|
|
Karakter megtekintése
| Kép |
|
| Tulajdonságok |
Név: Noel Berthier
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Regi
Kor: 16
Külső leírás: Az átlagosnál kicsit alacsonyabb magassággal rendelkező fiat fiú. Alakja se nem izmos, se nem szálkás, sokkal inkább kölykösnek nevezném, mint fiúsnak vagy férfiasnak. Végtagjai éppen hogy csak megnyúltak a kamaszkor kapujában, még jócskán nem mentek végbe nála teljesen a pubertás kori változások. Arca gyermeki - egyetlen éles vonal sem vélhető fel rajta -, s kissé lányos is. Ajkai szépen teltek, ha felfelé ívelnek mosolygás közben, arca két oldalán apró mosolygödröcskék játszanak. Orra pisze, játékos vonalú. Gyakran felhúzza nevetés közben. Hatalmas, mohazöld égkövekkel kémleli a világot. Talán szeme az egyet, mely felnőttességről árulkodik arcán. A korabeli kamaszok többségének szemei csillognak az életkedvtől, fiatal, duzzadó energiától, és a tudatlanság édes mámorától. Attól a mámortól melyet a világ és az élet nem ismerése ad. A felhőtlen gyermeki naivitástól. Noel szemeiből ez a fény és csillogás már régen kiveszett. Hihetetlen komolyságról árulkodnak eme szépséges íriszű golyóbisok. Ha valaki hisz abban a feltevésben, miszerint a szem a lélek tükre, azt is mondhatná, hogy Noel szomorú, mi több: magányos. És talán ez a feltevés nem is áll messze a valóságtól. Haja hosszabb, rakoncátlan sötétszőke tincsei egészen válláig omlanak. Semmiféle fazonja sincs hajrengetegének, csupán hagyta, hogy megnőjön neki, aztán a zavaró tincsecskéket megigazította magának egy olló segítségével. Szemöldökei természetes vékonyságúak, hosszú szempillái kiemelik szép szemeit. Bőre sápatag, néhol anyajegyekkel díszített. A legtöbb csípőcsontja felett és hátán található. Öltözködése a korának megfelelő. Se nem túl divatos, se nem régimódi. Többnyire nagy és kinyúlt pulóverek jellemzik, azokban igazán kényelmesen érzi magát. Nem hord túl sok ékszert, leszámítva négy fülbevalóját bal fülében és egy kis talizmán nyakláncot, amit még nagyon kicsi korában kapott anyjától, hogy megóvja.
Jellem: Visszafogott, csendes fiú. Rendkívül keveset beszél s még ennél is kevesebbet mosolyog. Nagyon korán kellett olyan dolgokkal találkozni élete során, amit a legtöbb embernek sosem kell megtapasztalnia. Túl korán kellett felnőnie, megtapasztalnia a halált és a magányt. Nagyon fiatal volt még, mikor már meg kellett tanulnia önmagáról gondoskodni. Míg a többi gyerek játszott vagy meséket nézett a televízióban, ő édesanyja helyett próbált besegíteni a háztartásban, nagyobb korában pedig tanulás mellett minden áldott nap megfőzte szüleinek és magának a fagyasztó mélyén lapuló mirelit ételt. Már meg sem tudná mondani, hogy mikor érezte magát teljesen boldognak és felszabadultnak. Folyton nyugtalanítja egy belső feszültség, ami megkeseríti mindennapjait. A szüleivel szinte idegenek egymás számára, de ezért Noel sosem hibáztatta őket. A sors játszott ellenük. Barátai sosem voltak igazán, mindig is koraérettnek számított társai között, akik valamiért tartózkodtak tőle. Sokat volt magányos, sokszor érezte már azt, hogy legjobb lenne megindulni valamerre, amerre viszi a lába, s meg sem állna egészen addig, amíg nem muszáj. De mára már beletörődött helyzetébe, ha nem is fogadta el teljesen. Emlékképekben még él benne, milyen is volt boldognak lenni. Ezeket az emlékfoszlányokat szakadt, nyúzott képeken őrzi az ágya alatti titkos kis dobozában. Eldugta őket, bár jól tudja, hogy ha elől hagyná, akkor sem piszkálná meg őket senki. De mindezek ellenére egy végtelenül kedves és segítőkész fiú. Jószívű és szeretetéhes. Ritkán keveredik bajba.
Élettörténet: Átlagos, középosztálybeli családban született első gyermekként. Édesapja könyvelő volt, anyja pedig franciát oktatott az egyik helyi gimnáziumban. Első pár gyermekéve gondtalanul telt, szeretetben. Szülei nagyon szerették, sosem hagyták egyedül Noelt. Sokat utaztak együtt, s minden karácsonyt fent töltötték a helyekben, egy kis üdülő faluban. Volt fent egy kis faházuk, kandallóval és mindennel, ami csak egy ilyen kis házikóba kellhet. Noel legszebb emlékei az itt töltött időhöz kötődnek. Nyolc éves volt, amikor édesanyja ismét teherbe esett. Az egész család izgatottan várta az új családtag érkezését, s Noelt is úgy szoktatták a gondolathoz, hogy kistesót kap, hogy a fiú ne legyen féltékeny az új jövevényre. Ezzel nem is akadt volna gond, a kis Noel érdeklődve figyelte anyja egyre inkább növekvő hasát, és hihetetlenül boldog volt, amikor szülei hazavitték a kórházból az újszülött Taist. Noel az első pillanattól imádta kishúgát, naphosszakat ült bölcsője mellett, hogy megfigyelhesse, miként alszik, vagy éppen gőgicsél. Minden jól ment egészen addig, míg Tais három hónapos nem lett. Senki sem számított rá, a kislány makk egészségesnek tűnt, egészen addig az estéig. Noel anyja hírtelen sikított fel, olyan fájdalmasan és rémülten, hogy az a kisfiú emlékezetébe égett mindörökre. Ő és édesapja is rögtön a hang irányába rohantak, ahol szörnyűséges kép fogadta őket. Noel anyja kétségbeesetten görnyedt földön fekvő kislánya fölé, és mesterségesen próbálta lélegeztetni. De akkor már késő volt. Kihívták a mentőket, de már ők sem tudtak segíteni. Tais bölcsőhalálban elhunyt, az orvosok sem tudtak konkrét magyarázatot adni. A kis család élete teljesen felfordult. Noel anyja napról napra rosszabb lelki állapotba került, mígnem teljes mély depresszióba süllyedt. Már nem foglalkozott semmivel és senkivel. Eleinte még kislányát siratta, de végül ezzel is teljesen felhagyott és magába fordult. Férje egyik orvostól vitte a másikig, különbféle szanatóriumokat keresett neki. És ezalatt ki foglalkozott Noellel? Senki. Persze nem hagyták egyedül a kisfiút, mindig volt egy bébiszitter, aki éppen ráért a felvigyázásra. De Noelnek a szüleire lett volna szüksége, hisz ő is ugyan úgy átélte azt a szörnyűséget, mint szülei. De erről mindenki megfeledkezett, vagy éppen tudomást sem vett. Noelnek egyedül kellett feldolgoznia húga elvesztését. Sikerült neki, már amennyire ez lehetséges, de ez inkább csak annak tudható be, hogy nagyon kicsi volt még a történtek idején s a gyerekek rugalmasak. Egy bizonyos mértékben. Eközben Noel anyja egyre rosszabb állapotba került. Már csak arra volt ereje, hogy reggel kikeljen ágyából, átöltözzön és átkuporodjon a kanapéra. De olyan is előfordult, hogy átöltözni sem volt ereje. Noel és az édesapja végezte a házimunkát, Noel 12 évesen már rutinosan készítette el a mindennapi vacsorát. Attól a naptól kezdve, hogy anyja megbetegedett, Noel sosem tudott kikapcsolódni, folyton akadt dolga. Ha éppen nem otthon segített valamiben, akkor könyvei felett görnyedt, hogy sikeres eredményeivel felhívja magára szülei figyelmét. Ez olykor sikerül, de többnyire ez is eredménytelen. Apja tudja, az lenne a legésszerűbb és talán a legjobb megoldás is számukra (neki és Noelnek), ha elválna feleségétől, intézetbe küldené, ők pedig új életet kezdenének. De titkon még bízik abban, hogy a sok törődés, gondoskodás meghozza gyümölcsét és ugyan olyan boldogok lehetnek, mint annak ellőtte. Fia érdekeit nézve, Noelt nyaranta leküldi vidékre a nagyszüleihez, hogy kicsit kiszakadhasson a nyomasztó közegből.
Hobby: Ha otthon van többnyire nincs szabadideje, viszont nagyszüleinél imád a szabadban császkálni. Olyankor kitisztul a feje.
Foglalkozás: Tanuló, középiskolás.
Extrák: Foglalt, Haurué. *** Se fiúval, se lánnyal nem volt még kapcsolata. Csókolózni sem csókolózott még. Azon meg végképp nem gondolkodott még el, hogy esetleg a saját neméhez vonzódik. *** Passzív karakter. *** Fél a sötétben. Ez nem azt jelenti hogy lámpánál alszik, vagy éjszakai fénnyel, de tart tőle. Számára valami szörnyű és csontig hatoló érzést hordoz magával. *** Legjobban anyja szeretetét hiányolja, hisz oly keveset kaphatott belőle. Tudja, hogy apja szereti, csak nem tudja rendesen kimutatni a sok gond mellett.
Képinfo: Nem saját kép, csupán illusztációként szolgál. (http://th03.deviantart.net/fs70/PRE/i/2013/084/0/6/reichik_by_reystleen-d5z9fas.jpg)
| Engedélyezve: |
2014. 06. 10.
|
Státusz: Aktív
|
|
