Név: Scott Adams
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Lenon
Kor: 19
Külső leírás: A legelső ami szembetűnik rajta az embereknek az a finom vonású, már-már abnormálisan tiszta és jóképű arca. Mindehhez tépett, mézszőke, itt-ott barnás tincsei csak még jobban hozzájárulnak, egyesek szerint csak a szárnyak hiányoznának a hátáról. Ők nem tudják, hogy azokat a puha, világos ajkakat mennyire gúnyos és lekezelő megjegyzések hagyják el néha, főleg ha a kinézetével zaklatják. Aranybarna szemei ilyenkor villámokat szórnak, bár azt már ügyesen kitaktikázta, hogy másképpen ne mutassa az érzéseit. A háború az ő pofikáját egyáltalán nem viselte meg, sőt. Inkább a teste bánta, ugyanis azon jópár heg található. Ezek nem mély vágások, éppen ezért fehér bőrén fel sem tűnnek annyira. Izomzata a kiképzések jóvoltából neki is vannak, bár nem lett egy kigyúrt állat, csak éppen annyira erős, amennyire még jól áll neki. Úgy teljes egészében gyönyörű teste van és ehhez nyugodt, kellemesen mély hangja. Nem is csoda tehát, hogy minden második főmufti ágyba akarja vinni. Balszerencséjükre ez a kutya nem ugat, viszont annál nagyobbat harap. A verekedés nem az ő stílusa, de újabban ha a helyzet megkívánja (márpedig Stef mellett elég gyakran) akkor beveti magát. Ilyenkor nagy szerencséjére csak kevés katona célozza meg a fejét, ugyanis a többség szívesebben látná maga alatt, mint a földön agyonverve. A ruháira áttérve, ő speciel sokkal jobban szerette a gyalogos egyenruhát, így hát amíg nem szólnak érte ebben szokott lenni. Ez egy teljesen sötét együttes, hosszú szárú fekete csizmával, amit egyébként a légierős egyenruhánál is ugyanúgy hord. Az egyenkabát alá általában szintén sötét ruhákat vesz fel, alá pedig a dugipisztolyait teszi, amiket még az egyik parancsnoktól lopott el. A fegyver félelmetesen jól áll a kezébe, ugyanakkor idillrombolóan hathat azok számára, akik eddig ártatlan kisangyalnak képzelték. De hiszen ez háború uraim, ne felejtsük el… egyenruhán kívül másban nem sokat látni, bár néha még terepszerkót és pizsamát is szokott felvenni, bár ez helyzettől függ. Tulajdonképpen majdnem minden jól áll neki, még mások ruhái is, ő de sokan képzelték már el a sajátjaikban… meg anélkül. Nem hiába, ez a jóképűség eléggé betesz neki. Többnyire táskát is hord magával, ebben elsősegély csomag, papírok és toll, mert ami kell, az kell. Kiegészítőket nem igazán hord, csak egy fülbevalót a bal fülében (még a bevonulása előtt kapta az édesanyjától), de azt a haja úgyis eltakarja. Egyenruhája belsejébe beleírta, hogy szabadság. A fekete anyag miatt ezt úgysem látja senki (csak a fényben), de ő tudja, hogy ott van.
Jellem: Nos mivel amerikai gyerkőcről beszélünk, aki ráadásul még az amerikai álomba is született bele, szinte alap tulajdonsága a nagy fantázia. Gyerekkorában számtalan képzeletbeli barátja volt, akiket imádott, és akiket folyamatosan mesélésre bíztatott, főleg a világ rejtelmeiről. Az állítólagos barátok meséi pedig mind pozitívak voltak, nem hiába, hiszen mégiscsak mesékről beszélünk. De Scott szentül hitte, hogy mindezek valósak, és nem a képzelet szüleményei. Milyen naiv, naiv kisgyerek is volt… aztán Moszkva egy időre darabokra tépte az álomképeket, azok pedig pillangóként tovaszálltak. Scott immár csak a tanulásra koncentrált, ebből pedig hamar kiderült, hogy igen jó képességű gyerek. Bár nehéz volt beilleszkednie, egy barátja legalább volt, és ez mentsvárat biztosított neki. A katonai kiképzés és a háború azonban ezt is tönkretette. Halálközeli élmények, félelem, harag… ezek mind-mind csak halmozták fel benne a lelki szennyet. Túl jó volt ő ehhez az egészhez, nem illett a képbe. Sokáig még a társai lelki szemeteseként is funkcionált, de jólelkűsége miatt mindenkit végighallgatott, és idővel meg is tanulta elzárni magát ezektől a problémáktól. Ez erősítette őt, ahogy Stefan feltűnése is. Ez tartotta benne a lelket, nem omlott össze a sok kegyetlenség ellenére sem, sőt, megpróbálta mindezt ő is átvenni, hiszen a háború erről szól. És éppen mikor már sikerült neki, mikor kezdte magát a megfelelő helyen érezni barátja ismét eltűnt, ő pedig teljesen üres lett. Előjött a lázadó énje, ami valahogy azóta se tűnt el teljesen. A parancsnok és közte történtekkel még mindig nem békült meg, ő szentül vallja, hogy nem meleg, és egyik ocsmány háború sem fog azt csinálni belőle. Az érzékeny lelkülete valahol itt nyomódott el. Kemény lett, már nem kötődött túlzottan senkihez és semmihez, egyetlen vigasza lett a papírja és a tolla. Ezekért viszont ölni tudna, akár még Stefannak is beolvas, ha túl sokat kérdez felőlük. Szóval megérett a feladatához, egyedül azzal a ténnyel nem tudott mit kezdeni, hogy az ő arca „angyalias”. Legalábbis néhány társa szokta így nevezni, bár ezt elengedi a füle mellett. Már semmilyen érzelem nem látszik meg rajta, de azért a hanglejtéséből eléggé érezni, mikor küld el a picsába. A háború óta keveset mosolyog, a repülést viszont szereti, az olyan szabad érzést kölcsönöz neki. Nem tervez lázadást, nem rendbont, nem agresszív, de felállított magának bizonyos szabályokat, és ezekből a legfontosabb: kiállni a saját elképzelései mellett.
Élettörténet: Mint minden kisgyerek, ő is azt gondolta, hogy léteznek tündérek, létezik igaz szerelem és a happy end minden nehézség ellenére garantált. Hogy is nevezik ezt? Igen, amerikai álom! Na, ő maximálisan ebben nőtt fel. A szülei maguk voltak a bevándorlás minta amerikaijai, anyja angol, apja pedig orosz származású. Az ő találkozásuk szerelem volt első látásra, így hát, mint a szép tündérmesékben rögtön el is érték mindent, amit akartak, szép ház, édes kisfiú, állandó munkahely… DE! Egyvalamivel nem számoltak. Mégpedig azzal, hogy az álom Amerika mellett ott van még a zord, válságokkal és a készülő háborúval küszködő hazájuk… bár az anyának nem lett volna muszáj visszamennie, az apa erősen meg lett fenyegetve az orosz állam jóvoltából, akiknek mint tudjuk még Amerikába is elér a keze. Ha nem is, apuci már semmiképpen nem merte kockáztatni ennek az ellenkezőjét, túl sokat jelentett már a mostani élete. Így hát ha fájó szívvel is, de felpakolta a kis családját, és visszamentek a szülővárosába, Moszkvába. Moszkva, Moszkva, te édesen zord Moszkva… Scott elég hamar kénytelen volt rájönni, hogy itt bizony nem teremnek tündérek, se bájitalok, sőt, még csak sima virágok sem. Megrendíthetetlen képzeletvilágának itt lett vége, nem élt többé ábrándokban, hanem a kemény életben. Az iskola szigorú volt, az orosz nyelv nehéz, és maguk az orosz gyerekek is. Egyedüli vigasza az utcán lófráló srác volt, akiről nem tudott sokat, de azért remekül elvoltak ők ketten. Aztán ahogy nőttek Scottnak fontosabb elfoglaltságai lettek, például leérettségizni, vagy legalább egy papírt szerezni arról, hogy éveken keresztül nem csak aludni járt be a suliba. Ez sikerült is neki, de mint kiderült hiába volt, hiszen az akkori helyzetek miatt szinte lehetetlenné vált normális munkahelyet találni. Scott már majdnem be is állt a szalagmunkába belebetegedett apja mellé, de szerencséje volt. Egy magasrangú tiszt éppen az első napján látogatta meg az üzemet, és magához szedett pár szerinte jó kiállású srácot, aki rövidesen a haza hasznára lehet. Scott nem rajongott túlzottan az ötletért, hiszen valljuk be ő nem Oroszországban született, és hiába volt félorosz, nem gondolta a hazájának. Ám ez Sergej elvtársat a legkevésbé sem érdekelte, Scott alkalmasnak bizonyult és kész. Persze, mint ahogy semmi, úgy ez a jószándékú beajánlás sem volt ingyen… Scott nem csak a hadseregbe, de rövidesen az ágymelegítők sorába is beállhatott. Eggyel nem számolt csak az elvtárs, hogy a szöszi nem adja olyan könnyen magát. Szépen lejáratta a tisztecskét a többi újonc előtt, és ezzel együtt majdnem az élete is lejárt. A fejéhez egy igen szépen kidolgozott pisztoly szegeződött, és elég lett volna két másodperc hozzá, hogy a koponyája tartalma a falon kössön ki, de ne felejtsük el, hogy az amerikai álom szülöttjével van dolgunk! A kis mázlis ezt is megúszta, mégpedig a gyalogság parancsnokának jóvoltából. Ő megakadályozta a halálát, és mivel a kiképzés is éppen akkor futotta az utolsó fázisait, át is helyeztette a gyalogságba. Ezek után pontosan egy nappal kitört a háború (csak nem tudott valamit a gyalogos elvtárs?). Scott itt látta viszont régi barátját, Stefant, aki nem kicsit lepődött meg azon, hogy a srác itt van. Ezer másik helyen szívesebben lett volna, de ezt hozta a sors, ezt kellett szeretni… Marokkóba is együtt kerültek, ahol szegény fiút teljesen kinyírták lelkileg. Már az első ütközet után öngyilkos hajlamai voltak, legszívesebben egy sarokba húzódott volna, hogy fogcsikorgatva várja a halált, de nem lehetett, más csak azért sem, mert Stefan ott volt vele… az ő keménysége neki sem engedte, hogy elhagyja magát. És pont, mikor már éppen talpra állt volna, Stefan eltűnt. Ekkor kicsit megkattant, rájött az „egyszer élünk bakker, akkor tegyünk is meg minden állatságot, amit csak lehet” szindróma, és ez számtalan rossz döntést eredményezett. Legelőször nagy mennyiségű alkohol elfogyasztásához, de mivel háborúban vagyunk, ez kéremszépen orvosi alkohol volt. Igen, majdnem az összeset lehúzta, az orvosok meg nem kicsit voltak dühösek rá. Majdnem ismét főbe akarták lőni, de akkor jött a gyalogos ezred parancsnoka, hogy ismét megmentse. Innentől már senkinek nem volt kétséges, hogy a férfi odáig van Scottért, egyedül az ő leamortizálódott agyának… viszont egyáltalán nem ellenkezett, mikor a parancsnok tovább ment, sőt. Le se tagadhatta volna, hogy tetszett neki, csak másnap reggel tette meg. Ő tényleg nem akart ilyenné válni, csak kisiklásnak tekintette a dolgot, és onnantól elkerülte a parancsnokot. Egészen az Oroszországba való visszatéréséig nem beszélt senkivel, még a visszatérő Stefan sem érdekelte. Ilyentájt kezdett el írogatni, főleg az érzéseit vetette papírra, de nem oroszul, hanem angolul. Ez volt a garancia, hogy nem olvassák el. Pár nap múlva a légierőhöz került és itt is kiképezték, majd Stefannal egy repülőbe rakták. Addigra még inkább előjött belőle a lázadó énje, és elhatározta, hogy ezentúl semmi olyanra nem lehet majd rávenni, amit ő nem akar. Hadbíróság elé kerülés? Fontolgatja. Ha ez az ára a szabad akaratnak, hát legyen…
Hobby: Újabban Stefan után koslatás, de ezen kívül szívesen gyakorolja még az olvasás és az írás művészetét. Egyszer nagyon régen író akart lenni, csak azzal nem számolt, hogy egy könyvet egy életen belül be kell fejezni. És a háború jóvoltából ez nehézkes…
Foglalkozás: Pilóta
Extrák: Kiskorában mindig is egy tukánt szeretett volna, de mivel csak papagáj jutott a sorstól fogta magát és kitömte. ÉLVE! Na jó, azért azt nem. De ezt, mint állandó lakberendezési tárgyat magával hurcolja mindenhová… tényleg mindenhová. Nem, nem vonzódik a hullákhoz, csak imádja a társai megrökönyödött fejét nézni, mikor szóba kerül, hogy „Ugyan, ezzel a kislányos fejjel semmit sem nézek ki belőled”. Nos, egy üvegszemű, agyontépázott-kitömött madár láttán már azért kinéznek belőle egyet, s mást. Stefan volt az egyetlen, aki máig csak röhög rajta, őt valahogy nem győzte meg a dolog Scott kegyetlenségéről. || Sok fegyvert ismer, ezt tekinti a háború egyetlen pozitív hatásának. Sok kedvenc költője van, szinte mindig lapul egy vers az egyenruhái zsebében. Ezek az ő védőtalizmánjai. || Tud oroszul, angolul és németül is (utóbbit önszorgalomból tanulta meg) || Alternatív, saját világ. || Foglalt, Leojé
Képinfo: tori-ru (http://tori-ru.deviantart.com/)
| Engedélyezve: |
2012. 09. 23.
|
Módosítva: 2013. 10. 19. 02:19:17
Módosította: Kawaii
Státusz: Aktív
|
