Név: Johannes Oppendyck (Jan)
Kategória: Yaoi
Feltöltő: ef-chan
Kor: 22
Külső leírás: Hosszú, szőke hajú, világoskék szemű fiatalember jó kiállással, karcsú derékkal. Méltán irigyelheti bárki, valóban jó alkattal és vonzó arcvonásokkal áldotta meg az ég. Azonban sokszor az áldás átokká válhat, így érezte Johannes - a barátainak Jan - mindig is. Már gyerekként is sokan rászálltak, mert kitűnt, s állandóan vagy túlmagasztalták, vagy igyekeztek megalázni, kisebbítve “feltűnőségét”, “kiválóságát”. Ezért maga nem szereti annyira azt, ahogy kinéz, csak egyfajta dacból kezdett úgy öltözködni, hogy igenis kiemelje azt, amilyen, mások képébe vágva. Ezért szereti sokszor kiengedve hordani a haját is, mert rájött, hogy az még inkább kiemeli az arcát, főleg, ha az egyik oldalra fésüli/tűzi. De ha összefogja, akkor is direkt egyik oldalra dobja a “lófarkát”. Nem olyan rég szert tett egy törzsi tetoválásra emlékeztető tetoválásra, ami a bal karját díszíti, illetve szintén ekkor úgy döntött, hogy fülbevalót fog viselni - mindennek oka egy amerikai út volt. Szintén azóta szeret hosszabban lelógó nyakláncokat hordani, azok emlékeztetnek is az amerikai indiánok nyakláncaira. Ruhaneműit tekintve maximum abban provokatív, hogy az ingre nem vesz fel semmit a legtöbb esetben, de mivel az élete jó részét tengeren töltötte eddig is, férfiak között, ez nem számít akkora illetlenségnek. Nadrágjai magasított derekúak, passzosak (ami a korban teljesen megszokott, némiképp utal arra, hogy jómódú család sarja). Gyengéje az a fajta magasított sarkú cipő, ami rendesen kopog is, mikor jár benne. Ez fontosabb kritérium még annál is majdnem, hogy kényelmes legyen.
Jellem: Jó ideig nem találta igazán a helyét és rengeteg félelme volt. Mára nagyjából rendezte saját magával a viszonyát, és kialakította a saját énképét, ennek ellenére olykor kibuknak belőle a korábbi félelmei, traumái, s emiatt néha furcsán reagál alapvetően ártatlan gesztusokra is, ráadásul az új országban eléggé elveszettnek érzi magát, és sokszor belül elég bizonytalan. Ennek ellenére alapvetően szimpatikus és megnyerő kisugárzással rendelkezik - amihez hozzátesz természetesen a mai napig, hogy vonzó külsővel rendelkezik, s a hangja is kellemes duruzsolás a fülnek -, ugyanakkor belengi valami felsőbbrendű távolságtartás. Ennek egyrészt az az oka, hogy valóban ösztönös védekezésképp is igyekszik távolságot tartani az emberekkel, és nehezen enged bárkit is közel magához még olyan szinten is, hogy egyáltalán a hivatalos dolgokon túl hajlandó legyen beszélgetni, másrészt szépsége s látszólagos határozottsága az embereket is visszafogja, mondhatni túl tökéletesnek tetszik, ami sok emberben egyfajta plátói tiszteletet ébreszt, ami miatt feszélyezve érzik magukat a társaságában minden kellemesség ellenére. Összességében ez a két dolog azt eredményezi, hogy kellemes tárgyalópartner, akár még kellemes beszélgetőpartner is lehet semmitmondó banketteken, összejöveteleken, de semmi több. Ahogy azt is, hogy azt beszéljék róla a háta mögött, hogy kissé el van telve magától, becenevet is kapott: “Kisherceg”. Honfitársai azt sem nézik jó szemmel, hogy igyekszik a helyi lakossággal vegyülni, a banketteket, bálokat előszeretettel hagyva ki helyi fesztiválok és teaházak látogatásának javára. Különösen rosszallják ezt, mert saját vallását hanyagolva jobban érdeklik a helyi vallási rituálék, szertartások, ünnepek. Pechjére a legtöbb japán is távolságtartással kezeli, mert csak egy idegen, ráadásul a karján végigfutó tetoválás sem segíti, hogy a helyi lakosságban valódi bizalmat ébresszen. A kereskedelmi tárgyalásokon ugyan kérlelhetetlen és rámenős képet mutat, magánemberként már sokkal szolídabb, ennek ellenére előfordul, hogy magánemberként is szerepet vesz fel, egy maszkot, amit a társaság épp látni szeretne, okosan és intelligensen alkalmazkodva. Teljesen szabadon csak személyes titkárával és komornyik szerepét betöltő szolgájával képes viselkedni, mindkét idősebb férfit gyermekkora óta ismeri. Magát kalandvágyónak tartja, ugyanakkor egyedül mégsem mer komolyabb kalandokra vállalkozni. Az meg nem kérdés, hogy szeretne szeretni és szeretné, ha megtalálhatná a helyét valaki mellett, még ha nem is hisz benne, hogy leélhetné bárkivel is az életét, a sors, az Isten, a világ - ki minek nevezi - szerinte nem nézne jó szemmel ilyesmit, de bízik benne, hogy rövidebb időszakokra megtalálhatja újra és újra a boldogságot, ha csak két hetekre is, mint Amerikában.
Élettörténet: Tengeri kereskedelemmel foglalkozó család negyedik gyermekeként - és harmadik fiaként - látta meg a napvilágot Amszterdamban. Apja komolyan veszi az üzletet, ahogy a család felmenői is tették, így jelentős vagyonnal rendelkeztek már akkor is, mikor Johannes még kicsi baba volt. Pont ugyanígy nagy hangsúlyt kapott Johannes oktatása. Viszont mivel apja mindig is praktikus ember volt, hogy csökkentse a taníttatás költségeit - mivel a rendes állami iskolákat nem értékelte sokra, és magánúton taníttatta gyermekeit - több más családdal összefogva fizettek tanárt. Így Johannes voltaképp “osztályba” járt. Mivel már kisgyerekként is irigylésre méltóan szép volt, a többiek állandóan beleálltak, s ő volt az, akit lehetett szekálni, bármi is van. Erre rátett, hogy az utcán mindenki szinte megállította őket, ha a szüleivel tartott, hogy megjegyezzék, milyen gyönyörű gyermek, biztosan Isten áldása van rajta - ami sokszor azzal társult, hogy bűzlő, számára visszataszító idős nők csipkedték az arcát fejhangon nyikorogva neki, mintha minimum retardált lenne -, a legrosszabb mégis az volt, amikor alig 10 éves korában először próbálták meg szexuálisan bántalmazni. A kor körülményei között a szexualitásról beszélni mondhatni tabu volt, így Johannes számára esély sem nyílt arra, hogy beszéljen az őt ért tramuáról, egyáltalán megértse, mi is történt vele pontosan, csak azt fogta fel, hogy ijesztő volt az egész, s hogy hálát adhat, amiért el tudott iszkolni. Innentől kezdve az addig ártatlan, nyílt és cserfes fiú, aki a társai bántalmazásait igyekezett elviccelni, megváltozott. Magába fordult, és engedetlenné vált. Nem akart sehova menni, nem akart semmit sem csinálni, s amikor az apja mégis erőltette, hogy “rendesen viselkedjen” és “csinálja a dolgát”, végső elkeseredettségében fogta, és levágta a saját haját, lényegében megcsonkítva saját magát. Az apja mélységesen felháborodott, s egyben azt kezdte gondolni, hogy a fiának valami pszichés betegsége lehet, amit szégyellt. Ugyan az anyja védelmezte, ennek ellenére az apja levette róla a kezét, selejtként kezdett rá gondolni, majd mikor továbbra sem volt hajlandó tanulni, úgy határozott, hogy büntetésből elküldte az egyik hajójára, rábízva a kapitányra, dolgoztassa meg a fiút. Johannes számára ez sokkal inkább volt megváltás, mint büntetés. Ugyan a matrózok ugratták, de sokkal jobb helyzetben volt, mint gyermektársai között, mert a matrózok szemében mégis csak a főnökük fia volt, akivel óvatosan kell bánni, ha szeretnék megtartani az állásuk. Johannes, bár nem volt egy termetes gyermekként sem, szeretett a hajón dolgozni, és hamar elnyerte a matrózok és a kapitány elismerését is. Szorgalmas és állhatatos volt még akkor is, ha a hajózás és a rakodás cseppet sem számított leányálomnak. Szorgalmas és állhatatos volt, mert számára a hajó volt a mennyország a korábbi pokol után. Ennek ellenére továbbra sem szerette saját magát, a külsejét, s igyekezett mindig elrejteni magát. Különösen, ha kikötöttek. Kocsmázni sem nagyon szeretett járni még idősebb korában sem a többiekkel, mert külseje miatt már a kikötőben is épp elegen akartak vele kikezdeni, vagy próbáltak erőszakoskodni vele, matróz helyett prostituáltnak nézve - még az is előfordult, hogy lánynak nézték. Már 18 éves volt, mikor eljutott Amerikába. Mivel apja is velük tartott üzleti útra, s már megbékélt fiával is, vele maradhatott, felfedezve kicsit jobban a fiatalnak számító országot, míg apja az üzleti ügyeit intézte. Tetszett neki a városias rész is, de magával ragadta a sok történet, amit az indiánokról meséltek. Ezért felkerekedett, s ellátogatott az akkor nem régóta fennálló rezervátumok egyikébe keresztény misszionáriusok társaságában, természetesen apja olyan alkalmazottai társaságában, akikben megbízott. Az elé táruló másfajta kultúra végre megadta neki azt, ami a régóta tartó lelki viharai számára megnyugvást hozott. A sziú törzsek ugyan nem szívesen fogadtak maguk közé fehér embert, Johannes-szel azonnal kivételt tettek, érezve, hogy közeledése tiszta, hátsó szándékoktól mentes, őszinte ámulat és tisztelet. Az egy hónap alatt, amit az indiánok között tartózkodhatott, mielőtt vissza kellett indulnia a keleti partra, hogy csatlakozzon apjához, s hazatérjenek, gyökeresen megváltoztatta az életét. Lelki nyugalmat szerzett, tanult némi önvédelmet, de legfőképp megtanulta szeretni saját magát. Itt ismerte meg először a szerelmet is. Az indiánok nem tabusították maguk között az azonos neműek közötti szerelmet sem, így Johannes is megélhette az érzelmeit annak ellenére, hogy a törzs egy férfi tagjába szeretett bele. Ugyan kapcsolatuk eleve halálra volt ítélve, Johannes nem bánta meg sosem, hogy az egy hónapnyi ott tartózkodás második két hetében utat engedett a vonzalmainak, és teljes mértékben felfedezte saját magát. Hiszen ez célt adott a kezébe: úgy határozott, hogy teljes életet kíván élni, s mivel hallott róla, hogy Japánban elfogadóbbak a hozzá hasonló szexuális beállítódásúakkal, ráadásul az ország elkezdett nyitni a nyugati hatalmak felé is, feloldva a külföldiekre vonatkozó szigorú belépési tilalmakat, ezért addig fejlesztette magát és dolgozott, míg elérte, hogy apja végre, 22 évesen Japánba küldje, az ottani üzletág irányítását átadva számára. Egyelőre az új ország teljesen ismeretlen a számára, de igyekezett mindent elolvasni róla, ami csak elérhető volt számára, s hiszi, hogy ebben az országban, távol az ismerős világtól lehet majd önmaga végre, még ha az elmúlt pár hónap egyelőre nem kecsegtette annyi jóval, mint számított rá.
Hobby: Japán kultúra és nyelv tanulmányozása, zene, s újabban a kalligráfia
Foglalkozás: kereskedő - a japán üzletág vezetését fogja átvenni, ha kellően beletanult
Extrák: Vezetékneve kiejtve: Oppödejk * Gyerekkorában tanult valamennyit zongorázni, most, hogy Japánban él, szemezni kezdett a koto-val. * Bár nem híve annak, hogy nőnek öltözzön, a japán kimonók annyira tetszettek neki, hogy beszerzett egy női furisode-t is, ami ugyan fiatal lányok számára készül eredetileg, mégis titokban egyszer-egyszer már belebújt. Természetesen vannak férfi kimonói is, amiket a japánokkal v aló tárgyalások során olykor visel is tisztelete kifejezése jeléül. (Na meg mert kényelmes viselet, nem mellesleg levetkőzheti azt, akinek lennie kell, s már ennyitől is szabadabbnak érzi magát). * Jól bánik a késsel. Matróztársaitól jó pár trükköt eltanult, fegyverként használva az “evőeszközt” * Némi önvédelmet is tanult Amerikában az indiánoktól, ennek ellenére nem egy kemény fickó, kerüli is a konfrontációt, ha lehet. * A hajózás a vérében van, köszönhetően a tengeren töltött éveknek. * Nem bírja az alkoholt, nem is szeret inni, de olykor előfordul, hogy kénytelen meginni egy-egy pohár valamit. Amikor sikerül becsiccsentenie, viccesen kivörösödik, s eléggé tapadóssá válik. Viszont még részeg nem volt, mert eleve tart tőle, hogy az a típus lenne, aki részegen élete legnagyobb baromságait követné el, és nem biztos, hogy az minden vágya, hogy kiderüljön nemi beállítódása, ráadásul rögtön úgy, hogy botrányt kavar maga körül. * Az amerikai útja óta néha-néha elszív egy adag dohányt, pipázva, különösen, ha magányosnak érzi magát, és fel akarja idézni élete eddigi legboldogabb egy hónapját. * Születésnapja: október 16.
Képinfo: Himeichiko (http://www.zerochan.net)
| Engedélyezve: |
2020. 11. 20.
2022. 06. 06.
|
Módosítva: 2022. 06. 06. 01:10:28
Módosította: ef-chan
Státusz: Aktív
|
