|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 03. 10:38:15 | #9609 |
 Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: kedvenc tervezőmnek
Egy gyertyákkal megvilágított szobában vagyok, egy mutatós kis ágyban fekszem kezeim az ágyhoz kötözve egyik másik csuklóm is külön külön kikötve. Egy igen mutatós fekete fehérnemű van rajtam, alsó része egy csipkés tanga, és a csipke a fölső részről is elmondható, kis vékony pánttal. Az igen... érzem, hogy felhevült állapotban vagyok. Ekkor lép be Lyna az ajtón, aki egy áttettsző köntöst húzott fel, alatta egy izgató vörös együttessel. Lassan felém lépked, és rám fekszik. A nyakam csókolgatásával kezdi, majd ajkaimba kóstolgat bele apró harapdálásokkal, ami végképp feltüzel, és kívánom már, hogy megcsókoljon. Ennek eleget is tesz, miközben érzem, hogy felsőmet feljebb türve izgatóan simogatja az oldalam. Apró nyögések szakadnak fel belőlem. A heves smacizás közben lágyékjaink össze-összeérnek, és kezeim rángatni kezdem, hogy szabaduljak. De ez amolyan ösztönös, hiszen eszem ágában sincs kiszabadulni Lyna fogságából. Sőt, az érintése is ugyanolyan volt, mint amikor "akkor" az irodába "estünk" egymásnak. Már lenn kezdene matatni, amikor egy éles vijjogást hallok. Ez mi a kurva élet? Beindult valami elcseszett riasztó? Nem, az órám... na az is elég riasztó volt. Álmosan kelek fel... hát igen, az iskola az ilyen. Menni kell, menni kell. Nem sokban különbözik a modellkedéstől olyan értelemben, hogy ott is ugrani kell, ha valaki csettint az ujjával. Csak ezt legalább meg is fizetik, méghozzá nem is rosszul. Na, induljunk. Magamra kapom a szokott együttesem, fülembe már szól a zene is, minden kész az induláshoz.
A nap folyamán nem történik semmi érdekes, leszámítva azt, hogy Lynát nem tudom elérni, és ez elmondható a hétvégére is. Egyben van ez a lány? Jó lenne meglátogatni, és az irodájába veszem az irányt a nővérem Lexusával. Beviharzok az épületben, majd belépek Lyna irodájába. Legalább még él...
- Jól vagy? - érdeklődök, de ő nem néz rám, amit egy kicsit sértőnek érzek. Az ember nézzen a szemembe, ha hozzá beszélek.
- Igen jól, de ha nem hagysz dolgozni elszáll az ihletem - fordul vissza, és továbbra is a terveivel foglalkozik.
Ott maradok mellette, nem fogok most már azért se elmenni, hiszen fontos beszélni valóm lenne vele.
- Gyere… beszéljünk…- fogja meg a kezem.
- A péntekről szeretnél, tudom, hogy mindketten az alkohol hatása alatt voltunk- suttogom neki, mire ő most végre rám néz.
- Sajnálom, nem akartalak letámadni, magam se tudom mit akarok - feleli és megint nem néz a szemembe. - Csak szeretnék végre valakivel együtt lenni, de nem akarok mindenkit megbántani - folytatja, és látom, hogy a könnyei is elrednek.
- Nézd... ha engem kérdezel, én nem bántam meg, ami történt. Csak olyan hirtelen jött számomra ez az egész - magyarázom neki a dolgot. - és nem tudom, hogy pusztán a testi vágyaim uralkodtak el rajtam, vagy pedig van itt valami más is. Éjjel álmodtam valamit, és úgy éreztem, hogy ez egy jel.
Közelebb fészkelek hozzá, amikor Paul rongyol be.
- Lyna, merre vagy már? Egész hétvégén nem jössz be, de ha bejössz se változik semmi... ja persze, a te poziciódban már mindent meg lehet tenni. Hol van az a Lyna, aki kézben tartja a dolgokat, és ura, azaz nője minden helyzetnek? Áh, mindegy is - fejezi be a kis "magánszámot", majd bevágja maga után az ajtót.
- Mitől ilyen zabos rád? - nézek rá meghökkenten.
- Mit tudom én, nem is érdekel. Biztos megint a pasijával nem működik valami.
- Pasija? - kérdem csodálkozva pont én, aki szintén a saját nememhez vonzódok, csak értelemszerűen én a lányokért rajongok.
- Mindegy, hosszú ez... - fejezi be. - Egyébként Dorothy ellen eljárást fognak kezdeményezni...
- És ezt csak így mondod? - kérdem meglepve. - Mit követett el?
- Kábítószer birtoklás. Évek óta tudtam róla, de nem szóltam, mert mindenki úgy bassza el az életét, ahogy akarja. De azt már nem tűrhettem, ahogy másik testi épségét is veszélyeztetve ő próbál lenni itt az isten.
Dorothy lefutott már, csak ő ezt nem akarta elfogadni. De te Karin... te igazi sztár leszel, akiknek emberi értékei is vannak.
- És mondd csak, mit csináltál egész hétvégén? Próbáltalak hívni... vagy ennyire vagyok fontos neked?
- Nézd nem erről van szó, de egyszerűen ki kellett zárnom most mindent, és mindenkit. Fel kellett töltődnöm. Sajnálom, ha úgy érezted, hogy ez ellened szólt. Paul többek között például ezért is haragszik rám.
- Lyna... - kezdem neki a válaszom - akármennyire is összecsapnak feletted a hullámok... nem kéne ellöknöd magadtól olyankor azokat, akik közel állnak hozzád, és ők is bármikor segítenek, ha baj van. Paul biztos igaz barátod lehet, és ezért nagyon rosszul esik, amiért figyelmen kívül hagytad a társaságát. Ezeket az embereket megtartani, és megbecsülni kell. Paul biztos nem fog rád haragudni, ha ezután így állsz hozzá.
- De hiszen eddig is így álltam hozzá...
- Igen, jól mondtad... eddig... néha az apró esőkből keletkeznek a legnagyobb viharok. És onnan már nincs menekvés. Sodródsz az árral.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Hát... ha majd megértetted... akkor tudod a számom... mert hiába próbáltalak én is hívni... - mondom szomorúan majd távozok. Kicsit rosszul esett, hogy nemigen vette figyelembe, amit mondtam neki.
Ezután a mesteremhez veszem az irányt, aki most csak meditációs foglalkozást tart. Mert nem csak a testi erő fontos, hanem a lelki is. Egész feltőltődök a foglalkozás után. Már majdnem beesteledik, amikor megszólal a telefonom. Lyna az... nem fogom azt csinálni, amit ő, én felveszem.
- Szia... - mondom neki.
- Szia! Nagyon sajnálom, ha megbántottalak. Beszélni akarok veled!
Csak reménykedem benne, hogy ezúttal megértette, amit mondtam. Tudom, hogy őt akarom, és hogy újra érezni akarom a bőrömön kezei simogatását, csókját a számon... mindent!
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 10. 10. 20:21:13 | #8546 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: kedvenc tervezőmnek
- Karin, ugye tudod, hogy ez nem így működik - néz rám, és közben Kaori egy kicsit elkezd mellettem fészkelődni.
- Tudom, de arra gondoltam… - adnám a választ, amire egy mosolyt ad csak. Ez most igen vagy nem. Majd félbe vágva a szavam belekezd a saját mondandójába.
- Karin, mielőtt belekezdenél, el kell mondanom valamit, a minap kaptam egy levelet az igazgatótól … - magyarázza, és egy papírt lóbál a kezében. Nyilván ez a levélnek a kinyomtatott példánya.
- Milyen levelet kaptál, mi áll benne? - elkezdek feszengve érdeklődni, miközben barátom sorsáért is aggódok, mert arra még mindig nem adott konkrét választ.
- Egy céges buli, bemutatóval, koktélokkal meg sok sok finomsággal - Háhá! Nem is olyan rossz ez a divatszakma.
- Ha zavarok és a munkahelyi dolgokról szeretnétek beszélgetni, akkor nem is zavarlak titeket - mondja Kaori, és fel akar állni. Ennyi volt. De legalább nem mondhatom, hogy nem próbáltam meg. Próbálnék még valamit szólni, de ekkor legnagyobb megdöbbenésemre Lyna kapja el a lány kezét. Azta!
- Kaori, várd meg a beszélgetésünk végét, mert te is szerepet kapsz - elmosolyodik, és a levelet a kezembe adja jelezve, hogy én azzal foglalkozzak, amíg ő a lánnyal beszél. Hát bőszen olvasni kezdem.
- A bemutatóval kapcsolatban, arra gondoltunk, hogy fehérneműs bemutató lesz a még be nem mutatott kollekciómmal. Amiben sok falatnyi, saját tervezésűm van. Karin, te leszel a fő atrakcióm, és ne le lepődj meg ha rajtad fogja minden vén fószer legeltetni a szemét. Mindent a szemnek, semmit a kéznek elv jön itt be - adja ki az instrukciókat szokásos mosolyával. Le vagyunk döbbenve. Micsoda szervezettség, meg ahogy ki van ez az egész találva. Szinte félelmetes profizmussal van minden kitervelve. Szóval ez az egész olyan "kirakatos" dolog. Meg akarod kapni, de nem tudod. Ha nem említette volna Lyna a vén fószereket, akkor még izgatónak is találnám. – Ha szeretnétek, még csináltathatok is egy ugyanolyan fehérneműt saját méretre - Egyenfehérnemű? Végülis... méé' ne?
- Ez most komoly?- szakad ki belőlem úgy, mintha nem egészen ezt akartam volna mondani.
- Igen, komoly, úgyhogy ha szeretnétek, akkor bejöhettek és választhatnátok egyet, persze igazítani tudunk ha nagy vagy kicsi lenne, Kaori, rajtad is megnézünk egyet, amelyikben jól érzed magad, akkor abban kéne kimenned, persze ha belemész - vonja meg vállát. Utána egy pincér jelenik meg, aki egy frappét szolgál fel neki. Ő félre vonul meghagyva nekünk azt az intimitást, amivel mi Kaorival meg tudjuk beszélni ezt az ajánlatot.
- Gyere már, Kaori! - súgom neki a fülébe. - Meglátod, igazán jó poén lesz.
- Nem tudom, félek - súgja vissza.
- Ott leszek veled végig - adom meg neki a végső mondatot, amivel biztosan magam mellett tudhatom.
- Rendben.
- Akkor… jöttök vagy sem, mert nekem is véges az időm - lép vissza felénk, közben belekortyol újra italába.
- Menjünk, most - csapok az asztalra annak gyanánt, hogy mire várunk? Kaori pedig egy magazint nyom Lyna kezébe, meg egy tollat annak reményében, hogy aláírja. A neves divattervező ezt meg is teszi.
Felmegyünk az épület legtetejére lifttel, mely csilingeléssel jelzi és be is mondja : Divattervező és kivitelező részleg .
Követjük az irodáig. Nekem egy fehér csipkés falatnyi melltartós és tanga bugyis fehérneműt ad oda, ás ezzel húzok is átöltözni. Később meglátom, hogy Kaori egy király színű elegáns, de mégis visszafogott darabot adott. Szemmel láthatóan ez nagyon tetszik neki. Nekem még a fejemre aggat amolyan menyasszonyi fátyol szerű anyagból egy kis uszályt.
- Ezt a művemet szántam neked, remélem tetszik - Egyszerűen döbbenetes, hogy mennyire eltalálta a méreteimet. Forogva nézegetem magam a tükörben.
- Ez nagyon tetszik - nézegetem magam továbbra is elégedetten.
- Az én magassarkúmat fogod megkapni, mert ehhez vettem kifejezetten, persze ha nem gond - néz Kaorira. Az ő cipőjét. Hűha, ezt jobb, ha megbecsülöd, drága barátosném.
Jó pár óra után megszabadulunk a fehérneműktől. Igazán forrott hangulat uralkodott az irodában emiatt, hiszen elég sok minden látszott belőlünk. Észre vettem, hogy Lyna többször is megnézegetett engem.
---
Estére minden lányon eluralkodik a feszültség. Én is ideges vagyok főleg annak tudatában, hogy úgy érzem, néha pontatlan vagyok. Lyna lép be az órási hangzavarban, akin egy fekete alapszínű ruha van, mely éppenhogy a combja közepéig ér. Még egy pillanatra a számat is megnyalom, mert bizony a tervezőnk is jó eséllyel indulna a modellek között. Némi kis flitter található rajta, az oldalánál peidg látni engedi a melle vonalait, elől pedig némileg kivágott, de nem enged túl sokat megmutatni. Belépve egyből letámadják szegényt, holott ő aztán nem sok mindent tud tenni, mire elkiáltja magát, hogy nyugodjanak le!Láss csodát, csend lesz. Először Kaorin igazítja meg a fehérneműt, majd ráad egy köntöst. A többi lányon is igazítani kell. Lyna hidegvérrel, higgadtan, és nyugodtan végzi a munkáját, mindent precízen, és pontosan beállít. Dorothyn egy sárga fehérnemű kollekció van. Észreveszem, hogy folyamatosan igazgatja magán. Azt is látom, hogy Lyna néha a kezére is rácsap. Elkísér a kifutó mögötti részhez. A többiekhez hasonlóan nekem is sikerült az izgatottságot leradíroznom az arcomról. Épp felcsendül a zene. Lyna sietve közelít felém, hogy felvegyem a saját fehérneműm. A nagy kapkodásban teljesen végigtapogat engem, ahogy ezt-azt cicomáz rajtam. Nem tudom, hogy ez szándékos volt e. Felteszi még a fátylat is rám, és a sminkesek is gyorsan végigmennek rajtam. Szépen lassan haladunk. Első egy barna hajú lány, akit Dorothy követ. Harmadikként lép ki Kaori. Már majdnem eljutna a kifutó végére, és indulna a következő lány is, amikor is Kaori alol kicsúszik a talja. A lendülettől még egyszer átfordul saját tengelye körül, úgy hempereg meg a földön leesve végül a kifutóról hangosat sikítva. Kívülről nézve nagyot esett, remélem, nem lett komolyabb baja. Lába felé pillantok... a cipő! Eltört a sarka!
- Ezért még számolunk, kisasszony - dörren rá Dorothyra a hátam mögött Lyna, aki csak önelégült mosollyal figyel. Lyna azonnal odarohan Kaorihoz, és felsegíti a földről. Egy kis jeget is kap a bokája. A shownak azonban folytatódnia kell, úgyhogy a többi lány után végül megjelenek én, mint fő attrakció. A vakuk csak úgy villognak, az emberek tapsolnak, és fütyülnek. Óriási sikerem lehet.
A műsor végeztével a lányok elvonulnak és mindenki a saját fehérneműjéhez tartozó koktélruhát veszi fel, így én is. Gyönyörűen néz ki mindenki. Észre veszem, ahogy Lyna egy eldugottabb asztalkához iriszel, és rögtön leküld két pohár pezsgőt. Az igen! Hát nem mondom, én is tudok piálni, de emellett még én is körhátrányban vagyok. Úgy érzem, oda kell mennem hozzá.
- Jól vagy? – Leülök mellé, és a kezét kezdem el simogatni.
- Persze, azért vedelem ezt az ocsmány pezsgőt - emeli fel a poharát nyomatékosítva mondanivalóját. Látni rajta, hogy kezd kicsit illuminált állapotba kerülni.
- Ne igyál ennyit, mert megárthat! Gyere, menjünk hátra, hogy jobban legyél - állítom fel, ő pedig rám támaszkodik. Így megyünk el az irodáig, ahol hideg borogatást teszek a fejére.
- Köszönöm - suttogja nekem, én pedig megsimogatom az arcát. Megendek egy mosolyt is remélve, hogy ez jobb kedvre deríti.
- Kitettél magadért, így megérdemelsz te is egy kis figyelmet - mondom neki, amikor int nekem egyet. Ennek eleget is teszek, amikor az államnál fogva közelebb húz magához. Érzem, ahogy kezd ettől felhevülni a testem. Nem lesz ez így jó lévén, hogy én is jócskán ittam. Tetszik Lyna, és aranyos is, nem arról van szó, de nem tudom, hogy szabad e nekem ilyet tennem, ami feltételezhetően most fog következni.
Ajkunk végül összeér, nyelvével kezd el simogatni. Halgass az eszedre, Karin, ez nem biztos, hogy helyes! Az eszem végül alulmarad az érzéseimmel és a pezsgővel szemben, így mielőtt még kihúzná a nyelvét a számból, még utolsó pillanatban sikerül visszacsalogatnom a saját nyelvemmel. Egyből rám tapad az ajkamra és elkezdi ízlelgetni. Kezével még a nyakamat is megsimogatja, amit nagyon szeretek. Lecsúsztatja ruhám pántját, és ennek végeztével megfogja a mellem, amitől felnyögök. Nosza, mi se tétlenkedjünk, a combját simogatom válaszként. Kezemet az ágyékához teszi ezután, ahol érzem, hogy elég nagy hőfok dolgozik. Először elhúzom a kezem, amitől nyög egyet, s most a mellem simogatja, aztán a ruhámat is... le rólam, de kevés sikerrel. Ismét megfogja a kezem, visszateszi lángoló ágyékához. Jó, te akartad.
Kezeim hidegek, szóval biztos élményként érte, ahogy a felforrósodott részhez teszem ujjaimat. Nos, nem teketóriáznak, munkába is állnak ott lent, és simogató munkát végeznek, melyre a csípője elkezd mozogni egyre hevesebben. Már benne is lennék, mikor kopogtatnak. Gyorsan visszavesszük eredeti helyzetünket - vele együtt a levett ruhadarabokat, és a törölközőt visszateszem Lyna fejére. Ez Paul fazon az. Rosszkor, rossz időben. De Lyna valahol a szemmel verés nagy mestere lehet, mert Paul ahogy belépett, úgy is viharzik ki. Lángoló arccal ülök Lyni mellett. Egyszerűen egy hang se képes kiszaladni a számon. Aggódó pillantást vet rám. Miért néz rám így? Felé hajolnék, amikor hirtelen megszólal.
- Mennem kell, beszélnem kell Dorothyval is. Meg kell kapnia ezért a magáét! - mondja kicsit zavartan. Ellenkezni akarok, hogy maradjon még, de eszembe jutott Kaori. Hát meglátogatom őt akkor.
- Rendben, én meg megnézem, mi van Kaoirval - mondom kicsit szomorú hangon.
Abban egyet érthetünk viszont, hogy Paul benyitásával elvette a hangulatát a dolognak. Azt is számításba veszem, hogy most a pia hatásától csókolgatott engem, vagy tényleg a lányokat szereti.
- Majd hívlak, jó? - mondja majd még egy puszit nyom a számra, amire leblokkolok. Ezek szerint... - Szia! - hallom még a köszönését, majd kimegy. Biztos meg akarja mindenképpen találni Dorothyt. Az a kis... szerencséje, hogy nem én kapom el. Sietve, de nem rohanó léptekkel sétálok a Lexushoz... ekkor jut eszembe, hogy basszus, jócskán van bennem pia, és ez a Murphy srác megalkotott ilyen törvényt annak idején, amit biztosra merek venni, hogy volt valami alapja, úgyhogy én sem húzok lapot a tizenkilencre, hanem jobb belátásra bírva magamat egy taxit hívok, ami 5 perc várakozás után ki is érkezik. Váó, itt kezdődik a szolgáltatás.
A fuvart olcsón megúszom. Gyorsan kifizetve a sofőrt a porta felé vezet az utam, ahol egy fiatal, szemüveges asszisztensnő folyamatosan pötyög a számítógépen. Biztos a nyilvántartást nézegeti ilyen bőszen. Mintha csak megérezné a közeledésem, úgy emeli egy pillanat alatt rám a fejét, hosszú haját kicsit meglobogtatva. Jelentőségteljesen feltolja a szemüvegét, és megszólít.
- Jó estét kívánok, lehetek valamire a segítségére? - Én nem hiszek az ilyen spirituális dolgokban, de ez valami gondolatolvasó?
- Ami azt illeti, egyik betegüket keresem, akit most hoztak be ide nemrég - válaszolok segítve az információadást, legalábbis úgy feltételezem, hogy dátum időpont szerint rögzítik egy ilyen fontos a helyen a betegek érkezését. - Yumehime Kaori a neve. - Igen, "álomhercegnő"-nek hívják a barátnőmet. Biztos azt hinné az ember, hogy ez felvett név. Az asszisztens csipőből küldi a választ.
- Baleseti osztály... második emelet 23-as szoba.
- Köszönöm. Jó pihenést, ha végzett! - köszönök el illedelmesen végül, és annyira gyorsan látni akarom már, hogy nincs e komolyabb baja, hogy még két emeletnyi magassághoz is a lift után rohanok. Mikor látom, hogy a kijelző a 3-as fölé szökik, hagyom a dolgot, és inkább mégis lépcsőzök. Mikor felérem, látom, hogy ugyanazon "folyosóhoz" tartozó lift ajtaja nyílik a második emeleten, pont ahogy felérek. Le merem fogadni, hogy öntudatra ébredt a lift, és csak azért csinálta így a dolgokat, hogy tréfát űzzön velem. Szipogok egyet, majd a 23-as szobába száguldok be. Kaori lába ki van rögzítve, és gipszbe téve.
- Kaori! - rohanok oda hozzá, és összeszorítanám az ölelésemmel, de eszembe jut, hogy komoly fájdalmai lehetnek, ezért visszább fogom baráti szeretetem.
- De jó, hogy eljöttél, Karin! - mosolyog rám szelíden.
- Persze, hogy eljöttem, a barátom vagy - a "barátom" szóra mintha kicsit megrándult volna az arca. De ez egy olyan pillanat,hogy az ember azt higyje, hogy képzelődik. Én viszont elég jól ismerem annyira, hogy tudjam, nem az volt. Úgy teszek, mintha nem vettem volna észre.
- Jól van a lábad? Mit mondtak?
- Szerencsém volt. Először ezt mondták, az ütődéstől, amit a leesés miatt szenvedtem el, nem lett komolyabb bajom. A lábam viszont 5 napig megfigyelés alatt tartanak, és ha nem súlyos, akkor mankóval elengednek. Azt mondták, hogy az azt követő héten már rendbe fog teljesen jönni a lábam, de addig sokat kell majd pihentetnem.
- Istenem, még szerencse, hogy ennyivel megúsztad! Nagyon csúnyán estél kívűlről látva.
- Igen... megmondanád Dorothynak, hogy nem haragszom? Ha kérdezné?
- Persze, de nekem erős a gyanúm, hogy idegenkezűség van a dologban, aki nem is olyan idegen.
- Mire gondolsz?
- Hát amíg nem mondják meg biztosan, hogy tényleg igaz e az elméletem, addig nem akarok neveket mondani.
- Oké... - mondja, majd 10-15 másodpercig csendben hallgat maga elé nézve. - Karin...
- Igen?
- Nagyon kezdek fáradni... nem haragszol, ha kicsit alszom?
- Nem, pihend csak ki magad, megyek én is! Gyógyulgass nekem. Bár vágyok a sikerre, de szeretném, ha nem csak egyedül pózolnék a címlapon.
- Beleadok mindent! - mutatja fel a hüvelykujját, majd integetve elköszönünk egymástól.
Hazataxizás közben felhívom Lynát, hogy referáljam a helyzetről. Ő is beszámol Dorothy megdorgálásáról. Nem tudom, mit kéne vele csinálni. Inkább kikapcsolom mára az agyam, és némi zenét kaparok el a lejátszóm listájáról. Már hallom is ahogy pendülnek a húrok. Eeezaaz. Semmi nem tud nekem most jelenleg teljesebb megnyugvást adni.
Hazaérve így már teljes nyugodt lelki állapotba érek.
- Áh, Karin! - nyitja az ajtót a nővérem férje, majd betessékel.
- Hú, szia Karin! Látom, jól sikerült a nap.
- Azért volt fekete foltja is. Kaori kórházba került - mondom, és mikor látom, hogy mindenki teljesen elfehéredik, gyorsan megnyugtatom őket - de semmi komoly, csak a lába fordult ki, csak megfigyelésre tartják benn öt napig.
- Szerencsétlen... - mondja szomorúan. - De örülök, hogy nem lett komolyabb baj.
- Ja, és az este is megmenekült, a vendégek teljesen el voltak ragadtatva tőlünk.
- Igen, te meg éppenhogy nem ragadsz a sok pezsgőtől - csipkelődik a nővérem, majd a szám felé szagol. - Mmm, ezt a pezsgőt ismerem, ez az egyik legfinomabb! Úgy irígyellek, Karin! - mondja csillogó, gyerekes szemekkel.
- Legközelebb neked is szerzek! - mondom neki.
- Egy életre leköteleznél akkor!
- De most megyek, és alszok, mert itt fogok összeesni.
Azzal úgy ahogy van, fáradtan, mosdatlanul beesek az ágyba. Egyedül hehérneműig vetkőzök le, ami egy fehér csipkés tanga, és annak párja. Agyam nem kapcsolhatott ki előzőleg 100%-osan, ugyanis elég különös álom kap el.
Szerkesztve Nakamura_Sheeny által @ 2010. 10. 10. 20:45:21
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 29. 20:09:21 | #8258 |
Karakter: Naware Karin
- Viszont, ha már itt vagy, megszeretném kérdezni, mennyire vagy bevállalós - elengedi az arcom, majd elkezdünk sétálni és int nekem, hogy jöjjek.
- Én meg azt kérem, ne integess nekem, mint egy kutyának - hátorozottan jelentem ki, de nem húzza fel magát, hanem csak elmosolyodik.
- Ezeket a mozdulatokat nem azért teszem, hogy rosszul érezzék magukat azok akikkel együtt dolgozom. Figyelj – majd megfogja a kezem és maga mellett húz. Most meg rángat, egyre jobb. Ha ilyen a modellek élete, nem érdekel a pénz, inkább otthagyom.
- Dorothy - szólít meg a modellt, aki kezdi unni magát, és inkább a pultra felül. Int neki egy kör körös mozdulatot, hogy forogjon körbe, mire körbe forog. Láss csodát, működik...
Több mozdulatot is mutat. Mikor int, hogy elmehet, el is sétál puffogva.
- Látod, ez csak amolyan segéd mutogatás, hogy értse mit szeretnék.
- Mostmár ezt is tudom - mondja ledöbbenve, hogy ezt így eltűrik. Jó, tegyük fel, hogy nem azért csinálja, hogy rosszul érezzem magam.
- Na akkor gyere bemutatlak a többieknek. A fizetésedről, majd idővel beszélünk, de egyet megsúgok, észbontó vagy azon a képen - Nem tudok mit kezdeni a bókokkal. Ezzel sem. Mindig belepirulok, ahogy most is. Fene.
A kis szalonba érünk, ahol a sminkesek dolgoznak és a fodrászok. Mikor bemutat, mindenki lelkesedve üdvözöl, kivéve az egyik modellt. Hm, előbb mintha ezt a lányt hívta volna Dorothynak.
Aztán magunkra hagy, ami nem tetszik, hiszen itt körbe nézve azt sem tudom, hogy hanyadikán van elseje. Végül egy fodrász vesz kezelésbe. Miután végez, ketten maradunk, ennek a szimpatikusnak amúgy sem mondható lánnyal.
- Modellkedtél valaha?- gúnyos megjegyzése nem hanyagolható el. Na, most jönnek ezek a tipikus kérdések. Nem baj, ez még mindig jobb.
- Nem, de tetszik.
- Tudod kicsi szivem, nem akárkit vesz fel ide Lyna, lehet, hogy lát benned fantáziát, de egy senki vagy itt - csettint nekem. Most lerúgjam?
- Idefigyelj te kis agyon hidrogénezett liba, lehet, hogy alacsonyabb vagyok nálad, de én leszek a címlapon, és nem te! - mondom neki. Valahogy felébredt bennem a versenyszellem. Nem akarom, hogy ez a kis kurva díszelegjen ott.
- Az lehet, de nekem nagyobb az esélyem, hogy híres legyek, mint te - lenézően mondja nekem. Kezem ökölbe szorul.
- Ugyan már, látszik rajtad, hogy plasztikáztatod magad, egy ilyen szilikon bábu nem fog senkinek sem kelleni.
- Hogy merészelsz így beszélni velem - puffog. Hűha, mi lesz. Nem vagy hozzá szokva, hogy így beszéljenek veled, mi?
- Én hogy merészelek, te hogy engedhetsz meg magadnak ilyen hangnemet, meg ha ezt a testet megnézed, ez valódi, nem úgy mint ezek- bököm meg Dorothy mellét lazán.
- Vedd le rólam a mocskos kezed, te szuka! - dörren rám.
- Kérlek. Még a végén kinyomom belőle a szilokont.
- Te kis...! - vetné rám magát, mire lendülne az öklöm. Csakhogy ezt Lyna belépése félbe szakítja. Türelmetlenül kezd kopogni a cipője a padlón.
- Lyna, ő kezdte!
- Persze, én meg most jöttem le a falvédőről. Még egy húzásod van és repülsz - csettintek, mire fogja magát és kimegy. Hehe, nem hisz neki. Kis álszent ribanc lehet.
- Remélem nem bántott - lép oda hozzám. Engem? Próbált volna meg.
- Jól vagyok, egy beképzelt picsa - vonom meg a vállam.
- Az, de most van itt valamiről beszélnünk kéne - leül, majd a papírjai között keresgél. Mikor helyet foglalok előtte, odaadja nekem.
- Mi ez?
- Ez egy olyan felkérés, ami a sikered kulcsa és a karriered szárnyalása, persze el lehet.K ésőbb is vállalni - mosolyodom el. Elkezdem olvasni.
- Ez egy fehérneműs reklám? – döbbenten kérdezem. Nem igazán vagyok én még ilyenre felkészülve.
- Igen, az utcai plakátokon te lennél, az ország minden pontján - Ebbe belepirulok. Mindenhol én? Végül is...
- Huu… - Jön ki végül belőlem.
- Tudom, na de, ehhez mit szólsz - odanyújtja nekem az újságot. Hát az ott én vagyok!
- Ez én vagyok? - lepődök meg.
- Úgy bizony és már most hatalmas az eladási árunk.
Szóhoz se jutok ettől - A címlapokon nem akárki lehet - Na ne mondd! Sejteni véltem. Rakd még rám jobban a nyomást.
Ott hagy, hogy gondolkodjak, amire telefonálgatásokba kezd. Nem lehet egyszerű ezt csinálni. Mielőtt jobban elmélyednék benne, Dorothy lép elém. Gonoszan vigyorogva néz le rám.
- Megint csak kettecsként maradtunk, drágám! Nem fejeztük be, amit az előbb elkezdtünk - ekkor lehajol hozzám, és a galléromnál fogva megragad. - Most szépen megtanulod tisztelni a másikat! - mondja, majd lendül a keze, hogy pofon vágjon, de én elkapom a kezét. Erőlködik, hogy keze elérje az arcom, de én szilárdan tartom, mindenféle erőlködés nélkül.
- Hát igen... - mondom. - A zabpehelytől nem lesz erőd.
- Mit képzelsz, te kis...!
Mielőtt bármit is mondana, elkapom a csuklóját, megfordítom, hátracsavarom a kezét, hogy az majd' eltörik, majd arccal a falnak nyomom.
- Ide figyelj... Ha még egyszer rám mered emelni a kezed... Garantálom, hogy nem fogod megúszni ennyivel.
- Ezt megbánod még, te szajha! - sziszegi erőtlenül.
- Te jobban meg fogod. Törött kézzel szar érzés lesz pózolni.
A jelenetet Lyna szakítja félbe.
- Állj le most már, Karin!
- Ez a kurva majdnem eltörte a kezem! - sopánkodik Dorothy, mire én csak mosolygok magamban.
- Nem akarok még egyszer ilyet látni - néz rám, Lyna.
- Az nem számít, hogy meg akart ütni?
- Igaz ez? - sandít most Dorothyra.
- Én csak egy kis tiszteletre akartam nevelni.
- Abból te is vehetnél órákat! - vág vissza a tejfölarcúnak. - Most pedig menj. Mára végeztél. Karin! Te pedig velem jössz! Beszélnünk kell!
Egy külön ajtóhoz vezet, amire látom, hogy az ő neve van kiírva. Úristen! Rögtön az irodájába visz? Na, ezért alapos fejmosást fogok kapni.
Becsukja maga mögött az ajtót, majd rám néz.
- Karin... - kezdi - Nézd, megértem az érzéseid sőt, a stábi is azt kívánná, hogy bár ne látnák Dorothyt egy jó darabig, de... Sajnos ő az egyik legismertebb modellünk. Aztán amúgy is bajban vagyunk a modellek számával. Szóval örülnék, ha valaki befogná egy jó darabig Dorothy száját, de jelen helyzetünkben még rá is szükségünk van. Megérted ugye?
- Engem nem érdekel, ha nem száll le rólam, akkor az intenzíven fog kikötni.
- Karin... kérlek, tedd meg a kedveméért.
Jó, végülis nem szeretek másokkal kicseszni.
- Igyekszem visszafogni magam, oks?
- Rendben! - dob egy megkönnyebült mosolyt felém, majd megsimogatja a vállam. Ettől egy kicsit libabőrös leszek. Valahogy jól esik ez most.
- Ja, és még valami! - emeli fel az ujját még nekem háttal állva, de végül egy perdüléssel megfordul. - Szeretnélek megkérni valamire - mondja elsétálva mellettem a hátamat megsimítva közben.
- Mi lenne az? - kérdem tőle oldalra fordítva, felé nézve.
- Próbáld fel ezt, légyszíves! - áll elém egy fekete csipkés tangával, és annak hozzátartozó vékony pántos felsőjével. - Légyszíves.
Nem tudom, hogy erre igent mondjak e vagy nemet. Végülis be kell látnom, hogy ez a munkám, ő pedig a főnököm. Némi cihelődés után felveszem magamra ezt a nem túlzottan felöltöztető ruhadarabot. Ő már ott ül az íróasztala mögött, lábát keresztben rakva feltéve arra, és engem figyel.
- Fordulj lassan körbe - mondjan majdnem suttogva az ujját pörgetve közben. Jó, megteszem.
- Hmm... - mondja, majd lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem, de mintha egy kicsit a száját is megnyalná. - Most tedd a kezed a tarkóra, a csípődet pedig döntsd kicsit balra.
Hm, mégis mit akarhat? Megteszem, amit mond. Talán bejövök neki? Egy-két pózt még kipróbáltat velem, végül most én veszem át az irányítást. Lehajtott fejjel a falnak támaszkodom, egyik lábamat kicsit előrébb helyezve, mint a másik, majd a könyököm behajlítom, és kiegyenesedő mozdulatot téve egy kicsit belenyalok a falba. Na, ez hogy tetszett? Játszunk így akkor. Majd megint elé sétálok csábosan, szembe fordulok vele, és a jobb kezem végigcsúsztatom a testemen, majdnem megérintve "ott lenn" magamat. Csípőmet meg megringatom mindezek mellé. Úgy látom, mintha nyelne egyet. Végezetül lassan sétálok, és letámaszkodok az asztalra jól megmutatva a dekoltázsom.
- Ugye jó voltam? - kérdem egy kicsit ártatlan arccal.
- Karin... te... észbontó vagy. Kérlek, vállald ezt a fehérneműs képet! Könyörgök! Nem szoktam senkinek így beszélni. Lesz még négy napod eldönteni.
- Oké, még meggondolom - kacsintok rá, és megyek átöltözni. Hm, lehet, hogy kicsit túlfeszítettem a húrt, de igazából kezdtem élvezni. Elbúcsúzunk egymástól, és én meg kimerülten megyek aludni. Előtte persze elmeséltem a mai napom a nővéremnek, aki meglepődött igencsak. Én nem kevésbé. Nem ismertem magamra, de nem is volt olyan rossz kacérkodni. Másnap Kaorival futok össze az utcán. Betérünk egy csendesebb kávézóba, mert ott jól lehet beszélgetni.
- ... szóval ez történt. Még magam is meglepődtem a viselkedésemen, de igazából élveztem. Tiszta őrült vagyok! - mesélem neki, és még a fejemhez is csapok nevetve, hogy az tényleg én voltam?
- Egyébként sincs mit szégyellned, gyönyörű vagy! - fogja meg a kezem, Kaori.
- Hmm, nekem azt hiszem, támadt egy ötletem - mondom neki sokat sejtető mosollyal.
Tárcsázom Lyna számát.
- Hálló!
- Szia, mit szeretnél?
- Figyelj, le tudnál jönni a Black Ribbon kávézóba? Ugye tudod, hol van?
- Aha, néha még én is bejárok oda. Isteni frappéjük van!
- Minden bizonnyal, és én is szeretem, főleg a karamellás csokisat. De most nem erről szeretnék beszélni veled. Nem tudsz lejönni most? Lenne egy igen fontos kérdezni valóm.
- Rendben, 10 perc múlva ott vagyok!
Elégedetten csukom össze a telefonom.
- Te most azt akarod, hogy...
- Aha... miért is ne! Bolondulni fognak az ilyen hamvas testű lányért, mint te is vagy! - kacsintok rá.
- Nem is tudom, alkalmas lennék rá?
- Ne izgulj, majd én beszélek vele. Te csak akkor válaszolj, ha kérdez.
Rekordgyorsasággal repül el a 10 perc. Lyna tekintetével keres engem, és végül ránk is talál.
- Sziasztok!
- Lyna, ő itt egyik jó barátom, Kaori. Kaori, ő itt Lyna, a modellügynökségem főnöke.
- Őrvendek! nyújtják egymásnak a kezüket.
- Nos... - folytatom... - Az az ötletem támadt, hogy szerintem őt is ki lehetne próbálni. Mit szólsz hozzá? Ezzel megoldódna a modelleid számának a problémái is valamennyire - fejezem be, és cinkos mosollyal várom Lyna válaszát.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 09. 21. 19:05:04 | #7993 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Ancsának
Minden kezdet nehéz. Közhelyes mondás, de nagyon igaz. Bármire. Minden nap kezdése is ilyen. Kézigránáttal sem lehet kirobbantani engem az ágyból, üvölthet bármilyen hangosan az ébresztő, vagy a nővérem, aki bőszen próbál keltegetni engem. Valahol fél világban vagyok most az álom és a valóság között. Hallom a nővérem hangját, de mik ezek a színek itt körülöttem? Neem, nem szívok semmit, de nekem már csak ilyen bizarr álmaim vannak. Álmosan a nővéremre pillantok.
- ÉBREDJ MÁR, MERT EL FOGSZ MERT NEM FOGSZ IDŐBEN ODAÉRNI AZ EGYETEMI ÓRÁKRA! - Hihetetlen, hogy a nővérem üvöltözve is, már-már irodalmi szövegstílusban beszél hozzám.
Egy keserves nyöszörgéssel válaszolok, majd a szemeimet résnyire nyitom, és álmosan pislogok kettőt-hármat. Megreggelezni már nincs időm, hipergyorsasággal ugrok végül a zuhany alá, futtában kapom fel, fekete testhezálló farmernadrágom, fehér pólómat egy Maximum BEAT felirattal, és rá egy fekete kabátot, amit szokásom szerint nem húzok össze. Szegény nővérem aztán egy száguldó szőke hajzuhatagot lát, aki én vagyok. Barna szemeim most már élénken pislognak a tükörben. Ilyenkor már nincs semmi gondom, csak az a kurva felkelés nehéz. Kis fekete táskámat magamra kapom, és elrakom a kajámat, ami 3 sajtos rúdból, 2 szendvicsből, 1 almából, egy körtéből, és egy banánból áll. Szeretek sokat enni. Mit gondoltok, mitől van ennyi energiám? Az egyetemi órákról igazán nem lehet sokat beszélni. Egyik unalmas hülyeség után jön a másik. Az osztálytársaim se különbek. Egyik idióta után a másik. Két igaz barátom van a 100 fős létszámból. Kurama, a mindig vidám, tüskés, majdnem csillagszerű sérót viselő, barna szemű srác, valamint Kaori, a kis szende, barna hajú, kékszemű, jó testű lány. Kb. 16-nak néz ki, de valahogy én is találok valami izgatót benne ettől. Kis kockás szoknyát hord, és fehér inget vagy más felsőt. Ilyen utcai ruha keverve az iskolai stílussal. Az a miniszoknya meg szerintem más egyetemeken már illegális lenne, amit ő hord. Gyakran mosolyog rám. Lehet, hogy belém van esve. Tehát tőlem jobbra Kurama, tőlem balra pedig Kaori. Előbbi szokás szerint amőbázik, és ... stand upol. Állandóan valami baromságon töri a fejét. Kaori pedig folyton engem néz, és minden alkalmat kihasznál ahhoz, hogy hozzáérjen a lábamhoz, kezemhez, vagy bármelyik más testrészemhez. Most ha nem haragszotok rám, valamikor máskor térek ki egy kicsit jobban az iskolás életre, valamint két jómadaramra. Délután kettőkor érnek véget az órák, ám az iskola ilyenkor még korántsem ér véget. Edzésre kell mennem. Hogy milyen edzésekre? Hát különféle kűzdő sportokat űzök.
Az iskola edzőterme ragaszkodik a hagyományos japán tradicionális berendezésekhez. A mester már várt engem. Olyan jó negyvenes pali lehet. Fekete sűrű, rövid haja van, és szemei már-már úgy néznek ki, mintha csukva lennének. Kék férfikimonót vesz fel. Hát nosza, akkor öltözzünk át mi is. Én egy fehér, oldalt, combnál kivágott darabot veszek fel, aminek szárainál fekete csík van. Egy-egy botot veszünk fel. Meghajlunk, majd támadásba lendülök.
Gyors támadássorozatba kezdek. Egy felül, két oldalt, megint felül, egy alul, kettőt felül, egy oldalt. Körülbelü így kezdem a támadást, de hát mesterem nem tegnap kezdte, ezért kivédi mindent. Én azonban nem állok le, egy pördülés után lehajolva a lábát próbálom elkaszálni, de ő felugrik, és a hátamra üt egy jókorát. Ettől felnyögök fájdalmasan, majd hassal elterülök a földön, ő pedig rálép a hátamra - nyugi, nem úgy, hogy majd kitörjön a gerincem - majd a bot végét finoman a fejem hátuljánan szegezi. Nem bánom, hogy így bánik velem, hiszen az életben sincs finomkodás. De azért belül meg is voltam rémülve. Egyetlen ütéssel képes volt engem elintézni, míg én nem értem hozzá egyszer sem.
- Gyorsan, és ügyesen támadsz. Még jobb, hogy mindezt folyamatosan képes vagy fenntartani. De nem figyelsz eleget a védekezésre.
Felállásra kényszerít. A botot előttem keresztben a nyakamnak szegezi, háton térdel, ellök magától. Megfordulok. Mesteremnek még arra is van ideje, hogy botját a feje felett megpörgesse. Én dühödten neki támadok, mire ő csak előrenyújtja a kezét, és a fejemnél megfog. Bottal azon kezemre üt, ami a harci eszközt tartja, végül azt a nyakamnak szegezi éllel.
- Mára ennyi elég lesz - jegyzi meg hűvösen. - Jó úton jársz, de sokat kell fejlődnöd, hogy mesterien elsajátítsd a harcművészet rejtelmeit.
- Megjegyeztem, mester! - mondom előtte meghajolva, mélyen tisztelem őt. Mélyen meghajol ő is, majd elválunk egymástól.
Kicsit leverten, de visszaöltözök ruhámba, majd irány a másodállásom, ami egy kis hangulatos pizzériában van. De előtte még hazaugrottam a nővérem kocsijáért. Ami egy fekete Lexus IS300 - vagy Toyota Altezza mások kedvéért. Belépek az üvegajtón, és már mindenki vidáman készen áll a további feladatok elvállalásához. Mivel ők teljes munkaiődben vannak itt, az én részmunkaidőmmel ellentétben. A különböző illatú pizzáktól akaratlanul is korogni kezd a gyomrom. És mivel jó fejekkel dolgozom, meg is kínálnak néhány szelettel a kedvencemből, a gombás pizzával. Néhány egyszerűbb megrendelést teljesítek kezdésnek, aztán vagy háromnegyed órán keresztül semmi. Aztán a közeli divattervező irodából érkezik egy megrendelés. Mondanom se kell, hogy országszerte ismert. Na, a sok műkaján nevelkedő liba vágyik már valami igazán jóra? Nosza, pattanok is a kocsimba. 5 perc alatt kiérkezek a megfelelő helyszínre.
Amint belépek a szalonba, a következő szám hallatszik a lejátszomból a fülembe juttatva a különböző hangokat:
http://www.youtube.com/watch?v=Kz3UlR5Sess
Az ütemnek megfelőlen rázom a fejem is. Amíg várom a számlát fizető alakot, akaratlanul is oda-oda téved a tekintetem a modellekre. Némi kis undorral arcokat vágok, mire végre megérkezik a tag, aki kifizet. Mielőtt távoznék, a modelleket bőszen figyelő nőszemély hozzám lép.
Valamit mond nekem, de nem hallom a zenétől, csak lesünk most egymásra mint borjú az újkapura. Ő karba tett kézzel, én pedig csak úgy.
- Szia, jók a rucik - jegyzem meg neki, majd leveszem a fejhallgatóm. Igazából tényleg van köztük egy-két jó darab.
- Köszönöm, de lenne számodra egy kis munkám - néz megint a lányok felé.
- Mégis mi? - vonom kérdőre, mire a fejével arra bök, ahova előbb nézett.
- Ugye csak viccelsz, nem leszek én is anorexiás műpicsa – fakadok ki, mire ő csak csóválja a fejét.
- Senki sem kéri, hogy az legyél, mindössze annyit, hogy egy címlap fotózás erejéig állj be, mert az egyik modellem lesérült és ő lenne ott. Mást meg nem akarok, meg aztán te is kipróbálhatnád magad - erre aztán teljesen lemerevedek, szerintem a szemeim is négy méteresre nőhetnek. Ennek elmentek otthonról.
- Én mint, címlapfotón, ugye most csak viccelsz, és ez egy átverés - hüledezek. Hallottam már ilyen műsorokról, hol a kamera?
- Nem, nem átverés, én ezt komolyan mondom és ha te most nem segítesz, akkor nekünk annyi! - Na persze, a szokásos duma. - Kérlek vállald el, kapsz 10 percet - nyomja meg a mondata végét. Látom rajta, hogy nagyon kétségbe van esve, amitől megsajnálom. Na, intézzünk egy telefont.
- Szia! Te figyelj... itt arra akarnak kérni, hogy modellkedjek!
- Talán oda volt fuvarod? - kérdi magától értetődően a nővérem a vonal másik végén.
- Igen, a modellügynökségre!
- Ott nem vesznek fel akárkit! Persze, hogy menjél! Nem bánnak szűkmarkúan az ottaniakkal. Nem lesz belőle semmi bajod, ha egy alkalommal beszállsz. Szóval ne aggódj.
- Jó, jó ... de leteszem, mert nem szeretném rögtön a telefonszámlára költeni a munkáért kapott pénzt.
Leteszem a telefont, és az aggódó arcot vágó lányhoz megyek.
- Milyen ruhába kéne megjelennem? – érdeklődök, mire elégedett mosolyra húzza száját, majd leakaszt vállfáról egy fűzős ruhát, melyhez egy igen rövid miniszoknya tartozik. Jézus, soha nem vettem fel ilyet! Nincs visszaút, most már igent mondtam.
- Ezt! A sminkesek és a fodrász kezelésbe vesz - mosolyodik el megint. De egy férfi a háttérben nem elégedett és dühöngeni kezd valamiért. Vitába szállnak, de végül a lány nyeri meg. Határozott, ez tetszik.
A ruhába rettentő sokára tudok csak belebújni. Végül a sminkesek esnek nekem. Kb. fél óra alatt kész is lettem. Előlépek, és mindenki tátott szájjal bámul rám. Nem szeretem, ha ennyien bámulnak, zavarba hoz. Szerintem kicsit el is vörösödök. A hajam ilyen loknikba van csavarva, és fel van tűzve. Úristen, ez tényleg én vagyok? Nézem magam a tükörben, de olyan, mintha nem én állnék ott. Néhány arcvonás, és a szemeim emlékeztetnek önmagamra.
- Gyönyörű vagy - nyújtja neki a kezét, és megpörget, ami nem igazán tetszik, mert sosem szerettem tellegetni magam.
- Hát, remélem jó leszek így - nézek végig magamon bizonytalanul.
-Tökéletes, figyelj, annyi a lényeg, hogy tedd azt a mit a fényképész mondd, adok pár tanácsot, a nyakláncot vedd be a szádba és villantasd meg a szép fehér fogaid, az nagyon sexi lenne, a lábaidat is használhatod, meg a karod - magyarázza, aminek a felét szerintem el is felejtem, sűrű pislogással tudom csak követni a szavait, majd belecsap a fenekembe, mire a legmérgesebb nézésem veszem elő. Még egy ilyen, és az arcod fog így csattanni. Nem vagyok valami kurva.
A vászon elé lépek. Jó, hát akkor fogjuk fel poénosan a dolgokat. A fotós is magyaráz nekem valamit össze-vissza. Jó, olyat még megjegyeztem, hogy vegyem a nyakláncom a számba. Mellé bepucsítok, és a lábam végigsimítom, és úgy nézek a fotós szemébe. Csak úgy villognak a vakuk. Most oldalra fordulok, és úgy pucsítok, szemeimmel kacsintok, majd ujjaimmal egy "V" betűt mutatok a fejem mellett. Ja, és még kicsit a nyelvem is kinyújtom emellé. Hmm, ez tök vicces. Egyre bátrabban pózolok. A fotozás végeztével egy csekket nyom a kezembe egy szerződéssel. Döbbenten nézek a 640 eurós ajánlaton. Mielőtt bármit is mondhatnék, ő csak ennyit bök felém.
- Holnapig adok gondolkodási időt - majd közelebb lép hozzám, és érzékien a fülembe suttogja, hogy "Gondold meg."
Ahogy éreztem a lehelettét a nyakamon megremeg a testem. Nem tudom miért, de vad dolgok jutnak az eszembe ettől vele kapcsolatban. Azt se tudom még, hogy kicsoda, de egyszerűen begerjedtem ettől az odahajolástól. Ő hátat fordít nekem, majd int a kezével felém se nézve. Én még mindig legyökerezve állok, amikor egy férfi kitessékel engem jelezve, hogy már nincs keresnivalóm ebben a teremben. A pizzériában a munkaidőm letelte után azonnal hazarohanok a nővéremhez, aki elmagyarázza, hogy nem irreális ez az összeg, hiszen előfordul, hogy napokig-hetekig nincs munka, és valamiből meg kell élni. Főleg, ha kezdő modellel van az embernek dolga. Ritka, hogy sűrű a munkájuk. Egész éjjel nem tudok aludni, csak forgolódok az ágyban. Szombat reggel 9 óra van. Jé, észre se vettem, hogy itt a hétvége, és nem kell mennem dolgozni sem. Első utam az irodába vezet, remélem, ott találom őt. Szerencsém van. Ő felém fordul, majd mosolygva üdvözöl.
- Akkor... fel vagyok véve? - kérdem megszeppenve.
- Mi az, hogy! Már meg is van, mi kerül a címlapra! - mutatja nekem boldogan a "V"-s képemet. - A többi megy a magazinba teszi hozzá.
- Örülök, hogy segíteni tudtam! - válaszolom zavartan, ami ritkán jellemző rám.
- Nos... ezt a továbbiakban is megteheted! Üdv a körünkben! - veregeti meg barátságosan a vállam.
Egy egyszerű egyrészes fekete miniruha van rajta. Lábai teljes egészében látszanak. Vékony pántok tartják a ruhát. Egyszerű, de mégis olyan elegáns, és izgató, hogy méregetni kezdem őt. Merengésemből az ő hangja szakít ki.
- Acholate Lyna vagyok - mutatkozik be végül.
- Nawara Karin! - hajolok meg illemtudóan.
- Hagyd a formalitást! - mondja nekem. Majd az ajkaimat megfogja, és felemeli a fejemet. Tekintetünk találkozik. - Remélem, hosszú távú lesz az együttműködésünk!
Szerkesztve Nakamura_Sheeny által @ 2010. 09. 21. 19:06:38
|
|
