Másnap reggel szinte be vagyok sózva annyira izgatott vagyok, hogy újra láthatom, és talán végre megtudom, hogy mi a baj. Mégis valami furcsa érzés kerít hatalmába egy rossz elõérzet, bár reménykedem benne, hogy csak beképzelem az egészet magamnak. Felöltözöm, mint egy átlag diák igaz elég idegennek érzem magamat ebben a közegben, de csak beletanulok az egészbe. Lassan elindulok az egyetemre és reménykedem benne, hogy megtalálom Molly-t mert eléggé negatív hatással lenne a kedvemre, ha nem sikerülne, megtalálom a leányzót. Ahogy sétálgatok, meglátom õt és egyáltalán nem néz, ki mint a legjobban van. Aggódás költözik a szívembe és rögtön megiramodok és lassan megszólítóm õt nehogy megijesszem.

- Molly. – odafordul, de megszédül, és majdnem elesik, de megfogom õt így biztonságban tudhatom legalább addig. – Jól vagy? – aggódva nézek rá.

- Persze, csak kicsit megszédültem. – mondja és próbál megállni. – Hogy került ide Wyatt? – érdeklõdik kedvesen.

- Erre az egyetemre járok én is. Nem rég iratkoztam át. Nem is tudtam, hogy te is ide jársz. – mondom mosolyogva, de látszódik, hogy eléggé aggódok.

- Az nagyon jó. Üdvözöllek az egyetemen. – erõltet egy mosolyt az arcára. – Viszont mennem kell órára. – bontakozik ki az ölelésembõl, mert még nem engedtem el. – Szia. – menne el, de megfogom a kezét.

- Rendben szia. – hagyom elmenni, bár még mindig nagyon aggódom érte és nem tudom, hogy mi lenne a helyes döntés. Pár lépés után nem tudom, mi történhet, de összeesik én pedig rögtön odarohanok hozzá. Felkapva karjaimba viszem a városban lévõ lakásomba, hogy legalább ott tudjon pihenni.

~*~

Magam sem tudom, hogy mennyi idõ telhetett el, de jó sokára kezd el ébredezni az én legnagyobb megkönnyebbülésemre. Egész idõ alatt mellette voltam és nem voltam hajlandó még a telefonom csörgésére sem válaszolni. Mikor felém néz, oda hajolok elé és kisimítom haját az arcából és figyelem aggódva.

- Molly. Végre, hogy magadhoz tértél. – mondom, halkan mire felém néz, én pedig megfogom kezét és nagyot nyelek.

- Hol vagyok és mi történt? – néz körbe, amit jó jelnek tartok így csak annyi baja lehetett, hogy alig aludt.

- Az iskolában elájultál, amikor elváltunk és utána idehoztalak magamhoz. – szinte rögtön rémülten kirántja kezét az enyémbõl és felül. – Nyugodj meg itt biztonságban vagy. – próbálom vissza fektetni.

- De mennyi az idõ? – kérdezi aggódva.

- Dél után 4 óra van.

- Nem az nem lehet. Ez képtelenség. Nekem már régen otthon kell lennem. – pattan fel az ellenkezése ellenére is. – Nekem most azonnal haza kell mennem. – elõveszi a telefont és olyan kétségbe esett fejet vág, hogy kezd rossz sejtésem lenni.

- Molly kérlek maradj és pihenj. Teljesen ki vagy merülve. Mikor aludtál utoljára egy normálisat?

- Haza kell mennem. Nem maradhatok tovább. Így is túl sokáig maradtam. Ne haragudj. Köszönök mindent. – mint akit puskából lõttek ki úgy kezd el rohanni, amit én speciel nem tudok hova tenni és tényleg aggódni kezdek érte.

- Molly kérlek, maradj. – szólok utána, de nem is hallja azt, amit mondok és elszorul a torkom.

Amint távozik, szinte rögtön gyanút fogok, hogy egyáltalán nincs valami rendben közötte és az anyja között. Rögtön nyúlok a telefonom után, és akit a múltkor felbéreltem annak adom meg az instrukciókat, hogy nézze meg mi a fene történik a lakásban. Nagyon kezdek, ideges vagyok és egyáltalán nem repesek az örömtõl, hogy baj lehet. A telefonom csak nem akar csörögni és ez egyre jobban feszélyez. Végül az egész este így telik el és én egész este nem alszom. Három nap telik el az után, hogy utoljára láttam volna Molly-t ami igazán aggaszt, hisz ennyire eltûnni egy egyszerû dolog miatt senki nem fog. Vagy mégis? Mikor végre megkapom a papírokat milyen sors között él a lány le kell ülnöm és még a rosszul lét is elkap. Ilyen kegyetlen anyánál miként hagyhattak egy gyermeket? Képeket nézek a három nap leforgásáról bár a nõ még nem vette észre a kamerákat. Amikor kapom az információt, hogy Molly elhagyja a házat és elmegy az iskolába rögtön megyek a házukhoz és van egy olyan érzésem, hogy most fog megutálni végleg engem. Mikor bekopogok az anyja nyit ajtót és nagy szemekkel néz rám, de már kezdõdik a nyáladzás ceremónia.

- Oh, Wyatt minek köszönhetem a látogatását? – kérdezi, nyájasan mire én magamra varázsolok egy mosoly félét.

- Jöttem önt meglátogatni és beszélni szeretnék önnel. – nézek szemeibe mire készségesen félre is áll és én belépek a lakásba.

- Mirõl lenne szó? – kérdezi izgatottan és mikor próbálna, hozzám simulni elkapom a nyakát és veszélyesen nézek rá. Kegyetlen mosoly terül szét arcomon.

- Csak kicsit meg akarom mutatni, ha magát kínozzák meg. – vigyorodom, el fagyosan mire minden szép kiszalad az arcából.

- Mi… mit akarsz? – nyikkantja ki mire még jobban megfogom nyakát.

- Majd meglátod te igazi jégcsap, aki csak a saját javait nézi. – mondom ridegen és rávágom a kanapéra.

Mire nyikkanna, én szépen bekötözöm a száját és azt csináltatom vele végig, amit õ a lányával csinált. Egyáltalán nem kegyelmezek neki, sõt csak még jobban bûntetem és egyáltalán nem kímélem, meg egy apró percig sem esik meg rajta a szívem. Egy igazi kõszívû szörnyeteg és már a végén sírva könyörög, hogy hagyjam, abba mire egyszerûen megadom a kegyelemdöfést egyenesen a szívébe mártom a kést. Mikor végzek, szólok a többieknek és nemsokára ki is érnek, hogy elvigyék a holtestet ekkor kapom a telefont, hogy Molly összeesett mire én rögtön kocsiba szállva megyek hozzá. A fõhadiszállásra vitték be, ami megnyugtat és innen tudom, hogy biztonságban is van. Mikor beérek, berontok szinte irodámba mire Nency az ápoló nõ megrovón néz rám.

- Nem lehetne halkabban? – kérdezi, tõlem mire zavartan megvakarom tarkómat.

- Bocsáss meg kérlek, hogy van Molly? – kérdezem aggodalmasan és a lány nyúzott arcát nézem, leülök mellé és Nencyre nézek.

- Az-az igazság, hogy elfertõzõdött a háta és nagyon ki van merülve. Most már megkapja a megfelelõ kezelést így lassanként, de felépül, emiatt ne aggódj. Az alvás is jót fog tenni neki és egy jó nagy adag lelki nyugalom. – néz, rám mire megremegek és felszusszanok.

- Remélem minden rendbe fog jönni apránként. – mondom halkan és rá nézve fogom meg a kezét. – Itt biztonságban lesz, lehet, hogy megutál, de nem érdekel, csak neki legyen jó. – suttogom.

- Ejj Wyatt hamar beleszerettél a lányba. – kuncogja Nency mire elpirulok és leintem.

- Ugyan kérlek… - mosolygok, majd a nõvér távozik, én pedig tovább fogom Molly kezét. Reménykedem benne, hogy mihamarabb jobban lesz és nem fog meggyûlölni a tettem miatt. Akkor abba én belefogok halni azt már elõre tudom.

Felsóhajtva megyek a modellügynökséghez bár még én sem értem miért egyeztem bele ebbe az õrült ötletbe. Mert az én drága barátaim úgy gondolták, hogy számomra kijár egy kis „szórakozás” ami szerintem egy nagy vicc. A fele modell csak kényszerbõl jár a másik fele meg olyan rettenetes, hogy az már fájdalmas. Megrázom, fejemet majd belépek a terembe. Gyorsan pár szót beszélek a fényképésszel majd be is terelnek az öltözõbe, hogy elõkészítsenek.

Minden igaz akkor ma lesz egy hölgyemény, akivel fotózva leszek, bár lehet, hogy nem jó ötlet. Errõl még engem is meg kellett volna kérdezni, no meg persze a partneremet, hogy akarja-e egyáltalán ezt a hajcihõt. Mégis miközben sminkelnek, azon jár az eszem, hogy vajon milyen lehet a hölgy, akit hozzám szántak a fotózásra. Mégis, ha egy rettenetes napot fogok, a magaménak tudni komolyan mondom, szétütöm mindegyiket. Megrázom, fejemet majd meghallom kintrõl a hangokat, amikor már felvettem a frakkomat. Közelebb lépek az ajtóhoz és hallgatózom.

- Molly gyere. – szólnak a partneremnek, igazán szép neve van és elbûvölõ. Talán már ezért megérte elfogadni ezt a vacak fényképezést. – Wyatt gyere te is. – szólnak nekem is mire kimegyek és látom a hölgyeményt, mit ne mondjak, igazán megmozgatja a bennem szunnyadó érzelmeket. Persze rendre utasítom magamat, hisz nem vagyok egy tuskó, aki rögtön letámadná. Elõször szépen megszeretném, ismerni.

- Megjöttem. – lépek oda mellé. – Wyatt a mai partnered. – mutatnak be.

- Molly. – mondja el csak a nevét, mely illik rá hisz ugyan olyan szép, mint õ maga. Másik oldalára állok és ekkor tekintem az egyik nõre mire én is arra nézek és majd fel fal a szemével. A hideg kiráz a nõtõl annyit meg kell hagyni.

- Akkor kezdhetjük.

Sorban kapjuk a parancsszót, hogy miként rendezzük magunkat és a berendezést bár én mindig partneremet figyelem. Szinte átélem az egészet, de látom, hogy a lányt valami nagyon feszélyezi és van egy sejtésem, hogy mi vagyis inkább ki lehet az. Néha az anyjára pillantok, aki úgy csorgatja lassan a nyálát, hogy talán egy kisebb akvárium megtelne. Nem is foglalkozom tovább vele csakis Mollyra összpontosítok.

- Molly. Most felfognak hozni egy kanapét és arra kéne majd elfeküdnöd úgy, hogy vedd le a melltartót. Wyatt fogja takarni a melleidet, miközben feletted fekszik és a vad tüzet a vágyakozást szeretném látni a szemetekbe a másik iránt. – ahogy ezt kimondja, még én is lesápadok egy cseppet és látszik Mollyn, hogy nem tetszik, neki az egész már szólnék hozzá, de az anyja megelõz.

- Molly. – hallatszódik a nõ hangja majd eltûnnek. Nem tudom mit beszélhettek, de a lány úgy jön vissza, mint aki kísérletet látott. Figyelem az anyját, aki megint kezdi a nyáladzást, ha rám néz, már minden bajom van így inkább Mollyra összpontosítok, mire megszólal a fényképész.

- Nos Molly, akkor kezdhetjük? – mert közben felvitték a kanapét.

Félve bólint, szegény leány mire az a kretén fényképész megállítja, és már böki is ki a számára nagyon jó ötletet.

- Várj. Wyatt te vedd le Molly melltartóját, de úgy, hogy felénk legyetek. Szeretném látni az érzelmeket és érezni akarom a tüzet, ami kettõtök között van. – nézek a fotósra úgy, mint egy ufóra szinte mire csak erõt veszek magamon.

Odasétálok hozzá, majd közel hajolok hozzá így leheletemet a fülénél, amire lehunyja szemeit és van egy olyan érzésem, hogy egyáltalán nem akarja ezt az egészet. Sõt inkább kirohanna az egész világból.

- Minden rendben van? – nem válaszol, már a végén azt hiszem, hogy nem is szeretne, majd mégis csak megszólal.

- Pe-persze. – végül csak válaszol, de olyan, mint aki egy szellemet látott. Nagyon nem tetszik nekem ez az egész még a végén baja lesz.

- Ez tökéletes. – hallom meg a fényképész hangját. – Forduljatok meg, hogy Molly velünk szemben legyen. – meg tesszük. – Molly néz fel rá – megteszi, mintha csak egy parancs lenne. -, majd végül Wyatt csókold meg. – még én is meglepõdök, de engedelmesen megcsinálom. Lágyan megcsinálom, de szinte rögtön megdermed, amitõl kezd balsejtelmem lenni, Mikor elválnak ajkaink arca már kipirult, de még mindig merev mire megszólal a fényképész srác.

- Mára végzünk, így holnap folytatjuk. Molly kérlek legközelebb légy kissé lazább rendben? Bár látom most fáradt vagy. – mondja kedvesen és kacsint, majd pakolászni kezd. Lenézek a lányra és oldalra döntöm a fejemet.

- Jól vagy? – kérdezem aggódva és látom rajta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy elsírja magát.

- Pe… persze. – nyöszörgi, elkínzottan már éppen szólnék mikor Szörnyella megszólal és Molly összerezzenve veszi magához a felsõt.

- Molly! Gyerünk haza. – felém néz, egy csábosnak hitt mosollyal mire végigmérem, és rá nézek szegény leánykára.

- Szia. – suttogja és lehajtott fejjel elindul.

- Szia Molly. –sóhajtok fel és lehunyom szemeimet. Rá nézek, újra a hárpiára majd elindulok az öltözõbe. Nagyon nem tetszik nekem ez az egész hisz reszketett, mint a nyárfalevél. Gyorsan felveszem ruháimat és bevágom magamat a kocsiba. Egész úton azon gondolkodom, hogy vajon mi történhetett vele. Megrázom fejemet és otthon megyek, enni még a telefont sem veszem fel a munkatársaknak. Egyszerûen nincs kedvem hozzájuk. Elhatározásra jutok, és úgy döntök, hogy holnap meg fogom kérdezni tõle mi történt vagy miért volt ennyire zavart.

Másnap reggel ásítozva ébredek, majd rá nézek az órára. Szinte rögtön kipattanok, az ágyból még le kell fürödnöm, hisz fotózásra megyek és egy gyönyörû hölgy lesz a partnerem. Izgatott vagyok, hogy újra láthatom, bár lehet, hogy megint annyira feszengeni fog, mint tegnap.

- Wyatt gyere, kérlek. – szól, be nekem a fontos mire kilépek, és rá nézek. – Molly gyere te is. – szól be neki is mire a lány kilép teljesen sápadt arccal. Aggódva nézek rá, de már Szörnyella de frász megint ott liheg és csorgatja a nyálát, mint egy veszett kutya.

- Akkor kérlek, feküdjetek el és te Wyatt testeddel takard el Molly mellét és testét. Szeretném látni a perzselõ érzelmeket. – mondja, a lány pedig úgy engedelmeskedik, mint akit a fogát húzzák. Lágyan nézek szemeibe és végigsimítok, arcán hátha kicsit feloldom a hangulatot.

Így megy egy jó ideig, de Molly-t nem sikerül felszabadítanom a lányt és felnézek, a fotósra majd felszusszanok. – Kérhetnénk egy kis szünetet? Fáradt vagyok, és addig szívesen beszélgetnék a szép partnernõmmel. – mosolyodom el majd Mollyra nézek. Látom, ahogy zavarba jön. Lassan felkelek róla és szépen felsegítem, majd az anyja már kotnyeleskedne is, hogy oda rohan. Rá nézek és leintem.

- Bocsásson meg, de szeretnék beszélni a lányával kettesben. – mondom nyájas hangon. Mollynak feltûnhet, hogy a gúny csöpög szavaimból, de az anyja majd elájul már ennyitõl. – Beszélhetnénk Molly? – nézek, szemeibe mire tétován bólint.

- Pe… persze… - nyögi, ki én pedig lassan elsétálok vele egy külön kis szobába. Bezárom, magunk mögött az ajtót majd figyelem õt majd lassan megszólalok.

- Mond mi a baj? Nem azt akarod ezt az egészet? – kérdezem kedves hangon tõle. Látszik, hogy megrázkódik, és mintha viaskodna, magában majd felveszi a jól begyakorolt mosolyt.

- Persze minden a legnagyobb rendben. Miért ne lenne? – néz, rám kérdõn mire megrázom fejemet és mellkasom elõtt összefonom karjaimat. Kérdõn néz rám és kissé felsóhajtok.

- Látszik rajta, hogy valamiért feszengsz. Még tõlem is tartasz pedig semmi rosszat nem tettem, csak próbálok veled kedves lenni. – mondom kissé zavartan mire mintha zavarba jönne, bára a smink alatt ezt nem nagyon tudom megítélni.

- Tényleg semmi baj nincs, gyere, csináljuk végig a fotózást. – mondja kissé megint feszült hangon mire vonakodva bólintok. Nem hagyom én ennyiben a dolgot hisz úgy is kiszedem belõle mi a baj. Bár reménykedem, hogy majd magától elmondja.

Visszamegyünk a többiekhez az anyja szinte féltékeny pillantással kíséri, minden mozdulatunkat én pedig megpróbálom feloldani Molly-t, hogy ne feszengjen annyira. Úgy tartom, karjaimban mintha tényleg a kedvesem lenne és óvni szeretném. Láthatja szemeiben, hogy az óvó szándék igaz hisz nem lehetek belé szerelmes két találkozó után. Olyan mintha lassan feloldódna karjaim között talán felismerte, hogy nem vagyok valami perverz dög. Mikor végzünk, odasétál hozzánk a boszorkány anyja is mire rá nézek.

- Wyatt igaz? – búgja és végigsimít, karomon mire arrább húzódom tõle.

- Igen úgy hívnak, de ha megbocsájt, nekem mennem kell. – rá nézek Mollyra és kedvesen megpuszilom arcát. – Még beszélünk majd. –kuncogok, és rá nézek az anyjára. – Hölgyem. – bólintok és távozok is. Hamar felkapva cuccaimat megyek be a fõhadiszállásra és kiderítet tetem, hogy hol tanul Molly.

- Wyatt meg van, a lány iskolája akarod, hogy beírassunk oda ahol tanul? – néz rám az egyik beosztottam, aki a Layla névre hallgat.

- Igen kérlek, ezt old meg és kérlek, errõl senkinek sem beszél. Ez az ügy csak RÁM tartozik. – nyomom meg a rám szócskát mire bólint és távozik.

Gondolkodom és elmosolyodom halványan arra gondolva, hogy újra beülök az iskolapadba. Nos, akkor mehet a mandula bár mindezt Molly miatt csinálom. Túlságosan felpiszkálta a gondolataimat és magam sem értem, hogy miként lehetett ez az egész. Annyit tudok, hogy Molly érdekel és mindent megteszek azért, hogy kiderítsem mi a gond.

Könnyed léptekkel megyek az ajtóhoz és meglepõdve látom a tehetségkutató egyik zsûri tagját. Vajon mit akarhat. Meglepetésemben köszönni is elfelejtek.

- Aaron? Mit keres itt? – kérdezem döbbenetemben, õ pedig nagyot sóhajt.

- Kérlek ne magázzál nem vagyok olyan öreg, csak 3 év van közöttünk. – néz rám és a reakcióm meg se várja, bár talán jobb is. Hát ha ne magázzam akkor nem fogom. – Munkát szeretnék ajánlani neked. – tér a tárgyra.

- Még is milyen munkát? – Döbbenetem csak fokozza elõzõ kijelentése és elképzelésem sincs milyen munkát akarhat nekem ajánlani.

- A bandánkba gitárost keresünk és a kutató alkalmával ahogy hallottak elég jó vagy és gondoltam, hogy egy próbát eltölthetnél velünk ma és ha beválik, akkor beveszünk a bandába és most már te fogsz szerepelni a borítókon velünk. – teszi fel ajánlatán én pedig kerekre nyílt szemekkel nézek rá. Jó kihagyhatatlan lehetõség, de talán ez még korai lenne.

- És mi lesz a tehetségkutatóval? – Teszem fel a kérdést, hiszen mégis csak abba fogtam bele.

- Úgy is én leszek a mentorod innentõl kezdve nem tök mindegy, hogy hol próbálsz és mivel készülsz? – közli és kérdezi megy egyszerre én pedig hirtelen se köpni se nyelni nem tudok a meglepetéstõl. ~Egy énekes lesz a mentorom?~

- Oké, hogy te vagy a zsûri, de még is miért te leszel a mentorom, hiszen gitározni sem tudsz. – jegyzem meg döbbenetemben, és magamat se értem ez miért van.

- Egy kicsit tudok és az pont elég, de van a bandának egy jó basszere õ is tud segíteni, de hajlandó vagy akkor most velünk jönni? – közli a dolgokat, amiben némiképp igaza van. Kezdek felocsúdni a döbbenetembõl és kicsit emberibb arcot öltök magamra. Végül is egy próbát megér, de nem ígérhetek neki biztosat, mert ha nem tudok úgy velük együtt játszani, ahogy kellene nincs értelme gyötrõdni.

- Elmegyek, veletek megnézem a próbátokat és majd utána döntök. – mondom ki neki a dolgot, de látom nem tetszését mert forgatja a szemét, de én akkor se akarok látatlanba dönteni.

- Rendben. – nagyot sóhajt. – Hozd a gitárodat megvárunk, majd indulunk a próbaterembe. – jelenti ki és megfordulva zsebre dugott kézzel megy a kocsihoz. Nem sokáig nézem vissza rohanok a zeneszobába össze csomagolom a gitárom és egy cetlin üzenetet hagyok anyukénak és megyek is kifelé.

- Megjöttem. – sietek oda a kocsihoz bezárva mindent magam után.

- Tedd be hátulra a csomagtartóba, majd szállj be mellém. – mondja nekem, majd, beszáll a kocsiba a volán mögé. Hátra megyek a csomagtartóhoz és kinyitva óvatosan rakom be a kicsikémet és lecsukva annak tetejét megyek vissza elõre, miközben telefonom a zsebembe csúsztatom. Beülök mellé és bekötöm magam a biztonság kedvéért. Nem tudom, mit akarhat pontosan, de talán nem árt, ha óvatos vagyok a fickóval.

Végül beindítja a kocsit és elindulunk próbatermük felé.

- Nency Helois. –Mutatkozom be a többieknek.

- Jarod Higins vagyok a dobos. –Szólal meg az egyik srác, majd a mögöttem ülõ is bemutatkozik.

- Steve Rotenford örülök a találkozásnak Nency. Várom már, hogy halljalak játszani. –Vigyorodik el.

Tempósan haladunk és a kocsiban ennyi volt a beszélgetés. Amint megérkezünk, kicsatolom a biztonsági övet. Kinyitva az ajtót szállok ki, és megyek hátra a gitáromért, hogy kivegyem. Felnyitva a csomagtartót, természetesen viselkedem, bár belül azért elégé izgulok ettõl az egésztõl. Aaron lép mögém és mielõtt lecsukhatnám a csomagtetõt, átnyúl felettem és megteszi helyettem. Jóformán átölelve zárja be a csomagtartót kocsi kulcsával, én pedig elégé zavarba jövök ettõl. Hallom, ahogy nagyobb levegõt vesz, mikor közel van hozzám. ~Mi a frászkarikát akar ez tõlem?~ Teszem fel gondolatban a kérdést magamnak.

- Köszönöm a segítséget. –Mondom miközben ellépek elõle, de nem tudom ezt úgy megtenni, hogy oldalammal hozzá ne simuljak egy pillanatra.

- Igazán nincs mit. –Mondja közömbös hangon, végül a srácokkal elindulunk felfelé. Én elégé feszültnek érzem magam, és alig tudok feloldódni. Beérve a próbaterembe látom meg hangszereiket. Felcsillannak szemeim és a basszus gitárhoz szaladok, hogy kicsit jobban megnézhessem.

- Egy igazi Gibson! –Szusszanom áhítattal.

- Igen az-az én kicsikém. –mondja Steve mögém lépve, mosolyogva. –Megfoghatod és játszhatsz is rajta, ha szeretnél.

- Igazán?! –Kérdem hatalmas csillogó szemekkel felnézve rá mosollyal arcomon.

- Komolyan. Gyere, megmutatom, hogy kell. –Mondja kedvesen és finoman megfogva karom segít fel a guggolásból, majd felveszi a gitárját és nyakamba akasztva lép mögém.

- Jujj nem akarom elejteni ez méreg drága hangszer. –Mondom kicsit félve, de meg fogom Steve mögém lépve, átkarolva fogja meg kezemet. Én ugyan nem látom, mert a hangszerrel vagyok elfoglalva, de egy kaján vigyor ül ki arcára és Aaronra pillant.

- Nyugi nem fogod elejteni itt vagyok. –Mondja kedvesen fülembe és én fel se veszem igazából érintését és egyéb cselekedeteit. Teljesen hozzám simul, de nem tud ez most zavarba hozni. Megfogva most már rendesen a basszus gitárt kezdek el rajta játszani ezzel Stevet igen csak meg lepve. (http://www.youtube.com/watch?v=hUTXSql-o7oezt játssza csak basszus gitáron)

Mikor elkezdek a basszus gitáron játszani, behunyom a szemem és könnyedén játszok és élvezettel. Steve állát érzem a vállamon, de kezeimrõl derekamra tette a kezét, de nem akar elengedni. Számomra most meg megszûnt a külvilág és csak a gitár a zene és én vagyunk a számomra. Hibátlanul játszom el a számot, ami már évek óta az ujjaimba van. A végeztével nyitom ki a szemem és mosolyogva simítom meg a basszus gitárt.

- Igazán remek kis hangszer. –Mondom és ekkor veszem észre, hogy Steve mindvégig a hátam mögött volt és magához ölelt. –Már megbocsáss elengednél? –Kérdem feldúltan és kilépve ölelésébõl fordulok felé, és leveszem a gitárt a nyakamból. –Te engem végig tapiztál?! –Teszem fel felháborodva a kérdést.

- Én… én nem, de te meg nem is érezted, hogy ölellek? –Kérdi vissza és fülig vörösödve nézek oldalra.

- Én kérdeztem elõbb! –Mondom és lerakom a gitárt. –Mindegy nem ezért jöttünk! –Mondom és saját gitáromhoz lépve veszem ki a kicsikémet és kezdem el összeszerelni. Leülök az egyik székre és keresztbe rakva lábaim próbálom zavarom leplezni. –Még egy ilyen és nyakon töröllek. –Mondom véresen komolyan a srácnak.

- Steve beszélni akarok veled. –Csattan Aaron hangja hirtelen, mint ha mennydörögne az ég. Rápillantok, de arcán semmit nem lehet látni. Steve viszont igen csak meglepõdik, és nem megy, de Aaron elkapva karját húzza ki. Nagyot sóhajtva nézek utánuk, majd a dobosra.

- Adsz nekem egy kis ritmust az egyik számotokból? –Kérdem, aki bólint és látom szemébe tudja nagyon jól mi a baja Aaronnak, de inkább nem kérdezek rá. Mindenesetre már tudom, hogy ennyire nem feledkezhetek meg a zenébe, hogy ez még egyszer elõfordulhasson.

Egy számot játszunk le, míg õk kint vannak, és mint ha misem történt volna jönnek be, és állnak be a helyükre. Aaron elém rakja a kottákat, hogy át tudjam tanulmányozni addig õk elkezdenek próbálni, viszont csak hamar becsatlakozom én is.

A próba elég jól sikerül és mikor zenélünk már én is oldottabb hangulatban vagyok, de alig beszélünk. Én inkább a zenével beszélgetek, és ahogy velük zenélek, érzem azt a bizsergést, hogy ennek így van jövõje.

- Akkor mára ennyi. Nos Nency? Akkor elfogadod az ajánlatom? Utoljára kérdezem meg. –teszi fel nekem a kérdést hosszan rám nézve, de pillantása nem igazán árul el semmit. Kicsit habozok, majd a srácokra nézek és elmosolyodom.

- Köszönöm szépen a megtisztelõ ajánlatot. Örömmel játszom az együttesedben. –Mondom ki mosolyogva, bólintva. –De a tehetségkutatót szeretném befejezni. –Mondom õszintén szemeibe nézve.

- Mégis minek Nency? Ugyan már ne játszadozz abban a bohócképzõben… - Mondja rám nézve a dobosunk.

- Azért szeretném befejezni, mert már bele vágtam és érdekel, hogy meddig jutottam volna.

- Nency… hagyd a picsába, te oda túl tehetséges vagy, hogy ilyenekre fecséreld az idõd. –Mondja Steve, majd Aaronra nézek.

- Te is így gondolod? –teszem fel a kérdést Aaron szemeibe nézve. –Nem lenne nagyobb hírneve a bandának, ha megnyerem a tehetségkutatót? –folytatom az elgondolkodtató kérdések feltevését.

A felkonferáló jön oda hozzám.

- Te következel Nency. –Mondja, és apára nézve állok fel és akasztom a gitárt a nyakamba. Egy keresztbe csíkos felsõ van rajtam és egy cica naci egy szolidabb csizmával. Oda állok, ahonnan ki kellesz mennem, és kikukucskálok. Látom a zsûri tagokat, de Aaron Holdot egybõl kiszúrom. Mély levegõt véve szívom fel magam. Elégé leszúrták az elõttem lévõt, de maga biztosan megyek ki a színpadra.

- Szép estét. –Köszöntöm a zsûri tagokat és a nézõket. Mosolyogva nézek körbe és sikeresen leplezem izgalmam. Csak kezdhessek bele a dalba.

- Neked is. Hogy hívnak? –Jön az elsõ kérdés a hölgy zsûri tagtól és érzem, ahogy kutató szemeikkel engem mérnek végig az elõttem ülõk.

- Nency Helois itt születtem Brooklynban. –Mondom kedvesen, és míg a többi zsûri tag ír valamiért Aaron Hold tekintetét még mindig magamon érzem, felé pillantok és elmosolyodva nézek a szemébe, bár elégé feszéjezve érzem magam. Most õ kérdez tõlem.

- És hány éves vagy? –Kérdi közvetlen hangnemben, és kicsit furcsállom ezt..

- Már betöltöttem a 18 életévemet, és már befejeztem az iskolát. –Mondom, egyenesen a szemébe nézve, majd újra egy másik zsûri tag kérdez, én pedig kapkodom a fejem.

- És most mit csinálsz a hétköznapokban?

- A célom elérésén dolgozom, aminek szerves része ez a tehetségkutató is. –Remélem, rátérnek már a lényegre és bele kezdhetek a dalba, mert tudom, hogy az meg nyugtat. Aaron szólal meg ismét.

- Nency és mit hoztál nekünk bemutatkozó kép? –Kérdi, és mint ha valami furcsát éreznék a hangjában.

- Nirvana - Smells Like The Spirit címû számát játszom el gitáron. –Mondom és mikor a többi zsûritagtól meg kapom a jelet, hogy kezdjem bele is kezdek a dalba. (http://www.youtube.com/watch?v=tYQ7O6V0Fvk )

Lendületesen kezdek bele és már most érzem, hogy felszabadultabb vagyok. A játék közben lábammal adom magamnak az alap ritmust és a közönség eleinte csak figyel, majd kezdenek bemelegedni, én pedig mosolyogva nézek rájuk és úgy játszok tovább. A ritmusra kezdek el lépkedni a színpadon és érzem a zamatát ennek. Teljesen elfeledem izgalmam és az, hogy hol is vagyok. Már csak az számít nekem, hogy a közönség kedvére tegyek és közben én is élvezzem azt, amit csinálok. Nem rontok sehol.

Mikor végzek, hatalmas tapsot kapok és meghajolok a közönség elõtt és visszamegyek a mikrofon elé. Na, most jön a leszúrás. Ám mikor újra a zsûri tagok elé állok a megdöbbenést látom arcukon, kivéve Aaron. Õ még mindig azzal a vizslató szemekkel néz rám, ami most talán már jobban kezd feszéjezni. A hölgy szólal meg elõször.

- Isteni voltál Nency! Nagyon nagy tehetség vagy! A játékod, és ahogy mozogtál a színpadon. Neked itt a helyed! Az én voksom megkapod! –Mondja és én megörülök a mondatainak és csillogó tekintettel nézek rá.

- Köszönöm! –Mondom és jön a következõ zsûri tag egy idõsebb férfi.

- Részemrõl is bekerültél. –Intézi el ennyivel, én meg még jobban izgulok a továbbiaktól.

- Egyértelmûen bent vagy! –Mondja a 3. zsûritag és már csak Aaron marad, de õ bármit is mond, én már bent vagyok. Ám kíváncsi vagyok a véleményére.

- Köszönöm. –Szúrom közbe mielõtt Aaron megszólalna.

- Egy ilyen lánynak a színpadon a helye. Jó kiállásod és szép alakod van. Bekerültél. –Mondja én meg teljesen ledöbbenek, hogy õ csak ennyit szûrt le a játékom alatt. Csak az alakomat nézte és semmi több, de végül folytatja. –A színpadon nyújtott produkciód színvonalas volt, de nem tökéletes, lesz mit rajta dolgoznunk közösen. –Mondta és ezzel, mint ha le is fixálta volna, hogy õ lesz a mentorom, de hisz õ nem is gitározik. Végül még sem csak az alakom figyelte. Boldogan széles mosollyal hajolok meg a zsûri felé.

- Köszönöm! –Azzal le is sietek a színpadról és egybõl apum nyakába szakadok örülve a sikeremnek. Apa el is kap és látom, hogy õ is nagyon boldog. Még a színfalak mögött meg kapom az instrukciókat, hogy a jövõ héten kapok egy levelet, hogy végül ki lett a mentorom, és hogy mikor kell bemennem a felkészítõ táborba. Boldogan megyünk kifelé a stúdióból, és a szünet elõtt én voltam az utolsó bemutatkozó.