 Karakter: Cristopher Llyord
Megjegyzés: (tesókámnak)
Már felszálltunk a gépre. Leültetem húgomat a mellettem lévő székre. Felszállunk, majd egyszer csak annyit látok, hogy húgom sír és a kezét az arca elé teszi. Nagyon aggódok miatta. Mit tehetett vele az a szemét mocsok. Mikor felébred, csak tovább zokog, mire megölelem, és nem vagyok hajlandó elengedni. Hagyom hadsírja ki magát, közben a hátát simogatom. Egy idő után kezd megnyugodni és felnéz a szemeimbe.
- Hova megyünk? – érdeklődik, de látom, hogy nincs jól.
- L.A-be megyünk. – megint elkezd könnyezni, amit próbál rejteni, de előlem nem tudja. – Akarsz róla beszélni? – kérdezem, de csak terelést kapok válaszul, amiben megértem a dolgokat.
- Mi újság van otthon? Azt hallottam, hogy van egy bárod. Igaz a hír? – kérdezi, mire elkezdem neki mesélni a dolgokat, hogy mik is történtek velem itthon. Ahogy mesélem neki, látom, hogy nagyon fáradt és mindjárt itt helyben elalszik.
- Nyugodtan aludj. Még van pár óránk, míg hazaérünk. – mondom neki, közben őt figyelem.
- Nem akarok, nem merek aludni…- hallom mindenegyes szavát, amire kicsit megijedek. Magamhoz ölelem a hátát kezdem el simogatni, majd előveszem a mp3-at és berakok neki nyugtató zenéket, amikre egyből elaszik és ahogy látom még sírni sem fog, mert nyugodt az arca.
~*~
Nem sokkal később megérkezünk a lakásomba. Beviszem húgomat és az ágyra fektetem le és szépen betakarom, majd kimegyek kicsit pakolászni. Pár óra elteltével hangokat hallok meg.
- Hahóó. Van itt valaki? Cris? – kimegyek és a háta mögé kerülök.
- Szia, hugi jól vagy? – kérdezem, majd a homlokára adok egy puszit.
- Szia. Jól vagyok. – lesüti a szemét. – Köszönöm. – megölelem, majd felemelem a fejét, hogy láthassam gyönyörű szemeit.
- Nem kell megköszönni ez csak természetes még jó, hogy időbe mentem még mielőtt… - nem fejezem be, de amikor elkezd könnyezni, minden világos lesz. Későn érkeztem. Szorosan magamhoz ölelem,d e a hátára vigyázok és nem akarom elengedni egy cseppet sem soha. – Jajj, hugi annyira sajnálom. – mondom szomorúan és magamat hibáztatom, hogy egyáltalán elengedtem azzal a vadállattal.
Megmutatom neki a fürdőt kérésére. Odamegy és becsukom mögötte az ajtót, de szólok neki, hogy ha bármi gondja van, akkor szóljon és segítek neki. Kimegyek a konyhába és csak kicsit a szekrényt püfölöm és szidom magam, hogy nem voltam jobb tesó. Minek engedtem el akkor. Mikor ajtónyitódást hallok egyből kimegyek és húgomra nézek.
- Nincs egy fájdalomcsillapítód? – kérdezi és látom az arcán, hogy nagyon szenved.
- Mid fáj? – nagyon aggódok érte, de ahogy ismerem, úgy sem mondja meg az igaza a fájdalmat ismerően. Bemegyek a konyhába és kihozok egy szem gyógyszert. – Tessék.
- A fejem. – elveszi a poharat, de a gyógyszert már nem tudja é látom, hogy imbolyog.
- Rikku. – mondom aggódva a nevét, majd leültetem inkább a kanapéra. Beadom a fájdalom csillapítót neki és egy kis vízzel is megitatom, de nem fogom kiengedni az ágyból az egyszer tuti. Felveszem az ölembe és visszaviszem a hálóba, majd befektetem az ágyba.
- Cris még is mit csinálsz jól vagyok. – mondja nekem, mire csak betakarom és ránézek.
- Na ide figyelj kisasszony. Tudhatnád nagyon jól, hogy nekem nem tudsz hazudni. Én neveltelek fel ismerlek teljesen, hogy mikor mid fáj és tudok olvasni az arcodról. Elhiszem, hogy eddig terrorban éltél, de most már nem kell. Itt vagyok veled és most már nem fogom hagyni, hogy túlerőltesd magad. – mondom neki és komolyan gondolom, a dolgokat odahozok egy széket és leülök mellé, majd megsimogatom az arcát.
- De nem élősködhetek rajtad. – mondja, mire csak az ujjaimat az ajkaira rakom.
- Dehogy nem és egyáltalán nem élősködsz. A húgom vagy, akit szeretek és gondoskodni akarok róla. Kérlek, szépen ne tedd magad jobban tönkre. – nézek rá, mire csak bólint egy halványat.
- Rendben, de hogy fogom vissza adni neked? Meg semmim nincs. – mondja nekem, mire csak puszit adok a homlokára.
- Ne aggódj, inkább kérlek pihenj. Itt fogsz lakni velem. Ruhákat, ha jobban leszel, veszünk neked, addig remélem meg felelnek az én itthoni ruháim. Ami meg meghálálást illeti, elég ha csak itt leszel velem és szeretsz. – mondom őszintén, mire csak halványan elmosolyodik, amit most látok rajta először.
- Olyan jó vagy hozzám. – mondja, mire csak odaülök mellé.
- Mert a bátyád vagyok és óvni akarlak, meg gondoskodni és szeretni. – mondom neki és puszit adok az arcára. Felállok, mire megfogja a kezemet.
- Kérlek, ne hagyj itt. – néz rám, mire megpuszilom a kezét.
- Csak enni valót szeretnék hozni neked, meg inni valót. Egy ideig, úgy is átadtam a bár vezetését, az egyik jobb kezemnek. – magyarázom, mire látom, hogy kicsit megenyhül és elengedi a kezemet. – Addig nézz nyugodtan tv-t –adom neki oda a távirányítót, mire elveszi és bekapcsolja, majd valami rajzfilmet kezd el nézni. Elmosolyodok, majd kimegyek. Gondolom, nem akar most több fájdalmat látni a tv-ben sem és a rajzfilmek olyan jók. Kimegyek és készítek pár szendvicset, meg jó meleg teát. Tálcára teszem és beviszem neki.
- Tessék, itt van. Jó étvágyat hozzá. – mondom mosolyogva, mire az ölébe rakom. Leülök mellé az ágy másik oldalára és vele együtt kezdem el nézni a mesét, majd néha egy szelet kenyeret odanyújt a számhoz.
- Hamm. – mondja, mire leharapok belőle egy falatot. Ahogy velem van, végre mintha kezdene kicsit visszatérni a régi önmagához, de tudom, hogy ez csak felszínes még egyelőre. Itt leszek vele és vigyázni fogok rá, ahogy csak erőmből telik, ha kell, akkor biztonsági őrt állítatok házunk elő vagy, hogy kísérgessék állandóan. Nem akarom, hogy félelemben éljen és úgy élje többet az életét, de az tuti, hogy egyetlen pasit sem fogok többet a közelébe engedni, amíg én meg nem ismerem őket.
- Min gondolkodsz ennyire bátyus? – zökkent ki kérdésével a gondolatmenetemből.
- Csak, hogy mennyire szeretlek és végre nagyon boldog vagyok, hogy velem vagy, meg többet nem engedlek el magamtól. – mondom neki, csak a fél igazságot, majd puszit adok az arcára.
- Ne de most tényleg. – néz rám boci szemekkel, már amennyire tud, de látom fájdalmát, ami a szívemet facsarja teljesen.
- Pihenjél jó? Holnap meg csinálunk valami jót közösen. – mondom neki kedvesen, majd hozok neki még egy takarót, hogy ne legyen gond vagy ha fázna, akkor tudjon takarózni.
- Itt alszol velem? Mint régen? – néz rám, mire puszit adok a homlokára.
- Igen, csak gyorsan letusolok. Rendben? – nézek rá, mire csak bólint. Felállok, majd elmegyek tusolni, közben azon agyalok, hogy ha nem holnap sem lesz jobban, akkor el fogom vinni az orvoshoz és meg fogom neki mutatni. Ha kiderül, hogy nagyobb kárt okozott benne, mint amit látok, nagyon meg fogja keserülni az a szemét.
Mihelyst letusoltam felöltözök, és már megyek is vissza húgomhoz, aki megvárt ébren. Elmosolyodok, majd befekszek mellé. Magamhoz ölelem, mire ő csak bújik hozzám. Nem akarom, hogy rosszat álmodjon, ezért a biztonság kedvéért a hifibe kapcsolok be lágy nyugtató zenét és olyan hangerőre veszem, hogy lehessen még tőle aludni, de még is hallja kicsikém, hogy minden rendben van, hálásan szemekkel néz rám, majd hozzám bújva, hunyja be a szemét és pár perc múlva már megint alszik. Ismétlésre állítom be, hogy egész éjszaka menjen, majd én is elalszok.
~*~
Másnap reggel nem változik semmit. Rikku még mindig szédül, amikor fel kéne állnia, vagy hosszabb ideig kell sétálnia.
- Rikku ez így nem mehet, tovább elmegyünk az orvoshoz. – mondom neki, kicsit riadtan néz rám.
- Cris könyörgöm ne. Jól leszek, ígérem. – mondja és látom, hogy már megint elkezd sírni, de aggódok miatta és nem tudom, hogy mit csinálhatnék.
- Sajnálom Rikku, de nagyon aggódok miattad. – mondom neki, majd felveszem a karjaimba. Beteszem a kocsimba és már megyünk is az orvoshoz.
Amint bemegyünk, már megint reszket szegénykém, mint a nyárfalevél. Megkeresem az orvosomat, aki férfi és beviszem egy korterembe.
- Cris kérem, menjen ki. – mondja és bólintok, mire csak húgom hiszti rohama állít meg.
- Ne hagyj, magamra könyörgöm. Bármit megteszek, csak ne hagyj itt. – mondja és zokogni kezd, mire odarohanok hozzá és egyből magamhoz ölelem.
- Minden rendben van, itt vagyok. – suttogom és puszit adok a fejére.
Mikor nagy nehezen megnyugszik, csak bent maradok, de ekkor jön a következő nehéz dolog. A levetkőzés. Nagyon hisztizik, és rá kell jönnöm, hogy utálja a férfiakat, főleg ha meztelenül látják és retteg tőle, de nagyon. Nincs más választásom sajnos, ha az orvos meg akarja vizsgálni azt csak úgy, lehet, ha leveszi a felsőjét, hogy lássa a sebeket.
Félórás küszködés után sikerült csak levenni róla a ruhákat, de még is sem lehet látni semmit, mert nagyon takarja magát és nem tudja a doki megvizsgálni. Még egy félórás huzavona, vigasztalgatás után végre meg tudja vizsgálni és kicsit kicsikém is megnyugszik, és ahogy látom, már nem fél annyira, legalább is az orvostól és tőlem. Mikor a doki végzett elmegy és kicsim meg szinte magára kapkodja a ruháit.
Magamhoz ölelem, mire szinte menekülve bújik az ölelésembe. Várjuk az orvost és addigra végre Rikku is megnyugodott.
- Na, mit mondanak, a teszek doktor úr? – kérdezem tőle reménykedve, hogy kiderül mi a baja kicsikémnek és abban is reménykedek, hogy nem súlyos dolog. De bármi is legyen, meg fogom oldani és segíteni fogok neki és soha többet nem engedem el.
- Hát sajnálom, de nem szolgálhatok nagyon sok jó hírrel. – kezd bele az orvos mire nekem már a torkomban dobog a szívem.
- Mi a baja? – kérdezem, mire csak nagyot sóhajt.
- Hát a lába elég csúnyán meg van zúzódva, a fejében meg találtunk egy kicsi bevérzést és ezért nem tud annyit állni és sétálni. – mondja, mire nagyon megijedek és megölelem húgomat. – a Gerince meg egy hajszálon múlott, hogy nem lett komolyabb baja, de nagyon könnyen lehetett volna. – mondja, mire már az én könnyeim is elindulnak.
- Mit lehet csinálni doki? – nézek rá, majd húgom fejére adok puszikat.
- Bent kell maradnia és meg kell műtenem, hogy ne súlyosbodjon a baja. – mondja, mire Húgira nézek, aki csak rémülten hallgatja a dolgokat és látom rajta, hogy nagyon fél. Szegénykém nem akarom, hogy bármi baja essen nagyon féltem és aggódok érte. Felnéz rám.
- Nem akarok bent maradni. – suttogja és elkezd sírni, mire puszit adok a homlokára.
- Bent maradok, veled ígérem, itt leszek veled végig. Egy percre sem hagylak magadra. – suttogom és az orvosra nézve bólintok, hogy maradunk mind a ketten, aki megérti és magunkra hagy.
- Mi lesz velem Cris? – kérdezi és elkezd megint sírni.
- Rendbe jössz. Mindent megteszek, hogy rendbe gyere. Nem fogom hagyni, hogy bajod essen soha többet. Örökre velem maradsz és boldogan fogunk élni együtt. – mondom neki komolyan, mire megnyugszik kicsit és hozzám bújik. Egy pillanatra sem engedem el. Lefektetem az ágyra és leülök mellé, miközben a kezét fogom folyamatosan és nem engedem el.
~*~
Nem sokkal később elvitték megműteni, ahol addig bent lehettem vele, amíg el nem altatták, de utána kiküldtek és kint kellett várakoznom, de szerencsére minden jól sikerült.
Most már bent vagyok a kórterembe húgommal és várom, hogy felébredjen, és végre megint lássam gyönyörű szemeit. Lassacskán elkezd ébredezni én meg a kezét fogom és puszikat adok rá.
- Szia. – köszönök neki és tovább puszilgatom a kezét és nem akarom elengedni.
- Szia. – köszön halkan és csak engem figyel. – Egy kis vizet… kérek. – mondja halkan, mire felállok és hozok, neki egy pohár vizet felültetem kicsit és megitatom.
- Hogy érzed magad? – kérdezem, mire rám néz.
- Mint akit most műtöttek meg. – gyengéden elmosolyodok, de értem én a viccet.
- Amint egy kicsit jobban leszel, megyünk haza és otthon meg szépen fel fogsz épülni. Én fogok rád vigyázni és minden normális lesz. – mondom neki és reménykedek én is szavaimban, amiket annyira szeretnék, hogy igaz legyen.
- Rendben. – suttogja és az altató hatása miatt megint visszaalszik.
Ott maradok vele és az arcát simogatom, nem fogok haza menni, csak vele akarok lenni. Vigyázok az álmaira és nem alszok el, hogy ha bármire szüksége lenne egyből szóljon és ugrok is neki, hogy ott legyek ha kellek.
Szerkesztve oosakinana által @ 2010. 09. 26. 22:03:39
|
