|
|
Szerepjáték
(Yuri)
| Nakamura_Sheeny | 2012. 05. 03. 12:16:57 | #20786 |
 Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Lynikének
- Adjon már valaki valami fájdalomcsillapított – mondom nyöszörögve, mert úgy érzem, hogy odabenn a kis buksimba most tört ki egy világháború.
- Tessék - kínál meg egy pirulával Lyna.
- Paul… – szólal meg Lyna jelezve felé, hogy jobb lenne, ha kívülről csukná be az ajtót. Bólint és azonnal ki is megy, odajön mellém, mire én a kezemet a combjára kezdem és simogatni kezdem.
- Na és most… - mondja, majd előre dől, és munkába kezd különböző szórólapok és iratok között. Én azonban nem hagyom abba. A kívánt reakció se marad el.
- Karin…- sóhajtja a nevem, és megtámaszkodik az asztal szélében.
- Igen? – kérdezem, és simogatom a lábai között. Érzem ahogy a csípője lágy táncba kezd.
- Ahh. – Csak ennyit bír kinyögni, amikor kopogásra lesz figyelmes. Természetesen nem hagyom békén, amikor az egyik modell jön be egy papír miatt.
Én közben félre tolom a bugyiját, és ujjaimmal belé hatolok. Mire kimegy a lány, remegni kezdenek a lábai.
- Karinn... – Oldalra fordítja a fejét, hogy tekintetünk találkozzon. Majd kiveszi az ujjamat, lenyalja, és egy hosszú, szenvedélyes csókot ad.
- Látom, már jobban vagy - suttogja.
- Most már 100%.
- Akkor menj haza pihenni, mert ramatyul festesz. - Nem éppen erre a reakcióra számítottam, de most mindegy is. Valahogy ki kéne kalapálnom magam valóban. - Hozzám is mehetsz, amint Kaorival beszéltem és elintéztem ezeket megyek haza. – Elmosolyodik, ő pedig egy csókkal jutalmaz.
- Rendben – Felállok, és azonnal kimegyek.
Ahogy ülök a kocsimban, és vezetek, arra gondolok közben, hogy Lynának önmagában szinte esélytelen megpuhítani Kaorit. Előtte talán egy kicsit előkészítem neki a terepet. Hátha nem hívta még. Félreállok, és tárcsázni kezdek.
- Szia, Karin. Nahát, örülök, hogy hívtál. Azt hittem, haragszol rám.
- Szó sincs ilyesmiről Kaori. Haragudni igazából csak magamra haragudhatok. Nézd figyelj, mi lenne, ha találkoznánk, éés... ?
- Jó, gyere a fehérnemű boltba, ott vagyok most.
- Melyikbe?
- Ja, hát amelyik itt van pár utcányira a házamtól.
- Ja jó, mindjárt ott vagyok.
Elgondolkozom, hogy lehet, hogy kéne pár új darab valóban. Kaori már vidáman vár, mikor megérkezek.
- Nahát, Karin... most is gyönyörűen nézek ki.
- Lyna szerint meg pihennem kéne, mert ramatyul.
- Fáradtnak látszol tényleg, de nem vagy te attól még ramaty. Tényleg... hogy vagytok Lynával?
- Hát... alakulgatunk, ami azt illeti.
- Jó, gyere be, majd beszélünk!
És közben egyik másik után mosolyogva mutogatja a különböző darabokat, hogy melyik állna jól nekem, és melyik neki.
- Én épp elmegyek a próbafülkébe, mikor hallom, hogy hívja valaki.
- Igen? Kérdezi mosolyogva.
- Képzeld ki hívott! Lyna volt az. Újra együtt fogunk fotózkodni!
- Tényleg... nn... nahát... - felelem kicsit elvörösödve, mivel egy szál fehér shortban lát. - Akartam veled erről én is beszélni.
- Jaj, Karin... úgy örülök, hogy végre veled dolgozhatok újra - mondja a hátamat simogatva, fejét pedig a mellemre hajtja.
- É... én is örülök. Khm... kimennél egy kicsit?
- Ja, persze... persze...
Aztán azon töprengek, hogy mit kéne Lynának vinnem. Hmm... Viszek végül egy fekete egyrészes darabot, és egy sötétbordó melltartót és annak tangáját. Ezek a színek jól illenek Lynához úgy érzem.
- Gyere, Kaori... elviszlek haza - mondom neki.
Szép lassan hazagurulok vele, és megállok a háza előtt.
- Megérkeztünk akkor - mondom mosolyogva.
- Nem jössz fel hozzám kicsit?
- Hát Kaori... igazság szerint, ha nem haragszol meg, most nem. Hazamegyek Lynához, mert tudod... sok mindent rendbe kell még hoznunk.
- Igen igen... megértem - mondja, de érzem a hangjában a szomorúságot. - Egy másik alkalommal viszont biztosan lesz rá esély.
Csendben bólint, majd kiszáll a kocsiból.
- Vigyázz magadra... - mondja, és hazahajtok.
Lynához érek, és bemegyek a lakásba, ő maga azonban még nincs itthon. Hát mindegy, ide teszem neki az ajtó melletti kis szekrényre, hogy biztosan észrevegye. Rárajzolok egy hatalmas szívet és beleírom a nevét. Aztán Lyna tanácsára hallgatva ledőlök pihenni, mert kivagyok, mint a kutya. Előtte írok Lynának egy sms-t, hogy hazaértem, és most alszok, aztán kikapcsolom a telefonom, majd alszok egy hatalmasat.
---
Este egy széken ülök, és Lyna jelenik meg előttem, szembe nézve velem beleül az ölembe, és először lassan mozgatja a csípőjét. Mélyeket sóhajtok, majd a hátát kezdem simogatni, mire ő lefogja a kezeimet, és gyorsabb tempóba kezd. A nyakamat kezdi végignyalni aztán, majd erősen liheg a fülembe, amitől én teljesen felizgulok. Nem bírom már tovább, és ölbekapva Lynát felállok, majd az ágyra dobom, majd hasra fordítom. Finoman végignyalom a hátát, majd nekisimulok a fenekéhez és közben szenvedélyesen megcsókolom. Szép lassan lekerül mindkettőnkről a fehérnemű. Én négykézlába vagyok, és ő pedig nyalogat engem hátulról. Aztán a hátamra fektet, és a mellbimbóimat simogatja nyelvével, miközben ujjaival belémhatol. Egyre hangosabban nyöszörgök, míg végül teljesen megfeszülök, és végre a mennybe jutok. Végre újra ilyen pillanatokat élek át Lynával annyira boldog vagyok.
Aztán kiderül, hogy ez az egész csak álom volt. Kezem benne van az sortomban. Aztán látom, hogy Lyna ott áll előttem, és elvörösödött fejjel néz rám.
- Látom, jól aludtál... - mondja Lyna.
- M-m-mit csináltam? - kérdem, és érzem az arcomon, hogy egy rák megirigyelne engem is.
- Háát... magadat simogattad lent, és közben mintha a nevemet ismételgetted volna suttogva - felel kérdésemre Lyna, és ettől csak mégjobban kezdem elröstellni magam. Gyorsan kihúzom a kezem, és közben zavaromban Lynára nézek. Nem tehetek róla, nagyon vágyom már rá. Egyre nehezebben viselem, hogy nem érezhetem őt.
|
| Nakamura_Sheeny | 2012. 01. 26. 12:23:49 | #18788 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Egy jobb folytatás
- Karin… - suttogja nekem, és a kezem is megfogja, hogy hagyjam abba. Innen azonban már nincs kiszállás.
- Sss… - Az ujjamat a szájára teszem. – Elrontod az udvarlásomat.
- Édes. Ne itt, mert nézőközönségünk is van - mutat a járdára.
- Hát jó - mondom tőle elhúzódva.
- Nahát, hová fajul ez a világ?! - kérdezi rosszallóan egy idős nő. – Belehalnék ha, az unokám a neméhez vonzódna.
- Mama, fogja be! – szólok rá, és felmegyünk Lyna lakására. Olyan, mintha évek óta nem jártam volna itt.
Néma csönd telepszik ránk. Már izgatottan várom mi lesz, ha kinyitja az ajtót. Mielőtt még kinyitja az ajtót, egy mélyet sóhajt. A kulcsot a zárba teszi, elfordítja, az ajtót kitárja, majd félre áll.
- Menj előre – tessékel be.
- A-a... - rázom a fejem. - Ragaszkodom - Válaszul biccent, végül belép.
- De…dee…
Mindösszesen ennyi szakad ki belőle.
- Mondtam, hogy el szeretnélek csábítani - mondom becsukva mögötte az ajtót, amit be is zárok.
- Ez csodálatos – suttogja, ekkor megölel hátulról, fejét pedig a vállamra teszi. Puszikat ad a fülemre.
- Karin... – találja meg újra a hangját, és ekkor az ajkára tapadok. Erre az ajkakra vágytam, ennek a csóknak az ízére.
- Veled szeretném tölteni ezt az éjszakát, ha engeded...
- Engedem, de mi lenne ha ma csak... – vetne fel egy ötletet, de nem hagyom, hogy befejezze.
- Nincsen semmi de, inkább én kérlek, hogy hagyd magad, tudod hamarabb szabadulsz. – Egy kis mosolyt mutat az arcán, majd kézen fogva a konyhába megyünk. Hát sajnos a vacsora már kihült, de a mikró csodálatos találmány tud lenni ilyen esetekben. Előtte töltök egy kis finom bort. Szépen lassan csak neki kezdünk a vacsorának. Nem mondunk semmit, csak csendben eszünk, közben lágy zene is megy. Kezdek egyre boldogabb lenni. Végre visszakapom a szerelmem, és rögtön egy óriásit szeretkezek vele. A kádban kezdjük és az ágyban fejezzük be... hiába no... kibékülésre a szex a legjobbb módszer.
Lyna azonban hirtelen feláll, és az éppen említett helységbe megy. Már egy ideje várok rá, amikor utánamegyek, hogy megnézzem, mi a baj.
- Lyna, jól vagy? – kopogtatok, majd benyitok, mire ő felnéz rám. – Mi a baj? Nem ízlett az étel? Sajnálom, hogy hideg volt... - mondom szomorúan. Leguggolok elé, és megfogom a kezét.
- Sajnálom, csak rosszul érzem magam, hogy így bántam veled – szipogja. Ekkor megölelem a nyakánál. Zokogni kezd a vállamon. – Aggódtam érted nagyon… amikor… - kezdi akadozva - közölték, hogy meghaltál, úgy éreztem elveszítettem a másik felemet. – Ekkor elengedem, és a szemébe nézek, utána letörlöm a könnyeit. - Sajnálom, most elrontottam a hangulatot is.
- Nem, nem... figyelj, zuhanyozz le és megnézünk egy filmet az ágyadból, mit szólsz?
- Fürödhetsz velem – ajánlja fel, amire megcsóválom a fejem.
- Most inkább nem, majd máskor - mondom végül, és egy puszit ado az arcára majd kimegyek. Megértem, hogy egyedül akar lenni. Ekkor összeszedek mindent, és rendet rakok teljesen. Szemeimből közben el-el csöppen egy-egy könny. Hiszen annyira tökéletesen kezdett indulni... túl szép lett volna, ha sikerül. Ez nem Hollywood bassza meg. Pedig most igazán hittem benne. Vagy rosszkor időzítettem az egészet? Vagy elrontottam valahol? Ha igen, hol? Egyre inkább ezek a kérdések zsibonganak bennem. Egyik pillanatban meglátom Lynát a konyhában. Én pedig a fürdőszobába megyek, hogy összeszedjek mindent. Miután mindent eltakarítottam, befekszek mellé az ágyba. Egy darabig csak szótlanul bámuljuk a TV-t. Végül egy kicsit odabújok hozzá, és fejemet a vállára hajtom.
- Karin... - szólal meg halkan.
- Lyna... sok mindenen mentünk mostanában keresztül. Nem is tudom, hogy mitől féltem jobban. A haláltól, vagy attól, hogy nem látlak többet.
- Borzasztó érzés volt, Karin. Ne is mondd... leirhatatlan volt az érzés, mikor... - de én a szájára teszem az ujjam.
- Tudom, tudom... de láthatod, hogy itt vagyok... visszatértem hozzád, Lyna... a pokol szájából másztam ki érted - suttogom a fülébe... még egy kicsit meg is harapom a fülcimpáját. Az ajkaimmal persze. Úgy látom, ez tetszik neki. Csillogó szemekkel fordul felém.
- Karin...
- Mindjárt jövök.
Kimegyek, és behozom a bort, amiből ittunk az előbb. Hozom a két poharat is.
- Nos... arra, hogy újra élek, és most nem egy szellem áll előtted... és a kapcsolatunk újrakezdésére. Mondom, és kitöltöm a két poharat.
- Igen... az újrakezdésre... - emeli Lyna is a poharát, és lehúzom a pohár tartalmát. Lyna valamivel óvatosabban kortyolgatja.
- Naaa... gyerünk! - mondom... igyad, jön a következő kör! - még egy-egy pohárra való van.
- Nem lesz kicsit sok?
- Ugyan már... csak igyad nyugodtan - mondom, és melléhuppanok. Érzem, hogy kezd egy kicsit megütni a pia. Ahogy látom, őt is.
- Karin... annyira sajnálom, hogy így bántam veled - mondja, és egy kicsit könnybe kezd úszni a szeme.
- Semmi baj... - ölelem Lynát a mellkasomra. - Itt vagyok most már. Egy kicsit itt ebben a helyzetben marad még, aztán visszaül.
- Kicsit Kaori miatt is kezd lelkiismeret furdallásom lenni.
- Hát... akármennyire is a barátnőm, azért megütnie nem kellett volna téged. Teljesen le voltam döbbenve.
- De ha belegondolsz... ő is majdnem meghalt... én meg...
- Lyna, te csak azt tetted, amit helyesnek láttál. De ha tényleg ennyire bánt a dolog, beszélj vele majd. Talán még nem késő.
- Azért kicsit gyerekes! Amíg te a nyomozóval beszéltél, azt vágta a fejemhez, hogy önző vagyok, meg ... hú... már nemigen emlékszem... valami hasonló dolgokat.
- Én nem tudtam róla, hogy szerelmes volt belém.
- Ennyi éve barátok voltatok, és nem tudtad?
- Hát... voltak néha egy-két apróbb jelek, de... ezek annyira aprók voltak, hogy én viccnek fogtam fel. Hát... úgy látszik, hogy az is komoly volt.
- Mint a csókotok.
- Kösz, hogy eszembe juttatod.
- Jó, bocs.
- Inkább igyunk még valamit.
- Benne vagyok.
És így előkerült a többi ital is. Whisky, Jager, stb. Sokat nevettünk és beszélgettünk még este, mire... hmm, nem is tudom, hogy mikor pontosan, de hirtelen elnyom az álom. Éjjel aztán WC-re kell mennem. Na nem hányni... annál jobban bírom én a piálást. Utána kezet mosni mennék, de... nem tudom a többit, mert hirtelen megint elalszok. Egy erős rázásra ébredek.
- KARIN! KARIN! Mi a frászt keresel itt? KARIIIN!
- Paaaauuul? - mondom elnyújtottan. - Ne ordíts már úgy, szétszakad a fejem... hol vagyok?
- A lépcsőházban vagy egy szál fehérneműben, Karin drága! Hol van Lyna? LYNAAA! - ordítja, és elkezd erősen kopogni.
- Ajjj, mondtam, hogy ne ordíts már úgy - mondom, és két kezem a fülemre teszem. Kegyetlenül másnapos vagyok. Lyna ajtót nyit.
- Szia Paul, mi van?
- Egész este hívtalak titeket, de egyikőtöket se tudtam elérni! Már aggódtam! De ahogy látom, jól sikerült az este...
- Az bizzztoss... - mondja Lyna kótyagosan.
- Lányok... jobb lenne, ha összekapnátok magatokat, és azonnal be kell mennünk az ügynökségre! Majd Lynának súg valamit...
- Te jó isten!!
- Szedjétek össze magatok gyorsan.
Ebből egyiket se sikerült megvalósítani, ugyanis se gyorsak nem voltunk, és összeszedni se sikerült magunkat. Körülbelül olyan érzésünk van Lynával, mintha ezere majom ugrálna a fejünkben, mire megérkezünk az ügynökségre. Nemhogy felmenni alig bírunk, de éppen hogy fel bírtunk mászni. Két pasas vár ránk. Valahogy nagyon ismerősek. Az egyiket fekete póló van, és ugyanolyan színű baseball sapka, farmernadrággal, és szemüveget hord. A másik egy nyakig érő hajú, barnás-feketés hajú srác. Ugyanolyan alkatú, mint a társa. Rajta is egy fekete póló volt, és egy szürke nadrág.
- Tiszteletem, hölgyeim! - állnak fel mindketten - Én Nakamura Sheeny vagyok a WilliamsF1-től, ő pedig itt a csapattársam, Robert Alendris.
Hát persze! Azért voltak ilyen ismerősek! Sheeny egyik magazinunk címlapját kezdi el lengetni. A címlapján én és Kaori vagyunk.
- Nos - folytatja Sheeny - mivel nemsokára eljön a japán nagydíj... Úgy gondoltam, hogy ez a két lány állhatna a kocsijaink előtt a rajtnál. Meg persze, lenne egy-két plusz fotózás is. Pózólás a kocsinál, értik... - ekkor Robert és Sheeny rám néz - Hát igen... aki szép az reggel is szép... még másnaposan is. Volt itt valami?
- Hát izé... - válaszol Lyna - Céges bulit tartottunk, és mint láthatják, elég jól sikerült. Nem voltunk felkészülve az érkezésükre - fejezi be. Na igen, eszembe jut, hogy azt azért mégsem mondhatja, hogy "Hát tegnap kibékültünk végleg a barátnőmmel, aki nem mellesleg a saját modellem"
- Viszont maga elég józan ahhoz képest - néz rá Robert Paulra.
- Ó, én nemigen szeretek alkoholt fogyasztani... - szabadkozik Paul, és egyből megérti Lynát, hogy miért nyilatkozott így.
- Apropó... Hol a másik lány? - kérdi Robert megint.
- M... másik lány? - kérdi zavartan Lyna... ajjaj.
- Hát... egy Forma 1-es csapatban még mindig kettő versenyző áll rajthoz egy csapatban. És hát... vagy már nem dolgozik önöknél?
- De, csak ööö...
- Nem baj, ha valaki mást tudnak ajánlani helyette esetleg. Bár ha lehet ragaszkodnánk az eredeti elképzeléshez. Jól megfizetnénk - kacsint ránk Sheeny.
- Meglátom, mit tudok tenni - feleli határozottan Lyna.
- Akkor mi most mennénk... gyere, Robert. Remélem, hogy még találkozunk! - int a kezével, majd távoznak.
Lyna szerintem ezek után most már végképp kijózanodott. Lyna amolyan "Nabaszdmeg" nézést vet rám, mire én csak vállat vonni tudok. Megszólalni még mindig nem nagyon, mert még mindig szétreped a fejem.
- Adjon már valaki valami fájdalomcsillapított - nyögöm ki nehezen.
Hát kíváncsi leszek, hogy Lyna mit fog kezdeni ebben a szituációban.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 12. 15. 18:52:44 | #18099 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Lyninek
- Nagyon sokat szenvedtem miattad mostanság, reggel, közölték velem, hogy meghaltál, szerinted ez, hogy érintett? – Elenged teljesen. – Paul sem tudott megnyugtatni, most is nyugtató van benne - közli velem.
- Tényleg sajnálom, hiszen, nem akartalak megbántani, mégis arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem - közelebb jövök, és megfogom a kezét.
- Lyna, az istenért, miért játszod itt az elérhetetlen csajt, de most komolyan?!
- Takarodj innen - mondja még halkan.
- Lyna - próbálom nyugtatni.
- Takarodj innen, azt se tudod, mi játszódik le bennem, meg inkább örülnéd kellene, hogy megcsókolt téged!
- De tudom... - mondja, mire odamegy, és most Kaori vágja pofon Lynát, majd elfut, Lyna pedig eltávozik az irodájába.
Nem tudom, mit tegyek, nehéz józanul dönteni. Megütötték a szerelmem, amiért halálbüntetés járna, de viszont ezt a legjobb barátnőm tette meg, ha ezek után fogalmazhatok így.
- Ne haragudj Kaorira, csak engem is nagyon félt – próbálom kimagyarázni a helyzetet helyette is, de ez hasztalan.
- Többet ide be nem teheti a lábát - vágja rá azonnal, amire hát számítani lehetett. Valahogy én se tolerálnám a helyébe.
- Sajnálom - közelebb jövök, nekitámaszkodok az asztalának. Még a fejem is lehajtom. – Tudod… hiányzol. Mondja, majd a hátrébb gurul, de én közelebb jövök. Kezét a hátamra teszi és kicsit simogatni kezdi, ekkor jobban hozzásimulok, még a melleim is nekinyomom.
- Jó a felsőd. – jegyzi meg.
- Köszi, csak neked öltöztem így – mosolygok rá.
- Karin. – suttogja, mire én kicsit összébb húzom a bolerómat.
- Szeretlek és veled szeretnék lenni, élni. - Kezét a combomra teszi, és a miniszoknyámat kezdi el birizgálni.
- Nem könnyű nekem se elhiheted, halottnak hittelek, erre felbukkansz a semmiből, így - magyarázza, közben az ölébe ülök, némileg fészkelődve. Remélve ezzel, hogy beindítom egy kicsit legalább.
- Tudom, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy újból belém szeress. – Olyan közel vagyok hozzá, hogy összeér a homlokunk. Érzem, ahogy a kezem még mindig a combomon van.
- Jól van, hát majd meglátjuk, de most ha nem szállsz ki az ölemből, olyat teszek, amire régóta vágyom. - Azt hiszem, ez egy felhívás a keringőre. Combomat egy kicsit széjjelebb teszem. Lyna csak hümmögni kezd erre. Ringatózni kezdek, amire mélyeket sóhajtani kezd. Hirtelen azonban uralkodni kezd magán. Úgy látszik még nem tudott teljesen megbocsátani.
- Basszus! Fel kell hívnom azt a nyomozónőt!
- Aha ja... ööö ó... nyomozónő?
- Igen, voltak nálam, és ő jelentette be a halálod. - Nagyon jó...
- Halló... igen igen... őőő talán furcsán hangzik de... oké... rendben... várom!
Az említett nyomozó, azaz nyomozónő megérkezik. Szőke hosszú haja van, és szemüveget visel.
- Jó napot! Nasaka Kumiko vagyok a gyilkosságiaktól.
- Naware Karin.
- Tudom, te vagy a kedvenc modellem.
- Öhm... hízelgő.
- Komolyan... de hol a másik?
- Hát az izé...
- Jó lenne, ha ő is most azonnal be tudna jönni.
- Ehhe... nem igazán örülök - szól közbe Lyna - de akkor szólok az őröknek, hogy ne penderítsék ki. Ja, itt a száma.
- Kipenderíteni?
- Ööö... ebbe most nem mennék bele... - válaszol Lyna.
- Hát jó... amúgy se azért vagyok itt - mondja Kumiko. majd tárcsázza Kaorit, és hallom ahogy beszélni kezd, amikor Paul kerül elő.
- Karin! Karin! Te jó istenem, Karin, te élsz?! - mondja és szorosan magához ölel.
- Hát úgy néz ki.
- És ezt szeretném én is tisztázni, hogy most mi folyik itt - válaszol Kumiko.
- Istenem, Karin... mikor mondták, hogy meghaltál. Tudod... te kerültél a modellek közül a legközelebb hozzám. Biztos Lyna is nagyon boldog, hogy újra itt van igaz? Istenem, de szép, mikor a két szerelmes újra egymásra talál.
- Hát... azért ez még elég egyoldalú - válaszolok Paulnak, majd kicsit szúrosan Lynára nézek. Azért mindent én se nyelek le. Ha belegondolok, tényleg belementem a halálba is érte, de ezt tényleg nem képes felfogni. Mindegy, nem fogom neki feldobálni, tartom magam az elveimhez.
- Karin - kezdi Paul - Te vagy a legkeményebb és legvagányabb csaj, akit valaha ismertem.
- Ebben valóban igazad van, Paul... - mondja Lyna, és a vállamra teszi a kezét. Jól esnek ezek a szavak Paultól. De mégsem tudok teljesen örülni, amíg Lyna nem szeret meg újra. Lehet, hogy jobb lett volna, ha odaveszek? És akkor vége az egész lélektépázásomnak... nem... nem gondolkodhatok így. Gondolatomból Kaori érkezése ráz vissza.
- Megérkeztem.
- Jó, akkor jöjjetek be velem az őrsre. Lyna, önnek is jönnie kell.
- A királykisasszony utat engedett hercegnője szívének?
- Semmi közöd hozzá! - rivall rá Lyna. - Különben a felmondóleveled megtalálod majd az íróasztalomon.
- Ez az! Gratulálok! A lelkem összetörése után tegyél az utcára, ez az! Te már együtt vagy úgyis azzal, akit szeretsz, jól fizető állásod van, mit számít más igaz? Csak tudod, tiszteletben tartottam Karin érzelmeit, és elfogadtam, hogy téged szeret, nem engem! Én már annak is örültem, ha a közelemben volt!
- Főleg az ajkai, igaz?
- Megbocsáss, de akkor nem voltatok épp együtt! Ja, vagy nekem már nem is jár egy csepp boldogság sem? Én nem lehetek egy pillanatra se boldog? A halállal néztünk szembe, te meg fennhordod az orrod, csak tudod az okokat nem próbálod meg kideríten! Jobb lenne, ha kicsit magadba szállnál! Csak egy kicsit gondolkodj el a dolgokon!
- Kaori, kérlek... - próbálnám nyugtatni őt is és Lynát is, végül Kumiko szól közbe.
- Lányok... ezt majd később, különben szétvágok köztetek!
Azzal elindulunk az őrsre, ahol először engem és Kaorit hívják be.
- Nos... hallgatlak titeket. Ki kezdi?
- Majd én - mondja Kaori. - Az úgy volt, hogy elraboltak engem, mert Karin feljelentést tett rágalmazásért. Nos, a feljelentés visszavonásáért cserébe szabadon enged Dorothy minket. Ez lett volna az alku legalábbis, de ekkor jött Karin, hozta a papírt, hogy visszavonta a feljelentést, amikor is...
- Amikor is - veszem át a szót - Dorothy fehérneműig vetkőztetett, megkötözött, illetve megbilincselt engem is, és elvitt arra a helyre minket, ahol az egyik emberével lelövetett volna minket, mint valami kutyát, ő pedig tiszta maradt volna. De én tudtam, hogy Dorothy nem fog fair módon hozzáállni, és ezért egyik barátomnak is szóltam, Kurámának, aki megakadályozta az egész gyilkosságot.
- Áhá... tehát a lövések gazdája is megvan. Be kell hívnom majd ezt a Kuramát is.
- Megadom a számát természetesen - mondom, és megmutattam a telefonomon, hogy csak ő lássa.
- Köszönöm, amint végeztünk, behívom őt is. De ne aggódj... tanúként fogjuk meghallgatni, erre a szavamat adom.
- Köszönöm. Végül neki köszönhetően sikerült elköszönnünk, és most itt vagyunk.
- Hmm... azt hiszem, Dorothy barátunkhoz is látogatást kell tennünk. Nem kellene így nyilatkoznom, de valahogy nektek jobban hiszek. De ez maradjon tényleg köztünk. És a jegyzőkönyvbe se kerüljön bele, mert orrnyergen talpallak! - mondja a gépírónak, aki nyel egyet, majd heves törlésbe kezd. Gondolom a sűrű monoton kattogástól, ami egy gombra irányul csak. Valószínüleg a backspace-re.
- Köszönöm, kimehettek.
Így is teszünk.
- Én most távozok... de mielőtt elmennék, elmondanék még valamit. Csinálj a felmondóleveleddel, amit akarsz, mert én többé be nem megyek oda. Ja, és még valami. Talán nem fogod elhinni nekem, de én őszintén kívánok neked sok boldogságot Karinnal. Én nem sajnálom a másiktól, mint egyesek. Pá!
- Kaori... - mondom neki, de már nem figyel rám se, hanem távozik. Lynának is lenne pár kedves szava biztosan, de már mennie kell neki is Kumikohoz.
- Itt megvárlak... - mondom neki.
- Köszi.
Amíg Lyna benn van, felhívom Pault.
- Szia, végeztetek már?
- Nem, még Lynával beszélnek - válaszolom, és figyelem őket közben. Látom, ahol néha bólogat a nyomozó nő, néha pedig figyelmesen hallgatja öklét a szája elé téve, hüvelykujjával megtámasztva az állát. Egyfajta beszédhallgató pozíció. Majd ,megint bólint, majd jegyzetel valamit ,aztán megint figyel... stb. - Meg tudnál nekem tenni valamit?
- Szerezz nekem rengeteg rózsaszirmot és gyertyát.
- Mi a bánatnak? - lepődik meg.
- Csak tedd meg nekem, kérlek!
- Jó, két-három napon belül meglesznek.
- Köszi... nem leszek szűkmarkú.
- Hagyjad. Elintézek mindent én. Te puhítsd addig tovább Lynát. Segítek abban is. Beszélek én a fejével. Azért hogy valaki képes legyen a halálba is menni akár valakiért... - mondja, mire összeszorul a gyomrom - Nem vagy semmi, Karin.
- Szeretném, ha nem beszélnénk többet erről.
- Ahogy óhajtod. Akkor várlak titeket. Szia!
- Na, azt hiszem, amúgy is végeztek... Szia!
Lyna kijön. Látszik rajta, hogy elfáradt. A kocsimba szállunk, és megbeszéljük, mi mindent kérdeztek tőle. Nem vezetek most gyorsan, és a zene is halkan szól. Megállok a háza előtt, és lekapcsolom a lejátszót is. Már ki akarna szállni, de én megfogom a kezét.
- Várj még, Lyna... - suttogom a fülébe. - El akarlak újra csábítani. Sőt itt és most újra elvarázsollak - mondom neki majd a nyakát kezdem puszilgatni.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 10. 06. 20:57:28 | #17163 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Lynikémnek!
- Kapsz rá három napot - mondja Dorothy.
Nem értem, mit akar ezalatt a három nap alatt, de ez most lényegetlen dolog ahhoz képest,
hogy a barátom fogságban van.
- Ha egy újjal is hozzá mersz érni, kitaposom a beled!
- Nem vagy abban a helyzetben, hogy alkudozz.
Dühösen nézek rá.
- Ajj imádom ezt a tekintetet. Teljesen magadra vagy.
Azt csak hiszed.
- Azért marhára kíváncsi lennék, miért szakítottál Lynával. Úgyis rájövök, miben
sántikálsz.
- Semmi közöd a magánügyeimhez.
- Nos... holnapután találkozunk.
Most már jobban kezd érdekelni, hogy miért kell neki három nap. Talán kiterveli addig,
hogy mit csináljon? Lehet. Ez csak találgatás. Jobb lesz nekem is lépéseket tennem.
Telefonálok.
- Igen - mondja Kurama a maga unott módján.
- Én vagyok az, Karin, ébresztő! Segítened kell nekem. Kaorit elrabolták.
- Hogyan?! Kicsoda?
- A volt kolléganőm.
- Mi az, hogy volt?
- Felmondtam.
- Mi van?
- Héé, le vagy lassulva. Holnap tudunk találkozni.
- Ja, rád bármikor ráérek.
- Kurama...
- Igen?
- Ugye sok hülyeséget csináltunk már együtt végig? Sok balhéban benne voltunk.
- Ja.
- Végigcsináljuk ezt is?
- Bármi is legyen az.
- Oké... holnap a kávézóban.
Majd leteszem. Következő utam a rendőrség lesz. Azt hiszem, ez rázós lesz.
- Jó napot! - köszönök, majd az asszisztensen látszik, hogy emlékszik rám.
- Miben segíthetek?
- Hát... szeretném visszavonni a feljelentésem.
- Valami probléma közbejött?
- Nem.
- Megzsarolták? - Erre a szóra kicsit felkapom a fejem, de aztán gyorsan összeszedem
magam.
- Nem. Csak megbeszéltem a dolgokat az illetővel, és megegyeztünk.
- Á, értem. Egy kis türelmet kérek.
Végül óráknak tűnő percek után megkapom a papírt. Ez kipipálva mehetek haza. Egészen
fehérneműig vetkőzök otthon. Egy székre ülök le támlával szemben, amin megtámaszkodok.
Lyna arca jelenik meg előttem. Nem tudok nem rá gondolni. Érezni akarom a testét, a
csókját a simogatását. Érzem, hogy a saját kezem végigcsúszik a testemen. Először kéjesen
sohajtózok, majd fel-felnyögök. Aztán két kezemmel a támlába kapaszkodok, és előre hátra
kezdek mozogni a széken. Közben Lyna nevét nyögdécselem halkan, amíg a csúcsra nem
juttatom saját magam. Pár pillanatig valóban a mennyben érzem magam, de ez nem olyan,
mintha Lyna tette volna ezt velem. Hamar le is szontyolódok végül elalszom.
Másnap találkozok Kuramaval.
- Nos, mi a szitu, mondjad már?
- Szakítottam Lynával, hogy kiderítsem Dorothy szándékait. Máskülönben mindig a nyomunkban
loholna, és tönkre tenné szegényt.
- Hmm, ez fájdalmas lépés ugyan, de logikus. Igen...?
- Én közben feljelentettem rágalmazásért, de ő túszúl ejtette Kaorit.
- Az a mocskos kurva!
- Ugye? Namármost. A visszavont feljelentést akarja cserébe azért, hogy elengedje Kaorit.
- De azzal tisztába vagy, hogy nem fog.
- Persze, de tudnom kell, hogy mit akar. A te feladatod lesz fedezni engem, és közbe
avatkozni a megfelelő pillanatban.
- Értem. Ez kemény lesz.
- Az. ROCK ON! - nyújtom oda az öklöm.
- ROCK ON! - nyomja bele az öklét az enyémbe.
- Kihozzuk Kaorit.
- Addig nem megyünk onnan.
- Mondd csak, Kurama... Vissza fog engem Lyna fogadni?
- Ha tudni fogja, mi az igazság... no meg, ha szeret téged... akkor igen.
- Ez tényleg ilyen egyszerű lenne?
- Hát persze! Csak a legtöbb ember szereti túlcizellálni a dolgokat. De valójában minden
csak fekete meg fehér. A többi szín csak azért van, hogy ne legyen unalmas az egész!
Szeret? Igen! Hát akkor? Ha meg nem szeret, nem fog. Ennyire egyszerű.
- Kurama... köszönöm...
- Boldogok lesztek.
Majd megisszuk az italunkat, és elmegyünk haza.
---
Eljött a nagy nap. Egyik pillanatban csörög a telefonom.
- Nálam van a papír... szólok bele köszönés nélkül a telefonba.
- Jó... hamarosan egy autó lesz a házad előtt. Szállj be. - Meglátok egy sötétkék színű
Camarot. Amint megáll a házam előtt dudál kettőt. Biztos ő lesz az.
Amint leérek, egy latinos külsejű férfi fogad, akik betessékelnek a kocsiba. Remélem,
Kurama a közelben van. Sétakocsikázás, városnézés, ó de fasza. Valahogy nem élvezem az
utazást. Eme gyötrelemes percek után végre megérkezünk. Egy tömblakás egyik emeletére
megyünk fel. Dorothy már tárt karokkal vár.
- A papírt! - szólit fel. Odaadom neki.
- Olyan naív vagy, Karin... tényleg azt hitted, hogy el foglak engedni titeket, ha ezt
megkapom? Sergio, te maradj, szeretnék hatszemközt beszélni a lányokkal.
A férfi némán bólint. Bevezet a szobába, majd becsukja az ajtót. Mielőtt kérdeznétek, nem
önakaratomból mentem be oda. Dorothynak volt egy, azaz két meggyőző érve. Egyik Kaoir, aki
továbbra is ugyanabban a pozitúrában fekszik szegény, ahogy a telefonon láttam, a másik
meg golyót tud kilőni, és beledöglesz. Na Dorothynál volt egy ilyen.
- És most vetkőzz!
- Mi van?
- Csináld, vagy lelövöm!
- Jól van jól van! - Anyád ugráltasd, azt a hernyótalpasat.
Fehérneműig vetkőzök. Fekete, csipkés tanga, és melltartó van rajtam.
- Jó, elég lesz... - mondja. majd odasétál hozzám. Most képzeljétek el, hogy szótlanul
kell tűrnöm, ahogy belenyúl a tangámba, és a melltartómba.
- Tiszta vagy. Akkor tárgyalhatunk. Ülj le!
Amikor ezt megteszem, hátrabilincseli a kezem, és a bokámnál is összebilincseli a
lábaimat. Számat egy fekete kendővel köti be. Legalább annyit meghagyhatott volna, hogy
legalább el tudjam küldeni az anyjába! Kaorira nézek szomorúan. Ő pedig énrám. Könnyes a
szeme, amitől majdnem nekem is kijön. De amint Dorothyra nézek... meg tudnám ölni egy
kanál vízben.
- Ha már úgyis meghalsz... elmondom, hogy amire annyira kíváncsi lehettél. Mint azt már
jól tudod, át akarom venni a céget. Eddig minden jól is alakult, amikor jöttél te. Ha te
kilöksz a pozíciómból, nem tudom megtenni, hogy Lynát lelökjem a trónról. A szerelmetek
pedig igazán kapóra jön, és meggyórsíthatja a dolgokat. Ha megtudja, hogy meghaltál,
biztos össze fog roppanni annyira, hogy lemondjon. Ha mégsem teszi, akkor őt is elintézem.
Neki akarnék erre a mondatra rontani, de hát a bilincs elakad a széknek a függőleges
tartórészében, úgyhogy sajnos ez a tervem meghíusúlt. Mérgesen "hmf"-ögök. Igen, az
anyjával való közelebbi nemi aktusra akarnám buzdítani, és hogy az anyja kenyérpirítójával
szórakozzon egy vizzel teli kádban.
- Nos, az egész balhét pedig nem más fogja elvinni, mint Sergio. Elvisz titeket, majd
lelő, mint valami kutyát, én meg... - tárcsáz - elmondom a rendőrségnek.
- Hálló! Egy gyilkosságot szeretnék bejelenteni! Igen, a két modell az, Naware Karin, és
Kaori Meqvel. Nem, a nevem nem szeretném elárulni. Látom, ahogy a hullákat berakja egy
latinos külsejű férfi az autó csomagtartójába! ... Igen, máris megyek!
Hát színésznőként oscar díj. De emberileg egy szaralak!
Nos, akkor én megyek újabb szerepet játszok a rendőrségnek... pápá! Sergio! - kiabál ki,
mire az bejön. - Viheted őket... mondjuk a régi építkezési területre.
A férfi megintcsak némán bólint. Jó erőben lehet, mert mindkettőnket felkap a vállára, és
gyorsan levisz minket a kocsiba. Úgy fehérneműstől mindenestől. De jó, hogy a mobilom
otthon hagytam. Mindkettőnket a csomagtartóba tesz. Érzem, hogy Kaori erősebben hozzám
bújik. Hát, nagy kár, hogy nem tudunk szólni egymáshoz, de akkor el tudnám mondani a
sofőrnek, hogy jól átbaszták a kis buciját neki. Egy idő után az autó lassul, végül
megáll, a motor pedig elhallgat. Eljött a vég... felnyílik a csomagtartó, majd Sergio
egymás után kivesz belőle minket. Gondolom, hogy ne vérezzük össze a kocsit. Na, remélem,
így sem fogok elvérezni, de még mindig nem látom sehol Kuramát.
- Nézzétek lányok, nem szívesen teszem ezt. Nagyon bírtalak titeket.
Én rázom a fejem, hogy ne tegye, de nem hiszem, hogy ebből érteni fogja mit akarok.
Becsukom a szemem. Várni a halált, ez a legszemetebb ebben az egészben. Merthogy simán
meghalnék, vagy elütne az autó, az úgy megtörténik hirtelen. Na de várni a pillanatot,
hogy mikor halsz meg... hát elég szar egy érzés. Aztán hirtelen egy piros Challengert
látok, amint száguld felénk, majd befarol. Ez Kurama!
Sergio a srácra tüzel egyet, de mellé talál. Szerencsére Kurama pedig vállon találja. Hát
céllövöldébe jár, ez a minimum. Sergio féltérdre ereszkedik. Ezután Kurama gyorsan kirúgja
a kezéből a fegyvert, majd ellövi a bilincseinket, és leveszi a kötést. Aztán megakad
rajtunk a szeme.
- Váó! Nem hittem volna, hogy beteljesedik az imám! - mondja Kurama.
- Nagyon vicces! Na vedd le a szemed rólunk! - mondom mérgesen. Most hülyén hangzana, hogy
jól nézzen meg, mert utoljára lát így, mert hát tudjátok... legalábbis remélem, újra
vissza leszek véve. Lynához is, meg az ügynökséghez is. Gyorsan a kocsihoz futunk. Hopp,
ez kétszemélyes.
- Hadd vezessek én! - mondom.
- Jó.
- És én? - kérdi Kaori.
- Vedd az öledbe! - mondom Kuramanak.
Kaori tiltakozik az ötlet ellen, de nincs más választása. Hogy Sergio ne tudjon üldözni
minket, Kurama kilövi a kerekeit a kocsijának.
- És most? - kérdi Kurama.
- Megyünk Lynához.
- Így?
- Végülis miért ne?
- Azért vaamit felvehetnél, bár nem mondom, hogy ellenzem a látványt, csak...
- Jól van igaz...
Kaorihoz megyünk, mivel ott van most minden cuccom. Hozzáérve gyorsan felkapok egy fekete
miniszoknyát, meg egy bolerót.
- Na? - fordulok a többiekhez.
- Mindjárt leteperlek - mondja Kurama.
- Csak lassan a testtel - mondom neki a lábamat a golyóihoz emelve. Először az
ügynökséghez megyünk, immáron már a Lexusommal. Kiszállok a kocsiból, és átrohanok
mindenen. Paul meredten néz rám. Tudom, hogy kihívó ez a cucc, de vissza akarom hódítani
Lynát.
- Lynát nem láttad?
- A... a kávézóba ment. De ti meghaltatok!
- Hát elvileg ez volt a terv. Mármint Dorothy terve. Később mindent elmagyarázunk. Aztán
átszáguldunk az étteremhez. Lefékezek, majd kirohanok a kocsiból. Kurama és Kaori a kocsin
támaszkodva vár.
- LYNA! - kiáltok rá, miközben felérohanok, majd előtte lihegve megállok. Lyna óriási
szemekkel nézek rám. Nagyon jól néz ki egyébként ez a nyári ruha rajta. Még nem láttam
azelőtt. Bár most Lynának magára a lényére koncentrálok.
- Te... te... te...
- Igen, élek, nem haltam meg. Hadd magyarázzak el mindent.
Lyna felócsudik lassan, és amint odasétál hozzám egy hatalmas pofont ad, még az arcomat is
balra fordítom tőle. Annyit még látok, mintha a szájához kapna. És így is van, mert még
mindig ott tartja a kezét.
- Lyna... borzaszótan sajnálom, amit tettem. Lehet, hogy nem ez volt a leghelyesebb
döntés, de akkor nem tudtam mit tegyek. Csak azt számított, hogy ne essen neked bajod!
Elviselhetetlen volt a kín, amit ez alatt a pár nap alatt éreztem
Mindvégig rád gondoltam!
- És talán ez is a terv része volt, hogy meghaltál!
- Nem... Dorothy rendezett úgy mindent, hogy meghaltunk, mert biztos volt benne, hogy
megöl minket! Egy pillanatra azonban tényleg szembe néztem a halállal! Majdnem lelőttek,
de Kurama kimentett.
Lyna szótlanul állt.
- Valamint el akarom mondani, hogy megcsókolt Kaori is... tudom, nem volt helyes, és ez
talán nem lesz magyarázat rá, de... össze voltam zavarodva, és több sebből véreztem.
Féltem, hogy többé nem érezhetem a csókod. Amikor kihoztál, utoljára még érezni akartam az
ölelésed! Mert féltem, hogy ezek után, amit tettem... hogy az lesz az utolsó ölelés.
- Ezt jól érzted...
- Lyna kérlek!
- Hogy bízzak meg benned ezek után?! Először magamra hagysz, utána pedig mást csókolgatsz.
Nem hiszem el, hogy neki csak ennyi jön le belőle.
- Sajnálom, Karin... - mondja könnyes szemmel, majd távozni készül... ekkor Karin robban
ki mellőlem, és vágodik Lyna elé. Dühösnek látszik.
- ÁLLJ MEG! MIÉRT TESZED EZT VELE MOST! KISHÍJÁN AZ ÉLETÉT ÁLDOZTA CSERÉBE AZÉRT, MERT
ELHOZTAD A BÖRTÖNBŐL! EZ A LÁNY SZÓ SZERINT MEGHALNA ÉRTED!
- Hagyd, Kaori... ne említsd fel neki. Megtenném érte újra és újra még akkor is, ha már
nem szeret.
Amikor ezt a mondatot elhagyja a szám, Lyna még hosszasan áll nekem háttal. Végül lassan
odasétál hozzám, és megölel. Ekkor szorosan magamhoz húzom úgy, hogy legszívesebben soha
nem engedném el.
- Lyna... - mondom neki suttogva. - Ha lett volna más megoldás... azt választottam volna.
Bocsáss meg, könyörgöm, bocsáss meg! - mondom egyre remegőbb hangon - na, én a kemény
vagány csaj - és várom, hogy mit mond.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 09. 28. 13:03:32 | #16951 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: A folytatás
A lépcsőn lefelé haladva többször is elgondolkodok, hogy ezt jól tettem e, amit tettem. De ha nem teszem meg, akkor Dorothy le nem száll rólunk. Márpedig valamit tennem kell ez ellen. Remélem, hogy még vissza fog fogadni. Ha szeret, akkor újra a karjaiban fogom találni magam. Igen, abban a lágy ölelő karokban. Könnyeim elerednek. Nagy fába vágom a fejszémet.
Hazamegyek a testvéremhez.
- Én most elmegyek innen, köszönök mindent.
- Hogyhogy ilyen hirtelen?
- Azt hiszem, rendbe kell tennem magam körül néhány dolgot. De többet nem mondhatok.
Majd angolosan távozok.
Első utam Kaorihoz vezet.
- Karin?
- Én vagyok az. Engedj be.
Elmondom neki, mi a helyzet.
- Kicsit gyötör a lelkiismeret, hogy belerángattalak téged is. De mindent Lynáért teszek.
- Megértelek, Karin - mondja, majd megsimítja az arcom. - És most mi a terved?
- Holnap bemegyek a rendőrségre, és feljelentést teszek Dorothy ellen.
- Az nagyszerű! Megérdemli azok után, amit tett veled.
- De holnap vár rám még egy kemény menet.
---
Ahhoz, hogy Dorothy nyeregben érezze magát, fel kell mondanom. Ezzel elterelem magamról a figyelmet legalábbis, így aztán nyugodtan ügyködhetek. Egyúttal ki kell derítenem, miért akarja ennyire Lynát tönkre tenni. Ezeket most még nem mondhatom el neki. Benyitok az ajtón, és rögtön Lyna tekintete találkozik szembe velem. Szegénykém hozzám hasonlóan ő is elgyötört.
- Mit szeretnél? - kérdezi, mire Paul is megfordul.
- Nem könnyű ezt kimondanom... felmondok.
- Sejtettem, hogy ez fog következni... Talán... - akarna mondani valamit, de én közbe vágok.
- Nem keresett meg más ügynökség. Sőt... felkapaszkodni se akartam rajtad keresztül. Remélem, hogy egy pillanatig se feltétleztél rólam ilyet - itt egy pillanatra, mintha megremegne a szeme, de lehet, hogy csak képzelődöm - de most még nem mondhatom el, miért teszem.
Ekkor csörög a telefon az asztalon. Lyna felveszi.
- Igen... most?! Jó ég, azonnal indulok! - majd leteszi. - Paul, én most három napra elutazok, üzleti megbeszélésem lesz.
- Értettem.
- Lyna... - mondom neki némileg elérzékenyült hangon.
- Nézd, Karin... nekem erre most nincs időm. Felmondtál, hát felmondtál... most már a magad ura vagy.
- Lyna, egyszer el fogok mindent mondani!
Válasz nélkül távozik. Nincs mese, nekem is útra kell kelnem, de ekkor Paul megfogja a vállam.
- Mi ez az egész? - kérdezi Paul.
- Nem fogom elmondani még.
- Márpedig addig innen nem mész! - mondja kicsit határozottabban. - Miért tettél ilyet Lynával?
- Mert meg akarom védeni Dorothytól! És másképp nem tehettem meg, csak ha háttérbe kerülök. Ki kell derítenem, miért akarja ennyire Lynát tönkre tenni! Meg engem is tönkre akart. De már rájöttem. Ha az ő poziciójába kerülök, nem tehetne meg annyi mindent. Tudni akarom, mire készül!
- Ebben lehet valami. Ez nagyon csúnya dolog, ha igaz.
- Minden jel erre mutat.
Ekkor megjelenik az emlegetett szamár.
- Nocsak, nocsak! Az ígéretes modell, kinek lecsúszott az élete, és drogokba züllött. Most is össze-vissza beszélt, Paul?
- Ez nem igaz! - szólok.
Paul nem szól semmit.
- Nem kell félned tőlem. Már felmondtam.
- Ez igazán nagyszerű. Bölcs döntés volt, mert csak belebuktál volna! Na pá, nekem dolgom van.
- Paul, ugye nem hiszed el, hogy én...
Válaszul csak egy cetlit ad "Ha kell valami" felirattal, és alatta Paul száma.
- Köszönöm! - mondom megkönnyebbülten. Mielőtt elindulnék, Paul megkérdezi tőlem.
- Mondd csak, Karin... szereted Lynát.
- Tiszta szívből... a lehető legmélyebben, a lehető legőszintébben - mondom neki.
- És a lehető önfeláldozóbban - egészíti ki a gondolatom. - Biztos, hogy nincs más megoldás?
- Egészen biztos vagyok benne. Máskülönben Dorothy ott loholna a sarkamban, és biztos, hogy megint sittre akarna vágni.
- Értelek - majd a szemembe néz. - Istenem, ez a tekintet. Ó, hogy miért nincsenek ilyen pasik?
- Paul... - lépek oda hozzá, majd megfogom a vállát. - Ha pasiként a fiúkat szeretném, biztos ilyen kellene, mint te - mondom neki, őszintén.
- Jajjmár... - legyint amolyan nőiesen.
- Higyj benne! Én is hiszek benne, hogy Lyna újra az enyém lesz. Ja, és ugye tudod, hogy...
- Nem fogok még neki szólni erről - kacsint rám cinkosan. - Ez ...
- ... Egy másik harc lesz. Remélhetőleg kellemesebb. Mennem kell.
Ekkor elmegyek a rendőrségre, és megteszem a feljelentést. Kaori csak estére ér haza.
- Szia! Nem jössz el velem estére!
- Bocs, de nincs kedvem, inkább itthon maradnék. Nagyon fáradt vagyok.
- Megértelek, Karin - mondja, majd az arcomat simogatja, és egyre közelebb hajol hozzám. Finom csókokat ad az ajkamra, egy darabig viszonzom gyengeségemben, de mikor már egymást kezdjük simogatni, észbe kapok.
- Mit csinálunk mi, Kaori? Fejezzük ezt be gyorsan.
- Sajnálom, ne haragudj! Tudom, hogy nem kéne a barátságunk kockáztatni, de el se tudom mondani, hogy milyen régóta szerelmes voltam beléd. Mindig felnéztem rád.
- Kaori... tudom, könnyű ezt mondani, de... fontosabb az, hogy ne veszítsük el egymást egy ilyen butasággal. És hát...
- Lynát szereted - fejezi be.
- Így van. Egyébként gyönyörű lány vagy. Biztos vagyok benne, hogy találsz majd nálam jobbat.
- Ne beszélj így, kérlek! Vissza fogod kapni Lynát.
- Kaori... ebben most már nyakig benne vagyok, de nem szeretnélek ebbe téged is belekeverni, úgyhogy holnap továbbmegyek.
Majd Kaori szólalna meg, de megszólal a telefonja.
- Igen? Oké, oké megyek már!
Azzal Kaori megpuszil, és elmegy. Késő este bírok csak elaludni, de addig végig Lyna jár a fejemben. Azt akarom, hogy újra simogassa finom kezével a vállam. Akarom, hogy csókokkal hintsen el. Először csendben hullanak a könnyeim, végül sírásban török ki, úgy alszok el végül. Reggel körülbelü hét-nyolc óra van, mikor felébredek. Kaori azonban sehol, pedig már ildomos lenne. A telefonom csörög, és mielőtt még azt hinném, hogy ez ő, az a hang szólal bele, akinek a tulajdonosát a hátam közepére se kívánnám.
- Találkozzunk! - szólal bele Dorothy.
- Miért akarnék veled találkozni?
- Hidd el, hogy a te érdeked is - mondja majd megadja a címet.
Odaautózok. Dorothy egy telefonfülke mellett vár.
- Mit akarsz?
Ekkor a telefonjára rögzített videót mutat, ahol Kaori kezei hátra vannak kötözve, lábai pedig a kezéhez kötve, szája pedig egy kendővel bekötve hason fekve vergődik. A hideg is kiráz a látványtól, hogy Kaori Dorothy markában van.
- Mit kell ehhez tennem?
- Visszavonod a feljelentést. És a papírt pedig odahozod nekem, hogy lássam, hogy megtetted. És akkor elengedem Kaorit. Erre a címre hozd. Egyedül gyere.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 08. 16. 12:40:05 | #15900 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: tervezőmnek
- Az ott... az... nem az enyém!
- Na persze! Biztos magától került oda.
- Nem, azt garantálhatom, hogy nem magától! Van egy haragosom, aki tönkre akar engem tenni! Dorothynak hívják, és szintén annál az ügynökségnél dolgozik, mint én!
- Miért tenne ő ilyet? Hiszen sikeres. Semmi oka rá, hogy magát megakadályozza.
- De pont ez az! Én alig robbantam be a szakmába, és máris üstökösként kezeltek. Ellenben Dorothy már egyre kevesebb fotózási és fellépési lehetőséget kapott. Attól tart, hogy én el fogom őt nyomni, holott világéletemben utáltam átgázolni bárkin is!
- Nos, amíg nem tisztázódik az ügy, és jelenleg ön az egyetlen, aki összefüggésbe hozható a zacskó tartalmával, addig őrizetbe kell, hogy vegyük - ahogy ezt kimondja, egy bilincset kattint az ágyamra, majd a csuklómra.
- Nem tehetik ezt! - próbálnék felugrani, de a bilincs visszaránt.
- Nem tudunk mást tenni, amíg ez nem tisztázódik. A szakértők mintát vettek mindenről, amit a helyszínen találtak. Amíg nem lesz eredmény, önt benn kell tartani.
- Miért nem hisznek nekem?
- Miért kéne hinnünk magának? Van valami egyértelmű bizonyítéka arra, amit állított? Nos, ha nincs, akkor addig nem tudok hinni magának.
- Nagyszerű.
Pár óra elteltével az orvosok kiadták a zárójelentésem, amivel gyakorlatilag jegyet váltottak a börtönbe nekem. Méghozzá csak oda, mert talán a jó Isten se tudja, hogy mikor jövök vissza. Miután kézhesz kapták a papíromat, a rendőrnőtiszt leveszi a bilincset. De ez a hazug szabadság csak addig tart, amíg felveszem a ruhámat. Igen, legalább a saját pompában megyek be a gyilkosok, drogosok, és még ki tudja milyen nők közé. Egy fehér színű, köldökig érő inget veszek fel, és egy fekete szövetnadrágot, amely teljesen hozzám simul. Égető érzést érzek, ahogy éppen egyik vagy másik ruhadarab hozzám ér. Visszagondolok a korábbi évekre, amikor előfordult, hogy füveztem. Becsületemre legyen mondva, hogy soha nem használtam ennél keményebb cuccokat, most mégis azért kell ülnöm, mert drogot tartottam magamnál. Eszembe jut Lyna arca, de sajnos az is eszembe jut, amit utoljára láttam. Ahogy finom kezei az ő testét simíották végig. Igen, azok a kezek nemrég még engem simogattak. Ehelyett most az ő testét érintik szerelmem kezei. Azt a testet, mely kívülről csábít és vágyat kelt, melyet orvosi kezek munkája dicsér, mert Dorothyt mindennek lehet nevezni, csak természetes szépségnek nem. De belül egy olyan lélek lakozik, mely rohadt, és bűzlik. Most viszont én bűzlök a bűntől. Olyan bűntől, amit nem követtem el.
Még egyszer az ablak felé fordulok, és élvezem, ahogy a nap sugarai utoljára megvilágítják az arcomat. Kezeimet eközben hátra teszem, és várom, ahogy a fémes eszköz körülölelje csuklómat, mely szabad mozgásomat korlátozza. Más körülmények között még élvezném is a helyzetet. Ha például Lyna tenné ezt velem. Belefeledkezek a gondolataimba, és elképzelem, ahogy lassan, játékosan kezemre teszi őket. A valóságba az ránt vissza, amikor hirtelen megfordulok, és vágytól égő pillantásom hamar átvált csalódottá, amikor a rendőrnőt pillantom meg.
- Indulás! - szól rám rideg hangon.
Mikor kijövök a kórteremből, tekintetem összetalálkozik Lynával. Szomorúan ránézek, mire látom, hogy könnyek szaladnak a szemébe. Utánam akar futni, és közben a nevem kiabálja, de a rendőrök nem engedik, hogy közelembe jöjjön. Nem lepődök meg a kinti fogadtatáson sem. Újságírók próbálnak lerohanni. A vakuk folyamatos villogásától azonban alig látok valamit, amíg végre nem ültetnek be a rendőrautóba.
- Mióta vagy függő?
- Nézd, elismerem, hogy korábban füveztem, de soha nem éltem keményebb drogokkal. A fűt is öt éve letettem már, miért nem lehehet ezt elhinni?
- Mert ti modellek, mind egyformák vagytok. Amint öletekbe hullik a pénz, nem tudtok semmiben mértéket tartani.
- Miért kell mindenkiről ugyanazt gondolni? Ez olyan, mintha rólatok rendőrökről azt gondolnám, hogy mind szabálykövető besavanyodott, papírokat bújó kis egyszerű emberek vagytok. De nem így gondolom. Tudom, hogy néhányan nem egyszer szembe néztek a halállal.
- Ja, és attól is félnünk kell, hogy valami bedrogozott hülyegyerek nekünk ugrik.
- Látom, elég beszűkült látókörű vagy. Mindegy, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
Ezután már nem is beszélgettünk. A bilincs nem került le addig a kezemről, amíg nem adták át a rabruhát. Egy ilyen seszínű, leginkább szürkéhez hasonló trikó szerű felsőt adtak rám, alulra pedig egy sortot. Meg mertem volna esküdni, hogy olyan narancssárgás színű ruhát kapok, mint amit az amerikai filmekben látok.
Aztán a bilincs megint visszakerült. Ezután lefényképeztek, ujjlenyomatot vettek rólam, és bevezettek a cellámba, ahol egy színesbőrü, körülbelül 30-as éveiben járó nő lehetett. Ijesztően pillantott rám hosszú fekete haja alól.
- Jó mulatást! - mondja nevetve a fegyőr, majd ránk zárva a rácsot elmegy.
Most mi lesz? A nő pillantásából nem sok jót véltem felfedezni. Nekem támad? Meg akar erőszakolni? Szerencsére meg tudom védeni magam.
- Te miért ülsz? - kérdi meg közönyös hangon.
- Hát... állítólag drogozok - felelem. - És te? - kérdem meg kicsit bizonytalanul.
- Súlyos testi sértés. Megvertem a saját élettársam.
Sejteni véltem, hogy hasonló miatt került be. Bár nem tudom, mennyire igazságos egy droghasználatért lecsukott embert egy verekedő állat mellé tenni, de nem az én hatásköröm ezt megítélni.
- A saját... ? - kérdezném, de ő félbeszakít.
- Tudom, mit akarsz kérdezni - mondja. - Valóban nem helyes, amit tettem. De ha engem kérdezel, az sem helyes, ha valaki meg akarja erőszakolni a hét éves nevelt lányát.
A kezemet a számhoz kapom szörnyülködésemben. Sok dolgot elbír a gyomrom, de hogy képes valaki olyat tenni, amit ez a nő mondott? Én biztos megöltem volna.
Folytattuk a beszélgetést. Elmesélte az életét, a családjáról beszélt, ahol felnevelkedett, és hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie. Elárulta még azt is, hogy már halott volt a magzata, amikor megszületett, a férje pedig öngyilkos lett emiatt.
Végül az első nap nem történt semmi azon kívül, hogy kihánytam az emberi fogyasztásra alkalmatlan kotyvalékot, amiket ők ebéd meg vacsora gyanánt adtak nekünk. Utána a rabokat kiengedik még este egy kis sétára, mivel még elég jó idő van. Ez lett a vesztem. Én is ki akarnék menni a cellámból, de amint kilépek, egy kezet érzek, amint befogja a számat, a karomat pedig hátra csavarja.
- Hova lesz a séta kislány? - kérdi egy mély, de irritáló női hang. - Dorothy azt mondta nekünk, hogy egy kicsit ki kell, hogy plasztikázzunk. Kár ezért a csinos pofiért.
Szerencsére megfeledkezeik a másik kezemről, ezért sikerül belekönyökölnöm. Szóval Dorothy intézte őket nekem.
- RIBANC! - szisszen fel.
Közben másik négy lány jelenik meg, egyiknek kés van a kezébe. Honnan szerezte?
- Jobb, ha nem ellenkezel, különben megnézem, hogy belül is ilyen szép vagy e?
Megvárom, amíg a megfelelő távolságba ér, majd kirúgom a kezéből a kést. Másik kettő is próbál rám támadni, de könnyedén bánok el velük is. Még jó, hogy jártas vagyok a különböző harcművészetekben. Sajnos a késről megfeledkezek, amit aztán az oldalamban érzek. Felordítok a fájdalomtól, majd összeroskadok. Ha ez nem lenne elég, egy rúgást érzek a tarkómon. Eltompul körülöttem minden. Érzem, ahogy hátrakötözik a kezem, és bekötik a szám. Aztán elvisznek valahova, ahol rajtam kívül csak ez a négy lány van, aki pillanatokon belül szétszed engem.
Kezdek magamhoz térni, amikor letépik rólam a ruhákat, és az egyik ujjal belémhatol. Miután kiszórakozták megukat rajtam, elkezdenek ütni és rúgni a lehető legkülönböző helyeketn, főleg az arcom.
- ELÉG VOLT! - ordít fel valaki. Erőtlenül felnézek, és látom, hogy a néger nő az.
- Te meg húzz innen!
- Kurva anyád fog innen elhúzni, te állat! Kinyírlak, ha kell!
- Leállni! - szól egy másik hang. Ezek már fegyőrök voltak.
A szörynűségek itt véget érnek, legalábbis a szörnyűség az az most már, ami a tükörből néz vissza. Az arcom több helyen feldagadva, és tele vagyok kék-zöld foltokkal. És ez még csak az első nap volt. Éjszaka nem tudok aludni, a néger nő pedig folyamatosan próbál vígasztalni. Még a nevét se tudom.
- Hogy... hívnak... téged? - kérdem.
- Lara. Lara Raymonds.
- Naware Karin.
- Kik voltak ezek?
- Olyan emberek, akik nem igazán szeretnék, ha én kijutnék innen.
Márpedig másnap kijutottam.
- Naware Karin! Szabadon engedjük!
Ki az, aki kihoz engem? Az épület előtt Lynával találkozok.
Szótlanül beülök mellé a kocsiba. Folyamatosan ölel és puszilgat. Valamiért most ez teljesen érzéketlenül hat rám. Végül a lakására megyünk. Még mindig nem szólok semmit, csak leülök az ágyára.
- Karin – suttogja, amire rá nézek. – Kérsz valamit? Mit hozzak? – látom a könnyeit a szemében. Eddig haragudtam rá, mert azt hittem, hogy Dorothyval... de lehet, hogy mégsem volt köztük semmi?
- Én... most... - mondom rekedten. - Elkapom Dorothyt! - felugrok az ágyról, de Lyna megpróbál lefogni.
- NE! NE TEDD! Megint börtönbe akarsz talán kerülni?
- NEM ÉRDEKEL, EL AKART SZAKÍTANI TÉGED, TÖNKRE TETT ENGEM, AZ ÉLETEM, EZÉRT MEG FOG FIZETNI!
- Nyugodj le, Karin, kérlek!!
Addig dulakodunk, míg eltörök nálam a mécses. Térdre borulok előtte, és bőgni kezdek. Utoljára 12 évesen bőgtem.
- Sajnálom, Lyna! Sajnálom! Azt hittem, hogy Te és Dorothy... elvesztettem a fejem, mikor láttam, hogy a kezeid őt simogatják, és nem engem. Beleőrültem az érzésbe!
- Most már itt vagyok Karin... - mondja, és megpuszilja a szám.
- Förtelmesen nézek ki, igaz? - kérdem tőle.
- Egy darabig tényleg nem állhatsz így kamera elé, de két-három héten belül rendbe fogsz jönni. Még így is gyönyörű és kívánatos vagy.
- Kösz, hogy vigasztalni próbálsz.
- Tényleg így gondolom.
- Lyna... Most elmegyek.
- De miért?
- Nem lehetünk együtt.
- Ne mondj ilyeneket!
- Sajnálom... Igazad volt. Te a főnököm vagy, én a modelled. Most beigazolódott, hogy nem működhetett.
- De... de...
- Ennek most semmi köze Dorothyhoz. Hittem kettőnkben. Már el is hittem, hogy működni fog. Kérlek, ne próbálj nehezíteni ezen! Fogadd el, kérlek a döntésem! Csodálatos volt veled, Lyna. Ég veled!
Lassan lépek ki az ajtón, miközben Lyna szipogását hallom. Tudom, hogy ez nagyon fáj neki. Nem mondhattam el az igazi okot. Nem mondhattam el, hogy Dorothytól akarom megvédeni. Nem akarom, hogy rászálljon. Akkor inkább kilépek Lyna életéből, de nem hagyom, hogy Dorothy bántsa.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 05. 30. 20:07:07 | #13973 |
Karakter: Naware Karin
- Tied vagyok! Azt csinálsz velem, amit akarsz! – mondom neki teljesen vágyakozva, amikor is egy mosolyt látok az arcán.
Megfogja csuklómat és maga felé fordítva megölel, majd megcsókol. Viszonozni kezdem gesztusát. Néhány percnyi nyelvcsata után elindulunk a hálószobába.
Leveszi rólam a felsőmet, ezután belecsókol a mellembe. Egyre jobban fel vagyok tüzelve, és én is próbálom levenni az ő felsőjét. Amint beérünk, egyből
lendönt az ágyra, feldérdel hozzám, majd a vállamat puszikkal halmozza el, jobb kezeivel pedig mellem gyömöszöli, baljával pedig az oldalam simítja végig.
Megremeg a testem, ahogy ezeket csinálja, teljesen felizgult állapotba kerülök. Innentől már nincs megállás. Hátát simogatom. Valamilyen oknál fogva hirtelen
leállít. Ilyenkor? Mikor teljesen elönt már az izzadtság, és testem teljesen fel van fűtve a vágytól? Minden porcikám azt kívánja, hogy rám vesse magát.
- Ne haragudj – suttogja, azután felül, és felveszi a melltartóját
- Mi a baj? - kérdezem akadozva - no meg persze erotikától fúlfűtve - felülök hozzá, és megölelem.
- Nem megy ez nekem - suttogja. Mi nem megy?
- Feszült vagy a munkád miatt és Dorothy miatt – búgom a fülébe, és nekisimulva csókolgatom, és a fülét is meg-megharapdálom.
- Igaz.
- Vágyom rád.
- Tudom, de nem akarok rosszat a kapcsolatunknak, vagy barátságunknak – néz mélyen a szemembe.
- Szeretlek Lyna! - mondom neki szinte lihegve.
- Én is szeretlek Karin – suttogja vissza, majd a hajam a fülem mögé tűri és megcsókol. Igen, ez az!
Szenvedélyes csókcsatát vívunk, egymás testét simogatjuk, amikor megszólal drágaságom üzenetrögzítője. Mikor meghallottam Dorothy hangját, azt hittem, hogy
lábon kihordok egy infarktust.
- Szia Lyna, csak azért hívtalak, hogy nincs e kedved találkozni velem, elmehetnénk együtt bulizni. - Bulizni!!! Még mit nem?!
Megszakítja Lyna is a csókot, aki zavartan nevet döbbent nagy szemeim láttán.
- Ez most komoly?
- Így próbál benyalni nálam.
- Most már téged is zaklatni fog? – kérdem csalódottsággal a hangomban, majd felülök.
- Majd beszélek vele, hogy szálljon le rólad és rólam – próbál nyugtatni, de ez engem most teljesen kizökkentett. Öltözni kezdek.
- Lyna … Sajnálom, inkább megyek.
- Hadd találjam ki, ez a szőke liba, elvette a kedvedet – Neked lottóznod kéne. - Ennyitől feladod? – kérdezi, majd leszáll az ágyról, és az arcom simogatja.
Én akarom feladni? Mikor az előbb épp ő állított le?
- Csak fontos vagy nekem, nem akarlak elveszíteni! - Nem tudom miért, de ez szaladt ki valahogy a számon.
- Te is fontos vagy nekem, ne feledd – megsimítja az arcom, majd végig a karomat, aztán az ágyékomhoz ér, amitől felnyögök.
- Lyna...
- Mi a baj?
- Nekem most… el kell mennem.
Kimegy a konyhába. Hallom, hogy kikőp valamit, majd némi szöszölés után kijön. Én zavartan tördelem a kezem.
- Fontos vagy nekem elhiheted – suttogja és ad egy puszit az arcomra.
- Te is nekem, csak elegem van Dorothyból, hogy folyton bekavar nekünk.
- Nem csak neked van eleged belőle.
Majd lassan, nehéz szívvel és szomorúan elhagyom Lyna házát.
Kocsiba ültem és csak hajtottam, mint valami eszement, centikre volt a kocsi hátulja a járdától, amikor élesebben vettem egy kanyart és sodródtam. Csak erre
a hülye libára gondoltam, hogy mindenbe belekavar nekünk. Váratlanul megcsörren a telefonom. Meg se nézem, úgy veszem fel.
- Tessék! - szólok bele ingerülten.
- Ó, csak nem a kis Karin az, akinek még előbb oly nagyon felvágták a nyelvét. Csak nem elvették a játékod?
- Én meg mindjárt a nyelvedet fogom elvenni.
- Hé hé... azért csak ne ilyen durván, tudod milyen könnyen lecsukják az embert. Életem legpokolibb pár napja volt. De most érzem Lyna finom érintését. Ha
tudnád milyen édesen simogat. Libabőrös vagyok, egyszerűen begerjedek.
- De ha én megsimogatlak az milyen érzés lesz! Néhányszor kicsit elhamarkodottan megsimogatom az arcodat én is, aztán meglátjuk, mennyire gerjedsz erre.
- Ó, te talán ilyen durván szereted? Ugye tudod, hogy Dorothy finom nő, és nem szereti az ilyet.
- És ugye azt te tudod, hogy egyszer nagyon pofára fogsz esni. Azt hiszed még mindig te vagy a legnagyobb sztár igaz? Pedig már csak egy hullócsillag vagy!
- TE MEG EGY SENKI! EZZEL BEFEJEZTEM!
És már csak a vonal bontásának hangjelzését hallom. Idegesen betérek a parkolóba, majd hazatérek. Ledobálom a cuccaim, és az ágyba dobom magam, mituán
fehérneműig vetkőztem. Elkezdem simogatni a testem. Majd benyúlok a saját fehérneműm alá és ott kényeztetem magam. A testemet már rég az ösztöneim
irányítják, vadul vonaglok az ágyon, miközben hevesen Lnya nevét lihegem. Egy idő után nem bírom tovább, felveszek egy fekete vászon shortot, egy szál
bolerot, lerohanok a kocsihoz, és teljes gázzal Lyna cége felé hajtok. Még senkinek nem csíptem így ki magam, sőt... ennyire még nem árultam magam senkinek,
tiszta hülye vagyok. Miután megérkezek, rohanok be a liftbe. Érzem, hogy minden tekintet engem mustrál, de nem érdekel. Engem most csak Lyna érdekel. Ki sem
nyílik teljesen az ajtó, de rohanok be a paravánok közé, ahol teljesen elképedek a látványtól. Dorothy egy fekete fürdőruhában van, és Lyna feje pedig egész
közel a lába közéhez, miközben épp az oldalát simítota végig. A zajra, amit csapok, mindketten felkapják a fejüket, és azonnal rám néznek. Előbbi diadalittas
vigyorral néz rám, míg utóbbi falfehéren, riadtan, mint akit valóban rajta kaptak valamit.
- Folytasd, Lyna! - néz vissza Dorothy a főnökömre.
Lyna ekkor idegesen felé kapja a fejét, de én nem várom meg a többit, és könnyekkel megtelt szemekkel rohanok ki az irodából. Hallom még ahogy Lyna utánam
kiabál.
- Várj meg! - üvölt utánam, de én meg sem állok a liftig, ahol viszont érzem, hogy elkapja vállam. Felé fordulok.
- Ez... ez nem az, aminek látszik! - gügyörgi ki nehezen.
- Azért ennél jobb szövegre számítottam! - böktem felé.
- De ez az igazság!
- Persze... most már mindent megértettem, amit mondtál nekem! - mondom neki.
- Miről beszélsz?
- Nagyon jól tudod te azt! Még hogy nem akarsz rosszat a kapcsolatunknak, meg nem megy ez nekem! Most már értem, miért nem megy! Nem baj, éljen Dorothy az új
sztár!
Ekkor Dorothy is odalép, szinte nekem is jön.
- Na mi van kicsi lány... fáj, hogy kiestél a kosárból? Lynának már korábban is felnyílhatott a szeme, most végre azt tette, amit tennie kell.
- Hazugság! Nem akartam ilyet tenni! - folytatja szól közbe Lyna.
- Hagyjatok békén! - lököm el Dorothyt, azzal távozok a lift segítségével a földszintre.
Teljesen agyament idegállapotban ülök be a volán mögé, és szinte csőlátásom van, úgy vezetek. Az óra elhagyja a 160 kilómétert óránként. Egyik kanyarban
szinte két kerékre áll a kocsim. Váratlanul elkezd csörögni a telefonom. Ránézek, és látom, hogy Lyna próbál hívni. Nem veszem fel. Viszont az, hogy ránéztem
a telefonra, kellőképpen elveszi a figyelmem az útról, és már csak annyit van időm felismerni, hogy egy kamion jön oldalról, ami eltalálja a kocsim hátsó
részét. Csak annyit fogok el, hogy megszámlálhatatlanul sokat pörgök, végül az oszlopnak csapódok. A többire nem emlékszem. Legközelebb a kórházban eszmélek
fel, ahol egy ápoló és egy rendőr áll.
- Szerencséje, hogy szinte egy karcolás nélkül megúszta. Azért pár napig benn tartjuk megfigyelésre. Az úr beszélni akar önnel - mondja a férfi, majd kimegy.
- Jó napot hölgyem... ha majd jobban lesz. Szeretném, ha beszélne nekem ezekről - mondja, és rögtön lengeti a leendő beszélgetés témáját, egy kis tasak
kábítószert.
Hogy került az oda? Várjunk csak... Dorothy... aztán közeljött... az oldaltáskám... Összeállt minden! Hogy történhetett ez?
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 03. 26. 19:53:09 | #12547 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Lynikének
- Karin ott vagy? – érdeklődik egy picit idegesen.
- P…persze, itt vagyok – suttogom teljes ledöbbentséggel a hangomban. – Na, de miért engedték ki? Meg, hogy? – Mindketten idegesek vagyunk.
- Ez a cég akivel most tárgyaltam, őt kérik a bemutatóra, és az óvadékot is letették érte, pedig hiába mondtam nekik, hogy egy drogos, őket az nem érdekelte, úgyhogy Karin, kérlek … nagyon vigyázz magadra – figyelmeztet.
- Értem, akkor nincs mit tenni már. De te ne aggódj, én tudok vigyázni magamra. Te vigyázz magadra!
- Sajnos nincs mit tenni, mert valószínű, hogy már utcán járkál.
- Merre vagy? Érted menjek?
- Értem jöhetsz, ha nincsen más dolgod, úgyis az irodába megyek be és elkezdek dolgozni a vázlatokon.
- Akkor érted megyek, maradj egy pár perc és ott leszek, szia – azzal a lendülettel leteszi, amíg várakozom az anyag darabokat figyelem és tapintom, ezekből minőségi ruhákat kéne csinálni.
Amíb beszélgetünk, észre veszem, hogy odaérek Lyna elé.
- Ne is kérdezed, iszonyatos heteknek és hónapoknak nézünk elébe! - Mintha csak érezte volna, hogy mit akarnék kérdezni, úgy szólalt meg.
Csöndben haladunk, de most már nem indokolt a reggeli eszeveszett tempó, ezért betartom most a sebességi korlátozást. A fejét fogja, és mélyeket lélegzik. Elkezdem simogatni főnököm, egyben párom combját. Kezemre ráteszi kezét, és simogatni kezdem. Többször kapunk piros lámpát, amire úgy érzem, hogy Lyna mindig ideges lesz, és az arcát is megdörzsöli egy picit. Igazából engem is felbosszant, hogy állandóan meg kell állnunk egy ilyen lámpa miatt. Egy üres helyre állok, és miután leállítom a motort, Karin valamint matatni kezd, végül a pénztárcáját veszi elő.
- Karin ezt fogadd el kérlek, hiszen nem olcsó a benzin.
- Nem, ezt nem fog… - Nem várja meg, amig befejezem, hanem csak a kezembe nyomja a pénzt.
- De igenis elfogadod, te makacs lány, ennyivel tartozom neked.
- Rendben.
Csendben megyünk be a portára. Haladunk felfele a liftben valami idegtépően lassú tempóban. Idegességemben észre se veszem elősziör, hogy a zene ütemére mozgatom a lábam és a kezemet. Lyna hirtelen kezét a mellemre teszi, és a nyakam kezdi el csókolgatni, közben másik kezével ágyékomat ingerli. Viszonozni kezdem a tettét, a mellét simogatom. Ujjaim fehérneműn keresztül kezdik el simogatni érzéki pontját, végül belehetolok. Mikor megérkezünk, gyorsan kiveszem, és lenyalom, amit sikerült nála elérnem. Megigazítjuk a ruhánkat. Amit ott láttunk, az maga volt a pokol. Mindenki rohangál, mint a mérgezett egér, sokan jönnek Lynához érdeklődni, aztán belépünk az irodába, Dorothyt látjuk meg az ablakánál. Megvan a felhajtás oka.
- Nocsak, kit látnak szemeim – szólítja meg Lyna, mire az megfordul.
- Szia Lyna, nagyon csinos vagy! - válaszolja valami idegesítően nyivákoló hangon.
- Köszi, mit keresel itt! Ide csak akkor lehet belépni, ha itt vagyok, tudtommal ismertettem veled évekkel ezelőtt a szabályokat.
- Mivel kiengedtek, gondoltam… - lendülne bele Dorothy, ám Lyna azonnal le is inti.
- Nem érdekelnek a kisfogásaid vagy a követeléseid, csak azért tették le az óvadékot, hogy te szerepelj a címlapon – zárom le ennyivel.
- Jujj de jó! – kezd ugrálni mint egy kisgyerek.
- Na és mikor kezdünk el dolgozni? – támaszkodik az asztalára a dekoltázsát mutogatva. Hülye kurva!
- Ezzel nem érsz el nálam semmit – mondja nyugodtan, ami nem tetszik a kezdeményező félnek. Kikosarazottságát puffogva veszi tudomásul, és az ajtó felé indul.
- Ha készen vannak a ruháim, tudod hol találsz – fejezi be, mielőtt kimegy, és még egy puszit is küld Lynának. Van bőr a pofáján.
- Hülye lotyó – sziszegi ki magából drága szerelmem és főnököm. Oda megyek, és bezárom az ajtót.
- Ne foglalkozz vele, most nagy lesz a szája, mondván, hogy megint a csúcson lesz... - magyarázom neki Dorothy brutálisan feljavult kedélyállapotát. Úgy is el fog egyszer tűnni, ha rájönnek az igazságra. - Nekem lesz valami szerepem? – érdeklődök, majd beleülök az ölébe, és a nyakát simogatom. Végig is nyalom.
- Kincsem, sajnos neked most nincs, de amint lesz valami tudod, hogy neked fogok szólni elsőnek – suttogja válaszul, majd megcsókol.
Hirtelen dörömbölésre leszek figyelmes, Erre kiszállok az öléből, és kinyitom az ajtót. Ekkor belép egy szemüveges nő. Köszönés nélkül elmegy mellettem, még csak nem is biccent, és azonnal Lyna felé veszi az irányt.
- Lyna, akkor kezdjünk hozzá – mondja, és leveszi a kosztümjét, miközben a terveket nézegeti, amit Lyna készített. Tanácstalannak érzem magam, nem tudom mit tegyek. Egyelőre ott állok az ajtóban. Az utasítást párom adja ki.
- Karin, menj haza nyugodtan, majd ha lesz valami úgyis hívni foglak, jaj akkor az ebéd megbeszélés áll? – kérdezi tőlem.
- Persze, hogy áll, akkor érted jövök, szia, és viszlát – köszönök el mindkettejüktől, majd kilépek.
Elindulok, de nem mentem egyből haza, hanem céltalanul vezettem a városban. Ki kell most tisztulnia a fejemnek. Mit tehet az ember ilyenkor? Holnap nincs iskola, meg pesze ebéd Lynával. Hazamegyek, és elmesélem, hogy milyen nehéz időknek nézek elébe, nővéremék meg megértően bólogatnak. Egyelőre még nem találom ötletesnek elmondani, hogy a barátnőm nem más, mint a saját főnököm. Ledőlök hanyatt az ágyba, és már elaludnék, amikor megcsörren a telefonom. Egy számomra még ismeretlen telefonszám jelenik meg a kijelzőmön. Kíváncsian veszem fel.
- Helló, Karin! - Dorothy hangja hidegzuhanyként ér.
- Te honnan tudod a számomat?! - orrolom le azonnal köszönés helyet.
- Ejnye... hát így kell fogadni egy üdvözlést? Mekkora egy paraszt vagy te, Karin!
- Te csak ne ítélkezz felettem! Főleg ne egy olyan, aki drogért le lesittelve.
- Na de Karin! - válaszolja, utána ciccegni kezd a telefonba rosszallóan. - Nem szép dolog személyeskedni. Lynából azért többet néztem ki, hogy kinek adja oda magát. Láttam, amit láttam az irodában. Mindjárt lefeküdni a főnökkel? Van bőr a képeden!
- Te csak ne ártsd bele magad mások dolgába.
- Nagyon jól látod, Karin! Én is pont ezt akartam mondani! Maradj szépen azon az édes pici fenekeden, amíg el nem csufítom egy rúgással. Ne foglalkozz az én dolgaimmal. Most már te is tudod, hogy nem lehet pusztán azzal befutni, hogy összegyűrjük a felettesünkkel a lepedőt. Ide név kell, meg múlt.
- Hát múltad az van! - jegyzem meg neki csípősen. - Kétes múlt.
- MOST MÁR AZTÁN FEJEZD BE! - emeli fel mérgesen a hangját, tudja, hogy most rátértem a lényegre.
- Ideges vagy? Az a te bajod. Szívjál fel egy csíkot, azt megnyugszol, vagy menj elvonóra.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. Zokogva fogsz tőlem bocsánatot kérni, érted?!
Nem éreztem valami fenyegetőnek a dolgot tekintve, hogy én harcművszétekben jártas lány vagyok.
- Már megmondtam. Szívj fel egy csíkot, vagy szúrjál be egy dózist, aztán pihenj le.
Ezzel én lezártnak tekintettem a dolgot. A telefonom kijelzőjén a beszélgetés időtartama látható. Mielőtt még elalszom, lassan végigcsúsztatom a kezem a testemen, és Lynára gondolok. Hamar belenyúlok a saját fehérneműmbe, míg másik kézzel erősen az ágyat fogom. De hamar a számat kezdem befogni, mert olyan hangos nyögések kezdenek belőlem előtörni, és nem akarom, hogy feljöjjenek ezért. Olyan, mintha most is érezném az érintését. Fantáziámban ott állok előtte egy száll fekete melltartóban és tangában, miközben ő az oldalam simogatja, nyelvét pedig végighúzza a vállamon egészen a nyakamit, majd hátulról simogatni kezd, másik kezével, meg az ajkaim ingerli, amibe bele is nyalok. Nagyon nehezen tudom tompítani azt a felnyöségt, amikor sikerült elélveznem. Így aztán még kimerültebben, de annál kellemesebb érzéssel aludtam el. Másnap azonnal rohanok Lynához a megszokott helyünkre. Már ott ül, amikor megérkezek.
- Szia! Sokat vártál? - kérdezem tőle.
- Csak öt perce várakozom. Már rendeltem, ülj le.
A pincér először kihozza az aperitifet. Lyna már tudja, hogy nekem a Martini a kedvencem. Szépen hozták is citrommal, és cukrozva a pohár szélén, ahogy azt kell.
- Főtt rákot rendeltem, jó lesz?
- Imádom a főtt rákot!
Néhány perc várakozás után az is terítékre kerül.
- Jó étvágyat.
- Neked is.
Étkezés közben elmesélem Dorothy esetét. Meglepődik, hogy tudja a számom, de jót nevet a dolgon, hogy intéztem el. Az étkezés végeztével kocsimmal Lynához megyünk.
Az előszobába érve azonnal csókolózni kezdünk, és azonnal benyúl feszülős pólóm alá, ahol simogatni kezdi a testem. Combját pedig fekete szintén feszülős farmeromon keresztül nekiszorítja enyhén az ágyékomnak, amitől felnyögök.
- Lyna...
- Tessék?
- Figyelj... nem a legalkalmasabb idő talán, hogy megkérdezzem, de egy hét múlva lesz egy harcművészeti bajnokság. Szeretném, ha te is ott lennél.
- Miért veszel részt ilyeneken? Nem akarom, hogy baja essen annak a szép arcodnak, és ezt nem csak a modellkedés miatt mondom.
- Tudok magamra vigyázni. És sokat jelentene, ha ott lennél.
- Hát - mondja elnyújtva a szót. - Meglátjuk. - Hirtelen mozdulattal finoman a falhoz nyom, a fenekemnek feszül, és érzékien a fülembe suttogja.
- Előbb szeretnék egy kis játékot... csak csináld amit mondok - súgja a fülembe, amitől teljesen felizgulok, és fenekem elkezdem dörgölni hozzá, és halkan lihegek. Eszembe jut a tegnapi álmom is. Akarom ezt a nőt! Nem tudom, hogy csinálja, de akárhol ér hozzám, azonnal beindulok.
- Tied vagyok! Azt csinálsz velem, amit akarsz! - csuszott ki ez már halkan a számon, de úgy, hogy ő is hallja. Ezzel beleegyezésem adtam Lyna játékba. Kíváncsi vagyok, mire készül.
|
| Nakamura_Sheeny | 2011. 02. 07. 20:58:45 | #11190 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: A divattervező hölgyeményemnek
Nos- Karin, megértem az aggályaidat, maximálisan én is félnék a helyedben a főnökkel kikezdeni, de a vonzalom kölcsönös, akkor szerintem nincs miért aggódnunk.- a szemembe néz és az arcom
simogatni kezdi, majd a karom végül az oldalam, és a combom. – ha ez megnyugtat én is ugyanúgy vágyom az érintésedre és a csókodra – mondja nekem, és ezt megnyomatékosítva valóban egy
forró és szenvedélyes csókban részesülök, amit persze azonnal viszonzok.
- De ugye nem fogsz lebuktatni engem, ha netán, valamiért megromlana a kapcsolatunk – suttogom, és a kezét birizgálom eközben.
- Annyira én sem, vagyok bolond, ez a mi kis kapcsolatunk, nem hagynám, hogy bármi tönkretegye, hidd el – nyugtat meg, mire fölém emelkedik és a lábaim közé helyezkedik, de úgy hogy a feje a
melleimnél legyenek, melyeket érzékien kezd puszilgatni és nyaldosni mint egy fagyit.
Előtör belőlem egy halk nyögés, vágyakozva nézek rá. A melleim tovább puszilgatja és kezeivel gyömöszölni kezdi. Mellbimbómat szívogatja és puszilgatja folyamatosan. Az oldalét és a hátat
simogatom kényeztetése közben, végül elkezd lejjebb haladni, a hasam puszilgatjs és mintha hagyna egy nyálcsíkot maga után. Én erősen a takaróm kezdem markolászni, ahogy egyre lejjebb halad
nyelvével, de a kezeivel a mellem simogatja továbbra is. Az alhasamhoz érve "azt" kezdi el puszilgatni és harapdálni. Egyre több nyögést szakad fel belőlem. Teljesen benedvesedtem.Úgy tűnik, hogy ezt Lyna is konstatálja, mert nyelvét kezdem érezni, majd amint szivogatja, miközben az alhasamat is simogatja. Következő lépésként ujját is belém helyezi, most még csak finoman, de már
ettől hangosan nyögök fel és a hátam ívben felemelkedik, öszötönösen a mellem gyömöszölöm. Váratlanul abbahagyja, és mohón csókot lop tőlem.
- Ne mozdulj, mindjárt jövök - suttogja, de azért még egyszer belém nyomja az ujjait.
Pár másodperc múlva visszajön egy vibrátorral, amit még be is sikosítozott. Én ahhoz, hogy "melegen" tartsam magam, ujjaztam magam. Ahogy Lynára nézek, megáll az ujjam, és várom mire
készül. A vibrátort kezdi el nyalogatni, miközbe magát simogatja, a mellén át a hasáig leviszi, majd vissza fel, mialatt lassan lépdel hozzám. Megáll az ágy végében, én még mindig szétterpesztett
lábakkal fekszem, ahogy ujjamat mozgatom magamban,a mi őt szemmel láthatóan feltüzeli. A segédeszközzel először magát kezdi el izgatni. Végül bekapcsolja, és magába helyezi, azt ritmikusan mozgatja magában. Na, innentől fogva viszont én veszem át az irányítást, és én mozgatom benne a készüléket. Ettől úgy bevadul, hogy egyenesen hajamba markol. Egy óvatlan pillanatban kihúzom belőle, és most saját magam örömére kezdem használni. Egy darabig ő is saját magának szerez örömöt, végül ő mozgatja bennem a vágyfelkeltő eszközt.
- Fordulj ide te is – suttogom vágytól fűtött hangon, mikor átmegyünk 69-es pózba. Ahogy átemeli rajtam a lábát, egyből rátapadok és izgatni kezdem, közben én a vibrátorral izgat ő is engem.
Nekem nem sok kell, és elérem a csúcsot, de tovább puszilgat. Lynának teljesen megmerevedik a teste, amivel egyértelmű jelét adja, hogy a mennybe száll. Nekem se kell sok, mert mikor magához
tér, belém nyomja jobban a vibrátort, és én is "elmegyek".
- Szeretlek Karin – suttogja, és megcsókol szenvedélyesen, melyet egyből viszonozni kezdek.
- Én is szeretlek Lyna. Ezt legközelebb is bevethetjük – suttogom és pajkosan nyaldosni kezdem.
- Kincsem, ha tovább nyaldosod, ismét felhúzol.
- Az sose baj – válaszolom.
Újabb "körnek" nézünk elébe, ahogy simogatni kezdjük lenn egymást.
Először csak lassabba, aztán egyre gyorsabban, és gyorsabban, még teljesen fel nem hevülünk a vágytól. Meztelen teste láttán teljesen elvesztem a fejem. Nem tudok normálisan gondolkodni, és
kezeit lefogom az ágy rácsaihoz szorítva, és ágyékomat nekinyomva az övéhez teljes hevületemmel kezdem csókolni. Erős és kéjes nyögés tör fel belőle. Kicsit keményen szeretem csinálni, de Lyna
reakcióit elnézve ez egyáltalán nem gond. Hm, gyengéd és törékeny típusnak gondoltam, de igaz a mondás, hogy az ágyban a legtöbb ember teljesen megváltozik. Nekem a szexuális szokásaim jól
tükrözik az egyéniségem. Kemény vagyok, vad, de ugyanakkor érzéki, ja és mindig irányítani akarom a másikat. Most is ezt teszem. Miután a csókkal végzek, nyelvemmel végig simítom a testét a
lehető legnagyobb területen, amennyire csak lehet. Utána térdelő helyzetbe húzom fel őt, majd a falnak fordítom, és ott nekisimulok teljes testemmel, miközben lent simogatom. Nagyokat
nyögdécsel, szinte már sikongat erre. Én mutató ujjamat az ajkai simogatására kezdem használni, amit ő nagy szorgosan kezd nyalogatni, sőt olykor bekapni.
Nosza, vegyük csak elő újra a berregő csodát. Ettől lesz csak Lyna igazán boldog, amint tövig belé helyezem. Nem is kell sokat tennem ahhoz, hogy az orgazmusnak a jellegzetes jeleit produkálja
felém. Még percekkel később is csak lihegni tud, alig tudja egy-két szó elhagyni a száját.
Mind ketten az ágyban maradunk egymáshoz bújva, mire Lyna éktelen szörnyülködéssel teli sikolya hasít át a szoba légterén.
- TE URAMISTEN! Nemsokára megbeszélésem lesz, én meg sehogy nem állok! Még el is kell készülnöm! El fogok késni! - szörnyülködik el teljesen.
- Figyelj, te csak készülődj, én elszaladok a kocsiért, ott leszünk hamar! - felelem neki azonnal.
- Jó!
- Várlak majd a ház előtt!
Körülbelül 4-5 perc alatt felöltöztem teljesen, és lélekszakadva rohantam a Lexusért. Jó lett volna megtudnom persze, hogy hány perc múlva kell odaérni. Rögtön felbaktatok a lakásunkra, ahol a
nővérem szerencsére otthon van. Az akasztóról lekapom a kocsi kulcsait.
- Kölcsönvettem a kocsit! - kiabálok be, és már szaladok is le.
- Vigyázz rá nekem! hallom még meg a nővérem hangját, ahogy haladok a lépcsőkön, de egy szemvillanás alatt a fekete járgányban termek.
Lyna gyorsan elkészülhetett, mert mire odaérek, már vár engem. Nagyon elegánsan néz ki.
- Gyere! - mondom neki mosolyogva, és ő rögtön behuppan mellém. Mielőtt elindulnánk, kényelmesen beállítom a kocsi lejátszóján a Bloodbound együttestől a Sweet dreams of madness című
számát. Magam pedig a gázra taposok.
Az autó kerekei sokat pörögnek, mire nagy lendülettel elindulunk. Jó szűk utcában lakik Lyna, így csak 110 kilóméteres sebességgel merek menni, miközben ő mutatja, merre kanyarodjak. Minden
kanyarnál kitör a kocsi fara, és nem sok múlik azon, hogy a járdaszegélynek pattanjunk. Egy többsávos főútra érünk ki, a lámpa épp kezd pirosra váltani. Két kocsi meg is áll úgy, hogy a közöttük
maradó sáv szabadon marad. Lyna mutatja, hogy itt balra kell kanyarodni.
Nosza, én a két kocsi közé beszáguldva elkezdek farolni újra, és a bal oldalon zöldre várakozó fagyiskocsi előtt centikkel suhanunk el, majd a kocsi hátulja csapódik bele majdnem egy
lámpaoszlopba, de én ura vagyok a helyzetnek. Nem úgy, mint Lyna az idegeinek. Teljesen elfehéredik mellettem.
- Tudod, azt szeretem ebben a kocsiban, hogy farhajtásos - mondom neki teljesen higgadtan.
- Hogy mi? - kérdezi tőlem, szerintem azt se tudja most megmondani, hogy mi a neve.
- Nem akarlak megbántani, de látszik, hogy nagyon nő vagy - mondom neki mosolyogva. - A farhajtásos azt jelenti, hogy a kocsi hátsó kerekei a meghajtottak, míg az első meghajtó. Tehát amikor gázd adsz, akkor a hátsó kerekek kezdenek mozgásba lendülni, amíg az első kerekek csak "szabadon" futnak. És ilyen kocsikkal lehet ilyeneket csinálni, mint ez! - mondom neki, ahogy újabb két kocsi között farolok el, míg végül megérkezünk egy hatalmas irodaházhoz. Lyna döbbenten az órájára néz.
- Váó, van még negyed órám! - tátja el a száját a számlapot bámulva. - Mondd te nem valami raliversenyzőnek készültél eredetileg?
- Lehet. Amíg van időd, dobj be egy kávét!
- Nem is rossz ötlet.
- Megvárjalak?
- Áhh... nagyon el fog húzódni. Egy igen fontos üzleti partnert akarunk megnyerni magunknak.
- Ó, értelek.
- Majd felhívlak, ha végeztem.
- Oké, helló!
- Szia! - mondja nekem még visszafordulva, mielőtt még bemenne.
Én meg akkor mit tehetek mást, elmegyek edzésre. A mester kemény volt, mint mindig, de meg is értem, hiszen másfél hét múlva kezdődik a bajnokság. Még pár helyre elkocsikáztam, mire rám
esteledett. A pizzázóból jövök ki, hogy megnézzem barátaimat, hogy vannak. Aztán beülök a kocsiba, amikor egy kéz fogja be a számat, így nemigen tudok felsikítani. De a nevetésből hamar megismertem, hogy megint csak Kurama szórakozik.
- Az isten bassza meg, mondtam már, hogy ezt ne csináld többet! - förmedek rá. Egyébként a csávó, mint azt láthattátok előbb, kiválóan tud autókat feltörni bármilyen nyom vagy sérülés okozása nélkül.
- Olyan izgató, amikor megijedsz!
- Perverz állat! - Mondom én... - Mit akarsz?
- Csak tudni akartam, hogy vagy. Hogy boldogulsz a modellkedéssel?
Kiszállunk a kocsiból, én a vezető oldali ajtónak támaszkodok. Ő mellém jön, és nekidőlve a kocsinak rágyújt egy cigire.
- Még egyszer ezt mered csinálni, életed végéig fájni fog még az is, ha megvakarod a töködet!
De ő csak nevet tovább, és igazából ettől a nevetéstől már nem is haragszom annyira. Aztán váratlanul elkomolyodik az arca.
- Mondd. Miért nem lehet minden lány olyan, mint te? - nem egészen értem, hogy ezzel mit akar mondani, de vannak tippjeim.
- Ugyan már, akárhány nőt megkaphatsz.
- Tudod jól Karin, hogy nem erről beszélek. Az egész olyan üres... megkefélsz kétszáz nőt akár, jól van, na és? Legbelül mindig is olyan üres lesz ez az egész.
- Meg fogod találni. Nem vagy te alapvetően rossz ember. De a komolyabb lányok nehezen bíznak meg olyanban, aki mindenkivel flörtöl.
- Jó, kösz hogy te is beskatulyázol.
- Jaj, nem úgy értem! - fogom meg a vállát.
- Mindegy is - fejezi be, majd eltapossa a csikkjét, aztán elindul, de a fejével még felém fordul. - Mindenesetre örülök, hogy jól vagy - fejezi ki magát egy őszintének mondható mosollyal. Vigázz
magadra!
Búcsúzásul csak egy intést ejt meg a kezével. Mindig így köszön el. Visszaülök az autóba, és már indítanám a motort, amikor megszólal a telefon. Lyna! Tényleg jól elhúzodott a megbeszélés.
- Szia! Hogy ment? - kérdem tőlem szokatlanul csilingelő hangon.
- Karin... - kezdi nyers hangon. Mi történt? - Dorothyt óvadék ellenében szabadlábra helyezték!
Még a telefon is kiesik majdnem a kezemből.
|
| Nakamura_Sheeny | 2010. 12. 13. 13:52:39 | #9782 |
Karakter: Naware Karin
Megjegyzés: Kedvenc tervezőmnek!
Egy kicsit rendbe szedem magam, felkapok egy fekete miniszoknyát, meg egy fehér passzentos pólót. és a hűvösebb időre való tekintettel egy térdig érő csizmát. Egy pillanatra megnézem magam a tükörben, felkapom az ágyon heverő mp3-lejátszómat, és jó szokásomhoz híven keresek valami j kis headbangelős számot. Olyan Sonic Syndicate-hez hasonló együttes, de mondhatnék például Dead by Aprilt is. Egy időt még nézek, elteszem a telefonom, és már indulok is. A nővéremnek csak egy gyors "szia"-bekiáltással köszönök. Leérek, és amint beérek a kávézóba, Lynát kezdem el tekintetemmel fürkészni. Egy sarokban találom meg. A napszemüvegtől egy kicsit nehezen ismerem fel, de mikor sikerült végre meggyőződnöm róla, hogy tényleg ő az, oda sétáltam hozzá, és leülök vele szembe.
- Szia - köszön rám, de a szemüvegét nem veszi le. Legalább ilyenkor levethetné. – örülök, hogy felhívtál - mondom, majd én is rendelek magamnak valamit.
- Szia, én is örülök, hogy észhez tértem – suttogja nekem, és a poharát babrálja. Sosem értettem, hogy miért beszél állandóan ilyen suttogva, de egyszerűen az is lehet, hogy csak ilyen habitusu. Bár a lányokkal meg határozott és magabiztos. Kicsit ellentmondásos, de én úgy érzem, hogy nekem pont ezért tetszik. Nem szeretném úgy se ha valaki engem irányítana. Jó, tudom ez furcsán hangozhat ahhoz képest, hogy a főnököm, de biztos értitek, hogy miről beszélek.
- Mi történt? - kérdem meg tőle. Mielőtt válaszolna, sóhajt egy nagyot.
- Igazad volt… önző vagyok, pedig, jól esik, ha valaki mellettem van és segít, de nem akarok gyengének látszani – suttogja elcsuklóan, és könnyei ismét előtörnek.
- Hééé… - integetek a szeme előtt - itt vagyok, és leszek, ameddig csak szeretnéd - mondom neki kezét megfogva, amit aztán simogatni kezdek.
- Köszönöm.
Óvatosan közelebb hajolok, hogy levegyem a szemüvegét. Mivel ellenállást nem véltem felfedezni, ezért le is veszem róla azt. Meglátom piros szemeit, és ettől nagyon szomorú érzés fog el. Szóval ezért volt rajta. Hatalmas ölelésben török ki, amitől még nagyobb zokogást váltok ki belőle. Egy kicsit simogatni kezdem a hátát, hátha ez megnyugtatja kicsit. Szemmel láthatóan eredményes a próbálkozásom, mert kezdi a levegőt lassabban venni.
- Tudod, az egyik nap, megtalált a volt barátom, és le akart velem feküdni a szemét stricije, annak ellenére, hogy felesége van. Leittam magam pezsgővel és már majdnem jó helyzetben voltunk, mikor megszakítottam ezt, szégyellem magam…- tör ki belőle suttogva egy újabb magyarázat, amit én szó nélkül végighallgatok. Rohadt szemétláda lehet az ilyen. Mondandója itt nem ért véget. Folytatja, de halkan. – Nem szeretem a férfiakat, épp az ilyen húzásaik miatt, hogy megcsalt és azt hitte meghúzhat. - Mesélés közben hangja megint suttogóra vált. - Azóta lány párti vagyok és be kell valljam, egyre fontosabb vagy nekem - Nagyon megörülök magamban, amikor ezt mondja. Lassan közelebb hajolok hozzá, hátul a miniszoknyám még éppen takarja a fenekem, és a tangámat, de ha most meglátnák, az sem érdekelne, most csak a pillanat fontos. Finoman csókolni kezdem, és egy darabig el is mélyedünk a dologban, mire ő jelzi, hogy ne itt a tömeg előtt.- Te is fontos vagy nekem – váltok most már én is suttogóra, közben letörlöm a könnyeit.
- Ennek örülök. Nem jössz fel hozzám, hogy ne legyek egyedül. Persze szigorúan barátiból ... - meglepődök, hogy ezt mondja az előző jelenet után, hogy barátiból, de legyen.
- Szívesen! - szakítom félbe. - Gyere, csinálunk teát, és beszélgetünk. – Felállok, kifizetem az ő kávéját is, és rögvest útra kelünk.
Séta közben nagyon sokat beszélünk és néha sikerül is legalább egy kis mosolyt csalni az arcára. Régi dolgokról meséltem neki, őrültségeimről marhulásaimról, csínyeimről, szóval mindenről. Most már igazán önmagam lehettem mellette.
- ... és akkor hirtelen a dombról lecsúsztam a szánkóval a befagyott tóra, ahol aztán igazi Cobra 11-et játszottam. A többiek dermedten álltak a tó mellett, mire hirtelen a röhögésemre lettek figyelmesek. Ott feküdtem, és csak röhögtem, egy csontom se tört el, de még csak zúzódásom se lett. Már akkor erős csontozatom volt.
- Hogy lehet ez?
- Biztos van egy szervem, ami D-vitamint adagol, de az is lehet, hogy vámpír vagyok, és ilyen gyorsan gyógyulok. Csak azt furcsállom, hogy én miért nem csillogok a napfényben? Ja, amúgy különösen a szép nők nyakát szeretem - mondom neki cinkosul, mire ő elpirul.
Amint hazaérünk, rögtön a konyhában kezd serénykedni, én pedig késztetést éreztem arra, segítsek neki mindenben, még akkor is, ha én vagyok a vendég. Majd amikor a tea is lefőtt, a szobájába telepszünk az ágyra és úgy beszélgetünk tovább. Egymás történeteit meséljük, és azért elárulja, hogy ő sem volt szent életű.
- És akkor a lányra ott találtak rá a wc-ben összekötözve. A szemét és a száját is bekötöttük, és egy szál fehér tangát hagytunk csak rajta, meg a melltartóját - meséli egy olyan lányról, aki útban volt a haveri körének akkor. - Egy bandában voltam akkor, ahol öten voltunk lányok, és hárman fiúk. Mi így intéztük a dolgokat, történt az ugyanis, hogy valakit megvertek. Igaz, hogy nem a szelídségünkről voltunk híresek, de ahhoz az illetőhöz, akt megvertek, semmi közünk nem volt. Kiderült, hogy így akartak szétválasztani minket. Persze, mi akkor úgy hittük, hogy szövetségünk örök, és ezt meg kell torolni. Meg a legrosszabb, hogy ezzel bemocskolta a nevünket. Szemet szemért, fogat fogért. Először levittük az alagsorba, és ott kezdtük a kínzást. Hátrakötöztük a kezét, bekötöttük a szemét és a száját is. Mivel úgy külsőre bejött a csaj, ezért szórakoztam egy kicsit. Beleültem az ölébe, és ott dörgölőzni kezdem, mire egy másik hátulról simogatta őt. Azonban a csajszi kevésbé érezte a dolgot, mert ő heteroszexuális volt.
- Na de Kariin - mondom neki kuncogva. - Azért megadtátok a módját. Ha valakivel bajom volt, én simán szétvertem - mondom neki.
- Abban semmi jót nem találtunk, mi szerettük, ha mi is élvezzük a dolgot.
- Ó, én nagyon élveztem, mikor kétrét görnyedve feküdt az, aki felcseszett.
- Hát... mindenki máshogy veszi kézbe a dolgokat. Utána mindig egy vödör hidegvizzel locsoltuk le. Néha még kicsit bele is nyomtuk a fejét, meg egy kis tűvel szúrkáltuk finomat itt-ott. Egyik srác a bandából meg is akarta ütni, azonban a másik kettőnek volt egy elve annak ellenére, hogy a világ legnagyobb szemétládái voltak: nőt megütni tilos!
- Huhh... És hogy került a WC-be?
- Hát... felvittük, és az öblítőcsőhöz kötöztük. Aztán egyik haver bezárta a wc-t, majd kimászott, hogy a másik nyitott wc-n ki tudjon jönni.
- Mi lett az ügy vége?
- Igazgatói, de mindenki megtanulta azután, hogy ne szórakozzon velünk. Manapság már kevésbé vagyok büszke erre a tettemre.
- Semmit se kell megbánnod, Lyna.
A beszélgetést tovább folytatjuk a legnagyobb élvezettel.Amikor elfekszik, felajánlom neki, hogy hatjsa az ölembe a fejét. Még egy kispárnát is szerzek az ügy érdekében. Ezután a hajával játszom. A beszédünk is megritkul, majd lassan elalszik. És lassan elalszom én is. Éjszaka egy rövid ideig félálomba merülök, és úgy érzem minta megcsókolt volna valaki. Hát ha már Lyna lakásán vagyok, akkor remélhetőleg ő volt az. Előtt egy fehér csipkés tangáig vetkőztem, ami vadítóan emeli ki fenekem nagy részét, és annak hozzátartozó melltartója. Reggel álmosan kelek, Lynát nem látom. Gondoltam wc-re ment, én meg úgy találtam, hogy gyorsan lezuhanyzok. Mikor benyitok, pont Karin jön velem szembe, aki elcsúszik, én meg ráesek. Mind a ketten elvörösödünk. Felizgat, ahogy érzem a testét, és ezért picit elkezdek simulni, ficánkolni rajta, majd csókolgatni kezdem ajkait. Hirtelen lendülettel én kerülök alulra, ő pedig rám térdel. Amolyan lovagló helyzetbe. Huh, kis vadóc. Végignyalja a testem, amire kicsit felszisszenek. Én pedig gyengéden simogatni kezdem őt. Hirtelen leáll és annyit mond, hogy várjak. Egy teljesen fekete kendővel még a szemem is beköti, vélhetőleg meg akar lepni valamivel. A három órának tűnő három perc várakozás után érzem a kezét, ahogy megfogja a vállam, és bevezet a szobába. Füstölők illatát érzem. Azt érzem a puha ágyam a térdem alatt, ahogy feltérdelek rá. Egy kéjesebben lihegek magam előtt, megremegnek az ajkaim is. Ujja az ajkaim izgatja. A nyelvemmel kezdem azt nyalogatni. A falnak támasztom magam ezután. A nyelvét a derekamon érzem, ahogy egyre feljebb halad a hátamon. Nagy felnyögés tört ki ettől belőlem. Miután felért, apró csókakt hintett a hátamra egyre lejebb haladva. Felhevült állapotomban még a falba is belenyaltam. Most maga felé fordít. Simogatja a vállam, végül csókolgatni kezdi ajkaimat. Most a köldököm körül játszik a nyelve. Nem bírom tovább, remeg az egész testem. Míg végül leveszi a kendőt a szememről. Szenvedélyesen nézek rá, és levágom az ágyra, és mint egy állat úgy kezdem csókolni. Úgy tűnik tetszik neki, hogy így bekattantam, és végül hozzásimultam, kezem lecsúszott a fehérneműjébe, és ott kezdek el ügyködni. Most ő liheg szenvedélyesen, de én is lihegek, mert egyre jobban felizgat a lány. A kendőn felbuzdulva végül odakötözöm az ágyhoz, előtte levettem a melltartóját, csak a fehérnemű van rajta. Most már én uralkodok rajta teljesen. Elé állok, és erotikus táncot lejtek neki, a testem különböző pontjait simogatva. Néha egy kicsit a pántot is lecsúsztatom a vállamon, mert tudom, hogy az ilyen apróság nagyon izgató tud lenni. Látom Lynát, ahogy egyre kéjesebben vonaglik az ágyon, jelzi már, hogy nagyon akar engem. Felé hajolok lassan mászva felé. Fülébe suttogom, hogy akarlak. Azzal a nyakába nyaltam érzékien, lassan vezetve a bőrén a nyelvem. Ezután ajkaimat finoman, erotikusan csiklandozva végigcsúsztatom a testén, majd lerángatom a tangáját, és nyalni, illetve harapdálni kezdem nedves kincsét egészen addig, amíg nagyot felnyögve nem élvez el. Kicsit még simogatom a testének különböző részein ebben az állapotban, míg végül elengedem.
- Ez... ez csodálatos volt... - lihegi nekem és látom, hogy még mindig nem tér magához.
A valóságba szerintem telefonjának a csörgése rángatja vissza. Kimegy a konyhába, majd kb. 5-6 perc múlva visszajön mosolyogva.
- Paul volt az. Bocsánatot kért, amilyen goromba volt velem. De én is bocsánatot kértem, amiért eltaszítottam őt magamtól.
- Akkor most szent a béke?
- A-ha.
- Hál' istennek. Nem örültem volna, ha ilyen idilli barátság szakad félbe.
- Lyna... nem tudom, hogy jó dolog e ez, hiszen a főnököm vagy, és általában úgy hírlik, hogy nem jók az ilyen kapcsolatok, de én már nem tudok lassan az eszemnek parancsolni. Szerelmes vagyok beléd! - nyomom finoman a falhoz, mondanom határozott, de néhol megremeg, sírás veszélye azonban megfenyeget. Akarom érezni a tested a csókod, hallani akarom a hangod. Először kezek igazán szerelmes lenni Lyna. Nem gondoltam volna, hogy ez a pillanat most jön el, egészen idáig nem vettem komolyan semmit. Éltem az életem, napközben dolgoztam, és tanultam, éjjel meg piáltam, és vadul jártam a rockbulikat, az éjszakákat, míg más lány vagy lányok lakásán kötöttem ki. Volt, hogy két nővel csináltam. Ezeket azért mondtam el, mert nem akarok félreértést abból, ha visszahallánál valaha is ebből valamit. Most se vagyok szentéletű, de sokat változtam, főleg egy dologban. Hogy csak téged akarlak! - mondom, és vadul megcsókolom a testét simogatva, majd szenvedélyesen vágyakozó tekintettel babonázva várom a válaszát.
|
|
