|
|
Karakter megtekintése
| Kép |
|
| Tulajdonságok |
Név: Daniel Dismay
Kategória: Fantasy
Feltöltő: LastBreath
Kor: 26
Külső leírás: A férfiúi faj egyik mintapéldánya. Szemet gyönyörködtetően szép vonásaival; finom, kecses mozgásával, kellemes mosolyával, gyönyörű szemeivel, arisztokratikus orrával, enyhén dús ajkaival, lapockáig érő koromfekete hajával. Olyan, mint egy földre szállt angyal... A látszat csal (?). Nem is tudom hol kezdjem. Az ő esete bonyolult. Amnéziájának köszönhetően külseje összefügg mindazzal, amit egészen eddig felfedezett magán. Amit jelenleg önmagáról tud, hogy kivételesen jól néz ki. Legalábbis ezt régebben még elmondhatta magáról. Hosszú haja kissé zilált, tarkóján sötétkék szalaggal van összefogva. Bár a szalagot kitépte hajából hirtelen támadt dühében. Frufruja részint szemébe lóg. Bőre puha, ugyanakkor tele van horzsolásokkal, ajka fel van repedve és a vér is rászáradt már. Hajdanán csodálatos szemei elgyötörtek és rémültek. Hosszú, dús szempillái kusza gubancban pihennek. Ruhája szakadt és kopott ennek ellenére azt is lehetne feltételezni hogy régen a legfinomabb anyagok fedték testét, amik mostanra kifakultak és megkoptak. Talán nemes lehetett.
Jellem: Mit is tudnánk elmondani egy amnéziás férfi jelleméről? Ez egy nehéz kérdés, és nem egyszerű rá választ adni. Zavarodott és kétségbeesett. Bizonytalan. Fél. Nem csak attól retteg, hogy hol van és miért nem emlékszik semmire. Sokkal inkább aggasztja az, hogy mit követhetett el, amiért egy ilyen helyre zárták? Ki ő egyáltalán? Milyen ember volt? Tele van megválaszolatlan kérdésekkel. Feje állandóan fáj, sokszor szédül. Egyre kétségbeesettebb. Ott ahol van semmi ismerőset nem talál. Úgy érzi lassacskán kezd beleőrülni a tudatlanságba, ugyanakkor talán mégis jobb, hogy nem tud semmit. Érzi, hogy valami szörnyűség történik körülötte, és valahol mélyen tudja is, hogy elméje elrejtette előle a legborzasztóbb emlékeit, hogy megőrizze lelki épségét. Csakhogy a borzalmas emlékekkel minden emléke odaveszett. Már-már paranoiásan reagál minden apró ártatlan neszre, kényszerűen húzza be nyakát s bújik el a legsötétebb sarkokba, ládák vagy hordók mögé. Minden nesz, minden hang -a sajátját is beleértve- idegen számára. És ez végtelen rémülettel tölti el. Mániákusan retteg az alaktalan borzalomtól, ami rá várakozik. Érzi, tudja, hogy nem maradhat egy helyben, hogy mozognia kell ha életben akar maradni. Márpedig életben akar maradni. Ő sem érti miért, de a belső késztetés, hogy élve kikerüljön erről a helyről egyre elhatalmasodik rajta, s szinte már helyette cselekszik.
Élettörténet: A múltjáról semmit nem tud. Sem a nevét, sem a korát, sem azt, hogy hol van és miért. Amit egyelőre tud magáról, hogy fáj mindene, rémült, éhes és fázik. A közelmúltban ugyanis elvesztette az emlékezetét. Amikor magához tért sötét volt. Hideg. Fázott. Félt. Nem látott és nem hallott semmit. A csend úgy zúgott a fülében, mintha víz alatt lett volna. Légszomja volt. A bőrén fel-alá futkosott a hideg. Hogy került ide? Mi történt vele? Hol van egyáltalán? Miért nem emlékszik semmire? Apró körmök kaparásztak a földön. Patkányok vagy nagyobb testű rovarok. A sötétség túl nagy volt ahhoz, hogy bármit is érzékeljen a külvilágból. Olyan mély volt és fekete, mintha Daniel is megszűnt volna egyénnek lenni. Mintha ő is egy lenne a sötétséggel. Nem vakult meg, ezt valahol a zsigerei mélyén érezte, egyszírűen csak túl nagy volt a sötétség. Nem tudta, hogy reggel van-e vagy éjszaka. Hogy a naptár szerint hányadik évben járunk. Tagjaira ólom súly nehezedett, elméjén még köd gomolygott. Fáradt tompultság járta át minden porcikáját, miközben minden erejét összeszedve igyekezett összpontosítani, hogy visszaemlékezzen arra, mi is történt vele. Hasztalan. Képtelen volt bármit is felidézni az ébredését megelőző időkről. A lelke mélyén nagyon is érezte, hogy valami nincs rendben, és ő maga is veszélyben van, de képtelen volt megmozdulni. Megbénította a félelem és a kétségbeesés. Tehetetlenségében felüvöltött. Hangja idegenként csengett vissza füleiben, míg a pinceszerű helységben el nem halt a visszhang. Végül rászánta magát, hogy megmozduljon. Lábai zsibbadtak voltak, el is esett azonnal. Mikor sikerült magára erőltetni a mozgást a falak mentén tapogatózva elért az ajtóig. Meglökte és az semmi jelét nem adta, hogy zárva lenne. Kilépett hát a folyosóra és a fali karon díszelgő fáklya erőszakos fénye teljesen elvakította. Most csak áll és vacillál, hogy jobbra avagy balra induljon tovább...
Hobby: Ha volt is, nem tudja mi az.
Foglalkozás: Nem emlékszik rá.
Extrák: -
Képinfo: A képet nem én rajzoltam, nem az én tulajdonom, csupán illusztrációként szolgál a karakterhez. (http://)
| Engedélyezve: |
2012. 08. 01.
|
Módosítva: 2013. 09. 03. 00:51:05
Módosította: timcsiikee
Státusz: Aktív
|
|
