Név: Tristan Arwel
Kategória: Yaoi
Feltöltő: Meera
Kor: 28
Külső leírás: Biztos léptű, határozott, lendületes és magával ragadó. Van egyfajta kisugárzása, ami távoli csodálatot ébreszt az emberekben, de amint közelebb mennek hozzá, rájönnek, hogy ez az ember egy förtelmes lény, hiába megkapó a külseje, a maga titokzatos aurájával, a mozdulataival, a rejtéllyel, ami árad minden porcikájából. Szerinte ez vele született adottság, amivel mégis vonzza az ostobákat, a bárgyúkat, magyarán a koszt a talpára. Az arca karakteres, egy-két seb látható az arcán, amit maga sem tud megmondani, mikor kerültek oda, de igyekszik elfeledtetni mindenkivel ezt a szégyenletes hibáját. A beszédével, a tartásával, a modorával, vagy egyszerűen a szemeivel. Ritkán tesz hirtelen mozdulatot, ha mégis, akkor ott és abban a pillanatban nem szabad megközelíteni, de ez érződik is a levegőben. Szempilláinak vége fehéres, amitől szintén felsőbbrendűnek, egyedinek, különlegesnek érzi magát, ezzel a valamivel is több, mint az átlag emberek. Haja a tarkója alsó vonaláig ér, valamint egyszerű fekete, mégis, itt-ott megjelennek őszhajszálak, amiket szorgosan kitépked, valahányszor egyet is meglát. Ő még nem öreg, nincs harminc, nem a teste fogja megmondani neki, hány éves. A szája gyönyörű, mégis olyan undorítóan lenéző szavak, mondatok és kioktató monológok ömlenek ki belőle, hogy képes tönkretenni a szép, kívánatos testrészt. Ő az, akin a sportzakó is úgy áll, mintha bálba készülne. Farmert soha nem hord, lealacsonyító, a szegény emberek ruházata, mert olcsó és strapabíró. Lehengerlő, ameddig nem néz rád és nem nyitja ki a száját. Volt, akiben már súlyos lelki törést okozott a szúrós szavaival.
Jellem: Az embernek megfagy a vér az ereiben, ahogy egyre többet beszél vele. Rájön, hogy egyáltalán nem hatja meg az emberi élet, az emberi lét, szerinte az emberek is csak állatok, annyiban különböznek, hogy tudnak beszélni és viszontlátásra. Teljesen érdektelen mindenféle humánus cselekedetre, lenézi azokat, akik képtelenek határozottan talpra állni az életben. Megveti a hajléktalanokat, a guberálókat, az elfekvőben fetrengő magatehetetlen nyomorultakat, akik hitelt vesznek fel, a rászorulókat, a nagycsaládosokat, felsőbbrendű arroganciájával mindent egy szintre sikál le, ő pedig természetesen fényesen efelett a vonal felett áll. A járásából érződik, hogy nem az a fajta, aki megáll elgondolkodni, ha esendőt lát vagy valaki koslat utána. Sőt, bele is rúg, vagy kommentálja. Ha valamit nem tart érdekesnek és arra méltónak, hogy egyáltalán érzékelje, mint hozzá hasonlót, nem foglalkozik vele. Tipikus felsőbbrendűségi komplexusban "szenved", többre tartja magát az átlagnál, aki egyáltalán ezt neki szóváteszi, arról csak az a véleménye, hogy vagy irigykedik rá és féltékeny, vagy egyszerűen csak okoskodó, amivel szintén őt akarja lenyomni maga alá. Nem tűri el, hogy egy bolondnak nézzék a sok közül, azért, amit csinált. Neki nem bűn mások bántalmazása, hiszen ha a kutya egész nap feleslegesen ugat, kap egy pofont és kuss lesz, tehát megérdemelten kapja azt, ami kijár neki. Ha a macska nem az alomba szarik, evidens, hogy belenyomja a fejét, és később ez nem történik meg. Nem bűn, amit csinál, hanem lecke, örüljenek, hogy tanít. Az alsóbbrendű, elkeseredett és korcs entitások nem élik túl, ami nem az ő hibája. Állatokként kezeli az embereket, van benne rejtett agresszió és hatalomvágy, de mindezeket elnyomja, csak a saját céljára összpontosít. Hosszantartó, kiegyensúlyozott beszélgetésre képes, de nem hajlandó. Tud érdekfeszítő lenni, de nem hajlandó. Leráz magáról mindent és mindenkit, viszont ha a ragadozói és isteni ösztönei előtörnek belőle, akkor kiszámíthatatlan mészáros lesz, félretéve a stratégikus ölést. Van birtoklásvágya is, nem is kicsi. Jelenleg épp magával küzd, hiszen "normálisnak" kell mutatnia magát, hogy kiszabaduljon az elmegyógyintézetből. Viszont mit is takar, a "normálisnak lenni"? Lealacsonyodni a pórnép szintjére, leadni a méltóságából és a büszkeségéből.
Élettörténet: Elvetemült gyilkos. Kár felemlegetni a korai éveit, az iskolás napjait, a pirospozsgás csecsemőkori képeket. Ez az ember egy gyilkos, egy isteni gyilkos. Unokatestvérét intézte el pár hónapja, nem is menekült az igazságszolgáltatás elől, hiszen mindent gondosan megtervezett, a legapróbb részletig megoldotta az összes felmerülő problémát. A testet a pincébe zárta, a krumplik, leanderek, répák és krumplik közé, a karalábé terjeszkedő, édeskés, undorítóan szaftos szaga majdhogynem elnyomta a bomló test jellegzetes aromáját. Majdhogynem. A szomszéd régebben sokat kért az unokatestvérétől zöldségeket télire, hiszen a pince mindig dugig volt. Mikor a fotelben nyugodtan cigarettázó rokon nem engedte be, többszöri kérlelésre sem, a szomszéd paranoid hajlamai kiütköztek és tárcsázta a rendőrséget. Ezzel az egyel nem számolt, a terve tökéletes volt. Nem volt tisztában azzal, hogy a szomszéd annak idején a rajta túlnövő üldözési mániájával pszichiátriára került és ott kikezelték a súlyosbodó paranoid rohamait, viszont ez a kis bökkenő a mindennapi rutinjában teljesen visszarántotta a régi állapotába. Itt bukott meg a terv. A nyomozók akkor lepték meg, mikor épp a vacsoráját fogyasztotta a tévét nézve, ahol épp műkorcsolya bajnokságról közvetítettek élőben. A kihallgatószobában egyszerűen akkor is úgy viselkedett, mintha teljesen világos és egyértelmű lenne, miért tette. Intelligensen beszélt, majdhogynem érthető logikával mutatta meg elméje elborult részét, a nyomozók karján felállt a szőr, rázta őket a hideg. "Csak hús volt. Az állatok is húsok, őket megesszük. Az ember is ilyen, azzal a különbséggel, hogy beszélni tud. A maguk beszűkült látókörével nem csodálom, nem tudják felfogni." Ezek után azt hitték, meg is ette az unokatestvér darabjait, de miután egy hajszál se hiányzott a hullából, csak a szőrszálhasogató beszélgetés visszhangzott mindenhol. "Azt gondolták, hogy majd fogyasztok egy olyan nímandból, mint John? Még a neve is egyszerű, lekezelő, pórias, kispolgári, szerencsétlenül ostoba. John. Nem alacsonyodok le odáig, elég volt megérintenem és az undorítóan szennyes vérét lemosni a kezemről." A bíró sem tudta értékelni az eszmefuttatásait, így egy elmegyógyintézetbe került, hogy vizsgálják ki és gyógyítsák meg, mitől látja így a világot. Nos, be is került ebbe az intézménybe, ahol a bolondokat majdnem olyan kategóriába sorolja, mint a hajléktalanokat, úgy sétál közöttük, mint valamiféle gróf vagy uraság. Alig várja, hogy megkapja a papírokat és elmehessen, meglátogatni a szomszédot, aki miatt lebukott. Megölni, kiiktatni, elpusztítani. Egy apró porszem, ami képes volt mégis átverni őt, többet mutatni, mint aminek be volt állítva: jelentéktelennek, idegesítőnek, senkinek. Ez a beteges gondolat hajtja, ez a célja, hogy utána mi lesz... Pf, ő Tristan Arwel.
Hobby: -
Foglalkozás: -
Extrák: Ő az atyaúristen.**Gyilkos.**Az igazságszolgáltatás szerint őrült, saját véleménye szerint zseni.
Képinfo: tavari (google.com)
| Engedélyezve: |
2013. 11. 10.
|
Státusz: Aktív
|
