Név: Leila Williams
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Hachi_ko
Kor: 20
Külső leírás: Hosszú, majdnem mellig érő fekete haja van. Elöl körülbelül az orráig ér. Haját általában kiengedve hordja. Szép világoskék szemei vannak. Karcsú testalkatú. 167 cm magas. Szereti a sötét ruhákat, bár fekete hajához és kék szemeihez ez nagyon is illik.
Jellem: Elég makacs, és indulatos nőszemélynek tűnik. És néha az is. Akit nem kedvel, kiválóan a tudtára adja. Bár ezzel a viselkedéssel csak azt akarja bizonygatni, hogy nem az a gyenge, és törékeny nőszemély, mint ami ő valójában. Próbál mindig, minél keményebbnek tűnni.
Élettörténet: Egy átlagos családban nőtt fel. Apja és anyja elváltak, így anyukájával és kis húgával nőtt fel, akit nagyon szeret. 18 évesen elköltözött szüleitől és egy bárban dolgozni kezdett, mint csapos. Elég jól megfizetik, és így jól megélt a saját lábán. 20 évesen azonban munkát váltott és egy cégnél kezdett dolgozni, mint titkárnő. Igaz, hogy sokkal többet fizet, mint az előző állása, és valamivel könnyebb is, de egyben fárasztó is. Szabad idejében, gyakran elsétál a városi erdőbe. Szeret a természetben lenni, ez teljesen kikapcsolja. Gyakran hazalátogat szülőfalujába, hogy megnézze szülei és a kis húga, hogy vannak. Elég kicsi falu, de csendes és kedves emberek élnek ott.
Hobby: Zenehallgatás, sétálás a városi erdőben
Foglalkozás: Egy cégnél, titkárnőként dolgozik
Extrák: ---
Engedélyezve: |
2010. 08. 09.
|
Státusz: Aktív
|