Név: Sorley Ahearne
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 23 év
Külső leírás: Átlagos magasság, egész megszokottnak mondható külső (attól függ, hogy mikor találkozunk vele és mi magunk mihez is vagyunk hozzászokva) és különleges kisugárzás. Arca hosszúkás, kissé csontos, orra egyenes, ajkai nagyok és teltek, ami őt sokszor zavarja, mert a csajoknak szokott ilyen szája lenni. Szemei különleges tiszta zöld színű tekintetében mindig valami megfejthetetlen gondolat bujkál, valami, amit kivétel nélkül minden esetben megtart magának. Teljesen fitt, sportos, vannak izmai, de inkább szálkásít, mint kilót növel. Puha, madárfészek haja már sokszor volt sokféle. Jelenleg rövid, kissé hullámos (ez természetes) és fekete, a tincsek vége sötét, méregzöld. Volt már hosszú lobonca, volt olyan, hogy egyik oldalt rövidebb volt, mint a másik oldalt, volt már tüsi haja, „katona haja”, volt már taraja is. Mondhatni már minden létező haj variációt kipróbált már, ahogyan a színeket. Mondhatni az egész szivárvány átment már a fején, de hazudnék. Az eredeti hajszínét gyűlöli, utálja, pedig nagyon szép, az írekre jellemző vörös hajjal rendelkezik (ami nem csoda, hiszen elvégre ír a lelkem). De utálja, szóval amióta csak lehetősége adódik rá, festi a haját, mint az állat. Nem riadt vissza a lilától és a rózsaszíntől sem, amikor elrontott egy-egy festést, hát bátran viselte a következményeit, mondva, hogy ez is jobb, mint az eredeti hajszíne. Öltözködése is fejéhez hasonlóan tarka. Az átlagos megjelenése: szakadt farmer, együtteses póló, bőrdzseki/kabát, láncok és acélbetétes. Amivel eléggé ki szokott lógni a környezetéből, de hát őt így szeretik. Aztán a polgárpukkasztó darabok is a szíve csücskei. Ha tudja, hogy meg fogják bámulni, ha tudja, hogy mások ki fognak akadni, akkor tudja, hogy muszáj felvennie, mert nem bírja ki. Egy időben próbálkozott a színes kontaklencsékkel is, de nem bírta a szeme. Ékszereket nem hord, legfeljebb néha-néha egy kígyós fülklipszet (nincs kilyukasztva a füle). Azonban van egy ismertetőjele, amit nem igazán szokott mutogatni, akármennyire is imád polgárpukkasztani, ez pedig a tetoválása. Egy az egész hátát beterítő koponya díszíti és derekán bal oldalt, mintha hatalmas karmok martak volna testébe, a vágásokon belül mintha a bordái látszódnának és a vágásokból egy zöld négylevelű lóhere is előbukkan.
Jellem: Nehéz a közelébe kerülni, nehéz megismerni és még annál is nehezebb kiismerni. Úgy csinál, mint akit semmi sem érdekel, olyan flegma és bunkó sokszor, hogy az ember nem képes elhinni, hogy létezik ilyen ember egyáltalán. Nem tűri a szabályokat, a rendet, idegesíti őt a sznobok undorító pökhendisége, a nyárspolgárok karótnyeltsége, és úgy egyáltalán! Minden! Mindenkivel van valami baja. Szóval rengeteg ellensége van, ha másért nem, hát azért mert átfogalmazás nélkül megmondja a véleményét. Nem fog ő senkit sajnálni a saját hibái miatt, és aki hozzáfordul nagy önsajnálatában, hát az készüljön fel arra, hogy kapni fog pár józanító pofont. Hogy emiatt barátokat veszíthet? Nem igazán tudja meghatni. A barátait barátainak tekinti, olyanoknak, akik az éjszaka közepén felhívhatják és ugrik és fordítva is. Azonban nem képes nem úgy tekinteni a körülötte lévőkre, mint az olyan szereplőkre a könyvekben, akik a semmiből bukkannak fel, eljátsszák a szerepük és ugyanúgy, ahogyan feltűntek úgy el is tűnnek. Senkire sem tekint állandóként, csak saját magára, hiszen ő itt volt 13 és 18 évesen, és itt van most is, pont ugyanúgy, változatlanul, vagy talán kicsit érettebben és keményebben, mint azelőtt. Nem szereti senkinek sem kiönteni a lelkét, vagy segítséget kérni, segítséget elfogadni, makacs, és a büszkesége amúgy sem engedné meg neki azt a luxust, hogy beismerje, hogy valamihez nem ért, valamihez ő kevés, vagy csak egy picit másra támaszkodjon. Így barátai már fel sem ajánlják a segítséget, mert tudják, hogy úgyis visszautasítaná. Aztán meg a másoknak felállított mércéjét önmagától is elvárja, ráadásul sokkal szigorúbban, mint másoktól. Amúgy meg nagyon szabadelvű. Neki aztán édes mindegy mi a beállítottságod, hogy drogozol-e vagy éppen miben hiszel, csak őt hagyják békén és lehetőleg legyen szent a béke, ne ártson senki senkinek. Ez az ő szájából kissé vicces, hiszen rengeteg verekedésben volt már része. Persze csak a felét kezdte ő. Amúgy vandál külseje miatt nem is nézik ki belőle, hogy mennyire intelligens, azt meg pláne nem, hogy mit is tanul. Na meg azt, hogy tud viselkedni, hogy képes választékosan fogalmazni! Sok dolog van, amiről nem beszél, még több, amit legszívesebben örökre elfelejtene. A jövőre is gyűlöl gondolni, nem csak a múlt egyes epizódjaira. A jövőtől ideges vagy letargikus lesz, vagy már majdnem kétségbeesett, pedig a határozott erős fellépése miatt mindenki azt hiszi, hogy ő olyan szilárd akár a szikla. Pedig ha tudnák, hogy mennyi hullámvölgye van, hogy mennyire tud ragaszkodni kimondatlanul néhány emberhez, még akkor is, ha úgy tekint rájuk, hogy bármikor eltűnhetnek, hiszen azért tekint rájuk így, hogy a távozásukat könnyebben elviselje majd. Pedig nagyon szeretne egy biztos pontot az életében, ami állandóságával a biztonságot is jelentené számára, ám már nem naiv és nem hisz az ilyenekben.
Élettörténet: Nem várt gyermekként jött a világra. Édesanyja tizenhat évesen szülte meg egy elvadult házibuliban fogant kisfiát. Édesanyja nagy Maeve Binchy rajongó volt, ezért gyermekét az egyik kötet után nevezte el Quentinnek. Illetve nevezte volna, ám szülei még az utolsó pillanatban meggyőzték, hogy valami normális nevet adjon gyermekének. Azonban ez nem zavarta a lányt és Quentinnek hívta úgy is, hogy nem ez volt a fia neve, és ezt a nevet szépen lassan mindenki átvette. Azonban az első pár nap után a kisbaba már nem volt olyan érdekes, szóval az anyja a saját szülei nyakába akasztotta a fiát, akik sosem titkolták, hogy mennyire nem tartják helyesnek már eleve a létezését. Kiskorában össze-vissza tologatták, senkinek sem kellett, mindenki éreztette vele, hogy ő csak nyűg, édesapja nem volt, nem ismerte. Szóval nem is csoda, hogy bármire képes lett volna egy jó szóért, vagy csak azért, hogy vele foglalkozzanak, ne pedig csak úgy csináljanak. Aztán amikor nyolc éves volt édesanyja elvitte sétálni, aztán megígértette kisfiával, hogy az megvárja őt. A kisfiú rendesen is várt, azonban az anyuka nem tért vissza. Lelépett az első vonattal, valami új szeretőcskével rögtön az érettségi után, hogy megkezdhesse a felelősségtől mentes, gondtalan életet és bepótolja azokat az éveket, amiket egy görbe est elvett tőle. Pár járókelő, akiknek feltűnt a magányosan álldogáló kisfiú rendőrt hívtak, aki visszakísérte őt a nagyszülőkhöz. Tudta a címet, még az irányítószámot is, hiszen rengetegszer előfordult, hogy ott felejtették az oviban vagy a suliban. A nagyszülők kicsit sem örültek annak, hogy lányuk úgy lépett le, hogy a koloncot is otthagyta, ami tönkre tette a jó hírüket. Az elkövetkezendő négy év maga volt a pokol, mind a nagyszülőknek, mind Sorleynek. A nagyszülők kegyetlen rendet, hierarchiát alakítottak ki, és Sorley hacsak egy kicsit is átlépte a házirendet azonnal büntették, de nem arányosan. Például véletlenül kiöntötte az innivalóját azonnal elverték. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy Sorley igazi kis lázadóvá ért. Mikor tizenkettő lett a nagyszülők megelégelték, hogy a lányuk csak ígéri, hogy küld pénzt, hogy majd egyszer hazamegy a gyerekéért, és ezért a nagyszülők megkeresték az apukát. A huszonhét éves, egyetemi évei végén járó apuka még csak nem is sejtette, hogy van egy fia. Nem volt felkészülve egy ilyen feladatra, azonban befogadta a gyereket, a nevére vette, mert benne legalább volt felelősségtudat (persze először nem akarta, el sem hitte, de az apasági teszt nem hagyott más kétséget). Apa és fiú kapcsolata nem indult éppen felhőtlenül, hiszen Sorley nem volt hajlandó szót fogadni, betartani a szabályokat és lázongott minden ellen, aztán mégis valahogy sikerült elfogadniuk egymást és kialakítani egy élhető rendszert. Az évek alatt megkedvelték egymást, sőt Sorley még féltestvérét is megszerette, bár ezt az apja feleségéről már nem tudja elmondani, de az apja kedvéért igyekszik kerülni a konfliktus helyzeteket. Ahogyan elkezdődött az egyetem Sorley elcuccolt otthonról, hogy még minimálisan se kelljen más szabályai szerint élni, hogy a maga ura lehessen teljesen. Persze néha hazalátogat, beszélget apjával telefonon, de túlzásokba nem esik, épphogy csak életjelet szokott adni magáról. Aztán apja hiába küldött neki többször pénzt, nem fogadja el. Nem akarja, hogy bárki is koloncnak nevezze újra. Szóval keményen dolgozgatott az egyetem mellett. De még így is maradt ideje jogot tanulni (mert jogásznak ment a drága jobb ötlet nem lévén követve édesapja szakmáját), koncertekre járni és nagyban csajozni. Talán egyszer volt szerelmes, még ő sem tudja, hogy az mennyire is volt szerelem, mindenesetre csúnyán megsínylette. A párja, akivel együtt lakott, akinek csak smst kellett neki küldeni, hogy fél egyedül a sötétben hazamenni, azonnal ugrott, aki mellett kiállt és védte, hát… csúnyán pofára ejtette. Három éve voltak együtt, amikor Sorley arra ébredt, hogy kedvese és cuccai sehol és az asztalon egy cetli várja. Persze az értékesebb tárgyak is eltűntek. Pedig Sorley már tényleg azt hitte, hogy örökké fog tartani, és barátai szerint sem volt még soha annyira kiegyensúlyozott, mint a kapcsolat ideje alatt. Viszont a kapcsolat után mindenki halálra aggódta magát miatta, hiszen volt, hogy napokra eltűnt és kék-zöld foltokkal, horzsolásokkal tűnt fel újra. Munkájából is szépen kirúgták, egyedül annak köszönheti, hogy nem kellett haza költöznie, akár egy vesztesnek, hogy szépen félretette a keresetének egy részét. A barátai segítettek neki talpra állni, bár a segítségük körülbelül rá kellett erőszakolni. De sikerrel jártak, és Sorley ugyanolyan, mint régen, illetve mindenki olyannak látja. Azóta több kapcsolata is volt, de egyik sem volt olyan mély, őszinte és idilli, mint az a három éves, s bárhogyan is szeretné, egyszerűen nem képes elhinni, hogy azok az érzések, amiket ő tudna nyújtani, visszatérnének hozzá viszonzásképpen, ahogyan azt sem hiszi el, hogy bárki is mellette maradna.
Hobby: gitár, koncertek, polgárpukkasztás, olvasás
Foglalkozás: egyetemista
Extrák: * Reginek ** Dropkick Murphys a kedvenc zenekara. *** a koponyás tetoválása: http://szepkepek.hu/wp-content/uploads/2013/01/sz%C3%A9p-k%C3%A9pek-extr%C3%A9m-tetov%C3%A1l%C3%A1sok1.jpg ***Eddig csak nőkkel volt kapcsolata ****A szerzői jog érdekli a legjobban **** Igyekszik nem kimutatni, ha kötődik valakihez, de mindig rajtakapják, azonban sosem ismerné be. ***** Egy motorra gyűjt. ****** Rokonai anyai ágról (unokatesók, nagynénik/bácsik), akik igyekeztek törődni a kisgyerekkel és nem akarják szem elől téveszteni Quentinnek hívják. Próbálnak rászokni a rendes nevére, mert tudják, hogy utálja Quentint, de nem olyan egyszerű átszokni a Sorleyre.
Képinfo: Heleness (deviantart.com)
| Engedélyezve: |
2014. 06. 10.
2017. 01. 14.
|
Módosítva: 2019. 06. 10. 22:13:19
Módosította: Yoshiko
Státusz: Aktív
|
