Név: Benedict Ordway
Kategória: Fantasy
Feltöltő: linka
Kor: Több ezer év
Külső leírás: A haja hosszú, nem kimondottan dús, de annál puhább tapintású. Pengevékony higanyszálak követik testének vonalát. Javarészt a tincsei rövidek, éppen hogy füle alá érnek, míg van, ami a háta közepét is átíveli. Egy-egy hosszabb szál, lágy hullámba olvad. A szeme skarlátvörös, élénk és mély, az árnyalat, amivel gyilkolni lehetne és amit betiltottak. Helyes arca van, markáns, élesen kirajzolódó arccsontokkal. Szépsége számára nem rendkívüli, semmiben sem különb a fajtársainál. Bal szeme alatt vérvörös minta rajzolódik, mely rangját, erejét, s korát jelképezi. Öreg már, s ez tagadhatatlanul meglátszik rajta: a szemeiben, az arcát ékesítő motívumban, s mély bariton hangjában. Ruhái mindig a legfinomabb anyagból készülnek, ékesek, de nem hivalkodóak, sokkal inkább sötétek, megannyi lánccal és dísszel koronázva. Fakó bőre kísértetiessé teszi már a puszta megjelenéséhez is. Kezei sápadtak, bőrének tapintása fagyosan selymes, hosszú ujjai pedig vöröslő karmokban végződnek. A férfi magassága kiemelkedő, majdhogynem 190 centi, izmai masszívak, csábítóan húzódnak feszes bőre alatt.
Jellem: Nem vall rá a nyers düh, sem a türelmetlen lobogás. Nem hajszolja az élvezeteket, s ennek legfőbb oka nem is önmagában keresendő, sokkal inkább a környezetében és a világban, amiben él. Hűvös álarcát mindig magán tartja, mikor társaságba lép, noha ez számára jeles és ritka esemény. Többnyire remeteként begubózva él, csak éjjelente lépi át otthona küszöbét. Nem fél a Nap fényétől, inkább gyűlöli, lenézi és mélységesen megveti. Művelt, hisz évezredek óta halmozott könyveit mind olvasta már. Mások előtt sérthetetlen, haragját a végsőkig tartogatja, ám kellően érzékelteti, ha valaki átlépi türelmének határát. Azon embereket, akik a szolgálatában állnak, megvéd. Hozzájuk lojális. Betartja az ígért szavát. Barátai közt könnyen feloldódik, leveti rideg maszkját, hagyja, hogy ugrassák őt apróbb ostobaságokkal, s cserében ő is bekapcsolódik a könnyed csevejbe. A királynő jobbkezeként sok mindenről tud, és gyakran félelmet vált ki a többiekből az, hogy ő az egyetlen kegyelt, hogy ő az, aki saját akaratából marad távol a különbnél különb partiktól és báloktól. Haragját könnyen csitítja, annak ellenére, hogy benne is ugyanúgy ott él a bestia. Szeretetét és háláját illetően kifejező, odaadó társa szeretőjének.
Élettörténet: Nem születéssel és nem erőszak folytán vált azzá, ami. Őt teremtették, ahogyan társait, s testvéreit is. Örök hűséggel és hálával adózik királynőjének, úgy, ahogyan a többiek is. Kezdetben hirtelen haragú volt, önfejű, vérengző vadállat. Számtalan élet kiontásáért felelős, már a kezdetektől fogva vér tapad a kezeihez. Az ő világában, bár embernek lenni a legveszélyesebb, ők sincsenek túlzott biztonságban. Akármit megtehetnek, kínozhatnak, ölhetnek, szolgasorba állíthatják a halandókat, és mindeközben tudniuk kell, hogy valahol, valaki mindig figyeli őket. Királynőjük, aki maga is vámpír és aki kezdetben őket teremtette, elvonultan él, távol a nyüzsgő városoktól, távol mindentől, de időnként futárokat küld azért, hogy azok körülnézhessenek. Az emberekre is gyermekeiként tekint, félti őket, ám könnyedén elveszi az életüket, ha azt ítéli jónak. Benedict tulajdonosa egy hajógyárnak, így világának egyik legtehetősebb rétegét alkotja. Bár a háta mögött őrültnek nevezik remetesége miatt, a szemeiben gyakran hízelegnek, s próbálnak minél közelebb kerülni hozzá.
Hobby: Olvasás, éjjeli séták, adott alkalmi szeretői.
Foglalkozás: -
Extrák: Elkülönülve él, távol a nyüzsgő várostól egy hatalmas kúriában....Vérének egyetlen cseppje is gyógyít, egészségessé tesz....A napfény fájdalmat okoz neki, de nem hal bele és nem is kap lángra tőle...Szolgát magához venni egyszerű papírmunka, de az első éjszaka joga mindenkinek jár....Testi-lelki szolgává tenni valakit annyit tesz, hogy kölcsönösen felkínálják egymásnak a vérüket.
Képinfo: Nem saját. ( deviantart) ()
Engedélyezve: |
2014. 12. 07.
|
Módosítva: 2014. 12. 07. 21:41:46
Módosította: linka
Státusz: Aktív
|