Kifizeti. Na hogyne. Én meg szopjak, hogy hol kell ezeket meghívni. Egyáltalán kinek van az útjában egy vándorcirkusz igazgatója?! Ahh, komolyan… Kicsit kezd elegem lenni a mostani munkákból. Olyan macerásak. Bezzeg a régi szép idõkben.
Én elmentem az ügyfélért, felvittem magamhoz, kiszadiztam belõle a lelket, kinyírtam és visszavittem a hullát a megrendelõnek. Nem hogy még hívjam meg a kurva cirkuszt, aztán másszak el, nyírjam ki a faszikámat, és még gyújtsam is fel az egész szart, ha nem akarok bajt és nyomokat hagyni. Amúgy is utálom a cirkuszokat. A bohócok olyan kibaszottul idegesítõek!

Bár most minden idegesít, azt hiszem.
Erre rádöbbenve már úton is vagyok a konyhába, hogy megkeressem az ananászos jégkrémemet. Az most jól fog esni. Közben megkeresem azt a rohadt telefonszámot…

* * *

Három héttel késõbb az ígért idõpontban meg is jelennek. Mondjuk nem csodálom, hogy szálka lett a diri valaki szemében, elég nagy rohadék. Fizessek többet, akkor jobb esz a mûsor. Meg a faszomat. Mintha nem fix mûsor kellene, hogy legyen. Lehúzós öregember.

Kocsiba be, gyorskajáldánál stop, veszek egy kis kajának nevezhetõ gumit, és megyek a cirkusz felé. Tegnap volt az elsõ, bemutatkozó elõadás, tudja a fene, mennyit akarnak még, ha kinyiffantom a dirit úgysem lesz már egy sem gyanúsan.
Kezd sötétedni, király. Már lezavarták a délutáni mûsort is, ha minden igaz, most van az esti elõtti pihi. Király, nekem ez így megfelel.

Pakolóba be, és már indulok is, jobb kezemre felszerelve cuki karmocskáimat. Átvágom az egyik ütõerét, benzin meg csak van valahol és megoldok mindent gyorsan. Vacsira otthon is vagyok.
Fekete Audiomon megcsillannak az utcai lámpák fényei, ahogy felkapcsolják õket, de én haladok is töretlenül befelé. Egy kutya meg akar akadályozni, hogy bejussak, de nincs vele sok bajom. Láncra van kötve, így csak annyi a dolgom, hogy a nyakánál elkapjam és egy mozdulattal gyakoroljam rajta, hogy fogom kivégezni a vénséget.

Haladok befelé, az általa keresett lakókocsihoz, de hirtelen valaki megáll elõttem.
Ki a fasz ez az óriás?
- Mit keres itt egy gyerek ilyenkor? - MI?! Gyerek?! ÉN?!
- Ne, vagyok gyerek - morgom egyre idegesebben.
- Pedig nem lógnál ki a tornasorból, öcsi. - Mérgesen pillantok rá.
Hm. Kifejezetten helyes pasi ez. Most nyírjam ki? Izmosnak látszik, és ha lesérülök már itt, akkor az öregemberrel is nehezebb lesz.
- A cirkusz igazgatójával van találkozóm.
Hümmögve nézeget, majd vigyorogva megszólal ismét.
- Bohócnak lehet jó lennél. Már a magasságodon… bocs. Az alacsonyságodon is jót röhögne mindenki - jegyzi meg.
Megölöm.
- Tünés - szisszen rá és ellépve mellette haladok tovább. Elindul utánam, de valaki kiabál, mire inkább arra veszi az irányt.

* * *

Mit is várok, hogy eg szimpla cirkuszigazgatót majd védenek? Pedig neki nem ártana, akiknek tartozik…
Már tisztáztuk, hogy ki vagyok és mit akarok.
- Triplaannyit fizetek, amennyit kapsz! Akármit megadhatok neked! - könyörög.
- Nem érdekel, már elszegõdtem. Lett volna eszed, tata, nem kértél volna pénzt a maffiától. Nem lenne semmi baj. De kellett neked nagyfiúskodni. Na, de menjünk is tovább, minél elõbb haza akarok érni.
Közelebb lépek. Õ felugrik a székrõl és elkezd az asztal körül menekülni elõlem, de nem nehéz megzavarni. Elé rúgom a székét, elesik benne, én meg már mögötte is vagyok. Elõrenyúlva illesztem mutatóujjam karmát a nyakához, és egy laza mozdulattal elmetszem a torkát. Visítani sincs ideje. Elengedem és kilépek a lakókocsi elõtt hagyott kannáért. Idefelé jövet találtam egy kis gázolajat az egyik kocsi mellett.

Visszamegyek, egy laza mozdulattal kivágom a jobb szemgolyóját és beteszem a formalinnal töltött üvegbe. Kell a bizonyíték, még ha nem is kérték. Már nem is hörög, heh, mázli.
Feltúrok mindent és micsoda mázli, találok egy elég vaskos kis táskát, csurig lével. Fizetés kiegészítés. Nyamm.
Locsolok, majd kintrõl is, és dobom a zippot. Ég, robban, én meg indulok is, mielõtt még többen sereglenek ide. Már kint járok, amikor…
- Törpe - jelenik meg mellettem a korábbi bunkó. - Hé, hallod, minicirkáló?! - Meg. Akarom. Ölni. Most.
- Ne velem foglalkozz bunkókám, felrobbant a diritek lakókocsija, rohanj és sirasd el inkább - jegyzem meg felé fordulva, majd a kocsiba pakolom a táska pénzt, és a kesztyûtartóba teszem az öveget a szemgolyóval.

Sergej

Újabb város. Jaj, nem. Várj. Ez még mindig ugyan olyan, mint tavaly tavasszal. Egy épület sem változott. Szóval a képeslapjaimat hagyom a fenébe, innen nem érdemes még egy bögrét sem elhozni. Így csak azt élvezem, hogy újra a magasban lehetek. Talán ideje lenne gyakorlást is bevezetni, csak hogy többet töltsek idefent az idõmbõl, és ne kelljen az ember nevû evolúciós szeméttel foglalkoznom. Elvagyok én, komolyan!

Mert ezeknek sosem elég. Mindig több és jobb kell, meg anyámkínja. Hát hagyjanak a fenébe! Ez a magát igazgatónak hívó majom is ugráltat. Majd szépen itthagyom, és leshet. Én vagyok a fõattrakció, ha nem lennék, ez a hulladék városka el se jönne. Csuknánk a kapukat és do svidaniya! Hogy esne hasra a zsugoriságában! És mindenneka tetejében mindenféle jöttmentek cirkálnak a táborban is. Ezek meglopnak meg a személyes tárgyainkat imádják tele... undormány. Legközelebb jobban utánajárok, hová állok be.

Némá, nem tudtam, hogy gnómok is vannak a mai elõadásban!

- Mit keres itt egy gyerek ilyenkor?
- Ne, vagyok gyerek – ó, ráéreztem, tökmag?
- Pedig nem lógnál ki a tornasorból, öcsi. - végigmér, de úgy effektíve, mielõtt foghegyrõl válaszol.

- A cirkusz igazgatójával van találkozóm.

- Bohócnak lehet jó lennél. Már a magasságodon… bocs. Az alacsonyságodon is jót röhögne mindenki. - ó, de édes gyilkos pillantás, hogy össze ne szarjam magam!
- Tünés.

Én indulna is tovább. De hát olyan felüdülés, hogy valaki nem vesz semmibe! Felveszi a kesztyût, és még arroganciája is van! Az ilyeneket nézném meg, hogy az ágyban, ha leigázom, milyenné válnának. Játszani akarok! Persze a hülye technikus megint zaklat a hülye próbájával. Talán ha egy kicsit visszavenne magából...

~*~

Alig egy fél óra, amire végre értelmet lehelek a jelenéktelen, és szürke alakra, akire soha senki sem fog emlékezni, ha meghal. De nekem egy világgal ér fel. Hogy lehet valaki ennyire sötét? Orrnyergem masszírozom. El akarok tûnni innen. A gyomorsavam küzdi magát felfelé a nyelõcsövemen, ha csak belegondolok... Arggh... Erre inni kell.

Bumm.

Ugye én menekültem meg? Meghaltam, és a mennyben vagyok? Az ott tényleg a diri kocsija! Ó, áldja az ég, ugye az a nyálgép bennemaradt? Felcsillanó szemekkel indulok neki, cilinderem a hónom alá csapva, de alig pár lépés hosszú lábaimmal, és beleütközök a kis manóba.

- Törpe. - semmi. - Hé, hallod, minicirkáló?!
- Ne velem foglalkozz bunkókám, felrobbant a diritek lakókocsija, rohanj és sirasd el inkább. - azzal pakol az autóba.
- Sirassa a halál, hogy az õ gondozásába került az az evolúciós zsákutca. - legyintek, és az autója ajtajának támaszkodok, hogy újra megállásra késztessem.

- Mit akarsz, égimeszelõ? Dolgom van.

- Micsoda gyilkos tekintet... - gonoszul elvigyorodom. - Azt hittem a dolgod kirobbanó sikerrel végezted el. - azzal célzatosan hunyorgok rá.

- Mire akarsz kilyukadni, kõagyú? - sziszegi, jeges szemeitõl azonban nem akaróz halálra fagyni.

- Nem lyukadok én sehova. Hálás vagyok, hogy megszabadítottál rabszolgasorsomtól. - és színpadias mozdulattal kalapot emelek neki.

- Dugd a hálád valahová máshová. - sziszegi, és tolna félre.

- Ahogy akarod.

Azzal megragadom, és az autójának motorházfedelére csüccsentem, majd az ajkaira hajolok. Nem tervezek vele semmit, de heves lénye üdítõ a sok begyöpösödött alak után, és minden másodpercét ki akarom élvezni. Ajkamra harap, én meg egyszerûen ezt engedélynek veszem a durvább csókra. Fémes véríz fûszerezi csókunkat.

- Mi a fasz bajod van? - egész feje vörös, én meg ördögi mosolyom villantom rá.

-Nyugi, ribizlibogyó! Még a hálám nem is sikerül bedugnom a minden bizonnyal feszes, szûk kis...

Lendül a keze felém, de artista vagyok, akinek az élete függ az élet apró mozzanatain több méter magasban, így nem talál. Röhögve kapom el a mancsát, és magamhoz rántom, hogy hozzámtapadjon.

-Van két ajánlatom. Vagy most mutatom meg, mennyire... - száján végignyalok, habár tervem egész más, mint amire õ gondol. - hálás vagyok, vagy elcipellek magammal, és majd késõbb bizonyítok.

-Hozzám ne merj érni! Eressz el melák, mert...

-Ugyan. A hónom alá csaplak, és az ölebem leszel. Na? Kis homokkal teli ládát is kapsz, ha ilyen jól viselkedsz...

Cápamosolyt fel. Minnél jobban ágál, annál jobban vágyok a szórakozásra. Nem akarom én az ágyamba vinni, távol áll tõlem, hogy az elsõ és egyetlen alkalom után fiúk után loholjak. Itt most pusztán a lényének élvezetére vágyok. És minden cseppjét jobban fogom élvezni, mint ezer kielégülés általa. 

David

- Sirassa a halál, hogy az õ gondozásába került az az evolúciós zsákutca - jegyzi meg, de mikor részemrõl már befejezõdött a beszélgetés, az ajtónak támaszkodva tart fel. - Mit akarsz, égimeszelõ? Dolgom van.
- Micsoda gyilkos tekintet... Azt hittem a dolgod kirobbanó sikerrel végezted el. - He? Ez meg honnan…?
- Mire akarsz kilyukadni, kõagyú? - kérdezem idegesen. Az kell még, hogy lebuktasson, de nagyobb, fiatal, nehéz lenne megölni.
- Nem lyukadok én sehova. Hálás vagyok, hogy megszabadítottál rabszolgasorsomtól - emeli meg kalapját. Felvonom a szemöldököm.
- Dugd a hálád valahová máshová. - Részemrõl tényleg vége, de õ motyog valamit, majd nemes egyszerûséggel feldob a motorháztetõre. Szívem szerint felordítanék, hogy új a fényezés, te segg! De nem teszem, mert egyel több száj van az arcomnál, mint kellene neki.
De mi a faszért smárol le? Én meg majd hagyom, mi? Megharapom, de csak még jobban bevadul. Mazochista fasz…
- Mi a fasz bajod van? - kérdezek azért rá.
- Nyugi, ribizlibogyó! Még a hálám nem is sikerül bedugnom a minden bizonnyal feszes, szûk kis...
Feszes is meg szûk is és a közelébe se mehetsz, állat! De a pofon rossz irányba fordul., és még közelebb kerülök. Fene…
- Van két ajánlatom. Vagy most mutatom meg, mennyire... hálás vagyok, vagy elcipellek magammal, és majd késõbb bizonyítok.
- Hozzám ne merj érni! Eressz el melák, mert...
- Ugyan. A hónom alá csaplak, és az ölebem leszel. Na? Kis homokkal teli ládát is kapsz, ha ilyen jól viselkedsz...

Épp küldeném el a picsába, mikor meghallom a szirénákat.
- Na jó, engedj, mert erõszakosabb leszek - morgom. Az kell még, hogy emiatt a barom miatt elkapjanak.
- Nem engedlek - incselkedik tovább, és lefog.
Oké.
Lábaimat a dereka köré csavarom, és elkezdem magam felhúzni ülõ helyzetbe, így az ágyékunk teljesen összesimul. Amíg ezen meglepõdik, a szorítása lazul karjaimon, én meg villámgyors mozdulattal karom elõ egyik karmomat és illesztem a nyakához. A biztonság kedvéért kicsit bele is szúrom.
- Engedj el, vagy kinyírlak - morgom most már halálosan komolyan. - Nem miattad fogok lebukni - sziszegem.
- Honnan veszed, hogy nem  köplek be ha életben hagysz, vagy nem szabadulok most ki? - kérdezi vigyorogva.
- Ha megmoccansz, átvágom a torkod és ha sejted, hogy én nyírtam ki az igazgatót is, akkor tudod, hogy pénzért dolgozom és azért gondolkodás nélkül ölök is. - Egy negyed pillanatra látom csak az elbizonytalanodást, de kitartóan visszapakolja a vigyort.
- Vigyél magaddal - kéri határozottan.
- Inkább itt, helyben kinyírlak!
- Hé, mi folyik ott? - hallok meg egy eddig új hangot.
Fasza. Nincs idõm elvágni a torkát. Egy karommal csak annyi idõ lenne, amíg ideér a ismeretlen, de akkor még le kell rúgni magamról, és beszállni. Egyszerûbb csak nagyot rúgni bele, egy bukfenc hátra, az ajtón be és már ott is vagyok, ahol kell. Slusszkulcs fordít, és megyek is.

Már otthon látom meg, hogy a telefonom, a magántelefon kiesett vagy kilopta az a melák! Agr! Morogva sétálok el egy utcaihoz, és hívom fel magam. Fel is veszi.
- Minimobil! - csicsergi bele. … …
- Tíz perc múlva egy fehér kocsival a parknál leszek. Hozd oda a mobilt, kifizetem - darálom. Okézza, én meg leteszem. Hazamegyek, kiállok a fehér Hondával és odahajtok. Odaérve viszont elég komoly dolgon akad meg a szemem.
- Mi a fasznak a nagytáska? - kérdezem felvont szemöldökkel. Ennyi pénz kellene neki? De innen úgy néz ki, hogy meg van tömve.

Sergej

 - Na jó, engedj, mert erõszakosabb leszek - de ideges lett valaki a szirénáktól, mi? 

- Nem engedlek.

Lefogom õt, nem nehéz, hiszen erõbeli fölényem jócskán többszöröse övének. Lehet, hogy gyilok õ, de inkább olyan orv- féle, semmint olyan testõr-alkat, mint... Micsoda csoda, én. Nem vagyok töpörtyû, termetem elég... szembetûnõ. De lám, nem csak erõvel lehet gyõzni, igaz? Ölét enyémhez dörgöli, én pedig észrevétlen borzongok meg. Nemnemnem! Nem akarom én ezt, én... Ah, az ördög! Mégis csábító, hogy ilyen gyereknek nem való játékkal fenyegetõzik. Szexi.

- Engedj el, vagy kinyírlak – milyen komoly arc, milyen határozott kisugárzás! - Nem miattad fogok lebukni.
- Honnan veszed, hogy nem köplek be ha életben hagysz, vagy nem szabadulok most ki? - szemei szûkülnek, és bár ennek a kis játékkatonának az áldozata lennék!
- Ha megmoccansz, átvágom a torkod és ha sejted, hogy én nyírtam ki az igazgatót is, akkor tudod, hogy pénzért dolgozom és azért gondolkodás nélkül ölök is. - Ezzel arra akar kilyukadni, pénzért bármit, vagy épp azt mondja, hogy csak öl pénzért... mert ha az elõbbi... heheee.
- Vigyél magaddal.
- Inkább itt, helyben kinyírlak!
- Hé, mi folyik ott?

Tanulmányt fogok írni a törpe arcáról. Gyors fejszámolás, én addig körbenézek a zsebei tájékán. Mennyi fura cucc! Egyelõre telefon is megteszi. És lám, elrúg, majd elhúz, mint a vadlibák. Félmosollyal ajkaimon tisztázom a kis kíváncsival, hogy szerelmi afférom nem tartozik rá, majd elégedetten dobálva új szerzeményemet startolok a lakókocsimba.

Mivel kétlem, hogy azt is hajlandó lenne plusszként elcipelni velünk, hát egy bérelt garázsba tetetem le, a legfontosabbakat összepakolva vártam a hívását egy közeli kajáldában. Nem is kellett sokat ücsörögni, elég hamar kezdte hiányolni.

- Minimobil!
- Tíz perc múlva egy fehér kocsival a parknál leszek. Hozd oda a mobilt, kifizetem.

Hát persze, ahogy kívánod, õ törpe-rettenet. Tõlem még egy jóllakott ovis sem lehetne elégedettebb. Bedobom a vacsim, majd ráérõsen sétálok a parkig. Lám, szinte alig pár pillanat múlva meg is érkezik, és csúnyán méregeti a cuccaimat.

- Mi a fasznak a nagytáska? - milyen udvarias.

- Nem várhatod el tõlem, hogy egy ruhával menjek. - vonok vállat, majd az autóhoz sétálok, és elegánsan beülök.

- Szállj ki! Hallod, te génmanipulált zsiráf! Mit csinálsz? - ó, milyen édes arca van!

- Hát te mondtad, hogy kifizeted a telefont. - nézek rá már-már elhihetõ ártatlansággal, csak hát a mosolyom ugye... - Vagy mégsem fogod? Szólj, mert akkor kiszállok, és majd az õrsön találkozunk. - azzal bekötöm magam. - Én készen vagyok, mehetünk.

Cifra káromkodást kapok elsõ reakcióként, majd a kicsi plüss megkerüli a kocsit, és feltépve az ajtót toppant.

- Tûnj innen! - sziszegi, én azonban kényelmesen ülök, köszönöm.

- Hány szám is van a telefonodon? Sok? Akkor ma este pár fakabát túlórázni fog. Sajnálnám õket...

Hideg, számító arcot vágok, félmosoly a számon, és elégedettség a szemeimben. Õ is tudja, hogy egy telefonról még azt is ki lehet deríteni, hogy szartál, ha az veled volt a budin. Úgy csapja be az ajtót mögöttem, hogy egy pillanatra azt hiszem, az leesik a keretbõl. Beül a volánhoz, de pár hosszú pillanatig csak mélyeket lélegzik.

- Elhiszem, hogy jógáznod kell, hogy megnyugodj meg ilyesmi... De ettõl ugye kilátsz a kormány mögül? - nézek rá csúfondárosan. - Nincs valami méretkorlát a kicsi sofõrökre? Vagy babaülésed van?

- Dugulj el! - úgy hörren rám, mintha a mamáját fojtogatnám. Együttérzõn bólintok.

- Nem lehet könnyû. Ahányszor elkérik a jogsid, a bölcsis felvigyázó számát kell megadnod. Ne aggódj. Majd azt mondom, hogy én vagyok a papád, és épp tanítalak vezetni. - cinkosan kacsintok. - Elviszem helyetted a vezetési balhét, okés? De azért a hullajó bulik érdemeit nyugodtan zsebeld csak te.

Látom, hogy veszíti el az önuralmát, mégis a nyugalom meg a harmónia megtestesítõjeként ülök az autóban, és nézek rá az anyósülésrõl. Görcsösen szorongatja a kormányt, látom a fejében érlelõdni a leendõ tervét. Márpedig nincs kedvem alulról szagolni a virágoskertet, vagy esetünkben a park kutyatojos levegõjét, köszönöm.

- Amúgy a telefonod két részben. Nálam a neked fontos része, és a maradék, egyelõre jelentéktelen része pedig eldugva. Majd ha megkaptam a fizettségem, akkor te arra én erre, és sose látjuk egymást. - ezzel meg bebiztosítottam magam.

- Akkor megöllek, és aztán kutathatok a holmid között. - gyilkos fény villan szemeiben.

-Csillapodj, gumimaci! A mamád nem monda, hogy nem illik fenyegetõzni? Úgy eldugtam, hogy akár most is engedhetném, hogy átnézz, tudom, hogy nem találnád meg. - cápavigyor.

-Amint megkapom az utolsó darabot, megkereslek, és kicsinállak, gumiember! - ijedtséget tettetek.

-Vagyis, amint megnõsz, és feléred a nyakam. Húúú... majd figyelek, nehogy több tejecskét igyál elalvás elõtt. Amúgy sem egészséges a magadfajta gézengúzoknak. A kissámlidon meg szalonnát sütök. Vagy... téged puszedlinek. - szempilláim rebegtetve felsóhajtok. Ez maga a gyönyör! - Mehetünk. Én nem akadályozlak téged, te se engem, én csak a fizetségem akarom. - teszem hozzá kevésbé irritáló hangon.

-És mit akarsz? - hû, hátrébb az agarakkal, kisember!

-Jól szórakozni.

Felszalad a szemöldöke, de nem mondok többet. Elõre fordítom a fejem, úgyis ha megöl, akkor annyi. A kis telefonkártya nálam, jól eldugva. Ha lenyeltem volna, akkor nem lett volna ekkora biztonságban. És a telefon, rajta a tényleges bizonyítékokkal pedig mostanra már jó messze tõlünk. Irány nyaralni!

David

- Nem várhatod el tõlem, hogy egy ruhával menjek. - Hova? Vávávávááááááááárjunk, minek ül be?!

- Szállj ki! Hallod, te génmanipulált zsiráf! Mit csinálsz?

- Hát te mondtad, hogy kifizeted a telefont. Vagy mégsem fogod? Szólj, mert akkor kiszállok, és majd az õrsön találkozunk. Én készen vagyok, mehetünk.

Mondom, ami a számra jön, majd kiszállok, és átrohanva az oldalára, elkezdem kicsit nyomatékosítani.

- Tûnj innen! - sziszegem idegesen.

- Hány szám is van a telefonodon? Sok? Akkor ma este pár fakabát túlórázni fog. Sajnálnám õket...

Rohadj meg, szemétláda! Becsapom az ajtót, pár levegõ, és beülök. Még mindig megölhetném, nem?

- Elhiszem, hogy jógáznod kell, hogy megnyugodj meg ilyesmi... De ettõl ugye kilátsz a kormány mögül? Nincs valami méretkorlát a kicsi sofõrökre? Vagy babaülésed van?

- Dugulj el! - Most valahogy kisebb gondom is nagyobb annál, hogy szopat. Ha emiatt a faszfej miatt fogok lebukni, a villamosszékhez vezetnek azonnal. Olyan százötven gyilkosság és a számát se tudom, mennyi kínzás. Hah. Bajbajbaj…

- Nem lehet könnyû. Ahányszor elkérik a jogsid, a bölcsis felvigyázó számát kell megadnod. Ne aggódj. Majd azt mondom, hogy én vagyok a papád, és épp tanítalak vezetni. Elviszem helyetted a vezetési balhét, okés? De azért a hullajó bulik érdemeit nyugodtan zsebeld csak te.

Oké, ez is kezd idegesíteni. Mit képzel magáról ez a köcsög?!

- Amúgy a telefonod két részben. Nálam a neked fontos része, és a maradék, egyelõre jelentéktelen része pedig eldugva. Majd ha megkaptam a fizetségem, akkor te arra én erre, és sose látjuk egymást. - Tarthatunk most ott?

- Akkor megöllek, és aztán kutathatok a holmid között.

- Csillapodj, gumimaci! A mamád nem monda, hogy nem illik fenyegetõzni? Úgy eldugtam, hogy akár most is engedhetném, hogy átnézz, tudom, hogy nem találnád meg.

- Amint megkapom az utolsó darabot, megkereslek, és kicsinállak, gumiember!

- Vagyis, amint megnõsz, és feléred a nyakam. Húúú... majd figyelek, nehogy több tejecskét igyál elalvás elõtt. Amúgy sem egészséges a magadfajta gézengúzoknak. A kissámlidon meg szalonnát sütök. Vagy... téged puszedlinek. Mehetünk. Én nem akadályozlak téged, te se engem, én csak a fizetségem akarom.

- És mit akarsz?

- Jól szórakozni.

Most ha kilyukadunk ott, hogy egy dugásért szenvedtet ennyit, utána levágom a farkát. Ez teljesen tuti. De mi van, ha… bár az a magántelefon, abban nincsenek üzleti ügyek. De amikor legutóbb alábecsültem valakit, Tonit elrabolták. Hah.

Sóhajtva dõlök a kormányra. Hogy a picsába magyarázzam el neki, hogy kivel kezdett ki…?

- Figyelj ide, agyifagyi - szólok rá és indítok. - Lehet, hogy neked ez most cseszettül jó mókának látszik, de nagyon rossz helyre keveredtél, ember. - Index, irány a megrendelõ. - Van fogalmad róla, hogy kikkel üzletelek?

- Nem igazán érdekel - rántja meg a vállát.

- De rohadtul jó lenne, ha érdekelne.

Csend. Õ nem szól, én nem szólok, nekem jó a csend. Egészen addig, amíg el nem érjük a kijelölt helyet. Egy mocskos kis bár. Leparkolok a pirossal jelölt helyre.

- Gyere.

- Hova? - kérdezi. Kiveszem a kesztyûtartóból a szemet és meglebegtetem.

- Leadjuk a megrendelést. De ha itt maradsz, mire visszaérek vagy kurva leszel vagy szervdonor. Szóval szállj ki, pofa alapállás, és ne bámulj meg semmit - pillantok rá. Nem bólint, de leszarom. - Bár tudod mit? Maradhatsz is, csak majd hajolj ki ha vágják a torkod, ne vérezd össze a huzatot. - Kiszállok, becsapom az ajtót és bemegyek a bárba. Még be sem érek teljesen, már mögöttem van.

- Egy szó és kivágom a nyelved.

Vigyorog.

Oké, leszarom, levettem róla a kezem, én szóltam.

Haladok töretlenül, õ a nyomomban. Nem állít meg senki. A pult mellett be, a másik helyiségbe, ott a fõnök, az ölében egy tíz körüli kislány.

Meglát, vigyorog, az ölébe dobom az üvegcsét. Kinyitja, a kezébe veszi.

- Ez az õ szemszíne - morogja. Összenyomja a golyócskát, ami szétfolyik az ujjai között, majd a kislány combjára törli, aki ezt szó nélkül tûri. Aztán elém dob egy táska pénzt. Az idiótát le se szarja.

- Öröm volt - vigyorogja.

- Ja, az volt. - Sóhaj, indulás kifelé, ugyanott.

Ahogy a kocsiban ülünk, ránézek.

- Visszaviszlek a parkhoz, visszaadod a telefonomat és soha nem látjuk egymást, oké? - kérdezem. - Nem akarsz te velem lógni, hidd el.

Sergej

Micsoda melodráma történhet a pici ember még picibb agyában! És mégis mennyit agyal rajta!!!

- Figyelj ide, agyifagyi - végre indít. - Lehet, hogy neked ez most cseszettül jó mókának látszik, de nagyon rossz helyre keveredtél, ember. Van fogalmad róla, hogy kikkel üzletelek?
- Nem igazán érdekel – és így van, mert felõlem a pokol bugyraiból rángatott démonokkal is találkozhat, mert az én életem sem volt habcsók-pite...
- De rohadtul jó lenne, ha érdekelne. - nem törõdök vele, figyelem õt, ahogy vezet. Talán mégsem kis méregzsák, csak komplexusa van, de hát érthetõ...

- Gyere.
- Hova? - erre az orrom elõtt lenget valami biosz-szertárba való gusztusos izét. Jé, egy szem! Valaki szemtelen lett!
- Leadjuk a megrendelést. De ha itt maradsz, mire visszaérek vagy kurva leszel vagy szervdonor. Szóval szállj ki, pofa alapállás, és ne bámulj meg semmit - csak figyelem, ahogy kioktatni szeretne, de hát elkésett vele... - Bár tudod mit? Maradhatsz is, csak majd hajolj ki ha vágják a torkod, ne vérezd össze a huzatot. - s riszálva indul befelé. Azért sem hagyom ezt ennyiben!

- Egy szó és kivágom a nyelved. - tetszene, hogy nem szólok be, mi?

Hangtalanul követem õt, és szórakozottan figyelem az arcokat idebent. Érdekes felhozatal. Hát még a megrendelõje! Hát ez a kis töpszli elég jó imázzsal rendelkezett eddig, rosszfiú meg minden, de ez itt... a legaljának a ténylegalja! Mégsem szólok, csak méregetem, és figyelem a párbeszédüket. Meg a valag pénzt. Kíváncsi vagyok, mennyit adott volna a marokkütyüért, miután ezt mind felmarkolta. Mondtam már, hogy oltári ötleteim vannak? Már-már élvezem, ahogy a kocsiban rámnézve újabb beszédet ereszt meg.

- Visszaviszlek a parkhoz, visszaadod a telefonomat és soha nem látjuk egymást, oké? Nem akarsz te velem lógni, hidd el.

- Hé, minimanó, te most engem féltesz? - hitetlenkedve nézek rá, és fejcsóválva túrok szõke hajamba, szemem sarkából nézve rá. - Mi történhet velem? Meg akarnak ölni? Csúnya dolgokat fogok látni, hallani meg ilyesmi? Jössz majd a velem veszélyben vagy dologgal is? - felvonom a szemöldökömet. - Ezen már túlestem. Lapozzunk. Mi a következõ állomás?

- Komolyan beszéltem, zokniagyú! Lehet, hogy alulról küzdötted fel magad, de azért ne szállj el magadtól. Álmodban sem láttál még olyat, ahol én meg szoktam fordulni.

- Ebbõl a szövegbõl csak annyi esett le, hogy nem ismersz, fogalmad sincs, ki vagyok. Ha ezt így folytatod, halálra fogom magam röhögni ettõl. Szóval csak gyújts és menjünk. A nyakadon fogok lógni egy darabig.

- És ebbõl mi a jó neked? Tudod, mivel foglalkozom. - szemei túl komolyak, van egy olyan érzésem, hogy csúnya komplexusai igen rossz felé vitték.

- Unom a banánt a cirkuszban. Szeretem, ha imádnak, de rá lehet unni arra is, mint a nyomorra, meg a fényûzésre. Tehát köszönöm, hogy elviszel.

- Nem foglak megvédeni.

- Nem kértem. - és ártatlan mosolyt villantok rá. - Majd vigyázok magamra, kisfiam, ne aggódj.

- Ha bajban leszel, otthagylak.

- Rendben. De ha megtalállak, szó nélkül furikázol és szórakoztatsz tovább. - pilláimat rebegtetem, bár nem vagyok nõ, így nem megy csábítóan.

-Mi a fasz bajod van ezzel a szórakozással? - felcsattan, én pedig újra számítóvá válok. Érdekesebb, ha dühös, mert olyankor sokkal... cukibb.

-Indulhatsz felõlem. - nem indul. - Nyugi már, a hajad kilátszik a volán mögül, ha nagyon dühös vagy. - közelebb hajolok cinkosan. - Kár, hogy a magassarkú itt nem mûkszik, mi?

-Csak... Fogd be.

És végre startolunk. Elégedetten szusszanok, hátradõlök, majd zenét kapcsolok, mert úgy tûnik tényleg komolyan gondolta, hogy fogjam be. Hát legyen. Keresek valami jó kis zenét, ami nem az elõadások alatti áriára hasonlít, és élvezhetõ, majd élvezkedve veszek elõ egy szelet csokit.

-Kérsz, töpörtyû? Jutalomfalatka a sikeres kis küldetésedért. - kibontom. - Mondd hogy ááá! Itt repül a repülõõõ!!! - és a szemei szûkülnek, hidegülnek, jõ a bomba... Ó, hogy élvezem. Az orosz rulett pont nekem való, nem? 

David

- Hé, minimanó, te most engem féltesz? - Minimanó. Ez új, és hogy nyeljek sósavat, tetszik a hangzása.  - Mi történhet velem? Meg akarnak ölni? Csúnya dolgokat fogok látni, hallani meg ilyesmi? Jössz majd a velem veszélyben vagy dologgal is? Ezen már túlestem. Lapozzunk. Mi a következõ állomás?
- Komolyan beszéltem, zokniagyú! Lehet, hogy alulról küzdötted fel magad, de azért ne szállj el magadtól. Álmodban sem láttál még olyat, ahol én meg szoktam fordulni.
- Ebbõl a szövegbõl csak annyi esett le, hogy nem ismersz, fogalmad sincs, ki vagyok. Ha ezt így folytatod, halálra fogom magam röhögni ettõl. Szóval csak gyújts és menjünk. A nyakadon fogok lógni egy darabig. - Juppi…
- És ebbõl mi a jó neked? Tudod, mivel foglalkozom. - Vagy ennyire hülye? Ha bukok, bukik velem. Mert ha már itt van, csak rákenek innentõl mindent.
- Unom a banánt a cirkuszban. Szeretem, ha imádnak, de rá lehet unni arra is, mint a nyomorra, meg a fényûzésre. Tehát köszönöm, hogy elviszel.
- Nem foglak megvédeni - jegyzem még meg.
- Nem kértem. Majd vigyázok magamra, kisfiam, ne aggódj.
- Ha bajban leszel, otthagylak.
- Rendben. De ha megtalállak, szó nélkül furikázol és szórakoztatsz tovább. - pilláimat rebegtetem, bár nem vagyok nõ, így nem megy csábítóan.
- Mi a fasz bajod van ezzel a szórakozással? - kérdezek most már tényleg rá, mert idegesít, hogy nem tudom.
- Indulhatsz felõlem. Nyugi már, a hajad kilátszik a volán mögül, ha nagyon dühös vagy. Kár, hogy a magassarkú itt nem mûkszik, mi?
- Csak... Fogd be. - Egyrészt hálás is lehetek neki. A jelenléte emeli az ingerküszöbömet, nehezebben fog elpattanni az agyam.
Kiszolgálja magát a kocsiban, kényelmesedik, zenét kapcsol.
- Kérsz, töpörtyû? Jutalomfalatka a sikeres kis küldetésedért. Mondd hogy ááá! Itt repül a repülõõõ!!!

- Tudod, kezdem azt hinni, hogy nincs is semmi a lábad között. - Odanyúlok és rámarkolok. - Nézd, tényleg van. - Felé fordulok, hiszen piros, és én törvénytisztelõ állampolgár vagyok. - Szóval férfi vagy, akkor fogd be a pofádat, vagy joker-mosolyt kapsz, idióta óriás - sziszegem.
Csend.
Lehet kiesett, oda se nézek, mert felbátorodik… és igen! Annyira okos vagyok! Mi van, ha úgy teszek, mintha itt se lenne? Ha nem veszek róla tudomást. Eddig úgyis úgy néz ki, hogy imád szívózni. Akkor csak annyit kell tennem, hgy észre sem veszem, nem? Akkor nem lehet baj.
Ojeeee!
- Hé, mini, hova megyünk? - kérdezik, mikor már kint vagyunk a városból.
Nem felelek, rezignált nyugalommal vezetek hazáig. Ahol viszont úgy érzem, hogy kitépem a szívét. Végigdumálta, végigsikongatta az utat, hogy hova megyünk. Bahh...
De szerencsére meglátom Toni kocsiját. Megnyugszom és elindulok befelé, de kirepül elém. Fehér inge kigombolva, rövidnadrágja a combja közepéig ér. Ideges…
- Minek van a kibaszott mobiltelefon? - üvölt, amolyan köszönésképp.
- Az az izé ellopta - mutatok hátra. - Ha nem hozom haza, feladja a rendõrségen, nem kell a baj. Így nincs magánteló. Hívj a melóson - mondom. Végigméri az idiótát, majd követ be, ahogy az idióta is.
- Hé, minike, ki ez? Hallod? Ki ez? Mutass már be!
- Te David, szerintem neked beszél - szólal meg Toni, majd beletúr vállig érõ, szõke hajába, felül a pultra, hosszú lábait lelógatva, szép, acélkék szemeivel rám pillantva.
- Sejtem, csak nem érdekel - jelentem be. - Hiszek benne, hogy ha nem foglalkozom vele, elmegy, tedd te is ezt.

Sergej

- Tudod, kezdem azt hinni, hogy nincs is semmi a lábad között. - és keze már nyúl is, olyan helyre, amit férfiú nem fogdosott... nem is tudom mióta. Meghökkent. - Nézd, tényleg van. - rámnéz, kékei ha tehetnék, egy kanál vízbe fojtanának. - Szóval férfi vagy, akkor fogd be a pofádat, vagy joker-mosolyt kapsz, idióta óriás.

Igyekszik kemény fiú lenni, de neki is vannak dolgai, amik gyengévé teszik. Sõt esetlenné. Vajon ha tényleg az lenne a célom, hogy ágyba cipeljem, akkor is így viselkedne? Rég felhagytam ezzel a csábítósdival. Úgysem nekem való.

- Hé, mini, hova megyünk?

És nem kapok választ. Sebességet vált, tükörbe pillant, kanyar... És most bevetem a cirkuszt látogatott minden gyerek meggyõzési technikáját. Visongok meg minden, azért bõgni nem vagyok hajlandó. Nem válaszol, rám se bagózik. Ez így nem lesz érdekes. Csak érjünk oda. Lehet az majd felõlem a világúristen, akkor is kinyitom a szám. És lám. Itt vagyunk. Itt? Egy igazi menõ csávó szalad ki a házból tüzet okádva, míg én érdeklõdve szállok ki a kocsiból. És a kertitörpe szemei megváltoznak. Óóóó! Megvan hát, mi az új mûsorszám!

- Minek van a kibaszott mobiltelefon? - egész ízléses test, heves temperamentum, ez is megteszi tulajdonképpen.
- Az az izé ellopta. Ha nem hozom haza, feladja a rendõrségen, nem kell a baj. Így nincs magánteló. Hívj a melóson - egyre növekvõ lelkesedéssel követem õket a házba.
- Hé, minike, ki ez? Hallod? Ki ez? Mutass már be!
- Te David, szerintem neked beszél. - azzal olyan erotikus mozdulatsort vág le, hogy a szemem rajta felejtem.

- Sejtem, csak nem érdekel. Hiszek benne, hogy ha nem foglalkozom vele, elmegy, tedd te is ezt.

Vigyort eresztek meg a kis tipegõ felé. David. Értem. Az információhalmaz kielégítõ, és örülök, hogy nem nekem kell a próbálkozó kisemberbõl kihúzni a szavakat. Táskám leteszem, majd késõbb az alvós szobámba viszem, és a hadjáratot elindítva elõbb megfogom az öcsi tekintetét. Miután a szemkontaktus megvan, elindulok felé. Mint a cápa, aki megtalálta a vacsoráját.

- Hé seggfej! Ne is álmodj róla!

Valami légy zümmög a szobában. Félrelegyintem, de mivel az utamban áll, hát a kezemmel könnyedén tolom félre. A kezeim voltak a kenyérkeresõim. Több, mint izmos vagyok. Szóval akadály nélkül állok a tesó elõtt. Felkapom kacsóját, a kis törpe halk kiabálásával nem törõdve, és bemutatkozok.

- Becstelen nevem Sergej. - és puszit lehelek kézfejére, végig a szemébe nézve.

- Vedd le róla a mancsod te perverz tapló! - szinte látom, hogy vörösödik a feje, kár, hogy most én ignorálom õt, nemde?
- Hívj csak Toninak...

Csak én érzem, vagy tényleg mélyült a hangja? Végigmérem, habár nem úgy, mint potenciális matractárat, hanem, hogy mi köze lehet a kis méregzsákhoz. Szemek egyeznek, meg pár vonás, így az élettársakat kizárom. Mosolyom kiszélesedik, ahogy felegyenesedek.

-Gondolom, a mögöttem sápítozó a bátyád. - bólint. - Hálám akartam kifejezni neki, amiért megmentett, ezért csúnyán elbánt velem. - közlöm tényszerûen a dolgokat, az én javamra fordítva. - Úgy döntöttem hát, elégtételt követelek.

-Méghogy én... - és lamentál a hátam mögött. Toni odapillant, de oldalra billentem a fejem, hogy újra a szemeimbe nézzen.

-Tehát, szépségem, egy darabig veletek fogok élni. Azt mondom, tegyük ezt az idõt élvezetessé. - cápavigyor.

-És a telefon? - látom, azért a testvéri kötelék oda-vissza mûködik.

-Amint megkapom, amit akarok, a kielégítést... - kissé máshol kap hangsúlyt így kimondva.. - Visszaadom. Addig a gyermek felvigyázója leszek. Vele megyek tárgyalni, dolgozni, aludni és fürdeni. Most, hogy tudom, hol lakik, ugyanis telefonnál többet is tudok adni... a megfelelõ helyekre...

Tudom, fenyegetésnek hangzik, mindkét testvér vasvillára tûz, ugyanakkor a fiatalabbé olyan.. másképp villog mellette. Nem világosítom fel, hogy nem szexet keresek, ahogy a bátyját sem. A félreértésekbõl szülnek a legjobb viták. Higgadtan fordulok meg, és lepillantok a csöppségre.

-Hé, manó! Megmutatod, merre fogok aludni békében, amíg e fedél lakója vagyok? Nem lennék hálátlan.

És újabb vigyort villantok. Persze, arról sem kell szólnom, hogy utolsó mondatom csak a ,,hálás vagyok” frázisra vonatkozna, nem pedig testi vagy anyagi hálára. De ahogy sápad a dühtõl.... Ó, egek, imádok gonosz lenni. 

David

Rápillant Tonira és elindul felé. Olyan szemekkel nézi, hogy kikaparom.
- Hé seggfej! Ne is álmodj róla! - szólok utána. Toni fontosabb, mint az, hogy elmenjen.
Elé állok de félretol, és megáll Toni elõtt.
- Becstelen nevem Sergej. - Kézcsók? He…?
- Vedd le róla a mancsod te perverz tapló! - üvöltöm, de le se szar.
- Hívj csak Toninak... - Ne bátorítsd már te kis hülye!!!!
Gondolom, a mögöttem sápítozó a bátyád. Hálám akartam kifejezni neki, amiért megmentett, ezért csúnyán elbánt velem. Úgy döntöttem hát, elégtételt követelek.
- Méghogy én... - Ez fasz!
- Tehát, szépségem, egy darabig veletek fogok élni. Azt mondom, tegyük ezt az idõt élvezetessé. - Oké, ez kezd sok lenni.
- És a telefon? - kérdezi Toni.
- Amint megkapom, amit akarok, a kielégítést... Visszaadom. Addig a gyermek felvigyázója leszek. Vele megyek tárgyalni, dolgozni, aludni és fürdeni. Most, hogy tudom, hol lakik, ugyanis telefonnál többet is tudok adni... a megfelelõ helyekre... Hé, manó! Megmutatod, merre fogok aludni békében, amíg e fedél lakója vagyok? Nem lennék hálátlan.

Most megölöm. Vagy elviszem a szobába, tisztázom vele, hogy mi lesz és hátha Toninak boldog lehet.
- Gyere - mondom neki. - Te maradj - szólok Toninak.
Elindulok felfelé. Az elsõ emeleti vendégszobába viszem, majd ahogy beérek, és õ is, odalépek és becsapom az ajtót. Elõveszem az egyik karmomat és eldobom. Az ajtó elõtt áll, a lábai kis terpeszben, így sikerül pont a farka alá dobnom.
- Ha megbántod a testvéremet, könyörögni fogsz, hogy vágjam ki a szemgolyóidat - nézek rá halálosan komolyan. - Ha megcsalod, ha átvered, ha akármi rosszat teszel vele vagy csak kihasználod, el sem tudod képzelni, mit teszek veled - lépek közelebb. - Rajtam röhögj, ha ennyire faszparaszt vagy, de ha egy szomorú mosolyt látok rajta miattad, szétszedlek - sziszegem.
- Hé, nyugi törpe - néz rám.
- Ne nyugtatgass! - üvöltök rá. - Milliószor fontosabb õ nekem, mint minden a világon, nem hagyom, hogy bántsd. Soha, senkinek nem hagytam, neked se fogom hagyni!
Odalépek, a lába közül kirántom a karmot, majd, mikor ellép az ajtóból, kimegyek, és leszaladok Tnihoz. A pulton ül. Elé lépek.
- Na mizu? - kérdezi.
- Semmi, tisztáztam vele pár dolgot. - Felsóhajt.
- David, nem vagyok már gyerek. - Komolyan néz rám. - Meg tudom magam védeni.
Mosolyba húzódnak az ajkaim, felhajolok és adok egy puszit az arcára.
- Tudod, hogy te vagy nekem a legfontosabb, Toni - simítok évig az arcán.
Mosolyog, majd leszáll a pultról, mert csengetnek. Azt mondja, pizzafutár, mert rendelt.
- Ott a pénz, vedd ki a tárcámból - mondom neki. Kiveszi, majd megy is nyitni. Ide hallom, ahogy a futár is kikezd vele. Kilépek hát, átölelem öcsikém derekát és gyilkos tekintettel nézek a pasira, aki futva elmenekül. Miért nem tud ilyen lenni Sergej is?
- Annyira genyó vagy - mondja, de ekkor felbukkan Segrej megint, de csak késõbb veszem észre, miután kimondtam.
- Nem vagyok genyó, csak tudom, hogy rohadt jó pasi vagy és nem hagylak senkinek sem bántani - jelentem be és elkezdem lepakolni a tányérokat. Kettõt.

Sergej

Persze, a hálanyilvánításnak nem marad idõ. A dühödt kis gnómot követem, utolsó pillantást vetve még a pulton ülõ öcsikére majd ahogy záródik az ajtó, csak azért menekülnek meg a golyóim, mert alacsonyra célzott, vagy mert nem õ az elsõ, aki hajigál. Egyik cirkuszban sem bírtak, márpedig a késdobálók, szelídítõk, zsonglõrök, bohócok meg egyebek mind bepróbálkoztak, hasztalan. Szóval épen megúszom a tettleges részét.

- Ha megbántod a testvéremet, könyörögni fogsz, hogy vágjam ki a szemgolyóidat - azt hiszem megvan a gyengepontja.... - Ha megcsalod, ha átvered, ha akármi rosszat teszel vele vagy csak kihasználod, el sem tudod képzelni, mit teszek veled. Rajtam röhögj, ha ennyire faszparaszt vagy, de ha egy szomorú mosolyt látok rajta miattad, szétszedlek - ó, hiszen most adtad a kezembe a legjobb módszert a szórakoztatásomra! Lehet, ha így folytatod, holnap kapsz egy kis elõleget...
- Hé, nyugi törpe.
- Ne nyugtatgass! Milliószor fontosabb õ nekem, mint minden a világon, nem hagyom, hogy bántsd. Soha, senkinek nem hagytam, neked se fogom hagyni!

Azzal dühöngõ, hisztis gyerekként szalad ki, akinek az elõbb mondta a mama, hogy nem kapja meg az új Transformers figurát. Körbenézek a szobában. Ahhoz képest, hogy gyilkos, és gondolom, agyafúrt is, kissé figyelmetlen. A táskámból a kis kajacsomagomat veszem elõ, és az álmából elõmászó pelémre pillantok. Kissé átvedlek lazább ruhába. Álmosan kapja mancsai közé a kapott nasit, és amíg tömi a fejét, addig feltápászkodok, meglátogatom a fürdõt – közben meg a többi szobát, mert elfelejtettek tájékoztatni, mi merre, így kicsit nehéz volt megtalálni – majd indulok lefelé. Érdekes látvány fogad, az szent.

- Annyira genyó vagy - hallom az ajtó felõl Toni hangját, én meg kíváncsian megyek kukkolni.
- Nem vagyok genyó, csak tudom, hogy rohadt jó pasi vagy és nem hagylak senkinek sem bántani.
Azzal eltûnik a konyhában. Toni szórakozottan néz utána, ajtót csuk, majd észrevesz. Elõbb alaposan végigmér, habár az ing-mellény és fekete övekkel teli gatya nem lehet kifogás, majd feltûnik neki a kis kiegészítõm. Felcsillannak a szemei, én pedig gonoszul pillantok a konyha felé. Még van idõm. Mosolyra húzom a szám, és közelebb lépek az öcsihez, nyújtva neki egy kis gyümölcsöt. Kérdõn néz rám. Elveszem tõle a pizzás dobozt.

- Add oda neki. Szelíd, csak bizalmatlan. Ne félj, amíg itt vagyok, nem fog bántani.

Ujjain végigsimítok, ahogy a tenyerére teszem a falatkát, és a szemeit bûvölöm közben. Úgy hiszem, kicsit ideje megenyhítenem. Próbaként kacsintok rá, mire megremeg a szája széle. Helyes. Addigra a kis virgonc is átugrik a kinyújtott karjára, alaposan meglepve õt, majd elbûvölve. Betömi a kis habzsi a szájába a kaját, majd körbejárja az új fiút, hogy van-e még nála. Finoman megharapdálja a fülét köszönetképpen, majd a vállán maradva alaposan is szemügyre veszi, mit kapott. Toni megsimogatja egyre bátrabban, és mosolya enyémmel szélesedik.

- Hol vagy má... - ünneprontó picur a láthatáron. - Mi a szar az ott a vállán? - vallatón néz rám.

- Állatka. Enyimé. Aki szereti a jófiúkat. Meg tudom érteni, hogy téged meg se nézett magának. - bólogatok. - Érdekes vagy az én szememben, az övében meg az öcséd az. Kinek hogy.

Halk kuncogás mellõlem. Legalább nem eregetünk félre füstjeleket. A gyilkos szem közeledik, kikapja a pizzát a kezembõl, majd kézen ragadva az öccsét behúzza a konyhába. Én meg utánuk.

- Enni szeretnénk. - toppan elém a kicsi.

- Nyugodtan. De amíg a pelém nála, addig én is maradok.

- Toni - fordul meg a kis toporzék. - add vissza neki, hogy a szobájába mehessen a vendégünk agyat növeszteni.
- De... Sergej, nem vagy éhes? Van elég kaja... - és a szõke tincsekbe bújtatja Toni ujjacskáit, majd visszatér a pele imádásához.

- Nem, a faszarcú nem éhes. Úgyis kövér.

- Nem kell irigykedni, hogy én magas vagyok és izmos is. Nyugi, pöttöm. - azzal megpaskolom a fejét, kikerülöm, és a másik kikészített tányérhoz ülök. - Nos, jó étvágyat. - Azzal szedek, és enni kezdek. - Hmm.. Ezt te rendelted? Milyen féle? - pillantok fel röpke pillanatra Tonira.
- Amin minden van. - és mosolyt kapok, habár semmi kétértelmût, csupáncsak egy vidámat.
Addig egy kukoricát nyújtok a kis kíváncsi felé. Most már az asztalra rohan, a tányérom mellé, és a lepotyogó darabokat szemléli meg, hogy mit ehetne õ vajon meg belõle. Mutatóujjammal megcirógatom, az orrára koppintva, ahogy a kajaszagú ujjam megkóstolja. Kicsit megpöckölöm, majd felpillantok Tonira.

- Reggelit csinálok majd én, okés? Lecsót?
-Jól tudsz fõzni? - szûkülnek a szép szemek, és nem törõdök a feltûnõ csenddel mögöttem.
-Sajátos ízvilággal, de ha ízlik... - azzal újabbat harapok. - Kapsz belõle, mert szimpatikus vagy. És szórakoztató, nem utolsó sorban. A munkahelyemen mindig magamnak fõztem. 

David

- Hol vagy má... - lépek ki, mertt Toni nem jön, de amit látok, attól elpattan az agyam. - Mi a szar az ott a vállán?
- Állatka. Enyimé. Aki szereti a jófiúkat. Meg tudom érteni, hogy téged meg se nézett magának. Érdekes vagy az én szememben, az övében meg az öcséd az. Kinek hogy.
Odalépek, elkapom Tonit és elindulok befelé a konyhába.  
- Enni szeretnénk - szólok rá, mikor követne.
- Nyugodtan. De amíg a pelém nála, addig én is maradok.
- Toni, add vissza neki, hogy a szobájába mehessen a vendégünk agyat növeszteni.
- De... Sergej, nem vagy éhes? Van elég kaja... - Hülye szõke. Komolyan… annyi, sokkal jobb pasi izgul rá, neki meg az faszfej kell.
- Nem, a faszarcú nem éhes. Úgyis kövér.
- Nem kell irigykedni, hogy én magas vagyok és izmos is. Nyugi, pöttöm. Nos, jó étvágyat. - És még enni is kezd. Megölöm… tényleg. - Hmm... Ezt te rendelted? Milyen féle?
Enyelegni kezdenek, én meg nézem õket. Nem irigylem Tonitól a szerelmet, és ha ez a fasz boldoggá tudja tenni, akkor áldásom rájuk. Nekem úgyis csak egy vagy két dugásra kellett volna. Toni ennél komolyabb, hamarabb esik szerelembe. Nem is tudom, miért nem láttam meg eddig, hogy mennyire jól mutatnak együtt. Toni szinte ragyog mellette még így is, hogy csak kerülgetik egymást.
- Mi van minimanó? Miért vagy ilyen csendben? - kérdezi Sergej.
- Azon gondolkodom, hogy jól mutattok együtt - jegyzem meg, direkt próbálva szívatni õket, és Tonit sikerül is. Sikkantva kér, hogy fejezzem be és nyakig pirul, én meg mosolygok. Szeretem, amikor boldog.
Az idilli pillanatot viszont megöli egy autó, ami megáll a ház elõtt és fel is ismerem. Egyik nagy riválisom. Szintén bérgyilkos, és állandóan zaklat. Néha dugni akar,  néha megölni, mikor milyen kedve van.
- Toni, maradjatok itt, akármi is lesz - mondom neki szigorúan. Már ellenkezne, de nem érdekel. Kilépek a teraszajtón, és kívülrõl zárom.
- Mit keresel itt, Ivan? - kérdezem.
- Téged. - Fegyvert ragad, õ a lõfegyverek híve. - Egy ügyfelem sok milliót fizet, ha elviszem neki a fejed.  Bentrõl az ablakon dübörögnek. Hátra se nézek, az kéne még, egy pillanatra nem figyelek és tényleg megöl.
- Már meg sem akarsz dugni? - kérdezem, és közben nyugodtan veszem elõ a karmaimat.
- Majd a hulládat - rántja meg a vállát és lõ.  Én elugrok, de a teraszajtóba csapódik a golyó. Rögtön odanézek, de már nincsenek ott, az üveg meg csörömpölve törik be.
- Rohadt szemétláda! És ha elkapja az öcsémet?! - üvöltöm kikelve magamból, futva indulva felé. Röhög…
- Akkor legalább kiirtom ezt az elbaszott famíliát. - Lõne, de a kicsiségnek is vannak elõnyei, õ meg annyira nem speckó a mozgó célpontokkal.
Ahogy közelebb érek, hátul meghallom magam mögött Toni hangját, de nem kapom oda a fejem, ez a rohadék viszont igen, így felugrok, a mellkasáén támaszkodom meg, és elõre nyúlva jobb és bal mutatóujjam körmét a szemébe állítom, majd ráesek, ahogy hátraesik.
Üvölteni kezd, üti a levegõt, és mivel baj lehet, ezért felveszem a földrõl a hangtompítós stukkert és lövök.
Szétloccsan az agya, nekem meg csupa vér a ruhám.
- Itt maradsz, értetted? - kérdezem Tonit. Bólint, bár látott már ilyet, sosem szerette.
Beállok a garázsba Ivan kocsijával és a testet az enyém csomagtartójába pakolom.
- Ho… hova mész? - kérdezi Toni. - Csupa vér vagy - simít végig a felsõmön, mintha sebet keresne.
- Nem az én vérem, nyugi - mosolygok rá. - Elviszem a Hulláshoz és jövök, oké? - Okosan bólint, majd a homlokomra csókol és hagy elindulni.

* * *

A Hullás kiszedte a fejébõl a golyót, majd elégette a testet, amíg ott voltam és meg is kaptam egy üvegben a hamvait, amit elvittem az erdõre és szétszórtam. Hazafelé menet elintézek pár telefont, és bár kurva sokba kerül, de mire hazaérek, már elindult az ügy, hogy Ivan kocsija és lakása a nevemre kerüljön.  Mert õ elutazott. Örökre. Szibériába.

Hazaérek, a nappaliban találok rájuk. Toni persze elém szalad és megölel, de lerázom és elmegyek fürdeni. Csupa vér vagyok, és rám is száradt.
Mikor végzek, kimegyek és megnézek a konyhát.
- Rohadt életbe - morgom, és tárcsázok. Üveges. Vagy hogy a faszba hívják. Lebeszélem vele, egy óra és jön. Sergej lép mögém.
- Hol van? - kérdezi.
- Nem mondom meg - jegyzem meg. - Te csak foglalkozz az öcsémmel. Én elleszek itt. Megkeresem azt a kurva golyót és kész. - Nem akarok most semmivel foglalkozni, most épp Tonival sem. Utálok kollégát ölni, de ezt most muszáj volt. Akármennyire rühellem. Pláne úgy, hogy Toni is látja.
Szólna valamit, de ránézek.
- Most ne baszogass, szépen kérlek. Takarodj és vigyáz az öcsémre, amíg én itt rendet teszek meg lelocsolom a kertben Ivan kiloccsant agyát!
Utálom ezt. Amikor kollégát kell ölni. Ki a fene bérelhette fel pont ellenem…

Sergej

- Mi van minimanó? Miért vagy ilyen csendben?

- Azon gondolkodom, hogy jól mutattok együtt.

Lehet, hogy tényleg hamar le kéne fektetni szóban is, teljesen tisztán a szabályokat? Figyelem a kis garnélát, ahogy pirul, és úgy vélem, mielõtt még elfajulna a dolog, meg kéne ejteni a beszélgetést. Persze, nem kerülhet erre könnyen sor, mert az autóstopra a kis törpike felpattan, és intézkedik.

- Toni, maradjatok itt, akármi is lesz.

Azzal kimegy, én meg maradok az idegeskedõ öcsivel. Az ablakhoz szalad, és rátapad, egyre idegesebb. Láttam én már durvább helyzeteket is, így csak próbálom elhúzni onnan, mert ha lövöldözni kezdenek, akkor nem kéne itt lenni, hogy az eltévedt golyókat magunk szedjük össze. Idõben rántom le a fütyülõ golyó elõl Tonit. A kis kíváncsi már okvetlenkedne is vissza, izgatottan sikítozva, hogy ugyanmár, a drága bátyus, én meg elcipelem. Nem könnyû, de sikerül. Mire elõkerül a kis manócska, Toni sápadt, és alig hiszem, hogy él.

- Itt maradsz, értetted? - micsoda modor! De Toni megnyugszik kissé, amíg a kis Dave intézkedik.
- Ho… hova mész? Csupa vér vagy - figyelem a testvéri pillanatokat, és várom, mi sül ki ebbõl.
- Nem az én vérem, nyugi - hoppá, egy mosoly! Senki sem mondta, hogy ilyen jól megy az ilyesmi neki! - Elviszem a Hulláshoz és jövök, oké?

Búcsúzás, és a diktátor eltûnik egy idõre, engem meg itthagy az idegeskedõ Tonival. Talán ideje lenne megejteni a beszélgetést. Talán a sokkról eltereli a figyelmét.

- Toni. Szeretném, ha tisztáznánk valamit. Én csak azért jöttem, mert az életem unom, és céltalanságommal nem tudok mit kezdeni. Felbukkant ez a kis diktátor, aki mindig megmondja, mit tegyek, én meg nem teszem, és én nekem ez bejön. - komolyság csillog a kékjeiben.

- Tehát a tesóm kell. - összegzi, de nem látok megbántottságot, így belül fellélegzek. Voltam már olyan helyzetben, nem kívánom senkinek.

- Nekem az kell, hogy felpörgessen. Amint úgy érzem, többet nem mutathat, elhúzok, és nem is ismerjük egymást többet. Az életem letelepedésem után unalmas lett. Újra kell egy kis akció. Nem azt mondom, hogy stukit megyek lóbálni, csak... Bírom ahogy pattog, és ahogy felveszi a kesztyût. Sokan körülöttem egyszerûen túl profik az ignorálásban. Õ úgy látszik ezt a szintet még nem üti. Neki is jó meg nekem is.

- Tehát... oké, most már nem értem. - s leül a kanapéra, míg én teát tálalok elé.

- Nem fogok hancúrozni vagy ilyesmit csinálni a kis minimanóval.

- David. - szól közbe gépiesen, én meg legyintve ráhagyom.

- Persze. Addig mászok az agyára, amíg rá nem unok. Velõsen.

- Miért jó az neked, ha utálnak? - vonja össze a szemöldökét. Oppá, jó meglátás.

- Mert úgy nem tudnak megbántani. - kacsintok. - Csak szeretném tisztázni, hogy nem hemperegni jöttem. Nyaralni.

- Tehát idegileg kicsinálod a bátyám. - ez így kissé túlzás.

- Nem. Csak húzom az agyát. De a képben õ van, és nem te. Csini vagy meg tetszetõs, de én nem bonyolódok pasikkal.

- Hetero vagy. - pislákol a lámpája.

- Vagy valami olyasmi. - bólintok.

- Rendben. - végignéz rajtam. - Kár.

Ekkor lép be a hõn imádott bátyus, és a kicsi öcsi rohan ölelgetni, amíg az le nem rázza magáról, hogy tisztázza magát. Aztán telefonál, meg intézkedik, de valahogy annyira.. másnak tûnik. Komor talán? Nem, nem a jó szó. Még keresem. Tonit elmegy feltakarítani kicsit a szobában, hogy ne legyen ekkora rumli, ha jön a szerelgetõ. Derítsük fel a terepet.

- Hol van?
- Nem mondom meg. Te csak foglalkozz az öcsémmel. Én elleszek itt. Megkeresem azt a kurva golyót és kész. - ideges? Nem, ez se jó szó. - Most ne baszogass, szépen kérlek. Takarodj és vigyáz az öcsémre, amíg én itt rendet teszek meg lelocsolom a kertben Ivan kiloccsant agyát!

Irritált... talán. Ellépne mellettem, de megállok elõtte, és nem törõdve a paprikás kis idegeivel a szemeibe nézek. De úgy komolyan.
- Majd én elintézem. Ha ilyen idegállapotban vagy, nem vagy érdekes. És tovább leszek a nyakadon. Menny, és enyelegjél a bátyáddal. Kétlem, hogy egy magamfajtát akarnál mellette látni.
Azzal faképnél hagyom. Csipog utánam, de egyszerûen eleresztem a fülem mellett. Megyek, és feltalálom magam. Mire a szerelõ kocsija megáll az udvar elõtt, már csak békésen pázsit-locsoló állampolgárnak tûnök. Egy késõi locsolónak. Kicsit még levegõzök, eljátszadozok az én kis szõrmókommal, majd visszamegyek a házba.
Toni épp csak rámpillant, majd rólam a prücsökre, és rosszat sejttetõ mosollyal eltûnik a fürdõben. A töpszli úgy pördül, hogy már-már hurrikánt kavar.

- Mi ez? - rámförmed, én meg ezúttal tényleg ártatlanul húzom fel szemöldököm. - Akkor most nem kell az öcsém, vagy mi a fasz? Ne játszadozz vele, mert a szíved fogom reggelire megenni.

- Nyugi, minimanó! - megpaskolom a fejét, és kapok egy kis bélátrendezést. Ezt nem vártam. Keményet tud ám ütni. - Ki a halál mondta, hogy kell nekem? Az elejétõl fogva rólad volt szó. Érdekes, de te szórakoztató vagy. - lendülne, de hajába markolva rántom õt el magamtól. - És bár tetszik a vendégszoba, jobb lenne, ha mellettem csucsukálnál, mert nem unatkozni jöttem ide. - kissé fenyegetõbb állást öltök. - Ha nem bírja a babapocid, szólj, és itt sem vagyok. - persze, tudja, ez mivel járna. - Szórakoztass. Újra élni akarok. Vagy mutass olyat, amitõl megelégelem, és eltûnök magamtól.

- Nem foglak azért dugni, hogy... - határozottan nagyon felkúrtam az agyát.

- Ki mondta, hogy te dugnál, ha akarnék is bármit ilyen téren veled? - hitetlenkedõ, vérlázítóan higgadt mosollyal nézek rá, de csak fújtat, nem szól vissza. - Nem kurvát akarok, hanem mûsort. Amihez te adod a tüzijátékot.

- Elõször is. Akkor sem te lennél felül, ha beledöglenék a próbálkozásba. - sziszegi a képembe. - Másodszor pedig nem vagyok udvari bohóc, úgyhogy szállj le rólam. Én nem cirkuszban ugrálok, veszélyesebb játékot ûzök.

- Ezért vagyok itt, nyuszifülem! - lépek közel hozzá, öleléssel fogva le két kezét, és magamhoz szorítva, hogy rúgni se tudjon. - És nem akarom a gyerekálmaid összetörni, mert tudom, hogy hiszel még a Mikulásban, de sose tudnád elérni, hogy a pici tini-farkincád az én lyukamat tömködje, ahogy eddig más se. Szóval örülj, hogy nem arra kellesz nekem. - újabb mosolyt villantok, a hátborsóztató fajtából. - Én csak... Élni akarok egy kicsit. Ahogy én akarok.

Azzal ajkaira marok, és tépem egy darabig õket. Harap, morog, mocorog, de ezzel csak azt fogja elérni, hogy tényleg felizgulok, ha folytatja. Nyelvére harapok, és amíg felszisszen, enyémmel a száját kutatom fel. Kifulladásig ,,csókoljuk” egymást, majd duzzadt, vérzõ ajkakkal nézünk egymásra. Õ gyilkos vággyal szemeiben. Ez aztán a tûz! Én pedig leplezetlen érdeklõdéssel. Erre van nekem szükségem igazából! Nem betörni akarom, hanem hogy nekem száguldozzon. Ajkamról lenyalom a vért, és elengedem.

- Toni végzett. Megyek, letusolok, aztán ágyba bújunk. Várom ám a holnapot. 

David

- Majd én elintézem. Ha ilyen idegállapotban vagy, nem vagy érdekes. És tovább leszek a nyakadon. Menj, és enyelegj a bátyáddal. Kétlem, hogy egy magamfajtát akarnál mellette látni.
-Õ az öcsém, te fasz - morgom, de megyek.
- Hé, mi a helyzet? - kérdezi, és közelebb lép.
- Azt mondta, megcsinál mindent - mondom.
- Figyelj, tesó - sóhajt fel. - Ugye tudod, hogy hetero?
- Igen? - Meglepõdök, de próbálom nem mutatni.

Telik az idõ, majd Sergej beszalad, Toni meg… mi ez a tekintet?!
- Mi ez? Akkor most nem kell az öcsém, vagy mi a fasz? Ne játszadozz vele, mert a szíved fogom reggelire megenni.
- Nyugi, minimanó! - A hajamba túr, én meg gyomorszájon baszom. Anyádat simogasd, rohadt hetero! - Ki a halál mondta, hogy kell nekem? Az elejétõl fogva rólad volt szó. Érdekes, de te szórakoztató vagy. És bár tetszik a vendégszoba, jobb lenne, ha mellettem csucsukálnál, mert nem unatkozni jöttem ide. Ha nem bírja a babapocid, szólj, és itt sem vagyok. - Tényleg képes lenne feldobni? - Szórakoztass. Újra élni akarok. Vagy mutass olyat, amitõl megelégelem, és eltûnök magamtól.
- Nem foglak azért dugni, hogy... - Kipróbálja a szûz segged!
- Ki mondta, hogy te dugnál, ha akarnék is bármit ilyen téren veled? Nem kurvát akarok, hanem mûsort. Amihez te adod a tüzijátékot.
- Elõször is. Akkor sem te lennél felül, ha beledöglenék a próbálkozásba. - Heterót felülre? Hogy szétszaggassa a seggem? Anyádpicsája! - Másodszor pedig nem vagyok udvari bohóc, úgyhogy szállj le rólam. Én nem cirkuszban ugrálok, veszélyesebb játékot ûzök.
- Ezért vagyok itt, nyuszifülem! - Közelebb lép, elkap és magához passzíroz! - És nem akarom a gyerekálmaid összetörni, mert tudom, hogy hiszel még a Mikulásban, de sose tudnád elérni, hogy a pici tini-farkincád az én lyukamat tömködje, ahogy eddig más se. Szóval örülj, hogy nem arra kellesz nekem. Én csak... Élni akarok egy kicsit. Ahogy én akarok.
Megint megcsókol. Nem is akárhogy… vadulhatok kedvemre, kifejezetten tetszik, hogy ilyen durva. Hm… ki kellene próbálni az ágyban is. Ahogy tép, harap, majd a számban hatol a nyelvével… amikor elhajol, apró cseppekben vérzik mindkettõnk ajka. Vadállat. De szexi. És rohadtul akarom. Már felülre is engedném. Ha ilyen tûz van benne, még heteróként is tök fog jönni!
De mielõtt elkapna és belepasszírozna a járólapba, elenged.
- Toni végzett. Megyek, letusolok, aztán ágyba bújunk. Várom ám a holnapot. 

Annyira sokkol, hogy itt hagyott álló farokkal, hogy csak bámulok utána. Felizgat, és így…?
Megjelenik Toni is.
- Na én lé… Hé, Dav. Áll a farkad - jegyzi meg. - Mi történt?
- Lesmárolt - suttogom. - De nem is akárhogy. És ahelyett, hogy most dugna, itt hagyott, mert megy zuhanyozni. - Felé fordulok. - Honnan vetted, hogy hetero?
- Õ mondta!
- És a heterók mióta smaciznak pasikkal? - vonom fel a szemöldököm. - De tudod mit? Leszarom - jelentem be. - Itt alszol?
- Áhh, hazamegyek. Reggel majd jövök, szerintem holnap alszom itt. - Bólintok, puszi, búcsúzás és lép is.

Mire Sergej végez, már ott állok a fürdõ elõtt, de csak elvigyorodik, nem baszogat, így nyugodtan zuhanyozhatok le én is megint. Aztán irány a hálóm, amiben nem vagyok egyedül. Felvont szemöldökkel állok meg az ágy elõtt.
- Azt se tudom, mikor volt ebben az ágyban rajtam kívül más is - mondom neki.
- Itt volt akkor az ideje - vigyorog rám.
- Figyelj, tényleg jó ez neked? Mi lesz, ha fogom magam és hozzád bújok éjszaka? Ha lelöksz még elsõ dühömben kinyírlak. - Ránézek, de nem felel rögtön, csak megpaskolja az ágyat maga mellett és ásít egyet.
- Gyere már, manócska, álmos vagyok. - Sóhajtok, majd ledobom a köntöst és egy boxerben mászok az ágyikóba, ahogy szoktam. - Toni?
- Hazament, majd holnap alszik itt.
- Azt hittem, hogy itt lakik - jegyzi meg.
- Van saját lakása két utcányira, meg néha anyánkéknál alszik, most haza megy, a sajátba. De itt is van szobája, meg a cuccai fele, sokat van velem, de nem is bánom, legalább tudok rá vigyázni - sóhajtok fel.
- Hm… holnapi program? - kérdezi.
- Megmutatom a kínzókamrát, a kivégzõt és megbeszéljük, hogy van-e kedved segíteni nekem fizetésért - motyogom. - Jól jönne egy… - Ásítási szünet. - Segítõ kéz…
Mielõtt teljesen elaludnék, valahogy ösztönösen mászok még közelebb. Olyan jó meleg árad belõle, jól esik!

Sergej

Elégedetten mászok elõ a csempék közül. Megfelelõbb szó a kielégülten. Nem vágyok a férfiakra, legalábbis nem úgy, hogy ténylegesen alattam nyögnek. Ezen fantáziák maradnak akkorra, amikor a kezemmel vagy egy nõvel vagyok kettesben. A férfiak dögök. Mint én. Koszos a zokni, amibe a lábát dugta? A csudába vele! Hát nekem ebbõl nem kell. És lehet az én kis minicirkálóm akármilyen szexi démon, akiben a tûz vonz, mint a legyet, önuralmam leköröz akárkit. Mert hé, légitornáztam már álló farokkal. Ha valaki, akkor nekem kötélbõl vannak az idegeim.

Váltjuk egymást a fürdõben, s amíg õ fürdõzik, én a szobáját fedezem fel. Nem tapogatok ugyan, de alaposan végigmérek mindent. Aztán a kényelmesnek tûnõ ágyba bújok. Ezerszer jobb, mint a lakókocsi nyekergõje, komolyan! És megjelenik a köntösbe csomagolt kis kertitörpe, még mindig határozatlanul nézve rám.

- Azt se tudom, mikor volt ebben az ágyban rajtam kívül más is.
- Itt volt akkor az ideje. - gondolom, ilyen csóktudással, és hogy nem akadt ki, hogy fiú smárolja, tuti majd számít egyre se másra itt... kár, ha csalódik.
- Figyelj, tényleg jó ez neked? Mi lesz, ha fogom magam és hozzád bújok éjszaka? Ha lelöksz még elsõ dühömben kinyírlak. - egy ideig csak bámulom, majd úgy döntök, fontosabb neki a rohadt vacka, így felkínálom az ágyát.

- Gyere már, manócska, álmos vagyok. - és úgy lõn, túl hiányos öltözetben bújik mellém, áldom is a jobb kezem buzgóm. - Toni?
- Hazament, majd holnap alszik itt.
- Azt hittem, hogy itt lakik.
- Van saját lakása két utcányira, meg néha anyánkéknál alszik, most haza megy, a sajátba. De itt is van szobája, meg a cuccai fele, sokat van velem, de nem is bánom, legalább tudok rá vigyázni - milyen cuki bátyó, most mondd már.
- Hm… holnapi program?
- Megmutatom a kínzókamrát, a kivégzõt és megbeszéljük, hogy van-e kedved segíteni nekem fizetésért. Jól jönne egy… Segítõ kéz…

Szusszanva huny szemet, ellazul, majd kicsit még fészkelõdik felém. Nem értem. Komolyan nem értem ezt az alakot. Hogy lehet egyszerre tüzes, és vad mint egy vadló, s közben ilyen... csendes? Nem. A megfelelõ szó rá most a cuki lenne meg társai, de az ilyesmit nyilvánvaló okok miatt töröltem a szótáramból, így csak lehunyom a szemem. Meggondolatlan voltam. Azóta a förtelmes kimenetel éjszaka óta nem aludtam senkivel. Talán mégis nagy kockázat.

~*~

Nem tudom, mi dörgölõzik nekem, de fejezze be, vagy lépjen tovább. A ficergõ köré tekerem kezeim, s hála a karjaimnak, amik sosem hagytak cserben, lefogom a tekergõt, másik kézzel meg magamhoz préselem. És kipattannak a szemeim, egyenesen a tág pupillákba botolva. Ajkak félig nyíltan, arca még kába, tehát félálomban van, de ébredezik. Egy gördüléssel teperem magam alá, lefogva a kezeit, és csípõmmel a combjai közé fúrva magam úgy vetem magam a szájára, hogy azt emlegesse holnap is. Aztán legperverzebb félmosolyaim egyikével elhúzódok, lenézek rá, s ajkaira súgom.

- Kár, hogy gyerekeket nem dugok. Majd ha felülhetsz a hullámvasútra, törpe. Mondtam. Nincs dugás.

És mielõtt a kába kis buksi felfogná, mit mondtam, felállok, és elegánsan hajamba túrva igazítom meg a pólómat. Értetlen, és homlokráncoló manóra pillantok vissza, majd ráérõsen kislattyogok a szobából. Öltözés, fürdõ-szertartások, majd irány a konyha. Sorba nyitom a szekrényeket, majd megtalálva a hozzávalókat, nekilátok a lecsónak.

- Szóval hetero vagy. - jelenik meg az ajtóban egy gyanúsan nyugodt manó.

- Közöd? - vetem vissza foghegyrõl, míg szeletelek és darabolok.

- Mivel az ágyamban alszol... - a mondat vége lóg a levegõben, mégsem nézek rá.

- Még mindig nem értem, hol a közös. Az IQ-d is alacsony? - unottan kérdezem, míg megmosom a következõ adagot.

- Felizgulsz rám. Heterok ilyet nem csinálnak. - talán kissé... vádló hang.

- Értem. Szóval a te reggeli merevedésed is csak elbûvölõ személyemnek tudható be. - fordulok felé, csábos pillantást vetve rá, a kést ujjaim között megpörgetve, majd a pultra könyökölök, felé hajolva, arcába nyomva enyémet. - Ha ennyire izgatott vagy, akkor mutatok neked valamit...

A kést egy laza mozdulattal vágom a vágódeszkába, majd odalépek közvetlenül elé. Arca zárkózott, de nem érdekel. Álla alá nyúlva emelem meg fejét, majd tarkójára simítok, és hajába markolva rántom milliméterekre a számtól. Másik kezem csípõjérõl indul, kalandozva felfelé, majd a karján át a kezére. Finoman piheg a ragadozó mosolyomra. Kezét húzom, majd a nadrágjába lököm. Mire leesik neki, hogy a maszturbálásra célzok, a paprikát vágom.

- Ne szarj be. Nem foglak megrontani. - vetek rá egy megnyugtatónak szánt kárörvendõ vigyort, majd a serpenyõbe szórom az elsõ adagot.

- Szóval csak reggeli merevedésed volt. - hangja rekedt, tele elfojtott indulatokkal, követelõzõ. Szemem sarkából számítón méregetem õt, míg vigyázok, a hagyma ne égjen oda.

- Ó értem már. Neked még nincsenek ilyenek! - legörbítem szám, hátha szomorú arcot tudok produkálni. - Ne aggódj. Vannak késõn érõ típusok.

Megveregetem a vállát, majd a paprikát követi a paradicsom. Feltöröm a tojásokat, majd rá se nézve a csöppre felverem õket.

- Megteríthetnél, ahelyett, hogy csak állsz ott.

Csend. Elzárom a gázt, keverek még párat a lecsón, majd fordulok, hogy lássam, mire jutottunk. Úgy csapódik nekem, azt hiszem rámtámadtak. Ösztönszerûen könyökölök, de méretei miatt csak a levegõt kaszálom. Két keze erõszakosan ránt le, és csap le ajkaimra. Vigyorogva harapom, és dúlom fel ajkait, mentolos fogkrémének utolsó cseppjeit is elorozva.

-Kizárt, hogy hetero vagy. - súgja számra kifulladva.

-Lebuktam. Csak nem vagy az esetem, és nem akartam csalódást okozni.

Gúnyolódva nyúlok hóna alá, felteszem a pultra, hogy ne legyen útban, majd az asztalra teszem a serpenyõt. Minden gond nélkül terítek, leülök, és eszek. Éhes vagyok. És ülve keresztbe tett lábakkal kényelmes. És ha a közelében maradok annak a veszedelem-törpének, akkor hamar megint merevedést fogok találni a zsebemben. Szememre erõltetem a kis cárovics arcát, és az impotencia mint hideg vizes zuhany jön nyakamra. Lehiggadtam. Mehetünk szórakozni.

David

Reggel arra kelek, hogy áll a farka. Még alszik, így halk hadjáratot indítok, de mire a lényeghez érnék, felébred, maga alá teper és megint szétszaggatja a számat.
- Kár, hogy gyerekeket nem dugok. Majd ha felülhetsz a hullámvasútra, törpe. Mondtam. Nincs dugás.
Mire felfogom, hogy történt, már a fürdõben van. Morogva megyek én is reggeli utamra, majd a konyhába.
- Szóval hetero vagy. - Kezdjük talán ezzel.
- Közöd?
- Mivel az ágyamban alszol... - jegyzem meg.
- Még mindig nem értem, hol a közös. Az IQ-d is alacsony? - Bunkó fasz!
- Felizgulsz rám. Heterók ilyet nem csinálnak. - Ezek tények, és nem is lenne baj, csak tudnám végre…
- Értem. Szóval a te reggeli merevedésed is csak elbûvölõ személyemnek tudható be. Ha ennyire izgatott vagy, akkor mutatok neked valamit...
Hozzám lép és eszeveszettül csábítgatni kezd, aztán egyértelmû célzást kapok: verjem ki magamnak.
- Ne szarj be. Nem foglak megrontani. - Az persze fel sem merül, hogy én esetleg ezt akarom?
- Szóval csak reggeli merevedésed volt - mondom, kicsit sem nyugodt hangon.
- Ó értem már. Neked még nincsenek ilyenek! Ne aggódj. Vannak késõn érõ típusok.
Rohadék! Van ennek fogalma arról, hogy hány éves vagyok?! Lehet, alacsony vagyok, de 31 éves!
- Megteríthetnél, ahelyett, hogy csak állsz ott.
Felráz, felbuzdít és már ugrok is. Fürge vagyok, akrobata ide vagy oda. Elkapom, és már csókolom is, de nem lök el, élvezi õ is! Épp annyira, mint én. Akkor épp annyira buzi, mint én!
- Kizárt, hogy hetero vagy.
- Lebuktam. Csak nem vagy az esetem, és nem akartam csalódást okozni.
Felemel és a pultra pakol. Én meg puffogok az ismételt, elég egyértelmû célzáson. De inkább leszállok és az asztalhoz ülök. Szedek és eszek, bár nem tudom, mi ez. Kicsit kétkedve emelem a kanalat a számhoz, mire megszólal.

- Mi van? Nem ízlik? - kérdezi. - Vagy túl nagyra vágtam össze valamit? - vigyorog rám. Dög…
- Csak nem tudom, hogy mi ez - jegyzem meg.
- Miii? Hogyhogy nem?
- Mit hogyhogy nem? Nem ettem még ilyet. - Dacból kapom be a kanalat, de az íz meglep. Kellemes. Új, de különleges. - Ez kurva jó - jegyzem meg nyammogva, és bekanalazom az tányérnyi kaját. Majd szedek megint.
- Ez kurva jó - ismétlem meg elégedetten, mikor végzek a második adaggal is. - Majd megtanítasz, hogy kell csinálni - jelentem be, Nem szól, csak vigyorog.
- Szóval, mai program? - kérdezi.
- Amit tegnap elmondtam. Tisztázzuk, hogy hol csinálok és mit, majd eldöntheted, kell-e pénz és meló.
- Akkor mehetünk? - A tányérokat összeszedi és a mosogatóba pakolja. Megrántom a vállam.
- Akár…
Kimegyünk, pont akkor parkol le Toni.
- Jó reggelt - köszön illedelmesen. - Mi a helyzet?
- Megyünk kicsit üzletelni. Ott van még bent egy kicsi kaja, egyél, mindjárt jövünk. Ha vanm kedved mosogass el - mosolygok rá. Elhalad mellettem, belepuszil a hajamba, és már megy is tovább befelé. Felsóhajtok. Annyira szép. Annyira féltem…
El is vagyok ezzel a gondolattal a pincéig. Nyitom a lejárót, majd a lépcsõ alján a vasajtót is.
Belépünk. A hely full felszerelt, a legmodernebb, és a legrégibb, de legjobb kínzóeszközök egy helyen, két asztal, egy szék, hangszigetelt az egész.
- Itt csinálom a piszkos melót. Ha beszállsz, itt tevékenykedsz elsõsorban, legalábbis így gondoltam. - Tovább haladok, és nyitom a másik ajtót.
Csap, csempe, lefolyók, beton, itt-ott odaszárad vér.
- Itt végzek ki, ha helyben kell. Nem tudom, mennyire füllik a fogad az öléshez. Kisfiúkat nem vállalok, de bármi mást igen. Terepre is jöhetsz majd velem, ha akarod. A fizetés akkor van, amikor én kapok, az enyémnek a tíz százaléka ha beszállsz, de az adott ügyben nem vagy benne. Fele, ha felesbe csináljuk, és tiéd a kilencven százalék, ha egyedül viszed véghez az ügyet. Ha beszállsz és bakizol, kimentem a segged, nem fognak elkapni, nem hagylak bukni. És ha gondolod, megkapod Ivan kocsiját a garázsból, és maradsz itt továbbra is. Na? - fordulok felé. - Betársulsz? Szórakozni jól lehet vele, és még pénzed is lenne, hogy szívatsz egész nap.

Sergej

 - Mi van? Nem ízlik? - kérdezem, amikor szedett már magának, de mindig nem evett belõle. - Vagy túl nagyra vágtam össze valamit? - gyilok pillantás, óje.

- Csak nem tudom, hogy mi ez.
- Miii? Hogyhogy nem? - pedig tök egyszerû kaja, semmi extra. Zöldséges rántotta alapjában!
- Mit hogyhogy nem? Nem ettem még ilyet. - és hamm, és látom hogy nyamm. Helyes. - Ez kurva jó - hízeleg az egómnak, és élvezettel nézem, ahogy tolja befelé. - Ez kurva jó. - oké, legközelebb szakács leszek, vettem. - Majd megtanítasz, hogy kell csinálni. - öhömm, ha akkor még itt leszek, akkor talán, majd megfontolom ezt a kegyet.
- Szóval, mai program?
- Amit tegnap elmondtam. Tisztázzuk, hogy hol csinálok és mit, majd eldöntheted, kell-e pénz és meló.
- Akkor mehetünk? - összepakolok, és ránézek.
- Akár…
Azzal indulunk. Nem érünk messze, Toni érkezik, és a pöttömpannával csacsog, mire végre újra megmoccan. Figyelem õket. Puszi állandóan, meg tocsognak a szeretet-cukormázban... Túl habos-babos.

A pince olyan, amire számítottam. Mindenféle lóg lefelé. Nem szeretem a kezem piszkolni, de van itt olyasmi, amivel el tudnám ütni az idõmet.

- Itt csinálom a piszkos melót. Ha beszállsz, itt tevékenykedsz elsõsorban, legalábbis így gondoltam. - megy, én vele. - Itt végzek ki, ha helyben kell. Nem tudom, mennyire füllik a fogad az öléshez. Kisfiúkat nem vállalok, de bármi mást igen. Terepre is jöhetsz majd velem, ha akarod. A fizetés akkor van, amikor én kapok, az enyémnek a tíz százaléka ha beszállsz, de az adott ügyben nem vagy benne. Fele, ha felesbe csináljuk, és tiéd a kilencven százalék, ha egyedül viszed véghez az ügyet. Ha beszállsz és bakizol, kimentem a segged, nem fognak elkapni, nem hagylak bukni. És ha gondolod, megkapod Ivan kocsiját a garázsból, és maradsz itt továbbra is. Na? Betársulsz? Szórakozni jól lehet vele, és még pénzed is lenne, hogy szívatsz egész nap.

Õt nézem. Nem tini már, mégis itt van. Nem tûnik szadistának, öccse tök normális. Egyre nagyobb talány. Ha ez a meló segít, hogy unalmam elûzzem, és élõbbnek érezzem magam... ha megtalálom amit akarok... Nagyon lassan húzom mosolyra a szám, és szemeim hidegek, akár az itteni fémek. Csúnya dolog, de annyit tettem már, nem? Közvetlenül a minimanó elé lépek. Zsebre nyúlok, és nem törõdve gyanakvó tekintetével egy kártyalapot veszek elõ. Megpörgetem párszor, és a kis SIM kártya kipottyan belõle. Mutató és középsõ ujjam közé csiptetve felmutatom.

-A te kocsiddal, veled fogok furikázni. Árnyékod és örök idegbajod lenni. Nem vagyok egy szadista alak, de pár dolgok kipróbálnék rajtad, ha nem lennél kicsi hozzá... - szinte látom, ahogy meditál, hogy ne szóljon be, tekintete a kis kártyán. - De. Szeretnék én lenni, aki a behozott alakjaiddal foglalkozik. A pénzt meg oda dughatod, ahová nem szégyelled. - vonok vállat. Többszörös nemzetközi sztárként ez jelenti a legkisebb gondot hosszútávon. - Csak... Játszópajtit hozz nekem. Ha nem bejövõs, majd megyek veled. Sok dolgot tettem már, de az ölés nincs a listán. Közvetve. - álmodozó mosoly, és pillogás. - Szóval hazahozhatom õket, vagy túráztathatom õket. Te meg ölsz. Nekem ez így okés.

-És nem kell a pénz? - megemeli a szemöldökét.

-Ha megnyugtat, nyiss egy számlát, és dugj oda minden esetrõl tíz százalékot. Legyen a biztosíték. - vállat vonva fordulok el tõle, lépve a szobában, ahol a gyönyörû játékgyûjtemény van. - Ha jó kisfiú leszel, mutat a papi egy új játékot... - látom ám, mi hiányzik innen... nekem. Felé fordulok. - De mindenütt ott akarok lenni. Látni, hallani. Igazából a te véred akarom elsõsorban szívni. De ez redukálódhat, ha sikerül lefoglalnom magam ezzel.

Vissza lépek elé, és megpaskolom a fejét, hajába borzolva. Jé, de puha! A kis kártyával a száján simítok végig, ami tele van a harapás-sebeimmel, majd az arcélén, ingerkedve. Füléhez hajolok.

-Öröm veled üzletelni. Megint.

A fülére harapok, míg a kezébe nyomom a kis kártyácskát, és végignézek rajta. Tekintete lángol, nekem meg tetszik. Bólintva fordulok el, majd újra felmérem a szobát. Ideje a saját specialitásomat újra bevetni.

-Be kéne majd mennem a városba. Tudod, olyan specialistához. Kézre álló eszközt szeretnék. Keményet és nagyot. - hangom búg, szemem sarkából, a fürtjeimen át õt nézem. - meg néhány kicsi tõrt, és tûket... hhmmm... - a hátam mögött összekulcsolom a kezeim. - Átöltözök. Addig kalkuláld meg a napot. De vásárolni akarok elõtte.
Azzal eltûnök a házban, a táskámból halászva elõ az inget, mellényt, aranyórát, zakót, fekete nadrágot, cilindert. Sétapálcát akarok, benne valami finomsággal. Sokkoló, vagy ostor, vagy valami egyéb ínyencség. Ha csinálom, csináljuk stílusosan. 

David

A zsebébe nyúl, és elõveszi a SIM kártyát. Nocsak, nocsak, a végén még betársul.
- A te kocsiddal, veled fogok furikázni. Árnyékod és örök idegbajod lenni. - Hm… egész nap velem. Milyen lesz így, hogy nem vagyok az esete. Nyehehe. - Nem vagyok egy szadista alak, de pár dolgok kipróbálnék rajtad, ha nem lennél kicsi hozzá... - Na hogyne... - De. Szeretnék én lenni, aki a behozott alakjaiddal foglalkozik. A pénzt meg oda dughatod, ahová nem szégyelled. Csak... Játszópajtit hozz nekem. Ha nem bejövõs, majd megyek veled. Sok dolgot tettem már, de az ölés nincs a listán. Közvetve. Szóval hazahozhatom õket, vagy túráztathatom õket. Te meg ölsz. Nekem ez így okés.
- És nem kell a pénz? - Elég hihetetlen, hiszen milliókról van szó…
- Ha megnyugtat, nyiss egy számlát, és dugj oda minden esetrõl tíz százalékot. Legyen a biztosíték. Ha jó kisfiú leszel, mutat a papi egy új játékot... De mindenütt ott akarok lenni. Látni, hallani. Igazából a te véred akarom elsõsorban szívni. De ez redukálódhat, ha sikerül lefoglalnom magam ezzel.
Elém lép és a hajamba borzol. Harapni fogom egyszer. És nem fogja élvezni.
- Öröm veled üzletelni. Megint.
A fülemre harap, és a kezembe nyomja a SIM-et. Ez a pasi meg fog bolondítani.
- Be kéne majd mennem a városba. Tudod, olyan specialistához. Kézre álló eszközt szeretnék. Keményet és nagyot. Meg néhány kicsi tõrt, és tûket... hhmmm... Átöltözök. Addig kalkuláld meg a napot. De vásárolni akarok elõtte.
És már megy is a lakásba, én meg sóhajtva zárok és követem.
Ahogy beérek, Toni faggat, hogy mizu. Elmesélem neki, hogy minden rendben, hogy Sergej társul.
- Nem félsz, hogy valami beépített faszi? - kérdezi, és elém tesz egy pohár vizet.
- Ilyesmi csak a filmekben van - mosolygok rá.
Elmeséli, hogy este volt a barátaival bulizni és megismert valakit. Én meg ugye fogom magam, jegyzek mindent, majd utánakérdeztetek, ha nem jó, akkor lekoptatom.  
Alig tíz perc, mire megérkezik Sergej.
- Mehetünk? - kérdezi izgatottan. Cuki így…
- Ahham. Toni, majd jövünk. - Öcsim okézza és integet, mi meg irány ki, kocsiba be és város.
- Hogy lesz?
- Téged kiteszlek ott, ahol én bevásárolok, addig elszaladok egy ismerõshöz és veszek neked egy telefont. - Persze nem hagyja ki a megszólalást.
- Majd veszek én magamnak, törpicúr.
- Én veszem, pont. Vannak okai. Aztán bemegyek a bankba, nyitok egy számlát neked és jövök vissza érted. Addigra szedj össze mindent, aztán megyünk és elhozzuk a régebbi tartozásaimat - darálom. Egy pillanatra megijedek, mert egy barom kikanyarodik elém, így dudálva káromkodok, ordítok és puffogok. Utálom az ilyeneket!!
- Egy sámlit mindenképp szerzek, amire felülhetsz - jelenti ki vigyorogva és ahogy ránézek, kajánul vigyorog.
- Nyazsgem - jegyzem meg. - Na, itt vagyunk.
Kiszállok a kocsiból, és bemegyek. Persze egy nagydarab állat rögtön csekkolna, de meglát és mosolyogva beenged.
- Andy! Hali! - köszöntöm ismerõsömet. Visszaköszönt, és kérdezi, mit akarok. - Neki kellene minden, amit kér. Írd a többihez és legyél készséges - jelentem be.
- Okés - vigyorog kajánul.

Alig két óra alatt elintézek mindent, amit kell és visszaszaladok Sergejért. Bemegyek, épp pakolnak.
- Na, minden rendben? - kérdezem.
- Mehetünk - jelenti be.
Ki a kocsihoz, bepakolás, és ahogy beülünk, rám jön valami inger. Gyorsan mozdulok, és elkapom az ajkait. Most én harapok egy édes kis sebet rá, hiszen az enyém már szánalmasan sebes. Mielõtt ellökhetne, végzek, és elhajolok.
Szó nélkül haladunk tovább, egészen az elsõ ügyfelemig. Régi, van pár vallatója, de a nehezebbeket mindig passzolja.
Belépünk az otthonába. Õrök mindenfelé, egy húsz év körüli srác vezet el hozzá. Idõsebb, komoly férfi.
- Öröm téged újra látni, fiam - mosolyog rám. - Ugye jó hír?
- Igen - mosolygok vissza. - Fél óra és otthon vagyok, kettõt küldhetsz, a fiúnak lesznek. Újonc - teszem még hozzá. Hümmög párat, majd Sergejhez fordul.
- Vannak fenntartásaid? Nõ is lehet, férfi is, fiatal is, öreg is? Van választék, sokan tartoznak nekem. - Visszaül, összefûzi az ujjait.
Remélem, lesz annyi esze, hogy nem szól be senkinek… innen nehezen mentem ki a seggét, ha felhergeli Markot.

Sergej

- Mehetünk? - lépek a kis pároshoz. 

- Ahham. Toni, majd jövünk. - azzal nyakunkba vesszük a kilométereket.
- Hogy lesz?
- Téged kiteszlek ott, ahol én bevásárolok, addig elszaladok egy ismerõshöz és veszek neked egy telefont.
- Majd veszek én magamnak, törpicúr.
- Én veszem, pont. Vannak okai. Aztán bemegyek a bankba, nyitok egy számlát neked és jövök vissza érted. Addigra szedj össze mindent, aztán megyünk és elhozzuk a régebbi tartozásaimat. - majd egy béna, netrõl töltött jogsis alak miatt egy rövid cifrát mormog.

- Egy sámlit mindenképp szerzek, amire felülhetsz. - hiányzanak a pillanatok, amikor beszólhatok.
- Nyazsgem. - vajon az ágyban is ilyen kis nyelvtudós? Kár, hogy nem fog kiderülni.- Na, itt vagyunk. - ovipacsi a gorillákkal, megyünk beljebb. - Andy! Hali! Neki kellene minden, amit kér. Írd a többihez és legyél készséges.
- Okés.

Azzal itthagy, mint egy gyereket a Disney-land közepén. Elegánsan kalaptalanítom magam, és körbenézek.

-Játékot akarok. Finomat, ízléseset.

És kapok. Többet is, mert ugye a ruháktól függõen meg ünneptõl... és kedvtõl meg hasonlóktól... Így mire megérkezik a kis parányim, már kész vagyok. A kereskedõ meg el van tõlem, vagy a vásárolt mennyiségtõl ájulva.

- Na, minden rendben?
- Mehetünk.

Elégedetten ülök a kocsiba. Meglep, ahogy oldalra rántva veti magát a minimanó a számra, megharapdálva. Nem mélyíti el, és szenvedély is csekély e csókban, inkább dacból törleszt tán... De úgy vélem, épp most gurított a kockával egy olyan játékban, ahol nagyon vesztésre áll. Így szó nélkül hátradõlök. Ha megszelídül a drága, úgyis elengedem. Elõtte még a tesójával fogom az õrületbe kergetni. Észrevétlen érünk az elsõ helyre. Új kis sétapálcámmal lépek prücsök mellett a lakásban, ami akár börtön is lehetne, a sok õrt elnézve. Maga a faszi olyan, amilyen igazgatókra mindig pályáztam.
- Öröm téged újra látni, fiam. Ugye jó hír?
- Igen. - tényleg mosolygós kapcsolat, vagy csak jómodor? - Fél óra és otthon vagyok, kettõt küldhetsz, a fiúnak lesznek. Újonc
- Vannak fenntartásaid? Nõ is lehet, férfi is, fiatal is, öreg is? Van választék, sokan tartoznak nekem.
A nézelõdõ pillantásom az alakra vezetem vissza egy pillanatra, mielõtt jól ismert cápa-vigyorommal a kis pattogó felé nem pislantok a szemem sarkából. Sétapálcámra támaszkodva végignyalok ajkamon.

- Vérlázító, akaratos, makacs. Szenvedélyes, tüzes, és vad. Ne keverjük ezt a tini lázongással. Síróbabákat, és unalmas alakokat nem akarok. Szeretem, ha a másik szemében ég a tûz. És amíg ég, táplálni kell. Amikor kihuny, már nem értékes. - sötét szemeim visszakalandoznak a kis üzlettársamra. - Ilyet akarok. Kor, nem, beállítottság, származás, faj nem érdekel.

- A nehéz esetek? - hûvös érdeklõdés, talán csak azt gondolja, képtelen leszek megtörni.

- Lényegtelen. Az egyhangúság letör és megfojt. Szeretem... az újat. - és egy olyan mosolyt osztunk meg, mint akik évekkel ezelõtt együtt ûztük az ipart, és nosztalgiázunk. Csak más okból.

- Rendben. Kapsz két alakot.

- Szenvedjenek? - mint a macska, aki elhiteti az egérrel, hogy van menekvés...

- Választ akarok. Azt mondják, higgyék, tegyék, amit én akarok.

- Akkor betörök és agyat mosok. Muszáj túlélniük?

- Majd a kettõvel együtt kapod az instrukciókat is.

- Köszönöm. - akár a porondon, úgy hajlok meg, szõke tincseim elõre hullanak. - Öröm volt üzletelni. - bûbájos, ám hidegrázó mosoly, búcsú, pár szó, és lépünk is.

-Innen már nincs visszaút.

-Tudom, liliputi barátom. - bólintok elégedetten. - Ez a lényeg. Ha lendületet vettél, ugorj el, és kapd el a trapézt, vagy kitörik a nyakad. Ó, tudom én. - Combjára simítom a kezem, figyelmét megkapom a pirosnál. - Azt hiszem megint jól választottam.

Erõsen markolok rá, kezem tartott levegõben, tudok ám, de reakciója nem hangos. A városban gyönyörködök.

-Majd írok listát, és Toni bevásárolhatna. Csinálok ebédet. - szólalok meg nemtörõdöm.

David

- Vérlázító, akaratos, makacs. Szenvedélyes, tüzes, és vad. Ne keverjük ezt a tini lázongással. Síróbabákat, és unalmas alakokat nem akarok. Szeretem, ha a másik szemében ég a tûz. És amíg ég, táplálni kell. Amikor kihuny, már nem értékes. - Hm... - Ilyet akarok. Kor, nem, beállítottság, származás, faj nem érdekel.
- A nehéz esetek? - kérdezi Mark.  
- Lényegtelen. Az egyhangúság letör és megfojt. Szeretem... az újat. - Tetszik, hogy itt be tud illeszkedni. Kifejezetten tetszik, hogy ilyen.
- Rendben. Kapsz két alakot.
- Szenvedjenek? - Micsoda élveteg kérdés.
- Választ akarok. Azt mondják, higgyék, tegyék, amit én akarok.
- Akkor betörök és agyat mosok. Muszáj túlélniük?
- Majd a kettõvel együtt kapod az instrukciókat is.
- Köszönöm. - Színpadias meghajlás. - Öröm volt üzletelni.

- Innen már nincs visszaút - jegyzem meg, amikor kiértünk.
- Tudom, liliputi barátom. - Még bólint is. - Ez a lényeg. Ha lendületet vettél, ugorj el, és kapd el a trapézt, vagy kitörik a nyakad. Ó, tudom én. - A combomra téved a keze. Ez a pasi… - Azt hiszem megint jól választottam. Majd írok listát, és Toni bevásárolhatna. Csinálok ebédet - jegyzi meg.

- Hazamegyünk, adsz neki listát és már megy is. A delikvensek úgyis csak fél óra múlva érnek el hozzánk - mondom. Várnám a kérdéseket, hogy ki ez, hiszen a nevét se tudja, de nem kérdez, csak nézelõdik az ablakon, én meg nem kezdek el mesélni. Bár tény, a szakmai referenciáim nagyobbik felét neki köszönhetem. Olyanokat törtem meg eddig, akiket elõttem senki, és ha hagyja, hogy segítsek, remek lesz a szakmában, nélkülem is. Bár valamiért van egy olyan érzésem, hogy csak addig csinálja, amíg rá nem un. Az viszont tény: itt aztán mindig van valami meglepõ.

Otthon megírja a listát Toninak, aki lelkesen halad is el vásárolni. Imád shoppingolni, az tény. Toni távozása után tíz perccel meg is érkezik a fekete kisbusz. Gombnyomásra nyílik a garázskapu, õk beállnak és a kert jótékony takarásában várnak minket.
- Üdv David - köszönt Roger.
- Üdv, õ itt Sergej, az új üzlettársam. De kettõrõl volt szó - vonom fel a szemöldököm.
- A fõnök örült neked, ezért kapsz egyet grátisz. Itt vannak a tudnivalók, egyik sincs bedrogozva, ahogy szereted - mosolyog rám, átad egy borítékot és már szállnak is be és hajtanak el.
A három férfit az elsõ rabláncánál fogva vezetem le a pincébe. A szájuk bekötve, a fejükön zsák. Ahogy leérünk az ajtó elé, Sergejnek dobom a kulcsot és nyit is. Tényleg, ide is kell másoltatni neki. Hm…
- Nos, melyikkel kezded? - kérdezem.
- A kettessel. - Elsõnek átadom a borítékból a kettes aktáját. Leoldom az elõtte levõ övérõl a kettest és róla is a harmadikat, majd a maradék kettõt a kivégzõbe zárom. Az egy üres terem, nem tudnak tenni semmit, de azért a falon levõ vaskarikákhoz bilincselem õket.
Mire én kiérek, õ már a kettest lefektette az egyik kínzópadra.
Nem szólok egy szót sem, csak felülök az egyik mûszerkére, ami pont alkalmas mûszakon kívül ülcsinek.
- Nos, epekedve várom a mûsort - mosolygok rá.
Szeretek kínozni. Nem tartom magam betegnek, ahogyan õt sem, amiért érdekli. Én csinálom, mert szeretem, õ meg csinálja, mert egy érdekes életfelfogású hedonista. Egy rohadt helyes hedonista, akit szívesen látnék az ágyamban, felettem, de fene se tudja, hogy kellene elérni, hogy változzon a véleménye.

Sergej

- Hazamegyünk, adsz neki listát és már megy is. A delikvensek úgyis csak fél óra múlva érnek el hozzánk. - bólintok, és kibámulok az ablakon. Imádom a carpe diem életet.

Végül lesz lista, és mire elmegy, jön is a szállítmány. Szupertitkosan szedik le az alakokat, és amíg õk lebeszélik a teendõket, megyünk is lefelé. Úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki elsõként léphet nyitáskor a vidámparkba. Sehol a sor, merre fussunk elõször? Kapok kulcsot, és nyíli a Csodák Palotájának ajtaja.
- Nos, melyikkel kezded?
- A kettessel.

Mert az egy jó szám. Pont középen, így õ is jött volna, a kis plusz pedig... Túlbonyolítom, de hát ez olyan izgi! Megkapom a kértet, azt a kínzópadra fektetem. Megyek, és átolvasom a kis borítékot is róla, majd félrecsapva pillantok fel a belépõ és kényelembe helyezkedõ kis törpére.

- Nos, epekedve várom a mûsort.

- Még a végén lámpalázas leszek. - túljátszott izgalommal megremegtetem magam, majd a kis boncasztalhoz fordulok. - Azt hiszem az a dolgom, hogy egy nevet és egy címet tudjak meg. Az után bár élve, de nem fitten, távozhatsz. - közlöm vele. - Ha most kinyögöd, akkor mehetsz, bár csalódott leszek. De ha nem... - hangom búgó és mély lesz. - Akkor nagyon jó fogok szórakozni. Csak tudod... még új vagyok. Szóval nem garantálom, hogy a végén túléled.

Nem árulom el a még mindig bekötött szemû hapinak, hogy nem kell életben hagynom.

Míg beszéltem, a zakómat és a mellényemet levettem, így csak az ingem marad. Hentesnek érzem magam. Feltûröm az ujját akkurátusan. Most mûvész. Jobb. Hajam hátracsatolom, hogy ne zavarjanak, majd a sétapálcám félretéve körbesétálok a szobában.

Csend van, csak az áldozat egyre gyorsuló légvételei törik meg a csendet. Idegesítõ, ha nem tudod, hol vagy, ki van veled, más is van-e, mi lesz most... idõnként érdeklõdve megérintek ezt-azt. Csörren a lánc, vagy összecsattintok két kis kést. Mindegyikkor kissé felzihál a leendõ pici. Aztán elõveszem a táskát, amiben az új játékaim vannak.

- Rohadj el, hallod?

Mosolyom szétömlik arcán. Pedig még csak a cipzárt húztam szét! Elõbb a tûket veszem elõ.

- Tudod, mi az akupunktúra? Gyógyítás. Sajnos én laikus vagyok, de azért megpróbállak kigyógyítani ebbõl a csúnya viselkedésbõl jó?

Hangom marha megnyugtató, selymes, és mégis akár az áldozatra lesõ vad. A tû végével végigkarcolom a bõrét, majd egy hirtelen ötlettõl vezérelve a térdkalács mellé döföm. Milyen fura! Tudni akartam, hogy milyen könnyû az ilyen. Ordítást kapok, meg vérfröcsögést. Szórakozottan maszatolok pár csepp vért a kézfejemen. Megvárom, míg az ordítás csitul, s a füléhez hajolok, úgysem tud moccanni.

- Azt hiszem, tetszik, ahogy ordítasz. Tudod mit? Nem érdekel a francos cím meg akármi. Megengedem, hogy meghalj, és magaddal vidd a sírba.

Folyékony méreg hangon izzítom. Káromkodik, vergõdik, én pedig fürdök a gyönyörben. Irányítom. Én mondom meg hol és mikor, meddig fájjon. A tû hegyét újra húzni kezdem bõrén. Zihálva dermed meg, szinte látom a tû után forduló szemeit. Sokáig húzom rajta, körberajzolva a ruhájának varratait, mintha még nem döntöttem el volna, hogy hová döfjem.

- Azért az utolsó szó jogával akármikor élhetsz, ha nem is szólok. Nem tudom, mikor akarok végezni veled...

Azzal az utolsó betû kimondásával az ágyékába szúrom a tût, s reakcióra éhesen figyelem, ahogy üvöltve bõg. De nem vinnyog. Helyes. Szitkozódik, fenyeget, de már csak mantraként. A harmadik tût a fájdalma csillapodásával anélkül döföm belé, hogy idegesíteném. Ígyis milyen idegállapotban van! Átszúrom a kulcscsontjánál. Nem mondom meg neki, hogy az elvérzésre hasztalan vár. Tuti kötõtû alakú akármik. Van hozzájuk egy kicsi tégely, amiben a szertõl irtó gyorsan alvad a vér. Megpiszkálom-csavargatom a tûket, amiket eddig szúrtam bele.

-Szereted a süniket? - és két tût egyszerre döfök bele, remegtetõ sikolyt kapva.

-El... elmondom... - szinte nem is hallom, olyan vékony hangon cincogja.

Úgy teszek, mint aki nem hallotta. A sétapálcámmal koppantok a földön, hogy figyelmét megkapjam, majd egy olyan mozdulattal, amivel régen lefejezhették az embereket, fejem felõl sújtok le az acélbetétes édessel. A pocakjára. Akár a napozóágy, úgy hajlana össze, ha nem lenne kikötve. Jó dolog, hogy gyerekkoromban átéltem ezt-azt. Sok gyengepontot felfedett.

-Marcus! - üvöltve tekereg az asztalon. Egyszerûen a szájába dugok egy rongyot.

-Ha nem kéne tudni, hogy ez az alak merre jár, akkor kivágatnám a nyelved. Olyan jól szórakozok, hogy fájna a szívem, ha ilyen gyorsan feladnád. - végigsimítok jobbommal az arcán, míg a balommal csuklójába szúrok lassan és idegtépõn, egyre mélyebbre egy aranyost. Kutakodva, kerülgetve a csontokat, küzdve a nevezebb részekkel. Masszív egy cucc, nem görbül. - Hé, ne ájulj már el, ez nem szórakoztató!

Kiveszem a szájából a rongyot. Zihál, taknya-nyála folyik. Gusztustalan. Az asztalról tõrt veszek fel, és most letépve róla az inget, akár egy türelmetlen kielégületlen kurva, felvillantom a mosolyom. A tõrre is kenek egy kicsikét abból az undormány szagú valamibõl, és hol mélyebben, hol csak érintõlegesen, végighúzom kacskaringóban a bõrén a pengét.

-A katedrálisban. Ott... ott van. Kérem... - nyöszörögve lazul el.

-Nem... érdekel. - és mellbimbói közepébe vágom a tõrt. A sikolya kezd veszíteni varázsából. - Persze mást biztosan. Legközelebb talán jobban figyel.

-Hát elereszt? - könyörgõ sóhaj. Teljesen a kezemben van. Gyengéden simítom arcát, kezemrõl a fejére kenve a vérét.

-Nem figyeltél. Új vagyok még. Élek a jogommal, hogy nem hiszek neked, vagy nem hallottalak. Kíváncsi vagyok, hogy meghalsz-e.

A fülét kezdem lenyiszálni. Mint egy igen kezdõ hentes. Megcsúsztatom a vérén a kezem, udvariasan bocsánatot kérek tõle, majd olyan arccal, ahogy reggel a paprikát szeltem, lemetélem a fülét. Számhoz emelve beleszólok.

-Hallatlan. - vigyor. - Méghogy elsõre igazat mondott! Nem hiszem... -Megforgatom egy kicsit a tûket mindenütt, néhol többször is, kijjebb húzva, másfelé tolva vissza.

-Eléééég! Hogy a... - hosszú litániát mond, amit a sikolya hamar elmos. Így jobb.

-Szóval... - csevegõ hangon a lábfejére tekerek egy szögesdrótot. Szorosan, akkurátusan. - Marcus.

-Igenigeeeen.... - elhaló motyogás. - És valami katedrálisban. Madár vagyok én szerinted? - és húzok egyet a dróton.

-Nemnemnem! - görbít a vendégem kissé rekedten.

-Akkor melyikben. Áruld el nekem, és abbahagyom. Jó?

-A bárbahn.. a katedrális bárban. - elhagyatottan nyöszörög, én pedig állok mozdulatlanul, és figyelem ahogy remeg a vérében és a vizeletében, meg egyéb folyadékaiban. - Elég... Kérem.

-Tudod, undorító vagy. Ronda. - közlöm vele. - Ezért rendben. Abbahagyom. - a nyakához lépek. Abbahagyom a kínzásod egy utolsó mozdulattal. Egy élmény volt.

Azzal a torkába döfök keresztbe egy túrt. Fuldoklik egy darabig, hörög, közben leveszem a kendõjét, hogy láthasson még, mielõtt meghal. A tûz már nem lobog benne. Talán ott sem volt. Ez érdekes volt, de legközelebb ellenállóbb legyen. Megpaskolom a fejét, majd megtörlöm a kezem, és felnézek.

-Megéheztem. - sóhajtok, majd felveszem a ruháim és a sétabotom. - Megmosdok, fõzök, eszek, aztán segítek ezt eltakarítani. Gyere, liliputi, kell a kiskukta. 

David

- Még a végén lámpalázas leszek - felei, és a bonasztalhoz fordul. - Azt hiszem az a dolgom, hogy egy nevet és egy címet tudjak meg. Az után bár élve, de nem fitten, távozhatsz. - A férfi láthatóan fél. Remek. - Ha most kinyögöd, akkor mehetsz, bár csalódott leszek. De ha nem... Akkor nagyon jó fogok szórakozni. Csak tudod... még új vagyok. Szóval nem garantálom, hogy a végén túléled.
Ingig vetkõzik, felhajtja az ujját és láthatóan érdeklõdve kezd neki. Csendben pakolászik, elõszedi a szükséges dolgokat. Ahogy látom, õ a tûket favorizálva. Én jobban szeretek nagyobb helyen sebet okozni, de tény, hogy ez sem rossz megoldás.
- Rohadj el, hallod? - Sergej elmosolyodik.
- Tudod, mi az akupunktúra? Gyógyítás. Sajnos én laikus vagyok, de azért megpróbállak kigyógyítani ebbõl a csúnya viselkedésbõl jó?
Karcolja a bõrt, majd a térdéhez döf. Elmosolyodom. Remek szakember lesz, ha kitanítom.
- Azt hiszem, tetszik, ahogy ordítasz. Tudod mit? Nem érdekel a francos cím meg akármi. Megengedem, hogy meghalj, és magaddal vidd a sírba.
Nem szólok. Ismerem az emberi természetet, el fogja mondani.
- Azért az utolsó szó jogával akármikor élhetsz, ha nem is szólok. Nem tudom, mikor akarok végezni veled...
A farkába szúrja. Nagyon tetszik, hogy ennyire eleven. Féltem kicsit, hogy túl kemény lesz, vagy túlságosan laza, de ez a középút remek. Született tehetség.
- Szereted a süniket? - Két tût kap egyszerre és már dalolni is akar.
- El... elmondom...
Hason üti a pálcával. Én meg folyamatosan vigyorgok.
- Marcus! - Alakulunk…
- Ha nem kéne tudni, hogy ez az alak merre jár, akkor kivágatnám a nyelved. Olyan jól szórakozok, hogy fájna a szívem, ha ilyen gyorsan feladnád. Hé, ne ájulj már el, ez nem szórakoztató!
Mosolyogva tépi az inget róla
- A katedrálisban. Ott... ott van. Kérem...
- Nem... érdekel. - Egy kisebb pengéjû tõrt vág a mellbimbójába. Érdekes… azt én is kedvelem.
- Hát elereszt? - kérdezi a faszi könyörögve.
- Nem figyeltél. Új vagyok még. Élek a jogommal, hogy nem hiszek neked, vagy nem hallottalak. Kíváncsi vagyok, hogy meghalsz-e.
Levágja a füleit is. Nos, én már tudom, hogy vége, ezt nem fogja túlélni.
- Hallatlan. Méghogy elsõre igazat mondott! Nem hiszem...
-Eléééég! - káromkodva próbál szabadulni.
-Szóval... Marcus.
- Igenigeeeen.... És valami katedrálisban.
- Madár vagyok én szerinted?
- Nemnemnem!
- Akkor melyikben. Áruld el nekem, és abbahagyom. Jó?
- A bárbahn.. a katedrális bárban. Elég... Kérem.
- Tudod, undorító vagy. Ronda. Ezért rendben. Abbahagyom. - Elvágja a nyakát, majd felém fordul. - Megéheztem. Megmosdok, fõzök, eszek, aztán segítek ezt eltakarítani. Gyere, liliputi, kell a kiskukta. 

Miközben elindul, én követem, de zárok mindent, és telefonálok.
- Üdv. A kettes kész. Marco és a Katedrális bárban van. Sajnos nem élte túl a találkozást - mesélem Marknak.
- Hm. Te csináltad vagy a fiú? - kérdezi.
- Sergej volt. Én csak néztem, de nagyon ígéretes tehetség - mosolyodom el, Sergejre pillantva.
- Rendben. Várom a másik kettõt. A tiéd legyen a hármas, elég nehéz vele, hatalmas a fájdalomküszöbe - kéri.
- Oké, megoldom. - Leteszem és a konyhában megkérem, hadd legyen enyém a hármas.
- Oké, az egyes akkor az enyém. - Mivel Toni már visszaért és össze is pakolt, így nyugodtan el tud kezdeni fõzni, én meg úgy döntök, miközben vágom össze a zöldségeket, mesélek neki.
- A darabokat és a hullákat mindig egy emberhez viszem. A neve a Hullás. Illegális krematóriumot üzemeltet, nem túl magas összegért cserébe elintézi a csontokat is. - Rám pillant. Nem szakít félbe, így gondolom, érdekli. - Ha több emberem van, akkor egyben szoktam elvinni õket. Ha többet viszel, többet fizetsz de egyszerre kész van minden.
- És soha nem kapcsoltak még le hullákkal a kocsidban? - kérdezi.
- Majd meglátod te is, a rendõrség hûséges megrendelõ. Rengeteg olyan tag van, akivel õk nem tudnak mit kezdeni. De el sem kell vele számolni, mert leírható önvédelemnek. Így csak kifaggatom, ha meghal, elviszem a hullát és beleeresztenek pár golyót. Vagy felrobban egy kocsiban. Érted… - Rápillantok. - Politikusok, üzletemberek, sokaknak vannak ellenségeik. Ezért vállalok bérgyilkos melókat is. Idõvel kitanítalak arra is.
Bólint, majd elkezd megint szívatni, de nem veszem fel. Idegeít, visszaszólok, de most jö kedvem van.

Kaja után visszamegyünk.
- Ha neked nem gond, lerendezném a hármast, rendben?
- Rendben, de csak gyorsan, akarom az egyest - vigyorog rám. Szemforgatva csóválom a fejem, majd kihozom a hármast és az asztalra fektetve lekötöm.
A mappa Sergejnél, láthatóan elolvasta és a kezembe adja.
"Semmiképp sem élheti túl. Volt légiós kiképzõ, a fájdalomküszöbe felfoghatatlan. Tudd meg tõle, hogy kik bérelték fel, mikor, és adja elõ a lemez helyét, amin az adatai vannak."
- Sok szerencsét minimanó - simít végig a hátamon. A vállam fölött rámosolygok, és a férfihez lépek.
- Tudod, szeretem a hozzád hasonló férfiakat. Erõsek vagytok, dögösek és biztos vagyok benne, hogy aktívak az ágyban. - Lassan kezdem vetkõztetni deréktól lefelé. Látom, tényleg megedzették már. - Tudom azt is, hogy semmire sem megyek, ha szimplán csak elkezdelek véreztetni, igaz? - simítok végig a combján. Egy szót se szól, meg se rezzen.
Odalépek az egyik fiókhoz, és elõveszek egy nagy, fekete mûfaszt. Bekapcsolom, és visszasétálok. A combján simítok végig a rezgõ szerszámmal, mire persze reagál, összerezzen.
- Volt olyan a légiónál, hogy megdugtál valakit, aki nem akarta? - kérdezem. Persze nem felel. Kuncogok. - Biztos volt, nem igaz?
- Szuka… - sziszegi idegesen.
- Ugyan, ne félj. Fájni fog, de félni nem kell. - A füléhez hajolok. - El fog múlni - suttogom kéjesen, majd felnevetek.
Csatokat akasztok a lábára, amiket egy csigához rögzítek, így terpeszbe tudom húzni. Eleinte még nem komoly mély terpeszbe.
Síkosító és elõkészítés nélkül lököm a seggébe a mûbrokit, mire felordít.
- Ugyan, nem fáj ennyire. Hidd el  én tudom - szólok elõre.
Persze nem engedem, a farok rezeg, én tologatom. Majd' fél óra, mire megunom ezt a részét. Elõveszek egy tollseprût és elkezdem simogatni, majd elektromos gyûrûket kötök a farkára és kapcsolok rá egy kis áramot. Felordít, amikor belocsolom vízzel.
Kicsi, aprósebeket vágok rajta, de már nem szólok hozzá, csak élvezem. Nem nagy sebek, de aztán elõveszem az asztali sót és sózni kezdem.
Sokáig bírja. Majdnem egy óra hossza, mire végre felsikít.
- Ha életben hagysz, elárulok - mondja.
- Hallgatlak. - Sergej felé pillantok.
Õ dalol, én meg közben telefonon diktálom a fõnöknek.
- Rendben van, ha minden igaz, hasonló adatokat kerestünk és a hely is stimmelni fog - zúgja a fülembe Mark, majd leteszi.
- Biztos, hogy ezt akartad mondani, igaz? - kérdezem.
- I… igen. Nem hazudok, ha elmondom, akkor az igazat mondom. - Bólintok, és egy kis üvegcse tartalmát a számba öntöm. Az ajkaira hajolok, és átcsókolom neki a folyékony mérget, amit õ eszeveszettül nyeldes, hiszen alkoholos íze van. Pillanatokkal késõbb elkezd fuldokolni.
- Ez egy idegméreg. Nagyon lassan, sejtrõl sejtre öli meg a fontos szerveket, legalább három percig fogsz szenvedni és még kettõig beszélni. Ha akarsz mondani valamit, hallgatom.
- Va… van egy kislányom - nyögi.
- Leszarom a kislányodat - felelem vissza neki.
A percek eltelnek, õ meg lassan kileheli a lelkét. Elégedetten fordulok Sergej felé.
- Nos?

Sergej

A konyhába érünk, és Toni is itt van a bevásároltakkal. Lemosdok a mosdónál, és hallgatom fél füllel a töpörtyû telefonálását. Még az is oké, hogy a hármast õ szeretné.

- Oké, az egyes akkor az enyém. - mondom neki, míg a hozzávalókat készítem ki és a fûszereket, a kis manó meg aprítani kezd.

- A darabokat és a hullákat mindig egy emberhez viszem. A neve a Hullás. Illegális krematóriumot üzemeltet, nem túl magas összegért cserébe elintézi a csontokat is. - rápillantok a kicsi manóra. Milyen komolynak tûnik ilyenkor. - Ha több emberem van, akkor egyben szoktam elvinni õket. Ha többet viszel, többet fizetsz de egyszerre kész van minden.
- És soha nem kapcsoltak még le hullákkal a kocsidban?
- Majd meglátod te is, a rendõrség hûséges megrendelõ. Rengeteg olyan tag van, akivel õk nem tudnak mit kezdeni. De el sem kell vele számolni, mert leírható önvédelemnek. Így csak kifaggatom, ha meghal, elviszem a hullát és beleeresztenek pár golyót. Vagy felrobban egy kocsiban. Érted… - na igen, a mai korrupt világ... - Politikusok, üzletemberek, sokaknak vannak ellenségeik. Ezért vállalok bérgyilkos melókat is. Idõvel kitanítalak arra is.

Bólintok. Úgy érzem itt az idõ, hogy kicsit az õ kárára szórakozzak. És bár válaszol, fullánkja nincs, inkább csak morcosság. Szeretem a szócsatákat. Fõleg ha enyém az utolsó szó. Tálalok, eszünk, és aztán irány a munka.

- Ha neked nem gond, lerendezném a hármast, rendben?
- Rendben, de csak gyorsan, akarom az egyest. - és amíg õ a pácienst kikészíti, én tájékozódok. - - Sok szerencsét minimanó.

És mosolyog. Azt hiszem tényleg élvezi a munkáját. Sikeres, hogy megtalálta, amit szeret csinálni.
- Tudod, szeretem a hozzád hasonló férfiakat. Erõsek vagytok, dögösek és biztos vagyok benne, hogy aktívak az ágyban. - és figyelem, ahogy arca lassan változik, nagyot nyelve élvezem a mûsor. - Tudom azt is, hogy semmire sem megyek, ha szimplán csak elkezdelek véreztetni, igaz? - vibrátort ragad, ragadozóként becserkészi áldozatát. - Volt olyan a légiónál, hogy megdugtál valakit, aki nem akarta? Biztos volt, nem igaz?
- Szuka…
- Ugyan, ne félj. Fájni fog, de félni nem kell. - és súg a fülébe a fapofát mutató alaknak, majd némi elõkészítés után úgy hatol a légionistába, hogy más szemmel kezdek rá nézni. Õ nem játszadozik. Nem úgy. - Ugyan, nem fáj ennyire. Hidd el, én tudom.
Mennyit elárul magáról! Honnan tudja? Sejtem, hogy már járt így. És eljátszadozik. Nem annyira, hogy élvezze az alak, mert felváltva kínozza és kényezteti... már ha van olyan a környéken, aki ezt élvezné. Csókjából tudom, hogy mennyire vad, és szenvedélyes, de itt tüzes. Szemei lobognak, s leszarom már a kis kínzatósdit. Õt akarom oda lekötözni. Bár hogy mit csinálnék vele, azt nem tudom... Élvezem a látványt. Céltudatos, és megszerzi, amit akar.
- Ha életben hagysz, elárulok.
- Hallgatlak. - telefont ragadok, és tárcsázok neki. - - Biztos, hogy ezt akartad mondani, igaz?
- I… igen. Nem hazudok, ha elmondom, akkor az igazat mondom. - Manócska nem szól, olyannal itatja vendégét, amibõl én nem kérnék. Hát még amikor vért fuldoklik...

- Ez egy idegméreg. Nagyon lassan, sejtrõl sejtre öli meg a fontos szerveket, legalább három percig fogsz szenvedni és még kettõig beszélni. Ha akarsz mondani valamit, hallgatom.
- Va… van egy kislányom.
- Leszarom a kislányodat. - tüzes, nemtörõdömnek tûnik, s egyszerre élvezi is. - Nos?

Az asztali patkány megadta magát. Meghalt. Csak úgy bedobta a pacskert. Virgonc mozdulattal szállok le a pultról, majd az asztalhoz sétálok, a zilált tincseket kisimítva a hulla arcából. Végignézek még egyszer a drágán, majd gondolatban a hátam mögé hajítom vállam felett. Egy lépéssel termek a kicsi manócska elõtt, és megragadva állát egy nagy csókra ragadom. Egymás nyelvét harapjuk széjjel, én pedig csókon át mutatom meg neki, mennyire le vagyok nyûgözve.

Ajkamról a vért lenyalva hajolok el tõle, nem mulasztva el tág pupilláit és hogy a mozdulatot figyeli. Gunyoros mosolyra húzom ajkaim, és megpaskolom a feje búbját, mint egy dicséretként.

- Ügyes vagy. Sõt, lehet jutalmat is kapsz érte. Mondd csak, mit kérsz apucitól ajándékba? Kisautót? Babaülést? Magassarkút?

- Fordulj fel faszarcú. - morogja minden hév nélkül, látható elégedettséggel. - Egyeske? - szemérmes mosollyal pillantok a szoba felé, ahol megbújik.

-Azt hiszem nagy kedvem van hozzá. Remélem, strapabíróbb, mint a ketteske volt.

Sóhajtva lépek a szobába, és kivezetve õt nem a boncasztalra teszem le, hanem egy széket állítok a boncasztalhoz közel, és újra látóképessé teszem. Körbenéz, felmér, hullát fixíroz, majd dacosan néz rám. Mosolyogva paskolom meg a buksiját neki is, de õ dühösen húzza el magát. Kényelmesen veszem át manócskától az aktáját, majd elolvasom. Nem szabad meghalnia, sem munkaképtelenné válnia. Fenyítés, amiért a mások tulajdonát eladogatta egyeseknek.

-Á, Kamille? - lenézek rá. - Lány vagy talán? Szegény szerencsétlen, a szüleid nem tudták, mi a különbség a fiúk meg a lányok között, igaz? - együttérzõn bólintok, míg õ a felmenõim szidják. - Én is dühös lennék. Tudod mit? Itt csak az áll, hogy fontos munkát végzel. Mi lenne az? - Kérdõn nézek rá. Választ nem kapok, így egy nyakörvet csatolok rá, és finoman szorítok rajta egyet. - Ha nem kapok választ, akkor mindig egy lyukkal szorosabb lesz. Ne félj, nem hagylak meghalni. Biztonságban vagy. - arcán végigsimítok. -Szóval mit dolgozol?

Leköp. Elõveszek egy kis keszkenõt, letörlöm arcomat, majd fogok egy kis gyertyát, meggyújtom, és szórakozottan melegítem felette a tõrt.

-Kurva vagy? Nem, ronda vagy, és undorító. Netalán rakodómunkás? Ahhoz túl nyeszlett. Én inkább azt mondanám, hogy strici vagy. Elég ronda vagy, nagyravágyó, kapzsi kis szemek, aranyvágyó marha csúnya vigyor... Igazából az sincs a papírodban, hogy nem csúfíthatlak el. - és félelem csillan szemeiben. - Szóval azt hiszem, te leszel az elsõ mûvészi alkotásom.

És a haragos-vörösen izzó fémet lapjával sütöm mellkasára. Hiába ordít, hogy nem teszi, csak ne csúfítsam, hogy hagyjam õt, nem teszem. Gyönyörû mintát égetek mellkasára. A tõr kis lángnyelv-szerû mintát hagy a bõrén, és jobbról-balról cakkozom. Akárha cipzár lenne rajta. Ráérõs, szöszölõs meló, sok idõ elmegy vele, de gyönyörû. Idõközben a papi száját is betömtem, hogy ne harapja el a nyelvét idõ elõtt.

-Adogatod-e még a másét? Például nekem kéne valami. Ha ezt csinálom... - és a karját is kezdem cakkozni - Eladnád nekem? -hozzá hajolok, hogy beszédképessé tegyem. - Olyan nagy akarom, és az égett húsod szaga... Hát...

-El! Megkapod! Eressz el, és a dupláját kapod!

-Rossz válasz! - Lelocsolom vízzel, jó hideggel. Mielõtt még sokkot kap a hideg-meleg váltástól, kicsi lyukasztót hozok. - Hová szeretnél testékszert? Választhatsz.

És addig pakolom rá a fémet, lyukat, amíg visít. Aztán már semmit sem akar eladni nekem. Magát sem. Úgy néz ki, mint egy tigrismintás bunda. Csíkos. Hol haloványabb, hol erõsebb a minta rajta.

-Csak szólj, ha újra ingered lesz. Van még hely a szép testeden, van hová égetni még a mintát. - majd egy gyûrût tartok a fogyóban lévõ gyertyaláng felé. - És most kapsz egy billogot. Nálam jártál. Élõ reklámtábla leszel. Lehet, hogy én innen kilépve sosem gondolok majd rád többet, de azért te csak gondolj rám, ahányszor vetkõzöl. - Bõrébe sütök egy cikornyás ,,N” betût. Betût. - Ha rossz útra tévednél, nézz erre. És emlékezz rá, hogy én várlak. A hátad meg a lábaid még üresek. És ha kész leszek, ingyen újratetovállak. Mit szólsz?

Megpaskolom a mellkasát, majd úgy teszek, mintha most jönnék rá, hogy fáj neki. Eloldozom, mégsem szalad el, hiszen moccanni sem képes. Talán órák, talán csak percek teltek el, de hatásos voltam. Minden izzást eltüntettem. Be lett programozva. Ha nem jól, akkor jön vissza a feladóhoz.

-Lehet, legközelebb a nyelveddel fogom kezdeni... akadályoz a sikoltásban. - újra megpaskolom, majd ránézek a telefonáló törpikére. - Nos, én végeztem. Ha még szeretnél ehhez hozzátenni valamit...

David

Elém lép. Kisimít egy tincset a hullám arcából, majd elém lép és megint úgy csókol, hogy szét tudnék olvadni a karjai között. Még hogy heteró. Még hogy nem vagyok az esete. Faszt!
- Ügyes vagy. Sõt, lehet jutalmat is kapsz érte. Mondd csak, mit kérsz apucitól ajándékba? Kisautót? Babaülést? Magassarkút?
- Fordulj fel faszarcú. - Így kell hangulatot ölni. Ch… - Egyeske?
- Azt hiszem, nagy kedvem van hozzá. Remélem, strapabíróbb, mint a ketteske volt.
Kihozza, én addig olvasok, majd átadom. Mi ez már? Kíváncsi vagyok, hogy mit csinál.
-Á, Kamille? Lány vagy talán? Szegény szerencsétlen, a szüleid nem tudták, mi a különbség a fiúk meg a lányok között, igaz? - Felkuncogok. - Én is dühös lennék. Tudod mit? Itt csak az áll, hogy fontos munkát végzel. Mi lenne az? - Nyakörv fel. - Ha nem kapok választ, akkor mindig egy lyukkal szorosabb lesz. Ne félj, nem hagylak meghalni. Biztonságban vagy. Szóval mit dolgozol?
Olyat tesz, amiért én szemet szúrok. Köp. De Sergej jobban kezeli.
- Kurva vagy? Nem, ronda vagy, és undorító. Netalán rakodómunkás? Ahhoz túl nyeszlett. Én inkább azt mondanám, hogy strici vagy. Elég ronda vagy, nagyravágyó, kapzsi kis szemek, aranyvágyó marha csúnya vigyor... Igazából az sincs a papírodban, hogy nem csúfíthatlak el. Szóval azt hiszem, te leszel az elsõ mûvészi alkotásom.
Elkezdi a mellkasát égetni a tõr felforrósított mintájával. Tetszetõs megoldás.
- Adogatod-e még a másét? Például nekem kéne valami. Ha ezt csinálom... Eladnád nekem? Olyan nagy akarom, és az égett húsod szaga... Hát...
- El! Megkapod! Eressz el, és a dupláját kapod!
- Rossz válasz! Hová szeretnél testékszert? Választhatsz.
Lyukakat illeszt a bõrébe. Menõ…
Miközben megjelöli, én tárcsázok.
- Egyeske kész - mondom a telefonba. - Mivel foglalkozik?
- Strici. Csak most elkezdett kisfiúkat is rabolni, eladni, és ezt nem hagyhatom. Erre harapnak a zsaruk. Nem halt meg, igaz?
- Nem. De most lehet meg fog.
- Tudom, mi errõl a véleményed, de nem ölheted meg! - És kinyomja.
- Nos, én végeztem. Ha még szeretnél ehhez hozzátenni valamit...

Leugrok a pultról és közelebb lépek. Elkapom Sergej kezébõl a tört és mielõtt megállíthatna, a mellkasára rúgok, felé állok és tõrrel kivágom a jobb szemét. Annyira elvakít minden, hogy hallom, ahogy Sergej szól, de nem érzékelek semmit. Akkor hagyom abba, amikor mögém lép és egyszerûen leránt róla.
- Mi van? - morran rám.
- Ez a köcsög geci kisfiúkat rabolt el és azokat árulta! - sziszegem. - Szívem szerint kivégezném. - Kirántom magam Sergej karjaiból és elindulok felfelé. - Üsd le, nemsokára visszavisszük.

Felmegyek és öntök egy pohár vodkát és mire Sergej felér, már le is húztam.
- Mi volt ez? - kérdezi. - Az önuralmad is picike?
- Rohadj meg - villantom rá a tekintetemet. - A kisfiúkra allergiás vagyok mióta Tonit elrabolták - sóhajtok fel, és a hajamba túrok.
- Elrabolták…? - kérdezi lágyabb hangon.
-  Hibáztam. Megöltem valakit akit nem kellett volna, egy pasi szeretõjét. Csak kínozni kellett volna kicsit. Cserébe elrabolták és páran megcsinálták Tonit, nekem meg megmutatták, hogy milyen szar, ha kínoznak - sóhajtok fel. Nem szól semmit egy darabig, mikor már a kocsiba pakoljuk  a hullákat és a darabokat.
- És mit tettél utána?
- Mit tettem volna? Akik megerõszakolták Tonit, azoknak megmutattam, hogy milyen a fájdalom felsõ foka és azt, aki engem megkínzott és lenézett, megkeféltem a felesége és a lányai elõtt - csukom le a csomagtartót. - Azóta meg tudnám ölni, aki fiúkat bánt.
Ránézek. Néha érdekelne, mit is gondol rólam…?

Sergej

Ajjaj... Azt hiszem akkor esik le, hogy valami nincs okésban, amikor egy villanásnyi idõ alatt teszi vízszintesbe szegény szenvedõt, s kivájja az egyik szemét. Hát, most már tuti nem ad el senkinek semmit. Félõ venni sem fog mást egész életében, csak levegõt. Ami, ha nem lépnék közbe, nem tartana sokáig.

- Ez a köcsög geci kisfiúkat rabolt el és azokat árulta! Szívem szerint kivégezném. - azzal kitépi magát a karjaim közül, és indulatból indul felfelé. - Üsd le, nemsokára visszavisszük.

Így hát a hullákat összepakolom, zsákokba dugaszolom útra készen, majd az eszméletlen, de még élõ kurafira szánalomból nem kötök zsákot a fejére, csak képen löttyintem egy kis fertõtlenítõvel. Nem ébred fel, pedig pezseg meg tök ronda. Fúj. Inkább megyek a kis manócska után, mielõtt bedepizik nekem.

- Mi volt ez? Az önuralmad is picike?
- Rohadj meg. A kisfiúkra allergiás vagyok mióta Tonit elrabolták. - a hajába túr, bár helyette n tenném meg. Inkább csak figyelem.
- Elrabolták…? - ó igen, engem is raboltak már el kicsike koromban. Azóta szeretek a rosszfiú lenni.
- Hibáztam. Megöltem valakit akit nem kellett volna, egy pasi szeretõjét. Csak kínozni kellett volna kicsit. Cserébe elrabolták és páran megcsinálták Tonit, nekem meg megmutatták, hogy milyen szar, ha kínoznak. - emésztem a dolgot, illesztgetem a róla szerzett képbe, míg a vendégeinket autóba ültetjük.. fektetjük.

- És mit tettél utána?
- Mit tettem volna? Akik megerõszakolták Tonit, azoknak megmutattam, hogy milyen a fájdalom felsõ foka és azt, aki engem megkínzott és lenézett, megkeféltem a felesége és a lányai elõtt. Azóta meg tudnám ölni, aki fiúkat bánt.

Elég sok gondolat rohamoz meg, és nem igazán találok bennük rendszert. Hát ezért vállal csak kislányokat. Ha húga lenne, azokat védené talán ilyen hevesen, mint Tonit. Nagyon kötõdnek egymáshoz. Az ilyesmi veszélyes, kétélû fegyver. Egy pillanatig hajt a vágy, hogy én is meséljek néhány rossz korszakomról, de egyrészt nem elég részeg még ehhez, másrészt nem most fogok nagyapósdit játszani. Felemlegetem magamnak, miért is nem valami nagy cégnél üldögélek marha sok fura pacák között, és lakok villában, a papámmal szivarozva péntek esténként, és ha bármilyen gyengeség meg is jelent a képemen (leolvadt a védjegyemként szolgáló vigyor, vagy a kékeimbõl tûnt el az él, mert marhára remélem, nem puhulok itt), bezárkózok, és helyére billen a gúnymosolyom.

-Igazán kellene hozzád valaki, manócska. - elorozom tõle a slusszkulcsot. - Legközelebb rövidített életrajzodat a leendõ élettársadnak add elõ, és ne untass a részletekkel. Kérdeztem, de nem azt jelenti, hogy tudni akarom, milyen volt a manusz felesége.

Azzal a gyanúsan reakciómentes, és fürkészõ manót faképnél hagyva a volánhoz ülök. Ráfogom, hogy csak részeg. Így van.

-No most, drága vedelõ cinkosom, remélem, idõben szólsz, ha kanyarodni kell. Kilátsz az anyósülésrõl? - azzal átállítgatom a sok ketyerét az én méretemre. - Jesszus, hogy lehet valaki ilyen kicsi. Ismételd meg, mennyi vagy? 12? - morgok a visszapillantó tükörnek, míg lassan elindulok.

-Igazából... - és most õ vigyorog. - 31. - felnevetek, és kétkedve nézek rá.

-Ennyi van hamisítva a személyidre? Tudod, a külföldieknél, messze távolországban a 21 számít nagykorúnak. Legközelebb figyelj jobban a suliban, tökmag.

-Nem mondtam, hogy hinned kell. Ennyi vagyok. Kérdezd Tonit.

-A beprogramozott öcsikét? Kihagyom, köszi.

-Itt kellett volna balra menned. - gonosz vigyort villant, ami megbillen, mikor én is ilyennel válaszolok.

-Vettem.

És a gyér forgalom között egy gyilkos kanyart levágok, hátul ide-oda gurigáznak az utasok. A manócska az övön csüngve dühöng.

-Te barom! És ha nekimész valakinek? Meg is dögölhettünk volna! Soha többet nem ülsz kormányhoz, hogy rohadj el!

-Majd veszek tiszta pelust neked, amíg eszedbe vésed, tenyeredre vagy a szemhéjadra, hogy idõben szólsz legközelebb, ha kanyarodni kell. - azzal kakaót adok a rádióra.

-Van egyáltalán jogsid? - jön a költõi kérdés, és dühöngve támasztja ki magát, hogy legközelebb ne koccanjon az ablakkal vagy mással, ha kanyarodok.

-Ha a lakókocsis érvényes a személygépjármûre... - lazán vállat vonok és még feljebb tekerem a hangerõt, le az ablakokat, és gázt adok. 

David

- Igazán kellene hozzád valaki, manócska. - Már megint bunkó... - Legközelebb rövidített életrajzodat a leendõ élettársadnak add elõ, és ne untass a részletekkel. Kérdeztem, de nem azt jelenti, hogy tudni akarom, milyen volt a manusz felesége.

Mekkora faszfej. Odaadom neki a kulcsot, beszélni se sok kedvem van most vele.

- No most, drága vedelõ cinkosom, remélem, idõben szólsz, ha kanyarodni kell. Kilátsz az anyósülésrõl? Jesszus, hogy lehet valaki ilyen kicsi. Ismételd meg, mennyi vagy? 12? - Anyád.

- Igazából... 31.

- Ennyi van hamisítva a személyidre? Tudod, a külföldieknél, messze távolországban a 21 számít nagykorúnak. Legközelebb figyelj jobban a suliban, tökmag. - De elegem van most belõled…

- Nem mondtam, hogy hinned kell. Ennyi vagyok. Kérdezd Tonit.

- A beprogramozott öcsikét? Kihagyom, köszi. - Annyira lefoglal, hogy megnyugtassam magam a beszólás miatt, hogy elfelejtek szólni.

- Itt kellett volna balra menned. - Vigyorgós maszk mögé rejtem magam. Nem tervezek újabb megnyílást elõtte. - Vettem.

Ha eljutunk odáig élve. Mert ez a fasz olyan kanyart vesz, hogy majdnem kiesnek a hullák a zárt csomagtartóból.

- Te barom! És ha nekimész valakinek? Meg is dögölhettünk volna! Soha többet nem ülsz kormányhoz, hogy rohadj el! - Én látom a rendõrt a sarkon, baszd ki, te vagy ennyire vak?!

- Majd veszek tiszta pelust neked, amíg eszedbe vésed, tenyeredre vagy a szemhéjadra, hogy idõben szólsz legközelebb, ha kanyarodni kell.

- Van egyáltalán jogsid? - Csak mert követnek is, és még mindig nem veszi észre.

- Ha a lakókocsis érvényes a személygépjármûre... - Anyád.

Persze perceken belül beérnek minket.

- Állj le oldalra, te fogyatékos! - ordítok rá. Morog, de azért lehúzódik, ideje. Percek óta ezt magyarázom.

- Jogosítvány, forgalmi - lép a zsernyák a lehúzott ablakhoz. Látom, ahogy acél villan a zsebében, ahogy vesz ki valamit. MI a faszomat akar ez?!

- Üdv biztosúr - terelem el a figyelmét és kiszállok. Oldalra sétálok vele.

- Megkérhetem, hogy hívja fel a kapitányságot? - kérem lágy hangon. Bólint. Gondolom ismerõs vagyok neki, csak nem tud hova tenni.

Eldarálom, hogy ki vagyok, mi vagyok, mire a endõr, bólogatva, bocsánatot kérve enged utamra. Fejem majd szétrobban, ahogy beszállok.

- Idefigyelj menõcsávó - hajolok rohadt közel. - Elhiszem, hogy cseszettül nagy vagy és hu, de nagyon csillogsz, de ha még egyszer a lebukásomat kockáztatod, mert kibaszottul laza vagy, lemetszem a fejed mielõtt észrevennéd, vetted?! - üvöltöm. - Ha ekkora amatõr fasz vagy, hogy tanácsot se fogadsz el, akkor takarodj, de kibaszott gyorsan! Mi a fasz vagy te?! Hitler kivégzõosztagának vezetõje?! - ordítom az arcába. - Ugye, hogy mennyire kibaszottul nem! Akkor hallgatsz rám és nem cseszegetsz ha melóról van szó, mert önfejû, agyatlan macsókkal nem foglalkozom, faszikám! Ha most nem vagyok itt lecsuknak, baszd meg! Ömlik a vér a csomagtartóból, te meg még a figyelmet is felhívod ránk! Ha ennyire kell, hogy szétbasszák a segged, szólj, buzikám! De ne buktass le mert menõzöl, baszd meg! Nekem ne menõzz, már akkor öltem, amikor te még anyuci csöcsét szoptad, faszfej!

Csak néz. Nem akadtam ki ennyire nagyon rég, de az ilyesmit rühellem.

- Ha nem tudod megtanulni, hogy mi a faszt kell csinálni és még tanácsot se fogadsz el csak basztatsz, akkor mész, amerre akarsz, velem nem maradsz, mert ez nem móka, cseszd meg! Amatõr…

Morgok. Hogyne morognék.

Sergej

- Állj le oldalra, te fogyatékos! - Az idegeljük ki a manót játék nem egészen ilyen denevéri frekvenciákra specializálódott... 

- Jogosítvány, forgalmi. - heheeee... Akkor most lesz egy új hullánk, vagy egy büntim. Jujj....
- Üdv biztosúr. - és a diplomata már úton is van. Uncsi. Várok, amíg a rendõrrel ezt lezsírozza, majd visszaül. Esélyem sincs megjegyezni, hogy biztos a kor teszi, hogy ennyire unalmas élete van, és nem tudja élvezni az apró örömöket, mire elkezdi a frizurám leordítani. - Idefigyelj menõcsávó – ha más helyzetben lenne ilyen közel, lefejelném, de most csak a szemeit nézem, amik annyira... tüzesek. Lehet többször felnyomom a vérnyomását, ha mindig ilyen. - Elhiszem, hogy cseszettül nagy vagy és hu, de nagyon csillogsz, de ha még egyszer a lebukásomat kockáztatod, mert kibaszottul laza vagy, lemetszem a fejed mielõtt észrevennéd, vetted?! Ha ekkora amatõr fasz vagy, hogy tanácsot se fogadsz el, akkor takarodj, de kibaszott gyorsan! Mi a fasz vagy te?! Hitler kivégzõosztagának vezetõje?! Ugye, hogy mennyire kibaszottul nem! Akkor hallgatsz rám és nem cseszegetsz ha melóról van szó, mert önfejû, agyatlan macsókkal nem foglalkozom, faszikám! Ha most nem vagyok itt lecsuknak, baszd meg! Ömlik a vér a csomagtartóból, te meg még a figyelmet is felhívod ránk! Ha ennyire kell, hogy szétbasszák a segged, szólj, buzikám! De ne buktass le mert menõzöl, baszd meg! Nekem ne menõzz, már akkor öltem, amikor te még anyuci csöcsét szoptad, faszfej! - ó igen. Szenvedélyes, és tüzes, akaratlanul is az jár a fejemben, hogy vajon hol lehet még ilyen... rossz Nyikolaj, csúnya gondolatok! Stop! - - Ha nem tudod megtanulni, hogy mi a faszt kell csinálni és még tanácsot se fogadsz el csak basztatsz, akkor mész, amerre akarsz, velem nem maradsz, mert ez nem móka, cseszd meg! Amatõr… - morogva dõl vissza, de nem kevésbé paprikásan.

- Nem érdekel, ha meg is ölsz. Senki nem fog engem keresni, bár erre már biztosan rájöttél. - kicsike, épp csak észrevehetõ gunyoros mosollyal nézek rá. - Valaha én is nyilván voltam tartva. - álmodozva indítok. - Voltak rendes irataim meg minden... Aztán a nekem papírt hamisító alakokat el kellett tenni láb alól, hogy ne beszéljenek. Csak a holtak nem teszik... - oldalra pillantok. - Kisember. Lehet, hogy tapasztaltabb vagy, lehet hogy öregebb... De nem számít, ha életedben egyszer sem élted meg, hogy milyen az igazi carpe diem. Ezért fenyegetõzhetsz, hogy aki nem tetszik, megölöd, de még ott lesz a félsz, hogy megtalálnak, és mi lesz akkor az öcsikéddel. - megrándulva néz rám felbõszülten. - Ha én megölök valakit, én vállalom a felelõsséget, s más nem szív velem. - komor arccal nézek újra elõre, és távol áll most tõlem elég sok vigyorogni való. - A család tönkretesz, legyengít és visszatart. Minden más, amit errõl mondanak, kamu.

- Nincs is családod, honnan tudhatnád, hogy milyen... - kezd újabb körbe, de a sebváltóról a szájára csúsztatom ujjaim. Megmosolygom rezzenéstelenül, ahogy megharap, hiszen voltam állatszelídítõ már, pár emberi fog meg se kottyan.

- Semmit sem tudsz rólam, minimanó. Én azonban rólad sok mindent. És még ha valami véletlen folytán a régi életemre rátalálnál a papírokban, vagy valahol akárhol... Az élet nem papírra van vetve, mert az írást ki lehet törölni, s újrakezdeni. A tegnapot nem. És jobb szeretek úgy ágyba feküdni, hogy mindent kiélveztem amit lehetett.

- Akkor húzz a faszba, és fordulj fel egyedül, engem meg hagyj lógva. - fúj mellettem a törpike.

- Nyugi, liliputi! Az elmúlt percekben felelevenítetted, miért is tapadtam rád. - és újabb vigyort villantok. - Egy magamfajtának semmi sem számít, és ugyanakkor minden. Talán majd egyszer megérted... - rápillantok. - … kisfiam.

Részérõl feszült csenddel telik az út hátralévõ része, csak néha vakkant utasítást, merre menjek. Én meg együtt dudorászok a rádióval. Mivel mindig más-más zenére léptem fel, néhány egész szép emlékeket is felidéz. Hiányzik a testmozgás. Rengeteg felgyülemlett energia pezseg bennem, és az, hogy embereket kínzok még nem fáraszt le. Ezért szerettem a magasban lógni. Ott sem kellett senkire számítani, és addig voltam fent, amíg akartam. Vágyódást érzek egy pillanatra, mozogni, kifulladásig ûzni a sportot abból, hogy lent szívbajt hozzak mindenkire. Intenzíven bámuló szempárra rebbenek ki emlékeim közül, és a hülye szentimentalitást letörlöm képemrõl a réveteg mosollyal.

- Most mentünk el a ház mellett. - jegyzi meg csendesen. - Most te nem figyeltél.

Szemforgatva nézek rá, míg indexet pakolok, meg ide-oda tilitolizok az út közepén meg a kicsi parkolóhelyeken, és végül megfordulok, mint egy átlag állampolgár, és egy újabb jelentõségteljes pillantást vetek rá. Megfelel, faszikám?

- Az utat nézd, hülye. - Mosoly szökken ajkaimra a szavaitól.

- Ahogy szeretnéd, minimanó. De valahogy jobban szeretlek nézni téged, fõleg ha ilyen arcot vágsz... Cuki.

Dühe újra feltámad, és úgy méreget, akár egy hangyabolyt az ágya közepén. Ám elõre nézek, és leállok a megadott címen.

- Segítsek õket bekísérni, vagy maradjak a nyöszörgõ kupaccal ott hátul?

Kérdezem hanyagul, mert az eddig alélt – talán a nagy kanyargásoktól – tag ébredezni kezd. 

David

- Nem érdekel, ha meg is ölsz. Senki nem fog engem keresni, bár erre már biztosan rájöttél. Valaha én is nyilván voltam tartva. Voltak rendes irataim meg minden... Aztán a nekem papírt hamisító alakokat el kellett tenni láb alól, hogy ne beszéljenek. Csak a holtak nem teszik... Kisember. Lehet, hogy tapasztaltabb vagy, lehet hogy öregebb... De nem számít, ha életedben egyszer sem élted meg, hogy milyen az igazi carpe diem. Ezért fenyegetõzhetsz, hogy aki nem tetszik, megölöd, de még ott lesz a félsz, hogy megtalálnak, és mi lesz akkor az öcsikéddel. - Mintha direkt hozná fel állandóan Tomit, hogy ezzel is dühíthessen! Nem elég, hogy állandóan a magasságommal cseszegtet… - Ha én megölök valakit, én vállalom a felelõsséget, s más nem szív velem. A család tönkretesz, legyengít és visszatart. Minden más, amit errõl mondanak, kamu.
- Nincs is családod, honnan tudhatnád, hogy milyen... - Most meg belém fojtja a szót, ujját a számba dugva. De ha ezt hiszi, hogy az ujját fogom szopogatni, téved. Rá is harapok inkább.
- Semmit sem tudsz rólam, minimanó. Én azonban rólad sok mindent. És még ha valami véletlen folytán a régi életemre rátalálnál a papírokban, vagy valahol akárhol... Az élet nem papírra van vetve, mert az írást ki lehet törölni, s újrakezdeni. A tegnapot nem. És jobb szeretek úgy ágyba feküdni, hogy mindent kiélveztem amit lehetett.
- Akkor húzz a faszba, és fordulj fel egyedül, engem meg hagyj lógva.
- Nyugi, liliputi! Az elmúlt percekben felelevenítetted, miért is tapadtam rád. Egy magamfajtának semmi sem számít, és ugyanakkor minden. Talán majd egyszer megérted kisfiam.
Részemrõl inkább be is rekesztem ezt a fennkölt csevegést. Nem szeretem a hozzá hasonló alakokat, de ez a pár perc rávilágított, hogy valami van odabent. Valami érdekesebb, mint ez a faszság, amit mutat. Meg akarom találni… ki akarom kaparni, de elõtte azt kellene elérni, hogy ne a golyóival akarjam ugyanezt tenni.
- Most mentünk el a ház mellett. - Lehet háromszor kellett volna szólni, hogy most jön… - Most te nem figyeltél. - Az utat nézd, hülye. - Mit bámulsz rajtam?!
- Ahogy szeretnéd, minimanó. De valahogy jobban szeretlek nézni téged, fõleg ha ilyen arcot vágsz... Cuki. - Rohadjál le!
- Segítsek õket bekísérni, vagy maradjak a nyöszörgõ kupaccal ott hátul?

- Vársz - morgom, és elindulok befelé. Ahogy meglát Hullás már üdvözölne is, de nem teszi, inkább elém lép.
- Mi a baj, David? - kérdezi kedvesen. Hatalmas ürge, pont ugyanakkora szívvel.
- Mindjárt meglátod - felelem, és kitolok egy kocsit. Sergej mellém lép. - Dobd bele ezt a faszt is, majd kifelé visszahozzuk ha el nem felejtem.
Bemegyünk. Sergejt bemutatom Hullásnak, majd megkérem a jelenleg tõlem telhetõ legkevésbé idegbeteg hangon, hogy pakolja be az elsõt a kemencébe.
- Mi történt, hogy ilyen csípõs a hangulat? - kérdezi Hullás. Sergej nem felel.
- Van egy fasz társam, aki nem elég, hogy menõ, mint a kurvaélet, de még az egója is akkora, hogy alig fér el a kocsimban - jegyzem meg.
- Még szerencse, hogy ennyire pici vagy, különben lehet tényleg gond lenne a dologgal - szól vissza Sergej.
- Baszódj meg, impotens köcsög - válaszolok vissza hasonló kedvességgel.
- Azt hiszem, mindent értek - csapja össze a tenyerét Hullás.
- Szuper. A kocsiban leszek. - Sergej kiteper, én meg idegesen szusszanok fel.
- Miért nem szexeltek? - kérdezi Hullás.
- Mi van? - fordulok felé. - Ez most honnan jött?
Kifejti, hogy mennyire sokat jelent egy üzleti kapcsolatban is egymás kölcsönös megértése. És mi láthatóan nem értjük egymást, így ez lenne a legcélravezetõbb. Megdugatnám magam, és minden megoldódna, szerinte legalábbis.
- Isteni elmélet. De nem vagyok az esete.
Hümmögve pakolja be a következõ delikvenst.
- Szerintem meg melegek vagytok, nem picsogó, tinikurvák, David. A felnõtt férfiaknak vannak szükségleteik, és egyikõtök sem az az eldobnivaló pasas. Lehet, hogy te nem vagy modellalkat, de neki meg undorító a modora, nem igaz? - Megrántom a vállam. De… - Itasd le, keféljetek egy nagyot és hidd el, minden rendbe fog jönni idõvel!
Most rajtam a hümmögés sora, majd összeszedem minden holmimat és kiviszem a kocsihoz, majd irány Mark.

Aki készségesen ki is fizetett minket. A kocsiban megbeszéltem vele, hogy én csinálom a vacsorát és utána iszogatunk kicsit. Ha nem is hiszek Hullás elméletében, az tuti, hogy kipróbálni érdemes, és abban jó vagyok, hogy leitassak másokat.
Így lehet, hogy este tízre már mindketten eléggé be vagyunk rúgva. Nekem pont annyi van a fejemben, hogy oldódjanak a gátlásaink, így amikor a szokásos szócsata csókba fordul át, már az ölében vagyok. Nem lök le, még akkor sem, amikor elkezdem simogatni. Lassan csúsznék a lábai alá, de megragad és visszaránt.
-  Mit csinálsz? - szuszogja piától ködös tekintettel és ugyanettõl rekedtes hanggal.
- Leszoplak - jelentem be. - Vedd meglepinek.
- Neh… - Nyüsszög, õ menne lefeküdni, de szerencsére a piától nincs olyan komoly ereje, én meg józanabb vagyok, mint õ, így nagyobb a lélekjelenlétem.
Vadul hajszolom, hiába próbál a hajamnál fogva lerántani, nem engedem, és percek alatt eljut oda, hogy már inkább marasztal, mint elküld.
Amikor végre elélvez, az összes magját lenyelem, majd felállva fölé hajolok.
- Ha még egyszer olyan helyzetben hozol, mint ma, kinyírlak - suttogom. - De a mait megbocsájtom.
Ellépek mellette. Hálóba fel, ajtó kulcsra csuk és már kezelésbe is veszem magam.
Sejtem, hogy reggel ezért hallgatni fogok. Leitattam, leszoptam, nem fog neki tetszeni, ha valóban nem vagyok az esete. Az tuti, hogy én felhozni nem fogom.  Õ meg kji tudja, hogy fog-e rá emlékezni.

Sergej

- Vársz.

Vállat vonva hagyom, hogy intézkedjen. Nem mintha annyira ragaszkodnék az életemhez vagy valami, de meghalni sem akarózik még. Töpörtyû ,,parancsára” az élõt is a holtak közé tesszük, én meg élvezem, ahogy majd összecsinálja magát félelmében. Hülye. De megtanulok sütni. Mások süteményt, vagy ötleteket sütnek ki, netalán kerámiát, én meg hullákat. Éljen. Ez is valami.

- Mi történt, hogy ilyen csípõs a hangulat? - nem szólok, mini meséjét várom.
- Van egy fasz társam, aki nem elég, hogy menõ, mint a kurvaélet, de még az egója is akkora, hogy alig fér el a kocsimban.
- Még szerencse, hogy ennyire pici vagy, különben lehet tényleg gond lenne a dologgal. - vigyor.

- Baszódj meg, impotens köcsög.
- Azt hiszem, mindent értek.
- Szuper. A kocsiban leszek.

Unottan csapom vállamra a vinnyogó manust, és kocsiba ülök. Énekelek neki, meg beszéltetem, õ pedig olyan sietve egyezik bele bármibe, hogy csak mosolyogni támad kedvem. Aztán a gázra lépve megyünk a feladóhoz, kapok egy kis buksisimit is, majd teperünk.
Megbeszéltek szerint a liliputiak fõznek, én meg szundikálok egy sort az ágyon. Aztán jóllakottan azon kapom magam, hogy már a ki tudja, hányadik üveg tartalma fogy el bennem. Élvezkedek a szó- majd egy pillanattal késõbb a csókcsatán. És a kép csak akkor lesz zavaros, amikor valami már nagyon nem stimmel. Régen csak úgy tudtam lányokkal dugni, ha elég pia volt bennem, különben sajna nem tudtam felállni a nyávogó hangra, meg a giga mellekre, amikkel meg akartak fojtani a hülyék. De ez...

- Mit csinálsz? - pólójával húzom vissza lentrõl, az álló farkam elõl, de tudom, érzem, hogy ellenállásom közel sem elég... tökéletes.
- Leszoplak. Vedd meglepinek.
- Neh…

Hasztalan. Azt hiszem ennyi erõvel akár egeret is próbálhatnék hintó elé fogni. Hajába marok, még ha az eddigiek alapján tudom, hasztalan. Olyan puha! Eddig miért nem tûnt fel? És a nagy szája... a szája! Forró, és pillanatok alatt eléri, hogy ne érdekeljen, honnan jöttem. Még kába vagyok, amikor szavai kissé távolról utolérnek.

- Ha még egyszer olyan helyzetben hozol, mint ma, kinyírlak. De a mait megbocsájtom.

Kifacsarva dõlök el a kanapén, mozdulni képtelenül. Ó igen. Tudom, miért tagadtam meg ezt sok évvel ezelõtt... Szenvedélyes, és nem csak találomra nyalókázás, hanem céltudatos szopás. Aki tudja, mi a jó, és nem is sajnálja tõlem. Dühösen vergõdök egy sort a kanapén. A Romanovok hülye büszkesége! Meg a faszt! Lenyugtatom magam, és inkább aludni próbálok. Ráérek holnap is megfojtani azt a kis nyamvadt tökmagot.

~*~

Kedélyállapotomon nem segít sem az, amit álmodtam, sem az, amilyenné az álmom miatt váltam. Nem csak ideges, irritált és morcos vagyok, hanem kissé... gyilkos hangulatban is. Ajtócsukódásra keltem. Aztán a zuhany félrehallhatatlan hangját hallottam meg, és ez elég erõt lehelt a tagjaimba. Mielõtt felocsúdtam volna, még mindig álló fasszal rontok a fürdõ ajtajához, és ott csak egy pillanatra torpanok meg, próbálva a legimpotensebb képeket képzelni magam elé, így a merevedésem lelohad.

Mit nekem zár! Berontok, nem törõdve a felcsattanó pancsikolóval. Szerencsém, hogy nem valami öcsikék fürdésznek itt. Az alacsony, karcsú alak dühtõl vörösen áll velem szemben, de a kiabálása elhallgat, fogalmam sincs, mitõl. Engem néz. Én meg õt. A vízcseppek rohannak végig rajta, kiszárítva a szám. Hófehér tincseibõl a cseppek vidáman potyognak lefelé. Még nem volt hozzá szerencsém, de ez a látvány...

Mi a fasz? Önnön gondolataimtól is begerjedve, és felbaszódva, dühödt bikaként rontok a zuhanyfülkébe, torkánál fogva kenve õt a falra. Egy szál pöcsben nem sokra megy, levegõ nélkül még kevesebbre. Közvetlenül elé állok, nem törõdve a ruhákkal. Izzó szemekkel nézem õt, egy hajszálnyi választ el attól, hogy a mérlegem elbillenjen. Megöljem, vagy inkább megdugjam?

Végül õ moccan elõbb, talán megunja, hogy nincs levegõje. Keze végigsimít rajtam, leszaggatva maradék felsõm elázott maradványait, kezem pedig ellazul, így levegõhöz jutva kissé odébbtaszít. Kígyóként marok álla után, és lesmárolom, de úgy istenigazából, megadva annak módját és szerét, majd erõsen szorongatom meg az állkapcsát.

-Soha többet ne merészeld a tegnapit megismételni. - kibaszott komoly arccal nézek rá. - Mert akkor már én sem fogok viccelni.
Hogy mivel nem fogok viccelni: hogy feldobom a zsaruknak, vagy az ágyban nem fogok, vagy netán tényleg megölöm, vagy a jóégtudja, még én sem tudom. Csak hogy egy picike választ el attól, hogy teljesen elveszítsem eddigi higgadt lényem. Mintha a leláncolt és benyugtatózott sárkányt tegnap egész éjjel egy bottal szurkálta volna. Csoda, hogy ennyire fel vagyok pörögve?

És a farkamra szorít. Nyögve teperem a falra, testemmel sikálva a csempébe, ujjaim vadul rántják haját, és ajkaira vetem magam. Önuralmam utolsó morzsáin csárdásozok. A nadrágomhoz nyúl, de szabad kezemmel az övét elcsavarom, és a fájdalmas szitkozódását leharapom a szájáról. Türelmetlen vagyok, mohó, és õrült. Beszabadítottak az édességboltba!

Épp csak annyira hátrálok el, hogy a vállánál fogva fordítsak rajta egyet, mint serpenyõben sülõ husin, és ahogy a falon támaszkodik két kézzel, mezítelenül, vizesen, felnyögve... Fenekéhez dörgölõzök, nyakába harapok, majd végignyalok a véres fogsormintán. A füléhez hajolok, és forrón sóhajtok bele, két kezemmel az oldalán simítva végig. Nem jó ez így... Ha most nem állok le, én csak így natúrban belévágom magam. Nyugalom, Sergej. Markolom a fehér bõrét, ujjlenyomatot hagyva rajta, és fújtatok, mint egy felbõszült muflon. Tarkójának döntöm a fejem, míg lecsillapodok, majd ellépek tõle.

-Ne gyere a közelembe, liliputi. Vagy este amíg alszol, picike farkad levágom és lenyomom torkodon.
Hangom mély, vibrál a fürdõben, rekedt, és vágytól fûtött. Nem sokat segít az a tüzes pillantás sem, amit felém küld, amíg én kiszállok a fürdõbõl, és vizes cuccaim lehúzom, nem akarva a lakáson átcuppogni. Aztán úgy csapom be magam mögött az ajtót, hogy belereccsen. Adja az ég, hogy sokáig zuhanyozzon, legalább amíg lenyugszok. Felöltözök, mint egy báró, tele ruhával, mintha páncél lenne, és a konyhába vonulok fõzni. Az legalább megnyugtat. A pelémet a kis ketrecével kieszem oda, és a hozzávalók maradékából õ is csemegézik. Le kell csillapodnom. 

David

Miután kivertem magamnak, már lusta voltam zuhanyozni, így azzal kezdem a reggelt. Sergej még alszik. Automatikusan jutnak eszembe a tegnap este képei, és megremegek. Olyan… hah. Rohadj el Sergej!
Épp venném ár magam, hogy még egy nyugtató a zuhany alatt, mikor rám ront valaki.
ÉS ugyan ki lenne…?
- Neked a zárt ajtó nem mond semmit!- morgom, de csak néz. De uramisten, hogy néz. A torkomra fagy a szó is, pláne mikor átszeli a távolságot és nekinyom a csempének, a torkomat szorítva.
Percek telhetnek el, egyre nehezebben kapok levegõt és mire elkezdem tépni a ruháit, már alig látok. De szerencsére elenged. Legalábbis a nyakam, mert elkap és csókolni kezd.
- Soha többet ne merészeld a tegnapit megismételni. Mert akkor már én sem fogok viccelni.
Azt se tudom, mit mondjak. Egyrészt uramisten, el tudnék olvadni ettõl a vadságtól. Ez a Sergej olyan félelmetesen dögös… hah. És ez a szopás miatt jött elõ? Szeretek ám szopni ha ezen múlik!
Farkára marok és gyömöszkölni kezdem. De nem hagyja, kicsavarja a karom.
- Majdnem eltörted, te idióta - sziszegem, de túl jó ez ahhoz, õszintén dühös legyek. Pláne mikor megfordít és elkezdi betonkemény farkát a seggemhez dörzsölni. Ha belém csúszik így, minden nélkül tuti nem úszom meg vér nélkül, de akkor is eszeveszettül akarom. Harap, simogat, becézget, aztán hirtelen marad abba minden.
- Ne gyere a közelembe, liliputi. Vagy este amíg alszol, picike farkad levágom és lenyomom torkodon.
És kimegy. Megint itt hagyott álló farokkal és ez már kettõ. Rohadj el, Sergej!
De most már tutibiztos, hogy van belül valami, amit rejt. Annyi a dolgom, hogy azt onnan kiszedjem, és akkor talán sikerül kicsit elmélyíteni a dolgokat. De azt, ahogy én kiszedek, nem is biztos, hogy túléli, amúgy se akarom összekaszabolni. Tuti istentelenül jó teste van… hah. El fogok cseppenni.  
Mire ténylegesen kiverem magamnak és kimegyek, a konyhában ténykedik. Én is morci vagyok az egyedülhagyás miatt, úgyhogy telót ragadok és rendelek kettõt egy ismerõstõl. Mivel nem hallja, így meglepi lesz.
- Nahát, helló Connor. Mit akarsz? - kérdezi Ivan.
- Nincs kettõd elfekvõbe? Mindegy milyen, de kellene egy nekem is, és meglepetést is akarok az üzlettársamnak. - Hümmög párat, beszél valakivel, majd beleszól a telefonba.
- Negyed óra és ott vannak velük, küldöm az utasítást borítékban.
- Köszike. - És kinyomom.

* * *

Épp akkorra hagyja ott a konyhát, és megy a fürdõbe, amikor megjönnek, így le tudok sunnyogni a két emberkével a pincébe. Kikötöm õket és megnézem a borítékot.

1.: Szarban hagyott a szukája. Nyírd ki, de érezze, hogy kivel cseszett ki.
2.: Meghalhat, de szenvedtessétek, kell az infó, hogy ki adta el neki a fegyvereket.

Elvigyorodom. Hawaii. Csodaország. Mindkettõ halhat. Sergej örülni fog.
Elmosolyodom, majd ahogy rájövök, hogy valaki más kedvét keresem, aki nem az öcsém, kissé ideges leszek. Visszalépek és hasba rúgom az egyiket, majd megnyugodva elindulok felfelé. A nappaliban ül, remek, onnan nem lát rá a pince felöli részre.
- Hé - lépek mögé.
- Megmondtam, hogy ne gyere a közelembe minimanó - sóhajt fel.
- De van egy meglepetésem - mosolyodom el. Megfordul, és rám néz.
- Hol? - Miért érzem, hogy azt akarom, mellettem maradjon…? Valamiért hiányozna már… faszom.
- A pincében. - Felcsillannak a szemei.
- Irány! - És már megy is.
Leérve meglátja a borítékot, elõbb azt veszi elõ. Elolvassa, majd rám néz.
- Feszült voltál, gondoltam, ha már nem csicserged el ami a szíved nyomja, és dugni se akarsz, akkor legalább ennyi örömöt szerzek neked. Viheted akár mindkettõt is ha van kedved - jegyzem meg.
Ahogy néz… utálom, hogy nem tudom utálni.

Sergej

 Túl közel van. Egyszerûen mintha szándékosan csinálná, vagy nem tudom. Menekülök a zuhany alá, orromból eltüntetni az illatát, vagy magamról lemosni azt a port, vagy nem tudom mit, amivel mérgez engem, és a lényem, kívül-belül...

Mivel nem sikerül egy szimpla hideg zuhannyal sem, nem csoda hát, hogy felettébb idegesen ülök le a nappaliba, hátha a fekete dobozban adnak valami nézhetõt. Mire rájövök, hogy csak váltogatom a csatornákat...

- Hé. - és itt van minden gondom okozója.
- Megmondtam, hogy ne gyere a közelembe minimanó. - sóhajom próbálom fáradtnak, mint vágyakozónak tettetni.
- De van egy meglepetésem. - hangja biztató, megéri, hogy megforduljak.
- Hol? - ha azt mondja, a gatyájában, akkor itt máris kasztrálom egy kiskanállal.
- A pincében. - ó, szülõ-nap nap?
- Irány!

Szinte izgatottan megyek lefelé. Mint a kislány, aki a régóta áhított pónit kapta. Nem akarok belegondolni, hogy ez tulajdonképpen egy ajándékféle nekem. Ez csak simán egy békülési szándék a törpikétõl. E gondolatnál felpillantva nézek a... furakék szemekbe. Gyanús.

- Feszült voltál, gondoltam, ha már nem csicserged el ami a szíved nyomja, és dugni se akarsz, akkor legalább ennyi örömöt szerzek neked. Viheted akár mindkettõt is ha van kedved.

Öt ujjal szántok hajamba, míg próbálom eldönteni, melyik énem gyõzzön, és szólaljon meg. Legyek szenya, mert egyszer úgyis távozok innen? Vagy nem baj, ha egyszer én is megmutatom, hogy ember vagyok? Alulról pillantva rá méricskélem egy darabig, majd a borítékot letéve fordulok a sonkák felé.

- Amíg én levezetem a feszültséget egyeskén, addig érezd jól magad a másikkal.

Ennyi tellett a kedvességembõl. Még egy pillanatig állok, de nyelvem úgyse fordul szóra, így csak hátatfordítok neki, a szobából kihozom ketteskét, és lekötöm neki, majd felkapom a saját cuccaim, és a kötözõben eltûnök a falról lógó alakkal a szobában. Kell egy kis kikapcsolódás. Hogy is szól az a dal? Próbálj meg lazítani?

~*~
Három óra múlva kissé nyugodtabban, és jóval rendezettebb gondolat-káosszal a fejemben teszem le a csavarhúzót, és a csavarokat, amikért már kár lenne a hullába. Kezet törlök hasztalan, csupa vér vagyok. Nem voltam finom, de igen sokáig húztam az agyát. A végén már együtt dúdolta velem a gyerekdalt is. Csomagolom a hullát express, és kissé feltakarítok magam után.

Kilépek, kint a pulton lóbálja lábát a minimanó. Az asztalon már a merev hulla. Gunyorosságom a helyén, lépteim ruganyosak, és észre sem veszem, ahogy tovább dudorászok. Visszateszem a cuccokat, majd végignézek magamon. Uhh, ez egy fürdõért kiáltana... Ahogy a manócska is. Nem szól, csak néz azokkal a nagy szemeivel. Kicsi! Manó! Nem manócska, csak manó. Sõt, gnóm!

Szusszanva masszírozom orrnyergem. Kicsit talán elszoktam a mozgástól, pedig bennem van még, nem volt elég. Egy dühöngõt akarok. Kis trappézokkal. Sóhajtva pillantok vissza a hullára.

- Az enyémet összepakoltam már. Felmegyek, lemosdok, aztán összedobok valami kaját. Játssz szépen amíg visszajövök.
Azzal elmegyek mellette, útközben a hajába borzolva, és kizárva a gondolataimat a zuhany alá állok. A víz rózsaszínbõl lassan tisztul, de van idõm. Két kézzel a csempének támaszkodva lehajtott fejjel masszíroztatom magam, a lefolyót bámulva. A víz megint vörös lesz. Mi a...

- Gyere, faszarcú, megmosom a hátad, mert mire végzel, megõszülök.

Két keze hátamon, és eleinte csak mosdat, majd masszírozni kezd, így a visszavágás, hogy már úgyis õsz, elveszik félúton. Újjászületek erõs kezei alatt. Végre valami, amire jó a nyilvánvalókon kívül. Ellazulva hagyom, hogy tapogasson, és akkor sem fortyanok fel, mikor a kis nimfomán törpe megint elkalandozik kezeivel. Igaz, csak a mellkasomon.

Higgadt vagyok, és amíg bent voltam, sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mihez kezdjek ezzel. Nem akarok megint valami hülyeségbe ugrani. De hát úgyis csak ideig-óráig leszünk együtt. Azzal megbékélek. Semmi érzelmi kötõdés. Jó a szex, úgyhogy ismételünk. Ezzel én is meg a tudatalattim is megbékélt. Így akkor sem robbanok, amikor a vállamba harap. Lassan maga felé fordít, én pedig nyugodtan nézek le rá.

Szemei méricskélnek, majd alaposan végigmérnek. Mielõtt újra felpillanthatna, hirtelen a csempének lököm, lábam a lábai közé tolom, és farkát az enyémhez szorítom. Kezem a fal és a háta közé fúrom, karmolva és marva az utat, majd a két tökéletesen tenyérbe illõ kicsi félgömbök között ujjaim a vágatába csúsztatom. Feje hátrabicsaklik, nyújtja ajkát, én csak ráharapok, és a vért nyalintom le róla durván. Csalódottan tépi hajam, szuszogva követelõzik, de nem adom meg neki, amit akar. Az van és lesz, amit én akarok. Bejáratánál körözök, lustán, ingerelve, és ahányszor csípõjét mozdítja a satuszerû ölelésemben, abbahagyom. Tág pupillákkal bûvöl.

-Nem vicceltem. - súgom az ajkaira, most finomabban harapva, de ugyan oda. Felnyög.

És nyílik az ajtó. Nem kell odanéznem, tudom, ki az. Kezeim között szaporán piheg a bátyja. A csendbe fagyva fordulok meg, és ránézek a küszöbön hasonló kifejezést öltött alakra.

-Nem gyerekmûsor. Vonszold a segged elfelé, vagy tedd magad hasznossá és rendelj kaját. Most húzz innen. Szeretem az ígéreteim megtartani.

Nem várom meg, amíg az ajtó záródik. Mielõtt a kezeim között nyögõ alak szólhatna, ujjam belétolom. Határozottan, és gyorsan, de jobb az, mint a farkam. Nem szoktam viccelni. Addig ujjazom, amíg véresre nem karmolva el nem élvez. Gyönyörû. Kába ajkait kifosztom, fogkoccantva dézsmálva az ízét. Amikor kezd magához térni, egyszerûen csak kipenderítem a zuhany alól.

-Elég tiszta a hátam, törpike. Szólj Hófehérkének, hogy kukoricás pizzát is rendeljen. - azzal a fürdõszoba ajtaját is becsukom kulcsra mögötte. Lehet reggel nem tettem annyira tönkre?

David

- Amíg én levezetem a feszültséget egyeskén, addig érezd jól magad a másikkal.
Mintha kedvesebb lenne, mint általában.
De ahogy meglátom ketteskét, elszáll minden gondolatom. Csak õ van, én, és ez a pöpecül felszerelt kínzókamra.

* * *

Mire elõkerül, én már felhívtam az illetékest a névvel.
- Az enyémet összepakoltam már. Felmegyek, lemosdok, aztán összedobok valami kaját. Játssz szépen amíg visszajövök.
Elindul felfelé. Nekem se sok dolog van vele, leveszem a hõ mérsékletet nullára, le nem fagy semmi, de õk se kezdenek el szaglani.
A fürdõbe szinte magától visz a lábam, hiszen tudom, ott van.
- Gyere, faszarcú, megmosom a hátad, mert mire végzel, megõszülök.
Elõször tényleg mosdatom, majd tudatosan kezdem butítani az érzékszerveit, és végül már simogatom.
Annyira félelmetesen erotikus az egész helyzet, pláne, mikor eljön belõle a vadállat és a csempének lök. Karmol, simogat, majd elér a lényegig, de nem hagyja ott.
Nem pont azt teszi, amit akarok, sõt. Semmi sem úgy van, ahogy én akarom és valami groteszk izgalmat okoz ezzel. Is…
- Nem vicceltem. - Nekem mindegy, csak csinálj már valamit!
Szinte önkívületbe kerget. Semmit sem érzékelek a világból, csak a testét. Semmi sem létezik, csak az õ teste és az én testem, a világ meg is szûnhetne forogni. Nem érdekel semmi, amíg ki nem robban belõlem minden.
Szuszogva tûröm, hogy kipenderít a zuhany alól.
- Elég tiszta a hátam, törpike. Szólj Hófehérkének, hogy kukoricás pizzát is rendeljen.

- He? Milyen hófe… - Tekintetem találkozik egy igencsak mérges Tonival. - Ja, hogy te.
- Mit csináltok? - kérdezi. - Akkor most heteró vagy nem?
- Tudod mit? Nem is érdekel - mosolygok rá. - Úgy ért a testemhez, mint valami kibaszott hangszerhez, más nem érdekel - borzolok öcsi hajába. Ül. - Neki kukoricás kell, nekem ananászos, meg rendelj egy cézársalit estére légyszi.
- Vettem, te kéjenc - nyújtja rám a nyelvét és tárcsáz.

Ledobom magam a nappaliban a kanapéra, és hirtelen egy szõrrel több van, int kellene lenni. Az állatka. Olyan békésen alszik. Nem bántom, de hagyom mellette van a kezem, elkezdi szaglászni, majd egy hirtelen mozdulattal a nyakam köré tekeredik. Egy pillanatra megmerevedek, majd felsóhajtok, és elkezdem simogatni az egyik… részét. Ami felém van, na. Gondolom, a hasa.  
- Elugrok a cuccért, nem jó a kocsijuk - kiabál be öcsi és már megy is kifelé, én meg elkényelmesedek, nyakamban az azt se tudom, mivel.
Mikor kijön Sergej, meglepetten áll meg elõttem.
- Mit nézel így? Hozzá se értem - mentegetõzöm azonnal. Ez a kis akármi fontos neki. - Csak leültem. Megszagolt és már a nyakamban is volt - jegyzem meg. - Mellesleg jössz velem késõbb a Hulláshoz? Elviszem neki a hulláinkat.
Hümmögve okézza a dolgot.
- Toni? Pizza? - kérdezi.
- Toni elment pizzafiúskodni, mert nem tudják kihozni, de szerintem max félóra és itt van.
Nem szólunk többet. Õ messze ül, én nem igénylem a simit, így csak bambulunk a tévére. Die Hard elsõ rész. Az még igazi, jó kis film volt.
Eltelik egy fél óra, mire hallom, hogy Toni jön, majd meg is látom. Kezében a három közepes pizza, egy-egy mindenkinek. Sóhajtva kezdi ecsetelni, hogy mennyire szar a forgalom, mennyire elege van mindenbõl, majd kajálunk. Adok egy szeletet Sergejnek, de természetesen nem kell neki, mert fujj és amúgy is. Így megint összekapunk. Merthogy õ nem eszi meg az enyémet, mert hátha még növök tõle egy kicsit. De láthatóan picit visszazökken minden, én ideges vagyok, õ élvezi, Toni meg röhög, így ebben a békés hangulatban indulunk Hulláshoz is, aki észre is veszi, hogy minden ok, de nem szól semmit, csak rám kacsint.  Már visszafelé ülünk a kocsiban, amikor eszembe jut valami.
- Szándékodban áll velem aludni? - kérdezem. - Nem rontalak meg, ne félj - villantom rá a legfélreérthetõbb tekintetemet.

Sergej

Elégedetten minden szempontból távozok a fürdõbõl. És meghökkent, amikor a pelém a villangó nyakában találom. Az illatom érezné rajta? Sosem értettem õt, de hozzám tartozik, és betartja a szabályokat, így megmaradt.

- Mit nézel így? Hozzá se értem. - tulajdonképpen helyesek így együtt. - Csak leültem. Megszagolt és már a nyakamban is volt. Mellesleg jössz velem késõbb a Hulláshoz? Elviszem neki a hulláinkat.
- Toni? Pizza? - kérdezem, miután beleegyezek.
- Toni elment pizzafiúskodni, mert nem tudják kihozni, de szerintem max félóra és itt van.

Hát akkor foglaljuk le magunkat. Messze a kísértéstõl, de lássam a tévét. De rég láttam ilyet! Elszórakoztatom magam a mûsorral meg a látvánnyal, ahogy a törpi ül a nyakában a sállal. Aztán megjön a kaja, és kezdõdik az este kellemes része. Már-már családias a hangulat, ahogy evés közben szócsatázunk. A hangulat újra könnyed lesz a Hullás pali felé és vissza. Tetszik.

- Szándékodban áll velem aludni? Nem rontalak meg, ne félj.

- Hah! - felnevetek, a mögé rejtve sikertelen minden keserûségem. - Késõ. Már csúnyán meg vagyok rontva, nem? - motyogom könyökölve a markomba, majd vállat vonok. - Tegnap leitattál, és nem másztam négykézláb az ágyadig, de attól még számíthatsz rám. - kis szünet után hozzáteszem. - Arra is, hogy kézzel tépem le a golyóid, ha rámmászol.

- Persze, rohadék, ahogy akarod. - dünnyögi.

- Ne menjünk még haza. - szólalok meg, kifelé bámulva. - Az ott mi? - mutatok a távolba.

- Valami építkezés.

- Menjünk oda. - felcsillannak a szemeim. Lehet megvan a tökéletes hely...?

- Minek? Nem húzom ki a segged a szarból megint!

- Akkor hagyj ott. Visszatalálok, ne aggódj. - oda se figyelve élvezem, ahogy kanyarodik.

- Most jó, zsenikém?

Szarkasztikus hangja elhal, ahogy a még mozgó autóból pattanok ki, és a vasállványos akármit nézem. Valami díszizé lehet, mindenütt acél meg vasrudak a levegõben, állványféleképpen, mégis esztétikus. Pillanatok alatt ugrok az elsõ ,,emeletre” és levetem magam a mélybe, elkapva egy útbaesõ rudat, és fellendítem magam a magasba. Akárha koreográfia lenne, csak mégsem. Élvezem a veszélyt a magasban, hogy nem tudom, melyik van rögzítve és melyik nem. Pár csörömpölve hullik le, ahogy elrugaszkodok róla. Otthon vagyok. Háttal vetem magam elõre a legtetejérõl, és olykor lassítom magam egy-egy cölöpbe kapaszkodva lefelé menet.

Nem tudom, hogy nap vagy év volt, amíg fent voltam, vagy csak egy másodperc, de izmaim kellemesen zsonganak, ajkaimon egy öntelt vigyor arroganciával fûszerezve, szélfútta, szénakazal hajam próbálom frizurába igazítani.

- Kiugráltad magad, hülye? - most mit idegeskedik?

- Igen, fiam. - bicskanyitogatóan higgadt vagyok.

- Mire volt ez jó? Ha leesel, még a te hullád is cipelhetem. - pattog mögöttem irritáló hangon.

- Mi a fasz bajod van? - nézek rá, és megállok.

-Te! - arcom pillanatok alatt hidegül el. - Jössz itt a hülye szövegeddel, és azt hiszed menõ vagy? Mert marhára nem...

Megelégeltem. A kocsi motorháztetejére kenem, és lesmárolom. Beválni látszik a módszer, csak visszafelé sül el. Lábait-kezeit rámkulcsolja, és most õ mar, tép szét. Tetszik. Talán megbocsájtok a szaváért. Mert voltam én egy ember baja, és nem lett jó vége. Soha többet. Inkább rágyújtom a házat, de nem hagyom magam befolyásolni.

-Ne félj, minimanó. - kifulladva döntöm homlokom az övének. - Nem döglök meg, mert még nem éltem ki magam. - hóna alá nyúlva teszem a földre. - Ide még el akarok jönni párszor. Kell ez a hely.

Magam elé dünnyögve szállok autóba. Talán egy kis filmezés még jöhet, ami alatt szundíthatok. Most minden tökély.

David

- Hah! Késõ. Már csúnyán meg vagyok rontva, nem? Tegnap leitattál, és nem másztam négykézláb az ágyadig, de attól még számíthatsz rám. Arra is, hogy kézzel tépem le a golyóid, ha rámmászol. - Oh, hát hogyne.
- Persze, rohadék, ahogy akarod.
- Ne menjünk még haza. - Mert miért ne?! - Az ott mi?
- Valami építkezés - felelem, a félkész irodaházat szemlélve. Itt áll egy ideje.  
- Menjünk oda.
- Minek? Nem húzom ki a segged a szarból megint!
- Akkor hagyj ott. Visszatalálok, ne aggódj.
- Most jó, zsenikém?
Nem is hall, még le sem állok, már ki is mászott az ablakon. Idióta! Utána kapnék, de már… aztakurva!
Olyan tíz-tizenöt emelet magasban akrobatikázik, engem meg a földön kerülget a szívbaj. Ugrik egyet, rá egy rúdra, amirõl épp csak el tudok rugaszkodni, már esik is le! IDIÓTA!
- Kiugráltad magad, hülye? - morranok rá, amikor lejön végre.
- Igen, fiam - feleli nyugodtan. Ennyire… jó?
- Mire volt ez jó? Ha leesel, még a te hullád is cipelhetem.
- Mi a fasz bajod van? - kérdezi, rám pillantva, én meg elkezdem kifejteni. Csakhogy nem hagyja végigmondani, elkap és a motorháztetõre dob. Igen, végre megint ez a vadság! Kikészít. Rákulcsolom a kezem és a lábam, majd én kezdem tépni, minden ijedtségemet a csókba ültetve.
- Ne félj, minimanó. - Van abban valami intim, ahogy a homloka az enyémhez dõl. Olyan intim, amilyet még sosem éltem át. - Nem döglök meg, mert még nem éltem ki magam. - Letesz a földre. - Ide még el akarok jönni párszor. Kell ez a hely.

Felsóhajtva indítom a kocsit. Idióta. De annyira nyugodt. Olyan békés most, mintha fogalmam sincs, mit csinált volna. Bár mondjuk a szórólapokon volt, valami akrobata izébizé volt a cirkuszban, nem is rossz. Akkor lehet, hogy ez kellene neki? Hm. Végülis mennyi lehet egy olyan szar? Valahova felhúzatni neki egy állványt. Biztos jó kedve lenne tõle.
De mi a faszra gondolok?! Majd. Késõbb esetleg, egyelõre még azt se tudom, hogy kettõnk közt mi van. Õt meg minek kérdezzem, csak elzavarom. Mint  a kisállat. Ha gyorsan akarod csinálni, tuti elszalad. De nekem kell. Nem is ez a Sergej, hanem az a vad, fékezhetetlen alfahím, ami a fürdõben volt, és ami elõmászik belõle, ha csókol. Tép, szaggat, nem tudom megállítani, és ez olyan hihetetlenül jó. Végre valaki, aki el tud nyomni… végre férfi!

Hazaérve beállok a garázsba. Látom, õ is fáradt.
- Akarsz kajálni? - kérdezem. - Vagy csinálok egy tejes shake-et, és nézhetünk a hálómban valami filmet elalvás elõtt.
- Hm. Oké. De valamivel bolondítsd meg kicsit. Addig keresek filmet.
Eltipeg, én meg csinálom a shake-et. Tejeset, csokireszelékkel. Szerintem brutálisan finom.
Mire felérek a tálcára pakolt poharakkal, már az ágyon ül átöltözve. Leteszem, ledobom a pólómat és a nadrágomat, és egy alvós pólót keresek. Most úgy… kell.
Megkeresem a kis kütyüt, majd bekapcsolom. Elég modern cucc, így a szemközti falra vetítem ki.
- Így jó? - kérdezem.
- Ja.
Valami akciófilm. Nem láttam még. Elszopogatjuk a shake-et, ahogy látom, ízlik neki, majd lefekszik. Melléfekszem, és nem is akarok elaludni, de annyira békés, annyira nyugodt így, hogy elcsábít, így a mellkasához bújva nyom el az álom.

* * *

Reggel majdnem pont ugyanígy kelek fel, rajta, csak már a lábam is. Elmosolyodom, majd kimászok alóla és lemegyek a konyhába. Csinálok valami reggelit…
Közben elõkerül Toni, hogy mennie kell melóba, de ha tud majd jön, én meg fagyasztós sütit veszek ki és azt sütök meg. Mire Sergej leér, már megtálalok, és épp valami idióta mesét nézek a tévében.
- Tej a hûtõben, tea és kávé a pulton ha kell - intek neki a jóreggelt után. Szexi így reggel…

Sergej

Az út hazafelé halk, eseménymentes, és szótlan. Mellettem a liliputiak fû alatt gondolkoznak, kell is lehet, mert most ez a csend jólesik, és kellemes. Elégedetten terpeszkedek az ülésen. Fejembõl kizárok minden zavaró tényezõt, és csak carpe diem.

- Akarsz kajálni? Vagy csinálok egy tejes shake-et, és nézhetünk a hálómban valami filmet elalvás elõtt.
- Hm. Oké. De valamivel bolondítsd meg kicsit. Addig keresek filmet.

És én jobbra el. Áthúzom a ruhám alvós cuccra, majd végignyúlok az ágyon. Bizsergek, és izmaim kifáradtak. Jól esik csak ejtõzni, és nem kell egy másik flancos fellépésre sem készülni. Várom a kis manócskámat, aki belépve adja is a finiminit, és egy szexi show-t levágva öltözik át nekem, majd indítja a ketyerét.

- Így jó?
- Ja.

Kell ennél több? Úgy érzem magam, mint valami király. Lehet, az is vagyok. Sergejovinában, ahol a manók szolgálnak. Gonosz vigyorom a gondolatra nem látja, épp el van foglalva azzal, hogy a képernyõn kocsányosítsa a szemét. Én meg rajta. Jó beosztás.

Közben meg a nyamit iszom. Nemtom, mi ez, de marha finom. Krémes, édes, és könnyen csúszik. Tuti nem egy egyszerû shake. Túl jó hozzá. De a legjobb része nem a csokireszelék. Hanem ahogy alváshoz készülve lassan hozzámkúszik, és ott szunnyad el. Mi ez, ha nem édes?

~*~

A reggelem tökéletes. Nap süt, a pelém az orrom rágja éhében, és közben az ágy is még kellemesen meleg, illatos. És persze baj, hogy egyedül vagyok, de azért kényelmesen ki tudok nyújtózni. Vajon minek kell a törpének egy ekkora ágy?

Feltápászkodok, és megmosom a fogam, megpocsolom az arcom, majd megválok nadrágomtól, és öltöznék tovább, de nem megy. Finom illatok csábítanak egy ingben meg egy alsóban lefelé. Egy kis konyhatünci libeg ide-oda.
- Tej a hûtõben, tea és kávé a pulton ha kell. - oldalra billentem a fejem, de lépek, és teát töltök, majd úgy, cukor nélkül belekortyolok. Körbelesek, de gondolom a rum egyelõre álomkép marad. Korán van még.

- Mi történt? - pillogok álmosan a teám peremérõl a sütikre.

- Mert? - felpillant rám a képernyõrõl, míg a szemöldököm megemelem.

- Karácsony Apraja falván? - bökök a sütikre.

- Dugulj el. - dünnyögi, és reggelizik.

- Azért nem válsz meg tõlem hamarabb, ha jól viselkedsz vagy ilyesmi. - szólok, mire tekintete lassan kérdõn kúszik rám. - Addig maradok, míg nekem jó. Önzõ fasznak hívhatsz, de ez van.

- Biztos van oka annak is, hogy ilyen elcseszett alak vagy. - és vállat von. - Nem baj, nekem azért volt gyerekszobám. Csak reggelit csináltam. Nem nagy cucc. - és közönyösen a tévére néz újra.

- Csak magamra számíthatok. Ezt hamar megtanultam, gyorstalpalón. És nekem is volt gyerekszobám. - elvigyorodok. - Három, ha a nyaralókét nem vesszük. - meglepett pillantása rámugrik. - Azt hitted, mindig az utcán éltem, törpike? - elvigyorodok.

- Mivel az arrogáns seggek ritkán esznek reggelire jómodort, valahogy sejtettem. - és kifürkészhetetlen szemeit a hajtincsei mögé rejti.

- Hát, azt azért el tudom mondani, hogy a te segged is elég arrogáns. - és gonosz vigyort vetek rá, majd kiiszom a teám, és a sütikbõl veszek párat, míg újratöltöm. - Szóval, minimanó, mi a mai program?

- Elõször elmegyünk bevásárolni. Nem csak kaját, de kell még pár cuccot is vennem még.

-Okés. Úgyis a kedvenc ingem tönkrement tegnap... - lebiggyesztem ajkaim egy pillanatra, mert a halálhörgések még a fülemben dalolnak, és valahogy feldob.

-Az óriási méretedben csak azt gyártanak? - bök felém.

-Nem, csak a pólókban nem nézek ki ilyen jól. - vágom rá, mire prüszkölve felnevet. Jól áll neki a jókedv. Nem olyan jól, mint a düh, de szexi így. - Ejnye, fiam. Hát nem tanultál jó modort? Egyél rendesen az asztalnál.

Felállva szalvétával lépek hozzá, és száját törlöm meg, majd lehajolok, és ajkairól is lenyalom a kis sütidarabokat, de ahogy a csókot mélyítené, hajánál fogva visszaültetem a pattogót. Megpaskolom a fejét, és oldalra húzva a fejét egy forró csókot kap jutalmul nyakára, hogy nem ellenkezik. Aztán elégedetten és jóllakottan sétálok el, vissza a helyemre. Mivel már távirányítóm van, adót váltok. Épp a bolhákról értekeznek a NatGeon-n.

-Né má, prüszök, ott a rokonod!

David

- Mi történt? - kérdezi álmos hangon.
- Mert?
- Karácsony Apraja falván? - Hah...
- Dugulj el.
- Azért nem válsz meg tõlem hamarabb, ha jól viselkedsz vagy ilyesmi - jegyzi meg, és kell egy perc, hogy felfogjam, mit kér. Azt hiszi… hah. Idióta. - Addig maradok, míg nekem jó. Önzõ fasznak hívhatsz, de ez van.
- Biztos van oka annak is, hogy ilyen elcseszett alak vagy. Nem baj, nekem azért volt gyerekszobám. Csak reggelit csináltam. Nem nagy cucc.
- Csak magamra számíthatok. Ezt hamar megtanultam, gyorstalpalón. És nekem is volt gyerekszobám. - He? - Három, ha a nyaralókét nem vesszük. Azt hitted, mindig az utcán éltem, törpike? - kérdezi vigyorogva, én meg nem merem elhinni. - Bár az elkényeztetettség megmagyaráz pár faszságot.  
- Mivel az arrogáns seggek ritkán esznek reggelire jómodort, valahogy sejtettem.
- Hát, azt azért el tudom mondani, hogy a te segged is elég arrogáns. Szóval, minimanó, mi a mai program? - kérdezi, még mindig sütizve és teázva.
- Elõször elmegyünk bevásárolni. Nem csak kaját, de kell még pár cuccot is vennem még. - Pár vegyszer, egy sokkoló…
- Okés. Úgyis a kedvenc ingem tönkrement tegnap... - Nicsak.
- Az óriási méretedben csak azt gyártanak? - Revans. Heh.
- Nem, csak a pólókban nem nézek ki ilyen jól. Ejnye, fiam. Hát nem tanultál jó modort? Egyél rendesen az asztalnál.
Elém lép és megtörli a számat, majd persze le is nyalja… én meg mélyíteném a csókot, de persze, hogy nem hagyja. Nem ellenkezek, hagyom, hadd tegye, amit akar és meg is van a jutalmam érte.
- Né má, prüszök, ott a rokonod! - villantja meg megint köcsögebbik énjét.
- Keressünk zsiráfosat utána, hogy te is ki legyél elégítve? - kérdezem.
Ha már én nem elégíthetem ki, amikor akarom…
- Nahát, milyen kis visszavágós kedved van ma reggel - paskolja meg a fejem. Csörög a telefonom, így nem tudok visszavágni.
- Günter, mit tehetek érted? - kérdezem.
- Én küldeni szeretõ. Te büntetni, de nem megöl! Ha te megöl, én öl te! - Ideges. Alapjáraton jobban megy neki a nyelv pedig.
- Nyitva a kapu, hozd.
- Tíz perc és ott lenni, de ha megöl,  David, én ölni te! Érteni?!
- Érteni, érteni, csak ne üvöltözz - sóhajtok fel. Kinyomja. - Vásárlás elnapolva, kapok egy sürgõs büntetnivalót.
- Lehet az enyém? - kérdezi csillogó szemekkel.
- Végülis… - sóhajtok fel.

* * *

Már javában zajlik a büntetés, Sergej élvezi, Günter egyik vezetõ embere is itt van és vár. A nõ félrekefélt, de Günter szereti. Ch.
- Felszaladhatunk aláírni a papírt, hogy mit tettetek vele? - kérdezi a férfi. Õk szoktak kérni, leírva, hogy tudják mutatni az orvosnak, hol és mit kell kezelni.
- Persze. - Társam felé fordulok. - Sergej…
- Menjetek csak. - Mi meg megyünk, bízom benne, hogy nem ragadtatja el magát.
Épp a papírt írom, amikor beállít Sergej.
- Manó… - Felnézek és kiesik a kezembõl a toll. Csupa vér.
- Mi a faszt…
- Elszakadt egy artéria… elvérzett… pedig… - Mellé lépek, és a vállára teszem a kezem. Megszorítom. Baj van. Most kicseszett nagy baj van…
- Ez esetben valamelyikõtöknek velem kell jönnie a büntetést elszenvedni - mondja a férfi. Elé lépek, hogy én leszek az. Sergej tiltakozik, de egy pillantást vetek rá, és rájön, hogy most nem kell. Most kibaszottul nincs helye a hülyéskedésnek.

* * * Órákkal késõbb * * *

Csupa vér vagyok. Korbácsoltak, vágtam és égettek, tele vagyok sebekkel megint, de legalább hazahoztak és nem nyírtak ki. Günter az autóban még besózta az egyik vágást, hogy soha ne felejtsem el, mi jár a hibáért, majd kidobtak. Azt mondta, csak a tapasztalat és az eddigi jó eredmények miatt hagy életben, még szerencse. A csaj ráadásul kölyköt várt volna tõle. Csak tudnám, hogy akkor miért akarta megkínoztatni…
Toni azonnal kirohan elém, ahogy a kapura dõlök fájdalmamban.
- Istenem… David! - A karjába vesz. Ellenkeznék, de mindenhol fáj. - Hívok egy orvost - szuszogja sírásközeli állapotban, és lefektet a kanapéra, majd elsiet a telefonomhoz, amit itthon hagytam ugyebár. Tudja, abban van egy magándoki szõáma, aki ilyen esetekben segít.
- Miért csináltad? - kérdezi Sergej, mellém lépve és végignézve rajtam. Felsõm nincs, a mellkasom nem is látszik a vértõl és a sebektõl.
- Mert velem már csináltak ilyet és túlélem - suttogom. - Te még új vagy, lehet megölt volna Günter dühében - mondom, és elmosolyodom. - Kicsit lobbanékony... 
Álmos vagyok… aludni akarok… mindenhol fáj…

Sergej

- Keressünk zsiráfosat utána, hogy te is ki legyél elégítve? 

- Nahát, milyen kis visszavágós kedved van ma reggel. - imádom, amikor ilyen kis pimasz. Kap egy kis fejpattpatt-ot. Az idillt a végzet hangja... izé. A telefon töri meg.

- Günter, mit tehetek érted? - szusszanva nézek rá. Miért érdekel, miféle pasikkal telefonál? - Nyitva a kapu, hozd. - éktelen sápítozás túloldalról. - - Érteni, érteni, csak ne üvöltözz – piros gombot nyom, és rámnéz. - Vásárlás elnapolva, kapok egy sürgõs büntetnivalót.
- Lehet az enyém?
- Végülis…

~*~

Vér. A nõ kapálózik, és vergõdik, megnehezíti a dolgom, de ettõl rohadt izgalmas lesz. Ordít, tudja, hogy nem halhat meg. Ettõl meg gõzölök, mert olyan, mintha lépesmézet lengetne az orrom elõtt. Csak az ilyen nõkkel szerettem kefélni. Akik tudták, mit akarnak. A szende szüzikék meg a tanítónéni félék nem voltak az eseteim. Szeretem a vadakat.

- Felszaladhatunk aláírni a papírt, hogy mit tettetek vele? - mögöttem az idegen hang. Nem zavar, csak fura, hogy más is van itt. És nem itt végzi, persze.
- Persze. Sergej…
- Menjetek csak.

Kilépnek, én pedig az asztal felé fordulok. A nõ próbálkozik, sérteget, vegõdik... Nem megy sokra. Hát gonosz vigyorral löki magát a nyiszálóm felé. Bele az élébe, ami oly könnyen tépi húsát, mintha egy vizes lufi lett volna. Sokkoltan nézem, ahogy a vér viccesen felspriccel. Mint egy szökõkút. Mindig ilyen? Próbálom leszorítani, de az éltetõ nedû csak kifolyik az apró lyukon. Fura. Innen, ebbõl a szögbõl még sose néztem az ilyet.

Azt hiszem... azt hiszem szólnom kéne valakinek.

- Manó… - nem tudom, mit lát a törpi, de igen sápadt lesz pillanatok alatt.
- Mi a faszt…
- Elszakadt egy artéria… elvérzett… pedig…

Igyekszek azt a lirikusan komikus pillanatot leírni, de nem megy. Azt látni kellett volna. Ahogy ott álltam, tehetetlenül. Olvastam, mi van a borítékban, tudom, miért van itt ez a manusz is. Aki nyelvét a szavaiért a seggébe dugnám. Meg tudnám tenni. Gond nélkül. Lépnék vele, de a töpörtyû eléáll. Miért teszi ezt? Az istenit, mit hõsködik? Azt mondta, hogy nem húzza ki ilyen helyzetekbõl a seggem. Akkor miért? Zavartan állok, és nem értem, miért történik ez az egész.

Még akkor sem, mikor Toni befut, én meg ürügyként a tévé képernyõjét fixírozom szemeimmel, hátha választ kapok. Akkor sem, amikor feltûnõ nagy csend támad válaszom után. Idegtépõ és irritáló a csend, tele a ki nem mondott dolgokkal. Fõleg olyanokkal, amiket nem értek. Vagy igazán nem is akarom megérteni. A kedvenc levesem, amibe nem kóstoltam évek óta, mert keserû utóízt hagy, mi? Ezt jól kifõztem.

~*~

Amikor az autóból kipottyantanak egy aprócska csomagot, csodálom Tonit. Oda mer menni, pedig alig mozdul. Vagy talán nem is.
- Istenem… David! - és behozza a csomagját. - Hívok egy orvost.
Vérpöttyök mindenfelé. A töpszli arca sápadt, szemei üvegesek, mindenütt folydogál. Nem úgy, mint az a ribarc. Ezt is csak úgy, szenvedélyesen, egyszerre mindenütt. Nem értem õt. Toni elmegy a kütyüvel, én meg megközelítem a még minden bizonnyal élõ alakot.
- Miért csináltad? - szemeim nem tudom róla levenni.

- Mert velem már csináltak ilyet és túlélem. - hangja elkenõdik, álomkarcos, de nem akarom hagyni, hogy elaludjon. - Te még új vagy, lehet megölt volna Günter dühében. Kicsit lobbanékony...
Hogy a fenébe van még kedve mosolyogni? Pillái csukódnak, én pedig pillanatok alatt guggolok mellé, és megfogom a kezét. Egyedül az tûnik most biztonságosan megfoghatónak. Toni jelenik meg remegve, elküldöm vízért, és visszafordulok a manócskához.

-Ne aludj, hallod? Majd ha összekötözött a doktorbácsi, kapsz egy cukorkát, és mehetsz csicsikálni. Addig kurvára ne merészelj meghalni.

-Csak nem aggódsz, hülye? - mormolja halkan, de szemeit azért felnyitja.

-Ha le kéne írni amit érzek, a düh szó mindenre illik. - hangom számonkérõvé válik. - Azt vakartad, hogy nem fogod tartani a hátad helyettem. Most minden értelemben ezt tetted. Ha felépülsz, én magam kötözlek a saját asztalodhoz.

Sziszegem közelrõl, mert jön Toni a langyos vízzel meg rongyokkal. Tapasztalat, vagy csak elõrelátó? Remélem, az utóbbi. Inkább csak meg-meg érintve a bõrét finoman lemosdatom, és Toni meg hozza a csere-vizet. Mire többé-kevésbé látom, mennyire súlyos, kissé megnyugszok. Még fennáll a gyulladás, vérveszteség meg egyéb veszélye, de ha a most kopogó a doki, lesz esélye.

Az orvos fürgén áll neki, nem totojázik, papírozik. Persze, tuti feketén csinálja. Felesleges lenne. Ott állok fölötte, nem törõdve a pillantásokkal, és figyelem, ahogy dolgozik. Meg a liliputi arcát. Aki hihetetlenül törékenynek tûnik ebben a pillanatban ott fekve.

Dühöm lassan csillapodik, ahogy a szakértõ kezek haladnak a súlyosabbtól a finomabbakig. Aztán fordítunk rajta egyet, és a túloldalt is. Szoborként állok, Tonit végig távol tartva, küldve vízért, teát fõzni vagy bármi. Lehet, látott ilyet, de ahányszor belép ide, mindig olyan fura arcot vág.

Mire a karcsú alak egy csekket hagyva az asztalon meg ezerféle utasítást – lelép, áttérek a kettes fázisba. Nyugodt vagyok. Gyilkosan, bicskanyitogatóan nyugodt. A puha, alig-plédet ráterítem a szundikálóra, majd a teájába a kikészített bogyókat belemorzsolom por-formájában, és az alvó ajkait kinyitva kissé belecsepegtetem apránként. Van idõm. Kurvára nem vagyok álmos.

Az órákkal, napokkal, vagy csak percekkel késõbbi fázisnak nem adok nevet. Sõt tudomást sem veszek róla. De lábaimnak járhatnékja van, tüdõmön mintha valami nehéz lenne, és a szívem meg kissé félrekalapál. Minden hangosabb szusszanásra az alvót figyelem, és a láz apró gyanújára lázmérõt szegezek rá. Átázott kötéseit átkötöm, ahogy meg lett hagyva, felváltva kenem meg mosom meg ilyenek, és közben sikerül a gyógynövényes teámmal kiütni a kuruttyoló meg idegeskedõ Tonit. Csönd ül a lakásra. A kanapé mellett üldögélek, térdemre támasztva állam, és az álom messze elkerül. Az ilyen érzések miatt nem akarok kötõdni senkihez. Egy kicsit sem. Itt kéne hagyni az egészet, de a Név nélküli érzelem itt tart. Félek, nem lesz jobb neki, mire felébred. 

David

- Ne aludj, hallod? Majd ha összekötözött a doktorbácsi, kapsz egy cukorkát, és mehetsz csicsikálni. Addig kurvára ne merészelj meghalni. - De édes. Aggódik értem?
- Csak nem aggódsz, hülye? - kérdezem.
- Ha le kéne írni amit érzek, a düh szó mindenre illik. Azt vakartad, hogy nem fogod tartani a hátad helyettem. Most minden értelemben ezt tetted. Ha felépülsz, én magam kötözlek a saját asztalodhoz.
Elkezdi lemosni rólam a koszt meg a vért, de azt hiszem, nem lesz baj. Nem érzem, amit régen igen, hogy nagyon közel a halál. Most csak szarul vagyok. Távol tartja Tonit, ezt még meg kell köszönnöm neki.
Mire a doki kiér és elkezd taperolni, elalszom…

* * *

Kinyitom a szemem. Végigszánt rajtam a fájdalom, vonaglok egyet és felnyögök.
- Minimanó, mi a baj? - kérdezi egy édesen lágy hang. Oldalra fordulok és elmosolyodom.
- Kicsit még fáj - suttogom. - De nemsokára jobb lesz - jegyzem meg. - Figyelj, ott a céges telefon a pulton, ha minden igaz. Amíg nem épülök fel, csak ölést vállalj, oké? - kérdezem.
- Nem vállalok semmit, amíg rendbe nem jössz - jelenti be makacsul. - Hozom a gyógyszereidet.
Elsiet, majd teával és bogyókkal tér vissza.
- Törjem a teába? - kérdezi.
-  Le tudom nyelni, csak segíts fentebb ülni. - Mellém lép és picit felhúz, amíg nyelek, tartja a fejem, majd visszaenged. - Miért nem mész aludni?
- Mert nem vagyok álmos. - Milyen egyszerû válasz… de nem tetszik, hogy ilyen komor. Megfogom a kezét, hiszen pont elérem. Rám néz.
- Pedig akármennyire mini vagyok, nem férsz mellém - jegyzem meg, próbálva vicceskedni, de csak egy sóhajt és egy kézszorítást tudok kihozni részérõl a dologból. - Nem lesz semmi gáz, ne parázz. Két nap és egyben leszek.
- Remélem is - morogja. - Ez a Günter vagy ki kicsoda? - kérdezi.
- Õ egy német köcsög. Náci geci, aki itt szedte meg magát és azt hiszi, hogy övé a világ. Háromból kétszer õ kínoztatott meg. Egy görény - sóhajtok fel.
- Már volt ilyen?
- Hogyne lett volna. Én is hibáztam már, emlékszel, egyet meséltem is. Csak Günter túl nagy hal és sosem bántja a seggem vagy a farkam. Ezért él még. Meg mert nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnám iktatni a full hadseregét… szóval örülnék, ha nem kezdenél se most, se máskor magánakcióba. - Egy ideig nem felel, csak rám n éz. Próbálok szigorú lenni, nem tudom, mennyire jön össze. - Sergej!
- Oké, oké, nem fogok - mondja, de kicsit mintha rám hagyná inkább. Pedig tényleg remélem csinál faszságot. - De most aludj. - Nem engedi el a kezem, ami valamiért rohadtul jól esik.
- Köszönöm, hogy távol tartottad Tonit. Nagyon lelkis. Most hol van? - kérdezem suttogva.
- Adtam neki egy kis gyógyteát és elaludt. - Okézom, és lehunyom a szemem. Aludjunk…

* * *

Mire megint felkelek, már süt a nap. Nyögök egyet, ahogy egy mozdulatra az oldalamba nyilall a fájdalom, de rögtön ott áll mellettem Sergej.
- Jó reggelt óriás - mosolygok fel rá halványan. - Kérek egy reggeli csókot. Vagy undi vagyok és nincs? - kérdezem. Kíváncsi vagyok…

Sergej

Figyelem, ahogy ébredezik, mégis alig hiszem el. Nézem a szemeit felnyílni, majd moccan, és tiltakozik a fájdalom ellen.

- Minimanó, mi a baj? - és rámnézve mosolyog, holott miattam van ilyen helyzetben.
- Kicsit még fáj. De nemsokára jobb lesz. Figyelj, ott a céges telefon a pulton, ha minden igaz. Amíg nem épülök fel, csak ölést vállalj, oké? - meg a faszt.
- Nem vállalok semmit, amíg rendbe nem jössz. Hozom a gyógyszereidet. - amíg nem látom pattogni, addig nem szivathatom. Csak emiatt érzem ezt a szart a mellkasomban.
- Törjem a teába? - kérdezem a pirulákra utalva.
- Le tudom nyelni, csak segíts fentebb ülni. - mint egy csicskás, úgy lépek oda. Azzal magyarázom, hogy mihamarabb felépül, annál hamarabb szivathatom újra. - Miért nem mész aludni?

- Mert nem vagyok álmos. - kerül az álommanó... Hiszen itt hever félholtan. És a kezem fogja. Édes.

- Pedig akármennyire mini vagyok, nem férsz mellém. - valahogy nem esik jól, hogy õ viccelõdik. Mosolyog hozzá, igen, ez lehet a baj. - Nem lesz semmi gáz, ne parázz. Két nap és egyben leszek.
- Remélem is. Ez a Günter vagy ki kicsoda?
- Õ egy német köcsög. Náci geci, aki itt szedte meg magát és azt hiszi, hogy övé a világ. Háromból kétszer õ kínoztatott meg. Egy görény.
- Már volt ilyen?

- Hogyne lett volna. Én is hibáztam már, emlékszel, egyet meséltem is. Csak Günter túl nagy hal és sosem bántja a seggem vagy a farkam. Ezért él még. - és ezért nem ugrok most máris megkeresni õt. - Meg mert nem vagyok benne biztos, hogy ki tudnám iktatni a full hadseregét… szóval örülnék, ha nem kezdenél se most, se máskor magánakcióba. - azt hiszem képes lenne utánam vonszolni magát, ha útra kelnék. - Sergej!
- Oké, oké, nem fogok. - majd ha felépültél, hogy a nyakamban liheghess... addig talán kímélem a világot magamtól. - De most aludj.
- Köszönöm, hogy távol tartottad Tonit. Nagyon lelkis. Most hol van?
- Adtam neki egy kis gyógyteát és elaludt.

Megnyugodva alszik vissza. Én pedig ajánlom annak a dojcse faszinak, hogy a következõ egy hétben emigráljon másfelé, mert nem csak a szukája fog az asztalon elvérezni. És nem csak horror-viccesen. Tényleg élvezni fogom.

~*~
Reggel Tonit megnyugtatom, hogy a bátyus jól van, tegnap már este nyekergett, semmi gond, majd kirugdosom a boltba õt, hogy vásároljon vitamint meg anyámfaszát a betegnek, és õ el is tûnik. Mintjárt jobb, egy sápítozóval kevesebb. Teszek fel teát, csinálok szendvicseket a maradék kajából, de mielõtt tálalhatnék, hallom ébredezni a kanapélakót.

- Jó reggelt óriás. - hogy nem fogyott el a mosolyoghatnékja. - Kérek egy reggeli csókot. Vagy undi vagyok és nincs?
Szemöldök felvonva hajolok hozzá közel, ujjaim közé fogva állát, és megcsókolom. Fulladásig. Levezetek minden szart rajta, hadd érezze, amit én. Amit mások aggodalomnak, én meg névtelennek hívok, észrevétlen lopja magát a csókba, így nyelvem a szájába lökve dúlom fel a száját, megharapdálva, és nem hagyva, hogy fejét egy centire is elmozdítsa.

-Babapiskótát, vagy törpbogyót kérsz? - kérdezem mogorván.
-A beígért cukorkámat.

-Öcsisajt a boltban furikázik, hogy vegyen neked csukifinom csidijót, úgyhogy lenyomod azt a torkodon a cucu helyett. - morgom, míg a konyhába fordulok a reggeliért. - Még egy hajnali sápítozás egy kialvatlan éjjel után, és én töröm el ezét, azát, hogy izgulenciázzon amiatt. Bár akkor a nyakamon ragadna. Talán csak kicsukom. És a csengõt... - harapok. - leszerelem. És elõtte lekötözöm, hogy kopogni se tudjon. Áh, macerás. Sonkásan dobom az éléskamrába.

Magam elé dünnyögök, míg tolom a szendvicseket befelé, és igyekszek figyelmen kívül hagyni az irritáló vigyort picuri arcán. Mielõtt még én törölném le a vigyorát, Toni ment meg. Jön és hídehúdehá, én meg szemforgatva tûnök el egy fekete rumos teával a konyhában. És láss csodát, csendben, zavartalanul eszem meg a reggelimet. Ami, nappaliból behallatszó hangok ellenére, nem pokróc.

Aztán megyek, felnyalábolva a fekvõbeteget, és elhessegetve a csipogó öcsit ujjat szopni vagy pakolni vagy amit akar, a fürdõben leteszem egy pillanatra a manócskát, hagyva, hogy kapaszkodjon belém, amíg lehámozom róla a kötést. Aztán langyos víz alá dugom. Fogalmam sincs, én hogy kerülök mellé mezítelenül, de nem tiltakozok. A csókja ellen sem. Ám ezek mellett szigorúan a mosdáshoz tartom magam. Sebeit kilötykölöm, egyik sem látszik gyulladtnak. Zúzódások, meg hegek... Kíváncsi vagyok, mit adott a doki.

Bolytos... izé... -hos törölközõvel szárazra törlöm, majd pizsigatyót kap, és ágybacipelem. A ciripelõ öcsiket elküldöm mesét nézni, mondván a farkam nem kép a Louvre-ban. Én is átöltözök, és újra átkenem a sebeket, meg bekötözöm. Azt is, ami gyógyultnak látszik. Aztán ágyba tuszkolom, az ajtó elõtt dübörgõ kezébõl elveszem a teát meg a bogyókat s a nózijára csukom az ajtót.

-Húzz haza, Hófehérke. Vagy fõzz ebédet. Ha megint felvered az alvó bátyád, akkor megtanítom, mi a tolerancia. Közvetlenül a tapintat szó után.

Vágom hozzá a csukódó ajtó kíséretében, a teát belenyomom a csendben somolygó alakba, majd homlokánál fogva vízszintesbe tolom. Aztán szó nélkül bújok mellé. Fáradt vagyok. És amíg itt leszek, addig õ sem kel fel. Pittyen a telefonja, hozzám esik közelebb. Végig az õ komolyodó kék szemeit nézve kinyúlok, felveszem, fülemhez teszem, egy ,,Nyaralunk” szóval letudom, és leteszem. Forogjanak fel, mint halak a halászlében! Azzal magamhoz kanalazom, akaratlanul is vigyázva a sebeire, nehogy felnyíljanak, és lehunyva a szemem szusszanok. Itt az álommanó, és lám, az álmom is. 

David

Felvonja a szemöldökét, majd lehajolva az ujjai közé kapja az állam és csókolni kezd. Eleinte picit finomabban, de lassan ébred az, amit szeretek, így a végén már kifulladva hagyom, hogy a nyelve a számba csússzon és ott ismerkedjen az enyémmel. Meg tudnám ezt szokni…
- Babapiskótát, vagy törpbogyót kérsz? - kérdezi, de nem az igazi az él a hangjában.
- A beígért cukorkámat. - Próbálkozok, de nem jön össze. Talán magát tartja hibásnak? Oké, õ a hibás, de bumm, majd túlleszek ezen is. Nem kellene ennyire nagy feneket keríteni a dolognak.
- Öcsisajt a boltban furikázik, hogy vegyen neked csukifinom csidijót, úgyhogy lenyomod azt a torkodon a cucu helyett. Még egy hajnali sápítozás egy kialvatlan éjjel után, és én töröm el ezét, azát, hogy izgulenciázzon amiatt. Bár akkor a nyakamon ragadna. Talán csak kicsukom. És a csengõt leszerelem. És elõtte lekötözöm, hogy kopogni se tudjon. Áh, macerás. Sonkásan dobom az éléskamrába.
Mosolygok. Szeretem, mikor ilyen…izé. Sergej. Amikor mogorva és morgós, az nem olyan jó, nem tetszik ennyire. Az is õ, közben meg mégsem. Nekem a kötekedõs, tépve csókolós pasi Sergej, nem a morgós, aggódós.
Hazaugrik Toni is, és körberajong.
- Tuti minden rendben? - kérdezi.
- Biztos, ne izgasd magad - mosolygok rá. - Hidd el, nem lesz baj. Te is tudod, túléltem már ennél szarabbat is, nem ez fog elvinni. Nyugi.
Aztán megjelenik megint Sergej és elvisz zuhanyozni. Levetkõztet, majd, mire megfordulok, támasztva a csempéket, már mellettem áll, meztelenül. Csókolom, mert szabad, de annyira nem virgonckodok, mert ha felszakadnak a sebek, bepisilek a fájdalomtól, az tuti. Mikor végzünk, megtörölget, és felöltöztet, majd a szobámba visz. Toni hozza fel a teát és a gyógyszereimet, de elzavarja és dél ide vagy oda, befekszik mellém. Nem tagadom, álmos vagyok, így nem örülök, mikor megcsörren a céges. De lerendezi. Annyit mond, végig a szemembe nézve, hogy nyaralunk. Je, jó kis nyaralás, az fix.

Amennyire merek, annyira mozgok csak álmomban is, így nem csavarodunk össze teljesen, de bõven sötét van, mikor felkelek. Mozdulok, de akármennyire finom vagyok, azonnal felpattannak a szemei.
- Hova szaladsz, minimanó? - kérdezi álmosan.
- Csak mosdóba. De ha felállni segítesz, a többit rendezem. - Felállít, majd egyedül sétálok el a mosdóig és vissza. Az ajtóra ragasztva találok egy papírt, hogy Tonit behívták és dolgoznia kell, de ahogy tud jön és bármi kell, hívjuk. Visszamegyek, õ az ágyon ül, és segít visszafeküdni rá.
- Toni dolgozni ment - mondom neki.
- Rendben, legalább lefoglalja magát - sóhajt fel.
- Csak aggódik értem. - Mocorgok picit, majd behelyezkedek.
- Fáj valahol? - kérdezi.
- Nem, seholsem.
- Akkor hozom a gyógyszereidet - áll fel, és már megy is. Percekkel késõbb ér vissza, friss teával és a gyógyszerekkel. Engedelmesen veszek be mindent, majd fekszem vissza, úgy, hogy mellém férjen õ is. Hálás vagyok neki, hogy itt van velem, hogy segít és nem hagyott el, pedig most tuti nem carpe diem.
- Hé… - suttogom, mikor már fekszünk.
- Hm?
- Köszönöm - sóhajtom, és egy puszit nyomok a nyakára, mert az van közel, majd oda dugva az orrom, beszipuzom az illatát és megint visszaalszok.

* * *

Mikor felkelek, süt a nap. Reggel van, juppi. Most nem mocorgok, mégis perceken belül felkel õ is.
- Tudtál aludni? - kérdezem.
- Ja.
- Akkor kérem - jelentem be, lehunyom a szemem és várok. Pillanatok telnek el, míg megérzem ajkait az enyémeken, és megint olyan rohadt jó, mint mindig. Soha, senkivel nem smároltam még ennyit, de vele valahogy jó. Különlegesen jó…

Sergej

 Hihetetlen, hogy mennyire ébren alszok annak ellenére, hogy kurva fáradt vagyok. Ezért pattan ki a szemem, ahogy a kis töpszli megmoccan mellettem. És mivel álmában nyilván megfordul... De most ébren van, és úgy tûnik készül valamire.

- Hova szaladsz, minimanó?
- Csak mosdóba. De ha felállni segítesz, a többit rendezem.

Hát legyen. Felállítom, csak épp nem a legjobb... számomra legjobb értelemben, és amíg várok rá, az ágyon ülök. Írok Toninak, hogy ne fosson, jól vagyunk. Pár órája hallottam az ajtót csukódni mögötte. Visszatotyog a törpike, én meg ágybadugom újra. Nem is rossz. Amíg az én feladatom...

- Toni dolgozni ment.
- Rendben, legalább lefoglalja magát. - magyarán leszarom.
- Csak aggódik értem. - ahogy akarod...
- Fáj valahol?
- Nem, seholsem.
- Akkor hozom a gyógyszereidet. - térülök, fordulok, lehajtok egy kis nyugtató hatású rumot, majd megyek vissza, és belediktálom a bigyókat.

- Hé…
- Hm?
- Köszönöm.

Anyádnak köszönd. A puszikáid meg tartogasd a kuty... öcsédnek. Annak. Vagy nyomd a seggedbe. Amikor azonban elkényelmesedve elalszik, nem tudok megszólalni. Kényelmes, kellemes így feküdni. Igazán.

~*~

Feltûnik ám, ha a légvétele megváltozik. Meg hogy finoman bámul. Talán mert nem az elsõ eset, hogy felületesen alszok. Kilenc év sok idõ a gyorstalpalóra.

- Tudtál aludni?
- Ja.
- Akkor kérem.

Már majdnem megkérdezem, hogy mit kér ugyan. De látom a lehunyt szemeit, és ahogy a száját nyújtja felém... Kínálgatja magát. Én meg ki vagyok, hogy az ingyen-nasiból ne vegyek, igaz? Reggelim mindig indulhatna így. Tépem, nyúzom, és falom ajkait. És közben le van hunyva a szemem, de csak õt látom a belsõ kis vetítõmön. Ahogy csukott szemekkel vár rám. Vagy csak a csókomra. Belenyög, én meg elhajolok.

- Jól van, szemtelen porontyom. Remélem, éhes vagy, mert úgyis lenyomom a torkodon a reggelid, ha allergiás leszel rá. Szóval jössz velem. Sajnálom, de nem szervírozom a reggelit is az ágyba. Nem fogok este a morzsákon szunyálni.

- Elkényeztetsz, te égimeszelõ. - duruzsolja az ölemben lógva.

- Amíg bele nem sütlek a desszertbe. - dünnyögöm, majd lecsapom a kanapéra, és betakarom õt tetõtõl talpig. Amíg lassan, óvatosan kivergõdik alóla, a konyhába mászok. Bundáskenyér. Tojás, meg serpenyõ, szeletelek, forgatok, csörög a telefonom. Meglepetten nézek rá, az égvilágon senki sem szokott keresni rajta. Én szoktam kaját rendelni. És persze ha megunom a készüléket, akkor kártyával cserélem. Egy darab telefonszám sincs benne, kivéve a kedvenc kajáldáimét. Ezért fura, hogy csörög.

- Mifasz? - szólok a kagylóba, mire a túloldal nagy hallgatások után megszólal.

- Nyikolaj?

Orosz akcentus, ismerõs nõi hang, és egy pillanatra lefagyok. A villáról a serpenyõbe pottyanó kenyér zökkent ki, meg a felfröccsenõ forró olaj.

- Téves.

Leteszem a telefont, és vadul feltúrom a konyhát egy húskloffolóért. Úgy sújtok le, hogy a pult is belereped. Szitkozódva kapok a tûzhelyhez, lekapcsolva a lángot, és a lángoló serpenyõt a mosdóba hajítom. Ablakot nyitok, és keresek valami töményet a hûtõben.

- Minden rendben? - hang az ajtóban, de nincs kedvem most senkihez. Rá se nézek.

- Vonszold a segged a szaros kanapéra és csak egy kicsit... Dugulj el. Hívj bébicsõszt vagy amit akarsz.
Nem csak simán mogorva vagyok. Tudom, dühöm rossz emberen töltöm le. Nem is dühös vagyok igazán, inkább... milyen? Lapockámra simul egy kéz, én meg összerezzenek. Még mindig itt áll? Vagy én ragadtam a padlóra? Ziláltan fordulok meg, csípõjénél fogva pakolom az asztalra, majd otthagyom. Otthagynám. Épp csak karomra simít, én meg rávetem magam.

Felnyög. Tõlem, a csóktól vagy a fájdalomtól, nem tudom. Leszarom. Mintha így akarnám megmutatni annak az idegenné lett nõnek, hogy már túlvagyok rajta. Más lettem. Valahol örülök, hogy így történt. Homlokom megint az övén, és fújtatva igyekszek csillapodni. Keze a nadrágomban, én meg combját markolom ujjlenyomatosra. Én lököm magam a tenyerébe, bár õ sem kímél. Torokhangon hörögve élvezek el, és jócskán lecsillapodva szusszanok, kifújva magam.

- Ki hívott? - halk kérdés. Szóval látta a telefon...félét. Vagy a csöngést hallotta.
- Proshloye.

- Mi? - szemöldöke felszalad, és egy pillanatra zavartan néz rám.

-A múlt, törpike. Megbaszta a reggelinket. Meg el. Remélem, a müzlit bírod, mert kissé elment a kedvem a sütizéstõl.

Dünnyögöm kevésbé felzaklatva. A kaját... illetve a kokszot a kukába szórom, és elmosom az edényt, majd elkészítem a kaját, és székre ültetem.

-Jó étvágyat.

Szükségem van egy kis levegõre. Reggeli után ha tetszik neki ha nem, én furikázok egy sort. 

David

A csók annyira… hah. Istenien finom, mint mindig.
- Jól van, szemtelen porontyom. Remélem, éhes vagy, mert úgyis lenyomom a torkodon a reggelid, ha allergiás leszel rá. Szóval jössz velem. Sajnálom, de nem szervírozom a reggelit is az ágyba. Nem fogok este a morzsákon szunyálni.
- Elkényeztetsz, te égimeszelõ - suttogom vissza.
- Amíg bele nem sütlek a desszertbe - mondja, majd lepottyant a kanapéra, betakar és már megy is a konyhába pakolászni. Én épp azon szenvedek, hogy kikászálódjak, és lehetõleg ne akadjak be a takaróba felálláskor, mert elzúgok, megütöm magam, felszakad a seb…. neeeeem kell. Inkább szenvedek, egészen addig, amíg meg nem hallok valami ismeretlen telefoncsengést. Sergej beszél valakivel. Erre már azért kicsit sietni kezdek. Dolgozik benne a félelem, hogy feladott, és épp a zsarukkal tárgyal, az aggodalom, hogy valami olyasmi, ami régi dolog és ami miatt ilyen.
- Minden rendben? - kérdezem, hiszen a pult majdnem megrepedt, úgy szarráverte a mobilt.
- Vonszold a segged a szaros kanapéra és csak egy kicsit... Dugulj el. Hívj bébicsõszt vagy amit akarsz - üvölt rám. Megszeppenek, elönt a düh, aztán rájövök. Ha most itt hagyom, az életben nem enged közel magához. Valahol el kell kezdeni, még akkor is, ha jelenlegi állapotomban nem biztos, hogy ,meg tudom védeni magam. De három lépésre már ott a késkészlet. Baj nem lehet, még így, összeverve is jó vagyok. Remélem…
Mögé lépkedek, és a hátára simítok. Összerezzen, majd megfordul  és felpakol az asztalra. Lépne el, meg akarom ragadni, de még a szorító mozdulat elõtt megáll.
Itt meg kicsit felpörög minden. Csók, simogatás, majd megadom neki azt, amit most adhatok, hogy levezessen egy adag feszültséget. Mikor elélvez, megkérdezem.
- Ki hívott?
- Proshloye.
- Mi?
-A múlt, törpike. Megbaszta a reggelinket. Meg el. Remélem, a müzlit bírod, mert kissé elment a kedvem a sütizéstõl.
Megcsinálja a konyhát, majd a székre pakol át.
- Jó étvágyat.
Szótlanul telik a reggeli. Minden rezdülését, minden mozdulatát figyelem. A düh még mindig ott szaladgál benne, ha egy szót se szólna és nem az elõbb hagyta volna, hogy kiverjem neki, akkor is nyilvánvaló lenne. Saját példán okulva tudom, hogy most vágyik egy kis magányra. De hogy a picsába zavarjam el? Ha kiszagolja, hogy segíteni akarok, nyálasnak kiált ki és nem megy. Vagy megy, de örökre. Merthogy ráakaszkodom és nem hagyom lélegezni. Mi a faszt csináljak?

A gondolat szikraként robban, csodálom, hogy nem hallja a pukkanást az agyamból.
- Sergej - szólítom meg halkan. - Talán nem a legalkalmasabb, de kérnem kell tõled valamit - mondom neki.
- Mond.
- Elfelejtettem, hogy ma kell elmennem a fegyverkereskedõhöz, akitõl venni szoktam pár cuccot. Reggeli után nem mennél be a városba? Csak pár cucc kellene, letudod egy fél óra alatt. - Rám néz. A szemembe, én meg megremegek. Mióta ilyen cseszettül szép a szeme?! Rohadj el Sergej!
- Írd le a címet és megyek. - Épp befejezzük, így feláll, elpakol, majd felnyalábol és a kanapéra ültet. Kapok gyógyszert, teát meg távirányítót is. Lediktálom a címet, adom a kulcsot és a céges telefont, hogy el tudjam érni. A magánosról is tudok bonyolítani egy gyors telót, ahogy hallom elmenni.
- Üdv, Inna! Gyors leszek. Megy hozzád egy Sergej nevû pasi a nevemben. Azt mondtam, hogy ma kellett volna találkoznom veled egy szállítmány miatt. Ugye számíthatok rád?
- David, hát hogyne. Lógtam egyel, ezzel letudom. És adjak is neki valamit? - kérdezi.
- Hát… sokkolód ha van… meg valami kis cukiságot. - Okézza, elbúcsúzunk és leteszi. Sóhajtva dõlök hátra. A végén még a kibaszott mennyországba jutok.

* * *

Majdnem három óra múlva ér haza, nyakig izzadtan, de nem kérdezek semmit, csak nézem, ahogy szó nélkül a fürdõbe megy és hallom, ahogy zuhanyozik. Nem fogom kérdezni, hogy hol volt. Semmi közöm hozzá. Csak remélhetem valahol mélyen, hogy nem baszni, hanem ugrabugrálni. Míg egyedül voltam, arrais rájöttem, hogy le tudnom nyomoztatni, de nem fogom. Azzal elmarom magam mellõl. El fogja mondani, ha akarja és ha valaki bántotta, meg fogom ölni. Ha akarja.
Ahogy kijön, ledobja magát mellém. Nem merek közelebb húzódni most. Ha dugott, lehget nem akarja, hogy a közelében legyek.
- Sikerült találkozni Innával? - kérdezem. Nincs a hangomban és a kérdésben sem semmi hátsó szándék, nem akarom tudni, ha mással volt. Pont.

Sergej

Úgy rágom a kaját, mintha azt a rohadt párost meg azt a hülye ficsúrt rágnám ténylegesen. Vagdalkóznék, de évek tapasztalata azt mondja, hogy nem éri meg. Új telefon kell. NASA titkos számmal. És pillanatnyilag nem tud érdekelni, hogy mi van a rohad világon. Jelenleg félek túl közel vagyok egy nagyon sérült alakhoz, aki ha tovább forszírozza, akkor ágyba döngölöm, nem a legjobb értelemben. Csúnya látvány, és nehéz eltakarítani teljesen.

- Sergej. - olyan lágyan ejti nevem, mégsem tudom valahogy... örömöm kifejezni. - Talán nem a legalkalmasabb, de kérnem kell tõled valamit.
- Mond. - legfeljebb megfojtogatom, hátha megnyugszok tõle.
- Elfelejtettem, hogy ma kell elmennem a fegyverkereskedõhöz, akitõl venni szoktam pár cuccot. Reggeli után nem mennél be a városba? Csak pár cucc kellene, letudod egy fél óra alatt. - a szemeit nézem. Készül valamire, látom mögöttük a fogaskerekeit forogni. De ha lecsillapodok, míg elvagyok...
- Írd le a címet és megyek.

Gépiesen viszem ki, és amíg címet ír, én kézközelbe viszek neki ezt-azt, majd elrobogok a papírral. Messzire. Elõször csak zúgok az autópályán egy félórát le-fel, majd megállok a címen. Aranyos egy alak, csak nem tetszik, ahogy végigmér. Azért megkérem, hogy szerezzen nekem majd a következõ adag cuccal egy szupermarokkütyüt. Nem akarom a zsebemben hordozni se a szolgáltatómat, se a kutakodó családomat.

És alig ülök a kocsiba, már tudom, merre tekerjem a kormányt. Egyszerûen csak nyomom a gázt, és szerencsém, hogy senki sem koslat ilyentájt utánam. Lehet nyakát szegném közben... leállok, s csapot-papot úgyhagyva a kocsiban vetem magam a kis acéljaim közé. Nyaktörõ mutatványok, sokkoló lendítések...

Agyam lassan leáll, és csak én maradok, meg a fullasztó testmozgás. Amit addig ûzök, míg a fáradtságtól kis híjján vagy ötven méterrõl zuhanok le. Bár úgyse lenne kár értem.

~*~

Lestrapálva érek haza. Egy pár nap pihi, és így kidõlök? Bár tény, hogy csak a alig fél órás kis elõadásokon szoktam ugrálni. Töménybe ennyit csak arra olt elég, hogy lehiggadjak, a kavargó gondolataim maradtak. Lecsapom a kért cuccokat a pincébe, lelakatolom, majd megyek tusolni. Állok a langyos víz alatt, és újjászületek. Csonttalan állapotban vegetálok el a kanapéig, és lezúgok rá, zokniszerû IQ-val bámulva magam elé. Szerencsére pont egy tévé van ott, kifogásként.
- Sikerült találkozni Innával?
Fáradtan pillantok pilláim alól a félig fekvõ alakra a kanapé túloldalán. Igenlõn hümmögök, majd nyújtózok, hogy izmaim ne álljanak be, s egyszerûen elnyúlok a kanapén, fejem nagyjából a combjaira ejtve, és lehunyom a szemeim.

- Álommanó, mesélj nekem estimesét. - hangom kicsit visszanyerte az élcelõdõs hangnemet. Legalább ennyi. - Még egy kósza gondolat, és valaki nyakát ráadásként kitekergetem. - halkul a morgásom, ahogy ujjak jelennek meg a hajamban. Felszusszanok. - Meg akarom venni azt a telket azzal a házfélével. - motyogom szinte elégedett hangon, ahogy a fejbõröm masszírozza. - Az acélrudakkal meg a hülye tyúkokat meg a piperkõc kis faszt is agyonverem és a nagy épület alá dózerolom. - szusszanva engedem el magam. - Ne zavarjon, hogy dumálok, mondjad te is. - megpaskolom a lábszárát, és lehunyom a szemem.

- Hol volt, hol nem volt, élt egy kurva nagy zsiráf, aki napjait egy egér...

- Törpe – szólok közbe.
-Én mesélek, fogd be. - szusszanva mosolyodok el. - Szóval az egér kínzásával teltek. Az egér nem tudta lerázni a nagy melákot, aki a nyakán maradt.

- Nem tudta, hogy a zsiráf az elefántot cipeli a nyakában, azért ilyen nehéz. - fûzöm tovább félálomban. - A legnagyobb titok az maradt, hogy lehet az otromba elefántnak és a beszari nyúlnak a gyere zsiráf? - felnyúlok kezéért, és ujjait a kezembe zárom. - A zsiráf megunta a banánt, és ledobta a páva miatt cirkuszoló állatkertet a nyakából, és elment otthonról. Átnevezte magát csillámpónivá. Azóta is boldogan szivatja az egeret... Amíg az ki nem nyúvad.

Megpaskolja a fejem, talán értette a dünnyögõ mesémet. Szerencsés. Inkább mégsem. Mondd még valamit, de én hullafáradt vagyok. Egy pillanat alatt kidõlök, és még azt sem mondom, hogy nyazsgem. Jó nézek ki. Irritált vagyok, és itt sztorizgatok, és még el sem kezdõdött a nap igazán. Hogy fáradhattam ki ennyitõl? Bár nem aludtam túl jól az elmúlt napokban... Ásítok még egyet, és végleg megválok eszméletemtõl egy idõre. 

David

Igent hümmög, majd az ölembe fekszik.
- Álommanó, mesélj nekem estimesét. - Megint van egy kis él a hangjában, így megnyugszom. - Még egy kósza gondolat, és valaki nyakát ráadásként kitekergetem. - Hajába túrva kezdem masszírozni a fejbõrét, hogy ellazuljon. - Meg akarom venni azt a telket azzal a házfélével. Az acélrudakkal meg a hülye tyúkokat meg a piperkõc kis faszt is agyonverem és a nagy épület alá dózerolom. Ne zavarjon, hogy dumálok, mondjad te is. - Megpaskolja a lábam.
- Hol volt, hol nem volt, élt egy kurva nagy zsiráf, aki napjait egy egér...
- Törpe.
- Én mesélek, fogd be. Szóval az egér kínzásával teltek. Az egér nem tudta lerázni a nagy melákot, aki a nyakán maradt.
- Nem tudta, hogy a zsiráf az elefántot cipeli a nyakában, azért ilyen nehéz. A legnagyobb titok az maradt, hogy lehet az otromba elefántnak és a beszari nyúlnak a gyere zsiráf? - Megfogja a kezem, nekem meg végigszánt a testemen egy furcsa érzés. - A zsiráf megunta a banánt, és ledobta a páva miatt cirkuszoló állatkertet a nyakából, és elment otthonról. Átnevezte magát csillámpónivá. Azóta is boldogan szivatja az egeret... Amíg az ki nem nyúvad.
- Na jólvan zsiráf, aludj. Az egér majd vigyáz rád.
A haját simogatom, miközben csak ülök, és nem mozdulok, hogy neki se kelljen, ne ébredjen fel.

A tévét nézem már vagy két órája. Semmi érdekes, de jobb, mint csendben ülni és simán csak õt bámulni, Mert többségében úgyis õt nézem. A simogatással nem állok le, de láthatóan nem zavarja.  Aztán egyszer csak, vagy két és fél óra után nyüsszen párat és elkezdi nyitogatni a szemeit.
- Mi a helyzet, minimanó? - kérdezi álmosan és a combomba törli az álmosságot, belefúrva az arcát.
- Éhes vagyok - jelentem be. Felnéz, elmosolyodik, inkább gúnyosan, mint kedvesen, de egy nyújtózás után felkel. Már épp betudom, hogy nincs csók, amikor megint csak elkapva az állam, megcsókol. És megint nem is akárhogy. Felnyújtom az egyik kezem., és a hajába tõrva húzom még közelebb, de hagyja, hogy elmélyítsem. Percekig kényeztetjük egym,ást, mikor kiegyenesedik.
- Mit kérsz ebédre, egérke? - kérdezi.
- Valami finomat - jegyzem meg félmosollyal. Csörög a magánteló, felveszem. A doki, hogy a környéken van és beszalad megnézni, hogy megmaradok-e. Hiába mondom, hogy remekül vagyok, ragaszlodik hozzá.
- Na?
- Jön a doki.
- Oké. - És a konyhába megy, én meg felállok. Elgémberedtem.
Sétálhatok a lakásban és mikor eldönteném, hogy megyek addig a konyhába, befut a doki.
Leparancsol a kanapéra, levetkõztet és átnézeget.
- Úgy látom, mindegyik rendben, kivéve ezt - mutat a mellkasomon átszaladó hegre. - Ez be fog gyulladni. Itt hagyok egy adag kenõcsöt és három nap múlva visszajövök. Napi ötször kell bekenni. - Kitesz az asztalra egy baszott nagy tégelyt.
Sergej bólogatva okézza, de mikor kísérné ki a dokit, megállítom.
- Majd én megyek - mondom.
- Jó ötlet ez? - vonja fel a szemöldökét.
- Hadd sétálgasson, a végén elmacskásodik - szólal meg a doki és ahogy kifelé megyünk, beszámol a helyzetrõl. Mark és Ivan a védelmemre keltek, hiszen mindenki tudja, hogy mi történt. Beérve, elkezdek mesélni Sergejnek.
- Az a helyzet, hogy Ivan és Mark pályáznak Günterre. Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha társulnánk velük és kiiktatnánk azt a náci faszt. Lenne kedved egy kis terepmunkához? - kérdezem, miközben a húst süti.
- Igen, jó lesz megmozgatni magam - vigyorog.
- Akkor felhívom Markot.
És már tárcsázom is. Kedélyesen elbeszélgetünk az állapotomról, majd szóba kerül Günter.
-  Igen, szóval úgy döntöttünk, hogy Sergej és én társulnánk veled és Ivannal. Kiiktathatnánk.
- Hmm… jól hangzik. Terepmeló, rég volt már - sóhajt fel. - Okés David, te gyógyulj, és szólj, ha tudsz már szaladni. Ha rendbejössz, lerendezzük, addigra felveszem a kapcsolatot Ivannal is és leszervezek vele mindent. Nem engedhetem, hogy kiess az üzletbõl Günter idiótasága miatt, fontos láncszem vagy a gépezetben. És a kis társad is. Üdvözlöm.

- Átadom - mondom, majd búcsú és leteszem.
Sergej mögé lépek és hátulról átkarolom. A hasát simogatom, miközben õ valamit pakol.
- Mire felgyógyulok megszerveznek mindent. Elintézzük Güntert. - Közelebb fészkelem magam. - És ha akarod, megvesszük a telket. Akár most is elkezdek telefonálni, a bankszámlán, amit neked nyitottam már van zsé - mondom,  és várok.   

Sergej

Micsoda bolond álmok! Ezért nem bírok majd este aludni, én már látom... De jó úgy ébredni, hogy a puha ujjak cirógatnak még mindig. Kellemes.

- Mi a helyzet, minimanó? - nézek fel rá, majd hozzá fúrom arcom, illatából kérve még.

- Éhes vagyok.

Egyszerû két szó, és imádom, hogy ez ellen nem nehéz tenni. Nem kell messzire menni, csak a konyháig, amint sikerül felkelnem. Feltápászkodok hát, és még az elõtt hajolok le hozzá, hogy õ kérné. Megérdemli most. Jól aludtam, habár az álmok a dilis állatkert-lakókról nem kerültek el... imádom csókolni. Nem nyüsszög, hogy fáj. Élvezni látszik. Ujjai megint a hajamban, és dorombolni támad kedvem. Hosszú percek múlva elégelem meg ajkait. Fémes vérét lenyalom ajkairól, majd felállok.

- Mit kérsz ebédre, egérke?
- Valami finomat. - majd a csörgõ telefont veszi fel, hogy ne zavarjon minket a csilingelés.

- Na?
- Jön a doki.
- Oké.
A konyhába megyek. A reggeli kiborulásom nyomait teljesen eltüntetem, és nekilátok valami kajt rittyenteni. Egyelõre egy ki erõleves jó leg egy gyors galuskát gyártok le. Épp a tejfölös szószt készítem, amikor a doki megjön. Otthagyok mindent, persze lekapcsolva a gázt, és megyek be nézni, mi a helyzet. Megnyugszok, hogy a legrondább sebek nem bajosak. A mellkasán lévõvel meg már megküzdök.

Mivel a dokit õ kíséri ki, hát visszamegyek a szószomhoz, hogy kész legyen a kis egérnek. Majd a hûtõben árvuló húsz is kiveszem. Tejfölös husi. Király.
- Az a helyzet, hogy Ivan és Mark pályáznak Günterre. Az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha társulnánk velük és kiiktatnánk azt a náci faszt. Lenne kedved egy kis terepmunkához?
- Igen, jó lesz megmozgatni magam. - egy kis kasztrálás, vagy belezés élve... nem rossz.
- Akkor felhívom Markot.

Azzal újabb telefonba kezd, én pedig terítek, meg az utolsó adagokat teszem oda kisütni, és fél füllel hallgatom, mirõl megy a társalgás. Meghökkentõ, mennyire megszoktam, hogy itt van velem, és hogy minden titkát kileshetem... Ez így nem igaz. Inkább hogy minden gondolatát elsõnek láthatom kiülni arcára. És élvezem, hogy mögém lépve átkarol. Finoman cirógat, míg a tálakba szedem ki a tésztát, a szószt leveszem a gázról, és megfordítom a husikat. Ujjai rajtam, és szeretem. Egy pillanatra lecsukom szemeim.

- Mire felgyógyulok megszerveznek mindent. Elintézzük Güntert. - és teljesen hozzámsimul. - És ha akarod, megvesszük a telket. Akár most is elkezdek telefonálni, a bankszámlán, amit neked nyitottam már van zsé. - kezeim az övéire teszem, egy pillanatig hezitálva, leszedjem magamról, vagy bátorítsam, majd csak megpaskolom.

-Van egy olasz bankszámlám a heppjeimre. Onnan máris levonhatják a telek teljes árát. És munkásokat is kérhetnél oda, akik megerõsítik nekem a fent lévõket, és kissé billegõsre teszik vissza a leesetteket.
- Rendben. - sóhajt a lapockámba, és húzódna el, de kezeit elkapva visszahúzom.

- Várhat. Ha valaki megvenné, majd a pincében végzi. - rápaskolok a mancsára, majd a húst is kiveszem a tányérra, és megfordulva lenézek rá. - Egyelõre éhes vagyok.

És bár az illatok csábítók, mégsem moccanok. Ujjaim közé veszem állát, és elõbb csak egy kissé ráharapok ajkaira, megrágcsálva a húsos finomságokat, és ahogy nyelvét kidugja, enyémmel furakodok a szájába. Nem vagyok most annyira durva, mint eddig, inkább éhes, mohó, és egyértelmûen domináns. Leigázom, megszerzem, elrablom, szétrombolom, de az enyém legyen.

Morogva csapom a pultra, és lábai közé fúrva magam közel húzom magamhoz, ölem az övének dörgölve. Kezem már a nadrágja szélén kíváncsiskodik hátul, s mivel ujjaim nem érzik, hogy arra már sebes lenne, így magam kaparok oda vörös csíkokat. Ajkaim egyre követelõzõbbek, éhesebbek. Csak õ tud így felgyújtani pillanatok alatt. Minden önuralmam semmissé tenni. Vállaimba kapaszkodik, nyögve és fújva, harapva, és karmolva, én meg élvezem.

- Hali! Nem tudod, merre van Da...

A vendég hangja gyorsan halkul el, és ahogy rápillantok kerek szemecskéire, elvigyorodok. Kezeim visszahúzom, de a rajtam csimpaszkodó csalódottan tolja magát közelebb.

- Kész az ebéd. Hozz valamit inni mondjuk a fürdõbõl. - értetlenül néz rám, miért küldöm a ház túlfelébe. - Most.

Nyikkanva hátraarc, és eltûnik a konyhából. Visszafordulok a pihegõhöz, aki lábaival tart satuban. Rávigyorgok, ujjaimmal a tincseit füle mögé tûrve, majd tarkójánál fogva rántom magamhoz vissza egy vad és gyors csókra.

- Gyere enni. Az öcséd még megint ránk nyit, és azt fogja hozzámvágni, hogy megrontalak. - duruzsolom mély hálószoba hangon a szájára, majd visszateszem õt a földre, és vállánál fogva az asztal felé fordítva a seggre csapok. - Csüccs.

Azzal utána viszem a tányérokat, a vörös Toni is elõkerül. Az ebéd nagy csendben telik. Öcsisajt zavartan néz ide-oda, fürkészve minket, kérdésekkel magában, amiket nem tesz fel. Okos. A bátyó... Õ hol morcosan méreget, hol éhesen. Nem lehet kellemes álló farokkal ülni és nyugton enni. Felállok, és a nyugalom, a jól szórakozás, meg a jókedv egy érdekes árnyalatával az üres tányérokkal a pultig mászok, majd valami kekszeket elõbányászva visszaülök, és csócsálni kezdem.

-A törpikék kaja után mehetnek zuhanyozni, hogy utána szépen átkötözzem, és kenegessem. Vajon a múzeumban mennyit adnának egy apró múmiáért? Ára alacsony lenne a mérete miatt, vagy szokatlansága miatt magas? - nézek a liliputira, és közben lábam a lábszárán húzom végig, és figyelem, ahogy elsötétül tekintete. Vajon öcsike elõtt is nagy vagy? 

David

-Van egy olasz bankszámlám a heppjeimre. Onnan máris levonhatják a telek teljes árát. És munkásokat is kérhetnél oda, akik megerõsítik nekem a fent lévõket, és kissé billegõsre teszik vissza a leesetteket.
- Rendben. - Már húzódnék el, de nem. Mégsem. Várom, ellök-e, de az is nem. Hm…
- Várhat. Ha valaki megvenné, majd a pincében végzi. Egyelõre éhes vagyok.
És meg is mutatja mennyire. Pillanatok alatt éri el, hogy merevvé váljon a farkam, hogy csak karmoljam, simogassam, még többet és többet akarva, akár itt a pulton is! MOST!
Egészen addig, amíg be nem fut kicsi öcsikém.
- Hali! Nem tudod, merre van Da...
A hangja elhal, de a farkam nem lohad le tõle. Még mindig akarom, még mindig kell, és el is küldi Tonit.
- Kész az ebéd. Hozz valamit inni mondjuk a fürdõbõl. Most.
Ahm, olyan kibírhatatlanul szexi! Kapok még egy csókot, aminek a végén viszont nem kezdi el letépni a nacimat…
- Gyere enni. Az öcséd még megint ránk nyit, és azt fogja hozzámvágni, hogy megrontalak. Csüccs.
Álló farokkal enni. Remek. Mondhatom, kurva jó.
Olyan, mint a fogfájás, morcos vagyok tõle. Mert el van hanyagolva. Tonin látom, hogy nem tudja magát hova tenni, de majd lebeszélem vele.
- A törpikék kaja után mehetnek zuhanyozni, hogy utána szépen átkötözzem, és kenegessem. Vajon a múzeumban mennyit adnának egy apró múmiáért? Ára alacsony lenne a mérete miatt, vagy szokatlansága miatt magas? - Igen. Ez rohadtul hiányzott már. Az viszont olaj a tûzre, amikor a lábával az enyémhez ér.

- Nem tudom, szerintem drágább lenne, mint a tiéd. A gyémánt is kicsi és mégis az a drága cucc, nem a kõ - felelem nagyon okosnak gondolva magam.
- Uu, milyen bölcs lettél egérke. Oda fogok figyelni, mit adok neked enni, a végén elszáll az agyad itt nekem. Még kisebb lennél - röhög fel.
- Agy nélkül is okosabb lennék, mint te, gumiember - vágok vissza.
- Hogyne. És épp a derekig érnél. - Mélyen a szemembe néz. - Kinyújtózva.
- Tudod ki nyújtózkodna utánad, köcsög - vigyorgok rá és felállva a fürdõbe haladok. - Toni, segíts kérlek.
Már ugrik is és követ. Addig bírja a kérdezgetést, amíg becsukódik mögötte az ajtó.
- Akkor ti most összejöttetek? - kérdezi.
- Olyat a kölykök csinálnak, Toni. Mi csak jól elvagyunk. Ezért is kérlek, ha nem gond, picit leredukálnád az átjövetelt? Vagy csörögsz elõtte? Még nkem ie elég nehéz Sergej mellett, nem tudom, mennyivel nehezebb ha te is itt vagy. - Kicsit félek, hogy haragudni fog, de csak sóhajt, majd elmosolyodik.
- Basszus, de örülök, hogy ezt mondod. Utálnám ugyanis ha megharagudnál. De kaptam egy jó melót a szomszéd városban, szóval át akarok cuccolni oda, egy barátomhoz. Csak idõszakos munka, aztán visszajövök ide. De ezt nem hagyom ki, nagy pénz van benne.
Eleinte aggaszt, de elmagyaráz mindent, miközben segít, kikötöz, megmosdat, majd ott hagy a fürdõben, csupaszon, mert neki mennie kell pakolni.
Épp kezdene kifagyni a lelkem, amikor megpillantok Sergejt.
- Nincs kedved segíteni? - kérdezem, hisztiközeli állapotban.
- Nincs. - És kifordul. Egy pillanatra hatalmas szemeket növesztek és épp készülné torkom szakadtából üvölteni, de megfordul és vigyorogva elém lép. A kezében már ott a másik adag kötszer és a krém.
Ahogy keneget, néha kapok egy-egy olyan simit, ahol pont nincs seb, néha egy csókot is, így elég sokáig elvagyunk, és ki is fulladok közben. Mikor vége, elégedetten simít végig a hátamon, lefelé.
- Kifejezetten jól gyógyulsz, minimanó. Még beteg is csak kicsi ideig vagy - vigyorog rám.
- He-he, baromi poénos vagy. Tréfarépát adtak az állatkertben, zsiráf? - kérdezem.
- Igen, de téged kihagytak ahogy érzékelem - paskolja meg az arcom. - Toni?
- Másik városban kapott melót. Költözik, ideiglenesen. Szóval… azt hiszem, van egy befejezetlen ügyünk - simítok végig az ágyékán, nadrágon keresztül. - Van kedved befejezni esetleg?

Sergej

 - Nem tudom, szerintem drágább lenne, mint a tiéd. A gyémánt is kicsi és mégis az a drága cucc, nem a kõ. 

- Uu, milyen bölcs lettél egérke. Oda fogok figyelni, mit adok neked enni, a végén elszáll az agyad itt nekem. Még kisebb lennél. - és az nem lenne jó.
- Agy nélkül is okosabb lennék, mint te, gumiember.
- Hogyne. És épp a derekig érnél. - a szemeit nézem, élvezve bennük a rég látott tüzet. Pont ezért jöttem vele. imádom. - Kinyújtózva.
- Tudod ki nyújtózkodna utánad, köcsög. - azzal feláll, s fenékbillegtetve eltûnik. Hehh... - Toni, segíts kérlek.

S a tesóduett eltûnik, én meg összepakolok, és elmosogatok. Kikészítem végül a kötszereket meg a sok biszbaszt hozzá, majd felfelé indulok. Szembe is jön a kicsi öcsisajt, dudorászva, és ujjával fenyeget, hogy dádá lesz, ha a bátyusnak baja támadna, mire hazajön. Meglapogatom kissé, és kipenderítem az ajtót, mondván, hogy küldjön képeslapot, mert egyelõre nem fogom hiányolni. Aztán megyek a fürdõbe egy nagyon egy szál faszban álló beteghez. Mert ápolni kell. Nemde?

- Nincs kedved segíteni? - ejj, valaki elhanyagolva érzi magát?
- Nincs.

És fordulok ki a fürdõbõl, hogy felhúzhassam. De épp csak egy pillanatig tart, mert a kerek szemek, és a dühtõl vörös arcocska túl csábító, hogy otthagyjam. Aztán alaposan lekezelem, kötözöm és kenegetem, cirógatom, csókolgatom... A határait keresgélem, úgy látszik messze nem járhatok. Szemei éhesek, teste meg-meg rezzen ahogy hozzáérek. Ezek a reakciók tetszenek. Nem ájul el sipítozva, és nem omlik karjaim közé. Csábít. Igen. Nem adja magát olyan könnyen, nem egy útszéli kurva hatását kelti. Férfi, aki a nagyobb és alfább elõtt behódol, élvez.

- Kifejezetten jól gyógyulsz, minimanó. Még beteg is csak kicsi ideig vagy.
- He-he, baromi poénos vagy. Tréfarépát adtak az állatkertben, zsiráf?
- Igen, de téged kihagytak ahogy érzékelem. - arcát ütögetem finoman, vigaszdíjként. - Toni?
- Másik városban kapott melót. Költözik, ideiglenesen. Szóval… azt hiszem, van egy befejezetlen ügyünk. - és keze máris a lényegre tapint, hogy ne játszhassam az értetlent. - Van kedved befejezni esetleg? - elvigyorodok.

-Most hogy mondod, van. Addig pihenj le, én meg majd jövök. - És fordulnék el, de hajamra mar, és visszaránt, éhes csókjába, dühödten marja számat.
-Itt ne merj hagyni álló farokkal megint, mert kitépem a szíved, zsiráf. - búgja ajkaim közé, én pedig a mosógép tetejére csapom fel.

-Nagy szavak, kicsi embertõl. - hajánál fogva hátrarántom a fejét, elnyílt ajkaitól egy pár centire vigyorogva.

-Csókolj meg, melák, mert kiheréllek.

Éhes, akaratos, követelõzõ... puhán harapok ajkaira, kezemmel biztosan tartva a hajánál fogva egy helyben, és másikkal meg elõbb oldalán simítok végig birtoklón, majd a csípõjéhez érve a többihez újabb ujjnyomokat adok neki. Szuvenír. Elõrébb dõl, kissé pucsít, ajkait hasztalan nyújtogatja felém. Egy pillanatra elnézek a kékjeibõl, amik babonáznak, felkapok egy krémet a polcról, kinyitom, és az ujjaira nyomok egy keveset. Most nem fogok olyan könnyen megállni.

Szinte teljesen feketék a szemei, ahogy ujjaim bevezetés nélkül csúsztatom bejáratához, és félig belényomom. Lecsukódnak szemei, felnyög, és piheg. Irtó szexi. Körmei a bõrömet mintázzák és cakkozzák, maga felé kaparász, de nem kap csókot. Nyelvemmel megnyalom alsó ajkát, és ahogy az õ kis forró húsát kidugva próbál visszacsábítani, az ujjam teljesen belényomom, és masszírozni kezdem. Pillanatok alatt kettõ, majd három ujjam mozgatom benne, és a fürdõt a hangja tölti be. Nem tud sokat moccanni, hajánál fogva tartom még mindig egy helyben, de kezeit tudja mozdítani. Hamar a gatyámba férkõzik, és marokra fog, kényeztetni kezd, vadul, és hajtva engem a kielégülés felé.

Kihúzom ujjaim, más szögben vágom belé újra, õ pedig felhördülve rándul össze, elélvezve. A gyönyörét csókolom le ajkairól, hisz erre vártam. Csak zihál, s kábán próbál visszacsókolni, de tempóm még képtelen felvenni. Kifosztom a száját, és lassan a megmozduló keze engem is átbillent a holtponton. Csak ekkor eresztem haját, és hagyom, hogy karjait körém tekerve bágyadtan csókoljon meg, én se vagyok még virgoncabb. Egy törülközõvel törlöm le, majd lepakolom a földre, és a ruháit hozzácsapom, majd én is letörlöm magam, és megigazítom a ruhám.

Nem várom meg, míg elkészül, lebattyogok a nappaliba, tévét kapcsolok, majd teát fõzök, bogyókat készítek ki, és pudingot is fõzök. A tévében valami zeneadó megy, és az ismerõs számokat halkan dudorászom, a refréneket együtt énekelve, és a fakanállal ütve a ritmust. Kiadagolom végül a nyamist adagokra, hagyom hûlni, elmosogatok, és a teázóhoz mászok ki a nappaliba. Lehuppanok a kanapéra, és a fejem ahogy egy évszázaddal ezelõttinek tûnõ pillanatban, úgy hajtom megint az ölébe, õ pedig cirógatni kezd. Helyes. Elégedetten dünnyögve váltok csatornát. Csak akkor kezdek nagyon nevetni, amikor épp a Hupikék Törpikék fõcímdala csendül fel.

-Némá, ott vagy, Törppicur!

David

- Most hogy mondod, van. Addig pihenj le, én meg majd jövök. - Na meg a faszomat!  A hajába marva fordítom vissza.
- Itt ne merj hagyni álló farokkal megint, mert kitépem a szíved, zsiráf.
- Nagy szavak, kicsi embertõl.
- Csókolj meg, melák, mert kiheréllek.
Akarom. Ennyire még sosem kellett, és ezt mintha õ is tudná, simogat, érint ahol csak mer és tud, majd felpattan az egyik testápoló teteje és mindenféle elõkészítés nélkül kezd el belém csúszni. Én meg remegek a vágytól. Sok egyszerre még ennyi is, de annyira élvezem, mint rég óta semmit. Kiéheztet és csak cseppekben etet. Ha eljutunk oda, hogy ténylegesen történjen valami, fel fogom falni. Ami zavaró, hogy nagyon, de nagyon nem akar csókot adni, hiába próbálkozom. Alig enged mozdulni is, kivéve a karomat. Hm… már a nadrágjában is vagyok.
Hamar élvezek el, túl hamar. Ki vagyok éheztetve. De nem finomkodik, hozzám bassza a ruháimat dolga végeztével és elindul lefelé. De ha már lenne, már nem Sergej lenne.
Amikor leérek, õ már megint a konyhában szöszöl. Házintündérzsiráf. Je. Azt akartam. Csak nem tudtam róla…
Amikor végez, a kanapéhoz jön és ugyanúgy fekszik le, mint korábban. Dudorászik. Dalolgat, simogatom, majd beleszaladunk a Hupikék Törpökbe és persze, nem hagyja ki.
- Némá, ott vagy, Törppicur!

- Úgy van - bólintok rezignáltan. - Szóval holnaptól mûvészurazás van, értve, fiacskám? - kérdezem incselkedve, de olyan lágyan simogatom, hogy nekem is élvezet.
- Hogyne - mordul fel, de jó kedve van, látom, érzem.
- Téged meg bácsizhatlak, ha annyira akarod - hajolok le és az ajkaira suttogok, de csak puszi, nem csók. Vigyorog, de hogy még mindig milyen jól áll neki...
- Csak nehogy pedofilnak érezzem magam - sóhajt fel drámaian.
Viszont hirtelen valami furcsát veszek észre. Egy autó. A ház elõtt pakol. De szerintem õ is észleli, mert eléggé megkomolyodik.
- Várunk valakit? - pillant fel rám.
- A télapót. - Felül, és hagyja, hogy az ablakhoz lépjek.
Fekete Merci, kifejezetten luxus. A bérelt nyomozók menõznek ilyennel és hasonlóval, de mit keresne itt egy nyomozó?
- Orosz rendszám? - hördülök fel. - Mi a ge… - Már ott is van mellettem, szinte fellök.
- Kamerád van?
- Veszi a csókát, igen - bólintok. - Megyek, elõkeresem a felvételt. - És magára hagyom. Fingom sincs, hogy mi folyik itt, de a reggeli telefon, most egy orosz rendszámú autó. Sergejnek ehhez van valami köze, és idegesít is, hogy mi, de nem tudom, hogy kérdezzek rá.

Percekkel késõbb megjelenik mögöttem. Már a szobában vagyok és a laptopon nézem a felvételt, az arcfelismerõ fut.
- Na? - ül le mellém.
- Mielõtt akármit is mondok, beszélni fogunk - jelentem ki, és lecsukom a lapit.
- Törpi, nincs most ehhez… - Leintem.
- Azt mondtam, beszélni fogunk. - Nem érek hozzá, most nem vagyunk spancik. - A helyzet, hogy nem vagyok hülye, valószínû, hogy ez a kocsi miatt van itt, amiért reggel szétverted a pultot kloffolóval, igaz? - Már szólna, de szólok én inkább. - Nem érdekel, kik ezek, nem fogok kérdezni akkor sem, ha úgy döntesz, hogy a segítségemet kéred. De nem akarom, hogy elmenj, megértetted? Már nem vagy egyedül, üzlettársamként segítek neked, ha kéred.

Sergej

- Úgy van. Szóval holnaptól mûvészurazás van, értve, fiacskám? - és még én ettem humorrépát, mi? De maradhat, mert jólesik, ahogy taperol.

- Hogyne.
- Téged meg bácsizhatlak, ha annyira akarod. - ajkaival kényeztet, olyan, mintha valami kibaszott istenségnek lenni, komolyan. Már csak egy piedesztál kell.
- Csak nehogy pedofilnak érezzem magam.

Imádom ezt az évõdést. Hogy egyikünk sem veszi komolyan, de olyan szájkarate folyik itt, hogy a nagy menõk az ilyen versenyeken tanulhatnának tõlünk. De derülni nem tudok teljesen. Követem a minimanó pillantását, és az autó odakint nagyon nem tetszik.
- Várunk valakit?
- A télapót.

Felállva lép az ablakhoz, én azonban nem akarok még közel menni. Ez az érzés a gyomromban.. Nem, nem éhség és nem gyomorrontás.

- Orosz rendszám? - szinte abban a pillanatban talpon vagyok, és robogok az ablakhoz. - Mi a ge… - kinézek, de igyekszek nem látható lenni. Nem jó ez így... az ilyen autó... itt...
- Kamerád van?
- Veszi a csókát, igen. Megyek, elõkeresem a felvételt.

Figyelem az autót, de az ablakok miatt nem látszik, van-e bármilyen mozgás bent. Tévét lekapcsolom, és ajkam rágcsálom egy darabig. Ha bármi gáz van, akkor nem maradhatok. Ha ez a minimanó... Az egy dolog, hogy én belefolyok az õ cuccaiba, de nem akarom, hogy õ meg az enyémbe folyjon bele. Ledobok egy kis vodkát, s dzsalok fel, hogy megtudjak valamit az autóról.

- Na? - képernyõre pillantok, de õ lecsukja azt.
- Mielõtt akármit is mondok, beszélni fogunk.
- Törpi, nincs most ehhez… - nem fogok esti mesét mondani, még ha szépen kéri is.
- Azt mondtam, beszélni fogunk. A helyzet, hogy nem vagyok hülye, valószínû, hogy ez a kocsi miatt van itt, amiért reggel szétverted a pultot kloffolóval, igaz? - túl jól lát a szemeivel, mintjárt kinyomom neki. - Nem érdekel, kik ezek, nem fogok kérdezni akkor sem, ha úgy döntesz, hogy a segítségemet kéred. De nem akarom, hogy elmenj, megértetted? Már nem vagy egyedül, üzlettársamként segítek neked, ha kéred.

Odakövülök a székre. Kurvára nem ezt vártam. Hosszú pillanatok után végre pislogok párat, de felkelni, se áprilist jelenteni nem tudok. Mifasz???!! szóra nyitom a szám, majd becsukom, és mély levegõt véve dõlök hátra, hajamba túrva, és az ablak felé pillantva, bár innen nem láthatom most az autót. Látom rajta, hogy komolyan gondolja. De itt ül, gyógyulóban. Ha valami nagy gebasz van itt... arcom is végigdörgölöm, majd fáradtan nézek vissza az aprócskára.

-Nem akarom, hogy belefolyj ebbe. - szünet nélkül folytatom, nem hagyva, hogy közbeszóljon. - De úgyis tudom, hogy belefogsz. Úgy vélem, ha valami szar lesz, akkor jogod van tudni, hogy mibe vágod magad. Talán a beleidet még ki fogod tudni húzni. - felállok. - Nekem ehhez kurva sok tömény kell...

Azzal kilépek a szobából. A nappaliban maradt a vodkám, felkapom, mögöttem már slattyog a kis múmia. Leül a lapossal a kanapéra, én azonban most a fotelba ülök. Kell egy kis... távolság. Töltök egy kis vodkát egy pohárba, azt elé küldöm, én meg az üvegre cuppanok rá, mint a gyerek a cumira.

-Itt a sztori rövidben. Sznob faszként születtem, éltem, majd a szüleim kitagadtak, mert nem tetszett nekik a párválasztásom. Ami azt illeti, az illetõnek sem klappolt, hogy farkam van. Kitagadtak, meg ilyesmi.

-És mi van az oroszokkal? - ösztönöz tovább mesélni, és örülök, hogy nem az emberekrõl kérdezget, vagy valami konkrétabbat.

-Onnan származok.

-Gondolom, a neved nem az igazi. - ledönti az italát.

-Nyikolajnak kereszteltek, de elég kretén név. Nyikita, mi? - újra meghúzom az üvegem, megtagadva tõle az új adagot, gyógyszerezik. - Ma reggel mama hangja szólt a telefonba. Nem beszéltem senkivel az akkori életembõl már lassan tíz éve. Nem is akarom elkezdeni. Csak látod, jön utánam anélkül is.

-Tehát most mit teszünk? - nyit újra lapi, és keres tovább.

-Semmit. Várunk. Ha tényleg akarnak valamit, lépni fognak. Várjuk, mit akarnak, és addig hagyjuk egymást békén. - vállat vonok, és iszok. - De ha követnek, akkor azt hiszem meg fogom õket kérni, hogy keressenek mást.

-Mivel? - és megjelenik a vigyora.

-Észérvekkel... - jobb öklöm felemelem. - és kérleléssel. - meglóbálom az üveggel teli mancsom. - De most nyaralok. Szóval csak sürgõs esetben aktívkodunk. Pakolj össze, este kicsit lelépünk.

-Hova?

-Meglepi. - kacsintok, immár vigyorogva. A vodka jó hangulatjavító. 

David

Látom, hogy vívódik. Nem tudok és jelenleg nem is akarok neki segíteni. Ezt most neki kell megoldania, önmagának.
- Nem akarom, hogy belefolyj ebbe - szólal meg. - De úgyis tudom, hogy belefogsz. Úgy vélem, ha valami szar lesz, akkor jogod van tudni, hogy mibe vágod magad. Talán a beleidet még ki fogod tudni húzni. Nekem ehhez kurva sok tömény kell...
És huss. Mire leérek, már a nappaliban van és egy üveg vodkát szed elõ. Egy pohárral kapok én, a többit õ. A zugivó kurvaeget, a rumot is õ iszogatja?!
- Itt a sztori rövidben. Sznob faszként születtem, éltem, majd a szüleim kitagadtak, mert nem tetszett nekik a párválasztásom. Ami azt illeti, az illetõnek sem klappolt, hogy farkam van. Kitagadtak, meg ilyesmi. - Szar élet lehet…
- És mi van az oroszokkal? - kérdezem.  
- Onnan származok - jelenti be.
- Gondolom, a neved nem az igazi.
- Nyikolajnak kereszteltek, de elég kretén név. Nyikita, mi? - Nyikolaj. Szerintem szexi. - Ma reggel mama hangja szólt a telefonba. Nem beszéltem senkivel az akkori életembõl már lassan tíz éve. Nem is akarom elkezdeni. Csak látod, jön utánam anélkül is. - Kezdek mindent érteni.
- Tehát most mit teszünk?
- Semmit. Várunk. Ha tényleg akarnak valamit, lépni fognak. Várjuk, mit akarnak, és addig hagyjuk egymást békén. De ha követnek, akkor azt hiszem meg fogom õket kérni, hogy keressenek mást.
- Mivel?
- Észérvekkel... és kérleléssel. De most nyaralok. Szóval csak sürgõs esetben aktívkodunk. Pakolj össze, este kicsit lelépünk. - He? Hova a faszba?
- Hova?
- Meglepi. - Kacsint.

Idióta… De vajon mit szólna,ha úgy szólítanám?
- Tudod, annyit legalább elmondhatnál, hogy mit vigyek - morgom és elindulok felfelé.
- Csini rucit meg sminket, Törpilla.
- Rohadj meg, óriás - vigyorgok rá a vállam felett és felszaladva… feltotyogva a lépcsõn bedobok pár cuccot. Alsót, zoknit, nadrágot, felsõt, és leviszem a kis bõröndöt. Kicsi, kézitáska. - Még beleférnek a gyógyszereim meg a kötszerek - mondom. - A többit rád bízom, szólj ha megyünk - jelentem be és leülök a kanapéra. A kis szõrcsík azonnal a nyakamba kerül. - Helló, bigyusz - köszöntöm, és simizni kezdem. Sergej nézeget felénk, de valamit pakolászik a konyhában.
Csak simizem és pillázok a tévére, majd eszembe jut valami.
- Sergej, sült csirkét akarok enni - jelentem ki.
- Oh, csak ennyi? És most? - kérdezi, elém lépve.
- Krumplipürével, vörös káposztasalátával. Utána bort akarok inni, aztán leszopni a farkad - jelentem be. Felvonja a szemöldökét. Felállok, az izé a nyakam körül marad.
- Na, mit akarsz? - kérdezi, de olyan vad szemekkel néz, hogy menten elcseppenek.
- Már mondtam - suttogom, majd lábujjhegyre állok, és nem csókolom meg, csak megharapom, és enyhe erõvel csócsálni kezdem az alsóajkát. A vállára teszem a kezem és kapaszkodok belé kicsit, de nem csókolom meg, csak incselkedem vele. Most csak nem bánt, Nálam van az állatkája.

Hosszú percekig szórakozok vele, a nyakát simogatva, az ajkát szeretgetve.
- Na, hova megyünk? - kérdezem suttogva.

Sergej

 - Tudod, annyit legalább elmondhatnál, hogy mit vigyek. - álmodban, bogyoládé!

- Csini rucit meg sminket, Törpilla.
- Rohadj meg, óriás. - azzal eltûnik pakolni, én meg telefonálok párat, pakolok addig. Mire visszajön, félig kész vagyok. - Még beleférnek a gyógyszereim meg a kötszerek. A többit rád bízom, szólj ha megyünk. - tüntetõen leül, és élvezet nézni, ahogy a szõrgolyó a nyakába telepszik. - Helló, bigyusz.

A konyhába megyek, és nekilátok egy kis útravalót csinálni. Egyszerû kis fasírtok, meg egy kis szendvics-had, innivalók, és persze néhány üveg tömény.

- Sergej, sült csirkét akarok enni. - kíváncsian lépek a nappaliba.
- Oh, csak ennyi? És most? - elé állok, és figyelem a szemeit. Tudom, hogy készül valamire.
- Krumplipürével, vörös káposztasalátával. Utána bort akarok inni, aztán leszopni a farkad. - nagyon jó ajánlat, ezt nem tagadhatom, hát még amikor feláll, és elém lép!

- Na, mit akarsz? - azt hiszem tagadhatnám, de felesleges, hogy szavai a kívánt hatást érték el.
- Már mondtam.
Pipiskedve emelkedik fel, én csak állok, és hagyom. Játszik. Az idegeimmel, s a számmal. És milyen jól! Mindenütt õt érzem, érzékeimet teljesen kitölti. Becézget, puhítgat, de tudom, hogy akar valamit. Résnyire nyitott szemeim õt figyelik, nem akarok lemaradni semmijérõl.

- Na, hova megyünk?

Kezeim szokatlan lágysággal ölelik át. Fapofát tartok fenn, míg tenyeremmel óvatosan cirógatom hátát, ujjaimmal kacskaringókat rajzolok rá. Jobbom az arcára simítom, puhán söpörve félre tincseit. Egy édes csókot kap tõlem, majd oldalra billentem a fejem, és rámosolygok, azzal a szemét félével.

- Titok. Meglepi. De kapsz csirkét, salit, meg bort is, sõt, a farkam is bekaphatod. - duruzsolom halkan, sõt, szinte dorombolok. - Elõtte azonban elcipellek innen. - fenekébe markolok. - Addig erre csüccs le, mert ígéreteim szeretem betartani.

Azzal hirtelen mozdulattal perdítem meg, hogy a kanapéra huppanjon. Ráborítom a takarót, és kisétálok. Csupa kísértés. Nem csábulhatok el. De hát farkalja meg a világ, rohadt szexi, és a csábítás is illik neki.

~*~

Nemsokára sötétedni kezd. Az elektromos kütyüket lekapcsoljuk, és csendben lekenem újra a sebét a mellkasán, átkötve azt, majd teát és bogyókat nyomok a kezébe. Amikor besötétedik, kiviszem a cuccokat az autóba, majd a tévét bekapcsolom, beállítva, hogy két óra múlva kapcsoljon ki, majd kiterelem a manócskát a hátsó ajtón.

Úgy zúzunk ki, pázsiton át, lámpák nélkül, mint valami kibaszott nindzsák. Amikor pár utcával arrébb járunk, és autók jönnek szembe, csak akkor kapcsolok reflektorokat. A meglepett autós szembe majd a bokorba farol.

- Nem most csinálod elõször, igaz? - kérdezi minimanó, kezét mintegy véletlenül a combomra simítva.

- Meg fogsz lepõdni. De. Sosem szöktettem még senkit. - vigyort villantok rám majd a belváros felé kanyarodok.

- Szóval, hová? Most már elmondod?

- Akkor se, ha ott leszünk elõtte, egérke. -keze feljebb csúszik, szó nélkül hagyom, élvezem.
- Szóval most el akarsz kápráztatni? - mosolyog, hallom a hangján.

- Meglátod..
És felhangosítom a rádiót. Persze ez nem gátolja meg abban, hogy tovább csúsztassa kezét. Ráérõsen masszírozza ölemet, én pedig higgadtan vezetek tovább. Pedig igen kényelmetlen és frusztráló így vezetni, hogy a gatyám mindjárt ledurran rólam. Végül leállítom az autót, és a kezére marva magamhoz rántom.

- Még megfizetsz. - Dünnyögöm a vad, marcangolós csókba, majd az ülésnek billentem vissza. Kicsatolom, s áthajolva elõtte ajtót nyitok neki. - Végállomás.

- De ez...

- Csak gyere.

A nagy ajtón belépünk, recepciónál csekkolunk, kapjuk a jegyeket, és csüccsenünk is a különjáratú autónkba. Fél óra kocsikázásunk azzal telik, hogy most én markolom az õ combját, majd a keményedõ farkát, nadrágon át, és élvezem az apró hangocskákat.

-Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz? - pillant rám a kis aranyos, én pedig gálánsan kiszállok, és a túloldalt ajtót nyitok neki.

-De bizony. Gyere.

Kezem nyújtom, õ meg kiszáll, és felnéz a hotelre. Luxusféle, igen erõs õrséggel meg csekkolás-rendszerrel. Amolyan felsõ ezernek való. Elnököknek meg pápáknak. Kacsintok rá, és bevezetem. Értetlenül néz körbe, míg a pultnál a kis kártyánkat elkérem és becsekkolok Vendetta néven. Aztán fel a legtetejére, és be a lakosztályba.

-Rendeltem kaját vacsira. Ha nem bánod, a bort a pincérre bíztam, fogalmam sincs, melyik lesz jó minimanó rendelte vacsihoz.

-Hé, faszfej... ez... - zavartan álldogál egy darabig az ajtóban, értetlenül nézve rám.

Odalépek hozzá, ajkaim puhán simítva az övére, és kézen fogva húzom a teraszra, ahol még kis cuki medence is van. Üldögélni lehet csak benne, de lazítani tökély.

-Megmutatom neked, hogy kell élni egy kicsit. Melómániás, aggódó bátyus és elsõsorban szürke életed van. - hangom szándékosan reszelõsre mélyítem, míg leveszem a felsõmet. - Gyere.

Azzal kitárom a teraszajtót, és út közben elhagyva ruháim a vízbe merülök. Elégedetten sóhajtva dõlök hátra, karjaimmal a szélére támaszkodva, és felnézek az égre. Egy kis carpe diem. Amíg a vacsi meg nem jön.

David

Olyan gyengéden ölel, hogy kedvem lenne elkezdeni olvadozni a karjaiban.
- Titok. Meglepi. De kapsz csirkét, salit, meg bort is, sõt, a farkam is bekaphatod. Elõtte azonban elcipellek innen. - Belemar a seggembe.  - Addig erre csüccs le, mert ígéreteim szeretem betartani.
Hirtelen megint a kanapén vagyok betakargatva. Ch…

* * *

Este lekapcsolunk mindent, holdfényben keneget be, bekötöz majd bekapcsolja a tévét. Menekülünk, juppi. Ha valaki szétbassza a házamat, ölni fogok.
A kocsi lámpáit a már a fõúton kapcsolja fel.
- Nem most csinálod elõször, igaz? - kérdezek rá, megsimogatva a combját.
- Meg fogsz lepõdni. De. Sosem szöktettem még senkit - vigyorog rám.
- Szóval, hová? Most már elmondod?
- Akkor se, ha ott leszünk elõtte, egérke. - Juppi, akkor simizem még.
- Szóval most el akarsz kápráztatni?
- Meglátod...
Felhangosítja a rádiót én meg élvezem, ahogy az ujjaim alatt duzzad a farka. Addig játszok, amíg le nem parkol, és elkapva magához ránt.
- Még megfizetsz. - Annyira jó megint ez a csók… - Végállomás.
- De ez...
- Csak gyere.
Egy másik autóval megyünk tovább, és most õ szórakozik az én farkammal.
- Ezt te sem gondoltad komolyan, igaz? - kérdezem elbizonytalanodva. Ugye… nem?
- De bizony. Gyere.
Luxushotel. Nem is akármennyire. Bejelentkezik és felmegyünk, a legtetejére.
- Rendeltem kaját vacsira. Ha nem bánod, a bort a pincérre bíztam, fogalmam sincs, melyik lesz jó minimanó rendelte vacsihoz - szólal meg.
- Hé, faszfej... ez... - Ez gecire jól néz ki… mint valami nászút!
Kapok egy puha csókot, és kihúz a teraszra. Olyan, hogy elcseppenek. Két kis medence, istentelen kilátás…
- Megmutatom neked, hogy kell élni egy kicsit. Melómániás, aggódó bátyus és elsõsorban szürke életed van. Gyere.

Figyelem, ahogy levetkõzik és a medencébe mászik. Elgondolkodom. Ha a mellkasom nem vizezem össze, mehetek én is. Leöltözöm boxerig. Ha mondta volna, hozok fürdõgatyeszt.
Lassan merülök el a vízben, õ pedig figyel. Én meg õt. Ahogy benne vagyok, pont addig ér, ameddig jó, nem megyek bentebb, mert nem akarom összevizezni a sebemet. Közeledve hozzá a kezem nyújtom, és magához is húz. Az ölébe terpeszkedek, így is kicsit kiemelkedve a vízbõl. Ahogy összeér a testünk, megremegek. Megfordulok, szemben ülök vele az ölében. Nyakánál karolom át, õ a derekamnál és a fenekem simogatja.
- Imádom a testedet - suttogom ajkaira és elkezdem csókolgatni a nyakát. - Legszívesebben állandóan érinteném.
Nem felel semmit, csak kicsit szorosabban ölel, a fenekemet simogatja, de nem kezdem el magam lökni hozzá. Ennek az az oka, hogy megszólal az ajtócsengõ.
- Megyek én - suttogom ajkaira és rájuk csókolok. Felállok, kimászok és az ajtóhoz lépek. Felkapok közben egy köntöst az ágyról, hogy ne lássa a farkam, ahogy áll.
- Üdvözlöm Uram, a rendelésüket hoztam - mondja illedelmesen. Helyes, fiatal, ázsiai kölyök. - A cég ajándékaként egy gyümölcstálat is hoztam, engedelmükkel, illetve egy, a vacsorához illõ bort. Ha kérik, esetelegesen a plusz italokkal felszerelhetjük a minibárt is - darálja, de leintem. Az asztalról elveszem a táskámból a tárcámat.
- Itt egy kis apró, kölyök - mosolygok rá.
Bólint és kisiet, én meg felfogok egy fürt szõlõt és visszamegyek Sergejhez. Nem mászok vissza a vízbe, mögé ülök, hogy a feje a lábam között legyen. Hátrahajtva a fejét néz rám, én meg etetni kezdem a szõlõvel.
- Adtam neki egy kis aprót - mondom.
- És a kaja? - kérdezi, és bekapja az ujjam is egy kicsit megszopogatja, a szõlõszemmel együtt.
 - Ha így szopod az ujjam, ki fog hûlni. - Elõre hajolok, és végigsimítok a mellkasán, megpöckölve a mellbimbóját, majd elhúzva az ujjam az ajkaira hajolok.

Sergej

Óvatosan mászik utánam, csak sajnálom, hogy az alsóját magán hagyta. Hozzám nyújtózik, én meg húzom magamhoz. Az ölemben ül, és annyira rohadt szexi még ezekkel a kötésekkel is, hogy egy pillanatra hagyom a múltat elhalványulni. Méghogy carpe diem... és közben én ragadtam a múltban. Akárha táncolnánk, úgy fonódunk össze, és figyelem a még mindig álmélkodó szemeket, amik alig pár centire vannak tõlem.

- Imádom a testedet. - hogy tud ennyire csábító lenni férfi létére? Megtalálja a gyengémet, nyakamra forró, puha csókokat nyom, és én remegek meg.- Legszívesebben állandóan érinteném.

Kezeim félgömbjein simítom végig, beléjük markolva. Lassan éri el, hogy a bõröm alá férkõzzön, és akármit is vallok magamról, vagy a szexrõl, sürgõsen a vállam felett elhajítva megdugjam. Nem, itt többrõl van szó. Egy dobozba csuknám, senkinek sem adnám. Birtokolni vágyom mindenét. Sötét szemekkel figyelem, ahogy felpillant az ajtócsengõre.

- Megyek én.

Csókot kapok, majd kimászik a medencébõl, egyedül hagyva. Élvezem a kilátást, bentrõl hallom a hangját, a víz kellemesen langyos, mezítelenségem csak a csillagok láthatják. A hotel teljes diszkréciót fogadott vendégei érdekében. Így ha keresnek se jutnak tovább a forgóajtónál a pacákok. Kell ennél jobb pillanatnyilag?

Hallgatom a közelítõ lépteket, majd mögém ül a törpicsek. Hátradöntöm a fejem, felpillantva rá, és nehéz elfojtanom a vigyorom, amikor szõlõszemet nyom ajkaim közé. Egy rohadt isten vagyok, most szarjak be ha nem! Még akkor is, ha olyan így felettem félig nyílt köntösében, mint egy szirén.

- Adtam neki egy kis aprót. - leszarom.
- És a kaja? - mutatva éhségem az ujjára cuppanok, nyelvemmel körbenyalva.
- Ha így szopod az ujjam, ki fog hûlni.

Ennek ellenére õ sem siet, ráérõsen simít rajtam végig, izgatva és húzva az agyam egyszerre. Szeretem a kis forró kezeit. Vajon mindenben ilyen jó? Csókér hajol, én pedig még mindig kényelmesen támaszkodva, hátradöntött fejjel hagyom neki. Hagyom, hogy most õ irányítson, vegye el, ami neki kell, nyelvét az enyémmel tekergem körbe, de csábíthat, akkor sem válok dominánssá. Most csak élvezem a kényeztetést.

Hosszú percek után hajol el, én pedig lustán moccanok meg, kiszállva a vízbõl, és így ahogy vagyok, vizesen, nyújtom a kezem neki, segítek neki felállni, majd bemegyünk vacsorázni. Magamra kapok egy köntöst, de csak olyan palástként, nem kötöm be elõl. Leülünk, és az általa rendelt vacsorát apránként elfogyasztjuk. Ám most õ az, aki ingerel. A villáját nyalja, ujjai a borospoharán köröznek félreérthetõen, szemei villognak a félhomályban, mert lámpát most sem kapcsoltunk.

Mosolyogva nyújtok neki egy falatot, õ pedig ragadozó mosolyát villantva, amirõl eddig nem tudtam, elnyújtva kapja be, nyelvével lenyalva még egyszer. Úgy érzem magam, mint egy ovis, aki új játékot kapott, s tudja, hogy egyelõre senki sem veheti el tõle.

De elfogy a vacsora, elfogy a pohárból az ital. Felállva töltök még neki, és háta mögé állva nyakára teszem kezeim, majd lesimítom vállairól a köpenyt, s finoman megmasszírozom, hogy a még színes bõre ne fájjon, ha erõsen megnyomom. Ráérõsen nyomkodom, lazítom, el-el kalandozva, majd egyik pillanatról a másikra sarkon fordulva hagyom ott. A zenegéphez lépek, és beteszek valami akármit. A klasszikus hallatán szemöldök ráncolva váltok CD-t. Ez már jobb.

http://www.youtube.com/watch?v=gKoHg4_bEsg

Visszafordulok az asztalnál ülõhöz, és vigyorra húzom a szám. Lassan lépe hozzá, és felhúzom.

-Hé, zsiráf, én nem táncolok. - húzódna el, de jobbom a seggébe mar, balom meg a hajába, és száját az enyémhez közel húzom.

-Nem táncolni terveztem.

Búgom ajkaira, majd ajkainkat elõbb csak összenyomom, enyémmel az övéit masszírozva, majd a kíváncsi nyelvére harapok, és kissé elvadulok. Fejét úgy húzom, ahogy akarom, õ meg a vállaimba kapaszkodva tartja magát. Fenekénél fogva magamhoz dörgölöm, majd kissé eleresztem, hogy a köpenyt lesimítsam róla. Ruhátlanítom teljesen, már csak a kötések takarják. De az már nem számít.

Fülét rágcsálom meg, majd a nyakát végig, akár egy csõ kukoricát, nyomaim szerteszét hagyva rajta. Finoman ringatózok közben vele, nem egészen a zenére, talán inkább a szívem ritmusára. Finoman tolatok vele az asztalhoz, és fél kézzel félresöpörve a terítéket ráültetem. Lábai körülöttem, körmei bõrömben. Morogva tépem meg ajkait, majd homlokom nekitámasztom. Duzzadtra csókolt ajkai annyira... kívánatosak, ahogy õ maga. Haját eleresztem, és finomkodva simítok végig arcán, majd a gyümölcstálhoz nyúlok, és egy ananászt nyújtok neki. Ráharap, és a másik, kilógó felét még én harapom le ajkai közül. Bal kezem rajta kalandozik, karmolászva, meg-meg csípve, vagy puhán cirógatva ujjhegyeimmel.

Fordítok egyet rajta, és kezdem elölrõl. Jobbom az ölén, balom a hajában, és szám meg a nyakán. És nem hagyom hogy moccanjon. Fenekének két partja közé dörgölöm saját merevedésem. Kezei a combomon, meg-meg csúsznak, remegnek, én pedig addig hajszolom õt, míg meleg spermája a kezemre nem fröccsen. Tartom, míg magához tér, finoman dülöngélve, nehogy összecsússzon itt nekem. És amikor felpillant rám, hagyom, hogy mozogjon. Éhesen tapad rám, csókol, mintha sose lenne holnap. Imádom ezt a hevessége benne. 

David

Hagyja hogy én domináljak, ami tetszik. Tudom, akármikor megfektethetne, és most mégis hagyja, hogy én vezessem a csókot. Sokáig vagyunk így, mikor kiszáll a vízbõl, és felsegítve engem is, elindul befelé. Felkap egy köntöst, és enni kezdünk. Nyugodtan, csendben.
Izgatni akarom. Minden elérhetõ eszközzel izgatom, és be is válik, látom rajta. Amikor egy darab húst nyújt, azt is igyekszem a lehetõ legszexisebben lenyalogatni. Mögém lép, miután töltött nekem bort és lágyan kezd simogatni, masszírozni, de mielõtt kiélvezhetném, ott hagy. Utána pillantok. A lejátszóhoz megy és elindítja a zenét.
- Hé, zsiráf, én nem táncolok - jegyzem meg, de a fenekembe markolva húz közelebb, másik kezével a hajamba túrva. - Nem táncolni terveztem.
Csók közben harap a nyelvemre, majd bevadul, ami nekem csak öröm. Lesimogatja a köpenyemet, majd lassan kényeztetve lépnék az asztalhoz. Félresörpi a tányérokat és felültet. A homlokát az enyémnek támasztja, majd kapok egy ananászt, aminek a kilógó felét õ harapja meg.
Ha filmnek látnám, pink szarnak tûnne, de így, hogy velem történik, rohadt jó. Megfordít, és hátulról simul, kezei mindenhol ott vannak, aztán hozzám dörgöli magát.

Ahogy elélvezek, és lenyugszom rájövök, neki még nem volt jó. Felállok az asztalról, és elkezdem az ágyra tolni.
- Most csak élvezd, szépfiú, és ne baszd el a hangulatot - suttogom, mielõtt akármit is mondhatna vagy tehetne. Ahogy lefekszik, fölé mászom és lassan döntöm hátra. Az ajkait csókolom, majd elkezdek lefelé haladni. Pici, vörös foltokat hagyok a nyakán, majd a vállain, a mellkasán, megcirógatom nyelvemmel és ajkaimmal mellbimbóját is, majd tovább haladok, végig eszeveszettül csábító hasfalán, le, egészen a combjáig. Nem nyúlok még a farkához. Kívülrõl befelé haladva kényeztetem combjait, majd alulról nyalok végig teljes hosszán. Felsóhajt, és ahogy felnézek látom, engem néz.
Elmosolyodom, majd elkezdem nyalogatni. Lassan, ráérõsen, mint a legfinomabb nyalókát, mert az is.
Csak sóhajt, néha a hajamba markol, de hagy érvényesülni. Amikor megunom a nyalogatást, az ajkaim közé fogadom. Elõször nem engedem túl mélyre, csak megszívom egy kicsit, majd elengedem. Ezt játszom vele egy ideig, aztán hirtelen hagyom, hogy teljes hosszában a számba csússzon.
Hangosan morran fel, majd ráérezve az ízére és hogy szabad, elkezdi a számba lökni magát, de nem hagyom neki sokáig. Elszakadva tõle, elkezdem felfelé csókolgatni a testét.
Ahogy felérek, mélyen a szemébe nézek. Azt akarom, hogy örökre velem maradjon. Mindörökre.
Finoman simítom hátra a haját, majd az ajkaira hajolok. Nem vad csók, nem is hagyom elmélyíteni, hiszen, bár a kezemmel kényeztetem, szeretném, ha a számba élvezne, így ugyanazon az úton, mint elõször, elindulok megint lefelé.

Ahogy újra leérek, lassan lenyalom az elõváladékot, majd ismét a számba veszem és egyre veszettebb, egyre gyorsabb tempóban izgatom. Közben érzem magamon a tekintetét, szinte süt.
Ahogy lassan remegni kezd, lassítok, alig-tempóra kapcsolok és hagyom nyugodtan elélvezni. Minden cseppjét lenyelem, letisztogatom, majd, nem csókolva, hanem a nyelvem el nyalva érek fel ismét  és rá fekszem. Levezetésképp még a nyakát csókolgatom, majd elégedetten szusszanok fel, ahogy simogatni kezdi a hátam, majd egyre lentebb, és lentebb és lentebb. Ujjaival besimít a fenekem közé, bejáratomat izgatja, majd lassan, nagyon lassan ismét felfelé indul.
Ránézek.
A szemei szinte villognak, tudom, hogy õ is kíván engem.
- Tudom, az van, amit te akarsz, de nincs kedved kicsit jobban elmélyíteni a dolgokat? - nyalok végig ajkain, majd prezentálva nyelvemmel szájába hatolok.

Sergej

Az ágy felé tolat velem, én pedig hagyom, hogy most õ érvényesüljön. Újra. Egy rohadt glóriát növeszthettem a délután alatt.

- Most csak élvezd, szépfiú, és ne baszd el a hangulatot.

Hát csak fekszem, és égõ szemekkel nézem õt. Úgy kóstolgat, mintha egy baszott nagy torta lennék. Nem bánom, hogy megjelölget, valahogy sokkal jobban illik ebbe a helyzetbe, és nem érzem, hogy visszaélne velük. Hagyom hát. Jól esik, hogy kényeztet. A nõk inkább összenyaltak tetõtõl talpig, és tocsogtam, mire a lényegig értem, de ez most jól esik. Figyelem, ahogy nyelve lassan a péniszemen csúszik végig. Csábító, és észvesztõ egy látvány, fõleg azokkal a kék szemekkel, amik felpillantanak rám.

Sóhajtva marok hajára. Szeretek. Puhák, és olyan csábítóak, nem tudom kezem távol tartani tincseitõl magam. Lassan kezd el szopni, játszadozva, majd tövig nyel. Felmorranok, és éhesen lököm magam a szájába. Baszom a forróságát, amíg hagyja. Csókjai megint lepecsételik a mellkasom, hogy aztán a szemeibe nézzen közelrõl. Annyi furcsa dolog kavarog benne, aminek nem akarok nevet adni... ujjai hajamon, majd egy csókot kapok alig pár pillanatra.

Fürdök a figyelmében. Mintha mindenütt ott lenne. Beférkõzik a bõröm alá. Szája gyorsabban dolgozik rajtam, figyelem minden mozdulatát, örökre eszembe akarom vésni. Fájni fog, ha elmegyek. De egyszer minden tündérmese véget ér, ahogy ez is. De addig is...

Oltárit élvezek a szájába. Hát, ez azért más, mint a jobbkezem. Furcsa, hogy ilyen hamar elérte, hogy ilyen közel engedjem magamhoz. A mennyig és vissza még azon andalognak gondolataim, hogy sikerült neki elérni, hogy vágyjak rá. Ha nem látom, akkor keressem. Ha ébren vagyok, hallanom kell hangját is. Éreznem a pillantását, az érintését. Függõvé váltam. S nem azért, mert jó a teste. Nem csak azért, mert amit eddig nyújtott, több volt egy szórakoztató éjszakánál.

Érzem, ahogy visszakúszik hozzám, idefekszik, én pedig sajnálom. Sajnálom, hogy nyúl vagyok. Játszom a macsót, de belül félek, hogy az lesz, mint legutóbb. De nem tagadhatom, hogy vágyok mindenére. Ujjaim anélkül indulnak el testén, hogy észrevenném. Végig a gerince mentén, sebeit cirógatva végig, majd a vágatába csúszva a bejáratához kíváncsiskodok. Csak egy szót kéne mondanom. Egy mozdulatot tenni. Az enyém lehetne. Nem bánnánk meg. Legalábbis ez süt arcáról felém. Mégis visszahúzom kezem, inkább gerince felé tartva visszafelé.

- Tudom, az van, amit te akarsz, de nincs kedved kicsit jobban elmélyíteni a dolgokat? - nyelve ingerlõn céloz arra, amit kétségbeesetten nem akarok érteni.

-Minimanó...

Hangom pincemély, reszelõs, kezeim szorulnak körülötte. A bizalmatlanság és a vágy igen vékony határán billegek, pedig artista képességeim több mint jók. Én pedig nem akarok zuhanni. Mégis húz a kéj iránti szükség. Felé gördülök, lábai közé fúrva magam, és nem könnyíti meg a dolgom, hogy széjjelebb tárja lábait, így teljesen hozzáférek. Félig ráereszkedek, de karomon támaszkodok mellette, nem akarom összenyomni, vagy felsebezni. Másik kezem a combját szorítja, míg én ajkait ostromlom. Adja, én mégis erõvel szakítom el tõle.

Ez most más csók, mint az eddigiek. Választ akarok, de nem tudom, nem merem feltenni a kérdést. Ha annak idején egy jelentéktelen szex miatt, amit én gyerekfejjel felfújtam... Kilenc hosszú évre megvontam magamtól ezt a földi paradicsomot... Ha ezek után történik valami, ami kicsit is megrendít, mit fogok tenni? Fújtatva támasztom homlokom az övének, és szemeit fürkészem. Szénfeketék a vágytól, fûti a még, akar. Mégsem önzõ eléggé ahhoz, hogy kérleljen vagy maga után húzzon. Egy darabig vár, de rájön, hogy én is várok. Csípõmmel az övét az ágynak szorítom, így moccanni nem tud, felsõteste az enyém alá ragadt, szája a homlokunk miatt mozgásképtelen. Két tenyere bölcsõjébe simítja arcomat.

-Bízhatok benned, David? - hangom nem több puszta tátogásnál, valahogy nem találom.

-Itt maradok.

Vajon ez a helyes válasz? Ezt akarom hallani? Tekintetemmel cirógatom arcát. Combját fájdalmasan markoló ujjaim lefeszegetem róla, és oldalán lassan felsimítok rá, egészen a szívéig. Hallgatom a tammtammját, ami ki tudja, mit dobol.

-Nem árulhatsz el. - arcom túl komoly. Ennyire még sosem voltam talán. Az élet egyetlen pontja, ahol semmi viccelõdést nem szeretek.

-Nem foglak.

Nem ígérget, csak kijelent. Talán sejti, mennyire fontos ez nekem, ha most leállok errõl beszélgetni két mozdulat között. Számat rágcsálom belülrõl, míg õ ujjaival ajkaimra nem simít, majd tarkómon át a hátamra, ölelve, és tapadva rám egyszerre. Nem szólok. Nem fenyegetõzök. De abban a pillanatban, ahogy megmoccanok, abban a biztos tudatban teszem, hogyha bebizonyosodik, hogy mégis elárult, én magam ölöm meg, kínzás nélkül. De Toni még elõtte a szeme elõtt fogom megölni.

Szívérõl a kezem a szájához emelem, ajkain végigsimítva, és figyelve, ahogy ajkai megnyílnak, majd szopni kezdi. Tüzesen figyelem, nem mulasztva el egyetlen pillanatot sem. Egymást nézzünk, egy pillanatra a szürreális dimenzióban ragadva, amíg ujjaim kihúzom a szájából, és minden elõzetes nélkül bejáratához érve félig benyomom a forróságába.

Felzihál, szemei lecsukódnak, megszorul körülöttem, arca finom fintorba húzódik, de nem ellenkedik. Egyik kezével az én ölemre simít, és kényeztetni kezd. Ajkaira marok, ám ezúttal nem állok meg. Szájából kapkodok levegõért, fogkoccanva marva sebesre nyelvét. Mire elhúzódok tõle, a hûs levegõt mély kortyokban nyelve, már két ujjammal masszírozom. Eltávolodok tõle egy kissé, kihúzva belõle ujjaim, és egy kis testápoló tégelyt kapok le az éjjeliszekrényrõl. A hotel mini kiszerelésû ajándékai. Célnak tökély. Ujjaim a hidegbe mártom, és ezzel a hideggel térek vissza az izomgyûrûi közé. Felszisszen, ám nem törõdök vele. Csípõje alá másik kezemmel egy párnát tolok, vállába harapva éhesen, majd nyelvemmel a kicsorduló vért nyalom le. Vállgödrét is meggyötröm, nem egy-két napos foltot szívva-harapva oda.

Éhes vagyok. Illata mint a pézsma, a hangok, amiket kicsalok belõle... igyekszem súlyom megtartani, hogy ne omoljak rá, habár a farkamon lévõ keze miatt kissé nehéz ez, de kirajzolódó izmaimnak hála megy. Felszabadul a másik kezem, amikkel a combját marom széjjel. Három ujjam húzom ki belõle, és mielõtt még éhesen nyöghetne, már tövig vagyok benne. Felnyög. Teste gyönyörû ívbe feszül, bõre alatt megfeszülnek az izmok. Nem szeretgetem a testét. Birtokba veszem. Megjelölöm. Nem akarom elereszteni, ha már enyémmé tettem. Csókjáért hajolok, és megmozdulva húzódok ki belõle, hogy újra visszafúrjam magam belé.

Se finomkodó, se lassú nem vagyok. Nem is akarok. Vigyázok, hogy mellkasát ne mozgassa túl sokat. Mellbimbóihoz hajolok, és megrágcsálom õket is felváltva. Minimanó énekel alattam. Nem is kell túl sok hozzá. A harmadik döfésnél felsikolt, és megrándul. Megvan a prosztatája. Innentõl nincs megállás. Érzem, hogy közel a vesztem, de van még lélekerõm az õ farkára markolni, és ott is kényeztetni. Kiáltva élvez el, megszorítva belül, én pedig bõrébe hörögve ürítem magam belé.

Hosszú pillanatokig tart, míg összeszedem magam. Az enyém. Haját kisimogatom arcából, és arcáról a könnyeket puhán lepuszilom, aztán hátamra gördülök finoman, õt húzva magam után a hasamra, mert még mindig benne vagyok. Ez... Ez több mint baszott jó volt. Semmi kedvem még megmoccanni. Egy kis pihenõt akarok. 

David

- Minimanó...
A hangja más, mint szokott lenni. Megfordít és én engedek neki. A lábam közé férkõzik, csókol, de most más, mint eddig. Elhajol és mozgásképtelenségig szorít az ágyhoz.
- Bízhatok benned, David? - Bumm. A nevemen szólít… miért? Mi a fasz lehet vele?!
- Itt maradok - mondom neki. Amíg mindkettõnknek jó, addig maradok.
- Nem árulhatsz el. - Miért tennék ilyet? Honnan veszi ezt?
- Nem foglak.
Csak szavak, így ez nem ígért, több annál. Nem ígérem meg, kijelentem.  
Ölelem, simogatom, mire a kezét a szívemrõl a számra vezeti, ami nekem jel és szopni kezdem az ujját.
Amikor kellõen visszazökken, eltávolodik, testápolót ragad és az ujjaira ken. Tudom, mi jön és remegek a vágytól miatta. Akarom. Kell. Mindenére szükségem van. Azonnal. Ahogy belém hatol, felszisszenek. Pedig ezek még csak az ujjai…
Farkát masszírozom. Hirtelen kihúzza belõlem az ujjait, mire már morrannék is fel, de mindent megelõzve löki belém magát. Hangosan nyögök fel a régi-új érzésre, testem ívbe feszül, de érzem, hogy néz. De ahogy mozogni kezd tudom, ez nem a romantikus alkalom. Ez az, amivel a tudtomra adja, hogy az övé vagyok. Pont. És nekem ez lenne semmi kifogásom nincs. Sõt… tetszik a gondolat.
Túl hamar találja el a lényeget, mire szabályszerûen felsikítok. Pláne mikor a farkam is elkezdi masszírozni. Sikítva élvezek el pillanatokon belül, mire õ is követ, egyenesen belém. Lehunyt szemekkel zihálok, mire simogat, csókol, majd lefordul rólam, de bennem marad. Szólni sincs erõm, nemhogy ellenkezzek.

Dorombolni is lenne kedvem, de ehelyett csak a mellkasára csókolok.
- Hé.
- Hm?
- Ez kurva jó volt - mosolygok fel rá. Elvigyorogja magát, de nem szívózik, csak magához ölel.
Megint hosszú percek telnek el. Semmit sem csinálunk, csak fekszünk, meg közben kicsusszant belõlem.  Kicsit rossz, de majd lesz még bennem, na. Nem lehet egyszerre mindent.
- Hé.
- Hm?
- Elég egyértelmûvé tetted, hogy kié vagyok - pillantok rá. - De semmi kifogásom ellene.
Kicsit felhúzom magam, majd csókot adok neki. Picikét, nem is mélyet, csak úgy… puszi. De aztán vissza is fekszem, most úgy, hogy a fejem pont a nyakhajlatában van. Befurakszom, elkényelmesedek és szusszanva pihenem ki a fergeteges szex fáradalmait. Egyrészt rég dugtak meg ennyire alaposan. Másrészt meg jó érzés, hogy tudom: most valamiért kellek neki. Nem tudom, mi volt az oka, hogy ennyire tisztázni kellett, hogy nem csak megdugatom magam és heló, hanem el kellett neki mondani, hogy itt is maradok. Bár ez másrészt vicces. Õ léphetne le, hiszen õ lépkedett be az én életembe és nem fordítva.
Ja. Kicsit vicces.
- Hé…
- Minimanó… - sóhajt fel.
- Töltsünk egy-egy pohár piát és üljünk ki a medencébe - nézek fel rá. - Szeretném látni az éjszakai várost innen.
- Miért nem tudsz nyugodtan feküdni kicsit? - kérdezi.
- Mert itt nincs víz, nem látom az éjszakai várost és nincs piám sem - fejtem ki, és hatalmas, kék õzikeszemeket produkálok. Ritkán kell, de néha beválik, és most is. Meglepõdik, majd elvigyorodik. Kapok még egy fullasztó csókot, majd felkelünk.  Õ a piafelelõs, én csak megtörlöm magam, mert egészen konkrétan kifelé is folyik belõlem Sergej cuccosa. Amikor végzek, tök meztelenül tipegek ki a medencéhez és elmerülök benne. Mikor kiér, már a szélénél várom, hogy bejöjjön és visszavackoljam magam az ölébe. Ahogy leteszi a két pohár bort és üveget tartalmazó tálcát visszamászik, és az ölébe is vagyok, mielõtt ráeszmélhetne. De nem szól. Valamiért kicsit melankolikusnak tûnik, vagy tudja a franc. Nem szólok sokáig, csak nézem. Hol õt, hol a várost, néha iszok, aztán megcsókolom… élvezem ezt a kis romantikát. Kifejezetten jó. Csak ülni, nem gondolni semmire csak lenni. Lebegni…
De valamiért mégis idegesít, hogy mi volt ez a furcsa hangulat szex elõtt. Nem is hagy nyugodni.
- Azért ragaszkodsz ennyire, mert elhagyott valaki korábban, igaz? - kérdezem, majd felnézek rá. - Egy szavadba kerül és megölöm.

 Sergej

- Hé. - csókot kapok.

- Hm? - próbálok feljönni Alfából, hogy értsem, mit mond nekem.
- Ez kurva jó volt.

Vigyorogva nézek rá. Naná hogy jó volt, hiszen én vagyok itt, heló! Válasz helyett csak magamhoz ölelem. Habár szeretek kötözködni, most nem akarózik hangulatgyilok lenni. Kihúzódok belõle, és szusszanva pihengetek. Rég volt ilyen frenetikus éjszakám.

- Hé. - már megint.
- Hm? - jó, hogy beéri ennyi kommunikációval a részemrõl.
- Elég egyértelmûvé tetted, hogy kié vagyok. - felnézek az izzó kék szemeibe. Hogy ragyognak! - De semmi kifogásom ellene.

Mocorog, puszit kapok, majd hozzám fúrja magát. Várok még egy darabig, de nem kérdez. Örülök neki. Nem akarok most ilyenrõl beszélni. Jó így feküdni, kifacsarva, csonttalanul, kocsonyás belsõvel, és szuszogni az álom meg ébrenlét között. Karjaim között meg az ÉN minimanóm. Talán valahová ki kéne még írni. Nem bírnám, ha valaki lenyúlná. Pedig nem akartam ilyen mélyre ásni vele. Ez csak így sikerült, és fergetegesen alakul eddig. Talán megfontolom, hogy nem lépek le, legalábbis nem a jövõ hónapban. Ez további fura gondolatokat vet fel.

- Hé…
- Minimanó… - mennyi energiája van ennek? Vagy csak többet dugott ilyet, mint én, és edzettebb?
- Töltsünk egy-egy pohár piát és üljünk ki a medencébe. Szeretném látni az éjszakai várost innen.
- Miért nem tudsz nyugodtan feküdni kicsit?
- Mert itt nincs víz, nem látom az éjszakai várost és nincs piám sem.
És rám néz. De Úgy. Olyan szemekkel, hogy egy pillanatra belémfagy a levegõ is. Mifasz? Elvigyorodok, hiszen most tényleg egy törpikére hasonlít. Nem kötöm orrára, csak lehúzom egy újabb csókra, majd kiszállok az ágyból. Hideg van. Sebaj. Elmegyek a piáért, majd a desszertes tálcáról leveszem a kis meglepit. Megforgatom a tenyeremben, majd sóhajtva a hajamba túrok. Jesszus, tiszta érzelmi csõdnek érzem magam. Inkább megyek mellé a medencébe, és imádom hangtalan, ahogy az ölembe ül. Jó, hogy ilyen közel van.

Italt töltök, majd csendben kortyolgatjuk. Szemem legeltetem a nagy városon. Furán érzem magam. Túl dramatikusnak, és ugyanakkor óvatosnak. Jégre léptem, és nem tudok korcsolyázni, ráadásul pánikolok. Úgy hallom, pered a jég alattam. Pedig a mûjégpálya nehezen, igaz? A puha csókok hitetik el velem, hogy nem reped össze. Fogják a kezem. Én vagyok az, aki nem tud nélküle élni. Most egy darabig biztosan nem. De belül úgyis megérett már ez, kár is cifrázni, igaz?
- Azért ragaszkodsz ennyire, mert elhagyott valaki korábban, igaz? Egy szavadba kerül és megölöm.
Lepillantok a szemekbe, amik most engem néznek. Sóhajtva billentem oldalra a fejem, ujjam finoman húzva végig a nyakára harapott folton. Arca nem rezzen, talán nem olyan fájdalmas, mint hittem. Töprengõn nézek szemeibe, de hát ha már ennyi bizalmat vetettem belé... Ha ennyire nagy lépést léptem önmagam elmúlt egy évtizedéhez képest, kilépve a múltból, akkor talán kicsit beszélhetek is, nem? Lassan kézbe veszem a poharam, meglötykölöm a vörös nedût, belekortyolok, majd egy pár cseppet átcsókolok a szájába. Ráérõsen, de alaposan, ezúttal nem harapva. Egyelõre még szexi, csókosra duzzadt ajkai vannak.

- Rég volt az, minimanó. Lassan tíz éve.- hangom újra halk, míg fejem hátraejtve felpillantok az égre, kizárólag a csillagokat nézve. - Híres Romanov sarj.

- A cár családja? - támasztja állát mellkaromra a törpike.

- Uhum. - hümmögve kortyolok. - Az elsõ és egyetlen férfi az életemben . - pislogva pillantok le majd egy félmosolyra húzom szám, bár nincs most olyan éle, mint máskor. - Mert a törpéket nem számítjuk. - hangom se túl élénk. Torokköszörülve pillantok vissza az égre. - Én meg a sokadik strigula az övében. Nagy cirkuszt csinált, világgá dobolta, hogy én rá ácsingózok, de hát fogalmam sem volt, hogy meg az ilyesmi, hiszen sznob környezetben nem olyan ez, mint a ruhavásárlás. Én azt hittem, tudom, mit keresek. A Romanov meg felpróbálta az egész turkálót. - sóhajtva teszem le a poharamat. - Szóval kitagadtak otthonról. A zsiráf csillámpóninak nevezte át magát...
- És te azóta nem szexeltél? - még én is látom a hitetlenkedõ pillantását.

- Nõkkel. - vonom meg a vállam. - A szép borítású lyukakba olykor betévedtem, ha már nem bírtam magammal. - kezemmel finoman cirógatom hátát, kacskaringókat rajzolva rá. - Elkalandoztam. Az ajánlatod bármilyen csábító, visszautasítom. A cári családtagokat elég nehéz kinyírni. Az a páva meg nem ér annyit. - puha mosollyal borzolok hajába. Sokkal több lágyság bújik elõ belõlem, hogy a belsõ dögöm megetettem.
- De gondolod, van valami köze most ahhoz, hogy hívtak? - kérdésére csak vállat vonok lassan, mert nem akarom, hogy feje lebillenjen rólam.

- Fogalmam sincs, liliputi. Elmentem, és nem néztem vissza. Soha. Túl nagy bukás volt ez. Azóta lassan megtanultam, hogy az élet megy tovább, és ha jól akarom magam érezni, akkor hakuna matata meg ilyenek.
- Lakhatnál nálam. - meglepve pillantok le a témaváltásra.

- Bármilyen nagy meglepit okozok, most is egy manónál lakok.

- Úgy értem nem csak ideiglenesen. - szemeim látom, hogy komolyan beszél.

- Ha letudtuk az orosz bagázst meg Güntert, visszatérünk erre. Addig...

Szemébe nézve hezitálok egy pillanatra, majd kinyúlok a tálca mögé, s a készüléket húzom ki mögüle, amivel ez az egész elkezdõdött. A kártyát már megkapta, most itt a teló hozzá. Az õ szemei is komolyodnak egy sort, míg megpörgetem az ujjaim között, majd felé nyújtom.

-Visszaadom, mert úgy érzem, nincs már rá szükségem. - a halk csendet õ töri meg elõbb egy gunyoros vigyorral.

-Mert már ígyis elég bizonyítékod van ellenem, igaz? - megtöri a helyzet komorságát, én pedig hagyom tovaszállni a nehezet, és szusszanva mosolyodok el, azzal a cápafélével.

-Ja. Egész Liliputot lecsukatom, csak nézz rám csúnyán, minimanó!

David

- Rég volt az, minimanó. Lassan tíz éve - mondja, de nem gyõzött meg. - Híres Romanov sarj.
- A cár családja? - kérdezem, mellkasának támasztva állam.
- Uhum. Az elsõ és egyetlen férfi az életemben. Mert a törpéket nem számítjuk. - Ch… - Én meg a sokadik strigula az övében. Nagy cirkuszt csinált, világgá dobolta, hogy én rá ácsingózok, de hát fogalmam sem volt, hogy meg az ilyesmi, hiszen sznob környezetben nem olyan ez, mint a ruhavásárlás. Én azt hittem, tudom, mit keresek. A Romanov meg felpróbálta az egész turkálót. Szóval kitagadtak otthonról. A zsiráf csillámpóninak nevezte át magát...
- És te azóta nem szexeltél? - Az tíz év baszod, én a pár hónapomat alig bírtam most.
- Nõkkel. A szép borítású lyukakba olykor betévedtem, ha már nem bírtam magammal. Elkalandoztam. Az ajánlatod bármilyen csábító, visszautasítom. A cári családtagokat elég nehéz kinyírni. Az a páva meg nem ér annyit.
- De gondolod, van valami köze most ahhoz, hogy hívtak? - kérdezem, de láthatóan nem tudja.
- Fogalmam sincs, liliputi. Elmentem, és nem néztem vissza. Soha. Túl nagy bukás volt ez. Azóta lassan megtanultam, hogy az élet megy tovább, és ha jól akarom magam érezni, akkor hakuna matata meg ilyenek.
- Lakhatnál nálam. - Hm, így kimondva tök jól hangzik.
- Bármilyen nagy meglepit okozok, most is egy manónál lakok.
- Úgy értem nem csak ideiglenesen.
- Ha letudtuk az orosz bagázst meg Güntert, visszatérünk erre. Addig...
A szemembe néz. Jön valami, de nem tudom, hogy mi. Aztán elõkerül a telóm, amit elsõ alkalommal lopott el. Szóval visszaadja?
- Visszaadom, mert úgy érzem, nincs már rá szükségem.
- Mert már ígyis elég bizonyítékod van ellenem, igaz?
- Ja. Egész Liliputot lecsukatom, csak nézz rám csúnyán, minimanó!

Felvont szemöldökkel nézek rá. Szívózik, és ez tetszik, mármint hogy ez nem változott. Bár én kicsit fáradtnak érzem magam, szóval csak elnémulok és tüntetõleg a mellkasához bújok. Megint egy ideig csend telepszik ránk, majd megmozdulok, és a víz érintése valami brutálisan jól esik hirtelen.
- Akarok medencét otthonra - jelentem be. - Te megkapod a mászókádat, nekem kell medence… - Lubickolok picit a kezeimmel.
- Neked van saját játszószobád - hívja fel a figyelmemet.
- Nem, nem. Az dolgozószoba. Nem vagyok pszichopata, nem élvezem a gyilkosságokat. Csak csinálom, mert fizetnek érte - mosolygok rá. - De nem hiányzik, ha nem teszem napokig, nem állok le kóbor cicákat ölni.
- De akkor mi a hobbid? - kérdezi, most õ vonva fel a szemöldökét.
- Hát, így komolyabban belegondolva nincs hobbim. Mielõtt jöttél általában volt melóm, ha nem, akkor aludtam, vagy csak úgy voltam. Egyedül vagy Tonival. De különösebben sosem vágytam hobbira. Ha ideges voltam, öltem, kínoztam, de az nem hobbi azt hiszem. De olyan értelemben, mint neked azok a látványos öngyilkossági kísérletek, olyan nincs.
- És nem is kellene valami? - kérdezi megint.
- Nem tudom. De. De mi? Ha van ötleted, várom szeretettel.
- Keresünk valamit - jegyzi meg, cápavigyort villantva, majd besimít a fenekemre. - Vagy marad ez.
És már kint is vagyok a medence szélén és élvezem, hogy megint kényeztet. Testileg, lelkileg. Nyami.

* * *

Másnap eldöntjük reggeli után, hogy sétálunk egyet az elszeparált kertben. Iszunk kint valamit, még ebéd elõtt, aztán élvezzük tovább a luxust.
A hotel kertje csodaszép angolkert, sétálunk. Nem fogjuk egymás kezét, nem vagyunk tinik, csak… szexelünk. És birtokoljuk egymást. Van vele gond? Ugye, hogy nincs.
- Hé, minimanó, ülj le, hozok onnan egy üveg csodavizet, hátha nõnél is tõle - vigyorog rám, és elsiet az ásványvizeshez. Jól fog esni.
Miközben várom, felállok és megfordulva a padon elkezdem nézegetni a mögöttünk levõ szökõkutat. A kertben nincsenek, egészen addig, amíg nem érzem meg, hogy valaki a seggemre simít, de akkor már ott áll Sergej is, így gond nélkül hallja, ahogy a vén fasz ajánlatot tesz nekem.
- Nem tudom, kinek a selyemfiúja vagy, de duplát fizetek érte - nyalja körbe fujjdeundorító ajkait.

Sergej

Egy kis csend ereszkedik ránk. Én élvezem a könnyûlétet, mert ilyen sokat magamról sose meséltem. Nem is ilyen számomra komoly dolgokról. Figyelem ahogy pancsikol a kis picur.

- Akarok medencét otthonra. Te megkapod a mászókádat, nekem kell medence… - mászóka, heh...
- Neked van saját játszószobád.
- Nem, nem. Az dolgozószoba. Nem vagyok pszichopata, nem élvezem a gyilkosságokat. Csak csinálom, mert fizetnek érte. - mosolyog rám. Most is. Meg tudnám szokni. - De nem hiányzik, ha nem teszem napokig, nem állok le kóbor cicákat ölni.

- De akkor mi a hobbid?
- Hát, így komolyabban belegondolva nincs hobbim. Mielõtt jöttél általában volt melóm, ha nem, akkor aludtam, vagy csak úgy voltam. Egyedül vagy Tonival. De különösebben sosem vágytam hobbira. Ha ideges voltam, öltem, kínoztam, de az nem hobbi azt hiszem. De olyan értelemben, mint neked azok a látványos öngyilkossági kísérletek, olyan nincs. - ez valahol szomorú.
- És nem is kellene valami?
- Nem tudom. De. De mi? Ha van ötleted, várom szeretettel.
- Keresünk valamit. - aztán megint csak nem bírok magammal... - Vagy marad ez.

Ha már engedtem a paradicsomból kirúgatni magam egy rohadt alma miatt, akkor már viszem az egész rohadt almafát. Nem? Hóna alá nyúlva pakolom kijjebb a vízbõl a manót, hogy most én kóstoljam õt végig. Elvégre, az enyém, s ott meg akkor kapom meg, ahol és amikor, nem? Kibaszottul de!

~*~

Imádok felkelni. Mellettem egy kis prücsök kapaszkodik belém. Átkötözöm meg leápolom, majd lemegyünk a kis magánkertbe. Extrém virág hibridek, amik ebben az égövben is életben maradnak, szökõkút, meg minden anyámkínja... és közben élvezzük egymás társaságát, némi szívatással megtûzdelve.

- Hé, minimanó, ülj le, hozok onnan egy üveg csodavizet, hátha nõnél is tõle.
Megeresztek egy vigyort rá, és elmegyek a vízért. Valami gyümölcsös meg füves is van, hát bepróbálok egy rendeset meg egy szineset, és kanyarodok is vissza. Aztán meg ne kapjak agyrákot, ahogy a szottyos ujjakat megpillantom az ÉN... Hogy meri???!!
- Nem tudom, kinek a selyemfiúja vagy, de duplát fizetek érte.
Szivárványt látok a dühtõl. Azt hiszem ideje körbepisilni a területem, és megmutatni, hogy az én farkam nagyobb és használhatóbb. Bûbájosan hideg mosollyal lépek az egyre irritáltabb prücsökhöz, és úgy karolom át a derekát, hogy közben durván lesöpröm a taperoló kezeket róla. A szódás szemüveg végigmér, míg én magam mellé húzom a manót, és a nadrágja farzsebébe csúsztatom kezem, finoman megcirógatva seggét. Késõbb legyen gondom rá, hogy még az emlékét is leharapom a puha bõrérõl.

- Üdv, papi. Mit szeretnél az én minimanómtól? - az említett villogó szemekkel néz rám, de ezébe nyomom a vizét, rá se nézve, gyilkos tekintetem a tatára villogtatom.
-Egyezzünk meg egy árban. - tekintetem elsötétül, de nem a vágytól. A dühtõl kissé megfeszülök, de a legbûbájosabb mosolyom villantom fel.

-És mennyire gondolt? - kék szemek pillantanak rólam a másikra.
-Félmillió?
Nem csak perverz, de zsugori is. Arcomra olvasztom a következõ arcomat. Lenézõ, gúnnyal teli, és becsmérelve mérem végig magamnak, alaposan bevésve a memóriámba a pofiját.

-Nem osztozok, õszapóka! - megjelenik valami alkalmazott a kertben, így újra, ijesztõ gyors, udvarias mosolyt villantok. - De ha még egyszer megközelíti azt, ami az enyém. Ha egy ujjal is hozzáér, lehet felõlem a pápa ágyasa is, akkor is elõbb kiherélem a vacsoraasztalnál, majd a saját farkával ölöm meg. Világos voltam, girnyókám?

-Megjegyeztelek ám!

-Csak tessék. Aztán keress fel, mielõtt valaki más tesz el láb alól. - megengedek magamnak egy szerény mosolyt. - Abban kifejezetten jó vagyok. Igaz, prücsök?

-Igaz, zsiráf. - morog mellettem a kis édes. - Nem nyírjuk ki most? - azt hiszem a tati rossz helyen.. vagy rossz oldalon kopogtatott nála.

-Nem, manó. Még nem lehet. Túl sokan vannak. Majd este.

És kétértelmûen hajolok ajkaira. Seggébe markolok, és vad csókot kapok tõle. Õ az enyém. Nem osztozok, még akkor sem, ha egy repülõ aranykastélyt ígérnek. Végül a manó vállán átvetem a karomat, és lenézek a még minket bámuló faszra.

-A helyedben elhúznék, mielõtt a reumád csak úgy... magától kiújul egy váratlan szívrohamtól.

Az õskövület fenyegetõzve sprintel el. Egyedül nem sokra megy. Tényleg. Ahogy eltûnik a színrõl, feszültség levezetés képpen marok a puha hajtincsek közé, és egy kiadós, kifullasztós csókot követelek.

-Senki sem érhet hozzád. Mert akkor veszekedni fogunk, ki nyírja ki. - dünnyögöm szájába, majd irányba perdítem, és átkarolom. - Egy percre hagylak itt, és máris nyalogatnak...

Magamban puffogva megyek mellette, s aki csak ránknéz, kihívó pillantást zsebelhet be tõlem. Merjen csak valaki szemet vetni rá, és este a szemeit fogja kiszarni, vaze!

David

- Üdv, papi. Mit szeretnél az én minimanómtól? - Tetszik ez a birtoklási vágy, de mi ez a kedvesség?!
- Egyezzünk meg egy árban.
- És mennyire gondolt?
- Félmillió? - Értem?! Tudok mélytorkozni papa! Minimum kettõ milla!  
- Nem osztozok, õszapóka! De ha még egyszer megközelíti azt, ami az enyém. Ha egy ujjal is hozzáér, lehet felõlem a pápa ágyasa is, akkor is elõbb kiherélem a vacsoraasztalnál, majd a saját farkával ölöm meg. Világos voltam, girnyókám?
- Megjegyeztelek ám!
- Csak tessék. Aztán keress fel, mielõtt valaki más tesz el láb alól. Abban kifejezetten jó vagyok. Igaz, prücsök?
- Igaz, zsiráf - csatlakozom be a beszélgetésbe. - Nem nyírjuk ki most? - Megoldom a hullát. Valahogy!
- Nem, manó. Még nem lehet. Túl sokan vannak. Majd este.
Az ajkaimra csókol, minden tekintetben megmutatva, hogy kié is vagyok.
- A helyedben elhúznék, mielõtt a reumád csak úgy... magától kiújul egy váratlan szívrohamtól.
A tata tényleg lelép, de kapok helyette egy morgót.
- Senki sem érhet hozzád. Mert akkor veszekedni fogunk, ki nyírja ki. - Ja, igen. Nyilván. - Egy percre hagylak itt, és máris nyalogatnak...

Egy ideig nem szólok semmit, de persze nem hagyom ki.
- Hát, igen. Kapós vagyok - villantok rá egy bájvigyort.
- Ne hergelj feleslegesen manó, mert még jobban távolítom a zoom-ot - feleli vissza.
- Hm, ha nem lennél ennyivel jobb pasi elmentem volna azzal az öreggel - jelentem ki mûdurcizva. - Ha telepumpálom Viagrával lehet álló farokkal döglik meg - kuncogok fel a gondolatra.
- Amilyen pici vagy, olyan perverz - sóhajt fel, de az õ ajkai is kunkorodnak mosoly-irányba.
- Nicsak, ki beszél - fordulok felé. - Amúgy ha nem kell Ivan kocsija akkor eladom majd.
- Komolyan nem kell - erõsít meg, majd belekortyol a vízbe, én meg követem a példáját.
Jó cucc, kellemes íze van. Olyan, mint a szimpla ízesített víz. Tetszik.
Ezt követõen már még komolyabb semmiségekrõl beszélgetünk, majd ráununk a sétára, és mikor eldöntjük, hogy görög ebédet kérünk, salival, fetával, csirkével, akkor felbattyogunk rendelni és enni. Pont idõben, mert ahogy eldöntöm, hogy kinézek a teraszról, elkezd szakadni az esõ. Én meg morogni. De aztán az én hõs oroszom ezt is megoldja és megtalálja az erkélyfedõ tetõ nyitóját, és kapunk egy kellemes kis elõtetõt. Így a kaját is ott esszük meg a teraszon, én a lábam még a vízbe is belelógatom, mert jó.

Amikor a kajával is megvagyunk, lefekszünk a puha szõnyegre és a plazmatévén nézhetetlen szarokra pilledünk el. Én Sergejen, õ a szõnyegen. Ez így van jól. De nem nagyon tud egyikünk sem aludni, hiába van nyitva az erkély ajtaja és jön be a kellemes esõszag.
- Mellesleg zsiráf - nézek fel rá. - Meddig áll szándékunkban itt maradni? Mert bár kibaszottul élvezem, holnap aktuális lenne a doki és nem tudom, hogy ide mennyire hívhatjuk. Meg jó lenne elindítani a medence építését is, hogy még a hideg beállta elõtt fel tudjam rá húzatni a fedett részt is. - Olyan arcot vágva néz rám, mintha valami oltári faszságot mondtam volna. - Mi van? Fedett medence lesz, elhúzható üvegtetõvel. Kételkedtél? Kurva sok pénzem van és nem tudom, mire költsem. Neked meg egy kurva telket se vehetek meg - jegyzem meg morogva. IDegeít, hoyg nem költhetek rá. Pedig tényleg lenne mibõl…

Sergej

- Hát, igen. Kapós vagyok. - szemem sarkából lesek rá, igen csúnyán.

- Ne hergelj feleslegesen manó, mert még jobban távolítom a zoom-ot.
- Hm, ha nem lennél ennyivel jobb pasi elmentem volna azzal az öreggel. - persze, hiszi a piszi. Láttam ám a gyilkos pillantásokat! - Ha telepumpálom Viagrával lehet álló farokkal döglik meg.
- Amilyen pici vagy, olyan perverz. - próbálkozom, de csak mosolyra fakadok. Egek. Elpuhultam.
- Nicsak, ki beszél. Amúgy ha nem kell Ivan kocsija akkor eladom majd.
- Komolyan nem kell.

Minek, ha úgyis együtt autókázunk, nem? Meg most is együtt vagyunk. Sétálok vele, mellette, és élvezem, hogy akárki néz ide, látja, hogy õ az enyém. Nem próbálkozik senki. Vagy csak forralnak valamit. De leszarom, mert ez a kis törppicur velem van. Együtt vagyunk. Együtt döntünk az ebédrõl, együtt jön fel velem a közös szobába. A teraszt befedem neki, hogy tudjunk az erkélyen is enni. Elnyálasodtam. Azt nézem, mi lenne neki jó. Fura. Mégis valahogy olyan természetesen jön.

Figyelem, ahogy lábat lóbál a vízben, majd betelepszünk a nappaliba. Megint rajtam foglal helyet, de nem küldöm el, nem is lököm le. Valahogy megnyugtató érezni az õ szuszogását rajtam.

- Mellesleg zsiráf - lepillantok rá ahogy megszólal. - Meddig áll szándékunkban itt maradni? Mert bár kibaszottul élvezem, holnap aktuális lenne a doki és nem tudom, hogy ide mennyire hívhatjuk. Meg jó lenne elindítani a medence építését is, hogy még a hideg beállta elõtt fel tudjam rá húzatni a fedett részt is. - hihetetlen, hogy mennyire furcsa alak. Azt hittem, nem szeret lazítani, erre meg medencét akar építtetni. Ez olyan... õ. - Mi van? Fedett medence lesz, elhúzható üvegtetõvel. Kételkedtél? Kurva sok pénzem van és nem tudom, mire költsem. Neked meg egy kurva telket se vehetek meg.

Hát ez piszkálja a csõrét. Szusszanva vigyorodok el, és lassan gördülök vele át, hogy õ kerüljön alulra. Egy pillanatra elfeledni látszik morgásának okát, de ahogy felé magasodok, de nem mozdulok tovább, visszavált morciba. Még mindig vigyorogva simítok végig arcán, és ajkait óvatosan, finoman harapdálom meg, mintha egy nagyon finom süti lenne.

-Ez a problémád? Minimanó. - dörmögök a szájába, majd puszikkal haladok a nyakáig, oda, ahol szétmartam tegnap a nyakát. - A nyakadon maradtam. Te sem reméled, hogy egy olyan kicsi házban maradunk? Nem akarsz nagyobbat? Esetleg az öcsisajt is kapna külön szobát, és nem rontana ránk percenként. Egy olyan pince, ahol többen elférnek, és válogatott eszközök várnak majd bepisilve attól, hogy használd õket. Egy saját medence, edzõterem, állatkert, csokiszökõkút, vagy amit akarsz...

Bõrére mormolok, míg kezeimmel kíváncsian fedezem fel testét. Eddig tulajdonképpen csak éhesen ettem azt, ami épp szembejött. Most... Éhes vagyok, de inkább az ínyenc falatokra pályázok. Ideje felfedezni, hogy mivel érhetem el nála a gyors kocsonyásodást. Szólni akar még valamit, de már a kulcscsontját kóstolgatom, onnan a mellkasára térve, a kötés mentén nyalintva végig, kóstolva, ízlelve õt. Megharapdálom a köldökénél is az érzékeny bõrt, majd lejjebb haladok.

És lásd, a szemei már éjfeketék, ujjai a hajamban, próbálva tolni az öle felé, de falloszát most csak végignyalom, ahogy lehúzom róla a nadrágot is. Térdhajlatához nyúlva széjjelebb tárom lábait, és combját végigmazsolázva az öléhez jutok.

-Sergej... - mély a hangja, vonzó. Szexi. Heréire nyalok, õ pedig hátraejti fejét.

-Mondd, minimanó.

Súgom a bejáratára, majd végignyalom, és nyelvem belédugom. Szótlanná sikerült tennem õt. Elkerekedõ szájjal, lehunyt szemekkel reszket karjaim között. Egy idõ után ujjam is belé tolom, majd a másikat.

-Egy darabig még maradok. Sok heppem lesz, amit ki kell elégítened majd... - morgom a farkára, mielõtt végignyalom, és bekapom.

Halkan morgok, amíg a számban van. Ujjai a hajam tépik, én meg már három ujjal tágítom. Lecuppanok a cumimról, ajkaim megnyalva. Finom íze van. Kicsit sós, kicsit fûszeres, és közben végig olyan jellegzetes illata van... csókjáért hajolok, õ pedig lelkesen ad bármit, amit akarok. Két kezemmel a fenekére marok, lekarmolászva az undorító mancsok nyomát is onnan, míg beléhatolok. Nem kell most bizonyítanom. Már csak a gyönyört hajszolom. Elsõre eltalálom a gyönyörpontját, és így tényleg alig pát pillanat alatt egy nagy gombóc szenvedéllyé válunk. Csoda, hogy nem lobbantam még lángra. Teste forró, és sikít értem. Mert ki másért, ugye?

Szó szerint eszméletlenre kefélem. Aztán letörölgetem, és finoman felemelve õt a hálóba viszem. Gyors tusolás után mellébújok, aztán betakarom magunkat. Figyelem, ahogy félálomban felém fordul, és magamhoz ölelem.

-A nyakadon maradok, minimanó. - búgom fülébe, lesve, ahogy szemei álmosan felnyílnak. - Majd megveheted nekem Liliputot, ha ez a vágyad. Egyelõre azonban teljesen gyógyulj fel. - súgom ajkaira egy szokatlanul lágy, romantikus csókot adva neki, és hajába borzolva. - És ne hagyd, hogy letaperoljanak, mert megint meg kell majd torolni...

Szemeim lassan csukódnak le. A lényeg, hogy itt van a karjaim között. Más nem számít. Szusszanva ölelem magamhoz, még utoljára a tenyérbe illõ seggébe markolva, majd elalszok. Holnap még elmegyünk a masszázsszalonba, mielõtt távozunk. Mindenképpen.

David

Felém magasodik, de nem történik más, így visszatérek a morgáshoz.
- Ez a problémád? Minimanó. A nyakadon maradtam. Te sem reméled, hogy egy olyan kicsi házban maradunk? Nem akarsz nagyobbat? Esetleg az öcsisajt is kapna külön szobát, és nem rontana ránk percenként. Egy olyan pince, ahol többen elférnek, és válogatott eszközök várnak majd bepisilve attól, hogy használd õket. Egy saját medence, edzõterem, állatkert, csokiszökõkút, vagy amit akarsz...
Megint elkezdi, de most lassan… finoman csinálja. Végighalad a testemen, majd lassan iszonyatosan lassan kényeztetve jut el a lényegig. Mire elér a lényeghez, már remegni, kiabálni lenne kedvem.
- Sergej... - morranok rá.
- Mondd, minimanó.
Ott van a nyelve mindenhol. Kényeztet, simogat, nyalogat, majd tágítani kezd. Olyan új ez a finom, lassú gyönyör, hogy nem tudok vele mit kezdeni.
- Egy darabig még maradok. Sok heppem lesz, amit ki kell elégítened majd...
Kicsi szopást is kapok, majd csókért hajol. Miközben csókol, lesimogatja rólam annak a fasznak az érintését. Rögtön belém hatol. Elsõre eltalálja a lényeget, így csak remegek, nyögök és élvezem.
Arra sem emlékszem, mikor végzünk, csak arra emlékszem, amikor felemel és az ágyra fektet. Mire visszajön, már alig vagyok ébren.
- A nyakadon maradok, minimanó. Majd megveheted nekem Liliputot, ha ez a vágyad. Egyelõre azonban teljesen gyógyulj fel. És ne hagyd, hogy letaperoljanak, mert megint meg kell majd torolni...

* * *

Reggel, mire felkelek, már rendelt reggelit. Nyugodtan kajálunk meg, majd közli, hogy este hazamegyünk, de elõtte még tervei vannak. Amíg itt vagyunk nem fogok telefonálni.
- Ha hazaérünk, telefonálgatok párat - mondom neki, miközben a masszázsszalon felé haladunk. Lefeléjövet közölte.
- Okés, minimanó. És masszázst kérsz? - kérdezi.
- Nem, nem akarom, hogy amatõrlibák miatt felszakadjanak a sebeim. Elég friss rajtuk a bõr. De maradok - jelentem be.
- Mert? Ha nem akarsz masszíroztatni…
- Mert ha egy kurva rád moccan meg kell oldanom, hogy hogyan nyírjam ki azzal, ami helyben van úgy, hogy az öngyilkosságnak tûnjön.
Rám néz, majd felnevet, és belém karolva húz tovább.

A szalon kellemes. Függönyök, illatok, olajok, füstölõk. A nõkön alig-ruhák. Pasik nincsenek is. Ch. Pedig egy pasi jobb lenne, az vagy hetero vagy veszi a jeleket és nem akarja elvenni tõlem. Kiválasztja az egyik csajt és elindulunk.
- A fiatalembernek is keressünk valakit? - kérdezi, gúnyosan nézve végig rajtam.
- A fiatalembernek már van valakije - jelentem be. - Épp õt megy védeni, mielõtt megbaszod a szemeddel, ribanc - sziszegem. - Most pedig húzás elõttem, és ha egy rossz mozdulatot teszel, szaladj.
A nõ felnyekken, majd elõttünk indul el. Sergej persze nem hagyja ki.
- Nocsak, agresszor törpetitán. - Õrült vigyor…
- Nem csak én vagyok a tiéd, csillámpóni. - Halál komoly vagyok. - Ez fordítva is rohadtul áll ám.

A masszázs végül rendben lezajlik. A csaj a közelségemre hol ideges, hol összerezzen ijedtében.
Visszamenve a szobába nem teszünk semmit, csak egy ebéd, utána egy rövid sebkötözés és alvás. Mikor estefelé elkezdek bepakolni, azért még ránézek.
- Megyünk egybõl haza, vagy van valami speckó módszered, hogy csekkoljuk, van-e nálunk valaki…

Sergej

 A reggel jókedvûen kelek. Amíg a reggelit esszük, tájékoztatom, hogy elõtte még masszázst akarok.

- Ha hazaérünk, telefonálgatok párat.
- Okés, minimanó. És masszázst kérsz?
- Nem, nem akarom, hogy amatõrlibák miatt felszakadjanak a sebeim. Elég friss rajtuk a bõr. De maradok.
- Mert? Ha nem akarsz masszíroztatni…

- Mert ha egy kurva rád moccan meg kell oldanom, hogy hogyan nyírjam ki azzal, ami helyben van úgy, hogy az öngyilkosságnak tûnjön.

Ránézve felnevetek. Ezt most megkaptam. De hát ezeknek az a dolga, hogy nyomkodjanak meg tapogassanak, nem? Nevetve húzom magammal tovább a szalonban. Imádom ezek hangulatát. Már ettõl el tudnék talán lazulni. Nem úgy az én törpikém, aki vasvilla szemekkel néz körbe, alaposan végigmérve a munkaerõt. Találomra bökök egy csajt magamnak, majd mozdulnék.

- A fiatalembernek is keressünk valakit? - nem jól kezdte, ahogy végigmérte a prücskömet...
- A fiatalembernek már van valakije. Épp õt megy védeni, mielõtt megbaszod a szemeddel, ribanc. Most pedig húzás elõttem, és ha egy rossz mozdulatot teszel, szaladj. - ez határozottan tetszik, meg tudnám szokni. Most õ... olyan körbepisilõs jelenet volt ez, nem?
- Nocsak, agresszor törpetitán. - tetszik.
- Nem csak én vagyok a tiéd, csillámpóni. Ez fordítva is rohadtul áll ám.
Ajjajj... Csak nehogy beszarjak. Mintha én akárkivel ellovagolnék minden nap a naplementébe... Inkább csak lefekszek az asztalra, és élvezem az olykor vibrátorként remegõ masszázst. Aztán egy gyors ebéd, lustizás, pakolás...
- Megyünk egybõl haza, vagy van valami speckó módszered, hogy csekkoljuk, van-e nálunk valaki… - vigyorogva nézek rá.

- Naná. Küldök nekik a ház elé egy pizzát. Hogy ne éhezzenek. - kacsintok, majd behajigálom az uccsó cuccokat is a táskában. - Ha nem tudják kézbesíteni, majd megesszük mi. De addig feküdj le szépen, hogy átkösselek.

Intek neki, õ pedig fejcsóválva dõl le a kanapéra, és végig olyan intenzíven bámul, hogy nem tudok nem kérdõn felnézni rá. Hát, ha van valami baja, majd szól. De a sebek itt tényleg jól néznek ki, már csak kissé cakkos az én manócskám. Nyomok egy csókot a köldökébe, ahogy felállok tõle, és telefont kapva a szobából rendelek egy pizzát a cím elõtt álló autóba. Aztán online közvetlenül ki is fizetem. Visszafordulok a figyelõ kis hüvelykmatyira.
-Szeretnél valamit? - kérdezem, de csak a fejét rázza. - Maradnál? - fejet csóválva áll fel, és közelít. - Honvágyad van, liliputi? - gügyögöm, mire közvetlenül elém áll.

-Inkább más vágyam, zsiráf...

És olyan hevesen veti magát a számra, hogy csak pislogok. Nekidönt a falnak, két kezével nyakam ölelve húz le magához. Engedem, hogy a földre húzzon, ülõ pozícióba, hát még amikor az ölembe csüccsen, és csípõjével az éledõ vágyam felett köröz... de most nem nyúlok érte. Világítanak a szemei, mozdulatai éhesek, nem kell semmit sem csinálnom, csak élveznem a mûsort.

Villámgyorsan tûnnek el a ruhák rólunk, és néhány pillanat múlva már egy kupac kéjelgõ csomó vagyunk. Nem vesztem el fejem, õt hagyom érvényesülni. És a látvány, ahogy elakadó lélegzettel nyársalja fel magát rajtam, bizony mindenért kárpótol.

~*~
-Fáj a seggem. - duzzog az anyósülésen pöttöm, mikor leparkolunk a garázsban.

-Errõl is csak te tehetsz. - nézek rá, mert még mindig nem akar kiszállni. - Túl csábító voltál. Szerintem te se remélted, hogy két kör után hagylak elbillegni.

-És mi volt az a póz a végén? - hörren fel, mert ahogy megmoccan, fájdalmas fintorba fut az arca.

-Te is ott voltál. - emelgetem a szemöldököm, mire pofán legyint valami ronggyal. - Ha nem tetszett, akkor szólj. Keresek mást, akivel... - ruhámnál fogva ránt magához, villogó szemekkel bámulva rám.

-Ne merészeld ezt a mondatot befejezni, mert levágyom a farkad. - sziszegi, én meg egy csókra húzom magamhoz. - És egy ideig felejts el az ágyadban. Örülj, hogy nem szakadtak fel a sebeim.

Morogva száll ki, kissé furcsa mozgással, én pedig figyelem egy darabig ahogy mászik, majd sóhajtva szállok én is, a táskákat felmarkolva, és a hátamra dobva én is megyek befelé. Az ajtón belépve lepakolunk, és vigyorogva nézem a kis minimanót, ahogy morogva ül le a kanapéra. A konyhába megyek, összedobva egy teát, majd egy kis szendvicshalmot, ami jó lesz reggelinek is, ha nem fogynak el, és bemegyek tévézni vele. Szó nélkül ülök mellé, és az ölébe hajtom a fejem. Hosszú percek telnek el, mire az ujjai simogatni kezdenek.

-Fájsz még? - kérdezem meg egy idõ után. - Hozzak aszpirint?

-Bogyózd a nénikéd! - micsoda hangulatban vagyunk!

-Okés.

Kezdõdik a reklám, majd véget ér, és valami bugyuta holivúdi szart engednek a retinánkra. Elkényelmesedve nézem, agysejtjesim tuti hálásak a mûsorért.

-Hé.

-Hm? - már megint ezt játsszuk.

-Hozz nekem egy aszpirint.

Egy pillanatig küzdök mosolyommal, majd felállva elbattyogok, hozok neki, és megvárom, míg megeszi, aztán visszadõlök az ölébe.

-Jobb?

-Kuss van.

Azt hiszem ma ilyen harapósak leszünk. Nos, amíg így morzsolja a tincseim...

David

- Naná. Küldök nekik a ház elé egy pizzát. Hogy ne éhezzenek. Ha nem tudják kézbesíteni, majd megesszük mi. De addig feküdj le szépen, hogy átkösselek.
Miközben keneget, kötözget, felizgulok. Így amikor visszajön a pizzarendelésbõl, már kész a terv.
- Szeretnél valamit? Maradnál? Honvágyad van, liliputi? - Elé állok.
- Inkább más vágyam, zsiráf...
Izgatom, beleülök, csókolom, simogatom, elélvezünk. Újra és újra és újra…

- Fáj a seggem - morculom, mikor már otthon vagyunk.
- Errõl is csak te tehetsz - pillant rám. - Túl csábító voltál. Szerintem te se remélted, hogy két kör után hagylak elbillegni.
- És mi volt az a póz a végén?
- Te is ott voltál. - Rohadjál meg! - Ha nem tetszett, akkor szólj. Keresek mást, akivel... - MIAFASZOM?!
- Ne merészeld ezt a mondatot befejezni, mert levágyom a farkad. És egy ideig felejts el az ágyadban. Örülj, hogy nem szakadtak fel a sebeim.
Végigmorgom a felfelé haladást, majd a kanapéra ülést. Az ölembe hajtja a fejét, de percek telnek el, mire hozzáérek.
- Fájsz még? Hozzak aszpirint? - Nyasgem!
- Bogyózd a nénikéd!
- Okés.
Mire elkezdõdik a film rájövök, hogy kellene valami. Mert fáj a seggem.
- Hé.
- Hm?
- Hozz nekem egy aszpirint.
Beveszem, és visszafekszik.
- Jobb?
- Kuss van.

Csendben fekszik, én ülök, nézzük a tévét. Aztán eszembe jut valami, és a napokkal elõbb az asztalon hagyott laptopot veszem elõ. Visszanézem a kameraképet is.
- Itt volt többször a kocsi - mondom és megmutatom neki. - De az arcfelismerõ nem talált semmit - vonom fel a szemöldököm.
- Majd megtudunk mindent, úgyse hiszem, hogy feladják - morogja és elkezdi a combom simogatni.
Elkezdek lakásokat nézegetni. Akarok egy nagyobbat. Medencével, nagy kerttel, ahol van hely a mászókájának. Találok is. Az ára nem rossz, ha ezt eladom, és kicsit pótolom, akkor jó lesz. Ha sikerül szakmabelinek eladni még jobb is lesz. Felé fordítom a laptopot.
- Ez? - kérdezi.
- Ez mi? Ezt akarod? - kérdez vissza és elveszi.
- Van medence, hely a mászókádnak, pince, ahol csináltathatok kamrát, és elég szép, nagy a ház maga is.
Hümmögve  nézegeti. Megbeszéljük, hogy ezt eladom, és kipótolva megveszem a másikat, akkor õ nem veszi meg a telket, hanem megtervez magának egy mászókát. Én még helybõl elintézem pár telefonnal, hogy ezt eladnám, hogy hol van a másik, és hogy lehetne megvenni. Percekkel késõbb visszacsörög a közvetítõ, hogy holnap elmehetünk csekkolni a kérót.
- És akkor kipakoltatod a kamrát is - mondja.
- Ja, van egy csoport, akik speckó erre vannak. Kõmûvesek, de terveznek és kiviteleznek kínzókamrákat is. Csináltatunk egy nagyobbat, addigra Güntert is lerendezzük. Meg az oroszokat is, remélem - mondom. Mosolyogva hajol fel, csókot kér és én adok.
- De jobb, ha tudod, még mindig utállak - morgom. - Majd ha megduglak megtudod, mennyire szar ez!

Sergej

 Mocorog egy ideig, a lapost kezdi bújni.

- Itt volt többször a kocsi. - felemelve mutatja a képernyõt, unottan nézem. - De az arcfelismerõ nem talált semmit.
- Majd megtudunk mindent, úgyse hiszem, hogy feladják. - feszes combjára simítok, amíg õ tovább kattog. Szeretem, mikor szex közben ezekkel ölelget körbe.

- Ez? - és megint tömi képembe a lapitopit.
- Ez mi? Ezt akarod? - ja, hogy nem orosz... ház...
- Van medence, hely a mászókádnak, pince, ahol csináltathatok kamrát, és elég szép, nagy a ház maga is.

Hehe, mászóka. Neked meg gyerekszoba, prücsök! Ám legyen. Jó környék, és közel mindenféle, nagy telek, már látom is az én is csecsémet a hátsó udvaron. Lehunyt szemmel hallgatom, amíg telefonálgat, én meg lustán görgetem agyam a ház témán. Tetszik, hogy engem is beletervez.

- És akkor kipakoltatod a kamrát is.
- Ja, van egy csoport, akik speckó erre vannak. Kõmûvesek, de terveznek és kiviteleznek kínzókamrákat is. Csináltatunk egy nagyobbat, addigra Güntert is lerendezzük. Meg az oroszokat is, remélem. - felhajolok hozzá egy csókért. Imádom ezt a prücsköt. - De jobb, ha tudod, még mindig utállak. Majd ha megduglak megtudod, mennyire szar ez!

Nevetve hanyatlok vissza az ölébe, és kétkedvenézek rá. Gyanakodó tekintetére csak jóváhagyón bólintok, ezzel lezártnak tekintve a témát, de úgy tûnik egyesek túl jól kiismertek.

- Ez mit is jelent pontosan? - ejj, nem sok jót ígérõ hangnem, én pedig felhúzott szemöldökkel nézek rá.
- Te megdugsz engem... - jelentem ki, ízlelgetve a szavakat a nyelvem hegyén.

- Csak nem remélted, hogy én leszek az egyetlen, aki állandóan alul van, zsiráf! - egyre felháborodottabb arcot vág.

- Hát, próbálkozni szabad. Én nem foglak meggátolni a próbálkozásban, de még ha fel is tesszük, hogy erõsebb vagy nálam...

Egy mozdulattal gördít ki az ölébõl, és a padlón kötök ki jókedvûen nevetve. Morcos képpel borítja rám a takaróját, és mire kiverekedem magam a pokrócból, már a lépcsõn bandukol.

- A kanapén alszol ma. - jelenti ki, énpedig vigyorgok utána.

- El fogom szórakoztatni magam. Azt hiszem hiányozni se fog olyan nagyon a segged... Megoldom. - ártatlan arcot vágva veszem kézbe a telefonom, és nem kell az arcát figyelnem ahhoz, hogy lássam magam elõtt. Tanakodik, mennyire viccelek.

- Nem mered megtenni. - áll meg a lépcsõ közepén.

- Hamar megszoktam, hogy meleg ágyban alszok. Valaki kell nekem, aki melegíti. Lássuk be, a pelém meleg, de egy egész kanapét fûteni... - igyekszem hangomat nemtörõdöm szinten tartani.
- Próbálj csak valakit hívni ide, és vele együtt heréllek ki. - morogva indul az emeletre.
Nevetve hangtalan visszamászok a kanapéra. Tényleg igazat mondtam, nem akarok egyedül aludni. Csak mert ilyen jó szívû vagyok, várok egy órát, aztán felmegyek aludni. Ha zárva lesz az ajtó, akkor holnap lakatost kell majd hívnia. Lefoglalom hát magam a bugyuta mûsorokkal, majd a kamerafelvételeket csekkolom le. Nem ismerõsek. Vagy nem is láttam õket soha. Mi közük lehet anyámhoz? Nem. Nekem mi közöm lehet hozzájuk? Talán a Romanov fiú is beszállt ebbe?

Fáradtan nyújtózok, lekapcsolva a sok ketyerét, majd felbandukolok a képcsõn. Nem tudom elfojtani a vigyorom, ahogy a résnyire nyitott ajtót meglátom. Hangtalanul mászok az ágyba, figyelve egy ideig a hátát, majd mocorogva simulok hozzá hátulról.

- Ne merészelj a seggemre gondolni. - csattan a paprikás hangja.

- Pedig markolnivalóan illik a kezembe. Imádom. Szûk, forró... - súgom tarkójára csókolva, nulla hátsó szándékkal.
- Egy ideig nem kapod meg.

- Cölibátust fogadott törpe? - csókolok a nyakára, majd kényelembe helyezem magam mögötte.

- Inkább dühös. Szétbaszod a seggem, és nem hagyod, hogy kompenzáljak. - sziszegi a sötétben, de azért az ölelésembe fészkeli magát.

- Tudom, milyen, ha fáj az ember segge. Nem kérek belõle. - dünnyögöm. - De mos aludjunk. Holnap sûrû napunk lesz.

- Miért is? - gyanakodó hang, de csak megszorítom karjaim körülötte.

- Doki, ház, oroszok, Günter... Tudod, a külvilág, ami nem a segged körül forog.

- Rohadj el. - fújja fel magát.

- Neked is jó éjt, minimanó.

Arcom a tarkójához simítva hunyom le szemem, és szusszanva alszok el. 

David

Felröhög. Mi a frászt röhög?!
- Ez mit is jelent pontosan?
- Te megdugsz engem...
- Csak nem remélted, hogy én leszek az egyetlen, aki állandóan alul van, zsiráf! - Persze, kifogtad a világ legpasszívabb pasiját, nyomorék!
- Hát, próbálkozni szabad. Én nem foglak meggátolni a próbálkozásban, de még ha fel is tesszük, hogy erõsebb vagy nálam...
Kilököm az ölembõl, és ahogy a földön nevetgél, rádobom a takarót és elindulok felfelé.
- A kanapén alszol ma. - Rohadj meg.
- El fogom szórakoztatni magam. Azt hiszem hiányozni se fog olyan nagyon a segged... Megoldom. - Mintha telefonálni akarna…
- Nem mered megtenni.
- Hamar megszoktam, hogy meleg ágyban alszok. Valaki kell nekem, aki melegíti. Lássuk be, a pelém meleg, de egy egész kanapét fûteni... - Na persze. Addig élsz, amíg valaki más seggébe teszed a farkad.  
- Próbálj csak valakit hívni ide, és vele együtt heréllek ki.
Felérek, de nem zárom az ajtót. Résnyire hagyom.
Egy óra telhet el, kicsit több, mikor megjelenik és hátulról hozzám simul.
- Ne merészelj a seggemre gondolni.
- Pedig markolnivalóan illik a kezembe. Imádom. Szûk, forró... - Nem, most nem izgatsz fel!
- Egy ideig nem kapod meg.
- Cölibátust fogadott törpe? - Elkényelmesedik.
- Inkább dühös. Szétbaszod a seggem, és nem hagyod, hogy kompenzáljak. - Most ideges vagyok, de ettõl még meleg van, ha hozzá bújok, így bújok is.
- Tudom, milyen, ha fáj az ember segge. Nem kérek belõle. De most aludjunk. Holnap sûrû napunk lesz.
- Miért is?
- Doki, ház, oroszok, Günter... Tudod, a külvilág, ami nem a segged körül forog.
- Rohadj el.
- Neked is jó éjt, minimanó.

* * *

Másnap tényleg sûrû. Mivel korán hív a doki, hogy csak most ér rá, mindenféle reggeli simi kimarad, merthogy csak simi lenne! Nem dugunk sehova semmit!
A doki megnyugtat, hogy minden oké, akár rohangálhatok is, de legyek szíves és ne vágassam fel magam. Bólogatok, majd azonnal telefonálok is, miközben a csillámpóni reggelit készít.
- Ivan! Sikerült megbeszélni mindent?
- Üdv. Igen. Ha rendben vagy, akkor holnap este lerohannánk a náci faszt.
- Akkor holnap este. Hol?
- Marknál. Oda megyek én is.
Megbeszélünk mindent, majd kitipegek a konyhába.
- Hé, csillámpóni. - Int, hogy figyel, de valamit nagyon kavargat. - A tegnappal kapcsolatban halálosan komolyan gondolom, hogy kinyírlak, ha másba teszed a farkad, értve? - kérdezem teljesen komolyan.
- Nyugi minimanó, nem dugom sehova, csak a seggedbe vagy a szádba. De ez visszafelé is áll. - A válla felett pillant rám.
- Tudom, kurva szexi vagyok, és minden normális farok feláll a seggemre, de csak rád van szükségem. Szóval no para.

A reggeli kicsit elfajul. Addig provokál azzal, hogy nem tudom megdugni, hogy az asztal alól közelítve szopom el a farkát. Élvezi. De hogy a mosogatóhoz áll, mögé settenkedek. Ölelem az egyik karommal, a csípõmmel a pulthoz nyomom és azonnal elkezdem a seggén a nacit.
- Elég szexi segged van, csillámpóni - suttogom a hátára. - Ha mégis úgy döntenél, hogy nekem adod a segged, csak egy szavadba kerül - mondom, végigsimítok rajta, kicsit közéfúrom az ujjam, majd elengedve felhúzom rajta a nacit. Izgatja a fantáziámat, hogy milyen lehet, ha alattam nyög… maradok passzív, de jó lenne. Egyszer-kétszer…

Sergej

 Reggel a doki megnyugtat, hogy a kis törpének már kutya baja. Még szükség esetén kenegethetem, de a kötések feleslegesek, hadd szellõzzenek a drágák. Hát megyek, és ünnepi reggelit készítek, és a tejberizsbe gyümölcsöket is potyogtatok.

- Hé, csillámpóni. - lép a konyhába a ma még mindig morcos kis prücsköm, amíg fõzök. - A tegnappal kapcsolatban halálosan komolyan gondolom, hogy kinyírlak, ha másba teszed a farkad, értve? - mintha eddig annyi pasival lettem volna, most komolyan. A havi egy nõ meg nem nagy szám, és hogyha vele többet vagyok, nincs senki másra szükségem. De nem kötöm az orrára.
- Nyugi minimanó, nem dugom sehova, csak a seggedbe vagy a szádba. De ez visszafelé is áll.
- Tudom, kurva szexi vagyok, és minden normális farok feláll a seggemre, de csak rád van szükségem. Szóval no para.

Helyes. Elégedetten reggelizek, amíg a kis pöttöm a kanala helyett a farkam nem kapja be. Ezért bírom õt. Amikor már azt hiszi az ember, hogy nem tud újat mutatni, egy egészen más alakká válik, és közben ugyan az... Kielégülten megyek mosogatni. Még ha nem is volt reggeli fini ébresztõ, ez most kissé kárpótolt. Mosolyogva pillantok hátra, ahogy a hátamhoz simul, átölel, és a seggem felé tapogatózik.

- Elég szexi segged van, csillámpóni. Ha mégis úgy döntenél, hogy nekem adod a segged, csak egy szavadba kerül.

Hogy tud valaki ilyen csábító lenni? Elzárom a csapot, és lepillantok rá. Kissé visszahúzódik, de azért a levegõben lóg az ajánlata. Hátra nyúlva markolok a seggébe, és figyelem a reakcióit.

- Fáj még a segged, pöttöm? - erre bemorcul, húzódna el, de ne hagyom.

- Fáj. - szerintem meg inkább csak a dac beszél belõle, de ahogy tetszik.

- És most nekem kéne cölibátust fogadni miatta. - provokálom, és naná hogy ráharap.

- Hát kurvára igen, ha nem fontolod meg az ajánlatom. - gyilkos pillantásokat vet rám, én meg rávigyorgok.

- Megfontoltam. - jelentem ki méltatlankodva, és kapok egy meglepett pillantást.

- Tényleg?

- Most hanyagolnám.

Morogva fordul, hogy itthagyjon, de hajába markolva rántom vissza magamhoz egy fullasztó csókra. Most õ harap szerteszét, levezeti a feszültségét, de nem bánom. Tetszik, amikor ilyen kis vadóc. Az ötletek tárháza pedig rámözönlik.

Hagyom, hogy kibillegjen, én meg mosogatás után lekapom a felsõmet, s kimászok utána a nappaliba. Úgy teszek, mintha nem látnám, ahogy végignéz rajtam. Beállok a lapos elé, eltolva azt, hogy velem foglalkozzon. Duzzogva, s kíváncsisággal vegyes gyanakvással néz rám.

- Nem adom a seggem, csillámpóni. Ezt tisztáztam.

- Pofa be. - morogom neki vágytól mély hangon.

Lábaim az asztalon ülve széttárom, egy kézzel kitámasztom magam a hátam mögött, másikkal meg végigsimítok magamon. Vágytól elsötétült szemekkel nézek rá. Megcsipkedem mellbimbóim, végigsimítok a legérzékenyebb pontjaimon, és figyelem, ahogy a kékek a szûkülõ nadrágomra tapadnak. Lassan állok fel, csípõmön tekerve egyet, hogy a nadrág akadálytalanul hulljon le. Kilépek belõle, és közvetlenül a törpe elõtt állok meg.

- Zsiráf...

Hangja mély és rekedt, ahogy álla alá nyúlva ösztönzöm, hogy nézzen rám. Kezemben egy tégellyel letérdelek elé, kioldom nadrágját, és minden elõjáték nélkül kezdem õt szopni, míg ujjaimmal finoman tágítani kezdem magam. Ha hagyom is magam megdugatni, én mondom meg, meddig és hogy tágulok. Ujjai a hajamban, teste szám alatt vonaglik, míg abba nem hagyom a farka kényeztetését. Fél kézzel hátrébb tolom az asztalt, és úgy fekszek a lábai elé szó szerint, hogy széjjel tárom a lábaim, hívogatón, míg két ujjal tágítom magam. Lecsukódó szemekkel, szuszogva, fel-fel nyögve kényeztetem magam a másik kezemmel is.

- Azt mondtad...

- Hogy most hanyagolom. De a most elmúlt, és ha nem jössz máris ide azzal a finom farkaddal, esküszöm az utcán az elsõ szembejövõvel dugatom meg magam...
Csípõm mozdítom az ujjaim felé, ahogy sikeresen eltalálom a prosztatámat. A beszédkészségem most hullik darabjaira. Égõ szemekkel nézek fel rá, komolyan gondoltam, amit mondtam. A pár perce elhullott tégelyt veszem kezembe, ahogy a tágításomat befejezettnek tekintem, és felé nyújtom. Az ajánlat csak ideig-óráig tart, manó.

Újra végigsimítok magamon, és felsóhajtok. Gyere, prücsök, mutasd meg, hogy mire vagy olyan büszke!

David

- Fáj még a segged, pöttöm? - kérdezi, mire morogva lépnék el tõle, de magához ölel.
- Fáj. - Jó, hogy fáj!
- És most nekem kéne cölibátust fogadni miatta.
- Hát kurvára igen, ha nem fontolod meg az ajánlatom. - Mert ha félrekúrsz, kinyírlak, cukifiú…
- Megfontoltam.
- Tényleg?
- Most hanyagolnám.
Most nem hagyom, hogy visszafogjon, morogva lépek el tõle, de mégis visszaránt, és megcsókol. ÁN vezetem a cskot, kiharcolom maga,magamnak, legalább ennyi jusson  nekem is.
A csók után kimegyek, õ meg meztelen felsõtesttel jön utánam. Na, mi ez? Lezárja a lapost és rám néz.
- Nem adom a seggem, csillámpóni. Ezt tisztáztam. - Akármennyire szexi vagy.
- Pofa be.
Nézem, ahogy elkezd csábítani, de túlságosan félreérthetõen. Kényezteti, simogatja magát, én meg majd' szétrobbanok odalent, bassza meg. Aztán a naci is lekerül…
- Zsiráf... - Ne csábíts…
Elém térdel és olyan szimfóniát furulyázik, hogy csillagokat látok. Csak közben veszem észre, hogy… tágítja magát? Szóval akkor mégis…?
- Azt mondtad...
- Hogy most hanyagolom. De a most elmúlt, és ha nem jössz máris ide azzal a finom farkaddal, esküszöm az utcán az elsõ szembejövõvel dugatom meg magam...
Ahogy elém tárja magát és a kezembe adva a síkosítót még jobban csábít, eldobom az agyam…

Ködös tekintettel lépek közelebb. Lassan végigsimítok a mellkasán, majd a helyére illesztem eléggé síkossá tett magamat, és el sem hiszem, hogy megengedi. Nagyon lassan hatolok a testébe, hiszen nem tudom, mikor volt neki utoljára… és bántani nem akarom.
Akármennyire vagyok finom, ígyis látom, ahogy fájdalmas grimaszba torzul az arca, így próbálok még finomabb lenni, gondoskodón simogatom, elterelve a figyelmét simítok végig mellbimbóin majd farkán is. Ahogy elmerülökbenne teljesen, és teljes hosszomban körbeölel, felsóhajtok.
- Annyira forró vagy… olyan jó… - A szemembe néz. Elõre hajolva támaszkodom meg mellette két oldalt és az ajkaira hajolva csókolom, miközben mozogni kezdek. Elõször csak lassan, nagyon lassan, majd fokozatosan keményebben és gyorsabban, hozzászoktatva õt is és magamat is ehhez. Nekem is rég volt már, akár most is el tudnék élvezni, de nem teszem, mert nem akarok beégni, így visszafogom magam.
Ahogy mozdulok, hirtelen én is megérzem, hogy jó helyen vagyok, és félelmetesen szexi sóhaja is errõl árulkodik.
- Gyönyörû vagy - suttogom, szinte már szerelmesen romantikus hangon beszélek hozzá, és ahogy rám néz, kicsit sem lankad a hangulat. Annyi ígéret, annyi minden van a tekintetében, hogy egy percre sem bánom meg, hogy kinyiffantottam a cirkuszos pasit és így a nyakamba kaptam a csillámpónit.
- David… - suttogja édesen.
- Sosem hagylak el, Sergej. Soha többé nem leszel egyedül - ígérem neki, és a lassú ringatózás lassan keményebbé, vadabbá válik, ahogy õ is vonaglik, hiszen minden döféssel eltalálom a gyönyörpontját.
Percek, talán órák múlva érzem, hogy nem tudom magam már sokáig tartani, így lassan a farkára vezetem a kezem és kényeztetni kezdem, lökéseimmel egy idõben. Hamarosan nyögve élvez el, ami után követhetem én is.

Szusszanva borulok rá. Csókolom, ahol csak érem, még remegünk mindketten, miközben simogatom, kényeztetem még most is. Mint egy porcelánbaba… annyira vigyázok most rá.
- Köszönöm - sóhajtom szájára. - Köszönöm, hogy ennyire közel engedsz magadhoz - sóhajtom szájára.

Sergej

Ahogy közelít, mintha magát a gyönyört hozná már most. Olyan lágyan, s olyan finoman bánik velem! S bár a feszítõ érzés kellemetlen, elsõre kissé fájó, õ mégis segít nekem. Cirógat, szinte becézget, hogy ne a fájdalomra figyeljek, s ellazulhassak. Akaratlanul is az jut eszembe, hogy vajon én... Én voltam legalább feleennyire figyelmes? Csak az járt a fejemben, hogy az enyém legyen. Hogy tudja, kihez tartozik, õrjöngtem.

És a manó teljesen belém temeti magát.

- Annyira forró vagy… olyan jó…

Hogy tud még most is ilyen szexi lenni? Csókol, míg megmozdul bennem, lágy hullámokkal építve fel bennem a kéjt. A furcsa mellékíze a dolognak lassan eltûnik, marad a vágy, és a gyönyör. Fõleg, amikor megtalálja a gyönyörpontomat. Mindenütt ott van. Teljesen kitölt, nem csak belül, de kívül is. Hogy tud egy ilyen pöttöm...

- Gyönyörû vagy. - mintha egy kurva lány lennék, mégsem tudok hangulatromboló lenni. Ígérek némán, és õ ad. Ez így tökéletes.

- David…
- Sosem hagylak el, Sergej. Soha többé nem leszel egyedül.

Ígéreteit nem babusgatja, hanem egyre keményebben próbálkozik elhitetni velem. Én pedig mozdulok a lökései elé, kérve még belõle. Hagyom bizonyítani, hogy megmutassa azt, amirõl úgysem beszélünk sosem. Kényeztet, ahol csak hozzámér, úgy tûnik, mintha nem is a saját érdekeit nézné.

Farkamat pumpáló kezére élvezek akkorát, amekkorát a vele való elsõ alkalom óta nem. Érzem ahogy forró magjával megtölt, és talán kicsit ki is engesztel. Tudom, nem így fogok érezni, ha az én seggem is fájni fog, de... Puha csókjai, a súlya rajtam, az illata, és a meleg pillantása azt üzeni, hogy akkor is itt lesz még. Õ mondta. Nem hagy el.

- Köszönöm. - halkan szól hozzám, míg én próbálok az érzelmeimen szörfölni. - Köszönöm, hogy ennyire közel engedsz magadhoz.

Miért õ köszöni meg? Mire fel hálás? Hogy én úgy basztam meg õt pár napja, mint valami kurvát, õ meg... csókol, cirógat, kellemesen heverészik rajtam... Miért? Szusszanva nézek le rá szemöldökráncolva. Nem ilyennek kéne lennie talán. Sõt, nekem sem kéne ezen agyalnom. Kielégültem, és most... valahogy elégedettebbnek kellene lennem. Óvatosan ölelem át. Gyengéden, valahogy próbálva ezzel kompenzálni valamit. Ajkait keresem, majd lágy, puhatolózó, becézgetõ csókot adok neki. Vigyázott rám. Talán csak sejti, hogy nekem nem egy könnyû téma? Hajába túrok, ujjaimmal a tincseit morzsolva, gyengéden masszírozva fejbõrét, majd szája sarkára lehelek egy puszit, s lassan felülök.

- Elmegyek letusolni.

Hangom rekedt, és kihasználva a meglepett pillantását... Nos, menekülök. Állok a langyos vízzuhany alatt, és bámulok ki a fejembõl. Tétován birizgálom ajkaim. Mintha valami olyat ettem volna, amit akartam, de nem kellett volna. Cirógatást érzek a hátamon, kizökkenve gondolataim közül pislogva nézek le a puhatolózó alakra. Kissé odébb lépek, hangtalanul invitálva be, õ pedig belép, és finoman mosdatni kezd. Mint egy gyerek, állok és hagyom. Õt nézem, de arcán semmilyen kirívó nincs. Csak nem értem. Valahogy talajt vesztettnek érzem magam.

- Megbántad? - halk kérdés, és jogos is valahol, így csak megcsóválom a fejem.

- Csak nem tudom, mit érezzek ezzel kapcsolatban. - lehelem, míg õ a mellkasom simogatja.. mossa... nem is tudom.

- Mivel? - átölel, és jól esik közelsége. Valahogy felmelegít. De nem viszonzom, egyelõre.

- Ez az egész... - esetlenül intek körbe. - Én...

- Csak mondd. - suttogja, míg mögém lépve a hátam is mosni kezdi, könnyítve a dolgom, hogy ne kelljen lesnem arcát, hogy vajon mit szól.

- Belegondoltam... Ez annyira más volt. Úgy értem, és szó szerint lerohantalak, vagy mi. - vizes hajamba túrok, és magam elé meredek. - Te meg olyan... szóval más volt, érted? - nem akarok enne hangot adni.

- Azt értem, hogy túl sokat gondolkozol, zsiráf.

Mintha könnyebben kapnék levegõt. Nem fújja fel, és még egy mondattal azt is elérte, hogy úgy érezzem, mintha semmi sem történt volna. Egy picike mosoly jelenik meg ajkaimon. Hát, minden elsõn át kell egyszer esni, nem? Nem mintha szûz lettem volna, csak épp... Én hozzá vagyok szokva az én vad és féktelen stílusomhoz. Senki sem akar igazán adni, így elveszed, amire szükséged van. Ez a törpike meg... még miközben a farka bennem járt, akkor is csak az járt a fejemben, hogy ettõl én lettem több. Hogyanját és miértjét most sem értem.
Lemossa a spermáját is rólam, majd a karjaimat, és újra elém állva a mellkasomat is. Nem moccan, nem húzódik el, amikor én is hozzáérek. Ennek akkor, sok évvel ezelõtt is így kellett volna lennie. Mély sóhajjal állok neki én is a fürdetésének, de a furcsa hangulat rajtam ragadt, így lassan, ráérõsen simogatom le róla az izzadtságot. Szórakozottan lépek ki vele a tus alól, és félmosollyal figyelem, ahogy megtörölget, majd felöltöztet. Mint egy gyereket.

-Papi, és mikor megyünk megnézni az új házat?

Gügyögök, mire a szokásos gúnnyal teli hangomra csak kapok egy csúnya pillantást. Tényleg nem változott. Talán csak én láttam meg a dolgok másik oldalát, ami eddig böködte a szemem. Fura.

-Amikor kivonszolod végre a segged innen, és elkészülsz.
-Rendben, törpe.

Jóváhagyón legyintek, majd egy csókra hajolok hozzá. Harapdálom, és nyelvemmel járom körbe ajkait, de nem olyan mohón, csak elvéve azt, ami nekem kell. Inkább csak tudni akarom, hogy hagyja-e. Nem hajol el, õ is aktívan visszacsókol. Megcibálom hát kissé a tincseit, majd kimászok a szobából. Fura. Én vagy õ. Nem tudom. Fejcsóválva lépek a szobába, keresve egy tiszta mellényt, meg a sétapálcám keresem meg. Készen állok a háztûznézõre. 

David

Valamiért azt érzem, hogy neki ez nem megfelelõen ment át.
- Elmegyek letusolni.
Igen, már tuti. És nem vagyok hülye, tudom, a Romanov gyerek törhette össze ennyire, és talán most tudat alatt még mindig attól fél, hogy el fogom én is hagyni. Sokkal törékenyebb, mint gondoltam. És így is kell vele bánnom, ha nem akarom elriasztani, összetörni, elzavarni… nem. Nekem komolyabb terveim vannak.
- Megbántad? - kérdezem, mikor utána menve a zuhany alá mellé lépek.  
- Csak nem tudom, mit érezzek ezzel kapcsolatban. - Szótlanul mosom, simogatom. Ki kellene valahogy szednem belõle. Neki kellene kimondania.  
- Mivel?
- Ez az egész... Én...
- Csak mondd - bátorítom lágyan és mögé lépek, hogy néznie se kelljen, ne nehezítse az is.  
- Belegondoltam... Ez annyira más volt. Úgy értem, és szó szerint lerohantalak, vagy mi. Te meg olyan... szóval más volt, érted?
- Azt értem, hogy túl sokat gondolkozol, zsiráf - felelem neki a legkézenfekvõbb választ.
Tovább mosdatom, akkor nyugszom csak meg, amikor õ is elkezd engem mosni. Ahogy kilépünk, meg is törölgetem.
- Papi, és mikor megyünk megnézni az új házat?
Igen, végre a régi minden. Visszazökkentünk.
- Amikor kivonszolod végre a segged innen, és elkészülsz.
- Rendben, törpe.
Felmegy, készül és már megyünk is.

* * *

A villa a város szélétõl kicsit messzebb van. Pont a másik oldalon, mint ahol lakom. Már a kert is olyan, hogy uramisten, pláne, mikor elérünk a bejárathoz.

Vigyorogva pillantok Sergejre.
- Megérte spórolni, mi? - kérdezem. A bejáraton kilibben az én kedves, régi ismerõsöm. Ultrameleg pasi, de imádnivaló.
- David! - sikkantja és már repül is. - Ez a ház nagyon pöpec, édes! Már majdnem annyira, mint a pasid - fordul Sergej felé. - Unique vagyok, David régi barátja. Hívj Uninak, ha neked is jó - kuncog fel.
- Sergej - üdvözli viszont, de nem látom, hogy ideges lenne. Remélem is, hogy nem lesz. Uni annyira aszexuális jelenség, hogy félelmetes.
- Na, gyertek szépségeim, megmutatom, hogy mit kaphattok a pénzetekért.
Kitárja a baszott nagy ajtót és megint áll a lélegzetem. A neten nem ezek a képek voltam ám fent…


- Te Uni, ez ugyanaz a kecó? - kérdezek azét rá.
- Ja, édes. Csak a család eléggé szar helyzetben van anyagilag. Big Bobby kérné vissza azt a sok milliót amit nekik adott kölcsönbe. És ezért el kell adni ezt a villát. Nem is ár alatt, szinte ingyen - pillant rám. - De no para, még semmit se láttatok - kacsint rám. - Kezdjük lent. A földszinten van egy konyha, fürdõ, és az egyik kijárat a kertbe.
Végigmutogat mindent, nekem meg csorog a nyálam. Haza se akarok menni innen!
Végigjárunk mindent, és komolyan alig hiszem el, hogy ilyen kurva olcsón megkapjuk a kecót. Nem is luxus, ultraluxus! Istenien néz ki minden, az emelet is gyönyörû. Pár helyiségben bent vannak még a bútorok és pár holmi, de Uni szerint nem is akarnak mindent elvinni, csak az értékesebb cuccokat, amin tudnak valami kicsit venni. De így is van benne elég dolog ahhoz, hogy akár ma este átköltözzünk. A nappali hatalmas, vendégszobák is vannak, a háló király, minden álomszép.
- A ráadásként megkapjátok a korábbi személyzet azon tagjait, akikre igény van. Ha kellenek, össze tudom szedni õket, de elõtte meg kell beszélnünk, hogy akarjátok-e - mondja Uni, és a korlátnak dõl az emeleten.
- Nekem ez a kecó kell. Imádom a giccset - jelentem be.
- Akkor vegyük meg, törpi. - Sergej rám néz. Igen, kell nekem ez a villa. - Elõleg?
- Három millió most, a többit ha eladtad a tiédet, így bizniszeltem le a családfõvel.
- Hm. Akkor le kell merítenem az egyik vizát, de… oké - sóhajtok fel. - Hozd a papírokat, aláírok mindent.
Uni vigyorogva libben le a lépcsõn.
- Szóval tetszik neked is, igaz? - kérdezem Sergejt.
- Hogyne tetszene? Ez mindenkinek bejön. A régid se volt semmi, de ez nagyon király - vigyorodik el. - Királyok leszünk. Személyzet, luxus, meg minden faszom - sóhajt fel.
- Elvállalunk pár melóval többet, és hamar visszajön az ára, Uni meg el tudja passzolni a régi házat gyorsan - jegyzem meg hangosan gondolkodva.
- Akkor csak egy költöztetõ kell? - kérdezi Sergej.
- Intézem - kiabál fel Uni. Sergejre vigyorgok.
- Milyen jó, ha az embernek ennyi kapcsolata van, igaz? - hajolok közelebb és lágyan megcsókolom. - Lehet, hogy a melóért a pokolba jutok majd, de hogy addig ez a mennyország, az egészen biztos - suttogom ajkaira.

Fürdõ:


Konyha:

Terasz:

Nappali:

Háló:

Sergej

A villa... nem, inkább kastély olyan szagú, hogy az ember azt hiszi elsõ ránézésre, hogy valami rohadt komornyik nyit ajtót, cselédlányok hada rohangál, hogy a cipõdre pottyant porszemet is úgy tröröljék le rólad, hogy ne vedd észre két lépés között se. Tetszik. Impozáns, elegáns, és visszafogottan hivalkodó.

- Megérte spórolni, mi? - nem érkezek válaszolni, valami igen fura alak száguld felénk sipítozva. Ha nem tudnám, ki ez, akkor talán manó elé állnék a szélforgó elõl eldugva õt.
- David! Ez a ház nagyon pöpec, édes! Már majdnem annyira, mint a pasid. - mifasz? - Unique vagyok, David régi barátja. Hívj Uninak, ha neked is jó. - szûzarkangyal, mi ez?!
- Sergej. - biccentek, s eszemben sincs féltékenynek lenne Erre. Valahogy nem hinném, hogy olyan férfi lenne, aki legalább feleannyit mutatna az ágyban, mint én.
- Na, gyertek szépségeim, megmutatom, hogy mit kaphattok a pénzetekért.

És egy pördüléssel a paradicsomba ereszt minket. Hátez... izé. Megigazgatom a mellényemet, és valahol örülök, hogy az ing-fekete naci kombót hordom mindig. Nem érzem úgy, hogy kilógnék innen olyan nagyon. Egy kis biztonsági felszerelés, és felõlem készen állok arra, hogy hamvaim a kertben szórják szét.

- Te Uni, ez ugyanaz a kecó?
- Ja, édes. Csak a család eléggé szar helyzetben van anyagilag. Big Bobby kérné vissza azt a sok milliót amit nekik adott kölcsönbe. És ezért el kell adni ezt a villát. Nem is ár alatt, szinte ingyen. - akkor már értem. - De no para, még semmit se láttatok. - ha ez semmi, akkor mi jön még? - Kezdjük lent. A földszinten van egy konyha, fürdõ, és az egyik kijárat a kertbe.

És mászunk a paradicsomban. Nagy P-vel. Figyelem a pompát, ami ugyan felér ahhoz, ahonnan jöttem, de valahogy másabb. Még nem tudok neki nevet adni, de úgy érzem, hogy itt a helyem. Talán mert minicirkáló szemei is gúvadnak a szobákra. Látom magunkat az ágyban, kádban, pulton, szõnyegen... hejj, ha megvesszük, eltart majd egy darabig, míg felavatjuk teljesen. És nem olyan nagy, hogy elvesszek benne, ami külön elõny.

- A ráadásként megkapjátok a korábbi személyzet azon tagjait, akikre igény van. Ha kellenek, össze tudom szedni õket, de elõtte meg kell beszélnünk, hogy akarjátok-e. - olye, kell nekem egy komornyik! Mert az olyan... cuki. Egy olyan öreg papi kell nekem.
- Nekem ez a kecó kell. Imádom a giccset.
- Akkor vegyük meg, törpi. - egyetértek, kell. - Elõleg?
- Három millió most, a többit ha eladtad a tiédet, így bizniszeltem le a családfõvel.
- Hm. Akkor le kell merítenem az egyik vizát, de… oké. Hozd a papírokat, aláírok mindent. - nem szólok, hogy belepótolnék. Nem szeretném a kedvét letörni.
- Szóval tetszik neked is, igaz? - néz rám, ahogy az Uni nevû élõlény eltûnik.
- Hogyne tetszene? Ez mindenkinek bejön. A régid se volt semmi, de ez nagyon király. Királyok leszünk. Személyzet, luxus, meg minden faszom. - már látom, ahogy reggel öltöztetnek...
- Elvállalunk pár melóval többet, és hamar visszajön az ára, Uni meg el tudja passzolni a régi házat gyorsan.
- Akkor csak egy költöztetõ kell?
- Intézem. - szikrák gyúlnak manócska szemében.
- Milyen jó, ha az embernek ennyi kapcsolata van, igaz? - és egy puha csókot kapok. - Lehet, hogy a melóért a pokolba jutok majd, de hogy addig ez a mennyország, az egészen biztos.
- Nem hinném, törpe. A liliputiak tuti külön mennybe jutnak, mint a magamfajta királyok. - düllesztem a mellkasom, mire meglegyint szemét forgatva.

- Persze. Hiszen a mennyben nincs kiszolgálás sem azoknak, akik nem férnek be.

Nevetve kapom fel, és bár megsajdul az alfelem, akkor is a vállamra csapva cipelem magammal. Sikongva követeli, hogy tegyem le, de nem teszem. Már miért tenném? A hálóban az ágyra hajítom, és morogva mászok felé.

- Most az én seggem fáj, szóval kvittek vagyunk. - fojtom a szövegelést a szájába egy csókkal.

- Zsiráf! Én nem fogok egy...

Sosem fog kiderülni, hogy törpe mit fog vagy sem, mert pillanatok alatt szabadítom ki a farkát, és rácuppanok. Elvégre az új ház vásárlásáról csupa szép emléket kell szerezni, nem? Nem is kell sok, kiáltva élvez el, én pedig az utolsó cseppig lenyelem. Szájnyalogatva emelkedek fel hozzá, vadul ajkaira tapadok. Végigharapom, nyelvemmel feldúlom, és nem hagyom megint szóhoz jutni. Ahogy moccanni sem. Aztán önelégülten nézek rajta végig. Kipirult még az elõbbiektõl, haja kócos, szemei csillognak, ajkai elnyílva... Szexi. Felállok, és zsebre dugom a kezem.

- Megfelel. Tudod mit? Megfontoltam. - igyekszek nagyon számító arcot vágni, de vigyorom rontja a képet. - Hajlandó vagyok hozzád költözni, és veled élni mindörökkön örökké, amíg a boldogan éltek szöveg nem jön. - buja pillantást vetek rá. - Egy ilyen házra mindenki irigy lenne. És egy szexi pasival kiélvezni, felavatni... Nem tudom visszautasítani.

Ezzel konkrétan most bókoltam, és talán semmi sértõt nem mondtam, legalábbis ahogy magabiztos vigyorra húzza a száját a kis picuri, azt hiszem, tetszik neki. Nyújtózik egyet elégedetten, én meg a hálót sétálom be. Ekkora ház... ki fogom kéretni a tervrajzokat. Ilyen nagy zsével kizárt, hogy nincsenek titkos ajtók meg ilyesmik.

-A biztonsági cuccokat meg kell lesni. Az oroszokkal meg más ilyen marhákkal a nyakunkon nem akarok úgy aludni, hogy ebben a rohadt házban valahol egy betörõ bolyong.

-Személyzet? - jön a lusti kérdés.

-Lehetnének kettõ az egyben. Valami különleges egység, akik olyan röhejes sapiban rohangálnak meg a talpam nyalogatják, de a golyó elé ugranak, ha kell. Tudod. Az igazi testõrök meg minden. - rápillantok. - De ha belegondolok, inkább csak gizda csíkokat akarok. Öregek és rondák legyenek.

-Felesleges féltékenykedni.

-Jobb félni, mint megijedni. - morgok még valamit azokról, akik tisztában vannak szexepiljükkel, és csábítják az öregeket is, majd körbenézek. - Akkor mára itthagyjuk ezt az álomkecót, és otthon elbúcsúzunk a hálótól meg a fürdõtõl? - perverz vigyort villantok rá. - Ide meg holnap Günter után visszatérünk. Ránk fog szerintem férni. 

David

- Nem hinném, törpe. A liliputiak tuti külön mennybe jutnak, mint a magamfajta királyok. - CH… hát hogyne.
- Persze. Hiszen a mennyben nincs kiszolgálás sem azoknak, akik nem férnek be.
Felkap, a vállára dob és meg se állunk a hálóig.
- Most az én seggem fáj, szóval kvittek vagyunk. - MI? Most dugunk…?
- Zsiráf! Én nem fogok egy... - Idegen ágyban dugni, más ágynemûjén, de tehetséges ajkaival pillanatok alatt meggyõz. Elõször az ajkaimon, aztán lent.
Sikítok. Túl sok a jó.
- Megfelel. Tudod mit? Megfontoltam. Hajlandó vagyok hozzád költözni, és veled élni mindörökkön örökké, amíg a boldogan éltek szöveg nem jön. - Hm. Ennek örülök. Talán jobban is, mint kellene. - Egy ilyen házra mindenki irigy lenne. És egy szexi pasival kiélvezni, felavatni... Nem tudom visszautasítani.
Vigyorba kúsznak ajkaim a bóktól.
-A biztonsági cuccokat meg kell lesni. Az oroszokkal meg más ilyen marhákkal a nyakunkon nem akarok úgy aludni, hogy ebben a rohadt házban valahol egy betörõ bolyong - mondja. Lesz minden, itt is kamera, riasztó…
- Személyzet?
- Lehetnének kettõ az egyben. Valami különleges egység, akik olyan röhejes sapiban rohangálnak meg a talpam nyalogatják, de a golyó elé ugranak, ha kell. Tudod. Az igazi testõrök meg minden. De ha belegondolok, inkább csak gizda csíkokat akarok. Öregek és rondák legyenek.
- Felesleges féltékenykedni - jegyzem meg. Nekem sem kell más és neki sem.
- Jobb félni, mint megijedni. Akkor mára itt hagyjuk ezt az álomkecót, és otthon elbúcsúzunk a hálótól meg a fürdõtõl? Ide meg holnap Günter után visszatérünk. Ránk fog szerintem férni. 

- Szerintem ha reggelre rendeljük a költöztetõket összerámolnak mindent, áthozzák ami kell, mire végzünk már csak élvezni kell.
Már látom is, ahogy nyugodtan, kipihenten, pár ember legyilkolása után boldogan ülünk a nappaliban, bort iszogatva, szex elõtt. Aztán szex után. Mami, imádom, hogy gazdag vagyok.
- Skacok, lejösztök? - kiabál fel Uni.
- Amúgy ez az izé érdekes… - jegyzi meg Sergej.
- Uni? Jó arc. Furcsa, díszbuzi. De tetszik, hogy ha kérek tõle valamit, akkor jó áron, és azonnal megvan.
- Hát a díszbuzi rész az tuti - sóhajt fel vigyorogva, majd elindulunk lefelé.
- Na, figyeljetek, cicuskák. - Sergej felmorran. - Megkérdeztem a félszemû Johnny-t, holnap reggel nekiállnia kipakolni a kamrádat és áthoznak ide minden - fogalmazza rendkívül finoman.
- Mondhatod elõtte, tudja - nyugtatom meg. - Üzlettárs.
- Remek - csapja össze két tenyerét. - Szóval a pince is pöpec, holnap, berendezve megmutatom. Ódon, olyan középkori feelinge van, de van lefolyó, meg ha kell cucc még tudtok úgyis szerezni. - Pakol a papírjai között, majd elém tolja. - Itt írd alá, virágszálam - mosolyog rám.
Firkantok, majd a laptopjára belépve a netbankomba, átutalom a megadott számlaszámra a három millát. De még így is marad rajta egy kicsi.
- Öröm veled üzletelni - vigyorog rám, amikor megkapja õ is a másik számláról a maga jussát.  - Holnap átmegyek hozzátok, intézek mindent,  otthon lesztek? - kérdezi, pakolászás közben.
- Nem, megyünk kinyírjuk Güntert Ivannal meg Markkal. - Felnéz rám. Ó, igen. Günter egy párszor vele is elbánt már.
- Ha megkérlek, kifizetem, nem hoznál nekem egy szemgolyót a gecitõl?
- Kettõt is Uni, cserébe figyeled a költöztetõket. Összeszednek mindent, itt kipakolják, mire végeztek mi is kész vagyunk és jövünk ide. Majd a kocsikulcsot kiteszem, van egy plusz a garázsban, azzal gyere át, állj be, oké? - Bólint.

* * *

Otthon a konyha és a nappali búcsúztatásával kezdtünk. A konyhában õ élvezett el, a nappaliban én. Szuszogva ölelem, ahogy mellettem ül. Csörög a telefon, de csak intek, vegye fel õ.
Amit beszél, abból tudom: vagy Ivan vagy Mark, a holnapi akció miatt. Majd tíz perc, leegyeztetnek mindent és leteszi.
- Holnap tizenegyre Marknál a gyülekezõ, onnan ruccanunk át. Ivan találkozót kért, hogy a dojcse tuti otthon legyen. Azt mondta, vigyünk, amivel ölni akarunk. - Még jobban magéhoz ölel.
- Oké, akkor felpöccintjük a fegyvereket. Van az is pár, de majd reggel megdumáljuk.
A farkára simítok, mire vigyorogva kap az ölébe és meg sem állunk a hálóig.

* * *

Másnap reggel eligazítjuk Unit é a költöztetõket, összeszedünk mindent. Közben már elkezdték kipakolni és átköltöztetni a kamrát is, bár az még vagy két napi meló, mire összepakolják ott. Így örömködve indulunk el Markhoz. A kocsiban a combjára simítok, majd mikor odaérünk, lopok egy vad csókot. Olyan igazi, Sergejeset. Vadat, harapósat, véreset.
- Vigyázz magadra zsiráf, oké? - kérdezem, végigsimítva az arcát. - Ha bajod lesz, megbaszom a hulládat is.

Sergej

- Szerintem ha reggelre rendeljük a költöztetõket összerámolnak mindent, áthozzák ami kell, mire végzünk már csak élvezni kell. - még nyûg sincs vele. Remek.

- Skacok, lejösztök?
- Amúgy ez az izé érdekes… - szólok a kis Unira utalva.
- Uni? Jó arc. Furcsa, díszbuzi. De tetszik, hogy ha kérek tõle valamit, akkor jó áron, és azonnal megvan.
- Hát a díszbuzi rész az tuti. - bántja az esztétikai érzékem.
- Na, figyeljetek, cicuskák. - meg anyád a cica! Megbasználak, hogy lásd, ki a cica, de... egy ilyen alakba még az ujjam se dugnám. - Megkérdeztem a félszemû Johnny-t, holnap reggel nekiállnia kipakolni a kamrádat és áthoznak ide minden.
- Mondhatod elõtte, tudja. Üzlettárs. - meg egyéb társ... és ettõl dagad a mellem.

- Remek. Szóval a pince is pöpec, holnap, berendezve megmutatom. Ódon, olyan középkori feelinge van, de van lefolyó, meg ha kell cucc még tudtok úgyis szerezni. - jól hangzik. - Itt írd alá, virágszálam – véghogy virágszál... látná, amikor belém élvez! Szórakozottan figyelem a tranzakciót.
- Öröm veled üzletelni. Holnap átmegyek hozzátok, intézek mindent, otthon lesztek?
- Nem, megyünk kinyírjuk Güntert Ivannal meg Markkal. - úgy látszik Uni is ismeri a balekot, akinek holnap személyesen tépem le a golyóit...
- Ha megkérlek, kifizetem, nem hoznál nekem egy szemgolyót a gecitõl? - tényleg ismeri...
- Kettõt is Uni, cserébe figyeled a költöztetõket. Összeszednek mindent, itt kipakolják, mire végeztek mi is kész vagyunk és jövünk ide. Majd a kocsikulcsot kiteszem, van egy plusz a garázsban, azzal gyere át, állj be, oké? - megeyeztünk.

~*~A lakástól való búcsúval kapcsolatban... Határozottan látom elõnyeit annak, ha kiszakadok a régi jó környezetembõl, és újba pakolom magam. Fõleg, ha ilyen a viszlát. Idõközben még Mark felkeres, az utolsó pontosításokkal kapcsolatban. Aztán már nincs több dolgom, csak ölbe kapni a csinibabát, és ágyba cipelni. Elvégre, attól is búcsúzni kell. Nem?

~*~

Reggel hamar összeszedjük magunkat. Jó, hogy nem az új kecóban aludtunk, mert tuti eltévedtem volna. Kicsit sokáig voltunk fent... és itt-ott fájok, de azért ráérek egy kis testmozgásra. Felszereljük magunkat, a munkásoknak utolsó szavakat vetünk a vállunk felett, és elkocsizunk a naple... izé...

Szóval megyünk Markhoz. És élvezem azt a csókot, amit a prücsöktõl kapok. Aj ízével ajkain , vérével nyelvemen hajolok el tõle.

- Vigyázz magadra zsiráf, oké? - és úgy simít végig rajtam, mintha tényleg olyan nagyon számítanék. - Ha bajod lesz, megbaszom a hulládat is.

-Undi vagy, törpe. Addig úgyse halhatok meg, míg az új ház összes szobájában halálra nem kefélem a segged...

Vet rám egy elég félreérthetõ pillantást, majd egyszerûen kiszáll. A házba érve az elõkészületekkel elfoglalt fiúkat találjuk. Tisztázzuk, hogy prücsök kéri a szemeit, én a golyóit, Mark a farkát és az ujjait, Ivan pedig a szívét kéri emlékbe. Miután ezt letisztáztuk, megbeszéljük, mi merre hány méter, és kocsiba pattanunk. Itt még én marom el egy röpke csókra Törpilla ajkait, majd a melóra fókuszálva a gázra lépek. Csapó indul.

A megbeszéltek szerint együtt megyünk be. Ivan megy elõre, lefoglalni a basát, mi meg addig szép lassan megtisztítjuk a terepet, hogy ne okozzon majd gondot az az idõ, amíg belezünk, meg amíg lelépünk. Nem lenne szép, ha acéltüzet kapnánk a nyakunkba, nemde? Aki meg akadékodskodik, annak olyan szakszerûen roppantom el a torkát, mintha ezt gyakoroltam volna. Csak egyszer láttam valakit magasról leese rögtön meghalni. Csak leutánzom a mozdulatot. Ahogy halatok a törpével, úgy leszek egyre izgatottabb.

Figyelem a karmaival milyen precízen suhint, és átlépve a hullán megy tovább. Szexi. Egy kanyarban el is kapom, adrenalinnal túlfûtve az ajkait dézsmálva, aztán szétrebbenünk. Csúnya dolog ilyen helyen vágyni rá, de hát ha egyszer csorog utána a nyálam!

Miután reményeink szerint minden pacákot elintéztünk, megyünk affelé a terem felé, ahol Mark van a hapival. Valahol remélem, hogy Ivan, aki a biztonsági rendszer és a kamerák kiiktatását kapta, szintén gond nélkül végzett. A terem ajtaja elõtt megállunk. Törpivel összenézünk, s háromra egyszerre nyitjuk az ajtót, és bent a menny ragyog felénk. Az asztalon egy igen csúnya, igen meztelen s nagyon undorító alak hever kifeszítve. A fiúk már épp puhítják. Milyen furcsa, ahogy a belei lógnak kifelé!

A dolgok igen gyorsan lezajlanak, elvégre nincs mit lacafacázni felette. Én kimaradok a buliból, azokra hagyom a dolgok nagy részét, akik többször látták õt. Aztán csak egy sima mozdulattal, lendületbõl tépem le a heréit. Gyönyöröm a sikolya. A herezacskóból kiveszem, és a szájába tömöm õket, elérve, hogy fuldokoljon, mert kissé mélyre dugom. A fiúk némi belet is utána nyomnak. Aztán ki-ki kedve szerint a saját szuvenírét veszi el vagy le.

Értelemszerûen igen fájdalmas, hosszú, de azért számunkra élvezetes halállal purcan ki. Még az se szegi kedvünket, hogy szinte csöpög a vér rólunk. Épp a pacsizós részénél tartunk, meg hogy a hullát a szokásos módon égetve tüntessük el, amikor az ajtóban egy sötét alak moccan. A kattanás hallatán ösztönösen vetõdök a minimanómra, így is épp csak elsüvít mellettünk a golyó. Némá, túlélõ. Rohadt terminátor! A törpe mocorog alattam, és menne, lõne, durrogtatna, de nem hagyom. Magam alá gyûrve szorítom le, és hagyom, hogy Mark vagy Ivan elbeszélgessen coltostul az illetõvel.

Csókkal fogom be a szitkozódó száját. Itt van a legnagyobb biztonságban, én mondom. A lövöldözés elhal, én azonban hajába marva csókolom meg újra.

-Ne merészelj pattogni, ha más elvégzi a munkát helyetted. Ha kilyukadsz, feltámasztalak, hogy megölhesselek, világos? Elégetjük a hullát, és húzunk haza. - szuggerálom a szemeit.

-Ha te mondod...

Szemei furcsák. Valahogy szórakozottak. Biztonság kedvéért még végigtapogatom, amíg segítek neki felállni.

-Aggódsz, hogy elfolyok? - néz rám félig komolyan, félig csúfolódva.

-Igen.

Ezzel a tömören sokat eláruló szóval elérem, hogy elképedjen. Addig a benzines viskóra gyufát pöckölünk, és elhúzunk. Én nem nézek rá. Egy szó, mégis sokat mondtam. De nem bántam meg. Ettõl függetlenül nem akarok most ránézni. Az adrenalin múltával... Örülök, hogy csak ennyivel megúsztuk. Lepillantok a kis herékre. Talán nyakéket fogok csinálni belõle... 

David

- Undi vagy, törpe. Addig úgyse halhatok meg, míg az új ház összes szobájában halálra nem kefélem a segged...
Kiszállok, miután ránéztem. Nem lesz baja. Laza meló, nem is vagyunk rá kevesen. Nem lehet baj.
Mielõtt átérünk, még kapok egy csókot, aztán buli indul. Karom, tõr, fegyver nem kell, nem szeretem. Mögöttem, elõttem azzal mennek, nekem a maradék jut. Meg aki nem purcan ki a golyóktól. Valahol belül élvezem, pláne, hogy mögöttem jön Sergej is. Kicsit direkt teszem magam neki, hogy észrevegye. Hehe. Amikor kapok egy gyors csókot tudom, az akció sikeres volt.
Elérjük az irodát, ahol belépve látjuk, hogy már dolgoznak a náci faszon. Amíg életben van és lát, felé állok, és suttogok neki.
- Találkozunk a túlvilágon - mosolygok rá és egy mozdulattal kitolom a szemeit. Elõkapom a formalinos üveget, bele, Uninak ajcsi pipa.
Amikor már kint készülünk felgyújtani a kibaszott kérót, egy alak moccan és lõ, de mielõtt reagálhatnék, Sergej a földre taszít és rám fekszik. Ellenkezek, de a szívem olyan tempósan ver, hogy ki akar esni. Megmentett…
- Ne merészelj pattogni, ha más elvégzi a munkát helyetted. Ha kilyukadsz, feltámasztalak, hogy megölhesselek, világos? Elégetjük a hullát, és húzunk haza - néz mélyen a szemembe.
- Ha te mondod... Aggódsz, hogy elfolyok? - kérdezem.
- Igen.
Egy szó, egy tekintet és mennyi ígéret… beleremegek.

Már lángol a kéró, amikor Mark mellém lép.
- Szóval vettetek új házat? - kérdezi.
- Ja - mosolygok fel rá, kezem Sergejébe csúsztatva. Érezni akarom. De nem löki el az ujjaimat, hagyja, hogy az övéire szorítsak. - Majd ha lesz idõd, hívj és átjöhetnétek megnézni - mondom Ivannak is.
- Hétvégén szabad vagyok - dobja fel Mark, Ivan rábólint, én meg megyek is, és hagyva Sergejt vezetni, elkényelmesedek.
- Nem baj, hogy meghívtam õket, igaz? - kérdezem Sergejt. - Jó fejek, jó megrendelõk.
- Engem nem zavarnak, legalább lesz kinek mutogatni a kecót - vigyorog rám. Elmosolyodom én is. Na igen. Jó kis házikó, az tuti, és rögtön oda is hajtunk.
- Nyugodtabb vagyok most, hogy Günternek vége - sóhajtok fel, és a combjára teszem a kezem. - Fáradt vagyok, de nyugodt - mosolyodom el.
- Én is. - Rám néz, majd a kezét az enyémre teszi és vezet tovább.
Nem szólunk többet. ÉN annyira fáradt vagyok, hogy el is szundizok, akkor simogat éberre, amikor már a ház elõtt állunk. A költöztetõ még itt van, és Johnny-ék is.
- Hellóka szépségeim - szalad elénk Uni. - Majdnem minden kész. Johnny-ék még visszajönnek majd holnap, de a többi nagyjából kész. - Eddig volt cuki. Elém lép, és a szemembe néz. - Ide a szemeket - parancsolja. Vigyorogva adom át neki. Nézegeti, majd a kezébe önti elõször az egyiket és összenyomja. Mosolyogva, lenyugodva élvezi, ahogy az ujjai között szétfolyik a lötyi, az elsõ is és a második is. Kicsit beteg azért õ is.

* * *

Még további három óra. Közben mi is elugrottunk a nagyáruházba összeszedni kaját, piát, ilyesmiket és ott is hagytunk egy fél vagyont. Sergej akarta fizetni, és valahogy jól esett, hogy én összeszedem, kipakolom, õ meg fizeti. Ahogy már otthon vagyunk ketten, kipakolva mindent a helyére, csörög a telóm. Uni, hogy holnap tízre hozza a személyzetet válogatni. Okézom.
- Tudod - fordulok Sergej felé. - Most nem vágyom többre az élettõl - mondom. - Itt vagyok, gazdag vagyok, nyugodt, jó melóm van és te is itt vagy - lépek mellé, és magamhoz is ölelem. - Jó, hogy velem vagy.

Sergej

- Szóval vettetek új házat? - lép hozzánk Mark.

- Ja. - és keze enyémben, mintha csak világgá kürtölné, hogy egymáséi vagyunk. Ez pedig... tetszik. - Majd ha lesz idõd, hívj és átjöhetnétek megnézni.
- Hétvégén szabad vagyok. - azzal rövid búcsú után elszállingózók, mielõtt a zsaruk kiérnek. Bár õk se sietik el... volánhoz ülök.
- Nem baj, hogy meghívtam õket, igaz? Jó fejek, jó megrendelõk. - jól esik, hogy számít a véleményem.
- Engem nem zavarnak, legalább lesz kinek mutogatni a kecót .- és vigyorom viszonozza. Okés, akkor talán irány az új vityilló.
- Nyugodtabb vagyok most, hogy Günternek vége. - keze rajtam, én pedig most nyugszok meg igazán. - Fáradt vagyok, de nyugodt.
- Én is. - mivel úgyus egyenesben, hát kezére teszem enyémet. Hagyom szundítani, amíg a házhoz érünk, akkor ébresztem csak, hiszen szállítmánya van Uninak.
- Hellóka szépségeim. Majdnem minden kész. Johnny-ék még visszajönnek majd holnap, de a többi nagyjából kész. - olyan hirtelen vált arcot, hogy egy pillanatra meglátom benne, hogy mitõl lehet valakinek vonzó... - Ide a szemeket.

Élvezettel nézem, ahogy gyönyörködik bennük, majd szétpukkasztja õket, mint a szappanbuborékokat. Undorító, de jó nézni. Günter szeme mindent lát. Remélem, ezt is.

~*~

Elmászunk megejteni az elsõ bevásárlást, amit én fizetek. Kezd valami komplexusom lenni. Olyan kitartottnak érzem magam néha. Jól esik a kompenzálás, még ha az ágyban õ is van többnyire alul. Bizonyítanom kell, na. Otthon már csak egy hívás, hogy holnap hozzák a cselédséget, és nyugtunk van. Saját bútorok, saját kis élõhely. Bár talán nem ártana az itt-ott üres tereket betölteni. Talán egy meztelen minimanó oda...

- Tudod. - álmodozásom elillan. - Most nem vágyom többre az élettõl. Itt vagyok, gazdag vagyok, nyugodt, jó melóm van és te is itt vagy. - és megölel, én pedig lehunyom egy pillanatra a szemem. - Jó, hogy velem vagy.
- Hát igen. Jó velem lenni. - kuncogva bök oldalba. - Megértem én. Talán nemsokára jöhet egy kutya, majd az elsõ gyerekek... - drámaian felsóhajtok. - Hogy repül az idõ.

- Hülye. - nevetve néz fel rám, én pedig egy kis csókot kérek tõle. - Persze, ha kihordod a gyereket... - és úgy pislog fel rám, hogy elõször hitetlenkedve nézek rá, majd teli tüdõbõl felnevetek.

- Méghogy én? - nyehegem. - Többnyire nem én vagyok alul, minimanó.

Úgy tûnik erre õ is ráébred, mert a következõ perceket vad csatával töltjük, hogy ki is legyen felül. A telefon ránt ki minket a homályos kis világunkból. Törpi felveszi a telefont, és próbál csevegni az öccsével, beszámolni vagy mesélni, de nehéz, ha közben a farka a számban van.

- Visszahívlak. Nem, majd én hívlak. - Csattan a készülék a pulton, õ pedig hajamba markolva kiált fel.

- Úgy látom. - csókolok falloszára búcsúzóul. - Hatásos volt a figyelem felkeltõ akcióm.

- Ha nem folytatod, én...

- Ne fenyegetõzz, mert gyorsabban rádmászok. - torkára szorítok, és magamhoz húzom. Féktelenül vágyok rá. - Ideje felavatni az új házat, nem gondolod?

Nem jut ideje a válaszra. Annak ellenére, hogy a tegnapunk a búcsúzás miatt telt el sûrû... edzéssel, a délutánunk nagy része meg azzal, hogy végigkeféltük a ház szobáit. Megbizonyosodtunk arról, hogy a plafonig érõ ablakok elég erõsek, mert miközben nekinyomtam a kicsi manócskát, nem tört i egy sem. A fürdõszoba akusztikája és a háló fényei továbbra is csábító. A kanapékat azonban le kell cserélni. Nem jó rajta, valahogy mindig túl keskeny...

Most a konyhaasztalról lógnak le lábai, szemei lehunyva, és úgy tûnik kissé kikapcsolt. Én meg addig finomságokkal díszítem fel, ízlésesen, és aztán jóétvágyat kiáltással uzsonnázni kezdek. Lenyalom róla a krémet, a piskótát mellbimbójával együtt harapdálom el jóízûen, a gyümölcsöket pedig az ébredezõ szájába is adagolom idõnként, puha, andalító csókot kapva minden alkalomkor. Tetszik ez az uzsonna. Lehet rá fogok szokni erre a táplálkozásra. A nap fénypontja.

Ráérõsen nyalom le róla az utolsó ízmorzsákat is, és miután jóllaktam, teát fõzök, rádiót kapcsolok, és nekilátok a vacsorát fõzni. Csak úgy, egy szál semmiben. És tisztában vagyok vele, hogy tekintete minden mozdulatomat követi.

-Tetszik valami? - kérdezek rá, míg a tepsit sütõbe teszem. - Pedig se biztonsági berendezés, meg a vacsorámat is én fõzöm... Hallatlan. - Affektálva billegetem magam, és élvezem, ahogy felcsendül a halk nevetése. - Azonnali hatállyal elköltözök, mert legalább egy személyes élõ legyezõ kijár hatalmasságomnak.

-Meg egy külön ajtó az egódnak. - jegyzi meg kuncogva, míg én felsikkantok, mûfelháborodást mímelve.

-Én itt nem maradok tovább! Tehetségem nem értékelik! Megyek és lefürdök.

A kaja még úgyis egy órát sül, addig csak végzek, nem? 

David

- Hát igen. Jó velem lenni. - Idióta. - Megértem én. Talán nemsokára jöhet egy kutya, majd az elsõ gyerekek... Hogy repül az idõ.
- Hülye. Persze, ha kihordod a gyereket... - Elõszedem a bûbájpillantást, mire meglepõdik, majd felnevet.
- Méghogy én? Többnyire nem én vagyok alul, minimanó.
Toni csörög. Felveszem és dumálni kezdünk, de persze Sergej nem hagyja. Addig még elvagyok, amíg ne, kerülök közel a végéhez, de akkor már nem tudok a házról mesélni.
- Visszahívlak.
- Hívlak én. Tíz perc? - kérdezi
- Nem, majd én hívlak. - Kinyomom. Nyamm.
- Úgy látom. Hatásos volt a figyelem felkeltõ akcióm. - Elhajol?! HOVA?!
- Ha nem folytatod, én...
- Ne fenyegetõzz, mert gyorsabban rádmászok. - Megint a vadabbik énje. Hmmm, imádom. - Ideje felavatni az új házat, nem gondolod?
A délután meg elmegy a házavatással. Minden szobában. Kiderül, hogy a kanapénak mennie kell, nem szexre tervezték.
Aztán a konyhában élõ tányért játszom neki, és még ezt is baszottul élvezem. Nyalogat, kényeztet…
Majd a ki tudja hanyadik elélvezés után nekiesik a vacsinak.
- Tetszik valami? - Tök meztelen. Jelenleg minden tetszik. - Pedig se biztonsági berendezés, meg a vacsorámat is én fõzöm... Hallatlan. - Felnevetek. Hülye… - Azonnali hatállyal elköltözök, mert legalább egy személyes élõ legyezõ kijár hatalmasságomnak.
- Meg egy külön ajtó az egódnak.
- Én itt nem maradok tovább! Tehetségem nem értékelik! Megyek és lefürdök.

És persze, hogy nem fürdik egyedül, utánamegyek. Mögé állva fordítom, helyezgetem, és elkényelmesedve illesztem a látványtól merev farkam a helyére.
- Mit csinálsz, manó?
- Gyereket - felelem cicavigyorral, majd lassan belehatolok.
De most negyedannyira sem vagyok cuki és édes, mint az elsõnél. Most elveszek. Adok is, de elveszem, amit akarok.

* * *

Reggel… délelõtt Uni csengetésére kelünk fel. Köntös, majd lebattyogok nyitni. A szex miatt nehéz menni, fáj mindenem…
- Nocsak - mér végig. - Hancúrparti? - kérdezi vigyorogva.
- Házavatás - ásítom. Mögé pillantva látom meg a csapat embert. - Ez mi a faszom? - kérdezem felvont szemöldökkel. Közben leér Sergej is, és hátulról átkarolva pillant ki õ is.
- Kis elõválogató volt és csak megbízhatóbbakat hoztam át. Akinek nem gond a melótok - mondja Uni. - Menjünk be.

És bemegyünk. Sorban mutatkoznak be, csak pasik. Nõ nem is nagyon van. Pasiból van öreg, fiatal, ronda, helyes, hetero, meleg…
- Amúgy egy vagy két komornyik kell? - kérdezi Uni.
- Egy elég - felelem. - Úgyis õ a szadibb, én csak akkor kérek ha muszáj. - Persze a vállamba harap, hiszen az ölében ülök.
- Kertész, szakács, pár szobafiú, hogy rend legyen és ennyi. Manó sofõrködik, az nem kell - teszi hozzá zsiráf.
- Nyald ki a manóét - morgom.
- Megvolt - jelenti be büszkén, mire Uni felnevet. - Amúgy olyan személyzet kell, aki nem nyit ránk, nem zavar meg sehol.
- Ezek olyanok, ne izgasd magad, cukifiú - mosolyog rá Uni.
Végül kiválasztunk mindenkit. A szakács egy idõsebb, negyvenes pasi, de nem kell neki bentlakás. A kertésznek sem, aki egy fiatal, hetero srác, frissen született, két kölyökkel. A szobafiúkból kettõ lett, egy vendégszobába kérték magukat, gyanúsan nem véletlenül. A komornyik egy idõsebb, karakteres arcú pasi, aki korábban egy francia kínzókamra felügyelõje volt. Kifejezetten tetszett a modora, Sergejnek is, így minden rendben, végzünk és Uni le is lép, mert meg kell mutatnia a régi kecót egy érdeklõdõnek.
- Szóval… a szobafiúk Scott és David, a szakács Mr. Carter, a kertész Michael, a komornyik pedig Moses, igaz? - Mindenki bólogat, ahogy a neveket olvasgatom. - Szuper. Sergej, akarsz mondani valamit? - kérdezem.

Sergej

Tudtam, hogy úgyis utánam jön. De amikor gyanúsan sokat motoszkál hátul, és már csak az eszem pici részéve érzékelem, hogy mire készül, kénytelen vagyok rákérdezni. 

- Mit csinálsz, manó?
- Gyereket – hogyaztarohadtfûzfánfütyülõ... Még!
Tetszik, hogy ilyen vadóc is tud lenni. Fenébe a seggemmel, ebbõl repetát kérek!

~*~
Reggel csöngetnek. Most már égetõ szükség van egy személyzetre, aki az orrára csapja a kora reggeli látogatóknak az ajtót. Manó mögé slattyogva ölelem át. Fázok. Persze, egy szál köpeny nem sok.
- Kis elõválogató volt és csak megbízhatóbbakat hoztam át. Akinek nem gond a melótok. - elfojtok egy ásítást. Ha nem is tetszene, elég nagy a pince, nem fogunk unatkozni se... - Menjünk be.

Lehuppanok a kanapéra, majd ölembe húzom a manót, és álmosan figyelem a bemutatót. Mint valami divatfelvonuláson.

- Amúgy egy vagy két komornyik kell?
- Egy elég. Úgyis õ a szadibb, én csak akkor kérek ha muszáj. - megharapom, méghogy én a szadibb. Szép benyomás, mondhatom!
- Kertész, szakács, pár szobafiú, hogy rend legyen és ennyi. Manó sofõrködik, az nem kell. - sorolom, úgy tûnik ezzel több tapasztalatom van.
- Nyald ki a manóét.
- Megvolt. - düllesztek, és élvezem a reakciókat. - Amúgy olyan személyzet kell, aki nem nyit ránk, nem zavar meg sehol. - persze, érdekes lenne hatásvadásznak lenni, de azért ez mégiscsak a mi ügyünk. Nem lenne jó, ha épp alul lennék, amikor...
- Ezek olyanok, ne izgasd magad, cukifiú. - anyád cuki...

Többé-kevébé hagyom a minidiktátort érvényesülni. Õ tudja, mit akar maga köré, a ház is kész nyeremény. A komornyik viszont teljesen a kívánságaim szerinti. Olyan kis... öreg. Nagypapis. Cuki. Méregetem õket, amíg manócska a listát olvassa.
- Szóval… a szobafiúk Scott és David, a szakács Mr. Carter, a kertész Michael, a komornyik pedig Moses, igaz? Szuper. Sergej, akarsz mondani valamit?

- Igen. Nem szeretem a kávé szagát. Gyilkolni képes vagyok, ha arra kelek. - dörmögöm. - És jó lenne valami felcímkézés, mert ez a sok név... nem vagyok telefonkönyv.

- Megtanulod. - zárja le a vitát prücsök, mire a nyakára harapok.

- Nem fogom. - vonok vállat, és hátradõlve húzom magam után. - A kacsák leléphetnek, ha kellenek, akkor tudni fogják. A kertbe meg nem akarok mûvészi alkotásokat. Zsiráfok, csillámpónik és egerek. Semmi mást. - halkan kuncog az ölemben a prücsök. - Ha valaki csönget, és még nem keltünk fel, csak akkor szóljanak róla, ha haláleset áll fenn. - fûzöm tovább, majd karjaim megszorítom az én kis bogaram-egerem körül. - Van ennek a minidiktátornak egy öccse. Nem túl nehéz betéveszteni. Dülledõ szemekkel fog megjelenni, és errõl a kis egérrõl fog kérdezõsködni. Rajta kívül az elõtéren túl senki sem jöhet, amíg nem kérjük.

- Igenis.

- Ez nem a katonaság. - legyintek. - Olyan Igenis, uram szöveg megteszi. Kacsák, lelépni.

- Elképesztõ vagy.

- Elképesztõen bunkó? - villantom rá csábos mosolyom.

- Kacsák? - néz rám felont szemöldökkel.

- Hát, olyan kis libasorban álltak, meg olyan fura arcuk is van...

- Csak ismeretlenek. - borzol hajamba ujjaival az én kis egerem.

- Amit akarsz. - legyintek. - Én azonban egy reggelit akarok. Mit kell ezért tenni? Napirendet írni a tollasoknak?

- Majd szólnak. Most jöttek. - dünnyögi a számra, elterelve a figyelmem kissé.

- Te melyiket kedveled? - nézek rá, mire összeszûkült szemekkel néz vissza rám. - Miért? A komornyik, azzal a szemüveggel, meg olyan nagypapis külsõvel... Nekem marhára bejön.

- Mondd, hogy nem buksz rá. - fintorodik el az ölemben, én pedig hüledezve nézek rá.
- Majd anyád! - hörrenek fel. - Az én zsánerem kimerült az én ölemben.

- A farkad? - szórakozottan néz rám, pontosan értve, mit akartam mondani. Egyre nagyobb a szája.

- Meg aki rajta szokott ülni. - nyújtok rá nyelvet, s élvezem a csókját. - De tényleg éhes vagyok.

- Akkor menjünk, és nézzünk kaja után. Nem lettünk kitiltva a konyhából vagy ilyesmi.

- Megnyugtató.
Dünnyögöm, és bevesszük a konyhát. Leültetnek, és terítenek, a semmibõl kajákat kerítenek elõ... és témára kerül a fizetés meg a bevásárlás is, majd a beszerzendõ és elintézendõ dolgok. Én csak hátradõlök, kiosztom Mózesnek, mi kell, és rábízom. Ha õrzött már olyan gyerekszobafélét, mint a miénk, akkor csak ért hozzá, nem? Õ csak bólint, és elmegy a szobafiúkkal rendet rakni. Ahogy egyedül hagynak minket, rávigyorgok a manóra, aki mellettem ül. Mert nem voltam hajlandó semmi tikett meg etikus izé miatt máshová ülni. A szájából akarok enni, szóval nem fogok az asztal túlfelére rohangálni.

-Tetszik. Tetszik, hogy itt vagy. És hogy én is itt vagyok. Meg hogy a kis baromfik is itt hápognak. De a legjobb az, hogy nem fáj a seggem.
S széles vigyorral bekapom a kis pirítósom, majd leöblítem mentateával. Ez marha jó... aztán megvárom, míg a manó epret kap a szájába, és letámadom. Nyami. Eper... 

David

- Igen. Nem szeretem a kávé szagát. Gyilkolni képes vagyok, ha arra kelek. És jó lenne valami felcímkézés, mert ez a sok név... nem vagyok telefonkönyv. - Mennyire picsa. Na, ezt a kávét azért majd megbeszélem velük.
- Megtanulod - jegyzem meg.
- Nem fogom. A kacsák leléphetnek, ha kellenek, akkor tudni fogják. A kertbe meg nem akarok mûvészi alkotásokat. Zsiráfok, csillámpónik és egerek. Semmi mást. Ha valaki csönget, és még nem keltünk fel, csak akkor szóljanak róla, ha haláleset áll fenn. Van ennek a minidiktátornak egy öccse. Nem túl nehéz betéveszteni. Dülledõ szemekkel fog megjelenni, és errõl a kis egérrõl fog kérdezõsködni. Rajta kívül az elõtéren túl senki sem jöhet, amíg nem kérjük.
- Igenis.
- Ez nem a katonaság. - Legyint. - Olyan Igenis, uram szöveg megteszi. Kacsák, lelépni.
- Elképesztõ vagy.
- Elképesztõen bunkó? - kérdezi.
- Kacsák?
- Hát, olyan kis libasorban álltak, meg olyan fura arcuk is van...
- Csak ismeretlenek. - Beleborzolok a hajába. Imádom, hogy ilyen.
- Amit akarsz. Én azonban egy reggelit akarok. Mit kell ezért tenni? Napirendet írni a tollasoknak?
- Majd szólnak. Most jöttek. - De szar fõnök lenne.
- Te melyiket kedveled? - He? - Miért? A komornyik, azzal a szemüveggel, meg olyan nagypapis külsõvel... Nekem marhára bejön.
- Mondd, hogy nem buksz rá. - Apakomplexus, szia.
- Majd anyád! Az én zsánerem kimerült az én ölemben.
- A farkad? - kérdezem jókedvûen.
- Meg aki rajta szokott ülni. De tényleg éhes vagyok.
- Akkor menjünk, és nézzünk kaja után. Nem lettünk kitiltva a konyhából vagy ilyesmi.
- Megnyugtató.
A kaja közben megbeszélünk mindent, ami most hirtelen fontosnak látszik. Sergej mellettem ül, nem akart elülni mellõlem, de nem is értettem, miért kellene.
- Tetszik. Tetszik, hogy itt vagy. És hogy én is itt vagyok. Meg hogy a kis baromfik is itt hápognak. De a legjobb az, hogy nem fáj a seggem.
Cuki.

- Majd teszek róla, hogy fájjon - jelentem be.
- Nagyon rázakkantál erre a megdugsz témára - jegyzi meg.
- Mert éhes vagyok, zsiráf - suttogom az ajkaira. - És ne kapok eleget enni - biggyesztem le az ajkaimat, mire felnevet, majd kapok egy csókot, közben ölel és simogat. Kezdek aggasztó szinten beleesni ebbe a melákba.

* * *

A nap további részében hu, de megetetett. A személyzet pakolt, ismerkedett a környezettel, de alig láttuk õket. Mi elvoltunk. A fürdõben, a kertben., a teraszon, az ágyban… és többségében az én seggem fáj.
De a másnap reggel borzasztóan tetszik. Lemegyünk, már terítve vár az asztal.
- Kellemes reggelt - köszöntöm Scottot, Davidet és Mosest. Mr. Carter épp valamit tevékenykedik. Vissza is köszönnek.  - Ha valaki kávézik…
- Mindent megoldottunk, Mr. Connor, Mr. Carter otthonról hoz nekünk kávét, így nincs illata. Ha így megfelel - fordul Sergej felé.
- Tökély - ásítja zsiráfom.
Megkapunk mindent, aztán kivonulunk a nappaliba beszélgetni. Én Sergej ölébe ülök, õ a hátamnak dönti a fejét és oda szuszog.
- Nos, fiúk - pillantok a szobafiúkra. - Gondolom, tudjátok, hogy mivel foglalkozunk - nézek rájuk. Bólintanak. - Akkor nem lesz gond, igaz? Nem szeretnék olyan dolgokat alkalmazni rajtatok, amiket általában.
- Nem lesz baj, uram - ígérik meg.
Megbeszéljük, hogy Moses segíteni is tud, hiszen van tapasztalata a takarításban is, a kínzásban is ha kell. Azonnal jelleggel kihívom a biztonságisokat és megcsináltatom a rendszert, szólok a személyzetnek, hogy orosz-veszély van. Délre elfáradok és szusszanva keresek Sergejt. A teraszon borozik.
- Na, csak nem hiányoztam - jegyzi meg enyhe sértettséggel.
- Ne hisztizz - sóhajtok fel és az ölébe bújok. - Mellesleg a kamra jól halad, majd szaladj le, nézd meg. És valami töltött hús lesz az ebéd, azt mondta Mr. Carter. - Elveszem a bort, belekortyolok, majd csókot lopok, bújok.
- Mi van veled, manó? Mi ez a bújás? - kérdez rá, mikor már majdnem a bõre alatt vagyok majdnem.
- Nem tudom. Most úgy érzem, mintha ne lenne elég belõled - suttogom.
Szerelmes lennék? Ez már az? És csak én érzem ezt?

Sergej

- Majd teszek róla, hogy fájjon.

- Nagyon rázakkantál erre a megdugsz témára. - és nem tudom, tetszik-e...
- Mert éhes vagyok, zsiráf. - közel van, szinte látom õt meztelenül mindenütt a házban... - És ne kapok eleget enni. - nevetve ölelem magamhoz. Kis egérke... És az enyém... Ideje hát, hogy jóllakassam az én kis éhezõmet.

~*~

Másnap ébredéskor terített asztal vár, és nem kellett egyikünknek sem hamarabb felkelni. Imádom. Pedig tegnap éjjelig fent voltam, hogy jóllakassam az én kis mignonomat.
- Kellemes reggelt. - jönnek a kacsák. Tetszik. - Ha valaki kávézik…
- Mindent megoldottunk, Mr. Connor, Mr. Carter otthonról hoz nekünk kávét, így nincs illata. Ha így megfelel.
- Tökély. - felõlem mindegy, amíg nem érzem a förtelem szagát...
Reggeli után a nappaliba vackoljuk magunkat. Tegapi programunk eléggé kifárasztott, így most az ölemben ülõ minimanó hátának döntöm a fejem, és ott pihizek egy sort, amíg a kacsák kissé be nem sorjáznak.
- Nos, fiúk. Gondolom, tudjátok, hogy mivel foglalkozunk. Akkor nem lesz gond, igaz? Nem szeretnék olyan dolgokat alkalmazni rajtatok, amiket általában.
- Nem lesz baj, uram.
Kupaktanács, ami hamar unalmassá válik. Munka, munka... Hát így élvezze az ember az életet? Elmegyek, amikor a kis cukker lakájjal dumál a prücsök, kiülve a teraszra, és a finom bort élvezve gondolok a nagy büdös semmire. Repül az idõ, míg én lustán járatom eszemet csak úgy akármin, ami eszembe jut. Még ebédelni is egyedül ülök le. Hallatlan!
- Na, csak nem hiányoztam. - kérdezem kissé duzzogva, amikor végre felbukkan a kis egérkém.
- Ne hisztizz. - ölembe ül, s talán kész vagyok megbocsátani neki. - Mellesleg a kamra jól halad, majd szaladj le, nézd meg. És valami töltött hús lesz az ebéd, azt mondta Mr. Carter. - szaladjon a halál... és ne lopkodd a borom. Ejj, ez már hiszti...
- Mi van veled, manó? Mi ez a bújás? - kérdezem, amikor már a szokásosnál is jobban törleszkedik hozzám. Imádom, nincs vele gond, csak nem szokott ilyen lenni.
- Nem tudom. Most úgy érzem, mintha ne lenne elég belõled.

- Tudod jól, hogy belõlem sosem elég. - hangom kissé önelégült, ahogy vigyorgok.

- Hülye... Néha olyan hangulat romboló tudsz lenni. - szuszog a nyakamba.

- Én? Ó, köszönöm. - komolyan mondom, mintha bókolt volna. - Azonban mielõtt én is hozzád hasonlóan élvezném az életet... - mi ez a szarkazmus a hangomban? - miért hanyagoltál mostanáig?

- Zsiráf. - kissé elhajolva fürkész engem végig. - A személyzettel beszéltem, meg a biztonsági szerkentyûket intéztettem. Nem jó? - és úgy néz rám, mintha a fejembe akarna látni.

- Jó. - mondom minden meggyõzõdés nélkül. -De azt intézhetnéd az ölembõl is. - vonok vállat, az üres poharat letéve az asztalra.

- Szóval hiányoltál. - és lassan elmosolyodik olyan görbével, ami nem nagyon tetszik nekem. - Tudod te is jöhetsz ám utánam, nem kell várnod, amíg én jövök.

- Nem vagyok én valami kölyök, aki sírva fakad mert nincs itt senki. Csak egyedül unatkozok. - vállat vonok, mintha semmiség lenne, holott életem legutóbbi évtizedét egyedül éltem le, és nem voltak ilyen gondjaim.

- Szóval hiányoztam. - és úgy néz rám, mintha tudna valamit, amit én nem. Bravó.

- Meg a halál.

Ki akarom hessenteni az ölembõl, de nem hagyja magát. Fénylõ szemekkel karol át, és hozzámbújva hajol ajkaimra. Dacból sem csókolok vissza, amíg nem harapdál nyelvének utat. Tetszik. Morogva karolom át, és visszacsókolok, de mielõtt elfajzanék, elhúzódik.

- Fáj a seggem. - ezzel minden próbálkozásom elejét veszi. Sóhajtva nevetek fel, majd hátradõlök.

- Rendben, kis egérke. Mára kapsz pihenõt.

- Milyen kegyes, zsiráf. - dünnyögi cinikusan, én meg a hajába borzolok, ahogy nekem dõlve hozzámbújik újfent.

- De csak mert a társaságoddal kárpótolsz, minimanó. - kuncogok a hajába.

- Tudom. Az én társaságom felbecsülhetetlen.

- Valami pöffeszkedik az ölemben. Felállnál, míg elhajtom? - kérdezem szórakozottan.

A következõ percek él nélküli vitával telnek, míg összebújva nézünk a semmibe. Én idõnként megcirógatom, õ meg megcsókol. Jó munkaelosztás. Tetszik. Amíg be nem lép a lakáj.

- Uram. - és rám néz. - Bizonyos Vladimir Deriska keresi önt. Az elõszobában várakozik. Mondjam, hogy alszik, és jöjjön vissza késõbb?

-Nem. Máris megyek. - Felállok, és amikor jönni akar velem a kis manó, komolyan nézek le rá. - Biztos tudják, hogy velem vagy, meg hogy kapcsolatunk van. Nem akarom, hogy tudják, mennyire komoly. Az oroszok elég... furcsák.

-Ez nem vita téma, égimeszelõkém. - lép az ajtó felé.

-Nem is. Maradj itt. Nem kell neked is céltáblának lenned. - azzal a szuszt is kicsókolom belõle.

-Negyed órát kapsz. Ha nem jössz vissza, akkor utánad megyek a pokolba is. - morogja, míg szorosan magához ölel.

-Igenis, minidiktátor.

Félvigyort eresztek meg felé, megvárom, míg visszaül, és rendelek még neki bort meg rágcsálni valót. Aztán megyek a fegyvertelen – ellenõrzötten – vendéget fogadni. Alig négy percig tart a találkozó. Utána a fürdõbe vetem magam, zenét kapcsolva, és tengersok hab alá temetem magam, hátha kiázik a fejembõl, amit hallottam. Nem akartam tudni... Hülye Romanov. Azt hiszi, újabb numerát kap, ha apám elrabolja? Még ha hajlandó is lennék a manón kívül más férfival lefeküdni, õ nem lenne az. Kényszerbõl se. Hülye! Engem kitagadtak, így az öreghez semmi közöm. A víz alá bukok, hogy szúró szemeim a habra foghassam.

David

- Tudod jól, hogy belõlem sosem elég. - Egoista vigyorba kúsznak ajkai.
- Hülye... Néha olyan hangulat romboló tudsz lenni - jegyzem meg a nyakának.
- Én? Ó, köszönöm. Azonban mielõtt én is hozzád hasonlóan élvezném az életet, miért hanyagoltál mostanáig? - kérdezi, és nem tudom eldönteni, hogy az él is mû-e, amivel kérdezi.
- Zsiráf. A személyzettel beszéltem, meg a biztonsági szerkentyûket intéztettem. Nem jó? - Örülhetne, hogy gondoskodom a jólétünkrõl.
- Jó. De azt intézhetnéd az ölembõl is. - Az üres poharat az asztalra teszi.
- Szóval hiányoltál. Tudod, te is jöhetsz ám utánam, nem kell várnod, amíg én jövök.
- Nem vagyok én valami kölyök, aki sírva fakad mert nincs itt senki. Csak egyedül unatkozok. - Mintha émn valami öleb lennék. Ch…
- Szóval hiányoztam.
- Meg a halál.
Ki akar tenni kényelmes helyemrõl, így inkább ölelve ragaszkodom, és csókolni kezdem. Eleinte nem csókol vissza, de amikor elkezdem rágcsálni az ajkait, készségesebb lesz.
- Fáj a seggem. - Elhúzok, hiszen érzem, hogy fel fog izgulni, na meg én is.
- Rendben, kis egérke. Mára kapsz pihenõt.
- Milyen kegyes, zsiráf. - Cinizmusom szinte szagolható.
- De csak mert a társaságoddal kárpótolsz, minimanó - jegyzi meg a hajamba nevetve.
- Tudom. Az én társaságom felbecsülhetetlen.
- Valami pöffeszkedik az ölemben. Felállnál, míg elhajtom? - kérdezi.
Megint kezdünk belemelegedni, de Moses megszakítja a csevegést.
- Uram - néz Sergejre. - Bizonyos Vladimir Deriska keresi önt. Az elõszobában várakozik. Mondjam, hogy alszik, és jöjjön vissza késõbb?
- Nem. Máris megyek. - Akkor mennék már én is, de nem enged. - Biztos tudják, hogy velem vagy, meg hogy kapcsolatunk van. Nem akarom, hogy tudják, mennyire komoly. Az oroszok elég... furcsák.
- Ez nem vita téma, égimeszelõkém - jelentembe. Nem megy egyedül orosszal találkozni.
- Nem is. Maradj itt. Nem kell neked is céltáblának lenned. - Kapok egy fullasztó csókot, amitõl én is picit engedékenyebb leszek.
- Negyed órát kapsz. Ha nem jössz vissza, akkor utánad megyek a pokolba is - mondom, ölelve.
- Igenis, minidiktátor.
Elvigyorodik és kisétál. Moses utána, de elkapom a kezét.
- Ha úgy látja, hogy baj lehet, ölje meg a vendéget, hiába fegyvertelen - nézek rá szigorúan.
- Igenis, uram. - Bólint, és elindul kifelé.

Eltelik a negyed óra - másodpercre pontosan, csak akkor megyek ki.
- Mosesv - nézek rá. - Hol van Sergej? - kérdezem, mikor nem találom a nappaliban:
- A fürdõszobában, uram - tájékoztat. Bólintok és elindulok a célállomásra.
Ahogy beérek látom, hogy a kádban fekszik, de épp teszteli a tüdeje kapacitását. A kád szélére ülök és a víz alatt megsimogatom a haját. Azonnal fel is bukkan, de már a mimikája jelzi, hogy nincs minden rendben.
- Mi történt? - kérdezem. - Miért keresett meg az orosz?
- Semmi közöd hozzá - prüszköli idegesen. Elkapom az állát és annál fogva fordítom magam felé. Erõszakosan próbálna elhajolni, de erõsebben tartom.
- Mi történt? - ismétlem meg a kérdést mélyen a szemébe nézve.
- Mondtam, hogy semmi közöd hozzá - jelenti be, de nem néz a szemembe.
- Ki tudom deríteni, hogy ki ez - jegyzem meg.
- Ne mássz bele a dolgaimba pöttöm - fújja, még mindig idegesen, de talán csalódott… vagy nem is tudom. Úgy döntök, hogy ne ütöm most tovább a vasat, elengedem, és kifelé indulok. Utánam szól, de nem figyelek rá, makacsul haladok a nappali felé, ahol felütöm a laptopot és megnézem a kapunál levõ kamera képét, majd elkezdem futtatni az arcfelismerõt. Viszonylag hamar kapok látszólag tökéletesen fals találatot.
A név eleve nem stimmel, így felsóhajtva csukom le a lapost. Felhívhatnám Ivant hogy ki ez, derítse ki, neki vannak Oroszban kapcsolatai.
Abban mondjuk igaza van, hogy semmi közöm hozzá. DE. Mivel kezdek egészen biztos lenni benne hogy szeretem és nem akarom elengedni, mert vele akarok élni, valamiért automatikusan jogot érzek arra hogy megtudjam, ha bánja valami. És az, hogy nem mondja el, lehet, hogy azt is jelenti, hogy neki csak a kecó kell meg a seggem. Meg néha a farkam…
Hirtelen egy kéz csúszik a tarkómra és masszírozni kezdi. Tudom, hogy õ az.
- Lenyugodtál? - kérdezem, hátra sem nézve.
- Te kaptad fel a vizet, hisztikirálynõ - feleli vissza.
- Nem vagyok hisztikirálynõ. - Elcsapom a kezét, felállok és vele szembe lépve a szemébe nézek. - Csak kezdek rájönni, hogy sokkal több vagy nekem, mint egy sokalkalmas dugópajti. Tudni akarom, ha bánt valami, mert ha neked szar, nekem is az - jelentem ki, mélyen a szemébe nézve.

Sergej

Minimanó az, aki végül megzavar a saját kis tépelõdésem közepén. Hiába néz rám azokkal a szemekkel, és tudom belül, hogy megbízhatnék benne, de valamiért egyszerûen képtelen vagyok. Nem tudom, nem akarom, hogy belekeveredjen. Romanov is van benne. Oroszok dögivel és lánctalpakkal. Ha valami baja esne...

- Mi történt? Miért keresett meg az orosz?
- Semmi közöd hozzá. - nem akarok most jópofizni, de úgy látom õ akkor is válaszokat akar, és hnem hagy elõle kitérni.
- Mi történt? - hiába bûvölsz, prücsök, nem akarom... Nem tehetem.
- Mondtam, hogy semmi közöd hozzá.
- Ki tudom deríteni, hogy ki ez.
- Ne mássz bele a dolgaimba pöttöm. - erre kifelé indul, elszántan, már tudom, mit akar. - Minimanó! Hallod, ne merd...

Az ajtó kattan utána. Morogva süllyedek újra a habok közé, majd fújtatva mászok ki a vízbõl, megtörölközve, valami köntöst kapok magamra, ezúttal teljesen összekötve. Nem a személyzet miatt, még ha csak a kicsi lenne is itthon... a nappaliban találok rá, a lapos elõtt ül, s habár az zárva elõtte, tudom, hogy már keres. Ha õ akar valamit, azt úgyis eléri, nem? Mögé lépve masszírozni kezdem a tarkóját. Túl sötét arcot vág, pedig még nem tudhat mindent.

- Lenyugodtál? - még hogy én...
- Te kaptad fel a vizet, hisztikirálynõ.
- Nem vagyok hisztikirálynõ. - ellegyint, akár egy legyet, és felállva végre rám néz. - Csak kezdek rájönni, hogy sokkal több vagy nekem, mint egy sokalkalmas dugópajti. Tudni akarom, ha bánt valami, mert ha neked szar, nekem is az.

Hosszú pillanatig állok odafagyva a kanapé túloldalára. Ha nem csak a szexrõl szól... akkor még mirõl? Mert õ nem lehet... Õ nem... nyelve dugom a köntös zsebébe kezeim, és nem nézek rá. Azokat a szikrázó röntgen szemeket nem bírhatom. Ajkam rágcsálom egy darabig, de nem igazán tudok mit mondani. Tudom, ha most elsétálnék, nem jönne utánam. Az én válaszomra vár. S ettõl úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki rosszalkodott.

Erre mit lehet mondani? Én is beszélgessek errõl? Egyáltalán, õ mikor döntötte ezt el? Õ az én szórakozásom, nem fordítva. Tudta, most is tudnia kell, hogy ez nem örökre szól. El fogok menni. Egyszer biztosan. Õ is megunna. Érzem, sápadt vagyok. Lezsernek próbálok látszani, míg az ablakra pillantok, s nem nézve rá egyáltalán megszólalok.

- Nos, nekem csak egy lyuk vagy. - ez a hazugság - Szép borítású lyuk, aki gazdag is. Szórakozni jöttem ide, és nem terveztem maradni örökre. - ez a féligazág. - Egy idõ után úgyis megunnánk egymást, minimanó, és elválnának útjaink. - ez pedig az én szemeim látta jövõ... az én igazságom. - Könnyítsük meg ezt egymásnak. - a szavak úgy remegnek a levegõben, mintha bomba robbant volna. Nem nézek rá most sem. Már-már közönyös arccal várom válaszát, de érzem, ahogy lassan újra visszasápadok.

- Nézz rám. - hangja halk, remeg, nem akarok ránézni, félek nem tetszene, amit ott látok. - Sergej! - szemeim lehunyom, mintha azzal süketté tehetném magam. - Nézz ide, vagy kitolom a szemeid, zsiráf!

Szemhéjam mögött megedzem, acélosítom, közömbössé teszem íriszeim, és szemem sarkából rápillatok. Miért érzem azt, hogy megbánás ül mégis bennük?

- Nem merj nekem hazudni. Te akartad, hogy sose hagyjalak egyedül, most meg te löksz el. - vagy kétségbeesetten akarja, hogy igaz legyen, vagy nem tudja, mit higgyen. Ahogy én sem.

- Én nem... - hangom rekedt, le is int, mint valami baszott karmester.

- Jól gondold át. Mert amit most mondasz nekem, az alapján fogok lépni. - hangja egyszerre fenyegetõ, és talán... talán kérlelõ is. Vizes hajamba túrok, majd fázósan összehúzom magamon a köntöst.

- Én... - bizonytalanul fordulok el tõle. Sosem szerettem ilyesmiben az igazat mondani. Könnyebb volt a biztos talajon maradni, de... most vékony jégen piruettezek. Elugrottam, de nem látom még a trapézt. - El akarok menni. - szólalok meg halkan. - Fél évet kérnék. Az alatt letudnám az volt életem gondjait. És aztán... Aztán haza akarnék jönni. Ha még várna valaki. - vállat vonok, s felmerül bennem, bár tudnám, mit gondol. - Nem akarom, hogy öcsisajt hazaérve csak egy csinos kis kupacot találjon belõled. Az orosz fagy és az orosz revans kemény. - hangom suttogássá halkul. - A Romanov apám túszulejtve zsarolni akar, hogy legyen újra a cicája. Most már tetszik neki a Démoni Sergej. Újra meg akarja dugni. De akár megyek, akár nem, csúnya lesz a vége.

- Tehát inkább itthon hagynám engem, hogy te kilyuggasd magad, a lyukad meg egy cári fasszal tömesd. - valahogy túl nemtödõröm a hangja, mégsem nézek rá.

- Anyám küldte ezeket az alakokat, csak ezért nem küldtem még õket melegebb éghajlatra. - sóhajtva masszírozom végig arcom, majd a kezem a tarkómra simítom. - Nem azért nem akarlak belevonni, mert... Nem szégyellek, vagy mert félek, hogy rád veti hálóját a sok ruszki. Hanem mert még akkor is, ha nem ismerem el... Vissza akarok ide jönni, és ugyanitt folytatni mindent.
-Mert gondolod, hogy csak úgy visszajöhetnél. - csevegõ hangja egyre közelebbrõl hallatszik.

-Ha nem vársz, akkor nem jövök. - hangom sikerül visszarántani a nemtörõdöm, carpe diem megtévesztõ dallamára.

-Nem foglak várni, zsiráf. - lehunyom a szemem, ezért lepõdök meg, mikor elõttem szólal meg. - Mert veled megyek. És ha még egyszer hazudsz nekem, a nyelved akármilyen tehetséges is, kivágom. Aztán addig duglak, amíg csak az én nevem fogod tudni hajtogatni.

-De...

Szavaim egy durva csókkal fojtja belém. Félek, amiért velem akar jönni, fogalmam sincs, mi vár ránk. Félek, valami nem kívánt következménye lesz ennek. De belül felmelegít, hogy ragaszkodik hozzám. Hogy esélyt ad nekem. Talán sokáig nem leszek képes a múlt teljes lezárása után sem beszélni az érzéseimrõl, mert amíg mások szemében néha a szálkát, enyémben a gerendát sem... De ragaszkodok hozzá a magam módján. Vagy már rég elmentem volna a telefon odaadása után. Õ is elmehetett volna, mert megpróbáltam elmarni magamtól. De vagy a szavaim nem értek célba, vagy jobban ismer, mint hittem, netalán gondolatolvasó... Szusszanva csókolok vissza, meg sem próbálva átvenni a csók vezetését. Hagyom, hogy öleljen, és szétmarja a szám. 

David

- Nos, nekem csak egy lyuk vagy. Szép borítású lyuk, aki gazdag is. Szórakozni jöttem ide, és nem terveztem maradni örökre. Egy idõ után úgyis megunnánk egymást, minimanó, és elválnának útjaink. Könnyítsük meg ezt egymásnak.
Most nagyon fájnának a szavai. Csalódott is lehetnék, ha nem azzal foglalkoznék, hogy embereket vallatok, és kiszûröm, mikor mondanak igazat. Van abban tény, amit mond, de nem igaz. Összességében semmiképp.
 - Nézz rám. - Hiába szólítom fel, nem teszi. - Sergej! - Ha már hazudsz, hazudj a szemembe. - Nézz ide, vagy kitolom a szemeid, zsiráf!
Szeme sarkából pillant csak rám.
- Nem merj nekem hazudni. Te akartad, hogy sose hagyjalak egyedül, most meg te löksz el.
- Én nem... - Erre így most nincs idõm.
- Jól gondold át. Mert amit most mondasz nekem, az alapján fogok lépni.
- Én... El akarok menni. Fél évet kérnék. Az alatt letudnám az volt életem gondjait. És aztán... Aztán haza akarnék jönni. Ha még várna valaki. - Miért hiszi, hogy megvárom, ha át akar verni? - Nem akarom, hogy öcsisajt hazaérve csak egy csinos kis kupacot találjon belõled. Az orosz fagy és az orosz revans kemény. - Még mindig egy kis szardarabnak hisz…? - A Romanov apám túszulejtve zsarolni akar, hogy legyen újra a cicája. Most már tetszik neki a Démoni Sergej. Újra meg akarja dugni. De akár megyek, akár nem, csúnya lesz a vége.
- Tehát inkább itthon hagynám engem, hogy te kilyuggasd magad, a lyukad meg egy cári fasszal tömesd - állapítom meg a tényeket.
- Anyám küldte ezeket az alakokat, csak ezért nem küldtem még õket melegebb éghajlatra. Nem azért nem akarlak belevonni, mert... Nem szégyellek, vagy mert félek, hogy rád veti hálóját a sok ruszki. Hanem mert még akkor is, ha nem ismerem el... Vissza akarok ide jönni, és ugyanitt folytatni mindent. - És én nem vagyok hajlandó ebbe belemenni.
- Mert gondolod, hogy csak úgy visszajöhetnél - jegyzem meg.
- Ha nem vársz, akkor nem jövök.
- Nem foglak várni, zsiráf. - Akármennyire vagy gyáva fasz, én akkor is tudom, hogy akarsz engem. És pont ezért nem engedlek egy egyedül. - Mert veled megyek. És ha még egyszer hazudsz nekem, a nyelved akármilyen tehetséges is, kivágom. Aztán addig duglak, amíg csak az én nevem fogod tudni hajtogatni.
- De...
Kurvára nincs de.
Elkapom és véresre marom a száját. Õ meg hagyja. Megint behódol nekem, de a testét most nem veszem el. Ez túl komoly dolog.

Amikor végzek, és már kellõen véres, a nyakára hajolok, és nem szívom, a szó legszorosabb értelmében megpróbálok belõle kitépni egy darabot. Felordít és a hajamnál fogva húzna le magáról. Mikor engedem, és a nyakát is szemlézem közben látom, hogy gyönyörû, vérzõ, vörös sebet hagytam.
- Ez bõven ott lesz egy darabig. Ha ránézel jusson eszedbe, hogy te sétáltál be az én életembe. De nem mész el akkor, amikor akarsz. Az elején szóltam, hogy ne gyere. Te jöttél. Most már az enyém vagy. Nem fél év múlva, nem tiszta, lerendezett múlttal, most vagy az enyém. Így, ahogy vagy, a múltaddal, a jeleneddel. Ez nem kibaszott akciófilm - simítok az arcára. - Ha itt lelõnek, belehalsz, mert ez valóság Sergej. Nem Die Hard meg Rambo, hogy kiirtod egyedül az ellenségeidet. Ha egyszer megadatott neked az a mázli, hogy aki mindent megadna neked szintén profi vallató és gyilkos, akkor ne próbálj nélküle ilyesmit intézni, értetted? - sziszegem. Nem felel. - Leszarom, hogy azt hiszed, bajom lehet. Bajom akkor is lehet, ha semmit nem teszek csak ülök a seggemen. De ha már van rá esély, hogy lerendezzük ezt, akkor megyünk. Együtt. Mert amikor az elsõ orosz lekémlelte a régi házamat, én is belekeveredtem. Már akkor, amikor beléptél az életembe, érted?
Még mindig nem felel, így megint az arcára simítok és magam felé irányítom a tekintetét.
- Most telefonálok, rendelek két jegyet és reggel megyünk hozzátok. Értetted? Kiszabadítjuk apádat, megöljük azt a kis köcsögöt, visszajövünk, és akkor megint megdughatsz, értetted? - kérdezem.
- Még mindig nem érted? - kérdez vissza suttogva. Elég gyenge lábakon áll már a próbálkozása.
- De értem. De te érted, hogy egy farok van, ami a seggedbe való? És az nem egy cár fiacskájához tartozik, hanem hozzám. Rám nõtt és nem rá. Megvolt az esélye, elkúrta. Most megbüntetjük, hazajövünk és elfelejtünk mindent, oké? Leszarom, hogy gyáva vagy kimondani, tudom, hogy pont annyira szeretsz és ragaszkodsz hozzám, mint fordítva. Tagadhatod, ha neked jobb, de tudom, hogy csak félsz. Pedig nem kellene. Mert nem hagylak el. Veled voltam, vagyok és leszek is, mert én így döntöttem.
Most néz rám elõször magától, mióta belekezdtem. Vajon…

Sergej

Számról a nyakamra hajol. Éles fájdalom mar belém, ahogy megpróbál kiharapni belõlem egy darabot, de amíg õ nem enged, képtelen vagyok letépni is magamról. Lüktet a nyakam, ég és fáj, de azok a szemek, amik úgy nézik, akár a mûvész a festményt...

- Ez bõven ott lesz egy darabig. Ha ránézel jusson eszedbe, hogy te sétáltál be az én életembe. De nem mész el akkor, amikor akarsz. Az elején szóltam, hogy ne gyere. Te jöttél. Most már az enyém vagy. Nem fél év múlva, nem tiszta, lerendezett múlttal, most vagy az enyém. Így, ahogy vagy, a múltaddal, a jeleneddel. Ez nem kibaszott akciófilm. - elõször ér finoman hozzám, én meg reszketek érintéséért. - Ha itt lelõnek, belehalsz, mert ez valóság Sergej. Nem Die Hard meg Rambo, hogy kiirtod egyedül az ellenségeidet. Ha egyszer megadatott neked az a mázli, hogy aki mindent megadna neked szintén profi vallató és gyilkos, akkor ne próbálj nélküle ilyesmit intézni, értetted? Leszarom, hogy azt hiszed, bajom lehet. Bajom akkor is lehet, ha semmit nem teszek csak ülök a seggemen. De ha már van rá esély, hogy lerendezzük ezt, akkor megyünk. Együtt. Mert amikor az elsõ orosz lekémlelte a régi házamat, én is belekeveredtem. Már akkor, amikor beléptél az életembe, érted? - nem szólok. Próbálok rájönni, hogy ez az egész mikor kezdõdött... - Most telefonálok, rendelek két jegyet és reggel megyünk hozzátok. Értetted? Kiszabadítjuk apádat, megöljük azt a kis köcsögöt, visszajövünk, és akkor megint megdughatsz, értetted?

- Még mindig nem érted? - kérdem halkan a padlótól, de valahol már ujjongok, hogy velem jön. Rizikós, de... biztonságban érzem magam.
- De értem. De te érted, hogy egy farok van, ami a seggedbe való? És az nem egy cár fiacskájához tartozik, hanem hozzám. Rám nõtt és nem rá. Megvolt az esélye, elkúrta. Most megbüntetjük, hazajövünk és elfelejtünk mindent, oké? Leszarom, hogy gyáva vagy kimondani, tudom, hogy pont annyira szeretsz és ragaszkodsz hozzám, mint fordítva. Tagadhatod, ha neked jobb, de tudom, hogy csak félsz. Pedig nem kellene. Mert nem hagylak el. Veled voltam, vagyok és leszek is, mert én így döntöttem.

Rápillantok. Tekintete komoly, arca dühös, mégis gyengéd... és türelmes. Õ velem akar maradni. Ceh, méghogy én szeretném... vagy igen? Ilyen téren elveszett vagyok, és a sírig tagadnám, talán kínzással se szednék ki belõlem, hogy egy kicsit is aggódok vagy féltek... mélyet sóhajtok, és aprócskát biccentek.

- Jó. - egy aprócska szó, mégis megenyhül arca, és arcomra simít.

- Látod, ment volna ez enélkül a hiszti nélkül is. Moszkvába két jegy rendel.

És olyan elégedetten táncol el a telefonjával, mintha egy nászútra hívtam volna. Ajkam rágcsálva fordulok a szobánkba. Táskát kapok elõ, telepakolom a cuccaimmal. Aztán felbukkan a manócska is, és a szobacirkáló kacsákkal szintén cuccolnak. A lakáj – szavaikból ítélve – a fegyvereket pakolja. Manócska telefonál, sürgölõdik, tervez. Még a vacsora alatt is a telefonon lóg, olykor rajtam végigsimítva, vagy a hajamban turkálva, míg elmélyülten telefonál. Én kikapcsoltam. Nem akarok gondolkozni. Vodkázok.

Este az ágyba hamarabb bújok. Amikor minimanó megjön a zuhanyból, mellémbújva rögtön mászik is hozzám, bújva, és átkarolva. Legalább ez nem változott. Azt hiszem, ez jó. Kicsit viharsújtotta embernek érzem magam.

- Minden rendben lesz, zsiráf. - súgja, mikor már azt hittem, hogy elaludt.

- Ha te mondod... - dünnyögöm a csöndbe.

- Élve fogunk hazajönni. - hogy lehet ilyen magabiztos?!

- Már ha a szüleim nem fojtogatnak meg... - csipetnyi irónia egy kis szarkazmussal, tõlem, neki.

- Dehogy fognak. Ha mégis, akkor szuvenírbe hazahozzuk ezét-azát. - dünnyögi álmosan. - De aludj, reggel indulunk a reptérre, de még elõtte megállunk itt-ott.

Nem kérdezek rá, talán nem is várja, mert már mélyen szuszog. Csak hallgatom az este csöndjét, és a talajt keresem a lábaim alól. Eddig olyan jól ment minden. Hogy keveredett így meg minden?

~*~

A reggeli sietõsen telt, utána gyors csomagolás, autóba pattantunk, némi fegyverért még megálltunk a kereskedõknél, majd a reptéren besoroltunk, gépre szálltunk. Már felhagytam az iránti idegeskedésemmel, hogy a manót féltsem. Tud õ az õ kis törpe méreteivel is ijesztõ lenni.

Most már a családi újraegyesülés a gondom. Manócskám nem zavar, nem kérdezget, én meg nem keresek kibúvókat. Egyszerûen csak kezét az enyémre simítja, és elõre néz. Hogy képes ennyivel lenyugtatni?

Ám mire leszáll a gép, és a hideg éghajlat a kabátunk alá férkõzik, Sergej a régi. Laza vigyor, zsebrevágott kéz, és bunkó modor. Még akkor is, mikor egy kis feketeöltözékes társaság gyûrûjében egy fájdalmasan ismerõs arcot pillantok meg.

- Elmegyek a poggyászért. - hangzik egy hang mögülem, és egyedül maradok, mogorván.

Tüntetõen nem mozdulok, várom vissza az én kis tücskömet. Így hát a kampánia mozdul felém. Közöttük egy asszony, kinek kora ellenére alig van ránca, csupán haja fordult tejfehérbe az évek múltával. Kék szemeire árnyékot vet valami, de valahol öröm is megbújik benne.
- Syna! Nyikolaj!

Viszafogott a hangja, látom, ölelne át, de nem mozdul, mert én nem nyitok felé. Hidegen nézek le rá, mert nem tudok másképp. Kidobtak, mint a szemetet.

- Üdv, néni. - szólalok meg azon a nyelven, amit manapság magaménak tudok.

- Haragszol rám. Megértem...

- Csak intézzük el ezt a szart, s itt sem vagyok.

Válaszolok zordan, és mennék, de ideér addigra a cuccokkal egérke is. A beálló csendben csak én látszom teljesen lazának. Mama... nos õ megértõn néz rám, majd kezet nyújt egérkének, aki immár teljes álarc alól néz rá.

-Liszin Doroteya. Hívjon csak Dorotynak.

-David Connor.
-Végre ezen is túl vagyunk. - vágok közbe, mielõtt kérdések rebbennének fel. - Mehetnénk?

-Da. 

David

- Ivan? Itt David - szólok bele, és végigsimítok Sergej combján.
- Mi a helyzet?
- Orosz kapcsolatok kellenek, megbízhatóak, cári család ellen. Holnapra.
- Este küldöm az sms-t a nevekkel.
- Köszi.
És kinyomom.
A fegyvereket reggel vesszük fel, a repjegy megrendelve, mindent intézek, õ csak vegetál. A hiszti után gyorsan beleegyezett mindenbe, én meg el is intézek mindent, ha már megyek vele.
- Minden rendben lesz, zsiráf - nyugtatom elalvás elõtt.
- Ha te mondod...
- Élve fogunk hazajönni.
- Már ha a szüleim nem fojtogatnak meg... - Oh, persze.
- Dehogy fognak. Ha mégis, akkor szuvenírbe hazahozzuk ezét-azát. De aludj, reggel indulunk a reptérre, de még elõtte megállunk itt-ott.
És én már alszom is.

* * *

Másnap indulás, megállás mindenhol, felhívni Ivan kapcsolatát, minden pipa. Annyira jól halad most minden, félek, ez a vihar elõtti csend. De nem szólok Sergejhez. Hadd emésztgesse, hogy hazatér.
Amikor odaérünk a reptérre, ki is szúrom a tömeget, de egy pillanatra adok esélyt a nagy családi találkozásnak.
- Elmegyek a poggyászért.

Azért fél szemmel figyelek, ha bántani akarják, készülök. Stílusos vagyok, kicsi számszeríjam a zsebemben lapul. Most már.
Ahogy visszaérek, a nõ a kezét nyújtja.
- Liszin Doroteya. Hívjon csak Dorotynak - mutatkozik be.
- David Connor.
- Végre ezen is túl vagyunk - jelenti be Sergej. - Mehetnénk?
- Da. 

És megyünk. Ahogy kilépek, picit megszeppenek. Mi a szar ez? Ezzel akarnak elvinni magukhoz? Mikor segítség kell? Ez azért kellemetlen…
- Ezzel jöttek elénk? - kérdezem, a kocsira mutatva.
- Gond van vele? - kérdezi álmosolyt villantva a nõ.
- Ez egy tragacs - sóhajtok fel. Ha már gecik vagyunk, tegyük az abszolút úrigecit.- Ilyenbe sem én, sem õ nem ülünk be - jelentem ki, és szétnézve meglátom a fekete öltönyös, fekete szemüveges, fekete hajú, a kezében Connor táblát tartó, luxusautóval értünk érkezettet. - Gyere édes.
És megyünk. Én élvezem, mindig is szerettem kicsit ledöbbenteni az embereket, de most sikerült is. Szerencsére eszük több van mint szépérzékük, és elöl mennek, miközben mi utánuk.
- Ez ki? - kérdezi Sergej, megszorítva a kezem.
- Ivan unokaöccse. Csak néma. Kivágták a nyelvét mikor elárulta Ivant a Triádoknak. Úgy tudom, csak Steve, igaz? - kérdezem, mire egy visszapillantótükrös bólintást kapok válaszként. Mellesleg anyád elég fura - szólalok meg.
- Nem tudom, ki tette az úri faszt épp egy perce - vigyorog rám.
- Bocs. Nem hagyom ki - rántom meg a vállam.
A kocsiban semmiségekrõl beszélünk. Többségében én. És inkább Steve-nek Ivanról. Sergej csendben ül, fogja a kezem, de nem szól, csak néha végigsimít a combomon.

A kecó, amihez megyünk hát… nem a legszebb. Ahhoz képest, hogy kik laknak benne, eléggé visszafogott. Ha nekem ennyi pénzem lenne, forogna az egész kibaszott villa. Napraforgó. Kiszállunk. Õk a kocsinál várnak minket.
- Steve marad - jelentem be. - Gyorsan szeretném tudni a részleteket és menni a dolog után, ha mindenkinek megfelel. Nem szeretnék itt a muszájnál több idõt eltölteni…
Nem tudom, mennyire ölöm le a családi idillt, egyáltalán lesz-e. Kicsit fura most minden. De akkor se zökkenek ki. Ha már õk ellökték, megmutatom, hogy Sergejnek remek élete van velem.

Sergej

Meglepõ látni, hogy a család mennyire... kegyvesztetté vált. Legalábbis emlékszem régen a hintókra, meg a csicsára és a sok pazarlásra, rongyrázásra.. Most meg egy olyan autóba akarnak ültetni, ami elég nagy mindõnknek, de esztétiailag...

- Ezzel jöttek elénk? - nosztalgiámból manó ránt ki.
- Gond van vele? - ez egy próbatétel, vagy tényleg ennyire rosszul áll a széna?
- Ez egy tragacs. Ilyenbe sem én, sem õ nem ülünk be. - vérzõ lelkecskémenek gyógyír a prücsök jelenléte, hogy csak így továbblép, amikor leblokkolok. - Gyere édes.

Azzal egy olyan puccos autóhoz kormányoz, hogy csak gyõzzem elrejteni, hogy nem lepett meg. Beülök, és figyelem az öltönyös alakot. Vajon a liliputinak itt mellettem mikor jutott erre is ideje?
- Ez ki? - szorítok kezére. Örülök, hogy itt van. Velem.
- Ivan unokaöccse. Csak néma. Kivágták a nyelvét mikor elárulta Ivant a Triádoknak. Úgy tudom, csak Steve, igaz? - bólint. - Mellesleg anyád elég fura.
- Nem tudom, ki tette az úri faszt épp egy perce. - vigyort villantok, próbálom magamat adni.
- Bocs. Nem hagyom ki.

Azzal az üres csendet kitölti a beszélgetéssel, engem meg kihagy belõle. Figyelem az ismerõs utcákat, a házakat, tereket, kanyarokat... Szinte ujjamon számolom a visszamaradt métereket... De a látvány más, mint vártam. Elöregedett, valahogy pompáját vesztette. Ha nem látnám az ismerõs szobrokat és tetõdíszeket, nem is szállnék ki. De várnak. Én meg pontot akarok ennek a végére tenni.

- Steve marad. Gyorsan szeretném tudni a részleteket és menni a dolog után, ha mindenkinek megfelel. Nem szeretnék itt a muszájnál több idõt eltölteni…
- Rendben.

Fogalmam sincs, hogy szállok ki a kocsiból. Csak a manó jelenléte bizsereg bennem. Mellettem lépked, önbizalmat merítek belõle, és a kastély felé tartó csoportot követjük. A lakáj itt nõ, kontyos, vézna, szigorú vonásokkal, igazi Nadja. Biccentek neki, kezébe nyomva a sétapálcám, amit az autóban horgásztam elõ kiszálláskor, a zakóm, cilinderem, mintha csak egy ruhafogas lenne, majd feljebb lépek.

- Privetstviya! - meghajol a személyzet. Hat tagú, mint öreg bútor, egytõl egyig ismerem mind.

- Nektek is zdrasztvujtye! - kurjantok a szertartásos csöndbe. Mindig vágytam rá, csak eddig nem mertem. - Ne fáradjatok a szobákkal, nem maradunk. Sietõs dolgunk van. - szólok, majd egy nénihez fordulok. - Vodkát hozz a szalonba, addig odafáradok, köszönöm. Üvegben, nem pohárban.

Azzal a kis kabalakulcstartómat átkarolom a vállánál, és faképnél hagyok mindenkit. Most én töltöm meg a csendet. A képekrõl lenézõ zord õsökrõl pletykálok, vagy a híresebb giccs-tárgyakról. Aztán a kék szalonba lépve levetem magam a fotelba, és az utánunk belépõ Dorotyra nézek.

- Na jó. Amíg ideér az italunk, addig mondd, mi a baj, hogy orvolhassuk, s tovább játszhassuk, hogy nem ismerjük egymást. - nézek a szomorúan villanó szemekbe.

- Nyikolaj...

- Kímélj. - legyintem le. - Sergej vagyok, te is tudod.

Ölembe húzom a kis prücsköt, és átkarolom. Ha ellenkezni is jutna eszébe, puhán a nyakába csókolok, finoman megharapdálva a nyakát, végig a vendéglátónkon tartva szemem. Nem rezzen. Helyes.

- Látom, azóta sem változtál.

-bRemek . Egy kis nosztalgia. - forgatom a szemem, és a feszes combra simítva ölemben felpillantok az érkezõ piámra. - Koccintsunk rá. - üveget ragadok. - A szülõkre, akik a buzeráns fiukat kitagadták, miután a cári segg megdugta. És a nap hõsére, aki a vén fószer farkát menti ki Romanov cári finnyásság kezei közül. - beleiszok az üvegbe.

- A pávákra, az elefántokra, meg a beszari nyulakra! - emeli üvegét manó. - Ezzel lépjünk tovább.

- Megtaláltad, amit kerestél? Vagy még bolyongasz? - újabb rébusz, amit nem akarok érteni.

- Lapozzunk. Romanov. Ivan. - kobozom vissza az üvegemet.

- Ma este héttõl egy bált rendez a cár. Te is meg vagy hívva. - mama tárgyilagos, de szemei engem isznak. - Pezsgõbontás után kellene menned vele tárgyalni. Azt mondta, addig élvezheted az életet.

- Remek. Hé, egér, hoztál csini rucit? Hallod, csicsába megyünk! - nézek az ölemben üldögélõre.

- Ja, Zsiráf. Remélem, a palotában nagy ajtók vannak, és beférsz az egóddal. - jön is a replika.

- Örülök, hogy megtaláltad azt, aki teljessé tud tenni. - õszinte szavak, mégis elhessintem.

- De még mennyire. Fõleg amikor néhanapján a seggemhez engedem. - kajánul vigyorgok fel, mire kapok egy vasvillás tekintetet. - Mint a házavatókor. Ugye, minimanó? Menjünk, és készülõdjünk a bálra. - felállok, és utolsó pillanatban kapom el az ölembõl pottyanó liliputit. - Gyere, drága, menjünk rendezni a toalettünket. Maga a híres Romanovika hívott meg minket. Hát köszönjük meg neki szépen...

Hangom lassan mélyül fenyegetõvé, és cápavigyorom is villantom. Látom, a fotelban ülõ karcsú alakot a hideg kirázza, bezzeg az én prücsköm hozzámtapad egy csókra. Lenyugszom. Letszem a manót, kézbe veszem a vodkát. Szó nélkül kanyarodok ki, és nyomomban az apró léptûvel a volt szobámba megyek. Csukódik az ajtó, én meg sóhajtok.

-Még egy ilyen beszélgetés, és újra emigrálok. - meglocsolom idegeim vodkával. - Miért is jöttem én vissza? - dörgölöm végig arcomat. 

David

- Privetstviya!  - He?
- Nektek is zdrasztvujtye! - csillan fel. Azt se tudom, mit akar, de azt látom, hogy felvette a ritmust. Aláz. - Ne fáradjatok a szobákkal, nem maradunk. Sietõs dolgunk van. Vodkát hozz a szalonba, addig odafáradok, köszönöm. Üvegben, nem pohárban.
Átkarol és úgy vezet,mint valami csajt. De nem zavar, élvezem a tekinteteket. Felszabadultan mesél undorítóbbnál undorítóbb dolgokat. Tetszik, hogy ennyire… görény.

- Na jó. Amíg ideér az italunk, addig mondd, mi a baj, hogy orvolhassuk, s tovább játszhassuk, hogy nem ismerjük egymást.
- Nyikolaj...

- Kímélj. Sergej vagyok, te is tudod.

Kedvem lenne itt helyben szexelni vele egyet. Iszonyat szexi.
- Látom, azóta sem változtál.

- Remek . Egy kis nosztalgia. Koccintsunk rá. A szülõkre, akik a buzeráns fiukat kitagadták, miután a cári segg megdugta. És a nap hõsére, aki a vén fószer farkát menti ki Romanov cári finnyásság kezei közül. - Micsoda gyönyörû revans. Tetszik, hogy nincs megszeppenve.

- A pávákra, az elefántokra, meg a beszari nyulakra! - teszem hozzá én is. - Ezzel lépjünk tovább.

- Megtaláltad, amit kerestél? Vagy még bolyongasz?

- Lapozzunk. Romanov. Ivan.

- Ma este héttõl egy bált rendez a cár. Te is meg vagy hívva. - Ú, partitime. - Pezsgõbontás után kellene menned vele tárgyalni. Azt mondta, addig élvezheted az életet.

- Remek. Hé, egér, hoztál csini rucit? Hallod, csicsába megyünk! - pillant rám.

- Ja, Zsiráf. Remélem, a palotában nagy ajtók vannak, és beférsz az egóddal.

- Örülök, hogy megtaláltad azt, aki teljessé tud tenni. - Ha tudnád, orosz kurva, hogy mennyire teljessé. Nyamm.

- De még mennyire. Fõleg amikor néhanapján a seggemhez engedem. - Imádom, hogy ennyire egyre jár az agyunk, komolyan… - Mint a házavatókor. Ugye, minimanó? Menjünk, és készülõdjünk a bálra. - Az ölébe kap. - Gyere, drága, menjünk rendezni a toalettünket. Maga a híres Romanovika hívott meg minket. Hát köszönjük meg neki szépen...
Csókol majd letesz és elindulunk. Régen hatalmas hely lehetett, mára csak szánalmas, hatalmas…

- Még egy ilyen beszélgetés, és újra emigrálok. Miért is jöttem én vissza?

- Mert gondoskodsz apádról öreg korában - gügyögöm neki, minden elérhetõ gúnyos és szarkasztikus hangnememet bevetve, ami persze neki nem tetszik.
- Manó! - villan rám a tekintene. Perszem, tudom, ideges, de azt is, hogy mivel nyugtatom meg. Ahogy meglátja, hogy elé térdelek, el is kezd lassabban levegõt venni. Gombolni kezdem a nadrágot.
- Igyekezz elélvezni, nem akarok elkésni - jegyzem meg, de már a számban is van, egy percet sem vesztegetek a buta részletekre.
Tudom, én mondtam, hogy no sex, amíg haza nem érünk egyen és renden, de most kifejezetten rákívántam, ahogy menõzött az anyjával. Másrészt elég régen volt akármi, hiszen az elmúlt egy-két napban túl elfoglalt voltam akármihez is.
Nyög, sóhajt, és tényleg, épp mire belemelegednék abba, hogy teljes hosszában a torkomig engedem, hogy még jobb legyen neki, el is élvez. Ajkaimat körbenyalva, elégedetten hajolok fel egy csókért, amit meg is kapok. Csak a szokásos, kevesebb harapással, hiszen meg kell jelennünk nyilvánosan.
- Megnyugodtál? - Vigyorog egy nagyot, majd bólint. - Akkor tervet kellene egyeztetni.
- Mire gondolsz? - kérdezi, és lassan tényleg készülni kezd, így hát én is.
- Két dologra. Az egyik, hogy együtt megyünk, egy percig sem titkolva, hogy együtt érkeztünk és így is akarunk hazamenni. És minden vágyam látni a cári segg arcát, ahogy rádöbben, hogy bukta, ez a nehezebb. Elveszti a lényegét a meglepetés ereje, és nagyon valószínû, hogy engem viszonylag hamar megpróbálnak eltávolítani a közeledbõl. - Már rajtam a tiszta ing és a nyakkendõ. Csiniben megyek, ahogy õ is. - A másik, ami nekem a szimpibb, de úgyis te döntöd el. - Elkezdem a nadrág alá kötözni a kis fegyvereket, a karmaimat, egy-két tõrt. Semmi zavaró. Az övbe dugom két mutatóujjam karmát,  elérhetõ helyre, ha gyorsan kellene. Azokkal vagyok a leghatékonyabb. - Külön érkezünk, bízva abban, hogy nem nyom fel senki, hogy ide együtt jöttünk. Itt van meglepetés, segíteni tudlak és csak akkor kell közbelépnem, ha apád már biztonságban van, mert szexi bájaiddal levetted a lábáról a cárköcsögöt. - Közvetlenül elé lépek. - Melyik a kivitelezhetõbb?  

Sergej

- Mert gondoskodsz apádról öreg korában. - amit mond, igaz, mégis idegeim kissé borzoltak. Sajna õ az, aki közel van hozzám. 

- Manó! - és lám, válasz helyett térdel, csomagol engem, én meg készülök a forró ajkaira.
- Igyekezz elélvezni, nem akarok elkésni.
Méghogy ki beszél. De nincs idõ válaszra. Alig ér hozzám, érzem, hogy mennyire felhúztam. Játékos, szenvedélyes, ahogy szeretem. Nem is kell sok, hamar elsülök, hisz az utóbbi napokban böjt volt meg cölibátus. Feláll, én meg egy lazább csókra kapom el, végképp lesimítva az idegeimet, és kifújom a levegõt.
- Megnyugodtál? - bólintok, vigyorom a helyén. - Akkor tervet kellene egyeztetni.
- Mire gondolsz? - kérdem, míg fehér inget kapok elõ, meg selyemkendõt, királykék nadrág-felsõkombót...
- Két dologra. Az egyik, hogy együtt megyünk, egy percig sem titkolva, hogy együtt érkeztünk és így is akarunk hazamenni. És minden vágyam látni a cári segg arcát, ahogy rádöbben, hogy bukta, ez a nehezebb. Elveszti a lényegét a meglepetés ereje, és nagyon valószínû, hogy engem viszonylag hamar megpróbálnak eltávolítani a közeledbõl. - fejben átgondolva teszem helyére az aranyórámat, hajam felét összefogom, hogy még felismerhetõbb legyek, meg persze ünnepélyesebb. Hosszú lett a hajam... - A másik, ami nekem a szimpibb, de úgyis te döntöd el. - figyelem, ahogy fegyverkezik, n csak a királykék-arany sétapálcám veszem fel, méreggel ellátott csicsa-gyûrûmet. - Külön érkezünk, bízva abban, hogy nem nyom fel senki, hogy ide együtt jöttünk. Itt van meglepetés, segíteni tudlak és csak akkor kell közbelépnem, ha apád már biztonságban van, mert szexi bájaiddal levetted a lábáról a cárköcsögöt. - elém lép, én meg végigmérem. - Melyik a kivitelezhetõbb?

- Az, ha ezt a szexi ruhát letépem rólad, és megduglak. - válaszolom lazán, de rekedten. Ing, és elegáns kis feszülõs gatya... megfejelve a frakkal, meg a selyemkendõvel... szemeimmel erõszakolom meg. - Menjünk együtt. Terjesszük el, hogy a kurvám vagy, akit mára felbéreltem. Meglepi is meg nem is. És legalább okot adhatok arra, hogy aki a közeledbe megy, annak kinyomkodhassam a szemeit.

- Tetszik, gazdám. - dorombolva simít mellkasomra, én meg magamhoz húzva megcsókolom. Csak úgy, finoman. Kopognak.

- Kifasz? - szólok ki nyájasan.

- Egy kis frissítõ.

- Nem kell. Józanul és eszméletemnél mennék partizni. A bérelt barátommal. - itt mindennek füle van... fõleg a személyzetnek, aki szerencsére ágyúsüketek.

- Azért.. - nyílik az ajtó. - behozom.

- Fûrészpor és mérgezett víz? Köszi, ingyombingyom, de nem élek ilyen szarral. Olyat eszek és iszok, amiknek az ára nagyjából a telek árával egyezik meg mostanság... Mondd meg annak a szatyornak, aki gondolom elõbb váltaná ki a férjét, mint a fiát egy szervkereskedelembõl, hogy hagyjon békén. Megkapja a faszit, én meg a Romanov golyóit a hülye nácié mellé. Gyûjtemény.

Õrült vigyoromra visszakozik. Helyes. Megigazgatom még a manó ruháját, alaposan végigtapogatva mindenütt, majd némi egyeztetés után kocsiba pattanunk, és elegánsan fél órát késve érkezünk a csiricsáré, kivilágított, dáridózó palotához. Nem kérnek az ég adta világon semmit tõlem. Millió õr mászkál ugyan, mégtöbb vendég... Bántja a szemem a rongyrázós, vakító magamutogatás. Régen legalább elegáns volt. Most meg... Undorító.

- Hé, pingvin!

Leszólítok egy pincért, és koktélt kapok. Belekortyolok, majd szájból kínálom meg a partnerem is. Már hallom a sutyorgást, helyes. Aztán a kiürült poharat a földre pottyantom, és kézen fogva a kis manómat a parkettra evezek. Bár a szám lendületes, azért van idõm körbenézni.

- Páva a bejáratnál. - súgom a fülébe, megharapdálva, az intimitás illúzióját keltve.

- Az a fehér-arany bájbuzi? Bassza a szépérzékem.

- Elfajult. Jesszus, hogy néz ki? - felnyögve nézek le a prücsökre. Szemeim orgazmizálnak a látványtól. - Ide fog jönni. Tutira. A pezsgõbontás elõtti utolsó számra lekér, és utána meg felkalauzol. Maradj a közelben. Igyekszem rövidíteni az egésze. Elõbb jussunk négy fal közé. Túl sok az õr. - súgom a nyakára, tudván, hogy hallja. Bármit is hallasz vagy látsz, késõbb, hármasban intézzük le, okés? Játszd a szerepet. - búgom mély hangon a fülébe, õ pedig olyan fülledt pillantást vet rám, hogy menten felállok.

-Igenis, gazdám.

Elkalauzolom magunkat a parkettrõl. Még pár mozdulat testközelben, és a drága rucimba élvezek a hangjától. Õ poharat vesz, megitat, meg gyümölcsöt adogat, én meg magamhoz ölelve taperolom. Ahogy nézem, nem én vagyok az egyetlen, aki a saját nemével tündököl ma este. Szórakozottan lóbálom meg a sétapálcám, egyenesen a hátam mögött közelítõ cári-csóka kezére ütve. A csillogó mindenfaszban látom, ahogy jön, de eljátszhatom, hogy a társaságom lefoglalt. A lötty végigfolyik rajta, újabb indok, hogy ne táncikáljon velem.

-Nyiko... - a hangtól a gerincem csikorog. - Sergej. Örülök, hogy eljöttél. - az igazi orosz. Nyájas magánhangzó-nyújtás, és hideg hang. Pókerarcot rántok, s magamhoz karolva a pöttömöt megfordulok.

-Némá, udvari szajha. Látod, te is ilyen sokra viheted velem. - dorombolom a csodás ajkakra, míg a páva les.

-Igenis, gazdám... - hogy lehet ilyen erotikus? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy most azonnal leölöm a kukkolót, hogy a desszertes asztalon dughassam meg ezt a... csábítót.

-Gyere velem, Sergej. Amíg ruhám átöltöm... - célozgatás, meg szemcsillogás... úristen, ha hozzámér, impotens leszek. - Addig mesélhetnél az elmúlt éveidrõl.

-Ó, szívesen. - csöpögök a nyájasságtól, látom a picuri a mellkasomra borul, hozzám tapadva, míg lopva kiröhög. Fenekére csapok. - Úgyis van némi elintézetlen ügyünk... - micsoda kétértelmûség... - Mutasd az utat, Evgeniy. Eugénia... - felnevetek, hiszen régóta így csúfolja a néz ezt a.. szánalmat itt elõttem. Lehajolva súgok újra a kicsikém fülébe. - A golyói az enyémek. Világos?

Eugén nem szól, hogy ne hozzak társaságot. Talán õt is akarja? Majd a halálomon túl! Belemarok még egy utolsót a kerek kis kézbeillõ popsikba, és megyünk a bájgúnár után aki pöffeszkedve vonul a tömegen át. Viszket a tenyerem. 

David

- Az, ha ezt a szexi ruhát letépem rólad, és megduglak. - Úgy néz, hogy ahh. Akarom de késni nem kéne. - Menjünk együtt. Terjesszük el, hogy a kurvám vagy, akit mára felbéreltem. Meglepi is meg nem is. És legalább okot adhatok arra, hogy aki a közeledbe megy, annak kinyomkodhassam a szemeit.
- Tetszik, gazdám - simítok végig a mellkasán, de kopognak.
- Kifasz?
- Egy kis frissítõ.
- Nem kell. Józanul és eszméletemnél mennék partizni. A bérelt barátommal.
- Azért behozom.
- Fûrészpor és mérgezett víz? Köszi, ingyombingyom, de nem élek ilyen szarral. Olyat eszek és iszok, amiknek az ára nagyjából a telek árával egyezik meg mostanság... Mondd meg annak a szatyornak, aki gondolom elõbb váltaná ki a férjét, mint a fiát egy szervkereskedelembõl, hogy hagyjon békén. Megkapja a faszit, én meg a Romanov golyóit a hülye nácié mellé. Gyûjtemény.
Miután alaposan végigtaperolt, elindulunk.
A bál helyszíne valamivel szebb, de eléggé giccsparádé.
Leszólít egy pincért, a szájából itat, én meg imádom, hogy összesúgnak mögöttünk.
- Páva a bejáratnál - rágcsálja meg a fülem.
- Az a fehér-arany bájbuzi? Bassza a szépérzékem.
- Elfajult. Jesszus, hogy néz ki? Ide fog jönni. Tutira. A pezsgõbontás elõtti utolsó számra lekér, és utána meg felkalauzol. Maradj a közelben. Igyekszem rövidíteni az egésze. Elõbb jussunk négy fal közé. Túl sok az õr. - Most a nyakamat csókolgatja. - Bármit is hallasz vagy látsz, késõbb, hármasban intézzük le, okés? Játszd a szerepet - suttogja, nekem meg bejön ez a kurva szerepkör.
- Igenis, gazdám.
Ahogy szórakozni kezdünk, lassan megjelenik a páva is.
- Nyiko... Sergej. Örülök, hogy eljöttél.
- Némá, udvari szajha. Látod, te is ilyen sokra viheted velem - feleli gúnyosan, ajkaimra csókolva.
- Igenis, gazdám... - felelem, a lehetõ legtöbb alázattal.
- Gyere velem, Sergej. Amíg ruhám átöltöm... Addig mesélhetnél az elmúlt éveidrõl.
- Ó, szívesen. Úgyis van némi elintézetlen ügyünk... Mutasd az utat, Evgeniy. Eugénia... A golyói az enyémek. Világos?

Csak megyünk és megyünk. Már vagy tíz perce. Rég magunk mögött hagytuk a tömeget, az embereket, a hangokat, de ez a fasz csak megy meg megy. Egyre idegesebb vagyok, hogy mit tervez.
Pillanatokkal késõbb kiszúrok magunk mögött pár õrt. Kezem a karmaimra siklik, de mielõtt jelezhetnék Sergejnek, már körbe is vettek minket.
Necces helyzet. Sergej nem moccan, ahogy én sem.
- A játszótársad megvár itt, a többiekkel, rendben? - kérdezi tõle a bájbuzi. Sergej, azt hiszem, eléggé bízik bennem, így bólint. A szemén látom az aggodalmat, de bólint és elindul az elõttünk levõ ajtón befelé.
Ahogy egyedül maradok a gorillákkal, gyors helyzetfelmérést csinálok. Négyen vannak, egyesével dupla akkorák, mint én, ami viszont jól jön. Lassúbbak.
Nem mozdulnak, én sem, aztán hirtelen mind egyszerre. Mire bentrõl hallok egy meglepett nyögés-félét Sergej részérõl, mozdulok, õk meg szintén.
Négy, épp rám lövõ embert kikerülni lényegesen nehezebb lenne, mint egyet, így kettõt gyorsan kiiktatok a szemébe dobott karommal. A sarokhoz bújok, pont annyi idõm van, amíg elõszedek mindent.

Miután megvakítottam õket sorban, már nem volt kihívás elmetszeni a torkukat. Bentrõl kifelé Sergej kiabálása hallatszik, a nevemen szólítgat, gondolom, ott csak a lövéseket hallani. De én halálos nyugalommal szedem össze a holmijaimat és lépek be a szobába.
Ami fogad, felbasz. Sergej valami kínpad-féléhez kötve, alulról meztelenül.
- Ugye tudod, hogy most minden kilógó testrészedet levágom, bájbuzi? - sziszegem idegesen.

Sergej

Túl nagy a csend. Eugénia meg csak megy, s nem törõdik azzal, hogy minket szórakoztasson. Ez vajon rossz vagy jó ránk nézve? Látom, ahogy körbevesznek minket, és tudom, hogy rábízhatom ezeket manóra, de...

- A játszótársad megvár itt, a többiekkel, rendben?

Lenézek a kékekbe. Szerepébõl nem esik ki, így remélem a meglepetés erejével hat majd a behemótokra. Ott merem hagyni. Inkább már magam miatt remegek. Ahogy zárul az ajtó, rám veti magát. Ellépnék, de a földre lök, holott izmai nem tengenek túl... Mifasz? Egy pillanatra elszédülök. Mit csókolt ez a számba? Bizsergek és elnehezülnek a tagjaim, sajnos eszméletnél maradok. Figyelem, ahogy a fura asztalféléhez vonszol, és felkötöz rá

- Az én kis kurvám leszel. Nem fogod megbánni. Újra visszavesz a család, és mindenki boldog lesz. Mostanra már az apucikád is otthon lehet.

- Nem... - hangom szétmázolódik, a kép forog.

- Bizony, nm eresztelek el.

Vigasztal, hogy kintrõl egyre nagyobb a dulakodás hangja. Minimanót hívom, mert bár a testem kezd újra magához térni zsibbadtságából, le lettem láncolva. Lövések durrannak, aggodalom rágja magát szívembe. Hallom magam üvölteni.

- Vége. Meghalt.

És olyan vigyort mereszt rám, hogy a fogait egyenként lökném ki könyökömmel. Nem értem. Nem... mit.. hogyan? Nem. Én tudom, hogy nem halt meg. Ennyitõl egészen biztosan nem. Odakint csend honol. Lépéseket hallok, vagy csak a szívem tamtamol? Közben a nadrágom is lekerül, én meg érzem már az ujjaimat. Gyilkos szemmel nézek a kéjenc cárovicsra. És lám, pillanatokon belül nyílik az ajtó, és hallom a hangot, amit annyira vágytam.

- Ugye tudod, hogy most minden kilógó testrészedet levágom, bájbuzi?

- Hogy...?

Eugén... -ia dühödten lép a falhoz. Nem számítottál rá, hogy az én kis kurvám az én gazdám is, mi? Megkönnyebbülve sóhajtok, ahogy maga mögött a minimanó elbarikádozza az ajtót, és nyugodtan odalép, hogy kioldozzon. Csókot is kapok, majd figyelmét a pávára fordítja,amíg én kissé ügyetlenül visszaöltözök.

- Oké, zsiráf? - kérdez rám se nézve, el van foglalva azzal, hogy a sápadtra ijedt alakot fojtogassa... vagy levegõhiány miatt ilyen színû?

- Igen. A golyóit még mindig én akarom. De elõbb kicsit élõbbnek kell lennem. - motyogom, míg a bárpultról italt töltök magamnak.
- Csak gyõzzem visszafogni magam.

Amíg én próbálok magamhoz térni, manócskám az asztalra kötözi a cárovicsot, és röpke fél óra alatt olyan válogatott kínzások között zongorázik végig, hogy csodálom, hogy a fekvõ még életben. Szája sajnos betömve, nehogy túl hamar bukjunk le. Lassan én is képes vagyok megmoccanni, így odamegyek az asztalhoz, és a sétapálcám tokját lehúzva a vékony párbajtõrfélét felvillantva úgy vágom le róla az úgyis cafatokban lógó nadrágját, hogy közben a húsába is mélyebben belevájok. Közben a manó nekilát módszeresen a füleit levagdosni. A herezacskóját átszúrom, és felboncolva kiszedem belõle a kés kis heréjét.

- Újabb szépség a gyûjteményembe... - gügyögöm, majd a kis formalinos dobozkámba pottyantom õket. - A tiéd, drága. Teljesen.

Közben az ujjaitól válik meg a páva, majd a lábujjaitól, a farkából... Gyönyörködöm benne, míg poharamban az italomat lötykölöm. Élve hagyjuk õt. Mert úgyis ki tudja, mikor vérzik el. Hadd találjon rá így valaki.

- Most már nyugodt szívvel letagadhatom, hogy innen bárkit is ismerek.

Nézek nyugodtan a manóra, aki lecsillapodva törli meg magát, bár a vérpöttyök úgyis olyan szexivé teszik. Ha nem lenne még egy szeme a kis pávának, amivel kukkolhatna, most máris nekiesnék, és minden vágyam kiélném rajta. Helyette csak seggébe marva húzom le egy csókra.

- Menjünk, egy kis szuvenírt gyûjtsünk még a palotából, és húzzunk el. Vár az ágyunk otthon, meg pár beteljesülésre váró ígéret...

- Nem lesz ebbõl baj? - néz a még élve nyöszörgõ, taknyos-nyálas unormányra.
- Van még nyelve? - emelem fel a szemöldököm.
- Se ujjai...

Úgy látszik, egyre gondolunk. Sose tudnák ránk bizonyítani, hiszen már nem létezek... hála egy régi rendõri ismerõsömnek, már semmilyen formában nem vagyok élõ, létezõ. Fantom vagyok, aki akkor született, amikor négy éve cirkuszba álltam. A tökéletes alibi. Derekánál karolom át a manót.

-Mit szeretnél a házadba? Faliszõnyeg, perzsaszõnyeg? Kinai váza? Bármit megkapsz, minimanó. - duruzsolom a fülébe. - Fogjuk, és a hátsó ajtón angolosan távozzunk. 

David

Ahogy belépek, mint a köcsög érezné, hogy veszélyben van. Nyugodtan hagy mozogni. Sejtettem, hogy testi ereje az semmi. Vagy ha van is, sokkal jobban be van szarva, minthogy használja. Eloldozom Sergejt, és ahogy mozog, látom, valamit beadott neki. Hm…
- Oké, zsiráf? - kérdezem, de már a nyakánál fogva tolom a kínpadhoz.  
- Igen. A golyóit még mindig én akarom. De elõbb kicsit élõbbnek kell lennem. - Okké.
- Csak gyõzzem visszafogni magam.
És elkezdem. A szexmegvonást, a száraz csirkét, mindent megtorolok rajta. Szépen, sorban. Egy hibája volt csak: Sergejhez ért. Ez az egy. Az apja nem érdekel, de Sergej tabu. Mindenkinek.
- Hol van az apósom? - kérdezem, mikor még Sergej tisztul.
- A nyaralómban - suttogja fájdalmasan. Hazudik.
Visszatömöm a száját és kiszúrom az egyik szemét. Amikor kisikította magát, ismét kérdezek, ekkor viszont már õszinte.
- A ház pincéjében.
- Ugye, megy ez - mosolygok rá.
- Akkor életben hagysz, ugye?
- Hogyne hagynálak - paskolom meg az arcát. - Csak elõtte minden kilógó testrészedtõl megszabadítalak - fejezem be elmebeteg vigyorra és visszatömöm a száját.

Amikor Sergej magához tér teljesen, elveszi ami kell neki.
- Újabb szépség a gyûjteményembe... A tiéd, drága. Teljesen.
Míg én élvezkedek, õ iszik. Amikor végzek, tényleg életben hagyom. Megígértem neki.  
- Most már nyugodt szívvel letagadhatom, hogy innen bárkit is ismerek.
Ahogy kitombolom magam és õ is jól van, megnyugszom.
- Menjünk, egy kis szuvenírt gyûjtsünk még a palotából, és húzzunk el. Vár az ágyunk otthon, meg pár beteljesülésre váró ígéret... - mondja, miután elváltunk egy csók után.
- Nem lesz ebbõl baj? - kérdezem.
- Van még nyelve? - Az már nincs.
- Se ujjai...
Átkarol és elindulunk kifelé.
- Mit szeretnél a házadba? Faliszõnyeg, perzsaszõnyeg? Kínai váza? Bármit megkapsz, minimanó. Fogjuk, és a hátsó ajtón angolosan távozzunk. 

- Kell a tökömnek ettõl a díszbuzitól akármi is. Csak menjünk, felfordítja a gyomrom ez a giccsparádé, engedjük  ki az apádat és húzás haza.
Kit még megcsodálja a mûvemet, és meg is jegyzi, hogy milyen jó, ha pici vagyok, gyorsabban le tudok gyûrni ilyen gorillaembereket. Amikor kiérünk a bálterem közelébe, meglátunk egy õrt. Sergej lép oda, és mond neki valamit, gondolom azt, hogy az úr kéri, ne zavarják egy ideig. A hátsó ajtónál megtaláljuk a pincelejáratot is.
Sergej apja totál ki van ütve. Sóhajtva állapítom meg hogy támogatni kell kifelé, és így is teszünk. Egy õr jön szembe csak, akinek Sergej azt mondja, hogy az öreg sokat ivott, haza kell vinni.
A kocsiban én vezetek hazafelé, az apja hátul, Sergej mellettem. A lepukkant kis kecónál leparkolok, és kiszállok.
- Hívom a repteret - mondom neki, és adok a szájára egy csókot. Amíg felveszik, hallom a beszélgetést.
- Mi történt? - kérdezi.
- Mi történt volna? Megoldottuk. Remélem, már nem fogtok zaklatni, nem vagyok rtok kíváncsi - fintorodik el Sergej.
- De fiam…
- Akkor nem voltam a fiad, amikor kiderült, hogy buzeráns vagyok. Most se legyek, amikor milliomos lettem.
Végszóra veszik fel, én meg eldarálom, hogy mit akarok, de a kis diszpécser csaj lesokkol. Vihar miatt csak holnap reggel indul gép. Addig aludni kell valahol, hiába van már hajnal, ma nem indítanak, mert egy gépük így is majdnem lezuhant. Lefoglalom hát a jegyeket és Sergej felé fordulok, félbeszakítva a nem is tudom már mirõl hablatyoló mamát.
- Reggel indul csak gép. Keressünk egy hitelt vagy maradunk? - kérdezem.

Sergej

- Kell a tökömnek ettõl a díszbuzitól akármi is. Csak menjünk, felfordítja a gyomrom ez a giccsparádé, engedjük ki az apádat és húzás haza.

Jó ötlet. Hát így teszünk. Az ajtó elõtti pusztítást élvezem. Tudtam, hogy sokan voltak, de ez a sok vérzõ test... Már-már örömömben szökdécselek a bálteremnél az õrhöz, hogy a cárfattyú leitta magát, és épp mosakszik, öltözik, csak késõbb zavarják, ha nem jönne le. De egyébként is fáj a feje, (meg még eze-aza) szóval ne zavarják. Aztán irány a pince. Összeszedjük az öreg fószert, ledumálom az õrökkel, hogy az én részeg papimat viszem haza, majd autóba pattanunk, és irány haza.
- Hívom a repteret. - szól minimanó, kapok egy csókot, én meg az elénk sietõ mamához fordulok.
- Mi történt?
- Mi történt volna? Megoldottuk. Remélem, már nem fogtok zaklatni, nem vagyok rátok kíváncsi. - válaszolok vállat vonva, mintha valami büdöset szagoltam volna.
- De fiam…
- Akkor nem voltam a fiad, amikor kiderült, hogy buzeráns vagyok. Most se legyek, amikor milliomos lettem.
- Mi nem akartunk...

- Nem a faszt. Hagyjatok élni. Ne keress, mert visszajövök és elvarrom a szálakat. Nem akarom, hogy ismerjetek, vagy hogy közöm legyen hozzátok.

- Akkor maradjatok legalább ma estére.

- Eszemben sincs. Mondtam. Elintéztem, és mostantól nem ismerjük egymást. - kíméletlen vagyok, de nem tudok megbocsájtani sem.

- Reggel indul csak gép. Bravó. - Keressünk egy hitelt vagy maradunk?

- Nem maradok. Vízáagyat akarok, és kacsalábon forgó házat. Itt én fizetek, pet. - Hangom ígéretektõl rekedt, és mély.

- Igenis, gazdám. - teszik ez a kiéhezett tekintet, amivel végigmég.

- Akkor rakodjunk ki, és húzzunk el.

A papámat kihúzom a hátsó ülésrõl, és elegáns mozdulattal legyintem a felesége felé. Aki annak súlya alatt rogyadozik, hiszen a nõ alig van ötven kiló vasággyal.

- Do svidaniya!

Kiáltok, majd búcsút intek, és behuppanva az autóba padlógázzal startolunk el. Elhaladunk pár hotel elõtt, mire megtaláljuk a megfelelõt. Minimanó becsekkol, én meg a kis üzletükben nézek szét. Megkapjuk a szobakulcsot, és húzunk is felfelé. Szerencse, hogy nincs liftesfiú... Manó ruháit cibálom már az elsõ emelet elhagyásakor. Túl szexi és túl... Kívánatos ebben a puccos ruhában. Alig érünk fel, már majdnem teljesen meztelen a drága. Ellépek tõle, holott mindketten legalább acélkeménységû faszt rejtegetünk a gatyánkban, és körbenézek.

- Zsiráf...

- Helytelen, pet. - szólalok meg, és vállam felett izzó szemekkel nézek hátra.

- Gazdám. - ragadozó pillantását a padlóra fordítja, míg kecses, szándékosan csábító léptekkel elém áll, és lassan térdre ereszkedve a nadrágomtól megfoszt. - Engedd, hogy kielégítselek. - súgja a farkamra, majd egyszerre bekap, én felnyögök, és hajába túrok.

- Pet... Olyan... Forró és tehetséges... Kurva jó szád van. Erõsebben! - és teljesíti a kérésem. Mielõtt elélveznék, hajánál fogva rántom le magamról, zihálva nézek rá sötét szemekkel. - Fürdõt!

- Igenis, gazdám.

Feláll, és út közben elpotyogtatva az utolsó ruháját is eltûnik a fürdõ felé. Én pezsgõt ragadok, és lecsupaszítva magam követem õt. Olyan látvány fogad, amire nem számítottam. A kád szélén ül, egyik lába a földön, másik a kád peremén, és magát ujjazza. Kiszárad a szám, az üveg megcsörren a kezemben.

- Gazdám... - és a harmadik ujja is eltûnik benne. - A farkad...

Nem tudja végigmondani. Ismerem ezt a kifejezést, úgy tûnik a gyönyörpontját érte el. Inni töltök, és kortyolva az italomból csókra hajolok hozzá, újra megitatva õt. A kádban lévõ forró vízbe ereszkedek, és magam után húzom finoman a minimanót is. Egybõl a farkamra telepszik, én meg csípõjére szorítva késztetem megállásra, mert szégyenszemre korán elsülök.

- Olyan szexi voltál ma... - búgom a fülébe, megrágcsálva azt, hogy a pillanatnyi szünetet kitöltsem. - Az... az ing, meg annak a buzinak a vérpöttyei rajtad... - nyakát falom végig, szexi kis jeleket hagyva rajta végig. - Amikor hallottam... - felnyögök, ahogy megszorítja izomgyûrûivel a farkam, cserébe az ujjaim nyomát marom oldalára. - A... a... golyókat, azt hittem egy pillanatra, hogy igaza van a gecinek... De ahogy felbukkantál...

Vállába harapok, fájdalmasan felkiált. Kihasználom a pillanatot, finoman megemelem õt, és visszarántom a farkamra. Két kézzel kapaszkodik a kismedence méretû kád szélében, hátravetett fejjel felnyögve, visszhangzik a palota. Csípõjét megmozgatja, én pedig a gerincét csókolom forrón, amíg érem.

- Erre a pillanatra várok... napok óta. - combján karmolok végig, figyelve a vörös csíkokat. - Én csak a tiéd, és te csak az enyém. - állát megfogva fordítom hátra a fejét, hogy egy durva csókra ellophassam ajkait. - Egy kibaszott gyûrût veszek majd neked, hogy lássa a világ is, hogy foglalt vagy.

- El... El akarsz jegyezni? … gazdám? - nyög ahogy erõsen rántom magamra, felnyársalva õt.

- El én. Kurvára az enyém leszel. És kurvára... Nem osztozok! - egyre mélyebbre és egyre határozottabban lököm magam belé. - Nem csak a segged meg a pénzed kell nekem. Hanem a szórakozás is, amit nyújtasz, amióta rádakaszkodtam. - lehúzom magamról, és magam felé fordítom, majd újra a szûk lyukba furakodok. - Nem szabadulsz tõlem, hallod, minimanó?

- Igen... - Elhalón sóhajtja, és egyszerre nyögünk fel, ahogy a csúcsra érünk.

- Az enyém vagy. - köré szorítom a karjaim. - Velem vagy... - súgom ahogy lassan kezdem összeszedni magam. - Fontos vagy... - Búgom bõrére, puha csókot adva vállán egy nagy vörös foltra, és kihúzódok belõle. - És bizonyítani van egy életem, hogy nem szabadulsz tõlem.

- Zsiráf... - bújik a nyakamhoz, reszketegen véve a levegõt. Mélyebbre merülök a vízben vele, hogy ne fázzunk a szokatlan éghajlat hûvös levegõjétõl.

- És a cár levágott golyóira, - vigyort eresztek meg felé. - Szeretem a segged is.

- Csak a seggem? - hallom a halk súgást a nyakam felõl.

- Talán... - valahogy az a nagy arcom megint összement, a hangommal egyetemben. - Talán téged is, manó. És egyszer majd leírom neked, vagy ha elég tökös leszek, ki is mondom. Addig érd be a tökömmel. 

David

 - Nem maradok. Vízágyat akarok, és kacsalábon forgó házat. Itt én fizetek, pet. - Ahogy kimondja, belemegyek a játékba.
- Igenis, gazdám. - Hogyne mennék, remegek érte.
- Akkor rakodjunk ki, és húzzunk el.

Miután kidobta a papát, irány egy menõ hotel  és már a liftben gatyáig vetkõztet. Le se sajnálom, ha esetleg van kamera, ahogy beérünk a szobába, már tényleg remegek.
- Zsiráf...
- Helytelen, pet.
- Gazdám. - Lepillantok a padlóra, nem zökkenek ki. Elé lépek, és elhelyezkedem. Tudom, mit akarok, és azt is tökéletesen jól tudom, hogy õ is akarja! Ó, de még hogy akarja. - Engedd, hogy kielégítselek. - Gyorsan kezdek, in medias res, nincs idõ a lazsálásra.
- Pet... Olyan... Forró és tehetséges... Kurva jó szád van. Erõsebben! - És én erõsebben csinálom, õ meg nem olyan sokára el is élvez. - Fürdõt!
- Igenis, gazdám.

Miközben beérek, ledobálom a ruháimat, majd bent megengedem a vizet. Közben eldöntöm, hogy meglepit okozok neki, így mire beér, már tágítom magam. És van is meglepi. Meg nekem is, mert ahogy belép és szólítom, sikerül jó helyre csúsztatni az ujjam és beszéd helyett csak nyögök.
Õ nem siet közben, inni tölt magának, majd én is kapok a szájából, de aztán a vízbe megy és én követem. Azonnal a farkára. Mert mit tököljek tovább.
 - Olyan szexi voltál ma... - dorombolja a fülembe. - Az... az ing, meg annak a buzinak a vérpöttyei rajtad… Amikor hallottam... - Rászorítok jutalomképp, hogy ilyen õszinte. - A... a... golyókat, azt hittem egy pillanatra, hogy igaza van a gecinek... De ahogy felbukkantál...
Most õ az, aki ki akar harapni belõlem egy darabot. - Erre a pillanatra várok... napok óta. Én csak a tiéd, és te csak az enyém. - Megfogja a vállam és maga felé fordítja a fejem. - Egy kibaszott gyûrût veszek majd neked, hogy lássa a világ is, hogy foglalt vagy.
- El... El akarsz jegyezni? … gazdám? - nyögök fel, de nem tudom, hogy a farka vagy a szavai miatt. Kicsit talán mindkettõ.
- El én. Kurvára az enyém leszel. És kurvára... Nem osztozok! Nem csak a segged meg a pénzed kell nekem. Hanem a szórakozás is, amit nyújtasz, amióta rád akaszkodtam. Nem szabadulsz tõlem, hallod, minimanó?
- Igen...
És elélvezünk. együtt, mintha így lett volna komponálva.
- Az enyém vagy. Velem vagy... Fontos vagy... És bizonyítani van egy életem, hogy nem szabadulsz tõlem.
- Zsiráf... - Elérzékenyülve bújok a nyakához. Hát akkor õ is szeret?
- És a cár levágott golyóira, szeretem a segged is.
- Csak a seggem? - kérdezem suttogva.
- Talán... Talán téged is, manó. És egyszer majd leírom neked, vagy ha elég tökös leszek, ki is mondom. Addig érd be a tökömmel.
Talán. Persze, zsiráf. Sosem fogod nekem bevallani, de én tudom. És ez elég. Mert én is szeretlek…

* * * Négy évvel késõbb * * *

- Toni pasija kicsit fura, nem? - kérdezem, és a szájába adok egy újabb pirítóskockát, kaviárral.
Mostanában jól megy minden. Sok a meló, de egyik sem nehéz és mindketten keresünk. Így nincs gond a pénzre…
- Neked az angol herceg se lenne jó - nyalja le szája szélérõl a kajamaradékot. - Hisztis picsa vagy.
Morcosan pillantok rá, de azért lehajolok egy újabb csókért.
- Még jó, hogy ezt a hisztis picsát szereted - jegyzem meg elhajolva.
- Ja, tényleg. Milyen jó nekem - sóhajt fel.
Lassan hajolok vissza ismét, de a csók gyorsan olyan lesz, mint eleinte volt és pillanatokkal késõbb már a földön landol minden, én a korlátnak dõlve hagyom, hogy lehúzza a nadrágot és kitöltse a vágyát.
Mert szeretem. Minden pillanatában, akkor is, amikor fasz, akkor is, amikor bújik, még akkor is, ha sosem mondta ki, hogy szeret. Jól esne, ez tény, de nem szorulok rá, hiszen érzem, tudom és látom. Itt van, velem van és soha nem volt még semmi fennakadás.
Én kimondom ha eszembe jut vagy csak úgy, õ meg mindig elüti valamivel a témát. Mert így van jól.
Már szóba került a visszavonulás is egyszer, de Sergej még nem unja, hogy embereket bántunk. Nekem meg jó így, mocskosul sokat fizet, és még szórakozom is. Aztán majd lesz valami. Egyszer mindennek vége van. De tuti nem bukunk le. A rendõrfõnök nagyon hálás amiért kibeleztük a lánya elrablóját. Azóta még csak gyorshajtásért sem állítanak meg.
Minden tökéletes, királyok lettünk, s ez így van jól. Csak így lehet és sehogy másképp, hiszen tökéletes páros vagyunk.

Kihúzódik belõlem, mire felnyögök, de nem hagy megfordulni, csak a fülemhez hajol, és amit mond végigborzong a testemen, átszáguld mindenemen és kisajtol egy könnycseppet a jobb szemembõl.
- Szeretlek, minimanóm.
Igen. Királyok vagyunk. És mindketten szerelmesek…

  _______________


Köszönöm, Lau! Imádtam, imádlak és tartson örökké ez a villám-sorozat, mert nem tudnék nélküle létezni lassan. :D

<3

 
Olvasó, köszönjük! Még ha egy kis kritikát is írnál... *-*