Név: Chetiquiiya
Kategória: Fantasy
Feltöltő: chris_wanderer
Kor: már a teremtésben is részt vett, tehát elég idős
Külső leírás: Képes az alakváltoztatásra, és ezt a képességét előszeretettel használja ki, tehát nehéz meghatározni egyértelműen a kinézetét. Többnyire az őt körülvevő környezethez alkalmazkodik, és kisebb állatalakot ölt. Mindezek ellenére mégsem lehetetlen felismerni: a szénfekete szőrzet vagy tollak, a fakó bőrfelületek, karmok és világító kék szemei elárulják, és ha hideg környéken van, egy végtagját sokszor jégvirággal díszíti.
Léptei, mozdulatai mindig nyugodtak; kisugárzása azt üzeni, tudja, mit csinál, még akkor is, ha ez nem feltétlenül igaz. Emberként mintegy 160 cm, vékony teremtés, és az előzőekhez hasonlóan haja fekete, körmei fehéres árnyalatúak, szemei pedig éppen olyan kékek, mint bármikor máskor. Ezt az alakot azonban nem feltétlenül kedveli. Hangját ritkán hallani, akkor is halkan, de az embernek kétsége sincs afelől, hogy ez az a hang, amiből a téli, hűvös szelek (a viharostól az apró fuvallatokig mindegyik) életre keltek.
Jellem: Csendes, békepártoló. Mindig is úgy gondolta, felesleges bárkit is zaklatnia, amíg őt békén hagyják. Nehéz kihozni a sodrából (bár nem teljesen lehetetlen), és hamar elfelejti a haragját; józan esze felülírja bosszúszomjas gondolatait. Mióta népét elvesztette, nem érzi úgy, hogy bárkinek bármiért felelős lenne, így döntéseit sem magyarázza meg senkinek. Mindezek (és képességei) ellenére nem egy jégkirálynő, sőt a legapróbb dolgoknak is képes örülni. Ez persze mindaddig igaz, ha nincsen emberek (főleg európaiak) közelében, ilyenkor ugyanis elkomorodik, aztán szép lassan, feltűnés nélkül elhagyja a környéket.
Élettörténet: Ometecuhtli és Omecihuatl lányaként szüleivel és testvéreivel együtt részt vett a teremtésben, de ahogy az istenek egy-egy affér miatt újra és újra lerombolták mindazt, amit ő is segített felépíteni, a negyedik Napot (vagyis teremtési ciklust) lezáró árvíz után úgy döntött, elbúcsúzik a családjától. Magára hagyta az általa ismert világot és minden teremtményét, és északra vándorolt, ahol megteremtette a maga birodalmát és saját, harcot nem ismerő, békés népét: az alakváltókat. Felvértezte őket minden ismert veszély ellen: az alakváltók születésüktől kezdve harmonikus barátságban éltek minden, őket körülvevő elemmel, és a nagy hidegek idején farkasformát öltve eléldegéltek a hidegben. Chetiquiiya minden évnek csak a felét töltötte a közelükben (ekkor volt tél), másik felét pedig távol tőlük, hogy ők is kiélvezhessék a nyár szépségét, mint bármelyik másik élőlény.
Az egyik év őszén visszatérve azonban idegen népet talált az alakváltó törzs helyén, teremtményeit pedig sehol. Végül rájött, mi történt: a tengeren túlról (ami eddig számára is áthidalhatatlan akadálynak tűnt) érkező emberek élelmet és szállást keresve rátaláltak Chetiquiiya népére. Ők barátságosan fogadták őket, azonban mikor az idegenek meglátták, hogy képesek felvenni egy farkas alakját, ördögi teremtményeknek titulálták és lemészárolták őket a rettenetes Istenük nevében. Chetiquiiya a történetet megtudva egyetlen éjszaka alatt elpusztította az egész kolóniát.
Napnyugta után a gyanútlan angol népre hirtelen csapott le a fagy. Sokan békésen, álmukban haltak meg; azok azonban, akik felébredtek, hiába próbáltak menekülni: izmaik lassan megadták magukat, ők pedig csak figyelték a szellemszerű jelenséget, a köztük fel-alá járkáló nőt, amint egyesével mindegyikükhöz odalépett, homlokukhoz érintette a kezét, és egy szót suttogott a szemükbe nézve. Ahogy elengedte őket, mindegyikük mereven, összefagyottan dőlt a földre. Az egyik idegen meghallotta, mit súg a nő éppen egy társának, és valószínűleg pillanatnyi elmezavarában úgy érezte, muszáj legalább ezt az egy szót megörökítenie az utókornak. Bár kezei remegtek, elkezdte felvésni egy fára a betűket, befejezni azonban nem tudta, mert a következő pillanatban már egy hűvöskék szempárba bámult.
Chetiquiiya napfelkeltére fejezte be munkáját, és ekkor látta meg a megkezdett szót a fa törzsén. Helyesnek érezte, hogy valamiképpen nyoma maradjon a történteknek, de a felesleges erőszakot nem szerette, ezért odalépett egy másik fához, és ujjaival felrajzolta az egész szót a törzsére, azután elment, és soha többé nem tért vissza. Ahogy teltek az évek, a fán egyre erőteljesebben kezdett kirajzolódni néhány betű, míg végül olyan lett, mint egy csinos faragás, csak éppen akárhogy nézték az odaérkezők, semmi értelmeset nem tudtak kivenni belőle. Mert hát miféle szó lehet az, hogy „CROATOAN”?
Az istennő az egyetlen ezen a világon, aki tudja, de talán már ő maga sem emlékszik rá. Haragja azon az éjjelen szerte is foszlott, azután ismét vándorútra kelt, hátha talál egy jobb, ember- és viszálymentes helyet. Most, hogy már tudta, az óceán is átutazható, kinyílt előtte a világ; azóta is keresgél valamit, ami értelmet adna a létezésének. Egyvalamire esküdött meg magában: amíg emberek léteznek a földön, nem teremt új élőlényeket (erre, mivel kicsit legyengült a szervezete, nem is biztos, hogy képes lenne). Viszont mások alkotásaiban nagy örömét leli, és bár most életcélja igazából nincs, szívesen deríti fel apránként az egyes területek élővilágát. Felmerült már benne, hogy más istenekkel is megismerkedjen, puszta kíváncsiságból, de ahogy visszagondolt a saját családja folyamatos viszályaira, egyelőre inkább elvetette az ötletet.
Hobby: helyi flóra és fauna analízise
Foglalkozás: a téli erdő istennője lenne, ha lenne népe, aki tisztelje, de jelenleg munkanélküli
Extrák: Az azték istenek közé illesztett alak, aki az eredeti mitológiában NEM létezik. A kemény telek, a fagy, a jég és a hó erdei istennője, elvonulása ad magyarázatot arra, miért nincs soha igazán hideg tél Mexikóban. ** Attribútumai a fehér, a fakó és a halovány kék színek, illetve a télen is aktív állatok és az örökzöld növények. Útját gyakran jelzi csendes hóesés. ** Ha sokáig tartózkodik valahol, ott előbb-utóbb lehűl az idő, de ez csak hetek alatt áll be véglegesen, gyorsabban csak akkor, ha ez Chetiquiiya szándéka. ** A többi azték istentől eltérően neki nincs szüksége folyamatos ember- vagy véráldozatra az életben maradáshoz, bár tagadhatatlan, hogy ezek megerősítenék, feltöltenék energiával. Mióta hátat fordított az emberek világának, talált mást, amiből életerőt meríthet, és ezen a diétán éldegél. Ereje így alig fele a korábbinak, de mivel nincs, amire fel kellene használnia, ez nem is olyan nagy katasztrófa. ** A meleg alapvetően nem a kedvence, de az Egyenlítő közelében sok érdekes dolgot talált, úgyhogy megszokta, már nem zavarja.
Képinfo: Nem saját kép. (-)
| Engedélyezve: |
2017. 05. 26.
|
Státusz: Aktív
|
