Ezt a gyönyörû romantikus történetet azariel-el alkottuk, remélem azoknak is elnyeri a tetszését akik elolvassák :)

Ez a történet egy nemesbõl lett kurtizán és egy ártatlan ifjú találkozásáról szól, akik két külön világban élnek, az élet mégis egymás mellé sodorja õket.
Amadeo, a nagyvilági csábító, és Lyry az angyali szépségû nemes, akinek semmi sem borzasztóbb a rá váró jövõnél, de bármennyire is szeretne szabadulni, nincs kiút. Arra kényszerítik, hogy egy undorító férfi szeretõjévé váljon, aki elvárja, hogy a fiú értse a dolgát. Megbízzák tehát Velence leghírhedtebb kurtizánját, hogy vezesse be az ifjút a bûnös élvezetek világába. A bordélyház fogságában azonban a fiú egyre inkább ragaszkodik a kurtizánhoz, aki pedig még sosem gondolt szerelemre.
Fény derül majd Amdeo féltve õrzött titkára? Megváltozhat egy olyan férfi, aki soha nem ismert hûséget? Lehetnek valaha is boldogok a közelgõ elválás árnyékában?

                 Amadeo Vinchenzo                                                    Lyry Gardi






Amadeo Vinchenzo

A hûvös éjszaka szinte minden embert elkergetett az utcákról, már csak a koldusok és az otthontalanok poroszkálnak itt-ott.
A nemesek által lakott utcákat, utcaseprõ gyerekek tisztítják meg minden este, hogy másnap ismét bepiszkolják a gazdagok sáros hintói és fogatai.
Ritkán járok errefelé, mert nem szívesen látják a magamfajtát. Féltik a titkaikat, hiszen egy bordélyház tulajdonosa szinte a város összes kéjenc gazemberének tudja a legnagyobb titkát. Ezért is járnak oly sokan az én bordélyházamba. Mert onnan soha nem szivárog ki semmi és soha nem derül ki a legtiszteletreméltóbb polgárról sem, hogy ott járt.
Éppen ennek és a hírnévnek köszönhetem, hogy ma éppen az egyik nemes család udvarháza felé tartok, akik nagy titokban idekérettek. Általában nem járok senki kedvében, de most kíváncsi lettem, hogy vajon mit akar a nemes Gardi család feje egy hírhedt kurtizántól.
Megáll a kocsi a ház elõtt, és ahogy kiszállok belõle, szinte rögtön elém toppan egy szolga és viszolygással a tekintetében végigmér.
- Kérem, kövessen Signore!
Elmosolyodva haladok a dölyfös szolga után, aki ha tudná, hogy valójában mennyire fölötte állok rangban, soha nem mert volna így nézni rám. Jelenleg azonban egy cseppet sem érdekel a véleménye. Bekísér egy díszes fogadószobába ahol egy idõsebb úr áll itallal a kezében.
Amint belépek, azonnal felém fordul, és ingerült mozdulatokkal leteszi a poharat, majd elém siet.
- Már vártam önt, Uram! – hangja egyáltalán nem árulkodik arról a tiszteletrõl, amirõl a szavai.
- Csak Amedeo, ha kérhetem. – negédesen rámosolygok, majd helyet foglalok egy kényelmesnek tûnõ heverõn. – Nos, Signore, miben lehetek a szolgálatára?
Idegesen babrálni kezd, majd megszólal. – Az ügy nagyon is kényes, ezért szeretném, ha kettõnk között maradna.
- Ez csak természetes, Signore! Mi lenne az-az ügy?
Ismét ideges babrálás, majd leül egy távolabbi heverõre.
- Van egy fiam, a neve Lyry Gardi, akit… nos… szeretném, ha kitanítana arra… arra amit egy szeretõnek tudnia kell.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mert több mint furcsának találom a kérést. Egy nemes fiút nem szoktak odaadni valakinek, hogy faragjon belõle kurtizánt. Nem értem.
- Már megbocsásson, Signore, de… ha jól értem azt akarja, hogy kurtizánt neveljek a fiából?
A hangom és a tekintetem is hitetlenkedõ.
Idegesen a szemembe néz és magyarázkodni kezd. – Nem, nem azt akarom. Mármint… persze, tanítsa ki. De csak egy hónapot töltene magánál, és azután… egy tekintélyes úr venné magához.
Hm… most már értem. Vagyis eladta a fiát egy perverz, kéjencnek és nekem kell kitanítanom õt. De van itt egy kis probléma…
- Signore, én nem vállalok hosszabb távú szolgálatot…
A szavamba vág, és nem hagyja, hogy befejezzem. – Megfizetem az idejét. Busás hasznot remélhet, ha megteszi, amit kérek, és az adósa leszek.
Feláll és elém tesz egy ékszeres dobozt. Egy szó nélkül felnyitom, és amikor meglátom, hogy nõi és családi ékszerek vannak benne, bebizonyosodik a gyanúm. Ez egy kétségbeesett lépés egy elszegényedett nemestõl.
Egy kicsit gondolkodom, majd válaszolok.
- Rendben, tanítom a fiát, de elõtte tudnom kell néhány dolgot.
- Kérdezzen!
- Hány éves a fiú, Signore?
- Húsz.
- Tudja, hogy mire készül és nem fog elszökni? Mert ha ez megtörténik, nem vállalok felelõsséget. Nem fogok utána kutatni a városban.
A hangom szigorú, mert mindent szót komoly gondolok. Sem idõm sem kedvem egy elcsatangolt fiú keresése.
- Biztosíthatom, hogy nem fog elszökni.
- Rendben. Az egy hónap alatt szeretném, ha senki sem látogatná és ne árulják el, hogy nálam van. Nem szeretnék ilyen jellegû pletykákat hallani.
- Természetes, ez az én érdekem is.
Nyájasam elmosolyodom és fölállok. – Akkor… azt hiszem mindent megbeszéltünk. Már csak szeretném látni a fiút.
Signore Gardi bólint, és rögtön elsiet. Kíváncsi vagyok erre a Lyry Gardira. Nyilván nem lehet csúnya, ha valaki annyit fizetett érte, hogy elég legyen egy fényûzéshez szokott nemesnek. Bár, ha az öregrõl szóló pletykákat nézem, akkor az a vagyon sem fog sokáig tartani.
Gondolataimból kiszakít a közeledõ lépések zaja és mikor felpillantok, szinte levegõt is elfelejtek venni. A leggyönyörûbb teremtés áll elõttem, akit valaha láttam.
Az arca csodaszép, a termete tökéletes, karcsú és formás. A lábai hosszúak és a haja… mint a leomló selyem, ahogy szétterül a vállán.
Mikor a szemébe nézek, látom benne a félelmet és zavart. Az arca is egészen sápadt, a kezei pedig remegnek. Tehát az apja, már mindenrõl beszámolt neki.
Lágy hangon szólalok meg, mert nem akarom elijeszteni.
- Gyere közelebb, kérlek! – nem mozdul, csak remeg, mint egy halálra rémisztett kiscica. – Csak nyugodtan, nem foglak bántani.
A hangom még mindig lágy, de most sem mozdul. Úgy látszik az apja megelégelte a várakozást, mert taszít rajta egyet, a fiú pedig lassan elindul felém. Mikor közelebb ér lehajtja a fejét és rám sem néz. Körbe járom a reszketõ alakot, de bárhonnan nézem, mindenhol tökéletes.
Ismét elé állok és gyengéden megemelem az állát a kezemmel. Belenézek azokba a hihetetlenül zöld szemekbe, mély duruzsoló hangon szólalok meg. – Gyönyörû vagy, Lyry.
Egy pillanatra zavar jelenik meg a szemeiben, majd ismét lehajtja a fejét. Érdekelne, vajon a hangja is olyan gyönyörû e, mint a külseje.
Az apja felé lépek, aki türelmetlenül toporog az ajtóban.
- Holnap délelõtt tíz órára hozza el hozzám és a megegyezettek szerint egy hónapig ne látogassák. – A háttérbõl egy elcsukló hangot hallok, de már nem tudok rá figyelni, mert az apja a kezembe adta az ékszeres dobozt és már vezetett is kifelé.
- Ott lesz, majd elküldöm az egyik szolgával, addig is minden jót Amadeo.
- Magának is, Signore! – a hangom gúnyos, de nem veszi észre. Gyûlölöm az ilyen pökhendi gazdagokat. Azt hiszi övé a világ, közben pedig ezt a gyönyörûséget kell eladnia, hogy megmaradjon a birtoka.
A kocsis visszavisz a bordélyházba, majd azonnal elhajt.
Az impozáns háromemeletes fényûzõ házról senki sem mondaná meg, hogy bordélyház, mert azok általában egy piszkos környéken állnak és beteg kiöregedett kurtizánok árulják a testüket fillérekért. De ebben a házban gyönyörû, fiatal, ápolt lányok és fiúk vannak, akikért busásan fizetnek az ide látogató gazdag urak és hölgyek.
Néhány kurtizán itt lakik, de sokan saját házat tartanak fenn a befolyó pénzbõl.
Az alsó szinten vannak a fogadószobák és a külön hálótermek ahol a vendégeket fogadják. A második emeleten a kurtizánok lakrésze, a harmadikon pedig a saját lakrészem, ahová senkinek sincs bejárása.
Felmegyek a szobámba és gyorsan ledobálom magamról az utcai viseletet és fölveszek egy könnyû selyemköpenyt. Eszembe jut a fiú és, hogy kell neki helyet találnom, de végül úgy döntök, hogy itt fogom elszállásolni Lyryt is.
Az lesz a legjobb, mert minél hamarább hozzám kell szoknia, ha tanítani akarom. Ha pedig lenne egy saját szobája, félõ, hogy elõ sem akarna jönni.
Felidézem magamban a szépségét és elmosolyodva simogatom meg a puha prémet az ágyamon. Igazi élvezet lesz neki megtanítani mindent…

Lyry Gardi

Már megint üvöltöznek egymással, egyre nehezebben viselem.
Rólam, rajtam veszekednek.
Anyám simán eladna a kupiba, hogy szajhaként visszafizessem apám adósságát. Apám türelemre inti, mert az a vénember, aki legutóbb itt járt azt mondta neki, hogy szemre való vagyok, csak tapasztalatlan. Nem értem.
Miért kellene alig betöltve nagykorúságom évét, szajhákat megszégyenítõ mennyiségû férfi ágyában henteregnem?
Pedig úgy néz ki, én voltam rosszul tájolva. Az egyik szolgát elküldik valahová, látom lélekszakadva kirohanni a kapun. Nem telik bele sok idõ, mire ismét hallom a szobám ablakából, ahogyan közeledik, az arcán furcsa fintorral.
- Na idefigyelj, te mihaszna. Hamarosan idejön az egyik kupi tulajdonosa megnézni azt a csenevész tested. Ha szerencséd van, akkor megfelelsz neki és kitanít, de ha nem…- a szemei sötét csillogásából tudom, mi lenne, megint addig verne, amíg el nem ájulnék.
Jobbnak látom nem ellenkezni. De, nem akarok annak a vénembernek a szajhája lenni. Már akkor a hányinger kerülgetett mikor csak egy szobába kellett lennem vele. Nem, hogy odaadjam neki a testemet, vagy akár meg is csókoljam…
Nem! Inkább a halál!
Egy óra, vagy talán kettõ telt el azóta, hogy a szolga hazatért, és máris jön egy kocsi. Az ablakhoz lépve nézem, ahogy kiszáll egy jól öltözött férfi. Biztos értem jön! 
A gondolatom végére sem érhetek, mire beront anyám, letépi rólam az otthoni ruházatomat, majd szinte rám erõszakolja az ünneplõ ruhámat, a hajamból kitépi a szalagot, és kicsit sem finomkodva kezdi el fésülni, hogy a láthatatlan nem létezõ csomókat kiszedje belõle. Percekkel késõbb magamra hagy, megtépázott frizurámmal.
Azt hiszem, senkit nem érdekel, hogy akarom-e ezt vagy sem. Hiába is lenne ez az összeg, amit kapnak értem. Apám kártyázási szokásai, anyám szeretõi szinte egy hónap alatt felemésztik.
A tükörbe szinte magamra sem ismerek, a bõröm fal fehér, a kezeim akár megboldogult nagyapámnak úgy remegnek.
Hirtelen nyit be a nevelõnõm, de ami az arcán van, szinte a lelkembe tipor. Egyszerre szánakozó, szomorú, sajnáló.
Sohasem akartam megélni, hogy így nézzen rám. Adeline gyermekkorom óta ismer, szinte… nem, Õ nevelt fel.
Vér szerinti szüleimnek csak megfoganásomhoz van közük. Hozzám sohasem volt.
Próbál nyugtatni, de szinte rá sem figyelek. Lelki szemeim elõtt már látom a jövõm. Annyira sem vonz ez az egész, mint éhezõt a szemét.
Mielõtt felzokognék nyomorú jövõm miatt, inkább bebújok a szeretõ karok közé, amíg megtehetem. Ijesztõ, hogy ki akarnak tanítani a férfiak szeretésére. Pedig még Nõket sem szerethettem soha.
Apám ront be a szobámba, a karomat megragadva kezd el vonszolni a lépcsõ felé, le egészen a társalgóba, ahol szinte leszobrozok. Ez a férfi sehogy sem illik be a róla kialakított képembe. Fiatal és erõs. Tán csak pár évvel idõsebb nálam. Nem úgy tûnik, hogy hiányoznának fogai, vagy hogy áporodott szaga lenne. Bõre sem ráncos vagy ijesztõen foltos. Haja sokkal világosabb az enyémnél, szinte már fehér. De neki még ez is jól áll. Szemeiben sincs az-az ijesztõ, menekülésre ingerlõ csillogás.
- Gyere közelebb, kérlek! Csak nyugodtan, nem foglak bántani.– A hangja is kedves. De az Istenért sem akarok a közelébe menni. Hisz mégis csak az Õ segítségével kell ahhoz az… emberhez mennem. Nem akarsz bántani?!
Testem férfiakhoz szoktatása, ha jól tudom nem lesz egy kellemes élmény. Azt meg igen csak nevezhetjük bántásnak. Már éppen lépnék egyet hátra, hogy elszeleljek, mire apám az idegen felé taszít.  Lépek párat felé, szigorúan lehajtott fejjel, semmi pénzért nem néznék a szemébe. Talán félnék? 
Talán ebben a helyzetben ez meg bocsátható bûn részemrõl.
El kezd körülöttem körbe-körbe járkálni. Érzem, ahogy kutató tekintete szinte levetkõztet, minden egyes porcikámat feltérképezve.
- Holnap délelõtt tíz órára hozza el hozzám és a megegyezettek szerint egy hónapig ne látogassák. - Hirtelen szólal meg, hát elvisz?! Kérem, mondja azt, hogy alkalmatlan vagyok! Ne… Adeline szinte vonszol vissza szobám rejtekébe, ahol már nem tudok gátat vetni a könnyeimnek. Az ölelõ karok szorításában már nem is szeretnék nekik ellenállni. A magukat szüleimnek nevezhetõ egyedek boldog kacajuk, kiáltásaik, mi szerint végre hasznomat is veszik, még ha szajhaként is, még inkább megindítják könnyeim csatornáját.
Egész éjjel Adeline karjaiba csimpaszkodtam, míg el nem jött a reggel. Apám még mindig részegen ront be szobámba majd hajamnál fogva kezd el rángatni ki a kertbe, majd szinte behajít a kocsiba. Ebben az egészben szinte egy jó dolog van. Megszabadulok tõlük, de Adeline mi lesz veled?! Én kedves anyám. Kérlek, vigyázz magadra! Szerettelek.
Nem tudom mennyit utazhattunk, mire megállunk. Nem várok arra, hogy kinyissák nekem az ajtót. Hisz most már nincs igazán rangom, sõt már semmim nincsen. Csak a rajtam lévõ méregdrága ruhák.
A kocsis meglepõdve, megilletõdre néz rám. Nem tehetek róla, de megmosolyogtat. Mondhatni még jobban meglepõdik, mikor halványan rá mosolygok, fõleg mikor hozzá is szólok.
- Elnézést Signore, merre kell mennem? – Nem, még mindig nem törõdtem bele sorsomba. De Õ aztán semmit nem tehet róla.
- Kövessen, kérem Signore.
- Mondja, Signore, kihez igyekszek éppen? Nem sokat árultak el nekem.
- A Signoret szerencsére barátomnak mondhatom, így róla csak jót tudok mondani, ne féljen ennyire. - Vereget lágyan hátba, nevetve. Félelmem még így is érthetõ szerintem. Sorsom ezentúl egy vénember perverz karmaira van bízva. Itt meg az õ boldogítását tanulom meg.
– A Signore még nem tartózkodik az épületben, így ha megengeded, körbevezetlek.
Rengeteg termen keresztül vezet végig. Mindegyik ízlésesen van berendezve, meglepõen ízlésesen. Nem lepukkant kéjlak, ahogy én gondoltam.
– Ez lesz az Ön szobája. - nyit be egy egészen tágas, szép szobába. Egészen tetszik. Fõleg az a sok szõrme a kandalló elõtt és az ágyon.
A kandalló elõtt ülve merülök gondolataimba, tán aludni is kellett volna éjjel, mert egész sokszor csukódnak le a szemeim a lángnyelveket figyelve. Már csak azt érzem, ahogy lassan elterülök a szõrmén és lecsukódnak szemeim.

 
Amadeo Vinchenzo

Reggel nyolckor már ismét az utcákat járom. Szerettem volna ott lenni, amikor a kis tanítványom megérkezik, de sajnos el kellett mennem, mert egy új kurtizánt akarok fölvenni, de elõtte beszélnem kell vele.
Mindig vigyázok, hogy soha ne alkalmazzak olyanokat, akik nyomornegyedekbõl jöttek, mert õk általában betegek. És nem lenne jó, ha az ügyfeleink megbetegednének.

***

Az idõ gyorsan eltelt és, mire visszaérek a bordélyházba már majdnem dél van. A kocsisom, Paolo közli, hogy már körbevezette a vendégünket és ott hagyta a szobámban.
Megköszönöm neki, majd felsietek, hogy megnézzem, ott van e még, vagy már elszökött. Amint belépek, azonnal meglátom a kandalló elõtti kupacot. Közelebb lépek és látom, hogy összegömbölyödve alszik. Leguggolok mellé és kisimítok az arcából egy selymes tincset. A szeme alatt sötét árok húzódik, ami kialvatlanságra utal.
Hát… nyilván nem tudott aludni a történtek után.
Úgy döntök, hogy ma hagyom pihenni, mert ha fáradt, akkor úgy sem lenne kedve semmihez. Óvatosan felnyalábolom és lefektetem az ágyra, majd a takarót ráborítva csendben kimegyek.

***
Egész nap nem megyek a szobámba, mert nem akarom zavarni. Ehelyett inkább elintézem az új kurtizán számára a helyet és beszerzek néhány dolgot Lyry számára is. Fõleg ruhákat, mert azok, amik az érkezésekor is voltak rajta, túl macerásak és kényelmetlenek. Finom selyemköpenyeket szerzek neki, olyat, ami gyönyörûen kiemeli majd a szemeit.
Mikorra mindent elintézek, már esteledik, ezért egy fürdõ után bevonulok a szobámba, ahol a kis szépség még mindig mélyen alszik. Lefekszem mellé, és egy ideig csak nézem az arcát a holdfényben, majd én is álomba merülök.

***
Reggel arra ébredek, hogy melegem van. Olyan, mintha a legforróbb nyár lenne és betakarózva aludnék. Laposakat pislogva nyitom ki a szemeimet és azonnal rájövök, hogy miért van melegem.
A kis szépség félig rajtam, félig az ágyon fekve alszik. Hosszú haja beteríti az egész mellkasomat, és az oldalamhoz bújva fekszik.
Óvatosan, hogy nehogy meghúzzam, leszedegetem magamról a haját és eligazítom, de olyan puha, hogy nem tudom megállni, hogy újra és újra végig ne cirógassam.
Hirtelen kinyílnak azok a fûzöld szemek és egy pillanatig értetlenül néz rám, de aztán tudatosul benne, hogy hol van, mert kikerekednek a szemei és azonnal felpattan.
Megmosolyogtat ez a viselkedés, majd lassan én felülök az ágyon.
- Jó reggelt.
- J-jó… jó reggelt… Signore.
A hangja remeg, de talán csak zavarban van.
- Ugyan, szólíts nyugodtan Amadeonak. Örülök, hogy megismerhetlek… Lyry.
Felé nyújtom a kezem, õ pedig tétovázva, de elfogadja. Közelebb húzom magamhoz és apró csókot lehelek a kézfejére, mire zavartan elhúzza elõlem.
Mosoly kúszik az ajkaimra az ártatlan viselkedése láttán, de nem szólok semmit.
- Éhes vagy? Már majdnem egy napja nem ettél semmit. - értetlenül néz rám, ezért folytatom – Majdnem egy egész napot átaludtál, már másnap kilenc óra van.
Kikerekednek szép szemei. – Tényleg? Én még soha nem aludtam ilyen sokat!
- Nyilván a kimerültség. Innen jobbra van a fürdõhelyiség, ha akarsz megfürödhetsz, addig én hozatok reggelit.
Elindul, de aztán az ajtóban megtorpan. – De… én nem hoztam ruhát.
- Semmi baj. – mondom mosolyogva – Tegnap, míg aludtál vettem neked néhányat. Ott vannak abban a szekrényben.
Rámutatok, majd amíg õ megnézi õket, én felkelek az ágyból és kinyitom az ablakot.
- E-ezek köpenyek és… és némelyik át-átlátszó. – milyen könnyen zavarba jön.
Mögé állok és végigsimítom a karjait. Egy kicsit megfeszül, de mikor nem teszek semmi mást, hátra pillant rám.
- Szerintem gyönyörû leszel bennük. De egyenlõre talán, olyat vegyél föl, ami nem áttetszõ. – elkapja rólam a tekintetét, de még látom, hogy fülig vörösödött.
- Hozom a reggelit, aztán beszélgetünk kicsit. Jó lesz úgy? – nem fogok rögtön neki tanítani, mert jelenleg úgy néz ki, hogy még attól is sikítva menekülne, ha meztelenül látni.
- Jó. Én akkor…
- Persze, menj csak. – elengedem és ellépek, õ pedig azonnal kiiramodik a szobából. Felsóhajtva konstatálom magamban, hogy ez nem lesz egyszerû. Ez a fiú olyan ártatlan, hogy még attól is elpirul, ha minden hátsó szándék nélkül megérintem.
Fokozatosan kell õt hozzászoktatnom magamhoz, mert azért én sem vagyok egy szörnyeteg, hogy egy ártatlan fiúra ráerõltessem magam.
Bár nem tudom, hogy vonzódik e egyáltalán a férfiakhoz, mert ha nem akkor tényleg bajban lesz.
Rendbe szedem magam és kilépek a folyosóra, majd az étellift mellett meghúzom a csengõt. Pár percig várok, majd hallom, hogy a szakácsnõ fölküldi a reggelit. Tegnap már meghagytam neki mit készítsen, remélem Lyrynek is ízleni fog. Illatos, édes sütemény pudinggal és csokoládéval, valamint fahéjas tea. Egy igazán ínycsiklandozó reggeli.
Mikor visszaérek a szobába õ már ott áll az ablakban, nekem háttal, de ahogy meghallja az ajtó nyitódását, felém fordul.
Leteszem a tálcát és tetõtõl talpig végigmérem. Egyszerûen lenyûgözõen néz ki ebben a zöld selyemköpenyben.
Közelebb lépek hozzá és megsimogatom az arcát. – Nagyon jól áll neked ez a szín, igazán gyönyörû vagy benne.
Elvörösödve lehajtja a fejét, majd nagyon halkan egy köszönömöt motyog. Elmosolyodom, de ahogy lefelé pillantok, észreveszem, hogy a köpeny kötõjét nem jól kötötte meg. Nyilván nem hordott még ilyen ruhadarabot.
Odanyúlok, hogy kibontsam a csomót, mire azonnal hátra ugrik, és riadt tekintettel néz rám.
- Én… én még nem… vagyis… ne-nem akarom…
Tudom, mire gondol, de nem hagyom, hogy befejezze. Egyik ujjamat a szájára simítom, mire rögtön elhallgat. Elmosolyodom és elmondom, neki, hogy nem levetkõztetni akartam.
- Nyugodj meg, nem akartam semmi rosszat, csak rosszul kötötted meg és így könnyen szétnyílhat.
Újra felé nyúlok, de még mindig a ruháját szorongatja. Felsóhajtok. – Ha nem akarod, hogy szétnyíljon és lássalak meztelenül, akkor fogd össze itt. –oda teszem az egy kezét, mire azonnal összeszorítja az anyagot.
Lassan kioldom a csomót, de vigyázok, hogy ne nyíljon szét az anyag, mert így is remeg a teste. A végén még összeesne az ijedségtõl.
- Nézd meg hogy kell, és máskor már tudni fogod! – lassan megkötöm, majd még egyszer átcsavarom a derekán, és újra megkötöm, végül pedig egy masnit formálok belõle.
- Kész is. Megjegyezted?
Bólint, majd furcsa tekintettel kezd el méregetni. Felhúzott szemöldökkel nézek rá és megkérdezem, hogy mi a baj, de csak megrázza a fejét.
- Héé… mostantól mindig ki kell mondanod amit gondolsz, rendben? Ha csinálunk valamit és nem tudom, hogy neked jó vagy rossz akkor nem fog tetszeni, érted? – bólint. – Akkor mondd el mi a baj?
- Nincs semmi baj, csak… n-nem ilyennek képzeltem egy… - zavartan elfordult - … szóval nem ilyennek képzeltelek.
Értem már mit akar. – Nem ilyennek képzeltél egy kurtizánt?
- I-igen.
Elvigyorodom. – Akkor meséld el, hogy milyennek. Igazán kíváncsivá tettél!

 
Lyry Gardi

Olyan kényelmes ez a szõrme, szinte magába szippant. Nem tudom kinyitni a szemeim, de igazából nem is akarom. Kényelmetlen ruháim ellenére is, soha jobban nem aludtam. Nem volt bennem rettegés, hogy mikor nyit rám az apám és kezd el ütni. Nem kell attól tartani, hogy meghallom, ahogy anyámat kielégíti egy vagy két szeretõje. A tûz finoman melengeti tagjaimat, majd hirtelen az a kellemes meleg megszûnik, és finom puhaság vesz körül. Olyan finom ez az illat. Mint a frissen vágott hófehér rózsa és valami férfias parfüm keveréke, annyira megnyugtat ez az illat. Szinte azonnal magával ragad.
Mikor a tudatom kezdene tisztulni, mert már nem elég intenzív ez a finom illat. Hirtelen újra intenzívvé válik, nem bírom felnyitni a szemeim, olyan jó. De nem is akarom. Nagyon nem. Olyan jó. Soha nem volt ilyen kellemes. Szinte magamba préselem ezt a finom illatot, beleburkolózom.
Finom simogatást érzek, engem… senki sem simogatott… soha. Mi a fene folyik itt? Vagy még mindig álmodom?
Nem. Ez a finom simogatás nem álom.
Szemeim hirtelen, oly erõvel pattan fel, hogy magam is csodálkozok rajta.
Ki ez a férfi? Miért vagyunk ágyban? Miért fekszek… rajta?! Te jó ég! A kupi tulaja! Én… rajta aludtam olyan kellemesen? De… senki mellett sem tudok aludni!
Gyorsan felülök, nem akarok tovább rajta feküdni. Ez valamiért mosolygásra készteti és Õ is felül.
- Jó reggelt – köszön fesztelenül, hogy a fenébe tudott ilyen higgadtan reagálni? Hisz Õ a tulaj itt nem?! Õ csak nem fekszik le senkivel! De… akkor… Nem! Nem gondolok semmi ilyenre.
- J-jó… jó reggelt… Signore.- csak most látom, a köntöse alvás közben a mellkasán szétnyílt és most elsõ kézbõl csodálhatom meg fedetlen mellkasát.
Fenébe, érzem, ahogy pirosodom.
- Ugyan, szólíts nyugodtan Amadeonak. Örülök, hogy megismerhetlek… Lyry. – Olyan, lágyan ejti ki a nevem, a fene essen belé, annyira jól esett. Felém nyújtja kezét, az enyémhez képest olyan nagy. De még is csak belecsúsztatom a sajátom, nehogy faragatlannak higgyen. Hirtelen villámcsapásként ér, ahogy megcsókolja a kezemet.
De ezt csak a hölgyeknek szokás! Oh…de hát… én is lány szerepben leszek… Ohh…megint elpirultam… de legalább a kacsómat szerezzem vissza!
Óvatosan kihúzom kis kacsómat a hatalmas tenyerébõl. Erre is csak egy kedves mosollyal reagál. Nevelõnõmön kívül senki sem mosolygott rám ilyen kedven. Szinte megindít.
- Éhes vagy? Már majdnem egy napja nem ettél semmit. Majdnem egy egész napot átaludtál, már más nap kilenc óra van. – Olyan furcsa. Senki mellett nem tudtam aludni. Itt meg szinte egy napot is?
– Tényleg? Én még soha nem aludtam ilyen sokat!
- Nyilván a kimerültség. Innen jobbra van a fürdõhelyiség, ha akarsz, megfürödhetsz, addig én hozatok reggelit.
Lehet, igaza van. Sokat sirattam a jövõmet. Az egyetlen ajtó felé indulok, ami még a szobában van, de eszembe jut, hogy a saját ruháimat még sem vehetem vissza.
– De… én nem hoztam ruhát.
- Semmi baj. Tegnap, míg aludtál vettem neked néhányat. Ott vannak abban a szekrényben. - rámutat egy szekrényre, ami külön áll a szobában, mégis beleillik a hangulatába, lassan odasétálok, de ami ott találok, az meglep. Sõt.
A „ruhák” csak selyem köpenyek a zöld minden árnyalatában. De, van olyan, ami… teljesen… átlátszóak. Ugye nem kell azokat felvennem… ugye nem?!
- E-ezek köpenyek és… és némelyik át-átlátszó. – érzem, ahogy arcom teljesen vörös lesz, csak állok a szekrény ajtaja elõtt és bámulom azokat az átlátszó köntösöket, mire érzem hogy mögöttem áll, majd végigsimít karomon, meglep hogy egyáltalán nem taszít az érintése. Meglepõen gyengéd.
- Szerintem gyönyörû leszel bennük. De egyenlõre talán, olyat vegyél föl, ami nem áttetszõ. – Inkább nem nézek rá, így is teljesen zavarban vagyok.
- Hozom a reggelit, aztán beszélgetünk kicsit. Jó lesz úgy? – Csak beszélgetni akar? Ennek igazán örülök.
- Jó. Én akkor…
- Persze, menj csak. – érzem, ahogy ellép mögülem. Gyorsan kikapok egy köntöst és megiramodok a fürdõ felé. Levetem ezeket a kényelmetlen ruhadarabokat és beleülök a vízzel teli kádba. Nem rég hozhatták, mert még finom meleg. Olyan jól esik.
Meglepõ. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves lesz.
Mikor már kezdett kihûlni a víz, kiszállok a kádból és megtörölköztem. Néztem messzirõl azt a köntös és valahogy nem fûlik a fogam hozzá. Nagyon nem. Ráadásul mikor felvettem, akkor jöttem rá halvány fogalmam sincs, hogyan kell megkötni! Valahogyan megkötöm a derekamon, hogy azért csak rajtam maradjon. Nem tervezem, hogy pucérkódok.
Na, már megint paradicsomokat szégyenitek a színemmel.
Belépek a szobába, de teljesen üres, kicsit megnyugszom. Éppen lépnék az ablakhoz, hogy nézzem az utca forgatagát, mikor nyílott az ajtó. Õ lépett be rajta egy tálcával a kezében, amit letesz az asztalra. Mosolyogva lép hozzám közelebb arcomat megsimogatva szólal meg.
- Nagyon jól áll neked ez a szín, igazán gyönyörû vagy benne. – Hirtelen ér a dicsérete, hisz eddig a legszebb dicséret, amit kaptam, megfelelõ. Semmi több.
Fejemet lehajtva passzírozok ki magamból egy igen csak halk köszönömöt, majd csak azt látom, ahogy nyúl a köntöst rajtam tartó kötõ felé.
Nem! Nem akarom levenni! Hátrébb ugrok és ijedten nézzek.
- Én… én még nem… vagyis… ne-nem akarom… ­- Próbálnám elmagyarázni neki, hogy szívem szerint most a világból is kiszaladnék, mint hogy megmutassam neki testem rejtett részeit. Ujját ajkamra téve kényszerit hallgatásra.
- Nyugodj meg, nem akartam semmi rosszat, csak rosszul kötötted meg és így könnyen szétnyílhat. Ha nem akarod, hogy szétnyíljon és lássalak meztelenül, akkor fogd össze itt. – azt nem akarom. - Nézd, meg hogy kell, és máskor már tudni fogod! - Hagyom, hogy oda tegye a kezét, majd szakszerû mozdulatokkal köti meg köntösöm.
- Kész is. Megjegyezted?
Bólintok, hogy megjegyeztem. Legközelebb már meg tudom csinálni. De rögtön eszembe jut, hogy miért is kell csak a köntös. Furcsa tekintettel kezd el méregetni.
- Mi a baj? -  Nem válaszolok, csak rázom a fejem.
- Héé… mostantól mindig ki kell mondanod amit gondolsz, rendben? Ha csinálunk valamit és nem tudom, hogy neked jó vagy rossz akkor nem fog tetszeni, érted? Akkor mondd el, mi a baj!
- Nincs semmi baj, csak… n-nem ilyennek képzeltem egy… szóval nem ilyennek képzeltelek. – Nem hittem volna, hogy ilyen kedves.
– Nem ilyennek képzeltél egy kurtizánt?
- I-igen.- elvigyorodik  mire még jobban elpirulok.
– Akkor meséld el, hogy milyennek. Igazán kíváncsivá tettél!
- É…én azt hittem… hogy… szóval… egybõl engem… érted… De ha most megbocsátasz…É…én lemennék a…hova is?... A konyhába! Hagylak reggelizni!
És volt-nincs Lyry a szobába. Vöröslõ fejjel sietek a lépcsõ felé, de még itt is hallom ahogy Amadeo nevet. Lesietek a lépcsõn, majd nagy nehezen eltalálok a konyhába. Szinte magamon érzem a többiek égetõ tekintetét. Kezdem magam veszélyben érezni.
Gyorsan besietek az egyik ajtón,ahol egy kövérkés, kedves arcú nõ csodálkozva tekintett rám.
- Én…Én elnézést kérek a zavarásért hölgyem. Nem szerettem volna ily botor módon magára törni, csak…
- Oh új kurtizán vagy itt? – csodálkozva tekint rám
- É…Én nem vagyok kurtizán hölgyem. Engem… tanulni küldtek ide. – mélységesen elpirulva hajtom le a fejemet. Kedves nevetésre figyelek fel. Egyszer csak a hölgy karon ragad és az asztalhoz ültet, elém tesz egy tényár péksüteményt és egy pohár teát.
Eddig észre sem vettem, hogy éhes vagyok. Gyomrom ujjongva morran fel, mire még jobban elpirulok, de a hölgy csak még jobban nevet.
- Adlen vagyok, és te ki vagy? – néz rám barátságosan. Elszégyellve magam ugrok fel  székrõl, majd ahogy az illem mondja, kissé meghajolva csókolom kézen.
- Lyry vagyok Hölgyem. – éppen felegyenesedem, mikor belép egy férfi, felcsillanó tekintettel mustrál végig. Még jobban elpirosodom erre, mint eddig.
- Igazuk volt a többieknek, egy igazán gyönyörû taggal bõvültünk. Mikor fogsz debütálni cicus, vagy elõtte lehetek én az elsõ? – Miközben beszélt én egyre inkább hátráltam a pult felé és õ is követett, mire befejezte a mondatát már sarokba is szorított. Hirtelen mar ajkaimra, mire nem tudok semmit tenni. Hirtelen elég erõt érzek magamban, hogy ellökjem, de hirtelen feltûnik Amadeo és megment. Miután elküldte azt a másik férfit, szinte a karjaiba ugrok. Valamiért mellette biztonságban érzem magam.

Amadeo Vinchenzo

Kíváncsian várom a válaszát, de csak zavart dadogást kapok, amibõl azt vonom le, hogy azt hitte rögtön rámászok, amint ideér.
Alighogy elmondja már vöröslõ arccal szalad is ki a szobából. Jókedvûen felnevetek, majd kényelmes léptekkel elindulok utána. Jobb, ha megkeresem, mert itt még senki sem ismeri és amilyen gyönyörû…
A konyhában találok rá, amint éppen Fabiano nyomja a falnak rémült tanítványomat, és hevesem az ajkaira tapad. Ekkor azonban azonnal közbelépek.
- Fabiano, elég! Engedd el és hívd össze a többieket a nagy szalonba.
Azonnal engedelmeskedik, majd amikor elmegy, rögtön egy remegõ test csapódik az enyémnek.
- Héé, nyugodj meg semmi baj. Fabiano nem akart bántani, csak összekevert az új kurtizánnal.
Felemeli az arcát és szép szemeivel rám néz, de a hasa korgása megszakítja a pillanatot, mire õ elvörösödik, én pedig jókedvûen elmosolyodom.
- Menj csak, egyél, majd megvárlak és aztán bemutatlak a többieknek.
- Miért? – a szemei ijedten nagyra nyílnak.
- Azért, hogy tudják ki vagy és ne történjen meg még egyszer az, ami az elõbb.
Pirulva bólint, majd lassan megeszegeti a süteményt. Mikor végzett kézen fogva húzom magam után a nagyterembe, ahol már mind a huszonöt kurtizán ott áll. Lyry félénken mögém húzódik, de én a derekánál fogva magam elé tolom, hogy mindenki láthassa.
- Emberek õ itt Lyry! - többen ujjongani kezdenek, mások dicsérik õt, és van, aki közelebb is lépett.
- Azért mutatom õt be, mert mostantól itt fog élni velem! Mindenkinek szigorúan tilos hozzáérnie. Aki bármi módon bántja õt az azonnal repül innen. Értettétek?
- Talán a szeretõd, Amadeo? – erre a kérdésre számítottam és egyszerûbb, ha nem tudják miért is van.
- Igen az. És csak az enyém. – a hangom határozott, mert nem akarom, hogy zavarják Lyryt. Az õ arcát nem látom, mert elõttem áll, így ne tudom, mit gondol.
- Gyere. – ismét megfogom a kezét és felvezetem a szobámba, de mivel még mindig szótlan odafordulok hozzá.
- M-miért m-mondtad, h-hogy a szeretõd vagyok? – megint elpirult.
- Mert jobb, ha nem tudják miért is vagy itt, nehogy elszólják magukat. És… - felemelem a fejét, hogy a szemébe nézhessek - … bizonyos értelemben tényleg a szeretõm leszel.
Erre, ha lehet még jobban elpirul és próbál elhúzódni, de nem engedem el. – Ne bújj el elõlem mindig. Nézz rá! – gyengéden utasítom õt, mert a tekintete olyan kifejezõ, hogy megtudom belõle, mit érez valójában.
- Csókolt már meg valaha bárki? – a hangom mély és doromboló, mert nem akarom elijeszteni.
- A-az elõbb… - nem fejezi be a mondatot, de ennyibõl is értem, hogy mit akart mondani. Az elõbb kapta élete elsõ csókját, bár az inkább volt egy támadásnak nevezhetõ, mint csóknak.
Elengedem az állát és mindkét kezemet az arcára simítom, ami már nagyon piros. – Érintette már bárki a testedet?
Megremeg a kezeim között és zavarában behunyja a szemeit.
- Nézz rám, Lyry. – gyengéden kérem õt és rövid tétovázás után felnyílnak a szemei. – Elélveztél már egyszer is?
Erre a kérdésre valami kétségbeesett csukló hangot hallat, majd ugyanilyen hangon megszólal.
- Kérlek, könyörgöm ne kérdezz tõlem ilyeneket, mert én nem… én nem bírok e-errõl beszélni!
- Figyelj rám! – kérem, és megvárom, amíg így tesz. A szemében könnyek táncolnak, de nem tudom miért. – Elõttem soha ne szégyenkezz, semmi rosszat nem tettél, ezért nincs is rá okod. Te egy gyönyörû fiú vagy, aki még nem ismeri a test gyönyöreit. De majd fogod.
Bizonytalan, tágra nyílt szemekkel néz rám, majd lassan bólint. Látom a bánatot is a szemében, nyilván azért a helyzetért, amiben van.
- Lyry… ameddig itt vagy nem kell megjátszanod semmit. Nincsenek szabályok, elvárások és nincs olyan, hogy szégyen. Ha valami jó érzés neked, akkor bátran mondd ki, ha pedig rossz vagy fáj, azonnal szólj és abbahagyom, rendben?
- I-igen és… köszönöm!
- Mit köszönsz? – megsimogatom a haját, ami nagyon puha és illatos.
- A-azt, hogy ilyen… k-kedves vagy v-velem!
Elmosolyodom az ártatlan viselkedésén és folytatom a hajának cirógatását
- Holnap tanítok neked néhány új dolgot, de csak úgy, hogy te is élvezd. Ha valami még nem megy, akkor hagyjuk. –a hüvelykujjammal megcirógatom az ajkait – Szeretnélek megcsókolni Lyry. Megengeded nekem?
Tágra nyílnak azok a zöld szeme, és bizonytalanul, félénken néz rám.
- Semmi mást nem fogok veled tenni, ígérem. Csak egy csók, és ha nem élvezed, akkor abbahagyom.
Még mindig bizonytalanul, de lassan bólint, én pedig lágyan elmosolyodva közelebb hajolok hozzá és az ajkaimmal végigcirógatom az övéit.
Egy meglepett sóhaj szakad fel belõle, amit én engedélynek tekintek és gyengéden, apró mozdulatokkal csókolom édesen telt ajkait. Hihetetlenül édes.
Mikor kicsit megmozdítja a saját ajkait, bátortalan próbálkozásként a csók viszonzására, egyik kezemet a tarkójára simítom és lágyan beletúrok a hajába, mire érzem, hogy kissé megreszket a karjaimban karcsú teste.
Egy pillanatra elválok tõle és hagyom levegõhöz jutni, majd azonnal újra az ajkaira tapadok és most már kissé bátrabban viszonozza.
A nyelvemmel körberajzolom az ajkait, mire ösztönösen résnyire nyitja õket, én pedig kihasználva az apró nyílást becsúsztatom a szájába. Meglepett nyögést hallat és még viszonozni is elfelejti a csókot, mikor a nyelvemmel fedezem fel a szája minden apró rejtett zugát. Arra ösztönzöm, hogy viszonozza, de ezt még nem igazán meri megtenni, így csak bátortalan mozdulatokat tesz a nyelvével.
Mikor ismét elfogy a levegõnk, elhúzódom tõle és csak figyelem a ködös tekintetét, piros arcát és remegõ kis testét. Annyira gyönyörû most, hogy szinte teljesen elvarázsol ezzel az ártatlanságával, ami a lényébõl sugárzik. Egyszerûen lehetetlen, hogy valaki ennyire tökéletes legyen.
Tisztul a tekintete, majd rám néz, de szinte rögtön elkapja rólam a szemei és a padlót kezdi fixírozni.
- Tetszett? – a szám buja mosolyra húzódik, hiszen tudom a választ csak azt szeretném, hogy õ  mondja ki.
Elpirulva biccent, és egy alig hallható igent présel ki magából.
- Nézz már rám, kérlel! Nem harapok! – fáradt sóhajjal ejtem ki a kérést, mert soha nem mer a szemembe nézni.
- Szeretnélek figyelmeztetni valamire. – megvárom, míg rám néz majd folytatom – Este hat órakor nyitunk, onnantól kezdve már ne hagyd el a harmadik emeletet. Itt bárhová mehetsz, ahová akarsz, de ha nem akarsz kellemetlenséget magadnak este ne menj le, még a konyhába se.
- Rendben nem fogok. De… mi lesz, ha feljön valaki?
- Ne félj, olyankor, amikor nyitva vagyunk, mindig bezárom az ajtót, mert volt már, hogy egy-egy részeg vendég feltévedt. – megsimogatom a karját – Nem lesz semmi bajod, ne félj!
Rámosolygok, mire õ is halványan elmosolyodik. Egyre gyönyörûbb.
- Tudod, gyakrabban kellene mosolyognod, mert káprázatosan szép vagy olyankor. – elpirul és éppen hajtaná le a fejét, amikor elkapom az állát.
- Nem, nem, nem. Ne hajtsd le a fejed.
Félénken mosolyog rám, amikor az ujjaimmal az arcát kezdem simogatni, majd egy kis puszit kap az ajkaira.
- Nekem most el kell mennem, mert van egy-két elintéznivalóm. Most még nyugodtan lemehetsz, ha akarsz. A többiek kicsit furcsák, a maguk módján, de ismerem õket, és tudom, hogy egyikük sem fog bántani. Rendben?
- Igen köszönöm.
- Jól van. – Elindulok az ajtó felé, de még eszembe jut valami – Jobb oldalon van a könyvtáram, ha valami megtetszik, elhozhatod onnan. És Lyry… ma este együtt fogunk fürödni.
Nem várom meg a reakcióját, csak magamban mosolyogva kisétálok.

 
Lyry Gardi

- Fabiano, elég! Engedd el és hívd össze a többieket a nagy szalonba. … Héé, nyugodj meg semmi baj. Fabiano nem akart bántani, csak összekevert az új kurtizánnal.
Valahogy, nem érzem magam megnyugtatva ettõl. Folyton félnem kell majd, hogy valaki meg akar… engem… Nem! Nem is akarok erre gondolni! Csak szépen, lassan.
Felnézek rá, hogy kedves mosolya megnyugtasson, mint eddig mindig, de gyomrom morgása közbe szólt.
- Menj csak, egyél, majd megvárlak és aztán bemutatlak a többieknek.
- Miért? – ugye, nem akarsz engem közéjük dobni?!
- Azért, hogy tudják ki vagy és ne történjen meg még egyszer az, ami az elõbb. - Oh, értem. Ez kedves tõle, kissé megnyugszom, hisz biztosan vigyázni fog rám. Nem tûnik gonosz embernek. Igazából igen csak szimpatikus. Ha nem ilyen körülmények között találkozunk, biztosan szívesen barátkoztam volna vele. De ebben a helyzetben, szinte lélekszakadva rohannék világgá.
Lassan megeszegetem a sütit, megiszom azt a finom teát.
Nagyon finom volt. Soha sem volt szerencsém ilyen finomat enni. Hiszen ha apám nem itta és szerencsejátékozta el a pénzt, akkor anyám ment szeretõket kajtatni. Annyira gondolataimba merültem, hogy alig éreztem, mikor Amadeo karon ragadott és vonszolt maga után. Egy nagy terembe érve, egybõl középre penderít majd mögém állt.
- Emberek õ itt Lyry! Azért mutatom õt be, mert mostantól itt fog élni velem! Mindenkinek szigorúan tilos hozzáérnie. Aki bármi módon bántja õt az azonnal repül innen. Értettétek? – Istenem, de jó. Sokan kéjes tekintettel kezdtek el mustrálni, mint egy finom süteményt. De a fenyegetõ szavakra furcsán kezdtek el pillantgatni felénk.
- Talán a szeretõd, Amadeo? – Szeretõ?! Csak nem hozná ide a szeretõjét? Már éppen szólásra nyitnám ajkaimat, mikor megelõz.
- Igen az. És csak az enyém. – Tessék?! Ha lehetséges ez, még jobban elvörösödöm, mint eddig. Ez… ez nekem merõben új fejlemény. Egy kicsit, talán jól is esik. Senki nem ragaszkodott hozzám.
- Gyere. – ismét karon ragad, majd a szobájáig meg sem állunk.
- M-miért m-mondtad, h-hogy a szeretõd vagyok? – Orcáim színe szinte minden bizonnyal megint vöröseik, érzem mennyire forró.
- Mert jobb, ha nem tudják miért is vagy itt, nehogy elszólják magukat. És… bizonyos értelemben tényleg a szeretõm leszel. – Igaza van, biztosan kinéznének maguk közül… Az öregember cafkája. Már a gondolattól is összeszorul a szívem, inkább hajam mögé rejtem arcomat. – Ne bújj el elõlem mindig. Nézz rám! … Csókolt már meg valaha bárki?
- A-az elõbb… - attól a férfitól. Nem tudom befejezni a mondatomat, hisz elég zavarba ejtõ ez nekem.
– Érintette már bárki a testedet? – biztosan nem csak egyszerû vállveregetésre gondol. Már a gondolattól, hogy egy férfi fog engem érinteni a ráncos kezeivel, egybõl remegni kezdek egész testemben.
- Nézz rám, Lyry. Elélveztél már egyszer is? – Tessék?! Hogyan kérdezhet ilyet?!
- Kérlek, könyörgöm, ne kérdezz tõlem ilyeneket, mert én nem… én nem bírok e-errõl beszélni!
- Figyelj rám! Elõttem soha ne szégyenkezz, semmi rosszat nem tettél, ezért nincs is rá okod. Te egy gyönyörû fiú vagy, aki még nem ismeri a test gyönyöreit. De majd fogod.
Nem akarom! Ez csak azt jelenti, hogy tanulok! Egyre közelebb kerülök azokhoz a vén
kéjelgõ karokhoz! Szinte érzem kétségbeesett gyenge remegésem.
- Lyry… ameddig itt vagy nem kell megjátszanod semmit. Nincsenek szabályok, elvárások és nincs olyan, hogy szégyen. Ha valami jó érzés neked, akkor bátran mondd ki, ha pedig rossz vagy fáj, azonnal szólj és abbahagyom, rendben?
- I-igen és… köszönöm!
- Mit köszönsz?
- A-azt, hogy ilyen… k-kedves vagy v-velem! – eddig, csak egy ember volt velem kedves. Tõle meg annyira jól esik, fõleg mikor hajam cirógatja.
- Holnap tanítok neked néhány új dolgot, de csak úgy, hogy te is élvezd. Ha valami még nem megy, akkor hagyjuk. … Szeretnélek megcsókolni Lyry. Megengeded nekem? Semmi mást nem fogok veled tenni, ígérem. Csak egy csók, és ha nem élvezed, akkor abbahagyom.
Nem tudom megmagyarázni miért, de bólintottam. Lassan közelít ajkaimhoz, majd finoman végigsimít rajtuk ajkaival. Nagyon finom. Megpróbálom leutánozni mozdulatait, kevés sikerrel, érzem hosszú ujjai hajamba túr, mire valami jólesõ borzongás fut végig testemen.
Egy pillanatra abba hagyja a csókot, majd újult erõvel nyalja végig ajkaimat, mire kicsit kinyitom ajkaimat várva a csók folytatását, hirtelen ér a becsusszanó nyelv a számban. Finoman kezd el számban körözni nyelvével, majd egy idõ után finoman kezdi nyelvemet táncra hívni. Ösztönöz finom mozgásával, hogy viszonozzam nyelvünk táncát, mire ügyetlenül megpróbálom viszonozni. Mikor elválunk, valamiért szinte úgy vonz engem magához, mint fény a lepkét. Mikor észreveszem, hogy halvány mosollyal figyel, elkapom a tekintetem, mint egy rajtakapott kisgyermek.
- Tetszett? Nézz már rám, kérlek! Nem harapok! … Szeretnélek figyelmeztetni valamire. Este hat órakor nyitunk, onnantól kezdve már ne hagyd el a harmadik emeletet. Itt bárhová mehetsz, ahová akarsz, de ha nem akarsz kellemetlenséget magadnak este ne menj le, még a konyhába se.
- Rendben nem fogok. De… mi lesz, ha feljön valaki?
- Ne félj, olyankor, amikor nyitva vagyunk, mindig bezárom az ajtót, mert volt már, hogy egy-egy részeg vendég feltévedt. Nem lesz semmi bajod, ne félj! – Nem merek a szemébe nézni, hisz olyan szép ez a férfi és már a gondolattól, hogy közelebbi kapcsolatba kerülünk, mindig zavarba hoz. Finom simogatására és kedves mosolyára nem tudok nem mosollyal válaszolni, olyan kedves velem ez a férfi. Nem kötelezõ neki így bánnia velem, sõt. Ha kedve volna hozzá bánhatna velem úgy akár egy olcsó cafkával, mégis Õ kedves és türelmes. Azt hiszem, hálás lehetek neki.
- Tudod, gyakrabban kellene mosolyognod, mert káprázatosan szép vagy olyankor. – megint zavarba hoz, éppen bujnék vissza hajam rejtekébe, mikor állam alá nyúlva húzza vissza a fejem.
- Nem, nem, nem. Ne hajtsd le a fejed. – kicsit rámosolygok, mire elkezdi ujjaival simogatni arcomat, nagyon jól esik, hirtelen puszit nyom ajkaimra, ami fura érzést kelt bennem, de nem rossz.
- Nekem most el kell mennem, mert van egy-két elintéznivalóm. Most még nyugodtan lemehetsz, ha akarsz. A többiek kicsit furcsák, a maguk módján, de ismerem õket, és tudom, hogy egyikük sem fog bántani. Rendben?
- Igen köszönöm.
- Jól van. Jobb oldalon van a könyvtáram, ha valami megtetszik, elhozhatod onnan. És Lyry… ma este együtt fogunk fürödni. 
Oh, könyvtár! De jó! És fürdés Amadeoval! Várjunk… Tessék?! Hogyan?! E…Együtt?!
Nem! Teljeséggel kizárt!!
Gondolataim elõl gyorsan a könyvtárba menekülök, a többiek közé egyenlõre nem szeretnék lemenni. Túl élénken él még az a kép az agyamba mikor akaratom ellenére csókolt meg az a férfi. Megrázom a fejem, hátha kimegy ez a fejembõl. Inkább leveszek pár könyvet és olvasgatni kezdek, egy idõ után elkezdek igen csak fázni, így a könyveket felkapva indulok el a hálószoba felé.
Hangokat hallok lentrõl, biztosan már elmúlt 6 óra.  Beérve a szobába leülök a kandalló elé a prémre, itt létem alatt biztos itt fogom tölteni a legtöbb idõmet. Imádom.
Órákig olvasok, szinte belemerülök ebbe a világba. Gyomrom korgása szakít ki a világomból, de sajna a konyhába nem tudok lemenni reggelig. Valahogy csak kibírom.
Így belegondolva, ha most elmegyek fürdeni, akkor biztosan nem kell kétszer!
Ötletemen felbuzdulva kezdek vetkõzni, majd szépen összehajtva a köntösömet teszem le székre. Egy ideig Amadeo biztosan nem ér rá. Remélem, megúszom!
Belépek a fürdõszobába és megint csak elámulok, mennyire szép. Nem hittem volna, hogy ennyire ötletesek az építészek, mint egy medence. Elõbb járt bent a szobalány így a víz még mindig finom meleg és tele van szórva rózsaszirommal. Ugyanolyan az illatuk, mint Amadeonak.
Lassan lépkedek a kádba, nem szeretnék elcsúszni a szappanos vízben. Leülök az egyik kis padra, ami ki van alakítva a kádban, annyira jól esik ez a finom illatú meleg víz, el sem tudom mondani. Találok a kád mellett egy tálban finom illatú szappant, amivel megmosom a hajamat és a testemet is átdörgölöm vele, tetõtõl talpig habosan fordulok meg a kuncogás irányába. Hirtelen ér a tudat, hogy Amadeo egy széken ülve csak a köntösben figyel engem. Sikkantva ugrok vissza a vízbe, ami valljuk be, nem sokat takar, így kezeimmel próbálom ezt megoldani.
- Nem gondoltam volna, hogy így vársz engem, Lyry. – elégedetten mosolyogva csúsztatja le magáról a köntöst, majd, mint egy Isten ereszkedik le mellém a vízbe. – Ne takard el magad szépségem, had nézzelek meg jobban.
Kissé megijeszt, ahogy néz, így nem veszem el kezeimet magam elõl, megfogva azokat gyengéden a fejem fölé emeli. Arcom árnyalat biztos vetekszik Amadao szobájának színével, mellette elnézve próbálok nem arra gondolni, milyen gyönyörû Õ maga. Egyik kezemet elengedve simít végig arcomon át végig a nyakamon, le a mellkasomon egészen a fenekemen keresztül a combomra.
– Olyan gyönyörû vagy Lyry, engedd meg nekem, hogy megcsókoljalak.
Nem is várva válaszomat hajol ajkaimra. Nem tudom miért, de nem bánom. Magához ölelve, hatol nyelvével a számba, mire nyögve adom meg magam. Próbálok állva maradni, ezért nyakába kapaszkodok, lábaim akár a kocsonya úgy remegnek.
- Egész ügyes vagy már ebben szépségem, büszke vagyok rád. – alig értelmezem szavait mikor ismét ajkaimat és nyelvemet ostromolja. Leül a kád padjára, ölébe ültetve ölel magához csók közben, mikor érzi, hogy menekülnék.

Lyry Gardi

Csók közben közelebb von forró testéhez, szinte magába olvaszt. Elõször azt hittem, hogy majd kellemetlenül fog érinteni a közelsége, de nem. Sõt.
Nagyon jól esik, ahogy ölel, de még is zavarba ejtõ a tény, hogy mindketten mezítelenek vagyunk. Simogatása mennyei érzés, fõleg mikor hajamba túr. Egyenesen imádom. De zavaromat nem tudom legyõzni, olyan rondának érzem magam mellette.
- Ne félj, nem fogok most mást csinálni. Te fogsz segíteni megfürödni. – kezembe nyomja a szappant, mire szemeibe nézek. Nem merem megtenni. Nem szól semmit, csak finoman mellkasára teszi kezeimet, el akarom húzni onnan, de nem engedi.
- Rajta, csináld. Nem kell mást csak a felsõtestemet, ha nem akarod.
- Re-rendben. - finoman érintem meg mellkasát, hisz olyan szép. Sohasem láttam más embert ruha nélkül. De Õ egyenesen szép. Nem merem lejjebb simogatni, inkább csak nyaka felé.
- Nézz meg nyugodtan engem nem zavar. Ha zavar, hogy nézlek miközben érintesz, akkor nem foglak, de tedd meg Lyry. Láttam rajtad, hogy tetszik neked a testem. – vigyorogva ölel magához, ami nagyon jól esik, kezeimet megfogva hint mindkettõre egy-egy csókot, majd hasa alá helyezi õket. Pirulva kezdem el ott is mosni testét, mikor kezem hozzáér a felizgult öléhez. De… hát… mitõl?!
Hirtelen elkapom onnan kezeimet, mint egy rajtakapott kisgyermek, majd ijedten nézek gyönyörû tekintetébe.
- Mi-miért…?
- Azt hitted nem izgatsz fel már azzal is, hogy az ölemben ülsz? Elképesztõn szép tested van Lyry és vágyom arra, hogy érezzelek.
- Ne… ne m-mondj nekem ilyeneket, kérlek!
- Miért vagy ennyire szégyenlõs? Soha nem mondta még neked senki, hogy milyen szép vagy? – tekintete értetlen és hitetlenkedõ, mintha nem értené a helyzetet.  Szép? Én szép? Ugyan, inkább rút és vézna, akár a cérnaszál. Alacsony is vagyok akár csak egy asszony. A szüleim is sokszor mondták mennyire rút is vagyok.
- Én… nem. A-a szüleim szerint nem vagyok szép, mert… sovány vagyok és… és alacsony… - emlékeimre árulkodó könnyen gyûlnek szemeimbe.
- Nézz a szemembe Lyry. Te nagyon gyönyörû vagy. Ha nem tetszenél nekem ennyire, soha nem vállaltam volna el, hogy tanítalak.
- J-jobb lett volna… ha te is azt mondod, hogy… csúnya és alkalmatlan vagyok… mert akkor nem adnak el. – Talán akkor nem adtak volna el. Talán akkor még mindig szobám magányában élhetnék.
- Lyry… hidd el, hogy nem lett volna jobb. Ahogy az apádat elnéztem és a pletykákból, amiket hallok róla, egyszerûen eladott volna téged egy kuplerájba, ha nincs más lehetõsége.
Igaza van. Sohasem szerettek, egy tárgy voltam. Se több, se kevesebb. Már nem tudom visszafogni könnyeim folyóját, de megpróbálok csendben sírdogálni. Kikászálódok ölébõl, neki hátat fordítva próbálom gyengeségem leplezni, gondolom kevés sikerrel, érzem vállaim reszketését.
- Tudod, hogy ki vett meg?
- N-nem i-ismerem, a-az apám egyik i-ismerõse… e-egy vénember… - hátamhoz lépve ölel át nyugtatólak, de nekem ez nem elég! Biztonságot nyújtó ölelésébe bújok. Ilyenkor úgy érzem senki sem bánthat és a világon sincs semmi rossz. Ölelésbe bújva ér utol a tudat, hogy mezítelenek vagyunk, így inkább el szeretnék húzódni tõle, de nem hagyja. Magához vonva ölel tovább.
- Szeretnéd, ha kideríteném, hogy ki az?
– Nem számít, hogy ki az. Én… tudom, hogy… nem fogom kibírni…
- Egyezzünk meg valamiben szépségem. Én kiderítem kinek adott el az apád és utána, ha szeretnéd, kereshetek egy másik férfit, aki majd magához vesz. Én nagyon sok olyan fiatal férfit ismerek, nemeseket is, akik boldogan fogadnának egy ilyen fiút, mint te.
- De… mi értelme van ennek? Én úgyis… engem úgyis csak… használni fognak…
– Lehetsz még boldog, csak meg kell találnom a megfelelõ férfit. De addig is, engedd meg, hogy tanítsalak. A testedet pedig soha többé ne szégyelld, mert nincs rajta semmi, amiért ne tudnának ölni is. – Szemeibe nézve kicsit megnyugszom, majd bólintok, hisz õ csak jót akar nekem. Lágy csókot lehel ajkaimra, majd hirtelen kap karjaiba, mint egy hercegnõt szokás. Sikkantva karolok nyakába, nem szeretnék kiesni karjaiból.
- Mi-mit csinálsz? Hová viszel?
- Csak megszáradni. Holnapig azonban nem vehetsz fel ruhát. Szeretném, ha hozzászoknál ahhoz, hogy így látlak, és te is az én testemhez.
- És… m-mit fogunk csinálni?
- Te csak ülsz, én pedig megfésülöm a hajad. Jó lesz úgy?
- Igen. Köszönöm. – rámosolygok, mikor letesz a kandalló elõtti prémre, próbálom takargatni magam kezeimmel, de belátom, hogy semmit sem érnek, ezért lábaimat felhúzva ölelem át azokat. Többet takarnak, mint a kezeim. Amadeora pillantva várom, mi lesz.
- Nézz meg nyugodtan és ne szégyelld magad érte. - kezeit leengedi teste mellé, így szabad teret engedve pillantásomnak. Férfiasan izmos lábaival kezdem, fel a combjaira, amik szintén finoman kivannak dolgozva, bõre alatt feszülnek izmai, nagyon szép. Feljebb tekintve megpillantom ágyékát, igazat megmondva a sajátomon kívül eddig nem láttam másét, de az övé nagyon szép, nem tudom, lehet ilyet mondani másik ember ágyékára. Sokkal nagyobb, mint az enyém. Gyorsan feljebb kapom tekintetem kidolgozott mellkasára, olyan szép. Hasán kidüllednek az izmai, mint egy tábla csokoládé. Egészben ez a férfi olyan, akár a görög festményeken az Istenek.
- Tetszem neked Lyry? Válaszolj, kérlek.
- I-i-igen. – Elégedetten mosolyogva ül mellém és kéri, emeljem fel lehajtott fejemet.
- Csókolj meg, érezni szeretném azokat a puha, édes ajkaidat a sajátomon. – elpirulva tétovázok kicsit, de lassan ajkaira hajolok, hisz én is akarom most már azt a csókot. Finomak az ajkai akár csak egy finom habos sütemény. Nem tudom betelni vele, de nem lehetek mohó. Nehezen válok el ajkaitól, tekintetébe nézek várakozóan.
- Nyújtsd ki a lábai és helyezd magad kényelembe.  A kezeidet is vedd el. Nem foglak bámulni, mert a hátadnál fogok ülni.
Kezeit óvatosan csúsztatja az enyéimre és finoman elveszi azokat ágyékomról, pirulva fordítom kissé el lehajtott fejemet, annyira zavarba ejtõ érzés, hogy teljesen mezítelenül lát most már.
- Mindenhol gyönyörû vagy.
Óvatos, finom mozdulatokkal kezdi fésülni hajamat, néha ujjai fejbõrömhöz érnek, ami nagyon jó érzés. Sokszor megborzongtat mikor véletlenül fülemhez ér, nagy nehézségek árán fojtom vissza jól esõ nyögéseimet, amitõl még jobban elpirulok, hiszen nem tudom miért érzem ezt. Kis idõ múlva már alig bírom nyitva tartani pilláimat, olyan finom amit csinál, hirtelen ér mikor hátam mellkasához ér, testemet öntudatlanul is megfeszítem.
- Semmi baj. Aludj csak nyugodtan. – folytatja hajam fésülését, amitõl megnyugszom, majd az álmok magukkal ragadnak.

A kandallóban kialudt a tûz, így a szobában a meleg prém ellenére is hûvös van. Takaró hiányában megpróbálok, közelebb fészkelõdni ahhoz a finom meleget áraszt valamihez. Keményet érzek fenekemnek nyomódni, de nem sokat foglalkozok vele, hisz már többször elõfordult, hogy ágyamban felejtettem a fésûmet. Fenekemmel megpróbálom arrább tolni, de nem nagyon akar, megpróbálom megint kicsit erõsebben mire kéjjel teli
nyögést hallok, és kutató érintéseket érzek meg testemen.
Hirtelen pattannak fel pilláim, akkor tudatosul bennem, hogy amihez én annyira bújtam az nem más, mint maga Amadeo.
- M… m… mit csinálsz? – kérdem tõle teljes zavarban, fõleg mikor elkezdi mellbimbóimat simogatni, nem értem mi folyik itt, de alig tudom visszafogni hangomat.
- Folytatom, amit elkezdtél szépségem. – hallom a hangján, hogy mosolyog, de nem tudok tovább erre figyelni, hiszen másik keze ágyékomat kezdi el simogatni. Mostanában, reggel mindig forrón lüktet. Most, hogy Amadeo simogatja is még forróbb érzés, mikor ráfog, hangos nyögéssel feszül ívbe testem, akár csak egy íj. Kuncogva ereszti el ágyékom, majd fülembe suttog, mire megint hatalmasat nyögök.
- Milyen érzékeny vagy. Ilyen érzékeny a füled? – kuncogva nyal végig fülemen és harapja  meg gyengéden, mire az eddigieknél is érzékibben nyögök. Nem értem testemet, úgy remegek akár egy macska, akit egy hideg téli éjszakán dobtak ki a kertbe.
- Megtanítalak, hogyan élvezd egy férfi érintését és arra is, hogyan okozz te örömet neki. – Szinte fülembe dorombolja a szavakat. Hátamra dönt, majd mellbimbóimat kezdi el csókolgatni ajkaival, amire nem tudok nem nyögéssel válaszolni, kezeimmel a prémbe markolok. Felém hajolva ajkait nyalva néz szemeimbe, majd szenvedélyesen kezd csókolni, ágyékunk véletlenül ér össze, mire mindketten felnyögünk, én kicsit ijedten. Kissé lihegve és hitetlenkedõ tekintettel néz rám, mire én sokkal ijedtebben kezdek el mocorogni alatta, de nem sokáig mikor észlelem, hogy ezzel csak ágyékunkat dörzsölöm össze.
Kéjesen mosolyogva néz most már rám majd kezemet megfogva vezeti ágyékára, mikor ijedten elhúznám kissé megszorítja és elkezdi ölén lévõ kezem simogatni.
- Ne félj gyönyörûm, nem fogok semmi olyat tenni, amit nagyon nem akarsz. Most pedig utánoz engem. – dorombolja élvetegen a fülembe, amitõl megint felnyögök. Kezét elkezdi ölemen mozgatni, mire testem ívbe feszül, de megpróbálom utánozni Õt. Kicsit bénázok az elején annyira zavarban voltam, de lassanként belejövök. Lassanként az én hangos nyögésim közé belevegyül az õ morgása is. Nem tudtam vissza tartani a hangomat, de mintha még ez is tetszett volna neki. Ahogy egyre jobban belemegyünk, sokkal jobban remegek, majd mintha villámcsapott volna belém, testem megfeszül és hasamra forró nedvem hintem mire Amadeo egy hangos nyögéssel hinti saját nedvét hasamra, forrón csókolva fekszik mellém és kezd el simogatni. A monoton mozdulatokra és gyengéd csókokra ismét  az álmok közé burkolózók, még érzem ahogy letörli hasamat, majd átölelve bújuk mellém.

 
Amadeo Vinchenzo

Hajnalban arra ébredek, hogy egy puha, meleg test fészkelõdik mellettem és olyan merevedésem van, hogy az már fáj.
Mikor álmosan pislogva kinyitom a szemeimet, a szürkület ellenére látom, hogy Lyry szorosan hozzám bújva fekszik, majd belém reked a levegõ, amikor a fenekével az ágyékomnak törleszkedik.
Ennek hatására eddig is lüktetõ vágyam még kínzóbbá vált, de amikor még erõsebben nekem feszül már nem tudom visszatartani a nyögésemet és… magamat sem.
Úgy tûnik felébredt, mert felém pislogva nagy szemekkel kérdez.
- M..m..mit csinálsz?
Elmosolyodom és a kezemet lassan a mellkasára simítom és az ujjaimmal lágyan körözni kezdek az apró mellbimbó körül. Édes hangok hagyják el az ajkait, amik szinte az õrületbe kergetnek.
Érinteni akarom õt. Érezni akarom.
- Folytatom, amit elkezdtél szépségem. – a hangom maga a csábítás, és hogy neki is még nagyobb gyönyört okozzak, a kezemet az ágyékára vezetem, ami meglepetésemre szintén kemény és lassan végigsimítok rajta.
Hangos nyögést hallat, ami a félhomályban csak még erotikusabban hangzik. Forró leheletemmel végigcirógatom a fülét, mire ismét felnyög. Hihetetlen ez a fiú…
- Milyen érzékeny vagy. Ilyen érzékeny a füled? – megharapdálom az említett területet, õ pedig ennek hatására remegni kezd a karjaimban.
-  Megtanítalak, hogyan élvezd egy férfi érintését és arra is, hogyan okozz te örömet neki. – az már biztos, hogy õ Velence leggyönyörûbb és legigézõbb fiúja.
A hátára döntöm, és így teljes egészében láthatom a gyönyörû testét, amit rögtön apró csókokkal borítok. Mikor már ennyi sem elég belõle fölé hengeredem, de nem nehezedek rá törékeny testére csak annyira, hogy éppen összeérjen a testünk.
Élvezettel felnyög, ahogy az ágyékunk egymásnak feszül, és örömmel hallom, hogy Lyry is mennyire élvezi. Buja mosollyal nézek a szemébe, majd a puha kezét a saját lüketetõ vágyamra rakom. Elõször picit ijedt tekintettel néz, de a hangomtól megnyugszik.
-  Ne félj gyönyörûm, nem fogok semmi olyat tenni, amit nagyon nem akarsz. Most pedig utánoz engem.
Újra a vágyára markolok, és ütemesen mozgatni kezdem a kezem, hogy minél nagyobb gyönyörben részesítsem. Bátortalanul viszonozni kezdi a kényeztetést, ami hihetetlenül jó érzés. A kezei nagyon puhát, és maga a tudat, hogy õ teszi ezt…
Remegni kezd a teste, majd nem sokkal késõbb hangos sikoly kíséretében elélvez, ami nekem is elég, hogy kövessem.
Hangosan lihegve fekszem mellé és próbálok lélegzethez jutni. Amikor sikerül végre feltápászkodnom látom, hogy az én kis angyalkám szemei már csukva vannak. Elõre nyúlok egy mosdókesztyûért és letörölgetem a hasára folyt nedveinket, majd egy puszit hintve az arcára visszafekszem mellé. Még túl korán van.

***
Ismét mocorgás ébreszt, de ez most nem olyan viharos ébredés, mint hajnalban. Nem nyitom ki a szemeimet, csak még jobban magamhoz szorítom a szabadulni vágyó meztelen testet, mire azonnal mozdulatlanná merevedik.
Felé fordítom az arcom, mert az alvás során szembe kerültünk egymással, és egy lusta macskára emlékeztetõ elégedett mosollyal nézek a kipirult arcra.
- Jó reggelt angyalom! Jól aludtál?
Egy pillanatra elvörösödik, majd motyogva kimond egy igent.
- Nézz rám, és válaszolj a kérdésemre. – kisimítom a haját az arcából, majd a szemeibe nézek – Élvezted, amit hajnalban csináltunk?
- É-én nem… nem tudom… azt hiszem… i-igen. – elmosolyodom.
- Ennek örülök, mert én is élveztem a te érintésedet. Nagyon.
Erre lassú mosoly szökik az ajkaira, amitõl valamiért hevesebben kezd verni a szívem, de nem tulajdonítok neki nagy jelentõséget és oda hajolva hozzá lassú táncba hívom a nyelvét.
Most már szerencsére viszonozza és nem is ügyetlen. Lehet, hogy könnyebb dolgom lesz vele mint hittem. Mikor elválnak az ajkaink egyik kezemet az arcára simítva nézek rá.
- Lyry… ma már elkezdek tanítani neked néhány dolgot és… kiderítem ki vett meg. Ha akarod, elmondom, de ha nem akarod, akkor nem. Ha nagyon rossz lesz, szívesen kerítek neked egy olyan szeretõt, aki jól bánna veled.
- Amadeo… én… nem szeretném tudni, hogy ki az és milyen. Nekem ez nem számít. Mindegy ki használ, akkor sem fogom tudni kedveli, mert… tudom, hogy… hogy miért teszi azt…
- Ezt még azért gondolt át. – lehet, hogy azt hiszi, mindegy kivel kell ágyba bújnia, de valójában egyáltalán nem az. Vannak olyanok is, akik az erõszakot szeretik és némelyikük olyan szinten, hogy Lyry azt nem bírná ki, amilyen törékeny. És nem csak testileg.
- Rendben, átgondolom. – lehajtja a fejét.
Nem akarom, hogy megint egész nap búskomor legyen, ezért úgy döntök, hogy nem beszélek errõl többet, csak ha õ hozza szóba. Végigsimítom az oldalát, mire elpirulva pillant fel rám. Láttam hogy megszokásból fel akarta húzni a térdeit, hogy takarja magát, de megállta a mozdulat közben és rám pillogott.
Elvigyorodom. – Remek. Soha többé ne takargasd ezt a gyönyörû testet.
Szégyenlõs mosollyal lesüti a szemeit, én pedig lassan felállok és a szekrényem felé veszem az irányt.
Végig magamon érzem a tekintetét, de nem fordulok meg, mert tudom, hogy attól csak zavarba jönne. Felöltözöm, majd lassan felé fordulok, de õ csak pirulva a földet nézi.
- Gyere ide angyalkám.
Ügyetlenkedve és kissé feszengve áll fel és felém sétál, de nem takargatja magát. Mikor elém ér a derekánál fogva magamhoz húzom és kezeimet a lágy tincseibe fúrom. Felsóhajtva élvezi.
- Milyen érzés ez? – végighúzom a fejbõrén az ujjaimat.
- Nagyon sze-szeretem, amikor ezt csi-csinálod. Jó érzés. – elmosolyodik, de nem néz rám.
- Mondd el, hogy milyen érzés. Ezt mindig meg kell tenned majd, ha valami újat próbálunk.
Egy kicsit gondolkodik, majd megszólal. – Olyan… azért jó érzés, mert… ettõl úgy érzem… mintha…
Elhalkul és nem folytatja, de én halkan ösztönzöm rá mert hallani akarom. – Mintha?
- … mintha… te… törõdnél velem.
- Azért mert törõdöm is. – valamiért nem szeretném, hogy rossz legyen neki.
- De… csak azért, mert… az apám fizetett érte.
Ez a mondata sérti a büszkeségemet és egy kicsit dühös is leszek érte. Ez úgy hangzott, mintha egy érzéketlen kurtizán lennék, aki csak azért kedves, mert megfizetik érte. Már nyitnám szólásra a számat, de amikor meglátom az arckifejezését inkább, nem mondom ki ami eszembe jutott.
Az arca szomorú, és én nem szeretem õt szomorúnak látni. Tudom, hogy nem sértésnek szánta, hiszen õ nem olyan ember, hogy bárkit is megsértene.
Felsóhajtok, és a kezdeti haragom el is párolog.
- Lyry, ebben tévedsz. - az állánál fogva felemelem a fejét – Ha a pénzrõl lenne szó, akkor nem kellene kedvesnek lennem, mert a tanítási díjadat már kifizették. A legtöbben ilyenkor már nem foglalkoznának a te kényelmeddel, hanem az elsõ napon megerõszakoltak volna, amilyen gyönyörû vagy. Az apád erre nem gondolt, ezért hatalmas szerencséd van, hogy nem máshová vitt.
Az arca falfehér lesz és könnyek remegnek a szemeiben, de ezt muszáj volt tudnia.
- Én azért vagyok veled kedves, mert te ezt érdemled. A rövid ismeretségünk ellenére megkedveltelek és azt akarom, hogy a nap további részében és az itt töltött idõ alatt a lehetõ legjobban érezd magad. És én majd teszek róla, hogy ez így is legyen.
Megcsókolom, majd az ajtó felé veszem az irány. Van néhány elõkészíteni valóm, hogy elkezdhessem, amit mára terveztem vele.
Még a szakáccsal felküldetek neki reggelit, majd elindulok a saját fogadószobám felé. Itt szoktam fogadni azokat, akiket olykor a saját vendégeimként fogadok, mert nem szeretek idegeneket vinni a hálószobámba. A hatalmas tükör pontosan megfelel annak a célomnak, hogy végre elismerje milyen gyönyörû is a teste. Azt akarom, hogy magát nézze, miközben én kényeztetem, hogy lássa a saját reakcióit, hogy milyen gyönyörû amikor elélvez…

***
Egy óra elteltével, amikor már biztos, hogy végzett a fürdéssel és a reggelivel, visszatérek a szobámba, Lyryt pedig a kandalló elõtt olvasgatva találom.
- Lyry?
- Igen? – felém fordulva néz rám.
- Gyere velem, kérlek. Megmutatom a szobát, ahol tanulni fogsz, és néhány dolgot most is meg fogok mutatni.
Látom, hogy megremeg, de csak kicsit tétovázik, mielõtt oda jönne mellém.
Végigkísérem a folyosón, majd a legutolsó ajtót kinyitva beengedem.
A szoba fekete és vörös árnyalatokban pompázik, az ággyal szemben van a földtõl a mennyezetig érõ aranykeretes tükör, aminek ma meg is ismeri majd a rendeltetését.
Több kisebb szekrény és polc, de a legnagyobb a hatalmas baldachinos ágy, ami a szoba közepén foglal helyet.
Lyryre nézek, aki épp a tükröt csodálja. – Tetszik?
- Igen, gyönyörû és… hatalmas. – buján elmosolyodom, de õ már nem látja, mert az ágy felé fordul, majd homlokráncolva néz rám.
 – Miért van tükör erõsítve az ágy tetejére?
Elvigyorodom, és az ajkaira suttogom a szavakat. – Azért, hogy miközben te fekszel, én pedig kényeztetlek, mindent láthass, amit veled teszek.
Az arca nagyon piros lesz, majd tágra nyílt szemekkel ismét az ágyra pillant, majd kissé tartózkodva rám.
- Ne izgulj, az ágyat ma nem fogjuk használni. – de a nagyobb tükröt igen. Egy kis szekrényhez lépek és elõveszek egy díszes dobozkát. Odaviszem Lyryhez és felnyitom neki.
- Válaszd ki azt, amelyiknek a legjobban tetszik az illata. – elmosolyodom, amikor érdeklõdve, kíváncsian kezdi nézegetni a különbözõ formájú üvegeket, majd sorban megszagolja õket. Ma még nem akarom ezt használni, de jobb ha tudja, hogy mit és hogyan kell.
- Ez… ez nagyon jó illatú! – odaadja nekem... jázmin. – De mi ez és minek kell?
Leteszem a dobozt és az arcát a kezeim közé véve a füléhez hajolok. – Ez egy nagyon finom virágolaj, ezt fogom használni, amikor a testedbe hatolok. Így nem fog fájni…

Lyry Gardi

Finom illat vesz körül , annyira andalító és kellemes, hogy nem tudom türtõztetni magamat és elkezdem szagolgatni. Szemeimet kinyitva jut el az agyamig a tény, hogy a jó illat csak Amadeotól származhat. Nem bírom magamat leállítani és közelebb hajolva szagolok bele hajába, egy idõ után csak eljut agytekervényeim közé, hogy nem illendõ dolog és amúgy sem tudnék mit mondani Amadeonak, ha felkelne. Inkább ki szeretnék mászni az ölelõ karjai közül, már majdnem sikerül kicsusszanom, mikor erõsen magához húz.
- Jó reggelt angyalom! Jól aludtál? -  az emlékek hatására égni kezd az arcom és mosolyogva lesuttogok egy halk igent, hisz tényleg jó volt.
- Nézz rám, és válaszolj a kérdésemre. Élvezted, amit hajnalban csináltunk?
- É-én nem… nem tudom… azt hiszem… i-igen.
- Ennek örülök, mert én is élveztem a te érintésedet. Nagyon. – kedves tekintete megnyugtatja lelkemet, ajkai gyengéden hívják táncba az én ajkaimat, majd késõbb a nyelvemet. Élvezem a csókját, annyira finom.
- Lyry… ma már elkezdek tanítani neked néhány dolgot és… kiderítem ki vett meg. Ha akarod, elmondom, de ha nem akarod, akkor nem. Ha nagyon rossz lesz, szívesen kerítek neked egy olyan szeretõt, aki jól bánna veled.
- Amadeo… én… nem szeretném tudni, hogy ki az és milyen. Nekem ez nem számít. Mindegy ki használ, akkor sem fogom tudni kedvelni, mert… tudom, hogy… hogy miért teszi azt…- én így is-úgyis csak egy tárgy leszek, ami szétnyitja a lábait, ha kell… Csak egy ágymelegítõ.
- Ezt még azért gondolt át.
- Rendben, átgondolom. – bár nem hiszem, hogy valamit is érne. Lehet, hogy akkor nem vénséges test érinti majd a testemet, de a tényen ez sem változtat. Akkor sem fog semmit számítani, mit akarok, vagy mit szeretnék. Gondolataimból Amadeo ránt ki, gyengéden végig simít a testemen, amitõl kiráz a hideg, a térdeimet felhúzva akarok elbújni, de eszembe jut, hogy elõtte nincs mit szégyellnem, legalábbis Õ ezt mondta nekem.
– Remek. Soha többé ne takargasd ezt a gyönyörû testet. – felállva lép a szekrényhez, így megint megcsodálhatom a testét, izmos hátát, feszes és izmos feneke, hosszú lábairól nem is beszélve. Tényleg gyönyörû férfi. Kivesz a szekrényébõl egy bíbor színû köntöst, lassan felém fordulva hív magához.
- Gyere ide angyalkám. – Ügyetlenkedve állok fel, a lábaim kissé elgémberedtek és kicsit még próbálom magam észrevétlen takarni, de ahogy egyre inkább kiegyenesedek, már nem igazán érzem fontosnak. Elõtte nem. Magához ölelve simít a fejemre és beletúr a hajamba.
- Milyen érzés ez? – ujjait lágyan húzza végig érzékeny fejbõrömön, amitõl ha tudnék, egybõl dorombolnék.
- Nagyon sze-szeretem, amikor ezt csi-csinálod. Jó érzés. – Imádom, ahogy a fejem simogatja, minden egyes hajszálat külön érzek, amit megérint. Imádom.
- Mondd el, hogy milyen érzés. Ezt mindig meg kell tenned majd, ha valami újat próbálunk.
– Olyan… azért jó érzés, mert… ettõl úgy érzem… mintha…
– Mintha?
- … mintha… te… törõdnél velem.
- Azért mert törõdöm is.
- De… csak azért, mert… az apám fizetett érte. – Valamiért összeszorul a szívem és ha lehet, még jobban elszomorodom. Megszoktam már, hogy nem szeretnek eddig nem is érdekelt,  elvoltam a magam kis világában, de az nagyon fáj, hogy Amadeo sem. Egyedül az Õ szeretete érdekel. Sohasem érdekelt másé, de szeretném, ha Õ kedvelne.
- Lyry, ebben tévedsz. Ha a pénzrõl lenne szó, akkor nem kellene kedvesnek lennem, mert a tanítási díjadat már kifizették. A legtöbben ilyenkor már nem foglalkoznának a te kényelmeddel, hanem az elsõ napon megerõszakoltak volna, amilyen gyönyörû vagy. Az apád erre nem gondolt, ezért hatalmas szerencséd van, hogy nem máshová vitt. Én azért vagyok veled kedves, mert te ezt érdemled. A rövid ismeretségünk ellenére megkedveltelek és azt akarom, hogy a nap további részében és az itt töltött idõ alatt a lehetõ legjobban érezd magad. És én majd teszek róla, hogy ez így is legyen. – Gyengéd csókot lehel ajkaimra, ami most még jobban esik, hiszen tudom, hogy miattam tesz minden gyengéd mozdulatot.
Nem sokáig élvezhetem csodás illatát és finom csókjait, hiszen kimegy a szobából. Gondolom, biztos van valami fontos dolga. A fürdõbe sétálok, amiben már meleg víz vár. Lassan belemászok a vízbe, de nagyon hamar vörös lesz az arcom, az emlékek, amik eszembe jutnak nagyon zavarba ejtõek. Zavarba ejtõen jók.
Mikor végzek, megtörlöm testemet egy finom anyagú törölközõvel. Kilépve a szobába az asztalon vár a reggeli, megint finom péksütemények és tea. Nagyon szeretem a jázmin teát, de épp úgy a jázmint is . Az utolsó morzsát is eltüntetve, a teámmal a kezembe ülök a kandalló elé olvasgatni. Egyszerûen imádok itt lenni.
- Lyry?
- Igen?
- Gyere velem, kérlek. Megmutatom a szobát, ahol tanulni fogsz, és néhány dolgot most is meg fogok mutatni. – Kicsit félek attól, mit akar tenni, de bízom benne.
Lassan követem õt, végig a folyosón egészen az utolsó szobáig. Amíg Amadeo szobájába az uralkodó szín a vörös, itt három szín dominál, a fekete, a vörös és az arany. A szoba egyik falát egy hatalmas tükör uralja. Gyönyörû.
– Tetszik?
- Igen, gyönyörû és… hatalmas. -  Kicsit jobban is körülnézek, szemeim megakadnak egy hatalmas ágyon. Ugyan olyan, mint Amadeoé! Vagyis… miért van a tetején is egy hatalmas tükör?
– Miért van tükör erõsítve az ágy tetejére?
– Azért, hogy miközben te fekszel, én pedig kényeztetlek, mindent láthass, amit veled teszek. – buján vigyorogva suttogja fülembe, amitõl kiráz a hideg. Szó….szóval miközben Õ…én mindent látok…Ezt még nagyon nem akarom!
Egy kis szekrényhez lépve vesz elõ egy nagyon szép kis dobozkát, ami tele van szép üvegcsékkel.
- Ne izgulj, az ágyat ma nem fogjuk használni. Válaszd ki azt, amelyiknek a legjobban tetszik az illata.
Közelebb lépek, majd mindegyiket végigszaglászom. Utoljára egy szép kék üvegcsét veszek ki, majd kinyitva megcsap egy kellemes illat, nagyon jó. Mintha, jázmin lenne egy kis rózsával.
- Ez… ez nagyon jó illatú! De mi ez és minek kell?
– Ez egy nagyon finom virágolaj, ezt fogom használni, amikor a testedbe hatolok. Így nem fog fájni…- kezembõl kivéve az üvegcsét leteszi az asztalra, majd fülemhez hajolva suttogja bele érzéki hangon.
- Te… tessék?! Te… most… izé… de azt mondtad, hogy az ágyat… de akkor? – Teljesen összezavarodtam és lassan elkezdek hátrálnia tükör felé. Amadeo csak buján mosolyogva lép oda hozzám és ajkaimra hajolva hallgattat el, mikor folytatnám.
- Nyugodj meg szépségem, még nem foglak a magamévá tenni. Egyelõre még csak kényeztetjük egymást, szóval most csak élvezd. – Mögém lépve csúsztatja le rólam a zöld selyem köntösöm és meglepõdve veszi észre a felizgult ölemet.
- A… fü…fülembe suttogtál…és… - folytatnám tovább a magyarázkodást, de kuncogva harap bele fülembe.
- Nézz a tükörbe Lyry. Nézd milyen gyönyörû vagy. – eddig észre sem vettem, hogy a tükör elõtt állunk és teljesen zavarba ejtõ, ahogyan mögöttem állva nézi a tükörben a testem, miközben simogatja a karomat.
– Látod milyen gyönyörû vagy? Teljesen felizgatsz. Soha sem láttam nálad szebb fiút. Ne szégyelld magad, bárki ölne, hogy így nézzen ki, mint Te. – érzem, hogy az arcom teljesen vörös, de a tükrön keresztül rámosolygok és elsuttogok egy köszönömöt, majd hátranyúlva túrok bele hajába és húzom közelebb, egy olyan… hála csókra.
- Tudod, azt terveztem, hogy most csak simogatlak egy kicsit és elfogadtatom veled a tested, de amint látom, annyira már nincs gondod vele elõttem. Szóval lépünk egyet. – teljesen elpirulva nézek tükrön keresztül a szemében, amibõl szinte üvölt a vágy. Ha ez lehetséges még inkább zavarba jövök. De igaza van, elõtte már nem szégyellem magam. Bízom benne.
– Gyere gyönyörûm, had mutassam meg mi az igazi élvezet. Ne aggódj, semmi olyat nem teszek, amitõl megijednél. – Kezemet megfogva húz az ágy felé, majd gyengéden lefektet rá.
- Segítesz levenni a köntösöm, gyönyörûm?
Nagyot nyelve, tétován, remegõ kezekkel kezdtem el nyúlni köntösének megkötõjéhez, ami már amúgy is szét akar bomlani. Lassú mozdulattal bontom ki és nézem, ahogyan vállairól lecsúszik a selymes anyag. Hirtelen forró ajkak térítenek vissza bámulásomból és egy játékos nyelv hívja enyémet egy még forróbb táncba. Kezei sem tétlenkednek, szinte mindenhol ott vannak testemen, vágyamat mindig épp elkerülve. Nemsokára ajkai a nyakamra vándorolnak, vállam hajlatánál újabb érzékeny pontot találva. Lassan áttért a mellbimbóimra, amiket egyenként  a szájával és nyelvével kényeztet, sohasem érzett kéjt gerjesztve bennem ezzel. Ezek után hasam puha bõrét kezdi csókolgatni.
- Figyelj szépen gyönyörûm, tanulj. Ilyet még sohasem csináltam másnak. – mosolyog rám kéjjel teli, sokat ígérõ tekintettel, amitõl minden egyes kis szõrszálam felállt, annyira érzéki.
Nagyon lassan hajol a vágyam fölé, amit egy ujjával végig simít és nézegeti egy darabig, éppen emelném kezemet, hogy eltakarjam, hisz ezzel igen csak zavarba hozott, mikor szájába veszi felizgult vágyamat. Megvárja, míg elmúlik a legelsõ kéjhullámom és a szemébe nézek, elõször lassan csinálja, nyelvével is olyan gyönyört ajándékoz, amitõl szinte meghalok. Hirtelen kezd el ritmust váltani, csípõmre fogva nyom le teljesen az ágyba. A mennyezeten lévõ tükörben szinte magamra sem ismerek. Kissé összehúzom lábaimat, mire Amadeo morgó hangot adva, teljesen széttárja a lábaimat. Egyre gyorsít a feje mozgásán. Szinte már sikítom a nevét, mikor elér a gyönyör. Emlékeim ködén keresztül még rémlik, hogy gyönyöröm utolsó perceiben próbálom vágyamról lelökni fejét, mire gyorsabban mozogva, szívja meg érzékeny ölem.
Nagy szemekkel pislogva tudatosul bennem, hogy minden nedvem lenyelve nyalogatja száját. Valamit még súg nekem kéjes, elégedett hangon. De olyan nehéznek érzem magam. Pihegve bámulok szemeibe, lejjebb tekintve látom az Õ meredezõ vágyát. Csak velem foglalkozott, magával nem is. Fájdalmas lehet, így teljesen elpirulva veszem kezembe hatalmas ölét, amit alig birok körbefogni. Finoman kezdem el mozgatni rajta kezemet, majd bátorságot gyûjtve, csusszanok le és kezdem el nyalogatni, visszaadva ugyanazt a kéjt, amit nekem adott. Szemébe nézve szerettem volna meggyõzõdni arról, hogy élvezi-e. Hirtelen ér mikor szemeibe nézve hatalmasat nyög, arcomat meg telehinti a nedvével. Értetlenül pislogok rá. Valamit rosszul csináltam?

Lyry Gardi

- Mi a baj angyalka?
- Se-semmi.
- Nem tudsz nekem hazudni szépségem. Mondd el mi a gond!
- Ro-rosszul cs-csináltam u-ugye?
- Ezt mibõl gondolod Angyalka?
- Hát… hát, mert… nem tudom… csak…
– Nagyon jól csináltad szépségem. A technikán még finomítunk, de csodálatosak az ajkaid. - finoman megcsókol, majd mellém fekszik, olyan gyönyörû ez a férfi.
- Most megtanítom neked, hogy hogyan izgass fel valakit. Ülj rám. - Tétován mászok felé és a hasára, majd ágyékára ülök. - Csússz lejjebb egy kicsit. Ez az így jó.
- Ezt hívják lovagló ülésnek.
- Miért?
– Majd egy kicsit késõbb megmutatom Angyalka. Most csókolj meg, úgy ahogy neked jó. Most te irányítasz.
Óvatosan érintem meg ajkaimmal ajkait. Annyira finom és selymes. Szinte beleszédülök ebbe az érintésbe. Várom érzéki ajkainak támadását. De nem csókol oly szenvedélyesen vissza, mint eddig.
- Amadeo, én ezt nem tudom. Én… nem merem!
– Dehogynem tudod, nagyon jól csinálod, csak ne bátortalanodj el. Magabiztosan csináld és használd a nyelvedet is, attól sokkal élvezetesebb.
Újra csábító ajkaira hajolok, majd ahogy mondta nyelvemmel szájába hatolva kérem fel táncra az Övét. Felmorran csók közben, ami azt jelenti, hogy élvezi. Ez boldoggá tesz. A gyomromban furcsa érzés kering, mintha ezer pillangó táncolna. Olyan furcsa ez az érzés. Csak mellette érzem ezt.
- Tetszett angyalka?
- Igen.
- Mondd el mit éreztél.
- Jó érzés volt itt… olyan bizsergõ érzés. - hasamra teszem tenyerem, ahol a pillangókat érzem.
- Ez az érzés azt jelenti, hogy vágysz rám. Ha tovább csinálod, egy idõ után megint felizgultál volna.
– Gyerünk, mondd mit akarsz. Tudod, hogy elõttem nem kell semmit sem szégyellned.
- Te… te is ezt érzed?
- Angyalka, én mindig ezt érzem, ha a közelembe vagy. Akkor folytassuk. A csók már jól megy, most jöhet a kényeztetés. A legtöbb embernek érzékeny a nyaka, vagy a füle környéke. Az ajkaiddal és a nyelveddel kell csinálni. Keresd meg az én érzékeny pontjaimat.
- De hogyan? - Kecses nyakát vizslatom tekintettemmel, olyan szép még a nyaka is.
- Apró csókokkal, lassú simítások a nyelveddel és használhatod a fogaidat is, de csak annyira, hogy ne fájjon. Emlékszel én hogy csináltam?
- Igen, azt hiszem emlékszem.
- Akkor csináld. Nem baj, ha elsõre nem megy, sok idõd van gyakorolni.
Lassan csókolok rá nyakára. Olyan finom puha a bõre és az illata is csodás.
- Ez az, így nagyon jó… most kicsit nyisd szét az ajkaidat és lassan simíts végig velük fölfelé. - teszem ahogy mondja, mire furcsán remeg meg alattam.
- Ez tetszett?
- De még hogy Angyalka! Ha akarod, megismételheted, majd a fülem alatt találsz egy nagyon puha részt, ott simíts végig a nyelveddel.
Ismétlem az elõzõ mozdulatot, fel egészen a füléig majd belenyalok abba a mélyedésbe a füle alatt. Itt is nagyon finom a bõre.
- Nagyon jó! Most gyengéden harapdáld meg a fülkagyló szélét.
Finoman ajkaim közé veszem fülét, de nem merek ráharapni. Mi van ha fájdalmat okozok neki? Nem akarom. De mikor rám szól, inkább megteszem.
Óvatosan harapok fülére, mire hangosan felnyög. Túl erõsen haraptam rá! Te jó ég!
Ülõ helyzetbe ugrom vissza oda ahol elõtte ültem rajta, majd bûnbánó szemekkel nézek rá.
- Bocsánat… én nem akartam fájdalmat okozni! Saj… - folytatnám tovább bocsánatkérésem, de fenekem alatt egyre keményedõ ágyéka nem juttat szóhoz.
- De… te… neked ez jó volt?
- Megtaláltad az egyik legérzékenyebb pontot a testemen és azzal szinte rögtön felizgathatsz bárkit, ha egy ilyen pontra ráharapsz vagy a puha nyelveddel kényezteted. Még van egy ilyen a nyakamon, de ezt már neked kell felfedezned. Csináld azt, amit érzel, és ami szerinted jó. Hallgass egy kicsit az ösztöneidre!
Ajkaim teljesen kiszáradtak, így megnyalom és lehajolok a kulcscsontjára. Kicsit megremeg, de nem úgy, mint elõbb. Nyaka jobb oldalán kezdem õt csókolgatni és harapdálni, de kisebb remegéseken és halk nyögéseken kívül semmi, így inkább áttérek másik oldalára.
Érzékeny fülébe harapok bocsánatkérésemként, hogy elõbb nem találtam meg. Finoman haladok lefelé, csókolgatom, néhol megnyalom vagy megharapdálom, de semmi. Nyakának hajlatába, a kulcscsont felett csókolom meg kicsit erõsebben, mire hevesen megremeg. Visszahajolok füléhez, amire ráharapva ugyanilyen reakciót váltok ki. Rögtön visszahajolok a nyakához, majd kicsit erõsebben harapok rá. Hangosan felnyög, így bocsánatkérés képen megnyalom és finoman kezdem el harapdálni.
Amadeo erõsen kezd alattam remegni, biztosan nem érzi a harapást. Erõsebben harapok rá, mint eddig. Nagyon hangosan felnyög, szinte kiált. Teste ívbe feszül. Nagyokat pislogva nézek rá, mikor megérzem, hogy valami folyik ágyékom aljáról.
- A... Amadeo, valami folyik a... onnan!
- Angyalka, megtaláltad. Olyan ügyes voltál, hogy csak attól elélveztem, hogy harapdálsz. Most csókolj meg Angyalom.
Pihegve válaszol, majd érzéki mosollyal kéri a csókom. Már csak centik választanak el ajkai, mikor kopogás tõri meg az idillt. Nem sok idõm volt leugrani az ágy mögé, mert szinte azonnal be is nyitnak.
- Signore, egy férfi kíván Önnel beszélni.
- Ki az?
- Signore Lothaire Marc.
Mikor a fiú kimondja azt a nevet, eszembe jutott, mikor megvett elmondta a nevét. Õ az! Itt van! Nem akarom!
- Amadeo! Kérlek, könyörgök bujtass el! Ne mond el neki, hogy itt vagyok! Könyörgöm még ne! Csak Õt ne még kérlek! - könyörgõn nézek szemeibe, amik hitetlenkedve merednek rám.
- Kit ne Lyry? Mirõl beszélsz? Ugye nem?
- E... Engem... Õ... Õ vett meg. K... Könyörgöm Amadeo még ne!
- Rendben Angyalka. Menj gyorsan vissza a szobába. Zárd magadra az ajtót és senkit ne engedj be! Nekem van hozzá kulcsom, szóval ne aggódj. Itt van ez a kisebb tõr, fogd meg és ha valami van...  Zárkózz a szobába.
Kezembe nyom egy gyönyörû zöld ékköves tõrt, finoman megcsókol, majd kiterel a szobából és a sajátjába kísér.

Lyry Gardi

Amadeo, ugye nem hagyod, hogy magával vigyen? Kérlek, ne. Bízok benned! Ne lökj a markaiba. Már egy órája lement, ugye nem esett semmi baja?
- Most már kinyithatod Lyry.
Nem is habozok, azonnal kinyitom az ajtót, könnyes szemeimmel keresem a sérülés nyomait de szerencsére semmi. Finom magához von, annyira jó az ölelésében.
- Elment? Ugye nem hagyod hogy most elvigyen? Én még nem készültem fel… én nem akarok most…
- Csss… semmi baj. Nem visz el, csak késõbb.
- Mi-mikor?
- Két hét. Azt mondta nem akar tovább várni.
Hát ennyi volt, vége ennek a boldogságnak. Már éppen indulnának meg könnyeim, mikor karjaiba vesz és letesz az ágyra. Mikor ellépne feltérdelve ragadom meg ruháját, nem bírnám ki most egyedül... nem... nélküle ...
- Amadeo… kérlek, ne hagyj itt! Maradj most velem kérlek, kérlek!
- Jól van, nem megyek sehová.
- Amadeo?
- Hm?
- Te ismered… Signore Marcot?
 – Miért?
- Mégis tudni szeretném… hogy milyen ember.  Bántani fog?- Sokáig halgat ami nagyon megijeszt.
- Nem. Nem fog bántani. Gyakran jár ide szórakozni, de soha nem volt durva senkihez. Lyry… engedd meg nekem, hogy keressek egy másik férfit, aki magához vesz.
- Signore Marc nem durva ember csak… nem szokott együtt hálni azokkal a kurtizánokkal, akiket kiválaszt magának.
- Akkor mit csinál velük?
- Elhozza egy-egy fiatalabb barátját és nézi õket, miközben szeretkeznek. Õ ezt szereti…
- A-akkor n-nekem… n-ne… nem csak ve-vele kell… hanem… több fé-férfi… - Nem!! Nem! Inkább a halál! Csak...csak azt ne... Idegen férfiakkal, csak hogy õ nézhesse?! Nem akarom!!  Adjanak el inkább szolgának, lovászfiúnak. Csak ezt ne! Merengésembõl forró ajkak rángatnak ki.
- Van egy barátom, aki nagyon jól bánna veled. Volt már több szeretõje, de mindegyiket megbecsüli és ajándékokkal halmozza el. Ha megengeded, akkor inkább hozzá küldenélek. Elég gazdag ahhoz, hogy a dupláját fizesse éted, így az öreg is visszakapja a pénzét és az apád is jobban jár. Elfogadod?
 – Lyry?
- Amadeo… nem… nem maradhatnék inkább itt? Veled. - Szívesebben lennék itt, segíthetnék fõzni, takarítani. Akármiben!
- Lyry… ezt én tehetem… én…
- Semmi baj, megértem. És… honnan tudod, hogy a barátodnak… kellenék?
- Onnan, hogy gyönyörû szép vagy, és Marco imádja a szép fiúkat. Nála nagyon jó dolgod lenne, lehet, hogy boldog is lennél.
- Rendben. Akkor… akkor szeretném. Inkább egy férfi, mint…
- Ne gondolj erre angyalka. Gyere, inkább feküdj ide és aludj egy kicsit. - fejemet gyengéden ölébe hajtja és simogatni kezdi fejem érzékeny bõrét, annyira szeretem mikor ezt csinálja.
- Itt maradsz?
– Itt.
- Amadeo, mikor... mikor szólsz a barátodnak? - hangom szomorú, még én is hallom mennyire remeg.
- Ma... hétfõ van, szerdán akart idelátogatni hozzám. Akkor bemutatlak neki Angyalom. - furán mosolyog rám, ami elszomorít. Biztosan teher vagyok már számára. Egy könnycsepp kiszabadul börtönébõl. Nem akartam sírni elõtte, de a gondolat... szinte vasmarokkal tép szívembe. Bár itt maradhatnék... de tényleg nem lehet önzõ, így is több gondot okoztam, mint akartam.

A napok lassan teltek, lementem a többiekhez is, akik nagyon kedvesek voltak velem. Sokukkal összebarátkoztam. Fõleg az egyik... bent lakóval, Lucianoval, és persze Paoloval aki idehozott. Mély barátság alakult ki közöttünk. Sokat beszélgettem velük, még néha meg is nevettetek, amire mindenki odafigyelt. Nem értettem miért bámulnak rám úgy, még Amadeo is furcsa pillantásokkal illetett. De elérkezett a szerda, megérkezett Marco.
Amadeo a szobájában hagyott, de most kaptam tõle egy fekete nadrágot, egy mélyzöld inget és egy puha barna csizmát. A hajamat Luciano tekervényesen befonta miután Amadeo magamra hagyott, persze mindezt úgy, hogy ne vegye Õt észre. Aranyos, hogy segíteni akar nekem. Az ablakon keresztül néztem az utca forgatagát, mikor kinyílt az ajtó.
Egy idegen férfi állt ott, magas volt, hosszú derékig érõ fekete hajjal és barna szemekkel. Arcán mosollyal kezdett lépdelni felém, amitõl teljesen ledermedtem, majd a kezdeti sokktól menekülni kezdtem elõle. Mikor észrevette riadt tekintetem megállt.
- Marco Panfilo vagyok, ne haragudj rám, csak kezet szerettem volna fogni veled. Amadeo említette, hogy félénk vagy, de nem  gondoltam, hogy ennyire megrémítelek. Ne haragudj rám. - Kedves, bûnbánó mosollyal hajol meg kicsit. Ha Amadeo engedte be, akkor biztosan, nem fog bántani. Enyhén mosolyogva intek, hogy semmiség.
- Mikor Amadeo említette, hogy van egy gyönyörû fiú akit, magamhoz vehetnék, nem gondoltam volna, hogy ennyire gyönyörû lesz. Egyszerûen csodás rád nézni, engedd meg nekem, hogy közelebb lépjek hozzád! Sohasem láttam ilyen gyönyörû fiút! - teljesen elvörösödve, dadogva ültettem le egy asztalhoz, kellõ távolságban ültem le vele szemben. Sokat beszélgettünk, mindenrõl. Szimpatikus férfi, de... semmilyen érzést nem váltottak ki belõlem az érintései. Ilyenkor rámosolyogtam, hogy ne vegye észre rajtam. Egyre jobban belelkesült, hogy az Õ pártfogásába kerülök. Pár alkalommal sikerült engem megcsókolnia, de... egyszerûen... kellemetlen volt. Amadeo csókjaihoz képest, ezek semmik sem voltam. Már a gondolattól is, hogy az Õ ajkai érintik ajkaimat a pilléket érzem hasamban. Miután Marco elment, nem találtam sehol Amadeot, pedig nagyon kerestem.
Estig nem is bukkant fel. Már hajnalodott, mikor belépett a szobába. Csapzottnak festett.
- Amadeo, jól vagy?! Minden rendben? - azonnal hozzá siettem, de az arca... annyira fura volt. Szinte sütött róla a fájdalom.
- Elõbb futottam össze Marco-val, azt mondta amint lehet, odaadja atyádnak a pénzt. Teljesen elbûvölted, szinte beléd bolondult. Áradozott arról, milyen kedves és gyönyörû vagy! - kezei ökölbe szorultak, könnyeim szinte ömlöttek. Folytatta volna, de mikor rám nézett elkerekedtek a szemei.
- Rosszat tettem Amadeo? Haragszol rám valamiért? Helyrehozom, csak mond el, kérlek! - könnyeim megállíthatatlan folyamként haladtak végig ajkaimon elhalálozva vagy a mélybe hullva. Hirtelen rántott karjai közé, majd fonatomat vizsgálva szimatolt hajamba.
- Bocsáss meg, de nem engedh... Ne törõdj velem Lyry. Rossz napom volt, és rajtad jött ki. Sajnálom Angyalom. Gyere ide, had öleljelek.

***

***

***

***

 
Lyry Gardi

- Ne törõdj velem Lyry. Rossz napom volt, és rajtad jött ki. Sajnálom Angyalom. Gyere ide, had öleljelek.
Több sem kell, egybõl bújok hozzá. Annyira hiányzott. Ijesztõ volt másik férfival egyedül lenni egy szobában még akkor is, ha az egy barátja akit jól ismer, csak az ajtót néztem, mikor lép be az én védelmezõ angyalom.
- Hogy csináltad ezt a fonatot, nem láttam még ilyet?
- Ne legyél mérges, de Luciano bejött és õ csinálta. - nedves arcomat törölgetve kezdem erõsen szuggerálni a padlót, szégyellem magam.
- Semmi baj szépségem, de most már ne sírj. - arcomra simítva von egy finom csókba. Imádom az ajkai finom érintését, csókja édes ízét. Hajamba túrva bontja ki fonatomat, majd simogatja fejbõrömet csók közben, nem bírok a vágyammal így kicsit hangosabban felnyögök. Szeretek vele csókolózni. Vele.
Nem tudom elképzelni, hogy Marcoval... Nem! Nem, akarok erre gondolni. Inkább az elõttem álló, édes csókú férfira.
- Gyere, fürödjünk meg. Teljesen összemaszatoltad az arcod a könnyekkel.
A derekamat ölelve indul el a fürdõ felé, együtt akarok fürödni vele... és... azt is... lehet, hogy Marco holnap már elvisz. Nem akarok Amadeo nélkül lenni, de... azt mondta nem maradhatok vele. A fürdõben már gõzölög a kellemesen meleg víz. Szeretem ezt a fürdõt. Kellemes.
Oldalra pillantva már csak azt veszem észre, hogy Amadeo vetkõzik, szinte megbabonázva nézem Õt, annyira szép... Remegõ kezekkel, valószínûleg pipacs piros arccal segítek neki vetkõzni, hisz akkor nyugodtan táplálhatom szemeimet látványával.
Megpróbálom szemeimbe égetni a látványát. Õ is elkezd kibontani engem ruháimból, véletlenül megérinti meredõ vágyam, amit eddig elég jól takartam, a hirtelen jött kellemes érzéstõl halkan felnyikkanok, de nem sokáig rejtegethetem problémámat elõle, hiszen teljesen levetkõztet.
- Vágysz rám Angyalka? - csak rád, Amadeo. De hogyan is mondhatnám el ezt neked? Szívem csak tõled kezd el zakatolni, akár ha mérföldeket futottam volna.
- I-igen.
- Csókolj meg! – elõször félénken próbálom ajkait simogatni az enyéimmel, majd miután birtoklón magához von egyre jobban belemerülök csókjának méz édes ízébe, már szinte falom Õt, olyan finom, hogy az már szinte bûn. Hirtelen szakítja meg csókunkat, majd emel karjaiba, mint egy hercegkisasszonyt. Pár lépést tesz velem, majd a medence szélére ültetve ül Õ is mögém.
- Amadeo?
- Hm?
- M-mit fogunk csi-csinálni?
Válaszul elõször forró csókot lehel nyakamra és szinte teljesen hozzám simul, forró teste szinte éget, még is annyira kellemes érezni testét az enyémhez ilyen közel. Vágytól rekedtes hangon sorolja fel minden egyes kis porcikámat, a fülemtõl egészen a szerinte izgató kis lábujjaimig és attól, hogy mind külön leírta mit fog mûvelni velük éppen elég volt, hogy közel kerüljek ahhoz a ponthoz, mikor éppen azt mondta, hogy mit fog mûvelni a szájával és az emlékeim tömkelege éppen elég volt, hogy azon a vékony kis cérnaszálon egyensúlyozva átlökjön vágyaim kiteljesedéséig.
Szinte egész éjjel kényeztettük egymást, életem egyik legszebb és legforróbb éjszakájává vált. Minden egyes testrészemnek beváltotta a hozzájuk ígért szavait, és azok remegve fogadták gyengéd ajkait, puha érintéseit. Fülemben még most is hallom érzéki suttogásait, rekedt nyögéseit, melyeket érintéseim, csókjaim váltott ki belõle.

Másnap reggel egyedül ébredtem, Amadeo biztosan az irodájában vagy a földszinten dolgozik. Még kicsit heverésztem az ágyon egy boldognak is mondható mosollyal az arcomon. Miért?
Még érzem Amadeo rózsára emlékeztetõ bódító illatát, csókjait az ajkaimon, érintéseit a testemen. Lassan felkelve léptem a szekrényhez, amibõl kivettem egy halványzöld köntöst, annyira tetszett ma reggel ez a szín. Dél körül éppen egy könyvet olvastam az ablakban ülve, mikor nyílott az ajtó. A mosolyom, amivel az ajtó felé fordultam, egybõl eltûnt.
Nem Amadeo lépett be az ajtó, ahogy vártam. Marco volt.
Szóval ennyi volt... elvisz. Soha többé nem láthatom Amadeot... Te jó ég!
Miért érzem, hogy darabokra törik a szívem? Kezeimet mellkasomra szorítva próbálom enyhíteni a fájdalmat, de az arcomon végigszáguldozó könnyek sem könnyítik meg a helyzetemet. Szinte pislogás nélkül meredek Marcora aki szinte odafagyott a küszöbre.
- Lyry... mi a baj? Mid fáj? - egyre közelebb lépked hozzám, egyszerûen nem bírom elfogadni, hogy ilyen hamar el kell válnom Amadeotól.
Nem! Csak még egy kicsit!
- Signore Panfilo, kérem! Kérem még ne vigyen magával! Csak pár napot kérek Signore! Kérem, had maradjak még legalább egy kicsit vele! Kérem, csak akkor vigyen, ha már nagyon muszáj! Signore én még képtelen lennék itt hagyni! - elé botorkálok és minden büszkeségemet félredobva térdelek le elé. - Kérem Signore, csak még egy kicsit! Ígérem, mikor legközelebb jön, zokszó nélkül megyek magával. Csak még egy kicsit hadd legyek vele!
Marco furcsa ábrázattal néz rám, letörli könnyeim és kilép a szobából. Gondolom, ezt vehetem beleegyezésnek. Akkor még van pár napom Amadeo mellett, pár nap még a boldogságban.
Aznap Amadeo nem jött vissza a szobájába hiába vártam Õt. Szinte egész éjjel az ajtó mellett kuksoltam hátha...
Másnap hajnalban elszenderedtem, fájó tagjaimra és Luciano kuncogására ébredtem.
- Sohasem hittem volna, hogy ember képes ilyen pózban aludni, akár csak egy macska. Lyry Te elõzõ életedben cica voltál! - hangosan nevetgél, de mikor arcomra tekint, elkomorul.
- Mi a baj Lyry?
- Tegnap... itt volt Marco... pár napot maradhatok vele... aztán elvisz. Amadeo sem jött vissza este... Biztos nem akar más ágyasával…
- Tudod mit Lyry? Kiderítem, mi folyik itt! Várj meg!
Talán 2 órát sem ülhettem kedvenc ablakomban, mikor szinte beesett az ajtón Luciano. Arca egész ijedt volt.
- Mi történt Luci? Baj van?
- Amadeo ajtaja elõtt álltam mikor hangosan elkezdtek vele kiabálni. Egy Signore nevét hallottam... azt hiszem... Gardi. Valami pénzrõl vitatkoztak, mikor Amadeo egy nagy ládányi pénzt adott neki, akkor már elcsendesültek. A kulcslyukon be tudtam kukucskálni, Signore Marco is bent volt, egy idõsebb úr és még ketten.
- Köszönöm Luci, akkor szerintem... csomagolok.

 
Amadeo Vinchenzo

Szinte az egész éjszakát járkálással töltöttem, mert akárhogy is próbáltam, nem jött álom a szememre. Folyton Lyryhez kalandoztak a gondolataim és, arra, hogy talán tényleg szeret.
És… talán én is õt. Nem tudom.
Ha rá nézek, olyasmiket érzek, amit még soha senki iránt. Vigyázni akarok rá, boldoggá tenni és megadni neki mindent, amire vágyik.
Ezek az érzések olyan intenzívek, hogy még saját magamat is megijesztem vele, de nem tudok ellenük tenni és már nem is akarok.
Már hajnalodik, amikor végre eldöntöm, hogy nem fogom õt elengedni magam mellõl, ha törik, ha szakad. Ha szeretné, akkor velem maradhat és én mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

***

Már majdnem dél van, amikor fölébredek, de most a szokásos reggeli heverészést elhagyva gyorsan kipattanok az ágyból. Az este nem mentem vissza a hálószobámba, mert nem akartam Lyryt felébreszteni a forgolódásommal és egyébként is, nem vagyok benne biztos, hogy vissza tudtam volna fogni a vágyaimat, ha meglátom.
Hideg vízzel megmosom az arcom, hogy éberebb legyek, majd egy kimenõ ruhát magamra véve elindulok a ritkán használt dolgozószoba felé. Itt intézem a bordélyház ügyeit is és itt tartok minden fontos, személyes iratot.
Lefelé menet találkozok Marcoval, aki elégedett ragadozó módjára karolja át az este elcsábított fiút, de amikor meglát, szélesen vigyorogva felém siet.
- Barátom, már éppen ideje volt felkelni! – mellém lépve megveregeti a vállamat – Gratulálok az új szerzeményedhez, mert egyszerûen fantasztikus az a fiú! Mint egy igazi vadmacska, nem lehet kifárasztani, egész éjjel…
- Kérlek ne most, Marco. Nem vagyok olyan hangulatban. – azonnal lehervad a vigyor az arcáról és homlokráncolva néz rám.
- Talán valami baj van? Azt hinné az ember, hogy azok után, amit tegnap este mondtam, kissé talán vidámabb leszel.
Belül boldog is vagyok, de sajnos ez nem old meg mindent. – Szükségem van a segítségedre, egy kényes üggyel kapcsolatban.
Becsukom magunk mögött a dolgozószoba ajtaját és hellyel kínálva kezdek bele.
- Döntöttem, és arra jutottam, hogy meg akarom tartani Lyryt. Nem akarom, hogy valami kéjenc öregember elvigye, és ha õ is ezt akarja, akkor végleg velem marad.
- Óh, barátom! Szóval Amor nyila téged is utolért! – vigyorog, mint akinek ez a legjobb hír, amit csak hallhat, de amikor nem ellenkezek még szélesebb lesz a vigyora. – És én miben segíthetek?
- Ma idehívom az apját és Signore Marcot és te megveszed az apjától. Természetesen a költségeket én állom.
- Persze örömmel segítek, de miért nem te magam veszed meg?
Felsóhajtok, mert úgy kérdezi, mintha nem lenne egyértelmû. – Szerinted eladná az egy szem fiát egy kurtizánnak? Ennyi büszkeség azért, még biztos maradt benne.
- Erre lenne egy nagyon egyszerû megoldás nemde bár, Signore Vinchenzo? – olyan régen szólított már bárki a nemesi nevemen, hogy már nem is érzem a sajátomnak. Bár nem csoda, hiszen Marcon kívül senki sem tudja. Mindenkinek csak Amadeo vagyok.
- Tudod jól, hogy nem fedem fel a kilétemet. Még ha meg is tenném, nem most, hogy futótûzként terjedjen a pletyka. Engem ugyan nem érdekelne, de nem akarom anyámat kellemetlen helyzetbe hozni. – ha rajtam múlna, akkor nem érdekelne, bármit mondanának is.
- Az a vén szipirtyó szerintem már azt is elfelejtette, hogy a világon vagy. Ha nem hagytad volna ott neki az örökséged felét, valószínûleg ki is tagadott volna. De mindegy is… rendben segítek.
- Köszönöm, barátom! – biccentek felé, majd az ajtón kiszólok a kocsisnak, aki a nappaliban ült, hogy hívja ide Signore Marcot és Signore Gardit.
- Gradi otthon lesz már? Nem úgy volt, hogy lóversenyre ment?
- Nagyon remélem, hogy otthon lesz, mert nem vagyok éppen türelmes kedvemben. – odalépek a baloldalon lévõ szekrényhez és kinyitva megemelem az alsó lapot. Ez egy dupla aljú szekrény, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy az ember elrejtse az értékes dolgokat.
Odafordulok Marcohoz és megkérem, hogy jöjjön ide, mert az arannyal megrakott ládát egyedül nem tudnám kiemelni, még kettõnknek is gondot okoz.
- Mennyi arany van ebben Amadeo? Mert az biztos, hogy nem annyi, amennyit egy fiúért fizetnének.
- A négyszerese annak, amennyiért eladták Lyryt. Erre Signore Gardi nem lesz képes nemet mondani, és ahogy Signore Marc fösvény természetét ismerem, nem lesz hajlandó többet adni.
Nem érdekel, hogy mibe kerül, akkor sem engedem át az én angyalkámat senkinek sem. Most jut eszembe, hogy ma még nem is láttam, de a végül is úgy döntök, hogy csak akkor megyek be hozzá, ha ezt az ügyet elintéztem. Félõ, hogy ha most megkeresném ma már nem lennék hajlandó magára hagyni.

***

Alig egy órán belül megérkeznek az urak, mert a kocsis szerint Signore Gardi éppen látogatóban volt a másik úrnál, így egy helyen találta õket. Pompás.
Már csak a neheze van hátra.
A két úr egy cseppet sem örült, hogy sürgõs ügyre hivatkozva fényes nappal egy bordélyházba kérették õket, de szerencsére mind a ketten eljöttek, nyilván sejtettét, hogy Lyryrõl lesz szó.
Elõször nyugodtak, de amikor Marco, a maga kifinomult választékos stílusában közölte, hogy magának akarja a kis gyönyörûséget, elszabadult a pokol.
Signore Marc rám veti villámló tekintetét, amiben egyszerre ég undor és gyûlölet.
- Hogy merészelte az én szeretõmet mutogatni ebben a házban! A maga dolga az volt, hogy megtanítsa, hogy legyen jó kurva, nem az hogy gazdag kölyköknek kínálgassa!
A modora egyáltalán nem érdekel, de az annál inkább, hogy kurvának titulálta az én angyalkámat. Ha nem tudnám, hogy rontanék a helyzeten ellátnám a baját ennek a vén kéjencnek.
Mikor Signore Gardi is kifejtené a véleményét, Marco egy egyszerû mozdulattal kinyitja a ládát, ami majdnem teljesen tele van arannyal és egyéb drága ékszerekkel.
- Azt hiszem nemes uram, hogy ez elé lesz arra, hogy visszafizesse a fia árát Signore Marcnak és eltüntesse az adósságokat a birtokáról és a játéktermekbõl!
Magamban elégedetten elvigyorodom a Gardi arcára kiülõ kapzsiságon, majd a másik vendégre pillantva látom, hogy majd szétrobban a dühtõl. Ahogy vártam.
- Elfogadja uram?
- Igen, elfogadom. Lyry a magáé lehet, remélem legalább örömét leli benne, ha már idáig elmerészkedett.
Behívok két embert, akik Gardi nyomában haladva kicipelik a ládát és fölrakják a hintójára.
- Ezt még megkeserülik átkozottak! Ne higgyék, hogy ennyivel megússzák! – fenyegetõem hadonászik a kezével, de csak halványan elmosolyodom rajta.
- Mondja csak Signore, mit szólna a dózse, ha megtudná, hogy egy nemes ifjút akar megvásárolni és rabságban tartani? Bizonyára nem lenne elragadtatva tõle!
- Maga…
Nem fejezi be, csak dühtõl szikrázva kiviharzik és hangos döndüléssel csapja be a bejárati ajtót maga mögött.
Marco felkuncog, de mikor az értetlen arcomra néz, megmagyarázza. – Azt hiszem Signore Marcnak másik bordélyházat kell keresnie, mert amennyire fennhordja az orrát be nem teszi ide többé a lábát.
- Amivel engem felettébb boldoggá tesz. – nem akarom, hogy betegye ide a lábát.
- Akkor én azt hiszem megyek is, és viszem magammal azt a vadmacskát, ha nem haragszol.
Elvigyorodom, mert végre nekem is jó kedvem van, most, hogy Lyry szabad és velem marad. – Vidd csak, és még egyszer köszönöm a segítséget!
- Legyél boldog vele Amadeo!
Felpattan és izgalomtól csillogó szemekkel kisiet. Hát… annak fiúnak tényleg nagyon jónak kell lennie, ha a tapasztalt Marcot így elbûvölte.
Mosolyogva indulok el az emeletre és rögtön kulcsra zárom magam után az ajtót, hogy m már senki se zavarjon. A nap hátralévõ részében csak az én kis szépségemmel akarok foglalkozni.
Ahogy azonban benyitok a szobámba egybõl lefagy a mosoly az arcomról, mert egy nagyon sápadt és szomorú Lyry fogad az ágyamon gubbasztva. Fogalmam sincs, hogy baja lehet, ezért sietõs léptekkel közeledek felé, majd leguggolok elé, hogy az arcunk egy szinten legyen.
- Mi a baj Angyalka? Miért vagy ilyen szomorú? – ahogy beszélek észreveszem a kis utazó csomagot az ágya mellett és homlokráncolva nézek rá – Miért csomagoltál össze?
- M-mert el fognak vinni. – a hangja alig több suttogásnál és még mindig nem néz rám. De ami jelenleg fontosabb…
- Honnan veszed, hogy most bárki is el akar vinni? – lágyan megsimogatom az arcát, ami még mindig nedves, innen tudom, hogy biztosan sírt.
- Luciano hallotta, hogy veszekedtek és hallotta az apámat is. Azért jöttek, hogy elvigyenek ugye?
Hát ezért ilyen szomorú! Az a pletykás Luciano… ezért még megkapja a büntetését. Jelenleg azonban az a legfontosabb, hogy elmondjam a jó hírt Lyrynek.
- Angyalka, nézz rám kérlek. – lágy hangon szólok hozzá, mert már így is nagyon zaklatott, amikor pedig felemeli a fejét, sírástól piros szemek néznek rám. – Luciano félreértette, amit hallott. Nem kell elmenned innen, ha nem akarsz, mert most már szabad vagy és azt tehetsz amit csak akarsz.
Rámosolygok, mikor kikerekednek a szemei és megvárom, hogy felfogja, amit az imént hallott.
- De… de ez hogy lehet? Az apám eladott… és az a férfi…
- Amiatt már nem kell aggódnod. Többé nem tarthat rád igényt, most már csak azt teszel, amit szeretnél.
Lassan, fokozatosan felderül az arca, majd egy félénk mosolyt küld felém, mikor megszólal.
- Én… itt maradhatok… veled?
- Ameddig csak szeretnél Angyalka. Ha rajtam múlik, örökre mellettem maradsz.  – közelebb hajolok hozzá és magamba szívom az illatát, miközben figyelem, ahogy a szavaim hatására kipirul a bõre és eddig soha nem látott boldog mosollyal néz rám. Egyszerûen lélegzetelállító ez az örömtõl ragyogó arc.
- Amadeo! – egyenesen a nyakamba veti magát, és még épp idejében sikerül megtámaszkodnom a földön, hogy ne essünk hátra.
- Bo-bocsának én…
- Semmi baj Angyalka. - magamhoz szorítom és vele a karjaimban felállok és az ágyhoz lépve leülök rá, õt pedig az ölembe ültetem. – Már nekem is hiányzott, hogy megérintselek.
Õ is utcai viseletben van, amit ha le akarok venni elõbb el kell engednem, de most valahogy sehogy sem akaródzik eleresztenem.
- Amadeo… megcsókolhatlak? – édesen elpirul, de a szemembe nézve kérdezi, amitõl egy csapásra feléled bennem a vágy.
- Amikor csak akarsz…
Ettõl, mintha elfújták volna a félénkségét az ajkaimra hajol és még magam is meglepõdöm a szenvedélyes csókján. Felmordulok és a fenekébe markolva szorítom magamhoz, míg a férfiasságunk egymásnak nem feszül, de még akkor sem szakítjuk meg az ajkaink édes játékát.
Nagyon ügyesen csókol, amit csak fokoz az a mámorítóan édes íz, ami a teste sajátja. Magamban bosszúsan felsóhajtok a ruháink miatt, és ezerszer is elátkozom õket, de végül megszakítom a csókot és szabályosan tépni kezdem a ruháit. Õ remegõ, de fürge kezekkel kihámoz a kabátomból, de az ing kötõjével már nem ilyen szerencsés.
Lerántom magamról és Lyryvel együtt felállok és rögtön lerángatom róla a többi ruhadarabot, ami eltakarja elõlem.
Mikor végre mind a ketten meztelenek vagyunk végigmérem az elõttem álló tökéletes testet.
- Nincs nálad szebb lény az egész világon… - sóhajtom vággyal teli hangon, majd elé lépve kezdem a kezeimmel és feltérképezni az izgató hajlatokat.
Felnyögök a gyönyörtõl, amikor õ is ugyanezt teszi, mint aki még mindig tanul utánozza a mozdulataimat.
- Mondd el, mit szeretnél Lyry! Hallani akarom, hogy mire vágysz! – a hangom nem parancsoló, de ezer ígéretet hordoz magában. Szeretném õt olyan boldognak és kielégültnek látni, mint még soha.
- Rád… rád vágyom…
Zihálva ejti ki a szavakat, élénkzöld szemeiben örvénylenek az érzelmek, de mind közül a legerõsebb a vágy és még valami, amit nem tudom meghatározni.
- Én a tiéd vagyok Angyalom. – vele együtt hátrálok az ágy felé, majd óvatosan ledöntöm rá és fölé mászom, de nem nehezedem rá. A mellkasunk mindent lélegzetvételkor összesimul, még izgatóbbá téve ezt a pozitúrát. – És most, hogy a tiéd vagyok, mit szeretnél tõlem?
Buja mosollyal nézek a pihegõ arcocskára és látom, hogy még jobban elpirul miközben a köztünk feszülõ vágy ködén át próbál gondolkodni.
- Cs-csókolj meg… mindenhol.
Hófehér fogaival beleharap az alsó ajkába, mire felmordulok, mert ez a látvány, ahogy alattam kiterülve néz fel rám, csillogó, harapástól piros ajkakkal a legizgatóbb látvány, amit valaha láttam. A férfiasságom a látványra, de visszafogom magam.
- Egyetlen csábító porcikád sem fog kimaradni, ezt megígérhetem! – az ajkaira marok, majd mikor elfogy a levegõnk, folytatom a kényeztetést és a nyakának minden négyzetcentiméterét apró csókokkal, itt-ott harapásokkal halmozom el, õ pedig egyre inkább nyöszörög és öntudatlanul és nekem feszíti a csípõjét, amit minden alkalommal egy kéjes szívással viszonzok.
Mire elérek a lábfejéig már folyamatosan nyög és remeg, de még nincs vége. Még nagyon sok gyönyört fog kapni tõlem. Egyesével megharapdálom az apró lábujjait, mire fel-felsikkant és ez a hang annyira édes, hogy muszáj kuncognom rajta.
Mikor végzek vele és õ zihálva lenéz rám, gonoszul elvigyorodom. – Még nincs vége Angyalka.
Megfogom a csípõjét és egy határozott mozdulattal a hasára fordítom, majd felkúszok a csábító testén és a tarkójától folytatom az édes kínzás. A nyelvemmel végigívelek a hátgerincég, ami ívbe feszül az érintésre, Lyry pedig felsikolt a belé hasító kéjtõl.
A hangjától, úgy érzem magam, mint aki mindjárt kigyullad a forróságtól. A szaténtapintású bõrén már vékony rétegben fénylik a veríték, amitõl csak még jobban csillog az egész teste. Csodálatosan szép…
- Ah… Ahmadeo… már nem bírok többeth… thúl… túl forró… ahh…
Elvigyorodom, de megharapdálom a fenekének lágy domborulatát és közben erõsen próbálok nem arra gondolni, hogy milyen forró lenne, ha beléhatolnék. Erre még nincs kész. Most még nem.
- Emeld meg… a csípõdet szépségem!
Lassan megteszi amire kértem és a teste alá nyúlva kezdem kényeztetni a vágyát, mire még hangosabb nyögések hagyják el az ajkait. Még senki nem tudta ennyire felkorbácsolni a vágyaimat, mert már úgy fel vagyok izgulva, hogy az már fáj.
Pár mozdulat elég neki, hogy elélvezzen, és mikor ez megtörtének újra a hátára fordítom az ernyedt testét és lágyan megcsókolom az ajkait.
Belemosolyog a csókba én pedig ráfogok a saját sajgó vágyamra, mert még egy perc és felrobbanok. Az elsõ mozdulatnál egy mély nyögés szakad fel belõlem és Lyry szemei lassan felnyílnak, majd kis kezével átfogja a csuklómat, megállítva a további mozdulatokban.
- Én szeretném… szeretnék én is… örömet okozni neked
Még mindig piheg az átélt gyönyör után, de a tekintete elszántnak tûnik. Vigyorogva fordulok a hátamra, magammal húzva Lyryt, aki így lovagló ülésbe kerül a combjaimra.
- Amit csak akarsz Angyalka!
Ha nem lennék már így is veszettül felizgulva, ettõl a kéréstõl azonnal kõkemény lettem volna. Az egész testem bizsereg a várakozástól, miközben izzó tekintettel pásztázom a rajtam ülõ gyönyörû alakot…

Lyry Gardi

Könnyeimmel küszködve pakoltam bele a holmimat, azt a keveset amit ide hoztam. Talán majd ott hasznukat lelem ezeknek a flancos ruhanemûknek. De nem sokáig tudok gátat szabni a könnyeimnek, megállíthatatlanul törnek elõ. Nem akarom magára hagyni Amadeot...
A szívem szinte kiszakad a mellkasomból annyira fáj... fáj, hogy nem maradhatok mellette. A szoba összes kis zugát bejárom búcsúzóul, kicsit elidõzõk a kandalló elõtt, ami a kedvenc helyem lett ebben a szobában. Még jobban lelomboz, hogy árulkodó könnyeimnek alig tudok megálljt parancsolni. Az ágyon ülve meredek magam elé, nem akarok gondolataim csapdájába esni és eltévelyedni érzelmeim vad folyamán.
Hirtelen nyílt ki az ajtó amin Amadeo lép be, gyönyörû arcán mosollyal, ami egybõl lehervad miután szemeimbe néz. Ennyire kisírtam volna õket?
- Mi a baj Angyalka? Miért vagy ilyen szomorú? Miért csomagoltál össze? - hangja szinte teljesen meglepetten cseng fel, amit nem is értek.
- M-mert el fognak vinni.
- Honnan veszed, hogy most bárki is el akar vinni? – lágyan megsimogatja arcomat, érintése akár a lágy szellõ egy tavaszi napon, olyan finom.
- Luciano hallotta, hogy veszekedtek és hallotta az apámat is. Azért jöttek, hogy elvigyenek ugye? - érzem, hogy áruló könnyeim ismét utat akarnak törni maguknak, de derekasan küzdök ellenük, nem tûnhetek ilyen gyengének.
- Luciano félreértette, amit hallott. Nem kell elmenned innen, ha nem akarsz, mert most már szabad vagy és azt tehetsz, amit csak akarsz. - lágy hangja és mosolygós gyönyörû arca nem hazudik nekem... de... akkor?
- De… de ez hogy lehet? Az apám eladott… és az a férfi…
- Amiatt már nem kell aggódnod. Többé nem tarthat rád igényt, most már csak azt teszel, amit szeretnél.
- Én… itt maradhatok… veled?
- Ameddig csak szeretnél Angyalka. Ha rajtam múlik, örökre mellettem maradsz.  – közelebb hajol hozzám és egybõl megcsap a belõle áradó rózsa illat, majd amint teljesen felfogom, amit mondott, hogy Vele maradhatok a testemen akár egy villámcsapás árad szét a mindent elsöprõ boldogság.
- Amadeo! – nyakába vetve szorítom magamhoz, nehogy elillanjon akár egy látomás vagy tûnõ álom.
- Bo-bocsának én…
- Semmi baj Angyalka. Már nekem is hiányzott, hogy megérintselek. - magához ölelve emel karjaiba majd ültet az ölébe az ágyon.
- Amadeo… megcsókolhatlak? – annyira vonzanak az ajkai, édes íze és puhasága. Szinte mámorítóan piroslanak.
- Amikor csak akarsz… - belé fojtva a szót marok az ajkaira, amelyre már annyira vágytam, annyira finom... annyira puha...
Imádom a csókjának ízét, szinte azonnal feléled a vágyam. Mikor morogva fenekembe marva szorít magához és megérzem szintén kemény ölét, rám tör a kényszer, hogy felnyögjek, de nem akarom megszakítani ezt az isteni csókot. Hirtelen szakít véget csókunkba majd vágytól örvénylõ szemekkel kezdi el tépni rólam az inget, ami meglepetésemre egyre jobban izgat, remegõ kezeimmel próbálom Õt is kihámozni ruhájának fogságából, de nem igazán sikerül. Velem együtt áll fel és vetkõztet le engem, majd magát is. Szinte azonnal iszom magamba a látványt, a mai napig zavarba ejt, és mégis felizgat testének puszta látványa, hangjának mély baritonja, mosolyának lágysága, szeme csillogása. Nem tudom mi ez az érzés, ami mellkasomat szorongatja, de meglehetõsen kellemes.
- Nincs nálad szebb lény az egész világon… - kéjesen suttogja szinte csak a szavakat mégis megértem, kezeinek lágy simogatását utánzom én is testének ruganyos izmain, puha bõrén és mikor mély baritonján felnyög, átfut rajtam a jólesõ borzongás. Szeretem a hangját, rabul ejt.
- Mondd el, mit szeretnél Lyry! Hallani akarom, hogy mire vágysz! –Téged Amadeo! Téged örökre!
- Rád… rád vágyom…
- Én a tiéd vagyok angyalom. És most, hogy a tiéd vagyok, mit szeretnél tõlem? - az ágyig hátrálunk, amire óvatosan ledöntve fölém mászik, mellkason és ágyékunk is szinte összeér, amik majdnem kéjes nyöszörgésre ingerel. Buja mosolya és kérdésének erotikus tartalma azonnal pírt csal az arcomra, majd vágyam akár a tûz a száraz avaron még jobban fellobban.
- Cs-csókolj meg… mindenhol.
- Egyetlen csábító porcikád sem fog kimaradni, ezt megígérhetem! - és meg is teszi, csókolgat, nyal és harapdál, ahol csak kedve van és testem is szinte már követeli mámort hozó érintéseit. Szinte eszem vesztem abban a kéjmámorban, amit nekem ajándékoz, testem vergõdik vagy meg-megremeg, érintései után akár a lávafolyam olyan forrónak érzem testemet. Lábfejemnél is elidõz, már szinte felrobban a testem a feszültségtõl, fõleg mikor mélybarna örvénylõ tekintettel néz szemeimbe.
- Még nincs vége Angyalka. - derekamat megfogva fordít hasamra. Elõször tarkómnál érzem meg forró leheletét, majd apró kéjes harapásait. Szinte csigalassúsággal nyal végig gerincem ívén, amitõl a bennem gerjesztett kéj miatt testem ívbe feszül, még inkább megpróbálva törleszkedni felé.
- Ah… Ahmadeo… már nem bírok többeth… thúl… túl forró… ahh…
- Emeld meg… a csípõdet szépségem! - fenekemet lágyan harapdálva kezdi el ingerelni ölemet, ami hamar átlök azon a ponton, hisz már régóta egyensúlyoztam a határon lévõ vékony kis madzagon. Hangos nyögés után fordít a hátamra és gyengéden hajol ajkaimra, most még élénkebben érzem csókjának édes ízét, bõrének férfias rózsa illatát, hangos nyögése után realizálom magamban a tényt, hogy eddig csak velem foglalkozott így õ... így még nem... így kezemet, az ölét kényeztetõ kezére téve állítom meg.
- Én szeretném… szeretnék én is… örömet okozni neked – kéjesen vigyorogva emel ölébe, így combjain és vágyán is ülve nézek rá.
- Amit csak akarsz Angyalka!
Mosolyogva puszilom meg az orrát, de szinte rögtön a füléhez hajolok, amit megharapdálok, le egészen a nyakáig majd a kulcscsontján végignyalva kezdem el azt is harapdálni, tudom ezt mennyire szereti. Alattam a teste remegését sikernek könyvelem el, mély nyögéseit nem is említve. Arcomon mély pírral haladok mellkasán egyetlen egy porcikáját sem kihagyva, visszaakarom adni azt a kéjt amit õ okozott nekem. Vágyánál kicsit hezitálok, hisz múltkor nem is tudom mi ütött belém, de mikor Amadeo finoman hajamba bújtatja az ujjait, ráhajolok merev ölére és végignyalok rajta, teste azonnal megfeszül, de nem merek felnézni így inkább csak folytatom amit elkezdtem. Egy ideig csak „nyalakodok” de hirtelen ötlettõl számba fogadom, ahogyan Õ tette még velem, nem sokat mozgattam rajta fejemet teljesen elpirulva és zavarban mikor Amadeo mondani akart valamit mire megijedtem és hatalmasat szívtam, így számat azonnal megtöltötte valami krémes és meleg. Az íze nem volt olyan rossz de kellemesnek sem mondható. Az ijedségtõl nem köptem ki mint, ahogy szerettem volna inkább hatalmasat nyeltem, bûnbánó arccal néztem Amadeo reszketõ testére és inkább hozzá vackolódtam és gyors elaludtam mielõtt mondhatott volna bármit.

***

Az elkövetkezendõ napokban Amadeo és köztem szinte idilli volt a hangulat, minden szabad percét, amit nem az irodában töltötte velem töltött. Egyre több alkalommal szeretgettük egymás testét, felfedezve a másikét teljesen. Lucianot kissé leteremtette, amiért teljesen rossz információkat csepegtetett felém, de nem úgy tûnt, mintha a kedves Luci barátom annyira magára vette volna.
A napok múlásával Amadeo frusztráltsága egyre nõtt, hiába kérdeztem nem akart válaszolni nekem. Egyik hajnalban Paolo rontott be a szobába ruhákkal a kezében és intett, hogy minél elõbb öltözzek fel. Hiába kérdeztem tõle nem akart felelni, így inkább hagytam. Biztos voltam benne, hogy ha kicsit megnyugszik elmondja mi a baj, de koránt sem így történt.
Mikor felöltözve kilépek a szobából karon ragadva vonszol le az udvarig ahol szinte bedobott a kocsiba, õ maga a bakra ülve kezdte hajszolni a lovakat. Teljesen meg voltam rémülve, nem tudtam mi folyik körülöttem. Csak este állt meg a kocsi, akkor is csak azért mert muszáj volt, gyors lócsere után hajtottunk is tovább. Nem mertem kihajolni az ablakon Paolohoz, túl gyorsan mentünk, mikor megálltunk, akkor meg már annyira fáradt voltam...
Kicsivel több, mint 2 napig utaztunk és közben csak a legszükségesebb dolgok miatt álltunk meg pár percre, Paolon annyira látszott, hogy mennyire ideges ezért nem is kérdeztem inkább semmit. Egy impozáns kúria elõtt állt meg a kocsi, majd hirtelen Paolo hajolt be.
- Lyry, figyelj rám. Signora Vinchenzo kúriájánál vagyunk, mond azt, hogy egy egyszerû inas vagy. Ne aggódj Signora Letiza az egyik jó barátnõm, segíteni fog neked mindenben. Otthon van egy kis probléma így egy darabig itt kell lenned rendben? Pár nap és érted jövök Lyry, rendben? Oh, el is felejtettem ezt Amadeo küldi.
Finoman megsimogatja a fejem, majd a zsebembe csúsztatja az apró dobozkát. Bekísér a házba, ahol volt szerencsém megismerkedni a ház Úrnõjével is. Meglepõ módon szinte azonnal szimpatizáltunk egymással, sokat beszélgettünk miközben a szobájába vittem neki az ételt. Signore Letizia, aki a ház szakácsa volt szintén nagyon kedves volt velem. Megérkezésem napján, ami már három teljes napja volt kinyitottam a ládikát, amiben egy darab zöld köves lógós fülbevaló volt és egy hasonló gyûrû. A fülbevalót a hajammal, a gyûrût a kesztyûmmel el tudtam takarni, hiszen inasok nem igen hordanak ilyen drága ékszereket.
Éppen lent voltam a kertben mikor egy elegáns kék hintó hajtott be a kapun, ámulva néztem, hiszen ez még nálunk is ritkaság számban ment, fõleg hogy hat gyönyörû fehér ló hajtotta. Izgatottan vártam, hogy utasa kiszálljon belõle, utána megtudnám nézni közelebbrõl is.
Egy magas férfi szállt ki, a testén fekete köpennyel ami arcát is takarta, olyan magas... mint Amadeo, annyira hiányzik nekem, mint szomjazónak a víz. Éreztem, hogy könnyeim megint elkezdenek potyogni, épp le akartam õket törölni, hogy senki se láthassa árulkodó cseppjeimet, mikor ismerõs kéz törölte le arcomról azokat.
- A… Ama… Amadeo! Istenem, hát jól vagy?! - semmivel sem törõdve sírva vetettem magam a karjai közé – Drága Amadeom, mond jól vagy?? Mi történt? - könnyeimmel küszködve hagytam, hogy a hajam hátra túrja és fülemben lévõ ékszerre csókot adjon, majd kezemen lévõ gyûrût vizsgálgatta.
- Rossz helyre tetted, Angyalom.

 
Amadeo Vinchenzo

Egy apró puszit lehel az orromra, majd rögtön a legérzékenyebb pontjaimat kezdi kényeztetni azokkal az ügyes kis ajkakkal. Nem rejtem el elõle, hogy mennyire élvezem amit csinál, fõleg amikor a kulcscsontomon nyal végig, majd meg is harapdálja. Még ha akarnám se tudnám visszafogni a testem remegését és a nyögéseket, amiket kivált belõlem.
A mellkasomat is hasonló figyelemben részesíti, de amikor elpirulva hajol a férfiasságom fölé - ha ez lehetséges - még jobban felizgatott, mint eddig. Ujjaimat ösztönzõleg a hajába bújtatom és nem is tétovázik tovább.
Forró nyelvével érintve kerget az õrületbe, de amikor felbátorodva az ajkai közé fogad, nagyon kell koncentrálnom, hogy ne élvezzek el azonnal. Pár perc múlva már érzem, hogy nem bírom tovább tartani magam és próbálnám kinyögni, hogy húzódjon el, de ekkor mélyen megszívja a már lüktetõ vágyamat és ez már több volt, mint amit még kibírtam volna.
Mély nyögéssel elélvezek a forró szájába. Mikor kinyitom a szemem a bûnbánó arca tárul a szemem elé, de amilyen kielégült állapotban vagyok, nincs erõm elgondolkodni, hogy miért is. Hangosan zihálva próbálom visszanyerni a normális légzésemet, és amikor már viszonylag egyenletesen szedem a levegõt fölnyitom a szemem, hogy bocsánatot kérjek az én Angyalkámtól, amiéért nem figyelmeztettem idõben.
Amint meglátom, hogy mellém bújva békésen alszik, mint egy kiscica, kirobban belõlem a nevetés, ami önfeledt és megkönnyebbült is egyben, mert olyan boldognak érzem magam, mint eddig még soha.

***

Az elkövetkezõ három nap olyan, mintha a földre szállt mennyországban élnénk. Lyry teljesen kivirul most, hogy elszállt a feje fölül a kegyetlen végzete. Ha lehet csak még gyönyörûbbé tette õt a boldogság, amit néha nem is értek, hogy hogyan érezhet, bár én is olyan elégedettséget érzek mellette, ami eddig nem tapasztaltam.
Az is újdonság, hogy – bár egyre több idõt töltünk az ágyban – nem tudom megunni a testét és a reakcióit. Minden porcikáját imádom és alig várom, hogy újra és újra felfedezzem õket.
Még nem mentünk tovább a simogatásnál és a kényeztetésnél, de nagy elégedettségemre az én kis Angyalkám egyre magabiztosabb szeretõ. Végre kezd olyan lenni, amilyen lehetett volna, ha nem abban a pokoli családban élt volt. Magabiztos, gyönyörû és érzéki.
Kopogás hallatszik az irodám ajtaján ezért leteszem a kezemben tartott könyvet.
- Tessék! – Paolo, az egyik barátom és egyben a kocsis siet be és látom rajta, hogy ideges. – Mi történt?
- Amadeo, még nem biztos, de az utóbbi napokban, mintha valaki figyelné a bordélyház bejáratát.
- Mibõl gondolod?
- Ha kinézel az ablakon a szomszédos ivó elõtt áll egy fekete hintó. Már három napja ott áll és csak egy férfi mászkál belõle ki-be.
Odalépek az ablakhoz és kinézek. Valóban ott áll a hintó, de nem látok körülötte se kocsist, se inast, akik esetleg egy nemes úr ott tartózkodását jeleznék. De akkor ki és miért figyeltetne egy bordélyházat?
- Tartsd szemmel azt a kocsit éjjel nappal és ha elhagyná a helyét kövesd.
- Rendben, addig megkérem Federicot, hogy helyettesítsen.
Bólintok, õ pedig távozik, magamra hagyva engem a gondolataimmal. Szerencsére már nem sokáig kell nélkülöznöm a társaságot, mert Lyry, hatalmas mosollyal az arcán és süteményes tálával lép be az ajtón…

***
Még két napig el sem mozdul innen az a hintó, csak egy másik férfi jelenik meg és beszél az inasnak tûnõ férfival, aki a kocsit használja. Paolo követte a férfit, aki nem máshoz, mint a drága Signore Marchoz sietett. És ez nem jó. Nagyon nem.
Az az ember iszonyú dühösen távozott innen és úgy emlékszem azt mondta, hogy még nem végeztünk. Mit tervez vajon?
És ami még fontosabb, nekem vagy Lyrynek akar ártani?
Neki eddig még nem mondtam semmit bár, olykor rákérdezett már, hogy miért vagyok ideges. Nem akartam megijeszteni, mert olyan boldog volt mostanában…

***

Az elkövetkezõ két napban szinte alig alszom, mert aggódom az én Angyalkámért. Mikor már attól tartok, hogy a forgolódássommal felébresztem, inkább a dolgozószobába vonulok.
A kocsi még mindig ott áll, de nem látom, hogy van e benne valaki. Ahogy egyre csak azt nézem folyton azon jár a fejem mit akarhat az a vénember. Végül már annyira ideges leszek, hogy arra jutok, Lyrynek el kell mennie egy idõre. Nem kockáztatok, ha az õ biztonságáról van szó. A firenzei birtokomon biztonságban lesz.
De hogy jut ki a házból, úgy, hogy ne vegyék észre?
Egy fél órás járkálás után a folyosón eszembe jutott egy lehetõség, ezért szóltam a még mindig õrködõ Paolonak, hogy amint a hintó odébbáll azonnal vigye el Lyryt.
- De mégis hová vigyem õt hajnalban? Minden fogadó zárva!
- Nem fogadóba viszed, hanem Firenzébe. Signore Vinchenzo birtokára. – azt sajnos nem mondhatom el neki, hogy az a birtok az enyém.
- Ki az-az úr?
- Egy régi ismerõsöm, de most nem fog otthon tartózkodni, csak az anyja. Mondd addig, hogy õ az új inasa, míg érte nem megyek.
- Láttam már azt az asszonyt, tudod a szakácsnõ egyik távoli unokatestvérem.
Hm, ezt nem is tudtam. Még megbeszélünk néhány, majd elküldöm, hogy ébressze fel az én Angyalkámat.
Mikor felsietett én a kurtizánok szobái felé siettem és felébresztettem az egyik fiatal lányt, Vittoriát. Ennek a lánynak ugyanolyan színû haja van, mint Lyrynek, így azt fogják hinni, hogy õ hagyja el a házat.
- Vegyél egy köpenyt, de a hajad látszódjon és a kocsiba. – nem fogják észrevenni a cserét, mindaddig, míg rajta van a köpenye. Én közben magamra vettem Paolo kesztyûjét és az úti kabátját, majd a lovas ostort felkapva a bakra ültem és vártam Vittoriát.
Ahogy megbeszéltük a világos haja még a hajnali derengésben is látszott, és miután beült azonnal indultam. Néhány pillanat múlva az eddig üresnek tetszõ hintó is elindult, majd mikor már a harmadik utcát szeltük mellénk vágtatott.
- Állj! Állítsa meg a hintót!
Megálltam és a szabad kezemet a kabát alá csúsztatva megragadtam a mindig magamnál tartott ékköves tõrt. – Miben segíthetek Signore?
Mellé ugrom a bakról és várakozóan nézek rá.
- Signore Marc utasítására magammal kell vinnem a fiút. Ha kedves az élete, akkor nem akadályoz! – a kezét a kardjára simítja én pedig megadóan hátrálok egy lépést, míg a férfi kinyitja a hintó ajtaját. Ekkor a háta mögé ugrom és a torkának szorítom a kezemben tartott kést.
- Mondja meg az urának, hogy tegyen le a bosszújáról, mert Lyryt soha nem fogja megkapni! – mondana valamit, de csak megszorítom a kést a nyakánál – Megértette?!
- I…igen…
A dühös ábrázatával mit sem törõdve elveszem a kardot az oldaláról, majd a biztonság kedvéért még belelöktem a vízbe. Így legalább nem támadhat hátba.

***

A bordélyházba visszaérve egy csomó elintéznivalóm volt, mert még ma este el akartam hagyni Velencét.
Még csak fél napja ment el, de máris mennyire hiányzik a jelenléte, a mosolya és az érintése. Jobb is lesz ha sietek, mert nem fogom sokáig kibírni nélküle.
Már csak az a kérdés maradt hátra, hogy ki fogja vezetni a bordélyháza, de a barátom, Marco, erre is megadta a választ. Ki másra bízhatnám, ha nem rá, aki amúgy is gyakran megfordul itt. Ha akarja bezárja, ha nem akkor megbízhat valakit a vezetésével, vagy akár õ maga is vezetheti. Nekem mindegy.
Gyorsan összepakolom a holmimat, mert nem szándékozom ide visszajönni. Valamiben igaza volt Marconak. Lyry sokkal többet kaphat tõlem, ha nem egy kurtizán szeretõje lesz, hanem Signore Amadeo Vinchenzo kedvese. A birtokom tökéletes hely lesz a számára, mert igazán gyönyörû hely. Az egyetlen hiba a számításban az anyám lesz, mert õ mindig botrányosnak tartott engem és a viselkedésem is. Ez azonban a legkisebb mértékben sem érdekel. Ha valami sérti a szemét, akkor majd keres magának másik lakhelyet.
Elõkerestem a szekrényem mélyére temetett vörös bársonydobozkát és felnyitottam. A már olyan régen nem használt nemesi gyûrû volt benne a családi címerünkkel, ami most újra felkerül a helyére.
Az egyik szolgálót elküldtem, hogy vegyen egy olyan hintót, amilyet a nemesek használnak, én pedig felöltöttem egy díszes, elegáns vöröses-fekete kabátot és inget.
Anyám nagyon figyel a külsõségekre, amik nekem egyáltalán nem számítanak, de nem akarok veszekedni rögtön a megérkezésemkor. Már alig várom, hogy újra láthassam Lyryt, így nem fogom dühöngésre pazarolni az idõmet.

***
A két napig tartó út során csupán egyszer álltunk meg egy fogadónál egy fürdõért és ennivalóért, de amúgy csak akkor voltam hajlandó lassítani a tempón, amikor már tényleg szükség volt egy kis pihenõre.
Ahogy egyre közelebb értünk a birtokhoz a testem szinte bizsergett az izgatottságtól, hogy újra megérinthetem. Már ez a három nap is pokol volt nélküle és soha többé nem akarok külön válni tõle. Most már tudom, hogy szeretem, annyira, mint még soha senkit és nem is fogok rajta kívül más iránt így érezni.
Abban a pillanatban mikor a hintó begördült a birtok és elég rögtön észrevettem õt, ahogy a virágoskertben sétálgat. Gyönyörû, mint mindig, még akkor is, ha egy inas ruháját viseli. De már nem sokáig…
Kiszállok, de amikor újra rápillantok már lehajtott fejjel törölgeti a szemeit. Az én érzékeny Angyalkám.
Elé lépek és finom mozdulatokkal letörlöm a könnyeit, mire döbbenten kapja rám azokat a csodásan zöld szemeket és egy pillanat alatt jelenik meg benne rengeteg érzelem. Aggodalom, boldogság, megkönnyebbülés…
- A… Ama… Amadeo! Istenem, hát jól vagy?! – a karjaimba veti magát, amitõl a szívem mintha ki akarna szakadni a helyérõl – Drága Amadeom, mond jól vagy?? Mi történt?
Biztos aggódott, ismerem már annyira, hogy tudjam rögtön a legrosszabbra gondol, de ezzel még rá érünk foglalkozni, most csak õ számít. Belesimítok a selymes tincseibe és az ujjam megakadnak az ajándékomban. Errefelé nem szokatlan, hogy a nemes férfiak fülbevalót hordanak, de mindig csak egyet a jobb fülükben. A kezére pillantok, keresve a szeméhez illõ smaragdköves gyûrût, de csak egy púpot látok a kesztyûje alatt.
- Rossz helyre tetted, Angyalom.
Ezt a gyûrût mindenkinek látnia kell, mert ez egy régi családi ékszer és hogy viseli, az azt jelenti, hogy hozzám és a családomhoz tartozik. Lehúzom a kezérõl a kis kesztyût, majd elégedett mosollyal egy csókot lehelek a kézfejére.
- De… de meg fogják látni, és az úrnõ…
- Ne foglalkozz most az úrnõvel, te többé már nem vagy senki szolgálója, csak az én kedvesem. – hevesen az ajkaira tapadok és beleadom a csókba az összes vágyamat, amit eddig a hiánya miatt éreztem. Végre újra érezhetem az édes ízét, a nyakamba kapaszkodó kis kezeit.
- Amadeo! Még is mit mûvelsz?! Ereszd el azonnal az inasomat! Hogy merészelsz ilyen szemérmetlen bûnös viselkedést…
Anyám felháborodott hangja töri meg a pillanatot, mire Lyry úgy ugrana el tõlem, mint egy riadt kis nyuszi, ha hagynám. A derekát átkarolva élveteg mosollyal nézek a dühtõl vöröslõ asszonyra.
- Régen láttam anyám. Hogy szolgál az egészsége?
- Anyám…? – motyogja Lyry hitetlenkedõ, döbbent tekintettel, amin csak elmosolyodom és közelebb hajolva a fülébe súgok.
- Késõbb mindent megmagyarázok szerelmem. – mikor kimondtam, csak utána tudatosult bennem, hogy hogy is szólítottam, de most erre sajnos nincs idõ.
- Mit keresel itt? – a hangja szemrehányó, mint mindig velem szemben.
- Ez még mindig az én birtokom anyám, akár tetszik önnek, akár nem. Õ pedig… - lenézek Lyryre - … a kedvesem, aki itt fog élni velem.
A hangom ritkán ilyen komoly, de ebbõl nem engedek. Akármennyire is nem tetszik neki, akkor is így lesz.
- Ez a kedves fiú a te egyik… kurtizánod?! – undorodva elhúzza a száját, de amivel rögtön sikerül feldühítenie.
- Ne merészeld így nevezni! Õ ugyanolyan nemes, mint te, és ha még egyszer…
- Amadeo, kérlek ne veszekedjetek. – kis kezével a mellkasomra simít, amivel belém fagyassza a szót – A… a Signora nagyon kedves volt velem… és én nem akarom, hogy miattam összevesszetek.
Édes kis Angyalka… mi már azóta össze vagyunk veszve, hogy egy fiút hoztam haza szeretõnek, majd megjelentem vele egy társasági eseményen. De ha õ ezt akarja, akkor türtõztetem magam.
- Anyám, ha megbocsát most visszavonulnék egy idõre, mert kifárasztott az utazás. – a válaszát meg sem várva elindulok a hatalmas udvarház felé Lyryvel együtt. Valójában egyáltalán nem vagyok fáradt, csak rettentõen vágyom a szerelmem társaságára. Minden téren…

 
Lyry Gardi

- De…de meg fogják látni, és az úrnõ…
- Ne foglalkozz most az úrnõvel, te többé már nem vagy senki szolgálója, csak az én kedvesem. – forrón támadja meg ajkaimat, amit én kérés nélkül fogadok, hiányzott a csókja. Hiányzott Õ maga.
- Amadeo! Még is mit mûvelsz?! Ereszd el azonnal az inasomat! Hogy merészelsz ilyen szemérmetlen bûnös viselkedést…
Signora Vinchenzo hangja töri meg a kettõnk közt kialakulóban lévõ intim helyzetet, azonnal elugranék Amadeo karjaiból de derekamat átkarolva néz fel a Signorara.
- Régen láttam anyám. Hogy szolgál az egészsége?
- Anyám…? – Tessék?! Jól halottam?! Ha õ Amadeo anyja... de akkor... miért dolgozott ott? Lehet házasságon kívüli gyermek...
- Késõbb mindent megmagyarázok szerelmem. – Szerelmem? Ó, Amaedo hát szeretsz? De mi van ha véletlen csúszott ki a száján?..
- Mit keresel itt?
- Ez még mindig az én birtokom anyám, akár tetszik önnek, akár nem. Õ pedig … a kedvesem, aki itt fog élni velem.
- Ez a kedves fiú a te egyik… kurtizánod?!
- Ne merészeld így nevezni! Õ ugyanolyan nemes, mint te és ha még egyszer…
- Amadeo, kérlek ne veszekedjetek. A…a Signora nagyon kedves volt velem… és én nem akarom, hogy miattam összevesszetek.
- Anyám, ha megbocsát most visszavonulnék egy idõre, mert kifárasztott az utazás. – azonnal kezemet megfogva kezd el húzni az épület felé, gondolataim miatt, ha akarnék sem tudnék megszólalni, ha jól értettem... Amadeot nem várta szülõanyja tárt karokkal... de...
Mire már észbe kapnék az egyik hatalmas szobában állunk, ami szinte ugyan olyan mint az elõzõ szobája... csak több prémmel ami nekem nagyon is tetszik, nem sokat nézelõdök mert szinte azonnal az ajtónak nyom testével és ajkaival falja enyéimet.
Annyira jól esik... annyira finom... De... beszélnünk kell! Nem akarom, hogy úgy éljen, mint én... gyûlölködõ szülõ által, fõleg miattam ne.
Finoman teszem mellkasára kezemet, és próbálom eltolni magamtól, de nem sikerül. Ficeregni kezdek az ölelésében, hogy elengedjen.
- Ama… Amadeo figyelj rám, hallod... Amadeo kérlek! - morogva hagyja abba a csókunkat majd fejét nyakamhoz hajtja. Önkéntelenül emelem kezeimet fejéhez, hogy simogathassam fejbõrét és selymes fürtjeit.
- A nagyszüleim, birtokát, vagyonát én öröklöm szüleim becstelensége miatt, de addig biztos találnék valami munkát... amivel...
- Mirõl beszélsz Lyry?
- É… én... Szó… szóval hogy... édesanyád azért i… ilyen goromba veled... mert házasságon kí... kívüli vagy… és… valahogy megoldhatnám... ne… nem akarom, hogy... ezért kelljen elviselned… ho… hogy gonosz veled... - érzem, hogy az arcom szinte már perzsel annyira vörös vagyok, de Amadeo csak önfeledten nevet és szorít magához... kinevet, mert szerintem nem képes elhinni, hogy dolgoznék... pedig érte mindent megtennék... teljesen elszomorít, hogy nem lehet rám számítani.
Államat megfogva húzna közel magához, hogy szemeimbe nézzen, de elrántom a fejem, túlságosan szégyellem most magam. Már csak azt veszem észre, hogy elõttem térdel, így néz rám... és olyan szépen mosolyog, mint még soha. Döbbenten nézek rá... hát nem haragszik rám?
- Angyalom, nem azért ilyen velem amire gondolsz, hanem mert nem vonzanak a nõi idomok. Édes, kedves Angyalom, hát ennyire fontos vagyok neked?
Annyira zavarban vagyok, hogy csak bólintani tudok. Nevetve húz magához egy csókra, majd ölébe kapva visz egy ajtó felé. Egy még impozánsabb fürdõbe visz, mint ami elõzõleg volt. Szintén tele van már forró vízzel, számítottak hát a szolgálók erre? Nem sokat tudok gondolkozni, mivel ajkaimra tapadva kezdi lehámozni rólam a ruháimat, de én sem vagyok tétlen. Finoman bontom ki a ruhájának kötõit, nadrágjának övével meggyûlik a bajom, mire Amadeo kuncogva nyitja ki egy kézzel, morcosan nézek szemeibe, nekem is sikerült volna!...elõbb-utóbb … inkább ajkaira tapadok egy finom csókra, mert láttam már kuncogott volna. Meztelen testeink összesimulva hevítik még jobban egymást, mire mindkettõnk ajkai közül felcsendül egy jól esõ nyögés.
Fenekemnél megfogva emel fel, mire azonnal dereka köré kulcsolom lábaimat, minden egyes lépéssel amit a kád felé tesz vágyaink összeérnek, ezzel is csak még jobban hevítve minket, ajkaink szinte el sem válnak egymástól. Egymás szájába nyögünk, fõleg mikor a padkára ülve ültet az ölébe, ezzel is még szorosabban magához húzva. Ujjai hajamba túrnak, fejbõrömmel játszadoznak miközben másikkal a mellbimbóimmal játszadozva. Alig bírom testemet visszafogni, hogy ne dörgöljem magam hozzá akár egy kismacska.
Mikor néha testem parancsom megszegve lendül mindig ajkaimra harap jólesõen. Csókunkat meg sem szakítva mossuk le egymást, legalábbis próbálkoztunk. Hirtelen áll fel szintén fenekembe markolva és kezd el a szoba felé lépkedni, minden egyes lépésnél összesimulunk lent így csak fokozzuk azt a mérhetetlen vágyat egymás iránt. Szinte az ágyra zuhanunk, összegabalyodva simogatjuk egymás testét ahol csak érjük.
Hirtelen fordul velem, így én kerültem felülre, nem sokáig élvezhettem ki ezt, mert csókunkat megszakítva fordítja térdelõ altestemet feje felé, így szembe nézhetek meredõ vágyával. Értetlenül nézek Amadeora aki éppen ajkára nyalva égõ tekintettel néz vissza. Remegni kezd testem, ahogy fenekemet kezdi el simogatni és harapdálni, majd hirtelen ajakit megérzem… ott…
Sikkantva ugranék, de megtart és kuncogva folytatja amit elkezdett. Nyögéseim sokszor már sikolyba mennek át a hatalmas kéjtõl. Viszonozni akarom neki, így vágyát ajkaim közé fogadva kényeztetem kedvesemet, morogva remeg meg egész testében, majd fenekembe gyengéden simít hajamba.
- A… Angyalom, kicsit… Ahhh… tovább megyek, jó?
Mivel nem szeretném abbahagyni kényeztetését így inkább beleegyezõen szívok egy nagyobbat, mire hangosabban felnyög, majd egyik ujjával kezd el izomgyûrûm körül masszírozni, ami nem is rossz... sõt...
Egyik ujját óvatosan behelyezi mire vágyával számban felnyögök, mire õ is hatalmasat nyög. Kis idõ után, mikor már a kéjtõl nyögök a vágyán, becsúsztat még egy ujjat, de ajkait sem hagyja tétlenül, ha nem ujjai körül kényeztet, akkor fenekemet harapdálja finoman. Érzem, hogy már nem bírja sokáig, egyre jobban remeg teste, de nekem sem kell sok. Eszemet vesztve a kéjtõl, kezdem hintáztatni altestemet ujjain, még hallom, ahogy erre nagyon hangosat nyög és mikor egyszerre mozdulunk hirtelen árad szét bennem a mindent elsöprõ kéj hatalmasat sikítva élvezek azonnal hasára, de Õ sem várat magára. Mellkasomra, nyakamra és kicsit arcomra hintve gyönyörét nyög fel õ is mélyen. Mellé gördülve pihegek, meg sem tudok mozdulni.

 
Amadeo Vinchenzo

Már annyira vágyom rá, hogy megérintsem, hogy alig bírom ki, míg a régi szobámba nem érünk, ahol azonnal az ajtónak tolom és az ajkaira tapadok. Annyira hiányzott már az íze, hogy most legszívesebben soha többé nem engedném el. A heves csókot õ is készségesen viszonozza, de aztán a kezeit a mellkasomra helyezve próbál meg eltolni.
Elõször nem engedem, mert most semmit sem akarok jobban, mint a testemen érezni az õ selymes, forró bõrét.
- Ama… Amadeo figyelj rám, hallod... Amadeo kérlek!
Végül mégis elengedem õt, hisz én lennék az utolsó, aki bármit is rá erõltetne, amit nem akar, de közben még a nyaka érzékeny bõrével játszadozom. Felmordulok, mikor lágyan beletúr a hajamba. Imádom, mikor ezt csinálja, mert nagyon izgató érzés magamon érezni a karcsú ujjait. Bárhol. 
- A nagyszüleim, birtokát, vagyonát én öröklöm szüleim becstelensége miatt, de addig biztos találnék valami munkát... amivel...
- Mirõl beszélsz Lyry? – nem értem mit akar ezzel. Annyi vagyonom van, amennyit elkölteni sem tudnék, hála a jó „befektetéseknek”. És még ha nem is lenne, akkor és õ lenne az utolsó, akit dolgozni hagynék. Õ azt érdemli, hogy kényeztessék és mindene meglegyen.
- É… én... Szó… szóval hogy... édesanyád azért i…ilyen goromba veled... mert házasságon kí... kívüli vagy.. és.. valahogy megoldhatnám... ne.. nem akarom, hogy... ezért kelljen elviselned.. ho.. hogy gonosz veled...
Már a mondandója felénél érzem a kitörni készülõ nevetést, de amikor befejezi már nem tudok gátat szabni az érzelemkitörésnek. Törvénytelen gyerek? Ha az volnék az anyám már rég eldobott volna magától. Az pedig, hogy gonosz velem?
Hát… csak tessék. Ha õ szeret állandóan feszengeni és dühöngeni. Én ugyan nem zavartatom magam.
Megfogom a karomban tartott angyalka állát, hogy magam felé fordítva nézzek a szemébe, de alighogy meglátom a vörös arcocskáját, sértetten elkapja a tekintetét. Nem tudom mivel érthettem meg, de még nem láttam ezt az oldalát és õszintén boldoggá tesz, hogy mst már nem rejti el a valódi érzelmeit.
Amolyan bocsánatkérés gyanánt elé térdelek és úgy ölelem át a karcsú derekát, majd mikor döbbenten rám pillant, magyarázni kezdem neki a helyzetet.
- Angyalom, nem azért ilyen velem, amire gondolsz, hanem mert nem vonzanak a nõi idomok. Édes, kedves Angyalom, hát ennyire fontos vagyok neked?- ha belegondolok, hogy õ egy nemes fiú és még arra is képes lenne értem, hogy elmenjen dolgozni, csak azért, hogy megóvjon a kellemetlenségektõl…
Mikor félénken bólint, boldog mosollyal ölelem magamhoz, majd fölkapom és a karjaimban viszem az innen nyíló fürdõbe.
Szerencsére az itt élõ szobalányok már akkor feltöltötték a fürdõhelyiség medencéjét, mikor megérkeztem, ezért most kellemesen meleg víz fogad minket. Már nem bírom ki míg le nem vetkõzik ezért az ajkait csókolom, miközben hevesen próbálom lerángatni róla a bonyolult ruhadarabokat. Mennyivel kényelmesebb egy egyszerû köpeny…
Mikor végre mind a ketten meztelenek vagyunk, magamhoz rántom, hogy minden porcikánk összesimuljon, de még így sincs elég közel. Lágyan a feneke alá simítom a kezeimet, õ pedig már értve a szándékot a derekam köré kulcsolja a lábait, ami egy még izgatóbb érintkezést eredményez.
Minden lépésnél érezhetem, hogy mennyire is vágyik rám, amitõl csak még jobban felizgulok. Ha róla van szó, nem lehet eleget kapni.
A csókot meg nem szakítva ülök le vele az ölemben, majd gyengéd mozdulatokkal fedezem fel újra a csábító hajlatokat és túrok bele a lágy tincsekbe. A mellbimbói már megkeményedtek a kéjtõl amiben része van, én pedig még tovább gyötröm az apró kis gyöngyöket, elégedett vágytól fûtött sóhajokat kicsalva ezzel belõle.
Megfürdetjük egymást, majd úgy ahogy vagyunk ismét fölállok és a testünkrõl csepegõ vízzel mit sem törõdve vele együtt dõlök a prémektõl puha ágyra.
Kis kezei immár a felsõtestemen kalandoznak, de annyira kívánom már, hogy ez most kevés.
Gondolva egyet fordítok a helyzeten és egy igen erotikus, de sok gyönyört ígérõ pózba emelem, így pont elérem azokat a részeket, amik a legtöbb élvezetet okozzák.
Lyry tétovázva és kissé értetlenül pillant hátra, gondolom meglepte ez a helyzet, mert eddig ilyet még nem csináltam vele, de remélem élvezni fogja.
Lágyan a feneke puha félgömbjére simítok majd elõször lassan a nyelvemmel is kényeztetni kezdem, de amikor a bejáratának izomgyûrûin haladok végig ijedten felsikkant és ha nem fognám le a combjait leugrott volna rólam.
Mosolyogva tovább folytatom a bõre kóstolgatását, amit egyre jobban élvezek. Kéjes nyögéseitõl úgy érzem mintha a fellegekben járnék, fõleg amikor a férfiasságom körül megérzem az ajkai forróságát.
Mintha tûz égne körülöttem és éppen fel akarnék gyulladni és sok energiámba kerül viszonylag nyugton maradni, mert még nem akarom most a magamévá tenni. Ahhoz most túl kiéhezett vagyok és az én ki szerelmem a legtöbb figyelmet és gyengédséget érdemli. De valamit azért kipróbálnék vele… csak hogy lássam mennyire fog majd tetszeni neki a szeretkezés.
- A… Angyalom, kicsit… Ahhh… tovább megyek, jó? – alig bírok megszólalni, mert a hangom már teljesen elmélyült a vágytól, de végül kinyögöm, amit akarok, õ pedig egy erõs szívással adja a tudtomra a beleegyezését. Megõrjít egyszer ez a szépség. Ha nem tudnám, hogy még csak néhányszor csinált ilyet, azt mondanám, hogy biztosan sokszor csinálta. Olyan gyönyört képes okozni azokkal a csábító ajkakkal, mint egy vérbeli kurtizán. Sõt… sokkal jobb…
Az egyik ujjammal gyengéden kezdek körözni a bejáratánál és mikor jobban rányomom azt, egy élveteg nyögést hallat. Ez az.
Iszonyatosan kell figyelnem, hogy közben ne lökjem magam az ajkai közé, mert néha a kényszer olyan erõs, hogy majdnem megtettem.
Mikor érzem, hogy eléggé ellazult óvatosan belécsúsztatom az ujjamat és a gyönyörtõl felnyögve kissé a fogaival is megkarcol, amitõl bennem reked a levegõ, majd egy férfias mordulással együtt távozik. Majdnem elélveztem…
Mozgatni kezdem benne az ujjamat, majd mikor már hangosan nyöszörög még egyet mellé csúsztatok figyelve minden mozdulatát, amik esetleg fájdalomról árulkodnának, de csak a kéjt látom.
A csípõjét ösztönösen kezdi el ringatni, és magamban elvigyorodom mikor ennek hatására pár pillanat múlva elélvez, engem is átrántva a határon, ahogy az ajkai megszorulnak a már sajgó vágyam körül. Mintha villám cikázna végig a gerincem mentén, mikor elõtör belõlem a kéj és remegõ testel szorítom magamhoz a mellém mászó szépséget.
Pár percig még hangosan zihálva fekszem, szinte teljesen megfeledkezve a külvilágról, majd mikor már csitultak a hullámok kinyitom a szemem és egy elégedetten mosolygó Angyalkát pillantok meg.
Megcirógatom a maszatos arcát, majd felállok és a szekrényhez sétálok egy fürdõlepedõért. Mikor visszatérek már nyitva vannak a szép zöld szemek és mosolyogva néz engem. Egyszerûen gyönyörû, mikor ilyen kielégült.
- Elfáradtál Angyalka? – kérdezem gyengéden, miközben letörölgetem róla, majd magamról is a nedveinket.
- Igen. Nem aludtam valami jól mostanában.
- Én sem szépségem. – most érzem csak igazán mennyire kifárasztott az utazás. Mellé mászom és a teste fölé hajolva csókolom meg sokkal lágyabban, mint mikor bejöttünk, vagy inkább berontottunk ide. – Hmm… ma már ne menjünk le. Most nincs kedvem máshoz csak hozzád.
- Rendben.
Mellé fekszem majd a mellkasomra vonom és lassú kényeztetõ mozdulatokkal simogatom a hátát és a fenekét.
- Amadeo?
- Igen?
- Most már akkor itt maradunk? – kérdezi a felkönyökölve, hogy a szemembe nézhessen.
- Igen, ha neked is tetszik itt. – ha pedig nem akkor ott veszek neki birtokot ahol csak akarja.
- Persze, hogy tetszik, hiszen gyönyörû ez a hely!
Milyen lelkes. Bár igaz ami igaz, ez a hely valóban nagyon szép.
- Szétnéztél már? – nagyon nagy ez a hely, nem is tudom pontosa mekkora az egész földterület, de sok hegy, rét, legelõk, szõlõültetvények vannak itt és még egy tiszta vizû tó is.
- Nem. Nem mertem elmenni messze, csak a ház körüli kertig, mert nem tudtam, hogy mikor fog keresni a Signore. – hát persze, ezt el is felejtettem.
És ha már itt tartunk, azt hiszem tartozom neki némi magyarázattal is.
- Lyry… ne haragudj amiért nem mondtam el, hogy ki vagyok valójában. Nem akartalak becsapni. – õt ölelõ kezemet a tincsei közé bújtatom és az ujjaimmal kezdem fésülgetni.
- Miért adtad ki magad… alacsony származásúnak? És miért vezettél egy bordélyházat, ha van saját vagyonod? – értetlen szemekkel néz rám.
- Magam miatt. Tudod… bár nyilván már tudod, én nem vagyok éppen olyan, mint a többi nemes. Utálom a társasági eseményeket, a szabályokat és minden egyéb korlátot, amit a prûd nemesség szab. Egyszerûen… el akartam szabadulni ebbõl a világból és mivel soha nem érdekelt, hogy ki mit mond egyszerûen elmentem itthonról és belekezdtem abba, amit szeretek.
- Mármint… a-azt amit csináltál? – ettõl egy kicsit zavarba jött és elpirult, de csak megsimogatom az arcát. Szeretem benne, hogy még mindig ilyen ártatlan, annak ellenére amiket csinálni szoktunk.
- Igen. Élvezni az életet, a gyönyört és mindent, amit jól esik.
- Akkor most miért jöttél vissza? Én nem bánom, ha továbbra is ott lakom veled. – látom rajta, hogy tényleg nem bánná és ezért csak még jobban szeretem, mert még arra is képes lenne, hogy egy bordélyházban éljen.
- Azt akarom, hogy mindened meglegyen, amire csak vágysz. Minden. – komolyan nézek a szemeibe – Többet akarok neked adni, mint hogy egy kurtizán szeretõje legyél egy rosszhírû bordélyban. Te vagy a legdrágább kincsem Lyry és mostantól csak boldogságot akarok látni az arcodon.
- Ó, Amadeo! Én már most is boldog vagyok! – a szemei könnybe lábadnak ahogy mosolyog – Nekem nem kell semmi más, csak az hogy mellettem legyél!
- Ennek örülök szépségem… - az ajkaihoz hajolok - … mert többé már nem szabadulsz tõlem.
Megcsókolom a csábító ajkait, amit azonnal résnyire nyit, hogy elmélyíthessem a csókot. A nyelvünk lágyan kergetõzik egymással, majd megrágcsálom a duzzadt alsó ajkát, mikor szétválunk. Annyira finom mindene…
- Nem is tudom hol lennék most nélküled… bele sem akarok gondolni. – az arcát az enyémhez simítja és szinte már teljesen a mellkasomon fekszik, de nem baj. Élvezem, hogy ennyire közel van hozzám.
- Nem kell hálálkodnod Angyalka. Nincs szükség hálára. Az egyetlen amit mindennél jobban szeretnék tõled az a szerelmed, mert én annyira szeretlek téged, hogy ki sem tudom mondani. Mindennél jobban.
Ezt még soha sem mondtam senkinek, de most nagyon is komolyan gondolom. Õt akarom mindenestül, de leginkább a szívét szeretném elnyerni…

 
Lyry Gardi

- Elfáradtál Angyalka? –gyengéden törölgeti le rólam élvezetének nyomait, olyan elégedettnek érzem magam akár egy jól lakott kismacska.
- Igen. Nem aludtam valami jól mostanában. - hiányzott mellõlem a teste melege és az Õt körbelengõ illat.
- Én sem szépségem. – mellém mászva kapok tõle egy igazán finom és édes csókot, nagyon szeretem csókjának méz ízét, függõvé váltam, akár csak ha ópiumoznék.
Hmm… ma már ne menjünk le. Most nincs kedvem máshoz csak hozzád.
- Rendben. - Mellém huppanva von mellkasára és cirógatja testemet, ha macska volnék most biztosan dorombolnék értõ kezei közt, és a testébõl áradó rózsa illat...
- Amadeo?
- Igen?
- Most már akkor itt maradunk?
- Igen, ha neked is tetszik itt.
- Persze, hogy tetszik, hiszen gyönyörû ez a hely!
- Szétnéztél már?
- Nem. Nem mertem elmenni messze, csak a ház körüli kertig, mert nem tudtam, hogy mikor fog keresni a Signora .
- Lyry… ne haragudj amiért nem mondtam el, hogy ki vagyok valójában. Nem akartalak becsapni.
- Miért adtad ki magad… alacsony származásúnak? És miért vezettél egy bordélyházat, ha van saját vagyonod?
- Magam miatt. Tudod… bár nyilván már tudod, én nem vagyok éppen olyan, mint a többi nemes. Utálom a társasági eseményeket, a szabályokat és minden egyéb korlátot, amit a prûd nemesség szab. Egyszerûen… el akartam szabadulni ebbõl a világból és mivel soha nem érdekelt, hogy ki mit mond egyszerûen elmentem itthonról és belekezdtem abba, amit szeretek.
- Mármint… a-azt amit csináltál?
- Igen. Élvezni az életet, a gyönyört és mindent, amit jól esik.
- Akkor most miért jöttél vissza? Én nem bánom, ha továbbra is ott lakom veled. – amíg vele vagyok, nem érdekel. Nem érdekel, hol hajtom álomra fejem, csak Õ legyen velem, drága... drága Amadeom.
- Azt akarom, hogy mindened meglegyen, amire csak vágysz. Minden Többet akarok neked adni, mint hogy egy kurtizán szeretõje legyél egy rossz hírû bordélyban. Te vagy a legdrágább kincsem Lyry és mostantól csak boldogságot akarok látni az arcodon.
- Ó, Amadeo! Én már most is boldog vagyok! Nekem nem kell semmi más, csak az hogy mellettem legyél!
- Ennek örülök szépségem…mert többé már nem szabadulsz tõlem. - csókja játékos, nyelveink harcba szállnak egymással bár tudom, hogy Õ gyõz mégis megbirkózom vele. Gyõzelmének alsó ajkam megharapdálásával vet véget és... én ennek igazán örülök. Imádom Õt.
- Nem is tudom hol lennék most nélküled… bele sem akarok gondolni. – Hozzá törleszkedek, finoman nyakába szippantok, testem szinte már az Õ sajátján van, de nem bánom, minden egyes részemmel ölelni akarom Õt, nem akarom többé elengedni.
- Nem kell hálálkodnod Angyalka. Nincs szükség hálára. Az egyetlen amit mindennél jobban szeretnék tõled az a szerelmed, mert én annyira szeretlek téged, hogy ki sem tudom mondani. Mindennél jobban.
Amadeo... hát szeretsz? Szívem majd kiugrik mellkasom rejtekébõl, életemben most vagyok tán a legboldogabb, hiszen... a legfontosabb ember az életemben... Érzem, hogy arcom kipirosodik, szemeim a boldogságtól könnyesek lesznek és arcomon még sohasem érzett mosoly terül szét. Ha már nem a karjaiban lennék, biztosan oda vetném magam. Soha... Soha nem voltam még ennyire boldog!
- A... Amadeo... a… az én szerelmem már... - elmondanám neki, hogy az én szerelmem már régóta az Övé csak eltartott egy ideig mire rájöttem. De beront az egyik inas, eléggé liheg, bár engem inkább az érdekelt, hogy magunkra rántsam a takarót és Amadeo mögé bújjak, aki elég idegesnek tûnik.
- Hogy merészelsz csak úgy ránk rontani?!
- E... Elnézést Signore, de az Úrnõnek rohama van!
- Akkor hívjatok orvost, de ne az ajtómban toporogjatok!! Kifelé!!
- De... De Signore, az Úrnõ magát kéri! - az inas, akit eddig még nem láttam... elég.. furán ideges... egy roham miatt nem szoktak a hátuk mögé tekintgetni... nagyon furcsállom.
Amadeo kiküldi majd elkezd felöltözni, valamiért balsejtelmem van, ezért a szobákat elválasztó ajtóhoz lépek. A másik szobában egy raktár van. Régen dolgozó szoba lehetett, de nem rendeltetés-szerûen lett alkalmazva. Ide hajítottam be utazó táskámat, nehogy valaki megleshesse holmimat. Még a dédnagyapám adta oda nekem a kardját, akkoriban alig bírtam el azt a pár kilós gyönyörûséget, amit azonnal el is rejtettem apám elöl.
Kiveszem, letekerem róla a rongyot, majd egyszerûen kisétálok, majd Amadeo kezébe nyomom, komolyan nézek a szemeibe, amik döbbenten nyílnak ki.
- Nagyon rossz érzésem van, egyszerûen érzem... Ez az enyém, de inkább óvjon téged, mert Te meg engem, nem igaz kedves? Kérlek, légy óvatos. - érzem, hogy elpirulok és csak toporgok elõtte, lehet bolondságot tettem... de egyszerûen nem tudok gátat szabni ennek az érzésnek...
Finom simítással vonja arcomat közel magához, egy érzéki csókra, majd megy ki az ajtón. Én is megpróbálok gyorsan felöltözni, de némelyik ruhadarabom már használhatatlan... kicsit hevesek voltunk... érzem, hogy arcom vérvörös szint vett fel, így visszalépek a táskámhoz és egy egyszerûbb inget veszek fel.
Az ajtón kilépve kiáltozás csapja meg a fülem, férfiak veszekednek... és... az a vénember is itt van... ezt a visszataszító hangot képtelen vagyok kitörölni emlékeimbõl. Rohanni kezdek a lépcsõ felé, elkapok még pár szófoszlányt, ahogy kedvesemet kurafinak, mocskos szajhának nevezi, majd dulakodás és egy nõi sikoly, mire a lépcsõhöz érek, három fekvõ test és...
Te jó ég! Amadeoból egy kard áll ki...
Ne... ne... NE! Istenem csak Õt ne!
Lerohanva a lépcsõn még idõben elkapom a testét ami már dõlne hátra, sebet gyors felmérve kiáltok orvosért, mire szemem sarkából látom, hogy valamelyik inas megiramodik, óvatosan leültetem a lépcsõre, hirtelen pillantok meg egy felém iramodó testet és már csak annyi idõm van, hogy kedvesem kezébõl kikapjam a kardot így védve magunkat.
- Azonnal magammal kellett volna vigyelek téged te kis kurva, de ami késik nem múlik! Most, hogy ez a kurafi halott, az enyém leszel!
Dühöm soha sem volt még ilyen magas, elõnyömre fog most válni, hogy részt vettem még vívás órákon nagyapánál, gyûlölök kardot fogni, hisz mindig szomorúságot hoz magával, hisz valaki megsérül... de most ezt nem bánom... hisz... a Szerelmem...
Magam sem tudom mióta harcolunk, mennyi kisebb sebet kaptam... de egy rossz lépésével lezárta harcunkat... a kardomba esett... ellöktem magamtól azt az undorító testet és Amadeot az egyik testesebb inassal a szobájába cipeljük, könnyeim szinte megállíthatatlanul folynak, lefektetjük az ágyra és ingét óvatosan leszedve kezdem el tisztogatni, amíg az orvos meg nem érkezik. Az Úrnõ az ajtóban áll, de nem szól semmit, látja rajta, hogy majd meg szakad a szívem.
- Drága Amadeom, kedvesem. Szeretlek, kérlek, ne hagyj itt. - csókot lehelek ajkaira, majd mikor megjött az orvos a rózsakertbe megyek, szedni neki pár szálat.

 
Amadeo Vinchenzo

A szavaimra kissé elkerekednek a szemei, amik könnyesek lesznek mikor rám pillant, az arca kipirul és a világ legszebb mosolyát varázsolja az arcára, ami felhõtlen boldogságról árulkodik.
- A... Amadeo... a… az én szerelmem már... 
Az akadozó szavait az ajtó csapódása szakítja félbe, mire bosszúsan fordulok a bejárat felé. Lyry rögtön magára és rám rántja a takarót, elrejtve a meztelenségünket, bár a szolgáló arca így is vetekszik az ágynemû vörösével.
- Hogy merészelsz csak úgy ránk rontani?! – kiálltok rá dühösen. Egyrészt bosszant, hogy megzavart minket, másrészt pedig tudom, hogy az én szerelmem milyen szégyenlõs és õ most kellemetlen helyzetbe hozta.
- E... Elnézést Signore, de az Úrnõnek rohama van!
- Akkor hívjatok orvost, de ne az ajtómban toporogjatok!! Kifelé!!
A legkisebb mértékben sem érdekel anyám „rohama”, amit mindig az okoz, hogy az õ kis prûd világát valami megzavarja. Ha ideges lesz, akkor mindig rosszul van.
- De... De Signore, az Úrnõ magát kéri!
Mi a fenéért akar pont most látni? Máskor éppen azon igyekszik, hogy elkerülje az esetleges találkozásokat.
- Jól van, mondja meg neki, hogy mindjárt megyek!
- Igen Signore.
Hátrálva kisiet a szobából én pedig bosszúsan morgolódva hozzáfogok öltözködni. Nehogy az a boszorkány még azért is engem tudjon okolni, hogy majdnem meghalt.
Miközben felöltözöm Lyry is kikászálódik az ágyból és felszedi a ruháit, bár a nagyrészük már szakadt. Eltûnik a már régen nem használ helyiségben, ami eredetileg egy társalgó lett volna, eközben én a fali tükörhöz lépek és megigazítom az összekuszálódott tincseimet. Mikor azonban megfordulok döbbenten elkerekednek a szemeim, amikor Lyry egy szépen megmunkált kardot nyom a kezembe.
Ezt meg honnan…? És egyáltalán miért?
- Nagyon rossz érzésem van, egyszerûen érzem... Ez az enyém, de inkább óvjon téged, mert Te meg engem, nem igaz kedves? Kérlek, légy óvatos.
Hirtelen nem tudok mit mondani erre, mert eddig nem is tudtam, hogy ezt magával hurcolja, bár soha nem kutattam át a csomagját, amivel érkezett.
Édesen elpirulva néz rám és közben idegesen toporog a meztelen lábaival, ami nem vall rá. Valószínûleg tényleg rossz elõérzete lehet, ha így viselkedik. Egy anyámmal folytatott veszekedés mindig idegtépõ, de azért kardra nem hiszem, hogy szükség lesz. Mindenesetre nem utasítom vissza, mert boldoggá tesz, hogy aggódik értem és nem akarom megsérteni.
Finoman az arcára simítok és közelebb vonva magamhoz érzékien megcsókolom, majd
mielõtt még elragadna a hév elindulok az ajtó felé.
A inas már ott toporog az ajtó elõtt és nagy szemekkel néz a kezemben tartott fegyverre, de csak idegesen nyel egyet. Nem értem mi baja van.
- Hol az anyám? – nem akarom húzni az idõt.
- A… a fogadószobában Signore.
Elindulok lefelé a lépcsõn, de alig, hogy a szoba ajtajához lépek, máris anyám rettegõ szemével találom magam szemben, amint Signore Marc éppen kést szorít a torkához.
- Lám, lám. A szajha is elõkerült végre! Kiélvezted már az idõt, amit kis szépséggel töltesz, mert többé nem látod!
A gondolataim szinte vágtáznak, de nem tudom, hogy mit tegyek. Elõször is azért adok hálát, hogy Lyryt nem hozta magammal.
- Képes volt egészen idáig eljönni egy fiúért Signore? Ez nem vall önre. – mondom tettetett hitetlenséggel a hangomban, de nem volt túl jó ötlet, mert még inkább nekiszorítja a kést anyámnak.
- Ne merészelj ilyen hangon beszélni velem te kurafi! Te csak egy mocskos szajha vagy, aki szégyent hoz a nevére! Egy tolvaj, aki még a szavát sem tartja be! Elloptad azt ami az enyém és bemocskoltad!
Nem tudom, hogy az zavar e jobban, hogy szerinte Lyry be van mocskolva, vagy az, hogy úgy beszél a szerelmemrõl, mintha csak egy tárgy lenne.
- Lyry sohasem volt a magáé és nem is lesz! Neki egy férfira van szüksége nem egy vénemberre aki még ki sem tudja elégíteni és egy nõt használ fel hogy elérje a céljait! Maga nem egy férfi, hanem csak egy rozzant vénember, aki nem tudja elfogadni, hogy egy olyan szépség undorodik tõle!
A szavaim nyersek és nem is fogom vissza magam, szerencsére pedig elérik a kívánt hatást. Dühében félrelöki anyámat és felém ront a késsel. Elkapom a fegyvert tartó kezét, de ekkor anyámra pillantok, hogy nem sebeztet a meg a nyakát és csak egy pillatat mûve az egész…
Éles fájdalom hasít az oldalamba és ahogy lefelé pillantok, látom, hogy egy kard áll ki a baloldalamból.
Utolsó megmaradt erõmmel még eltaszítom magamtól a vénembert, de közben mind a ketten a földre esünk. Felszisszenek a fájdalomtól, de jelenleg nem igazán tudok ezzel foglalkozni, mert csak az jár a fejemben, hogy nem tudok felállni és ha ez a mocsok megtalálja Lyryt bántani fogja.
A fogaimat összeszorítva megpróbálok felülni, de megszédülök és rögtön dõlnék is hátra a padlóra, azonban valaki megtart.
Mikor felnézek elkerekednek a szemeim a félelemtõl, mert az én ki Angyalkám térdel mellettem könnyes szemeivel.
- Orvost! Hozzanak gyorsan egy orvost! – kiabálja kétségbeesett hangján, de nincs erõm megszólalni és megmondani neki, hogy rohanjon innen.
Óvatosan hátraenged a lépcsõre én pedig a fáradtan megtámasztom a fejemet és küzdök a kényszer ellen, hogy lecsukódjanak a szemeim. Meglátom, ahogy az öreg dühösen felénk ront, de nem bírom õt figyelmeztetni. Szerencsre észreveszi és felkapja a kardot mellõlem, de aztán már nem látom õket. Nem bírom megmozdítani a fejem, hogy odapillantsak…
- Azonnal magammal kellett volna vinnem téged te kis kurva, de ami késik nem múlik! Most, hogy ez a kurafi halott, az enyém leszel!
Még nem vagyok halott, de ez mit sem ér, ha nem tudok segíteni neki. Hallom ahogy a kép penge egymáshoz ütõdik, éles hangjuk szinte visszhangzik a hatalmas szobában. Minden nemes ifjút megtanítanak vívni, de mivel Lyryvel nem bántak nemesként nem tudom, hogy õ tud e, de csak reménykedem benne, hogy nem esik baja, mert akkor már mindegy lesz, hogy élek e vagy halok.
Innentõl már minden olyan mintha egy sûrû ködön át hallanám, de nem bírok tovább ébren maradni…

***

Nem tudom, hogy mikor térek magamhoz, de a szememet ólomsúlyúnak érzem és nem tudom megmozdítani a karom. Szinte nem is érzem már, annyira elzsibbadt, de sehogy sem bírom megmozdítani.
Egy mély lélegzetet veszek, amivel finom rózsaillatot szívok magamba, pedig nem emlékeztem rá, hogy lettek volna virágok a szobámban. Bár nem is biztos, hogy ott vagyok. Laposakat pislogva próbálom nyitva tartani a szemem, a szobában uralkodó szürkület megkönnyíti a dolgomat. Az ablakra pillantva látom, hogy valahol hajnal felé járhat az idõ, mert a nap még csak most kel fel.
Az emlékek visszapörgetve gondolom át mi is történt, de utólag csak arra emlékszem, hogy az a vénember belém szórta a kardját, majd megjelent Lyry és…
Lyry…
Azonnal kipattannak a szemeim erre a gondolatra, mert még azt sem tudom, hogy mi történt vele. Amire utoljára emlékszem az az, hogy felkapja a kardomat és hallom a fémeket egymásnak ütközni.
Meg kell keresnem, meg kell tudnom mi történt vele!
A szabad kezemmel végigsimítok az oldalamon, de amint anyagot érintek szisszenve el is kapom a kezem onnan. Már csak ez hiányzott, de mindegy. Akkor is fölkelek és megkeresem.
Csak az a baj, hogy a másik kezem még mindig nem mozdul.
Türelmetlenül pillantok a jobb oldalamra, majd rögtön el is száll a sietségem és feloldódik a mellkasomban keletkezett görcs, mert az én Angyalkám békésen alszik mellettem a karomat magához ölelve.
Hála az égnek, hogy nem vitte el!
A megkönnyebbülés úgy terít le, hogy az erõ, amivel fel akartam küzdeni magam az ágyról mind egy cseppig elszáll. De most nem is akarok innen sehová sem menni.
Óvatosan, hogy fel ne ébresszem kiszabadítom a karomat, majd miután megmozgattam egy kicsit átkarolom vele és végigsimítok a hátán.
Annyira örülök, hogy nincs semmi baja! Bár érdekelne mi történt, de most csak az a legfontosabb, hogy jól van.
Egy ideig még õt nézem, majd nemsokára ismét elnyom az álom…

***

Mikor legközelebb felébredek már napsugarak ragyogják be az egész szobát, ami azt jelenti, hogy már valószínûleg majdnem dél van.
Oldalra pillantok és elmosolyodom, amikor látom, hogy Lyry még mindig itt van és alszik, csak még közelebb húzódott hozzám.
Megcirógatom a szép arcát, majd a szemei alatt és az ajkait, mire mocorogni kezd. Letérek a nyakára és az ujjaim hegyét lassan végighúzom a füle alatti érzékeny részen. Kis nyöszörgést hallatva, pislogva nyitja ki a szemeit.
- Amadeo…
Milyen édes ez az álmos hang. – Ideje felkelni hétalvó, különben még átalszod az egész napot. – mondom neki egy gyengéd mosollyal, mire azonnal kipattannak a szemei és mellém ülve mér végig.
- Amadeo! Jól vagy? Ugye nem feküdtem rád véletlenül? Hogy érzed magad? Nagyon fáj? Mert az orvos…
- Csss… jól vagyok Angyalka – válaszolom kuncogva – Jelenleg csak egy valami nem tetszik.
- Micsoda?
- Túl régen éreztem az ajkaidat az enyémen. – a hangom csábító, aminek meg is lesz az eredménye, mert enyhe pír jelenik meg az arcán, de közben halvány mosollyal közelebb hajol és megcsókol. Vigyázva a sebemre két oldalt megtámaszkodik a vállam mellett és pedig a tarkójánál fogva közelebb vonom.
Szenvedélyesen csókolom, belesûrítve minden szerelmem és vágyam, amit õ is viszonoz, így mikor szétválunk, már mind a ketten kifulladva zihálunk.
- Tényleg jól vagy szerelmem? – kérdezi aggodalmas tekintettel.
Annyira szeretem amikor így hív.
- Persze, csak már régen nem sérültem meg, ezért lehet, hogy rosszabbul viselem, mint kellene.
Hát igen… sosem szerettem sem párbajozni sem semmi olyasmit aminek köze van a fegyverekhez, így nem igazán vagyok hozzászokva a sérülésekhez.
- Annyira aggódtam miattad! Nem is tudom mi lett volna velem, ha meghalsz!
Szép zöld szemeibe könnyek csillognak, ezért az arcára simítva próbálom õt megnyugtatni.
- Most már semmi baj Angyalka, de… mi történt azzal a vénemberrel? – nem szeretném, ha meglepetés érne.
- M-meghalt.
- Hogyan? – nem tudom elképzelni, hogy Lyry megölt volna valakit. Egyszerûen… õ nem olyan ember.
- Miközben vívtunk… megbotlott és… beledõlt a kardomba.
Megérdemelte az a mocskos nemesnek titulált kurafi. De errõl jut eszembe…
- Nem is tudtam, hogy te is tudsz vívni és ilyen bátor kis Angyalka vagy. – mondom neki mosolyogva, mert eddig valóban nem is említett ilyesmit és a természetét tekintve sem képzeltem volna róla.
- Még a nagyapám tanított vívni, mivel az apám nem tette. Õ nagyon szeretett engem, de… aztán meghaltak és mikor apám vette át a címét, minden rossz lett.
A hangja szomorú, így tudom, hogy tényleg nagyon sokat jelenthetett neki a nagyapja, de remélem, hogy nem rontottam el a kedvét a kérdésemmel.
- Minden esetre köszönöm szerelmem. Most te mentettél meg engem. – a múltkor épp azt emlegette, hogy hogyan tudná visszafizetni, amit ért tettem és így most már nem kell ezen törnie a fejét.
Elmosolyodik, majd mellém dõl, de úgy, hogy közben a szemembe is tudjon nézni.
- Az orvos azt mondta, hogy nem súlyos a sérülés, ezért csak pihenned kell és ha levesszük a fáslit be kell kenni azzal a gyógynövényes keverékkel amit itt hagyott. – a szekrényre mutat, ahol egy kis dobozka áll.
Hangosan felsóhajtok a gondolatra, hogy most legalább egy, vagy két hétig nem erõltethetem meg magam, mert ha szétnyílik a seb, kezdhetem elölrõl. De ez azt jelenti, hogy addig nem érhetek Lyryhez úgy ahogy szeretnék, mert ha szeretkeznék vele az túl nagy megerõltetés lenne ezzel a sebbel.
- Mi a baj? – finom cirógatást érzek a hajamban.
- Hogy fogom kibírni, hogy ne szeressem a tested, míg be nem gyógyul? – lehetetlen célkitûzés. A kérdésemre elvörösödik és zavartan elhúzza a kezét.
- M-majd kibírod. Nem lehet olyan ne-nehéz…
Erre felnevetek, mert el sem tudja képzelni, milyen erõfeszítést igényel már az is, hogy most ne kóstoljam meg minden porcikáját. – Ez a világ legnehezebb feladata szépségem. - sóhajtom, de közben már azon gondolkodom, hogy vannak olyan lehetõségek is ahol nem igazán kell megmozdulnom és nem is áll fenn a veszély, hogy széthúzódik a seb. Talán pár nap múlva majd kipróbálunk pár új dolgot.

 
Lyry Gardi

Szinte óráknak tûnik az idõ míg az orvos nézi alélt kedvesemet, nem hagyom Õket magukra... nem akarom kedvesem kezelését az orvoson kívül másra hagyni. Szeretem Õt, így kezelni is én kívánom.
Az orvos nehézkesen húzza ki kedvesem testébõl az oda nem illõ pengét. Torkomat marják a könnyeim, nem tudok nekik gátat szabni. A kedvesemet így látni szinte már fizikai fájdalommal jár.
A Signora, ha jól mondták a többiek elvitette annak a förmedvénynek a testét, mert még a padló összkomfortját is zavarta. Segédkeztem a kedvesem testét lemosni és befáslizni, már szinte jegyzeteltem mikor mondta a doktor, hogyan, mikor és mivel kell kenni a sebet.
Az orvos szerint, szerencsére nem mély a seb és nem is ért semmi fontosabb eret vagy szervet. Megkönnyebbültem rogytam le az egyik székre és temettem arcomat kezeimbe, az orvos kedves mosollyal simított vállamra majd magamra hagyott, a szekrényen lévõ krémre és fáslikra tekintettem majd a kedvesem alvó arcában gyönyörködtem, egy ideig.
Este tájt belázasodott, így nedves kendõvel törölgettem. A Signora próbált pihenésre ösztökélni, de egy percre sem akarom Õt magára hagyni. Hozott be egy kis süteményt, amit belém akart diktálni... de egyszerûen nem ment le.
A rózsákat amiket szedtem egy csinos kis vázába tette, majd azt mondta nyugovóra tér. Láttam rajta, hogy nem fog... de magunkra hagy. Még sokáig néztem Õt, már mellé feküdve és karját ölelve, simogattam. Gyönyörû arcát, ívelt ajkait, gyönyörû szemeit, sokáig gyönyörködöm benne míg az álmok magukkal nem ragadnak. Csak is Vele álmodok, és csodás.

***

Gyengéd simogatást érzek arcomon, majd mikor fülemet simogatja kinyitom szemeimet. Gyönyörû barna tekintettel találkozok, finom mosollyal.
Amadeo…
– Ideje felkelni hétalvó, különben még átalszod az egész napot. – hirtelen tisztul a látásom és mosolygó kedvesemmel találom szembe magam. De neki még aludnia kellene... és még biztosan nincs jól!
- Amadeo! Jól vagy? Ugye nem feküdtem rád véletlenül? Hogy érzed magad? Nagyon fáj? Mert az orvos…
- Csss… jól vagyok Angyalka. Jelenleg csak egy valami nem tetszik.
- Micsoda?
- Túl régen éreztem az ajkaidat az enyémen. –elvörösödve hajolok felé majd forrasztom össze ajkainkat, imádom Õt csókolni. Oldalánál támaszkodom meg és éppen elhajolnék mikor tarkómra marva csókol meg hevesen amitõl... hát... felizgult az ölem, nehezen tudok elválni forró és méz édes ajkaitól, hiszen egyszerûen mennyei.
- Tényleg jól vagy szerelmem?- a gyengédség amivel most rám néz, szinte letaglóz. Csodás érzés.
- Persze, csak már régen nem sérültem meg, ezért lehet, hogy rosszabbul viselem, mint kellene.
- Annyira aggódtam miattad! Nem is tudom mi lett volna velem, ha meghalsz!
- Most már semmi baj Angyalka, de… mi történt azzal a vénemberrel?
- M-meghalt.
- Hogyan?
- Miközben vívtunk… megbotlott és… beledõlt a kardomba.
- Nem is tudtam, hogy te is tudsz vívni és ilyen bátor kis Angyalka vagy.
- Még a nagyapám tanított vívni, mivel az apám nem tette. Õ nagyon szeretett engem, de… aztán meghaltak és mikor apám vette át a címét, minden rossz lett.
- Minden esetre köszönöm szerelmem. Most te mentettél meg engem.
- Az orvos azt mondta, hogy nem súlyos a sérülés, ezért csak pihenned kell és ha levesszük a fáslit be kell kenni azzal a gyógynövényes keverékkel amit itt hagyott.- Hangos sóhajtással néz rám, de a tekintete szomorú és csalódott, mi lehet a baj?
- Mi a baj?
- Hogy fogom kibírni, hogy ne szeressem a tested, míg be nem gyógyul?
- M-majd kibírod. Nem lehet olyan ne-nehéz…
– Ez a világ legnehezebb feladata szépségem. - lemondó sóhajjal tekint rám, de tekintetébõl már most süt az elfojtott vágy.
Hangos nyikkanással szaladtam le a konyhába levesért, de a szakácsnõ egy nagy tálca ételt pakolt rá, mert én sem ettem. Nem is vagyok igazán éhes, inkább aggódok. Nehezen felmegyek a lépcsõn, majd az ajtót az egyik inas kinyitja.
Kedvesem hatalmas tekintettel nézi a nálam jóval nagyobb tálcát amit az ölébe teszek, és szinte mindent belé diktálok. Nem hagyom neki, hogy saját kezûleg egyen így megetetem, az elején tetszett neki, de mikor az édesanyja mögöttünk lévõ székbe telepedett és hangosan nevetgélt nagyon morgott.
Az édesanyja hamarosan kiment így a fáslit leszedve óvatosan mostam meg a sebet, majd bekentem a krémmel és tiszta fáslit tettem rá. Minden fájdalmas szisszenés után kapott egy-egy puszit éppen oda ahol tudtam.
Amire végeztem Amadeo már laposakat pislogott így hagytam Õt pihenni, legalábbis akartam volna, de addig nem volt hajlandó elaludni amíg mellé nem bújtam.

***

A napok így teltek, csak sokat perlekedtem Amadeoval. Mindig siettetni akarta a gyógyulást és ki akart kelni az ágyból, de mindig idõben visszazavartam, sokat morgolódott fõleg, hogy csókon kívül mást nem kapott akármennyire is akarta. Hajthatatlan voltam e téren.
A tény, hogy még legalább három napig pihennie kell, közel sem deríti jó kedvre.
Nekem... nekem meg egyre nehezebb, sokszor alig tudtam elrejteni elõle a felizgult ölem, már az ahogy rám néz felforrósítja a testem, azok a vággyal teli örvénylõ barna szemek!
Elemi erõvel kell elszakítanom testemet forró karjai közül, mert ha meglátja rajtam, akkor biztos nem marad nyugton az én Kedvesem. Miután megetetem a forró levessel és a finom sülttel, lemegyek a kertbe, mert mellette nem bírok a vágyaimmal, saját testem és vágyam lett az ellenségem.
Jean, az egyik inas már a kezdetektõl nagyon jó barátom volt és most, mikor majd megörülök saját testemtõl, igazi jó barátként jól szórakozik a kínomon, még ha nem is akarja kimutatni. Eddig nem mertem kérdezni Õt, bár neki is férfi párja van... ráadásul a komornyik elég jól titkolják a kapcsolatukat, és ha nem nyitok be éjjel a konyhába... én sem tudnám. Azóta a barátságunk még inkább elmélyült és csak õ tudja, hogyha a lugasban vagyok a tónál éppen az ölemtõl szenvedek és az, hogy én a kezemmel... teljesen kizárt!
- Lyry! Miért nem szeretkeztek végre az Úrral?
Nyílt kérdésére hatalmas nyikkanással pirulok, biztosan köldökig. Hatalmas szemekkel nézek rá, de fekete szemei teljesen komolyan néznek vissza rám.
- D... De Amadeo... ne… nem kelhet még ki... é... és mi... mi még... AZT nem... - dadogva és kétségbeesve nézek rá, de õ csak nevet rajtam és könnyeit törölgeti.
- Nem muszáj az Úrnak felkelnie az ágyból, vagy annyira megmozgatnia magát, hogy baja legyen a sebének – csintalan fény villan a szemeiben én meg értetlenül nézek vissza rá... hogy lehetne ezt?
- Néha nem tudom elhinni, hogy létezik ilyen ártatlan lény a földön, mint te... lovagoltál már Lyry? - mikor határozottan bólintok vigyora kiszélesedik, majd beszalad a szolgálóknak fenntartott részbe a kúrián belül. Nem sokat üldögélhetek, mert jön is vissza hamarosan. Leül mellém és a kezembe nyom egy üvegcsét, fura alakja van és... az illata... nem olyan rossz végül is... olyan virágos.
- Mond csak kedves Lyry... az Úr az ujjaival kényeztette a fenekedet?
Hatalmas szemekkel és ájulás közeli állapotban pislogok és csuklás szerû hangokat adok ki magamból, mire kedves Jean barátom nevetve vonja le a következtetéseket. Arcomat eltakarva hajtom fejemet a térdeimre, mert szinte már perzselõdik az arcom.
- Drága barátom, ezzel az olajjal bekened az ujjaid és ugyanezt csinálod magadnak mint az Úr neked, lehetõleg három ujjal és a fürdõben, ezek után... mintha csak a nyeregbe pattannál... beleülsz az Úr ölébe... tudod a pfhh…
Annyira zavarba jöttem, hogy mindkét kezemmel befogtam a száját, ennyibõl is értettem mit akart mondani... de ha kimondja biztos meggyulladtam volna... szerintem ilyen pipacsvörös sohasem voltam. Elõször hatalmasra kerekednek a szemei, majd nevetni kezd mikor meglátja a fejemet, egyszerûen... olyan zavarban vagyok mint még soha!
Elengedem Jean száját majd az üvegcsét felkapva iramodok meg a házba, fel egészen a szobába, ahol szinte berobbanok az ajtón. Amadeo hatalmas elkerekedett szemekkel néz rám fõleg mikor meglátja vérvörös arcomat ami az elõbbinél is vörösebb színt vett fel mikor eszembe jutott mire készülök, lábaim remegni kezdtek és az ölem is egyre keményebb és fájóbb lett.
- Angyalom, minden rendben? Bántott valaki? - nehezen felült és éppen megpróbálna kikelni az ágyból mikor odatámolygok mellé és mosollyal az arcomon visszanyomom majd csókot lehelek az ajkaira... vagyis csak lehelni akartam mert szinte faltam az ajkait.
- Maradj az ágyban kérlek, Szerelmem. Megígéred nekem? - arcára simítom kezemet majd beletúrok selymes hajába, mikor határozottan bólint majd orrára adva egy puszit indulok a fürdõbe ahol magamra zárom az ajtót azzal a kis kampóval... azt hiszem ennél furább nem tudtam volna lenni... de... Szeretem Õt... és szenved a vágyaitól, jobban mint én... és számtalanszor bizonyította szerelmét... így... ez nem olyan nagy áldozat tõlem nem igaz? Pipacsvörösen fürdök meg gyorsan majd ujjaimra folyatva próbálok mindent úgy csinálni ahogy Õ... és az emlékek amik most szinte alig bírom hangom visszafogni néha-néha kicsúszik egy-egy remélem halkabb nyögésem majd mikor már három ujjam könnyedén bennem van kihúzom õket... remélem... elég olajos..
Istenem mire készülök! Az ölem ha lehet még inkább keményebb és nedvesebb lett és mikor egy áttetszõbb csipkés köntöst veszek fel, amit múltkor rejtettem el az egyik kis szekrényben és hozzádörzsölõdik, alig bírom visszafogni testemet, remegõ lábakkal indulok az ajtóhoz amin elõször csak fejemet dugom ki mikor szembetalálom magam Szerelmem dühös tekintetével.
- Lyry! Nem igazán igazságos velem szemben, hogy önmegtartóztatásra ítélsz miközben meg te é… éppen…
Mosolyogva figyelem felháborodott mozdulatait miközben az ágy támlájának dõlve kezével az ágyba markol, de mikor kilépek teljesen elnémul. Szégyenlõsen lépdelek felé és a takarót lehúzva Szerelmem szintén csak egy köntösben van, így sokkal könnyebben tudtam eltámogatni a fürdõig és könnyebb egy köpenyt ráadni, mint nadrágot és inget.
Kemény vágya a hasának feszül és mikor szétnyitom rajta a köntös megrándul. Mosolyogva lehelek egy apró csókot a Szerelmem ajkaira, majd füléhez hajolva rágcsálom meg finoman, majd végig a nyakának kecses vonalán elérve a másik igen csak érzékeny pontot részesítem azt is kényeztetésben, de ugye a mellkasát sem hagyhatom ki így azt is végigcsókolgatom néhol bele-bele harapva az érzékeny bõrbe.
Vágyához érve kényeztetem, úgy ahogy Jean mondta alul a gáttól kezdve minden egy apró millimétert, nyelvemmel kényeztettem és mikor már elégnek gondoltam Szerelmem ajkaira hajoltam és... ráültem vágyára, a csókot nem hagytam abba egy percig sem, fájt. Eszeveszetten fájt, de ahogy Õ is kissé megnyugodott és nem szorította olyan erõsen a csípõmet és simogatni kezdett már nem volt olyan rossz.

 
Amadeo Vinchenzo

A szavaimra édesen riadt arckifejezést vág, majd egy nyikkanással leugrik az ágyról és elszalad.
Egy lemondó sóhajt eresztek meg, majd fintorogva a fájdalomtól óvatos mozdulatokkal kényelmesen elhelyezkedem. Most örülök igazán, hogy nem lettem katona. Sokkal egyszerûbb és kellemesebb egy kurtizán élete.
Nem sokkal késõbb nyílik az ajtó és elkerekednek a szemeim, amikor meglátom Lyryt egy olyan tálcát cipelni, ami szinte alig fér be az ajtón. Csoda, hogy egyáltalán elbírja, amennyi minden van rá pakolva.
Nehézkesen az ölembe pakolja, majd mint egy zsarnok kis szeretõ, szigorú tekintettel figyeli, hogy mindent megegyek. Nagyon finom, ezért nem ellenkezem igazán csak néha úgy teszek, mert nagyon szórakoztató az a parancsoló tekintet. Sajnos elrontja a szórakozásomat, hogy az anyám is csatlakozik hozzánk, bár nem értem, hogy miért, hiszen minden bizonnyal csalódott, hogy még élek.
Morogva tûrom, hogy szórakoztassa magát, de azért szokatlanul szembeötlõ, hogy nem tesz éles megjegyzéseket és szerencséjére az én kis Angyalkámat sem zavarja.
Miután végre távozik, Lyry óvatos mozdulatokkal letekeri a fáslit rólam, gyengéden bekenegeti a sebet azzal, amit az orvos itt hagyott. Nagyon vigyáz, hogy ne fájjon, de olykor-olykor ha egy érzékeny területet érint, nem tudok visszafogni egy fájdalmas szisszenést, amiért mindig egy csókkal próbál vigasztalni. Nagyon édes mikor ezt teszi…
Szerencsére nem nagy a vágás, így hamar rendbe fog jönni, hála az égnek! Már két nap is igazi megpróbáltatásnak tûnik. Nem is tudom, hogy birok ki két hetet.
Az újabb kötözést már annyira lassan és aprólékosan végzi, hogy teljesen elpilledek közben, de mikor csendben kisomfordált volna, a karját megragadva itt tartottam, míg õ is le nem feküdt. Neki is kell a pihenés és én is jobban alszom, ha a karjaimban érezhetem.

***

Már eltelt egy hét, amit legjobban a pokoli szóval illethetek, mert egy olyan étvágyú és szükségletû férfinak, mint én az egy hetes cölibátus pontosan ezt jelenti. Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára – ha egyáltalán volt valaha is – hogy egy teljes hétig nem feküdtem le senkivel.
Az érzéki élvezetek és a vágyak kielégítése számomra az egyik olyan szükséglet, mint másoknak az ennivaló. Nélkülözhetetlen.
Furcsa módon úgy tûnik Lyrynek nem okoz különösebben gondot, hogy egy hétig nem csinálunk semmit, mert akárhányszor is próbálom rábeszélni és megértetni vele, hogy egy kis játéktól még nem lesz semmi bajom, õ nem enged.
Eszembe jutott már az is, hogy talán õ nem kíván annyira, mint én õt és egy még rosszabb gondolat is befurakodott a fejembe, hogy talán csak én erõltettem rá. Akkor úgy tûnt, hogy élvezi, de most már nem vagyok biztos benne.
Sokszor elõfordult, hogy õ maga hozta fel nekem a vacsorát, vagy a reggelit és egy rövid csók után úgy szaladt el, mintha kergették volna. Egyszerûen nem értem, de ezt nem most akarom megbeszélni vele, mert most csak elszaladna, ha valami olyat mondanék, ami nincs ínyére. Majd akkor, ha már felkelhetek végre.

A nap további részében egy könyvet olvasgatok, ami már ne tudom, hogy hányadik az utóbbi egy hétben, de jelenleg nem tudok mást tenni. Lyry egyre több alkalommal eltûnik a szobából, ami kifejezetten zavar, mert megszoktam, hogy folyton mellettem van.
Bármennyire is hiányzik, mégsem mondhatom neki, hogy üljön itt velem, ha õ is csak unatkozna. Így legalább szétnézhet a birtokon és nem kell a négy fal közé bezárva lennie, mint Velencében.

Nem tudom, hány óra lehet már, de valamikor késõ délután a nap állásából ítélve, amikor hangos robajjal beront az ajtón, majd be is csukja maga után.
A frászt hozta rám, de most sokkal fontosabb hogy miért van ilyen szemmel láthatóan zaklatott állapotban. Az arca nagyon vörös a lábai pedig remegnek mikor egy sóhajjal megáll az ajtó elõtt.
- Angyalom, minden rendben? Bántott valaki? – aggodalmas tekintettel nézek rá, miközben lassan felülök az ágyon. Már nem igazán fáj, inkább csak kellemetlen, de jó azért vigyázni.
Mikor meglátja, hogy fel akarok állni, azonnal hozzám siet és óvatosan visszanyom a matracra. Egy erõltetett mosolyt kényszerít az arcára, és egy olyan heves csókot ad, amilyet még soha.
- Maradj az ágyban, kérlek, Szerelmem. Megígéred nekem?
Puha kis kezével végigsimít az arcomon, majd lágyan a hajamba túr, mire csak bólintani tudok. Az egy hetes önmegtartóztatás után, már ennyi is nagyon jól esik.
Beszalad a fürdõhelyiségbe és újra magamra hagy.
De mégis mi ütött belé? Még soha nem láttam így viselkedni…
Mivel egyáltalán nem értem mi van vele, úgy döntök, hogy megvárom, míg megfürdik és majd megbeszélem vele, ezért ülõ helyzetbe tornázom magam és kényelmesen hátradõlök.
Remélem nem anyám mondott neki valamit, amivel felzaklatta, mert mást nem igen tudok elképzelni aki pont õt…
A gondolataim egy perc alatt szétröppennek, amikor a fürdõajtó felõl egy határozottan élvezetrõl tanúskodó nyögés hallatszik. Elõször azt hiszem, hogy csak képzelõdöm, mert annyira vágyom rá, de amikor újabb és újabb fojtott hangokat hallok, már tudom, hogy tényleg valóság.
- Ezt nem hiszem el… - nyögöm ki elgyötört hangon, mikor a férfiasságom ismét megkeményedik, ahogy elképzelem Lyryt miközben saját magát elégíti ki. Még sosem láttam, hogy magának csinálta volna, de elég csak elképzelnem is és máris olyan forróság árasztja el a testemet, mint még soha.
A vággyal együtt azonban megjelenik a bosszúság is, amiért pont itt kell ezt csinálnia, ahol mindent hallok és mégsem érhetek hozzá. Magamon ugyan segíthetnék, de az nem lenne ugyanaz, mintha közben õt érinteném.
Megõrülök. Már biztos, hogy meg fogok õrülni, ha ez még sokáig tart…
Szerencsére abbamaradnak a nyögések, mire hangosan kifújva a levegõt próbálom lenyugtatni magam, kevés sikerrel.
Hallom, hogy nyílik az ajtó, és ingerülten a kielégítetlenségtõl kissé élesen szólok hozzá.
- Lyry! Nem igazán igazságos velem szemben, hogy önmegtartóztatásra ítélsz miközben meg te é…éppen…
Mi a…? Most jutott csak el a tudatomig, hogy mit visel, de erre nincs szó. Nincsenek szavak, amik leírnák a szépségét és a csábító alakját, amit lágyan körülölel a csipke, egyszerre takarva el és láthatóvá téve a csodás testét.
Az ajkain szégyenlõs mosollyal és kipirult arccal lépked közelebb az ágyhoz, de én még mindig nem tudom levenni róla a szemem. Úgy követem minden mozdulatát, mint egy prédára lesõ ragadozó.
A meglepettségemet csak tetézi, amikor lehúzza rólam a takarót, majd szétsimítja rajtam a köpenyt. Megrándulok a hûvös levegõtõl, ami a felhevült bõrömet éri, de a szemeimet nem szakítom el az én Angyalkámról. A tekintetében olyan vágyat látok, amit én már napok óta érzek, de sosem teljesíthettem be.
Tehát akkor õ is így érzett, csak én nem vettem észre?
Lassan közelebb hajol hozzám és mosolyogva megcsókol, majd továbbhaladva veszi egyesével ostrom alá a legérzékenyebb pontjaimat és az érzésre bele kell markolnom a szaténtakaróba, hogy ne tegyek hirtelen mozdulatot. Mikor az ágaskodó vágyamhoz ér már zihálva veszem a levegõt, mert egyszerûen elképesztõ, amit mûvel. Mint egy szakavatott kurtizán, de a belõle sugárzó szépség és ártatlanság csak még perzselõbbé teszi a pillanatot.
Mikor már nem sok kell, hogy magával ragadjon a beteljesülés, eltolom magamtól, mire rögtön az ajkaimra hajol és szenvedélyesen megcsókol, közben pedig lovagló ülésben rám mászik. Mielõtt még felfoghatnám, hogy mire készül, tétovázás nélkül magába fogad, ami olyan váratlanul ért, hogy meg kell szorítanom a csípõjét, hogy mozdulatlan maradjon mert majdnem elélveztem.
Az érzés leírhatatlan, ahogy körülvesz a forrósága, és most már tudom, hogy mit mûvelt a másik szobában. Érzem, hogy elõkészítette magát, mert nem olyan szoros, mint amilyen anélkül lenne, és az olajtól, amit használt sokkal könnyebben ment neki.
De még így sem hiszem, hogy nem fájt, mert az elsõ mindenkinek kellemetlen. Lassan simogatni kezdem az oldalát, míg meg nem érzem, hogy ellazul, az ajkait pedig folyamatosan kényeztetem közben.
Tesz egy bátortalan mozdulatot a csípõjével, mire mind a ketten belenyögünk a csókba. Észvesztõen jó érzés, fõleg hogy újra és újra megismétli, míg már muszáj megszakítanunk a csókot, hogy levegõt kapjunk. Olybá tûnik, mintha a levegõ is sisteregni tudna közöttünk, a gyönyör úgy áramlak keresztül rajta, mintha forró láva emésztené a belsõmet, mégsem elég és mégsem tudok betelni vele…
- Lyry… édes kis szerelmem… - nyögöm, mikor az ajkaival újra a nyakamra hajol, de aztán már nem bírok mást hallatni a mély nyögéseken kívül, mikor ritmikus mozgással kerget az õrületbe.
- Amadeo…
Morogva masszírozom a vágyát, hogy segítsek neki, õ pedig elgyengülve a nyakamba borul, majd egy kis sikkantással a kezembe élvez. Az izmai olyan erõsen szorítanak meg, hogy én sem bírom már tovább visszatartani a kitörni vágyó gyönyört és a nyakába harapva élvezek el.
A hirtelen jött felszabadultságtól, mintha lebegnék, meg sem bírok mozdulni.
Pár percig csak lihegve kapaszkodunk egymásba, míg a gyönyör utolsó hullámai is el nem apadnak, majd miután már meg bírom emelni a fejem, lassan ránézek a behunyt szemekkel pihegõ szerelmemre.
Hogy ki tanácsolta ezt neki, vagy, hogy egyáltalán, hogy volt ehhez bátorsága, nem tudom, de azzal majd késõbb foglalkozom.
- Nagyon jól csináltad szépségem – halkan a fülébe súgok, majd végigcsókolom a kecses kis nyakát is.
Laposakat pislogva nyitja ki a szemeit, és mint egy kielégült kiscica úgy mosolyog rám. Hihetetlenül édes ez a tekintet és az a kis pír is, ami az arcára kúszott.
- Tényleg?
- Mmm, de még mennyire. De te jól vagy? – gyengéden megsimogatom az arcát. Bár szûz fiúval még nem volt dolgom elõtte, de a nõkrõl azt hallani, hogy sokukat érzékenyen érint az ártatlanságuk elvesztése. Remélem nem bánta meg…
- Boldog vagyok! Szeretlek!
Elvigyorodom a válaszán és elárasztanak az érzelmek, de nincs idõm kimondani, mert rögtön az ajkaimra tapad, amit egyáltalán nem bánok. Lassan végigvezetem a kezem a hátán, le a fenekére, amibe játékosan belemarkolok. Felsikkant az érzésre és elkapja a fejét, majd nagy szemekkel lefelé néz, oda ahol összekapcsolódik a testünk.
Talán eddig nem vette észre, hogy még mindig benne vagyok?
- Ne nagyon mocorogj szépségem, mert ismét fel fogsz izgatni – dorombolom neki kielégült hangon. Szemmel látható, ahogy a vörösség elárasztja szép arcát és lekúszik a nyakára is. Kuncogva simogatom tovább, de még nem hagyom, hogy kimásszon az ölembõl. – Élvezted Angyalka?
- Igen… nagyon. – a kis mosolyától, ami az ajkain játszik csak még gyönyörûbb lesz, de mielõtt még elragadnának a vágyaim behunyom a szemem és kifújom a levegõt.
Nekem sem lenne jó, ha megerõltetném magam… még legalább két napig és most neki sem biztos, hogy kellemes lenne, ha elölrõl kezdenénk. Biztos fájt neki egy kicsit és az elsõ aktus után nagyon érzékennyé válik. Nem akarom felsebezni.
- Ennek nagyon örülök szépségem. És ha végre felkelhetek, mutatok neked pár még élvezetesebb pozitúrát. – elvörösödik és összeszorítja a szemeit zavarában és inkább a nyakamba bújtatja a az arcát, minthogy rám kelljen néznie.
De mielõtt megmutatnék neki mindet, még rendbe kell jönnöm. Annak viszont már semmi akadálya, hogy holnap körbevezessem a birtokon és esetleg messzebbre is elsétálhatunk. Azt mesélte, hogy imádja a lovakat. És itt rengeteg nemesített ménes van különbözõ színû s fajtájú példányok, amik közül válogathat magának…

 
Lyry Gardi

Lassacskán csillapodik bensõmben a szúró fájdalom, tudtam. Tudtam, hogy fájni fog, de a szerelmem szemeibõl áradó élvezetért megéri, sokkal több is megérné.
Ajkait egy percre sem hagyom magára, olyan finom... olyan édes és most annyira nyugtatja a testemet, mint semmi más, forró ujjai bõrömet cirógatják, így elérkezettnek éreztem az idõt, hogy megpróbáljak mozdulni.
Óvatosan megmozdítom a csípõmet mire kõkemény vágya talán kissé még keményebb lett és... a fájdalom ellenére éreztem valami jót, így újra és újra hintáztatni kezdtem magam az ölén, a fejem búbjától a lábujjaimig kellemes bizsergést éreztem.
Próbáltam Amadeo ajkain maradni, nem akarom megszakítani méz ízû csókját. Imádom. De elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol már nem tudtuk csókolni egymást, ahol már a bizsergés helyét átvette a kéj, amelyet minden egyes mozdulatom után éreztem, csodálatos, ahogy egyesül velem, ahogyan teljesen kitölti a testem, mintha csak ide teremtették volna, mintha csak nekem teremtették volna ezt a gyönyörû férfit. Minden egyes mozdulat, érintés és simítás után egyre forróbbnak éreztem az aktusunkat, mintha körülöttünk forrt volna a levegõ, mintha halottam is volna a sistergõ hangot.
Szerelmem tekintetébe nézve egyszerre még forróbb lett minden, a tekintete szinte pokoli tûzzel égett, forrott tõle a bõröm, a bensõmben lévõ vágyáról nem is beszélve... de olyan élvezettel teli volt...
- Lyry… édes kis szerelmem… - a hangja még jobban feltüzelte vágyam, ellenállhatatlan érzést éreztem, hogy nyakának finom bõrét csókoljam és lendületes mozgásommal még több édes hangot csaljak ki belõle, minden apró nyögése és mély morranása egyre inkább a végsõ kéj felé sodort fõleg mikor ráfogott vágyamra.
- Amadeo… - elhaló sóhajjal omlottam mellkasára, így hintáztatva még gyorsabban magamat de nem bírom sokáig ezt az eszméletes vágyat így elég gyorsan kezében élvezek el egy hangos nyögés kíséretében, mikor megérzem magam alatt megfeszülõ testét, fogai szorítását nyakamban és a testembe kirobbanó forróságától élvezetem az eddiginél is intenzívebb és elsöprõbb volt. Egyszerûen hihetetlen békességet és nyugalmat.
- Nagyon jól csináltad szépségem – a fellegekbõl a búgó hangja szed le és finom csókja nyakam vonalán, ha tehetném dorombolnék annyira elégedett vagyok jelenleg, egyszerûen istenien.
Mosolyogva nézek gyönyörû mézszín szemébe, imádom a barna szemeit azokkal az arany pöttyökkel, elvarázsol... fõleg kielégülten mikor ennyire csillog... istenem, de gyönyörû!
- Tényleg?
- Mmm, de még mennyire. De te jól vagy? – hogy jól-e vagyok?! Nem is kérdés, egyszerûen teljesnek és boldognak érzem magam, mint mikor az ember hosszú alvásnélküliség nélkül belebújhat a pihe-puha ágyba és alhat, mennyeien vagyok!
Az érzelmek szinte sikoltanak a szemeibõl, szerelem, vágy, féltés és ez olyan boldoggá tett, hogy muszáj volt az ajkaira tapadnom, csókolnom Õt.
Érzem puha kezeit hátamon végigsiklani majd fenekembe markolva von közelebb magához ami nem is lenne probléma... de most vettem észre, hogy még mindig bennem van és... a hirtelen jött érzésre, ahogy belül lankadt vágya simított felkellet sikkantanom... nem is vettem észre... hogy még kitölt...
- Ne nagyon mocorogj szépségem, mert ismét fel fogsz izgatni. Élvezted Angyalka?
- Igen… nagyon.
- Ennek nagyon örülök szépségem. És ha végre felkelhetek, mutatok neked pár még élvezetesebb pozitúrát. – elvörösödve bújok nyakához, nem szeretném most mutogatni paradicsomszín arcomat, inkább élvezem a belõle áradó rózsaillatot, valószínûleg csiklandozhatja, hogy szagolgatom, mert kuncog.
- Mi az Angyalom, furcsa az illatom? - még jobban hozzásimulok annyira elpirultam.
- Ne... nem csak... nagyon... öhm... nagyon szeretem... az illatod... - hangosan felnevet mire még mindig bennem lévõ öle is kicsit mozog, hatalmasat nyögve feszülök meg... a fenébe is a fájdalom ellenére nagyon is jól esik, lihegve próbálok lenyugodni, Amadeonak pihenésre van szüksége, és a... a fenébe is! Hogyan reagálhat így a testem... mikor...
- Lyry... te..? - mielõtt kimondaná inkább paradicsom piros arccal fölé hajolok és döbbent tekintetét figyelmen kívül hagyva megcsókolom, annyira zavarba ejtõ, hogy a testem még mindig...
Ahh... gyengéden csókolózunk, finoman simogatva egymás testét, szépen lassan a testem is lenyugszik így lassan elhajolva mosolyogva nyomok az orrára egy finom csókot. Imádom csókolgatni, szinte mindenhol.
Óvatosan próbálok felállni, de mikor kicsusszan felszisszenek, nem volt kellemes érzés. Imbolyogva indulok a fürdõ felé, de kezdenek rogyadozni a térdeim, mikor Amadeo a derekamat átkarolva tart meg, mosolyogva csókolom meg a mellkasát, de azonnal elpirulok mikor érzem élvezetét kifolyni, megremegek az érzéstõl.
Értetlen tekintettel néz rám, de mikor köldöki vörösödve fordítom el a tekintetem és próbálnék ellépni tõle, minél elõbb a fürdõbe érve, észreveszi mi a gond és vigyorogva kap az ölébe. Perlekedek vele, hogy a seb felszakadhat, de láthatólag jól szórakozik azon, hogy elpirulva próbálok úgy helyezkedni a karjaiba, hogy... ne folyjon... de így is olyan lett pár cseppben a szõnyeg.
Nagyokat nyekkenve bújok a nyakába. Óvatosan ereszkedik velem a fürdõkádba ahol még mindig jó meleg a víz.
Egymást tisztogatva játszunk a vízzel, soha sem volt még ennyire harmonikus köztünk a csend, olyan jó belebújni a karjaiba és csókokat hinteni oda ahol érem. Jó érzés szeretni Õt.
A kádból kilépve próbálom megtartani magam, míg kedvesem megtörölközik, de nem tudom így összecsuklok és pirulva nézem még mindig remegõ lábaimat.
Amadeo csak nevetve nyalábol fel és búj velem be az ágyba. Egymást ölelve próbálunk elaludni... de nekem sehogy sem jó... izgek-mozgok, próbálom megtalálni a helyemet, majd felpattanva nézek Amadeora.
Tudom már!
Felhúzott szemöldökkel nézi ahogy rámászok és mellkasán elhelyezkedve pislogok laposakat, még mielõtt rálépnék álmaim mezsgyéjére hallom felszabadult nevetését és hátamat simogató kezeit, de ellep a békés sötétség.
Másnap forró karok közt ébredek, az ablakon beszûrõdõ fények szerint körülbelül tíz óra lehet, szerelmem még mélyen alszik még arra sem riad fel, hogy kikelek mellõle és felöltözök.
A konyhában friss péksüteményt tesz a tálcára a szakácsnõ és együtt teát fõzve nevetgélünk, mire elkészülünk kint elkezdett zuhogni az esõ.
Óvatosan vittem fel a reggelit a lépcsõn, kissé még remegnek a lábaim és... õszintén nem is szívesen ülnék le most sehova...
A szobába belépve kedvesem még mindig mélyen alszik a párnámat szorongatva, kuncogva teszem le az egyik asztalra az ételt, majd a fürdõbe megyek egy kicsit áztatni magam. Halk motoszkálásra figyelek fel egy idõ után, amit morgolódás követ.
Halkan kuncogok a kedvesem szitkozódásán, törölközõt tekerek a derekamra majd kilépek az ajtón. Amadeo két mozdulat között megdermedt, mint egy rajtakapott kisgyermek.
- Szerelmem, nem meg mondtam neked tegnap, hogy ne emelgess? Nézd meg most a sebed. Ma már biztos tudtunk volna csinálni valamit, de most már holnapig ágyban maradsz, és ne vigyorogj így, szigorúan pihenni fogsz ma. Majd holnap sétálunk egyet. Kuncogva fektetem vissza megdöbbent kedvesemet, majd ölébe helyezve a tálcát kezdem etetgetni Õt. Boldogan falatozik kezeimbõl és azt is hagyja, hogy megitassam teával, boldoggá tesz, hogy gondozhatom. Egész nap körülötte lézengtem, persze tisztes távolságból, nem hatott meg semmivel sem... pedig elég elszántan próbálkozott, mikor már majdnem elgyengültem direkt oda néztem a már beforrt sebhez és ha holnap sétálni akarunk menni, ma csak pihenünk. Este ugyanúgy mellkasára fészkelõdve aludtam el.

Reggel simogatásokra ébredtem, de olyan kellemesen feküdtem, hogy nyûszögve és magamat is meglepve dorombolásra emlékeztetõ hanggal fúrtam a mellkasába még jobban a fejem és megpróbáltam aludni még egy kicsit, de a szerelmemnek egészen más tervei voltak.
Nevetve simogatott meg ugyanott, ahol elõbb dorombolásra késztetett a testem, majd miután durcásan ránéztem nevetve felém hengeredett.
- Tudod kedves kiscicám, tegnap a saját külön doktorom nem engedte, hogy bármit is tegyek a fekvésen kívül, így most egy percet sem szeretnék feleslegesen ágyban maradni, öltözzünk fel és menjünk sétálni, csodás idõnk van!
Nevetve csókoltam meg majd engedelmeskedtem és felöltözve követtem kedvesemet ki az udvarra.
Csodás virágzó fák mellett haladtunk el kéz a kézben, miközben mindenfélérõl csacsogtunk. Egyszer csak elengedte a kezem, majd nyakkötõjével bekötötte a szemeimet.
- Meg szeretnélek lepni Angyalom, bízz bennem rendben?
- Rendben Szerelmem. - nyakamba csókolva fogta meg a kezem majd óvatosan kezdett el vezetni engem... valamerre.
Nem sokat mehettünk így, talán tíz-tizenöt percet mikor ajkaimra tapadva vette le rólam a nyakkötõjét és maga elé penderített. Elõször nem is akartam hinni a szememnek mikor a réten megláttam azt a sok lovat. Különbözõ fajtájú lovakból állt a ménes.
- Válassz magadnak egyet Angyalom, el szeretnélek vinni valahová.
Intésére két szolga jött elõ a közeli bokor mögül lovagláshoz szükséges eszközökkel. Amadeo segített átmászni a kerítésen és kezemet elengedve hagyta, hadd sétálgassak a lovak közt, hozzá azonnal odament egy sötét Morgan fajtájú csõdör és hangos nyerítéssel üdvözölte, látszólag Amadeo is örült neki.
Folytattam nézelõdésemet majd megakadt a szemem egy dombon legelészõ Fríz csõdörön, egyszerûen gyönyörû volt! Felé sétálva szinte nem is figyeltem semmi másra csak az engem figyelõ lóra. A dombon elõtte állva, felé nyújtottam a kezemet amit elõször kétkedve figyelt, majd orrát tenyeremhez nyomva nyerített fel. Boldogan felnevetve vakartam meg a csõdör homlokát majd megfordulva, a lóval a nyomomba mentem vissza Szerelmemhez, aki döbbenten nézett hol rám, hol a lóra.
- Szereztem egy új barátot Szerelmem! - nevetve öleltem át, majd az egyik istállófiú kezébõl kivettem a szerszámokat és feltettem a lóra, vigyázva ne húzzam túl szorosra a nyerget. Amíg felszereltem a lovamat, addig Amadeo is az övét.
- Amadeo, hogy hívják ezt a lovat?
- Nincs neve, eddig... nem igazán tûrt meg senkit sem maga körül... csikó korában került ide, de már attól megvadult, ha embert látott.
- Akkor... mit szólnál ha Araucë-nak hívnálak, azt jelenti, démon. Saját magad démona vagy, félsz a magánytól, de attól is, hogy kötõdj másokhoz. Remélem ez most megváltozik Araucë.
- Milyen nyeven van ez angyalom? Sohasem hallottam még. - hátulról átölelve csókol nyakamba mire jólesõ sóhajjal bújok ölelésébe.
- Tündéül. Nagyapám szerette az ilyesféle könyveket és sokat olvasott fel nekem, sok minden megmaradt. - mosolygok rá, majd az ajkaira hajolok egy gyengéd csókra, olyan finom.
Felsegít a nyeregbe, majd együtt vágtatni kezdünk, amerre mondja. Gyönyörû úton ügetünk végig, de sokszor érzem magamon Amadeo égõ tekintetét és mikor felé fordulok, mindig igazam is van, a szemei szinte parázslanak, ahogy néznek.
Egy tisztáson megállva térek magamhoz, hisz eddig szinte csak Szerelmem szemeibe mélyedtem. Meglepõdve tapasztalom, hogy egy tó mellett állunk, ami egy hatalmas barlang elõtt terül el, amit folyamatosan frissít a barlang tetejérõl alázúduló vízesés.

Amadeo Vinchenzo

Egy furcsa érzésre leszek figyelmes, amikor meghallom, hogy a nyakamnál mélyen magába szívja a levegõt.

- Mi az Angyalom, furcsa az illatom? – kérdezem élveteg hangon.

- Ne... nem csak... nagyon... öhm... nagyon szeretem... az illatod...

Édes dadogására felnevetek, bár örömmel tölt el, hogy így érez. Hihetetlen ez a fiú… elcsábít, aztán pedig egy egyszerû kérdéstõl zavarba jön.

A nevetésemtõl egy nagyot nyögve megfeszül a teste, és ahogy még jobban magához szorít, megérzem az újra éledezõ vágyát.

- Lyry...te..?

Nem hagyja befejezni a kérdésem, döbbenetemet figyelmen kívül hagyva, vérvörös arcocskával megcsókol, közben pedig finoman, nyugtatón simogatom a testét, de semmi olyan helyre nem érek, ami felizgatná. Ez csak kényeztetés.

Mikor lenyugodott, elhajol az ajkaimtól és egy óvatos mozdulattal, lassan felemelkedik rólam. Egy szisszenést hallat, mikor a hímtagom kicsusszan belõle. Tudtam, hogy fájt neki, de remélem, hamar elmúlik. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát.

Elindul a fürdõhelyiség felé, de a lábai igen csak ingatagok, ezért mögé lépve átkarolom a derekát és segítek megtartani a súlyát.

Menet közben egyszer csak lecövekel, ismét felvéve egy elképesztõen vörös árnyalatot, de mikor megkérdezném mi a baj, elfordítja a fejét és az ajtó felé iramodik. Végignézek rajta és meglátom azt az izgató csíkot végigfolyni a kecses kis combján, mire elvigyorodom. Nem hagyom elszökni és egy könnyed mozdulattal az ölembe kapom.

- Amadeo! Nem szabad… tegyél le, fölszakadnak a sebeid és… jaj ne, tegyél le…

A finom langyos vízig meg sem állok vele, ott pedig aztán áldásos meghitt csend ereszkedik közénk és gyengét mozdulatokkal megtörölgetem a testét, majd õ is engem.

Ezek a percek, valahogy annyira intimnek tûnnek, talán még a szeretkezésnél is intimebbnek, hisz ilyet még rajta kívül senkivel sem csinálta. És nagyon élvezem, hogy kényeztethetem és azt is, hogy õ ilyen gondoskodó kis angyal.

A vízbõl kilépve nekem kell megtörölgetnem és az ágyba támogatnom, mert a lábai annyira elgyengültek, hogy félek, összecsuklana. A sebem kicsit fáj, hisz én is belátom, hogy meg erõletettem magam, de nem szólok egy szót sem.

Az ágyban Lyry elõször nem találja a helyét, mikor azonban pici vigyorral rám néz, s rám mászik, felhúzom a szemöldököm.

Most miért kényelmesebb neki az én testem, mint ez a rakás prém az ágyon?

Vidáman felnevetek, ahogy elfészkelõdik, majd pár röpke pillanat múlva elszenderedik. Ha nem lennék már õrülten szerelmes belé, akkor biztos, hogy újra ás újra belé szeretnék…

Reggel arra ébredek, hogy egyedül vagyok az ágyban és hason fekve egy roppant kényelmetlen helyzetben, mivel a gyógyulófélben lévõ szúrás épp a takarónak dörzsölõdik.

Szitkozódva fordulok meg, de meg is akadok a mozdulat közben, mert Lyry elõlép a fürdõhelyiségbõl, a derekán egy fekete fürdõlepedõvel, gyönyörû hófehér bõre láthatóvá válik…

- Szerelmem, nem meg mondtam neked tegnap, hogy ne emelgess? Nézd meg most a sebed. Ma már biztos tudtunk volna csinálni valamit, de most már holnapig ágyban maradsz, és ne vigyorogj így kedvesem, szigorúan pihenni fogsz ma. Majd holnap sétálunk egyet.

Kissé megdöbbenek ezen a basáskodó hangon, olyan, mint amilyennek egy feleséget elképzelnék, és ezen elvigyorodom.

Nagyon tetszik az a sok a változás is, amin mostanában átesett, végül is két hete még felöltözve sem mert rám nézni, most pedig még csak el sem pirul, pedig egy a derekát takaró anyagon kívül teljesen mezítelen elõttem.

Az én kis Angyalkám végre kibontotta a szárnyit és teljes szépségében pompázik. Lenyûgözõ az a báj, gyengédség és szerelem, ami minden mozdulatából felém árad és én ezért hihetetlenül boldoggá akarom õt tenni, hogy soha többé egyetlen szomorú gondolata sem legyen.

Végül aznap még sem mentünk el sétálni, mert fél napig esett az esõ. Lyry újrakötözte a sebet, ami már sokkal jobban néz ki és most, hogy friss fásli és gyógykenõcs került rá, már nem is fáj, alig érzek egy kis húzódást.

Egész nap körülöttem sündörög és végtelenül jól szórakozom, amiért nem hajlandó egy méternél közelebb jönni hozzám, mert fél hogy elcsábítom. Makacsul ellenáll minden próbálkozásnak és csak este, amikor alváshoz készülünk, akkor bújik mellém és csakúgy, mint az elõzõ nap, rajtam kényelmesedik el.

Reggel már korábban felkelek, mint õ, egy ideig csak nézem a szép arcvonásit és lefejtem a nyakamra tekeredett tincseket, majd finoman simogatni kezdem az arcának puha bõrét, de nem nagyon akaródzik neki felkelni.

Kuncogva figyelem, ahogy még inkább a mellkasomba fúrja a fejét, nyöszörögve ellenkezik az ébresztõ ellen, de nem hagyom magam.

Tettetett durcássággal néz rám, édesen csücsörítve az ajkaival, aminek alig bírok ellenállni.

- Tudod kedves kiscicám, tegnap a saját külön doktorom nem engedte, hogy bármit is tegyek a fekvésen kívül, így most egy percet sem szeretnék feleslegesen ágyban maradni, öltözzünk fel és menjünk sétálni, csodás idõnk van!

Csilingelõ nevetésétõl máris az egyik legszebb napnak tûnik a mai, a csókja pedig csak megfûszerezi a kellemes érzéseket. Gyorsan elkészülünk, majd egymás kezét fogva elindulunk, élvezve a finom meleg tavaszi idõjárást.

Az úti célomhoz közeledve leoldom a nyakkendõmet és a szemei elé kötöm.
- Meg szeretnélek lepni Angyalom, bízz bennem, rendben?
- Rendben Szerelmem.

Jutalmul a megszólításért a nyakába csókolok, majd egészen a lovas karámig vezetem, ahol már engedem, hogy lásson mindent.

Ámulva nézi a temérdek különbözõ színû és fajtájú lovat, mind gyönyörû és nemesített példány és bármelyik az övé lehet.

- Válassz magadnak egyet Angyalom, el szeretnélek vinni valahová.

Míg õ nézelõdik, két lovászfiút intek magunkhoz, akik a kezembe adják a lószerszámok, én pedig segítek Lyrynek átmászni a karámot.

Hozzám azonnal odaüget a régi lovam, még mindig emlékszik rám, bár már nem fiatal csõdör. Megsimogatom az állatot, majd az Angyalkámat keresem a lovak között és döbbenten tapasztalom, hogy éppen melyik lovat simogatja. Az egyetlen olyan példányt, akit senkinek sem sikerült betörni. Egy vagyont ér, de nem lehet megülni, annyira vad.

Vagyis volt, míg egy angyal õt is meg nem szelídítette…

Ahogy visszafelé sétál, a ló a haját szaglászva jön utána, egész a karám széléig.

- Szereztem egy új barátot Szerelmem!

Elmosolyodom, majd odaadom neki a szerszámot és közben én is felnyergelem a saját lovamat.

- Amadeo, hogy hívják ezt a lovat?
- Nincs neve, eddig... nem igazán tûrt meg senkit sem maga körül... csikó korában került ide, de már attól megvadult, ha embert látott.
- Akkor... mit szólnál ha Araucë-nak hívnálak – fordul a ló felé - Azt jelenti, démon. Saját magad démona vagy, félsz a magánytól, de attól is, hogy kötõdj másokhoz. Remélem, ez most megváltozik Araucë.
- Milyen nyelven van ez angyalom? Sohasem hallottam még. – kérdezem homlokráncolva, miközben hátulról átölelem és megcsókolom.
- Tündéül, Nagyapám szerette az ilyesféle könyveket és sokat olvasott fel nekem, sok minden megmaradt.

Azt hiszem, még szereznem kell neki egy csomó könyvet is…

Egy gyengéd csók után felsegítem a nyeregbe, majd én is felpattanok és már vágtatunk is a végtelennek tûnõ zöld tájon.

Figyelem, hogy megüli a lovat, könnyed mozgása arra enged következtetni, hogy sokat lovagolt. A tegnapelõtt este történtekre visszagondolva máris elfog a vágy, már attól is megkívánom, hogy látom a gyönyörû alakját, ahogy szépen, egyenes háttal, mégis kecsesen üli meg a lovat.

Néha hátrapillant rám, de nem szólok semmit, csak terelgetem az úti célom felé, ami a birtok leggyönyörûbb helye. Egy tiszta vizû tó, amibe egy hatalmas vízesés biztosít mindig friss vizet, a hátánál pedig egy barlang.

Meglepetésnek szánom a helyet és még mást is tartogatok a számára, de a pillantásokból, amiket felém vet, nem hiszem, hogy bánná.

Nem sokkal késõbb végül elérjük a helyet és amikor megpillantja elnyílnak az ajkai a csodálkozástól. Mellé ügetet, de nem zavarom meg a nézelõdésben csak õt figyelem közben, ahogy a meglepetést felváltja a csodálat, majd egy ragyogó mosoly, ami a szívem legmélyéig hatol.

- Szerelmem ez egyszerûen lenyûgözõ! A legszebb, amit valaha láttam! – mondja felém fordulva, majd mikor leszáll a lóról én is követe.

- Menj és néz körül nyugodtan, addig kikötöm a lovakat. – az arcára nyomok egy csókot, õ pedig nevetne a tóhoz fut.

Kikötöm a lovakat egy közeli fához, majd lassú léptekkel a hátához sétálok. Éppen a tó partján ül és egy kicsi tavirózsát halászik ki a vízbõl, kecses ujjai között megforgatva a sárga virágot. Leülök mögé és átkarolom a derekát, egy szép mosolyt kapva cserébe.

- Milyen a víz? – kérdezem, miközben hátrasimítom az elõre hulló tincseit.

- A széle egész langyos. Ezek a tavirózsák nagyon szépek, még sehol nem láttam ennyi sokat. – visszateszi a vízbe a kezében tartott virágot és figyeli ahogy elúszik.

- Ha szeretnéd, csináltatok egy tavat a rózsakertbe is. – így bármikor láthatja a virágokat, akkor is, ha nem hagyja el a ház környékét.

- Köszönöm, de… elég, ha ide eljövünk gyakran. – felém fordul és mindkét karját a nyakam köré fonja.

Mosolyogva közelebb hajolok és az ajkaimmal megsimogatom az övét, majd egy lágy csókban egyesülök vele, megízlelve minden édes szegletét a nyelvemmel. Megérzem Lyry puha kezét az arcomra simítani, mire elmosolyodom és elszakadok tõle.

- Gyere, ússzunk egyet! – felállok és a kezemet nyújtva felé, felsegítem.

- És mi lesz, ha meglát valaki? – kérdezi elpirulva aggodalmas tekintettel pásztázva a környéket, miközben hagyja, hogy vezessem.

- Ne aggódj, a birtok határait õrök õrzik. Itt csak én és te vagyunk, senki más. – nyugtatom meg mosolyogva. Én sem hagynám, hogy bárki is úgy lássa õt, de itt csak én vagyok vele.

- Rendben.

A vízesés mögötti barlangba vezetem, vigyázva, hogy nehogy elcsússzon a sziklákon, de ügyesen úgy lépked, hogy elõtte megnézi, stabil-e. Mikor felérünk, körülkémlel a barlangban, ahol a folyamatos nedvességtõl sûrû moha lepte be a köveket, a falakon kúszónövények tekeregnek, különlegessé téve a helyet.

Elkezdem levenni a ruháimat, a fal mellé rakva egy kupacban, ahol nem éri a víz. Már a nadrágnál tartok, mikor Lyry felém fordulva leplezetlenül végigmér, de már nem jön olyan zavarba a látványomtól, csak egy kis csábító pír kúszik az arcára, majd õ is vetkõzni kezd.

Mikor készen vagyok, nem várom meg, hogy õ is meztelen legyen, hanem onnan ahonnan feljöttünk beugrom a mederbe.

A víz kellemesen hûs, de nem jéghideg. A part mellé úszva megvárom, míg az én Angyalkám is megjelenik és kétkedve néz a meder felé.

- Ugorj! Nem sziklás az alja, nem sérülhetsz meg! – kiabálom túl a vízesés zaját, mire mély levegõt vesz és beugrik.

Pár másodperc múlva felbukkan a víz felszínén, mire elvigyorodom és megvárom, míg odaúszik hozzám. Gyönyörû hosszú haja selyemtakaróként úszik utána és mikor megáll elõttem, beteríti a gömbölyû vállait.

- Mondtam már ma, hogy milyen gyönyörû vagy? – magamhoz rántom, hogy a nedves testünk egymáshoz simuljon, majd mosolyogva simogatom meg az arcát.

- Igen, többször is.

A mosolya, mintha maga a megtestesült boldogság lenne, ami engem is azzá tesz. – És azt mondtam már ma, hogy szeretlek?

- Igen, sokszor! – kacagva a nyakamba ugrik én pedig a fenekénél fogva megtartom, majd fordítok az álláson és õt a tó partjára ültetem. Így éppen egy kicsit magasabb nálam. A szemei zöldje visszatükrözõdik a tájban, mintha ide tartozna ezáltal.

- Angyalka?

- Igen, Szerelmem?

- Szeretkezi akarok veled! – mondom a szemébe nézve és látva a bennük megcsillanó vágyat végtelen elégedettség és öröm jár át. – Megengeded?

- Én is szeretném Szerelmem!

Kijelentésére felmordulok és az ajkaira tapadok. Hevesen csókolom õt, minden szerelmem és szenvedélyem belesûrítve ebbe az egy végtelennek tûnõ csókba, ami viszonzásra talál.

Egy hirtelen mozdulattal elszakadok tõle és a hátára döntöm, majd egy ragadozóhoz hasonlóan mászom rá, miközben õ a könyökére támaszkodva hátrébb kúszik. Amint kikerülünk a vízbõl ismét megcsókolom, de ezúttal folytatom a kényeztetést a nyakának érzékeny bõrén, megnyalogatva a füle alatti puha bõrt. Elhaló sóhajai lágy dallamként csendülnek, kis kezeivel a hátamra simít és folyamatosan simogatja, markolja a vállamat és a hátamat.

- Amadeoh…

Õrjítõ… a férfiasságom már most keményen simul a hasamhoz, a kezeimmel szétsimítom a hosszú combjait, amik engedelmesen adnak teret a csípõmnek, majd összesimítom a kettõnk vágyát.

A forróság, ami bennem tombol erõsebb, mint amit valaha éreztem, mégis ügyelni fogok rá, hogy felkészítsem az egyesülésünkre. Az akarom, hogy ez csepp fájdalmat se érezzem. Számba veszem az egyik rózsaszín kis mellbimbóját, megharapdálom és szívogat, az Angyalkám édes ajkairól pedig felcsendülnek az elsõ igazi nyögések, a csípõje felemelkedik és az enyémhez simul, mire a mellkasába nyögöm az élvezetem.

- Ez az… csináld még szépségem… had érezzem… mennyire kívánsz!

A hangom már most akadozik, a lélegzetem felgyorsult és õ újra meg újra megismétli a mozdulatot, míg már nekem kell lefognom a csípõjét, nehogy idõ elõtt elélvezek tõle.

Alig bírok már gondolkodni, a vágy fehér köde és az ösztön a kielégülés felé hajt, de számomra az õ élvezete a legfontosabb.

Megharapdálom a köldöke körülötti hófehér, puha bõrt, majd belenyalok a pici gödröcskébe. A teste megfeszül, ahogy lejjebb haladva a leheletemmel simogatom meg a vágyát, majd a makktól egészen a tövéig lassan végignyalom, aztán lefelé haladva a herezacskóin is, majd a rózsaszínû izomgyûrûket kezdem masszírozni, amivel azt érem el, hogy folyamatosan nyög, ujjaival a hajamat markolja, de az egyik kezem megakadályozza, hogy elélvezzen.

- Szerelmem… ahhn… kérlekh, neh…nehm bírom…

- Még egy kicsit… legyél türelemmel… Angyalka…

Visszatérek a bejárata kényeztetéséhez, lassan ellazítom az izmait, síkossá téve a nyálammal. Mikor egy kicsit erõsebben masszírozom, már úgy megfeszül a teste, hogy felkiált és tudom, hogy elélvezett volna, ha nem szorítom el a férfiasságát.

- Ah… Ahmadeo… kéhrlekh! Ahzt akarom… hogy ahh… bennem… legyél…

Felnyögök a szavaira és innentõl már én sem bírom tovább, de már nem is kell. Visszamászom rá, majd elkapom az ajkait egy fullasztó csókra, amit úgy viszonoz, mintha az élete múlna rajta.

Már annyira kemény vagyok, hogy úgy érzem, belehalok, ha nem kaphatom meg, mégis lassan fogom csinálni. Ha elemész a szenvedélyem, akkor is…

A bejáratához illesztem a férfiasságom, de még nem hatolok belé. Elõbb…

- Nézz a szemembe… Szerelmem! Látni akarlak… miközben az enyém leszel!

Megteszi, a szemei ködösek, de mérhetetlen szerelem és vágy ég bennük.

- Szeretlek! – lassan, nagyon lassan, centirõl centire csúszom belé, miközben végig a szemembe néz, így láthatom az élvezetet és minden gyönyört ami végighullámzik rajta és ennél szebbet még ne láttam.

Már teljesen egyesültem vele, de nem mozdulok, várok egy kicsit, hogy biztosan ne fájjon neki, majd mikor már õ löki fel a csípõjét megmozdulok.

Felkiált, és azonnal elélvez, megszorítva engem a testében, amit sziszegve tûrök, és amikor enyhülnek a gyönyöre hullámai gyengéden megpuszilom az ajkait.

- Jól vagy Angyalka?

Felnyitja a szemeit és elmosolyodik.

- Ihgen… de…

- Mond csak szerelmem…

- Én… még egyszer… még szeretném… - elpirulva oldalra fordítja a fejét, de én vigyorogva visszaterelem a tekintetét magamra.

- Ahogy parancsolod… Angyalka.

Újra megmozdulok, keresve benne a legérzékenyebb pontot, ami minden férfinak a legnagyobb kéjt okozza és nem is kell sokáig keresnem. Egy mélyebb döfésnél felsikkant és azonnal felizgul az elõbb átéltek ellenére, mire döbbenten néz rám.

Elvigyorodom és szinte tejesen kihúzódva belõle, majd erõsebben belé hatolok. A kiáltása visszhangzik a sziklákon, bizonyítékul szolgálva mennyire élvezi a vad ostromot, amivel a testét bitorlom. Egy cseppet sem kíméletesen mozgok benne, de miden mozdulatomat élvezi, körmeit a hátamba mélyeszti gyönyörében, majd egyszer csak összeszorítja a szemeit és felsikolt…

- Amadeo! – olyan szorosan magába ránt, hogy én sem bírom tovább, forró testébe élvezek, elveszve a gyönyör hullámaiban. Szinte semmit sem látok rajta kívül, csak a ködös zöld szempár lebeg a szemeim elõtt és mikor elmúlik az utolsó hullám is, mellé gördülve, zihálva nézem a kék eget, Lyry pedig az oldalamhoz gömbölyödik.

Azt hiszem ilyen a tökéletesen boldogság…

Mikor mind a ketten fel bírtunk állni, visszamásztunk a barlangba, ahol a puha mohával borított földre ültünk és csak néztük a mederbe zúduló, habzó víztömeget. Lyryt magamhoz húzva a nyakába csókolok, illatos bõre most is ellenállhatatlan, õ pedig mosolyogva oldalra dönti a fejét, még nagyobb teret adva kutató ajkaimnak.

- Csukd be a szemed szerelmem! – kérem gyengéden, és homlokráncolva, de megteszi, amit kérem.

Hátranyúlok, a kabátom zsebébõl elõveszem a kis zöld bársonyerszényt és kiveszem belõle a neki a szánt ajándékomat.

- Kinyithatod! – szemei elé lógatom a gyönyörû ezüstláncot egy könnycsepp alakú gyémántfüggõvel, amit neki készíttettem.

Amint meglátja, azonnal elakad a lélegzete és elkerekedett szemekkel óvatosan ér az ékszerhez, mintha nem akarna kárt tenni benne.

- Amadeo… ez… gyönyörû! – megsimogatja a gyémántot rajtat, majd végigvezeti az ujjait a lánc szépen kidolgozott szemein.

- Örülök, hogy tetszik. – elmosolyodom és félretolom a haját, hogy a nyakába kapcsolhassam.

- Ez az enyém?

- Drága Angyalkám? Ugyan ki másé lenne! – a nyakába illesztem a láncot, ami tökéletesen illik az alabástrom bõréhez.

- Köszönöm Szerelmem! – felém fordul egy rövid csókra és mikor elvállunk megsimogatom a szép arcát.

- Feleségül ugyan nem vehetlek és tudom, hogy a nemesek soha nem fogják elfogadni a szerelmünket olyannak amilyen. De azt megígérhetem neked, hogy amíg csak élek boldoggá foglak tenni, hûséges leszek hozzád és minden szerelmemmel szeretni foglak.

A szavaim komolyak, de szeretném is, ha ezt sosem felejtené el. Õ a legfontosabba a számomra, mondjon akárki akármit.

Könnyek szöknek a smaragdzöld szempárba, majd egy gyönyörû mosolyt kapok válaszul, a legszebbet a világon.

- Ó, Amadeo! Engem nem érdekel, mit mondanak mások! Akkor is örökké szeretni foglak, hogy ha ez senkinek sem tetszik! – egyik remegõ kis kezével a nyakában függõ medálra simít, majd tõle szokatlan hevességgel az ajkaimra tapad, de nem bánom.

Lassan hátradõlünk a puha mohás földre, engedve az újra feltörni készülõ vágynak, ami tudom, hogy soha nem fog alábbhagyni iránta, mindig többet és többet akarok majd kapni belõle. Nem lehet betelni édes ízével, illatával, a hangjával, élvezet újra és újra felfedezni a számomra legtökéletesebb és leggyönyörûbb lényt, aki csak erre a világra született.

Rabul ejtette a szívem és nem is eresztette többé, mert mindenkinek megvan a saját angyala és ha az rátalál, nem tud majd ellenállni az angyali csábításnak…