|
Karakter megtekintése
Kép |
|
Tulajdonságok |
Név: Zazie
Kategória: Egyéb Anime
Feltöltő: henne-chan
Kor: 16
Külső leírás: Éj fekete szemek melyekben még a szem fekete sem látszik, fésűt soha nem látott kesze-kusza szintén fekete haj és az a tini arc melyen még igencsak meglátszanak a kisfiús bájak.
Tini évei alatt nem mondható, hogy nyúlt volna sokkal inkább maradt alacsony de igencsak jó felépítésű testalkattal. Általában kék egyenruhájába látni, sapkáját fordított irányba hordja így tűnjön ki a többiek közűl.
Jellem: Zazie az a tipikus nagy dumás fickó. Forrófejű és makacsan ragaszkodik saját véleményéhez. Ugyanakkor amit egyszer megkedvel azért a végletekig tud rajongani.
Ugyanakkor nem szereti magányt bármennyire is látszik ellenségesnek. Vannak olyan sebei az élettől melyekről egyáltalán nem szeret beszélni.
Élettörténet: Zazie egyáltalán nem azért lett Levél Méh azaz postás mert az embereknek akart volna segíteni abban, hogy eljuttassák egymásnak gondolataikat érzéseiket. Sokkal inkább azért, hogy bosszút állhasson szülei halálán akiket egy Gaichuu ölt meg. Kisfiúként nézte végig a halálos ágyuk mellett ahogy kilehelik az utolsóikat. Majd beállt Levél Méh-nek akik munkájuk során ha nem akarnak gyors halált szenvedni irtják a Gaichuu-k fajtáit.
Példaképe Jiggy Pepper ki szintén e szalmában járatos és valósággal imádója lett a menő megjelenésének és motorjának.
Dingo-ja és egyben elválaszthatatlan társa Wasiolka aki egy fekete szőrű farkaskutya.
Hobby: motorozás gondolata,
Foglalkozás: Levél Méh (postás)
Extrák: Anime: Tegami Bachi ( Letter bee)
Fegyvere neve Aotoge ( Blue Thorn) amivel szíve egy darabját lövi áldozatai felé.
Képinfo: A kép az animéből való. Kép címe: Zazie-kun (aina96anime) (http://aina96anime.deviantart.com/#/art/zazie-kun-282078806?hf=1)
Engedélyezve: |
2011. 07. 25.
2013. 10. 18.
|
Módosítva: 2013. 10. 18. 00:09:26
Módosította: henne-chan
Státusz: Aktív
|
|