|
|
Karakter megtekintése
| Kép |
|
| Tulajdonságok |
Név: José Antonio Cantero Escobar
Kategória: Yaoi
Feltöltő: SoftGrunge
Kor: 27
Külső leírás: Kifejezetten határozott szemöldöke van. Vagyis erőteljes. Mondjuk annyira, hogy felhordaná a kredencedet az ötödik emeleti lakásodba, ha arról van szó, és ha ezt már most abszurdnak találod, akkor hagyd abba, mert még két bekezdést minimum szeretnék a szőreinek szentelni. Folytatnám tehát a bajuszával, ami nincs neki és a szakállával, ami szintén nincsen. Vagyishogy sem sincsen. Egy erős borosta azonban felkapaszkodik az arcára minden reggel, amit egy csorba pengével kanyarít le az arcáról. Pedig az ember azt hinné csak betegesen mazochista. A haja nem simul a fejére, a kor divatja szerint pomádétól büdösen, északi divat szerint vágatja és úgy áll rosszul ahogy van. Mármint jól, a maga módján. Erős sörtéken azonban nem fog a fésű. A többi szőrére itt most nem térnék ki külön, legyen elég annyi, hogy mind fekete, dús és kezelhetetlen. Nem a hátán nincs. Negyvenéves koráig. Reménykedik. Az apja ugyan részesült ebben az áldásban, mint ahogy minden rút vonásban, ami a földön csak előfordulhat, de Antonio az anyjára ütött. Kifejezetten kicsi, fitos orr, dús pillák árnyékából szemtelenül villogó mélybarna szemek. Ajkai vaskosak, de állandóan kicserepesednek és felszakadoznak. Alkatra nem túl nagydarab, de szikár és gyorsmozgású, mondjuk, mint egy puma. Ruganyos, rutinos léptekkel fut egyik géppuskaállástól a másikig. Még soha nem érte találat, mégis egy hosszú sebhely éktelenkedik az oldalán, ami valójában egyáltalán nem hasonlít golyó okozta sebesülésre, de valahogy be kellett vezetnem a témát. A dolog úgy történt, hogy mikor még kisfiú volt, és a vidéki rokonoknál töltötte a teleket, a templomba járás hirtelen elkezdett roppant terhes lenni a számára. Otthon a városba, a legközelebbi templom az utcájuk végében volt, a rokonoknál viszont jó másfél órás sétára. Amikor ezt megjegyezte a nagybátyjának, kiegészítve azzal a kéréssel, hogy ugyan nem maradhatna e ő otthon csak azon az egy vasárnapon, amaz egy akkorát rávágott azzal, ami épp a keze ügyében volt (ostor), hogy még most is látszik a heg. A másik, kissé ellentmondásos ismertetőjegye, az a kis arany feszület, amit mindig a nyakában hord, és hiába harcol a köztársaságiak oldalán még soha senki nem tette ezt szóvá, legalábbis a társaságában nem.
Jellem: Idült vigyorú fajankó, aki szereti az olcsó bort és a még olcsóbb nőket. Kifejezetten rossz szóviccei vannak, de legalább többször is elsüti őket egymás után, ha véletlenül először nem nevettél. Rossz szokása még hogy beszél és követ, beszél és követ és igazából le se lehet koptatni, főleg ha egyszer már érdeklődésed legkisebb jelét fejezted ki a mondandója iránt. Szóval ne tedd. Csak ne.
Élettörténet: Egy hatgyerekes családba született valahol a középmezőny elején, egy húga és egy öccse meghalt tüdőbetegségbe, illetve volt egy bátyja, akit nem is ismert soha, csak a szülei meséltek neki róla. Nagycsalád voltak szóval, ez a lényeg és Barcelona, a katalán főváros szívében éldegéltek, az anyja mosónőként dolgozott, az apja pedig ács volt, így belőle is az lett. A gyáripar azonban szüntelenül szívta fel a városi munkásságot, jobb bérekkel és szakszervezettel csábítva a munkaerőt. Antonio apja mindig merő gyűlölettel nyilatkozott ezekről a helyekről. A mágnások kizsigerelik a népet és cserébe a szocializmus fekélyét hintik el közöttük – mondogatta néha a vacsoránál. Az a fajta mesterember volt, aki büszke a munkájára, mivel az élet ezt az egyet hagyta neki, amire büszke lehet. A családjuk gyakran nélkülözött. Olyan szegények voltak, hogy a gyerekeknek a vidéki rokonoknál kellett átvészelniük a teleket, mert ott mindig akadt valami ennivaló, míg a szülők a fűtetlen lakásban maradtak. Eltelt így néhány év aztán Antonio megunta, egyszerűen csak megunta, hogy sosincs elég élelem, és hogy ezen ő is csak ront, elveszi a testvérei elől az ételt. Megszökött otthonról és a külváros egyik gyáróriásában kezdett el dolgozni, egy év elteltével már egy kis bérlakást is megengedhetett magának. 1931-ben történt, néhány nappal a királyi család kikergetése után, hogy ballagott hazafelé, későre járt már, néptelen volt az utca, csak egy lámpagyújtó ballagott haza dolga végeztével. Antonio már látta lakását, de verandán két sziluett bontakozott ki a lámpák meleg fényében ahogy közelebb ért. Régi iskolatársa Fernando volt az és egy megszeppent lány hatalmas őzgida szemekkel. Üdvözölték egymást, majd Fernando beszámolt nagyszabású törekvéseiről és aggályairól a jobboldali pártot illetően. A beszélgetés lényege tulajdonképpen az volt, hogy Fernando Antoniora bízhatná-e esetleg a húgát Mónicat, amíg illegalitásban segíti a kommunista párt hatalomra kerülését. Antonio beleegyezett. A következő négy évben tulajdonképp nem történt semmi, Antonio dolgozott Mónica vezette a háztartást, aztán egy napon Mónica megkérdezte: Miért nem veszel el? – és Antonio elvette, de semmi se változott. 1936-ban azonban, mikor Mónica azt kérdezte: Miért nem csinálunk gyereket? – tragédiák tömkelege jött. Az egyesült baloldali pártok végre hatalomra jutottak és Fernandot még azon a napon agyonlőtte a fasiszta brigádok egyike, akik a kedvezőtlen kimenetelű szavazás miatt törni, zúzni kezdtek a városba. Kettő nappal később ugyanabban az órában Mónica is meghalt gyermekágyi lázban. Antonio megsiratta. Csak ekkor ébredt rá mennyire szerette a lányt, és hogy ő viszonozta ezt az érzést. Még aznap vonatra szállt és Madridban jelentkezett önkéntesnek az egyesült frontba. Nem kifejezetten bosszúból, inkább valami halálvágy, a felejtés illúziója vonzotta.
Hobby: Foci
Foglalkozás: Katonaszerzet
Extrák: Időnként elrettentően komolyan, néha pedig meghökkentően könnyen veszi a vallását // római-katolikus //az önkéntesek közt rászokott a dohányzásra //nem beszél a múltjáról, inkább elvicceli a témát // Spanyol polgárháborús játékhoz készült
Képinfo: Not mine. (https://dopaprime.deviantart.com/art/hope-goodbye-439034642)
| Engedélyezve: |
2017. 09. 19.
|
Módosítva: 2017. 09. 16. 01:16:15
Módosította: SoftGrunge
Státusz: Aktív
|
|
