|
|
Szerepjáték
(Hentai)
| Barack | 2013. 04. 13. 21:38:56 | #25586 |
 Karakter: Gabriel Merwen
Megjegyzés: ~Loranekonak~
- Az jó lesz, mert el szeretném őt felejteni. – megölel, természetesen viszonzom a tettét, olyan jól esik, végre egy olyan nőt ölelni, aki el is fogadj ezt.
Elenged a nyakamnál, vállamra hajtja a fejét, kezemet a derekára teszem és ott pihentetem. Egy lágy puszival teszem boldogabbá, egyenesen a homlokára kapja, valamiért van egy olyan érzésem, hogy fél és nincs készen egy új életre, vele ellentétben én igen. David megérti, ha lesz egy barátnőm, ellentétben Mayaval, mert egy olyan hisztiket fog levágni, hogy jaj. Szívem szerint őt is magamhoz venném, de nem engedi Laura, majd időnként meglátogatom. Hamarosan feltesz nekem egy olyan kérdést, amire egyszerű a válaszom.
- És Laura?- Hát igen…, annyit azért észreveszek, hogy a zsebében kotorászik, és valamit kivesz belőle majd figyeli.
- Laurával nem kívánom tartani a kapcsolatot, vagy ha igen, akkor csak a lányunk miatt, hiszen láthatási jogom az lesz, meg neki is a fia iránt. Bár jobb lenne ha nem látogatná, mert szegénynek ez így nagy trauma. – Nora-ra pillantok, aki nem is figyel rám, nagyon belemerült a gondolataiba míg én meséltem neki.
Lehet ennyire unalmas vagyok, tény, hogy nemrég mentek szét Paullal, azért segítek majd neki elfelejteni azt a gyökeret.
- Nora! Nora.- Már legalább ötödjére szólítom meg, nem reagál.–Jól vagy? – kérdezem aggódva, ekkor felém fordul és megölel.
- Csak ölelj át szorosan, kérlek. – látom rajta, hogy valami nagyon bántja.
- Jól van. Nyugi. Nyugi. – Hátát kezdem el simogatni, hátha attól picit megnyugszik.
- Talán úgy könnyebb lenne ha elmondanád mi a baj? – kérdezem, hiszen érdekel, mi jár abban a kicsi buksijában.
- Nem. – Rendben, nem fogom erőltetni.
- Beszéljünk inkább másról. Vállamra hajtja a fejét.
- Rendben. – Azért jó lenne tudni, mi bántja ennyire, hogy a külvilágról sem vesz tudomást.
- Ott tartottunk, hogy mi lesz Laurával és a gyerekekkel? – Egyem meg, ebből látszik, hogy nem figyelt rám. - Szerintem a gyerekeid nem örülnének egy új kapcsolatnak. Bevallom egy kicsit én is félek. – Aggódó tekintettel néz fel rám, én meg elmosolyodom, azon amit mondott.
- Nem lesz velük semmi, de ezt az előbb elmondtam, csak nagy a valószínűsége, hogy elmerengtél kicsit. – mondom kedvesen.
- Bocsánat. – Megrázom a fejemet.
- Semmi gond, néha én is elmerengek. – Magam sem tudom, hogy mi lesz ebből a találkozgatásból. – Én is félek kicsit ettől, hiszen itt volt neked Paul, gondolom, lábra szeretnél állni kicsit, nekem meg a gyerekek meg a válási cécó. – Lemondóan sóhajtok.
- Kicsit még szeretném kiélvezni azt, hogy nincs mellettem senki. – Amikor ezt kiejti a száján, meglepődöm a mondatán, mert ebből az jön le, hogy feleslegesen voltam hozzá kedves.
- Legyen úgy, ahogyan szeretnéd. – Eléggé bántott ez a mondata, de tiszteletben tartom a kérését. – Akkor nem is zavarlak, hadd élvezd ki az egyedüllétet. – Megállok, látom rajta, hogy kétségbe esett.
- Nem úgy értettem. – Suttogja és közelebb jön, majd megölel. – Ne hagyj itt. – Szorítani kezd, az a baj, hogy nem értem mit szeretne.
- Tudom, hogy nem úgy értetted, megértem azt az álláspontodat is, hogy szeretnél független maradni, nem szeretnél fejest ugrani egy új kapcsolatba. Mi lenne ha barátok lennénk, megismernénk egymást, aztán majd meglátjuk mi lesz. Ehhez mit szólsz? – Ennél jobb ötletem nincsen.
- Nekem ez így megfelel. Akkor úgy kezellek, mint egy barátot. – Látom félreért és elenged.
- Mivel én nem nagyon tudlak úgy kezelni, mint egy barátot, hanem mint egy gyönyörű nőt, akivel együtt szeretnék lenni, így hozzád szeretnék érni, megpuszilgatni, ölelgetni, cirógatni. – mondom halkan neki és egyenesen a szemébe nézek. – Ha te is vágysz egy ölelésre ne fogd vissza magad, én itt leszek neked. – Megcirógatom pofját.
- Olyan hihetetlen, hogy ilyen kedves vagy hozzám. – Elmosolyodom, ilyenkor olyan aranyos.
- Megérdemled a gyengédséget. – Adok ajkára egy puszit.
Kezemet derekára teszem és úgy sétálunk szépen lassan tovább, ő is átkarol amennyire tud, olyan jó érzés sétálni vele, minden olyan nyugodt. Hirtelen megszólal a telefonom, kiveszem a zsebemből, Laura az.
- Mondd. – közlöm hűsöves.
- Elhoznád Davidot, mert nem érek rá, köszi. – Azonnal le is teszi.
- Rohadt jó. – Morgok egyet.
- Baj van? – kérdezi ártatlanul.
- El kell mennem Davidért a suliba, mert nem mer egyedül hazajönni, múltkor is a felsősök letámadták, van kedved velem jönni? – kérdezem kedvesen.
- Zavarni fogok. – mondja halkan.
- Nem fogsz és szeretném, ha megismerne. – Emelem fel állánál.
- Rendben. – Egyenesen az autómhoz sétálunk, kinyitom előtte az ajtót, vonakodva, de beül.
Beülök a helyemre, azonnal gázt adok és egyenesen az iskoláig hajtok, útközben leginkább a gyerekekről beszélünk, ő is elkottyintja, hogy ő is szeretne majd egyszer, csak még nincs kitől. Ezen elmosolyodom, mert Laurától én is szerettem volna egy harmadik csöppet, de hát neki egy másik farok kellett. Leparkolok az egyik üres helyre, kiszállok, Nora mellém sétál, hozzám bújik én meg kedvesen átölelem, közben figyelem, hogy merre van ez a nagyfiú, amikor megpillant mosolyogva szalad felém, elengedem Norat és magamhoz ölelem a kiskrapekot, aki sírni is kezd.
- Itt vagyok. – simogatom meg a fejét, a hátát, felveszem és úgy ölelem meg.
- Apa, hiányzol. – Ilyenkor megszakad a szívem.
- Te is. – suttogom, leteszem és Norára néz.
- David hadd mutassam be neked Nora-t. – mondom kedvesen.
- Ő lesz az új anyukám? – kérdezi lelkesen, Nora nagy szemekkel mered rám én meg elmosolyodom.
- Nem illik ilyet kérdezni és anyádnak egy szót se. – Emelem fel a kezemet.
- Tudom. – Mindannyian beülünk az autóba, majd hátrafordulok a kis krapek felé.
- Mihez lenne kedvetek? Fagyizni, étterembe, vagy haza? – Várom a válaszokat.
- Menjünk haza és főzz valami finomat. – mondja lelkesen, ami tetszik.
- Rendben, Nora van kedved csatlakozni hozzánk egy estebédre? – kérdezem kedvesen.
- Természetesen. – örülök, hogy beleegyezett, akkor irány haza.
|
| Barack | 2013. 02. 27. 16:52:56 | #25231 |
Karakter: Gabriel Merwen
Megjegyzés: ~Loranekonak~
- Tudom, és sajnálom is. –mentegetőzik. Felállok és elmegyek a fürdőbe letusolni. Jól esik egy forró fürdő. Felöltözöm, látom Gabriel is készen van már.
- Akkor mehetünk. – Nem szeretnék elszakadni tőle, így persze, hogy szomorkásan mondom.
- Igen – Mi lesz így ebből?
-A kocsim a ház előtt van. – Bezárom a lakást és az autóhoz sétálunk.
- Nora! – Amikor meghallok egy ismerős hangot egyből elönti a szar az agyamat. –Beszélhetnék? – Elindulok ez a pancser felé, ám Nora megállít. –Feltétlenül fontos lenne. – Mi lehet olyan fontos ezek után?
- Megvárnál a kocsiban? – Még engem küldesz el, na köszi.–Kérlek. – Fogom magam és beülök az autóba, ám a visszapillantóból figyelem őket és ugrásra készen várok.
– Hallgatlak. – Felé fordul és beszélgetni kezdenek.
Annyit veszek észre, hogy elkapja a csuklóját, nekem nem is kell több, kiszállok az autóból és amilyen gyorsan csak tudok odamegyek.
- Hagyd békén. – Ordatok annak a bunkónak, épp odaérnék, amikor Nora elém áll és megfogja a karomat.
- Nyugodj le. Meg oldom egyedül is. – Rendben, engedek neki, azért rajta tartom a szememet.
- De.. – mondanék neki valamit, mégis elcsitít.
- Menj vissza a kocsihoz, pár perc és megyek én is. – Nem tudom elhinni, hogy engem zavar el helyette, mondjuk jogos, hiszen egy senki vagyok az életében.
A kezét kinyújtja és ad neki valamit, amit figyelni kezd, nem tudom mi az, de meg kell attól szabadulnunk. Hamarosan elindul az autóhoz, a szívem majd kiesik a helyéről, mert kíváncsi vagyok mit akart. Gázt adok és elindulunk, nem akarok hozzászólni, majd mesél, ha akar.
- Mi a baj? – Végre hozzám szól.
- Mért állsz még mindig szóba vele, azok után ahogy bánt veled? Na meg mért véded? – Nekem Laurával csak a gyerekek miatt kell beszélnem, ha tehetném elküldeném a fenébe.
- Védeni én!!?? – kérdezi meglepetten.
- Igen . Nem hagytad, hogy bemossak neki, megérdemelte volna, így bánni egy nővel. – Miért vagyok féltékeny, hiszen csak most kezdem őt megismerni.
- Mert nem akartam, hogy bajod essen. – Hirtelen megfogja a kezemet, ami váratlanul ér. - Itt fordulj be. – Mutat az utcára, én meg készségesen befordulok. - Ott az a ház. – Megállunk egy aranyos kis családi ház előtt, kikapcsolom én is az övemet, ahogyan ő is teszi.
- Köszönöm, hogy elhoztál. – Kinyitja az ajtót, váratlanul és végül kapok tőle egy puszit.
Ettől kicsit felbátorodom és visszahúzom magamhoz, hogy megcsókolhassam, szinte falni kezdem az ajkát, amint megérzem. Elválok tőle, hiszen megijedek magamtól, mert nem vagyok ilyen heves. Most ő hajol közel hozzám és kapok tőle egy bátorító csókot.
- Mennem kell. – Suttogja nagyon halkan. - Itt a telefonszámom – Elveszem a kis kártyát, az ülésre teszem, megvárom míg bemegy, végül hazahajtok.
Egész úton Nora jár a fejemben, meg azon morfondírozom, hogy miért most ment el onnan, ahonnan én lakom. Sokszor elküldöm magam a fenébe, sajnos azt érem el, hogy rosszul érzem magam. Mégis van egy olyan reményem, hogy Paul elköltözik mellőlem, ha bevetem a kapcsolataimat, holnapra el is tüntethetem onnan. Leparkolok a garázsom elé, veszek egy mély levegőt, kiszállok, amikor oldalra pillantok meglátom Pault, amint felém közelít. Úgy teszek, mint aki nem veszi észre, sajnos nem jön be.
- Üdv szomszéd. – köszön nekem, én meg érdeklődve figyelem.
- Paul? – Teszem keresztbe a karomat.
- Gabriel, ugye? – kérdezi elgondolkodva.
- Igen? – kérdezem hűvösen.
- Mi van köztetek? – kérdezi.
- Semmi. – Felelek egyszerűen. – Na és közted meg a pláza cica között? – Vonom kérdőre.
- Beleszerettem és összeköltözünk a belvárosban. – Felhúzom egyik szemöldökömet.
- Mióta csaltad Norát? – Térek a lényegre.
- Miután eljegyeztem, rá pár napra lépett be Olga. – Veszek egy mély levegőt.
- Neked így jobb volt, hogy két vasat tartottál a tűzben? – Fontos kérdés.
- A szüleim miatt nem szakítottam vele, hiszen anyámék oda vannak érte. – Felemelem a kezemet.
- Szemét vagy. – Bököm ki.
- Tudom és nem így szerettem volna, hogy ennek vége legyen. – Teszi zsebre a kezét.
- Már késő, a cuccait viszont átviszem magamhoz, ha segítesz. – Morranok rá.
- Persze. – Átmegyek hozzá és egyenesen az ő szobájába vezet be.
Zsákba beletesszük a ruháit és a sok sok csecsebecsét bedobozoljuk, minden ami fontos lehet Noranak Paul áthozza hozzám.
- Ja még valami, eladom a házat. – Azzal magamra is hagy a garázsban.
Elmosolyodom, hogy én nyertem, szerencsére elköltözik, így nem lesz akadálya annak, hogy eljöjjön hozzám Nora.
~*~
Másnap délelőtt sikerül elérnem telefonon, megbeszélek vele egy találkozót délutánra egy cukrászdába. Azt mondja eljön velem, aminek kifejezetten örülök, nekem szerencsére kevés edzést kellett tartanom, ma kivételesen az úszást kihagyom, mert találkozóm van. Amikor hazaérek az edzésekről, felmegyek a fürdőbe, veszek egy forró fürdőt, megborotválkozom, a kedvenc parfümömmel be is fújom magamat. Bemegyek a hálóba, felveszek egy farmernadrágot, egy pólót, majd rá egy inget. Tárcámat, forgalmit elteszem a zsebembe, kimegyek az autómhoz és egyből izzítom is a motort. Útközben megállok és veszek egy szál rózsát, mert kedveskedni szeretnék neki, valahogy meg kell őt hódítani.
Egy bő óra múlva meg is érkezem a megbeszélt találkozó helyszínére, egy öt perc múlva meg is pillantom őt, csak éppen telefonon beszél, elmosolyodom rajta, hiszen nagyon szép lány. Amikor elém lép abban a pillanatban teszi le a telefont.
- Szia. – köszönök kedvesen.
- Szia. – Közelebb hajolok és adok egy puha puszit ajkára, ami viszonzásra talál.
- Hoztam neked egy kis meglepit. – Előhúzom a rózsát, amit nagy szemekkel figyel.
- Hát… hát köszönöm. – Nem találja a szavakat sem.
- Nem tetszik? – kérdezem picit csalódottan.
- Jaj nem, nagyon tetszik, csak tudod, doha senkitől sem kaptam rózsát. – Elmosolyodik és nagy kő esik le a szívemről.
- Akkor jó. – Cirógatom meg az arcát, amibe belesimul. – Gyere üljünk be valahova. – Bólint, amikor elindulunk néma csönd telepszik ránk, ám eszembe jut a tegnapi nap.
- Képzeld, tegnap Paul átjött beszélgetni, közölte, hogy eladja azt a házat, ahol éltetek, meg segített összepakolni a cuccaidat, így azok nálam vannak a garázsban. – mondom el egy szuszra.
- Ohh. – mondja meglepetten. – Köszönöm. – Ahogy látom kicsit rosszul esik neki, hogy el lesz adva a ház.
- Ha szeretnéd holnap átviszem neked anyudékhoz. – Csak bólint és nem mondd semmit.
- Mit szólnál, ha inkább elmennénk sétálni egyet a parkba? – Bólogat.
- Ez egy jó ötlet. – Elmosolyodik végre, aminek örülök.
A park nincs messze egy bő tíz perces sétára van, az a szerencse, hogy tavasz van, így le lehet ülni a padokra. Hirtelen elönt egy hullám, megfogom a kezét és magamhoz húzom, és megcsókolom, szerencsére nem ellenkezik,m sőt még ő mélyíti el. Amint elválnak ajkaink, megjelenik egy pici pír az arcán.
- Segíteni fogok abban, hogy elfelejtsd Pault. – suttogom.
- Az jó lesz, mert el szeretném őt felejteni. – Megölel a nyakamnál én meg készségesen ölelem magamhoz.
|
| Barack | 2013. 01. 16. 20:35:51 | #24856 |
Karakter: Gabriel Merwen
Megjegyzés: ~Loranekonak~
Sóhajtásom után, meghallom, hogy az ajtó nyitódik, majd záródik és egy férfi lép be, gondolom a vőlegénye, amint elhalad mellettem, szó szerint dől belőle a hidegség.
- Hello – Köszön a vőlegény, mintha itt sem lennék.. – Oh jó napot. – Csoda, hogy észrevesz.
- Paul ő itt Gabriel most költözött a szomszédba. – Mutat be egymásnak minket ez a gyönyörűség.
- Oké. – Kezet fogunk, ő pedig Nora felé fordul. - Jaj Nora vissza kell mennem mégis ma még egy kicsit dolgozni, későn jövők haza mert benézek a szüleimhez is, majd azt mondom elfoglalt vagy. – Komolyan milyen együttélés ez?
- Rendben. – Lehajtja a fejét, lehet rajta látni, hogy nem érzi jól magát, azt hiszem, jobb ha megyek.
- Azt hiszem én megyek. – Leteszem a kávés csészét és az ajtó felé indulok.
- Köszönöm a segítséget. – Olyan aranyos, kár, hogy…
- Nincs mit. Viszontlátásra Nora. – Köszönök el tőle.
- Viszontlátásra Gabriel. – Az ajtó csukódása után, lassan hazasétálok.
Gondolataimba elmerülök, hiszen nem tetszik ez a Paul nevű pasi, aki így semmibe veszi ezt a szépséget.
Egész délelőtt a lakásomat csinosítgatom, egészen addig, míg Laura fel nem hív, hogy menjek át hozzá a papírok miatt. Nos mondhatni örömmel megyek, hogy aláírjam, semmi mellé beszélés, a tárgyra térünk, azt vihetek el amit akarok, nos örömmel kezdek el pakolni. A hatalmas sík képernyős tévét elviszem, a garázsból a szerszámaim maradékát, gyerekek egy két játékát, hiszen nálam is lehetnének majd. Egész délután pakolok, a gyerekekkel is találkozom, akik nagyon örülnek nekem, David szó szerint sírva könyörög nekem, hogy hadd jöjjön velem, én beleegyeznék, de az anyja nem engedi egészen a válásig. A szívem majd megszakad, amikor el kell válnom tőle, mert zokogni kezd, a végén pánikba is esett, hogy elveszít, holott megígértem neki, hogy amint lezajlik ez az egész velem fog élni. Ettől boldogabb lett, nos meg kell sürgetnem a válási papírokat, mert nem szeretném, hogy szenvedjen szegény gyerek.
Olyan este fele érek haza, bepakolok mindent, a tévét sikerül a helyére tennem, a konyhába pár edényt beteszek, meg poharat, a garázsba pedig a szerszámokat egy nagy dobozva teszem és a fiam játékait. Megpillantom nyitott garázsnál, hogy Nora hazaérkezett autóval, bemegy a lakásba és hamarosan hatalmas ordibálás veszi kezdetét, amit akaratomon kívül is hallok.
- Nem mond azt, hogy nem az aminek látszik mer nem hiszem el – Hamarosan egy szőke nő fut ki a házból meztelenül, úgy próbálja magára kapni a ruháit.
Megcsalta a vőlegénye, még ilyen szemetet.
- Nem tudom mi a bajod van mi már úgysem vagyunk együtt.
- Nem ,nem vagyunk. És nem is érdekel, hogy milyennőciid vannak. – Szegény lány.
- Akkor meg mi a franc bajod van? Engem se érdek, milyen pasijaid vannak.
- Nincs senkim. – Sokan kijönnek az ajtó elé, hiszen eléggé hangosak
- De ha volna is én legalább nem hoznám el a közös lakásunkba, megadnám a tiszteletet irányodba, nem az orrod előtt és nem a közös kanapénkon hemperegnék vele. – lehet hallni, hogy már sír.
- Ugy-e ezt most nem gondolod komolyan. Összetörjük a szüleim szívét. – Most komolyan a szülei miatt aggódik?
- Eresz el! Nem érdekelnek a szüleid. – Egy tányér csörömpölése mindent elárul, hamarosan kirohan a lakásból Nora.
Ide hallom, hogy sír és szipog, lehet, nem a megfelelő időben megyek oda hozzá, de sajnálom szegényt és átérzem a fájdalmát. Odasétálok hozzá, megérintem a vállát.
- Elnézést nem akartalak megijeszteni. Jól vagy? – Elfordul, hogy letörölje a könnyeit.
- Igen. Persze. – Nem tud füllenteni, az arcát a kezébe temeti. - Bocsánat kissé ideges vagyok.
- Figyelj, hallottam az iménti veszekedéseteket. – Most mérgesen néz rám. - Nem akartam meghallani, csak …szerintem a fél utca felfigyelt rá. Ha beszélni akarsz valakivel én meghallgatlak. – Karjához nyúlok, hogy megsimogassam, ám felszisszen ami… - Ez nem fájhatott épp csak megérintettelek. Ha csak…- Megverte az a mocsok.
- Köszönöm. De azt hiszem megyek. – Nem hagyhatom.
- Egyáltalán van hová menned? – kérdezem érdeklődve.
- Igen. Paulhoz nem akarok viszamenni – Lehajtja a fejét. –De a szüleim a városban laknak, a város másik végén, oda bármikor mehetek. – Holnap elviszem.
- És te most el akarsz gyalogolni a város másik végébe éjnek évadján? – Kérdezem tovább. Bólint. –Azt már nem engedhetem. Egy fiatal nőre nagyon sok veszély leselkedik. Gyere egy éjszakát eltölthetsz nálam, s reggel majd elviszlek. – Komolyan gondolok mindent.
- Oda leteheted a kabátod. – Felakasztja a kabátját. - Van egy vendégszobám ott elalhatsz. Megmutatom neki.
- Hálás vagyok. –Leveszi a kabátját, egyből szemet szúr, annak a mocsoknak a lenyomata a karján, gyorsan meg is próbálja elrejteni.
- Szép lenyomatot hagyott. – szólalok meg halkan. - Máskor is előfordult már?
- Nem. De nem akarok erről beszélni. megyek lefekszem. – Gyorsan elvonul a szobába, amit megértek.
Nekem nem jön álom a szememre, meg aggódom Nora miatt, hogy ezt tette vele az a pasi, még egy kis rendet teszek a garázsban, majd beázom, végül a lakást is becsukom, egyenesen a fürdő felé veszem az irányt, lemosom magamról a sok piszkot, meg olaj foltot, egy alsógatyát felveszek, úgy megyek ki a konyhába, hogy egyek valamit. Beteszek a sütőbe két pizzát, hiszen lehet előjön, hogy egyen valamit, amint készen van meg is eszem, mert farkas éhes vagyok. Olyan este tíz fele el is vonulok aludni, lefekszem a kanapéra és a tévét nézve elalszom. Valamikor hajnalban arra kelek, hogy valaki sír nem messze tőlem, kinyitom a szememet és felülve a kanapén, eléggé kábán, a konyha felé pillantva meglátom Nora-t. Feltápászkodom, elindulok felé, aki eléggé keservesen zokog a mosdó fölé hajolva.
- Nora. – szólalok meg halkan, aki gyorsan letörli a könnyeit, felém fordul ekkor tűnik fel, hogy az egyik pólóm van rajta, ami a combjáig leér.
- Kölcsönvettem egy pólódat. – mondja nagyon halkan és sírva.
- Semmi baj, nyugodtan. – Közelebb megyek, és magamhoz ölelem, aki a nyakamnál fogva megölel és úgy kezd el sírni keservesen.
Hátát simogatom, gyönyörű haját, és a fejére adok puszikat, hogy megnyugodjon, így állunk egy jó darabig, én próbálom őt megnyugtatni, ő pedig sokszor szorosan ölel magához. Egy bő óra múlva kezd engedni a szorításán, végül elenged és megtörli a szemét, meg az orrát.
- Sajnálom. – suttogja én pedig őt figyelem.
- Nem történt semmi baj. – mondom kedvesen. – Kérsz teát? – Érdeklődöm.
- Nem, inkább egy kis bort. – Elmosolyodom.
- Hozom is. – Bemegyek a kamrába és kihozok egy palack bort, amit kinyitok, egyből töltök neki, a kezébe adom, majd magamnak is.
Nem mondunk semmit, csak felemeljük, minden mozdulatát figyelem, amint belekortyol, látom rajta, hogy ez kell neki.
- Gyere menjünk be a nappaliba, ott kényelmesebb. – invitálom be, ő pedig bólintva megy előttem.
Akaratlanul is, de végigmérem, hát nagyon tetszik a látvány mit ne mondja, gyorsan észbe kapok, és félretéve a párnát, meg a takarót, leülünk, az egyik gyertyát meg is gyújtom.
- Nagyon finom a bor. – mondja halkan.
- Nekem is ízlik. – Kortyolok bele. – Holnap, azaz ma elviszlek anyudékhoz, nem szeretném, ha egyedül mennél. – mondom kedvesen.
- Köszönöm Gabriel. – Mélyet sóhajt és újratölti a pohár tartalmát.
- Egyébként ha a vőlegényed helyébe lennék, tuti nem csaltalak volna meg. – Próbálok kedves lenni.
- De megtette, mondjuk megértem, hiszen vagy két éve nem is ért hozzám. – Hopp ez picit túl sok infó nekem így elsőre, de nem baj.
- Sajnálom, ha ez megnyugtat én se voltam a volt feleségemmel már vagy két éve. – Vallom be őszintén.
- Gyerekitekkel mi lesz? – kérdezi.
- Hát David ma bepánikolt, hogy elveszít és zokogásba tört ki, hogy velem szeretne lenni, ezért mindent megteszek, hogy velem legyen, a kislány pedig marad az anyjánál.
- Szegényke. – szinte suttog.
Most néma csönd telepszik ránk, a kezét figyelem, látom eltűnt a gyűrű is az ujjáról, de azok a sebek nem tetszenek nekem, mégsem szólok érte. Hamarosan arra leszek figyelmes, hogy megint szipogni kezd, közelebb megyek hozzá, magamhoz húzom és a nyakát simogatni kezdem, hagyom hadd sírjon. Kiveszem a kezéből a poharat, leteszem, ekkor megölel és úgy pityereg picit.
- Semmi baj, nem érdemelt meg téged az a tuskó, találsz nála ezerszer jobbat. – mondom halkan, ekkor felemeli a fejét én meg ösztön szerűen adok egy puszit az ajkára. – Bocsánat. – Kérek gyorsan elnézést, mégis olyan érzés van bennem, hogy még még…
- Csak a szülei miatt mentem volna hozzá. – mondja halkan.
- Hidd el, jobb lesz, ha nem mész hozzá ezek után. Nem ér annyit az egész, hogy tönkretedd az életedet. – Mélyet sóhajtok.
Nem távolodik el tőlem, inkább nekem dől, a végén arra eszmélek fel, hogy halkan szuszog, elmosolyodom,elfektetem magam mellett, betakarom, abban a pillanatban hozzám bújik mint egy kiscica. Elmosolyodom, és így alszunk el.
~*~
Másnap reggel, én kelek fel hamarabb, amint kinyitom a szememet és magam mellé pillantok, meglátom ezt a gyönyörű nőt, akit a karomban tartok. Elsimítom egy tincsét az arcából, amire mocorogni kezd, ki is nyitja a szemét.
- Jó reggelt. – suttogom és a hátát kezdem el simogatni.
- ’reggelt. – köszön álmosan, megdörzsöli a szemét is, amikor észbe kap, hogy hol van, felül és körbenéz.
- Sajnálom ami az elmúlt éjszaka történt. – mondja halkan.
- Nincs mit sajnálnod, nekem nagyon jól esett, hogy végre valaki itt aludt mellettem. – Vallom be őszintén, ekkor felém fordul.
- Gabriel, most hagyott el a vőlegényem. – mondja komolyan.
- Tudom, és sajnálom is. – Mentegetőzni próbálok.
Feláll az ágyról, elvonul a fürdőbe, az idő alatt felöltözöm, eszembe jut, hogy a város másik felébe fog költözni nem fogom őt látni. Pedig látni szeretném még, olyan jó volt mellette aludni, ha nem szeretne tőlem semmit, akkor elfogadom.
|
| Barack | 2012. 12. 28. 17:12:48 | #24683 |
Karakter: Gabriel Merwen
Megjegyzés: ~Loranekonak~
Magam sem értem mi romolhatott el, ígéretes sportoló lehetett volna belőlem, az a fránya sérülés nem tett jót, a feleségem Laura be sem jött meglátogatni, a gyerekeket is anyósomék hozták be hozzám. Lábadozásom alatt flegma és undok hárpia volt, az egy dolog, hogy a kicsi lány születését követő egy évben nem nyúltam hozzá, mondván fáj mindig a feje. A végén mindig csak a veszekedések voltak, persze én voltam a legszemetebb ember a világon, aki igyekezett mindent megadni a családjának. Néha tényleg bánom, hogy elvettem ezt a nőt, szerintem csak megszokásból nem költözöm el otthonról, na jó a gyerekek is itt vannak, őket meg nagyon szeretem. Maya kicsit hisztis kislány, mert az anyja elkényezteti, míg David tipikusan rám hasonlít, mert ugyanolyan nyugodt és leszarom stílusban nyomja. Hamarosan itt van a tavaszi szünet az iskolában és az óvodában, nekem kell a gyerkőcökre vigyáznom, mert állítólag dolgozik az én drága feleségem. Nem tudom nála mi a dolgozás, az, hogy az asztalon fekszik, vagy az, hogy térdel, nem is akarom tudni, csaljon meg, hagyjon csak jobb lehet minden. Anyagilag nincs gondom egyelőre, majd kiderül mennyire tudom kifizetni az ügyvédet, hogy elváljak tőle. Hatalmas házunkban Laura átköltözött a vendégszobába, nekem jutott a hatalmas hálószoba a nagy francia ággyal, amiből hiányzik egy szeretetre méltó nő. Unottan kelek fel, nagy nehezen elcsoszogok a fürdőig, megborotválkozom, magamra öltök egy lenge öltözéket, tréning nadrág és egy laza pulóver. Lemegyek a hallba, készítek magamnak egy bögre cappucinót, leülve az asztalhoz a laptopot bekapcsolva olvasgatni kezdek. Hamarosan megjelenik a kicsi lány álmoskásan, akit az ölembe ültetve simogatok. Kap egy bögre meleg kakaót és Nutellás kenyeret, David is megjelenik, neki is kenek reggelit, leülve melléjük tovább kávézom. Amint rendet teszek magunk után, pici lány ki szeretne menni a játszótérre játszani. Egyből belemegyek, hiszen semmi dolgom ma, meg nekik se mert szünet van tegnaptól. Pár óra elteltével Maya kezét fogva sétálunk a játszótérre, David, pedig egy foci labdát rugdos, míg maya egy színes labdát cipel. Játszok mindkét gyerekkel, sosem tettem közöttük különbséget, míg az anyjuk igen, Davidet annyira nem szereti, mert rám hasonlít jobban. A kis hercegnőt pedig kényezteti mindennel, fiam, is általában hozzám jön segítséget kérni, vagy ha kell neki valami, az anyjához nem is szól. Miután együtt kezdenek el játszani, addig én élvezem a friss levegőt és a táj szépségét, ekkor feltűnik egy nagyon csinos hölgy, aki fogócskázik a gyerekeivel. Elbűvölő szépség, kár, hogy van férje, mert szívesen megismerném. Vagy ha szingli és megtudja, hogy házas vagyok, tuti elküldene a fenébe, mondván a családommal foglalkozzam. Inkább félre is nézek, mert nem akarom magamat áltatni minden féle gondolattal. Hamarosan jajgatásra leszek figyelmes, felemelem a fejemet és megpillantom a nőt a földön és a bokáját fogja.
- Au. – Gyorsan felállok, odasietek, hogy segítsek neki.
- Jól van? – kérdezem.
- Igen azt hiszem. – Megpróbál felállni, de nem megy neki.
- Várjon segítek. – Karomat nyújtom neki, végül elkísérem a padig, ahova le tud ülni, és pihenteti a lábát.
- Semmi baj. – mosolyog a gyerekekre, akiket a sírás kerülget.
- Szabad? – Mivel láttam már sérüléseket, megnézem a bokáját, megtapogatom, megforgatom picit, szerencsére nincsen eltörve. - Rendben. Nincs eltörve, de azért majd rakjon rá hideg borogatást. – mondom kedvesen, hiszen holnapra lehet feldagad.
- Köszönöm. Nagyon aranyosak a gyerekei. – mondja kedvesen, ezt bóknak veszem, David rugdossa a labdát, míg Maya ott áll mellettem.
- Igen. Az önéi is. – jegyzem meg, hiszen a gyerekek eléggé el vannak szontyolodva.
- Oh nem az enyémek a nővérem gyerekei. De nagyon szeretem őket. – Szóval nincs gyereke, helyes.
- Elnézést. – Az udvariasságot azért megtartom.
- Semmi baj. Azt hiszem mi megyünk. – mondanám neki, hogy pihentesse a bokáját, de közbeszól., meg haza is szerettem volna kísérni, de megelőzött. - Igen haza tudok menni.
Amikor feláll és bicegve elindul a gyerekekkel csak figyelem, hiszen ha elesik egyből tudjak neki segíteni. A játszótérről sikeresen elmennek, a gyerekekre nézek, akik haza szeretnének menni, eleget teszek a kérésüknek és hazamegyünk, anyósom hív, hogy ma átjönne, egyből beleegyezem, hiszen nekem ma az étterembe kellene bemennem, hogy Laurával megbeszéljem a továbbiakat, mert az, hogy évek óta nem voltam nővel, nem egészséges. Valahogy elfog az undor, ha arra gondolok, hogy mással kefél a hátam mögött, mindegy, jobb lesz ha elküldöm otthonról. Bemegyek az étterembe, egyből szívélyesen üdvözölnek, szólni akarnak a feleségemnek, én meg mondom, hogy szóljanak, de most úgyse fog rám érni. Inkább helyet foglalok a pultnál és a pultos sráccal elbeszélgetek, mert őt oktatom. Hamarosan elmegy a gyerek, mert jöttek vendégek, miután visszajön tovább beszélgetünk. Lecsapol öt sört, amikor megahallom, nagyon halkan, hogy rám céloznak.
- Nézzétek csak, ott az étterem menedzserének a férje. Laura az egyik barátnőm osztálytársa volt. – Odafordítom a fejemet és egy ismerős arcot vélek felfedezni, amikor felém pillant gyorsan elkapom a tekintetemet, mintha épp mondott volna valamit a pincér.
Hirtelen feláll és elindul felém, kicsit gyorsabban ver a szívem, amikor megcsap kellemes illata a szememet is behunyom és magamba szívom illatát.
- Négy sört kérnék. – Jey nagyon kedvesen elkezdi csapolni a söröket.
- Én meg két narancslevet kérek. –Odasétálok hozzá, és két üccsit kérek.. - Jobban van a bokája? – kérdezem kedvesen.
- Igen köszönöm. – Feleli tömören.
- Látom jól szórakoznak a barátaival. – Próbálok beszélgetést kezdeményezni.
- Ők a testvéreim. Vissza kell mennem. Még egyszer köszönöm, hogy akkor segített ő… - Itt az alkalom, hogy megtudjam, hogy hívják.
- Ja elnézést még be se mutatkoztam Gabriel Merwen. – Nyújtom felé a kezemet.
- Nora Grai. Örvendek. – Puha és meleg kezét szívem szerint el sem engedném.
- Én is. – Elveszi a söröket és már megy is vissza a kis társaságba.
Elveszem a két narancslevet és leteszem magam elé, mert elvileg Laura nemsokára kijön, hogy beszéljünk.
A poharamban már csak félig van a narancslé, amikor megjelenik a feleségem eléggé komolya arccal. Leül velem szembe és a pohárért nyúlva egyből lehúzza a tartalmát, az ujját figyelem, feltűnik, hogy nincs rajta a gyűrű, ami elvileg összeköt minket. Felhúzom erre a szemöldökömet ő pedig ekkor pillant rám.
- Mi van? – kérdezi hidegen.
- Nincs rajtad a gyűrű, amit tőlem kaptál. – Jegyzem meg hüvösen és kimérten.
- Szerintem tudod miért, és tárgyalni szeretnék veled. – Ez egy ici picit meglep.
- Tárgyalni… - Ismétlem meg ezt a szót.
- Igen, összeköltözöm a mostani pasimmal. – Nem lep meg. – Mindkét gyereket szeretném magamhoz venni. – ácsi ácsi.
- Úgy beszélsz róluk, mint valami tárgyról, Laura ők a gyerekeink. – Mondom mérgesen.
- Tudom, a lakást átírattam a saját nevemre. – Azt a rohadt életbe.
- Kisemmizel? – Emelem fel a hangomat.
- Nem így nevezném, hanem…- látom keresi a szavakat. – Ami az enyém azt megtartom. – Mélyet sóhajtok.
- Kiteszel a közös lakásunkból, jólvan. – Morgom.
- Gabriel, sajnálom. – Megfogja a kezemet, kihúzom belőle és undorodva nézek rá.
- Sajnálhatod is. – Felállok és azonnal távozom, amint kiérek az utcára, dübürögve megyek a járdán.
Bárki nekem jön egyből leordítom a fejét, hogy mit képzel, végül csak megbánom amiket mondok. Lassan hazasétálok, szerencsére sikerül lenyugodnom, nem szeretném, hogy a gyerekek érezzék baj van, bár úgyis rájönnek majd.
- Szia Gabriel. – Köszön anyósom, aki tündéri nő, ránézek, nem mosolygok, adok neki két puszit, majd lerogyok a kanapéra.
- Mi történt? Nagyon megviselt vagy. – Telepedik le mellém.
- Ne csodálkozz, a lányod most dobott ki a házból és költözteti ide a pasiját. – mondom nyugodtan és a számat rágcsálom.
- Ezt nem mondod és mi lesz a gyerekekkel? – kérdezi aggódva.
- Magának akarja mindkettőt. – mondom halkan.
- Ó, hogy az a … - Inkább abba is hagyja. – Beszélek vele. – Felállna, megfogom a kezét.
- Fölösleges, összecsomagolok és el kell mennem innen. – mondom halkan, eszembe jut valami.
Felállok, leülök a gép elé, megnyitom a drága Laura számláját, amin ott csücsül jó pár milliócska, azonnal átutalok magamnak egy nagyobb összeget, hogy házat tudjak venni magamnak. Amint megpillantom az összeget a számlámon elégedett mosolyt mutatok, nem tehet ki az utcára egy fillér nélkül. Ma még itt alszom, holnap, megyek, keresek egy nagyon kényelmes nem nagy lakást, vagy inkább házat? Inkább házat, hátha én is új életet tudok majd egyszer kezdeni. Találok is egy megfelelőt, egyből felhívom az ingatlanost, aki ma meg is tudja mutatni a házat. Remek!
~*~
A kiválasztott lakás immáron az enyém, azért berendeztem két szobát a gyerekeknek, hátha itt alhatnak, minden esetre a válópert is elindítottam, ami remélem hamar lezajlik. Éppen egy polcot szerelek fel, amikor csengetnek, leteszem a szerszámokat az egyik asztalra, az ajtóhoz sétálok, amikor kinyitom meglepődve tapasztalom, hogy egy ismerős nőt vagy lányt pillantok meg.
- Nora. – mondom mosolyogva.
Nagy szemekkel találom szembe magamat.
- Gabriel? Hát maga? Mióta lakik itt? – kérdezi meglepetten.
- Pár napja. – mondom kedvesen. – Miben segíthetek? – érdeklődöm.
- Egy létrát szeretnék kölcsön kérni, mert az egyik lámpában kiégett az izzó és nem érem el. – Tökéletes időzítés.
- Segítek kicserélni. – Nyitva hagyom az ajtót, bemegyek és a létrát magamhoz véve kimegyek az ajtón.
Kinyitja előttem az ajtót, megmutatja merre kell kicserélni az izzót. A konyhában kell, az asztalt arrébb tolom, felállítom a létrát,felmászom a lámpához, kicsavarom az égőt, lejjebb megyek, odaadom neki a rosszat, ő pedig egy pici dobozt ad, amiben a vadonat új van. Visszamegyek a plafonhoz, becsavarom a helyére, amikor hirtelen felgyullad.
- Köszönöm szépen. – mondja hálásan.
- Ugyan már, nincs mit. – Összecsukom a létrát és félreteszem.
- Megkínálhatom egy kávéval? – Végül is.
- Elfogadom, köszönöm. – Elmosolyodom. – Szép kis ház. – Nézek körbe.
- Köszönöm. – Felém fordul, amire elmosolyodom. – Miért költözött ide, ha megkérdezhetem? – Mélyet sóhajtok.
- A feleségem elküldött. – mondom elgondolkodva.
Felemelem a fejemet, egy nagy szempárral találom szembe magamat.
- Sajnálom, nem tudtam. – Mentegetőzik.
- Ugyan. – Elmosolyodom.
Aranyos ez a lány, meg kellene ismernem, ám az ujjára pillantva meglátok egy gyűrűt, szóval el van jegyezve, akkor semmi esélyem nála. Mélyet sóhajtok, azt hiszem nem szabad találkoznom vele többet.
|
|
