|
Második esély
Saga-channel közösen írtuk, és találtuk ki.
Egy igazán aranyos, romantikus történet két olyan emberről akik a véletlen folytán találkoznak, és hirtelen egymástól elválaszthatatlanok lesznek. Évezredek telnek el mikor felébredhet véget nem árő álmából Avatosh, s újra megtalálhatja a törődést és szerelmet a világban.
Két különböző szív, de mégis csak egymásért dobog, a szerelem lángjával... de minden boldogság mögött aljas gonosz erők lapulnak. Vajon képesek lesznek legyőzni ezt gonoszt , és végre békében élni egymás mellett? Képes lesz Manah valóban megtalálni újra a szerelmet, miután az akit világéletében szeretett elvesztett?
Igazából a műről annyit, hogy ez az elsők között kezdett, és talán a leghamarabb végigjátszott játék, mindkét oldalról. Mindketten imádtuk őket, és szerintem egy darabig nem fogunk megválni tőlük.
Karakterek:
Manah Alexander Avatosh
Manah
Napfelkelte!
Mindig is szerettem a napfelkeltét. Most különösen.
- Eirin látod milyen szép? - felnézek az égre úgy kérdem páromat. Nevetséges lehetek de tudom, hogy hallja. Kint ülök a teraszon Azariellel és várjuk az éltető napot. Egy kis faluban élünk egy nevesincs helyen. De nem bánom, jó ez így.
- Látod Azariel ? - mutatom a kutyusnak, ahogyan elő bukkan a nap, a hegyek mögül. Csodálatos, még most is gyönyörű. Ő is oda néz, ketten nézzük ezt a szemet gyönyörködtető égi jelenést. De sajnos minden szépséges dolog egy idő után elmúlik, de nem örökre csak a következő hajnalig.
- Gyere Azariel. - hívom magam után a kutyát be a házba.
Adok neki egy kis kaját, addig elvégzem a reggeli rituálémat a fürdőben. Nem nagy házikó, van benne egy szép nappali, két szoba, egy fürdő és egy konyha. Igaz a konyhát ritkán használom, nem nagyon megy a főzés. Amint kész vagyok a fürdőben felteszek egy kávét magamnak. Kávéval a kezembe sétálok ki a teraszra. Most nem ülök le csak állok az ajtó félfának támaszkodva, azon gondolkodva, hogy ma mennyi munkám is lesz. A farmon ahol élünk nem sok munkám van de a falusiak biztosítanak, hogy ne unatkozzak. Amolyan mindenes vagyok, ha kell tetőt csinálok vagy kerítést. Üres bögrémet leteszem a kinti asztalra, füttyentek a kutyának aki azonnal ott van. Körbejárom a farmot, megetetem az állatokat, kitakarítom az ólakat. Amit ezzel is végeztem elindulok a ház felé. De nem jutok messzire mert egy pár falusi jön velem szembe.
- Jó napot Manah. - köszönt az egyikük. - Lenne egy feladat a számodra. Látod ott azt a hegyet? - Kérdi tőlem. Elnézek abba az irányba amerre mutat. Bólintok.
- Azon a hegyen éjszakánként nagyon furcsa zöld fények játszanak. A falu többi lakója nagyon fél, szeretnénk megkérni rá, hogy pár emberrel menjetek fel és nézette körül. Természetesen nem kérjük ingyen.
Megint csak bólintok.
- Jó elvállalom, három ember jöjjön csak, ételt is annyit hozzanak amit elbírnak. A lovaikat etessék meg utána indulunk. - mondom nekik, bólintanak és már mennek is.
- Na Azariel benne vagy egy kis kirándulásban? - egyet vakkant bele egyezésül. Na akkor készülődjünk.
Pár órával később már a hegy felé megyünk, direkt így kértem, kíváncsi vagyok milyen fények vannak a hegyen éjszaka. Nagyon szép helyen megyünk, egy kis folyó mentén megyünk így sokkal gyorsabban felérünk. Közben megállunk enni, meg inni és az lovakat is elrendezzük. Nem sokkal naplemente után érünk fel.
- Manah. - szólít a falu vezetője. - Látod abban az oldalban azt a barlangot? - kérdi tőlem.
- Igen látom. Oda megyünk ha jól sejtem.
- Igen oda de csak te, én meg még két ember megyünk be, a többiek kint várnak. - magyarázza nekem.
Lemerem fogadni, hogy a többiek nagyon félnek. Rólam is csak azt tudják, hogy félig vagyok angyal, azt viszont nem, hogy félig démon. Érdekes egy történet az enyém. Anyám angyal volt, apám meg démon. Lassan elérjük a barlangot. A lovakat kikössük egy fához. Én és a többiek bemegyünk. Itt még semmi érdekes sincs. Ahogy haladunk beljebb látom, hogy miről beszéltek. Nagyon szép zöld fények játszanak a barlang falán. Közelebb érve látjuk, hogy mi az aminek köszönhetjük a fények játékát. Egy hatalmas zöld kristály lóg le a barlang tetejéről. A fények pulzálnak, mit amikor az ember szíve ver. Nem tudok mást mondani, hogy gyönyörű. Egy kicsit közelebb merészkedek, valami furcsa erő vonz, meg kell érintenem. Meg sem hallom a többiek ellenvetését. Hív magához, azt akarja, hogy érintsem meg. Már csak milliméterek választanak el tőle, mikor meglátok benne valakit. Egy ember szerű valamit. Nem látom tisztán az arcát, bal kezemmel végig simítok a kristályon. Az azonnal hatalmas robajjal összetörik és kipottyan belőle valaki. Leguggolok, hogy közelebbről is szemügyre vegyem az illetőt. Ami elsőnek szemet szúr az a két szarv a fején, sötét zöld haja fenekét verdesi és szoknyát hord, de ha jól látom felül nincs semmi. Gyorsan ráterítem a pokrócot amit kivettem a táskámból. Nem szeretném ha megfázna, elég hűvös van a barlangba. Pár perc elteltével felül és kinyitja szemeit. Nem láttam még ilyen szép szemeket, ragyog a tekintette. Sajnos ezzel a tettével halálra ijesztette a falusiakat, rá akarnak támadni de nem engedem. Ki tárom szárnyaimat nehogy bántság. Azért mert ragyog a tekintette még nem démon. Sőt biztos, megérezném. Egy kicsit furán néz rám biztosan a szárnyak miatt.
- Ne aggódj, nem bánthatnak. Csak egy kicsit furcsa vagy nekik. - magyarázom hátha érti. Nem tudom, hogy érti-e de mindjárt azt is megtudjuk.
- Érted amit mondok? - kérdezem és bólint. - Akkor elárulnád a neved?
Nagyon kíváncsi vagyok biztos valami flancos neve van.
- A nevem Avatosh és köszönöm, hogy megvédtél az emberektől. - a hangjától még a levegő is bennem rekedt, nagyon kellemes és bizsergető.
Nem lesz ez így jó. Eirinnél is kezdődött. És mi lett a vége. De nem gondolhatok ilyesmikre.
- Az én nevem Manah. - mutatkozok be neki.
Felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. Készségesen elfogadja, ahogy tenyerembe helyezi a sajátját, bizsergés fut végig a gerincemen. Nagyon puha a bőre és kellemes tapintású. Önkéntelenül is megsimogatom kézfejét hüvelykujjammal.
- Ne haragudj nem akartam. - kérek tőle azonnal bocsánatot de nem úgy néz ki mint akit zavarna.
Keze még mindig a tenyerembe pihen, lenézek kezeinkre, ő is követi szememet és csak most eszmél fel. Azonnal kirántja kezét tenyeremből.
- Nincs semmi baj, de ha lehet kerüljük az ilyen fajta megnyilvánulást. Nem szeretem ha hosszabb ideig fogdosnak. - hangjában semmi nincs abból a kellemes és bizsergető érzésből.
Most inkább mintha haragudna. Nem akartam csak úgy jött. Még pár dolgot kérdezgetek és ő válaszol. Igaz csak nagyon tő mondatokban, felajánlom neki, hogy jöjjön velem de vissza utasít. Nem akarok én semmi rosszat tenni vele. Ő nem akar velem jönni viszont pocakja hangos morranással jelzi, miszerint ő nagyon is akar.
- Hát nagyon úgy néz ki, hogy ha te nem is de a pocakod az szeretne velem jönni. De ha neked itt is megfelel akkor maradj. - mondom neki miközben a tarkómat vakargatom, szemébe nézek amit nem kellet volna. Arca piros pírban úszik, biztos a pocija miatt. Nagyon jól áll neki.
- Azt hiszem nélkülem lett eldöntve, megyek de csak akkor ha nem zavarlak meg. - végre bele egyezik és mehetünk is.
Elindulunk ki a barlangból, ahogy kiérünk nagyot szippantok a friss levegőből. Nagyon hiányzott már, csakhogy most valamilyen más illat is van benne. Elnézek oldalra akkor látom meg Avatosht, zöld haját össze-vissza fújja a szél. Az a kellemes illat felőle jön, a hajának van ilyen illata.
Avatosh
Háború… Ez az utolsó emlékképem a világról. Anyám rémült arca, ahogyan védeni próbál. Én vagyok az utolsó remény… folyton ezt hajtogatta. Azután semmi. Sötétség ölel körbe… a nyugalom a béke. Mindig is erre vágytam, azokra, régi időkre, amikor sárkányok és emberek békességben éltek egymás mellett. Azokat az éveket, amikor nem kellett félni senkitől és semmitől. Ha apám nem örült volna meg… akkor talán még élnénk? Vagy az emberek rabszolgaként tartanának? Sose tudom meg, és talán nem is fogom. Én az utolsó sárkány elhagyatottan, száműzve a földi életből. én, mint a tudás sárkánya egyedül s magányosan, bezárva egy kristályba.
Hangokat halottam… furcsa eddig sose volt ilyen. Hirtelen nagy csörömpölés és újra éreztem valamit, amit csak nagyon régen érezhettem… Szabadság.
Meleget éreztem, majd kinyitottam a szemem és felültem. Azonnal szemünk találkozott. Egy idegen. Azok a vörös szemek izzottak a kíváncsiságtól vagy a vágytól? Nem tudom.
Ahogy körbenéztem láttam hogy emberek voltak. emberek akik megölték szeretteimet.. emberek … és félnek… félnek tőlem. Rám akarnak törni de ő megakadályozza… Miért? Nem egy átlagos ember.. ő egy angyal?
- Ne aggódj, nem bántanak. Csak egy kicsit furcsa vagy nekik.-mondta nekem. gyorsan tanulok, pár szóból már megtanulok egy egész nyelvet, és mivel én egy ősnyelvet tudtam, ebből gyerekjáték az újakat megtanulni.
- Érted amit mondok? – bólintottam.
- Akkor elárulod a neved?
- A nevem Avatosh és köszönöm, hogy megvédtél az emberektől. - mondtam hálálkodva.
- Az én nevem Manah. - mutatkozott be.
Felém nyújtotta a kezét és én elfogadtam. Még nem tért vissza teljesen az erőm. Amikor végigsimított rajtam, emlékek futottak át az agyamon. Az ő emlékei. Láttam, hogy nem csak angyal, hanem démon is egyben…. egy nephalem. Mi sárkányok így hívtuk azokat a lényeket, akik közös gyermekei a pokolnak és a mennynek. Milyen kevés is van belőlük…
- Ne haragudj nem akartam. - kért azonnal bocsánatot, s megszakítva gondolatmenetemet.
Lenézett és én is követtem a tekintetét, a kezem még mindig a kezében pihent. Azonnal elvettem.
- Nincs semmi baj, de ha lehet, kerüljük az ilyen fajta megnyilvánulást. Nem szeretem, ha hosszabb ideig fogdosnak.- mondtam mérgesen.
Nem szeretem az emberek közelségét. Sőt egyáltalán nem azok után, amit tettek velünk..
Még kérdezgetett tőlem egyet s mást, de nem akartam nagyon kifejteni véleményem csak tőmondatokban válaszoltam. Felajánlotta, hogy vele mehetek, de én azonnal visszautasítottam. Most láttam először és már menjek vele? És ha meg akar ölni? Én leszek a trófeája otthon? Még mit nem! Elég volt egyszer átélnem azt, hogy megengedtünk valamit és súlyos árat is fizettünk érte… Sajnos a gyomrom másképp dönt…
- Hát nagyon úgy néz ki hogy ha te nem is de a pocakod az szeretne velem jönni. de ha neked itt is megfelel akkor maradj.- mondta és a tarkóját vakargatta. Hogy az a… vörösödtem el azonnal.
Ilyet mondani egy hercegnek! Felségsértés! De muszáj volt vele mennem..
- Azt hiszem nélkülem lett eldöntve, megyek de csak akkor ha nem zavarlak meg.
Aztán elindultunk a barlangból. Mikor kiértünk megvakított a nap, rég láttam… eltakartam a fényt. Fél percig nem láttam semmit… majd amikor kitisztult elkerekedtem a szemeim. A városunk… a népem… semmi jel sincs… könnyek csordogáltak le arcomról.
- Mi a baj?- jött oda Manah.
- Semmi… te úgy se értenéd. - mondtam hidegen.
- Miért nem bízol bennem?
- Mert nem ismerlek… egyszer már adtunk bizalmat idegeneknek, és meg is fizettünk érte.
- De hisz tudod a nevem.
- Az nem jelenti azt, hogy a természetedet is. A név csak kötelez... de nem ismertet.
Ezután némán mentünk lefele a hegyről az emberek persze pusmogtak ezt meg azt… és a faluban sem változott. Mindenki csodált mintha nem láttak volna sárkányt…
Szerencsére Manah a falu végén lakott. Így legalább nem kell elviselnem a tekintetüket. Ekkor hirtelen a házból egy kutya szaladt ki.
- Helló pajti! - köszönt neki, de ő rá se hederített, azonnal felém jött.
Értelmes tekintettel rám nézett, és csóválta a farkát.
- Én is örülök Araziel. A nevem Avatosh. - mosolyogtam rá.
- Honnan tudod a nevét? - nézett rám kérdően.
- Egyszerűen, úgy hogy bemutatkozott.
- Na de…
- Honnan értettem mit mond? Sok nyelven tudok Manah… ennyi.
Manah
Nem messze áll meg tőlem, majd körbe néz, szemében szomorúság. Könnyeket hullajt, nem szeretem ha valaki szomorú, oda megyek mellé megkérdezem mi baja lehet, vagyis inkább sejtem de tőle szeretném hallani.
- Mi a baj? - kérdezem tőle.
- Semmi… te úgy se értenéd. - válaszolja de hangja olyan hideg min egy jég verem, de megérteném, én is elvesztettem akit szerettem, családomat mindenkit.
- Miért nem bízol bennem? - kérdezem de csak egy semleges választ kapok rá, tudom, hogy a név csak kötelez, az nem a természetem tudom nagyon jól.
A haza vezető utat némán tesszük meg, én nem kérdezem, ahogy ő sem. A faluba beérve mindenki össze súg a háta mögött, idegen a számukra de még nekem is az. Szerencséjére a falu végén lakom, amint bekanyarodunk házam felé Azariel szalad felénk, leguggolok elé, hogy köszöntsem. De az a kis piszok akkora ívben kerül ki, hogy azon csodálkozom, hogy nem esett hasra. Óda szalad Avatoshoz, és már törleszkedik hozzá.
- Én is örülök Araziel. A nevem Avatosh. - mutatkozik be neki, de honnan is tudja a nevét? Én nem mondtam meg neki.
- Honnan tudod a nevét?- néztem rá kérdőn, mert még mindig nem értem.
- Egyszerűen, úgy hogy bemutatkozott.
- Na de..
- Sok nyelven értek, Manah.. ennyi.
- Jól van értem, csak nagyon furcsa még megkel szoknom. Na de most elég legyen a kutya simogatásából, gyere együnk. - indulok meg be a házba.
Remélem azért ide még bejön, hallom lépteit így meg is nyugszom. Bízni nem bízik meg bennem de nagyon úgy néz ki a hasa az igen. Jót mosolygok rajta, hál istennek nem látja, mert akkor megint elkezdene durcizni, amit valljunk be nem akarok. Házba be érve lekapom cipőmet, majd bemegyek a konyhába. Gyorsan körül nézek mit is ehetnénk, nem nagy a választék de csak találunk valamit.
- Avatos a folyosó végén balra van a fürdő, nyugodtan használd addig készítek valami reggelit. Törölközőt és szappant, vagy tusfürdőt találsz egy kis fehér szekrénybe. Ruhát is mindjárt viszek be.
Kiabálom ki neki a konyhából, mivel neki álltam a reggelinek. Tükörtojás szalonnával és egy kis gyümi lé. Tányérokra teszem, majd elindulok szobám felé, szekrényemhez megyek, utána keresek neki pár ruhát. Eirin ruhája pont az ő mérete. Ki veszem a kedvenc farmerját mellé egy fehér pólót, mindig is szerette az egyszerű dolgokat. Amint ezzel is készen vagyok megyek a fürdő felé, kopogtatás után belépek, nem nézek rá csak leteszem a mosdó kagylójára a ruhákat és ki is megyek. Vissza érve a konyhába veszek még elő evőeszközt is. Pár perc elteltével nyílik a fürdő ajtaja, majd Avatosh jelenik meg. Meg áll az asztal előtt, így lehetőségem van végig nézni rajta. Igazán jól állnak rajta Eirin ruhái. Mintha szerelmem állna itt csak annyi különbséggel, hogy az ő haja sötét zöld, míg Eirin haja tejföl szőke volt. Avatosh hangja hozz vissza a jelenbe.
- Jól vagy? - bólintok - Csak ezért kérdem, mert nagyon elbambultál. Nem tudom te, hogy vagy vele de én tényleg nagyon éhes vagyok, rég nem ettem.
- Bocsáss meg nekem, foglalj helyet. Nem tudtam mit szeretsz, ezért készítettem az én kedvencemet. Jó étvágyat.
Elkezdünk enni, én amolyan nagyapós tempóban eszem, de Avatosh habzsol, nem szólok neki, hadd egyen nyugodtan. Egy kis tojás sárgája szája szélére került és nem is akar onnan lejönni. Szalvétával kezembe nyúlok át az asztal felet, hogy letöröljem a tojást. Hatalmas szemekkel néz rám, nyugi nem eszelek meg. Ajkai széléről letörlöm a kaja maradékot, amint ezzel is kész vagyok ülök vissza a helyemre. Kérdezni szeretnék valamit tőle de a szavak a torkomban maradnak, mikor meglátom vörös arcát, szemeit lesüti úgy köszöni meg. A reggeli befejeztével meg is kérdezem amit akartam.
- Avatosh mért nem bízol meg az emberekben?- bár ne tettem volna fel ezt a kérdést.
- Megmondom, ha megmondod ki az az Eirin. - kérdésemre kérdést tesz fel.
- Erről most nem szeretnék beszélni, és ha most megbocsájtasz ki kell mennem, nagyon sok dolgom van még, de te maradj nyugodtan, érezd magad itthon.
Ezután sarkon fordulok és ott hagyom. Mért kellet neki ezt kérdeznie, nem elég, hogy tíz éve vesztettem el, minden egyes nap csak rá gondolok. Erre tessék egy napja ismerem de már ő is faggat. Kedvenc fám tövébe kuporodok, nem akarok vissza menni mert akkor választ kell adjak a kérdésére. Azariel jön oda hozzám és azonnal ölembe rakja buksiját. Lemerem fogadni tőle tudta meg, ha még sem akkor gondolat olvasó.
Este fele megyek csak vissza, a házban nincs semmi mozgás, nappaliba érve már tudom is, hogy miért. Avatosh békésen alszik a kanapén, előveszem az egyik takarót majd betakarom. Ezután veszek egy kellemes fürdőt, amint kész vagyok átsétálok a szobámba, keresek egy alvós nacit majd bebújok a takaróba.
Saját kiabálásomra keltem fel, megint az a szörnyű álom már tíz éve. Tíz éve nem tudok szabadulni attól a naptól, látom kedvesem vérben úszó testét a saját dühöm okozta pusztítás, apám önelégült képét.
- Manah jól vagy?
Avatosh
- Jól van értem, csak nagyon furcsa még megkel szoknom. Na de most elég legyen a kutya simogatásából, gyere együnk. – indul be a házba.
Kövessem? Ne kövessem? de inkább követem, valószínűleg ha eddig se tett semmi rosszat velem akkor most se fog.
- Avatos a folyosó végén balra van a fürdő, nyugodtan használd, addig készítek valami reggelit. Törülközőt és szappant, vagy tusfürdőt találsz egy kis fehér szekrénybe. Ruhát is mindjárt viszek be.
Kiabál a konyhából. Aha, persze. Mindenesetre nekem egy fürdés kéne. Olyan a szagom, mint valami záptojásnak. Szóval a megnevezett fürdő felé veszem az irányom. Ej ha! Nem ilyen van az emlékezetembe, amikor elaludtam. Látszik, az emberek tudnak fejlődni is.
A jó meleg víz! Áh de rég éreztem pikkelyeimen! Olyan jó érzés volt. Csak állni alatta. Utána pedig a friss üde szappan és sampon illat! Lenyűgöző! Egész testem illatozott már.
Ekkor egy halk kopogás majd benyit, szemem sarkából figyeltem minden tettét. Lerakott pár ruhát majd kimegy. Ekkor végeztem a fürdésemmel, és kilépek a zuhanyzó alól. Az egyik törülközőt megfogtam és gyorsan megtöröltem magam. Szerencse hogy gyorsan száradok, mire ezt a hajmennyiséget megszárítanám, lemenne a nap! Pár percig nézegettem azokat a ruhákat nem igazán értem, hogy is kéne felvenni őket, de megoldom. Miután megnézem magam a tükörbe, és megbizonyosodom, hogy mindent helyesen vettem fel, kimegyek. Az étkező felé veszem az irányt, ahonnan egész jó illatok jönnek. Megállok az asztal előtt és ránézek Manahra. Mint aki szellemet látna, elmélyül valamibe, engemet néz.
- Kérlek ne sértődj meg … - mondja drága kutyusbarátom. - Nagyon mélyen érintette Eirin halála.
Eirin ki az az Eirin? Minden esetre ki kell zökkentenem ebből az állapotból ha csak nem akarok valami foszló tetemet ide.
- Jól vagy? – kérdezem meg, és ő csak bólint. - Csak ezért kérdem, mert nagyon elbambultál. Nem tudom te, hogy vagy vele de én tényleg nagyon éhes vagyok, rég nem ettem.
- Bocsáss meg nekem, foglalj helyet. Nem tudtam mit szeretsz, ezért készítettem az én kedvencemet. Jó étvágyat.
Leülünk az asztalhoz és végre én és az étel… igazán finomra sikerült. Csak tömöm és tömöm a számba. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Manah egy szalvétával nyúl felém. Mit akar ez? Odahajol hozzám, és a szám szélét letörli. Ezek után visszaül. Nos arcpírom megint formában volt, és szerintem világíthattam akár egy lámpás. nem tudtam a szemeibe nézni, ezért lesütöttem és úgy köszöntem meg. Mikor végeztünk, láttam az arcán, hogy kérdezni akar… ajaj nem fogom megúszni ugye?
- Avatosh mért nem bízol meg az emberekben?
- Megmondom ha megmondod ki az az Eirin. – játszhatunk én úgyis szeretek játszani. Egy kérdés, de cserébe én is kérdezek.
- Erről most nem szeretnék beszélni, és ha most megbocsátasz, ki kell mennem, nagyon sok dolgom van még, de te maradj nyugodtan, érezd magad itthon.
Csak úgy sarkon fordul és kimegy. Ennyit a nagy felelek, válaszolok játékról. És most ő morcos, azért mert én is merek kérdezni? Nekem van elsőbbségem, már régóta élek ezen a satnya földön. És megint egyedül… unalmas és hátborzongató.. tudom hogy egyedül vagyok e földön sárkány és ez megrémít.
Tényleg én vagyok az új házisárkány! Végül is sokkal szórakoztatóbb egy háztartást uralni, mint egy kastélyt.. Királylányokat rabolni, esetleg lovagokkal küzdeni. Ez legalább nem szól vissza, és még praktikus is. Habár.. belegondolva itt semmi se az enyém.. lehuppanok a kanapéra, majd később elterülök rajta. Majd hirtelen azon kapom magam, hogy szemeim ólomként nehezednek, és nagyon lekívánkoznak csukódni. Így hát engedek eme buja kísértésnek és álomba szenderülök.
Egyszer csak hatalmas üvöltözés éjszaka közepén..
- Mi a szent szar? - riadok fel álmomból, és azonnal Manah felé veszem az irányt. kirabolják a házat vagy mi? Még a kutyus is követ engem.
Benyitottam a szobájába, és ő ott ült az ágyon. Saját verítékében úszott és látszott rajta hogy nagyon de nagyon rosszat álmodott.
- Manah jól vagy? - térdelek le mellé.
Rám néz és elsírja magát. Szegényem. Bemászok, melléje az ágyba majd átölelem. Ő mellkasomba fúrja a fejét és szabad folyást enged könnyeinek.
-Shh. Semmi gond. - vigasztalom és közbe a buksiját simogatom. Nem tudom mi történt vele akkor, de látom nincs rá jó hatással…
Érzem benne a fájdalmat és a keserűséget. Ekkor elkezdtem egy dalt dúdolni, amit még anyám nekem régebben, ha rosszat álmodtam. Mindig megnyugtatott vele. Ahogyan őt is sikerül. Vagyis remélem, hogy sikerül.
Elkezd nyugodni, majd végül elszenderedik a mellkasomon. Nagyon aranyos volt. Ekkor én vízszintesbe helyezem magam, és én is álomra hajtom fejem.
***
Felkelésemkor egy nagyot nyújtózkodok. A reggeli nap cirógatására ébredek. Nagyon jó érzés újra ágyikóban aludni.
- Jó reggelt álomszuszék! - szól egy hang.
- Jobbat… - mondom álmosan.
- Mi a kedvenc ételed?
- Nos reggelire általában törpét szoktam, ebédre egy vaskosabb embert nos vacsorára meg megelégszek egy gyerekkel.
Ki kerekedett szemekkel és eléggé furcsa tekintettel néz rám. Én természetesen elröhögtem magam.
- Nyugi csak viccelek… amúgy bármi jó nekem.
- Rendben.. Akkor csinálok valami finomat! - mosolyog, és ki is rohan a konyhába.
Nos, én nem zavartatom magam, fogom és elmegyek megint fürdeni, mivel imádom a pancsolást. Mondjuk, itt csak zuhanyzókabin van, de akkor is. Olyan jó illatom lesz tőle…Majd kimegyek.
- Megint szaunát csináltál bentre?
- Tegnap se csináltam.
- Még hogy nem? - felnevet. - Órákon keresztül olyan meleg volt ott benn, hogy azt hittem valami esőerdőben vagyok!
- Baj ha szeretem a forró vizet?
- Nem, nem dehogy ne érts félre, csak tudod, én fizetem a számlát…
- Fizetni? Minek fizetni? Hisz ezt megtalálod a természetben bárhol a vizet….
- Sok mindenről lemaradtál, amíg aludtál abba a kristályba. - sóhajt egyet, és készíti a reggelinket.
Igazán jó illata van neki.
- Mit sütsz?
- Omlettet.
- Hú már most jól néz ki! Alig várom, hogy elkészüljön. Segítsek valamit?
- Légy szíves addig teríts meg.
- Rendben. - bólintok.
Pár perc elteltével megterítek és pont végez az étel készítésével is. Ezután élvezhettük a finom ételt na persze a kihagyhatatlan narancslével.
Manah
- Manah jól vagy? - leguggol mellém, eddig bírtam ki, hogy ne sírjak.
Hagos zokogásba kezdek amit rá nézek. Be mászik mellém az ágyba, majd átölel. Mellkasába fúrom arcomat.,nyugtatni próbál.
- Shh. Semmi gond. - vigasztal miközben fejemet simogassa.
Még, hogy nincs gond? Minden egyes éjszaka újra élem életem legszörnyűbb éjszakáját. Érezheti a fájdalmamat, mert elkezd egy dalocskát dúdolni. Lassan nyugszom meg, olyan jó most a karjai közt lenni. Pilláimat egyre nehezebben tudom nyitva tartani, majd elaszok.
***
Reggel madárcsicsergésre kelek. Csak most veszem észre, hogy Avatosh itt aludt velem, sőt teljese össze vagyunk gabalyodva. Félig rajta, félig az ágyon fekszek. Arcom mellkasán, kezem derekán, lábam combján, még most is ölel jól esik a törődése, de nem szokhatok hozzá. Most nézem meg csak igazán, arcán most nincs semmilyen maszk, az igazi arcát láthatom. Ujjammal lassan simítok arcélén le egésze íves nyakáig, bizsereg az ujjaim hegye ahol bőröm bőrével érintkezik. Ajkaira terelődik figyelmem, nagyon szépek és kívánatosak, ujjbegyemmel éppen hogy csak hozzá érek, nagyon puhák. Nem szabad ilyesmire gondoljak, nekem még a szerelemhez sincs jogom. Nagy nehezen kimászok az ágyból majd irány a fürdő. Amint kész vagyok állok neki a reggelinek, de előtte megnézem Csipkerózsikát.
- Jó reggelt álom szuszék. - látom már fent van.
- Jobbat.- mondja ásítva.
- Mi a kedvenc ételed? - kérdezem mert nem szeretnék rossz házigazda lenni.
- Nos reggelire általában törpét szoktam, ebédre egy vaskosabb embert nos vacsorára meg megelégszek egy gyerekkel.
Kikerekedett szemekkel hallgatom a menü leírását. Most komoly? Arcomra kiülhetett a döbbenet mert elröhögi magát.
- Nyugi csak viccelek.. amúgy bármi jó nekem.
- Rendben... Akkor csinálok valami finomat. - mosolygok rá majd megyek a konyhába, nyugodt szível csinálom a reggelit.
Vagy fél órán keresztül fürdik, megint szauna lesz a fürdőben, este is az volt benne. Már majd nem kész vagyok mikor bejön a konyhába.
- Már megint szaunát csináltál bentre? - minden bizonnyal, de úgy is le fogja tagadni, mint egy kisgyerek.
- Tegnap sem csináltam. - persze én meg hülye mi?
- Még hogy nem? - felnevetek. - Órákon keresztül olyan meleg volt ott bent, hogy azt hittem valami esőerdőben vagyok.
- Baj, ha szeretem a meleg vizet? - nem, nem baj csak ki is kell fizetni.
- Nem, nem dehogy ne értsd félre, csak, tudod én fizetem a számlát.
- Fizetni? Minek fizetni? Hisz ezt megtalálod a termeszedben bárhol a vizet.
- Sok mindenről lemaradtál, amíg aludtál abban a kristályba.- sóhajtom, majd vissza térek a reggeli készítéséhez.
- Mit sütsz? - pillant át vállam felet, omlettet remélem jó lesz.
- Omlettet. - felelem neki.
- Hú már nagyon jól néz ki! - kurjantsa. - Alig várom, hogy elkészüljön. Segítsek valamit?
- Légy szíves teríts meg. - kérem tőle.
-Rendben. - bólint.
Pár perc elteltével kész is van a terítéssel, le ülünk az asztalhoz, majd elfogyasszuk a reggelinket, raktam neki ki narancs levet is. Nem tudom mit csináljak, elmondjam, tegnap este minden kérdezés nélkül vigasztalt, nyugtatott. Ha most nem fog örök életemre megundorodni akkor sosem, remélem nem így lesz.
- Tegnap azt kérdezted ki is volt Eirin, akkor most elmondom. Leteszem a villát a kezemből, ezután be le fogok a történetembe.
- Eirin volt a legcsodálatosabb ember akit valaha is ismertem. Apám egyik üzleti vacsoráján ismertem meg, nagyon zárkózót volt így oda mentem hozzá beszélgetni, amolyan kis semmiségekről beszélgettünk egész vacsora alatt. A vacsora végeztével számot cseréltünk, onnantól fogva minden nap beszéltünk. Minél többet beszéltünk annál jobban beleszerettem.
Az emlékek csak úgy cikáznak a fejembe, de nincs ennek most az ideje, be kell fejeznem, hát ha így egy kicsit a lelkem is megnyugszik.
- Talán egy vagy két hónap is eltel mire elmertem neki mondani az érzéseimet. Emlékszem egy parkban beszélgettünk mikor elmondtam neki, akkorák lettek a szemei mint a tányér, nekem meg gyomor görcsöm volt. Aztán megtört a jég, elmondta ő is így érez irántam, csak félt elmondani. A szerelmi vallomásunk volt májusban és rá egy hónapra elvesztettem.
Könnyek marják szemeimet ha csak vissza gondolok rá. Be hunyom szemem egy pillanatra.
- Éppen haza felé tartottunk, szerettük volna megünnepelni, hogy egy hónapja együtt voltunk. A sarkon apám emberei vártak, Eirin nem tudta miért vannak itt de én igen. Apám megfenyegetett ha nem hagyom ott Eirint akkor, drasztikus lépéseket fog bevetni, nem gondoltam bele, hogy meg is teszi. Amikor eléjük értünk megjelent apám. Szót-szót követett. Csak egy pillanatra nem figyeltem, Eirin háta mögé került, majd leszúrta, teljesen lefagyva figyeltem, ahogy Eirin teste a földre zuhan, azonnal oda szaladtam de már késő volt, meghalt.
Könnyeimet már nem fogom vissza, zokogok, Avatosh némán hallgatja, nem szól közbe amit most díjazok.
- Utána nem sok minderre emlékszek, csak töredékek. A ház amiben laktunk már csak romokban volt meg, az egész környék egyenlő volt a semmivel, nem voltak házak, semmi nem maradt egyben. Aztán a következő az amikor apám a saját erejével zárja le az én erőmet, erőtlenül csuklottam össze halott párom mellé, de én nem haltam meg. Ennek már tíz éve, azóta a nap óta nem is találkoztam apámmal.- fejezem be a mesémet, már ő is tudja, hogy tudom milyen az mikor mindenkit elvesztesz akit szeretsz. Avatosh feláll, majd átölel, most is be le simulok ölelésébe. Nagyon hiányzik Eirin, miden egyes nap amit nélküle töltök maga a pokol.
- Nagyon sajnálom ami a pároddal és veled történt. - hátamat simogassa, én meg úgy viselkedek mint egy kislány, nyakába csimpaszkodva fúrom fejemet vállgödrébe.
Mikor megnyugszom egy kicsit eltolom magamtól, hogy megköszönjem. Szemeibe nézve teljesen elveszek, nem fogom fel mit is csinálok. Tenyereim közé veszem arcát, azután megcsókolom. Puhatolózva simítok ajkaira. Először finoman, majd bebocsájtás kérek nyelvemmel amitől egy kicsit meghökken, ennek ellenére viszonozza, nem követelőző inkább ismerkedős a csókunk. Levegő hiányában elválunk, mikor kinyitom szememet egy ködös szempárral nézek farkas szemet.
- Én...nagyon sajnálom, most biztosan undorodsz tőlem. Le hajtom fejem, nincs kedvem látni szemeiben az undort. Ujjak érzek meg államon, fejemet felemelve néz szemeimbe. Szemében nincs sem undor, sem megvetés.
- Nem vagy undorító és a csókot se bánd én sem teszem, nem mondom, hogy nem ért váratlanul, de határozottan jó volt.
- Akkor nem haragszol rám? - nem legesen meg rázza a fejét. - De ha nem baj akkor most egy kicsit egyedül szeretnék lenni.
Elenged ezután a szobába megyek. Ágyra telepedve kiengedem szárnyimat, imádkozni kezdek.
- Istenem ha hallod kérlek engedd le egy kicsit hozzám Eirint, nagyon fontos dologról lenne szó. Mondatomat még be sem fejezem, egy meleg tenyeret érzek meg arcomon. Pilláimat kinyitom és Eirin mosolygós arcát látom. Nyakába ugrom ami olyan jól sikerült, hogy feldöntöm.
- Nagyon hiányzol szerelmem, rettenetesen sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni apámmal szemben. Csókolok nyakába, ölelem szorosan, tíz éve nem változott semmit. Még most is gyönyörű.
- Eirin, szerinted nekem jogom van újra szeretni bárkit is? Tudom nem vagyok valami jó partner de lehetek megint boldog? - kérdezem.
- Manah szerelmem, persze hogy lehetsz boldog. Nem gyászolhatsz egész életeden át. Neked is jár az ami eddig elmaradt, Jogod van a szerelemhez is, bár nem gondoltam, hogy egy sárkány lesz a következő lény, akinek a szívedet adod. Felkapom fejem, honnan tudja, hogy sárkány és a csókot. Beszélgetünk még egy darabig, nagyon sok mindent átbeszélünk.
- Manah ne hara.... nem tudtam, hogy vendéged van, már itt sem vagyok.
Bakker el is felejtettem, hogy még mindig kint van, Azt hiszem most jött el az az idő, hogy bemutassam egymásnak, a múltamat és a minden jól megy, akkor a jövőmet.
Avatosh
- Tegnap azt kérdezted ki is volt Eirin, akkor most elmondom.
Töri meg a csöndet, és leteszi a villáját. Nos, én meglepődök döntésén, hiszen tegnap még ellenkezett emiatt.
- Eirin volt a legcsodálatosabb ember akit valaha is ismertem. Apám egyik üzleti vacsoráján ismertem meg, nagyon zárkózót volt így oda mentem hozzá beszélgetni, amolyan kis semmiségekről beszélgettünk egész vacsora alatt. A vacsora végeztével számot cseréltünk, onnantól fogva minden nap beszéltünk. Minél többet beszéltünk annál jobban beleszerettem.
Hallgatom csendben és figyelmesen
- Talán egy vagy két hónap is eltel mire elmertem neki mondani az érzéseimet. Emlékszem egy parkban beszélgettünk mikor elmondtam neki, akkorák lettek a szemei mint a tányér, nekem meg gyomor görcsöm volt. Aztán megtört a jég, elmondta ő is így érez irántam, csak félt elmondani. A szerelmi vallomásunk volt májusban és rá egy hónapra elvesztettem.
Szegény… sajnálom, hogy történhet ilyen szörnyűség? Mondjuk én se panaszkodhatok. Becsukja a szemeit pár másodpercre hogy lehiggadjon egy kicsit, majd folytatja.
- Éppen haza felé tartottunk, szerettük volna megünnepelni, hogy egy hónapja együtt voltunk. A sarkon apám emberei vártak, Eirin nem tudta miért vannak itt de én igen. Apám megfenyegetett ha nem hagyom ott Eirint akkor, drasztikus lépéseket fog bevetni, nem gondoltam bele, hogy meg is teszi. Amikor eléjük értünk megjelent apám. Szót-szót követett. Csak egy pillanatra nem figyeltem, Eirin háta mögé került, majd leszúrta, teljesen lefagyva figyeltem, ahogy Eirin teste a földre zuhan,azonnal oda szaladtam de már késő volt, meghalt.
Vízesésként folynak könnyei. Nehéz lehet neki…
- Utána nem sok minderre emlékszek, csak töredékek. A ház amiben laktunk már csak romokban volt meg, az egész környék egyenlő volt a semmivel, nem voltak házak, semmi nem maradt egyben. Aztán a következő az amikor apám a saját erejével zárja le az én erőmet, erőtlenül csuklottam össze halott párom mellé, de én nem haltam meg. Ennek már tíz éve, azóta a nap óta nem is találkoztam apámmal.
Fejezi be a szörnyű történetét. Ő is tudja milyen az az érzés, amikor elveszt mindent. Legalább ebbe egyek vagyunk. Felállok és a közelebb megyek hozzá. Átölelem újból.
- Nagyon sajnálom, ami a pároddal és veled történt. – hátát simogatom, ekkor a kis buksiját a mellkasomba fúrja, s kezeivel nyakamat fogja.
Mikor lehiggadt, eltávolodik egy kicsit, hogy megköszönje. Ekkor szemembe néz, s mint akit elvarázsoltak volna, bennreked a szó is. Ekkor kezét az arcomra helyezi, majd lassan közelít felém… Pár másodperc múlva puha ajkak érintését éreztem enyéimen. Ezután megcsókol, furcsa érzés volt újra ezt érezni, újra ezt a meleg érzést. Mióta nem volt ilyenben részem.. és mennyire más. Olyan furcsa... Hamarosan ajkaink elválnak egymástól.
- Én...nagyon sajnálom, most biztosan undorodsz tőlem.
Hajtja le fejét, mintha világbűnt követett volna el… pedig nem fájt és még jó is volt. Ekkor gyengéden megfogom az állát, s magam felé fordítom.
- Nem vagy undorító és a csókot se bánd, én sem teszem, nem mondom, hogy nem ért váratlanul, de határozottan jó volt.
- Akkor nem haragszol rám? – megrázom a fejem - De ha nem baj akkor most egy kicsit egyedül szeretnék lenni.
Elengedem, és azután a szobájába megy. Nem akarom zavarni így nem is követtem. Leülök a kanapéra és gondolkodok. Az a csók.. felélesztette érzelmeim, de egyben kételyeim is. Mit szeretne? Többet? Kevesebbet? Nem tudom.. és ez az érzés kettészed.. nem bírom, magammal beszélnem kell vele. tudom, hogy nem akar társaságot.
- Manah ne hara.... nem tudtam, hogy vendéged van, már itt sem vagyok. – vörösödök el és kimegyek inkább.
Kimegyek a fához, majd leülök a tövébe.
- Miért jöttél ki ide? - jön oda Manah.
- Mert rám az nem tartozik, amit ti beszélgettek. - hajtom le fejem.
-De igen. Kérlek, gyere be.
Mély levegőt veszek de végül is követem őt. Bemegyünk a szobájába az ismeretlen hölgy még mindig ott volt.
- Ő lenne az, Avatosh. - mondja Manah.
- Szóval te vagy az? Örvendek, hogy találkoztunk a nevem Eirin.
Először azt hittem rosszul hallok, homlokomat összeráncolom és gondolkozok.
- Te hisz meghaltál… hogy lehetsz itt?
- Manah megkérte az Urat, hogy hadd jöhessek le és ő megengedte.
- Nem hiszem, hogy ily kegyes lenne… az én imáim mégis süket füleket talált.
- Ezt miért mondod? - kérdezte szomorúan.
- Miért? Elmondom. Azért, mert amikor mi imádkoztunk, hogy mentsenek meg minket az emberek pusztító vágyától, nem érdekelte őket. Egytől egyik kiirtottak minket és trófeaként kirakják fejünket, mert, hogy „nézd apu meg tud ölni egy sárkány”. Amúgy semmi bajom az egésszel.. - keltem ki magamból és elfordítottam a fejem.
Pár percig csönd honolt a szobába, majd én töröm meg újból.
- Bocsánat nem akartam… csak annyira hiányzik minden, és te pedig bármikor beszélhetsz vele, jó igaz nem sokáig, de te láthatód őt. Én nem, csak az álmaimban… de tudod mi volt a legszörnyűbb? Az hogy nemcsak öregeket öltek meg, hanem gyermekeket a kikeletlen kis tojásokat, és ráadásul én is csak azzal úsztam meg a kivégzésem, hogy anyám belezárt abba a kristályba.. a szerelmem a családom elveszett egy apró hiba miatt, amit apám vétett.
- Miért ő mit csinált?-kérdezte Manah.
- Ő volt a pusztító. így nevezték az emberek. Igazi neve Urdelon volt. Fekete volt akár az éj, szemeiben a tűz lángolt. Nagyszerű apa volt, de egy nap… megőrült. Megelégelte az emberek terjeszkedését, és hadat üzent nekik. És ők ezért mindegyikünket elpusztították. Láttam, ahogy vérben úszott minden.. láttam s halottam, de nem tehettem semmit. Maelne anyám mágiát bocsátott rám, amit láthattál a barlangba. De ő nem tudott volna elaltatni. Ekkor hajdani jegyesem s kedvesem Leisztra álmot bocsátott rám. Ő volt az utolsó, ami benne maradt, az hogy az emberek feljönnek a trónterembe. Leisztra megadta magát, de ez egy kicsit sem izgatta az embereket. Megölték.. Mert sárkány volt. Megölték egy idealizmus miatt. Megölték együnk miatt. Ahogyan mindenki mást is. Tudom nem szabadott volna titkolnom valódi kilétem, de nem tudtam mi tévő legyek. Féltem, és még most is félek…
- Ne félj itt vagyok melletted mindig. - fogta meg vállamat Manah.
- Köszönöm de nem várhatom el tőled, hogy megvédj. Sárkány létemre már így is halált hozok a létedre. Nem hogy még meg is védj.
- Manah se egy egyszerű ember Avatosh. - mondja Eirin. - Ő is különleges akárcsak te. Két fehér holló egymásra talált, de nekem most mennem kell. Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeted, s Manah szerelmem tőled annyit kérek légy boldog! Talán hamarabb megtalálod a boldogságod, hiszen itt van az orrod előtt. - mosolyog rám. - Ég veletek!
Egy nagy fényességgel eltűnt szemünk elől.
- Az orrod előtt? - kérdeztem kicsit összezavarodva. - Most rám célzott?
- Nem tudom. Talán. Miért zavar?
- Nem… csak váratlanul ért. Amúgy nagyon kedves…
- Tudom. - mosolyog.
- Jól vagy?
- Igen. Most már sokkal jobban. Igaza van, el kell engednem, még ha nehezemre is esik és egy új életet kezdeni.
- Értem, és mindenképp én is benne leszek?
- Ezt miért kérded?
- Azért mert … nem tudom jó ötlet e ? Mármint teljesen más vagyok, mint te. Én egy sárkány és te meg… nos…
- Féli angyal s egy démon.
- Ohh, egy nephalem?
- Tessék?
- A Nephalem olyan gyermek, aki egy angyaltól és egy démontól született.
- Honnan tudsz te ilyeneket?
- Én vagyok a tudás sárkánya, Avatosh. Számomra nincsenek titkok a földön. Maximum azok, amiket a pár évezred alvása alatt kihagytam… de az nem lehet olyan sok, vagyis remélem, hogy nem sok.
Manah
Sarkon fordul majd kimegy a szobámból. Ebbe meg mi ütött?
- Menjél utána, vagy nem akarod, hogy tisztázzad az érzéseidet? - de nem is tudom mit is érzek iránta, szeretném ha valaki szeretne ez igaz, de félek is egy új kapcsolatot kezdeni.
Kimegyek a házból és ott találom a kedvenc fám tövében.
- Miért jöttél ki ide? - kérdezem
- Mert rám az nem tartozik, amit ti beszélgettek. - hajtja le a fejét, de hogy nem rád is tartozik.
- De igen. Kérlek gyere be. - hívom magam után, nagy levegőt vesz, de végül követ. Szobámba megyek ahol még Eirin vár minket.
- Ő lenne az, Avatosh. - mutatom be Eirinnek.
- Szóval te vagy az? Örvendek, hogy találkoztunk a nevem Eirin. - mutatkozik be szerelmem. Avatosh homlokán össze szaladnak a rácok, igen ő az.
- Te hisz meghaltál… hogy lehetsz itt? - ad hangot értetetlenségének.
- Manah megkérte az Urat, hogy hadd jöhessek le és ő megengedte.
- Nem hiszem, hogy ily kegyes lenne… az én imáim mégis süket füleket talált.
- Ezt miért mondod? - kérdezte szomorúan Eirin.
- Miért? Elmondom. Azért, mert amikor mi imádkoztunk, hogy mentsenek meg minket az emberek pusztító vágyától, nem érdekelte őket. Egytől egyik kiirtottak minket és trófeaként kirakják fejünket, mert, hogy „nézd apu meg tud ölni egy sárkány”. Amúgy semmi bajom az egésszel.. - kel ki magamból és elfordította a fejem.
Pár percig csönd honolt a szobába, majd Avatosh törte meg újból.
- Bocsánat nem akartam… csak annyira hiányzik minden, és te pedig bármikor beszélhetsz vele, jó igaz nem sokáig, de te láthatód őt. Én nem, csak az álmaimban… de tudod mi volt a legszörnyűbb? Az hogy nemcsak öregeket öltek meg, hanem gyermekeket a kikeletlen kis tojásokat, és ráadásul én is csak azzal úsztam meg a kivégzésem, hogy anyám belezárt abba a kristályba.. a szerelmem a családom elveszett egy apró hiba miatt, amit apám vétett. - nem lehetett könnyű végig, sőt hogy anya és jegyese kellet ahhoz, hogy túl élje ez szörnyű.
- Miért ő mit csinált? - kérdeztem.
- Ő volt a pusztító. így nevezték az emberek. Igazi neve Urdelon volt. Fekete volt akár az éj, szemeiben a tűz lángolt. Nagyszerű apa volt, de egy nap… megőrült. Megelégelte az emberek terjeszkedését, és hadat üzent nekik. És ők ezért mindegyikünket elpusztították. Láttam, ahogy vérben úszott minden.. láttam s halottam, de nem tehettem semmit. Maelne anyám mágiát bocsátott rám, amit láthattál a barlangba. De ő nem tudott volna elaltatni. Ekkor hajdani jegyesem s kedvesem Leisztra álmot bocsátott rám. Ő volt az utolsó, ami benne maradt, az hogy az emberek feljönnek a trónterembe. Leisztra megadta magát, de ez egy kicsit sem izgatta az embereket. Megölték.. Mert sárkány volt. Megölték egy idealizmus miatt. Megölték együnk miatt. Ahogyan mindenki mást is. Tudom nem szabadott volna titkolnom valódi kilétem, de nem tudtam mi tévő legyek. Féltem, és még most is félek…
- Ne félj itt vagyok melletted mindig.- fogtam meg vállait.
- Köszönöm de nem várhatom el tőled, hogy megvédj. Sárkány létemre már így is halált hozok a létedre. Nem hogy még meg is védj.
- Manah se egy egyszerű ember Avatosh. - mondja Eirin. - Ő is különleges akárcsak te. Két fehér holló egymásra talált, de nekem most mennem kell. Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeted, s Manah szerelmem tőled annyit kérek légy boldog! Talán hamarabb megtalálod a boldogságod, hiszen itt van az orrod előtt.- mosolyog rám.- Ég veletek! S ezzel huss el is tűnik.
- Az orrod előtt? - jól összezavarta Eirin. - Most rám célzott? - mutat magára.
- Nem tudom. Talán. Miért zavar? - teszem az értetlent, de azért kíváncsi vagyok mit szólna hozzá, ha ő lenne.
- Nem… csak váratlanul ért. Amúgy nagyon kedves…
- Tudom. - mosolygok, eltűnődök Eirin szavain, nem élhetek mindig a múltba.
- Jól vagy? - jelentem ki.
- Igen. Most már sokkal jobban. Igaza van, el kell engednem, még ha nehezemre is esik és egy új életet kezdeni.
- Értem, és mindenképp én is benne leszek? - kíváncsiság szikrázik fel szemeiben, ha szeretnél.
- Ezt miért kérded?
- Azért mert … nem tudom jó ötlet e ? Mármint teljesen más vagyok, mint te. Én egy sárkány és te meg… nos…
-Féli angyal s egy démon.
- Ohh, egy nephalem? - az meg mi a szösz?
-Tessék? - kérdem
-A Nephalem olyan gyermek, aki egy angyaltól és egy démontól született. - szóval olyan mint én.
-Honnan tudsz te ilyeneket? - érdekel, hogy honnan tud ilyesmiket.
- Én vagyok a tudás sárkánya, Avatosh. Számomra nincsenek titkok a földön. Maximum azok, amiket a pár évezred alvása alatt kihagytam… de az nem lehet olyan sok, vagyis remélem, hogy nem sok. - pedig ha tudnád mennyi mindenről maradtál le, na de majd bepótoljuk.
- Manah, nem is mondtad, hogy Eirin ilyen szép nő, nem csodálom, hogy megakadt rajta a szemed. Viszont egy valamit nem értek, miért ilyen lapos? - mutogatja a nem létező nagy melleket, elnevetem magam a kis akcióján. Ha ma nem vágott értetlen arcot most fog.
- Azért olyan lapos, ahogy te mondtad mert nem lány, Eirin férfi volt. Nem mertem elmondani, de én a saját nememhez vonzódom, ezért mondtam azt a csók után. - hajtom le a fejem, nem elég olyan vörös vagyok mint a főtt rák, de az igazat is megtudta.
- Férfi? Azt hittem hogy mindent tudok, erre tessék egy alap vető dolgot sem tudok. Lehetne egy személyes kérdésem? - ugye nem azt akarja, mert ha igen most ő fog jót nevetni.
- Szűz vagy? Mármint voltatok együtt úgy? - na mit mondtam.
- Szűz vagyok. - motyogom az orrom alatt.
- Nem hallottam jól! Létszíves beszélj érthetőbben. - kér meg, én meg egyre csak vörösebb leszek. Na most égetem be magam. Ha jobba akarod hallani, akkor most fogod. Megfogom egyik fülét, majd lehúzom fejemhez és fülébe suttogok.
- Nem voltunk együtt sosem, így szűz vagyok, de ha érdekel tudok egyet mást, nyalom meg fülét. Jó lesően kirázza a hideg. Rá nézve látom, már megint vörös.
- Ezt azért kaptad, ne hogy már csak én, játsszak itt vőrösősdit. Egyébkét nagyon jól áll a vörös szín. - nevetve hátrálok el tőle, majd futásnak eredek.
- Gyere ide te, még hogy jól áll? Na várjál csak kapjalak el! - kiabálja utánam, lassítok egy kicsit, higgye csak azt, hogy elkaphat.
Amint kar távolságba ér megint elstartolok. A farm vége felé futok, nem nézek hátra így nem tudom merre van. Nem nézek az orrom elé, így elesek valami törsz féleségbe. Jobban megnézve látom, hogy nem egy fa törsz, hanem egy pikkelyes farok ami egy sárkányba fejeződik be. Hatalmas nagyon, hogy a fenébe lett ilyen nagy.
- Nem csinálok több omlettet, még a végén elhízol. Mondjuk most sem vagy valami kicsi. -simogatom meg pikkelyes lábát. Pikkelyei ében színűek, hatalmas szárnyai is hasonló színben pompázik.
- Hé nem is vagyok olyan nagy, a sárkányoknál én még kicsinek számítok, egyébként megvagy és most megkapod a azt amit ígértem. - most félnem kéne?
Méretes száját kinyitja majd zöld színű tüzet lehel rám, nem félek, hogy megsebez. A tűz csiklandozza testem minden egyes porcikámat. Szárnyimat kiengedve repülök fel hozzá. Mikor egy magasságba vagyunk, kezembe veszem pofikáját , majd egy puszit nyomok rá.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem és azt is , hogy szívből nevethettem.
Avatosh
- Manah, nem is mondtad, hogy Eirin ilyen szép nő, nem csodálom, hogy megakadt rajta a szemed. Viszont egy valamit nem értek, miért ilyen lapos? – mutatom a hozzája elképzelt idomokat a levegőbe. ekkor ő elneveti magát. Ehh miért ilyen vicces ez?
- Azért olyan lapos, ahogy te mondtad, mert nem lány, Eirin férfi volt. Nem mertem elmondani, de én a saját nememhez vonzódom, ezért mondtam azt a csók után. – hajtja le fejét vörösen. Most szégyelli magát?
- Férfi? Azt hittem, hogy mindent tudok, erre tessék, egy alapvető dolgot sem tudok. Lehetne egy személyes kérdésem?
- Szűz vagy? Mármint voltatok együtt úgy?
Motyog valamit az orra alatt.. mi a hó fészkes fenét? Nem értem, ám ha dünnyögsz.
- Nem hallottam jól! Létszíves beszélj érthetőbben. – kérem meg, de ekkor még mélyvörösebb színt vált fel.
Most kaméleont játszik? Ekkor fülemnél fogva lehúz, hogy egy szintbe legyek a kis szájával, és a fülembe suttogja.
- Nem voltunk együtt sosem, így szűz vagyok, de ha érdekel, tudok egyet mást,- egy meleg és nedves dolgoz érzek a fülemnél, a nyelvét…Kirázott a hideg is. Ekkor vérvörös fejjel hátrálok el tőle.
- Ezt azért kaptad, ne hogy már csak én, játsszak itt vörösősdit. Egyébként nagyon jól áll a vörös szín. –nevetve tűnik el a kis házból..
- Gyere ide te, még hogy jól áll? Na várjál csak kapjalak el! – kiabálok utána, és mint a kisgyerekek kergetve futok, hogy elkaphassam.
Nem néz hátra… jaj te szerencsecsomag… most meglepem. A magasba ugrottam s átváltottam eredeti alakomat. Mosolyogva farkamat eléje rakom és mivel nem néz a lába elé zuttyan egyet a földre. Ekkor megvizslatja és rájön, hogy az pikkelyes, majd felém néz.
- Nem csinálok több omlettet, még a végén elhízol. Mondjuk most sem vagy valami kicsi. – jön oda hozzám és érinti meg lábamon a pikkelyeket.
- Hé nem is vagyok olyan nagy, a sárkányoknál én még kicsinek számítok, egyébként megvagy és most megkapod azt amit ígértem. – ekkor kinyitottam számat és ráfújtam a tüzemet.
Normális esetbe megégetné, de én most nem akarom, hogy ez legyen. Csak megcsiklandozom vele… olyan barátias tűzzel. Miután végeztem a kis attrakciómmal, kiengedi szárnyaik és egy magasságba jön velem. ekkor megfogja arcom és egy puszit nyom rá.
- Köszönöm, hogy itt vagy velem és azt is , hogy szívből nevethettem.
- Hmm… - majd gondolkozok előbbi szavain. - Ki a kövér ha? - emelem fel hatalmas mancsom és megfogom.
- Ki? Te!
- Nem félsz, hogy megehetnélek szőröstül bőröstül? - mondom mosolyra húzva számat.
- Inkább tollastul, mint hogy szőröstül, de hidd, el hiányoznék ha most felfalnád. - kaccsint.
- Persze persze… sokan mondták már..
- Te ettél embert amúgy?- nézett rám.
- Nos önvédelem gyanánt igen elfogyasztottam párat..
Ekkor nagy szemekkel néz rám.
- Most mi van? Valamiből erőt kellett gyűjteni… és ráadásul még csak többen jöttek - szóval ez olyan támadó evő stratégia.
- És milyen volt? - kérdezi kíváncsian.
- Nos mindenkinek más az íze… valaki édesebb vagy keserűbb mások rágósabbak vagy húsosabbak. Ez fajtól függ…
- És most meg akarsz enni engem? - kérdezi rémülten.
- Még nem ettem hozzád hasonlót… de majd megkóstollak.. de nem úgy hogy lenyellek keresztbe. Úgy nem vicces. - engedem el. - Nem akarsz egy sárkányon lovagolni?
- Oh még szép hogy igen!
- Akkor helyezd magad kényelembe hátamon!
- Ja… én azt hittem máshogy szeretnél lovagolni.. - mondja kicsit csalódottan.
Én ekkor csak krákogtam egyet és így is sárkányként is egy picit sötétebb árnyalatom lett.
- Ejj milyen dolgokon jár az eszed.. nem én csak egy egyszerű repülésre gondoltam.
- Nekem is vannak szárnyaim.. - mutatott a sajátjára.
- Gondoltam úgy egyszerűbb, de ha nem akkor nem. De nekem ne rinyálj, hogy várjalak meg!
Hatalmas szárnyaimat széttárom, majd elkezdek vele felszálló mozdulatokat végezni. Közben nagy port kavartam alattam, de felszállok pár másodpercen belül.
- Szóval mehetünk? - kérdezem tőle.
Bólintott s elindultunk. a táj igazán szép volt. Ahogy a nagy szikrázott, és mi a felhőkön keresztül átsuhantunk és egy kis csíkot húztunk magunk után. Néha néha egy kisebb felhőt viccből meg megcsócsáltam, s ő ekkor nevetett. Egész nap a földek fölött szeltük az eget. Néha elmeséltem itt mi volt hajdanán, és ő nagyon kíváncsian hallgatta. Régi idők voltak akkor, most meg egy teljesen új dolgokat látok. Kérdeztem is bőven, hogy mik azok a nagy épületek, mi az a szürke út, vagy a rajtuk lévő masina, amit kocsinak hívnak és így tovább.
Este tértünk vissza, amikor a nap utolsó fénye esik a nagy hegyre ahonnan lejöttem. Szomorúan nézek föl oda.. ott valaha egy egész kastély volt.. a mi kastélyunk és most semmivé lett. De ahogy mondta ő is nem élhetek a múltban örökké de mégis.
- Valami baj van? - jött oda hozzám, s simogatja meg orrom.
- Szívem mélyén mindig is vissza fogom vágyni azt a királyságot, ami már régóta elenyészett s elsodorta a por…
- Tudom mit érzel.. de túl kell lépni rajta.
- Tudom… de nehezen megy. Hisz számomra olyan volt mintha pár nappal ezelőtt történt volna. Holott az már évezredek teltek el az óta.
Váltom vissza alakomat, majd bemegyek a házba. Ő sietve követ engem.
- De azért megleszel ugye?-rakja kezét a vállamra.
- Ha nem lennék meg akkor már rég a föld alatt lennék.
Kérdően és zavarodottan rám néz.
- Megölted volna magad?
- Igen, és meg tenném még talán most is. De nem vagyok biztos benne jó ötlet e.
- Még szép hogy nem!- ölel magához. - Akkor még egy fontos embert veszítenék el életemből, s azt nem bírnám ki..
Szavai akár egy nyíl szíven ütött. Régóta nem gondoskodott rólam senki, s régóta nem aggódtak értem.. nem hiányoltak.. s nem szerettek. Ekkor akaratlanul közelebb húzom magamhoz s jó erősen szorítom, miközben könnyeim nyakába csorognak. Hiányzott az érzés.. a törődés.. Hiányzott .. maga az élet.
Manah
- Hmm.. - most meg min gondolkodik. - Ki a kövér ha? - emeli fel hatalmas mancsát és megfog.
- Ki? Te! - nevetek rá, szóval ezen járt az agyacskája
- Nem félsz, hogy megehetnélek szőröstül, bőröstül? - mondja nekem, majd mosolyogni próbál ami inkább vicsor.
- Inkább tollastul, mint hogy szőröstül, de hidd, el hiányoznék ha most felfalnád. - kacsintok rá.
- Persze persze… sokan mondták már..
- Te ettél embert amúgy? - nézek rá.
- Nos önvédelem gyanánt igen elfogyasztottam párat. - kitágulnak a szemeim, vajon csak önvédelem volt?
- Most mi van? Valamiből erőt kellett gyűjteni… és ráadásul még csak többen jöttek. - szóval megvédte magát közben erőt is gyűjtött, de akkor sem kellet volna, Milyen íze lehet egy embernek, én csak egyszer kóstoltam, vagyis inkább a lelkét ettem meg.
- És milyen volt?- kérdezem kíváncsian.
- Nos mindenkinek más az íze… valaki édesebb vagy keserűbb mások rágósabbak vagy húsosabbak. Ez fajtól függ… - fajtól függ? Akkor én ínyenc falat lennék.
- És most meg akarsz enni engem? - rémülten kérdem, nem akaródzik vacsora lenni.
- Még nem ettem hozzád hasonlót… de majd megkóstollak.. de nem úgy hogy lenyellek keresztbe. Úgy nem vicces. - enged el, vajon, hogy akar megkóstolni?. - Nem akarsz egy sárkányon lovagolni? - naná, még sárkányon úgy sem repültem.
- Oh még szép hogy igen!
- Akkor helyezd magad kényelembe hátamon! - én azt hittem más kép szeretné, franc egyre nehezebb elviselnem a közelségét, és a két értelmű mondatait.
- Ja… én azt hittem máshogy szeretnél lovagolni.. - mondom kicsit csalódottan.
Ő ekkor csak krákogott egyet és egy picit sötétebb árnyalata lett.
- Ej milyen dolgokon jár az eszed.. nem én csak egy egyszerű repülésre gondoltam. - ami persze nem igaz, de neki nem kell tudnia.
- Nekem is vannak szárnyaim.. - mutatok a sajátomra.
- Gondoltam úgy egyszerűbb, de ha nem akkor nem. De nekem ne rinyálj hogy várjalak meg! - azért én sem vagyok lassú na!
Hatalmas szárnyait széttárja, majd elkezd vele felszálló mozdulatokat végezni. Közben hatalmas port kavar alattunk, majd felszállunk.
- Szóval mehetünk? - kérdezi tőlem.
Bólintok, majd elindulunk, most is szemet gyönyörködtető a táj. Ahogy a felhők között repülünk vékony csíkot húzzunk magunk után. Néha egy-egy felhőt meg is csócsál amin jót nevetek. Egész nap a földek fölött szeltük az eget. Mesélt nekem a régi időkről amikor még sárkányok éltek itt, kíváncsian hallgatom. Ő is kérdez bőven, hogy mik azok a nagy épületek, mi az a szürke út, vagy a rajtuk lévő masina, ami ugyebár az az autó és így tovább.
Nap nyugtára érünk vissza a farmra. Szomorúan néz fel arra a hegyre ahol megtaláltam.
- Valami baj van? - megyek oda hozzá, simogatom meg az orrát..
- Szívem mélyén mindig is vissza fogom vágyni azt a királyságot, ami már régóta elenyészett s elsodorta a por… - hát ez a baj, neki is el kell engednie a múltat.
- Tudom mit érzel.. de túl kell lépni rajta.
- Tudom… de nehezen megy. Hisz számomra olyan volt mintha pár nappal ezelőtt történt volna. Holott az már évezredek teltek el az óta.
Változik vissza emberi alakjába, majd bemegy a házba. Sietve követem.
- De azért megleszel ugye? - Kezemet a vállaira teszem.
- Ha nem lennék meg akkor már rég a föld alatt lennék. - nem, nem mondhat ilyet.
- Megölted volna magad? - kérdezem, de remélem nemet mond.
- Igen, és meg tenném még talán most is. De nem vagyok biztos benne jó ötlet e. - nem jó ötlet az fix.
- Még szép hogy nem! - ölelem magamhoz. - Akkor még egy fontos embert veszítenék el életemből, s azt nem bírnám ki. - őt nem akarom elveszteni, már egy szerelmemet elvesztettem. Igen szeretem, hiába csak pár napja ismerem.
Erősen szorít magához, miközben arcát nyakamba fúrja, könnyei vállamra potyognak, szegény rég éreztették vele, hogy igen is fontos. Nekem egyre fontosabb, hisz szeretem. Pár percig állunk így, de könnyei nem apadnak. Lassan csókolom le könnyeit, ami kezdenek apadni. Szája szegletére is adok egy kis puszit. Szorításából is enged.
- Ne haragudj nem akartam eláztatni a felsődet. - szemeit törölgeti, ki lehet mosni.
- Nincs semmi baj, majd kimosom, de most gyere együnk, biztos te is nagyon éhes vagy. - hívom magam után a konyhába, hűtőben csak bacon, vaj és narancs lé van. Akkor sütök le bacont és csinálok mellé pirítóst.
- Bacon és pirítós jó lesz? - kérdem tőle, bólint.
- Addig létszíves teríts meg. Hallom ahogyan megterít, olyan mint ha évek óta házasok lennénk. Én vagyok a feleség és ő a férj. Meleg lehelete miatt be kell hunyjam szemeimet, szívverésem az egekbe szökik. Ha így folytatja nem állok jót magamért.
- Jó illata van, mikor eszünk? - mint egy türelmetlen gyerek.
- Mindjárt te bélpoklos!
Nem kell sokat várni, kiszedem kettőknek a bacont és a pirítóst, amint ezzel is végzünk, be megyek a szobámba előkeresem a twistert. Kezemben a játékkal térek vissza hozzá.
- Gyere játszunk egyet, a nappaliban van elég hely.
- Milyen játék ez?
- Twister a neve, úgy kell játszani, hogy valamelyikünk pörget és amelyik jelen meg áll oda kell tenned a kezed vagy a lábadat.
-Akkor kezdem én, jó? - pörgetem meg a táblát, bal kéz a pirosra, rá teszem kezem majd Avatosh jön. Neki is ugyan az jött ki csak kék körre kell tennie a kezét.
Órákig játszunk így, teljesen össze vagyunk gabalyodva, sajnálatomra legyen mondva karom feladja a szolgálatot és rá esek. Feje mellett támaszkodom meg, ezzel nem is lenne baj, de ajkai nagyon közel vannak. Nem mozdulok meg és ő sem, mire vár? Az a kicsi rést is megszüntetem, szenvedélyesen csókolom, finoman harapok ajkába, jó lesően sóhajt, ki használva eme tettét be dugom nyelvemet szájába. Táncra hívva sajátját, mikor viszonozza csókom, el pattan bennem valami.
Érzem a hátamon a kirajzolódó pecsét izzását, de most ez sem fog vissza fogni. Akarom mindenét, érezni bőrét bőrömön, ahogymbelém hatol. Ágyékomat a sajátjához nyomom, azt kell tapasztaljam ő sincs jobb helyzetben mint én. Ujjacskáim felvendező útnak indulnak pólója alatt, megsimogatom izmos hasfalát, oldalát sem hagyom ki, a kegyelem döfést viszont piercinges mellbimbója ellen követem el. Be le nyög a csókba, olaj a tűzre nyögései. Oxigén hiánya miatt válunk el, rá nézve látom, félig lehunyt szemekkel néz rám, csóktól duzzadnak ajkai, mellkasa örült iramban mozog fel s le, Lehajolok hozzá fülébe súgom vágyamat.
- Kívánlak. - fülcimpáját bekapom és egy kicsit megszívom, kecses nyakán végig nyalok,nyaka és válla találkozásánál viszont harapok.
Először finoman, majd erősebben. Megnyúlt szemfogaimmal harapok, amit nem fogad kedvesen, következő pillanatban anyámtól kapott nyaklánc felizzik és falhoz vágódok. Avatoshra nézek, aki a nyakát fogva néz rám, szemében félelem és csodálkozást látok. Éppen szolnék hozzá mikor megjelennek apám hú csatlós démonai.
- Manah hercegünk, urunk már várta ezt a pillanatot, most már tudja merre is van. Urunk szeretné ha vissza jönne hozzá. - azt már nem, valamit még mondanának de nem hagyom nekik, démoni erőmet használva kettőt porrá égetek, a harmadiknak a nyakát kapom el.
- Mond el apámnak sosem fogok vissza menni hozzá, azok után amit velem és Eirinnel tett és most takarodj. - üvöltök rá, haragom nem csillapodik pedig kéne, Avatosh még mindig ugyan ott áll mint az előbb.
- Avatosh én nagyon sajnálom amit az elöbb tettem. - elfordítom a fejem, nem tudok szemébe nézni.
Ekkor meglátom magam a tükörbe, rövid fekete hajam most derekamig ér, ujjaim végén karmok vannak, vörösen izzó tekintettem néz vissza rám. Nem, nem lehet nem akarok így kinézni, most jobban hasonlítok rá mint bármikor. Hajamat kezdem el tépni, nem akarok rá hasonlítani.
- Manah elég, fejed be kérlek! - közelebb jön hozzám, arcomra simít, tenyerébe törleszkedek, amit nem szabadna.
- Nekem most el kell mennem, meg kell nyugodjak vagy különbem téged bántanálak. - szárnyimat kitárom és a plafonom keresztül távozom, ahhoz a barlanghoz repülök amiben Avatosh is volt.
Könnyedén szállok le a barlangban, dühömet kiengedem, a barlang bele remeg, erőtlenül csuklom össze, mind végig Avatoshra gondolok, ha akkor engedem elszabadulni erőmet, lehet nem élte volna túl. Egyre laposabbakat pislogok, most nincs erőm tiltakozni, engedek a kísértésnek.
- Sajnálom Avatosh. - a sötétség bekebelez, lassan elalszom.
Avatosh
- Ne haragudj nem akartam eláztatni a felsődet. – szemeimet törölgettem.
- Nincs semmi baj, majd kimosom, de most gyere együnk, biztos te is nagyon éhes vagy. – hív a konyhába. Benéz a hűtőbe hát már jócskán üresen állt. Kiettük jóformán mindent belőle.
- Bacon és pirítós jó lesz? – kérdi tőlem s én bólintok.
- Addig létszíves teríts meg.
Nem mondok semmit, csak előkészítem. Mikor végzek vele, akkor mögéje megyek és átkukucskáltam.
- Jó illata van, mikor eszünk?
- Mindjárt te bélpoklos!
- Nem is vagyok bélpoklos héé!
Hamarosan ehettünk is. Ekkor berohan a szobába. Valamivel visszatér a kezébe.
- Gyere játszunk egyet, a nappaliban van elég hely.
- Milyen játék ez?- kérdezem kiváncsian
- Twister a neve, úgy kell játszani, hogy valamelyikünk pörget, és amelyik jelen meg áll oda kell tenned a kezed vagy a lábadat.
-Akkor kezdem én, jó? – pörgeti meg a táblát ekkor egy bal kéz a pirosra, leteszi, majd én jövök. Nekem egy kék körre kellett ráraknom a kezem.
Órákon keresztül szórakoztunk ezzel a játékkal. Mit ne mondjak az én időmben nem volt még ilyen. Ekkor véletlenül Manah egyik keze felmondta a szolgálatot s rám borul. Megtámaszkodott, de olyan közel van.. azok a vörös ajkak. Nem tudom, mit tegyek… egy furcsa érzés kerített hatalmába. Ekkor ő lépett először. Szenvedélyesen megcsókolt. Még hogy ő szűz iszi a piszi! Én meg vagyok egy nagy hókotró! Ez minden, de nem az!
A kis kotnyeles cselekedett hazudott nekem, ilyen jól nem csókolhat, habár lehet, hogy én nekem volt régen ilyen intim beszélgetésem? Finom harap ajkaimba, s én élvezettel sóhajtok neki. Ekkor gonoszan nyelvével orvul letámad, s már benn keringőzik vele. Nem hagyom magam s én is a tettek mezejére lépek. Hevesen visszacsókolom, s vad táncra perdül nyelvünk. Mintha élet halálküzdelem lenne. Ágyékát a sajátomhoz dörgöli, amitől még jobban fellángol bennem a vágy. Érzi ő is az én ágaskodó problémámat, s ahogy érzem, ő se gondol másra. Ujjai felfedező útra ténferegtek.
A kis galád! Mellbimbómra veti magát. Akaratlanuk is nyögnöm kell. Mikor már majdnem belefulladtunk az élvezetbe elválnak ajkaink. Én csukott szemmál várom a folytatást, nem akarok, mást érezni nem érdekel most más. lehajol s fülembe súgja szavait.
- Kívánlak. – rágcsálja meg a fülemet.
Majd végig szánt nyakamon nyelve hegyével, ami abszolút élvezetes. Gonoszan belém mar kis fogaival, először finoman, de utána egyre erősebbek mardos. Utána élesen belém kap éles fogaival. Au! Ennek nyoma fog maradni!
De ekkor hirtelen nem érzem közelgését és egy puffanást hallok. Mikor kinyitom, szemem ő a falra van kenődve. Valamit elrontottam? Éreztem, hogy felszántotta egy kicsit a nyakam és vérzek, emiatt de nem ez a nagy bajom most. Nem tettem semmi rosszat, amiért így kellett volna reagálni. Épp szólna hozzám, amikor a semmiből előtűnik pár démon.
- Manah hercegünk, urunk már várta ezt a pillanatot, most már tudja merre is van. Urunk szeretné, ha visszajönne hozzá. – Tessék? Hogyan tudják, hogy itt van és herceg?
Nem is mondta nekem… nem is élteti válasszal őket kettő azonnal hamuvá ég és szétoszlik a földön pora, a harmadikat pedig felkapja.
- Mond el apámnak sosem fogok vissza menni hozzá, azok után amit velem és Eirinnel tett és most takarodj. – üvölt rá, én nem mozdultam el.
Sose láttam így.
- Avatosh én nagyon sajnálom amit az elöbb tettem. – fordítja el a fejét tőlem.
Ekkor a tükörbe néz. Meglepődött. És ezután, mint az örült elkezdte kitépni a haját.
- Manah elég, fejed be kérlek! – megyek hozzá és megcirógatom arcát.
- Nekem most el kell mennem, meg kell, nyugodjak, vagy különbem téged bántanálak. – szárnyait kitárja, majd kitöri a plafont és elszáll.
- Manah! - rivallok rá de hangomat csak a szél halhatta már. - Az istenedet, neked is! Találjalak, meg és úgy elfenekellek, hogy hogy nem kelsz fel három napon belül se.
Mérgesen kitrappoltam a házból, azért mégsem akartam lebontani az egész házat, amikor átváltozok.
Nem tudom hova ment ezért oda megyek ahol találkoztunk. Gondoltam ott lesz, s jóslatom igaz volt. Ő ott volt, persze de nagyon is új ismeretséget kötött a földdel.
- Na ez ám tombolás, hogy fekszünk a földön kinyúlva. - motyogom magamba, majd óvatosan felkapom,hogy ne sértsem meg karmaimmal.
Hazavittem s befektettem az ágyba. Szépen betakargattam, de őkegyelme úgy döntött beteg lesz ezért verte a víz. Azonnal egy vödör hideg vizet vittem be neki majd egy kis rongyot ráraktam a fejére.
- Ne betegedj meg léccives.- fogom meg a kezét és hajtom fejemet a párnájára. Egész éjjel őrködtem felette és cseréltem a vizes borogatását.
Reggel korán elmentem otthonról, kéne neki valami ételt készíteni és mivel a hűtő teljesen üres… nos, be kéne vásárolni oda is. Nem tudom, mit szeret e vagy sem, de a fontos dolgokat megveszem és persze egy jó meleg leves receptjéhez való kellékeket is, amit régen anyám tanított meg nekem. Attól pillanatok alatt lábra fog kelni. Igaz kicsit furdalt a lelkiismeret, hiszen elvettem a pénzét, vagyis elloptam tőlem, de majd visszadolgozom, vagy remélem, megérti döntésemet.
Mikor hazaértem cseréltem neki borogatást, még nem kelt fel. Remek! Addig elkészítem a levest neki. több óráig kellett főzni, de az illata nagyon finom volt.
Felnéztem a kiszakított házrészre.. ezzel bajban leszünk, ha tél lesz. Mivel hideg lesz és akkor fázni is fogunk. De nem érdekes hamar visszaállítom. Elmormoltam egy varázsigét, amivel lassan a törmelék visszaállt eredeti helyére. Remek! Nem kell plusz fölösleges munkára, én ingyen is megcsinálom, és mint a régi, vagyis másképp fogalmazva az a régi.
A tér és időt vissza tudom állítani, de persze a szabályon belül, nem éleszthetek fel senkit, illetve semmit, mert akkor megtörném az élet egyensúlyát. De az épületek s eltörött dolgok nem tartoznak ide.
Mikor végre elkészült a leves, felraktam tálcára, és bevittem a szobába ahol feküdt. Mikor lepakoltam a kis tányért, ő lassan kinyitotta szemeit.
- Jó reggelt álomszuszék! - adtam puszit az arcára, majd cseréltem vizes borogatást neki.
Ő azonnal fel akart kelni, de én visszafogtam.
- Nem, nem beteg vagy nem mehetsz sehova, de most mond az hogy Á - veszem kezembe a kanalat belemártom a levesbe majd feléje viszem.
Ő mint egy édes kisbaba elfogadta, és várta a következő falatot. Én mosolyogtam majd pár perc múlva be is puszilta a levest.
- Köszönöm nagyon finom volt.
- Csak annyira, mint te- adok csókot ajkaira. - Ettől jobban leszel, ha szeretnél, valamit csak szólj, itt leszek a közelbe.
Bólintott majd visszament aludni. Én felsóhajtottam. Oké drága háztartó nők beteg, akarom mondani háztartó férfink beteg, akkor rám vár a feladat, hogy én pakoljak össze, mossak és a többi dolog. hogy én ilyet sose csináltam az is biztos.. de egyszer el kell kezdeni nem?
Felkaptam a koszok ruhákat kimostam majd kiteregettem, felsöpörtem a padlót azután felmostam a konyhába a koszos tányérokat elsikáltam és szép rendbe raktam mindet. Elrendezte a tányérokat, hogy szépen nézzenek ki, sőt találtam egy régi poros vitrint kipucoltam és bele pakoltam a szép dísztálakat. Minek ennyi étkező szett, ha csak ketten lakunk itt?
De mindenesetre délután végeztem minden munkával. Zökkenőmentesen, ment minden. Ekkor megint készítettem drága betegemnek egy kis meleg levest, majd megetettem vele. Már sokkal jobb színe volt, de még mindig nem nézett ki úgy, mint régen.
-Nagyon finom! - mondta boldogan.- Mi alapján készült?
-Családi titok. A nagyi kedvence volt. - kacsintok rá. - De most te pihenj elintézek mindent a ház körül és még buksit is megetetem.
- Buksit? Na, a nevét se tudod?
- De tudom, de a buksi aranyos rá.
Manah
Fene se tudja mennyi időre ütöttem ki magam, nagyon jó illatok csapják meg nózimat.
- Jó reggelt álomszuszék! - kapok egy puszit az arcomra, majd kicseréli a vizes borogatást rajtam. Fel akarok kelni de a '' nővérkém'' nem engedi.
- Nem, nem beteg vagy nem mehetsz sehova, de most mond az hogy Á . -nem vagyok beteg, a számat kinyitom mint egy óvodás és már kapom is a finom levest. Minden egyes falatott megeszek. Hamar pocakomba kerül mindent.
- Köszönöm nagyon finom volt.
- Csak annyira, mint te - ad ajkaimra egy kis csókot - Ettől jobban leszel, ha szeretnél, valamit csak szólj, itt leszek a közelbe. - bólintok, majd nemes egyszerűséggel bealszok.
Délutánra járhat az idő mikor megint felkelek, házi ''nővérkém'' megint megetet a finom leveskével.
- Nagyon finom! - mondtam mosollyal az arcomon. - Mi alapján készült? - érdeklődök.
- Családi titok. A nagyi kedvence volt. - kacsint rám. - De most te pihenj elintézek mindent a ház körül és még buksit is megetetem.
- Buksit? Na, a nevét se tudod? - Azariel a neve.
- De tudom, de a buksi aranyos rá. - megy kifele a szobából, eszembe jut, hogy valamit meg kéne beszélnünk.
- Várj egy kicsit létszíves, szeretnék valamit veled meg beszélni. - leteszi a tálcát.
- Mondjad.
- Tegnap hallhattad, herceg vagyok, igaz ez a címet nem is szabadna használniuk. Apám elmenekül anyámmal mikor megfogantam, hónapokig bujkáltak majd mikor megszülettem Lucifer anyámat megölte. Így a megnevezés téves, bár igaz nem vonta vissza tőle, Lucifer jobb keze volt, csak hát a szerelem nem ismer határokat.
- Herceg, nephelin, még mi jöhet még? A végén még gyereket is fogsz szülni. - neveti e magát.
Nevetése mint ezer szélcsengő, már én is nevetek. Magamhoz húzom, kap egy puszit nózijára, de a kis galád többet követel. Csókot nyomok puha ajkaira, úgy csókolom mint ha az életem múlna rajta. Nyelvemmel hívogatom sajátját, nem kell sokáig kérlelnem, hevesség és a szenvedély jellemzi csókunkat. Ujjai felfedező útra tévednek, először csak hasamat simogatja egészen fel a mellkasomig, nagyon ismerős a szitu, majd mellbimbómat kezdte el morzsolgatni, nyögéseim hangját szájával tompítottja. Levegő hiányában elváltunk egymás ajkától.
- Sajnálom, de szerintem ennél most ne menjünk tovább. - nem akarom megint bántani Avatosht.
- Jól van, megértem, de most mennem kell, megetetem az állatokat. - nyom egy kis puszit a homlokomra. Amint becsukódik az ajtó megint elalszok.
Egy hét telt el az ominózus nap óta, nem történt semmi, pedig nagyon szeretném. Meg is kértem az egyik falubelit csalja el magához Avatosht. Hál istennek igent mondott. Most perpillanat, az szobát készítem elő estére, a gyertyákat szépen elhelyezem, az ágyat is szépen elrendeztem. Most jöhet a fürdő, készítek egy nyugtató fürdőt mire megjön Avatosh. Nem is kell sokat várnom, a bejárathoz megyek de előtte még kezembe kapom a fekete kendőt. Mire oda érek, pont akkor lép be. Pipiskedve kérek tőle egy csókot.
- Szia, gyere készítettem neked egy jó kis fürdőt, de előtte még bekötöm a szemed.
- Ha szabadna megtudhatom, miért kell bekötni a szemem? - hamarosan megtudod, kedvesem.
- Van számodra egy kis meglepetésem. - olyan jó, hogy nem látja az arcom, ha csak bele gondolok mit is szeretnék elvörösödöm. Kezét megfogva irányítom a fürdőbe, amint belépünk azonnal megcsapja orrunkat a kellemes rózsa illat.
- És most enged magad át az érzésnek, amit nyújthatok neked. - ingének gyomjaival kezdek szórakozni, egy gomb egy puszi.
Mire az utolsó gómhoz érek már zihál, arca piros, a nadrágja elején levő dudorról már nem is beszélve. Iszonyat lassan szabadítom ki belőle, alsója anyagán simítok végig hosszán, nyögéseit a fürdő falai vissza verik. Alsóját is leveszem róla, majd bevezetem a zuhanyba. A langyos vizet magunkra folyatom, a jázmin illatú tusfürdőmből nyomok egy kicsit a kezemre. Mellkasával kezdem, majd át térek hátára is, karjait is lecsutakolom, utoljára hagyom a lábit. Itt egy kicsit el akadok mert van egy kis problémája, nemesebbik testrésze úgy áll mint Katiban a gyerek. Manah most nincs itt az ideje megijedni. Forrón lüktető tagját kezembe veszem, lassan mozgatom csuklómat rajta. Nyögései és ahogy ajkaimat keresi maga a mennyország. Nem kell neki sok és elélvez, egy probléma orvosolva, maradt az enyém. A fürdetést is befejezem, megtörlöm, ezután a szobába vezetem.
- Kis szívem mikor veszed már le kendőt? Szeretnélek látni. - meg kell szokjam, hogy így szolit.
- Nem sokára leveszem, de addig gyere feküdj ide le. -ágyhoz vezetem, szépen lefekszik.
- Mindjárt jövök, jó? - arcára simítom kezemet majd beletúrok selymes hajába, mikor határozottan bólint majd orrára adva egy puszit indulok a fürdőbe ahol magamra zárom az ajtót.
A síkosítóból folyatok ujjaimra, majd úgy csinálok mindent ahogy a videóban láttam, mikor már elég tágnak érzem magam vissza megyek a szobába. Egy fekete selyem köntös veszek fel magamra.
- Most már leveheted a kendőt. - ahogy végig néz rajtam, csak még jobban elönt a vágy, akarom már mindennél jobban.
Mosolyogva csókolom meg, arcára simítom kezemet majd beletúrok selymes hajába, majd füléhez hajolva rágcsálom meg finoman, majd végig a nyakának kecses vonalán elérve a másik igen csak érzékeny pontot részesítem azt is kényeztetésben, de ugye a mellkasát sem hagyhatom ki így azt is végigcsókolgatom néhol bele-bele harapva az érzékeny bőrbe.
Öléhez érve kényeztetem, úgy ahogy láttam, alul a gáttól kezdve minden egy apró millimétert, nyelvemmel kényeztettem és mikor már elégnek gondoltam, ajkaira hajoltam és magamba fogadtam, a csókot nem hagytam abba egy percig sem, fájt. Eszeveszetten fájt, de ahogy ő is megnyugodott, már nem szorította olyan erősen a csípőmet, majd simogatni kezdett. Lassan kezdtem el mozgatni csípőmet, mire még mélyebbre furakszik bennem, eltalálva azt a pontot amitől csillagokat látok. Csókunkat egy percre sem szakítom meg. Minden egyes mozdulata, simogatása után egyre forróbbnak éreztem testünket, a levegő csak úgy izzót körülöttünk.
- Én...már... nem bírom sokáig. - mellkasára omlottam, de mozgásomat nem hagytam abba, hanem gyorsítottam.
Nem kell sok, hogy a csúcsra jussak, mikor kezébe vett két rántással elélveztem. Majd ő is követett a mennyországba. Miután már normalizálódott légzésünk, letisztogattam magamat és őt is. Még vagy kétszer vezette be a macit a málnásba.
Reggel a madarak csiripelése helyett a csengőre keltem, köntösömet felvéve indultam el a bejárati ajtóhoz. Az a valaki nagyon is rá tenyerelt a csengőre, mert még minidig nyomja.
- Megyek már, megyek. - szóltam ki a nappaliból, mikor kinyitottam az ajtót azt hittem rémeket látok.
- Apa te mit keresel itt? - teljesen le sápadtam, ekkor megérzem ahogy Avatosh hátúról át ölel.
Avatosh
- Várj egy kicsit létszíves,szeretnék valamit veled meg beszélni. – teszem le a tálcát.
- Mondjad.
- Tegnap hallhattad, herceg vagyok, igaz ez a címet nem is szabadna használniuk. Apám elmenekül anyámmal mikor megfogantam, hónapokig bujkáltak majd mikor megszülettem Lucifer anyámat megölte. Így a megnevezés téves, bár igaz nem vonta vissza tőle, Lucifer jobb keze volt, csak hát a szerelem nem ismer határokat.
- Herceg, nephelin, még mi jöhet még? A végén még gyereket is fogsz szülni. – nevetek fel, habár közel nem állok messze az igazságtól. A démonok nemtelenek szóval… Ekkor kiingat a gondolkodásomból, és magához húz egy kis csintalan puszira. csak egy orr puszi? Én többre vártam.
Ekkor olyan csókot adott mintha élet halál harcot vívnánk. Kérlel beengedést és én megadom neki. Olyan jól érzem magam, vele. És csak vele. Végig simítok hasfalán, és ő belerezzen minden kis apró mozdulatomba. Feljebb s feljebb haladok, majd elérem a kis rózsaszín bimbót. Mikor levegőnk már alig volt elváltunk egymástól.
- Sajnálom, de szerintem ennél most ne menjünk tovább.
- Jól van, megértem, de most mennem kell, megetettem az állatokat. – nyomok homlokára egy puszit.
Kár érte. pedig.. mind egy fölöslegesen agyalok rajta, és fölöslegesen is szekálom miatta magamat. Nem lehet, és kész. Majd egyszer, talán de nem most. Mondjuk eléggé durva volt az a kivégzés.
Teltek az órák, s a napok, ami egy hétbe torkollott. Egy hét telt el az óta a különös nap óta, amikor azok meglátogattak minket, hogy Manaht visszahívják. Szerencsére felépült,és már kutya baja sincs. Ekkor furcsa módon elhívtak a falubeliek egy kis ünnepségre. Miért is pont engemet?
Bocsánatot kértek tőlem amilyen gorombák voltak, és szeretnék minél előbb elvetni a béke szent magvait. Én természetesen azonnal belementem hisz jó kapcsolatokat ápolni mindig is kincs akárkik is legyenek. Egy jó viszony és sok bosszúság elhullik. Itt az emberek tényleg kedvesek.. talán igaz hogy nem tudok mégse oly sok mindent a fajokról. Lehet, hogy mulandó por és anyag, de akkor is bennük rejlik minden nemes érzelem. Mikor hazaértem s kinyitottam az ajtót, és már ott is terem. A kis gonosz pipiskedik itt nekem, mert nem ér fel. A kis édes. Nem is tudom hagyjam áltatni magam vagy inkább adjak neki egy csókot. inkább adok neki.
- Szia, gyere készítettem neked egy jó kis fürdőt, de előtte még bekötöm a szemed.
- Ha szabadna megtudhatom, miért kell bekötni a szemem? – nem tetszik az ötlete. Valamiben sántikál…
- Van számodra egy kis meglepetésem. – köti be szemem és kísér kézen fogva.
Beléptünk és a rózsaillat árasztja el orromat.
Imádom a rózsát, én is ezt a fürdőt csináltam hajdan kedvesemnek. Milyen figyelmes és édes. A rózsa a legszebb és egyben veszélyes növény is. Amilyen gyönyörű a töviseivel ugyanúgy fájdalmat okoz. Akár a szerelem. gyengéd, de kegyelten.
- És most enged magad át az érzésnek, amit nyújthatok neked. – kezdi ingem gombolásával.
Egy gomb és egy édes csók. Megszoknám… és egyre lejjebb meg, érzem meleg leheletét, érzem ajkai puhaságát. Igazán érzéki. Direkt kínoz, direkt csinálja iszonyat lassan, de mégis észveszejtően jó. lassan végigsimít domborulatomon, kis gonosz! nyögésem visszhangozza be a fürdőt. Ekkor leveszi rólam és bevezet a zuhanykabinba. Langyos víz éri testemet, majd érzem ahogyan kezeivel mosdat. szép és remek de nekem van egy kis gondom ott lenn. Habár így se rossz. Romantikázhatunk… Először a mellkasom a hátam s végül a lábam lett volna.
De ez a kis kéjsóvár hova nyúlkál? Hát nem a nemes botomra kap? Dehogynem… Isteni.. kár hogy nem látom őkelmét. Pár perc s én már el is mentem. Miután végeztünk a fürdőzéssel, megtörölt és bemegyünk a szobába.
- Kis szívem mikor veszed már le kendőt? Szeretnélek látni. – jó lenne már igazán.
- Nem sokára leveszem, de addig gyere feküdj ide le. – ágyhoz vezet mint egy királynőt, és én illedelmesen meg is teszem kérését.
- Mindjárt jövök, jó? – cirógatja meg arcom, és játszik tincseimmel. mennyit várjak rád?
Bólintok egyet s egy puszival el is suhan, és egy ajtózárás. Mire készül ez meg már.
Pár perc elteltével, már ki is lebben onnan , s hallom lépteit.
- Most már leveheted a kendőt. – adott magára. egy csodálatos fekete selyem köntös, mi kiemeli minden szépségét.
Erre csak vörösebb szint vett fel miközben én végigmértem. Nem is folytattuk értetlen cseverészéssel. Mosolyogva ad nekem egy csókot, majd hajamba túr. Ezután mint a gonosz manók fülembe harap.
Ezután végig szánt kecses nyelvével és ki nem hagyhat egy millimétert se. Végigcsókol s egy két helyen harap mint egy rossz kutyus. A legfurdaltabb módon elkezdi nyelve hegyével kényeztetni az így is baromi érzékeny gát részt. Azt hittem akkor és azon nyomban elmegyek.. de nem ,nem tehetem meg még alig csináltunk valamit, és még többek akarok. Ekkor ajkaimba csimpaszkodik, és egy másodpercig sem enged el magától miközben befogad engem.
Ez az érzés, mint a legmocskosabb gondolat, a legtisztátalanabb tett. Csípőjével egyre gyorsabb tempót diktál, s én akaratlanul döfök mélyebbre, érezni akarom minden porcikáját…
- Én...már... nem bírom sokáig. – omlik mellkasomra.
Nem lassított inkább, hanem az utolsóba mindent beleadva diktálta a szörnyű gyors tempót, Kezébe vettem becsesebbik fegyverét és hamar megízlelte a mennyország bűnös élvezetét. Mikor lepihentünk, letörölte magát és engem, majd álomra hajtjuk fejünket. A kis perszóna! Kétszer vitt engem a bokrosba. De ne féljen, majd visszakapja eme kecses s becses ajándékokat, s akkor nem leszek ily kegyes, hanem nagyravágyó leszek.
Reggel a csodálatos ének és napcirógatás helyett, a csengő borzalmas vészjegye ébresztett minket. Miért most és miért ma? Nem várhatott volna holnap? Vagy legalább délután?
- Megyek már, megyek. – hallom totyogó lépteit, és is ideges vagyok. Hogy nem tudja leszedni az ujját arról a szarról.
- Apa te mit keresel itt? – bandukolok oda és ölelem át hátulról drágámat.
Mikor ránéztem a vendégre a meglepődöttség kiült arcomra.
- Maga… - kérdeztem miközben rámutattam és eléggé érdekes arccal néztem rá.
- Igen a nevem, Ummuth Manah apja vagyok.
- Az én nevem Avatosh, kérem fáradjon beljebb sok mindent kellene megbeszélnünk.
Ekkor Manah érdekesen nézett rám, gondolom nem számított arra hogy én be fogom invitálni márpedig be kell. Muszáj megbeszélni ezeket a tehetek.
-Köszönöm. - jött be levette cipőjét és mindannyian a nappali felé mentünk.
Én és Manah a kanapéra ültünk ő pedig szembe a fotelba.
- Fiam…- kezd bele mondandójába.
- Most számtok igaz? Most el akarod őt is venni?-fortyant föl mérgébe és ütött volna de lefogtam és visszaültettem popójára.
- Elég legyen hallgassuk meg mit akar, a gyűlölettel nem oldod meg azt az Űrt s problémát mi az évek alatt felhalmozódott.
- Fiam.. én – sóhajt egy nagyot és folytatja. - Egy egyezség miatt kellett megölnöm Eirint.
-Tessék?! Miért?
- Azért mert Lucifer akart téged! Visszaakart maga mellé mint holmi játékot és én ezt nem akartam, azt akartam, hogy boldog légy… ha már én nem lehetek az. De ő eljött hozzám. Azt ajánlotta ha megölöm azt ki szerelmétől fogant akkor nem fog téged visszaparancsolni a pokolba ahogy engemet se. De nem tudtam, hogy ő az… én sajnálom.
- És akkor anyámmal mi van? Ő miért halt meg?
- Őt Lucifer ölte meg azért mert én beleszerettem és ő is szeretett. Onnön irigység vezérelte mert őt nem szereti az ki szíve választottja.
- Gabriel.. - lehelem magam elé.
-Te honnan tudod? - nézem rám meglepődve apja.
- Mielőtt Lucifer a pokol ura lett volna, szerelme volt valaki ott fenn a menyben és bűnbe csábította. Isten ezt nem nézte jó szemmel. Meg büntette őket, mindkettőt száműzte a földre. Gabriel megbánta tettét de Lucifer nem. Azóta sóvárog iránta mint ahogyan az emberek az örök életre. Talán megkapja talán nem.
- Így igaz minden egyes szó.
- És mi köze van Eirinnek ehhez az egészhez?
- Gabriel beleszeretett egy halandóba, kinek neve Énea volt . Gyermekük született s Eirin lett a neve.
Ekkor csalódás ült arcára.
- Szóval minden fájdalmamról csak ő tehet.
- Sajnálom el kellett volna mondanom de nem tudtam így, csak egy kis részt láthattál, az igazságból.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
- És veled mi lesz Avatosh?
- Az én népem már kihalt Ummuth. Nekem már nincs vesztenivalóm. Ha tudásom kellene neki már rég megszerezhette volna
- Ki mondta, hogy az kell neki?
Kikerekedtek a szemeim.
- Ugyan mi mást adhatnék neki mint a tudás sárkánya?
- Gyermeket..
- De hisz nem ember , testetlen.
- De mégis akar valamit… tőletek. De nem tudom mit. Talán nem is téged nem is Manah hanem teljesen mást.
- Nem lehet gyermekünk.
- Te is tudod, hogy létünk nemtelen és lelkünk testetlen ez csak egy a sok közül mit felvehetünk.
- Hülyeség az egész.- áll fel Manah.- Ugyan mit vár gyermeket?
Ekkor összenéztem az apjával.
- Nem is lehet hülyeség. - nyögöm be gondolkozás után .- ha tényleg nemtelenek vagytok szóval egyszerre férfi és nő akkor lehetséges a gyerekáldás… és gondolj bele milyen veszélyes lenne az a gyermek…
- Mert nem csak mágiát tud használni korlátlanul de emellett örök életet is kap ajándékba, és a többi előnyről ne is beszéljünk. - szól idegesen közbe Ummuth.
- Nem mindig az előnyök jönnek ki két faj keveredéséből, sőt három. Lesznek új erősségei és gyengéi.
- Ugye ti ketten nem voltatok együtt még ugye?
- Nos ha egy intim beszélgetésre gondol. - mondom vérvörös fejjel. - Az már tegnap meg volt.
- Kétszer is..
- Remek!-fogja meg a fejét az apja. - Most rimánkodhatok, hogy ne legyen gyerek!
- Örülj már hisz nagypapa leszel.
- Ja ti meg áldott két apuka! Mit mondasz a gyereknek?
- Az igazat és nem hazugságban nevelem. - förmedek rá. - Nem vagyok te és sose leszek nekem vannak erkölcseim és erényeim. Nem vagyok démon ezt ne felejtsd.
Manah
- Maga… - mutat Avatosh apámra és nagyon furcsa arcot vág hozzá, hát mindenre gondoltam csak erre nem.
- Igen a nevem, Ummuth Manah apja vagyok. - nem kell bemutatkozni, nagyon jól tudja, hogy kivagy!
- Az én nevem Avatosh, kérem fáradjon beljebb sok mindent kellene megbeszélnünk.
He mi van? Csak így behívja? Nem akarom, hogy itt legyen, enyhén gyilkos pillantást vetek rá, de mit sem törődve engedi be.
- Köszönöm. - jött beljebb, cipőjét levéve indultunk a nappaliba. Én és Avatosh a kanapéra ültünk ő pedig szembe a fotelba.
- Fiam…- most a fiad vagyok.
- Most számtok igaz? Most el akarod őt is venni?-fortyantam föl, meg akartam ütni de szívem vissza ültetett a fenekemre.
- Elég legyen hallgassuk meg mit akar, a gyűlölettel nem oldod meg azt az Űrt s problémát mi az évek alatt felhalmozódott. - igaza van, talán most megtudhatom mért kellet szenvednem az elmúlt tíz év alatt.
-Fiam.. én – sóhajt egy nagyot és folytatja. - Egy egyezség miatt kellett megölnöm Eirint.
- Tessék?! Miért? - ezt nem hiszem el, egy egyesség miatt.
- Azért mert Lucifer akart téged! Visszaakart maga mellé mint holmi játékot és én ezt nem akartam azt akartam, hogy boldog légy… ha már én nem lehetek az. De ő eljött hozzám. Azt ajánlotta ha megölöm azt ki szerelmétől fogant akkor nem fog téged visszaparancsolni a pokolba ahogy engemet se. De nem tudtam, hogy ő az… én sajnálom.
- És akkor anyámmal mi van? Ő miért halt meg? - kérdem.
- Őt Lucifer ölte meg azért mert én beleszerettem és ő is szeretett. önnön irigység vezérelte mert őt nem szereti az ki szíve választottja.
- Gabriel.. - suttogta maga elé Avatosh, de ez már kezd egy kicsit bonyolult lenni nekem. Mi köze van ehhez neki.
-Te honnan tudod? - kérdi apám meglepődött arcal,
- Mielőtt Lucifer a pokol ura lett volna szerelme volt valaki ott fenn a menyben és bűnbe csábította, Isten ezt nem nézte jó szemmel. Meg büntette őket, mindkettőt száműzte a földre. Gabriel megbánta tettét de Lucifer nem. Azóta sóvárog iránta mint ahogyan az emberek az örök életre. talán megkapja talán nem.
- Így igaz minden egyes szó. - helyesel apa.
-És mi köze van Eirinnek ehhez az egészhez? - már tényleg nem értek semmit.
- Gabriel beleszeretett egy halandóba, kinek neve Énea volt a neve. Gyermekük született s Eirin lett a neve. - mindezt egy szerelemért, ami sosem teljesedet ki.
- Szóval minden fájdalmamról csak ő tehet.
- Sajnálom elkellet volna mondanom de nem tudtam így csak egy kis részt láthattál, az igazságból.
- Köszönöm, hogy elmondtad.
- És veled mi lesz Avatosh?
- Az én népem már kihalt Ummuth. Nekem már nincs vesztenivalóm. Ha tudásom kellene neki már rég megszerezhette volna. - sajnálom a családját nagyon, de már az időt nem lehet vissza forgatni.
- Ki mondta, hogy az kell neki? - mind kettőnk szeme kikerekedik, ha nem a tudás kell akkor mi? Mi lehet ennél is nagyobb hatalom?
- Ugyan mi mást adhatnék neki mint a tudás sárkánya? - veti oda neki flegmán.
- Gyermeket..- milyen gyerekek, nekünk sosem lesznek gyermekeink, hisz pasi vagyok és is meg ő is.
- De hisz nem ember, testetlen. - kezdem megint elveszíteni a fonalat!
- De mégis akar valamit… tőletek. De nem tudom mit. Talán nem is téged nem is Manah hanem teljesen mást. - de mit? Valaki mondja már meg könyörgöm!
- Nem lehet gyermekünk. - mondom egész biztos hangon.
- Te is tudod hogy létünk nemtelen és lelkünk testetlen ez csak egy a sok közül mit felvehetünk. - nem tudom, nem tanítottál nekem semmit.
- Hülyeség az egész. - álltam fel. - Ugyan mit vár gyermeket? - ekkor össze néztek apámmal, valamit tudnak amit én nem.
- Nem is lehet hülyeség.-nyögi be egy kis gondolkozás után Avatosh. - ha tényleg nemtelenek vagytok szóval egyszerre férfi és nő akkor lehetséges a gyerekáldás… és gondolj bele milyen veszélyes lenne az a gyermek…
- Mert nem csak mágiát tud használni korlátlanul de emellett örök életet is kap ajándékba, és a többi előnyről ne is beszéljünk.- szól közben apám.
- Nem mindig az előnyök jönnek ki két faj keveredéséből, sőt három. Lesznek új erősségei és gyengéi.
- Ugye ti ketten nem voltatok együtt még ugye? - pont bele a közepébe, arcom pipacs vörös, sőt a nyakamig pirulok.
- Nos ha egy intim beszélgetésre gondol. - szívecském is vörös pofival válaszol .- Az már tegnap meg volt.
-Kétszer is.. - mutogatom. Apám arca sápadt lesz, tenyerébe hajtja arcát.
-Remek! - fejét fogja, na most gondolkozz. -Most rimánkodhatok ,hogy ne legyen gyerek!
- Örülj már hisz nagypapa leszel.
- Ja ti meg áldott két apuka! Mit mondasz a gyereknek.
-Az igazat és nem hazugságban nevelem.- förmed rá kedvesem.- Nem vagyok te és sose leszek nekem vannak erkölcseim és erényeim. Nem vagyok démon ezt ne felesd.
- Na jól van gyerekek, nem esünk egymásnak! Apa ha lehet ne idegesítsd fel a kedvesemet, nagyon is meg tudja magát védeni, de ha így folytatod akkor én raklak ki innen. - osztom ki apámat, de Avatosh még hátra van. -Te pedig jó lenne ha nem kapnád fel mindenen a szart, te hívtad be, akkor most fogadd el a következményeket. Most pedig bemegyek a konyhába, csinálok valami reggelit, addig könyörgöm ne öljétek meg egymást!
Majd nem egy órát töltöttem a konyhába, párszol felületem, nem csinálnak valami bajt. Az asztalt most három főre terítem, ha már itt van akkor megkínálom őt is.
- Gyertek kész a reggeli! - kiabálok ki nekik, ha nekem valaki egyszer is azt mondja, hogy egy sárkány és egy nagy hatalmú démon lehajtott fejjel jön be, kiröhögtem volna.
A reggeli csendben telik, egyikünk sem szol a másikhoz, most pont jó így. Nagyon sokat gondolkodok azon amit apám mondott. Hogy lehet a lelkem testetlen és, hogy lehetek nemtelen. Igen is élek van testem és van nemem, viszont ez a gyerek dolog is izgat, ha tényleg igaz amit apa és Avatosh mondott akkor számíthatok gyerekáldásra. Na álljunk csak megy egy szóra! Tegyük fel megtermékenyülök akkor a gyerek akit várni fogok, hatalmas erővel fog rendelkezni. A saját erőmet sem ismerem, Avatosh a tudás sárkánya én egy nephilin ahogy ő fogalmaz, aki nem is ismeri az igazi erejét. Apuval is kibékültem, nem vagyok olyan helyzetben, hogy válogassak ki van mellettem.
A napok telnek, hetek tűnnek el mögöttem, mire fel eszmélek már igazán tél elején járunk. A szerelem boldoggá és örülten gyerekké tesz, a sex az fantasztikus. Valami eszméletlen érzés vele lenni, benne lenni. Amikor először mondta,is hogy megengedi nekem az aktív szerepet. Gondolhatjátok köpni nyelni nem tudtam. Aztán egy estén megtörtént, nagyon óvatos voltam vele, minden tőlem telhetőt megtettem, érte.
A haspóksárgól nem tudtam leszoktatni, viszont főzni megtanítottam egy két receptre az omlettje nagyon finom, mi tagadás egy pár kiló már felszaladt rám. De nem bánom, amíg tőle kapom, ahogy a reggeli napsugarak cirógatják arcát még jobban bele szeretek. Na de ne lustálkodjunk, felkelek majd konyhába lépve kávét teszek fel. Amint lefőtt a fekete nedű bekészítem ahogyan inni szoktam. Az első kortynál még nincs baj, a második korty viszont nem akaródzik a gyomromba maradni. Amilyen gyorsan csak tudok futok a fürdőbe, hogy a wc kagyló fölé hajolva dobjam ki a taccsot. Biztos tegnap este sokat ettem.
- Jó reggelt szívem, nem gondoltam volna, hogy a wc kagylóval fogsz szoros barátságot kötni.
- Nem is kötöttem csak szarul van a gyomrom.
- Jól van akkor én megyek iszok egy kávét kérsz te is? Csak a fejemet tudom forgatni mert a vuk megint megkergeti a gyomromat. Vagy fél órán keresztül vagyok a mellék helységben mire úgy érzem, nem kell hánynom.
- Szia apu, jól vagy? Gyere egyél velünk, ha jól érzem akkor Avatosh összedobott valami finomat. - szagolok a levegőbe, pirítós és szalonna illata tekeredik a levegőben. Apa a kezét homlokomra teszi majd furcsa arc kifejezéssel kiabál Avatoshért.
- Na drága gyerekek, gondolom amikor együtt vagytok sosem védekeztek? - bólintunk - Akkor meg lett az eredménye, fiam tudom, hogy hihetetlen de te állapotos vagy. - mi vagyok én?
Azt hiszem ez nagyon új nekem, ahogy az agyam kezdi feldolgozni a hallottakat úgy esek egyre jobban kétségbe. Az agyam most érzi úgy, hogy ideje kiütni engem.
Avatosh
- Na jól van gyerekek, nem esünk egymásnak! Apa ha lehet ne idegesítsd fel a kedvesemet, nagyon is meg tudja magát védeni, de ha így folytatod akkor én raklak ki innen. – osztja ki az apját. - Te pedig jó lenne ha nem kapnád fel mindenen a szart, te hívtad be, akkor most fogadd el a következményeket. Most pedig be megyek a konyhába, csinálok valami reggelit, addig könyörgöm ne öljétek meg egymást!
Ezután engem! Chh pedig csak védeni akartam őt és a leendő gyermeket. Nem akarok én senkit se megölni. Ha azt akarnám megtenném, és rég behabzsoltam volna sárkányként. Habár lehet rágós lenne az apja…
Ezután ő elment a konyhába és addig kettesbe hagyott vele.
- Szereted?
- Tessék? - kérdezek vissza hiszen elkalandoztam gondolataim.
- Szereted őt? - mutat a konyha felé.
- Igen teljes szívemből.
Ezek után csendben nézelődünk ki merre. Nem tudtam semmi témát felhozni neki, ahogyan ő sem. Én zavarban voltam és talán ő is. Nem látok a fejébe sajnos nem tudhatom.
- Gyertek kész a reggeli! - kiabál át nekünk.
A reggelink néma csöndben zajlik. Senki sem akar beszélni, ahogy, látom. Igaz miért is kéne? Fel kell dolgozni ezeket az eseményeket. De most nagyon rossz passzban vagyunk. Ha mégis lesz gyerek, akkor el fog jönni érte, és ha eljön hogyan védjük meg magunkat?
Lehet, hogy kevesek leszünk hozzá.. .hiszen a legsötétebb és leggonoszabb emberről beszélünk. Lucifer. Az aki a Pokol Ura. Nem egy leányálom. Sosem találkoztam vele és nem is akarok, de ezek szerint a sors keze másképp akarja.
Mindenesetre… várunk.
Tél elejét írjuk. Kezd hűvös lenni és a felhők is sötéten gomolyognak. Talán hó is lesz ezen a télen. Ami olyan szép… akár a kristály. Ropog a lábad alatt… hiányzik, az a fehér lepek a földekről. Rég láttam már olyat. Az életünk hasonlatos egy meséhez. Szeretjük egymást lábujjtól fülcimpáig. Minden kipróbálunk, amit lehet.. és még fordítottunk egyszer a felálláson az esti „harcokban”.
Azt se tudta, hogy most fiú vagy lány annyira megcsodálkozott. De édes volt. Mindent megtett azért hogy ne fájjon és jól érezzem magam. Elkényeztetett akár egy királylányt. Édes volt az az éjszaka… aztán természetesen nem tudom mi a baj azzal, ha sokat eszek. Sárkány vagyok nagy a testem és kell a tápanyag. Tehetek róla, hogy ennyit kell ennem? Megtanított nekem pár recept, és az omlett nagyon is bejött. Reggel tökéletesen kezdődött a nap. A sugarak édesen cirógatták arcomat. Párom felkelt és készített kávét. Mi jó abba a fekete löttybe? Anélkül i fel lehet kelni szerintem. De ez van. Mindenki más.
Én békésen szenderegtem az ágyban. Azután hallom, hogy nagy rohanás az illemhelyre. Azt hiszem róka koma meglátogatta őt. Ekkor felkeltem majd az ajtófélfára támaszkodtam, onnan figyeltem.
- Jó reggelt szívem, nem gondoltam volna, hogy a wc kagylóval fogsz szoros barátságot kötni.
- Nem is kötöttem csak szarul van a gyomrom.
- Jól van akkor én megyek iszok egy kávét kérsz te is?
Fejét forgatja, és megint a fehér kagylóval beszélget. Én inkább kimentem és megkóstoltam azt kávét. Egy kis tejszín rá csoki bele, na meg több cukor. Igazán finom lett. Azután reggelit csinálok a bagázsnak. Igen igen aki legelőször kiesik az ágyból annak kötelessége reggelit csinálni a többieknek.
- Avatosh! - hallom, hogy drága apuci kiabál nekem.
Ekkor odamentem hozzá és eléggé érthetetlenül néztem rá.
- Na drága gyerekek, gondolom amikor együtt vagytok sosem védekeztek? – bólintunk - Akkor meg lett az eredménye, fiam tudom, hogy hihetetlen de te állapotos vagy.
Erre halálsápadt lettem én is, persze Manah sem panaszkodhat. Csak áll és mered előre, mint egy hulla, majd összeesik akár egy rongybaba.
- Na kellett ez nekünk? - szúrós szemmel nézek rá.
- Én nem tehetek róla, ez csak a ti hibátok! Ne engemet okolj azért mert nem vigyáztok magatokra! Tessék az eredmény kézzelfogható!
- Mi lenne ha most a beszéd helyett segítenél felkelteni?
- Nem fog elájult…
- Jó akkor ne segíts, megoldom egyedül is!
Morcosan felkapom és beviszem a szerelmi fészekbe. Még mindig sápadt és nagyon rosszul fest.
Ekkor rámászok, a csípőjére ülök és próbálom ébresztgetni.
- Manah… - szólítgatom. Semmi választ… ej mivel keltselek föl. Vizet nem boríthatok a nyakába.
Sóhajtottam majd leszállok róla, és kivonulok a nappaliba.
- Na jó akkor beszélgessünk egy kicsit..- ülök le a kanapéra, majd mutatok magam mellé és ő pedig leül oda.
- Miről szeretnél?
- Tudod ez nagyon furcsa helyzet, de sajnos orvossal is meg kell nézetni.
- Mert nem elég csak ápolni mármint nem kell nézegetni, ha terhes akkor terhes!
- Igen valóban, de lehetnek komplikációk.
- Komplikációk? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- Igaz hogy nemtelen de mégis férfi teste van. Lehet, hogy nem alakul ki teljesen a magzat vagy hasonlót.
Ekkor nagyot nyeltem.
- El kell menni nőgyógyászatra…
Ekkor felnevetek.
- Nőgyógyászatra egy férfit? Szerinted mennyire néznének minden agyalágyultnak?
- Annyira mint hogy én most teherbe estem miattam. - jött ki a párom.
Manah
Szerintetek mire kelek fel? Hát persze, hogy Avatosh és apám ölik egymást. Lassan fel kelek az ágyból, kissé ingatag mozdulatokkal indulok meg a napaliba, ahol a két jó madarat találom.
- El kell menni nőgyógyászatra… - mondja apám, Avatosh jó ízűen felnevet rajta.
- Nőgyógyászatra egy férfit? Szerinted mennyire néznének minket agy lágyultnak?
- Annyira mint hogy én most teherbe estem miattad. - megyek ki a napaliba.
Mind a ketten a kanapén ülve néznek rám, oda sétálok a fotelhez, majd bele csüccsenek. Nagyon sok beszélni valónk van a piciről és arról, hogy mi lesz ezután.
- Na szóval, el kell menjünk orvoshoz, meg kell nézetni mekkora a pici. Utána elő kell készülődni a gyerek fogadására, ruhákat venni és még nagyon sok mindent, amihez nincs most pénzünk. - sajnos a tél beköszöntével nem kapunk olyan munkát, ami fedezi a kiadásokat.
Éppen csak, hogy van nekünk is, tartalékaink inkább takarmány meg egyéb dolgok, csak nem pénz. Abból nagyon kevés van.
- A pénz miatt ne aggódjatok, támogatlak titeket mindenben. Ha pedig orvos kell akkor előkerítjük a legjobbat, de szerintem az lenne a legjobb ha hozzám költöznétek amíg meg nem születik a pici. Na mit szóltok hozzá? - nem hiszem, hogy Avatosh belemegy, van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelik egymást apámmal.
- Avatosh te mit szólsz hozzá? - néztem kedvesemre, reménykedem benne, hogy igent mond. Ha tényleg Lucifernek kell a pici, akkor apa és mellette leszünk a legnagyobb biztonságban.
- Jól van, de csak addig amíg nem leszünk útban, vagy amíg össze nem szedjük magunkat.
- Akkor irány pakolni, minden ami kell össze kell szedni, iratok, a kutya és még ruhák is. - beszaladok a szobába össze szedem ami szükséges, Avatosnak is beteszek pár dolgot, neki nincs annyi cucca mint nekem.
Talán fél óra múlva indulunk el. Apa kocsival jött, én meg sárkány háton utazok, végre. Nagyából fél óra mire apu lakásásra érünk, egy felhő karcoló legtetején lakik. Avatosnak is van elég hely ahhoz, hogy leszálljon nyugodtan. Mikor vissza változik be megyünk, a hatalmas nagy nappaliból indulunk el felfedező útra. Van két szoba, két fürdő meg minden ami egy ilyen luxus otthon magába foglal, de engem a kilátás ami lenyűgöz.
Egy óra elteltével és egy kisebb ”hogy is nézek ki” után itt ülünk a nőgyógyászati klinikán, ahol apu egyik ismerőse is dolgozik. Elvileg nem kell sokat várnunk a dokira, szerelmem fel alá járkál amivel csak idegesít, nem ő terhes hanem én.
- Ummuth régi barátom – jön ki a doki, kezet fognak majd beinvitál minket a rendelőbe. - gyertek be, vizsgáljuk meg a hölgyet, hogy mi a helyzet nála.
- Márk ő nem a lányom ő a fiam. Manah ő itt Mark, Márk ő itt a fiam Manah és a párja Avatosh.
- Ha már tisztáztuk a nemi különbségeket, akkor szeretném megvizsgálni Manaht. Ummuth ha megkérhetnélek fáradj ki a váróba. - apa húzza száját de kimegy. Amint becsukódik az ajtó a doki már bombáz is a kérdéseivel.
- Először is szeretném megtudni ki melyik fajhoz tartozik és mikor is voltaltok együtt! Utána megnézzük a picit, meg vérvétel és a többi szokásos vizsgálatok, jó?
- Akkor milyen fajba is tartoztok?
- Én félig angyal, félig démon. -adom meg a helyes választ.
- És te Avatosh mi vagy, ha szabad megtudnom? - elég furcsán néz Avatoshra a doki, szerintem még doki sem látott sárkányt.
- Én sárkány vagyok, talán van vele valami gond doktor úr?
- Nincs semmi gond, csak egyetlen egy sárkány sem élte túl, az emberekkel folytatott háborút. Ezek szerint tévedtek. Mikor is voltatok először együtt?
- Talán két hónapja voltunk együtt először. - felelem Márknak.
- Értem, na de most nézzük a picit. Manah megkérlek rá feküdj fel arra az ágyra.- mutat az ágyra.- A nadrágodat told le a csípőd alá, hogy betudjalak keni egy kis zselével. Ezt most egy kicsit hideg lesz. - Rám nyomja a zselét, tényleg hideg, elkezd rajtam körözni azzal a micsodával. Meg néz rendesem mindent, mit ne mondjak de ami engem a legjobban érdekelne az bezzeg nem.
- Ne haragudj, hogy ennyi ideig megvárakoztattalak, sajnos muszáj volt, meg kellett néznem, hogy rendesen meg van-e mindened ami egy gyermek kihordására szükséges. De most már nem húzom az időt, nézzük a picit. - ekkor megint beken majd elkezdi keresni a picit, pár pillanat múlva meghallok egy nagyon gyorsan verdeső szívecske hangját. Szemeimbe boldogság könnyei szöknek.
Ahogy egyre jobban kezdi keresni a hang forrását úgy látom én is amit Márk lát a kis monitoron. Elkezdi leméregetni a picit, az mondja mindene tökéletes, ekkor nagyon furcsán néz a gépre majd rám.
- Nagyon úgy tűnik, hogy a kedves apuka egybe szeretné letudni a két kicsit. Manah, Avatosh ikreitek lesznek. - tessék? Ketten vannak?
Boldogságom határtalan, két picike élet is fejlődik bennem, ekkor Avatosra nézek aki végig fogta a kezem. Egy picit megszorítom a kezét, hogy rám is figyeljen, amint fel néz rám meglepődök patakokban folynak a könnyei. Közelebb hajol hozzám, ajkaimra suttogja mennyire szeret.
- Nagyon szeretlek téged!
- Én is téged.
- Jól van gyerekek, majd otthon jó? - mosolyogva figyelem, ahogy a doki befejezi a vizsgálatokat. A vérvételt már annyira nem bírom, utalóm a tűt. Amint végzünk bent már megyünk is ki apámhoz.
- Na mi van a picivel, egészséges, rendben fejlődőik?
- Nyugi apa minden rendbe van a picikkel, szóval nem kell aggódni, egy hónap múlva vissza kell majd jönnünk ultra hangra, meg nézni mennyit nőttek.
- Jól értettem, hogy picik? - bólintok. - Avatos, valamit tudhatsz ha egyszerre kettőt csináltál. - apa drágámra kacsint egy díj nyertes mosollyal az arcán. Szemet forgatva indulok el ki a klinikáról.
Avatosh
Mindketten nézünk feléje bambán. Nem volt szép kibeszélni őt, de sajnos, muszáj volt. Lassan komótosan odasétál a kanapéhoz, és lehuppan a puha bőr ülésre. Mély levegőt vesz, és elkezdi.
- Na szóval, el kell menjünk orvoshoz, meg kell nézetni mekkora a pici. Utána elő kell készülődni a gyerek fogadására, ruhákat venni és még nagyon sok mindent, amihez nincs most pénzünk. – nem is értem minek annyi belőle.
Mondjuk mi sem panaszkodhatunk. A sárkányok nagyon is kapzsi lények voltak, és ami csillogott azt mindenáron megszerezték, és rajta ültek akár évezredeken keresztül is. Aranyban hemperegtek, s a sok csillogó kis fémek pikkelyeikre ragadtak. Igazán gyönyörű de egyben félelmetes látvány volt. Azt a sok kincset védte minden áron, akár a saját lelkét is feláldozná több vagyonért, és megtartásáért. Talán, ha az emberek nem találták meg a titkos kis kamrákat….
- A pénz miatt ne aggódjatok, támogatlak titeket mindenben. Ha pedig orvos kell akkor előkerítjük a legjobbat, de szerintem az lenne a legjobb ha hozzám költöznétek amíg meg nem születik a pici. Na mit szóltok hozzá? – nem szeretek függeni másoktól. Én voltam a vezető, én segítettem a népet.
Némán figyelem őket, és várom a válaszokat.
- Avatosh te mit szólsz hozzá? - néz rám. Várja válaszát tőlem.
Mindig is ilyen fontos volt a véleményem, de most úgy érzem mintha végre valami saját kérdés, amire nem közönyösen kell válaszolni. Hiszen az énből mi lett.
- Jól van, de csak addig amíg nem leszünk útban, vagy amíg össze nem szedjük magunkat.
- Akkor irány pakolni, minden ami kell össze kell szedni, iratok, a kutya és még ruhák is. – beszalad a szobába.
Mi furcsán néztünk rá, de én is felkeltem és utána megyek. Összepakolom a cuccaim én is. Hamar összerakodunk, hiszen nincs olyan sok dolgom, sőt egyáltalán nincs itt olyan dolog, amit magaménak mondhatnék. Ő kocsival megy, szerelmem pedig a hátamon utazik.
A falu tágas és széles határain túl, a kis kertváros parcellázott kertjei után a város zúgó s nyüzsgő életébe cseperedünk. Ház házon tömörül és az égig érnek. Csillognak az ablakok a megtört fényben. A nap néha nem is éri itt a földet, csak a koszos félhomály vetül eme mesterséges szerzeményre. Hangos zajos, pöfög és köhög. Mindenki fuldokol. A szmog üszkös s mégis láthatatlanul lopja be magát mindenfele. Kormos kis házak ácsorognak tétován és megkopva, miközben a nagy vasrudakkal támasztott égi meszelők komoran föléjük emelkednek s közre zárva a modern világ csodájával.
Régi és új is fellelhető, néhol-néhol egy-egy ismerős térkő, boltív vagy cserép ücsörög. Emlékeim szerint valaha itt egy kis falucska helyezkedett, de ezt már rég ellepte a emberek tömege. Furcsa hogy ily sok embert ilyen kicsi helyen, amikor jól tudni nem mindenki egy szent lélek. A gyárak a távolban füstöt okádnak, mivel a kék eget mocskos szürkévé festik. Lassan-lassan elveszik az a kék ég… amit én ismertem tisztább és szép volt. Lerombolják azt, ami érték és felépítik saját kis szenny városukat. Ezek vagyunk mi? Holmi pusztítók, akik megmondhatják ki éljen s haljon? Kis istenek ezen a kis vidéken. Mások, mint a többi létforma e világban de mégis ők a legagresszívabbak. Halandók kiknek rövid élet jutott, de mégis ők vezetik e bolygót.
Egy a sok közül mi égig ér, mi leszállunk rá. Egy ház a többi közt és mégis nagyobb és több. Miért érdemes ennyi mindent egy helyre? Csodálkozom hogy még nem vettek észre, vagy ha igen akkor képzelgésnek véltek. Méreteihez képest minden tágas. A benti rész káprázatos. Miért is él ő egyedül, ha ily sok helye van?
Berendezkedünk. Nem mintha nem értékelném a magasság örömét, mindig is szerettem távolba látni, de azok a kémények és gyárak nem tetszenek. Egyáltalán nem. De nem mindig a távolba kell nézni. Közelebb is lehet. Ahol megtalálhatod az apró örömöket. Azokat a kis boldogság pillanatokat, amik fölött sokan elnéznek.
Egy kis ablak ki volt tárva és egy pár boldogan főzőcskéznek együtt. A kicsi gyerek ki fut hozzájuk és már hallom a fejembe a kérdést: „Anyu mikor lesz kész?”. Ennivaló kis tünemény. A gyermeki ártatlanság és őszinteség. Sokakból már régóta kihalt, vagy megölték.
Miután kipakolunk, rendbe tesszük magunkat majd útnak, indulunk. A nyirkos utcán színes kavalkádjába. A népek zajosak és zsibongnak. Egy percnyi nyugalom sincs. Sürögnek, forognak és egyáltalán nem tudni, ki merre s hogyan.. Olyan össze-vissza az egész.
Hamarosan beérünk a doktorhoz. Soha nem voltam is és valahogy érzem ne is akartam itt lenni. Igaz minden tiszta és fehér… túlságosan fehér. Letisztult formák uralkodnak mindenfele. A redő lehúzva egy kicsit hogy a fény ne süssön a szemünkbe. Fel le járkálok, mivel nem értékelem, azt hogy itt vagyunk. Igazából azt hogy ez így történt. Mi furcsa természeti dolog. Két férfitó egy gyermek fogan. Ha! A Biblia kis tréfája lehetnénk, Isten ajándéka mit mi megtehetünk. De még is… ez az ajándék számomra nagyon is furcsa.
Sose éltem én át ilyen mivel hát nem is lehetett gyermekem. Kihaltunk mire lehetne. És most megint újra élek s lélegzek és megadatik nekem a nagy álmom megvalósulása, az hogy apa lehetek. Egy kis csöppség mely rajongva borul hozzá ha sír vagy nevet, aki odabúj a hideg éjjelen.
- Ummuth régi barátom – jön elő fehér ruhában. Mintha egy angyali ruha lenne emberre szabva. De igazán egyszerű de stabil és alapos. Kezet fog vele, és minket meg behív- gyertek be, vizsgáljuk meg a hölgyet, hogy mi a helyzet nála.
Itt jön a bökkenő. Nem nő az illető. Habár vannak nőies vonások arán s már derekán, de függetlenül nincs benne semmi olyan rész mivel nőként lehetne értelmezni.
- Márk ő nem a lányom ő a fiam. Manah ő itt Mark, Márk ő itt a fiam Manah és a párja Avatosh.
- Ha már tisztáztuk a nemi különbségeket, akkor szeretném megvizsgálni Manaht. Ummuth ha megkérhetnélek fáradj ki a váróba. – húzza a száját, de teljesíti kérését. Az ajtó bezárul, s abban a pillanatban kérdések halmaza lep be minket.
- Először is szeretném megtudni ki melyik fajhoz tartozik és mikor is voltaltok együtt! Utána megnézzük a picit, meg vérvétel és a többi szokásos vizsgálatok, jó?
- Akkor milyen fajba is tartoztok?- a nagy kérdések egyike.
- Én félig angyal, félig démon. – adja meg a helyes választ.
- És te Avatosh mi vagy, ha szabad megtudnom? – szemeivel engemet vizslat.
Méregeti testem. Nem látott még engem? Nem látott ilyen nemes lelket? Ugyan ne nevettess. Nem volt az oly régen, csak pár évszázada, de ezek szerint az idő kereke mindet elmosta. Akár a szél a homokot. Pedig milyen dicső kor is volt. Tudást adtunk minden lénynek s mind fejlődött és gyarapodott, de az egyik túl mohó volt. Irigykedett arra mi nekünk van, s ez lett vesztünk.
- Én sárkány vagyok, talán van vele valami gond doktor úr?
- Nincs semmi gond, csak egyetlen egy sárkány sem élte túl, az emberekkel folytatott haburút. Ezek szerint tévedtek. Mikor is voltatok először együtt?
Témát vált, nem is kérdez többet felőlem. Annyira mégse kíváncsi rám. Vagy csak inkább nem érdeklődik. Nem bolygatja a múlt sötét és fodros emlékeit. Én se tenném ha nem kell. Fölösleges bajlódni azzal amit már nem menthet.
- Talán két hónapja voltunk együtt először. – felel neki.
- Értem, na de most nézzük a picit. Manah megkérlek rá feküdj fel arra az ágyra.- mutat az ágyra.- A nadrágodat told le a csípőd alá, hogy betudjalak keni egy kis zselével. Ezt most egy kicsit hideg lesz. – rányom egy ismeretlen anyagot. Kicsit megrezzen tőle.
Majd elkezd nézelődni. Köröket ír hasára, és nézi azt a bádogdobozt. Gondolom ott látja azt amit mi innen nem láthatunk.
- Ne haragudj, hogy ennyi ideig megvárakoztattalak, sajnos muszáj volt, meg kellett néznem, hogy rendesen meg van-e mindened ami egy gyermek kihordására szükséges. De most már nem húzom az időt, nézzük a picit. - majd újra kenőcs és végre láthatjuk azt mi minket, érdekel. Egy kis szív halk dobogása zengi be a néma termet.
- Nagyon úgy tűnik, hogy a kedves apuka egybe szeretné letudni a két kicsit. Manah, Avatosh ikreitek lesznek. – Isten igazi csodája történik e mai nap! A kis tréfa mit átélhettünk, egy igazi reménysugár lett. Nem egy lesz…
Kettő. Kettő olyan gyermek kiket magamnak tekinthetek. Oly két kis csöppség, amiket csak mi teremtettünk. Miden pár örül egy új jövevénynek, de kettő… Maga a legcsodálatosabb érzések egyike. Az hogy vérem s családom tovább élhet. Mégsem halunk ki… hanem élhetünk. Örökre gyermekeink által. Örökre az emlékként egy új létként mit elindítottunk.
Arcom a boldogság patakjában fürdött. Sose gondoltam, hogy nekem lehetne bármilyen nemű újrakezdés… és mégis itt van előttem minden, amire egész életembe vágytam. Minden itt van … minden, amit meg szerettem volna valósítani. Maga a megtestesült álmok világa ez? Nem ez lehetetlen… de mégis lehetséges. Itt állok és nézem a monitort. Olyan lenyűgöző. Megszorítja a kezem. Ránézek, örömkönnyek csorognak neki is arcán. Nem is kell több szó… értek mindent. Azt a boldogságot, amit én érek. Meglepődik hogy én itt itatom a krokodilokat könnyeimmel. Közelebb hajolok hozzá, és rásuttogom vörösen izzó ajkára szavaimat: „Szeretlek, mindennél jobban”.
- Nagyon szeretlek téged!.
- Én is téged.
- Jól van gyerekek, majd otthon jó? – mosolyogva figyel minket, majd én eltávolodok, s megvárom, hogy a vizsgálatot véghezvigye.
Már csak pár percig tart. Nem kell félni. Ahogy a tű felsérti kis bőrét és bugyogva felszökken rajta pirosló vére. Nem szeretem a vér látványát, de most el kell tűrni. Ahogy nézem ő sem szereti nagyon. De ez volt az utolsó dolog, amit kért tőlünk a doktor. Amint véghezvitte a csapolást, már ki is lebbenünk az ajtón.
- Na mi van a picivel, egészséges, rendben fejlődőik?
- Nyugi apa minden rendbe van a picikkel, szóval nem kell aggódni, egy hónap múlva vissza kell majd jönnünk ultrahangra, meg nézni mennyit nőttek.
- Jól értettem, hogy picik? - bólint. - Avatos, valamit tudhatsz ha egyszerre kettőt csináltál. – büszkén dacolva mosolyogva kacsintok rája, mint akiben már félelem egy kis tüze se lobbanna. Bármire képes vagyok most, még madarat is fognék.
Szemeit forgatva kilépünk újra a kis szűk utcákra.
- Szóval akkor két jövevény…- suttogja halkan a nagypapa.
- Igen kettő hihetetlen ugye?- szól Manah.
Ezután csendben végigmegyünk az utcákon és hazasétálunk. Szerencse közel van a klinika, így nem kell sokat se mennünk, és nem kell kóvályognunk a városban cél tudatlanul. Így is sok az ember, és nem kedvelem őket. Akármennyire akarok megbocsátani nem megy. Tűrni lehet de megbocsátani sose. Nem felejtettük el. Majd egyszer…
Megcsóválom fejem.
- Valami baj van?-kérdezi szerelmem aggódva.
- Semmi, csak épp gondolkoztam egy nagyon buta dolgon.
- Micsodán?- kérdezi kíváncsian.
- Nem lényeges.- és belépünk az újra a mi kis házikónkba.
Vagyis inkább az apja házába.
- Nos akkor gyerekek érezzétek magatokat otthon! Ha kell valami tudjátok hol találtok meg.- mutat a dolgozószobája felé, majd odamegy és az ajtó halkan becsukódik.
- Azt hiszem ma már nem fogjuk látni.- kuncogva leül a fotelba.
- Miért nem?
- Általában üzletelni szokott, és az akár több napig is tarthat. Ha oda bemegy estig biztos nem látod.
- Nem is baj az néha kell a magány is, nem lehetünk mindig egymás nyakába.
- Nem kedveled igaz?- kérdezi kicsit szomorkásan.
- Nem semmi bajom nincs vele, csak ez a függés… ez nem tetszik. Tudod eddig, ha úgy vesszük tőlem, függtek és nem én tőlük. Irányítottam és most irányítva vagyok. Olyan furcsa… de nem is lényeges ez most.- ülök le melléje, és megfogom a kezét.- Lesz két gyermekünk. Elő kell készíteni a terepet.
- Igen kéne készülődni, de nem tudunk olyan sokat róluk! Hisz még azt se tudod fiúk vagy lányok.
- Az lényegtelen… mindkettőre készülünk. Lehet. Te hogy neveznéd el őket?
-Ezen még nem gondoztam…-suttogja halkan és lenéz a földre.
- Én mindig is kislányt szerettem volna, Shyvana nevet adnám neki, vagy Xeisztra de gondolom nem sárkányneveket akarsz nekik adni.
- És ha fiú lesz, vagy fiúk?
- Nem tudom, én is csak merengek ezen.
- Ez még ráér. Még csak az elején vagyunk, még van hátra sok hónap. Addig találnunk kéne valami munkát is itt.
- Munkát? Nos… lehet, hogy szükségtelen.
- Honnan szerzel pénzt? - kérdezi miközben felhúzza a szemöldökét.
- Van hozományom. Ha elviekben nem találták meg az emberek a titkos helyeket, akkor egy csomó eldugott kincsünk van nekünk. Mivel király vagyok, korlátlanul rendelkezhetek népem kincsei felett… persze ha nem lopkodták el az óta.
- Én nem tudom. - csóválja a fejét. - De hol vannak ezek?
- Messze van, nem tudom, hogy jó lenne e ha jönnél oda.
- Ne nevettess már.- mondja kínosan nevetve. - Nem vagyok tehetetlen.
- Féltem a kicsiket…
- Ne féltsd te, azt hagyd meg nekem! Én hordom ki őket.
- És én mit mondjak? Az enyéim!
- Akár az enyém is!
- De nem biztonságos! Majd apáddal megyek.
Ekkor mintha érezné, hogy róla beszélnénk nyílik az ajtó és kikiált.
- Avatosh! Beszédem van veled.
Ránézem Manahra és várok. Ő vállat von. Nem tudja ő se mit szeretne az apja tőlem. Ahogy én se. Kisvártatva az ajtó felé veszem az irányt majd besunnyogok az ajtót.
- Miért szólítottál?- teszem föl legelsőként kérdésem.
- Csak beszélgetni szeretnék, mivel te hamarosan apa leszel ,és gondolom kell egy-két jó tanáccsal.
- Köszönöm szépen, de nem kell tanács. Tudok eleget mindenről amiről kell.
- Ne legyen ilyen visszautasító. - veszi le a szemüveget és felnéz rám a papírok közül.
- Nem utasítom el de maga nem tudja mi vagyok. Gondolom, ezt akarja tudni vagy inkább ad pár tanácsot ahhoz hogy neveljek fel gyerekeket? Tudom, hogy kell higgye el. Az hogy nem gyakorlatban nem tehettem meg nem, jelenti hogy négy ballábas vagyok hozzá.
- Félreért. Én nem is akarok közbeszólni. Igaz én leszek a nagypapa de nem szólok a gyerekek neveltetésébe. Azt csinál velük amit akar. Engem nem zavar. Lucifer lesz a gond. Nagy a nyüzsgés a Pokolban.
- Valóban?
- Tudnak mindenről Avatosh… sajnos tudnak. Az egyik gyereket akarja az már biztos. De minek?
- Nem tudom. Lehet, hogy én vagyok a tudás sárkánya de jövő nem jósolhatok. Ezernyi kis oka lehet annak miért lehetne egy gyermeket elrabolni. Több részlet kell nem csak egy kis foszlány. Tudni kell mik a szándékai. De az biztos, az én gyerekeimhez nem nyúl. Megérzi majd a sárkányok igazi haragját.
- Ne becsüld alá őt.
- Nem becsülök alá senkit, de engemet se nézzen le. Nem tudja mire vagyok képes.
- Az lehet, de ne vedd kebledre, azt hogy gyenge. Erős ő is.
- Tudom, de a félelem nem leszek vele kegyes. Ha harcolni kell ellene, meg fog gyűlni velem a baja.
Ő mosolygott.
- Csak ne így legyen Avatosh, csak ne így…
- Én sem szeretném, de ha nincs más mód.
- Mindig van, de menj vissza kicsi fiamhoz. Már biztos halálra izgulja magát és az ajtón keresztül, hallgatózik, miről beszélgetünk.
Mosolyogva kimegyek, és lám lám apunak igaza volt. Ott fülel az ajtóban. Ártatlan szemekkel felnéz rám.
- Helló.- mondja kicsi félénk hangon.
- Hallgatózunk hallgatózunk?
- Csak kíváncsi voltam.
Én nevetek.
- Hamar meg fogsz így öregedni.
Manah
- Szóval akkor két jövevény.. - suttogja apu maga elé.
- Igen kettő, hihetetlen ugye? - válaszolom vidáman, olyan boldog vagyok.
Végre lesz Avatosnak is családja, fogalmam sincs most mit érezhet, de remélem ugyan olyan sőt talán még boldogabb mint én. A haza vezető utat gyalogosan tesszük meg, apa háza a klinikához közel van. Avatosra nézve, valami furcsa érzés kerít hatalmába, talán még sem boldog vagy csak a piciket félti.
- Valami baj van? -kérdezem szerelmemet.
- Semmi, csak épp gondolkoztam egy nagyon buta dolgon.
- Micsodán?
- Nem lényeges. - majd belépünk a házunkba, amit most egy kis időre a miénknek is mondhatunk.
- Nos akkor gyerekek érezzétek magatokat otthon! Ha kell valami tudjátok hol találtok meg. - bólogatok, hisz én tudom, most a dolgozószobába megy ahonnan egy hamar nem fogjuk látni.
- Azt hiszem ma már nem fogjuk látni. - kuncogok a fotelban ülve
- Miért nem?
- Általában üzletelni szokott, és az akár több napig is tarthat. Ha oda bemegy estig biztos nem látod. -és akkor lesz egy kis időn egymásra is.
- Nem is baj az néha kell a magány is, nem lehetünk mindig egymás nyakába. - el szomorít mennyire nem bírják elviselni egymást.
- Nem kedveled igaz? - szomorkásan kérdezem, mi kéne hogy meg kedveljék egy mást?
- Nem semmi bajom nincs vele, csak ez a függés… ez nem tetszik. Tudod eddig, ha úgy vesszük tőlem, függtek és nem én tőlük. Irányítottam és most irányítva vagyok. Olyan furcsa… de nem is lényeges ez most. - le ül mellém a fotelbe, majd megfogja a kezem. - Lesz két gyermekünk. Elő kell készíteni a terepet.
- Igen kéne készülődni, de nem tudunk olyan sokat róluk! Hisz még azt se tudod fiúk vagy lányok.
- Az lényegtelen… mindkettőre készülünk. Lehet. Te hogy neveznéd el őket?
- Ezen még nem gondoztam… - suttogom és szégyenemben a földön lévő szőnyeget pásztázom.
- Én mindig is kislányt szerettem volna, Shyvana nevet adnám neki, vagy Xeisztra de gondolom nem sárkányneveket akarsz nekik adni. - nekem tetszenek, igaz van más név is
- És ha fiú lesz, vagy fiúk? - teszem fel a következő fontos kérdést.
- Nem tudom, én is csak merengek ezen.
- Ez még ráér. Még csak az elején vagyunk, még van hátra sok hónap. Addig találnunk kéne valami munkát is itt. - dolgoznunk kell, ha nem akarjuk, hogy apa nyakán élősködjünk
- Munkát? Nos… lehet, hogy szükségtelen. - hogy érti ezt, a szemöldököm felhúzva kérdezek rá.
- Honnan szerzel pénzt?
-Van hozományom. Ha elviekben nem találták meg az emberek a titkos helyeket, akkor egy csomó eldugott kincsünk van nekünk. Mivel király vagyok, korlátlanul rendelkezhetek népem kincsei felett… persze ha nem lopkodták el az óta.
- Én nem tudom.- csóválom meg a fejem. - De hol vannak ezek? - az emberek elég sok helyen keresgettek a sárkányok mesés kincsei után, lehet nem alaptalanul?
- Messze van, nem tudom, hogy jó lenne e ha jönnél oda.
- Ne nevettess már. - kínosan nevetek fel. - Nem vagyok tehetetlen. - csak állapotos.
-Féltem a kicsiket… - én is rettenetesen, de mellette akarok lenni. Egyedül nem akarok maradni.
- Ne féltsd te, azt hagyd meg nekem! Én hordom ki őket.
-És én mit mondjak? Az enyéim!
- Akár az enyém is!
- De nem biztonságos! Majd apáddal megyek. - emlegetett szamár, ki szól Avatosnak a dolgozó szobájából.
- Avatosh! Beszédem van veled.
Avatosh rám nézve várja válaszom, nem tudom mit akarhat így váll rándítással adom meg a választ. Be megyek a konyhába iszok egy pohár kakaót, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mit akarhat apa Avatshtól. Nagyon halkan oda megyek az ajtóhoz, oda bent apa és Avatosh már megint civakodnak.
- Tudnak mindenről Avatosh… sajnos tudnak. Az egyik gyereket akarja az már biztos. De minek?
- Nem tudom. Lehet, hogy én vagyok a tudás sárkánya de jövő nem jósolhatok. Ezernyi kis oka lehet annak miért lehetne egy gyermeket elrabolni. Több részlet kell nem csak egy kis foszlány. Tudni kell mik a szándékai. De az biztos, az én gyerekeimhez nem nyúl. Megérzi majd a sárkányok igazi haragját.
- Ne becsüld alá őt.
- Nem becsülök alá senkit, de engemet se nézzen le. Nem tudja mire vagyok képes.
- Az lehet, de ne vedd kebledre, azt hogy gyenge. Erős ő is.
- Tudom, de a félelem nem leszek vele kegyes. Ha harcolni kell ellene, meg fog gyűlni velem a baja
- Csak ne így legyen Avatosh, csak ne így…
- Én sem szeretném, de ha nincs más mód.
- Mindig van, de menj vissza kicsi fiamhoz. Már biztos halálra izgulja magát és az ajtón keresztül, hallgatózik, miről beszélgetünk.
- Helló. - köszönök félszegen.
- Hallgatózunk hallgatózunk?
- Csak kíváncsi voltam.
- Hamar meg fogsz így öregedni.
- Reméljük ez nem fog bekövetkezni, még szeretném a gyerekeket felnevelni.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én farkas éhes vagyok. Rendelhetnék pizzát vagy valami hasonlót.
- Te kis bélpoklos, azt rendelhetsz amit akarsz, van a konyhában pár szóró lap, nézd át őket, de úgy rendelj, hogy mindenkinek jusson.
- Köszi apu, megpróbálom de nem biztos hogy sikerül. Tudod már nem egyedül vagyok. - simizem meg a pocimat ami még nem olyan nagy.
Meg sem várom szerelmemet úgy szaladok be a konyhába, mért nem vettem én észre az előbb. Gyorsan kiválasztom a tetszetős szórólapot majd leadom a rendelést. A hölgy azt mondta fél óra és itt lesz.
Fél órával később a portás szól fel, hogy meg jött a futár. Felengedi én meg már az ajtóban várom. Amint a kezeim közé kaparintom a kaját, száguldok is be az étkezőbe, tányérokért és evő eszközért.
- Vacsora, gyertek míg van! Vagy különben megeszem az egészet egyedül.
- Megyünk már, csak mi nem vagyunk ilyen éhesek, szóval csak nyugi szerelmem.
Miután elfogyasztottuk a vacsit, én elvonulok fürdeni, apunál még a fürdő is hatalmas nem mint nálam. A hatalmas kádat teli engedem, teszek bele egy kis nyugtató aromájú fürdő sót is. Gyorsan le dobálom magamról a felesleges ruhákat majd nyakig ülök a fürdő kádban. A meleg víz és a fürdő só megteszi hatását, egyre laposabbakat pislogok. Engedek a csábításnak és elalszok a kádban.
”- Avatos, hol vannak a gyerekek? Mit csinált velük Lucifer, válaszolj már! - üvöltők rá, csak most veszem észre, hogy mindene véres. Apámat sem látom, mi történ itt?
- Most pedig te jössz Manah, te vagy csak az utolsó akadály a gyerekeidhez. Ha önként átadod akkor nem ölöm meg azokat akiket szeretsz. - undorító az egész lénye, fenyegetőzik itt nekem, apa itt van valahol érzem.
- Sosem lesznek a tieid, megöllek, ha bele is halok.
- Ez a válaszod?
- Ez!! - ekkor egy testet emel fel, akiben felismerem az apámat.
- Akkor apád lesz az első!
- Fuss Manah, mentsd meg a gyereke.. - Lucifer egy kéz lendítéssel kitépi a szívét, Apám élettelen testét messze elhajítja.
- Apa! Te alávaló féreg.
- Most pedig te jössz. - pislogni sincs időm már itt van előttem, ugyan ugy mozdul mikor apát megölte. Várom a fájdalmat a vér izét a számban de nem ez történik. Avatosh a saját testével fogta fel az ellenem indult támadást.
- Neked élned kell! Megígérted, hogy felneveled a gyerekeket. Szeretlek szerelmem. - ezek az utolsó mondatai hozzám.
- Mindenkit megölsz akit szeretek? Te sem érdemelsz kegyes halált! - fogalmam sincs, hogy-hogyan oldottam fel apám pecsétét, de érzem, hogy erőm teljes. Neki iramodok, kapok párat de és sem maradok alul. Mikor a két erőmet használom kiütöm, fölé hajolva engedem ki a karmaimat majd mellkasába fájom őket. A vér látvány csak még jobban elveszi az eszem, úgy végzek vele ahogy ő végzet Avatossal és apámmal,”
- Fiam, ébredj! Ébredj vagy megölöd Avatosht. - apa hangja mint a hideg zuhany úgy hat rám, szemeim azonnal kipattannak.
A látvány ami fogad szörnyű, Avatos mellkasában fagyok csuklóig. Érzem, ahogy szíve egyre lassabban ver.
- Nem, nem, nem ez nem lehetséges. - kezemet óvatosan húzom ki belőle, remélem nem okoztam nagy kárt, ő egy sárkány, nem halhat meg!
- Nyugi... nincs... semmi... baj, túl.. túl fogom.. élni. - arcomra simítja kezét mikor mondja az utolsó szavait már csak suttogja, Amint be fejezi mondatát már nem ver a szíve. Őt nem veszíthetem el, ez mind az én hibám.
Élettelen testét ölembe fektetem, angyali erőmet megpróbálom elő hívni de semmi. Mikor már végképp feladom elkezdek zokogni. Minden egyes könnycseppem Avatosh véres mellkasára csöppenek. Heves zokogásomból egy nagyon erős fehér fény szakít ki, Avatosh mellkasára pottyanó könnyeim elkezdtek fehéren izzani. Apámra nézve veszem észre fehér szárnyimat.
Az erőm csak addig tart míg szerelmem rendben nem jön, igaz a szíve nagyon gyengén ver, de legalább ver.
- Manah, most már nyugodj meg, öltözz fel addig én beviszem Avatosht a szobátokba. - bólintok, majd arrébb állok. Amint kimennek felöltözök és sietek Avatoshoz.
- Maradj, majd én össze takarítok.
- Oké.
- Kérlek szerelmem, maradj velem. - fogom meg a kezét, majd mell fekszem. A kimerültséget csak most érzem meg. Amint a párnán van a fejem elalszok.
Reggel, egy nagyon gyenge simogatásra kelek fel. Avatosra nézek, aki nyitott szemmel figyel.
- Jó reggelt szerelmem. - sikerült. Hatalmas kövek zúdulnak le szívemről.
Avatosh
- Reméljük ez nem fog bekövetkezni, még szeretném a gyerekeket felnevelni.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én farkas éhes vagyok. Rendelhetnék pizzát vagy valami hasonlót.
- Te kis bélpoklos, azt rendelhetsz amit akarsz, van a konyhában pár szóró lap, nézd át őket, de úgy rendelj, hogy mindenkinek jusson.
- Köszi apu, megpróbálom de nem biztos hogy sikerül. Tudod már nem egyedül vagyok. – simogatja meg a hasát. Igen, igen három helyett kell neki ennie.
Meg sem vár és már szalad kifele. Enyje ezt tanítottam neked? Faképnél hagysz? Te kis csintalan. Pár perc leforgása alatt meg is rendelte az ételt. Fél óra múltán meg is érkezik. Azonnal rávetődik és szélsebesen besasszézik az étkezőbe.
Én felnevettem. Még hogy a terhesség elszívja az összes energiát, és hogy nehezebben fog mászkálni. Hát mit ne mondjak, ahhoz képest olyan mint egy ötéves kis gyermek! Virgonc nagyon.
- Vacsora, gyertek míg van! Vagy különben megeszem az egészet egyedül.
- Megyünk már, csak mi nem vagyunk ilyen éhesek, szóval csak nyugi szerelmem.-szólok utána.
Elfogyasztottuk a vacsorát és őkelme elment fürdeni. Hallom ahogyan a csapból engedi a forró vizet. Azt hiszem sokáig benn, akar tartózkodni. Nagy sóhajjal leülök a kanapéra. Mellém leül az édesapja.
- Mindig ilyen nagy rituálét csap amikor elmegy fürdeni?
- Nem, általában és szoktam áztatni a pikkelyeimet, de most ahogy nézem ő foglalta el.
Ekkor felkacag.
- Nagyon összeilletek, még így is, hogy egyneműek vagytok.
- Köszönöm a bókot.- mondom kicsit elpirulva.
- Nem kell szégyenkezni emiatt…
- Nem a szégyen csak.. eszembe jutottak a többiek. Kitiltanának a Sárkányföldről.
- De ők halottak nem? - húzza fel a szemöldökét.
- Igen azok…. De valahogy mindig visszarévedek oda.
- S mit látsz?
- Boldogságot..- morzsolom össze könnyemet.
- És most nem vagy boldog?
- Mindennél jobban, de érzem, nem tudom megvédeni.
- Nem védheted meg mindentől ezt te is tudod.
- Igen és ez fáj. Pedig úgy körbeölelném a saját életemmel energiámmal, hogy megvédjem.
Ekkor hirtelen nyílik a fürdőajtó és ő kibotorkál meztelenül. Szemei üresen tekintenek, révednek a semmibe. Ijesztő látvány.
- Minden rendben van Manah? - kelek fel a kanapéról. - Manah!
Mintha megsüketült volna.
- Sosem lesznek a tieid, megöllek, ha bele is halok. – motyogja magában.
- Tessék? Miről beszélsz? Kit kéne megölni? - kérdezem tőlem.
Nem válaszolt csak felém jön.
- Manah… Ma… - akadt belém a szó amikor érem mellkasomba fúródó kezét.
A vér azonnal ellepte a tüdőmet, és felköhögtem.
- Fiam! Állj le! - mondja kétségbeesve.
Ekkor már Manah szemeit becsukta és könny pergett arcán. Láttam, hogy valamit suttog, motyog de nem értettem.
Érzem, hogy mélyebbre hatol, és a szívemet megfogja. Egyre jobban szorítja, Én tehetetlenül kalimpálok az elején kevesebb sikerrel. Elkapott, és most itt a vég… Nem nem adhatom fel ilyen hamar. Érzem, ahogyan a keze, mint az boa rátekeredik és minden eges dobbanásnál szorít a fogáson.
- Fiam, ébredj! Ébredj vagy megölöd Avatosht. – ekkor szemei felpattannak Végre felkelt.
- Nem, nem, nem ez nem lehetséges. - kezét óvatosan húzza ki belőlem. Megkönnyebbülve fellélegzek.
-Nyugi... nincs... semmi... baj, túl.. túl fogom.. élni. – simogatom meg arcát.
A kép elkezd homályosulni, már utolsó mondataimat suttogva mondom a sötétségnek, ami körbeölel. Olyan ismerős ez sötétség… hív magához és szólongat. Melengeti szívem. Olyan jó itt lenni! Minden tökéletes! Minden a lehető legszebb, s legjobb. Olyan fáradt vagyok… csak egy kicsit hadd pihenjek. Oly sok idő ment kárba.
Reggel a nap aprócska sugarai ébresztenek fel. Magam mellé nézek és Manah csendesen, pihen mellettem. Szóval mégsem ért utol a végzet.
Elmosolyodok. Milyen édesen szuszog mellettem. Megcirógatom bársonyos bőrét, és már ébredezik is.
- Jó reggelt szerelmem.
- Kedvesem… - suttogja és a szeme sarkából, kicsöppen a könnye.
- Jaj drágám, itt vagyok, nem történt semmi baj. Szívósabb vagyok mint te azt hinnéd.
- Megállt a szíved.. majdnem meghaltál.
- De látod, hogy élek ne aggódj.
- Félek Lucifertől. - fakad sírva
- Shh. - csititgatom és magamhoz húzom. Érzem, ahogy a könnye áztatja mellkasom.- Ne félj.
- Valamit tennünk kell, mi lesz ha megint ilyet teszek? Álmomban Luciferrel hadakoztam, és majdnem megöltelek. Apám kétségbeesett hangja ébresztett fel. Mi lesz akkor ha nem kelek fel rá?
- Túl sok feszültség van rajtad… hadd segítsek. - mosolygok és egy puszit lehellek ajkára. - Na jobb már?
- Sokkal, de nem old meg semmit. Olyan labilisnek érzem magam.
- A terhesség miatt, gondolom. Sok hormon szabadul fel. Talán túl sok…
- Hogyan lehetne megváltoztatni? - néz rám kíváncsian. - Egyáltalán meglehet?
- Igen meg. De annak van egy kis hátulütője.
- Micsoda?-néz elkerekedett szemekkel.
Én felnevetek.
- Nem kell félni. Csak annyi hogy a hónap helyett 2 évig leszel terhes, viszont ami az előbb történt talán nem lesz.
- Biztos? Két évig hordjam ki őket? Az soknak tűnik…
- Tudom, hogy az, de nem tudok rá más megoldást…
- Akkor mire várunk? Tegyük meg!
- Ahhoz még nem jött vissza teljesen az erőm.
Pár óráig fekszünk nyugodtan s csendesen az ágyban. Olyan jó újra karjaim közt tartani. Melenget testével.
- Talán fel kéne kelni nem, gondolod? - cirógatom meg.
- Csak még egy kicsit kérlek~ - könyörög nekem.
- Ah, rendben. - mondom megadva, és a szemeimet forgattam. - Ennyire nem lehetsz még álmos.
- Nem álmos vagyok de mostanság olyan keveset voltunk kettesbe.
- Oh szóval hiányolod a boldog együttlétünket? - húzom fel szemöldökömet.
Ekkor közelebb jön és mint egy kiscica hozzám dörgölőzik. Én csak kuncogok de nem ellenkezek. Hiányoltam már úgyis ezeket a perceket.
- Te kis rosszcsont! - mondom játékosan.
- Gyerekek kész a reggeli! - halljuk kintről apuka hangját.
- Hát akkor nincs mese. - sóhajtok fel. - Menjünk együnk egyet!
- Te és a nagy pókhasad! - forgatja a szemét.
- Kikérem magamnak! De valld be jó érzés ezt a testet magadénak tudni.
- Jaj ne kezd! - kacag fel.
- Mit? Dicsértetem férfiasságom! Tán már az is baj?
- Az apaság dicsőség a fejedbe szállt.
- Jaj kis húsom, de valld be honorálod a férfi részeimet.
- Nem is mondtam ilyet… nagyon is szeretem mikor igazán beveted magad. - simogatja a hasfalam.
- Ne játssz a tűzzel! - mondom kajlán. - A végén megéget!
Manah
- Kedvesem. - suttogom neki, észre sem veszem, hogy megint eleredtek a könnyeim.
- Jaj drágám, itt vagyok, nem történt semmi baj. Szívósabb vagyok mint te azt hinnéd. - még, hogy nem történt semmi?
- Megállt a szíved.. majdnem meghaltál.
- De látod, hogy élek ne aggódj. - hah könnyű azt mondani. Főleg, hogy Lucifer miatt történt ami történt.
- Félek Lucifertől. - adok hangot aggodalmamnak sírva.
- Shh. Ne félj . - magához húzva csitítgat.
- Valamit tennünk kell, mi lesz ha megint ilyet teszek? Álmomban Luciferrel hadakoztam és majd nem megöltelek. Apám kétségbe esett hangja ébresztett fel. - pánikba esve magyarázom, hogy végre megértse. - Mi lesz akkor ha nem kelek fel rá? - bele sem merek gondolni, hogy megölhettem volna.
- Túl sok a feszültség van rajtad, hadd segítsek. - mosolyog rám és egy puszit kapok ajkaimra.
- Sokkal, de nem old meg semmit. Olyan labilisnak érzem magam.
- Terhesség miatt, gondolom. Sok hormon felel. Talán túl sok. - vajon lehetséges változtatni rajta?
- Hogyan lehetne megváltoztatni? Egyáltalán meglehet? - nézek rá kíváncsian, ő biztos tud valamit rá.
- Igen meg. De annak van egy kis hátulütője.
- Micsoda? - nézek rá meglepődve. Szarvam fog nőni vagy mi? Ő meg kinevet, aranyos mit nem mondja.
- Nem kell félni. Csak annyi, hogy a hónap helyett 2 évig leszel terhes, viszont ami az előbb történt talán nem lesz. - lehet de akkor is sok.
- Biztos? Két évig hordjam ki őket? Az soknak tűnik.
- Tudom, hogy az, de nem tudok rá más megoldást..
- Akkor mire várunk? Tegyük meg!
- Ahhoz még nem jött vissza teljesen az erőm.
Talán két vagy három órát még sziesztázunk az ágyban mire Avatosh el kezd nyavalyogni a felkelésért, pedig olyan jó volna még feküdni. Vissza csábítom én még az ágyba.
- Talán fel kéne kelni nem gondolod?
- Csak még egy kicsit. - már vetem is be magam.
-Ah, rendben. Ennyire nem lehetsz álmos. - hehe, nem álmos vagyok.
- Nem álmos vagyok de mostanság olyat keveset voltunk kettesben.
- Oh szóval hiányolod a boldog együttlétünket? - naná, hogy hiányolom, minden porcikája hiányzik. Szemöldökét felhúzza,Látom kezded kapiskálni, közelebb megyek hozzá majd úgy csinálok mint egy macska.
- Te kis rosszcsont! - hogy én? Kikérem magamnak, nem vagyok rosszcsont csak kanos!
- Gyerekek kész a reggeli! - apa tudj mikor kell a hangulatot lelombozni.
- Hát akkor nincs mese. Menjünk együnk egyet. - mindig csak a kaja.
- Te és a nagy pókhasad.
- Kikérem magamnak! De valld be jó érzés azt a testet magadénak tudni. - istenem a plafon mindjárt leszakad.
- Jaj ne kezd! - kacagok fel.
- Mit? Dicsértetem a férfiasságom! Tán már az is baj?
- Az apaság dicsősége a fejedbe szállt. - koppintok a buksijára.
- Jaj kis húsom, de valld be honorálod a férfi részemet.
- Nem is mondtam ilyet.. nagyon is szeretem mikor igazán beveted magadat. - végig simítok hasfalán és egy kicsit lejjebb is.
- Ne játssz a tűzzel. - szólít fel kajánul. - A végén megéget!
- Attól nem tartok, hogy megégek. Viszont a vágy tüze az nagyon is éget. - vezetem kezét ágyékomhoz, ahol már igencsak égek. - Szóval valamit kéne kezdeni fele valamit, nem gondolod? - nézek rá kajánul, majd ajkaira marok.
Mivel fekszik az ágyon csípőjére ülök, finoman ringatom csípőmet amivel nagyon is tudom, hogy imád. Apró csókokkal fedem el meztelen mellkasát. A seb amit okoztam nem látszik, de így is tudom, hogy ott volt. Szerencsére nem kell sokáig noszogatnom, hogy végre vesse be magát.
Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el azóta, hogy apu szólt, de biztos nem tíz perc. Rendbe hozzuk magunkat majd utána kimegyünk a konyhába.
- Hát ti aztán nem aprózzátok el a dolgokat, már egy órája szóltam, hogy kaja van. - mosolyog apa sejtelmesen.- és Manah, ha lehet legközelebb szóljatok, hogy füldugót azt használjak, mert hangod az van, mint anyádnak.
- Apa! Most ezt muszáj volt. - vörös pofival sikkantok fel, róla teljesen megfeledkeztem.
- De most már gyertek enni. - mint az engedelmes kis kacsák már megyünk enni. Leülünk az asztalhoz és neki látunk a reggelinek. Lekvár egy kis pirítós, főtt tojás ami már kihűlt, meg az elmaradhatatlan narancslé.
- Képzeld apa, Avatost megtudja akadályozni, hogy meg egyszer ilyesmit csinálja mint a tegnap. - újságolom a híreket, apa szemöldöke felszalad a homlokára.
- És azt hogyan csinálja ha szabad megkérdeznem? Elmormol pár varázsigét vagy mi? - mért kell folyton kételkednie benne, mért nem hisz csak egyszerűen?
- Apa! Mért van az, hogy ti nem bírjátok ki, hogy nem veszekedjetek legalább mikor itt vagyok én is. Kezdjél beletömörödni a dolgokba. Szeretem és ő is szeret legalább egy kicsit bírjátok ki. - nézek mind a kettőre, nem tudom mért van ez. Folyton egymás idegeire mennek arra nem is gondolnak, hogy én mit érezhetek.
- Vissza térve az előző kérdésre, ha vissza tér az erőm akkor a kicsik erejét le tudom korlátozni minimálisra. Manah szervezetnék túl sok ami történik. A piciknek is már most megvan a maga erejük, hogy megvédjék magukat és Manaht. Teljesen nem tudom lekorlátozni csak annyira, hogy ne zavarja őt. A fejlődésük is egy kicsit lassabban fog megtörténni. Nem hónapok alatt fejlődnek ki, hanem két év mire elérik azt az időt, hogy megszülessenek.
- Ez aztán érdekes, de azt tudod Avatosh ha bármi, ismétlem bármi bajuk lesz a kicsiknek vagy Manahnak akkor nincs az a föld rész ahol nem talállak meg. - még nem láttam apát ilyennek, ereje bőrömet perzseli nem engedi ki az egészet csak annyit, hogy Avatosh tudja nem viccel.
- Nem kell félteni őket, tudom nagyon jól, hogy mivel jár ha nem úgy lesz minden. Tudom, hogy mit csinálok, ha pedig ezt nem lehet megérteni akkor nagyon sajnálom. - Avtosh itt hagy minket, most apa a lelkébe gázolt.
- Ezt most mért kellet? Tudod mit nem is érdekel. Ha lenyugodtál kérjél tőle bocsánatot. - ezzel ott is hagyom, hadd főjön csak a saját levében. Szerelmemet a szobánkban találom, lehorgasztott fejjel ül az ágy szélén. Oda megyek hozzá majd tenyerem közé fogom arcát és megcsókolom, most érezni-e kell, hogy én mindig mellette leszek.
- Szeretlek nagyon, tudod? Az életemet köszönhetem neked, ha te nem lennél én is biztos már végeztem volna magammal. Nem akarlak elveszíteni. - nyakába borulok, azt hiszem most az érzelgős oldalam is elő jött. Hangos zokogásba török ki, túl sok ez nekem, apa és Avatosh pufogása egymást ellen.
- Hé, nyugi. Nem ijedtem meg apádtól csak egy kicsit sérti az önérzetemet. De ez nem is érdekel a lényeg, hogy itt vagy velem és remélhetőleg itt is leszel velem.
Avatosh
- Attól nem tartok, hogy megégek. Viszont a vágy tüze az nagyon is éget. – Jaj a kis költői lélek elveszett benned kedvesem. Néha olyan szépen fogalmazol meg dolgokat hogy már élvezem. Habár lehet inkább az tetszik nekem ahogy kicsi kezével odavezet férfias ékességéhez. - Szóval valamit kéne kezdeni fele valamit, nem gondolod? – mosolyog rám édesen majd ajkaimba mar.
Milyen gyengéd s egyben vad a kis tigris! Kihasználja fekvésem és ő azonnal rám vetődik. Ringatja magát rajtam kényeztet és ráakar venni, hogy tegyem meg. A vágy a legfőbb fegyver. Mindig levesz a lábamról amikor akarja. Nem kétség szeretem is és ő az én kis mindenem. Apró kis csöppségeket nevelhetünk majd fel. Oh már belegondolni is jó. De most többet akarsz? Az ikrekből lehet,hogy több lesz ha így folytatja. Direkt kínoz mert tudja, hogy nagyon is szeretem azt amit csinál. Csókkal árasztja el mellkasom. Milyen kis ravasz démon vagy. Te akartad! Most megiszod a levét. Szeme megakad gondolom a seb helyét tekintgeti. Felesleges begyógyult és nem is érdekes. De most más dolgom van. A kis démon nem fér a bőrébe. Meg kell nevelnem…
Először is egy jó kis elfenekelés rá férne drágámra. Hasára fordítom, igaz nem szívleli elsőre… persze rájön a turpisságra mikor már harmadjára csapok arra a nemesi alfélre. Nyögései nem is lehetnek édesebbek. Az a kis rejtett vágyakozás hangjába. Ne sóvárogj ennyire szívi. Ami késik, nem múlik. Persze a kis szenvedélycsomagom nem engedi kiélvezni vezető személyiségemet és ő azonnal a lényegre, akar térni. Az állandó sietség. De legyen. Csak csináld nyugodtan, kényeztess és add meg azt amit egy férfinak kell! Azt a kis élvezetet. Rájöttem hogy őkelme függővé tett engem. Vágyakozva várok minden egyes együttlétre. Sóvárgok iránta ha lehetne minden percében ezt tenném vele. De nem vagyunk egyedül és már édes kis gyermekek vannak a láthatáron. Persze ez még pár hónap de az idő gyorsan száll tova. De nem számít most, ebben a pillanatban, nem. Élvezem testének hőjét, a szoros ölelését, a sóvárgó nyögéseit, az izzadságát. Érzem minden kis porcikáját miközben remeg szorításomban. Hamarabb a kelleténél elérkeztünk gyönyörünk kapujába. Mindketten egyszerre ömlesztettük ki fehér magjainkat. Aztán jött egy kis takarítás, na meg persze hajfésülés és felöltözés. Nem mehetünk így ki ilyen tépett és kócos hajjal. Azért adjuk meg a tiszteletet drága apjának.
- Hát ti aztán nem aprózzátok el a dolgokat, már egy órája szóltam, hogy kaja van. - mosolyog sejtelmesen. Azt hiszem ő tudja, hogy mit tettünk…- és Manah, ha lehet legközelebb szóljatok, hogy füldugót azt használjak, mert hangod az van, mint anyádnak.
- Apa! Most ezt muszáj volt. – vörösbe vált arca akárcsak nekem is. Igen ezt halotta. Mit ne mondjak igen is hangos volt ma. Különösen hangos.
- De most már gyertek enni. – egymás után sorba leülünk az asztalhoz. Minden édes finomság terül el az asztalon. Igazán étvágygerjesztő. Úgy is éhes lettem a nagy reggeli kalandtól.
- Képzeld apa, Avatost megtudja akadályozni, hogy még egyszer ilyesmit csináljak, mint a tegnap. – újságolja a híreket ekkor drága apja felhúzza szemöldökét. Valami nem tetszik neki mi?
- És azt hogyan csinálja ha szabad megkérdeznem? Elmormol pár varázsigét vagy mi? – Miért te hogyan szoktál valamit megoldani ami nem kerülne abba? Tudod mást is tudok mint varázsolni….
- Apa! Mért van az, hogy ti nem bírjátok ki, hogy nem veszekedjetek legalább mikor itt vagyok én is. Kezdjél beletömörödni a dolgokba. Szeretem és ő is szeret legalább egy kicsit bírjátok ki. – áll sarkára kedvesem de igaza van, mint valami öreg házaspár itt szekáljuk egymást. Igaz a házasságról jut eszembe…
- Vissza térve az előző kérdésre, ha vissza tér az erőm akkor a kicsik erejét le tudom korlátozni minimálisra. Manah szervezetének túl sok ami történik. A piciknek is már most megvan a maga erejük, hogy megvédjék magukat és Manaht. Teljesen nem tudom lekorlátozni csak annyira, hogy ne zavarja őt. A fejlődésük is egy kicsit lassabban fog megtörténni. Nem hónapok alatt fejlődnek ki, hanem két év mire elérik azt az időt, hogy megszülessenek.
- Ez aztán érdekes, de azt tudod Avatosh ha bármi, ismétlem bármi bajuk lesz a kicsiknek vagy Manahnak akkor nincs az a föld rész ahol nem talállak meg. – Miért bántanám őt úgy nézek ki mint aki akar ártani kedvesének?
- Nem kell félteni őket, tudom nagyon jól, hogy mivel jár ha nem úgy lesz minden. Tudom, hogy mit csinálok, ha pedig ezt nem lehet megérteni akkor nagyon sajnálom. – kelek fel az asztaltól. Nem mondtam volna ha nem tudom. Igen msot megsértett. Tudja mi vagyok és mégse bízik meg bennem. Mit beszéljek vele hogy ne kelljen állandóan élcelődni. Mert ő démon miért lenne nagyobb? Vagy fordítja? Semmivel se különb vagy másabb. Élőlény. De az hogy másikat szurkáljuk azzal nem oldunk meg semmit.
Leülök az ágy szélére. Bánom bármi tettemet itt. Minek erőlködök? Úgysem fog sose kedvelni nem hogy még szeretni és elfogadni. Hamarosan bejön kedvesem. Nem fordítom oda a fejem. Nézem a földet. Ő odajön felemeli fejem és egy csókot lehel rá.
- Szeretlek nagyon, tudod? Az életemet köszönhetem neked, ha te nem lennél én is biztos már végeztem volna magammal. Nem akarlak elveszíteni. – nyakamba borul, és elkezd zokogni.
- Hé, nyugi. Nem ijedtem meg apádtól csak egy kicsit sérti az önérzetemet. De ez nem is érdekel a lényeg, hogy itt vagy velem és remélhetőleg itt is leszel velem.
- Mindig így lesz. - mondja összecsukló hangján.
-Ne hullasd krokodilkönnyeidet.- törlöm le az arcáról a lefolyó könnycseppeket.- Majd jóban leszünk…
- De mikor?-néz rám könnyes szemeivel.
- Idővel. Azt hiszem mindketten kicsit önzőek, vagyunk. Hisz ő is vezető volt akárcsak én. Meg kell szokni, hogy nem vagyunk senki fölött hanem egymás mellettiek vagyunk. Igen szokni kell hogy nincs szolga és azt is szokni kell hogy nem parancsolgathatunk egymásnak.
- Nem akarom nap mint nap hallgatni, hogy veszekedtek!
- Jól van. Kimegyek hozzá és megbeszélem vele rendben?- emelem fel fejecskéjét.- Te addig maradj itt benn... - kelek fel mellőle. - és hallgatózz.
Ekkor furcsán néz rám. Sőt nagyon is furcsán. Mintha valami rosszat mondtam volna. Akaratlanul is felnevetek.
- Mi az?
- Jaj semmi semmi. - kapkodok levegő után. - Csak olyan fejet vágtál, mintha egy ártatlan bárány lennél, aki sose csinált ilyet.
- Nem vicces. - vált pufogósba.
- Oh kicsi szívem nem bántásból mondtam. - megyek vissza hízelegni hozzá, és átölelem a derekánál. - Tudod mindig is szeretni fogom az én kis durci-murcikámat.
- Ne puncsolj itt nekem, és nem vagyok durcis!
- Oh hát persze hogy nem vagy az. - adok puszit nyakára. - Na de nekem van egy ügyem apáddal.
- Csak ne légy durva vele.
- Nem szokásom senkivel se durva lenni.
Megint felkelek és kimegyek. Ő ott ült az asztalnál. Rám néz de nem mond semmit. Sóhajtva kiemelem előtte a széket és leülök vele szembe. Némán percekig néztünk egymás szemébe. Nem szólalt meg pedig gondolkodik valamin, látom szemébe.
- Nem akarsz velem beszélni ugye? - vágom szét a kínos csendbe.
- De szeretnék de tudom, hogy a vége rosszul sülne el.
- Jó rendben meghallgatlak tessék itt vagyok neked. Mondj bármit. - dőlök hátra a székbe, és tárom szét karodat. - Valami baj mégis van ha egymást csipkedjük. Szóval inkább beszéljük meg.
- Nincs veled semmi bajom. - közli egyszerűen.
-Hát akkor mi? A származásom? - húzom fel a szememet.
- Nem … igazából az hogy csak úgy idejöttél és minden tökéletes és jobb lett. Semmi bajom ezzel de ez már idillikus amit ti tesztek. Lehet, hogy irigy vagyok, lehet, hogy nem de én nem hiszem, hogy ennyire szeretnétek egymást. Mindig ódákat hallok tőletek így meg úgy szeretlek de nem látom az eredményét. Nem látom azt hogy tényleg szereted. Nem kötelezted el magad mellette teljesen.
Azt hiszem rájöttem mit akar, és én felnevettem.
- Azt hogy nem láttad az előkészületet, nem jelenti azt hogy nem szeretném.- kacsintok rá.
- Ezt hogy érted? Szóval már…
- Nem még nem. De pssz.- hajolok közelebb hozzá.- Most ki fogom hívni… de ne szólj semmit.
- Rendben.- suttogja és vár.
- Manaah! - kiálltok, és ő azonnal kiugrik a szobából.
- Szólítottál?
- Igen kedvesem. Tudod lenne számodra egy nagyon, nagyon fontos kérdésem.
- Számomra?- a kíváncsiság csak úgy csillog az arcába.
- Tudod.. régóta ismerjük egymást és az első pillanattól vibrált köztünk a levegő.- ekkor apuka megköszörülte a torkát. Mindketten ránéztünk.
- Csak folytasd meg se szólaltam.- mondja miközben két kezét felemeli, majd csöndbe marad.
- Szóval…-terelem vissza a szót. - Mikor már először találkoztunk már éreztük, hogy egymásnak teremtődtünk. - ekkor letérdelek előtte. - Mindig is te leszel az én bástyám ami örökké állni fog még akkor is mikor már csak egy támpillér választ el az összeomlástól. Te vagy az én alfám és ómegám. A végzetem és a kezdetem. Az örök és az elfogyhatatlanság. Benned találtam meg azt az érzést amit szerelemnek hívnak. Te vagy az egyetlen, akit így szerethetek, ezért szeretnék egy fontosan kérdezni tőled.
- Igen? - mondja könnyes szemekkel.
Ekkor előhúzok egy kis aranydobozt.
- Hozzám jönnél feleségül?
Manah
- Ne hullasd krokodilkönnyeidet. Majd jóban leszünk . - törli le könnyeimet.
- De mikor?
- Idővel. Azt hiszem mindketten kicsit önzőek vagyunk. Hisz ő is vezető volt akárcsak én. Meg kell szokni, hogy nem vagyunk senki fölött hanem egymás melleitek vagyunk. Igen szokni kell, hogy nincs szolga és azt szokni kell, hogy nem parancsolgathatunk egymásnak.
- Nem akarom nap mint nap hallgatni, hogy veszekedtek. - már csak az kéne a terhesség mellé a folytonos veszekedés amit apa és Avatosh intéznek.
- Jól van. Kimegyek hozzá és megbeszélem vele rendben? Te addig maradj itt bent és hallgatózz. - én meg a hallgatózás! Na jó szoktam de nem mindig, csak ha nagyon muszáj.
- Mi az? - valami maradta az arcomon?
- Jaj semmi,semmi. Csak olyan fejet vágtál, mintha egy ártatlan bárány lennél, aki sose csinált ilyet.
- Nem vicces. -pufogom.
- Oh kicsi szívem nem bántásból mondtam. - jön vissza hozzám hízelegni, jól tudja, hogy nem tudok rá sokáig haragudni. - tudod mindig is szeretni fogom az én kis durci-murcikámat.
- Ne puncsolj itt nekem, és nem vagyok durcis! - jelentem ki határozottan.
- Oh hát persze, hogy nem vagy az. - csókol a nyakamba. - Na de nekem van egy ügyem apáddal.
- Csak ne légy durva. - szépen kérem, mert tudom mire képes mind a kettő ha rólam van szó.
- Nem szokásom senkivel se durva lenni. - mond ezt a fenekemnek, hogy nem szoktál durva lenni. Egy hétig ülő párna is kell a seggem alá. Bezzeg ha én durvulok be egy kicsit akkor világ vége.
Mikor ki lép az ajtón nem megyek utána, nem akarom tudni, hogy miről beszélnek. Addig is rendbe szedem a szobát, az ágyat be vetem a szőnyeget ki porszívózom és még sok kisebb dolgok.
- Manaah. - kiált szerelmem.
- Szólítottál? - dugom be a fejem a napaliba, ahol nagyon jól meg vannak ezek ketten egymással szemben.
- Igen kedvesem. Tudod lenne számodra egy nagyon fontos kérdésem.
- Számomra? - szeretném remélni, hogy ez a voltos kérdés tényleg fontos legyen.
- Tudod … régóta ismerjük egymást és az első pillanattól vibrált köztünk a levegő. - igaz, vibrált de nem úgy ahogy ő gondolja, apa is elmehetne orvoshoz és nem itt terjesztené a bacilust. Most kell neki is torkot köszörülni, Avatosh és én is egyszerre nézünk rá.
- Csak folytasd meg sem szólaltam. - védekezés képen még a kezeit felteszi.
- Szóval. Mikor már először találkoztunk már éreztük, hogy egymásnak teremtődtünk. - le térdel elém, azt hiszem tudom mi folyik itt. - Mindig is te leszel az én bástyám ami örökké állni fog még akkor is mikor már csak egy támpillér választ el az összeomlástól. Te vagy az én alfám és omegám. A végzetem és a kezdetem. Az örök és az elfogyhatatlanság. Benned találtam meg azt az érzést amit szerelemnek hívnak. Te vagy az egyetlen, akit így szerethetek, ezért szeretnék egy fontosan kérdezni tőled. - szemeimet könny leple fedi, nem kell sok, hogy elsírjam magam. Senki sem mondott nekem ilyen szépet.
- Igen? - könnyes szemmel kérdezem, ezután elő vesz egy kis aranydobozkát.
- Hozzám jönnél feleségül? - levegőt is elfelejtek venni kérdésétől. Feleségül nem,de férjül igen.
- Nem... - döbbent fejet vág ő is meg apa is. - Feleségül nem megyek hozzád, de férjül viszont ezer örömmel. - guggolok le, majd fel húzza a gyűrűt. Semmi extra egy kis arany gyűrű olyan kis kővel amilyen az ő szeme színe. Megcsókol, de olyan tüzesen ha lehetne el is égnék csókjától.
- Ez volt az a hatalmas dolog amit szerettél volna velem és vele is megosztani Avatosh? - kérdezi apám tőle mikor fel álltunk és csókunkat is megszakítottuk.
- Igen ez lett volna az egyik a másik, az csak rád tartozik Ummuth vagyis mind a kettőtökre de csak te jöhetsz velem. Van egy barlang, ha az emberek még nemtalálták meg, Manahnak már mondtam, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy velünk jöjjön.
- Milyen messze is kéne menni?
- Hát a hegy mostani tartózkodási helye Ázsia, oda kell elmennünk majd persze a vőlegényem nélkül. - néz rám és meg simogatja arcomat. Veszélyes is lehet, évekkel ezelőtt jártam arra.
- Jól van már, szerintem megértette. -szól közbe apám és terelget be a konyhába minket. Elő vesz a hűtőből egy pezsgőt és poharakat, mindenkinek ki tölt egy kis adagot. Jó hideg és nem is erős, pont kellemes.
- Sok boldogságot kívánok a fiataloknak és jó sok unokát még.
- De apa, még ők sem születtek meg nem, hogy a többi. Meg egyébként nekem nem kell több gyerek, soha többé nem szeretném átélni azt amit a valamelyik nap.
- Jó, hogy mondod szerelmem. - ölel át Avatosh. - Ha gondolod és úgy érzed akkor leköthetem a gyerekek erejét.
- Elég erős vagy hozzá? - aggódok, éppen, hogy megmenekült a halál karmaiból és már szeretné a gyerekeke erejét le kötni.
- Minden rendben lesz. - ölel magához. - Sokkal több mindent kibírok mint te azt gondolnád. Ha megittad a pezsgőt akkor majd feküdj le a kanapéra és elvégzem a szertartást, jó? - bólintok, majd lehúzom a maradék pezsgőmet is. Mikor mindannyian megittuk a pezsgőt át megyünk a nappaliba. Úgy teszek ahogy Avatsh kérte, le fekszem a kanapéra.
- És most?
- Szépen be csukod a szemed és a kicsikre koncentrálsz. Ne ijedjél meg ha egy kicsit rosszul reszel, ez természetes a kicsik is aludni fognak egész nap, de ha akarod utána be mehetünk az orvoshoz.
- Rendben. - kapok meg egy puszit is, apa a kanapé egyik végén van Avatosh mellettem. Neki kezd a varázs szavak mormolásához, eddig nem érzek semmit. Már majdnem elalszok amikor megérzek valamit, mondta, hogy rosszul lehetek de ez nem az. A gyerektől érzek valamilyen energiát, eddig nem is éreztem ilyen, olyan mint ha meg akarna védeni. Apa és Avatosh is észre vette a változásokat.
- Valami baj van a gyerekekkel? - kérdem aggódva.
- Nincs, csak nem engedik, hogy meg kössem az erejüket.
Avatosh
- Nem... - na most nem tudom mi folyik itt. Döbbenten nézek rá, kifejezve meglepettségemet. Miért nem akar hozzám jönni? - Feleségül nem megyek hozzád, de férjül viszont ezer örömmel. -guggol le hozzám, és felhúzza ujjára a gyűrűt. Olyan szépen áll rajta ,körülöleli az ujját a csodálatos aranyékszer, minek közepén egy kő volt. Olyan mint a szemem színe, és nem csak ez a közös bennünk, hanem az is hogy én készítettem. Megcsókolom kedvesem, aki majdnem elhamvad édes tüzem alatt.
-Ez volt az a hatalmas dolog amit szerettél volna vele és velem is megosztani Avatosh? - hiányoztál nekem te is.
- Igen ez lett volna az egyik a másik, az csak rád tartozik Ummuth vagyis mind a kettőtökre de csak te jöhetsz velem. Van egy barlang, ha az emberek még nem találták meg, Manahnak már mondtam, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy velünk jöjjön.
- Milyen messze is kéne menni?
- Hát a hegy mostani tartózkodási helye Ázsia, oda kell elmennünk majd persze a vőlegényem nélkül. - nézek rá és megcirógatom arcát. Kár hogy nem jöhet velünk, hiszen nagyon érdekes és gyönyörű az út arra fele. Már ami maradt belőle természetesen.
- Jól van már, szerintem megértette. - szól közbe és betol minket a konyhába. Elővesz egy pezsgőt, ami durrantva felbont na meg poharakat és mindenkinek önt egy kicsit.
- Sok boldogságot kívánok a fiataloknak és jó sok unokát még.
- De apa, még ők sem születtek meg nem, hogy a többi. Meg egyébként nekem nem kell több gyerek, soha többé nem szeretném átélni azt amit a valamelyik nap.
- Jó, hogy mondod szerelmem. - ölelem át - Ha gondolod és úgy érzed akkor leköthetem a gyerekek erejét.
- Elég erős vagy hozzá? - aggódó mély tekintettel néz rám.
- Minden rendben lesz. Sokkal több mindent kibírok mint te azt gondolnád. Ha megittad a pezsgőt akkor majd feküdj le a kanapéra és elvégzem a szertartást, jó? - bólint, és egy húzással ledönti a pezsgőt. Annyira azért nem kell sietni. Miután mindenki végzett a kis innivalójával, kimegyünk újra a nappaliba. Ő lefekszik a nappaliban a kanapéra.
- És most?
- Szépen be csukod a szemed és a kicsikre koncentrálsz. Ne ijedjél meg ha egy kicsit rosszul reszel, ez természetes a kicsik is aludni fognak egész nap, de ha akarod utána be mehetünk az orvoshoz.
- Rendben. - kap egy puszit a homlokára, apja pedig a kanapé végére beül. Most hogy mindenki összegyűlt, akkor kezdhetjük.
Érzem ahogy mágia körbeölel, s elkezdhetem a varázslást. Rákoncentrálok a kicsikre. Apró, két kicsi szív dobogását hallom. Érzem az erejüket, és amikor próbálnám megkötni...
- Valami baj van a gyerekekkel? - kérdezi aggódóan
-Nincs, csak nem engedik, hogy meg kössem az erejüket.
- Na és most mi lesz?- kérdezi a drága apuka.
- Fogalmam sincs.- ülök le a kanapéval szembe.- Olyan nagy az erejük, és még ráadásul saját tudatuk is van.
-Akkor mihez kezdünk?
-De eléggé furcsa...- mondom nekik.- Csak most mutatkozna meg erejük? Kétlem. Manah ne ijedj meg.
Morgom miközben egy tűzlabdát gyúrtam össze és feléje irányítottam. Apja, s fia kerek szemekkel néztek. Manah kezét a tűzlabda útjába tette de mire elérte volna az mint a víz meleg hatására elpárolgott.
- Érdekes....- mondom nyugtázva.- Szóval ha veszélyben van anyuci akkor a védőmechanizmus bekapcsolódik. Istenem! Mikre nem lehet rájönni!
- Miről beszélsz te?- kérdezi furcsán Manah. Gondolom nem érti.
- Amikor a kicsik veszélyben érzik magukat vagy téged, akkor ezek szerint védekeznek, és ahogy látom eléggé hatásosan.
- Szóval ha úgy vesszük Manah most sebezhetetlen?- kérdezi felvont szemöldökkel Ummuth.
- Lényegében, most igen. Amíg a kicsik benne vannak.
- De akkor miért támadtalak meg?- kérdezi mindig érthetetlenül Manah.
- Rosszat álmodtál, veszélyben éreztek téged, ezért elindítottak, hogy megmentsenek, és valószínű emiatt támadtak.
- Remek! S hogy állítod most már meg őt ha lekötni nem tudod?
- Talán ha az álmait kötöm le, és nem álmodik semmiről az is jobb a semminél, nem?- nézek rá Manahra.
- De akkor én nem fogok semmiről se álmodni soha?
- Helyesbítek, csak addig nem, amíg a varázslatot le nem szedem rólad. Ezt a gyerekek nem fogják támadásnak venni, vagy veszélynek szóval, még megtehetem. Az elmédre fog hatni, s nem a testedre.
- Na jó most mit akarsz tenni?- kérdez meg az apja.
- Lecsendesítem.
-T essék?- kell haragra.- De akkor varázsereje se lesz neki!
- Neki nem, de a gyerekeknek igen.
- Na ez már túl sok! Úgy beszéltek rólam mintha tárgy lennék!- most már Manah is ideges.
- Bocsáss meg nem akartam.
- Mindegyikőtök hatalommániás!- folytatja tovább.
- Kikérem magamnak!- vágok vissza neki.- Ha annyira a hatalom érdekelne mint ahogy mondod, szerinted itt ülnénk és beszélnénk hogyan lehetne neked jobb?
- Nem ez a bajom Avatosh! Hanem az hogy nem mondotok semmit és szavakkal dobálóztok amiket nem értek!
- Szóval hiányolod a szavak kifejtését? - kérdezi apja. - Miért nem szóltál akkor előbb? Te pedig mondhatnád érthetőbben is. - és leszúr engemet. Persze ilyenkor én vagyok a hibás ugye?
- Rendben. - fonom össze a karomat. - Nos mit szeretnél tudni? - kicsit mérges vagyok, hogy mindenért én vagyok a hibás de azt hiszem le kell nyelnem. Egy kis időre...
- Mi az hogy lecsendesítés?
- Amikor elmédet „megfosztjuk” az álmok világától. Ilyenkor nem tudsz a másvilággal kapcsolatot teremteni, ezért nem álmodsz. Habár érzelmileg nem leszel ilyen heves mint akkor, hiszen ki tud álmok nélkül élni? Persze nem olyan tragikus mint amennyire hallatszik, de azt be kell vallanom nyugodtabb leszel mint most, mivel nem hatnak annyira az ingerek mint most- magyarázom el neki.
- Szóval nem fogok semmit érezni?
- De fogsz, csak nem olyannyira hevesen mint most. Nyugodtabb leszel tőle, kiegyensúlyozottabb. A kicsinek csak hasznos lesz.
- Vagy csak neked lesz hasznos hogy nem hisztizik annyit. - mondja kuncogva.
-Apa! - mondja a szemét forgatva.
- Ha ha vettem a poént humorzsák, de azért legközelebb valami normálisabbat találj ki.
- Most ennyire futotta bocs! - von vállat az öreg.
- Szóval akkor vállalod Manah? - kérdezem meg kedvesem.
Nem válaszol gondolkodik. Meg is értem. Ki akarná ezt? Az ördög vigye el ezt az undok helyzetet. Csak jót szeretnék neki nekem és mindenkinek. Nagy lélegzetet vesz.
- Jó csináljuk. - mondja ki miközben kifújja a levegőt.
- Biztos vagy benne? - kérdezi apja tőle.
- Igen, legyünk túl rajta.
Ekkor bólintottam és közelebb lépek.
- Csukd be a szemed, kérlek.
Ekkor lassan, de megtette a kérésem.
- Vegyél mély levegőt, és ne gondolj semmire. Lazulj el élvezd a semmittevést.
Mély lélegzeteket vesz, és látom ahogyan ellazul mind lelkileg és testileg.
-Mit is csinálsz pontosan? - jön oda az apja.
- Most meditál, ilyenkor a lélek a legintenzívebb státuszába van.
- Ez jó neked?- suttogja.
- Igen, ilyenkor a legkönnyebb leválasztani a lelket az álmok világáról, de ne zavarj többet koncentrálnom kell!
Mondom morcosan, és visszakoncentrálok Manahra. Becsukom a szemem és a fejére emelem a kezem. Érzem a lélek energiáját, és próbálok ráhangolódni. Olyan furcsa az ő ereje, meleg de egyben hűvös. Cirógat de egyben szúr. A tökéletes egyensúly. Csak pár másodperc és kész is.. egy utolsó varázsszó és végzet. Kinyitom szemem, és egy jel volt a homlokán, ami elkezdett halványodni. Ez a jel a csendesítettek jele. Persze nála vissza lehet ezt kovácsolni hiszen én nem örökre választottam el tőle.
- Na milyen érzés? - kérdezem meg tőle miután kinyitja a szemét.
- Olyan... nyugalmas és furcsa.
Rámosolyogtam.
- Rendben akkor már jól leszel.
- Biztos? Olyan furcsán érzem magam, de nem idegeskedek rajta.
- Biztos. Nem egyszer alkalmaztam már ezt a mágiát.
- Akkor most hogy véghezvitted és a gyerekek nem szóltak közbe akkor elmegyünk megnézni azt a vagyont?
Manah
- Nincs, csak nem engedik, hogy megkössem az erejüket. - ez meg, hogy lehet?
- Na és most mi lesz? - kérdi apa.
- Fogalmam sincs. - marha jó. - Olyan nagy az erejük, és még ráadásul saját tudatuk is van.
- Akkor mihez kezdjünk? - kérdezem aggódva, nem szeretnék meg egyszer ilyet átélni.
- De eléggé furcsa. Csak most mutatkozott meg az erejük? Kétlem, Manah ne ijedj meg. - mért kéne? Azt hiszem a válasz hamarabb érkezik mint vártam, egy tűz labda közelit felém!! Kerek szemekkel figyelem, most miért csinálja? Mielőtt elérne védekezően felemelem a kezem de a melegség amit vártam egyszeriben eltűnt. Mi a franc?
- Érdekes…- nekem mondod? - Szóval ha veszélyben van anyuci akkor a védekezőmechanizmus bekapcsolódik. Istenem! Mikre nem lehet rá jönni! - megnyúzom, ki tesz ilyenemnek hogy örüljön a feje. Ki be szerettem bele!
- Miről beszélsz te?
- Amikor a kicsik veszélyben érzik magukat vagy téged, akkor ezek szerint védekeznek, és valószínű emiatt támadtak. - még jobb, mi jöhet még?
- Remek! S hogy állítod most már őt ha lekötni nem tudod? - kérdi apa, azt én is szeretném tudni.
- Talán ha az álmait kötöm le, és nem álmodik semmiről az is jobb a semminél, nem?
- De akkor én nem fogok semmiről se álmodni soha? - én szeretek álmodni főleg ha az jó.
- helyesbítek, csak addig nem, míg a varázslatot le nem szedem rólad. Ezt a gyerekek nem fogják támadásnak venni, vagy veszélynek szóval, még megtehetem. Az elmédre fog hatni, s nem a testedre. - biztos, ha ő mondja. Igaz a felét sem értettem de mindegy. Avatosh tudja mit csinál és sosem bántana engem vagy a kicsiket.
- Na jó most mit akarsz tenni? -érdi apa
- Lecsendesítem. - na ez új.
- Tessék? De akkor varázs ereje se lesz neki. - kissé mérgesebb apa mint szokott lenni.
- Na ez már túl sok! Úgy beszéltek rólam mintha tárgy lennék. - franc essen ebbe a kettőbe, mikor fogják már fel, nem vagyok egy elveszett lélek. De főképp nem tárgy aki felett csak úgy elbeszélgetnek.
- Bocsáss meg nem akartam. - persze én meg most jöttem le a falvédőről.
- Mindegyikőtök hatalommániás!
- Kikérem magamnak! - kérjed, de te sem vagy most jobb apánál. - Ha annyira a hatalom érdekelne mint ahogy mondod, szerinted itt ülnék és beszélgetnék hogyan lehetne neked jobb? - jól van, egy kicsit túlzásba estem.
- Szóval hiányolod a szavak kifejtését?-kérdezi apa.- Miért nem szóltál akkor előbb? Te pedig mondhatnád érthetőbben is.- és kap egy kis fejmosást Avatosh is.
-Rendben.- Nos mit szeretnél tudni? - mondjuk úgy mindent?
-Mi az hogy lecsendesítés? - ez ami inkább a legjobban foglalkoztat.
- Amikor elmédet „megfosztjuk” az álmok világától. Ilyenkor nem tudsz a másvilággal kapcsolatot teremteni, ezért nem álmodsz. Habár érzelmileg nem leszel ilyen heves mint akkor, hiszen ki tud álmok nélkül élni? Persze nem olyan tragikus mint amennyire hallatszik, de azt be kell vallanom nyugodtabb leszel mint most, mivel nem hatnak annyira az ingerek mint most. - akkor teljesen megfosztanak az érzéseimtől?
- Szóval nem fogok semmit érezni?
- De fogsz, csak nem olyannyira hevesen mint most. Nyugodtabb leszel tőle, kiegyensúlyozottabb. A kicsinek csak hasznos lesz.
-Vagy csak neked lesz hasznos hogy nem hisztizik annyit. - ez is igaz lehet, de apa sem bírja ki, hogy nem piszkálja Avatosht.
- Apa! - kiáltok rá. Ez mégis csak egy kicsit durva volt.
- Ha ha vettem a poént humorzsák, de azért legközelebb valami normálisabbat találj ki.
- Most ennyire futotta bocs! - von vállat apa.
- Szóval akkor vállalod Manah? - ha nem vállalom félő, hogy megint bántani fogok mindenkit és én azt nem szeretném. De mi van akkor, ha nem sikerül? Akkor ugyan ott leszünk mint most. Nagy levegőt veszek, majd megadom a válaszom.
- Jó csináljuk. - sokat nem vesztünk vele.
- Biztos vagy benne?- kérdezi apa.
- Igen, legyünk túl rajta. - minél hamarabb annál jobb.
- Csukd be a szemed, kérlek.
- Vegyél mély levegőt, és ne gondolj semmire. Lazulj el élvezd a semmittevést. - jó, nagy levegő be és csak koncentrálnom kell a nagy semmire.
- Mit is csinálsz pontosan? - jaj apa, ha folyton megzavar még a végén nem lesz semmi belőle.
- Most meditál, ilyenkor a lélek a legintenzívebb státuszába van. - vagyis csak próbálnék de apa folyton beszél, de gy idő után kizárom őt is. Teljesen el lazulok, mindent és mindenkit ki zárok az elmémből és csak koncentrálok a teljes lelki békémre. Egy kis idő múlva érzem, hogy minden rendben, annyira békés és nyugalmad, de egyben furcsa is.
- Na milyen érzés.
- Olyan... nyugalmas és furcsa.
- Rendben akkor már jól leszel.
- Biztos? Olyan furcsán érzem magam, de nem idegeskedek rajta. - és tényleg, nem idegeskedek.
- Biztos. Nem egyszer alkalmaztam már ezt a mágiát.
- Akkor most hogy véghezvitted és a gyerekek nem szóltak közbe akkor elmegyünk megnézni azt a vagyont?
- Ha már nem mehetek veletek, akkor azt mondjátok meg mennyi időre is leszek magamra hagyva? - valahogy ezt nem közölték velem.
- Ha rendesen akarunk menni akkor a repülő út és a többivel talán egy vagy két hét, de az attól is függ, hogy most hol van az a hegy. Azt tudom, hogy Ázsiában de pontosan hol, azt még én sem.
- Szerintem az lesz a legjobb mindenkinek ha Manah mellé hívatok valakit, aki vigyázz rá és a két unokámra. És mielőtt ki kelsz magadból Avatosh, tudom, hogy a gyerekek védik őt, de mi van akkor ha elkábítják? Akkor jó ha van vele valaki, nem gondolod? - megint egy újabb ok a veszekedésre, de most ez sem tud meghatni.
Inkább megeszek egy kis fagyit ha van. Amíg ők ketten eszme cserét folytatnak addig én megkeresem a fagyit, szerencsére a fagyasztóban van egy kicsi. Pont a kedvencem, epres joghurtos, gyorsan keresek egy jó nagy kanalat és szépen be temetem magamba. Eirinnel ettem utoljára ilyet, azóta rá se tudtam nézni a fagyira de most muszáj. Már majdnem megettem az egészet, kelet volna hagyni a többieknek is. Biztosan nem fognak megharagudni rám, vagyis reméljük. Na de ennyi nem volt elég, kell még valami. Nézzünk csak meg a hűtőt, van egy kis szalámi meg sajt, tojás és vaj, meg gyümölcs lé. De az amit szeretnék pont nincs, na sebaj majd apát le küldjük a boltba egy kis cetlivel.
Megyek megnézem a két jó madarat, de amikor be megyek a nappaliba hihetetlen látvány fogad. Ezek ketten nagyban tervezgetik az utukat és nem veszekednek. Csak kezdenek meg békélni egymással, oda sétálok szerelmemhez majd hátulról megölelem. Annyira imádom az illatát, édes mégis kesernyés, nem tudom milyen tűs fürdött használ de tetszik. Orrommal elkezdem egy kicsit csiklandozni de annyira le van foglalva, hogy rám se figyel. Várjál csak! Mindjárt fogsz te figyelni, apró puszikkal kezdem majd egy kicsit meg is szívom a bőr és legvégére hagyom a fogaimat. Picikéket harapok nyakába majd egyre erősebbeket.
- Manah szívem, szerintem most kéne abba hagynod. Nem akarja apád látni, hogy mit művelünk a szobában ugye?
- Jól van befejeztem, de ha nem bánjátok elmegyek lefeküdni a fagyi megfeküdte a gyomromat.
- Menjél, ha bármi van sikíts. - kapok egy kis csókot és már megyek is a szobánkba. Nagyon fáradt vagyok, úgy ahogy vagyok le fekszem.
***
A gyomrom csak nem akarja abba hagyni, émelygek és azt hiszem hányingerem is van. Fekszek még egy kicsit hátha az elmulassza. Olyan tíz percet feküdhetek amikor ténylegesen elindul a róka felfedező útra. Gyorsan ki szaladok a fürdőbe és ki is ürítem a gyomrom, undorító egy látvány. Amint végeztem megyek ki öblítem a számat, már a fogkeféhez nyúlnék amikor újra rám tör a hányás. Csak tudnám most mit hányok ki? Amikor ennek is annyi húznám le a vécét de megrökönyödök, az egész vécé kagyló csupa vér.
- Avatos, apa! Azonnal gyertek ide! - remélem nincs semmi a kicsikkel.
- Mi a baj szerelmem? - nem tudok megszólalni így csak a vécé felé mutatok, apa ott marad velem míg szerelmem megnézi mi is a baj. - Ummuth. Azonnal vigyük be a kórházba vért hányt.
- Hívom Markot, ti addig készüljetek.
- Félek, nagyon félek. Mi van ha a picikkel van valami, nem akarom elveszíteni őket.
- Ne félj, minden rendbe lesz velük. Ne feled, én egy sárkány vagyok te meg egy nephilin. Nagyon erősek a gyerekeink.
- Mark előkészített mindent, gyere ide fiam és te is Avatosh. - apa mind a kettőnket át ölel majd el kezd minket az ereje körbe venni. Azt hiszem tudom mi fog következni így Avatosh fülébe súgom, hogy mi most teleportálunk vagy mi fene. Gyorsan be csukom a szemem, de mikor kinyitom már a jól ismert orvosi szobában vagyunk. Egy kicsit rosszul eset az ide jutás és nem nagyon tudok menni.
- Avatos, hozd ide kérlek Manaht hadd nézem meg a piciket, ha nem találok semmit akkor viszont mást is meg kell majd nézni.
- Még mindig félek.
- Nem kell félni Manah, elég erősek vagytok mind a ketten, így szerintem a picik is azok. De most már ne húzzuk az időt nézzük a piciket. - megint nyom rám abból a zseléből és elkezdi vizsgálni a piciket. Mindent jó alaposan végig mér, kétszer is!!
- Azt hiszem már tudom mi lehet a baj. A picik gyorsabban fejlődnek mint kéne.
- De az lehetetlen, ma lecsendesítettem őket, ezáltal nem szabadna gyorsan fejlődniük, sőt pont, hogy lassabban.
- Lehet, hogy le csendesítetted őket de ezt ők nem nagyon díjazzák ezek szerint. A vér sajnos abból lett, hogy az egyik picinek ha jól látom a szárnya átszúrta a méh falat és a vékonybél egy részét is. Sajnos Manah most egy pár napig bent lesz mert meg kell műtenünk és az ő esetében sajnos egy teljesen más orvosi teamet kell össze szedni. De egy kis örömöt is szerzek nektek, tudom, hogy milyenek lesznek a picik. Az egyikük. - mutat a monitorra . - sárkány lesz és ha jól megnézitek akkor az ő szárnya a ludas. És a másik, ha jól látom akkor félig sárkány és démon. Mielőtt megkérdezitek honnan tudom, az ő szárnyi. - mutat a másik picire. - csak félig pikkelyes a másik fele pedig kis tollakból áll.
Avatosh
- Ha már nem mehetek veletek, akkor azt mondjátok meg mennyi időre is leszek magamra hagyva?
- Ha rendesen akarunk menni akkor a repülő út és a többivel talán egy vagy két hét, de az attól is függ, hogy most hol van az a hegy. Azt tudom, hogy Ázsiában de pontosan hol, azt még én sem.
- Szerintem az lesz a legjobb mindenkinek ha Manah mellé hívatok valakit, aki vigyázz rá és a két unokámra. És mielőtt ki kelsz magadból Avatosh, tudom, hogy a gyerekek védik őt, de mi van akkor ha elkábítják? Akkor jó ha van vele valaki, nem gondolod?
Ekkor szerelmem kimegy, nem akar többet hallani.
- Valóban igaz, de fogalmam sincs mit tegyünk. Szerinted ha Lucifer jönne nem tudná megölni mindkettőjüket?
- Nem mivel ahogy mondtad a gyerekek megvédik őt. Tudom is ki jó melléje egy jó embert. De gyere mutasd meg nekem hol van az a bizonyos hely.
Vesz elő egy térképet. Nagy meglepődésemre, a térkép néhány rész igen ismerős... igen dereng már merre van. Vezetem végig ujjamat rajta majd ,egy pontom megakadok valahol a Himaláján van.
- Ott van?
- Igen... - nézek fel rá. - Tudsz repülni?
- Igen tudok.
Miközben beszéljük tovább a tervezett utunkat, érzem valaki hirtelen átölel engem. Melegséggel áraszt el, a kismama nem bír kicsi fenekén maradni. Elkezd csikizni orra hegyével a nyakam de nem tudok most rákoncentrálni. Látom nagyon próbálkozik figyelmemet rá összpontosítsam, elkezd csókokkal elárasztani, majd megharap. Azzal semmi gond nem lenne hogy ezt csinálja, csak ne egyre intenzívebben tenni.
- Manah szívem, szerintem most kéne abba hagynod. Nem akarja apád látni, hogy mit művelünk a szobában ugye?
- Jól van befejeztem, de ha nem bánjátok elmegyek lefeküdni a fagyi megfeküdte a gyomromat.
- Menjél, ha bármi van sikíts. - lehellek homlokára egy csókot.
***
Hirtelen nagy loholásra leszünk figyelmesek, és halljuk a hangot. Nem hiszem hogy ennyire rossz lenne az áldott állapot, habár mivel férfi elhiszem neki teljesen más, mint női társainak. Mindketten furcsán összenézünk , és némán figyelünk.
- Avatos, apa! Azonnal gyertek ide!
- Mi a baj szerelmem? - meg sem tud szólalni, és én is majdnem összeesek a félelemtől amikor a vécékagyló felé mutat, ami teljesen véres. - Ummuth. Azonnal vigyük be a kórházba vért hányt.
- Hívom Markot, ti addig készüljetek.
- Félek, nagyon félek. Mi van ha a picikkel van valami, nem akarom elveszíteni őket.
- Ne félj, minden rendbe lesz velük. Ne feled, én egy sárkány vagyok te meg egy nephilin. Nagyon erősek a gyerekeink.
- Mark előkészített mindent, gyere ide fiam és te is Avatosh. - hirtelen átölel minket apja.
Az ereje körbeölel minket. Manah fülembe súgja, hogy teleportálni fogunk. Áh, mindent értek. Egy szemvillanás alatt, ott termünk az orvosi szobába. Szerelemem alig tud állni nem hogy még menni is!
- Avatos, hozd ide kérlek Manaht hadd nézem meg a piciket, ha nem találok semmit akkor viszont mást is meg kell majd nézni.
- Még mindig félek.
- Nem kell félni Manah, elég erősek vagytok mind a ketten, így szerintem a picik is azok. De most már ne húzzuk az időt nézzük a piciket.
Mindent alaposan végignéz, még többször is hogy megtudja mi a komplikáció oka.
- Azt hiszem már tudom mi lehet a baj. A picik gyorsabban fejlődnek mint kéne.
- De az lehetetlen, ma lecsendesítettem őket, ezáltal nem szabadna gyorsan fejlődniük, sőt pont, hogy lassabban.
- Lehet, hogy le csendesítetted őket de ezt ők nem nagyon díjazzák ezek szerint. A vér sajnos abból lett, hogy az egyik picinek ha jól látom a szárnya átszúrta a méh falat és a vékonybél egy részét is. Sajnos Manah most egy pár napig bent lesz mert meg kell műtenünk és az ő esetében sajnos egy teljesen más orvosi teamet kell össze szedni. De egy kis örömöt is szerzek nektek, tudom, hogy milyenek lesznek a picik. Az egyikük. - mutat a monitorra . - sárkány lesz és ha jól megnézitek akkor az ő szárnya a ludas. És a másik, ha jól látom akkor félig sárkány és démon. Mielőtt megkérdezitek honnan tudom, az ő szárnyi. - mutat a másik picire. - csak félig pikkelyes a másik fele pedig kis tollakból áll.
- Valóban? - kérdezek csodálkozva. - Változhatnak ezek után?
- Természetesen, de nem kell itt olyan nagy dolgokra gondolni. Maximum a szárnyuk kinézete az ami változhat, esetlegesen bőrszín.
- S most akkor megműtenek?
- Igen, meg kell műtenünk, ha a gyerekek tovább nőnek a méhedben, szétszednek belülről. - mondja mintha ez természetes lenne.
- Mit fognak vele tenni most? A gyerekek nem annyira fejlettek hogy éljenek még! - vágok közbe.
- Császárral világra hozzuk őket, és azonnal inkubátorba kerülnek, de ahogy nézem már így is előrehaladottak a picik, 35. hetükben járnak, és nem fordulhatnak meg! Muszáj lesz megműteni őket. S ne féljen se apuka és anyuka se, a gyerekek ránézésre makkegészségesek.
- Rendben. Mikor lesz kész a csapat.
- Pár óra alatt összehozom őket, nem kell aggódni. Addig anyuka kap gyógyszer, és morfiumot a fájdalmak ellen.
A segítségemmel az orvos rátolta az egyik gurulós ágyra, és azonnal az egyik éppen üres műtőbe toltuk. Mindvégig fogom a kezét kedvesemnek, az apuka pedig csak loholt utánunk.
- Amíg nem szedem össze a csapatot, addig vele maradhat, de a műtét során kin kell várakoznia.
- Rendben. Köszönöm. - mondom mosolyogva.
- Félek, nagyon félek Avatosh... - mondja miközben szipog.
- Ne félj itt leszünk melletted és ahogy a doktortól hallottad rendben lesz minden.
- Mi van akkor ha mégsem úgy lesz? - kérdi remegő hangon.
- Ne is gondolj ilyenekre kérlek minden rendben lesz.
- Ne gondoljak? Nem te fogok magadból kipréselni a gyerekeket!
- Fiam! -szól közbe apuka. - A stresszel csak rontasz a helyzeteden! Mindjárt kapsz egy gyógyszer és utána nem fog fájni. El is fognak gondolom altatni a műtét során szóval nyugalom. Ha valami probléma lesz meg fogják oldani. Ő a legjobb orvos is egyben.
Ekkor apai szó hatására kicsit lenyugszik, és ahogy mondja meg jött a nővér aki ápolgatta. Óráknak tűnő percek mennek el így, amikor hirtelen beugrik az ajtón, teljes sebészeti felszerelésben az orvosunk.
- Kérem távozzanak, nővér pedig adja be az altatót. Ha végzünk szólni fogunk.
- Szurkolunk neked Manah!
- Itt leszünk melletted ne aggódj! - szorítom meg utoljára a kezét, és egy gyengéd csókot lehellek homlokára.
Ezután kimegyünk és várunk. A legrosszabb az egészben. Ő már biztosan alszik és nem érez semmit. Órák teljek el így, és semmi hírt nem közölnek velünk. Én idegességemben fel alá járkálok a sürgősségi osztályon, Ummuth pedig a széken terpeszkedik, mindkét keze a térdén pihen. Ő is utálja a várakozást és el is hiszem.
- Szerinted? Jól vannak?
- Bizonyára igen... ha nem így lenne szólnának, és több orvos sürögne forogna.
***
Több mint tíz óra telik el amióta Manaht bevitték... tíz borzalmas óra, amikor végre nyílik az ajtó és kijött rajta az orvos.
- Jól van Manah? - jött ki azonnal a számon.
- Igen Manah jól van, és gratulálok! Két egészséges fiúnak adott életet.
Manah
- Valóban, változhatnak ezek után? - kérdezi szerelmem, bár nem tudom mit indítottunk el az egész lecsendesítéssel, de a kicsiknek nem tetszik.
- Természetesen, de nem kell olyan nagy dolgokra gondolni, Maximum a szárnyuk kinézete ami változhat, esetlegesen a bőrszín. - megnyugodtam.
- S most akkor megműtenek?
- Igen, meg kell műtenünk, ha a gyerekek tovább nőnek a méhedben, szétszednek belülről. - mi van? De még nem is akkorák, hogy megszülessenek!
- Mit fognak tenni most? A gyerekek nem annyira fejlettek, hogy éljenek még! - szól közbe az apuka, mondjuk én is ezen aggódok, ha nem elég érettek akkor nem élnek egy napot sem meg. Abba én be le halnék.
- Császárral világra hozzuk őket, és azonnal inkubátorba kerülnek, de ahogy nézem már így is előrehaladtak a picik, 35. hetükben járnak, és nem fordultak meg! - egyszer hideget kapunk utána meleget, mi jöhet még, könyörgöm! - Muszáj lesz megműteni őket. S ne féljen se apuka és anyuka se, a gyerekek ránézésre makkégésszegesek. - na ez legalább megnyugtató.
- Rendben. Mikor lesz kész a csapat?
- Pár óra alatt összehozom őket, nem kell aggódni. Addig anyuka kap gyógyszert, és morfiumot a fájdalmak ellen. - hamarosan láthatom a kicsikéimet, bár igaz nem így terveztem és nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar megszületnek, de örülök neki. Mark és Avatos át tesznek egy másik ágyra és át is tolnak a műtőbe, szerelmem végig fogja a kezem ami egy icipicit megnyugtat. Szegény apa, ő is annyira fél mint én, ha nem jobban. Csak ő el tudja titkolni nem úgy mint én.
- Amíg nem szedem össze a csapatot, addig vele maradhat, de a műtét során kin kell várakoznia.
- Rendben. Köszönöm.
- Félek, nagyon félek Avatosh… - mi van ha még sem úgy lesz ahogy a doki mondta?
- Ne félj itt leszünk melletted és ahogy a doktortól hallottad rendben lesz minden.
- Mi van akkor ha mégsem úgy lesz?
- Ne is gondolj ilyenekre kérlek minden rendben lesz.
- Ne gondoljak? Nem te fogod magadból kipréselni a gyerekeket! - oké. Kezdek pánikolni.
- Fiam! A stresszel csak rontasz a helyzeteden! - ez igaz. - Mindjárt kapsz egy gyógyszert és utána nem fog fájni. El is fognak gondolom altatni a műtét során szóval nyugalom. Ha valami probléma lesz meg fogják oldani. Ő a legjobb orvos is egyben. - igaza van apának, nem engedni egy olyan ember közelébe akibe nem bízik meg. Lassan megnyugszom és a nővérke is be jön, majd el kezd előkészíteni. Olyan lassan halad az idő vagy csak nekem tűnik úgy? Félek de apa szavai azért megnyugtatnak, de azért mégis nyugtalan vagyok egy kicsit. Már majdnem hangot adok az aggodalmamnak amikor ki vágódik a műtő ajtaja és Mark jön be rajta egy csomó orvossal együtt. Azt hiszem el jött az ideje anyukának lennem.
- Kérem távozzanak, nővérke pedig adja be az altatót. Ha végeztünk szólni fogunk.
- Szurkolunk neked Manah! - kösz apa.
- Itt leszünk melletted ne aggódj! - egy utolsó puszit kapok és bátorító kéz szorítást. Mit ki menne nálam elkezd hatni az altató, háromig sem tudok elszámolni mert már alszok.
Álmomban egy nagyon szép patak partján ülök, a madarak szerelmesen csicseregnek egy másnak. A patak partján egy ember ül nekem hátal, de amikor meg szólítanám fel áll és egyenesen felém jön. Nem tudom mért van de egyáltalán nem félek tőle, valahonnan ismerős.
- Most azon gondolkozol, hogy honnan vagyok ismerős neked. Elárulom neked, szerény személyem Lucifer vagyis ahogy ti hívtok Luciferi. - azonnal pánikba esek, hogy lehet, hogy ő itt van? De nekem se szabadna ezen ki akadnom, elvileg a gyerekek biztonságban vannak és én nem itt vagyok hanem egy műtő asztalon.
- Ne félj, nem bántalak sem téged, sem a piciket. - milyen megnyugtató.
- De te elakarod, pusztítani őket ahogy engem is, nem?
- Meglátszik nem apád agyát örökölted. - most meg még sérteget is? - Elmesélek neked valamit, amit még apád sem tud. - de mi lehet ennyire fontos, hogy nem tudja elmondani csak álmon keresztül?
- A történet tíz évvel ezelőtt kezdődik, pontosban akkor mikor megismerted Eirint. Az anya szeretet engem, de én sosem. A történetekben úgy van, hogy én szeretem a nőt de nem! Egy régi jóslat szerint a ti gyermekeitek valamelyike hozza el nekem az igaz szerelmet. De ezt a tényt valahogy nem volt képes elviselni, megkereste apád is az én alakomba és ki adta a végzetes ítéletet. Apád nem is sejtette, hogy az nem én vagyok, megtette amit kért tőle az a bolond nőszemély és megölte Eirint. Mikor értesültem róla akkora te már eltűntél a szemem elől és apád is eltűnt. Eltelt azóta tíz év és én mindenhol kerestelek titeket. Aztán egy nap igen ismerős energiákat éreztem, azóta követlek titeket. Természetesen apád ezt nem tudja, még az kéne nekem! Nagyon félt téged, és az a sárkány is! - he! Most kajakra azt akarja mondani, hogy mindig itt volt a nyakunkban csak mi nem tudtunk róla?
- Én ezt ne értem! Nem te öleted meg Eirint és engem sem akarsz hűvösre tenni?
- Nem tudom, mit nem értesz ezen. Sosem bántanám a szerelmemet és annak anyát. Hatalma van felettem a gyermekednek, de hogy melyiknek azt csak akkor tudjuk meg ha megszületnek. De most ideje egy kicsit vissza változnod az eredeti alakodba, akkor gyorsabban gyógyulsz.
- Nem tudom fel venni az eredeti alakomat, a picik megakadályozzák.
- Már nincsenek benned a kicsik, nem is vetted észre? - hát nem nagyon.
- Akkor segítek egy kicsit, jó?
- Jó! - egyik kezét felemeli és homlokomra teszi. Érzem az energiát ami segít elő hívni az eredeti alakomat, de az nem sejtem melyik fog a felszínre törni. Pár másodpercig tart az egész és ott ülök hosszú fekete hajjal és hamuszürke szárnyakkal.
- Ideje felékelni Csipkerózsika!
Nagyon lassan nyitom ki a szememet, először szerelmemet látom meg utána apát. Mind a ketten egy icike-picike csomagot tarnak a kezükbe. Apa nagyon magyaráz neki és a mosoly le sem hervad az arcáról, Avatosh is ugyan ilyen állapotban tartja a másik picit.
- Minden rendben velük? - alig birok megszólalni, a hangon olyan mint ha egész nap csak üvöltöttem volna.
- A legnagyobb rendeb szívem, de nézd csak magad te is. - mind a ketten oda jönnek hozzám és a kezembe adják a piciket. Az egyik pici olyan mint Avatosh, csak a szemük nem egyforma, neki inkább a kettőnk szeme színe van. A másik pici az pont úgy néz ki ahogy mark mondta, a kis szárnyai eleinte pikkelyszerű de a végei fehér pihe tollakból állnak. De várjunk csak! A doki azt mondta, hogy félig démon, akkor még sem az. Egy picike kis angyal sárkány keverék.
- Gyönyörűek mind a ketten! Gondolkoztál neveken? - kérdem szerelmemet.
- Az igazat megvallva igen. A kis sárkánykát hívhatnánk Lohranis és a kis angyalkát pedig Siratnak. Mit szól jók lesznek?
- Tökéletes!
Hat hónappal később!
- Lohranis Alexander! Az összes angyalra, démonra és egyéb varázslatos élőlényre kérlek fejezd be az öcséd piszkálását! - hat hónap telt el a picik születése óta de a két kicsikém már eléggé felnőttek. Apa szerint ez teljesen normális mivel keverék gyerekek. Az iskoláztatással nem bajlódtunk, minek nekik suli az apjuk két lábon járó lexikon.
- De anya! Én nem tehetek róla, hogy ilyen szerencsétlen! Csak segíteni akartam neki kiválasztani a ruhát amiben fogadhatja a pokol urát. Még sem jelenhet meg előtte egy olyan ruhában mint egy pap. Csak szerettem volna ha egy kicsit ki bújik a csiga házból.
- Értem kicsim, de ő ne olyan mint te, Sirath nagyon vissza húzódó te meg pont az ellentéte. Legyél vele türelmes kérlek, és egyébként szerintem Lucnak mindegy miben vagytok a belső értékeket fogja nézni.- aprót bólint és már megy az öccséhez, néha nagyon nehéz velük, de most már tudom, hogy biztonságba vannak.
Amióta felébredtem a kórházi ágyban, sok minden megváltozott. Elmeséltem az álmomat nekik is és azóta Lucuferi vagy más néven Luc, minden napos vendég nálunk. És ma jött el az a nap amikor ki derül melyik fiam az ő igazi szerelme. Sosem gondoltam volna Lucról, hogy ő is tud érezni a gyűlöleten kívül mást is.
- Mond csak a fiaid mindig ennyit veszekednek? - akkorát sikítok, hogy szerintem még a földszinten is hallották.
- Mond neked mindig ilyen zajtalanul kell közlekedni? Vagy csak egyszerűen nem ismered az ajtót?
- Nem szeretem használni, meg egyébként így sokkal egyszerűbb. Na de most nem ezért jöttem, hol vannak a picik?
- Már nem olyan picik, de egyébkét ott vannak a hátad mögött. - Luc megfordul és szerintem az álla a padlót súrolja, megszólalni sem tud.
Utoljára még picinek látta őket, de azóta megnőttek. Lohranis és Sirath megkerülve a földbe gyökerezett Lucot mellém állnak. A lefagyott pokol ura csak most eszmél fel, gyorsan rendezi az arcára ki üllő érzelmeket és oda meg a két fiamhoz. Apa, Avatosh is itt vannak velünk és ők is várják, hogy melyik lesz az a személy aki birtokolhatja a pokol urának szívét.
Luc óvatosan nyújtja a kezét a fiuk felé, azt mondta ha valamelyik is a kiválasztott akkor egy igen furcsa és kacifántos jel fog mind a kettejükre rajzolódni. Nem kell sokat várnunk, hatalmas erők csapnak össze, Luc és a fiuk ereje szinte letaglóz, nagyon nehezen viselem el az erejüket. De szerencsére nem kell sokáig így éreznem mert véget is ért az egész.
- Ilyen nincs! - Luc hangja egy kicsit mint ha kétségbe lenne esve! De az lehetetlen.
- Mért mi történt?
- Konkrétan azt történt, hogy mind a két fiatok kiválasztott. - ekkor arrább áll és láthatom miről is beszélt. Mind a hármukon egy igen furcsa jel van. A homlokukon kezdődik és egészem a nyakukig tart, de a két fiamé egy picit másabb. Nekik az egy egész fele jutott, míg Lucon az egész ott van.
- Ez nem véletlen. - szólal meg Sirath. - Mivel ketten egyek vagyunk, a lelkünk két testben van nem egyben. Így ezáltal nem együnk a kiválasztott hanem mind a ketten.
- Ez érdekes menet lesz. - ilyen hang hordozást sem sűrűn hallok Sirath-tól. - Azért lesz érdekes mert én teljes szívemből gyűlölöm Luc-ot, nem úgy mint az idióta bátyám.
Vége. |
