Név: William M. Shepherd
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Morticia
Kor: 32
Külső leírás: Sötétbarna, szinte már feketébe forduló, egyenes szálú fürtök keretezik mindig sápadt arcát. Szemöldökei fekete íve alól tűnnek elő sárgászöld színben ragyogó szemei, minek köszönhetően legtöbben ragadozókhoz hasonlónak tartják őt magát is. Tekintetéből nem lehet kiolvasni semmit, olyan, akár egy mélységes kút. Orra se nem túl nagy, se nem pisze, egyetlen törés sem változtatott egyenes vonalán. Halványszín, dús ajkait mindig szorosan összezárja. Arca markáns, igazán férfias. Nem mondható csúnyának, sőt, nagyon is jóképű, a legtöbb hölgy szíve hevesebben dobban, amint megpillantják. Magas embernek számít a maga 190 centiméterjével. Nem mondható sem soványnak, sem vékonynak, inkább karcsúan izmosnak, vállai szélesek, dereka férfiasan vékony, combjai hosszúak. Mindig büszke tartással, hátra kulcsolt kezekkel jár, ezzel akaratlanul is növelve az iránta érzett tiszteletet. Ruházatában kedveli a sötét, komor színeket, azonban ritkán, a változatosság kedvéért, világosabb ruhadarabokat is hajlandó magára ölteni.
Jellem: A végtelenségig hűséges és lojális. Senki és semmi nem ingathatja meg, aki a bizalmába fogadta, sosem fog csalatkozni benne. Számára a becsülete többet ér még az életénél is. Eddig még sosem hazudott, ígéreteit, esküjét bármi áron megtartja. Büszke, azonban egyáltalán nem öntelt. Ismeri a saját értékeit, hibáit, annyira, mint talán senki más. Őszinte, talán túlságosan is az. Ami a szívén, az a száján, ám a mondandóját igyekszik mindig úgy megfogalmazni, ahogy azt a célszemély titulusa avagy a helyzet megkívánja. Intelligenciájára nem hatott a származása, rendkívül fürge észjárású, pallérozott elme. A kitűzött céljait mindig végrehajtja, akármennyire is messze vannak és bármilyen rögös is az út odáig. Kitartó, szereti feszegetni a saját határait, tudni, mire képes és meddig mehet el. Udvarias, azonban egyáltalán nem tenyérbe mászó. Megadja a tiszteletet mindenkinek, akinek jár, azonban cserébe el is várja. Mindenért, amilye van, keményen megdolgozott, ennek okán sokkal jobban meg is becsüli. Nem ragaszkodik senkihez és semmihez. Sosem vonzotta a hatalom, sem a vagyon. Ennek okán aki esetlegesen aranyért szeretné megvásárolni magának, hamar csalatkozni fog. Vasfegyelemmel uralkodik az emberein, ahogy saját magán is. Nem enged az étel és az ital csábításának, nem keresi a nők kegyeit, sosem lustálkodik és keveset alszik. Sokat edz és tanul, hogy mindig a legjobb formájában legyen a teste és a szelleme egyaránt. Szereti a csendet, békét, ahol nyugodtan elmélkedhet, ennek köszönhetően, amikor nem tartózkodik a herceg mellett, leggyakrabban a könyvtárban avagy a kertben találhatnak rá. Teljes az önkontrollja, hiszen katona ember lévén nem engedheti, hogy azok irányítsák, viszont ez nem egyenlő az érzéketlenséggel. A felszín alatt egy igazán kedves, figyelmes, szerető ember lakozik. Ez leginkább akkor mutatkozott meg, mikor az ifjú herceg életét rá bízták. Figyelmesen, odaadóan bánt világ életében Tristannal, viszont sosem lépte át a határt. Nem bizalmaskodott s mindig figyelt a szabályokra, a szakadékra, ami elválasztotta őt védencétől.
Élettörténet: Nem született sem hercegnek, sem egy tehetős gróf fiának. Még azt sem mondhatnám, miszerint legalább folyik némi kék vér az ereiben, vagy akár közrendű család sarja lenne. Nem adatott meg számára ez az égi kegy. Egy pásztor férfi kilencedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Kisgyermekkora egyszerű volt, mégis talán pontosan ettől tökéletes. Nélkülözött, gyakran éhezett is. Ám mégis, ami igazán fontos egy gyermek számára, azt megkapta: mégpedig a szeretetet. Édesanyja ölelését, apja dícsérő szavait többre értékelte, mintsem szolgák hadait, játékok ezreit. Apja három éves korától kezdve minden tavasszal magával vitte, ő pedig teljesen meg volt elégedve a sorsával. Vánkosa nem volt más, mint az anyaföld, takarója a friss szél, mécsese a Hold és a csillagok. Azonban a háború elől nem menekülhettek sem a mezőn, sem pedig a hegyek ölén épített fakunyhóban. Az adók megnövekedtek, Matthewnek, William apjának pedig szörnyű döntést kellett meghoznia: amennyiben minden gyermekét felneveli, nagy eséllyel eléri őket az éhhalál. Ám amennyiben párat mesterekhez ad, megmenekülhetnek e sors elől.
Nehéz szívvel hát, de William öccsén kívül, ki akkor még karon ülő csecsemő volt, minden fiát segédnek adta. Bátyjai többsége kovácsinasnak állt, ám mivel ő maga még nem volt több, mint hét esztendős, izmai, ereje nem igazán tette ehhez a kemény munkához alkalmassá. Ennek okán egy lovászhoz került, aki Giovani Montgomery király testőrparancsnoka alatt szolgált. Ügyes és okos fiú lévén, hamar megtanulta az udvari rendet, mint ahogy a lovászmesterség minden apró csínját és bínját. Mindig is vonzották az állatok, ennek okán szívesen időzött a hatalmas mének társaságában. Ennek a vonzódásnak köszönheti élete legnagyobb szerencséjét is. Éppen a testőr kedvenc lovának, Sileneusnak a keneljében időzött, amikor fojtott hangvételű beszélgetésre lett figyelmes. Tudta, miszerint nem illik hallgatózni, azonban a gyermeki kíváncsiság győzedelmeskedett benne. Közelebb araszolt, hogy jobban hallja, miről beszélgetnek az idegen férfiak. Eleinte számára érdektelen dolgokról pusmogtak, mint települések megszerzése, vagyonnövelés, címek és rangok, így hamar elvesztette érdeklődését. Már azon volt, hogy észrevétlenül visszaoson a helyére, amikor új mederbe terelődött a megbeszélés. Pontosabban fogalmazva: egy puccs terveire tértek ki. A szíve majd kiugrott a helyéről, a félelemtől mozdulni sem tudott. Nem, nem a királyt féltette ennyire, hanem a saját életét. Hiszen ha ezek a férfiak megtudják, miszerint ő mindent hallott, vége az életének… Szerencsére a nagyurak nem sejtettek semmit. Hiszen éppen ezért tartották itt a megbeszélést. Ugyan, éjféltájt ki időzne az istállóknál? A szolgák is rég nyugovóra tértek már…
Másnap a mestere szinte azonnal látta rajta, hogy gond van. Ám akármennyire kérlelte, nem bírta szóra. Mivel a mester sosem volt a türelméről híres, hamarosan nem szép szóval, hanem kiabálással és ütlegekkel próbálta kiszedni az engedetlen gyermekből, mi bántja. A testőrparancsnok felfigyelt hangos szóváltásra. Amikor számon kérte a lovászt, olyasmi történt, amit senki sem gondolt volna: a fiú hirtelen megszólalt. Elmúlt a félelem, ami eddig bénította. Hiszen ez az erős férfi minden bizonnyal megvédi majd… Elmonda, mit hallott az éjszaka. A férfi hitte is, nem is…Hiszen ez a fiú csak egy lovászinas, másrészt, ilyen részletes tervet egy ilyen zsenge korú teremtés nem találhatott ki önmagától. Így a kísérlet napján a szokásosnál jobban figyelt az uralkodóra, minek következtében az kudarcba fulladt. Montmoren parancsnok mindent elmondott a királynak Williamről, aki hálából a fiút apróddá emelte.
William sosem hitte volna, hogy ekkora szerencse érheti. Világ életében hercegnőket megmentő, hős lovaggá akart válni. Így eleinte ez az álom motiválta, hogy minden tőle telhetőt megtegyen. Keményen edzett, ahogyan az illemet, udvari szokásokat is igyekezett minél előbb elsajátítani. A későbbiekben megkopott a gyermeteg álom, azonban a motiváció megmaradt. Mire elérte a tinédzser kort, teljesen megváltozott mind belsőleg, mint pedig külsőleg. Nyoma sem maradt annak a kisfiúnak, aki volt. Életét immár az uralkodónak szentelte. Ennek az erényének köszönhető élete második legszerencsésebb napja. A király a testőrparancsnokkal beszélgetve sétált a kertben, tőlük kissé lemaradva pedig William lépdelt. Mivel az ő figyelmét nem kötötte le más, felfigyelt az apró neszekre, nem sokkal mögöttük. Amikor megfordult, egy íját feszítő, arcán maszkot viselő férfit látott. Mielőtt kiállthatott volna, a teste ösztönösen mozdult. A királyt félrelökve az ő vállába fúródott a nyílvessző. A parancsnok pár másodperces késéssel figyelt fel a támadásra, ám ahhoz időben, hogy ne adjon esélyt még egy lövésre a szerencsétlennek. Williamet az ispotályba szállították, ahol két napot és három éjszakát töltött. Nem lévén súlyos a seb, szerencsére hamar felépült. Ekkor magához hívatta a király. Elismerte erényeit, majd pedig újabb jutalmat kapott: a palotában szolgálhat, mint az őrség tagja.
Aznap, mikor betöltötte a 15. életévét, a királynak fia született. Egy héten át tartó ünnepség köszöntötte Tristan Montgomery herceget. Azonban, lévén, az Ördög sosem alszik, nem sokkal érkezése után már meg is próbálták elvenni az életét atyja ellenségei. Will szemére aznap nem jött álom, így a folyosókon bóklászott, ennek köszönhetően látta besurranni a fekete ruhás alakot az ifjú Tristan szobájába. Nem kérdezett, amikor meglátta odabent a férfit. Kardja ösztönösen mozdult. E tettének köszönhetően újabb fokot lépett a ranglétrán: a király egyetlen gyermeke életét bízta rá az ifjúra.
Innentől egy percre sem mozdult a trónörökös mellől. Mellette volt, amikor megtanult járni, hallotta első szavait. Osztozott az örömteli percekben, vigaszt nyújtott a szomorú órákban. Mindig mellette volt, amikor a hercegnek szüksége volt rá, s mögötte lépdelt, amikor éppenséggel nem. Maga tanította a vívás mesterségére, ahogyan, szokatlan módon, az írás és olvasás tudományára is. Amikor nem tanulással telt az együtt töltött idő, akkor játszottak, esős, borongós időben pedig az ifjú testőr mesékkel szórakoztatta Tristant.
A kisfiú felnézett rá, s nem egyszer mondta, hogy egy nap olyanná szeretne válni, mint William. Ahogy teltek az évek, úgy vált a köztük lévő kapocs egyre szorosabbá. William szinte apja helyett apjává vált az ifjú Tristannak.
Nehéz szívvel hát, de William öccsén kívül, ki akkor még karon ülő csecsemő volt, minden fiát segédnek adta. Bátyjai többsége kovácsinasnak állt, ám mivel ő maga még nem volt több, mint hét esztendős, izmai, ereje nem igazán tette ehhez a kemény munkához alkalmassá. Ennek okán egy lovászhoz került, aki Giovani Montgomery király testőrparancsnoka alatt szolgált. Ügyes és okos fiú lévén, hamar megtanulta az udvari rendet, mint ahogy a lovászmesterség minden apró csínját és bínját. Mindig is vonzották az állatok, ennek okán szívesen időzött a hatalmas mének társaságában. Ennek a vonzódásnak köszönheti élete legnagyobb szerencséjét is. Éppen a testőr kedvenc lovának, Sileneusnak a keneljében időzött, amikor fojtott hangvételű beszélgetésre lett figyelmes. Tudta, miszerint nem illik hallgatózni, azonban a gyermeki kíváncsiság győzedelmeskedett benne. Közelebb araszolt, hogy jobban hallja, miről beszélgetnek az idegen férfiak. Eleinte számára érdektelen dolgokról pusmogtak, mint települések megszerzése, vagyonnövelés, címek és rangok, így hamar elvesztette érdeklődését. Már azon volt, hogy észrevétlenül visszaoson a helyére, amikor új mederbe terelődött a megbeszélés. Pontosabban fogalmazva: egy puccs terveire tértek ki. A szíve majd kiugrott a helyéről, a félelemtől mozdulni sem tudott. Nem, nem a királyt féltette ennyire, hanem a saját életét. Hiszen ha ezek a férfiak megtudják, miszerint ő mindent hallott, vége az életének… Szerencsére a nagyurak nem sejtettek semmit. Hiszen éppen ezért tartották itt a megbeszélést. Ugyan, éjféltájt ki időzne az istállóknál? A szolgák is rég nyugovóra tértek már…
Másnap a mestere szinte azonnal látta rajta, hogy gond van. Ám akármennyire kérlelte, nem bírta szóra. Mivel a mester sosem volt a türelméről híres, hamarosan nem szép szóval, hanem kiabálással és ütlegekkel próbálta kiszedni az engedetlen gyermekből, mi bántja. A testőrparancsnok felfigyelt hangos szóváltásra. Amikor számon kérte a lovászt, olyasmi történt, amit senki sem gondolt volna: a fiú hirtelen megszólalt. Elmúlt a félelem, ami eddig bénította. Hiszen ez az erős férfi minden bizonnyal megvédi majd… Elmonda, mit hallott az éjszaka. A férfi hitte is, nem is…Hiszen ez a fiú csak egy lovászinas, másrészt, ilyen részletes tervet egy ilyen zsenge korú teremtés nem találhatott ki önmagától. Így a kísérlet napján a szokásosnál jobban figyelt az uralkodóra, minek következtében az kudarcba fulladt. Montmoren parancsnok mindent elmondott a királynak Williamről, aki hálából a fiút apróddá emelte.
William sosem hitte volna, hogy ekkora szerencse érheti. Világ életében hercegnőket megmentő, hős lovaggá akart válni. Így eleinte ez az álom motiválta, hogy minden tőle telhetőt megtegyen. Keményen edzett, ahogyan az illemet, udvari szokásokat is igyekezett minél előbb elsajátítani. A későbbiekben megkopott a gyermeteg álom, azonban a motiváció megmaradt. Mire elérte a tinédzser kort, teljesen megváltozott mind belsőleg, mint pedig külsőleg. Nyoma sem maradt annak a kisfiúnak, aki volt. Életét immár az uralkodónak szentelte. Ennek az erényének köszönhető élete második legszerencsésebb napja. A király a testőrparancsnokkal beszélgetve sétált a kertben, tőlük kissé lemaradva pedig William lépdelt. Mivel az ő figyelmét nem kötötte le más, felfigyelt az apró neszekre, nem sokkal mögöttük. Amikor megfordult, egy íját feszítő, arcán maszkot viselő férfit látott. Mielőtt kiállthatott volna, a teste ösztönösen mozdult. A királyt félrelökve az ő vállába fúródott a nyílvessző. A parancsnok pár másodperces késéssel figyelt fel a támadásra, ám ahhoz időben, hogy ne adjon esélyt még egy lövésre a szerencsétlennek. Williamet az ispotályba szállították, ahol két napot és három éjszakát töltött. Nem lévén súlyos a seb, szerencsére hamar felépült. Ekkor magához hívatta a király. Elismerte erényeit, majd pedig újabb jutalmat kapott: a palotában szolgálhat, mint az őrség tagja.
Aznap, mikor betöltötte a 15. életévét, a királynak fia született. Egy héten át tartó ünnepség köszöntötte Tristan Montgomery herceget. Azonban, lévén, az Ördög sosem alszik, nem sokkal érkezése után már meg is próbálták elvenni az életét atyja ellenségei. Will szemére aznap nem jött álom, így a folyosókon bóklászott, ennek köszönhetően látta besurranni a fekete ruhás alakot az ifjú Tristan szobájába. Nem kérdezett, amikor meglátta odabent a férfit. Kardja ösztönösen mozdult. E tettének köszönhetően újabb fokot lépett a ranglétrán: a király egyetlen gyermeke életét bízta rá az ifjúra.
Innentől egy percre sem mozdult a trónörökös mellől. Mellette volt, amikor megtanult járni, hallotta első szavait. Osztozott az örömteli percekben, vigaszt nyújtott a szomorú órákban. Mindig mellette volt, amikor a hercegnek szüksége volt rá, s mögötte lépdelt, amikor éppenséggel nem. Maga tanította a vívás mesterségére, ahogyan, szokatlan módon, az írás és olvasás tudományára is. Amikor nem tanulással telt az együtt töltött idő, akkor játszottak, esős, borongós időben pedig az ifjú testőr mesékkel szórakoztatta Tristant.
A kisfiú felnézett rá, s nem egyszer mondta, hogy egy nap olyanná szeretne válni, mint William. Ahogy teltek az évek, úgy vált a köztük lévő kapocs egyre szorosabbá. William szinte apja helyett apjává vált az ifjú Tristannak.
Nehéz szívvel hát, de William öccsén kívül, ki akkor még karon ülő csecsemő volt, minden fiát segédnek adta. Bátyjai többsége kovácsinasnak állt, ám mivel ő maga még nem volt több, mint hét esztendős, izmai, ereje nem igazán tette ehhez a kemény munkához alkalmassá. Ennek okán egy lovászhoz került, aki Giovani Montgomery király testőrparancsnoka alatt szolgált. Ügyes és okos fiú lévén, hamar megtanulta az udvari rendet, mint ahogy a lovászmesterség minden apró csínját és bínját. Mindig is vonzották az állatok, ennek okán szívesen időzött a hatalmas mének társaságában. Ennek a vonzódásnak köszönheti élete legnagyobb szerencséjét is. Éppen a testőr kedvenc lovának, Sileneusnak a keneljében időzött, amikor fojtott hangvételű beszélgetésre lett figyelmes. Tudta, miszerint nem illik hallgatózni, azonban a gyermeki kíváncsiság győzedelmeskedett benne. Közelebb araszolt, hogy jobban hallja, miről beszélgetnek az idegen férfiak. Eleinte számára érdektelen dolgokról pusmogtak, mint települések megszerzése, vagyonnövelés, címek és rangok, így hamar elvesztette érdeklődését. Már azon volt, hogy észrevétlenül visszaoson a helyére, amikor új mederbe terelődött a megbeszélés. Pontosabban fogalmazva: egy puccs terveire tértek ki. A szíve majd kiugrott a helyéről, a félelemtől mozdulni sem tudott. Nem, nem a királyt féltette ennyire, hanem a saját életét. Hiszen ha ezek a férfiak megtudják, miszerint ő mindent hallott, vége az életének… Szerencsére a nagyurak nem sejtettek semmit. Hiszen éppen ezért tartották itt a megbeszélést. Ugyan, éjféltájt ki időzne az istállóknál? A szolgák is rég nyugovóra tértek már…
Másnap a mestere szinte azonnal látta rajta, hogy gond van. Ám akármennyire kérlelte, nem bírta szóra. Mivel a mester sosem volt a türelméről híres, hamarosan nem szép szóval, hanem kiabálással és ütlegekkel próbálta kiszedni az engedetlen gyermekből, mi bántja. A testőrparancsnok felfigyelt hangos szóváltásra. Amikor számon kérte a lovászt, olyasmi történt, amit senki sem gondolt volna: a fiú hirtelen megszólalt. Elmúlt a félelem, ami eddig bénította. Hiszen ez az erős férfi minden bizonnyal megvédi majd… Elmonda, mit hallott az éjszaka. A férfi hitte is, nem is…Hiszen ez a fiú csak egy lovászinas, másrészt, ilyen részletes tervet egy ilyen zsenge korú teremtés nem találhatott ki önmagától. Így a kísérlet napján a szokásosnál jobban figyelt az uralkodóra, minek következtében az kudarcba fulladt. Montmoren parancsnok mindent elmondott a királynak Williamről, aki hálából a fiút apróddá emelte.
William sosem hitte volna, hogy ekkora szerencse érheti. Világ életében hercegnőket megmentő, hős lovaggá akart válni. Így eleinte ez az álom motiválta, hogy minden tőle telhetőt megtegyen. Keményen edzett, ahogyan az illemet, udvari szokásokat is igyekezett minél előbb elsajátítani. A későbbiekben megkopott a gyermeteg álom, azonban a motiváció megmaradt. Mire elérte a tinédzser kort, teljesen megváltozott mind belsőleg, mint pedig külsőleg. Nyoma sem maradt annak a kisfiúnak, aki volt. Életét immár az uralkodónak szentelte. Ennek az erényének köszönhető élete második legszerencsésebb napja. A király a testőrparancsnokkal beszélgetve sétált a kertben, tőlük kissé lemaradva pedig William lépdelt. Mivel az ő figyelmét nem kötötte le más, felfigyelt az apró neszekre, nem sokkal mögöttük. Amikor megfordult, egy íját feszítő, arcán maszkot viselő férfit látott. Mielőtt kiállthatott volna, a teste ösztönösen mozdult. A királyt félrelökve az ő vállába fúródott a nyílvessző. A parancsnok pár másodperces késéssel figyelt fel a támadásra, ám ahhoz időben, hogy ne adjon esélyt még egy lövésre a szerencsétlennek. Williamet az ispotályba szállították, ahol két napot és három éjszakát töltött. Nem lévén súlyos a seb, szerencsére hamar felépült. Ekkor magához hívatta a király. Elismerte erényeit, majd pedig újabb jutalmat kapott: a palotában szolgálhat, mint az őrség tagja.
Aznap, mikor betöltötte a 15. életévét, a királynak fia született. Egy héten át tartó ünnepség köszöntötte Tristan Montgomery herceget. Azonban, lévén, az Ördög sosem alszik, nem sokkal érkezése után már meg is próbálták elvenni az életét atyja ellenségei. Will szemére aznap nem jött álom, így a folyosókon bóklászott, ennek köszönhetően látta besurranni a fekete ruhás alakot az ifjú Tristan szobájába. Nem kérdezett, amikor meglátta odabent a férfit. Kardja ösztönösen mozdult. E tettének köszönhetően újabb fokot lépett a ranglétrán: a király egyetlen gyermeke életét bízta rá az ifjúra.
Innentől egy percre sem mozdult a trónörökös mellől. Mellette volt, amikor megtanult járni, hallotta első szavait. Osztozott az örömteli percekben, vigaszt nyújtott a szomorú órákban. Mindig mellette volt, amikor a hercegnek szüksége volt rá, s mögötte lépdelt, amikor éppenséggel nem. Maga tanította a vívás mesterségére, ahogyan, szokatlan módon, az írás és olvasás tudományára is. Amikor nem tanulással telt az együtt töltött idő, akkor játszottak, esős, borongós időben pedig az ifjú testőr mesékkel szórakoztatta Tristant.
A kisfiú felnézett rá, s nem egyszer mondta, hogy egy nap olyanná szeretne válni, mint William. Ahogy teltek az évek, úgy vált a köztük lévő kapocs egyre szorosabbá. William szinte apja helyett apjává vált az ifjú Tristannak.
Hobby: -
Foglalkozás: A herceg személyi testőre
Extrák: Teljes neve William Matthew Shepherd, azonban a középső nevét egyáltalán nem használja. *** Csillagjegye bak, talán ennek is köszönhető konok, ambíciózus természete*** Foglalt Reginek!
Képinfo: Nem saját kép! ()
| Engedélyezve: |
2018. 08. 28.
2018. 10. 28.
|
Módosítva: 2018. 10. 25. 14:21:38
Módosította: Morticia
Státusz: Aktív
|
