Név: Serizawa Reira
Kategória: Egyéb Anime
Feltöltő: henne-chan
Kor: 20
Külső leírás: Hosszú fenékig érő hullámos barna haja van, amire nagyon büszke. Bársonyos baba arca barackszínben pompázik, de csak jobban kiemeli hatalmas barna szemeit. Szereti a szép ruhákat és szinte ritkán lehet másban látni. Nem igazán szereti az ékszereket, de azt tudja, hogy ha egyszer Takumitól kapna valami ékszer féleséget vagy akár gyűrűt örömmel hordaná és soha nem venné le magáról.
Jellem: Eléggé összetett jellem. Nem elég, hogy 20 éves létére hisztis, de néha olyan gyerekes tud lenni, hogy az már fáj. Gyönyörű hangja miatt viszont tisztelik és szeretik az emberek, aminek örül, mert szeret középpontba lenni. Nagyon vigyáz a hangjára, mert fél, hogy ha egyszer elmegy a hangja, akkor Takumi is el fogja hagyni, akibe fülig szerelmes, bár sűrűn törte már össze a szívét, de ő kitart mellette
Élettörténet: Reira és Takumi világéletükbe ismerték egymást együtt nőttek fel. Reira mindig oda volt barátjáért és titkon azon ábrándozott, hogy egyszer észreveszi, mint nő és összejönnek. Egy iskolába is jártak, ahol megismerkedett Yasu-val. Összejött vele, hogy megpróbálja elfelejteni a férfit, de nem tudta és mivel a banda Tokyo-ba ment így ők is szakítottak. A lány azóta álmodozik arról, hogy egyszer Takumi barátnője és esetleg felesége legyen.
Hobby: Takumi kergetése és agyára menése
Foglalkozás: Trapnest énekese
Extrák: Anime: Nana
Engedélyezve: |
2011. 07. 25.
|
Módosítva: 2011. 07. 27. 20:59:07
Módosította: Darky
Státusz: Aktív
|