Név: Cadell Cymru
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Yoshiko
Kor: 21 év
Külső leírás: Egy teljesen átlagos egyetemista srác, és pont úgy is néz ki, mint egy teljesen átlagos egyetemista srácnak kell kinéznie. Vannak nála alacsonyabbak és magasabbak is, nem kövér, de nem is anorexiás, kellően izmos. Nem jár térdig érő, hatalmas pólókban, vagy feszülős cuccokban, ahogyan acélbetétest sem hord. Még a ruhái is teljesen átlagosak. Sosem voltak ,,korszakai”, mint ahogyan másoknak szokott lenni például ,,fekete korszaka”. Mindenféle színből szokott ruhaneműt vásárolni, de inkább a sötétebb árnyalatok felé hajlik. Szóval ő egyszerűen mindenben megtalálta az arany középutat. Bár, talán a gesztenyebarna haj és enyhén napbarnított bőr által létrehozott keretből világító, élettől szikrázó zöld szemei (ami már csak azért sem átlagos, mert kevés ember rendelkezik igazi, tiszta zöld szemekkel) azok, amik különlegesek. Ezeket a gyönyörű szép íriszeket még édesanyjától örökölte, gesztenyebarna haját pedig édesapjától. Van is elég baja a hajával, hiszen selymes, ápolt, egyáltalán nem korpás, nem zsíros, viszont ha imádkozna hozzá, akkor sem állna úgy ahogy kéne. Így mindig olyan, mintha soha az életben nem fésülködne, pedig ha az ember beletúr a dús tincsekbe, akkor egyszer sem akadna kócba az ujja. Néha-néha amikor elunja magát akkor vesz egy tégely hajzselét, hogy lenyalja, de a végeredmény annyira nem ő, hogy azonnal le is mossa. Barátai tanácsolták már neki azt, hogy egyszerűen vágassa le a haját, akkor legalább nem lesz vele gondja, de attól az ötlettől meg egyenesen rosszul van.
Jellem: Nyitott, barátságos és rendkívül kíváncsi jellem. Ő megvan róla győződve, hogy egyszer a kíváncsisága fogja a sírba vinni. Egyszerűen muszáj tudnia azt, amit tudni szeretne. Persze nem ácsingózik más magánéletén, nem így kell érteni. Sok dolog, amire más, egyszerű ember érdeklődést mutat, arra ő teljesen közönyös. De az, hogy egyik haverja elejt egy kétértelmű mondatot, vagy az a kék kabátos ürge már harmadszorra jön vele szemben az utcán, vagy a macskája úgy viselkedik, ahogyan nem szokott, vagy egyszerűen látja, hogy valaki valamit megrögzötten rejteget… na akkor egyszerűen belepusztul ha nem tudja meg az okokat, a miérteket, ha nem kap válaszokat a kérdéseire, és ha neki sem sikerül semmit kiderítenie. Viszont egy valamire soha sem volt kíváncsi, még csak kísértést sem érzett rá, hogy utána érdeklődjön, sőt, valahol legbelül még iszonyodik is a gondolattól, hogy valaha megtudja. Ez pedig a jövője. Egyszer egy cigány jósasszony felajánlotta, hogy a tenyeréből kiolvassa a jövőjét, a sorsát, de kedvesen visszautasította. Mi értelme élni, ha tudja, hogy mi vár rá, és mi benne az izgalmas? Imádja a meglepetéseket, szóval a jövője maradjon titok. Meg szerinte a jövő amúgy is percről percre változik. Már kiskorától kezdve nagyon élénk fantáziával rendelkezik, képzelőereje határtalan. Olyan dolgokat látott kiskorában, amiket a szülei szerint csak beképzelt, de ő ragaszkodott hozzá, hogy igenis látja azokat a dolgokat. Ezért, miután szülei elunták a képtelenebbnél képtelenebb meséit, pláne, hogy egyszer sikítva ébredt fel az éjszaka közepén, szülei elvitték egy pszichológushoz. Aztán amikor már nem kellett pszichológushoz járnia, elkezdett érdeklődni az okkult dolgok iránt, amire szülei azt mondták, hogy majd egyszer kinövi. Tévedtek. Igaz, hogy nem gyakorolja az okkult tudományokat, de minden könyvet elolvas róluk, latinul is elkezdett tanulni miattuk és csak úgy szívja magába az információkat, amiket remek emlékezőképességének hála egy pillanat alatt megjegyez.
Élettörténet: Érdekes gyerekkora volt. Folyton olyan dolgokat látott, amiket nem láthatott volna, olyan dolgokról mesélt és tudott, amikről nem kellett volna, hiszen nem volt ott, nem tudhatott volna róluk… A szülei éppen ezért rengetegszer megbüntették hallgatózás és hazugság miatt, pedig ő tényleg nem volt egyikben sem bűnös. Hiába győzködte szüleit, hogy az a nála picit idősebb fiú mondta, aki ott él a házban, nem hitték el, és még amiatt is veszekedtek vele, hogy ne képzeletbeli baráttal játsszon, hanem igazi gyerekekkel a játszó téren. A baj csak az volt, hogy az igazi gyerekek nem voltak olyan szomorúak, mint a „képzeletbeli barátja”, és egyszerűen nem tudta magára hagyni, fel akarta vidítani. Ráadásul sokkal érdekesebb is volt, hiszen olyan dolgokat mesélt, amik több száz éve történtek. Szülei sosem tudták, hogy gyermekük miért használ régies kifejezéseket, és honnan ismer olyan régi szavakat és tárgyakat, amiket már egyáltalán nem használnak. Aztán amikor hat éves volt, a szülei az egyik bolhapiacról hazavittek egy porcelánbabát, hogy jó lesz dísznek, különben is értékes és különleges egy darabnak néz ki. Igen ám, az ötlet remek is volt, de Cadell érezte a babából áradó rosszindulatot, látta, ahogyan a szemei hidegen megvillantak és hirtelen az ő zöld szemeibe fúrta üveg tekintetét. Azonban mire szólt a szüleinek, addigra a baba ugyanúgy meredt maga elé, látszólag üresen, és még akkor is, ha nem nézett Cadell szemeibe, akkor is… akárhova állt, olyan érzése volt, mintha a baba követné, pedig meg sem rezdültek a szemei, és mintha a szobában is hidegebb lett volna. Az akkori öreg kandúrja meg egyenesen fújt rá. Aztán a macska egyszer csak hirtelen eltűnt, és pár nap múlva a holttestét amögött a szekrény mögött találták meg, amin a baba ücsörgött. Cadell képzeletbeli barátja is retteget a babától és óva intette tőle. Ám pár éjszakával később Cadellnek furcsa álma volt. Barátját, a szellemsrácot, a baba kegyetlenül eltörölte a föld színéről. álmából sikítva ébredt, a szüleire a szívbajt hozta, és végül órák múlva, a szülei ágyában sikerült annyira lenyugodnia, hogy egy kicsit még álomra tudja hajtani a fejét. Reggel sikerült elmondania mit álmodott. Addigra már rettegett a babától, pláne, hogy legjobb barátját sem találta sehol, és meghűlt a vér az ereiben, amikor ránézett a babára, akinek ajkai kegyetlen mosolyra húzódtak, pedig addig nem mosolygott. Onnantól kezdve egyfolytában könyörgött a szüleinek, hogy tűntessék el a babát, és nem mert máshol aludni csak a szülei ágyában, de még ott is félve. Aztán az anyukája beadta a derekát és visszavitte a régi gazdájának a játékot, még a pénzét sem kérte vissza, és a gyereket azonnal elvitték egy pszichológushoz. Cadell egészen tizenkét éves koráig járt pszichológushoz. Na, nem a sokk miatt, amit a baba okozott neki, hanem azért, mert nem volt hajlandó elárulni azokat a barátait, akiket csak ő lát, vagy néha egy-egy nála jóval fiatalabb gyerek. Viszont ahogy teltek az évek, barátai úgy halványultak, és tizenkét éves korában tűntek el végleg, pedig ő majd megszakadt, hogy láthassa őket. De a felnőttkor és a materialista valóság fátyla, ami szép lassan rákúszik minden ember szemére, mint valami láthatatlan szemfedő őt sem kímélte. A pszichológus hatalmas sikernek könyvelte el az egészet, Cadell meg teljesen magába zuhant. Hiszen valódi, húsvér gyerekek is voltak a baráti körében, de azok a magányos lelkek akikkel beszélgethetett a múltjukról mindig egy másik világot tártak fel a szeme előtt, attól függően, hogy mikor éltek. Úgy érezte, hogy elhagyta a barátait. ekkor fordult az okkult tudományok felé az érdeklődése, amit a szülei nem fogadtak éljenezve, de elfogadták és úgy gondolták, hogy majd csak kinövi. De nem így történt. Ráadásul még a tanárok sem igazán nehezteltek rá emiatt, hiszen valahányszor ő tartott bármilyen tárgyból, biológiából vagy irodalomból kiselőadást, biztosak lehettek benne, hogy valami határterületről választ témát, amiről eddig nem hallottak és érdekes is, ami alapján fel lehet kelteni az osztály többi részének az érdeklődését. Ezt a jó szokását egyetemre is megőrizte, ahol mindig valami hihetetlen témáról tart előadást. Ezt néhány konzervatív tanár már kevésbé viseli olyan jól, mint a középiskolai pedagógusok, de nem szólnak érte, hiszen az előadások kivétel nélkül mindig tökéletesek. Nem találnak Cadellen fogást.
Hobby: okkult tudományok
Foglalkozás: egyetemista
Extrák: *Hóhérkámnak ** Fél a porcelánbabáktól *** Kiskorában látta a szellemeket, de ugye felnőtt és ilyen téren „vakká” vált. Próbálta őket újra felfedezni a környezetében, de nem sikerült, pedig tudja, hogy a tiszta zöld szeműekről azt tartják, hogy mágia van a tekintetükben, ezért látják a nem megmagyarázható dolgokat. Ő azonban ezt elvesztette, és ő sem tudja miért. Azonban képes érzékelni a lelkeket. Nem úgy, hogy tudja, hogy van egy szellem a szobában, hanem úgy, ránéz, megérint egy tárgyakat és megtudja mondani, hogy van-e lelke és szeretettel készítették-e vagy ártó szándékkal. A növényekkel is hasonló a helyzet. Tudja melyiket ápolják teljes odaadással és melyiket csak kényszerből, ráadásul a városban levő fákról is tudja, hogy nincs lelkük, hála a körülöttük élő rohanó, nem törődő embereknek. Ellenben egy igazi, természetes erdőben tényleg minden él és lélegzik. De erről a képességéről mélyen hallgat, mivel semmi kedve sem diliházba, sem pszichológushoz mennie. **** Sokszor beszél magában, vagy a macskájához. A macskájához azért, mert náluk mindenki beszél az állatokhoz, meg a háziállataikat mindig is családtagoknak tekintették. Önmagában meg azért, mert néha még reméli, hogy egy-egy volt szellembarátja azért még hallja. **** Arról, hogy meleg mindig is tudott. Már kiskorában feltűnt neki, hogy ő inkább a kisfiú barátjával játszana papás-mamást és házasságosdit, mint egy kislánnyal, ezért szüleit sem érte váratlanul a dolog, amikor erről felvilágosította őket tizenöt évesen.
Képinfo: L-ast (deviantart) (http://las-t.deviantart.com/)
| Engedélyezve: |
2014. 01. 06.
|
Státusz: Aktív
|
