Név: Kajiwara Hisaya
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Island
Kor: 17 (156)
Külső leírás: Körülbelül száznyolcvan centi magas, szálkás. szikár alkatú srác. Az évek során sokat változtatta a külsejét, de alapjaiban tekintve mindig ugyanolyan maradt. Szénfekete tincsei örökösen a szemébe lógnak, mégha nem is rejtve el teljesen a tekintetét, jelentősen elrejtve Hisayát a világ elől. Sötét szemeiben szemernyi fényt sem látni, ám ha vérre szomjazik, izzó vörössé váltanak, a vért is megfagyasztva kiszemelt áldozatának ereiben. Arckifejezése rendszerint az életunt és az ingerült között ingadozik, ritkán látni jó kedvűnek. A bőre feltűnően világos és hűvös, ami miatt nem szereti ha hozzáérnek, ez az egyetlen dolog a külsejében, amit nem tud elrejteni és gyanút keltő. Éjszakai vadászataiból néha visszamarad egy-egy komolyabb sérülése, amelyeket - bár begyógyulnak – mégis mindig bekötöz vagy leragaszt, ezzel azt az illúziót keltve magában, mintha még mindig ugyanolyan sérülékeny lenne, mint emberként.
Jellem: Nincs jobb szó rá, mint az, hogy rideg. A lelke olyan fagyos, akár a jégcsap, nyelve éles akár a kard éle, a modora pedig már-már kibírhatatlanul durva. Az idő mondhatni felemésztette jellemének pozitív oldalát, és mára már azt is elfelejtette, milyen szeretni és szeretve lenni. Nem kötődik senkihez és semmihez, és – bár képtelen rá – minden erejével igyekszik elfelejteni emberi múltját, ezzel óvva meg magát a fájdalmas emlékezéstől. Ha lenne, aki beférkőzik a szívébe, azt örökké és mindenáron védené, de mivel számára nincs ilyen, mindenkire idegenként tekint, akikért így nem is igen tenne meg semmit. Csak akkor vadászik, amikor már nagyon szüksége van a vérre, mert akármennyire is csábítja a vér gondolata, mégsem akarja teljesen az ösztöneinek alávetni magát. Úgy tűnik, mintha már feladta volna, de a valóságban még mindig küzd az emberségéért, talán ezért is próbál meg a társadalom részévé válni. Nem akarja elfogadni, hogy szörnyeteg lett belőle. Az érzelmei is egyre sivárabbak, mintha polcokon porosodó hógömbök lennének, amiket valakinek fel kell forgatni, amíg még lehetséges.
Élettörténet: Az ezernyolcszázas évek közepe tájékán született, egy átlagos módú családba. A szülei nagy szigorban nevelték mind őt, mind a testvéreit, mégis szerető és összetartó család voltak. Gyerekkorától kezdve segített az édesapjának a munkában, mialatt bátyja messze volt tanulni, húgai pedig az édesanyjuk körül sündörögtek. Az évek teltek, minden békésnek tűnt, mígnem egyszer Hisaya legidősebb testvérének nyoma veszett, és hiába keresték, nem találták sehol. Két évvel később nehéz időszak következett, a fiúnak pedig messzire kellett mennie saját munka után nézni, hogy a családját is segíthesse és sajátot is alapíthasson, így végül abba a városba indult el, ahol a bátyja is élt egykor. Talán mondani sem kell, hogy ez végzetes döntés volt. Az első napok békében teltek, szállásra is lelt és jó esze miatt könnyen talált magának állást is, igaz, sokszor késő estig dolgoznia kellett. Egyik ilyen hosszú nap után esett meg az, hogy már korom sötétben botorkált hazafelé, amikor valami zaj ütötte meg a fülét a kihalt utcán. A hang forrása egyre közelebb és közelebb jött, ő pedig figyelt, de nem volt elég gyors és a támadó leterítette. Halálra rémült, ahogy a sötét figura azonnal a csuklója után kapott és szívni kezdte a vérét, ő pedig úgy érezte, megbénult, mozdulni sem tudott. Talán másodpercek, talán órák teltek el és őmaga annyira meggyengült, hogy úgy érezte, alig egy szemhunyás választja el a haláltól. Azóta is akárhányszor visszaemlékezik erre a napra, azt kívánja, bár valóban elment volna az élők sorából. Már felkészült a túlvilágra, amikor az őt megtámadó vámpír elégedetlenül lökte félre szétroncsolt, kiszáradt alkarját, erőszakosan lerántotta a nyakáról a ruháját és már újra belemélyesztette volna a fogait, amikor megállt a mozdulat közben. Hisaya szíve már szinte nem is dobbant meg megkönnyebbülésében, ugyanakkor majdnem elájult a sokktól, amikor megpillantotta támadója arcát. A szörnyeteg megszólalásig hasonlított a bátyjára, azzal a különbséggel, hogy szemei megmagyarázhatatlanul rémítő, élénkvörös színben játszottak és véres szájából kivillant hosszú, hegyes szemfoga.
A bátyja végül életben hagyta, hazavitte a tehetetlen kisöccsét és ellátta a sebeit. Mivel Hisaya máshogy nem élte volna túl a támadást, egy testvére újabb harapást ejtett rajta – pontosan a nyaki ütőerét találva el – amin keresztül a vámpírok fogában lévő méreg bejutott a fiú szervezetébe. Innentől hosszas harc következett kettejük között, hiszen ő maga eszméletlenül dühös volt és tehetetlennek érezte magát, és hosszú időnek kellett eltelnie, mire megértette, hogy többé nem mehet vissza a családjához.
Azóta a nap óta Hisaya a bátyjával, Rikuval él, de viszonyuk még mindig magán viseli annak az estének a nyomát. Ketten nézték végig, ahogy húgaik felnőnek és az őket gyászoló család megöregszik. Hogy megkönnyítsék az életüket, időnként titokzatos „csomagokat” hagytak a házuk előtt, amikben mindig az volt, amire éppen a családnak szüksége volt.
Aztán az évek csak teltek és teltek, kisebb-nagyobb békétlenségek szakították meg a monoton hétköznapokat. A fiú mindkét világháborút végigszolgálta országa oldalán, többször iszonyatos sérüléseket szenvedve, de úgy tűnt, vámpírként lehetetlen végezni vele. Azóta visszaállt a béke, legalábbis Japánban, így különböző helyeken munkát vállalt, majd úgy döntött, ideje lenne felfrissítenie a tudását, és így beiratkozott egy helyben levő iskolába. Testvére korábban már végigjárta ezt az utat, éppen egy saját könyvkiadó létrehozásán fáradozik. Egyelőre Hisaya nem sok reményt fűz az iskolához, de titkon fűti a vágy, hogy a társadalom része legyen, mégha ehhez meg is kell játszania magát.
Hobby: ismeretei bővítése (főleg történelem könyveket olvas), filmnézés, olvasás, tussal rajzolás, vers írás (csak néha)
Foglalkozás: diák
Extrák: faj: vámpír. Bár megbírja enni az emberi ételt, az mondhatni semmit sem ér a számára, ezért időnként vadászni jár. Vámpírként bír bizonyos képességekkel, úgymint a halhatatlanság, gyors regeneráció, de minimális szinten képes befolyásolni az emberek emlékeit és cselekedeteit. // Mivel igyekszik olyan ritkán inni, amennyire csak tud, szinte megtébolyodik, amikor végre vérhez jut // Mindig elolvassa a legújabb történelem könyveket, mivel tudni akarja, mennyiben másították meg a valóságot. // Sokat olvas, időnként ő is megpróbálja kiönteni versekben az érzéseit, de rendkívül kitárulkozó műveit gondosan rejtegeti.
Képinfo: A képet nem én rajzoltam, csak illusztráció! (http://orig15.deviantart.net/b3ce/f/2013/029/a/f/how_to_sketch_an_anime_boy_by_catluckey-d5t7jxm.png)
| Engedélyezve: |
2016. 11. 14.
|
Státusz: Aktív
|
