodnia a kardján, mert képtelen megtartani pehely könnyû súlyát.  A mosolya, ahogy reám néz azt sugallva vele minden rendben lesz kicsi Castiel.  Megpróbáltam kiszabadítani apró karomat anyám egyik kalózának vaskos erõs lapát kezei alól, de hiába. Végig kellett néznem, ahogy szívbeteg anyámat eléri a végzete.

Amilyen váratlanul leptek el az emlékek olyan váratlanul tértem vissza a jelenben. Alex még mindig nem adta fel. A maga módján keményen küzdött, hogy elérje a célját.

Megragadva a csuklóját kivettem a kezébõl az ideiglenes kardját és helyette egy tört kapott tõlem, ami mély döbbenetet váltott ki nem csak benne, hanem a legényeimben is. Nem akármilyen tör volt egykoron anyámé volt.

-          - Rendben velünk maradhatsz, de még egyszer nem húzlak ki a vízbõl, ha netalántán ismét bele zuhannál. – majd kikerülve magára hagytam. Legényeim döbbenten figyelték távozó alakomat. A kabinom felé vettem az utam és csak remélni tudtam senki se fog megzavarni magányomban.

-          - Te vagy az elsõ, aki nyilvánosan magánál hordhatja ezt a tört. – futólag még hallom Sabo szavait, ahogy beavatja, a tör titkába friss csapattagunkat.

-          - Vigyázz rá hisz ez egykoron a kapitány édesanyja tulajdonát képezte. – a további szavait már nem hallom hisz addigra már magamra csuktam az ajtót.

Lefeküdve az ágyamra ismét egy rumos üveget húztam közelebb magamhoz miközben a tekintetemet a plafonra szegeztem. Már megint milyen legényt szedtem én össze? Így sose tudok békére lelni a múltammal kapcsolatban. Ez a srác anyám lelkét hozta vissza a hajóra.

Felkapom a szerszámaimat és elõször belül, majd kívül állok neki az újításnak. Van nálam minden, enyv, csiszoló és polírozó, szögek, csavarhúzó és kalapács, még fûrész és smirdli is akad.

Éppen a korlátot javítom amikor megjelenik az egyik tiszt
- Te lennél az új csapattag? Nem tudtam hogy a kapitány átpártolt a kölykökhöz- nevet fel gúnyosan, én csak leteszem a szerszámokat és felé fordulok
- Így elnézve nem csodálom- mérek végig rajta- az õ helyében én is magamat választottam volna egy ilyen csotrogány helyett- hirtelen köpni nyelni nem tud, én pedig kihasználva a lehetõséget otthagyom õt, itt már amúgy is végeztem. Azt hiszem a fõvitorlára is ráférne egy kis javítás…

- Rendben emberek irány egy új kaland felé!- hallom meg a kapitány hangját, ahogy másodmagával megjelenik a kabinajtó elõtt. Lelkesen kiált fel mindenki és lát munkához, én pedig folytatom amit elkezdtem, hisz szakadt vitorlával semmire sem megyünk.
- Hali Alex! – hallom meg a kapitány hangját, hirtelen nem is tudom mire vélni
- Üdv Kapitány! – nyögök ki végül valami köszönés félét
- Hogy haladsz? Helyretudod, hozni a szerelmemet?
- Igen, ne aggódjon olyan lesz mindjárt mit új korában.
- Helyes.  Amúgy mesélj magadról valamit. Hol születtél? Milyen volt az eddigi életed? Szeretem megismerni a leendõ családtagjaim múltját. – karol a vállamba, amit eléggé furcsállok.
- Semmi érdekes nincs a múltamban. Egyszerû családba születem majd hajó inasnak álltam. Illetve a hajóács szakmát is kitanultam. – vágom rá, szinte ugyanazokkal a szavakkal, mikkel máskor mutatkoztam be. És tényleg nincs is sokkal több, leszámítva egy két dolgot… de arról jobb, ha nem tud. Nem kell tudnia róla, hogy már nincs sok hátra. ha megtudná, valószínûleg nem engedne itt dolgozni
- Értem szóval te az a titokzatos típus vagy, de mindegy is hajóácsnak vettelek fel nem pedig mesélõnek. – mondja vigyorogva, bár látszik rajta, hogy tudja, nem ez a teljes igazság. Ahogy a horizontot kémleli elkomorodik a tekintete
- Vihar lesz. – suttogja halkan, majd a többiek felé fordul - Vitorlát erõsíteni a raktárban a dolgokat kikötni, ágyukat leszíjazni és felkészülni Poszeidon haragjára emberek! – adja ki az utasítást. Én csak figyelem a többieket, nem igazán tudnék segíteni a rakodásban, így inkább folytatom a munkámat. Ha befejezem még vihar elõtt, talán egyben marad
- Ne, aggódj, majd vigyázok rád! – bíztatóan rám mosolyog, majd magamra hagy. Vajon mindenkivel ilyen közvetlen?

Mire ideér a vihar épp hogy kész vagyok, és most már én is a többiekkel együtt kapaszkodok az életemért. Fél szemmel végig a vitorlát figyelem…azt hiszem jó munkát végeztem.
Hallom hogy Chris hozzám beszél, de mikor felé lépek mindkettõnket a vízbe lök egy méretes hullám.
Rémülten próbálom fenttartani magamat a víz felszínén, de érzem, hogy megint görcsbe rándul az egész testem. Alig bírok az eszméletemnél maradni, de arra emlékszem, ahogy a kapitány megragad és kivonszol. egy medencényi vizet sikerül felköhögnöm
-   NEM TUDSZ ÚSZNI?- mordul rám, miután fejbe vág. Nagy nehezen feltápászkodok, de a következõ pillanatban elsötétül minden

Száraz ágynemû vesz körül amikor magamhoz térek.
Nem igazán tudom hol vagyok, vagy hogy  tényleg ébren vagyok-e…
- Magadhoz tértél végre?..- morogja a kapitány az ablak elõtt állva. A kabinjában vagyunk, tudatosul bennem. Kezemet a mellkasomhoz szorítva ülök föl, de még mindig kába vagyok
- Kapitány..- nyögöm erõtlenül
- Azért azt megemlíthetted volna, hogy szívbeteg vagy.. igen, tudok róla. Az egyik emberem megvizsgált miután össze estél- szûri át a fogai közt. Látszik rajta hogy mérges, és csak elképzelni tudom, mit tenne velem legszívesebben. Nyugodtan megtehet bármit, hisz ez az õ hajója… akár ki is rakhat egy csónakon, ha úgy tartja a kedve, de az biztos, hogy akkor két-három napnál tovább nem húznám ki…
- Mit szándékozik velem csinálni most, hogy tudja a titkom?- kérdem halkan, de nem nézek rá. Nem válaszol rögtön, de szinte hallom ahogy csikorgatja a fogát
- A következõ állomásnál kiteszlek. Ilyen állapotban nem jöhetsz velünk. Nincs szükségem egy haldokló koloncra- azzal sarkon fordul és elhagyja a kabint, én pedig erõtlenül zuhanok vissza az ágyra. Szép.. tudtam hogy le fogok bukni, de azt nem, hogy ilyen hamar…csalódtam benne is, de legfõképp magamban…

Mikor már képes vagyok lába állni kikecmergek a fedélzetre. a Többiek, mintha mi sem történt volna teszik a dolgukat, rakodnak, vagy épp a hajót foltozzák…az én dolgom lenne megjavítani a törött korlátot, vagy az árbóckosarat.
Csalódott sóhaj kíséretében szedem össze a kint hagyott szerszámokat… már amelyiket nem sodorta el a víz..remek…
- Hé, Alex- bök vállba az egyik matróz, ami szokatlan, hisz a legtöbb szinte levegõnek néz… csak tudnám mi ezen akkora nagy ügy a számukra
- Igen?- fordulok felé
- A következõ megálló majd két hétre van innen.. addig talán a kapitány is megenyhül. Azt mondom, addig legyél a közelében és próbáld ott hasznossá tenni magad.- meg sem várja a válaszomat, már el is tûnik a többiek közt. Végül is.. nem rossz ötlet.
Elindulok megkeresni a kapitányt, talán tudok vele beszélni, és ad még egy esélyt…nem tûnik õ rossz embernek, de láttuk, mennyire ismerem ki az embereket.
- Kapitány…- állok meg mögötte. valami könyv van a kezében, talán nem most kellene zavarnom.- beszélhetnénk?
- Mit akarsz?- kérdi, de nem fordul meg
- Csak tudni szeretném, miért haragszol ennyire…
- Hogy miért? Mert hazudtál nekem. És mert veszélybe is sodorhattad volna valamelyik emberemet ezzel!
- Tudom…de úgy éreztem, ha elmondom nem engednéd, hogy a hajódon szolgáljak- erre már megfordul és össze csukja a könyvét. Így, hogy látom az arcát, még mérgesebbnek tûnik.

Szobámba visszatérve ismét a jegyzeteimbe ásom magam bele.  Már elég sok gyûlt össze kalandjaink során melyek tapasztalatokat, megjegyzéseket vagy csak egyszerûen élményeket õriznek. Mind nagy kedvencem, de legeslegjobban az elsõt szeretem. Akkor találkoztam Sabo- val és fedeztünk fel egy teljesen új sziget csoportot. Melyrõl térképet is rajzoltattam vele legnagyobb örömére. Így jelenleg csak ketten tudunk a létezésérõl meg az a bennszülött csoport amelyik vacsiként akart tálalni minket. Sose felejtem el mennyi cifra szót vágott akkor Sabo a fejemhez, de ez a kaland alapozta meg az egymás felé érzett feltétlen bizalmunkat. És arról a szigetrõl mai napig nagyon értékes gyógyfüveket õrzök melyek már nagy hasznot mutattak. Nem egyszer köszönhettem ezeknek egy-egy emberem életét. És erõs fájdalom csillapítóként is funkcionálnak.

-        -  Kapitány! – lép be legidõsebb emberem ki egyben a szakácsom is. Vele is elég közvetlen a kapcsolatom. Õ az éhezéstõl mentett meg.

-          -Jack! Mesélj mi nincs raktáron?

-          -Semmi ilyen kaja ügyben ne aggódj feltöltöttem és ez az éhenkórász banda egyhamar nem tud kienni belõle.

-          -Hát akkor? – kérdeztem miközben hellyel kínáltam. Amit készségesen elfogadott.

-        -  Láttalak délben, a kosárban. Álmodtál.

-          -Igen, de semmi olyanról, ami miatt aggódnod kellene csak elmélyedtem az emlékekben.

-          -Akarsz róla beszélni?

-          -Nincs mirõl. Az a múlt és ismersz, én már csak elõre tekintek.

Nem válaszol, csak vissza, mosolyog. Kedvelem néha olyan, mint egy pótapa, akivel leülsz és megbeszélhetsz ezt, azt.

-Na, de ideje leellenõrizni, hogy mindenki itt van-e? – állok fel az íróasztaltól és a társaságában vissza, mentünk, a fedélzetre.

Az egész csapat itt volt. Kicsit részegen, de legalább egyben.

-Rendben emberek irány egy új kaland felé!- vigyorgok rájuk.

Kiáltanak egy Yohohot majd kiengedik a kalóz vitorlánkat és a kalóz zászlónkat meg felhúzzák.

Tekintetemmel Alex- et keresem. Meg is pillantom, ahogy épp a fõvitorlát pofozza helyre. Köszönhetõen az öregnek megélt már szebb napokat is. Odasétáltam hozzá hisz végül is alig ismerem. Szeretek jó kapcsolatot kialakítani mindenkivel, aki a hajómon szolgál. Vagyis, ha minden jól megy, akkor inkább új családtag.

-         - Hali Alex! - mosolygok rá és hajolok be elé. Kissé meglepõdik, de több arcmimikát nem látok.

-         - Üdv Kapitány! – köszön, de inkább csak olyan kötelességképpen.

-         - Hogy haladsz? Helyretudod, hozni a szerelmemet?

-         - Igen, ne aggódjon olyan lesz mindjárt mit újkorában.

-          -Helyes.  Amúgy mesélj magadról valamit. Hol születtél? Milyen volt az eddigi életed? Szeretem megismerni a leendõ családtagjaim múltját. - karolom át  a vállát.

-         - Semmi érdekes nincs a múltamban. Egyszerû családba születem majd hajó inasnak álltam. Illetve a hajóács szakmát is kitanultam. – felei monoton hangon mintha egy betanult szöveget mondana. Nem tetszik. Olyan, mint egy üres papír. Az életedrõl nem kéne így mesélni hisz minden élet ajándék. Akár szegénynek akár fattyúnak vagy akár nemesnek születtél. Mégis jobbnak láttam, ha nem erõltettem hisz a késõbbiekben majd úgy is elérem, hogy meséljen.

-          -Értem szóval te az a titokzatos típus vagy, de mindegy is hajóácsnak vettelek fel nem pedig mesélõnek. – mondom neki egy vigyor kíséretében.

Majd tekintetem megakadt a horizonton gyülekezõ sötét felhõkön.

-          -Vihar lesz. – suttogom magam elé. Tekintetemet elfordítom Alexrõl és a többiekre nézek.

-         - Vitorlát erõsíteni a raktárban a dolgokat kikötni, ágyukat leszíjazni és felkészülni Posszeidon haragjára emberek! – osztom ki a parancsokat és mindenki zokszó nélkül végrehajtja.  Félszemmel láttam egy kis aggodalmat Alex tekintetében. Ezért barátságosan átkaroltam.

-          -Ne, aggódj, majd vigyázok rád! – bíztatóan rá mosolyogtam majd  elmentem, hogy szobámba rögzíthessem a könyveimet illetve egyéb fontos dolgaimat.

Egy óra múlva meg is érkezett és igen nagy lelkesedéssel dobálta a hajónkat. Nem gyõztünk kapaszkodni valamibe. Erõs volt és kegyetlen elõre sírtam a javítási költségek miatt. Mégis valamiért a vitorlát és zászlót megkímélte. Ki tudja talán Poszeidon kalóz párti. Miközben ezen agyaltam egy nagy hullám csapot fel a fedélzetre és kibillentve egyensúlyokból Christ és Alexet. A két áldozatot magával ragadva.  Chris jó úszó, de bepánikol, ha ilyesmi történik, vele Alexrõl viszont semmit se tudok.  Automatikusan utánuk ugrottam idõközben Sabo is csatlakott. Így én Alex felé kezdtem el úszni, míg õ Christ célozta meg. Alig tudta fent tartani magát. Elöntött a harag. Nem tud úszni? Idõközben láttam, hogy Sabo-ék sikeresen vissza úsztak.

-          Alex kapaszkodj meg bennem! – mondtam neki miután odaértem hozzá majd zokszó nélkül teljesítette így visszaúsztam vele a hajóhoz ahol embereim meg kiemeltek. És már a vihar is kezdett csillapodni.

Miután ismét a fedélzeten álltunk illetve négykézláb én  fõleg a fáradságtól, õ pedig többnyire az ijedségtõl plusz  nagy víz mennyiséget   is  sikerült felköhögnie, de miután az kijött és sikerült újra életképessé varázsolnia magát és  érezte, hogy biztonságban van egy hálás mosolyt küldött felénk. Én viszont egy barackot adtam a buksijára mármint ütést.

-        -   NEM TUDSZ ÚSZNI?- kérdezem tõle jogosan és mérgesen. Mégis ki az, aki elmegy tengerésznek miközben egy kutyánál is rosszabbul úszik. Több vizet nyelt, mint ahány levegõt szívót eddigi életében.

-          Casti, kicsim figyelj rám!” szól rám egy kellemes nõi hang ki ölében tartva szintén egy árbockosárban próbál meg egy helyben tartani.

-          - Nézd mama milyen hatalmas ez a kék tenger.

-          - Igen, hatalmas, de most egy kicsit figyelj ide

Kék szemeimmel kíváncsian nézek fel rá. Õ csak lágyan visszamosolyog és folytatja ott ahol abbahagyta.

-          - Amikor én már nem leszek, egyedül kell folytatnod a kalóz életet. Nehéz lesz, de találsz, majd benne elég örömet hidd el.

-         -  Miért hova mész, mama?

-          - Föl az égbe.

-          - Madár leszel?  „nézek rá értetlenül”

Õ csak halkan kuncog majd puszit nyom a fejem búbjára.

-          - Akkor majd a papa fog rád vigyázni amint meg talál.

-          - De õ haditengerész nem?

-          - De, de egyben az apád is szóval úgy érzem nem lesz itt semmi baj.

Kipattannak, a szemeim majd egy sunyi mosoly kíséretében az égre felnézek.

       - Komolyabb gondok vannak itt mama, mint hitted.

       - Kapitány!

       -  Hmm? „pillantok le az árbockosárból”

       - Szárazföld a láthatáron.” vigyorog rám az elsõ tisztem”

        - Ami nõt és piát jelent. „vigyorgok vissza rá. Nem csak az elsõ tisztem, de egyben a legjobb barátom is. Együtt kezdtük el a kalóz életet. Kiugrok a kosárból és dupla szaltóval érkezem meg elé.

       - Köszönöm,köszönöm.  „ hajolok meg embereim elõtt színpadiasan, kik csak nevetnek az újabb mutatványomon”

      - Azért most elég kitartó volt az apád. „szólal meg a legújabb klubtagunk ki még csak a 15- öt töltötte be éppen.”

- Jaj, ne is mond új rekord egy hétig még sose üldözött minket a nyílt vízen. Lehet, hogy kapizsgálja, hogy a fia vagyok. Talán mikor elfog, nem börtönbe dug, hanem bepótolja az apai kötelességeit.” morfondírozok hangosan”

- Álmodj csak királylány! Elsõ dolga lesz nyilvános akasztásra küldeni.

- Igen sajnos én is erre számítok.” nevettem rájuk”

-         -  Na, de menjünk és hódítsuk meg azt a szép kis szárazföldet. Azt mondom kedves barátaim ideje piázni, nõzni éppen ebben a sorrendben.” húzom ki a kardomat”

Egyetértõ éljenzést kapok ezért Thousand Sunnyval az öblöt célozzuk meg.

Kikötés után egy gyors zászlócserét csináltunk. Épp eleget harcoltunk az elmúlt egy hétben néha a kalóznak is kell egy kis béke.

Szóval az öbölben szétváltunk, hogy ki-ki szórakozásának megfelelõen elüsse az idõt. Természetesen én elsõ tisztem Sabo és kis újoncom társaságában a közeli kocsmát céloztuk meg. Csapostól rögtön két rumot és egy narancslét rendeltem, persze a narancslé gazdája nem nagyon éljenzett.  

-          - Megint nõt a vérdíjad.” közli velem a csapos barátom unottan”

-          - Már nem is vagy rám büszke? Pedig egy hétig macska egér játékot játszottunk a haditengerészettel.

-          - Nézd meg!” teszi elém a friss épp csak tegnapi szórólapot”

Valóban, már 2 000 000 arany lett a fejpénzem.

Most teljesen elérzékenyülten néztem rájuk és meghatottan, erre õk csak a fejüket fogták megfáradtan”

Miközben magamat fényesítettem, illetve poénjaimmal a népet szórakoztattam szemem sarkából megláttam egy szõke fürtös buksit ki épp barátai társaságában egy körasztalnál nevetgélt és lelkesen mesélt valamit, hogy mit, azt nem halottam, mert túl nagy volt idebent a hangzavar. Már épp felálltam volna, hogy kicsit ismerkedjek vele, mert így elsõ ránézésre elég helyes fiúcska volt így magabiztosan gondoltam a dumámtól rögtön eldobja az agyát a testét meg rögtön bele az ágyamba. Tehát épp feléje tartottam mikor egy velem egykorú, izmos testalkatú fiú az utamat nem állta.

-          - Segíthetek? „néztem rá kérdõen”

-          - Ha már így rákérdeztél igen. Te vagy Castiel vagy hívjalak inkább a kalózok királyának?

-          - Jaj, az csak egy becenév, de elismerem, hogy az elég király fajtából.

Választ nem kapok, rögtön kardot ránt és döfne le vele, ha egy jól irányzott rúgással nem kényszeríteném térdelõ állásba”

-          - Nem mondták még neked, hogy kés, villa, olló gyerek kezébe nem való!

-          T- e!! „sziszegi nekem mérgesen”

-          - Majd akkor hívj ki, ha 1 másodpercnél tovább állsz meg a lábadon.

Több se kellett jöttek a haverjai szép sorjában, de egy se volt kihívás, sõt még unalomûzésnek se voltak túl jók. A fél kocsma a padlót nyalta a másik fele pedig feszülten méregetett.

-          -Castiel, légy szíves viselkedj! Szeretném nyugodtan meginni ezt a finom rumot." szól rám imádott elsõtisztem"

-          - Sabo!” nézek vissza rá nyafogva. „

-          - Õk kezdték. Folyton csak a bajt keresik ráadásul még a rumomat is kiöntötték szóval igazán megszánhatnál a sajátoddal.

-          - Felejtsd el. Vegyél magadnak. Elég nagyfiú, vagy már sõt pénzed is van rá.

-          - Olyan gonosz vagy.” durcizok be, de azért veszek egy teljes üveggel.”

-          Miközben az üveget húzom, néha felpillantok és a tekintetemmel megkerestem az idõközben feszülten figyelõ szöszimet. Na, jó nem csak õ az egész kocsma felfigyelt többnyire a kalózkirály szóra.

-          - Hé, szöszi, hogy hívnak? Nem vonz egy jó kis kalóz kaland? „mosolyogtam rá sunyin. És odasétáltam elé, ha esetleg cincogna, meghalljam majd a jobb kezemmel végigsimítottam az arcán.”

Mielõtt választ adhatott volna egy iszonyat erõs ütés érte a fejem búbját a hátam mögül.

-          - Hogy rák enné ki a beleidet.” sziszegve fordulok az illetõ felé, de amint meglátom, hogy kivel van, dolgom egybõl hangnemet váltok”

-          - Taknyos kölyök! Azt hitted, hogy el tudsz futni elõlem. Egy hétig szarakodtam veled. „ Néz rám mérgesen majd a pulthoz sétált és egy Wisky s üveget rendelt”

-          - Ha kiakadásnál tartunk, akkor nekem ezerszer több jogom van hozzá, mint neked.” ülök le mellé, közben Sabo a kezét készenlétben tartja kardján. Mindig is haragtartó volt az öregemmel szemben bár minden oka meg van rá. Hisz egyszer majdnem meg fojtotta”

-          - Attól még, hogy kalózkirálynak tartanak semmit se tettél le az asztalra.

-          - Ja, mert te igen.” forgatom meg a szemeimet”

-          - Ne szemtelenkedjél!

-          - Juj, a tengerészet vezér admirálisa mérges rám. Komolyan hova szaladjak? „tettem fel a költõi kérdést neki gúnyosan”

-          - Nagyon emlékeztetsz rá.’ sóhajt egy nagyot miközben maga elé mered és látszólag fejben máshol jár”

-          - Mégis kire? „de a választ tökéletesen tudom”

Egy ideig csöndben ülünk egymás mellett amikor alkapitánya ront be a kocsmába.

-          - Te mocskos tengeri patkány.” sziszegi a képembe”

-          - Yo , igen én is örülök neked Bill. Mond csak milyen volt az elmúlt heted?

-          - Elsüllyesztettétek az aranyfõnixet.” vágja, hozzám mintha nem tudnám”

-          - Ööö… Ja, tom mivel én voltam, és ?

Ha tekintettel ölni lehetne Bill már rég megette volna. Hihetetlen, hogy hasonlít az öregre. Ja, igen féltestvérek vagyunk. És õ is tudja ezért olyan meghitt a kapcsolatunk, de a lelkére kötöttem, hogy származásom titkát még ne ossza meg az öreggel. Még van pár dolog, amit el akarok érni az életben és ezek között van a hét tenger nevezetû tenger. Állítólag a hét tenger találkozásánál egy sziget van mely rengeteg kincset rejt magában. Egy nap megtalálom és beírom a nevem a történelembe és aznap lesz az utolsó cselekedetem. Mosolyogva nézem õket. Bill totál az öregre ütött. Le se tagadhatják vérrokonságukat. Csak én vagyok a rút kiskacsa. Tengerészeti elitekbõl álló családban egy kalóz? Még kimondani is röhejes.

-          - Meglátogattatok, ittunk, dumcsiztunk, puszilkodtunk most már mindenki oszolhat, nem? Épp egy ifjút próbáltam betoborozni, amíg nem tettétek tönkre a pillanatunkat.

Majd visszanéztem kedvenc kis szõkémre.

-          - Bocsi az iménti cirkuszért. Tengerészek. Na, de mi a válaszod kölyök? „fürkésztem kíváncsian”

-          - Egy vitorlát se tud felhúzni. Néz rá kapitány. A tengerre is alkalmatlan, nem hogy egy kalózhajóra.” szól közbe fiatal kis csapattagom, de egy intéssel belé fojtom a szót”

-          - Hagyj érvényesülni más gyerekeket is Chris.