Név: Farah al-Shadid
Kategória: Hentai
Feltöltő: makeme_real
Kor: 23
Külső leírás: Egy átlagos nő magasságával rendelkezik, nem nőtt nagyobbra 170 centiméternél. Kegyesen bánt vele a természet, remek géneket örökölt, már alkatilag is kecses és vékony, jóformán soha semmit nem kellett tennie azért, hogy ne találhassunk felesleget a testén. Ennek egyetlen – viszonylagos – hátránya, hogy a nőies idomai sem kerekedtek ki túlságosan, még tinédzserkora után sem, bár ő ettől nem feltétlenül érzi kevesebbnek magát. Persze, néha keltett benne némi kisebbségi komplexust egy-egy jóval mutatósabb dekoltázs, de mivel természetével és neveltetésével is ellentétes a hiúság, ezek az érzések amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mentek is. Egyébként sem lenne semmi oka rosszul érezni magát a testében, ezt bárki elmondhatja, aki csak ránéz, hiszen még ha nem is büszkélkedhet telt idomokkal, ott van az arca, ami bőven ellensúlyozhatja ezt a „hiányosságot”. Bátran mondhatjuk, hogy egész egyszerűen gyönyörű. Ovális arcán minden arányos: a hosszú, sötét szempillák árnyékában megbúvó nagy, világosbarna szemek; az egyenes, keskeny és kissé fitos orr; illetve az érzékien telt, sötétrózsaszín ajkak. Lágy ívű állkapocscsontja és magas járomcsontja igazán karakteressé teszik az arcát, de talán még ezeknél is meghatározóbbak az orcáin megjelenő apró, édes gödröcskék, amikor mosolyog. Származása ellenére a bőre tónusa nem kifejezetten sötét árnyalatú, csak nagyon enyhe, alig szembetűnő különbség választja el az átlagos fehér bőrtől. Vékony, szép ívű szemöldöke ugyanolyan sötétbarna, mint az arcát keretező dús haja, amely lágyan hullámzó tincsekben omlik a hátára. Az öltözködése általában teljesen átlagos, a megjelenése akárcsak a korabéli lányoké – gyakran sminkeli is magát –, azt az egyet leszámítva, hogy soha nem hord rövid szoknyát/sortot, vagy kihívó – mélyen dekoltált, esetleg hasvillantós – felsőket. Amikor a helyzet úgy kívánja, természetesen hosszúszárú nadrágban, hosszú ujjú felsőben és kendővel a fején mutatkozik, de egyébként sosem kötelezték csador vagy burka hordására. Nos, igen... ez volt a múlt. A napokban már csaknem túlságosan is vékony, a ruhái kissé viseltesek, a haja kócosnak, az arca pedig már-már beesettnek tűnhet, a sminknek nyoma sincs. A szeme is elveszítette egykori élettel teli csillogását, a szemei alatt gyakran éktelenkednek sötét karikák... A menekülés sajnos rá is rányomta a bélyegét.
Jellem: Valaha kedves, nyílt, barátságos személyisége volt, de ezt mára már kiölte belőle a keserűség. A menekülés megmérgezte a lelkét, zárkózottá és bizalmatlanná vált mindenkivel szemben, egyetlen embert kivéve. Képtelen elsőre jót feltételezni bármiről vagy bárkiről, szinte a sejtjeibe ivódott, hogy mindig a legrosszabbra számítson, annál egy fikarcnyival sem jobbra. Jóformán minden hitét elvesztette, az egyetlen ok, amiért még nem adta fel, amiért mindig kitart és foggal-körömmel küzd tovább, az a húga. Nem túlzás azt mondani, hogy érte az életét is gondoskodás nélkül feláldozná, bármit megtenne és bármire képes lenne a kislányért, de éppen miatta folyamatos rettegésben is él – fogalma sincs, hogyan bírná ki, ha bármi történne vele. Mindenkit elveszített rajta kívül, akit valaha szeretett, ezért is halna meg érte, ha kell. A húga nélkül az ő életének már semmi értelme nem lenne, a kislány előtt azonban még ott áll az egész élet, csak ki kell köveznie számára a biztonságos utat. Ez Farah egyetlen célja, már nem hisz és nem bízik senkiben és semmiben, sem a harcok végében, sem bármelyik oldal felülkerekedésében. Hiába áldotta meg Allah hatalmas, szerető és szeretetre méltó szívvel, ő nem meri és már nem is akarja használni. Fél szeretni és ragaszkodni, mert ha valamit megtanult az utóbbi években, akkor az az, hogy semmi nem biztos és pláne nem tart örökké, ha pedig valakit mégis a szívedbe engedsz, azt jó eséllyel el is fogod veszíteni – a fájdalom pedig szinte elviselhetetlen. Nem szeret elvegyülni a menekültek tömegében sem, hiszen ott keresnék őket először, ő inkább a saját lábán áll – és hagyja, hogy a húga is az övén álljon –, és saját maga küzd, bujkál és menekül, szorosan fogja a húga kezét. Egyébként is kitűnne a tömegből, már csak a kiváló angol tudása és az értelmesen csillogó szemei miatt is.
Élettörténet: Szíriában, Al-Muhasan városában született a család első gyermekeként. Nagyon szerencsés volt, ugyanis szülei – bár az ő házasságuk sem volt több előre egyeztetett névházasságnál – a legtöbb hozzájuk hasonlóval ellentétben remek párosításnak bizonyultak és igenis őszintén egymásba szerettek, mire első gyermekük megszületett. Az is a szerencséje mellett szólt, hogy a szülei egyáltalán nem voltak szélsőségesek semmilyen értelemben, sőt, annyira el is határolódtak a radikális szemléletűektől, amennyire egy iszlamista csoport elhatárolódhat egy másiktól. Amikor Farah megszületett, a szülei ugyanolyan feltétlen örömmel és szeretettel fogadták, mintha csak fiuk született volna, és soha nem érezték magukat elátkozottnak azért, mert Allah végül nem is áldotta meg őket egyetlen fiúgyermekkel sem. A kislány már gyermekkorától kezdve szeretettől övezve nőtt fel, de persze az ő esetében sem maradhatott el a közösségnek megfelelő nevelés. Farah mindig is tisztelte a családját, csakúgy, mint a vallást és magát Allahot, és bár tudta, hogy az anyai nagyapja ezt mennyire ellenzi, élt az édesapja kínálta lehetőséggel – tanulni kezdett. Neveltetéséből fakadóan soha nem is akart több lenni felnőttként egy egyszerű családanyánál, mégis szeretett volna iskolába járni, hogy megtanulhasson írni és olvasni, számolni, megismerhesse a történelem nagy történéseit... Egyszerűen éhezett a tudásra, még ha nem is vágyott többé lenni. Nagyon szép eredményekkel tanult, még annak ellenére is, hogy otthon a szabadideje nagy részét az édesanyja támogatásával kellett töltenie. Az volt az egyetlen időszak, amikor a család azt hitte, vétettek valamit, amiért Allah bünteti őket: hiába akartak ugyanis újabb gyermeket, Farah édesanyja csak nagyon nehezen tudott teherbe esni és ha sikerült is, mindig elveszítették a magzatot. Amikor végül mégis megtörtént a csoda, Farah már 14 éves volt, de mire megszületett a kistestvére, a 15-öt is betöltötte. Kishúga született, aki a már akkor látszódó szépsége miatt a Ghania nevet kapta. Ő lett Farah szeme fénye, az első pillanattól kezdve imádta a húgát, és amikor csak tudott, segített az édesanyjának gondoskodni a csöppségről – etette, fürdette, pelenkázta, vigyázott rá, játszott vele... Ez a feltétlen szeretet és törődés azóta sem változott. Mire elvégezte a középiskolát is, folyékonyan beszélt angolul, és ennek, valamint jeles eredményeinek köszönhetően felvételt nyer a közeli Al-Furat Egyetemre, ami a közvetlen közelben, Deir ez-Zor városában volt. Apja beleegyezésével és szülei támogatásával meg is kezdte a tanulmányait – angolul –, ezt azonban kizárólag szigorú feltételek mellett tehette, ugyanis már akkor érezhető volt a kezdődő konfliktus előszele. Anyai nagyapja akkorra már tüntetőlegesen jóformán szóba sem állt a családdal, hiszen az ő jóval radikálisabb nézeteivel kibékíthetetlen ellentétet alkotott, hogy az unokája farmerben és kiengedett, takaratlan hajjal jár – ráadásul egyetemre. Farah szülei azonban mit sem törődtek ezzel, számukra fontosabb volt a gyermekeik boldogsága és akarata, és részben pont ezért határolódtak el teljesen a kibontakozó harcoktól. Édesapja mindenáron próbált pártatlan maradni, nem támogatta sem a kormány, sem a felkelők oldalát, mert így találta biztonságosnak és egyébként sem értett teljesen egyet egyikkel sem. Amikor először e tömegbe lőttek a tüntetéseken, a szülei rögtön elkezdték összecsomagolni a család holmiját, majd a tényleges fegyveres konfliktusok kibontakozásával azonnal menekülőre is akarták fogni a dolgot, de ekkor újra megjelent Farah nagyapja és megakadályozta őket a menekülésben. A szülők soha nem árulták el, milyen fenyegetéssel vette rá őket a maradásra, de Farahnak mindig is voltak sejtései... 2011 tavaszától kezdve, a fokozatosan elmérgesedő helyzet miatt Farah otthagyta az egyetemet, nem sokkal később pedig a család – a nagyapával együtt – északabbra költözött, ar-Raqqah városába. Hosszú ideig itt húzták meg magukat, Farah a helyi kibővített kórházban segített a sebesültek ellátásban minden nap. Itt ismerkedett meg Hassannal is, a Szabad Szíriai Hadsereg hadnagyával, aki mondhatni első látásra belehabarodott a fiatal szépségbe. Farah soha nem tudta viszonozni az érzéseit, legfőképpen azért, mert Hassan nem rejtette véka alá a véleményét, ami mellesleg túlságosan is hasonlított a nagyapja álláspontjára, főleg a nők tekintetében. A katona mégis volt olyan arcátlan, hogy megkérje a kezét az édesapjától, a férfi azokban csípőből elutasította a kérést. Farah sorsa nem sokkal később, 2013 elején kis híján megpecsételődött: az édesapja Aleppóba utazott, hogy megfelelő papírokat szerezzen a családnak az elmeneküléshez, azonban éppen az ottani egyetemen tartózkodott, amikor az intézményt rakétatámadás érte. Farah édesapja meghalt, fiúgyermek híján azonban a legközelebbi férfirokon, aki a megmaradt hölgyekért volt felelős, éppen az anyai nagyapa lett, aki egyébként nem is tagadta, hogy a lázadók oldalán áll. Mivel Hassan – aki utolsók között maradt hátra az SZSZH-ból – azóta is kitartótan üldözte Faraht a házassággal, a nagypapa is hamar tudomást szerzett a dologról, és azon nyomban – megvétózva elhunyt veje válaszát – odaígérte a katonának Farah kezét. A helyzetre tekintettel az esküvőt már néhány héttel későbbre ki is tűzték, a lány azonban tehetetlen volt, és hamarosan kénytelen volt beletörődni a sorsába. Hassan még az SZSZH berkeiben betöltött szerepét is szüneteltette az esküvőig, mert az április óta folyamatosan előre törő Iszlám Állam addigra a lázadók utolsó képviselőit is kiűzte a térségből. Költözniük kellett, jóformán egy bérház pincéjében húzták meg magukat és rostokoltak abban a pár hétben, a nők ráadásul ki sem dughatták onnan a fejüket, mert saría szigorú szabályait megkövetelő IS valószínűleg megköveztette volna őket a viseletük miatt. A házasságkötés előtti estén viszont váratlan dolog történt: a kórházból hazaérve Farah egy nagyobb hátizsákot talált az ágyon, mellette pedig Ghania ücsörgött útra készen felöltözve. Az édesanyjuk mindent előkészített a szökéshez, a család összes megtakarított pénzét betette a hátizsákba néhány holmival és egy kevés élelemmel együtt, az apját pedig egy jó kifogással elcsalta a közelből is, hogy ne láthassa, amikor az unokái kereket oldanak. Farah azóta menekül a húgával a harcok, a nagyapjuk, Hassan, az Iszlám Állam és mindenki elől.
Hobby: beszélgetés és játék a kishúgával; a kislány megörvendeztetése mesékkel, énekléssel
Foglalkozás: -
Extrák: Neve jelentése: Farah = öröm. *** Sajnos kimondhatjuk, hogy a hite is alaposan megsínylette a történteket. Már kisebb korában sem értette, hogyan engedheti Allah, hogy az ő állítólag hű követői a saját kényük-kedvük szerint magyarázzák félre a Korán tanításait, de hogy még azt is hagyta, hogy az emberek egymást gyilkolják az ő nevében... Már hosszú ideje úgy érzi, Allah elfordult tőlük. *** Farah csak véletlenül tudta meg, hogy az édesanyjukat a családjával szemben elkövetett árulás – a lányai megszöktetése – miatt megkövezték. Az volt számára az utolsó csepp a pohárban, Ghaniának azonban még nem merte elmondani, hogy szeretett édesanyjuk halott. *** Foglalt.
Képinfo: A képet nem én készítettem, csupán illusztrációként szolgál. (http://deviantart.com)
| Engedélyezve: |
2015. 08. 07.
|
Státusz: Aktív
|
